8
E-Journal – Dental Hírek
Dr. Riba Magdolna
„EGYARÁNT NAGYON SZERETEM A FOGORVOSTUDOMÁNYT ÉS A GYÓGYÍTÓ MUNKÁT” Dr. Nagy Ákos Károllyal beszélgettünk eddigi életútjáról, napi tevékenységéről, céljairól Dr. Nagy Ákos Károly egyetemi docens, okleveles egészségügyi menedzser, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar szakvezetője, a PTE Fogászati és Szájsebészeti Klinika igazgatója. Számos kutatási program, továbbá a graduális és posztgraduális fogorvos- és doktori képzés szervezője, aktív résztvevője. 2012-től tagja a Magyar Fogorvosok Egyesülete vezetőségének, illetve a Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Tanácsának, továbbá a Fogorvosi Szemle szerkesztőbizottságának.
Tanár Úr! Arra kérem, először tekintsünk vissza a kezdetekre! Mikor határozta el, hogy a fogorvosi pályát választja? Volt a döntésében családi motiváció, esetleg valakinek a személyes példája? Nem volt a családunkban sem orvos, sem fogorvos. Annyi indíttatást talán kaptam a kisgyermekkoromból, hogy abban a városban, ahol akkor éltünk, a szomszédunkban volt egy körzeti fogorvosi rendelő, és az udvarunkból gyakran láthattuk a pácienseket, akik oda jártak. Középiskolás koromban nagyon szerettem a kémiát, a tanárommal gyakran részt vettünk különböző versenyeken is. Amikor elérkeztem a továbbtanulással összefüggő választáshoz, olyan szakot kerestem, ahol a kémia fontos helyen áll. Azokban az években már volt arra lehetőség, hogy az orvosi fakultásokra nem csak fizika-biológia szakpárosítással, hanem kémia-biológia felvételivel is lehetett jelentkezni. Ekkor még előttem állt annak a lehetősége is, hogy kémiatanár vagy kémikus legyek, de én végül – kémiatanárom meglepetésére, majd meghatározása szerint „hentes és kőfaragó” lettem – a fogorvosi pályát választottam. 1997-ben szerezte meg fogorvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen, majd 1997–2009 között az SE Orálbiológiai Tanszékének a munkatársa. Az itt töltött több mint egy évtized – gondolom – jelentősen befolyásolta tudományos érdeklődésének az irányát. A fogorvoslás mely szakterülete vonzotta elsősorban?
18 éves koromban leérettségiztem, és azonnal bekerültem az egyetemre. Hallgatóként nagyon sok minden érdekelt, és arra gondoltam, hogy nekem még van annyi „laufom”, hogy egy-két évig csak „kitekintsek” a szakmára. Amikor harmadéves koromban Zelles Tivadar professzornál orálbiológiából szigorlatoztam, megkérdezte tőlem, van-e kedvem bekapcsolódni az intézetben folyó tudományos diákköri munkába. Azonnal igent mondtam. Az egyetemi évek alatt nagyon sok időt itt töltöttem, így láthattam az ott folyó kutatómunkát. Közben díjas demonstrátor lettem, bepillanthattam az oktatásba is. Első mentorommal, Zelles professzor témavezetésével itt írtam meg a szakdolgozatomat. 22 éves voltam, amikor megkaptam a fogorvosi diplomámat, és akkor ismét arra gondoltam, van még lehetőségem, hogy egy intézetben továbbra is elméleti tevékenységet végezzek, majd utána foglalkozom a fogorvoslással. Zelles professzor nyugdíjba vonulása után Varga Gábor professzor lett az utód, vele folytattuk a megkezdett munkát. Közben Zelles és Varga professzorokkal eljutottunk különböző tudományos konferenciákra is, így pl. 2000-ben életemben másodszor voltam egy nemzetközi konferencián, Amerikában. Az együtt töltött időben sokat beszélgettünk mentoraimmal arról is, hogy milyen nagy különbség van egy praktizáló fogorvos és egy egyetemen dolgozó ember lehetőségei között. Az egyetemi, kutatói lét olyan lehetőséget, szélesebb körű kitekintést, mozgásteret nyújt, ami a gyógyító
