AZ ÉLETFA PROGRAM HIVATALOS, HITELES KIADVÁNYA
INFORMÁCIÓS ÚJSÁG
info XXI. évfolyam 2. szám
Küldetésünk ramunk Azért élünk a prog k és a csaláre be em szerint, hogy az tőséget biztosítsunk lehe dok tömegeinek és fizikai i lk le i, re, szellem az egészséges élet őségi életkörülmények int min fejlődésre, valam megteremtésére. sszanyerése a ég megőrzése, vi Célunk az egészs ű termékek ős in a magas m ég el, év ej er t ze és n term ló szolgáltatásoko teljességével, kivá keresztül.
2020. április - június
Együtt
egészségesen www.eletfaprogram.hu ǩ www.facebook.com/EletfaProgram
AZ ÉLETFA PROGRAM ALAPJAI
VÁLTOZÁS, VÁLSÁG, GYŐZELEM Kedves Életfás és Életfa Szimpatizáns! 2020 jelentős év az Életfa Program történetében. Húszévesek lettünk! Köszönöm neked! Az előző számunkban leírtam néhány fontos dolgot, amiért hálás vagyok. A mindennapi hálaadást nagyon fontosnak tartom! Leírtam azt is, hogy nálunk, az Életfa Programban megvan a biztonság. Biztonság nélkül nincs boldog élet. Biztonság lélekben, testben; a mindennapokban! A fejlődés záloga pedig az, hogy vegyük figyelembe a környezetünk változásait; figyeljünk fel rájuk, reagáljunk gyorsan, hatékonyan és eredményesen, tudjunk proaktívak lenni! A külső változás belső változtatást indukál, ami belső változást eredményez! Ha jó irányban akarunk változni, ahhoz jól kell változtatni, jó döntéseket kell hozni. Ez pedig csak akkor lehet sikeres, ha helyes szemlélettel látjuk és értékeljük a környezetünk változásait. Mindezt több ezer ember, család önmagában, egyenként képtelen megtenni. Ránk zúdul az információs lavina, ami maga alá temeti a gondolkodásunkat, megszűnik az önállóan, valósan gondolkodó énünk. Szükség van az összefogásra, az együttgondolkodásra, a megfelelő, minőségi szakmaiságra annak érdekében, hogy ne legyünk más érdekek, akaratok játékszerei, profitteremtő eszközei! Szükség van az Életfa Program közös gondolkodáson alapuló, hiteles, egységes, értékteremtő csapaterejére!
2010! … Változik a világ! … Már egy évtizede elkezdtük a változtatást a programunkban, mert észrevettük a jeleket, amik egy új világ felé mutatják az utat. Másféle gondolkodásra tanítottunk, új eszközöket fejlesztettünk ki és alkalmaztunk. Hangsúlyoztuk azt a lehetőséget és felelősséget, hogy nálunk hiteles tudásra tehetünk szert, és cselekednünk kell annak átadásában. Egyre nagyobb energiát fordítottunk a világot mára teljes mértékben átszövő informatikai háló helyes, ésszerű használatára. Felkészültünk és felkészítettük azokat, akik velünk tartottak az új szemléletre, az új eszközök eredményorientált alkalmazására. Természetesen voltak veszteségeink is. Elsősorban olyanok, akik nem hittek abban, hogy először tanulni, majd tenni kell, és csak azután számíthatunk az anyagi elismerésre akkor, ha jól tesszük a dolgunkat, és a svájci termékeink minőségének megfelelő, magas hozzáadott értéket produkálunk.
2020!… És eljött a vizsga ideje! …
IMPRESSZUM
Mintegy tíz év után elérkeztünk egy újabb válságos időszakhoz.
2|
Nem esünk kétségbe, mert tudjuk, hogy biztonságban vagyunk, felkészültünk az élet legnagyobb kihívásaira is, és bennünk van a programunk által vezetett egységes, közös tudás és akarat. Együtt képesek vagyunk minden nehézséget előnnyé változtatni! Útjára indítottuk a környezetvédő programunkat. Mi környezettudatosan kívánunk élni, együtt a természettel, hiszen a természet adja az erőforrásaink hatóanyagait! Meghirdettük az online marketing eszközeink felgyorsult, hatékony és eredményes alkalmazásának tanítását, profi megvalósítását. A munkánkat szinte zökkenő nélkül folytattuk a megváltozott környezetben is. Kiváló vezetőink folyamatosan nyújtják a segítséget videós előadásaik formájában. A klubjaink továbbra is folyamatosan működnek. Ennek következményeként új honlapot fejlesztünk. Megtartottuk a Nahrin világban is első WEB-konferenciát, nagy érdeklődéssel, részvétellel, eredménnyel. Köszönöm nektek! A járványveszélyre felkészülve kidolgoztuk az Életfa Program Vírusvédő Rendszerét, ami három pillért tartalmaz: passzív, aktív és proaktív szemlélettel. A témában sok új szakmai fejlesztés, előadás került kidolgozásra. Mi általánosítottunk! Nem csupán erre az egyetlen világjárványra dolgoztunk ki iránymutatásokat, ajánlunk megoldásokat, hanem minden vírusveszélyes helyzetre! Ezt csak az elmúlt 20 év tartalmas, korunkat megelőző értékteremtő alkotásával, kiváló, hűségesen együttműködő, tudásukat a közösség számára felajánló tagjaink összefogásával tudtuk megvalósítani. Felkészült hálózati és szakmai tanácsadóink, céges munkatársaink mindennapos segítséget adnak a jelen problémáinak megoldásában. Mindezt örömmel, jó szívvel tesszük, a biztos jövőnkbe vetett hitünk szerint!
Győzelemre készültünk, győztesek leszünk! Minden válságnak vannak győztesei és vesztesei. A kérdés csak az, kik közé akarunk kerülni. A vesztesek élvezhetik a mindennapok semmittevő, lusta, kényelmes életvitelét. A gondolkodásukat átszövi az aggódás, a reménytelenség, a csodavárás érzése. Meg akarják állítani az időt, de az idő nem áll meg! A győztesek nem a kényelmet választják, hanem az aktív cselekvést. Elvetik a régi, eredménytelen szokásokat, és új, eredményt hozó szokásokat építenek be az életükbe. Nincs idejük aggodalmaskodni és jajongani, mert gondolkodásukat az újabb és újabb tervek, megvalósítási ötletek jellemzik. A fejükben nem marad hely a negatív gondolatoknak. Tudják, hogy az idő nem áll meg, és teljes életet élnek minden körülmény között is! Ilyenek a győztesek, ezek vagyunk mi! Szeretettel: Schmidt Ferenc
Kiadja a JNS Hungária Kft., Miskolc Felelős kiadó: Schmidt Ferenc ügyvezető igazgató | Szerkesztők: Szarka Laura, Hajdu Viktor | Fényképek: Tóth Béla ELÉRHETŐSÉGEINK: Budapesti képviselet: T/F: +36 1 413-0293. Cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 45. Hálózati csoport: T: +36 46 505-466, 505-467; F: +36 46 504-888; cím: 3530 Miskolc, Papszer u. 24. Képzés, titkárság, általános információk: kommunikacio@eletfaprogram.hu; +36 70 708-4442 Logisztikai Központ: T: +36 46 509-590, 509-591; F: +36 46 509-030; M: +36 70 457-2700. Cím: 3527 Miskolc, József A. u. 74. E-mail: megrendeles@eletfaprogram.hu Marketing csoport: T: +36 46 505-466, 505-467/3-as mellék; F: +36 46 504-888; cím: 3530 Miskolc, Papszer u. 24. Pénzügyi-számviteli csoport: T: +36 46 505-466, 505-467/4-es mellék; F: +36 46 504-888; cím: 3530 Miskolc, Papszer u. 24. E-mail: penzugy@eletfaprogram.hu
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
HÍREK A JUST-NAHRIN VILÁGÁBÓL
A „NAGY DOLGOK” NEM FEJBEN DŐLNEK EL! NAPI SZIRUP A MINDENNAPI GONDOKRA AKADNAK TÉMÁK, AMELYEKRŐL NEM, VAGY CSAK ALIG BESZÉLÜNK, PEDIG ÉLETÜNK SZERVES RÉSZEI, SŐT A NAPI RUTINUNK, EGÉSZSÉGÜNK ALAPJAI! EGÉSZEN ADDIG HALLGATHATUNK IS, AMÍG MINDEN MEGY MAGÁTÓL. ÁM HA NEM, AKKOR KERESNI KEZDJÜK A VILLÁMGYORS MEGOLDÁST, HISZEN MAGÁTÓL RITKÁN SZŰNIK MEG AZ EGYIK LEGGYAKORIBB EMÉSZTŐRENDSZERI PANASZ: A SZÉKREKEDÉS. Sokan, sőt túl sokan szenvednek a székrekedés, a lelassult bélműködés (bélrenyheség) okozta kellemetlen tünetektől, és próbálják házi praktikákkal, netán rosszabb esetben hashajtókkal, gyógyszerekkel enyhíteni a „szorongató” gondjaikat. Tény, hogy egy-egy tabletta, kapszula sok időt és kellemetlenséget spórolhat meg, ám tartós szedésük tetézi a bajt, hiszen kialakulhat egy olyan ördögi kör, amelynek köszönhetően fokozzuk a meglévő terheket. De mi is az székrekedés? A széklet gyakoriságának vagy menynyiségének tartós csökkenése, erőltetett, nehéz, gyakran fájdalmas székletürítés. A végeredmény állaga sokszor kemény, göbös, száraz. Az alap tünetekhez sokszor hasi fájdalom, puffadás társul. Mennyire gyakori probléma a világban? A lakosság 10-25%-a érintett világszerte. Gyermekkorban a fiúknál, felnőtt korban azonban a hölgyeknél gyakoribb. Terhesség alatt minden ötödik, a terhességet követően minden negyedik nő érintett! Idős korban a leggyakoribb panaszok egyike!
A kialakulás okai sokrétűek, ráadásul az esetek nagy többségében szervi ok nem kimutatható. Leggyakrabban csupán a modern életmódunknak köszönhetően felvett szokásaink, a
túl kevés mozgás, az egészségtelen, ballasztanyagokban szegény táplálkozás, valamint a stressz a felelős a problémákért. De jelentkezhet különböző gyógyszerek pl. a népszerű fájdalomcsillapítók mellékhatásaként vagy épp az állandó rohanás közepette folyton elnyomott ürítési inger elnyomása miatt is. Emellett gyakori következménye műtéti beavatkozásoknak, gyógyszeres kezeléseknek, neurológiai-, gasztroenterológiai elváltozásoknak, endokrin betegségeknek.
Nem árt, ha tudjuk! Napi 3 és heti 3 alkalom között beszélhetünk normális székletürítésről. Amennyiben ettől kevesebb, már székrekedésről beszélünk! Akkor is érintettek vagyunk, ha kis mennyiségű, vagy túl száraz és kemény állagú a széklet, illetve, ha állandó ürítési érzet alakul ki. Sajnos ahogy a bevezetőben is említettük, ami a mosdók mélyén történik, sokaknak a mai napig tabu téma. És pont ennek köszönhető, hogy a legtöbb esetben már csak a kényszerítésnek engedve, megkésve keressük fel orvosunkat, nem csak őt, hanem önmagunkat is sokkal nehezebb helyzetbe hozva. Holott a jelentkező tünetek alaposan megkeseríthetik az életünket. A székrekedés ugyanis rossz közérzetet, fejfájást, étvágytalanságot, puffadást, fokozott gázképződést, hasfájást, de kellemetlen leheletet is okozhat. Ráadásként az érintetteknél fokozódik a különböző betegségek, pl. aranyér, vastagbél kitüremkedés, fissura (végbélrepedés), rectalis prolapsus (végbél előesés) kialakulása. Ugye nem éri meg hallgatni? Mi lehet a megoldás? Elsősorban Mi magunk! Változtassunk szokásainkon! Szakítsunk időt a rendszeres mozgásra, idősebb korban különösen fontos a rendszeres fizikai aktivitás! Fogyasszunk ballasztanyagokban (azaz rostban gazdag!) dús ételeket! Csökkentsük a stresszfaktort! Figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 3
HÍREK A JUST-NAHRIN VILÁGÁBÓL ÉS MINDIG LEGYEN OTTHON NAHRIN NAPI SZIRUP! Minden napra ajánlott új termékünk nem mindennapi, ha kipróbálod, nálad is a házipatika első helyére kerül! Két közkedvelt gyümölcs, a füge és szilva mellett értékes papaya kivonatot is tartalmaz, így az íze egyszerűen varázslatos, ám a titka nem ebben rejlik!
mint a papain. Emésztés-serkentőként és hashajtóként egyaránt hatásos. A növény minden részét használják a természetgyógyászatban, nem véletlenül. Szorbitol: a cukoralkoholok közé tartozó anyag, számtalan gyümölcsben megtalálható, mint pl. körte, alma, sárgabarack, őszibarack, legnagyobb mennyiségben a szilvában fordul elő. Elsősorban édesítőszerként használják, egészségre gyakorolt hatása azonban nem merül ki ebben, ugyanis fokozza a bélmozgást, az emésztési folyamatokat, hashajtó hatású.
• Elősegíti az emésztést. • Beindítja a bélműködést. • Enyhe hashajtó hatású.
Sárga tárnics: Európa hegyvidékein, főleg az Alpokban élő növény, amelyet már az ókori görögök is ismertek. Gyökere, illetve annak kivonata jellegzetes, erősen keserű ízű és különösen értékes! Hosszú ideje likőrök, aperitif italok kedvelt alapanyaga. Régóta alkalmazzák gyomorbántalmak, emésztési problémák (bélrenyheség), étvágytalanság esetén.
Minek köszönheti hatékonyságát? A gondosan, „Nahrin módra” kiválasztott összetevőinek! Füge: rendkívül finom íze miatt mindenhol közkedvelt gyümölcs, ám amit talán kevesebben tudnak, igazi gyomorbarát csemege! Általános hashajtó hatása a leginkább ismert, de emellett csökkenti a puffadást, segíti a bélrendszer működését. Nagy mennyiségben tartalmaz rostokat, B-vitamint (B1, B2), valamint káliumot, kalciumot, foszfort, vasat és egyéb ásványi anyagokat. Szilva: a maghéjas gyümölcsök közé tartozik, és eredetileg Ázsiából származik, onnan indult világhódító útjára. Hazánkban is több fajtája ismert, jótékony hatásairól azonban mintha elfeledkeztük volna. Hagyományosan székrekedés esetén alkalmazzák, ugyanis természetes hashajtó. Többek között kalciumot, vasat, magnéziumot, káliumot, C-vitamint, rostokat és gyümölcscukrot tartalmaz. Papaya: a dinnyefafélék családjába tartozik, trópusokról származó gyümölcs. Gazdag A-, C-, B, és E-vitaminban, kalciumban, vasban, nátriumban, és káliumban. Pluszként olyan fehérjebontó enzimeket is tartalmaz,
4|
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
Tudjuk, mindig akadnak kétkedők, őket arra kérjük ne higgyenek nekünk, de próbálják ki a Nahrin új (minden)Napi szirupját, beszéljenek helyettünk a felszabadult mosolyok, beszéljünk az egészség nyelvén! Alkalmazása végtelenül egyszerű, fogyasszunk el belőle 1-2 evőkanállal naponta akár magában, akár vízzel hígítva. Bátran ajánlható a család bármely tagjának, gyerekektől a felnőttekig! Amennyiben cikkünk olvastán kérdésed merül fel vagy további információt szeretnél kapni, esetleg személyre szabott tanácsadásra lenne szükséged keress minket bátran! Kollegáink és az Egészségügy Team szakember gárdája rendelkezésedre áll! Hajdu Viktor Marketing munkatárs
ÉLETFA VERSENYEK
ÉLETFA VERSENYEREDMÉNYEK Szeretettel gratulálunk azoknak az Életfásoknak, akik 2020. I. félévében élvezhetik az Elit Klub tagság előnyeit! Eredményükhöz gratulálunk! További sok sikert kívánunk az Életfa Programban!
50 Elit Klub Balogh András és Balogh Andrásné, Császár Zsuzsa, Csiszárné Simon Teréz, Farkasné Sánta Gyöngyi, Gáborjáni Szabó Jerne, Hegyi Miklósné, Heller Lilla, Jobsztné Pellinger Beáta, Juhász Gabriella, Lengyel Ferencné és Lengyel Ferenc, Németh Zsuzsanna, Rácz Lajos, Tarnai Irén, Tárnok Ágnes, Tóthné Kiss Mária.
100 Elit Klub Barbócz Anikó, Bódiné Szabó Zsuzsanna, Csonka Jánosné, Domokosné Frankó Hilda, Dr. Sóvágó Judit, Enyedi Anikó, Erős Viktória, Feketéné Tóth Erika, Hegyi Gyöngyi, Héjasné Bedő Erika, Herczku Jánosné, Józsa Éva Zsuzsanna, Kiss Lajosné, Kovács Aranka, Major András és Pásztor Aranka, Mirczné Kovács Ida, Nagy Edit, Papp Zoltánné, Pappné Kozma Erika, Szabó Balázsné, ,Tóthné Borza Ildikó, Tóthné Cserhalmi Marianna, Vida Józsefné, Vox Angelica Bt., Zsigmond Tamásné. 200 Elit Klub Bogdánné Kunkli Mária, Dr. Bárd Tiborné és dr. Bárd Tibor, Dr. Harsányi Edit és Varga Ferenc, Gellei Lászlóné, Kuruczné Korda Borbála, Laczkóné Nagy Irén, Magyar Balázsné, Radovics Kinga, Rigó Éva, Szerencsi László, Sztányi Antalné és Filepné Sztányi Krisztina, Tihanyi Edit és Tihanyi Pál, Zsíros-Takács Tímea.
TOP ELIT KLUB 300 Elit Klub Gali Károlyné Karcza Sándorné Kozma Erika Szilágyi Ildikó Veresné Borsányi Éva
Hálózatépítők Klubja Kiss Lajosné Szilágyi Ildikó
Az Év Just-Nahrinosa egyéni forgalom kategóriában 2019 Kozma Erika
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 5
ÉLETFA KÉPZÉSEK
ÉLET(FA)MÓD KLUB KONZULTÁCIÓS ÉS KÉPZÉSI NAP INTERAKTÍV WORKSHOP 2020-ban átalakult és egy új előadóval, Dr. Dacko Natalia-val bővült az Élet(FA)mód Klub képzése.
A nap célja, hogy az Életfa Programban további sikerekhez segítsünk Téged. Várunk szeretettel mindenkit, aki tanulni, fejlődni szeretne és virtuális klubunk kereteit átlépve egy személyes találkozóra is nyitott, mert munkájában használni szeretné az Élet(FA)mód Klub eszközeit, szélesebb körű, minőségi kiszolgáltatást nyújtva vásárlóinak.
Szeretnéd a Just és a Nahrin termékeket magas minőségben képviselni? Mélyítenéd a már megszerzett tudásodat? Szeretnél jobb lenni, többet tudni, fejlődni, gazdagodni? Interaktív előadás a magyarokat leginkább érintő betegségekről, ezek megelőzési lehetőségeiről és segítség a Just és a Nahrin termékek ajánláshoz. 3. INTERAKTÍV WORKSHOP időpont: 14:45 - 16 óráig. Előadó: Starkné Szabó Eszter és Dr. Dacko Natalia Minőségi kiszolgálás - ez a jövő! De hogyan működik ez a gyakorlatban? Szituációs helyzetgyakorlatokon keresztül konkrét eseteket modellezünk, majd az adott kérdésekre, problémákra adunk megoldási javaslatot és termékajánlást. Jó hangulatú, informatív, egymást kölcsönösen segítő, támogató órákat töltöttünk majd együtt. Várunk mindenkit erre a napra: Aki képes és hajlandó is tenni a jobb holnapért. Aki igazi teremtő és célmegvalósító szeretne lenni az életében. Aki olyan, mint Te. A részvétel feltétele: érvényes Életfa Program tagság A képzés online módon történik. Jelentkezni a képzésre online tudsz és ebben az évben még 3 alkalommal van lehetőség:
A nap 3 programelemből áll: 1. KONZULTÁCIÓ Időpont: 10 - 12 óráig. Előadó: Starkné Szabó Eszter Miben lehet segítségedre az Élet(FA)mód Klub a termékértékesítésben? Milyen konkrét eszközök segítenek Téged? Mitől működik egy zárt csoport? Hogyan használd a zárt csoportodat könnyen, gyorsan, egyszerűen úgy, hogy annak haszna is legyen számodra? Miről és hogyan posztolj a tagjaidnak? Készíts kommunikációs tervet! 2. TERMÉKKÉPZÉS Időpont: 12:30 - 14:30 óráig. Előadó: Starkné Szabó Eszter és Dr. Dacko Natalia
6|
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
ÉMK konzultációs és képzési nap, interaktív workshop dátuma
jelentkezési határidő
2020. június 06. (szombat)
2020. június 01. (hétfő)
2020. szeptember 05. (szombat)
2020. augusztus 31. (hétfő)
2020. december 05. (szombat)
2020. november 30. (hétfő)
Amennyiben további kérdésed van, vagy a jelentkezéssel kapcsolatban segítségre van szükséged a +36 70 708 4442 telefonszámon vagy a kommunikacio@eletfaprogram.hu e-mail címen készséggel állunk rendelkezésedre. Szeretettel: Starkné Szabó Eszter vezető dietetikus starkne.eszter@eletfaprogram.hu
ÉLETFA KÉPZÉSEK Kedves Életfa Program Munkatársak, Barátaink! A 2020-as évben folytatjuk a több alkalomból álló Képzési és Konzultációs Programsorozatunkat az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszerrel és az Életfa Program Menedzser Szoftverrel kapcsolatosan! Célunk egy olyan képzési rendszer, ahol kicserélhetjük egymással a tapasztalatainkat és tanulhatunk egymástól.
ÉPETR Konzultációs és Képzési Nap Mi is ez az eszköz: Az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszer egy olyan online eszköz, melynek segítségével személyre szabott, professzionális egészségajánlásokat tudunk adni a már meglévő és leendő Üzleti Partnereink számára! Az ÉPETR Rendszer egy modern, jövőbe mutató innovatív eszköz, mely teljes mértékben megfelel a 21. század elvárásainak, kihívásainak, trendjeinek! Az ÉPETR Konzultációs és Képzési Nap célja, hogy növeljük a rendszer hatékonyságát, felhasználhatóságát, és ismertségét az Életfa Program munkatársai körében! A Képzési Program egy 4 alkalomból álló Interaktív Konzultációs, Képzési Programsorozat, melyből kettő konzultáció nyitott, kettő pedig zárt képzés! Kinek ajánljuk a Nyitott ÉPETR Konzultációs és Képzési Napot? Ez a Képzési és Konzultációs Nap minden Életfa Program munkatárs számára nyitott , hiszen az egyetlen előfeltétel a részvételhez az Életfa Program regisztrált tagság. Célunk ezzel a nappal, hogy az Életfa Program minden regisztrált munkatársa megismerje az ÉPETR Rendszert és ebben a programban rejlő eddig még kihasználatlan, a piacon teljesen egyedülálló és versenyképes lehetőséget. Kinek ajánljuk a Zárt ÉPETR Konzultációs és Képzési Napot? Ezekre a képzési és konzultációs napokra , azon munkatársak jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Címmel, ÉPETR Minősített Egészségterv Tanácsadói Címmel és szeretnék megismerni az Egészségterv Tanácsadói Rendszerben rejlő, eddig még kihasználatlan, a piacon teljesen egyedülálló és versenyképes lehetőséget. Ha nyitott vagy az újdonságokra és szeretnél megismerni egy Magyarországon egyedülálló rendszert, ami modern és megfelel a 21. Század kihívásainak és trendjeinek, ha szeretnéd növelni a hatékonyságodat a vállalkozásodban, akkor ez a képzés Neked szól!
ÉPMSZ Képzési és Konzultációs Nap
hatékony segítséget jelent a Vezetői munka menedzselésében, melynek segítségével időt és energiát takaríthatunk meg és növelhetjük a hatékonyságunkat, eredményességünket. Az ÉPMSZ konzultáció célja, hogy növeljük a rendszer hatékonyságát, felhasználhatóságát, melyet egy 4 alkalomból álló Interaktív Konzultációs, Képzési Programsorozat biztosít, melyből két konzultáció nyitott, kettő pedig zárt képzés! Kinek ajánljuk a Nyitott ÉPMSZ Konzultációs és Képzési Napot? Ez a Képzési és Konzultációs Nap minden Életfa Program munkatárs számára nyitott , hiszen az egyetlen előfeltétel az Életfa Program regisztrált tagság. Célunk ezzel a nappal, hogy az Életfa Program minden regisztrált munkatársa megismerje az ÉPMSZ Rendszert és ebben a programban rejlő lehetőségeket a hatékonyság és eredményesség növelése érdekében! Kinek ajánljuk a Zárt ÉPETR Konzultációs és Képzési Napot? Ezeken a képzési és konzultációs napokon azon munkatársak jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek Életfa Program Menedzser Szoftver hozzáférési jogosultsággal, és szeretnék megismerni az ÉPMSZ Rendszerben rejlő lehetőségeket a hatékonyság és eredményesség növelése érdekében! Ha nyitott vagy az újdonságokra és szeretnéd a vezetői munkádat hatékonyabban végezni, szeretnéd a vállalkozásod biztos jövőjét stabil alapokra helyezni itt az Életfa Programban, akkor ez a képzés Neked szól! Mindezen lehetőségek mellett online képzési napokat is tartunk, mellyel a földrajzi távolságokból eredő akadályokat szeretnénk leküzdeni, melyről bővebb információkat vezetődtől, szponzorodtól kaphatsz! További információkkal kapcsolatosan keress minket bizalommal a kommunikacio@eletfaprogram.hu e-mail címen, vagy az Életfa Program hivatalos weboldalán! „Különös dolog a tanulás, minél tovább haladok, annál több olyan dolgot látok, aminek eddig a létezéséről sem tudtam.” Daniel Keyes Várunk szeretettel a Konzultációs és Képzési Napokon! Hegyi Zsolt ÉPETR, ÉPMSZ Projekt vezető
Mi is ez az eszköz: Az ÉPMSZ Rendszer egy olyan informatikai rendszer, mely
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 7
AZ ÉLET(FA)MÓD KLUB HÍREI
GYEREK, SZÜLŐ, NAGYSZÜLŐ AZ ÉVSZAKOK TÜKRÉBEN Új évhez, új évtizedhez érkeztünk 20 éves Életfa Egészségőrző Programunkban és idén is új tematika szerint alakul az év. Ebben az évben „két dimenzió” mentén terveztük a hónap témáit: 1. életkor megközelítés, 2. évszakok.
Az év során, a hónapok alakulásának megfelelően járjuk körül az emberi életutat, a gyermekkortól a felnőttkoron át egészen az időskorig. Szólunk gyermekekről, szülőkről, nagyszülőkről – a CSALÁD egészségéről.
8|
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
Az igazi megelőzés már gyermekkorban (vagy még korábban, készülve a fogantatásra) kezdődik, felelősségünk van gyermekeink egészségének alakításában. Meg kell adnunk tőlünk telhetően mindent, hogy lehetőséget biztosítsunk nekik a jó egészségi állapotra. De természetesen a programban a többi életkorra is gondolunk és igyekszünk minél szélesebb látószögből információt biztosítani az egészségmegőrzéshez. Hiszen csakis információk birtokában vagyunk képesek dönteni, így lesz lehetőségük meghosszabbítani az átlagos élettartamot és minőséget adni azokhoz az évekhez, ami az átlagos élettartam meghosszabbodásával nyerhető. Ebben az évben a három életkorra különleges szemszögből, minden évszakban a leginkább aktuális egészségproblémák és azok megelőzési lehetőségei kerülnek terítékre. Fogadjátok szeretettel havi témaötleteinket a következő negyedévre, melyekről részletesen hallhattok, láthattok, olvashattok majd az Életfa Program elérhetőségein a honlapon, Facebook oldalunkon, előadásokban, hírleveleinkben.
AZ ÉLET(FA)MÓD KLUB HÍREI 2020. június: NYÁR – nagyszülő • idősek védelme a nyári hőségben • folyadékfogyasztás jelentősége • idősek, életmód, utazás • bőrápolás, bőrvédelem idős korban • Jeles napok: 01. Az élet napja 05. Környezetvédelmi világnap 08.-14. Szívritmus zavar világhete 13. Védőnők napja 14. Véradók nemzetközi napja 21. Apák napja 26. Kábítószer fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja Bízom benne, találtál Neked tetsző témát és sikerült inspirálni is Téged! Kívánom, hogy érjen el ez a tematika minél több emberhez, akik épülnek és gyarapodnak általa és nem utolsó sorban, egészségesebbek lesznek.
2020. április: TAVASZ – szülő • bőrvédelem, leégés megelőzése, melanóma megelőzés • az emésztőrendszer tehermentesítése, bélflóra rendezés • az otthoni főzés népszerűsítése • szépség, lábápolás • szülői felelősség kérdése • Jeles napok: 02. Autizmus világnapja 10. Nemzeti rákellenes nap 11. Parkinson-kór világnapja 29. Immunológia világnapja
Szeretettel: Starkné Szabó Eszter vezető dietetikus
2020. május: TAVASZ – gyermek • anyák egészsége, várandósság, szülés / születés • Prevenció, egészségmegőrzés – nem lehet elég korán kezdeni… • táplálékallergiák gyermekkorban • gyermeknap • Jeles napok: 03. Anyák napja 04.-10. Születés hete 05. Asztma világnap 07. Melanóma nap 15. Család nemzetközi napja 17. Hipertónia világnap Lisztérzékenyek világnapja (harmadik vasárnap) 19. Hepatitisz világnap 31. Dohányzásmentes világnap Gyermeknap
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 9
ÉLETFA EGÉSZSÉGÜGYI TEAM
AZ EGÉSZSÉGÜGYI TEAM 3 ÚJ TAGGAL BŐVÜLT Kedves Életfások! Lilla, gyi Team 3 új taggal bővült. Heller égü szs Egé sült bec yra nag k lun álta Az ogatják ea ezentúl tudásuk legjavával tám Gellei Lászlóné és Zsiros-Takács Tím munkánkat!
Kedves Életfások! Gellei Lászlóné Ibolya vagyok, 17 éve dolgozom az egészségügyben mint diabetológiai szakápoló és edukátor. Munkám során folyamatosan oktatom a betegeket az egészségmegőrzésre és a megelőzés fontosságára hívom fel a figyelmet leginkább! Idén tavasszal lesz 4 éve, hogy csatlakoztam az Életfa Program csapatához, Karcza Sándorné Aranka az Aranycsapat vezetője által, aki megismertette velem ezeket a csodálatos termékeket és megtapasztalhattam azok hatékonyságát a saját Családom és Betegeim életében egyaránt! Nagyon boldog vagyok, hogy most már célzottan tudom ajánlani a hozzám segítségért fordulóknak a Nahrin és a Just termékeket, mint szakember és most már mint az Életfa Program Országos Egészségügyi Team tag. Ezúton is köszönöm a bizalmat Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak, hogy szakmaiságommal erősíthetem programunkat!
Kedves Életfások! Heller Lilla vagyok két fiúgyermek édesanyja, szülésznő, 12 éve életvezetési tanácsadó. 1987-ben kezdtem el az Egészségügyi Szakközép iskolát Esztergomban, 1991ben érettségiztem. Ezután elhelyezkedtem a Vaszary Kolos Kórház SzülészetNőgyógyászati Osztályán, ahol jelenleg is dolgozom. Budapesten előbb 1991-ben majd 1998-ban szülésznői, majd felsőfokú szülésznői képesítést, köztes években felnőtt szakápolói bizonyítványt szerezem. Szülésfelkészítő tanfolyamokat vezettem több éven keresztül, szakmai konferenciákon előadásokat tartottam. A megyei MESZK küldöttjeként is tevékenykedtem. Több mint egy évtizede a nyugati orvoslás addig kőbevésett tanai mellett egyre inkább a hagyományos gyógymódok, a természetes anyagok, gyógynövények használata helyeződött számomra előtérbe. Ekkor regisztráltam a programba. Az Életfa Program küldetése és szakmaisága összhangban van az én életfelfogásommal, a prevenció fontosságával, ezért szívesen segítek megismertetni a lehetőségeiket a magyar családokkal. Az egészségügyben eltöltött harminc év rávilágított arra, hogy amire a legnagyobb igény van manapság, az a biztonság, információ, megbízhatóság és minőség. Egyre többen ismerik fel az egyéni felelősséget önmaguk egészségének fenntartásában. Ebben tudunk legjobb tudásunk szerint az Életfa Program küldetésének megfelelően és a svájci Just-Nahrin termékekkel Magyarország egészségesebb jövőjéért tenni.
Sziasztok! A nevem Zsiros-Takács Timea. Kétgyermekes családanya vagyok. 10 éve végzem védőnői hivatásomat lakóhelyemen Létavértesen. Mindig is a gyermekekkel szerettem volna foglalkozni és segítő foglalkozást választani. Ebben a tevékenységemben mindezt megtaláltam. Munkámat örömmel és segítő szándékkal végzem, támogatom a szülőket már a várandósság időszakától kezdve az újszülött gondozásán túl a gyermekek optimális fejlődése érdekében. 3 éve csatlakoztam az Életfa Programhoz, szponzorom Karcza Sándorné Aranka. Kezdetben családom körében alkalmaztam csak a termékeinket, de miután megtapasztaltuk fantasztikus hatásukat kezdtem ajánlani a környezetemben is. Öröm fogadni a sok pozitív tapasztalatot, melyeket ezek a prémium minőségű svájci termékek biztosítanak. Örömmel fogadtam az Egészségügyi Teambe való felvételemet. Bízom benne, hogy segítségetekre leszek tapasztalataimmal! Nem állok a fejlődés útjába, hisz egy ilyen csapatban tanulni felüdülés.
10 |
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT
NYOMELEMEK ÉS ÁSVÁNYI ANYAGOK A SZERVEZETBEN Az ásványi anyagokat és a nyomelemeket alapvetően az különbözteti meg egymástól, hogy milyen mennyiségben vannak jelen a szervezetben. Az ásványi anyagok nagyobb mennyiségük okán viszonylag könnyebben fellelhetők, a nyomelemeket azonban csak nyomokban lehet kimutatni, azaz nagyon kevés van belőlük testünkben. Innen ered az elnevezés. Az ásványi anyagokat nevezik makroelemeknek is, a nyomelemeket pedig mikroelemeknek. BÓR A bór nem esszenciális nyomelem. Legfontosabb funkciója az, hogy részt vesz a normális körülmények között is folyamatosan zajló csontátépülés szabályozásában. A táplálkozásban jó bórforrások a zöldségek és a gyümölcsök.
I.
Bórhiány elégtelen táplálkozási bevitel mellett fordulhat elő. Megfigyelték, hogy csökkent bórbevitel mellett fokozódik a kalcium- és magnéziumvesztés, ami a csontépítő-csontbontó folyamatok egyensúlyának felborulásához, csontvesztéshez vezet. Nagy mennyiségű bór (>13 mg/nap) tartós bevitelekor hányinger, hányás, hasi fájdalom, éjszakai izzadás léphet fel. CINK A cink életfontosságú nyomelem. Kulcsszerepet játszik a sejtmembránok stabilizálásában, biztosítja az információhordozó nukleinsavak (DNS, RNS) térszerkezetét. Nélkülözhetetlen az immunműködésekhez, a hormonképződéshez és az inzulinnal együtt a normális cukoranyagcseréhez. A hámtakaró épségéhez, a sebgyógyuláshoz is szükség van cinkre. A táplálkozásban jó cinkforrások a húsok és a növények közül a hüvelyesek, de utóbbiakból a magas rosttartalom miatt a hasznosulás nem megfelelő.
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 11
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT KALCIUM A kalcium a szervezet legnagyobb mennyiségben jelenlévő nyomeleme. A nyomelemek közül kitűnik azzal, hogy részt vesz bizonyos szövetek (főként a csontok) felépítésében. Fontos feladatai vannak az idegek és izmok ingerületvezetésében, az idegek és izmok közötti kölcsönhatásban. Sejten belüli mennyisége megszabja az izmok tónusát, ill. összehúzódásának erejét. A kalcium felvételében, sejtekbe és csontokba való beépülését a D-vitamin, a mellékpajzsmirigyben termelődő parathormon, valamint a hasnyálmirigy belső elválasztású mirigysejtjeiben termelődő kalcitonin szabályozza. Hiányában felnőttekben csontritkulás (oszteoporózis) következik be. A vér alacsony kalciumszintje epilepsziaszerű görcsöket (tetánia) vált ki. Kalciumot tartalmazó Nahrin termékek: + Basico + Nahrofit kávé + Nahrofit vanília + D-vitamin + Kalcium + Narosan Red Berry Cinkhiányt elsődlegesen az elégtelen táplálkozási bevitel okoz. Magyarországi adatok szerint főleg a nők körében kell cinkhiánnyal számolni, de a vitaminoknál már említett határértékhiány (amikor a bevitel éppen a szükséglet szintjén, vagy kicsivel alatta van) a férfiaknál is gyakran előfordul. Cinkhiány esetén annak mértékétől függően bőrgyulladás, hajhullás, immunológiai rendellenességek, növekedésbeli elmaradás, étvágycsökkenés, a nemi mirigyek csökkent működése lép fel. Cinket tartalmazó Nahrin termékek: + Artifit +Basico + Lutein + Narosan Tropic + Sütőtökmag szirup + Nutricap + Oxydefense rágótabletta
12 |
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
MAGNÉZIUM A magnézium a kalcium természetes „ellenanyaga” (antagonistája) a sejten belül. Sejten belüli mennyiségének emelkedése izomellazulást, reflexkieséseket, légzésgyengülést eredményez. Az idegrendszer, a szív, illetve a szív- és érrendszer, az izmok, a vese megfelelő működéséhez mind-mind szükség van a magnézium nevű ásványi anyagra, amely a test energiatermelésének fontos közreműködője, de hozzájárul az immunrendszer épségéhez, a csontváz és a fogak felépítéséhez is. Magnéziumot tartalmazó Nahrin termékek: + Basico + Iso-Tea + Magnézium kapszula + Nahrofit Kávé + Nahrofit Vanília + Narosan Narancs + Narosan Red Berry
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT
FOSZFOR A foszfor a kalcium anyagcseréjének szabályozásában fontos, és az átörökítő anyag (DNS) és fehérjeszintézist szabályozó nukleinsavak nélkülözhetetlen eleme. Több létfontosságú enzim része, ezek nélkül az élet sem alakulhatott volna ki. A foszfor táplálkozási hiánya a gyakorlatban nem fordul elő. Alacsony vérszintje a csontok kalcium anyagcseréjének zavarai, továbbá ritka genetikai rendellenességek (pl. foszfát diabétesz) kapcsán fordulhat elő. FLUOR A fluor fő szerepe a fogak és a csontok állományának kialakításában van, 95%ban ebben a két szervben található is. A fogszuvasodás – amely sajnos népbetegség – egyik oka éppen az elégtelen fluorbevitel. Mihez szükséges? • Csontok képzése • Fogzománc állagának kialakítása Mennyi szükséges belőle? A fluorszükséglet nagyobb részét vízből és bármilyen meglepő, fluoridos fogkrémekből fedezzük. Miben található meg? A fluor legjobb forrása a jó ivóvíz, illetve a fluortartalmú ásványvizek, de sok fluor van a teában, illetve a halak csontjában (szardínia) is. Hiányállapotok Fognövekedési, csontosodási zavarok, fogszuvasodás. Fluort tartalmazó Just termékek: + Fogkrém Irisz gyökér kivonattal + Szájápoló gél Bergamott mentával
cukoranyagcserében, emeli a glükóztoleranciát és hozzájárul az inzulin vércukorszint-szabályozó hatásához. Emellett jó irányba befolyásolja a zsíranyagcserét is. A táplálkozásban jó krómforrások a sörélesztő, a hús, a sajt, a hüvelyesek és a teljes kiőrlésű gabona magvak. A króm hiánybetegsége ritka, és kizárólag mesterséges tápláláskor észlelték eddig. A krómhiány következtében emelkedik a koleszterin- és a vércukorszint, illetve a szövetek inzulinigénye. Magyarországi adatok szerint az elégtelen étrendi bevitel miatt széles körben kell számolni határérték krómhiánnyal, ami tehát betegséget még nem okoz, de a szervezet egyensúlyára hátrányosan hat. Krómmérgezést eddig csak munkahelyi ártalomként, a fémmel dolgozók körében észleltek. Krómtúladagolástól normál körülmények között nem kell tartani. Krómot tartalmazó Nahrin termékek: + Artifit + Minci plus További nyomelemek és ásványi anyagok ismertetését a következő újságban olvashatjátok Tőlem, sok szeretettel! Hegyi Gyöngyi Természetgyógyász - Reflexológus Minősített Egészségterv Tanácsadó Értékesítési Igazgató Delfin csapat vezetője Forrás: Életfa Program NRW táblázat Szabados Pál: Kulcs a testhez Házipatika.com Egeszsgkalauz.hu
KRÓM A króm életfontosságú nyomelem. Legfontosabb szerepe, hogy részt vesz a
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 13
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT
TUDATOSAN A NAPFÉNNYEL! Kedves Életfások! Ugye mindannyian tudjuk, hogy barátságunk a napfénnyel megköveteli az éberséget? Sokan még mindig nem veszik komolyan a Nap esetleges romboló hatását. Tavaly saját bőrömön tapasztaltam, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok teljesen fehér bőrű, nem szoktam leégni a napon, és gyorsan barnulok, mégis szeptemberben sikerült a tengerparton „rendesen” leégnem. Igaz, volt napsütés, de mivel fújt a szél, nem éreztem a meleget. Szégyellem, de nem használtam védőkrémet. Egy igazi tartós leégést sikerült ezzel összehoznom, ami nemcsak megvastagította és kiszárította a bőrömet, de napokig tartó ödémákat okozott a lábaimon. Bőröm színe nagyon lassan változott vörösről barnára, sokáig úgy néztem ki, mint aki aznap égett le. Megtanultam a leckét a saját bőrömön, de senkinek nem kívánom, hiszen ez a tapasztalat a bőröm romlását is okozta. Ugyanakkor, az élet elképzelhetetlen napfény nélkül! A napfénynek számos pozitív hatása van a testünkre. Azonkívül, hogy elősegíti a D-vitamin keletkezését, lendületbe hozza a vérkeringést és gondoskodik a szerotonin, az úgynevezett örömhormon felszabadításáról. Az ultraibolya sugarak hatásának köszönhetően a bőrben melanin (barna fényvédő pigment) képződik. Ezeket a sugarakat három részre szokás osztani: • UVC-sugarak: Nem jutnak el a Föld felszínéig, mert az ózonréteg elnyeli ezeket. • UVA-sugarak (95%): A bőrt a felszínen megbarnítják. Mélyen behatolnak a bőr rétegeibe – részben egészen az alsó bőr (Dermis) kötőszövetébe és idő előtti bőröregedést okoznak, amelynek következménye a ráncosodás. Ráadásul az UVA-sugarak a felelősek a napaller-
14 |
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
•
gia kialakulásáért. Közvetetten károsíthatják a DNS örökítő anyagát, és megnövelik a bőrrák kockázatát. UVB-sugarak (5%): Energikusabbak és agresszívebbek, mint az UVA sugarak. Bár csak a felső bőrbe (Epidemis) hatolnak be, ott azonban veszélyes égési folyamatot okoznak. Közvetlenül károsíthatják a DNS-t, és túlterhelhetik a bőr saját javítómechanizmusát. Az UVBsugarak megnövelik a bőrrák kialakulásának veszélyét. Az UVB-sugárzás hatására a bőr D-vitamint kezd előállítani. Az emberi test számára a D-vitamin a csontok, a fogak, az izomzat, valamint az immunrendszer működésében fontos szerepet játszik. Az egészséges felnőttek nem csak télen, hanem nyáron is D-vitamin hiányban szenvedhetnek. Tavasztól őszig napi tizenöt perc, déli órákban, napsütés hatására 400 U D-vitamin keletkezik fehér bőrűekben. Ötven év felett már 1000 U/nap ajánlott, ebben a korban már különböző készítmények használatával lehet pótolni a D-vitamin hiányt.
Szakértők szerint a bőr öregedése 80%-ban külső hatások (többek között az ultraibolya sugarak) következménye és csak 20%-ban genetikailag meghatározott. A biztonságos napozás érdekében mindenkinek ajánlok egy különösen eredményes termékcsaládot, a „Just Sun Care” vonalat.
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT viszketegséget, stimulálják a bőrregenerációt. Antioxidáns hatásuknak köszönhetően gátolják az öregedést, és segítik a bőr egészségének megőrzését. Használata nemcsak védelmet biztosít a bőrnek, de kényelmet és kényeztetést is. Véd az intenzív napsugárzás hatásaitól, támogatást nyújt a szabad gyökök elleni harchoz, antioxidatív védőréteget képez a bőrön, méregtelenít, ugyanakkor a UV-sugarak mellett az infravörös sugaraktól is megvédi a bőrt, ezzel megelőzve a termikus bőröregedést. A termékek használata leírhatatlanul kellemes bőrérzetet hagy maga után. Egyenletes, egészséges barnulást tesz lehetővé. Emellett izzadás- és vízálló.
Napvédő krémek választásánál fontos szempont, hogy a fényvédő krém olyan fényszűrővel rendelkezzen, amelyek mind az UVA-, mind pedig az UVB tartományban hatásosak. Magas SPF értékkel kell rendelkezniük. Az SPF egy fényvédőfaktor, amely a napvédő termékek hatásosságának a mértéke. Angol elnevezése: Sun Protection Factor. Például az SPF 30 azt jelenti, hogy egy személy a saját védelmi idejének a 30-szorosáig a napon tartózkodhat anélkül, hogy leégés következne be. Mivel többféle bőrtípus létezik, és mindegyiknek saját védelmi ideje van, ezért ki kell választani olyan terméket, ami a konkrét bőrtípusnak megfelelően a legjobb védelmet biztosítja a nap káros hatásaival szemben. Amennyiben a bőr nagyon világos (fehér), és emellett még nem napbarnított, magas faktorú krémeket szükséges használni. Később, vagy amenynyiben a bőr jól tűri a napot és egyébként is sötétebb árnyalatú, úgy ennek megfelelően alacsonyabb védőfaktorú krémet is lehet alkalmazni. A mai elvárásokhoz az is hozzá tartozik, hogy a védőkrém izzadás- és vízálló legyen. A korszerű védőkrémekkel szemben támasztott követelmények, hogy kellemes illattal rendelkezzenek, és meglehetősen könnyen kenhetők legyenek (ne ragadjon). Emiatt speciális összetevőkkel kell rendelkezniük, hogy ne csak védelmet biztosítsanak, hanem úgy hassanak, mint a minőségi testápolók. Érdemes a napvédő krémek mellett napozás utáni balzsamot (vagy krémet) is használni, ami megnyugtatja a bőrt, csökkenti a pirosodást, és segíti megőrizni a szép színt, emellett még hűti és táplálja is a bőrt.
A Just Sun Care kollekció 4 terméket tartalmaz: • Sun Care Havasi Gyopár/Physalis Naptej SPF 30 – 250ml (Ideális a gyenge, még nem barnult bőr számára) • Sun Care Havasi Gyopár/Physalis Naptej Spray SPF 15 – 200ml (A már előbarnult, nem érzékeny bőr számára) • Sun Care Havasi Gyopár/Physalis Napkrém SPF 30 – 2x30ml (A napra nagyon érzékeny, még barnulatlan bőr számára) • Sun Care Napozás Utáni Balzsam Havasi Gyopár/ Csipkebogyó – 250ml (A napozás utáni bőrregenerálásra és megnyugtatásra)
A Just Sun Care napozó kollekció az összes fent említett tulajdonságokkal rendelkezik! Értékes gyógynövény palettával rendelkezik: havasi gyopár, földi cseresznye, aloe vera, csipkebogyó, repceolaj, jojoba olaj, kínai tung olaj. Ezekből a növényekből kivont anyagok puhítanak és hidratálnak, csökkentik az irritációt,
info fo | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 15
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT A napvédő krémek használata egyáltalán nem bonyolult! Először alaposan rázzuk fel. Kb. 20 perccel a napos helyre érkezés előtt vigyük fel a bőrünkre. Ismételjük meg akár többször is, ha erős izzadásnak vagyunk kitéve, vagy vízben tartózkodtunk, vagy ha megszáradt rajtunk a védőréteg. A napozás után balzsamot viszont használjuk úgy, mint a testápolót fürdés után. Ha égető érzés jelentkezik a napozás után, többször is kenjük be és masszírozzuk a megfelelő bőrfelületbe. A Just Sun Care egy igazi családi kollekció, mely minden bőrtípusnak és korosztálynak megfelel. A babák és a gyerekek bőre vékonyabb és érzékenyebb,
mint a felnőtteké, ezért a káros anyagokat, valamint az UV-sugárzást is jobban átengedi. A szaruréteg védőfunkciója a negyedik életévtől kezd kialakulni. A barnuláshoz szükséges melanin csak a pubertás korban képződik a szervezetben elegendő mennyiségben. A gyermekek bőrét különösen intenzíven kell védeni, mert még nem tud fényvédő réteget kialakítani. Engem, személy szerint nagyon irritál a csokiszínű pucér babák látványa
16 |
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
a strandod, vízparton. 12 hónapos korig teljes mértékben óvni kell a pici babákat a napfénytől! A Just Sun care kollekció tökéletes környezet barát. A korallbarát logo valamennyi JUST Nap elleni terméken azt jelzi, hogy mennyire fontos a korallzátonyok mikro-kozmoszának védelme. Felelősségtudatos viselkedéssel lehetséges, hogy élvezzük a napfény áldásos hatását és elkerüljük a túlzott mértékű UV sugárzás következményeit: • 11 és 15 óra között mégis maradjunk árnyékban. Igaz, hogy pont ebben az időben 15 perc napsütés hatására 400 U D-vitamin keletkezik a fehér bőrűekben, de ehhez nem kell az egész testet süttetni, és a napon feküdni (Ez kialakulhat sétálás közben is a napfényben). • Bőségesen használjuk a megfelelő napvédőt. A kisebb mennyiség jelentősen csökkenti a hatást. • Kisgyermekeket és csecsemőket ne tegyük ki közvetlen napsugárzás hatásának. Védő ruhácskát és magas SPF értékű védőt használjunk! Kellemes napfürdőzést kívánok! Tisztelettel és szeretettel Dr. Dacko Natalia Egészségügyi Team
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT
MEZEI VIR G KR M AMI MINDENRE IS JÓ?!?
Tudod, azt szoktuk mondani, hogy ami mindenre is jó, az semmire se jó valójában… De a ha svájci Just cég csinálja, akkor én azért adok neki egy esélyt! Kipróbáltam. Megérte.
Ilya Malikov előadásából sok mindent megtudtam: Például, hogy annyira nehéz ilyen „mindenre is jó ” krémet csinálni, hogy a legtöbb gyár meg sem próbálja. Meg hogy ez egy Appenzeller land vagyis egy icipici kanton terméke. Ahhoz, hogy ezt rá lehessen írni 58%-ban abból a kantonból kell származzon minden összetevő. Nem elég, hogy a gyár ott van. A gyógynövényeknek is ott kell teremniük.
mentünk utána ágyásról ágyásra és hallgattuk a történeteit. Milyen módon locsolja, mivel permetezi, hogy takarítja be, dolgozza fel, stb. Hazafele a buszon többen fogadkoztunk, hogy ilyen kertet csinálunk, és mi is csak kiskertészek leszünk ezentúlJ! Bevallom, ha nem is olyan szuper kertet, de valami hasonlót én is megcsináltam itthon, és még abban az évben a szüretet is lefotóztam… A szárítást a gázcsövön, mert hogy nekem pajtám még nincs… Várható volt, hogy előjönnek valami újdonsággal hamarosan, mert Maurus nagyon aktív lelkes kertész, tele ötlettel, teakeverékekkel, tinktúrákkal. A feldolgozás is fantasztikus, kézi erővel, ahogy régen a javas asszonyok csinálták. Csak használat előtt törték meg a növényt, mert úgy a hatóanyag, az illóolaj nem párolgott el belőle.
Appenzeller land kanton híres az érintetlen mezőkről, ahol 100 féle növény él együtt, a tehenek legelik az zöld füvet, a virágokkal… Szóval ott nincs monokultúra, csak a természet sokszínűsége. Ezáltal ellenálló, túlélő növények, vegyszer mentes környezetben élnek . És akkor eszembe jutott, hogy 2018-ban a svájci úton a Just gyárat néztük meg, és utána elmentünk egy kis ültetvényre, amit Maurus, a kis appenzelli kertész vezetett. Leszázalékolták, de akart még valamit kezdeni az életével, a tudásával. Elindított egy kis gyógynövénykertészetet. A Just cégnek szállított már be akkorra, és csodás kis édenkertet varázsol, egy nagy szárító pajtával a hegyoldalban. Olyan meredek volt, hogy mi is gyalog mentünk fel, mert a busz nem bírta volna, meg szűk is volt az út. Mi csak
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 17
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT Nézzük az összetételét! Mezei virág: elősegíti a mikrokeringést, mikrocirkulációt fokoz Árnika: csökkenti a viszketést Havasi gyopár: nyugtató, antioxidáns hatású Az ápoló olajokon mindig csak átszaladunk, most bővebben kifejtem őket: Shea vaj: Nedvesség megtartás, puha bőr jellemző a használójára. Fényszűrő, fájdalomcsillapító és gyulladás gátló, emellett hidratálja és puhítja a bőrünket, lassítja az öregedést. Egy kis érdekességet találtam a Shea vajról: Ezzel az anyaggal az Alpesi balzsamban találkoztam először. Újkeletű a kozmetikumok készítésében. Azért került előtérbe a használatuk, mert tartósítószer mentes bőrápoló alapanyagok után kutattak a természetben. Ez a XXI. század igénye.
És hogy mi is az a mezei virág? Én még emlékszem, mikor nagyapám kaszált, hagyta napokig száradni a mezőn, forgatta, hogy minden oldalról jó száraz legyen. Majd vasvillával felemelte, és ott alatta sok kis száraz virág szirma, virágzata hevert. Azt nem szedtük össze, azzal én játszottam. Nos most sokkal hasznosabb szerepe van annak a közel 100 féle virágnak, mert ez adja a krém alapanyagát. Csak nem Debrecen legelőiről származik, hanem Appenzeller land hegyoldalairól. A kivonatolás is a lehető legtermészetesebben és legfinomabban történik: növényi glicerin és víz keverékét eresztik át a virágokon, és átszivárgás után a hatóanyagokkal teli folyadékot használják a krémkészítéshez. Ezt hívják perklorációnak.
Előállításakor óvatosan melegítik a karité fa vízzel elkevert, összetört termését. E tradícionális elkészítés rendkívüli előnye, hogy a shea vaj igen magas A, E és F vitamin tartalmát képes megőrizni, továbbá nem tartalmazza a kémiai kivonáshoz alkalmazott vegyszerek maradékait. Kakaó vaj: bársonyos bőrérzet, száraz repedezett bőr kezelésére, antioxidáns hatású, lassítja a bőröregedést, és a sejtregenerációt fokozza. A bőr feszes, selymes és egészséges kinézetű lesz. Gyulladáscsökkentő, ezáltal a bőrirritációra való hajlama is csökken (pl. kicsípett popsi). Ajak és arcápolásra is alkalmazzák, ún. mélyhidratáló. Fényvédő hatással is rendelkezik, hisz volt idő, mikor ez volt az egyet-
18 |
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT sa. Azonnal beszívódik a bőrbe, nem hagy zsíros foltot. Könnyen elfér a táskádban, nem folyik ki, akkor sem, ha fejjel lefele van. Az illata pedig felejthetetlen. Van már neked? Hisz 2020.02.14 óta kapható! Álljon itt két tapasztalat! Elárulok most magamról egy nagy titkot. Van egy „négyévszakos” kerékpárom! Ez azt jelenti, hogy januártól decemberig a kerékpárommal járok dolgozni nap, mint nap. Tehát az én arcom és kezem ki van téve az időjárás viszontagságainak. Amióta megvettem ezt a krémet, minden reggel indulás előtt bekenem az arcomat, kezemet csak vékonyan „Svájci módra”. Gyorsan felszívódik. Az illatába viszont azonnal beleszerettem! A konferencián, mikor mindenki egy keveset a kezére kent, olyan illat volt a teremben, mintha egy virágos réten lettünk volna! Engem Bükkszentkeresztre repített az illata! Remélem sokunk kedvence lesz ez a krém! Guba Ildi
len napkrém, amihez hozzájutottam fiatal lánykoromban. A strandolás és a kakaóvaj illata összetartozott. Jojoba olaj: a kozmetikai ipar nagyon sokat használja, bőr fiatalítására, ajakápolásra, ráncok kitelítésére, repedezett bőr, lábkarbantartásra. Hajápoló készítményekben a sprőd haj ápolására: könnyen kifésülhető, ragyogó fényes hajat kapunk használatával. Körömágy és ujjvég ápolásra, térd, könyökszárazság, kirepedés megelőzésére, úszás előtti bőrápolásra, és borotválkozás előtt és után, hogy a bőr a legkevésbé sérüljön. Mandula olaj: Gyengéden ápolja a bőrt és a hajat. Nagy mennyiségben tartalmaz E-vitamint, aminek köztudott a sejtvédő hatása. Megakadályozza a sejtek folyadékvesztését, így a striák kialakulását is a hason. Ha csak egy krémet tudsz megvenni, kezd ezzel. Használhatod arcra, ajakra, könyökre, kézápolóként, és lábra, sarokra. A kiszáradt és repedezett bőr orvo-
Néhány napja csak, hogy kezünkbe vehettük ezt a csodálatos krémet, melyet azonnal elkezdtem használni. Tapasztaltam, hogy erősen kipirosodott kézfejre kenve szinte azonnal csökkent az égő érzés és kezdett halványodni a pirosság - mosószer okozta a kellemetlenséget. Idős néniknél, akik nagyon ráncos, száraz bőrűek már egy használat után is érezhető és látható hatást észleltek: simább, selymesebb lett a bőrük. Az illat elbűvölte őket. Sebkezelésnél, mikor már hegesedett és viszket, körbe kentem a sebet és csodálatos módon elmúlt a viszketés, és nem is jelentkezett sokáig. Vannak esetek, mikor a végbél tájék viszket. Ez előfordulhat pl. WC papír irritáció, vagy izzadás hatására is. Erre ajánlottam és igaz csak 2 napja, de azóta nincs viszketés. Természetesen kézre, arcra próbáltam és valóban nagyon finom, kellemes, selymes hatást tapasztaltam. Csonkáné Erzsike Van már neked? Hisz 2020. 02. 14 óta kapható! Szeretettel: Dr. Harsányi Edit Marianna orvos-marketing igazgató
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 19
ÉLETFA GYEREK KLUB HÍREI
EBBEN AZ ÉVBEN IS FOLYTATJUK EZT A HAGYOM NYT! Már több mint egy éve, 2019. februári Életfa Konferenciánkon rendeztük meg a „2019 Életfa Gyerekcsapata” éves versenyünk első fordulóját. Sorversenyeken, játékos, ügyességi feladatokban mérték össze erejüket a résztvevők. Minden alkalommal lelkesen készültek a csapatok, jó hangulatban, vidáman teltek a versenynapok. Az év nyertes csapata a „Narosan Mini-k” lettek! Versenyünk győzteseivel találkoztunk 2020. január 15-én. Nem csak azért, mert régen láttuk egymást, hanem mert a csapat tagjai átvették (a versenykiírásnak megfelelően) a nyereményük első részletét. A Vértesszőlősi Bowling Club különtermébe szerveztük a találkozót, ahol tortáztunk egy kicsit, majd két pályán is zajlott a verseny „Én vagyok a jobb bowlingos” címért. Ebéd idő lévén nagyon-nagyon finom pizzával zártuk a napot. Még egyszer gratulálunk a csapat tagjainak! Gyermek Team
20 |
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
CSUPASZÍV KLUB HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN Kedves Életfás! Balogh András és Erzsike Csupaszív csapat vezetőivel karöltve, hónapról-hónapra szervezkedünk. Hogy miben? Évindításnak tartottunk egy nagyon hasznos, motiváló és sikeres munkatalálkozót január 11-én. Márciusban pedig már ünnepeljük az 1 éves évfordulónkat a klub újra nyitásáról. Minden hónap 3. vagy 4. hétfőjén találkozhattok velünk Online klubbunkban. Minden alkalom felemelő érzés, szuper családias hangulat van körülöttünk ilyenkor, nagyon jó együtt lenni. Az alábbiakban megosztunk veled pár fotót ezekről a Csupaszív eseményekről. Fogadd szeretettel tőlünk!
CSUPASZÍV CSAPAT
VEZETŐI HÍREK
„A F NY CSAK ABBAN V LIK
LD SSÁ, AKI M SNAK IS AD BEL LE!”
Szeretettel köszöntelek kedves Életfás olvasó! bb A TŰZMADARAK csapatából két sikeres Vezetőmet szeretném bemutatni, akik több mint 10 éve építik a saját hálózatukat, az Életfa Program nagy Rendszerét. A Püspökladányi DARVAK 15%-os vezetőjét, Galiné Katikát és az Ő 12%-os munkatársát, Kissné Marikát. Munkájuk, elkötelezettségük, hozzáállásuk, példa értékű, boldog vagyok, hogy a Szponzoruk lehetek! Szeretettel ajánlom figyelmedbe a Velük készült riportot. Hogyan, milyen indíttatásból csatlakoztál az Életfa Programhoz? Katika: Kisebbik lányom betegsége miatt csatlakoztam. artó Marika: A Családom egészségének megőrzése miatt regisztráltam. Katika igen kitartó volt, 6-szor hívott az otthoni bemutatójára… Az idő múlásával, ez a célod miben változott? Katika: Mivel a betegség megoldódott, ez feltűnt az ismerőseimnek, így ők is kértek termékeket. Már annyian vásároltak, hogy rövid időn belül 3 %-os, majd 6%-os lettem és jöttek a magasabb szintek. Ettől fogva már tudatosan kerestem az érdeklődőket. Elindult vállalkozásom. Marika: Az egészségügyben dolgozom, tudom, hogy milyen nagy szükség van a prevencióra – családtagjaim sokkal jobban lettek -, szerettem volna minél több Embernek segíteni ezekkel a minőségi svájci termékekkel. Mi a legfontosabb számodra, amely az Életfa Programhoz köt? Katika: Az egészség, a közösség és a fejlődési lehetőség…. Marika: Minden! Kapcsolatok, termékek, barátok, a csapat….. Az elért eredményeid, sikereid közül mire vagy a legbüszkébb? Katika:A csapatomra, azokra az elfogadó, támogató munkatatásaimra, akik kitartóan itt vannak mellettem. Minden vásárlóra, akik elfogadnak! Négyszer utazhattam Svájcba, hol dupláztam, hol tripláztam, az akkor kiírt versenyekben. Marika: A csapatomra, munkatársaimra, szponzoraimra, kiemelném Szabó Balázsné Editkét, nagyon aktív, lelkes munkatársamat! Boldog vagyok, hogy háromszor utazhattam Svájcba munkám elismeréseként, s tavaly dupláztam is! Szerinted, a Te sikered miben MÁS, mint a többi munkatársé? Katika: Mindenkinek egyéni élethelyzete van. Három gyermekét egyedül nevelő anyaként kezdtem. Végzettségem női ruhakészítő és van OKJ-s kereskedő boltvezető bizonyítványom is. Nem volt autóm, pedig azt mondták ezt autó nélkül nem lehet csinálni. Azt hiszem a KITARTÁS, a TÜRELEM, a HIT: hogy
megg tudom csinálni, meghozta gyümölcsét! Hamarosan lesz jogosítványom és már autóval foly folytathatom munkám, még nagyobb HITTEL! M Marika: A pozitív beállítottságom, az empátiám, mindenben a jót keresem. Nekem mindig „ Félig tele van a pohár!” Szeretem a munkám, szeretem az embereket, szeretem a kihívásokat, s örömmel tölt el, ha meg tudom oldani. Talán ezért van a Klinikai ( fő) munkám mellet még két másodállásom is, mind a gyógyításról, segítségadásról szól. Melyek a további céljaid? K Katika: Mindig a következő szint elérése, azaz a 21%-os Vezető Tanácsadói szint , s hog hogy minél több embernek megmutathassam, Ő is képes mindezt elérni. Marika: Szponzoraimat másolva a 21% szint elérése, a távlati céljaim között pedig az szerepel, ha nyugdíjba megyek CSAK a Just-Nahrinnal szeretnék foglalkozni.
Üzeneted a lap olvasóinak: Katika: HIT! KITARTÁS! TÜRELEM! „A LEGJOBB DÖNTÉS IS CSAK ÁLOM MARAD, HA NEM PÁROSUL HOZZÁ CSELEKVÉS” Marika: CSINÁLD AZT, AMIT SZERETSZ, S VIGYÁZZ AZ EGÉSZSÉGEDRE! NE FELEDD: A JUST ÉS NAHRIN TERMÉKEK SZÉLES PALETTÁJA SEGITSÉG A PROBLÉMÁDRA! Köszönöm, hogy válaszoltatok a kérdéseimre. További sok sikert, jó egészséget és boldog ÉLETFÁS ÉLETET kívánok Nektek! Szponzorotok, aki nagyon büszke Rátok: Rigó Éva, 21 %-os vezető tanácsadó
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 21
TŰZMARADAK CSAPAT
Gálné Tóth Anita és Draskócziné Csák Szilvia hálózati menedzserek
VEZETŐI HÍREK ÉLETFA BAGLYOK
XXXVIII. ÉLETFA KONFERENCIA A BAGLYOKNÁL! 2020. 05. 16-án Online konferenciá ci ciával á várlak Titeket, hogy kibeszéljü jük ük a hónap témáját, a kisdedkort és a tavaszi egészségmegőrzést. Vendégként várjuk Schmidt Ferenc Igazgató urat, aki a következő 20 év programját terveit indítja be a Baglyoknál.
belit. aztán fejlődtünk, és bizony volt olyan aki Bükkszentkereszten, túl az 50-en először gyakorolta a fűben járást puci lábbal.
XI. PÜNKÖSDI EL ZELEMÉR TÚRA 2020. 06. 01-én újra elindulunk és megtesszük azt a 8-10 km sétát, pucér lábbal. Mert a Földdel elvesztettük a kapcsolatot. Ami régen teljesen természetes volt, hisz nyáron nem hordtunk láb-
Közben beszélgetünk, éneklünk, verset olvasunk fel, ami jól esik a léleknek. Várlak szeretettel június 1-én 10.00-kor Józsa, Tócós utca 4. szám előtt Szeretettel: Dr. Harsányi Edit és Varga Fecó Életfa Baglyok
NAPSUGÁR CSA CSAPAT A
„AMIT ELISMERSZ, AZ JOBBÁ V LIK” Ennek a John Maxwell gond dolatnak a jegyében gondolok s szeretettel és megbecsüléssok s minden vásárlónkra, minden sel N Napsugár Csapat tagunkra, akikn együttes termékszeretete, nek s szorgalma,elkötelezettsége azt eredményezte, hogy immár 25 %-os országos Napsugár Csapat forgalmi részesedésről beszélhetünk. Szívből gratulálok mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult ehhez a ragyogó eredményhez! Nem csoda az sem, hogy boldogan osztom meg Veled, kedves olvasó, kik azok a Vezetőink, Értékesítőink, akik a legutóbbi üzleti félévünkben különböző területeken kiemelkedően minősültek. Év Embere legnagyobb egyéni forgalom kategóriában: Kozma Erika Hálózatépítők Klub Tagja: Szilágyi Ildikó Minősített Egészségterv Tanácsadó: Szilágyi Ildikó Új Egészségterv Tanácsadó: Forgács Gabriella, Magyarné Bodnár Mária, Májinkáné Juhász Andrea, Nagy Csilla, Szepesi Alíz 300 pontos Elit Klub Tag: Kozma Erika, Szilágyi Ildikó 200 pontos Elit Klub Tag: Bogdánné Marika, Magyar Balázsné, Szerencsi László 100 pontos Elit Klub Tag: Csonka Jánosné, Enyedi Anikó, Héjasné Erika, Józsa Éva, Nagy Edit, Zsigmond Judit 50 pontos Elit Klub Tag: Juhász Gabriella Ugye nem felejtetted el? „Célozd meg a Holdat, s ha elvéted is a csillagok közt leszel!” Szeretettel: Szilágyi Ildikó A Napsugár Csapat Vezetője 209519908
22 |
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
Mi kell egy sikeres kereskedelmi üzlethez? Jó termék, jó üzleti modell, biztonságos cégháttér. A kiváló minőségű termékeket, a világ legmagasabb szintű gyártóitól kapjuk. Prémium minőségű gyárakban, prémium minőségű termékek készülnek. A világ minden részén feltétel nélküli elismerést kapnak a Svájcban készült termékek. Magyarországon is már több mint 20 éve bizonyított, és elismertsége egyre növekszik. Igazán hiteles, kipróbált üzleti modellt használunk. Bizonyíték erre a Just-Nahrin hálózat legfelső vezetőinek példája. Kitartó, szorgalmas munkával jelentős fogyasztói hálózat alakítható ki, amely magas életszínvonalat biztosít. A JNS Hungaria Kft. vezetője és munkatársai nagyon sokrétűen segítik munkánkat. Biztosítják a megfelelő hátteret termékellátásban, oktatásban, rendezvények szervezésében, egészségügyi és üzleti tanácsokban. A fejlődés folyamatos, az online elérhető formákat is sokoldalúan alkalmazzuk. A biztonságos háttér minden oldalról biztosított, már csak TE hiányzol az eredményhez. Mindenki ugyanúgy kezdi. Először kipróbálod a termékeket, elégedett vagy, szívesen mutatod másnak. Klubokba, rendezvényekre jársz, kérdezed a szponzorod. Első lépés – legyen ingyen a saját fogyasztásod. Ezt gyorsan elérheted,
néhány ismerősödnek továbbajánlod a fogyasztást, ők is fogyasztók lesznek, az eladás hasznát gyorsan megkapod, és az összeadott forgalom után még jutalékot is kapsz. Egy hónap alatt már eredményed van. Ugyanígy folytatva, egyre gyarapszik körülötted az elégedett fogyasztók tábora, akiket segíthetsz információkkal. Együtt mehettek a rendezvényekre és már TE is indíthatsz klubtalálkozókat. Ekkor már magas vezető vagy. Követőid lesznek, és a siker máris megtörtént. Mi kell ehhez? TE. Átgondolt időbeosztással, rendszeres cselekvéssel, főállású munka mellett is, bárki elkezdheti. Ha magadért rendszeresen ütemezve végzed a munkádat, biztosan előrehaladsz. Az elhatározásod megvan. Már tudod, hogy nincs más esélyed és kezd el csinálni komolyan. Egy barátom mesélte – egy embernek gyengén ment az üzlete, majd nagy fejlődés történt. Kérdezték tőle, mi történt, azt válaszolta - komolyan vettem. Vedd komolyan az életed! Ne akarjál még mindig játszogatni vele, ez igazán a Tiéd, a Te életedről van szó. Ez a legemberibb és legbarátságosabb üzlet a világon. Barátokat találsz, segítőket találsz, és veled lesz az Istened is. Nagyon magasra juthatsz, és utólag tudsz okos lenni, mint általában mindannyian, de szabad előre számolni. Sok sikert kívánok az utazáshoz! Borsányi Éva értékesítési igazgató Just-Nahrin Budapest Tel: 06 30-415-2288
A DELFIN CSAPAT A MINŐSÉG ÉS A HITELESSÉG TÜKRÉBEN! A 2020-as évünk Jubileumi Év, ami bearanyozza mindennapjainkat, és az Életfa családjaink a hit, a bizalom és a fejlesztések útján fejlődnek velünk tovább. Tanulunk, képezzük magunkat csapatszinten és országos szinten is! Szilveszter után pár nappal, évindító munkatalálkozót tartottunk 2020.01.04én Tatán, Igazgató Úrral és Hegyi Zsolt fejlesztési projektvezetővel, a 2020-as célok, tervek kitűzése, megbeszélése és egyeztetése céljából. Országos cégünk munkatársai Schmidt Ferenc Igazgató Úrral 2020.01.23-án a VII. Magyar Marketing fesztiválon vettek részt, hogy tudásukat bővítve fejlesszék programunkat az online világban is! Köszönöm, hogy én is ott lehettem és tanulhattam ezen a napon! 2020. január 14-től Tatán, az Ökoturisztikai Központban hoztam létre az Életfa Delfinek központi klubját, ami minden csapattagunk számára biztonságot ad. Nők a mindennapokban rendezvénysorozatot indítottam el, mint Természetgyógyász - Reflexológus, Hormonegyensúly terapeuta. 2020.01.25-én megrendezésre került a vértesszőlősi Bowling klubban a 2019-es gyerekcsapat első havi ajándék átadása. Ezúton is köszönet Schmidt Ferenc Igazgató Úrnak. 2020-as céljainkra összpontosítva szeretnénk országunk lakosságának egészségtudatos gondolkodását fejleszteni, minél több képzett Egészségterv Tanácsadóval, Országos Egészségszűrő és Tanácsadói Rendszerrel. Családjaink nagy részét törzsvásárlói stá-
tusszal akarjuk megajándékozni. Ajándékod legyen a gondolkodásod, tarts velünk az egészség szigetére, a rendezvényeinkre, és hozd el barátaidat is, hogy megismer-
jék a programunk sokszínűségét! A lehetőség a Te kezedben van! 20 éves az Életfa Program Magyarországon, 20 éve segítik a Just és Nahrin termékek családjaink egészséges életvitelét és gyerekeink egészséges életmódra nevelését! Csatlakozz hozzánk! Szeretettel: Hegyi Gyöngyi a Delfin csapat vezetője az Életfa Program Értékesítési Igazgatója
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS | 23
ÉLETFA DELFIN CSAPAT
A JUST-NAHRIN ÜZLETI VÁLLALKOZÁS
JUST-NAHRIN BUDAPEST CSAPAT
VEZETŐI HÍREK
20 PERC, EZER ÍZ
Reggeli – ne indulj el n lk le! Reggeli nélkül indítani a napot?
Ahhoz, hogy szervezetünk jól működjön éss Olyan, mint szél nélkül vitorlázni… egészségét megőrizegészségét megőrizze, biztosítani kell számára a Ahhoz, hogy szervezetünk jól működjön és ek megfelelő minősészükségleteinek megfelelő minőségű és mennyize, biztosítani kell számára a szükségletein ségű táplálékot. gű és mennyiségű táplálékot. Milyen egy ideális reggeli? Egy ideális reggeli tartalmaz: Bár sokan tudják, hogy mennyire fontos a reggeli étkezés, - teljes kiőrlésű gabonafélét vagy ebből készült pékárut mégis gyakran elhagyják és ennek legfőbb oka az időhiány. - teljes értékű fehérjeforrást (sovány tej-, tejtermék, tojás Természetesen egy kis odafigyelést, előzetes tervezést igévagy húsféle) nyel, de gyorsan, praktikusan használhatóak fel a már előző este - friss idényzöldséget és bekevert szendvicskrémek. - folyadékot (cukormentes tea, víz, ásványvíz vagy 100%-os gyümölcslé változatosan fogyasztva, remek kiegészítője lehet a reggelinek)
S rgar pás szendvicskr m
Bazsalikomos tojáskr m
Hozzávalók (4 főre): 250 g tisztított sárgarépa 100 g reszelt sovány sajt 20 g reszelt füstölt sajt natúr joghurt Ízlés szerint Nahrin fűszerek: tengeri algás sópótló, bors, Nahrom, fokhagyma Elkészítés: a sárgarépát kis lyukú reszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a reszelt sajtokat és annyi joghurtot, amitől krémes, kenhető állagú lesz. Ízlés szerint fűszerezzük.
T r kr m Hozzávalók (4 főre): 200 g félzsíros túró 120 g zsírszegény tejföl Ízlés szerint Nahrin fűszerek: tengeri algás sópótló, Nahrom Elkészítés: az áttört tehéntúrót jól összedolgozzuk a tejföllel és ízlés szerint ízesítjük a Nahrin fűszereivel. Nyers zöldségcsíkokkal, teljes kiőrlésű kenyérrel tálaljuk.
24 |
info | 2020. ÁPRILIS - JÚNIUS
Hozzávalók (4 főre): 6 db tojás 2 ek. zsírszegény tejföl 2 ek. light majonéz 1-2 szál újhagyma 4-5 levél friss bazsalikom Ízlés szerint Nahrin fűszerek: tengeri algás sópótló, bors, mustár Elkészítés: a tojásokat keményre főzzük, majd egy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk az apróra felvágott hagymát és bazsalikomot, a tejfölt és a majonézt. A tojásos keveréket fűszerezzük és alaposan elkeverjük. Ropogós pirítóssal és friss zöldségekkel az igazi.
Szeretettel: Starkné Szabó Eszter vezető dietetikus eletfamodklub@eletfaprogram.hu