Kötődések

tárgy.történet.etc. object.story.etc.

2018-ban indított tárgy.történet.etc. című sorozatunk célja, hogy alternatív látogatói útvonalakat építsünk ki a Nemzeti Múzeum állandó kiállításain, tudományos, ismeretterjesztő és múzeumpedagógiai programokat szervezzünk ezek köré, dokumentáljuk és megosszuk eredményeinket, vagyis felkínáljuk látogatóinknak is az együttgondolkodás lehetőségét.

A betűk, a nyomhagyás különféle tárgyi emlékei után 2019-ben a kötődéseket keressük az újkőkortól a 18. századig. Most nyíló útvonalunkon arra hívjuk látogatóinkat, gondoljuk végig együtt: hogyan szerveződtek az egyének különböző csoportokká az évezredek során. Milyen hasonlóságok kötötték össze a kisebb-­ nagyobb közösségek tagjait? Milyen különbségek választották el őket egymástól? Mit mutatnak a tárgyak az emberi kapcsolatok sokféleségéről a történelemben, és mai szemmel nézve vajon hogyan, hányféleképpen köthetők össze egymással?

oxitocin

kötő d bond s ´ ´ ´ és´ek

kötő d bond s ´ ´ ´ és´ek

Együtt külön #család #temetkezés

Magyar Nemzeti Múzeum, 2019

1–20

1

A késő rézkori (Kr.e. 3500-3000) Badeni kultúra – gyakran több száz sírt számláló – nagy temetőire az egységes temetkezési szokások jellemzők, csak elvétve fordulnak elő másféle temetkezési módok. Ilyen rendkívüli példák az ember alakú edények, amelyek először az észak-magyarországi Ózd-Centeren, 1958-ban és 1963-ban, útépítés alkalmával egy hamvasztásos rítust gyakorló közösség temetőjéből kerültek elő. Az itt előkerült halottakat elhamvasztották, hamvaikat pedig a sírgödör aljára vagy egyszerű, hétköznapi díszítésű edényekbe szórták. Ettől a szokástól viszont két temetkezésnél eltértek. Az elégetett maradványok egészen különleges, felemelt karú, arcot és nemi jelleget megörökítő urnákba kerültek. Hogy mi állhatott ennek a ritkán gyakorolt rituális cselekménynek a hátterében – eltérő társadalmi státusz, vallási aspektus, esetleg más közösségből való származás – egyelőre csak találgatni tudjuk. Hasonló, emberi alakot formázó urnás temetkezések ritkák, a Badeni kultúra hatalmas – a mai országhatárokon átívelő – területén eddig csupán Ráckeve, Méh, Szentsimon, Sajógömör lelőhelyek temetőiből kerültek elő. Azt a kérdést, hogy az ilyen módon eltemetett személyek hogyan kötődtek a közösség többi tagjához, vagy miért tértek el tőlük, az elkövetkező kutatások fogják megválaszolni.

Ezen kívül, a két centeri temetkezés közül az egyik egészen különleges. Szokatlan módon, három különböző megformálású arcos urnát foglal magába. A kalcinált csontok antropológiai vizsgálata alapján megállapítható, hogy a legnagyobb urna egy középkorú nő, a két kisebb gyermekek hamvait tartalmazza. Valószínűnek tűnik, hogy a sírban egy család különböző korú tagjai leltek nyugalomra. Ezt, a családon belüli kötődést hangsúlyozta az urnák készítője is, amikor az edényeket eltérő módon, de az életkornak megfelelően, így az anyáét nagyobbra, a gyermekekét pedig kisebbre méretezte, és azokon a nemi jellegeket, a nők esetében a melleket is feltüntette.

3

2

Vegyes formák #ízlés #kölcsönhatás

Égi istálló #kereskedelem #háziasítás #ló #temetkezés

A vaskor hajnalán a Tisza-vidékre érkezett egy keletről származó, sztyeppei lovas nép.

A kiállításban három, a preszkíta korhoz köthető aranykincs tekinthető meg. A mai Besenyszög és Pusztaegres környékéről származó leletek az 1870-es években, az angyal­földi kincs pedig 1925-ben került a Nemzeti Múzeumba, sajnos hiányosan; egy aranycsészét ugyanis a British Museum vásárolt meg. A kincsekhez tartozó egyes darabok (például a fokorui diadém és díszített lemezkorongok, az angyalföldi függőlegesen bordázott csészék, a pusztaegresi szárnyas gyöngyök) keleti, a Kaukázustól északra eső területekről származó stílusjegyeket viselnek magukon. Érdemes felfigyelni arra, hogy milyen hasonló tárgyak vannak a környező, preszkíta és szkíta anyagot bemutató vitrinekben!

A lókoponya a szentesi-vekerzugi szkíta temető egyik sírjából származik, amelyben két ló csontváza illetve a négykerekű kocsi fém alkatrészei feküdtek. A vitrinben a jobboldali ló felszerszámozott koponyája látható, amelyet az 1950-ben Párducz Mihály által vezetett feltárás óta in situ mutatnak be. Az egykori szkíta temetőben a régészek összesen 14 lovas sírt találtak, amelyek az emberi síroktól elkülönítve helyezkedtek el.

Egyes vélemények szerint ezek a felszerszámozva eltemetett lovak a temetőben külön nyugvó harcosok hátas állatai voltak. A csontok vizsgálata azt mutatja, hogy a lovak ázsiai eredetű fajtához tartoztak, testfelépítésükre a kicsi, széles homlokú fej, rövid hát és kicsi, karcsú végtagcsontok voltak jellemzőek. A vaskor folyamán a későbbiekben felbukkannak nagyobb méretű lovak is, melyeket Észak-Kelet-Itália területéről importálhattak. A kiállított koponya egy halála idején 6-8 év körüli, alacsony marmagasságú és középkarcsú csontozatú kancáé volt.

Az itt látható aranytárgyak egy másik része a helyi népességhez köthető Tisza-vidéki késő bronzkori ízlést tükrözik: a fokorui kettős spirálos végű karperecekhez hasonló ékszereket a 4. terem 14. vitrinjében, az angyalföldi bütyökdíszes csészékhez hasonló díszítésmódot ugyanott, a 19. vitrin bronzedényein figyelhetünk meg.

Egy harmadik, észak-balkáni hatás a fokorui fibulák formájában mutatkozik meg.

A lovat viszonylag későn, a bronzkorban háziasították, a vaskorra vált elterjedtté. A lótemetés rítusa a szkítákkal együtt jelent meg és a később érkező keltáknál is tovább él, mint ahogy a lovak irányítására alkalmas, középütt összeszegecselt oldaltagú és szájrészű zablák is szkíta eredetűek, tőlük terjedt el a későbbiekben nyugatra. A lótartás fontos volt a szkíták életében, gazdaságuk vasművességre és lótartásra támaszkodott.

Vastárgyakkal és lovakkal kereskedtek, illetve a ló könnyítette meg vándorlásuk során a nagy távolságok legyőzését is.

3 4

5

4

Pogány? Keresztény? #vallás #hatalom #foglalkozás #ló Kr. u. 312-ben Nagy Constantinus császár a trónbitorló Maxentius ellen a Róma mellett vívott csatájának előestéjén álmában égi parancsot kapott: lássa el katonái pajzsát az Isten jelével, s ezzel győzni fog. Az új jel az egybekomponált görög Khí (X) és Ró (P) betűkből állt. Ebben a császár keresztény katonái Krisztus nevének (ΧΡΙΣΤΟΣ ) monogramját ismerték fel, míg a pogányok egy újfajta győzelmi jelet láttak. A győzelmet követően a keresztény császár az új jel használatát rendelte el a hadijelvényeken is, amelyeket ezután labarumnak neveztek.

1991-ben az alsóhetényi késő római belső erőd egyik tornyának feltárása során egy többszörösen összehajtogatott ezüstlemezekből álló kincslelet került elő. Darabjai eredetileg egy lovassági sisak aranyozott ezüstlemez-borításai voltak, amelyeket lefejtettek egy sisak vas alkatrészeiről. Az egyik lemez a sisak orrvédő lemezét borította, amelyre az orrtőnél Krisztus-monogramot domborítottak. Ez kifejezhette a sisakot viselő katona keresztény kötődését, de győzelmi szimbólumként a hadsereghez tartozását, és hűségét a hadsereg fővezéréhez, az imperatorhoz is.

5

6 Megjelölve #hatalom #kiváltság #kevesek #etnikum #ízlés A Római Birodalom egykori területein és a velük szomszédos régióban létrejövő új államalakulatok legitimizációjukhoz különböző gyökerekhez fordulnak: a saját népük (hun vagy germán) hagyományai mellett az őket körülvevő birodalmakkal való elismertetés igénye is megjelenik.

Kiváló példája ennek a Szilágysomlyón előkerült kincs összetétele. 1797-ben pásztorfiúk találtak egy római emlékérmékből készített medálokból és egy nagy aranyláncból álló kincset, ami a császári kincstárba került és ma a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzik. Majd az első kincs előkerülési helyétől nem messze 1889-ben, burgonyaültetéskor bukkannak rá a 21 fibulát, 3 tálkát és egy eskükarikát tartalmazó második aranykincsre. A leletben voltak kifejezetten rangot, kiváltságokat jelző tárgyak: a germán vallási szertartásoknál használt eskükarika mellett az uralkodó törvényes elismertségét jelző tárgy: a kizárólag a Római Birodalom császári családjának tagjai által viselt nagyméretű, ónixköves fibula. Ezt a férfi felsőruhát rögzítő ékszert valószínűleg egy teljes római szabású és ízlésű díszöltözettel együtt, a germán királysággal való szövetség megerősítéseként küldték ajándékba a barbároknak. Összesen 4 ilyen típusú fibula maradt fenn napjainkra, ezek közül messze kiemelkedik szépségben és kivitelében az itt látható darab. Bár a nagy ónixkő csak fele olyan vastag, mint maga a fibula, de az ékszer súlya így is csaknem fél kilogramm. Az elrejtésekor már nem volt hordható állapotban csakúgy, mint a kincs számos más fibulája: értékük miatt őrizték és rejtették el a többi római és barbár műhelyben készült 5. század elejéről és középső harmadából származó női ruhakapocspárt.

A hatalom és előkelőség szimbólumai között azonban a terület új urainak, a hunoknak a hatása is megfigyelhető: a koponyatorzítás szokása is meghonosodik. De nemcsak a keleti származású népelemnél, ahol eredetileg Kelet- és Közép-Ázsiában elsősorban a legelőkelőbb férfiak körében volt ez gyakorlat. A germánok között is elterjedt, igaz, itt Európában szinte kizárólag nők/lányok fejét formálták. Az így kialakított magas homlokra díszes, csúcsosodó fejfedők kerültek, amiket aranyveretekkel, vagy mint a mai Csornán eltemetett előkelő hölgynél, diadémmal díszítettek.

6

7

Pogány? Keresztény? #vallás #kölcsönhatás #temetkezés A bronzból öntött, Krisztus-alakkal díszített kereszt az Arad és Muszka környékén található Zimándújfalu határában fekvő Földváripusztáról származik. A 11. századi teme­­tőt kavicsbányászás során bolygatták meg, az így előkerült leletek adományozás útján kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba.

A kereszténység felvételével, valamint az egyházszervezet kialakításával a magyarok társadalmában óriási változás következett be. Felsőbb utasításra fel kellett adniuk hiede­lemvilágukat, melynek központjában a kettős lélekhit, a mitikus állatok vagy éppen az életfa állt, egy olyan vallásért cserébe, amely csak egyetlen istent ismert el, és hivatalos nyelve az idegen hangzású latin volt. A korábban lovat áldozó magyaroknak most templomot kellett építeniük, állatfog helyett keresztet akasztottak nyakukba. Azonban számos régészeti adatunk van arra, hogy a kereszt korai viselete önmagában még nem jelentett kizárólag keresztény hitű embert. Például – egy másik lelőhelyen ta­lált –, átfúrt állatfoggal, vasból készült csüngővel, kauricsigával és kereszttel díszített 10-11. századi nyaklánc sokkal inkább mutat kapcsolatot vagy kötődést a pogánysághoz, mint a keresztény hithez.

Hagyomány és asszimiláció #kölcsönhatás #etnikum #temetkezés A soknemzetiségű Római Birodalomban a tárgyi anyag jól ábrázolja azt a kettősséget, mely egyrészt tükrözi az őslakosság ragaszkodását a hagyományokhoz, másrészt az asszimiláció, a romanizáció megnyilvánulásait.

Ennek talán legegyértelműbb példái a sírkövek, melyeket a helyi lakosság már római mintára, a római divatot követve állított az elhunytak emlékére. A Kr.u. 1. század második felétől egyre-másra megjelenő kőemlékeken a kelta, eraviscus férfiak, akik nyilvánvalóan a helyi elithez tartoztak, már római divat szerint tógát viseltek, büszkén jelezve ezzel is, hogy ők római polgárok.

Asszonyaikat ellenben, akik a közéletben nem vettek részt, még a Kr.u. 2. század folyamán is többnyire helyi viseletben – turbánfátyol, szárnyas fibula – ábrázolták. (Így a Vindo és Ammuta, illetve Demiunus és Angulata számára készült sírköveken.)

A sírkő/kövek az egykori Civitas Eraviscorum területén kerültek elő. Ez a rómaiak által szervezett közigazgatási egység még bő két évszázadon át megőrizte az őslakos közösség nevét.

7 8

8 9

9 Róma és Bizánc #vallás #hatalom #kölcsönhatás #motívumok Bizánci arany rekeszzománc együttes, melyet hét félköríves, és két köralakú görög feliratos lemez, valamint egy ékkőfoglalat alkot, feltehetőleg korona részei. A lemezeken IX. Konstantin Monomakhosz bizánci császár, felesége, Zoé és sógornője, Theodóra császárnő, valamint táncosnők és erényfigurák (az Igazság és az Alázat megszemélyesítései) jelennek meg, a két medalionon Péter és András apostol mellképe látható.

Az együttes a keresztény Római (bizánci) Birodalom egyik meghatározó politikai programját fejti ki, a XI. század közepének viszonyaira adaptálva: a mindig győztes császár és az ezzel összefüggő Pax Romana gondolatkörét.

A táncosnők elsődlegesen a császári győzelmi ceremóniák ikonográfiai ciklusának részét képezik az ókortól fogva, de egykorú szöveges forrásokban gyakran idézik az ószövetségi analógiákat is: Izráel leányainak táncát a Vörös-tengeri átkelés után (2Móz 15, 20), vagy Dávid Góliát felett aratott győzelmét követően (1Sám 18, 6).

Az apostoli testvérek képmásai, melyek másodlagos felhasználásban, nagyobb együttesből kiszakítva kerülhettek a többi lemez közé, bizonyára szintén aktuálpolitikai tartalmat hordoztak. A két egyházi központra, a péteri Rómára és az új Rómára, azaz Konstantinápolyra utalnak, melynek elődjében, Büzantionban az ekkor elterjedt felfogás szerint András apostol alapította az első püspökséget; a két egyházi központ között az egyensúly fenntartását leginkább a római (bizánci) császár érezte kötelességének, különösen IX. Konstantin, aki hiába próbálta 1054-ben megakadályozni az egyházszakadást.

A korona készítése és Magyarországra kerülése feltehetőleg többlépcsős folyamat volt, így elképzelhető, hogy egy győzelmi bevonulási ceremónia alkalmából vagy egy hercegnő részére készült, és ezt követően küldték külföldre.

A kor politikai viszonyaiból kifolyólag az is elképzelhető, hogy a kijevi nagyfejedelmi udvarban (I. András, 1046-os királlyá koronázása előtti menedékhelyén), illetve III. Henrik német császári udvarában őrizték, mielőtt Magyarországra került volna. A korona nyitraivánkai elrejtésére feltehetőleg a XI. századi Árpád-házi testvérháborúk során, s ezen belül a nyitrai vár körüli harcok egyike alatt került sor. A lelet évszázadokkal később, 1860-ban került elő Nyitra­ivánkán (ma: Szlovákia) A korona görög felirataiban a kiejtésből adódó számos félreírás és sajátos ékezethasználat fordul elő, ami arra utal, hogy készítését nem ellenőrizték kellőképp, és esetleg idegen, például kaukázusi ötvösök közreműködésével készült.

10

Dinasztikus házasságok #család #kölcsönhatás Magyarország királynéi mindig messzi földről érkeztek, például Aragóniából, Franciaországból, Bajorországból, Lengyelországból, Dél-Itáliából, a Kijevi Rusz területéről. A házasságok álta­lá­ban már gyermekkorban eldöntettek, a leendő há­­zas­­­­társ gyakran már a jegyese udvarában ne­vel­­ke­ dett a kívánt esküvőig.

A politikai érdekek mindent felülírtak, így az érzelmeket is. Nem tudjuk, hogy a házastársak mennyire kötődhettek egymáshoz, az Árpád-kor érzelmeiről nem maradtak fent források. Feltű­nő volt azonban, ha valamelyik fél – például IV. (Kun) László király – megszegte a házastársi hűségesküt. A hitvesek magukkal hozták udvartartásukat, a kíséret tagjai évtizedek alatt asszimilálódtak.

A királynék legfontosabb feladata a dinasztia folytatásának biztosítása volt, a fiúk trónörökösöknek számítottak, míg a leányok – a leendő menyasszonyok – személye a külpolitikai összeköttetések záloga volt. Több trónörökös ese­tén komoly rivalizálás alakult ki, a hatalom megszer­ zése érdekében a rokoni kötődések sem számí­ tottak. Férfiágon az Árpád-ház 1301. január 14-­én halt ki, a dinasztia utolsó aranyágacskája III. András volt. Az ősi nemzetség története női ágon Erzsébettel fejeződött be; III. András leánya egy svájci domonkos kolostorban hunyt el 1336/1338ban.

10 11

Együtt külön #vallás #foglalkozás A Jézus Krisztus tanításait és parancsolatait szigorúan követő közösségek a szerzetesrendek előfutárai. A Római Birodalom kései évszázadaiban művelt és karizmatikus vezetők (pl. Johannes Cassianus) álltak a teljes hit megélését Isten hívó szavára a társadalmi kereteken kívül kereső csoportok élére. A Birodalom nyugati fele omladozásának idején megindult a szerzetesi életforma térhódítása. Nursiai Szent Benedek az általa szervezett közösségek számára írt regulája (Regula monasteriorum) összegzi a saját és elődei iránymutatásait, a lelki fejlődés és a fizikai munka egyensúlyának alapszabályait.

A magyarok közt az új hazában az első szerzetes térítők már a honfoglalást követő évtizedekben megjelenhettek; Taksony fejedelem Rómából kért hittérítőt, de Bizáncból is érkeztek klerikusok. Görög és latin nyelvű kolostorok egyaránt létesültek a Magyar Királyság első századában. A bencés szerzeteseket követve az újonnan szerveződő középkori szerzetesrendek hazánkban is megjelentek. Különösen jelentős szerepet töltöttek be a ciszterci, premontrei rendházak, továbbá az ágostonos kanonokok, a ferencesek és a domonkosok közösségei, de a lovagrendek is jelen voltak. A magyarországi alapítású pálos remeterend a 13. századi kezdetek után a törökkor és a reformáció koráig virágzott. A tárlóban a szerzetesek életét felölelő tárgyi világot megidéző régészeti leletek, templomi üvegablak, a szertartások könyveinek fennmaradt veretei, az éjszakai zsolozsmára emlékeztető gyertyakoppantó is látható.

12

Szenvedélyek kötőféken #mitikuslények #kiváltság #kevesek #ló A késő-középkori Európa uralkodói udvarai tobzódtak a színpompás lovagi cere­ móniákban, melyeket áthatott a hősi és szerelmi tematika sejtelmes, varázslatos mesevilága, a maga csodás lényeivel, melyeket az udvari bálokon a résztvevők maguk is megjelenítettek. Ilyen lényeket, köztük vadembert és egyszarvút is megörökítettek a csontborítású dísznyergeken, Sárkányölő Szent Györggyel valamint számos egyéb ember-, és állatalakkal együtt. Ezek egyikén, az ú.n. Jankovich-nyergen Zsigmond király (1387-1437) és későbbi császár (1432-37) udvari lovagrendjének, az 1408-ban alapított Sárkányrendnek a jelét, a sárkánykígyót is láthatjuk. Feltehetőleg az ő megbízásából készült a nyereg 19. század eleji, állítólagos bukaresti őrzési helye alapján akár a Sárkányrendről elnevezett, hírhedt Draculának szánt ajándékként. Ennek az udvari kultúra sokköz­pontú, nemzetközi jellege miatt internacionális gótikának nevezett stílusnak egyik fontos színhelye volt az egész Európát bejárt Zsigmond király udvara, s KözépEurópá­hoz kötődik e nyergek gyakori, latin és dél-német dialektusban íródott felirata is.

(A Jankovich-nyergen: da pacem domine / Adj békét, Uram; a Rhédey-nyergen: Lach lieb lach / Nevess, szerelmem, nevess) A díszes csontnyergek használatának módja máig vitatott, leginkább díszmenetek, például esküvői menetek során kötőféken vezetett lovak hátán mutatkozhattak meg teljes pompájukban. Ilyen célra utalhat az ábrázolások jellege is: a csodás lényeken túl meghatározó a különféle jó és rossz, szerelmi és házassági kapcsolatok bemutatása moralizáló céllal.

11 12

13

13

Sztambul és Buda #vallás #kölcsönhatás

Közös szálak: úrihímzés #virág #motívumok

Az Oszmán Birodalom hódításai nyomán a középkori világ, a társadalmi rend felbomlott, s az új uralom alatt új kapcsolatrendszerek, kötődések erősödtek meg. A változásokat az is jelzi, hogy a korábbi latin nyelvű hivatalos írásbeliséget felváltotta az erős arab és perzsa hatás alatt álló, arab betűs oszmán-török hivatali nyelv. A társadalmi rétegek átrendeződtek, a török hivatali és katonai jelenlét mellett a balkáni eredetű kereskedők, kézművesek is otthonra leltek, főleg a városokban. A muszlim közösségek jelenlétét, emlékét iparművészeti remekek idézik meg. A 17. századi, szattyánbőrből készült irattartót ezüstszállal hímzett török felirat és díszes rozetta­/ virágmotívum ékíti, összekapcsolását zsineg biztosította.

Az állati bőrök kikészítésének és feldolgozásának tudományát az oszmán-törökök eredetileg arab és perzsa mesterektől tanulták, a későbbi évszázadok során azonban e mesterségbeli fogásokat ők terjesztették el Közép- és Délkelet-Európa országaiban. A bőrfeldolgozás és kikészítés mesterségének meghonosodásáról tanúskodnak a nagyobb városainkban megjelenő és ma is számon tartott Tabán nevű városrészek.

A török kori magyarság, főleg a főnemesek körében nagy divatja volt a törökös, török eredetű tárgyaknak – elsősorban lószerszámoknak, nyergeknek, díszesebb ruhadaraboknak –, így a betelepült és a helyben maradt lakosság kapcsolatát is jelképezik a fennmaradt iparművészeti emlékek.

A 16. század végén jellegzetes hímzőművészet, az úrihímzés, alakult ki Magyarországon, mely ezer szállal kötődik a nyugati díszítőművészethez és a keleti kultúrkincshez is. Az itáliai reneszánsz vonalainak könnyed, lágy hajlása, a minták szimmetrikus elrendezése a magyar főúri udvarokban a törökök által közvetített keleti motívumokkal keveredett és alkotott szemet gyönyörködtető egységet, szorgos lányok, asszonyok és hivatásos hímzőmesterek fáradságos munkájának köszönhetően. Előkelő leányok gyakran nevelkedtek együtt nagytekintélyű nemesasszonyok felügyelete alatt, akik ügyeltek arra is, hogy az „udvarló leányok” a hímzés művészetét is elsajátítsák. Munkájukat sokszor török hímzőnők, vagy előkelő török asszonyok is segítették. Színes selyemszállal és ragyogó fémfonállal hímeztek keleties virágokat, szegfűt, tulipánt finom vászonra, selyemre. Elkészítették a lányok teljes kelengyéjét, díszítették saját és családtagjaik öltözeteit, de ügyességüket hirdetik az egyházi és lakásfelszerelések is. Legszebb úrihímzéses női ruhánk a hagyomány szerint Brandenburgi Katalin ruhatárához tartozott. Drága anyaga és kvalitásos hímzése méltóvá teszi egy fejedelemasszonyhoz, de nem bizonyított, hogy valóban ő viselte. A vállból és szoknyából álló együttest eredetileg az Iparművészeti Múzeum vásárolta meg, később került a Magyar Nemzeti Múzeumba. A teremben körbetekintve láthatunk úrihímzéssel díszített miseruhát, mitrát, kehely­takarót, terítőket és nyerget is.

A muszlim temetők sírkövei a kereszténységtől élesen elkülö­ nülő vallási közösség emlékei. A török temetőkultúra az iszlám által meghatározott temetési rítus állandósága mellett kor­ sza­konként változó sírjelölést mutat. Az oszmán korban alapvető formaváltozás nélkül valószínűleg az antropomorf sírjelekből alakul ki a jellegzetes turbános sírkő, amelynek korai alakja Közép-Ázsiában a Timurida-dinasztia uralkodása idején jelenik meg (1370-1501) és a mevlevi dervisek süvegének formáját mutatja. Török kutatók vitatható véleménye szerint a turbános sírjel indiai hatásra alakult ki. Kuripesics Benedek stájer származású isztambuli követ 1530-ban így ír: „Az udvari szertartáshoz felvonult törökök rangjuk és beosztásuk szerint más-más turbánt viseltek...” A katonaság mellett a polgári lakosság származására is utalt a fejfedő: a süveg (serpuŞ) köré csavart sarik másként állt az írnok fején, másként viselte az ötvös és egyéb céhbe tartozó ember. A kiállításban látható, Budáról (?) származó sírkövek leképezik ezt a társadalmi kötődést; itt alacsonyabb társadalmi rétegeket képviselő kövek töredékeit láthatjuk.

14

14 15

Összezárva #vallás #etnikum #foglalkozás #motívumok A Magyar Királyság területére a 16. század közepétől érkeztek Morávia felől a reformáció radikális irányzatát képviselő anabaptista csoportok, akik elutasították a hitvallásra még képtelen csecsemők megkeresztelését. A mozgalom Zürichből indult és gyorsan terjedt a dél-német területeken, Ausztriában, Észak-Itáliában, Németalföldön és már az 1520-as években Moráviában is. Itt jöttek létre Jakob Hutter elvei nyomán az első ház-és vagyonközösségek. A hutterita testvérek kőfallal kerített udvarokban (Haushaben) éltek és dolgoztak együtt, mintegy 40 féle mesterséget műveltek. A mezőgazdaság, építkezés, gyermeknevelés, gyógyászat területén való jártasságukra saját telepeik önfenntartása miatt is nagy szükség volt. A főurak – protestánsok és katolikusok is – szívesen dolgoztattak velük, vásároltak a szorgalmas, puritán mesterek luxustermékeiből. Ónmázas kerámiáik, kályháik és gyöngyházzal díszített késeik országszerte híresek voltak. Hitéletük a németül olvasott Biblián alapult. Gyermekeiket közösen nevelték, akik az iskolában elsajátították az írás-olvasás alapjait, majd a különböző szakmákra készültek fel. 12-13 éves korban keresztelték meg őket. Fejlett írásbeliségükről tanúskodnak kódexeik. A hutteriták nagyobb arányú letelepedésére a fehérhegyi csata után, 1621-től került sor. A Magyar Királyság észak-nyugati területeire mentek, ahol már voltak udvaraik. Bethlen Gábor az Erdélyi Fejedelemségbe, Alvincre hívta őket, 1646-ben I. Rákóczi György parancsára jött létre anabaptista telep Sárospatakon. A korabeli hazai forrásokban többnyire újkeresztyén névvel illetik őket és árujukat. A habán – kezdetben gúnyos – megnevezés a 17. század végén jelent meg.

15 16

Lángoló szerelem #vallás #etnikum #foglalkozás #mitikuslények #motívumok A 17. század váraiban, a fejedelmi és főúri paloták belső tereiben, udvarházakban jelentős szerepük volt a lakóteret fűtő, egyben díszítő „kaljhas kemenczéknek”. A ’kályha’ szó ’csempét’ jelentett. A habánok gyártottak mázatlan, egyszínű ólommázas és több színű ónmázas kályhacsempéket is. Készítettek csak festett, illetve plasztikus, reliefszerű motívumos darabokat, valamint ezek kombinációját. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött liptónádasdi kályha 1917-ig a Baán család liptónádasdi (Trstené, ma Szlovákia) kastélyában állt. 1927-ben vásárolta meg a múzeum Baán Árpád egykori táblabírótól Budapesten 4200 pengőért. A kályha kívülről, egy másik helyiségből volt fűthető. A csempéken keleties, a késő reneszánsz iparművészetben kedvelt, úrihímzéseken is megjelenő virágos minta látható. A kék alapból kiemelkedő motívumok éleit fehér ónmázas festés hangsúlyozza. A lábazat és a párkányok csempéi csak festett díszítésűek. A felső részt pártázat zárja. A lefelé csüngő szőlőfürtök fölött kétfarkú sellők sorakoznak. Vajon miért? A választ a korabeli rajzos énekeskönyvek, nyomtatványok alapján találhatjuk meg.

A Kolozsvári csízióban (1592) Boldogasszony havánál, január csillagképe szerint egy kétfarkú sellő zúdítja a vizet: „Az vízöntőben jó Házat építeni, Házba költözni, házasulni.” Egy 17. századi daloskönyvben a Cantio Matrimoniális, azaz Lakodalmi ének kezdő J iniciáléja egy egyfarkú sellő. „Jövendő dolgaimrul addig gondolkodám, példát vévén másokról én megházasodám...”. Feltételezhető, hogy a díszes cserépkályha egy ifjú pár számára készült, talán éppen esküvőjük vagy új otthonukba költözésük alkalmából.

16 17

Munka a mélyben: bányászok #foglalkozás #etnikum A bányászat az európai középkorban is azok közé a mesterségek közé tartozott, amelyekhez nagyon speciálisan képzett szakemberek és eszközök szükségeltettek. A veszélyes üzemek ráadásul a középkori társadalmak számára nélkülözhetetlen nyersanyagokat hoztak felszínre. Ezek közül a színes- és nemesfémek különös jelentőséggel bírtak: a nemesfém-alapú pénzrendszer révén szó szerint rajtuk nyugodott egy-egy birodalom léte.

17 18

A Magyar Királyság gazdag színesfém-lelőhelyeit a 14. század kezdetét követően tudták egyre hatékonyabban kiaknázni. A Kárpátok vonulatában található lelőhelyek a Garam folyó vidékén illetve a Kárpátok keleti vonulatában, Erdélyben helyezkedtek el. A kitermeléshez, a kinyert fémek finomításához, az ötvözéshez, sőt a pénzveréshez szükséges ismeretekkel rendelkező „mérnökök”, bányászok e területek többnyire német ajkú polgárságából kerültek ki, illetve Európa különböző, szintén német ajkú vidékeiről érkeztek ide.

A cseh, német Érchegység és a Kárpátok bányavidékein megfigyelhető a bányászathoz kötődő, a bányászéletet, annak nehézségét, szépségét reprezentáló alkotások születése.

Ezek között a sajátos, középkori eredetű korporációk, vallásos vagy világi testvérületek, bányásztársaságok dísztárgyai illetve kifejezetten e vidékekre jellemző műtárgy-típusok is megtalálhatók. Előbbiek körébe tartoznak a gyűlések, körmenetek, ünnepek alkalmával körbevitt dísz-eszközök (ezüst kalapács és bányászék), az ünnepi bányászviselet kiegészítői. A fém− és ásványi anyagot tartalmazó kőzetekből épített „bányahegyek” (németül Handstein) vagy az Úrvölgy (Herrngrund, Špania Dol, Szlovákia) vidékén készített aranyozott réztárgyak.

Összezárva: végvári katonák #foglalkozás #etnikum Másfélszáz esztendőn át Magyarország volt a keresztény és a muszlim kultúrkör két nagyhatalmának egyik legfontosabb ütközőzónája. A kiépülő végvárrendszer keresztény oldalán a magyar vitézek mellett német, horvát és más nációkból származó katonák is szolgáltak. „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?”– írta Balassi Bálint a végvári katonaságról a lelkesítő és idealizáló sorokat. A régészet e közösség tagolt, több gyökerű, a környező települések termékei mellett távolabbi vidékek iparcikkeit is fogyasztó anyagi kultúrájáról ad torzítatlan képet. A későbbi néprajzi tájegységek előzményei a cserépedények díszítéseiben sejlenek fel. A katonák határmenti háborús és békés érintkezése a tárgykultúra egyes elemeinek átvételével is járt. Így a fegyverek, a pipák, a ruházat és lószerszám egyes elemei különösen a magyar katonaság körében hasonultak az ellenfél tárgyaihoz. Ezzel szemben a ruházat más elemei, így a fejfedő, vagy az eltérő étkezési kultúra edényei éles elkülönülést mutatnak, így utalva a saját identitásra. A német katonaság körében az etnikus elkülönülés nyomai egyes viseleti elemekben, illetve a nyugatról származó tárgyak (tálak, üvegek, pipák) nagyobb számában mutathatók ki.

18 19

Múltépítés #család #hatalom #gyűjtés Minden emberi társadalom jól ismeri az egyes individuum vagy éppenséggel kisebbnagyobb közösségek csoportidentitásának egyik kifejezőjeként a reprezentáció külön­ féle eszközeit. Ezek lehetnek a valós vagy vélt összetartozást bizonyító írott vagy szóbeli hagyományon nyugvó irodalmi alkotások, de a személy vagy csoport erényeit, múltját kifejező dokumentumok, tárgyak, ereklyék is. A késő középkortól figyelhető meg az európai kultúrában a műalkotások létrehozására, majd gyűjtésére irányuló újfajta igény. Az események rögzítésének igénye, a család, a közösség, a mitikus ősök vélt vagy valós arcképének elkészíttetése, az elődök, hősök egykori tárgyainak összegyűjtése fokozatosan vezetett el a tárgyakban, a műalkotásokban megőrzött időt és maguknak a tárgyaknak az esztétikai tulajdonságait is értő, értékelő gondolkodásig.

A mecenatúra, a gyűjtés kifinomult formái a 16. század végén szerte Európában jelen voltak: tudós humanisták, gazdag, világlátott polgárok, főurak és fejedelmek, uralkodók, a császárok, főpapok környezetében egyaránt. Ennek a nagyon gazdag gyűjtési tevékenységnek az egyik legfontosabb „jelensége” volt Esterházy Pál nádor (1635−1713) fraknói várkastélyában kialakított kincstára, kismartoni könyvtára és képgalériája.

Jósze­rivel ez az egyetlen olyan főúri kincstár, amely viszonylagos épségben vészelte át a magyar történelem zivataros századait. Fennmaradt alkotásai ma két ország számos gyűjteményében tanúskodnak arról, hogy a három részre szakadt Magyarországon milyen fontos, korszerű módjai éltek a főúri reprezentációnak, mecenatúrának.

19 20

20

Szimbólumok, státusok #vallás #etnikum #motívumok #formák A soknemzetiségű erdélyi társadalomban szép számmal éltek a helyi szóhasználatban „szászoknak” nevezett németajkú közösségek. Erdély déli részén, a Barcaságban viszonylag zárt tömbben éltek, de a kora újkorig például Kolozsvár lakosságának is ők alkották a többségét. A reformáció idején – elsősorban a wittenbergi egyetemet járt Johann Honter (Honterus) működésének köszönhetően egységesen a hitújítás német, lutheri irányzatához csatlakoztak. A multietnikus és rendkívül befogadó erdélyi társadalomban később a reformáció újabb irányzatai is nyitott, sőt az eszméket továbbfejlesztő közösségekre találtak. De míg északabbra egyre radikálisabb irányzatok etnikai határoktól függetlenül törtek utat, addig a Barcaság szászai a lutheri reformáció híve maradtak.

A késő középkorban az európai viselet regionális különbségei egyre erősebben artikulálódtak. Az egyes régiók, azokon belül pedig a különböző társadalmi, etnikai csoportok is megteremtették a maguk viseletét, amely megkülönböztette őket a velük együtt élő „másoktól”. Ezzel együtt a társadalom legfelső rétegében, az uralkodói, fejedelmi udvarokban viszont egyféle internacionális igazodás is megfigyelhető. Az erdélyi városi szász női viseletben a 16. század végén jelenik meg egy nagyon jellegzetes ékszertípus: egy nagyméretű, korong alakú melldísz, amelyet nyakukba akasztva és/vagy az ingükhez tűzve viseltek a patrícius asszonyok. A forma a középkori papi palástok kapcsára vezethető vissza, a 16−17. századi példányok között többségében aranyozott ezüstből, türkizzel, zománccal díszített darabokat találunk.

A 17. századi – sokszor erőszakos – Habsburg rekatolizáló törekvések hatására ezek a szász boglárok egyben a közösségi identitás kifejezői is lettek. A 18. századtól a szász városokat környező falvak paraszti viseletében is egyre gyakrabban találkozunk ilyen boglárokkal. Az egykori etnikai jelző szerepe egyidejűleg kezdett lazulni: a dél-erdélyi magyar ajkú csángók és néhány román falu női viselete is megőrizte az egykori „szász boglárokat”, egészen a 20. századi kivetkőzés időszakáig.

21

Együtt külön #foglalkozás

1 2 3

4 5 6

7 8 9 10

11 12 13 14 15 16 17 18

19

20

Ember alakú halottas urnák, Kr. e. 3500-3000 | Oravecz Hargita Preszkíta aranykincsek, Kr.e. 8. század | Jáky András Szkíta kori sírlelet alapján készült lófej- és lószerszámrekonstrukció, 2002 | Bárány Annamária Római sisak, orrvédőjén Krisztus monogrammal, Kr.u. 314 körül | Mráv Zsolt Ónixfibula, 4. század utolsó harmada | Hajnal Zsuzsanna Fiatal felnőtt, Keszthely-Fenékpusztán az 5. században eltemetett nő torzított koponyájáról készült arcrekonstrukció. Készítette: Skultéty Gyula, MTM Embertani tára. Fotó: Kustár Ágnes, 2019 | Hajnal Zsuzsanna Kereszt, Krisztus-alakkal, 10. század | Soós Rita Vindo és Ammuta sírköve, 2. század | Torbágyi Melinda Monomakhosz-korona, 11. század | Kiss Etele Az Árpád-ház családfája, az állandó kiállításra készített fadiagram, 1996 | Szende László Ajtókeret a klastrompusztai pálos kolostorból, 15. század | Pető Zsuzsa Csontnyergek, 15. század | Kiss Etele Bőr irattarsoly és turbános sírkő, 17. század | Pető Zsuzsa Úrihímzéssel készült miseruha, 17. század | Kollár Csilla Habán tárgyak, 17. század | Ridovics Anna Liptónádasdi kályha, 17. század | Ridovics Anna Bányásztárgyak, 17. század | Kiss Erika Bajcsai asztali felszerelés a nagykanizsai Thúry György Múzeum gyűjteményéből, 17. század | Pető Zsuzsa Az Esterházy család fraknói kincstárának darabjai és az ősgaléria, 17. század | Kiss Erika Mellboglárok, 17. század | Kiss Erika

kötő ´d´bond´s és´ek

1–20

A sétálófüzet a Kötődések című látogatói útvonalhoz készült.

Szerkesztette | Fisli Éva Grafika | Vári Ágnes Fotók | Dabasi András, Kardos Judit, Rosta József, Farkas László (MNM), valamint Kustár Ágnes (MTM) Külön köszönet | Berényi Marianna, Merényi Ágnes, Suba Eszter, Tomka Gábor Felelős kiadó | Varga Benedek főigazgató (MNM), 2019 ISBN 978-615-5978-04-3

2

emelet

14-17 18 19

13

20 11 12

9 10

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE II.

1

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE I.

5

emelet

6

4

23 7

MAGYAR KORONÁZÁSI PALÁST

1

KELET ÉS NYUGAT HATÁRÁN

₋1

emelet

8

LAPIDÁRIUM

TÉRKÉP a Nemzeti Múzeum állandó kiállításaiban kialakított

kötő ´d´bond´s és´ek útvonalhoz