A Vatikán Holokauszt

1. RÉSZ A Holokauszt – 18 millió ártatlan ember, köztük protestáns, ortodox, keresztény, zsidó és más kisebbségi csoportok tagjainak kemencékben való élve elégetése Lengyelországban és Oroszországban. E több mint 70 évvel ezelőtt elkövetett tömeggyilkosságot olyan katolikus diktátorok vezényelték le, mint Adolf Hitler és Joszif Sztálin. Egyszersmind ez volt az emberiség történelmének leghatalmasabb és legdrágább tömeges emberáldozata.

Ehhez az óriási méretű művelethez hatalmas katonai és logisztikai erőforrásokat vetett be a Nagy Római Inkvizíció 1939-1945 között, hogy aztán mindezzel nagy szerepet játsszon a nácik Harmadik Birodalmának végső megbuktatásában. Erőfeszítéseik arra irányultak, hogy a leghatékonyabban és a lehető legnagyobb számban áldozzanak fel nem-katolikus vallású embereket 7×24-es (vagyis a hét 7 napjának teljes 24 órájában üzemelő), kimondottan erre a célra készített kemencékben. E tervek kivitelezése hatalmas méretű logisztikai műveletet igényelt – ráadásul mindehhez Európa lakosságának csaknem teljes genealogiai/származástani elemzésére is szükség volt.

Az egész terv szinte kivitelezhetetlen lett volna feltörekvő, szárnyaikat éppen akkor bontogató amerikai vállalatok nélkül, mint pl az Innovative Business Machines, akik az első számítógépek megalkotói voltak. Feladatuk az volt, hogy adatbázisaikban nyilvántartsák és ezek alapján megállapítsák, hogy kire milyen sors vár majd – vagyis egyeseknek a kínhalál, másoknak a megmenekülés jusson osztályrészül. A terv sikeréhez nagyban hozzájárultak továbbá gyógyszeripari vállalatok is, akik több száz millió dollárt fordítottak olyan kutatásokra, melyek keretében különböző hatóanyagokat fejlesztettek ki. Ezen hatóanyagok alkalmazásának célja az volt, hogy a gázkamrákban a fogvatartottak idegrendszerébe adagolják, eszméletlenné téve őket, így könnyebben, illetve ellenállás nélkül legyenek szállíthatóak a kemencékhez.

De legfőképpen és legutolsó sorban – mindez sohasem sikerülhetett volna a Szövetségesek vezérkarának akaratlagos és támogató bűnrészessége nélkül, akik soha nem avatkoztak be ebbe a nagy vatikáni projektbe és így hagyták a nácikat, hogy több embert öljenek le 1944 és 1945-ben, mint az azt megelőző években összesen.

Az összes fotó, amit a Szövetségesek készítettek az 1940-es évek elejétől kezdve, mind titkosítva van a lehető legmagasabb szinten.

Világos és megdönthetetlen bizonyítékok kerültek elő a II. Világháború óta, amelyek megerősítik, hogy a Szövetséges vezérkar feltűnően hosszú ideig követte figyelemmel beavatkozás nélkül e logisztikai műveleteket és feltehetően ezzel csak növelte az áldozatok számát. Végezetül pedig, nem engedték, hogy akár csak egyetlen egy bomba is lehulljon a vatikáni-náci haláltáborok valamelyikére. A háború végeztével az első dolog, amit a szövetségesek Eisenhower vezetésével tettek, hogy minden erre utaló bizonyítékot eltüntettek.

A táborokban található kemence-blokkok többségét még azelőtt megsemmisítették és lerombolták, hogy a többi épület bontásához hozzákezdtek volna. Néhány tábor létezését pedig gyakorlatilag kitörölték a történelemből – ide sorolható többek közt a lodzi tábor, amely az egyetlen haláltábor volt a történelemben, amelyet kimondottan gyermekek elégetése céljából hoztak létre.

Mire a nürnbergi per elkezdődött (amelynek lebonyolítását titokban a Georgetown Egyetemhez köthető jezsuita pap, Edmund Walsh irányította), a Holokausztban résztvevő náci vezetők többsége

a hivatalos álláspont szerint „elhalálozott”, mások pedig új személyazonossággal, biztonságban átszállításra kerültek más országokba. A Holokauszt áldozatainak számát a nagy többség számára „elfogadható mértékű”, és a mai napig érvényes 6 millió főben állapították meg. Nem is beszélve a Római Katolikus Egyházról, a táborokban talált római katolikus szobrokról, és arról, hogy a történtek okkult vonatkozásainak bizonyítékai a per során kikérdezett több ezernyi őr és katona vallomásaiban még csak említésre sem kerültek. „Nem tudtunk róla”. A győztesek oldalán ez lett a tagadás hivatalos álláspontja és az emberiség számára adott hiteles magyarázat. Még alkalmasnak tűnő bizonyítékot is találtak a Gestapo főhadiszállásán, amelyet aztán később „a zsidókérdés végső megoldásának” neveztek el. Hogy a Szövetséges vezérkar bűnrészességéről eltereljék a figyelmet, megváltoztatták azt az időtartományt, amelyben e kegyetlenségeket végrehajtották, így azok hivatalosan 1943 és 1945 között történtek – valójában viszont már 1939-től zajlottak. Mindazon túl, hogy ezeket a hazugságokat a CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) vezette amerikai hadsereg és az RIIA (Királyi Külügyi Intézet) vezette brit hadsereg fogalmazta meg, végül arra a következtetésre jutottak, hogy az áldozatokat elgázosították, mert ez „költséghatékony” módszer volt – nos, ez a tévhit mindmáig az emberi történelem egyik legsúlyosabb félreértése és az emberiség becsületének durva megsértése.

20 millió embert meg lehet ölni úgy, ahogy a történelem során már számtalan diktátor tette – egyszerű tömeggyilkosságként, az áldozatok testét elégetve vagy tömegsírokban elásva, ahogy tették azt évszázadokkal ezelőtt a nagy európai járványok idején. Ezek a járványok nem mellesleg tízszer ennyi áldozattal jártak. A Holokauszt egy gyűlölettel teli rasszista cselekedet, a náci rendszer „költséghatékony” kivégzési módszere - ez tehát a mai napig elfogadott hivatalos álláspont. Vajon e konklúzió nem csupán egy elterelő, szándékosan kifordított magyarázat, amely sokszor abszurd ellentétbe kerül a konkrét bizonyítékokkal szemben?

E szörnyű időszak tetteinek mozgatórugói olyan szinten tabunak számítanak mind a mai napig, hogy ezzel szinte már gúnyt űznek minden egyes zsidó, orosz ortodox, görög ortodox, protestáns illetve baptista és minden más ember igaz emlékéből, aki áldozatául esett a kemencék borzalmának.

Az ő emlékükre szól tehát ez az írás, amely felfedi a Holokauszt mögötti igazságot – ki állt valójában az egész akció mögött és miért? És hogy mindez idáig miért nem derítették ki sohasem a teljes igazságot.

Gyökeresen más történelem, mint amit nekünk tanítottak Számos olvasóban már ez a rövid bevezető is súlyos aggodalomra adhat okot. Sok ember számára talán abszurdnak hangzik majd, ha megemlítjük a Római Katolikus Egyház legmagasabb vezetőinek érintettségét, illetve teljes körű szerepvállalását. Mások számára pedig végképp túlzó megállapításnak tűnhet, ha azt olvassák, hogy Sztálin, sőt még Heinrich Himmler is jezsuita papok voltak.

Tulajdonképpen nem is az a fő kérdés itt, hogy ki állt a Holokauszt mögött és miért történt mindez, hanem, hogy kimondjuk és megértessük végre, hogy háromszor annyi ember halt meg a haláltáborokban, mint amennyiről nekünk valaha is beszámoltak, és hogy azok az emberek, akik a történtekért felelősek, soha de soha nem lettek megbüntetve ezért, és hogy ugyanezen emberek mostanra sokkal nagyobb hatalommal és sokkal több erővel rendelkeznek, mint 70 évvel ezelőtt.

Már több Holokauszttal foglalkozó történész és kutató is rájött arra – miután áttanulmányozta a

megmaradt bizonyítékokat - hogy e történetről szerzett tudásunkban hatalmas és szándékosan létrehozott lyukak tátonganak. Ezek az őszinte és igaz férfiak és nők a szívük mélyén nagyon jól tudják, hogy mindaz, amit a háború után a Szövetségesek állítottak a „nem tudtunk róla” frázissal – csak egy hatalmas hazugság volt, hogy azzal valami sokkal nagyobbat és sokkal mélyrehatóbbat fedjenek el.

A jövő generációinak kedvéért is, végre itt az idő, hogy elmondjuk az igazságot, hogy ki állt a történtek mögött és miért. Ezen okból kifolyólag, kérjük mindazokat, akik belekezdenek ennek az írásnak az olvasásába, hogy mindenképpen olvassák végig, mielőtt levonnák a végső következtetéseiket.

Európa az 1930-as években Ha a kiinduló okokat keressük, melyek elvezettek a történelem legnagyobb rituális emberáldozatának bemutatásához, elsőként meg kell említenünk a Római Katolikus Egyház megváltozott helyzetét, mely az I. Világháború utáni politikai szerepében mutatkozott meg.

Az I. Világháború vízválasztó volt a Vatikán életében. Az Osztrák-Magyar Monarchia bukása végre felszabadította a Pápaságot – közel 500 év után – olyan szerződések hatálya alól, melyek engedélyezték a Római Császároktól származó királyi házaknak, hogy közvetlenül beavatkozzanak a pápa kiválasztásába. A német és francia nemesség elpusztítása „édes bosszú” volt a Katolikus Egyház számára, válaszul azon felvilágosult törekvéseikre, melyek a szekularizáció (a vallás és egyház kiszorítása a mindennapi életből) irányelveiben mutatkoztak meg, a Nagy Háborút megelőző években.

500 év óta először tehát a Katolikus Egyház olyan helyzetben találta magát, hogy szabadon rendelkezhetett saját céljainak megvalósításáról anélkül, hogy félnivalója lett volna a királyi családok befolyásától. Ez alól csak egyetlen ország nemessége számított kivételnek – Németországé. Ha egyszer a német királyi család elpusztul, az Egyház teljesen felszabadult volna minden befolyás alól.

Azonban akkoriban még legfőbb ellenségüknek az átfogó szociális reformok számítottak – méghozzá olyan törekvések formájában, mint véget vetni a korrupt kapitalizmusnak, a tudomány fejlődésének elősegítése, az oktatás és a becsületességen, tisztességen alapuló társadalmi értékek – egy olyan világban, melyben mindez megvalósul, nincs többé helye és értelme a Római Katolikus Egyház létének.

Achile Ratti (XI. Pius pápa) volt az, aki pápai bullájában (Ubi Arcano 1922 decemberében) megálmodta azt az átfogó új stratégiát a modernizmus ellenében, amelyben kezdeményezte, bátorította és kijelölte azon katolikus nők és férfiak társadalmi szerepét, akik elkötelezettek voltak az egyházi tanítások iránt anélkül, hogy papok vagy apácák akartak volna lenni.

XI. Pius pápa ezen rendelkezéseinek eredményeképpen szinte az egész világra kiterjedően hatalmasra duzzadt a Katolikus Egyház személyi apparátusa – mintha egy hatalmas politikai párttá alakultak volna. Egy olyan párt, amely könnyedén győzhetett bármilyen jelölt ellenében, könnyen legyőzhetett államelnököket, miniszterelnököket – tehát egy olyan politikai erő alakult így ki, amely képes volt saját vezetőt választani – teljes szövetségben és összhangban Rómával.

E tényeket figyelembe véve és ha mindez ma történne - elképzelhetjük, vajon melyik feltörekvő

politikus merne bolond módjára szembeszállni a Katolikus Egyházzal, pláne egy keresztény nemzet esetében. Egy évszázaddal azelőtt addigra már több iparosodott országból kiutasították a jezsuitákat, a Vatikánt pedig egyenesen a gonosz birodalmának tekintették.

1919-ben, Pius pápa pártfogoltja, Eugenio Pacelli, már ki is választott egy megfelelő jelöltet a német katolikus egyház számára – egy fiatal és heves katolikus hírszerző tisztet, Adolf Hitlert, akivel Pacelli ezekben a korai években hetente találkozott Münchenben, mint Hitler patrónusa, pénzelője és egyben mint felügyelője és irányítója.

1933-ra a Katolikus Egyház tervei a legmerészebb álmaikat felülmúlóan teljesültek, hiszen római katolikus vallású vezetők/diktátorok irányították Olaszországot, Németországot, Spanyolországot, Oroszországot (Sztálin) és más kulcsnemzeteket Dél-Amerikában. Ez volt az az év, amikor az elmúlt 600 esztendőt tekintve a Vatikán és a jezsuiták kezében a legnagyobb hatalom összpontosult. A „Végső Megoldás” terve ekkor kezdett körvonalazódni Pacelli kardinális, Vlagyimir Ledochowski (jezsuita rendfőnök/generális) és a római Kúria körébe tartozó maréknyi keményvonalas tisztviselő elméjében, köztük olyanokkal, mint a müncheni érsek, Michael von Faulhaber kardinális.

A gyűlölködés táptalajának előkészítése - rasszizmus a kisebbségekkel szemben Az 1930-as évekig az Amerikai Egyesült Államok kormánya egyfajta diplomáciai háborúban állt a Vatikánnal, az Abraham Lincoln-t ért halálos merénylet miatt, melyet a jezsuiták terveltek ki és hajtottak végre 1865-ben. Azonban ekkor Franklin Delano Roosevelt-et elnökké választották és személyében a Katolikus Egyház egy erős szövetségesre és rokon lélekre talált.

A Georgetown Egyetem jezsuita vezetőjének, Edmund Walsh atya munkájának köszönhetően – aki vitathatatlanul az egyik legbefolyásosabb amerikai illetőségű személy volt az egész 20. században – Franklin D. Roosevelt, valamint a Wall Street támogatását élvező Hitler és a többi katolikus diktátor, mind tökéletesen megfeleltek a célnak. Több száz millió dollárt kezdtek befektetni a német gazdaság újjáépítésbe.

Azzal, hogy az Egyesült Államok immár határozottan a Vatikán szövetségesének számított (először a történelem folyamán), már csak az Egyesült Királyság és egy maréknyi európai kormány illetve kisebbség maradt, aki bármilyen veszélyt jelenthetett volna a Római Katolikus Egyházra nézve.

Ekkor, de legkésőbb III. György király uralkodása idején már valójában a Jezsuita rend kontrollálta az Angol Monarchiát, a Parlamentet és a Titkosszolgálatokat.

Vlagyimir Ledochowski gróf ezután olyan propaganda írások széleskörű terjesztésébe kezdett, amelyek kisebbségi csoportok ellen irányultak, különösen a zsidók ellen. Ilyen írásnak tekinthető a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei” is – ha ezt a dokumentumot átszerkesztenénk és a „zsidó” szót kicserélnénk benne „jezsuitára”, akkor dermesztően pontos leírását kapnánk mindannak, amit parancsba kaptak és amit valójában készültek tenni a római katolikus diktátorok.

Egyetlen generáció alatt sikerült a világ tekintetét elfordítani a filozófiai fejtegetésekről és kérdésekről, miszerint szét kell-e szakítani a vallás és a hétköznapi élet kapcsolatát, és hogy Isten valójában miért „halott”. Ezek szerepét innentől kezdve olyan komoly kérdések és gondolatok váltották fel, amik eugenikáról, faji tisztaságról szóltak és azt firtatták, hogy mi legyen a társadalomra veszélyes kisebbségek sorsa.

1937-re az antiszemita és kisebbségellenes uszítás, amelyet Ledochowski atya és jezsuita serege folytatott, olyan szinten megmérgezte a mindennapi élet menetét, hogy a legtöbb katolikus diktátor elkezdhetett megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy országaikban immár nem törne ki nagyobb tömeglázadás, ha e veszélyes kisebbségeket „biztonságosan” eltávolítanák a társadalomból.

Azonban ezzel egy időben egy erőteljes és új ellenség jelent meg a jezsuiták gyűlöletet és félelmet árasztó propagandájával szemben – méghozzá XI. Pius pápa személyében. A Pápa hevesen ellenezte a római katolikus vezetők és Ledochowski, valamint keményvonalas társai által szorgalmazott gyűlölettel teli rasszista elképzeléseket.

Az utolsó csepp a pohárban 1939-ben jött el, ekkor ugyanis a Pápa tervbe vette, hogy pápai bullát ad ki, amelyben gyakorlatilag halálos bűnnek nevez meg minden olyan cselekedetet, amely más személyek hitvallása, bőrszíne illetve politikai nézetei ellen irányul. A jezsuiták generálisa azonban elfogta ezt a bullát mielőtt az kihirdetésere és törvényi erőre emelkedhetett volna - néhány nappal ezután a pápa meghalt, a jezsuita „Vállalat” méregpoharának legújabb áldozataként.

Néhány héttel később Pacelli-t pápává választották, majd pár hónap múlva a római katolikus diktátorok kirobbantották a II. Világháborút...

XII. Pius pápa végső megoldása A világ 1939 végére háborúban állt, megteremtve ezzel a megfelelő körülményeket a katolikus diktátorok számára, akik addig soha nem látott méretű etnikai tisztogatásba kezdtek.

XII. Pius pápa és Ledochowski – bizonyítva ezzel, hogy előzetesen és alaposan eltervezték a későbbi gonosztetteket - már 1929-ben kényszerítették Hitlert, hogy nevezze ki az akkor 29 éves rang nélküli jezsuita atyát, Heinrich Himmlert a Schutzstaffel, azaz a náci SS élére. Pacelli és Ledochowski védelmezte és segítette az irányításban Himmlert, aki így a II. Világháború kitörésekor már több millió főt számláló testület fölött parancsnokolhatott egész Németország területén, egyszerű rendőröktől kezdve különlegesen képzett tudósokon és vallatótiszteken át – akik mind ugrásra készen várták, hogy akcióba lendülhessenek.

Ellentétben a propagandával, melyet a máltai lovag Dwight D. Eisenhower (aki New York akkori érsekének, Francis Spellmannak „nagy Szövetséges keresztes lovagjaként” is ismert) és mások írtak a háború után, valójában 1939-ben vette a kezdetét a „Végső megoldás”-nak nevezett nagyszabású terv kivitelezése – tervezői, kitalálói és levezénylői XII. Pius pápa és a jezsuiták voltak.

A terv egyszerű volt – rávették a katolikus diktátorokat, hogy szállítsák a nemkívánatos személyeket ún. munkatáborokba, ahol egy ideig hasznát veszik a foglyoknak, majd később, mikor már nem képesek a munkára, lényegében meggyilkolják őket – diszkréten igénybe véve ehhez a mindenre elszánt és érinthetetlen elit egység, az SS megbízható szolgálatait. Szinte bizonyos, hogy élő emberek feláldozása és sátánista rituálék említésére soha senki előtt nem kerülhetett sor vatikáni és jezsuita körökben, sem az SS helyi haderők vezetőinek tanácskozásain Himmler parancsnoksága alatt.

A „munkatábor” kifejezést csak fedőnévként használták – és használják mind a mai napig - hogy elfedjék vele a Holokauszt valódi méreteit, és szinte bizonyos, hogy ezt a megtévesztő információt terjesztették el már abban az időszakban is a teljes német vezérkar körében, továbbá a többi római

katolikus nemzet vezetői számárai is Spanyolországban, Olaszországban és Horvátországban. Ezen országok vezetői aztán számos állampolgárukat tömegesen küldték a haláltáborokba.

Azzal, hogy a megállapodás elfogadásra került e római katolikus vezetőkkel, hogy milliószámra biztosítanak szerencsétlen sorsú áldozatokat, a következő kihívás az volt, hogy hová is rejtsék őket mindenféle nyilvánvaló, stratégiai vagy éppenséggel okkult szempontok alapján.

Miért éppen Lengyelország?

A II. Világháború egyik nyilvánvaló történelmi rejtélye, hogy miért azokat a bizonyos lengyelországi helyszíneket választottak a nácik a haláltáborok felépítésére? Erre a kérdésre már számtalan hagyományosnak mondható magyarázatot kaptunk – legfőképpen azt, hogy Lengyelország megszállás alá került és mivel a többi országhoz képest viszonylag központi elhelyezkedéssel bírt, egyszerűbben megoldható feladat volt az áldozatok szállítása. Ez igaz. Lengyelország lakossága erősen római katolikus vallású volt, ezért nyilvánvaló választásnak tűnt – először is mert valóban megszállt terület volt, így az ott történtek távol estek a környező országok, mint Németország, Olaszország, Spanyolország polgárainak figyelő tekintetétől. Másodsorban pedig mert a jezsuiták nagyon erős vezető hatalommal rendelkeztek Lengyelországban, Európában spirituális központjuknak számított ez az ország, sokkal inkább mint a Római Katolikus Bajorország.

Azonban vannak más, sokkal specifikusabb indokok is, melyek magyarázatul szolgálhatnak a táborok helyszínének kiválasztásáról. Ehhez először is meg kell értenünk azt az áradó gyűlöletet, amellyel a pápai Kúria sátánista keményvonalasai és a jezsuiták viszonyultak a Lengyel Katolikus Egyház iránt, továbbá ugyancsak meg kell említenünk a Ledochowski család múltbéli személyes viszályát is, amelynek eredményeképpen felmenőik révén kegyvesztettek lettek.

Mieczyslaw Halka Ledóchowski gróf – Vlagyimir Ledochowski nagybátyja – 1866 és 1886 között Lengyelország prímása volt. A Lengyel Katolikus Egyház mindig is szenvedélyesen parókiális volt és 1867-ben végül Ledochowski kardinális elrendelte, hogy a templomi ceremóniák és szertartások ne lengyelül, hanem attól kezdve latin nyelven legyenek megtartva. Megtiltotta a lengyel dalok éneklését és abszolút teljhatalmat gyakorolt, nem jelenhetett meg és nem történhetett meg semmi sem az ő beleegyezése nélkül.

Ezek a diktátumok feltüzelték a lengyelországi papságot, amely – csakúgy, mint az írek néhány évszázaddal ezelőtt – igyekezett a kereszténység misztériumait a helyi közösség kontextusába helyezni. A lengyel katolikus papság tehát fellázadt Ledochowski kardinális ellen és sikeresen lobbizott a protestáns lutheránus porosz hatóságoknál, többek közt a lutheránus vallású Bismarck hercegnél, sőt I. Vilmos császárnál is. Ennek következtében Ledochowski grófot bebörtönözték, családja vagyonát elkobozták és nevüket örökre megalázták. Végül Ledochowskit elengedték Rómába – de ekkorra már megtört, megszégyenült ember vált belőle.

Vlagyimir Ledochowski, a Fekete Pápa, a történelem – Francis Borja óta – legnagyobb hatalmú jezsuita generálisa számára Lengyelország elátkozott hely volt. Valószínűleg a Római Katolikus Egyház sátánistái közül senki sem viseltetett akkora gyűlölettel Lengyelország iránt, mint ő.

Nagybátyja prímási kinevezése alatt ismerhette meg a Cybele istennő tiszteletére emelt templomokat, Varsóban illetve a Czartoryski-kastély területén álló szentélyt, Pulawy-ban.

Ezeknek a 19. században emelt emlékműveknek óriási jelentősége volt az ősi sátánista pápai

családok számára. A Vatikánt – ahol a legrégebbi és legfontosabb Cybele-szentély található – és Tivoli-t kivéve, ez a két lengyelországi templom voltak az egyedüli, akkoriban is működő szentélyek Európában.

Varsó túlságosan is szem előtt lévő hely lett volna, hogy a példátlanul gonosz sátánista ceremóniáknak adjon otthont, melyeken „hasznosíthatják” a tűzben feláldozottak lelkét. A Pulawyban található Czartoryski-kastély és a nagyszerűen felépített 19. századi Cybele-templom azonban tökéletesen megfelelt erre a célra.

Mikor az SS elindította az első komoly „tisztogató” hadjáratát, elsőként a Pulawy-t övező területeket vették célba. A következők pedig a tökéletesen tájolt helyszíneken megépített, külön erre a célra, vagyis emberáldozatok bemutatására szolgáló haláltáborok voltak.

XII. Pius és a Fekete Pápa sátáni pentagramja Az ősi sátánista családok - akik évszázadok óta uralmuk alatt tartják a Vatikánt – tudják, hogy az elítélt, elátkozott lelkek haláluk után soha nem nyugodhatnak békében. Ennek a negatív energiának a manipulációja és használata mindig is a fekete mágia központi elemét képezte.

Történelmileg bizonyítható, hogy a geometriai formák és a hatalom különböző jelképei, alakzatai létfontosságú szereppel bírtak az igazi sátánista rituálék tervezésében és kivitelezésében. Nincs még egy olyan alakzat, melynek segítségével erőteljesebben lehetne felhasználni egy ember akaratával megidézett negatív energiákat, mint a pentagram.

XII. Pius Pápa Végső Megoldása – Heinrich Himmler által végrehajtva Hogy egy ilyen őrületes gonosztett véghezvitelére alkalmas pentagram-ot alakíthasson ki, XII. Piusnak és a Fekete Pápa Ledochowskinak legalább 5 emberáldozat bemutatására szolgáló haláltábort kellett létesítenie – a pentagram csillagának minden csúcspontjában egyet. De egy ilyen rendszer, amiben csupán 5 tábor kap helyet - már csak természetéből fakadóan is - szinte

azonnal gyanút ébreszt és felkeltheti a nem-kívánt tekintetek érdeklődését. Hogy ezt elkerüljék, az áldozati táborok pontos helyszíneit szándékosan bevonták a többi munkatábor és egyéb haláltábor alkotta – földrajzilag látszólag véletlenszerűen kijelölt rendszerbe.

Azonban ennek a táborrendszernek – fogolytáborok, munkatáborok és áldozati táborok rendszerének - a magvát mindvégig ez a jezsuita-katolikus Pentagram alkotta. Ez volt a tehát fő hajtóerő, amely felelős 18 millió ember elpusztításáért, akiknek lelkét halálukban meggyalázták és elátkozottá tették a Római Katolikus Egyház sátánista vezérei.

Te magad is nagyon könnyen felfedezheted ezt a Pentagramot, ha egyszerűen fellapozod a térképet azon az oldalon, amely a mai Lengyelországot mutatja: 1. Először is keresd meg a térképen Pulawy-t – a palota és a Cybele-szentély a várostól dél-keletre található.

2. Most a térképen menj felfelé egyenesen és állj meg Ostrava délkeleti részén – ez a Pentagram felső csúcsa, itt találod a Treblinkai emberáldozati tábort.

3. Ezután haladj tovább lefelé dél-keleti irányba – Pulawy-t elhagyva találsz az ortodox Ukrajna területén egy L'viv nevű várost. A település nyugati felén feküdt a Janowska áldozati tábor - ezt tévesen sokszor egyszerű munkatáborként tüntetik fel.

4. Most képzeletben utazz nyugat felé amíg Krakkó városán túl elérsz Bielsko-Bialához. Ez a hely adott otthont a nagy Auschwitzi haláltábornak.

5. Ezt követően észak felé haladva találod Łódź városát. Itt létesítették azt a haláltábort, amelyet kizárólag gyermekek feláldozására hoztak létre.

6. Végül pedig újra kelet felé vedd az irányt, egészen Wlodawa kicsiny városáig – majdnem az ukrán határnál. E település mellett kapott helyet a Sobibori haláltábor.

Ezzel meg is kaptad a színtiszta gonoszság Pentagramját. Ezt a Pentagramot azon szent cél érdekében szerkesztették meg, hogy megkíséreljék áthívni és egy helyre koncentrálni a létező legnagyobb tömegű negatív energiát, mely az emberi történelemben valaha létrejött.

Ezen túlmenően, még legalább 3 emberáldozati tábort állítottak fel a Pentagram Ley-vonalai mentén, közöttük Belzec-nél, Tomaszow Mazowiecki-nél és Majdanek-nél .

Miért?

A legvégső kérdés. Vajon hogyan lehetnek ennyire gonoszak az emberek? A válasz azon erők törekvéseiben keresendő, amelyek évszázadok óta alakítják az emberi társadalmak életét – olyan csoportosulások ezek, melyek nem akarják, hogy a világ fejlődjön. Ezeket a csoportokat olyan emberek alkotják, akik bár jámbornak látszanak, de valójában azon munkálkodnak, hogy a világot nyomorba és pusztulásba döntsék. Vissza akarják kormányozni a világot a feudális pápaság sötét korszakába, miközben elpusztítják a teljes modern világot, amely anno a reformáció hatására jött létre.

A Holokauszt idejében XII. Pius pápa és jezsuiták fekete pápája teljes világi hatalmat élveztek – köszönhetően végrehajtó személyzetüknek, köztük Heinrich Himmler atyának és Alexander N. Poskrebjshev, szovjet altábornagynak (a Belügyi Népbiztosság, azaz NKVD igazgatójának), aki Sztálin jobb keze és abszolút tanácsadója volt a Kreml-ben.

A legfőbb szándékuk talán ugyanaz volt, mint a Római Katolikus Egyház összes korábbi sátánista vezérének az elmúlt századok során – hogy helyreállítsák az egyház hatalmi szerepét – hogy félelmet ültessenek el az ellenség szívében – hogy újra megfiatalítsák és ismét a világ vezetőjévé tegyék a Katolikus Anyaszentegyházat, teljes összhangban a jezsuita renddel és a tridenti zsinat rendelkezéseivel.

Azonban e hatalmi „megújulásra” vonatkozó terveik kigondolásakor talán nem is számoltak azzal, hogy e gonosz kísérletük során nemcsak hogy támogatásként felhasználhatnak majd, hanem egyenesen a világra szabadíthatnak némi sátánista-luciferánus erőt is.

Tény, hogy a világi hatalom megerősítésére vonatkozó törekvésük meglehetősen felületesnek hangozhat. Különösen, ha összehasonlítjuk a meglévő hiteles bizonyítékokkal, melyek alapján arra következtethetünk, hogy a sátánisták és luciferánusok e réges-régi testvérisége valójában tényleg elkezdte keresni a „megújulást” lehetőségeit - csakhogy mindezt ősi szövetségesükkel, a sötét erőkkel való kapcsolat újra felvételében vélték megtalálni.

Ha ez volt a mélyebb indok, akkor mindez 2 dolgot jelenthet: - csarnokainak és katakombáinak mélyéről a Vatikán valamiféle információt vagy kinyilatkoztatást kaphatott egy hosszú ideje szunnyadó - és így addig láthatatlan - természetfeletti erőről - másrészről pedig egy szörnyű és végzetes tévedést is jelenthetett mindez azok számára, akik ilyen erők szolgálatára vállalkoztak A Vatikán érintettsége ilyesféle bűntettekben mindez idáig a nyilvánosság számára soha nem lett hivatalosan felemlegetve. Ez alapján talán nem túlzás kijelentenünk, hogy ha ezeket a kényes információkat akár ebben a pillanatban, hirtelen (2013 márciusában) széles körben nyilvánossá tennék, annak igencsak drámai következményei lennénk az emberiség számára.

2. RÉSZ Sokan, akik majd olvassák vagy csak találkoznak bizonyos részletekkel az eddig elhangzott állításokból, vagy kételkedve fogadják azokat, vagy egyszerűen elborzadnak a benne foglalt megállapítások hallatán.

Az a kijelentés, hogy egy csaknem 500 kilométer széles Pentagramot meg lehet formálni a II. Világháború legszörnyűbb náci haláltáborainak kialakításával és megfelelő földrajzi tájolásával, úgy tűnhet egyesek számára, mint egy újabb fejezet a szokásos „összeesküvés-elméletek” közül. Ez ugyan annak a „mindenre valami mögöttes tartalmat” ráerőszakoló látásmódnak tűnhet, mint azon fanatikusok esetében, akik mindenben vallási szimbólumot látnak, pl a felhők alakjában, vagy a reggeli pirítós formájában.

Minden előzetes hiedelem ellenére, ezt a Pentagramot mégis meg lehet rajzolni. Középpontja és erejének kulcsa egy különleges templom, amelyet Cybele – másnéven Inanna, Ishtar vagy Sybil tiszteletére emeltek. Cybele a legősibb istennőnek számít és legszentebb helye a Vatikán domb. Ez tehát máris olyasvalami, amit nem lehet könnyedén figyelmen kívül hagyni.

A logika mindig kritikus szereppel bír az igazság utáni kutatásban – segíthet eldönteni, mi az, ami a puszta mesének hat és mi az, ami már inkább vad rágalomnak tűnhet. Viszont abban is segíthet, hogy a józan ész szempontjából mi hangzik megbízhatónak és valószínűnek. De, ami mindennél fontosabb – a logikus perspektíva egyfajta tiszteletet követel.

Ha bármikor szóba hozzuk a II. Világháborút és a római katolikus diktátorok ill. szövetségeseik által elpusztított ártatlan emberek lemészárlását, akkor mindenekelőtt egy példa nélkül álló gonoszságról beszélünk. Ennél fogva nem feledkezhetünk meg arról, hogy tiszteletben tartsuk az áldozatok emlékét és a túlélők családjainak érzéseit.

Minden tényt, melyet a elkövetkező oldalakon bizonyítani szeretnénk, megkérdőjelezhetetlen tényekre szeretnénk alapozni és nem vakmerő, alaptalan találgatásokra.

Annak érdekében, hogy eloszlassunk bármilyen felmerülő kétséget a Római Katolikus Egyház - XII. Pius és a jezsuita generális Vlagyimir Ledochowski általi – teljes érintettségét és bűnrészességét illetően - hadd vizsgáljunk meg erre a Pentagramra vonatkozóan néhány további bizonyítékot, hogy feltárhassuk a sátánista ill. vallási természetét 18 millió ártatlan ember feláldozásának.

Még a sátánistáknak is szüksége van indítékra Egy nyilvánvaló és valószínűleg soha senki által kielégítően meg nem válaszolt kérdés fogalmazódhat meg az olvasókban. Ennek nem is annyira a „miértekhez” van köze, hanem, hogy milyen mögöttes indíték szükségeltetik, illetve milyen irtózatosan mély gonoszság kell 18 millió nem-katolikus személy kemencékben való meggyilkolásához?

Mint minden más bűncselekmény esetében, egy fő indíték világosan kirajzolódhat, aztán ahogy bonyolódnak az ügy szálai, további kiváltó okok és bizonyítékok is előkerülhetnek.

Ameddig a sátánista XII. Pius pápának és Ledochowskinak, továbbá keményvonalas társaik számára nem akadt valami, ami sürgősen és nyomasztóan indokolta volna e gonosztetteket, addig

semmilyen indíték, mely ilyen hatalmas mészárlás végrehajtásához szükséges sem tűnik elég hihetőnek.

Akkor mégis mi lehet a mögöttes kiváltó ok, amiért az ősi sátánisták semmilyen nehézséget és kockázatot nem sajnálva belevágtak e nagy emberáldozat megkoreografálásába? A válasz a Római Katolikus Egyház egyik leghíresebb próféciájában és annak szerzőjében rejlik.

Szent Malakiás valódi identitása Szent Malakiás (St Molochy) tekinthető a Katolikus Egyház legfontosabb prófétájának.

Köztudomásúlag Írországból származott és egykor Armagh érseke volt (1094-1148 között élt).

Malakiás volt az első ír, akit szentté avattak, élete történetét pedig nem kisebb személyiség, mint a korabeli elismert katolikus történész pap Clairvaux-i Szent Bernát jegyezte fel.

De nem élettörténete az, ami elsősorban különlegessé tette Szent Malakiás személyét, hanem sokkal inkább a nevéhez fűződő specifikus és részletes próféciák. A „Pápai Próféciák”-ban azt állította, hogy részletes víziókat kapott a elkövetkező 112 pápáról, II. Celesztin-nel kezdve (akit 1143-ban választották meg) és a 112-ik pápával, vagyis „Péterrel” befejezve, aki majd tanúja lesz a Római Katolikus Egyház pusztulásának.

A Katolikus Egyház történetében nincs ehhez fogható jóslat, amely a Szent Péter trónjáért évszázados harcot folytató sátánista pápai családok számára ekkora jelentőséggel bírna. Nincs még egy prófécia, mely példa nélküli pontosságával hitelesebb lenne ennél, és amely a pápák történetét és az eljövendő korok eseményeit ilyen pontosan adná vissza.

Szóval ki is volt ez a Malakiás? Létezhetett-e egyáltalán? Több megbízható tudományos kutatás alapján úgy tűnik, hogy Szent Malakiás személye sokkal inkább egy történelmi fikció, melyet a 13. században találtak ki, hogy aztán később egy létező személyhez kössék. A probléma inkább abban áll, hogy hogyan magyarázzák a jóslatok „természetfeletti” pontosságát a dátumokat illetően? Ha puszta csalásról lenne szó, akkor az csakis valami sötét géniusz elméjének szüleménye lehet.

Valójában a III. Honorius pápaként ismert Cencio Savelli áll e rejtély mögött, aki kétségkívül a 13. század legnagyobb fekete mágusa volt. Honorius volt az, aki megalapította a modern (valójában ősrégi eredetű) fekete mágiát, azzal, hogy kiadta az első „Grimoire”-t, vagyis varázskönyvet. A „Nagy Honorius Grimoire-ja” minden fekete mágiáról szóló könyv ősének tekinthető.

Néhány modern sátánista csoporttal ellentétben – akik olyan neveket választanak imádatuk tárgyául, mint a sátán vagy az ördög – Honorius pápa Molochról írt e művében, aki a főniciaiak, karthagóiak, szadduceusok és sátánisták által egyaránt tisztelt legősibb sötét isten. Moloch az örök tűz és kárhozat istene, akinek a szó szoros értelmében tűzben elégetve áldozzák fel az embereket.

A történetet aztán szándékosan kicsavarták, és mára egyre úgy tűnik, hogy Szent Malakiás személye sokkal inkább magát Moloch-ot takarja – a színtiszta gonoszság manifesztációját, a fekete mágus Honorius Pápa által kapott próféciákon keresztül.

Ez megmagyarázná, hogy a Római Katolikus Egyház sátánistái már vagy 800 éve miért éppen ezeket a jóslatokat tartják a legnagyobb tiszteletben. Továbbá magyarázatul szolgálhat arra is, hogy miért érezhettek a 20. század elején olyan kétségbeesett késztetést arra, hogy sürgősen hozzákezdjenek

valahogyan késleltetni e próféciák bekövetkeztét, vagy legalábbis némi bepillantást nyerni az elkövetkező eseményekbe.

A totálisan gonosz elme szemszögéből a II. Világháború vatikáni sátánistái részéről feláldozni néhány millió embert, hogy ily módon újra „üzenetet” kaphassanak Moloch-tól, több mint elegendő indítékot jelent ahhoz, hogy kiterveljék a Végső Megoldást XII. Pius pápán és a jezsuitákon keresztül.

A logikus megközelítés Ha mindaz, amit eddig állítottunk igaz, és a Vatikán jezsuita sátánimádói hozták létre az emberi történelem legnagyobb kiterjedésű és leggonoszabb erővel rendelkező pentagramját - felhasználva a II. Világháború náci haláltáborait azon cél érdekében, hogy a negatív energia egyfajta „csatornájaként” szolgáljon - akkor erről biztosan kell hogy legyenek súlyos bizonyítékok.

A pentagram végső soron egy olyan alakzat, melyet többféleképpen is meg lehet rajzolni. Mit jelent az, hogy egy alakzat bizonyos célokra megfelelőbbnek tűnik egy másikhoz képest? Miért lehet az, hogy bármikor, ha a fekete mágia révén már réges-régen rossz hírűvé tett pentagram-alakzat szóba kerül, kezdetben mindenki meglehetősen szkeptikusan szemléli a dolgot.

Ha egy pillanatra azon gonosztevők elméjébe képzeljük magunkat, akik a katolikus egyház leple alatt kirobbantották a II. Világháborút - vajon csak magát a pentagram ideáját találjuk-e meg? Ha a praktikus szempontokat keressük, hogyan juttatható el a feláldozott milliók halálából származó negatív energia az olyan központi helyekre mint pl. Róma? A válasz a Ley-vonalak koncepciójában rejlik.

A spirituális erő Ley-vonalai Az emberek évezredek óta hisznek abban, hogy amiként a Föld is rendelkezik elektromágneses vonalakkal, úgy léteznek a bolygón terjedő energiának is valamifajta spirituális vonalai – ezeket Ley-vonalaknak, vagy más néven sárkányvonalaknak is nevezik. Ez a hitrendszer él az ősi és nagy hatalmú vatikáni és jezsuita sátánisták körében is – ezért használják tehát a erőnek és a hatalomnak e különböző geometriai alakzatait.

Ennél fogva, ha azt állítjuk, mindez XII. Pius valamint jezsuita és vatikáni szövetségeseinek kitartó munkája eredményeképpen jött létre, akkor ezek a ley-vonalak valóságos mesterművei lehettek ennek a páratlan méretű gonosz kísérletnek, aminek során negatív energiát próbáltak „lecsatornázni”, hogy segítségével kapcsolatot létesítsenek a korszak (1930-as évek) kedvelt sátánista központjai között.

A ley-vonalak tehát, melyek határolták a „Gonoszság e Nagy Pentagramját”, a negatív energia igen erőteljes csatornái – a jezsuiták akarata szerint ezért ezeknek a vonalaknak olyan közel kellett elhaladniuk a sátánista központok közelében, amennyire csak lehetséges volt.

Valószínűleg mindenki arra számítana, hogy Róma mellett Berlint is megtalálja a negatív energia ley-vonalai mentén. Ugyanígy - ha magát Joszif Sztálint egy gonosz jezsuita papból lett diktátornak tekintjük – akkor kulcsfontosságúnak tűnik, hogy a ley-vonalaknak valahol Moszkva közelében is el kellett haladniuk.

Csakúgy, mint a többi kulcsfontosságú katolikus központnak – Zágrábnak és Bukarestnek, sőt vichy Francia Állam fővárosának, Bordeaux-nak is - szintén ley-vonalak közelében kellett lennie.

Az egyetlen probléma a tervvel - hogy a gonosz energia szupersztrádáját ily módon megtervezzék és ezzel táplálják a vatikáni sátánistákat – az, hogy egy ilyen feladat extrém pontosságú geometriai tervezést igényel. Ha egy ilyen pentagramról bizonyítani tudjuk, hogy geometriájának és kialakításának köze van a haláltáborokhoz, melyek maguk is erőteljes ley-vonalakhoz kapcsolódnak, akkor az olyan egybeesésként és bizonyítékként szolgálhatna, amit rendkívül nehezen lehetne letagadni.

A Nagy Vatikáni Gonoszság Ley-vonalai

A II. Világháború Nagy Vatikáni Jezsuita sátánista ley-vonalainak rendszere (1939-1945) 1. Ley-vonal Észak-keletről dél-nyugati irányba vezet. Ezen a vonalon található a Treblinkai emberáldozati tábor, illetve az Auschwitzi tábor. Ez a vonal kötötte össze és teremtette meg a kapcsolat Szentpétervár, Zágráb majd Róma városát érintve az ősi Karthágó romjaival.

2. Ley-vonal Észak-nyugatról vezet a Treblinkai tábor és az ettől déli irányba fekvő Janowska-i tábor vonalán összekötve Stockholmot, Bukarestet majd ezen keresztül haladva Szuez-t – ami valójában nem más, mint az ősi Sion.

3. Ley-vonal Keletről nyugat felé fekvő vonalon a Łódź-i tábor és a Sobibori haláltábor fekszik. Ezen a vonalon keresztül kapcsolódik Dublin, Hannover és az oroszországi Belgorod.

4. Ley-vonal Északról nyugatra felé haladó vonal a Łódź-i tábort és az ettől dél-keleti irányban lévő Janowska tábort összekötve kapcsolódik a Shetland-szigetekkel, Odesszával valamint Teheránnal.

5. Ley-vonal Végül, de nem utolsósorban ez a vonal érinti észak-keletről a Sobibor-i tábort, dél-nyugatra az

Auschwitzi tábort majd aztán keresztülvág Bordeaux-n, Zürich-en, München-en, és az orosz Nyizsnyij Novgorod-on.

Ha a pentagram formája továbbá a ley-vonalak hosszúsága és szélessége akárcsak egyetlen fokos eltérést is mutatna, a ley-vonalak hatása semmissé válna. Ennek a pentagramnak tehát csakis akkor van ereje, ha a náci haláltáborokat a pontosan megfelelő helyekre építik fel.

Azok kedvéért, akik még mindig nincsenek kellően meggyőzve, a kirakós még egy utolsó darabját bemutatjuk – az emberáldozati táborok különlegesen megtervezett épületeit.

Az áldozati táborok különleges építészeti kialakítása Az egyik különös furcsaság, mely régóta fenntartja magát a Pentagram vonalán elhelyezkedő táborokkal kapcsolatosan, az a többi tábortól – vagyis a nácik által korábban épített más halálilletve munkatáboroktól – eltérő alaprajzi kialakításuk. Elsősorban nem maguk az épületek a furcsák, hanem az épületek csoportos elhelyezkedése és a határoló alaprajzi vonalak alakja.

Már több érvet is felhoztak ennek magyarázatául – legfőképpen azt, hogy pl az auschwitzi tábor egyszerűen „túlnőtt” a saját méretén, elsősorban azért, mert a nácik nem számoltak ennyi áldozattal.

Azonban ha megvizsgáljuk, hogy a többi tábor esetében a náci SS személyzete milyen könyörtelen és precíz hatékonysággal hajtotta végre feladatát, a fentiek meglehetősen félrevezetően hangozhatnak. A másik gyakran felmerülő érv, hogy több tábor kialakításnál is figyelembe kellett venni a meglévő földrajzi adottságokat. Ez igaz lehet minden olyan tábor esetében, melyet kulcsfontosságú helyszínek köré építettek, vagyis hegyek illetve dombok közelében.

Azonban e kifogások hangoztatói elfelejtik megemlíteni, hogy a nácik néhány esetben kifejezetten nehéz terepnek számító helyen is építettek táborokat – de miért?

A válasz lélegzetelállítóan egyszerű – hogyha egy ősi és ördögi istenség számára akarsz ártatlan embereket feláldozni, akkor e gonosztettet legideálisabb egy „templomban” végrehajtani.

A náci SS és az ősi építészet felkutatása Bárki, aki látta az Indiana Jones-filmeket tudja, hogy a nácik megszállottan kutatták a ősi, sötét hatalom templomait. Napóleon óta az SS volt a legjelentősebb alakulat, mely feladatának tekintette, hogy felkutassa és tanulmányozza ezeket a templomokat és részletes tervrajzukat.

Alaposan feltárták Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia ősi helyszíneit. A filmekben a nácik úgy jelennek meg, mint akik a hatalom rejtett szimbólumai után kutatnak – ez szándékos félrevezetés. A nácik tisztességtudó mérnökök voltak. De vajon miért kutattak olyan kitartóan pl az ősi Baalbekhez közeli helyszíneken, mely az első és egyben legfontosabb otthona volt Moloch-nak?

A Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramjának ősi emberáldozati templomai Amennyiben Himmler fizikailag megparancsolta volna mérnökeinek, hogy az emberáldozati táborokat az ősi templomok másolataként építsék meg, akkor szinte biztos, hogy azonnal nyilvánvalóvá vált volna azok valódi célja és sátáni természete. Ebben az esetben persze most mindannyian arról olvasnánk, hogy az auschwitzi tábor alaprajza a baalbeki templom tökéletes mása – méghozzá azért, mert így a tábort fizikailag is áldozati templommá tették. Ehelyett most azt olvassuk, hogy a táborok végső kialakítása nélkülözi a történelmi vonatkozásokat.

Először is vessünk egy pillantást a Treblinkai emberáldozati templom komplexumra, mely a Pentagram felső csúcsán helyezkedik el, és hasonlítsunk össze néhány dolgot. Itt van egy tábor, amelyet sokak állításával ellentétben, nem téglalap alakúra terveztek. Kialakítása sokkal inkább emlékeztet az ősi Ur városában található főtemplom alaprajzára.

Dél-kelet felé találjuk a Pentagram következő pontját, a Sobibori emberáldozati templom komplexumot, amely az ősi babiloni sátánista főtemplom konstrukcióját és helyszínét tükrözi.

Dél felé utazva eljutunk a Janowska áldozati templom komplexumhoz, mely kialakításában feltűnően emlékeztet a szadduceusok idejében a Jeruzsálem-hegyen álló ősi templomra.

Tovább haladva nyugati irányba a óriási méretű Auschwitz-Birkenaui vatikáni emberáldozati templom következik, mely felépítésében szinte megegyezik az ősi sátánista templomok legnagyobbikával, a baalbeki templommal – Moloch otthonával.

Aztán a lodz-i gettó, melyet olyan képzeletbeli vonalak mentén választottak le a városról, hogy az megegyezzen Türosz-szigetének alakjával – a szarmata/szamaritánus városállam fővárosával – melyet tévesen neveznek Újasszír birodalomnak. Ezt a várost 2 600 évvel ezelőtt egy maréknyi, előkelő papi családból álló kaszt irányította, a lakosság többi része pedig születésétől fogva egészen haláláig tetovált rabszolgaként dolgozott a Türosz-sziget rabszolga telepein.

A Pentagramot alkotó táborok tehát minden kétséget kizáróan hiteles másolatai voltak a vatikán és a démonimádó szarmaták/szamaritánusok ősi sátánista isteneinek tiszteletére emelt templomoknak.

Ily módon tökéletesen érthetővé válik, hogy a Himmler vezette SS miért tett ekkora erőfeszítéseket és miért fektetett ekkora energiákat e kutatásokba. Az így összegyűjtött információ ugyanis arra kellett, hogy felhasználhassák a legfontosabb táborok megépítéséhez.

Hogy jobban megérthessük a Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság Pentagramját Az emberáldozati táborok spirituális és méretükben megegyező reprodukciói voltak ősi sátánista templomoknak és a precízen kiválasztott helyszíneken felépítve – a Pentagram csúcspontjaiban állva - maguk is áldozati templomokként foghatók fel.

Ha ez az információ téves, akkor másként mi értelme lenne magának a Pentagramnak? Miért éppen a Cybele-templomot állították a középpontjába? Miért illeszkedik minden tábor kialakítása

tökéletesen az ősi templomok rajzolatához?

Hadd fejezzük ki magunkat világosan. A nácik az előzetesen megépített többi tábort egyszerű téglalap alakúra mintázták. Néhány tábor esetében viszont a többihez képest kevésbé optimális helyszínt választottak, emellett furcsa és különleges kialakítással építették őket, nagyobb anyagi és időbeni ráfordítással – de miért tették mindezt?

Egyszerűen túl sok a bizonyíték, hogy egyszerűen elutasíthassuk és egy sor rejtélyes és véletlen egybeesésnek fogjuk fel őket. Lehet-e egy ennyire tisztán sátáni és vallási vonatkozású gaztettet egyedül a nácik nyakába varrni – és csak egyedül az ő nyakukba? Vagy az emberek végre elfogadják a bizonyítékokat, melyeket a Holokauszt ártatlan áldozatainak milliói mutatnak meg számukra.

Haláluk nem politikai okokból következett be, hanem vallási okokból, egy szándékos sátánista terv részeként haltak meg. Moloch és Cybelle istennőnek, legtöbbször élve elégetve áldozták fel őket.

Legfőképpen azért haltak meg, mert a vatikáni elit, XII. Pius és a jezsuita generális Ledochowski atya, a II. Világháború borzalmai közepette szertartásmesterei voltak egy, az eretnekek és hitetlenek elleni Szent Inkvizíciónak.

Mivel ugyanazok az emberek, akik ezt cselekedték, tettüket követően is „törvény felett” állóknak minősültek, vajon nincs-e itt az idő ahhoz, hogy indítékaikat megkérdőjelezzük és a világot egy jobb hellyé tegyük. Azon emberek emlékének, akiket tűzben áldoztak fel, tartozunk annyival, hogy felélesztjük az igazságot.

3. RÉSZ Melyik a valaha épített legnagyobb teljesítményű energia gép? Ha a francia-svájci határ közelében álló Nagy hadronütköztetőre gondolsz – ami egy 27 km széles részecskegyorsító és ütköztetőgyűrű – akkor nagyot tévedsz. A nácik a Vatikán sátánimádó csoportjaival karöltve 70 évvel ezelőtt építettek egy energia gépet, mely több mint 15-ször nagyobb, mint a Nagy hadronütköztető. Akkora erővel rendelkezik, hogy képes volt megváltoztatni a történelem folyamát. És ez a gép még a mai nap is üzemel!

A gép és a hozzá kapcsolódó energiahálózat – mely egészen Dublintól Szentpétervárig és Rómától Stockholmig húzódik – nem a képzelet szüleménye. Megdöbbentő az a tény, ami e mögött áll, elrejtve a látható felszín alatt. Ha elolvastad az előző két fejezetet, akkor már vethettél egy pillantást ennek a gépnek az óriási méretű gonoszságára, amelynek megépítését a vatikáni keményvonalasok és a jezsuiták rendelték el. Úgy gondoljuk, hogy sok ember számára még az eddig olvasottak után is nehéz lesz majd elhinni a most következő állításokat.

Annak ellenére, hogy a nácik a valaha kigondolt leggonoszabb rendszert alakították ki a Vatikán felügyeletével felépített emberáldozati templomok képében, és annak ellenére, hogy a ley-vonalak a legfontosabb sátánista központokat és a II. Világháború katolikus diktatúráit kapcsolták össze, néhányan még mindig nem hisznek, és még több bizonyítékot követelnek.

Az egyik fő célja ennek az írásnak az, hogy mindezeket megadja a számukra – világosan és köntörfalazás nélkül, semmiféle kétséget nem hagyva azzal kapcsolatban, hogy ki a felelős a II. Világháborúért és kik azok, akik a történtek után is hatalomban maradtak, sőt a mai napig irányítják a világot az „Új világrend” (New World Order – NWO) újonnan kreált modern címszava alatt.

Van azonban egy másik, határozott célja is a most következő harmadik résznek – mégpedig hogy feltárja a mélyreható következményeket a történelem legnagyobb energia gépének megalkotására vonatkozóan. Az előzőekben tehát bemutattuk ezt a gépet, amit precízen tájolt áldozati templomtáborok működtetésével és 18 millió ember feláldozásával nyertek és e hatalmas méretű negatív energia „lecsatornázása” és áttranszformálása céljából hoztak létre. Vajon mikor kerülhetett ez a gép technikai értelemben véve kikapcsolt állapotba?

Az ugyanis csupán egy része a dolognak, hogy a Vatikán és a Szövetségesek közös erővel lebontják a haláltáborokat – vagyis az áldozati templomokat és ezzel elrejtik a bizonyítékokat. Azonban egy ilyen hatalmas spirituális energia-gépezet nemcsak arra való, hogy az áldozatokat örökké tartó kínok közé vesse – hanem, hogy örökre ott is tartsa őket.

A tét tehát nem pusztán az, hogy felfedezzük azt a gonosz rendszert, mely működésbe lépve a hatalomban tart bizonyos sátánimádó családokat és a Vatikán vezette Új világrendet, hanem hogy e gép továbbra is üzemel és egyszersmind biztosítja a gonosztettek további folytatását és ezáltal csapdába ejt és tart több tízmillió lelket – akik aztán elvesztett szabadságukat keresik.

Emléküket a legmélyebb tiszteletben tartva, reméljük, hogy elolvasod ezt a fejezetet és elgondolkodsz ennek a gépezetnek a működéséről és természetéről – és arról, hogy mi módon lehetne ezt kikapcsolni.

A gonoszság ley-vonalai Azok számára, akik olvasták az előző fejezetet, amelyben feltártuk a ley-vonalakat, következő kérdésként felmerülhet, hogy hol kezdődnek és hol érnek véget ezek a vonalak. Lehetséges, hogy különböző pentagramoknak és ley-vonalaknak létezik egy globális, az egész bolygón átívelő hálózata?

A Nagy Vatikáni Jezsuita Sátánista Gonoszság hálózata (1939-ben létrehozva) XII. Pius és Ledochowski gróf hatalmi szemlélete következetesen Európa-központú volt, ennek alapján a gonoszság céljára használt ley-vonalak főbb végpontjai szinte bizonyosan európai városokban voltak – mind közül a legfontosabb város pedig Róma.

Róma az egyetlen végpont a vatikáni-jezsuita energia-gépezeten belül, melynek 5 fő kapcsolódási pontja van, és egyben ide áramlott a legnagyobb mennyiségű negatív energia – az Auschwitzi emberáldozati templomkomplexum irányából. Csak Münchennek van még 5 kapcsolódási pontja más ley-vonalakkal.

Az óra járásának megfelelő irányba haladva, Rómától indulva a következő fő végpontok találhatók: Bordeaux – a Rottschild-ok otthona – aljas nemzetközi sátánimádók és a Vatikán fő bankárai.

Valószínűleg Zürich is a tervezett végpontok között volt valamikor.

Dublin – több száz éve az emberáldozás és sátánimádás központja.

Shetland-szigetek – elszigeteltsége miatt egy másik hírhedt helyszíne az emberi áldozatok bemutatásának különböző sátánista rituálékon keresztül, különösen a késő 19. században és a 20. században.

Stockholm, Svédország – nem számít különösebben katolikus erősségnek, sem sátánista központnak, de a II. Világháború alatt a kormány a Vatikán mellett állt és ragaszkodott a függetlenséghez, miközben kereskedett a nácikkal.

Szentpétervár, Oroszország – több száz éve jelentős bázisa a jezsuitáknak és a sátánimádó orosz királyi háznak.

Nyizsnij-Novgorod, Oroszország - hatalmas tömegű emberáldozatok és fogolykínzások helyszíne volt Joszif Sztálin révén a II. Világháború alatt.

Belgorod, Oroszország – ez a ley-vonal folytatódik egészen Japánig, Szapporo városáig, mely fő jezsuita központ volt a II. Világháborúban és a mai napig is annak számít.

Odessza, Ukrajna – ez a ley-vonal sokkal tovább elér, dél-keleten Indiában, egészen Ahmadábád városába – amely az egyik fő központja a független jezsuita irányításnak Ázsiában.

Bukarest, Románia Azon túlmenően, hogy a végpontok a sátáni energia fő erőpontjainak számítanak, a gonoszság leyvonalai képesek energiát áramoltatni a vonalon fekvő többi központokba is. Ezek a következők: München, Németország – Róma városán kívül ez az a város, amelyik bár nem végponton helyezkedik el, de a sátánizmus egyik legfőbb központjának számít. Az öt ley-vonal, amely Münchenbe ér, önmagában is egy pentagramot mintáz.

Zürich, Svájc – nagyon fontos csomópontja a sátáni energiának.

Hannover, Németország – szintén az ördögi energia csomópontjának számít.

Hogyan működik a „vatikáni-jezsuita örökkévaló gonoszság” gépezete Azzal, hogy áttekintettük a legfőbb geometriai végpontokat, melyek a sátánimádáshoz köthetőek, következő kérdésként felmerülhet, hogy a gyakorlatban hogyan is működhet folyamatosan ez az energia gép.

A helyzet egészen egyszerű - amíg a Pentagram működik és a ley-vonalak valamint e sátáni helyszínek titkai rejtve maradnak, addig ez a sötét erő - a jó szándékú energiák teljes hiányában – segít megőrizni ennek a gonosz energiarendszernek az integritását.

Más szavakkal, a tudatlanság, amely évtizedről évtizedre nő az emberek körében, és egyre inkább elfelejtkeznek a múlttal való törődésről, folyamatosan megteremti azt a fajta elzáródást és izolációt, mely a gonoszság terjedéséhez és növekedéshez szükséges.

Ameddig a sátánizmus gyakorlata folytatódik bármelyik ley-vonal közelében, addig ez a rácshálózat aktiválva van és több mint 18 millió megkínzott lélek a foglya marad.

Ameddig a Vatikánt nem tudják felelősségre vonni és továbbra is érinthetetlen marad az emberiség ellen elkövetett bűnökkel kapcsolatban, és amíg folytatják a legyilkoltak és élők megátkozását, addig ez a rendszer üzemképes marad.

Amíg az energia gép működik, addig a csoportos imák és az áldozatokról szóló megemlékezések igen keveset tehetnek azért, hogy e lelkek kiszabaduljanak. És ezzel együtt annak a több ezer gyermeknek, fiatal lánynak és ártatlan embernek a lelkét sem lehet felszabadítani, akiket azóta

gyilkoltak meg a gépezethez tartozó sátánista templomokban. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy amíg a Római Katolikus Egyház ellenőrzése alatt tartja ennek az irtózatos mértékű gonoszságnak a gépezetét és övé a legfőbb hatalom, addig a világnak igen kicsi reménye marad a változásra.

Túl messzire mentek Amit III. Honorius pápa örökül hagyott, az nem csupán a fekete mágia világra segítése és Moloch (Malakiás) próféciái voltak, hanem maguk az eszközök és módszerek is, amelyek hozzásegítették őt, hogy kitanulja a legsötétebb fortélyokat. A páratlan gonoszságáról híres III. Ince pápa hű tanítványaként első kézből tapasztalhatta meg az állítólagos prófétikus erejét ártatlan emberi lények élve elégetésének A Vatikán szolgálatában álló hadseregek több százezer kathart pusztítottak el tűzhalál által. Az egyház írnokai talán még sohasem dolgoztak annyira serényen, amikor e tettek elkövetése során rögzítették és lemásolták a szerencsétlen áldozatok utolsó leheletükkel kimondott szavait, melyet a tűzben égve, irdatlan kínszenvedéseik közepette a haláluk előtti pillanatokban préseltek ki magukból.

Azonban, mégiscsak Honorius volt az első pápai fekete mágus, aki törvénybe iktatta (kodifikálta) – és belefoglalta a fekete mágus tettek gyakorlatának „kézikönyvébe” - azt a hallatlanul gonosz elgondolást, hogy egy ártatlan, tűzben elégetett ember halálsikolyai közepette Moloch képes beszélni az őt megidéző hű tanítványokhoz, a haldokló kínszenvedőt egyfajta médiumként, szócsőként vagy más néven csatornaként felhasználva.

A Malakiásnak/Molochnak tulajdonított 13. századi próféciákon kívül még számos más híres megnyilatkozásról tudunk, melyek szintén tűzben elégetett haldokló emberek száját elhagyva, hasonló „természetfeletti” próféciaként maradtak fent. A legismertebb közülük Shipton anya próféciái, melyek dermesztő pontossággal beszéltek az eljövendő eseményekről, 400 évvel azok bekövetkezte előtt. Általános nézet, hogy ezek a jóslatok Shipton anya tűzhalála előtt keletkeztek, de sokkal valószínűbb, hogy ezek voltak utolsó szavai.

Arra a sátánista meggyőződésre, hogy Moloch képes a máglyán haldokló áldozatokat kommunikációs portálként használni, további példa lehet Jacques de Molay-nak, a Templomos Lovagrend nagymesterének szadista megkínzása és élve elégetése. Utolsó szavaival megátkozta a Pápát, a Katolikus Egyházat és megerősítette Malakiás próféciáinak igazságát.

Az évszázadok során elpusztított több százezer áldozat után, a Vatikán fő sátánistái mostanra igazán jelentőségteljes prófécia nélkül maradtak túlélésükkel és az egyház jövőjével kapcsolatosan.

Malakiás/Moloch baljós próféciái nem vesztettek érvényességükből, és most hogy az utolsó jóslat is a végéhez érkezett, a Vatikán igazán világrengető – számukra pedig a túlélést biztosító kinyilatkoztatás nélkül találta magát.

Habár furcsán hangozhat, de egyik oka ennek az lehet, hogy saját ördögi istenei magára hagyták a Vatikánt és a jezsuitákat. Talán sátánista vezéreik önteltsége következményeképpen. Ugyanis mekkora arroganciának tűnhet a sötét erők ellenében a pápa részéről, saját tévedhetetlensége nevében kikiáltani magát, mint földi istenséget?

Talán szerepet játszhatott ebben a Vatikán részéről a Nagy Pentagram megalkotása során mutatott arrogancia is. Mielőtt hozzákezdtek a jezsuitákkal karöltve e hatalmas energia gép felállításához, folyamatosan támaszkodhattak sötét uraik segítségére. De azóta minden jel arra mutat, hogy az egyház számára már csak egy istenség maradt, akit imádhatnak – mégpedig önmagukat.

Bármi is legyen ennek az oka, mostanra világos lett, hogy a Római Katolikus Egyház először a történelem során spirituális szempontból elszakítva találta magát mind a jó, mind a rossz oldaltól – és mindezt csak saját magának és tudatlanságának köszönheti. Ez az ára annak, ha valaki túl messzire megy – még ha a leggonoszabb ősi démonról is legyen szó.

Mit hoz a jövő?

Világos, hogy a jelenlegi fantáziátlan vatikáni-jezsuita banda számára nem maradt már más menekülő út, mint hogy bukásukat megelőzően újra csak recesszióba süllyesszék a világot, méghozzá ugyanazokkal a precízen megtervezett lépésekkel, amelyek a II. Világháborúhoz is elvezettek.

Talán abban hisznek – tévesen – hogy egy újabb hatalmas, Moloch számára bemutatott áldozat, a III. Világháború révén talán engesztelésül szolgálhat majd korábbi tetteik miatt, és így tovább tudják üzemeltetni Pentagram-gépezetüket, mellyel újra csak rabságba taszíthatnak megkínzott milliókat.

Bármilyen veszélyes lépésre szánják is el magukat, számukra már csak egy út maradt, mellyel előbb-utóbb szembesülniük kell – számukra a játék a végéhez közeledik.

Nincs az a propaganda és nincs az a forgolódás többé, mely meg tudná változtatni a tényt, hogy minden eddig létezőnél hatalmasabb erők munkálkodnak most a háttérben, mellyel nemsokára szembe kell találják magukat. Lehetséges, hogy a jelenlegi sátánista vezéreik azt hiszik, újra megúszhatják.

Csak az idő dönti majd el, hogy tévedtek és a csapdába zárt lelkek milliói végre felszabadulhatnak a Vatikán zsarnoksága alól.

4. RÉSZ A legtöbb ember már hallott az „Új Világrendről” és az Illuminátusokról – egy titokzatos bandáról, mely főleg férfiakból áll, és akik uralni és irányítani akarják a világot. Szóval nézzük meg, mi is az a fennálló kapcsolat mely összeköti az Új világrendet a Nagy vatikáni-jezsuita Pentagrammal?

Az Új világrend az okozója és kiváltója a pénzügyi piacok jelenlegi összeomlásának és az ezzel járó munkanélküliség, hajléktalanság és éhezés megállíthatatlannak látszó lavinájának.

A terv és maga a végső cél nem új keletű találmány. Teljességgel előre jelezhető és megjósolható volt, és ennek megállapításához egyszerűen csak végig kell olvassuk az előző 80 év igaz történelmét.

A tét nem kicsi. Nem is annyira a mi személyes nézőpontunk bemutatása itt a lényeg, hanem egyenesen a jövőnk a tét – mindannyiunké, családunké, az egyes országoké és végső soron a Föld bolygóé. Az Új Világrend a III. Világháború kitörésével fenyeget – mely olyan méretű gonoszság szellemképét villantja fel, amit még nem látott a bolygó. Beleértve termonukleáris bombák felrobbantását a világ számos fővárosában, valószínűleg az Egyesült Államokban kezdve, olyan szimbolikus módon, mágikusan is megtervezve, ahogy a fenti fejezetek tárgyalásánál már bemutattuk. A Holokausztra utaló nevek itt is bevonásra kerülnének, úgy mint pl Los Angeles (az Angyalok városa), vagy Phoenix (a mitikus főnix szellem, mely tűzben ég el, majd poraiból újjászületik) vagy éppen Teherán.

Amíg mindezért majd a terroristákat hibáztatják, addig a kéz, mely a parancsokat osztogatja, ugyanaz marad – az Új Világrendé. Egy ilyen szörnyű katasztrófa következményei – milliók szándékos elpusztítása tűzhalál által – olyan méretű gyalázatot, gyűlöletet és haragot váltana ki, hogy a bosszúszomjas ellentámadás következében az iszlám világból csupán néhány főbb város maradna életben.

Ez nem valami szörnyű víziója az angol író, George Orwell 1984 című művében felvázolt armageddonnak. Orwell 1949-ben kiadott művében már megemlékezett az Új Világrendről. És ez nem az író agyszüleménye, hanem valóban létezik. Ennél fogva mindennél fontosabb, hogy megvizsgáljuk a következményeket, melyek egyre gyorsuló ütemben haladnak a végkimenetel irányába. Ki áll az Új Világrend mögött? Mikor kezdődött és miért? Mik a gyengeségei és hogyan lehet megismerni majd végül legyőzni?

A szenvedélyes szkeptikusok Mielőtt bemutatnánk további egyértelmű és megdönthetetlen bizonyítékokat arról a közvetlen kapcsolatról, mely a vatikáni jezsuiták és az Új Világrend 1942-ben történt létrehozása között fennáll, fontos megemlítenünk, hogy sokan azok közül, akik elolvasták az I., II., és III. részt is a Vatikán Holokausztról, még mindig szenvedélyes és elkötelezett szkepticizmussal viseltetnek iránta.

Annak ellenére, hogy a bizonyítékok azt mutatják, hogy Eugenio Pacelli (XII. Pius pápa) valójában egész életében antiszemita és fajgyűlölő volt, vannak akik még mindig olyan szörnyű igazságtalanságokat írnak le, hogy valójában a zsidók „barátja” volt és a maga módján szembeszegült a német, spanyol, olasz, dél-francia, horvát, argentin és orosz katolikus diktátorokkal.

Vannak olyanok is, akik – a megcáfolhatatlan és matematikailag bizonyított érvek ellenére – továbbra is azt állítják, hogy a Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság Pentagramja csupán egy durva félrevezetés. Megpróbálják a náci SS koncentrációs táborok helyszíneit több tíz kilométerrel arrébb helyezni, hogy ily módon a pentagram létezését kétségbe vonják, sőt azt állítják, hogy a táborok némelyike egyszerű munkatábor volt csupán.

Aztán lesznek olyan olvasók, aki – bármilyen okból kifolyólag – lelkesen próbálják majd tisztára mosni különböző történelmi dokumentumok segítségével a Római Katolikus Egyház rendkívül összetett szerepét, amely során nemcsak tanúja hanem kollaboránsa volt a tömeggyilkosságoknak.

Még azután is elutasítják mindezt, hogy a II. Világháború szigorúan titkos dokumentumai közül jó néhányat feloldottak a titkosítás alól, és ezen írások bizonyítják, hogy XII. Pius több tucat náci és katolikus tömeggyilkosnak segített a menekülésben és a felelősségre vonás elkerülésében. Annak ellenére elutasítják, hogy perdöntő bizonyítékok támasztják alá, hogy XII. Pius semmit sem tett, hogy a saját palotájától 1 km-re lévő gettóból származó 1100 ártatlan római zsidó deportálását és egyenesen a haláltáborba való szállítását megakadályozza. Annak ellenére elutasítják, hogy jelenleg is több száz katolikus pap ül börtönben, gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények miatt, néhány pap pedig közvetlenül is részt vett a ruandai népirtásban.

Ehelyett arra lehet számítani, hogy a szkeptikusok majd időnként összegyűlnek és nekiállnak kitölteni a hiányzó lyukakat, vagy ellentétes bizonyítékokat kreálnak vagy megpróbálják összemosni, illetve elhomályosítani a tényeket.

Ennél fogva, ennek az írásnak nem áll szándékában, hogy válaszoljon azon szenvedélyes szkeptikusoknak, akik kétségbe vonják a Rómaik Katolikus Egyház szerepét a II. Világháború Holokausztjában továbbá a majdani, Új Világrend által végrehajtandó Holokausztban. Azonban szeretnénk kifejezni legmélyebb tiszteletünket azon ártatlanul elhunyt milliók emléke előtt, akikről tudjuk, hogy háborúban vagy népirtásban haltak meg.

Megérdemlik tehát, hogy elmeséljük a történetüket illetve felfedjük a háttérben meghúzódó sötét célokat. Azzal, hogy kimondjuk az igazságot a római katolikus vallás valódi szellemiségről, amely irányítja a katolikus egyházat és a jezsuitákat, azzal talán segítünk megelőzni és elkerülni a következő tömeggyilkosságot, mely mind közül a leghatalmasabb lesz.

Az Új Világrend születése Ha egy fejlett ipari országban ma megkérdezel egy tinédzsert, hogy mi az az „Új Világrend”, majdnem biztos, hogy tudni fogja, miről van szó. Valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy „a világot irányító emberek csoportja”. A nagy többség számára azonban mindez többnyire csak egy városi legenda marad.

Ha az emberek bizonyos csoportjai számára mindez ennyire közismert és mögötte nagy hatalmat sejtenek, akkor meglepő, hogy e „városi legendával” kapcsolatban mégis milyen kevesen érdeklődnek a nyilvánvaló kérdések iránt – mikor indult az Új Világrend és miért, illetve kik is ők valójában.

Az „Új Világrend” kifejezés a nagyközönség számára először puszta fikcióként, írói ötletként jelenhetett meg 1949-ben, mikor George Orwell kiadta híressé vált regényét. Ha számításba vesszük azt, hogy mennyi időbe telik kigondolni, megtervezni és kifejleszteni egy globális tervet, és

ha az Új Világrend létezését valóságként fogjuk fel, akkor megvalósulásának kezdetei nem nyúlhatnak vissza 1940-es évek elejénél régebbre.

Hiba lenne, ha az Új Világrend megalakulását ezen időszakot megelőzően is kapcsolatba hoznánk a jezsuitákkal és a Vatikánnal. Egyszerűen abból a megfontolásból nem tesszük ezt, mert nincsen rá bizonyítékunk. Sokkal megfelelőbb, ha megnevezünk egy hasonló koncepció alapján megszervezett, szintén titkos csoportját a világot irányító erőknek – az Illuminátusokat.

Ahogy az Új Világrend mögött álló eszmének, úgy az Illuminátusoknak is megvan a maga történelme, ami egészen a jezsuita Adam Weishaupt-ig (1748-1830) megy vissza. Ő volt az, aki először használta az „Illuminátus” kifejezést egy kiáltványában, mely olyan jezsuita papok kis létszámú, titkos csoportjaira vonatkozott, akik társadalmi szerepük mögé bújva, apparátusukat arra használták, hogy titokban kormányokat buktassanak meg. Weishaupt tekinthető a Terror Model titkos társaságának létrehozójaként, amely minden sikeres terrorista szervezet alapjául szolgált, egészen a francia forradalomtól a 9/11 gépeltérítésig.

Mindezek után most vizsgáljuk meg az Illuminátusok, az Új Világrend illetve a Nagy VatikániJezsuita Gonoszság Pentagramja közt fennálló kapcsolatot.

A Gonoszság Nagy Pentagramja és az Új Világrend globális irányító hálózata A Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság Pentagramja nem az egyetlen pentagram, mely kapcsolódik Rómához. Létezik egy ikerpárja is, mely az Északi-sarkkal és Rómával egyaránt kapcsolatban áll és ugyanabban az időben, ugyanazon személyek által lett megrajzolva, akik célja több millió ember megölésének végrehajtása volt.

Ennek az alapkövét 1941 szeptember 11-én (9/11!) fektették le, és ez az oka annak, hogy a New York-i Ikertornyokat ugyanezen a napon rombolták le. Ez az alapkő pedig nem más, mint a Washington DC-ben található Pentagon épülete, melyet ezen a napon kezdtek építeni.

A Pentagon Sátánista Pentagramja, vagyis a Hatalom Csillaga – 1943-tól napjainkig

A Pentagon Sátánista Hatalom Pentagramja – 1943-tól napjainkig

Új Világrend – A Gonoszság Globális Hálózata – 1943-tól napjainkig

Globális Pentagon /Pentagram Energiák

A jezsuita polgárháború (1942-1945) 1941-ben Vlagyimir Ledochowski gróf – a jezsuiták vezető generálisa - 55 évesen hatalmának csúcsán álló, fitt és feladatai iránti teljes elkötelezettséggel bíró férfiú volt. Alattvalói és beosztottjai hasonlóan nagy befolyással bírtak és magas pozíciókba kerültek a katolikus diktátorok által kormányzott országok vezetésében, ide sorolva az Amerikai Egyesült Államokat is. Vajon mi volt az oka annak, hogy ekkor hirtelen lázadás tört ki a jezsuiták különböző frakciói között?

Adolf Hitler, Heinrich Himmler és Joszif Sztálin szerepvállalása a nácik oroszországi inváziójában, a legnagyobb történelmi anomáliák közé tartozik. Ellentétben a legtöbb történész állításával, ezek az emberek nem csak hogy könyörtelen gyakorlatiassággal jártak el hatalmuk gyakorlása során, hanem az invázió kezdetéig aktívan együtt is működtek számos hadászati és tudományos területen.

Gyakori indokként szokták felemlegetni, hogy a szenvedélyesen katolikus Hitler a hatalomtól megrészegülten eldöntötte, hogy megtámadja Oroszországot, egyszerűen azért, mert gyűlölte az oroszokat. Hitler azonban sokkal inkább katonai észjárással és elmével rendelkezett, ellentétben az orgyilkosok és kínvallatók egész hadseregének parancsoló Himmlerrel, a Római Katolikus Egyház Nagy Inkvizítorával.

Egyre inkább bizonyosságot nyer az a nézet, hogy maga a jezsuita generális Ledochowski tanácsolta Himmlernek, hogy sürgesse és erőszakolja ki végre a támadást, mert megértette vele, hogy ezzel a húzással a katolikus nemzeti szocializmus végleg le tudja majd söpörni a színről a katolikus nemzeti kommunizmust.

Egyre valószínűbb, hogy ezzel egy időben Ledochowski gróf valami nagyon hasonló elképzelést vázolhatott fel Sztálin számára is – ez volt tehát az a terv, melynek segítségével végleg elpusztíthatják Németországot, és ismerve Sztálin bánásmódját a saját népével szemben, a diktátor szemében az emberek nem is lehettek mások, csak árulók.

Amikor Hitler bevonult 1941 júniusában, Sztálin – a történelemben példátlan kegyetlenséggel járva el, annak érdekében, hogy megvédje saját hatalmát – szemmel láthatóan, szinte felajánlotta a vereséget és tálcán kínálta fel saját csapatainak pusztulását azzal, hogy tábornokainak megtiltotta az ellentámadást. Később ezeket a tábornokokat kivégeztette és ezt a bizarr metódust megismételte egészen addig, míg a csapatok Moszkváig nem értek.

Azonban a kemény, sivár orosz tél 1941 decemberében, leállította a Jezsuita Szovjet Gépezetet, és lábon lőtte a német hadsereget. Ettől a ponttól kezdve a nácik sorsa és győzelemről szőtt álmai megpecsételődtek.

Egy olyan hű jezsuita számára, mint amilyen Himmler volt, egy ilyen szándékos félrevezető trükk kivitelezése Ledochowski részéről, pusztító és megbocsáthatatlan tettnek számított. A jezsuiták ezzel irányt váltottak és elvették a hatalmat és támogatást Németországtól, Franciaországtól és Olaszországtól és áthelyezték Amerikába – először a jezsuita rend történelmében.

1942 december 13-án (56 éves korában) gróf Vlagyimir Ledochowski hirtelen meghalt – szinte biztos, hogy Himmler egyik legjobb orgyilkosa végzett vele, árulásáért, amiért a generális a végzetébe sodorta a német-svájci-francia „illuminátus” jezsuitákat. Önmagában ez a tett azon nyomban hatalmi harcokat eredményezett és egy polgárháború kitöréséhez vezetett a jezsuita renden belül. Mivel a Rendi Kongregációt nem lehetett összehívni a háború végéig, így a jezsuiták nem tudtak új rendfőnököt/generálist választani. Norbert de Boyne végül nem lett a rend új vezérlő generálisa, ez pedig megadta a lehetőséget az amerikai jezsuitáknak – Edmund Walsh vezetésével –, hogy szabadon megvalósíthassák programjukat más nemzetközi frakciókkal karöltve.

Himmler vezetésével a német-svájci-olasz-francia jezsuiták képviselték az Illuminátusokat – a régi rend őrzőit, akiket elárult vezetőjük, a meggyilkolt Ledochowski gróf. A másik táborba tartoztak az új rend képviselői, az Új Világrend zászlaja alatt, az amerikai-kanadai jezsuiták vezetésével, szövetségben az angol, illetve ausztrál jezsuitákkal.

A két hadviselő tábor közé szorulva voltak semleges provinciák is, úgymint Hollandia és Spanyolország, akik a túlélésért folytatott harcot vívtak a Vatikán által támogatott Opus Dei sátánimádó szektával.

E harcok következtében aztán példátlan számban öltek meg jezsuita személyeket, miközben az Új Világrend terve lassan formát öltött, elsősorban az olyan vezetőknek köszönhetően, mint az amerikai Edmund Walsh atya.

A tervet 1943 decemberében a teheráni konferencián, a világ vezetőinek részvételével – Roosvelt, Sztálin és Churchill révén -a jezsuita vezetők jóváhagyták. Azon a helyszínen, amely véletlenül pont azon a ley-vonalon helyezkedik el, amely a Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság Pentagramján a ŁódźJanowska emberáldozati táborokat is magába foglalja.

Ez volt az az alkalom, amikor először mutatkozhatott meg leplezetlenül az Új Világrend nyilvános arca – egymással ellentétben álló „barátok” és ideológiák – kapitalizmus és kommunizmus, de mind ugyanazon gépezet által pénzelve és működtetve.

Ki irányítja az Illuminátusokat és ki irányítja az Új Világrendet?

Az egyik gyakran felmerülő kérdés az interneten és különböző blogokon, hogy ki birtokolja az irányító hatalmat tulajdonképpen. Sokak szerint az Illuminátusok – ezt a kifejezést először Adam Weishaupt említette 1776-ban, hogy egyfajta ellensúlyt képezzen az Amerikai Egyesült Államok kolóniáin létrejövő felvilágosodási mozgalmak és a Függetlenségi Nyilatkozatot aláírók ellenében.

Mások szerint a legfőbb irányítás az Új Világrend kezében van – a jezsuita befolyása alatt álló George Orwell műve nyomán.

Nézzük akkor, hogy milyen hasonlóságokat és különbözőségeket találunk ezen kifejezések mögött, melyek a 1942-45 közötti jezsuita polgárháborúval hozhatók kapcsolatba. E háború ugyanis nem pusztán hatalmi kérdéseket állított egymással szembe, a régi Illuminátus világ és az Új Világrend közötti ellentét formájában, hanem sokkal inkább a hatalmi eszmék közötti csatározásnak tűnt – melynek tétje az volt, hogy a tudás felülírja-e a vérségi leszármazást.

A pápai és királyi vérvonalból származó családok körében mindig is az a hit járta, hogy a bölcsesség és a hatalom a születéssel jár és öröklődik. E vérvonalból származó családok nyomai a mai napig felfedezhetők a jelenlegi monarchiák között, egészen Nagy Károly idejéig, vagy még korábbra visszamenően. Valójában az egész rendszer lényege az a titkos tudás - egyfajta felsőbbrendű örökség - melyet ezek a családok birtokoltak és őriztek, számos főpapi és fontos spirituális vonal leszármazottaiként. Ezért ragaszkodtak a vér általi örökséghez.

Ezzel szemben a jezsuiták szinte rajongó odaadással viszonyultak a tudás iránt, különösen pedig a „titkos” tudás iránt. Úgy tűnik, hogy már-már vallásosan hittek abban, hogy a titkos tudáson keresztül és totális odaadással és ügybuzgalommal, megszerezhető a tökéletes tudás és a teljes körű hatalom.

Bár mindkét hitrendszer erősen rajta hagyta a nyomát a nyugati történetírás elmúlt évszázadain, létezik egy harmadik hit és hatalmi rendszer is, melyet igen ritkán említenek meg a nagy nyilvánosság számára – egy vérvonal, ami a felsőbbrendű leszármazás vénáját és a titkos tudást is magában hordozza.

A korai évszázadokban Desposyni-nak hívták – vagyis Jézus családjának, vér szerinti rokonainak.

Később, mint a Da Vinci Kód révén népszerűvé vált történet és mitológia vált széles körben ismertté, hogy létezik egy fontos vérvonal, mely egyaránt magában hordja a vér szerint öröklődő leszármazás jogát és a tudást, mely segíthet rajtunk. Azonban csak nagyon kevés nyilvános és megbízható bizonyíték áll rendelkezésünkre, mely alátámasztaná, hogy egy ilyen spirituális bölcsesség ilyen ősi vérvonal formájában valóban fennmaradhatott mostanáig. Erre ellenpéldát talán csak Írországban találnánk, az ősi Szent vérvonalak révén.

A végső fegyverszünet a jezsuiták polgárháborújában egy kompromisszum elfogadásával jött létre – az így létrejövő Új Világrend hatalmi hierarchiája egy nagyon precízen megkomponált és átlátható piramis tagozódását tükrözi, melynek 6 szintje van: Jezsuita rend különböző frakciói Fekete Pápa – a jezsuiták generálisa/rendfőnöke Jezsuita rend és pénzügyi, vállalati és hadiipari apparátus Újjáalakított Illuminátus családok (az Új Világrend struktúrájába illeszkedve) Szent Szék (vezetője a Pápa) ENSZ – Egyesült Nemzetek Szervezete

Nem lenne korrekt azt állítani, hogy jelenleg a Fekete Pápa lenne a leghatalmasabb személy a Földön. 1945 óta ez a pozíció meglehetősen szimbolikus és általában olyan jelöltet ültetnek ide, aki a főbb jezsuita frakcióktól független és semleges országból származik. Ilyen minőségben többnyire holland és spanyol jelöltek töltötték be ezt a tisztséget.

Az Új Világrend leghatalmasabb és legerőteljesebb vezetői vitán felül a rend tartományfőnökei - ők az egyes jezsuita frakciók vezetői az 1945 óta fennálló fegyverszünet megkötése óta. Míg technikai értelemben a generális abszolút hatalommal bír és parancsokat ad a tartományfőnököknek, a gyakorlatban pont az ellenkezője történik, most már több mint 60 éve.

A harmadik szint, amivel csak igen kevesen vitatkoznának, akik hisznek az Új Világrend létezésében, a pénzügyi-hadiipari apparátus. Csak nagyon kevesen hallottak a 19. század óta fennálló pénzügyi rendszer valódi alapjairól és kezdeteiről. Ennek az alapját a jezsuiták által ellenőrzött és a Vatikántól, a pápaság ellen vívott háborúk során ellopott arany képezte, melyet aztán arra fordítottak, hogy e pénz segítségével egész seregnyi magánbankot hoztak létre Európában és az Egyesült Államokban.

A negyedik szint a hatalmi ágakat tekintve az újjászervezett illuminátus családok hálózata az Egyesült Államokban, Európában és még Ázsia Közel-Kelet-i régióiban is. Nekik nincs hatalmuk a jezsuiták felett, és nem is akarnának szembeszegülni velük, mivel e királyi családok leszármazottai alkalmanként a különböző országok elnökeként, miniszterelnökeként vagy globális politikai vezetőként gyakran a jezsuiták nagylelkű támogatásától függnek.

Az ötödik szinten foglal helyet a Szent Szék. Ellentétben a közszájon forgó tévhitekkel, a pápa szerepe másodlagos fontosságú a Szent Szék jogi apparátusában. A Szent Szék adja a legális jogi keretet, melynek értelmében a Vatikán felette áll minden más emberi törvénynek, továbbá rögzíti a totális fennhatóságot az állatok felett (az ő törvényeik szerint az emberek is állatoknak minősülnek) A pápaság és a vatikáni Kúria az elmúlt években egyre növekvő PR háborút vívott azzal, hogy egyre több dolgot tár fel az Új Világrend gépezetéről a jezsuiták ellenében.

A hatodik szintet az Egyesült Nemzetek Szervezet és jogi apparátusa képezi, mely legitim államnak és független létezőnek ismeri el a Vatikánt, és ezáltal törvényeit is, ennélfogva minden nemzeti jog csupán alárendeltje az ENSZ-nek.

A (titkos) tudás hatalom Annak bizonyítékát, hogy ki lett a nyertes fél a jezsuiták polgárháborújában, a saját szemünkkel láthatjuk. Az egyetemek virágzásnak indultak, a tudományos felfedezések felgyorsultak és a tudás, mint a hatalom egyik eszköze, általánosan elfogadottá vált – a szárnyaló képzeletnek és új ötletek megvalósításának ez az időszaka egyértelműen az Amerikai Egyesült Államok aranykorszaka lett. Az Új Világrend került tehát az irányító hatalom csúcsára.

Sokan elfeledkeznek arról, hogy a sátánizmushoz köthető tudás, továbbá a Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság Pentagramja által hordozott titkok még mindig nagyon fontos szereppel bírnak a hatalom szempontjából. Hasonló célt szolgált az az egyértelmű és félreérthetetlen arculatváltása a gonoszságnak, melynek révén a korábban emlegetett, közismert kifejezések, mint a sátán vagy ördög helyébe Lucifert ültették – amit értelmezhetünk úgyis, mint Francis Borja szellemének a gonoszság képében történő megszemélyesülését.

Vajon miért rendelte el Borja a jezsuiták által felépített összes templom esetében, hogy ugyanolyan mintára, szigorú szabályok szerint épüljenek fel? Minden jezsuita templom azzal a céllal épült meg, hogy Lucifer számára emelt kegyhely legyen – és ezzel Francis Borja, a jezsuita rend valódi alapítójának szándékait tükrözze.

Ehhez hasonlóan, az ördögi istenek számára hozott emberáldozatok is egyre kifinomultabbak lettek, ahogy azt a Japán elleni atombomba támadás is megmutatta. Az Új Világrend jezsuitáinak innentől kezdve nem volt többé szüksége hatalmas és drága emberáldozati táborok megépítésére, hogy emberek millióit égessék el, ehhez elég volt pusztán egy aprócska bomba, amivel másodpercek alatt elérhető volt a kívánt eredmény.

A történelem egyik legnagyobb bűncselekménye marad az a Truman elnök által kiadott parancs, melynek értelmében 1945-ben atombombát dobtak Hiroshimára és a kegyvesztetté vált, jezsuita irányítás alá tartozó városra, Nagaszakira. Annak ellenére történt ez, hogy az amerikai vezetés korábban nem csak egy, hanem több hivatalos értesítést is kapott, mely a japánok megadási szándékát tartalmazta. Így elkezdődött a Vatikán és a jezsuiták által a sátánista isteneknek bemutatott emberáldozatok „modern” korszaka.

Szent Malakiás (Moloch) és a legtitkosabb tudás A vezető vatikáni és jezsuita elöljárók birtokába került összes titkos tudás közül a legmélyebb hatásúak és legtitkosabbak, az igazságtartalmukban és pontosságukban megkérdőjelezhetetlen Malakiás/Moloch utolsó időkre vonatkozó próféciái. Moloch, a démon isten – akit elrejtettek a beavatatlan szemek elől, méghozzá Szent Malakiás álneve mögé.

Moloch - aki minden démonikus istenség között példátlan gonoszságáról híres, és aki számára végtelen sok fájdalommal járó áldozatot kell bemutatni – adott egy utolsó, félreérthetetlen parancsot hű hadseregének a Földön.

Moloch megparancsolta követőinek, hogy utolsóként önmagukat áldozzák fel neki. Ez a fő rejtély, amely Malakiás próféciái mögött meghúzódik. A vatikáni és jezsuita sátánistákat tehát saját isteneik arra kérték, hogy végül magukat, és ne pedig másokat áldozzanak fel.

Moloch e hallatlanul gonosz utolsó próféciája felállította az idővonalat a Vatikán számára. Már csak egy utolsó pápa maradt. Egy Moloch által felkent, legitim pápa nélkül a sátáni rendszer hatalma összeomlik. Ezért áldoztak fel olyan sok embert az elmúlt évszázadban a vatikáni-jezsuita sátánimádók.

Hogy kétségbeesésükben megpróbálják valahogy visszavonni ezt a próféciát, még egy utolsó nagy áldozatot készülnek felajánlani – a III. Világháború képében. Abban a reményben igyekeznek kirobbantani egy újabb nagy háborút, hogy ezzel megváltsák a már annyi gonoszságért felelős Római Katolikus Anyaszentegyházat. Az elmúlt száz évben nem érkezett újabb közvetlen és hiteles prófécia Molochtól, néhány apróbb kivételtől eltekintve, melyet Luciferi egyezségnek szoktak nevezni. Nem maradt hátra tehát más referenciapont, sem Molochtól, Baal-tól vagy Cybeletől származó egyéb prófécia, mely vitatná a tényt, hogy a Római Katolikus Egyház ideje végleg lejárt.

A hit válsága A dolog abszurditásából kifolyólag világosan látszik az, ahogyan a különböző sátánista jelképek szinte elárasztják mindennapjainkat, a populáris kultúra illetve fogyasztói társadalom termékei révén akár egy átlagos áruház kínálatában is hozzáférhetővé váltak. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy az az ősi sátánizmus, mely több száz évig egyedül a vatikáni hierarchia és a jezsuiták gyakorlata volt, végleg letért a számára kijelölt útvonalról.

Az olyan bizarr felfedezések és megállapítások, melyek náci koncentrációs táborok kialakításával megrajzolt „kecskefejű” pentagram (baphomet-kultusz) létezésre irányulnak, ma már nem lepi meg és nem is igazán motiválja a modern korszak tinédzsereit az Új Világrendre vonatkozóan. Az olyan sátánista ihletésű jelenségek, mint a horror, az erőszak és a pornográfia a 21. században egyfajta kábítószerként szolgálnak a tudat számára.

A vatikáni-jezsuita vezetőség győzedelmes marketingkampánya ellenére, az addig fennálló hitükben megmutatkozó válság – vagyis hogy mindenféle sátánista spirituális támogatás nélkül maradtak – nagy veszélyforrást jelenthet a bolygó és annak lakói számára.

Moloch nem beszél már hozzájuk és még Lucifer is – akinek szellemét pedig a leginkább tiszteletben tartották – elhagyta egykoron szeretett jezsuitáit. Miért?

Az előző fejezetben már kitértünk rá, hogy a Római Katolikus Egyház egyeduralma olyan méretű arroganciát alakított ki legfőbb vezetőinek körében, hogy valódi, fenyegető rivális hiányában magukra szinte már istenségként tekintettek.

De maradt még egy ennél is mélyebb indok, mely meghúzódik Moloch utolsó, szolgálóinak hátrahagyott gonosz parancsának bölcsessége mögött.

Ezt pedig a megváltás koncepciójában találjuk meg, vagyis hogy az egyház végső megváltásának vagy örök kárhozatra jutásának leszünk szemtanúi. Ha a megváltás forgatókönyve lép életbe, akkor a Római Katolikus Egyház és a jezsuiták számára nem marad más, mint hogy fel kell áldozniuk magukat, pontosan úgy, ahogyan a fő próféciákban megjövendölték (lásd. Luciferi egyezség).

Ha azonban a kétségbeesés és a saját hitükkel szembeni gyávaság lesz úrrá a vezérkaron, akkor fennáll a veszélye egy hatalmas pusztító kárhozat bekövetkeztének, ami a III. Világháború mindent felperzselő gonoszságában öltene testet.

Az óra mindkét oldalon ketyeg. Az utolsó pápát nemrég megválasztották.

5. RÉSZ 1945-ben az Eisenhower tábornok vezette Szövetséges erők birtokába jutott az emberiség történetének egyik leggonoszabb tettének közvetlen tárgyi bizonyítéka, a náci SS összesített Holokauszt névjegyzéke. Ez a több ezer gondosan legépelt és lemásolt oldalt tartalmazó dokumentum a táborokban életüket vesztett, feláldozott személyek nevét őrizte meg. Ennek a holléte a mai napig ismeretlen. Megdönthetetlen bizonyítékkal és egyértelmű válaszokkal szolgálhatna azzal kapcsolatban, hogy pontosan hányan is veszítették életüket a II. Világháború emberáldozati táboraiban és hogy mindez nem politikai, hanem vallási okokból – gonosz célokból következett be.

Vajon tényleg megtörtént-e a Holokauszt?

Nincs még egy olyan esemény a világtörténelemben, amely az elkövetett tömeggyilkosságról ennyi tárgyi bizonyítékkal szolgálna. És itt most nem a túlélőkre, sem az archív filmekre és fényképekre, sem pedig magukra a táborokra értjük mindezt, hanem arra a szó szerint több százezer gépelt oldalra, melyek megkérdőjelezhetetlenül bizonyítják e gyilkosságok tényét. Nem is csak egy ilyen névjegyzék létezése bizonyított, hanem kettőé – az egyik kifejezetten arra vonatkozott, hogy mely foglyokat gyűjtsék be, a másik pedig az áldozatok nyilvántartására szolgált a haláltáborba való megérkezésükkor.

Ezeken a listákon legalább kétszer szerepelt a foglyok neve és a pontos helyszín, ahol megölték és feláldozták őket. Az a tény, hogy ezek a náci névjegyzékek/halállisták léteztek 1945 után és még a mai napig is léteznek, eloszlathat bármilyen kételyt arra vonatkozóan, hogy a Holokauszt valóban megtörtént. Miként bizonyosodhatunk meg e jegyzékek létezéséről?

Milyen bizonyítékok támasztják alá a Náci halállisták létezését?

Az első, könnyedén fellelhető bizonyíték, mely bizonyítja a névjegyzékek létezését, hogy a katolikus diktátorok minden egyes áldozat nevét tartalmazó, aprólékosan és nagy gonddal összeállított listákat őriztek meg. Ez egyértelműen kitűnik a Holokauszt emlékhelyeken, múzeumokban, kormányiratokban és a vatikáni archívumokban fellelhető dokumentumokból.

Ezek nem holmi gyors ütemben, kézzel íródott fuvarlevelek, hanem sokkal inkább kronologikus sorrendben lejegyzett, részletesen katalogizált és legépelt jegyzékek – melynek összeállítása a lehető legnagyobb pontosságot és precizitást követelte meg. Te magad is meggyőződhetsz erről, ha ellátogatsz bármelyik Holokauszt múzeumba, vagy utánanézel az interneten. Minden katolikus diktátor rendelkezett egy haláltáborokra vonatkozó listával – a horvát usztasától kezdve, az argentin náci halálbrigádokig.

A másik, elsöprő erejű bizonyítékot e halállisták létezéséről, a Nürnbergi per nyilvánosan elérhető dokumentumaiban, perirataiban találhatjuk. Ugyanis ezek az áldozatok neveit tartalmazó listák szolgáltak a legfontosabb terhelő bizonyítékként a volt katonák és tisztek ellen.

Ezeket a bizonyítékokat az amerikaiak felügyeletére bízták a Nürnbergi tárgyalások ideje alatt, és így Edmund Walsh atyához kerültek, aki az amerikai jogi szabályozást irányította a per során.

Később aztán ezek a dokumentumok – igaz, kötegelve! - újra a nyilvánosság elé kerültek, hogy bizonyítékul szolgáljanak az alacsonyabb rangú háborús bűnösök ellenében.

A Holokauszt névjegyzék minden egyes oldala gyakorlatilag egy tökéletesen dokumentált beismerő vallomás, amely az elkövetők helyett tanúskodott, azt kiáltván, „Én, XY, ezennel a következő emberek meggyilkolásáért vagyok felelős...” Ráadásképpen több mint tízezer mozgó- és állókép szállította a hátborzongató díszletet e színházi előadáshoz. Végső soron azonban elmondható, hogy ezek a részletesen soha be nem mutatott, mégis pontosan vezetett listák voltak azok, melyek a Nürnbergi per során az összes háborús bűnös végzetét jelentették.

A háború után számos nácivadász és illetékes hatóság kapott hozzáférést e listákhoz, melyek alapján mértékadó szakértői becsléseket adtak ki a katolikus diktátorok által meggyilkolt zsidók számát illetően. Tekintettel a rendelkezésre álló hatalmas tömegű iratmennyiségre és bizonyítékra, a 6 millióra becsült áldozatok száma meglepően népszerűvé és elfogadott vált, mint a Holokauszt hiteles és megbízható veszteséglistája.

Talán meglepő lehet a kérdés, hogy Edmund Walsh, a nürnbergi per irányítójaként 1945-46-ban miért nem publikált egyszerűen egy listát a több százezer oldalnyi dokumentumban fellelhető áldozatok összesített számáról. Még 1948-ban, az ENSZ megalakulásakor és Izrael államként való elismerésekor is egyszerűen kiadhattak volna egy pontos összesítést a birtokukban lévő dokumentumok alapján. Szóval miért nem hoztak soha nyilvánosságra pontos adatokat erről? És mi történt egyáltalán a náci Holokauszt összesített névjegyzékével?

A német kormány részleges Holokauszt listákat hoz nyilvánosságra A harmadik fő bizonyíték a náci Holokauszt névjegyzék létezéséről 2008-ban került nyilvánosságra, mikor a német kormány úgy döntött, hogy egy részleges listát ad közre 600 000, nácik által meggyilkolt, különböző zsidó valláshoz tartozó személy nevével. Ezt a dokumentumot hivatalos indokkal jegyezték le és különböző német archívumok között vándorolt a II. Világháború vége óta.

Ezek a hivatalos listák – vagyis olyan dokumentumok, amelyek létezését a Holokauszt-tagadók sem vonják kétségbe – eléggé terjedelmesek ahhoz, hogy más hivatalos dokumentumokkal együtt világosan bemutassák, hogy a zsidó közösség körében jelentős etnikai tisztogatásra került sor. Fő célpontjai ennek elsősorban az askenázi zsidók voltak - egy zsidó etnikum, amely leginkább

Németországban, Európában és Oroszországban terjedt el. A halállistán szerepelnek továbbá mizráhi, vagyis keleti zsidók is, akik származásuk vonalát tekintve Afganisztán és Észak-Afrika területén is honosak voltak. Azonban alaposabb vizsgálat után feltűnhet egy - mondhatni statisztikailag nehezen megmagyarázható - anomália is: a szefárd zsidók nevek ugyanis hiányoznak a listáról. (Ősi zsidó családok főleg Spanyolország, Portugália és Franciaország területéről) A szefárd zsidókra vonatkozó jellegzetességek ugyanis különös jelentőséggel bírnak. Ők alkotják Európa legősibb zsidó családjait, akik időről időre megváltoztatták vallásukat, először zsidóról katolikusra, majd vissza, katolikusról zsidóra.

Ezek a szefárd zsidó családok származásukat tekintve a jeruzsálemi, antióchiai és alexandriai zsidó templomok vezető papi kasztjának örökösei, leszármazottai. Elmenekültek a Közel-keletről és Spanyolországban illetve Portugáliában telepedtek le a középkorban, majd létrehozták saját királyságukat, Septimania néven. Bár saját történelmüket a túlélés illetve a célszerűség okán mindig feljegyezték, ugyanezek a hatalmas és gazdag zsidó családok nem riadtak vissza attól, hogy muszlimnak kiáltsák ki magukat a mórok uralma alatt, majd pedig katolikusnak a katolikus vallású Spanyol Királyság vezetése alatt. És ugyanezek a szefárd családok alkotják azon nagy hatalmú és gazdag zsidó kereskedő családok táborát is, akik különleges jogokat kaptak a Római Katolikus Egyháztól. Ezek közé tartozik többek között a Rotschild család is.

Az hogy a szefárd zsidó családok nevei teljes egészében hiányoznak a náci halállistákról, egy olyan kegyetlen követelmény vagy kritérium létezésére utalhat, mely a katolikus diktátorok uralkodása idején eldöntötte élet és halál kérdését. Ha egy olyan zsidó vérvonalból származtál, ami 1500 évnél régebbre nyúlt vissza, akkor életben maradtál, ha nem, akkor már mehettél is valamelyik emberáldozati táborba.

Ez egyszersmind megmagyarázza a II. Világháború egy további fontos anomáliáját – a megmenekült zsidó családok kérdést. Voltak olyan zsidó családok, főleg Münchenben és Berlinben, akiket érintetlenül hagytak és egyáltalán nem bántottak a katolikus diktátorok. Egy közös vonás volt, mely összekötötte ezt a több tízezer zsidó családot Münchenben, Berlinben, Párizsban és Rómában – mindannyian a szefárd zsidók közé tartoztak.

A hírhedt Holokauszt-tagadó David Irving pont ezt, a német szefárd zsidó családok megmenekülését hozza fel bizonyítékul, amikor azt hangoztatja, hogy nem minden zsidó család vált áldozatává a vérengzésnek, ennél fogva tehát a Holokauszt meg sem történhetett.

Miért készítették el egyáltalán a Holokauszt névjegyzéket?

Ha a lehető leghatékonyabban módon akarsz embereket kivégezni és mindezt titokban akarod tartani, akkor minek vezetnél listát róla? Bárki, aki már látott akár egy részt is pl egy CSI típusú TV sorozatból, azt tudja, hogy a tett helyszínén hátrahagyni egy listát, amin az áldozatok nevei szerepelnek, egyenértékű egy beismerő vallomással.

Az első halállista létezését - melynek segítségével letartóztatták és összegyűjtötték a zsidókat - még magyarázhatjuk Himmler és az SS kíméletlen gyakorlatiasságával és hatékonyságával. A bizonyítékokból egyértelműen kitűnik, hogy e lista összeállítása során valamilyen számítógépes technológiát is felhasználtak, méghozzá az akkoriban feltörekvő vállalat, az International Business

Machines (vagyis IBM) révén, akik ezáltal hatalmas méretű profithoz és kifizetésekhez jutottak és a későbbiekben világméretű nagyvállalattá fejlődtek.

Az összes modern kori dokumentált népirtásban – mint a ruandai, boszniai, koszovói és az albániai mészárlás esetében – elsődleges szempont volt, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat olyan gyorsan eltüntessék, amennyire csak lehetséges volt. Közös a fentiekben továbbá, hogy egyikre sem fordítottak túl sok anyagi forrást, nem építettek táborokat, sem bonyolult kemence komplexumokat és nem készítettek részletes listákat, jegyzékeket az eseményről. Csak szimplán hatalmas gödröket ástak és megtöltötték őket emberekkel, valamint égetett mésszel.

Ezek a részletesen kidolgozott névjegyzékek tehát világosan bizonyítják az ellenkezőjét annak az állításnak, hogy a nácik azért építették a táborokat, hogy pénzt spóroljanak ezzel. Semmiféle költséghatékonysággal illetve takarékossággal nem magyarázható egy ilyen cselekedet.

Azt is világossá kell tegyük, hogy az SS-t nem idióták alkották. Szóval, miért is lettek volna annyira hülyék, hogy kimondottan erről a különleges eseményről készítsenek alapos és részletes jegyzéket, ráadásul pont az áldozatok neveit szerepeltetve rajta. És ezt nem csak egy hanem több példányban is elkészítsék és lemásolják.

Hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, előzetesen tudnunk kell arról, hogy az ilyen aprólékosan kidolgozott személyi nyilvántartások és listák készítése és használata az egyetlen bizonyítékát szokta képezni olyan kínzásoknak és emberáldozatoknak, melyeket a katolikus egyház Nagy Inkvizíciója 600 év óta végez a 13. századtól kezdődően, valamint hogy ezek a névjegyzékek fontos kellékei a fekete mágikus szellemidéző szertartásoknak is.

A nevek és a kárhozat okiratai III. Honorius pápa volt a 13. század legnagyobb fekete mágusa. Okkult kíséreleteket folytatott annak érdekében, hogy felvegye a kapcsolatot a sötét transzcendens hatalmakkal és jövőbelátó képességgel is rendelkezett. Ő volt az első, aki Fekete Mágikus Varázskönyvében (vagyis grimoirejában) leírta, hogy egy olyan szertartáson, melyen embereket halálra kínoznak és feláldoznak, az áldozatok nevei fontos szereppel bírnak.

Régóta közismert, hogy a dolgok igazi neveinek néha varázslatos erőt tulajdonítanak. Honorius pápa volt azonban az első, aki azt javasolta, hogy a szertartás során megégetésük illetve halálra kínzásuk közepette az áldozatok nevét folyamatosan kántálják és átkozzák. Ennek a boszorkányos hitnek az az alapja, hogy e a formális ceremónia révén az elátkozott ember lelkét az áldozatot bemutató pap lelkéhez kötik és az örökre a rabszolgájává válik.

A középkori szellemidézésről úgy tartják, hogy egyfajta szintézise az arab befolyású asztrál mágiának és a keresztény-zsidó tanításokból eredő ördögűzésnek. Az arab hatás egyértelműen megmutatkozik az olyan rituálékban, amelyben holdfázisok, napállások, napszakok és időszakok szerepelnek. A füstölés és szobrok vagy képek eltemetése szintén megtalálható mind az asztrál mágia mind a szellemidézés rítusaiban. A keresztény és zsidó szimbólumok elsősorban a megidézés szabályaiban és formuláiban fedezhetők fel.

Az áldozat nevének használata tehát egyre elterjedtebbé vált e rituálék során, olyannyira, hogy azt egy idő után a ceremónia elengedhetetlen részének tekintették. Az elátkozott gyilkosok és tolvajok nevét felsorolták a felakasztásuk közben. Az eretnekeket megátkozták és nevüket hangosan kimondták, miközben megégették őket, és persze a Nagy Inkvizíció is folyamatosan felhasználta a

vádlottak nevét a kihallgatási eljárás és a végső büntetés közben.

Tehát, ha több millió embert fel akarsz áldozni, méghozzá a megfelelő módon, akkor neveiket ki kell mondanod és el kell átkoznod miközben megölöd őket – ehhez pedig egy lista vagy feljegyzés mindenképpen szükségeltetik.

Mi történt a hiányzó náci Holokauszt névjegyzékkel?

Hogy ezt felgöngyölítsük, tudnunk kell, hogy a jezsuita Edmund Walsh atya elég magas rangú beosztásban került, legalábbis elég közel a névjegyzékekhez. Vagy elképzelhető, hogy a bizonyítékokat átszállították az Egyesült Államokba, és titokban megőrizték? Vagy az összes bizonyítékot szándékosan megsemmisítették? Ha így van, akkor ki tette ezt és milyen megfontolásból?

Ez csak néhány a felmerülő kérdések és teóriák közül, melyek a hiányzó, több millió nevet tartalmazó listákkal kapcsolatosak. A legutolsók, akiknek bármi hatása lehetett e dokumentumokra a Vatikán és hivatalnokai voltak. Szóval náluk lehet ez a jegyzék? Ha így van, XVI. Benedek pápa miért nem ismerte el, hogy birtokukban van a Holokauszt áldozataira vonatkozó összes adat és név? Ha nem hozta nyilvánosságra, legalább miért nem szolgált néhány részlettel a számokat illetően?

Sajnos azonban a hallgatáson kívül a Vatikán semmi mással nem szolgált a hiányzó névjegyzéket illetően a nagyvilág számára. Tagadnak mindent, ami ezzel kapcsolatos lehet – csakúgy, mint a Nürnbergi per során elkerült bizonyítékok létezését, mintha azok soha nem is lettek volna. Annak ellenére, hogy minden Holokauszt múzeum létezése bizonyíték is egyben arra, hogy ez a halállista valóban létezett, a Pápa és a Vatikán tagadja ezt, vagy hogy tudnának-e egyáltalán valamit a hollétéről. Miért ilyen nagy a titoktartás e szörnyűséges és gonosz dokumentum létezését illetően?

Miért nem adják ki egyszerűen a neveket, vagy ismerik el, hogy a listát megsemmisítették?

6. RÉSZ Egy mélységesen fájdalmas és fontos témakör következik – pontosan hány zsidót öltek meg a nácik a II. Világháború alatt. Az erről folyó vita nemrég újra kirobbant, mikor XVI. Benedek pápa (az egykori náci Hitlerjugend tag Joseph Ratzinger) aláírásával újra visszafogadott korábban a Római Katolikus Egyházból kiközösített ultranacionalista és holokauszttagadó katolikus püspököket.

Amíg az emberek többségének figyelme elsősorban azokra irányul, akik tagadják a több millió ártatlan áldozattal járó események valódiságát, egy mélyebb és eddig megválaszolatlan kérdés elkerüli a figyelmüket. Miért támad kétsége sokaknak még a meggyilkoltak számát illetően is, és miért szerepeltetik ezt oly sokan az első helyen?

Létezik egy összehangolt és szinte hajthatatlan szándék arra vonatkozóan, hogy valamiképpen újraírják a II. Világháború és a Holokauszt történetét. Ennek következtében egy generáció múlva szinte minden gyereknek csak azt fogják majd tanítani az iskolákban, hogy a náci koncentrációs táborokban csupán néhány százezer embert gyilkoltak meg, rasszista indokokból és szimpla „spórolásból”.

Annak ellenére, hogy sokan elképzelhetetlennek tartják ezt a fajta revizionizmust és a történtek új köntösben való bemutatását, a kulturális bizonyítékai máris fellelhetők annak, hogy néhány korábbi, szándékosan felülvizsgált és elterjesztett hazugság máris megváltoztatta az általános nézőpontot és azt a módot, ahogyan a közvélemény tekint a Holokausztra. Úgy tűnik, hogy csak idő kérdése, és a Holokausztot újra letagadják majd. Száz éven belül a nagy áldozatbemutatás történetét, melyben 18 millió protestáns, ortodox keresztény, zsidó és egyéb kisebbségi csoport tagjait kemencékben élve elégették, kitörlik majd a történelem emlékezetéből, és mint puszta fikcióként tartják majd számon.

Ki állhat e kampány mögött? Miért? És milyen bizonyítékok utalnak arra, hogy a Holokauszt letagadása már most is drámai méreteket ölt? Kezdjük először is a legfontosabb kérdéssel, hogy mit is jelent valójában a Holokauszttagadás.

Mit jelent a Holokauszttagadás?

A II. Világháború áldozatainak emlékét megsérteni, a több millió ember halálát érintő eseményeket letagadni és ilyen nézeteket a nyilvánosság elé tárni, súlyos bűnnek számít Európa számos országában, beleértve Németországot is.

A Holokauszttagadás büntetőjogi természetét figyelembe véve, már magát a „tagadás” szó definícióját is akadémikusok határozzák meg, és elsősorban a Holokauszt általánosan elfogadott és ortodoxnak minősülő nézeteink tagadását értik alatta. Vagyis azt, hogy legalább 6 millió, főleg zsidó származású személy pusztult el gázkamrákban, testüket elhamvasztották. A nácik az egész zsidó lakosság ellen irányuló szisztematikus támadást és népirtást hajtottak végre, melyet elsősorban gyűlöletből és rasszista megfontolásokból végeztek. A Szövetségeseknek egészen a felszabadulásig nem volt tudomása a történtekről. A Vatikán és a jezsuiták nem voltak érintettek az eseményekben. És nincs semmilyen erő, mely megpróbálná újraírni vagy megváltoztatni a történelmet, továbbá az igazságot nem tagadja le senki.

Több más történelmi tényező is akad, mellyel megpróbálják alátámasztani ezt az ortodoxiát, vagyis a Holokauszttal kapcsolatos uralkodó nézeteket, és ezek következtében a fenti megállapításokat általánosan elfogadottnak és kötelező érvényűnek tekintik mindenhol és igyekeznek a föld minden gyermekének megtanítani.

Ennél fogva tehát, a Holokauszt-tagadók olyan emberek, akik a hivatalos Holokauszt tanok főbb tételeinek egyikét vagy másikát tagadják. Ezek közé tartozhat akár a gázkamrák létének megkérdőjelezése, vagy annak állítása, hogy a kemencék azt a célt szolgálták, hogy a testektől megszabaduljanak, vagy a meggyilkoltak számára vonatkozóan tesznek fel kérdéseket, esetleg egyéb más főbb pontokat kifogásolnak.

A közvélemény szemében David Irving jelen pillanatban ilyen Holokauszttagadónak számít. Eltérő nézeteket vallanak ugyan, eltérő hangsúlyokkal, de közös bennük, hogy többnyire azt állítják, a Holokauszt jócskán túlértékelt esemény és hogy a legtöbb horrorisztikus dolog egyszerűen nem történt meg.

Egy másik, talán ennél is mélyebb probléma e témakörben, hogy már annak eldöntése is vita tárgyát képezi, hogy mi számít „igazságnak” és mi minősül „hazugságnak”. Az a megállapítás, hogy a Szövetségesek nem tudtak arról, hogy mi történik Auschwitzban, egy szemenszedett hazugság, ezt későbbi történelmi bizonyítékok egyértelműen bebizonyították. Az a megállapítás, hogy a Római Katolikus Egyház nem volt érintett az eseményekben, szintén egy szörnyű hazugság, bizonyítják a titkosított Szövetséges hírszerzési adatok, amikből egyértelműen kiderül, hogy a Vatikán nem csak hogy bujtatta a náci háborús bűnösöket, hanem még segített is nekik elmenekülni a felelősségre vonás elől.

Ha a Holokauszt igazságát olyasvalaminek tekintjük, ami sohasem alszik ki, akkor legalább 5 fő hazugságot állíthatunk fel példaként, mely máris befészkelte magát az emberek tudatába, méghozzá olyan sikeresen, hogy senki sem gondolja róluk, hogy másképp történhettek az események.

Nézzük meg tehát, hogy a Vatikán-jezsuita Holokausztra vonatkozó hazugságok milyen hatással vannak közvélekedésünkre és hogyan befolyásolják ennek a végtelenül szörnyűséges és gonosz cselekedetnek a megítélését.

1. számú Holokauszttagadás – a Szövetségesek nem tudtak róla Az első fejezetben már hosszasan kifejtettük, hogy a Szövetségesek nem csak hogy tudtak a vatikáni-jezsuita Holokauszt emberáldozati táborairól, hanem pontos feljegyzéseket vezettek és tisztában voltak a valószínű kivégzések számáról, mivel figyelemmel követték az áldozatokat szállító vasúti szerelvények mozgását.

Ez pedig örök időkre az áldozatok emlékén esett szörnyű és gonosz szégyenfolt marad. Szintén ide sorolható az a tény is, hogy miért nem engedték, hogy akár csak egy náci haláltáborra is bombát dobjanak le. Súlyos kétséget ébresztettek ezzel, hiszen a II. Világháború katolikus diktátorainak egyetlen más infrastrukturális eleme sem kapott ilyen kiemelt figyelmet és mentességet.

2. számú Holokauszttagadás – a foglyokat nem áldozatként és nem élve égették el Az egyik legfőbb hazugság, melyet mára sikeresen be is illesztettek a hivatalosan az elfogadott Holokauszt magyarázatok közé, hogy az áldozatokat nem élve égették el. Ennek alapján a kemencék tehát valamilyen bonyolult és drága rendszer részét képezhették, melyet pusztán arra terveztek, hogy pénzt spóroljanak meg és egyszersmind eltüntessék velük a bizonyítékokat.

Az a perverz mód, ahogyan általában a Vatikán részvételét tagadják a Holokauszttal kapcsolatban, talán még nagyobb perverziónak tűnik, annak fényében, ha azt vizsgáljuk, hogy a Vatikán folyamatosan ragaszkodik ahhoz az elnevezéshez, mellyel megjelöli ezt a tömeggyilkosságot.

A „Holokauszt” szó, ugyanis az a teológiailag megfelelő kifejezés, melyet a sátánisták mind a mai napig használnak hivatalos doktrínáikban, és amellyel élő emberek megégetését nevezik. A Holokauszt szó eredete legalább az időszámításunk előtti 3. századig nyúlik vissza, és az ősi görög eredetű „holokauston” szóból ered, melynek jelentése „teljesen (holos) elégetett (kaustos) áldozati felajánlás” vagyis „égő áldozat felajánlása Istennek”.

Azzal, hogy a Vatikán ragaszkodik e szó használatához, tulajdonképpen elfedi ennek a tömeggyilkosságnak a komplexitását és végtelen gonoszságát, és a felszínen egy egyszerű gyilkosságnak tünteti fel. Valójában tehát elrejti azt az egész népesség elől anélkül, hogy bárki is valaha megkérdőjelezhetné annak valóságtartalmát és valódi szándékait.

A bizonyítékok közül az első, melyet a Szövetségesek elpusztítottak, azok a hosszú fém hordágyak voltak, melyeken az embereket a kemencékhez vitték. Hordágyak, amikre zárak voltak felszerelve, hogy a hozzájuk láncolt személyek ne tudják kiszabadítani magukat.

Ezek nem átlagos hordágyak voltak, hanem meghosszabbított, kiszélesített fémszerkezetek, azért hogy rajta egy élő férfi, nő vagy gyermek testét betolhassák a kemencébe, hogy ott szörnyűséges és kegyetlen halált haljanak, majd ezt követően a testeket (még égő állapotban), rövid időn belül kihúzhassák és elszállíthassák a tömegsírok céljából megásott gödrökhöz.

Semmiféle hiteles hivatalos magyarázat nem került még elő erre az anomáliára vonatkozóan.

Különbséget kell tennünk tehát aközött, hogy egy élő ember kemencében való benntartására szolgáló eszköznek tekintjük ezeket, vagy pedig egy olyannak, mellyel elég hosszú ideig tarthatják bent a hullát ahhoz, hogy később a belőle visszamaradt csontmaradványokat és hamut eltávolíthassák.

Ahhoz, hogy erről a figyelmet végleg eltereljék, és hogy minden gyanút eltereljenek arról, hogy a kemencék valójában emberek feláldozására szolgáltak és nem krematóriumként működtek, a Szövetségesek azt találták ki és hitették el sikeresen, hogy az emberek megölése a gázkamrákban történt. Ez egy különösen borzalmas hazugság, és különösen annak fényében fenntarthatatlan, hogy a mechanikai és környezeti bizonyítékok egészen mást mutatnak a mérgező vegyi anyagok felhasználásával kapcsolatban.

A Szövetségesek magyarázatát egyértelműen cáfolja az a tény, hogy nagyméretű, egészben lévő és el nem égett csontokat tartalmazó tömegsírokat találtak a krematóriumok közelében. Ezeket Joszip Sztálin orosz hadserege távolított el, mikor bevonult Lengyelországba. Mindez pedig részét képezte annak a teheráni egyezménynek, melyet Sztálin 1943-ban írt alá a Szövetségesekkel.

Semmilyen erőfeszítést nem sajnáltak az elmúlt 70 évben arra vonatkozóan, hogy folyamatosan hangsúlyozzák, a gázkamrák valójában halálkamraként működtek, melyben erősen mérgező vegyi anyagokat használtak, mint pl a Zykoln-B gázt. És mindezt egy olyan gyógyszeripari gyár készítette, amely érzéstelenítésre szolgáló idegméreg gyártásával foglalkozott.

3. számú Holokauszttagadás – nem léteztek gázkamrák Az olyan felületes és hanyag kutatók, mint David Irving, felsorolnak néhány technikai jellegű ismeretet, majd ezek tükrében kijelentik, hogy egy tömeggyilkosság megvalósítása egyszerűen kivitelezhetetlen az elgázosítás formájában. Persze ezeket a bizonyítékokat illetve ellenérveket az idő múlásával általában mindig megcáfolják. Nos, az Egyesült Államok megfelelően dokumentált bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy milyen bonyolult is valójában a gázzal történő kivégzés.

Ezeket a tapasztalatokat ugyanis azoknak a gázkamráknak köszönhetik, melyeket néhány amerikai állam büntetés végrehajtási intézetében használtak, még az elmúlt néhány évben is.

Ezek a bizonyítékok 3 dolgot állítanak ezzel kapcsolatban. Először is egy különösen nagy odafigyeléssel kialakított kisméretű, légmentes szobára van szükségünk, mely mentes mindenféle légszivárgástól. Másodszor, hogy kezelni tudjunk ilyen nagy mennyiségű, halálosan mérgező vegyi anyagot, sokkal kifinomultabb rendszer szükségeltetik annál, mint amilyenek a táborokban rendelkezésre álltak. Harmadikként pedig elképesztően hosszú idő szükséges ahhoz, hogy egy ember egy kis szobában gázosítás miatt meghaljon, képzeljük el ezt nagyszámú ember esetében egy nagy kiterjedésű helyszínen.

Ha tehát, a tábori blokkokban talált, idegmérget tartalmazó dobozok valódi rendeltetését firtatjuk, a Holokauszt teljes technikai kivitelezhetősége kérdőjeleződik meg. Vagy arra használták a gázt, hogy szimplán eszméletlenné tegyék az embereket, vagy pedig halálos dózisnak szánták. A jezsuiták, akik ellátták Irvinget ezzel a különösen fontos információval, tudják ezt. Szóval, amíg a teljes igazság napvilágra nem kerül, addig Irving és a Vatikán nyerésre állnak ebben a vitában. Az igazság pedig az, hogy a nácik egy vallási áldozat bemutatásának céljából, élve égették meg áldozataikat, a gázt csak arra használták, hogy „kiüssék” őket azért, hogy könnyebben a kemencékhez szállíthassák őket. „Nem voltak gázkamrák.” Ez tehát az a tévhit, amelyet Holokauszt-tagadásnak álcázva, ügynökein keresztül szilárdan és határozottan hirdet a Római Katolikus Egyház.

4. számú Holokauszt tagadás – a zsidók voltak a fő célpontok Az a fajta Holokauszttagadás, mely a nácik felől közelíti meg a „zsidókérdést”, egy elképesztő hazugság, amely általánosan elfogadott nézetté vált az idők folyamán, és főleg abból a célból lett kitalálva, hogy egyrészt leszűkítse a vizsgálódás tárgyát, másrészt elterelje a figyelmet a katolikusok szemében eretneknek számító csoportok elleni mészárlásról – mely magában foglal a zsidók mellett ortodox keresztény és protestáns keresztény áldozatokat is.

A Holokausztot mára szándékosan eltorzították és szinte kizárólagosan zsidó tragédiaként könyvelik el, sikeresen elterelve így a figyelmet a több millió más áldozatról, illetve azokról a kritériumokról, melyek alapján eldöntésre került az, hogy életben maradsz, vagy meghalsz. Néhány lengyel katolikust kivéve, ha római katolikus vallású voltál, akkor életben maradtál, ha eretnek voltál, meghaltál.

Semmi kétség, hogy több millió zsidó vallású személyt áldoztak fel a táborokban, de több millió nem zsidó is áldozatául esett a mészárlásnak – összesen 18 millió embert gyilkoltak meg.

Az, hogy mindenki a zsidókra koncentrál, nagyon fontos abból a szempontból, hogy ennek következtében szinte mindenki figyelmen kívül hagyja a „katolikus kérdést”. Vagyis ezzel szándékosan elterelik a figyelmet a katolikus diktátorok, azaz Adolf Hitler, Benito Mussolini, Joszip Sztálin, Franco és Pavelic szerepéről. És ezzel ugyancsak megágyaznak annak a már 70 éve tartó, és talán legnagyobb Holokauszt-tagadó állításnak, melynek értelmében ezek a katolikus diktátorok ténykedésének során csupán csak 6 millió ember esett áldozatául.

5. számú Holokauszttagadás – nem vallási célzattal hajtották végre és a Katolikus Egyház nem felelős semmiért A Holokauszttagadás egyik legsikeresebb aspektusa, hogy az elmúlt 70 évben az emberiség kollektív tudatából szinte teljes mértékben sikerült kitörölni minden olyan felvetést és gondolatot, mely a Római Katolikus Egyház érintettségét firtatja a II. Világháborút és különösen a Holokausztot illetően.

Mostanra a legtöbb ember számára már nem ismeretes az a tény, hogy a Katolikus Egyház nemcsak hogy megszervezte a II. Világháborút, hanem a Holokauszt lebonyolítása mögött is ők álltak. Mégis, talán a legfontosabb érv, mely segített elkendőzni és elfelejtetni az egyház szerepét ebben a szörnyűségben, annak a tévhitnek az elterjedése volt, hogy a Holokauszt politikai cselekedet és nem pedig vallási.

A józan ész és a történelmi tények alapján bizonyított, hogy évezredek óta a legolcsóbb módja annak, hogy embereket tegyél el láb alól, hogy egyszerűen halálra éhezteted őket, aztán ásol egy nagy gödröt és a testüket beledobod. A nácik azonban különösen sok anyagi ráfordítást és nagy energiákat fektettek a táborok felépítésébe. A józan ész alapján talán nem lett volna célszerűbb ezeket a forrásokat közvetlenül háborús célokra fordítani?

Csak úgy nem égetsz el embereket holmi politikai célokból. Gonosz vallásos hittel eltelve azonban talán igen, mégpedig azért, mert sátánista vagy és valamilyen mögöttes célod van ezzel.

Ennek ellenére az emberek a mai napig hiszik, hogy a Holokauszt tisztán politikai célokból valósult meg, és a Katolikus Egyház nem volt érintett benne.

6. számú Holokauszttagadás – a nácik csak 6 millió embert öltek meg Az emberek 99%-ának uralkodó nézete szerint a nácik 6 millió – többnyire zsidó származású embert öltek meg. Ez egy borzalmas hazugság és teljes mértékben tagadja a Holokauszt igazságát.

Először is, hogy a Szövetségesek lecsökkentsék azt a logikus időtartamot, ami alatt a nácik elkövethették a gyilkosságokat, kitalálták azt a hazugságot, hogy a táborok csupán 1943 és 1945 között üzemeltek. Valójában azonban már 1940-ben is működtek. Így azon nyomban, a valószínűsíthető áldozatok száma is csökkent legalább 12 millióról csupán 6 millió főre.

De hogy még több nyomot elrejtsenek, a Szövetségesek Sztálin kommunistáival karöltve bizonyítékokat semmisítettek meg az áldozati táborokkal kapcsolatosan, vagy egyszerűen csak

megváltoztatták azok státuszát, haláltábor helyett munkatáborként feltüntetve őket.

E példátlanul cinikus Holokauszt tagadás legújabb vadhajtásaként és magának e törekvésnek egyenesági folytatásaként, a legutóbb nagy nyilvánosságot kapott hírek szerint csupán 300 000 ember halt meg.

7. számú Holokauszttagadás – a nácik csupán 300 000 embert öltek meg Ebben az állításban az a különös, hogy nem más, mint maga a Római Katolikus Egyház hozta fel a nagy nyilvánosság előtt. Az egész törekvés mögött az áll, hogy teljesen felülírják a Holokausztról való gondolkodást és az összes létező tagadásból egyet csináljanak – vagyis megpróbálják elhitetni, hogy „nem is voltak gázkamrák, és a józan ész szerint a nácik nem is ölhettek meg ennyi embert, pláne nem ilyen bizarr módon”.

Hogy egy ilyen hazugság szárnyra kaphatott, az talán annak a tévhitnek is köszönhető, miszerint a kemencék a testek elhamvasztására szolgáltak. A világ nagy krematóriumaiban ismerik azt a szörnyűnek hangzó igazságot, hogy mindig jelentős mennyiségű csont marad még azután is, miután a testeket több órán tartó extrém hőhatásnak vetették alá.

Az az állítás tehát, hogy a kemencék a hullák eltüntetésére szolgáltak, egyszerűen hamis és meghazudtolja a józan észt és minden logikát. Ha lenne rá bizonyíték, hogy ilyen módon akárcsak egyetlen testet is „elpusztítottak”, akkor is szinte lehetetlen lett volna ennyi ember maradványait eltüntetni ezzel a módszerrel. Másodsorban pedig nem létezett volna olyan hatalmas mennyiségű törvényszéki bizonyíték, az összes áldozat csontmaradványaiból.

Valójában minden esetében az történt, hogy miután az áldozat a kemencében kínhalálát lelte, a fém hordágyakra erősített testeket pár perccel később kihúzták a kemencéből, majd füstölgő, parázsló állapotban elszállították és gödrökbe borították. Ilyen célból megásott gödrök minden táborban léteztek. Azonban valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, ezt a tényt a Szövetségesek azóta tagadják, mióta elfoglalták a táborokat a II. Világháború végeztével. Hogy szándékosan elrejtsék e gödrök létezéséről szól tényeket, néhány náci kollaboráns azzal a történettel állt elő, hogy ezekkel a gödrökkel a nácik valójában egy nyitott krematóriumot próbáltak létrehozni, hogy nagy tömeget tudjanak egyszerre elhamvasztani – ami egy újabb abszurd hazugság.

Sajnos az ilyen hazugságoknak megvan a kellő ereje ahhoz, hogy életben tartsa a többi hasonló abszurd tévképzetet is. És a viták ellenére, a tagadás és a felejtés egyre csak nő a közvélemény kollektív emlékezetében. Lehet, hogy az emberek immár közömbösek és talán többé már nem is annyira érdekes és fontos a Holokauszt?

És végül a legnagyobb hazugság – a Holokauszt gázkamráit és krematóriumait azért építették, hogy embereket öljenek meg vele Fontos újra hangsúlyozni, a legmeggyőzőbb bizonyítékok mind arra mutatnak, hogy a Szövetségesek által szándékosan kitalált hazugságok mind azt a célt szolgálták és szolgálják ma is, hogy mögé elbújtassák a Vatikán véres kezét, amely nem csak hogy támogatta, hanem egyenesen kitervelője volt a Holokausztnak és teljes mértékben az ő parancsai szerint került végrehajtásra. Az az állítás tehát, hogy a Holokauszt egy náci terv volt egy hatékony genocídium kivitelezésére, a legabszurdabb, leglogikátlanabb és tisztán a legellentmondásosabb hazugság, melyet valaha lenyomtak a nagyközönség torkán.

A náci mérnököknek csak néhány napba tellett volna hatalmas árkokat ásatni, és embereket beléjük kényszeríteni, élve eltemetni vagy belelőni őket. Milliókat végezhettek volna ki nem hogy évek, hanem pusztán hetek alatt, és az égetett mész segítségével a legtöbb bizonyítékot rögtön el is tudták volna tüntetni.

Ehelyett a kormányaink mind azt próbálják elhitetni velünk, hogy a rengeteg pénzből létrehozott munkatáborok, vasútútvonalak, gázkamrák, krematóriumok és minden más infrastruktúra csupán a „költséghatékonyságot” szolgálták.

Ebben a hatalmas hazugságban az az igazán hihetetlen, hogy továbbra is minden újabb és újabb generációnak meg tanítják az iskolákban, és mára több száz millió ember hisz benne. Ezek a téveszmék a nagy többség számára ezzel szinte megkérdőjelezhetetlenné váltak.

Miért? Mindenki számára, aki egy kis intelligenciával viszonyul e témához, rögtön felmerülhet az a kérdés, a tömeggyilkosság céljából felépített gázkamrák és kemencék láttán, hogy a Holokauszt vajon miért kerülhetett ennyibe? Miért fordítottak erre ennyi pénzt?

A valódi indítékok igazolása – minden összeáll Minden kétséget kizáróan, az előző 5 fejezet sokak számára drámai és sokkoló állításokat illetve feltételezéseket tartalmazott a Vatikán és a jezsuiták szerepét illetően a történelem legnagyobb tömeggyilkosságában való részvételükkel. De milyen végső bizonyítékokat és valós indítékokat tudunk felmutatni?

Bizonyítékaink szerint a náci emberáldozati táborok és a ley-vonalakon elhelyezkedő főbb városok között egy sokkalta mélyebb és összefüggőbb kapcsolat áll fenn. Ez pedig nem más, mint a valódi történelem, melyet azokból a városokból irányítanak, amelyek csomópontként szolgálnak a Gonoszság Nagy Pentagramjának megrajzolásához.

7. RÉSZ A Nagy Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramja erős ellenérzést válthat ki az olvasókból, még talán azokból is, akik készek elfogadni azt a tényt, hogy a Vatikán igen magas fokon művelte az aljasságot az elmúlt 1000 év során. Sokkal felháborítóbbnak tűnhet a gonoszság ilyen hatalmas szimbólumának már a puszta létezése is, mint maga az a tény, hogy a II. Világháború emberáldozati táborai ennek az alakzatnak a csúcspontjaiként szolgáltak. Tehát milyen bizonyítékokat hozhatunk fel annak igazolására, hogy mindezek az állítások igazak?

Igen, a legtöbb olvasó, aki rápillantott a korábban bemutatott térképekre, elfogadja azt a tényt, hogy az áldozati táborok egy valódi pentagramot formáznak. De vajon ki ne tenné fel a kérdést, hogy miért is ne lehetne mindez a puszta véletlen műve?

Geometriai alakzatok bármilyen tetszőleges földrajzi helyszín köré megrajzolhatók – különösen igaz ez a pentagramra. Az emberek akár azt is gondolhatnák, hogy a világon több ezer város köré lehetne ilyet rajzolni, és egyiknek sem lenne semmi köze a Vatikánhoz, a fekete mágiához vagy bármilyen tömeggyilkossághoz.

Azok, akik rápillantottak a fenti térképekre láthatták, hogy az 500 kilométer széles Nagy Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramja, közepén a Cybele tempommal, kapcsolatban áll ley-vonalakkal és olyan városokkal, melyek a Vatikán múltjának és mágikus hagyományának fontos részeit képezik.

Azonban annak ellenére, hogy a Római Katolikus Egyház szinte egyeduralkodó volt a nyugati történelem során az elmúlt 1000 évben, kell lennie olyan városoknak is, amik nem hozhatók semmilyen összefüggésbe a Vatikánnal.

Az iménti fejtegetésnek ellenmondani látszik, hogy az olyan városok, mint Belgorod, Novgorod, Szentpétervár, Teherán és Odessza, amelyek állítólag mind kapcsolódnak ezekhez a ley-vonalakhoz – látszólag szinte semmilyen összefüggésbe nem hozhatók a Vatikánnal. Azt is láthatjuk, hogy az egyik ley-vonal például a Nílus delta bizonyos környékét metszi, egy olyan vidékét, ahol ráadásul semmilyen lakott települést nem jegyeztek fel az írott történelem során.

Ezért lehet az, hogy néhányan az olvasók közül jogosan azt gondolhatják, hogy ennek a világméretű pentagramnak a létezése pusztán a képzelet szüleménye. Amely ráadásul még megpróbálja besározni a Római Katolikus Egyházat hírnevét is, természetesen mindenféle valós alap nélkül.

Mi lehet tehát az a közös szál, amely összeköti ezeket a véletlenszerűnek tűnő városokat a leyvonalakon keresztül a náci haláltáborokkal? Ha ennek az összekötő szálnak a létezését be tudnánk bizonyítani, akkor talán végleg eloszlathatnánk minden kétséget arra vonatkozóan, hogy a Nagy Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramja egyáltalán nem kitaláció.

Az ősi városok elrejtett történelme Szinte nincs is olyan, aki ne hallott volna már Rómáról és a Vatikánról, de sokan talán egyáltalán nem hallottak arról, hogy a Vatikán adott otthont az egyik legfontosabb Cybele-szentélynek – Cybele vagyis Magna Mater, termékenységistennő, akit különféle névvel illettek az ősi világban pl.

Sibyl, Athena, Dionüszos, Ishtar, Nanna, Astarte néven is ismert volt.

Ugyancsak sok olvasó hallott már Novgorod illetve Belgorod városairól, de soha nem hallottak a

történelmükről, azaz hogy ezek a városok régen fővárosai voltak a Rusz-dinasztiának – akik leszármazottai a szarmata szefárd zsidó pap királyoknak, más néven a kazároknak.

Ezzel elérkeztünk témánk egyik sarkalatos pontjához. Több városnak is, mely a Nagy Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramjának fő csomópontját képezi, teljességgel más történelme van, mint amit az emberek számára megtanítottak. A legtöbbünk tehát szinte semmit nem tud ezekől.

Kulcsfontosságú, hogy ezt az eltitkolt múltat felfedjük, mégpedig azért, mert ez az a közös szál, mely nem csupán egyesíti a pentagram ley-vonalainak csomóponti nagy városait, hanem a II. Világháború áldozati táborainak mélyebb szinten lévő szándékait is megmagyarázza.

De még mielőtt beleásnánk magunkat a mélyebb szintek megértésébe, és a Nagy Pentagram városainak eltitkolt történelmébe, valódi neveinek eredetébe, egyszer és mindenkorra tisztáznunk kell a „zsidó” szó valódi eredetét és jelentését.

A „zsidó” szó 16. századi eredetéről Akárcsak az 1903-ban Oroszországban kiadott pamflet, a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”, úgy maga a „zsidó” megnevezés is egy szimpla átverés.

A ma Júdeai Királyságnak nevezett déli királyság eredeti lakóit yahudi-nak, vagy yahudá-nak hívták, nem pedig júdá-nak. Emellett az északi királyság lakói sem izraeliták néven voltak ismeretesek, hanem szarmatáknak hívták őket.

Ezek a csoportok szöges ellentétben álltak egymással életszemléletük, istenhitük és rituáléik/szokásaik tekintetében. Az egyetlen dolog, amiben osztoztak az a történelmük volt.

Manapság ezek az északi emberek és szarmaták úgy ismeretesek, mint a szefárd zsidók egy csoportja, akik varázsaltos módon nagy számban menekültek meg a Holokauszt pusztításától, különösen München, Berlin, Hannover, Zürich és még Odessza környékén is. Mindeközben a többi zsidó etnikum tagjait, vagyis Yahudi leszármazottait tömegesen gyilkolták meg.

A 16. század előtt egyszerűen nem volt olyan univerzálisan használt szó, mely egyesítette volna ezt a két teljesen különálló vallási csoportot és etnikumot. Ugyanis teljesen abszurd lett volna, hogy e két külön királyságot és a papi kaszt leszármazottait egy közös kifejezés alá vegyék. Ennek egyszerűen nem lett volna igazságtartalma a régi korok emberei számára.

A 16. századból származó „zsidó” kifejezés eredetét többféleképpen magyarázták. Először is, hogy az ófrancia „giu” szóból származik, ami már eredetileg is egy korábbi változatból, a „juieu”-ból jött, aztán később a latin „iudeus” illetve a görög „Ioudaios” is felmerült, mint hiteles magyarázat. Ezek mindegyike azonban súlyos félremagyarázás. Például a „Iodaios” szó görögül a „yahudah”-val azonos és nem a „zsidó”-val, ebből tehát semmiképpen nem eredeztethető. De akkor honnan is származik ez a szó és mit jelent valójában?

Egész egyszerűen a „zsidó” kifejezést a „goy” vagy „gyu” szavakból eredeztetik, ebből a két héber szóból melyeket gúnyolódásra használtak. Változatos jelentéssel ruházták fel, jelentett pl. „marhát” illetve „halott, élettelen, lélektelen hullát” is.

Hogyan lehetséges, hogy egy gúnyoros értelmű héber kifejezést fogadnak el és használnak a yahudi eredeti leszármazottait jelölő nem-szefárd származású emberek csoportjára és ugyanezzel a szóval illetik az eredeti szarmata leszármazottakat, vagyis a szefárdokat is?

Az „irgalmas szamaritánusok (szarmaták)” bosszúja Vessünk egy újabb pillantást a Gonoszság Nagy Pentagramjának hatalmi központjaira. Ezek nem csupán véletlenszerűen kiválasztott helyszínei illetve végpontjai ezeknek a ley-vonalaknak, hanem mindegyik egy-egy szörnyű titok hordozója is egyben.

A Vatikáni-Szarmata Gonoszság Nagy Okkult Pentagramja Ahogy már említettük korábban az emberáldozati táborokkal kapcsolatosan, a Treblinkai tábor Ur városában található ősi templom mintájára épült, a Sobibori haláltábor Babilon-t mintázta, a Janowskai áldozati tábor meglepő hasonlatosságot mutatott a Jeruzsálemi templommal és végül Auschwitz-Birkenau kísérteties egyezéseket mutatott az ősi Baalbek-kel.

Akad még több felfedezhető közös vonás is a ley-vonalakon fekvő városok történelmében. Suez (visszafelé olvasva Zeusz) az ősi Sion otthonául szolgált. Odessza pedig a száműzött szarmaták első városa volt. Ezeket a száműzötteket ma kazárokként ismerjük.

Hasonlóképpen a mai Belgorod városát először Bet She'an-nak nevezték a szefárd „zsidó” szarmata pap királyok, míg Novgorod városa ma Niniveként is ismeretes.

Láthatjuk továbbá a jezsuita ellenreformáció két legfontosabb városát is e hálózat részeként – Münchent, mely a protestánsok ellen háború fővárosa, illetve Teheránt (Ter'gan), ami az iszlám ellen irányuló támadások fő kiindulópontja volt.

A városok elhelyezkedése a Nagy Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramján nem a véletlen műve.

Ezek ugyanis vitán felül állón a legfontosabb városai a szarmata/szadduceus történelemnek, mely messze távol íródott e népcsoportok eredeti otthonától.

Ha tehát ránézünk a Gonoszság Nagy Pentagramjára és ley-vonalaira, akkor betekintést nyerhetünk a történelem leggonoszabb okkult cselekedetébe és kitervelőinek elméjébe. Ha csupán csak egy foknyi eltérés lenne a pentagramot alkotó helyszínek között, akkor minden eddig elhangzott állítás és elmélet tévedésnek bizonyulna.

Az utolsó szemtanú A nagy hazugságokat gyakran nehéz elhinni. Időt kell rá áldozni és könnyen rosszul érezheted magad tőlük. Ha keresztény vagy, pláne, ha jó katolikusnak gondolod magad, az eddigi 7 fejezettől mostanra bizonyára a fizikai betegség tüneteit érzékeled magadon és irtózol azoktól a tényektől, melyeket korábban felsoroltunk.

Ezért elnézésedet kérem. A végeredmény úgyis az lesz, hogy sok olvasó további bizonyítékokat követel majd, pl személyes visszaemlékezéseket, olyanoktól, akik ott voltak a nácik haláltáboraiban, és meg tudják erősíteni a fenti állításokat. Biztos, hogy lennie kell valahol egy utolsó túlélőnek – gondolhatják sokan.

Hogy az igazsághoz hűek legyünk, vannak ilyenek, és több száz kiváltságos katolikus családból származó fiúnak volt szerencséje találkozni is velük. Az 1940-es évek végétől egészen a 1980-as évekig minden nap beszélhettek velük és hallgathatták történeteiket, egy zártkörű elit jezsuita iskola keretein belül. Én egyike vagyok ezeknek a fiúknak és az utolsó fejezetben elmondom ennek az igaz történetét.

8. RÉSZ Létezhetnek-e további bizonyítékok, akár szemtanúk, akár visszaemlékezések formájában, melyek megerősítik, vagy megcáfolják az eddig tárgyalt állításokat? Nos, a válasz erre az, hogy igen, létezhetnek és az itt következő igaz történetet e sorok írója első kézből tapasztalhatta meg.

A Xavier Kollégium - Kew-Melbourne, Ausztrália Ausztráliában sok iskola madarat vagy valamilyen állatot választ magának kabalaként. A melbourne-i Xavier Jezsuita Kollégiumnak 1940-től 1980-as évekig egy igazán különleges kabalája volt – egy auschwitzi túlélő, akit Ernest Shatner/Shackner-nek hívtak, a fiúk pedig egyszerűen csak Shacky néven emlegették. Shacky több mint 40 éven át emlékezetes figurája volt az iskolai életnek, akár a sportot, akár a tudományos vagy vallási életet értjük alatta.

A melbourne közelében található Xavier Kollégium adott otthont a Bécsi Fiú Kórusnak tagjainak a II. Világháború alatt – vagyis az osztrák katolikus náci elit gyermekeinek. Az iskola mindig is erős német gyökerekkel rendelkezett – még a Burke Hall általános iskola is, ahová jártam, rendelkezett olyan katakombákkal, melynek alagútjai a német követségre vezettek.

A II. Világháború után jelentős számban telepedtek le Melbourne-ben olyan túlélők, akik a náci haláltáborokból menekültek meg. Néhány New York-i vagy Izraeli várost nem számítva talán Melbourne-ben volt a legnagyobb a zsidó lakosság aránya. Tehát találkozni egy olyan túlélővel, mint Shacky, nem tűnt különösen furcsának egy felső középosztálybeli iskolás kölyök számára az 1970-80-as években.

Ami Ernest Shatner-t, vagyis Shacky-t különlegessé tette, az adoptálása, munkahelye és auschwitzi élményei voltak. Ernest ugyanis árva volt, nem voltak szülei. Viszont briliáns elmével született, megtanult latinul, görögül és számos európai nyelvet folyékonyan beszélt. Továbbá Shacky hosszú ideig az auschwitzi krematóriumban „dolgozott” - mégpedig pontosan a kemencék mellett. Végül valahogyan a jezsuiták megmentették őt, és Ausztráliába szállították, mint adoptált „családtagot.”

Mindezt nemcsak hogy személyesen mondta el nekünk Ernest Shackner, hanem a Xavier Kollégium jezsuita papjai is meggyőződéssel vallották, mint megkérdőjelezhetetlen igazságot. Ezekről a tényekről nem pusztán egy kisebb, zárt csoportnak számoltak be a jezsuita tanárok, hanem évtizedeken keresztül az összes osztályban tanították is azokat.

Amíg iskolába jártam, Shacky minden egyes osztálynak külön tartott egy órát Aushwitzről, és az óra végén a gyerekek megnézhették és megérinthették akkor még mindig jól látható tetoválását. De a legnagyobb horror mindig akkor következett, amikor a kemencékről és a hullákról beszélt. Soha nem mondta ki nyíltan, hogy az áldozatokat élve égették meg, hazudnék ha ezt állítanám. De soha senki nem kérdőjelezte meg ennek az embernek a halálos komolyságát, ami akkor láttunk rajta, amikor első kézből számolt be arról, amit ott látott és amitől csodálatos módon megmenekült, miközben mindenki mást megöltek.

Hányan vannak életben olyanok, akik még beszélhetnének a kemencékről?

Az Auschwitz-hez hasonló krematóriumokban dolgozó zsidó foglyok várható élettartamát csupán napokban, maximum néhány hétben lehet meghatározni. Túlélők tanúvallomásai, valamint különböző nyilvántartások alapján bizonyítást nyert az a tény, hogy a krematóriumban dolgozó foglyokat a többiektől jól elkülönítve szállásolták el, és valamivel jobban is voltak táplálva a táborlakók többségénél. Arra a hátborzongató dologra is fény derült azonban, hogy ezeket a foglyokat szinte napi rendszerességgel végezték ki, akármilyen mondvacsinált indokból. Az így megüresedett posztokra aztán újabb rabokat toboroztak, akik persze a „jobb életkörülmények” reményében jelentkeztek.

Mindez azt jelenti, hogy nagyon kevés ember élte túl a krematóriumi munkát ahhoz, hogy később a zsidó rabok szemszögéből beszélhettek volna a történtekről. Néhány önjelölt, állítása szerint krematóriumban dolgozó túlélő vallomása később hamisnak bizonyult - ki tudja milyen megfontolásból álltak a nyilvánosság elé. Nagyon kevés, talán egy tucatnál is kevesebb valódi krematóriumi munkás beszámolója maradt fenn, főleg olyanoké, akik a háború végén, közvetlenül a táborok felszabadulása előtt látták el ezt a feladatot.

Sajnálatos módon, a kemencék mellett dolgozók nagy része hasonló sorsra jutott, mint Molochnak, a démonistennek feláldozott rabtársaik.

Nincsenek olyan feljegyzések, melyekből kiderülhetne, hogy létezik akár csak egyetlen egy olyan ember, aki néhány hónapnál hosszabb ideig dolgozott volna a kemencék mellett. Éppen ezért, még csak az arányukat sem lehet megbecsülni azoknak az áldozatoknak, akik még életben voltak a kemencébe kerülésük előtt.

Ez az, ami olyan érdekessé teszi Ernest Shackner és a Xavier Kollégium kiváltságos jezsuitáinak viszonyát.

Az utolsó szemtanú Mikor én a Xavier Kollégiumba jártam a 70-es évek végén, 80-as évek elején, Shacky személye szinte már intézménynek számított, ő maga viszont már csak árnyéka volt korábbi önmagának.

Nagyon megöregedett de görnyedt, céltudatos csoszogásával még azért járt-kelt az emberek között.

Néha a gyerekek gúnyt űztek az „őrült öregemberből”, és szégyellem bevallani, de én is azok közé tartoztam, akik nevettek, ha néha megviccelték Schacky-t. A kölykök vicceket gyártottak a nácikról és a jezsuiták ezért enyhe megrovásokat osztogattak.

Egyszer, néhány fiú az évfolyamomból, viccből bedobta Shacky biciklijét az iskola medencéjébe – Shacky kétségbeesett, és a jezsuiták végül vettek neki egy új biciklit, de nem rúgták ki a fiúkat.

Akárhányszor egy jezsuita pap feltűnt a színen Shacky elhallgatott majd elsietett, mint akit rajtakaptak valamin. Nem számított, hogy általában kétszer olyan idős volt mindegyiküknél, a jelenlétükben mindig lapított, és néha a fiatalabb jezsuitákon látszódott, mennyire imponál nekik az ilyenfajta megalázkodás vagy behódolás.

Amíg én ott voltam, Shacky az általános iskola könyvtárosa volt, aki olykor meglepte, sőt szinte meg is ijesztette az embereket intellektuális kirohanásaival. Az én éveim előtt azonban Shacky iskola szerte híres volt briliáns nyelvtudásáról és történelmi ismereteiről – még latint is tanított egy ideig, pedig az általában a jezsuita papoknak vagy az iskola vezető tanárainak volt fenntartva.

A legutolsó alkalommal, amikor Shacky-t láttam, éppen az iskola lépcsőin állt az 1980-as évek elején, talán 9-ik/10-ik osztályos lehettem. Éppen az egyik jezsuita elöljárót kerestem, hogy közöljem vele terveimet, miszerint én is pap szeretnék lenni, mint a családomban már oly sokan.

Megosztottam lelkesedésemet az öreg Shackyvel, azt várva tőle, hogy majd helyeselve motyog nekem valami jót, fogadott jezsuita „szüleiről” - jótevőiről. Ehelyett azonban megragadta a karomat, majd vadul a szemembe nézett, és könyörögve mondta, hogy egy ilyen fiúnak nem lenne szabad beállni a jezsuiták közé, mert „ők gonoszak”, „ők maga a Sátán”. Kitartóan ezt emlegette, és újra meg újra elismételte, amíg ki nem téptem magam a szorításából és elszaladtam.

A család Egészen néhány évvel ezelőttig úgy élt bennem Shackynek ez a kirohanása, mint egy olyan ember elméjének szüleménye, aki túl sok gonoszságot látott már, mielőtt az élet végleg megtörte. Soha nem kerültem az életemben olyan helyzetbe, hogy akár csak egy pillanatra is elgondolkodjam azon, hogy amit akkor nekem mondott hiteles vagy valódi lenne. Én olyan ősi család sarjaként születtem, amelynek tagjai közt nagy számban találhatók ír katolikus papok, püspökök és apácák. A családunknak közvetlen kapcsolata volt a jezsuitákkal, egészen a rend 16. századi megalapítása óta, és származásunk még az egyik első szentté avatott jezsuita mártír, Domonkosig visszavezethető. Az egyik dédnagybátyám nagy tekintélyű püspök volt és XXIII János pápa asszisztenseként szolgált a második vatikáni zsinat idején. Nagybátyám, Gerald, az egyik lejelentősebb és legjobban tisztelt jezsuita az egész világon.

Tehát semmi olyannak nem voltam tanúja, amely megerősíthetné egy Auschwitzi áldozat mondandóját, vagy alapjául szolgálhatna bármilyen anti-katolikus propagandának, mely ráadásul nyíltan támadja a családunk jó hírnevét. Mélyen hívő katolikus vagyok, hiszek a Vatikán

becsületességében és legitimitásában, és ahogy már mondtam korábban is, magam is pap szerettem volna lenni – akár a jezsuitáknál, akár valamely másik rend kötelékében.

Elhivatottságomat ugyanazok az egyetemes értékek vezérlik, amelyek alapjában véve minden jó katolikust is vezérelnek, vagyis hogy megpróbáljak pozitív változást hozni a közösség életébe.

Minden sorát olvastam a Bibliának, kapcsolódom azokhoz a belső értékekhez és erényekhez, melyeket Jézus Krisztus tanított és közvetített apostolai felé, különösen Szent Péter – vagyis a kőszikla – esetében. Valójában konfirmálásomkor én voltam az, aki ragaszkodtam hozzá, hogy szokatlan módon a „Péter” nevet kapjam.

Morális bátorságom és tudományos ismereteim hiánya miatt azonban nem tudtam beteljesíteni egykori álmomat, hogy katolikus pap legyek, így aztán még az első év vége előtt otthagytam a kapucinus szemináriumot, és soha többet nem is mentem vissza. Nem éreztem haragot a katolikus hit vagy az egyház irányába – hiszen magamon kívül senkit nem hibáztathattam a kellő eltökéltségem hiánya miatt. Ehelyett a mindennapi munkával, pénzzel és a szokásos életmóddal járó utat választottam.

Nem jutna elég idő és hely jelen írásomban arra, hogy kifejthessem, hogyan is jutottam én el ilyen alapok után azokhoz az állításokhoz, melyeket az előző fejezetekben megfogalmaztam. Mindössze egyetlen dolgot szeretnék megemlíteni. Shacky alakja szinte a feledés homályába veszett már előttem, mígnem néhány hónappal ezelőtt a Náci Holokauszt Pentagramja elém nem került egy nagyon tiszta és világos álom formájában.

Nagyon sok álmomra emlékszem életemből, és néhányuk igen erősen arra enged következtetni, hogy egy olyan ember képzelgéseit tükrözik vissza, aki teli van vallási téveszmékkel. Jól megalapozott személyes vádak fogalmazódnak meg ezekben, ez tisztán kivehető, és talán ezért is kellett a mélyükre ásnom, hiszen álmaimon keresztül kétszer is meg lettem szólítva életem során.

Először akkor, amikor pap akartam lenni a katolikus egyház szolgálatában, majd mikor ezt elhagytam, a következő hívás abba az irányba terelt, hogy segítsek megmenteni a katolikus egyházat saját magától.

De minél inkább beleástam magam a nácik „Szent Inkvizíciójának” és emberáldozati táboraink működésébe és titkaiba, annál erősebben követte ezt az a felismerés, hogy a Xavier Kollégium többi diákjával együtt, valószínűleg 4 éven keresztül mindennap láthattam és találkozhattam a vatikáni jezsuita Holokauszt borzalmainak talán utolsó élő szemtanújával. És egészen mostanáig nem is értettem meg igazán ennek a jelentőségét.

Talán Shacky olyan volt nekem mint egy trófea - amilyet a sorozatgyilkosok szoktak megtartani maguknak, hogy ezzel folyamatosan emlékeztessék magukat saját nagyszerűségükre, és büntetlenül hagyott bűneikre. Talán a vele született természetes géniusza volt az, ami megmentette Shacky-t a kemencéktől és terelte őt a jezsuita „család” védernyője alá. Talán ő volt az utolsó szemtanú – valószínűleg ő lehetett az egyedüli túlélő, aki még láthatta teljes horrorisztikus valójában a vallásos ceremóniákat a kemencék mellett állva. És milyen más bizonyítékkal szolgálhatnék még arra vonatkozóan, hogy a Vatikán a gonoszság melegágya, és hogy a Vatikáni Gonoszság Pentagramja valóban létezik, mint hogy Ernest „Shacky” Shackner szavait idézzem: „ŐK GONOSZAK. ŐK MAGA A SÁTÁN.”