P.M.H. Atwater - Mit tegyünk egy Halálközeli vagy UFO-Élmény Után? A tudatváltás utáni visszaintegrálódás négy fázisa Ez a cikk az "Élet a Halálközeli és UFO-Élmények Után" című korábbi írásunkhoz kapcsolódik, melynek elérhetősége: http://wp.me/p2X0wC-MK A nemzetközi szaktekintély P. M. H. Atwater tanácsai: Mit tegyünk halálközeli élmény (NDE), megvilágosodás élmény (samadhi, satori, kvantumpillanat, tudatossági áttörés), vagy tudatátalakító, spirituálisan transzformációs erejű földönkívüli-élmény után? Ha már volt megvilágosodás élményed, és nem tudod, mi történik veled az életben, érdemes megszívlelni P.M.H. Atwater szavait: Amikor ezek a tapasztalások véget érnek, azzal valójában még nincsen végük. Minimum 7-10 évig tart, míg integrálod őket és egy egész életet vesz igénybe, míg teljesen ki tudod csomagolni a jelentésüket. Ez azért van így, mert ez a változás utóhatásokkal jár: fiziológiai és pszichológiai változásokon mész keresztül, vagy mondhatnám úgy is, hogy ezek által nősz keresztül. Az integrációs folyamat négy fázisból, stációból áll: 1. fázis: Az első három év során még valamelyest elveszettnek érzed magad a történtek keltette ragyogásban és szinte evangélista, apostoli késztetést érzel arra, hogy tudasd a "világgal": Isten létezik, a halál viszont nem (vagy hogy a megvilágosodás, a tudatosság az egyetlen ami számít, minden más illúzió, vagy földönkívüliek vannak és ez a legnagyobb dolog az emberiség történetében, ez a legfontosabb/az egyetlen, amivel igazán foglalkozni érdemes). 2. fázis: A következő négy év során sokkal inkább képes leszel visszatérni a családodba, a munkádba és a hétköznapi életbe. Nem, már nem leszel ugyanaz, mint