www.mentor-konyvesbolt.hu
5
GONDOLATKÍSÉRLET EGY INTELLEKTUÁLIS GYERMEKVÉDELEM-ELMÉLET MEGALAPOZÁSÁHOZ DOMSZKY ANDRÁS
A gyermekvédelem kérdéseinek számtalan megközelítése létezik, de mindegyikhez érzelmek tapadnak, hiszen kiszolgáltatott gyermekekrôl van szó. Vajon lehetséges-e egy (vagy több) intellektuális (a szellemi, az értelmi tényezôket kiemelô) leképezése is a társadalmi szolidaritás eme intézményesült formájának? A szerzô írásában azt próbálja meg elképzelni, hogy mibôl lehetne kiindulni egy ilyen elmélet megalapozásakor. AD HOC BEVEZETÉS ARRÓL, HOGY MI A GYERMEKVÉDELEM
Amikor bárki végletesen elhanyagolt vagy pedig súlyosan bántalmazott gyermekkel találkozik, az ô számára erre a címben feltett kérdésre a konkrét helyzet megoldása a válasz. De „minden eset más, egyedi és kimeríthetetlen” (állapította meg Bognár Szabolcs kollégánk még a nyolcvanas évek végén). Ferge Zsuzsa két évtizeddel ezelôtt úgy látta: „az ember esélyeit két dolog befolyásolja: a saját indulása, és a történelem”. Róbert Péter szociológiai kutatásai alapján nemrég (2004-ben) azt a következtetést vonta le, hogy „az ember életesélyeit három tényezô befolyásolja: a történelmi hatások, hogy milyen generációba születik és az egyéni habitus”. Tolsztoj 1876-ban a következô elgondolkoztató mondattal kezdi az Anna Karenina történetét: „A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”1 Gyurcsány Ferenc miniszterelnök parlamenti beszédében (2005. október 4-én) megemlítet-
1
te, hogy „gyakorlatilag minden harmadik család gyermekvédelmi támogatásért folyamodott ma Magyarországon”. Bár az idézetek véletlenszerûek (most, írás közben éppen ezek jutottak eszembe) és kiragadtam ôket az eredeti szövegkörnyezet összefüggésrendszerébôl (amiért minden szerzôtôl és az olvasótól is elnézést kérek), kezdô gondolatunk és a felsorakoztatott idézetek alapján a gyermekvédelem fogalomköréhez tartozó több alkotóelemet így is meghatározhatunk. Ezek a következôk: Elkülöníthetünk nézôpontokat: az együttérzô emberét, a gyakorlati szociális munkásét, a szociológusokét, az íróét és a politikusét (s ha folytattuk volna az idézetek sorát, ezeket még számtalan más megközelítéssel gyarapíthattuk volna). Ebben a sorrendben a gyermek sorsát meghatározó elemek közül a konkrét életesemények károsító hatásai (elhanyagolás vagy bántalmazás), az esetek egyediségére és végsô kimenetük kiszámíthatatlanságára vonatkozó szakmai tapasztalat (nincs két egyformán induló és alakuló sors), az életút alakulását befolyásoló tényezôk latolgatása (saját indulás, történelem, generáció, habitus), a család befolyása és végül a társadalom felelôssége is kapcsolatba hozható a gyermekvédelem gondolatkörével. A nézôpontok, megközelítések különbözôsége a problémakör összetettségére utal. Közös elemük a gyermek sorsa, életének alakulása. Az ehhez kapcsolható megállapítások, az okok tulajdonítása sokféle és bonyolult eredetet, folyamatjelleget, többféle felelôsséget és ezekbôl
következôen differenciált megoldásokat biztosító szakmai rendszert feltételez. Ilyen a gyermekvédelem? A szociális képzésekben szokásos eljárás az, hogy a hallgatókat megkérik, készítsenek listát arról, hogy a gyermeket fogantatásától felnôtté válásáig milyen a fejlôdését veszélyeztetô ártalmak érhetik, és hogy ezekkel kapcsolatban milyen intézményes megoldások vehetôk igénybe. A feladat tanulságos: kiderül, hogy a lehetséges problémáknak, veszélyeknek, ártalmaknak se szeri, se száma, a segítségnyújtás intézményes lehetôségei pedig igencsak korlátozottak. Ha ez így van, vajon reménytelen vállalkozás a gyermekvédôké? Tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy bizonyos esetekben tudnak segíteni, másokban viszont nem. Ez nem nyugtat meg minket! Keressük a gyermekvédelem hatékonyabb megoldásait! Ennek érdekében folyamatosan fel kell dolgoznunk a gyakorlat tapasztalatait, keresnünk kell a problémák értelmezésének és megoldásának eszközeit, és újra meg újra el kell végeznünk a gyermekvédelem önértelmezésének feladatát. (Mi a gyermekvédelem, hogyan lehet az ide tartozó tág problémakört rendszerezni, hol vannak a határai, milyen módszereket alkalmaz, milyen intézményesült formák keretében stb.?) Ebben a folyamatban alakul a gyermekvédelem mint professzionalizálódó társadalmi tevékenység, aminek többirányú reflektivitás és aktivitás a feltétele: a mindennapok szintjén a problémaérzékenység és az új megoldások keresése,
A szerzô tisztában van azzal, hogy a Tolsztoj-idézetnek nincs közvetlen köze a gyermekvédelemhez, de szépnek és elgondolkoztatónak tartja.
6 mind az egyes esetek, mind pedig a társadalmi szintû válaszok szintjén, a szakma szempontjából pedig a problémakör történeti tapasztalatainak feldolgozása, más szakmai területek, foglalkozások ismereteinek és módszereinek a megismerése és átvétele, a képzés, a szakmai érdekképviselet formálása, valamilyen önértelmezés (szakmafilozófia) kidolgozása és a szakma tudatos építése. Mindez a felsorolás szintjén sokkal egyszerûbbnek tûnik, mint amilyen az a valóságban! EGY KIS FOGALOM- ÉS SZAKMATÖRTÉNET A gyermekvédelem fogalmának használata Magyarországon elôször a gyermekek problémáit szívükön viselô jótékonysági, emberbaráti egyesületek tagjai, orvosok, jogászok, pedagógusok körében terjedt el a XIX. század legvégén. 1889 tavaszán alakult meg az Országos Gyermekvédô Egyesület, melynek az elnevezésében már ez a fogalom szerepel, célja pedig, hogy „a nyomor miatt elzüllésnek kitett gyermekeket a társadalomnak megmentsék”. Ettôl kezdve ebben a gyûjtôfogalomban találkoznak azok a problémák, amelyeket korábban, hosszú évszázadokon keresztül különkülön neveztek meg (pl. elvetett-gyermek, fattyú-gyermek, mostoha-gyermek, zabi-gyermek, gyermekkitevés, lelenckérdés és árvaügyek, gyermek-koldulás, elhagyatottság, gyermekhalandóság, gyermekbûnözés, gyermekmunka, gyermek-kizsákmányolás stb.). A gyermekvédelem kifejezés (gyûjtôfogalom) megjelenésével az alája sorolt fogalmak differenciálódtak. A gyermekvédelem fogalmának keretében ezek a korábban egyéni, családi vagy (kis)közösségi problémák új, szélesebb társadalmi kontextust nyertek, így értelmezhetôvé vált sokféle meghatározottságuk, és a gyermekvédelem mint szakmai terület feladatai is elrendezhetôk és intézményesíthetôk lettek. A gyermekvédelem tehát a gyermekekkel kapcsolatos problémákat összefüggéseikben, komplexitásukban tükrö2
Fejlesztô Pedagógia 2006/1. szám zô gyûjtôfogalom. Ugyanakkor a társadalom tagjai számára, a társas tudásban egyfajta probléma-felismerô, -befogadó, -osztályozó funkciót is betölt. Ennek a gyûjtô-befogadó szerepnek (és magának a fogalomnak) a kialakulását (és elterjedését) nagymértékben megalapozhatta a XIX. században a gyermekek életével kapcsolatos problémák kimutatott általános gyarapodása (pl. a törvénytelen származásúak arányának megnövekedése, a magas morbiditási és mortalitási mutatók, a gyermekmunka stb.), módszereivel gazdagította a tudományok gyermekek felé fordulása (szociálpedagógia, gyermekpszichológia, pedológia) és a gyermekkép megváltozása, valamint a társadalmi modernizáció folyamatában intézményesített nagy állami szabályozó rendszerek és problémakezelô rendszerek kialakulása. Szeptember 13–17. között már nemzetközi gyermekvédô kongresszust rendeztek Budapesten és 1901-ben a Széll Kálmán-féle törvénycikkekkel megszületett a magyar állami gyermekvédelem. A gyermekvédelem fogalma a köznyelvben csak a XX. század elejétôl válik általánosan használttá. A gyermekvédelem azóta a köznapi gondolkodásban az összes gyermekekkel foglalkozó intézmény felelôsségévé vált, még akkor is, ha az egyes, adott intézménynek nem tartozik az alapfeladatai közé. Amióta ez a fogalom (: a gyermekvédelem) a köznyelvben megjelent, minden a gyermekekkel kapcsolatos újabban felmerülô tömeges problémát, társadalmi tényt elôször a gyermekvédelemhez tartozó megoldandó feladatnak vélünk és akként nevezünk meg, akkor is, ha nem a gyermekvédelem kompetencia körébe tartozik. Ez a gyermekvédelem problématároló funkciója. A gyermekvédelem a mind újabb kérdések megoldatlansága miatt, egyfelôl bizonyos bûnbak szerepet is betölt (mindig sokkal több a probléma, mint a megoldásához rendelkezésre álló kapacitás, a létezô intézmények csak nehézkesen alkalmazkodnak a változó feladatokhoz, a megelôzés lehetôségei pedig
nagyon behatároltak). Másfelôl viszont a gyermekvédelmi tevékenység a gyermekekkel kapcsolatos társadalmi problémák indikátoraként (feltárójaként és megjelenítôjeként) is funkcionál. Ezekben a jellemzôkben könnyû felismerni azt a közös elemet, hogy a gyermekvédelem általános társadalmi funkciója az, hogy a gyermekek életével kapcsolatos problémákra reflektáljon, mégpedig olyan módon, hogy a társadalom tagjai ezeket a problémákat elôször a gyermekvédelem problémáiként fogalmazzák meg. A szakmai gondolkodás pedig a szakmák, foglalkozások szélesen értelmezett gyermekvédelmi hatásai alapján tudatosítja és fejezi ki, fogalmazza meg az adott szakma, foglalkozás gyermekvédelmi felelôsségét. Elmondhatjuk tehát, hogy bár a gyermekek védelme egyidôs az emberiséggel2, ezzel szemben a gyermekek védelmet igénylô életproblémáinak szervezett megoldásairól és e tevékenység kérdéseirôl való gondolkodásként felfogott: gyermekvédelem rövid történeti múltra tekint vissza. A gyermekvédelmi gondolkodásmód feladata nem az, hogy közvetlenül elôírja az ellátások és intézmények számára, mi a teendô, hanem, hogy megértési keretet nyújtson ahhoz. A gyermekvédelem ismeretelméleti rendszere azonban – bár a fogalom köznyelvi elterjedése óta történtek próbálkozások megalkotására3 – nem alakult ki. Talán azért sem, mert a gyermekek életproblémáihoz valamennyiünknek köze van, de mindegyikünk a saját megközelítésében, más-más kontextusban használja a gyermekvédelem fogalmat. Ebbôl aztán folytonos kommunikációs zavar támad, elbeszélünk egymás mellett. Néhány példa arra, hogy mi mindent értenek az emberek a gyermekvédelem fogalma alatt: – a legtágabb értelemben ide sorolódik minden (de minden!) az emberiség történelmében a gyermekekkel, a gyermekes családokkal, a gyermekkorral kapcsolatban felmerült lehetséges probléma,
„A gyermekvédelem egyidôs az emberiséggel. Meggyôzôdésem, hogyha a különbözô korszakok ilyen jellegû tevékenységrendszerét történelmi összefüggéseikben elemezzük, a gyermekvédelmi célok ’jósága’ nem vonható kétségbe. Azok mindig is – az adott idôszakban – a gyermekek legfontosabb érdekeit szolgálták.” (Volentics Anna: Gyermekvédelem és reszocializáció. Bp. 1996. Nemzeti Tankönyvkiadó, 281 o., 7. o.) 3 Például: Dr. Engel Zsigmond: A gyermekvédelem bölcselete. Bp. 1908. a szerzô kiadása, 414 o.
www.mentor-konyvesbolt.hu – a XIX. századi nemzet-állam-társadalom fogalmi egybemosás eredményeként az állam ezirányú feladatai mint a társadalom felelôssége, és a társadalom felelôssége mint állami feladat jelenik meg, – a gyermekvédelem mint szakpolitika, – a gyermekekkel kapcsolatos egyes társadalmi alrendszerek (pl. közoktatás, egészségügy) mûködését különkülön és együttesen, – a gyermekvédelmi hatósági eljárásokat, a természetbeni, pénzbeli és személyes szolgáltatást nyújtó ellátásokat (de különösen a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás intézményeit), – az egyes szaktudományok és szakmák gyermekekkel kapcsolatos tevékenységét, – a gyermekek elhanyagolását és bántalmazását általában, – a gyermekkor krízishelyzeteit (pl. a fizikai bántalmazást, a szexuális bántalmazást, súlyos betegséget, öngyilkosságot, válást, alkoholizmust, szegénységet, diszkriminációt stb.) – a média káros hatásait …és folytathatnám a felsorolást. A listán igen különbözô megközelítések szerepelnek. Közös jellemzôjük, hogy a gyermekek élethelyzeteivel kapcsolatosak és hogy egyidejûleg létezô megközelítések. Ugyanakkor sokféleségük okán megnehezítik az eligazodást abban, hogy eldöntsük milyen problémákat soroljunk a gyermekvédelemhez, mikor, kinek és milyen (szintû) felelôssége van ezeknek a problémáknak a megelôzésében és megoldásában, s ebbôl következôen milyen módszereket kell alkalmazniuk. Ugyanakkor ez a sokféle megközelítés szükségszerû is (és a zûrzavar közepette hasznos), hiszen a valóságnak sokféle olvasata, megismerésének, a jelentésadásnak különféle útjai lehetségesek. Továbbá, mert része annak a társadalmi diskurzusnak, melyben eldôl, hogy melyek azok a gyermekek számára ártalmas helyzetek, amelyek a 4
7 társadalom megítélése szerint az adott idôszakban gyermekvédelmi problémának minôsülnek. Ez a minôsítés aztán meghatározza a gyermekvédelem mint köztevékenység vonatkoztatási kereteit: célját, feladatait, módszereit, és formálja az ezeket alkalmazó intézményeket. Utóbbiak pedig a folyamat természetébôl adódóan soha sem produkálhatnak megnyugtató mûködést. Állandóan ki vannak téve a társadalom minden irányú kritikájának (olyannyira általános ez a gyakorlat, hogy a különbözô gyermekvédelmi intézményekben dolgozó munkatársak is hosszan fel tudják sorolni, mi mindent kifogásolnak a társintézmények munkájában). S ezt még az is bonyolítja, hogy az ideális gyermekkor mint elképzelés olyan szociális konstrukció, ami a felnôttek elvárásait összegzi, ezért nem egyezhet meg a gyermekek megélt, aktuális tapasztalataival saját életükrôl. A gyermekvédelem alapvetô sajátossága tehát, hogy a fogalom kialakulása óta nagyon sokféle értelmezése létezik, ezek részben akadályozzák a vele kapcsolatos társadalmi kommunikációt, részben pedig segítik köztevékenységkénti alakítását. Ennek a folyamatnak a rendkívüli dinamikája pedig indokolja, hogy miért nehéz a gyermekvédelmet ismeretek kanonizált rendszereként felfogni és összegezni. A gyermekvédelem szakmai tartalmainak és módszereinek kidolgozottsága elmarad a jogszabályok kidolgozottságának részletezettsége mögött. Amikor a Gyermekvédelmi törvény 1997-ben életbe lépett, sokunknak „valamiért” az a benyomása támadt, hogy bár sikerült egy korszerû törvényt alkotni, de a jogszabályi keretek nem kiérlelt szakmai szabályok4 foglalatai, mert ilyenekkel korábban nem rendelkeztünk, és hogy ezeket most a jogszabályok keretei között kell megalkotnunk. Késôbb változott a véleményem, és ma már inkább azt mondanám, hogy a nagyon alapos jogalkotói munka következtében a törvény és végrehajtási rendeletei csaknem minden,
olykor elemi szakmai tapasztalatot rögzítenek. Ez azonban megváltoztatta a természetüket, jogszabályi elôírásként más szabályozási szintre kerültek. Ebbôl fakad az a benyomás, hogy a jogszabályok minden kérdésre választ adnak és az a hiányérzet is, hogy hiányoznak a szakmai szabályok. A törvény életbelépése utáni évek a rendszer át-, illetve kialakításával és a jogszabályok elsajátításával teltek. A napi gyakorlatban ez a tanulási folyamat olyan mértékben jogszabály-centrikus volt, hogy elfogadhatónak tartom Szöllôsi Gábor nemrég megjelent kijelentését, idézem: „Kritikusan állapíthatjuk meg, hogy még ma is elsôsorban a jogszabályokból vezetik le a megoldási módokat. (A jogszabályok részletekbe menôen szabályozzák a feladatokat, sôt a miniszteri rendeletet – helytelenül – „szakmai szabály”-nak is szokták említeni.)” Biztató azonban, hogy így folytatja: „Ezzel együtt azonban elmondható, hogy erôsödik a különbözô megoldási módok szakmai modellként történô felfogása is.” (Szöllôsi, 2004. 92. o.) Arról van-e szó, hogy – amint azt állítottam – a törvény elsajátítási folyamata az oka annak, hogy a szakemberek elsôsorban jogi kérdésként fogták/fogják fel a megoldási módokat és ha vannak viták, akkor azok a jogszabályok alkalmazási módjáról vagy esetleges módosításáról folynak vagy ez valami másra utal és más jelentéssel is bír? Úgy gondolom, hogy is-is. Sok minden szól a jogszabályok megoldási modellként való alkalmazása mellett, például, hogy kézenfekvôek: nagyon kidolgozottak (szinte minden kérdésben eligazítanak), hogy ezek azok, amik közvetlenül számonkérhetôek, és hogy leveszik az alkalmazó válláról a szakember innovációs felelôsségét (hogy tudniillik az alapszakmájában tanultakat alkotó módon alkalmazza). Ugyanakkor – más szintû megközelítésben – arról is szó van, hogy a gyermekvédelem egy nagyon összetett, sajátos meghatározottságú társadalmi tevékeny-
„A szakmai szabályok az egyes gyermekvédelmi intézmények/ellátási formák céljának és feladatának megfelelôen csoportosítják, rendszerezik, foglalják ’kódexbe’ az intézmény/ellátási forma mûködésének személyi és tárgyi feltételeit, az ott felhasznált ismereteket és az alkalmazott módszereket. Ezen keresztül koncentrálják az intézménybe/ellátási formába a gyermekvédelmi ismeretek széles skálájából az éppen ott szükségeseket. Pontosan meghatározzák továbbá azt is, hogy mit kell tudniuk az alkalmazottaknak, és mit nyújt az intézmény az ellátottaknak. A szakmai szabályok a bennük foglalt lépések és eljárási folyamat tartalmát tekintve a szükségletek kielégítésének olyan feltétel-, ismeret-, módszer- és követelményrendszereként állnak elô, melyet a munkatársak önmagukkal szemben támasztanak.” [Domszky András (szerk.): Gyermekvédelmi szakellátás. Segédanyag a szociális szakvizsgához. Bp. 2004. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, 282 o., 49. o.]
8 ség, amit a gyermekek és a gyermekes családok léthelyzetét befolyásoló számtalan hatás erôterében végzünk. Ezek alól a gyermekvédelem mint a társadalmi szolidaritás intézményesült formája sem tudja kivonni magát. 2005 tavaszán egy konferencián tette fel a kérdést egy megyei hatáskörû intézmény vezetôje, hogy „tud-e a Gyermekvédelmi törvény választ adni azokra a mély társadalmi problémákra, melyek közepette élünk?” Azt hiszem, hogy a kérdésére valamennyien tudjuk a választ. Mégsem zárhatjuk le azzal, hogy nem, de nem is feladata, mert a konkrét formában föltett kérdés mögött a gyermekvédelemben megjelenô problémák összefüggésrendszerére történt utalás. Ezek pedig, ha meghaladják is a kompetenciánkat, mindenképpen befolyással vannak a munkánkra, ezért legalábbis tanulmányoznunk kell ôket, hogy valamilyen álláspontot kialakíthassunk velük kapcsolatban. Ehhez azonban korlátozott lehetôségeket nyújt a csupán jogi paradigmára épülô gyermekvédelmi modellünk, más elemeket is föl kell használnunk. TÍZ LEHETSÉGES PARADIGMA A paradigma és a modell fogalmát használtam. A továbbiakban ezek segítségével szeretném felvázolni néhány olyan lehetséges szakmai megközelítés elméleti hátterét, melyek eligazíthatnak és munkánkra vonatkoztatva reflektív módon gazdagíthatják önismeretünket, utat mutathatnak, kiteljesíthetik szakmai megközelítéseink körét. A paradigma fogalma Thomas Kuhn egyik meghatározása szerint olyan általánosan elismert tudományos eredményekre vonatkozik, melyek egy bizonyos idôszakban a tudományos kutatók egy közössége számára problémáik és problémamegoldásaik modelljeként szolgálnak. A gyermekvédelemmel kapcsolatban egyetlen ilyen paradigmát nem tudnék megjelölni. De több olyat említhetek, amely kapcsolatba hozható a gyermekvédelemmel. Ekkor azonban két probléma adódik: az elsô az, hogy a gyermekvédelem határainak eltérô definíciói miatt nem tudom megmondani, hogy pontosan hányféle intellektuális területet kell figyelembe vennem, a második prob-
Fejlesztô Pedagógia 2006/1. szám lémám pedig az, hogy ezeket a paradigmákat – bármennyi legyen is a számuk – egymással összeegyeztethetôvé kell tenni. Lehet, persze, hogy nem olyan nagy a probléma, csak a paradigma – tetszetôs – fogalmát szükséges egy kissé eltérôen értelmeznem. A paradigma kifejezés kissé eltérô értelmezésben azoknak az eszméknek a rendszerét jelenti, amelyek központi helyet foglalnak el, s keretéül szolgálnak az ismeretek rendszerezésének és a kutatásnak. Így a fogalom olyan rendszerezô elvekre utal, amelyeket sok szakember elfogad, s amelyek jelentôs kutatások alapjául szolgálnak. Ha ezek valamelyikét sokan elfogadják is, az nem zárja ki más paradigmák létezését. Nem szükségszerû, hogy az ilyen paradigmák tagadják egymást, ki is egészíthetik. Az eszmék valóra váltásának útján a paradigmákból következnek a modellek, oly módon, hogy a paradigmák eszmei alapul szolgálnak a problémák felismerésének, megfogalmazásának és a megoldásukhoz kialakítandó eljárások, felhasználandó eszközök, intézményi megoldások megtalálásához. Röviden esetleg úgy is meghatározhatnám a paradigma és a modell itt alkalmazott fogalmát, hogy az elsô a gondolati rendszert, a második pedig a cselekvési rendszert jelenti. A megoldások lehetséges, illetve kívánatos irányait meghatározó elméletimódszertani konstrukciókat szakmai modelleknek nevezzük. Ezek a modellek a kiválasztott célokat és az elérésük eszközeit magukba foglaló algoritmusok. Így például a jogi paradigmára épülô szakmai modell magába foglalja a beavatkozás céljait, valamint az azokhoz kapcsolódó jogi-igazgatási, szolgáltatási, szervezeti, finanszírozási és egyéb eszközöket. Tíz paradigmát választottam ki, csak azért ezt a tízet, mert éppen ezek voltak elôttem, amikor ezt a cikket írtam. Úgy tûnhet majd, hogy ezek némelyike csak távoli kapcsolatban van tárgyunkkal, hiszen a napi praxist kívánjuk jobbnak, hatékonyabbnak látni. Én azt hiszem, baj az, ha túl távoliak… E paradigmák tanulmányozása mindenképp gazdagítja szakmai gondolkodásunkat, akkor is, ha nem mindegyik
alkalmas önálló szakmai modell megalapozására (ezek levezetésére én most nem is teszek kísérletet), vagy arra, hogy egyeztetett módon részese legyen a gyermekvédelem kidolgozottabb eszmei hátterének. Az eszmerendszerek bemutatásához a szükséglet fogalmából indultam ki, mert ez a gyermekvédelemben alapvetô fontosságú. Mindegyikbôl kiválasztottam (némiképp önkényesen) egy-egy, az illetô terület szükségletfelfogását tükrözô, olyan jellemzô tételt, amely kapcsolatba hozza a gyermekvédelemmel (szükségletekbôl kiinduló paradigmaként), céltételezéseként pedig az adott terület tömör emberképét rögzítettem. Ha egymás után olvassuk az 1. táblázatban szereplô emberkép felfogásokat, egy „humanista nyilatkozatot” kapunk. Ha ez számunkra elfogadható, elgondolkozhatunk azon is, hogy milyen viszonyban állnak ezek az intellektuális területek a gyermekek védelmével, továbbá, hogy miért ne járulhatnának együtt és egyenként is nagyobb mértékben hozzá a gyermekek védelméhez? Az 1. táblázat sorai nem hierarchikus sorrendben követik egymást, hanem némiképp véletlenül. A Gyermeki jogok nemzetközi egyezségokmányának elfogadásakor született egy UNICEF tanulmány, amely a cikkelyek elemzésével kimutatja, hogy minden pozitív jog megfeleltethetô valamilyen szükségletnek. A tanulmány szerzôje Maslow ismert szükséglet-hierarchia rendszerét használta fel, ami a segítô foglalkozásokban széles körben alkalmazott5. Gondolatkísérletet ajánlok az olvasónak: próbálja meg, mondjuk éppen a Maslow-féle szükséglet-hierarchia szintjeihez rendelni az egyes intellektuális területek szükségletkielégítési funkcióit. Így egymásra építve, és egymást kiegészítô, kiegyensúlyozó kapcsolatuk feltárásával esetleg eljuthatunk egy lehetséges többdimenziós gyermekvédelem-elméletet megalapozó következtetés-rendszerhez. Kialakuló elméletünk kontrollként is szolgálhat a „fehér foltok” felderítésében és a hiányosságok kimutatásához, a paradigmaként közremûködô intellektuális területek (tudományágak, szakmák, egyebek) részvételi arányának javítása érdekében. De azért is, hogy végül a jogi megközelítés ne kizárólagos, hanem vezetô
www.mentor-konyvesbolt.hu
9
Tétel (axióma)
Szakterület
Emberkép
Forrás/utalás
1. „A gyermekvédelem biológiai alapja az etológia, ivadékgondozási ösztön.” humánetológia
Az ember közösségi lény.
Lorenz; Csányi Vilmos
2. „A társadalom a gyermekeket saját de- demográfia, mográfiai és ideológiai újratermelése ér- szociológia dekében védi.”
Az ember társadalomalkotó lény.
Andorka Rudolf
3. „A másodlagos szükségletek kialakulása kultúrés kielégítésének módja a »közösség« által antropológia meghatározott.”
Az ember kulturális lény.
Malinowski
4. „Az ember biológiai és pszichológiai etika késztetéseinek a struktúrája (intraspecifikus agressziós hajlam – kötôdési hajlam – gondoskodási hajlam) megváltoztathatatlan természeti adottság. Etikai normáink kifejezését és megalapozását mindig meghatározzák ezek a késztetések is.”
Az ember elôzetes erkölcsi tudással ren- Kant delkezô lény. (Aki eljutott értelme használatára, tudatában van, hogy a jót kell tennie, a rosszat pedig kerülnie. Ura önmagának és cselekvéseinek. Felel a tetteiért.)
5. „A szociális kompetencia öröklött és tanult pszichológia komponensek (szociális motívumok, hajlamok, szokások, készségek, minták, ismeretek) készleteivel rendelkezik.”
Az ember szociális kompetenciájú lény Nagy József (ami alapvetôen meghatározza az emberek társas viselkedését).
6. „A gyermekekkel kapcsolatos egyre újabb problémák kialakulása/felismerése és a megoldások megfogalmazása széles értelemben összefügg az egyre bonyolultabbá váló technikai civilizáció hatásaival, szûkebb értelemben pedig a szakmáknak és az intézményeknek az idôben végbemenô folyamatos differenciálódásával.”
Az ember a szakmák és intézmények által Ariés definiált lény.
gyermekkortörténet, intézménytörténet, szakmatörténet
7. „A gyermekvédelemmel kapcsolatba ke- pedagógia rülô gyermek számára szocializációjának korábbi állomásán (család, kortárscsoport) – a többségi társadalom mércéjével mérve – nem volt megfelelô pedagógiai színtér.”
Az ember olyan lény, aki a nevelés által Büki Péter – képes (értékítéletek alkotására, az értékek Szollár rangsorolására, a másik emberhez, más Zsuzsanna közösségekhez, a társadalomhoz és a természethez történô) humanista magatartásra és viszonyulásra autonóm módon, tehát belsô ösztönzés alapján.
8. „Minden szociálpolitikai probléma lényege szociálpolitika, az, hogy az egyén autonóm létezésének szociális munka feltételei nem kellôen biztosítottak.”
Az embert az alkalmazott társadalmi szo- Ferge Zsuzsa lidaritás léthelyzete korrekciójával köti össze a közösségeivel.
9. „A gyermekekkel kapcsolatos problémák közpolitikák keletkezése, megfogalmazása és a megoldás keresése összefügg az ország gyermekkor-politikájával.”
Az ember a politikai viszonyok által (is) Szöllôsi Gábor befolyásolt sorsú lény.
10. „A gyermekek sajátos helyzete (életkoruk jog és abból fakadó különleges élethelyzetük) megköveteli olyan sajátos jogok biztosítását, amelyek csak a gyermekeket érintik. A gyermekek az egyedüli kiváltságos osztály, amely túllép a társadalmakon és korszakokon, túlterjed a határokon és érvényesül minden civilizációban.”
1. táblázat
A gyermek autonóm személyiség. (Min- Dr. Hatvani den alapvetô emberi jog egyben gyermeki Erzsébet jog is. A gyermekek helyzete azonban sajátos, ami a cselekvôképtelenségben vagy a korlátozottan cselekvôképességben manifesztálódik. A gyermeket megilleti a komplex védelem, hogy a személyiségének harmonikus kibontakoztatásához szükséges családi környezetben, boldog, szeretetteljes és megértô légkörben nôjön fel. Felkészült legyen az önálló életvitelre a társadalomban, nevelésében különösen a béke, az emberi méltóság, a tolerancia, a szabadság, az egyenlôség és a szolidaritás érvényesüljenek.)
10 paradigma legyen. Így talán a más területekre is figyelmet fordító tudatos szakmaépítô, -fejlesztô tevékenységgel fokozatosan javíthatunk a jogszabályok és szakmai tartalmak egyensúly-hiányos állapotán. Ideális gyermekvédelmi rendszer persze nincs, de a létezô még jobbá tehetô többféle paradigma egyeztetett alkalmazásával a különbözô szakmai megközelítéseken keresztül. EGY FONTOS FIGYELMEZTETÉS! Mivel én részben módszertani kérdésekkel foglalkozom, érdeklôdéssel tanulmányoztam Paul Feyerabend: A módszer ellen címû könyvét. Befejezésül ebbôl idéznék: „A társadalmi problémákat, az energiaelosztás, az ökológia, az oktatásügy, az idôs emberek gondviselésének stb. kérdéseit nagyjából a következôképpen „oldják meg” az elsô világbeli társadalmak. Fölmerül egy probléma. Nem vesznek tudomást róla. Az emberek aggódni kezdenek. A politikusok szétkürtölik ezeket az aggályokat. Szakértôket vonnak be. A szakértôk elméleteket állítanak föl, majd az elméletek alapján kidolgoznak néhány tervet. A hatalmi csoportok saját szakértôikkel karöltve változtatásokat eszközölnek a tervekben, s végül egy fölhígított verzió lesz az, amit jóváhagynak és megvalósítanak. A szakértôknek egyre nagyobb szerep jut ebben a folya-
Fejlesztô Pedagógia 2006/1. szám matban. Immáron ott tartunk, hogy az emberi gondolkodásról és cselekvésrôl szóló társadalmi és pszichológiai elméletek lépnek magának a gondolkodásnak és cselekvésnek a helyébe. Ahelyett, hogy az érintetteket kérdeznék meg, a szociális gondozók, tanárok, mérnökök és szociológusok elméleti vizsgálódásokból szerzik be információikat arról, vajon „valójában mit is akarnak ezek az emberek, és mire van szükségük” – olyan vizsgálódásokból, melyeket nagyra becsült kollégáik folytatnak az általuk relevánsnak vélt területeken. Nem élô emberekkel, hanem absztrakt modellekkel értekeznek; vagyis nem az érintett lakosság, hanem a modellek gyártói döntenek. Az értelmiségiek szerte a világon magától értetôdônek veszik, hogy fölállított modelljeik intelligensebbek, jobb tanácsokkal szolgálnak, és tökéletesebben ragadják meg az emberi valóságot, mint maguk az emberek.” (Paul Feyerabend: A módszer ellen. Bp. 2002. Atlantisz Könyvkiadó, 649 p. 577–578. p.) A gyermekvédelmi szakmaépítés szerencsére még nem itt tart. Közös felelôsségünk, hogy az élethez igazodó modellek kialakításán fáradozzunk! IRODALOM Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bûne. Cartafilus Kiadó, 2001.
Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Vince Kiadó, Budapest, 1999. Bronislaw Malinowski: A kultúra tudományos elmélete. (The Scientific Theory of Culture, 1922.) Kant mûvei Nagy József: Kötôdési háló és nevelés. Iskolakultúra, 1997/9. sz. (61–71. o.) Nagy József: Nevelési kézikönyv. Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged, 1996. [Idézi: Zsolnai Anikó (szerk.): Szociális kompetencia – társas viselkedés. Szöveggyûjtemény. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 2003.] Phillippe Ariès: Gyermek, család, halál. Tanulmányok. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1987. Büki Péter–Szollár Zsuzsanna: Speciális szükséglet?! Töprengések a gyermekvédelemrôl. (szerzôi kiadás) Bp. 2004. Mazsu János–Setényi János (szerk.): A jó polgár. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996. Szöllôsi Gábor (szerk.): Gyermekjóléti alapellátás. Segédanyag a szociális szakvizsgához. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest, 2004. Dr. Hatvani Erzsébet: A gyermeki jogok érvényesülése. In: Domszky András (szerk.): Gyermekvédelmi szakellátás. Segédanyag a szociális szakvizsgához. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest, 2004.
5 A segítô foglalkozásokban Abraham Harold Maslow amerikai pszichológus osztályozása terjedt el. Maslow a humanisztikus pszichológiai irányzat kiemelkedô képviselôje (mint például Gordon Allport vagy Carl C. Rogers is). Munkássága az általa holisztikusnak és dinamikusnak nevezett megközelítés elterjesztésére irányult. Felfogása szerint az emberi cselekvéseket irányító értékek magában az emberi természetben rejlenek. Motivációs elméletét a negyvenes-ötvenes években dolgozta ki. Maslow két elôfeltevésre építi modelljét: a motivációink a szükségleteinkre vezethetôk vissza és az alapvetô szükségleteik késztetik az embereket cselekvésekre; ezek a szükségletek hierarchikus rendbe állíthatók. A hierarchikusan egymásra épülô szükségletek a következôk: fiziológiai szükségletek, biztonsági szükségletek, a szeretet szükséglete, az elismerés szükséglete, az önmegvalósítás szükséglete. Szokás még ezeket kiegészíteni a tudás szükségletével és az esztétikai szükségletekkel. (Megjegyzem, hogy a különbözô szerzôk némiképp eltérô fogalmakkal adják vissza a maslowi terminológiát.) Elmélete tudományosan nem igazolt konstrukció. Ezért folyamatos kritikák érik, ennek ellenére jelentôsége vitathatatlan. Elmélete ma is az a „kályha”, amelytôl a motiváció tartalomelméleteinek megfogalmazói elindulnak.