Studia Comitatensia 36. by Ferenczy Múzeumi Centrum

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Studia Comitatensia 36. A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve

Kiadó

Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre

Felelős kiadó Gulyás Gábor, múzeumigazgató Szerkesztő Véri Dániel Grafikai tervezés Herr Ágnes Tördelés Sarkadi Imola, Herr Ágnes Korrektor Zelei Bori Angol fordítás Greskovics Eszter Fotók

A szerzők és a fotóknál megjelölt intézmények

Nyomdai kivitelezés Firefly Outdoor Media Kft.

ISSN 0133-3046

A kiadványt támogatta

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

SZENTENDRE, 2018

TARTALOMJEGYZÉK

RÉGÉSZET R ajna András Késő rézkori település Pécel 2. (Hatos-dűlő) lelőhelyen

Patay Róbert Újabb kora bronzkori lelőhelyek Pest megye délkeleti részén

Mali Péter Visegrád–Diós halomsíros időszaki települése

Bózsa Anikó – Szabó Ádám Egy feliratos római kori bronzkörző

Ottományi K atalin A Visegrád-Gizellamajorban feltárt kiserőd udvarának késő római kerámiája

TÖRTÉNELEM Péterffy Gergely Vasutas hétköznapok a II. világháború után, 1945–1948

136

NÉPRAJZ Muskovics Andrea Anna A névadás gyakorlata Tárnokon 1826–1875 között

178

Sz. Tóth Judit Adatok a rác viselethez

210

KÉPZŐMŰVÉSZET Boros Lili Művészi önreprezentációk a Ferenczy Múzeumi Centrum képzőművészeti gyűjteményében

230

György Gabriella „Szembenézés”

244

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN*

Rajna András, PhD régész Ferenczy Múzeumi Centrum andras.rajna@muzeumicentrum.hu

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A lelőhely

Kerámialeletek

A Pécel 2. lelőhely (Hatos-dűlő, MRT 11, 19/2., azonosítószáma: 26222) a település határának nyugati szélén, a Rákos-pataktól északra, enyhe lejtésű domboldalon húzódik. A területet az MRT készítése során többször bejárták a kutatók, a terepbejárások alkalmával rézkori, bronzkori, szarmata és Árpád-kori cserepeket gyűjtöttek.1 2005–2006-ban az M0-s autópálya építését megelőző feltáráskor a BTM munkatársai késő kottafejes–kora zselizi kerámiás csoportok oszlopvázas hosszúházait tárták fel, valamint három zsugorított csontvázas kora rézkori sír is előkerült. A legnagyobb mennyiségben badeni kerámiás objektumok, közöttük egész állatvázat tartalmazó gödrök láttak napvilágot.2 A 2013-ban és 2014-ben a magyar-szlovák gázvezeték fektetési és a Barátság kőolajvezeték felújítási munkálatai miatt a lelőhely beruházással érintett részein a Ferenczy Múzeumi Centrum végezte a feltárásokat.3 A két szezon alatt badeni és szarmata kerámiás gödröket dokumentáltunk. A feltárt terület nagysága: 0,5 hektár (1. térkép).

A péceli lelőhely késő rézkori leletanyaga a Baden-komplexum időszakának Němejcová-Pavúková rendszerében a III., klasszikus szakaszába sorolható. A Baden kerámiatipológia a középső és késői időszakra vonatkozóan már az 1980-as évek elején igen részletesen kidolgozott formában állt a kutatók rendelkezésére.4 A főbb típusok bemutatásánál a Němejcová-Pavúková-féle rendszert használom, kiegészítve a lelőhelyen előkerült speciális formákkal.

1. térkép: A Pécel 2. (Hatos-dűlő) lelőhely és a 2013–2014. évi feltárások (kék), M 1:10.000

2 3 4 5 6 7 8

Csészék A csészék szélesszájú szalagfüles kisméretű edények, fülük a perem fölé van húzva. Csésze, 1. típus Szája széles, nyaka rövid, cilindrikus, teste kissé elnyújtott gömbszelet alakú. Keskeny szalagfüle a perem fölé magasodik. A Pécelen előkerült változatok díszítetlenek, ez különbséget jelent a Němejcová-Pavúková gyűjtésében felsoroltakhoz képest (1. tábla 1).5 A díszítetlen változatokat ebben a rendszerben a „proto-” és a bolerázi formák között kell keresnünk.6 Ha az edény díszített, az függőleges kannelúrával készül, esetenként pontsorból indul ki vagy háromszög alakba rendeződik. A pontsor lehet egyszeres vagy kettős. A péceli díszítetlen bögrét kizárólag a díszítés hiánya miatt a bolerázi időszakba sorolni nem lenne helyes. Példányunkat a Baden-komplexum területén belüli lokális variációk közé sorolhatjuk, amelyre számos példát találunk.7 Csésze, 2. típus Szélesszájú típus, melynek pereme enyhén kihajlik, oldalfala ívelt, alja lapos. Keskeny szalagfüle a perem fölé emelkedik. A péceli példány hasonlóan az előző típushoz, díszítetlen. Ezt a szögletesedő formát Endrődi Anna a Baden-komplexum fiatalabb szakaszába sorolta.8 A hasonló formájú csészék általában a hasukon pontsorral vagy rövid bekarcolással díszítettek (1. tábla 2).

A tanulmány az NKFI K_129332 számú OTKA pályázat támogatásával készült. MRT 11: 15. tábla 7. MRT 11: 389. Ásatásvezetők: 2013: Bózsa Anikó; 2014: Rajna András. Němejcová-Pavúková 1981: 261–296. Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 5. C1. Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 1. B1 és Obr 3. C1. Endrődi 1997: 4. kép A1. Endrődi 1997: 4. kép A5.

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

1. tábla: Csészék és bögrék Pécel 2. lelőhelyről

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Bögrék hozzá.14 Arányai és mérete alapján azonban véA bögrék esetében nem egységes a terminológia. leményem szerint ezek a péceli típusok inkább 1981-es tipológiai írásában Němejcová-Pavúková a bögrék közé sorolhatók (1. tábla 6). nem is tekinti külön kategóriának a bögréket,9 mivel a kutatás általában „kis korsóként” tartja Korsók számon őket.10 A bögre alapformája enyhén ívelt A korsók formai csoportosítása a bögrékhez nyakú, gömbös testű edény, szalagfüllel. A sza- hasonlóan több esetben is a helyi viszonyokat lagfül a perem fölé magasodik. Az alja általában tükrözi. A korsók és a korábban bemutatott sík, de vannak gömbölyű aljú változatai is.11 A tí- bögreformák a Baden klasszikus időszaka alatt pust annak leletgazdagsága miatt érdemes külön nagyon hasonlóak, a méretbeli különbség alapkezelni a korsóktól és a csészéktől. A péceli lelő- ján lehet megkülönböztetni őket. Němejcohelyen előkerült kisméretű, fül nélküli edényeket vá-Pavúková nem is választja szét a két típust.15 is ebbe a kategóriába soroltam. A korsók ívelt, olykor rövid nyakúak, testük gömbölyű, oldaluk többnyire pontsorral, kanBögre, 1. típus nelúrával, hálómintával díszített. Díszítésük leA klasszikus „kis korsó” típus: hosszú, hengeres het a vállon futó pontsorból kiinduló kannelúra nyak, enyhén kihajló perem, gömbölyű has, leg- mintákból kombinálva, esteleg a vállon és a has többször függőleges kannelúradíszítéssel. A nyak alatt elhelyezett kettős pontsor közti mezőt és a has találkozásától indul ki a szalagfül, amely a kitöltő hálóminta, A rövid nyakú korsó erősen perem fölé magasodik és a peremhez csatlakozik emlékeztet a korszak fazekaira, a különbséget (1. tábla 3). Němejcová-Pavúková rendszerében a a perem fölé nyúló szalagfülés a kissé hasatípus a korsók között szerepel. A magyarországi sabb forma jelenti. A korai klasszikus időszak lelőhelyekről is ismert típus12 a klasszikus idő- korsói hosszabb nyakúak, a testet legtöbbször szakba keltezhető.13 Pécelen a hasonlóan díszített függőleges kannelúra díszíti. A késő klasszikus példányok mellett előkerült egy, a hasán több időszakban a nyak többnyire rövidebb és jobban függőleges rátett bordával díszített példány is hengeresedő. (1. tábla 4). Korsó, 1. típus Bögre, 2. típus A péceli anyagban a klasszikus időszak közepére Rövidebb nyakú, enyhén kihajló peremű, a váll és keltezhető forma jelenik meg. A korsó nyaka a has találkozásánál megtörő vonalú, félgömbös enyhén kifelé ível a has felett, a vállból szalagfül változat. A váll és a has találkozásánál egyszeres indul. A válltól lefelé a testre sűrű függőleges vagy kétszeres pontsorral, a hasán kannelúrával kannelúradíszítés került. Formai és díszítésbeli vagy hálómintával díszített. Szalag- vagy egyéb párhuzamai is jól ismertek a Baden III. időszakfülre utaló jel a péceli töredékeken nem látható. ban (2. tábla 1).16 A típus formailag Endrődi B2 típusához hasonlít, különbség azonban, hogy pereme csak igen enyTálak hén hajlik ki (1. tábla 5). A tálak a Baden-komplexum leletanyagában igen nagy arányban jelennek meg. Két fő formai Bögre, 3. típus típust különböztethetünk meg, a szinte minden A péceli edényformák között megtalálható kis- esetben díszített, kihajló peremű kónikus testű méretű, enyhén kihajló peremű, gömbölyű hasú, és a félgömbös tálak. A típusok között kronolóoldalán bütyökkel-bütyökfüllel díszített forma. giai különbséget csak egyes részletmegoldások, Ez a típus Němejcová-Pavúková rendszerében díszítések és a fülek részletes megfigyelésével nem fordul elő. Endrődi klasszifikációjában az E8 tehetünk. típusú félgömbös tál áll formailag a legközelebb

9 10 11 12 13 14 15 16

Němejcová-Pavúková 1981: Obr 2–5. Bondár 2010: 317. Němejcová-Pavúková 1981: Obr 4. G7. Endrődi 1997: 4. kép B4. Němejcová-Pavúková 1981: Obr 5. G2. Endrődi 1997: 4. kép B2. Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 5. G típusok. Němejcová-Pavúková 1991: Obr 5. G4 típus; Endrődi 1997: 4. kép D5.

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

2. tábla: Korsó és tálak Pécel 2. lelőhelyről

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Tál, 1. típus Kónikus testű, tölcséres vagy kihajló peremű tál. Němejcová-Pavúková rendszerében J típus.17 Endrődi méretbeli különbségek alapján a formát két csoportra osztotta. A kisebb méretűeket tálkának, a nagyobbakat kónikus tálaknak nevezi.18 A tálforma a teljes Baden-komplexum időtartama alatt jellemző, a kronológiai besorolásban a díszítés típusa és annak helye jelenti a különbséget. A Boleráz-időszakban a perem belső oldalát vagy a teljes belsőt kannelúrával díszítik, ez a belső díszítés a magyarországi anyagban a klasszikus időszakra eltűnik, de másutt általános marad. A külső felület pontsorral, bevagdosással, kannelúrával, esetenként a felület durvításával díszített. A klasszikus időszakra az éles hasi törésvonal íveltebb lesz, ami a tál profiljának nyújtott S-vonalat kölcsönöz. Ebben az időszakban a nagyobb tálak szélesebbek és mélyebbek lesznek, ezzel párhuzamosan megjelennek a kisebb tálak, amelyek alapján Endrődi az új „tálka” csoportot alkotta. A díszítés a klasszikus időszakban pontsor, alatta gyakran bekarcolt hálóminta, de a forma díszítetlen változatban is gyakori. A péceli kerámiák között igen sok a tálból származó töredék. Az ebbe a típusba sorolható formák között előfordul viszonylag kis méretű díszítetlen forma (2. tábla 2). Ez az Endrődi által meghatározott C2 formának felel meg.19

Tál, 3. típus A korai klasszikus időszakban jelennek meg a kétosztatú tálak. Az általában nagyméretű tálak formailag igen hasonlítanak a gömbös testű tálakhoz. A tál belsejében egy kerámiafal osztja az edényt két részre, nagyjából 2/3–1/3 arányban. Az osztófal felett a peremnél egy-egy osztógombdísz található, amely a fiatalabb típusoknál gyakran bekarcolással díszített. A tálak felülete minden esetben díszített: pontsorral, hálómintával, kannelúrával. E díszítéseket gyakran sávokra, mezőkre osztva helyezik el az edényen. A forma a Baden III–IVa időszakban jellemző. A III. fázis végi időszaktól a tálak díszítettebbek és a díszítés az osztógombra is kiterjed.21 A típus általánosan elterjedt a klasszikus időszakba sorolható telepeken. Pécelen két kétosztatú táltöredék is előkerült az objektumokból (3. tábla 3–4). Osztógombjának gazdag díszítése a péceli darabot az Endrődi-féle csoportosítás szerint a G3 csoportba sorolja.22 A tárgytípus bemutatásánál nem lehet megkerülni a rendeltetésének kérdését. Bár a kutatás kultikus tárgynak tartja a magas leletszám és a díszítés-, valamint minőségbeli különbségei miatt, feltehetően nem csupán ennek a tárgytípusnak az előállítására specializálódott fazekasok által készített és különleges célokra használt tárgyról van szó, hanem a korszak egyik speciális tömegcikkéről beszélhetünk. Horváth Tünde hívta fel a figyelmet Balatonőszöd lelőTál, 2. típus hely kapcsán arra, hogy a nagy mennyiségben Félgömbös vagy gömbszelet alakú, behúzott előforduló tálak nem annyira az áldozati gödperemű, lekerekített vállú, profilált aljú tálak. Ez rökben, sokkal inkább azok környezetében lévő a táltípus a leggyakoribb a péceli tálak között, objektumokban kerültek elő. Véleménye szerint amelyek díszítése igen változatos. A díszítetlen a gyakran a tálak alján megfigyelhető vízköves változattól (2. tábla 3) a többszörös pontsoron lerakódás a tárgy funkciójára – folyadék tároláát (2. tábla 4) a függőleges és vízszintes pontsor sára – utalhat.23 közé karcolt hálóminta (2. tábla 5) is megtalálható. Formailag is több variáció került elő a péceli Fazekak lelőhelyen. A klasszikus időszak III. szakaszára A fazék a Baden-komplexum időszaka alatt jellemző formák mellett az Endrődi által fiata- S-profilú, enyhén kihajló peremű, nyújtott kólabbnak tartott E7 formák is megjelennek.20 Ez nikus testű edényforma. A tipologizálás során a típus a gömbös has felett enyhén cilindrikus gyakran csak méretbeli eltérések lehetnek a bögnyakú, kissé kihajló peremű forma. Vállán két- re–fazék–hombár edényfajták között. A fazekak szeres pontsor díszíti, alatta bekarcolt hálóminta között a forma kevésbé, sokkal inkább a díszítés, (3. tábla 1). Azonos formájú, de eltérő díszítésű vagy annak hiánya jelezheti az időbeli eltérést. a 3. táblán látható darab, amelyen közvetlenül a A klasszikus fázis fazekai általában díszítettek. A perem alatt és a vállon szabálytalan bekarcolá- peremen lehet vagdalt dísz vagy ujjbenyomkosokkal kialakított díszítés fut körbe (3. tábla 2). dás, a perem alatt gyakori a plasztikus bordadísz. 17 18 19 20 21 22 23

Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 5. J típus. Endrődi, 1997: 5. kép C típus; valamint Endrődi 1997: 5. kép F típus. Endrődi 1997: 4. kép C2. Endrődi 1997: 4. kép E7. Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 5. L típus; Endrődi 1997: 4. kép, G típus. Endrődi 1997: 4. kép G3. Horváth 2014: 219.

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

3. tábla: Tálak Pécel 2. lelőhelyről

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A bordadíszből több esetben is hálóminta vagy háromszögbe rendezett bekarcolt kannelúraminta indul ki.24 Esetenként a perem alól szalagfül indul, amely a perem fölé magasodik. A szalagfül párban fordul elő az edényeken. Fazék, 1. típus A perem alatt rátett plasztikus ujjbenyomkodásos bordával díszített típusból igen nagy számban találhatunk a péceli lelőhelyen.25 Az alapforma enyhén kihajló peremű (4. tábla 1), de a kissé szűkülő nyakkal rendelkező változat is előfordul (4. tábla 2). Fazék, 2. típus Általános típus az enyhén kihajló peremű forma, amely az edény vállán-hasán díszített. A péceli lelőhelyen több, az edény hasának felső részében pontsorral díszített példány került elő (4. tábla 3). Érdekes változat a szűk nyakú, enyhén kihajló peremű darab, amelynek vállán ülő alagútfülei közötti szakaszait kettős pontsordísszel látták el (4. tábla 4). A típus egyenes nyakú, alagútfüles változata is előkerült díszítetlen formában (5. tábla 1). Virágcserép alakú edények A forma általánosan ismert a késői rézkorban. A kutatás megosztott a forma megjelenésének idejével kapcsolatban. Endrődi Anna szerint a virágcserép alakú edények a Baden-komplexum fiatalabb szakaszára jellemzőek.26 Más vélemények szerint már a Boleráz formák között találkozhatunk vele.27 Bondár Mária Budakalászról28 és Nagyút-Göbölyjárás lelőhelyről közöl a Baden korai szakaszára (Ic–IIa) keltezhető példányokat.29 Az edénytípus egy speciális fordított trapéz alakú bögreforma, amelynek pereme egyenes. Lehet díszített és díszítetlen változata is. Díszítése általában pontsor, amely az edény középső részén fut körbe. Általában fül nélkül, de előfordulnak füles változatok is, amelyek szalagfüle a perem fölé magasodik. A bemutatott péceli példány hasán bütyökdísz helyezkedik el (5. tábla 2).

24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34

Mericék Mericék a Baden-komplexum klasszikus fázisának végén jelennek meg és a Baden végéig fordulnak elő, így fontos korhatározónak tekinthetjük. A Baden III végén a profilált sík alj eltűnik, és az edény alja gömbölyűvé válik. Az edénynek minden esetben széles, magas szalagfüle van, amely a hastól vagy az edény alsó részéről indul. A Pécelen előkerült darabok alj- és fülkialakítása hasonló az Endrődi féle N1 típushoz, amely a Němejcová-Pavúková féle F típusnak felel meg.30 Ez a típus a Baden III végére keltezhető (5. tábla). Hombárok A hombárok fő típusai hasonlóak a korábban bemutatott fazéktípusokhoz, ezektől méretükben térnek el. Němejcová-Pavúková nem is tárgyalja a fazekaktól elkülönítve.31 A forma S-profilú, kónikus testű, enyhén behúzott vagy kihajló peremű. Felülete esetenként durvított. Az edényt feltételezhetően főként gabona tárolására használhatták. Típusai között apró díszítésbeli különbségek lehetnek, amelyek a tipokronológiai meghatározást is segítik. A korábbi időszak két-háromsoros perem alatti plasztikus bordadísze a klasszikus fázisban egyre csökken, és a bolerázi időszak szalagfüleit bütykök helyettesítik. Hombár, 1. típus A típus alapvető formai jellemzői megegyeznek a fent leírtakkal, a perem alatt pontsor vagy bevagdalt mintasor jellemzi, amelyet a klasszikus időszakra keltezhetünk (6. tábla 1). Ez a típus Endrődi rendszerében az L1 változat.32 Hombár, 2. típus Az előző típustól kizárólag abban tér el, hogy a pereme díszített. A péceli edény a peremének felületén körben benyomkodással díszített (6. tábla 2). Ez a változat Endrődi L2 típusának feleltethető meg.33 Hombár, 3. típus A típus formai azonossága mellett az előzőektől való különbséget a perem alatti rátett plasztikus bordadísz jelenti (6. tábla 3). Ennek párhuzamai több helyről is ismertek.34

Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 5. P típus. Endrődi 1997: 4. kép M3. Endrődi 1997: 4. kép O típus. Nevizánsky 2005: Obr. 15. 10. Bondár 2009: 281. Bondár 2010. Endrődi 1997: 4. kép, N1; Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 5. J típus. Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 5. P típus. Endrődi 1997: 4. kép L1. Endrődi 1997: 4. kép L2. Endrődi 1997: 4. kép, L3; Němejcová-Pavúková 1981: Obr. 5. P3 típus.

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

4. tábla: Fazekak Pécel 2. lelőhelyről

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

5. tábla: Fazék, virágcserép alakú edény és merice Pécel 2. lelőhelyről

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

6. tábla: Hombárok és amfora alakú edény Pécel 2. lelőhelyről

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Amfora alakú edények Az amfora alakú tárolóedények az edénytipológia speciális formái közé tartoznak. Alapvetően nagyméretű hombárok, amelyeknek hosszú cilindrikus nyaka van, így a fazék/hombár formáktól jelentős eltérést mutatnak. „Amfora alakú” elnevezésük arra utal, hogy alakjukban hasonlítanak a Boleráz időszakba sorolható amforaként meghatározott edényekhez, a különbséget a fül hiánya jelenti. Díszítésük a Boleráz kerámiákon halszálkaminta, amely a has teljes felületét borítja több függőleges sávban. A későbbi klasszikus időszakra szintén a teljes hasi felületet borító ritkább vagy sűrűbb függőleges kannelúrák jellemzőek. A péceli példány erősen töredékes, mérete és formája alapján sorolható ebbe a típusba, pereme benyomkodással díszített (6. tábla 4). Különleges tárgy Pécelen a 44-es objektumból előkerült vörös festésű mély kanál tagolt nyéldíszítéssel egyedi és ritka darabnak tekinthető (7. tábla). Agyagkanál több lelőhelyről ismert, de kis számban jelenik meg a teljes Baden-időszak alatt. Néhány csontból készült kanalat is ismerünk.35 A kanál a klasszikus Baden időszakában a NěmejcováPavúková féle tipológia E csoportjába tartozik. Ennek a típusnak a nyele függőlegesen áll, derékszögben illeszkedik a fejrészhez. Ilyen darab ismert Budakalász-Lupa csárda lelőhelyről is, ennek a darabnak a nyele halszálkamintával díszített.36 A péceli darab nyele azonban nem függőleges állású, és nem derékszöget zár be a fejjel. A nyél kialakítása eltérően a korábban megismert példányoktól, villás elágazású. A villás vég négy foga hegyes csúcsban végződik. Különlegessége, hogy a teljes darabot kívül-belül vörös festéssel borították, amelyet égetés után vittek fel a tárgyra. A festett tárgyak igen ritkák a Baden-komplexum idején, és szinte mindig valamilyen speciális, kultikus célt szolgálhattak. Elsősorban kelyhek, 37 kétosztatú tálak, 38 kocsimodellek39 kaptak vörös festést különleges státusuk jelzésére. Festés előfordul idolokon is.40 A vörös festés tehát kiemelt szerepet jelenthetett. Hasonló, nem hétköznapi használatra utal a nyél kialakítása is. Valószínűbb, hogy inkább szertartás elemeként vagy dísztárgyként használhatták. 35 36 37 38 39 40 41

A péceli kerámiák technológiai megfigyelései A péceli edénykészlet széles típusválasztékot mutat. A tálak (212 db) és fazekak (197 db) közel azonos arányban vannak jelen, viszont a töredékek legnagyobb csoportját a közelebbről nem meghatározható darabok alkotják (624 db). Méreteik és kidolgozottságuk alapján legnagyobb számban fazekakból és nagyméretű tárolóedényekből származhatnak. Az egész profilok és peremtöredékek vizsgálata alapján egyenletes megoszlást kapunk. A kihajló formák közel azonos számban (enyhén – 60-80 fokban – kihajló perem: 79 db, közepesen – 4060 fokban – kihajó perem: 74 db) vannak, míg a behúzott peremek aránya harmada a teljes vizsgálati anyagnak. A finom–durva kerámia aránya nagyjából kiegyenlített (46–54%). Az eredményt jelentősen befolyásolja az 1. objektum (gödörkomplexum) leletanyag-mennyisége és finom kialakítású kategóriába sorolt töredékeinek magas száma. Nagy számban fordul ugyanakkor elő durva, érdes kialakítású homokos felület, melyben gyakran kavicsok figyelhetők meg. Szabad szemmel is jól látható a homok jelenléte az edények anyagában, több esetben a nem túl finomra zúzott kerámia is kivehető, de a leletanyagban jelentős számban a homokos-kavicsos soványítás figyelhető meg. A kerámia jól égetett, a színek között a barna és szürke, illetve ezek árnyalatai és a fekete színek dominálnak. Díszítés összesen 404 db töredéken fedezhető fel, nem túl változatos formában: a fazekak esetén rátett bordadísz jellemző, a tárolóedényeken bütykök és bütyökfülek. A klasszikus badeni korszakra jellemző gazdag bekarcolt minták a tálak váll-has régiójában jelennek meg. A péceli anyag a klasszikus Baden-formákat és -típusokat reprezentálja, néhány lokális jellemzővel kiegészülve, mint a vörös festésű kanál. Állatcsontok41 A lelőhely objektumaiból és stratigráfiai rétegeiből összesen 1819 db csontmaradvány került elő. Az archaeozoológiai leletanyag igen nagymértékben töredezettnek, rossz megtartásúnak bizonyult, amit az is jelez, hogy pusztán 774

Horváth 2014: 495. Bondár 2009: Plate CLXXI. Banner 1956: T. XCII/16–17, 18–19, LXXXIX/38. Banner 1956: 168–169, T. XXXIII/12, T. LXXXIII/6. Soproni 1954: Pl. 6.5; Bondár–Raczky 2009: Pl. LXXIX. Lásd például: Balatonőszöd: Horváth 2014: 209. A péceli lelőhely állatcsont-anyagának meghatározásáért Kováts Istvánnak tartozom köszönettel.

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

7. tábla: Különleges tárgy, díszkanál Pécel 2. lelőhelyről

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

darabot sikerült fajok szerint elkülöníteni. Ezen felül – az egyes fajokra jellemző diagnosztikus jegyek hiányában – a csontok egy részét (39,5%) a „nagytermetű patás” (szarvasmarha, ló, esetleg szarvas), más részét (31,3%) a „kistermetű patás” (juh, kecske, házisertés) mérettartományokba lehetett sorolni. A nem meghatározható csontok száma a megtartottság általános állapotának köszönhetően meglehetősen magas (a bizonytalan azonosítású csoport 27,8%-a). Ugyanezen okból nem volt lehetséges a maradványok méretadatainak felvétele és ennek alapján az állatok morfológiai rekonstrukciója sem. A szarvasmarha előkerülési arányait tekintve abszolút domináns szerepet játszott a lelőhelyen (63,3%). Valószínűsíthető, hogy a nem meghatározható nagy patás állatok jelentős része is túlnyomórészt ebből a fajból származik. Nagyarányú előfordulása nem meglepő annak fényében, hogy a Balkán-félsziget délkeleti részén történt első háziasításuk után a szarvasmarha igen korán megjelent és folyamatosan jelen volt a Kárpát-medencében is, sőt, ez a terület lehetett ennek a háziállatnak az egyik legfontosabb domesztikációs gócpontja.42 A rézkori szarvasmarhatartás kiemelt jelentőségére az országszerte előkerült, a korszakra keltezhető, állatáldozatnak tekinthető leletegyüttesek is utalnak.43 A juh- és kecskecsontok (általánosságban kiskérődzők) maradványaik száma alapján (13,5%) a második legfontosabb háziállatfajnak tekinthetők a lelőhelyen. Fokozott jelenlétük megerősíti azt a korábbi vélekedést, hogy a rézkorban újabb keleti népcsoportok feltételezhető megjelenésével lendületet kapott a juh- és kecsketartás is. A fennmaradó csontok közül a sertésé képvisel még nagyobb részarányt (12,8%). Mennyiségük a két fő haszonállathoz képest kisebb, amit magyarázhat az is, hogy nagyobb arányú háziasítása a Kárpát-medencén belül elsősorban a bronzkorra tehető, noha helyi vad ősei természetesen éltek ezen a területen. A lovakhoz köthető maradványok csaknem négy százaléknyi (3,8%) jelenléte az időszakban teljesen megszokottnak mondható, hiszen az általános vélekedés szerint a lócsontok szórványosan a rézkorban jelennek meg az ásatási leletanyagban. Figyelemre méltó viszont a kutyacsontok viszonylag magas aránya (4,1%), annak ellenére, hogy egy-egy egyed esetleg összetartozó csontjai darabonként jelennek meg az összesítésben. Ennek ellenére ez az arány 42 43 44

egyértelműen jelzi, hogy jelenlétük az időszakban a területen általános lehetett. Ezt megerősítik az egyes állatcsontokon megfigyelt, kutyákhoz köthető rágásnyomok is. A faj szerint azonosított csontok csoportján belül a vadállatmaradványok (szarvas, őz, vaddisznó, mezei nyúl) csak egy-egy darabbal képviseltetik magukat a leletanyagban, ami igen csekély arány a háziállatokkal szemben. Az összes vadállat aránya az azonosítható csontokon belül mindössze 1%. A táplálkozás változatosságát a – közelebbről nem meghatározható – madárcsontok és édesvízi kagylók jelzik. Objektumok és háztartások A péceli lelőhely feltárt részén összesen 41 rézkori objektumot tártunk fel. Az objektumok jól láthatóan három különálló egységbe rendeződnek, amelyek között nagy felületű, üres területek húzódnak. A gödrökön belüli leletanyag alapján is elkülönülnek az egyes egységek: a feltárási terület északi és déli végébe eső objektumokban több és az északi rész objektumaiban kiemelt tárgyakban (festett kanál, kétosztatú tálak) is gazdagabb anyag fordult elő. Az északi részen lévő objektumokban több egész edény fordult elő és gyakori volt az állatcsont, a déli végén fekvő 26-os objektumban a fejét hátrafelé fordított helyzetben eltemetett egész szarvasmarha váza került elő. A lelőhelyen mindössze egyetlen gödörkomplexum (1-es objektum) került elő, amelyben az edényformák széles választéka jutott felszínre. Ezek közül a biztosan meghatározható darabok közül legnagyobb arányban a tálak és fazekak közel azonos mennyiségben fordulnak elő. A töredékek között a finoman soványított darabok vannak többségben, de a vastag falú edényeknél jellemző a durvább, kavicsos soványítás magasabb aránya. A töredékek általában simított felületűek, viszonylag magas a polírozottak száma, és fontos kiemelni a díszítettség gyakoriságát. Egy település mindennapi cselekvéseit és hos�szabb távú létének bizonyítékait is csak a telepjelenségek és a leletegyüttesek komplex vizsgálata révén érthetjük meg. A háztartási egységek vizsgálata azonban számos kérdést vet fel. Magát a háztartásrégészetet ugyan a kutatás a régészet fontos irányzataként tartja számon, azonban a háztartás pontos definíciója és lokalizációja, valamint értelmezése ma is viták tárgyát képezi.44

Bökönyi 1974. Vörös 1979; Vörös 1985. Hendon 2004: 272.

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

A vizsgálatok alapvetően két fő irányból közelítik meg a kérdést. A kutatók egy része, a proces�szuális irányzat képviselői gazdasági egységnek tekintik a háztartást. Azt a zónát vizsgálják, amelyet egy közösség használ, így a lakótér (ház), a tevékenységek színtere (aktivitás) mellett ezen területek kapcsolatát elemzi a régészeti leletanyag alapján. Ezzel szemben a posztprocesszuális irányzat az épített környezetből kiindulva (ház) a napi tevékenység tárgyában a fizikai jellemzők alapján vizsgálódik. A más-más szemszögből végzett vizsgálatok részben eltérő eredményeket is hozhatnak. A háztartásrégészet fő témája a háztartások funkciójának és aktivitásának megértése.45 Ennek során vizsgálni kell a háztartások termelését és fogyasztását, mert ezek segítségével kaphatunk információt a háztartás kiterjedéséről és kollektív szokásairól.46 Azonnal felvetődik a kérdés: ha a háztartást mint közös gazdasági tevékenységet végző egységet tekintjük,47 akkor e tevékenység során nem szükségszerűen csak rokoni kapcsolatban álló személyekkel kell számolnunk, tehát a háztartás nem szükségszerűen a mai fogalmak szerint vett egy közös fedél alatt élő család, hanem tevékenységtől függően több generációba tartozó egyének kiterjedt csoportja is lehet, akik között nincs feltétlenül rokoni kapcsolat.48 A rokoni kapcsolatú családi közösségekkel ellentétben tehát a régészetileg vizsgálható háztartásban a tevékenységek megosztása a fontos.49 A háztartás tehát egy olyan entitás, amely tevékenysége, kiterjedése alapján egységnek tekinthető, így az analízisek alapja lehet, amely során az egyes egységek lokális jellemzői egymással összehasonlítók. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a háztartások lokalizációja az elméleti tézisek és megközelítések változása mellett számos, a gyakorlatban fellépő problémába ütközhet. A legalapvetőbb ezek közül, hogy a feltárások a legtöbb esetben nem terjednek ki a teljes lelőhelyre, így a háztartások összessége nem, vagy csak részben figyelhető meg. A statisztikai elemzésekkor pedig nem, vagy nem minden esetben lehet megkülönböztetni, ha több háztartás használt közösen 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57

Douglass–Gonlin 2012. Beaudry 2015: 3. Rathje–Wilk 1982: 619. Beaudry 2012: 2. Lightfoot 1994: 12. Květina–Končelová 2013: 6. Flannery 1972. Byrd 1994; Kuijt 2000. Kalla 2013: 10. Bender 1967. Kalla 2013: 11. Kalla 2013: 12. Düring–Marciniak 2006.

egy települési részt vagy objektumot (például azonos gödörbe szórták a hulladékot). A legújabb kutatások rámutattak, hogy az eddig alapesetnek tekintett tény, miszerint a ház mellett megtalált gödör leletanyaga kapcsolódik a házhoz, és így az adott egység életére utaló következtetések vonhatók le, ez alapján megkérdőjelezhető.50 A háztartás régészeti szempontú vizsgálatát, értelmezését az épített javak felől közelíthetjük meg. Korábban a kutatás a házat a háztartással azonosította, és ebben a kapcsolatban feltételezte, hogy a házban egyetlen háztartás él. Ezen elképzelés alapja Kent V. Flannery közel-keleti négyzetes házakkal kapcsolatos elmélete, amely szerint a neolitikum előtti, kör alakú házak átalakulása a családi szerkezet változását eredményezte.51 Feltételezése szerint a négyszögletes házak szolgáltatták a megfelelő kereteket az elemi (nukleáris) családok számára, amelyek a neolitikumban a gazdaság alapegységét jelentették a közösségi gazdálkodással szemben. A közös gazdálkodás felbomlásával a tárolókapacitások is a családok kezébe kerültek, ami katalizátorként működött a növénytermesztésre való átállásban. Flannery munkáját számos formában használták fel és egészítették ki az elmúlt évtizedekben.52 A kutatás a házak méretét a benne együtt elő család mérete felől vizsgálta, így a neolitikus hosszúházak esetében nagycsaládokra asszociált.53 Donald R. Bender mutatta ki, hogy a család nem egyezik meg feltétlenül a háztartással és az együttlakással.54 A lakóépületek azonosítása a feltárásokon csak kezdete a háztartások megismerésének. Szükséges az épületen belüli felosztás megismerése, az egyes funkciók elkülönítése.55 A házakon túl azonban fontos szerepük van az egyéb régészeti objektumoknak is a háztartások megismerésében. A tűzhelyek és kemencék fontos elemei voltak a háztartásoknak, azok szimbolikus központját jelenthették.56 A tűzhelyek száma azonban – több bizonyított esetben – nem egyenlő a háztartások számával, esetenként több háztartás használhatott egy tűzhelyet.57 A házak körül elhelyezkedő gödrök segítségével képet alkothatunk a háztartás hétköznapi életéről, tevé-

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

kenységeiről, raktározásáról. Fontos tehát a külső, intenzíven használt, a háztartás részét képező terek (cluster) megismerése és rekonstrukciója. Ennek a térnek, mint a háztartás kiterjedésének bizonyítékai a háztartás megszűnte, a ház felhagyása után pusztulásra vannak ítélve, így ezen bizonyítékok az idővel elhalványodnak. A rézkor végének időszakában a háztartásrégészet fontos szerepet játszik a települések analitikus vizsgálatában. A házak, épületek megfogható régészeti nyomainak hiánya miatt a közösség alapegységeinek, így magának a társadalom alapköveinek elemeit is csak a háztartások rekonstrukciójának segítségével állapíthatjuk meg. A Baden-komplexum magyarországi lelőhelyein az utóbbi időben egyre több, a háztartások rekonstrukciójára vonatkozó írás látott napvilágot. Fábián Szilvia Balatonkeresztúr-Réti-dűlő, Bondár Mária Nagyút-Göbölyjárás II. lelőhelyen végezte el a háztartások azonosítását a települési objektumok és a leletek kapcsolatainak áttekintése révén.58 Érdekes kísérlet Csippán Péter munkája, aki disszertációjában a háztartásokat az objektumokban feltárt állatcsontok alapján kísérelte meg lokalizálni több késő rézkori lelőhelyen.59 A péceli lelőhely 2013–2014-ben feltárt részén három háztartást lehetett azonosítani. Mindhárom esetében az objektumok térbeli eloszlását a leletanyag mennyiségét és összetételét tekintve nagyjából hasonló értékeket kaptunk. A három háztartás a feltárt területen egymástól elhatárolva, jól elkülönülve helyezkedik el (2. térkép). Az 1-es (H1) háztartási egység A Pécel 2. lelőhely északi végében helyezkedik el az első háztartási egység. A feltárás során bebizonyosodott, hogy a lelőhely a korábban ismert terepbejárási megfigyelésekben rögzítettnél nagyobb, északi irányban tovább húzódik a domboldalon. E háztartási egység objektumaitól északra azonban már nem került elő több rézkori objektum. Délnyugati irányban a legközelebbi gödörcsoport széle 45,2 méter távolságra esik. Az 1. objektum a telep egyik legnagyobb kiterjedésű objektuma, gazdag leletanyaggal. A közelebbről meg nem határozható töredékek magas száma mellett a tálak valamivel nagyobb arányban fordultak elő, mint a fazekak. A gödörkomplexumban a vékony falú, finomabb felületű darabok szerepeltek leggyakrabban. Állatcsont-anyagában a szarvasmarha dominált a kevés juh/kecske- és sertéscsont mellett. A 2. objektum egy kerek gödör, amelynek kevés, főként díszített kerámi58 59

2. térkép: Háztartási egységek a lelőhelyen

alelete és kevés állatcsontja (4 db) mellett érdekessége egy emberi állkapocs töredéke. A 3-as számú gödör leletei tálakból és kisebb részben fazekakból állnak, a kerámia leletanyag egyharmada pontsorral és egy fazék esetében bordával díszített. Az objektum a feltárási dokumentáció alapján egyértelműen az 1-es gödörkomplexum része. A 4-es gödör kerámialeletei főként fazék töredékek közül kerültek ki, amelyeket gyakran a perem alatt bordával díszítettek. Az 5. objektum igen gazdag kerámiaanyagot hozott felszínre, mennyiségben és a formák változatosságát tekintve is. Az objektumban a kerámiaanyag mellett több paticsrög is előkerült. Az objektumból a legtöbb állatcsont szarvasmarhából és juhból/kecskéből származik, de előfordult kutya, sertés és egyetlen nyúlcsont is. A 101-es gödör igen kevés kerámialelettel rendelkező, mély objektum, amely feltehetőleg az agyagnyerés célját szolgálta. A 102-es objektum leletei között főként oldaltöredéket találunk, néhány nagyméretű, a pereme alatt rátett bordával díszített hombártöredék és két db állatcsontlelettel, amelyek szarvasmarhából származnak. A 105-ös gödör az előző kettőhöz hasonló mély objektum volt csekély mennyiségű leletanyaggal. A 106-os objektum, nagyméretű, mély gödör, amelyben több kerámialelet mellett jelentős mennyiségű patics is előkerült, egyetlen csontlelete egy kagyló volt. A háztartáshoz tartozhatott még esetleg a 99-es számú gödör, amely a 30 méteres zónán kissé kívül, 3,5 méterre délre fekvő magányos objektum. A gödör kerámialeletei között főként oldaltöredéket találtunk. A péceli H1-es háztartás részeként fent leírt gödrök alapján egy önálló önellátó gazdasági egységet képzelhetünk el. A ház/épület jelenlétére utal a két objektumból (5 és 106) előkerült jelentős mennyiségű patics. Az élelmiszer élőállítására és

Fábián et al. 2013; Fábián 2014, valamint Bondár 2010. Csippán 2012: 192–273.

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

tárolására utaló bizonyítékként szolgálhatnak a nagyméretű tárolóedények töredékei és az üres, mély gödrök, amelyek az anyagnyerésen túl tárolásra szolgálhattak. A háztartás rituális életének nyomaira utalhatnak a 2. objektumban előkerült emberi állkapocs töredéke és a gödörkomplexum speciális kerámialeletei, így a kétosztatú tál töredéke és a finomabb kidolgozású kerámiák. A 2-es (H2) háztartási egység A péceli feltárási terület középső részén az előző háztartási egységtől (H1) délnyugati irányban 45,2 méter távolságra újabb objektumcsoportosulást figyelhetünk meg. Ez a középső, üres terület körüli objektumcsoport a következő háztartási egység a lelőhelyen. Az objektumcsoporttól tovább délnyugati irányban a következő objektum 63 méter távolságra esik. A 7. számú gödör kerek, betöltése erősen paticsos. A gödör kerámia leletanyaga igen széles típusválasztékot mutat, amelyben nagyobb számban van jelen a finoman soványított, vékony falú, simább felületű kerámia. Állatcsont-anyagában erős szarvasmarha túlsúly jelentkezik. Kisebb mértékben juh/kecske csontok fordultak elő a csontanyagban, valamint egy lócsont. A 8. objektum kerámialeletét több oldaltöredék és egy merice töredéke alkotja. A gödörben egy szarvasmarha megközelítőleg anatómiai rendben lévő, de hiányos váza feküdt. A vázcsontok között is kerültek elő kerámiatöredékek. A 9. objektum egy mély gödör, csekély mennyiségű kerámialelettel. A 10. objektum ehhez hasonló kialakítású, leletei fazekakból és nagyméretű tárolóedényekből származó oldaltöredékek. A 13-as számú kerek gödör kerámialeletei tálakból származó díszített töredékek és nagyobb részt vastagabb falú tárolóedények oldaltöredékei voltak. A 92. objektum, egy mély gödör kevés leletanyagot hozott napvilágra. A H2-es háztartás áttekintése során a H1-hez hasonló kialakítást tapasztalhatjuk. A kevés paticsos gödör itt is a házak/épületek jelenlétére utalhat. A háztartás életében, az önellátás miatt fontos lehetett a számos tárolófunkciójú mély gödör, és a tárolóedények töredékeinek magas száma is erre utal. Itt is képet kaphatunk a rituális életről, amely fontos szerepet tölthetett be a közösség életében, erre a 8-as objektumban feltárt részleges marhaváz utalhat. A 3-as (H3) háztartási egység A feltárt terület délnyugati részén, a domboldal lankás végében, a Rákos-patak közelében

lokalizálható a következő háztartás. A 30. objektumban jelentős mennyiségű patics mellett néhány díszítetlen oldaltöredék, valamint csekély mennyiségű állatcsont töredéke került elő. A 34. objektumban szintén nagy mennyiségű patics került elő. További leletei oldaltöredékek, amelyek között nagyjából azonos arányban vannak a fazekakból és tálakból származó darabok. A 36. objektum nagyméretű, szabálytalan alakú, mély gödör, kerámialeleteiben a tálak jelentik az uralkodó típusokat. Az anyag domináns része vékony falú, jól soványított, felületének kiképzése kissé durva homokos. Gazdag állatcsont-anyagában egyenlő arányban van a juh/kecske- és a szarvasmarhacsontok, mellettük ló- és kutyacsontok jelentkeztek. A 39-es gödör nagyméretű, mély gödör, ebben is sok patics került elő. Kerámiái között számos edénytípusból való töredékek voltak, a durvábban kiképzett felületű, kaviccsal soványított darabok dominálnak. Igen gazdag állatcsont-anyaga főként szarvasmarha-csontokból állt, mellette egy-egy sertés-, ló- és őzcsont került elő. A 45-ös számú nagyméretű objektum igen gazdag leletanyagot tartalmazott. Ezek közül kiemelkedik a több darabra tört festett díszkanál. Kerámiaanyag nagyjából azonos arányban áll vékony- és vastag falú darabokból. A kerámiák jelentős része díszített, finoman soványított. A 83. nagyméretű, mély gödör, mely kevés leletanyaggal rendelkezett. A 84-es nagyméretű, mély objektum, kerámialeletei között sok tárolóedényből származó vastag falú darab került elő, valamint néhány tál töredéke. A 85-ös gödör kerámialeletei között sok tárolóedényből származó vastag falú darab, valamint néhány tál töredéke került elő. A gödör sekély kialakítása ellenére gazdag volt leletanyagban, feltehetően tároló, agyagnyerő funkciót láthatott el. A 26-os objektumban egész szarvasmarha-váz került elő, ami az objektum rituális funkciójára utal. A kevés kerámialelet erősen töredékes, de ugyanakkor finomabb kidolgozású. A 41-es gödör kerámialeleteinek közel fele díszített darab, melyek számos edénytípust reprezentálnak. A 43-as objektum nagyméretű gödör, melyben kevés lelet került elő. A H3-as háztartás tehát a fenti két háztartáshoz hasonló képet mutat. A nagyméretű, igen kevés leletanyagot tartalmazó, feltehetően tároló gödrök mellett néhány erősen paticsos objektum jelentkezett. Ezen háztartás esetében is képet kapunk a rituális életről, melyre a szarvasmarha-vázas gödör (26), valamint a gazdag és változatos anyagot hozó díszkerámiás 45-ös számú objektum utal.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Konklúzió Összegezve elmondható, hogy a kutatásban emblematikus jelentőségű péceli lelőhely leletanyagát tekintve jól illeszkedik a számos hasonló korú feltárt lelőhely közé. A széles körben kutatott Baden-lelőhelyek életének megismeréséhez, belső kapcsolatainak feltérképezéséhez a kerámiaanyag áttekintésén túl a komplex vizsgálatokon keresztül vezet az út. Így a leletek és az objektumok kapcsolatát vizsgálva eljuthatunk a háztartások azonosításáig. A háztartások objektumait feltérképezve megfigyelhetőek a gödrök között lévő üres területek, amelyeken a házak rekonstruálhatóak. Az üres területek közelében fekvő objektumokban – különösen a H1 és H2 esetében, egy-egy objek tumban koncentráltan – nagyobb mennyiségben jelentkezett patics. Pécelen mindhárom háztartás területén jelentkeznek a klasszikus tárolásra szolgáló objektumok: ezek nagyméretűek, mélyek és általában szabályos kialakításúak. Mindhárom háztartás hasonló képet mutat: azonos mennyiségű és eloszlású leletek jellemzik A háztartások elsődleges gazdasági tevékenysége a fentiek alapján a háztartás tagjainak élelmezése lehetett.

Hivatkozott irodalom Banner 1956 Banner, János: Die Péceler Kultur. (Archaeologia Hungarica Dissertationes Archaeologicae Musei Nationalis Hungarici, Series Nova 35.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1956.

Beaudry 2015 Beaudry, Mary C.: Households beyond the House: On the Archaeology and Materiality of Historical Households. In: Fogle, Kevin R. – Nyman, James A. – Beaudry, Mary C. (eds.): Beyond the Walls: New Perspectives on the Archaeology of Historical Households. Gainesville: University Press Florida, 2015, 1–22.

Bender 1967 Bender, Donald R.: A Refinement of the Concept of the Household. In: American Anthropologist 69 (1967), 493–504.

Bondár 2009 Bondár Mária: The Cemetery. In: Bondár Mária – Raczky Pál (eds.): The Copper Age Cemetery of Budakalász. Budapest: Pytheas, 2009, 11–302.

Bondár 2010 Bondár Mária: The Late Copper Age Settlement at Nagyút-Göbölyjárás II. (Questions on the Periodisation of the Baden Culture). In: Antaeus – Communicationes ex Instituto Archaeologico Academiae Scientiarum Hungaricae 31–32 (2010), 303–374.

Bökönyi 1974 Bökönyi, Sándor: History of Domestic Mammals in Central and Eastern Europe. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1974.

Byrd 1994 Byrd, Brian F.: Households in Transition. Neolithic Social Organization within Southwest Asia. In: Kuijt, Ian (ed.): Life in Neolithic Farming Communities. Social Organization, Identity, and Differentiation. (Fundamental Issues in Archaeology). New York–Boston–Dordrecht–London–Moscow: Springer, 2002, 63–98.

Csippán 2012 Csippán Péter: Őskori települések kulturális ökológiai és zooarchaeológiai vizsgálata. A későrézkori háztartások és a konyhahulladék kapcsolata. (PhD disszertáció.) Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2014.

Douglass–Gonlin 2012 Douglass, John G. – Gonlin, Nancy: The Household as Analytical Unit: Case Studies from the Americas. In: Gonlin, Nancy – Douglass, John G. (eds.): Ancient Households of the Americas: Conceptualizing what households do. Boulder: University Press of Colorado, 2012, 1–44.

RAJNA ANDRÁS

KÉSŐ RÉZKORI TELEPÜLÉS PÉCEL 2. (HATOS-DŰLŐ) LELŐHELYEN

Düring–Marciniak 2006

Květina–Končelová 2013

Düring, Bleda – Marciniak, Arkadiusz: Households and Communities in the Central Anatolian Neolithic. In: Archaeological Dialogues 12/2 (2006), 1–23.

Květina, Petr – Končelová, Markéta: Neolithic LBK Intrasite Settlement Patterns: A Case Study from Bylany (Czech Republic). In: Journal of Archaeology, vol. 2013, article ID 581607, http://dx.doi.org/10.1155/2013/581607 (letöltve: 2015. 10. 11.).

Endrődi 1997 Endrődi Anna: A késő rézkori bádeni kultúra Budapest, Andor utcai telepanyaga a kulturális kapcsolatok tükrében. In: Budapest Régiségei 31 (1997), 121–175.

Fábián 2014 Fábián Szilvia: A badeni kultúra településtörténete a dél-balatoni régióban az újabb kutatási eredmények alapján. (PhD disszertáció.) Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2014.

Fábián et al. 2013 Fábián Szilvia – Csippán Péter – Daróczi-Szabó Márta: Hajléktalan badeniek? A háztartások lokalizációjának lehetőségei egy késő rézkori lelőhelyen. Esettanulmány Balatonkeresztúr-Réti-dűlő lelőhelyről. In: Ősrégészeti Levelek 13 (2013), 128–162.

Flannery 1972

Lightfoot, Ricky R.: The Duckfoot Site, vol. 2: Archaeology of the House and Household. (Occasional Papers of Crow Canyon Archaeological Center 4.) Cortes, Colorado: 1994.

MRT 11 Torma István (szerk.): Magyarország régészeti topográfiája 11. Pest megye régészeti topográfiája. Az aszódi és a gödöllői járás. Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének Kiadványai, 2012.

Němejcová-Pavúková 1981 Němejcová-Pavúková, Viera: Načrt periodizácie badenskej kultúrý a jej chronologických vzt’ahov k juhovýchodnej Európe. An Outline of the Periodical System of Baden Culture and its Chronological Relations to Southeast Europe. In: Slovenská Archeológia 29 (1981), 261–296.

Flannery, Kent V.: The Origins of the Village as a Settlement Type in Mesoamerica and the Near East: A Comparative Study. In: Ucko, Peter J. – Tringham, Ruth – Dimbleby, G. W. (eds.): Man, Settlement, and Urbanism. Proceedings of a Meeting of the Research Seminar in Archaeology and Related Subjects Held at the Institute of Archaeology, London University. London: Duckbacks, 1972, 23–53.

Nevizánsky, Gábriel: Nové poznatky o bolerázskey skupine na západnom Slovensku (Neuere Erkentnisse über die Boleráz-Gruppen in der Slovakei). In: Otázky a eneolitu našich krajín 2004. Archaeologica Slovaca Monographiae, Communicationes 8 (2005), 241–276.

Hendon 2004

R athje–Wilk 1982

Hendon, Julia A.: Living and Working at Home: The Social Archaeology of Household Production and Social Relations. In: Preucel, R. – Meskell, L. (eds.): A Companion to Social Archaeology. Oxford: Blackwell, 2004, 255–272.

Rathje, William L. – Wilk, Richard R.: Archaeology of the Household: Building a Prehistory of Domestic Life. In: The American Behavioral Scientist 25 (1982), 617–639.

Horváth 2014

Soproni Sándor: A budakalászi kocsi. In: Folia Archaeologica 6 (1954), 29–36.

Horváth Tünde: The Prehistoric Settlement at Balatonőszöd–Temetői-dűlő. The Middle Copper Age, Late Copper Age and Early Bronze Age Occupation. (Varia Archaeologica Hungarica 29.) Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének Kiadványai, 2014.

Nevizánsky 2005

Soproni 1954

Vörös 1979 Vörös István: Szarvasmarha áldozat a péceli kultúra Pilismaróti telepén. Cattle Sacrifice at the Pécel Site at Pilismarót. In: Dunai Régészeti Közlemények II (1979), 21–27.

K alla 2013

Vörös 1985

Kalla Gábor: A háztartások régészete, mint kutatási probléma. In: Ősrégészeti Levelek 13 (2013) 9–36.

Vörös István: Késő rézkori szarvasmarha-áldozat Tahitótfalu-váci révnél. Spätkupferzeitliches Rinderopfer bei der Überfahrt Tahitótfalu-Vác. In: Studia Comitatensia 17 (1985), 15–23.

Kuijt 2000 Kuijt, Ian: People and Space in Early Agricultural Villages: Exploring Daily Lives, Community Size, and Architecture in the Late Pre-Pottery Neolithic. In: Journal of Anthropological Archaeology 19 (2000) 75–102.

Lightfoot 1994

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

R ajna András

András R ajna

Késő rézkori település Pécel 2. (Hatos-dűlő) lelőhelyen

Late Copper Age Settlement in Pécel 2nd (Hatos-dűlő) Site

A cikkben a késő rézkori Pécel 2. lelőhelyen 2013– 2014-ben végzett feltárások során előkerült leleteket, régészeti jelenségeket és ezek kapcsolatait mutatom be. A kerámiaanyag, tipológiai elemzése alapján, a késő rézkori Baden-komplexum klasszikus időszakába sorolható. A kerámialeletek közül legnagyobb számban a fazekak és tálak fordulnak elő, amelyek igen nagy arányban díszítettek pontsorral és hálómintával. A kerámia jól iszapolt, homokkal és zúzott kerámiával soványított, de a vastagfalú töredékekre jellemző a kavicsos soványítás is. A kerámialeletek közül kiemelkedik az égetés után vörös festéssel díszített agyagkanál. A vörös festés kitüntetett szerepére utal ebben az időszakban, hogy főként kelyheken, kocsimodelleken jelenik meg, és leggyakrabban sírokból kerül elő. A péceli tárgy különleges abból a szempontból is, hogy nem sírban látott napvilágot. Az előkerült leletanyag és a feltárt objektumok összefüggéseinek vizsgálatával megkíséreltem a a háztartások lokalizálását: a 0,5 hektáros területen három háztartást sikerült meghatározni. Mindhárom területén jelentkeznek a klasszikus tárolásra szolgáló objektumok, valamint ezek között lévő üres területek, amelyeken az egykori házhelyek rekonstruálhatóak.

In the article I present the finds, archeological occurrences and their connections found during 2013–2014 in the Late Copper Age settlement in Pécel 2nd site. Based on the typological analysis of the pottery, it can be classified into the lasical period of the Baden-complex in the Late Copper Age. The most numerous finds among the pottery finds are pots and bowls, which are decorated with lines of dots and net patterns in large proportion. The pottery is well levigated, reduced with sand and pounded pottery, but gravelly reduction is characteristic of the thickwalled fragments. The clay spoon that was painted red after burning outstands from the other finds. The red paint refers to its special role in this period, which appears mostly on goblets and cart models, and most frequently is found in tombs. The object from Pécel is special even from the aspect that it was not found in a tomb. By examining the connection of the finds and the excavated objects I will try to locate the households: in the 0.5 hectare field three households could be identified. In each three areas all classical storing objects can be found and the free areas between them, where the once building sites can be reconstructed.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

Patay Róbert régész Ferenczy Múzeumi Centrum robert.patay@muzeumicentrum.hu

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Dabas 84. lelőhely A lelőhely és a feltárás A lelőhely Dabastól északra, az ún. Vencelkei-dűlőben található, egy északnyugat-délkeleti irányú homokdomb középső részén (1. tábla 1). A régészeti kutatás számára 2010 márciusáig teljesen ismeretlen volt. Ekkor lakossági bejelentés érkezett a ceglédi Kossuth Múzeumba, amely szerint a dombon embercsontok és régészeti leletek kerültek elő. A területet hosszú ideig kaszálóként hasznosították, majd ekkor szántották újra. A bejelentést követően több alkalommal végeztünk helyszíni szemlét, terepbejárást, leletmentést a terülten. Ezek során őskori, szarmata, Árpád-kori kerámiatöredékek, pattintott kőeszközök, vaskori, 10. századi és Árpád-kori fémleletek kerültek elő. Mivel tudomásunkra jutott, hogy a területen további mezőgazdasági munkálatokat terveznek, az év őszén leletmentő ásatás végeztünk ott.1 Az ásatás során összesen 2158 m2-es területen 69 objektumot tártunk fel: 10. századi sírokat, egy valószínűleg középső rézkori (bodrogkeresztúri kultúra?) sír maradványát, őskori, középső rézkori (bodrogkeresztúri kultúra), középső és/vagy késő bronzkori és Árpád-kori telepmaradványokat, valamint a kora bronzkori Makó-Kosihy-Čaka-kultúra településének 9 objektumát. Ez utóbbiakat és az ezekből előkerült leletanyagot ismertetem az alábbiakban. A feltárás során három szelvény megnyitására volt lehetőségünk (1. tábla 2). A szelvények közül az északnyugatra és középre eső kettőt a 10. századi, az ezektől délkeletre eső harmadikat az őskori felszíni leletek sűrűsödése alapján jelöltük ki. A munka megkezdésekor gépi erővel 40–80 cm bolygatott réteget távolítottunk el a felszínről. A sárga homokos altalajon az őskori – köztük a kora bronzkori – objektumok foltjai igen halványan, bizonytalanul jelentkeztek. A kora bronzkori objektumok és leletanyaguk2 4. objektum: ovális alakú, ívelt oldalú és ívelt aljú, viszonylag kisméretű gödör. Betöltése kétrétegű:

Délkeleti felén alul sárga szemcsével kevert barnás humusz, felette homogén barna/szürke humusz. H: 111 cm, sz.: 75 cm, mé.: 20 cm (1. tábla 3–4). Leletek: 1. Sötétszürke, barna foltos belsődíszes talpas tál két töredéke. Pereme elvékonyodó, lekerekített, a tálrész fordított csonkakúp alakú, talpa kerek, belül üreges. A tálrész belső oldala csillagmotívummal díszített. A peremnél két beszurkált vonal fut körbe, majd sraffozott rombuszokból álló sakktáblaminta, néhol inkrusztráció nyomaival, pá.: 18 cm, ma.: 5,3 cm, fá.: 6,3 cm (3. tábla 1–2). 2. Szürke, szürkésbarna színű belsődíszes talpas tál peremtöredéke. Pereme elvékonyodó, lekerekített, külső oldala fényezett, itt a perem alatt párhuzamosan két bekarcolt vonal fut körbe, belső oldalán a díszítés lekopott, pá.: 21 cm, 8,1 × 7,7 cm (3. tábla 4). 3. Szürke, szürkésbarna színű belsődíszes talpas tál peremtöredéke. Pereme egyenesen levágott, külső oldalán a perem alatt párhuzamosan két bekarcolt vonal fut körbe, belső oldalán a díszítés kopott, valószínűleg bekarcolt, inkrusztrált sakktáblamintával volt díszítve, 4,2 × 2,4 cm (3. tábla 3). 4. Sötétszürke színű, seprűzött oldaltöredék, 2,3 × 1,6 cm (3. tábla 5). 5. Sötétszürke, barna foltos csonka kúpos aljú, gömbölyű testű, ívelt nyakú, ívelten kihajló peremű fazék perem- és oldaltöredéke. Pereme lekerekített, nyaka simított, hasa valószínűleg seprűzött, pá.: 18 cm, ma.: 13 cm (3. tábla 6). 6. Sötétszürke, barna foltos ívelt nyakú, ívelten kihajló peremű fazék perem- és oldaltöredéke. Pereme lekerekített, nyaka simított, pá.: 18 cm, ma.: 5,6 cm (3. tábla 7). 7. Sötétszürke, barna foltos ívelt nyakú, ívelten kihajló peremű fazék perem- és oldaltöredéke. Pereme lekerekített, nyaka simított, pá.: 18 cm, ma.: 6,9 cm (3. tábla 8).3 8. Sötétszürke, barna foltos fazék perem- és oldaltöredéke füllel. Pereme lekerekített, nyaka rövid, ívelt, lapos szalagfüle a perem alól indul és a vállára támaszkodik, pá.: 18 cm, ma.: 9,5 cm, a fül sz.: 2,7 cm (3. tábla 9). 9. Sötétszürke, szürke foltos korsó (?) perem- és oldaltöredéke füllel. Pereme lekerekített, nyaka ívelt, a lapos szalagfül a perem alól indul és a vállra támasz-

Az ásatást Rácz Tibor Ákos és a szerző vezették. A helyszíni szemléken és a leletmentéseken részt vettek: Farkas Zoltán, Kali András, Kecskés Anita és Langó Péter régészek; Érdi Benedek geodéta; Kovács Dömötör, Jakucs János és Molnár Dávid régész technikusok; Boros Bence, Czinege Dániel Zsombor, Eszes Adrienn, Füleki Orsolya, Gálffy György, Hegyi Borbála, Hoffer Norman, Lukács Nikoletta, Miháczi-Pálfi Anett, Pilling Zoltán, Sohonyai Brigitta, Szabó Ágnes, Tihanyi Balázs, Varga Zsuzsanna a SZTE, és Bodri Máté, Gregor István, Paár Ferenc, Rákóczi Gergely, Zay Orsolya az ELTE régészhallgatói; valamint Fojta József és Greman István dabasi lakosok. Munkájukat ezúton is hálásan köszönjük. A tanulmányban használt rövidítések: h=hosszúság, sz=szélesség, mé=mélység, ma=magasság, átm=átmérő, fá=fenék átmérő. A leletek a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti gyűjteményében találhatók, 2014.25.1.1.–2014.25.69.29. leltári számokon. Mindkét közölt lelőhely kerámiaanyagának leírásánál Kulcsár Gabriella (Kulcsár 2009: 90–166) tipológiai rendszerét használtam. Az 5. és 7. számú töredékek valószínűleg egy edény darabjai.

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

1. tábla: 1: Dabas 84. lelőhely földrajzi elhelyezkedése; 2: a feltárás összesítő térképe (sötétkék: a lelőhely határa, világoskék: a feltárás határa, piros: feltárt objektumok, piros pötty: kora bronzkori objektumok); 3–4: 4. objektum (fotó: Patay Róbert) (1: kerámiatöredékek, 2: állatcsont); 5: 7. objektum (1: kerámiatöredékek); 6: 43. objektum

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

1. 2.

2. tábla: 1: 28–29. objektum; 2: 44. objektum; 3: 52. objektum; 4: 54. objektum; 5: 69. objektum

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

10. 9.

3. tábla: 1–10: 4. objektum

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

kodik, ma.: 7,6 cm, a fül sz.: 3,2 cm (3. tábla 10). 10. Sötétszürke, szürke foltos korsó (?) perem- és oldaltöredéke füllel. Pereme kihajló, lekerekített, nyaka ívelt, a lapos szalagfül a peremből indul és a vállra támaszkodik, ma.: 2,9 cm, a fül sz.: 2,8 cm (4. tábla 1). 11. Sötétszürke, szürke foltos edény (fazék?) perem- és oldaltöredéke. Pereme kihajló, lekerekített, nyaka ívelt, pá.: 12 cm, ma.: 2,9 cm (4. tábla 2). 12. Ezeken kívül előkerült még 1 db apró, lekerekített peremtöredék, 1 db szalagfül töredéke, 23 db sima oldaltöredék és 5 db fenék- és oldaltöredék. Ez utóbbiak közül az egyik seprűzött. Valamennyi töredék sötétszürke, szürke foltos, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított. 13. Lapos őrlőkő (?) töredéke. 14. Gímszarvas hullajtott agancsának jégága, a rózsa fölött keresztirányban átfúrva. Valószínűleg árként funkcionálhatott.4 15. Állatcsont.

29. objektum: ovális alakú, ívelt oldalú és ívelt aljú gödör. Vágta a 28. gödröt. Betöltése homogén: sötétszürke homokos humusz, h.: 92 cm, sz.: kb. 50 cm, m.: 65 cm (2. tábla 1). Leletek: 1. Ívelt nyakú edény (fazék?) 2 db kihajló, lekerekített peremtöredéke. 2. Nagyméretű, durva kidolgozású tároló edény 3 db egyenesre levágott peremtöredéke. 3. 2 db vékony szalagfül töredéke. 4. 17 db oldaltöredék. Valamennyi töredék sötétszürke, szürke foltos, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított. 5. Állatcsont.

28. objektum: nagyméretű, négyzetes alakú, ívelt oldalú, északkeleti felén enyhén méhkasos, egyenetlen aljú gödör. Betöltése kupacszerűen ferdén rétegzett sötétbarna-szürke és világosbarna-sárgás homokos, humuszos töltődési rétegekkel, bemosódásokkal. Vágta a 29. gödör. h.: 170 cm, sz.: 162 cm, m.: 75 cm (2. tábla 1). Leletek: 1. Szürke-szürkésbarna színű fazék (?) perem- és nyaktöredéke. Pereme kihajló, lekerekített, kifelé duzzad, nyaka ívelt, simított, pá.: 26 cm, ma.: 5,3 cm (4. tábla 5). 2. 5 db vörösesbarna, belül sötétszürke színű, durvított felületű oldaltöredék (4. tábla 6–9). 3. Ezeken kívül előkerült még 1 db kihajló peremtöredék, 19 sima oldaltöredék, 2 db aljtöredék. Valamennyi töredék sötétszürke, szürke foltos, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított. 4. Szarvasmarha ulnából kialakított hegyes csonteszköz. 5. Állatcsont.

52. objektum: kerek, ívelt oldalú és ívelt aljú, sekély gödör. Betöltése többrétegű: a felső részben égett, kormos betöltés volt, benne sok kerámiatöredék, égett állatcsontok, az alatt egy szürke agyagos réteget találtunk, amiben minimális mennyiségű lelet volt, átm.: 154 cm, m.: 22 cm (2. tábla 3). Leletek: 1. Világosbarna színű, homokkal soványított belsődíszes talpas tál peremtöredéke. Pereme befelé megvastagodó, külső oldala fényezett. Belsejének díszítését valószínűleg csillagmotívumba rendezett beszurkálással alakították ki: pereme alatt két vonal fut körbe, ezekből háromszög alakban indulnak vonalak, amelyek közeit sakktábla négyzetek, valamint farkasfogminta tölti ki. A beszurkálásokban és a karcolásokban inkrusztráció nyomai látszanak, pá.: 23 cm, 10,5 × 6,8 cm (4. tábla 10). 2. Barna-szürke foltos bel-

43. objektum: nagyméretű, kerek, mély, ívelt oldalú, egyenetlen aljú gödör. Betöltése homogén: szürkés agyag fehér szemcsékkel, átm.: 180 cm, m.: 66 cm (1. tábla 6). Leletek: 1. Befelé duzzadt peremű tál (?) 4 db töredéke. 2. Peremtöredék fül indításával. 3. 2 db egyenesre levágott peremtöredék. 4. 3 db fe7. objektum: kerek, egyenes oldalú, enyhén ívelt néktöredék. 5. 31 db oldaltöredékek. Valamennyi aljú, sekély gödör. Betöltése homogén: világos- töredék sötétszürke, szürke foltos, homokkal és barna, sárga szemcsékkel kevert homokos hu- kerámiazúzalékkal soványított. 6. 2 db őrlőkő musz, átm.: 110 cm, mé.: 22 cm (1. tábla 5). töredéke. 7. Állatcsont. Leletek: 1. ? színű bögre (?) perem- és oldaltöredéke füllel. Pereme kihajló, lekerekített, nyaka 44. objektum: szabálytalan alakú, egyenetlen aljú ívelt, a lapos szalagfül a perem alól indul és a gödör. Betöltése többrétegű: sötétbarna-barna vállra támaszkodik, pá.: 14 cm, a fül sz.: 2,3 cm (4. agyagos-humuszos foltokkal, h.: 187 cm, sz.: 89 tábla 3). 2. Szürkésbarna színű, fényezett felületű cm, m.: 70 cm (2. tábla 2). edény enyhén profilált fenék- és oldaltöredéke, Leletek: 1. 2 db enyhén kihajló, egyenesre leváfá.: 8,4 cm, ma.: 5,3 cm (4. tábla 4). 3. Ezeken gott peremtöredék. 2. 11 db oldaltöredék, közülük kívül előkerült még egy kívül barna, szürkésbarna, egy durvított felületű. Valamennyi töredék sötétbelül sötétszürke, homokkal és kerámiazúzalékkal szürke, szürke foltos, homokkal és kerámiazúzasoványított fenék- és oldaltöredék. 4. Állatcsont. lékkal soványított. 3. Állatcsont.

A Dabas 84. lh. állatcsont-anyagát Kőrösi Andrea, az alább ismertetendő Vecsés 56. lh. állatcsont-anyagát pedig Nyerges Éva Ágnes határozta meg, munkájukat ezúton is köszönöm. Az állatcsont-anyag részletes ismertetését szintén lásd alább.

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

6. 10.

9. 11.

4. tábla: 1–2: 4. objektum; 3–4: 7. objektum; 5–9: 28. objektum

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

sődíszes talpas tál peremtöredéke. Pereme kifelé duzzadt. Belsejének díszítését valószínűleg csillagmotívumba rendezett karcolással alakították ki: pereme alatt két vonal fut körbe, ezekből háromszög alakban indulnak vonalak, amelyek közeit sakktáblaszerűen bekarcolt rombuszok töltik ki. A karcolásokban inkrusztráció nyomai látszanak, pá.: 22 cm, 12,6 × 6,8 cm (4. tábla 11). 3. Kívül világosbarna, belül szürke színű homokkal soványított belsődíszes talpas tál peremtöredéke. Pereme befelé és kifelé duzzadt, külső oldala fényezett. Belsejének díszítését beszurkálással alakították ki: pereme alatt két vonal fut körbe, ebből egy vonal indul, pá.: 15 cm, 6,3 × 3,7 cm (5. tábla 1). 4. Barna színű belsődíszes talpas tál peremtöredéke. Külső oldala fényezett, belső oldalát két párhuzamosan futó bekarcolt vonal díszíti, pá.: 19 cm, 5,2 × 2,1 cm (5. tábla 2). 5. Világosbarna színű belsődíszes talpas tál peremtöredéke. Pereme kifelé duzzadt. Belső oldalát valószínűleg bekarcolt sakktáblaminta díszítette. A karcolásban inkrusztráció nyomai láthatóak, 4 × 3 cm (5. tábla 3). 6. Szürke színű belsődíszes talpas tál töredéke bekarcolt, ívelten futó vonalakkal díszítve, a karcolásban inkrusztráció nyomaival, 3,4 × 2,3 cm (5. tábla 4).5 7. Szürke-szürkésbarna színű nagyméretű edény perem- és nyaktöredéke. A perem kihajló, lekerekített, a nyakrész ível, simított, pá.: 22 cm, ma.: 3,5 cm (5. tábla 6). 8. Belül szürke, kívül világosbarna színű fazék perem- és nyaktöredéke. A perem kihajló, lekerekített, a nyakrész ível, simított, pá.: 20 cm, ma.: 4,5 cm (5. tábla 5). 9. Világosbarna-szürkésbarna foltos, durvított felületű oldaltöredék, 10,6 × 10,3 cm (5. tábla 7). 10. Ezeken kívül előkerült még 1 db behúzott nyakú tál peremtöredéke, 3 db elvékonyodó peremtöredék, 2 db kihajló, kifelé duzzadt, lekerekített peremtöredék, 1 db egyenesre vágott peremtöredék, 49 db oldaltöredék, 5 db fenéktöredék (köztük egy gyűrűs). Valamennyi töredék sötétszürke, szürke foltos, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított. 11. Állatcsont. 54. objektum: nagyméretű, mély, ovális alakú, ívelt-egyenetlen oldalú, egyenetlen aljú gödör. Betöltése rétegzett: barna homokos humusz sötétszürke agyagos és sárga homokos foltokkal, átm.: 232 cm, m.: 70 cm (2. tábla 4). Leletek: 1. Sötétszürke-szürke színű belsődíszes talpas tál peremtöredéke. Pereme egyenesre levágott. Belső oldalát bekarcolt, sraffozott háromszögek díszítik, pá.: 17 cm, 3,7 × 3,3 cm (5. tábla

8). 2. Szürke-világosszürke színű fazék perem- és nyaktöredéke. A perem kihajló, lekerekített, a nyakrész ível, pá.: 16 cm, ma: 3,9 cm (5. tábla 9). 3. Durva kidolgozású, világosszürke színű, lekerekített tetejű, valószínűleg csonka kúp formájú, felül átfúrt agyagnehezék töredéke, ma.: 14,6 cm (6. tábla 1). 4. Hasonló anyagnehezék alsó részének töredéke, átm.: 10,4 cm, ma.: 9 cm (6. tábla 2). 5. Ezeken kívül előkerült még egy kisméretű edény (korsó?) kihajló, elvékonyodó peremtöredéke, 1 db T-alakú tálperem apró töredéke, 22 db oldaltöredék, 4 db fenéktöredék. Valamennyi töredék sötétszürke, szürke foltos, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított. 5. Szarvasmarha metapodium diaphysisből kialakított vastag, hirtelen hegyesedő, tompa ár. 6. Állatcsont. 69. objektum: kerek, ívelt oldalú, egyenes aljú, sekély gödör. Betöltése homogén: sötétbarna-sötétszürke agyagos humusz. Csak részben lett kibontva, kis része a szelvényfal alá húzódott, átm.: 179 cm, m.: 35 cm (2. tábla 5). Leletek: 1. Sötétszürke színű fazék perem- és nyaktöredéke. Perem kihajló, kifelé duzzadt, nyaka ívelt, a perem alatt vízszintes, hosszúkás bütyök található, pá.: 28 cm, ma.: 5,8 cm, a bütyök h.: 3,2 cm (7. tábla 1). 2. Szürkésbarna színű fazék elvékonyodó peremtöredéke a peremből induló hegyesedő bütyökkel, pá.: 17 cm, ma.: 3,1 cm, a bütyök sz.: 4,1 cm (7. tábla 3). 3. Szürke-szürkésbarna színű oldaltöredék, külső oldalán mély seprűzéssel, 7,8 × 5,5 cm (7. tábla 2). 4. Szürke-világosbarna színű oldaltöredék, külső oldalán mély seprűzéssel, 5,4 × 3,6 cm (7. tábla 4). 5. Szürke-világosbarna színű oldaltöredék, külső oldalán mély seprűzéssel, 9,2 × 5,5 cm (7. tábla 6). 6. Belül szürke, kívül világosbarna színű profilált fenék- és oldaltöredék, külső oldalán mély seprűzéssel, fá.: 16 cm, ma.: 6,6 cm (7. tábla 5). 7. Belül szürke, kívül világosbarna színű profilált fenék- és oldaltöredék, külső oldalán mély seprűzéssel, fá.: 10 cm, ma.: 7,9 cm (7. tábla 7). 8. Ezeken kívül 17 db szürke, szürkésbarna színű, durva kidolgozású oldaltöredék. 9. Állatcsont. A 2010 tavaszán végzett terepbejáráson került elő egy belsődíszes talpas tál töredéke: Sötétszürke-barna színű, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított belsődíszes talpas tál lekerekített peremtöredéke. Belső oldalán a díszítést bekarcolással és beszurkálással alakították ki: pereme alatt egy beszurkált és egy bekarcolt vonal fut körbe, ebből pedig beszurkált vonalak futnak le, 3,6 × 2,1 cm (7. tábla 8).

A 4. és a 6. számú töredékek talán egy edényből származnak.

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

1. 3.

4. 5.

5. tábla: 1–7: 52. objektum; 8–9: 54. objektum

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

6. tábla: 1–2: 54. objektum

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

5. 6.

8. 7.

7. tábla: 1–7: 69. objektum; 8: szórvány

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A lelőhely és a leletanyag értékelése Dabas 84. lelőhelyen összesen 9 objektumból kerültek elő biztosan a Makó-Kosihy-Čaka-kultúrába sorolható leletek (1. tábla 2–6, 2. tábla). Valamennyi objektum tároló és/vagy hulladékgödör lehetett: kerek, ovális vagy négyzetes alakúak voltak, betöltésük többnyire homogén volt, betöltésükben öt esetben is meg tudtunk figyelni rétegződést a bontás során. Épületre utaló nyomot – objektumot, tapasztást, paticsot – nem sikerült találnunk. Az gödrök három csoportban jelentkeztek a feltárt területen (1. tábla 2). Az északi és középső csoport között nagyjából 25 méter volt a távolság. Ezektől délkeletre, nagyjából 70 méterre került elő további 3 makói gödör. Úgy tűnik, hogy az egykori településnek csak egy részét sikerült feltárnunk, az minden bizonnyal nagyobb kiterjedésű lehetett. A telepet a Tóth Katalin által „intenzívnek” leírt típusba sorolhatjuk, amelyekre a laza, hosszan elnyúló településszerkezet jellemző, a gödrök kisebb-nagyobb csoportokban kerülnek elő.6 Az objektumok közül ki kell emelnünk a 4. számú gödröt, amelyben nagyobb mennyiségű kerámiatöredék – belsődíszes talpas tálak több töredéke, fazék, korsó töredékei – mellett juh részleges váza és további juhcsontok (min. két egyed), valamint szarvasmarha, sertés csontjai és gímszarvas agancsának töredékei kerültek elő (1. tábla 3–4). Ebben az esetben felmerülhet, hogy a gödör nem szokványos hulladékgödör lehetett, hanem esetleg áldozó vagy áldozati gödör. Hasonló gödrök, ha nem is nagy számba, de ismertek a kultúra lelőhelyeiről.7 A gödrökből előkerült kerámiaanyag (3–5, 7. tábla) általános jellemzőiről elmondható, hogy a töredékek többnyire sötétszürke, szürke, szürkésbarna színűek, de előfordulnak világosbarna, valamint kívül világosbarna, belül szürke darabok is. Gyakoriak a foltosra égett példányok. Anyagukat homokkal és kerámiazúzalékkal soványították, közepesen égettek. A töredékek többsége durva kidolgozású házi kerámia, de előfordulnak a jobb minőségű, simított, ritkábban fényezett darabok is. Az anyagban a Makó-Kosihy-Čaka-kultúra néhány jellegzetes típusát lehet felismerni. Ezek közül ki kell emelnünk a kultúra jellegzetes leleteinek számító belső díszes talpas tálakat,8 amelyeknek 12, 6 7 8 9 10 11 12 13

többnyire kisebb töredéke került elő Dabason (3. tábla 1–4, 4. tábla 10–11, 5. tábla 1–4, 8, 7. tábla 8). A talprészt csak egy esetben lehet megfigyelni, a 4. számú gödörből egy kerek, üreges csőtalpú tál töredéke került elő (3. tábla 1). A díszítést vizsgálva megtalálhatók a leletek között a csak belül (3. tábla 1–2, 4. tábla 10–11), valamint a külső és belső oldalukon is (3. tábla 3–4) díszített töredékek. Ez utóbbiakkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a külső és belső oldalukon díszített darabok mind kisebb töredékek, külső oldaluk díszítése minden esetben csak a perem alatt körbefutó, párhuzamosan bekarcolt vonalakból áll. Így ezeket a példányokat nem hozzuk összefüggésbe a Kulcsár Gabriella által korai makói időszakra datált, vučedoli hagyományt tükröző darabjaival.9 A tálak díszítését főleg karcolással alakították ki, de néhány darabon a beszurkálás is megfigyelhető (4. tábla 10, 7. tábla 8). A díszítésben többször megfigyelhető inkrusztráció nyoma. A díszítőminták közül a legtöbb tálon a háromszögekből kialakított csillagmotívum jelenik meg legtöbbször sraffozott rombuszokkal (3. tábla 1–2, 4. tábla 11) vagy háromszögekkel (5. tábla 8). Ez a motívum a kerek, üreges csőtalppal együtt általános, a kultúra teljes elterjedési területén megtalálható.10 Egy töredék díszítése szintén csillagmotívum lehetett, de azon belül a háromszögeket karcolt és beszurkált vonalak, ezek között pedig karcolt és beszurkált négyzetek és farkasfog-minta tölti ki (4. tábla 11). A belsődíszes talpas tálakon kívül csak néhány, a kora bronzkorra jellemző típus azonosítható, főleg fazekak (3. tábla 6–8, 5. tábla 5, 9, 7. tábla 1, 3),11 és füles fazekak (3. tábla 9),12 korsók (3. tábla 10, 4. tábla 1), tárolóedények (5. tábla 6–7). Több oldaltöredéken megjelenik a szabályosabb (3. tábla 5) vagy a durva, szabálytalan kivitelezésű seprőzés (3. tábla 6, 4. tábla 6–9, 7. tábla 2, 4–7) vagy az edényfelület ráfröcskölt bevonattal való durvítása (5. tábla 7). Feltűnő, hogy a leletanyagból szinte teljesen hiányoznak a kultúra karakterisztikus típusának számító tálak,13 csak néhány kisebb peremtöredék került elő tálakból. A kerámialeleteken túl az 54. gödörből előkerült két agyagnehezék töredéke (6. tábla). Mindkettő a kúpos tetejű, kerek átmetszetű, felül átfúrt típushoz tartozhat, amely az egész őskor folyamán

Kulcsár 2009: 66–67; Tóth 2001, 131; Tóth 2004. Kulcsár 2009: 58–59. Kulcsár 1999: Kulcsár 2009, 121–141. Kulcsár 2009: 138–139. Kulcsár 2009: 129–131. Csányi 1996, 54, XV–XVI. t.; Kulcsár 2009, 151–154. Kulcsár 2009, 144–150. Kulcsár 2009, 105–121.

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

2. 1.

8. tábla: 1: Vecsés 56. lelőhely földrajzi elhelyezkedése; 2: 1. objektum (3–4: kerámiatöredékek, 2: állatcsont); 3: 5. objektum; 4: 2. objektum; 5: 4. objektum; 6: 14. objektum; 7: 18. objektum

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

6. 5.

9. tábla: 1: 19. objektum; 2: 22. objektum; 3: 23. objektum; 4: 24. objektum; 5: 25. objektum; 6: 32. objektum

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

1. 2.

9. 10.

10. tábla: 1–10: 1. objektum

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

általánosan elterjedt, a Makó-Kosihy-Čaka-kultúrából is több példányukat ismerjük.14 A 4., a 28. és az 54. gödörből származik egy-egy csonteszköz, gímszarvas agancsából és szarvasmarhák csontjából alakították ki őket. Valószínűleg árként funkcionáltak. A 4. és a 43. gödrökből összesen 3 db őrlőkő töredéke is előkerült. Az őrlőkövek szintén előkerülnek a makói telepeken.15

ma.: 5 cm (10. tábla 5). 6. Szürke, vörösesbarna foltos, homokkal és apró kaviccsal soványított, ívelt nyakú edény (fazék?) kihajló, lekerekített, benyomkodásokkal tagolt peremtöredéke, pá.: 23 cm, ma.: 5,4 cm (10. tábla 6). 7. Szürke, vörösesbarna foltos, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított, ívelt nyakú amfora kihajló, lekerekített peremtöredéke. Vállvonalát finom besimítás hangsúlyozza, pá.: 26 cm, ma.: 7,3 cm (10. tábla 7). 8. Sötétszürke, vörösesbarna foltos, homokkal és Vecsés 56. lelőhely (Ferihegy-dűlő) kerámiazúzalékkal soványított, ívelt nyakú fazék kihajló, lekerekített peremtöredéke. Vállvonalát A lelőhely és a feltárás finom besimítás hangsúlyozza, pá.: 21 cm, ma.: A lelőhely Vecsés belterületétől északkeletre, a 7,7 cm (10. tábla 8). 9. Sötétszürke-vörösesbarna, Liszt Ferenc Repülőtér 2. számú kifutópályájának homokkal és aprókaviccsal soványított, ívelt oldéli sarkánál található egy északkelet-délnyugati dalú edény oldaltöredéke szalagfül csonkjaival, irányú homokdombon (8. tábla 1). 1997-ben te- 12,8 × 7,7 cm, a fül sz.: 3,2 cm (10. tábla 9). 10. Sörepbejárás során került elő, majd 1998-ban egy tétszürke-világosbarna színű, homokkal és apró csatorna és víztározó építését megelőzően Din�- kaviccsal soványított tárolóedény oldaltöredéke nyés István végzett itt mentő feltárást.16 Ennek ívelt szalagfüllel, 4,5 × 3,9 cm, a fül sz.: 2,3 cm során 2100 m2-es területen összesen 38 objektum (10. tábla 10). 11. Ezeken kívül előkerült még 1 került elő, szarmata sírok, valamint őskori gödrök, db szalagfül töredéke, 1 db kihajló, lekerekített árkok. Ez utóbbiak közül 14 gödör tartalmazott peremtöredék, 64 db oldaltöredék, 1 fenéktörebiztosan kora bronzkori leletanyagot (8. tábla dék, valamennyi sötétszürke-szürkésbarna, néhol 2–7, 9. tábla). foltos, homokkal és apró kaviccsal soványított. 11. Állatcsont. 12. Patics. A kora bronzkori objektumok és leletanyaguk17 2. objektum: szabálytalan alakú, egyenetlen aljú, 1. objektum: lekerekített sarkú téglalap alakú sekély gödör, h.: 202 cm, sz.: 155 cm, m.: 9 cm gödör, oldala és alja is enyhén ívelt, betöltése (8. tábla 4). homogén sötétszürke-fekete humusz, h.: 129 cm. Leletek (egy kupacban): 1. Sötétszürke, vörösessz.: 95 cm, m.: 31 cm (8. tábla 2). barna foltos, homokkal és apró kaviccsal sováLeletek: 1. Szürke színű, homokkal és apró ka- nyított amfora perem- és oldaltöredéke. Pereme viccsal soványított, ívelt nyakú edény (fazék?) kihajló, lekerekített, nyaka ívelt, lapos szalagfüllel kihajló, elvékonyodó peremtöredéke, pá.: 21 cm, a pereme alól indul és a vállvonalára támaszkodik, ma.: 6 cm (10. tábla 1). 2. Sötétszürke színű, ho- teste gömbölyded, pá.: 23 cm, ma.: 14,5 cm, a fül mokkal és apró kaviccsal soványított, ívelt nyakú, sz.: 2,9 cm (11. tábla 1). 2. Sötétszürke, vörösesöblös testű edény (amfora?) kihajló, lekerekített barna foltos, homokkal és kaviccsal soványított peremtöredéke, pá.: 35 cm, ma.: 7 cm (10. tábla edény egyenesre levágott fenéktöredéke, fá.: 2). 3. Sötétszürke-szürke, világosbarna foltos, ho- 11 cm, ma.: 4,1 cm (11. tábla 2). 3. Ezeken kívül mokkal és apró kaviccsal soványított, ívelt nyakú előkerült még 20 db oldaltöredék, 2 db fenékedény (fazék?) kihajló, lekerekített peremtöredé- töredék. Valamennyi sötétszürke, szürkésbarna ke, pá.: 28 cm, ma.: 7,2 cm (10. tábla 3). 4. Sötét- színű, homokkal és apró kaviccsal soványított. szürke-szürke, világosbarna foltos, homokkal és Valószínűleg egy edény töredékei. apró kaviccsal soványított, ívelt nyakú edény (fazék?) kihajló, lekerekített peremtöredéke, pá.: 31 4. objektum: ovális alakú, ívelt oldalú és ívelt aljú cm, ma.: 5,5 cm (10. tábla 4). 5. Sötétszürke-szür- gödör. Betöltése homogén világosszürke, h.: 142 ke, világosbarna foltos, homokkal és apró ka- cm, sz.: 97 cm, m.: 16 cm (8. tábla 5). viccsal soványított, ívelt nyakú edény (amfora?) Leletek: 1. Szürkésbarna színű, homokkal és apró kihajló, lekerekített peremtöredéke, pá.: 37 cm, kaviccsal soványított oldaltöredék. 14 15 16 17

Kulcsár 2009, 164. Kulcsár 2009, 166. Dinnyés 2001. Ezúton is köszönöm Dinnyés Istvánnak, hogy a kora bronzkori leletanyagot számomra publikálásra átadta. A leletek a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti gyűjteményében találhatók, 2014.4.1.1.–2014.4.30. 3. leltári számokon.

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

5. 6.

10. 8.

11. tábla: 1–2: 2. objektum; 3–5: 5. objektum; 6: 20. objektum; 7: 18. objektum; 8: 21. objektum; 9–10: 22. objektum

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

5. objektum: valószínűleg kerek, ívelt oldalú, ívelt aljú gödör. Betöltése rétegzett: felül feketés szürke, hamuval kevert humusz, alul sötétbarna humusz, átm.: 157 cm, m.: 50 cm (8. tábla 3). Csak részben lett kibontva, kb. 1/3-a a szelvényfal alá húzódott. Leletek: 1. Sötétszürke-szürke-világosbarna színű, homokkal és apró kaviccsal soványított fazék kihajló, lekerekített peremtöredéke, pá.: 15 cm, ma.: 4,5 cm (11. tábla 3). 2. Szürke színű, homokkal és apró kaviccsal soványított edény kihajló, lekerekített peremtöredéke. Vállvonala besimítással hangsúlyozott, pá.: 18 cm, ma.: 2,8 cm (11. tábla 5). 3. Világosbarna-sötétszürke színű, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított nagyméretű, vastagabb falú tárolóedény oldaltöredéke ívelt, lapos szalagfüllel, 6,1 × 5,6 cm, a fül sz.: 3,4 cm (11. tábla 4). 4. Ezeken kívül előkerült még 13 db sötétszürke-szürke színű, homokkal és apró kaviccsal soványított oldaltöredék. 5. Állatcsont. 14. objektum: lekerekített sarkú téglalap alakú, rézsűs oldalú, egyenetlen aljú gödör. Betöltése homogén, fekete humusz, h.: 137 cm, sz.: 130 cm, m.: 25 cm (8. tábla 6). Leletek: 1. 7 db sötétszürke és világosbarna színű, homokkal és apró kaviccsal soványított oldaltöredék és egy fenéktöredék. 2. Állatcsont. 18. objektum: nagyméretű, kerek, rézsűs oldalú, egyenes aljú gödör. Betöltése fekete-sötétszürke humusz hamuval keverve, átm.: 262 cm, m.: 53 cm (8. tábla 7). Leletek: 1. Szürke színű, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított edény kihajló, lekerekített perem- és oldaltöredéke. Nyaka simított, öblösödő válla durvított felületű, pá.: 40 cm, ma.: 7,6 cm (11. tábla 7). 2. Ezen kívül előkerült még 1 szürke, homokkal soványított szalagfül töredéke és 7 db sötétszürke-szürke színű, homokkal és apró kaviccsal soványított oldaltöredék. 3. Állatcsont. 19. objektum: ovális alakú, alsó részén öblösödő, ívelt aljú gödör, h.: 76 cm, sz.: 68 cm, m.: 84 cm (9. tábla 1). Leletek: 1. Szürke, homokkal és apró kaviccsal soványított oldaltöredék.

Leletek: 1. Sötétszürke színű, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított edény erősen kihajló, lekerekített perem- és oldaltöredéke. Vállvonala besimítással hangsúlyozott, pá.: 14 cm, ma.: 4,8 cm (11. tábla 6). 2. Ezen kívül előkerült még 23 db oldal-, 2 db kihajló, lekerekített perem-, 1 db fenéktöredék. Valamennyi töredék szürke-szürkésbarna színű, néhol barna foltokkal, homokkal és apró kaviccsal soványított. 3. 1 db megmunkálatlan kagylóhéj (Unio crassus). 4. Állatcsont. 21. objektum: szarmata sír.18 A sír betöltéséből néhány kora bronzkori kerámiatöredék is előkerült, közte egy szürke, világosbarna foltos, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított, ívelt nyakú edény lekerekített perem- és oldaltöredéke, pá.: 24 cm, ma.: 6,8 cm (11. tábla 8). 22. objektum: enyhén ovális alakú, egyenes-enyhén ívelt oldalú, egyenes aljú gödör. Betöltése fekete humusz, hamus rétegekkel keverve, h.: 175 cm, sz.: 167 cm, m.: 96 cm (9. tábla 2). Vágta a 21. számú szarmata sír. Leletek: 1. Sötétszürke-világosszürke színű, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított, ívelt oldalú, kívül seprőzött edény oldaltöredéke, 7,1 × 5,2 cm (11. tábla 9). 2. Világosszürke-szürke színű, homokkal és apró kaviccsal soványított, öblösödő hasú edény (tál?) elvékonyodó peremtöredéke, ma.: 3,6 cm (11. tábla 10). 3. Ezen kívül előkerült még egy kihajló, lekerekített peremtöredék és 9 db oldaltöredék. Valamennyi töredék sötétszürke-szürke színű, homokkal és apró kaviccsal soványított. 5. Állatcsont. 23. objektum: kerek, egyenes oldalú, egyenes aljú gödör, átm.: 144 cm, m.: 62 cm (9. tábla 3). Leletek: 1. 2 db szürkésbarna színű, homokkal és apró kaviccsal soványított oldaltöredék. 2. Állatcsont. 24. objektum: kerek, enyhén méhkasos oldalú, egyenes aljú gödör. Betöltése homogén fekete humusz, átm.: 122 cm, m.: 95 cm (9. tábla 4). Leletek: 1. 2 db szürkésbarna színű, homokkal és apró kaviccsal soványított oldaltöredék.

25. objektum: ovális, méhkasos oldalú, egyenes 20. objektum: négyzetes alakú, rézsűs oldalú, aljú gödör. Betöltése homogén fekete humusz, h.: egyenes aljú gödör, h.: 275 cm, sz.: 230 cm, m.: 193 cm, sz.: 174 cm, m.: 69 cm (9. tábla 5). 80 cm. Leletek: 1. Szürke színű, homokkal és apró kavic�csal soványított peremtöredék és egy hasonló oldaltöredék. 2. Állatcsont. 18

Dinnyés 2001.

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

32. objektum: ovális alakú, rézsűs oldalú, egyenes lott el a további nyolc gödör között. aljú gödör. Betöltése homogén fekete humusz, h.: A meghatározott fajok a következők: 113 cm, sz.: 92 cm, m.: 24 cm (9. tábla 6). • szarvasmarha (Bos taurus): 47,42 % (129 db); Leletek: 1. Egy fültöredék és 5 db oldaltöredék. • juh (Ovis aries): 43,75 % (119 db); Valamennyi töredék szürke-sötétszürke színű, • sertés (Sus domesticus): 6,61 % (18 db); homokkal és apró kaviccsal soványított. • kutya (Canis familiaris): 0,36 % (1 db); • gímszarvas (Cervus elaphus): 1,47 % (4 db); A lelőhely és a leletanyag értékelése • mezei nyúl (Lepus europeaus): 0,36 % (1 db). A lelőhelyen összesen 14 objektumból kerültek Vecsés 56. lelőhelyen 14 makói objektum közül elő biztosan a Makó-Kosihy-Čaka-kultúrába sorol- nyolc tartalmazott állatcsontokat, összesen ható leletek (8. tábla 2–6, 9. tábla). Valamennyi 124 db, többségében erősen töredezett, rossz objektum tároló és/vagy hulladékgödör lehe- megtartású töredéket. A meghatározott fajok tett: kerek, ovális vagy négyzetes alakúak vol- a következők: tak, betöltésük többnyire homogén volt, csak • szarvasmarha (Bos taurus): 47,58 % (59 db); két esetben tudtak rétegződést megfigyelni a • juh vagy kecske Caprinae (Ovis a./Capra h.): bontás során. Az gödrök – az ásató leírása szerint 31 db; – nagyjából egyenletesen jelentkeztek a feltárt • juh (Ovis aries): 6 db; területen. Az egykori település valószínűsíthe• kecske (Capra hircus): 1 db; tően túlnyúlik a feltárt terület határán, nagyobb • együtt: 30,65% (38 db); kiterjedésű lehetett. A telepet – a dabasihoz ha• sertés: (Sus domesticus): 7,26 % (9 db); sonlóan – a Tóth Katalin által „intenzívnek” leírt • ló (Equus caballus): 0,81 % (1 db); típusba sorolhatjuk.19 Épületre utaló nyom nem • kutya (Canis familiaris): 5,65 % (7 db); került elő, csak egyetlen gödörben (1. objektum) • gímszarvas (Cervus elaphus): 6,45% (8 db); találtak apró paticstöredékeket. • vaddisznó (Sus crofa): 1,61 % (2 db). A gödrökből előkerült kerámiaanyag nem túl nagy Nyerges Éva Ágnes vizsgálatai azt is megállapítotmennyiségű és nem is karakterisztikus (10–11. ták, hogy az elkülöníthető fajok mindegyikének tábla). Viszont egységes, a megfigyelhető típuso- – a vázrendszerük természetes anatómiai rendjékat és megmunkálásukat tekintve is házi kerámia. nek arányaitól eltérően – főként a húsban gazdag Általános jellemzői: sötétszürke, szürke, szürkés- testrészeiből származó csontjainak töredékei barna szín, néha foltosak, anyagukat homokkal és szerepelnek a leletanyagban. Az egyik gödörapró kaviccsal soványították, közepesen égettek. ből (14. objektum: 8. tábla 6) egy szarvasmarha A töredékekből csak néhány, a kora bronzkorra bal mellső lábának húsosabb részéhez tartozó, jellemző típus azonosítható, főleg nagyméretű nagyobb összefüggő darabban, még az ízületárolóedények (10. tábla 9–10), fazekak (10. táb- tek által összekötött állapotban eltemetődött la 1, 3–6, 11. tábla 3, 8)20 és amforák (10. tábla 2, maradványai is előkerültek. A csontvázrészek e 11. tábla 1, 7).21 Egy kisebb töredék talán tálból természetellenes arányú eloszlását az állatoknak származik (11. tábla 10). Néhány oldaltöredéken a vizsgált területre darabokban történő bekerülémegjelenik a durva, szabálytalan kivitelezésű sének, vagyis az adott területtől távolabbi/távoli seprőzés (11. tábla 9). levágásának jeleként szokás értelmezni. A dabasi és a vecsési lelőhely archaeozoológiai Állatcsontok anyaga ugyan elég csekély mennyiségű, de így is hasonlóságot mutat a Makó-Kosihy-Čaka-kultúra Dabas 84. lelőhely összes makói objektumából más lelőhelyeiről – pl. Balatonkenese-Kapuvári kerültek elő – a 4. objektumban találtakon kívül utca 7.,22 Csongrád-Sertéstelep,23 Kompolt-Kisjórészt töredékes – állatcsontok, összesen 272 tér,24 Mosonszentmiklós-Gyepföldek,25 Tiszadb. Az állatcsont 33,8 %-át (92 db) a 4. gödörben lúc-Sarkad,26 Üllő 5. lh.27 – korábban megismert találtuk, míg a többi nagyjából egyenletesen osz- anyagokkal. Az egyes közösségek gazdálkodásá19 20 21 22 23 24 25 26 27

Kulcsár 2009: 66–67; Tóth 2001: 131; Tóth 2004. Csányi 1996: 54, XV–XVI. t.; Kulcsár 2009: 141–154 Kulcsár 2009: 154–163. Patay 2002: 45. Vörös 2001; Tóth 2001: 129–130. Bartosiewicz 1999: 280–281, 297, 1. táblázat. Kőrösi 2001. Szatmári 1999: 60, 3. lábjegyzet. Kőrösi 2005.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

ban főként – a földrajzi és ökológiai adottságok által befolyásolt változó mértékben – a szarvasmarha, a juh és a sertés tartása lehetett a hangsúlyos.28 A vadászat szerepének elenyésző voltát makói közösségek létfenntartásában a dabasi és a vecsési adatok is alátámasztják.29 Topográfia és összefoglalás Budapest területéről, valamint környékének a topográfiai munkálatok által vizsgált részeiről (volt budai, szentendrei, váci és szobi járások) viszonylag sok kora bronzkori lelőhelyet ismerünk.30 A Budapesttől délkeletre eső terület, a Pesti-síkság ezzel szemben sokáig fehér folt volt a kora bronzkor kutatásában.31 Különösen igaz ez a Pesti-síkság délkeleti részére, Dabas környékére.32 Korábban csak néhány szórványos leletről volt tudomásunk a mai Budapest keleti, délkeleti területéről. A Makó-Kosihy-Čaka-kultúra leleteit a XIV. ker. Péceli útról,33 a Szentmihályi útról34 és a XVII. ker. Rákoskeresztúrról35 ismertük. Az utóbbi két évtizedben zajlott nagyobb felületű feltárások során több kora bronzkori lelőhely is előkerült ebben a régióban: az M0 autópálya délkeleti szektorának építését megelőző ásatások során Vecsés 54. Vecsés 83.,36 és Üllő 5. lelőhelyeken,37 Budapest XVII., Rákoscsaba, Péceli úton38 tártak fel makói telepeket. 1997-ben és 1998-ban Vecsés határában végzett terepbejárás során két további kora bronzkori lelőhelyet is lokalizáltak.39 Legújabban, 2016 őszén az M4 autópálya építését megelőző feltárások során Monor-Berek lelőhelyen került

28 29 30 31 32 33

34 35 36 37 38 39

40 41 42 43 44 45 46

elő legalább 20 gödör nagy mennyiségű makói kerámiaanyaggal, állatcsonttal.40 Ettől a lelőhelytől északra, kb. 200 méterre 2017 tavaszán Péteri 4. lelőhelyen egy további, makói leleteket tartalmazó gödröt is feltártak.41 Így minden bizonnyal egy nagy kiterjedésű, intenzív makói településsel számolhatunk a területen. Az utóbbi évek ásatásai során előkerült lelőhelyek és leletek alapján a Pesti-síkság északi részén a kora bronzkorban intenzív betelepültséggel kell számolnunk. A Makó-Kosihy-Čaka-kultúra népessége a kora bronzkor I. időszakában megtelepedik itt, erre az időszakra datálhatók Budapest XVII., Rákoscsaba, Péceli út,42 valamint a tömör kereszttalpas táltöredéket is tartalmazó Vecsés 83. lelőhelyek.43 Leletanyaga és 14C adatai alapján Üllő 5. lelőhelyen hosszabb idejű megtelepedéssel számolhatunk, a telep élete a kora bronzkor II.a időszakba is áthúzódhat.44 A megtalált és feltárt lelőhelyek viszonylag sűrűn, a jelenlegi adatok szerint néhány kilométerenként követik egymást. Az viszont kérdéses, hogy az egyes – egymáshoz viszonylag közel eső – lelőhelyek kora bronzkori objektumai egy nagyobb kiterjedésű vagy több kisebb településhez tartozhattak-e. Hasonló a helyzet több más, szintén jól kutatott régióban, így pl. Biatorbágy tágabb körzetében,45 Cegléd és Abony térségében.46 Dabas környékéről viszont a most ismertetett 84. számú lelőhelyen kívül egyelőre nem ismerünk makói lelőhelyeket. Az elkövetkező évek kutatásai, a már feltárt leletanyagok feldolgozása és közzé tétele, valamint az újabb ásatások tovább finomíthatják vagy módosíthatják ezt a képet.47

Kulcsár 2009: 67–69; Gál–Kulcsár 2012. Kulcsár 2009: fig. 9. MRT 7; MRT 9; Kalicz-Schreiber 1994: Abb. 14; Kalicz-Schreiber 2001: 164–165, Abb. 1–2; Kulcsár 2009: 35–38, fig. 4. Kulcsár 2009: 35. Kulcsár 2009: fig 4. Kalicz 1968: 80, Taf. III. 3; MRT 7; MRT 9; Kalicz-Schreiber 1994: Abb. 14; Kalicz-Schreiber 2001: 164–165, Abb. 1–2; Kulcsár 2009: 35–38; Schreiber 1972: 152; Kalicz-Schreiber 1994: Abb. 14, 10. Tompa 1945: 15, 1. k. 6; Schreiber 1972: 152, 1. k. 1; Kalicz-Schreiber 1991: 13, 18. k. 2; Kalicz-Schreiber 1994: Abb. 14, 12. Schreiber 1972: 152; Kalicz-Schreiber 1994: Abb. 14, 11 Patay 2018. Kővári–Patay 2005. Korom 2009. Vecsés 41. és 49. lelőhelyek: „Vecsés régészeti topográfiája”, Kossuth Múzeum, Cegléd Adattár. Mindkét lelőhelyről kis mennyiségű, de kétség kívül kora bronzkori (Makó-kultúra?) kerámiatöredékek kerültek elő. Farkas Zoltán szíves szóbeli közlése, amelyet ezúton is köszönök. Bózsa Anikó szíves szóbeli közlése, amelyet ezúton is köszönök. Korom 2009. Patay 2018; Kulcsár 2009: 137–139, fig. 28, 11. Kővári–Patay 2005; Kulcsár–Szeverényi 2013: 74. Kulcsár 2009: 37–38, fig. 4. Kulcsár 2009: 37, fig. 4. 2017 nyarán a szerző tárt fel Cegléd északkeleti határában, a 4/28. lelőhelyen egy további makói gödröt. A térképeket Érdi Benedek és Szőcs Péter, az objektumrajzokat Jakucs János, a tárgyrajzokat Szuromi Mónika készítette, munkájukat ezúton is köszönöm.

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

Hivatkozott irodalom Bartosiewicz 1999

Korom 2009

Bartosiewicz László: A lelőhely állatcsontanyaga (archeozoológia). In: Petercsák Tivadar – Szabó J. József (szerk.): Kompolt-Kistér. Újkőkori, bronzkori, szarmata és avar lelőhely leletmentő ásatása az M3-as autópálya nyomvonalán. (Heves Megyei Régészeti Közlemények.) Eger: Heves Megyei Múzeumi Szervezet, 1999, 279–338.

Korom Anita: Kora bronzkori település és kora vaskori temetkezés. Budapest, XVII. ker., Rákoscsaba, Péceli út (M0 BP06 lelőhely). In: Endrődi Anna – Szilas Gábor (szerk.): Budapest peremén. A Budapesti Történeti Múzeum régészeti kutatásai az M0 autóút nyomvonalán (Keleti szektor, 2004–2006). Budapest: Budapesti Történeti Múzeum, 2009, o. n.

Csányi 1996

Kőrösi 2005

Csányi Marietta: Újabb adat kelet-magyarországi kora bronzkorunkhoz. (Teleprészlet Tiszakürt határában). In: Tisicum: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyvei 9 (1996), 45–75.

Kőrösi Andrea: The Animal Bones from the Early Bronze Age Site at Üllő. In: Communicationes Archaeologicae Hungariae (2005), 138–142.

Dinnyés 2001

Kővári Klára – Patay Róbert: A Settlement of the Makó Culture at Üllő. New Evidence for Early Bronze Age Metalworking. Communicationes Archaeologicae Hungariae (2005), 83–137.

Dinnyés István: Vecsés 56. lelőhely (Ferihegy-dűlő) szarmata sírjai. In: Kisfaludi Júlia (szerk.): Régészeti Kutatások Magyarországon. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum, 1998 (2001), 77–85.

Gál–Kulcsár 2012 Gál Erika – Kulcsár Gabriella: Változások a bronzkor kezdetén. A dél-dunántúli gazdálkodás jellege az állatcsontleletek alapján. In: Kreiter Attila – Pető Ákos – Tugya Beáta (szerk.): Környezet – ember – kultúra: Az alkalmazott természettudományok és a régészet párbeszéde. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ, 2012, 207–214.

Kulcsár 2009 Kulcsár Gabriella: The Beginnings of the Bronze Age in the Carpatian Basin. (Varia Archaeologica Hungarica 23.) Budapest: Archaeolingua, 2009.

Kulcsár–Szeverényi 2013

Kalicz Nándor: Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn. (Archaeologica Hungarica 45.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1968.

Kulcsár Gabriella – Szeverényi Vajk: Transition to the Bronze Age: Issues of Continuity and Discontinuity in the First Half of the Third Millenium BC in the Carpathian Basin. In: Heyd, Volker – Kulcsár Gabriella – Szeverényi Vajk (eds.): Transitions to the Bronze Age. Interregional Interaction and Socio-Cultural Change in the Third Millenium BC Carpatian Basin and Neighbouring Regions. Budapest: Archaeolingua 2013, 67–92.

K alicz-Schreiber 1994

MRT 7

Kalicz-Schreiber, Rózsa: Siedlungsfunde und ein Brandgrab der Frühbronzezeitlichen Makó-Kultur in Budapest. In: Zalai Múzeum 5 (1994) 39–59.

Dinnyés István et al. (szerk.): Pest megye régészeti topográfiája. A budai és a szentendrei járás. (Magyarország régészeti topográfiája 7.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1986.

K alicz-Schreiber 2001

MRT 9

Kalicz-Schreiber Rózsa: Veränderungen der Besiedlungsdichte in der Umgebung von Budapest während des 3. Jahrtausends v. Chr. Changes in settlement density in the Budapest area during the 3rd millenium BC. In: Lippert, Andreas et al. (Hrsg.): Mensch und Umwelt während des Neolithikums und der Frühbronzezeit in Mitteleuropa. Ergebnisse interdisziplinärer Zusammenarbeit zwischen Archäologie, Klimatologie, Biologie und Medizin. People and their Environment during the Neolithic and Early Bronze Age in Central Europe. Results of interdisciplinary coorperation between archaeology, climatology, biology and medicine. (Internationale Archäologie 2.) Rahden/Westf.: M. Leidorf, 2001, 165–170.

Dinnyés István et al. (szerk.): Pest megye régészeti topográfiája. A váci és a szobi járás. (Magyarország régészeti topográfiája 9.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1993.

K alicz 1968

Kővári–Patay 2005

Patay 2018 Patay Róbert: Újabb adatok a dél-pesti síkság kora bronzkori topográfiájához és kronológiájához. Kora bronzkori lelőhelyek az M0-s autópálya délkeleti szektorában végzett feltárásokon. Kézirat, 2018.

Schreiber 1972 Schreiber Rózsa: A korabronzkor problémái Budapesten. In: Archaeológiai Értesítő 99 (1972), 151–166.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Szatmári 1999 Szatmári Ildikó: Beiträge zur frühbronzezeitlichen Geschichte von Nordostungarn. Siedlungsspuren der Makó- und Nyírség-Kultur in Tiszalúc-Sarkad (Kom. Borsod-Abaúj-Zemplén). In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 41 (1999), 59–99.

Tompa 1945 Tompa Ferenc: Adatok Budapest őskorához II. In: Budapest Régiségei 14 (1945), 7–28.

Tóth 2001 Tóth Katalin: Kora bronzkori településrészlet Csongrád határában. Ein frühbronzezeitliches Siedlungsdetail in der Gemarkung von Csongrád. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7 (2001), 115–160.

Tóth 2004 Tóth Katalin: A Makó-Kosihy-Čaka-kultúra településeiről. In: Dani János – Hajdú Zsigmond – Nagy Emese Gyöngyvér (szerk.): MΩMO∑ Őskoros Kutatók II. Összejövetelének konferenciakötete. Debrecen: Déri Múzeum, 2004, 79–92.

Vörös 2001 Vörös István: Csongrád-Sertéstelep bronzkori állatcsontleletei. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7 (2001), 161–175.

PATAY RÓBERT

ÚJABB KORA BRONZKORI LELŐHELYEK PEST MEGYE DÉLKELETI RÉSZÉN

Patay Róbert

Róbert Patay

Újabb kora bronzkori lelőhelyek Pest megye délkeleti részén

Further Early Bronze Age Sites in the Southeastern Part of Pest County

Pest megye délkeleti része, a Budapesttől délkeletre eső, úgynevezett Pesti-síkság területéről hosszú ideig alig ismertünk kora bronzkori településeket. Az utóbbi évtizedek kutatásai (terepbejárások, leletmentések, nagy felületű megelőző feltárások) során azonban számos lelőhely került feltárásra. A tanulmány ezek közül ismertet két kisebb kora bronzkori, a Makó-Kosihy-Čaka-kultúrába sorolható települést és azok leletanyagát. Dabas 84. lelőhelyen 9, Vecsés 56. lelőhelyen pedig 14 gödör tartalmazott makói leletanyagot. Egy kivételével valamennyi objektum hulladékgödör lehetett. Dabas 84. lelőhely 4. számú gödréből viszont nagyobb mennyiségű kerámiatöredék – belsődíszes talpas tálak több töredéke, fazék, korsó töredékei – mellett juh részleges váza és további juhcsontok (minimum 2 egyed), valamint szarvasmarha, sertés csontjai és gímszarvas agancsának töredékei kerültek elő. Ebben az esetben felmerülhet, hogy a gödör nem szokványos hulladékgödör lehetett, hanem esetleg áldozó vagy áldozati gödör. A két lelőhely nem túl nagy mennyiségű leletanyaga a makói kultúra általános típusai (belsődíszes talpas tálak, korsók, fazekak, amforák) fordulnak elő. Az előkerült állatcsont anyag szintén hasonlóságot mutat a Makó-Kosihy-Čaka-kultúra más lelőhelyeiről korábban megismert anyagokkal: a szarvasmarha, a juh és a sertés tartása lehetett a hangsúlyos. A vadászat szerepének elenyésző voltát makói közösségek létfenntartásában a dabasi és a vecsési adatok is alátámasztják.

For a long time, hardly any settlements were known from the Early Bronze Age in the southeastern part of Pest County, situated southeast of Budapest, called the Pest Plain. During research of the recent decades (field visits, rescuing finds, large-scale preceding excavations) numerous settlements have been found. The essay presents two smaller settlements from the Early Bronze Age, belonging to the Makó-Kosihy-Čaka culture and their finds. In the Dabas 84th site there were 9, and in the Vecsés 56th site there were 14 pits containing finds from Makó. With one exception, all of them seemed to be refuse pits. In the 4th pit of the Dabas 84th site, apart from a large quantity of pottery fragments – fragments of pedestalled bowls with inside decoration, fragments of pots, jugs –, sheep’s partial skeleton and further sheep bones (at least two entities), and bones of cattle and swine, and fragments of deer antlers were found. In this case it is possible that the pit was not a usual refuse pit but it might have been an immolator or a sacrificial pit. The not too large number of finds of the two sites shows general types of the Makó culture (pedestalled bowls with inside decoration, jugs, pots, amphorae). The excavated animal bones also show similarities with the Makó-Kosihy-Čaka culture’s finds found in other locations earlier: keeping cattle, sheep, and swine might have been the most important. Insignificance of hunting in the Makó communities’ life is supported by data from Dabas and Vecsés, as well.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

Mali Péter régész Damjanich János Múzeum malip@djm.hu

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A Dunakanyar késő bronzkoráról igen kevés publikált leletanyagunk van. Az ismeretanyagunk a Magyarország régészeti topográfiája (továbbiakban MRT) terepbejárásaiból és Szathmári Ildikó publikációjából származnak.1 A terület ismerete a halomsíros időszakban kritikus, mivel a kutatásban az Alföldön megjelenő halomsíros leletanyagokat a szlovákiai területekről a Dunakanyaron keresztül érkező hatásokkal magyarázzák, bevándorlással, vagy egyéb módon.2 Az itt következő tanulmányban bemutatott leletegyüttes ennek a hiánynak a pótlásában jelent fontos lépést. Lelőhely A Visegrád–Gizellamajortól délre talált, az erődhöz tartozó római temető feltárása során a temetőt megelőző kelta és késő bronzkori halomsíros település részlet került elő. A feltárás több szakaszban, 1988 és 1994 között zajlott, Gróh Dániel vezetésével.3 A feltárás a szelvények réteges bontásával zajlott, így a zárt kontextusok száma igen alacsony, a leletek többsége egy-egy szelvény bronzkori rétegének összesített anyaga. Emiatt az elemzés a térbeli elrendezésre és statisztikai vizsgálatokra kevéssé alkalmas, de a feltárt leletanyag tipológiai vizsgálata és kapcsolatainak, hatásainak áttekintése fontos a korszak Dunakanyarjának, valamint az Alföld és a Kisalföld kapcsolatának megismerésében. A lelőhely Visegrád és Dömös határa mellett egy mára eltűnt, egykori ér keleti partján lévő dombon található. A Duna-parttól délre, nagyjából 200 méterre fekvő terület neve Diós, amely az egykori értől keletre a hegyek lábai mentén húzódik, ennek a nyugati peremén történt a feltárás. Összesen 8 zárt kontextus van, amelyek 11 különböző számon szerepelnek a katalógusban, a különböző csomagolási címkék miatt. Ezek mellett 19 csomagolási címke alatt található a többi leletanyag. 3011 tétel került katalógusba vételre a feldolgozás során, ebből 1261 származik a már említett zárt kontextusokból, míg 1618 a réteges gyűjtésből, valamint 132 tétel egy felcímkézetlen zacskóból. Ez darabszám szerint összesen 3831 töredék. Ebből egy bronzékszer, egy agyag ékszer, egy orsógomb, 8 csiszolt kőeszköz, 10 pattintott kő, 18 töredék házfaltapasztás, 5 formázott patics töredék, 8 platni töredék, valamint 3779 kerámia töredék. 1 2 3

A lelőhely feltárása során 1988-ban három együttesből 359 tétel került elcsomagolásra: áprilisban az első zárt kontextusként egy őskori gödörből 172 darab, szeptemberben az I. szelvény déli részéről 116 tétel került elő, majd novemberben 71 töredék a régi horhos mellől. A bronzkori leletanyag nagy többsége az 1989-es szezonban lett feltárva, összesen 2200 tétel. A feltárási szezon az áprilisi őskori rétegből eltett 604 darabbal kezdődik, majd ugyanebben a hónapban egy őskori gödörből előkerült 270 töredék; halomsíros szempontból a legfontosabb ásatási hónap május volt. Az I. szelvény betöltéséből további 62 töredék került elő, a halomsíros házból 55 tétel, míg a 89/2. gödörből 167 darab. A II. szelvényben 154 darab őskori kerámia volt, a következő 107 töredék I–III. szelvény címen került elcsomagolásra. Ugyanebben a hónapban a római temetőhöz köthetően is kerültek elő halomsíros leletek, a 3. gödörből 281 darab, a 51. sír környezetéből 14 töredék. Augusztus hónapban a feltárt kelta ház környékén 450 darab halomsíros töredék látott napvilágot a rétegből, amelybe a házat ásták. Októberben újra a római temetőből érkezett néhány új őskori kerámia, 7 töredék a 137. sír betöltéséből, végül novemberben 134. sír alatti őskori objektumból további 57 darab. A következő évben, 1990. augusztusában a 90/2. gödörben 33 bronzkori töredéket találtak. Az utolsó halomsíros leletanyag az 1994-es szezon első objektumában került elő, összesen 202 töredékkel. A leletanyagban további 132 töredék is volt, amelynek a csomagolásán nem szerepelt, hogy honnan került elő.

1. tábla: 1: a lelőhely elhelyezkedése

MRT 5; MRT 7; MRT 9; valamint Szathmári 1979. Kemenczei 1968: 159–166; Mozsolics 1957; Mozsolics 1967; Bóna 1992: 36–38. Itt szeretném megköszönni Gróh Dánielnek, hogy a leletanyagot feldolgozásra átadta és Gróf Péternek, hogy hozzáférést biztosított a tárgyakhoz.

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

Dunakanyar lelőhelyei a középső és késő bronzkorban A Dunakanyar területe és bevezető területei lelőhelyeinek elhelyezkedése az MRT bejárások miatt jól ismertek, Visegrád kivételével, amely a területtel foglalkozó kötetekből kimaradt. Így vizsgálat alá vehetők a bővebb korszak településhálózatának változásai (1. tábla 2). A középső bronzkor tekintetében a Dunakanyar területén egy igen hosszú szakaszon, ahol a folyó menti síkság elkeskenyedik, nem található település. A Szobnál található, laposabb terület három lelőhelyén4 túl a bal parton Letkés (az Ipoly mentén)5 és Vác6, a jobb parton Esztergom7 és Tahitótfalu8 között nincsenek lelőhelyek. A Szobon előkerült lelőhelyek esetében is megemlítendő, hogy a Dunántúli Mészbetétes Kerámia Kultúrának (továbbiakban DMBKK) legkésőbbi szakaszába sorolhatók, és a Magyarád-kultúra, valamint a leírások és képtáblák (MRT 9: 16. tábla) alapján már esetleg korai halomsírosnak meghatározható tárgyakkal kevert anyagokról (elsődlegesen temetkezések) van szó itt. Nyugatról a DMBKK keveredve a Magyarád-kultúrával, északról a Hatvan-kultúra, a Magyarád-kultúra és a DMBKK kevert leletanyagok határolják a területet, keleten Hatvan-kultúra és Vatya-kultúra jelenik meg együtt, délről DMBKK és a Vatya-kultúra tárgyai keverednek a telepeken, temetőkben. A Szentendrei-szigeten mindhárom kultúra egyszerre van jelen, és ahogy Tahitótfalu szigeti részén a Szentpéteri-dűlő lelőhelyről DMBKK leletanyag került elő, addig a közeli Pokolcsárda temetőben Vatyaés Hatvan-sírok és kerámiák együttesen mutatkoznak.9 A Dunakanyar mint kontaktzóna már a középső bronzkorban is igen aktív volt, ahogy azt az előbb bemutatott, igen változatos, helyenként keveredve, helyenként mozaikosan megjelenő kulturális környezet is bizonyítja. Ezzel szemben viszont maga az útvonal a Visegrádi-szoros területén lakatlan, a legkorábbi megtelepedést a középső bronzkor legvégére keltezhető szobi lelőhelyek mutatják, de a szoros belső területeit ezek is kihagyják. A Duna mentén a szoros két végét egy-egy erődített telep zárja le, nyugatról az esztergomi Várhegy10 (erődítés feltételezhető, de a középkori vár alatt nem bizonyítható), keletről a váci Pogányvár. A horizontális telepek sora csak ezeken túl, a laposabb területeken kezdődik meg. A halomsíros időszakból igen kevés információnk van, de az ismert lelőhelyek elhelyezkedése változást mutat a terület betelepültségében. A lelőhelyek jóval ritkábbá válnak a korábban sűrűn lakott területeken, viszont a szorosban is megjelennek a települések, ezek egyike a jelen

cikkben tárgyalt Visegrád–Diós, a már említett Pilismarót–szobi rév telepe,11 Dömös–Tófenék12 késő halomsíros telepe, Zebegény–Kenderesek telepe,13 a Szob–Öregfaluból előkerült temetkezés,14 Kóspallag–Sziget kőpakolásos sírja és telepe,15 valamint Esztergom–Újföldek I. szórványos telepe.16 A lelőhelyek ritkásan, de nagyjából egyenletesen jelentkeznek. A korszakból erődített telep nem ismert a környékről. A frissen megjelenő telepek egy új típusú gazdálkodásra és a terület korábbiaknál intenzívebb használatára utalhatnak. Az urnamezős időszakban a lelőhelyek száma nagymértékben növekszik. A telepek elterjedése és gyakorisága már nem mutat preferenciát semmilyen terület irányába sem. A területen több erődített telep is megjelenik, mint Dömös–Árpád-vár,17 Szokolya–Pap-hegy, amely már a Kyjatice-kultúra erődítése,18 illetve a már említett esztergomi Várhegy. A vizsgált lelőhelyhez legközelebb Visegrád–Lepence telepe és temetője,19 Dömös–Köves-patak torkolata települése20 és a Duna túloldalán Nagymaros–Duna-part szórvány leletei.21 A lelőhelyek nagy száma miatt az összes urnamezős időszaki lelőhely felsorolásától eltekintek ezen a helyen. A minden korábbinál sűrűbb lelőhelyhálózat a terület intenzív használatára utal, az erődített telepek magasabb száma pedig a fontos útvonal ellenőrzésének igényét mutatja. A hegyekben magasabb térszínekben megjelenő telepek a gazdasági változásokra utalnak. Összességében a Dunakanyar és a Visegrádi-szoros területének használata a bronzkor ezen időszakában igen változatos. A középső bronzkorban a területet átszövő kapcsolatok egyértelműek a lelőhelyeken megjelenő leletek alapján, de a szoros területe nem lakott. A megtelepedés a halomsíros időszakban indul meg, ekkor még csak szórtan, az urnamezős kultúra idején válik tömegessé. Ez a vizsgált lelőhely szempontjából szerencsés, mivel középső bronzkori előzménnyel nem számolhatunk, ami a halomsíros telepek vizsgálatánál sokat segít, a környező urnamezős anyagok nagy száma pedig a leletek továbbélésének kutatását segíthetik elő.

1. tábla 2: a Dunakanyar a középső és késő bronzkorban

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Kronológia

Tipológia23

A telep bronzkori leletanyaga igen egységes, a halomsíros időszak második felére keltezhető (Reinecke Bronzezeit C). Ebből az időkeretből a bronzékszer és a mellette talált áttört oldalú edény (2. tábla 1–2) lóg ki, ez az együttes a fém alapján már a kései halomsíros–korai urnamezős átmeneti időszakra keltezhető (Reinecke Bronzezeit D), leletei, a kerámiaedény sem a halomsíros kerámiaegyüttesek sajátja.22 Sajnos ez a páros nem zárt kontextusból származik, hanem az 1989es I. szelvény őskori rétegéből, közelebbről nem specifikált helyről. Ugyaninnen van egy töredék kannelúra-díszítéssel, feltehetően ez is ehhez az egységhez tartozik. A korszakra jellemző, kevéssé díszes vagy díszítetlen edények adják a tömegét a leleteknek, leginkább a kései formák dominálnak. A telep legidősebb, a legtöbb középső bronzkori jellegzetességet mutató tárgyai a 89/II. szelvényhez köthetők, mint a levágott peremű tál, a középső bronzkori hagyományú mélytálak, az S-profilú tálak lapos variánsa; ezzel együtt ebből a szelvényből hiányoznak a kései anyagokat jelző formák, mint az éles has törésű tálak vagy a behúzott peremű tálak. Ez a két jellegzetesség együtt a település legidősebb részét e szelvény területére lokalizálja. Összességében egy kései halomsíros együttesről van szó, amelynek zárása megélte az urnamezős időszakba való átmenetet, és kezdete a Reinecke Bronzezeit B legvégére tehető egy kis területen.

Bronztárgyak Az 1989-es szelvény őskori rétegében előkerült csüngő a lelőhely egyetlen bronzkori fémtárgya. Ez egy bronz lemezből pödrött kúpos ékszer, amelynek a felszínét poncolás díszíti (5.2; 1. tábla 1). Korban ez már a fiatalabb urnamezős időszakba való átmenethez tartozik, így a bronzkori telep záró tárgya. Párhuzamai a felsődobszai és rimaszombati depókból származnak, és kizárólag az Ópályi horizont együtteseiből kerülnek elő.24 A két párhuzam alapján az Északi-középhegység területéről származik. A díszítése a visegrádi darabnak gazdagabb, mint a felsődobszai példányoknak. A kincsleletben található darabok esetében a tárgy szélesebb végén 1–3 poncolt sor helyezkedik el, míg a visegrádi darabon az egész tárgy felszínére kiterjedően összesen 10 poncolt sor található meg. Ebben az alfejezetben említem meg a telep egyetlen öntőformáját is (19.1.). Az 1989-es I–III. szelvény őskori rétegéből került elő ez a széttört tárgy. Összesen három darabja maradt meg az agyag öntőformának. Lekerekített sarkú téglatest az alakja, a benne készült tárgy nem meghatározható, csak a minta közepén lévő egyenes bemélyedés mutatja a nyomát (2. tábla 7).

4 5

9 10 11 12 13

MRT 9: 326, 332–333, 344–345. Letkés–Korongi-part lelőhelyén középkori, majd modern építkezések által bolygatott telepen egyszerre jelentkezik DMBKK és Hatvan-kultúra (MRT 9: 176). Vác–Pogányvár mutatja a jellegzetes Hatvan-dominanciájú, de Vatya-tárgyakkal kevert kontextust (MRT 9: 460–462). Esztergom, Vár utca–Béke téren, amely az első nagyobb leletegyüttes Magyarád és DMBKK sírok együttesen kerültek elő, a legkeletibb lelőhelyen csak szórványos DMBKK leletek jelentkeznek (MRT 5: 210, 206–207). Megjegyzendő, hogy a legészakibb Tahitótfalu–Felső-rét anyagának Vatya-kultúrához sorolt tárgyai a legkésőbbi időszakhoz tartoznak, amely időszak tárgyai közel változás nélkül továbbélnek a halomsíros kultúra telepein (MRT 7: 308-309; Mali 2015: 12). MRT 7: 312. MRT 5: 78. Szathmári 1979. MRT 5: 70. Leírás alapján a talált töredékek inkább korai halomsíros időszakba sorolhatóak: „…két, rovátkolással, illetve benyomott, ovális pontsorral díszített válltöredék…” (MRT 9: 568).

14 15 16 17 18 19 20 21 22 23

MRT 9: 317. MRT 9: 114. MRT 5: 212. MRT 5: 71. MRT 9: 361–362. Gróf Péter és Gróh Dániel 2009-es feltárása. MRT 5: 67. MRT 9: 231. Mozsolics 1973: 68. A tipológiában a formák megjelölésében a doktori dis�szertációmban megkezdett rendszert alkalmazom és bővítem a lelőhelyen megjelenő formákra, így a sor hiányos az egyes itt meg nem jelenő formák miatt (pl. T2 lapos, függőleges falú tányérok, stb.) Mozsolics 1973: 68 a tárgytípusról, 134–135 és Taf. 47. 4 9 a felsődobszai kincs, 171 a rimaszombati kincs, valamint Paulík 1965. Megjegyzendő, hogy a rimaszombati darab technikailag megegyezik az itt tárgyalt darabokkal, de formailag csak a felsődobszai öt tárgy azonos a visegrádi ékszerrel.

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

2. tábla: 1: bronzékszer (1989. IV. 6. őskori réteg); 2: áttört edény (1989. IV. 6. őskori réteg); 3: magkőformáló szilánk (1988. őskori gödör); 4–5: pengeeszközök (89/V. szelvény, őskori foltok); 6: csiszolt kőtárgy (1988. őskori gödör); 7: agyag öntőforma (89/I–III. szelvény); 8: csiszolt kőtárgy (ismeretlen)

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Kőeszközök A csiszolt kőeszközök közül kettő őrlőkő töredék (9.1. és 18.1.), ezek homokkőből készültek, valamint az őrléshez kapcsolódik még egy nagyobb dunai kavicsból lekoptatott dörzskő is (22.4.). Meghatározhatatlan, kisebb csiszolt kőeszköz töredék a 11.1., 12.1. (2. tábla 6), ezek talán ös�szetartoznak, valamint a 4.124. bazalt töredék. Csiszolt kőeszköz a 8.2. számú töredék is, de funkciója nem meghatározható; ennek az átmetszete trapéz alakú, a keskenyebbik végén törött, az összetartó oldalak csiszoltak (2. tábla 8). A pattintott kőeszközök 25 relatíve nagyobb számban jelennek meg, összesen tíz darabot találtak a feltárás során, ezek közül öt készítési hulladék: négy pattinték és egy magkő. A maradék öt tárgy kész eszköz. Formailag az eszközök penge debitázzsal készült egyszerű darabolt penge eszközök, utólagos retus nélkül (2. tábla 4–5).26 A penge eszközök közül egy a 89/V. szelvény őskori foltjaiból, a többi a 89/II. szelvényből került elő. A készítési hulladékok között három magkőformáló szilánk, egy pattinték és egy magkő van.27 Nyersanyaguk változatos krakkói radiolarit, bakonyi radiolarit, tatai tűzkő, hidrokvarcit, rossz minőségű helyi vulkáni kőzet, illetve egy átkovásodott fa is van a pattintott tárgyak között. Az összes pattinték az 1989-es I. és II. szelvény területén került elő. Formailag hasonlóak az eszközök a baranyai halomsíros időszaki pattintott kövekhez. Mind a darabolt pengék, mind a nyersanyagban a radiolarit preferencia, valamint a helyi anyagok kihasználása a jobb minőségű közepes távolsági kövek használatával együtt látszik.28 Csonttárgyak Egyetlen formázott csonteszköz van a lelőhelyen, a 16.1. számú tárgy: ez egy címer alakú csiszolt csont, funkcionálisan nem azonosítható, formai párhuzamai nem ismertek a kor lelőhelyeiről. Kerámia Összesen 2954 tétel kerámia került elő a telepen. Ezek közül csak 1669 tétel sorolható be egyértelműen.29 A többi töredék bizonytalan, nem mutat25 26 27 28 29

nak elég jellegzetességet a pontos meghatározáshoz, több különböző típusnak is megfelelhetnek. Ennek oka a halomsíros kerámiaformák azon sajátossága, hogy hasonló megoldásokat használnak a különböző típusoknál, és ezek között a határ elmosódik, folyamatos az átmenet egyik formából a másikba, és az egyedi variabilitás is nagy a tárgyak között. A besorolható töredékek legnagyobb része is csak tágabb funkcionális típusnak feleltethetők meg, tipológiai forma 764 esetben azonosítható. Amphora alakú edények 198 egyértelműen ebbe a csoportba sorolható töredék van, de további több mint 600 töredék esetén lehetséges, hogy amphora alakú edény része. Ezek négy nagyobb tipológiai csoportra bonthatóak a telepen. 135 töredék esetén a tipológiai besorolás kétséges, amellett, hogy funkcionálisan biztosan ide tartoznak. A bizonytalan töredékek nagy része az első vagy a negyedik típushoz kapcsolható, mivel a második és harmadik típus nagymértékben eltér és könnyebben elkülöníthető a másik kettőtől. Az első forma (A1) két altípusra bontható, ezek a nagyméretű halomsíros hagyományú edények (51 töredék).30 Ezek gömbös, nyomott gömbös, avagy enyhén bikónikus testtel és változatos nyak- és peremkidolgozásokkal rendelkeznek (3. tábla 1, 8; 4. tábla 1–3). További jellegzetességük a díszítettség. Bütyökdíszek a legnagyobb szélességnél (3. tábla 2; 4. tábla 1–2) és a profilálásnál (3. tábla 8), valamint időnként bekarcolások (3. tábla 3; 4. tábla 3) és simítások (3. tábla 1; 4. tábla 1) ebben a kategóriában gyakran jelennek meg. A telep kései volta miatt még relatív gyakoriságuk mellett is ritkák a díszek, összesen húsz töredéken van ilyen, és ezek közül is csak kettő bekarcolás, kettő függőleges simítás, a többi plasztikus bütyök. A Pest megyében található anyagokban,31 így természetesen Visegrádon is, az általános rövidnyakú, változatos kialakítású variáns mellett egy specifikus nyomott gömbös testű, kónikus nyakú forma is megjelenik (A1b), amely kialakításában jóval kötöttebb a másik

Itt szeretném megköszönni a pattintott kőeszközök nyersanyag-meghatározását Halbrucker Évának. A pengeeszközök katalógusszámai: 1.1; 1.2; 6.1; 6.2; 7.1. 5.2; 5.3; 6.2. (magkő); 7.2; 8.3 (2. tábla 3.). Mali é. n. Említésre kerül minden csoportnál a bizonytalan darabok száma is, de az elemzés során csak a biztos 1669 darabot vizsgálom. Ilon 1998–1999: 247–255; Kovács 1965; Vicze 2011: Pl. 227/3; Schreiber 1971: 45; Nagy 2005: 12; Kovács 1970: 27–33; Trogmayer 1975: 154–155; Honti–Németh–Siklósi 2007: 158–159. kép; Horváth 1994: 2. kép/8; Mali 2012: 16; Mali 2015: 8; Szilas 2009: 1,. 10. kép; Dušek 1969; Dušek 1980: 349, 365, 382; Stuchlík 1990: 470; Furmánek–Veliačik–Vladár 1999: 67; Bartík 1996: 204, C5 típus; Tomažič et al. 2009: 19, 21. Mali 2015: 8; Holport 1980: 60; Szathmári 1979: 43; Schreiber 1971: 46.

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

2. 1. 3.

3. tábla: Amphora alakú edények: 1: 1989. őskori gödör; 2: 1988. őskori gödör; 3: 1989. őskori gödör; 4: 89/I–III. szelvény; 5: 14.1. és felülnézet a tárgy díszítéséről; 6: 1989. IV. 13. őskori réteg; 7: 94/I. szelvény –120–140 cm; 8: 1989. IV. 13. őskori réteg

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

altípusnál, de mégis annak az altípusa (3. tábla 4–5). Ez a forma a kárpáti halomsíros edénykészlet része, így megjelenik a szlovákiai területeken32 és az Alföldön33 is, tehát nem meglepő módon a két terület közötti kapcsolatot fenntartó Duna-szorosban található Visegrádon is. A típuson belül az altípusok megkülönböztetésének nehézsége, hogy mivel nagyméretű edényekről és településleletekről van szó, a leletanyag töredékes, és a töredékek nehezen azonosíthatók, majdhogynem csak szerencsés válltöredékek, vagy összeillő nagyobb darabok esetén lehet elkülöníteni őket. Az előbb említett altípusba öt töredék tartozik egyértelműen, de a nyomott gömbös test (57 darab) avagy kónikus nyak (29 darab) töredékek mutatják, hogy jóval nagyobb számban valószínűsíthető a forma jelenléte. Az A1 típus a telepen minden egységben látható, ez a megállapítás igaz az A1b altípusra is, amely az 1989-es szezon különböző helyszínein került elő. A következő típus ugyancsak jellegzetes halomsíros forma (A2), általában temetkezésekben gyakori urnaként, de néhány darab mindig előfordul telepeken is.34 Ez egy tojásdad testű kónikus nyakú forma, két füllel a hason vagy a vállon. Itt is ritka a megjelenése, csak tíz töredék sorolható ide (3. tábla 6–7). A bizonytalan töredékek közül se valószínűsíthető, hogy sok darab tartozna ide, egyrészről az azonosítható darabok alacsony száma miatt, másrészt mert a forma nagymértékben eltér a többi amphora alakú edénytől, így töredékeiben is jól felismerhető. Csak a nyak és peremtöredékek között lehetnek ilyen darabok. Visegrád–Dióson a 89/I. és II. szelvényben, valamint a 94/1. objektumban kerültek elő az ehhez a típushoz tartozó kerámia töredékek. A harmadik forma a német nyelvű szakirodalomban Amphorchen nevet viselő kisméretű, amphora alakú edények (A3). Formailag az általános amphora alakú edényeket követik, de bögre méretben. A típus megjelenik a déli területeken is,35 de itt a Belegis–Cruceni-kultúra és a megelőző Vattina-kultúra hagyományaiból táplálkozik, míg az északi darabok a Magyarád-kultúra egykori területein jellemzőek és a halomsíros edényformák miniatürizált változatait mutatják.36 A visegrádi két edény közül az egyik A1b formát 32 33 34 35 36 37 38

mutat (15.31 – 89/I. szelvény), míg a másik az A1 enyhén bikónikus hengeres nyakú variánsát (3.18 – 89/II. szelvény). Az utolsó megemlítendő altípus az A4. Ezek középső bronzkori hagyományokat mutató darabok, hosszabb nyakkal, jellegzetesen tölcséres nyakmegoldással. Az előző típushoz hasonlóan a déli területekkel való különbséget a helyi hagyomány különbözősége adja. Míg délen a Belegis–Cruceni és DMBKK formák variációi adják ezt a típust, addig a visegrádi telep néhány töredéke, ahol ez a forma valószínűsíthető, inkább a Vatya-kultúra hagyományait mutatja.37 Fazekak A települések leggyakoribb edénytípusa a tárolásra, illetve főzésre használt fazék. Összesen 685 biztosan azonosítható tétel van ebben a kategóriában a lelőhelyről. Továbbá több mint 600 töredék esetében lehetséges, hogy fazékról van szó, ezek általában jellegtelen durvakerámia oldalak, amelyek vagy hombárokhoz, amphora alakú edényekhez vagy fazekakhoz tartoznak. Töredékekből is egész jól meghatározható a típus, mivel a tojásdad forma és a külső durvítás is elég pontosan mutatja meg. Visegrád–Dióson öt különböző forma jelenik meg. Az egyes formák között különbséget leginkább a perem- és a vállrégió töredékei alapján lehet tenni, ezért fordulhat elő, hogy 506 töredék esetében csak az állítható bizton, hogy valamilyen fazék részét képezte a töredék, de a formai meghatározás nem lehetséges. A leggyakoribb forma egy általános, egész bronzkorban használt tojásdad formájú, enyhén kónikus nyakú, kihajló peremű fazék (F1, 4. tábla 8). Általában két füle van a nyakon vagy a perem és váll között, borda vagy bekarcolt dísz jelentkezik, általában a vállon (4. tábla 7) és plasztikus csücskök a peremen (4. tábla 11). A jellegzetes forma miatt kisebb töredékekből is jól meghatározhatók, így 146 töredék is azonosítható. A típus kultúrától, korszaktól és területtől függetlenül megjelenik.38 A telepen is minden egységben megtalálható. Az előző típusnak variánsa a második forma, változás a perem és a nyak kidolgozásában látszódik. Megjelenése általános a halomsíros telepü-

Furmánek–Veliačik–Vladár 1999: 67; Bartík 1996: 207 (C5 típus). Kovács 1970: 27–33; Kovács 1966: 192–193; Kovács 1975: képtáblák; Trogmayer 1975: 154–155. Bartík 1996: 207 (C3 típus). Reich 2006: 52–54; Mali 2012: 15–16. Bartík 1996: 207. (C1 típus), Furmánek–Veliačik–Vladár 1999: 67. Vicze 2011: 132. Többek között: Szathmári 1979: 39–40; Ilon 2012: 20; Békei 2007:42; Nagy 2011: 28. ábra; Dušek 1969: 58; Stuchlík 1990: Abb. 1./8; Kalicz-Schreiber 2010: 255 (Typ VI.A), Vicze 2011: 126; Patek 1968: 110; Mali 2012: 18; Mali 2015: 8; Mali 2016: 13; Bartík 1996: 209 (E1 típus); Kovács 1965: 74; Kovács 1986: Abb. 1/7, 12; Kőszegi 1973: 22; Kemenczei 1968: 181; Reich 2006: 48–52; Trogmayer 1975: 154; Bóna–Nováki 1982: 69.

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

8. 9.

11.

10. 4. tábla: Amphora alakú edények: 1: 1989. őskori gödör; 2: 1989. római temető 3. gödör; 3: 89/II. szelvény; Fazekak: 4: 1989. római temető 3. gödör; 5: 89/I. szelvény halomsíros ház; 6: 1989. őskori gödör; 7: 89/I. szelvény halomsíros ház; 8: római temető, 134. sír alatti objektum; 9: 89/II. szelvény; 10: 94/1. objektum; 11: 1989. IV. 6. őskori réteg

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

1. 2.

5. tábla: S-profilú tálak: 1: 94/I. szelvény –120–140 cm; 2: 94/1. objektum; 3: római temető, 51. sír körül; 4: 1989. IV. 8. őskori réteg; 5: 1989. IV. 13. őskori réteg; 6: 1988. őskori gödör; 7: 89/II. szelvény

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

lésanyagokban, még ha kis számban is, leginkább a szlovákiai, Pest megyei és alföldi lelőhelyeken.39 A nyak és a test folyamatos, enyhén szélesedő, pereme levágott vagy enyhén tölcséres, így egy vödörszerű hatást kelt (F2). Mivel csak a peremből határozható meg, így igen kevés ismert a lelőhelyről, összesen 12 darab. Jellegzetesen nincsen füle és a durvítás sem jellemző az edényen, fül helyett lapos bütyökfülek szoktak megjelenni rajtuk. A típus töredékei Visegrádon két kivétellel a 89/I. szelvényben jelenik meg, a maradék kettő a római temető 3. gödrében és a 94/1. gödörben volt. A harmadik típus különül el a legjobban a többitől. Jellegzetes kárpáti halomsíros forma, egy fülű, hengeres nyakú, széles szájú forma, csak kisebb és közepes méretben jelenik meg, a hasán jellegzetesen bekarcolás, árkolás található (4. tábla 5–6), míg a nyaka díszítetlen, a váll- és nyakváltás egyértelmű, profilálással vagy változó falvastagsággal hangsúlyozott (F3).40 Alapvetően válltöredékekből azonosítható, és így csak öt darab van a lelőhelyen. Kis számban megjelenik a halomsíros telepeken. A Visegrád–diósi töredékek az 1989. áprilisban feltárt egységekben jelennek meg csak. A negyedik típus a szűkszájú fazekak (F4), ez is az általános fazekak variánsa. Nyaka a tojásdad test folytatása, nem is különül el tőle, pereme levágott vagy enyhén kihajló (4. tábla 4, 11). Mivel csak peremből felismerhető, így igen ritkán azonosítható, a telepen is csak nyolc darab található belőle, és elterjedésük nem mutat semmilyen rendszert a lelőhelyen belül. A halomsíros telepeken jellemzően Budapest környékén jelenik meg, néhány kivétellel.41 Az ötödik forma egy széles szájú, alacsonyabb típus (F5, 4. tábla 9). Funkcionális előzményekként legközelebb a középső bronzkori tálfazekak állnak hozzá.42 Valószínűleg Vatya hagyományokra vezethetők vissza. A késő halomsíros időszakban újra megjelenik, valamint az urnamezős időszakba való átmeneti időszakokban is.43 A telep különböző részeiről származik a kilenc, ehhez a típushoz tartozó töredék, sűrűsödést nem mutat.

kevéssé jellegzetes formák, a két elkülöníthető típus is leginkább a váll- és a nyakrégióból megmaradt nagyobb töredékekből azonosítható. Ezt az azonosítási nehézséget mutatja, hogy míg 392 töredék esetén feltételezhető, hogy ide tartozik, addig csak 61 biztos hombártöredék van, amiből 9 sorolható be ebbe a típusba. A két típus a nagy formai változatosság mellett feltehetően funkcionálisan is különbözik, az első egy fazekakra emlékeztető, széles szájú forma, míg a második egy szélesebb testű, de szűkebb szájú, gyakran profilált vállú forma, amely közelebb áll az amphora alakú edényekhez. Az azonosítható töredékek közül hét az első típushoz, kettő a másodikhoz tartozik.

Tálak A fazekak és az ivóedények után a harmadik legtöbb edény a tálak csoportjába tartozik. Az aljtöredékek alapján jól azonosíthatók a tálak, de váll- és peremtöredékekre van szükség a típus meghatározásához. A 303 biztos tál töredékből 123 nem meghatározható formáját tekintve. A különösebb jellegzetességeket nélkülöző töredékek viszont problémásak, így több mint 400 töredék esetében lehetséges, de bizonytalan, hogy tálról van szó. A tálak hat nagyobb típusba oszthatók. Az elsőhöz az egyszerű, korszakra, területre nem leszűkíthető formák, a kónikus és íves falú kisebb tálkák tartoznak (T1). Ezek minden telepen megjelennek kis számban, Visegrádon öt töredék tartozik ide. Ez a legnehezebben azonosítható forma, mert csak teljes profillal lehet egyértelműen elkülöníteni. A következő típust az S-profilú tálak jelentik. A típus a középső bronzkorban gyökerezik.44 A korábbi időszakhoz képest ritkábban, leginkább mély tál formában jelenik meg a késő bronzkorban.45 Négy különböző altípus van jelen Visegrádon. További 46 töredék esetén az altípusba sorolás nem lehetséges. A lapos, ívelt forma (T3a), amely a legközelebb áll a középső bronzkori előzményekhez, igen ritka, csak tíz töredék sorolható ide (5. tábla 1–2). Ezek nagy része az 1989-es I. és II. szelvényből került elő, további két darab pedig az 1989-ben feltárt kelta Hombárok ház környezetéből. A leggyakoribb altípus az ívelt Ebbe a kategóriába tartoznak a nagyméretű tá- falú mély tál típus (T3b), amely a leggyakoribb a rolóedények. Ezek a méretük és funkciójuk miatt késő bronzkori leletanyagokban. 44 azonosítható 39 40

41 42 43

44 45

Szathmári 1979: 39; Sánta 2004: 62; Kovács 1986: Abb. 1./8; Bartík 1996: 209; Mali 2015: 8. Furmánek–Veliačik–Vladár 1999: 67; Horváth 1994: 2/4. kép; Szilas 2009: 13, 12. kép; Kovács 1975: Table 27/287, 291; Trogmayer 1975: 154. Mali 2015: 8; Mali 2016: 13; Sánta 2009: 3.kép/2; Čujánová-Jílková 1969: 42/10. Pl. Bóna–Nováki 1982: 67–68, 70–71. Szathmári 1979: 48; Kustár 2000: 33; Nagy 2011: 24. ábra; Kemenczei 1990: Abb. 2/17; Kalicz-Schreiber 2010: 255 (Typ Vi.E1); Patek 1968: 110; Mali 2015: 8. Vicze 2011: 142. Szathmári 1979: 4; Schreiber 1971: 47; Mali 2015: 9.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

6. 7.

6. tábla: S-profilú tálak: 1: 89/II. szelvény; 2: 90/2. gödör; 3: 89/II. szelvény; 4: római temető 3. gödör; 6: 89/II. szelvény; Behúzott peremű tálak: 5: 1989. kelta ház környéke; 7: 94/I. szelvény –120–140 cm; 8: 89/II. szelvény

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

esetben van jelen az összes nagyobb bronzkori anyagot adó egységből (5. tábla 3–7). A profilált, szűkebb nyakú mély tál típus (T3c) – amely a középső bronzkori tálfazekak46 tálakhoz közelebbi variánsa – is megjelenik három esetben az 1989ben feltárt anyagokban (6. tábla 2). Nagyobb csoport, de sajnos csak nagyobb töredékekből egyértelműen elkülöníthető forma a késő halomsíros időszakban megjelenő éles has törésű altípus (T3d, 6. tábla 6).47 Összesen 21 töredék esetén valószínűsíthető ez a forma, és ennek kétharmada esetén biztos. A formával kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy valójában a halomsíros leletanyagokra oly jellemző éles has törésű csészének a nagyobb, tál méretű variánsa ez az altípus (6. tábla 4). A kettő között az átmenet folyamatos, határt húzni köztük problematikus. Egyedi darab ennek a típusnak az alacsony csőtalpra emelt változata, amely az 1994-es szelvényben került elő (6. tábla 3). A lapos variáns nagy része a 89/II. szelvényben található, a mély variáns elterjedése nem mutat mintázatot, profilált tálak a 89/I. szelvényben vannak jelen, az éles has törésű tálak pedig az összes nagyobb egységben megjelennek, kivéve a 89/II. szelvényt. A következő típust a behúzott peremű tálak alkotják. Ennek három altípusa jelenik meg. A levágott peremű variáns (T4b), amely a legidősebb forma, csak egy darabbal képviselteti magát (6. tábla 7). 48 Ez a darab is a 89/II. szelvényből került elő. A másik ritka típus a behúzott peremű tál bikónikus kialakítással (T4c), ebből is egy töredék került elő (7. tábla 2). Ennek sajnos az előkerülési helye bizonytalan (89/I–III. szelvény). A behúzott peremű tálak nagy tömege az általános forma, amelynek kónikus alja, nyomott gömbös oldala és behúzott pereme van (T4a), ebből 46 darab is jelen van a telepen (6. tábla 8; 7. tábla 1, 3–7). Ez a típus a koszideri időszakban jelenik meg és onnantól apró változásokkal folyamatosan jelen van.49 Egyes darabokon díszítés is megjelenik a legnagyobb szélességen elhelyezett bütykök képében, összesen négy esetben.50 Egy töredéken borda jelenik meg,51 amelynek párhuzamai ritkák. Egy esetben vízszintes csíkozás is megjelenik a peremen, ez a későbbi urnamezős 46 47

50 51 52 53 54

időszak turbántekercses díszítésének előfutára, és több késő halomsíros leletanyagban is megtalálható.52 A T4a variáns a 89/II. szelvény kivételével az összes nagyobb feltárási egységben megjelenik. Egyedi darab a 24.377., ez egy magas, kónikus aljú, behúzott peremű edény, a perem nem kiszerkeszthető, így az átmérője ismeretlen, a legnagyobb szélességen kettős bütyök van. A peremkidolgozás alapján behúzott peremű tál, de a forma egyedi (6. tábla 5). A középső bronzkori, DMBKK hagyományú53 válltöréssel rendelkező mély tál (T5) egy esetben jelenik meg az 1989 áprilisában feltárt bronzkori gödörből (9.231.). Ugyancsak középső bronzkori hagyományú, a Vatya-kultúra kerámiaművességére jellemző egy díszített vállú, S-profilú tál (6. tábla 1). Egyedi forma került elő a 89/II. szelvényből (3.6.), egy gömbtestű tál, amelynek az oldalát sokszögesítették: ez síkozással megoldva a kései anyagokban nem lenne meglepő, de technikailag továbbra is ívelt falak jelennek meg, amelyeket oldaltörésekkel alakítanak át. Korsók A folyadéktároló asztali edények a halomsíros települések leletanyagában általában igen ritkák.54 Visegrádon az általános arányhoz képest magas a mennyiségük. Összesen 157 töredék sorolható ide biztosan, viszont bizonytalan töredékek közül közel 800 töredék. Természetesen ezeknek csak igen kis része korsó, azonban a közepes méretű edények, mint tálak, finomabb amphora alakú edények, nagyobb, rosszabb minőségű ivóedények töredékei jellegzetesebb részek nélkül akár korsóformák részei is lehetnek. Két főbb forma jelenik meg, hasonlóan a többi településhez. 54 töredék nem azonosítható be a finomabb tipológiai egységekbe. Az első típust a magas, hosszú nyakú, klasszikus korsók alkotják. Kialakításuk változatos, nyakuk hengeres, tölcséres (7. tábla 9), avagy kissé kónikus, válluk mindig profilált. A test a nyaknál rövidebb, gömbös, nyomott gömbös (K1a, 7. tábla 7, 10) vagy kónikus (K1b, 7. tábla 8). Egy hosszú fül a peremnél vagy alatta csatlakozik be és a vállból indul. A két altípus között csak a has töredékek

Bóna–Nováki 1982: 67–68, 70–71. Ilon 2016: 32, 34; Mali 2015: 9; Mali 2016: 11; Kustár 2000: Taf. IV/9; Bartík 1996: 209 (D11 típus – a telep korai volta miatt csak egyetlen edény lett ide sorolva). Ilon 2012: 23; Sánta 2009: 4. kép/1; Dušek 1969: 72; Neugebauer–Neugebauer-Maresch 1990: Abb. 9/8; Stuchlík 1990: Abb. 3/3; Bartík 1996: Tab. 15/6; Békei 2007: 46; H. Simon–Horváth 1999: 196; Mali 2015: 10. Kovács 1965: 72; Kovács 1966: 193; Furmánek–Veliačik–Vladár 1999: 67–68; Trogmayer 1975: 153; Kőszegi 1988. 24; Mali 2016: 11; Mali 2012; Mali 2015: 9. 9.234; 11.11; 24.348; 19.13. 24.442. 20.34; Kemenczei 1990: Abb.12/15. Reich 2006: 86, S-Pa típus. Bartík 1996: 204; H. Simon–Horváth 1998-1999: 194–195; Horváth 1994: 1. kép, Mali 2012: 23; Mali 2016: 12; Mali 2015: 10.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

10.

7. tábla: Behúzott peremű tálak: 1: 1989. őskori gödör; 2: 1989. kelta ház környéke; 3: 89/I. szelvény késő bronzkori objektum; 4: 89/I–III. szelvény; 5: ismeretlen; 6: római temető, 51. sír környéke; Korsók: 7. 1989. őskori gödör; 8: 1988. őskori gödör; 9: 1989. IV. 13. őskori réteg; 10: 89/I–III. szelvény

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

alapján lehet különbséget tenni, de így is igen magas arányban lehet Visegrádon elkülöníteni őket. 29 darab van a bikónikus variánsból és 8 darab az íves variánsból. Csak 13 töredékről nem lehet eldönteni, hogy a két altípus közül melyikbe tartozik. A forma előzménye a középső bronzkorba vezethető vissza, egyes variációkhoz hasonló típusok a Magyarád-kultúrákban55 és a DMBKK-ban56 is megjelennek. A halomsíros leletanyagokban jellemzően jelen vannak, a temetőkben nagy számban, a telepeken kisebb mennyiségben.57 A töredékek legnagyobb része a 89/I. szelvényből került elő, de az összes nagyobb feltárási egységben megjelennek az altípusok. A második típust a bögreformájú edények alkotják. Ezek formailag megegyeznek az egyszerű, profilált S-profilú bögrékkel, de méreteiket tekintve funkcionális szempontból már korsóknak minősülnek. Arányai alapján két altípus különböztethető meg, a magasabb, a bögreformát leginkább mutató K2a (8. tábla 1, 5) és a szélesebb, tálhoz közelítő K2b (8. tábla 2, 4, 6–7; 9. tábla 1). Profilja mindkettőnek azonos, csak a szélesség és magasság aránya változik a kettő között, az átmenet folyamatos. A K2a és az I1es bögrék között az átmenet folyamatos, pontos határ nem húzható (8. tábla 3), ugyanez figyelhető meg a K2b, valamint a I5 S-profilú csészék és a T3c mélytál között. A K2b funkcionálisan nem határozható meg korsóként, a magasabb bögreformájú edényhez való óriási hasonlóság miatt került csak ebbe a kategóriába. A forma a halomsíros kultúra anyagaiban igen gyakori.58 Összesen 53 bögreformájú edény van a telepen, ennek túlnyomó többsége a magasabb variánshoz tartozik (37 darab), és csak 9 van az alacsonyabb variánsból. A K2a típus mindegyik feltárási évben és egységben jelen van, ezzel ellentétben a lapos variáns csak az 1988. és 1989. évi I. szelvényekben jelentkezik. A nyakhossz ismerete nélkül a K1a és K2a között a gömbös hasú, profilált hengeres nyakú töredékek között nem lehet különbséget tenni. Ilyen töredék meglepően sok került elő, összesen 51 darab.

lomsíros telepeken jellemzően magas az aránya ezeknek az edényeknek. Visegrád–Dióson is a második leggyakoribb edénytípus a fazekak mögött. 375 töredék biztosan ide köthető. Azonosításuk is egyszerű, mivel ezek a legkisebb méretű edények, csak a kisebb, finom kivitelű tálak és korsók esetében van átfedés. A típusok és főként az altípusok között viszont nehéz különbséget tenni a jellegzetes darabok hiányában. 127 töredék így egyértelműen ivóedény, de a pontos típusba sorolás nehézkes. A többi hét különböző típusba osztható szét. Az első típus (I1) a legáltalánosabb bögreforma, ide különböző S-profilú bögrék tartoznak.59 Nagy a formai változatosság ezek között. A test általában gömbös, a perem kihajló, az alj, a nyak és a váll kidolgozása változatos. Jellegzetesen egy fülük van. Ez a típus a középső bronzkori bögrék, főként a Vatya-kultúra bögréinek a folytatása.60 15 töredék sorolható ide, ezek formailag, kidolgozásban a típusnak megfelelően változatosak (9. tábla 2–4). További 20 töredékről lehetséges, hogy I1es bögre. Ki nem szerkeszthető átmérőjű peremtöredékek esetében az I1 és I5 peremtöredékek nem megkülönböztethetők, az oldaltöredékekből pedig a K1 finomabb, kisebb variánsaival elkülöníthetetlen. A lelőhelyen belül nagy többségében a 89/I. szelvényből jelentkezik az I1 típus, de egy-egy darab az 1988-ban feltárt gödörben és a 94/1-es objektumban is van. Az I1 laposabb variánsa a már említett I5 csésze. Ez is S-profilú, de a teste nem gömbös, hanem nyomott gömbös, széles a szája és lapos az edény. Kialakítása jóval szabályosabb, mint az I1-nek, a széles, lapos forma miatt a nyak- és peremkidolgozás adott – tölcséres vagy erősen tölcséres nyak és kihajló perem. A vállkidolgozás alapján két altípus különíthető el, a profilált váll (I5a) és a profilálatlan váll (I5b) variáns (9. tábla 5). 35 töredék sorolható ebbe a csoportba, az altípusokba 13-13 darab. A bizonytalan darabok közül a már említett I1-el való átfedés mellett a másik kihajló peremű csészeformával az I6 éles hastörésű csészével van egyezés a kizárólagos Ivóedények peremtöredékek esetében, 50 peremtöredék A legváltozatosabb formai csoportot az ivóe- esetében nem megállapítható, hogy melyik csédények (bögrék/csészék) jelentik. A bögrék és szealtípusba sorolható. Az I5 típus szóródása a csészék között a magasság-szélesség arány a telepen a 89/I. és II. szelvényre és az 1988-as különbség, de funkcionálisan megegyeznek. Ha- szelvényekre korlátozódik. 55 56 57 58

Točik 1981: 92 (A3 és A4 típusok); Dušek 1969: 38. Ilon 1999: 254. Dušek 1969; Bartík 1996: 206 (A2 és A5 típus). Dušek 1969: 52; Neugebauer–Neugebauer-Maresch 1990: 335; Čujánová-Jílková 1970: 1/12, 7/3, 16/1; Willvonseder 1937: 184–185; Furmánek–Veliačik–Vladár 1999: 68; Neugebauer 1994: 146; Mali 2015: 10. Kiss–Kvassay–Bondár 2004: 131; Kovács 1966: 1975; Kemenczei 1968: 181; Kiss–Kvassay–Bondár 2004: 131; Mali 2012: 26–27; Mali 2015: 10; Mali 2016: 12; Holport 1980: 6. kép 3; Szathmári 1979: 12. kép; Szilas 2009: 13, 4–5. kép.Vicze 2011: 136–137. B1 típus – Veselében az előkerült csészéknek közel 80%-a ebbe a kategóriába tartozik (Bartík 1996: 206).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

8. tábla: Bögre formájú edények: 1: 1989. őskori gödör; 2: 89/I. szelvény halomsíros ház; 3: 1989. őskori gödör; 4: 94/I. szelvény –120–140 cm; 5: 51. sír körül; 6: 89/I. szelvény; 7: 94/1. objektum

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

10.

11.

12.

13.

9. tábla: Bögreformájú edény: 1: 1989. őskori gödör; Ivóedények: 2: 1989. IV. 13. őskori réteg; 3: 1989. IV. 8. őskori réteg; 4: 1989. IV. 13. őskori réteg; 5: 1989. kelta ház környéke; 6: 1989. őskori gödör; 7: 1989. IV. 8. őskori réteg; 8: 89/II. szelvény; 9: 1988. őskori gödör; 10: 89/I–III. szelvény; 11: ismeretlen; 12: 89/I. szelvény késő bronzkori objektum; 13: bizonytalan kontextus

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

8. 7.

10.

10. tábla: 1: talpas edény (1989. IV. 8. őskori réteg); 2, 4: áttört (feltehetően szűrő)edények (14.254.; 1989. őskori gödör); 3: kerámiatárgy (ismeretlen); 5: durva kiscsésze ujjlenyomatokkal (89/II. szelvény); 6: agyagtárgy (89/II. szelvény); 7: betűzdelt agyagkorong (1989. kelta ház környéke); 8: agyagtárgy (1989. IV. 6. őskori réteg); 9: agyaggyöngy (1989. IV. 8. őskori réteg); 10: orsógomb (1988. őskori gödör)

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

Az éles hastörésű ivóedények igen gyakoriak a halomsíros településeken.61 A forma középső bronzkori előzménye a Magyarád- és Aunjetitz-kultúrákhoz köthető,62 de a halomsíros időszakra a halomsíros leletanyagokban általánosan elterjedt. A ritkább típus a bögre arányú variáns (I3). Visegrádon is csak 7 töredék sorolható ide, amelyek mind a 89/I. szelvényből kerültek elő (9. tábla 8). Sokkal gyakoribb a csésze variáns (I6, 9. tábla 9–12). Ennek arányai alapján két altípusa különíthető el, a laposabb I6a és a mélyebb I6b. A kettő között az átmenet folyamatos. Az altípusok között a mélyebb a gyakoribb (22 darab I6a és 35 darab I6b). Összesen 67 töredék sorolható az éles hastörésű csészék közé, amelyek a feltárás összes nagyobb csomagolási egységében jelen vannak. Kónikus nyakú csésze és bögre (I4) 15 esetben jelenik meg a telepen (9. tábla 6–7). Halomsíros leletanyagokban jellemzően kis számban, de általánosan megjelennek, temetőkben gyakoribb.63 A forma nyomott gömbös testtel rendelkezik és kónikus nyakkal, mind bögre, mind csésze arányban megjelenik, de a teljes profil nélkül nem lehet megállapítani pontosan. Meglepő módon az összes ilyen típusú ivóedény az 1989. áprilisában feltárt I. és II. szelvényből került elő. Az utolsó két típus igen ritka, a legmagasabb variáns (I7) egy töredék képében van jelen. A legegyszerűbb gömbös hasú, nyak nélküli, levágott peremű, csuporhoz hasonló forma, amiből 11 darab van a telepen. Ez a forma a halomsíros telepeken ritka, viszont Visegrádon egy-egy darab az összes fontosabb kontextusban megjelenik. Az ivóedényeken belüli arányok területenként változnak. A Pest megyei leletanyagokban64 általában a csészék vannak többségben, míg Baranya megyében65 a bögrék. Visegrádon az előbb leírtaknak megfelelően a csészék vannak többségben. 200 csészetöredék került elő, amiből típusba nem sorolható 94 darab. Bögremaradvány 33 darab van. Ezeket egészíti ki a 15 kónikus nyakú bögre és a 2 darab I7 típusú edény.

végét követően eltört (10. tábla 1), így a pontos edényforma nem azonosítható, de az alj íve és a csőtalp formája és mérete alapján a legközelebbi párhuzamként a Veselében talált talpas amphora edényt tekinthetjük.66 Egy kiscsésze egyedi darabnak tekinthető (3.39., 10. tábla 5). Minősége rossz, kialakítása egyszerű – lapos alj és függőleges perem, az oldalán három erősen benyomódott ujjlenyomat is látható, így igen nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy ad hoc készült tárgyról van szó. Egy másik forma, egy széles aljú, elkeskenyedő testű töredék. Sajnos az egész edény nem rekonstruálható, így csak egy érdekesség marad a telep anyagában (10. tábla 3). Az utolsó itt megemlítendő tárgyak a szűrőedények, amelyekből kettő került elő a telepen, ezek gömbös hasú, tölcséres nyakú edények, amelyeknek a gömbös hasa van áttörve (10. tábla 2, 4).67 Nem edény funkciójú kerámiatárgyak is vannak a leletanyagban. Az első a 13.1. számú kisméretű agyaggyöngy, ez egy egyszerű, közepén elkeskenyedő korong, amely a közepén át is van fúrva (10. tábla 9). Egy további, közepes méretű agyagkorong oldaltöredék is van a leletanyagban, ennek különlegessége, hogy az egész felszínén sekély beszurkálások vannak, mind a lapos felszíneken, mind a tárgy gerincén (24.4, 10. tábla 7). További három töredék van, amelyről nem tudjuk, hogy mi lehetett: a 3.2. (10. tábla 6) két agyaglapból készült, lapos tárgy, amelynek két csücske, „lába” van, ezekkel ellentétes oldalon törik, míg teljes formáját nem ismerjük (10. tábla 6). Az 5.87. töredék esetleg egy plasztikus díszítés töredéke, mert formailag egy megszokottnál hegyesebb csücskös peremnek néz ki, viszont a keresztmetszete szögletes, nem eléggé szimmetrikus a kialakítása, és a tárgy íve ott, ahol elkezd szélesedni, nem felel meg a peremdísz-meghatározásnak (10. tábla 7). A harmadik egy szabálytalan tetraéder alakú tárgy, formája a funkció meghatározásához nem ad segítséget (4.49.). Nem edényfunkciójú kerámiatárgyak közül az utolsó egy általános agyagkanál töredéke (4.45.). Ez a tárgytípus a halomsíros Egyéb lelőhelyeken általánosan megjelenik, de mindig A korábbi csoportokba nem sorolható edények csak kis számban, jellemzően egy-egy darab.68 következnek. Egy rövid csőtalpas edénytöredék Nagyobb leletcsoport a telepen még a patics, került elő (13.122), az alja nem sokkal a csőtalp mint a tűzhelyplatni, házfaldarabok és egy agyag 61 62 63 64 65 66 67 68

Furmánek–Veliacik–Vladár 1999: 56–57. Dušek 1969: 61, 68. Mali 2015: 10. Mali 2012: 23–24. Bartík 1996: Tab. 6/4. Pontos párhuzama a Magyarád-kultúra rybníki telepéről (Furmánek–Veliačik–Vladár 1999: Abb. 11/2), illetve a Nitriansky Hrádok lelőhelyről (Točik 1981: 100). Mali 2012: 30; Mavrović-Mokos 2014: T. A41.1.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

„bútor”. Az „agyagbútor” egy tömör patics, amely mindkét oldalán simított, formailag egy padlóra tapasztott agyagdoboz darabjának tűnik (21.1). Két házfaltöredék is volt a leletek között (9.2.; 21.4.), a 9.2. töredéken plasztikus díszítés töredéke is látható, hasonlóan, mint ami a Tiszaug telljén talált ház esetében már ismert volt a bronzkorból.69 Öt további formázott patics is elcsomagolásra került a feltáráskor.70 Ezekből egy a halomsíros háznak nevezett objektumhoz tartozik (22.3.), viszont kettő (24.3. és 24.4.) egy kelta házat körülvevő bronzkori rétegből – ezek korszakba sorolása így bizonytalan. Az utolsó agyagból készült leletcsoportot a tűzhelyplatnik alkotják, amelyekből igen sok töredék került elő, összesen nyolc töredék négy különböző egységből.71 Ezek a darabok mind nagyon hasonlóan néznek ki, homokból készül a platni tapasztás, amelyet dunai kavics alapozáson készítenek el. Az égetés hatására az egész szilárdan összeállt és a tüzelőfelülettől az alapozásig egyben maradt, ahol megfelelő hőt kapott.

A második leggyakoribb csoportot a bevagdosások, bekarcolások és betűzdelések alkotják. Ebből a típusból 58 darab volt a lelőhelyen. Ez jellegzetes díszítési stílusa a halomsíros kerámiának. A leletanyag töredékessége miatt a teljes motívumok ritkán azonosíthatók. Leggyakoribbak a bekarcoláscsonkok kontextus nélkül, több esetben hármas-négyes vonalkötegek jelennek meg (3. tábla 6; 4. tábla 3, 5; 7. tábla 8).73 A legjellegzetesebb halomsíros motívum, a sraffozott háromszög/egyszerű háromszög sor három esetben jelenik meg a leletek között (3. tábla 4–5).74 Jóval ritkább a hullámvonalak használata, itt is csak egy esetben, a 4.52. töredéken jelenik meg. Ezek a díszek jellegzetesen a korsók és amphora alakú edények vállán jelennek meg vagy F3 típusú fazekak hasán. Hasonló technikával készülnek a bevagdosott és beszurkált díszek, de más funkciót látnak el. Ezek megjelenése is az előbb említett két edénytípushoz kapcsolódik, de a vállprofilálás kihangsúlyozását szolgálják. Ez a megoldás 17 töredéken figyelhető meg (4. tábla 8–9; 6. tábla 1; 9. tábla 6). Díszítések Az előző csoporttól alig lemaradva, 53 megjeleA lelőhelyen előkerült több mint 3000 kerámiából néssel a bütyökdísz a harmadik legelterjedtebb csupán 255 díszített töredék van. Ez alig 8%-a díszítési mód a lelőhelyen. A bütyökdísz a legtöbb a teljes késő bronzkori kerámiaanyagnak. A edénytípuson megjelenő dekoráció. Megtalálható leggyakoribb díszítések a különböző bordák. Ez 73 ivóedényeken, korsókon, amphora alakú edényeesetben jelenik meg a telepen. Három főbb típus ken, tálakon és ritkán fazekakon is. Elhelyezkedés jelenik meg, a legtöbb az ujjal benyomkodott alapján három főbb csoportra lehet őket bontani. bordákból van, összesen 51 darab; ennek egyik A vállon található felfelé álló, jellemzően kismérevariánsából hat darab van, amikor plasztikus tű bütykök a profilálás hangsúlyozását célozzák borda kialakítása nélkül jelenik meg a fazekakon korsókon és amphora alakú edényeken, ebből ugyanaz az ujjbenyomkodás-sor a vállon, mint a típusból 9 van Visegrádon (3. tábla 8). A has az általános variánsnál (4. tábla 7). A második legnagyobb szélességén megjelenő bütykök a a bevagdosott bordák, amelyből hét töredék has szögletesítését próbálják vizuálisan elérni, van, majd az egyszerű háromszög átmetszetű jellemzően gömbös hasú edényeken. Ebből van bordák 15 megjelenése. Jellegzetesen fazekak és a legtöbb felismerhető töredék a lelőhelyen, 21 hombárok vállán jelenik meg egy vízszintes borda, darab (4. tábla 1; 8. tábla 1; 9. tábla 1–2). Az alsó az összes ujjbenyomkodott és bevagdosott borda állású bütykök a legritkábbak a telepen négy megígy jelenik meg. Az egyszerű bordák amphora jelenéssel, ugyancsak a forma szögletesítése a alakú edények vagy behúzott peremű tálak részei céljuk (4. tábla 2; 6. tábla 2, 8; 7. tábla 6). Jellegis lehetnek, mint például a 24.442. függőleges zetesen halomsíros megoldás az árkolt bütykök borda darabja egy behúzott peremű tálon. Ez a korsókon és amphora alakú edényeken, ebből a díszítés általános a halomsíros időszakban és 3 példa van itt, mind A1 amphora alakú edény a megelőző korszakokban egyaránt.72 Itt lehet töredékén (3. tábla 2). megemlíteni a 13 további plasztikus díszt, amelyek A következő kategória már az urnamezős időszak töredékességük miatt nem rekonstruálhatók. felé mutat a simított és árkolt díszekkel, valamint

69 70 71 72 73 74

Csányi–Stanczik 1992: 116. 3.67; 4.47; 22.3; 24.3; 24.4. 21.3. 89/II. szelvény, 22.1. 89/I. szelvény halomsíros ház környéke, 24.2. kelta ház körüli bronzkori réteg, 29.3. 94/1. objektum Kőszegi 1973: 22. 24.358; 27.17; 24.352; 24.354; 24.357; 4.51; 24.359; 9.195. 8.61 és 19.42 sraffozott háromszög, míg 4.3 egyszerű háromszög sor (Vicze 2011: 141; Trogmayer 1975: 21. tábla 234; Horváth 1994: 3. tábla 3; Ilon 1998–1999: 1. tábla 1).

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

ezek továbbfejlődésével kialakuló kannelúrával. 19 egyszerű, függőleges és vízszintes simítás van a leletanyagban és 11 árkolás, amelyek közül egy íves árkolás lehetséges, hogy árkolt bütyök része (7. tábla 10; 9. tábla 1), a többi ferde vagy függőleges (3. tábla 1; 4. tábla 1, 3; 7. tábla 7). Az egyetlen valódi kannelúra a kronológia fejezetben már említett 8.65. Az utolsó csoportot a peremdíszítések alkotják, amelyek ugyancsak fontos elemei a halomsíros díszítési hagyománynak. Kettő típus is megjelenik itt, egy síkozott perem felé mutató darab a 22.33. töredék 89/I. szelvényből, tehát a Bz D fém és a kannelúrás kerámia közeléből. A maradék 16 a csücskös peremekhez tartozik. Két technológiai megoldás jelentkezik itt. A gyakoribb kilenc eset a kihúzott perem, amikor egyszerűen a perem anyagának nyújtásával alakítják ki a csücsköt az S-profilú tálakon és ritkán csészéken (4.13, 6. tábla 6–7). Ez a megoldás Magyarországon a déli leletanyagokra jellemző leginkább, de általánosan megjelenik kisebb mennyiségben más telepeken is.75 A helyi anyagokban a megjelenése Magyarád-kultúra hagyományait is mutathatja.76 A másik típus a plasztikus applikációként felhelyezett háromszögletű csücsök, amely a perem síkját követi, a maradék hét előfordulás ehhez köthető (4. tábla 11; 6. tábla 5). Ez a megoldás a Vatya-kultúra koszideri edényművességében gyökerezik, és a Pest megyei halomsíros lelőhelyeken is igen erősen jelen van.77

9.231. számú tál. Ez a két tradíció a középső bronzkorban a terület határain megfigyelt kevert miliőt mutatja. A ritka megjelenésük pedig a település korábbi előzmény nélküliségét jelzi. A halomsíros edényművességen belül a hatások nehezen foghatók meg a területi jellegzetességet mutató formák hiányában, de az általános kárpát-medencei halomsíros edénykészleten túl megjelenő formák a kárpáti halomsíros csoporthoz kötik inkább a leletanyagot, ezt erősíti az árkolt bütykök megjelenése és a bekarcolt díszek relatív ritkasága is. A fémékszer kapcsolatrendszere, bár csak a telep életének végét mutatja, az Északi Középhegység és a Kárpátok irányába mutat. A kőeszköz-nyersanyag a helyi nyersanyagok felhasználásán túl nyugati orientációt mutat a tatai tűzkő és a bakonyi radiolarit jelenlétével. A település legtávolabbi kapcsolatát is a kőeszköz-nyersanyag mutatja a Krakkó környéki kovák jelenlétével. Összefoglalás

A Visegrád–Dióson feltárt késő bronzkor eleji település tipológiai vizsgálata, bár a feltárás sajátosságai miatt teljes mélységében nem elemezhető, fontos adatokat szolgáltat a Dunakanyar későbronzkori betelepedéséhez és a területen keresztül futó kommunikációs útvonalak feltérképezéséhez. A kerámiák párhuzamai alapján a legtöbb kevéssé általános forma párhuzamai a kárpáti halomsíros szlovákiai leletanyagok felé Tradíciók és kapcsolatrendszer mutatnak, valamint a Budapest-környéki adatokhoz; a feltételezésekhez képest az Alföld leA tipológiai vizsgálat lehetőséget ad a megjelenő letanyagaihoz igen kevés kapcsolat jelentkezik. formák tradícióinak és kapcsolatrendszerének a Középső bronzkori előzmények a topográfiai átmegvizsgálására. A tiszta kontextusok általános tekintésben is látott Magyarád-, Vatya-kultúrás hiánya nehezíti ezek összefüggéseinek elemzését, és minimális DMBKK hagyományt mutat, viszont de így is fontos információkkal szolgálhatnak a ku- a Hatvan-kultúra formái nem jelennek meg, a tatás számára. Maguknak a tradícióknak a vizsgá- későbbi időszakból a Piliny-kultúra edényei sem. lata is egyfajta kapcsolatrendszert mutat, mivel a A korábbi formák ritkák, amit a kései formák nacikk elején említett módon a területen a település gyobb számban való megjelenése is támogat. A ideje előtt nem volt megtelepedés a számunkra telep a korábbi hagyományokban erős Bronzezeit jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján. B végét követően alakul, és éppen csak megéri a A középső bronzkori hagyományokkal kezdve a Bronzezeit D urnamezős időszakba való átmenetet. legtöbb korai edényforma a Vatya-kultúra (bögrék, amphora alakú edények, lapos, S-profilú tálak, plasztikus bütykök) edényművességére vezethető vissza. Egyetlen DMBKK hagyományú edény a

75 76

Bartík 1996: Obr.3/2. D2 típusú tálon. Rybník lelőhelyről egyszerű kónikus tálon (Furmánek–Veliačik–Vladár 1999: Abb.11/3). Halomsíros temetkezésből Szlovákia területéről (Buková-Hrúdy: Bobek 2016: 35). Vicze 2011: 128; Szathmári 1979: 41; Schreiber 1971: 51; Mali 2015: 11; Sánta 2009: 3. kép/5.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Hivatkozott irodalom Bartík 1996

H. Simon–Horváth 1998–1999

Bartík, Juraj: Sídlisko stredodunajskej Mohylovej kultúry vo Veselom. In: Slovenská Archeológia 44 (1996), 189–252.

H. Simon Katalin – Horváth László: Középső bronzkori leletek Gellénháza–Budai-szer II. lelőhelyen (Zala megye). In: Savaria 3 (1998–1999), 193–214.

Benkovsky-Pivovarová 1977 Benkovsky-Pivovarová, Zoja: Zum neuesten Forschungstand über die Litzenkarmik in Österreich. In: Antaeus. Mitteilung des Archäologischen Institutes der Ungarischen Akademie der Wissenschaften Beiheft 2 (1977), 29–38.

Békei 2007

Hänsel–K alicz 1987 Hänsel, Bernhard – Kalicz Nándor: Das bronzezeitliche Gräberfeld von Mezőcsát, Kom. Borsod, Nordostungarn Mit einem Beitrag von Imre Lengyel. In: Bericht der Römischen-Germanische Komission 67 (1987), 5–88.

Békei László: Adatok a Nyugat-Dunántúl középső bronzkori történetéhez. Település Sárvár 84-es elkerülő 4. és 6/A lelőhelyén aunjetitzi, Věteřov, gátai és kelet-alpi elemekkel, valamint litzendíszes kerámiával. In: Savaria 31 (2007), 7–140.

Hochstetter 1980

Bobek 2016

Honti Szilvia – Németh Péter – Siklósi Zsuzsa: Balatonboglár-Berekre-dűlő és Balatonboglár-Borkombinát. In: Belényesy Károly – Honti Szilvia – Kiss Viktória (szerk.): Gördülő idő. Régészeti feltárások az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán Zamárdi és Ordacsehi között. Budapest: Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2007, 167–183.

Bobek, Pavol: Doklady sekundárneho navršovania mohỳl v strednej dobe bronzovej v oblasti stredného Podunajska. In: Studijné Zvesti Archeologického Ústavu Sav 61 (2016), 31–49.

Bóna 1992 Bóna István: Les cultures des tells de l’Age du Bronze en Hongrie. In: Bóna István (dir.): Le bel Age du Bronze en Hongrie. Budapest: S.A.E.M.N., 1992, 115–119.

Hochstetter, Alix: Die Hügelgräberbronzezeit in Niederbayern, Kalmünz: Michael Lassleben, 1980.

Honti–Németh–Siklósi 2007

Horváth 1994

Bóna–Nováki 1982

Horváth László: Adatok Délnyugat-Dunántúl későbronzkorának történetéhez. (Angaben zur Geschichte der Spätbronzezeit in SW–Transdanubien). In: Zalai Múzeum 5 (1994), 219–238.

Bóna István – Nováki Gyula: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára. In: Cumania 7 (1982), 17–117.

Ilon 1998–1999

Čujanová-Jílková 1964 Čujanová-Jílková, Eva: Východní skupina českofalcké mohylové kultury. In: Památky Archeologické 1 (1964), 1–81.

Čujanová-Jílková 1970 Čujanová-Jílková, Eva: Mittelbronzezeitliche Hügelgräberfeld in Westböhmen. Praha, 1970. Csányi–Stanczik 1992 Csányi Marietta – Stanczik Ilona: Tiszaug-Kéménytető. In: Bóna István (dir.): Le bel Age du Bronze en Hongrie. Budapest: S.A.E.M.N., 1992, 115–119.

Dušek 1969 Dušek, Mikulaš: Bronzezeitliche Gräberfelder in der Südostslowakei. Bratislava: Vydavatel’stro Slovenskej Akadémie vied, 1969.

Furmánek–Veliačik–Vladár 1999 Furmánek, Václav – Veliačik, Ladislav – Vladár, Jozef: Die Bronzezeit im Slowakischen Raum. Rahden: VML Verlag Marie Leidorf, 1999.

Ilon Gábor: A bronzkori halomsíros kultúra temetkezései Nagydém-Középrépáspusztán és a hegykői edénydepot. In: Savaria 3. (1998–1999), 239–276.

Ilon 2012 Ilon Gábor: A halomsíros kultúra rituális „edénydepója” Veszprém határából. In: Régészeti Kutatások Magyarországon, 2010. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2012, 19–53.

Ilon 2016 Ilon, Gábor: Cemetery of the late Tumulus – early Urnfield period at Balatonfűzfő, Hungary. In: Dissertationes Archaeologicae ex Instituto Archaeologico Universitatis de Rolando Eötvös nominatae Ser. 3. No. 3. (2016), 27–58.

K alicz-Schreiber 2010 Kalicz-Schreiber Rózsa: Ein Gräberfeld der Spätbronzezeit von Budapest-Békásmegyer, Budapest: L’Harmattan–ELTE Régészettudományi Intézet, 2010.

Kemenczei 1968 Kemenczei Tibor: Adatok a kárpát-medencei halomsíros kultúra vándorlásának kérdéséhez. In: Archaeológiai Értesítő 95 (1968), 159–187.

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

Kemenczei 1990

Mali 2015

Kemenczei Tibor: Der ungarische Donauraum und seine Beziehungen am Ende der Hügelgräberbronzezeit. In: Chropovský, Bohuslav (hrsg.): Beitrage zur Geschichte und Kultur der mitteleuropäischen Bronzezeit. Berlin: Zentralinstitut für alte Geschichte und Archäologie der Akademie der Wissenschaften der DDR – Nitra: Archeologický ústav slovenskej akadémie vie, 1990, 207–228.

Mali Péter: A késő bronzkor kronológiai problémái egy biatorbágyi halomsíros időszakba sorolható lelőhely alapján. In: Tisicum 24 (2015), 8–29.

Kiss–Kvassay–Bondár 2004 Kiss Viktória – Kvassay Judit – Bondár Mária: Őskori és középkori település emlékei Zalaegerszeg-Ságod-Bekeháza lelőhelyen. In: Zalai Múzeum 13 (2004), 119–176.

Mali Péter: Tumulus Period Settlement of Hosszúhetény-Ormánd. In: Dissertationes Archaeologicae ex Instituto Archaeologico Universitatis de Rolando Eötvös nominatae Ser. 3. No. 3. (2016), 9–26.

Mali é. n.

Kovács 1965

Mali Péter: Technológiai megfigyelések a halomsíros kultúra településein. In: MOMOSZ 10. Őskoros Kutatók X. Összejövetele, Százhalombatta 2017. április 6–8. (megjelenés előtt).

Kovács Tibor: A halomsíros kultúra leletei Bagon. In: Folia Archaeologia 17 (1965), 65–85.

Mavrovič-Mokos 2014

Kovács 1966 Kovács Tibor: A halomsíros kultúra leletei az Észak-Alföldön. In: Archaeologiai Értesítő 93 (1966), 159–202.

Kovács 1970

Mavrovič-Mokos, Janja: Početak srednjega Brončanoga doba na prostoru zapadne Slavonije. Geneza i utjecaji. (PhD dis�szertáció.) Zagreb: Filozofski fakultet, 2014.

Mozsolics 1957

Kovács Tibor: A hajdúbagosi bronzkori temető. In: Folia Archaeologia 21 (1970), 27–48.

Mozsolics Amália: Archäologische Beiträge zur Gesichte der grossen Wanderung. In: Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 8 (1957), 119–156.

Kovács 1975

Mozsolics 1973

Kovács Tibor: Tumulus Culture Cemeteries of Tiszafüred. (Régészeti Füzetek, Ser. II. No. 17.) Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum, 1975.

Mozsolics Amália: Bronze- und Goldfunde des Karpatenbeckens, Depotfundhorizonte von Forró und Ópályi, Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973.

Kovács 1986

MRT 5

Kovács Tibor: Jungbronzezeitliche Gußformen und Gießereien in Ungarn. In: Veröffentlichungen des Museums für Ur- und Frühgeschichte Potsdam Bd. 20 (1986), 189–196.

Hováth István et al.: Magyar Régészet Topográfiája 5. Komárom megye régészeti topográfiája. Esztergom és a dorogi járás. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1979.

Kőszegi 1973

MRT 7

Kőszegi Frigyes: Adatok Zugló őskori településtörténetéhez. In: Budapest Régiségei 23 (1973), 9–38.

Dinnyés István et al.: Magyar Régészet Topográfiája 7. Pest megye régészeti topográfiája. A budai és szentendrei járás (XIII/1). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1986.

Kőszegi 1988 Kőszegi Frigyes: A Dunántúl története a későbronzkorban, Budapest: Budapesti Történeti Múzeum, 1988.

MRT 9

Kustár 2000

Dinnyés István et al.: Magyar Régészet Topográfiája 9. Pest megye régészeti topográfiája. A szobi és váci járás (XIII/2). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1993.

Kustár Rozália: Spätbronzezeitliche Hügelgrab in Isztimér-Csőszpuszta. In: Alba Regia 29 (2000), 5–54.

Nagy 2005

Mali 2012

Nagy Marcella: A halomsíros kultúra leletei Szentes környékén. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 11 (2005), 7–35.

Mali Péter: Adatok Baranya megye halomsíros időszakához – Kozármisleny 97. lelőhely késő bronzkori települése. (MA szakdolgozat.) Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2012.

Mali 2016

Nagy 2011 Nagy Marcella: A korai urnamezős időszak kronológiai vázlata a Kárpát-medence nyugati felében. Urnamezős kori temetőés településrészlet Sárvár-Felsőmezőn. In: Savaria 1 (2011), 67–94.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Neugebauer–Neugebauer-Maresch 1990

Szathmári 1979

Neugebauer, Johannes-Wolfgang – Neugebauer-Maresch, Christine: Überblick über die frühe und mittlere Bronzezeit in Ostösterreich. In: Chropovský, Bohuslav (hrsg.): Beitrage zur Geschichte und Kultur der mitteleuropäischen Bronzezeit. Berlin: Zentralinstitut für alte Geschichte und Archäologie der Akademie der Wissenschaften der DDR – Nitra: Archeologický ústav slovenskej akadémie vie, 1990, 309–350.

Szathmári Ildikó: A halomsíros kultúra népének települése Pilismarót-szobi révnél. In: Dunai Régészeti Közlemények 1 (1979), 29–49.

P. Fischl–Kiss 2002 P. Fischl Klára – Kiss Viktória: A Vattina-kultúra kutatása és északi kapcsolatainak kérdése. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 8 (2002), 125–142.

Patek 1968

Szilas 2009 Szilas Gábor: A bronzkori halomsíros kultúra települése. Budapest, XVII. ker., Rákoscsaba, Major-hegy dél (M0 BP02 lelőhely). In: Endrődi Anna – Szilas Gábor (szerk.): Régészeti kutatások Budapest peremén. A Budapesti Történeti Múzeum régészeti kutatásai az M0 autóút nyomvonalán (keleti szektor) 2004–2006. Budapest, 2009, 12–13.

Točik 1981

Patek, Erzsébet: Die Urnenfelderkultur in Transdanubien. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1968.

Točik, Anton: Nitriansky Hrádok-Zámeček – Bronzezeitliche Befesigte Ansiedlung der Maďarovce-kultur. Nitra: Archeologický ústav slovenskej akadémie vie, 1981.

Paulík 1965

Tomažič et al. 2009

Paulík, Jozef: Súpis medenych a bronzovych predmetov v Okresnom vlastivednom múzeu v Rimavskej Sobote. In: Študijné Zvesti 15 (1965), 33–106.

Tomažič, Simona – Olić, Slobodan – Forenbaher, Stašo – Djurić, Bogomil: Šiman pri Gotovljah, Zbirka Arheologija na avtocestah Slovenije 9. Ljubljana: Zavod za varstvo kulturne dediščine Slovenije, 2009.

Reich 2006 Reich, Christine: Das Gräberfeld von Szeremle und die Gruppen mit inkrustierter Keramik entlang mittlerer und unterer Donau. Berlin: Staatliche Museen zu Berlin–Preussischer Kulturbesitz, 2006.

Trogmayer 1980

Sánta 2004

V. Holport Ágnes: A halomsíros kultúra leletei Ürömön. In: Studia Comitatensia 9 (1980), 57–78.

Sánta Gábor: A halomsíros kultúra leletei Zákányszék határában. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 10 (2004), 53–80.

Sánta 2009

Trogmayer Ottó: Das bronzezeitliche Gräberfeld bei Tápé. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1975.

V. Holport 1980

Vicze 2011

Sánta Gábor: A Halomsíros kultúra Domaszék-Börcsök-tanyai településének legkorábbi szakasza és a telep szerkezete. In: Tisicum 19 (2009), 255–280.

Vicze, Magdolna: Bronze Age Cemetery at Dunaújváros Duna-dűlő. (Dissertationes Pannonicae Ser. IV. Vol. 1.) Budapest: Eötvös Loránd University, Institute of Archaeological Sciences, 2011.

Schreiber 1971

Willvonseder 1937

Schreiber Rózsa: A későbronzkori halomsíros kultúra emlékei Budapesten. In: Archaeológiai Értesítő 98 (1971), 42–52.

Willvonseder, Kurt: Die mittlere Bronzezeit in Österreich, Leipzig: Schroll, 1937.

Stuchlík 1990 Stuchlík, Stanislav: Die Entstehung Der Hügelgräberkultur In Mähren Und Ihre Entwicklung. In: Chropovský, Bohuslav (hrsg.): Beiträge zur Geschichte und Kultur der mitteleuropäischen Bronzezeit. Berlin: Zentralinstitut für alte Geschichte und Archäologie der Akademie der Wissenschaften der DDR – Nitra: Archeologický ústav slovenskej akadémie vie, 1990, 469–481.

Stuchlík 1992 Stuchlík, Stanislav: Die Veteřov-Gruppe und die Entstehung ger Hügelgräberkultur in Mähren. In: Prähistorische Zeitlung 67 (1992), 15–42.

MALI PÉTER

VISEGRÁD–DIÓS HALOMSÍROS IDŐSZAKI TELEPÜLÉSE

Mali Péter

Péter Mali

Visegrád–Diós halomsíros időszaki települése

Temporary Tumulus Settlement of Visegrád–Diós

Visegrád–Diós lelőhelyén 1988 és 1994 között a római temető feltárásához kapcsolódóan egy késő bronzkori település maradványai is előkerültek. A feltárás sajátosságai miatt a telep belső szerkezete és a lelet-eloszlások nem vizsgálhatók. A Dunakanyar betelepülésének sajátosságai miatt azonban a telep vizsgálata még így is kiemelt fontosságú. A Dunakanyar Visegrádi-szoros területe a középső bronzkorban nem lakott, az első telepek a Koszider-időszakban létesülnek és a halomsíros időszakban állandósulnak, így ennek a korszaknak a leletanyagai fontosak a terület megismerésében. A kerámia leletanyag tipológiai vizsgálata nagyon kevés középső bronzkori hatást mutat – néhány Vatya-, Magyarád-kultúra és Dunántúli Mészbetétes Kerámia Kultúrája hagyományú töredék –, elsődlegesen kései halomsíros leleteket tartalmaz, legközelebbi párhuzamokkal a szlovákiai és Budapest környéki leletanyagokhoz. Ez mutatja, hogy a Dunakanyar területe ekkor is fontos szerepet játszott a nyugat-keleti kapcsolatok fenntartásában.

Connecting to the excavation of the Roman cemetery in the Visegrád–Diós site between 1988 and 1994, remains of a settlement from the Late Bronze Age have been found. Due to the character of the excavation, inner structure of the settlement and distribution of finds cannot be examined. Because of the characteristics of the Danube Bend’s inhabitation, examination of the settlement is of utmost importance. The Visegrád Strait area of the Danube Bend was not inhabited in the Intermediate Bronze Age, the first settlements were founded in the Koszider Period, and became stable in the Tumulus Period, so finds of these periods are important to know the area. Typological examination of the pottery material of finds show very little influence from the Intermediate Bronze Age – some fragments of the Vatya and Magyarád Culture and Transdanubian Incrusted Pottery Culture –, it contains primarily late tumulus finds, most closely parallel with the finds from the Slovakian and Budapest area. This shows that the Danube Bend area played an important role in upholding relations between East and West even at that time.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

BÓZSA ANIKÓ – SZABÓ ÁDÁM

EGY FELIRATOS RÓMAI KORI BRONZKÖRZŐ

Bózsa Anikó, PhD régész Ferenczy Múzeumi Centrum aniko.bozsa@muzeumicentrum.hu Szabó Ádám, PhD régész Magyar Nemzeti Múzeum szabo.adam@hnm.hu

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

2015-ben a Ferenczy Múzeumi Centrum numizmatikai gyűjteményében bukkant fel egy külső oldalain díszített, belső oldalain feliratos bronz körző, vélhetőleg pannoniai lelőhelyről. A körző formája A körzőnek mára csak a két különálló szára maradt meg (1. kép). A körzőszárakat a felirat első és második fele szerint határoztuk meg a és b szárnak (2. kép). Méretei: a szár: 17,75×1,18×2,49 cm, b szár: 17,8×1,19×2,6 cm. A két elvékonyodó és kihegyesedő végű bronzszár átellenes végén kerek lyukkal áttört gyűrűs tag van. Külső oldaluk felső felén bevésett plasztikus, illetve bekarcolt geometrikus elemekből álló díszítés látható, itt a szár négyszögletes keresztmetszetű. A díszítőfelület legnagyobb részét kettesével, hármasával, illetve négyesével csoportba rendezett vízszintes vonalak osztják nagyjából egyenlő mezőkre, amelyeket egy-egy – a mezők alakját plasztikusan is formáló – ék alakú bevágás között Z alakban elrendezett azonos méretű körök töltenek ki. Ezt a „sormintát” szakítja meg – a díszítőfelületet lezárandó – vízszintes, bekarcolt vonalak közé rendezett körök sora, illetve egy V alakú bevágás. A szárak díszítetlen részének külső felülete domború kiképzésű. A kerek gyűrűtagok széle cakkos, nyílásuk korrodált. A nyílásokat vas tölti ki. A vas a két szárat összekötő tengely maradványa. A b szár hosszanti tengelyében kívül, a gyűrűs tag teljes hosszán és a szár felső részén középtájon egy 3,6 cm hosszúságot kitevő függőleges és egyenes véset húzódik, amely analógiák alapján

1. kép: A körző szárainak díszített külső oldalai (fotó és rajz: Bózsa Anikó)

a szárakat összefogó tengely végébe szúrt csapszeg egykori jelenlétére utal. Mindkét szár belső oldalán, közvetlenül a gyűrűk alatt, bekarcolt és mára részben lecsiszolódott, de ép felirat olvasható (lásd alább), amelyet korábban nem észleltek. A két szár kivitele között jelentős különbség nincs, az egyik ugyanakkor néhány milliméterrel nagyobb. Utóbbi (b szár) díszítésében a vízszintes vonalak elválasztotta mezők kissé hosszabbak, a lezáró minta más szerkezetű (vö. 1. kép). A körző a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) gyűjteményében bukkant fel, ahova ismeretlen körülmények között került, vélhetően kölcsönzés által, valószínűleg az 1950-es évek közepén. A rajta feltüntetett leltári szám: 55.17.3, a múzeum leltárkönyve nem tartalmaz ilyen tételt. Formai analógiáinak keresése során Dr. Gasparetz Géza Elemér az Archaeologiai Értesítő 1913-as számában megjelent Régi római rajz- és írószerek a M. Nemzeti Múzeumban és az Aquincumi Múzeumban című tanulmányában közölt rajzok között megtaláltuk a körző hasonmását, amely minden valószínűség szerint egyezik az FMC gyűjteményébe került darabbal. Gasparetz a „Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában” talált írószerek között említi a körzőt, három másik példánnyal egyetemben a következőképpen: „A Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárában ezen írószerek közül a következőket találtam: […] Négy bronzkörzőt, száraikon rovátkás díszítéssel. A körzők fején lévő csuklót átfúrt bronzszögecs tartja össze, melybe a körző rögzítésére szolgáló ék van illesztve. Ezen ék anyaga az egyik körzőnél bronz, a másik kettőnél vas. A negyedik körző feje erősen oxidálódott és a szögecs letört. (7. ábra. a–d.).” (3. kép)1

2. kép: A körző szárainak feliratos belső oldalai (fotó és rajz: Bózsa Anikó)

Gasparetz 1913: 345–347, 7. ábra a.

BÓZSA ANIKÓ – SZABÓ ÁDÁM

EGY FELIRATOS RÓMAI KORI BRONZKÖRZŐ

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) leltárkönyvében ugyanakkor ezen a körzőn szereplő és eredetileg a feliratra ráfestett leltári szám alatt egy petronelli származási helyű zöldeskék „illatszeres üveg, hosszú nyakkal, kihajló peremmel, nyújtott körte formájú testtel” szerepel. Az FMC adattára nem őriz olyan dokumentációt, amelynek alapján a körző bekerülésének útját rekonstruálni lehetne, a MNM kölcsönzési jegyzékében nincs nyoma, és a BTM Aquincumi Múzeum gyűjteményében sem szerepel. Ugyanakkor, sajátos módon, a MNM korábbi leltárkönyveiben sem bukkan(t) fel ez a körző, de a ráfestett leltári szám formailag és kalligráfiáját tekintve tökéletesen megegyezik a korszakban ugyanitt más tárgyakra ráfestett leltári számokkal. A jelenség, hogy esetleg más meghatározással és leírással vették fel a különálló körzőszárakat a nyilvántartásba, az ötvenes évek összefüggéseiben nem kirívó, amint a 19. században sem az. Utóbbi esetben még felbukkanhat az eredeti leltári szám, illetve a tárgyhoz tartozó adatok; a pontos lelőhelye és múzeumba való kerülésének körülményei. Addig is a jelenlegi köz- 3. kép: Gasparetz 1913: 347 / 7. a–d. ábra lés ezeket az adatokat nélkülözve, főleg a tárgy – amelyet jelenleg a MNM Római Gyűjteményében gyalthoz hasonló „cakkos” szegély egy Kijevóból a rajta álló leltári szám szerinti helyre helyeztünk származó darabon is megfigyelhető.2 Körzőnknek el – formai jellemzőire és a felirataira koncentrál. több formai analógiája van: Pannoniában a ságvári temető díszített körzője,3 egy carnuntumi A körző típusa példány,4 egy intercisai szórvány körző,5 egy jóval rosszabb minőségű kijevói darab,6 díszítése és A római kori körzők felépítése azonos; kihegyese- felirata azonban egyedi. dő száruk átellenes vége egy-egy lapos gyűrűben A két szár összefogására használt jellegzetes végződik, kerek nyílással. A tárgyalt darab felépí- felépítésű mechanizmus esetünkben hiányzik, tése ezt az általános sémát követi: a szárak felső, egykori létezésére a gyűrűk nyílását kitöltő kordíszített felének ellapítása, az alsó részek félkör, rózió, valamint a b száron látható bevágás utal. A illetőleg háromszög keresztmetszetűvé alakítása kerek lyukon jellemzően egy – gyakran profilált általános, a díszítés jellemzően bekarcolt, esetleg fejű – szegecs hatol át, amelynek szára egy helyen poncolt geometrikus elemekből áll, amely nem átfúrt, és a nyílásban egy pecek áll annak irányára ritkán kiegészül a szárak ezen felének rézsútos merőlegesen, így szorítva egymáshoz a szárakat. bereszelésekkel és bevágásokkal történő plasz- A körző b szára külső oldalának felső részén képtikusabbá tételével, minden esetben a szár szé- zett bevágás több tárgyon is megfigyelhető.7Mélesebb, felső felére koncentrálódik,de előfordul, retre és formára is hasonló, ismeretlen lelőhelyű hogy annak belső oldalán is folytatódik. Gyakori darabot őriz még a Magyar Nemzeti Múzeum a szárak lapos, díszített részének kiszélesítése, Római Gyűjteménye, amelyen jól látszik, hogy a ez darabunkról hiányzik. A gyűrűk mérete, a szá- tengely miképpen kötötte össze a két szárat és rakhoz viszonyított nagysága változó lehet, a tár- hogyan illeszkedett a zárószög a szárhoz (4. kép).8

2 3 4 5 6 7

Šeparović 1999–2000: 220, nr. 4. Sz. Burger 1966: 128, 231, fig. 124/1. Humer 2009: 92, nr. 232. B. Vágó 1961: 267, 3. kép 2. Šeparović 1999–2000: 220, nr. 4., 4. kép. Pl. az intercisai 6. sz. sírból származó vagy az intercisai szórvány darabon: B. Vágó 1961: 266, 3. kép, 1–2; Gasparetz 1913: 7. ábra c; egy kijevói darabon: Šeparović 1999–2000: 220, nr. 3., 3. kép. MNM RR 56.40.15, ismeretlen lelőhely.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

4. kép: Körző a Magyar Nemzeti Múzeum Római Gyűjteményéből (fotó: MNM Adattár)

A római korban a körzők bronzból és vasból készültek, illetőleg a két nyersanyag kombinálásával. Utóbbiak esetében a szár kihegyesedő vége készült vasból, és szegeccsel rögzítették azt a szár – általában máig megmaradó – felső, bronzból öntött részéhez.9 Méretük változó, de általában hasonló tartományban (11–19,5 cm között) mozog, az igen kicsi vagy igen nagy ritka. A Római Birodalom minden részén előfordulnak, polgári és katonai közegből egyaránt, az 1-től – pompeii példák – a 4. századig keltezhetők. Formai kritériumok számbavételén alapuló tipokronológia felállítására nem alkalmasak, mert kialakításuk meglehetősen egységes és különösebb tipikus változást nem mutat, mindemellett általános probléma, hogy igen sok az ismeretlen leletkörülmények közül származó darab. T. Šeparović megállapítása szerint legnagyobb mértékben a középső császárkorban mutatható ki használatuk a birodalom végleges határvonala mentén kialakítandó limes kiépítésének kampányával összefüggésben.10 A körző (latinul circinus, görögül τορνος, διαητης vagy καρκινος) ókori felhasználási területe sokrétű. Hozzávetőlegesen gyakran nevezik meg latin és görög nyelven író auktorok, különösen Vitruvius.11 Építészek, építők, szobrászok, festők, kőfaragók, díszírók, földmérők, asztalosok stb. előrajzoláshoz, tervrajzkészítéshez, tervezéshez, távolság- és szögméréshez használták, továbbá

10 11 12 13 14

15 16 17 18 19

20 21 22

oktatók és diákok, valamint geometriával foglalkozó filozófusok.12 Legalább két fajtáját különböztették meg: az egyenes szárú (circinus simplex) és a görbülő szárú (circinus incurvus) körzőt. Ábrázolásuk gyakorta megjelenik kőemlékeken – zömmel sírköveken – földmérő (függőónos szintező, szögmérő, vonalzó) és építőeszközök (véső, csákány stb.) társaságában vagy a képmezőben ábrázolt férfialakok kezében. Az eszközök ábrázolása az elhunyt a síremlék szövegében is megnevezett, vagy abból kikövetkeztethető foglalkozását egyértelműsítheti, például architectus,13 gromaticus,14 de gyakrabban találkozunk ezekkel katonák (például miles legionis, beneficiarius) és veteránok, valamint változatos foglalkozású személyek (például írnok: librarius legati,15 Augustalis16) és nők, családok sírkövén. Ezen esetekben a kőfaragó mesterjegyeként értelmezhetők, amit egy mitológia-jelenetes faragvány képmezőn kívüli körzőábrázolása is megerősít.17 A körzők író-, rajzoló- és mérőeszközök közé való sorolását támasztja alá továbbá egy in situ leletegyüttes: egy berlingeni halomsírban tintatartóval, viasztáblával és összecsukható mértékrúddal együtt került elő körző.18 Pannoniában körzők jelentkeznek késő római temetkezések mellékletei között,19 de a telepásatásokból származó anyag darabszáma ezt jóval meghaladja.20 Ugyanakkor, sajnálatos módon, a tartományból származó emlékanyag fele ismeretlen lelőhelyű21 vagy szórványként nyilvántartott.22 Különleges leletegyüttes részeként ismert egy egyszerű felépítésű, bekarcolt x-szel díszített darab az aquincumi Symphorus Mithraeum anyagából. Mérleg, hasonló díszítésű csipesz, kis kalapács, verőtő, vas fejsze, vaskés, vaskapocs, ólomhüvely, mészkőmozsár, bronzlemezek, bronz olvadékok, rögök, ólomgúla, valamint bronz lá-

Pl. Augst: Riha 1986: 83, Abb. 27, Taf. 71, 630–631; vagy Berlingen: Roosens–Lux 1973: 20, fig. 16/10, 20/36a, 38b, 38c; Božič 2001: Abb. 2. E. Riha az augsti bronzkörzőt még ún. kettős szikeként (doppelskalpell) határozza meg, ám ezt az interpretációt az újabb, római kori sebészeti eszközöket feldolgozó szakirodalom nem vette át vagy cáfolja: Božič 2001: 18. Šeparović 1999–2000: 223. Šeparović 1999–2000: 217, 223. Lásd: Hultsch 1899: 2567–2568: circinus. Pl. Nagy 1945: 548, 15. kép=CSIR Carnuntum, 383. Pl. egy aquileai gromaticus sírkövének töredéke: Aquileia, Museo Archeologico Nationale, nyilvántartási szám: 1231. ubi–erat–lupa.org ID: 13943. Nagy 1945: 553, 22. kép. Nagy 1945: 16. kép. Nagy 1945: 21. kép, 551. Roosens–Lux 1973: 20. Ságvár: 280. sír, terminus post quem: 341–346, a sírban talált érem alapján: Sz. Burger 1966: 128, 231, fig. 124/1; Intercisa (Öreghegy), 6. sz. sír: a 4. század középső harmadában használták a temetőt: B. Vágó 1961: 267, 272, 266, 3. kép 1. Lásd például a Carnuntumból közölt 8 darabos szériát: Humer 2009: nr. 232–239. Gasparetz 1913: 7. ábra. Intercisa: B. Vágó 1961: 267, 3. kép, 2–3.

BÓZSA ANIKÓ – SZABÓ ÁDÁM

EGY FELIRATOS RÓMAI KORI BRONZKÖRZŐ

dikaveretek, kulcsok, zárak, töredékek körében került felszínre. A tárgyegyüttes bronzöntő tevékenységre utal. Minthogy a verőtő jelenléte okán a publikálók keresni kezdték a leletek funkcióját egy esetleges pénzelőállító munkafolyamatban, a körző ebben, mint az érmék fémlapra történő előrajzolásában hasznos tárgyként kapott szerepet. Ugyanakkor a szentély helyiségének pénzverő helyként való értelmezése nem teljes mértékben megalapozott.23 A további két, ismert leletkörülmények közül származó pannoniai darab esetében a sírokban talált kísérőleletek nem nyújtanak olyan információt, amely alapján a körzők elhunytak életében betöltött funkciójára következtetni lehetne. Mindkettő férfi sír mellékleteként került elő, jellegzetes 4. századi leletanyag társaságában (üvegpalack, vaskés, vascsat). A tartománybeli körzők kivitele három nagyobb formacsoportba sorolható; az 1. típus körzői száruk felső egyharmadában téglalap alakban kiszélesednek és ellaposodnak, a 2. típus körzőinek szára egyenletesen, kis mértékben szélesedik a gyűrű irányába, a 3. forma a vegyes alapanyagú körzőké, amelyek egyszerű, négyszögletes keresztmetszetű nyelének csak bronzból készült fele–egyharmada maradt meg. Ábrázolások alapján kiegészíthető ez egy 4. csoporttal, a domború szárú körzőkkel, ezt azonban egyelőre nem találjuk a tárgyi emlékanyagban.24 Az 1–2. csoport díszített. A formai különbségek nem jelentenek kronológiai szempontú kritériumrendszert, ugyanis az 1. és a 2. típusok egyaránt előfordulnak egykorú – zömmel 4. századi – temetkezésekben, a 3. típus többnyire szórványként ismert. A pannoniai díszített körzők jellegükben hasonlóak: vízszintes vonalkötegek által elválasztott mezőkben bekarcolt x-ek, csillagok, fenyőágminta, jellemző az oldalak rézsútos bereszelése. Ritkán fordul elő rajtuk kör alakú motívum, mint a tárgyalt darabon; ez egy carnuntumi körző, egyébként más szerkezetű, pont-körös mintájával rokonítja.25 Sajnálatos módon ezeknek a sajátosan díszített daraboknak a leletkörülményei csak a temetkezésekből származók esetében ismertek, és

23 24

25 26

csak ezeknek tisztázottak a kronológiai viszonyaik. A két ilyen, Intercisából, illetve Ságvárról származó darab legkorábban a 4. század közepén került a földbe. Feltehető, hogy az egyéb, ma már ismeretlen lelőhelyű, hasonló kivitelű darabok, így a Magyar Nemzeti Múzeum Ferenczy Múzeumi Centrumban megtalált tárgya is a körzők 4. századi csoportjához tartozik. A körző felirata A helyenként elmosódottan látszó, vízszintes irányú felirat a szárak belső oldalának felső, szélesebb felén helyezkedik el két, méretre egyforma részben, a gyűrűtag alatt, összességében két sort (sor = versus rövidítve a továbbiakban: v.) (a szár / v. 1, b szár / v. 2) alkotva. A betűk igénytelenül és sekélyen karcoltak, néhol kurzív alak felé mutató módon, mint a v. 1„L” betűje. Ezen kívül a v. 1 „T” betűje „I”-szerű, a v. 2. első „T” betűjének a kereszthastája az alapvonalra vésett. A szárak széléig vésett betűk mérete 5–6 mm közötti, a v. 2„S” betűje 4 mm. A szavak nem válnak el egymástól. Szövege a következő: a szár (= v. 1.): VTERE FELIX EME; b szár (= v. 2.): ME ET SERVIO TIBI; azaz: Utere felix, eme me, et servio tibi! Az „utere felix” formula a legváltozatosabb személyes használati tárgyakon fordul elő nagy gyakorisággal, elterjedése és időrendje lefedi a Római Birodalom latinul beszélő részét, illetve a teljes császárkort. Az „eme me” szókapcsolat szintén előfordul a császárkori feliratos anyagban, bár nem túl gyakran és inkább kisfeliratokon.26 A „servio tibi” szókapcsolatnak a feliratos anyagban nincs párhuzama. A csekélyebb latin tudással, illetve egyeztetési problémákkal szerkesztett szöveg a következőképpen fordítható nagyjából: „Használd boldogan, vegyél meg és szolgállak téged”. Összefoglalva megállapítható, hogy míg az itt bemutatott körző típusát tekintve gyakoribb, addig a szövegét illetően ritka, mondhatni egyedi jelenség a római feliratok, illetve kisfeliratok világában.

Póczy 1991: 45–46. Nagy Lajos szerint az Aquincumi Múzeum gyűjteményében található egy ilyen körző, azonban a tárgyat nem teszi közzé, és nem hivatkozik leltári számra sem (Nagy 1945: 552). Humer 2009: nr. 232. AE 1992: 989 = AE 1993: 1024, Hispania citerior / Alvarelhos: Eme me | bonotuo; AE 2006, 821, Lugudunensis / Matisco: Eme me | Felix; CIL XIII 10018,74a, Germania inferior / Colonia Claudia Ara Agrippinensium: Eme me; CIL XIII 10018, 74a–b–c, Germania inferior / Colonia Claudia Ara Agrippinensium: Eme me; CIL 13: 10018,75, Germania superior / Mogontiacum: Eme me da; CIL 15: 6232, Roma: Eme | me. L’Année Épigraphique 1992: 989 = AE 1993: 1024, Hispaniaciterior / Alvarelhos: Eme me | bonotuo; AE 2006: 821. Lugudunensis / Matisco: Eme me | Felix; CIL 13: 10018, 74a, Germania inferior / Colonia Claudia Ara Agrippinensium: Eme me; CIL 13: 10018,74a–b–c, Germania inferior / Colonia Claudia Ara Agrippinensium: Eme me; CIL 13: 10018, 75, Germaniasuperior / Mogontiacum: Eme me da; CIL 15: 6232, Roma: Eme | me.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Hivatkozott irodalom AE 1992

Póczy 1991

Corbier, Mireille (ed.): L’Année Épigraphique 1992. Année 1989. Paris: Presses Universitaires de France, 1992.

Póczy Klára: Egy aquincumi pénzverde nyomában. In: Budapest Régiségei 28 (1991), 45–58.

AE 2006

Riha 1986

Corbier, Mireille (ed.): L’Année Épigraphique 2006. Année 2003. Paris: Presses Universitaires de France, 2006.

B. Vágó 1961

Riha, Emile: Römisches Toilettgerät und medizinische Instrumente aus Augst und Kaiseraugst. (Forschungen in Augst 6.) Augst: Amt für Museen und Archäologiedes Kantons Basel-Landschaft, 1986.

B. Vágó Eszter: Késő római sírok Intercisában és Bölcskén. In: Archaeologiai Értesítő 88 (1961), 264–272.

Roosens–Lux 1973

Božič 2001

Roosens, Heli–Lux, V. G.: Grafveld met Gallo-Romeinse tumulus te Berlingen. In: Archaeologia Belgica 147 (1973), 5–61.

Božič, Dragan: Doppelskalpel oder Zirkel. In: Instrumentum 13 (2001), 18.

Carnuntum Krüger 1972 Carnuntum Krüger, Marie-Louise: Die Reliefes des Stadtgebietes von Carnuntum. Die Decorativen Reliefs (militärische Ausrüstungsgegenstände, tierische oder vegetabile Ornamente. (Corpus Signorum Imperii Romani. Österreich I/4.) Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 1972.

CIL 13

Šeparović 1999–2000 Šeparović, Tomislav: Neki neobjavljeni rimski šestari iz Dalmacije. Some Unpublished Compasses from Dalmatia.In: Opuscula Archaeologica 23–24 (1999–2000), 217–223.

Sz. Burger 1966 Sz. Burger Alice: The Late Roman Cemetery at Ságvár. In: Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 18 (1966), 99–234.

Hirschfeld, Otto – Zangemeister, Carolus (ed.): Inscriptiones trium Galliarum et Germaniarum Latinae. (Corpus Inscriptionum Latinarum 13.) Berolini apud Georgium Reimerum, 1899.

CIL 15 Dressel, Heinrich (ed.): Inscriptiones urbis Romae latinae. Instrumentum domesticum. (Corpus Inscriptionum Latinarum 15.) Berolini apud Georgium Reimerum, 1891.

Gasparetz 1913 Gasparetz Géza Elemér: Régi római rajz- és írószerek a M. Nemzeti Múzeumban és az Aquincumi Múzeumban. In: Archaeologiai Értesítő 23 (1913), 340–347, 390–391.

Hultsch 1899 Hultsch, Friedrich: „Circinus” In: Pauly, August Friedrich – Wissowa, Georg et alii (Hrsg.) Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Band III, Halbband 6. Campanus ager–Claudius, 1899, Sp. 2567–2568.

Humer 2009 Humer, Franz (Hrsg.): Von Kaisern undBürgern. Antike Kostbarkeitenaus Carnuntum. St. Pölten: Amt der NÖ Landesregierung, 2009.

Nagy 1945 Nagy Lajos: A budai hegyvidék újabb szórványos sírleletei. In: Budapest Régiségei 14 (1945), 535–560.

BÓZSA ANIKÓ – SZABÓ ÁDÁM

EGY FELIRATOS RÓMAI KORI BRONZKÖRZŐ

Bózsa Anikó – Szabó Ádám

Anikó Bózsa – Ádám Szabó

Egy feliratos római kori bronzkörző

An Inscribed Bronze Compasses from Roman Age

A Ferenczy Múzeumi Centrum raktárában bukkant fel egy vésett latin feliratos, poncolt-vésett geometrikus díszítésű bronzkörző. Pontos lelőhelye és előkerülési körülményei ismeretlenek, csakúgy, mint bekerülésének útja, ugyanakkor vélhetően a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származik, amely feltételezést egy, az Archaeologiai Értesítő 1913-as számában közölt rajz támasztja alá. A körző igen tipikus kivitelű, ugyanakkor pontos formai és díszítésbeli analógiája nincs. A kevés Pannoniából, ismert lelőkörülmények közül származó darab alapján a körzők kései – 4. századi – csoportjához tartozik. Feliratos eszközök, illetve használati tárgyak nagy számban ismertek a Római Birodalom és ezen belül Pannonia területéről is. Ezek között a feliratos körzők száma elenyésző. Az itt tárgyalt darab felirata feliratozáshoz elégtelen képességű eszközökkel készült, ezzel szemben különös tartalmú és egyébként is ritkán előforduló, iskolázottabb szöveggel rendelkezik, amely a következőképpen olvasható: „Utere felix, eme me, et servio tibi!”, vagyis „Használd boldogan, vegyél meg és szolgállak téged”.

A bronze compasses with carved Latin inscription and chased geometrical decoration appeared in the storage of the Ferenczy Museum Center. Its exact provenance and the circumstances of its appearance are unknown, similarly to how it has got into the collection, but it can be presumed that it came from the collection of the Hungarian National Museum, and this presumption is supported by a drawing published in the 1913 issue of Archaeologiai Értesítő. The compasses is a typical one, however it does not have exact analogies regarding form and decoration. Its knives belong to the late – 4th century – group of compasses based on the few pieces originating in known sites from Pannonia. Large number of inscribed tools and household objects are known in the region of the Roman Empire, and from Pannonia within this. Among these, the number of inscribed compasses is insignificant. The inscription of the one discussed here has been carved with tools inadequate for carving, whereas the inscription is an unusual, otherwise rarely found, educated one, which is the following: “Utere felix, eme me, et servio tibi!”, that is “Use it happily, buy me and I will serve you.”

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Ottományi Katalin, PhD régész Ferenczy Múzeumi Centrum katalin.ottomanyi@muzeumicentrum.hu

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Visegrád-Gizellamajorban 1988–2003 között egy négyszögletes, 50 × 50 méteres, négy sarkain legyező alakú toronnyal rendelkező kiserőd feltárására került sor.1 Az erőd közepén található gyakorlóteret (udvart) négy oldalról 5 méter széles épületszárnyak vették körül (legénységi szállás, műhelyek, raktárak, szentély stb.). Ezek előterében, az udvar szélein, az erőd használatának legkésőbbi periódusában rosszabb kivitelezésű falakat (helyiségeket), kemencéket stb. építettek (1. tábla 2). A késő római kiserőd kerámiájából a nyugati és déli épületszárny anyaga már feldolgozásra került.2 Jelen tanulmány az udvar kerámiáját vizsgálja, egyrészt a déli épületszárny előterében épült legkésőbbi beépítések anyagával foglalkozik, másrészt a nyugati I. helyiség előterének kerámiáját ismerteti. Az északi és keleti épületszárnyakhoz épített későbbi helyiségek kerámiája majd egy új tanulmányban, a fő épületszárnyakkal együtt kerül feldolgozásra.

Az erőd II. Constantius uralkodása alatt épült (1. periódus). A legkorábbi periódusban, közvetlenül az építkezést követően sározott agyagpadlón kívül egyéb belső építkezésnek nincs nyoma. Az udvar nyugati és északi felén habarcsos padló, amely a délkeleti sarokban már elpusztult. Keltező leletek: érmek az erőd és az udvar legalsó padlószintjéről.6 Az udvar jelenleg bemutatott déli és nyugati részén már a 4. század elejétől voltak érmek a felső köves omladékban.7 II. Constantius 337–341-es érme a D/II. helyiség északi előterében már elképzelhető, hogy az építést keltezi (terminus post quem), de réteg nem köthető hozzá az udvarnak ebben a sarkában.8 A Ny/I. helyiség déli bejárata előtt az udvar legalsó padlószintjének tetejéről Iulianus érem, amely akár az átépítéshez is tartozhatott.9 A Valentinianus-korban átépítik az erődöt (2. periódus). Megújítják a padlószinteket, fűtőcsatornák épülnek, és tovább osztják a helyiségeket. Az udvar habarcsos padlószintjének megújítása is ekkor történhetett (a legalsó, habarcsos Az erőd kronológiája3 padlót patakkavicsos hordalékkal feltöltötték a fűtőcsatorna szintjéig).10 Mindezek szintjén több Az erőd alatt volt egy késő kelta, valószínűleg Valentinianus-kori érem is volt, és az erőd béa kora római kor elején is továbbélő kisebb tele- lyeges tégláinak többsége is ilyen korú.11 A Ny/I. pülés, amelynek kerámiája kimutatható a nyugati épület keleti előterében és a bejárata előtti járóés déli szárnyban, továbbá az udvar déli részén szinten Valens és Valentinianus érmek.12 A déli (–1. periódus).4 Felette több esetben patakkavicsos épületszárny északi előterében csak szórványfeltöltés, és erre jön az erőd alapozása.5 Az udvar ként kerültek elő Valentinianus érmei.13 Ezekre déli felében önálló rétegként nem jelentkezik, az átépítésekre valószínűleg az erődtől délre lévő de a felső szinten egy csoportban nagyon sok település felszámolása után, az erődbe behúzódó késő kelta edény került elő, amely objektum- civil lakosság miatt volt szükség.14 hoz nem köthető. Továbbá a paticsos és köves A 3. periódusban, a 4. század vége–5. század omladékban több helyen is található ilyen korú első harmada között több építkezés is kimutatkerámia, vegyesen a késő római töredékekkel ható, egyrészt az erőd helyiségein belül, például (ld. 2. táblázat). rosszabb minőségű falak, csatorna megújítások, 1

2 3 4

5 6 7

9 10 11 12 13 14

A kiserőd Valeria tartomány északkeleti limesszakaszán, Castra ad Herculem (Pilismarót) tábora és a Visegrád-Sibrik-dombi tábor között, körülbelül félúton fekszik, látótávolságra a másik két erődtől (1. tábla 1). A feltárást a visegrádi Mátyás Király Múzeum régészei, Gróf Péter és Gróh Dániel végezték. Nyugati épületszárny: Ottományi 2012a; Ottományi 2013; Ottományi 2015c; déli épületszárny: Ottományi 2015a–b. Gróf–Gróh–Mráv 2001–2002: 253–254; Ottományi 2015a: 2, 1. táblázat. Pl. a nyugati épületszárny déli bejárata előtti kutatóárokban a köves, fekete altalajból kelta edénytöredékek (1996. VII. 30.); a Ny/I. helyiség nagy metszetfalában a legalsó járószint alatt laza barna földrétegből kelta cserepek (Ottományi 2012a: 1. táblázat, zs/52. réteg); a D/II. és D/IV. helyiségekben, –I. kerámiacsoport (Ottományi 2015a: 5); kora római érmek az erődből: Vespasianus, Domitianus, Hadrianus, Antoninus Pius, Marcus Aurelius (Gróh 2000: 28; Gróf–Gróh et al. 2006: 30). Gróh 2000: 27. Gróf–Gróh–Mráv 2001–2002: 253, 20. lábjegyzet; Ottományi 2015a: 2, 4. lábjegyzet; Ottományi 2015b: 36. Déli épületszárny előtere: Maximianus és Nagy Constantinus 305–306-ban vert érmei, Galerius 310-es follisa stb. Nyugati zárófal és északnyugati saroktorony között, fekete pusztulási rétegből: Maximianus 286–305. Velük együtt Gloria exercitus ábrázolásos érmek a 4. század első és második feléből. Így a korábbi veretek már nem bírnak keltező értékekkel. Az érmek meghatározása Farkas Edit munkája (Gróf–Gróh et al. 2006, 30). Az erőd más részein ugyanakkor e császár későbbi érmei kerültek elő az alsó padlószintről, tehát valószínű, hogy az erőd építése csak a 350/360-as években fejeződött be. Lásd É/II.a helyiség cölöplyukas habarcsfelület: II. Constantius 352–354; É/II.a. helyiség északi falnál alsó járószint: II. Constantius (337–361) érmek. 355–361, Ae3, Siscia, LRBC 1241. Gróf–Gróh 1995: 61–68. Gróf 2016: 137. Valens, 364–367, Ae 3, Siscia, LRBC 1297; Valentinianus 364–367, Ae 3, Siscia, LRBC 1284. Két darab érme a D/IV. helyiség előtti udvarról (364–375 között). Gróf 2016: 137.

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

1. tábla: 1: a késő római limes erődítményei a Dunakanyarban (Gróf 2016: 3. kép); 2: a visegrád-gizellamajori erőd alaprajza

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

kemencék stb. (D/III. helyiség, délnyugati torony, É/IIb. helyiség), másrészt az udvaron. Az északi kapu beszűkítése is ekkor történhetett. A nyugati szárny bejárata elé kemence épült, amelynek agyagfelülete alatt Valentinianus érem volt (364– 375). Az udvar délkeleti részén rossz minőségű, kőalapozásra épített, faszerkezetes épületek nyomai látszottak, paticsfalakkal (D/II–IV. helyiség előtt), amelyek kora az 5. század első felén belül kétséges. Tartozhatnak a következő, hun kori periódushoz is. Az erőd legfelső, többrétegű téglás, köves, habarcsos és égett fekete vagy vörös, paticsos omladéka borítja mindenütt a falakat és az udvart is. Ezt a felső omladékréteget már csak terminus post quem keltezik a Valentinianus és Gratianus érmek. Új, valószínűleg barbár lakosság beköltözésével lehet magyarázni e késői átépítéseket, akik a római katonákkal együtt rendeltetésszerűen védték az erődöt a 430-as évekig.15 A hun korszakban az erőd falai még többé-kevésbé állnak (4. periódus). A részben omladékrétegre épülő legkésőbbi, rosszabb minőségű építmények az erődbe beköltöző hun kori népesség alkalmi lakóhelyei is lehettek. Esetleg ide sorolhatók az udvar délkeleti sarkának falai, a paticsomladékban lévő ezüst nomád tükör és az ékkő berakású, aranyrekeszes gyűrűfej alapján.16 De az is lehet, hogy ekkor már csak temetkeztek az udvarra, és nem laktak az erőd belsejében. Két hun kori temetkezés is található az erőd udvarán. A Ny/I. helyiség bejáratától északra lévő torzított koponyás sír áttörte mind a két habarcsréteget (felette az erőd kőomladéka). Az omladékrétegben pedig szórvány hun kori leletek (orsógomb, vasak) kerültek elő.17

15 16

17 18

Rétegek az udvaron D/I–IV. helyiségek előtti rétegződés Az udvarnak ezen a déli részén jórészt elpusztult a máshol meglévő habarcsréteg (csak a D/III. helyiség bejárata előtt maradt meg).18 Ennek egyik oka az lehetett, hogy az egész felület lejtett észak felé, így a legmagasabban lévő déli fele pusztult el leghamarabb.19 Másik oka esetleg a későbbi beépítésekben keresendő, amely esetben a falak tették tönkre a korábbi habarcsos felületet. A lepusztult járószint helyén habarcsszemcsés, sötétbarna földet, illetve sóderes, ártéri jellegű réteget észleltek 1992-ben.20 A falakat köves, habarcsos, helyenként paticsos omladék vette körbe, amely rá is húzódott a tetejére. Ez a falenyomatos paticsréteg a kőalapozású építmények felmenő falszerkezetének maradványa lehetett (ltsz. 2013.7.4.). Az erőd déli épületszárnyához hozzáépített, rosszabb minőségű, agyagba rakott falak egy része merőleges volt az erőd falára (D/III. helyiség21 és D/IV. helyiség előtt), másik részének viszont a tájolása is eltért az erőd eredeti irányításától (D/II. helyiség). Koruk tehát különböző lehetett. E kőalapozású, felmenő faszerkezetes, agyagfalú építmények mindenképpen későbbiek, mint az eredeti erőd. Köztük paticsfelületek, kőfelületek, járószintek. A korábbi hozzáépítések talán a Valentinianus-korban, illetve a 4. század utolsó negyedében bekövetkező változtatásokhoz köthetők, az eltérő tájolású, későbbi falak már mindenképpen 5. századiak.22 1991-ben a D/II. helyiség előtti szelvényben szabályos, agyagba rakott fal került elő, iránya a déli szárnyépület külső homlokzati falához képest északnyugati, bekötött a déli épületszárny északi falába (2. tábla 2). Tőle északra egy nyugat–kelet irányú fal.23 A rézsútos fal mellett paticsos réteggel határolt, égett, fekete foltban 1992-ben

Gróf 1992; Gróf 2016: 138. Gróh 2000: 30; Gróf 2016: 138–140: az udvaron emelt kőalapozású faszerkezetes épületeket a 4–5. század fordulójára teszi. Ugyanakkor az 5. század közepén a hunok átmeneti szállásának tartja a többé-kevésbé még lakható erődöt. Gróf 1992: 130–134; Gróf–Gróh 2006: 22, 23. kép; Gróh 2000: 30. A D/III. és D/I. helyiség találkozásánál a felső habarcsszint alatt téglás, paticsos, habarcsos, köves omladék volt, melyből kerámia is került elő (ltsz. 2018.2.7.1.). Gróh 2000: 27; ásatási napló, 1992. IX. 29: „az udvar feltárt habarcsos járószintje észak felé erősen lejt. A déli része, ahol emelkedett, a járószint többnyire elpusztult. Paticsos, köves omladék van felül, alatta a járószint helyett habarcsszemcsés, sötétbarna föld, ill. sóderes, ártéri jellegű betöltés.” Lásd fentebb az 1992. IX. 29. napi bejegyzést és 1993. VIII. 4–6: a D/IV. helyiség előtt legalul fekete elszíneződésű felület, kerámiával (kvád jellegű). Ettől északra nagy kőomladékréteg alatt sárgás-vöröses sóderréteg, körülbelül 130–140 cm mélyen. A 90/XII. szelvény északi meghosszabbításában kerültek elő az 1991–1992. évben. Körülötte patics és téglaomladék. A D/III. helyiségen belül is volt, a legalsó omladékrétegben egy hasonló agyagba rakott kő válaszfal. A D/III. helyiség belső válaszfalainak építését az erőd utolsó periódusához kötik az ásatók, és még e fölé épült az 5. század elején egy kemence (Góf–Gróh–Mráv 2001–2002: 254). A D/II. helyiség előtti rézsútos fal tájolása megegyezik az É/III. trapéz alakú helyiség ugyancsak később épített, rézsútos falának irányával. A ferde fal melletti paticsos omladékban volt a hun kori rekeszes gyűrűfej (Gróf 2016:139). Napló 1991. IX. 22: „a déli épületszárny középső helyisége előtt húzódó délkelet–északnyugati, agyagos kötésű falszakasz északnyugati végénél, az omladék alatt nagyméretű kövek vannak, az omladékból nagyobb edények egymásra rétegződött töredékei, orsógomb és érem (?) maradványa. Ettől a saroktól északra egy közelítőleg nyugat–keleti kő sor húzódik, mely mellett kemencealj tapasztás is megfigyelhető. Az említett korsó töredékeken kívül durva, szemcsés, kerámia is előkerült.”

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

1. táblázat: Az udvar rétegződése periódusonként helyiségek (udvar) D/I–IV. helyiség előtt

Ny/I. helyiség előtere

–1/1: kelta

1: erőd építése (II. Constantius)

2: átépítés (Valentinianus)

3: (Valentinianus után)30

3a: (5. század első harmada)

4. hun korszak

késő kelta kerámia (réteg nincs)

alsó habarcsos padló helyett habarcsszemcsés, sötétbarna-fekete föld, illetve sóderes, ártéri jellegű betöltés 23. és 37–38. cölöp; 95; 96. obj. (3 db)

D/IV. helyiség előtt meszes, letaposott járószint, illetve köves és paticsos felületek

paticsos, köves omladék, erődfalra merőleges, rosszabb minőségű falak

paticsos, köves omladék, faszerkezetes, kőalapozású épületek az omladékban

köves, paticsos omladék, faszerkezetes, kőalapozású épületek (?), szórvány leletek

alsó habarcsos padló

felső habarcsos padló (köves felület), fűtőcsatorna vége

paticsos felület/omladék, kemence

paticsos, köves omladék, kemence?

sírok, szórvány leletek a felső omladékban

szájjal lefelé borított dörzstál (ltsz.: 2013.7.5.1.). Ugyancsak 1992-ben a D/IV. helyiség előtt egy homlokzatra merőleges kőfalvonulat, amely megszakad, majd derékszögben egy nagyobb falmaradvány indul a rézsűs fal északi végéhez (2. tábla 1).24 Itt a D/IV. helyiség előtt kőmozsár és őrlőkő is előkerült az omladékból, valamint az erőd belső járószintje: meszes, letaposott felület. A D/I–II. helyiség válaszfala előtt nagyméretű, sima paticsfelület, kerámiával (ltsz.: 2013.7.3). Az udvart átvágó kelet–nyugati metszetfal melletti paticsomladék bontása során a D/II. és D/IV. helyiségek előtti szakaszon a paticsfelület megszakad és csak köves, megsüllyedt felület veszi körül az északi–déli falat, majd folytatódik a paticsos rész. E paticsos omladékban középen volt egy kerek, kútszerű mélyedés (A/1. objektum), benne kőomladék, paticsfelület, fagerendák, nagyon sok mag és késő kelta kerámia, a késő római darabokkal vegyesen (ltsz.: 2018.2.5–6.). Itt valószínűleg volt egy korábbi beásás, amely a késő római faszerkezetes, paticsfalú építmények omladékával lett feltöltve, kiegyenlítve a szintet. Így keveredhetett ide a jóval korábbi késő kelta anyag is. A „kúttól” északra is nagy felületű paticsomladék húzódott, 24 25 26

28 29

alatta habarcsszint. A habarcsszint keletre, egészen a keleti épületszárnyig tartott.25 A Ny/I. helyiség keleti előterében lévő rétegek Az erőd építésekor az udvart egy kemény, habarcsos járószinttel borították, amit később megújítottak. Ez a két habarcsszint leginkább a Ny/I. helyiség északi bejáratánál jelentkezett (3. tábla 1). A Ny/I. helyiség felső járószintje is ehhez a habarcsréteghez csatlakozott.26 A felső járószintet Valentinianus-kori érmek keltezik. Az északnyugati sarokban, a helyiség elfalazott bejáratától délre, erre a járószintre egy későbbi, kerek kemence épült.27 1993-ban a nyugati épületszárny bejárata előtt pilléralapozásokat találtak, amelyek alatt az udvar habarcsszintje is előkerült. A Ny/I. helyiség fűtőcsatornájának vége a nyugati oldalon kifut a kőfal széléig, illetve azon kívülre.28 Legfelül kőomladék. A torzított koponyás 1993/1. számú sírt az omladékba ásták bele, és átvágta mind a két habarcsréteget. Tőle északra, a Ny/I. helyiség előtt paticsfelületek, köves részek, téglaomladékok követik egymást (2. tábla 3; 3. tábla 2).29

Napló 1996. VII. 18: a D/II. helyiség előtt három oldalról falazott helyiség (belsejében kelta cserepek). A keleti szárny homlokzata előtt is voltak szabálytalan irányú és omladékos kőfalak (napló 1993. IX. 1). Gróh 2000: 30; a napló szerint a nyugati épületszárny keleti előterében egyenetlen, néhol megsüllyedt habarcsos padló van (1992. VIII. 3.); Gróh 2006: 66–67. kép (a gyakorlótér nyugati felének járószintjei). Napló 1995. VII. 19: „kerek, kővel megerősített kemence platni, hasonló a D/III. helyiség és a délnyugati saroktorony kemencéihez.” 1995. VII. 28: „a kemence sárga, agyagos előtér padlóján (?) Valentinianus érem került elő.” Napló 1996. VIII. 26; a leletanyagot lásd a Ny/I. helyiség zs/19. zacskójában (Ottományi 2012a: 1. táblázat); Gróh 2006: 28–29. kép. Gróf 2016: 138–139, 4. kép; napló 1993. VII. 28. – VIII. 4: „A sírt az erőd udvar habarcsos járószintjébe vájták bele. A Ny/I. helyiség fala melletti köves omladék alján a sír szélét csak a kétrétegű habarcstól való elválással lehetett tisztázni.” A 3–3a–4. omladékrétegek gyakran nem különíthetők el időben. Mélységben való elhelyezkedése, ill. az omladék összetétele alapján írtam őket egymás után, de általában az erőd végső pusztulásának, köves, habarcsos, ill. paticsos, faszerkezetes omladéka.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

2. tábla: 1: a déli épületszárny előterében lévő későbbi falak; 2: „ferde fal” a D/II. helyiség előtt; 3: a 93/1. sír, a habarcsszintbe mélyítve.

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Kerámia31 Az erőd eddig feldolgozott kerámia anyagánál megpróbáltam kerámiafajták megléte, illetve hiánya alapján időbeli csoportokat vagy rétegződést felállítani.32 A szokásos késő római formák, a keményre égetett, szemcsés házi kerámia, a simított edények és a mázas kerámia az az alap, amely a legtöbb késő római erőd életében jelen van, és a 4. század második felén belül nem bír különösebb keltező erővel (kerámia csoport I–II.). A besimított kerámia késői csoportja, az új típusú és díszítésű házi kerámia, illetve a plasztikus díszítésű mázas edények jelentették a későbbi, 4–5. század fordulójától jellemző anyagcsoportokat (II.a–III.b. csoport). A kézzel formált és lassú korongolt kerámia az erőd teljes fennállása alatt megtalálható. Kerámia az udvar déli felében Kerámia került elő a D/IV. helyiség előtti falnál lévő barna, sóderes rétegből (2013.8.1.) a fal bontásakor (2018.2.9.) a fal melletti, felső köves omladékból (2013.7.1) és a paticsos omladékból, a D/I–II. helyiségek előterében (2013.7.3–7.5.). Ez a paticsomladék az északnyugati irányú fal tetejét is beborította, és a benne lévő kerámia egyik darabja összeillett a D/IV–V. helyiség felső égett agyagszintjének kerámiájával.33 A feldolgozott anyag másik része az A/1. objektum bontásából, illetve a felette és benne lévő paticsomladékból származik, amelyben keverednek a késő kelta és késő római töredékek (2018.5–6). Az egyes kerámiacsoportokba való besorolás a főbb anyagfajták meglétén alapszik, de miután egy ásatáson nagyon nagy szerepe van a véletlennek, a rétegek csoportba sorolása nem mindig egyértelmű és végleges. A besimított kerámia hiánya nem mindig jelenti, hogy korábbiak ezek az anyagcsoportok a besimított díszítés feltűnésénél. Miután késői mázas és késői házi kerámia van bennük, a besimított díszítés előkerülése esetleges (ld. III.b. csoport). A legkorábbi, csak kora római vagy kelta kerámiát tartalmazó csoporthoz (I. csoport) köthető réteg nincs az udvar déli felén. Bár nagyon sok késő kelta anyag került itt elő, de valamennyi kevert rétegből, késői kerámiával együtt. I. csoport: kevert késő kelta és 4. századi, ha31 32 33

34 35 36 37

100

gyományos római edények (mázas, házi kerámia, simított, kézzel formált). Ide tartozik az udvar magassági pont körüli, felső szint alatti anyaga (2018.2.7.). Kora a 4. század második fele, talán az erőd átépítésével egykorú. I.b. csoport: 4. századi, hagyományos mázas, házi kerámia, simított és kézzel formált edények (nincs kora római). Ilyen a D/IV. helyiség előtti, agyagba rakott fal bontásakor talált anyag (2018.2.9.). Kora a 4. század második fele. A rétegtan és a kerámiaedények kora nem egyezik (a fal építése későbbi). II.a. csoport: késői besimított, késői mázas kerámia és hagyományos, késő római házi kerámia (keveredett a kelta–kora római leletanyaggal). A D/IV. helyiség előtti, rézsútos fal mellett lévő barna, sóderes rétegből került elő ilyen anyag (2013.8.1.). Másodlagosan égett töredék is volt benne, tehát az erőd pusztulásával egykorú. Kora: 4–5. század fordulója. II.b. csoport: 4. századi mázas kerámia, új típusú házi kerámia, lassú korongolt töredékek (nincs besimított): A/1 obj. paticsomladék (2018.2.5.). Valószínűleg csak véletlen, hogy nincs késői mázas anyag is, mivel az A/1. bontása során máshol került elő (ld. 2018.2.6.). Van viszont benne egy darab késő kelta. Kora: 4. század utolsó harmada–5. század eleje. III. csoport: késői besimított, mázas kerámia, késői házi kerámia és kézzel formált kerámia volt a D/II–D/IV. helyiség északi előtér, fal melletti köves omladékban (2013.7.1.). Késő kelta töredékek is keveredtek ide. Pusztulási omladék (égett töredékek), 5. század első fele. III.b. csoport: késői mázas, késői házi kerámia, késői simított és kézzel formált kerámia (nincs besimított). Ilyen anyag volt D/II–IV. helyiségek előtti falat borító paticsomladékban (2013.7.4.), a felső rétegben (2018.2.8.), a D/I. előtti sötétbarna, paticsos omladékban (2013.7.3.), továbbá az A/1. objektum bontásakor (2018.2.6.). E rétegekben, a falat borító paticsomladékot kivéve, valamennyiben van késő kelta anyag is. Vagyis az a probléma, hogy legkorábbi kelta jellegű kerámia pont ugyanazokban a rétegben jelentkezik, amelyekben a legkésőbbi edénycsoportok előfordulnak (II–III. csoport). Természetesen a legkésőbbi töredékek a keltező értékűek, tehát ez egy kevert, pusztulási omladék az 5. század első felében (a legkésőbbi, 5. századi építkezések omladéka).

A kerámia a visegrádi Mátyás Király Múzeumban található. A továbbiakban csak a leltári számokra hivatkozom (2013. és 2018. év). Ottományi 2015a: 3–7. Továbbá az udvarhoz (vagy a D/IV–V. helyiséghez) tartozik az 1996-ban előkerült anyag: „gyakorlótér, déli oromfal előtt (D/IV–DV), felső réteg. Benne sok késő kelta és pár darab késő római kerámia (2018.2.8.). 156 db szemcsés, 16 db kavicsos. A jól iszapolt kerámiához beszámoltam a közepesen keményre égetett töredékeket is. Huszonnyolc kézzel formált, öt lassú korongolt. D/IV–V. helyiség, felső, égett agyagszint. Lásd Ottományi 2015a: 14–15. Ez a felső habarcsszint alatt lévő omladék (tégla, patics, habarcs, kő), a D/I. és D/III. helyiségek találkozása előtt.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

2. táblázat: D/I–V. helyiségek északi előterének kerámiája ltsz.

2013.7.1

2013.7.3.

2013.7.4. + 8.6. 36

2013.7.5.1.

2013.8.1.

2018.2.8.

réteg

D/II–D/IV. h. Északi előtér, fal melletti köves omladék (1993) 90/XI. szelvény, D/I. helyiség északi előtere, sötétbarna, paticsos omladék (1993) D/II. h. északi előtere, északnyugati falat borító paticsomladék (1991)

D/II. h. északi előtere, paticsos réteg (1992) D/IV. h. előtti észak–déli fal mellett, barna, sóderes réteg (1993

mázas (62 db)

besimított (2 db)

simított (35 db)

házi kerámia: szemcsés, keményre égett (173 db)34

18: 16 korsó, 2 1: hullám (6. tál, 6 égett, rontott fül (5. tábla 2) tábla 2, 4)

5 (2 hombár)

34 (13 db késői)

4 (dörzstál, 2 tál, egyiken hullámvonal, 1 korsó)

6 (1 db 4 (bekésői) húzott peremű tál, fazék)

4 korsó tör. (3 égett, 1 késői)

4 (fazék, bekarcolt hullámvonalköteg)

36 (35 db késői; 7. tábla 3, 4; 8. tábla 1–4; 9. tábla 1; 11. tábla 2, 4–5)

házi kerámia: jól iszapolt (71 db)

kerámia csoport

2 oldal

3a (–4) III.b

6: behúzott és gyűrűs peremű tálak (7. tábla 2)

7 (1 perem, 1 festett (3–4. szá2 oldal, 3 zad) talp, 1 lassú korongolt fazékperem)

korai festett és simított

3a–4

III.b.

3 (–4)

1 bögre perem

40: S-profil, fedőhornyos perem, leányfalui bögre, fedő (7. tábla 8; 9. tábla 2; 11. tábla 3; 2 égett, 27 db késői) 9 (fedőtál: 7. tábla 7; 10. tábla 2)

20 (vízszintes és tagolt peremű tálak, fül, pohár; 7. tábla 1)

9 (szűrőedény; 2 égett; 11. tábla 1) 4 (10. tábla 17 (8 db késői; 1) 7. tábla 5, 6; 9. tábla 3)

4 db

4 db: 1 dörzstál, 1 tál, 2 korsó (1 égett; 4. tábla 5; 5. tábla 3)

(1 mázas dörzstál)

2018.2.6.

Udvar belső tér, 5 db: 3 tál, kút (A/1) bontá- 2 korsó (1 égett, 2 késői) sa (1993)

4 db (korsótalp)

9 (2 égett, 7 db késői; 9. tábla 4)

2018.2.7.

Udvar, magas- 1 db korsó fül sági pont körüli, felső szint alatt (1998)37

1 db (talp)

2018.2.5.

periódus

3a (–4) III.

ép dörzstál (4. tábla 4; 5. tábla 5)

7: 4 tál, egyi- 1: rács (6. tábla ken hullámvonal, 3 korsó 3) (3 égett; (4. tábla 1, 3; 5. tábla 1) 13 db: 13 db: 5 Gyakorlótér hombár, dörzstál, 6 (udvar), déli fülek, fedő, tál, 2 korsó oromfal előtt (1 égett, 7 (D/IV–D/V. h.). (4. tábla 2, 6; késői) + 2 6. tábla 1; 5 felső réteg + mázas tál téglaszint felett késői) (1996)

D/IV. h. előtti agyagba rakott fal bontása (1998) A/1 objektum paticsomladék (1993)

korai (kelta–1. század)

9 (1 bikóni- 4 (3 oldal, 1 grafitos, kus tál) talp) simított, besimított

5 db: 2 dörzstál, 3 korsó

2018.2.9.

kézzel formált– lassú korongolt (33 db)35

II.a

az anyag 10 (2 pefele kelta rem, 7 oldal, 1 lassú korongolt oldal; 10. tábla 6)

3a–4

III.b.

2 lassú korongolt oldal, 1 oldal 1 lassú korongolt oldal

3a (–4) I.b.

5 db oldal

simított, besimított

1 db kelta besimított

3a–4

II.b

kevés kelta 3a–4

III.b

többsége (1–) 2 kelta (67%)

101

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

3. tábla: 1: nyugat–keleti metszet az udvar északi felében; 2: a nyugati épületszárny előtere (fűtőrendszer, sír).

102

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Déli udvar – anyagösszetétel

kézzel formált/lassú korongolt; 8,8

mázas; 16,5 besimíto�; 0,5 simíto�; 9,3

házi kerámia; 65 1. ábra: A déli épületszárny előterének kerámiamegoszlása (százalék)

A másodlagosan égett töredékek mindig jelzik, hogy pusztulási omladékról van szó. Ilyen égett edénytöredék 18 db volt a déli előtér falainak bontásakor (a rézsűs fal feletti paticsomladékban, a fal melletti köves omladékban és a fal melletti barna, sóderes rétegben). További 4 db az A/1. objektum paticsos, köves betöltésében. Többségük mázas kerámia (14 db), fele ennyi a házi kerámia (7 db), simított csak egy töredék – az összes kerámia 5,9%-a. A déli udvar előteréből viszonylag kevés kerámia került elő (376 db). Ennek nagy része, az erőd többi részéhez hasonlóan, házi kerámia (65%). Majd a mázas kerámia következik (16,5%), és egyformán kevés a simított (9,3%), illetve kézzel formált anyag (8,8%). Besimított kerámia: 0,5%. Hasonló a délkeleti torony és a D/I–V. helyiségek anyagösszetétele.38

megtalálhatók. Anyaguk jól iszapolt, közepesen keményre vagy keményre égetett. A legkésőbbi, 4–5. század fordulóján fellépő csoportban kevés új forma található (például vízszintes peremű, megtörő falú tál),40 inkább anyagában és díszítésében válik el a hagyományos, mázas kerámiától. E késői edények anyaga szemcsés, keményre égetett, esetleg sárgás-fehér színű, rajtuk bekarcolt vagy bevagdosott díszítés is előfordul (előkerülési helyüket rétegenként ld. a 4. táblázatban).41 Összesen nyolc darab szemcsés, keményre égetett töredék, ebből hat sárgásfehér színű, további két tálon pedig bekarcolt hullámvonalak láthatók, vagyis a mázas kerámia 16%-a tartozik ide (ez kicsivel több, mint a déli épületszárny helyiségeiben).42 Elsősorban tálalóedények készülnek mázas felülettel (tálak, csészék, korsók), illetve van egy speciális, római étkezési kultúrához tartozó konyhai edény, a dörzstál, amelyben szószokat keverMázas kerámia (62 db; 4–5. tábla)39 tek, fűszekeret törtek (és miután a kavicsozásra Valamennyi rétegben volt mázas kerámia, ame- mázréteg került, a 4. században már tálaltak is). lyet már az erőd építésének idején is használtak. A tálak és korsók aránya körülbelül egyforma.43 A hagyományos 4. századi formák (dörzstál, víz- Tál 28 db, ebből dörzstál 10 db, vízszintes pereszintes peremű tálak, füles korsók) mindenütt mű tál 5 db és egyéb, belül mázas táltöredék 13 38 39 40

42 43

Ottományi 2015a: 8, 15, 1. és 6. ábra 52 db déli előtér, 10 db A/1 objektum. A formákat tekintve újdonság, hogy az 5. század elején már mázaznak olyan edénytípusokat is, melyek korábban csak a házi kerámiára voltak jellemzők. Pl. S-profilú tál, megtörő falú tál, galléros peremű korsó, „leányfalui” fazék. Közülük az udvar déli felén csak egy darab megtörő falú, vízszintes peremű tál fordul elő. Ilyen késői edénytöredékeket találunk a D/I. helyiség előtti sötétbarna, paticsos omladékban (2013.7.3.13.), a ferde falat borító paticsomladékban (2013.7.4.1.), a D/II–IV. helyiségek előtti felső rétegben (2018.2.8.41, 43.), a ferde fal melletti barna, sóderes szinten (2013.8.1.3.) és az A/1 objektum bontásakor (2018.2.6.). Lásd 4. táblázat. A déli épületszárnyban átlag 11% a legkésőbbi, mázas anyagcsoport (Ottományi 2015a: 35, III. 3. táblázat). Hasonló az arány az egész déli épületszárnyban (Ottományi 2015a: 27–30). Ellentétben pl. a tokodi erőddel, ahol a tálak mennyisége duplája, mint a korsóké (Bónis 1991: 89). A Kelet-Alpok vidékén is a mázas kerámián belül a nyílt formák (tálak) dominálnak és alig van korsó (Ladstätter 2000: 123).

103

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

4. tábla: Mázas kerámiatálak

104

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

5. tábla: Mázas kerámia. 1: bekarcolt hullámvonal (2013.8.1.3); 2: rontott fül (2013.7.1.1.); 3: égett korsó töredék (2018.2.5.3.); 4: összeragadt mázas edények (2013.7.1.9.); 5: ép dörzstál (2013.7.5.1.)

105

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

db. Korsó 35 db, ebből kevés a perem és a fül. A többség kívül mázas oldaltöredék. Bögre vagy fazékforma nincs, bár némelyik kívül mázas oldaltöredék esetleg lehetett bögre is. A mázas edényformák import edények (sigillata chiara, fémedények) utánzataként készültek és a máz csillogó, fényes felülete is ezeket, a 4. században már egyre ritkább, import edényeket próbálta utánozni. Dörzstál: 10 db (a tálak 35,7%-a). A paticsomladékban, a felső rétegben, a D/IV. helyiség előtti fal bontásakor és az A/1. objektumban fordul elő. Faluk meredek. Rövid peremű, vastagabb falú (4. tábla 5),44 ugyancsak rövid, de felfelé álló (4. tábla 6),45 vagy szintén felfelé álló, de szélesebb gallérú, vékonyabb falú változat (4. tábla 4) egyaránt található.46 Ez utóbbi ép edény, a fal melletti paticsrétegben egy fekete égett folt közepén, fejjel lefelé fordítva került elő. Gyakori változat, amikor a galléros perem széle kívül egy bemélyített vonallal osztott, vagy a perem alsó része tagolt (6. tábla 1; 2018.2.9.2). Hasonlók már kerültek elő, például az erőd délnyugati saroktornyának kemence alatti omladékából.47 Két nagyon késői, szemcsés anyagú, sárgásfehérre és keményre égett edény van a mázas edények között, mázuk világoszöld, illetve világos zöldesbarna színű (2018.2.8.42., 44).48 A többi fele-fele arányban vörös színű, máz alatt szürke réteggel (zöldesbarna mázzal) vagy szürke színű, sötétzöld mázzal, ritkán barnásszürke (világoszöld vagy zöldesbarna mázzal). Felületük kívül lehet simított is (két darab). A másodlagosan égett töredékek színe nehezen állapítható meg (2013.7.3.1). A dörzstál a római étkezési kultúra mind a négy évszázadára jellemző Pannoniában, de máz csak a késő római korban kerül rá. A mázas kerámián belül ez a legkorábbi edénytípus. Egyes területeken már a 3. század végén feltűnik, de többnyire 44

46 47 48 49

50 51 52

53 54

106

a Constantinus-dinasztia korától keltezhetjük a 4. század végéig, sőt még az 5. század első felében is megtalálható.49 Vízszintes peremű tál (2 db): a dörzstálak mellett a pannoniai mázas kerámia másik kedvelt formája a vízszintes peremű lapos tál. A lapos tálak közül az egyik másodlagosan égett (2013.8.1.2), a fal melletti barna sóderes rétegből. Ez azt jelenti, hogy már ez a réteg is pusztulási omladékot tartalmaz. Hasonló forma például a D/IV. helyiség omladékából került elő.50 A másik lapos tál kívül simított és a pereme galléros (4. tábla 1). Hasonló a délnyugati toronyból és a D/III. helyiség legfelső, habarcsos omladékában is található.51 Úgy tűnik, a gizellamajori erőd mázas kerámia anyagának egyik jellegzetessége, hogy galléros peremmel nemcsak dörzstálak készültek, hanem a máshol vízszintes peremű típusokat itt galléros peremmel készítették.52 Legközelebb Leányfalun, az őrtoronyban gyártottak ilyen peremű és formájú mázas tálakat a 4–5. század fordulóján.53 Vízszintes peremű, vállban megtörő falú tál (3 db): a mázas kerámián belül ez az egyik legkésőbbi típus, amelynek megtörő fala és kónikus alja a 4–5. század fordulójának edényeire jellemző, a házi kerámiában gyakori.54 A ferde fal melletti barna, sóderes rétegből és a D/IV–V. helyiség előtti felső rétegből kerültek elő. Kisebb csésze és nagyobb tál változatban létezik. A csésze szürke színű, zöld mázas, a perem szélén két bemélyített vonal fut körbe. Anyaga jól iszapolt, keményre égetett, vékony, zöld mázzal (4. tábla 2).55 Az egyik lapos tál csengően keményre égetett, szemcsés anyagból készült, a másiknak pedig galléros peremén bekarcolt hullámvonal látható (4. tábla 3; 5. tábla 1). A D/III. helyiség mázas tálai között mind a díszítetlen tálhoz, mind a hullámvonal díszítéshez találunk analógiákat: díszítetlen változat a köves, téglás omladékból;56 bekarcolt hullámvonal-dí-

Leányfalu: Ottományi 1991: 14. t. 68; Keszthely-Fenékpuszta, horreum (Horváth 2011: Abb. 6. 3–4); Mautern: Friesinger–Kerchler 1981: Abb. 9.9; Sedlmayer 2007, Taf. 1.0244-2, Taf. 6.0582-5 (Carnuntum, Period 5). Ottományi 1991: 13. t. 67., 14. t. 68 (Leányfalu); Ottományi 1996: Pl. II.4 (Dunabogdány, tábor leszűkítés); Gassner 2000: Abb. 39. J.11.11 (Mautern); Groh–Sedlmayer 2002: 208, Abb. 138.800 (Mautern Periode 6). Ladstätter 2000: 118–119, Taf. 6.3 (Hemmaberg); Gassner 2000: Abb. 239. J.11.12 (Mautern). Ottományi 2015a: 27–28, 7. kép 5 (3. réteg); Horváth 2011: Abb. 4. 1., 5 (Keszthely-Fenékpuszta); Gassner 2000: Abb. 203. B. 3.2. (Mautern). Hasonló anyagú dörzstáltöredékek a délnyugati torony felső agyagfelületének és az omladékrétegnek a találkozásánál (2013.6.4.1.) Részletesebben lásd Cvjetićanin 2006: 21–29, LRG 1–8 (3. század vége–5. század eleje); Horváth 2011: 606–609, Abb. 5., Abb. 6. 1–8; Hárshegyi–Ottományi 2013: 490; Ottományi 2015a: 28, 154. lábjegyzet. Ottományi 2015a: 29, 16. kép 2 (további irodalom a 165. lábjegyzetben); Cvjetićanin 2006: 53–55, LRG 71. Ottományi 2015a: 29, 7. kép 3, 11. kép 5 (kívül simított, peremén bekarcolt hullámvonalköteg). A déli épületszárnyban három darab ilyen, laposabb tál van, a déli udvaron kettő; hasonlókat gyártott a mauterni kemence és a tábor 6–7. periódusában is előfordul: Friesinger–Kerchler 1981: Abb. 9.2; Groh–Sedlmayer 2002: 184, Abb.132. 802; Cvjetićanin 2006: 55, LRG 71c (4. század második fele–5. század első fele). Ottományi 1991: 12. t. 64; Alsó-Ausztriában a mauterni fazekaskemencében készültek hasonlók (Friesiger–Kerchler 1981: Abb. 9.5). Cvjetićanin 2006: 39, Lrg. 28 (Dacia Ripensis: 4. század második harmada), 51, LRG 68 (4–5. század fordulója); legközelebbi analógiák a Budakalász-Luppacsárdán feltárt őrtoronyban: Ottományi 2004: 2. kép 2–6. A forma leginkább a házi kerámiára jellemző (Ottományi 1991: 12. kép 56). Déli épületszárnyban hasonlók: Ottományi 2015a: 28–27, 7. kép 1 (Délnyugati torony, gödör), 11. kép 4 (B/1. réteg alatt). Cvjetićanin 2006: 39, LRG 28 (4. század második fele).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

szítés pedig egy dörzstál peremén.57 A Ny/I. helyiségben is dörzstál galléros peremén szerepel ilyen bekarcolt hullámvonal.58 Bekarcolt, több soros hullámvonal díszíti egy belül barna mázas tál külső oldalát, a D/I. helyiség előtti paticsos omladékból (2013.7.3.13), amelynek formája kérdéses. Hasonló, bekarcolt hullámvonalköteg látható Leányfalun, a vízszintes peremű, talpas tálak oldalán,59 kónikus alsó részű, tagolt felső részű tál nyakán Biatorbágyon, továbbá bikónikus tálak oldalán Vindobonában.60 A bekarcolt hullámvonal a mázas kerámia későbbi változataira jellemző, a 4–5. század utolsó harmadától.61 Korsók (35 db): legjelentősebb darab egy deformálódott, belül lyukacsosra égett, kívül hólyagos, sötétzöld mázas felületű, rontott szalagfül (?) töredék, a déli előtér fala melletti köves omladékból (5. tábla 2). Egy másik oldaltöredékhez kívül hozzáragadt egy kis edénytöredék, valószínűleg égetés vagy szárítás közben (5. tábla 4). Egyetlen, tölcséresen kihajló perem fordul elő az A/1. objektumból (2018.2.6.8.).62 Van még egy szűk korsónyak bordával (2013.7.1.2), több válltöredék bekarcolt, körbefutó vonallal, két szalagfül és egy behúzott talp. A többi kívül mázas oldaltöredék, amelyről csak feltételezhető, hogy korsókhoz tartoztak. Két lapos talptöredék, kívül mázcsíkokkal, bármilyen forma lehet. Gyakori a másodlagos égés (8 db; 5. tábla 3). A korsók többsége szürke színű, zöld mázzal (ld. 3. ábra), vagy vörös, a máz alatt szürke réteggel. Legkésőbbiek a szemcsés, csengően keményre égetett töredékek, a falat borító paticsomladékból (2013.7.4.1.). Egyik sárgásfehér színű, rajta megfolyt, égett mázcsíkok (2013.7.4.48). Ilyen, késői anyagból készült nagyobb korsókat mind a déli épületszárnyból (délkeleti saroktorony, D/III. helyiség), mind a nyugati épületszárnyból ismerünk.63 56 57 58 59 60

62 63

66 67

A máz és az anyag színe: a máz színe általában zöld (34 db), ebből 13 sötétzöld, 6 darab világoszöld. Sok még a zöldesbarna szín (13 db), ezen belül inkább világos szín dominál. A többi színből kevés van: sárgászöld 3 db, sárgásbarna 4 db, barna 3 db. Van három töredék, amelyen úgy megégett a máz, hogy a színe már nem látszott (további tizenegy darab is égett, de itt a máz színe még látható volt). Az anyag színe többnyire szürke (24 db) vagy vörös (15 db). Sok a vörösesszürke töredék is, amelyek rétegesen égtek, és a máz alatt vékony szürke (5 db), esetleg vörös (1 db) réteg látható. 64 Ez néha szürkésbarna változatban fordul elő (5 db). Összefüggés van az anyag színe és a máz színe között, sőt egyes formák is csak meghatározott színekkel készülnek (2–3. ábra). A barna, sárgásbarna és sárgászöld mázas edények anyaga oxidációs égetéssel vörösre, vagy rétegesen vörösesszürkére égetett. Sárgásbarna mázzal csak tálak készültek. A világoszöld mázas edények itt Visegrádon általában sárgásfehérre égtek. A sötétzöld mázas edények anyaga kivétel nélkül redukciós égetéssel készült szürke színű és formát tekintve többnyire korsók. A középzöld és zöldesbarna edények anyaga egyaránt lehet vörös, vörösesszürke vagy szürke és változatos edényformákon fordul elő, kivéve a zöld mázasokat, amelyek között dominál a korsó.65 A rontott fültöredék alapján valószínűleg helyben gyártották Gizellamajorban a mázas kerámiát. Ezt támasztja alá a délnyugati toronyban talált másik égési selejt is.66 Keltezés: A mázas edények tömeges használata Pannoniában a 4. század középső harmadától az 5. század közepéig terjed.67 A gizellamajori erődben az erőd építésétől kezdve fennállásának végéig, minden rétegben előfordul. Ez azt jelenti, hogy

Ottományi 2015a: 30, 11. kép 8. edényére hasonlít, de nincs pereme. Ottományi 2015a: 29, 11. kép 11. Ottományi 2012a: 380, 9. kép 7. Ottományi 1991: 10. tábla 1. Ottományi 2008: 167, 14. kép 7 (ugyanitt házi kerámia bikónikus tálon: 14. kép 14); Chinelli 2010: 52, Fig. 3. 11., Fig. 6.11–12, Fig. 7; a germán és hun kori házi kerámiában a kónikus aljú tálak felső részét díszíti ez a fajta bekarcolt hullámvonalköteg. Lásd Tejral 1985: Abb. 1–2., Abb. 5.2–3; Abb. 6.3; Pollak 1980: Taf. 2.1, Taf. 164.11, Taf. 169.4 (Wien-Leopoldau). Stb. Ottományi 1991: 12. t. 61–63 (lapos tálak); Szlovénia 4–6. század: Ciglenečki 1984: Abb. 3.34; Ladstätter 2000: Abb. 60: a bekarcolt hullámvonal csak egyes típusokra jellemző, pl. Typ 2/1 és 4. (vízszintes peremű csészék, tálak, tányérok) és Typ 6 (korsók); Gassner 2000: 233, Abb. 213. D.565, 566 (4–5. század fordulója). Tölcséres peremű korsóformákhoz lásd Lányi 1981: Abb. 9; Nádorfi 1992: 45–47, Taf. I. 2b–2c; Tomka 2004: 391, Taf. 2.2. (1A fázis), stb. Ottományi 2015a: 30, 3. kép 8, 12. kép 1 (égett, habarcsos omladék és vörös, paticsos omladék); Ottományi 2012a: 10. kép 2 (két csatorna közötti feltöltés és köves omladékréteg alja); Ottományi 2011: 269 (Budaörs). Az oxidációs égetés során a máz alatt szürke réteg keletkezik, a redukciós égetéskor pedig a máz alatt vöröses rétegződés látható (Horváth 2011: 606). Ez a déli épületszárny anyagában is megfigyelhető (Ottományi 2015a: 33); Biatorbágyon zöld mázzal csak korsók készülnek, a tálak sárgásbarna színűek (Ottományi 2008: 167); Ottományi 2011: 274 (Budaörs). Ottományi 2015a: 34; Bónis 1991: Abb.23 (égési selejtek). Egyes edényformák, pl. a dörzstálak, már a 3. század végén megjelennek (részletesebben lásd a dörzstálaknál). A mázas kerámiáról összefoglalóan legutóbb lásd Magrini–Sbarra 2010; Horváth 2011: 602–606; Hárshegyi–Ottományi 2013: 497–499.

107

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Déli udvar – máz színe és az anyag színe

Déli udvar – máz a formák Déli udvar – máz színe színe ésés a formák

Déli udvar – máz színe és az anyag színe

15 10

1 1

5 4 1 2 21

45 3

11 21

6 4 2

3 1

vörös

vörösesszürke

vörösesbarna

szürke

barnásszürke

sárgásfehér

dörzstál

vízszintes peremű tál

egyéb tál

2. ábra: A máz színe és az anyag színe közti összefüggések (darabszám)

3. ábra: A máz színe és a formák közti összefüggések (darabszám)

a legfelső omladékban, amely a szórvány leletek alapján megérhette a hun kort is, még megtalálható.68 Ezen belül el lehet különíteni a korábbi, hagyományosan 4. századi formákat a későbbi, 5. század első felére jellemző típusoktól és díszítésektől.69 Az udvar déli felében a felfelé álló peremű dörzstál, a megtörő falú tál, a bekarcolt hullámvonal-díszítések és a szemcsés, fehérre égett anyagú oldaltöredékek sorolhatók a későbbi csoportba. Rétegét tekintve ezek nemcsak a legfelső omladékrétegben, hanem például a fal melletti, barna sóderes rétegben is előfordulnak.

élesen törik (alsó fele vízszintesen simított). A rácsminta a bikónikus tálak leggyakoribb díszítése, amely az 5. század közepétől szinte kizárólagossá válik.73 Ezek a bikónikus edények idegen formák a késő római kerámiaművességben. Bár vannak kelta előzményeik, akárcsak a besimítási technikának, de ebből közvetlenül nem vezethetők le. A forma keletről, valószínűleg a Csernyahov kultúrából jutott el a Duna-vidékre az 5. század elején. Germán területen különösen gyakori.74 A Dunakanyarban több műhely helyben gyártotta a 4–5. század fordulóján.75 A Gizellamajor déli és nyugati épületszárnyában is van néhány bikónikus tál, mind hullám, mind rácsmintával díszítve, de más formák.76 A besimított díszítésű kerámia használata idegen hatást feltételez a késő római kerámiában. Etnikumhoz kötése és pontosabb keltezése még vitatott. A formák, motívumok és kivitelezés alapján több csoportra osztható. Több hullámban és több etnikum hatására honosodott meg Pannoniában, ahol keveredett a helyi formakinccsel és a 4. század utolsó harmadától már helyi műhelyek is gyártották.77 A gizellamajori erőd udvarán talált bikónikus tálak a későbbi, 5. századi csoportra jellemzők.

Besimított kerámia (2 db, 0,5%)70 A késői, rézsútos fal melletti köves omladékból, illetve a barna, sóderes rétegből származnak a töredékek. Mind a kettő világosszürke, jól iszapolt, közepesen keményre égetett. A besimítás fényes, anyaggal egyszínű.71 Bikónikus tálformához tartoznak (6. tábla 2–3). Az egyik duzzadt peremű, enyhén lefelé szélesedő nyakú, és ezen a nyakrészen látható a besimított hullámvonal. Bikónikus alsó fele hiányzik, de analógiák alapján formához köthető. A nyugati épületszárnyban is van egy hasonló peremtöredék.72 A másik besimított rácsmintával díszített válltöredék, nyakán borda, hasa

68 69 70

74 75 76 77

108

korsó

Ottományi 2015a: 34–36 (további irodalommal a 208–214. lábjegyzetekben). Ottományi 2015b: 45–48. A simított felületű korsó- vagy fazéktöredékeknél is mindig fennáll a lehetőség, hogy az edény hiányzó részein (nyakán, vállán) besimítás lehetett. Egyes kutatók besimított kerámiának nevezik a szabálytalan felszíni simítást, az összevissza vonalakkal vagy sávokkal simított felületű edényeket is (Conrad 2007: 233, Abb. 29/976, 1103, Abb. 30. 1024, 1231. stb.). Mind a két rétegben voltak ugyanilyen színű és kivitelű simított edények (S-profilú tál, fazék peremek, talpak) és hullámvonalas besimítású fazéktöredékek, késő kelta grafitos edényekkel együtt. Így a két besimított, bikónikus tál kora is kérdéses. Ottományi 2012a: 382, 12. kép 2 (Ny/I. helyiség); Horváth 2011: 631–633, Abb. 19.4; Horváth 2013: Taf. 24.4 (rácsmintával); Tomka 2004: 391, Taf. 3.9 (Győr, 1B fázis); Bocsi 2012: 7. kép 1/III.a. (Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő, 5–6. századi telep); Vagalinski 2011: Fig. 5.289 (Iatrus). Ottományi 2008: 157–160, Abb. 14. 9–10 (Biatorbágy); Ottományi–Sosztarits 1998: 149, 160–163, Taf. IV.6, Taf. V.1–4, Taf. VI.9–10 (Szombathely); Friesinger–Kerchler 1981: Abb. 28.4 (Sommerein), Abb. 35–40 (Ternitz), Abb. 43–44; Vagalinski 2011: Abb. 5.297 (Iatrus); Bocsi 2012: 7. kép 1/II.b.1 (Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő, 5–6. századi telep). Bocsi 2011: 112–113; Tejral 1985: 130–132, Abb. 24. 1–2, 8–9 (fekete, fényes simítású edények). Ottományi 1996: 85 (Pilismarót-Malompatak). Ottományi 2015a: 42–43, 16. kép 9 (D/V. helyiség), 14. kép 6 (D/III. helyiség); Ottományi 2012a: 12. kép 2 (Ny/I. helyiség). Részletesebben lásd Ottományi 2015a: 39–46; Horváth 2011: 625–630; Conrad 2007: 234–236 (Iatrus: római, germán, szarmata és dák formák keveredése).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

6. tábla: 1: mázas dörzstál; 2–3: besimított díszítésű, bikónikus tálak

Simított kerámia (35 db, 9,3%)78 Szinte minden rétegben előfordul néhány darab, hiánya csak véletlen lehet. Kora a teljes 4. század, ezen belül a fényes fekete simítás, illetve a szemcsés, kavicsos anyagú edények a későbbiek. Elsősorban tálalóedények (tálak, korsók és bögrék), valamint tárolóedények (hombárok, fazekak) készültek ilyen felülettel.79 A jelenlegi anyagban kevés töredék köthető formához. Van egy behúzott peremű tál a paticsos omladékból, amely forma simított változatban a késő kelta–kora római és a késő római periódusban egyaránt jellemző. Gizellamajorban mind a déli, mind a nyugati épületszárnyban előfordul pár darab.80 Egy éles 78

79 80

válltörésű, gyűrűs peremű tálhoz hasonló forma, anyagát tekintve a házi kerámiához tartozik, de belsejében vízszintes simítás nyomok is láthatók (7. tábla 2).81 A három hombár és két fazéktöredék ugyanilyen hosszú életű formák. A felső köves és paticsos omladékból származnak, de mind a két rétegben volt kelta és kora római kerámia is. Egyik fazékon bekarcolt hullámvonalköteg díszítés (2013.7.4.8.). Ez utóbbi a késői falat befedő paticsomladékból való, ahol korai edények már nem kerültek elő. Korsófül három darab, talp hat (egyik behúzott korsótalp), és egy fedő. A többi oldaltöredék pontosabb formához nem köthető. Színük általában szürke (25 db), néha világosbarna

Van még 3 db mázas tál is, melyek külső felét vízszintesen simított sávok borítják (két dörzstál, egy vízszintes peremű tál; 4. tábla 1., 4).. Továbbá az egyik házi kerámiatálnak a belsejében látszanak halvány, vízszintes simításnyomok (7. kép 1). Ha ezeket is idesoroljuk, akkor 39 db simított töredékkel számolhatunk. Hárshegyi–Ottományi 2013: 499–500. Ottományi 2013: 9, 11. kép 2 (Ny/I. helyiség); Ottományi 2015a: 36–37, 8. kép 1 (délnyugati torony), 13. kép 1 (D/III. h.), további analógiák a 220. lábjegyzetben; Gassner 2000: Abb. 198 (Mautern). Gassner 2000: Abb. 201, A.5.18, Abb. 207. D.3.3 (Mautern); lásd még a házi kerámiaformáknál.

109

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Déli udvar – anyagminőség

Edényformák – házi kerámia Edényformák – házi kerámia

Déli udvar – anyagminőség közepesen kemény

30 25 20 15 10 5 0

kavicsos, kemény

6,5

kemény, jól iszapolt

22,1

szemcsés, kemény

26 19,3

22,5 16 3,2

3,2

64,3 0

4. ábra: A déli udvar házi kerámiájának anyagminősége (százalék)

5. ábra: A házi kerámia formai megoszlása az udvar déli felének anyagában (százalék)

(3 db), barnásszürke (2 db), vörösesszürke (1 db) vagy vörösesbarna (2 db) és vörös (1 db). A simítás többnyire összefüggő (20 db), vízszintesen simított (9 db), néha pedig csak simításnyomok látszanak (7 db). A füleket függőlegesen simítják. Van egy összevissza simításokkal díszített csoport, amelynek fényes, fekete a simítása (6 db), színük sötétszürke, másodlagosan feketére égve, anyaguk keményre égetett, belül erős korongolásnyomokkal.82 Ez a legkésőbbi csoport, a D/I–IV. helyiségek előtti felső rétegből származik. Egyes kutatók a fényes, összevissza simított felületű edényeket is a besimított kerámiához sorolják.83 A többség simítása anyaggal egyszínű, néha sötétebb (2 db). Anyaguk közepesen keményre (14 db) vagy keményre égett (14 db), mindössze egynek szemcsés, kettőnek pedig kavicsos az anyaga. Valamennyi késői – fényes, fekete simítású, illetve szemcsés, keményre égetett anyagú – töredék a D/IV–V. helyiségek előtti felső rétegből került elő. Összesen 7 db, vagyis a simított kerámia 20%-a. A déli épületszárnyban ennél jóval kevesebb, mindössze a töredékek 5,6%-a új típusú, 5. századi edény.84

bekarcolt hullámvonallal. Új formák is feltűnnek a 4–5. század fordulóján (S-profilú tál, galléros peremű korsó, leányfalui bögre/fazék típus). Ezek a II.b. és III.b. kerámiacsoportba sorolhatók (rétegenként ld. a 4. táblázatban).85 A házi kerámia többsége (75,4%) szürke színű (redukciósan égetett), ezen belül lehet világosvagy sötétszürke, esetleg rétegesen égett vagy kívül-belül más színű szürke. 15% a fehéres- vagy sárgásszürke, legkésőbbi anyagcsoport. Ennek anyaga mindig szemcsés, csengően keményre égetett. A barna, vörösesbarna vagy vörösesszürke színből csak pár darab található. Az edényeknek több, mint a fele (64%) szemcsés, keményre égetett anyagból készült (4. ábra). Ez a sóderes, apró kavicsos, csillámos anyagös�szetételt jelenti. Az edény tűzállóságát növelték az agyaghoz kevert szilícium-dioxid tartalmú ásványok.86 Viszonylag sok a jól iszapolt, keményre égetett anyag (22%). Néha előfordul a durvább kavicsos, illetve a kevésbé keményre égetett anyagminőség is. Formához mindössze a töredékek egynegyede (62 db) köthető, ennek 42%-a (26 db) valamilyen bögre vagy fazékperem (5. ábra). A rengeteg olHázi kerámia (244 db, 65%; 7–11. tábla) dal- és talptöredék formához kapcsolása kérdéses Ebből került elő a legtöbb, ami természetes is, hi- (a füleket a korsókhoz soroltam be). szen a mindennapi életben használt főzőedények Tálak (12 db, 19,3%): a tálaknak majdnem a fele mind idetartoznak, és a tálalóedények között is S-profilú tál (5 db; 7. tábla 3–6). A falat borító sok készült ilyen kivitelben. Valamennyi rétegben paticsomladékból, a felső rétegből és az A/1. előfordul. A legkésőbbi edények anyaga sárgás- objektumból kerültek elő. Színük lehet fehéresfehérre és csengően keményre égetett, esetleg vagy sárgásszürke, sötétszürke, valamint fekete,

84 85

110

Az égetéstől függ az anyag színe és a rajta lévő simítás, besimítás színe is. Pl. a sötétszürke edények többségén az anyagnál sötétebb színű simítás vagy besimítás látható (Ottományi 2015b: 42); a fényes, fekete simítású edények készítési technikáját és kutatástörténetét legutóbb Masek Zsófia foglalta össze, a késő szarmata–hun kori kerámiával kapcsolatban (Masek 2011: 252–268). Conrad 2007: 233, besimított díszítés „e” csoportja: főleg kevert, késő római–népvándorlás kori germán formákon (pl. Abb. 30. 1024, B periódus). Ottományi 2015a: 39, III.1. táblázat. A D/I. helyiség előtti sötétbarna, paticsos omladékban, a D/II–IV. helyiség előtti ferde falat borító paticsomladékban, a fal melletti köves omladékban és felső rétegben, a fal melletti barna, sóderes szinten, továbbá az A/1 objektumban kerültek elő. Horváth 2011: 614.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

amelynek törése világosabb. Anyaguk minden esetben szemcsés, keményre égetett, néha az oldalfaluk enyhén bordázott (11. tábla 3). Szájátmérőjük 19–25 cm. Az egyik edény pereme vízszintesen egyenesre vágott (7. tábla 3), egy másiknak a formája szinte gömbölyű (7. tábla 6).87 A forma a 4–5. század fordulójára jellemző, a késő kelta–kora római előzményekből nem lehet levezetni. Egyrészt több évszázados szünet van köztük, másrészt a korai típusok világosszürke, simított felületű, kevésbé élesen profilált edények. A késő rómaiak pedig házi kerámia kivitelben, más színben és élesebb válltöréssel készültek.88 A gizellamajori erődben nagyon gyakori, főleg a felső omladékban.89 Legközelebbi analógiák a tokodi erődből, a leányfalui és pilismaróti őrtoronyból. A Dunakanyarban máshol is jellemző forma a 4. század végétől egészen az 5. század közepéig.90 A Duna túlpartján élő szvébeknél is előfordul.91 Hasonlóan késői típus a bikónikus tál is (1 db). Jól iszapolt, keményre égetett anyagból készült, pereme duzzadt, válla kiugrik (2013.7.1.16), alsó fele valószínűleg kónikus, de már nem maradt meg. A fal melletti köves omladékból származik. Néhány bikónikus táltöredék a nyugati és déli épületszárnyból is előkerült.92 Ugyancsak duzzadt peremű és kónikus alsó részű egy téglaszínű, gyűrűs peremű tálhoz hasonló forma, a falat borító paticsomladékból (belsejében halvány, vízszintes simítások; 7. tábla 2). Mind házi kerámia, mind simított felülettel sok analógia található hozzá a 4–5. századból.93 Hasonló forma, egy bordával tagolt felső részű, duzzadt peremű, enyhén kónikus alsó részű táltöredék, jól iszapolt, keményre 87 88

89 90

91 92

94 95

97 98

égetett anyagból (a felső rétegből: 7. tábla 1). A szomszédos D/III. helyiségből is került elő ilyen típus.94 Mindkét forma a kora római gyűrűs peremű tálakra vezethető vissza. A 4. század utolsó harmadától lesznek ismét gyakoriak ezek az éles válltörésű, erősen kónikus aljú tálak, mind a simított, mind a házi kerámiában, sőt néha mázas kivitelben is előfordulnak.95 A behúzott peremű táltípus a római kor négy évszázadán át megtalálható, általánosan használt forma. A késő római edények pereme élesebben behúzott, anyaguk szemcsésebb.96 Az udvar paticsos omladékából és a késői fal bontásából előkerült ilyen típusú táltöredékek (2 db) szemcsés, keményre égetett anyagból készültek, rétegesen szürkére égve. Az egyik fedőtálként szolgált (7. tábla 7). A déli épületszárnyban a tálak 24%-a volt ilyen típus.97 Egy lapos talpú szűrőtál szögletes lyukakkal átlyukasztgatva, jól iszapolt, keményre égetett anyagból, a késői fal tisztításakor került elő (11. tábla 1). A forma a hagyományos, római kerámiára jellemző. A déli épületszárnyban több helyen is előfordul, faluk függőleges, peremük duzzadt, kicsit kihajló, talpuk lapos.98 Egy vízszintes edényperemről nem dönthető el, hogy tál vagy fazékforma volt-e (vörösesbarna, közepesen keményre égetett). Kora római típus, amely néha a 3–4. században is előfordul még.99 Korsók: 16 db, 26%. Peremtöredék kevés (6 db). Két kihajló perem, szalagfüllel. Egyiknek a peremből indul a füle, anyaga jól iszapolt, keményre égetett (A/1 obj. bontása). A másiknál a nyaki bordából indul a fül, szemcsés, keményre ége-

Biatorbágy: Ottományi 2008: 168–169, 14. kép 1 (fala bordázott), 14. kép 6 (pereme vízszintes). 4. század végi megjelenésüket több kutató idegen, barbár hatásnak tulajdonítja (germán hatás szarmata közvetítéssel: Horváth 2011: 617, Abb. 13.), bár ennek ellentmond, hogy a szarmatáknál ritkább (Vaday 1989: 151. Abb. 41.37.); Soós 2015: 178–179. 189. 79. kép 3–7. 83. kép 1–3 (Hernádvécse). Ottományi 2015a: 19, 6. kép 1–5 (délnyugati torony), A Ny/I. helyiségben a tálak 20%-a ide sorolható (Ottományi 2012a: 378, 2. kép 2–3). Ottományi 1991: 9, 6–8. t. (Leányfalu); Ottományi 1996: 83, Abb. 3–4/8-16 (Pilismarót-Malompatak); Lányi 1981: 77–78, Typ XXIII–XXIV., Abb. 11–13 (Tokod); Ottományi 2015a: 19 (további analógiák a 72–78. lábjegyzetekben); Tomka 2004: 391, Taf. 4.3–4, Taf. 6.10 (a győri tábor 1b–2. fázisa); Carnuntumi tábor 5. periódusa (Sedlmayer 2007: Taf. 6. 0712-1); Bocsi 2012: 195, 202, 7. kép I/III.b. (Ordacsehi-Kis-töltés, 1. kerámia csoport, vékonyra falú, csengően kemény, néha bordázott felülettel); Bocsi–Gallina–Somogyi 2016: 103, 1. tábla 6 (Ordacsehi-Csereföld, 5. századi telep). Tejral 1985: 140, Abb. 21; Varsik 2011: 207, Obr. 109.10 (D1–D2 periódus). Ny/I. helyiség: Ottományi 2012a: 379, 2. kép 7 (bevagdosott díszítéssel). Perem nélküli bikónikus has- és válltöredékek a déli épületszárnyban: Ottományi 2015a: 19–20; bikónikus tál hun kori telepen pl. Biatorbágy: Ottományi 2008: 168, 14. kép 10. Grünewald 1979: 59, Taf. 52.14 (4. század első fele–vége); Tomka 2004: 391, Taf. 8. 8 (3. fázis: 5. század); Horváth 2011: 615–617, Abb. 12. 2–3 (házi kerámia); Friesinger–Kerchler 1981, 261, Abb. 2. 2–7, Abb. 3. 6–8, 12 (simított), Abb. 8.9, 11, 13 (házi kerámia); Sedlmayer 2007: Taf. 4. 0564-3 (házi kerámia), Taf. 6.0582-6 (simított, carnuntumi tábor 5. periódus); Groh–Sedlmayer 2002: 218, Abb. 140.673 (Mautern Periode 6). Ottományi 2015a: 18, 9. kép 1. További analógiák az 56–59. lábjegyzetekben); Friesinger–Kerchler 1981: Abb. 2.10 (simított). Budakalász-Luppacsárda: Ottományi 2004: 272, I. t. 6–7 (mázas), 8 (házi kerámia); Horváth 2011: 612–613, 615–617, Abb. 12 (Keszthely-Fenékpuszta, házi kerámia); Mautern: Gassner 2000: 217–218, Abb. 185 (többsége a tábor 6. periódusából); Sedlmayer 2007: Taf. 1.0244-5 (carnuntumi tábor 5. periódusa). Ottományi 2012b: 239, 189. kép, 19–20 (Budaörs); Grünewald 1979: 64, Taf. 58.3–13 (3. század vége–4. század); Horváth 2011, 620–621, Abb. 7.11; a forma az 5. század közepéig továbbél. Pl. Ordacsehi-Csereföld (Bocsi–Gallina–Somogyi 2016, 103, 2. t. 3). Ottományi 2015a: 17, 5. kép 1–2 (irodalom az 53. lábjegyzetben); nyugati épületszárny: Ottományi 2012a: 2. kép 1. Ottományi 2015a: 18 (60. lábjegyzetben analógiák), 2. kép 2–3 (délkeleti torony), 6. kép 6 (délnyugati torony); Hárshegyi–Ottományi 2013: fig. 5.3. Ottományi 2012b: 239–242, 194. kép 10 (Budaörs).

111

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

tett anyagból, a fal melletti köves omladékból (2013.7.1.17). A pontos forma egyiknél sem ismert. Kihajló peremmel hagyományos, 4. századi formák készülhettek. A perem alatti bordából induló fül már a későbbi típusokra jellemző.100 Galléros, ún. murgai korsóperemek szalagfüllel, a késői falat borító paticsomladékból kerültek elő (4 db). Fehéresszürke színűek, csengően keményre égett, szemcsés anyagból (8. tábla 1; 11. tábla 2). A 4–5. század fordulójától az 5. század közepéig megtalálható kerámiaanyagra jellemző Pannoniában. Az erőd nyugati épületszárnyából ismerünk hasonlókat.101 Legközelebb Tokodon és Leányfalun gyártják ebben az időszakban.102 A D/II. helyiség előtti falat borító paticsomladékban a fent ismertetett galléros korsóperemekkel együtt szalagfültöredék és két nagyméretű, korongolásnyomokkal bordázott testű korsó is előkerült, amelyeknek a pereme hiányzik (8. tábla 4; 9. tábla 1; 11. tábla 4–5). Egyiken bekarcolt hullámvonal-díszítés is látható. Bekarcolt hullámvonal-díszítések, beszurkált és bevagdosott minták összesen hat korsótöredéken figyelhetők meg ebben a rétegben (8. tábla 2–3). Fehéresszürke színük, csengően keményre égetett, szemcsés anyaguk, a nagy korsókon látható korongolásnyomok és bekarcolások a római kor legvégére keltezik. Az erőd többi részén is gyakoriak, a D/III. helyiségben egy hasonlóan perem nélküli korsón fordul elő ilyen díszítés.103 A szűk korsónyakak és korsóvállak fülindítással nem segítenek a forma megállapításában.104 Ezen kívül még szalagfülek (4 db) és egy szemcsés anyagú korsó alsó fele tartozik ide. Bögre–fazék: 26 db perem és sok oldaltöredék. A bögre- vagy fazékperemek a formához köthető töredékeknek megközelítőleg a felét jelentik (42%). Ezen belül körülbelül 11 db fazék és 5 bögre különíthető el. A többinél esetleg a szájátmérő kiszámolásával lehetne eldönteni, hogy a kettő közül amelyikhez tartozott.105 A peremek két nagy 100 101 102

103

104 105 106 107 108 109

110

111

112

csoportra oszthatók. Leggyakoribbak a kihajló peremek (14 db), amelyek lehetnek bögrék (5 db) vagy szűkebb nyakú, vállban szélesedő fazekak (10. tábla 1),106 illetve szélesszájú, nagy tárolóedényhez hasonló típusok (10. tábla 3). Ez utóbbi peremnek a széle bemélyített vonallal osztott. Némelyiknek ferdén kihajló, levágott végű pereme van. Szokásos római formák, pontosabb kormeghatározásuk a 4. századon belül nem lehetséges.107 A Gizellamajorban a Ny/I. helyiségből származó rontott peremtöredékek bizonyítják a helyi gyártást.108 Legkésőbbi típus, a lefelé szélesedő nyakú, kiugró vállú, ún. leányfalui, vagy tokodi bögre-, illetve fazékforma, amelynek mind kihajló (3 db), mind fedőhornyos peremű változata (2 db) létezik (ld. később). A kihajló peremű változaton belül kettő töredék bögre lehetett. Másik nagy csoport a fedőhornyos perem (10 db), amelyet ritkábban a bögréken (2 db) és jóval gyakrabban a fazekakon alkalmaznak. Anyaguk általában szemcsés, keményre égetett, keltezésük a 4. századon belül a század második fele–vége (10. tábla 2., 4).109 Itt is a legkésőbbi forma a „leányfalui típus” (két darab), amelyhez összesen öt perem és egy oldaltöredék sorolható a déli épület előterében (9. tábla 2–4). Színük szürke, gyakran rétegesen égve világosabb és sötétebb szürke, mindig csengően keményre égetett. Oldalfaluk többnyire korongolásnyomokkal bordázott. A bögre- és fazékperemeknek mindössze 19%-a tartozik ide, ami jóval kevesebb, mint a nyugati épületszárnyban, de körülbelül megegyezik a déli épületszárnyban tapasztaltakkal.110 A bordázott oldaltöredékek közül is ide tartozhatott még több töredék, bár a jellegzetes válltörés csak egy darabon maradt meg. Az erőd többi részén jellemző bekarcolt hullámvonal-díszítés az udvar déli részén nem fordul elő ezen a típuson.111 Előkerülési helyük a déli épület előterében lévő felső köves omladék és paticsos omladék, továbbá a fal melletti barna,

Pl. a D/III. helyiségből (Ottományi 2015a: 9. kép 10). Ottományi 2012a: 379, 2. kép 9–10. Lányi 1981: 75, Typ. III. Abb. 3–7; Ottományi 1991: 10, 16. t. 10–11, 17. t. 13a, 14, 16 (bekarcolt hullámvonal); hun kori telepen pl. Biatorbágyon (Ottományi 2008: 168–169, 15. kép 2–4). Ottományi 2012a: 4. kép 1; Ottományi 2015a: 20, 9. kép 8 (84. lábjegyzetben analógiák); Ottományi 1991: 42. t. 5; Tomka 2004: 391, Taf. 5.1 (tábor népvándorlás-kori 1B. fázis), Taf. 6.1 (2. fázis), Taf. 8.2 (3. fázis); Gassner 2000: 245, Abb. 241.J. 11.28 (344. lábjegyzet: analógiák a „Horreum” kerámiában). Szűknyakú korsó töredék pl. a délnyugati saroktoronyban (Ottományi 2015a: 6. kép 8). Ezeket a számításokat nem mindig lehetett elvégzeni a töredékek kis mérete miatt. A forma előzménye a késő kelta, behúzott nyakú fazekakra megy vissza. Horváth 2011: 623, Abb. 10. Ny/I. helyiség: Ottományi 2012a: 3. kép 2, 4 (bögre), 5. kép 3–4; éli épületszárny: Ottományi 2015a: 21, 6. kép 9, 10. kép 1–2. Ottományi 2012a: 379, 3. kép 1, 8 (profilált peremnek neveztem); Ottományi 2015a: 22 (104. lábjegyzetben analógiák), 6. kép 10, 10. kép 4, 7; Ebben az időszakban nemcsak Pannoniában, de a Barbaricumban is elterjedt (Gindele–Istvánovits 2009: Abb. 63–66 (5–6. fázis); Varsik 2011: 207, Obr. 109.11 (D1–D2 fázis). Ny/I. helyiség: a bögrék fele és a fazekak 66%-a ide tartozik (Ottományi 2012a: 6–7, 3. kép 6–7, 9–10, 6. kép 4); déli épületszárny: a bögre- vagy fazékformák 16%-a (Ottományi 2015a: 23, 2. kép 6, 6. kép 11, 10. kép 8–10, 16. kép 6, 18. kép 1). Ottományi 2012a: 4. kép 3.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

7. tábla: 1–7: házi kerámiatálak; 8: fedő

113

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

8. tábla: Házi kerámiakorsók és bekarcolt hullámvonaldíszes edények

114

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

sóderes réteg. Elnevezésük alapjául a leányfalui őrtorony, illetve tokodi késő római erőd anyaga szolgált, ahol a bögre- és fazékformáknak körülbelül a 60–70%-a ide tartozott.112 A forma tovább él az 5–6. században, nemcsak a provinciában,113 hanem attól északra és keletre is, a szvéb, szarmata és gepida leletanyagban.114 Van még néhány ritkább peremkiképzés is. Például vízszintes peremű fazék (1 db), ami középső császárkori előzményekre vezethető vissza,115 továbbá az osztott peremű bögrék (2 db), amelyek kora a 4. század elejétől a század második feléig, néha a végéig terjed.116 Anyaguk jól iszapolt, keményre égetett. Pohár mindössze két darab, egyiknek a pereme kihajlik. Fedő nagyon kevés van (3 db), pedig a sok fedőhornyos fazékhoz valószínűleg használtak többet is. Peremük lehet egyenes, vagy alávágott (7. tábla 8).117 Fedőként alkalmazhatták az alávágott peremű fedőtálakat is (7. tábla 7). Hombár mindössze két oldaltöredék.118 Sok a talptöredék, többnyire lapos talpak, de nehéz eldönteni, milyen formához tartoztak. Oldal- és talptöredék összesen a felvett anyag 74%-a, tehát a töredékek nagy részét nem tudjuk formához kötni. Díszítések: körbefutó vízszintes bekarcolások előfordulnak a vízszintes tálak peremén, a korsók nyakán, vállán és néha a bögrék, fazekak vállán. Sűrű, vízszintes vonalkázás egy fazék testén (ez lehet lassú korongolt is). Az edények egynegyedén (62 db) található korongolásnyomokkal történő bordázás. Formailag a leányfalui típushoz, a fedőhornyos peremű bögre- és fazékformákhoz, egyes korsótípusokhoz és ritkán az S-profilú tálakhoz köthető ez a felületkidolgozás.119 Négy darabon pedig bekarcolt hullámvonal látható. Közülük egy bögre lehetett (8. tábla 2), kettő pedig korsó (8. tábla 3–4). Ez utóbbiak egyikén beszur-

112 113

114

115 116

117 118 119

120

121

kált pontsor kíséri a hullámvonalat. Valamennyi hullámvonaldíszes töredék a késői falat borító paticsomladékból származik. Új típusú, a 4–5. század fordulójától gyakori házi kerámia tehát viszonylag sok található a déli udvar előterében. Ide tartoznak az S-profilú tálak (5 db), a galléros korsóperem (4 db), a leányfalui bögreés fazéktípusok (6 db), továbbá a bekarcolt hullámvonaldíszes (4 db) és korongolásnyomokkal bordázott töredékek (62 db). Anyagukat tekintve a sárgásfehérre (fehéresszürkére) égett (36 db), szemcsés, csengően kemény anyagú töredékek. Ez körülbelül a házi kerámia 38%-a (92 db). Kézzel formált kerámia A 33 db töredékből 5 lassú korongolt és 28 db kézzel formált (8,8%). Valamennyi rétegben, mind a késői fal környékén, mind az A/1. objektumban előfordul néhány darab. Mennyiségét tekintve majdnem ugyanannyi, mint a simított kerámia. A lassú korongolt töredékek barnás-szürke, vörösesbarna, vörösesfekete és feketésbarna színűek. Anyagukban néha nagy, aranyosan fénylő csillámok, illetve kavicsok találhatók. Az egyetlen perem, ívelten kihajló, nagy fazékhoz tartozik (2013.7.4.36), a többi oldaltöredék. Egyiken kívül sűrű vonalkázás. Ez a felületdíszítés máshol is előfordul az erőd területén.120 A kézzel formáltak között van egy kihajló peremű bögre és három, szintén kihajló fazékperem, a többi oldal- és talptöredék (10. tábla 6).121 Színük szürke (9 db), barnásszürke (7 db), vörösesbarna (9 db), vörösesszürke (2 db) és fekete (1 db). Tehát a legritkább esetben égett egyszínűre. Anyaga lehet közepesen iszapolt (7 db), csillámos (2 db), kicsit kavicsos (5 db) és durván kidolgozott, nagyon kavicsos (8 db). Formái között nincs későinek vagy idegennek meghatározható típus. A lassú

Lányi 1981: 75, Typ I, Abb. 1–2 (fazék), Typ VII. Abb. 8.4–6 (bögre); Ottományi 1991: 11–13, 28–34. tábla és 5. térkép. Hunkori telep: Ottományi 2008: 170, 16. kép 6–15 (Biatorbágy); Bondár–Honti–Kiss 2000: 97, 1. kép; 5–6. századi telep: Bocsi 2011: 113–115, 3. t. 1 (analógiák a 38–53. lábjegyzetekben); Bocsi 2012: 189–191, 193, 195, 5. kép 1–2, 7. kép 1/Ib (Ordacsehi-Kis-töltés, 5. század), 8. kép, 9. kép 3/Ic (Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő, 5–6. század): a házi kerámia 1–2. és 3c. csoportja, jól iszapolt vagy szemcsés, csengően keményre égetett, gyakran bordázott felülettel. A formák között előfordul a „leányfalui” típus is. A szerző szerint a késő római házi kerámiával rokon a telepek kerámiájának 1–2. csoportja. Tejral 1985: 140–141, Abb. 19/1–6; Windl 1996: Abb. 5; Stuppner 2008: Abb.5.4; Varsik 2011: 207, Obr. 109.9, 12 (D1–D2 fázis). Gindele – Istvánovits 2009: Abb. 51.680B/8 (5. fázis); Masek 2014: 197–198, 2. kép 8. Ottományi 2015a: 22; Horváth 2011: 622–623, Abb. 9. Ottományi 2012a: 3. kép 3; Ottományi 2015a: 22, 10. kép 3 (analógiák a 99–101. lábjegyzetekben); Horváth 2011: 621–622, Abb. 8; Sedlmayer 2007: Taf. 1.0244-14, 15, 16, Taf. 5. 1167-14, 15 stb. (carnuntumi tábor 5. periódus). Horváth 2011: 625, Abb. 7. 1–6; Ottományi 2015a: 24, 9. kép 7, 18. kép 3. Horváth 2011: 624. Ottományi 2015a: 22, 10. kép 7 (germán, szarmata és népvándorlás kori analógiák a 105–107. lábjegyzetekben); a szarmata edényeknél ez a bordázás az edény egész testét borítja és nem tekintik díszítésnek (Masek 2014: 193); 5–6. századi telep: Bocsi 2012:194 (a bordázottság minden korongolt anyagcsoportra jellemző). Ny/I. helyiség, alsó padló feletti betöltésből egy ép edény (Ottományi 2013: 11, 16. kép 8); a déli épületszárnyban 6 db, sűrűn vonalkázott töredék (Ottományi 2015a: 46–47). Bögre és fazékperemek a déli épületszárnyból: Ottományi 2015a: 46–47, 15. kép 3–11 (292. lábjegyzetben analógiák). Ny/I. helyiség: Ottományi 2012a: 383, 16. kép 3–4, 6 (a 16. kép 5. lassú korongolt fazék); Ottományi 1999: 359–362, Pl. XIII.2–9 (Dunabogdány); Góf 1992: II. t. 6.

115

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

3. táblázat: Az udvar nyugati felének rétegei és kerámiája ltsz.

2018.2.1.

2018.2.2.

2018.2.3

2018.2.4.

Ny/1. helyiség (Zs/lh szám)

mázas (6 db)

besimított (1 db)

Ny/I. helyi- 1 korsó ség keleti előtere, köves, téglás felső felület (1995) Ny/I. helyiség keleti előtere (1993) Ny/I. helyiség keleti előtere paticsos omladék (1992) Ny/1 déli felétől keletre – udvar átvágás, habarcsszint alatt -10-15 cm (1996) Ny/I. és É/ III. helyiségek közötti habarcsos járószint felett

töredék

zs/19

1 korsó töredék

zs/37

116

Ny/1. helyiség északkeleti előtér. Északi csatorna falon túli része mellett Északi fűtőcsatorna, Ny/I. helyiségen kívüli köves felület

szemcsés, keményre égetett (68 db)

kézzel formált (12123)

4: 2 fedőhornyos perem (1 égett, 1 késői; 10. tábla 4)

2 (egyik bikónikus)

2 db lassú korongolt talp

5 (osztott korsóperem, 1 égett) 3 (2 2 db (behúzott kavicsos, peremű tál 1 égett, 1 és oldal, 1 késői) késői)

2 (gyűrűs peremű tál, kihajló perem)

3 (2 csillá5 (1 csilmos) lámos), 1 korsó és egy bögre/ fazék perem

5 simított (1 festett)

4 db

22 db: 1 fedőhornyos, 1 kihajló perem, 2 korsó perem, 1 fül (1 égett, 1 késői; 10. tábla 3) 4 (1 késői perem)

5 db (1 kihajló perem, 2 sima felületű)

8 (6 sima 7 (4 felületű) kavicsos, vízszintes peremű tál és bögre, fedőhornyos perem) 2 db, egyik 17 db (3 ké- 3 db korsónyak sői: bögre– fazék (ld. Ottományi 2015a: 3. kép 7, 9).

Hullámvonal

2 db (vízszintes simítás)

48 db töredék

festett (3–4. század)

periódus

kerámiacsoport

I.c.

2–3

I.a.

3–4

III.a.

(1 db kora római lassú korongolt)

1–2

I.a.

3 (1 kelta) 4 (2 lassú korongolt; (1 perem; 10. tábla 5)

3–4

I.c.

3(–4)

I.c.

I.b.

2–3

II.

2–3

I.c.

1 (behúzott 3 (1 lassú korongolt peremű talp tál)

4 db

1 korsó töredék (égett)

1 tál és 1 korsó töredék (1 égett, 1 késői)

jól iszapolt (71 db)

4 db (1 késői)

2013.14.10 É/III.–Ny/I. 1 dörzstál helyiség közötti folyosó köves járószintje fölött (1996) 2013.14.11 É/III.–Ny/I. helyiség közötti folyosó köves járószint (1996)

simított (23 db)

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Nyugati előtér előtér Nyuga� 80 70 60 50 40 30 20 10 0

73,2

3,2

0,5

12,1

6,3

4,2

6. ábra: A nyugati előtér (udvar) kerámiaanyagának megoszlása (százalék)

korongolt és kézzel formált kerámia megléte és mennyiségi növekedése a 4. század vége felé jelzi az erőd lakosságának barbarizálódását, illetve a kerámiagyártás színvonalának visszaesését.122 Ny/I. helyiség keleti előterének (udvar) kerámiája Nagyon kevés anyagot sikerült innen felvenni (190 db). A paticsos omladékból, a köves, téglás felső felületről, a habarcsszint felett és alatt, továbbá a fűtőcsatorna épületen kívüli szakaszából maradt ránk kerámia. Az egyes rétegek időbeli besorolása nem mindig egyezik a kerámiacsoportokkal. Ez utóbbit a besimított kerámia és a késői, 5. századi jellegzetes kerámiafajták megléte alapján állítottam fel. A késői edények előfordulása gyakran esetleges és az udvar nyugati részén elég kevés is található belőlük. Így az olyan, valóban késői rétegekben, mint a habarcsszint felett, köves járószint felett, vagy a téglás, felső felületen, amelyek az erőd 3–4. periódusához tartoznak, nem mindig van a III. kerámiacsoportba sorolható késői anyag. Késő kelta kerámia egyetlen darab van az északnyugati sarokban, a habarcsos járószint felett. Kora római anyag nincs. Az a pár darab festett, ami előkerült, keltezhető a 3–4. századra is (8 db). Egyik egy piros festett, kívül simított „Soldatenteller” pereme, másodlagosan égett. A forma, ha ritkán is, de feltűnik késő római környezetben.124 122 123 124

Simítás van egy másik, festett oldaltöredéken is. A többi korsótöredék, egyiken fülindítás. Festésük kopott piros vagy vöröses-barna (8 db, 4,2%). I.a. csoport: 4. századi, hagyományos házi kerámia és lassú korongolt (mázas és simított kerámia sincs). Ilyen anyag van a Ny/I. keleti előterében (pontosabb réteg nélkül) és a habarcsszint alatt. I.b. csoport: hagyományos, 4. századi mázas, házi kerámia, simított és kézzel formált (korai kerámia nincs): a köves járószinten van ilyen anyag az É/III. és a Ny/I. helyiségek között. I.c. csoport: 4. századi hagyományos kerámia (mázas, simított, házi kerámia és kézzel formált), kevés új típusú töredékkel. Ilyen anyag volt a köves járószint felett (egy darab sárgára égett házi kerámia), a köves, téglás felső felületen (egy darab fényes, fekete simítás), és a fűtőcsatornánál lévő köves felületen (egy darab késői mázas), továbbá a habarcsos járószint felett (egy darab bordázott). II. csoport: besimított kerámia I. csoport (hullámvonal), új típusú házi kerámia, hagyományos mázas, simított és kézzel formált anyag. Ide tartozik a fűtőcsatorna falon kívüli része. III.a. csoport: késői házi kerámia, fényes, fekete simított és kézzel formált edények (nincs mázas). Ide sorolható a paticsos omladék. Új típusú, 5. század elejére tehető leletanyag, tehát az I.c (4 db), a II. (3–4 db) és a III.a. csoportokban (2 db) található. Egy darab szemcsés, fehérre égett mázas töredék, egy darab besimított (ami

Ottományi 2015a: 46–47; Ottományi 2008: 173–174, 17. kép 3–5. Hét kézzel formált, öt lassú korongolt. Intercisa nyugati temető (Szabó 1980: 294, Taf. XIII.3).

117

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Nyugati udvar – házi kerámia Nyuga� udvar – házi kerámia 6 6 5 4 3 2 1 0

4 2

tál

korsó

kihajló perem

fedőhornyos perem

egyéb bögre perem

7. ábra: A házi kerámia edényformák megoszlása az udvar nyugati felében (darabszám)

lehet 4. századi is!), egy darab fényes, feketére simított és hét darab házi kerámia (bordázott és fehéresszürkére égett). Ez a teljes anyag 5,3%-a. Másodlagosan égett öt töredék (2,6%). Többsége szemcsés anyagú házi kerámia, egyetlen mázas van közte. A köves és paticsos omladékból, a habarcsos járószint felett és a fűtőcsatornán kívüli köves felületről kerültek elő. Mázas kerámia (6 db, 3,2%) A mázas töredékek többsége korsóhoz tartozik (4 db), mindössze két tál van közte. Egy nagyméretű korsó töredékei a köves, téglás, felső felületről kerültek elő (2018.2.1.4.). Kopott, világos, sárgásbarna mázas, belül vörös, törése szürke színű. A forma kérdéses, vállán egy borda fut körbe. A másik korsótöredéken hólyagosra égett zöld máz van, szürke színű. Az északnyugati sarok köves járószintjén került elő. E köves járószint felett volt egy dörzstál talp töredéke, a belső kavicsozáson sárgásbarna máz (vörös színű). A fűtőcsatorna helyiségen kívüli részéről származik a másik három oldaltöredék.125 Jellegzetes formához ezek sem köthetők. A tál vörös színű és belül barna mázas, másodlagosan égett. A korsók zöld mázasok, keményre égetett anyagból, egyik szürke, a másik sárgásfehérre égett. Ez utóbbi a 4–5. század fordulójára keltezhető. A déli udvar mázas anyagánál megállapított ös�szefüggések a máz és anyag színe között itt is érvényesek: a barna, sárgásbarna mázas edények vörös színűek, formát tekintve tálak (egy korsó). A szürkére égett edények zöld mázas korsók.126 A sárgásfehér színű korsó töredéken világosabb zöld máz látható.

125 126 127 128

129

118

Besimított kerámia Egy darab, hullámvonaldíszes oldaltöredék került elő a csatorna Ny/I. helyiségen kívüli betöltéséből (zs/19). Világosszürke, nem keményre égetett töredék, simított felületen egy matt sávban besimított hullámvonal díszíti. Formája kérdéses, valószínűleg korsó. Pontosabb kormeghatározásra nem alkalmas, előfordulása a 4. század második felétől feltételezhető. Miután a fűtőcsatorna építése a Valentinianus-kori átépítéshez köthető, ez a töredék se lehet korábbi. A besimított díszítés használatának kezdetétől előfordul a hullámvonal, így a kerámia I. csoportjába is sorolható.127 A töredék anyaga sem utal késői használatra. Simított kerámia (23 db, 12,1%)128 A töredékek többsége sötétszürke színű (12 db), egy pedig feketésszürke, törése vörös. A töredékek másik fele világosabb szürke, ritkán barna vagy vörös. Általában közepesen keményre (13 db) vagy keményre égett (7 db), ritkább a nem keményre égetett (2 db) darab. Jól iszapoltak, egyik kicsit lyukacsos, egy pedig szemcsés anyagú. Két esetben festett edényen figyelhető meg (egyik behúzott peremű tál), és van egy darab lassú korongolt is. A formát ritkán lehet megállapítani. A behúzott, egyenesre vágott végű tálperem általános 4. századi forma, rétegét tekintve (paticsos omladék) későbbi változat lehet (sötétszürke, simítása fényes, sötétebb).129 Van még egy kihajló perem vízszintesen simítva, egy korsónyak függőlegesen simítva és több oldaltöredék. Ez utóbbiak összevissza (4 db) vagy vízszintes simítással (8 db), de lehet a felület összefüggően simított is (7 db), vagy csak simításnyomok maradtak (1 db). Egy lassú korongolt talp kívül simított. A simítás többnyire fényes, anyaggal egyszínű, néha sötétebb (3 db) és egy esetben fényes, fekete simítású. Ez utóbbi egy nagyobb edény több töredékén figyelhető meg (puhára égett, rétegesen lehasadozott, törése vörös), a legfelső paticsomladékból (2018.2.3.4). Házi kerámia (139 db, 73,2%) Az anyag színe többnyire szürke (57%) és sötétszürke (32,7%), a többi színből (szürkésbarna, feketésszürke és vörös) csak egy-két darab van. A fehéressárgára égett legkésőbbi töredék mind-

Ottományi 2012a: 380–381, 1. táblázat (zs/19. és zs/37). Ottományi 2012a: 382–383, 1. táblázat. A besimított kerámia csoportosításához lásd Ottományi 2015a: 39–43 (hullámvonal minta); Ottományi 2015b: 38–44. Simított felületű még egy lassú korongolt, egy kézzel formált és két festett töredék is. Ha ezeket is ide számoljuk, 27 darabról beszélhetünk. További nyolc edénytöredéknek a felülete sima, de nem simított (jól iszapolt, közepesen keményre égetett). Ezeket beszámoltam a házi kerámiához. Ottományi 2012a: 11. kép 2 (fényes, fekete simítással).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

össze 2,2%. Ez utóbbiak a köves felső felületről és felette, továbbá a fűtőcsatorna mellől kerültek elő. Az edények fele jól iszapolt, keményre égetett (47,5%), másik fele szemcsés, keményre égetett anyag (51%). Kevés a kavicsos anyag (5%), és található pár darab, erősen csillámos anyagú is (egyikben nagyméretű, aranyló csillámok). Van nyolc töredék, amelyek felülete sima, de nem simított (jól iszapolt, közepesen keményre égetett). Mindössze 14,4% (20 db) köthető formához. Négy tál, hat korsó és tíz bögre- vagy fazékperem. A többi oldal- és talptöredék. Hat töredéket kívül korongolásnyomok díszítenek. Formák:130 hagyományos római tálforma a behúzott peremű tál (jól iszapolt, keményre égetett anyagból) és a vízszintesen kihajló tálperem (szemcsés, keményre égetett anyagból).131 A köves felületről és a felette lévő szintről származnak (2013.14.10.3. és 2013.14.11.5.). A duzzadt, gyűrűs peremű, vállban megtörő, kónikus aljú forma is visszavezethető korábbi előzményekre, de a 4. század végi edényművességnek is kedvelt formája (jól iszapolt, keményre égetett). Pontosabb réteghez nem köthető (2018.2.2.3.). Hasonló típus az udvar déli részén is előfordul, a falat borító paticsomladékban (ld. 7. tábla 2). Egy bikónikus hastöredék, formája kérdéses (az sem biztos, hogy tál).132 Nem keményre égetett, jól iszapolt anyagból (2018.2.2.1.14). A hat korsó töredék közül az egyik kisméretű, kihajló peremű korsó, peremből induló szalagfüllel. Az udvar habarcsszintje alatt került elő (2018.2.4.3.), tehát az erőd építésével egykorú rétegből. A másik egyenesen álló, kicsit duzzadt perem. Két töredék szintén egyenesen álló, de osztott peremű típus, egyik másodlagosan égett, tehát a pusztulási omladékhoz köthető (2018.2.2.2.), másik a habarcsos járószint felett (2018.1.14.6.). Az erőd többi részén is előforduló, általános 4. századi típus.133 Van még egy szűk korsónyak a fűtőcsatorna környékéről, illetve egy szalagfül a habarcsszint felett. Valamennyi szemcsés, keményre égetett anyagból készült, a fül kicsit kavicsos. Hagyományos, késő római formák. Bögre- vagy fazékperem tíz darab található. Ebből egy osztott, egy vízszintes, négy kihajló és szintén négy fedőhornyos perem. Ez utóbbiak szemcsés, keményre égetett anyagból. Többségük fazékméret (10. tábla 3–4). Általános késő római

130 131 132 133 134 135

formák, előfordulnak az udvar déli felén, illetve az erőd többi részén is. A vízszintes peremű bögrén, a perem alatt bekarcolt vízszintes vonalköteg fut körbe, mint a kora római–3. századi edényeken (2013.14.11.3).134 Új típusú, 5. század eleji kerámia egy fehéressárgára égett kihajló peremtöredék és hat darab bordázott felületű töredék, amelyből két darab szintén sárgásfehérre égett anyagú (5%). Rétegét tekintve a köves, téglás felső felületről (2018.2.1.), a köves járószint felett (2013.14.10.), a paticsos omladékból (2013.2.3.), a habarcsos járószint felett (2018.1.14.) és a külső fűtőcsatorna mellett (zs/19) kerültek elő. Lassú korongolt és kézzel formált kerámia (12 db, 6,3%) A töredékek majdnem fele-fele arányban kézzel formáltak (7 db) és lassú korongoltak (5 db). Színük változatos: sötétszürke (belül világosabb, vagy kívül feketére égett), barnásszürke, vörösesszürke, gyakran foltosan égett. Anyaguk kicsit kavicsos (1 db), durván kavicsos (1 db), vagy közepesen iszapolt, esetleg csillámos. Kettőnek simított a felülete. Formához kötni csak egy lassú korongolt peremtöredéket lehet. Duzzadt peremű edény, válla lefelé szélesedik (10. tábla 5). A lassú korongolt talpak (4 db) közül az egyik kívül simított. A többi jellegtelen oldaltöredék. Arányaiban a kézzel formált és lassú korongolt kerámia az udvarnak ezen a részén jóval több, mint a besimított és mázas kerámia, és csak kicsit kevesebb a simított edényeknél. Új típusú kerámia (4. század vége–5. század első fele) Visegrád-Gizellamajor erődjében a kerámiaanyag egy részét olyan edények alkotják, amelyek nem a szokásos késő római formákhoz és kivitelezési módokhoz tartoznak, hanem új típusú, a 4–5. század fordulóján feltűnő formák és díszítések. Részben a hagyományos 4. századi formáknál fellépő új kivitelezésről (fehér színűre, csengően keményre égetett, szemcsés anyag) és díszítésekről (besimítás, bekarcolás) van szó, részben pedig új edényformák tűnnek fel az új díszítések mellett.135

A formák analógiáit lásd az udvar déli felénél ismertetett típusoknál, amennyiben mind a két helyen előfordul. Ottományi 2012a: 379, 2. kép 4; Ottományi 2015a: 19, 9. kép 2–3 (D/III. helyiség). Lásd Ottományi 2015a: 9. kép 12. Ottományi 2015a: 20 (délnyugati torony), 6. kép 7 (szűknyakú korsó); Grünewald 1979: 61, Taf. 56.4–10 (Carnuntum). Ottományi 2012b: 252, 198. kép 10, 12; Petznek 1998: 222, Typ 12 (3. század). A déli épületszárny új típusú kerámiája: Ottományi 2015b.

119

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

9. tábla: 1: házi kerámiakorsó; 2–4: „leányfalui” fazéktípus

120

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

10. tábla: 1–4: házi kerámiafazék-peremek; 5: lassú korongolt perem; 6: kézzel formált perem

121

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Az udvar déli felében összesen 111 db új típusú, 5. század eleji kerámia töredék van. Ez a teljes anyag közel egyharmada (29,5%-a). Legnagyobb mennyiségben a D/II. helyiség előtti északnyugati irányú falat borító paticsomladékban (63%) és a D/IV–D/V. helyiségek előtti, felső rétegben (41%) található. Arányaiban elég sok került elő (30–39%) az A/1. objektum bontásakor is, habár ez darabszámra jóval kevesebb. Mindezek az erőd 3–4. periódusához, vagyis a Valentinianus-kor utáni időkhöz tartoznak, kivéve talán a késői fal melletti barna, sóderes réteget (2013.8.1.), amely lehet korábbi is. Az erőd legkésőbbi építkezésének keltezéhez kulcsfontosságú az északnyugati irányú fal tetejét borító paticsomladék. Egyrészt az ebben lévő kerámia egyik darabja (kézzel formált talp töredék) összeillett a D/IV–V. helyiség felső égett agyagszintjének kerámiájával, másrészt ugyanebből a paticsomladékból származik a hun kori rekeszes díszítésű gyűrűfej is. Mindez felveti a kérdést, hogy a paticsomladékban lévő kerámiaedények megérték-e a hun kort, illetve ez a felmenő, fa és agyagfalú építmény melyik periódushoz tartozott az 5. század első felén belül.138 Tény, hogy e paticsomladékban található a legtöbb új típusú, 5. századi kerámia. Edényformáihoz hasonlók egyrészt előfordulnak az udvar többi részén is (például S-profilú tál, „leányfalui” fazéktípus, bordázott falú fazék), másrészt a bekarcolt díszítésű és galléros peremű korsók egyedül itt találhatók (8. tábla) meg. Tekinthetnénk ezt véletlennek is, hiszen az erőd más részein is vannak ilyen díszítésű és formájú edények, ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a réteg, a nagy mennyiség és az újfajta díszítés ilyen mértékű együttes előfordulása. Ha a relatív kronológiát nézzük, a leletanyag alátámasztja a rétegtant és ez az udvar legkésőbbi építkezése, az abszolút kronológia szempontjából viszont továbbra is kérdéses a 430 előtti vagy utáni keltezés.139 A 4–5. század fordulóján megjelenő edények között anyagát tekintve legtöbb a házi kerámia (a késői töredékek 83%-a): S-profilú tál, bikónikus tál, galléros peremű korsó, „leányfalui” fazéktípus és bordázott falú oldaltöredékek, gyakran fehérre égve. Valószínűleg a kavicsos anyagú vagy fedőhornyos peremű fazekak egy része is megérte az 5. századot. Jóval kevesebb a mázas (9%) és a simított (6,3%) kerámia. A mázas kerámián belül a megtörő falú, vízszintes peremű tál, a bekarcolt hullámvonalak és a szemcsés kivitel jelenti a legkésőbbi keltezést. A simított kerámiánál a fényes, fekete simítás a legkésőbbi, egy esetben szemcsés, keményre égett felületen. Besimított

122

edény mindössze két darab (1,8%). Mindkettő bikónikus tál, tehát a besimított kerámia későbbi csoportjába sorolható. A kézzel formált és lassú korongolt edényeknél se a forma, se az anyag nem különíthető el egyértelműen a 4. és 5. századi kerámián belül. Itt a mennyiségi növekedés a 4. század második feléhez képest jelent változást és talán barbarizálódást. Az udvar nyugati felén jóval kevesebb 5. század elejére tehető kerámiatöredék került elő, mind darabszámra, mind arányaiban. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy itt nem volt későbbi építkezés, bár a pusztulási omladékban – tekintve, hogy hun kori szórvány leletek is előfordultak – ennél jóval több késői töredék lenne várható. Mindössze 11 db volt, vagyis az innen felvett anyag 5,8%-a. Már az erőd 2–3. periódusában, a Valentinianushoz kötött átépítések idején megjelenik (fűtőcsatorna mellett), de a többség az erőd pusztulási omladékában fordul elő. Legnagyobb része házi kerámia (60%), főleg korongolásnyomokkal bordázott felületű oldaltöredékek. 20% simított, fényes, fekete simítással. 10% besimított kerámia, bár ez a hullámvonal-díszítés már a 4. század második felében feltűnik, nem köthető egyértelműen az 5. századhoz. A 10% mázas kerámia egy darab fehérre égett töredéket jelent. A lassú korongolt és kézzel formált edények egy része is valószínűleg megérte az 5. századot (mennyisége az udvar ezen részén nagyobb, mint a mázas kerámiáé). Keltezés, összefoglalás Rétegek Az udvar déli és nyugati felén más rétegviszonyok figyelhetők meg. A déli részén jórészt elpusztult az udvar más részein meglévő habarcsréteg. Többnyire köves, illetve paticsos omladék maradt meg, benne rosszabb minőségű, agyagba rakott kőalapozású, felmenő faszerkezetes, paticsfalú épületek nyomai. Ezek kora az 5. századon belül kérdéses. Az ásatók hunkorinak írják, mivel az udvar járószintjének elpusztítása csak az erőd eredeti funkciójának megszűnése után volt lehetséges. Továbbá a paticsomladékban 5. század közepi leletek is előkerültek. A hasonló szerkezetű falakat az É/II.b., É/III. helyiségekben viszont az erőd használatának utolsó periódusához kötik (bár É/II.b. fala is ráépült a félig már romos Ny/I. északi falára). A felső járószint elpusztulása sem egyértelműen későbbi, barbár építkezés eredménye, hanem a talajszint emelkedése is okozhatta. Az építmények kora tehát az 5. század első harma-

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

4. táblázat: Az udvar déli felének új típusú kerámiát tartalmazó rétegei136 ltsz.

réteg

mázas

2013.7.1

D/II–D/IV. helyiség északi előtér, fal melletti köves omladék (1993) 90/XI. 2013.7.3 szelvény, (D)/I. helyiség északi előtere, sötétbarna, paticsos omladék (1993) 2013.7.4. + D/II. helyiség 8.6. északi előtere, északnyugati falat borító paticsomladék (1991) D/IV. 2013.8.1 helyiség előtti észak–déli fal mellett, barna, sóderes réteg (1993) 2018.2.8. Gyakorlótér (udvar), déli oromfal előtt (D/ IV–D/V). felső réteg + téglaszint felett (1996) A/1 2018.2.5 objektum paticsomladék (1993)

2018.2.6

összesen

136

137

138

139

besimított

simított

1 db hullám (bikónikus tál)

1 db bekarcolt hullámvonal

25%

1 db szemcsés, fehér

25%

1 db bekarcolt hullámvonal

14%

10 db

7 db (6 fekete, 1 szemcsés)

54%

40%

16%

2 db

7 db

20%

összes

32,5% 14 db: 12 bordázott (ebből 8 fehér), 1 „leányfalui” típus, 1 bikónikus) 1 db fehér, 9% bordázott

15 db

21%

2 db

9,5%

35 db: fehér, 83% bordázott, bekarcolt hullám, S-profil, galléros korsó, „leányfalui típus”137

36 db

63%

2 db

45% 27 db: S-profil (1), „leányfalui” típus (1), bordázás (22), fehér (3)

39 db

41%

38% 8 db: 2 S-profil, 1 leányfalui típus, 5 bordázás 7 db: 2 sár- 50% gásszürke, 5 bordázott, ebből 1 „leányfalui” típus 92 db 37,7%

8 db

30%

9 db

39%

111

29,5%

1 db rács (bikónikus tál)

38,5% 5 db (szemcsés, sárgásfehér)

Udvar belső 2 db szemcsés, egyik tér, A/1 (kút) bontá- sárgásfehér sa (1993)

házi kerámia

A táblázatban feltüntetett százalék az adott réteg egyes anyagcsoportjain belüli új típusú kerámia százalékarányát jelenti. A besimított kerámiánál nem szerepel százalék, mert az 100%-ban új típusú. Fehér: 20 db, korongolásnyom még 10 db (egyik „leányfalui” típus), S-profil 2 db (egyik fehér), galléros korsó (4 db: fehér), hullámvonal 4 db: összesen 35 db. Ottományi 2015a: 14–15; Az erőd D/IV–V. helyiségét is a hun korban töltötték fel (esetleg használták?), vagy a 430-as évek előtti, funkcionálisan még működő erődben mind a déli épületszárny helyiségeiben, mind az elé épített, rosszabb minőségű, paticsfalú helyiségben laktak a kevert, római–barbár etnikumú katonák és családtagjaik. Valamennyi kerámiaforma és díszítés előfordulására van analógia 430 előttről és későbbről is. Végleges választ talán az erőd teljes anyagának feldolgozása után lehet mondani.

123

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA 5. táblázat: Új típusú kerámia a nyugati épületszárny előterében ltsz.

réteg

mázas

besimított

2018.2.1.

Ny/I. helyiség keleti előtere, köves, téglás felső felület (1995) 2018.2.3. Ny/I. helyiség keleti előtere paticsos omladék (1992 2018.1.14. Ny/I. és É/ III. helyiségek közötti habarcsos járószint felett É/III.–Ny/I. helyiségek közötti folyosó köves járószintje fölött (1996) Ny/1. zs/19. helyiség Északkeleti előtér. Északi csatorna falon túli része mellett 1 db fehér Északi zs/37. fűtőcsatorna, Ny/I. helyiségen kívüli köves felület 1 db összesen

simított

1 db bordázott

2 db

15,4%

1 db fekete 50%

1 db bordá- 33% zott

2 db

22%

1 db bordá- 3,7% zott

1 db

2,7%

1 db fehér

20%

1 db

6,7%

3 db bordázott (1 fehér)

15%

4 db

15,4%

1 db

1,9 %

11 db

5,8%%

1 db hullám

50%

16,6%

1 db

összes

1 db fekete 25%

2 db

dához is kapcsolható, mikor az erődbe beköltöző, a katonasággal keveredő, barbár népességnek új lakóhelyek kellettek a korábbi legénységi szállások mellett. A nyugati épületszárny előterében más a helyzet. Itt megmaradt az erőd építéskori habarcsszintje, a Valentinianus-kori átépítés habarcspadlójával együtt. Ezt a szintet csak az Ny/I. helyiségből kifutó fűtőcsatorna vége töri meg, amely az átépítéshez köthető (mellette köves felület). Felette paticsos omladék. A hun kori sírok mind a két habarcsszintet áttörik, de belőlük kerámia nem került elő.

124

házi kerámia

8,7%

7 db

Kerámia A kerámia anyag sem a déli, sem a nyugati előtérben nem tükrözi mindig a rétegződést. A déli részen a legalsó, barna sóderes rétegben (2013.8.1.) valóban hagyományos, 4. századi kerámia található, keveredve késő kelta anyaggal, de már egy-két db későbbi (bekarcolt díszítésű mázas és besimított) kerámia is előfordul benne. Ugyanilyen összetételű (I.b-c csoport) kerámia volt a felső szint alatt (2018.2.7.) és a rétegtanilag későbbi, agyagba rakott fal bontásakor is (2018.2.9.). A felső köves és paticsos omladékban a kerámia 30–60%-a már késői, 4. század végi–5. század eleji kerámia (III. csoport), legnagyobb mennyiségben a rézsútos falat borító paticsomladékban.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

5. századi kerámia – udvar

5. századi kerámia – udvar 100 100 50 50 0

16 mázas

16,6

besimíto� déli udvar

38 8,7

simíto�

5 házi kerámia

nyuga� udvar

8. ábra: Az udvar déli és nyugati felében előkerült új típusú kerámia mennyisége, az egyes anyagcsoportokon belül (százalék)140

Ha figyelembe vesszük a rétegviszonyokat és a szórvány leleteket, akkor ezek a késői cserepek megélhették a hun kort is. A D/II. helyiség előtti paticsos, égett rétegben egy ép mázas tál jelzi, hogy használói még a római étkezési kultúrát követték az erőd pusztulásakor. Az udvar nyugati részén legkorábbinak a habarcsszint alatti réteg mondható, amely valószínűleg az erőd építésével egykorú (amennyiben az alsó habarcsszintről van szó), tehát a 4. század közepére–2. felére keltezhető. Innen egy darab késő kelta és több hagyományos, 4. századi házi kerámia került elő, új típusú leletanyag még nincs (2018.2.4.). Ugyancsak hagyományos, 4. századi kerámia volt az udvar északnyugati részén lévő köves felületen (2013.14.11.). Egy-két új típus már megjelent a fűtőcsatorna melletti köves felületen, a téglás felső felületen, a köves járószint felett és a habarcsos járószint felett. Ezek a szintek részben a Valentinianus-korhoz (fűtőcsatorna, köves járószint), részben a 4. század végéhez köthetők. A több féle új típusú kerámiát tartalmazó III. csoport az udvar nyugati részén mindössze a paticsos omladékra jellemző, itt is csak a leletanyag 22%-a. A többi rétegben 2–15% közötti ez az arány. A felvett kerámiaanyagon belül mindenütt a házi kerámia a legtöbb (65–77%). Ennek az udvar nyugati felében az 5%-a, a déli részen a 38%-a új típusú, 5. századi edény. Jellegzetes, a 4. század középső harmadában fellépő kerámiafajta az ólommázas kerámia, amely mind formáival,

140 141

mind fémes fényével az importedényeket próbálta utánozni, pótolni. Mennyisége az udvar déli részén 16,5%, a nyugati felében csak 3,2%. Ezen belül a 16%-a késői, 5. század eleji edény. Besimított kerámia a déli részen két darab, mindkettő új típusú, bikónikus tálforma. A nyugati oldal egy darab hullámvonaldíszes töredéke a 4. századi kerámiaművességhez is tartozhatott. Az edények felületének simítása a 4. század elején jelenik meg újból. Aránya az udvaron 9,3–12%. Ennek 8,7–20%-a a legkésőbbi, fényes, fekete simítású töredék. A kézzel formált és lassú korongolt edények számának növekedése a 4. század végén egyrészt a kerámiagyártás színvonalának csökkenését, másrészt a lakosság barbarizálódását jelzi. Mennyisége 6–9% az udvar anyagában. Az udvar nyugati felén pár darab késő római, festett edénytöredék is előfordul (5%). Rontott edény az udvaron csak egy darab mázas fül került elő. A déli és nyugati épületszárny anyagát alapul véve, mind a házi kerámia, mind a mázas és a besimított edények helyi gyártása valószínűsíthető az erődben.141 Ugyanakkor nagy a hasonlóság a Dunakanyar Valentinianus-korban épült, de az 5. század első harmadában is működő erődeinek (Tokod, Dunabogdány), illetve őrtornyainak (Leányfalu, Pilismarót-Malompatak) kerámiájával. A Visegrád-Gizellamajorban használt és gyártott kerámia tehát szervesen illeszkedik a Dunakanyar 5. század első felében még működő limes erődítményeinek kerámiaművességébe.

Az udvar nyugati részén lévő 1 db hullámvonalas, besimított kerámia fele-fele arányban lehet 4. vagy 5. századi. Ottományi 2012a: 384, 5. kép 3–4; Ottományi 2015a, 34, 44–45, 16. kép 11.

125

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Képtáblán lévő tárgyak katalógusa Rövidítések: fv: falvastagság lá: legnagyobb átmérő lh.: lelőhely m: magasság ph: perem hosszúság szá: szájátmérő tá: talpátmérő 4. tábla 1. 2013.8.1.1. Mázas, galléros peremű tál teljes profilja (nem dörzstál!). Kívül világosbarna, simított felületű, törése szürke. Belsejében és peremén kopott zöld máz. Jól iszapolt és közepesen keményre égetett. Szá: 29 cm, ph: 3,5 cm, m: 4,5 cm, fv: 1,1 cm. Lh.: D/IV. helyiség előtti észak–déli fal mellett, barna, sóderes réteg. 2. 2018.2.8.45. Mázas, vízszintesen kihajló, kis csészeperem. Peremén bekarcolt vonalak futnak körbe. Peremén és belül vékony zöld máz, anyaga sötétszürke, jól iszapolt, keményre égetett. Szá: 11,5 cm, fv.: 0,5 cm. Lh.: udvar, déli oromfal előtt (D/IV–D/V.), felső réteg. 3. 2013.8.1.3. Mázas, galléros peremű táltöredék, peremén körbefutó bekarcolt hullámvonallal. Sötétszürke színű, belsejében és peremén égett sötétzöld máz. Jól iszapolt, közepesen keményre égett. Szá: 24,5 cm, ph: 6,5 cm, m: 2 cm, fv: 0,4 cm. Lh.: D/IV. helyiség előtti észak–déli fal mellett, barna, sóderes réteg (5. tábla 1). 4. 2013.7.5.1. Ép (kiegészített), mázas dörzstál, kiöntővel. Téglaszínű, belül a máz alatt szürke. Peremén és belsejében zöld máz (perem szélén vékonyabb, világos barnászöld máz). Belül, az alsó felében kopott kavicsozás, és már nem látszik rajta a máz. Kívül sötétzöld mázfoltok és csíkok. Talpa kilyukadt (csákánynyom!). Jól iszapolt, keményre égetett anyagból. Szá: 27 cm, m: 10 cm, tá: 10 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, felső szint alatti paticsréteg. (5. tábla 5). 5. 2018.2.5.1. Mázas dörzstál galléros peremtöredéke. Kívül vörös, belül szürke színű, rétegesen égett. Belül és a peremén világos, zöldesbarna máz. Anyaga jól iszapolt, kicsit kavicsos, keményre égetett. Szá: 27,5 cm, ph: 10 cm, fv: 0,8 cm. Lh.: udvar, A/1. objektum, paticsomladék. 6. 2018.2.8.42. Mázas, galléros dörzstál peremek (egy edény), kiöntő indulással. Peremén és belül világos, zöldesbarna máz. Anyaga kívül sárgásra égett, törése szürke. Szemcsés, csengően keményre égetett.

126

Szá: 24 cm, fv: 0,5 cm. Lh.: udvar, déli oromfal előtt (D/ IV–D/V.), felső réteg.

5. tábla 1. 2013.8.1.3. Ld. 4. tábla 3. 2. 2013.7.1.1. Rontott fül töredék. Szürke színű, anyaga belül lyukacsosra égett, kívül megfolyt, hólyagosra égett, sötétzöld máz. Talán szalagfül lehetett. Rontott darab, égési selejt. Méret: 4 × 4 × 1 cm. Lh.: D/II–D/IV. helyiség északi előtér, fal melletti köves omladék. 3. 2018.2.5.3. Mázas korsó oldaltöredéke. Belül téglaszínű, törése és külseje szürke. Kívül hólyagosra égett, lyukacsos, vékony, sárgásbarna máz nyomok és csíkok. Jól iszapolt, apró kavicsos, keményre égetett. Méret: 9 × 5 × 0,6 cm. Lh.: udvar, A/1. objektum, paticsomladék. 4. 2013.7.1.9. Szürkésbarna színű oldaltöredék (törése szürke, belül barna). Kívül égett, kopott zöld mázzal, felületén bekarcolt, vízszintes vonal fut körbe. Hozzá ragadt egy másik edény kis töredéke. Jól iszapolt, közepesen keményre égetett. Méret: 3,5 × 3 × 0,5 cm. Lh.: D/II–D/IV. helyiség északi előtér, fal melletti köves omladék. 5. 2013.7.5.1. Ld. 4. tábla 4.

6. tábla 1. 2018.2.8.41. Mázas dörzstálperem, galléros pereme kívül tagolt. Peremén és belül sötétzöld, kopott máz. Kívül vízszintes sávokkal simított. Jól iszapolt, kicsit kavicsos, keményre égetett. Sötétszürke. Belsejében a kavicsozás már nemigen látszik. Szá: 30,5 cm, fv: 0,8 cm. Lh.: udvar, déli oromfal előtt (D/IV–D/V.), felső réteg. 2. 2013.7.1.13. Duzzadt, kihajló peremű táltöredék (valószínűleg bikónikus tál), nyakán besimított hullámvonallal. Besimítás fényes, anyaggal egyszínű. Világosszürke színű, jól iszapolt és közepesen keményre égetett. Szá: 15 cm, fv: 0,5 cm. Lh.: D/II–D/IV. helyiség északi előtér, fal melletti köves omladék. 3. 2013.8.1.15. Világosszürke színű, bikónikus tál válltöredéke. Nyakán borda fut körbe, alatta besimított rácsminta, majd a válltörés következik. Besimítás anyaggal egyszínű, fényes. Jól iszapolt, csillámos, nem keményre égetett. Lá: 24,5 cm, fv: 0,6 cm. Lh.: D/IV. helyiség előtti észak–déli fal mellett, barna, sóderes réteg.

7. tábla 1. 2018.2.8.40. Duzzadt peremű, bordával tagolt felső részű tál. Sötétszürke, jól iszapolt, keményre égetett. Szá: 31,5 cm, fv: 0,6 cm. Lh.: udvar, déli oromfal előtt (D/IV–D/V.), felső réteg.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

11. tábla: Házi kerámia. 1: szűrőtál talpa (2018.2.9.23.); 2: galléros korsó perem (2013.7.4.3.); 3: S-profilú tál (2018.2.8.13); 4: korsóváll bordázással (2013.7.4.50.); 5: bekarcolt hullámvonaldíszes korsó (2013.7.4.20.)

127

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

2. 2013.7.4.32. Duzzadt peremű, kónikus alsó részű tál (gyűrűs peremű tál) perem töredéke. Kívül két körbefutó, bemélyített vonal tagolja. Téglaszínű, jól iszapolt, keményre égetett. Szá: 27 cm, fv: 0,6 cm. Lh.: 90/XI. szelvény (D/II. helyiség északi előtere), északnyugati falat borító paticsréteg. 3. 2013.7.4.33. S-profilú tál, vízszintesen kihajló perem töredéke. Kívül sárga, belül szürke színű. Szemcsés, keményre égetett anyagból. Szá: 28 cm, fv: 0,4 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, északnyugati fal feletti paticsos omladék. 4. 2013.7.4.5. S-profilú tál peremtöredéke. Sötétszürke színű, szemcsés, keményre égetett anyagból. Szá: 21 cm, m: 6 cm, fv.: 0,7 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, északnyugati fal feletti paticsos omladék. 5. 2018.2.5.7. S-profilú tál peremtöredéke. Oldalfala enyhén bordázott. Szürke, anyaga szemcsés, keményre égetett. Szá: 23,5 cm, fv: 0,7 cm. Lh.: udvar, A/1. objektum, paticsomladék. 6. 2018.2.5.8. S-profilú tál töredék. Feketésszürke, pereme foltosan sárgásra égett. Oldalfala enyhén bordázott. Anyaga szemcsés, keményre égetett. Szá: 19 cm, fv: 0,3 cm. . Lh.: udvar, A/1. objektum, paticsomladék. 7. 2018.2.9.7. Alávágott peremű fedőtáltöredék. Világosszürke, törése rétegesen sötétebb. Szemcsés, keményre égetett anyagból. Szá: 13,5 cm, fv: 0,4 cm. Lh.: D/IV. helyiség előtti agyagba rakott fal bontása. 8. 2018.2.8.37. Alávágott peremű fedő töredék. Sötétszürke, törése világosabb színű. Szemcsés, keményre égetett. Szá: 11 cm, fv.: 0,5 cm. Lh.: udvar, déli oromfal előtt (D/IV–D/V.), felső réteg.

8. tábla 1. 2013.7.4.4. Galléros korsóperem töredéke, a gallérból induló szalagfüllel. Fehér színű, törése rétegesen szürke. Szemcsés, keményre égetett anyagból. Szá: 12,5 cm, fv: 0,3 cm, fül: 3 × 0,6 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, északnyugati fal feletti paticsos omladék. 2. 2013.7.4.46. Gömbölyű kis edény (bögre vagy korsó) oldaltöredéke, kívül két sorban egymás alatt bemélyített hullámvonal fut körbe, közte elválasztó, vízszintes vonalakkal. Sötétszürke, belül világosszürke színű. Szemcsés, keményre égetett anyagú. Lá: 10 cm, fv: 0,4 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, északnyugati fal feletti paticsos omladék. 3. 2013.7.4.43–44. Világosszürke színű korsó nyak és válltöredékei, belül sötétebbre égve. Vállán egy borda alatt három sorban bemélyített hullámvonallal díszítve. Felső sor hullám nagyobb, alsó kettő kisebb, sűrűbb hullámvonal. A nyakon

128

lévő legfelső hullámvonalat beszurkált pontsor kíséri. Szemcsés, keményre égetett anyagú. Lá: 20 cm, nyakátm.: 7 cm, fv:0,5 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, északnyugati fal feletti paticsos omladék. 4. 2013.7.4.20. Korsó alsó fele (nyaka és pereme hiányzik). Talpa lapos, teste korongolásnyomokkal bordázott, vállán bekarcolt hullámvonal fut körbe. Világosszürke színű, szemcsés, keményre égetett anyagú. Tá: 7 cm, m: 17,5 cm, lá: 18 cm, fv: 0,5 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, északnyugati fal feletti paticsos omladék (11. tábla 5).

9. tábla 1. 2013.7.4.50+52. nagyméretű korsó oldal- és talptöredékei (nem illenek össze). Kiugró vállú, vállán sűrű korongolásnyomokkal bordázott. Sárgás-szürke színű, foltosan égett. Szemcsés, keményre égetett anyagú. Lá: 19, 5 cm, nyakátm.: 9 cm, tá: 10 cm, fv: 0,4–0,7 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, északnyugati fal feletti paticsos omladék (11. tábla 4). 2. 2018.2.8.27. Kihajló bögreperem, belül alávágva. Nyaka és hastöredéke enyhén bordázott, válla kiugrik (leányfalui típus). Sötétszürke, pereme foltosan feketére égett, belül világosabb szürke. Szemcsés, keményre égetett. Szá: 10 cm, fv: 0,3 cm, Lh.: udvar, déli oromfal előtt (D/IV–D/V.), felső réteg. 3. 2018.2.5.6. Kihajló peremű, lefelé szélesedő nyakú „leányfalui fazéktípus”. Válla és nyaka korongolásnyomokkal bordázott. Kívül világos, belül sötétebb szürke. Anyaga szemcsés, kavicsos, keményre égetett. Szá: 12,5 cm, fv: 0,4 cm. Lh.: udvar, A/1. objektum, paticsomladék. 4. 2018.2.6.6. Kihajló, enyhén fedőhornyos fazékperem, válla kissé kiugrik, majd korongolásnyomokkal bordázott („leányfalui típus”). Világos barna színű, foltosan szürkére égve (törése is égett, másodlagosan). Anyaga szemcsés, kavicsos, keményre égetett. Szá: 14 cm, fv: 0,4 cm. Lh.: udvar, A/1. objektum bontása.

10. tábla 1. 2018.2.5.5. Kihajló fazékperem. Szürke színű, anyagában egy-két kavics. Jól iszapolt, közepesen keményre égetett. Szá: 12 cm, fv: 0,6 cm. Lh.: udvar, A/1. objektum, paticsomladék. 2. 2018.2.9.6. Kihajló, enyhén fedőhornyos fazékperem, pereme kívül vonalakkal osztott. Téglaszínű, foltosan feketére égett. Jól iszapolt, keményre égetett anyagból. Szá: 13 cm, fv: 0,5 cm. Lh.: D/IV. helyiség előtti agyagba rakott fal bontása. 3. 2018.1.14.4. Kihajló fazékperem, pereme kívül tagolt. Sötétszürke, keményre égetett, kicsit szemcsés anyagú. Szá: 21 cm, fv: 0,4 cm. Lh.: É/III. és Ny/I. helyiségek közötti habarcsos járószint felett.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

4. 2018.2.1.1. Fedőhornyos fazékperem. Sötétszürke, a perem széle másodlagosan égett. Anyaga szemcsés, apró kavicsos, keményre égetett. Szá: 16 cm, fv: 0,5 cm. Lh.: Ny/I. helyiség keleti előtere, köves, téglás felső felület. 5. 2018.1.14.8. Lassú korongolt, enyhén kihajló, duzzadt fazékperem. Barnásszürke, foltosan égett. Anyaga csillámos, kicsit kavicsos. Szá: 11,5 cm, fv: 0,5 cm. Lh.: É/III. és Ny/I. helyiségek közötti habarcsos járószint felett. 6. 2018.2.8.39. Kézzel formált, kihajló fazékperem. Barnásszürke színű, közepesen jól iszapolt. Szá: 11,5 cm, fv: 0,8 cm. Lh.: udvar, déli oromfal előtt (D/IV–D/V.), felső réteg.

11. tábla 1. 2018.2.9.23. Szűrőedény lapos, átlyukasztgatott talp töredéke (szögletes lyukak). Csillámos, jól iszapolt, keményre égetett. Méret: 7 × 5 × 0,7 cm. Lh.: déli előtér, D/IV. helyiség előtti agyagba rakott fal bontása.

Hivatkozott irodalom Bocsi 2011 Bocsi Zsófia: Néhány ritka és jellemző edényfajta Zamárdi-Kútvölgyi-dűlőről. In: Bíró Szilvia – Tomka Péter (szerk.): Hadak útján. A népvándorlás kor kutatóinak XIX. konferenciája. Győr: Xantus János Múzeum, 2011, 11–123.

Bocsi 2012 Bocsi Zsófia : Ordacsehi-Kis-töltés és Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő 5–6. századi telepeinek kerámiái. In: Vida Tivadar (szerk.): Theasurus Avarorum. Régészeti Tanulmányok Garam Éva tiszteletére. Budapest, 2012, 187–204.

Bocsi–Gallina–Somogyi 2016 Bocsi Zsófia – Gallina Zsolt – Somogyi Krisztina: Késő római – V. századi településrészlet Ordacsehi–Csereföldön. In: Csécs Teréz – Takács Miklós – Merva Szabina (szerk.): Beatus homo qui invenit sapientiam. Ünnepi kötet Tomka Péter 75. születésnapjára. Győr: Lekri Group Kft., 2016, 93–132.

Bondár–Honti–Kiss 2000

2. 2013.7.4.3. Galléros korsóperem töredéke, a gallérból induló szalagfültöredékkel. Szürkésfehér színű, szemcsés, keményre égetett anyagból. Méret: 8 × 4 × 0,5 cm. Lh.: D/II. helyiség északi előtere, északnyugati fal feletti paticsos omladék.

Bondár Mária – Honti Szilvia – Kiss Viktória: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszának megelőző régészeti feltárása (1992–1999). Előzetes jelentés I. In: Somogyi Múzeumok Közleményei 14 (2000), 95–113.

3. 2018.2.8.13. S-profilú tál élesen alávágott peremű töredékei, válla korongolásnyomokkal bordázott. Fekete, törése szürke. Szemcsés, keményre égetett. Szá: 20,8 cm, fv: 0,3 cm. Lh.: udvar, déli oromfal előtt (D/IV–D/V.), felső réteg.

Bónis, Éva: Glasierte Keramik der Spätrömerzeit aus Tokod. In: Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 43 (1991), 87–150.

4. Ld. 9. tábla 1.

Chinelli, Rita: Some Notes about the Production of Late Roman Glazed Pottery in Vindobona: In: Magrini, Chiara – Sbarra, Francesca (ed.): Late Roman Glazed Pottery in Carlino and in Central-East Europe. (BAR International Series S2068.) Oxford: BAR Publishing, 2010, 43–70.

5. Ld. 8. tábla 4.

Bónis 1991

Chinelli 2010

Conrad 2007 Conrad, Sven: Die Gefäßkeramik. In: Iatrus-Krivina: Spätantike Befestigung und frühmittelalterliche Siedlung and der unteren Donau. Band VI.: Ergebnisse der Ausgrabungen 1992–2000. (Limesforschungen Band 28.) Mainz am Rhein: Verlag Philipp von Zabern, 2007, 209–265.

Ciglenečki 1984 Ciglenečki, Slavko: Die Keramik des 4–6. Jh. von Gradec, Tinje und Korinjski hrib Slowenien. In: Archaeologia Austriaca 68 (1984), 313–328.

129

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Cvjetićanin 2006

Gróf–Gróh–Mráv 2001–2002

Cvjetićanin, Tatjana: Late Roman Glazed Pottery. (Glazed pottery from Moesia Prima, Dacia Ripensis, Dacia Mediterranea and Dardania). (Archaeological Monographies 19.) Belgrade: National Museum, 2006.

Gróf Péter – Gróh Dániel – Mráv Zsolt: Sírépítményből átalakított küszöbkő a Visegrád-gizellamajori későrómai erődből. In: Folia Archaeologica 49–50 (2001–2002), 247–262.

Friesinger–Kerchler 1981

Gróh 2000

Gróh Dániel: A Visegrád–Gizellamajori római erőd rétegviFriesinger, Herwig – Kerchler Helga: Töpferofen der Völker- szonyainak építéstörténeti vonatkozásai. In: Bende Lívia wanderungszeit in Niederösterreich. Ein Beitrag zur völker- – Lőrinczy Gábor – Szalontai Csaba (szerk.): Hadak útján (A wanderungszeitlichen Keramik (2. Hälfte 4–6. Jahrhundert n. Népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája). Szeged: Chr.) in Niederösterreich, Oberösterreich und dem Burgen- A Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2000, 27–33. land. In: Archaeologia Austriaca 65 (1981), 193–266.

Gassner 2000 Gassner, Verena: Die Keramik mit Ausnahme der Terra Sigillata. In: Gassner, Verena – Groh, Stefan – Jilek, Sonja – Kaltenberger, Alice – Pietsch, Wolfgang – Sauer, Roman– Stieglitz, Herma – Zabehlicky, Heinrich: Das Kastell Mautern – Favianis. Römische Limes in Österreich 39 (2000), Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 184–314.

Gindele–Istvánovits 2009 Gindele, Robert – Istvánovits, Eszter: Die römerzeitliche Siedlung von Csengersima–Petea. Satu Mare: Muzeul Judeţean Satu Mare, 2009.

Groh–Sedlmayer 2002 Groh, Stefan – Sedlmayer, Helga: Forschungen im Kastell Mautern–Favianis. Die Grabungen der Jahre 1996 und 1997. (Römische Limes in Österreich 42.) Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 2002.

Gróf 1992 Gróf Péter: Népvándorláskori vonatkozások egy késő római erőd és temető feltárásának kapcsán. In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve (1987–1989) 1992, 129–144.

Gróf 2016 Gróf Péter: Hunkori aranytárgy a visegrád-gizellamajori késő római erődből. In: Kovács László – Révész László (szerk.:): Népek és kultúrák a Kárpát-medencében. Tanulmányok Mesterházy Károly tiszteletére. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum – Déri Múzeum – MTA BTK Régészeti Intézet – Szegedi Tudományegyetem, 2016, 137–146.

Gróh Dániel: A Visegrád-Gizellamajori erőd és a Dunakanyar szerepe a késő római védelmi politikában. (PhD disszertáció) Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2006.

Grünewald 1979 Grünewald, Matthilde: Die Gefäßkeramik des Legionslagers von Carnuntum. (Römische Limes in Österreich 29.) Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 1979.

Hárshegyi–Ottományi 2013 Hárshegyi Piroska – Ottományi Katalin: Imported and local Pottery in late Roman Pannonia. In: Lavan, Luke (ed.): Local Economies? Production and Exchange of Inland Regions in Late Antiquity. (Late Antique Archaeology 10.) Leiden–Boston: Brill, 2013, 471–528.

Horváth 2011 Horváth Friderika: Das spätantike Keramikspektrum in Keszthely–Fenékpuszta – erste Ergebnisse. In: Heinrich-Tamáska, Orsolya (Hrsg.): Keszthely-Fenékpuszta im Kontext spätantiker Kontinuitätsforschung zwischen Noricum und Moesia. (Castellum Pannonicum Pelsonense 2.) Budapest–Leipzig– Keszthely–Rahden: Verlag Marie Leidorf GmbH, 2011, 597–652.

Horváth 2013

Gróf–Gróh 1995

Horváth Friderika: Römerzeitliche Keramik aus ausgewählten Befunden der Ausgrabungen bis 2002 in Keszthely-Fenékpuszta. In: Heinrich-Tamáska, Orsolya. (Hrsg): Keszthely-Fenékpuszta: Katalog der Befunde und ausgewählter Funde sowie neue Forschungsergebnisse. Budapest–Leipzig–Keszthely–Rahden: Verlag Marie Leidorf GmbH, 2013, 397–442.

Gróf Péter – Gróh Dániel: Római építészeti emlékek Visegrád térségében. In: Műemlékvédelem 39 (1995), 61–68.

Ladstätter 2000

Gróf–Gróh et al. 2006 Gróf Péter – Gróh Dániel – Farkas Edit – Merczi Mónika – Ottományi Katalin – Torma Andrea: Visegrád római emlékei. In: Altum Castrum 6 (2006), Visegrád: Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeum, 15–42.

130

Gróh 2006

Ladstätter, Sabine: Die materielle Kultur der Spätantike in den Ostalpen. Eine Fallstudie am Beispiel der westlichen Doppelkirchenanlage auf dem Hemmaberg. (Mitteilungen der Prähistorischen Kommission der Österreichischen Akademie der Wissenschaften 35.) Wien: Verlag der Österrechischen Akademie der Wissenschaften, 2000.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Lányi 1981

Ottományi 2011

Lányi Vera: Die graue spätrömische Keramik von Tokod. In: Mócsy András (Hrsg.): Die spätrömische Festung und das Gräberfeld von Tokod. Budapest: Akadémiai kiadó, 1981, 73–120.

Ottományi Katalin: Késő római mázas kerámia a budaörsi telepen. In: Arrabona 49/1 (2011), 263–290.

Magrini–Sbarra 2010 Magrini, Chiara – Sbarra, Francesca (ed.): Late Roman Glazed Pottery in Carlino and in Central–East Europe. (BAR International Series S2068.) Oxford: BAR Publishing, 2010.

Masek 2011 Masek Zsófia: Adatok a Marosszentanna–Csernyahov-kultúra és az alföldi késő szarmata – hun kori kerámiaanyag kapcsolataihoz. In: Körösfői Zsolt (szerk.): Erdély és kapcsolatai a kora népvándorlás korában. (Molnár István Múzeum kiadványai 3.) Székelykeresztúr: Molnár István Múzeum, 2010–2011, 249–292.

Masek 2014 Masek Zsófia: A késő római és kora népvándolás kori gyorskorongolt házikerámia technológiai változásai az Alföld központi területein. In: Anders Alexandra – Balogh Csilla – Türk Attila (szerk.): Avarok pusztái. Budapest: Martin Opitz kiadó – MTA BTK MÖT, 2014, 193–201.

Nádorfi 1992 Nádorfi Gabriella: Glasierte Keramik in spätrömischen Gräberfeldern Pannoniens. In: Glasierte Keramik in Pannonien. Székesfehérvár: Szent István Múzeum, 1992, 45–51.

Ottományi 1991

Ottományi 2012a Ottományi Katalin: A Visegrád-Gizellamajori erőd Ny/I. helyiségének késő római kerámiája. In: Bíró Szilvia – Vámos Péter (szerk.): FiRkák II. Fiatal Római Koros Kutatók II. Konferenciakötete. Győr: Mursella Régészeti Egyesület, 2012, 375–412.

Ottományi 2012b Ottományi Katalin: Római vicus Budaörsön. In: Ottományi Katalin (szerk.): Római vicus Budaörsön. Régészeti Tanulmányok. Budapest: Archaeolingua kiadó, 2012, 9–407.

Ottományi 2013 Ottományi Katalin: A Visegrád–Gizellamajori erőd Ny/I. helyiségének késő római kerámiája. In: Archaeologia – Altum Castrum online magazin, 2013. január, 2–41. http://archeologia.hu/a-visegrad-gizellamajori-erod-ny-i-helyisegenek-keso-romai-keramiaja (letöltve: 2018. 03. 15.).

Ottományi 2015a Ottományi Katalin: A Visegrád–Gizellamajorban feltárt késő római kiserőd keltezése a kerámia anyag alapján (Déli épületszárny). In: Archaeologia — Altum Castrum online magazin, 2015. március, 1–93. http://archeologia.hu/ottomanyi-visegrad-gizellamajor-keramia-anyaga (letöltve: 2018. 03. 15.).

Ottományi 2015b

Ottományi Katalin: 5. századi kerámia a Visegrád-GizellaOttományi, Katalin: Későrómai kerámia a leányfalui őrto- majorban feltárt kiserőd déli épületszárnyából. In: Türk Attila ronyból. In: Studia Comitatensia 22 (1991) 5–144. – Balogh Csilla– Major Balázs (szerk.): Hadak útján XXIV. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája. (Studia Ottományi 1996 ad Archaeologiam Pazmaniensia 1.) Budapest–Esztergom: Ottományi Katalin: Eine Töpferwerkstatt der spätrömische Archaeolingua, 2015, 35–70. Keramik mit Glättverzierung von Pilismarót–Malompatak. In: Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae Ottományi 2015c 48 (1996), 71–134. Ottományi Katalin: Veränderungen des Töpferhandwerks in der ersten Hälfte 5. Jhs. anhand der Keramik der Befestigung Ottományi 1999 Visegrád–Gizellamajor. In: Vida Tivadar (ed.): Romania GotOttományi Katalin: Late Roman pottery in the Dunabogdány hica II. The Frontier World. Romans, Barbarians and Military camp. In: Antaeus (Communicationes ex Instituto Archaeo- Culture. Budapest: Martin Opitz kiadó, 2015, 691–740. logico Academiae Scientiarum Hungaricae) 24 (1997–1998), 333–373, 726–738. Ottományi–Sosztarits 1998 Ottományi, Katalin – Sosztartits, Ottó: Spätrömische TöpOttományi 2004 ferofen in südlichen Stadteil von Savaria. In: Savaria 23/3 Ottományi Katalin: A Budakalász–Luppacsárdai őrtorony késő (1996–97) 1998, 145–216. római kerámiája. In: Studia Comitatensia 28 (2004), 265–295.

Ottományi 2008 Ottományi Katalin: Késő római – kora népvándorlás kori település részlet Biatorbágyról. In: Archaeologiai Értesítő 133 (2008), 133–197.

Petznek 1998

Petznek, Beatrix: Römerzeitliche Gebrauchskeramik aus Carnuntum. Ausgrabungen des Bundesdenkmalamtes 1971 bis 1972. Teil 1. In: Carnuntum Jahrbuch 1997 (1998), 167–323.

131

OTTOMÁNYI KATALIN

A VISEGRÁD-GIZELLAMAJORBAN FELTÁRT KISERŐD UDVARÁNAK KÉSŐ RÓMAI KERÁMIÁJA

Pollak 1980

Varsik 2011

Pollak, Marianne: Die germanischen Bodenfunde des I–IV. Jahrhunderts n. Chr. Im nördlichen Niederösterreich. Wien: Verlag der österreichischen Akademie der Wissenschaften, 1980.

Varsik, Vladímir: Germánske Osídlenie na Východnom pred-

Sedlmayer 2007 Sedlmayer, Helga: Fundbestande der Periode 5 in der Ost-praetentura des Legionslagers von Carnuntum. In: Gugl, Christien – Kastler, Raimund (Hrsg.): Legionslager Carnuntum. Ausgrabungen 1968–1977. Der römische Limes in Österreich 45. Wien: Verlag der österreichischen Akademie der Wissenschaften, 2007. 231–254.

Soós 2015 Soós Eszter: A Hernád-völgy településtörténete a Kr. u. 1–4/5. században. (PhD disszertáció.) Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2015.

Stuppner 2008 Stuppner, Alois: Bemerkungen zu den vorlangobardischen Funden im mittleren Donauraum. In: Bemmann, Jan – Schmauder, Michael (Hrsg): Kulturwandel in Mitteleuropa. Langobarden – Awaren – Slawen. (Kolloquien zur Vor- und Frühgeschichte 11.) Bonn: Dr. Rudolf Habelt, 2008, 286–297.

Szabó 1980 Szabó Klára: Die 1977 freigelegten Gräber des westlichen Gräberfeldes von Intercisa. In: Alba Regia 18 (1980), 291–297.

Tejral 1985 Tejral, Jaroslav: Spätrömische und Völkerwanderungszeitliche Drehscheibenkeramik in Mähren. In: Archaeologia Austriaca 69 (1985), 105–140.

Tomka 2004 Tomka Péter: Kulturwechsel der spätantiken Bevölkerung eines Auxiliarkastells: Fallbeispiel Arrabona. In: Friesiger, Herwig – Stuppner, Alois (Hrsg.): Zentrum und Peripherie — Gesellschaftliche Phänomene in der Frühgeschichte. Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 2004, 389–409.

Vaday 1989 Vaday Andrea: Die sarmatischen Denkmäler des Komitats Szolnok. In: Antaeus 17–18. Budapest, 1988–1989.

Vagalinski 2011 Vagalinski, Lyudmil: Late Antique Barbarian Wheel-made Pottery South of the Lower Danube. In: Bemmann, Jan – Hegewisch, Morten – Meyer, Michael – Schmauder, Michael (Hrsg.): Drehscheibentöpferei im Barbaricum. Bonn: Vor- und Frühgeschichtliche Archäologie Rheinische Friedrich-Wilhelms-Universität Bonn, 2011, 485–490.

132

polí Bratislavi. Sídliska z doby rimskej v Bratislave-Trnavke a v okolí. (Archaeologica Slovaka Monographiae Fontes, Tomus XVIII.) Nitra: Instituti Archaeologici Nitriensis Academiae Scientiarum Slovacae, 2011

Windl 1996 Windl, Helmut: Siedlundsspuren des 5. Jhs. in Schletz, BH. Mistelbach, NÖ. In: Zalai Múzeum 6 (1996), 23–34.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Ottományi K atalin

K atalin Ottományi

A Visegrád-Gizellamajorban feltárt kiserőd udvarának késő római kerámiája

Late Roman Pottery from the Courtyard of the Fortress Found in Visegrád-Gizellamajor

Visegrád-Gizellamajorban 1988–2003 között egy négyszögletes kiserőd került elő. Az erődöt II. Constantius építtette, ekkor az udvart habarcspadló borította, amely a délkeleti sarokban elpusztult. A Valentinianus-kori átépítéshez köthető megújított, habarcsos padlószint és fűtőcsatorna az udvar nyugati felén maradt meg. A 4–5. század fordulóján az eredeti épületszárnyakhoz rosszabb minőségű, agyagba rakott falak, felmenő paticsfalú építmények, kemencék épültek az erőd udvarán. A délkeleti sarokban lévő késői építmények kora az 5. század első felén belül kérdéses: az erőd használatának végén, még 430 előtt, vagy már utána, a hun korban is épülhettek. Jelen tanulmány az udvar kerámiáját vizsgálja, egyrészt a déli épületszárny előterében épült legkésőbbi beépítések anyagával foglalkozik, másrészt a nyugati I. helyiség előterének kerámiáját dolgozza fel. A kerámiaanyag nem tükrözi mindig a rétegződést. A szokásos késő római formák, a keményre égetett, szemcsés házi kerámia, a simított edények és a mázas kerámia az az alap, amely a legtöbb késő római erőd életében jelen van (kerámia I–II. csoport). A besimított kerámia II. csoportjának feltűnése, az új típusú és díszítésű házi kerámia, illetve a plasztikus díszítésű mázas edények jelentették a későbbi, 4–5. század fordulójától jellemző anyagcsoportokat. A feldolgozott kerámiaanyag többsége az erőd pusztulási omladékából származik. Legkésőbbi a déli előtér falait borító paticsomladék (ltsz. 2013.7.4.), amelyben a leletek 64%-a új típusú, 5. századi kerámia volt. Az udvar nyugati felén jóval kevesebb kerámia tartozott ebbe a késői periódusba. A 4. század utolsó harmadától az erőd katonasága különböző etnikumú barbár népcsoportokkal bővült. Ezt tükrözi a kerámiaanyag változása is. Ugyanakkor nagy a hasonlóság a Dunakanyar Valentinianus-korban épült, de az 5. század első harmadában is működő erődítményeinek (Tokod, Dunabogdány, Leányfalu, Pilismarót-Malompatak) kerámiájával. A Visegrád-Gizellamajorban használt és gyártott kerámia tehát szervesen illeszkedik a Dunakanyar 5. század első felében még működő limes erődítményeinek kerámiaművességébe.

A four-sided minor fortress was found in Visegrád-Gizellamajor between 1988 and 2003. The fortress was built by Constantine II, back then the courtyard was covered with mortar, which has been destroyed in the southeast corner. The renewed mortar floor and heating-flue from the Valentinian age survived in the western part of the courtyard. On the turn of the 4th and 5th century clay walls, rising mud-and-daub walled structures, and stoves were built in the fortress’s courtyard of inferior quality compared to the original wings. The age of the later structures in the southeastern corner is problematic within the first half of the 5th century: they might have been built at the end of the use of the fortress before 430, or after that in the Hun period. Present essay discusses the pottery of the courtyard; in one respect it deals with the material of the latest structures built in the entrance hall of the southern wing, and in another respect it deals with the pottery of the entrance hall of the western room I. The pottery matter does not always reflect to the layering. The usual Late Roman forms, grainy home-made pottery burned hard, spaded pots, and glazed pottery are the basics that are present in the life of most Late Roman fortresses (pottery group I–II). The appearance of group II of spaded pottery, the new-type and decorated home-made pottery, and the glazed pots with plastic decoration meant the appearance of later material groups, characteristic from the turn of the 4th and 5th century. Most part of the discussed pottery is from the ruins of the fortress. The latest is the mud-flake debris covering the walls of the southern entrance hall (inventory number: 2013.7.4), in which 64% of the finds is of the new type, 5th century pottery. In the western half of the courtyard much less pottery belonged into this late period. From the last third of the 4th century, barbaric groups of different ethnicity joined the military forces of the fortress. The change of the pottery matter reflects this. In the same time, they show great resemblance with the pottery of other fortresses of the Danube Bend, built in the Valentinian age but active even in the first third of the 5th century (Tokod, Dunabogdány, Leányfalu, Pilismarót-Malompatak). Pottery used and produced in Visegrád-Gizellamajor organically fits in the pottery craft of the limes fortresses of the Danube Bend that were active even in the first half of the 5th century.

133

134

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

135

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945–1948*

Péterffy Gergely levéltáros Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár peterffy.gergely@mnl.gov.hu

136

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Több mint fél évig dörögtek a fegyverek, mire véget ért a II. világháború Magyarország területén. A bombázások, harci cselekmények miatt számtalan épület, jármű és híd semmisült meg, amit csak tetézett a nyugatra és keletre egyaránt elhurcolt járművek, gépek, élelmiszerek és nyersanyagok hiánya. Közben pedig rengeteg halottat, sebesültet vagy hadifogságba esett személyt sirattak a hozzátartozók. Az ország keleti felén viszonylag gyorsan áthaladt a front, viszont Budapest környékén, illetve a Dunántúlon hosszú hónapokra megmerevedett a harcvonal, így eltérő módon élhették meg az egyes települések lakói a német és magyar csapatok után nyomuló szovjet hadsereg megérkezését. A harcok miatt az ország nagy részén az őszi vagy a tavaszi mezőgazdasági munkákat nem, vagy csak részben tudták elvégezni – illetve a földreform során létrejött rengeteg kisbirtok alacsony termelékenységét is figyelembe kell venni –, így a szűkös élelemszerzési lehetőségek miatt a lakosság szorongva várta 1945–46 telét. Nem voltak ezzel másként a vasutasok sem, akiknek nehéz és felelősségteljes munkájuk mellett családjuk eltartásáról is gondoskodni kellett. 1946 februárjában 108 100 fő viselt vasutas egyenruhát az idénymunkások nélkül, amiből az élelmezési kategória szerinti csoportosítás szerint 42 000-en nehéz testi munkásnak, 38 000-en testi munkásnak és 28 100-an hivatalnoknak minősültek.1 A következő oldalakon a vasutasok háború utáni hétköznapi életét fogjuk bemutatni, elsősorban visszaemlékezések és a vasutas szakszervezet iratai alapján. Az 1960-as években több forrás-

2 3

4 5

közlő tanulmány és szakcikk jelent meg a II. világháború utáni évek szakszervezeteinek, üzemi bizottságainak munkájáról – az adott korszak történelemszemléletének megfelelő megközelítéssel: elsősorban politikai és szervezeti kérdésekre összpontosítva vizsgálták az érdekvédő szervezetek történetét.2 Tanulmányunkban ezért elsősorban a vasutasok érdekében kifejtett szakszervezeti tevékenységet és a vasutasok hétköznapi életét kívánjuk megvizsgálni. A vasutasok a front elvonulása után – általában a helyi lakossággal együtt, akiket a szovjet csapatok vezényeltek ki – rögtön nekiláttak a romeltakarításnak, a sérült pályák és berendezések használhatóvá tételének, lehetőségeiken belül.3 A szerszámok előkeresése a romok alól, a szétbombázott rendező pályaudvarokon lévő mozdonyroncsok közül a szén kilapátolása, a használható alkatrészek leszerelése a roncsokról, emellett a vasúti pályák környékén fekvő halott katonák eltemetése is a vasutasokra várt, ahogy a miskolci fűtőház mozdonyvezetője, Tölgyes Lajos, a gépészeti szakosztály későbbi vezetője visszaemlékezett.4 Tölgyes szerint olyan sok vasutas érkezett – egy részük a Csehszlovákiához visszacsatolt Felvidékről – Miskolcra, hogy már nem mindenkinek tudtak munkát adni, de az utazó személyzet nem is nagyon akart részt venni a pályaépítésekben.5 Ezzel szemben Kisterenyén az utazó személyzet is jelentős részt vállalt az állomási vágányok újjáépítésében, és ezért protestáltak az állomásfőnök azon intézkedése ellen, hogy kizárólag az utazószemélyzettel végezteti az újjáépítési munkákat. Mint írták, a jelenlegi öt vágány az adott forga-

A tanulmány elkészítését az EFOP-3.6.1-16-2016-00001, Kutatási kapacitások és szolgáltatások komplex fejlesztése az Eszterházy Károly Egyetemen című pályázat támogatta. Köszönettel tartozom Opauszki Istvánnak, a MÁV Archívum vezetőjének és Matus László levéltárosnak, javaslataikért, illetve, hogy gyűjteményükben őrzött aprónyomtatványokra felhívták a figyelmemet, valamint Bárdos Imrének az adatközlésért és Bíró Ferenc Mihálynak, a püspökladányi Vasutasmúlt gyűjtemény alapítójának a választási plakátok másolatainak rendelkezésre bocsátásáért. PIL SZKL, 48. f. 39. dosszié, MÁV órabéres alkalmazottainak kollektív szerződése 1946 I. félévre, 1946. 02. 11., III. melléklet. Eltartottakkal együtt 318 819 főről volt szó. Néhány példa: Sárközi 1960; Ságvári 1965; Rácz-Stassenreiter 1965; Szilágyi 1960; Rácz 1971. MÁV GG, 6. d. 62. t., 1948 őszi feljegyzés a Moszkvában megtárgyalandó járműkérdésekről. (Ismeretlen szerző és dátum, 1948. 09. 22. után készült) és 7. d. 70. t., 22246/1948 sz. ügyirat kiadmánytervezete a Szovjetunió Közlekedésügyi Minisztériumának, 1948. 10. 20. 1946 márciusában a szovjet közlekedési tárca 14 millió dolláros számlát állított ki a MÁV hálózatán végzett orosz helyreállítási munkák után. A magyar fél nem ismerte el a szovjet követelést, tekintettel arra, hogy a munkálatokat magyar munkaerő végezte hazai anyaggal, csak a bizonyíthatóan szovjet eredetű anyagokért fizetendő összeget ismerte el. A magyar kormánydelegáció moszkvai látogatásakor Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter személyesen Sztálinnak vetette fel a szovjet számla problémáját, mire Sztálin nevetve azt válaszolta, hogy ne fizessék ki a számlát. 1946. 12. 19-i moszkvai tárgyalásokon a magyar delegációt vezető Bebrits Lajos, a közlekedésügyi minisztérium államtitkára jelezte a szovjet számla problematikus voltát Kovalov altábornagynak, a szovjet közlekedésügyi tárca vezetőjének. Kovalov elismerte Sztálin kijelentését, és ígéretet tett a számlák revízió alá vételére. Boriszov, szovjet külkereskedelmi miniszterhelyettes azt kérte a magyar féltől, hogy írásban kérje a szovjet kormányt az említett számla elengedésére, a Magyarország által elismert összeg feltüntetésével. Ehhez képest 1948. 01. 24-én újabb számlát küldött Moszkva, amely szerint összesen 18,31 millió dollárra emelkedett a MÁV-val szembeni követelés. A Magyar Államvasutak ebből – a számlák tételes, helyszínen ellenőrzött vizsgálata után – 248 472,54 dollárt ismert el. A vasutasok visszaemlékezéseinek állandó eleme az első hetekben végzett helyreállítási munkák említése. Erről lásd: Lovas 1996. Mezei 2004: 45–46. Mezei 2004: 55.

137

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

lomhoz képest elegendő.6 Akiknek nem tudtak munkát adni, azok egy részéből vasútőrséget szerveztek, a borsodi megyeszékhelyen ugyanis már 1945 áprilisában fosztogatni kezdtek.7 A szénkészletek dézsmálása még 1947 elején is gyakran előfordult, Diósgyőr-Vasgyár állomás előtt, a forgalom miatt nyílt pályán várakozó szénszállító vonatokat rendszeresen kifosztották a környék nélkülözői.8 A tehervonatok mellett a szénvonatok és szénkészletek voltak kiemelt célpontjai a nélkülözőknek, fosztogatóknak, és a vasutasoknak is.9 Mivel 1945 őszéig az oroszok irányították a vasúti forgalmat, így elsőbbséget élvezett a katonai forgalom, a polgári forgalomban gyakran eseti jelleggel közlekedtek a vonatok.10 A menetrendben meghirdetetthez képesti mindennapos jelentős késések megszokottá váltak, emiatt sokan éjszakáztak a várótermekben, állomásokon, ami alkalmat adott a fosztogatásra, rablásra. A kevés számú rendőr és vasútbiztosító honvéd 1946 végéig nem is tudott felülkerekedni a fosztogatásokon, erőszakoskodásokon.11 Időlegesen vasútőrökkel igyekeztek, főleg a Danyi-völgy lakóinak dézsmálását megakadályozni, ám a nagy kiterjedésű vasgyári állomás szerelvényeit 2–3 fegyvertelen őrrel és néhány szolgálatban lévő vasutassal nem lehetett megvédeni. A Miskolci Üzletvezetőség és a honvédség 1947. január 23-i megbeszélése után, február 10-én egy 40 fős honvéd alegység érkezett Miskolcra, hogy a vasgyári és a sajószentpéteri állomásokat – utóbbin a lakosok mellett a helyi üveggyári munkások és bányászok is rendszeresen dézsmálták a szerelvényeket – megvédjék a fosztogatásoktól. Az állomási vasútőrök tevékenységét a honvédek érkezésével felfüggesztették, amit a vasútőrök sérelemként éltek meg. Április 28-i jelentésében

6 7 8 9

11 12 13

138

a miskolci vasúti rendőrség parancsnoka azzal vádolta a honvédeket, hogy segítik a – főleg női – széntolvajokat, kívánatosnak tartotta a vasúti őrség újbóli felállítását, a korábbinál nagyobb létszámban.12 Ezzel szemben a miskolci üzletvezetőség 1947. július 15-i üzletigazgatói értekezletre készített június havi beszámolója éppen arról számol be, hogy mióta megszüntették a vasútőrséget, a vasútbiztosító honvéd alakulatoknak köszönhetően jelentősen csökkent a dézsmálások száma.13 A háború végéig a helyreállítások elsősorban a szovjet katonai igények szerint történtek, nem pedig az ország gazdasági szükségleteinek megfelelően. Csak 1945 júniusában egyeztetett a MÁV a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vasúti közlekedést ellenőrző osztályával a helyreállítandó vasútvonalak sorrendjéről.14 A zűrzavaros első hónapokban túl azon, hogy a lakosság által is ismert mindennapi nehézségekkel, veszélyekkel kellett szembenézniük, munkájukból fakadóan állandó kapcsolatban voltak a szovjet katonai szervekkel, ez gyakran okozott kisebb-nagyobb konfliktusokat. Az állomások vezetőinek – állomásfőnök, forgalmi szolgálattevő – olykor csak a karórái bánták a találkozást, ám az utazószemélyzet – mozdonyvezető, fűtő, vonatvezető, fékező – a hadiforgalom miatt nem ritkán hetekre elkerült otthonától, hogy ismeretlen helyekre, gyakran a harci övezetbe továbbítsanak utánpótlást. A vasutasok – tekintettel a vasút pótolhatatlan fontosságára – mentességet élveztek a közmunkák alól, ezért magyar-orosz, kétnyelvű igazolványt és karszalagot kaptak. Ennek ellenére nemegyszer előfordult, hogy vasutasokat is elvittek hadifogolytáborba, vagy egyszerűen berántották őket egy-egy létszámhiányos hadifogoly-szállít-

PIL SZKL, 48. f. 17. dosszié, Kisterenye állomás üzemi bizottságának levele az állomásfőnökségnek, 1945. 05. 12. Mezei 2004: 55. Erdmann–Pető 1975: 310–311. MÁV DNR, 15/1946/13578. sz., 15/1946/17796 sz., 15/1946/35968 sz., 15/1946/48279 sz. ügyiratok vasutasok tüzelő- és szénlopásairól szólnak, 17/1946/11545 sz. ügyirat vasúti őrség felállításáról szénőrzésre a miskolci vasútállomásokon. A havi üzletigazgatósági értekezletekre készített Üzletvezetőségi jelentésekben folyamatosan szerepelnek a megtévedt vasutasok, akiket elsősorban dézsmálásért, árulopásért vontak felelősségre. 1945. 10. 22-én adta át a SZEB a vasúthálózat irányítását az államnak. „Az orosz hatóságok magyar kezelésbe adták át az Államvasutakat”, Népszava, 1945. 10. 24., 3. Halas 1991: 220. MÁV DNR, Miskolci Üzletvezetőség 1947/1947, 2492/1947, 8464/1947, 11389/1947 sz. ügyiratai. MNL OL, Z 1523. f. 69. cs. Miskolci Üzletvezetőség 1947. júniusi helyzetjelentése, 1947. 07. 08. A dézsmálási esetek taglalásánál külön kitért a jelentés összeállítója, hogy a Vámosgyörk állomáson utasok által elejtett szavak nyomán indult nyomozás során 8 q lopott, vasúton feladott árucikket foglaltak le. A lopási cselekményeket taglaló jelentésbe az áthúzott „mióta a szemérmetlen vasútőrséget megszüntettük, lényegesen csökkent a visszaélések száma” helyett „vasútbiztosító honvédség lelkiismeretesen végzi kötelességét” megfogalmazás került. Pálmány 1981: 97–9

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

mányba.15 A gödöllői hadifogolytáborban több vasutast is őriztek, 1945 februárjában az itt, valamint a ceglédi és jászberényi fogolytáborokban őrzöttekből toborozták a 3. Magyar Vasútépítő Dandárt, amelynek századai a Tiszántúlon, Szob és Érsekújvár, Losonc és Lónyabánya, valamint Pozsony és Brno között állították helyre a rongált vasútvonalakat.16 A vasutas szakszervezeti csoportok egyik legfontosabb feladata volt ezekben az időkben az ellátás megszervezése mellett a fogvatartott vasutasok kiszabadítása. Az 1945 januárjában megalakult pécsi szakszervezeti csoport a nyárig mintegy száz pécsi és Pécs-környéki fogolytáborokba zárt vasutas kiszabadításáról számolt be a Baranya megyei alakuló gyűlésen.17 A vasutasok kiszabadítására tett erőfeszítések azonban nem mindig jártak eredménnyel. Az Államvasutak a B-listázás kap- 1. kép: Nagykanizsai vasutas orosz–magyar kétnyelvű igacsán a közlekedési tárcának összeállított 1946. zolványa (MÁV Archívum) október 1-i jelentésében 1225 hadifogoly vasutast említett.18 Hazatérésükre csak az általános Élelmezés és ellátás hadifogoly-szabadítások keretében, 1947 júliusától került sor. Gyöngyösi József üzletigazgató az A legfontosabb problémát az élelmezés jelen1947. augusztus 11-i üzletigazgatói értekezleten tette: a megmaradt raktárakat a Vörös Hadsereg a szegedi üzletvezetőség helyzetéről tartott be- zsákmányként kezelte. Az állam gyakorlatilag számolójában megemlítette, hogy igazgatósági nem rendelkezett élelmiszertartalékkal, amelyből rendeletre eddig 65 hadifogságból hazatért vasu- a közüzemi dolgozókat el tudták volna látni. A hátast állítottak szolgálatba, akiket szeptemberben borús élelmezési rendszer is összeomlott, ezért további 82 volt hadifogoly vasutas követett. Oláh az Államvasutak vezetésének minden igyekezete Imre, a szombathelyi üzletvezetőség igazgatója a ellenére akadozott a vasutasok központi ellátása. B-listázáskor még fogságban lévő és végelbánás Ez részben a pénz hiányának, majd elértéktelenealá vont vasutasok ügyében kért segítséget.19 A désének, de még inkább a korábbi beszerző csakét üzletigazgatói jelentés arról tanúskodik, hogy tornák elzáródásának volt köszönhető. A háború jelentős számú vasutas kerülhetett hadifogságba. utáni első hónapokban a fővárosi és környéki Ezt támasztja alá, hogy az Igazgatóság 71473/947 vasutasok számára Vas Zoltán főváros közellátási sz. rendelettel intézkedett a fogságból szabadult kormánybiztos Somogy és Zala megyéket jelölte vasutasok ellátásáról.20 1948 végén is érkeztek ki beszerzési területnek.22 még vasutasok, akik egyszeri segélyként havi Az 1945 nyarán készített üzletvezetőségi jelenilletményük két és félszeresét kapták kézhez.21 tések a műszaki állapotok mellett az üzletveze-

16 17 18 19 20 21

Horányi László és Nedeczky Iván visszaemlékezései. Lovas 1996 43–44, 144–146. PIL SZKL, 1. f. 6. á. 101. őe. 3–5.: MÁV Igazgatóság jelentése 1945. 03. 1–7. közötti működéséről, 1945. 03. 08. Az Általános Igazgatási Főosztály megemlíti, hogy a gödöllői táborba zárt 51 vasutas szabadon bocsátásához állítólag megérkezett a engedély Moszkvából. Ehhez képest a MÁV vezetőség 1945. február 14-i értekezletén Szigetváry-Juranics Albert, a Általános Igazgatási Főosztály igazgatóhelyettese csak a gödöllői tábor kapcsán mintegy 800 fogvatartott vasutasról számolt be. HIM HL, MN KGy, II/D-10. Gellért Tibor: A 3. Magyar Vasútépítő Dandár a fasizmus ellen. Kézirat. 1986 (?), 8–37. PIL SZKL, 48. f. 13. dosszié, 1., vasutas szakszervezet pécsi területi vezetőségének megválasztási jegyzőkönyve, 1945. nyár. Pálmány 1981: 217–218. MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., 1947. 08. 11-i és 10. 14-i üzletigazgatósági értekezletek. PIL SZKL, 48. f. 48. dosszié, Budapesti területi titkári értekezlet, 1947. 11. 15. PIL SZKL, 48. f. 105. dosszié, Hatvan-salgótarjáni Osztálymérnökség IV. sz. pályamesteri szakasz szakszervezeti bizalmi ülése, 1948. 10. 13.; 13. dosszié, Újmiskolci Osztálymérnökség üzemi bizottsága közgyűlési jegyzőkönyve, 1945. 11. 15., 15–16. (Az irat helyes dátuma: 1948. 11. 15). MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., MÁV Igazgatóság 3. sz. együttes ülése, 1945. 06. 12. (?); Közellátási Önálló Osztály jelentése.

139

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

tőségen szolgáló vasutasok szociális helyzetére is kitértek.23 A budapesti üzletvezetőség ellátási csoportja például 1945. január 18-án kezdte meg újból működését, 100 000 pengő tőkével. A Kerepesi úti üzletvezetőségi székház mellett a Nyugati pályaudvar, Rákosrendező, Kőbánya alsó, Északi fűtőház, Vizafogó és Magdolnaváros szolgálati helyeken üzemelt konyha, amelyek napi átlagos főzési létszáma 2000–2700 fő között alakult.24 A miskolci üzletvezetőség területén viszont Miskolc, Szerencs, Bánréve, Putnok, Ózd, Kál-Kápolna, Eger állomásokon önállóan működtek ellátási csoportok, de az üzletvezetőség nem rendelkezett kimutatással, hogy hol, mekkora létszámot látnak el.25 A debreceni üzletvezetőség székhelyén 1944. október 23-án kezdte meg működését az ellátási csoport, kezdetben a vasutasoktól összegyűjtött pénzből, amihez később az üzletvezetőség és az osztálymérnökségek is hozzájárultak, illetve ellátmányt adtak. A debreceni szolgálati helyek – műhely, fűtőház, állomás, a debrecen-füzesabonyi osztálymérnökség és az üzletvezetőség – mellett a püspökladányi fűtőház személyzetét is ellátta, összesen 3620 családról gondoskodott. Amíg a fővárosban gondot okozott a megszerzett élelmiszerek, termények elszállítása teherautó és lovak hiányában, itt a csoport lovakkal és szekérrel tudta beszállítani az árukat.26 A szegedi üzletvezetőségen 1944. október 18-án alakult újra az ellátási csoport, ami az induló tőkét – 445 000 pengőt – az üzletvezetőség gyűjtőpénztárából vette fel. Emellett az egyes szolgálati főnökségek is szerveztek alkalmi jelleggel bevásárlásokat. A csoport a szegedi szolgálati helyek mellett a közeli állomások, szolgálati helyek vasutasait és családjaikat is ellátta, összesen 2860 vasutast és 10 040 fő hozzátartozót.27 Áttérve a Dunántúlra, a pécsi üzletvezetőség ellátási csoportjának pontos újraszerveződéséről nincs információ, de 1945 januárjában már működött. Az ellátási csoportnak 37 tehénből álló tehenészete is volt, aminek köszönhetően minden 10 év alatti gyermeknek, várandós és szoptatós anyának napi fél liter tejet tudtak biztosítani. Pécsett és Dombóváron jóléti

24 25 26 27 28 29 30 31 32 33

140

konyhát is üzemeltettek, amelyek nemcsak a vasutasoknak készítettek januárban napi 1953, májusban már napi 4802 adag ételt, de – csökkenő mértékben – még orosz katonáknak is főztek.28 Szombathelyen csak az üzletvezetőségen működött ellátási csoport, amely mintegy 6000 családot látott el. A szombathelyi műhely és a fűtőház is rendelkezett beszerző csoporttal, utóbbi csak eseti jelleggel működött.29 1946 áprilisában a budapesti és debreceni üzletvezetőségen 7–7, a pécsin 5, a miskolcin 4 és a szombathelyin 10 vidéki üzemi konyha üzemelt. A szegedi üzletvezetőség területén lévő konyhák számát nem ismerjük, csak annyit lehet tudni, hogy 13 600 főre főztek.30 Az ellátási csoportok 1947. július 31-ig működtek, veszteséges működésük – amit a MÁV-nak kellett fedeznie – és az üzletigazgatók szerinti gyakori visszaélések, sikkasztások, valamint a fokozatosan javuló közellátási állapotok miatt az igazgatóság augusztus elsejével megszüntette a csoportokat. A jóléti konyhák továbbműködése elől azonban nem zárkózott el a MÁV elnöke, ahogy a vasutasok öntevékeny élelmiszer-beszerző társulását sem ellenezte, sőt, díjmentes szállítási utalványokat is ígért.31 1945 júniusában – a MÁV Igazgatóság május 23-i javaslatára – Gerő Ernő kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter utasítására jött létre a MÁV Konzum Szövetkezet, hogy a szövetkezeti beszerzés előnyeit kihasználva hatósági, vagy a piacinál kedvezőbb áron tudjanak a vasutasok élelmet és ruházati cikkeket vásárolni.32 A Konzumot a MÁV Közellátási Osztály vezetője irányította. Az első üzletet Gerő személyesen nyitotta meg június 7-én a Dunakeszi Főműhelyben.33 Az első időszakban persze az általános áruhiány miatt a fokozatosan kiépülő országos hálózat árudái sem tudták a legalapvetőbb igényeket kielégíteni. Az emiatt felszínre kerülő elégedetlenséget csak szította a vasutas berkekben visszaélésekről terjengő pletyka, ami sok esetben igaznak bizonyult. A vasutas szakszervezet 1945. augusztus 28-i központi titkári értekezletén már többen kifogásolták a Konzum vasutasságot ellátni képtelen

A MÁV középszintű irányítását hat Üzletvezetőség végezte 1945-től, ezek székhelyei Budapest, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Szombathely voltak. MÁV BG, f. 1. d. 1. t., Budapesti Üzletvezetőség helyzetképe, 1945 nyár, 177–179. MÁV BG, f. 1. d. 1. t., Miskolci Üzletvezetőség átfogó helyzetjelentése, 1945. 07. 22., 53. MÁV BG, f. 1. d. 1. t., Debreceni Üzletvezetőség helyzetjelentése, 1945. 07. 20., 84. MÁV BG, f. 1. d. 1. t., Szegedi Üzletvezetőség helyzetjelentése, 1945. 08. 15., 62. MÁV BG f. 1. d. 1. t., Pécsi Üzletvezetőség helyzetjelentése, 1945. 06., 103–104. MÁV BG f. 1. d. 1. t., Szombathelyi Üzletvezetőség helyzetjelentése, 1945. 07. 10., 99–100. MNL OL, Z 1523 f. 60. csomó, MÁV Igazgatóság 4. sz. együttes ülése, 1946. 04. 16. MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., üzletigazgatói értekezlet, 1947. 07. 15. Pálmány 1981: 89–90. Baráth 2003.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

működését. Varjú Gyula, a Konzumhoz kirendelt szakszervezeti ellenőr az általános áruhiány, a kevés tőke és a szállítókapacitások hiánya mellett azzal magyarázta az áruhiányt, hogy az állomások személyzete sokszor csak némi részesedés fejében volt hajlandó kirakodni a szállítmányt.34 Az kétségtelen tény, hogy augusztus elején négy teherautó és négy teherkocsi állt a szövetkezet rendelkezésére, amivel az ország huszonöt értékesítési pontját kellett ellátnia, és ez az adott közlekedési körülmények mellett megoldhatatlan feladatot jelentett.35 A szakszervezet szeptember 17-i összvezetőségi ülésén is hosszan foglalkoztak a Konzummal, ahol Kovách Jenő, a Konzumhoz kirendelt személyzeti vezető óvakodott az általánosítástól, miszerint minden konzumos „gazember”, de háromtagú vizsgáló bizottság kiküldését javasolta. Varjú ismét az általános áruhiányt jelölte meg a problémák legfőbb forrásának. Végül egy hattagú ellenőrző bizottság kiküldéséről határoztak a felmerült visszaélések, illetve a vasutasok panaszainak kivizsgálására – ennek eredményéről azonban jelenleg nincs adat.36 A korábbi elégedetlenséget fokozta, hogy a nyugdíjas vasutasok is a Konzumtól próbálták beszerezni az élelmiszert. A Nyugati pályaudvar vasutasai például sérelmezték, hogy a nyugdíjasok már reggeltől sorban állnak az áruda előtt és mindent felvásárolnak, mielőtt a szolgálatban lévő vasutasok egyáltalán tudomást szereznének arról, hogy éppen mi kapható az üzletben.37 Felvetődött, hogy a Konzum hozzon létre tehenészetet a főváros környékén a vasutasok ellátására, amit azzal utasítottak el, hogy senki sem merné vállalni a felelősséget, ha az oroszok elhajtanák az állatokat.38 A Déli pályaudvar vasutasai is ha34 35

36 37

38 39 40

41 42

sonló panaszokat fogalmaztak meg november 6-i gyűlésükön, de itt konkrét vádak is elhangzottak, például a kifizetetthez képest kevesebb kiadott krumpliról és hagymáról.39 A Konzummal szembeni vádakhoz hozzátartozott az is, hogy a háború hat éve alatt egyre rosszabb ellátás mellett a vasutasoknak ugyanolyan pontosan kellett ellátniuk felelősségteljes és sokszor fizikailag is jelentős erőfeszítést kívánó munkájukat. A háború után a társadalom felbolydult lelkiállapota, felkavart indulatok és következményei ugyanúgy megjelentek a szárnyaskerék katonái között, mint a lakosság más rétegeinél. Akkor is a Konzumot vagy az aktuális beszerzéssel megbízott személyt tették felelőssé elmaradt juttatásaik miatt, ha azoknak nem is volt közük a problémához. A szövetkezettel kapcsolatos panaszok nem csak a hiperinflációs időszakot kísérték végig. A hideg idő közeledtével a tüzelő beszerzése mellett a télire elegendő krumpli, hagyma, hüvelyesek, valamint a meleg ruha és lábbeli kérdése vált a vasutasok legfőbb gondjává. 1947 őszén a kisújszállási szakszervezeti titkár még mindig arra panaszkodott, hogy a Konzum nem fordít gondot a vasutasok ellátására.40 Az október 15-i budapesti területi titkári értekezleten is azt sérelmezték a szakszervezeti titkárok, hogy drágán és rossz minőségben árult a szövetkezet.41 Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter a Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezetének 1947. december 1–3. között rendezett II. kongresszusán kénytelen volt elismerni, hogy a Konzum csak most kezdi betölteni funkcióját.42 A Konzumellenes hangulat kialakulását az 1947 nyarán feloszlatott közellátási csoportok volt

PIL SZKL, 48. f. 4. dosszié, 18–20. PIL SZKL, 48. f. 10. dosszié, nyugati pályaudvar helyi csoport vezetőségi ülése, 1945. 08. 04. Meglepő módon nem minden üzletvezetőségi székhelyen volt Konzum áruda, 1946 őszén még csak ígéret volt, hogy az Üzletvezetőségek székhelyein is nyitnak majd árudákat. SZKL 48. f. 23. dosszié, Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezet országos vezetőségi ülése, 1946. 10. 18. PIL SZKL, 48. f. 4. dosszié, 6–10. A nyugállományú vasutasokat a szolgálati lakások miatt is támadták az aktívak. A Keleti pályaudvar 7500 vasutasa nevében a helyi szakszervezeti elnök 1948 nyarán a vasutasok lakáshiányának megoldását kérte a központtól, illetve, hogy járjon el a minisztériumban a Kerepesi út 8. sz. alatti MÁV lakásokban élő nyugdíjas vasutasok felújított romlakásokba való átköltöztetése érdekében. Így a megüresedett szolgálati lakásokba költözhetnének az alkalmazottak, és nem kellene órákig utazniuk a munkába és haza, ami miatt fáradtan látják el szolgálatukat, „veszélyeztetve a hároméves terv sikerét”. PIL SZKL, 48. f. 99. dosszié, Keleti pályaudvar szakszervezeti csoport ülése, 1948. 06. 16. A lakásínségen a MÁV minden igyekezete ellenére sem tudott segíteni, csak egy átfogó állami lakásépítési és helyreállítási program segíthetett volna. Az üzletigazgatói értekezleteken folyamatosan szerepelt az alkalmazottak szociális helyzetének ismertetése keretében a lakáskérdés is. Lantos Pál üzletigazgató-helyettes a Debreceni Üzletvezetőség lakáshelyzetét az alábbi, drámai szavakkal ecsetelte: „A lakáshelyzet terén semmi változás nincsen. Igen sok alkalmazottunk lakik még szükséglakásnak is alig nevezhető odúban. A segítségre semmi lehetőség nem mutatkozik.” MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., 1947. 09. 16-i értekezlet. PIL SZKL, 48. f. 10. dosszié, Bp. Nyugati pályaudvar helyi csoport taggyűlése, 1945. 11. 08. PIL SZKL, 48. f. 10. dosszié, Bp. Déli pályaudvar helyi csoportjának taggyűlése, 1945. 11. 06. PIL SZKL, 48. f. 45. dosszié, 105, Vasutas Szakaszervezet Központi Pályafenntartási szaktitkárának beszámolója Kisújszálláson, 1947. 10. 29. PIL SZKL, 48. f. 48. dosszié, 1947. 09. 15-i, 10. 15-i és 11. 15-i területi titkári értekezletek. PIL SZKL, 48. f. 41. dosszié, Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezetének 1947. 12. 1–3. között a Vasasok székházában tartott II. kongresszusának jegyzőkönyve. Gerő 2-án tartotta meg beszédét.

141

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

vezetői is szították, akik így akarták kiharcolni csoportjuk visszaállítását, amivel a keletkezett jelentős adósságok eltussolását is megoldhatták volna. Az 1947. augusztus havi helyzetképet tárgyaló üzletigazgatói értekezleten Budai Károly, az Anyag- és Leltárbeszerzési Főosztály vezetője válaszolt az üzletigazgatók élelmezési, ruházati és tüzelőanyag-ellátást illető kritikáira. Visszautasította a Konzumot ért vádakat, meglátása szerint ugyanis számos esetben a személyzet nem élt a Konzum által már nyáron felajánlott kedvezményes tüzelőanyag- és élelmiszer-beszerzési lehetőségekkel. Az utólagos feliratkozásokat a közellátásügyi kormányszervek nem minden esetben fogadták el. Ennek ellenére ígéretet tett minden vasutas alapvető élelmiszerekkel és tüzelőanyaggal való ellátására.43 A MÁV Igazgatóságon belül a Közellátási Önálló Osztály feladata volt a vasutasok alapvető ellátásának megszervezése, részben a Konzum, részben a szolgálati főnökségeken keresztül. 1945 őszére óriási erőfeszítésébe került a családtagokkal együtt 60 000 fős budapesti vasutasság ellátása. Csak a Budapestről induló utazószemélyzet részére napi 8–10 mázsa kenyeret kellett süttetni, amihez 12 teherkocsi lisztre volt szükség. Az osztály vezetése többször tárgyalt a közellátásügyi minisztériummal – több esetben személyesen a miniszterrel is – de az első hónapokban vajmi kevés eredményt tudtak elérni a vasutasoknak kiutalandó élelmiszer – elsősorban liszt és krumpli – tekintetében. Tovább nehezítették a helyzetet az egyes hivatalok, illetve kormányszervek közötti csatározások. Hiába engedélyezte Rónai Sándor közellátásügyi miniszter a krumpli vásárlását a Konzum részére – és egy hét múlva már le is szállított 577 tonna krumplit a szövetkezet –, a Burgonyakereskedők Országos Szervezete gáncsoskodására végül szerződést kellett kötnie a BURGOSz-szal, amely ígéretet tett a vasutasok burgonyával való ellátására. A novemberi beszámoló szerint azonban jócskán elmaradt a burgonyaszövetkezet a vállalásától, csak a vasutasok 80%-a kapta meg a 100 kilogrammos téli adag első részletét jelentő 50 kilogrammos csomagot, a második részletre remény sem mutatkozott.44 A zsiradék terén úgy próbált segíteni beosztottjain az Igazgatóság, hogy öt vagon sót vásárolt, amelynek egy részét közvetlenül a szolgálati fő43 44 45 46

142

nökségeknek osztották ki további cserekereskedelem alapjául, másik részét pedig központilag cseréltek el, hogy az utazószemélyzet szükségleteit biztosíthassák. Élelmiszer mellett lábbeliellátásról van még információnk, a cipő- és bakancshiányt külföldről behozott gumitalppal igyekeztek kezelni. A novemberig leadott igénylések alapján 13 000 pár gumitalpat osztottak ki, amit további 80 000 pár Csehszlovákiából vásárolt gumitalp beszerzése követett. Bár 1945 őszére javulás állt be a MÁV és a Közellátásügyi Minisztérium viszonyában – ezt Fogarassy János osztályfőnök elsősorban a közellátásügyi tárcánál frissen megszervezett üzemi osztály működésével magyarázta –, áru hiányában és az egyre gyorsuló infláció miatt egyre nehezebbé vált a Közellátási Önálló Osztály munkája. „Az utóbbi időben, mintha megértőbb volna a helyzet a közellátási minisztériumnál, mert láthatólag könnyebben kapunk kiutalást, azonban újabban az okozza a beszerzési nehézségeket, hogy a termelők bizalma megrendült a pénz értékálló és vásárló erejében, ugyanakkor maga is iparcikkek hiányával küzd, tehát a cseréhez folyamodott, pénzre nincs szüksége. Ezért minden igyekezettel azon leszünk, hogy minél több vásárlásra felhasználható cseretárgyat szerezhessünk be, mert ezen múlik a további ténykedésünk sikere.”45

A MÁV azzal is segíteni próbált budapesti munkavállalóin, hogy 400 vasutas gyermeket vidéki családokhoz helyezett el a téli hónapokra. A befogadó családoknak természetben fizették ki a gyermekek eltartási költségeit.46 1946 tavaszán sertések vásárlásával készült fel a későbbi zsiradék-igények kielégítésére a MÁV, emellett az aszály miatt mielőbbi gabonafelvásárlást javasoltak, tekintettel arra is, hogy a krumpli elérhetetlenné vált, egekbe szökő feketepiaci ára miatt. Ezzel szemben tojással és zöldséggel már napi rendszerességgel el tudták látni a vasutasokat, sőt, húsvétkor a miniszter utasítására 38 000 fővárosi, székesfehérvári és szolnoki vasutas részesült ajándékcsomagban, amely lisztet, lekvárt, bort, tojást és cigarettát tartalmazott.47 A szovjetektől a vasutasok általában csak akkor kaptak bármilyen élelmezést, ha a hadsereg közvetlen katonai igényeit szolgáló feladatot hajtottak végre, mint vasúti pálya vagy távközlés helyreállítása, hadifogolyvonat vagy katonai szállítmány

MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., értekezlet, 1947. 09. 16. MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., MÁV Igazgatóság 8. sz. együttes ülése, 1945. 11. 13. MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., MÁV Igazgatóság 8. sz. együttes ülése, 1945. 11. 13. MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., MÁV Igazgatóság 5. sz. együttes ülése, 1946. 05. 14.; Általános Igazgatási Főosztály, Tompos István főosztályvezető beszámolója. MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., MÁV Igazgatóság 5. sz. együttes ülése, 1946. 05. 14.; Közellátási Önálló Osztály, Budai Károly osztályvezető jelentése.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

továbbítása. Ez azonban nem mindig és minden szellemi munkavállalónak heti 17 320 kalóriát, a esetre volt igaz. A miskolci üzletvezetőség jelen- családtagoknak pedig heti 8560 kalóriát állapított tésében arról írtak, hogy: meg a bizottság. A vasutasok túlnyomó többsége „Az alkalmazottak részére végül súlyos terheket ró a testi munkás kategóriába lett besorolva, csak az oroszok által felállított készenléti kocsirendszer, a mozdonyszemélyzet és a fűtőházak, műhelyek mely annyit jelent, hogy minden egyes vonatnak kovácsműhelyeiben dolgozók kaptak nehéz testi személyzete, a vonatkísérő személyzet, két mozmunkás besorolást. Aztán egy február 15-én életbe lépett módosítással a Gazdasági Főtanács a donyvezető és négy fűtő is a készenléti kocsiban nehéz testi munkások kalóriaszükségletét heti tartózkodik és azt tekintet nélkül a megtett kilométerek számára, csak akkor hagyhatja el, ha a 16 000-re, a nehéz testi munkát vagy szellemi mozdony mosás, javítás, stb. miatt a fűtőházban munkát végzőkét heti 14 000-re csökkentette.52 huzamosabb ideig tartózkodik. A személyzet tartozik saját magát élelemmel ellátni, családjától el van szakítva.”48

A hónapok múlásával a települési közellátás (újra) kiépülő rendszere is belépett az élelmiszer-ellátásba. A rákospalota-újpesti vasútállomáson, hogy megtakarítsák a kenyérért való sorban állást, illetve, hogy biztosan jusson nekik kenyér, a helyi szakszervezeti csoport a helyi közellátási vezetővel tárgyalva elérte, hogy az állomáson szolgálók egy tételben kapják meg kenyérfejadagjukat – természetesen jegy ellenében.49 Természetesen a vasutasok maguk is igyekeztek újabb élelmiszerforrásokat felkutatni, gondoskodni magukról, annál is inkább, mert az egyre gyorsuló infláció idején a fizetésük mind kevesebbet ért a piacokon. Ezen a 15/1946 számú Gazdasági Főtanács rendelet a kalóriabérezésről sem tudott érdemben változtatni, aminek értelmében február 1-től a bért pénzben és természetbeni juttatásban kellett kifizetni – vagy a heti bérfizetéskor az élelmiszer árát kellett téríteni.50 A 490/1946 M.E. sz. rendelettel felállított háromtagú bizottság állapította meg az egyes élelmezési kategóriákat.51 A szén- vagy ércbányában, illetve bármely üzemnél nehéz testi munkát végző dolgozó, ahol huzamosabb ideig 400 ºC feletti sugárzó hőmérsékletnek volt kitéve, vagy legalább 45 ºC hőmérséklet mellett dolgozott, ott heti 19 900 kalória értékű élelmiszert kellett biztosítani a munkavállalónak. A többi testi munkás és

49 50

2. kép: Nagy-Budapest területén dolgozó ingázók élelmiszerjegye 1946 január hónapra (FMC. TD. 77. 2. 1. 60.)

MÁV BG f. 1. d. 1. t., Miskolci Üzletvezetőség helyzetjelentése, 1945. 07. 22., 37. A készenléti kocsirendszertől nemcsak a bizonytalan idejű távollét miatt ódzkodtak a vasutasok, hanem mert a mozdony után kapcsolt fedett teherkocsiban együtt kellett utazniuk az orosz őrséggel, akik könnyen megfertőzhették a mozdonyszemélyzetet. A debreceni fűtőházból hárman meghaltak, négyen súlyos betegségbe estek az oroszoktól elkapott flekktífuszban. Készenléti kocsira lásd még: Szabó 1994: 408, valamint pápai vasutasok visszaemlékezései: Lovas 1996: 202–205. PIL SZKL, 48. f. 11. dosszié, Rákospalota-Újpest állomás helyi szakszervezeti csoport ülése, 1945. 10. 03., 18. Magyar Közlöny 27 (1946), 2–3; Rácz 1971: 78. Rácz szerint a Gazdasági Főtanács ezzel a rendeletével az üzemi bizottságok válláról a munkáltatók vállára helyezte át az élelemszerzés terhét, hogy az üzemi bizottságok eredeti feladatuknak megfelelően a gyárak, üzemek vezetésének ellenőrzésére fordítsák minden figyelmüket. PIL SZKL, 1. f. 6. á. 308. őe., MÁV órabéres alkalmazottainak kollektív szerződése 1946 I. félévre, 1946. 02. 11. A kalóriabérezés szerepelt az 1946. február 11-én megkötött órabéresek kollektív szerződésében. A háromtagú bizottságot a Szakszervezeti Tanács, a Gyáriparosok Országos Szövetsége és az Iparügyi Minisztérium küldöttei alkották. Magyar Közlöny, 44 (1946), 2–3.

143

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

4. kép: Varga István igazgatósági segédhivatalnok MÁV Konzum vásárlási könyve (MÁV Archívum) 3. kép: Kispesti felnőtt étkezési jegyek 1945 április és május hóra (FMC. TD. 77. 2. 1. 50 és 77. 2. 1. 51.)

A vasútnál ez azonban írott malaszt maradt. A MÁV képtelen volt az összes vasutas természetbeni ellátását biztosítani, 1946 májusáig mindössze kétszer nyújtottak természetbeni megváltást, akkor is csak a családfőt megillető mennyiségben. Az óránként gyorsuló infláció miatt pedig a Gazdasági Főtanács fizetésemelési határozatai sem értek semmit, ahogy a MÁVnál hetente szorzószámmal megállapított bérek sem. Amíg 1946 februárjában egy öttagú család kalóriamegváltási összegéből 1 kilogramm zsírt és 8 kilogramm lisztet lehetett vásárolni, május elején már mindössze 3 deciliter étolajat. Emiatt a vasutasok a szabad kereskedelemre voltak utalva, a reménytelennek tűnő helyzetben pedig sztrájkkal és a helyi szakszervezeti csoportok leváltásával fenyegetőznek – panaszolta a vasutas szakszervezet a Szakszervezeti Tanácshoz írt levelében, egyúttal sürgős intézkedést kért, hogy a vasutasok is a magániparban alkalmazottakhoz hasonló ellátásban részesüljenek.53 A kritikus helyzetértékelés nem volt alaptalan, 1946. február 6-án az Istvántelki Főműhelyben a kovácsműhelyből kiindulva vadsztrájk robbant ki a jegyre kapható margarin drágasága miatt. A spontán munkabeszüntetés átterjedt az Északi és a Dunakeszi Főműhelyre is, és csak másnap délután ért véget, miután egy küldöttség tár53

54 55

144

gyalt a miniszterrel. A február 12-i igazgatósági értekezleten Kopasz Károly elnökhelyettes, a gépészeti főosztály vezetője szigorú vizsgálatot ígért, aminek eredményeképpen a bűnösök közül a kinevezett státusban lévőket fegyelmi bíróság elé fogják állítani, az ideiglenes alkalmazottakat pedig elbocsájtják. Király Géza, a szakszervezet elnöke is mélyen elítélte az akciót: „mi a legdrasztikusabb módon fogunk eljárni mindenki ellen, akik a sztrájkot kezdeményezték, illetőleg megindították.”

Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a szigorú büntetés elejét fogja venni minden további munkabeszüntetésnek.54 Két nappal később jelentette a miniszternek Gyócsi Jenő, a vasutas szakszervezet kommunista párti főtitkára, hogy a sztrájk kirobbantásában játszott szerepük miatt az Istvántelki Főműhelyből 17, az Északiból 9, a Dunakesziből pedig 6 munkást kell elbocsátani, illetve a pártokból és a szakszervezetekből kizárni. A 32 munkásból 16 szociáldemokrata, 10 kommunista, 1 kisgazda, 3 pedig pártonkívüli volt, kettőről nem sikerült kideríteni pártállását.55 1947 végén a mintegy 15 000 fős utazószemélyzetet a IV. ellátási csoportba, alacsonyabb melegüzemi fejadaggal ellátandók csoportjába sorolták, ami heti 10,9 kilogramm kenyérlisztet jelentett, a testi munkásoknak csak heti 6,5, az irodai és

PIL SZKL, 1. f. 6. á. 101. őe., Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezete Központi titkárának levele a Szakszervezeti Tanácshoz, 1946. 05. 08. A vasutasok és a magánvállalatok alkalmazottainak fizetési és juttatási különbségeiben rejlő jelentős eltérésre és az ebből fakadó problémákra már 1945 nyarán felhívta a figyelmet Bánhidi Zoltán, a MÁV ideiglenes vezetője. MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., MÁV Igazgatóság 3. sz. együttes ülése. MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., 2. sz. együttes ülés, 1946. 02. 12. Gadanecz 1997: 133.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

1. táblázat: 17/1946 G.F. sz. rendelet a kalóriabérezésről

Heti élelmiszeradag megnevezés

nehéz testi munkás mennyiség (kg)

kalóriaérték

testi munkás

családtag

mennyiség (kg)

kalóriaérték

mennyiség (kg)

kalóriaérték 2 415

kenyér

2,35

5 405

2,10

4 830

1,05

főzőliszt

0,55

1 980

0,50

1 800

0,25

800

bab

0,80

2 560

0,70

2 240

0,35

1 120

borsó

0,24

792

0,20

660

0,10

330

tojás

0,10

147

0,10

147

0,05

túró

0,24

264

0,20

220

0,10

110

burgonya

4,00

2 620

3,50

2 290

1,75

1 145

káposzta

1,60

480

1,40

420

0,70

210

hagyma

0,16

0,14

0,07

gyümölcs

0,16

160

0,14

140

0,07

olaj

0,60

5400

0,50

4 500

0,25

2 250

paprika

0,06

0,03

összesen

19 890

szellemi alkalmazottaknak mindössze heti 4,3 kilogramm kenyérliszt járt.56 Hasonló gondot jelentett a ruházat és lábbeli kérdése. Már a hadigazdálkodás is kedvezőtlenül hatott a vasutasok ellátására, a hónapokig tartó harcok alatt és közvetlenül utána szó sem lehetett új ruha és bakancs vagy csizma vételezéséről. 1945 őszén a kispesti vasutasok arra panaszkodtak, hogy sokan már rongyokban kénytelenek járni, amiért az utasok csúfolódó megjegyzéseket tettek. A textilhiány miatti magas árakat pedig képtelenek a fizetésükből kifizetni.57 Ruhát és lábbelit az összes vasutas részére szerezni teljességgel lehetetlennek bizonyult, miközben a gyárakban, bányákban dolgozók ugyanúgy ruhára vártak. Néha sikerült egy-egy tétel ruhaneműt vagy anyagot szétosztani, de ezek az akciók is mint csepp a tengerben számítottak. Az 1946 őszén érkező UNRRA-segélyekből a vasutasok is kaptak ruházatot, de jelentősebb ruházati beszerzés csak 1946 augusztusában történt, amikor a szakszervezet svédországi tanulmányútra küldött képviselőinek 2000 zubbonyt, 2000 nadrágot és 6000 bakancsot sikerült a svéd hadsereg készleteiből vásárolni.58 A svéd kormány további 5–6000 56

57 58

60 61

17319

0 8 559

ruhát, valamint a francia vasutas gyerekeknek gyűjtött cipőkből megmaradt 1500–2000 pár lábbelit ajánlott fel, utóbbiakat 2–3 hét múlva útnak is indították Magyarországra. A vasutas szakszervezet szeptember 13-i országos vezetőségi ülésén további svéd ruhák beszerzése mellett döntött, amiket a következő év tavaszán ki is osztottak.59 A svéd katonaruhák minőségét sok kritika érte, csakúgy, mint az UNRRA-szállítmányok ruháit, ezért az Igazgatóság 16061/1947. G. IV. sz. rendeletével a kihordási idejüket csökkentette. Az addig beszerzett bakancsok minőségével, tartósságával is adódtak problémák, az Igazgatóság megígérte, hogy 1947 őszére visszatérnek a csizma-ellátáshoz. Svájcból is érkeztek ruhaadományok, amelyeket a vasutasok között osztottak szét.60 1947 őszéig 87 000 pár bakancs szétosztásáról számoltak be a szakszervezet budapesti területi titkári értekezletén, amivel a bakancskérdést megoldottnak tekintették. Esőköpenyből, csizmából és irhasubából viszont továbbra is hiány mutatkozott, ami elsősorban a forgalmi és vontatási személyzetet érintette érzékenyen.61 A bakancs beszerzését a MÁV Igazgatóság közvetlenül is próbálta segíteni, 12 500 amerikai bakancsot –

PIL SZKL, 1. f. 6. á. 150. őe., Szakszervezeti Tanács javaslata a Gazdasági Főtanácsnak az élelmiszeradagok módosítására, 1947. 11. 24. PIL SZKL, 48. f. 21. dosszié, 22, Kispesti vasutas szakszervezet taggyűlése, 1945. 11. 17. UNRRA = United Nations Relief and Rehabilitation Administration. Az 1943–47 között működött szervezet a háború során elhurcolt emberek hazaszállításában, valamint a nélkülöző polgári lakosság megsegítésében működött közre az érintett kormányokkal. PIL SZKL, 48. f. 23. dosszié, MVHOSzSz országos vezetőségi ülése, 1946. 09. 13.; 50. dosszié, 1–3. Budapesti területi központi értekezlet, 1947. 03. 20. PIL SZKL, 48. f. 38. dosszié, MVHOSzSz forgalmi szaktitkárságának beszámolója az 1946/47. évi működéséről. D. n. PIL SZKL, 48. f. 48. dosszié, titkári értekezlet, 1947. 11. 15.

145

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

vélhetően a hadifelesleg-kölcsön keretében beszerzett lábbeliket – osztott szét 1947 tavaszán.62 Az illetményruházat körüli mennyiségi és minőségi problémákat – bár 1946-tól folyamatosan javult a helyzet – a vizsgált időszakban teljesen megoldani nem sikerült. Az élelmiszerellátáshoz hasonlóan a ruha- és lábbeliellátásra még 1948ban is panaszkodtak a vasutasok. Ugyan 1947 augusztusában általános, 20%-os fizetésemelésre került sor – amihez az állam csak az ősszel ígért pénzügyi fedezetet az Államvasutaknak – a stabilizáció óta folyamatosan emelkedő árak miatt különösen a debreceni és szombathelyi üzletvezetőségen panaszkodtak a vasutasok, hogy még az alapvető élelmiszereket sem tudják megvásárolni, ruhaneműről vagy lábbeliről nem is beszélve.63 Gosztonyi Béla debreceni üzletigazgató beszámolója nem pusztán a csüggedésről, de az általános híradásokkal szembeni szkepticizmus megjelenéséről is tanúskodik:

5. kép: Az Edwin Clapp & Son cég által gyártott amerikai katonai bakancs. Feltehetőleg UNRRA-segély, vagy az amerikai hadfelszerelési áruhitel keretében került Magyarországra (FMC TT 2006. 252, 1–2.)

„A nehéz helyzet annál súlyosabban érinti az alkalmazottakat, mert általában meggyőződéssel várták az életszínvonal emelkedését, a jelenlegi helyzet pedig szöges ellentétben áll a táplált reménykedéssel.”64

2. táblázat: Alapvető fogyasztási cikkek árai forintban, 1946–1949. (forrás: Botos 2006: 221) termék

egység

1946

1949

kenyér (félfehér)

0,92

1,60

fehérliszt

1,40

1,60

2,00

1,50

sertészsír

9,20

17,00

marhahús

8,40

növényi olaj

7,50

10,00

kristálycukor

7,60

6,00

tojás

0,32

0,70

teavaj

27,00

24,00

tehéntúró

4,00

3,20

trappista sajt

15,00

14,20

cigaretta (Munkás vagy Kossuth)

0,08

0,12

férficipő, száras

pár

145

120,00

női cipő, száras

pár

91,00

101,50

tűzifa

25,00

30,60

villany

kWh

0,80

1,13

6,24

12,00

tej

mosószappan

146

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Visszatérve az élelmezésre, a vasutasok több lehetőség közül is választhattak annak feljavítására. Az alkalmazottak jelentős része faluról járt be a fűtőházba, műhelybe, állomásra dolgozni, így részben megőrizték paraszti identitásukat és nyári-őszi betakarítási munkák idején a család földjén dolgoztak, vagy elszegődtek részes munkásnak. Ezt elősegítette a földosztás is, a miskolci üzletvezetőség már idézett jelentésében meg is jegyezte, hogy a munkások a földosztás miatt otthagyták szolgálati helyüket, így a tisztviselőknek kellett kirakodniuk a kocsikat.65 Amint láttuk, a vasutasok közül is – bár az eddig felmerült források alapján valószínűleg korántsem olyan jelentős mértékben, mint a bányászoknál – többen igyekeztek feketézéssel kiegészíteni egyre értéktelenebb keresetüket és biztosítani családjuk ellátását.66 Egyes munkahelyeken a közös kertészkedés, földművelés valósult meg, mégpedig úgy, hogy egy elhagyott, vagy a település vezetése által kijelölt területen kezdtek zöldség- és gyümölcstermesztésbe. A miskolci fűtőházhoz beosztottak például a hejőcsabai téglagyár melletti elhagyott bolgárkertészet műveléséhez fogtak hozzá: a paraszti származású fűtők művelték a földet, a mozdonyvezetők és lakatosok pedig az ott talált gépeket, traktort javították meg.67 A debreceni fűtőház 40 hold földet bérelt, amit a szabadnaposok műveltek meg, a Nyugati pályaudvaron szolgálók pedig Rákosrendező pályaudvar melletti 3 hold földön hoztak létre veteményest.68 Az önellátó kertészetek, veteményeskertek létrejöttéhez nagy lökést adott az MKP 1945. februári felhívása a munkássághoz és üzemekhez. Arra buzdította a gyárakat, illetve üzemi bizott62 63

64 65 66

67 68

70 71 72

ságokat, hogy béreljenek annyi földet, amennyin a dolgozók ellátásához szükséges zöldség és főzelékfélék megtermelhetők. Emellett az egyéni kiskertek kiosztását is támogatták.69 Az egyik legérdekesebb talán az úgynevezett beszerző vonatok esete. Nagyobb állomások, szolgálati helyek tudták megszervezni ezeket az általában 2–4 kocsiból álló vonatokat, amiket jellemzően valamilyen kisteljesítményű, mellékvonali gőzmozdony vontatott. A kocsikat megpakolták cserekereskedelemhez felhasználható árucikkel, amikre a gazdáknak szükségük lehetett, mint só, petróleum, szén, szerszámok vagy éppen a műhelyekben gyártott háztartási eszközök, és néha egészen messzi vidékekre, több napi útra is elmentek lisztért, főzelékfélékért, gyümölcsért, tojásért, húsért, tejtermékekért.70 Az utolsó két esethez jelentős együttműködésre: szervezésre és feladatmegosztásra volt szükség, amit az üzemi bizottságok végeztek. Varga László, a MÁV elnöke az 1945. novemberi igazgatósági ülésen félig dicsérően, félig korholóan meg is jegyezte: „A tettrekészebb üzemi bizottságok maguk csináltak beszerzési akciókat, amelyek bejelentését – most amikor jelenteni kívánjuk – megtagadják. Nem jelentik be ezeket a többlet adagokat, mert akkor meghazudtolják önmagukat, mi pedig tudunk olyan helyről, ahol 6–8 kg többlet lisztet adtak. Tudjuk azt is, hogy voltak élőállat bevásárlások, sertés hízlalások, erről most nem akarnak jelentést tenni mondván, hogy ez privát beszerzés volt, amelyet nem a hivatalos eljárás során kaptak meg.”71

Az üzemi bizottságok, majd a szakszervezetek helyi csoportjai által végzett élelmiszer-beszerzéseket csak 1947 őszén adták át a MÁV Konzumnak.72

PIL SZKL, 48. f. 50. dosszié, 1–3, budapesti területi központi értekezlet, 1947. 03. 20. A forint bevezetésekor kalkulált árak a lakossági fogyasztás szempontjából fontos termékek 10%-ánál volt reális, 30%nál jelentős forgalmi adót, a fennmaradó résznél pedig jelentős dotációt tartalmazott. Az alapvető élelmiszereknél 20–30%-ot, tüzelőanyagoknál és személyszállítási tarifáknál 45–55%-ot; míg szolgáltatások és lakbérek esetében még ennél is magasabb állami támogatás jelent meg. Ennek köszönhetően az új ár- és bérrendszer elszakadt a világpiaci áraktól, ezért rögtön inflálódni kezdett a forint, egészen 1952 végéig (Botos 2006: 206–207, 211). MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., értekezlet, 1947. 10. 14. MÁV BG f. 1. d. 1. t., Miskolci Üzletvezetőség helyzetjelentése, 1945. 07. 22., 7–10. PIL SZKL, 48. f. 10. dosszié, 37–39, Északi Főműhely bizalmi ülése, 1945. 08. 02. Az ülésen szóba került a munkások elégedetlensége a magas árak és a közellátás állapota miatt: azzal fenyegetőztek, hogy elmennek feketézni, ha máshogy nem tudják biztosítani élelmezésüket. A bányászokkal ellentétben, ahol 1945–46 során a munkások jelentős százaléka hiányzott a műszakból, mert beszerző útra ment, a vasutasoknál a munkarend miatt kevésbé volt szükség önkényes távollétekre. Bányászok feketézéséről lásd: Erdmann–Pető 1975: VI–VII, 24–25, 171–175. Mezei 2004: 47–49. PIL SZKL, 48. f. 11. dosszié, 23, Budapest, Nyugati pályaudvar. Szakszervezeti csoport tisztikara gyűlésének jegyzőkönyve, 1945. 06. 16. Rácz 1971: 72. Rákospalota-Újpest vasútállomás személyzete az újpesti földosztó bizottságnál járt el 1945 őszén, hogy a kiskertakció keretében továbbra is kapjanak földet konyhakerti zöldségek termesztésére. PIL SZKL, 48. f. 11. dosszié, 18, Rákospalota-Újpest állomás helyi szakszervezeti csoport ülése, 1945. 10. 03. Szabó 1994: 409. MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., MÁV Igazgatóság 8. sz. együttes ülése, 1945. 11. 13. PIL SZKL, 48. f. 44. dosszié, Miskolci Üzletvezetőség helyi szakszervezeti csoport jegyzőkönyve, 1947. 10. 17.

147

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

Üzemi bizottságok Az első üzemi bizottságok általában a front átvonulása utáni hetekben jöttek létre a vezetés nélkül maradt gyárakban, üzemekben. Az ott dolgozó munkások alakítottak a gyáron belüli élettel, az anyagbeszerzéssel, termeléssel és élelmezéssel foglalkozó bizottságot. Az első hetekben, hónapokban még a szakszervezetek működése is akadozott, ráadásul a távközlési problémák miatt a megyék, nagyvárosok és az országos központ közötti kommunikáció is nehézségekbe ütközött, így kiemelten fontos szerep hárult a kezdetben spontán létrejött bizottságokra. Az üzemi bizottságokkal eleinte sem az MKP, sem az SZDP nem foglalkozott, a kommunisták is csak 1945 januárjában ismerték fel a bennük rejlő politikai és gazdasági lehetőséget, míg a szociáldemokraták területenként eltérően, hol támogatóan, hol elutasítóan – a szakszervezetekben lévő bázisukat féltve – vették tudomásul az üzemi bizottságok létrejöttét, működését. Abban azonban mindkét munkáspárt megegyezett, hogy a polgári oldalt nem engedhetik be az üzemi bizottságok vezetésébe. 1945. február 15-én lépett életbe az első rendelet a gombamód szaporodó üzemi bizottságokról, hogy utólagos legalizálással jogi keretet adjanak a szerveződéseknek. Az iparügyi miniszter 50100/1945 sz. rendelete csak az 50 főnél nagyobb üzemekben – állami közüzemek és közintézetek kivételével – engedélyezte ilyen bizottságok létrejöttét, ennél kisebb létszámú munkahelyeken bizalmiak választását írta elő. A rendelet a bizottságok feladatát a termelés feletti ellenőrzésben, a gyár pénzügyi ellenőrzésében, a dolgozók szociális és munkaügyi érdekvédelmében jelölte meg, emellett a gyárak fasiszta, reakciós – vagy annak vélt – elemektől való megtisztításának jogát is megkapták.73 Az üzemi bizottságok azonban gyorsan túlnőttek az állam, de még a munkáspártok szándékain is, az üzemek és a termelés helyreállítása, illetve beindítása helyett az adott körülmények között irreális követelésekkel léptek fel, gyakran a termelés leállásával fenyegetve a gyárak, üzemek vezetőit. Emiatt adta ki az iparügyi miniszter 55000/1945 73 74

148

számon a II. üzemi bizottsági – a MÁV-ra és a Postára nem vonatkozó – rendeletet 1945. május 31-én, amely jelentősen módosította az üzemi bizottságok feladatait és hatáskörét. Lényeges eleme volt, hogy már 20 főtől engedte az üzemi bizottságok működését, illetve az üzemek teljes körű ellenőrzését, anyagbeszerzéstől és felhasználástól kezdve a pénzügyi ellenőrzésen át a termékek eladásáig. Ezzel szemben megfosztotta az üzemi bizottságokat a munkavállalók igazolásának jogkörétől, az igazoló bizottságok és a népbíróságok feladatává téve az igazoló eljárást. Legalább ilyen fontos volt az is, hogy az üzemi bizottságokat a szakszervezetek felügyelete alá helyezte, tehát önállóságukat elvesztették.74 Kádár János 1945. június 12-i előadásában félreérthetetlenül megfogalmazta az MKP szakszervezetekkel és üzemi bizottságokkal kapcsolatos álláspontját. Az üzemi bizottságok a kommunisták szerint nem eléggé kontrolláltan működtek, sok helyen kilengések zavarták meg a termelést. Az üzemi bizottságoknak nem a munkások érdekvédelmével kell foglalkoznia – szólt az intés –, hanem a termelést kell irányítania és ellenőriznie. Sok helyen nem vették tudomásul, hogy nem a gyár vezetése a feladatuk, hanem a gyárvezetés ellenőrzése. „Itt kell megemlítenem az egész párt politikájának, az egész újjáépítésért folytatott harcnak egyik legkényesebb pontját, amely elsősorban az üzemi bizottságok segítségével oldható meg: a tőkésekkel való együttműködést. […] A mi pártunk azt a politikai vonalat viszi, hogy az újjáépítés meggyorsítása érdekében, hogy a szenvedések idejét megrövidítsük, együttdolgozunk a tőkésekkel, a tőkéseknek azzal a részével, amelyik az újjáépítésben részt tud és részt hajlandó venni.”75

A Szakszervezeti Tanács, hallgatva az idők és a kommunista párt szavára, 1945. július 12–13-án az üzemi bizottságok első országos konferenciáját szervezte meg – a postás és vasutas üzemi bizottságok nélkül.76 A konferenciára kettős céllal került sor, egyrészt a küldött választásokon mód nyílt az üzemi bizottságok munkáspártok számára kedvező megtisztítására a nemkívánatos elemektől, másrészt a konferencián szerették

Magyar Közlöny, 5 (1945), 2–4; Rácz 1971: 26–32. Magyar Közlöny, 43 (1945), 2–4; Rácz 1971: 38–39. Az üzemi bizottságokról szóló második rendelet nagy felháborodást váltott ki a vasutas üzemi bizottságokban is a hatáskörelvonás – és ezáltal a politikai pozícióik gyengítése – miatt. A vasutas szakszervezet elnökének és főtitkárának (!) vezetésével tartott értekezleten elégedetlenségüknek adtak hangot a küldöttek, mint kifejtették: a szakszervezettel ellentétben ők tudják, hogyan kell kitakarítani a reakciósokat. A szakszervezet megalkuvó, ráadásul sosem kérdezte ki az üzemi bizottságok véleményét. SZKL 48. f. 6. dosszié, üzemi bizottsági elnökök értekezlete, 1945. 06. 19. Kádár 1945. 9. Némi ellentmondás fedezhető fel Kádár állításaiban, hiszen a termelés irányítása valamilyen szinten feltételezi a gyár vezetését, de legalábbis a vezetésbe való beleszólást. Rácz 1971: 56.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

volna önmérsékletre bírni őket, hogy ne riasszák el a nyugatról hazatérő gyártulajdonosokat túlkapásaikkal. Az üzemi bizottságok korlátozásával a küldöttek nem értettek egyet, így a konferencia kudarccal zárult.77 Az első vasutas üzemi bizottságok alakulásáról nincsenek pontos adatok, csakúgy, mint a vasutas szakszervezet több helyi csoportjának szerveződéséről sem. Az első vasutas üzemi bizottságok a nagyobb szolgálati helyeken alakulhattak meg, mint például az 1945. január 16-án létrejött északi főműhelyi szervezet, ami, a romeltakarítás, helyreállítás helyi szintű megszervezésével kezdte el a vasút újjáépítését.78 Az első, kaotikus hónapokban a Magyar Államvasutaknál is megjelentek a zavarosban halászni vágyók, akik a messzi debreceni kormány korlátozott működését, a kommunista párti Gábor József kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter pragmatikusnak nem mondható, de annál inkább átpolitizált és ideologikus intézkedéseit kihasználva akarták az elbizonytalanodott, ideiglenes ügyvezetéssel megbízott MÁV Igazgatóságon a hatalmat puccsal átvenni.79 A MÁV Igazgatóság üzemi bizottsága 1945. január 22-én alakult meg, elnökévé a kaposvári osztálymérnökség mérnökét, Czipszer Györgyöt választották.80 Ahogy az ország több üzemében is történt, az üzemi bizottság itt is át akarta venni az irányítást, azonban részben a vasutasok korábbi apolitizáltsága, részben hagyományos, hierarchikus gondolkodásmódjuk akadályozta meg Czipszeréket tervük kivitelezésében. Szintén akadályozó tényező volt, hogy az Igazgatóságon viszonylag csekély számban dolgoztak munkások, és a rossz hírközlési és közlekedési viszonyok miatt valójában nem tudták megszervezni ügyük mellé a vasutasságot. A fennmaradt kevés számú forrás alapján valószínűleg a főváros és környéke vasútállomásainak, szolgálati helyeinek üzemi bizottságait igyekezte fennhatósága alá vonni az Igazgatóság üzemi bizottsága, hogy valódi tartalmat helyezzen az országos központi szervezetet sugalló cím mögé. A törekvés több-kevesebb sikerrel járhatott, amit 77 78 79 80

81 82

mutat, hogy az Igazgatósághoz viszonylag közel lévő MÁV Kórház üzemi bizottsága az Igazgatóság üzemi bizottságával az igazgató főorvos miatt konfrontálódott, Czipszerék pedig nem tudták erőből keresztülvinni akaratukat – a korábbi igazgató helybenhagyását –, így kompromisszumos megoldással zárult az ügy.81 Az első, kisebb összetűzés abból származott, hogy a MÁV ideiglenes vezetésével megbízott Zachariás László igazgatóhelyettes nem vonta be az üzemi bizottságot a szovjet katonai vezetéssel és más hatóságokkal folytatott tárgyalásokba. Egy hónappal később, az első, március 6-i MÁV igazgatósági együttes ülésen már jelentősebb összecsapás történt, ahol a főosztályvezetők mellett jelen volt az igazgatóság üzemi bizottságának nyolc képviselője is, és kemény hangú vita alakult ki az üzemi bizottságok működéséről, miközben Czipszerék reakciós és munkásellenes magatartással vádolták meg a vasúti vezetést.82 1945 áprilisa elején Czipszer kísérletet tett a MÁV elnöki tisztségének megszerzésére. Április 5-én a Csengery utcában lévő Vasúti és Hajózási Club helyiségében a fővárosi és környéki kommunisták megbízottjai, valamint különböző szolgálati ágakban dolgozó párttagjai jelentek meg. A mintegy 50–60 fős gyűlésen megállapították, hogy tarthatatlan a MÁV Igazgatóságnál uralkodó állapot, mert még mindig a régi szellem uralkodott, ami megbénította az üzemi bizottságok munkáját. Ehhez hozzájárult a katonai parancsnok, Koszov tábornok is, akit az Igazgatóság – legalábbis a bizottság szerint – félreinformált az üzemi bizottságokról. A tábornok szárnysegédje magához hívatta Czipszert, és közölte vele, hogy „az üzemi bizottság személyi ügyekkel nem foglakozhatik, azonkívül, hogy műszaki dolgokba nem avatkozhat bele. [sic!]” Panaszos levélben kérték a Szakszervezeti Tanácsot, hogy vezessen a szakszervezetbe tömörült kommunista és szocialista munkásokkal küldöttséget a katonai parancsnokhoz, és értessék meg vele, hogy az üzemi bizottság munkája a Vörös Hadsereg érdekét szolgálja. Azt is kérték, hogy az ügy tisztázására kérje fel

Rácz 1971. 56. Rácz 1971: 42. Gábor József, kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, 1944. 12. 22. – 1945. 05. 11. PIL SZKL, 48. f. 6. dosszié, MÁV Igazgatóság Üzemi Bizottság alakuló ülésének jegyzőkönyve, 1945. 01. 22. Czipszer György a kommunista párt tagjaként néhány évvel később mégis valóra tudta váltani álmát, az 1956-os forradalom alatti néhány napos megszakítással, amikor közlekedés- és postaügyi miniszter lett, Bebrits Lajos lemondása után, és 1949–1963 között a MÁV vezérigazgatója volt. 1963. 12. 09-től 1974. 04. 24-i haláláig irányította a közlekedés- és postaügyi tárcát. Nevét hamarosan Csanádi Györgyre változtatta; a vasutas szakszervezet 1945 nyári pécsi területi vezetőségi választáskor már Csanádi néven szerepelt. PIL SZKL, 48. f. 6. dosszié, MÁV Igazgatósági Üzemi Bizottság ülése, 1945. 02. 05. PIL SZKL, 48. f. 6. dosszié, MÁV Igazgatóság 1. sz. együttes ülésének jegyzőkönyve, 1945. 03. 06. Czipszer az üzemi bizottságok legalitását megkérdőjelező vádra azzal felelt, hogy őt személyesen Gábor József miniszter nevezte ki.

149

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

a vasutas szakszervezet Gábor Józsefet, azzal a céllal, hogy a reakciós vezetőséget kicseréljék, mert a szakszervezet minden posztra tudna – megbízható – szakembert állítani.83 Az üzemi bizottság sikertelen puccskísérlete után nem csoda, hogy a június 12-i együttes igazgatósági ülésen már csak Györke János segédellenőr képviselte az üzemi bizottságot. A július 10-i együttes ülésen pedig már nem is volt jelen az üzemi bizottság.84 A Magyar Kommunista Párt elégedetlen volt az általa delegált Gábor József teljesítményével, ezért 1945. május 11-én Gerő Ernőt neveztették ki a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium élére.85 Gerő átlátta, hogy elődje intrikára épülő politikája alkalmatlan a vasút újjáépítésére. A közlekedés helyreállításához nélkülözhetetlen központi irányítás, a szakmai vezetés megvédése érdekében 1945. június 9-én a 9100/1945. KKM sz. rendelettel szabályozta a közforgalmú és korlátolt közforgalmú vasutaknál működő üzemi bizottságokat.86 Igazgatóságoknál, üzletvezetőségeknél és a forgalmi szakágnál megtiltotta az üzemi bizottságok működését, és az ügymenetbe sem szólhattak bele, mert az a fegyelem, a forgalom, a személy- és vagyonbiztonság rovására ment volna. 83

84 85

86 87

150

A vasúti közlekedés fontossága és működésének sajátosságai miatt elengedhetetlen az egyén gyors, pontos és biztos döntése, ezért nem lehet eltekinteni az egyéni felelősségtől – érvelt a rendelet.87 A fentieket kivéve tehát minden szolgálati helyen, 50 alkalmazottól megengedte üzemi bizottságok alakulását. Ahol nem volt 50 fő a szolgálati helyen, ott más szolgálati helyekkel együtt hozhattak létre üzemi bizottságot. Szolgálati helyenként 300 főig egyetlen üzemi bizottságot engedélyezett a rendelet, 300 fő felett viszont lehetővé tette minden szolgálati főnökségnek külön üzemi bizottság szervezését. Ahol több üzemi bizottság működött, ott egy helyi üzemi bizottsági központot kellett szervezni, amelybe minden bizottság egy-egy képviselőt küldött a havonta tartott üléseire. Az üzemi bizottságok létszámát az alkalmazottak létszámától függően az alábbiak szerint szabályozta: 50–100 alkalmazott között 3 rendes és 3 póttag, 100–200 alkalmazott között 5–5 rendes és póttag, 200–1000 alkalmazott között 7–7 rendes és póttag, 1000 alkalmazott felett 9–9 rendes és póttag. Választó volt minden 18. életévét betöltött alkalmazott, és választható minden 21. életévét betöltött, legalább egy évet már leszolgált, írni-olvasni tudó alkalmazott, ki-

PIL SZKL, 48. f. 6. dosszié, 346/1945 sz., MÁV Igazgatóság Üzemi Bizottsága levele a Szakszervezeti Tanácshoz, 1945. 04. 06. Varga László elnök családja az alábbi történetet őrizte meg: Czipszer egy Gábor József miniszter aláírásával ellátott kinevezést lobogtatva követelte Vargától az Igazgatóság átadását. Varga nem adta át hivatalt, folytatta a szovjet vasúti parancsnokságtól kapott feladatait. Később Czipszer újra megpróbálta átvenni a MÁV elnökséget, Varga ismét ellenállt. Amikor Czipszer eredménytelenül távozott, Koszov tábornok szárnysegédje lépett be Vargához, és megkérdezte, hogy mit akart Czipszer. Amikor Varga elmondta,az orosz őrnagy állítólag elővette oldalfegyverét és azt mondta, ha Varga óhajtja, két katonával kiviteti Czipszert a Városligetbe és lelöveti. Varga természetesen ezt nem kívánta (Lovas 1991: 26). A történet gyenge pontja, hogy 1945 áprilisában Varga még a forgalmi főosztályt vezette. Ideiglenes megbízással Bánhidi Zoltán vezette MÁV-ot 1945. 04. 23. – 06. 14. között, 06. 15-től Gerő minisztertanácsi felterjesztésére Varga László vette át ideiglenes megbízással a Magyar Államvasutak irányítását. 1945. október 16-án nevezte ki a Minisztertanács Vargát a MÁV elnökévé (Pálmány 1981: 101). A forrásokból annyi mindenesetre kitapintható, hogy Czipszer valóban megpróbálta magához ragadni a MÁV elnöki székét, a sikertelen kísérlet után a Pécsi Üzletigazgatóságra helyezték át. Varga és Csanádi munkakapcsolata a későbbiek során normalizálódhatott, legalábbis erre engednek következtetni a MÁV elnökének Csanádi György Közlekedésügyi Minisztérium vasúti műszaki osztálya vezetőjének kinevezése alkalmából mondott méltató szavai: „Amidőn sajnálattal kell tudomásul vennünk Csanádi üzletigazgató úr távozását körünkből, nem mulaszthatom el, hogy ne hangsúlyozzam ki – mint ahogy ennek már a Pécsett tartott ülésünkön is kifejezést adtam – az üzletigazgató úrnak a felszabadulás pillanatától úgy itt Budapesten, de különösen Pécsett [kiemelés tőlem – P. G.] a vasút érdekében kifejtett önzetlen, odaadó, igen értékes és hozzáértő szaktudással végzett lelkes munkáit, amivel lehetővé tette a pécsi Üzletvezetőség vonalainak már a békeszínvonalat elérő újjáépítését.” Csanádi szintén meleg szavakkal válaszolt, kiemelve Varga László segítségét és támogatását: „Úgy érzem túlzott mértékben volt méltányolva az én üzletigazgatói működésem. Nem tettem mást, mint a többiek, csak a kötelességemet teljesítettem, és hogy bizonyos eredményt elértem, ezt felsőbbségemnek – legelsősorban Elnök Úrnak – működésemben történt teljes mértékű támogatásának köszönhetem és köszönhetem a pécsi Üzletvezetőség valamennyi személyzetének, akik a legnagyobb kötelességtudással és odaadással végezték azt a munkát, amit minden vasutasnak el kellett végeznie.” Vajon félre tudták tenni a háború utáni konfliktusukat, vagy csak udvariassági gesztusról van itt szó? Csanádi működésének budapesti és pécsi időszakra való különválasztásával talán jelezni akarta az elnök, hogy fátylat borított a múltra. Jelenlegi forrásaink alapján sajnos nem lehet eldönteni a kérdést. MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., értekezlet, 1947. 10. 14. MNL OL, Z 1523. f. 60. cs., együttes ülések jegyzőkönyvei, 1945. 03. 06., 06. 12., 07. 10. Gábor József az I. világháborúban orosz hadifogságba esett, 1945-ig nem is tért haza. Rákosi lesújtó véleménnyel volt Gábor miniszteri tevékenységéről. Szerinte a közlekedéshez nem értett, nem ismerte ki magát a bonyolult körülmények között, egyszóval teljesen alkalmatlan volt feladata ellátására, ezért az első adandó alkalommal leváltották (Rákosi 1997: 145). Magyar Közlöny, 49 (1945), 2–3. Gerő már az MKP 1945. 05. 20-i, pünkösdi országos értekezletén világossá tette híressé vált, „Arccal a vasút felé!” című beszédében, hogy csak akkor lehet a vasút újjáépítéséről szó, ha újra megvalósul az egyszemélyi felelős vezetés (Pálmány 1981: 82–85).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

véve a szolgálati főnökség vezetőjét. Az üzemi bizottságok hatáskörét az alábbiakban szabta meg: - Figyelemmel kíséri az alkalmazottak munkaviszonyból eredő jogainak érvényesítését, kötelezettségeinek teljesítését, valamint a munkafegyelem biztosítását. - Figyelemmel kíséri az alkalmazottak gazdasági és jóléti érdekeit (családvédelemre, baleset-megelőzésre, egészségügyi ellátásra vonatkozóan tett intézkedések, kulturális és jóléti intézmények működése), valamint a szolgálati főnökök alkalmazottakkal való bánásmódját. - Szükség esetén a szolgálati felsőbbségnél javaslatot tesz jogorvoslatra. - Javaslatokat tehet az illetékes szolgálati főnökségnek az üzem munkájának műszaki és gazdasági szempontú fejlesztésére, racionális munkamódszerek kidolgozására, bevezetésére. - Kiváló munkavégzés esetén felterjeszthet a hivatali felsőbbséghez kitüntetésre, előléptetésre alkalmazottakat. - Joga van az üzem munkás- és népellenes elemektől való megtisztításához hatósági segédlettel. - Az üzemi bizottságoknak csak ellenőrzési joguk van, rendelkezési joguk nincs, mert felelősséggel a szolgálati főnökség tartozik. - A szakszervezet mellett az üzemi bizottság sem szólhat bele az Igazgatóság, az üzletvezetőségek és a forgalom ügymenetébe. - Az üzemi bizottságok működése nem terjed ki a közforgalmú és korlátolt közforgalmú vasutak vezetőségének személyzeti ügyeire, illetve a vezetőségnek mindenkor érvényben lévő rendelkezésekben biztosított jogkörére. Bár expressis verbis nem mondta ki a rendelet, az üzemi bizottságok a vasutas szakszervezet ellenőrzése alá kerültek. A rendelet értelmében tehát megszűntek a MÁV Igazgatóságán és az üzletvezetőségeken szerveződött üzemi bizottságok, a műhelyekben, fűtőházakban és pályafenntartási telepeken szerveződött üzemi bizottságok pedig kénytelenek voltak felhagyni a szolgálati felsőbbséggel szembeni esetleges lázítással. A vasutasok az ország legnagyobb közüzem alkalmazottaiként egy erőskezű kommunista miniszter alá tartoztak, a kommunista párt pedig nem engedhette meg, hogy a minisztere irányítása alatt lévő, az ország gazdasági életében létfontosságú vasútnál a munkásszervezetek 88 89

megbénítsák az üzemvitelt. Gazdasági és politikai okai is voltak tehát a más iparágakban bizonyos mértékig elnézett, „megengedett” lazaságok kiirtásának a vasút – és a posta – területén. Némi csalódottsággal a hangjában jegyezte meg egy baranyai küldött a pécsi területi szakszervezeti vezetőség megválasztásakor: „Nekünk vasutasoknak igen nehéz helyzetünk van egyébként vezetőségünkkel szemben, mert mint állami alkalmazottak vezetőinkkel nem fordulhatunk olyan mértékben, mint ahogy azt egy kapitalista vállalkozóval szemben tehetnénk.”88

Szakszervezet Az 1921. december 22-én aláírt Bethlen-Peyer paktum értelmében a vasutasok, postások és közalkalmazottak nem szerveztek érdekképviseletükre szakszervezetet, ehhez a szociáldemokraták tartották magukat. Vasutas szakszervezet ezért csak a magyarországi harcok után alakult meg. Az első érdekképviseleti szervezet Szegeden alakult meg, Szegedi Vasutasok Szabad Szakszervezete néven, Olejnyik József és Kazi Ferenc vezetésével 1944. október 28-án. Hamarosan Debrecenben is megalakult a helyi vasutas szakszervezet, a fővárosban pedig 1945. január végén kezdték megszervezni a munkáspártok ösztönzésére a vasutasokat, szállítómunkásokat, hajósokat, városi közlekedésben dolgozókat és MÁVAUT dolgozókat képviselendő Magyar Szállítómunkások Szabadszervezetét az egykori Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete székházában.89 A szakszervezet vezetésébe több vasutas is bekerült, mint Lelovics József, Pászti Béla, Szeles Pál és Szoboszlay Jenő, akik a vizsgált korszakban, ha nem is meghatározó, de jelentős tagjai voltak a vasutas szakszervezetnek. 1945. február 6-án vette át Varga György MÁV-főtiszt Kossa Istvántól, a szakszervezeteket tömörítő Szakszervezeti Tanács90 főtitkárától a VOGE székház átvételére vonatkozó iratot – az, hogy mi alapján utalta ki a Szaktanács a VOGE székházát bárkinek is, jelenleg feltáratlan. A közüzemi alkalmazottak, így a vasutasok számára is, szakszervezet létrehozását, illetve a munkavállalók politikai pártokba, szakszervezetekbe való belépését az 538/1945 M.E. sz. rendelet mondta ki 1945. március 8-án.91 A Szaktanács 1945. április 19-i ülésén az egy nagy,

PIL SZKL, 48. f. 13. dosszié, 1. Székely 1980: 1; Gadanecz 1997: 128–129. A VOGE székháza a VIII. ker. Kenyérmező utca 6. alatt volt, ma a Pedagógusok Szakszervezete található itt. Varga lett a 04. 22-én létrejött vasutas szakszervezet ideiglenes vezetőségében a pénztáros (Gadanecz 1997: 128–129). A Szakszervezeti Tanácsot gyakran csak Szaktanács néven említették. Magyar Közlöny 11 (1945), 1.

151

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

minden közlekedési ágazatot átfogó szakszervezet helyett külön közlekedési ágankénti szakszervezetek létrehozása mellett döntött. A döntés ismeretében a Vasutas és Hajózási Club Csengery utcai székházában összeülő vasutas kommunisták aktíváján ilyen értelmű határozat született, és 1945. április 22-én a Sportcsarnokban tartott 6000 fős gyűlés megalakította a Magyar Vasutasok Országos Szabad Szakszervezetét, amelyhez május 15-én csatlakoztak a hajósok is.92 Közfelkiáltással ideiglenes vezetőséget alakítottak, határozatot hoztak tagsági könyvek kibocsátásáról és a vasutas tagozat szolgálati ágak szerint szakosztályok (vontatási, műhelyi, forgalmi, pályafenntartási) létrehozását is megszavazták.93 Elnöknek a szociáldemokrata Király Gézát választották meg, főtitkárnak a kommunista Kócsa Mihályt.94 A MÁV Hivatalos Lap 1945. május 24-i számában felhívás jelent meg a vasutas szakszervezethez való csatlakozásra: „…[MVHOSz] Szakszervezete teljesen politikamentes, és csak a vasúti alkalmazottak szociális és gazdasági céljait van hivatva szolgálni, minden alkalmazott saját érdekében tartsa kötelességének a szakszervezetet munkájában belépésével is támogatni.”95

Első sikeres érdekvédő tevékenysége a kollektív szerződés megkötése volt a vasutasok nevében a MÁV Igazgatósággal 1945. április 24-én. A szerződés visszamenőleges hatállyal, január 23-tól az év végéig szabályozta a vasutasok munkaidejét, illetményeit, pótlékait és szabadságait.96 1946 elején az órabéres alkalmazottak kollektív szerződését sikerült rendezni 1946 első félévére.97 Az elsők között alakult meg 1945. február 4-én Cegléd állomás szakszervezete. Mivel ekkor még nem volt vasutas szakszervezet, ezért az Országos Szakszervezeti Központhoz fordultak alapszabályzatért és utasításokért. Levelükben kifejtették, hogy tervezik egy olajprés felállítását – aminek segítségével repceolajból világításra, 92 93 94 95 96

97 98

99 100 101 102 103

152

illetve főzésre alkalmas olajt lehet előállítani – valamint az állomási resti jogának megszerzését – feltehetőleg étkeztetés és pénzforrás céljából.98 A helyi csoportok megalakulása – a későbbi fejlemények ismeretében – nem egyszer meghökkentő, érdekes körülmények között zajlott le, érzékeltetve a közállapotok és a politikai élet rendezetlenségét, illetve a régi szokások továbbélését. Hatvan állomás szakszervezeti csoportja április 22-én alakult meg a miskolci szakszervezet képviselője, a hatvani Nemzeti Bizottság képviselője, az igazgatóság kirendeltje, az állomásfőnök, a fűtőházfőnök, az osztálymérnök, a városgazda és az SZDP helyi elnökének jelenlétében. A 300 vasutas Oltai Lászlót választotta a helyi csoport elnökének, aki rövid beszédében a közös munkát és a pártoskodás megszűnését kérte az ország újjáépítése érdekében. Ehhez és a szervezet munkájához Isten áldását kérte.99 Füzesabonyban csak másodjára sikerült megalakítani a szakszervezetet, mert az első, május 13-i gyűlésen csak mintegy 120 szabadnapos vasutas jelent meg. Egy héttel később választották meg a helyi szakszervezeti tisztviselőket.100 Ludas állomáson július 17-én állt fel a szakszervezet helyi vezetősége, ahol az egyik pénztáros még vitézi előnévvel írta alá nevét.101 Kál-Kápolna állomáson két szakszervezeti csoport is alakult, de november 25-én mindkét tisztikar lemondott és egy csoportba tömörültek.102 Selyp állomás vasutasai viszont már augusztus 20-án feloszlatták csoportjukat és a hatvani szakszervezethez csatlakoztak.103 A két munkáspárt megegyezett, hogy a szakszervezeti vezetésben paritásos alapon vesznek részt, illetve a szakszervezet vezetői politikai tényezőként is részt vesznek a közéletben, így Király és Kócsa a dunántúli választókerület szakszervezeti képviselőknek fenntartott helyein jutottak be a Nemzetgyűlésbe. Kezdetben a szakszervezet csak az újjáépítésre helyezett hangsúlyt, felajánlásokat vártak

PIL SZKL, 48. f. 4. dosszié, Magyar Vasutasok Országos Szabad Szakszervezet központi ülése, 1945. 05. 15. Székely 1980: 3. Király Géza a budapesti Üzletvezetőség segédhivatalnoka, Kócsa Mihály bognár volt a MÁVAUT-nál. Székely 1981: 5. PIL SZKL, 1. f. 6. á. 308. őe., kollektív szerződés a MÁV Igazgatóság és a Magyar Vasutasok Országos Szabad Szakszervezete között, 1945. 04. 24. PIL SZKL, 1. f. 6. á. 308. őe., MÁV órabéres alkalmazottainak kollektív szerződése, 1946. 02. 11. PIL SZKL, 48. f. 17. dosszié, 8. Kocsmákat, italkiméréseket a vizsgált periódusban végig üzemeltettek egyes helyi csoportok, részben a vasutasok ellátása, részben bevételi forrás céljából. Feltehetően több pénzügyi probléma, illetve munkafegyelmi ügy is adódott a vendéglátó egységekből, ezért 1948 végén a vezetőségnél egy határozat kiadását szorgalmazták, hogy a helyi csoportok inkább adják ki bérbe a szóban forgó italkiméréseket és hagyjanak fel üzemeltetésükkel (PIL SZKL, 48. f. 66. dosszié, elnökségi ülés, 1948. 11. 12.). PIL SZKL, 48. f. 16. dosszié, 2. PIL SZKL, 48. f. 16. dosszié, 3. PIL SZKL, 48. f. 16. dosszié, 6. PIL SZKL, 48. f. 16. dosszié, 4. PIL SZKL, 48. f. 16. dosszié, 7.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

az egyes helyi csoportoktól. A vasutasok azonban hamarosan érdekeik védelmét is számon kérték, amit a kommunista párt nem nézett jó szemmel, hiszen a párt kormányba kerülésével Rákosiék szerint megváltozott a szakszervezet feladata. A már idézett 1945. június 12-i előadásban Kádár a szakszervezetek feladatára is kitért. Mint azt Kádár kifejtette, a politika asztalánál a két munkáspárt egymással szemben ül, viszont a szakszervezetekben ugyanazon az oldalon ülnek, ami remek összecsiszolódási lehetőséget jelent. A két baloldali párt még meglévő, egymással szembeni gyanakvást részben természetesnek, de a mindennapi küzdelemben károsnak értékelte. A szakszervezetnek tehát kulcsszerepe lett a munkásegység megszilárdításában, egyúttal feladata is a munkásegység erősítése, amin folyamatosan dolgozni kell, különben a reakció éket ver a munkáspártok közé. Hogy ne legyen kétség a szakszervezetben végzendő helyes munkáról, kijelentette, hogy a „munkásegység legfontosabb garanciája tehát a jó kommunista szakszervezeti munka.”104 A szociáldemokraták augusztus 20-i kongresszusukon elfogadták a szakszervezeti mozgalomban a közös cselekvést, leültek a kommunisták mellé.105 A két munkáspárt, ahogy az üzemi bizottságok esetében is, a helyi szinten felbukkanó és nem ritkán heves viták ellenére abban egyetértett, hogy jobboldali pártok nem juthatnak semmilyen pozícióhoz a szakszervezetekben, így a vasutasban sem. A munkáspártok közötti egység megteremtésén túl a szakszervezetek feladatát abban látta, hogy a megváltozott körülmények – hogy a kommunista párt részt vesz a hatalomban, és ezért az ipari munkásság már nincs teljesen szemben az államhatalommal – miatt már nem elsősorban a dolgozók gazdasági érdekeinek képviselete a szakszervezet feladata, mint a Horthy-rendszerben. A népi demokráciában a munkásságnak jogai mellett kötelességei is vannak, hiszen a szakszervezet közvetve az ország gazdasági életének egyik irányítója lett, így a szakszervezetnek a munka irányítása, szervezése vált elsődleges feladatává. Emiatt gátat kell vetnie a munkásság túlzó, káros követeléseinek, meg kell magyaráznia 104 105 106 107

108 109

a dolgozóknak, hogy bizonyos igényeik ártanak a népi demokráciának.106 Konkrét feladatként a munkaerő-irányítást (ahol a termelés korlátai miatt kihasználatlan munkaerő van, azt át kell irányítani munkaerőhiányos területekre), a szakmunkáshiány enyhítésére rövid átképző tanfolyamok szervezését, valamint munkaversenyek szervezését jelölte meg Kádár.107 A vasutas szakszervezetben nem mindenki értette meg, vagy volt hajlandó magáévá tenni az MKP véleményét – még a kommunisták közül sem. Kócsa főtitkár például szeptember 20-án egy beadványban bírálta Gerő azon intézkedését, hogy a kollektív szerződésben rögzítettel ellentétben csak 7 napban maximalizálta a vasutasok szabadságát, és azt is csak méltánylást érő esetekben engedélyezte kiadni. Le is váltották az 1945. november 24-én a vasutasok Magdolna utcai székházában tartott Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezet I. kongresszusán. Apró Antal, az MKP szakszervezeti ügyekkel foglalkozó vezetője, a fővárosi vasutas MKP-titkárok október 3-i gyűlésén kifejtette, hogy a szakszervezeti munka érdekében sok oda nem való személyt kell eltávolítani a vezetésből, a küldöttek kommunista többségének biztosításával a megfelelő embereket lehet a helyükre ültetni.108 Erre egyébként már Kádár is utalt fenti előadásában, hogy a kongresszusokra, tisztújító választásokra a helyi csoportok küldötteinél kommunista többséget kell elérni, hogy a küldöttek kommunista tisztikart szavazzanak meg.109 Ha a munkások – elméletben – már nem álltak szemben az állammal, azért a szakmai vezetéssel gyakran összetűzésbe kerültek. A Budapest-Soroksári út állomáson az állomásfőnök és néhány órabéres beosztottjának konfliktusa először az üzemi bizottság szintjén csapódott le. Az állomásfőnök által kiadott parancsot, hogy a pincéből hozzák fel a munkások a porszenet, hogy el lehessen küldeni a ferencvárosi fűtőházhoz, több napos nógatás ellenére sem teljesítették, a munkások helyette pihentek, italoztak. A számonkérés után feljelentették az állomásfőnököt reakciós, nyilasbarát magatartással vádolva. Végül a szakszervezet sem tudta megoldani az ügyet, ezért felterjesztették a hivatalos felsőbbségnek, a bu-

Kádár 1945: 6. Marosán 1972: 77. Kádár 1945: 7–8 Kádár 1945: 17. Az első vasutas munkaverseny-szerződést Gerő Ernő jelenlétében a Keleti Műszaki Kocsihivatalban írták alá 1945. 07. 09-én. SZKL 1. f. 6. á. 101. őe., Vasutas Verseny Országos Versenybizottsága 169/1945/Ovb. sz. levele Kossa István főtitkárhoz. Gadanecz 1997: 130–131. Kádár 1945: 21.

153

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

dapesti üzletvezetőségnek a jegyzőkönyveket és a leveleket.110 Az egyre gyakoribb balesetek miatt 1945. július 28-án összehívott főosztályvezetői értekezleten is előkerült a megbomlott fegyelem problémája.111 A MÁV vezetésével ideiglenesen megbízott Varga László szerint a balesetek egyik okát a rossz műszaki helyzet és a mindennapos megélhetési gondok mellett a szolgálati főnökök tekintélyének a politika oldaláról történő aláásásában látta. Bebrits Lajos miniszteri osztályfőnök szerint viszont a régi rend elnyomással érte el a vasutasok fegyelmét. Ahogy vége lett a régi rendszernek és felszabadultak a lelkek, törvényszerű, hogy meglazult a fegyelem és kisebb kilengések előfordulnak, nemcsak a vasútnál, hanem általában az országban.

A politika beleszólásának – ezt leginkább a két munkáspárthoz lehet kötni – a szolgálati életre való negatív hatására való hivatkozást nem igazán akceptálta, gyakorlatilag azt az utasítást adta a vasúti vezetésnek, hogy oldják meg a problémát, ahogy tudják:

„A fegyelem megszilárdítását meggyorsítják a büntető szankciók, amelyeket az alkalmazottakkal szemben alkalmaznunk kell. Akik az utasításokat, a forgalmi és jelzési utasítást megszegik, azokkal szemben büntetőleg kell eljárni. A legszigorúbban érvényt kell szerezni a kiadott utasításoknak. Ha ezek a kisebb esetekben kiszabott büntetések nem járnak sikerrel és továbbra is oly súlyos balesetek történnek, mint a közelmúltban, akkor igénybe kell vennünk a közigazgatási és bírósági szerveket is. El kell érnünk a bíróságoknál, hogy a büntetéseknél a legsúlyosabb büntetésig: a halálbüntetésig is elmenjenek, mert a szabotálás vádját kell emelni és keresztül kell vinni azt még akkor is, ha a szabotálás vádját teljesen nem tudjuk valószínűsíteni [kiemelés tőlem – P. G.]. Fel kell tételeznünk, hogy az elmúlt baleseteknek nagyrésze a szabotálásra vezethető vissza.”

Szakszervezetről, ahogy vélekedtek a vasutas szövetségről. Kezdenek nekünk megbocsátani, mert azt mondják, hogy haldokló oroszlánba inkorrekt dolog belerúgni.”114

„Nem fogadhatom el azt az álláspontot, hogy a szolgálati főnökök nem urai a helyzetnek, és a személyzet részéről terrorizáltatnak. A szolgálati főnökök érezzék azt, hogy a felsőbbség mögöttük áll és a fegyelmet minden körülmények között állítsák helyre.”112

A rend lassan akart helyreállni, a Dunakeszi Főműhelyben tartott 1946. május 2-i, mérnökök és technikusok szakcsoport titkári értekezletén Schleicher Miklós intéző még mindig azt pana„Kétségtelen, hogy ez a régi társadalmi rend tudott szolta, hogy a munkások a munkáspártokhoz a vasútnál egy bizonyos fegyelmet tartani, ezt a csatlakozó haladó értelmiségnek a munkafegyelem megszilárdítása érdekében kiadott intézkefegyelmet azonban egy külső terrorral kényszerítették ki, mely tulajdonképpen a félelmen alapuló déseit gyakran reakciósnak minősítik.113 fegyelem volt.” A mindent átitató pártoskodás és a közelgő A megoldás szerinte a meggyőzés, hogy a vasu- fővárosi és nemzetgyűlési választás persze rátasok belássák, az ő közvetlen érdekük is a fegye- nyomta a bélyegét a szakszervezetre is. A párizsi lem helyreállítása, mert csak így lehet újjáépíteni szakszervezeti kongresszusról hazatérő Király az országot. Pár mondattal később viszont már Géza szomorúan konstatálta a november 16-i a drákói szigorról beszélt, sőt, a példastatuálás összvezetőségi ülésen, hogy a két munkáspárt érdekében még a koncepciós eljárást is megen- az összefogás helyett inkább egymást marta: gedhetőnek tartotta: „Az Igazgatóságban már ma úgy vélekednek a

110 111 112 113 114 115

116

154

A két baloldali párt közötti civakodás még a helyi csoportok küldöttállítását is végigkísérte. Ennek ellenére a szakszervezet jelentős legitimációs sikerként könyvelhette el, hogy az 1945. október 16-i MÁV igazgatósági együttes ülésektől kezdve – tehát a legmagasabb szakmai szinten – képviseltethette magát. Általában az elnök – Király Géza, majd 1948 januárjától Végh Lajos – képviselte a szakszervezetet a havi értekezleteken, néhány alkalommal a főtitkár, de egy-két esetben mindketten jelen voltak az üléseken.115 A kommunista párti törekvések sikerrel jártak, mert bár a szociáldemokratáknak ekkor háromszor annyi tagja volt a vasutasok között, mint a kommunistáknak, a kongresszusi küldöttek 55,7%-a mégis MKP-tagok közül került ki.116

PIL SZKL, 48. f. 11. dosszié, 6–11. Pálmány 1981: 105–110. Pálmány 1981: 106. PIL SZKL, 48. f. 39. dosszié, 14–15. PIL SZKL, 48. f. 4. dosszié, 11–13. MNL OL, Z 1523. f. 60–63. csomók. A szakszervezet képviselőinek tevékenysége, aktivitása együttes igazgatósági üléseken egyelőre még nem feltárt, további elemzés szükséges hozzá. Gadanecz 1997: 131. Gadanecz Béla szerint a vasutasok mintegy fele pártonkívüli volt.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A szakszervezet gyakorlati irányítását jelentő főtitkári posztot a ferencvárosi fűtőház mozdonyvezetője – és az MKP fűtőházi szervezetének titkára – Gyócsi Jenő töltötte be.117 A kongresszus idejére már kiépült a szakszervezeti hálózat, bár működése még nem mutatott teljesen egységes képet. A vidéki szakszervezeti csoportok 1945. február–augusztus között alakultak meg, a fővárosi csoportok viszonylag későn, június és augusztus között szerveződtek.118 A kongresszuson sikerült elfogadni a szakszervezet alapszabályzatát, illetve a drámai körülményekre tekintettel az önkéntes tagdíjbefizetés helyetti hivatalból történő levonást.119 Decemberben jelent meg először a szakszervezet újságja is, a havonta megjelenő, négy oldalas Szabad Vasutasok és Hajósok Lapja. A szakszervezet elemi szervezeti egységét a helyi csoport jelentette, amelyhez legalább 50 szakszervezeti tagra volt szükség, és amelynek megalakulásához a területi titkárság jelenlétére is szükség volt. Az alakuló gyűlés utáni következő gyűlésen kellett a helyi csoport vezetését titkos szavazással megválasztani. A tisztikart egy évre választották, elnökre, társelnökre, titkárra, pénztárosra és jegyzőre kellett szavaznia a tagságnak, emellett három ellenőrző tagot, valamint a csoport nagyságától függően 5–11 rendes és 3–5 pót-szervezőbizottsági tagot is választottak. Taggyűlést minden hónapban össze kellett hívni, közgyűlést pedig a naptári év végén, illetve a következő év első két hónapjában, amikor a tisztikar beszámolt működéséről és új választásra került sor. A helyi csoport a befolyt tagdíjak, büntetések, egyéb bevételek 10%-át tarthatta meg, a 90%-ot a központnak kellett befizetni. Az 50 főnél kisebb szolgálati helyeken a területi titkárság jóváhagyásával befizetőhely létesült bizalmi személyek irányításával, akik beszedték a tagdíjat és kezelték a tagdíjkönyveket, illetve a területileg kijelölt helyi csoportnál képviselték a befizetőhely vasutasait.120 A helyi csoportok és befizetőhelyek működését az üzletvezetőségek területén alakult területi

117 118 119 120 121

122 123

124

tikárságok felügyelték, irányították. A területi titkárság a már megválasztott helyi csoportok elnökeiből és titkáraiból került megválasztásra, a központi vezetőség bonyolította le a titkos szavazást, amelynek során elnököt, társelnököt, titkárt, pénztárost és két ellenőrt választottak, őket egészítette ki a 12 rendes és 6 pót-szervezőbizottsági tag.121 A kongresszus után 1946. január 11-én ült össze először az országos vezetőség, de jelentősebb ügyet nem tárgyaltak ekkor. A szeptember 13-i ülésen már a stabilizáció első eredményeivel és a B-listázással is foglalkoztak.122 Az elnök szerint a politika beleszólt a B-listázásba és sajnálatos módon baloldali érzelmű vasutasokat is elbocsátottak. Király szerint ez is azt mutatja, hogy a létszámleépítést a szakszervezetnek kellett volna végeznie. A jogtalanul elbocsátott vasutasok megsegítésére a fizetés 2%-át kérte egy elbocsátottakat segítő alap számára, amit a vezetőség meg is szavazott. Gyócsi Jenő főtitkári beszámolójában először a két munkáspárt kizárólagos érdemének titulált stabilizációt ismertette, azzal vádolva a kisgazdákat, hogy ők csak egy-két év múlva akartak volna véget vetni a hiperinflációnak, addig a zsebüket tömték volna. A B-listázást is a stabilizáció és a vasút pénzügyi talpra állítása miatti szükséges rosszként jellemezte.123 Az október 18-i vezetőségi ülésen már arról számolt be Gyócsi, hogy sikerült 4000 vasutast megmenteni a leépítéstől, illetve a bányász szakszervezettel végzett tárgyalások alapján mintegy 10 000 elbocsátott vasutasnak tudnának munkát kínálni a bányákban. Egyúttal kérte a helyi csoportok vezetőit, hogy írják össze azokat a baloldali vasutasokat, akiket elbocsátottak. Bejelentette azt is, hogy a szakszervezeti csoportok – ahol lehet – elhagyják a szolgálati főnökségi helyiségeket, a Szaktanács utasítást adott a szakszervezeti székházaknak, hogy fogadják be a vasutasokat.124 A november 25-i vezetőségi ülésen a kongresszus óta eltelt egy év eredményeit vizsgálták meg. Király Géza elnök itt utalást tett a kommunistákkal szembeni konfliktusára, de a helyzet tisztázásáig

Gadanecz 1997: 132. Kócsát bár nem jelölték főtitkári posztra, mégis 81 szavazatot kapott, Gyócsi 178-at. Székely 1980: 8. Székely 1980: 8. Székely 1980: 37. PIL SZKL, 48. f. 5. dosszié, Magyar Vasutasok és Hajósok Szabadszakszervezetének alapszabálya és helyi csoport ügyrendje, 1945. A vasutas szakszervezet szervezeti egységeinek, illetve tisztségek bemutatására lásd: Székely 1980: 18–39. Nem maradt fenn irat, hogy 01. 11. és 09. 13. között lett volna országos vezetőségi ülés. PIL SZKL, 48. f. 23. dosszié, Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezet országos vezetőségi ülése, 1946. 09. 13. PIL SZKL, 48. f. 23. dosszié, Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezet országos vezetőségi ülése, 1946. 10. 18.

155

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

nem akarta feltárni az esetet, később pedig már nem került szóba az összekülönbözés. Gyócsi beszámolójában, áttekintve az évet, méltatta a szakszervezet és a vasutasok stabilizáció érdekében végzett önfeláldozó munkáját. Az év eleji Istvántelki, Dunakeszi és Északi Műhelyekben kirobbant vadsztrájkot a reakció aknamunkájának minősítette, ami, behatolva a szakszervezetbe, felszította a vasutasok elkeseredettségét. A stabilizációval ezek a gondok – szerinte – lekerültek a napirendről. A forint bevezetésével a szakszervezet egyébként – saját pozícióit erősítő – támadást indított a vasutas egyesületek ellen, fúzióra szólították fel a betegsegélyezéssel, önképzéssel foglalkozó egyleteket. Azzal fenyegetőztek, hogy ha nem lesznek hajlandók beolvadni, akkor elérik, hogy ne hivatalból vonják le az egyesületi tagdíjakat. Azon túlmenően, hogy a vasutas szakszervezet ezzel a lépésével beismerte egyeduralkodási törekvéseit – és a kommunista gondolkodástól idegen többszínűség, autonómia megszüntetésének kívánatos voltát –, egyúttal beismerte azt is, hogy alacsony a vasutas fizetés, és így a tagság valószínűleg már nem fogja fizetni a szakszervezeti tagdíj levonása mellett az önkéntes egyesületi tagdíjakat.125 Az egyesületek bekebelezését azonban 1948 végéig nem sikerült keresztülvinnie a szakszervezetnek. Az 1948. május 24-i elnökségi ülésükön például a törökszentmiklósi vasutas kör feloszlatását tárgyalták, és végül utasítást adtak a szakszervezet ügyészének, hogy kezdje meg az egyesületek feloszlatásának jogi lépéseit. „Elnökség utasítja ügyészt, hogy haladéktalanul járjon el illetékes helyen az összes egyesületek feloszlatása ügyében, melyek a MÁV dolgozóinak nyakán élősködnek és a reakciót hintik. Ezt az intézkedést 48 órán belül feltétlen hajtsa végre, mert ellenkező esetben állásáról való lemondásnak tekintjük.”126 125

126 127

128 129

156

Ilyen könnyen azonban nem sikerült bedarálni az egyesületeket, a szeptember 9-i elnökségi ülésen még mindig ott tartottak, hogy Gyócsi bejelentette a miniszter engedélyét az egyesületek – és vagyonuk – beolvasztására.127 Ehhez képest a novemberi ülésen a kaposvári vasutas kör ellenállásáról tárgyaltak, a kaposvári vasutasok ugyanis kilátásba helyezték, hogy inkább egy aggok menhelyét hoznának létre vagyonukból, mintsem hogy bekebelezze őket a vasutas szakszervezet.128 A kérdés ugyan túlmutat a tanulmány időhatárain, azonban kétség sem férhet hozzá, hogy végül győzött a szakszervezeti akarat, a helyi vasutas egyletek javait, ingóságait és ingatlanjait bekebelezte a vasutas szakszervezet. Visszatérve 1946 őszére, a B-listázással egyidejűleg elkezdődtek a december 1-én életbe léptetett státuszrendezéshez kapcsolódó besorolások. Ennek köszönhetően a régi rendszerben órabéres, havibéres vasúti alkalmazottak közül azok, akik legalább három éve dolgoztak a vasútnál, kinevezést nyertek. Az új rendszerben 15 munkaköri csoport és 30 fizetési osztály létezett, szemben a régi illetménytáblázat differenciáltabb kategóriáival. Az egyszerűsítés – ami egyben a társadalmi különbségek csökkentését is kifejezni volt hivatott – jelentősen átrajzolta a fizetési kategóriákat. A fizetések nivellálásával – egy szakmunkás is megkereshette egy tisztképzőt végzett felügyelő fizetését, illetve a pályamunkás és az államvasutak elnöke közötti korábbi nyolcszoros különbség alig a duplájára csökkent – hosszú távon súlyos sebet ejtettek a vasutasság presztízsén, ami, ha ekkor még nem is, de az 1960-as évektől érezhetően befolyásolta a vasút munkaerőhelyzetét.129 A vasutas illetmények azonban nemcsak egymáshoz képest közeledtek, de az új bértáblázattal a fizetésük általános gazdasági versenyképessége is csökkent. Tolnay Lajos, az Igazgatóság Pályaépítési és Fenntartási Főosztályának vezetője

PIL SZKL, 48. f. 23. dosszié. Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezet országos vezetőségi ülése, 1946. 11. 25. Az értekezlet napjáig az alábbi egyesületeket sikerült feloszlatni és vagyonukat megszerezni: Magyar Keresztényszociális Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete (VOGE), amelynek Kenyérmező utca 6. alatti székházába költözött be a szakszervezet egy rövid időre, Keresztény Szocialista Hajósok Országos Gazdasági Egyesülete (HOGE), valamint a felszámolás alatt lévő Hadviselt Magyar Vasutasok Országos Szövetsége (MAVOSZ). 1947-ben a szakszervezet átköltözött a terézvárosi Munkácsy Mihály utca 14. alatti épületbe. PIL SZKL, 48. f. 65. dosszié, elnökségi ülés, 1948. 05. 14. Ehhez előbb viszont új alapszabályokat kellett életbe léptetni és új – szakszervezetnek kedvező – tisztikart kellett választani. Gyócsi ezért felszólította a vezetőségi tagokat, hogy sürgősen lépjenek be vasutas egyesületekbe, hogy trójai falóként belülről építsék le az egyletek önállóságát védő jogi falakat. PIL SZKL, 48. f. 66. dosszié, elnökségi ülés, 1948. 11. 12. PIL SZKL, 48. f. 23. dosszié, Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezet országos vezetőségi ülése, 1946. 11. 25. Illetménytáblázatokat lásd Neuschl–Simon 1999: 42–47. Az MKP adatgyűjtése szerint 1948-ban a fizetések között valamivel nagyobb különbségek mutatkoztak. A vasút felső vezetése átlagosan 1000 Ft havi keresettel rendelkezett. A mérnökök és a technikusok átlagosan 960 Ft-ot, a műszaki felügyeleti személyzet (művezető, forgalmi szolgálattevő, szemaformester, stb.) 654 Ft-ot, az irodai tisztviselők (előadók, könyvelők, árupénztárosok) 802 Ft-ot, a vonatvezetők, mozdonyvezetők 955 Ft-ot, a segédlevéllel rendelkező szakmunkások (előfűtők, állomáskezelő forgalmi kiadóőrök, stb.), kocsirendezők, vonatfékezők, fűtők átlagosan 628 Ft-ot, az ipari munkára betanított munkások (gépkezelő, váltóőr, tűzoltó, kazánkezelő) 508 Ft-ot, a pályaőrök, málházók, kapusok 443 Ft-ot, az egyéb segédmunkások pedig 390 Ft-ot kerestek. Természetesen a beosztástól, szolgálati évtől és szolgálati ágtól függően jelentős eltérések fordulhattak elő az átlaghoz képest. MNL OL, M-KS. 274. 12. á. 125 őe.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

az 1947. július 15-i üzletvezetői értekezleten szót emelt az Építési és Közmunkaügyi Minisztérium közfoglalkoztatási programjának befejezése mellett, mondván, hogy a közmunkások magasabb napidíjat kapnak, mint a MÁV pályamunkásai, miközben munkateljesítményük rendkívül alacsony és botrányos viselkedésükkel közvetve és közvetlenül is kárt okoznak az Államvasutaknak. Amellett, hogy a környező földek terméseit dézsmálják, amiért a gazdák 50 000 forintos kártérítést követelnek a MÁV-tól, még „azzal szórakoznak, hogy a távírdavezeték fehér porcellánját lecsúzlizzák. Két mozdonyvezetőnk kérte leváltását, mert ha nem állnak meg a nyílt vonalon ott, ahol a munkások akarják, akkor megdobálják őket. Igen erős demoralizáló hatása van, hogy ezek magasabb órabérért dolgoznak, mint a MÁV. pályamunkások. Fel kell számolni az egészet.”130

A szakszervezet telepítési osztálya 4456 darab 300 négyszögöles építési telket és 84 családi házat osztottak ki vasutas családoknak, emellett Törökbálinton 620, Soroksáron 310, Budapesten 1200 családot juttattak lakáshoz, családi házhoz – feltehetőleg kitelepített svábok, illetve a háború végén nyugatra menekült és onnan vissza nem tértek ingatlanjait kapták meg.131 Szintén eredményes volt az érdekképviselet küzdelme a lakbérek csökkentéséért, a vasút tulajdonában lévő szolgálati lakásokért fizetett lakbért átlagosan a felére csökkentették.132 1947. december 1–3. között tartották a vasutas szakszervezet II. kongresszusát. A kongresszusra A Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezete Központi Vezetőségének jelentése 1945–1947 címen egy díszes, fotókkal gazdagon illusztrált, jó minőségű papírra nyomott, reprezentatív kiadványt adott ki a vezetőség, amely

130

131

132 133 134 135

az addig elvégzett munkáról tájékoztatta a tagságot.133 Az összefoglaló munka nagy érdeme, hogy mellékletben közölte a helyi csoportokat, illetve, hogy milyen szakkörök, zenekarok, dalárdák, könyvtárak működnek az egyes helyi csoportoknál. Összesen 42 kultúrcsoport működött, 47 helyi csoport szervezett könyvtárat, a muzikális hajlamú vasutasokat pedig 18 dalkör és 31 zenekar várta.134 Sajnos a sportköröket nem tüntették fel, de a beszámoló szerint 126 egyesület 600 szakosztályában 48 763 tag sportolt, ami a 139 408 MÁV és 1604 GYSEV szakszervezeti tag alapján 34,58%-os arányt jelent. A szakszervezet igen impozáns adatokkal támasztotta alá két éves munkájának eredményeit. A munkahelyi és szociális pótlékok, túlóradíjazás rendezése mellett oktatási, művelődési, hajdúszoboszlói és balatonszántódi munkás- és balatonfüredi gyermeküdültetésekről, családok élelmiszerekkel és ruhaneműkkel való segélyezéséről számolt be, valamint a státuszrendezés és a B-listázás kapcsán kifejtett tevékenységüket ismertették. Keszthelyen – a MÁV Igazgatóság felajánlása jóvoltából – 1947 nyarán 487 tanonc részesült balatoni pihenésben.135 Tagadhatatlan tény, hogy a szakszervezet a lehetőségein belül valóban sokat tett a vasutasok és családjaik megsegítésére, a munkakörülmények rendezésére, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a MÁV vezetése is támogatta a szociális ellátás fejlesztését célzó programokat, pénzügyi és természetbeni hozzájárulással egyaránt. Arról viszont szó sem esett a jelentésben, hogy mindezt a vasút, illetve a közlekedésügyi tárca vezetésétől kapott segítséggel érte el a szakszervezet, ahogy a pártpolitikai determinációról sem, és arról még kevésbé, hogy a szakszerve-

MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., üzletigazgatói értekezlet, 1947. 07. 15. A pályafenntartás egyébként is nehéz munkának számított, hiszen súlyos sínszálakkal, talpfákkal, illetve betonelemekkel kellett dolgozniuk a pályamunkásoknak, de az állomásépületek, illetve szolgálati épületek karbantartása – természetesen az asztalos, bádogos és egyéb munkákat szakmunkások végezték – is hozzájuk tartozott. A két világháború közötti pályamunkások életét mutatja be Veres Péter Pályamunkások című regénye. Bár a regény nem nélkülözi megjelenése korának ideológiai nyomait, ezt leszámítva érzékletesen mutatja be a pályafenntartásnál dolgozó kétkezi munkások élet- és munkakörülményeit. A pályafenntartási munkák ekkor még alapvetően az emberi erőn alapultak, a gépesítés csak a 1950-es évek végétől indult meg. Hozzá kell tenni, hogy a nehéz, és alacsony fizetéssel járó munka mellett a munkások csak hétvégén, vagy még ritkábban mehettek haza. A MÁV Igazgatósága elhagyott sváb ingatlanokból Nagykovácsiban 25, Solymáron 60, Pilisborosjenőn 50 házra kapott kiutalást, amelyek közül 1946 nyarán többet már ki is utaltak, elsősorban a sokgyermekes munkások részére. Emellett a MÁV vezetése Pestszentlőrincen és Vecsésen vasutas telep létesítésére alkalmas földterületet igényelt a helyi hatóságoktól. MNL OL, Z 1523 f. 61. cs. MÁV Igazgatóság együttes ülése, 1946. 08. 13. A vasutasok lakáskérdését – ahogy általában a kibombázott lakosok lakáskérdését – mindezek ellenére, pénzügyi források hiányában nem sikerült megoldani. A leginkább érintett budapesti és környéki vasutasok mellett a Miskolci és Debreceni Üzletvezetőség számolt be hónapról-hónapra alkalmazottaik lakásgondjairól. Gadanecz 1997: 134. Szelecsényi 1947. Érdekes, hogy a miskolci, debreceni és szombathelyi titkárság területén egyáltalán nem működtek kultúrcsoportok. PIL SZKL, 48. f. 65. dosszié, elnökségi ülés, 1948. 05. 14. MÁV Igazgatóság átirata, hogy meghatározatlan időre átengedi keszthelyi üdülőjét a szakszervezet részére.

157

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

zet feladta elsődleges érdekvédelmi feladatát. A munkavállalók érdekei helyett a munkáltató (állam) kívánságainak tolmácsolása, illetve a kívánt eredmények munkaversenyek szervezésével való elősegítése lett a szakszervezet legfőbb célja. Ahogy Gerő miniszter is megjegyezte kongres�szusi előadásában, a szakszervezet feladatai a vasutas szakszerűség és fegyelem fenntartása, a demokráciára és szocializmusra nevelés, a vasutasok jogainak képviselete, illetve a vasút megtisztítása a reakciós elemektől.136 A kongresszuson az új tisztviselők megválasztása a kommunista pozíciószerzés jegyében történt, ami persze nem jelentett újdonságot a szociáldemokratáknak. Az SZDP szakszervezeti osztályának 1946. február 20-i ülésén már sok panasz esett a vasutas szakszervezetben dolgozó szociáldemokrata tisztviselők leváltásáról, áthelyezéséről, amelyek hátterében a minisztert és a szakszervezet főtitkárát látták. Ennek példája volt az 1947. áprilisi botrány Székesfehérváron. Április 27-re új szakszervezeti választást írtak ki a székesfehérvári csoportban, mert a két munkáspárt összekapott. A szociáldemokrata többség ellenére a kommunisták akarták a vezető pozíciókat megszerezni. A központ elítélte a szociáldemokraták „munkásegységet veszélyeztető” megnyilvánulását.137 A kongresszus lecserélte a szakszervezet elnökét, így egy korábbi műhelyi titkár, a szociáldemokrata Végh Lajos lakatos lett az új elnök a kommunista kívánságoknak nem mindenben megfelelő Király Géza helyett. A kongresszus új tisztséget is alapított, a főtitkár munkájának segítésére két főtitkárhelyettest választottak: egyikük a budapesti területi titkár, Gáspár Sándor villanyszerelő lett, aki egy éven belül még közvetlen főnökét, Gyócsi Jenő főtitkárt is háttérbe szorítva a vasutas szakszervezet tényleges irányítását megszerezte.138 A kommunista párt azonban még mindig elégedetlen volt a szakszervezet személyi állományával, erről árulkodik Gyócsi 1948. március 15-i, Új feladatok című cikke a szakszervezeti lapban. Eszerint a legfontosabb a munkásegység megteremtése, amihez további tisztogatásokra van szükség, hogy a jobboldali szociáldemokratákat, korrupt és osztályidegen személyeket eltávolítsák a szakszervezetből.139 136 137 138 139 140

141 142

158

A május 11-i rendkívüli elnökségi ülésen Végh is egyetértett a tisztogatások folytatásának szükségességével, mert a II. kongresszuson nem sikerült teljesen megtisztítani a szakszervezetet a nem eléggé öntudatos személyektől.140 A folyamatos tisztogatás azonban nem mindenhol járt sikerrel, egyes korábbi szociáldemokrata bázisok még 1948 végén is ellenálltak központi nyomásnak, mint a korábban említett székesfehérváriak is. „Székesfehérváron a szellem az utóbbi időkben sem igen változott; a pártszervezeti élet úgyszólván halott. Különösen meglepődtem azon, hogy Kutasi József, aki Sz.D.P. műhelyi szervezetének titkára volt, és mindnyájunk tudomása szerint a leg munkásegység ellenesebb [sic!] tevékenységet fejtette ki, jelenleg is az üzemi szervezetben vezető tisztséget tölt be, holott abban az üzemben, ahol nagy kommunista ellenes propagandáját kifejtette szerintem helye nem lehet. [sic!]”141

Május 14-én a megüresedett alelnöki helyekre kooptálták Csuta Károly istvántelki munkás mellett Tölgyes Lajost, az MKP országos vasutasszervező bizottságának titkárát. Gyócsi különös örömmel üdvözölte Tölgyest: „aki az Országos [Vasutas] Egységbizottság Titkára, aki a Magyar Dolgozók Pártja vasutas szervezetének szintén központi titkára lesz. Szükséges volt, mint a legelső politikai személyt is, hogy bevonjuk. Nem tudom elképzelni azt a szakszervezeti munkát, amely ne forrna össze a párt munkájával.”142

Az átalakítás folytatódott, augusztus elején gyakorlatilag az elnöktől is sikerült megszabadulni, amikor Gátai Ágoston munkájával nem megelégedve a főtitkár Végh Lajost jelölte a MÁV Általános Igazgatási Főosztály helyettes vezetőjének. A tisztségre a szakszervezet jelölhetett személyt, akinek a feladata a demokratikus nevelés, a MÁV Betegségi Biztosító Intézet és más szociális, kulturális intézmények helyes gazdálkodásának irányítása, illetve ellenőrzése volt. Bár Végh megtartotta szakszervezeti elnöki tisztségét, a felelős új tisztség nyilvánvalóan elvonta figyelmét a szakszervezettől. Ősszel aztán Gyócsit és Tölgyest is sikerült eltávolítania – ha csak fél évre is – Gáspárnak, mindketten hat hónapos pártiskolai tanfolyamra mentek. Közben eltörölték a tagdíjak hivatalból való vonását, 1948 nyarán fokozatosan álltak át a helyi csoportok

Gadanecz 1997: 136. PIL SZKL, 48. f. 48. dosszié, budapesti területi titkári értekezlet, 1947. 04. 15. A főtitkárhelyettes nem azonos a későbbi SZOT főtitkárral, Kádár János bizalmasával és barátjával. Gadanecz 1997: 139. PIL SZKL, 48. f. 65. dosszié, rendkívüli elnökségi ülés, 1948. 05. 11. A folyamatos tisztogatások alapján arra lehet következtetni, hogy a folyamatosan növekvő kommunista túlsúly ellenére az MKP nem tudta maradéktalanul megvalósítani elképzeléseit a vasutas szakszervezetben a vizsgált periódust tekintve. PIL SZKL, 48. f. 73. dosszié, Putz Lipót jelentése 1948. 11. 12-i székesfehérvári útjáról. PIL SZKL, 48. f. 65. dosszié, elnökségi ülés, 1948. 05. 18.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

az önkéntes szakszervezeti tagdíj beszedésére. Gáspár főtitkárhelyettes szerint ez a javuló életszínvonal miatt valósulhatott meg, egyszersmind jó lehetőséget adott tisztázni, hogy ki támogatja a szakszervezeti mozgalmat és ki nem. „A tisztulási folyamatnak meg kell indulni, kifelé a reakciósokkal. Ne a terror, hanem a meggyőződés ereje tartsa a tagokat. Akiket kizártak, azoktól a támogatást megvonja a szakszervezet és a munkaterületükről is likvidálja. [sic!]”

Az idézett mondat rávilágít, hogy ez az önkéntes elhatározás valójában már nem létezett, hiszen aki kilépett a szakszervezetből, az nemcsak jelentős szociális támogatástól esett el, hanem az állása is veszélybe került. Átalakult a szakszervezeti újság is, Közlekedés néven az összes közlekedési ágazat dolgozóinak, alkalmazottainak lapjává vált, ami hosszabb távon a szakszervezetek ös�szevonását vetítette előre. Ekkor jelentette be a főtitkárhelyettes azt is, hogy a – két munkáspárt egyesülése után „gazdátlanná vált” – Népszava lesz a szakszervezet napilapja, amelynek vásárlására buzdította a tagokat. A Szaktanács százezer új előfizetőt akart szerezni, ebből a vasutas szakszervezetnek hatezret kellett teljesítenie, természetesen úgy, hogy az nem mehetett a Szabad Nép-előfizetések rovására.143 Az aznapi elnökségi ülésen Gyócsi főtitkár javaslatát – Iszak Kálmán, Miklós Imre és Benkő János (helyesen: Benkő András) „pfeifferista” képviselők kizárása a szakszervezetből – meg is szavazták, és átiratot intéztek a MÁV Központi Számfejtő Hivatalhoz, hogy az említettektől tagdíjat már ne vonjanak le.144 A szakszervezetek helyi csoportjaiban is érződött a változás: az 1946 őszétől folyamatossá váló munkaversenyek, amelyek végigkísérték a hétköznapokat, kezdtek ellaposodni, előbb143 144

145

146

147 148 149 150

151

utóbb belefáradtak az emberek a folyamatos túlteljesítési kényszerbe.145 Az 1946. augusztus 11-én tartott első vasúti üzemi kongresszuson a Közlekedésügyi Minisztérium a Szaktanáccsal és a MÁV Igazgatósággal közösen hirdette meg augusztus 20. – október 1. közötti időre a kocsiforduló-idő 15 napról hétre való csökkentését, hogy a szűkös kocsiparkkal is el tudják szállítani az árukat.146 Egy évvel később már a 4,5 napos kocsiforduló elérését tűzték ki célul, 1948 őszén pedig már a 3 napos fordulóidő érdekében hirdettek munkaversenyt.147 Már az 1946 őszi csúcsforgalom idejére meghirdetett munkaversenyen tapasztalható volt a „lelkesedés” eltűnése. Erre jött még a B-listázás miatti bizonytalanság, ami az esetleg meglévő szándékokat is aláásta.148 Az idő haladásával egyre több munkaversenyt hirdettek meg, 1948. október 15. – november 15. között például a Szaktanács 50. évfordulója tiszteletére szerveztek.149 A munkaversenyekben rejlő káoszteremtő veszély csírái már ekkor megjelentek, bár ekkor még alapvetően rosszabb infrastrukturális körülmények között működött a vasút, mint az 1950-es években, amikor rendszeresen a csődközelbe juttatták a vasutat a hálózati szintű érdekek helyett egyéni érdekeket célul kitűző munkaversenyek.150 A korábban élenjáró ferencvárosi fűtőházban – innen került ki a szakszervezet főtitkára, Gyócsi Jenő és a vontatási titkár, Tarafás István is – már 1948 legelejére ellaposodtak a munkaversenyek, ehelyett egyre több vasutast kaptak rajta fosztogatáson, dézsmáláson, illetve táppénzcsalással igyekeztek plusz jövedelemhez jutni, miközben egyre súlyosabb problémát jelentettek a két munkáspárt tagjai közötti súrlódások.151

PIL SZKL, 48. f. 63. dosszié, központi vezetőségi ülés, 1948. 07. 16. PIL SZKL, 48. f. 65. dosszié, elnökségi ülés, 1948. 07. 16. Iszak Kálmán Tófej vasútállomás állomáskezelője a Barankovics-féle Demokrata Néppárt tagja és országgyűlési képviselője volt, 1948. 07. 09-én fosztották meg mandátumától. Miklós Imre vasúti tisztviselő volt 1928-as elbocsátásáig, 1938–47 között a kisgazda párt tagja, a háború után a fővárosi törvényhatósági bizottságban dolgozott, a BSZKRT igazgatótanácsában is részt vett. Az 1947-es választásokon a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt színeiben nyert mandátumot, amit 11. 20-án megsemmisítettek. Benkő András segédtiszt szintén a Kisgazda Pártban kezdett politizálni a háború után. 1946. 02. 05-én lett nemzetgyűlési képviselő Tildy Zoltánné megüresedett helyén. Az 1947-es választásokon ő is az MFP színeiben nyert mandátumot Budapesten, amit a törvénytelen 11. 20-i határozattal megsemmisítettek. Ezután négy évig nem kapott munkát, MÁV-nyugdíjból élt. Életrajzokat lásd: Horváth–Hubai 2005. Az 1945-ös munkaversenyek tárgya a jármű és a vasúti pályák, hidak és épületek újjáépítése volt. 1946 őszétől ez kiegészült az őszi csúcsforgalom szeptember–december közötti időszakára vonatkozó kocsiforduló-idők csökkentése érdekében meghirdetett versennyel. Ennek célja a teherkocsik minél gyorsabb megrakodása, továbbítása, illetve kirakása, hogy a kevés számú kocsival el lehessen végezni az őszi betakarításkor jelentkező plusz szállítási igényeket. Közlekedési Közlöny, különszám, 1946. 08. 11. Kocsiforduló-idő: teherkocsi megrakásának befejezésétől a következő megrakás befejezéséig napban mért idő. Minél kisebb a kocsiforduló-idő, annál több árut lehet szállítani adott idő alatt a kocsiparkkal (Urbán 1984). PIL SZKL, 48. f. 103. dosszié, miskolci területi szakszervezeti vezetőség csoportvezetői értekezlete, 1948. 12. 15. PIL SZKL, 48. f. 36. dosszié, MÁV Igazgatóság versenybizottsági ülése, 1946. 09. 12. PIL SZKL, 48. f. 63. dosszié, központi vezetőségi ülés, 1948. 09. 10. PIL SZKL, 48. f. 36. dosszié, MÁV Igazgatóság versenybizottsági ülése, 1946. 12. 28. Figyelemre méltó Zsögöd Tibor ezen az ülésen elhangzott megjegyzése, miszerint a tartalék mozdonyok megszabott program szerint végzik az állomások és iparvágányok kiszolgálását, amit nem lehet munkaverseny miatt felborítani, mert a kikezdi az egész rendszer működését. PIL SZKL, 48. f. 99. dosszié, Ferencváros pályaudvari üzemi bizottság ülése, 1948. 01. 22.

159

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

A Népszavára sem sikerült összetoborozni a Szaktanács által kiadott hatezres kvótát, Gyócsi a szeptember 10-i központi vezetőségi ülésen keserű szemrehányást tett, amiért csak 2800 vasutas fizetett elő, ezzel pedig lemaradtak a többi szakszervezet mögött.152 A Keleti pályaudvar üzemi bizottságának 1948. július 20-i ülésén a központból kiküldött Lelovits József, a műhelytitkárság vezetője beszédét kritikus vélemények fogadták. Az egyik fűtőházi dolgozó felhánytorgatta a küldöttnek, hogy a munkaversenyt teljesítik a minél gyorsabb életszínvonal emelkedésért, de a megígért illetmény ruhák és munkaruhák még mindig nem érkeztek meg. Egy másik vasutas azt vetette Lelovits szemére, hogy a vasutasok azért nem pihennek szabadságuk alatt, hanem máshol dolgoznak, feketéznek, mert nem tudnak megélni fizetésükből. Ha nem lenne rá szükség, nem hajszolnák magukat szabadidejükben is a dolgozók, hanem valóban pihennének. A gyűlésen általános ellenszenvvel viseltettek a központ munkája iránt, a közhangulat szerint a szakszervezet nem csinált semmit.153 Miskolcon is belefásultak az állandó munkaverseny-mozgalmakba. Rencz Ákos, a központi vezetőség üzemgazdasági titkárának jelentése szerint az élmunkások nem hordták kitüntetésüket, nem léptek be a szakszervezetben működő élmunkás szövetségbe, ami így szükségszerűen hanyatlásnak indult.154 A borsodi megyeszékhelyen 1948. december 5-én emlékeztek meg a város „felszabadulásának” negyedik évfordulójáról. A gyűlésről jelentést író bizonyos Kovács nevű szakszervezeti személy csalódottan jelentette, hogy a vasutas zenekar nem játszott munkásindulót.155 Nagy Barna, a pályafenntartási titkárság szervezője miskolci beszámolójából lehet tudni, hogy a helyi csoport helyiségében egy iskolaszentelési kép volt kifüggesztve, amin a katolikus pap épp megáldja a népet. Egy „felvilágosult”, öntudatos baloldali személy persze nem tűrhetett ilyet, ezért felszólította a helyi tagokat, hogy távolítsák el a képet, mert félreértésre adhat okot. Jelentéséből tudható az is, hogy ekkor már rendszeresen végeztek úgynevezett vonatagitációt, azaz uta-

152 153 154

155 156 157

158 159

160

zásaik során a szakszervezeti küldöttek az utasok között az ország politikai és gazdasági helyzetének kommunista interpretációját reklámozták.156 Az értekezleteken, helyi gyűléseken egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a politikai tájékoztatás, amelyek hangvétele nem sokban tért el a Szabad Nép vezércikkeitől. 1948 őszén az Egyesült Államok elítélendő fegyverkezése, a kínai kommunisták térnyerése és a görög polgárháború ismertetése mellett szerepelt a Mindszenty vezette fekete reakció támadása, és a kulákok elleni küzdelem is megjelent. Az esztergomi érsek „ármánykodásai” elleni tiltakozás jeleként például az újmiskolci osztálymérnökség üzemi bizottsága a helyi szakszervezeti elnök javaslatát elfogadva tiltakozó táviratot küldött Kádár János belügyminiszternek.157 A görög szabadságharcosok megsegítésére már februárban akciót hirdetett a központ, a fizetés 0,5%-ának felajánlását „kérte” Gyócsi főtitkár, hozzátéve, hogy aki nem hajlandó áldozni, az nem demokrata, hanem fasiszta.158 Fél év alatt a kitűzött 120 000 forint helyett „csak” 74 972 forint gyűlt össze, ezért a hiányzó részt kipótolta a szakszervezet.159 A Budapest és Miskolc között végig újjáépített második vágány átadása sem váltott ki már lelkesedést a vasutasokból. Az ismeretlen szakszervezetis jelentése szerint a Keleti pályaudvarról indult különvonatnál mindössze 200–250 fő gyűlt össze, különösen munkásokból volt kevés. A nagy jelentőségű esemény ellenére – Vámosgyörk kivételével – az állomások dekorációja szegényesnek tűnt. Ludasra a miskolciak különvonata sem hozott jelentősebb ünneplő tömeget. Ennél is érthetetlenebb és súlyosabb hiba volt a jelentés írója szerint, hogy: „mind emellé a rossz szervezés hiányában sem Gerő, sem Rákosi elvtárs nevének hallatára a közönség nem nagyon tapsolt, éljenzés egyáltalában nem volt, a Szovjetunió és Sztálin elvtárs neve néma tömegre talált ezt fokozta még az is, hogy egy ember hangos kiáltása Gerő, Rákosi, Sztálin és egyéb éljenzést senki sem követte. Közelebb menve az emberhez a borszag bűzlött belőle és ez váltotta ki az ellentétes hatást.”

PIL SZKL, 48. f. 63. dosszié, központi vezetőségi ülés, 1948. 09. 10. PIL SZKL, 48. f. 99. dosszié, Keleti pályaudvari üzemi bizottság ülése, 1948. 07. 20. PIL SZKL, 48. f. 103. dosszié, 36–37, miskolci területi szakszervezeti vezetőség, bizalmi testület csoportvezetői értekezlete, 1948. 12. 15. PIL SZKL, 48. f. 72. dosszié, 71. PIL SZKL, 48. f. 72. dosszié, 76–77; vonatagitációról lásd még: Koltai 2012. PIL SZKL, 48. f. 13. dosszié, 15–16. (A jegyzőkönyvön a dátum el lett írva, a szövegből egyértelműen kiderül, hogy nem 1945, hanem 1948. 12. 15-i közgyűlésről készült.) PIL SZKL, 48. f. 63. dosszié, központi vezetőségi ülés, 1948. 01. 30. PIL SZKL, 48. f. 63. dosszié, központi vezetőségi ülés, 1948. 09. 10.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Az ormospusztai bányászok fokozták a megdöb- városi pályaudvarokon helyezzen el a szakszerbenést az aktuálpolitikai helyzettel össze nem vezet kivilágítható ötágú vörös csillagot, amit az egyeztethető zászlójuk elhozásával: elnökség meg is szavazott azzal a feltétellel, hogy „Az Ormospusztai bányászok, amelyek a miskolaz Államvasútnak kell fedeznie a villanyköltségeciakkal jöttek zöld zászlón egyik oldalán a védőket.165 Egy hónappal később már Miskolc-Tiszai szentjük az 1941-es felírással a másik oldalán a pályaudvar és a miskolci vasútigazgatóság épüközönség felé fordítva a nagy királyi címer tellete is szóba került, mint az új munkáshatalmat jes díszben a korona angyalok stb. A jutalomra hirdető épület. A helyi szakszervezeti csoportok váróknál volt egy kis élénkség, de a többit nem engedélyt kértek és kaptak kivilágítható vörös lelkesítette Gerő elvtárs beszéde sem. [sic!]”160 ötágú csillagok elkészítésére és felszerelésére Hasonló volt a hatvani fűtőház dolgozóinak saját költségükre.166 hozzáállása is a többtermelési versenyekhez.161 A kötelező munkaverseny felajánlásokhoz már nemcsak az üzemvitelhez kapcsolódó feladatok társultak, hanem – mint Celldömölkön – rendszeres ideológiai nevelés, politikai felvilágosítás is megjelent, ahol nem csak előadást tartottak, de meg is figyelték a hallgatóságot: „[Az üzemi bizottság] Ellenőrzi és megfigyeli az alkalmazottak politikai magatartását valamint azok pártnapokon való részvételét.”162

A komáromi fűtőház dolgozói felvilágosító előadások tartását vállalták a rémhírterjesztők és elégedetlenkedők ellen, valamint a munkafegyelem 100%-ra emelését.163 Az ilyen és hasonló felajánlások, túl a kiépülő rendszer bornírtságán, markánsan rámutatnak a vasutasok valódi hangulatára és a plusz munka alóli kibújási lehetőségekre. Új idők új szele fújt a december 12-i ceglédi vasutas temetésen is. Pilis állomáson 1948. december 4-én történt balesetben elhunyt fűtő ravatalánál a szakszervezet képviselője beszédében az éberségre figyelmeztetett, mert szerinte a demokrácia elvakult ellenségei gyűlöletükben még a vonatok kisiklatásától sem riadnak vissza, aminek áldozata lett Szegedi László mozdonyvezető.164 A beszéd jól jelzi, hogy megindult a kiépülő diktatórikus rendszer hisztériakeltése és ellenségkép-gyártása a vasutasok között is. Az új szelek elhozták az új szimbólumot is, Gáspár az 1949. március 11-i elnökségi ülésen felvetette, hogy a Keleti, Nyugati, Déli, Kelenföldi és Ferenc-

160 161 162

163 164

165 166

6. kép: A Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezete plakátja (Bíró Ferenc Mihály)

PIL SZKL, 48. f. 73. dosszié, jelentés a vasárnapi Ludason megtartott második vágány átadásáról, 1948. 10. 03. PIL SZKL, 48. f. 105. dosszié, hatvani fűtőház üzemi bizottságának ülése, 1948. 05. 25. PIL SZKL, 48. f. 114. dosszié, celldömölki fűtőház és szertár három hónapos munkaterve 1948. augusztus–október közötti időszakra, 1948. 07. 19. PIL SZKL, 48. f. 114. dosszié, komáromi fűtőház három hónapos munkaterve 07. 20. – 10. 20. közötti időszakra, 1948. 07. 15. PIL SZKL, 48. f. 73. dosszié, Kiss József 1948. 12. 13-i jelentése a 12. 04-i pilisi kisiklásról. Az iratban tévesen a mozdonyvezető halála szerepel, valójában a másodfűtő halt meg a rázúduló szén miatt. A baleset egy váltó hiányzó alkatrésze miatt következett be, a vasúti vizsgálat nem tudta tisztázni, hogy gondatlanság, műszaki hiba vagy szabotázs történt. PIL SZKL, 48. f. 168. dosszié, elnökségi ülés, 1949. 03. 11. PIL SZKL, 48. f. 168. dosszié, elnökségi ülés, 1949. 04. 08.

161

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

9. kép: MÁV Kórház és Központi Rendelő könyv (MÁV Archívum)

Pártok

7–8. kép: Vasutas szakszervezeti tagkönyv (MÁV Archívum)

167 168

162

Az előző fejezetben többször is előkerült a két munkáspárt közötti viszály, ahogy már a front átvonulása utáni időben megkezdték a vasutasok toborzását és a pozíciók megszerzését. Természetesen a kisgazdák és a parasztpárt is igyekezett tagokat szerezni a vasutasok között, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A kisgazdákat jellemzően a módosabb anyagi háttérrel rendelkező, képzettebb vasutasok, vasúti tisztviselők, a parasztpártot a legszegényebbek, illetve a B-listázás elől menekülők választották a párt kihasználatlan visszavételi kvótái miatt. A kisgazda párt nem helyezett különösebb hangsúlyt a vasutasok megnyerésére, a vasúti üzemi pártszervezetük is csak 1946. június 26-án – jókora lemaradással a két baloldali párttól – alakult meg Keszthelyen.167 A párt „bűnös hanyagsága” felett érzett elégedetlenségüknek adtak hangot az FKGP Országos Vasutas Szervezet tagjai a párt elnökségéhez írt 1945. október 24-i levelükben. A közelgő választásokra biztos bejutó mandátumokat kértek néhány vasutas képviselőjelölt számára. Arra hivatkoztak, hogy más pártok jelöltjei között párttagsági arányszámukat meghaladóan vannak vasutas képviselőjelöltek, emellett részvételi jogot is követeltek a pártvezetésben, hogy a jövőben ne döntsenek a vasutasokról – vasutasok nélkül.168

Kis Újság, 1946. 07. 09, 3. RTKIA, FKGP. 285. f. 8. cs. 39. d. 84. őe., FKGP Országos Vasutas Szervezet levele az Elnökségnek, 1945. 10. 24.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A háború után megindult a versenyfutás a taglétszám emelésért, annak reményében, hogy minél nagyobb létszámú egy párt, annál jelentősebb pozíciókat szerezhet a politikai, gazdasági és közigazgatási életben. Ehhez kedvező táptalajt nyújtott az, hogy egyesek a kormányon lévő Nemzeti Front pártjaiba menekültek az esetleges számonkérés elől, mások viszont csak azért léptek be valamelyik pártba, mert 1945 nyarától széles körben elterjedt az a nézet, hogy aki demokratikus gondolkodású, annak muszáj valamelyik párt tagjának lenni. Megfordítva a gondolatmenetet, csak az demokrata, aki valamelyik – a SZEB által engedélyezett – párt tagja. Gyöngyösön már közvetlenül a front átvonulása után kommunista pártmunkások jelentek meg, akik a belépésre agitálták az állomás vasutasait.169 1946 őszére a vasutasok közül 53 000-en a szociáldemokraták, 25 000-en a kommunisták mellett tették le voksukat, a kisgazda és parasztpárti vasutasok létszámáról – egyelőre – nincs adatunk.170 Valamely pártba való belépésre ösztönözött az igazoló eljárások megindulása is, annál is inkább, mert az igazoló eljárások során nem egyszer a személyes bosszú, sérelem is megjelent, amely ellen csak a megfelelő (párt)kapcsolatokkal volt esély védekezni. Galambos Mihály titkárt, a MÁV Igazgatóság igazgatási ügyek egyik szakelőadóját a II. sz. Igazoló Bizottság nem igazolta és 6 hónap munkatáborra ítélte, ami ellen természetesen Galambos fellebbezett. A fennmaradt iratokból jól kivehető, hogy milyen játszmák, pozícióharcok és ezek folyományaként gáncsoskodások zajlottak az igazoló eljárások leple alatt. Galambos 1945. február 18. – április 4. között az MKP tagja volt. „A Magyar Kommunista pártba [sic!] való felvételét több alkalommal Czipszer György MÁV igazgatóság üzemi bizottsági elnök ajánlotta fel, ha támogatom őt MÁV elnöki szék elnyerésében, továbbá Bíró Mihály vissza nem utasítható formában rávett a pártba való belépésre. Czipszer György nem csak a párttagság megszerzését ajánlotta fel, hanem az általános igazgatási és szociálpolitikai főosztály vezetését is.”171

169 170

171

172

Galambos azonban nem akart, vagy nem tudott eléggé segíteni, ezért a próbaidő letelte után Czipszer és Bíró nyomására a párt kizárta Galambost a soraiból. Ismerőse ezután javasolta neki, hogy lépjen be az SZDP-be, Galambos erre csak akkor volt hajlandó, ha tisztázzák a vádak alól. Király Géza személyesen ígért segítséget az ügy kivizsgálásában, de végül a tagfelvételt az igazoló eljáráshoz kötötte. A Galambos-ügy végkifejletéről nem maradt fenn forrás. A végrehajtó szolgálathoz beosztott vasutasok, műhelyi munkások elsősorban a két munkáspárt valamelyikét választották. Valamivel népszerűbb volt az SZDP, mint az MKP, de ez nem feltétlenül jelentette a kétlaki vasutasok esetében, hogy kizárólagos pártpreferenciával rendelkeztek. Tölgyes Lajos visszaemlékezésében a vasutasok pártválasztásában fontos elemként jelölte meg, hogy a közvetlen elöljáró melyik pártba lépett be. A miskolci üzletvezetőségen például Barta Aladár üzletigazgató és az üzletvezetőség üzemi bizottságának vezetője aláírásával távirat ment szét a szolgálati helyekre, melyben az SZDP-be lépésre hívták fel a vasutasokat. A politikával nem foglalkozó vasutasoknak az üzletigazgatói utasítás sokat jelentett, Tölgyes szerint ez két évig akadályozta a kommunisták térnyerését az üzletigazgatóság területén. Emiatt elsősorban a vezetők megnyerésére törekedtek a pártok, illetve a másik párthoz tartozó osztályvezetők, igazgatók átcsábítására. „Egy párt sem volt egyébként válogatós. Valójában – hogy úgy mondjam – illegálisan a legerősebb párt a Kisgazda Párt lett volna, ha hagytuk volna őket dolgozni, szervezetet kialakítani. Ha a vasúton úgy is mutatkoztak [a vasutasok], mint kommunisták, vagy szociáldemokraták, falujukban mégis mind a kisgazdákhoz húzott, lévén többségükben paraszti származású. Be is bizonyosodott az 1945-ös választásokon, amikor a Kommunista Párt már tényleg erősnek mondhatta magát, különben a korábbi évekhez képest, a Szociáldemokrata Párt úgyszintén, a választásokon – ez történelmi tény – a kommunisták valójában vereséget szenvedtek…”172

Halas 1991: 216. „A kapitalisták stabilizálni akarják maguknak a profitot, nekünk a nyomort.” Népszava, 1946. 10. 09, 3; „A drágaság leküzdésére radikális intézkedéseket követelt Rákosi Mátyás.” Szabad Nép, 1946. 11. 24., 5. MNL OL, M-KS. 283. 17. á. 206. őe., 5–8, MÁV II. sz. Igazoló Bizottság határozata, 1945. 05. 02.; Galambos Lajos észrevételei az eljárással kapcsolatban és önéletrajza. Mezei 2004: 55–56.

163

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

Tölgyes visszaemlékezése alapján jól rekonst- Jelentős csábító erővel hatott, hogy kisebb-naruálható, hogy milyen eszközökkel igyekezett gyobb szabálysértések, akár bűncselekmények a kommunista párt növelni bázisát a vasutasok esetén is védelmet nyújthatott a párttagság. Így között. Nem egyszer trükkökkel csalták át más volt ez az 1946. július végi miskolci pogrom esepártok tagjait, igyekeztek állandóan reklámozni a tében is. A felizgatott tömeg egy feketézéssel kommunisták, a kommunista vasutasok elszánt- gyanúsított személyt, másnap pedig egy renságát, áldozatvállalását a vasút újjáépítésében, dőrnyomozót vert holtra. A lincselők nagy része kitüntetésekkel jutalmazva tagjaikat.173 Nem egy vasgyári volt, de néhány vasutas is akadt köztük. esetben nyomásgyakorlás is történt, amelynek Tölgyes a borsodi MKP-titkárral, Nógrádi Sándoraztán a visszhangja eljutott magasabb politikai ré- ral sikeresen ki tudta magyarázni a kommunista tegekig is. Rákosi visszaemlékezéseiben arról írt, párttagokat, így végül a vasutasok közül Tölgyes hogy többször is figyelmeztette Bebritset, hogy visszaemlékezése szerint csak szociáldemokrane erőszakkal toborozzon a vasutasok között, tákat tartóztatott le a rendőrség.177 A kisgazdamert számos panasz érkezett hozzá.174 Bebrits párt elnökének bő egy évvel később Gerőhöz írt ténykedése a parlamentben is téma volt, Lévay leveléből viszont az derül ki, hogy öt vasutast Zoltán szabadságpárti politikus 1947. február 12- tartóztattak le a miskolci lincselés kapcsán, ebből én interpellációt intézett Gerő miniszterhez a hárman kisgazdapártiak voltak. Ellenük a VasuB-listázás során elbocsátott, majd visszavett vas- tas Fegyelmi Bíróság járt el, amelynek ügyésze utasokkal kapcsolatos visszásságok ügyében. A a kommunista miskolci igazgató volt, aki beleminiszter március 20-i ülésen felolvasott válaszát nyugodott a felmentő ítéletbe. Az eljárás után nem fogadta el a képviselő, megjegyezve, hogy viszont a MÁV Igazgatóság egyiküket elbocsátotBebrits sok mindent el tud intézni, ha a hozzá ta, a másik kettőt pedig súlyos pénzbüntetésre forduló személy a megfelelő pártkönyvvel ren- ítélte. Ennek orvoslását kérte a kisgazda párt a delkezik.175 A szociáldemokraták szemét is csípte minisztertől.178A közbenjárás eredményéről nem a kommunisták módszere, hiszen nem tudtak maradt fenn forrás. érvényesülni. A kommunista párt által szervezett úgynevezett „Tekintettel azonban arra, hogy a tagszerzésnek „népítéleteket” – mint amilyen a pogromba átegyes minisztériumi funkcionáriusok által alkalmacsapó miskolci eset is volt – eszközként haszzott módszere, valamint a munkaügyi előadók és nálta fel az MKP a helyi közigazgatásban neki üzletigazgatók magatartása kiélezett pártszemnem tetsző elemek spontán tömegakciókkal pontokat eredményez, így esetleg elérjük azt, való eltávolítására, amelyek olykor verekedésig hogy a két párt közötti viszony a vasutasság köis fajultak, és nem mindig a kijelölt személyt, szerében is, de túl azon romlik, a vasutasság körében mélyeket sikerült eltávolítani a községből vagy megbúvó reakciós, sőt fasiszta elemek részben városból.179 1946 márciusában néhány vasutas egyéni érvényesülésre, részben politikai célokra is felkerült az eltávolítandók listájára. A március használják ki, az így keletkező ellentétet és mindez 11-i üzletigazgatósági előértekezleten panaszolta a konstrukció végeredményben súlyos politikai és Gosztonyi Béla, a debreceni üzletvezetőség irátermelési konzekvenciákat is eredményez. [sic!]”176 nyításával megbízott főtanácsos, hogy két nappal 173

174

175 176 177 178

179

164

MNL OL M-KS. 283. 17. á. 201. őe, 13, Virent István, Budapest-Ferencváros pályaudvar szociáldemokrata csoportja vezetőjének jelentése, 1946. 11. 22. A csoportvezető azt panaszolta, hogy nemrég az MKP hét vasutasát rendkívüli előléptetéssel jutalmazták az újjáépítésben nyújtott teljesítményükért, addig egyetlen szociáldemokrata vasutas sem kapott kitüntetést, pedig ők is nagy erőket fordítottak az újjáépítésre, ráadásul jóval többen is vannak, mint a testvérpárt tagjai. A tagságnak nem lehet megmagyarázni a kirívó ellentétet, emiatt általánossá vált a párttagok elégedetlensége, ami megmutatkozott a pártnapok látogatottságában is. Rákosi 1997: 719. Kérdés, hogy ez már a száműzetésben lévő, bukott politikus önmentegető reflexiója, vagy valóban figyelmeztette a közlekedési minisztérium államtitkárát. Nemzetgyűlési Napló, 1945, VII. kötet, 96–98. MNL OL, M-KS. 283. 31. á. 28. őe, feljegyzés a Közlekedésügyi Minisztériumban lévő párterőviszonyokról, 1947. 04. 28. Mezei 2004: 68–69. RTKIA, FKGP. 285. fond. 6. cs. 94. őe., országos elnök levele Gerő Ernőhöz, 1947. 02. 03. Standeisky Éva szerint a miskolci „népítélet” utáni napokban 16 embert tartóztattak le. Az őrizetbe vettek politikai pártállása szerint négyen korábbi kisnyilasok, ketten szociáldemokraták, hatan kommunisták és négyen pártonkívüliek voltak (Standeisky 2007: 161). Varga F. János tanulmánya szerint 1946. szeptember elején 18 őrizetbe vett személyt szállítottak a budapesti Népügyészségre, néhány hét után pedig összesen 35 személy ellen emeltek vádat. A 35 vádlottból 17 a diósgyőri vasgyár munkása volt, 9 vasutas tisztviselő és 1 tisztviselő/értelmiségi, 4 iparos, 1 kereskedő, 1 bányaüzemi üzemi bizottsági elnök, 1 fiatalkorú és 1 rendőri felügyelet alatt lévő (Varga 1993: 211). A fenti két tanulmány – bár eltérő megközelítéssel vizsgálták az 1946os miskolci lincseléseket – rámutat Tölgyes visszaemlékezésének pontatlanságaira. A Kisgazda Párt elsősorban saját tagjaiért emelt szót, feltehetőleg kevésbé érdekelte a pártvezetést, hogy valójában hány vasutas ellen indult vizsgálat. Kónyáné–Gyarmati 2002.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

korábban a tiszalöki pályamestert, aznap pedig 12 mátészalkai vasutast – köztük a pályaorvost és az állomáselöljárót – kényszerítették távozásra helyi lakosok. A szegedi üzletvezetőséget irányító Cserta László makói, szentesi és kétegyházi esetekről, Barta Aladár miskolci üzletigazgató pedig a putnoki állomásfőnök eltávolítását követelő 4000 munkás tüntetéséről számolt be. A Dunántúl sem maradt érintetlen, sárvári és szombathelyi incidensekről tett jelentést Oláh Imre üzletigazgató.180 A problémát elsőként felvető Gosztonyi elutasította a „népítéletek” elismerését, ezzel szemben Varga László elnök nem akart konfliktust, ezért a meghátrálást javasolta.

Karczag Imre, a közlekedésügyi tárca kommunista párti osztályfőnöke felhívta az Igazgatóság figyelmét, hogy az ilyen eseteket azonnal jelentsék a minisztériumnak, hogy legyen „támpontjuk” a B-listázáshoz. Az ügyben utolsó véleményt Csanádi György fogalmazta meg: „Javasolnám, hogy most, hogy ez a bizottság ös�szeül, minden egyes egyént vizsgáljunk meg abból a szempontból, reakciós-e és ha ezen a szűrőn átment, akkor most már csináljunk »tabula rasa«-t.”

A fentiekből plasztikusan kidomborodik, hogy mennyire fontos volt a pártszimpátia, párttagság. A kommunista párt nemcsak a számára kellemetlen személyeket igyekezett eltávolítani, hanem „Véleményem szerint legokosabb lesz, ha elhagyják a többi nem párttag személyt is megfélemlíteni, a szolgálati helyüket, a szolgálatba ne tartsuk őket, egyszersmind az 1946 nyarának végén meginduló ne hívjuk ki a nép haragját. Mindenesetre arra kell létszámleépítéshez szerzett adatokat a potenciügyelni, hogy a szolgálat folytonossága biztosítva ális B-listázandó személyekről. Ehhez pedig as�legyen, nehogy megtörténjék, hogy a forgalom szisztált Bebrits és Karcag, annak ellenére is, hogy folytonossága zavart legyen. Ha ilyesmi történik, egy képzett vasutas pótlása – a munkaerőfelesleg azonnal megfelelő embert küldjünk arra a helyre.” ellenére – nem volt egyszerű feladat, valamint egy Bebrits természetesen támogatta a reakció ki- forgalmista vagy állomásfőnök eltávolításával a űzését szolgáló népi kezdeményezést, pusztán forgalom menete, biztonsága is veszélybe kerülaz esetleges túlkapások megakadályozása ér- hetett. Ez utóbbira utal, hogy még a kommunista dekében kívánt üzletvezetőségenként egy-egy üzletigazgatók sem támogatták ezeket az akcióvizsgáló bizottságot felállítani az üzletigazgató, a kat, és az ügy mielőbbi és végleges megoldását területi szakszervezet képviselője és az érdekelt szorgalmazták. szolgálat képviselőjéből. 1946-ra a közlekedési minisztériumban és a vasúti „Mi tudjuk, hogy az igazoló bizottságok nem végezvezetésben is többségben voltak a kommunisték el teljesen a reájuk hárult feladatokat, nagyon ták. A minisztérium főbb pozícióiban az MKP 96, sok valódi reakciós maradt a MÁV. apparátusában. az SZDP 64, az NPP 7 és az FKGP 6 tisztviselőt Ha ez segítséget jelent, akkor örömmel üdvözöljük tudhatott tagjai között. A Minisztérium Vasútigazezt a harcot. […] Adjunk szabadkezet a népharag gatási Osztály 15 főjéből 5 kommunista párti, 2 érvényesülésének, hogy az apparátus meg legyen pedig szociáldemokrata, a többiek pártonkívüliek tisztítva a reakciótól. Arra kell azonban ügyelni, voltak.181 Egy évvel később a szociáldemokraták hogy a népharagnak a megnyilvánulása érje vaa testvérpárttal szembeni viszony folyamatos lóban a bűnösöket és kapjanak olyan megjelölést, romlását konstatálták, sorozatosan érkeztek a amely a népharag megnyilvánulását szentesíti. párttársaktól a panaszok, hogy Bebrits államtitkár Nem elég csak úgy egyszerűen eltávolítani a szolés Karczag Imre osztályfőnök visszaél hatalmágálatból az illetőt, hogy azután egy bizonyos idő val. A helyzet orvoslására – a szociáldemokrata multán ismét beosonjon a gépezetbe. Szentesíteni vasutasok arányának megfelelő paritásos viszony kell a népharag megnyilvánulását és lehetetlenkialakítása – kidolgozott javaslatnak köszönhené tenni, hogy az illetők visszajöhessenek. […] tően pontos képet kaphatunk a kommunisták Ha helytelen állásfoglalásról van szó, mint pld. pozícióiról a vasút területén. A MÁV Igazgatóság a kétegyházai eset, akkor természetesen nem 10 főosztályából összesen hármat irányított szoszabad engedni, hanem az ilyen eseteket közölni ciáldemokrata, köztük az elnökhelyettes Kopasz kell a helyi szervezettel és az illetőt a munkába Károly a vontatási főosztályt. Különösen sérelvissza kell állítani.” mezték, hogy az általános igazgatási főosztályon,

180

181

MNL OL, Z 1523. f. 67. cs., üzletigazgatósági előértekezlet, 1946. 03. 11. Egyedül a kétegyházi eset tekinthető valamennyire spontánnak, de legalábbis nem előre megszervezett pártakciónak, ugyanis egy berúgott váltókezelő akart bosszút állni az őt rendreutasító forgalmi szolgálattevőn azzal, hogy a községi tanácsnál bepanaszolta a forgalmistát MNL OL, M-KS. 283. 31. á. 28. őe., Közlekedési Minisztériumi alkalmazottak névsora, 1946. 04. 01. .

165

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

éppen a személyzeti politika miatt, nem kaptak semmilyen tisztséget. A hat üzletigazgató közül öt kommunista volt (a pécsi, szombathelyi, miskolci és debreceni üzletigazgató MKP-tag volt, a szegedi és budapesti üzletigazgatók pártállását még nem sikerült feltárni). Az üzletvezetőségeknél a személyzeti ügyeket a munkaügyi előadók irányítják, a 24-ből 18 a kommunisták, 6 a szociáldemokraták kezében volt. A 8 műhelyben pedig kizárólag a kommunisták rendelkeztek a vezető pozíciókkal.182 A vasúti tisztségek aránytalan elosztása miatti elégedetlenség – Marosán György, az SZDP vidéki titkárának visszaemlékezése szerint – az 1946. október 5–7. között tartott ceglédi szociáldemokrata vasutas kongresszuson botrányt okozott, a párt baloldali, kommunistákkal együttműködő vezetését lehurrogták – szerinte ez kizárólag a párt jobboldali szárnyának akciója volt.183 A MÁV elnöki posztot egyik munkáspárt sem tudta megszerezni, Varga László a kisgazda pártba lépett be. A pártok igazi erőpróbájára a vasutasok B-listázása folyamán került sor. Az 5000/1946 ME. rendelet célja a közalkalmazottak 1938. évihez képest 10%-os létszámcsökkentése a költségvetési egyensúly érdekében, ami egyben alkalmat nyújtott a politikai csatározásokra, pozíciószerzésre is. A háborús készülődés és a revíziók miatt jelentősen felduzzadt a MÁV állománya, és bár a nyugatra menekültek – elsősorban a vasút korábbi vezetése – egy része nem tért haza, a trianoni határok visszaállítása, és a háborús károk miatt lecsökkent teljesítmény miatt kevesebb vasutasra volt szükség. Éppen hogy véget ért az infláció, továbbra is csak jegyre lehetett vásárolni az alapvető élelmiszereket, az alacsony fizetések ellenére a vasutasok leginkább a természetbeni juttatások és a vasútüzem nyújtotta előnyök miatt tartottak ki a vasút mellett. Különösen a speciális képzettségű, a munkaerőpiacon máshol kevésbé vagy egyáltalán nem hasznosítható tudással rendelkező vasutasok aggódhattak, mi lesz velük és

182 183

184 185 186 187 188

166

családjukkal, ha elveszítik állásukat. Éppen ezért a kevésbé szilárd jellemű vasutasok könnyen változtat(hat)tak pártot. Itt megint hivatkozunk Tölgyes Lajos visszaemlékezéseire, aki a kaposvári B-listázó bizottságnak, majd a dombóvárinak is tagjaként maga is mindent megtett – a B-lista bizottság elnökének megtévesztése, csalás, okirathamisítás – a kommunista párt akaratának érvényesítéséért. Az MKP megyei bizottságát is megkérdezték, hogy kiket kell kirúgni, és kiket kell megvédeni a B-listázástól.184 Természetesen nemcsak a kommunisták, hanem mindegyik párt élt hasonló trükkökkel, hogy számára kedvezően változtassa meg egy-egy körzetben pozícióit. Kérdéses, hogy Tölgyes visszaemlékezése men�nyire hiteles. Önmagáról úgy beszélt, hogy mindent el tudott intézni, a 37. sz. létszámcsökkentő bizottság kisgazda elnökét és szociáldemokrata tagját az orruknál fogva vezetve mentette meg a kommunista vasutasokat. Ugyanakkor Kis János dombóvári forgalmistát, akinek apja és nagyapja is szolgálta a vasutat, végelbánás alá vonta a bizottság. Visszavételét kérő levelében kifejtette, hogy az MKP tagja – kérdéses, hogy már az elbocsátáskor is az volt, vagy csak később lépett be a visszavétel reményében.185 11 vagyontalan kommunista kisterenyei vasutas is a miniszterhez fordult segítségért, levelükhöz a helyi vasúti pártszervezet támogató sorait is csatolták, ügyükben még Kossa István, a szaktanács főtitkára is levelet írt Gerőhöz. Hiába, a minisztérium nem tudott semmit sem tenni ügyükben, Gerő Kossát kérte, hogy a szakszervezet találjon valami megélhetést a kisterenyeieknek.186 Kisbéren a szociáldemokrata vasutasokat sikerrel tudták eltávolítani a kommunisták, még a szakszervezet helyi csoportjának vezetőjét is: 1947. februárjában sikerült csak visszavétetnie magát a vasúthoz.187 A létszámleépítéstől félve néhány pápai vasutas belépett a parasztpártba, mert az NPP-nek kevés vasutas tagja volt, így nagyobb esély volt rá, hogy a párt számára megadott kvótával visszakerülhessenek a vasúthoz.188

MNL OL, M-KS. 283. 31. á. 28. őe, feljegyzés a Közlekedésügyi Minisztériumban lévő párterőviszonyokról, 1947. 04. 28. Marosán 1972: 139–144. Marosán szerint Gerővel való tárgyalása a tisztségek arányosításáról, és persze személyes fellépése a konferencián, megoldotta a vasutas párttagok által előidézett politikai válságot. A pártlap a kritikus hangokról, botrányos jelenetekről semmit sem írt, három cikkben foglalkoztak a vasutas kongresszussal, ebből az első kettő szóról szóra megegyezett. Népszava, 1946. 10. 06., 3; 10. 08., 4; 10. 09., 3. Mezei 2004: 62–63. PIL SZKL, 48. f. 58. dosszié, Kis János levele a közlekedésügyi miniszterhez, 1947. 09. 04. és 10. 28. PIL SZKL, 48. f. 58. dosszié, 11 kisterenyei B-listázott kérelme a miniszterhez, 1946. 12. 03. Baranyai István nagyigmándi pályamester visszaemlékezése (Lovas 1996: 159–160). Nemes László blokkmester, Koppány Jenő és Döbrönte József vonatvezetők, Piller János fűtőházi lakatos és Szűr Ferenc pályamester visszaemlékezései (Lovas 1996: 202–205).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A végeljárás miatti pártváltás is esélyt kínált az állás visszaszerzésére. Kaszás Géza barcikai kalauz például bejelentkezett a kommunista pártba is B-listázása után, és csak a revízió során derült ki a szociáldemokraták számára, hogy az ő kvótájuk terhére visszavett kalauz az MKP visszavételi listáján is szerepelt. Az SZDP összesen 141 vasutas tagját vesztette el így 1946. augusztus 1. és december 10. között, 26-an a kisgazdákhoz, 115-en a kommunistákhoz léptek át.189 Sajnos más pártokról hasonló adatot egyelőre nem sikerült feltárni, de feltételezhetően náluk is előfordultak hasonló esetek. Lévay Zoltán interpellációjára adott írásbeli válaszában Gerő összesen 14 871 elbocsátott vasutasról írt, akik közül a revízió során 440 főt vettek vissza.190 A B-lista munkaerőre gyakorolt hatása nem sokáig tartott – bár a vasutasokban mély nyomot hagyott –, másfél évvel később már 15 ezerrel többen dolgoztak a MÁV-nál, mint a B-listázáskor. A vasutas pletykagyár újabb elbocsátásokról suttogott, ezért a szakszervezet igyekezett megnyugtatni a tagságot, hogy leépítés helyett új szolgáltatások indításával, mint a háztól-házig fuvarozás és a MÁV étszolgálat, valamint a túlórák csökkentésével igyekeznek a munkaerő-felesleget megoldani.191 A mindent átható politikai küzdelem a vasutat sem kerülte el. A pártok csatározásai nem maradtak a parlament falai között és az újságok hasábjain, a legalsó szintekig gyűrűztek és ott még erősebben éreztették hatásukat. Különösen a két munkáspárt között zajlott a felszín alatt ádáz küzdelem. A politika hétköznapi szolgálatba való behatolása, a patikamérlegen méricskélt pozíciószerzés eredményeképpen megroppant a munkafegyelem. Nem a pontos, szabályszerű szolgálatvégzés lett az előmenetel záloga, hanem a megfelelő pártkönyv, a politikai lojalitás. Párthű katonáikat, tekintet nélkül képzettségükre, igyekeztek a pártok különböző pozíciókba helyezni; üzemi bizottsági, szakszervezeti tisztségekbe juttatni. A politika elsőbbsége a szakmával szemben természetesen kikezdte a vasúti hierarchiát, amire pedig különösen szükség lett volna a háború utáni súlyos esztendőkben.192

189 190 191 192 193

10. kép: A Magyar Kommunista Párt plakátja (Bíró Ferenc Mihály)

Szolgálat Ahogy az első oldalakon már láttuk, először a szovjet hadsereg érdekeinek megfelelően indult meg az élet a vasúton, a romeltakarítás, újjáépítés – gyakran hevenyészett, rögtönzött megoldásokkal, amik később okoztak gondot a pályafenntartás és műhelyi szolgálat számára – és a forgalom felvétele. A műhelyek és fűtőházak fiókműhelyei 1945. május–júniusig elsősorban az orosz katonai parancsnokságok részére végeztek javító és gyártó tevékenységet, kapacitásuk egy részét fordíthatták csak vasúti járművek javítására, miközben egyre több mozdonyt és kocsit igényeltek a szovjetek az utánpótlás és katonavonatok továbbításához.193 A MÁV Központi Pályafenntartási Műhelye 1945. április 1–28. között a

MNL OL, M-KS. 283. 17. á. 209. őe., B-listázás miatt pártállást változtatott egyes SZDP-tagok jegyzéke. Nemzetgyűlési Napló, 1945, VII. kötet, 96–98. PIL SZKL, 48. f. 85. dosszié, miskolci területi titkárság pályafenntartási szakszervezeti főbizalmiak értekezlete, 1948. 02. 21. Halas 1991: 226. MÁV GG. f. 10004. d. 37. t., MÁV műhelyeinek műszaki állapota, E. főosztály jelentése. (1945. 04. vége)

167

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

11. kép: A Szociáldemokrata Párt vasutas plakátja, 1947 (Bíró Ferenc Mihály)

Vörös Hadsereg részére feldolgozott 544 köbméter fenyőfát és 79 köbméter tölgyfát deszkának vagy különböző gerendának. Vagonokba rakva szintén átadtak az oroszoknak 255 darab vasúti sínt 193 175 kilogramm összsúlyban, 55 csoport kijavított kitérőt 143 642 kg súlyban és 88 darab kijavított acél keresztezést 48 400 kilogramm súlyban. Mindezeken felül 22 darab vashidat átalakítva vagy részben kijavítva adtak át 210 tonna összsúlyban. Szerelési anyagként két teherkocsi csavart és egy kocsi felépítményi kéziszerszámot is átadtak, emellett még 316 darab váltózárat is készítettek szovjet rendelésre.194 Az egyes katonai alakulatok azonban nem egyszer akadályozták az újjáépítést, illetve a hadsereg magasabb szintű érdekeinek érvényre jutását. Az Északi Főműhely orosz parancsnoksága 60 vagon anyagot szállíttatott ki Józsefváros pályaudvarra ismeretlen

194

195 196

197 198 199

168

célból, az elvitt anyagot nem pótolták, ami súlyos gondot jelentett az éppen meginduló jármű- és alkatrészjavításban. Az Istvántelki Főműhely látta el a vasút javító üzemeit oxigénpalackokkal. Az oxigéngyár üzembe helyezése után összesen 436 palackot gyűjtött össze, amivel ki tudták volna szolgálni az üzemeket, de az oroszok február végén 350 palackot elvittek, így nem tudták ellátni a műhelyeket, fiókműhelyeket.195 Természetesen nemcsak az oroszok vittek el kérdés nélkül anyagokat, alkatrészeket vagy éppen járműveket, a vasutasok is igyekeztek az oroszok zsákmányanyagaiból megszerezni a szükséges alkatrészeket, gépeket. A hatvani fűtőházban szolgálók például Rákos állomásra jártak fel az ott őrzött trófeás mozdonyokról lelopni a szükséges alkatrészeket.196 Hegyeshalomban a fűtőház egy éppen ott maradt mozdonyával átmentek Ausztriába, és a közeli állomáson talált néhány magyar kocsit a mozdonyra kapcsolva hazalopták.197 1945 tavaszán–nyarán rengeteg keletre tartó, zsákmánnyal megrakott vonat érkezett Ausztriából, amiket igyekeztek megdézsmálni a vasutasok. Szombathelyen megálló vonatokról különböző rafinériával lopták el az értékes kisgépeket, dinamókat, szerszámokat, szeget és csavarokat, máskor barackpálinkával vesztegették meg az őrséget. A háború utáni időszakban igazán szükség volt az ehhez hasonló trükkökre és találékonyságra, a szükséges anyagokat nem kevés rafináltsággal, illetve üzleteléssel lehetett megszerezni. A szombathelyi osztálymérnök például elküldte emberét a lábatlani cementgyárba, hogy meszet és cementet szerezzen. A gyár csak lisztért volt hajlandó anyagot adni, ezért Turányi osztálymérnök zalaszentiváni molnár ismerősével sínszálakat cserélt lisztre, amit aztán Lábatlanban be tudott cserélni a kért cementre és mészre.198 A vasút anyagellátása a vizsgált korszakban végig problémásnak bizonyult, különösen a szén, a talpfa és a vas-, illetve acéláruk tekintetében. Az acélra a járművek újjáépítése és javítása mellett a hídépítéseknél és a pályaépítéseknél volt szükség. A vas és acél hiányát nem tudták pótolni, a talpfahiányt viszont vasbeton keresztaljak gyártásával oldották meg, 1947-ben indult meg a gyártásuk. A szénellátás terén, bár nem olyan

PIL SZKL, 48. f. 11. dosszié, MÁV Központi Pályafenntartási Műhely üzemi bizottságának jelentése a Magyar Vasutasok Országos Szabad Szakszervezetének, 1945. 05. 05. PIL SZKL, 1. f. 6. á. 101. őe., MÁV Igazgatóság jelentése 1945. 03. 01–07. közötti működéséről, 1945. 03. 08. Moldova 1977: 113. A szovjet hadsereg a hadizsákmánynak tekintett vasúti járműveket „trofej” felirattal és a Szovjet Vasutak jelképével jelölte meg, valamint új egyedi azonosítószámokat festettek a járművekre. Potyondy Dezső pályafenntartási tisztviselő visszaemlékezése (Lovas 1996: 247–248). Turányi István szombathelyi osztálymérnök visszaemlékezése (Lovas 1996: 214–216). A MÁV 1945–1948 közötti általános üzemviteléről lásd: Péterffy 2016.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

kiszolgáltatott módon, mint a hengerelt áruknál, szintén a központi kiutalás korlátai között kellett megtalálni az üzem fenntartásának lehetőségeit.199 1946 őszén bevezetésre került a szénjutalék, amivel a takarékos vonattovábbításra ösztönözték a mozdonyvezetőket és fűtőket.200 Az adott útra a megszabott normához képest kevesebb szénfelhasználást jutalmazták, ami az utazószemélyzet fizetésének harmadát, felét is elérhette akár. A szénjutalék jelentette plusz érdekében hamar megtalálták a vasutasok a lehetőségeket: lefizették a szénrámolókat, hogy az előírtnál jobb minőségű szenet adjanak, de olykor a szénlopástól se riadtak vissza, vagy egyszerűen csak lassabban közlekedtek, hiszen a menetidőkben lévő nagy tartalékidők, illetve a rossz állapotú pályára való hivatkozás megengedte ezt is.201 Az első évben rendszeresen vezényelték a vasutasokat munkaidejük után romeltakarításra vagy más rohammunkára, általában a vasúti pályatest, szolgálati épületek javítására, építésére. A szükségszerűség mellett így tudtak munkát adni a töredékére csökkent teljesítmény miatt kellően foglalkoztatni nem tudott vasutasoknak. A vasút fokozatos konszolidációjával a szolgálat is visszatért a normális kerékvágásba, de addig az átmeneti időszak rengeteg rögtönzéssel, ideiglenességgel járt, amit a szigorú, pontosan szabályozott munkarendbe szocializálódott vasutasok feltehetően nehezen szoktak meg. Rövid időre ráadásul új időszámítással is bajlódniuk kellett a vasúton szolgálóknak, 1945. augusztus 1-én bevezették ugyanis a moszkvai időszámítást, azaz a tényleges indulási és érkezési időket papíron át kellett számítani a 2 órával korábbira is. Ez az értelmetlen rendelkezés november 1-én bevezetett új menetrenddel szűnt meg – a civil forgalommal együtt, köszönhetően a szénhiánynak.202 A rossz közlekedési viszonyok következtében a munkába jutás, illetve a hazautazás is gondot okozott. Igazodva a (vasúti) közlekedéshez, gyakran a munkakezdés előtt jóval korábban beérkeztek a szolgálatra jelentkezők, mert más közlekedési lehetőség híján, csak akkor tudtak munkahelyükre eljutni az emberek. Ez természetesen igaz volt a hazautazásra is. Azt is számításba kellett venniük az alkalmazottaknak, hogy a vasúti szolgálat sajátosságai miatt – 12/24es forda, azaz 12 szolgálati óra után 24 óra pihenő járt – nem ritkán napokig haza sem tudtak menni, mert a vezénylésük nem tette volna lehetővé a 200 201 202 203 204

hazautazást, pihenést és visszautazást a munkába. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy sok vasutas másodállással – általában mezőgazdasági munkával – egészítette ki keresetét, illetve a ház körüli munkák egy része is rájuk várt. Az inflációs válság csúcsán ünnepelte a vasutasság a vasúti közlekedés centenáriumát. A jeles évforduló alkalmat adott a hétköznapi nyomorúságból való kiszakadásra, bár sok helyen valamilyen munkafelajánlással emlékeztek meg a Pest–Vác vonal 1846. július 15-i átadásáról. Szegeden a vasút centenáriumát romeltakarítással és újjáépítéssel ünnepelték meg a szociáldemokrata vasutasok. Mosonmagyaróváron a lerombolt oldal- és homlokrakodók újjáépítésével akartak megemlékezni, de cement hiányában a pártközpont segítségét kérték a szociáldemokrata vasutasok. Zalalövő állomáson a július 14-i ünnepség keretében egy kis emlékmű leleplezését és esti mulatságot terveztek. Kelenföld állomás dolgozói egy személyzeti konyha és étkezde építésével emlékeztek meg a száz éves múltról, amiket július 13-i vidám mulattság keretében adtak át a vasutasoknak. Szentgotthárd, Bük és Körmend állomásokon a személyzetek egész napos ünnepségeket szerveztek, amelyeknek közös eleme volt a szentmisén való részvétel és az esti mulatság, amit helyszíntől függően labdarúgó mérkőzéssel és/vagy ismeretterjesztő előadásokkal egészítettek ki.203 A centenáriumi ünnepségek idején még mindig rossz közbiztonság nemcsak az utasokat fenyegette, gyakran vasutasokat is kiraboltak, megvertek, ritkább esetben megöltek. A közlekedési tárca már 1945 májusában kérte az igazságügyi tárcát, hogy vezessen be statáriális bíráskodást a vasút területén elkövetett bűncselekményre, megelőzendő a rongálást és fosztogatást. A statáriális bíráskodás bevezetésére végül az 9600/1945 ME rendelettel 1945. október 18-án került sor az éjjel vagy csoportosan felfegyverkezve elkövetett rablás és gyilkosság esetén. Az egyre romló közbiztonság miatt az 50/1946 ME rendelettel 1946. január 3-án kiterjesztették a rögtönítélő bíráskodást a vasutak és közforgalmú áruk, üzemi területen elhelyezett ingóságok sérelmére elkövetett lopásokra is.204 Ennek ellenére nagy volt a kísértés, hogy a gyengén, vagy egyáltalán nem őrzött vasúti szerelvényeket, vasúti raktárakat, magányos őrhelyeket megtámadják

MÁV PG, f. 10001. d., 1946. szeptemberi üzemgazdasági jelentés, általános fejezet. Moldova 1977: 124–134. Új Dunántúl, 1945. 10. 31., 4. MNL OL, M-KS. 283. 17. á. 201. őe., 1, 4, 6–8, 11–13. Pálmány 1981: 87–89.

169

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

a könnyű zsákmány reményében. Orosz katonák, vagy orosz egyenruhába bújt személyek több esetben rátámadtak vasutasokra.205 A megszállók figyelmetlensége miatt több gázolásos baleset is történt – néhány esetben a leszerelt vagy használhatatlan sorompó és harangberendezés hiányából fakadóan –, amelyek után általában megtagadták az együttműködést a magyar hatóságokkal, illetve akadályozták a vasúti forgalom helyreállítását.206 A háború után még hónapokig rengeteg fegyver, lőszer és robbanóanyag hevert szerte az országban. Ezek összegyűjtésük után olykor több napig, hétig teherkocsikba rakodva várták elszállításukat. 1945. november 24-én egy ilyen, Rákosrendező ácsudvari tároló vágányain tárolt tehervonattal történt meg a baj. A 13 kocsiból álló szerelvény őrzésével egyetlen katonát bíztak meg, és hiába figyeltek a veszélyes rakományra vasútőrök is, egy óvatlan civil miatt két kocsi lőszer felrobbant. A robbanás következtében 4-en súlyosan, 49-en könnyebben megsérültek, a III. vágány 50 m-en megrongálódott, a légnyomás pedig a pályaudvar felvételi épületét, laktanya és oktatási épületét, valamint a környék lakóházait is súlyosan megrongálta. A kár még nagyobb lett volna, ha a vasutasok életük veszélyeztetése árán szét nem kapcsolják a szerelvényt és a két lángoló kocsit el nem vontatják a többi lőszeres vagontól.207 Az utasokkal is gyakran konfliktus alakult ki, leginkább a kevés számú férőhely, a lassú és ritka vonatközlekedés, illetve a kényszermegoldásból személyszállításra használt teherkocsik miatt, de 205

206

207 208

170

nem volt ritka a rongálás miatti intézkedés sem. 1945–46 során a kevésszámú vonat miatt gyakran a vonatok tetején, lépcsőin és ütközőin is utaztak az emberek, amit balesetveszélyessége miatt tiltottak, de hiába. Rengeteg – nem ritkán halálos kimenetelű – baleset történt ezekből kifolyólag. Egy-egy nagyobb állomáson a rendőrök ugyan lezavarták a kocsik tetején utazókat, de a következő megállókban, állomásokon, vagy éppen menet közben újra megteltek a kocsik tetői.208 A kalauzok hiába kértek segítséget a rendőrségtől, amíg ritkán és kevés kocsival közlekedtek a vonatok, addig a karhatalom sem tudott érdemben segíteni a problémán. Az állandó zsúfoltság, valamint a gyakori késések miatti elégedetlenség olykor tettlegességig fajult, mint 1947 végén, Miskolcon. November 21-én a rossz szén miatt a miskolci munkásvonat Nyékládházán 25 percet, Emődön 7 percet állt gőzfejlesztés miatt. A munkások végül Emődön a légfékváltók kinyitásával és erőszakos fellépésükkel rákényszerítették a forgalmistát, hogy az ott álló másik mozdonnyal vigyék be a diósgyőri vasgyárba a vonatot. Egy héttel később a vasgyári munkások Miskolc rendezőn újra a légfékek megnyitásával akadályozták a vasúti forgalmat. December közepén többször is problémák adódtak a vasgyári munkásvonatokkal, a munkások fenyegetőzve követelték vonatuk azonnali továbbítását, ami persze hosszabb-rövidebb időre megint csak a forgalom leállását eredményezte. December 18-án egy mezőnyárádi vasgyári dolgozó, megunva a menetrend szerint bekövetkező műszaki meghibásodást és késést,

MÁV DNR, 15/1945/7422 sz. ügyirat: Vránics István kocsirendezőt a rákosrendezői vasutas lakótelepi otthonában lőtték agyon fosztogató orosz katonák 1945. 06. 01-én, késő este, amikor szolgálata közben hazament vacsorázni. MÁV FE f. még nem rendezett anyag, Szombathelyi Üzletvezetőség 9380/1945. sz. ügyirata: 1945. 09. 11-én 12:30-kor Horváth Sándor altiszt pályaőrt Celldömölk és Vinár állomások között szolgálatteljesítés közben egy ismeretlen orosz katona fejbe és hátba lőtte, majd kifosztotta. 3586/1946 sz. ügyirat, Zalaegerszegi osztálymérnökség, 3. számú távirat, 1946. 01. 03. Nagykanizsa–Gelse vasútvonalon 1945. 12. 30-án Udvari Istvánt, a 110. sz. őrhelyen szolgáló pályaőrt támadták meg, verték össze és fosztották ki, 01. 02-án pedig Horváth Zsigmond 111. sz. őrház pályaőrét lőtték agyon és rabolták ki. Lásd még Matus László forrásközlését: https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/szovjet_katonai_atrocitasok.pdf (letöltve: 2018. 02. 05.). MÁV FE f. még nem rendezett anyag, Szombathelyi Üzletvezetőség: 1945. 05. 14-e éjjelén az 1521. sz. tehervonat Porpác és Sárvár állomások közötti 984/985 szelvényben lévő sorompós átjáróban elütött egy orosz személygépkocsit. Az útátjáró sorompója rossz volt, ezért azt nem kezelték. A balesetben két orosz tiszt halt meg. A sebesültek kilétét nem tudták kideríteni, mert az orosz katonák senkit sem engedtek a roncshoz (5836/1945 sz. ügyirat). 11. 05-én a 8492. sz. mozdonyvonat Ölbő-Alsószeleste és Porpác közötti sorompó nélküli átjáróban elgázolt egy orosz teherautót, 17.40kor. A teherautó a kivilágított mozdony közepébe rohant bele (13461/1945 sz. ügyirat). 1946. 03. 23-án az 1812/a sz. személyvonat Celldömölk–Ostffyasszonyfa között elgázolt egy nagy sebességgel közlekedő és a sorompót áttörő orosz gépkocsit. Egy orosz gépkocsi nagy sebességgel haladt fel az útátjáróra, noha a sorompó már le volt engedve. A sorompórudak megsebesítették a pályaőrt is. A vizsgálati nyomozás során az orosz katonák nem jelentek meg a rendőrségen (6275/1946 sz. ügyirat). 1947. 05. 01-én Hajmáskér állomáson a tolató mozdony elegyrendezés közben elütött egy orosz teherautót a sofőr figyelmetlensége miatt (7397/1947 sz. ügyirata). 1948. 10. 11-én a szovjet hadsereg tűzifával rakott teherautója Hajmáskér és Várpalota állomások között a lezárt sorompót áttörve beleszaladt az 1886. sz. vonat mozdonyába. A sofőr és a katonák is ittasak voltak. A katonák nem engedték a vasutasokat a roncs köré, sőt utasították, hogy menjenek tovább (21910/1948 sz. ügyirat). MÁV AB f. 11987. d. 32139/1945 sz. ügyirat. MÁV DNR, 9616/1946 sz. ügyirat: 1946. május 18-án Barilla József miskolci lakost Sátoraljaújhely előtt egy felüljáró sodorta le egyik kocsi tetejéről. A rendőrök ugyan Miskolcon és Szerencsen is lezavarták a tetőn utazókat, de hiába. 21074/1946 sz. ügyirat: Durzó Lajos borsodszentmártoni lakos 1946. november 19-i balesete Egervár és Felnémet állomások között. 15622/1945 sz. ügyirat: Tóth Jánosné péceli lakos 1945. november 21-i halálos balesete Vámosgyörkön. 14815/1948 sz. ügyirat: Fejes Tamás József 1948. június 24-i balesete Sirok állomás előtt.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

a vasgyári állomás vasutasain akart elégtételt venni társaival és botjával. A rövid ideig tartó verekedés kialakulásában szerepe lehetett a vonaton és állomásokon zugárusított italoknak is.209 Az állomási rendőrség tehetetlennek bizonyult, de nem is nagyon akartak szembeszállni egy vonatnyi ingerült munkással, ezért a MÁV átiratot intézett a diósgyőri gépgyár igazgatóságához, melyben a vasgyári munkások megfékezését kérte, különben kénytelenek lesznek leállítani a vasgyári munkásvonatokat.210 Nem csak a miskolci munkásokkal gyűlt meg a vasút baja, országos jelenségről lehetett szó, mert Bebrits levélben fordult a Szakszervezeti Tanácshoz, hogy működjenek közre a vasúti közlekedés zavartalan fenntartása és a botrányt okozó munkások megfékezése érdekében. „Értesítem a Tanácsot, hogy a termelés zavartalan biztosítása érdekében, a Budapestre és a vidéki ipari központokba vonatokkal bejáró dolgozók kényelmét és pihenő idejét biztosítandó, az államvasutak igazgatóságát a helyi- és távolsági munkásvonatok pontos közlekedésének biztosítására utasítottam. Egyben elrendeltem, hogy a még fennálló személykocsi hiány pótlására az e vonatokba besorozott fedett teherkocsikat fűtőberendezéssel, világítással valamint csapóajtókkal lássa el és padokkal szerelje fel. […] Megállapítást nyert azonban az, hogy az e vonatokkal utazó dolgozók egy kis hányada […] a kocsik berendezéseit rongálják, sőt gyakori esetben azokból egyes felszerelési tárgyakat eltulajdonítanak. A forgalom lebonyolításánál közreműködő államvasúti személyzetet – annak intézkedéseit hozzá nem értéssel bírálva és őket életveszélyesen fenyegetve – gyakran felelősségre vonják, sőt sok esetben tettlegesen bántalmazzák. Gyakori esetben a vonatokat a nyílt vonalon légfékkel, vagy az állomásokból kihaladásnál lemaradt társaik érdekében saját lámpáikkal integetve a vonatszemélyzet megtévesztésével megállítják és a tetteseket igazoltató vonatszemélyzetet bántalmazzák. […] A szakszervezetek a helyi munkásvonatoknál is bízzanak meg egy-egy dolgozót, kik a távolsági munkásvonatoknál rendszeresített bizalmiak hivatását betöltve, a munkásvonatoknál észlelt szabálytalanságokat a szakszervezetek útján közöljék az államvasutak igazgatóságával 209

210 211

212 213

és őrködjenek a felett, hogy a vasútüzleti rendtartásba ütköző cselekményeket elkövető utazó dolgozók ellen eljáró államvasúti alkalmazottakat hivatásuk teljesítése közben bántódás ne érje.”211

Bebrits levele után kilenc nappal a minisztérium immár a Szaktanács főtitkárát kereste meg a fenti panaszokkal, együttműködést kérve a fegyelmezetlen munkásokkal szembeni fellépésre. Horváth Mihály szervezési titkár január 26-i válaszában a szükséges intézkedések megtételéről tájékoztatta a közlekedésügyi minisztériumot, a valós eredményről azonban nem maradt fenn irat.212 Egy esetben azonban maguk a vasutasok csaptak ribilliót. Kál-Kápolna állomáson 1947. augusztus 2-án a Budapestről haza igyekvő pályamunkások akadályozták a vasúti közlekedést. Két budapesti vonatról összesen 24 kocsit kapcsoltak le az állomáson, hogy a Kisújszállás felől érkező vonat mozdonyával menjenek majd Kiskörére. Mivel a mozdony Tarnaszentmiklóson meghibásodott, más mozdony pedig Kál-Kápolnán nem volt, ezért a részben ittas pályamunkások szétkapcsolták a 401. számú gyorsmotorvonatot, 80 percig megbénítva az állomást. Az incidens miatt három kinevezett pályamunkással szemben fegyelmi eljárásra került sor, Erdőtelek és Heves községekből felvett, de nem besorolt pályamunkásokat pedig elbocsátották, és ezekből a falvakból a továbbiakban megtiltották pályamunkások felvételét.213 Más hasonló eset egyelőre nem került elő, ezért ez inkább atipikus esetnek számít, amit alátámaszt az is, hogy itt elsősorban idénymunkások okozták a felfordulást. Még egy tényezőt szükséges megemlítenünk a szolgálatellátást befolyásolók közül, mégpedig az egész országot felkavaró német kitelepítések, valamint a magyar-szlovák lakosságcsere ügyét. A svábok kitelepítése feltehetőleg csak egyes szolgálati helyeken okozott, okozhatott rövid idejű fennakadást, elsősorban Budapest környéki településeken, illetve Bátaszék környékén. 1947. augusztusi üzletigazgatói értekezleten Csanádi üzletigazgató kért rendelkezést a Bátaszék állomáson szolgálók háromnegyede, 100–120 kitelepítéssel fenyegetett vasutas ügyében, mert az állomásfőnök szerint az állandó idegeskedés – lakásaikba már megtörténtek az úgynevezett rátelepítések – és bizonytalanság miatt nem tudják

Több vallomásban is szerepel, hogy még a kiinduló állomáson vagy már a vonaton italt vásároltak és fogyasztottak helyi asszonyoktól. A verekedő Tóth Dezső például aznap hajnalban 1,5 liter bort, Kada István pedig két pohár bort fogyasztott. MÁV DNR, 17/1947/26976 sz. ügyirat. PIL SZKL, 1. f. 6. á., Bebrits Lajos államtitkár 1219/I/2/1948 sz. levele a Szakszervezeti Tanácshoz, 1948. 01. 10. Érdemes megfigyelni, hogy már ekkor megjelentek a távolsági ingázás rongálással és alkoholizmussal összeköthető negatív kísérőjelenségei, amelyeket majd az 1960–70-es években fedez fel a szociológia és születnek sorra cikkek, tanulmányok, dokumentumfilmek a fekete vonatokról és társadalmi hátterükről. Közlekedésügyi Minisztérium 2289/1948. I. 1. sz. levele Kossa Istvánhoz, a Szakszervezeti Tanács főtitkárához, 1948. 01. 19. MÁV DNR, 15/1947/46469, 15/1948/14681 és 15/1948/18891 sz. ügyiratok.

171

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

megfelelően ellátni szolgálatukat. Csanádi még további 110 főre becsülte a pécsi üzletvezetőséghez tartozó sváb, kitelepítéssel fenyegetett vasutasok számát. Varga László elnök, Kopasz Károly elnökhelyettes és Gyócsi szakszervezeti főtitkár is Bebrits államtitkár segítségét kérte az ügyben. Az államtitkár úgy vélekedett, hogy csak akkor lehet megmenteni őket, ha az 1941-es népszámláláson nem nyilvánították magukat német nemzetiségűeknek, csak német anyanyelvűeknek, továbbá, ha nem voltak a Volksbund, illetve az SS tagjai. Mint említette, Budapest környékén is hasonló volt a helyzet 1946 elején.214 Abból következtetve, hogy a sváb kitelepítés kérdése nem idézett elő jelentősebb vitát, illetve Bebrits félmondatos megjegyzése a főváros környéki kitelepítésekről azt sejteti, hogy a MÁV-nál viszonylag kevés lehetett a németországi kitelepítéssel fenyegetett vasutasok száma. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy a havi üzemgazdasági jelentésekben sem szerepelt a kérdés, illetve az üzletigazgatói és az igazgatósági értekezletek jegyzőkönyvei sem tartalmaznak utalást a kérdésre. Azokon az állomásokon, ahol az alkalmazottak egy részét kitelepítéssel sújtották, valószínűleg nem okozott jelentősebb fennakadást az üzemvitelben. Igaz, 1946 elején még tekintélyes létszámfelesleggel rendelkezett a MÁV, tehát áthelyezésekkel is könnyen megoldhatták a munkaerőhiányt. A korábban már idézett adatokból pedig azt is láthattuk, hogy 1948 végére már jelentősen meghaladta a vasutasok létszáma a B-listázás előtti szintet, tehát a vasúthálózaton nem okozhatott súlyosabb problémát a kitelepítésre ítélt vasutasok hiánya.215 A szlovák-magyar lakosságcserével kapcsolatban is felmerült – igaz, teljesen más körülmények között – a kilépő vasutasok ügye. Kutatásunk ezen a téren még az elején tart, jelenlegi források szerint a szegedi üzletvezetőség területén jelentkeztek többen szlovákiai áttelepülésre.216 Kérdés, hogy a Szlovákiából érkezők közül hányan voltak vasutasok, illetve kerültek a MÁV-hoz.

214 215 216

172

Szép a vasutas élet? Tanulmányunkban kísérletet tettünk a II. világháborút követő néhány évet vasutas szempontból bemutatni. Hogyan látták a világot, illetve milyen körülmények, intézmények között látták el szolgálatukat, és milyen politikai környezetben? A koalíciós időszak politikai harcaiból ugyanis nem maradhatott ki az ország egyik legnagyobb közüzemi vállalata, sem alkalmazottai. Válaszokat elsősorban a vasutas szakszervezet iratai, valamint a vasutasok visszaemlékezései révén kaphatunk, nem feledve, hogy a visszaemlékezések – olykor a hivatali iratok, jelentések is – egy adott pillanat lenyomatai, amelyeknek szerzői, forrásai általunk nem biztos, hogy ismert élmények, érzelmek, emlékek és körülmények hatása alatt beszéltek a múltról, múltjukról. Lovas Gyula hiánypótló összeállításának alapanyagát a szerző 1980-as években magnószalagra vett interjúi képezték. Az idősebb vasutasok válaszaiban, elbeszéléseiben többször is tetten érhető az átélt félelem, a személyes megpróbáltatások miatti érzelmi töltet, amely természetesen meghatározta, hogy mit és hogyan mondtak, meséltek el. A pártok iratai révén betekintést nyerhettünk abba, hogyan gondolkodtak a vasutasságról, ami ugyan kívülről egységes tömbnek látszódott, ám valójában ugyanolyan fragmentált volt szolgálati ágak, rangok, beosztások, tisztségek és származás alapján, mint a magyar társadalom. A Magyar Államvasutak iratai a szolgálatvégzés körülményeivel ismertettek meg bennünket. Összességében elmondható, hogy mindamellett, hogy a hétköznapi élet általános gondjai – élelmezés, ruházkodás és lakás kérdése, a háború és az infláció miatti elszegényedés – ugyanúgy érintették a vasutasokat, veszélyes és felelősségteljes munkájukból kifolyólag jelentős pszichikai és fizikai teherrel járt a szolgálat, különösen az utazóközönséggel érintkező forgalmi és utazószemélyzet számára. A szolgálat ellátását nemcsak a romos épületek, a hiányos vagy teljesen szétrombolt infrastruktúra nehezítette meg, hanem a pártharcok következtében megjelenő kontraszelekció is demoralizálóan hatott a vasutasságra, hosszú távon pedig aláásta a vasutasság presztízsét.

MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., üzletigazgatói értekezlet, 1947. 08. 11. PIL SZKL, 48. f. 85. dosszié, miskolci területi titkárság pályafenntartási szakszervezeti főbizalmiak értekezlete, 1948. 02. 21. MNL OL, Z 1523. f. 69. cs., üzletigazgatói értekezlet, 1947. 08. 11. Gyöngyösi József üzletigazgató beszámolója a Szegedi Üzletvezetőség helyzetéről.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Források Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár (HIM HL) MN KGy = MN Különgyűjtemény MÁV Archívum (MÁV) AB f. = Budapesti Üzletvezetőség iratai BG f. = Budapesti Igazgatóság gyűjteményes iratai PG f. = Pécsi Igazgatóság gyűjteményes iratai GG f. = Gépészeti Szakszolgálat gyűjteményes iratai DNR = Digitális Nyilvántartó Rendszer (digitalizált iratok) Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár (MNL OL) M-KS 274. f. = Magyar Kommunista Párt iratai M-KS 283. f. = Szociáldemokrata Párt iratai

Hivatkozott irodalom Baráth 2003 Baráth Magdolna: Gerő Ernő, a „hídverő” miniszter. In: Katona András (főszerk.): Közlekedés a Kárpát-medencében. Újabb kutatási eredmények. Budapest: Közlekedési Múzeum, 2003, 181–188.

Botos 2006 Botos János: A korona, pengő és forint inflációja, 1900–2006. Budapest: Szaktudás, 2006.

Erdmann–Pető 1975 Erdmann Gyula – Pető Iván (összeáll. és bev.): Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949. Budapest: Kossuth, 1975.

Gadanecz 1997 Gadanecz Béla – Gadanecz Éva: A vasutasok szakszervezeti mozgalmának története. Budapest: Vasutasok Szakszervezete, 1997.

Politikatörténeti Intézet Levéltára, Szakszervezetek Központi Levéltára (PIL SZKL) 1. f. = Szakszervezeti Tanács iratai Halas 1991 48. f. = Vasutas Szakszervezet iratai Halas György: Vörös lámpák az utolsó kocsin. Budapest: Közdok, 1991.

Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RTKIA) Horváth–Hubai 2005 Független Kisgazda Párt iratai Horváth Zsolt – Hubai László (szerk.): Országgyűlés almanachja 1947–1949. Budapest: Magyar Országgyűlés, 2005.

Kis Újság, 1946. Nemzetgyűlési Napló, 1945. Népszava, 1946. Szabad Nép, 1946. Új Dunántúl, 1945.

K ádár 1945 Kádár János: A szakszervezetek és üzemi bizottságok az újjáépítés szolgálatában. 1945. június 12. Budapest: Szikra, 1945.

Koltai 2012 Koltai Gábor: Agitátorok a vonaton. Vasúti agitáció a Budapestre munkába járók között (1949–1953). In: Korall 50 (2012), 161–187.

Kónyáné–Gyarmati 2002 Kónyáné Kutrucz Katalin – Gyarmati György: Rajk László a miskolci pogromról, 1946. In: Magyar Napló 4 (2002), 41–44.

Lovas 1991 Lovas Gyula: Varga László. In: Vasúthistória Évkönyv. Budapest: Közdok, 1991, 25–42.

Lovas 1996 Újra gurulnak a vonatok. A visszaemlékezések alapján ös�szeáll. és kieg.: Lovas Gyula. Budapest: MÁV, 1996.

Marosán 1972 Marosán György: Az úton végig kell menni. Budapest: Magvető, 1972.

173

PÉTERFFY GERGELY

VASUTAS HÉTKÖZNAPOK A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN, 1945-1948

Mezei 2004

Ságvári 1962

Mezei István (s. a. r.): A MÁV Gépészeti szakszolgálatát vezették: Tölgyes Lajos és Varga Jenő. Budapest: MÁV Rt. Vezérigazgatóság, 2004.

Ságvári Ágnes: Az üzemi bizottságok megalakulása (1945). In: Századok 5–6 (1962), 795–822.

Moldova 1977

Sárközi 1960

Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott. Budapest: Magvető, 1977.

Sárközi Zoltán: Az üzemi bizottságok szerepe az ipari termelés megindításában a felszabadulás után. In: Levéltári Közlemények 31 (1960), 87–120.

Neuschl–Simon 1999

Szabó 1994

Neuschl Gyula – Simon József: Az illetményszabályzattól a bérmegállapodásig. Budapest: MÁV, 1999.

Szabó Lajos: Egy mozdonyvezető visszaemlékezései. In: Vasúthistória Évkönyv. Budapest: Közdok, 1994, 393–419.

Pálmány 1981

Szelecsényi 1947

Pálmány Béla (összeáll. és bev.): Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből (1945–1949). Budapest: Közdok, 1981.

Szelecsényi István (összeáll.): A Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezete Központi Vezetőségének jelentése 1945–1947. II. kongresszus 1947. H. n.: k. n., 1947.

Péterffy 2016

Székely 1980

Péterffy Gergely: A forgalomnak mennie kell! A Magyar Államvasutak újjáépítése 1945–1948. In: Keresztes Gábor (szerk.): Tavaszi Szél 2016. Tanulmánykötet, IV. Budapest: DOSz, 2016, 460–476.

Székely Vera: A Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezet szervezettörténete és felépítése 1945 és 1948 között. Budapest: SZEKI, 1980.

R ácz 1971

Szilágyi 1960

Rácz János: Az üzemi bizottságok a magyar demokratikus népi átalakulásban (1944–1948). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1971.

Szilágyi Gábor: Iratok a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű üzemi bizottságainak történetéhez 1945–1946-ban. In: Levéltári Közlemények 31 (1960), 285–310.

R ácz–Stassenreiter 1965

Urbán 1984

Rácz Béla – Stassenreiter Erzsébet: Az üzemi bizottságok „Kocsiforduló-idő” szócikk. In: Urbán Lajos (főszerk.): Vasúti harca a tőkés termelés és elosztás munkásellenőrzésének lexikon. Budapest: Műszaki, 1984 megvalósításáért és kiszélesítéséért (1944–1948). In: Párttörténeti Közlemények 1 (1965), 132–166. Varga 1993 Varga F. János: A miskolci népítélet. In: Gerő András (szerk.): R ákosi 1997 Skandalum. Magyar közéleti botrányok 1843–1991. Budapest: Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések. 1940–1956, I–II. Budapest: T-Twins, 1993, 194–215. Napvilág, 1997.

Romsics 2004 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest: Osiris, 2004.

Standeisky 2007 Standeisky Éva: Antiszemitizmusok. Budapest: Argumentum, 2007.

174

Veres 1951

Veres Péter: Pályamunkások. Budapest: Szépirodalmi, 1951.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Péterffy Gergely

Gergely Péterffy

Vasutas hétköznapok a II. világháború után, 1945–1948

Weekdays of Railroaders after World War II, 1945–1948

Ahogy John Lukacs amerikai magyar történész írta: 1945 a nulla év. Egyszerre lezárása egy korszaknak, és egy új periódus kezdete. Így volt ez Magyarországon is, a II. világháború után valóban egy teljesen új rendszer jelent meg, pontosabban rá lett kényszerítve Kelet-Közép-Európa országaira, a szovjet típusú totalitárius rendszer. A két korszak közötti két-három év sajátos elegyét hordozta ennek a váltásnak, a Horthy-korszakban működő régi pártok (FKGP és SZDP) mellett újak (MKP és NPP) szerveződtek és alkottak – külső nyomásra – koalíciós kormányt. Radikális változások történtek az ország politikai, gazdasági és társadalmi rendszerében, de nem mindenhol folytak le gyorsan és teljes körűen a változások, változtatások. Jó példa erre a Magyar Államvasutak, ahol ugyan a vezetés 1945 őszére lecserélődött, azonban továbbra is a „régi iskola” képviselői irányították az ország egyik legfontosabb gazdasági vállalatát. A koalíciós évek mindent átitató politikai harcai alól természetesen a vasút sem bújhatott ki. A vasúttársaság minden szintjén – hol látványosan, hol bújtatott módon – jelentkező pártharcok cseppet sem segítettek a vasutasok élet- és munkakörülményein, miközben az ország gazdasági vérkeringését jelentő vasúthálózat újjáépítésének nehéz feladata mellett a hiperinfláció jelentette nélkülözéssel, éhezéssel is szembe kellett nézniük. A tanulmány célja a koalíciós évek vasúti alkalmazottjainak munkaés életkörülményeinek bemutatása, illetve ezzel összefüggésben a politikai pártok megjelenésének jellemzése az azt megelőző évtizedekben apolitikussá tett vasutasságon belül.

As John Lukacs, American-Hungarian historian writes: 1945 is the year zero. It is the end of an era and the beginning of a new period, in the same time. This was the case in Hungary, as well; after World War II an entirely new system appeared, more precisely the Soviet totalitarian system was forced on the countries of East-Central Europe. The two-three years between the two periods brought a particular mixture of this change, beside the old parties of the Horthy era (Independent Smallholders, Agrarian Workers and Civic Party and Social Democratic Party), new ones were organized (Hungarian Communist Party and National Peasant Party) and they formed – for external pressure – a coalition government. Radical changes took place in the political, economical and social systems of the country, but they were not quick and complete everywhere. A good example for this is the Hungarian State Railways where the management had been replaced by the fall of 1945, but the “old school’s” representatives kept governing one of the most important companies of the country. Naturally, the railway could not avoid the political fights that were present everywhere either. The interparty struggles, present in every level of the railway company – sometimes visibly, other times hidden – not in the slightest helped the railroaders’ living and working conditions, while beside the hard task of rebuilding the railway system, which was the country’s economical circulatory system, they had to face hardships and starvation caused by hyperinflation. The aim of the essay is to present the living and working conditions of the employees of the railway company during the coalition years, and in connection with this characterization of the appearance of political parties among the railway workers who were made apolitical in the preceding decades.

175

176

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

177

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

Muskovics Andrea Anna, PhD néprajzkutató, muzeológus Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Budaörs a.muskovics@heimatmuseum.hu

178

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Bevezetés

hogy egy forráscsoport elemzésével próbáljon meg egy adott közösség bizonyos társadalmi, A kora újkori Magyarország históriájával foglalko- kulturális kérdéseire választ adni.8 zó történészek, egyháztörténészek, valamint a történeti demográfia és néprajz művelői számára kiemelkedően fontos forráscsoportot jelentenek Témaválasztás az egyházi anyakönyvek.1 Gyetvai Péter a népesség meglétének legfontosabb forrásainak tartja, A keresztelési anyakönyvek alapján három fő amelyek „elvileg tartalmaznak minden adatot kérdéskör vizsgálható: a születések és kereszaz egyes családokról és személyekről”.2 telések ideje, a keresztszülő-választás és a keAz anyakönyvek jóval megelőzik a községi szer- reszt-névadás. Mostani írásomban ezek közül vezet hivatalos adminisztrációjának beindulását, csak a legutóbbival foglalkozom, ugyanis ennek a települések 18. század eleji történetéhez általá- során is számos kérdés merült fel (több keresztban az első és egyetlen folyamatos és rendszeres név adásának szokása, ritka keresztnevek adáforrások.3 Elsősorban demográfiai adatokat tar- sa stb.). Az egyes kérdések megválaszolása az talmaznak, de a korai anyakönyvekben gyakran anyakönyvek adatainak összegyűjtése, illetve találhatunk olyan bejegyzéseket, amelyek a falu elemzése által történt. Emellett célom volt az is, történetéhez, az egyes családok krónikájához is hogy az országban végzett különböző vizsgálatok értékes tájékoztatást nyújtanak.4 eredményeivel összevessem az általam kapott Az a felismerés, hogy az anyakönyvekhez kell adatokat, valamint az, hogy korábban nem, vagy nyúlni, a dunántúli egykekutatással kapcsolatban csak kevésbé vizsgált kérdésekre is felhívjam a merült fel, de kutatásuk nagy lendületet csak figyelmet (például a névadás gyakorlata bábás az 1950-es évek közepétől vett, a helytörténe- keresztelés vagy ikrek születése esetén).9 ti mozgalom megindulásának köszönhetően.5 Vizsgált időszaknak ötven évet választottam, Az utóbbi évtizedekben pedig a családfakutatások mivel ez elegendő ahhoz, hogy a különböző kérfellendülése miatt még inkább kutatottá váltak. désekkel kapcsolatban általános következtetéseMindezek mellett egyre nagyobb számban látnak ket vonhassunk le, ugyanis a vizsgálat nem csak napvilágot olyan munkák is, amelyeknél a kutatók egy generációra terjed ki. Kutatási időszaknak már nem csak kiegészítő forrásként használják az 1826–1875 közötti öt évtizedet választottam. az anyakönyveket, hanem a teljes munka ezen for- Ennek oka, hogy az 1894. évi XXXIII. törvényráscsoportra támaszkodik, ennek adatait elemez- cikk értelmében 1895. október 1-jével bevezették ve próbálnak meg egy-egy kérdéskörre választ a polgári anyakönyvezést.10 1895 októbere után adni, esetleg egy település történetét megírni.6 tehát fennáll annak lehetősége, hogy többen nem A néprajzi és történeti kutatások során számos kerültek be az egyházi anyakönyvekbe. Ebből probléma merült fel, amelyek pontos megvála- adódóan, ha a 20. században csak ezeket vesszük szolása csak az anyakönyvek segítségével történ- számításba, lehetséges, hogy nem teljesen valós hetett meg. A keresztelési, házassági és halotti képet kapunk. Célom az volt, hogy a 20. századszokások vizsgálatánál elengedhetetlenné vált hoz legközelebb eső ötven évet elemezzem. A 19. használatuk, emellett egy adott közösség társa- század második felében egyre több szempont kedalmi viszonyainak vizsgálatánál is kikerülhetet- rült bejegyzésre, ebből adódóan erre az időszaklennek bizonyultak.7 Jelen tanulmány célja is az, ra vonatkozóan már több kérdést helyezhetünk 1 2 3 4 5

6 7 8

9 10

Bárth 1999: 97. Gyetvai 1990: 45. Szabó 1980: 64. Az egyházi anyakönyvezés történetéről lásd: Bárth 1999; Fügedi 2005; Gyetvai 1990. Kováts 1980: 5–7. Az anyakönyvekkel való foglalkozás a helytörténeti kutatásokban azért nyitott új távlatokat, mert addig a helytörténeti kutatás elsősorban a falu, a mezőváros népének módos, adózó rétegeit láttatta. Abban a pillanatban viszont, amikor egy anyakönyvi forrást elővesznek, megjelenik a lappangó társadalmi réteg, az anyakönyvi adatok alapján a falu egészét be lehet mutatni. Egy kor pedig csak akkor tekinthető többé-kevésbé kutatottnak, ha a nagy folyamatokon túl a hétköznapok megrajzolása is lehetségessé válik. Az anyakönyvek jelentős segítséget adnak ebben, hiszen napi feljegyzéseket tartalmaznak, ami minden más forrástól megkülönbözteti őket (Kováts 1980: 15; Szabó 1980: 66). Példaként lásd: Bánházi 2004; Zólyomi 1990. Példaként lásd: Jakab 2004. Tárnok Budapesttől húsz kilométerre, délnyugatra, a Benta-patak mindkét partján, az Érd, Sóskút, Pusztazámor és Martonvásár által határolt területen fekszik Pest megyében. A török hódoltságot követően a lakatlan települést római katolikus szlovákokkal telepítették be. Tárnok az 1930-as évekig zárt településnek tekinthető, amelyet területi, nemzetiségi és vallási endogámia jellemzett. Ehhez járult hozzá, hogy a lakosság nagy részének még az 1930-as években is a mezőgazdaság biztosította a megélhetést. Mindezekből az következik, hogy a vizsgált településen a 20. század második harmadáig rendkívül nagy szerepe volt a közösség által alkotott hagyományoknak. Mindezek az általam vizsgált kérdéseknél is nagy szerepet játszottak. Az összehasonlításhoz négy másik kutatást vettem alapul: Bielek–Jároli 2004; Hajdú 2003; Szilágyi 1995; Zólyomi 1990. „1. § A születések, házasságok és halálesetek közhitelü nyilvántartására és tanusitására kizárólag a jelen törvény értelmében arra hivatott közegek által vezetett állami anyakönyvek szolgálnak.” (Magyar Törvénytár 1894–1895, 1897: 195). 179

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

vizsgálat alá. 1895-öt viszont nem választhattam a kutatás végső dátumának. Bár részletesebben csak ötven évet tanulmányoztam, az egyes kérdéseknél fontos mind előre, mind pedig a korábbi néhány évre vonatkozóan kitekintést végezni. Ezáltal kaphatunk választ arra, hogy a vizsgált időszak alapján nyert eredmények mennyire általánosak, illetve milyen változások jellemezték ezt az ötven évet. Emellett ahhoz, hogy bizonyos kérdésekre megfelelő választ adhassunk, elengedhetetlen annak ismerete, hogy az egyes családokban hány gyermek született. Ahhoz, hogy ezt pontosan tudjuk, a vizsgált időszakon kívül plusz-mínusz húsz év adatait is rendezni kellett.11 Szakirodalmi áttekintés A keresztnevek vizsgálata, a névadás gyakorlata mind a néprajz-, mind pedig a történettudomány számára több érdekes kérdés megválaszolásához segíthet közelebb bennünket. Mindezek ellenére az eddig napvilágot látott munkák elsősorban nyelvészek tollából kerültek ki. Bielek Gábor és Jároli József Gyula névadási gyakorlatát bemutató könyvükben azt a megállapítást teszik, hogy Magyarországon szerény irodalma van a keresztnevek kutatásának, általában a névtani munkálatoknak. Véleményük szerint ennek oka a kutatás hosszú és aprólékos volta, valamint a források minősége. Az anyakönyvek általában számos kéz által vezetettek, sokszor az olvashatatlanságig elrongyolódtak.12 Az eddig megjelent munkák vagy egy adott településen vizsgálódtak az anyakönyvek tükrében,13 vagy egy bizonyos időintervallumot választottak ki, és egy nagyobb területre terjesztették ki a kutatást.14 Ez utóbbi esetben többször olyan időszakot is vizsgáltak, amikor anyakönyvek még nem léteztek, így egyéb források – például adóösszeírások – alapján próbálták meghatározni az előforduló nevek gyakoriságát.15 Az egy települést bemutató munkákból általános következtetéseket még nem vonhatunk le, ugyanakkor nélkülözhetetlenek a jövőbeli kutatásokhoz: ezek adják meg az összehasonlító vizsgálatok lehetőségét, később pedig ezek 11

12 13 14 15 16 17

18 19 20

180

alapján készülhetnek összegző monográfiák. Mind területileg, mind pedig a vizsgált időszak tekintetében az eddigi legteljesebb összefoglalást Hajdú Mihály készítette el. Általános és magyar névtan című munkájában az ország több megyéjében végzett kutatásai alapján próbál meg választ adni a névadással kapcsolatos problémákra, kérdésekre. Az anyakönyvek mellett elemzésre kerülnek 18. század előtti összeírások is, melyek segítségével a középkor és a kora újkor keresztneveinek gyakoriságáról igyekszik képet alkotni. Az írásos forrásokat megelőző idők névadására is megpróbál választ adni, így a honfoglalástól napjainkig vizsgálja a leggyakoribb keresztneveket.16 Emellett a világ többi részének névadására is kitér külön fejezetekben.17 Hajdú Mihály munkája mellett még három vizsgálatot érdemes megemlíteni, melyek egy adott település névkészletét elemezték, és amelyek az általam végzett kutatáshoz összehasonlítási alapul szolgáltak. A legrészletesebb munkának Bielek Gábor és Jároli József Gyula névadását bemutató könyve tekinthető.18 A szerzőpáros a 18–19. századot vizsgálja. A névörökléssel részletesen nem foglalkoznak, a több keresztnév adásának szokását viszont rendkívüli alapossággal elemzik. Jelentős a munkájuk abból a szempontból is, hogy az 1850-es évekig külön vizsgálják a magyar és német anyakönyveket. Ez a vizsgálat, valamint Szilágyi Miklós mezőberényi kutatása19 szolgál mintául arra, hogy a nemzetiség és a vallás egy adott közösségen belül hogyan befolyásolhatja a névadást. Ezen munkák közös jellemzője, hogy elsősorban a keresztnevek gyakoriságát vizsgálják, az anyakönyvek más bejegyzéseire nem térnek ki. Ezzel szemben Zólyomi József a berkenyei anyakönyvekben a névadási szokások mellett elemzi a családonkénti gyermekszámot és a születések számának havi bontását is.20 Egyházi anyakönyvezés Tárnokon A tárnoki Rózsafüzér Királynéja plébániát 1724 körül alapították, a következő évben pedig az anyakönyvezés is megkezdődött. 1725-től azonban csak a házassági és a halotti anyakönyvek

Természetesen a nők termékenységi ciklusa meghaladhatta a húsz évet, így néhány esetben szükség volt az 1806 előtti, illetve 1895 utáni néhány év áttekintésére is. Bielek–Jároli 2004: 7. Példaként lásd: Bielek–Jároli 2004; Szilágyi 1995; Zólyomi 1990. Példaként lásd: Csalog–Mándoki 1970. Példaként lásd: Büky 1970. Hajdú 2003. Szintén a honfoglalás korától napjainkig végzett vizsgálatokat Kálmán Béla, aki A nevek világa című munkájában foglalta össze kutatási eredményeit (Kálmán 1973 [1967]). Bielek–Jároli 2004. Szilágyi 1995. Zólyomi 1990.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

maradtak fenn, keresztelésiekkel 1744-től rendelkezik a plébánia.21 A vizsgált település abban a szerencsés helyzetben van, hogy a háborút ezek a források teljesen sértetlenül élték túl, az anyakönyvek tehát napjainkig hiánytalanul megvannak. Az anyakönyvek rendkívül sok kérdésre adnak bővebb vagy kizárólagos választ, ugyanakkor a kutatás során több tényezőt is figyelembe kell venni.22 Az évszázadok során a község plébánosai eltérő hangsúlyt fektettek az anyakönyvek vezetésére. Ebből adódóan nemcsak a bejegyzett szempontokban, hanem a helyesírásban is számos eltérést tapasztalhatunk. Ahhoz, hogy pontos vizsgálatokat végezhessünk, fontos, hogy a családfők nevénél egységes helyesírást alkalmazzunk. Csak így lehet később megállapítani, hogy egy családban hány gyermek született, illetve a különböző anyakönyvek vizsgálatánál így lehet ugyanazon személyeket azonosítani. További kérdésként merülhet fel, hogy vajon mindenki bekerült-e az anyakönyvekbe, tehát abban az esetben, ha csak a katolikus anyakönyveket vizsgáljuk, akkor mennyire kaphatunk valós képet, a teljes településre vonatkozó adatokat nyerhetünk-e. Tárnok kezdetektől fogva római katolikus volt, így csak egy felekezet anyakönyveit kell vizsgálnunk. Emellett megállapítható az is, hogy szinte a teljes lakosság szlovák nemzetiségű volt.23 Mindebből az következik, hogy a római katolikus anyakönyvekből nyert eredmények nemcsak a település egy bizonyos közösségének társadalmi viszonyaira, hagyományaira adnak választ, hanem a teljes lakosságra vonatkozóan. Mindezek után felmerül a kérdés, vajon mindenkit megkereszteltek-e? Abból adódóan, hogy a régi hiedelmek szerint a pogány, tehát meg nem keresztelt gyermek fokozottan ki volt téve a gonosz szellemek ártásainak, valószínűsíthető, hogy minden újszülöttet megkereszteltek. A keresztség fontosságát bizonyítja, hogy a keresztelést a születéskor vagy annak másnapján megtartották. A 19. század második felétől pedig megfigyelhető, hogy a halva született gyermekek is bejegyzésre kerültek. Ez szintén azt támasztja alá, hogy a településen született összes újszülött bekerült az anyakönyvekbe, kivéve az izraelita családok gyermekeit. 21

24 25 26

A névadás gyakorlata Tárnokon A személynevek vizsgálata bepillantást enged egyes korok és népek névadási szokásaiba. A korábbi századokban a névmágia és névtabu is nagy szerepet játszott ebben. A gonosz szellemektől és démonoktól való félelem adatta az olyan középkori neveket, mint például a Beteg, Csúnya. Így akarták az ártó démonokat az újszülöttől távol tartani. Emellett gyakran adtak kívánságneveket, hogy a gyermek fényes jövővel, előnyös tulajdonságokkal rendelkezzék (Bátor, Bódog). A középkort követően a névadásnak ez a mágikus háttere fokozatosan csökkenni kezdett, de a nevek elterjedésében és életében a későbbi századok során is igen nagy szerepe volt a névdivatnak. A török, majd szláv nevek jelentősebb számú előfordulása a honfoglalás korára, valamint az azt követő néhány évtizedre tehető. A 18. század végén, a 19. század elején a népszerű irodalmi művek terjesztettek el egy-egy nevet. A reformkorban, a nemzeti romantika időszakában országszerte a régi magyar nevek szerepe növekedett meg. Az újabb nevek terjedése rendszerint felülről indult, az alsóbb társadalmi rétegekhez gyakran több éves, évtizedes késéssel jutottak el. A névdivatnak köszönhetően az egyes társadalmakban mindig megjelentek újabb és újabb nevek, amelyek színesítették a névanyagot. Ezek mellett léteztek azok a keresztnevek, amelyek évtizedeken, esetleg évszázadokon át kiemelkedtek, azaz az adott közösségben a leginkább elfogadottak voltak.24 A keresztnévdivatok és névadási szokások elemzésével olyan törvényszerűségek feltárásáig juthatunk el, amelyek a népi kultúra vizsgálatának más területein is hatnak, csak éppen elemzésük és bemutatásuk sokkal nehezebb és kevésbé egzakt.25 A keresztnévanyag összetétele szoros kapcsolatban volt a nevet adó családon keresztül a közösség felekezeti, etnikai hovatartozásával, anyanyelvével, tágabb értelemben társadalom- és művelődéstörténetével, szakrális néprajzi jellemzőivel.26 A névválasztást meghatározó közösségi szabályok és a névdivat változásai lehetővé teszik a kultúra hagyományozódási mechanizmusára vo-

További kutatásokat igényel az a kérdés, hogy vajon elveszett-e az első keresztelési anyakönyv, vagy pedig később kezdték meg annak vezetését. Az évszázadok során az azonos típusú anyakönyvek vezetése nem egységes szempontok szerint történt, az egymást váltó papok gyakran más adatok bejegyzését tartották szükségesnek. Mindezek következtében egy adott korszakban más-más kérdések vizsgálhatók. A keresztnevet, a keresztszülőket viszont mindig beírták, az általam vizsgált időszakban pedig a szülők foglalkozását, társadalmi státuszát is. Mindezek miatt valamennyi kérdéskör vizsgálható volt a kiválasztott ötven évben. Az eltérő anyakönyvezést az tette lehetővé, hogy az 1820-as évekig az anyakönyvezés az egész országban üres könyvekbe történt, azaz a plébánosok folyószöveg formájában vagy saját maguk által készített táblázatokba írták be az adatokat. Ez a forma a keresztelési anyakönyveknél Tárnokon egészen 1865-ig fennmaradt. Az 1866-tal induló kötet viszont már előre nyomtatott táblázatokat tartalmaz. A településen egy kisebb létszámú izraelita közösség élt még, ők a névadást tekintve is más hagyományokkal rendelkeztek. A települést jellemző névadási szokásokat viszont ez nem befolyásolja, mert számuk általában az ötven főt sem érte el. Kálmán 1973 [1967]: 14–15. Csalog–Mándoki 1970: 152. Bielek–Jároli 2004: 7. 181

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

natkozó általános törvényszerűségek megfogalmazását. A keresztnév elsősorban nem viselőjét, hanem a nevet adók ízlését jellemezte, tehát a közösségre volt jellemző, melybe a név viselője beleszületett. A közösség ellenőrzése alatt álló, az ellenőrzést elfogadó család nem adhatott, így az egyén nem viselhetett a szokásokkal ellenkező, különleges nevet. A név a hagyomány megszabta rend szerint öröklődött, idegensége, szokatlansága a különcség, a kívülállás bélyegét jelentette. Minél erősebb volt a hagyomány ereje, annál szűkebb körre zsugorodott az elfogadható nevek száma. A névválasztás tehát nem is választás volt a szó igazi értelmében, hanem a hagyomány feltétel nélküli elfogadása.27 Mára mindez megváltozott, egyre többen vannak, akik valamilyen különleges nevet adnak gyermeküknek. Ha megnézzük a mai névadás gyakorlatát, akkor a legtöbb településen ebben már semmilyen szokásrendszert nem tudunk felfedezni. A neveknek széles választéka alakult ki, a tömegkommunikáció fejlődésének köszönhetően a legújabb divatok rövid idő alatt meghódítják az alsóbb társadalmi osztályokat is, a nevek világában évről évre folyamatos újítást tapasztalhatunk. A 20. század közepéig azonban, mint az élet minden egyéb területét, a hagyományos paraszti társadalmakban ezt is a helyi hagyomány befolyásolta. Egyrészt adott volt a neveknek egy csoportja, amelyből választani lehetett; emellett a helyi jogszokás valamilyen szinten meghatározta azt is, hogy a családban melyik gyermek kinek a nevét örökölte.

kedés tapasztalható, illetve, hogy a fiúgyermekek száma mindig magasabb volt (1. táblázat). 1826–1875 között 4207 gyermek született Tárnokon, ebből 39-en holtan, így ők nem részesültek a keresztség szentségében. Halva született gyermek bejegyzésekkel 1845-től találkozunk. Természetesen korábban is történtek ilyen esetek, de feltehetően nem tartották fontosnak ezek beírását. A születések száma tehát néhány fővel magasabb lehetett, az adatokban azonban ez nem jelent változást, mivel ezek a gyermekek nem voltak megkeresztelve. Ebből adódóan jelen dolgozatban a vizsgált személyek száma 4168 fő.

Az előforduló keresztnevek gyakorisága28 Az első dolog, amit meg kell vizsgálni, hogy az ötven év alatt az egyes keresztnevek milyen gyakorisággal fordultak elő. Volt-e a neveknek egy zárt rendszere, amelyből választani lehetett, vagy a keresztnevek széles körével találkozhatunk? Ha az előbbi eset áll fenn, akkor melyek voltak a kiemelkedően fontosak, és ezek mennyire felelnek meg az országos vizsgálatoknak? Találhatunk-e arra valamilyen magyarázatot, hogy mely családok választottak ritkán előforduló nevet? Az ötven év alatt a nevek széles körével találkozhatunk (2–3. táblázat). Érdemes azonban megfigyelni, hogy míg a fiúknál 52 keresztnévvel van dolgunk, addig a lányoknál ez a szám mindössze 33. Ennek egyik oka, hogy a fiúneveknél 29 esetben az adott név maximum ötször szerepel a vizsgált időszakban, míg a lányoknál az ilyen esetek száma 16. Emellett a megkeresztelt fiúgyermekek száma 124-gyel magasabb volt 1826–1875 között, A születések számának alakulása a vizsgált tehát, ha nem is jelentős mértékben, de nagyobb időszakban valószínűséggel fordulhatott elő, hogy egy adA születések számával kapcsolatban két meg- dig nem használatos nevet adtak a gyermeknek. jegyzést tehetünk. Egyrészt azt, hogy a vizsgált Ez a tendencia országszerte megfigyelhető volt. időszak öt tízéves periódusában fokozatos növe- A korábbi századokban a fiúneveknek gazdagabb 1. táblázat: A születések és keresztelések száma (1826–1875) 1826–1835

1836–1845

1846–1855

1856–1865

1866–1875

összesen

666

708

846

961

1026

4207

halva született gyermekek száma

megkeresztelt fiúgyermekek száma

348

365

423

496

514

2146

megkeresztelt lánygyermekek száma

318

343

419

455

487

2022

születések száma

27 28

182

Csalog–Mándoki 1970: 149–150; Szilágyi 1995: 142. A több keresztnévvel rendelkező gyermekeket külön alfejezetben vizsgálom.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

2. táblázat: A fiúnevek előfordulása (1826–1875) 1826–1835

1836–1845

1846–1855

Adalbert Ádám

1856–1865

1866–1875

1 15

Ágoston

Albert

59 1

Alajos

összesen

11 1

András

193

Antal

Benjámin

Béla

Edvárd

Éliás

Emil

Fábián

Flórián

Ferenc

Fülöp

5 1

Gábor

Géza 20

Győző Gyula Ignác

Illés Imre

Iván

István

Jakab

János

József

Károly

Gergely

György

268

308

312

183

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

Lajos

Leopold

Lipót

László

Lőrinc

Ludvig

Lukács

Márton

119

Mátyás

Mihály

265

Pál

106

Péter

Rudolf Sándor

Sebestyén Tamás

Teodor

54 1

Tóbiás

Viktor

Vilmos

Vince

1836–1845

1846–1855

1856–1865

1866–1875

összesen

264

3. táblázat: A lánynevek előfordulása (1826–1875) 1826–1835 Ágnes Alojzia Anna

Apollónia Barbara

Borbála

Eleonóra

Emília Erzsébet*

2 21

157

* Az Erzsébet-Örzsébet, Júlia-Julianna, Róza-Rozália, Teréz-Terézia neveket összevonva vizsgálom, ugyanis ezek bejegyzése az anyakönyvekben nem következetesen történt. Több esetben is előfordul, hogy ugyanaz a személy például egyszer Róza, egyszer Rozália néven szerepel.

184

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Éva

Franciska Gizella

Hermina

Ilona

172

2 1

Irén

Izabella

Jozefa

Julianna

Karolina Katalin Klára

309

Lídia Magdolna

1 1

Margit

55 1

Mária

103

106

464

Rozália

214

Teréz

124

Verona

Veronika

Viktória

Vilhelmina

Zsófia Zsuzsanna

1 1

rendszere alakult ki. Hajdú Mihály szerint ennek oka, hogy a Bibliában és a martirológiumokban sokkal több férfi szerepel névvel nevezve, mint nő, ebből adódóan nagyobb volt a válogatási lehetőség a férfinevek között.29 A 2–3. táblázatok alapján megállapítható, hogy mind a két nemnél volt a neveknek egy szűk csoportja, amelyek a leginkább jellemezték a közösség névadását. Emellett azonban viszonylag nagy számban fordult elő, hogy olyan nevet adtak, amely csak elvétve fordult elő a vizsgált településen. Érdemes megfigyelnünk, hogy a vizsgált évtizedekben hogyan változott az előforduló nevek száma. A két nem között a 19. század közepéig nem volt jelentős eltérés (4. táblázat). A fiúnevek min29

dig is nagyobb számban fordultak elő, de ez a születések magasabb számával magyarázható (5. táblázat). 1846-ig az előforduló nevek számának alakulása mind a lányoknál, mind pedig a fiúknál összefüggésben volt a születések számával. Abban az esetben, ha két vizsgált periódus között csökkent a születések száma, akkor a nevek száma is, míg ha növekedett a megkereszteltek száma, akkor az adott neveké is. Ez a tétel csak két esetben nem állja meg a helyét. 1826–1835 között a fiúknál változatlan a nevek száma a születések csökkenése ellenére, negyven évvel később pedig a lányoknál egy ezzel ellentétes folyamat zajlott le. A születések száma megnőtt, ezzel szemben az előforduló neveké csökkent.30 Mindezek azonban nem nagymértékben kiugró adatok.

Hajdú 2003: 370. 1886 és 1895 között a lányoknál csökkent a születések száma, és eggyel nőtt az előforduló neveké. Ekkor azonban már a névkészlet kiegyenlítődése figyelhető meg, ráadásul a csökkenés mértéke is minimális. 185

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

A nevek szűk rendszere elsősorban azzal magyarázható, hogy a 19. század első felében egy zárt falusi társadalomban még nemigen volt elfogadott az újítás, az emberek nem akartak a helyi szokásokkal ellentétesen cselekedni. Ebből adódóan az 1830-as évek elejéig az előforduló nevek száma a vizsgált tízéves periódusokban csak minimális mértékben változott. Jelentősebb átalakulás az 1840-es évek második felétől figyelhető meg, amikor a ritka fiúnevek számában nagyobb ugrás következett be. Annak ellenére viszont, hogy a lányoknál is megnövekedett a születések száma, az egy-két alkalommal előforduló nevek nem követték ezt a változást. Számuk nőtt, de kisebb mértékben, mint a fiúknál. Az 1870es évek második felétől viszont mind a két nem esetében megnőtt a nevek száma. Ezen adatok alapján megállapítható, hogy a fiúk esetében már az 1840-es évek második felétől egyre többen adtak nem megszokott nevet gyermeküknek, a lányoknál viszont ez a változás csak három évtizedes késéssel következett be. A névadás gyakorlata ritkán előforduló keresztnevek esetén Az 19. század első harmadában az egy-két alkalommal előforduló keresztnevek száma alacsony. Ez annak bizonyítéka, hogy a névadás szigorú hagyományokhoz kötődött, az adott társadalom által elfogadott normáktól kevesen tértek el. 1816 és 1825 között mindössze hét gyermek – a megkeresztelteknek alig 1%-a – kapott olyan nevet, amely egyszer vagy kétszer fordult elő a vizsgált időszakban. Ez három esetben névörökléssel magyarázható, egy Ágnes nevű gyermeknek pedig a születés- és névnapja egy napra esett. A tíz év során tehát hárman voltak, akik szabad választás útján kapták nevüket, és azt nem a közösség által elfogadott nevek közül választották. Közöttük is viszont csak egy olyan gyermek volt (Kapunits László), akinek helyi származású volt az édesapja és az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozott. Az általam vizsgált időszak első tízéves periódusában négy-négy fiú és lány kapott „egyedi” keresztnevet, de három esetben névöröklésről van szó. Ekkor viszont már négy olyan gyermekkel 31

186

találkozunk, akiknek családja helyi származású volt, és édesapjuk nem az adott társadalom vezető rétegéhez tartozott. Összességében megállapítható, hogy az 1830-as évek elejéig az egy-két alkalommal előforduló nevek száma rendkívül alacsony volt, az esetek többségében pedig az ilyen jellegű névadásokkal kapcsolatban magyarázattal is szolgálhatunk. Ezt követően azonban változás következett be. 1836–1845 között 14 esettel (10 fiú, 4 lány) találkozunk (12 név, ebből 4 női). Az egy névre keresztelt gyermekeknek ez még mindig csak 2%-a, de 8 esetben (6 fiú, 2 lány) semmilyen magyarázattal nem szolgálhatunk a névválasztásra vonatkozóan, ráadásul ötnél régi tárnoki családról van szó. Emellett mind a nyolc gyermek édesapja az alsóbb társadalmi rétegekből került ki: jobbágyok, zsellérek vagy kézművesek voltak. Az 1830-as évek közepétől tehát az egy-két alkalommal előforduló nevek száma még nem nőtt jelentősen, de egyre több esetben már nem névöröklésről van szó, és egyre nagyobb számban már régi tárnoki családoknál is megfigyelhető ez a hagyománytól való eltérés. A következő évtizedekben pedig már a nevek számában is jelentősebb változás következett be, de ez a két nem esetében különböző mértéket mutat. Az 1840-es évek második felétől az egy-két alkalommal előforduló fiúnevek száma jelentősen megugrott, míg a lányok esetében ezt nem tapasztalhatjuk, pedig a születések száma mind a két nemnél arányosan növekedett. Míg 1826–1835 között a fiúknak 2,75, a lányoknak pedig 1,8%-a kapott egy vagy két alkalommal előforduló keresztnevet, addig az utolsó vizsgált periódusban (1866–1875) ez az arány már 4,4 és 2,2%. Ráadásul a 32 esetből 17-nél nem találunk magyarázatot, szabályt a névadásra, tizenkétszer pedig régi tárnoki családról volt szó. Mindebből az következik, hogy a 19. század második felétől a fiúknál a névadás gyakorlata valamivel már szabadabban történt, azaz egyre többen adtak a közösség hagyományaitól eltérő nevet gyermeküknek. Ez azonban nem változtatott azon, hogy a későbbi évtizedekben is megmaradtak a korábban uralkodó nevek, és ezek továbbra is kiemelt szerepet játszottak. Ráadásul ez a növekedés csak

Mindez elsőre azért tűnhet érdekesnek, mert a 19. század derekán a névadásban gyökeres változások zajlottak le. Kálmán Béla kutatásai során arra az eredményre jutott, hogy a 19–20. század fordulójától a nevek számának rohamos gazdagodása, arányosabb eloszlása figyelhető meg (Kálmán 1973 [1967]: 48). Ha figyelembe vesszük, hogy ő ezen megállapításait fővárosi anyakönyvek vizsgálata útján tette, nem meglepő a most kapott eredmény. Az 1870-es évek második felétől Tárnokon is kiegyenlítődés figyelhető meg a nevek megterheltségében. A leggyakrabban használt nevek aránya csökkent egy kicsit, de ennek következtében nem újabb nevek jelentek meg nagyobb számban, hanem a közepes terheltségű nevek számában tapasztalható növekedés. A nevek számát tekintve jelentősebb változások csak a 20. század második harmadától történtek. A lakosság számának növekedésével, a polgárosodás előrehaladtával egyre inkább terjedtek az újabb divatok, melynek következtében a régi szokásrend elvesztette hagyományos szerepét, az egyén és közösség közötti kapcsolat fokozatosan meglazult.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

4. táblázat: Az előforduló keresztnevek száma a 19. században, az egy keresztnévvel rendelkező gyermekeknél 1806– 1815

1816– 1825

1826– 1835

1836– 1845

1846– 1855

1856– 1865

1866– 1875

1876– 1885

1886– 1895

fiúnevek száma

lánynevek száma

egy rövid ideig tartott, ugyanis az 1870-es évek második felétől ismét csökkeni kezdett azoknak a száma, akik a hagyományoktól eltérően kaptak keresztnevet.31 1886 és 1895 között az ilyen névvel rendelkezők aránya már ismét alig haladta meg a 2%-ot, a két nem közötti különbség viszont továbbra is megmaradt. Az egyedi keresztnévvel rendelkezők arányának csökkenésének oka, hogy 1875 után a nevek megterheltsége egyre inkább kiegyenlítettebbé vált, a közepes megterheltséggel rendelkező nevek száma emelkedett. A ritka keresztnevek esetén még egy dologra érdemes kitérni. Két családot is találni, akik többször adtak ritka keresztnevet. Czabajszky Mihálynak és Halász Máriának három gyermeke is ilyen nevet kapott (Illés, Lipót, Lipót). Rajtuk kívül még egy lányuk (Magdolna) és egy fiuk (János) volt. Schober Pál mészárosnak két feleségétől két gyermekét találhatjuk meg a vizsgált időszakban (Géza és Gizella). Neki rajtuk kívül még öt gyermeke született (Géza, Gusztáv Dezső, Mária Barbara, Pál, Ilona). Voltak tehát családok, akik előszeretettel éltek a ritka névadással, valami oknál fogva különbözni akartak a közösségtől.

Érdemes megnézni azt is, hogy a gyermekek hány százaléka kapta a négy leggyakoribb (József, János, István, Mihály) nevet. Jelen kutatás alapján megállapítható, hogy a négy név terheltsége a vizsgált periódusokban minden esetben 50% felett van, a vizsgált ötven évben pedig az átlagérték 55%.33 Bielek Gábor és Jároli József vizsgálata szintén hasonló képet ad. Az egyes évtizedekben a megkeresztelt fiúgyermek 50–55%-a kapta e négy név valamelyikét, az átlagérték pedig 52,4%. Mindez jól mutatja, hogy még az 1870es években, egy városban is mennyire erős volt a hagyományokhoz való ragaszkodás, az adott közösséghez való tartozás tudata. Ezzel szemben Hajdú Mihálynál 40% körüli adatokat találni. Ennek magyarázata, hogy ez esetben országos eredményről van szó. A vizsgálatban több megye szerepelt, így több vallás és nemzetiség is. Ebből adódik, hogy itt kevésbé uralkodó e négy név, az egyes területekre jellemző divatnevek csökkentik ezek megterheltségét. Ezen vizsgálatokból több következtetés is levonható. Egyrészt megállapítható, hogy a József, János, István és Mihály nevek országszerte a legkedveltebbek voltak, jelentőségüket a 19. század A leggyakrabban előforduló során végig megőrizték. Emellett elmondható, keresztnevek vizsgálata hogy a névadás gyakorlatát a vallás és a nemzetiség is befolyásolta bizonyos mértékben.34 A fiúnevek vizsgálata Tárnok mind vallási, mind pedig nemzetiségi A fiúneveket tekintve kiemelkedő jelentősége volt szempontból endogám volt. Ebből adódik, hogy az István, János, József, Mihály keresztneveknek a vizsgált település rendkívül zárt közösség volt (6. táblázat). A megkereszteltek 54,4%-a ezek még a 19. század végén is. Ez az elsődleges oka egyikét kapta. Az általam kapott eredményeket annak, hogy a névadás még ekkor is rendkívül érdemes összevetni Hajdú Mihály országos össze- konzervatívnak tekinthető, ráadásul az azonos sítésével, a Bielek–Jároli, valamint a Zólyomi-féle vallás és nemzetiség miatt a nevekben is végig adatokkal.32 A legutóbbitól eltekintve mindegyik megmaradtak az uralkodó nevek. Jól mutatja vizsgálat azt mutatja, hogy az 1820-as évektől az mindezt, hogy a fiúgyermekek több mint fele 1870-es évekig az első öt helyen mindig jelen volt az előbb említett négy név.

32 33

Hajdú 2003: 556, 559, 562, 565; Bielek–Jároli 2004: 92–93; Zólyomi 1990: 87. Kálmán Béla megállapította, hogy a 17. századra elszürkült a névadás. A 16. században az első hét nevet a megvizsgált személyeknek még csak 39,73%-a kapta. A következő száz évben ez 56,99%-ra emelkedett, az 1700-as években pedig már a megkeresztelteknek 71,74%-a kapta az akkori hét leggyakoribb nevet (Kálmán 1973 [1967]: 46). Példaként lásd: Bielek–Jároli 2004: 95–97; Szilágyi 1995: 147.

187

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

5. táblázat: Az egy keresztnévvel rendelkező gyermekek száma a 19. században 1806– 1815

1816– 1825

1826– 1835

1836– 1845

1846– 1855

1856– 1865

1866– 1875

1876– 1885

1886– 1895

egy keresztnévvel rendelkező fiúgyermekek száma

392

372

348

363

416

485

507

546

530

egy keresztnévvel rendelkező lánygyermekek száma

328

343

315

341

415

449

479

522

514

6. táblázat: A négy leggyakoribb férfi keresztnév (1826–1875)

József

1826–1835

1836–1845

1846–1855

1856–1865

1866–1875

összesen

312

János

308

István

268

Mihály

265

négy keresztnéven osztozott. Az 1800-as években országszerte ez volt az általános, az egy nemzetiséghez és valláshoz tartozók között a keresztneveknek zárt rendszere alakult ki. A leginkább kedvelt nevek mellett – amelyek az ország nagy részén megegyeztek – azonban minden közösségnek megvoltak a saját, divatos nevei. Ezt jól mutatja, ha megnézzük az egyes vizsgálatokban, hogy mely nevek követik a négy leggyakoribbat. Itt már lényegesebb eltéréseket tapasztalhatunk. Tárnokon az István, József, János, Mihály neveket általában az András követte, kivéve az első két vizsgált évtizedet (2. táblázat). 1826–1835 között kiemelkedő szerepe volt a Márton névnek, ami a következő évtizedben is tartotta még az ötödik helyét. Ezt követően száma stagnált, majd az 1860-as évek második felétől jelentősen lecsökkent. Ha részletesebben megfigyeljük előfordulását az egyes évtizedekben, akkor ennek okára is rátalálunk. Szent Márton napja november 11-ére esik. Ezt megelőzően gyakorinak tekinthető név szeptember 29-én van, Mihály napja, Márton-napot követően pedig december 26-án, István napja. Érdemes megfigyelni, hogy hány gyermek kaphatta azért a Márton nevet, mert születéséhez ez esett viszonylag közel. A novem35 36

188

ber 11-ét megelőző és követő egy-egy hónapot vettem időkeretnek minden vizsgált periódusban. Ez alapján az alábbi adatokat kapjuk: 1825 és 1835 között az október 11. és december 11. között született fiúk közül 24-en kapták a keresztségben a Márton nevet. Közülük mindössze csak öt gyermeknél magyarázható ez örökléssel. A következő egy évtizedben ez a szám már csak kilenc, illetve kettő. Az 1835-öt követő jelentősebb csökkenés oka, hogy jóval kevesebb gyermek kapta a legközelebb eső jelentősebb névnap miatt a Márton nevet. Ez a csökkenés a későbbi évtizedekben is folytatódik, ugyanis 1866–1875 között már csak nyolcan kapták a Márton nevet a vizsgált két hónapban, és közülük hárman öröklés útján. A Márton névnek a 19. század első felében való elterjedtsége azért is érdekes, mert inkább a német nemzetiségűek körében fordult elő nagyobb arányban. Mezőberényben az evangélikus német fiúgyermekek közel 19%-a ezt a nevet kapta az 1870-es években, ezzel a leggyakoribb volt.35 Gyulán a németeknél szintén nagyon kedvelt volt, a vizsgált évtizedekben a 4–6. helyen állt. Ezzel szemben a gyulai Magyarvárosban – az 1820-as évektől eltekintve – a 15-be sem fért bele.36

Szilágyi 1995: 144. Bielek–Jároli 2004: 94–96. (A magyar és német anyakönyvek 1857-ig különíthetőek el.)

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A Márton név Tárnokon a 19. század folyamán, de főleg a 30-as évek közepéig rendkívül divatos névnek számított.37 Ilyen volt az András név is, amelynek aránya nagyobb volt, mint a többi vizsgálatban. Mindez jól bizonyítja azt a tényt, hogy minden közösségnek megvoltak a jellegzetes nevei, amelyek megkülönböztették a szomszédos településektől. Gyakran ezen nevek elterjedtségére nem is tudunk magyarázattal szolgálni. Egy-egy név néhány éves vagy évtizedes elterjedtségének hátterében állhatott az, hogy a helyi földesúr vagy plébános tiszteletére több gyermek az ő keresztnevüket kapta. A vizsgált településen ez nem szolgál magyarázatul.38 Ez a jelenség nemcsak a vizsgált ötven évben volt jellemző, hanem az azt megelőző évtizedekben is. 1806–1815 között kiemelkedően magas megterheltséget mutatott a György, az azt követő tíz évben pedig az Antal név. A fiúnevek közül még a Pált kell kiemelni, amely a vizsgált ötven évet tekintve a hetedik legkedveltebb név volt. A tízéves periódusok vizsgálata azt mutatja, hogy ez szintén elterjedtebb volt az országosan megfigyelteknél. Hajdú Mihálynál és Gyula város esetében is azt tapasztaljuk, hogy 3% körüli a név terheltsége.39 Ezzel szemben Tárnokon 4,5–5,5% körül van ez az arány. A mezőberényi evangélikus szlovákoknál a második leggyakoribb név volt.40 Fennáll a lehetősége annak, hogy a szlovák nemzetiségűek körében volt gyakoribb a név, ezt azonban egyértelműen nem jelenthetjük ki, hiszen Szilágyi Miklós csak egy évtized adatait elemezte. Összegezve elmondható, hogy Tárnokon ugyanazok a fiúnevek voltak a legelterjedtebbek, mint amit az országos adatok is mutatnak. A négy leggyakoribb név megterheltsége a 19. század során végig rendkívül magas volt.41 Mindez azt bizonyítja, hogy a vizsgált közösségen belül nagy szerepe volt a névöröklésnek, a helyi szokásoknak. Az országban is legismertebb nevek mellett azonban 37

39 40 41

kialakultak az adott közösségre jellemző divatnevek is. Ilyen volt a Márton, az András és a Pál. Ezek terheltsége meghaladja más vizsgálatok erre vonatkozó adatait. Magyarázatot nem tudunk adni arra, hogy ezek miért voltak népszerűek, többnyire spontán elterjedési folyamatról lehet szó. A legkedveltebb női nevek A női neveknél szintén találhatunk néhány rendkívül nagy súllyal bírót (7. táblázat). A négy leggyakoribb név megterheltsége az ötven év során 62,58%, tehát kicsivel még a fiúknál megfigyelteknél is magasabb. Ez, valamint az a megállapítás, hogy az előforduló keresztnevek száma is alacsonyabb, azt mutatja, hogy a nőknél konzervatívabb névadás figyelhető meg.42 Ha megnézzük, hogy a hét legkedveltebb névre a lányok hány százalékát keresztelték, akkor ez szintén ezt a megállapítást támasztja alá. A lánygyermekek 85,24%-a a Mária, Katalin, Anna, Rozália, Erzsébet, Éva vagy Teréz nevet kapta. A fiúgyermekeknél ezen vizsgálat „csak” 74,14%-os eredményt hoz. Ebből következik, hogy a lányoknál a legkedveltebb és a néhány alkalommal előforduló neveken kívül mindössze csak három név volt (Ilona, Julianna, Magdolna), amelyek megterheltsége közepesnek tekinthető (2,8–4%). A fiúknál ezzel szemben ezen nevek száma hat, megterheltségük 1,9–3,8% között volt. Az eddigi vizsgálatokkal összevetve az adatokat azt tapasztaljuk, hogy ezek több szempontból is megegyeznek. 1800–1895 között Gyulán a leggyakoribb nevek szintén a Mária, Erzsébet, Anna, Katalin, Rozália, Terézia voltak. Ha a tízéves periódusokat megnézzük, akkor azonban kisebb eltéréseket figyelhetünk meg. Gyulán mindig a Mária, Anna és Erzsébet nevek szerepeltek a képzeletbeli dobogón. Ugyanakkor érdemes külön megvizsgálni a két nemzetiség adatait. E három név elsősorban a magyaroknál volt jellemző, a németeknél a Máriával szemben a Teréz nevet részesítették előnyben.43 E két

Az 1826–1835 közötti időszak nem kivételnek tekinthető, az ezt megelőző két évtizedben is hasonló eredményeket kaptam: az István, János, József és Mihály mellett a Márton volt a legkedveltebb név. 1816 és 1825 között 31-en kapták ezt a nevet, míg Andrásnak csak 11 fiút kereszteltek. Az ezt megelőző évtizedben még jelentősebb volt ez a különbség. Negyvenen kapták a Márton és tizenhárman az András nevet. Hajdú Mihály a nevek elterjedésének okaira az alábbiakat nevezi meg: történeti személy, egyházi vagy politikai intézkedés, templom védőszentje, község népszerű embereinek neve (Hajdú 2003: 528). Bielek–Jároli 2004: 89; Hajdú 2003: 556–557, 562, 565. Szilágyi 1995: 147. 1806 és 1825 között is a Mihály, a József, az István és a János név szerepelt az első négy helyen, és e legutóbbi rendelkezett a legnagyobb megterheltséggel. A négy név jelentőségét mutatja, hogy a fiúgyermekek 58%-a kapta ezek egyikét. 1876–1895 között is mindössze annyi változás történt, hogy a Mihály név visszaszorult az ötödik helyre, illetve 1886 és 1895 között a második helyen az András állt, János nevünkkel szemben pedig az István került az első helyre. Meg kell jegyezni azt is, hogy – bár már csak a fiúgyermekek 50,8%-a kapta e négy név valamelyikét – még a 19. század végén is nagy szerepe volt a névöröklésnek. Ez nemcsak a vizsgált ötven évben volt így, hanem azt megelőzően is. 1806 és 1815 között az első négy néven még a lányok 71,3%-a, a következő tíz évben pedig 68,2%-a osztozott. Jelentős változás az 1880-as évek második felétől figyelhető meg, ekkor ugyanis a négy leggyakoribb név megterheltsége – a fiúknál megfigyeltekhez hasonlóan – már alig haladja meg az 50%-ot. Bielek–Jároli 2004: 101–108. A leggyakoribb nevek tekintetében is tapasztalhatunk bizonyos különbségeket a nemzetiségek között. Ennek ellenére Bielek Gábor és Jároli József arra a megállapításra jut, hogy a ritka vagy egészen ritka nevekben érhetők jobban tetten azok az egyes etnikumra jellemző speciális vonások, amelyek az eltérő névadási gyakorlatot megmutatják (Bielek–Jároli 2004: 33). 189

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

7. táblázat: A négy leggyakoribb női keresztnév (1826–1875) 1826–1835

1836–1845

1846–1855

1856–1865

1866–1875

összesen

Mária

103

106

464

Katalin

309

Anna

264

Rozália*

214

* Az ötven év adatait összesítve arra az eredményre jutunk, hogy a Rozália név a negyedik legkedveltebb volt Tárnokon. Ez a név azonban csak az 1830-as évek második felében vált gyakorivá a vizsgált településen. Előtte az első négy hely valamelyikén az Éva szerepelt. 1836 és 1845 között azonban a két név aránya kiegyenlítődött, majd az ezt követő évtizedekben mindinkább a Rozália vált jelentőssé, míg az Éva név fokozatosan visszaszorult.

név elterjedtsége Gyula esetében a két különböző nemzetiségű csoporttal magyarázható. Hajdú Mihály országos adatait elemezve már kicsit más eredményt kapunk. Nála az Anna, Rozália, Mária, Erzsébet nevek mellett a Juliannának és a Zsuzsannának van a legnagyobb jelentősége.44 Tudjuk, hogy a protestánsoknál több női név volt, mint a római katolikusoknál, emellett náluk igen kedveltek voltak az ószövetségi nevek. Hajdú Mihály református és evangélikus közösségek közt is végzett kutatásokat, ebből adódik, hogy nála az első nevek közt ószövetségi név (Zsuzsanna) is előfordul. A Julianna név kedveltségére viszont egyértelmű magyarázatot nem tudok adni. Mezőberényben, az 1870-es években, az evangélikus németeknél a negyedik, a református magyaroknál pedig a legkedveltebb név volt.45 A berkenyei németeknél ezzel szemben szinte egyáltalán nem fordult elő.46 Gyulán az 1850-es évekig a 9–11. helyen állt, a század második felében azonban már a 7–8. helyen, terheltsége tehát fokozatosan nőtt. Megállapítható az is, hogy a század első felében – amikor a magyarok és a németek anyakönyveit külön vezették – a magyaroknál volt elsősorban kedvelt név (4,4 és 7,3% között mozgott).47 A tárnoki katolikus szlovákoknál az 1850-es évek közepéig a peremnévkészlethez tartozott, utána viszont jelentősen megnőtt a Julianna nevű gyermekek száma. 1866 és 1875 között már a megkeresztelt lányok 7,7%-a kapta ezt a nevet, tíz évvel később pedig ez az arány már 10,15% volt. Ezzel a negyedik legkedveltebb névvé vált a faluban. A Julianna név elterjedtségével kapcsolatban pontos magyarázatot nem tudok adni, de az eddigi kutatások azt mutatják, hogy sem nemzetiséghez, 44 45 46 47 48

190

sem pedig valláshoz nem köthető a név használata. Az időbeli elterjedtségét vizsgálva viszont megállapítható, hogy az ország nagyobb részén az 1870-es évektől vált igazán kedveltté. A fiúneveknél azt tapasztaltuk, hogy országszerte ugyanazok voltak a legkedveltebbek, ugyanazok álltak a különböző listák élén. Jól megfigyelhető volt, hogy az adott közösségre jellemző nevek is kialakultak, amelyek kedveltségére általában nem lehet magyarázatot adni. Ráadásul ezek olyan nevek voltak, amelyek az 5–6. helyen álltak az adott településen, míg máshol akár az első tízben sem szerepeltek. Ezzel szemben a lányneveknél az figyelhető meg, hogy bár ugyanúgy kialakultak az országszerte legjelentősebb nevek, de ezek száma nagyobb a fiúknál megfigyelteknél. A különböző vizsgálatokban az első 8–10 helyen szinte minden esetben ugyanazokkal találkozunk. Az adott közösségre jellemző egyedi névadás tehát elsősorban nem egy olyan névben mutatkozott meg, amely más közösségeknél akár a legritkábbak közé tartozott, hanem csak az egyes nevek sorrendje változott, és általában egy országszerte kedvelt névnek volt kiemelkedően nagy jelentősége. Tárnok esetében ezt a szerepet a Mária név töltötte be a 19. század során.48 A Mária név országszerte a legkedveltebbek közé tartozott, de nem minden esetben állt az első helyen. Gyulán például csak az 1860-as évektől lett a leggyakoribb. Ez is elsősorban a magyar nemzetiségűeknek volt köszönhető, hisz a németeknél az első tíz helyre sem tudott bekerülni a 19. század első felében.49 Hajdú Mihály adatai pedig azt mutatják, hogy csak az 1830-as évektől került a vezető helyre, de megterheltsége ekkor

Hajdú 2003: 558, 561, 564, 567. Szilágyi 1995: 145. Zólyomi 1990: 88. Bielek–Jároli 2004: 103–108. Tárnok mellett jó példa Berkenye is. Az Anna név országszerte a legkedveltebbek közé tartozott, a különböző vizsgálatokban általában az első négy hely valamelyikén szerepel. Ezzel szemben Berkenyén a 19. század második felére egyértelműen kiemelkedett a többi név közül. 1851 és 1900 között 108-an kapták ezt a nevet, míg a második helyen álló Erzsébetet csak 62-en (Zólyomi 1990: 88). Bielek–Jároli 2004: 103–104, 106–107.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

is csak 16–17% körül mozgott.50 Tárnokon a vizsgált évtizedekben mindig ezt a nevet viselték a legtöbben, az 1840-es évek második felétől pedig egyértelműen egyeduralkodóvá vált. Jól mutatja ezt, hogy 1856–1865 között 103 lányt kereszteltek Máriának, míg Rozáliának 57-et. Szintén sokatmondó adat, hogy az ötven év során a lányok 23,21%-ának választották ezt a nevet, míg a második helyen álló Katalint csak 15,46%-nak. Szinte minden negyedik lánygyermeket Máriának kereszteltek. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a tárnoki templom Rózsafüzér Királynéja tiszteletére van szentelve, Szűz Mária különleges tiszteletének tehát ez lehetett az egyik oka.51 Kérdés azonban, hogy emellett a vallásnak és a nemzetiségnek mekkora szerepe volt. Gyula esetében láthattuk, hogy csak a magyar katolikusok körében volt kiemelkedő szerepe ennek a névnek. Ez arra utalhat, hogy nemzetiséghez kötődött a név. Érdemes megnézni, hogy Szilágyi Miklós milyen eredményekre jutott. Kutatásaiból az derült ki, hogy az evangélikus szlovákoknál volt kiemelkedően nagy jelentősége a névnek. Az 1870-es években 32,3%-os volt a megterheltsége. Ezzel szemben a szintén evangélikus németeknél az első hat név között nem szerepelt. Az ezt követő nevekről pontos adataink nincsenek, de az kijelenthető, hogy 6,6% alatt volt az aránya. A református magyaroknál a negyedik leggyakoribb név volt, terheltsége meghaladta a 10%-ot. Az Erzsébet mellett csak a Julianna és a Zsuzsanna előzte meg.52 Berkenyén szintén kedvelt névnek számított, de a 19. század második felében is csak az ötödik helyen állt.53 Ha a négy vizsgálat (Gyula, Mezőberény, Berkenye, Tárnok) adatait összevetjük, akkor azt a megállapítást tehetjük, hogy a Mária név elterjedtségében nagy szerepe volt annak, hogy az adott közösség milyen nemzetiségű volt. A gyulai magyaroknál a név megterheltsége a 19. század egyes évtizedeiben 17–21% körül mozgott, míg a tárnoki szlovákoknál 22–29% között. Mindezek jól mutatják, hogy a Mária névnek a magyaroknál és a szlovákoknál volt igen nagy szerepe. A németeknél való alacsonyabb előfordulási arányra a Bielek–Jároli szerzőpáros szolgál magyarázattal. A középkorban annak a védőszentnek a nevét, akit a közösség különleges tiszteletben részesített, ritkán választották egyéni védőszentül. A 50 51

52 53 54

konzervatívabb németség valószínűleg még ősi hazájából hozott szokásának engedve tudatosan nem választotta a Mária nevet gyermeke számára, helyette a Máriához legközelebb álló édesanyja, Anna nevét adták szívesebben. Ezzel szemben a barokk kor Mária-tisztelete, Mária országa ősi hagyományainak felújítása nyomán a magyarság jobban élt a névadásban e lehetőséggel. A békéscsabai szlovákok körében végzett kutatásaik szintén arra az eredményre vezettek, hogy a Mária-tisztelet gyakorlása mellett a keresztségben sok szülő adta gyermekének a Mária nevet.54 Ez az adat is azt támasztja alá, hogy a magyarok mellett a szlovákok körében volt különösen kedvelt ez a név. A női nevekkel kapcsolatban is megállapíthatjuk, hogy kialakultak országszerte kedvelt nevek, amelyek jelentőségüket végig megőrizték a 19. század során. A fiúnevekhez képest jelentős eltérés abban mutatkozik, hogy településekre jellemző divatnevek nem alakultak ki. A közösség egyedi névadása elsősorban abban mutatkozott meg, hogy egy országszerte kedvelt név rendelkezett kiemelkedően nagy megterheltséggel. Ez, valamint a legkedveltebb nevek százalékos aránya is azt bizonyítja, hogy a lányoknál konzervatívabb névadással van dolgunk. Egyéb nevek vizsgálata A vizsgált ötven évben előforduló nevek három nagyobb csoportba oszthatók. Mindkét nem esetében hét nagy megterheltséggel bíró nevet találunk. Ezek jelentőségét mutatja, hogy a vizsgált évtizedekben mindig ezek szerepeltek a vezető helyeken. Nagy számukat elsősorban annak köszönhetik, hogy a névöröklés mellett sok esetben teljesen szabad választás útján keresztelték ezek egyikére a gyermeket. Ezen nevekkel ellentétben nagyobb számban fordulnak elő olyanok, amelyeket az egyes évtizedekben maximum csak egy-két alkalommal adtak. Ezek az 1830-as évekig csak kis számban fordultak elő, elsősorban a közösséghez kevésbé kötődő családok éltek ezzel a névadási lehetőséggel. A következő évtizedektől arányuk valamennyire megnőtt, de a 19. század során soha nem váltak igazán jelentőssé. Az ilyen jellegű névadások nagyobb része kezdetben örökléssel vagy a születéshez közeli névnappal magyarázható,

Hajdú 2003: 561. Természetesen ma már nem lehet pontosan megállapítani, hogy mekkora szerepe volt a név ilyen nagyarányú elterjedésében a templom védőszentjének. Ezzel kapcsolatban Hajdú Mihály azt a megállapítást teszi, hogy elsősorban a városokban volt szerepe a védőszenteknek a névadásban (Hajdú 2003: 632). Szilágyi 1995: 145. Zólyomi 1990: 88. Bielek–Jároli 2004: 42.

191

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT 8. táblázat: A névadás gyakorlata Tárnokon (1826–1875) (Csak az egy keresztnévvel rendelkező gyermekek kerültek vizsgálat alá.)

szülő nevét örökölte keresztapa nevét öröfiú

költe

1826–1835

1836–1845

1846–1855

1856–1865

1866–1875

összesen

103

431

(16,37%)

(20,93%)

(23,55%)

(21,23%)

(19,13%)

(20,33%)

465

(25,28%)

(25,89%)

(22,83%)

(18,35%)

(19,52%)

(21,94%)

123

135

112

556

(30,47%)

(24,79%)

(29,56%)

(27,83%)

(22,09%)

(26,23%)

329

(17,77%)

(14,07%)

(16,86%)

(18,93%)

(14,61%)

(16,45%)

111

122

139

109

148

629

(35,23%)

(35,77%)

(33,49%)

(24,27%)

(30,89%)

(31,46%)

319

(15,23%)

(12,9%)

(16,14%)

(18,93%)

(15,65%)

(15,95%)

születéshez közel eső névnap alapján kapta a nevét szülő nevét örökölte keresztanya nevét

lány

örökölte születéshez közel eső névnap alapján kapta a nevét

9. táblázat: Az egyes nevek gyakorisága ikreknél (1826–1875)

192

fiúnevek

nevek száma

lánynevek

nevek száma

Ádám

Alojzia

András

Anna

Antal

Erzsébet

Ferenc

Éva

Gábor

Ilona

Gergely

Julianna

István

Katalin

János

Magdolna

József

Mária

Károly

Róza

Lipót

Verona

Ludvig

Lukács

Márton

Mihály

Pál

Pál János

Péter

Tamás

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

a század második harmadától kezdve azonban sok esetben már szabad választásról van szó. Közös jellemzőjük, hogy az egyes évtizedekben csak kis számban fordultak elő. Ezen ritkán előforduló nevek közül külön ki kell emelni a Lajost. Az esetek megoszlását figyelembe véve ez tekinthető az egyedüli kivételnek. Az ötven év során mindössze 11-szer fordult elő, egyértelműen a peremnévkészletbe tartozott. A 11 eset eloszlása azonban nem arányos. 1826 és 1855 között egyetlen gyermek sem kapta ezt a nevet. Az ezt követő évtizedben azonban 4, 1866–1875 között pedig 9 fiút kereszteltek Lajosnak. A század utolsó negyedében tovább nőtt a név terheltsége. Ennek magyarázata Kossuth Lajos kultuszának az elterjedése lehet.55 A nevek harmadik csoportjába azok tartoznak, amelyet a gyermekek 2–4%-a kapott. Ezek elsősorban öröklés útján terjedtek, valamint előszeretettel választották a születéshez közel eső névnap miatt. Elsősorban ez utóbbinak köszönhető, hogy nem a peremnévkészlethez tartoztak, hanem azoknál gyakrabban fordultak elő. Jól mutatja ezt, ha a Mátyás nevet vesszük részletesebb vizsgálat alá. 1826–1875 között 41 gyermek kapta a keresztségben ezt a nevet, közülük 11-en öröklés útján. 25 gyermek február 3. és 25 között született. Mátyás napja február 24-re esik, ezt megelőzően kedveltebb nevű szent jeles napja január 25-én van (Pál). A Pál nevet általában januárban adták, míg a Mátyást februárban. Ebben a 25 esetben tehát egyértelműen a közeli névnappal magyarázható a névadás. Három fiúgyermek januárban született, egy júliusban, egy pedig augusztusban. Az ő esetükben nem adhatunk magyarázatot a névadásra vonatkozóan. Esetleg a júliusi gyermek a keresztelő plébánosról kaphatta a nevét. A Mátyás név azonban így is egyértelműen azt mutatja, hogy közepes megterheltsége annak köszönhető, hogy februárban igen nagy számban adták a fiúgyermekeknek, abban az esetben, ha a gyermek nem öröklés útján kapott nevet. A harmadik csoportba tartozó nevek közül még egyet érdemes kiemelni és részletesebben megvizsgálni előfordulását. Az anyakönyvekben többször is azzal a bejegyzéssel találkozunk, hogy a gyermeket szükségben bába keresztelte. Ezen esetek vizsgálata során érdekes eredményre derült fény. A vizsgált ötven évben 44 fiúgyermeket keresztelt bába és ebből harmincan az Ádám nevet kapták. Akkor, ha örökléssel vagy a születéshez közeli névnappal magyarázható lenne 55

a névadás, semmi meglepő nem lenne ebben az adatban. Mindössze azonban csak hét esetben esik a születés dátuma decemberre, és csak egy esetben örökölte a gyermek az édesapa nevét. Mindez azt mutatja, hogy ha a gyermek életképtelennek tűnt, akkor általában az Ádám nevet választották neki. Ezt támasztja alá az is, hogy azon 14 gyermek közül, akik más nevet kaptak, kilencen az édesapa vagy a keresztapa után örökölték. Szintén ezt bizonyítja, hogy abban a két esetben, amikor fiú ikerpár született, és csak az egyik gyermeket kellett a bábának keresztelnie, akkor is az életképtelen kapta az Ádám nevet. Mindezek az adatok egyértelműen azt támasztják alá, hogy ha a fiúgyermeket bába keresztelte, és nem névöröklésről volt szó, akkor az esetek többségében az Ádám névre esett a szülők választása. A lányok esetében szintén érdemes ilyen jellegű vizsgálatot végezni. 1826 és 1875 között 26 leánygyermeket keresztelt bába, de mindössze három névvel találkozunk. Egy gyermek kapta az Erzsébet nevet, 15-en az Évát és 10-en a Máriát. Bábás keresztelés esetén tehát a lányoknál is preferált nevekkel találkozunk. Az Éva és Mária nevű gyermekeknél is hat-hat esetben lehet magyarázatot adni a névadásra. Itt is jól látható tehát, hogy életképtelennek mutatkozó lánygyermeknél elsősorban az Éva, másodsorban pedig a Mária nevet választották. Bábás keresztelések esetén a névadás ezen gyakorlata nemcsak a vizsgált ötven évben figyelhető meg. Már az 1810-es években akkor, ha tetszőlegesen választották a bába által keresztelt gyermeknek a nevet, szinte kivétel nélkül az Ádámra és az Évára esett a választás. Ebben jelentősebb változás az 1870-es években következett be, elsősorban a fiúknál. 1876 és 1895 között 23 fiúból mindössze csak öten kapták az Ádám nevet, 4 esetre nem tudok magyarázatot adni. Ugyanakkor emellett ebben a húsz évben másik öt gyermek is szabad választás útján kapta a nevét, de ekkor már nem az Ádámra esett a választás. Ezzel szemben a bábák által keresztelt lánygyermekeknek 38%-a még a század utolsó harmadában is úgy kapta az Éva nevet, hogy az örökléssel vagy a születéshez közel eső névnappal nem magyarázható. Felmerül a kérdés, hogy életképtelennek mutatkozó gyermekeknél miért az Ádám, Éva és a Mária nevet részesítették előnyben. Erre egyértelmű választ nem tudok adni, de abból adódóan, hogy Ádám és Éva volt az első emberpár, különleges, óvó szerepet tulajdoníthattak a névnek. A Mária név magas aránya a század második harmadá-

Hajdú Mihály és Kálmán Béla a Lajos névre vonatkozóan szintén hasonló eredményekre jutott (Hajdú 2003: 579; Kálmán 1973 [1967]: 53).

193

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

ban pedig azzal magyarázható, hogy ez a név a lánynevek között ebben az időben kiemelkedő jelentőséggel bírt a vizsgált településen. Azzal kapcsolatban szintén nem lehet választ adni, hogy a bábás kereszteléseknél megfigyelt névadási gyakorlat mennyire tekinthető általánosnak. Az eddig megjelent munkák nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ennek egyik oka az lehet, hogy a kutatók figyelmét elkerülte ez a kérdés, ugyanakkor az is lehetséges, hogy más településeken nem figyelhető meg a névadásban egy ilyen jellegű hagyomány. A névadásban megfigyelhető szabályok Ahhoz, hogy a neveknek egy szűk csoportja kialakuljon, szükség volt arra, hogy a névadás bizonyos szabályok szerint történjen (8. táblázat). Tárkány Szücs Ernő ezeket az alábbiakban foglalta össze:56 1. Régen az újszülöttet annak a szentnek a nevére keresztelték, akinek az emléknapján világra jött vagy pedig a naptárban hozzá közel esőére.57 2. A szülő nevét kapta a család első fiú-, illetve leánygyermeke.58 3. A nagyszülők vagy szülők testvéreinek a nevét kapta. 4. A keresztszülő nevéről nevezték el az újszülöttet. 5. Ortodox körülmények között élő zsidó gyermek csak olyan ősének a nevét vehette fel keresztnévül, aki már nem élt. 6. Nemrég elhunyt családtag nevére is kereszteltek, hogy fennmaradjon a neve. 7. Férfit leánynévre kereszteltek, hogy ne vigyék el katonának. A 8. táblázat alapján elmondhatjuk, hogy Tárnokon is bizonyos szabályokhoz kötődött a névadás. A vizsgált időszakban 760 gyermek örökölte a szülő, 1094 pedig a keresztszülő nevét.59 Ez az összes kereszteltnek a 45%-át teszi ki. Megállapítható az is, hogy a névadás sokszor a közeli névnappal magyarázható, ez esetben azonban teljesen pontos adatokkal nem szolgálhatok. Jelen vizsgálatok alapján ez a szám 875. A gyermekek többségénél tehát a kialakult hagyományoknak megfelelően történt a névadás. A vizsgált személyek közel fele szülei vagy keresztszülei után kapta nevét, és egyértelműen megállapítható, hogy sok eset56 57

194

ben a születéshez legközelebbi szent emléknapja befolyásolta a névadást. Ha figyelembe vesszük, hogy a nagyszülők vagy más rokonok nevének örökítése is előfordulhatott, akkor ez az arány még tovább növekszik. A vizsgálatok azonban jól kimutatták, hogy a két nem esetében lényeges különbségek figyelhetők meg. A fiúknál a közeli névnapnak a vizsgált időszakban mindig is nagyobb szerepe volt. Ez elsősorban abból adódik, hogy náluk nagyobb számban fordultak elő olyan nevek, amelyek elterjedése elsősorban ennek a névadási szabálynak volt köszönhető. A vizsgált évtizedekben az ily módon adott nevek aránya viszont fokozatosan csökkent.60 Bár az itt kapott adatok teljesen pontosnak nem tekinthetők, az arányokból megállapítható, hogy igazán nagy változás a század második felében következett be. A fiúgyermekek esetében jelentősebben lecsökkent a szentek emléknapjai alapján adott nevek aránya, és a két nem esetében ettől kezdve már nem találhatunk ebben a tekintetben nagyobb különbséget. Lényeges különbség mutatható ki a két nem esetében a névöröklés terén is. A lányok nagyobb arányban örökölték a keresztanya nevét, mint az édesanyáét. Ez a tendencia a vizsgált időszakot megelőzően is megfigyelhető volt. Az 1870-es évek második felében viszont hirtelen változás következett be. Míg 1866 és 1875 között a keresztszülő utáni névöröklés értéke kétszerese volt a szülőének, addig a század utolsó negyedében ez az arány csaknem teljesen kiegyenlítődött. Ezzel szemben a fiúknál éppen ellentétes folyamattal találkozunk. 1816–1825 között az egy névre keresztelt fiúgyermekeknek még 30,6%-a örökölte a keresztapa nevét, míg az apáét csak 17%. A következő évtizedtől azonban fokozatos kiegyenlítődés figyelhető meg, az 1880-as évek második felére pedig az apától való névöröklés vált jellemzőbbé. A két nem esetében a névadást befolyásoló szabályok különböző mértékben érvényesültek, de megállapítható, hogy a gyermekek többsége nem szabad választás útján kapta a nevét. Az adatok egyben azt is jól mutatják, hogy az évtizedek során az öröklés útján történő névadásnak, va-

Tárkány Szücs 2003 [1981]: 146–147. Többnyire a pap kezdeményezésére történt, elsősorban a katolikus vidékeken volt jellemző (Kapros 2005: 148). Kálmán Béla véleménye szerint a nagyrészt írástudatlan parasztságnak a nevek nem sokat jelentettek, gyakran a pap a naptárhoz igazodott, és azt a nevet adta az újszülöttnek, amely napon a világra jött (Kálmán 1973 [1967]: 44). Kapros Márta szerint általános gyakorlat, hogy az elsőszülött fiú az apa vagy az apai nagyapa nevét örökölte, a lányoknál azonban nem vették ezt ilyen szigorúan (Kapros 2005: 148). Hajdú Mihály szerint a névegyezéseket eleinte nem lehet tudatos névörökítéssel magyarázni, ugyanis nem minden esetben kapta az elsőszülött fiú vagy lány a szülő nevét. A véletlen névegyezés abból ered elsősorban, hogy kevés volt a használt keresztnév, és szándékon kívül is egyezhetett az újszülött neve a szülőkével vagy keresztszülőkével (Hajdú 2003: 601, 605). Ez a folyamat nem tekinthető helyi sajátosságnak, Hajdú Mihály hasonló eredményekre jutott. Kutatásai kimutatták, hogy a fiúknál jellemzőbb volt a közeli névnap alapján történő névadás (25–35%, míg a lányoknál 15–25%). Véleménye szerint a 19. század első felében állt tetőpontján a névadás ezen formája, ezt követően azonban az új divatnevek elterjedésének hatására fokozatosan lecsökkent (Hajdú 2003: 610).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

lamint a születéshez közeli névnapnak a szerepe fokozatosan csökkent. Míg az 1850-es évekig mindkét nem esetében a gyermekek átlagosan 70%-a kapta ily módon a nevét, addig a század második felében ez az arány már csak 60% körül mozgott. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a névkészlet egyre inkább gyarapodott, egyre többen kívántak elszakadni a hagyományoktól. A leginkább kedvelt nevek megterheltsége az 1870-es évektől fokozatosan csökkent, a nevek között egyre inkább a kiegyenlítődés folyamata volt megfigyelhető. Névadás ikrek születése esetén Külön kell foglalkozni azzal a kérdéssel, hogyan történt a névadás ikrek születésekor. Ugyanazok a szabályok érvényesültek, mint egy gyermek esetén, vagy esetleg egyéb törvényszerűségek is megfigyelhetőek? A témával kapcsolatban egyrészt azt kell megnézni, hogy melyek voltak a leggyakrabban előforduló névpárok, illetve voltak-e kiemelkedően fontos jelentőségű nevek. A másik kérdéskör, amit vizsgálni kell, hogy a névöröklés szabályai mennyiben befolyásolták a névadást.61 Tárnokon a vizsgált ötven évben 51 ikerpárbejegyzéssel találkozunk, és minden esetben kettes ikrekről van szó. Ha a nemek szerinti megoszlást nézzük, akkor ez 61 fiút és 41 lányt jelent. 22 pár esetében mind a két gyermek fiú volt, 12 esetben mind a kettő lány, és 17 ikerszülésnél született egy lány és egy fiúgyermek. Bár 102 gyermek született összesen, mégis csak 101 nevet kell vizsgálnunk, ugyanis az egyik fiú holtan született, ő tehát nem részesülhetett a keresztség szentségében. Ha a nevek számát vizsgáljuk (9. táblázat), akkor általánosságban ugyanazokat a megállapításokat tehetjük, mint a korábbiakban. A fiúnevek nagyobb számban fordultak elő, ez azonban elsősorban a vizsgált személyek magasabb számából adódik. Elmondható az is, hogy mindkét nem esetében vannak bizonyos nevek, amelyek kiemelkedően nagy számban szerepelnek, és ezek nagy része az 1826–1875 közötti időben – az ös�szes keresztelést vizsgálva – is a legkedveltebbek voltak. Az arányokat vizsgálva azonban néhány érdekes dolgot figyelhetünk meg. A lányok esetében elmondható, hogy a 11 névből 4 emelkedik ki jelentősen. A korábban tapasztalt négy leggyakoribb név közül az Anna, a Mária 61

63 64

és a Katalin most is nagyobb számban szerepel (előfordulásuk száma: 6, 8, 7), a Rozália azonban mindössze csak kétszer fordul elő. Az ikerszületéseknél a leggyakoribb név az Éva volt, 11 esetben keresztelték erre a névre a gyermeket. A fiúknál a József, János és István nevek az ikrek névadásában is jelentős szerepet játszottak. Egy név azonban még ezeknél is jóval nagyobb jelentőséggel bírt. A korábbi vizsgálatokban azt tapasztaltuk, hogy a lányoknál volt egy kiemelkedően kedvelt név, a Mária. Ezzel szemben a fiúknál a négy leggyakoribb név arányát tekintve viszonylag kiegyenlített volt. Az ikrek névadásában ellentétes folyamatot látunk. A fiúknál van egy különösen nagy számban előforduló név, ráadásul ez olyan, amely a korábbi vizsgálatokban – kivéve a bábás kereszteléseket – csak közepes terheltséget mutatott. Ikreknél a 60 fiú közül 14en az Ádám nevet kapták, ami 23,3%-nak felel meg. 1826 és 1875 között összesen 59 gyermeknek választották ezt a nevet. Harmincszor bábás keresztelés esetén, de hat gyermeknek ikertestvére is volt.62 Így is azonban 38 Ádám nevű gyermek akkor kapta ezt a nevet, ha iker volt, vagy ha bába keresztelte. Mindebből jól látható, hogy az Ádám név adásában két különleges szempont játszott szerepet. Az Éva és Ádám nevek nagy száma arra enged következtetni, hogy ikrek esetén a névadásban az általános névöröklés szabályain kívül egyéb szempontok is érvényesülhettek. Ahhoz, hogy erről pontosabb képet kapjunk, meg kell nézni, hogy milyen névpárok fordultak elő, illetve, hogy szolgálhatunk-e valamilyen magyarázattal a névadásra vonatkozóan (10. táblázat). A vizsgált ötven évben negyven névpárt63 találunk, és mindössze hat olyan van, ami kétszer vagy annál többször fordult elő. A leggyakoribb az Ádám-Éva, öt esetben kapták az ikrek e két nevet. Ezt a Mária-Anna követi három előfordulással, majd pedig a József-János, Ádám-Tamás, Katalin-Éva és Mária-Éva párok következnek. Az Ádám-Éva, Mária-Anna párok azt mutatják, hogy ikrek esetén szerepe volt annak, hogy a Bibliában együtt előforduló nevek alapján kereszteljék meg a gyermekeket.64 Ezek mellett még további három ilyen esettel találkozunk: József-Mária, Gábor-Mária, Péter-Pál. Az 51-ből 11 ikerpárnál (21,6%) a névadás minden bizonnyal ennek volt köszönhető. Ezt a névadást támasztja alá

Az ikrek névadását az eddig megjelent munkák nem vizsgálták, így összehasonlításra nincsen lehetőség. Egyedül Hajdú Mihálynál olvasható, hogy a bibliai páros nevek szerepet játszottak a névadásban. A 18. század végén, 19. század elején az Ádám és Éva neveknek, az 1800-as években pedig – elsősorban a római katolikus vidékeken – a Péternek és a Pálnak volt nagy szerepe (Hajdú 2003: 631). Az 1868. szeptember 9-én született ikerpár mindkét tagja az Ádám nevet kapta. Ennek oka, hogy életképtelennek bizonyultak, ebből adódóan bába keresztelte őket. Az István-holt fiúgyermek ikerpár nincs beleszámítva. A névadásnak ez a formája már a vizsgált időszakot megelőzően kialakult. 1816–1825 között a 11 ikerpár közül három esetben történt ily módon a névválasztás. A hat gyermek közül csak kettőnél magyarázható a névadás örökléssel vagy a születés napjához közel eső névnappal. 195

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

10. táblázat: A névadás gyakorlata ikreknél (1826–1875) (Félkövérrel szedve azok, akik bibliai páros nevet kaptak.) keresztelés vagy

egyik gyermek neve

születés ideje

196

a névadás lehetséges magyarázata

másik gyermek neve

a névadás lehetséges magyarázata

1826. május 31.

József

János

apától

1826. július 9.

Ádám

István

apától névnap: március 19.

1827. március 27.

Ádám

József

1827. december 5.

Ádám

Tamás

1829. július 8.

Ádám

Éva

1829. augusztus 15.

Katalin

Éva

1829. december 15.

Ádám

1830. augusztus 11.

Márton

keresztapától

Katalin

anyától

1832. május 31.

Mihály

keresztapától

Ferenc

apától

1832. október 13.

Márton

névnap: november 11.

Anna

anyától

1834. január 13.

János

Katalin

anyától

Márton

névnap: november 11.

keresztapától

Anna

anyától

Éva

keresztanyától

apától

Éva

1834. október 6.

Mihály

1834. december 31.

József

névnap: december 24.

névnap: szeptember 29.

Tamás

névnap: december 29.

1837. július 5.

Ádám

1839. június 16.

Ádám

1844. október 20.

János

József

1845. február 9.

Ádám

Gergely

1848. június 22.

Ádám

János

apától anyától

1849. május 31.

Mária

keresztanyától

Anna

1849. június 13.

Lukács

apától

István

1850. április 25.

Mária

keresztanyától

Ilona

1853. november 23.

Ilona névnap: december

anyától

Éva

anyától

István

1855. augusztus 12.

Mária

1857. július 20.

Antal

Ádám

1858. május 26.

Ádám

Éva

anyától

keresztapa és apa

Éva

1858. június 18.

Péter János

1859. április 4.

Ádám

Éva

János

Pál

1859. május 27.

Gábor

Mária

1859. június 29.

Péter

Pál

1860. augusztus 22.

István

1860. október 20.

Márton

1861. március 11.

Éva

1862. február 27.

József

1863. február 4.

József

névnap: augusztus 20. névnap: november 11.

keresztanyától és anyától névnap: június 26.

névnap: június 26.

Ludvig András Mária

névnap: március 19.

apától

Katalin

1854. január 4.

26.

keresztapától és

Mária Verona

anyától

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

1863. augusztus 16.

József

1864. június 13.

Anna

1864. július 26.

Katalin

keresztapától és apától keresztanyától

István

1867. szeptember 15.

Pál

1868. szeptember 9.

Ádám

1869. március 22.

Julianna

Katalin

1869. október 22.

Éva

1872. november 27.

József

apától

András

1873. február 26.

Ferenc

apától

Róza

1873. október 30.

Károly

1874. április 27.

István

1874. november 13.

Lipót

1874. december 14.

Éva

1875. szeptember 22.

Mihály

keresztanyától és anyától

Katalin névnap: szeptember

Mária

Tamás

keresztanyától

Alojzia

1871. szeptember 23.

1873. szeptember 10.

20.

Mária Anna

keresztapától

névnap: augusztus

12.

Anna

Mihály névnap: november 4.

Erzsébet

apától

holt fiú

névnap: november 15. névnap: december 14. névnap: szeptember 29.

az is, hogy öt esetben egyik gyermek neve sem magyarázható névörökléssel vagy a születéshez közel eső névnappal, tehát a választás szabadon történt. A fennmaradó hat esetben pedig csak az egyik gyermek kapta nevét öröklés útján. A másik negyven párt vizsgálva azt láthatjuk, hogy a névöröklés szabályainak nagy jelentősége volt. Mindössze hét olyan eset van, amikor egyik gyermek nevére sem tudunk magyarázatot adni. 14 párnál mind a két gyermek öröklés útján vagy a közeli névnapnak köszönhetően kapta a nevét, míg 18 esetben az egyik gyermek, azaz a 79 főnek 58,2%-a. A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a legnagyobb számban előforduló neveknek itt is nagy szerepük volt, azonban mindkét nem esetében olyan név áll az első helyen (Ádám és Éva), különösen a fiúknál, amelyek a teljes névanyagot és az ötven évet vizsgálva nem a legjelentősebbek közé tartoztak. A kutatások megmutatták, hogy ennek egyik oka, hogy ikrek esetében nagyobb számban adtak bibliai páros neveket. A névadásban a névöröklésen és a születéshez legközelebb eső névnapon kívül tehát még egy újabb tényező is szerepet játszhatott.

anyától névnap: november 30. keresztanyától névnap: szeptember 29. keresztanyától

János Magdolna

keresztanyától

Róza

keresztanyától

Az ikrek névadásában az 1870-es évektől következett be változás. 1876 és 1895 között 29 ikerpár született, de csak három, a Bibliában együtt szereplő névpárral találkozunk (kétszer fordul elő az Ádám-Éva, egyszer a József-Mária), ráadásul négy gyermek a közeli névnap vagy öröklés útján kapta a nevét. A szabad választás azonban még ekkor sem érvényesült, 9 párnál mind a két gyermek nevére, 12-nél pedig az egyikre tudunk magyarázatot adni. Megállapítható az is, hogy ikreknél peremnévkészletbe tartozó nevek még ekkor sem igen fordultak elő. Több keresztnév adásának szokása Végül, de nem utolsósorban, a családon belüli névadás egy speciális fajtájára kell még kitérni: a több keresztnév adásának szokására. A 11. táblázat alapján megállapíthatjuk, hogy a gyermekek általában egy nevet kaptak, a több keresztnév adása egyáltalán nem volt elterjedt. Ha megnézzük az uralkodó családok tagjainak a neveit, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy sok esetben már a középkorban egy-egy személy több keresztnévvel rendelkezett. Ebből többen is (Büky Béla, Kálmán Béla) arra következtettek, hogy ez a szokás

197

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

11. táblázat: Több keresztnévvel rendelkező gyermekek száma (1826–1875) 1826–1835

1836–1845

1846–1855

1856–1865

1866–1875

összesen

fiú

lány

az uralkodó családoktól a nemesség körébe a 18. századba került, és még a 19. század végén is főleg az értelmiség és hivatalnokréteg adott több nevet gyermekeinek.65 Kálmán Béla szerint a több keresztnév adása csak a 20. század közepére vált szokássá.66 Hajdú Mihály az ország nagyobb területére vonatkozóan végzett vizsgálatokat, és mindezek ellenére azt a megállapítást teszi, hogy „a több keresztnév választása egy-egy újszülött részére még nem tisztázott része névtudományunknak”.67 Az általam vizsgált adatok egyértelműen azt támasztják alá, hogy Tárnokon nem volt jellemző a több keresztnév adása. A vizsgált ötven évben 50 gyermek kapott több keresztnevet (11. táblázat), azaz a megkeresztelteknek mindössze 1,2%-a. A vizsgált személyek között 27 fiú- és 23 lánygyermek van. Mindez azt mutatja, hogy a két nem esetében lényeges különbség nem figyelhető meg. Ahhoz azonban, hogy részletes képet kaphassunk, érdemes az egyes évtizedeket jobban szemügyre venni, és kitekinteni a vizsgált időszakot megelőző és az azt követő néhány évtizedre is. 1772 és 1825 között mindössze 20 gyermek kapott két keresztnevet. Ez az adat egyértelműen azt tükrözi, hogy a 19. század első negyedének végéig szinte teljesen ismeretlen volt ez a szokás a vizsgált településen. A vizsgált személyek közül heten voltak fiúk. Kétszer fordult elő a Fülöp Jakab és a János György, egyszer pedig a József Károly, a János Jakab és a Kelemen Ludvig név. Négy esetben nem tárnoki származású családról van szó, egy gyermek édesapjánál pedig nemes megjelölés szerepel. Az öt fiú közül négynek az egyik, egynek pedig mindkét nevére magyarázatot tudunk adni. Ebből megállapítható, hogy kezdetben a kettős névadás gyakorlata a fiúknál elsősorban a máshonnan idetelepült családok körében volt megfigyelhető, de még náluk sem igen érvényesült a szabad választás. Az anyakönyvekbe ekkor még nem 65 66

67 68

198

jegyezték be az édesapa státuszát, de a későbbi adatok alapján feltételezhető, hogy a nem helybeli származású családfők a jegyzői, tanítói, gazdatiszti stb. feladatokat látták el, azaz a falu értelmiségi, illetve vezető rétegét alkották. Csak a két Fülöp Jakab nevű gyermeknél találkozunk azzal az esettel, hogy régi tárnoki család választott két keresztnevet. Mind a két fiú azonban április közepén született, így a május elsejére eső Fülöpés Jakab-nap befolyásolhatta a névadást. A vizsgálat során 13 lánygyermeket találtunk, aki két keresztnevet viselt, de ez mindössze öt névpárt jelent. Heten ugyanis az Anna Mária, hárman pedig a Mária Anna nevet kapták. A másik három név a Mária Terézia, a Johanna Franciska és a Mária Magdolna. Előbbi két esetben a családnak idegen származásra utaló neve van (Himer, Miraros), ráadásul a Mária Terézia nevű gyermek keresztanyja után kapta mindkét nevét. Csak a legutóbbi esetben mondható el, hogy alacsonyabb társadalmi rétegből kikerülő, régebb óta Tárnokon lakó család gyermeke kapott kettős keresztnevet. Ha a Mária Anna és Anna Mária nevű személyeket vizsgáljuk, akkor azt a megállapítást tehetjük, hogy négy esetben mind a két névre magyarázatot tudunk adni (öröklés, születés napjához közel eső névnap), egy gyermeknél pedig az első névre. A másik öt esetben nem tudjuk, hogy mi okból adták e két nevet, de két gyermek édesapja nem tárnoki származású volt. Mindezek egyértelműen azt támasztják alá, hogy az 1820-as évek közepéig egyik nem esetében sem volt a régi tárnoki családoknál szokásban, hogy több keresztnevet adjanak gyermeküknek. Ha az általam vizsgált első két évtizedet nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy még ekkor is csak 7 gyermek (5 lány és 2 fiú) kapott két keresztnevet. 1. Loderer Mária Anna (1826. január 9.): édesanyja az Anna, keresztanyja pedig a Mária nevet kapta.68 2. Tefflinger Anna Mária (1833. június 11.): édesanyját Heim Anna Máriának hívták.

Hajdú 2003: 583. Kálmán 1973 [1967]: 53. Fontos azonban megjegyezni, hogy Kálmán Béla Budapest VIII. kerületi anyakönyveinek vizsgálata során jutott arra az eredményre, hogy 1947-ben a megkereszteltek több mint 50%-a kapott több keresztnevet. A falusias jellegű társadalmakban ez az arány minden bizonnyal jóval alacsonyabb volt. Hajdú 2003: 583, 601. Szilágyi Miklós kutatásai során arra a következtetésre jut, hogy az Anna Mária egy névnek számított (Annamária), Zólyomi József pedig sem az Anna Mária, sem pedig a Mária Anna nevű gyermekeket nem a több keresztnévvel rendelkezők közé sorolja (Szilágyi 1995: 143; Zólyomi 1990: 88). Ezt a vizsgált közösség esetében egyértelműen nem jelenteném ki, de a kérdés pontos megválaszolásához még további vizsgálatokra lenne szükség.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

3. Loderer Anna Mária 69 (1835. május 5.): keresztanyja a Mária Anna nevet viselte. 4. Skornyák Anna Mária (1841. március 12.): édesanyját Anna Máriának keresztelték. 5. Birmer Mária Anna (1843. június 3.): édesanyját Ledinszky Annának hívták, apja Birmer Károly molnár volt. 6. Gyurcsa István Ferenc (1843. október 9.): keresztapja az István nevet viselte. A Ferenc név a szent október 4-i emléknapjával magyarázható. 7. Hyros József Lőrinc (1845. október 26.): édesapja ispán volt, neve idegen eredetre utal. Láthatjuk, hogy négy lány mind a két nevét öröklés útján kapta, míg egy a második keresztnevét. Az egyik fiúnál szintén magyarázatot tudunk adni a névadásra vonatkozóan. Hyros József Lőrincnél és Birmer Mária Annánál pedig megállapítható, hogy nem a vizsgált településről származó családról van szó, és édesapjuk a falu módosabb emberei közé tartozott. Mindebből az következik, hogy egészen 1845-ig a több keresztnév adásának szokása szinte teljesen ismeretlen volt a vizsgált településen. Abban az esetben pedig, ha a család mégis ezt a fajta névadást választotta, akkor általában valamilyen magyarázatot tudunk adni a nevekre vonatkozóan, illetve elsősorban a nem tárnoki származású, értelmiségi családok adtak több keresztnevet gyermeküknek. Kisebb változások az 1850-es évek második felétől figyelhetők meg.70 1846–1855 között 11-en is több keresztnevet kaptak, míg az ezt követő két évtizedben 17-en, illetve 15-en (12–14. táblázat). Felmerül a kérdés, hogy a születések számának alakulása okozhatott-e ilyen jelentős változást. Erre nemmel kell válaszolni. Bár az 1840-es évek második felétől jelentősen megnőtt a születések száma, ami a későbbi évtizedekben is tovább emelkedett, mindez azonban mégsem mutat olyan mértékű emelkedést, mint a több keresztnévvel rendelkező gyermekek száma. Míg ugyanis az első két vizsgált periódusban (1826–1835, 1836– 1845) a megkereszteltek 0,45, illetve 0,56%-a kapott több keresztnevet, addig a későbbi három évtizedben ez az érték már 1,3–1,78% között volt. Mi lehet akkor ennek az ugrásnak az oka? Erre egyrészt magyarázatul szolgálhat, hogy egyre nagyobb számban adtak régi tárnoki családok is több keresztnevet gyermeküknek, ugyanakkor lehetséges az is, hogy nagyobb számban költöztek be máshonnan származó családok a vizsgált településre. Ahhoz, hogy erre a kérdésre pontos 69 70

választ adhassunk, részletesebben is meg kell vizsgálnunk az egyes neveket. Ha megnézzük az 1846–1855 között előforduló 11 esetet, négy alkalommal figyelhető meg, hogy a gyermek mind a két neve örökléssel vagy a születéshez közel eső névnappal magyarázható, ötször pedig az egyik névre adhatunk ily módon magyarázatot. A vizsgált évtizedben csak kétszer, egy lány (Hitl Emília Viktória) és egy fiú (Skulteti István Ádám) esetében fordult elő, hogy a gyermek egyik nevére sem tudunk magyarázatot találni. Az Emília Viktória nevű gyermek édesapja azonban ispán volt, tehát a társadalom felső rétegéhez tartozott, emellett nem is tárnoki származású volt. Az 1850-es közepéig a többszöri keresztnévadás gyakorlatában tehát nem következett be jelentősebb változás. A névválasztásra általában magyarázatot tudunk adni, és az esetek több mint felénél az édesapa a társadalom magasabb rétegéből került ki. Az előző vizsgálatokhoz képest lényeges eltérés a lánynevek kapcsán mutatható ki. A Mária és Anna nevek háttérbe szorultak és egyre nagyobb számban jelentek meg idegen, ritka nevek. Ezeket azonban szinte kivétel nélkül a falu legmódosabb családjai adták. A fiúknál ezzel szemben már elsősorban az egyes keresztnévként is gyakran előforduló neveket részesítették előnyben. Ennek oka, hogy egyre több szolga vagy zsellér sorsú, helyi származású család adott több keresztnevet fiúgyermekének, ők azonban az egyes névként is legkedveltebb nevek közül választottak, ugyanis elsősorban öröklés útján történt a névadásuk. A vizsgált időszakban a két nem között még egy lényegesebb különbség figyelhető meg. Szolgáló vagy zsellér családok csak egyetlen esetben adtak lánygyermeknek több keresztnevet. A vizsgált időszakban a több keresztnévvel rendelkező gyermekek magasabb aránya tehát elsősorban abból adódott, hogy a módosabb, idegen származású családoknál általánossá vált a több keresztnév adása, valamint a szegényebb sorsú, tárnoki származású családok is több esetben éltek ezzel a lehetőséggel, elsősorban a fiúgyermekek esetében. Az 1850-es évek második felétől a több keresztnévvel rendelkező gyermekek száma és aránya, bár kis mértékben, de tovább emelkedett. 1856– 1865 között 17 (13. táblázat), a következő évtizedben pedig 15 (14. táblázat) az ilyen esetek száma. A korábbi vizsgálatokhoz képest lényeges különb-

Nem testvére az 1826-ban született Loderer Mária Annának. Hajdú Mihály szerint országos viszonylatban rohamos emelkedés az 1830-as években állt be, utána azonban csökkenés következett. Ennek az volt az oka, hogy a falvak többségében még nem terjedt el ez a szokás, viszont az újszülöttek száma ezekben a korszakokban növekedett meg nagymértékben, és így a városok többnevűinek száma kisebb részesedéssel jelentkezett a viszonyszámokban (Hajdú 2003: 583).

199

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT 12. táblázat: Több keresztnévvel rendelkező gyermekek (1846–1855) (Félkövérrel szedve: azok a nevek, amelyeknél magyarázatot tudunk adni mind a két keresztnévre. Dőlttel szedve: a régi tárnoki családok gyermekeinek a neve, akiknél a névadásra vonatkozóan semmilyen magyarázattal nem tudunk szolgálni.) gyermek neve

szülők keresztneve

keresztszülők keresztneve

névnap

szülő foglalkozása székesfehérvári polgár, helybeli plébános édesapja

Kanda Teréz Antónia

József és Teréz

Mihály és Magdolna

1846. június 12.

Kreucziger Pál Péter

Lőrinc és Rozália

Pál és Erzsébet

1851. június 29.

Hitl Mária Franciska

Márton és Franciska

Ignác és Mária

1852. szeptember 22.

ispán

Kozel József Ludvig

István és Katalin

Gábor és József

1853. március 9.

bíró

Blazsek János József

János és Katalin

József és Terézia

1853. május 26.

iskolamester

Hitl Emília Viktória

Márton és Franciska

Ignác és Mária

1854. november 1.

ispán

Péter, Pál: június 29.

Éva: december 24.

jegyző

Kokity Éva Gizella

Anna

Márton és Franciska

1854. december 18.

Jezsó József István

József és Anna

János és Katalin

1855. február 8.

szolga

Hula István József

István és Anna

József és Julianna

1855. augusztus 27.

zsellér

Skulteti István Ádám

György és Mária

György és Anna

1855. november 18.

szolga

Kurek András Ádám

Mária

Ilona

1855. november 18.

ség, hogy ebben a két periódusban már nem minden esetben csak két keresztnévvel találkozunk, hanem megjelentek a hármas, sőt négyes nevek is. Ezekkel majd külön is érdemes lesz foglalkozni. 1856 és 1865 között 13-an kaptak két keresztnevet. Hat esetben mind a két névre magyarázatot tudunk adni. Ezekről elmondható, hogy kivétel nélkül szegényebb sorsú, tárnoki családok gyermekeiről van szó, illetve az egyedülálló névként leggyakrabban előfordulók közül választottak. A ritkábban előforduló nevek (Fábián, Sebestyén, Barbara) a születéshez közel eső névnappal magyarázhatóak. Öt gyermeknél az egyik keresztnév magyarázható örökléssel vagy a közeli névnappal. Ezek a családok már a társadalom szélesebb rétegéből kerültek ki. Az orvos mellett béres, szolga, szolgáló és zsellér családfővel találkozunk. A két társadalmi csoport közötti különbség abban figyelhető meg, hogy míg az értelmiségi család gyermeke rendkívül ritka nevet kapott egyik keresztnévként (Géza), addig a szegényebb sorsúaknál a tetszőleges, szabadon történt névválasztás során is gyakori névre esett a választás. A két keresztnévvel rendelkező gyermekek közül mindössze ketten vannak, akiknek egyik nevére sem lehet magyarázatot adni. Mind a két esetben azonban a családfő bíró és nem helybeli származású volt. A kettős keresztnevek kapcsán lényeges válto-

200

gyermek születési vagy keresztelésiideje

szolgáló

András: november30.

zások ebben az évtizedben sem következtek be. A szegényebb sorsú családoknál a nevekre vonatkozóan általában magyarázatot lehet adni, és a fiúknál még mindig gyakoribb volt a kettős névadás, ami annak köszönhető, hogy a társadalom legalsó rétegéhez tartozó családok elsősorban csak az ő esetükben éltek ezzel a névadási gyakorlattal. A vizsgált tíz év érdekessége, hogy négy gyermek is három keresztnevet kapott. Ez a szokás egyáltalán nem nevezhető általánosnak, hiszen hárman testvérek voltak, tehát mindössze két család volt 1865-ig, akik kettőnél több nevet választottak gyermeküknek. Névadási gyakorlatukban a régi nemesi névadás figyelhető meg, a gyermekek keresztneveiben ugyanis több idegen hangzású és eredetű (Fridrik, Rajmund), amelyek a vizsgált ötven évben egyszer sem fordultak elő önálló keresztnévként. A testvérek közül két gyermek harmadik névnek a keresztszülő nevét kapta, a többire azonban semmilyen magyarázatot nem lehet adni. A család neve német eredetre utal, az édesapa ispán volt. A negyedik gyermek vezetékneve szintén német eredetre utal, édesapja értelmiségi volt. Nála az első név adása történt szabad választás útján, a második és harmadik nevét édesanyjától és keresztanyjától örökölte. A kettőnél több keresztnév adásának szokása elsősorban a németes hangzású vezetéknévvel rendelkező, nem helyi származású családok

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

körében volt elterjedt. Ezt bizonyítják a későbbi évtizedek adatai is. Az utolsó vizsgált évtizedben (1866–1875) 13-an kaptak két keresztnevet (14. táblázat). Két gyermeknél mind a két név örökléssel magyarázható, hat esetben pedig az egyik nevet kapta a gyermek a szülő vagy a keresztszülő után, esetleg a születéshez közeli névnap okán. Édesapjuk általában valamilyen iparos mesterséget űzött, ráadásul ketten testvérek is voltak. Az előforduló keresztnevekről megállapítható, hogy csak nem helybeli származású családoknál fordultak elő olyan nevek, amelyek egyes keresztnévként egyáltalán nem (Dániel), vagy csak néhány alkalommal figyelhetőek meg 1826–1875 között. Ebben az évtizedben is csak három gyermek volt, akiknek egyik nevére sem adható magyarázat. Egy-egy esetben ispán, illetve mészáros az apa foglalkozása. A harmadik gyermek édesanyja hajadon volt, állapotára vonatkozóan semmilyen információval nem rendelkezünk. E három gyermeknél szintén olyan nevekkel találkozni, amelyek a vizsgált ötven évben általában egyszer sem fordultak elő. A Sarolta Margit nevű lánynál erre magyarázatul szolgálhat, hogy a család máshonnan költözött Tárnokra. A Gusztáv Dezső nevű gyermek esetében pedig megállapítható, hogy neki több testvére is ritka nevet kapott (Géza, Mária Barbara). Minden bizonnyal tehát ebben az esetben arról van szó, hogy a család valami oknál fogva kevésbé kötődött a hagyományokhoz, különleges névadásuk folytán megpróbáltak kitűnni az adott társadalomból. Egy fiú- és egy lánygyermeknél szintén két nevet találunk bejegyezve, náluk azonban a második név zárójelben van. A Viktor Győző nevű gyermeknél ennek magyarázata, hogy a két név megegyezik. Az Etelka Teréznél ilyen jellegű magyarázatot nem lehet adni. Az első név a közeli névnappal magyarázható, de nem tudni, hogy a Teréz miért került zárójelbe. A vizsgált évtizedben szintén megkereszteltek egy fiúgyermeket, aki három nevet kapott, illetve kettőt, akinek négy keresztnevet adtak. Érdekesség, hogy a testvérpárnak az édesapja is már két névvel rendelkezett, tehát itt öröklődő szokásról van szó. Német eredetű családról lévén szó nem meglepő, hogy mindkét gyermeknek az egyik neve idegen hangzású (Fridrik, Miksa), emellett egyikük az édesapja, másikuk pedig a keresztapja nevét is örökölte. Láthatjuk, hogy a vizsgált ötven év során a több 71

keresztnév adásának szokása nem vált általánossá. Az ezt követő két évtizedben is csak kis mértékben emelkedett a több névre keresztelt gyermekek aránya (2,2, illetve 2,7%). Ez a növekedés azonban elsősorban annak köszönhető, hogy néhány családban általánossá vált a névadásnak ez a szokása. Lauturner Ignácnak és Érdy Gizellának 5 gyermeke is kettő vagy három keresztnevet kapott 1876 és 1895 között. Ezen kívül még 5 olyan családdal találkozunk, ahol 2, 3 vagy 4 gyermek sem egy nevet kapott a keresztségben. Egy kivételével ezek a családok nem helyi származásúak voltak, és az édesapa valamilyen magas beosztással bírt. A tősgyökeres tárnoki családok körében még a század utolsó negyedében sem volt megfigyelhető nagyobb számban a több keresztnév adásának szokása. A névkészletben is csak kisebb változások következtek be az 1870-es évek második felétől. Egyre kedveltebbé váltak a peremnévkészlethez tartozó nevek a helyi származású családoknál is, de náluk még ekkor is az egyik név a nagy megterheltséggel bírók közül került ki. Összegezve a többszöri névadásról eddig szerzett ismereteinket azt mondhatjuk, hogy a vizsgált településen nem volt jellemző ez a gyakorlat.71 Nagyobb számban az 1850-es évektől találkozunk ezzel a szokással, de még ekkor is csak elenyésző százalékban. A névadásnak ez a formája a 19. század utolsó harmadában sem tudott tért hódítani, csak kis mértékben emelkedett a több névre keresztelt gyermekek aránya (1876–1885: 2,2%, 1886–1895: 2,7%). A több keresztnév adása elsősorban az idegen származású, értelmiségi családok körében vált általánossá. Az ő esetükben gyakran olyan nevekkel találkozni, amelyek egyes keresztnévként csupán egy-két alkalommal fordultak elő, de megjelentek az idegen hangzású keresztnevek is. Megállapítható azonban, hogy ezekben az esetekben is többnyire – főleg az 1860-as évekig – csak az egyik név került ki a peremnévkészletből, a másik gyakran előforduló bibliai vagy martirológiumi név volt. A régi tárnoki családokkal kapcsolatban pedig az a megállapítás tehető, hogy az 1840-es évek második felétől adtak nagyobb számban több keresztnevet, de ekkor még elsősorban csak a fiúgyermekek esetében. Konzervatívabb névadásukat tükrözi az is, hogy általában a település legkedveltebb keresztnevei közül választottak. Ennek oka, hogy sok esetben a névadás örökléssel magyarázható.

A falvakban az első világháborút követően terjedt rohamosan a szokás. Ez az új nevek nagytömegű bevezetésével volt kapcsolatban, ugyanis az új név mellé gyakran még egy régit is választottak (Hajdú 2003: 584).

201

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

13. táblázat: Több keresztnévvel rendelkező gyermekek (1856–1865) (Félkövérrel szedve: azok a nevek, amelyeknél magyarázatot tudunk adni mind a két keresztnévre. Dőlttel szedve: a régi tárnoki családok gyermekeinek a neve, akiknél a névadásra vonatkozóan semmilyen magyarázattal nem tudunk szolgálni.)

gyermek neve

szülők keresztneve

keresztszülők keresztneve

gyermek születési ideje

Rezsnyák József Antal

József és Éva

Tamás és Anna

1856. február 27.

Molnár János Pál

Mihály és Anna

János és Veronika

1856. június 26.

Kozel Ludvig József

István és Katalin

Gábor és Mária

1856. augusztus 24.

bíró

Matzke Géza János

Károly és Vilhelmina

János és Jozefa

1857. április 12.

orvos

Rumpler Mihály János

Ferenc és Barbara

Mihály és Mária

1857. október 16.

szolga

Deák József Antal

Magdolna

János és Mária

1858. március 12.

József: március 19.

szolgáló

Partlak Péter János*

János és Katalin

János és Anna

1858. június 18.

Péter: június 29.

házas zsellér

Negretti Ida Vilhelmina

Fridrik és Zsuzsanna

János és Jozefa

1858. szeptember 3.

Mülhauzer Fábián Sebestyén

József és Mária

János és Mária

1859. január 20.

Fábián, Sebestyén: január 20.

szolga

Pilár Fábián Sebestyén

Mihály és Anna

János és Rozália

1860. január 19.

Fábián, Sebestyén: január 20.

szolga

Slahutha Mária Terézia

János és Teréz

János és Mária

1863. szeptember 20.

Schober Mária Barbara

Pál és Alojzia

Ádám és Terézia

1863. december 1.

Barbara: december 4., Mária: december 8.

Kovács Mária Magdolna

József és Erzsébet

József és Katalin

1864. július 17.

Magdolna: július 22.

Rottmayer Vilhelmina Terézia Alojzia

Ádám és Terézia

Pál és Alojzia

1860. január 1.

orvos

Brüllich Kamilla Jozefa Mária

József és Hermina

Mihály, Mária, János és Mária

1862. szeptember 6.

ispán

Brillich Gyula Fridrik Eduárd

József és Hermina

János és Emil

1863. augusztus 7.

ispán

Brüllich Hugo Rajmund József

József és Hermina

József, Izabella és Emília

1864. október 12.

ispán

*Az ikertestvérét Pálnak hívták.

202

névnap

szülő foglalkozása

zsellér János, Pál: június 26.

juhász, majd zsellér

bíró

zsellér

béres

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

14. táblázat: Több keresztnévvel rendelkező gyermekek (1866–1875) (Félkövérrel szedve: azok a nevek, amelyeknél magyarázatot tudunk adni mind a két keresztnévre. Dőlttel szedve: a régi tárnoki családok gyermekeinek a neve, akiknél a névadásra vonatkozóan semmilyen magyarázattal nem tudunk szolgálni.)

gyermek neve

szülők keresztneve

keresztszülők keresztneve

gyermek születési ideje

Gróf Sarolta Margit

névnap

szülő foglalkozása

Viktor és Klementin

Antal és Alojzia

1866. április 11.

Kecskédi Lajos Dániel

Sándor és Terézia

János és Mária

1866. július 20

Kozel Katalin Ilona

István és Katalin

Mária

1867. március 31.

földműves

Voboril József Ferenc

József és Mária

Ferenc és Anna

1867. július 15.

főtanító

Varga Mária Anna

Mihály és Katalin

Károly és Mária

1870. május 23.

bognár

Hoffmann Mária Anna

Ferdinánd és Teréz

Ferenc és Eleonóra

1870. július 12.

Gyurcsa István Mihály

Mihály és Anna

István

1870. augusztus 16.

Viktoriusz Júlia Ilona

József és Katalin

Mihály és Ilona

1871. április 10.

Hoffmann Gizella Teréz

Ferdinánd és Teréz

Ferenc és Eleonóra

1873. július 20.

asztalos

Varga Viktor Győző

István és Anna

József és Mária

1873. augusztus 29.

zsellér

Czvirn Gizella Matild

Anna

István és Jozefa

1874. január 5.

Drevenka Etelka Teréz

György és Katalin

Károly és Teréz

1874. december 5.

Schober Gusztáv Dezső

Pál és Róza

József és Róza

1874. december 29.

mészáros

Winter Fridrik Károly Gyula István

Gyula József és Hildegard

István és Katalin

1868. március 7.

állomásfőnök

Winter Miksa Sándor István Gyula

Gyula József és Hildegard

István és Katalin

1870. január 9.

állomásfőnök

ispán Dániel: július 21.

Anna: július 26.

Etelka: december 16.

jegyző

asztalos

csősz

203

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

Összegzés A történeti és néprajzi kutatások az elmúlt években, évtizedekben egyre gyakrabban hívják segítségül az anyakönyveket annak érdekében, hogy egy-egy kérdésre pontosabb, mélyrehatóbb választ tudjanak adni. Bár az elmúlt időszakban több olyan munka is megjelent, amelyek nemcsak kiegészítő forrásként használták az anyakönyveket, hanem kizárólag ezek elemzésével próbáltak meg témaköröket feldolgozni, mégis azt kell mondani, hogy ezen források kutatása még egyáltalán nem tekinthető általánosnak. Ahhoz azonban, hogy egy település helytörténetét meg tudjuk írni, ahhoz, hogy egy adott közösség társadalmi, kulturális viszonyaira választ tudjunk adni, elengedhetetlen ezeknek mélyrehatóbb vizsgálata. A házassági, a halotti és a keresztelési anyakönyvek olyan problémák megválaszolását teszik lehetővé, amelyek más források segítségével nem történhetnének meg. Jelen dolgozat célja is az volt, hogy egy olyan kérdéskör részletesebb elemzését mutassa be, amelyre vonatkozóan elsősorban a különböző összeírásokból nyerhetünk ugyan információkat, de minden apró részletre kiterjedő vizsgálatot csak az anyakönyvek segítségével lehet elvégezni. A keresztnevek vizsgálata a nyelvészeknek köszönhetően indult meg évtizedekkel ezelőtt, később azonban a történészek és az etnográfusok is felismerték ennek fontosságát. Ma az újszülöttek névadása szabad választás útján történik, mindenki a neki leginkább tetsző nevet adja gyermekének. Évszázadokon át ezen a téren azonban az adott közösség is befolyással bírt. A régi falusi társadalmakban az élet szinte minden területét a kialakult jogszokások, hagyományok irányították. Ezek tették lehetővé, hogy egy egységes, zárt közösség alakuljon ki. Ha az egyén az adott társadalomhoz akart tartozni, akkor be kellett tartania annak előírásait, szokásait. Ez a befolyásolás a névadásban is jelen volt, minden közösségnek megvoltak az elfogadott nevei. A névkészlet vizsgálata tehát nemcsak kulturális, hanem társadalmi kérdések megválaszolásához is segítséget nyújthat. Tárnokon az adott közösség nagy befolyással volt a névadásra. Ezt bizonyítja, hogy a neveknek egy zárt rendszere alakult ki már a 18. század folyamán, és ez az azt követő évszázadban is megőrződött. Mindkét nem esetében kialakult négy név, amelyek a leginkább elfogadottak voltak, a gyermekek több mint fele ezek valamelyikét kapta. Vizsgálataim azonban jól kimutatták, hogy

204

a különböző korszakoknak emellett megvoltak a maguk divatos nevei is. Ezek egy-két évtizedig kiemelkedő jelentőséggel bírhattak, utána azonban elvesztették szerepüket, esetleg a peremnévkészletbe süllyedtek vissza. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy Tárnok névadását 1826 és 1875 között a szürke egyoldalúság jellemzi. Részletesebb kutatásaim azonban egyértelművé tették, hogy ez nem így van. A névadás „speciális” formáit elemezve számos érdekes dologra derült fény. A társadalom nagy része a közösség által elfogadott normák szerint adott nevet gyermekének. Minden korszakban voltak azonban olyanok, akik egyedi névadásukkal elszakadtak a hagyományoktól. Az új jelenségek elterjesztői többnyire a nem helyi származású családok voltak, ahol a családfő általában valamilyen értelmiségi hivatalt töltött be, a társadalom felsőbb rétegéhez tartozott. Az ő körükben jelentek meg az „egyedi” nevek, ők azok – igaz, kis számban –, akik már a század elején éltek a névadás speciális formáival, például két keresztnevet adtak gyermeküknek. Fontos azonban megemlíteni, hogy az 1800-as évek elején még náluk sem tekinthető általánosnak, hogy valamilyen ritka nevet választottak. Abban az esetben pedig, ha így történt, akkor általában valamilyen magyarázatot tudunk adni erre vonatkozóan. A hagyományoktól eltérő névadás az 1830-as évekre vált általánosabbá körükben, ekkor azonban a helyi származású tárnoki családok között is találkozhatunk már ezzel a jelenséggel. Mindez egyértelműen azt bizonyítja, hogy a névadáson belül az újítások kívülről érkeztek, és elsősorban a magasabb társadalmi rangúaktól terjedt a társadalom alsóbb osztályaihoz, ahova két-három évtizedes késéssel jutottak el. Mind a ritka nevek, mind pedig a többszöri névadás tekintetében a század második felétől figyelhető meg kisebb mértékű emelkedés, de ekkor sem tekinthető általánosnak a hagyományoktól való eltérés. A családok többsége az egész század során ragaszkodott a leginkább elfogadott nevekhez. A hagyományhoz való ragaszkodásnak köszönhető, hogy a vizsgált évtizedekben a gyermekeknek általában több mint 40%-a szüleitől, keresztszüleitől örökölte a nevét, de sokan kapták a születésük napjához közel eső névnap alapján keresztnevüket. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy minden bizonnyal – igaz, kisebb mértékben – a nagyszülőktől, esetleg a más rokontól való névöröklésnek is szerepe volt a vizsgált közösségben, akkor megállapítható, hogy kevés gyerek kapta ötletszerűen, a kialakult hagyományoktól eltérő úton a nevét.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Dolgozatomban egyrészt olyan kérdésekkel foglalkoztam, amelyekre más kutatásokban is kitértek (névgyakoriság, több keresztnév adásának szokása). Ezáltal lehetőségem nyílt arra, hogy az általam nyert adatokat összevessem a már megjelent munkák tapasztalataival. Ez alapján megállapítható, hogy a most vizsgált településről nyert eredmények sok tekintetben az országos átlagnak megfelelnek, néhány kérdésben azonban megmutatkozik, hogy minden közösség névadásában volt valami egyedi. Tárnok esetében ezt bizonyítja, hogy a Mária név megterheltsége jóval meghaladta az országos átlagét, emellett kialakultak közösségre jellemző divatos nevek is (például a Márton vagy a Pál), igaz, ezek egy-két évtized után elvesztették jelentőségüket. A kutatás során több olyan kérdés is felvetődött, amelyekre az eddigi vizsgálatok nem tértek ki. Az ikrek névadásával, valamint a bábás keresztelésekkel eddig nem foglalkoztak, így arra vonatkozóan nem tudtam választ adni, hogy az itt kapott adatok mennyire általánosak vagy men�nyire tekinthetők helyi jellegzetességnek. Érdemes lenne megvizsgálni más településeken is, hogy az ikrek névadásában mennyire játszott szerepet az, hogy két olyan nevet választottak, amelyek a Bibliában együtt fordulnak elő, illetve, hogy máshol kialakultak-e preferált nevek bábás keresztelések esetére. Célom az volt, hogy az 1826–1875 közötti időszakot elemezve a tárnoki névadásról minél teljesebb képet adjak. Úgy vélem, hogy ezt sikerült teljesítenem. Kiderült, hogy a vizsgált ötven évben a névadás terén még erős volt a hagyományokhoz való ragaszkodás, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a névadás speciális formái hogyan terjedtek el a társadalmon belül.

205

MUSKOVICS ANDREA ANNA

A NÉVADÁS GYAKORLATA TÁRNOKON 1826–1875 KÖZÖTT

Források Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár Keresztelési anyakönyvek

Hivatkozott irodalom Bánházi 2004

Jakab Ágnes: Nemzedékek és nemzetiségek Kőrispatakon. In: Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 12 (2004), 174–247.

K apros 2005 Kapros Márta: A születés és kisgyermekkor szokásai. In: Faragó Tamás (szerk.): Bölcsőtől a koporsóig. Budapest: Új Mandátum, 2005, 137–149.

Bánházi Emőke: Margitta lakossága a történeti demográfiai adatok tükrében. In: Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 12 (2004), 71–129.

Kálmán 1973 [1967]

Bárth 1999

Kováts Zoltán: Az anyakönyvek, mint a történeti források a magyar történet kutatásában. In: Barna Gábor – Szabó László (szerk.): Az anyakönyvek, mint a történeti kutatások forrásai. (Múzeumi Levelek 35–36.) Szolnok: Damjanich Gábor Múzeum, 1980, 5–18.

Bárth Dániel: A keresztelés anyakönyvezésének elterjedése a magyar katolikus egyház 16–17. századi gyakorlatában. In: Ambrus Vilmos – Berkes Katalin – Elter András – Nobilis Júlia – Terbócs Attila (szerk.): Hálók. Egyetemi dolgozatok Szilágyi Miklós 60. születésnapja alkalmából. (Dolgozatok a Tárgyi Néprajzi Tanszékről.) Budapest: ELTE BTK Tárgyi Néprajzi Tanszék, 1999, 97–106.

Bielek–Jároli 2004 Bielek Gábor – Jároli József: Keresztnévadási szokások a gyulai katolikusok körében a XVIII–XIX. században. (Gyulai Füzetek 13.) Gyula: [Békés Megyei Levéltár], 2004.

Büky 1970 Büky Béla: Keresztnévadási szokások Budán 1470–1451 között. In: Kázmér Miklós – Végh József (szerk.): Névtudományi előadások. (Nyelvtudományi Értekezések 70.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970, 138–145.

Csalog–Mándoki 1970

Kálmán Béla: A nevek világa. Budapest: Gondolat, 1973 [1967].

Kováts 1980

Magyar Törvénytár 1894–1895 1894–1895. évi törvényczikkek. (Magyar Törvénytár.) Budapest: Franklin Társulat – Révai testvérek, 1897.

Szabó 1980 Szabó István: Az anyakönyv, mint történeti forrás. In: Barna Gábor – Szabó László (szerk.): Az anyakönyvek, mint a történeti kutatások forrásai. (Múzeumi Levelek 35–36.) Szolnok: Damjanich Gábor Múzeum, 1980, 57–72.

Szilágyi 1995 Szilágyi Miklós: Mezővárosi társadalom – paraszti műveltség. (Folklór és etnográfia 87.) Debrecen: Kossuth Lajos Tudományegyetem, 1995.

Csalog Zsolt–Mándoki László: Divatjelenségek a magyar falusi keresztnévadásban. In: Kázmér Miklós – Végh József (szerk.): Névtudományi előadások. (Nyelvtudományi Értekezések 70.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970, 145–152.

Tárkány Szücs 2003 [1981]

Fügedi 2005

Zólyomi 1990

Fügedi Erik: Római katolikus anyakönyvek Magyarországon 1895-ig. In: Faragó Tamás (szerk.): Bölcsőtől a koporsóig. Budapest: Új Mandátum, 2005, 217–230.

Zólyomi József: Egy Nógrád megyei német település (Berkenye) az anyakönyvek tükrében. In: A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 16 (1990), 75–124.

Gyetvai 1990 Gyetvai Péter: Migrációkutatás és az egyházi anyakönyvek. In: Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén. Szeged: k. n., 1990, 45–52.

Hajdú 2003 Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. (Osiris tankönyvek.) Budapest: Osiris, 2003.

206

Jakab 2004

Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2003 [eredeti kiadás: Budapest: Gondolat, 1981].

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Muskovics Andrea Anna

Andrea Anna Muskovics

A névadás gyakorlata Tárnokon 1826–1875 között

Naming Practice in Tárnok, 1826–1875

Jelen tanulmány célja, hogy egy olyan kérdéskör részletesebb elemzését nyújtsa, amelyre vonatkozóan elsősorban a különböző összeírásokból nyerhetünk információt, de minden apró részletre kiterjedő vizsgálatot csak az anyakönyvek segítségével lehet elvégezni. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy Tárnok névadását 1826 és 1875 között az egyoldalúság jellemezte. Részletesebb kutatásaim azonban kimutatták, hogy ez nem így van. Bár a társadalom nagy része a közösség által elfogadott normák szerint adott nevet gyermekének, minden korszakban voltak olyanok, akik egyedi névadásukkal elszakadtak a hagyományoktól. Megállapítást nyert az is, hogy az új jelenségek elterjesztői többnyire a nem helyi származású családok voltak – ahol a családfő általában valamilyen értelmiségi hivatalt töltött be, a társadalom felsőbb rétegéhez tartozott. A tanulmány részben olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekre más kutatások is kitértek (névgyakoriság, több keresztnév adásának szokása). Ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy az általam nyert adatokat összevessem a már megjelentekkel. Ez alapján megállapítható, hogy a tárnoki eredmények sok tekintetben az országos átlagnak megfelelnek, néhány kérdésben azonban megmutatkozik, hogy minden közösség névadásában volt valami egyedi. A kutatás során több olyan kérdés is felvetődött, amelyre az eddigi vizsgálatok nem tértek ki. Az ikrek névadásával, valamint a bábás keresztelésekkel eddig nem foglalkoztak, így arra vonatkozóan nem tudtam választ adni, hogy az itt kapott adatok mennyire általánosak, vagy mennyire tekinthetők helyi jellegzetességnek. Érdemes lenne megvizsgálni más településeken is, hogy az ikrek névadásában mennyire játszott szerepet az, hogy két olyan nevet választottak, amelyek a Bibliában együtt fordulnak elő, illetve, hogy máshol kialakultak-e preferált nevek bábás keresztelések esetén. Célom az volt, hogy az 1826–1875 közötti időszakot elemezve a tárnoki névadásról minél teljesebb képet adjak. Úgy gondolom, hogy ezt sikerült teljesítenem. Kiderült, hogy a vizsgált ötven évben a névadás terén még erős volt a hagyományokhoz való ragaszkodás, ugyanakkor megfigyelhető, hogyan terjedtek el a névadás speciális formái a társadalmon belül.

The aim of this essay is to present a more detailed analysis of an issue, information of which can be gained primarily from different registers, but examinations covering all the small details can only be carried out with the help of registers of births. At first sight it appears that the naming practice of Tárnok between 1826 and 1875 was characterized by one-sidedness. However, my detailed examinations showed that it is not the case. Even though most of the society named their children after standards accepted by the community, there were people who broke away from traditions with their individual naming. It was found that those who had brought new customs into fashion were mostly families of non-local origin – where the head of the family usually had an intellectual position, belonged to the upper class of society. The essay partly discusses questions that other researches touched upon already (name frequency, custom of giving more than one first names). This made it possible to compare my results with the already published ones. Based on this, it can be stated that the results of Tárnok correspond with the national average in many aspects, but in some cases it appears that there had been something unique in the naming practice of the community. During the research several questions were raised that had not been discussed by earlier researches. Naming of twins, and baptisms with midwifes were not examined until now, thus I could not give an answer about the generality of the data gathered here, whether it should be considered local characteristic or not. It would be worth examining this in other communities what role did Biblical names played in the naming of twins, and whether there were preferred names elsewhere in the cases of baptisms with midwifes. My aim was to give the most detailed picture of the naming practice in Tárnok in the period of 1826–1875. I believe I managed to do so. It appeared that in the examined fifty years keeping traditions was strong regarding naming practice, but in the same time the way how special forms of naming became general in the society can be observed.

207

208

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

209

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

Sz. Tóth Judit, dr. néprajzkutató, muzeológus Ferenczy Múzeumi Centrum sztoth.judit@muzeumicentrum.hu

210

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A Budapest környékén (Pest és Fejér megye területén) élő délszláv lakosság több történeti rétegből alakult ki. A szerbek a 15. században a Csepel-szigeten telepedtek meg, de a század első harmadában Pomázon és Szentendrén is megjelentek.1 A délszlávok török hódoltság idején megtelepedett rétegét ortodox és katolikus népcsoportok alkották. Utóbbiakat az 1600-as évek elején ferences rendi szerzetesek vezették Magyarországra, és Budán, Szentendrén, Ercsiben, Tökölön, Érden, Törökbálinton telepítették le.2 A szerb – és velük együtt más balkáni – népesség jelentős számban azonban Belgrád török kézre kerülése után, 1690-től, a „Velika seoba” (Nagy költözés) néven ismert bevándorlással érkezett Magyarországra.3 Egy részük az ország déli részén maradt, mások a Duna mentén észak felé haladva a kereskedelem szempontjából fontos városokban – Ráckeve, Buda, Szentendre, Vác, Komárom, Győr – telepedtek meg. Buda közelében két nagyobb tömbben maradtak együtt a Balkánról érkezett népcsoportok. Az egyik csoport délen, a Csepel-szigeten, Ráckevén és környékén (Csépen, Lóréven, Makádon, Becsén) talált új hazát, a korábbi szerb telepesek, illetve a horvátok (bunyevácok, dalmátok) által lakott helyeken. Ráckevén a török hódoltság alatt is éltek szerbek, 1487-ben használatba vett templomukban ortodox vallásukat mindvégig gyakorolták. Ráckeve volt a sziget gazdasági, vallási és kulturális központja.4 Az északi szerb tömb Szentendrén és környékén alakult ki, 1693-ban közel 24 000 szerb lakossal, akiknek fele Szentendrén élt.5 A szegényebb családok a város környékét választották lakóhelyül, a tehetősebbek, a Čarnojević pátriárka kíséretében lévő családok Szentendrén maradtak. Gazdasági erejük révén válhatott Szentendre viszonylag rövid időn belül virágzó kereskedővárossá, a hazai szerbség vallási és kulturális központjává. A katolikus dalmát (horvát) népcsoport tagjai egykor nemcsak Szentendrén, de több rác faluban is jelen voltak.6 A déli tömbben is különböző eredetű ortodox és katolikus délszláv népesség élt együtt, a mainál több településen. Néhol (Törökbálint, Diósd) 1 2 3 4 5 6 7 8 9

10 11

beolvadtak a később érkező német lakosságba, vagy továbbköltöztek.7 A Csepel-szigeten és a Duna jobb partján (Lórév, Szigetcsép, Ráckeve, Százhalombatta), valamint a Szentendre környékén (Szentendre, Budakalász, Csobánka, Pomáz) élő görögkeleti szerb népességet a vallás mellett erős gazdasági, társadalmi, rokonsági kapcsolatok kötötték össze, akárcsak a rác települések lakóit. E két népcsoport viseletével foglalkozó tanulmány itt következő, első része a Budapest környéki rácok viseletének még fellelhető emlékeit mutatja be. Tököl, Érd (és a Fejér megyei Ercsi) magukat rácoknak nevező lakosai részben katolizált szerbek, részben horvátok és bunyevácok.8 A rác elnevezés a 12. században megerősödött Raška (Rasica) szerb fejedelemség nevéből alakult ki a középkorban: főleg a szerb és a velük együtt élő horvát népcsoportok megjelölésére szolgáló gyűjtőfogalom. A 19. századi történeti munkák illírnek, (illyr) is nevezik a középkorban és a török hódoltság idején a Balkánról idetelepült katolikus és ortodox népességet, köztük a rácokat.9 A Csepel-szigeten és környékén, a Duna jobb partján együtt élő szerbek, bunyevácok és más népek megnevezése is közös lett, a rác kifejezést végül „magára vette” a lakosság.10 A tököliek a bunyevácok és különböző horvát népcsoportokkal ös�szeolvadt szerbek utódai; a 19. század derekán bunyevácnak, dalmátnak, de a század végén már rácnak mondták magukat. Vallási hovatartozásuk megnevezésére a krišćani (keresztény) jelzőt használták, mely feltételezi, hogy korábban a pravoszláv és katolikus kereszténység egyaránt jelen volt körükben. Az egykor beolvadt szerbekre az anyakönyvek családnevei utalnak.11 A rác lakosság tehát többféle népcsoportból alakult ki, az etnikai sokszínűség nyoma a nyelvjárásban, a szokásokban, az öltözködésben a 20. század elejéig kimutatható volt. Ekkor azonban gyors változásnak lehetünk tanúi különösen Érden és Tökölön. Budapest közelsége, az iparosodás erőteljesen éreztette hatását a rác települések életmódjában, öltözködésében. Viseletüket legtovább az ercsiek őrizték meg.

Bél 1977: 122; Sarosácz 1973: 375. Szilágyi 2006: 19. Kiss 1988: 14. Lakos 2002: 25. Sarosácz 1973: 382. Ercsiben, Csepelen és Törökbálinton. (Szilágyi 2016: 10–14.) Szilágyi 2016: 14. Sarosácz 1973: 382. „Illyrek alatt értetnek 1) a nem egyesült óhitű ráczok, 2) a vendek, 3) a római kath. és óhitű dalmaták, 4) a magyarországi kath. sokáczok és bunyeváczok, 5) a szerbek, 6) a bosnyákok.” (Kereskényi 1874: 36.) Szilágyi 2006: 17. Szilágyi 2006: 10; 23–24.

211

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

A Pest megyét ismertető, többek között lakosainak öltözetét is bemutató szerzők írnak a rácokról, így Bél Mátyás is érinti a viseletet Pest megyéről szóló munkájában.12 A szerző adatgyűjtését 1733-ban zárta le, amikor a Csepel-szigeten és környékén élők körében a viselet balkáni elemei (kaftán, fejfedő, fátyolkendő) még jelen voltak. Bél Mátyás a következőket írja: a rác férfiak „magyar ruhát viselnek, de faji megkülönböztetésből kissé hosszabbat. Ti. a köntösük hosszabb, a fejfedőjük piros kecskebőrből, vékony szalaggal körülvéve. A lábukat botos és bocskor, a jobb módúakét cipellő takarja. Hasonló a nők viselete is. Ők is magyar ruhában járnak, a fejüket főkötővel övezik, az arcukat nyakba érő fehér lepellel takarják be úgy, hogy a szemükön kívül és az arcuk kis részén kívül semmi sem látható. Ezt főleg a jegyeseknél lehet megfigyelni.”13

A 19. század elején a rác, illyr népesség viseletéről részletes leírást készített plébánosuk, Berkity György.14 Vizsgált területünkön a későbbi időszakból hasonló, a rác viselettel foglalkozó tanulmány nincs. A női hajviselet leírását kivéve, a témát csak érinti néhány munka és kézirat.15 Az öltözetről leginkább archív fényképek és adatközlők vis�szaemlékezései alapján alkothatunk – közel sem teljes – képet. Kiváló forrás ehhez Szilágyi József két könyve, melyek elsősorban tököli fényképeket tartalmaznak, valamint az ercsi rácok honlapja.16 Nincs adatunk a szentendrei dalmátok öltözetéről, egykori viseletükre csak a gyermekek kerek fejfedője (fez) utal egy családi fényképen.17 A férfiak viselete Berkity György 1839-ben megjelent írásában elsőként rajzolt átfogó képet a Csepel-szigeten és környékén (Tököl, Érd, Törökbálint, Csepel, Perkáta), a mainál több településen élő, magukat rácoknak nevező lakosok szokásairól és öltözködéséről. Eszerint a rác férfiak köznapi öltözete gallértalan ing, lábszárközépig érő gatya, csizma, 12 13 14 15 16 17 18

19 20

212

széles karimájú kalap; télen báránybőr, „galandos csalma idomú” [kúp alakú] sapka, az öregeken suba (bunda) volt. A férfiak hosszú hajukat a homlok fölött összefonták, ez a fejtetőn át hátul lógott le a többi hajjal együtt. Az öregek a fülük előtt összetekert hajat, üstököt hordtak.18 Az ünnepi öltözetben a finomabb anyagú ing és gatya fekete posztómellénnyel egészült ki. A legények inge rövid derekú, bő ujjú, piros vagy kék hímzésű volt, gatyájuk ráncolt, bő patyolatgatya, mellényük sűrű gombos fekete posztó, fehér vagy sárga zsinórral kivarrva. A módosabb legények mellénye ugyanakkor selyemből vagy piros, zöld, kék damasztból készült. Csizmájuk hegyes orrú, piros szegésű sarkantyús csizma volt. A legények nyakravalót (posa) is viseltek, ami hosszú, selyem vagy „fátyolszövetű”, végein arany hímzésű, csipkével díszített ünnepi ruhadarab. Az ólomgombos, kék vagy fekete posztó ujjast vállra vetve viselték, csak az idősebbek öltötték magukra. Némelyek szűrt is viseltek.19 A 19. század első felében a Csepel-szigeti rác és a bácskai bunyevác férfiak öltözete szinte teljesen azonos volt, amint arról két szerző is tudósított.20 A rác legény házasságkötésekor kapott először – vagy kapott kölcsön – nadrágot, mivel posztónadrágot csak házas ember viselhetett, a legények gatyában jártak. A vőlegény bő ujjú gyolcsingben, ellenzős posztónadrágban, színes mellényben, vállra vetett rókaprémes mentében esküdött. Kalapja mellett „lombos aranyporú és többszörösen szalagokkal megcsomósított rozmaring ág” hajladozott. Jegykendője a nadrág szíján áthúzva térdig ért. A vőlegényt öltözete segítette az elvárásoknak megfelelő viselkedésben: kezét – hogy illetlenül ne lóbálja – az ellenzőbe dugva, lehajtott fejjel kellett haladnia a menetben a férfiak után.21 Berkity leírása tehát érinti a hétköznapi és az ünnepi ruházatot, ezen belül a legdíszesebb alkalmi – az esküvői – öltözetet, illetve a férfiviselet életkort jelző elemeit. A 20. század elején már árnyaltabb volt mind a köznapi, mind

Bél 1977: 37. Bél 1977: 37. Berkity 2006 [1839]. Kereskényi 1874; Gabnay 1906; Kerékgyártó 2000; Szilágyi 2006. Szilágyi 2007; Szilágyi 2016; N. N. é. n. A Benkovits-család fényképét közli: Szilágyi 2016: 46. Berkity 2006 [1839]: 63. Ez a hajforma 1930 körül még előfordult Tökölön (Szilágyi 2006: 66), a szerbeknél már a 20. század elején megszűnt. Berkity 2006 [1839]: 63. „A [bunyevác] férfiak báránybőrből fehér sipkát vagy széles karimájú kalapot, setétkék posztóból dolmányt és nadrágot, télen subát – a fiatal legények damaszt mellényt ezüstös gombokkal, finom és bő gatyát és inget, szűrt hordoznak.” (N. N. 2006 [1837]: 307.) A legények csak esküvéskor kapnak „vitézkötéses” magyar nadrágot, lábbelijük magyar idomú csizma, kalapjuk gömbölyű tetejű, lapos (Szárics 2006 [1842]: 78–79). A tököli rácok a letelepedésük után még hosszú ideig tartották a kapcsolatot a vándorlásuk egyik állomásaként szolgáló Bácska bunyevác lakosságával (Szilágyi 2006: 21). Berkity 2006 [1839]: 70.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

1. kép: Legény ünnepi vászonöltözetben: ingben és bő gatyában, pitykegombos mellényben, Ercsi, 1915

az ünnepi öltözködés. Hétköznap a munkaöltözet különbözött az úgynevezett jövő-menő öltözettől, ami megkímélt köznapi ruha, kalap, kiegészítő ruhadarabok (kiskabát) felvételét jelentette. A fél ünnepi volt a vasárnap délutáni, a városba menő vagy a báli viselet. A férfiak ünnepi – esküvői, templomi nagyünnepi – posztóöltözetét az anyag minősége, díszített volta (zsinórozás), a ruhadarab állapota különböztette meg. Ezt a férfiak rendszerint vőlegényként kapták, a házas emberek vőlegényi ruhájukban vettek részt a nagy egyházi ünnepeken, gyakran ebben is temették el őket. Ha a hosszú időn át viselt vagy öröklött darab megkopott, köznapiként hordták tovább. A nők öltözködése árnyaltabb volt ugyan, de egykor a rác férfiviselet is mutatta tulajdonosa életkorát, családi állapotát, kifejezte a viselés alkalmát. A vászonöltözetet hétköznap munkaruhaként és ünnepnap is viselték még a 20. század elején (1. kép). A ház körüli és mezei munkában egyszerű vászoninget hordtak, nyáron mezítláb vagy bőrpapuccsal. Hétköznap általános volt a sötétre festett ing. A gatya viselése az 1930-as évektől a

2. kép: Rác legények hímzett ingben, zsinóros gombolású mellényben, magyar szabású csizmában, Ercsi

nagyobb fiúgyerekek, illetve az idősebb generáció körében található meg, a fiatalok nadrágot hordtak. Az 1930-as évektől az iparban dolgozók révén jelent meg falun munkaöltözetként a cajg nadrág. Az ing és a gatya vagy nadrág köznapi mellénnyel, köténnyel egészülhetett ki. Az ingre fölvették az egyszerű, vagy a köznapivá kopott fémgombos mellényt is. A ház körüli munkát végző férfiak, a mesteremberek melles kötényben dolgoztak, amit a derekukon elöl kötöttek meg. A kalap mind a köznapi, mind az ünnepi férfiöltözet része volt. Az ünnepi ing és gatya finomabb vászonból, bővebb szabással készült. Az ing magas, zárt nyakú volt, amelyre igen keskeny, kis gallér hajlott vis�sza. A mellrészét és a széles kézelőt az asszonyok kikeményítették. A legénying bő ujját és elejét gazdag hímzés díszítette (2. kép). A férfiak gyakran viseltek színes (a felvételeken sötét árnyalatú) inget, fehér vagy színes gombokkal, bő ujjal, mandzsettával. A puhább, melegebb anyagból varrottakat gyakran a fehér ingre vették fel.

213

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

A bő szárú gatya hosszú, bokáig érő volt. A posztómellény magas, álló nyakú, sűrű fémgombos, a 20. század elején már galléros volt: sálgallérszerű vagy kihajtós, három sor fémgombbal, zsinóros gombolással, amelyet azonban a legények nem gomboltak be. A vasárnapi férfi ruha tűzéssel díszített mellű ing, bokáig érő bő szárú gatya, posztómellény, kabát és kalap. Az idősebb rác férfiakat az 1930-as években még ebben az öltözetben lehetett látni az utcán. Az ercsi bíró is gatyában járt be a hivatalába. Néhány fénykép szerint egykor sötétkék melles kötény (pipreg) is tartozott a jövő-menő, a félünnepi ruházathoz. A tököli legényekét fehér tűző öltéssel varrták és hímzett monogrammal díszítették. Családi és lakodalmi csoportképeken láthatók idős emberek sötét ingben, elöl megkötött melles kötényben, posztómellényben és nadrágban. Míg korábban a vászonöltözetet egészítette ki egy-egy finomposztó ruhadarab, az első világháború után a férfiöltözetre már a posztóruha volt jellemző: a korábbi ellenzős, zsinórdíszes nadrág helyett slicces, bevágott zsebes nadrágot, kord csizmanadrágot viseltek. A mellény fölé egy vagy két sor gombos, galléros, combközépig érő kabátfélét vettek föl (3. és 4. kép). A magyar szabású csizmát (a szár végén szív alakú bevágás és gomb)

a húszas években az egyenes szárvégű csizma kezdte fölváltani. A férfiöltözet része volt egy puha anyagú, végig gombos ujjas, amit a mellény alá, illetve a felöltő alá is felvettek. Ez a ruhadarab az untercikk megfelelője, helyi neve nem ismert.22 Vastagabb változatát hordták a kabát helyett is. A vékonyabbat köznapi munkában a kötény fölé vették fel és begombolták. Ezt az ujjast később a kötött szvetter váltotta fel. Az 1830-as években a házas embert megillető öltözetdarab a posztónadrág volt, ehelyett a század végén már a nyakravaló kendő jelezte viselője családi állapotát. A legény az esküvőjén kapta ajándékul a rózsás selyem nyakravalót. A házas emberek télen-nyáron minden vasárnap ezt viselték. Az életkor előrehaladtával a nyakravaló egyszerűsödött, az idős embereké fekete színű volt.23 Az 1910-es években ment ki a divatból. A házas embereket jellemezte a bajuszviselet is, bajuszt csak ők növesztettek. A fiatalok körében az első világháború előtt az erősen fölfelé kunkorodó bajusz volt divatban. A legény- és férfiöltözet része volt a kalap, eleinte kerek tetejű, egyenes peremű, majd a városi fazonú. Fényképezéskor – nemének jelzésére – a kisebb fiúgyermekek fejére is föltették a kalapot (5. kép). A legények viseletét a kalapjukra tűzött kiegészítők tették alkalmivá: a regrutákét bokáig

3. kép: Prélázó (beszélgető) férfiak régebbi és újabb formájú ruhadarabokban, 1920-as évek 22 23

214

Flórián 1997: 650. Deisinger 1953: 7.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

5. kép: Tököli rác család: a férfi zsebórával, teljes posztóöltözetben, kerek kalapban, magyar csizmában, az asszony selyemblúzt visel, a mezítlábas fiún hosszúing és köznapi kötény 4. kép: Fiatal férfi, begyűrt asztrigán sapkában és posztó ujjasban

leérő szalagok sokasága, a vőlegényét feldíszített rozmaringcsokor. Az érdi rác vőlegény jelvénye, a kalapja mellé tűzött rozmaring dísz (djuvegijina kita) több szál hosszú rozmaringból állt, amelyek végére hímzett szalagok voltak kötve, és a kalap elején lógtak le. Este a mulatságban a vőlegény a kalapja köré tekerte a szalagokat.24 Egy 1908-ban készült tököli fényképen az ifjú férj zsinórdíszes, ellenzős nadrágot, magyar vágású csizmát, három sor gombos mellényt visel. Az ing hímzett bársony ujját szűk kézelő fogja össze (12. kép). A férfiak fejükre télen kalap helyett sapkát tettek, köznap egyszerű báránybőrből, ünnepen fekete asztrigáni, perzsabárányból valót. Kétszer gyűrték be, alul körben mélyebben, felül a tetejét pedig hosszanti irányban (4. kép). A rácokat ez különböztette meg a szerb férfiaktól, akik göm24 25 26 27

bölyűen gyűrték be a subara tetejét. A módosabb emberek két sor gombos, bélelt posztó télikabátot vettek fel, gallérján asztrigán prémmel. A nők viselete A női viselet megismerésének elsődleges forrása szintén Berkity György munkája.25 A Csepel-szigeti és érdi rác nők ünnepi viseletéről ez a legkorábbi ismert leírás. Az 1830-as években a rác leányok virágos kartonszoknyát, fehér patyolatkötényt, piros csizmát vagy sárga, piros, zöld, kék „pillangós cipőt” hordtak.26 „Mellényök rövid, ezüst vagy arany paszománttal, s nagy ezüst vagy cín csatokkal ékes, szintén a menyecskéknél is. Ingujjai a könyökig lógnak le, egyiránt bő, selyemmel, pamuttal vagy aranyszállal kivarrott, végein csipke szegésű. Füleikben réz vagy ezüst függőket, ujjaikon pedig szintollyan gyűrűket ötöt, hatot is hordanak.”27

Deisinger 1953: 13. Berkity 2006 [1839]: 70. Berkity 2006 [1839]: 64. Berkity 2006 [1839]: 64.

215

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

Nyakékük láncra fűzött pénzérmék, koronás tallérok, húszasok vagy aranyak sora.28 A 19. század eleji ünnepi leányviselet jellemzői eszerint az arany- és ezüstszállal szőtt anyagok és csipkék használata, az aranyszállal hímzett, könyöktől fodros ujjú ing, rövid mellény, színes szoknya, fehér kötény, pénzérmékből álló nyakék, az ékszerek (függő, gyűrű, nyakék) sokasága. Ünnepi lábbelijük nyáron díszes cipő, télen csizma volt. Hajviseletük két fonatból tűzött koszorú (pletenica).29 A szerző részletesen ír a menyasszony öltözetéről is. A paraszti hajviseletek között különleges a rác menyasszony kibontott hajviselete.

Ha az asszony meghalt, menyegzői fejtakarójával, vagy más hasonló kendőben temették el.33 A leány az esküvőjére kapta meg a fehér, nyusztprémű mentét, amit csak az asszonyok viselhettek, ünnepi alkalmakkor vették föl a templomba. Az idősebbek mentéje fekete posztó volt kecske- vagy rókaprémmel, barna zsinórozással és gombokkal. Az asszonyok téli öltözetéhez csizma és fehér ködmön tartozott, varrásainál sötét paszománttal.34

„A menyasszonynak feje, haja font fodrának övezete körül megaranyozott rozmaring koszorúval van felékesítve, de ekkor haja fonatlan s vállaira lóg le. Fő dísze fehér, rövid mente s fehér kötény, virágos, zöld vagy kék szegésű kartonszoknya, s kivált karmazsin, fasarkú piros csizma. Egy pár fényes gombú tű a fejét, négy-ötsoros üveg gombolykás nyakkötő, vagy legalábbis galandon lelógó ezüstpénz, kereszt s más emlék ékességét bizonnyal növeli.”30

Az ujjain viselt gyűrűk nem látszódtak, mert az illem szerint kezét mentéje ujjába dugva haladt a menetben.31 A fiatal asszonyok inge, mellénye a leányokéhoz hasonló volt. Piros, kék, vagy zöld selyemmel szegett szoknyát, kék kötényt, fasarkú kordován csizmát hordtak. Nyári lábbelijük cipő volt, kék pamutharisnyájukon a bokánál piros virágú fehér betét volt. A fiatalok sok ékszert viseltek, függőt, gyűrűket, nyakukban gyöngysort vagy keresztet. Fejviseletük tűkkel megtűzött fátyolkendő vagy fejkendő. Az asszonyok fejét „fehér, keskeny, de hosszú takaró födi, melyet hogy simán a fejre szoruljon, egy vagy több hosszú, zománcos gombú, többnyire ezüst tűvel mind a két oldalról megtűznek.”32

28 29 30 31

33 34

216

6. kép: Burlovics Károlyné selyem öltözetben, két kislánya ünnepi hosszúingben, Ercsi, 1894

Berkity 2006 [1839]: 64. Berkity 2006 [1839]: 64. Berkity 2006 [1839]: 70. Berkity 2006 [1839]: 70. A haj kivételével ehhez hasonló volt a bácskai bunyevác menyasszony öltözete is: a menyas�szony befont, feltűzött haját művirág koszorú fedte. Ruhája fényűző: arannyal hímzett virágos ingujj csipkefodorral, „misemondó ruháknak való, aranyos virágú, selyemszövetű mellény”, hasonló anyagú szoknya, széles fekete selyemkötény, nyakbavaló kendő. Selyem félköntös vagy sötétkék mente (tyurdia) arany paszománnyal, amit csak esküvőjétől viselhetett. Lábbelije pillangós [szalagcsokorral díszített] cipő vagy papucs (Szárics 1842: 79). Berkity 2006 [1839]: 64. A bácskai bunyevácoknál az újmenyecskéké volt a pénzes nyakék: a menyecskék viselete a lányokétól abban különbözik, hogy fejkötőjük arannyal hímzett, s nyakukon lelógó tallérfüzéreket viselnek (N. N.: 2006 [1837]: 308). Berkity 2006 [1839]: 74. A nők öltözete szinte azonos a korabeli bácskai bunyevác viselettel. A bácskai leányok rövid, dús arany csipkés damaszt mellényt, „selyem kötényt, színes, kivált veres szoknyát és magos sarkú cipőt hordoznak. Asszonyaik kendőbe burkolják fejöket; télen báránybőrrel bélelt ködmönt (churdia), tarka szőrből szőtt kötényt, piros csizmát viselnek.” (N. N. 2006 [1837]: 307–308).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

7. kép: Tököli rác asszony gyermekeivel vasárnap délutáni öltözetben, a kicsin hosszúing, a fiúkon monogramos kötény, 1910 körül (Szilágyi 2016: 47)

A későbbi időszak rác viseletéről csak elszórt adatokkal rendelkezünk. Az 1870-es években följegyzik, hogy Batta keleti vallású és Érd római katolikus, „illyr lakói ruházatra a magyar szabást követik”. De a nők „nyakukon keleti szokás szerint ezüstpénzeket, a férjezettek fejékül arany és ezüst tűket” hordanak.35 A pénzérmékből készült nyakéket a rácok láncra rádolgozva viselték, míg a szerbek bársonyszalagon. Érden és Ercsiben lázsiás, Tökölön dukat, dukate volt az ékszer neve. A korai, a 19. század végén készült fényképek a falusi társadalom jómódú tagjait örökítették meg. Öltözetük a polgári divatot követő, minőségi anyagú, mégis parasztviselet köténnyel és fejkendővel. Az ünnepi ujjas városi szabású, sonkaujjú, ferde gombolású vagy a derekat hangsúlyozó betétes, a bő kötény körül fodros, a ruhák anyaga gyakran fénylő felületű, selyem, szatén. A jellegzetes rác gyermekviselet bővülő aljú hosszúing, rövid ujjal, vállon masnival, dereka színes selyemszalaggal átkötve. A négy-öt éves lánygyermek ruhája is ilyen ing, könyékig érő, csipkés ujjal (6. kép). Hétköznap iskolás korukig a fiúk és a lányok egyaránt egybeszabott ruhában jártak, mezítláb. A kisfiúkra melles kötényt is adtak ruhájuk védelmére, a legénykék vasárnap monogramos ünnepi kötényt hordtak. Az iskolások ruhadarabjai a felnőttekével azonosak voltak (7. kép). A női viselettel kapcsolatban szórványos adatok mindhárom településről, korabeli fényképek Tökölről és Ercsiből vannak.36 Az 1890–1930-as

35 36

években készült fotók alapján képet alkothatunk az ünnepi öltözetről, és némiképp követhető a viselet elemeinek változása. A 19. század végén a női öltözet két alaptípusa, az ingvállas-pruszlikos és az ujjasos öltözet egyaránt jelen volt a rácoknál. Az ünnepi női ing nyaka fodros, ujja hosszú, végén széles, bő fodor volt. Az ing ujját elszórt, a fodor fölött és a felsőkaron található, gazdagabb hímzés díszítette, amelyet később csipkebetét váltott fel. Több alsószoknyát viseltek, de nem a csípőt szélesítették, hanem lefelé bővítették velük a szoknyát. Ercsiben csak a húszas évektől lett divat a kerek csípő, a harang alakot közelítő forma a lányok ünnepi öltözetében; Tökölön a szélesebb szoknyát örökítették meg a korábbi fényképek is. Fennmaradt az emléke a csípőpárna alkalmazásának, és a vattával bélelt alsószoknya használatának. A szoknya jellegzetesen hosszú, cipőig vagy bokáig érő volt. Anyaga egyszínű, olykor csíkos finom szövet, egyszínű, mintás selyem, aljára arasznyi fodrot vagy díszítő szalagot varrtak. Ercsiben az 1920-as évek végétől a szoknyát is, a kötényt is divat volt pliszíroztatni. A báli viselet világos alapszínű, mintás, mosható anyagból készült. A kötény széles volt, a szoknya oldalát takarta és az aljáig ért. Bőségét rakásokkal igazították a pánthoz. Oldalt kötötték meg, a hosszú színes szalag lelógott a kötény szélénél. A századelőn a kötények alja egyenes volt, a korábbiak alul arasznyi széles ráncolással, tűzéssel, a későbbiek körül szalaggal, csipkével voltak díszítve. Anyaguk selyem, selyemszatén, klott vagy más, jó tartású textil. Ercsiben a szögletes köténynek legfeljebb a sarkait kerekítették le kissé (8. kép). Itt később divat lett a széles derékpántba fogott, pliszírozott kötény (9. kép). A fiatal lányok fehér vagy világos színű, körül fodros, csipkés kötényt viseltek. Az 1930-as évektől a lányok, fiatal asszonyok már rövidebb szoknyát, kerek aljú, rövidebb kötényt hordtak. Az idős asszonyok négyzet alakú, sötét színű vászonkötényben (piprig) jártak. A díszes mellény (pruszluk) a nagylányok ünnepi ruhadarabja volt. Anyaga általában szórt virágmintás selyem, atlasz, kasmír, dísze ezüst és aranycsipke vagy zsinór volt. Körül széles, egyszínű selyemmel szegték és mindig bélelték. A korábbi változat kereknyakú, kivágott, mély karlyukkal szabott volt, díszes ezüst vagy ón kapcsokkal záródott (10. kép). Az újabb pruszlik formája feltehetően a rejtett gombolású, városi blúzok ha-

Kereskényi 1874: 42. Köszönöm Szili Istvánné és Szilágyi József segítségét, valamint a rendelkezésemre bocsátott fényképeket.

217

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

8. kép: Pruszlikos leányok templomba menet hímzett ingujjban, selyemkendőben, egyikük nyakában lázsiás, cipőjükön csokorra kötött szalag, Ercsi, 1918

tására alakult, és az 1890-es évektől datálható Ercsiben és Tökölön. Szabása nem változott, de elejét egy kapcsokkal rögzített, levehető mellrész (lacer) takarta (11a–b. kép). Ez új felületet adott a díszítésre, ami vízszintesen felvarrt zsinórokból, csipkékből, rakott szalagokból állt, és takarta a mellény kivágását (8. és 9. kép). Felső szélére virágot vagy szalagcsokrot is tűztek. Az ünnepi vállkendő, nyakbavaló kendő vékony kasmír vagy rojtos selyem anyagú, hagyományosan a mellény fölött viselt öltözetdarab volt. Valószínűleg az újabb formájú mellény divatja miatt került a mellény alá a vékony selyemkendő, hogy ne takarja el a díszes ruhadarabot. Ez a változat legkorábban egy 1890-es évekbeli fényképen látható. A kendőt az ing fölé kötötték, a nyakba egészen felhúzva, de széle és rojtja a vállon díszítette az ing ujját, két szára pedig hátul a szoknyát. A nyakat takaró kendőre került a leányok nyakéke: a három-öt pénzérméből álló lázsiás vagy dukate, amit többsoros gyönggyel együtt is viseltek. A nők ruhatárához hosszú ujjú felsőruhák is tartoztak. Az ujjas a hosszú ujjú, végig gombos női 37

218

9. kép: Ercsi leányok pruszlikos öltözetben, pliszírozott kötényben, nyakukban lázsiás és gyöngysor, jól látható az ing ujjának hímzésmintája, 1927

ruhadarab, amelynek változataira különböző megnevezés szolgált. Az ujjasok helyi neve feledésbe merült, de bizonyára megkülönböztették a szűk, testhez álló (kacamajka) és a hosszabb, bő (rékli) szabású viseletdarabot és a polgári szabású blúzféléket.37 Az ujjas korábbi változata testhez álló, csípőig érő felsőruha volt. A 20. század elején rejtett gombolású, derékhoz szabott, vállon kissé húzott vagy rakott ujjú volt a divat. Majd az álló nyakú, végig gombos, derekán bővülő seszlis kacamajka volt az ünnepi felsőruha, különleges anyagból, mindig bélelve, nevét Tökölön és Érden őrizte meg az emlékezet. Az ujjas és a szoknya gyakran azonos anyagból készült. A szűk ujjas mellett terjedtek a változatos anyagú blúzféle ruhadarabok (12. kép). A fiatalok körében gyorsan divat lett a különböző szabású, csipkebetétes, mandzsettás, álló nyakú vagy galléros blúz, amit helyi varrónőkkel varrattak. Az idős asszonyok testalkatuknak jobban megfelelő, rakásokkal

A környékbeli sváboknál jankerl/pandzsurl és juppel e ruhadarabok neve. A rácok lakta Bátyán máig megkülönböztetik a szűk testállót, a lebegő ráncost és a bélelt kacabajkát (Fehér 2003: 193).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

10. kép: Régi és újabb formájú pruszlik Ercsiben (www.ercsiracok.eoldal.hu)

11a. kép: Rác női mellény: rózsás szaténselyem, a felkapcsolható mellrészen rakott piros szalag és ezüstzsinór dísz, Tököl, 1900 körül (Ferenczy Múzeumi Centrum, ltsz. N 55.4.1.)

11b. kép: Rác női mellény háta: középen ezüst csipke, szabásvonalában ezüstzsinór-minta díszíti, Tököl (Ferenczy Múzeumi Centrum, ltsz. N 55.4.2.)

219

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

„A rácz leányok a hajukat fültőtől fültövig s a homloktól fejbúbig T alakban elválasztják, a halántékok feletti részeket jobbról-balról két háromágú fonatba fonják, a hátulsó mező haja nyitva marad. Azután földfelé előre hajlítják a fejüket s a nyitott hajon a két oldali fonatot összehozzák s egyetlenegy háromágú fonattá fonják össze. A nyitott haj végét szalagokkal csokorban összekötik s a mint megint eredeti állásába hozzák a fejüket, a nyitott haj alatt egészen eltűnik a fonat, mert a befont haj amúgy is mindig rövidebb a kibontott hajnál, de itt még azért is takarja el, mert két oldalról kerül a haj, tehát már fonatlanul is rövidebb volt.”41

12. kép: Jómódú asszony ünnepi viselete: bársonyblúz, hosszú szoknya, pliszírozott kötény, ünnepi fejkendő, Ercsi

bővülő és hosszabb változatát hordták ennek a ruhadarabnak, ami takarta a kötényt (13. kép). Többféle meleg kendőt viseltek. A vállukra egyszínű, rojtos gyapjúszövet kendőt vagy háromszögre hajtott berliner kendőt terítettek. Télen hordták az ujjatlan, birkabőr bekecset. A bőr ruhadarabok közül a 20. század elején még előfordulhatott a ködmön.38 A leányok egykori különleges hajviseletéről ma már nem tudnánk, ha egy néprajzi tanulmány nem őrizte volna meg.39 Az 1906-ban dokumentált hajfésülési mód három évtizeddel korábbi meglétéről tanúskodik Kereskényi Gyula megfigyelése, miszerint az érdi rác leányok a „leeresztett hajat fonyatlanul, végén szalaggal összekötve” viselik.40 Ennek a látszólag egyszerű hajviseletnek a 19–20. század fordulóján különleges elkészítési módja volt, amelyet Gabnay Ferenc az érdi rácok körében látott, írt és fényképezett le. 38 39 40 41 42

220

A nagylányok szívesebben viselték a hajukat két, háromágú fonatból a tarkó fölött koszorúba tűzve. A hajuk nem simult a fejhez, mert bodorították, díszfésűt, csatot tettek bele, akárcsak a környékbeli szerb leányok. Házasságkötésük után a nők fejkendőt viseltek. A menyecskék kendője ugyanúgy hátra kötött volt, mint a szerbeké vagy németeké, mégis jellegzetes: a hajat a 20. század fordulóján még nagyméretű, puha kendővel kötötték le. Később a kendőt úgy kötötték hátra, hogy a hajuk a homlokon látható maradt, a kendő két szára vízszintesen állt (14. kép). Az asszonyok templomi öltözetéhez azonban elöl, az áll alatt megkötött fejkendő tartozott (13. kép). A korábbiak mérete nagyobb volt, az ünnepi kendők alatt, azok megóvására hátrakötött, mosható anyagú alsó kendőt viseltek. Ettől a kendő formája a fejtetőn kissé szögletes lett. Hidegben a vékonyabb fejkendőre nagyobb, általában bársony felsőkendőt kötöttek. Divat volt a plüssbársony, hosszú, kikötött rojtokkal. A vastagabb téli kendőt nem lehetett megkötni, csak összetűzni az áll alatt. A rác nők harisnyája 20. századi adatok szerint egyszínű pamut volt, télen gyapjúból kötött.42 A század elején még hordták a több színű, bütykös gyapjúharisnyát (bobica). A nagylányok fehér, ünnepi bütykös harisnyáját a lábszáron színes csomók, bütykök díszítették. Az asszonyoké egyszínű volt. A nők lábbelije a félcipő, az ünnepi hárász szalaggal díszítve, az 1920-as években magasabb sarkú fűzős, majd pántos félcipőt is hordtak. A női öltözet alaptípusa, az ingvállas–pruszlikos öltözet a rác települések közül legtovább – az 1920-as évek végéig – Ercsiben volt megtalálható. Itt a fényképek szerint a 19. század végén a hosszú szoknya csak alul bővült, a szoknya aljáig

A tököli Falumúzeumban van egy gazdagon díszített, piros rátétes fehér ködmön, de semmilyen információ nincs róla. Gabnay 1906: 112. Kereskényi 1874: 41. Gabnay 1906: 112. Az érdi és battai rác nők ünnepnapon selyem szövetből vörös vagy kék harisnyát, sárga vagy vörös lábbelit hordtak (Kereskényi 1874: 42).

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

13. kép: Idős rác asszonyok bő ujjasban/blúzban, vászonkötényben, nagyméretű fejkendőben

14. kép: Menyecskekendőt viselő fiatalasszony, kislányán hajszorító pánt, 1916–18 körül

érő egyenes kötény nyújtotta az alakot, a viselet a felsőtestet hangsúlyozta. A pruszlik vízszintes díszítése és a nyakban lévő öltözetdarabok, ékszerek sokasága a derekat optikailag feljebb tolja. A fodros ujjú ing, a nyakba szorosan felhúzott selyemkendő, a rajta látható pénzes nyakék és többsoros gyöngy, valamint a rátétes pruszlik az itteni öltözetet jellegében a bunyeváccal rokonítja. A tököliek korábban elhagyták a pruszlikot, és már a 20. század elején áttértek az ujjasos öltözetre. Ehhez alsóneműként térdig érő, ujjatlan inget, alsópruszlikot és alsószoknyát viseltek. A blúzt lekötötték a köténnyel vagy bekötötték a szoknyába, amely hosszú, bokáig érő maradt. A blúz és a szoknya gyakran ugyanabból az anyagból készült. Az ujjasos öltözettel már nem viselték a pénzérmés nyakéket, felváltotta a gyöngysor vagy a medálos aranylánc, a blúzukra selyemvirágot, brosst tűztek. Az asszonyok öltözete leegyszerűsödött, utcai ruhájukhoz egy alsószoknyát vettek fel, a szoknya még bokáig ért (15. kép). Eredeti ruhadarabok csak elvétve maradtak meg, a női öltözet alkalom szerinti változatait nincs

lehetőség bemutatni. Csupán a legjelentősebb életfordulót jelző menyasszony- és újasszony viseletről vannak adataink. 1893-ban még az ingvállas-pruszlikos-vállkendős öltözetben esküdött egy tököli menyasszony, más erre vonatkozó adatot nem ismerünk. A későbbi fényképeken a menyasszony hosszú ujjú felsőruhában és azonos anyagú szoknyában van. Az ercsi rác menyasszony ruhája az 1920-as évek végén rózsamintás selyembrokátból varrt hosszú ujjú rékli, ugyanolyan anyagú, bokáig érő szoknya, melynek alját pántlika díszítette. Alsóinget és két alsószoknyát viselt, az egyik vattával bélelt vataška volt, amely a szoknyát szélesítette. Az esküvőre fekete kötényt vett fel, amely fölött még egy fehér kötény is volt. A menyasszony kibontott haja szalaggal volt megkötve, rajta a fejtetőt beborító színes koszorú volt.43 Az érdi rác menyasszony a húszas években sötétkék bácskai selyemruhában esküdött, a szoknyával azonos anyagú, „magába virágos, seszlis kacamajkát” viselt. Vőlegénye kék vagy fekete posztó ruhában, csizmában esküdött, kalapja mellett nagy rozmaring bokrétával.44

43 44

Deisinger 1953: 11. Deisinger 1953: 13.

221

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

16. kép: Menyasszonyok jellegzetes hajviselete: a Szilágyi és Bednanics testvérpár közös esküvője alkalmából készült fénykép, Tököl, 1928 (Szilágyi 2016: 57)

15. kép: Az Istvánov testvérek az 1920-as évek utcai öltözetében, Tököl

A menyasszony haj- és fejviselete a rác viselet legtöbbször említett eleme, amiről ezáltal pontos ismeretekkel rendelkezünk. A lányok – Gabnay által bemutatott – jellegzetes hajformája a menyasszony hajviseleteként élt tovább Tökölön és Ercsiben. Bizonyára ez szerepel már a rác menyasszony 1839-es leírásában is: az eljegyzést követően a leány „leeresztett ágas hajjal jár-kél […], így tudatja, hogy a férjhez menésre elkészült.” E hajviselet közel száz évig követhető. Az eljegyzett leány megváltozott státuszát jelző fejviselet az 1920-as évek végéig szokásban volt, a század közepén pontos leírás és rajz készült róla.45 A kibontott hajnak csak a végét fonták össze és szalagot kötöttek bele. Eljegyzése után a leány így, kurjukba fésült hajjal, menyasszonyi koszorúját is a fejére téve vett részt a misén. Három nappal az esküvő előtt haját apróra befonták, amely kibontva, hullámosan omlott a hátára. A leengedett 45 46 47 48 49

222

hajat középtájon csak egy csokorra kötött szalag fogta össze (16–17. kép). Apró, „csinált virágokból, zsanirból, tükrökből, gyöngyökből” készített színes koszorúja (vinac) az egész fejét beborította (18. kép).46 A színes koszorú fennmaradása ös�szefüggött a hajviselettel és az asszonnyá avatást jelképező fejdísz használatával. A Budapest környéki rác női öltözet jellegzetes darabja – akárcsak a szerbeknél – az újmenyecske fejviselete. A lakodalmat követő reggel öltöztették az új asszonyt avatásra, amikor is asszonyi öltözetét, a mentéjét viseli – írja 1839-ben Berkity György.47 „Feje ekkor vékony, egész nyakát, sőt vállait is eltakaró fehér szövettel van elborítva, homlokát arany csipke övezi, halántéka s kontya körül pedig hosszú, vastag, réteges fejű tők [tűk], vászon virágkák s tükördarabkák is ékesítik.”48

Hasonló fejviselet látható a dél-magyarországi szerb újmenyecskét bemutató grafikán.49 Az újabb kori lakodalmi szokásrendben éjfélkor öltözött át a menyasszony, a menyecsketáncot asszonyként, bekötött fejjel, tulbentában járta. A tulbenta, tulbata a tököli rác újmenyecske jellegzetes viseletdarabja a 20. század közepéig. Funkcióját tekintve újmenyecskét megillető fejdísz, formáját tekintve az arc és a nyak köré tekert, hímzett sálkendő, művirágokkal, dísztűkkel ékesítve. Megjelenésében a szerb újmenyecske fejviseletével rokon. A kendő a hajdani fátyolkendő utóda, igen vékony lenvászonból szőtt, fehér színű, végén vagy hosszanti oldalának közepén

Deisinger 1953: 12; két tököli fényképet közöl erről a hajviseletről: Szilágyi 2016: 56–57. Deisinger 1952. Berkity 2006 [1839]: 71. Berkity 2006 [1839]: 71. Hadzsics 1891: 621: „A fiatal menyecskék házasságuk első évében, minden ünnepélyes alkalommal művirágokból készült nagy fejdíszt (ubradács) hordanak, mely majd még egyszer akkora, mint a fejük; nyakukon függ a sok ezüst és aranypénz, mit nászajándékul kaptak.”

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

aranyszálas hímzés.50 A kendő nevét és magát a kendőt a tököliek őrizték meg. Éjfél után az újmenyecske haját kontyba tűzték, feje köré tekerték a kendőt, feltették a menyasszonyi koszorúját, és két oldalt díszes tűkkel megtűzték. Az emlékezők szerint az 1910-es évektől már nem a koszorút tették a kendőre, csak a koszorú elemeit tűzték rá.

napjáig (szeptember 8.) vagy gyermeke születéséig illette meg ez a fejviselet. Darabjai hosszú időn át öröklődtek a nemzedékek között. A kendők jórészt a 19. század utolsó harmadában és a századfordulón készültek. Ercsiben voltak híres, tulbentát hímző asszonyok, akik a tököliek és az érdiek számára is hímeztek (19. kép). „A kendőt úgy tekerték a fejre és a nyak körül, hogy Az 1930-as évekig jellemző volt ez a fejviselet, a csipkés, hímzett vége az egyik vállra simult. Tede később is előfordult. Mivel a menyasszonyi tejét csokros művirágok (cvice) borították. A kétolkoszorúnál díszesebb volt, az ifjú pár az őket megdalt lévő virág fűzér, a fejtetőn csokorban (migoča) örökítő fényképeken sokszor az újmenyecskét és ért össze, ebben arany rezgők (drčkalo), kis tükrök a házas embert megillető öltözetben látható. Egy is voltak. Hátul egy másik csokorban végződött. A 1908-ban házasodott tököli pár fényképén a férfi virágokat ötvösmunkával, igazgyönggyel, gránátmég ellenzős nadrágban, pitykés mellényben, kövekkel kirakott tűkkel erősítették fel.”51 bársony ujjú ingben van. Feleségén az új asszony A tulbentát viselte az újasszony, mikor vasárnap hagyományos fejviselete látszik, de polgári szabáanyósával először ment a templomba. Ebben sú, vékony ujjasban/blúzban van. A szoknyája alvett részt az övét követő esküvőn, mint avatói jára varrt fodor, a körül fodros kötény, a nyakék, a menyecske. Rövid ideig, a következő év búcsú- bársony ingujj megjelenésüket a szerb öltözettel rokonítja (20. kép). Több fénykép örökítette meg külön a menyecskéket, az utolsó ismert felvétel 1941-ben készült (21. kép).

17. kép: Ercsi menyasszonyok színes koszorúban, kibontott hajjal (www.ercsiracok.eoldal.hu)

18. kép: Ágics Istvánné menyasszonyi koszorúja, Tököl, 1898. (magántulajdon, fotó: Szilágyi József)

A hosszúkendőket országszerte használták, legtovább a Sárközben. A kendőt az áll alatt átvezetve a fül mellett tűkkel megtűzték. A legfinomabb fátyolkendők szolgáltak az újmenyecskék felkészítésére (Flórián 1997: 706). Deisinger Margit jegyzete a Tökölön gyűjtött tulbenta (Ferenczy Múzeumi Centrum, ltsz. N 55.3.1.) tárgyleíró kartonján (1956).

223

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

Sokakat tulbentában temettek el: a fiatalasszonyéra a virágokat is rárakták; az öregasszony kendőjére csak a tűket szúrták rá. Ha leány halt meg, a színes menyasszonyi koszorút tették a fejére és a haját is úgy fésülték, mint a menyasszonyokét.52 A menyasszony leendő anyósától ajándékba fehér selyemkendőt kapott, amit újasszonyként hátra kötve viselt. A korosabb asszonyok letették ékszereiket, hajukat hátul a tarkón tűzték kontyba. A homlok fölé előre húzott, elöl megkötött kendő a nap és az eső elleni védett. A szűk, testhez álló felsőruhák helyett a csípőn alul érő, bővülő szabású ujjast hordták a kötényen kívül. Ilyen szatén ujjas látható a 20. század eleji fotón is.53 Szoknyájuk hosszú maradt, ünnepi kötényük is megőrizte bőségét, korcba befogott hajtásokkal. A Budapesttel való kapcsolat, a városi munkalehetőség, az életmód változása következtében a rácok korán áttértek a városias öltözködésre. A polgári felsőruhák már a 20. század elején beépültek az öltözetbe, a falusiak ízlését a város felé irányították, végül a viselet elhagyásához vezettek. Először a lányok szoknyája lett rövidebb, lábszár középig érő, a kötényük kisebb és kerek aljú, blúzuk galléros (22. kép). Az 1940-es években a fiatalasszonyok blúzt, pliszírozott szoknyát, körül cakkos, lyukhímzéses kötényt viseltek, akár fejkendő nélkül. A kötény és a fejkendő megléte paraszt viseletre utal, de az öltözet jellege mégis polgári/városi volt. Az ekkor már asszonysorban lévő nők közül többen ragaszkodtak viseletükhöz és abban öregedtek meg, úgy is temették el őket. A férfiak ruhadarabjai ugyanazok voltak, a városban vásárolt öltözet fokozatosan került a falvakba. A viseletváltást a csizma elhagyása jelezte. Az idős generáció tagjai később is ragaszkodtak a viselet egy-egy eleméhez: az asszonyok fejkendőt

19. kép: Marics Andrásné Sárácz Ágnes arany hímzésű esküvői fejkendője, Tököl, 1910-es évek vége (magántulajdon, fotó: Szilágyi József)

52 53

224

Deisinger 1953: 4. Szilágyi 2016: 53.

20. kép: Radnics Antal és Dragovics Magdolna esküvője alkalmából készült felvétel: a férfin bársony ujjú ing és zsinóros nadrág, felesége új asszonyként tulbentában, Tököl, 1908

kötöttek, az emberek fejükre tették a báránybőr sapkát, csizmában, kötényben dolgoztak a ház körül (23. kép). A 20. század közepén még meglévő viseletdarabokban a folklórműsorok szereplői táncoltak. Később az előadott horvát táncoknak megfelelő tájegységek viseletéhez igazították a fellépőruhát; az ercsi, tököli ruhák idővel tönkrementek, elkallódtak. A hozzájuk kapcsolódó ismeret is eltűnőben van vagy eltűnt. Ez az írás a szakirodalomban, a kéziratos gyűjtésekben, a múzeumi tárgyak leírásában szereplő, valamint az interjúk során megismert adatokat foglalja össze, archív fotók segítségével. A rác viselet rekonstrukciójára már nincs lehetőség, de megismertetése a családi fotók megszólaltatásával – elsősorban a közösségi oldalak révén – folyamatban van, és hozzájárul a fiatal generációk önazonosság-tudatának kialakulásához.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

22. kép: Tököli rác leány viselete, 1936 (www.ercsiracok.eoldal.hu)

21. kép: A tulbentában megörökített avatói menyecske, Szeltner Simonné, aki az előző esküvő menyasszonya volt, Tököl (Szilágyi 2006: 119)

23. kép: Idős házaspár, 1970-es évek

225

SZ. TÓTH JUDIT

ADATOK A RÁC VISELETHEZ

Hivatkozott irodalom Bellosics 1909

Kerékgyártó 2000

Bellosics Bálint: Bunyevácok. In: Borovszky Samu (szerk.): Bács-Bodrog vármegye 1. Magyarország vármegyéi és városai. Budapest: Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909, 395–407.

Kerékgyártó Imréné: Nemzetiségek Érden: rácok és németek. In: Kubassek János (szerk.): Érdi krónika. Érd természeti képe, múltja és lakói. Honismereti olvasókönyv. Érd: Városi Önkormányzat, 2000, 345–356.

Bél 1977

Lakos 2002

Bél Mátyás (ford. Szabó Béla): Pest megyéről. Notitia Hungariae novae historico geographica. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10.) Szentendre: Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1977.

Lakos Ágnes: Lórév. Budapest: Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht, 2002.

N. N. é. n.

Berkity 2006 [1839]

N. N.: Régi idők fotói. In: Ercsi rácok. http://www.ercsiracok. eoldal.hu/fenykepek/1-regi-idok-fotoi (letöltve: 2018. 07. 18.)

Berkity György: Csepel-szigeti, Pest és Fejér megyei rácok. In: Paládi-Kovács Attila (szerk.): A nemzetiségek néprajzi felfedezői. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006, 63–75. [eredeti kiadás: Tudománytár VI., 1839, 314–331].

Deisinger 1952

N. N.: Bács vármegyei lakosok. In: Paládi-Kovács Attila (szerk.): A nemzetiségek néprajzi felfedezői. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006, 306–310. [eredeti kiadás: Regélő, 1837, 246–247, 253–256.]

Deisinger Margit: Szerb néphit, népszokások. Kézirat. Budapest: Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívuma, 3031, 1952.

Sarosácz 1973

Deisinger 1953

Deisinger Margit: Délszláv (bunyevác, szerb) szokás és hitvilág gyűjtés. Kézirat. Budapest: Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívuma, 4023, 1953.

Fehér 2003 Fehér Zoltán: A bátyai népviselet változásai. In: Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig. Az V. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiség-kutató konferencia (Baja, 2002. július 18–19.) előadásai. Baja–Kecskemét: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, 2003, 185–197.

Flórián 1997 Flórián Mária: Öltözködés. In: Füzes Endre – Kisbán Eszter (szerk.): Magyar Néprajz IV. Életmód. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1997, 585–768.

Gabnay 1906 Gabnay Ferencz, Hathalmi: Budapest-vidéki haj- és fejkendőviselet. In: Néprajzi Értesítő 112 (1906), 112.

Hadzsics 1891 Hadzsics Antal: A délmagyarországi szerbek. In: Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben: Magyarország, II. Budapest: Magyar Királyi Állami Nyomda, 1891, 619–656.

Kereskényi 1874 Kereskényi Gyula: Érd (Hamzsabég) és Batta (Százhalom) községek történeti vázlata. Székesfehérvár: Fejér Megyei Történelmi és Régészeti Egylet, 1874.

226

N. N. 2006 [1837]

Sarosácz György: Magyarország délszláv nemzetiségei. In: Népi kultúra – népi társadalom. (A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának évkönyve 7.) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973, 369–390.

Szárics 2006 [1842] Szárics Jenő: A bunyevácok. In: Paládi-Kovács Attila (szerk.): A nemzetiségek néprajzi felfedezői. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006, 77–92. [eredeti kiadás: Regélő Pesti Divatlap (1842), 838–840, 849–853, 869–872, 886–888.]

Szilágyi 2006 Szilágyi József: A tököli rácok története és népszokásai. H. n.: a szerző magánkiadása, 2006.

Szilágyi 2007 Szilágyi József (szerk.): Képek a tököli rácokról. Tököl: a szerző magánkiadása, 2007.

Szilágyi 2016 Szilágyi József: Tukuljski racovi. Egy rác népcsoport és rokonai múltja régi dokumentumok tükrében. Prošlost jednog rackog naroda i njegovi rodova po starim knjigama i papirima. Tököl/Tukulja: a szerző magánkiadása, 2016.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Sz. Tóth Judit

Judit Sz. Tóth

Adatok a rác viselethez

Data for the Rascian Attire

A Budapest környékén élő délszláv népcsoportok, szerbek, rácok, dalmátok életmódja, anyagi kultúrájának kutatása az etnográfia fehér foltja. Ez az írás – egy hosszabb tanulmány első része – a Csepel-szigeti és a Duna jobb partján fekvő rác települések viseletének még fellelhető emlékeit foglalja össze. Tököl, Érd és Ercsi magukat rácoknak nevező lakosai az együtt élő szerbek, bunyevácok, bosnyákok, horvátok utódai. Az etnikai sokszínűség nyoma a 20. század elejéig a nyelvjárásban, a szokásokban és az öltözködésben is fellelhető volt. A rác viselettel kapcsolatos publikációk száma minimális, a legfontosabb forrás Berkity György 1839-ben megjelent leírása. A 19. század végétől néhány tanulmány és kézirat részlete, archív fényképek és az interjúalanyok emlékezete szolgál adatokkal. A rác férfiak sokáig hordták a vászoninget és -gatyát posztómellénnyel, kabáttal kiegészítve. A posztónadrág eleinte a házas embereket megillető öltözet volt, később a nyakravaló és a bajusz viselete jelezte a férfi státuszukat. A bőr ruhadarabok közül a bundát (subát) és a sapkát (kucsmát) hordták. A női viselet jellegzetessége a vállkendős, pruszlikos viselet formája. Az öltözet balkáni eredetű elemei – a pénzérmékből álló nyakék, a dísztűkkel rögzített fátyolkendő – még a 20. század elején is megfigyelhetők voltak. Különleges a menyasszony kibontott hajviselete és az új asszony fejdísze; az ezt megörökítő fényképfelvételek is kuriózumok. A Budapesttel való kapcsolat, a városi munkalehetőség, az életmód változása következtében a rácok korán áttértek a városias öltözködésre. A 20. század közepén még meglévő ercsi, tököli viseletdarabok idővel tönkrementek, elkallódtak. Nemcsak a ruhák, de a hozzájuk kapcsolódó ismeret is eltűnőben van vagy eltűnt. Ez az írás a szakirodalomban, a kéziratos gyűjtésekben, a múzeumi tárgyak leírásában szereplő, és az interjúk során megismert adatokat foglalja össze, archív fotók segítségével, megmentve egy darabot a rácok kulturális örökségéből.

Research of the lifestyle and material culture of the Southern Slav ethnic groups, Serbians, Rascians, and Dalmatians, living near Budapest is the blank spot of ethnography. Present text – first part of a longer essay – summarizes the still traceable remaining of the attire of the Rascian settlements on the Csepel Island and on the right side of the Danube. Residents of Tököl, Érd and Ercsi who call themselves Rascians are descendants of the Serbians, Catholic Serbians, and Bosnians living together. Traces of the ethnical colorfulness could be traced in the dialect, customs and clothing until the beginning of the 20th century. The number of publications about the Rascian attire is very small, the most important source is the text by György Berkity, published in 1839. From the end of the 19th century, a few essays and manuscript excerpts, archive photographs and the memories of the interviewees serve with data. Rascian men wore linen shirts and trousers with broadcloth waistcoats for a long time, completed with a coat. In the beginning linen trousers were the clothing of married men; later neck-wear and moustache became their attire. They wore furcoat (shepherd’s coat) and cap (fur-cap) out of the leather clothes. Characteristic of the female attire is the wearing of shawl and bodice. Pieces of the costume originating from the Balkan – necklace made of coins, gauze kerchief fastened with stickpins – were observable even in the beginning of the 20th century. Brides’ undone hairstyle is special and the tiara of the newlywed wife; photographs documenting this are rare. As a consequence of the connection with Budapest, the possibility of work in the city, and change of lifestyle, the Rascians switched to urban clothing early. The pieces of clothing existing in the middle of the 20th century in Ercs and Tököl have got ruined or lost. Not only the clothes but the knowledge connected to them are disappearing or have disappeared. This essay summarizes the data gained from the literature, handwritten collections, descriptions of museum articles, and interviews, with the help of archive photographs, rescuing a piece of the Rascian cultural heritage.

227

228

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

229

BOROS LILI

MŰVÉSZI ÖNREPREZENTÁCIÓK A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM KÉPZŐMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYÉBEN

Boros Lili, PhD művészettörténész, irodalomtörténész, kurátor Ferenczy Múzeumi Centrum lili.boros@muzeumicentrum.hu

230

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

A dolgozat témakijelölése és módszere kettős: a Ferenczy Múzeumi Centrum képzőművészeti gyűjteményében található műveket az önreprezentáció jelenségén keresztül a konceptuális megközelítésű műtípussal összefüggésben vizsgálja. Nem történeti elemzést nyújt, nem az alkotások keletkezésének körülményeit tárja fel, hanem műelemzéseken keresztül közelíti meg a munkákat, amelyeknél a képi elemeket majdnem minden esetben a konceptuális művek jellegzetes kifejezőeszköze, a szöveg kíséri.1 Az önreprezentációhoz ironikus, könnyed hangvétel és popos jelleg is társulhat, akár mint kifejezőeszköz (Győrffy Sándor), akár mint parafrázis (Csontó Lajos). A művészi identitáskeresés (Balogh István Vilmos, Kocsis Imre) összekapcsolódhatott – Novotny Tihamér szavaival – a vajdás „gerinc” formálódásának és az azt követő nagy tematikus pincetárlatok időszakának önszerveződő és önfinanszírozó jellegével, amely egyben a művészi szabadságot is jelentette a nyolcvanas, majd a kilencvenes években.2 Ha az említett alkotók nyolcvanas évek elején keletkezett műveit kategorizáljuk, akkor ezek a Vajda Lajos Stúdió négy fő stílusvonulatából a fotó- és mágikus realizmus, a konceptuális, politizáló művészet által megérintett, egzisztenciális problémák iránt érdeklődő művekhez sorolhatók (1978–89 körül).3 Tágabb megközelítésben a „keleti” konceptuális művészetben a művészi önmeghatározás nemcsak filozófiai, hanem politikai állásfoglalás is volt, ami egyben a politika beleszólását jelentette a művészi személyiségjogokba.4 A szóban forgó, néhány darabból álló műtárgycsoport nem reprezentatív része a gyűjteménynek, a konceptuális művek kis számban találhatók meg a múzeumi kollekcióban. Ezek gyűjteménybe való bekerülése annak a gyűjtési törekvésnek a része, amely a Szentendréhez kötődő művészeti megnyilvánulások és életművek reprezentálásának szándékát jelentette és jelenti mind a mai napig.5 Tehát nem stiláris szempontú vagy műfajokra fókuszáló gyűjtési koncepció határozza meg e művek megvásárlását, hanem a szentendrei kötődés, amely összefüggésben van a közgyűjtemény regionális érdekeltségű művek gyűjtésére irányuló feladatával. A Ferenczy Múzeumi 1

3 4 5 6

Centrum kezelése alatt álló Szentendrei Grafikai Műhely tevékenysége – az ott készült grafikák kötelespéldányai által is – képviselve van a gyűjteményben. A konceptuális, neokonceptuális vonatkozású művek elsősorban természetesen a Vajda Lajos Stúdió tevékenységéhez és (a VLS kapcsolatrendszerének köszönhetően) a MAMŰhöz kötődnek. Ugyan utóbbinak a minimalizmus, a performance, a concept és a land art határterületéhez tartozó szabadtéri akciói nem kerültek be a gyűjteménybe fotódokumentáció formájában sem, a MAMŰ művészeit a gyűjteményben „materializált”, „érzékibb”, organikus formavilágú és anyaghasználatú plasztikák, assamblage-ok, objektek képviselik. Míg a nyolcvanas években keletkezett öndefiniáló grafikai sorozatok (Balogh István Vilmos, Győrffy Sándor, Kocsis Imre) a „mainstream” művészet felőli önmeghatározásra törekednek és a konceptuális eljárásokkal rokon mechanizmusokat és anyaghasználatot alkalmaznak, a művészek életművében egy viszonylag korai periódust jelentenek. Minden esetben megelőzik az – akár gesztusjellegű, expresszív vagy hiperrealista – festményeket. Ezzel szemben a fiatalabb generáció képviselőinek (Csontó Lajos, Csató Máté) művészetét tekintve a konceptuális eljárás és a fotó használata már az egész életműre jellemző. A gyűjtemény konceptuális, nyolcvanas években keletkezett alkotásai sem éppen egy-egy konceptuális életmű darabjának, hanem az életmű korai szakaszában keletkezett identitáskereső műveknek tekinthetők. Balogh István Vilmos és Győrffy Sándor munkáin a képi elemet, a módosított test- illetve fejrészletet (portrét) szavak egészítik ki. Nem pusztán a szöveges elem jelenlétéből fakad a mű konceptuális jellege, hanem kapcsolódik a konceptuális művészet öndefinitív, újrafogalmazó hetvenes évekbeli attitűdjéhez, amely az „art/ Kunst” szó játékos alkalmazását jelentette és a művészet fogalmi változását és kiterjesztését tükrözte.6 A művészet és a művész fogalmi határainak vizsgálatából fakadóan metaképről van szó, még akkor is, ha nem konkrét az alkotásra utaló cselekvés (tükrözés, vágás, satírozás, törlés, stb.). A hatvanas-hetvenes évek nagy konceptuá-

A dolgozat nem vállalkozhat a konceptuális művészet fogalmi tisztázására. Annál is inkább, mert a konceptuális művészet fogalmi elágazása nyilvánvaló: nem konceptuális művészetről, hanem sokkal inkább konceptualizmusokról kell beszélnünk. Erről újabban lásd: Motte-Haber 2003. Novotny Tihamér felidézi ef Zámbó István megfogalmazását azzal kapcsolatban, hogy ki tekinthető „vajdásnak”: „a V-stúdió két legfontosabb vonását mindig is az önszerveződés (öntevékenység és önkéntesség), valamint a szabadság-érzékenység (öntörvényűség) képezte, ezért az igazi »vajdás« sohasem tudta és tudja elfogadni a hatalom (a hivatal) gondolkodásmódját és irányelveit” (Novotny 1994: 44). Novotny 1994: 73. Körner 1993: 188. Bodonyi 2001: 52. Peternák 2014: 23.

231

BOROS LILI

MŰVÉSZI ÖNREPREZENTÁCIÓK A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM KÉPZŐMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYÉBEN

1. kép: Balogh István Vilmos: Outsider, 1981–82

lis hulláma és kifáradása ellenére Balogh, Győrffy, Kocsis nyolcvanas években keletkezett munkái a performance-alapú, a művész testét vagy testének részletét középpontba állító művészet (body art) hagyományából táplálkozik; a körbecsavart, megkötözött és letakart test pedig az akcióművészet bécsi példáival, illetve a hazai neoavantgárdból Hajas Tibor művészetének eredményeivel rokoníthatók. Balogh István Vilmos Outsider című, selyemre nyomott raszteres szitanyomata (1981–82, ltsz.: SZFM.2008.34.) akciófotó felhasználásával készült, a művészt deréktól lefelé mutatja lábára kötözött, házi készítésű, robbanószerkezetre emlékeztető tárggyal (1. kép).7 A meggyűrt papír kitakarja a bal oldali „jelenetet”, az egymásra helyezett felületek a pars pro toto elvét követik. Töredékesség, esetlegesség érzetét keltik a kép bal alsó felében véletlenszerűen felhelyezett postai bélyegek, címkék („Amsterdam”, „Rotterdam”, „Par avion”) is. A Vajda Lajos Stúdió (melynek Balogh is tagja) „outsidersége”, mint köztudott, nem csak a rendszeren kívüliséget jelentette a hazai színtéren, hanem a „képzett” neoavantgárd művészek sem fogadták el őket sokáig. Így az

232

autodidakta Balogh számára az „outsiderség” a hivatalos művészképzés és a rendszeren kívüliség kettősségét is jelenthette egyidejűleg, míg a „nyugati” városok postai címkéi a szabadság, az ország elhagyásának egyértelmű kifejezői. (Néhány évvel később, 1986-ban Balogh el is hagyja az országot, így előbb Bécsben, majd 1987-től az USA-ban él, ekkor egy időre fel is függeszti alkotói tevékenységét.) A mű alapjául szolgáló akció azzal a „klasszikus” kérdésfelvetéssel rokon, amely a test határainak kutatására és a bőr felsértésére, és egyáltalán, az önsebzésre irányul. Még Magyarországon, a nyolcvanas évek első felében készíti az úgynevezett Outsider-művek többségében már olaj-papír darabjait, melyek figuratív-expresszív felfogású jeleneteit az emberi test töredékes, roncsolt felfogása, az ömlő vér asszociációját keltő, a papír fehérjét szabadon hagyó, gesztusjellegű ecsetvonásokkal létrehozott, nagy felületű, intenzív vörös határozza meg. A Ferenczy Múzeumi Centrum tulajdonában lévő kollázs párdarabja az Outsider II. (1979): az informel felfogásmódjához hasonlóan a felismerhetetlenségig torzult formák és szövegfragmentumok

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

elvontabb megfogalmazását adják a művészi öndefiníciónak. Balogh 1975–78-tól foglalkozik képzőművészettel, 1978-ban lesz a Vajda Lajos Stúdió tagja – kezdetben Tóth Istvánnal közösen készít kollázsokat, majd konceptuális megközelítésű grafikáin vagy aktuálpolitikai eseményekről készített rádiófotóin (képtávírón továbbított felvételeken) a nyomtatott szöveg és kép, az információ lehetőségével foglalkozik. A concept art textuális, lingvisztikai érdeklődéséhez legközelebb álló szöveges művei az 1979–80as Információ hitelesítés sorozat, melyen a nyomtatott szöveg személyes, gesztusjellegű jelek írásával kapcsolódik össze – mindez formai szempontból az informel, Fautrier és Tàpies műveivel rokonítható. E művek a személyesség, a jelek, nyomok érzékiségére hagyatkozó alkalmazása okán az Andrási Gábor által rögzített érzéki-konceptuális műtípushoz tartoznak.8 Az autodidakta, VLS-tag Győrffy Sándor szitázott Művészbélyeg-sorozata múzeumi vásárlás útján került a gyűjteménybe (3–5. kép). A sorozat egyes lapjai 1983-as keltezésűek, míg a legkésőbbi dátum 1986; a múzeum összesen 38 lapot birtokol (SZFM 93.48-86).9 Ezek a fotó alapú, képes levelezőlap formájában is terjesztett szitanyomatok a (művészi) önértelmezést azonosuló énképeken keresztül valósítják meg, mely egyrészt a művészettörténetből jól ismert szerepcsere-jelenségen alapul, másrészt az iróniával, humorral előadott konceptualitás irányát képviseli.10 Ahogy Balogh István Vilmos, úgy Győrffy számára is az identitás meghatározását jelenti a test és az azon elkövetett beavatkozás, módosítás, de sokkal játékosabb módon teszi ezt: a kötéllel körbetekert vagy grimaszokat vágó arc popos könnyedséggel szelídíti meg az akcionizmus és a performance-művészet történetéből ismert önmegsemmisítő, öndestruktív jelleget (lásd még ehhez 1983-as Fotóakció kötéllel című munkáját).11 Ez a többszörös – az aktuális művészeti jelen7

8 9

2. kép: Kocsis Imre: Papírvagdosó (Film-munka), 1984

ségekre és a művészettörténeti kánonra való együttes – utalásrendszer az átírás, felülírás, kisatírozás ismert gesztusának alkalmazásával a konvenció és a művész fogalmához tapadó képzetek megkérdőjelezésén alapul, sőt mi több, az „outsiderség” vizsgálatához kapcsolódhat.12 A bélyegsorozat előzményének tekinthetők az eljárás alapvető azonosságának tekintetében az 1980-ban készített Autoportrait és Autoanalyse című levelezőlapok. Itt az analízis eszköze az a jellegzetes konceptuális eljárás, mely a felülírás, módosítás, jelentéskioltás (el- és kitakarás) gesztusában ragadható meg. A felirat – „A művész portréja önmagának” – is egy kevésbé expanzív, exhibicionista, inkább

A Ferenczy Múzeumi Centrum leltárkönyvében Outsider címmel és 1981–82 évszámmal szerepel a szóban forgó alkotás. A művész nyilvántartásában ugyanez a mű Outsider I. címmel és 1982-es dátummal jelenik meg, míg az Outsider II. akvarell-akril festmény 1979-es, tehát korábbi. http://baloghistvanvilmos.com/Outsider-II/ (letöltve: 2018. 04. 01.). 1985-ben a pécsi IH Galéria kiállításának katalógusában az elemzett mű Az utazó címmel és 1982-es évszámmal van feltüntetve (Balogh 1985: o. n.). A Vajda Lajos Stúdió Antológiájában 1983-as keltezéssel a múzeumi mű alapjául szolgáló akciófotó szerepel Outsider I. címmel (Novotny–Wehner 2000: 274). Andrási 1994: 77. 1983. márc. 1–13. között rendezték meg a Bercsényi Klubban a Memorial Stamp című kiállítást, amelyen több kiállítóval együtt Győrffy is részt vett (Novotny–Wehner 2000: 442). A művészbélyeg-sorozat szerepelt a Szentendrei Képtár Új szerzemények a Ferenczy Múzeum képzőművészeti gyűjteményében (1989–1998) című kiállításán (Bodonyi 1999). A magyar konceptuális művészet irányait megjelölve a megkérdőjelezés, lázadás és irónia fogalmainak folyamatos jelenlétéről tesz említést Körner Éva is (Körner 1993: 193). Novotny Tihamér Vajda Lajos Stúdiót érintő négy fő stílusvonulatában a fluxus és – Keserü Katalin kifejezésére utalva – a „konceptuális pop” kategóriájába tartozónak vélem (Novotny 1994: 71). A művészettörténeti kánon megkérdőjelezése az alapja a VLS-tag Tóth István Képversek sorozatának (1976), ahol ismert művek reprodukcióiba „nyúl bele”: a dadaista kollázsokból ismert módszert alkalmazva híres műalkotásokat tárgyakkal és saját kézírásával egészíti ki („Szegény, szegény Dösamp Marci részegen felbukva lemenő nap árnyékában rohantál sakkozni”).

233

BOROS LILI

MŰVÉSZI ÖNREPREZENTÁCIÓK A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM KÉPZŐMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYÉBEN

234

3. kép: Győrffy Sándor: Művészbélyeg – 131281, 1982

4. kép: Győrffy Sándor: Művészbélyeg – Hair Variations 13., 15/10, 1985

ennek kritikájaként is felfogható művészi alapállást tükröz. A nyolcvanas évek végén Győrffy expresszív, figurális képek festésével foglalkozik, ezt megelőzően, ahogyan láttuk, élénken foglalkoztatja a művészi önreprezentáció könnyen (bélyegként, levelezőlapként) sokszorosítható, kis méretű, fotó alapú szitanyomataiban. Kísérletei a szubjektum „kivonására”, pontosabban a művészi szubjektum megszüntetésére irányulnak. (Lásd még ehhez az Ismeretlen festő önarcképe című szitanyomatot 1986-ból: a címben rejlő tautológia a magyar neoavantgárd „klasszikus” konceptuális eljárásaival rokonítható.)13 Kocsis Imre korai, a fényképet sokszorosító, grafikai technikával ötvöző művei konceptuális korszakából származnak, azokon a művész szinte kivétel nélkül saját magát jeleníti meg, sokszor valamilyen értelmetlennek tűnő cselekvés (firkálás, papírvagdosás, „szivárványkaszálás”) közben. Ez a vándormotívum, csakúgy, mint a már hiperrealista felfogású kulcslyuk-motívum, biztosítja Kocsis számára az önparafrázis és önidézés lehetőségét. Mely azonban nem önismétlést, hanem a motívu-

mok kiterjesztését és univerzális szintre emelését jelenti – Fábián László megfogalmazásában: a magánmitológia kiépítésében vesz részt.14 Kocsis nyolcvanas évek elején megszülető fotóalapú konceptuális munkáiban (Irka-firka, 1982) a művészi alkotásra utaló kvázi-meghatározásokkal, kísérleti játékokkal kezd el foglalkozni. Ehhez a műcsoporthoz kapcsolódik a múzeum tulajdonában lévő 1984-es Papírvagdosó, mely az úgynevezett Filmmunkák-sorozatának egy darabja (2. kép). A töredékes, a művész testét mutató, a művész fejét látni nem engedő fotókivágás és a „széthulló” fotódarabkák az alkotás véletlenszerűségére is utalhatnának, de sokkal inkább az értelmetlennek tűnő művészi alkotás metaforái. Kocsis szimbólumhasználatában az alkotói folyamatra utalás fontos mozzanat, „ha az alkotói gesztust szekvenciákban beszéli el, belül marad a mű világán”.15 Az önreprezentáció részleteit a nyolcvanas évek közepén keletkezett, úgynevezett Kaszás-sorozatban követhetjük végig: itt a művészi szubjektivitást eltakaró, háttal elhelyezkedő alak a képek rendre visszatérő eleme. A múzeum gyűjtemé-

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

5. kép: Győrffy Sándor: Művészbélyeg – Colour Variations, 8/11, 1986

nyében található Szivárvány című kasírozott fotón (1985, SZFM.86.58.) a kezében kaszát tartó művész mozdulatában követi a szivárvány ívét. A Kaszás I. A–B (1985, Tragor Ignác Múzeum, Vác) és a Szivárványkaszás (1985, Bank Austria, Bécs) című műveken a művész tevékenységének már „tétje van”: a kép felületén hasítások az utópiának, az elérhetetlen és megtapinthatatlan, csupán vizuálisan befogadható szivárványnak a visszájára fordításáról, a művészi tevékenység eredményeképpen létrejövő képfelület roncsolásáról szólhatnak. Jellegzetes konceptuális eljárás, hogy a mű vizuális elemei, azaz a kasza motívuma és ugyanez a vágásra alkalmas tárgy a kép felületén is nyomot hagy, azaz vágások keletkeznek. Ennek következtében a mű különböző rétegei, a kép témáját adó motívum és a kép felülete szorosan ös�szekapcsolódik. A felhasítás annak a művésznek 13

14 15 16 17

a gesztusa, aki éppen csak követi a szivárvány ívét, mintegy imitálva a „szivárványkaszálást”. Így nem csupán a művészi önreflexió és öndefiníció tapasztalható, hanem a mű a médium és a megtapasztalható anyag működéséről, az általa használt nyelvről, nyelvekről is szól. Ebben az értelemben a klasszikus konceptualizmus érzéki hatásairól való lemondásról itt nincs szó, éppen ellenkezőleg: a felhasított vászon brutálisan tükrözi a mű érzéki-konceptuális jellegét, és a „gondolat formái élményszerűvé, átélhetővé, megtapasztalhatóvá lesznek”.16 A néhány évvel későbbi Kis béke I–II. című kasírozott fotókon (1987–88, SZFM. 92.190) Kocsis sajátos univerzumában a fotó médiumát használja még mindig, de a béke jelképeként a kaszással megegyező testtartásban már nem kaszát, hanem leveleket tart a kezében. A kaszás motívuma itt a paradicsomi kert, a kert archetípusának elemével kapcsolódik össze. Kocsis egyébként következő alkotói periódusában – amikor még mindig több szállal kötődik a fotóhoz – a hiperés fotórealizmus felfogásában alkot. Kocsis fotóművei, grafikái a klasszikus konceptualizmus önreflektív, a művészet tárgyára és fogalmára, a műalkotás és a művész definíciójának a kérdésére vonatkoznak, azaz „a művészetről való gondolkodást valósítják meg”.17 Bár a fogalmi jellegű művészet nemzetközi szinten a nyolcvanas évekre kezd kifáradni, az említett alkotások mégis azért tudtak aktuálisak lenni ebben az időben Magyarországon, mert a Vajda Lajos Stúdió és a MAMŰ, a többségében a hivatalos és a szakképzés keretein kívül elhelyezkedő autodidakta művészek formálódó közegében szükségképpen felmerült az öndefiníció igénye. Balogh és Kocsis munkái azonban sohasem mondanak le teljes mértékben az érzéki hatásról. Kocsis fotó alapú konceptuális munkájához talán a legközelebb Baranyay András módosított fotói állnak; a felületen alkalmazott személyes firka, vonalrajz tekintetében esetleg Arnulf Rainer vagy Tolvaly Ernő TV-rajzai (1982) említhetők. A dolgozatban tárgyalt konceptuális megközelítésű művek a szerzőség kérdését is előtérbe helyezik, ahogyan előtérbe helyezte a „klasszikus” konceptuális művészet is (és ahogyan a már „protokonceptualista” Duchamp is tette). Csontó Lajos nagyméretű printjei a művészi, iróniával oldott identitáskeresés dokumentumai,

Kiállítva 1986-ban a Szentendrei Képtár Új vegyes című kiállításán. Ez a kiállítás – Novotny Tihamér szerint – része volt annak a paradigmaváltó jelenségnek, amelyet „új szenzibilitásnak”, posztmodernnek vagy transzavantgárdnak szokás nevezni (Novotny 1988: 5). Fábián 2012: 37. Fábián 2012: 45. Andrási 1994: 78. Andrási 1994: 76.

235

BOROS LILI

MŰVÉSZI ÖNREPREZENTÁCIÓK A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM KÉPZŐMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYÉBEN

ahogyan a művész saját lefedett és feltárt arcát megjelenítő szitanyomatai is. A múzeum gyűjteményében található identitással foglalkozó művek szinte kivétel nélkül mind szeriálisak: a több darabból álló printek vagy grafikai művek egyrészt a technikából fakadó ismétlés-módosítás lehetőségét teremtik meg, másrészt az egyes darabok egymásra vonatkoztathatóságából a művészi énkeresés és -viszonyulás összetettebb bemutatását teszik lehetővé. A szóban forgó művek közös tulajdonsága az én-meghatározások elbizonytalanító eljárása. Csontó Lajos Cím nélkül I–VI (2002, SZFM.2010.205.2.) több darabos printjei a barátságképek műfajába tartoznak; „kettős portrék”, de – a behelyettesítés egyszerű gesztusával – az esetlegesség, a viszonylagosság, az egymásba való átalakulás, azaz az én és másik határfeloldó érzését keltik. A semleges háttér elé helyezett fiatalabb és idősebb pályatársak duplikált figuráinak egyike Csontó arcvonásait viselik. A behelyettesítés-módosítás eljárásával készült sorozat a Vajda Lajos Stúdió tagjaival (Bereznai Péter, Bukta Imre, fe Lugossy László, Ungár Ágnes, Margit Szabolcs, Nánási Frózsi Tibor) egy közös élményükre utaló helyzetet teremtett, megidézve a csoporttal való szolidaritást, összetartozást.18 A pars pro toto elve érvényesül Csontó Lajos Irgalom – uralom – bizalom című, három darabos szitanyomat-sorozatában (2004, SZFM.2010.205.1–3.), ahol a művész a megkettőzés-kitakarás módszerét alkalmazza, most már önarckép formájában (6–8. kép). A mű konceptuális jellegét erősíti a címként is szolgáló textus, amely vörös betűkkel jelenik meg a képek alsó részén. A szöveg(töredékek) tartalma ezt a hármas képet egyfelől szakrális jelleggel ruházza fel, az önmegmutatás–feltárás–eltakarás hármasát az ima – ha tetszik, az alkotás önfeltáró jellegét az Isten előtt feltárulkozó gyónás – kontextusába helyezi. Míg a bal oldali vicsorgó, grimaszoló arc a szájat kezekkel szétfeszítő gesztusa megismétlődik, addig a jobb oldalon a lehunyt szemű arc egyre jobban előtűnik. A (talált) fotó vagy fotón alapuló kép 18

19 20 21

236

és szöveg egyesítése Csontó életművében igen gyakori, a kiválasztott szavak vagy mondatok – a konceptuális eljárásban szokásos – logikai alaphelyzeteket, ellentmondásokat tartalmaznak, de még inkább töredékes jellegűek: mintha egy hosszabb gondolatfolyam rögzített fragmentumai lennének. Így, bár a szavakon áttűnik a belülről megélt, személyes jelleg, az értelmezés nyitottá, többértelművé, ha tetszik, „univerzálissá” válik, nemcsak az alkotó, hanem a befogadó számára is lehetőséget teremt az érzelmi állapottal való azonosulásra. A változó identitást rögzítő képek Csontónál, András Edit szavaival, „láthatóvá tett önterápia”, amely a vallás, az érzelmek, a közélet, és utóbb a történelem területén zajlik.19 A kettős megjelenítés az egymásra viszonyított énképek egyértelmű vizuális kifejezése. Ez az eljárás a portré Jean-Luc Nancy által is megfogalmazott, lényegi tulajdonságát jeleníti meg: az arckép nem csupán ábrázolja a szubjektumot, hanem létrehozza a szubjektivitást, azaz szubjektumviszonyba helyezi azt.20 Míg az újkori művészet történetében a kettős portré vagy a festő tükörrel ábrázolt önarcképe esetében nyilvánvaló az én megkettőzésére utaló szándék, ez a megkettőzés nemcsak a művészi tevékenységre, hanem a művészetre mint modelláló struktúrára is utal, azaz a kép témája az ábrázolás maga.21 Az Irgalom – Uralom – Bizalom mindenekelőtt az én-kiállításra, az én anyagiságában (testiségében) való megmutatásra, az önmaga-lét létrehozására irányul. A vicsorgó arc, szájat szétfeszítő kezek agresszivitása és ugyanannak az arcnak szelíd, megbékélő, lecsukott szemű változata között az ellentétes gesztusokból fakadó feszültség bontakozik ki: a szubjektum szubjektumhoz való viszonya ellentétes és feszültséggel teli. Csontó kedvelt eljárása, a képek és szövegtöredékek ös�szekapcsolása és minimális módosítással e képek sorozatként való felfogása egy időben kibontakozó, de visszatérő, körkörös folyamatra utal, a kép és szöveg együttes olvasatából kibontakozó önfeltáró-megbékélő konfesszió folyamatára.22

Sturcz János A heroikus ego lebontása című könyvében adja ezt az értelmezést, és elemzését kiegészíti az ugyancsak ez idő tájt keletkezett az – egy illúzió áldozata lettél – című frízszerű printjével. Csontó művét az említett szerző Gerhes Gábor E és É című, tíz darabos sorozatával összefüggésben említi (Sturcz 2006: 64–70). Csontó Lajos szóban forgó munkáiban a változó/alakuló kortársművészeti színtér aktuális szereplői és annak (ellentmondásos) helyzete artikulálódik, a művészi alkotás feltárulkozó és a művészre visszaható jellegére utalhat, ugyanakkor a VLS-en belüli hagyományra is, jelesül ef Zámbó István és Wahorn András Csontváry azonosulási kísérletek (1978) című művére. András 2009: 129. Nancy 2010: 19. A festett önarckép és a tükrözött arc képének párhuzamba állítása, tehát a festészet mise en abyme-ként való kiállítása nyilvánvaló Johannes Gumpp Önarcképén (1646, Uffizi, Firenze), ahogyan Nancy is példaként említi az „önmagához hasonlítás” kérdésében: „Mindig csak egy tőlem távollévő és rajtam kívül lévő arcban »hasonlítok önmagamra«, nem visszatükröződésként tehát, hanem egy olyan portré formájában, amit önmagam előtt, mindig önmagamat megelőzően hordozok.” (Nancy 2010: 25.) A transzformáció, transzfiguráció Csontónál több esetben az énkeresés szakrális jellegével kapcsolódik össze. Mind tartalmi, mind formai szempontból nagy léptékű A zene szép (2004) című, a templomhajót megidéző módon függesztett vásznakra vetített, átalakuló testrészeket mutató videoinstalláció.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

6. kép: Csontó Lajos: Irgalom, 2004 7. kép: Csontó Lajos: Uralom, 2004 8. kép: Csontó Lajos: Bizalom, 2004

237

BOROS LILI

MŰVÉSZI ÖNREPREZENTÁCIÓK A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM KÉPZŐMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYÉBEN

9. kép: Csontó Lajos: Warhol selfie, 2014

Csató Máté Szentendrei Grafikai Műhelyben készült Nézhető – Nézhetetlen című szitanyomatai hasonló eljárással készültek: ismétlés és fogalmi ellentét során létrejövő jelentésépítés és -kioltás valósul meg, immár a látást (a művész látását) helyezve középpontba (2010, SZFM.2011.17–18). A technikai képen Csontó szerepmódosulásként tünteti fel magát, méghozzá Warhol híres portréjának beállítását követi a 2017-ben, NKA múzeumi vásárlás során a gyűjteménybe került Warhol Selfie (SZFM_K_2017.5.1.). Ennek pandant-ja, a Láthatatlan ember selfie (SZFM_K_2017.5.2.) ugyanazt a beállítást már eltakart változatban mutatja úgy, hogy a selfie műfajára jellemző felülnézet, kéz stb. egyáltalán nem látszik: a fej a többi testrész megmutatása nélkül önmagában, kiállítva van (9–10. kép). Az eltakart, elfedett arc ismert gesztusa a body art művek alapján az

238

öndestrukcióra a test határhelyzetbe hozását jelentheti. (Ugyanez Győrffy szeriális, popos megközelítésű művészbélyegein sokkal játékosabb, könnyedebb.) A színek mellőzése, a fekete háttér előtt megjelenő látomásszerű arc – Krisztus hiteles képmásának lenyomatához, a vera eikon ikonográfiai típusához hasonlóan – a lakkrétegek gyűrt, hullámzó felületéből való előtűnése fenyegetettséget sugall, az arclenyomat és az arc eltakarása felfedésként és a halotti lepelre, szenvedésre utaló lenyomatként artikulálódik. A dolgozat témájául olyan művek szolgáltak, amelyek gondolatisága (a klasszikus konceptualizmusnak megfelelően) legfőképpen önreflektív: önmagáról való gondolkodást, ugyanakkor strukturális szemléletet jelent. A kép elemei (a létrehozással ellentétes tevékenységek: kitakarás, átrajzolás, vágás, tépkedés, firkálás) az alkotás

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

10. kép: Csontó Lajos: Láthatatlan ember selfie, 2014

(de)konstruktív tevékenységére utalnak (Kocsis Imre munkái). Ez szorosan összefügg a művészi öndefiníció kérdésével és a közép-kelet-európai avantgárd művészetnek azzal az ismert kérdésfelvetésével, amit Mladen Stilinović: Művész munka közben (1978) vagy Tót Endre I am glad-művei aktivizálnak. A jelen tanulmányban említett művekben közös az, hogy a művész arca, képe, teste a jelentés kiépülésének az alapja, amely a body art (Duchamp – Man Ray, Bruce Nauman, Yves Klein) és a test anyagszerűségét, testkínzó jellegét előtérbe helyező akcióművészet előzményei nélkül elképzelhetetlen lenne. A fotó alapú és grafikai eljárásokkal készült művek esetében a konceptuális megközelítés fogalmisága (mint a művészet tárgyára, anyagára vonatkozó metatextus) a művészi identitás problémáját jelentik, 23

melyet több esetben szerepmódosulások fejeznek ki. Az elváló és a meghasonló, az én kettéválásának konceptuális dokumentumai jelentik a vizsgálódás tárgyát. Balogh István Vilmos és Győrffy Sándor esetében a szöveg kézírásos megjelenése az öndefiníció személyességével van összhangban; a szó jelentését annak vizuális megformálása, graffiti jellege is erősíti. Győrffy és Csontó identitásváltozatai és -változtatásai pedig ahhoz a nyolcvanas években, nemzetközi színtéren kialakult megközelítéshez tartoznak, amelyek a testi identitás folyamatos váltogatásával „szimulákrum-Én” kifejezőivé alakulnak.23 Az önazonosság paradox módon akkor érhető el, ha a kettévált énképek megalkotása már lezajlott: az öntematizáció dekonstrukció mentén zajlik.

Sturcz 2006: 24.

239

BOROS LILI

MŰVÉSZI ÖNREPREZENTÁCIÓK A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM KÉPZŐMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYÉBEN

Hivatkozott irodalom András 2009

Novotny 1994

András Edit: Kulturális átöltözés. Művészet a szocializmus romjain. Budapest: Argumentum, 2009.

Novotny Tihamér: A szentendrei Vajda Lajos Stúdió. In: Keserü Katalin (szerk.): A modern poszt-jai. Esszék, tanulmányok, dokumentumok a 80-as évek magyar képzőművészetéről. Budapest: ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1994, 43–74.

Andrási 1994 Andrási Gábor: A gondolat formái. „Érzéki konceptualitás” a kortárs magyar képzőművészetben. In: Keserü Katalin (szerk.): A modern poszt-jai. Esszék, tanulmányok, dokumentumok a 80-as évek magyar képzőművészetéről. Budapest: ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1994, 75–87.

Novotny Tihamér – Wehner Tibor (szerk.): A Szentendrei Vajda Lajos Stúdió (antológia). Szentendre: Szentendrei Vajda Lajos Stúdiót Támogató Alapítvány, 2000.

Balogh 1985

Peternák 2014

Balogh István Vilmos kiállítása. Pécs: IH Galéria, 1985.

Peternák Miklós: concept.hu. A konceptuális művészet hatása Magyarországon. Paks: Paksi Képtár – C3 Alapítvány, 2014.

Bodonyi 1999 Bodonyi Emőke: Új szerzemények a Ferenczy Múzeum képzőművészeti gyűjteményében (1989–1998). Kiállítási katalógus. Szentendre: Szentendrei Képtár, 1999.

Bodonyi 2001 Bodonyi Emőke: A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának (Ferenczy Múzeum) képzőművészeti gyűjteménye. In: Pataki Gábor – Wehner Tibor – Sümegi György – Laczkó Ibolya (szerk.): Kortárs művészet múzeumi gyűjteményekben 1988–1999. Budapest: Képző- és Iparművészeti Lektorátus, 2001, 49–52.

Fábián 2012 Fábián László: Kocsis Imre Sugárútja. In: Fertőszögi Péter (szerk.): Kocsis Imre Sugárútja. Budapest: Kogart, 2012, 5–91.

Körner 1993 Körner Éva: Az abszurd mint koncepció. A magyar konceptualizmus jelenségei. In: Keserü Katalin (szerk.): Joseph Kosuth. Zeno az ismert világ határán. Velencei Biennále XLV. Nemzetközi Művészeti Kiállítás Magyar Pavilon. Budapest: Műcsarnok, 1993, 185–198.

Motte-Haber 2003 Motte-Haber, Helga de la: Konzeptkunst. In: Metzger, Christoph (Hrsg.): Conceptualisms. Saarbrücken: PFAU Verlag, 2003, 23–29.

Nancy 2010 Nancy, Jean-Luc: A portré tekintete. Ford. Seregi Tamás. Budapest: Műcsarnok, 2010.

Novotny 1988 Novotny Tihamér: Előszó a „SZAFT” kiállításhoz. In: Novotny Tihamér – Udvary Ildikó (szerk.): „SZAFT” a Vajda Lajos Stúdió és meghívott barátainak közös kiállítása. Budapest: Műcsarnok, 1988, 4–9.

240

Novotny–Wehner 2000

Sturcz 2006 Sturcz János: A heroikus ego lebontása. A művész teste mint metafora a magyar művészetben a nyolcvanas évek közepétől napjainkig. Budapest: Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2006.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Boros Lili

Lili Boros

Művészi önreprezentációk a Ferenczy Múzeumi Centrum képzőművészeti gyűjteményében

Artistic Self-representations in the Art Collection of the Ferenczy Museum Center

A dolgozat Balogh István Vilmos, Győrffy Sándor, Kocsis Imre és Csontó Lajos Ferenczy Múzeumi Centrum képzőművészeti gyűjteményében található műveit vizsgálja az öntematizáció jelenségén keresztül, a konceptualitással összefüggésben. E munkáknál a képi elemeket majdnem minden esetben a konceptuális művek jellegzetes kifejezőeszköze, a szöveg kíséri. Az önreprezentációhoz ironikus, könnyed hangvétel és popos jelleg is társulhat, akár mint kifejezőeszköz (Győrffy Sándor), akár mint parafrázis (Csontó Lajos). A dolgozat témájául olyan művek szolgáltak, amelyek gondolatisága legfőképpen önreflektív: önmagáról való gondolkodást, ugyanakkor strukturális szemléletet jelent. A kép elemei az alkotás (de)konstruktív tevékenységére utalnak (sokszor a létrehozással ellentétes tevékenységet, kitakarást, átrajzolást, vágást, tépkedést, firkálást alkalmaznak, mint például Kocsis Imre). Ez szorosan összefügg a művészi öndefiníció kérdésével és a közép-kelet-európai avantgárd művészetnek azzal az ismert kérdésfelvetésével, amelyet Mladen Stilinović: Művész munka közben (1978) vagy Tót Endre I am glad című művei aktivizálnak. A jelen tanulmányban említett művekben közös az, hogy a művész arca, képe, teste a jelentés kiépülésének az alapja, amely a body art (Duchamp – Man Ray, Bruce Nauman, Yves Klein) és a test anyagszerűségét, testkínzó jellegét előtérbe helyező akcióművészet előzményei nélkül elképzelhetetlen lenne. A fotó alapú és grafikai eljárásokkal készült művek esetében a konceptuális megközelítés fogalmisága (mint a művészet tárgyára, anyagára vonatkozó metatextus) a művészi identitás problémáját jelentik, melyet több esetben szerepmódosulások fejeznek ki. Az elváló és meghasonló, az én kettéválásának konceptuális dokumentumai jelentik a vizsgálódás tárgyát. Balogh István Vilmos és Győrffy Sándor esetében a szöveg kézírásos megjelenése az öndefiníció személyességével van összhangban. Győrffy és Csontó Lajos identitásváltozatai és -változtatásai pedig ahhoz a nyolcvanas években, nemzetközi színtéren kialakult megközelítéshez tartoznak, amelyek a testi identitás folyamatos váltogatásával „szimulákrum-Én” kifejezőivé alakulnak. Az önazonosság paradox módon akkor érhető el, ha a kettévált énképek megalkotása már lezajlott: az öntematizáció dekonstrukció mentén zajlik.

The essay discusses the artworks of István Vilmos Balogh, Sándor Győrffy, Imre Kocsis and Lajos Csontó from the art collection of the Ferenczy Museum Center through the phenomenon of self-thematization, in connection with conceptualism. Pictorial elements are accompanied in the case of these works with typical means of expression of conceptual works: the text. Ironic, easy tone and pop-like character might complete self-representations in some cases; as a means of expression (Sándor Győrffy), or as a paraphrase (Lajos Csontó). The bases of present essay are pieces the ideas of which are mainly self-reflective: i.e. the act of thinking about itself, and in the same time structural attitude. Elements of the image refer to the (de)constructive activity of creating (in many cases they apply an activity opposing the creation, like blocking out, redrawing, cutting, tearing, or scribbling, like Imre Kocsis). This is closely connected to the question of artistic self-definition and with the well-known question of the Central Eastern European avant-garde that are activated by pieces like Artist at Work by Mladen Stilinović (1978) or the I am glad series by Endre Tót. Common feature of the artworks mentioned in present essay is that the basis of the development of the meaning is the artists’ face, image, or body, which would be unthinkable without body art (Duchamp – Man Ray, Bruce Nauman, Yves Klein) and action art bringing the body’s materiality, torturing character in the foreground as antecedents. In the case of the photo-based pieces and the ones created with graphic processes, the idea of the conceptual approach (as meta-text referring to the subject, material of the piece) presents the problem of artistic identity, which is expressed in several cases by change of roles. The subjects of examination are the conceptual documents of the separable and conflicting, of the separation of the self. In the case of István Vilmos Balogh and Sándor Győrffy, the text appears as handwritten, which is in conformity with the personal character of self-definition. Identity variations and changes of Győrffy and Lajos Csontó belong to the international approach of the 80s that express the “simulakrum-Self” by constantly changing bodily identity. Identity can be reached paradoxically after the separation of self-images has been finished: self-thematization happens along deconstruction.

241

242

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

243

GYÖRGY GABRIELLA

„SZEMBENÉZÉS”

György Gabriella múzeumpedagógus Ferenczy Múzeumi Centrum gabriella.gyorgy@muzeumicentrum.hu

244

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Dolgozatomban olyan kortárs, figuratív műalkotásokat elemzek, amelyek emberi alakokat ábrázolnak hátulról. Egyik műalkotásnál sem látunk emberi arcot, a legtöbb nem konkrét személy(eke)t ábrázol. A műveket a nézés, a hátulról megpillantás tematikája szerint vizsgálom. Bár minden alkotás kijelöli a néző számára a voyeur szerepét, egyfajta mérték vagy fokozat megjelenik e szerepben: nem minden esetben válunk kukucskálóból üldözővé. Olyan műveket választottam, amelyek múzeumpedagógusként munkám során „jöttek szembe” velem – két művészeti intézmény és mintegy öt év kiállításaiból válogattam. A műelemzések célja az interpretáció, a művek által felvetett témák, problémák beépítése a középiskolás és fiatal felnőtt diákok vizuális nevelésébe. Elsősorban a mű és a nézői pozíció ambivalens voltára összpontosítok, amely lehetséges, hogy több esetben csak a mű egyik szegmense, olvasata. A foglalkozásaimon a műalkotásokról való beszéd egyik legfontosabb célja a nézői pozíció felfedeztetése, ezáltal az önreflexiós képességek fejlesztése, ami az érzékenyítés alapja.1 Minden diákcsoport más, mindnek saját „arculata” van, ami erősen befolyásolja, hogy pontosan hova fut ki a műelemzés. Így szinte minden alkalommal más-más módon foglalkozunk a művekkel. Az alábbiakban azokra az általános szempontokra és elemzési kulcspontokra térek ki, amelyek háttéranyagként szolgáltak számomra a művekről való beszélgetések során. A kortárs műalkotások interpretálása részben más módszereket kíván, mint a régi alkotások közvetítése. A kortárs művek történetisége egy speciális eset: a műveknek mint tárgyaknak nincs történetük (vagy igen-igen rövid), ám minden kép magában hordozza az összes többi kép történetének egyfajta vetületét – nevezhetjük ezt akár árnyéknak vagy szellemnek is. Ezért munkám során arra törekszem, hogy a műveket más művekkel összefüggésben tárgyaljam. A kiállítás éppen egy ilyen hely, egy felület, ahol a kiállított művek összekapcsolódnak, egymásra reflektálnak, újabb és újabb kontextusokat nyitnak meg.2 Ugyanakkor a különböző médiumoknak megvan a saját történetük, ahogyan a műértelmezésnek

2 3 4

és a nézőségnek is. A műalkotások elemzése során általános esztétikai, képelméleti kérdések is felmerülnek. A múzeumpedagógiai munka ös�szetettségéhez hozzátartozik, hogy a jelentések, értelmezések interpretálásának célja mindig az ember maga; eszköze, módszertana pedig az egyéni és az adott csoportra jellemző megértésre és az átélésre irányul. A képek észlelése testi folyamat, analitikus művelet, majd szintézis során jön létre maga a kép – szintén a testben.3 A képek mediális tapasztalata kulturális gyakorlat, amely társadalmi konszenzuson alapul. A képek helye valójában nem a múzeumban van, hanem az emberben.4 Az antropológiai képelmélet tanulságaiból az oktatás számára az következik, hogy a képek értelmezése mellett saját nézői pozícióinkat is vizsgálnunk kell. A hát különös testrész. A másik háta és a saját hátunk is megvonja magát a láthatóságtól; szemünk egy irányba néz, így testünk egyik fele mindig „láthatatlan.” A hát az a nagy felület, a váll és a derék között, amely a látás számára úgyszólván hozzáférhetetlen. A hát képében az a lehetetlenség jelenik meg, hogy egyetlen tekintet észlelhesse az egész testet.5 A hát képének külön érdekessége, hogy kontúrjában és szimmetriájában megfelel a frontális nézetnek. Erőteljes szexuális konnotációt rejt, egyszerre lehet hetero- és homoszexuális projekció alanya. A hátunk mögött a múltat hagyjuk el, a hátulról meglesés pedig mindig titkos. Hátat fordítani egyet jelent a kommunikáció lezárásával vagy éppen egy másfajta kommunikáció kezdetével. A hát a kifordított frontalitást jelenti, de még ennél is többet: mégpedig, hogy szemből sohasem az egészet birtokoljuk. Az egész test látása puszta illúzió, valójában a testérzékelés csak fragmentált lehet. A hát ábrázolása egyrészt e fragmentáltságot mutatja meg nekünk, másrészt a voyeurség titkos izgalmát is magában rejti. A leleplezett illúzió és a meglesés két olyan szegmense a képiségnek, amelyről nem szívesen beszélünk, legalábbis felettébb kínossá válhat számunkra, nézők számára. A leskelődésben rejlő élvezet és a leskelődés miatt érzett szégyen egyszerre

A személyiség attitűdjének formálásához, magas szintű szociális érzékenység kialakításához természetesen nemcsak az önreflexiós képességek fejlesztésére van szükség. Az önreflexiót egyfajta alapbázisként gondolom el, amely múzeumi környezetben, a megszokott intézményi struktúrákon kívül, egy biztonságos csoportlégkörben gyakorolható-fejleszthető. Bal 2012: 55. Belting 2007. „Maga az emlékezet a test saját, az emlékezés fiktív helyeiből álló, neuronális rendszere. Olyan helyek szövedékeiből épül fel, ahol az emlékezetünk anyagát kitevő képeket keressük fel. A helyek fizikai tapasztalatai, amelyekre testünk a világban tesz szert, az agyunk által tárolt helyek konstrukciójában képeződnek le.” (Belting 2007: 76.) Weltzien 2001: 439.

245

GYÖRGY GABRIELLA „SZEMBENÉZÉS”

van jelen, feloldhatatlan ellentmondást hozva létre. A serdülőkor hasonló terep: a gyerekkor és felnőttlét határán álló kamaszok mindennapos tapasztalata az állapotukban (és a világban) rejlő ellentmondások feloldhatatlansága. Egy interpretációs szituációban az ellentmondásokkal teli műalkotásról való beszéd a serdülőkben rejlő ellentéteket is felszínre hozhatja, segíthet ezeket nyílttá tenni, megfogalmazni, oldani. Nézőnek lenni Noha az interpretáció során az egyéni átélés és megértés kialakítása a legfontosabb – és soha nem juthatunk mindannyian ugyanarra a következtetésre – saját nézőségünk kapcsán foglalkoznunk kell a nézőség történetével. Fontosnak tartom, hogy egy-egy műelemzés során a diákok találkozzanak egyes képelméleti fogalmakkal mint az ablak-metafora vagy a camera obscura, akkor is, ha a fogalmak egy része nem kapcsolódik szorosan az adott műhöz. Megismerésük elengedhetetlen a tudatos kép-olvasóvá váláshoz, hosszú távon pedig a tudatos fogyasztói magatartás kialakításához. Közhely, hogy világunkat egyre jobban meghatározzák a képek; alakítják, uralják identitásunkat, egyre fontosabb szerepet játszanak társadalmi valóságunk konstrukciójában. Mitchell ezt képi fordulatnak nevezi a nyelvi fordulat paradigmájának mintájára: a kép a vizualitás, az apparátus, a diskurzus, a test és a figuralitás komplex összjátéka, ez pedig annak a felfedezésével jár együtt, hogy a nézőség („a látás, a tekintet, a pillantás, a vizuális élvezet, a felügyelet és megfigyelés praktikái”) az olvasás különböző formáihoz hasonló problémát jelent.6 A vizuális tapasztalat nem írható le maradéktalanul textuális modellekkel. Noha a képi reprezentáció problémája mindig is élő volt, ma a kultúra minden rétegére hatnak a tömegmédia termékei, a vizuális kultúra nem elszigetelhető. A képi fordulat egyik tünete Mitchell szerint Panofsky nagyhatású művének újrafelfedezése, amelyben Panofsky a képi tér áttekintését adja a reneszánsztól a modernitásig: a nyugati vallásos és tudományos gondolkodás többdimenziós történetét képes elmondani a kép

6 7 8

9 10

246

egyetlen alakzata köré szervezve azt. A perspektíva egy komplex kulturális mező szimbóluma, „a perspektíva révén sikerült megvalósítani a pszichofiziológiai tér áttételét a matematikai térbe, más szóval: sikerült objektiválni a szubjektívet.”7

Az Alberti-féle perspektivikus ábrázolásban mint a tér új (reneszánsz) felfogásában nem a fény metafizikai implikációi határozzák meg a tereket, hanem egy geometriailag izotróp, egységes és elvont szerkesztésmód. Az alapvető eszköz a szimmetrikus látógúla, amelynek vetületi képe hozza létre a képteret és helyezi a szemlélőt a látógúla csúcspontjába. Az egyszemű, rögzített szemű néző a számára kijelölt pontból azt a sík, tükörszerű felületet nézi, amelyen a látvány elemei megjelennek. Ebben a tükörben – akár egy ablakban – nyílik meg a szemlélő számára az a másik világ, amelyet a festő ábrázolt. Az ablak-metaforában megjelenő néző maga a „merev tekintet”, amely mozdulatlanná dermedve nézi az örökkévalóvá tett látványt. A karteziánus perspektíva nézője testiségétől megfosztatott, feloldódik egy abszolút szem pillantásában.8 Vermeer és a 17. századi holland festészet lemond a történetmesélésről a leírás és a látható felület javára. A befogadóval szinte közömbös, paradigmája a térkép, amelynek a felülete ragyogó és sima, vizuális terébe szavakat és tárgyakat is beemel. A néző szeme fürkésző, a felszínt pásztázza (akárcsak a térkép pásztázásánál), a kép leír, de nem magyaráz. Martin Jay Alpers nyomán amellett érvel, hogy mind az impresszionizmus, mind a fotográfiai látvány létrejöttében a maga töredékességével, az önkényes keretekkel, a közvetlenséggel szerepet játszhatott a leíró németalföldi festészet.9 Jay a látásmodelleket vizuális szubkultúráknak nevezi, arra utalva, hogy nem létezhet uralkodó látásmodell, csak látásmodellek pluralizmusa feltételezhető, ahol a lehetséges modellek nem hierarchikusak. Szerinte a látás harmadik szubkultúrája a barokkban valósult meg. A barokk látásmódban rejlő „robbanóerő” szemben áll a karteziánus perspektivizmus hegemón látásmódjával.10 A barokk műveknek erőteljes haptilis minősége van, a vágy mind metafizikai, mind erotikus értelemben a művek szerves része. A barokk öntudatosan tobzódik a felszín és a mélység között,

Mitchell 2007: 4. Panofsky 2011: 210. Ugyanakkor a nézőtől és a festőtől is leválasztott kép hordozható áruvá válhatott, beléphetett a kapitalista rend körforgásába, és egyúttal a világtól való objektív távolságtartás politikai modellje lett. Mitchell szerint a jelenkori vizuális kultúra már túl mélyen beágyazott az erőszak, az uralom és a vágy technológiáiba. Jay 2000: 211. Jay 2000: 212.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

tükre nem sík, hanem görbe. A barokk felismerte, hogy a képek jelek, azaz bennük kibogozhatatlan a retorika és a látás viszonya: hatékonyan használta fel a képeket politikai manipulációs célokra.11 Jonathan Crary a látás modernizmusban bekövetkező változását a művészettörténet fogalmain kívül magyarázza, az optikai technológia, a fiziológia és a pszichológia változásaira irányítja a figyelmet.12 Crary szerint a 17. és 18. század nézője egyetlen testetlen figura volt, akinek vizuális tapasztalatait a camera obscura anyagtalan viszonylatai modellezték. A camera obscura nézője nem rögzített, be kellett lépnie abba, hogy láthassa a képet; így bizonyos fokú mozgásteret kapott. A szem a sötétkamrában ugyanakkor nincs jelen a világban, egy testetlen látás, amely élesen leválik a látványtól: ez a fajta nézőség az emberi látás és a látvány közötti különbséget hangsúlyozza. A 19. században fontos változás történt e testetlen nézővel: testet öltött. A fizika optikai paradigmáit pszichofiziológiai jelenségek váltották fel, mint például az utókép, a sztereoszkóp vagy a fenakisztoszkóp. A sztereoszkóp pontosan azt mutatta meg a 19. századi néző számára, hogy a nézés és a nézett tárgy nem választható szét.13 A sztereoszkóp a szem azon képességébe vetett hitet kérdőjelezte meg, amely szerint valóban azt látja, ami ott van. Crary referenciális krízisnek nevezi ezt az elbizonytalanodott helyzetet, hiszen a szem többé nem uralhatja a látványt, az eszköz a saját instabilitásával és mulandóságával szembesít. A sztereoszkóp annak a tudományos felfedezésnek volt köszönhető, amely kimondta, hogy a látás nem monokuláris. Az 1800–as évek első felében felfedezték a vakfoltot, illetve az is nyilvánvalóvá vált, hogy a látás időben változó, a szemmozgás elengedhetetlen az észleléshez. Az utókép felfedezése vezetett a filmhez, amely megmutatta, hogy az ember a valóságostól teljesen eltérő észlelésre is képes. A néző – Crary szerint ebben a fordulatban – a látás mezején belülre kerül. Crary szövegének kapcsán mind Jay, mind Mitchell és Silverman megjegyzi, hogy valójában egységes néző nem létezik, nem létezhet semelyik korban. Mitchell szerint Crary az egységes néző mítoszán túl nem foglalkozik a nézőség társadalmi beágyazottságával, sem a genderrel, sem az etnikummal; Silverman jegyzi

11 12 13 14 15

meg, hogy figyelmen kívül hagyja a látás nemtörténeti tényezőit. Ugyanakkor abban egyetért Craryvel, hogy a jelenkori vizuális kultúrában megjelenő technikai újítások (mint például a virtuális valóság) a látást (újra) elválasztják / leválasztják az emberről. Silverman szerint a látás történetéből nem hagyható ki az ahistorikus „tekintet” (gaze) fogalma. Lacan a tekintetet a film esetében a megvilágítással és a másik, mint olyan jelenlétével kapcsolja össze.14 A látógúla síkmetszetében elhelyezkedő néző egy geometriai pontként definiált pozícióból néz egy tárgyat. Úgy tűnik, egy láthatatlan pontból szemlél. Ezzel ellentétben a szubjektum a láthatóságon belül helyezkedik el, éppen a tekintet tárgyaként. Létezni tehát annyit tesz, mint látva lenni. A tekintet egyszerre jelenti a pontot, ahonnan a fény világít, illetve a másik, mint olyan jelenlétét. A tekintet az a megfoghatatlan hatóerő, amelynek segítségével látványként társadalmilag elfogadottak leszünk. Egyszerre vagyunk a reprezentáció alanyai és tárgyai, a tekintet mindig ott van, ahol nem mi vagyunk. Silverman szerint Lacan látáselméletének az a problémája, hogy teljesen ahistorikus (szemben Crary elméletével, amely tisztán historikus). Ám a látásnak mégis lehet nem-történeti eleme, a tekintet, amelynek a másik jelenlétével való összekapcsoltsága minden társadalmi létezés elkerülhetetlen vonását mutatja meg: a társadalmi alany a másiktól függ. Lacan a tekintet és a reprezentáció szubjektuma közé egy képsíkot helyez, ezt képernyőnek nevezi. Ez a képernyő nem ablak, amely a látványra nyílik, hanem éppenhogy helyettesíti a látványt. Silverman szerint a képernyő inkább egy csatorna (nem felület), „amelyen keresztül a társadalmi és történeti változatosság bevezetődik nemcsak a tekintet és az alany, mint látvány viszonyába, hanem a tekintet és az alany, mint nézés viszonyába is.”15

A képernyőn múlik, hogy az adott társadalom tagjai miképpen tapasztalják meg a tekintet hatásait, illetve ugyanezen társadalom vizuális rendszerének sajátosságaiért is felel. A nézés mint emberi dolog soha nem lehet független a testtől, éppen ezért nem létezhet egységes néző sem. A nézés pszichológiai, és egyúttal vizuális kategória is, nem lehet független az egyén társadalmi beágyazottságától.

Jay szerint, ha a mai vizuális kultúrát kellene egy látásrendszerként értelmezni, akkor ennek legmegfelelőbb a barokk lenne. Crary 1999. Silverman 1999: 26. Lacan 1978: 84. Silverman 1999: 29.

247

GYÖRGY GABRIELLA „SZEMBENÉZÉS”

A magasan hordott copf esete Szűcs Attila Nő a mocsárban című festményének álomszerűsége, kékeslila ragyogása megkapó, egyúttal titokzatosság és misztikum lengi körül. Első pillantásra játékra hív bennünket, mintha kérné, hogy kövessük a nőt a meghatározhatatlan háttérbe (1. kép).16 A foglalkozásaimon a műcédulát kitakarva beszélgettünk a festményről, hogy ne befolyásoljon bennünket a művész címadása. Indító kérdésem az volt, hogy hány éves lehet a képen szereplő nő. Ezen egyszerű kérdés segítségével nemcsak olyan kulturális kódok bonthatók ki, amelyek meghatározzák, hogyan gondolkodunk egy nőről a külsőségek alapján, hanem saját gondolkodásmódunk is felülvizsgálható. A nőalak törékenysége és a hajviselet alapján általában fiatalnak ítélték meg a középiskolások.17 Az érzékenyítés fontos eleme, hogy saját válaszainkat mindig indokoljuk, ítéleteinket megkérdőjelezzük. Egy egyszerű „miért?” kérdéssel el lehet bizonytalanítani a válaszadókat megfigyeléseikben és ítéleteikben. Hiszen, ha nem látjuk az arcot, hogyan is tudhatnánk, milyen életkorú a képen szereplő nőalak? Az életkor kiderítéséhez segítségül kell

hívnunk más képeket, amelyeket Szűcs Attila festménye idézhet fel bennünk. Czóbel korai festményén az állig felöltözött, a néző elől elrejtőző (a cím szerint fiatal) nőalak talán virágzó növényeiben gyönyörködik, ám pillantása – ahogyan némileg fáradt rózsaszín blúza is – úgy képzelem, melankolikus (2. kép). A képen párjaként megjelenő, a kompozíciót kiegyensúlyozó cserepes növény nem hoz (már) virágot. A ház – noha ablaka teljesen nyitott – titkot, sötétséget rejt, a ragyogó, életteli, aranysárga házfal ellentéteként. A kép a virágtalan, öregedő nő szomorkás zsánere. A ruha és a házbelső biztonságosan elrejtheti, saját, belső világába zárhatja kíváncsi tekintetünk elől. A virágzó, burjánzó ifjúság és a lassú, csendes elmúlás él egymás mellett ebben az intim jelenetben – függetlenül attól, hogy a nőalak fiatal-e, és majd lassan megöregszik, vagy már öregszik, noha egykor virágzó és fiatal volt. A preraffaelita Millais képén a már vízbefúlt menyasszonyt láthatjuk, az erotizált halott test a beteljesíthetetlen vágy tárgyaként fetisizálódik (3. kép).18 A virágok pontos és aprólékos ábrázolása azt sejteti, hogy szimbolikus jelentőséggel bírnak a jelenetben. Ez a szimbolizmus jelenik

1. kép: Szűcs Attila: Nő a mocsárban, 2016, olaj, vászon (fotó: Deim Balázs)

248

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

3. kép: John Everett Millais: Ophelia, részlet, 1851–52, olaj, vászon, Tate Britain, London

2. kép: Czóbel Béla: Leány virágos ablak előtt, 1907, olaj, vászon (fotó: Deim Balázs)

meg a Millais-kép ihlette, Nick Cave & Kylie Minogue Where the Wild Roses Grow (1995) című videóklipjében: a klipben a rózsa Elisa Dayt jelenti, akit a vőlegénye gyilkolt meg.19 Mindkét vízbefúlt női áldozat a piszkoszöld (mocsaras?) vízben lebeg. Caspar David Friedrich festményét nemcsak a kompozíciós elrendezés idézheti meg, hanem a címadás hasonlóan általános jellege is (4. kép). Mindkét cím (Nő a mocsárban, Nő naplementében) egy általános alany nemét és egy-egy természeti képződményt jelöl meg. Friedrich festményén a törékeny nőalak a napfelkelte folyamata és a messzeségbe való szemlélődés során próbál kapcsolatot teremteni a táj transzcendenciájával, Szűcs nőalakjának azonban nincsenek kilátásai. A nő a mocsárban határozottan, látszólagos nyugalommal lép előre a képtér belseje felé, és magasra emelt tekintettel, ruhástól fog elmerülni a vonzó ismeretlenben (és véglegesben).20 A festmény 16 17

18 19 20

4. kép: Caspar David Friedrich: Nő naplementében, 1818 körül, olaj, vászon (fotó: The Yorck Project: 10.000 Meisterwerke der Malerei, 2002)

leghívogatóbb és egyben legellentmondásosabb része e háttér, a süllyedés, az ingoványosság titokzatos, ismeretlen terepe. Mélysége ugyanaz a felületi csillogás, amely játékosságával elbűvöli a nézőt. A képtér mélyén, amely valójában csakis a kép felszíne lehet, a rendezetlen ecsetvonásokban megjelennek bizonyos, morze-jelre hasonlító grafikus kódok, amelyek szabálytalan vonásaikban is rendezettséget mutatnak. A jelek összezavarják a látszólag biztos talajon álló interpretációnkat, amelynek során megállapíthattuk, hogy valami rendszertelen ismeretlen felé halad a nőalak. A kódok a vizuális jelek különféle minőségeire irányítják a figyelmünket, az anyagiság és a virtualitás egyszerre jelen lévő mezője felé. A

Elvesztegetett idő című kiállítás, Ferenczy Múzeumi Centrum, 2016. 09. 03. – 11. 22., kurátor: Gulyás Gábor A kérdésemre, hogy miért nem lehet idősebb ez a nő, a következő magyarázatokat kaptam: az idősebbek nem ilyen vékonyak; az idősebbeknek nincs ilyen frizurája; látszik az arcélén, hogy fiatal; az idősebbek nem hordanak ilyen ruhákat. A válaszokra ismét rá kell kérdezni: egyetlenegy idős embernek sincs ilyen frizurája?; valóban leolvasható a kép adott festékfoltjairól, hogy egy fiatal nő arcélét mutatják?; stb. A kép a Czóbel Múzeum Újragondolt Czóbel című állandó kiállításán látható. Kurátor: Barki Gergely. A videoklip: https://www.youtube.com/watch?v=chF244LWWqg. Érdekes szempont az elemzésben a nő ruhája, amely finoman csempészi be a játékosságot az irodai viseletbe. A dress code-ot mi nézők érteni véljük, mert kortárs.

249

GYÖRGY GABRIELLA „SZEMBENÉZÉS”

dekódolás lehetetlensége egyben a nyelvi kódok vizuális kódoknak való megfeleltetésének lehetetlenségére is utal – ahogyan a képek mélyére hatolva mindig elérkezik az a hely, az a mező, ahol a vizualitás ellenáll a nyelvnek. A kiállítási szekció meglehetősen nyomasztó képei között a Nő a mocsárban bizonytalansága maga a nyugvópont, szinte boldogan követjük a nőalakot, akkor is, ha a vízbefúlásig vezet el bennünket, hogy halálát megpillanthassuk. Veres Szabolcs művészettörténeti utalásokban bővelkedő képeinek arc, és/vagy szemnélküli figurái a rettenet, a borzalom, az emberi lét határaira sodornak bennünket. Az ábrázolt párok meghatározhatatlan viszonyban vannak egymással, a szó legsötétebb értelmében. A szituációkban jelen lévő fenyegetés és fenyegetettség egyrészt a képen szereplő párok viszonyára, másrészt a néző és a szereplők viszonyára is vonatkoztatható. Arctalanságuk ellenére mégis érzékeljük tekintetüket, és e tekintet azt sugallja: figyelünk, bárhol is vagy, és bármit teszel, ott vagyunk a világodban (5. kép). A felszín mélységei Birkás Ákos Két ember című festményén az éteri színek, a kék, zöld és rózsaszín finom árnyalatai a barokk templomi freskók színvilágát idézik fel, talán egy mennybemenetel-jelenetet (6. kép). A cím pusztán megjelöli a képen szereplő emberek számát, a szélesvásznú, 16:8-as filmes képarány és a nagylátószögű objektívre jellemző képtér megjelenítése eltávolít bennünket a festészet médiumától. A két férfi kiszolgáltatott helyzete pusztán felszínként, egy képernyő vékony felületén jelenik meg – akár egy médiakép, távoli és testetlen.21 Az erőszak mint csillogó felszín a média működésére mutat rá, egyúttal láthatóvá teszi Birkás munkamódszerét, azaz a média képeinek felhasználását. A gyöngyházfényű felületi csillogás az erőszakos tartalmat fedi el. A festmény a néző számára egyértelműen a leskelődő pozícióját jelöli ki. E rövid leírással látszólag közelebb kerültünk a képhez, azonban a legfontosabb kérdést maga a kép fedi el előlünk: hogyan működik ez a kép mégis, mint festmény? Maga a művész és a kurátor is felteszi ezt a kérdést a kiállítás címében: mi a festő dolga?22 A képen megjelenő testeket csak fragmentum-

21 22

250

5. kép: Veres Szabolcs: Fekete-erdő klinika, 2013, olaj, vászon (fotó: Deim Balázs)

ként érzékeljük, ám ez is elég ahhoz, hogy dekódoljuk a történéseket. Valójában a testeket mindig csak részlegesként érzékelhetjük, az egész test csak egy fantazma, amit keresünk.23 A kiemelt részletek pontos információkkal szolgálnak ahhoz, hogy megértsük, két kiszolgáltatott embert látunk egymással szembehelyezkedve, akiktől (valaki vagy valakik) elvették az önrendelkezésüket, megfosztották őket emberi méltóságuktól. Az egyiküknek a kezét kötözték hátra, ezáltal elvették tőle a cselekvés, a dolgok manipulálásának lehetőségét, a másiknak a szemét is eltakarták, így fosztva meg őt a látás képességétől. Így egyrészt – a nézővel ellentétben – nem láthatja, mi történik, a történéseknek nem lehet szemtanúja, csakis elszenvedője, másrészt a szem eltakarásával egyéniségétől, személyiségétől is megfosztották, testté, tárggyá alacsonyították. A szem eltakarása vakságot eredményez, ami egy látó számára egyenlő a teljes bizonytalansággal. A nem-látás, a vakság lehet metafora is, amely nemcsak a kiszolgáltatott emberre, hanem a nézőre is vonatkozik.

A kép témája a guantanamói fogolytábor. A festő dolga című kiállítás, MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, 2014. 10. 12. – 2015. 02. 08., kurátor: Kukla Krisztián Weltzien 2001: 458.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

6. kép: Birkás Ákos: Két ember, 2015, olaj, vászon, Zinsler Gyűjtemény, Ausztria (fotó: Tihanyi–Bakos Fotóstúdió)

A jelenet meglesése önmagában nem teszi a nézőt a képen nem látható kínzók cinkosává: azonosíthatjuk magunkat egy külső szemlélővel is, aki – akár egy oknyomozó fotóriporter – feltárja a világ számára a fogolytábor rejtett működését. A velünk szemben elhelyezkedő megvakított figura azonban elbizonytalanít bennünket kívülállóságunkban. Saját vakságunkra mutat rá, a vakfoltra, az erőszakra, amelyet nem érzékelünk, noha teljes egészében ott áll előttünk. Megmutatkozik tehetetlenségünk, ahogyan megnézzük, meglessük az erőszakot, beavatkozás helyett belenyugszunk. Minél mélyebbre nézünk a felületi csillogás, a harmonikus kompozíció és a festői felületek játéka mögé, annál kényelmetlenebbé válik számunkra a nézés. A figurák laza testtartása, a leengedett váll és a finoman elengedett kézujjak is a védekezés hiányát mutatják, így a kép minden eleme a belenyugvás felé terel bennünket. Birkás minden – a kiállításon látható – festményén tudatosan játszik a néző szerepével, pontosan kijelöli a nézőpontunkat, amelyet ha megtalálunk, azonnal elbizonytalanodunk. A képeken a vidám színekkel ábrázolt erőszak és a különféle marginális létállapotok, a peremállapotok (menekültek, fegyveres nők és gyerekek, homoszexualitás) Birkás központi témái. Ugyanakkor a vizuális nevelésben is nagyon fontosak a művészettörténeti utalások, amelyet a Két ember című festményen pusztán a színhasználatban fedezhetünk fel. A következőkben két olyan művet mutatok be, amelyek konkrét festményekre utalnak, és a nézőpont radikális megváltoztatását viszik véghez. Ezek egy középiskolás diák számára kézzelfog24

hatóan mutatják meg a nézőpont szerepét és a nézőpontváltás működését, másrészt a képek ikonológiáját is megvilágítják (7–8. kép). Rembrandt Éjjeli őrjárata az Amszterdami Lövészegylet megrendelésére, az újonnan épülő székházba készült. A reprezentatív kép azt a pillanatot hivatott ábrázolni, amikor a polgárőrség kapitánya riadóztatja a csapatot. 1712-ben a székház nagytermét díszítő festményeket a városházára szállították, Rembrandt festménye azonban nem fért be a két ajtó közé, így körbevágták. A festő erős napsütéses, nappali jelenetet ábrázolt, a 18. században kapta jelenlegi címét, mert akkorra már jelentősen elsötétült.24 Rembrandt festményének történetében egyrészt a hatalmi önreprezentáció és a képi ábrázolás összefonódása érhető tetten, ahogyan a kép a mindenkori hatalom (a tulajdonos) nézőpontjából teljesen másképp is értelmezhető, és ahogyan a szereplők megszűnnek konkrét egyének lenni, egy politikai szituáció szimbólumává válnak. Másrészt arról is lehet beszélni a diákokkal, hogy ugyanaz a kép – eredeti kontextusától megfosztva – egy teljesen másik képpé is válhat. A harmadik fontos téma e festmény kapcsán a képi reprezentációk működése, a képi toposzok története és jelenléte a média hatásvadász képeiben. Egy-egy kortárs és régi kép összehasonlításában szemléletesen megvilágíthatók a képek használatának (és kihasználásának) sajátosságai. Rembrandt festményét ma már nem tudjuk nem éjjeli jelenetként értelmezni. A képet Birkás festményével egyrészt az előtérben elhelyezkedő, erősen megvilágított központi, hatalmi pozícióban lévő alak és a cso-

Tátrai 2009.

251

GYÖRGY GABRIELLA „SZEMBENÉZÉS”

7. kép: Birkás Ákos: Tökéletlenség, 2012, olaj, vászon, Esterházy Gyűjtemény, Eisenstadt (fotó: Tihanyi–Bakos Fotóstúdió)

8. kép: Rembrandt van Rijn: Éjjeli őrjárat, 1642, olaj, vászon, Rijksmuseum, Amszterdam

portképi kompozíció kapcsolja össze. Másrészt a Tökéletlenségen látható jelenet az Éjjeli őrjárat kompozíciójának körülbelül 45 fokos szögben való elfordítása. A modern világ kapitánya, a politikus és pénzember testőrei körében érkezik egy kiemelt eseményre, erről reprezentatív kép is készül (a háttérben a magánrepülő), ugyanakkor meglehetősen szarkasztikus és ironikus a fekete testőrök jelenléte, akik a kompozíciós elrendezés alapján a háttérből (azaz a sötétségből) támogatják a kiemelten fehér politikust, a festmény bizonyos helyein ők maguk képileg is teljesen a sötét háttérbe olvadnak. A Birkás-kép kapcsán így a megvilágítás, a fény és a háttér szimbolikus és társadalmi jelentéséről is beszélhetünk. A kép főszereplője egyébként a nemi erőszakkal megvádolt egykori francia IMF-elnök, amely új jelentésrétegeit tárja fel a hatalom és elnyomás dinamikájának. Birkás Ákos Alvó férfi és Andrea Mantegna Halott Krisztus siratása című festménye a szenvedés, az együttérzés, az alvás és a halál metafizikai rokonsága révén kapcsolható össze. Birkás festménye képileg a Mantegna-kép 90 fokos elfordítása, így a néző a siratóasszonyokkal kerül egy csoportba (9–10. kép). Birkás Ákos tárlatával egy időben volt látható a MODEM épületében Erwin Olaf holland fotográfus Körhinta című kiállítása.25 Izgalmas volt párhuzamokat keresni a két nagyon különböző

kiállítás között. Míg Birkás a festészet által idézte meg a fotográfiát, addig Olaf éppen a fotográfiáin a festészetet. Olaf színpadias, részleteiben is tökéletesen megrendezett és megvilágított jelenetei nem is szeretnék bevonni a nézőt a képi játékba, szándékosan távolít el a jelenetektől. A végletekig esztétizált, mégis arisztokratikusan hűvös képek felfedik a szürke zóna tartományát, láthatóvá teszik a hatalom, a hatalommal való visszaélés különböző szituációit, a kisebbség, a szexuális másság és a gender kérdéseit. 26 A holland fotográfus kiállításából egy alkotásra szeretnék kitérni, a Kulcslyuk című művére.27 Az installáció több képből, videóból áll; ez utóbbit a kiállítótérben elhelyezett ajtó kulcslyukán keresztül lehetett megszemlélni. A művész a Kulcslyuk videómunkáin egy-egy holland család intim hétköznapjaiba enged betekintést. Az idősebb férfi térdén ülő, alsóneműre vetkőztetett kisfiút meglesni azonban több, mint kellemetlen: nemcsak szimbolikusan válunk voyeurré, a saját leskelődésünkből adódó szégyenérzet és bűntudat kapcsol bennünket össze a videókon látható, alsóneműre vetkőztetett gyerekekkel. Olaf videója nem engedi meg, hogy nézőpontot váltsunk, a szemlélésnek nincs játéktere, csakis szembesülhetünk. Az egységes és minden részletében kiművelt jelenetek megfigyelése közben morálisan egy választásunk van: azonosulnunk kell a meglesettekkel.

26 27

252

Erwin Olaf – Körhinta című kiállítás, MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, 2014. 10. 26. – 2015. 02. 01., kurátor: Kukla Krisztián. Muladi 2015: 36. A Körhintáról Erwin Olaf honlapján: https://www.erwinolaf.com/art/keyhole_2011_2013.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

9. kép: Birkás Ákos: Alvó férfi, 2007, olaj, vászon, magántulajdon, Bécs (fotó: Tihanyi–Bakos Fotóstúdió)

A mű így – noha folyamatosan csak utalásokat tesz – a bántalmazás pszichológiáját közvetíti. A szituáció nem engedi meg, hogy közbelépjünk (a filmek azon a ponton érnek véget, ahol valami konkrét dolog is történhetne), láthatunk mindent, mégsem hihetünk a szemünknek. Leskelődőből tanúkká válunk, ám a jeleket mégsem merjük értelmezni. Várunk egy kézzelfogható eseményre, amikor tetten érhetjük a bántalmazást, ám éppen annak természete miatt erre soha nem kerül sor. Bűntudatunk arra késztet, hogy befejezzük a kukkolást, félrenézzünk és továbbálljunk. Az installáció a karteziánus nézői hagyomány kritikája is egyben, a nézőé, aki leválasztódik és eltávolodik a látványtól, tehetetlen és fantáziátlan. Erwin Olaf kiállításán, a Kulcslyuk című installációnál térbeli helyzetünk alapvetően meghatározta a műalkotáshoz való viszonyulásunkat. A művész kijelölte a megfelelő távolságot, az egy szemmel kukucskáló néző helyét, felidézve a karteziánus perspektíva nézői szerepét. A nézés helyének pontos kijelölésével nemcsak eltávolított, hanem meg is mentett bennünket saját észlelésünk pontosításától és értelmezésétől, azaz a kukucskálás tárgyához való közelkerüléstől. Bašeski szobrai a kiállításban semmilyen távolságot nem engedélyeztek a néző számára (11. kép).28 A szobrok installálása egyértelműsíti ezt a több, mint kényelmetlen helyzetet. A kurátorok nem elégedtek meg feszengésünkkel, szégyenérzetünkkel, ennél többet akartak. Egy, a kiállítótérben is elzárt, fekete doboztérben installálták a szobrokat, egymással szemben, a sarokban elhelyezve. A fény csak a szobrokat világította meg, fokozva a jelenet teatralitását. Ugyanakkor

10. kép: Andrea Mantegna: Halott Krisztus siratása, 1470–74 között, tempera, vászon, Pinacoteca di Brera, Milánó

ez a színpadias fény inkább egy vallatólámpára emlékeztetett, és a néző, ha akart, a sötétben maradhatott, így mintegy a vallatók cinkosává válva. Ha közel merészkedett a szobrokhoz, akkor sem lett jobb jobb a morális helyzete. A félmeztelen férfialakok nem mozdultak, közeledésünkre nem reagáltak. Noha nem elvárható egy szobortól, hogy a kedvünkért felöltözzön (bár Pygmalionnak ez sikerült), a hiperrealista stílus összezavarta az észlelésünket. Hiszen teljes jóindulattal indultunk el megmenteni a két bántalmazott alakot, a sarokba érve azonban szembesültünk a ténnyel, hogy valójában mi vagyunk az erőszaktevők: megmentési szándékunk és sajnálatunk ellenére a figurák továbbra is rettegtek – tőlünk. A kiállítási plakáton ugyanez a szobor látható, egy teljesen más hangulatú térben (12. kép). A mű kapcsán be tudjuk mutatni a diákoknak azt a jelenséget, hogy a kontextus miként határozza meg egy-egy műalkotás jelentését. A plakáton szereplő fotót, illetve a profil nézetet szemlélve nem igazán a félelem és a megalázottság, ami elsőként eszünkbe juthat. Talán az izmok és a bőr valósághű ábrázolásán merengünk el, vagy akár a fiatal férfitest szépségein, és csak később gondolkodunk el azon, mit jelenthet a hiányos öltözet a guggoló, az arcot eltakaró testhelyzettel kombinálva. Feltéve, ha sikerült megnézni a szobrokat. A kiállításra látogató középiskolások közül ugyanis nagyon kevesen jutottak el odáig, hogy közel merészkedjenek – sőt, hogy egyáltalán elhagyják a szűk bejárat körüli területet. Én magam

MIG 21 – a migráció a kortárs képzőművészetben című kiállítás, Ferenczy Múzeumi Centrum, 2017. 09. 07. – 10. 08., kurátorok: Nina Jeza, Peter Tomaž Dobrila.

253

GYÖRGY GABRIELLA „SZEMBENÉZÉS”

is – akárhányszor bementem a kiállítótér ezen részébe, félelemmel és nyomasztó érzésekkel telve közelítettem a két kuporgó figurához, és meglehetősen rövid ideig bírtam ki a közelükben. A szobrok – vagy inkább az installáció – jó alapot adott egy beszélgetésre: a migrációval foglalkozó kiállítás az aktuálpolitika mezejétől eltávolodva egy általánosabb, érzékenyebb felületre helyezte a kérdéskört. Úgy érzem, az installálási mód sem volt mentes az erőszaktól: nem egyszerűen szembesítésről volt szó, hanem sokkolásról. A kurátorok „lenyomták a torkunkon” az erőszakot, egyszerűen esélyünk sem volt elhallgatni, félrenézni, felmenteni magunkat a felelősség alól. Vajon tényleg szükség van ilyen hatásvadász provokációra ahhoz, hogy észrevegyük az erőszakot? Vajon mennyiben igaz, vagy egyáltalán általánosítható-e, hogy a média által esztétizált erőszak-ábrázolások, a vágy és az erőszak összemosása megváltoztatja magához az erőszakhoz fűződő viszonyunkat is? Noha a kiállítótereket már nem tekintjük a művészet templomának, és látogatóbarát struktúrákban gondolkodunk, azt gondolom, a kiállítóhelyek és a művészeti múzeumok terei mégis egyfajta sajátos izoláció terepei. A kiállítási narratíva egy regényhez vagy filmhez hasonlóan tud bevonni bennünket egy speciális játékba. A bevonódás feltétele ugyanakkor a mozgás, a tér bejárása; a tájékozódás és a szelektálás különböző aspektusainak játékba hozása. A néző a kiállításon egy egyéni mentális térképet alakít ki, amelyet a múzeumpedagógus közvetítőként kulcspozíciók hozzárendelésével tud segíteni. (Más kérdés, hogy a kulcspozíciók kiválasztása is egyfajta erőszaktétel a kiállításon, valamint a látogatók egyfajta manipulálása.) A kortárs művek segítségével – noha mind a művek, mind a kiállítások a legkülönfélébb társadalmi kontextusokkal telítettek – mégis egyfajta időtlenségbe és társadalmon kívüliségbe kerülhetünk, így a róluk való beszéd számos pedagógiai lehetőséget rejt az érzékenyítésen túl is. Kiállítótermi sétánk során, mikor magunk mögött hagyjuk a művek egy részét, hogy újabbakkal találkozhassunk, mikor szemünkkel pásztázzuk a falfelületeket, figyelmünket egy-egy objektumra irányítjuk, és keressük a fogódzókat, kapaszkodókat – nos, ekkor jöhetnek szembe velünk a háttal ábrázolt emberek, akik folyamatosan távolodnak, hiába is követjük őket.

254

11. kép: Kiállítási enteriőr MIG 21-en (fotó: Deim Balázs)

12. kép: Žarko Bašeski: Szembenézés, 2016, poliészter gyanta, üvegszál, szilikon, haj (fotó: Robert Jankulovski)

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Hivatkozott irodalom Alpers 2000

Mason 2012

Alpers, Svetlana: Hű képet alkotni. Holland művészet a XVIII. században. Budapest: Corvina, 2000.

Mason, Rhiannon: Múzeumok, galériák, kulturális örökség. A jelentésalkotás és a kommunikáció színterei. In: Palkó Gábor (szerk.): Múzeumelmélet. A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum–Ráció Kiadó, 2012, 127–154.

Bal 2012 Bal, Mieke: A beszélő múzeum. In: Kékesi Zoltán – Lázár Eszter – Szoboszlai János – Varga Tünde (szerk.): A gyakorlattól a diszkurzusig. Kortárs művészetelméleti szöveggyűjtemény. Budapest: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművészet-elmélet Tanszék, 2012, 51–89.

Belting 2007 Belting, Hans: A képek helye. In: Belting, Hans: Képantropológia. Képtudományi vázlatok. Budapest: Kijárat Kiadó, 2007, 67–100.

Crary 1999 Crary, Jonathan: A megfigyelő módszerei. Budapest: Osiris, 1999.

Done 2000

Mitchell 2007 Mitchell, W. J. T.: A képi fordulat. In: Balkon 11–12 (2007), 2–6.

Muladi 2015 Muladi Brigitta: A lét édessége, amelyet eltűnni látni oly félelmetes… Körhinta – Erwin Olaf kiállítása. In: Új Művészet 1–2 (2015), 34–36.

Mulvey 2000 Mulvey, Laura. A vizuális élvezet és az elbeszélő film. In: Metropolis 4 (2000), 12–23.

O’Neill 2012

O’Neill, Paul: A kurátori fordulat: a gyakorlattól a diszkurDone, Mary Ann: Film és maszk. In: Metropolis 4, (2000), zusig. In: Kékesi Zoltán – Lázár Eszter – Szoboszlai János 24–38. – Varga Tünde (szerk.): A gyakorlattól a diszkurzusig. Kortárs művészetelméleti szöveggyűjtemény. Budapest: Magyar Eifert 1997 Képzőművészeti Egyetem, Képzőművészet-elmélet Tanszék, Eifert Anna: A kép az eltűnés esztétikájában. Interaktív en- 2012, 328–343. vironment mint kinesztetikus tapasztalati tér. In: Bacsó Béla (szerk.): Kép, fenomén, valóság. Budapest: Kijárat Kiadó, Panofsky 2011 1997, 381–396. Panofsky, Erwin: A perspektíva mint „szimbolikus forma”. In: Beke László (szerk.): Erwin Panofsky: A jelentés a vizuális György 2012 művészetekben. Budapest: ELTE BTK Művészettörténeti György Péter: Univerzalizmus, kritikai historizmus – a mú- Intézet, 2011, 151–217. zeumi paradigma metamorfózisa. In: Turai Hedvig – Székely Katalin (szerk.): Helyszíni szemle. Fejezetek a múzeum életé- Silverman 1999 ből. Budapest: Ludwig Múzeum, 2012, 79–109. Silverman, Kaja: A tekintet. In: Metropolis 2, (1999), 24–33.

Jay 2000

Tátrai 2009

Jay, Martin: A modernitás látásrendszerei. In: Vulgo 1–2 (2000), 204–217.

Tátrai Júlia: Éjjeli őrjárat – új megvilágításban. In: Artmagazin 6 (2009), 30–33.

Lacan 1978

Weltzien 2001

Lacan, Jaques: Four Fundamental Concepts of Psycho-Analysis. New York: Norton, 1978.

Weltzien, Friedrich: Der Rücken als Ansichtsseite. Zur Ganzheit des geteilten Körpers. In: Benthien, Claudia – Wulf, Christoph (Hrsg.): Körperteile. Eine kulturelle Anatomie. Reinbek bei Hamburg: Rowohlt Taschenbuch Verlag GmBH, 2001, 439–460.

Lázár 2012 Lázár Eszter: Diszkurzivitás. In: Szakács Eszter (szerk.): A kurátori gyakorlat és diszkurzus szótára. / Curatorial Dictionary. Budapest: tranzit.hu, 2012. http://tranzit.org/curatorialdictionary/index.php/szotar/diszkurzivitas/ (letöltés ideje: 2014. 12. 21.)

255

GYÖRGY GABRIELLA „SZEMBENÉZÉS”

256

György Gabriella

Gabriella György

„Szembenézés”

“Confronting”

Dolgozatomban olyan kortárs, figuratív műalkotásokat elemzek, amelyek emberi alakokat ábrázolnak hátulról. Mindegyik vizsgált alkotás kijelöli a néző számára a voyeur szerepét, nem minden esetben válunk azonban kukucskálóból üldözővé. A nézői szerepben a leskelődésben rejlő élvezet és a leskelődés miatt érzett szégyen egyszerre van jelen, feloldhatatlan ellentmondást hozva létre. A serdülőkor hasonló terep: a gyerekkor és felnőttlét határán álló kamaszok mindennapos tapasztalata az állapotukban (és a világban) rejlő ellentmondások feloldhatatlansága. Egy interpretációs szituációban az ellentmondásokkal teli műalkotásról való beszéd a serdülőkben rejlő ellentéteket is felszínre hozhatja, segíthet ezeket nyílttá tenni, megfogalmazni, oldani. A hát mint emberi testrész hasonlóképpen ellentmondásos: mint sziluett nem különbözik a frontális nézettől, ugyanakkor a frontális nézetű szem számára mindig rejtve marad – saját hátunk mindig csak a másik tekintete által látható. Minden látogatói csoportnak megvan a saját arculata, így az elemzés mindig más és más irányba fut ki. Írásomban azokat az alapvető fogalmakat, szempontokat elemzem, amelyekkel az interpretációs szituációkban dolgozom: a nézőség fogalmára, a modernitás látáselméleteire fókuszálok, az egyes művek kapcsán pedig játékba hozom az adott kiállítás más műveit és kiállításon kívüli, régi műalkotásokat is.

I examine contemporary, figurative artworks in my essay that portray humans from behind. Each discussed piece indicates the role of the voyeur for the spectator, but we do not turn in all cases from peeper into chaser. The pleasure of peeping and the shame of it are present in the same time in the role of the spectator, which creates an insolvable conflict. Puberty is similar: daily experience of teenagers on the verge of childhood and adulthood is the insolvable contradiction of their state (and of the world). In an interpretative situation discussion about a work of art filled with contradictions might bring conflicts hidden in adolescents to the surface, and might help to make these open and to articulate and resolve them. The back, as part of the human body, is similarly contradictory: its silhouette does not differ from the front of the body; however it stays hidden for the spectator in the front – our own back can be seen through the gaze of the other. Each group of visitors has its own attitude, so the analysis comes to a different conclusion every time. In my essay I analyze those fundamental notions and points of view that I use in interpretative situations: I focus on the notion of spectatorship, vision theories of modernism, and I bring into the game other pieces of the given exhibition and old pieces of art from outside of the exhibition in connection with each piece.

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

257

258

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

259

SZENTENDRE, 2018

STUDIA COMITATENSIA 36. A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE