No.66 Mari MAHR • Marc Le MENÉ

b o l t @ c 3 . h u

w w w . c 3 . h u / ~ b o l t

M M M M &

LE

a A a E r H r N i R c É

• T h e

O u t s i d e

S e ri e s

N o . 2 0

No.66

Marc LE MENÉ L A C H A M B R E M E N T A L E Voyage autour de ma chambre Texte Raymond VIALLON

T

15

H

O

E

avril

bolt@c3.hu

– •

8

mai

U

T

S

I

D

E

S

E

I

E

N

S

.

O

2

0

INSTITUT FRANÇAIS DE BUDAPEST

2005

www.c3.hu/~bolt

R

1 0 1 1

•

CATALOQUE

NUMÉRO

SOIXANTE

B u d a p e s t

SIX

DE

LA

F ô

u t c a .

GALERIE

1 7 .

BOLT

1957 Le 3 novembre, naissance à Lorient, F 1985 Premier Prix des moins de trente ans décerné par le Centre National de la Photographie à Paris, F 89-90 Pensionnaire à la Villa Médicis, Rome, I 1995 Grand prix photographique de la société civile des auteurs multimédia (SCAM)

EXPOSITIONS INDIVIDUELLES 1980 Espace Canon, Paris, F 1984 Salon photo, Musée National d'Art Moderne, Centre Georges

Pompidou, Paris, F

Galerie Seibu, Tokyo, J

Ecole des Beaux- Arts, Lorient, F 1985 Centre National de la Photographie, Palais de Tokyo, Paris, F 1987 Kodak Photo Salon, Osaka, J

Yvonne, Installation d'une vitrine, Musée d'Art Moderne, Centre Georges Pompidou, Paris, F

Photo Salon, Osaka, J

Marc Le MENÉ

1988 Galerie Vrais Rêves, Lyon, F

Prinz Gallery, Kyoto, J 1990 Direction des Affaires Culturelles, Théssalonique, Gr 1991 Retour de Rome – Galerie Vrais Rêves, Lyon, F 1992 Découverte, Galerie Pascal Gabert, Grand Palais, Paris, F 1993 Natures mortes, Festival de l'Image du Mans, le Mans, F 1994 Nocturnes, Institut Français, Budapest, H 1995 Picture photo space Osaka, Osaka, J 1996 Arles 96, projection de L'homme au chapeau et de Songes et Mensonges, Théâtre antique, Arles, F 1997 Ecole des Beaux-Arts, Valencia, E 1998 Galerie Pascal Gabert, La chambre mentale, mois de la photo. Paris, F 1999 La Chambre Mentale Galerie Vrais Reves, Lyon, F 2000 De ma fenètre Espace Peiresc Toulon, F 2001 Au gré de ma fantaisie, Magasin Le Bon Marché, Paris, F 2003 Galerie Pascal Gabert, Gouache, dessin sur photographie, Paris, F 2004 Surphotographies, Galerie Vrais Reves, Lyon, F 2005 D’Hebdomeros à l’homme au chapeau – SCAM, Paris, F

La chambre mentale, Institut Culturel Français de Budapest, Collaboration Institut Français Budapest / Galerie Vrais Rêves Lyon et Galerie Bolt Budapest, H

PRINCIPAUX ARTICLES DE PRESSE

le 3 novembre 1957, à Lorient, F

Clichés N 6 1984: Marc Le Mené, couleurs de chambre , texte Sherry Barbier Camera Mainichi, 1985: Marc Le Mené european photographer Photo Magazine, mai 1985: Marc Le Mené premier des moins trente, texte de LolaChriss Cliché 1987, N42: Marc Le Mené, le moi dans ses références,

texte de Véronique Pittolo Photographie Magazine 1988: L'imaginaire colorié, texte de Pierre Borhan Le Monde 3 mars 1988, Marc Le Mené, la grande illusion, texte de Patrick Roedgiers Art Press 1989, N 137, texte de Denis Baudier Beaux Arts Magazine N 87 1991, La Nuit Borghèse, texte de Elyzabeth Vedrenne Le Monde 18 janvier 1991, Les nuits romaines de Le Mené, texte de Michel Guerrin Fotomûveszet (revue hongroise) N3. 1993 article de Katalin Szabolcs Art Press, Mras 2004, Marc Le Mené par Philippe Ducat

PRINCIPALES COLLECTIONS PUBLIQUES

Musée Rodin, Paris, F Bibliothèque Nationale, Paris, F Musée d'Art Moderne, Centre Georges Pompidou, Paris, F Maison Européenne de la photographie, Paris, F Fonds régional d'art contemporain de Bretagne, F Fonds régional d'art contemporain de Basse-Normandie, F Fonds national d'art contemporain, F Musée Carnavalet, Paris, F Musée de l'Élysée, Lausanne, CH Galerie du Château d'eau, Toulouse, F

COLLECTIONS PRIVEES CATALOGUES PERSONNELS

Reliefs-Peintures, 1987-1989 , Galerie Pascal Gabert,l texte de Richard Crevier Hebdomeros, exposition à la Villa Médicis, Rome, texte de Jean-Marie Drot, 1990 Nocturnes, exposition au Crédit Foncier de France, texte de Pierre Borhan, édition Hazan, 1991 Nuits Italiennes, exposition au Casino Venier de Venise, texte de Pierre Borhan et Brigitte Mauiry, 1993 Les chiens de pluie, texte d’Emmanuel Guigon, Col.Legi Rector Peset,Valencia,2000 LUX, 37 photographies de Luxembourg, crédit lyonnais de Luxembourg Octobre 2004 D’Hebdoméros à l’homme au chapeau, catalogue bilingue de l’exposition de la SCAM éditions Carte Segrete, Roma, 2005, texte de Jean Marie Drot.

Claude Picasso, Paris, F Graham Nash, USA Agnés B, Paris, F Claude Berri, F

VIDEOS 1991 Marc Le Mené, réalisation Bruno Trompier, 26 minutes (Maison Européenne de la photographie) 1996 Marc Le Mené, photographe de la nuit, Réalisation Philippe Simon, 3 minutes (La 5) 2001 Photos, Photographes. Marc Le Mené Réalisation Colette Ouanounou, durée 13 minutes (La 5)

L

A

C

H

A

M

B

R

E

M

E

de 1 รก 35

N

T

A

L

E

1

9

9

9

Qu'en est-il de la série La chambre mentale de Marc Le Mené? Convaincu de l'existence d'images mentales Marc Le Mené à décidé, à la suite de la lecture du livre Voyage autour de ma chambre de Xavier De Maistre, de s'exprimer dans une forme extrémiste.

Il a, pour cela, réalisé une maquette dans la laquelle il fait revivre, par installation de divers objets ou photographies, un certain nombre de situation, des personnes, d'images, de clichés cinématographiques, j'allais dire d'images publiques..., qui l'ont profondément marqué. Il s'agit donc bien d'un travail sur sa propre mémoire des événements de son temps. Evénements qui ont d'ailleurs, pour certains, été photographiés par d'autres auteurs avec d'autres intentions d'ailleurs. Ce coté paradoxal est en fait du à la réutilisation de ces événements dans son propre espace (espace mental?) qui entraine une forme classique d'unité de lieu et d'unité de temps.

Pour conclure cette petite présentation je citerai deux auteurs François Weisman et Kafka dont les textes semblent totalement dédié à l'oeuvre de Marc Le Mené

V

O

Y

A

G

E

A

U

T

O

U

R

D

E

M

A

C

H

A

M

B

R

E

N'en déplaise aux Brichots de tout acabit, camera en latin n'a jamais signifié la chambre (conclave ou cubiculum) mais la vouˆte, du grec kamara, kamarion étant le terme anatomique pour désigner la vouˆte crânienne. Aussi, que la camera obscura soit une cosa mentale, c'est là une évidence métaphysique comme il s'en rencontre peu, et ce, dès l'origine: la quête opiniâtre et naïve de N. Nièpce qui cherchant à capturer l'apparence des choses dans un baguier de fortune, se désespérait de n'obtenir sur ses rétines que l'ombre au lieu de la lumière et la lumière au lieu de l'ombre. On connait la suite.

Dans sa série La chambre mentale, Marc Le Mené propose la mise en scène d'un nouvel épisode des avatars de l'Etre capté dans la boîte noire. Si Nièpce trouva la clef du champ où conserver l'apparence de l'étant, Marc Le Mené prouve à l'aide d'un artefact, métaphore de la chambre noire, qu'il est possible de fixer dans le temps et l'espace l'immatérielle réalité des rêves et des cauchemars, qu'il n'est d'autre moyen pour faire ressurgir à la lumière les sensations enfouies de l'enfance que l'enfermement dans le cadre ressaisi d'une chambre au plafond de laquelle veille l'immobile ampoule de l'inconscient.

Weisman)

(François

Il n'est pas nécessaire que tu sortes de ta maison. Reste à table et écoute. N'écoute même pas, attends seulement. N'écoute même pas, sois seulement silencieux et seul. Le monde viendra s'offrir à toi pour que tu le démasques, il ne peut faire autrement, extasié, il se tordra devant toi. (Kafka) R aym o n d V I A L L O N m a r s 20 0 5 L y on

Mit mondhatnánk Marc Le Mené La chambre mentale (Mentális kamra) címû sorozatáról? Marc Le Mené, elolvasva Xavier De Maistre Utazás a szobám közül címû könyvét, abban a meggyôzôdésben, hogy léteznek mentális képek, elhatározta, ezúttal szélsôséges módon fogja kifejezni magát. Makettet épített, majd ebben tárgyakból és fotókból álló installáción keresztül jelenítette meg azokat az élethelyzeteket, személyeket, képeket, filmbeli kliséket, mondanám: közképeket…, amelyek mély nyomot hagytak benne.

Mûve valójában saját, korának eseményeihez kapcsolódó emlékezetérôl szól. Olyan eseményekhez, amelyeket más szerzôk, mások számára, más céllal fényképeztek le. Ez a paradoxon az események saját (mentális?) terében történt újrafelhasználásából adódik, amely így a hely és az idô egységének klasszikus formáját hozza létre.

Rövid bemutatásomhoz két idézetet fûznék, egyet François Weisman-tól és egy másikat Kafkától. A két szövegrészlet egyenesen Marc Le Mené mûvérôl íródott:

Ha Brichot és társai nem is örülnek neki, latinul a camera soha nem jelentett kamrát (ezt a conclave, illetve a cubiculum szavak fejezik ki), annak jelentése boltozat volt, minthogy a görög kamara, kamarion anatómiai kifejezés a koponya ívét hivatott jelölni. Az, hogy a camera obscura eredetileg tehát egy cosa mentale, ritka metafizikai evidencia: Nièpce, aki a dolgok megjelenését egy hevenyészett ékszerdobozban igyekezett megragadni, állhatatos és naiv kutatása során csalódottan vette tudomásul, hogy retináján fény helyett árnyékot, árnyék helyett pedig fényt érzékel. A folytatást mindnyájan ismerjük. Mentális kamra címû sorozatában Marc Le Mené a Lét változásainak újabb epizódját tárja szemünk elé, a sötétkamrában megragadva. Nièpce megtalálta a kulcsát annak a térnek, ahol megôrizhetô a létezô mint jelenség, Marc Le Mené pedig artefaktum – a sötétkamra metaforája – segítségével bizonyítja be, hogy lehetséges idôben és térben rögzíteni az álmok és rémálmok immateriális valóságát is, hogy nincs más mód arra, hogy felszínre hozzuk gyermekkorunk eltemetett érzéseit, mint hogy egy kamra keretei közé zárjuk azokat, egy olyan kamra keretei közé, amelynek plafonján a tudattalan dermedt villanykörtéje ég.

Weisman)

(François

Nem kell, hogy kimenj a szobából. Maradj csak ülve és figyelj. Vagy ne is figyelj, csak várj. Ne figyelj, csak légy csendben, egyedül. A világ így megnyílik elôtted, s te leveheted róla a maszkot. Nem tehet másként, elragadtatva meghajlik elôtted. (Franz Kafka) R aym o n d V I A L L O N ma rs 2 00 5 Ly on

Mari MAHR NEW PLACE – NEW CODES Same tales of an expatriate

INSTITUT FRANÇAIS DE BUDAPEST 15

avril

–

bolt@c3.hu

8 •

mai

2005

www.c3.hu/~bolt

1 0 1 1

CATALOQUE

NUMÉRO

SOIXANTE

B u d a p e s t

SIX

DE

LA

F ô

u t c a .

GALERIE

1 7 .

BOLT

Né à Santiago de Chili, Mari Mahr poursuit ses études à l’Ecole du Journalisme de Budapest et travaille comme reporter photographe en Hongrie avant de s’installer à Londres. Elle obtient son diploˆme en art photographique à l’Ecole Polytechnique de Londres Central en 1976. En 1989, elle reçoit le Prix Fox Talbot. Ses œuvres sont présentes dans les collections de nombreux musées dans le monde.

Elle vit et travaille à Londres.

Santiago de Chilében született.

A budapesti újságiróiskolában végzett tanulmányokat és mint sajtófotográfus dolgozott Magyarországon mielôtt Londonba költözött, ahol folytatta tanulmányait a Polytechnic of Central London fôiskolán. Itt diplomázott 1976-ban. 1989-ben megkapta A Fox Talbot Díjat. Munkái számos gyûjteményben megtalálhatók Angliában és külföldön egyaránt. Mari Mahr Londonban él és dolgozik.

EXPOSITIONS PERSONNELLES 1996 Zelda Cheatle Gallery, Londres, GB

Exposition rétrospective, Instituto Chileno-Britanico de Cultura, Santiago de Chili

Exposition rétrospective, Universidad de Salamanca, E

Norwich Arts Centre, Norwich, GB

Exposition rétrospective, Centro Andaluz de la Fotografica, Almeria, E

1997 Verso Photo Gallery, Tokyo, J 1998 Zelda Cheatle Gallery, Londres, GB

Open Eye Gallery, Liverpool, GB

1999 www.zonezero.com

Fotofo Gallery, Bratislava, SK

2000 Bolt Galéria, Budapest Galéria, Budapest, H 2002 Zelda Cheatle Gallery, Londres, GB 2003 Yossi Milo Gallery, New York, USA

MM

2004 Exposition Kraszna-Krausz, Szombathely, H

Alchemy, Pamuk Bank Gallery, Istanbul, TR

Ceux qui sont venus, Musée Hongrois de la Photographie,

Kraszna-Krausz exhibition, National Museum of Photography, GB

Librairie-Galerie Racine, Paris, F

Kecskemét, H

Staged and Manipulated, The Saint Louis Art Museum, USA

2001 Photosynkyria 2001, Thessaloniki, GR

EXPOSITIONS COLLECTIVES 1996 Gender-Beyond Memory, Tokyo Metropolitan Museum of

Budapest, H

XXS, Bolt Galéria, Galerie Vrais Rêves, Lyon, F

Bolt Galéria, Saison de la Photographie, Nantes, F Regard Hongrois, Palais Royale, Paris, F

Photography, J

Image de la Mère, Le Forum des Halles, Mois de la Photo,

2002 Seeing Things, Victoria & Albert Museum, Londres, GB

Paris, F

1997 Enigmatic Object,

Photographie contemporaine hongroise, Institut Français,

John Kobal 10th anniversary exhibition, National Portrait Gallery, London, GB

The Art Gallery of New South Wales, AUS

Regard hongrois, Fotofest Spilimbergo, I Embody, Howard Yezerski Gallery, Boston, USA

On The Bright Side of Life, Neue Gesellschaft für Bildende

Kunst, Berlin, D

2003 Birthplaces, The Spitz Gallery, Londres, GB

Summer Show, FhE Galleries, Auckland, NZ

The Auroral Light, The Grolier Club, New York, USA

History – The Mag Collection, Ferns Art Gallery, Kingston

Pedras & Rochas em fotografia, Evora, P

upon Hull, GB

Niños, Centro de Arte Salamanca, E

Z15 (30x30), Zelda Cheatle Gallery, Londres, GB

Static, Napier University, Edinbourg, Ecosse, GB

A History of Hungary, Proud Gallery, Londres, GB

1998 Photographes – Made in Hungary, Musée Hongrois de la Photographie, Kecskemét, H 1999 The Flower Show, Zelda Cheatle Gallery, Londres, GB

Into the Light, Royal Photographic Society, Bath, GB

2000 One Man’s Eye, Herbert Johnson Museum of Art, Cornell, USA

SES ŒUVRES DANS DES COLLECTIONS PUBLIQUES

The British Council, Londres, GB

The Arts Council of Great Britain, Londres, GB

Bibliothèque Nationale, Paris, F

Victoria & Albert Museum, Londres, GB

Kettle's Yard Gallery, Cambridge, GB

FNAC Lyon, F

National Museum of Photography, Film & Tv, GB

Unilever Collection, Londres, GB

Readers' Digest Collection, Londres, GB

National Gallery of Australia, Canberra, Aus

Contemporary Arts Society, Londres, GB

Warwich University Collection, Coventry, GB

Scottish Art Gallery & Museum, Glasgow, GB

Museum of Fine Arts, Houston, USA

Tokyo Metropolitan Museum of Photography, J

Universidad de Salamanca Collection, E

The Art Gallery of New South Wales, AUS

The Mag Collection, Ferns Art Gallery, GB

City Bank, New York, USA

Open Eye Gallery, Liverpool, GB

British Airways, Londres, GB

Thessaloniki Museum of Photography, GR

Musée Hongrois de la Photographie, Kecskemét, H

…Abból a kultúrából, ahonnan én érkeztem, az embernek olyasmit kell készitenie, ami számit valamit – mondja Mari Mahr…

Solitary pleasures 1.

2000. 59 x 39 cm

Solitary pleasures 2.

2000. 59 x 39 cm

Another, better time 1.

1999. 59 x 39 cm

Another, better time 2.

1999. 59 x 39 cm

…Selon Mari Mahr Je viens d’une culture où il faut faire quelque chose qui comt…

Another, better time 4. 2000. 39 x 59 cm

Another, better time 3. 2000. 39 x 59 cm

Another, better time 5. 2000. 39 x 59 cm

…Mari

Mahrnak

pedig

az

emlékezés

állandósága számit… …Ce qui compte pour Mari Mahr c’est la persistance de la mémoire…

Am a nd a H O P K I N S O N

2 0 00, Lon d on .

Moving moments 1. 1999. 39 x 59 cm

Moving moments 2. 1999. 39 x 59 cm

Common objects 1. 1999. 39 x 59 cm

Common objects 2. 1999. 39 x 59 cm

Restless journeys 2. 1999. 39 x 59 cm

Restless journeys 1. 2000. 39 x 59 cm

(self portrait).

1998. 59 x 39 cm

…Mari Mahr emlékei végigbarangolják az országokat, amelyekben élt… …La souvenirs gardés par Mari Mahr parcourent tous les pays dans lesquels elle a vécu…

Amanda H O P K I N S O N

20 00, L o n d o n .

Auditions 1–5. 2001. 10 x 10 cm C-print Time and tide 1–5. 2001. 10 x 10 cm C-print

On location 1–5. 2001. 10 x 10 cm C-print

Mari MAHR Londonban élô magyar fotográfus New place – New

nak dobozok. Néha olyan mélyre rejtjük el még magunk elôl is,

codes Same tales of an expatriate munkái BÁNYAY Péterrel (1960–2003)

hogy akár egy illat is képes kiváltani erôs érzelmeket. Belsô dobozaink

közösen 2000. májusában került kiál-

igy nyílnak. Életünk elején

litásra az Óbudai Társaskör galériában.

szüleink nyitnak nekünk do-

No.52–Bolt katalógus. Miniatür témá-

bozt, majd értelmünkkel – és

ban rendezett XXS, vagyis maximum

éveink számával – emlékeink

10 centiméteres képek is bemutatásra

jelentôsége is egyre nô. Gyer-

kerültek a Duna Galériában, ahol Mari

mekünk születésével új do-

MAHR 10 mûvésszel közösen szere-

bozt kezdünk, de mellé meg-

pelt. No.60 – Bolt katalógus.

kapja a sajátunkét is, hogy ô

Dobozba zárt világ az, amit Mari Mahr

BÁNYAY Péter, 2000. 70 x 80 cm

vigye tovább a mi emlékein-

láthatóvá tesz mindenki számára. Az

ket. Az efféle emlékdobozolás érdekessége, hogy vajon milyen szem-

ember – eredendô kíváncsisága okán –

pontok alapján rendszerezünk. Miért válik fontossá valami? Talán

mindent, ami be van zárva, ki akar nyitni. Mari Mahr meghatározó pil-

éppen ebben rejlik a titok. Boldog lehet az, akinek sok minden van a

lanatainak meglesése során akaratlanul is magunkra vetíthetjük

dobozaiban. A minap kezembe került a sajátjaimból egy. Nem emlé-

élményeit. Mindannyiunknak vannak dobozaink. Ki merjük nyitni

keztem, mit tettem bele. 1994. április 25-i dátum állt rajta. Végképp

ôket? Egyáltalán tettünk beléjük valamit? Vagy mások mit tettek

elbizonytalanodtam. Egy picinyke megszáradt húsdarab volt becso-

dobozainkba? Nosztalgiázva, szomorúan vagy éppen vidáman

magolva. Lili köldökzsinórjának leesett csonkja. Az elmúlt majdnem

pakoljuk emlékeinket. Egy gyermekkori napló, a nagypapa cipôje, egy

11 év alatt sosem éltem át újra ilyen erôteljesen azt a feledhetetlen,

rongybaba, egy bábu, olyan erôs érzelmeket ébreszthet bennünk, hogy

földöntúli pillanatot, amikor anya lettem.

minden, amit megjegyeztünk eddigi életünkbôl s talán feledésbe merül-

Dobozokat kinyitni jó. De jó bezárni is.

ni látszott egyszerre tör felszinre. A összegyûjtött tejfogak, a VII.

Azzal a hittel, hogy lesz mit beletenni újra, új dobozokba.

osztályos fogalmazásfüzet, a falevél, amit a János-hegyen kaptam az elsô szerelmemtôl, az 5 évesen felszedett dunaparti kavics, vagy a születési babanapló..., illatok, arcok, tapintások. Bennünk is lakoz-

HANGYÁL Judit.

La Galerie Bolt a déjà présenté les photographies de Mari MAHR

éveiller de très fortes émotions. C’est ainsi que nos boîtes intérieures

deux fois à Budapest. La première fois, en mai 2000, fut présentée la

s’ouvrent. Au commencement de notre vie, ce sont nos parents qui

série intitulée New place – new codes, Same tales of an expatriate aux

nous ouvrent des boîtes, puis, avec notre intelligence et le nombre de

coˆtés des photographies de Péter BÁNYAY

à la Galerie

nos années, l’importance de nos souvenirs augmente également. Au

(1960–2003)

Óbudai Társaskör Catalogue de la Galerie Bolt No 52. La deuxième

moment de la naissance de notre enfant, nous ouvrons une nouvelle

fois, ses œuvres furent présentées à la Galerie Duna dans le cadre

boîte, mais à coˆté de celle-ci, il aura aussi la nôtre, pour reprendre nos

d’une exposition collective de dix artistes autour du thème de la

souvenirs. Il est intéressant de voir comment ces boîtes de moments

miniature, intitulée XXS Catalogue de la Galerie Bolt No 60.

vécus fonctionnent. Comment, selon quelle logique gardons-nous les

C’est un monde enfermé dans une boîte que Mari Mahr donne à voir

moments de notre vie? Comment un moment devient-il important?

au spectateur. L’homme – car il a une curiosité originelle – veut ouvrir

C’est peut-être là, le secret. Heureux sont ceux qui ont beaucoup de

tout ce qui est fermé. En saisissant les moments cachés de Mari Mahr,

moments dans leur boîte. L’autre jour, j’en ai retrouvé une. Je ne me

nous projetons, sans le vouloir, ses expériences sur nous-mêmes.

rappelais plus ce que j’y avais mis. J’ai regardé la boîte, la date marquée

Nous avons tous des boîtes. Osons-nous les ouvrir? Avons-nous déjà

sur la couverture: 25 avril 1994. J’hésitais. J’y ai retrouvé un petit

mis quelque chose dans ces boîtes? Et d’autres ont-ils mis quelque

morceau de chair, emballé. Un morceau du cordon ombilical de Lili.

chose dans nos boîtes? Nous rangeons nos souvenirs avec de la nos-

Lors de ces 11 dernières années, je n’ai jamais revécu avec autant de

talgie, de la tristesse ou du bonheur. Un journal intime de l’enfance, les

force ce moment inoubliable, presque irréel d’être devenue mère.

chaussures du grand-père, une poupée ou une marionnette peuvent

Il est bon d’ouvrir des boîtes.

éveiller en nous des émotions tellement fortes que tous les moments de

Il est bon de les refermer.

la vie qui sont entrés sur le chemin de l’oubli jaillissent à la surface

Sachant que nous aurons d’autres choses à mettre dans d’autres, dans

d’un coup. Des dents de lait rassemblées, le cahier des compositions

de nouvelles boîtes.

de 5ème, une feuille morte reçu du premier amour lors d’une promenade dans les collines de Buda, un caillou ramassé à l’âge de 5 ans au bord du Danube ou le journal du bébé... des parfums, des visages, des touchers. Nous avons tous nos boîtes intérieures. Elles sont souvent enfouies très profondément. Mais parfois un parfum léger peut

Judit HANGYÁL.

D É R Y H A

T i b o r

O Z Z Á S Z Ó L Á S F O T O G R A F I Á H O Z

Ahogy nekiülök e cikk megírásának, elsônek – minthogy az ember leg-

chateaubriand kedvéért sem tudnám kitátani. Nem ismerjük azt, ami körülöttünk s bennünk van, nem ismerjük saját magunkat sem s mégis egyre újabb Amerikák után vágyódunk.

Hogy mennyire nem ismerjük a legkézenfekvôbb, a legegyszerûbb,

elôször témája genezisével foglalkozik – az jut eszembe, hogy fogal-

a látható világot sem, hogy legpontosabban mûködô érzékszervünk,

mam sincs róla, hogy ki találta fel a fényképezôgépet. Miért? Ha illik

a szem is milyen felületesen és önzôn mûködik, csak abból a szögbôl

tudnom, hogy ki fedezte fel Amerikát, ami a világnak az ötödrésze,

s csak annyit választva ki ebbôl a látható világból, amennyire a leg-

miért szabad ignorálnom azt, aki egy egész világot fedezett fel, egy vi-

szigorúbb ökonómia szerint szükségünk van, hogy mennyire nem

lágot, mely addig ép oly ismeretlenül lappangott az úgynevezett

ismerjük még a világ felületét sem, arra a fényképezô lencse tanít meg

valóság rétegei alatt, mint ahogy Amerika hosszú teste húzódott meg

legjobban. A szemünk nem lehet tárgyilagos, a szemünk átalakítja a

süketen az óceán párái mögött, míg Kolumbusz meg nem érintette

világot. Azt látja meg, jobban mondva, azt regisztrálja a látottakból,

kalandor ujjaival. Azt sem tudom, mikor történt e felfedezés, Ame-

amire szükségünk van, ami ellen védekeznünk kell, vagy ami hasz-

rika elôtt vagy után s legföljebb annyit sejtek, hogy még mindig kiak-

nunkra lehet. Ha a déli forgalom idején végigmégy az Andrássy úton,

názatlanabb, mint emez.

legföljebb ha minden tizedik ember vesz észre, a többi kilenc nem-

Civilizációnk tele van titkokkal, melyek oly magátólértetôdôkké vál-

csak hogy nem veszi tudomásul üzleti vagy higiénikus sétádat, de a

tak a mindennapi használat folyamán, hogy észre sem vesszük ôket.

szó szoros értelmében nem is lát meg s aki meglát, az is legföljebb,

Azt sem tudom tulajdonképen, mi is a fényképezés (s vajjon a sok

mint forgalmi akadályt, tested általános körvonalait s mozgásod irá-

millió közül, akik fényképeznek hányan tudják?) s ép oly kevéssé

nyát veszi tudomásul. Ha az Andrássy úton abban az órában törté-

ismerem a lencse, a lencse elôállításának, a fénytörésnek, a fényérzé-

netesen csak személyes ismerôseid sétálnának, az arányszám már

keny papírnak, pozitívnak, negatívnak s még hány száz ismeretlen

megjavulna, már hárman vagy négyen látnának meg tíz közül, mert

részletnek komplikált törvényeit, mint ahogy nem ismerem testem

már nem vagy közömbös látvány, már érdekek fûzik ôket hozzád,

legegyszerûbb funkcióit sem, mint ahogy teszem föl, nem tudom azt,

szükségük van rád (akkor köszönni fognak) vagy védekezniük kell

hogy miért ásítok, ha unatkozom, hogy micsoda fiziologiai értelme

ellened (mert hátha pénzt akarsz kölcsönkérni). De ha helyetted déli

van annak, hogy szájam akkorára nyílik, csak azért, hogy levegôt

tizenkét órakor egy oroszlán sétálna végig az Andrássy úton s ha

nyelhessen, mint amekkorára legvadabb éhség idején semmiféle

akár a legnagyobb csendben s a legbékésebb szándékkal sétálna is az

autóbuszok között, százat lehet tenni egy ellen, hogy tíz ember

rokban egy kaland lapít. A jó fényképésznek vakmerônek és lele-

közül legalább kilenc meg fogja látni s a tizedik legföljebb azért nem,

ményesnek kell lennie, mint egy sarkutazónak, nyitva kell tartania a

mert a Dreyfus-pert olvassa ép az újságjában. Azt látjuk meg a világ-

szemét, mintha az ôserdôben járna s nem szabad attól félnie, hogy

ból, amit meg kell látnunk. S aszerint, amit meg kell látnunk, más és

kalandozásai közben meglátja az Andrássy úton láthatatlanul sétáló

más szögbôl, más és más síkját látjuk meg az egésznek. Ha mezítláb

oroszlánokat.

kellene végigmenned ugyanezen az Andrássy úton, teljességgel ki

(Egy lírai megjegyzés. Az író bevallja, hogy gyáva s utólag megijedt,

van zárva, hogy ne vennéd észre az aszfalton heverô gombostût,

mert bevallotta, hogy nem tudja, ki találta fel a fényképezést. Meg-

amelyet cipôben semmi körülmények között sem méltatnál figyel-

kérdezte több mûvelt barátját s barátnôjét, akik még gyávábbak voltak

medre. S néhány napi ilyen Kneipp kúra után csodálkozva állapí-

mint ô s különbözô neveket hazudtak ijedtükben. A leggyakrabban

tanád meg, hogy az Andrássy út, felülrôl nézve, milyen új, ismeret-

elôforduló a Daguerre-é volt. De a Konversations-Lexikon szerint

len világot rejtegetett eddig talpaid alatt.

Niepce, a Grand Larousse szerint egy Fabricius nevû alkimista, más

A világ tehát több és más, mint amilyennek ismerjük s ezt a többletet

lexikonok szerint meg mások találták fel elsônek a fényképezés alap-

s ezt a másmilyenséget van hivatva megmutatni a fényképezô lencse.

elvét, míg Daguerre csak tökéletesítette az eljárást. Tehát? De ez nem

Erre csak a modern fényképészet jött rá s a legnagyobb elragadtatás-

fontos. Még mindig nem tudom, hogy mi az a fényképezés.)

sal, saját örömeiben duskálkodva regisztrálja most ezt a felfedezését.

Azon a hivatásán kívül, amit eddig jól rosszul elvégzett: az emlékek rögzítésén (s a szigorúan tudományos fényképezésen) kívül, itt kezdôdik az új lehetôség: a fényképezés, mint mûvészet. S ebben a gondolatsorban értelmezendô, a fotográfiára alkalmazva, a modern tárgyilagosságra való törekvés is. A fényképész, saját tiszta és szigorú eszközeivel, a fénnyel és árnyékkal élve, nem a látható világ megszokott elemeit építi át, egy új világot komponálva – ez a festô feladata – hanem megismertet ennek a látható világnak számunkra idegen rétegeivel, azokkal, amelyeket az emberi szem különbözô okokból

MAGYAR FOTOGRÁFIA

nem ismer. A világ tele van ismeretlen világrészekkel s minden sa-

1930. december 20. 8–9. oldal

T i b o r P

E N S É S

D É R Y S U R

L A

physiologique du fait que ma bouche s’ouvre aussi grand pour P H O T O G R A P H I E

avaler de l’air et que je ne pourrais même pas imiter en cas de la faim la plus sauvage, ni pour la saveur d’une bonne coˆte de bœuf. Nous ne

En me mettant à écrire cet article, la première chose que je fais –

connaissons pas ce qui nous entoure, ce qui est en nous, nous ne nous

puisque l’on s’occupe toujours des origines de son sujet en premier –

connaissons pas nous-mêmes, mais nous songeons à de nouvelles

c’est de me rendre compte que je ne sais pas qui a inventé la pho-

Amériques. Nous ne connaissons même pas le monde le plus évident,

tographie. Pourquoi? Si l’on est censé savoir qui a découvert

le plus simple, le plus visible: nos organes les plus précis, nos deux

l’Amérique, le continent couvrant une cinquième de la superficie de

yeux, fonctionnant de manière superficielle et égoïste, choisissant

la Terre, comment pourrai-je ignorer le nom de celui qui a inventé

juste une partie défini de ce monde visible à partir d’un angle défini,

tout un monde qui auparavant couvait aussi méconnu sous les

juste ce qui nous convient, selon les règles les plus économiques, et

couches de la soi-disant réalité, que le long corps sourd de

nous ne connaissons même pas la superficie de ce monde. Et c’est la

l’Amérique s’allongeant derrière les vapeurs de l’océan, jusqu’à ce

photographie qui nous le montre le mieux. Nos yeux ne peuvent pas

que Christophe Colombe ne le touche avec ses doigts d’aventurier. Je

être objectifs. Ils transforment le monde. Ils voient, ou plus exacte-

ne sais pas non plus quand eut lieu cette invention, avant ou après la

ment, ils enregistrent seules des choses ce dont nous avons besoin,

découverte de l’Amérique, tout ce dont je me doute, c’est qu’il s’agit

ce dont il faut se défendre et ce qui peut être utile pour nous. Si tu

de quelque chose qui est toujours resté moins exploité que celle-là.

passes sur l’avenue Andrássy à midi, au moment où la circulation

Notre civilisation est pleine de secrets, devenus tellement évidents

est la plus dense, tu peux être content si une personne sur dix te

au cours de l’usage quotidien que l’on ne s’en aperçoit plus. En fait,

remarque, les neuf autres ne prennent aucune connaissance de ta pro-

je ne sais même pas ce qu’est la photographie (et parmi les millions

menade d’affaires ou hygiénique, et qui plus est, elles ne te voient

qui exercent cette activité combien y a-t-il qui le savent ?) et je sais

même pas; au mieux, elles prennent connaissance de ton mouvement

aussi peu sur les lois compliquées des lentilles et de leur fabrication,

et des silhouettes floues de ton corps qu’elles identifient comme un

la réfraction de la lumière, le papier photosensible, le positif et le

obstacle sur leur chemin. Si maintenant, sur Andrássy, à cette même

ˆ combien de détails inconnus, de la même manière que je négatif et O

heure, il n’y a que tes connaissances personnelles qui se promènent,

ne connais pas les fonctions les plus simples de mon propre corps, et

alors, cette proportion s’améliore largement: il y a déjà trois ou quatre

que je ne sais pas pourquoi je baille si je m’ennuie, quel est le sens

personnes qui te voient sur dix, car tu n’est plus un spectacle neutre.

Elles sont liées à toi par leur intérêts: elles ont besoin de toi (alors

incluse, concernant la photographie, la préoccupation moderne de

elles te disent bonjour) ou elles sont obligées de se défendre de toi

l’objectivité. Le photographe, travaillant avec ses outils propres et

(car il se peut que tu veuilles leur demander de l’argent). Et si, à ta

strictes, l’ombre et la lumière, ne reconstruit pas les éléments habituels

place, à douze heures, c’est un lion qui se promène le long de l’avenue

du monde visible en composant un monde nouveau – c’est la tâche du

Andrássy, et même s’il se promène le plus tranquillement, avec les

peintre –, mais il nous fait connaître des couches étrangères de ce

intentions les plus pacifiques parmi les autobus, parions cent contre

monde visible, ces couches que les yeux humains, pour des raisons

un, que neuf personnes sur dix l’aperçoivent et, en ce qui concerne la

différentes, ne connaissent pas. Le monde est plein de continents

dixième, elle n’y prête pas attention uniquement parce qu’elle est en

inconnus, une aventure se cache dans tous les coins. Le bon pho-

train de lire le procès Dreyfus dans son journal. Nous apercevons

tographe doit être courageux et inventif comme un voyageur du

dans le monde ce que nous devons apercevoir. Et en fonction des

poˆle Nord, il doit ouvrir les yeux, comme s’il marchait dans la forêt

choses que nous devons apercevoir, nous voyons une partie de

vierge et il ne doit pas avoir peur de rencontrer, lors de ses voyages,

l’ensemble, à partir d’angles différents. Si tu dois te promener sur la

des lions invisibles qui se promènent sur l’avenue Andrássy.

même avenue Andrássy pied nu, il est exclu que tu ne remarques pas

(Une remarque lyrique. L’auteur avoue qu’il a peur car il a avoué ne

l’épingle sur l’asphalte que tu laisses passer sans faire attention en

pas savoir qui a inventé la photographie. Il a posé la question à ses

portant des chaussures. Et après quelques jours de ce genre de cure

amis et amies cultivés, qui étaient encore plus peureux que lui et men-

Kneipp, tu constate, surpris, que l’avenue Andrássy, vue du haut, a

taient en donnant de faux noms. Le nom le plus souvent évoqué était

caché jusque là tout un monde nouveau et inconnu sous tes semelles.

celui de Daguerre. Mais selon l’Encyclopédie Konversations, c’était

Le monde est donc plus vaste et différent de ce que nous connais-

Niepce, selon le Grand Larousse, c’était un alchimiste nommé

sons. Ce plus et cette différence, la photographie est censée nous les

Fabricius, selon d’autres encyclopédies, ce sont encore d’autres qui

montrer. Mais seulement la photographie moderne a fait cette décou-

ont inventé le principe de base de la photographie, tandis que

verte et maintenant elle l’enregistre avec le plus grand bonheur et la

Daguerre n’a fait que de perfectionner le procédé. Alors?

plus grande fascination. Outre sa mission qu’elle a réalisée, tant bien

Mais ce n’est pas important. Je ne sais toujours pas ce qu’est la pho-

que mal, notamment l’enregistrement des souvenirs (et outre la pho-

tographie.)

tographie strictement scientifique), c’est ici que commence une nou-

MAGYAR FOTOGRÁFIA

velle possibilité: la photographie comme art. Et dans cette logique est

20. decembre 1930. 8–9. page

Fotográfiai kiadványainkban nemcsak mûvé-

évvel ezelôtt, teljes pontossággal, évszámmal, hellyel, képcímmel vágjuk rá a választ.

szettörténeti irásokat közlünk az adott kortárs

Persze, ki-ki ízlésének megfelelôen. Hívjuk segitségül a ma már joggal elismert iróinkat,

alkotóhoz kapcsolódóan, hanem olyan irodalmi

s talán közelebb kerülünk a kortárs fotográfia változásainak megértéséhez. A maguk ide-

publikációkat is, melyek nem feltétlenül fotó-

jében szegény publicistáink is végigmentek azon az úton, ahol a ma alkotó fotográfusok

hoz értô emberek tollából születtek. Ezek a rég-

lépdelnek.

múltban megfogalmazott írások, esszék, olyan

Van remény, csak idô kell!

társmûvészektôl származnak, akik kifejezôen írtak az élet különbözô területeinek szépségeirôl és gyötrelmeirôl egyaránt. Persze az nem új ötlet, hogy más mûvészeti ág képviselôi hozzátehetnek egymás lelki, esztétikai és intellektuális értelmezéséhez. Bálint György, Karinthy, Peterdi Pál, Márai, Füst Milán, Bródy irásai, valamilyen formában érintik a fényképezést.

Igyekszünk ezekbôl a szövegekbôl olyanokat választani, amelyek az adott képekkel együtt más értelmet nyernek. A múltbéli irodalmi értelmezések kortárs mûvészeti objektumhoz rendelve és együtt szerepeltetve érdekes összhangra vagy akár kontrasztra is találhatnak.

Az idô a mûvészetben az egyik legfontosabb tényezôvé válhat, hiszen ki tudja pontosan, hogy ki alkot ma olyat mûvet, amelyet 20-50-100 év múlva értékesnek mondanak. Arra a kérdésre, hogy ki volt igazán nagy fotográfus 50-100

Nos publications sur la photographie contemporaine ne présentent pas seulement des textes qui traitent des photographes du point de vue de l’histoire de l’art, mais aussi des textes littéraires écrits par des personnes qui ne sont pas forcément compétentes sur les questions de la photographie. Ces courts essais, nés dans le passé lointain, sont écrits par des auteurs qui écrivaient de manière expressive aussi bien sur les beautés que sur la souffrance de tous les jours. Evidemment, ce n’est pas nouveau de dire que les représentants d’autres arts peuvent ajouter quelque chose à nos interprétations spirituelles, esthétiques et intellectuelles. Les écrits de György BÁLINT, Frigyes KARINTHY, Pál PETERDI, Sándor MÁRAI, Milán FÜST ou Sándor BRÓDY touchent, chacun à sa manière, le monde de la photographie. Nous avons tenté de choisir parmi leurs textes ceux qui, accompagnés de photographies, regagnent une nouvelle interprétation. Les interprétations originelles de ces œuvres littéraires, complétées d’un objet d’art contemporain, trouveront sans doute une harmonie jamais vue ou un contraste intéressant. Le temps est l’un des facteurs les plus importants de l’art : nous ne savons pas qui crée une œuvre aujourd’hui pouvant être considérée comme importante dans 20, 50 ou 100 ans. Par contre, si l’on nous pose la question de savoir qui fut ˆ un grand photographe il y a 50 ou 100 ans, nous répondons, avec précision, avec des dates et des lieux, voire avec des titres d’œuvres. Chacun selon son goˆut. En citant nos plus grands écrivains, nous nous approcherons peut-être des changements actuels de la photographie contemporaine. Ces écrivains ont parcouru, à leur époque, le même trajet où, aujourd’hui, les photographes font des pas.

De l’espoir, il y en a. Mais il faut du temps!

Tel : 00 36 1 302 2043 • bolt@c3.hu • www.c3.hu/~bolt U

S

U

N

I

Q

U

E

M

E

N

T

D R O I T S

O

Publié par Galerie Bolt / A Bolt Galéria kiadványai I m p r i m é e n 5 0 0 e x e m p l a i r e s / K é s z ü l t 50 0 p é l d á n y b a n

T O U S

ISBN 963 9009 53 9 • ISSN 1218 456 X

Texte: Tibor DÉRY, Judit HANGYÁL, Raymond VIALLON

Traduction: Réka GYÖRFI Conception graphique et maquette: EUGÈNE Photogravure: Timp Kft

U T E U R S

Impression: H T S A R T press

CHP

SPONSORS

A

V

Comité Culturel de l’assemblée générale

–

-

de la Ville de Budapest

R T I S T E S

Z

Fôvárosi Közgyûlés Kultúrális Bizottsága

A

E

Institut Français de Budapest

–

D

Budapesti Francia Intézet

O L T

N

LA GALERIE VRAIS RÊVES ET LA GALERIE BOLT.

H T S A R T press

c3 centre de la culture et de la communication c3 Kulturális és Kommunikációs Központ

B

E

ORGANISÉ PAR L’INSTITUT FRANÇAIS DE BUDAPEST,

Arktisz Studio

A L E R I E

R

REMERCIEMENTS

G

R

2 0 0 5

U

©

S

R É S E R V É S

GALERIE BO LT • Judit HANGYÁL 1064 Budapest Podmaniczky út 69.

Alain FOURGEAUX et Cécile RANISE Institut Français de Budapest,

abc@arktisz.hu

t y p o g r a p h y

A R K T I S Z

S T U D I O

w w w . p h o t o g r a p h i e - i n t e rn a t i o n a l e . c o m

P R I N T I N G ivan@htsart.hu

H O U S E

No.63

No.65

q

u

e

s

No.64

Dès 1994, la Galerie Bolt a édité 65 catalogues (en hongrois, français ou anglais). Une collection de 58 catalogues,

o

comprenant les exemplaires parus jusqu’en 2002, est actuellement disponible en série limitée, présentée dans 3 coffrets.

a o

o

k

s c

b

A Bolt Galéria 1994 óta 65 féle két illetve háromnyelvû katalógust jelentetett meg. Ebbôl 58 db katalógust 3 dobozba rendszereztünk. Limitált példányszámban. méretei: 22.5 x 16.2 x 6.4 cm / db

v

o

l

u

m

t

e

a

2

l

Dimension de chaque coffret: 22.5 x 16.2 x 6.4 cm

BELSÔ TEREK „…s az alább következô néhány, bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétôl végig én találtam ki.

A szoros értelemben vett anyagi megvalósulása lényegében a valóság ferdített és hevített hangulatú kivetítésébôl áll egy szabálytalanul hullámos, torzításos referencia-síkra.

Látható, hogy talán még soha nem volt szó ilyen tisztességes eljárásról.”

Ki mondja meg, hol húzódik a határ valóság és fantázia között? Ki mondja meg, hogy tudatunk napfényes, vagy éppen borongós, de mindenképpen számba vett terepén kívül mi zajlik elménkben, lelkünkben, s az honnan való, mit üzen nekünk? A pszichológiában az ént érzékelése szerint a Johari-féle ablak-modell négy részre osztja: van egy arcom, amit én is látok magamról, s a többiek is látják rólam. Van egy arcom, amelyet én érzékelek magamról, de a külvilág nem, van egy, amelyet én magam nem, de a rajtam kívülállók látnak belôlem, s a negyedik, amit senki sem lát. Sem én magamról, sem a többi ember rólam. Kicsit tágítva a pszichológiai értelmezésen, úgy is fogalmazhatunk, hogy ez a negyedik arc a „kapun” túli sötét-kamra, eltemetett-titkolt ôs-félelmeinkkel, vágyainkkal, a hétköznapi valóságtól és észleléstôl idegen világ. Kinyitni ezt az ajtót és belenézni a mély vak-sötétbe veszélyes lehet, és szépen felépített és ápolt személyiségképünkre nézve megrendítô, de mindenképpen tanulságos. És talán elengedhetetlen is, ha fel akarjuk fejteni énünk valós mozgatórugóit, a mûködésünk valódi miértjeit.

Ebbe az álom-belinek, szürreálisnak is nevezhetô világba merülnek alá Marc Le Mené fotói, melyeken elméjének „doboz-terébe” pillanthatunk be újra és újra, szó szerint.

A munkák ugyanis kivétel nélkül egyazon installáció variációi: egy, a mûvész által megépített, közel egy méteres nagyságú, ál-perspektívával méreteit még inkább tágító, egy ablakkal és egy ajtóval szobát képez doboz különféle módon kitöltött terei. E szobában pedig, mivel saját elméjének szimbóluma és kivetítése, bármi megtörténhet.

A fotók alapját saját rajzai szolgálják, így készülnek el a látvány tervek. A létrejövő képek azonban több szempontból is több rétegûek: a térbe bekerülnek tárgyak – legtöbbször valóságos, kézzel fogható dolgok, afrikai szobroktól tükörig, üvegtárgyakig, revolverig bármi, s a melléjük-hozzájuk rendelt emberi alak már korábban lefotózott, s itt kivágott papírfiguraként megjelenô alakjai is. Izgalmas ellentmondás, hogy a furcsa

párosítások, asszociációkkal teli látványok milyen tudatos munka eredményei is: a kigondolt kompozícióhoz az alakot fotózás közben a fotós nagyon pontosan instruálja, s a fényeket is úgy állítja be, hogy majd a szoba-beli jelenet fényviszonyainak megfeleljenek. Mai képvarázsló, digitális technikákat nem alkalmaz a mûvész: amit létrehoz, csak agyában s lelki szemei elôtt létezik virtuális formában, a megalkotott kép nagyon is kézzelfogható, három-dimenziós kollázsként valósul meg.

A fotók színeik (szépia-barna) és a szereplôk karaktere miatt is a 30-as évek világát idézik, valami furcsa, ma már idôtlen múltnak számító korszakot. S biztosan nem véletlen, hogy e képi világot elemezve ugyane korszakból származó mûvészetek jutnak eszünkbe elsô körben. Alapvetôen és a mûvek jellegébôl is adódóan a szürrealizmus, a „bármi és bárhol képi alakot ölthet” rendezô elv szerinti motívum és szereplô párosításaival; a szürrealista mûvészek közül Magritte realista módon megfestett irreális vízió-játékai miatt, és a szürrealisták által elôdjüknek vallott De Chirico neve is felmerül – egy konkrét képi idézet miatt is (az egyik munkán egy csónakban egy férfi evez békésen a szoba padlóján – az ô alakját De Chirico egyik mûvérôl citálja a mûvész).

De ugyanígy asszociálhatunk Max Ernst kollázs-sorozataira is, melyek ugyan képileg sûrûbbek (jobban részletezettek, változatosabbak) és helyenként durvább társításokkal éltek, a gondolati-hangulati világok között azonban felfedezhetô némi rokonság.

De nem csak a képzômûvészet hatott Marc Le Menére: sorozatának egyik fô inspirálója Xavier De Maistre Utazás a szobám körül (?) címû könyve volt, ennek hatására építette meg a sorozat képeinek alapjául szolgáló szoba-maketettet, s vetítette bele vízióit. Más irodalmi hatás is felfedezhetô, ha a konkrét munkákat tekintjük: az egyiken háttal nekünk álló férfiak tömege tölti ki a szobát. Teljesen egyformák, csak sorjáznak egymás mellett, számuknak csak a szoba falai adnak határt. Az arctalan, saját egyéniség és akarat nélküli massza képi látomása ez – amit jól ismerhetünk Orwell 1984-ébôl, vagy Fritz Lang Metropolisából is, hogy a filmhez is közelítsünk egy kicsit.

Több munkán jelenik meg a halál víziója – öngyilkossági elôkészületek (fekete humorral fûszerezve, a revolver ugyanis éppen akkora, mint a vele szemben álló ember), akasztott csontváz, a tükörben önmaga képére célzó ember képeiben.

A sötét látomások mellett a mûvész sajátos humoráról tanúskodik több munkája is. Az egyik fotón például egy férfi áll, s balra billentett fejjel néz felfelé, egy jobbra hajtott fejû, ôt méregetô görög büsztre…világok és korok méregetik egymást gyöngéd pillantással…. Egy másik képen ugyan ez az alak egy óriási látcsövön át kémlel valami mást…. A szobában halak úszhatnak, szerelmes mûugró-pár állhat a medence felett

az ugró-pallón, rövidebb oldalukra állított téglák idézhetnek meg lakótelepet, lebeghetnek emberek és angyalok a mennyzet alatt, játszhat transzba esve egy sok-kezû zongorista (a futuristák megoldásaihoz hasonlóan, miszerint a mozgást annak több fázisának egyszerre történô megjelenítésével próbálták érzékeltetni), vagy ülhet maga a mûvész, elméjének dobozán belül egy újabb, még szûkebb fülkében, fejét fogva a többszörös bezártság-meghatározottság falai között. Bármi elôfordulhat.

Ki mondja meg, hogy mennyiben vagyunk jelenünk, s mennyiben vagyunk az emlékeink összessége? Ki tudja finoman szétválasztani bennünk a nem-változó, hozott alapot, s a rákerült élet-hordalékot, vajon nem alakítja-e egymást a kettô, nem determinálják-e egymást? A belénk égett emlék-képek és életünkön át magunkkal hurcolt tárgyaink vajon mennyiben módosítják látásunkat, hallásunkat, tapintásunkat és ízlelésünket? Hol raktározódnak bennünk a megélt élmények lenyomatai, s mivé válnak bennünk? S mivé válunk mi általuk?

Mari Mahr magyar származású mûvész fotóin tárgyakat láthatunk, furcsa, fizikailag nem-lehetséges helyzetekben, álom-szer en beleültetve különféle tájakbaenteri rökbe. Saját életének fontos elemeit: számára meghatározó emberek (családtagok) kezének, testének, hangjának lenyomatát, foszlányait, ôt inspiráló egyének (írók, mûvészek) lényét-lényegét hordozó tárgyakat látunk mûvein, az emlékezés végtelenné táguló, földi dimenzióktól és nehézkedéstôl szabad vidékein.

Bár a mûvész nem hajlandó szürrealistának nevezni munkáit, a szürreális társítások mégis jellemzôek munkáira. Az egyiken például halak úsznak egy lépcsôházban, éppen azzal a természetességgel, ahogy az Marc Le Mené szobájában is történt – párhuzamként melléjük kívánkozik Max Ernst 1921-es vászna, a Celebesz elefánt, amelyen az égen úsznak halak, ugyan azért, mint két fotósunk képein. Hogy végképp elbizonytalanítsanak és kibillentsenek, s ne tudjuk, hol vagyunk, illetve, hogy tudjuk már meg végre: mindenhol és mindenben vagyunk egyszerre, mégha ennek nem is vagyunk tudatában. Hasonló történik Mari Mahr többi fotóján is: az égen kitárt karokkal repül egy csíkos kardigán, s egy régi-régi baba feje bukkan elô mellette, hogy mandula szemeivel megnézze azt. A Francia Intézetben rendezett tárlat több sorozatának képeibôl is válogatott: az eddig említett fotók az Another, better time (Régi szép idôk) címû széria részei – régi, jobb idôket idéznek, amikor még minden az lehetséges volt. Bár fotói éppen ezt is bizonyítják: hogy ma is az.

Egy másik sorozatán (Common objects-Hétköznapi tárgyak) a legegyszerûbb hét-

köznapi kellékeinkkel találkozunk – kicsit más dimenzióban. A „minden él” gondolatot bizonyítja játékosan a teáskanna, aki kezében fog valami apró tárgyat; jelen viszonylatainkat semmisíti meg, vagy legalábbis kérdôjelezi meg a tájban megjelenô, óriási cipô, mely mellett a háttér fája szobanövénnyé törpül. A cipôk már többször megihlették a képzômûvészetet, idézzünk most csak egy igen kézenfekvô példát, Van Gogh megtépázott bakancsairól készült festményeit, ahol, hasonlóan Mari Mahr fotójához, a kitaposott, használt lábbeli(k) ezer lépés, megtett utak, bedagadt és izzadt lábak – történetek, pillanatok asszociációit kelti a nézôben. A dimenzió-módosítás nyomán az az érzésünk is támadhat, hogy egy óriás cipôjét látjuk, aki lépteivel mezôket, hegyeket, órákat és napokat képes átlépni. S a terein és környezetén túlnövô, azokra felülrôl mint játékszerekre tekintô ember képzete több mûvön is megjelenik: a Restless journeys (Nyughatatlan utazások) címû sorozaton házak elé lép, felhôk fölé lóg be egy éppen a kép látószögébe kerülô óriási lábfej. Ez utóbbin mintha egy felhôn utazó alak lefelé vetett pillantását tehetnénk a magunkévá …repülhetünk, végre, ahogy a szerencsésebbek álmaikban megtették már…

Ha jobban megnézzük a fotót, kiderül, hogy valójában egy szobor lábfejét látjuk – s ez több munkán is elôfordul. Mármint az, hogy szobrokkal, reliefekkel, babákkal találkozunk, akik portréit (vagy részeit) emberekrôl készített (arc)képekhez hasonlóan hozta létre a mûvész. Az élôkre vetett fotós pillantás (hétköznapi értelemben véve) nem-élôkre vetítése furcsa, idôtlen atmoszférát teremt, különleges nézôi pozícióba helyezi a szemlélôt. A lelket, a lelkes részt kutatjuk a(z egyébként is) mozdulatlan tekintetekben.

Valóság és fikció, álom és ébrenlét, belsô és valós jelenlét határai mosódnak el, kérdôjelezôdnek meg Marc Le Mené és Mari Mahr közös, a Bolt Galéria által rendezett, Francia Intézet-beli kiállításán. Fantáziáink, álmaink, kultúráink ôs-képeit hozzánk elénk, ráismerhetünk vagy rácsodálkozhatunk bármelyik fotóra. Melyek mindegyike igazi – hiszen a mûvészek találták ki, és hozták létre ôket elméjük, majd a fotópapír „szabálytalanul hullámos, torzításos referencia-sík”-ján…

(Francia Intézet, 2005. április 15-május 8.)

SOMOGYI Zsófia

G A L L E R Y BUDAPEST

B O L T 2 0 0 5