A keresztény lelkületű ajándékozásról

BALLA Lóránt aLAPgondolat

Ha keresztény lelkületű ajándékozásról szeretnénk beszélni, fontos megvizsgálni, hogyan tekintett Jézus az ajándékozásra. Életében ő mindig kész volt önzetlenül önmagából adni mások szolgálatára. Rámutatott arra, hogy az ajándékozás az ajándékozónak is áldást eredményez – „Adjatok, és akkor ti is kaptok”. Kihangsúlyozta, hogy az önzetlen adakozás általában viszonzásra talál, különösen akkor, ha az ajándékozó tiszta szívből, buzgón szereti a másikat, és ez a szeretet vezéreli az ajándékozásban. A szeretet nem vár fizetséget a szolgálataiért, ezért Jézus azt javasolta, hogy „úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb”. Az igazi ajándékozó nem hívja fel magára vagy az ajándékára a figyelmet, így nem marad jutalmazás nélkül: „Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz”. A Jézusnak tetsző adakozás indítéka mindig a szeretet, és aki gyakorolja, az semmit nem vár viszonzásul érte, nem kedvetlenül vagy kényszer hatására teszi (vö. 2Kor

9,7). Az ajándékozás az öröm forrása. A valódi ajándék nem az ajándékozó pénztárcáját, hanem szívének nagyságát tükrözi. Az igazi ajándékadás a tiszteletnek és a szeretetnek a kifejeződése.

Az emberi ajándékoknak két iránya lehet: Isten és az embertárs. Adásuknak alapja az a tény, hogy mindent, amivel az ember rendelkezik, Isten ajándékozza az embernek. Az Istennek való ajándékozás így mindig visszaadás. Az adakozás, a rászorulók időről időre történő megsegítése az emberiség ősi hagyományai, szokásai, kötelességei közé tartozik. Ha azonban az adakozó szeme előtt csak a rászorulók látványának zavaró kellemetlensége, a nyugalmat és biztonságot fenyegető ténye, a jótékonyság fitogtatásának, az adójóváírás lehetőségének kecsegtető ígérete lebeg, akkor bár adakozik, de nem ad, csak odalöki, ami számára megunt, felesleges, miközben önmagát azzal a boldog tudattal ajándékozza meg, hogy jót cselekedett. Ha találomra vagy feleslegünkből

kiválasztott dolgot adunk, akkor ez nem valódi ajándék, csak adomány, amely mögött alig fedezhető fel a személyes szeretet. Van adomány és van ajándék. Az adomány gyakran pusztán részvét, illendőség vagy kényszer dolga, míg az ajándékokkal érzéseinket, szeretetünket, önmagunkat akarjuk adni azoknak, akiktől viszontszeretetet is remélünk.

Isten, aki úgy szerette a világot, hogy ajándékképpen egyszülött fiát adta érte, bőven ad, de nem viszonzást, hanem szeretetet vár cserébe. Ebben van karácsony titka. Karácsony az ajándékok és a legnagyobb Ajándék ünnepe. A karácsonyi ünneplésben feladatunk az, hogy erre a nagy Ajándékra fókuszáljunk. Isten minden nap ezernyi áldással áld meg minket. Minden áldása ajándék számunkra, és egyben biztosítéka annak, hogy szeret minket. Isten irántunk való szeretete akkor volt a legnagyobb, amikor Jézust adta nekünk. Isten ezt a karácsonyi ajándékot kivétel nélkül mindenkinek adta.

Adja minden karácsonyban nemcsak a gazdagoknak és boldogoknak, hanem a szegényeknek, koldusoknak, az elhagyatottaknak, magukra maradottaknak, árváknak és özvegyeknek is. Mivel nekik nem jut más ajándék, Isten áldását és szeretetét egyedül a megszületett Jézuskában látják. Övék az igazi karácsonyi öröm. Ők annak örülnek, aminek karácsonykor örülni kell. Örömüket nem homályosítja el a karácsonyfa csillogása, az ajándék gazdasága. A karácsonyi ajándékozás forrása maga Isten. Ő az első ajándékozó. Az ő szeretete ajándékozta Jézust. Ezt az ajándékozást tovább folytatják a pásztorok és a napkeleti királyok, akik mindennapi betevő falattal, és anyagi javakkal halmozzák el a megszületett kis gyermeket, szüleit. Később a felnövekedett gyermek nem marad hálátlan. Egész élete ajándék minden idők embere számára. Egész életét, de különösen életének utolsó három esztendejét arra fordítja, hogy tanításával és példaadásával az emberiség boldogítójává, üdvözítőjévé váljék, hogy az őt követők élete emberhez méltó és Istennek tetsző legyen. Isten után éppen ő a legnagyobb adakozó, ajándékozó. A korabeli emberek más ajándékot – nem a szeretet és jóság ajándékát – várták tőle. Jézus testét és vérét követelték. Jézus azt is odaadta az oltáriszentségben, majd a kereszten.

„Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok.” – mondta Jézus (Mk 14,7). Ma is vannak,

VITA CATHOLICA BANATUS I Nr. 6 - 2019 -

- - - - - - - voltak és lesznek mindig. Ha jól meggondoljuk, csaknem minden ember szegény. Vannak, kik anyagilag, vannak kik testben, és vannak kik lélekben szegények. Ezek mindannyian ajándékra várnak. Az anyagiakban szegény kenyeret és meleg ruhát vár. A testben szegény (a beteg) gyógyulást vár. A lélekben szegény, a boldogtalan boldogságra vágyik. Nincs egyetlen ember sem, aki minden vonatkozásban gazdag volna, aki azt mondhatná, hogy van bőven kenyerem, ruhám, kényelmem, meleg lakásom, egészségem és lelki boldogságom. Ezért van az, hogy minden ember ajándékot vár valakitől/bárkitől karácsonykor és mindenkor. Shakespeare írja, hogy „senki se annyira koldus, hogy ne legyen szeretetből egy kis feleslege.” Ha szeretet van, van minden. A szeretet a legdrágább kincs. Ajándékozzunk ebből a szeretetből mindenkinek – karácsonykor és mindenkor, ugyanis az ajándék a szeretet látható és maradandó jele.

Az ajándékozás összetett jelenség. Valami, ami az enyém, valami, amit a pénzemből, a munkámra szánt időmből különítek el, valami, amit megvásároltam vagy esetleg elkészítettem, és most neked adom, mert meg akarlak örvendeztetni vele. Az ajándékozásban különböző üzenetek találkoznak: az ajándékozás, a kérés, az adni és kapni üzenete. Lehet a legegyszerűbb a tárgy is, mégis egy tudat alatti kérésnek engedelmeskedik: helyrehozni, megjavítani a személyek közötti kapcsolatot, ahol az elromlott, sérülést szenvedett. Létezik egy ajándék, a legnagyobb szeretet jele. Ez önmagunk ajándékozása, a ráfordított idő és a jelenlét. Ez a legszebb, amit adni lehet: a fizikai jelenlét, amikor a szülőknek és a gyerekeknek szükségük van egymásra. „Az ajándékozás hidat ver az egyedüllét szakadéka fölött.” (Antoine de SaintExupéry) Aki ajándékoz, az kötést akar létrehozni. E magatartás mögött egy mély emberi szükséglet rejlik: a közösségé.

Hogy egyre inkább tehernek érezzük az ajándékválasztást, annak az időhiány a legfőbb oka. Egyre kevesebb időt, ötletet és késztetést fektetünk abba, hogy alaposan foglalkozzunk azzal, akit meg akarunk ajándékozni. Pedig az ajándékozás nem más, mint a másik tiszteletére tett önkéntes gesztus. Egy ajándék pontosan annyit ér, mint a szeretet, amellyel kiválasztották. (Thyde Monnier). Ady Endre az Akkor sincsen vége című versében ezt írja: „Az adhatás gyönyörűsége (…) telít”. Miből, milyen szálakból szövődik ez a gyönyörűség. Egészében kibogozhatatlan. Van benne valami tisztaság, harmónia élmény, elégedettség: most az vagyok, akinek lennem kell, de nélkülöz minden önelégültséget. Kegyelemként éli meg, hogy adhatott, hogy volt mit, hogy élete értelmet kapott, perspektívát, jövőt, reményt. Hálát érez a szívében. Ez az érzés ott rejtőzik minden jó szívvel ajándékozó emberben. Az „adhatás gyönyörűsége” egyetemes ünnepi életérzés az emberben.