BÍRÓ ILONA: Vrnitev domov/Hazatérés (2021) by Galerija-Muzej Lendava / Galéria-Múzem Lendva

BÍRÓ ILONA

VRNITEV DOMOV / HAZATÉRÉS

BÍRÓ ILONA

VRNITEV DOMOV / HAZATÉRÉS

Ilona Bíró: Vrnitev domov Identiteto Lendave med drugim v veliki meri določa likovna tradicija. Z nastankom Galerije-Muzeja se je leta 1973 začelo tudi institucionalno strokovno upravljanje likovne umetnosti, katerega sestavni del je lokalna likovna kolonija. Že v 70. letih prejšnjega stoletja so lendavsko likovno umetnost zaznamovala imena, kot so Štefan Galič, Ferenc Király, Suzanne Király - Moss, Marika Danč - Roth itn., ki so se jim sčasoma pridružili tudi mladi poklicni kolegi. V preteklih letih so v lendavskem gradu poleg predstavitev lokalnih ali izseljenih ustvarjalcev svoje mesto dobile tudi razstave velikanov svetovne likovne umetnosti, ki so najsevernejše mesto Slovenije prelevile v trdnjavo te umetnostne veje. Vzporedno s temi procesi se je krepilo tudi zanimanje za umetniško življenje preteklih obdobij, katerega prve večje manifestacije je bilo zaznati v 90. letih prejšnjega stoletja z vgradnjo življenjskega dela v Dolnji Lendavi rojenega Györgya Zale v lokalno identiteto. Kot naslednjega so odkrili slikarja Mártona Faragója, ki je v lokalno kolektivno zavest prišel v prvem desetletju tega stoletja, še več – danes nekaj lendavskih občanov z veliko ljubeznijo tudi zbira njegova dela. Do zdaj neznani del umetnostne zgodovine mesta oziroma regije predstavlja tudi delo Ilone Bíró, rojene prav tako v Lendavi. Osnovni namen razstave v sinagogi je zato spoznavanje lokalnega občinstva z umetnico in s tem razširitev umetniške skupnosti s še eno ustvarjalko, pri čemer smo z izbiro del stremeli k čim popolnejši predstavitvi njenega življenjskega dela.

V hitro spreminjajočih se in zaostrenih političnih razmerah po prvi svetovni vojni in trianonski odločitvi, se je družina znašla v težkih razmerah. Ilonin oče zaradi nenaklonjenosti Jugoslovanom ni sprejel pokojnine od nove države. Ko so ga zaradi konflikta na domu obiskali policisti, jih je napadel s sekirico, zato so ga za nekaj dni zaprli. Po izpustitvi (domnevno 1. januarja 1921) je prebežal na Madžarsko. Drugi člani družine so se tedaj že zadrževali v Tállyi, kjer so po vojni s prvorojenko, odvisno od razmer v Dolnji Lendavi, večkrat prebili daljši čas. Po prebegu očeta se je družina za stalno naselila v Tállyi. Ilona Bíró je v glavnem odraščala v tem madžarskem kraju v regiji Hegyalja. Mala Ilona se je z materjo še nekaj let vračala v rojstno mesto, družina je namreč tam še vedno imela hišo in gorice. Med leti 1931 in 1939 je bila dijakinja in stanovalka internata Reformatorskega zavoda za izobraževanje žensk Pála Tótha v Miskolcu. 24. junija 1939 je uspešno opravila gimnazijsko maturo. Kot je razvidno iz spričevala, ni bila uspešna le pri likovni umetnosti, temveč je skoraj vse izpite opravila z odlično oceno, med drugimi tudi za nemški jezik. Leta 1941 je bila uspešna na sprejemnem izpitu na madžarski Visoki šoli za likovno umetnost, kjer je učiteljsko diplomo prejela 14. junija 1947. Na visoki šoli je bila študentka Gyule Rudnayja in Auréla Bernátha, med drugimi so bili njeni profesorji Jenő Elekfy, Lajos Varga Nándor, Endre Domanovszky, Jenő Bory in Ferenc Sidló. Po uspešno končanem študiju je leta 1948 dobila učiteljsko delovno mesto v kraju Sátoraljaújhely, nato so jo leta 1949 premestili v Tállyo. Kot učiteljica je delala vse do leta 1955, ko so jo zaradi političnih razlogov – med drugimi zato, ker je kot verna katoličanka obiskovala bogoslužja, kar po mnenju tedanjega sistema »ni bilo ustrezno« za učitelja – odpustili. Njena naslednja leta je zaznamovalo pomanjkanje. Nekaj je zaslužila z umetniškim delom, med leti 1959 in 1961 je pomagala tudi pri lokalnem fotografu, na začetku 60. let prejšnjega stoletja pa je dobila dovoljenje za vodenje likovnih krožkov v Tállyi in bližnjem Szerencsu. Po očetovi smrti se je leta 1966 preselila v Budimpešto. Vrvež prestolnice je dobro vplival na razvijajočo se umetnico, pridružila se je programom Kluba Fáklya, v nekaj letih se je odpravila na več pomembnih potovanj: leta 1968 se je udeležila krožnega potovanja po Italiji, leta 1969 je odpotovala v Dresden, leta 1972 pa se je podala na krožno potovanje po Sedmograškem

Življenje Ilone Bíró Ilona Bíró se je rodila 5. julija 1920 v rimskokatoliški družini v Dolnji Lendavi. Očeta Lajosa (Ludvika) Bírója so 10. marca 1908 imenovali za dolnjelendavskega okrajnega sodnika. Ker sta bila skupaj s kolego Sándorjem Csiszárjem člana neodvisne mestne čitalnice (in kot volivca nista podprla kandidata vladajočega političnega združenja), sta bila deležna ministrske kazni – proti njima so sprožili sodni postopek, kar je imelo odziv na državni ravni. Bila sta obsojena, toda prvostopenjsko obsodbo je vrhovno sodišče v Győru razveljavilo in ju razglasilo za nedolžna. Lajos Bíró sicer ni bil rojen v Zalski županiji, rodil se je namreč v kraju Mád, odraščal pa je v Tállyi. Z ženo Ilono Lázár se je spoznal v Dolnji Lendavi, potem ko je tukaj postal sodnik. Edina Ilonina sestra Erzsébet se je rodila 16. oktobra 1929. 2

(Transilvaniji). Ta popotovanja so bistveno vplivala na njen umetniški razvoj, pomembno vlogo pa so imela tudi pri naboru motivov, saj je poti ovekovečila v celovitih grafičnih serijah. Leta 1975 je uspela obiskati tudi rojstni kraj Lendava in dalj časa potovati po Sloveniji, o čemer priča serija njenih slik. Prvič je razstavljala leta 1972 v Klubu Fáklya, leta 1973 se je predstavila v razstavnih prostorih pariškega Institut National de Recherche et Documentation Pédagogiques. Ob koncu sedemdesetih let se je preselila k prijateljici Lajosné Orkonyi, kjer je v zameno za bivanje oskrbovala njenega obolelega sina. Približno takrat je po zaslugi zelo dobrega znanja nemškega, italijanskega in francoskega jezika je postala tujejezična vodnica po razstavah v madžarski Narodni galeriji. Da bi imela čas tudi za ustvarjanje, se je zaposlila le za štiri ure. To delo je opravljala vse do upokojitve leta 1989. Leta 1990 se je preselila v Érd, kjer je do smrti živela pri družini hčerki svoje mlajše sestre Eszter Ronkai. V organizaciji Kulturnega centra Gyule Szepesija in Umetniškega društva PolyArt, ki sta podpirala lokalno umetniško življenje, so njena dela predstavili v sklopu več razstav. Umetnica je bila poleg tega zaradi vsestranskega in odličnega poznavanja tujih jezikov dejavna kot književna prevajalka. Po kratki bolezni je pri starosti 90 let umrla 16. oktobra 2010. Ilono Bíró je zaznamovalo relativno živahno družabno življenje. Poleg že omenjenega Kluba Fáklya, katerega članica je bila med leti 1967 in 1990, je sodelovala tudi pri delu Umetniškega sklada Ljudske republike Madžarske (danes Državno društvo madžarskih umetniških ustvarjalcev) ter bila ustanovna članica leta 1994 ustanovljenega Spominskega društva prijateljev Gyule Rudnayja. Družine si ni ustvarila.

kov. Na slikah se pojavljajo tudi temnejši toni, predvsem rjava, njena uporaba barv pa kljub temu ni taka kot pri Rudnayju, Tornyaiju in drugih umetnikih, ki so gojili realistično tradicijo. Čeprav je čutiti prevlado zemeljskih tonov, rada uporablja tudi na primer modro, rožnato in zeleno barvo. Umetničino ravnanje s čopičem je bilo v teh časih precej korajžno, površno, natančna dodelanost slik se ji ni zdela zares pomembna. Ekspresivni ustvarjalni proces se je včasih pokazal v popačenih sencah. V ustvarjalnem obdobju po letu 1990, ko je v njeni ustvarjalni dejavnosti prišel v ospredje akvarel, njena dela zaznamujejo prav nasprotne lastnosti. Seveda pa tudi sama tehnika ne omogoča odločnega ravnanja s čopičem. Za najpomembnejše umetnine Ilone Bíró lahko štejemo linoreze. To tehniko je začela uporabljati na začetku 60. let prejšnjega stoletja in jo je uporabljala skoraj do konca življenja. Strukturo večinoma monokromatičnih slik je dosegala s spremenljivo debelino črt in s konturami. Prav to je uporabljala tudi za ločevanje svetlobe in sence ter različnih elementov. Čeprav so njena dela velikokrat navdihovali resnične pokrajine, zgradbe, deli ulic, v teh delih ni stremela k realističnosti. Prepoznavni elementi mnogokrat nastopajo v popačeni perspektivi, ali pa sami elementi valovijo. Z valovanjem neba in slogom, ki spominja na ilustracije, je slikam rada vdihavala romantično, pravljično razpoloženje. V njenem življenjskem delu si posebno omembo zaslužijo serije linorezov, ki jih je ustvarila o svojih potovanjih, na primer v Lendavo (Jugoslavijo) leta 1975 ali na krožnem potovanju po Sedmograškem leta 1972. V teh delih pogosto stopijo v ospredje deli ulic in zgradbe, zanje pa je značilno tudi vzbujanje razpoloženj, tako da jih ne moremo šteti le za slike dokumentarnega značaja. Tudi njene pastelne slike zaznamujeta lahkotna igrivost in vibrirajoča uporaba črt. Na koncu lahko žalostno ugotovimo, da ni dajala večjega poudarka oljnim slikam: lahko namreč rečemo, da je bil v njenem življenjskem delu razvoj te tehnike pomanjkljiv, tako da ni dosegla ravni, ki jo je pri drugih tehnikah. V življenjskem delu Ilone Bíró tako v tehničnem kot v umetniškem smislu – navkljub razmeroma številčnim akvarelom – največjo vrednost predstavljajo pasteli in linorezi.

Umetnost Ilone Bíró Na začetku svoje poti je Ilona Bíró ustvarjala v olju in akvarelu, slikala je pejsaže, portrete in v manjšem številu žanrske slike. V zgodnjih delih je po zaslugi njenega nekdanjega profesorja Gyulaja Rudnayja zaznati znake realizma t. i. alföldske šole. Čeprav njeni junaki niso bili predstavniki kmečkega sveta, je zaznati podobnost, saj se je trudila ovekovečiti navadne ljudi iz svoje okolice. V ozadju tega lahko namesto socialnega stališča slutimo bolj nekakšno nostalgično ovekovečenje trenut-

Atilla Pisnjak, umetnostni zgodovinar

Bíró Ilona: Hazatérés Lendva identitásképét sok más mellett erősen meghatározza a képzőművészeti hagyomány. 1973-ban a Galéria-Múzeum létrejöttével kezdetét vette a képzőművészeti élet intézményes szakmai működtetése, aminek szerves részét képezi a helyi művésztelep is. A lendvai képzőművészetet az 1970-es években már olyan alkotók nevei fémjelezték, mint Gálics István, Király Ferenc, Király - Moss Suzanne, Danč - Roth Marika stb., akikhez idővel fiatal pályatársak is csatlakoztak. Az elmúlt években a helyi vagy innen elszármazott alkotók bemutatása mellett a lendvai várban helyet kaptak az egyetemes képzőművészet nagy alakjait bemutató kiállítások is, amelyek Szlovénia legkeletibb városát a képzőművészet fellegváráva avatták. Ezen folyamatokkal párhuzamosan felerősödött az előző korok művészeti élete iránti érdeklődés is, aminek első nagyobb megnyilvánulása az 1990-es években az alsólendvai születésű Zala György életművének a helyi identitástudatba építése volt. A következő „felfedezett” Faragó Márton festőművész volt, aki a 2010-es években került be a helyi köztudatba, és ma már több lendvai polgár előszeretettel gyűjti is a munkáit. A város, illetve a régió képzőművészeti történetének eddig ismeretlen részét jelenti a lendvai születésű Bíró Ilona munkássága. A Lendvai Zsinagógában látható kiállításának elsődleges célja, hogy a hazai közönség megismerje őt és ezáltal egy újabb alkotóval bővüljön művészközösségünk. Az alkotások válogatásakor az életmű minél teljesebb bemutatására törekedtünk.

A gyorsan változó és kiélezett politikai körülmények között, amelyek az első világháború befejezését és a trianoni döntést követték, a család nehéz helyzetbe került. Az édesapa a jugoszlávok iránti ellenszenve miatt nem fogadta el a nyugdíjat az új államtól. Amikor egy konfliktus miatt a lakásán keresték a rendőrök, fokossal rájuk támadt, amiért néhány napra börtönbe zárták. A kiszabadulása után (feltehetően 1921. január 1-jén) átszökött Magyarországra. A család ekkor már az elsőszülött gyermekkel Tállyán tartózkodott, ahol a háborút követően több alkalommal is huzamosabb időt töltöttek, az alsólendvai állapotoktól függően. Az édesapa átszökését követően a család végleg Tál�lyán telepedett le. Bíró Ilona lényegében ebben a hegyaljai községben nőtt fel. A kis Ilona az édesanyjával még néhány évig visszajárt szülővárosába, ugyanis a családnak megmaradt a háza és a szőlője. 1931 és 1939 között a Tóth Pál Református Nőnevelő Intézet bentlakásos növendéke volt Miskolcon. 1939. június 24-én sikeres gimnáziumi érettségit tett. Mint az a bizonyítványából kiderül, nemcsak rajzból, hanem szinte minden tantárgyból jelesre vizsgázott, többek közt német nyelvből is. 1941-ben sikeresen felvételizett az országos Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1947. június 14-én szerzett tanári diplomát. A főiskolán Rudnay Gyula és Bernáth Aurél növendéke volt, emellett Elekfy Jenő, Varga Nándor Lajos, Domanovszky Endre, Bory Jenő és Sidló Ferenc is tanította. A főiskola sikeres befejeztével 1948-ban Sátoraljaújhelyen kapott tanári állást, majd 1949-től Tállyára helyezték. Egészen 1955-ig tanárként dolgozott, amikor is politikai okok miatt elbocsátották – többek között azért, mert gyakorló katolikusként istentiszteleteket látogatott, ami az akkori rendszer szerint „nem volt méltó” egy tanárhoz. Ilona következő évei a nélkülözés jegyében teltek. Némi jövedelemre művészeti alkotásainak eladásából tett szert, továbbá 1959 és 1961 között Tállyán egy fotós mellett segédkezett. Az 1960-as évek elején engedélyt kapott rajzszakkör vezetésére Tállyán és a közeli Szerencsen. 1966-ban, édesapja halálát követően Budapestre költözött. A főváros pezsgése kedvező hatással volt a kibontakozó művésznőre, aki bekapcsolódott a Fáklya Klub programjaiba is. A következő években fontos utazásokat tett: 1968-ban egy olaszországi körutazáson vett részt, 1969-ben Drezdában járt, 1972-ben pedig erdélyi körútra ment. Ezek az utak nagyban befolyásol-

Bíró Ilona élete Bíró Ilona római katolikus családban született 1920. július 5-én Alsólendván. Édesapját, Bíró Lajost 1908. március 10-én nevezték ki alsólendvai járásbírónak. Országos visszhangja volt annak, hogy mivel egyik kollégájával, Csiszár Sándorral tagjai voltak a függetlenségi városi olvasókörnek (és választópolgárként nem a hatalmon lévő politikai csoportosulás jelöltjét támogatták), miniszteri fenyítésben részesültek és bírósági eljárás indult ellenük. Elítélték őket, az elsőfokú ítéletet azonban a győri Kúria elvetette és kimondta ártatlanságukat. Bíró Lajos egyébként nem zalai származású volt: Mádon született és Tál�lyán nőtt fel. Feleségével, Lázár Ilonával Alsólendván ismerkedett meg, miután ide került bírónak. Ilona egyetlen testvére, Erzsébet 1929. október 16-án született. 4

ták művészi fejlődését és motívumtárában is fontos szerepük volt, hiszen az utazásokat teljes grafikai sorozatokban örökítette meg. 1975-ben eljutott szülőföldjére, Lendvára is, illetve egy hosszabb utazásra ment Szlovéniába, amiről szintén sorozat tanúskodik. Első kiállítására 1972-ben került sor a Fáklya Klubban. 1973-ban a párizsi Institut National de Recherche et Documentation Pédagogiques kiállítótermeiben mutatkozott be. A hetvenes évek végén barátnőjéhez, Orkonyi Lajosnéhoz költözött, ahol a lakhatásért cserébe annak beteg fiát ápolta. Akkortájt lett a Magyar Nemzeti Galéria idegen nyelvű tárlatvezetője, ami magasszintű német, olasz és francia nyelvtudásának volt köszönhető. De hogy maradjon ideje az alkotásra, csak négyórás munkaviszonyra szerződött. Ezt a munkakört egészen 1989-es nyugdíjba vonulásáig töltötte be. 1990-ben költözött Érdre, ahol húga lányánál, Ronkai Eszternél és annak családjánál élt egészen haláláig. A helyi művészeti életet támogató Szepes Gyula Művelődési Központ és PolyArt Művészeti Egyesület szervezésében több kiállításon is bemutatták a műveit. A művésznő emellett – sokoldalú és kiváló nyelvtudását kamatoztatva – műfordítóként is tevékenykedett. Rövid betegség után 2010. október 16-án 90 évesen hunyt el. Életét viszonylag pezsgő társasági élet jellemezte. A már említett Fáklya Klub mellett, amelynek 1967 és 1990 között volt a tagja, részt vett a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának (ma Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) a munkájában, valamint alapítótagja volt az 1994-ben létrejött Rudnay Gyula Baráti Emléktársaságnak. Családot nem alapított.

a többi, a realista hagyományt ápoló művészévél. Bár érezhető nála a földszínek túlsúlya, előszeretettel alkalmazta például a kéket, a rózsaszínt és a zöldet is. A művésznő ecsetkezelése ekkortájt meglehetősen bátor és elnagyolt volt, nem a képek aprólékos kidolgozottságát tartotta igazán fontosnak. Az expresszív alkotói folyamat néha torzult arányokat eredményezett. Az 1990 utáni alkotói korszakában, amikor az akvarell került előtérbe a munkásságában, műveit ennek az ellenkezője jellemzi. Természetesen maga a technika sem tette lehetővé az erélyes ecsetkezelést. Bíró Ilona életműve legmeghatározóbb alkotásainak a linómetszeteket tekinthetjük. Ezt a technikát az 1960-as években kezdte használni, és szinte élete végéig alkalmazta. A többségében monokróm képek elemeinek struktúráját elsősorban a változó vonalvastagsággal és vonalvezetéssel alakította ki. Ugyanezt alkalmazta a fény és az árnyék, valamint az elemek elkülönítésére. Annak ellenére, hogy alkotásait sokszor ihlették a valóságban megjelenő tájak, épületek, utcarészletek, munkáiban nem az élethűségre törekedett. A felismerhető elemek sokszor jelennek meg eltorzult perspektívákban vagy maguk az elemek hullámzanak. A hullámzó tájjal és az illusztrációkra emlékeztető stílussal előszeretettel kölcsönzött romantikus, meseszerű hangulatot a képeinek. Külön említést érdemelnek életművében azok a linósorozatok, amelyeket utazásairól, például az 1975ös lendvai (jugoszláviai) útjáról vagy az 1972-es erdélyi körútjáról készített. Ezeken az alkotásokon gyakran kerülnek előtérbe utcarészletek és épületek, de jellemző rájuk a hangulatábrázolás is, így nem csak dokumentumjellegű képeknek tekinthetők. Pasztellképeit is a kön�nyed játékosság, a vibráló vonalhasználat jellemzi. Végezetül sajnálattal konstatálhatjuk, hogy nem fektetett nagyobb hangsúlyt az olajfestészetre, ugyanis életművében ennek a technikának a fejlődése hiányosnak mondható, így nem érte el azt a színvonalat, amelyet más technikákban igen. Bíró Ilona életművében technikailag és művészileg – a szép számú akvarell ellenére – a pasztellek és a linómetszetek jelentik a legnagyobb értéket.

Bíró Ilona művészete Bíró Ilona pályája legelején olaj- és akvarelltechnikában alkotott, leginkább tájképeket, portrékat és kisebb számban életképeket festett. Korai művein egykori mestere, Rudnay Gyula hatására leginkább az alföldi iskola realizmusának jegyei ismerhetők fel. Annak ellenére, hogy hősei nem a paraszti világot képviselték, mégis érzékelhető a rokonság, hiszen környezete egyszerű embereit igyekezett megörökíteni. Ennek hátterében a szociális állásfoglalás helyett sokkal inkább egyfajta nosztalgikus pillanat-megörökítést feltételezhetünk. A képeken sötétebb tónusok is megjelennek – főleg a barna –, színhasználata mégsem egyezett meg Rudnay, Tornyai és

Pisnjak Atilla, művészettörténész

8 Foto: Arhiv družine / Családi archívum

Avtoportret / Önarckép

1958, Pitt kreda, papir / Pitt kréta, papír, 42 x 30 cm

Portret matere / Édesanyja portréja

1949, olje, karton / olaj, karton, 33,5 x 26,5 cm

Moj oče I, II / Apám I., II.

1965, linorez / linómetszet, 30 x 21 cm

Portret starca / Öregember portréja olje, platno / olaj, vászon, 50 x 40 cm

Portret ženske / Női portré

pastel, papir / pasztell, papír, 48 x 31,5 cm

Brez naslova / Cím nélkül

1975, linorez / linómetszet, 42 x 29,5 cm

Brez naslova / Cím nélkül

verjetno / feltételezhetően 1975, linorez / linómetszet, 43 x 30 cm

Brez naslova / Cím nélkül

verjetno / feltételezhetően 1975, linorez / linómetszet, 42 x 29,5 cm

Grad Čakovec / Csáktornya vára

Kiseg I / Kőszeg I.

1975, linorez / linómetszet, 42 x 30 cm

1973, linorez / linómetszet, 42 x 29,5 cm

Mariborski muzej / Maribori múzeum

Zvonik / Harangláb

1975, linorez / linómetszet, 43 x 30 cm

Uličica II / Sikátor II.

1971, linorez / linómetszet, 40 x 30 cm

Grad Strečno / Sztrecsnó vára

1977, linorez / linómetszet, 42 x 29,5 cm

Transilvasnka vrata / Székelykapu 1972, linorez / linómetszet, 29,5 x 33,5 cm

Majhna vrata pravljične dežele / Meseország kiskapuja verjetno / feltételezhetően 1972, linorez / linómetszet, 29,5 x 42 cm

Dežela balad / A balladák földje 1972, linorez / linómetszet, 30,5 x 43 cm

Panonski griči / Pannóniai dombok 1975, linorez / linómetszet, 29,5 x 42 cm

Dolga vas / Hosszúfalu

verjetno / feltételezhetően 1975, linorez / linómetszet, 29,5 x 42 cm

Dolga vas / Hosszúfalu

1975, linorez / linómetszet, 29,5 x 42 cm

Lendavske zidanice / Lendvai présházak

verjetno / feltételezhetően 1975, linorez / linómetszet, 42 x 29,5 cm

Zidanica / Présház

1975, linorez / linómetszet, 29,5 x 42 cm

Starost / Öregség

1984, linorez / linómetszet, 42 x 29,5 cm

Veterani / Veteránok

1983, linorez / linómetszet, 61 x 43 cm

Umiranje / Haldoklás

1984, linorez / linómetszet, 61 x 43 cm

BÍRÓ ILONA

VRNITEV DOMOV / HAZATÉRÉS Sinagoga Lendava / Lendvai Zsinagóga 28. 05. – 30. 08. 2021 Kurator razstave / A kiállítás kurátora Atilla Pisnjak

Izdajatelj / Kiadó:

Za izdajatelja / Felelős kiadó: Spremno besedilo / Kísérőszöveg: Prevodi / Fordítások: Jezikovni pregled / Nyelvi lektorálás:

Galerija-Muzej Lendava / Lendvai Galéria és Múzeum Bánffyjev trg 1 / Bánffy tér 1, SI-9220 Lendava / Lendva www.gml.si Dubravko Baumgartner Atilla Pisnjak Peter Koša (v slovenščino / szlovén nyelvre) Nándor Böröcz (madžarščina / magyar) Marjan Maučec (slovenščina / szlovén)

Grafično oblikovanje / Grafikai tervezés:

Dubravko Baumgartner

Fotografija / Fényképek:

Dubravko Baumgartner

Tisk / Nyomda:

Literatura in viri / Felhasznált irodalom és források:

Digifot, Lendava / Lendva, 2021

- Intervju s Szegvári Istvánné (roj. Eszter Ronkai) - Magyar festők adattára, Szeged, 1988 - Kortárs magyar művészeti lexikon, Budapest, 1999 - Dr. Lázsló Göncz je posredoval podatke o očetu Lajosu Bíróju - Interjú Szegvári Istvánnéval (szül. Ronkai Eszter) - Magyar festők adattára, Szeged, 1988 - Kortárs magyar művészeti lexikon, Budapest, 1999 - Dr. Göncz László Bíró Lajoshoz köthető adatokat szolgáltatott

S podporo / Támogatók: