LYNDVAMUSEUM 15 (2020) by Galerija-Muzej Lendava / Galéria-Múzem Lendva

Lendvai Kepe Zoltán

Bellosics Bálint

LY N D VA M U S E U M 1 5

LY N D VA M U S E U M

a muravidéki magyarok és szlovénok között

Valentin Bellosics med pomurskimi Madžari in Slovenci

LY N DVA M USEU M 15

Lendvai Kepe Zoltán

Bellosics Bálint a muravidéki magyarok és szlovénok között

Valentin Bellosics med pomurskimi Madžari in Slovenci

Lendava • Lendva 2020

BELLOSICS BÁLINT Rédics, 1867. október 10. – Baja, 1916. január 15.

A nemzetiségek első magyarországi néprajzkutatója Bellosics Bálint, a magyarországi nemzetiségek néprajzkutatásának úttörője, Rédicsen, egy Alsólendva melletti faluban született vend, azaz szlovén gyökerekkel rendelkező szülők gyermekeként. Apja földbérlő volt az Esterházy herceg alsólendvai uradalmában, de saját birtokuk is volt. Budára járt a tanítóképzőbe, ahol tanárai, Király Pál és Dr. Hermann Antal buzdították a néprajz felé fordulásra. Hermannal különösen jó barátságban volt és vele sokat levelezett. Egészségügyi okok miatt a tanítóképzőt Csáktornyán fejezte be, majd 1887-től 1890-ig a budapesti Állami Polgári Iskolai Tanítóképző Intézetben nyelv és történelem szakra járt. Az egyéves tanítóképző intézeti tanári tanfolyamot 1891-ben végezte el ugyanezen a szakon. Az iskolaév nyarait főleg gazdálkodó apjának, a hetési Szijártóháza határában lévő Nyakasháza-pusztán álló tanyáján töltötte, amiről dolgozataiban és leveleiben többször megemlékezett. Bár szerette volna, ha inkább a Vendvidéken, vagy a Muraközben nyer alkalmazást, de 1892-ben Bajára, az Állami Tanítóképző Intézetbe nevezték ki segédtanárnak. 1893-ban feleségül vette Bartsch Flórát, a bajai tanárképző igazgatójának lányát. Boldog házasságukból hét gyermek született. 1897-ben tanári fokozatra emelték: ismét megfordult a fejében az álláscsere, hogy visszamegy szülőföldjére, de ez nem teljesedett be sosem. Bácskai évei során főleg pedagógiával és néprajzzal, elsősorban a sokác és a bunyevác kultúrával foglalkozott. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című sorozatban a zalai vendekről írt, a Magyarország vármegyéi és városai könyvsorozatban pedig a bácskai bunyevácokról. 1908-tól egy néprajzi olvasókönyv összeállításán dolgozott, 1914-ben pedig kétkötetes földrajzkönyvet készített el, amelyek megjelenését az első világháború akadályozott meg. Önképzőkört, könyvtárat és múzeumot is vezetett, kirándulásokat, színielőadásokat, valamint parasztgimnáziumokat is szervezett. Ő szervezte az első parasztgimnáziumokat Magyarországon Bajaszentistvánon és Sükösdön, amelyek az első világháborúig működtek. Lektorált, fordított és írt tankönyveket, valamint többfelé tartott előadásokat. A város közigazgatási életében is jelentős szerepet vállalt. Száznál is több cikket tett közzé magyar, vend, horvát és német nyelven, amelyeket saját fényképeivel és kiváló illusztrációival látott el. 4

VALENTIN BELLOSICS Rédics, 10. oktober 1867 – Baja, 15. januar 1916

Prvi raziskovalec etnologije narodnostnih skupnosti na Madžarskem Pionir etnoloških raziskav narodnostnih skupnosti na Madžarskem, Bálint (Valentin) Bellosics, se je rodil v Rédicsu, v vasici blizu Dolnje Lendave, staršem prekmurskega rodu. Oče je bil najemnik dela Esterházyjevega posestva v Dolnji Lendavi, gospodarili pa so tudi na lastnem posestvu. Učiteljišče je obiskoval v Budimu, kjer sta ga profesorja Pál Király in dr. Antal Hermann usmerjala v etnologijo. Tesno prijateljstvo se je spletlo zlasti med njim in Hermannom, s katerim si je veliko dopisoval. Iz zdravstvenih razlogov je učiteljišče dokončal v Čakovcu. V letih od 1887 do 1890 je obiskoval oddelek za jezik in zgodovino na Državnem učiteljišču v Budimpešti. Na isti šoli je leta 1891 končal še enoletno višje učiteljišče. Šolske počitnice je običajno preživljal na očetovi pristavi Nyakasháza-puszta v bližini naselja Szijártóháza v pokrajini Hetiš blizu Lendave, česar se je velikokrat spomnil v svojih zapiskih in pismih. Čeprav je želel delati v Slovenski krajini ali v Medmurju, so ga leta 1892 imenovali za pomožnega učitelja na državnem učiteljišču v mestu Baja. Leta 1893 se je poročil s Flóro Bartsch, hčerko ravnatelja učiteljišča, ki mu je v srečnem zakonu rodila sedem otrok. Ko so ga leta 1897 imenovali za profesorja, je znova pomislil na zamenjavo službe in vrnitev v rojstni kraj, vendar se mu ta želja nikoli ni uresničila. V letih, ko je deloval v Bački, se je ukvarjal največ s pedagogiko in etnologijo, še posebej s kulturo Šokcev in Bunjevcev. V monografski zbirki z naslovom Avstro-ogrska monarhija v besedi in sliki je pisal o Slovencih v Zalski županiji, v zbirki z naslovom Madžarske županije in mesta pa o Bunjevcih v Bački. Leta 1908 je začel sestavljati etnološko čitanko, leta 1914 pa je pripravil zemljepisno knjigo v dveh delih, vendar pa so dogodki med prvo svetovno vojno preprečili njuno objavo. Bil je vsestransko aktiven, vodil je prosvetno društvo, knjižnico in muzej ter organiziral izlete in gledališke predstave. Bil je pobudnik in ustanovitelj prvih, tako imenovanih kmečkih gimnazij v Madžarski kraljevini, in sicer v naseljih Bajaszentistván in Sükösd, ki so delovale do prve svetovne vojne. Veliko je tudi pisal, prevajal in lektoriral učbenike ter predaval po različnih krajih. Tudi v javni upravi mesta je opravljal pomembne funkcije. Objavil je več kot sto znanstvenih člankov v madžarskem, prekmurskem, hrvaškem in nemškem jeziku, ki jih je ilustriral s svojimi risbami in opremil z lastnimi fotografijami. 5

1913-ban kinevezték a bajai tanárképző iskola igazgatójának, de ezt a tisztséget már csak három évig láthatta el. Úgy tervezte, hogy nyugdíjas éveit kizárólag a néprajztudománynak szenteli és megszervezi a bajai múzeumot. Értékes gyűjteményének egy része utódai felelősségteljes magatartásának köszönhetően a bajai múzeumhoz került. Halálát tüdőgyulladás okozta, amit egy téli néprajzi terepmunka alkalmával szerzett. Baja város elismeréseként utcát nevezett el Bellosics Bálintról, születésének centenáriumát pedig a bajai Türr István Múzeum emlékkiállítással ünnepelte meg.

Főbb munkái: •

Az alsó-lendvai vásár. Vasárnapi Újság, 1891, 28. 457–459.

•

Alsó-Lendva és vidéke. Turisták Lapja, 1892, 4. 199–213.

•

Die Wenden im Zalaer und Eisenburger Comitat. Die österreichisch-ungarische Monarchie im Wort und Bild. IV. Wien, 1896. 259–270.

•

Vas és Zala vármegyék déli síkja. Turisták Lapja, 1897, 5. 89–113.

•

A hetési Faház. Ethnographia, 1897. 1–2. 88–103.

•

Magyarországi adatok a nyári napforduló ünnepéhez. Ethnographia, 1902. 25–31., 70–78., 117–127.

•

A halászó hetési ember. Néprajzi Értesítő, 1902. 29–32.

•

A hetési magyarság viselete. Néprajzi Értesítő, 1903, 273–279.

•

A gyermek a magyar néphagyományban. Baja, 1903.

•

Útmutató a néprajzi tárgyak gyűjtéséhez. Baja, 1907.

Leta 1913 je bil imenovan za ravnatelja učiteljišča v Baji, vendar je to funkcijo opravljal le tri leta. Načrtoval je, da bo leta po upokojitvi namenil etnologiji in organiziranju muzeja v Baji. Umrl je za posledicami pljučnice, ki si jo je nakopal pozimi med terenskim etnološkim delom. Zahvaljujoč odgovornemu ravnanju njegovih potomcev, je del njegove dragocene zbirke prešel v last muzeja v Baji. Mesto Baja se je Bálintu Bellosicsu zahvalilo tako, da je po njem poimenovalo ulico, stoletnico njegovega rojstva pa so v Muzeju Istvána Türra obeležili s spominsko razstavo.

Pomembnejša dela: • • •

• • • • • • •

Az alsó-lendvai vásár. Vasárnapi Újság, 1891, 28. 457–459. Alsó-Lendva és vidéke. Turisták Lapja, 1892, 4. 199–213. Die Wenden im Zalaer und Eisenburger Comitat. Die österreichisch-ungarische Monarchie im Wort und Bild. IV. Wien, 1896. 259–270. Vas és Zala vármegyék déli síkja. Turisták Lapja, 1897, 5. 89–113. A hetési Faház. Ethnographia, 1897. 1–2. 88–103. Magyarországi adatok a nyári napforduló ünnepéhez. Ethnographia, 1902. 25–31., 70–78., 117–127. A halászó hetési ember. Néprajzi Értesítő, 1902. 29–32. A hetési magyarság viselete. Néprajzi Értesítő, 1903, 273–279. A gyermek a magyar néphagyományban. Baja, 1903. Útmutató a néprajzi tárgyak gyűjtéséhez. Baja, 1907.

Valentin Bellosics

Wendisch Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn 1. Budapest, 1887. 85-86.

Lied von den drei Frauen. Christen, hört die Trauermähre, Grässlich Unglück ist geschehm: Drei ehrbare Fraun im Wasser Mussten elend untergehn. Abends um die siebnte Stunde, Leider, wars geschehm um sie; Da ertrank die Muršič Fanni Und die Šoštarič Marie. In den Kahn gesund sie stiegen, Hatten frohen, guten Mut : Mussten doch zu Grunde gehen Alle viere in der Flut. – Oh du Šoštarič Maria. Wie nur konntest du das tun ! Liessest hier dein liebes Kindlein, Um im Wogenbett zu ruhn. – Süsse Wonne, goldne Sonne. Glück und Stern des Lebens mir. Musstest du so früh erlöschen, Untergehn in junger Zier! –

Valentin Bellosics

Vendska Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn 1. Budapest, 1887. 85-86.

Pesem od tri žensk. Oh poslüšajte krstjáni, Kaj se strašnega godi, Da tri ženske v lepom stáni Mogle so se v topiti. Večér os 7 vöri se, Ta nesreča z godi, Da se Šoštarič Marija, Franca Muršič se tan v topi. Kako zdravo no vesélo, Notri v ladjo stópijo : Ali kajda je nesreča, So se štirje v topili. – Oh ti Šoštarič Marija, Kaj si ti to včinila? Málo dejte si zapistila, Si se skrila pud vodo. Prelübleno sunce zláto, Štero si mi svejtilo ? Da si meni v toj mladosti, Hitro si mi v gasnolo. –

– Gott mit dir, mein guter Gatte, Werden uns nun nimmer sehn ; Ach, ich muss nun ewig trauern, Muss von dir auf immer gehn ! – – Liebe Muršič Fanni, deine Kinder suchen dich gar sehr ! Doch vergebens, Zeit des Lebens Finden sie dich nimmermehr. – — Gott mit euch, ihr teuern guten Freunde alle fern und nah, Reicht die Hand mir, lebet glücklich, Liebe Leut´ von Gibica !

1882 oder 1883 ertranken drei wendische Frauen bei Rácz-Kanizsa (Muraköz) in der Mur. Nur zwei sind benannt, der Vierte ist wol der Schiffer. Aufgezeichnet von Valentin Bellosics, aus dem Munde des Landmannes Mathias Magdics.1

1882-ben vagy 1883-ban három vend nő fulladt a Murába, Ráckanizsa (Muraköz) közelében. Csak két áldozat van névszerint említve, a negyedik valószínűleg a csónakot irányította. Bellosics Bálint jegyezte le Magdics Mátyás gazdálkodó elmondása nyomán.

– Oh lübléni moj tivariš, Zdaj se nouva vidla več, Zdaj jas morem v kraj od tébe, Se na večnost preselit. – – Oh ti Franca Muršič draga, Kak te deca iščejo ; Ali da je več za badav, Da te več ne najdejo! – Zdaj pa z bogom, vsi ostante, Dragi moj prijatelje, Srečno roke mi podajte, Vsi lübléni Gibinci.

Leta 1882 ali 1883 so se tri Vendičanke utopile v Muri blizu Razkrižja (Medmurje). Imenovani sta le dve, četrta je verjetno upravljala s čolnom. Zapisal Valentin Bellosics po pripovedi poljedelca Matije Magdicsa.

Bálint Bellosics

Wendisch II. Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn 2. Budapest, 1888. 199-200. (Wachse Röslein, immer du …) ´Wachse Röslein, immer du, Röslein rot und herrlich ! Laufe Mägdlein immerzu. Bleibe rein und ehrlich !´ „Bin gelaufen wol in Eil´, Laufen kann ich nimmer ; Hab's geleugnet alleweil, Leugnen kann ich's nimmer ; Hab's verborgen eine Weil´. Bergen kann ich's nimmer. Röcklein wird mir eng und klein. Vorne kurz mein Hemdchen .... Du besorg ein Wiegelein, Windeln ich und Bändchen.” „ „Fertig ist die Wieg´ gebracht. Aus Orangenholz gemacht, Brauchst du sie, so komm zu mir. Komm zu mir und hol´ sie dir !” ” „In der Kammer, da ich wohn´. Hab´ gebor´n ich einen Sohn, Ihn geschickt zur Taufe schon ; Heim hat man ihn mir gebracht, In der Wieg´ er mir nun lacht.” Mutter sich zur Wiege neigt, Während sie den Kleinen säugt. Spricht sie über ihn gebeugt : „Trinke, trink, lieb Söhnchen mein ! Bieder ist der Vater dein, Der mir gab mein Kränzelein.” In Zorkóháza aufgezeichnet von Bellosics Bálint. 12

Bálint Bellosics

Vendska II. Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn 2. Budapest, 1888. 199-200. (Rasti, rasti rožica …) ´Rasti, rasti rožica, Rožica romena! Beži, beži deklica Dekeč si poštena!´ „Bežala sam, bežala, Bežat več ne morem ; Tajila sam, tajila, Tajit več ne, morem ; Skrivala sam, skrivala, Skrivat več ne morem. Nadrica su pretesna, Zapijačke kratke ... Ti se skrbi za zibku, Jas bom za cape.” „ „Zipka ti je gotora Z-lipkuvoga dreva, Gda de ti trebalo, Sama pridi ti ponjou!” ” „V-kameri sam špacerala, Sinka sam porodila, Na krst sam ga poslala ; Skrsta mi je prnesen, V-zibku je položen.” Na zibku se je nalegla, Sinki čečka dala, Te mu nyemi pravila : „Nunaj, nunaj sinek moj ! Pošten človek oča tvoj, Ki je nosu venček moj. Zapisal Bálint Bellosics v Nedelici. 13

Bálint Bellosics

Wendische Volkslieder Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn 3. Budapest, 1889. 361-362. I.

(In dem grünen Buchenwalde ruft der Kukuk fort und fort …) In dem grünen Buchenwalde ruft der Kukuk fort und fort, Junger Mäher streicht die Sense auf der grünen Wiese dort ; Zu dem Vater geht Jungännchen, ist wie Ros´ und Rosmarin, Junger Bursche geht ihr nach, wie nach dem Wasser Fische ziehn. II.

(Nahm sie bei der weissen Hand …) Nahm sie bei der weissen Hand, Führte sie vor den Altar, Schauet nur, ja schauet nur, Welch ein Paar, ein schönes Paar ! Nichts kann schöner, teurer sein, Als das liebe Ännchen mein ! III.

(Glocke schlägt und Wächter schreit …) Glocke schlägt und Wächter schreit : Auf, erhebet euch, ihr Leut ! Tod klopft an der Türe draus : „Sünder, bist du jezt zuhaus?” „ ,,Wol bin ich zuhaus, bin hier, Doch ich möcht' nicht gehn mit dir ; Möcht noch leben auf der Welt, Hab' noch etwas Gut und Geld.” ” Könnt' es wenden Gut und Geld, Stürb´ kein Sünder auf der Welt. Türkenkönige, Kaiser auch Sterben von des Todes Hauch.

Bálint Bellosics

Vendske ljudske pesmi Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn 3. Budapest, 1889. 361-362. I.

(Kukovica kukovála vu zelěnom bükovji …) Kukovica kukovála vu zelěnom bükovji, Mladi kosec kosu brüsi na zelěnom travniki ; Mlada Ančka ide k´ oči, kak kaj roža, rozmarin, Mladi fantič ide za nyom, kak koj riba za vodov ! II

(On jo prime za bělo roko …) On jo prime za bělo roko, In jo pela pred oltar ; Glějte, viste, glějte, viste, Kak je to e´n lěpi par ! Něga lěpše, niti dragše, Kak je moja Ančika. III.

(Vöra bije, vahtar kriči …) Vöra bije, vahtar kriči : Stante gori vsi lüdjě ! Smert je prišla gdveram dêrnkat : „Jel´ si grejšnik zdaj domá ?!” „ „Domá, domá, božja dekla, Ešče nebom stebom šo. Dúga leta, malo svejta ! Ešče malo blága mam.” ” Če bi blágo kal valalo, Ne bi eden grejšnik mrou. Törski králi, no časari, Denok mrejti morajo !

IV.

Mein Söhnchen Martin. 1.

Mein Söhnchen Martin, Mein Kind, wo warst du denn ? Oh liebe, gute Mutter, Ich war im grünen Feld.

Mein Söhnchen Martin, Was hast du dort gemacht ? Oh liebe, gute Mutter, Die Füllen hütet´ ich.

Mein Söhnchen Martin, Was hast du dort gesehn ? Oh liebe, gute Mutter, Drei weisse Mägdelein.

Mein Söhnchen Martin, Was haben sie gemacht ? Oh liebe, gute Mutter, Sie pflückten Rosen ab.

Mein Söhnchen Martin, Was machten sie damit ? Oh liebe, gute Mutter, Sie wanden einen Kranz.

Mein Söhnchen Martin, Was tun sie mit dem Kranz ? Oh liebe, gute Mutter, Marien wei´hn sie ihn.

Mein Söhnchen Martin, Was taten sie dir an? Vielliebste gute Mutter, Sie nahmen mir das Herz !

(I–IV. aufgezeichnet von Bellosics Bálint in Bellatincz und Umgebung, Zalaer Komitat.) 16

IV.

Sínek Martinek. 1.

Sínek Martinek, Paj! kam si hodo ti ? Oh lüba moja mati, Na zelene travnike.

Sínek Martinek, Pa kâ si delao tam ? Oh lüba moja mati, Kobile páso sam.

Sínek Martinek, Pa kâ si vido tam ? Oh lüba moja mati, Tri béle deklice.

Sínek Martinek, Pa kâ so delale ? Oh lüba moja mati, Rože so bralê!

Sínek Martinek, Pa kâ do z´rožami ? Oh lüba moja mati, Vénce plele so.

Sínek Martinek, Pa kâ do z´véncami ? Oh lüba moja mati, Mariji do’j dale.

Sínek Martinek, Pa ka s´ ti delale ? Perlüba moja mati, Sercé so mi vzelê!

(Od I – IV. zapisal Bálint Bellosics v Beltincih in okolici, Zalska županija.) 17

Bellosics Bálint

Egy vend népballadáról Alsó-Lendvai Hiradó, 1890/6, 1-2. Alsólendva, 1890. 2. 9. Az alább következő vend népballada ebben az alakjában a zalamegyei vendek között ismeretes. Nem mondom, hogy a mi vendjeink ihlete alkotta, hogy tárgya köztük fogant volna meg; mert több okom van, mely nem engedi, hogy itéletem részükre dőljön el. Ez okok egy része magából a szövegből, a darab szerkezetéből, részint nyelvezetéből világos, más része az, hogy a benne feldolgozott tárgy, ha nem is tökéletesen igy, a müköltészet által is feldolgoztatott. A nyelvezet általános vonásai, egy két helyi sajátság, a beléje került »csárdás« azonban következtetnünk engedi, hogy vendjeink ezt a, talán stájer rokonaiktól importált balladát, – melynek elfogadása bizonyság reá, hogy hangja s a benne levő érzelem az ő lelki életükkel, érzelmeik hangjával tudott harmóniálni, – átéresztették alakitó erejüknek mühelyén, egyes kitételeit körülményeikhez formálták, mondhatni ujra költötték. Kisérőül s némileg tájékoztatóul álljanak itt a következők. Mint népballadát véve figyelembe, mindenekelőtt feltünik drámaiságának egyszerü s a mellett igaz, érthető alapoka: »Gda sta nyidva notri prišla, včasi j´z´drügim plesat šla.« – »Amint együtt helyre értek: mással ment a lány a tánczba.« – Folyása meglehetős gyors, de sima, nem szaggatott. Itt-ott felhangzik benne a vallásos érzés szelid hangja, mely a vendek dalaiba s más fajtáju költeményeibe egyáltalában mindig beleszövődik s valami méla, kedves hanguvá teszi egész költészetüket. Itt megjegyzem, hogy e helyen nemcsak a zala- s vasmegyei vendeket értem, hanem a szomszéd Stájerban, Krajnában stb. élő rokonaikat is, kikkel ethnographiai tekintetben egységet képeznek. A köztük elvonuló határ csak geographiai, de nem egyszersmind ethnographiai választó. – Hirtelen beálló rege a fokozatosan haladó s erősbülő kis esemény leirását igazán odaillő két sorral zárja be; a kijózanodott gyilkos lelki tusájának bizonytalan, ijedt hangja. »Luba drága gori stani, ka va zdaj te šla dome!« – »Kelj fel babám, kelj fel kérlek, ideje van haza menni!« Még egy megjegyzésem van a forditásra. A vendül tudók mindkét szöveget olvasva, bizonynyal összehasonlitjhák mindenekelőtt. Megjegyzem tehát előre, hogy nem szavakat, hanem gondolatokat, sokszor gondolatmenetet forditottam; a gondolat nyilatkozási alakjait, tehát a mondatokat szintén a magyar gondolkozási módnak inkább megfelelőkkel helyetesitettem. A ki az ujabb időkben a forditásoknál felállitott követelményeket ismeri, ugy hiszem megelégszik forditásommal. Kárba az eredeti szöveg versmértékén kivül nem veszett semmi.

Bálint Bellosics

O eni vendski ljudski baladi Alsó-Lendvai Hiradó, 1890/6, 1-2. Alsólendva, 9. 2. 1890 Pričujočo vendsko ljudsko balado v tej obliki poznajo Vendi Zalske županije. Ne trdim, da je nastala na podlagi navdiha naših Vendov, da se je jedro sporočila zasnovalo med njimi; imam namreč več razlogov, ki ne dovolijo, da bi jim to prisodil. Nekateri od teh razlogov so razvidni iz samega besedila, iz strukture pesmi, deloma tudi iz jezika, pa tudi zato, ker je tematika balade, čeprav ne v tej obliki, umetniško že prepesnjena. Vendar pa nam splošne značilnosti jezika, nekaj lokalnih značilnosti ali omemba »čardaša« dovolijo sklepati, da je bila najverjetneje od štajerskih rojakov uvožena balada skladna z občutki in duhovnim življenjem Vendov, ki so globoko doživeto pesem preoblikovali in prilagodili lastnim razmeram v svoji ljudski umetniški delavnici, tako rekoč na novo spesnili. Kot dokaz in za lažje razumevanje navedimo nekaj primerov. Kot splošno značilnost ljudske balade je tudi tu moč opaziti precej preprosto in razumljivo dramatičnost osnovnega motiva: »Gda sta nyidva notri prišla, včasi j´z´drügim plesat šla.« Ritem balade je precej hiter, vendar gladek, nič razdrobljen. Na nekaterih mestih je čutiti tudi nežen religiozni pridih, ki je tako značilno vpleten v vendske ljudske pesmi in druge oblike ljudskega izročila ter daje njihovemu pesništvu zasanjan, prijazen glas. Naj pripomnim, da tu ne mislim samo na Vende iz Zalske in Železne županije, temveč tudi na njihove rojake na sosednjem Štajerskem, na Kranjskem in drugod, s katerimi tvorijo etnografsko celoto. Meja med njimi je le geografska, ne pa tudi etnografska. – Nenaden konec pripovedi oziroma negotov, prestrašen glas streznjenega morilca zaključi opis majhnega intenzivnega dogodka z dvema zares primernima vrsticama; »Luba drága gori stani, ka va zdaj te šla domo!« Še nekaj bi rad povedal glede prevoda. Tisti, ki vedo vendsko oziroma ki vedo prebrati obe besedili, ju bodo zagotovo primerjali. Naj vnaprej pripomnim, da nisem prevajal besed, temveč misli, pogosto sklop misli; torej izrazne oblike misli, zato sem stavke zamenjal s takšnimi, ki so v skladu z madžarskim načinom razmišljanja. Kdor pozna sodobne prevajalske zahteve, bo z mojim prevodom verjetno zadovoljen. Nič se ni izgubilo, le metrika izvirnega besedila.

A darab Vörös János bellatinczi tanitó ur szivességéből jutott gyüjteményembe s a Magyarországi Néprajzi Társaság havi közlönyének (»Ethnographia«) első számában jelent meg.

(Fekonya…) Ifju legény jött el hozzánk, Fekonya volt igaz néven. Szépen kérte jó anyánkat : » »A lányát ereszsze vélem.« « »Hová, hová, ketten együtt ?« Édes anyánk kérdi gyorsan. » »Édes anyám tánczba, oda, Hol a csárdást huzzák mostan. « « »Menjetek, de Istent félve !« Igy szólt anyánk jó tanácsa. Amint együtt helyre értek : Mással ment a lány a tánczba. Vége szakadt már a táncznak, A lány szeretőjéhez mén : »Ne haragudj édes rózsám, Jó szomszédom az a legény !« Szót se szól rá szeretője ; Csupa harag, csupa méreg. Fehér kezét megragadja, Oltár elé im igy érnek. »Drága rózsám, jól meggondold, Mire mondasz esküt, hitet !« » »Máriára és Jézusra, Kit a pogány felfeszitett.« «

Pesem sem pridobil v svojo zbirko s pomočjo učitelja Jánosa Vörösa iz Beltincev in je bila objavljena v 1. številki mesečne periodike Ethnographia Madžarskega etnografskega društva.

(Fekonya …) Knam je prišo e´n mladenec, Po imeni Fekonya. On je našo mater proso : »Vaša či de zmenom šla.« Mati nyega hitro pita : »Kama ta pa vidva šla ?« »Mati drága na plesišče, Tá, gde čardaš igraje.« « Mati nyemi etak právi : »Ita i na Boga mislita !« – Gda sta nyidva notri prišla, Včasi j´z´drügim plesat šla. Gda so splesan gor henyali Luba j´ včasi knyemi šla : »Drági lubi, ne zameri, Té je právi sosid moj !« Lubi na tou nič ne reče, Pun čemerov vu nyem vre ! On je prime za bélo rokó, In jo pela pred oltár. »Lüba drága, zdaj si zmisli, Na kaj bova prešegala!« »Na Marijo, raspet 'ga Ježuša, Na Marijo, raspet 'ga Ježuša.« «

Fehér kezét megragadja, Sétautra vezeti el. Sötét erdő közepében Fájdalmában igy kiált fel : »Térdepelj le édes rózsám, Ide elém borulj térdre !« » »Oh, te Istent megtagadod S gyilkosommá leszel végre !« « Kést ránt elő a zsebéből, Fehér nyakát ketté metszi. »Kelj fel babám, kelj fel kérlek, Ideje van haza menni !« Bellosics Bálint.

On jo prime za belo rokó, In jo pela na špancér. Gda sta prišla na sred´lóga, Zmilim glásom prekriči : »Lüba drága, dol poklekni. Dol poklekni pred mene !« »Lübi! že s´Bogá prekuno, Zdaj na slednye me omoriš!« Lubi vzes1 je nož iz žepa, I odrezao nyoj glavó. »Luba drága, gori stani, Ka va zdaj te šla domo !« Bálint Bellosics

Verjetno gre za tiskarsko napako, pravilno bi bilo: vzeo. V strokovni periodiki Ethnographia (1890/1, 54-55) in v tedniku Muraszombat és Vidéke (2. 10. 1892) objavljenih verzijah je zapisano: vzeo. – Op. LKZ.

Bellosics Bálint

Zalamegyei vend népballada II. Ethnographia, 1890/1, 54-55. Budapest.

(Fekonya…) 1.

Ifjú legény jött el hozzánk, Fekonya volt igaz néven. Szépen kérte jó anyánkat: «A lányát ereszsze vélem.»

«Hová. hová. ketten együtt ?» Édes anyánk kérdi gyorsan. ««Édes anyám tánczra, oda, Hol a csárdást húzzák mostan.»»

«Menjetek, de Istent félve!» Így szólt anyánk jó tanácsa. Amint együtt helyre értek: Mással ment a lány a tánczba.

Vége szakadt már a táncznak. A lány szeretőjéhez mén: «Ne haragudj édes rózsám, Jó szomszédom az a legény !»

Szót se szól rá szeretője; Csupa harag, csupa méreg. Fehér kezét megragadja, Oltár elé im így érnek.

Bálint Bellosics

Vendska ljudska balada iz Zalske županije II. Ethnographia, 1890/1, 54-55. Budapest.

(Fekonya …) 1.

Knam je prišo e´n mladěnec, Po imëni Fekonya. On je našo mater proso : «Vaša či de zmenom šla.»

Mati nyega hitro pito : «Kama ta pa vidva šla?» ««Mati drága na plesišče, Tá, gde čardaš igrajo.»»

Mati nyemi etak právi : «Ita, i na Boga mislita!» – Gda sta nyidva notri prišla, Včasi j´z´drügim plesat šla.

Gda so splěsan gor henyali Luba j´ včasi knyemi šla : «Drági lubi ne zameri, Té je právi sosíd moj !»

Lubi na tou nič ne reče, Pun čeměrov, vu nyem vre! On jo prime za bélo rokó, In jo pela pred oltár.

«Drága rózsám, jól meggondold, Mire mondasz eskűt, hitet!» ««Máriára és Jézusra, Kit a pogány felfeszített.»»

Fehér kezét megragadja, Sétaútra vezeti el. Sötét erdő közepében Fájdalmában így kiált fel :

«Térdepelj le édes rózsám, Ide elém borulj térdre !» «Oh, te Istent megtagadod S gyilkosommá leszel végre !»»

Kést ránt elő a zsebéből, Fehér nyakát ketté metszi. «Kelj fel babám, kelj fel kérlek, Ideje van haza menni !» Feljegyezte és fordította: Bellosics Bálint.

«Lüba drága zdaj si zmisli, Na kaj bova prešegala !» ««Na Marijo. raspět’ga Jězuša, Na Marijo, raspět’ga Jězuša.»»

On jo prime za belo rokó, In jo pela na špaucér,1 Gda sta prišla na sred´ lóga, Zmilim glásom prekriči:

«Lüba drága, dol poklekni, Dol poklekni pred meně!» ««Lübi! že s´Bogá prekuno, Zdaj na slednye me vmoriš !»»

Lubi vzeo je nož iz žěpa, J2 odrezao nyoj glavó. «Lüba drága gori stani, Ka va zdaj te šla domo !» Zapisal in prevedel: Bálint Bellosics.

Verjetno gre za tiskarsko napako, saj je v časopisu Alsó-Lendvai Hiradó (9.2.1890) objavljeni verziji zapisano: špancér, v tedniku Muraszombat és Vidéke (2.10.1892) objavljeni verziji pa: spanczér.

Verjetno gre za tiskarsko napako, saj je v časopisih Alsó-Lendvai Hiradó (9.2.1890) in Muraszombat és Vidéke (2.10.1892) objavljenih verzijah zapisano: I.

Bellosics Bálint

Vend népdalok I. Ethnographia, 1891/6, 257. Budapest.

(Öreg asszony meg ifju férj...) 1.

Öreg asszony meg ifju férj Össze biza nagy ritkán fér. – Hazúdnak egymás szemébe, Sirás-rivás lesz a vége. –

2. – Gyermekemet űzi, hajtja, Zsellér vagyok otthonomba? Szót se szabad szólnom rajok ; Kályha mellett sirdogálok. – 3.

– Ha azt mondja : „Banya ágyba ! Mert ha nem, – a fejed bánja !” Szót se szabad szólnom erre, Kályha mellett sirok egyre! – (Zalamegye, Bellatincz vidéke). Közli: Bellosics Bálint.

Bálint Bellosics

Vendske ljudske pesmi I. Ethnographia, 1891/6, 257. Budapest.

(Stara žena, mladi mouž ...) 1.

Stára žena, mládi mouž, Tou je eden čüden touž! Eden drügoga razláža, Sami joči prido stoga.

– Deco mojo mi pregánya, Mené goni z´mojga stána. Na tou nesmin nikaj reči ; Nemilo se joučem pri peči. –

– Mi veli: „Baba spát! – Ovači dobiš na glavo bat!” – Na tou nesmin nikaj reči ; Nemilo se joučem pri peči! (Okolica Beltincev, Zalska županija). Objavlja: Bálint Bellosics.

Bellosics Bálint

Vend népdalok II. Ethnographia, 1891/6, 257-258. Budapest.

(A nap már egészen hegyek mögé szállott...) 1.

A nap már egészen hegyek mögé szállott, Hol maradtál rózsám, rád hiába várok ?

Lefolyik lassacskán nemsoká az óra, Szivem te miattad nem tér nyugovóra !

Midőn még békésen megvoltam én véled, Ha jöttél, siettem ajtót nyitni néked.

Fáradságom´ akkor nem adtam én áron, Te voltál mindenem ezen a világon ! – (Zalamegye, Bellatincz vidéke). Közli: Bellosics Bálint.

Bálint Bellosics

Vendske ljudske pesmi II. Ethnographia, 1891/6, 257-258. Budapest.

(Sunce že celo, celo za goro gre ...) 1.

Sunce že celo, celo za góro gre, Paj lubi gde si ti, kaj te tak dugo nej?

Vöra že celo, celo pretečti šče, Al’ méra mi nedà moje sercè! –

Al da san jas pri sladkem méri b´la: Al da si prišel, sau ti gorodpérat šla.

Za trüde san si jas nič nej porajtala, Ar ti si bio vesélje mojega sercá! (Okolica Beltincev, Zalska županija). Objavlja: Bálint Bellosics.

Bellosics Bálint

Vend népdalok III. Ethnographia, 1891/6, 258. Budapest.

(Rózsák nőnek kinn a réten...) 1.

Rózsák nőnek kinn a réten, Piros bimbót bontnak szépen, Mely legpirosabban feslik, Legényeknek hej, az tetszik.

A templomnál együtt állva Ujjal mutogatnak rája: – Az az a lány, nézzétek már Megint, megint teherben jár!

A miséről haza érve, Bele nézett kis tükrébe: Szép pirosló arczocskája Elváltozott haloványra.

– Ne félj semmit, piros szined Mariskám, ha elveszited, Mit a szived alatt hordtál, Eltitkolni nem tudod már! – (Zalamegye, Bellatincz vidéke). Közli: Bellosics Bálint.

Bálint Bellosics

Vendske ljudske pesmi III. Ethnographia, 1891/6, 258. Budapest.

(Na poli rože rasejo ...) 1.

Na poli rože rasejo, Erděči evetje spüčajo, Štera se najbol erděči Tista se pojbom najbolj´zdi.

Pri cerkvi vküper stojijo, I spersti na nyo kážejo : – To vam j´tista deklica, Ka j´na novič nošeča !

Od meše prišla je domó, V´-gledalo se poglédnola: Nyena erděča ličeca Na blédo so obernyena.

– Nikaj se neboj Micika, Či farbo si ti zgübila, Kaj si pod sercom nosila, Toga več ne boš zakríla ! – (Okolica Beltincev, Zalska županija). Objavlja: Bálint Bellosics.

Bellosics Bálint

Hol van Attila sírja? Ethnographia, 1891/7-8, 320. Budapest. Mi azt feleljük rá: a Tisza medrében, hármas koporsóban. De a hatalmas hún királyt, ki félvilág ura volt, sok nép temeti saját földjébe. – A stajer-szlovén nép szerint a halál a pettaui mezőn érte utól (453.), s azt a helyet, hol három drága koporsóban nyugszik, Pettau határában egy Szt. Rókus kápolna mellett mutatja. Pettautól északra a Sčavniska dolina (Stainz-völgy) és a Mura között délre vonuló Windischbühelek (Slovenske gorice) egyik legmagasabb déli pontján, a 300 m. magas Kapellenberg-en az ott levő iskolaépülettől dél felé mutatnak egy földgyűrüt, melyet a népmonda szintén Attila sirjának tart (krala Atila grob). – Egy, e helyhez közel levő házba belefalazott reliefkövet – melyen koronás fő, egy paizs s a 444. évszám van – szintén reá vonatkoztatnak. A Kapella hegytől nem messze fekvő Katzián község (gorni Kacián) egy erdejében sánczárkok nyomai láthatók, melyekről azt tartja a nép, hogy azok Attila várának maradványai, s hogy az ugyanott elterülő „Kötzelwald” az ő nevétől (Etzel) neveztetik igy. A monda szerint ebben a községben az úgynevezett „Šutjov gaj”-ban (gaj = liget) egy kastélyt (!) is épittetett. – A kaciani mondára vonatkozólag Krempl Antalnak Stajerföld története (Dogodivšine Štajerske Zemle. Z´ posebnim pogledom na Slovence. Spisal Anton Krempl, Farmešter per mali Nedli (Klein-Sonntag, Stajerorsz.) v´ slovenjih Goricah i. dr. V´ Grádci, 1845.) czimü munkájában is találtam adatot. „Na Kaciani je bukovje, gradiše imenuvano, v´ totem je okrogli brežčec z´ dvojim globokim jarkom obdan. Od totega brežčeca se povéda, da je tu negda davno krala Atila grad bil; je pa tudi en kamen tu vunskopan, ker ´ma toti napisek: Ad. Kapellam In Eremo. Kocian. Attila. Kastra. Metatus. Est. CCCCXXXXII. t. j. Pri Kapeli v´ pustini Kocian je Atila tabor postavil v´ leti 442. Tu so tudi nenavadno velke živinske ino človečke kosti vunskopane”1 – Hogy hová került az itt említett kő, arról hallgat.

„Kociánban van egy bükkfás, melynek neve Gradiše (vár, erőd), ebben van egy kerek domb, két mély árokkal körülvéve. Erről a dombról azt mondják, hogy itt volt valamikor Attila vára; egy követ is kiástak itt, amelyen a következő felirat található: Ad. Kapellam In Eremo. Kocian. Attila. Kastra. Metatus. Est. CCCCXXXXII, azaz 442-ben Attila tábort ütött Kocián pusztában. Szokatlanul nagy állati és emberi csontokat ástak errefelé ki.” – megj. LKZ.

Bálint Bellosics

Kje je Atilov grob? Ethnographia, 1891/7-8, 320. Budapest. Mi Madžari na to odgovarjamo: v koritu reke Tise, v trojni krsti. Toda velikega hunskega kralja, ki je bil gospodar polovice sveta, imajo mnoga ljudstva pokopanega v svoji deželi. – Po besedah štajerskega slovenskega ljudstva ga je smrt doletela na Ptujskem polju (453), kraj, kjer počiva v treh dragocenih krstah, pa je v okolici Ptuja ob kapeli svetega Roka. Severno od Ptuja, med Ščavniško dolino in reko Muro, na eni najvišjih južnih točk Slovenskih goric, se nahaja na 300 metrov visokem hribu naselje Kapelski Vrh. Prebivalci vasi vedo pokazati krožni jarek južno od tamkajšnje šolske zgradbe, za katerega ljudsko izročilo meni, da gre za Atilov grob (krala Atila grob). – Vzidan kamnit reliefni nagrobnik v steni bližnje hiše, na katerem so upodobljeni kronana glava, ščit in letnica 444, prav tako povezujejo z Atilo. Nedaleč od Kapelskega Vrha, v gozdu pri naselju Zgornji Kocjan, se vidijo sledi obrambnih jarkov, za katere ljudje verjamejo, da gre za ostanke Atilovega gradu in da je okoliški gozd, imenovan »Kötzelwald«, poimenovan po njem (Etzel). Po pripovedi je Atila v tem naselju, v »Šutjovem gaju« zgradil tudi dvorec! – Glede kocjanske pripovedi sem našel podatke tudi v delu Antona Krempla (Dogodivšine štajerske zemle. Z´ posebnim pogledom na Slovence. Spisal Anton Krempl, Farmešter per mali Nedli v´ slovenjih Goricah i. dr. V´ Grádci, 1845.) »Na Kaciani je bukovje, gradiše imenuvano, v´ totem je okrogli brežčec z´ dvojim globokim jarkom obdan. Od totega brežčeca se povéda, da je tu negda davno krala Atila grad bil; je pa tudi en kamen tu vunskopan, ker ´ma toti napisek: Ad. Kapellam In Eremo. Kocian. Attila. Kastra. Metatus. Est. CCCCXXXXII. t. j. Pri Kapeli v´ pustini Kocian je Atila tabor postavil v´ leti 442. Tu so tudi nenavadno velke živinske ino človečke kosti vunskopane« – O tem, kje se nahaja omenjeni kamen, pa molči.

Bellosich Bálint

Mátyás király emléke a szlovén népmondákban Ethnographia, 1891/7–8, 320–321. Budapest. Ily czim alatt az Ethnographia I. évf. 6. füzetében közölte Scheinigg Jánosnak a szlovének meséiről, mondáiról és dalairól irt értékezéséből a Hunyadi Mátyásról szóló népmondát. – Baumbach Rudolf német költő Zlatorog (a „fehér asszonyok” – bele žene – kincseit örző aranyszarvú zergebak) czimen egy, az Isonzo (szláv: Soča) felső völgyében ma is ismeretes gyönyörű szlovén mondát dolgozott fel végtelenül bájosan. Benne egy ének-tárgyat ajánló öreg pásztor felemlíti a Kralj Matjašról szólót is: „ – – – – Du kennst der Lieder So viele – von dem Markó Kraljevič, Vom Peter Klepec und vom Kralj Matjaš, Der fern im Ungerlande schlafend sitzt Am Steintisch in der Höhle. Munter Špela!” – stb. Lássuk a költőnek a mondára vonatkozó jegyzését. – „Kralj Matjaš, vermutlich Mathias Hunjady (Corvinus) ist neben dem Königssohn Marko der gefeiertste Held der Südslaven. Ein Lied lässt ihn sogar, mit der Geige in der Hand zur Hölle steigen, um seine todte Geliebte herauf zu holen, was ihm freilich, da diese unterwegs das gebotene Stillschweigen bricht, ebenso wenig gelingt, wie Orpheus mit Eurydike. Ja der Sage nach ist derselbe noch gar nicht gestorben, sondern schläft nur sammt seinem Heere in einer Grotte im tiefen Ungarn. Erst wenn sein Bart siebenmal um den Tisch, an dem er sitzt, gewachsen ist, erwacht er und kommt mit seinen Kriegern wieder hervor, um die Slaven zu befreien.” Krempl művében (Dogodivšine Štajerske Zemle. V´ Grádci, 1845.) említi, hogy stajer-szlovén nemzeti dalok is foglalkoznak vele. Mátyás hadjáratairól szólva említi, hogy: „On je ne samo Vogerskoj nepozablen, temuč tudi štajerske ino krajnske narodne pesmi še ga zdaj hvalijo.” Közli: Bellosich Bálint.

Bálint Bellosich

Spomin na kralja Matjaža v slovenskih ljudskih pripovedkah Ethnographia, 1891/7–8, 320–321. Budapest. S tem naslovom je bilo v 6. zvezku I. letnika Ethnographije objavljeno obvestilo o razpravi Johanna Scheinigga o slovenskih pravljicah, pripovedkah in pesmih o Matiji Hunyadiju. – Nemški pesnik Rudolf Baumbach je zelo mikavno prepesnil čudovito slovensko pripovedko Zlatorog (gams z zlatimi rogovi, ki varuje zaklad »belih žena«), ki jo še danes poznajo v zgornji Soški dolini. V njej nastopa star pastir, ki je priporočal pesmi, omenil pa je tudi pripoved o Kralju Matjažu: » – – – – Ti pesmi premnoge poznaš – zapoj torej o Kraljeviču Marku, o Petru Klepcu in o Kralju Matjažu, ki daleč tam na Ogrskem v votlini spi sedeč za kamnito mizo. – Le urno, Špela!« – itd. Poglejmo pesnikovo opombo k pripovedi. – »Kralj Matjaž, najverjetneje Matija Hunyadi (Korvin), je poleg Kraljeviča Marka najslavnejši junak južnih Slovanov. V eni od pesmi se celo spusti v pekel z violino v roki, da bi vrnil svojo mrtvo ljubljeno osebo, kar pa mu ne uspe, podobno kot Orfeju z Evridiko, ker ona med potjo prekine zahtevano molčečnost. Po pripovedi Kralj Matjaž še ni umrl, temveč spi skupaj s svojo vojsko globoko v neki jami na Ogrskem. Šele ko bo njegova brada zrasla toliko, da se bo sedemkrat ovila okoli mize, za katero sedi, se bo zbudil in prišel s svojimi bojevniki osvoboditi Slovane.« Krempl v svojem delu (Dogodivšine štajerske zemle. V´ Grádci, 1845) omenja, da nastopa Kralj Matjaž tudi v štajerskih narodnih pesmih. Glede vojaških pohodov kralja Matjaža omenja, da: „On je ne samo Vogerskoj nepozablen, temuč tudi štajerske ino krajnske narodne pesmi še ga zdaj hvalijo.” Objavlja: Bálint Bellosich.

Bellosics Bálint

Az Alsó-Lendvai vásár Vasárnapi Ujság, 1891, 28. szám, 457-459. Budapest. Olyan a mi édes hazánk néprajzi tekintetben, mint egy szebbnél-szebb virágokból ös�szekötött bokréta, vagy mint egy tarka, tulipánokkal telehimes szűr. Egy mezőn nyílik az a sok szép virág, csak az illatuk, színük más, s az egyik a gallér körül nyujtózkodik, a másik a derekán, a harmadik az aljára került. Ott van fenn a Tiszaháton a Mikszáth „görbe országa” – Palóczország; Erdélyben a Szent-Anna bűvös vize, illatos fenyvesek, felleget szántó bérczek köré gyülve az erős székely nép; lenn a kies Zala őserejű földjén a göcseji bocskoros. A Göcsejtől délnyugatra Alsó-Lendva mellett tenyérnyi síkon elszórva az a husz és egynehány község, mely ünnep- és vasárnapon annak a sugár toronynak kenetes, öreg hangú harangjára, a Kata-harangra hallgat. Úgy elülnek a czikk-czakkos erdőcskék között, mint a harasztba rakott fogolyfészkek; mindegyikhez ellátni abból a kis százszemű kőzépkorbeli váracskából. Ott van sorba, Göntérháza, melyet Göntér jobbágy nyert a törökvilágban hadi jutalmul; tovább Szabólakos, Petesháza. Ma Hídvég arról hires, hogy lakosai a szecskavágót elküldték a kamrába egeret fogni, Bödeházán pedig a hosszú létrát keresztben vitték az erdőben. Alsó-Lendván van a papjuk, ott hallgatják a szent igéket, oda járnak SimonJudáskor, Szent-Györgykor vásárra. A kicsiny város egyetlen nagy utczáját már vásár előtti napon tele építik púpos hátu sátrakkal, megjelennek alkonyattájban a csáktornyai csizmadiák, heten-nyolczan egy furmányos szekéren; szomszéd vend asszonyok hozzák vállukon előre-hátra elosztott zsákban az aranysárga kölest, paprikás túrót; megjönnek a patkó-kovácsok, tekenyős oláhczigányok, az Olcsó Jancsi és, hogy a seregszám teljesebb legyen, a Világtalan Bábi, meg az Énekes Jancsi. Kakasszókor aztán tolúl befelé a vidékről szekereken, gyalogszerrel a vásárló tömeg, mely színre tarkább bármely keleti szőnyegnél; három útján a magyar, a vend, a muraközi horvát. Erős, barna arczú, kedélyes vidéki magyarok között hosszúra nyúlt, halovány, tarlott állú vendek gyakorolják kedves szokásukat: kezet szorítanak mindenkivel a ki kezük ügyébe esik; megkérdik mindegyiktől: hová mégy, mit csinálsz? – De ezen kívül egymáshoz ritkán szólanak, pedig valamikor szivesen vitték cserébe a menyecskéket; most a vendnek ez a legnagyobb szidalma: „Ti vojrin!” (Te magyar!) 38

Bálint Bellosics

Dolnjelendavski sejem Vasárnapi Ujság, 1891, 28. številka, 457-459. Budapest. Iz etnološkega vidika je naša ljuba domovina kot šopek različnih prekrasnih cvetov ali kot pisano, s tulipani izvezeno moško ogrinjalo. Vse te prekrasne rože cvetijo na enem polju, razlikujejo se samo po vonju, barvi in po tem, da se ena razteza po ovratniku, druga ovija pas, tretja pa krasi spodnji del. Tam gori, v pokrajini Tiszahát je Mikszáthova »krivenčasta dežela« – dežela Polovcev; v Transilvaniji se je okrog čudodelne vode Svete Ane, dišečih borovcev in vrhov, ki orjejo skozi oblake zbralo močno ljudstvo Sekeljev, tu doli, s pramočjo obdarovani prelepi Zali, pa göčejski opankarji. Jugozahodno od Göčeja, na ravnici, veliki za dobro dlan, je nasutih dvajset in še nekaj občin, ki se ob praznikih in nedeljah ravnajo po maziljenem, ostarelem glasu tistega kupolastega, Katarininega zvonika. Med cikcakastimi gozdiči ležijo, kot jerebičja gnezda v podrasti; vse so vidne iz tistega majhnega, srednjeveškega gradu s stoterimi očmi. Tako se vrstijo, najprej Genterovci (Göntérháza), naselje, ki jo je kmet Göntér dobil za nagrado v vojni s Turki; nato Szabólakos, Petišovci (Petesháza). Danes je Mostje (Hídvég) znano po tem, da so slamoreznico zaprli v shrambo miši lovit, v vasi Bödeháza pa so dolgo lestev počez nesli v gozd. Duhovnika imajo v Dolnji Lendavi, tudi Božjo besedo poslušajo tam, na Simonovo in Judovo, na svetega Jurija dan gredo tja na sejem. Edino veliko ulico mesteca že dan pred sejmom napolnijo grbasti šotori, ob somraku se prikažejo čakovski izdelovalci škornjev, njih sedem-osem na enem furmanskem vozu; vendske ženske iz sosednjih vasi imajo na ramena naložene vreče z zlatorumeno proseno kašo in skuto z rdečko papriko; prispejo kovači podkev, vlaški cigani s svojimi koriti, Poceni Janči in da bo skupina popolna, še Slepa Babi ter Pojoči Janči. Ob petelinjem petju pa se nato s podeželja na vozovih ali peš v mesto zgrne množica kupcev, ki je bolj pisana od katere koli vzhodnjaške preproge: s treh strani, vsaka po svoji cesti: madžarska, vendska in medžimurska hrvaška. Med krepkimi, radoživimi podeželskimi Madžari zagorelih lic se sukajo visoko raščeni, bledični, golobradi Vendi in prakticirajo svojo prijetno navado: rokujejo se z vsakim, ki jim stopi na pot; vsakega vprašajo: kam greš, kaj delaš? – A razen tega se med seboj le malo pogovarjajo, pa so nekoč z veseljem hodili čez po neveste; zdaj je najhujša vendska žaljivka: »Ti vojrin!« (Ti Madžar!) 39

A magyar asszonyok izmos alakja tele van borítva csipkével körülvarrt patyolat kendőkkel. Fejük a specziális pacsában, – mely úgy látszik rokona a hasonló olasz fejdísznek, – kámzsába bujt barátfejhez hasonlít. A fekete, széles, pirossal bevarrt szélű kötény közül csak kevéssé látszik ki a piros rózsás, fekete alapú szoknya. Nagy ritka ma már a régen oly divatos ezerránczú fehér vászon „kitlin”; őreg nénék tartják már csak a ládafenekén halotti ruhának. Télen a remek sárga báránybőr dolmányba gombolják a derekukat, melynek piros irhabőrére czifrábbnál-czifrább tulipánok, pávaszemek, szívalakok hímezvék. Mellettük a sokkal gyengébb testű vend nők, szép tejfehér arczuak, pisze orruak; derekukat erősen összeszorítja a hosszú, fodros, hétkolleros szoknya. Akárhányra ráismerni. Ott megy a hetési1 öreg Dancs Mihály, ki kerek hatvan évet egy gatyaszárban járt meg. Az arczára ült a gondolatja: hej, nem úgy van már, mint volt régen! Nem is mer körül nézni a fiatalokra. Csupa bolti minden, a mi rajtuk van. Mennyivel más volt a módjuk az ő idejében! Egy házban egy télen leöltek tizenöt húsz darab disznót, s a közül háromnak a zsírja hajkenésre fogyott el. Maguk szőtték az asszonyok a vásznat, tellett belőle mindenre, még szemfedőre is. Nem kellett akkor czifra szoknya! Ha színeset akartak, megfőzték a gubacsot, s annak a levében festették meg. Most ezek az „oktálós”2 emberek a konyháig szántják a földet gyenge tehénkéken. Az igaz, hogy ritkán jő sorra egy-egy pár czímeres. Ott fészkelődik a tömegben egy kis földipicziny ember, a Domján Márton. Azt kérdezték tőle hajdanán vadász emberek: „merre van a nyúl, Márton gazda?” – „Hja, könyörgöm alássan, ha akkora háza volna, mint nekem, megtudnám mondani!” volt a felelet. – Aztán az Iván János, a ki két dülő földjét, házát, szőlejét római pénzen vásárolta. Jönnek apró, gyenge lovaikon a göcseji bocskorosok, hozzák vásárra a dongákat, szőlőkarókat. A Mura felől a koótiak szekérszámra szállítják a murai halat. A hetési ember, ha meglátja a czégérnek kiszúrt csukát, kikerüli őket; az ő tapogatójába csak ilyen-olyan apró czompu, pozsár, vargahal került, – csoda, hogy „megbírta a háló!”3 – Itt-ott veri az útat egy-egy nyalkább csikó, szaporábban, mint a döbpörgés. Azután egyszerre szétválik a hullámzó tömeg, eszeveszettül vágtat át a szétnyilott utczán a czigány, alkalmatos botokkal és a sarkantyúzás legczifrább módjaival igyekezve a Ráró sárkánytermészetét ébren tartani. Kazlakba rakva hozzák a szépen font kocsikasokat, 1

„Hetés” az említett 25-28 község közül hét község gyűjtőneve. Hogy melyik a hét község, arra nézve eltérő a vélemény.

„Oktálos ember”, kinek az összes földje 1/8 szesszió = 3 ½ katasztrális hold; szegény ember.

„Megbirta a háló”, olyan értelemben használják, hogy oly nagy volt, hogy megakadt a hálóban, nem esett át a lyukakon.

Mišičasto postavo madžarskih žena prekrivajo s čipkami obšite lanene rute. Njihove glave, ki jih krasijo posebne peče, – za katere se zdi, da so v sorodu s podobnimi italijanskimi pokrivali, – izgledajo, kot z redovniško oglavnico ovit regrat. Izpod črnega, širokega, z rdečo nitjo obrobljenega predpasnika je črno krilo z rdečimi vrtnicami vidno le tu pa tam. Danes je nekoč tako moderna, bela platnena krila s tisočerimi gubami videti le redko, imajo jih samo še starejše ženske, in še te jih na dnu skrinje shranjujejo za svojo mrtvaško oblačilo. Pozimi si ledja zavarujejo z dolmanom iz fine, rumene ovčje kože, katerega obroba iz rdeče irhovine je izvezena s pisanimi tulipani, pavjimi očesi in srčastimi vzorci. Poleg njih so vendske ženske, s svojimi lepimi, mlečno belimi obrazi, prifrknjenimi nosovi; pas jim tesno zateguje dolgo, nagubano krilo iz sedmih pol. Nekatere je moč prepoznati. Tam gre stari Dancs Mihály iz Hetiša,1 ki je svojih okroglih šestdeset let preživel v enih platnenih hlačah. Obraz mu je prešinila misel: hej, nič ni več tako, kot je bilo nekoč! Ne upa si pogledati mladih ljudi. Vse, kar nosijo, je kupljeno. Kako drugače je bilo vse v njegovih časih! V eni hiši so v eni zimi zaklali petnajst, dvajset prašičev, od tega so mast treh živali porabili za lase. Ženske so platno tkale doma, bilo ga je dovolj za vse, celo za mrtvaški prt. Takrat niso potrebovale pisanih kril! Če so želele barvno blago, so skuhale šiške in v tej vodi pobarvale platno. Zdaj pa ti »oktalci«2 s slabotnimi kravami zemljo orjejo vse do kuhinjskih duri. Res pa je, da se kakšen z grbom tod le redko pojavi. Tam v gneči se suka nizek, droben možakar, Domján Márton mu je ime. Nekoč so ga lovci vprašali: »kje se skriva zajec, gospodar Márton?« – »Hja, prosim lepo, če bi imel tako veliko hišo, kot je moja, bi vam že vedel povedati!« jim je odgovoril. – Pa Iván János, ki je svoji dve njivi, hišo, vinograd kupil z rimskim denarjem. Na drobnih, slabotnih konjih prihajajo göčejski opankarji, na sejmu bodo pridajali doge za sode, kole za vinograd. Iz smeri Mure ribiči iz Kota prevažajo vozove rib. Hetiški človek, če vidi ščuko, nataknjeno na palico kot izvesek, se jih na veliko ogne; v njegove lovke lahko zaidejo samo takšni ali drugačni drobni linji, krapi, – sam čudež je, »da jih je mreža lahko zadržala!«3 – Tu pa tam po cesti, povsem na drobno, kot rahlo bobnenje topota kak lepo raščen žrebec. Nato pa se valujoča množica nenadoma razgrne in po ulici pridivja cigan, ki budnost zmajske narave svojega Rárója poskuša ohraniti s priročnimi palicami in z najrazličnejšimi načini spodbujanja z ostrogami. Edine izdelke podeželskih ljudi, lepo pletene koše za vozove, košare pri1

„Hetiš” je zbirno ime sedmih naselij od 25-28 naštetih vasi. Mnenje glede tega, za katera naselja gre, pa so deljena.

»Oktalec« je človek, katere posest znaša le 1/8 cele posesti (lat. sessio) = 3 ½ katastrskih oralov; reven človek.

»Da jih je mreža lahko zadržala«, uporabljajo v smislu, da je bila tako velika, da se je zataknila v mreži, ni padla skozi luknje.

kópiczokat, majdnem egyedüli iparát a vidéki népnek. Látni itt-ott székcsinálókat, de azok legnagyobb része Egerszegen, a „stokházban” lett mesterré. A faluvégén ma már több faluban szól a pőröly; a czigány kezéből pógárkézbe került a kalapács. A kovácsmesterségre legelőbb ráfanyarodnak, mert minden faluban szükséges egy értelmes mesterember, ki élesre veri az elvásott kormányvasat, megrövidíti meleg nyárban a keréksínt. Lassan-lassan előtünik az első sátor, legelső szeme a láncznak, mely végig vonul az utczán. Imbolyog ide-oda a tömeg, még nincs szándéka venni, csak bámul. A templom előtt állanak a legtekintélyesebb mesteremberek, a mézeskalácsosok, – szíveket árulnak. Mosolygó leányarczokra kisütött a szívük melege, midőn ráhagyja a legény a választást. Van ezerféle. Az egyik csillog-villog a belé rakott tükördaraboktól, a másik tele van nyiló rózsával. Suhancz legények kinálják magukat jégre öntött mézsörrel. A templom árnyékában lármás köszörüs család ütött tanyát, ellenséges indulatu pincsi-kutyákkal. Az árokpartokra telepedett vend asszonyok, erős tagú muraközi menyecskék vívnak guerilla harczokat hamis szemű utczagyerekekkel, kik ott ólálkodnak az almás kosarak körül, mint az ördög a kolostor körül. Ott pörgeti köztük a rózsafüzért a Világtalan Bábi, kinek rendes foglalkozása, hogy a vallásos lelkeket közvetíti a Szűz Máriával; most ékes rigmusokban könyörög Szent Vendelhez, a barmok patronusához. Kelepel, mint egy szélmalom, s a kiterített vásznon lassú tempóban járja a kalabajkát – az Olcsó Jancsi. Ha megtorlódik a szájában a magasztaló szó, befejezi a verset a refrainjéval: „a ki vesz, annak lesz, a ki nem vesz, beteg lesz!” Elbámúl munkabíró torkán az odaért Dancs Mihály, nagy csodálkozásán jó kivánattal könnyít: „Hej, Jancsi, hogy használják föl az Eszterházy minden szalmáját a betegágyadba.” A templotéri Flórián-kép alatt nagy a kelete az olvasónak, a „kis komáromi kalendáriomnak”, Tündér Ilona históriájának; ritkábban a Gönczy-Abc-éknek; még nem szokott a gyerek a bötühöz. Nyáron „ótájje”4 jár, meg hijába, még sok az erdőn a madárfészek, a vadméz az odvas fában! Nagy, vaskos könyvön alkuszik az öreg néni. Nem sokallaná az árát, csak az a bökkenő, hogy nincs rajta kereszt. Oda hívja a fiatal káplánt szakértőnek, hogy vajjon: „a mi hitünk szerint való könyv-e ez?” Szekeres bálissal alkuszik a menyecske pacsára való patyolaton, odább peregnek az újdonatúj rokkák, mint az imádkozó koldus ajkai; tiz-husz óra egyszerre ver. Marczona, szép, barna, pitykés dolmányú kanász legények sorra megszólaltatják a hangos tülköket, melyiknek van szebb szava. Hízeleg a büszkeségének, ha kifujhatja egyiken-másikon a legfiatább (legvékonyabb) hangot. Az alsó soron meztelen fejü, kóczos befont hajú oláhczigányok kínálják a szépen faragott teknőket – bölcsőnek is alkalmatosak! – melenczéket; messziről a Dráva menti rengetegekből került a fája. 4

„Ótájje” – a rétre, marhák után; alighanem a szláv otava (mező) után.

našajo vzorno zložene na kup. Ponekod lahko vidimo tudi izdelovalce stolov, vendar se je večina teh mojstrstva naučila v kaznilnici v Egerszegu (»stokház«). Zvok macole odzvanja danes že v številnih vaseh; kladivo je iz rok cigana prešlo v kmečke roke. Kovačije se najrajši oprimejo, saj vsaka vas potrebuje razumnega mojstra, ki bo izostril obrabljeno ralo ali v vročih poletnih dneh skrajšal železni obroč za kolo. Počasi, postopoma se prikaže prvi šotor, prvi člen v verigi, ki se razteza po celi ulici. Množica se opoteka na eno, pa na drugo stran, nima še namena kupovati, samo ogleduje si. Pred cerkvijo stojijo najuglednejši mojstri, lectarji – nudijo medena srca. Nasmejana lica deklet žarijo od topline njihovih src, ko jim mladeniči prepustijo izbiro. Vsaj tisoč različnih ponujajo. Ena se bleščijo od zrcalc, ki jih krasijo, po drugih so nasute vrtnice v razcvetu. Mladeniči postavajo z ledenim medenim pivom v rokah. V senci cerkve se je utaborila družina brusilcev z majhnimi, sovražno nastrojenimi psi. Vendske ženske, medžimurske neveste z močnimi rokami in nogami na bregovih jarkov bijejo gverilske bitke s prekanjenimi uličnimi otroki, ki se med košarami z jabolki plazijo kot hudič okrog samostana. Tam med njimi žebra svoje rožne vence Slepa Bábi, katere pravo poslanstvo je, da verne duše povezuje z Devico Marijo; pravkar svoje prošnje z leporečnimi rimami pošilja Svetemu Vendelinu, zaščitniku drobnice. Na razprostrtem platnu klopota kot vetrnica in melje svoje pesmice – Poceni Janči. Če se mu vzvišena beseda zatakne v grlu, pesmico zaključi z refrenom: »kdo kupi, bo imel, kdo ne kupi, bo zbolel!« Vanj se zagleda Dancs Mihály in mu, začuden nad njegovim zmogljivim grlom, dobronamerno zaželi: »Hej, Janči, naj vso slamo Esterhazyjevih porabijo za tvojo bolniško posteljo.« Pod sliko svetega Florijana na cerkvenem trgu je veliko povpraševanje po rožnih vencih, »malem kalendariumu iz Komaroma«, historiji Ilone Tündér, manj pa po Gönczyjevih abecednikih; otrok se pač še ni navadil črk. Poleti gre na „ótájje”4 (na pašnik), pa tudi veliko je še ptičjih gnezd v gozdu in v votlih drevesih se najde še kaj divjega medu! Starejša ženska se pogaja za veliko, debelo knjigo. Saj bi cena še bila sprejemljiva, a jo moti, ker na njenih platnicah ni križa. Za nasvet prikliče mladega kaplana, češ: »je ta knjiga po volji naše vere?« S potujočim trgovcem na vozu se mlada ženska pogaja za kos belega lanenega platna za pečo, nekoliko dlje se popolnoma novi kolovrati vrtijo kot beračeva usta med molitvijo; deset-dvajset ur bije naenkrat. Trdoživi, lepo zagoreli svinjski pastirji v suknjičih, okrašenih s svetlečimi kovinskimi gumbi drug za drugim pihajo v rog in preizkušajo, kateri bo lepše zvenel. Najponosnejši je tisti, ki iz troblje izvabi najtanjši zvok. V spodnji vrsti gologlavi vlaški cigani s kuštravimi kitami ponujajo svoja lepo stesana korita – primerna so tudi za zibelke! – in sklede; les zanje je prispel od daleč, iz gozdov onkraj Drave. Poleg krznarjev so se namestili škornjarji z obutvijo, razstavljeno na dolgih palicah. 4

»Ótájje« – na pašnik, za živino; najverjetneje je izpeljanka iz slovanske besede otava.

A szűcsök mellett állnak a csizsmadiák, hosszú póznákra rakott lábbeliekkel. Mellettük lesik a vásárt a patkoló kovácsok; szebb a csizma, ha patkós! – Azután jó darab hely mintha nagykalapú gombákkal lenne benőve. A kebelei gerencsérek rakják ott tele fedőkkel a kéregető koldus tarisznyáját. Nagy a számuk, mégis maradt otthon a fazekat termő hazájukban. Nyáron ritkább a sor, mert elviszik Somogyba is gabonáért a cserepet. Jó háziasszony válogat a poczakos fazekakban s ha valamelyik megtetszik, azt tele önti színültig kukoriczával vagy buzával; annak az az ára. Déltájban megsürűsödik a tömeg a pecsenyesütők körül. Vendéglátó vendek a pecsenyesütők. Ketté szelik a hófehér czipót s belétemetik a pirosra sült pecsenyét. Paradicsomi öltözetében ott bámészkodik a sistergő tepsik körül a rajkó, s nagy étvágyában áhítva nézi a falatozókat. Ki tudná a számát a sok ide-oda mozgó késesnek, fésűsnek, babérkereskedőnek! A vásár zümmögő-zummogó hangzavarából kihallatszik a gyólcshasitás, egy-egy türelmetlen „adja, nem adja”, a megkötött alku után a hangos parola, meg a pereczes gyerek sípja. Távolabb, a sátrak mögé kerülve, olvassák a „szomorú levelet”. „Kedves szüleim, most hozzájok szólok, az egek áldását kivánom reájok”. A kanizsai kaszárnyából küldte a jó legény a kalaposokkal. Künn, a város végén egész erdőt mutat a szarvasmarhák szarva. Szép, czímeres ökrök mellett neki izzadva alkuszik a kereskedő a nyugodtan mosolygó vidéki paraszttal, ki-kikeményíti a tenyerét: „csapjon bele komám uram; megrágok egy kéve égett zsúpot, ha többet érnek a tinai”. Mellettük apró, csenevész, kötélen legeltetett hegyi tehenek állanak. Tovább megalkudtak a tinókon. A tulajdonos elhívja minden atyjafiát, hogy nézzék meg; mert több szem többet lát. Csupasz kézzel át nem venné a lánczot a világért sem, hanem ráteríti mindkét fél a kötényét s úgy veszi át a lánczot. Ha haza ért, a legízesebb sarjúval éteti, hogy megszeresse a jászolt. A következő napon azután fél falu szemeláttára hajtja igába. Mikor már a csás szarvára rákötötte a gyeplőt, az ostornyéllel keresztet von előttük s csak azután indul meg. A vend paraszt pedig, ha hazahajtott, mielőtt udvarába vezetné, a kapu közelébe vánkost és fejszét visz ki. A fejszével az állatt fején keresztet csinál, s azután a földön fekvő vánkos mellé teszi le és keresztül hajtja rajtuk az állatot, hogy legyen olyan egészséges, mint a vasfejsze s olyan kövér, mint a vánkos. Tovább van a nemes állatok vására. Büszke nóri mén vagdalja szügyébe szép táltos fejét; egészen eltörpülnek mellette a karcsú magyar lovak. Arzénfaló hienczeké, vállalkozó olaszoké itt a vásár. A puha pázsiton futtatnak a kupeczek. Ide áll ki a vásárra a czigány is, s olyan apotheózist kanyarít a Ráróra, melynek a sárkány-ló is megelégelné a felét. Forgatja jobbra-balra, s ha a csalány egy-két erősebb mozdulatra birja a lovat, illő komolysággal jegyzi meg, hogy egy kissé „tündéres”. Egy-két kötélverő, pecsenyés ide is került. Ott áll legelől a nótárius sátra, az asztalán a kitöltetlen marhalevelek, kék festékes községi pecsétek mellett egy-két üveg 44

Tik do njih so kovači podkev, ki zvedavo opazujejo sejem; škorenj je lepši, če je podkovan! – Nato pa pridemo do večjega prostora, ki je videti, kot da so ga obrasle gobe z orjaškimi klobuki. Tu kobiljski lončarji platnene torbe beračev polnijo s pokrovi. Veliko jih je, vendar jih je nekaj ostalo tudi v njihovem lončarskem domu. Poleti so njihove vrste nekoliko redkejše, ker lončarijo odnesejo v Somogy, kjer jo zmenjajo za žito. Gospodinja izbira med razstavljenimi trebušastimi lonci, in če ji je katera všeč, jo do vrha napolni s koruzo ali pšenico; to je njegova cena. Okrog poldneva množica obkroži prodajalce pečenk. To so zelo gostoljubni Vendi. Bele hlebce razpolovijo in ji napolnijo z hrustljavo zapečenimi pečenkami. V bližini cvrčečih pekačev pohajkuje ciganček v rajski opravi in lačen poželjivo opazuje ljudi, ki se veselo mastijo. Med ljudmi vijuga nepregledno število prodajalcev nožev, glavnikov in lovorja! Med glasno zmešnjavo sejma se tu pa tam zasliši hreščeč zvok trgajočega se platna, posamezni nepotrpežljiv »boste dali, ne boste dali«, glasna parola po končanem barantanju, pa zvok piščali otroka s pereci. Nekoliko stran, za šotori prebirajo »žalostno pismo«. »Dragi starši, zdaj se obračam na vas in vam želim nebeškega blagoslova.« Pismo so s seboj prinesli klobučarji, poslal pa ga je mladenič iz vojašnice v Kaniži. Zunaj, na obrobju mesta je pravcati gozd govejih rogov. Ob lepih, domačih sivih volih trgovec ves preznojen baranta z umirjeno smehljajočim se kmetom, proti njemu steguje dlani, rekoč: »seziva si v roke, prijatelj; pojedel bom snop ožgane slame, če so vaši junci več vredni.« Poleg njiju stojijo drobne, mršave krave iz goric, ki se pasejo z vrvi. Končno sta se dogovorila in sklenila kupčijo. Lastnik k sebi pokliče vse svoje znance, naj tudi oni pogledajo; ker več oči več vidi. Verige za nič na svetu ne bi prevzel z golimi rokami, temveč sta jo obe strani prekrili s svojimi predpasniki in šele nato je verigo prevzel. Ko se vrne domov, jih hrani z najokusnejšo otavo, da vzljubijo jasli. Naslednji dan jih pred očmi cele vasi vpreže v jarem. Ko odsebnemu volu na rogove priveže vajeti, jih z ročajem biča prekriža in šele nato krenejo. Vendski kmet ob vrnitvi domov, preden živino popelje na dvorišče, v bližino lese prinese vzglavnik in sekiro. S sekiro naredi križ na glavi živali, jo položi poleg vzglavnika, nato pa čez to popelje živino, da bo tako zdrava, kot železna sekira in tako debela, kot je vzglavnik. Nekoliko dlje je sejem plemenitih živali. Ponosen noriški žrebec se s svojo lepo oblikovano, ponosno glavo udarja v prsi; poleg njega so vitki madžarski konji kot palčki. Na tem sejmu so gospodarji strupojedi Hienci in podjetni Italijani. Pod budnim očesom trgovcev na mehki zelenici tekajo konji. Sem, na ta sejem se nameni tudi cigan, ki Ráróju prisodi tako apoteozo, da bi zmajskemu konju zadostovala že polovica. Obrača konja levo-desno in če ga kopriva spodbudi k kakšnemu nekoliko bolj iskrivemu gibu, s primerno resnostjo pripomni, da je žival pač nekoliko »vilenjaška«. Tudi kak izdelovalec vrvi in prodajalec pečenk je zašel v ta del sejma. V ospredju stoji notarjev šotor, na njegovi mizi ležijo še neizpolnjeni dokumenti za govedo, poleg 45

dédesi vagy csentei vinkó. Egy-egy nagyratörő suhancz az útszéli Szent-János szobor aggy vállairól nézi a hangyafészekként nyüzsgő tömeget. Egyszerre csak, mint mikor a lecsöppent mézre rászáll a légysereg, magja támad a sokaságnak. A legszélsőktől is hallani már: „rosszú cseleködött a czigány”. Megvolt a vásárhoz minden: a czigány is, a ló is, a vevő is; hogy aztán igazi gazdája is került a lónak, az nem a czigány bűne. Bezzeg más a képe a vásárnak Simon-Judáskor! Nagy a kelete olyankor a szűcs portékájának. A vendek is előszedik a térdig érő, fekete bőrű bundát. Hiába: SimonJudás, jaj te néked pőregatyás! Tánczra kerekedik az egész vásár a havas éjszaki szél muzsikájára. – Vagy Katalinkor, gyertyaszentelőkor! A bábos sátort tele aggatják czifrábbnál-czifrább viaszgyertyákkal, benn a templomban szép kenetesen szól az orgona, s pörgetik a rózsafűzéresek az olvasót. Farsangi vásáron nem ritka a vendéghívó sem. Kalapja tarkább a sokszínű pántlikától, formás bokrétától egy darab virágos kertnél. Három csutora is beszélget az oldalán, szíjjáról piroslanak a reá fűzött kövér pereczek. Megkinál minden ismerőst, s hogy csorba ne essék a becsületén, ő huzza az elsőt. Hányadik első! Azután körülvág sünbőrrel bevont fokú fabaltájával a pereczek után áhítozó gyerekseregben, s fújja fakó hangú tülkét. Ha betér egy-egy házba, elmondja a versét, mint a szajkó. „Domján Vendel szólítja kegyelmeteket keresztatyámat, keresztanyámat együtt, szerdán délre igen korán való ebédre: egy tál levecskére, egy tál húsos káposztára, egy pár pereczkére, egy pár pint borocskára. Ha az Isten módot ád, több is lesz.” Azután tovább. „Felpatkoltattam hat szarkát hegyes szegre, elküldtem Regedébe (Radkersburg)5 eczczájgér. Felkészittettem egy nagy kocsit szalmatengelyre, nádrúdra, répakerékre. Pókeresztes a lószerszáma, szunyog a kocsisa, légy a csatlósa. Ha valami kopozott horvát disznó előtalálja a kocsit, elfalja a gyerekeket, akkor ne várjuk az eczczájgot, vigyük el a magunkit.” „Elvittem a malomba egy nagy hordó búzát. Oda értem, de nem találtam meg a malmot, hát leböktem az ostornyelemet az ökrök elejbe és elmentem a malmot keresni. Mire visszamentem, az ostornyelemből nagy fa lett. Föltekintettem, már arra belé költött a seregin.6 Fölmásztam a fára, bele akartam nyulni az odúba, de a kezem nem fért bele. Próbálgattam a fejemet. Belenéztem és a fejem beleszorult. Fristibe szaladok haza, volt öreganyámnak egy vászonszekerczéje, avval akartam kivágni az odut, hogy a fejem kiférjen. Eltaláltam vágni a nyakamat. Egy tó volt alattam, abba beleestem és annyi halat ütöttem ki belőle, hogy pénteken, szombaton bőjti hallal is élhetünk. Arra szaladt egy meztelen czigánygyerek, az is megrakta az öblét”...

Radkersburg az egyedüli határszéli stájer város, melyet az e vidékbeliek fölkeresnek.

Seregély.

modrih občinskih pečatov ena ali dve steklenici dedeškega ali čentibskega vinčka. Nekaj nadobudnih fantičev si množico, ki gomazi kot mravljišče, ogleduje z ostarelih ramen obcestnega kipa Svetega Janeza. Naenkrat pa se mnoštvo ljudi zgrne okrog nekega jedra, kot roj muh, ki napade kapljico medu. Celo z obrobja je že slišati: »cigan je narobe ravnal«. Vse, kar je sejem potreboval, je bilo tu: cigan, konj in kupec; da pa se je pojavil tudi pravi konjev lastnik, pa ni ciganov greh. Ob Simonovem in Judovem pa je slika sejma popolnoma drugačna! Takrat je največje povpraševanje po krznarjevih izdelkih. Tudi Vendi izbrskajo svoje, do kolen segajoče, črne kožne bunde. Saj kot pravi ljudski pregovor: Simonovo-Judovo, joj tebi, ki si še v gatah! V zasneženi noči se na glasbo vetra cel sejem zavrti v razposajenem plesu. – Ali pa na Katarinino, ob svečnici! Po lutkarjevem šotoru razobesijo najrazličnejše, pisane voščenke, v cerkvi pa blagospevno zveni zvok orgel in žebranje rožnega venca. Na pustnem sejmu je ne redki gost tudi pozvačin. Njegov klobuk s pisanimi trakovi in prelepim pušeljcem je bolj pisan, kot cvetoči pomladni vrt. Ob boku mu cingljajo kar tri čutare, s pasu pa mu visijo debeli, rdeče zapečeni pereci. S pijačo ponudi vsakega znanca, ki ga sreča, in da mu čast ne bi bila oškodovana, je prvi, ki nagne! Nato pa se z leseno palico, ozaljšano z ježevo kožo, zažene med otroke, željne hrustljavih perecov in vmes neusmiljeno trobi v votlo zveneči rog. Če zaide v katero od hiš, kot šoja zdrdra svojo pesmico. »Vendel Domjan vabi vašo milost, botra, skupaj z botro, v sredo opoldne na zgodnje kosilo: skleco juhice, skledo zelja z mesom, par perecekov, nekaj vrčkov vinčka. In če Bog da, bo vsega morda še več.« Nato pa nadaljuje. »Na ostre žeblje sem podkoval šest srak in jih poslal v Radgono (Radkersburg)5 po escajg. Eno veliko kočijo sem pripravil na os iz sena, drog iz trsja, kolo iz repe. Zaprega je iz pajčevine, komar je kočijaž, muha pa njegov pomočnik. Če kakšna požrešna hrvaška svinja napade kočijo, požre otroke, ne čakajmo na escajg, temveč si vzamimo s seboj svojega.« »V mlin sem odnesel velik sod pšenice. Ko sem prispel, nisem našel mlina, pa sem ročaj biča zapičil v zemljo pred vole in odšel poiskati mlin. Ko sem se vrnil, je iz biča zraslo mogočno drevo. Pogledal sem v krošnjo, kamor so se že naselili škorci.6 Splezal sem na drevo, hotel sem seči v dupljo, toda roka je bila prevelika. Poskušal sem z glavo. Pogledal sem not, pa se mi je glava zataknila. Urno sem stekel domov, je stara mati imela platneno sekiro, s tisto sem hotel izsekati dupljo, da si iz nje rešim glavo. Uspelo mi je prerezati si vrat. Pod mano je bilo jezero, padel sem vanj in pobil 5

Radkersburg je edino obmejno štajersko mesto, kamor prebivalci te pokrajine hodijo.

Škorci.

A déli harangszót keresztényi ájtatossággal imádkozzák át. Ritkán nyúlik az ebéden túl a vásár. Lassan-lassan foszlik a tömeg, szűnik a zaj. Az útra összeverődik az atyafiak csoportja. Ájtatos vendek dúdolják a „Moja lüba Máriát”, a mint födetlen fővel ballagnak barmaik után. Boldog mosolylyal viszi a fején a hetési leány a ládát; elbírja a gondolatjával. A vígabb faját becsalja a Fitya muzsikája a „Csipkébe”, „Aranytetűbe”, megered a táncz is; néha-néha, egy-egy nekihevült atyafi vallatja tükörbaltájával a gerendákat. A nagy utcza kitisztul. Itt-ott kódorog egy-egy utczagyerek, fütyörészve turkálja a vásárhelyet egy-egy penészles piczula után. Napnyugtával is vágtat át egyegy szekér a csendes utczán; szent meggyőződéssel dalolják a boros fejű benneülők: „Alsó-Lendva szép helyen van”!... Bellosics Bálint.

toliko rib, da bomo lahko petek in soboto preživeli s postno ribo. Mimo je pritekel nagi ciganček, tudi on si je naložil za eno naročje“… Ob opoldanskem zvonjenju vsi pobožno molijo. Le redko se zgodi, da bi se sejem zavlekel tudi po času obeda. Množica se počasi porazgubi, tudi hrup pojenjuje. Cesto preplavi množica ljudi. Pobožni Vendi si mrmrajoč pojejo »Moja lüba Marija« in gologlavi stopajo za svojo živino. Hetiško dekle s srečnim nasmehom na ustih nosi skrinjo na glavi; izgubljeno v lastnih mislih ne čuti njene teže. Veseljake zvabi Fitjova muzika v gostilno »Csipke« (Čipka) ali »Aranytetű« (Zlata streha), prične se tudi ples; tu pa tam kateri izmed razgretih možakarjev s svojo „zrcalasto“ sekiro zaslišuje tramove. Velika ulica je prazna. Ponekod pohajkuje še posamezni paglavec, si požvižgava in med ostanki sejma išče kakšen izgubljen, plesniv novčič. Še ob somraku se po tihi ulici zasliši zvok kakšnega voza; v njem sedijo ljubitelji dobrega vina in s svetim prepričanjem pojejo: »Dolnja Lendava je na lepem mestu!...« Bálint Bellosics

Bellosics Bálint

Vend népdalok I. Ethnographia, 1892/1, 83. Budapest. (Isten veled Zágáráb város...)1 1. Isten veled2 Zágráb város, kuk, Isten veled Zágráb város, Ki az ifjaknak bút okozol! Kukoruza, kuk! 2. Jaj, kedves-édes fiatalok, kuk, Jaj, kedves-édes fiatalok, Jaj, kedves virágok-leánykák! – Kukoruza, kuk! 3. Fehér házaink hol vannak, kuk, Fehér házaink hol vannak, A hol tollal ír kedvesem! Kukoruza, kuk! 4. Nem ír ő, sem nem irogat, kuk, Nem ír ő, sem nem irogat, Mindig csak reám gondolgat. Kukoruza, kuk!

Refrénnel kiegészített szöveg - LKZ.

E dal Battyándról (Puczincz, Vasm.) való, s abból az időből eredhet, mikor a vend katonákat még a zágrábi kaszárnyákba vittek. – Most a »Pesten jártam iskolába« dallamára éneklik. –

Bálint Bellosics

Vendske ljudske pesmi I. Ethnographia, 1892/1, 83. Budapest. (Zbogom ´stani Zagrab varaš ...)1 1. Zbogom ´stani2 Zagrab varaš, kuk, Zbogom ´stani Zagrab varaš, Ki mladěnce vžalost správlaš! Kukoruza, kuk! 2. Jaj, mladěnci vi želěni, kuk, Jaj, mladěnci vi želěni, Jaj děkline cvejt lüblěni! – Kokoruza, kuk! 3. Gdě so naše bějle hiže, kuk, Gdě so naše bějle hiže, Gdě moj mili spěrom piše! Kukoruza, kuk! 4. Nič ne piše, nit ´spišuje, kuk, Nič ne piše, nit ´spišuje, Se zaměne premisluje. Kukoruza, kuk!

Z refrenom dopolnjeno besedilo - LKZ.

´stani: ostani helyett (= maradj; Zbogom ostani = Isten hozzád! Isten veled! – Stani! = kelj fel! – E dal Battyándról (Puczincz, Vasm.) való, s abból az időből eredhet, mikor a vend katonákat még a zágrábi kaszárnyákba vittek. – Most a »Pesten jártam iskolába« dallamára éneklik. –

5. Merre vannak korcsomáink, kuk, Merre vannak korcsomáink, Kedvesem ahol bort iszik! Kukoruza, kuk! 6. Nem iszik ő, nem töltöget, kuk, Nem iszik ő, nem töltöget, Értem önt keserves könyet! Kukoruza, kuk! Közli: Bellosics Bálint.

5. Gdě so naše oštarije, kuk, Gdě so naše oštarije, Gdě moj mili vince pije! Kukoruza, kuk! 6. Nič ne pije, nenatáče, kuk, Nič ne pije, nenatáče, Se zaměne milo plače! Kukoruza, kuk! Objavlja: Bálint Bellosics.

Bellosics Bálint

Vend népdalok II.1 Ethnographia, 1892/1, 84. Budapest. (Te horvát, mit akarsz…)2 Te horvát, mit akarsz A magyarok földjén? Szeretném, szeretném A magyar koronát! Nem fogod, nem fogod Nem fogod azt bírni, Kardodnak élét mért Tartod a magyarra! Jaj neked, jaj neked, Ha megjő vezérünk, Török földről, angol földről; Rosz dolgod lesz akkor! – – A magyar huszárok A Murát átuszták, S beüzték a horvátot A Dráva folyóba. A mi még megmaradt, Perlakba hajszolták, És ilyen borzasztó Halálba ugratták! Közli: Bellosics Bálint. 1

Az 1848–49-iki szabadságharcz egy eseményére vonatkozik. Perczel Mór Letenyén (Zalam.) táborozó magyar huszárjai a Murán átúsztatva a Muraközben álló horvát sereget üzőbe vették; a sereg nagy része a Drávába veszett. Bagonyai (Zalamegye) feljegyzésem.

Refrénnel kiegészített szöveg - LKZ.

Bálint Bellosics

Vendske ljudske pesmi II.1 Ethnographia, 1892/1, 84. Budapest. (Ti horvat, kaj bi rad …)2 Ti horvat, kaj bi rad, Vu magyarskoj zemli? Jas bi rad, jas bi rad, Magyarsko korouno! Neboš je, neboš je, Ne bodeš je ti meo, Zakaj si, Magyari Sable ostrec derždo! Jaj tebi, jaj tebi, Gda naš vojvod pride, Ztörskoga, z Anglije; Sila tebi zide! – – Magyarski husári Müro preplavali, Ino so Horvate Vu Dravo nagnali. Ka jih je ostalo V Prejlok odtirali, S etakšov strahotnov Smertjov nyé skončali! Objavlja: Bálint Bellosics. 1

Pesem se nanaša na dogodek ob revoluciji na Madžarskem leta 1848/1849. Huzarji Móra Perczela, ki so taborili pri mestu Letenye (Zalska županija), so preplavali reko Muro in nagnali v beg hrvaško vojsko, ki je bila v Medmurju; večina Hrvatov se je utopila v Dravi. Zapisal v Bogojini (Zalska županija).

Z refrenom dopolnjeno besedilo - LKZ.

Bellosics Bálint

Vend népdalok III. Ethnographia, 1892/1, 84-85. Budapest. (Az erdőben röpdös egy sárgarigó madár…)1 Az erdőben röpdös, az erdőben röpdös, Egy sárgarigó madár. Utána megy, utána megy, Egy fiatal vadász. Ne lőjj meg engem, ne lőjj meg engem, Mondok neked valamit! Meg akarlak tanítani, meg akarlak tanítani, Hogy kell megnősülnöd. Ne vedd feleségül, ne vedd feleségül, Azt a vén özvegyet. Vedd inkább nőül, vedd inkább nőül, Azt a zsenge leánykát. Az a leányka, az a leányka, Teli van az örömmel. Az özvegy pedig, az özvegy pedig, csupa méreg, perpatvar.

Bagonya (Zala) Közli: Bellosics Bálint.

Refrénnel kiegészített szöveg - LKZ.

Bálint Bellosics

Vendske ljudske pesmi III. Ethnographia, 1892/1, 84-85. Budapest. (Po lougi mi lejče edna žuta žunica …)1 Po lougi mi lejče, po lougi mi lejče Edna žuta žunica. Za nyou mi hodi, za nyou mi hodi, Eden mladi jagriček. Ne strelaj na me, ne strelaj na me, Ka ti nekaj jas povem! Jas te hočem navučiti, jas te hočem navučiti, Kak se moreš oženiti. Ti si ne jemli, ti si ne jemli, Toto staro dovico. Nego si vzemi, nego si vzemi, Toto mlado divojko. Tota divojka, tota divojka, Ti je puna veselja. Tota dovica, tota dovica, Ti je puna kreganya!

Bogojina (Zalska županija) Objavlja: Bálint Bellosics.

Z refrenom dopolnjeno besedilo - LKZ.

Bellosics Bálint

A millenium és a vendek1 Muraszombat és Vidéke, 1892/12, 1-2. Muraszombat, 1892. 3. 20. Magyarország, a népvándorlás embertömegeinek igéretföldje, s vágyának czélja és a magyar nép, ez igéretföld választott népe, melyet nem tudott róla elmosni a néptengerek hullámtorlódása, sőt állammá birt rajta jegeczedni, nagy ünnepre készülnek, e föld birtokba vételének ezredéves ünnepére. A hisztorikusok között vita támadt a honfoglalás éve felett, a megkérdezett akadémia a 894. évet állapitotta meg, a kormány 1895-ben akarja a millenium ünnepét megtartani, s ez ünnep alkalmából nagy országos nemzeti kiállitás rendezését határozta el; ezzel szemben egyesek világkiállitást óhajtanának. – – Azt mondják, a kormány választása az évet illetőleg szerencsésebb, mert 894. évről hiteles és biztos, hogy akkor a magyarok mint ellenség kalandozták be Pannoniát, s azt teljesen elpusztitották. A kiállitás jellegénél – ugy hisszük – még szerencsésebben vállasztott, mert honfoglalási ünnep a nemzet családi ünnepe, melyre idegeneket szivesen lát, de melyet nem a vendégek kedvéért tart. Lehet vitatkozni a felett, hogy őseink beköltözése mely évbeli történt, tarthatnak országos- vagy világkiállitást, de ez ünnepen együtt kell ünnepelni minden családtagnak, minden nemzetiségnek: azoknak, melyek a lefolyt ezer év különböző századaiban találtak itt hazát és azoknak – s azoknak első sorban – kik az egész ezer évet egy fedél alatt töltötték a magyarsággal. Részt kell vennie az ünnepben a vend népnek is. – Igaz, a honfoglalás idejébe itt lakott népek között nem emlitik őket, – de ennek oka az, hogy e terület csak későbben került foglalás alá, és hogy a mai vendek eredetére nézve is különfélék a vélemények. E vélemények nem alkottak ugyan iskolákat, de arra elég erejüek voltak, hogy zavart okozzanak. Azért talán nem lesz fölösleges, ha nehányát megemlitem s utána röviden vázolom a népvándorlásnak azt a korszakát, mely a magyarok bejöveteléig tartott, hogy igy a vendek eredetéről alkotott képemet legalább nagyjában megrajzolhassam. A vendek eredetére nézve a magyarországi népek anyakönyve, Hunfalvy Pál Ethnographiája nagyon keveset jegyez fel. A nem régen elhunyt tudós röviden igy ir róluk a szlávok ismertetése végén: „Vendek vagy vindusok is vannak Sopron és más megyékben a Dunántúl; jelesen Somogymegye Nagy-Atádi járásban is Tarany, Háromfa, Agarév, Aracs nevü helységekben; összes számuk kicsi, (csak mintegy 1

Bellosics Bálint kép. tanár tollából eredő ezen ethnographiai czikket, a mely különösen a vendség eredetéről közöl kimeritő és alapos tanulmányt, t. olvasóközönségünk becses figyelmébe ajánljuk. Szerk.

Bálint Bellosics

Milenij in Vendi1 Muraszombat és Vidéke, 1892/12, 1-2. Muraszombat, 20. 3. 1892 Ogrska, obljubljena dežela in želen cilj trume ljudi v obdobju preseljevanje narodov, ter Madžari kot izbran narod obljubljene dežele, ki ga niso uspeli odplakniti ogromni valovi zgrinjajočih se priseljencev in je tu celo ustanovil svojo državo, se pripravljajo na velik praznik, na tisočo obletnico naselitve na tem ozemlju. O natančnem letu naselitve se je med zgodovinarji vnela razprava, in akademija, ki so jo prosili za mnenje, je ugotovila, da je bilo to v letu 894. Vlada pa želi obletnico praznovati leta 1895 in je odločila, da bo v sklopu praznika priredila veliko nacionalno razstavo; nekateri pa bi želeli svetovno razstavo. – – Pravijo, da je izbira vlade glede leta obletnice boljša, ker je verodostojno in gotovo, da so Madžari prišli v Panonijo leta 894, vendar kot sovražniki in so jo popolnoma opustošili. Kar pa se značaja razstave tiče, menimo, da je vlada še izbrala še bolje, kajti praznovanje obletnice naselitve je družinski praznik celotnega naroda; na njem so tujci sicer dobrodošli, vendar pa ga ne prireja zaradi njih. Lahko razpravljamo o tem, katerega leta so se naši predniki naselili na tem območju, lahko priredijo nacionalno ali svetovno razstavo, toda praznik morajo praznovati vsi člani družine in vse narodnosti: tisti, ki so v različnih stoletjih preteklega tisočletja tu našli svoj dom – še posebej pa tisti –. ki so preživeli vseh tisoč let z Madžari pod skupno streho. Praznika se morajo udeležiti tudi Vendi. – Res je, da med ljudstvi, ki so tu živela v času naselitve Madžarov, niso omenjeni, a se razlog za to skriva v dejstvu, da je bilo to območje zasedeno kasneje in da so mnenja o izvoru današnjih Vendov različna. Teh mnenj sicer niso oblikovale akademske šole, a so bila dovolj močna, da so povzročila zmedo. Zato morda ne bo odveč, če nekaj od teh omenim in nato na kratko opišem obdobje preseljevanja narodov, ki je trajalo do prihoda Madžarov, da bi na podlagi tega lahko na grobo opisal sliko, ki sem si jo ustvaril o izvoru Vendov. V Ethnographiji Pála Hunfalvyja, matični knjigi ljudstev na Ogrskem, je o izvoru Vendov zapisano zelo malo. Pred kratkim preminuli znanstvenik jih na koncu predstavitve Slovanov opiše takole: »V Županiji Sopron in drugih prekodonavskih županijah živijo tudi Vendi ali Vindi; in sicer v naseljih Tarany, Háromfa, Agarév in 1

V cenjeno pozornost naših spoštovanih bralcev priporočamo etnografski članek izpod peresa učitelja Bálinta Bellosicsa, v katerem posreduje izčrpno in temeljito študijo predvsem o izvoru Vendov. Urednik.

60.000) a népszámlálások nem is veszik már tekintetbe.” E szükszavu ismertetésben a mi vendjeinkről alig van szó, s szerzője müvének végén, visszapillantásában kimondja, hogy „a vendek a Dunántuli részén talán szinte későbbi horvát vendégek.” A második vélemény könnyen felismerhetően nevek hasonlósága alapján alakult. „Livius és Justinus szerint – irja Kuncz Adolf2 – a Kr. e. 600 körül Galliából kivándorolt különféle néptörzsek közt a Bojok voltak azok, kik Pannónia őslakóit a Savarokat és Vindokat leigázva, a tartományt elfoglalták és benépesitették, folytonos harczban élve a szomszéd néptörzsekkel. Mig 280. körül Kr. e. Brennus vezetése alatt legnagyobb részük a szomszéd Illyricumi néptörzsekkel egyesülve a görögök ellen indult, hogy az elhiresedett Delphi jósda kincseit megszerezzék. A Bojok ezen hadjárata a régi görög irók által Delphi hadjáratnak neveztetik, mely az elindult Bojok legnagyobb részének megsemmisitésével végződött. Pannónia őslakói közül a vindoknak némi maradványai nyelvök megtartásával Vasmegyének nyugati részében vend elnevezés alatt még most is léteznek, habár némelyek ezen vendeket nagy Constantin császár uralkodásának utolsó éveiben a Góthok elől menekülő és Pannóniába befogadott Vandáloktól származtatják. Ez azonban kevésbbé valószinű, mert inkább feltehető, hogy Bojok által elnyomott őslakók némi töredékei fenmaradtak, minthogy az egész törzszsel tovább vonuló Vandalokból maradtak volna el egyes csoportok.” Ez utóbbi vélemény szerint a vend nép autochton, a mi pedig historiai szempontból nem lehetséges. Hasonlóképen a név okozta, hogy Dervarics Kálmán Tomka-Szászky3 által osztrogóth Videmir idejében Halicanum4 lakósai gyanánt emlitett vendeket tartja a mi vendjeink őseinek. Az ő tévedése azonban kisebb. A szláv nép, mint historiai nép először a serb (vagy spor) és venet nevek alatt jelenik meg; ezzel a névvel neveztettek mind, kik az 5-ik századig az Északi-tenger, Fekete-tenger, a Kárpátok és a Don között, a Felső-Volga mellékén egész Novgorodig és onnan egész a Visztula vagy Odera torkolatáig laktak. A venet megnevezésből később vend lett, különösen a németek közt élő szlávok nevezésére. – Plinius Secundus, Tacitus, Ptolomdeus és a Pentinger-féle táblák emlitenek egy Európa keletén lakó népet venedi név alatt. Tacitus nem tudja, a germánok vagy szarmaták közé sorolja-e őket. A VI. századtól a XII-ig a szlávokat vendeknek, windeknek (latinul venedi, vinidae) nevezték a nyugati, de különösen német irók.

Szombathely – Savaria – rend. tanácsu város monographiája. Irta: Dr. Kuncz Adolf 1880.

Introduction in Geographiam Hungariae antiq. et medii alvi, Posonnii 1781.

Alsó-Lendva helyén volt római gyarmat.

Aracs v okraju Nagy-Atád v Županiji Somogy; zaradi njihove maloštevilnosti (skupno štejejo le 60 000 oseb) jih pri popisih sploh več ne upoštevajo.« V tem kratkem opisu o naših Vendih skorajda ni govora, avtor pa na koncu svojega dela retrospektivno omeni še, da » … so Vendi na prekodonavskem območju morda kasnejši hrvaški gostje.« Drugo mnenje se je oblikovalo na podlagi preprosto prepoznavne podobnosti med imeni. »Po besedah Livija in Justina – piše Adolf Kuncz2 – so med različnimi plemeni, ki so okrog 600 pr. n. št. prišli iz Galije, bili tudi Boji, ki so si podredili Savarijce in Vinde, domorodni ljudstvi Panonije, zasedli in naselili provinco ter bili v nenehnem boju s sosednjimi plemeni. Okoli leta 280 pr. n. št. pa se je pod Brenovim vodstvom večina njih združila s sosednjimi ilirskimi plemeni in krenila v boj proti Grkom, da si prisvoji zaklad delfskega oraklja. Stari grški pisci imenujejo ta vojni pohod Bojev pohod na Delfe, ki se je končal z uničenjem večine bojovske vojske. Izmed staroselcev Panonije živi v zahodnem delu Železne županije še nekaj Vindov, znanih pod imenom Vendi, ki so ohranili tudi svoj jezik, čeprav nekateri menijo, da so ti Vendi potomci Vandalov, ki so se v času vladavine cesarja Konstantina Velikega umikali pred Goti in se naselili v Panoniji. Vendar pa je to malo verjetno, prej bi lahko domnevali, da predstavljajo manjši del s strani Bojev zatiranih staroselcev, kot pa da bi za Vandali, ki so z vsemi plemeni krenili dalje, ostale posamezne skupine.« Na podlagi slednjega mnenja so Vendi avtohton narod, kar pa z zgodovinskega vidika ni možno. Prav tako na podlagi imen meni Kálmán Dervarics, da so predniki naših Vendov tisti Vendi, ki jih Tomka-Szászky3 omenja kot prebivalce Halicanuma4 v obdobju ostrogotskega vladarja Videmirja. Vendar pa je njegova napaka manjša. Slovani se kot zgodovinski narod najprej pojavijo kot Srbi (ali Spori) in Veneti; tako so imenovali vse, ki so do 5. stoletja živeli med Severnim morjem, Črnim morjem, Karpati in reko Don, ob Zgornji Volgi vse do Novgoroda in ustja Vistule ter Odre. Iz poimenovanja Venet je kasneje nastalo Vend, predvsem so tako imenovali Slovane, ki so živeli med Nemci. – Plinij starejši, Tacit, Ptolemaj in Tabula Peutingeriana5 omenjajo na vzhodu Evrope živeč narod, ki se imenuje Venedi. Tacit ne ve, ali jih naj uvrsti med Germane ali Sarmate. Zahodni, zlasti nemški pisci, so Slovane med 6. in 12. stoletjem imenovali Vendi ali Windi (latinsko Venedi, Vinidae).

Szombathely – Savaria – rend. tanácsu város monographiája. Spisal: Dr. Adolf Kuncz 1880.

Introduction in Geographiam Hungariae antiq. et medii alvi, Posonnii 1781.

Nekdanja rimska kolonija na območju Dolnje Lendave.

V madžarskem izvirniku: Ptolomeus, Pentinger. Op. – LKZ.

A Tomka-Szászkynál emlitett vendek tehát lehettek szlávok, kik a hunokkal jöttek, s kik később az osztrogóth és római, még később longobard lakosok közé vegyülhettek, midőn a nagy hun király halála után Videmir, majd longobard fejedelem lett az ur Halicanumban. Maga Hunfalvy (Ethn. 528.) is azt hiszi, hogy már a hunokkal is voltak szlávok, egy zalamegyei Atilla-mondában pedig, midőn a király a palóczok fejedelméhez ért (Göcsejbe), ott ráczok támadták meg s ő egy óriási rácz harczossal ví meg. A magyar vend név a vende főnévből származik. Az Itáliába költözött longobardok után az avarok telepedtek le Pannóniában a VI század vége felé s velük mint alattvalóik a szlovének vagy windek, s benyomultak Belső-Noricumba, tehát Krajnába, Stiriába és Karinthiába. Ezeknek utódai a zala- és vasmegyei vendek, nyelvük e windek nyelve, természetesen a majdnem ezer éven át folyt keveredés és hatás okozta változással; ezeknek rokona a szlovénség (stájerországi, krajnai, karinthiai és osztrák-tengerparti szlovének), a délszlávok egy ága. Az avarokkal együtt a vendek is az előbbieknek, a vendek által ma lakott terület nagy részét magában foglaló gyürüjükben, a Ringus-Savariae-ben laktak. Hosszú lenne itt leirni, mint került az avar hatalom szétrombolása után frank fenhatóság alá a vendnép is, megemlékezni Privind és Kocel herczegségéről, Cyrill és Method müködéséről – kiknek tanitásaiban a herczegség alattvalói részesültek – arról, hogy hogyan született meg Pannóniában a két testvér liturgiái nyelve. A frank korszak idejében jelentékeny müvelődés terjedt szét köztük; a dunántuli rengetegekben irtani kezdettek. A salzburgi érsek, kinek tartománya e területet is magába foglalta, német települőket küldött. (Folyt. következik.)

Vendi, ki jih omenja Tomka-Szászky so torej lahko bili Slovani, ki so na to območje prišli skupaj s Huni in so se kasneje pomešali med ostrogotske in rimske, zatem pa še med langobardske prebivalce, potem ko sta po smrti velikega kralja Hunov gospodarja Halicanuma postala Videmir in nato še langobardski knez. Tudi Hunfalvy (Ethn. 528.) meni, da so Slovani prišli že s Huni. Ena od pripovedk o Atili iz Zalske županije omenja, da so kralja po prihodu h knezu Polovcev (v pokrajini Göčej) napadli Srbi6 in se je Atila spoprijel s srbskim velikanom. Madžarsko poimenovanje Vend izhaja iz samostalnika vende. Po odhodi Langobardov v Italijo so se v Panoniji ob koncu 6. stoletja naselili Avari, z njimi pa Slovenci ali Windi kot njihovi podložniki, ter prodrli do Notranjega Norika, torej na Kranjsko, Štajersko in Koroško. Potomci teh so Vendi v Zalski in Železni županiji, njihov jezik je jezik teh Windov, seveda s spremembami, ki so posledica skoraj tisočletnega mešanja in različnih vplivov; njihovi sorodniki so Slovenci (štajerski, kranjski, koroški in na avstrijski obali živeči primorski Slovenci), ki so ena od vej južnih Slovanov. Skupaj z Avari so tudi Vendi živeli v obroču RingusSavariae, ki je zajemal večji del območja, na katerem Vendi živijo še danes. Predolgo bi bilo tukaj opisovati, kako so Vendi po uničenju avarske oblasti prešli pod frankovsko nadvlado, se spomniti Pribinove in Kocljeve kneževine ter delovanja Cirila in Metoda – njihovih naukov so bili deležni podaniki kneževine – in o tem, kako se je v Panoniji rodil liturgični jezik dveh bratov. V frankovskem obdobju je prišlo do precejšnjega kulturnega napredka med prebivalstvom; obsežne gozdove Prekodonavja pa so začeli krčiti. Salzburški nadškof, čigar ozemlje je zajemalo tudi to območje, je naseljeval nemške koloniste. (Nadaljevanje sledi.)

V madžarskem izvirniku: rácz. V madžarščini so Raci staro poimenovanje za Srbe. – Op. LKZ.

Bellosics Bálint

A millenium és a vendek Muraszombat és Vidéke, 1892/13, 1-2. Muraszombat, 1892. 3. 27. A millenium és a vendek. (Folyt. és vége.) Bejönnek végre a magyarok, kettészakitva a Morvabirodalom népét, de ők, ugy látszik csak Szent László uralkodása alatt Szlavoniával és Horvátországgal együtt foglalták el e területet (1089-1091.); talán ennek emlékei a vasmegyei festőiskola mesterének Aquilának Szent-László életéből vett falképei a zala- és vasmegyei templomokban. A szlovén nép összekeveredett a magyarral s folyton kisebb területre szorult. Az érintkezés és keveredés következtében a magyar nyelvbe sok szláv szó került, Miklosich szerint épen a szlovének nyelvéből. A mai magyarországi vendszlovén nyelv a szlovén nyelv délkeleti csoportjához tartozik,1 melynek egyes vidékei: az egykori Pannóniában a magyar, aztán a stiriai és horvátországi szlovénség, a beli-krajnci a csernembl-kerületben, továbbá Alsó- és Belső-Krajna, Isztria és Trieszt vidéke s Görcznek déli része. Az összeolvadás ma sem szünetel, s hogy be nem fejeződött, legfőbb oka, hogy a majdnem két milliónyi szlovénség nagy tömegével összefügg. A Morvabirodalomnak a Dunától északra lakó népeivel érintkezett szlovénség közé ékelődött, később a németség és az őrség, délen a keletiekről elszakitotta a göcseji magyarság, s igy maradt el a somogyi sziget. Legutolsó vesztesége Zalában az AlsóLendvától délre egész a Muráig terjedő sikra esik, melynek temérdek szláv eredetü helyneve van s hol a muraközi horvátokkal érintkezve legtovább ellenálltak. Ugyanitt a typuson is leginkább észrevehető a keveredés. Ez nagy vonásokban, szerény véleményem szerint a mai vendség kialakulásának képe. Nem lehet czélom, bár nagyon érdekes s beható vizsgálatra érdemes lenne annak kutatása, hogy a phisikai-geographia törvényei szerint a terület, tenyészet formáját mennyire vette fel a hig érczként reá települő emberanyag, a keveredés a typuson miféle nyomokat hagyott s általán mindarról, mi egy népet jellemez; a helyett szólnom kell arról, hogy a vend népnek a milleniumi ünnepélyen, de különösen az ez alkalommal rendezendő nagy néprajzi kiállitáson miféle szerep juthat. Megjegyzem azonban, hogy nem akarok tervet adni, csupán fel kivánom hivni ez ügyre a vendvidék tisztelt intelligentiájának figyelmét, mely tudom, szokott lelkesedéssel fogja felkarolni, hogy a nagy nemzeti ünnep sikeréhez hozzájáruljon.

Suman József.

Bálint Bellosics

Milenij in Vendi Muraszombat és Vidéke, 1892/13, 1-2. Murska Sobota, 27. 3. 1892 Milenij in Vendi (Nadaljevanje in konec) Nato so prispeli Madžari in razdvojili ljudstvo Velikomoravske, vendar kaže, da so to območje, skupaj s Slavonijo in Hrvaško, zasedli šele v obdobju vladavine svetega Ladislava (1089-1091); morda so freske Aquile, mojstra slikarske šole Železne županije, ki predstavljajo prizore iz življenja svetega Ladislava in krasijo zidove cerkva v Zalski in Železni županiji, spomini prav na to obdobje. Slovensko ljudstvo se je pomešalo z madžarskim in se je njihovo območje postopoma krčilo na manjše. Zaradi stikov in prepletanja je madžarski jezik prevzel veliko slovanskih besed, po Miklošičevem mnenju prav iz slovenskega jezika. Današnji vendsko-slovenski jezik z Ogrskega se uvršča v jugovzhodno skupino slovenskega jezika,1 kamor spadajo naslednje regije: Slovenci na Madžarskem, Štajerskem in Hrvaškem v nekdanji Panoniji, Belokranjci v okolici Črnomlja, spodnja in notranja Kranjska, Istra in okolica Trsta ter južni del Goriške. Asimilacija traja še danes, poglavitni vzrok za to, da se ni končala, pa je v tem, da večina od skoraj dveh milijonov Slovencev živi v tesni skupini. Stik slovenskega ljudstva s severno od Donave živečimi ljudstvi velikomoravske države so pretrgali Nemci in Madžari Stražne krajine, na jugu pa so jih od vzhodnih sonarodnjakov odrezali göčejski Madžari, zaradi česar se je izoblikoval slovenski otok v Somogyu. Zadnja izguba ozemlja v Zalski županiji se odvija na celotni ravnici južno od Dolnje Lendave vse do Mure, kjer je veliko slovanskih zemljepisnih imen in kjer so asimilaciji v stiku z medmurskimi Hrvati najdlje kljubovali. Tu je mešanje med narodoma tudi najbolj opazno. Takšen je grob oris - po mojem skromnem mnenju - zgodovinskega razvoja današnjih Vendov. Čeprav bi si tematika zaslužila poglobljeno študijo, pa ni moj cilj raziskati, v kolikšni meri so po fizičnih in zemljepisnih zakonitostih ljudje, ki so se tu naselili, prevzeli kot mehka rudnina značilnosti okolja in kulture ter kakšne sledi je mešanje ljudstev pustilo na določeni vrsti in na splošno še vse ostalo, kar je značilno za določeno ljudstvo; namesto tega moram spregovoriti o tem, kakšno vlogo bi lahko prevzeli Vendi v milenijskem praznovanju, še posebej na veliki etnografski razstavi, ki se pripravlja ob tej priložnosti. Poudarjam pa, da ne želim predlagati 1

József Suman.

A milleniumi néprajzi kiállitásra vonatkozólag szaklapokban és napilapokban jelent már meg egy-két czikk, különösen a fiatal Néprajzi Társaság ügybuzgó titkára dr. Herrmann Antal szólalt fel érdekében. Szerepet kiván és jogosan elsőrangu szerepet a néprajznak, akár nemzeti, akár világkiállitás lesz is, mert bármelyiknek specialis szinét, sajátságos bélyegét, igazán az ünnepi alkalomhoz illő jellegét csak egy nagyszabásu néprajzi kiállitás adhatja meg. Nem azért, hogy érdekessége által vonzóerőt gyakoroljon, hanem hogy igazi jubileumi ünnepély legyen, melyen a magyar nemzetet a maga mivoltában lássa a vendég és maga a nemzet minden tagja. A nemzeti elemnek domináló szerepet kell ez ünnepen biztositani, „már pedig – ugymond – világos, hogy nem az általános czivilizációban elért fokozat, nem a nemzetközi munkában való versenyképesség stádiuma, nem a legfejlettebb társadalmi formák megközelitésének mértéke, szóval nem az általános kiállitások szokásos fősubstratuma mutatja a nemzetben a par ezcellence2 nemzeti szellemet, eredeti sajátságos mivoltát és tulajdonképeni lényegét, existencziájának gyökereit és tovább tenyészetének termő csiráit, hanem a népnek szóban, szokásban megőrzött hagyománya, ezzel öszszeforrt eredeti kulturája s ebben müködő és nyilatkozó ősereje és egészséges ösztöne, mint fizikai és psychikai faj fentartásának garancziái, szóval az, a mivei a néprajz és néplélektan foglalkozik.” Az ethnographiai csoportnak, melylyel eddigi kiállitásainkat csak érdekessé akarták tenni, a milleniumi kiállitáson központnak kell lennie, hogy a nemzeti haladás minden eredményét hozzá hasonlitva, kitessék, hogy a nemzeti szellem az általános czivilizáczió számára hogyan tudja értékesiteni saját ethnikumát és kulturáját; hogy a külföld igazán megismerjen bennünket, ne alkosson az országról olyan torzképeket, milyeneket alkotott Tissot országáról; hogy a nemzetcsalád tagjai megismerjék, s e megismerés alapján becsüljék, szeressék egymást. Bármily közel van is az ünnep ideje, csend van, hallgatás. Lehet, hogy e csend nagy munka és készülődés zajának rejtője, lehet, hogy még azt tartják: van idő; de á néprajzi kiállitásra készülést nem szabad halasztani, ha sikerét óhajtjuk. E munkában segédkezet kell nyujtania tehetsége szerint a társadalom minden osztályának és egyesének az által, hogy összegyüjti vidéke népének használati tárgyait, viseletének darabjait, a nép szellemi életének produktumait s általában mindazt, mi a népé, s mi a népre vonatkozik, tehát geographiai, anthropologiai, ethnographiai. ethnologiai adatait. Az eddigi kiállitásokon rendesen egy-egy szobában, vagy az ugynevezett parasztházakban felhalmozott néhány fa- vagy machéalakból, nehány butordarabból, az illető vidék szövőiparának termékeiből állott a néprajzi kiállitás. Ilyen szobák voltak láthatók a legutóbbi budapesti kiállitáson. Hogy a milleniumi néprajzi kiállitás tervezete milyen lesz, azt eldöntik majd azok a szakemberek, kiket a kormány készitésével megbiz, vagy 2

Sic! – megj. LKZ.

načrta, temveč želim cenjeno inteligenco vendske krajine le opozoriti na zadevo, ki jo bo zagotovo z navdušenjem sprejela kot priložnost, da prispeva k uspehu velikega narodnega praznika. V strokovnih revijah in dnevnih časopisih je bilo o milenijski etnografski razstavi že objavljenih nekaj člankov, še posebej se je v zvezi z njo oglasil dr. Antal Herrmann, mlad in zagnan tajnik Etnografskega društva. Upravičeno si želi, da bi imela etnografija primarno vlogo na razstavi, pa naj bo nacionalna ali svetovna, kajti posebno barvo, značilen pečat in značaj, ki resnično ustreza praznični priložnosti, lahko praznovanju dá samo grandiozna etnografska razstava. Pa ne zato, da bi zaradi svoje zanimivosti bila privlačnejša, temveč da bi bilo pravo jubilejno praznovanje, na katerem bi lahko gostje in sleherni član nacije videli pravo bistvo ogrskega naroda. Na praznovanju je treba narodnemu elementu zagotoviti dominantno vlogo, »kajti – tako rekoč – jasno je, da se nacionalni duh naroda par excellence, njegova posebnost in bistvo, korenine njegove eksistence in plodni kalčki njegovega nadaljnjega razvoja ne kažejo v nivoju splošne civilizacijske stopnje niti v stopnji mednarodne konkurenčnosti na trgu dela ali v obliki pristopa do najnaprednejših oblik družbe, torej v poglavitnih substratih običajnih razstav, temveč v izročilu ljudi, ohranjenih v besedi in navadah, prepletenih z izvirno kulturo, v sklopu katere deluje in se manifestirata njegova prasila ter zdrav nagon kot jamstvo za fizični in psihični obstoj vrste, torej v tem, s čimer se etnologija in psihologija ljudstev ukvarjata.« Etnografska skupina, s katero so dosedanje razstave želeli narediti samo bolj zanimive, mora tokrat biti središče milenijske razstave, da bo ob primerjavi vseh rezultatov nacionalnega napredka jasno razvidno, kako lahko narodni duh svojo etnijo in kulturo unovči v okviru splošne civilizacije; da nas tujina resnično spozna in si o državi ne bo ustvarila tako izkrivljene slike, kot si jo je o Tissotovi deželi; da bi jo spoznali tudi vsi pripadniki našega naroda in se na podlagi tega spoznanja medsebojno spoštovali in imeli radi. Čeprav je praznovanje blizu, vladata tišina in molk. Morebiti ta tišina prikriva hrup zavzetega dela in priprav, morda menijo, da je še dovolj časa; toda če želimo, da bo etnografska razstava uspela, s pripravami ne smemo odlašati. Pri tem delu morajo pomagati vsi družbeni sloji in posamezniki v skladu s svojimi zmožnostmi, tako da pomagajo pri zbiranju uporabnih predmetov iz svoje pokrajine, ljudskih noš, produktov duhovnega življenja ljudi ter na splošno vsega, kar je ljudsko in kar se nanaša na ljudsko kulturo oziroma geografske, antropološke, etnografske in etnološke podatke. Na dosedanjih razstavah je etnografski del sestavljalo nekaj figur iz lesa ali mašeja, nekaj kosov pohištva in tkanin določene pokrajine, nakopičenih v posamezni sobi ali tako imenovanih kmečkih hišah. Takšne sobe so bile na ogled tudi na zadnji razstavi v Budimpešti. O tem, kakšen bo načrt milenijske etnografske razstave, bodo

legalább óhajtandó, hogy megbizzon, de ez csak ügyes szellemes vázlat lesz, melyet gazdag és találó képpé egésziteni az egyes vidékek érdeklődő embereinek kellend. A tárgyi ethnographiához tartoznak mindazon tárgyak, melyeket a nép vagy szüksége kielégitése, vagy létének kényelmessé és kellemessé tétele czeljából, vagy azért alkotott, hogy eszméit fejezze ki vele, s mint ilyenek müvelődésének, szellemi életének szemléltetői, képzelő és alkotó erejének mintái. Ismernie kell őket az ipar munkásainak, hogy a rajtok levő nemzeti jelleget felhasználhassák müveiken, azért gyakorlati fontosságuk is nagy. A lakásban előforduló tárgyak, a ruházat készitéséhez szükségesek, a táplálkozásnál használtak s azok tartoznak ide, melyeket elgondolhatlan mennyiségben, minőségben s változatban a vadászat és halászat, baromtenyésztés, földmivelés, ipar, kereskedés gyakorlata kiván meg. Ezeknek épugy meg van a nagy fontosságuk, mint a nép szellemi élete alkotásainak. A gyüjtésnek ki kell tehát terjednie a vend nép használati tárgyaira. Csak azoknak megszerzése jár áldozattal, melyek a nép kegyeletének tárgyai; melyeknek használatát elhagyta, melyeknek igy maga sem tulajdonit értéket, azokat odaadja anyagi kárpótlás nélkül is. De a gyüjtésnél nem a czifra, az exotikus, a különös keresése legyen a vezető, a legcsekélyebb anyag mellőzése is hiba lenne, mert az ilyen csekélység sokszor a legfontosabb magyarázatot adja. E gyüjtési munka, mig egyrészt hazafias kötelesség, mert a nagy nemzeti ünnep sikere érdekében indul, különben sem vesz el. A haladás a néprajznak nagy ellensége, mert minden eredménye valami réginek helyét követeli. Különösen a tárgyi ethnographiát éri a veszteség, mert a szellemi hagyományok, ha változnak is, magukban megőrzik mindig a régit is, de ha a tárgyak cserélnek alakot, mert formát veszitenek, felismerhetlenekké válnak. Uj életkörülmények, a gyárak versenye végtelen pusztitást visz végbe közöttük. A vendeknél a veszteségét elősegiti a népnek az az általánosan ismert tulajdonsága, hogy bámulatos könnyüséggel és szeretettel vált viseletet, sajátját bármikor feláldozza az internationálisnak. Az igy elhulló tárgyakat összegyüjteni és a néprajzi tudomány számára megőrizni a magyar néprajzi muzeum lesz hivatva, melynek felállitása nem nagy idő kérdése. A kiállitás után benne foglalnának helyet a gyüjtött tárgyak is, s igy a gyüjtő midőn a milleniumra gyüjtött, a néprajzi tudományt is lekötelezte maga iránt. Gyüjteni kell másodszor az ethnologia körében. Mindenek elött mindabból, mely e körön belül a folklor gyüjtőfogalma alá esik, igy különösen közmondásait és stereotyp szólásmódjait; meséit, mondáit, epikus énekeit (románcz, ballada), dalait, tánczszavait, dajkarimeit, gyermekverseit; gunyverseit, köszöntőit, játék-mondókáit; mysteriumait. Ebből legalább egy szerény kis gyüjteménynek kellene a használati tárgyak mellett helyet foglalnia. Igaz, azt mondják, én is hallottam gyüjtéseim közben: a mi vendjeinknek speciális népköltészetük nincen, nem termel; a mi van Stájerból való. 68

odločali strokovnjaki, ki jim bo vlada to nalogo zaupala oziroma je zaželeno, da jim jo zaupa, vendar pa bo to samo domiselna skica, ki jo bodo v ustrezno bogato podobo morali dopolniti zainteresirani ljudje določenih pokrajin. Materialna etnografija vključuje vse predmete, ki so jih ljudje ustvarili bodisi za zadovoljevanje lastnih potreb, bodisi za to, da poskrbijo za udobnejše in prijetnejše življenje ali pa da z njimi izrazijo svoje ideje in so kot taki odraz njihove kulture in duhovnega življenja ter vzorci domišljijske in ustvarjalne moči. Poznati jih morajo obrtniki, da lahko njihov narodni značaj uporabijo pri svojih delih, in zato imajo tudi velik praktičen pomen. Mednje spadajo predmeti, ki jih najdemo v stanovanju, ki so nujni za izdelavo oblačil, predmeti, ki so jih uporabljali za prehranjevanje ter takšni, ki so v velikih količinah, različni kakovosti in mnogih različicah potrebni za lov, ribolov, perutninarstvo, poljedelstvo, obrtništvo in trgovino. Ti predmeti so enako pomembni kakor ljudske duhovne stvaritve. Zbiranje bo torej moralo zajeti uporabne predmete vendskega ljudstva. Za predmete, ki jih ljudje posebej spoštujejo, bo treba odšteti nekaj sredstev; predmete, ki jih ne uporabljajo in ki jim ne pripisujejo vrednosti, bodo predali tudi brez zahteve po plačilu odškodnine. Toda pri zbiranju naj ne uživajo prednosti pisani, eksotični in nenavadni predmeti, kajti velika napaka bi bila, če bi zanemarili neznatne predmete, ker malenkosti pogosto dajejo najpomembnejše razlage. To zbirateljsko delo, ki je hkrati domoljubna dolžnost, saj je organizirano v želji po čim uspešnejšem praznovanju narodnega praznika, pa nikakor ne bo izgubljeno. Napredek je velik sovražnik narodopisja, ker vsi njegovi dosežki izrinejo nekaj starega. Še posebej velika je izguba na področju etnografske materialne dediščine, kajti ob preobrazbi duhovne dediščine le-ta še vedno ohrani staro bistvo, če pa se spremenijo predmeti, le-ti izgubijo svojo obliko in postanejo neprepoznavni. Nove življenjske razmere in konkurenca tovarn vnaša med etnografske predmete neskončno pustošenje. Pri Vendih izgubo pospešuje tudi njihova splošno znana lastnost, da z neverjetno lahkoto in srčnostjo menjajo svojo nošo in so jo kadarkoli pripravljeni zamenjati za internacionalno. Zbiranje teh opuščenih predmetov in njihova ohranitev za narodopisje bo naloga madžarskega etnografskega muzeja, katerega ustanovitev se pričakuje v kratkem. V njem bodo svoj prostor našli tudi zbrani predmeti z razstave, torej bo zbiralec s tem, ko jih bo zbral za milenijsko praznovanje, dal pomemben prispevek tudi etnografski znanosti. A zbirati je treba tudi za etnologijo. Zbrati bi bilo treba vse, kar spada pod zbirni pojem folkloristike, predvsem pregovore in idiome; pravljice, pripovedke, epske pesmi (romance, balade), napeve, prigodnice, uspavanke, otroške pesmi; zabavljivke, zdravice, izštevanke; misterije. Iz tega bi morala nastati vsaj ena skromna zbirka, ki bi našla svoje mesto ob uporabnih predmetih.

Igaz az is, hogy annak a panasznak, hogy a népköltés forrásai elapadnak, hinni tudnak. A mesékre nézve még inkább áll ez, a mi a mai idők körülményeiből magyarázható, t i hogy a fokozott gyorsasággal terjedő kultura a naivnak ellensége s maga a nép sem hiszi a mesében levő naiv dolgokat. A népdalokra nézve azonban nem áll, habár igaz az is, hogy a népköltésben átalakulási kor a mostani, mert a népoktatási törvény mind erősebb érvényü lesz s vigyázni kell, hogy az iskolázott emberek meg ne rontsák a népdalok természetes hangját. A termelés tagadása majdnem a lehetetlenséggel határos; a phalansterek világa még a messze jövőben van. A vend néptől megtagadni, melynek olyan fogékony kedélye és ritka zenei érzéke van, mindenesetre merész dolog. Van, elég van, szép is van, csakhogy jó érzéket, buzgalmat és kitartást kell kalauzul fogadni, midőn keresésükre indulunk. A másik állitás, hogy speciális nepköltészete nincs, egyszerüen onnan ered, hogy kimondójuk izolálja rokonaitól, pedig e helyen a stájer-magyar határ csak geographiai, de nem ethnographiai, s e határon a szlovénség kedélyének ütere átrezeg a mi vendjeinkhez is. Azokon a termékeken azonban, melyek átkerülnek közibök, félreismerhetetlenül ott van nyelvük jellegén kivül egész kedély-életük bélyege, mert addig alakitják mig az a disharmónia, melyet testvéreik keveset elütő kedélyének hangja az övékével okoz, meg nem szünik; legtöbbször ujraköltik. Gyüjteni kell babonáit, ráolvasásait, a néphitre vonatkozó adatokat. Az ethno graphiaiak közül le kell jegyezni a vend ember életének cyklikus jelenségeit: születését, neveltetését, házasságát és előzményeit, házas életét, halálát és temetését. – Az idő kevés, de még nem oly kevés, hogy elég anyag gyüljön össze ahhoz, hogy belőle legalább megközelitő kép festése lehető legyen. Kiegészitenek ez adatokat a chorographiaiak: a lakóhely természeti viszonyainak leirása, flórája, faunája természetesen a nép életére vonatkozásának tekintetéből; – fényképek, rajzok, statistikai táblák stb. E vázlatosan, nagyjában adott gyüjtési programm nem olyan természetü, hogy teljes kidolgozást követelne, a munkával járó nehézség, a rövid idő ejthet rajt csorbát, de men�nyire lehet, arra kell törekedni, hogy a csorba minél jelentéktelenebb legyen. Ajánlom azért a vend vidék igen tisztelt intelligencziájának, – szervezzen egyik vezérférfia vezetése alatt bizottságot, mely az ügy biztonságát és – amennyiben igy tervszerü lenne a gyüjtés – sikerét is biztosítaná. Csak arra kérem egyuttal, a bizottság ne mellőzze a szakemberek véleményét; a Néprajzi Társaság szivesen szolgál utmutatással. Igy szervezkedve, lelkesüléssel és kitartással dolgozva az eredmény kétségtelen. Akiknek a gondviselés megadta, hogy élők legyenek akkor, mikor a nemzet a második ezredév küszöbére lép, kötelességük azon munkálkodni, hogy az ünnepben való részvételüknek az utókor által felismerhető nyoma emléke maradjon. – – Én a t. szerkesztő ur engedelmével időről-időre ismertetni fogom e lapban a néprajzi kiállitásra vonatkozó ujabb és ujabb intézkedéseket. BELLOSICS BÁLINT

Res je, tudi sam sem med svojim zbiranjem pogosto slišal, da pravijo: naši Vendi posebnega ljudskega pesništva nimajo, ne ustvarjajo ga; kar imajo, prihaja s Štajerske. Res je tudi, da verjamejo očitkom, da viri ljudskega pesništva usihajo. To še posebej velja za pravljice, kar si lahko razlagamo z današnjimi življenjskimi okoliščinami, saj je kultura, ki se pospešeno širi, sovražnica naivnosti, naivnostim iz pravljic pa ljudje več ne verjamejo. To pa ne velja za ljudske pesmi, čeprav je res, da je ljudsko petje trenutno v dobi preobrazbe, saj bo zakon o ljudskem izobraževanju imel vedno večjo veljavo in bo treba paziti, da šolani ljudje ne bi pokvarili naravnega zvoka ljudskih pesmi. Zatajevanje ustvarjanja meji že skorajda na nemogoče; svet falansterij je še daleč v prihodnosti. Tega zatajiti Vendom, ki so tako zelo dovzetne narave in imajo izjemen občutek za glasbo, je vsekakor drzno. Pesmi obstajajo, številne so in lepe tudi, vendar nas morajo voditi dober čut, vnema in vztrajnost, ko se jih odpravimo iskat. Druga trditev, da Vendi nimajo lastnega ljudskega pesništva, izvira iz preprostega dejstva, da jih raziskovalci izolirajo od sorodnikov, čeprav je tukajšnja štajersko-madžarska meja samo geografska, ne pa tudi etnografska, zato razpoloženjski utrip Slovencev seže tudi do naših Vendov. Na stvaritvah, ki preidejo mednje, se poleg značilnosti jezika nedvomno nahaja tudi pečat njihove čudi, saj jih tako dolgo oblikujejo, dokler ne odpravijo disharmonije, ki jo povzroča majhna drugačnost nravi njihovih bratov; največkrat jih prepesnijo. Zbrati je treba njihove vraže, reke in vse, kar se nanaša na ljudsko verovanje. Med etnografskimi podatki je treba zabeležiti ciklične pojave v življenju Vendov: rojstvo, vzgojo, poroko in predhodne dogodke, zakonsko življenje, smrt in pogreb. – Časa je malo, a še zmeraj dovolj, da se zbere primerno gradivo, na podlagi katerega se lahko ustvari vsaj približna podoba. Zbrane podatke bi nato dopolnili še horografi: opis naravnih razmer bivališč, opis flore, favne, seveda vse z vidika življenja ljudstva; – fotografije, risbe, statistične tabele itd. Ta shematičen, na grobo opisan program zbiranja ne zahteva celovite izvedbe, do napak lahko pride zaradi težavnosti dela in pomanjkanja časa, vendar si je treba prizadevati, da bo teh hib čim manj. Zato cenjeni inteligenci vendske krajine priporočam, da sestavi odbor, ki bo pod vodstvom enega od vodilnih oseb poskrbel za varnost zadeve in – če bi zbiranje bilo načrtno – zagotovil tudi njegovo uspešnost. Hkrati bi prosil še to, da odbor upošteva mnenje strokovnjakov; Etnografsko društvo bo z veseljem dajalo smernice. Ob takšni organiziranosti, z navdušenjem in vztrajnim delom, je rezultat zagotovljen. Dolžnost tistih, ki jim je božja previdnost dala, da doživijo, da bo ta narod stopil na prag drugega tisočletja, je, da bodočim generacijam zapustijo prepoznavno sled v spomin na svojo udeležbo na praznovanju. – – Z dovoljenjem spoštovanega gospoda urednika bom v tem časopisu občasno objavljal novice o ukrepih v zvezi z etnografsko razstavo. BÁLINT BELLOSICS 71

Bellosics Bálint

A goricsánecz Muraszombat és Vidéke, 1892/24, 1-2. Muraszombat, 1892. 6. 12. A goricsánecz.1 Irta: Bellosics Bálint. Elindul a madár hideg, szeles őszszel, le délre, „a napnak, illatoknak szép honába.” Meleg nyár buja pompájába öltözik a határ, mikor itt cseveg, dalol bolyhos erdőinkben, hullámzó mezőinken, csillogó vizeinken a madár. – Az ornithologus, ha kérdezik, azt mondja, a szükség oka ennek a kedves számüzetésnek. Hát ha a magyar népvizsgáló áll elé okos figyelemmel, az lát még csak ékes vonulást a népélet izgő-mozgó világában, különösen mikor a nyár pirosra pörköli a gabnaszemet! Szegény madár az is mind, ki elindul ilyenkor, annak sincs sokkal többje a fészkén és életkedvén kivül, azt is hajtja mint a madarat a szükség. Nincs vándorlásuknak olyan szabott iránya, mint a madarak utján. Ezt szabályozza az ösztön, az övékbe sokan beleszólnak. Tenger nem állja utjukat, ők is kiolvassák a stácziók számát; mindössze is szép Magyarország végtelen kalásztengeréig szállnak. Elindul Decebal ivadéka, elözönli az ország délkeleti részét. Fábri szekerén elindul a tót summások csapata a palóczok földjére, vagy az Alföldre, a vindusok Vasmegyéből még délebbre Slavoniába, vagy Somogyba napkeletnek. De hát miféle nép az a vindus? Alig akad róla szó a magyarországi népek anyakönyvében, a Hunfalvy Ethnographiájában. Az Ázsiából megindult szláv népáradat egy része a longobardok által üresen hagyott (568) Pannoniába rohant le, azon át elzugott nyugatnak, mig hulláma meg nem törött Noricum és Vindelicia bérczein. Nemsokára megjött Pannónia választott népe, a magyar, egy újabb ár, mely az előtte érkezettnek egy részét magába szivta, azt mely Pannónia keleti, északkeleti részét szállta meg; a másik ma is ott lakik a régi Noricum ligetes völgyeiben. – Mikor aztán eljött az idő, hogy megnyugodott, fészket talált a sok keleti vándormadár, a politika egyensulyt kivánt, a geographia tagositani kezdte Európát. – Zala és Vasvármegyék déli részén, annak délnyugati, ennek délkeleti csucsában laknak a szomszéd magyarok nyelvén bömhéczek, tótok, a muraközi horvátokén bochnyeczek; a zalamegyei sikon a dolinczik, Vasmegye egy részén a dobrai hegyekben a goricsánczik, mig a revenczik a Stájerország felé nyuló vasmegyei sikon. – A reformáczió idejében hüséges jobbágyok földesuraikkal együtt 1

A „Magyar Hirlap” 147. számából közöljük ezen bennünket közelebről érdeklő tárczát. Szerk.

Bálint Bellosics

Goričanec Muraszombat és Vidéke, 1892/24, 1-2. Muraszombat, 12. 6. 1892. Goričanec1 Napisal: Bálint Bellosics Ptice se ob hladni, vetrovni jeseni odpravijo na jug, »v lepo domovanje sonca in vonjav«. Pokrajina se odene v topel poletni bohoten blišč, ko ptica veselo poje v naših bujnih gozdovih, na naših valujočih poljih, ob naših bleščečih vodah. – Ornitolog, če ga vprašajo, bo odgovoril, da je nuja razlog za to prijetno izgnanstvo. Če pa je madžarski preučevalec narodopisja dovolj pozoren, bo zagotovo videl čudovite premike v svetu ljudske kulture, še zlasti poleti, ko zrnje žita pordeti! Ubogi so vsi, ki ob tem času krenejo na pot, tudi ti ne premorejo veliko več od svojega gnezda in volje do življenja, tudi njih žene nuja, podobno kot ptiče. Vendar pa njihove selitve niso tako točno opredeljene, kot so poti ptic, ki jo določa nagon. V njihove se marsikdo vmešava. Res da ne rabijo preleteti morja, a tudi oni prehodijo vse postaje križevega pota; njihov cilj je neskončno morje klasja prelepe Ogrske. Krenejo potomci Decebala, ki preplavijo jugovzhod države. Armada slovaških težakov krene na vozu v pokrajino Polovcev ali na Veliko madžarsko nižino, Vindusi2 iz Železne županije pa še južneje v Slavonijo, ali na vzhod v Somogy. Kakšno ljudstvo pa so ti Vindusi? V Hunfalvyjevi Ethnographiji, matični knjigi ljudstev na Ogrskem je komaj kaj besed o njih. Del slovanskega ljudstva, ki je krenil iz Azije, je vpadel v od Langobardov izpraznjeno Panonijo (568) in preko nje odvihral proti zahodu, dokler njihovega navala niso zlomili gore Norika in Vindelicije. Kmalu zatem so prišli Madžari, izvoljeno ljudstvo Panonije, nov val, ki je vsrkal vase del predhodnikov, ki so naselili vzhodni in severovzhodni del Panonije; ostali pa še danes živijo v gozdnatih dolinah Norika. – Ko pa je prišel čas miru, si je množica ptic selivk z vzhoda našla gnezdo, politika je iskala ravnovesje, geografija pa je začela urejevati Evropo. – Na južnem delu Zalske in Železne županije, na jugozahodnem delu prve in jugovzhodnem delu druge živijo Bömheci ali Toti, kot jih imenujejo sosedi v madžarskem jeziku, oziroma Bohnjeci, kot jih imenujejo v medmurski hrvaščini; na zalski ravnini živijo Dolinci, v delu 1

Podlistek, ki je predmet našega zanimanja, povzemamo po 147. številki časnika Magyar Hirlap. Ur.

Vindusi = Vindi, Vendi. – Op. LKZ.

áttértek az uj vallásra. Később Pázmán idejében, midőn a földesurak visszatértek, őket is rávették példájuk követésére, de a goricsánczik nagy része nem tágitott s ma is lutheránus. Ezek a mi szegény vándormadaraink, költöző madarai a magyarországi népéletnek. Szegény hely ez nagyon, mely nekik jutott. Kevés igyekezető a földje s bizony nagyon sokszor csak tusa-kenyeret terem. De nem kivánkoznak onnan, mert olyan gabonát vetnek bele, mely még abból a rosz földből is elkönyörgi az erőt: a szorgalmat. – Ha egy-egy el is indul, olyan az, mint az elszálló pehely, mit kiröpitett közülök a verseny szele. A szorgalom meg a szükség nem hagyja nyugton, betakarta kevéske magáét, hajtja akármilyen messzire kenyérért. Régen jár már s téli estéken arról mesél a megaggott vend goricsánecz. Egész télen, egész tavaszon készülődnek, gyülekeznek, mint a fecskék őszszel. A goszpon gazda, kinek van hozzá pénze, irást is tud, megszerződik az uraságokkal, vagy lenn Slavoniában, vagy Somogybán, a szerint, a mint futja a nervus rerum gerendarum. Biztositja pénzével urát a késő aratás, rossz munka kára ellen, kialkudja a részt, az eleséget. Otthon aztán toboroz, verbuvál. Szegény goricsánecz, hogy ne menne, hiszen mire megérik a jószág, addig annyi jót tesz vele! – Proszim goszpon gazda, egy kis fiam halt meg ma reggel; nincs annyi pénzem se hogy koporsóra jusson... – Jól van Stevan, hanem lejösz velem Slavoniába. – Dobro, dobro, goszpon gazda! Másnap jő a másik, az is kér. – Proszim goszpon gazda, kis leányom született az éjjel. Még gibaniczát sem süttethetek a komáknak... Ad annak is, ád mindegyiknek. Egymásnak adja a kilincset a szegény goricsánecz. – Segiti bujában, szomoruságában, segiti, ha örülni van oka szegénynek. Megbizott embere jár-kel a falvakban, mig be nem telett a szám. Olyan, mint az enyves vessző, rajt ragad sok, nagyon sok. – Arra megjő aratás ideje. A goszpon gazda embere ujra eljár, mint a vendéghivó, ha lakodalomra hivogat. – Mindenki megmozdul, ki nem kicsi gyermek, vagy gyenge agg. Cseng-bong a kasza a kalapács alatt, rendelkeznek, készülődnek. Mennyi minden dolga akad egynek is, másnak is! Templomba gyülekeznek még egyszer, hogy meghallgassák a gyülekezet öreg tiszteletesének ájtatos papolását s a zsoltárok hangján erőért, kitartásért kérjék az Istent. Egyik-másik ellátogat a temetőbe, ismerős fejfától bucsut venni. Olyan a falu még ma, mint a rajzani készülő méhkas: donnog, zümmög; holnap, mint a lakatlan madárfészek: szomoruan csendes.

Železne županije na hribih Goričkega Goričanci, na ravnici Železne županije proti Štajerski pa Revenci. – V času reformacije so zvesti tlačani skupaj s svojimi zemljiškimi gospodi prevzeli novo vero. Kasneje, v Pázmányjevem času, ko so se zemljiški gospodje vrnili k stari veri, so prepričali tudi njih, da jim sledijo, vendar pa je velik del Goričancev luteranstvu ostal zvest do danes. To so naše uboge ptice selivke, selivke ljudske kulture Ogrske. Kraj, ki jim je dosojen, je zelo reven. Njihova zemlja skromno rodi in pogosto daje le kruh iz koruznih storžev. A si ne želijo iti od tam, ker sejejo takšno žito, ki tudi iz te slabe zemlje izprosi moč: marljivost. – Če pa se kateri izmed njih vendarle poda na pot, je kot puh, ki ga je izpihal veter tekmovalnosti. Pospravil je že tisto malo, kar ima, a marljivost in nuja mu ne dajeta miru, ženeta ga za kruhom kakorkoli daleč. Že dolgo se udinja, in ob zimskih večerih rad pripoveduje o tem stari vendski Goričanec. Celo zimo, celo pomlad se pripravljajo, se zbirajo kot lastovke jeseni. »Gospon gazda«, ki ima denar, zna pisati in brati, se pogodi z gospostvi doli v Slavoniji ali Somogyu, glede na to, kako nanese nervus rerum gerendarum. Jamči svojemu gospodarju za morebitno škodo pozne žetve ali slabega dela ter se pogodi za delež in za hrano. Doma pa novači, zbira dninarje. Ubogi Goričanec, le kako ne bi šel z njim, saj dokler žito dozori, dobi toliko dobrega od njega! – Prosim, gospon gazda, danes zjutraj mi je umrl sinček; nimam niti toliko denarja, da bi mu krsto kupil … – Dobro, Števan, ampak greš z mano dol v Slavonijo. – Dobro, dobro, gospon gazda! Naslednji dan pride drugi, tudi on prosi. – Prosim, gospon gazda, ponoči se mi je rodila hčerkica. Niti gibanice ne moremo speči za botre … Daje tudi temu, vsakemu da. Ubogi Goričanci si podajajo kljuko. – Pomaga mu v trpljenju in žalosti, pomaga mu, če ima revež razlog za veselje. Njegov pooblaščenec hodi po vaseh, vse dokler ne zbere potrebno število dninarjev. Takšen je kot limanica, prilepi se jih veliko, zelo veliko. – In potem pride čas žetve. Pooblaščenec »gospona gazde« gre ponovno naokoli kot pozvač, ki vabi na gostijo. – Vsak se zgane, ki ni majhen otrok ali šibak starec. Kose zazvenijo pod kladivom, se dogovarjajo in pripravljajo. Naenkrat imajo vsi veliko opravka. Zberejo se še zadnjič v cerkvi, da bi poslušali nabožno pridigo starega častitljivega duhovnika in s petjem psalmov prosili Boga za moč in vztrajnost. Nekateri obiščejo še pokopališče, da se poslovijo od znanega križa. Danes je vas še podobna čebelnjaku, kjer se čebele pripravljajo na rojenje: šumi, brenči; jutri pa zapuščenemu gnezdu ptic: je žalostno tiha.

Az apró népség elfutkos a faluvégre, vagy osteriába, hogy nem jönnek-e még a somogyiak sövényoldalas szekereikkel, vagy a medjimurjei fuvarosok nagy léczes bárkáikkal, kik elszállitják a goszpon gazda embereit szerte-széjjel. Van aztán rakodás, rendelkezés, lárma, zsibongás. Kizörögnek a faluból, a határból, a megyéből, bukdácsolnak nappalból éjszakába, jó időből robogó zivatarba és sohse fogy a kedvük, de még növekszik a meghaladt mértföldek után. Belékocsikáznak az éjszakába, mint valami sötét rengetegbe s ha az utmenti mocsárban felvillanó lidércztüz, a nedves fa kisérteties fénye, egy-egy elaggott tölgy gircses-görcsös, könyökös ágainak vad kuszasága, kidőlt-bedőlt faluromok inspirálják kedélyüket: megindul a beszéd, szó szót ér, szót kér a népek unalmának kedves kuruzslója, a mese. Ha abba beleuntak, felbugyog a dalok forrása, mit el nem apaszthat mértföldek unalmas messzesége, vagy megszólal kedves hangszerük a harmonika, vagy a saroglyában plántált kintorna. Hányszor hallani Zalamegye déli városainak, falvainak utczáin, sokszor éjféli időn méla, mindig több hangu éneküket, jókedvü lármájukat, kaczagásukat. Igy vonulnak mindig tovább. A Somogyba indulók átszivárognak Zalamegye utjain, mindig tengelyen, de kik Szlavóniába szerződtek, azokat a muraközi szekeresek elviszik legtöbbször Mura-Kereszturig, hol zselezniczára szállnak...

Otročad teka na konec vasi in v oštarijo preverjati, ali že prihajajo iz Somogya z vozovi s pletenimi stranicami oziroma medmurski furmani z velikimi vozovi, ki bodo dninarje »gospona gazde« odpeljali v daljne kraje. Potem pa sledi nalaganje, urejanje, hrušč in trušč. Oddrvijo iz vasi, iz okolice, iz županije, valjajo se iz dneva v noč, iz lepega vremena v nevihto, a volja jih nikoli ne mine, nasprotno, po prevoženih miljah se še povečuje. Vozijo se v noč kot v nek temačen gozd, če pa jim razpoloženje spodbudi še ognjeni duh v obcestnem močvirju, pošasten lesk vlažnega drevesa, razvejana podoba na propad obsojenega starega hrasta ali ruševine vaških hiš: razvije se pogovor, beseda da besedo in za besedo prosi prijazni padar ljudskega dolgočasja, pravljica. Če se je naveličajo, privrejo na plano pesmi, ki jih ne more utišati niti dolgočasnost neskončnih milj, ali se oglasi njihovo priljubljeno glasbilo, harmonika, ali pa lajna, skrita na vozu. Velikokrat se po ulicah mest in vasi južne Zalske županije, tudi v poznih nočnih urah sliši njihova otožna, vedno večglasna pesem, veseli direndaj in prisrčen smeh. Tako vandrajo vedno dlje. Tisti, ki so namenjeni v županijo Somogy, pronicajo čez zalske poti vedno na vozovih, tiste, ki so se pogodili za Slavonijo, pa medmurski furmani popeljejo najpogosteje v Murakeresztúr, kjer presedlajo na železnico …

Bellosics Bálint

A goricsánecz Muraszombat és Vidéke, 1892/25, 1-2. Muraszombat, 1892. 6. 19. A goricsánecz. (Vége.) Irta: Bellosics Bálint. Még hullámzik a végtelen kalásztenger – minden szál végere mintha szinarany kaláris lenne füzve – s hányja-veti a buzavirág feltolakodott kék fejecskéit. Ostoba süldő nyul belefurakodik fényes, sárga pálczái közé a hüvös árnyakért; kottogató fürjek fiacskái szaladgálnak benne szivárványszinü bogárkák után, imbolyogva, mint a katangkóró elszabadult pelyhe; fakó szőrü róka még elosonhat benne a tanyák tyukketreczei alá, – de holnap és azután! – A csendes alkonyati levegőn át kijárt kerékagyag1 kotogása, száraz kerekek recsegése hallatszik, a talyigaut porfürdőjéből cserrenve menekszik a fogolycsapat, szilaj jó kedvvel dalolva, ujjongva jönnek az aratók. Szétpereg az egész sereg, mint a csép alá jutott kalászfej. Hátul a pajtáskertben szétnyilik az óriás pajta nyikorgó két szárnya s magába nyeli azt a sok fáradt, poros embert. Maga a zürzavar, összevisszaság fő-fő patrónusa, szent Hübele is elálmélkodna azon a csodálatos keveredésen, melyet közrefog az ódon pajta négy deszkafala. Zsibongás, incselkedés, tréfa, vihogás bábeli keveréke halálos ijedelembe ejti a pajtatető ragjai közé házasodott csurifamiliákat. A régi arató hirt visz a talán cselédnek ott ragadt goricsánecznek arról a szép földről, melyről elszakadt; az uj minden léptére vigyáz, csak ugy hányódik a többi között ide-oda. A pitymalló nap üres pajtába kukkant be a jövendő reggelen. Alig, hogy felszürcsölte a harmatot, már nyiszálja a borotva-éles kasza az életet. Eldől előttük az istenteremtette rozs, buza, mintha tudná, hogy kettőnek adja meg a mindennapi kenyeret, a gazdag uraságnak a kalácsot, a szegény goricsánecznek a fekete kenyeret. – – Mind nagyobb s nagyobb helyen terem a városi gyerek gyufája, a tarló berzenkedő kopaszsága mind nagyobb lesz .... A goricsánecz küzd a nap izzóhegyü sugár-dárdáival, a munka heve veriték harmatot szór reá – alig győzi a vizhordó. Dolgoznak délig, délután, sokszor holdvilágos estén fél éjszakán. Ritkán téved az aratás hétköznapjai közé ünnepi. Egy-kettő mégis, azt tudják s számitanak rá. Elmegy utánok az uraság, a nagyságos asszony, a gyönyörüséges kisasszony, az ispán ur, vagy a fiatal ispánbojtár. Ha megpillantják az ut porában a kocsit, a paripát, a kévekötők belekapnak a köteles-mesterségbe, a marokszedő lányok lesbe állnak s egybe ugy ös�1

Valószínű, hogy sajtóhibáról van szó, helyesen: kerékagyak. – Megj. LKZ.

Bálint Bellosics

Goričanec Muraszombat és Vidéke, 1892/25, 1-2. Muraszobat, 1892. 6. 19. Goričanec (Konec) Napisal: Bálint Bellosics Še valovi neskončno morje klasja – kot da bi na vrh vsakega stebla bila pripeta korala iz čistega zlata – in premetava dvigajoče se modre glavice plavice. Prismuknjen mlad zajec se zarije med zlate palice iščoč hladno senco; mladički klokajoče prepelice majavo, kot plapolajoči puh cikorije, naganjajo hrošče mavričnih barv; zbledela lisica se še lahko huli skozi žito do kurnikov kmetij, – ampak jutri in po tistem! – V tihem večernem zraku se sliši pokanje obrabljenih kolesnih ležajev, drdranje suhih koles, vreščanje skupine jerebic, ki bežijo s prašnega kolovoza, nebrzdana dobra volja, petje in vriskanje prihajajočih žanjcev. Razleti se jata, kot klasje pod cepom. Zadaj na dvorišču se odpreta škripajoči vratni krili orjaškega gumna, ki pogoltne trumo utrujenih, prašnatih ljudi. Celo sveti Hübele, naj-naj zavetnik anarhije in zmešnjave bi se začudil nad čarobnim direndajem, ki se odvija med štirimi lesenimi zidovi prastarega gumna. Babilonska zmešnjava brenčanja, hrušča, draženja, norčevanja in hihitanja na smrt prestrašijo družine vrabcev, ki so se naselili v ostrešje gumna. Stari žanjec prinese novico Goričancu, ki je verjetno ostal tu za hlapca, o lepi rodni grudi, od katere se je odtrgal; novi pa pazi na vsak svoj korak in se prekopicava med ostalimi sem ter tja. Naslednje jutro vzhajajoče sonce pokuka v prazno gumno. Komaj je posrkalo roso, kot britev ostra kosa že seklja žito. Od boga ustvarjeni rž in pšenica se poležeta pred njim kot da bi vedela, da dvema dajeta vsakdanji kruh, premožnemu gospodarju potico, revnemu Goričancu pa črni kruh. – – Na vedno večjem in večjem območju se oblikuje vžigalica mestnega otroka, srdita plešavost strnišča postaja vedno obsežnejša … Goričanec se bojuje z razbeljenimi kopji sončnih žarkov, delovna vnema ga orosi s kapljami znoja – vodonosec komaj uspeva opravljati svoje delo. Delajo do opoldneva, pa popoldne in z luno obsijanimi večeri velikokrat še pol noči. Le redko zaide med žetvene dneve kak prazničen dan. Nekaj pa vendarle, to vedo in tudi računajo nanj. Ob teh prilikah pridejo za njimi na njivo gospodar, milostljiva gospa, prečudovita gospodična, gospod upravitelj posestva ali njegov mladi pomočnik. Ko žanjci opazijo kočijo in konja na prašni poti, vezalci snopov

szekötözik az érkezettet, hogy czifrább lesz a gordiusi csomónál. Nem kérik, tudják ugyis, mi a váltságdij: egy hordó ajándék-bor, friss sütésü kenyér melléje. Igy dolgoznak nap-nap után. A mint fogy a gabona, fogy az idő is; a napok, hetek, egy egész hónap, sokszor több is, csak a jókedvük marad meg, – leszedik az érő mogyorót, az erős munka leszáritja az izmokat, a marok megkérgesül, csak kedélyük marad viaszlágy. Ritka nép szereti ugy a dalt, a tréfát, a kötődést, mint a vend. A jól végzett munka, a jó idő, egy elejtett vig szó dallasra hangolja mindjárt s abból a kedves, szomoruan méla alaphangból, melyből a szláv énekek dallama szövődik, kitör – mint a parázsból a visszafojtott láng egy-egy jóizü kurjantás, elpereg százszor is a vend dalok nóta-farka: trajlilirajlam drajlam lója. – Megszerette, énekli a magyar népdalokat; vagy csak a dallamot, vagy szövegével együtt.2 A dal és táncz két kedves vig czimborája a goricsánecznek. Nem kell hozzá a hetedik nap nyugovása, kifáradt lába tánczra illeszkedik bármikor. Izzasztó nappali munka után, ha megvacsoráltak, lámpájuk libegő világossága körül álmosan donog a vacsoravesztő, széttárul a hodály két szárnya, egyet-kettőt röffen a harmónika bőgője, a pázsit harmatos, puha szőnyegére kirebben a fiatalság, suhog a viganó, kopog az ösztövér papucssarok, nyiffan a harmonika, csintalan tánczszó szilajitja a jó kedvet s járják akár csak az osteria agyagpadlója dönögne a lábaik alatt. A hold beszórja ezüst szilánkkal, kergetődző árnyakkal a paraszt-ballet képét. Járják a walczert, a mazurt, a polkát, mire elég nótát szállit az internaczionális muzsika nyomorgó kolpoltőrje – a verklis. Igy lehet, hogy belevegyülhet a tánczba a mulatozó legények és lányok bizalmasabb társalgása s igy lesz sok marokszedő lányból béresasszony. – Hát a csárdás! Ebbe a kedves, illedelmes táncba beleszeretett a vend is. Szomoru balladájuk is megemliti, mikor ezt énekli: „Mati nyega hitro pito: Kama ta pa vidva sla?” „ „Mati drága na plesiscse, Tá, gde csárdás igrajo” ”...3 A szerető legény kéri a leány anyját, ereszsze vele tánczba. Mikor a tánczhelyre értek, mégis mással ment el a lány tánczba. Halállal bünhődik a hütelen ... 2

Kardos János hodosi ág. ev. lelkész 1eforditotta Petőfi néhány népdalát és Vörösmarty Szózatát is magyar-vend nyelvre.

... „Hová hová ketten együtt?“ Édes anyánk kérdi gyorsan. „ „Édes anyám tánczba, oda, Hol a csárdást huzzák mostan““

hitro predstavijo svoje vrvarske mojstrske sposobnosti, pobiralke snopov pa čakajo v zasedi in prispele presenetijo ter zvežejo, da izgledajo bolj zapleteno od gordijskega vozla. Ne prosijo za prostost, vedo dobro, kaj je odkupnina: sod vina v dar, zraven še sveže pečen kruh. Tako delajo dan za dnevom. Kakor zmanjkuje žita, tako zmanjkuje tudi časa; dnevi, tedni, cel mesec, velikokrat še več, samo dobra volja jim ostaja, – poberejo zoreče lešnike, težko delo jim osuši mišice, dlani postanejo skorjaste, le razpoloženje jim ostaja blagovoljno. Le malo ljudstev ima tako rad petje, šalo, povezanost, kot Vendi. Dobro opravljeno delo, lepo vreme in vesela beseda jih koj pripravijo k petju, in iz tistega prijaznega, otožno sanjavega osnovnega tona, iz katerega se spletajo melodije slovanskih pesmi, izbruhne – kot plamen, ujet v žerjavici, dobrovoljen vrisk in izzveni še stotič refren vendskih pesmi: trajlilirajlam drajlam loja. – Vzljubili so in prepevajo tudi madžarske ljudske pesmi; le melodijo ali pa skupaj z besedilom.1 Pesem in ples sta dobra prijatelja Goričanca. Ne potrebuje počitka sedmega dne, njegove utrujene noge so vedno pripravljene za ples. Po napornem dnevnem delu, če so že končali z večerjo in jim okoli luči trepetajoče svetlobe leno brenči vešča, se odprejo vratna krila staje, nekajkrat zahrešči bas harmonike in se na rosnato mehko travnato preprogo požene mladež, zašumijo obleke, trkajo majhne pete copat, pisne harmonika, nagajiv vrisk razvname dobro voljo in plešejo, kot da bi donela tla oštarije pod njihovimi nogami. Sliko kmečkega baleta mesečina posipa s srebrnimi drobci in lovečimi se sencami. Plešejo valček, mazurko, polko, čemur posreduje dovolj pesmi ubogi kolporter mednarodne glasbe – lajna. Tako je mogoče, da se v ples zabavljajočih mladeničev in deklet vplete tudi zaupno druženje, in tako bo iz marsikatere pobiralke snopov dninarjeva žena. – Pa še čardaš! V ta prijazen in spodoben ples se je zaljubil tudi Vend. Njihova žalostna balada ga prav tako omeni, ko poje: „Mati nyega hitro pito: Kama ta pa vidva sla?” „ „Mati drága na plesiscse, Tá, gde csárdás igrajo” ”... Zaljubljen fant prosi mater dekleta, naj jo pusti na ples. Ko pridejo na zabavo, pa je dekle šlo plesat z drugim. Za nezvestobo je kaznovana s smrtjo … Včasih petelin zapoje polnoč na murvi, ko se zasopihana množica uleže v šumečo slamo. 1

Janoš Kardoš, evangeličanski duhovnik na Hodošu, je prevedel nekaj Petőfijevih pesmi in tudi Vörösmartyjev Szózat na madžarsko-vendski jezik.

Éjfélt kukorit néha az eperfán a kakas, mikor ledől a zizegő szalmára a lihegő sereg. Már az őszi szelek muzsikájára tánczol az elszakadt falevél, a learatott buzábol kalács sült, mikor haza készül a karaván. De előbb még kiosonnak a marokszedő lányok a szomoru piszkos-sárga tarlóra papirkálni, kalászt szedni. Az arany sárga szálakból koronát fonnak: kettős fonott abroncsába két egymást keresztező féliv görbül. Buzavirág kék virága, sok-sokszinü tarlóvirág, mint a drágakő, ugy válik belőle. Az egyik fejére teszi s azzal betoppannak még egyszer az urasághoz, minden jót kivánni: egészséget, boldogságot, jövendőre gazdagabb aratást. A koronát ott hagyják az ára az övék. Utolsó vacsorájuk után, ha lámpájuk világossága körül álmosan donog a vacsoravesztő, kitárul a hodály két szárnya, egyetkettőt röffen a harmonika bőgője s a pázsit sárguló, hervadó szőnyegére kirebben ujra a goricsánecz s járja, annál szilajabban járja, minél jobban fogy az ajándékbor: Kis béres rakosgatja tenyeréből tenyerébe marokszedő lányok derekát és még egyszer, utoljára: hogy volt! Hej, ’iszen csak lenne öregbéres! – – Az agg magtár padlásáról egyre hangzik az „aó, aó” a füles bagoly hangja éjféli kettőkor, de azt már egyik sem hallja. Másnap elindulnak. Elmennek azon az utón, melyen jöttek. Lázas nyugtalanság fogja el az egész csapatot. A fehérnép pityereg, őszinte parola csattog a férfiák között, aztán felülnek. Hej, ha mostan felülhetnének a tündérkirály szélsebes kocsijára, az se futna elég gyorsan! – Pedig ugy siet az a zirgős-zörgős szekér! A deres tarlón ott vesződik csürhéje mögött a kondás bojtár a bikanyállal, ugy kötözi, alig szabadulhat tőle, befödi a szemét, alig láthatja a messze haladó szekéren azt a piros derékot, mely egyre izeg-mozog, forgulász visszafelé... Tele zsebbel nehéz a haladás. Megakadnak itt is, ott is, csárdák előtt, boltok előtt; itt tarka kendőért, ott egy füzér üvegkalárisért. Kik Somogyból jönnek, somogyi mokány lovaik habosan vonszolják nehéz buzájukat, de egyre fogy a terhük. Kicsorran, kibuggyan itt egy kevéske, ott is egy kevéske csapláros zsidónak ludjai számára. Igy érnek haza. Nyomorult termésük, ugy a hogy be van takarva, hozzá teszik, mit izzadva kerestek messze, messze tájon, meg lesz igy valahogy a kenyerük. Da hát a ki ingyen dolgozott, ki már előre kivette bérét? – – Az ujra kilincset keres, ujra kér, könyörög; – Proszim gospon gazda, nincs kenyerem...

Karavana se pripravlja na odhod domov, ko odpadli listi že plešejo ples na glasbo jesenskih vetrov in se iz požete pšenice že peče potica. Pred tem pa se pobiralke snopov podajo na žalostno, umazano rumeno strnišče pobrati še zadnje klasje. Iz zlatorumenih stebelc spletejo žetveno krono: v dvojnem pletenem obroču se križata dva polovična loka. Modri cvetovi plavice in raznobarvne strniške cvetlice izstopajo kot dragulji. Ena od Goričank si jo nadene na glavo in stopijo še zadnjič h gospodarju, da mu zaželijo vse dobro: zdravja, sreče in še bolj obilne žetve v bodoče. Žetveno krono pustijo tam, cena pa je njihova. Po zadnji večerji, ko okoli svetlobe luči leno brenči vešča, se odprejo vratna krila staje, nekajkrat zahrešči bas harmonike in se na ovelo travnato preprogo ponovno požene Goričanec in pleše, tem bolj nebrzdano pleše, čim bolje teče vino, ki so ga dobili v dar: mladi hlapec prelaga iz roke v roko boke deklet, pobiralk snopov in še enkrat, nazadnje vzklikne: Kako dobro je bilo! Hej, ko bi le bil glavni hlapec! – – Ponoči ob dveh s podstrešja stare žitnice se vse bolj odzvanja »ao, ao«, glas sove uharice, a tega več nobeden ne čuje. Naslednji dan se podajo na pot. Gredo po cesti, po kateri so prišli. Vso skupino prevzame vročičen nemir. Ženske se cmerijo, moški se iskreno in krepko rokujejo, nato krenejo. Hej, če bi lahko sedaj sedli na drveči voz vilinskega kralja, še ta bi bil počasen. – Pa čeprav hiti tudi ta ropotajoči voz! Na osivelem strnišču se izza svoje črede mladi svinjski pastir bojuje s pajčevino volčjega pajka, tako so ga prepletli, da se komaj rešuje, prekrivajo mu oči, da komajda vidi rdeče boke na oddaljujočem se vozu, ki se zibajo sem ter tja in se obračajo nazaj… S polnimi žepi se težko hodi. Zaustavijo se tu, pa še tam, pred čardami in trgovinami; tu zaradi pisane rute, tam zaradi steklene koralde. Tistim, ki prihajajo iz županije Somogy, vlečejo težko pšenico penasti šomodski čokati konji, a je njihov tovor vedno manjši. Tu se malo izlije in tam se nekoliko odmeri za goske židovskega točaja. Končno pridejo domov. Njihov ubogi pridelek je večinoma pospravljen, k temu dodajo še to, kar so v daljni deželi prislužili s svojim znojem, pa bodo nekako prišli skozi s svojim kruhom. Kaj pa tisti, ki je delal zastonj, ki je že vnaprej dvignil svoje plačilo? – – Ta pa bo ponovno iskal kljuke, spet bo prosil, moledoval; – Prosim, gospon gazda, nimam kruha…

Bellosics Bálint

Skrat Muraszombat és Vidéke, 1892/38, 1-2. Muraszombat, 1892. 9. 18. Skrat. – Néprajzi tárcza. – Azon személyesitett alakok között, melyek a szlovén nép naiv hitvilágát népesitik be, egyike a legérdekesebbeknek a skrat. – E nehány sorban összeállitott ismertetéssel fel kivánom reá hivni a néprajz barátainak figyelmét, kik kutatva ez érdekes kóboldot – vagy legalább alakjának még el nem mosódott konturjait – meg vagyok róla győződve, fel fogják találni a mi vendjeink hitvilágában is. A szlovén nép hite még dédelgeti ez alakokat; a bennök való hit enyészik lassan-lassan s csak emlékezni tudnak reájuk; a pozitiv vallás világosságában egyre jobban halványulnak; formájuknak s a hozzá kötött tulajdonságoknak feljegyzése, megmentése tehát a néprajz egyik legfontosabb részének a népsichologiának1 javára nagyon kivánatos. Szivesen regél a sorsot és születést intéző tündérekről, a rojeniczekről és sojenicze-kről. A hegyes vidéken fehér asszonyoknak (bejle zsene) nevezik őket. A legmagasabb hegyek tetején laknak; karcsu testüket finom fehér ruha fedi, melyre hátul gazdag hosszu hajuk ömlik alá. Segitik a szegényeket és nélkülözőket; a szülő nőt meglátogatják éjjeli időn s az ujszülött sorsát bölcsőjénél előre megszabják.2 A szlovén nő gyermekét az első hat hét alatt magára nem hagyja, mert megjelen a vad asszony (divja zsena) s megfojtja a bölcsőben szunnyadót. A kereszteléssel sietnek, mert a kereszteletlenül elhalt gyermekek lelkei (movje vagy zsivje a nevük) nem találnak nyugtot s esténként sziszegve, sipitva repülnek a levegőn keresztül. A ki hallja s tiszta patakból vizet fröcscsent utánok, hozzá mondva a keresztelési formulát, megváltja őket. Erdői tele vannak jó s rossz szellemekkel. Ott gubbaszkodik a legmeredekebb sziklán s a napon melengeti magát a csatez, ez a félig emberi, félig kecskealaku kóbold. 1

Valószínű, hogy sajtóhibáról van szó, helyesen: néppszichológiának. – Megj. LKZ.

A fehér asszonyokról szép monda él az Isonzó (szláv Soca) völgyében, melyet Baumbach Rudolf gyönyörüen fel is dolgozott. A Juli alpok egy magas csúcsához a triglavhoz (Terglou) füződik. A hegység jéggel fedett része előbb remek zöld pázsittal fedett volt s rajt legelt a fehér asszonyok kertjében zergecsapatuk és a zergecsapat vezére az aranyszarvu Zlatorog, melynek szarvával fel lehet nyitni a Bogatin szikla-barlangját, hová a fehér asszonyok kincsüket rejtették. A trentavölgyi fiatal vadászba – Baumbach hőse – belészeret egy szegény pásztorleány Spela és egy gazdag leány Jericza. A vadász a kaczér Jericzához vonzódik, ki arra kéri szeretőjét, hozzon neki a fehér asszonyok varázskertjéből triglávrózsákat, melyek Zlatorog veritékéből sarjadnak. A vadász enged kérésének, rálő az utját álló Zlatorogra. A bak feje körül villámok czikáznak s fényüktől vakitva, a mélységbe hull a vadász. B. B.

Bálint Bellosics

Škrat Muraszombat és Vidéke, 1892/38, 1-2. Muraszombat, 18. 9. 1892 Škrat – Etnološki podlistek – Med najzanimivejšimi poosebljenimi liki naivnega verovanja slovenskega ljudstva je zagotovo škrat. – Z naslednjim kratkim sestavkom želim nanj opozoriti vse ljubitelje narodopisja, kajti prepričan sem, da bodo med raziskovanjem bajeslovnih bitij naleteli nanj – ali vsaj na še ne povsem zbledele obrise njegovega lika – tudi v ljudskem verovanju naših Vendov. Čeprav pri slovenskem ljudstvu verovanje v bajeslovna bitja počasi usiha in ostaja samo še v njegovem spominu, so na nek način še vedno prisotna; v siju pozitivne vere pa njihove podobe čedalje bolj bledijo; zato so torej zapisi in ohranjanje njihovih podob v korist psihologije ljudstva, enega najpomembnejših delov etnologije, izjemno zaželeni. Slovenci z veseljem pripovedujejo o rojenicah in sojenicah, ki ob rojstvu otroka napovedujejo njegovo usodo. V gorskih predelih jih imenujejo bele žene (bejle žene). Živijo na vrhu najvišjih gora; njihova vitka telesa so odeta v fina bela oblačila, po hrbtu jim padajo dolgi, bujni lasje. Pomagajo revnim in vsem, ki so v stiski; ponoči obiščejo porodnico in novorojenčku ob zibki napovejo njegovo usodo.1 Slovenska mati v prvih šestih tednih po porodu otroka nikoli ne bo pustila samega, da se ne bi pojavila divja žena, ki bi zaspančka v zibelki zadavila. S krstom otroka pohitijo, ker duše nekrščenih otrok (imenujejo jih movje ali živje) ne najdejo miru in ob večerih sikajoče ter vreščeče letajo po zraku. Kdor jih sliši in brizgne za njimi vodo iz čistega potoka ter ob tem izgovori krstno formulo, jih odreši. Gozdovi Slovencev so polni dobrih in zlih duhov. Tam na najbolj strmi skali ždi na soncu čatež, bitje, ki je napol človek, napol kozel. Gozdarjem prinaša svežo vodo, pastiricam jagode in maline, a če ga zasmehujejo, se razjezi in zakotali ogromne 1

Prikupna pripovedka o belih ženah živi v dolini reke Soče, ki jo je čudovito priredil Rudolf Baumbach. Povezana je s Triglavom (Terglou), visokim vrhom Julijskih Alp. Ledeniške dele tega gorovja so nekoč prekrivale čudovite zelene trate, na njih pa se je v vrtu belih žena pasla čreda gamsov na čelu z Zlatorogom, kozlom z zlatimi rogovi. Njegovi rogovi so bili ključ v jamo Bogatin, kjer so bele žene skrivale svoj zaklad. V mladega lovca iz doline Trente – Baumbachov junak – se zaljubita revna pastirica Špela in bogato dekle Jerica. Lovec so odloči za spogledljivo Jerico, ki svojega ljubega prosi, naj ji iz čudežnega vrta belih žena prinese triglavske rože, ki poganjajo iz Zlatorogovega znoja. Lovec ugodi njeni prošnji in ustreli Zlatoroga, ki mu ovira pot. V tem trenutku se začne okoli kozlove glave bliskati, nakar lovec, oslepljen od silne svetlobe, omahne v prepad. B. B.

A favágóknak friss vizet hoz, a pásztorleánynak epret és málnát, de ha csúfolják, haragra gyúl és óriási sziklákat hengerit alá, eltemetve majorokat, embereket, állatokat. – Vele laknak a vad némberek a dimek, egy fekete szörnyeteg a laber, a vad ember (divji mozs), a polkonji-k (félig lovak), a pesoglavci-k (kutyafejüek), a preglavica (fejetlen asszony), a puga. Házaikban a kopogó szellemek – setek, dedek – járnak, vizükben a povodnji mozs rejtőzik.3 A skrat (skratez) egy kicsi, kóczos haju kóbold. Zöld kabátkát, kicsi piros sipkát visel. Egészben véve jó barátja az embernek; kegyeltjeit elvezeti a rejtett kincsekhez, sőt házakhoz is elczipeli az aranyat. Gyakran mint kisértet, rém jelen meg. Nem szereti, ha az erdőkben kaczagnak s a kaczagónak hajába kapaszkodik. Sokszor lánggá alakul s a kéményen jár ki s be. A Karszt dolináiban nagyon szeret tartózkodni. A sziklák között guggolva polentát eszik egy agyagedényből. Azért senki se dobjon követ a dolinák közé, mert ha a skrat edényét eltöri, nagyon megjárhatja. Schlossar A. Veckenstedt lapjában (Zeitschrift für Volkskunde, Leipzig. 1891. III. Band 9-10. Heft, – Sagen vom Schratel aus Steiermark) közöl ujabban mondákat a stájer német schratel-ről. Stájerország szlovén részében a skrat mint az ördög személyesitett alakja jelen meg. Gyakran láthatni mint égő seprüt éjjeli időn a levegőn át repülni. Az ördöggel való összefüggésre mutat a néphit, hogy bizonyos ráolvasási formával szolgájává teheti az ember és a saját vérével aláirt szerződéssel kényszeritheti, hogy kincseket szállitson. A szerződésben a skrat dija is meg lesz állapitva: rendesen a kikötött időre a szerződő ember családjának egy tagját köteles a skratnak átadni. – Kijelölik az ablakot, melybe a kincset köteles letenni; abba az ablakba köleskását tesznek, a skrat kedves eledelét. A Bacherhegység szlovén lakóinál skobnik (gyermekgyilkos) a neve. Égő seprü vagy csóva alakjában repdes és hová leszáll, egy gyermek hal meg ott. A hegység sötét hasadékaiban lakik a fekete rém és más szellem társaságát keresi. Karinthia szlovén részében, Stájerországtól nyugatra a skrat skratez, skratel és skritek nevek alatt szerepel szintén mint gonosz szellem. Középső Stájerország német részében a schratl (schratel)-ban való hit nagyon elterjedt. Láthatatlanná teheti magát, felvehet emberi és állati alakot, legszivesebben macskává változik. Murfelden (Wildon környéke) mint kicsi emberke, fiucska jelen meg, vagy mint vadászember. St. Georgenben azt mondják: nem szabad megengedni hogy a macska kilencz évig éljen, mert schratl lesz belőle. Ki szerződni akar vele, annak vérével aláirt szerződését és két fekete bogarat egy skatulyába kell zárnia s azt kitenni valamely keresztutra. A schratl mint szép vadász megjelen és kivánsága felöl kérdezősködik. Az égő seprüalaku schratl a kivánt kincset a kéményen vagy a padlásablakon át hozza meg. De szerződött felét más munkájában is segiti és gazdaggá teszi. 3

Hubad Ferencz.

skale, ki pod seboj pokopljejo kmetije, ljudi in živali. – Skupaj z njim živijo tudi divja babnica dimek, črna zver laber, divji mož, polkonji, pesoglavci, preglavica (brezglava ženska) in puga. Njihove hiše obiskujejo ropotajoči duhovi – šetek, dedek –, v vodah se skriva povodnji mož.2 Škrat (škratez) je majhno, razkuštrano bitje. Oblečen je v zelen suknjič, na glavi ima majhno rdečo kapo. Na splošno je človekov dober prijatelj; komur je naklonjen, ga popelje do skritih zakladov, še več, zlato prinese celo na dom. Pogosto se pojavlja kot duh, kot prikazen. Ne mara smeha v gozdu, smejočemu se človeku skoči v lase. Velikokrat se spremeni v plamen ter prihaja in odhaja skozi dimnik. Zelo rad se zadržuje v kraških ponorih in požiralnikih. Čepe med skalami zoba polento iz glinene sklede. Prav zato ni priporočljivo metati kamnov v ponore in požiralnike, kajti kdor polomi škratovo skledo, lahko doživi veliko hudega. A. Schlossar je v Veckenstedtovi reviji (Zeitschrift für Volkskunde. Leipzig, 1891. III. Band, 9-10. Heft – Sagen vom Schratel aus Steiermark) nedavno objavil pripovedi o štajersko-nemškem schratlu. V slovenskem delu Štajerske se škrat pojavlja v vlogi poosebljenega hudiča. Pogosto ga je videti kot gorečo metlo, ki ponoči leti po zraku. Na povezavo s hudičem kaže tudi ljudsko verovanje, da ga lahko človek s posebnim urokom zasužnji ter ga s pogodbo, podpisano z lastno krvjo, prisili, da mu prinaša zaklade. V pogodbi se določi tudi škratovo plačilo: oseba, ki je pogodbo podpisala, mora škratu predati enega od družinskih članov za čas, določen v pogodbi. – Določi se tudi okno, kamor se škrat obvezuje odlagati zaklad; tja se nastavlja tudi proso, priljubljeno jed škratov. Med slovenskim prebivalstvom Pohorja ga poznajo pod imenom škopnik (škobnik, morilec otrok). Leta v podobi goreče metle ali snopa, in kjer pristane, tam umre otrok. Črna prikazen prebiva v temnih gorskih razpokah ter išče družbo drugih duhov. Zahodno od Štajerske, v predelih Koroške s slovenskim prebivalstvom, se škrat pojavlja kot zli duh z imeni škratec (škratez), škratel in škritek. V nemškem delu osrednje Štajerske je zelo razširjeno verovanje v bajeslovno bitje schratl (schratel), ki lahko postane neviden, prevzame človeško ali živalsko podobo, še najraje pa se spreminja v mačko. V Murfeldnu (okolica Wildona) se pojavlja kot majhen možic, deček ali lovec. V St. Georgnu pravijo, da mačke ne bi smele živeti devet let, sicer se bodo spremenile v schratla. Kdor se želi z njim pogoditi, mora pogodbo, podpisano z lastno krvjo, in škatlo z dvema črnima hroščema postaviti na eno od križpotij. Schratl se nato pojavi v podobi zalega lovca in človeka sprašuje po njegovih željah. Schratl, ki se pojavlja v obliki goreče metle, bo želeni zaklad prinesel v hišo skozi dimnik ali podstrešno okno. Človeku, ki je sklenil pogodbo z njim, pomaga tudi pri njegovih drugih opravilih in ga popelje do bogastva. 2

Ferencz Hubad.

A tejben főtt köleskása kedves eledele s ki szolgálatját várja, annak ezzel kell őt megvendégelnie; de jaj annak, ki elfelejti az ablakba tenni vagy épen tréfát üz vele! Emlitésre méltó, hogy a schratl különösen szereti a lovakat és szivesen vonja meg magát istállókban és szénapadlásokon. A szénában szép fészket készit magának. De gyülöli a fehér lovakat, ezeket kinozza éjjelenként, meglovagolja farkukat és sörényüket megbogozza. Az összekötött lófarkon szeret hintázni. Ha azt akarja valaki, hogy fel is bontsa, egy kis zacskó kölest kell az istállóba akasztani. Attól megijed, azt hivén, meg kell a kölesszemeket számolnia és eloson a zacskóval együtt. El lehet üzni konkávtükörrel is, melyben megpillantva csunya formáját, azonnal eltünik. Azért gyakran találni lóistállókban ilyen tükröket, sőt tehénistállókban is; ezeket a boszorkányoktól óvja meg. Gyakran éjjelenként a lovakat felczipeli a padlásra. – Különös kegyeltjei a fekete lovak, melyeket örökkön etet. De nemcsak a lovakat, hanem a teheneket, disznókot és kecskéket sem hagyja nyugton. Disznóólak alá lófejeket ásnak el, hogy a schratl ne lovagolja őket. Standorfban egy disznóól lebontása közben (1858.) egy lófej-vázra akadtak, ugy szintén St. Georgenben. E néhány adat vázlatosan feltünteti az alakokat és tulajdonságokat, melyekkel a szlovén nép a skratot felruházza és körülirja a szerepet, melyet szellemvilágában betölt. – Halovány ott is képe, a mi vendjeinknél pedig csak töredékekre akadhat a kutató. A természet hatása alatt élő ember képzeletét a természet jelenségei ingerlik teremtésre, alkotásra. A szlovén nép által lakott terület ilyen alkotásokra inkább inspirálhat, mint a mi vendjeink egyszerü és egyhangu földje. Ott megvannak a hüvös homályu fenyvesek, gyepes alpesi legelők, széditő mélységek, meredező hasadékok, ismeretlen mélységü tavak, hová elhelyezze szellem-alkotásait s mig mindezek megvannak, a szellemek is élnek hitében. A mi vendjeinknél más feltételek mellett hiányzának e teremtésre ösztönző természeti szépségek és jelenségek. Közlök e helyen a Schlossár által közölt mondák közül kettőt, hogy előfordulási formájukra példát nyujtsak s hogy keresőjük ilyen módon könnyebben nyomukra akadjon. 1. Egy szolgálónak egy schratl segitett munkájában s azért az ételmaradékot elrejtette neki bizonyos helyre. Az egyik szolgalegény észre vette a szolgáló dolgát s egyszer a mint mindnyájan aludtak, megkereste a fazekat, leöntötte a köleskásáról a tejfelt, a kását megette, helyébe sárt tett s azt ujra leöntötte tejfellel. A schratl észrevette a csalást, felkapta a fazék mellett fekvő kanalat s azt bedöfte a szolgáló mellébe, ugy hogy szörnyet halt. 2. Egy mirusdorfi parasztnak szintén volt egy schratlja, vele őriztette pinczéjét. A pincze nyitva volt mindig, mégse lophattak belőle, mert a ki be akart menni, azt megfogta a schratl s addig tartotta, mig a paraszt meg nem jött. BELLOSICS BÁLINT.

Schratlova priljubljena jed je v mleku kuhana prosena kaša, in tisti, ki računa na njegove usluge, ga mora s tem pogostiti; a gorje tistemu, ki mu skledo z jedjo pozabi postaviti na okno ali pa se pošali na ta račun! Omeniti je treba, da schratl še posebej obožuje konje, zato se zelo rad skriva v hlevih in senikih, kjer si v senu uredi udobno gnezdo. Bele konje pa sovraži, zato jih ponoči trpinči, jaha na njihovih repih in jim kuštra grivo. Všeč mu je guganje na spletenih konjskih repih. Če želi kdo odstopiti od pogodbe, mora v hlevu obesiti vrečko s prosom. V strahu, da bo moral prešteti zrnca prosa, bo schratl izginil skupaj z vrečko. Lahko ga preženemo tudi s konkavnim zrcalom, saj bo nemudoma izginil, ko bo v njem zagledal svojo grdo podobo. Prav zato so v konjskih hlevih pa tudi v kravjih takšna ogledala precej pogosta; zrcala namreč varujejo hleve pred čarovnicami. Schratl ponoči konje velikokrat odnese na podstrešje. – Posebej naklonjen je črnim konjem, ki jih neprestano hrani. Ne trpinči pa samo konjev, temveč nagaja tudi kravam, prašičem in kozam. Da jih schratl ne bi jahal, ljudje pod svinjake zakopavajo konjske glave. V Standorfu so leta 1858 med rušenjem nekega svinjaka naleteli na konjsko lobanjo, prav tako v naselju St. Georgen. Teh nekaj podatkov nazorno prikazuje podobe in lastnosti, ki jih Slovenci pripisujejo škratu in s katerimi opisujejo njegovo vlogo v svetu duhov. – A je njegov lik že precej medel, pri naših Vendih pa lahko raziskovalec naleti še na manjše drobce. Domišljijo ljudi, ki živijo z naravo, spodbujajo k ustvarjanju naravni pojavi. Območje, ki ga naseljuje slovensko ljudstvo, je za takšne stvaritve veliko bolj navdihujoče kot enolična pokrajina naših Vendov. Tam se nahajajo temačni gorski gozdovi, travnati alpski pašniki, vrtoglave globine, strme soteske, jezera neznanih globin, kamor lahko umestijo duhove svoje domišljije, in dokler vse to obstaja, bodo v njihovem verovanju živela tudi bajeslovna bitja. Pri naših Vendih pa poleg nekaterih drugih pogojev primanjkujejo naravne lepote in pojavi, ki bi takšno ustvarjanje spodbudili. Za konec želim posredovati še dve pripovedki, ki ju je objavil Schlossar, da bi na teh primerih predstavil pojavne oblike škrata in raziskovalcem olajšal izsleditev. 1. Nekemu služabniku je pri njegovem delu pomagal schratl, zato mu je vsak dan puščal na dogovorjenem mestu ostanke hrane. A je njegovo početje opazil drug služabnik. Enkrat, ko so že vsi spali, je poiskal schratlov lonec, s prosene kaše odstranil smetano, proso pojedel, ga nadomestil z blatom in ponovno prelil s smetano. Ko je schratl opazil prevaro, je pograbil žlico ob loncu in jo zabodel v služabnikove prsi, da je ta na mestu umrl. 2. Nek kmet v Mirusdorfu je prav tako imel svojega schratla, ki mu je varoval klet. Kljub temu da je bila njegova klet vedno odprta, nihče ni uspel ukrasti ničesar, ker je vsakogar, ki je želel vstopiti, schratl zagrabil in ga držal tako dolgo, dokler kmet ni prispel. BÁLINT BELLOSICS.

Bellosics Bálint

Vend népköltési adalékok Muraszombat és Vidéke, 1892/40, 2. Muraszombat, 1892. 10. 2.

Bálint Bellosics

Prispevki k vendskemu ljudskemu pesništvu Muraszombat és Vidéke, 1892/40, 2. Muraszombat, 2. 10. 1892

(Fekonya …) 1.

Knam je priso e´n mladenecz, Po iméni Fekonya. On je naso mater proszo: „Vasa csí de zmenom sla.”

Mati nyega hitro pito: „Kama ta pa vidva sla?” „ „Mati drága, na plesicse, Tá, gde csardas igrajo.” ”

Mati nyemi etak právi: „Ita, i na Boga miszlita!” Gda sta nyidva notri prisla, Vcsasi j´z-drügim pleszat sla.

Gda szo szpleszan gor henyali Luba j´vcsaszi knyemi sla : „Drági lubi, ne zameri, Té je právi szoszid moj!” 90

Lubi na tou nics ne recse, Pun csemerov vu nyem vre! On jo prime za bélo rokó, In jo pela pred oltár.

„Lüba drága zdaj szi zmiszli, Na kaj bova preszegala!” „ „Na Marijo, raszpet’ga Jezusa, Na Marijo, raspet’ga Jezusa.” ”

On jo prime za belo rokó, In jo pela na spanczér, Gda szta prisla na szred´ lóga, Zmilom glászom prekricsi:

„Lüba drága, dol poklekni, Dol poklekni pred mené! „ „Lübi! sze1 z´Bogá prekuno, Zdaj na szlednye me vmoris!” ”

Lubi vzeo je nozs iz zsepa, I odrezao nyoj glavó. „Lüba drága, gori sztani, Ka va zdaj te sla domó!”

II.

(Szinek Martinek …) 1.

Szinek Martinek, Paj! kam szi hodo ti? Oh, lüba moja mati, Na zelene travnike.

Verjetno gre za tiskarsko napako, pravilno bi bilo: zse (= že). V Ethnographiji (1890/1, 54-55) in v tedniku Alsó-Lendvai Hiradó (9.2.1890) objavljenih verzijah je zapisano: že. Valószínű, hogy sajtóhibáról van szó, helyesen: zse. Az Ethnographiában (1890/1, 54-55) és az Alsó-Lendvai Hiradóban (1890.2.9.) megjelent szövegben az áll, hogy: že.

Szinek Martinek, Pa kaj szi delao tam? – Oh, lüba moja mati, Kobile pászo szam.

Szinek Martinek, Pa kaj szi vido tam? Oh, lüba moja mati, Tri béle deklicze.

Szinek Martinek, Pa kaj szo delale? Oh, lüba moja mati, Rozse so bralé!

Szinek Martinek, Pa kaj do z-rozsami? Oh, lüba moja mati, Vencze plele szo.

Szinek Martinek, Pa kaj do z-vénczami? Oh, lüba moja mati, Mariji do’j dale.

Szinek Martinek, Pa ka sz-ti delalé? Prelüba moja mati, Szerczé szo mi vzelé!

Közli: BELLOSICS BÁLINT.* Objavil: BÁLINT BELLOSICS.**

* A fenntebb közölt népköltési termékek közül az I. számú ballada Bellatinczról került birtokomba a közöltnél bővebben és megjelent a Magy. Néprajzi Társaság értesitőjének az „Ethnographiának” I. évf. 1. sz. 54-55 l. magyar forditásával együtt. Az elhagyott rész oda nem tartozó részletek halmaza volt; az ilyen ragasztgatás népies termékeken gyakori. Tárgya elterjedt, igazi balladai tárgy; a műköltészet is érdemesitette feldolgozásra. A második szintén Bellatinczról való és Herrmann Antal dr. német forditásával közöltem az Ethnologische Mittheilungen aus Ungarn (Zeitschrift für die Volkskunde der Bewohner Ungarns und seiner Nebenländer. Redigiert und herausgegeben von Professor dr. Anton Herrmann) czimü szakfolyóiratban (1887-89. I. Band. 3. Heft. 361. S.) A formájában, valamint tartalmában kerekded zománcz népies eredetéhez szó alig fér. A fentebbiek variansainak, valamint ujaknak e lapokban való közlésére kérem a „Muraszombat és Vidéke” t. cz. olvasóit! B. B.

** Med zgoraj priobčenimi ljudskimi pesniškimi stvaritvami je prva balada, ki izvira iz Beltincev in je bila objavljena v 1. številki 1. letnika publikacije Ethnographia Madžarskega etnografskega društva na strani 54-55 skupaj z madžarskim prevodom. Izpuščen del je bil niz podrobnosti, ki niso spadale tja; takšno lepljenje je pogosto v ljudskih besedilih. Vsebina pesmi je pogosta vsebina pravih balad; vredna je bila tudi za umetniško pesniško predelavo. Druga pesem je prav tako iz Beltincev in je bila objavljena skupaj z nemškim prevodom dr. Antona Herrmanna v strokovni periodiki Ethnologische Mitthei lungen aus Ungarn (Zeitschrift für die Volkskunde der Bewohner Ungarns und seiner Nebenländer. Redigiert und herausgegeben von Professor dr. Anton Herrmann, 1887-89. I. Band. 3. Heft. 361. S.) Njeni kleni ljudski obliki in vsebini ni kaj dosti dodati. Spoštovane bralce časopisa Muraszombat és Vidéke naprošam, da objavijo nove oziroma različice zgoraj priobčenih ljudskih pesmi! B. B.

Bellosics Bálint

A holdban lakó ember Muraszombat és Vidéke, 1892/47, 1-2. Muraszombat, 1892. 11. 20. A holdban lakó ember. (Egy kis ethnographia.) Irta: BELLOSICS BÁLINT. A hold foltjai, szeplői (a hold felületén levő hegyek árnyékai) minden nép képzeletét ingerelték. A japánok tengeri nyulat látnak benne, mely mozsárban rizsszemeket tör; az eszkimók szerint az éjjelek barátságos lámpája szelid húgának, a nap kormos kezeinek nyoma; a szibériai burétek szerint egy holdba varázsolt leány, ki vizeskorsót és lombcsomót tart kezében; Észak-Amerika indiánainál majd kosárfonó asszony, majd egy a holdba szerelmes hajadon. A régi indusok a holdtányér árnyékos szakadásait nyulnak nézték; a siamiak öreg házaspárt látnak bennök, melynek a hold mezőit kell mivelnie. Régi magyarázatok szerint egy paraszt, ki fát lopott és a holdba számüzetett; mások szerint a bibliai Kain a testvérgyilkosság bünét vezekli a holdban. Du Chaillu irja, hogy a holdban lakó ember a nyugatafrikai kamma-kuál hires személyiség, különösen mint kitünő orvost nagyra becsülik. A hold szellemének neve Ilogo. Ha valami magasrangu ember beteg, holdtölte alkalmával a beteg háza elé gyülnek az asszonyok, körbe állanak és borzalmas melodiával éneklik a következő dalt:1 Ilogo, kérünk téged! Mondd, N. N.-t ki kiáltotta meg? Ilogó, kérünk téged! Mondd, mily orvosságtól gyógyul meg? Tied minden fa az erdőkön, Minden fű, növény a mezőkön, Tied a folyók minden vize, Te tudod, mi e bajnak íré! S ha nincs a földön itt alant, Holdfénynyel gyógyitsd meg e bajt! A haláltól N. N.-t oh, megóvd! Oh, Ilogó! oh, hold! oh, hold!

A magyar szöveget németből forditottam. B. B.

Bálint Bellosics

Človek, ki živi v Luni Muraszombat és Vidéke, 1892/47, 1-2. Muraszombat, 20. 11. 1892 Človek, ki živi v Luni1 (Malo etnografije) Napisal: BÁLINT BELLOSICS Lunine lise oziroma pege (sence gora, ki so na njenem površju) so dražile domišljijo vsakega ljudstva. Japonci v njih vidijo morskega zajca, ki v možnarju drobi riževa semena; Eskimi menijo, da je prijazna nočna luč pravzaprav samo sled sajastih rok njenega krotkega brata Sonca; sibirski Burjati menijo, da je Luna začarano dekle, ki drži v rokah vrč za vodo in šop listja; za nekatere Indijance Severne Amerike je pletilka košar, za druge v Luno zaljubljeno dekle. Stari Indijci so senčne lome luninega diska videli kot zajce; Siamci vidijo v njih star zakonski par, ki mora obdelovati lunina polja. Po starih razlagah je bil kmet, ki je ukradel drva, izgnan na Luno; po mnenju drugih pa dela na Luni zaradi bratomora pokoro biblijski Kajn. Du Chaillu je zapisal, da je človek, ki živi na Luni, znameniti zahodnoafriški kama-kual, ki ga cenijo predvsem kot odličnega zdravnika. Ime duha Lune je Ilogo. Če kak ugleden človek zboli, se ob polni luni zberejo ženske pred njegovo hišo, se postavijo v krog in s srhljivim glasom prepevajo sledečo pesem:2 Ilogo, prosimo te! Povej, kdo je uročil N. N.-a? Ilogo, prosimo te! Povej, od katerega zdravila bo ozdravel? Tvoja so vsa drevesa v gozdu, vsaka trava in rastlina na polju, tvoja je vsa voda vseh rek, ti veš, kaj je zdravilo za to gorje! In če ga ni tu doli na Zemlji, z Luninimi žarki ozdravi to zlo! Oh, obvaruj N. N.-a smrti! Oh, Ilogo! oh, Luna! oh, Luna! 1

Avtor v izvirnem članku v madžarščini brez izjeme uporablja besedno zvezo »v Luni«, v slovenskem prevodu smo takšno obliko ohranili samo v naslovu. – Op. LKZ.

Madžarsko besedilo sem prevedel iz nemščine. B. B.

E mellett, hogy a nagyon elfoglalt, messze lakó, szigoru ur figyelmét magukra vonják, óriási lármát csapnak, miben a férfiak dobok ütésével és fegyverek kilövésével hüségesen segitenek nekik. Azután egy ingerlékeny idegzetü, beteges asszony, ki ép azért jósnő hirében áll, a körbe ül és mereven a fényes holdtányérra néz és énekléssel, s valószinüleg más lelki tevéssel annyira izgalomba hozza magát, hogy végre görcsök támadják meg és elájul. Most azt mondják, lelke Ilogóhoz szállt és vele beszél. A tömeg tovább énekel. A litánia szavai kevés változással tovább folytatódnak. Végre a somnambula ujra magához tér. Természetesen nagyon felhevült az arcza, s elbeszéli a hallgatódzó seregnek, hogy közben Ilogónál volt, elbeszélte neki a dolgot, s kapott tőle egy bizonyos füvet, melynek a nedve a betegnek használni fog. Amint máshol is megtörténik, hogy a betegek az orvosszer daczára meggyógyulnak, itt is megesik, hogy a varázsital segit, a beteg felépül s következő teli holdnál Ilogónak személyesen adhat hálát. A Spree-erdő vend lakói2 szintén ismerik. Egy mondájuk következőképen helyezi el a holdban lakó embert: Egy ember egy vasárnapon trágyát teritett széjjel. Ekkor egy kicsi férfi állott melléje és igy szól: „Miért teritesz te vasárnap trágyát?” és kérdezé, hová akar jutni: a napba-e, vagy a holdba? Az ember meghányja-vetette a dolgot s igy gondolkozott: a napban nagy a meleg és azt mondta, inkább elmegy a holdba. Azután mindketten elszálltak. Igy került a holdba és ez időtől van a holdnak arcza. Egészen jól látható az ember, a villáját fogva úgy, a hogy trágyát teritett. Az ember felesége a napba jutott, elégett s nem látható többé.3 Jeenstedt vidékén (Schleswig-Holstein) a holdban lakó ember fatolvaj. Egy ember egyszer fát lopott – igy beszélnek az öregről. – A lopást azonban felfedezték, de a tolvaj nyakasan tagadott és igy szólt: „Örökké a holdban üljek, ha én loptam el azt a fát.” Azóta vállrávetett facsomóval ül a holdban. Schwansenben (Schleswig), valamint Bornhöved vidékén (Holstein) egy ember vasárnapon holdvilágnál száraz ágat szedett az erdőben és hátán hazavitte. Utközben találkozott az Uristennel, ki azt kérdezte tőle, tudja-e, hogyan szól a 3. parancsolat? Midőn nem tudott felelni, azt mondta neki Isten (az ember nem tudta, kivel beszél), hogy azért meg kell bünhődnie, de választhat, valjon a holdban vagy a napban akar-e ülni. Az ember igy szólt: Ha már bünhődnöm kell, inkább a holdban fagyjak meg, mint a napban égjek el. Ugy is történt. Silt szigetén igy fejtik meg a holdban lakó ember mondáját a lakósok: A holdban lakó ember egy óriás, ki dagály idejében hajlottan áll, mert vizet merit és azt 2

A mi zala- s vasmegyei vendjeinknek (és krajnai, karinthiai, stájer, görczi rokonaiknak) csak szláv névrokonaik. Mig emezek az északi-, amazok a déli-szlávok közé tartoznak. B. B.

Wendische Volkssagen und Gebräuche aus dem Spreewald. Von Vilibald Schulenburg. Leipzig, F. A. Brockhaus. 1880. – 58. l.

Poleg tega, da pozornost zelo zaposlenega, daleč živečega, strogega gospoda obrnejo nase, ustvarijo še močan hrup, pri čemer jim moški zvesto pomagajo z bobnanjem in streljanjem iz orožij. Nato se nevrotična, živčno bolna ženska, ki prav zaradi tega slovi kot jasnovidka, usede v krog in srepo bulji v svetlo lunino kroglo ter se s petjem in verjetno še s kakšnim drugim duševnim početjem tako razdraži, da jo naposled zajamejo krči in se onesvesti. Pravijo, da je tedaj njena duša poletela k Ilogu na pogovor. Množica še naprej poje. Besedilo litanije se z manjšimi spremembami nadaljuje. Naposled pride somnambulistka k zavesti. Seveda ima zelo razgreta lica in množici, ki ji prisluhne, izpriča, da je bila pri Ilogu, mu razložila zadevo in od njega dobila določeno travo, katere sokovi bodo pomagali bolniku. Kakor drugod lahko bolniki ozdravijo od zdravil, tako lahko tudi tukaj čarovni napitek pomaga, bolnik ozdravi in se lahko ob naslednji polni luni osebno zahvali Ilogu. Vendski3 prebivalci Spreewalda ga tudi poznajo. Človeka, ki živi na Luni, ena od njihovih pripovedk predstavi takole: Nek človek je v nedeljo trosil gnoj. Tedaj je k njemu pristopil majhen mož in mu rekel sledeče: »Zakaj trosiš gnoj v nedeljo?« Vprašal ga je še, kam želi, na Sonce ali na Luno. Človek je premleval zadevo in razmišljal takole: na Soncu bo velika vročina, raje gre na Luno. Pa sta odletela. Pristal je na Luni in odtlej ima Luna obraz. Prav dobro je viden človek, kako drži vile, podobno kot ko je trosil gnoj. Človekova žena pa je pristala na Soncu, kjer je zgorela in je zato nevidna.4 Na območju Jeenstedta (Schleswig-Holstein) je človek, ki živi na Luni, tat drv. Nek človek je nekoč ukradel drva – tako govorijo o starem. Tatvino so odkrili, toda tat je trmasto tajil svoje dejanje in izjavil sledeče: »Naj večno tičim na Luni, če sem ukradel tisti les.« Od tedaj sedi na Luni s svežnjem drv na ramenih. V Schwansnu (Schleswig) ter v okolici Bornhöveda (Holstein) je nek človek v nedeljo ob mesečini v gozdu nabiral suho vejevje in ga na hrbtu nesel domov. Na poti je srečal Gospoda Boga, ki ga je vprašal, ali ve, kako se glasi tretja zapoved. Ker ni vedel odgovoriti, mu je Bog (človek ni vedel, s kom govori) rekel, da se mora spokoriti, a lahko izbira, ali želi sedeti na Luni ali na Soncu. Človek mu je odgovoril: »Če se že moram spokoriti, raje zmrznem na Luni, kot zgorim na Soncu. Tako se je tudi zgodilo. Pripoved o človeku, ki živi na Luni, so si prebivalci otoka Silt razložili takole: Človek, ki živi na Luni, je orjak, ki je v času plime upognjen, ker zajema vodo in jo

To so samo slovanski soimenjaki naših Vendov iz Železne in Zalske županije (in njihovih kranjskih, koroških, štajerskih in goriških sorodnikov). Medtem ko prvi spadajo k severnim, spadajo drugi k južnim Slovanom. B. B.

Wendische Volkssagen und Gebräuche aus dem Spreewald. Von Vilibald Schulenburg. Leipzig, F. A. Brockhaus. 1880, str. 58.

a földre önti. Az apály idejében pedig egyenesen áll, kipiheni magát, s azalatt a viz ismét elfolyhat a szárazról. A Dithmarschen-i monda szerint halász, ki vasárnap halászott és ezen bünének büntetéseképen hálójával a holdban kell ülnie. Déli Holstein némely vidékén és Lauenburgban lakó népek szerint a holdban lakó ember Nagypénteken a földjét akarta bekeriteni. Ekkor elment hozzá az Uristen, felelősségre vonta és villájával és tüskéjével a holdba számüzte. Ir néphit szerint a holdban két fiu ül, kik egymás közt egy rudon vödröt visznek.4 Láthatni, hogy földi lény akarata ellenére él a holdban, s legtöbbször a babona szerint a hold felszivó ereje emeli fel őket; a holdban bünüket vezeklik.5 Nézzünk már most egy magyar példát. – Az éjszakák megvilágitóját, a holdat a kalotaszegi szintén jól megfigyelte. Látta, hogy a hold lapjában foltok vannak, s ezek magyarázatát igy adja meg: Volt egyszer egy pakulár, aki egy este megázott; mikor az eső elvonult, kiteritette bocskorát meg a kapczáját egy csipkebokorra, hogy a holdfénynél megszáradjon. Mikor egy ideig eredmény nélkül várakozott, összeszidta a holdat, mire a hold a pakulárt csipkebokrostól, bocskorostól, kapczástól felszivta s képe most is ott látszik a hold felületén.6 A holdban lakó emberről szóló ezen rövidke ismertetést a következő kérdéssel zárom be: található-e nyoma a mi vendjeink monda-világában?

Am Ur-Quell. Monatschrift für Volkkunde. Herausgegeben von Friedrich S. Krauss. Lunden, Holstein. A jevenstedti, schwanzenbeni, silti, ditmarscheni és ir mondák egy az emlitett folyóiratban kiirt kérdésre érkeztek be. Der Mann im Monde. Eine Umfrage von H. Volksmann. 990. old. B. B.

Kalotaszegi néphit szerint a levegőnek is van felszivó ereje; a kutakból vizet szí fel, hogy szivárványt épitsen belőle. Lendva (Zala) vidéki nép hite a szivárványnak tulajdonit hasonló erőt; egyik vége leér a tengerekbe s onnan szivja a vizet. B. B.

Kalotaszeg magyar népe. Néprajzi tanulmány. Irta dr. Jankó János. Athenaeum. 1892. – 187. lap.

zliva na Zemljo. Ob oseki pa stoji vzravnano in počiva, v tem času pa lahko voda spet steče s kopnega. Po dithmarschenski pripovedi mora ribič, ki je v nedeljo ribaril, zaradi grešnega dejanja za kazen sedeti s svojo mrežo na Luni. Po mnenju ljudi v nekaterih predelih zahodnega Holsteina in v Lauenburgu, je človek, ki živi na Luni, na veliki petek želel ograditi svojo zemljo. Tedaj ga je obiskal Gospod Bog, ga poklical na odgovornost in ga z njegovimi vilami in bodicami izgnal na Luno. Po irskem ljudskem verovanju sedita na Luni dva fanta, ki skupaj nosita na drogu vedro.5 Vidimo, da živi na Luni zemeljsko bitje proti svoji volji, po verovanju ga najpogosteje posesa tja sila Lune; na Luni dela pokoro za svoje grehe.6 Poglejmo zdaj madžarski primer. – Luno, osvetljevalko noči, je človek iz pokrajine Kalotaszeg prav tako zavzeto opazoval. Videl je, da so na luninem disku pege, za to pa je podal takšno razlago: Nekoč je živel ovčar, ki ga je zvečer premočil dež. Ko je nehalo deževati, je svoje opanke in obujke razgrnil na šipkov grm, da bi jih posušil na mesečini. Ko je že dalj časa zaman čakal, je oštel Luno, nakar ga je Luna skupaj s šipkovim grmom, opankami in obujki posrkala vase. Njegova podoba je še danes vidna na lunini površini.7 To kratko seznanitev o človeku, ki živi na Luni, zaključujem z naslednjim vprašanjem: ali najdemo njegovo sled tudi v pripovedkah naših Vendov?

Am Ur-Quell. Monatschrift für Volkkunde. Herausgegeben von Friedrich S. Krauss. Lunden, Holstein. Pripovedi iz Jevenstedta, Schwanzenbena, Silta, Ditmarschna in Irske so prispeli na postavljeno vprašanje v omenjeni periodiki. Der Mann im Monde. Eine Umfrage von H. Volksmann, str. 990. B. B.

Po ljudskem verovanju iz Kalotaszega ima tudi zrak absorpcijsko moč; zrak iz vodnjakov posrka vodo, da bi iz nje ustvaril mavrico. Ljudsko verovanje iz okolice Lendave (Županija Zala) pripisuje mavrici podobno moč; en krak mavrice seže v morje in od tam srka vodo. B. B.

Kalotaszeg magyar népe. Néprajzi tanulmány. Napisal dr. János Jankó. Athenaeum. 1892, str. 187.

Bellosics Bálint

Alsó-Lendva és vidéke Turisták Lapja, 1892/7, 199-213. Budapest. Alsó-Lendva és vidéke. (3 képpel) A turistának, kit csak a természet szépsége csal vándorútra, a kit csak a havasok csillogó hava, sötétzöld erdősátor árnyában völgy ölébe szaladó síró patakok gyöngyöző zuhatagja, a havasi hajnal és alkonyat bűvös színjátéka, a sziklát-mászás izgató gimnasztikája és a messzelátás gyönyörködtet; ki előtt a nép csak azért érdekes, mert gunyhóban él, juhturót, szeszélyes növésű kristályt kinál, s együgyű éneket dall: annak nem ajánlom azt a vidéket, melyről szólni akarok. De a ki avatott, ki észreveszi e halmos-völgyes táj egyszerű bájait, kit mindenek előtt érdekel népe: mint vette fel a vidék formáját a reá települő emberanyag, a három különféle szomszéd népcsoport miben különbözik egymástól, miben hasonlít egymáshoz, miben, hol tünik szembe az egymásra gyakorolt hatás; ki szereti kutatni dalaiban, meséiben érző s képzelő erejét, a szólásmódokban észjárása sajátságait, a közmondásokban okosságát, sőt bölcsességét; ki a mondák s helynevek históriai tanuságát nem veti meg: az Kánaánba jő..... Az a vidék, melynek Alsó-Lendva természetes középpontja, Zalamegyének délnyugati szögletébe esik. Terjedelmes síkság, a Mura kiöblösült völgye, mely északkeletre a göcseji dombos-völgyes vidékkel érintkezik, nyugaton Vasmegye tótsági sarkával s a Dobrai hegyek Zalába nyúló végső ágaival, keleten a Balatonmelléki hegyvidékkel. Alsó-Lendva váracskája erre a síkra tekint; bolyhos erdőire, szétzavart falvaira, téres kaszálóira, a szántóföldek tarka négyszögeire, s a Mura felé siető szeszélyes futású patakok hálójára. A gráczi harmadkori tengeröböl medre e sík, melynek geológiai egyhangúságáról Matyasovszky is panaszkodik.1 A város maga egy önálló dombcsoport nyugati oldalához simult a patakháló áradási tengere elől, mely dombcsoport a Balatonmelléki dombvidékhez tartozik, s tőle csak a Kerka észak-déli irányú keskeny völgye szakítja el. Nyugat-keleti irányban mozgó szelid hullámai közt északra nyiló völgyek teknője fekszik; északon s délen síkba folynak át. A közel fél négyzetmérföld kiterjedésű hegyterület legmagasabb emelkedése a Batosa.2 1

Földtani fölvételek eredménye. M. J. 1876.

Nevezetesebb magaslatai még: a Lentii (820.26’), déli végén az Újfalú-hegy (839.64’) s Lendva felett a Sándor-Gesztenyés (1008’). A csúcsok relativjét nyerjük a lendvai fogadó 432.76’ absolut magasságának tekintetbevételével. (Dr. Szántó K. adatai.)

100

Bálint Bellosics

Dolnja Lendava in okolica Turisták Lapja, 1892/7, 199-213. Budapest. Dolnja Lendava in okolica (s tremi slikami) Turistom, ki jih na pot zmami samo lepota narave, ki jih očara le bleščeči sneg gora, biserni slapovi potokov, ki v senci krošenj gozdnih dreves žuborijo v objem dolin, čarobna igra barv zore in somraka v planinah in ki jih razveseljujeta le plezanje po skalah ter pogled čez obzorje; tistim, ki so jim ljudstva zanimiva le zato, ker živijo v kolibah in nudijo ovčji sir ter kristale čudnih oblik ob petju trapastih pesmic: vsem tem ne priporočam pokrajine, o katerem želim govoriti. Bo pa pravi Kanaan za vse obiskovalce, ki jih zanimajo ljudje te preprosto mikavne gričevnate in ravninske pokrajine: kako so tu živeči ljudje navzeli oblik pokrajine, v čem se razlikujejo in v čem so si podobne tri sosednje skupine ljudstva, v čem in kje so vidni vzajemni vplivi; ki radi raziskujejo čutečo moč in domišljijo pesmi in pripovedk, miselne posebnosti v frazemih, bistroumnost in modrost v pregovorih; ki se ne otepajo zgodovinskih naukov legend in krajinskih imen … Pokrajina, katere naravno središče je Dolnja Lendava, leži v jugozahodnem kotu Zalske županije. Obsežna ravnica je kotanjasta dolina Mure, ki se na severovzhodu dotika gričevnate pokrajine Göčej, na zahodu Vendske krajine Železne županije in skrajnega konca hribovja Dobra,1 ki seže v Zalsko županijo, na vzhodu pa gričevja Balatonmelléka. Na to ravnico gleda gradič Dolnje Lendave; na njene puhaste gozdove, razpršene vasi, prostrane travnike, na kvadratasta barvita polja in splet muhastih potokov, ki brzijo proti Muri. Ta ravnica je dno graškega terciarnega morskega zaliva, na katere geološko enoličnost se pritožuje tudi Matyasovszky.2 Da bi se zavarovalo pred nenehnim poplavljanjem potokov, se je mesto privilo k zahodnemu pobočju hriba, ki spada k gričevjem Balatonmelléka in ga od nje loči le ozka dolina Velike Krke, ki se tu razprostira v smeri sever-jug. Med griči, ki nežno valovijo od zahoda proti vzhodu ležijo proti severu korita dolin; na severu in na jugu se 1

V izvirniku: Dobrai hegyek. Naselje Dobra (madžarsko: Vasdobra, nemško: Neuhaus am Klausenbach) se danes nahaja v avstrijskem Burgenlandu, do leta 1920 pa na Ogrskem v zgodovinski Železni županiji. Po naselju je dobilo ime hribovje Dobra (madžarsko: Dobrai hegyek), ki se razprostira na območju zgodovinske Železne in Zalske županije oziroma po letu 1920 na ozemlju treh držav (Avstrija, Madžarska, Slovenija) med mesti Dobra, Sárvár in Lendava. Omenjeno zemljepisno ime danes več ni v uporabi. – Op. LKZ.

Rezultati geoloških raziskovanj. M. J. 1876.

101

A dombhullámok eleven zöldjét itt-ott szakítja meg egy-egy sárga agyagszakadás; a hófehér falú présházak messze távolból zöld páston nyiló gyopárvirágoknak tetszenek. A venyigével beültetett dombok gerinczei tarajosak a vályogházak utczasorától. Lenn a szelid völgyek hűvös fenekén, s a lejtőkön egyenkint vagy csoportosan áll a lipa (hárs), e vidék régi urainak a szlovéneknek szent fája ; ligetekre szakadozva nő a cser, a bükk, a tölgy s a fenyő. Zöld pástján a Hidegkút forrása csavarog. Az útak sárgásbarna agyagán keréksín által összegyömöszölt csapás aczélfényű vonalai futnak a völgy felé, mintha csak krétával vonták volna valamennyit. A gyalogjárókat csizmapatkók nyomának mozaikja tarkázza. Hűvös szellő, a mint a fenyves és hárs illatával kóborol, elhozza a kakukszót, az erdő árnyában czifra csutorával, termetes ősi pinczekulcscsal, s kapatos fejjel botorkáló magyar meg-megszakadó nótáját, a szilaj jókedvű vend munkások ujjongását. Kirándulók zaja ritkán zavarja ebben a szép völgyben csendülő harmóniát; a lendvai intelligentia a szüreten kivül alig fordul meg bennök. Borainak jó híre van, s biza sok stájer nótához itt fakad az ihlet. Népe, mely csalitokban, domboldalokon szétszórt présházakban akik,3 nagyon kevert. A magyar paraszt, kinek néhány sor szőlője van valamelyik hegyháton, s a gerinczen fecskesáros házikója, ha lenn a falvakban kikopott, vagy kiperelték gazdaságából, felhúzódik ide. A vend, kit a régi patriarchalis család bomladozása kiszorított falujából, vagy a magyar falvakban vesz birtokot, vagy a lendvai hegyek közé vonul. Messze nem tud szülőföldjétől elszakadni; innen ellát a síkon át falujáig, néha még ismerős harangok zokogása is elremeg a tiszta levegőn át pitvaráig. A szegény szlovén vinczellér, kinek nincs egyebe munkás kezén kivül, itt lakik ezekben a kis viskókban, s azért megőrzi, megmunkálja gazdája szőlőjét. Apró riskáját kötélen legeltetik gyermekei a mély hegyi utak gyepes párkányán, s az árokpartok sövényei mellett. A tejet leviszi a piaczra s árából vesz kenyeret. Ha a szőlőmunka szünetel, eljár fát vágni, kőműves, télen csizmadia, kosárfonó; adnak elég vesszőt a Muramellék füzesei. De proletár is elég gyül össze köztük, kiket valahol rováson tart a törvény. A hegyhullámok keleti lábánál nyilik a Kerka völgye, azon túl a Göcsej hegyvidéke nyúlik el messze északkeletre. Szép völgyeiben szaladnak a Kerkába a Cserta, s mint az a szép leány, kinek nevéről nevezi a göcseji monda a folyót, úgy fut elő erdős domboldalok között a Valiczka. Valiczkának a fiatal, dúsgazdag Csatár volt a kedvese, ki beleunt a szép leányba, úrhölgygyei kelt frigyre, s Valiczka belehalt fájdalmába. Mentében állott Attila fája.4 Attila király felkerekedett egyszer mind az ötvenkét feleségével és magzataival, s elhatározta, hogy nagy háborúságot indít. Elérkezett Göcsej országába a palóczok földjére, kik a mi apáink voltak. Kámaháza helyén volt 3

Valószínű, hogy sajtóhiba, helyesen. lakik. – Megj. LKZ.

Adatok Zalamegye Tört. III. k., V. füz. Kőváry B.

102

iztekajo v ravnico. Najvišji vrh skoraj pol kvadratne milje velikega gričevja je Batoša.3 Živahno zeleno barvo valovitih gričev tu in tam prekine zaplata plazu rumene ilovice; vinske kleti snežno belih sten so iz daljave videti kot cvetoče planike na zeleni livadi. S trtami zasajena slemena gričev so grebenasta od cimpranih hiš ob cestah. V svežih kotanjah nežnih dolin in samostojno ali v skupinah na pobočjih rastejo lipe, sveta drevesa Slovencev, nekdanjih gospodarjev te pokrajine; v manjših gajih rastejo še cer, bukev, hrast in bor. Na zeleni livadi žubori izvir Hidegkút. Linije kolesnic z jeklenim sijajem, vtisnjene v rumenkasto rjavo ilovico cest, vodijo proti dolini, kakor da bi jih začrtali s kredo. Pešpoti krasi mozaik sledov okovanih škornjev. Hladen piš, pomešan z vonjem iglavcev in lipe, s seboj prinaša glas kukavice, napev madžarskega vinogradnika, ki se s pisano čutaro in velikim starinskim ključem v rokah okajeno spotika v senci gozda ter nebrzdano vriskanje veselih vendskih delavcev. Hrup izletnikov harmonije te lepe doline le redkokdaj zmoti; lendavsko izobraženstvo se, razen ob trgatvi, tu bolj redko pojavi. Tukajšnja vina so na dobrem glasu in marsikateri štajerski pesmi dajo navdih. Prebivalstvo, ki živi v vinskih kleteh, razpršenih po pobočjih goric, je zelo različno. Če je domačija madžarskega kmeta v vasi dotrajana ali je iz nje izgnan, se zavleče v svojo blatno hiško, ki jo ima na enem od gričev skupaj z nekaj vrstami vinograda. Vend, ki je zaradi razpada stare patriarhalne družine zapustil svojo vas, si kupi posest v eni od madžarskih vasi ali pa se umakne v lendavske gorice. Daleč od svoje rodne grude ne more; čez ravnico vidi vse do svoje vasi in včasih, ko je zrak čist, do njega seže celo jokajoča pesem domačih zvonov. Revni slovenski viničar, ki razen svojih delovnih rok nima ničesar drugega, živi tu, v teh bajtah in v zameno varuje, obdeluje vinograd svojega gospodarja. Na travnatih obrobah globokih hribovskih cest in ob živici jarkov se pod nadzorom njegovih otrok pase njegova drobna krava. Mleko proda na tržnici in iz zasluženega kupi kruh. Če v vinogradu zmanjka dela, gre drva cepati ali dela kot zidar, pozimi je čevljar in pletilec košar; vrbe ob Muri mu dajejo dovolj vejevja. Med njimi je tudi nekaj proletarcev, ki jih ima zakon pod nadzorom. Pri vzhodnem podnožju gričevja se odpira dolina Velike Krke, onkraj nje se daleč proti severovzhodu razteza gričevnata pokrajina Göčeja. Skozi čudovite doline se v Veliko Krko stekata Cserta in Valiczka, ki se med gozdnatimi pobočji pojavi, kot prelepo dekle, po kateri je reka dobila svoje ime. Legenda pravi, da se je Valiczkin mlad in bogat ljubimec Csatár naveličal prelepega dekleta in se poročil z drugo gospodično, kar je Valiczko tako prizadelo, da je od žalosti umrla. V bližini stoji Atilovo 3

Pomembnejši vrhi so še: Lenti (820.26‘), na južnem delu Újfalú-hegy (839.64‘) in nad Lendavo Sándor-Gesztenyés (1008‘). Relativiteto vrhov smo dobili z upoštevanjem absolutne višine lendavskega gostišča 432.76‘ (podatki dr. K. Szántója).

103

a palóczok herczegének, Attila király rokonának városa. Kis ebéd után gyönyörű kertjébe vezette a palócz fejedelem a királyt egy kis alvásra, egy gyönyörű sudár tölgy árnyékába. Tábora letelepedett a fa körül. Olyan jó izűt aludt, hogy mire felkelt, már másnap reggel volt, s csak azt vette észre, hogy a ráczok egész seregét körülfogták és hogy nincs se merre se menekvés. A herczeg és Attila király lóra kapva, szétverték az ellenséget, csak egy három öl magas rácz vitéz támadta meg magát a királyt és ugyan el is találja vala kopjájával, ha az bele nem fúródik abba a sudár tölgyfába, A ráczot levágták, Attila király pedig ezt mondta a fának: jó izűt aludtam alattad, azért élj ötszáz esztendeig, életemet is megmentetted, azért is élj ötszáz esztendeig. Azután eltemették az elhullottakat és halmokat emeltek sirjaik fölé (kunhalmok), Attila fáját pedig a szamárföldi erdőben minden gyermek ismeri. Nem áll egyedül a hún idők ezen emléke, maga Kerka állítólag Attila egyik nejétől kapta nevét, a Csertamenti Karicsa és Zágorhida puszták hún vitézek neveit őrzik. Szép monda fűződik a regényes Kerka-völgyben fekvő Tormaföld várához.5 Tormaföld falu Szécsi-Sziget és Dobri közt fekszik, keletről, egy, egész Pákáig felnyúló hegyláncz védi. Ezen hegylánczból a falu felső végén magas domb nyúlik ki, melyen a monda szerint régi időben vár állott. Birtokosa Torma nevezetű úr volt, s birtokát Tormaföldének nevezték el. Volt Tormának igen szép leánya, Jolán, kit nagy átok ért. Anyja, ki viselős korában csak arra kérte Istent, hogy fiú gyermekkel áldja meg, születendő leányát előre megátkozta, s meg-fogadta, hogy ha leányt szül, azt kiveti a sárkánynak. A leány megszületett; az anya eszébe jutván elhamarkodott átka, szörnyet halt. Az árva, elátkozott kis leány magánosan futkosott a vár tövétől a Kerka vizéig elterülő kertben. Egyszer futkosása közben elfáradva egy nyilásnál, mely titkos, s rejtett utakon a vár alá, s onnan fel a termekbe vezetett, elaludt, s mikor felébredt, ölében förtelmes sárkány nyugodott. Ijedten a várba szaladt s elbeszélte a történteket dajkájának. Bárhova ment ezentúl Jolán, a vár alatt lakó sárkány mindenkor kileste. A leány nem félt tőle; a várban megszokott ebként járt-kelt. Egy napon azután török sátrak púposodtak a Kerka völgyében, s a katonák a vár ostromához készültek. A vártoronyban egyetlen harang volt; Torma maga önteté, az ércz közé hang kedvéért igen sok aranyat kevertetett. Sajnálta, s hogy a töröktől megmentse, az a gondolatja támadt, hogy levéteti, s a Kerkába sülyeszteti. De a harang egyszer csak magától kongott-bongott, hangjára a török sereg körülvette a várat. Ostrom közben a török aga észrevette Jolánt, megszerette gyönyörű arczát, s azt izente Tormának, hogy ha leányát kiadja, az ostromot beszünteti. Torma jobban féltette drága harangját és életét, mint leányát, oda igérte, mit a sárkány megtudván, Jolánt az igéretre következő éjen a Kerkába vitte. Torma nem teljesíthetvén igéretét, várát a török sereg feldúlta s népével együtt a romok alá temetkezett. Sokáig járt még a sárkány a romokhoz, útja, melyet 5

Dervarics K. A. Zs. T.

104

drevo.4 Kralj Atila se je, skupaj s svojimi dvainpetdesetimi ženami in potomci nekoč odpravil na pot z namenom, da začne veliko vojno. Prispel je v pokrajino Göčej, na zemljo Polovcev, ki so bili naši predniki. Na območju naselja Kámaháza5 je imel svoje središče polovski knez, sorodnik kralja Atile. Po skromnem obedu je knez kralja odpeljal v svoj prelepi vrt, da si v senci čudovitega vitkega hrasta nekoliko odpočije. Kralj je pod drevesom tako trdno zaspal, da se je zbudil šele naslednje jutro. Osupel je ugotovil, da so njegovo vojsko medtem obkrožili Raci6 in jim onemogočili umik. Knez in kralj Atila sta hitro zajahala svoja konja in pregnala sovražnika. Tri sežnje visok raški vitez pa je napadel samega kralja in bi ga s svojim kopjem celo zadel, če se ne bi zaril v tisti visok hrast. Raškega vojaka so ubili, kralj Atila pa je dejal drevesu: Zelo dobro sem spal pod tvojo krošnjo, zato živi petsto let in ker si mi rešil življenje, živi še nadaljnjih petsto. Nato so padle vojščake pokopali in nad njihovimi grobovi oblikovali gomile (kurgane), Atilovo drevo v gozdu Szamárföld pa pozna že vsak otrok. Spomin na obdobje Hunov pa ne ohranja samo omenjena zgodba. Po legendi naj bi Velika Krka dobila ime po eni od Atilovih žena, Karicsa pri naselju Csertamente in Zágorhida pa ohranjajo imena hunskih vitezov. Zanimiva legenda je povezana tudi z gradom v naselju Tormaföld, ki leži v romaneskni dolini Velike Krke.7 Vas Tormaföld leži med naselji Szécsi-Sziget in Dobri, in jo na vzhodu varuje veriga gričev, ki sega vse do Páke. Del te verige je grič na gornjem koncu vasi, na katerem je po legendi nekoč stal grad. Lastnik gradu je bil gospod po imenu Torma, njegovo posestvo pa so poimenovali Tormafölde.8 Torma je imel prelepo hčer Jolán, ki pa je bila uročena. Njena mati, ki je med nosečnostjo prosila Boga, da bi jo blagoslovil s sinom, je svojo nerojeno hčer že v naprej preklela in se zaobljubila, da bo, če bo rodila hčer, otroka vrgla zmaju. Ko se je deklica rodila, se je mati spomnila svojega prenagljenega prekletstva in se mrtva zgrudila. Sirota, uročena deklica je vse dneve osamljeno tekala po grajskem vrtu, ki se je raztezal od vznožja gradu vse do reke Krke. Nekoč je, utrujena od tekanja, zaspala ob neki odprtini, ki je vodila do skrivnih poti pod gradom v grajske sobane. Ko se je zbudila, ji je v naročju počival strašen zmaj. Prestrašena je stekla v grad in o dogodku obvestila svojo varuško. Pod gradom bivajoči zmaj je odtlej nenehno prežal nanjo, kamor koli je šla. Vendar se ga dekle ni balo; po gradu je hodila kot običajno. Nekega dne pa so se v 4

Adatok Zalamegye Tört. 3. knjiga, 5. zvezek. B. Kőváry.

Kámaháza, po letu 1920 slovensko Kamovci, je vas v bližini Lendave (nekdanja Dolnja Lendava). Vendar pa obstaja na območju zgodovinske Zalske županije več naselij ali zaselkov z imenom Kámaháza. – Op. LKZ.

Staro madžarsko ime za Srbe. – Op. LKZ.

K. Dervarics A. Zs. T.

Torma-földe v madžarščini pomeni Tormova zemlja. – Op. LKZ.

105

a vidék lakói „Sárkányjárásnak” neveznek, maig is látható, a nevezett vártól levonul a Kerkáig.6 A várharang hagyomány szerint maig a Kerka fenekén van. A leirt dombcsoportozat nyugati lejtőjének tövében fekszik Lendva, a vidéki nép szerint Huzó-vonyó Lendva (hosszú, nyujtott). Egy kis kiugró dombon áll az Eszterházyak váracskája, hófehér falával, négyszögű vörös bástyáival, ablakszemeivel; homlokzatából kiálló torony második emeletén, mint más Eszterházy-birtokon, a bold. Szűz képe van, oldalt két lámpával. Házai körülülik, mint a mesélőt hallgatói. Nagy multról regélhet! A kelto-gallok voltak állítólag Halicanum legrégibb lakói. Később a rómaiak idejében is virágzott, s területe a város mai teriiletét s fellegvárát belevéve Hosszúfalun át Szabólakos pusztáig nyúlt el. A Pannoniába átszálló légióknak és a postának állomáshelye volt különösen a forradalmak idejében, Gallienus császár korában (253-268); összecsapások, harczok szintere.7 Lakosai a szomszéd Noricumból szállított vassal és márványnyal kereskedtek, a Murából aranyat mostak, szőlőt míveltek. A húnok nyomása elől útra indult nyugati gótok híres királya Alarich Savarián, Halicanumon és Petaviumon át vezette seregét Itália ellen. A húnoknak, különösen Attilának emléke Zalamegye helyneveiben, mondákban, s a közel Stájerország déli részén a szlovének között ismeretes Attila-mondák gyakorisága arra mutat, hogy ismerték e vidéket, mely a népvándorlás minden népe által felkeresett két paradicsomnak, a Pó medenczéjének és Pannoniának összekötő útja volt. A nagy hún király halála után osztro-góth Videmir volt Halicanum ura.8 Az Itáliába, Galliába, Moesiába költözött keleti gótok helyét a Justinián által Pannoniába hívott (527) longobardok foglalták el. Halicanum még ekkor is állott, s vend, longobard, s talán visszamaradt gót lakosai mellett még mindig voltak rómaiak is. A rómaiság teljes kipusztulása, vagy felolvadása a longobardok kivonulása után (568) kezdődik.9 Az utánuk bejött lovas avar nép idejében Halicanum a Rába és Száva közt épített gyürűjükbe (Ringus Savariae) esett.10 Az ő letelepedésük éppen ezen vidékre nézve nevezetes. Mint az avarok alattvalói jöttek be a VI. század vége felé a szlovének vagy vindek s elárasztották Pannoniát, benyomultak Belső-Noricumba, tehát Krajnába, 6

Szélessége 3, hossza 15 ölnyi lehet. Ha felszántják, bevetik, vagy semmit sem terem vagy elsárgul, kihal a növény e helyen.

A nemzeti muzeumban van Vibenus síremléke, melyet 1805-ben Alsó-Lendva Szt.-János nevű külvárosában a hasonló nevű kőkép átellenében találtak. 1839-ben Julius Caesar-féle aranypénzeket, 1868-ban római imperátorok korából való arany- és ezüstpénzeket ástak ki.

Tomka-Szászky (Introductio in Geogr. Hungariae antiqu. & medii alvi, Posonii 1781. 14. 1. (Dervarics K.)

Salamon F. Alsó-Pannonia a góth és longobard megszállás alatt. 1882. évi Századok. 15-17. 1.

Tomka-Szászky.

106

dolini Velike Krke pojavili turški šotori in vojaki so se začeli pripravljati na obleganje gradu. V grajskem stolpu je bil samo en zvon; narejen je bil po Tormovem naročilu, zaradi lepšega zvena pa je kovini primešal večjo količino zlata. Ker mu je bilo zvona žal in ga je želel rešiti pred Turki, se mu je porodila misel, da bi ga snel in potopil v Veliko Kerko. Toda zvon se je nenadoma oglasil sam od sebe, na njegovo zvonjenje pa je turška vojska obkrožila grad. Turški aga je med obleganjem opazil Jolán, katere lep obraz mu je takoj prirasel k srcu, zato je Tormi sporočil, da bo obleganja konec, če mu preda hčer. Ker je Torma zvon in svoje življenje cenil bolj, kot hčer, je na ponudbo pristal. Ko je zmaj to izvedel, je dekle naslednji dan odnesel v reko. Ker Torma svoje obljube ni mogel izpolniti, so mu Turki uničili grad, sam pa je, skupaj s svojimi ljudmi, ostal pokopan pod ruševinami. Zmaj je ruševine še dolgo obiskoval, stezo, po kateri je hodil od omenjenega gradu do Velike Kerke, pa so prebivalci pokrajine poimenovali »Zmajeva pot« in je vidna še danes.9 Grajski zvon naj bi po legendi še danes ležal na dnu Velike Krke. Ob vznožju zahodnega pobočja opisanega gričevja leži Lendava (domačini jo imenujejo tudi dolga, raztegnjena Lendava). Na majhni vzpetini stoji grad Eszterházyjevih s svojimi snežno belimi zidovi, rdečimi pravokotnimi trdnjavami in okni; v stolpu na drugem nadstropju, ki štrli iz pročelja, je, tako kot na vseh posestvih Eszterházyjevih, tudi tu slika Blažene device Marije z dvema lučka ob straneh. Mestne hiše ga obkrožajo, kot poslušalci pripovedovalca, ki govori o njegovi bogati zgodovini. Najstarejši prebivalci Halicanuma naj bi bili Kelti oziroma Galci. Naselje je cvetelo tudi kasneje v obdobju rimskega cesarstva, njegovo ozemlje pa je segalo od sedanjega območja mesta, skupaj z utrdbo, čez Dolgo vas vse do predela Szabólakos. Bilo je postajališče legij, ki so prečkale Panonijo in pošte, zlasti v času revolucij pod vladavino cesarja Galijena (253-268); je prizorišče spopadov, bitk.10 Prebivalci so trgovali z železom in marmorjem, ki so ga dovažali iz sosednjega Noriškega kraljestva, izpirali so zlato iz reke Mure ter obdelovali vinograde. Ko se je Alarik, znameniti kralj zahodnih Gotov umikal pred pritiski Hunov, je svoje čete proti Italiji vodil čez Savario, Halicanum in Petavium. Spomini na Hune, zlasti pa na Atilo, ki jih ohranjajo krajevna imena in legende Zalske županije ter številne legende o Atili, znane med Slovenci južnega dela Štajerske dokazujejo, da so to regijo poznali, saj je predstavljala povezavo med dvema paradižema, Padsko in Panonsko nižino, ki so ju med selitvijo narodov obiskala vsa ljudstva. 9

Široka je približno 3, dolga pa 15 sežnjev. Če ta kos zemlje preorjejo in nekaj posejejo, na njej ne zraste nič ali pa rastlina porumeni in odmre.

V narodnem muzeju je ohranjen Vibenusov nagrobnik, ki so ga leta 1805 našli v predmestju Dolnje Lendave, imenovanem Szentjános, natančneje nasproti istoimenskega kamnitega kipa. Leta 1839 so izkopali tudi zlatnike iz dobe Julija Cezarja ter leta 1868 zlatnike in srebrnike iz obdobja rimskih imperatorjev.

107

Stiriába és Karintiába. A vasmegye déli sarkának (a Dobrai hegyektől délre) síkvidékén lakó revenczik, a Dobrai hegyek vasmegyei ágai közt és oldalain lakó goricsánczik, a zalamegyei dolinczik, a muraközi horvátok által bochnyeczeknek, a zalai magyarok által bömhéczeknektt11 nevezett vendek a VI. században nyugati Pannoniába települt vindek maradékai.12 Az érkező magyarok elfoglalják az országot, a szlovének összeolvadnak velők, s ez összeolvadás ma sem szünetel. Hogy nem fejeződött be, annak oka, hogy a majdnem két milliónyi szlovénség nagy tömegével összefügg.13 Halicanum épületeinek anyagát az avarok ringeikbe használták el. Ringus Savariae-t Kis Pipin bevette, s Karam avar-kán – kinek a hagyomány szerint Göcsejben Nován volt székhelye – mesés kincseit magáévá tette. Nagy Károly, ki végkép megtörte az avarok hatalmát, frankokat telepített az avarok, s szlovének közé; ők, s már előbb a szlovének újra kiemelték Halicanumot romjaiból. Állítólag a frankok adtak a gyarmatnak új nevet.14 Privina Lindaun egyházat építtetett.15 A magyarok bejövetelének idejében Lindau fellegvárával még állott. Szent Lászlóig nincs róla szó, s úgy látszik a terület tulajdonképen az ő idejében Szlavóniával és Horvátországgal együtt került a magyarok birtokába. Ő a zágrábi püspökség alapítása alkalmával az alsó-lyndvai plébániát annak hatósága alá rendelte.

A bömhécz név az alsó-lendvai dombvidék hegyhátain mint helynév is él.

Dervarics K. (Vendek. Alsó-Lendvai Hiradó II. évf.) öslakóknak tartja őket. Mások horvát vendégeknek. „A vendek a dunántúli részen talán szintén későbbi horvát vendégek” (Hunfalvy P. Magy. Ethn. 530). A vasmegyei lutheránus vendek bizonyos, hogy nagyobb horvát csoporttal vegyülhettek valaha. Vannak azután ismét mások, kik a nagy Constantin császár uralkodásának utolsó éveiben a góthok elől menekülő és Pannoniába befogadott vandaloktól, vagy savaroktól és vindoktól származtatják őket, kik Pannónia őslakói voltak. Ez utóbbiakat Kr. e. 600 körül a Galliából kivándorolt bojok igázták le. (Szombathely – Savaria – rend. tan. város monographiája. Dr. Kuncz Adolf. 1880.) A még keleti Európában lakott szlávok kezdetben mind vend név alatt említtetnek. Hunfalvy P. (Ethn. 528.) szerint talán már a húnokkal is voltak szlávok. Az említett zalamegyei Attila-mondában előforduló ráczok s hasonlóképen a Tomka-Szászkynál mint a góth, majd longobard Halicanum lakosai gyanánt említett vendek is a húnok után itt maradt szlávok lehettek.

Hazánk népe. Keleti K. az akad. II. oszt. tart. felolv. 70,658 vendet talált.

A Lendva (1239-iki oklevélben Lyndva folyó; németül Lindau, Lindbach, Limbach, szláv Lindovesz, Lindova, Lendova) nevet többen szláv szónak tartják, mások szerint Levinda, Levenda (nagy öntés)ből származik (Dr. Szántó K. Földr. Közl.) Hunfalvy Pál és Ortvay T. szerint a va zürjén nyelven vizet, folyót jelent. A város német neve hasonlót gyaníttat. A német névnek egy magyarázója (Dervarics K.) a betelepített frankoknak tulajdonítja a névadást. Az avarokkal ide telepedett szlovén nép nagy mennyiségben ültette szent fáját, a hársat (Turnischa és Bellatincz táján, Stájerországban, Alsó-Lendva környékén s különösen a fölötte elvonuló hegyek völgyeiben ma is díszlik; a ma vendek által lakott Lippa, Lippahócz nevében is fennmaradt (lipa = hárs) emléke). A hárs Halicanum táján egész ligeteket képezett, sőt a Halicanum mellett folydogáló patak partjai is hársakkal szegettek voltak. A frankok a városnak a hársfa (Linde) és liget (Au) szavak után adták a Lindau nevet, a patakot pedig elnevezték Lindbachnak; Lind-folyó, Lind-víz, Lind-va.

Vasárnapi Ujság. 1875. 47. sz.

108

Po smrti velikega kralja Hunov je gospodar Halicanuma postal ostrogotski vladar Videmir.11 Namesto vzhodnih Gotov, ki so se preselili v Italijo, Galijo in Mezijo, so prišli Langobardi, ki jih je v Panonijo povabil cesar Justinijan (527). Takrat je Halicanum še vedno obstajal, v njem pa so poleg Vendov (Slovanov), Langobardov in morda posameznih Gotov živeli tudi še Rimljani. Popolno izumrtje Rimljanov oziroma propada vsega rimljanskega se je začelo po odhodu Langobardov (568).12 V obdobju konjeniškega ljudstva Avarov, ki so na to ozemlje prišli za Langobardi, je Halicanum bil vključen v obroč, ki so ga vzpostavili med rekama Rabo in Savo (Ringus Savariae).13 Njihova naselitev je za to regijo zelo pomembna. Slovenci ali Vendi so ob koncu 6. stoletja prišli kot podložniki Avarov ter preplavili Panonijo in prodrli v Notranji Norik, torej Kranjsko, Štajersko in Koroško. Vendi Ravenci14 iz ravnice južnega kotička Železne županije (južno od hribov Dobre), Goričanci, ki živijo med obronki in na pobočjih hribov Dobre, ki segajo v Železno županijo, Dolinci Zalske županije, ki jih medžimurski Hrvati imenujejo Bohnjeci, zalski Madžari pa Bömheci15 so potomci Vindov, ki so se v Panonijo naselili ob koncu 6. stoletja.16 Ko so Madžari ob naselitvi zasedli deželo, so se Slovenci asimilirali z novim narodom, ta asimilacija pa traja še danes. Vzrok za to je v dejstvu, da živijo tesno povezano s skoraj dvema milijonoma Slovencev.17 Material zgradb Halicanuma so Avari uporabili za gradnjo svojih obročev. Njihovo ozemlje, imenovano Ringus Savariae je zavzel Pipin Mali in si prisvojil pravljični zaklad avarskega kana Karama, ki naj bi sedež imel v naselju Nova v pokrajini Göčej. Karel Veliki, ki je dokončno zlomil avarsko oblast, je med Avare in Slovence naselil Franke; le-ti in pred njimi Slovenci so Halicanum ponovno dvignili iz ruševin.

Tomka-Szászky (Introductio in Geogr. Hungariae antiqu. & medii alvi, Posonii 1781. 14. 1. (K. Dervarics)

F. Salamon Alsó-Pannonia a góth és longobard megszállás alatt. 1882. évi Századok. 15-17. 1.

Tomka-Szászky.

V madžarskem izvirniku: Revenczi. – Op. LKZ.

Bömhécz se imenuje tudi predel goric nad Dolnjo Lendavo.

K. Dervarics (Vendek. Alsó-Lendvai Hiradó 2. letnik) jih šteje za staroselce, drugi pa za hrvaške priseljence. »Vendi v Prekdonavju so morda tudi kasnejši hrvaški gostje« (Hunfalvy P. Magy. Ethn. 530). Luteranski Vendi v Železni županiji so se nekoč zagotovo pomešali z večjo skupino Hrvatov. So tudi takšni, ki menijo, da so potomci Vandalov ali Savarov in Vindov, ki so se v Panonijo naselili, ko so se v zadnjih letih vladavine cesarja Konstantina umikali pred Goti, in jih smatrajo za panonske staroselce. Slednje so okrog leta 600 pr. n. št. pokorili iz Galije izseljeni Boji. (Szombathely – Savaria – rend. tan. város monographiája. Dr. Adolf Kuncz. 1880.) V vzhodni Evropi živeči Slovani so v začetku vsi omenjani kot Vendi. Po P. Hunfalvyju (Ethn. 528.) so Slovani morda prišli že s Huni. Raci, ki smo jih zgoraj že omenili v pripovedi o Atili, pa tudi Vendi, ki jih Tomka-Szászky omenja kot prebivalce gotskega, nato pa še langobardskega Halicanuma, so lahko bili Slovani, ki so tu ostali po odhodu Hunov.

Hazánk népe. K. Keleti je na predavanju na Akademiji izjavil, da je seštel 70 658 Vendov.

109

Az 1278. év romban érte a fellegvárat. Ez évben kapta Nempthivel (Lenti) együtt a Burád16 vagy Hahold bán nemzetségéből származó István, Szlavónia bánja, a későbbi Bánffyak őse. Ő emelte fel lyndvai várát romjából. 1480-ban Hunyady Mátyás volt a Bánffyak vendége. 1573-ban a reformatiót pártoló Bánffy-család Nedőczről (Nedelicz, Muraköz) Lindvára hívta a jó Hoffhalter Rudolfot a gyulafehérvári typographus regius fiát, ki még ugyanazon évben ki is nyomtatta Kulcsár György lendvai református mester könyvét: „Az ördögnek a penetencziatartó bűnössel való vetekedéséről”.17 A rendek reformálását ennek a Kulcsár Györgynek tulajdonítják. A török harczok viharai keveset bántották, bár több históriai emlék, monda és helynév bizonyítja,18 hogy e vidék sem volt ment a töröktől, sőt jelentékeny harczok folytak környékén. A vár közelében, a síkon elzavart falvak nevei közt, valamint Zalamegye helynevei közt egyátalában, nagyon gyakori a – háza – földe – lakos végzetű helység és pusztanév.19 Legsürűebben az Alsó-Lendvától egész a Balaton déli csúcsáig gondolt egyenesen és mentén, s mindig a török háborúk idejében szerepelt várak körül.”20 A néphagyományokból az magyarázható, hogy az egyes erődök kerületében a várjobbágyok és katonák hadi érdemül, jutalmul fekvőségeket nyertek s az illető tulajdonos nevét, ki egyszersmind települő volt, nyerte az általa birt terület is.21 E szerint tehát Göntérháza Göntér jobbágy háza, helye és földje volt stb. A Bánffyak kihaltával a koronára szállott Lendvát 1. Lipót adta a jelenlegi tulajdonosnak az Eszterházy-családnak (1687). Az Eszterházyak az előbbi várat részben lerombolva, hálából 1717-ben a várat mai L (Lipót) alakjára újra felépíttették. Ma kiaknázatlan vidék központja Lendva, melyet újabban Baross miniszter via zónája is útba ejt, de melyet terjeszkedésében topographiai állapota gátol. A dombok északnyugati oldalában, már a várossal összenőtt Hosszúfalu területén van egy kis kút, a Bánffy-kútja, melyet hajdan árnyas ligetek lombsátora takargatott. A kút s a róla szóló monda a Bánffy-család egy szép asszonyának emlékét őrzi.

Sajtóhibáról van szó, helyesen: Buzád. – Megj. LKZ.

1573. 8. r. Szabó K. K. M. K. 96. sz.

Kebele község határában Töröktemetés dülő név. A Kaudia (mocsaras rét) s a Muramenti Kooth magyar község neve Mekka Pesty F. szerint szintén török emlékek.

Petesháza, Felső-, Alsó-Lakos, Szijártóháza, Gáborjaháza, Bödeháza, Göntérháza, Zorkóháza (szláv Nedelicz), Kámaháza, Szabólakos, Nyakasház község-és pusztanevek s Gál- és Pálháza elpusztult községek nevei.

Kányavár körül Kámaháza, Gácsháza, Pördefölde, Várfölde, Dömefölde, Ortaháza, Gutorfölde, Péterfölde, Himfölde, Csertelakos máig is virágzó helységeken kivül: Várhely, Szamárfölde, Nyirlakos, Fejérlakos erdőnevek. Szécsisziget körül, melyet eléggé erősített a Kerka áradásos területe, kevesebb van, ú. m. Tormafölde, Csörnyefölde, Kislakos.

A. 2. T. I. k. IV. f. Kőváry B.

110

Franki bi naj koloniji dali tudi novo ime.18 Privina je v Lindau zgradil cerkev.19 V obdobju naselitve Madžarov je Lindau z utrdbo še obstajal. Viri naselja ne omenjajo vse do svetega Ladislava Ogrskega in kaže, da je območje, skupaj s Slavonijo in Hrvaško, prišlo v last Madžarov v času njegove vladavine. Ob ustanovitvi zagrebške škofije je odredil dolnjelendavsko župnijo priključiti pod njeno oblast. Dolnjelendavska utrdba je bila leta 1278 v ruševinah. Tega leta je grad, skupaj z utrdbo v Lentiju, prešel v last Štefana iz rodbine Buzad ali Hahold, slavonskega bana in prednika družine Bánffy, ki ga je tudi obnovil. Leta 1480 so Bánffyjevi gostili Matijo Korvina. Leta 1573 je družina Bánffy, ki je podpirala reformacijo, iz Nedelišča (Medžimurje) v Lendavo povabila Rudolfa Hoffhalterja, sina kraljevega tiskarnarja iz Gyulafehérvára, ki je še istega leta natisnil knjigo Györgya Kulcsárja, lendavskega reformacijskega magistra z naslovom: »Az ördögnek a penetencziatartó bűnössel való vetekedéséről«.20 Tudi reformo redov pripisujejo Györgyu Kulcsárju. Turške vojne ga niso pretirano ogrožale, čeprav več zgodovinskih spominov, pripovedi in krajevnih imen21 priča o tem, da so Turki bili prisotni tudi na tem območju in so v okolici potekali pomembni boji. Med imeni vasi v okolici gradu, razpršenih po ravnici in nasploh v Zalski županiji so pogosta naselja in zaselki, ki se končujejo na -háza, -földe in -lakos.22 Najpogostejša so na območju, ki v ravni liniji vodi od Dolnje Lendave vse do južnega vrha Blatnega jezera, in sicer vedno v okolici gradov,

O imenu Lendva (v dokumentu iz leta 1239 reka Lyndva; nemško Lindau, Lindbach, Limbach, slovansko Lindovesz, Lindova, Lendova) nekaterijo menijo, da je slovanskega izvora, spet drugi pravijo, da izvira iz besede Levinda, Levenda, kar pomeni velik zatok (Dr. K. Szántó Földr. Közl.). Pál Hunfalvy in T. Ortvay menita, da končnica -va v zirjanskem jeziku pomeni vodo ali reko. Na podobno razlago nakazuje tudi nemško ime mesta. Eden od razlagalcev nemškega imena (K. Dervarics) poimenovanje pripisuje naseljenim Frankom. S pomočjo Avarov naseljeno slovensko ljudstvo je tukaj v velikem številu sadilo lipo, svoje sveto drevo (v okolici Turnišča in Beltincev, na Štajerskem, v okolici Dolnje Lendave, še posebej pa v dolinah gričev, ki se razprostira nad mestom, rastejo še danes; spomin nanje ohranjajo tudi imena vendskih vasi Lipa in Lipovci). Na območju Halicanuma so bili lipovi gozdiči in tudi obrežje potoka pri Halicanumu je bilo zaraslo z lipami. Franki so po besedah lipa (Linde) in gaj (Au) naselju dali ime Lindau, potoku pa Lindbach; Lind reka, Lind voda, Lind-va.

Vasárnapi Ujság, 1875, številka 47.

1573. 8. r. K. Szabó K. M. K. številka 96. (Pogovor hudiča s spokorjenim grešnikom. – Op. LKZ.)

V okolici Kobilja se nahaja ledinsko ime Töröktemetés (Turško pokopališče). Po mnenju F. Pestyja sta turškega izvora tudi ledinski imeni Kaudia (močvirnati travnik) in Mekka, madžarski naziv vasi Kooth ob Muri.

Podobno kakor imena naselij Petesháza (Petišovci), Felső-Lakos (Gornji Lakoš), Alsó-Lakos (Dolnji Lakoš), Szijártóháza, Gáborjaháza, Bödeháza, Göntérháza (Genterovci), Zorkóháza (slovanska Nedelica), Kámaháza (Kamovci), Szabólakos, Nyakasház ter izginulih vasi Gálháza in Pálháza.

111

A Hollós király gyakorta időzött regedei22 és lindvai váraiban. 1480. augusztus 28-án újra átrándult Lendva-vár urával Bánffy Miklóssal, Csákyval, Drugeth Miklóssal, Báthoryval és Drágfyval a Hosszúfalun és Thornistyán (Turnischa) át vezető úton Regedébe. Az asszonynépség egyedül maradt a vár asszonyával a gyönyörű Sagani Margittal, kinek nevét őrzi a monda szerint a szomszéd muraközi Kapelchák-hegyen álló Margit-kápolna23 s kinek szépsége iránt – a rossz nyelvek szerint – maga Hollós Mátyás sem volt érzéketlen. Az unatkozó nők ebéd után kilovagoltak a vár körül elterülő erdőségbe sólymászni. Az erdőnek északnyugati vége mocsárba veszett el,24 melyben nem volt ritka a vadkan. Sagani Margit társaitól elválva a mocsár széléhez jutott, melynek iszalagos ágyából felkelt a vadkan; a toporzékoló, ijedt paripa levetette könnyű terhét a dühös vad elé. A Regedéből visszatérő úri nép a segélykiáltást hallva, a helyre sietett, a vadat elejtve, a megsebzett szép asszonyt a közel fakadó forrás hűs vizével ápolgatta. Bánffy a forrást kúttá ásatta, gránitból készült tetőt építtetett fölé, melynek homlokzatára a leirt jelenetet vésték. A gránit-tető elomlott s ma mohos fakeret foglalja be a Bánffy kútját. A várostól délre kiugró meredek csonkadomb tetejében óriási hársak közé rejtőzve áll a Szent-Háromság-kápolna. E kápolna helyén hajdan kétségkivül vagy erőd, vagy legalább őrtorony volt, mely a fellegvárral, alagúttal állott összeköttetésben. A kápolnát 1728-ban a Gludovácz-család építtette25 s benne nyugszik az 1733-ban szélhűdés következtében meghalt Hadik Mihály kapitány.26 Holtteste teljesen ép, összeszáradott mumia, haja is megvan, borotvált ajakán egyhetes szakáll érezhető. A népmonda azt regéli róla, hogy a török háborúban megsebesülve, lovával a meredek domboldalon menekült üldözői elől és szerencsés menekülése emlékére építtette a kápolnát. A vidéki nép kegyelettel tiszteli a „szent kapitányt” s ha fogfájós, Hadik ép fogaihoz dörzsölt rongygyal magáét érinti – fájdalma megszűnik.

A regedei várat (Radkersburg, Stájerország) Szapolyai István 1480-ban foglalta el. Egy stájer szlovén monda szerint, midőn Negaut (Negova) elfoglalta Mátyás, a két ország határa Dreikönig (Bezirk Set. Leonhard) községen futott végig. A nagy király a szlovén mondáknak is dédelgetett hőse.

Bánffy halála után Sagani Margit Muraköz és Csáktornya urának Hompo Ernst Jánosnak nejévé lett. Egy alkalommal a Kapelschákra rándultak s Margit megpillantva távolban Lendva várát, sirva összerogyott. Ez esemény emlékére épült az első Margit-kápolna, melyet a törökök romba döntöttek s anyagából emelkedett később a mostani. (Derv. K.)

E mocsár, melyet a Lendva vize táplált s mely nyugatról körülfogta a várost, még 1655-ben is megvolt.

A Csonkadomb északi fordulata ma is Gladovácznak neveztetik.

Nagy Iván. M. O. Cs. V. k. 10 1. Régi, vörös bársonynyal bélelt koporsója maig is megvan, két oldalán sárgaréz-szögekkel kiverve ezen felírás állt: S. Ac. G. D. Michael Hadik. S. C. R. Capitaneus. Hadik András a Mária Terézia korabeli hírneves tábornok Hadik Mihálynak édes fia, atyja emlékére családja czímerével ellátott kelyhet ajándékozott a kápolnának 1771-ben. A kehely talapján latinul ily bevésett felírás olvasható: Gróf Hadik András ajándéka, a Szent-Háromság kápolna számára készítve 1771. évben. (E. Derv. K. Alsó-Lendvai Hiradó. II. évf Hadik.)

112

ki se omenjajo v času turških vojn.23 Iz ljudskega izročila lahko sklepamo, da so nižji plemiči in vojaki v okrožju nekaterih utrdb za svoje vojaške zasluge prejeli nagrado v obliki nepremičnin, kamor so se naselili in so se nato naselja poimenovala po njih.24 Tako je na primer tudi naselje Göntérháza25 dom, kraj in zemlja nekdanjega nižjega plemiča, in podobno. Lendavski grad, ki je z izumrtjem rodbine Bánffy prešel v last krone, je cesar Leopold 1. podaril sedanjim lastnikom, družini Eszterházy (1687). Ti so stari grad delno porušili in ga leta 1717, iz hvaležnosti do cesarja, prezidali v današnjo obliko črke L (Leopold). Središče te neizkoriščene pokrajine je Lendava, ki je po novem vključena tudi v železniško mrežo ministra Barossa, a ki jo pri širitvi ovira njeno topografsko stanje. Na severozahodni strani gričev, na območju Dolge vasi, ki je že skorajda spojeno z mestom, se nahaja majhen, tako imenovan Bánffyjev vodnjak, katerega so nekoč zastirale krošnje senčnih gajev. Vodnjak in z njim povezana legenda ohranjata spomin na prelepo gospo iz družine Bánffy. Kralj Matija se je pogosto mudil v radgonskem26 in lendavskem gradu. 28. avgusta 1480 se je tako, skupaj z gospodarjem lendavskega gradu, Miklósem Bánffyjem, Csákyjem, Miklósem Drugethom, Báthoryjem in Drágfyjem, po poti, ki je vodila čez Dolgo vas in Turnišče, ponovno odpravil v Radgono. Ženske so ostale same z gospodarico gradu, prelepo Margit Sagani, po kateri naj bi po ljudskem izročilu bila poimenovana kapelica sv. Margarete v Kapelščaku v sosednjem Medžimurju27 in katere lepota je – po govoricah – očarala celo kralja Matjaža. Zdolgočasene ženske so po kosilu odjahale na sokolarjenje v gozd v okolici gradu. Severozahodni konec gozda je vodil v močvirje,28 v katerem so se pogosto zadrževali divji prašiči. Margit Sagani se je med lovom ločila od tovarišic in odjahala do

Kámaháza v okolici Kányavárja, Gácsháza, Pördefölde, Várfölde, Dömefölde, Ortaháza, Gutorfölde, Péterfölde, Himfölde, Csertelakos, ki so še danes cvetoča naselja, oziroma gozdovi (ledinska imena – op. LKZ) Várhely, Szamárfölde, Nyirlakos, Fejérlakos. V okolici naselja Szécsisziget, ki ga je precej varovalo poplavno območje Velike Krke, jih je nekoliko manj: Tormafölde, Csörnyefölde, Kislakos.

A. 2. T. I. k. IV. f. B. Kőváry. (Najverjetneje gre za literaturo: Adatok Zalamegye Tört. 1. knjiga, 4. zvezek. B. Kőváry. – Op. LKZ.)

Slovensko: Genterovci, naselje v bližini Lendave. – Op. LKZ.

Radgonski grad (Radkersburg, Štajerska) je leta 1480 zavzel István Szapolyai. Ena od slovenskih štajerskih pripovedi pravi, da je po tistem, ko je kralj Matjaž zavzel Negovo, meja med državama potekala čez naselje Dreikönig (Bezirk Set. Leonhard). Veliki kralj je priljubljen junak tudi slovenskih pripovedk.

Margit Sagani se je po Bánffyjevi smrti poročila z Jánošem Ernstom Hompom, gospodarjem Medžimurja in Čakovca. Ob neki priložnosti so odšli na izlet v Kapelščak. Ko je Margit od tam v daljavi zagledala lendavski grad, se je skrušila in zajokala. V spomin na ta dogodek je bila zgrajena prva kapelica sv. Margarete, ki so jo Turki porušili, iz njenih ostankov pa so nato zgradili sedanjo. (K. Derv.)

To močvirje, ki ga je napajala Ledava in ki je z zahodne strani obdajala mesto, je 1655 leta še vedno obstajalo.

113

E sík Mura-völgyet vendek s magyarok lakják. Maga Lendva magyar, vidékén azonban erősen érezhető az idegen elemmel való érintkezés hatása. A magyarság a szomszéd nyugati községekkel megszünik s már Palina, Kapcza vend. A várostól délre fekvő magyar vidék tömérdek szláv helyneve azt bizonyítja, hogy a magyar elem e helyen foglalt, de nem régen, csak emberöltő előtt. Bármennyire különböző természetűek, szívesen keverednek s csak néha haragusznak meg kis időre, de a békülés is könnyen történik. Még a robot világában a magyar robotoló helyébe több vend család szivárgott le, melynek ma már csak a neve szláv. A magyar községekbe való letelepedés pedig napjainkban is gyakori s jó hatású, mert a vend, kit a szegény föld rendkivül szorgalmassá, törekvővé, kitartóvá nevelt, itt hasonlóvá neveli a kevésbbé szorgalmas magyart. S hogy régen is keveredtek, bizonyítja a Lendvához közel lakó magyar, kinek tipusán a szláv vérrel való vegyülés felismerhető. A vendek által lakott terület falvai nagyon sűrűen fekszenek, a népesség is sürű. Talaja vizenyős, az egészségi állapotok azért nem kedvezőek. Házaikat nagyobbrészt derékszög alakban építik vályogból vagy fából, de a magyar vidéken divatos teljes négyszögalakú építkezés nyomai is észrevehetők néhol. A fehér házfalra alul sárga vagy szürke, többnyire fehér czifrás szalagot festenek. Az apró ablakos homlokzat előtt majdnem rendesen kis virágokat tarkáz. Maga a nép eléggé termett, a szálas ember sem ritka közöttük. A nők, mint a szláv nők egyátalában, fiatal korukban szépek. De a szépség üdesége nem tartós, gyorsan hervadnak. A divatoson kapkodás majdnem minden évben más viseletet teremt. A régi ujjatlan robon eltűnt, a pocilicát27 elvetették a fiatalabb menyecskék. Tánczra, dallásra mindig kész a vend. Jó kedvén nem csökkent sem a munka ereje, sem a nélkülözés. A szegény goricsánecz, ki aratónak szegődik, ha kevéske magáét betakarította, forró nyári napok estéjén, kemény napi munka után is szívesen rebben tánczba a harmonika nótájára. Jó zenei hallása van s mélabús dallamú énekeiben az ősi szláv melancholia reminiscenciája cseng, mit közéjök lopva fel-felújít a szomszéd szlovének kedélyének ütő-ere. De már előzködnie kell az elsőségért. Valami csodálatos illattól pompázok a vend daloskert újon nyillott virágai; valami kis disharmónia akadt meg a dallamok között mostanság: a magyar nóták hangja okkupál közöttük. Költészetének emlékei csak a stájer szlovének istápolása mellett maradhattak meg, így is nagy veszteséggel. Szokásaikat inkább megtartották, bár rajtok is azzal a kön�nyűséggel adnak túl, melylyel viseletüket változtatják. Nagyobbára mind katholikusok, csak Vasmegyében vannak lutheránusok. Babonás hiedelmük erős. Félnek gonosz lelkektől, hiszik halottaik hazajárását; tudós asszonyok tudománya keresett. Iskoláira sokat költ a vend, tanulni vágyó. Bár 27

Hajukat rövidre nyírják az asszonyok is; férjhez menetelükkor levágják a leány haját. A rövid hajra piros fezalakú sipkát (pociu, pocilica) húznak.

114

roba močvirja, kjer se je iz svojega ležišča sredi srobota prikazal divji prašič; topotajoč in prestrašen konj je svoje lahkotno breme odvrgel pred divjad. Gospodje, ki so se ravnokar vračali iz Radgone, so slišali klice na pomoč in nemudoma pohiteli na kraj nesreče, kjer so žival ubili, rano lepe gospe pa očistili s svežo vodo bližnjega izvira. Bánffy je ob izviru dal izkopati vodnjak z granitno streho, na pročelje ma so vklesali opisan prizor. Granitna streha se je medtem že podrla, Bánffyjev vodnjak pa danes obdaja samo še lesen, z mahom poraščen okvir. Na južni strani mesta se dviga strm grič z imenom Csonkadomb, na vrhu katerega se med orjaškimi lipami skriva kapelica Svete Trojice. Na njenem mestu je nekoč zagotovo stala utrdba ali vsaj stražni stolp, ki je bil povezan z gradom s podzemnim rovom. Kapelico je leta 1728 dala zgraditi družina Gludovácz29 in v njej počiva kapetan Mihael Hadik, ki je leta 1733 umrl od posledic kapi.30 Truplo je popolnoma nedotaknjeno in mumificirano, ohranjeni so tudi lasje, na obritem obrazu je čutiti teden dni staro brado. Med ljudmi kroži pripoved, da je bil ranjen med spopadom s Turki, ko je s konjem po strmem pobočju poskušal uiti svojim zasledovalcem in v zahvalo, ker mu je to uspelo, je zgradil kapelico. Prebivalci pokrajine svojega »svetega kapetana« milostljivo častijo in če se zobobolna oseba dotakne svojih zob z robcem, ki ga je predhodno podrgnil po Hadikovih ohranjenih zobeh, bo bolečina minila. Na ravnici doline Mure živijo Vendi in Madžari. Sama Lendava je madžarska, v njeni okolici pa je močno čutiti učinek stika s tujim elementom. S sosednjimi naselji proti zahodu Madžarov več ni, Polana in Kapca sta že vendski. Številna slovanska krajevna imena na madžarskem območju južno od mesta dokazujejo, da so se Mad žari sem naselili šele pred nekaj generacijami. Ne glede na razliko v nravi, se med seboj radi mešajo. Sprejo se redko, pa še to za kratek čas in se z lahkoto spravijo. Že v obdobju tlačanstva je madžarskega tlačana zamenjalo precej vendskih družin, ki jim je danes slovanski le še priimek. Naseljevanje v madžarska naselja je pogosto tudi danes, pa tudi koristno, ker bo Vend, ki ga je revna zemlja vzgojila v izjemno marljivega, prizadevnega in vztrajnega človeka, to lastnost predal manj marljivemu Madžaru. Da pa so se med seboj mešali tudi nekoč, dokazujejo Madžari iz okolice Lendave, na katerih je moč prepoznati mešanje s slovansko krvjo. Vasi na območju z vendskim prebivalstvom ležijo tesno druga ob drugi in so gosto naseljena. Zemlja je vlažna, zato zdravstvene razmere niso ugodne. Njihove hiše 29

Severni del griča Csonkadomb se še danes imenuje Gludovac.

Iván Nagy, M. O. Cs. 5, str. 10. Njegova stara, z rdečim žametom obložena krsta obstaja še danes, na obeh straneh je bil z medeninastimi žeblji oblikovan napis: S. Ac. G. D. Michael Hadik. S. C. R. Capitaneus. András Hadik, znameniti general iz obdobja Marije Terezije, je bil sin Mihaela Hadika, ki je leta 1771, v spomin na svojega očeta, kapelici daroval kelih z družinskim grbom. Na spodnjem delu keliha je vgraviran napis: dar grofa Andrása Hadika, izdelan leta 1771 za kapelico Svete Trojice. (K. Derv. E. Alsó-Lendvai Hiradó, 2. letnik, Hadik.)

115

nyiltsága, őszintesége hiányzik, ingadozó is, de ügyességével, rendkivüli szorgalmával s azzal a jó ösztönével, melylyel megérti a haladás eredményeit s igyekszik azt hasznára fordítani – jelentékeny erőt képvisel. A lendvai magyarság állítólag bessenvő-ivadék, de a mely – mint említém – szláv elemmel keveredett. Házaikat teljes négyszögbe építik, melynek utczára néző felét a ház homlokzatán kivül rendesen nagy fonott kapú zárja be. Ez építkezési módot a régi háborús időkben a nagyobb biztonság kivánta meg, de miután gyakori tűzesetek nagy pusztítást okoztak ilyen épülethalmazban, ma már mellőzik. Általában véve szálas, erős testű emberek. Az arczbőr és hajzat színe túlnyomólag világos-barna, olykor szőke, ritkán sötét-barna. A férfiak hosszú haja egy-két aggnál régi módon a fül mellett be van fonva. A nők nem oly szépek mint a vend nők, nem is oly mozgékonyak. Eszes faj és ügyes, de termékenyebb területe könnyebb megélhetését biztosítva nem oly szorgalmas, munkás mint a vend. Vallásra nézve mind katholikusok s erősen babonásak. Ingerlékeny, hirtelen fellobbanó természetű s a búcsúk, korcsmai mulatságok ismert epizódjai itt is divatosak. Nyelvük hangsajátság tekintetében a diphthongizáló nyugati dunántúli nyelvjáráshoz tartozik. Tulajdonképen a viselet az, mi a harmincz s egynehány községet a szomszéd magyaroktól elválasztja. A nők viselete sajátságos. Fejdíszük a patyolatból álló pacsa. Kétrétre hajtva teszik a fejre s három ujjnyi széles, keményre vasalt pánttal van a fejtetőn megerősítve. Az egész fejéket összehajtott piros színű selyemkendővel kötik le. Mind az asszony, mind a leány fehérszínű csipkés kendőt borít nyakára és mellére, derékon hátul összekötve. A téli prémes, sárga bőrös csípőig érő dolmány, melynek piros irhabőrét virágok, szívalakok diszítik, a széles fekete, pirossal bevarrt szélű kötény, az ezer szabályos ránczú fehér szoknya, a kitlin, ruházatuk részei. Már a vendeknél említők a divatos utánszaladást; a magyaroknál csak egy-két év óta tapasztalható, hogy bámulatos gyorsasággal vetik el régi viseletük egyes darabjait. Rövid időn alig marad nyoma a réginek. A Csonkadomb kápolnája mellől teljes e messzenyúló sík szép panorámája. Távolból csavarog a Mura fehér szalagja, mindenütt a muraközi dombok alatt. Partjairól ingó, szürke falú vízi malmok cserregése hallatszik; közel hozzá zöld gyepen tollászkodó sirálycsoporthoz hasonlóan ülnek a régi Nova Curia helyén28 Hlapicsina és Ujudvar fehér házai. Túl rajtok, kissé nyugatabbra kékellenek a muraközi Robádia s a Stajer-Alpok szelid fodrú hegyhullámai: a Kapella, északnyugatra a Stradner Kogelnek, a stájer Gellérthegynek, a stájer boszorkányok gyűlésező helyének halványkék csipkéje. A messze terjeszkedő háromszögű sík északnyugati sarkában a Tótság falvai látszanak; agg templomok barna tornyai, melyek legtöbbje nagy kincset, 28

Nova Curia, Szt. János rendlovagok társháza. (Rupp. M. O. H. T. I. 343. 1.)

116

so večinoma iz zemlje ali lesa, zgrajene pod pravim kotom, ponekod pa lahko vidimo tudi sledi popolne kvadratne gradnje,31 ki je priljubljena na madžarskem območju. Vznožje belih zidov hiše krasi rumen ali siv trak, večinoma z belim vzorcem. Pred pročeljem z drobnimi okni so skoraj povsod pisane cvetlice. Ljudje so precej krepki, tudi slokih je kar nekaj. Ženske, tako kot slovanske ženske na sploh, so v mladosti lepe. Toda svežina njihove lepote ni trajna in hitro ovenijo. Sledenje modi skoraj vsako leto ustvari novo nošo. Stari brezrokavni robon je izginil, mlajše ženske so zavrgle tudi pocilico.32 Vend je vedno pripravljen za ples in pesem. Njegove dobre volje ne prežene niti težko delo, niti pomanjkanje. Revni Goričanec, ki se po spravilu svojega skromnega pridelka udinja kot žanjec, se ob vročih poletnih večerih, kljub težkemu delu čez dan, z veseljem zavrti ob zvokih harmonike. Ima dober posluh za glasbo, v njegovih otožnih napevih pa zveni reminiscenca praslovanske melanholije, ki jo osveži od sosednjih Slovencev vtihotapljen veder duh. Vendar se mora za svoje zdaj že drenjati. Vrtiček vendskih napevov čudovito diši po novih cvetovih; med melodijami je danes moč zaznati neko drobno disharmonijo: prevzel jih je zvok madžarskih pesmi. Njihovo ljudsko pesništvo lahko preživi samo s pomočjo štajerskih Slovencev, pa še to z veliko izgubo. Svoje običaje so večinoma obdržali, čeprav tudi te opuščajo z isto lahkoto, kot svojo nošo. Večinoma so vsi katoličani, le v Železni županiji živijo luterani. So precej vraževerni. Bojijo se zlih duhov in verjamejo, da se mrtvi vračajo; usluge vedeževalk so zelo iskane. Vend za šolanje nameni veliko denarja, saj je zelo ukaželjen. Čeprav mu primanjkuje odprtosti in iskrenosti, poleg tega pa je tudi labilen, s svojo spretnostjo, izjemno marljivostjo ter dobrim instinktom, s katerim razume rezultate napredka in jih skuša izkoristiti v svoj prid, predstavlja zelo pomembno silo. Lendavski Madžari so baje potomci Pečenegov, ki pa so se – kot sem že omenil – pomešali s slovanskim elementom. Svoje hiše gradijo v obliki pravokotnika, proti ulici obrnjeno stran pa običajno zaprejo z velikimi pletenimi vrati, ki so nameščena pred pročeljem. Tak način gradnje se je, zaradi večje varnosti, uveljavil v vojnih časih, toda ker so pogosti požari v takšnem sklopu stavb povzročili preveliko škode, ga danes že opuščajo. Ljudje so na splošno sloki in s krepkimi telesi. Njihova polt je večinoma svetlo rjava, kot tudi lasje, ki so včasih tudi svetli in redko temno rjavi. Posamezni starejši moški imajo svoje dolge lase na star način spletene v kite ob ušesu. Ženske niso tako lepe in okretne,

Gre za opis tlorisa zgradbe. Hiša pod pravim kotom pomeni zgradbo v obliki črke L. Popolna kvadratna zgradba pa pomeni zgradbo v obliki črke U, spredaj z ograjo in z zaprtim notranjim dvoriščem – Op. LKZ.

Tudi ženske si lase strižejo na kratko; ko se dekleta omožijo, jim lase ostrižejo. Na kratke lase si nataknejo rdečo čepico v obliki fesa (pociu, pocilica).

117

Árpád-kori falfestményeket őriz. Tovább keletre a szép turnischai románkori templom tornya emelkedik az erdősátor fölé; padlásán Aquila mesternek, a vasmegyei iskola festőjének szt. László életéből vett képei. Mint a hálószövet szálai, úgy szaladnak, bogozódnak zöld rétek s erdők közt homoktorlatba, löszbe vájt medrükben a Lendva hármas ága, a Kebele, a Bukunica és a Bellotinczi víz. Ha olvad a hó s dübörgő morajjal viszi a Mura a Stajer havasok vizét: visszafordulnak, elöntik a síkot piszkos vizükkel s csak gyepes lagunák üde zöldje látszik itt-ott, melyek között a holdfényes vizen, mint apró fekete gondolák, vadruczák járnak-kelnek. (Alsó-Lendva.) Bellosics Bálint.

118

kot Vendkinje. Je sicer bistroumen in spreten rod, vendar zaradi lažjega preživetja, ki mu zagotavlja rodovitnejše območje, ni tako marljiv in deloven, kot vendski. Kar se tiče religije so vsi katoličani in zelo vraževerni. Je razdražljiv, vroče krvi, zato so vsem znane epizode proščenj in gostilniških veseljačenj tudi tukaj vsakdanje. Njihov jezik spada k diftongirajočemu zahodno-prekodonavskemu narečju. Tisto, kar trideset in nekaj naselij loči od drugih Madžarov, je njihova noša. Ženska noša je edinstvena. Njihovo naglavno pokrivalo je bela platnena pača. Na glavo si jo nadenejo tako, da jo prepognjeno v trikotnik in si jo na temenu učvrstijo s tri prste širokim, na trdo polikanim trakom. Celotno naglavno pokrivalo povežejo s prepognjeno rdečo svileno ruto. Ženske in dekleta si okrog vratu in čez prsi ogrnejo belo čipkasto ruto, ki si jo zavežejo na hrbtu v višini pasu. Zimska oblačila sestavljajo krznen, do bokov segajoč dolman iz rumenega irha, okrašen s cvetjem in srci, širok črni predpasnik z rdeče izvezenim robom ter belo krilo s tisočimi pravilnimi gubami, tako imenovan kitlin. Spremljanje nove mode smo omenili že pri Vendih, pri Madžarih to zaznavamo šele v zadnjih letih, kar se kaže v tem, da določene dele stare noše z neverjetno lahkoto odvržejo. Stara noša bo kmalu popolnoma izginila. Od kapelica na griču Csonkadomb se odpira popoln panoramski pogled na ravnico. Od daleč se vije beli trak reke Mure, venomer pod medžimurskimi griči. Z njenih bregov se sliši klopotanje zibajočih se vodnih mlinov s sivimi zidovi; nedaleč stran, tam, kjer je stala nekdanja Nova Curia,33 kot jata belih galebov na zelenem travniku stojijo bele hišice Hlapičine in Novega Dvora. Onkraj njih proti zahodu so modro obarvani obronki medžimurskega Robadja in gorske valove štajerskih Alp: Kapela ter proti severozahodu bledomodre čipke Stradner Kogla, štajerskega Gellérthegya, zbirališča štajerskih čarovnic. V severozahodnem kotičku obsežne trikotne ravnice se vidijo vasi Slovenske krajine;34 rjavi zvoniki starih cerkva, katerih večina hrani velik zaklad – freske iz obdobja Arpadov. Naprej proti vzhodu se nad gozdovi dviga zvonik stare romanske cerkve v Turnišču; na njenem podstrešju se nahajajo slike mojstra Aquile iz slikarske šole Železne županije, ki prikazujejo prizore iz življenja sv. Ladislava. Kot niti ribiške mreže se v svojih strugah, izdolbenih v pesek in lapor, med zelenimi travniki in gozdovi vijejo trije rokavi Ledave, Kobiljski potok, Bukovnica in Črnec. Ko se topi sneg in Mura z bučečim grmenjem odnaša vodo s štajerskih gora, se obrnejo in s svojo umazano vodo preplavijo ravnico, tako da je samo tu in tam videti sveže zelenje posameznih travnatih lagun, kje na vodi, obsijani z mesečino, kot drobne črne gondole plavajo divje race. (Dolnja Lendava) Bálint Bellosics.

Nova Curia, hiša viteškega redu sv. Ivana. (M. Rupp, O. H. T. I., str. 343.)

V madžarskem izvirniku: Tótság. – Op. LKZ.

119

Bellosics Bálint

A néprajzi kiállítás ügyében Muraszombat és Vidéke, 1893/5, 1-2. Muraszombat, 1893. 1. 29. Folyó hó 14-én vette tárgyalás alá a képviselőháznak közgazdasági bizottsága a millenniális kiállitásnak 1896-ban leendő megtartására s a kiállitás biztositási alapjára vonatkozó törvényjavaslatot. A törvényjavaslat rendelkezéseivel, s a nemzeti kiállitás rendezésének módozataival kapcsolatban számos eszme merült fel a bizottsági tárgyalás során. Ezeknek némelyike általános visszhangot keltett, s a ház elé terjesztendő bizottsági jelentésben is kifejezést fog találni. Ez eszmék között különösen egy van, mely a néprajzi kiállitást is közelebbről érdekli, az, hogy a kiállitás sikere érdekében ne csak az állam hozzon áldozatot, hanem testületek és egyesek is. A Magyarországi Néprajzi Társaság értesitőjében, az Ethnographiában (III. évf. VII-X. füz.) Xantus János a Magyar Nemzeti Muzeum Ethnographiai Osztálynak történetét ismertetve1 olyan inditványt tesz, mely rokon a képviselőház közgazdasági bizottságnak ülésén szóba hozott s fentebb megemlitett eszmével. Inditványának magva az, hogy a kormány szólitsa fel a megyéket és különösen vagyonosabb városainkat, hogy sziveskedjenek a kebelükben élő nemzetiségek (a városokban, a közelükben és szomszédságukban lakó nemzetiségek) háziiparát összegyüjteni s azt a millenniumi országos kiállitáson közszemlére kiállitani s a kiállitás befejeztével az egész gyüjteményt, egy – a millennium emlékére – felállitandó múzeumnak ajándékozni. Szerinte ugy volna ez legjobban foganatositható, ha például felszólittatnának az egyes megyék és az ezek kebelében levő nagyobb és vagyonosabb városok, hogy ily gyüjteményt hozzanak létre a kebelükben lakó magyarok, bosnyákok, szerbek, sokáczok, bunyeváczok, oláhok, bolgárok, horvátok, németek, vendek háziiparából s azt állitsák ki a kiállitás területén egy általuk épitendő ideiglenes pavillonban – kollektive. Igy az ország összes ethnographiája az állampénztár legkisebb megterheltetése nélkül együtt lenne, mig a törvényhatóságok ezen kiadást meg sem éreznék s az ily áldozatot örömmel meghoznák.

Xantus a Magyar Nemzeti Muzeum Néprajzi Osztályában 50 horvát, hiencz és vend tárgyat ismer. B. B.

120

Bálint Bellosics

V zadevi etnografske razstave Muraszombat és Vidéke, 1893/5, 1-2. Muraszombat, 29. 1. 1893 Parlamentarna komisija za gospodarstvo je 14. tega meseca je začela razpravo o predlogu zakona o milenijski razstavi, ki bo leta 1896 in o zavarovalniškem skladu razstave. Glede predloga zakona in načina organizacije nacionalne razstave je bilo na seji komisije slišati veliko idej. Nekatere so bile deležne splošnega odmeva in bodo zajete tudi v poročilu komisije, ki ga bodo posredovali parlamentu. Glede etnografske razstave je še posebej zanimiva ideja, ki zagovarja, da se naj za uspeh ne prizadeva samo država, temveč tudi lokalne skupnosti in posamezniki. V Ethnographiji, glasniku Madžarskega etnografskega društva (III. letnik, VII-X. zvezek), je János Xantus pri predstavitvi zgodovine Etnografskega oddelka Madžarskega narodnega muzeja,1 objavil predlog, ki soglaša z zgoraj omenjenimi idejami in načrti gospodarskega odbora madžarskega parlamenta. Predlog je temeljil na tem, da naj vlada pozove županije in premožnejša mesta, da naj bodo tako prijazni in zberejo izdelke domače obrti iz okolice, okoliških mest in od narodnostnih skupnosti, ter te izdelke na milenijski razstavi predstavijo in jih nato podarijo muzeju v nastajanju. Po njegovem mnenju bi bilo to najbolje izvedljivo tako, če bi npr. določene županije opozorile oz. jih nagovorile, naj v paviljonu naredijo kolektivno razstavo izdelkov domače obrti okoliških Madžarov, Bošnjakov, Srbov, Šokcev, Bunjevcev, Vlahov, Bolgarov, Hrvatov, Nemcev in Vendov. Tako bi bila vsa etnografija države na skupnem mestu, brez tega, da bi državno blagajno s tem posebej obremenili, pristojni pa stroškov sploh ne bi občutili, ter tako z veseljem sprejeli tako žrtev. Vprašanje časa je le, ali se bo predlog Xantusa udejanjil, jasno pa je, da vlada prav tako (skladno z idejo gospodarske komisije), kakor nekateri posamezniki, meni, da je v interesu razstave potrebno, da se žrtvujejo vse državne komisije in tudi posamezniki. V 12. in 13. številki časopisa »Muraszombat és Vidéke” iz leta 1892 sem tudi sam na kratko navedel2 načine, z upoštevanjem katerih bi na milenijski razstavi 1

Xantus je sporočil, da Etnološki oddelek Madžarskega narodnega muzeja premore 50 hrvaških, hienskih in vendskih predmetov. B.B.

»Milenij in Vendi.«

121

Idő kérdése, vajjon Xantus inditványa tetté emelkedik-e, egy azonban világos, az, hogy a kormány ép ugy (a közgazdasági bizottságban felvetett eszmével) mint egyesek szükségesnek tartják, hogy a kiállitás érdekében az ország minden testülete s egyese hozzon áldozatot. A „Muraszombat és Vidéke” 1892. 12. és 13. számában megemlékeztem2 röviden azokról a módozatokról, melyek figyelembe vételével a milleniumi kiállitáson a vend nép is méltóan lenne képviselve. Szóltam, részleteztem a nép szellemi és tárgyi vagyonát, kiemelve azokat, melyek a kiállitás érdekében okvetlenül összegyüjtendök. Tájékoztatásul ide igtatom a tárgyi ethnographiának czikkemben emlitett ingóságainak jegyzékéhez kiegészitésképen Xantus által összeirt azon tárgyak neveit, melyeknek beszerzése kivánatos: 1. Népies butorok, mint: ágyak, asztalok, székek, lóczák, padok, ládák, szekrények, tálasok, fogasok, bölcsök – akármily kezdetleges kivitelüek. 2. Mindenféle népies faedények, konyhafelszerelési és rokon fatárgyak, mint: teknyők, medenczék, fejőkék, ivókupák, csészék, dézsák, sajtárok, tejes-kannák, felakasztható nagy sótartók, csutorák, puttonyok, bödönyök, kannák, sodró v. nyujtófák, gyuródeszkák, kanalak, kanáltartók, mosólapátok, mosósulykok, sütólapátok, szénvonók, pemeték, rosták, sziták, szürők, reszelők, köpülők. 3. Kéregből és fahajból készitett tárgyak, mint: ivókupák, sótartók, – málna, szamócza, földi szeder, afonya- és gombaszedésre használni szokott kosarak vagy jobban tartányok s juhturó elhelyezésére sok helyütt alkalmazott ugynevezett kaszujok. 4. Házi foglalkozásnál használt mindenféle népies tárgyak, u. m. kendertörők, tilók, sulykok, gerebenek, gyaratók. Szövőszékek, csipkeverő-készülékek, rokkák, pörgők, áspák, gombolyitók, guzsalyok, orsók, motolyák, ház körül használt lapátok, seprük, villák, gereblyék, kukoricza (tengeri) morzsoló székek, vőfélybotok, vendéghivók botjai. 5. Mindenféle népies játékszerek, ha még oly kezdetlegesek is, mint: babák, kereplyék, butorkák, edénykék, kerti eszközök stb. 6. Himzett vagy varrottas ágy- és asztalnemüek, falkendők. szütők, fejtakarók, kendők, üngök, szoknyák, harisnyák, mellények, kötények, katrinozák, aratókeztyük, fökötők, kontyok, káplik, tutyik, tokok, övek s mindenféle helyhez kötött öltözékdarabok, skofium- vagyis domborhimzések, arany-, ezüst- és selyemfonállal vagy zsinorral. 7. Népies szőttesek himzéssel, kivarrással vagy a nélkül. Tarisznyák, általvetők, székely fersingek, asztal- és ágyteritők, párnahajak, csepühulladék vagy rongypokróczok és mindenféle a nép altal készitett csipkék vagy lyukgatott szövetek.

„A millennium és a vendek.”

122

bili dostojno predstavljeni tudi Vendi. Podrobno sem navedel ljudsko duhovno in materialno dediščino in izpostavil tiste, ki jih je nujno potrebno zbrati za razstavo. Kot informacijo vam iz Xantusovega seznam posredujem dopolnitev premičnih etnografskih predmetov k svojemu že obljavljenemu članku, katerih nabava bi bila zaželjena: 1. Ljudsko pohištvo, kot so: postelje, mize, stolci, klopce, klopi, zaboji, omare, police, obešalniki, zibelke – ne glede na to, v kako preprosti so. 2. Vse vrste lesenih posod, pribor za kuhinjo in sorodni leseni predmeti, kot so: korita, banje, molzniki, kupice za pitje, šalice, kade, stiskalnice, kante za mleko, veliki stenski solniki, čutare, brente, čebri, kante, valjarji za testo, kuhinjske deske, žlice, držala za žlice, lopata za pranje, kij za pranje, lopate za peko, greblje, čopiči, rešeta, sita, ribeži, pinje. 3. Izdelki, narejeni iz lubja, kot so: kupe za pitje, solniki, košare za nabiranje malin, jagod, robid, borovnic in gob, posode za shranjevanje ovčje skute. 4. Ljudski predmeti za domačo rabo, in sicer trlice in grebeni za konopljo, statve, pripomočki za izdelovanje čipke, kolovrati, predilniki, motovila, navijala prediva, preslice, vretena, lopate za dela okoli hiše, metle, vile, vrtne grablje, stolčki za drobljenje koruze, palica poročnega svata, palice pozvačinov. 5. Ljudske igrače vseh vrst, ne glede na to, kako preproste so, kot npr. lutke, ropotulje, miniaturno pohištvo, posodice, vrtni pripomočki, itd. 6. Vezena in z ročnim delom okrašena posteljnina, namizni prti, stenski prti, vrečaste torbe, naglavna pokrivala, naglavne rute, srajce, krila, hlačne nogavice, telovniki, predpasniki, rokavice za žetev, naglavni trakovi poročenih žensk, tulci, pasovi in vsi kosi oblačila, ki so značilni za določen kraj, trakovi za lase z zlatimi, srebrnimi ali svilnatimi vezeninami. 7. Tkanine ljudskega tipa z vzorcem ali brez. Bisage, torbe za čez ramo, daljša ženska krila, namizni prti, posteljna pregrinjala, notranje prevleke za blazino, kodeljine ali druge grobe odeje, čipke vseh vrst in ažurirane tkanine. 8. Moška oblačila, ki so značilna za določen kraj, še posebej obleke iz grobega platna in suknjiči iz grobega platna, klobuki, kučme, kape iz klobučevine, čepice in oblačila. 9. Visoki klobuki brez obrobja, iz polstena, z ali brez zlatega okrasja iz območja Transilvanije, transilvanske Saške in iz okolice naselja Torockó. 10. Ljudski pripomočki za dejavnosti, ki vključujejo uporabo ognja, kavlji, ponve, kotvice, sidra, trinožniki, rešetke, klešče za ogenj, greblje, ražnji, še posebej tisti predmeti, ki so jih izdelovali ciganski kovači ter nenazadnje ostroge raznih vrst. 11. Biči, biči z obroči, zanke iz surove kože, mehovi za shranjevanje tobaka, enostavne ali okrašene mošnje, usnjeni čevlji, mešički, usnjeni pasovi, usnjene

123

8. Férfiak helyhez kötött öltözetei, különösen darócz-gúnyák és zekék, kalapok, kucsmák, süvegek, ugynevezett bagósipkák és szürök. 9. Erdélyi, szász és toroczkói ugynevezett dobok vagy karima nélküli magas kalapok nemezből, aranypaszománttal és a nélkül. 10. Népies tűszerszámok, havasi tüzelővasak, kampók, serpenyők, szilánkfogók, tüzkutyák, vasmacskák, háromlábak, rostélyok, csipővasak, piszkák, nyársak, különösen olyanok, a melyek czigánykovácsok által készittettek, végül különféle sarkantyuk. 11. Ostorok, karikások, nyersbőr hurkok, dohánytartó hólyagok, egyszerü vagy kivarrott kostökök, bocskorok, tüszők, bőr-övek, bőr-tarisznyák, czipők és helyhez kötött csizmák, csikós- és juhásznyergek, ugy kantárok sallanggal és anélkül. 12. Marha-, kos- és kecske-kolompok fából, gyökérből, vaspléhből, sárga- és vörös rézből, különösen olyanok, amelyek czigánykovács által készittettek; – továbbá vasból, kötélből, szijból, nyers bőrből, sodrott vesszőből és csavart gyökérből készült békók; kéreg-, fa- és gyökér-, ugy agyagpipák szárral vagy anélkül; különösen réztornyos és fémmel kivert pipák, pipaszurkálók vas- és sárgaréz-drótból, ugy mindenféle dohánytartók fából és bőrből. 13. Bicsakok, kusztorák, bugylik s egyéb helyhez kötött zsebkések. 14. Cséplők, kaszák, kaszakövek tokban, szénagyüjtő gereblyék, szénahányó villák, sarlók, hosszu polyva-seprük. 15. Mindenféle népies fonások, vesszőből, sásból, kákából, csuhitból, szalmából és kenderből, mint gyékények, kosarak, fülesek, ugynevezett aprószentek – korbácsok, vékák, szatyrok, gömbölyü csúcsos és bosszu szakasztók, csomborok, csuprok, méhkasok s ezekkel rokon s helyhezkötött tárgyak. 16. Mindenféle halászathoz tartozó eszközök, mint hálók, szákok, meritő hálócskák s a keritőhálók egyes felszerelési részletei, halászbárkák készitéséhez szükséges szerszámok, sőt kisebb nyargaló bárkák egészben is. Aztán mindenféle horgok felszerelve, halászkések, bárdok, halhasitó kések, fejszék, faragók, nyesellők, nád- és kákavágók. Mindenféle varsák, ladik- és lélekvesztő evedzők, vizlapátok, szapolyok, ivószapolyok, felszerelt halászbográcsok, szigonyok, csáklyák, féregszedő döbönyék, halkasok, halász-övek, boritok, tapogatók, hálókötő-tűk, halszállitó kosarak, kaszujok, bödönök, hordócskák, rácsák, csikászó rosták stb. 17. Mindenféle népies hangszerek, mint dudák, sipok, furulyák, csákányok, tilinkók, csordás és havasi kürtök, dorombok, tamburák s egyébb szerb és horvát (vend) hangszerek. 18. Mindenféle népies ékszerek, menyasszonyi fej-, mell- vagy kar- és hajdiszitések. 19. Mindenféle népies és helyhez kötött csapdák és tőrök, melyek farkasok, vidrák, rókák, patkányok, menyétek, nyestek, görények, egerek vagy madarak fogására használtatnak, – még a czinege- és szutya-csapdakat is beleértve.

124

torbice, čevlji ter škornji, ki so značilni za določeno geografsko okolje, sedla pastirjev in konjerejcev, vajeti z ali brez resic. 12. Kravji zvonci in zvonci za koze in ovce, izdelani iz lesa ali korenin, železne pločevine, rumenega ali rdečega bakra, še posebej tisti, ki so jih izdelali ciganski kovači, iz železa, vrvi, surovega usnja ali pletene veje narejeni okovi; iz lubja, lesa, korenin ali gline izdelane pipe z ali brez cevke, še posebej pipe s pokrovom iz bakra in okrašene s kovino, priprave za čiščenje pip iz železne in medeninaste žice in vse mogoče posode iz lesa in usnja za tobak. 13. Raznorazni žepni nožki značilni za določen kraj, 14. Mlatilnice žita, kose, kamni za brušenje kose s tulcem, grablje in vile za seno, srpi, dolge metle slame. 15. Ljudske pletenine vseh vrst, ki so iz vej, šaša, sitca, ličja, slame in konoplje, kot so rogoznice, košare, košare z ročajem, biči, različne pletene posode za shranjevanje, čebelji panji ter sorodni predmeti, ki so značilni za določen kraj. 16. Najrazličnejši predmeti oziroma pripomočki za ribolov, kot so ribiške mreže, mrežice za potop, ter drugi sestavni deli mrež, pripomočki za izdelavo ribiških plovil in manjše ribiške barke. Nadalje različni kavlji in trnki, ribiški noži, sekire in šila, sekala za trsje. Vrše vseh vrst, različna vesla, ribiške posode, sidra in posode za vabe, ribiške košare in različne priprave za ribolov, igle za pletenje mrež, košare za hranjenje rib, kadi, sodčki, košare za lov na činklje, itd. 17. Ljudska glasbila, kot so dude, piščalke, flavte, trzalice, pastirske piščalke, razni rogovi, dromlje, tambure in drugi srbske in hrvaški instrumenti. 18. Ljudski nakiti za neveste - nakit za glavo, oprsje, roke ali lase. 19. Pasti, ki so ljudske in vezane na prostor za lovljenje volkov, vider, lisic, podgan, podlasic, svizcev, dihurjev, miši in ptic, tu mislimo tudi na pasti za sinice in žolne. 20. Ljudski rezbarski izdelki iz lesa, roženine ali korenine, rezbarije okrašeni s kovino, obarvani s španskim voskom, kot so palice, ročaji sekir, frule, solniki in okvirji ogledalc, ki so jih pastirji nosili s sabo v svojih oblačilih, raznorazne sekire ter tulci za britvice in vse enostavne ali okrašene ropotulje, ki so jih uporabljali za odganjanje škodljivih ptic. 21. Razne pastirske sekire, krampi ter sorodni predmeti iz železa, bakra ali jekla. 22. Lesene ključavnice, kljuke, zapahe in potiskala, ne glede na to, kako preprosti so. 23. Ljudske igrače, kot so obroči iz korenin, jermeni, vrvi za udarjanje pri biču, žoge, polži, brenčala, puške iz bezgovega lesa, violine iz koruznega storža, piščalke in druge igrače, ki so značilna za določen kraj, na geografsko mesto vezane igrače.

125

20. Mindenféle népies faragványok fából és szaruból vagy gyökérből, aztán faragások, melyek diszitve vannak fémek beverésével, berakásával vagy beöntéssel, vagy diszitve választóvizzel, spanyol viaszszal vagy festékkel szinezve, mint botok, balaska- és balta-nyelek, furulyák, szűrujjban hordani szokott sótartók s kis tükrök keretei, fokosok és csákányok, ugy pásztortütykösök, juhászkampók, beretvatartók és tokok, s mindenféle egyszerü vagy diszitett kereplyék, melyek a kártékony madarak elijesztésére alkalmaztatnak. 21. Fejszék, balták, balaskák, faragók, csákányok, fokosok s efféle rokon tárgyak vasból, rézből vagy aczélból. 22. Fa-závárok, kilincsek, csappantók, reteszek és tolókák, a legkezdetlegesebb szerkezetüek is. 23. Népies játékszerek, mint gyökérkarikák és csapók, lapdák, csigák, búgók, bodzafapuskák, kukoricza (tengeri) szárból készitett hegedük, bürök, sipok s több efféle helyhez kötött játszószerek. 24. Népies és helyhez kötött szalmakalapok, különösen a jellemző Dráva-vidéki horvát, a heltáni szász és a székely (ugynevezett tornyos) kalapok. 25. Mindenféle helyhez kötött fazekas vagyis gelencséredények, népies formákban és diszitésekkel, beleértve az ugynevezett vászonkorsókat, keresztviz- és keresztelőkorsókat és gyermekedényeket is. 26. Mindenféle régebben használt czéhkorsók, tálak és tányérok, czéhbeli kannák és kanták czinből és cserépből, különösen a feliratos ily edények, megfelelő czéh czimerével. 27. Lopótökből vagy kobakból készült mindenféle sima és karczolt vagy festett tárgyak, mint viz- és borcsutorák, pálinkásbütykösök, ivókupák, hébérek, szapuláskor használni szokott hígmérők stb. 28. Különféle szinekkel ékitett vagy berzsenyben festett husvéti tojások, ezekből azonban az elkészités megkezdése előtt ki kell fujni a belső anyagot, hogy aztán tarthatók legyenek, s csak aztán kell szinezni vagy karczolással disziteni. 29. Mindenféle helyhez kötött és tartható élelmiszerek és sütemények, mint székely mézeskalácsok, sáfrányos kalácsok, füredi vajas és főtt pereczek, oszcsepkák, füstös sajt s effélék. 30. Lakóházak és melléképületek, kukoriczagérék és tartányok, galambduczok, kutak, feliratok és festett kapuk és kis ajtók, csőszkukkantók (melyekről a csősz messziről meglátja a szőlő- és kukoriczatolvajokat), halászkunyhók, halászbárkák, kerekes lajtok, laptárok, halsózó kádak, szánok, jégszánkók (melyeken a hálót hordják), csusztató szénaszánkók, mindenféle ladikok, lélekvesztők, dereglyék, burcsellák, gabnahajók, székely izzasztók, laczikonyhák, csereklyék, temetői fejfák, székely feliratos keresztek, oláh beszerikák, száraz és olajütő malmok, vizimalmok, kis kotyogók, jellemző szekerek, kordék, talyigák, saraglyák, jármok, boronák, falusi kovács 126

24. Slamnati klobuki, ki so vezani za določen kraj, še posebej klobuki, ki so značilni za podravske Hrvate, transilvanske Sase in Sekelje. 25. Vse vrste lončarskih izdelkov, ki so značilna za določen kraj in ki imajo ljudske motive ter poslikavo, še posebej vrči za blagoslovljeno ali krstno vodo, posode za otroke. 26. Nekdanji cehovski vrči, posode in krožniki, kangle in vrči iz cinka ali lončene posode, še posebej posode z napisi, ki imajo grb določenega cehovskega združenja. 27. Razni predmeti iz buče vodnjače, neokrašeni ali pobarvani, kot so čutare za vodo in vino, čutare za žganje, rogovi za pitje, natege, različni merilniki tekočin. 28. Raznobarvni pirhi za veliko noč, vendar samo takšni, iz katerih se je odstranila vsebina in ga šele potem pobarvali ali okrasili s praskanjem, da bi jih lahko trajno hranili. 29. Trajni prehranski izdelki in peciva, značilni za določen kraj, transilvanski medenjaki, kolači z žafranom, füredske maslene in kuhane vrtanke, dimljeni sir in podobno. 30. Bivalne hiše in pritikline, koruznjaki, golobnjaki, vodnjaki, napisi in poslikane ograje ter vrata, opazovalnice tatov grozdja in koruz, ribiške koče, ribiške barke, vozove s sodi, tovorne barke, kadi za soljenje, sani, ledene sani (na katerih prevažajo ribiško mrežo), sani za seno, vse vrste čolnov, ladje za transport tovora, sejemske šotorske peči, leseni nagrobniki spomeniki, sekeljski križi z napisi, suhi mlini in mlini za olje, vodni mlini, posebni vozovi, samokolnice, jarmi, brane, plugi vaških kovačev, peči, ki so značilna za določen kraj, leseni zvoniki, sušilci za seno in deteljo, stojala za lonce, sramotilni stebri, nekdanji in ki še danes marsikje obstajajo, snežni bivaki in modeli večjih predmetov iz istega ali podobnega materiala ter v takšnem razmerju, da je značilna arhitektura in ornamentika pregledna ter prepoznavna. Na koncu pa je priporočljivo, da se v karseda največji obliki naredijo pobarvane fotografije značilnih skupin. Takšne naj bodo na primer slike ljudi med domačimi opravili (predenje, tkanje itd.), razne poročne, pogrebne in druge povorke. Še posebej je priporočljivo, da bi na vsakem območju posneli fotografijo v starih bundah, telovnikih in jaknah, saj jih je nemogoče primerno razstaviti v omarah in obvarovati pred molji in hrošči. Priporočljivo je, da bi te lepe in slikovite kose ljudske noše vsaj na barvnih fotografijah, urejenih v albumih, predali zanamcem. Baja. BÁLINT BELLOSICS.

127

által készitett ekék, helyhez kötött kályhák, haranglábak, széna és lóhere-száritók, tejesfazék ágasok, az egykori és sok helyütt ma is létező kalodák, havasi kulibák s egyébb nagyobb tárgyak mintái vagyis modelljei, de oly mértékben, hogy a jellemző architektura és ornamentisztika kivehető és átnézhető legyen s a valóságos eredeti tárgy anyagához hasonló, azaz azonos anyagokból készittessék. Végül kivánatos, hogy a lehető legnagyobb alakban, egyes jellemző csoportok vétessenek fel szinezett fényképben. Ilyenek például a nép házi foglalkozásai közt (fonás, szövés stb.) a különféle menetek, lakodalmas, temetési stb. de különösen kivánatos, hogy minden vidékről egy téli csoportozat vétessék fel bundákban, mellesekben és ködmenekben, mert jelenleg még oly nagy bunda – vagyis szőrmés gyüjtemények kiállitása szekrényekben a lehetetlenséggel határos, nem lehetvén a rovarok és molyok ellen megvédeni s igy felette kivánatos, hogy ezen szép és kiválóan festői népviseletek, legalább jó szinezett fényképekben és albumokban rendezve adassanak át az utókornak. Baja. BELLOSICS BÁLINT.

128

129

Bellosics Bálint

Husvét Muraszombat és Vidéke, 1893/14, 1-2. Muraszombat, 1893. 4. 2. Az első zsidó-keresztyén hitközségek az évi passah-ebéd alkalmával (14. Nisan) Krisztus utolsó vacsorájáról is megemlékeztek. A 2. században ez ünnep a külömbözó keresztyén egyházak közt vita tárgya volt melyet a nicäai consilium (325) oldott meg akkép, hogy a feltámadás vasárnapi, a szenvedés pedig pénteki napon ünnepeltessék. Már korán böjt előzte meg ez ünnepeket, biblia-olvasás jótétemény, békülós ajánltatott s téayleg keresztyén császárok raboknak bocsátottak illeg * rabszolgáknak adtak szabadságot. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe vonulásának emlékünnepe, az első nagyheti (hebdomas pigra) ünnep. Zöldcsütörtök állitólag a pasca-bárány zöldségeitől vette nevét. E napon gyakorolják Rómában, valamint Európa katholikus udvarainál a szokásos lábmosást. Zöldcsütörtöki mise Glóriájától elnémulnak a harangok egész nagyszombat Glóriájáig. – Nagypéntek a Megváltó halálának napja; Rómában a Sixtinus kápolnában minden évben megcsendül e napon a hires Miserere. – Nagyszombaton (Sabbath) a pápai kápolnában tüzet és a cereus paschalist szentelik. Husvétvasárnap örömünnep. E napon a régi keresztyén egyház hivei napfelkelte előtt csendben vizet meritettek egy folyóból, melyet betegségek ellen orvosságnak tartottak. A keresztyének korán reggel megcsókolták egymást, közbe kiáltván „Surrexit!” (Feltárnádt!), mire feleletül hangzott. „Vere surrexit” (Valóban feltámadt!) A 13. századtól divatos volt az ugynevezett „risus paschalis” – husvéti nevetés, t. i. a szószékből különféle vig adomák s történetkék beszéltettek el. A földkerekség keresztyén népeinél ez ünnep rendkivül sok szokás gyakorlásának ideje. Fentebb emlitők a vizmeritést, mely szokás Németország sok helyén ma is divatos, s a nép csodaerőt tulajdonit az akkor meritett viznek. Asszonyok az éjféli harangszó után korsót vesznek, s azzal folyó vizhez sietnek, hogy „unberufen” azaz szigoru hallgatás közben meritsenek, mert ha szó esik, a viznek nem lesz ereje. – A legények a leányok mögé sompolyogva enyelegnek velük, hogy valahogyan szólásra csábitsák őket, vagy ördögnek öltözve elbujnak a fűzek közé s onnan ijesztgetnek. Sokan csendben marháikat is elhajtják a vizbe. A kakasszó után meritett viznek nincs csodaereje. E szokás különösen ott maradt meg, ahol szlávok laknak, mert a régi szlávoknál e kultusz nagyon divott s ma is a legtöbb szláv népnél feltalálható.

130

Bálint Bellosics

Velika noč Muraszombat és Vidéke, 1893/14, 1-2. Muraszombat, 2. 4. 1893 Prve judovsko-krščanske verske skupnosti so se med praznovanjem pashe (14. Nisan) spomnili tudi zadnje Kristusove večerje. V 2. stoletju je bil ta praznik predmet spora med različnimi krščanskimi cerkvami, ki ga je nicejski koncil (325) rešil tako, da se Kristusovo vstajenje praznuje v nedeljo, trpljenje pa v petek. Že zelo zgodaj je pred prazniki potekal post, prebirali so Sveto pismo, delali dobra dela in nudili spravo, pravi krščanski cesarji pa so osvobajali svoje sužnje. Cvetna nedelja je uvodni praznik velikega tedna (hebdomas pigra) in je spominski dan Jezusovega prihoda v Jeruzalem. Zeleni četrtek (veliki četrtek) naj bi svoje ime dobil po zelenih povrtninah, ki so jih postregli ob paškem jagnjetu. V Rimu in na katoliških dvorih širom Evrope tega dne poteka tudi simbolično umivanje nog. Zvonovi po gloriji svete maše na veliki četrtek onemijo vse do velike sobote. – Veliki petek je dan Odrešenikove smrti; vsako leto tega dne v Sikstinski kapeli v Rimu zazveni skladba Miserere. – Na veliko soboto (Sabbath) v papeški kapeli blagoslovijo ogenj in cereus paschalis (velikonočno svečo). Velikonočna nedelja je praznik veselja. Verniki starokatoliške cerkve so tega dne še pred sončnim vzhodom v tišini zajeli vodo iz reke, za katero so menili, da ima zdravilne učinke. Kristjani so se zgodaj zjutraj poljubili in zaklicali »Surrexit!« (Vstal je!), na kar je moral zazveneti odgovor »Vere surrexit« (Resnično je vstal). Od 13. stoletja je postal priljubljen tako imenovan »risus paschalis« – velikonočni smeh, ko so s prižnice pripovedovali različne vesele anekdote in zgodbe. Za kristjane po vsem svetu je ta praznik čas za obujanje številnih starih običajev. Mednje spada tudi zgoraj omenjeno zajemanje vode, ki je v številnih krajih Nemčije živo še danes in ljudje tej vodi pripisujejo čudežno moč. Ko odzvoni polnoč ženske z vrči pohitijo k reki, da »unberufen«, to je ob strogem molku zajamejo vodo, ker če spregovorijo, voda ne bo imela čudežnih moči. – Pri tem se mladeniči prihulijo k dekletom in jih z zapeljevanjem poskušajo pripraviti do govora, ali pa se, oblečeni v hudiča, skrijejo med vrbe in jih od tam strašijo. Številni v tišini k vodi odženejo tudi svoje govedo. Voda, zajeta po petelinjem petju, nima več nobenih čudežnih moči. Ta običaj je ostal živ predvsem tam, kjer živijo Slovani, saj je bil ta kult priljubljen predvsem pri njih in ga lahko pri večini slovanskih ljudstev najdemo še danes.

131

A másik szokás a husvéti csókolódzás a görögkeletieknél, de különösen az oroszoknál ma is ismeretes. Pétervárott nagyszombat éjjelén 11 órakor megdördülnek a Péter-Pál erődben az ágyuk, fél 12-kor másodszor, 12-kor harmadszor, mire templomba sietnek. Kevéssel 12 előtt a papság a hivőkkel megkerüli a templomot, azután visszamennek s mihelyt a toronyban az éjfél első ütése hangzik, a chorusból felkiált a pap: Christóss wosskréss! (Krisztus feltámadt!) mire a hivők igy felelnek: Woistinu woiskréss! (Valóban feltámadt!) E mondás az utczákon gyorsan elterjed a házakba. Temérdek lámpa, gyertya gyúl ki, rakéták röppennek fel. Az emlitett mondással átölelik s megcsókoljak egymást a hivők. Ezután megszentelik az ennivalókat. Másnap kora reggel folytatódik a csókolódzás, még a czár is megcsókol mindenkit a közlegényig. A czárnénak kezet csókolnak. Ellenszegülni nem szabad, de az orosz társadalomban nem is ütköznek meg rajta. A fentebb emlitett tüzszentelés emléke Bajorországban az ugynevezett „Scheitlweihe.“ Nagyszombat reggelén pirkadáskor kivonulnak a legények a faluból s mindegyik visz egy lánczra kötött fadorongot, az ugynevezett ,Palmbaumscheit’-ot, melyet a falun kivül rakott, s pap által megszentelt tüznél meggyujtanak és azután hazavisznek. Ebből kerülnek a „Felderweihe”-nél használt keresztecskék és különös mágikus erőt tulajdonitanak nekik. A bajor paraszt tudniillik azt hiszi, hogy minden nagycsütörtökön tojt tojásnak különös titkos ereje van. Azért szántóföldjén ilyen tojást ás el és körébe a Palmbaumscheitből készült keresztecskét tűz s azt hiszi, hogy az üszög nem lepi meg gabonáját. Régi pogány szokásoknak keresztyén szokásokká alakulása természetes culturális processus, melyre majd minden népnél akad példa. Számtalan ilyen s ebhez hasonló szokás mellett azonban kiválóan kettő jellemző a husvéti ünnepre: a locsolás és a tojások festése. Az első az ország különböző vidékein nagy mértékben divik husvét másodnapján. Sok helyen sajtárral, korsóval öntöznek, vagy dézsába mártják a vigyázatlan leányt, ki maga kereste magának a veszedelmet, de nem is haragszik érte; másnap visszaadja kamatostul, mert az az ő napja. E szokás eredetét sokan Pilátus ama mondásában keresik: „Én tiszta vagyok az igaznak bűnétől.” Mások annak emlékét vélik benne felfedeztetni, midőn a szent asszonyok Jézus holttestét illatos olajjal locsolták meg husvét hajnalán; annyi bizonyos, hogy nagyon régi eredetü s összefügg a szokásos mosakodási szertartásokkal, melyek által pogány hit szerint az ember megtisztul bűneitől. – Trencsénben, Zólyomban, Nógrádban helyette a „Jézus megvesszőztetése” járja; a legények e napon virágokkal felczifrázott nyirfa-suhogókkal verdesik meg a leányokat. A tojás már az emberi nem legősibb történetében is játszott szerepet. A hindu braminok szerint Brahma arany-tojásból született. Születésekor két darabra hasadt a tojás, a melynek egyik feléből az ég, a másikból a föld lett.

132

Velikonočno poljubljanje je običaj pri pripadnikih grške pravoslavne cerkve, še posebej priljubljeno pa je pri Rusih. Ponoči na veliko soboto na trdnjavi Petra in Pavla v Petrogradu zadonijo topovi, prvič ob 11-ih, drugič ob pol 12-ih in tretjič ob polnoči, do takrat pa vsi pohitijo v cerkev. Nekaj pred polnočjo se duhovniki skupaj z verniki sprehodijo okrog cerkve, nato se vrnejo v njeno notranjost in ko odzvoni polnoč, s kora duhovnik zakliče: Christóss wosskréss! (Kristus je vstal!), nakar verniki odgovorijo: Woistinu woiskréss! (Res je vstal!). Ta pozdrav se čez ulice hitro razširi po hišah. Prižgejo se številne luči in sveče, v zrak pa poletijo rakete. Ko verniki izgovorijo omenjeni pozdrav, se objamejo in poljubijo. Temu sledi blagoslov jedi. Poljubljanje se nadaljuje še naslednji dan zgodaj zjutraj, še car poljubi vsakogar, celo navadnega vojaka. Carici poljubijo roko. Temu ne sme nasprotovati nihče, a nad tem se v ruski družbi nihče ne obregne. Zgoraj omenjen blagoslov ognja je na Bavarskem tako imenovan »Scheitlweihe«. Na veliko soboto ob svitu mladeniči odidejo iz vasi in vsak od njih nosi s seboj na verigo privezano leseno gorjačo, tako imenovan »Palmbaumscheit«. S to gorjačo gredo do ognja, zanetenem na obrobju vasi, ki ga je predhodno blagoslovil duhovnik, kjer jo prižgejo in odnesejo domov. Iz tega nastanejo križci, ki jih uporabljajo pri »Felderweihe« in jim pripisujejo tudi magično moč. Bavarski kmet namreč verjame, da ima vsako jajce, ki ga koklja znese na veliki četrtek, posebno skrivnostno moč. Zato takšno jajce zakoplje na svoji njivi in okrog njega namesti križ, izdelan iz Palmbaumscheitla, saj verjame, da mu žita tako ne bo napadla snet. Preobrazba starih poganskih običajev v krščanske je naravni kulturni proces, ki se pojavlja skoraj pri vseh narodih. Poleg takšnih in številnih podobnih običajev pa sta izrazito značilni prav za praznovanje velike noči: polivanje in barvanje pirhov. Prvi običaj je v različnih pokrajinah dežele v modi večinoma dan po veliki noči. V številnih krajih za polivanje uporabljajo škaf ali vrč, ali pa neprevidno dekle, ki je v nevarnost običajno silila kar sama, namočijo v čeber z vodo, a se običajno zaradi tega ne ujezi; naslednji dan se fantom namreč maščuje, in to z obrestmi, saj je to njen dan. Izvor tega običaja mnogi iščejo v Pilatovi izjavi: »Čist sem od greha pravičnega.« Spet drugi menijo, da se v njem skriva spomin na dogodek, ko so ob zori na veliko noč svete žene Jezusovo telo poškropile z dišečim oljem; dejstvo je, da je običaj zelo star in je povezan z običajnimi obredi umivanja, s katerim se po poganskem verovanju človek očisti vseh grehov. – V Trenčinu, Zvolnu, Nógrádu imajo namesto tega običaj »Šibanje Jezusa«: mladeniči na ta dan dekleta šibajo s cvetjem okrašenimi brezovimi šibami. Jajca so imela pomembno vlogo že v najstarejši zgodovini človeka. Tako na primer Hindujci, ki častijo Brahmo, verjamejo, da se je Brahma rodil iz zlatega jajca. Pri njegovem rojstvu se je jajce razpolovilo in iz ene polovice je nastalo

133

A zend Zoroaster tanitása szerint a világtojás azért hasadt szét, mert Ahriman nem fért meg Ormuzddal. C n e p h tojásától ered egyptomi felfogás szerint a világ. A rómaiak áprilisban ünnepelték a tojás-ünnepet a Lida tojásából életre kelt Castor és Pollux tiszteletére. De a zsidók, görögök, más ókori népek is használták a tojást vallásos szertartásaiknál. Indiának volt egy mythoza a tojásról és a kígyóról, vagy agathodaimonról, Japánnak a tojásról és a bikáról. Syriának a tojásról és a telő holdról. A husvéti tojások ajándékozása sem egyedül keresztyén szokás. Perzsiában ujév napján cserélnek ki szines, vörös, sárga, kék tojásokat. A szlávok Letnice napján (tavaszi ünnep; márcz. 23) piros tojásokat osztogattak, ugyszintén a pomlázka ünnepélyén is. A tojás mint jelkép halálból való születést jelent, uj életet s könnyen érthető tehát, mint lett a tojás a keresztyén időszakban a föltámadás emblémája betegségek ellen védő óvszer, örömnek tárgya és kölcsönös megajándékozás és megtiszteltetés eszköze, melyhet rendkivül sok babonát füzött a népek naiv hitvilága. Az európai népek mindegyikénél találni a tojást illető szokásokra s babonákra. Bajorországban az Ilm mentén az „Oarringle” (Eierringeln) divatos. A vidékbeli leányok összegyülnek s tojásaikat körben a földre rakják, azután az elsőségért választanak. Az első földbe szúrt két kis deszkácska között egy nagyobb rézgyürüt gurít, s ha a gyürü tojást ér, az a tojás az övé, s mindaz, melyet gyürüje érintett. Ha hibázott, másik következik. Ha minden tojás érintetté vált, a legügyesebb valamen�nyit jutalmul kapja. Németországi szokás, hogy a gyermekeket kiküldik, hogy nézzék meg a tojásokat, melyeket a nyul rakott, mert rendesen a fészekbe kitömött nyulat tesznek. Angliában a mi ticscselésünkböz hasonló szokás divik. – Az oroszok szines vagy aranyozott tojásokat hordanak magukkal s ezeket „Christus Voskris” üdvözlések közt ajándékozzák egymásnak. Ugyancsak Oroszországban tüzveszélynél a lángokba dobnak husvéti tojást. Ez a babona meglehetős elterjedt s nálunk is több vidéken faluhelyen régi szokás, hogy a vörös kakas ne szálljon a háztetőre, áldozócsütörtökön egy tojást dobnak át a háztetőn és ott hol a földre esett, elássák, hogy a villám a házba ne üssön. A tojásnak ilyen védő szerepére mutat egy másik szokás, t. i. hogy némely helyen uj épületekbe tojást falaznak. Tiroli néphit szerint az által szerezheti meg magának a leány valamely férfi szeretetét, ha piros husvéti tojást küldet neki. Nálunk a husvéti tojás irása („piros,” „festett,” „diszített,” „vakart,” „karczolt,” „irott,” „himes,” „mustrás” tojás) rendkivül elterjedt és gyakran a leány érzelmeinek kifejezésére szolgál. Ha a legény a neki adott tojásokon észreveszi, hogy halványulnak,

134

nebo, iz druge pa zemlja. Po nauku zenda Zoroastra se je svetovno jajce razpolovilo zato, ker se Ahriman ni razumel z Ormuzdom. Po egiptovskem verovanju svet izvira iz Cnephovega jajca. V čast Kastorja in Poluksa, ki sta se po legendi rodila iz Lidinega jajca, so Rimljani v aprilu praznovali praznik jajc. Jajca pa so pri svojih verskih obredih uporabljali tudi Judje, Grki in druga starodavna ljudstva. V Indiji je živel mit o jajcu in kači ali o agathodaimonu, na Japonskem o jajcu in biku, v Siriji pa o jajcu in o polni luni. Darovanje pirhov prav tako ni izključno krščanski običaj. V Perziji se na novega leta dan medsebojno obdarujejo z barvnimi, rdečimi, rumenimi in modrimi jajci. Tudi Slovani so na dan Letnice (praznik pomladi, 23. marca) delili rdeče pobarvana jajčka, pa tudi ob prazniku pomlázka. Jajce simbolizira rojstvo iz smrti, novo življenje in je zato lahko razumeti, zakaj je v obdobju krščanstva postalo simbol vstajenja in zaščite pred boleznijo, predmet veselja ter sredstvo za obdarovanje in izkazovanje spoštovanja, ki je v naivna verovanja ljudi vneslo tudi veliko praznoverja. Na običaje in praznoverja, povezana z jajcem, najdemo pri vseh evropskih ljudstvih. Ob reki Ilm na Bavarskem je v modi »Oarringle« (Eierringeln). Vaška dekleta se zberejo, položijo jajca v krogu na tla in izberejo, katera bo prva tekmovala. Ta nato med dvema majhnima deskama, zapičenima v zemljo, zakotali večji bakreni obroč, in vsa jajca, katerih se obroč dotakne, so njena. Če ji spodleti, je na vrsti drugo dekle. Ko se obroč dotakne vseh jajc, jih najspretnejše dekle prejme za nagrado. V Nemčiji je običaj, da otroke pošljejo na dvorišče, naj pogledajo, če je zajček zvalil jajca, saj v pravo gnezdo položijo nagačenega zajca. V Angliji imajo navado, ki je podobna našemu »trkljanju pirhov«. – Rusi s seboj nosijo pisana ali pozlačena jajca, s katerimi se nato ob pozdravu »Christus Voskris« medsebojno obdarujejo. Prav tako v Rusiji ob požaru v ogenj vržejo velikonočni pirh. To praznoverje je precej razširjeno in tudi pri nas v številnih regijah živi stari običaj, da ob Vnebohodu čez streho hiše vržejo jajce in ga tam, kamor pade, zakopajo v zemljo, da strela ne bi udarila v hišo in zanetila požar. Na podobno zaščitno vlogo jajca kaže tudi drugi običaj, ko ga ponekod vzidajo v nove zgradbe. Po tirolskem ljudskem verovanju si lahko dekle pridobi ljubezen svojega izbranca, če mu pošlje rdeči pirh. Barvanje velikonočnih jajc (»rdečih«, »barvanih«, »okrašenih«, »praskanih« jajc, »škrabank«, »pisanic«, jajc z »vzorcem« oziroma »pirhov«) je pri nas izjemno razširjeno in pogosto služi za izražanje dekletovih čustev. Če mladenič opazi, da na pirhih, ki mu jih dekle podari, bledijo barve ali porumenijo cvetovi, ve, da jih je dekle okraševalo

135

sárgul a viráguk, abból azt tudja meg, hogy a leány, aki adta, szerelmi búban zokogva irta meg, hogy az szereti őt leghivebben, legigazabban. A tojással gyakorolt szokások közül legelterjedtebb nálunk a „ticscselés,” dunántuliasan „kókányozás” vagy zalaiasan „mátkázás.” E játéknál az egyik a tojást hegyes részével felfelé tartja, mig egy másik a saját tojása hegyével rá üt. Aztán a tompa oldallal ütik egymásra a tojásokat. A kié mindkét végén eltörött, az köteles tojását a másiknak mint nyertesnek adni. A nemzetiségek közül a románoknál a gyermekeket a rokonokhoz küldik tojással. A nemrokon legény visz a lányoknak tojást ajándékba, jogot szerez arra, hogy husvét másodnapján megöntheti azokat a leányokat. Az ilyen tojások a rendeseknél czifrábban vannak megirva és gyakran szerelmi jelvényekkel ellátva. A szerbek husvétkor minden házukba lépő idegennek piros tojást adnak s megvendégelik. A ruthén asszony husvét vasárnap előtti éjfélkor egy pirosra festett tojást tesz a mozsdótálba és azzal, valamint egy darab szappannal megmossa magát, hogy piros legyen az arcza. A tárgyi ethnographia – ehhez tartoznak a nép által diszitett husvéti tojások is – a nép lelki életének szemléltető projectiója; nyilatkozik benne képzelő és alkotó tehetsége; ez az ő képzőmüvészete. S valamint minden egyes darabján, ugy a tojásokon is felismerhető a nemzeti jelleg. De szemléltetője egyuttal a fizikai-geographia annak a törvényének, hogy a földterület, melyen valamely nép él, olyan mint a forma; a reá ömlő embertömeg ezt a formát veszi fel. Éghajlatának, faunájának, flórájának hatása, nyoma felismerhető dalain s más szellemi termékein és tárgyi vagyonán is. Molnár Viktor, ki az ország legkülönbözőbb vidékeiről gyüjtött husvéti tojásokat, azt találta, hogy a halmos-völgyes, dúsabb vegetáczióju Erdélyből valóknak diszitési formái sokkal változatosabbak, mint a magyarországiaké s hogy Magyarországon a felföldiek diszesebbek mint az alföldiek. Mai napság a husvéti tojásokat a müipar is felkapta s a legczifrább bársonynyal, selyemmel bélelt czukor-, papir-maché-, csokoládé-, fa-, elefántcsont- és ércz-tojásokkal árasztja el a husvéti piaczot. BELLOSICS BÁLINT.

136

objokano zaradi nesrečne ljubezni ter da je prav ona tista, ki ga ima resnično in iz vsega srca rada. Izmed običajev, pri katerih je v osredju jajce, je pri nas najbolj razširjeno »trkljanje pirhov«, ki ga v Prekodonavju imenujejo »kókányozás«, v Zalski županiji pa »mátkázás.« Pri tej igri eden od sodelujočih drži jajce s koničastim delom navzgor, ob katerega drugi trkne s prav tako koničastim delom svojega jajca. Nato pa jajce ob jajce trkajo še s širšim delom. Tisti, katerega jajce se zlomi na obeh koncih, mora svoje jajce za nagrado podariti drugemu. Med narodnostmi je pri Romunih v navadi, da pošljejo otroke, naj jajca odnesejo sorodnikom. Mladenič, ki ni sorodnik, z jajci obdaruje dekleta, s čimer pridobi pravico, da jih lahko dan po veliki noči polije z vodo. Takšna jajca so veliko bolj okrašena od običajnih in so pogosto označena z ljubezenskimi označbami. Srbi ob veliki noči vsakemu tujcu, ki vstopi v njihovo hišo, darujejo eno rdeče jajce in ga pogostijo. Rusinka ob polnoči pred veliko nočjo v umivalnik položi rdeče jajce ter se z njim in kosom mila umije, da bo imela bolj rdeča lica. Predmetna etnografija, ki vključuje tudi okrašena velikonočna jajca, je ilustrativna projekcija duhovnega življenja ljudi; v njej se pojavljata njihova domišljijska in ustvarjalna nadarjenost; to je ljudska likovna umetnost. In tako kot na vseh ostalih predmetih, je nacionalni značaj mogoče prepoznati tudi na pirhih. Hkrati pa ponazarja tudi fizikalno-geografski zakon, ki pravi, da je področje, na katerem doložen narod živi, podobno modelu; ljudje, ki se vsujejo nanj, prevzamejo njegovo obliko. Vpliv podnebja, flore in favne območja je mogoče prepoznati v pesmih ter drugih nematerialnih dobrinah in materialni lastnini naroda. Viktor Molnár, ki je zbral velikonočna jajca iz najrazličnejših delov države, je ugotovil, da so vzorci na pirhih iz gričevnato-dolinske Transilvanije z bogatejšo vegetacijo veliko bolj raznoliki od tistih z Madžarske ter da so velikonočna jajca iz severnega dela Madžarske bolj pisana od tistih iz območja Alfölda. V današnjem času je pirhe pograbila tudi umetna obrt, ki je trg ob veliki noči preplavila z jajci iz sladkorja, papirja, mašeja, čokolade, lesa, ebenovine in žlahtnih kovin, obloženimi z najbolj pisanim žametom in svilo. BÁLINT BELLOSICS.

137

Bellosics Bálint

A vend parasztház Muraszombat és Vidéke, 1894/14, 1-2. Muraszombat, 1894. 4. 1. Érdekes és sok tekintetben örvendetes jelenség hogy ujabb időben rendes hivatalos látogatóin kivül más látogatói is akadnak a falvaknak, községeknek. Felkeresik a turisták, az amatőr fotographusok fölös számmal. Az utóbbiak néha aggodalmat is okoznak a gyanakvó népnek, mikor gépeikkel a legrongyosabb viskót kapják le, melynek borzas a teteje s ugy odahuzódik egy-egy terebélyes fa alá, mint valami kóczos bárány eső elől a bokor tövébe; melynek düledezik a fala, de kicsike ablakában mégis virul egykét cserép virág. A nép aggodalmát ébren tartják ujabban azok, kik a rongyos viskón nem a festőit keresik, hanem vázából a nép épitkezési módjának csinját-binját s az épületek alaptervét igyekeznek megismerni. Ezek munkája komolyabb, értékesebb és halasztást nem türő, mert a nép müvelődik, a müvelődéssel jár a kényelemszeretet s azok a kis egyszerü gunyhók egy cseppet sem kényelmesek. Ezeknek a viskóknak nagy az értékük, mert belőlük a kulturhistóriának egyik érdekes és tanulságos képe fog szint és tartalmat nyerni. Mint a népvizsgálat egyáltalában, a parasztházak tanulmányozása sem régi keletü. Henning (Rudolf Henning, Das deutsche Haus in seiner Historischen Entwicklung, Strassburg 1882.) és Meitzen (August Meitzen, Das deutsche Haus in seinen volkstümlichen Formen, Berlin 1882.) voltak, kik először figyelmeztettek rá a tudományos világot. Azóta egész kis irodalma támadt és olyan neves emberek foglalkoznak vele mint a német Virchow.1 Nálunk ujabban szintén többen tanulmányozzák a parasztházakat. (Lásd Dr. Pápai K. A palócz faház, Ethnographia.) Megállapitották a tanulmányozás módját, miről a t. szerkesztő ur engedelmével egy más alkalommal fogok foglalkozni. A pontos és lehetőleg nagy tömegü anyag az első kivánalom, mert világos képet igy lehet alkotni, következtetést csak igy lehet vonni. Az elégtelen anyag után következtetést akarom ez alkalommal e lapok t. olvasói előtt is ismeretes példán bemutatni. Hellwald a neves német ethnographus szintén foglalkozott e thémával, (Haus und Hof in ihrer Entwickelung mit Bezug auf die Wohnsitten der Völker, von Fridrich von Hellwald, Leipzig, 1888.) s rengeteg olvasottsággal ismerteti az őskori lakást, a ma természetes állapotban élő népek lakásait s a legkülönbözőbb müvelt népekéit. 1

Ueber das alte deutsche Haus (Verhandlung der Berliner Gesellschaft für Anthropologie, Ethnologie und Urgeschichte, Jahrgang 1887, 568 ff.) és ugyanott (1890, S. 553 ff.) Weitere Untersuchungen über das deutsche und schweizerische Haus.

138

Bálint Bellosics

Vendska kmečka hiša Muraszombat és Vidéke, 1894/14, 1-2. Muraszombat, 1. 4. 1894 Zanimiv in v mnogih pogledih razveseljujoč pojav v zadnjem času je, da obiščejo razen rednih, uradnih gostov vasi in naselja tudi drugi obiskovalci. Največkrat so to turisti in ljubiteljski fotografi. Slednji povzročajo včasih preglavice sumničavim domačinom, ko s svojimi aparati fotografirajo najstarejše bajte z razmršenimi strehami, ki se skrivajo pod krošnjami mogočnih dreves kakor razkuštrana jagnjeta, ki so se umaknila pred dežjem pod grmičevje; stene hiše se že podirajo, a v njihovih majhnih oknih še vedno cveti v lončkih nekaj cvetlic. V zadnjih časih zaskrbljenost ljudstva še dodatno krepijo tisti, ki na razpadlih bajtah ne iščejo slikovitosti, temveč poskušajo spoznati bistvo načina ljudske gradnje in okvirni načrt zgradb. Delo teh raziskovalcev je resnejše, bolj dragoceno in ne trpi nadaljnjega odlašanja, kajti ljudstvo se izobražuje, z izobrazbo pa prihaja naklonjenost do udobja in tiste preproste bajte niso niti najmanj udobne. Te kolibe so veliko vredne, ker bo z njihovim preučevanjem kulturna zgodovina priskrbela zanimivo in poučno sliko ter vsebino. Podobno kakor etnografija tudi raziskovanje kmečkih hiš še nima globokih korenin. Henning (Rudolf Henning, Das deutsche Haus in seiner Historischen Entwicklung, Strassburg 1882.) in Meitzen (August Meitzen, Das deutsche Haus in seinen volkstümlichen Formen, Berlin 1882) sta bila prva, ki sta znanstveni svet opozorila na to. Odtlej je o tej tematiki nastala že manjša knjižnica in se z njo ukvarjajo tako pomembni ljudje, kot Nemec Virchow.1 Po novem se s preučevanjem kmečkih hiš tudi pri nas ukvarja veliko ljudi. (Glej: Dr. Pápai K. A palócz faház, Ethnographia.) Ugotovili so tudi že način preučevanja, o čemer se bom, z dovoljenjem spoštovanega gospoda urednika, ukvarjal kdaj drugič. Prva zahteva je čim večje število točnih podatkov, kajti samo tako si lahko ustvarimo jasno sliko, samo tako lahko pridemo do sklepov. Zato vam želim, dragi bralci, na znanem primeru prikazati, kako je videti sklepanje brez dovolj gradiva. Znameniti nemški etnograf Hellwald se je tudi ukvarjal s to tematiko (Haus und Hof in ihrer Entwickelung mit Bezug auf die Wohnsitten der Völker, von Fridrich von Hellwald, Leipzig, 1888), ki je z ogromno 1

Ueber das alte deutsche Haus (Verhandlung der Berliner Gesellschaft für Anthropologie, Ethnologie und Urgeschichte, Jahrgang 1887, 568 ff.) in isto tam (1890, S. 553 ff.) Weitere Untersuchungen über das deutsche und schweizerische Haus.

139

A szláv népek lakásainak ismertetésénél eljut a szlovénekig és e helyen a magyarországiakról is szól. A forrást, ahonnan adatait meritette, nem emliti, de gyanakszom, hogy a »Globus« után dolgozott. Közlöm a mi szlovénjeinkről irt részt, minden kritikus megjegyzés nélkül; a kritikát gyakorolja a tisztelt olvasó, ki maga is ismeri a lakásokat. »A szlovén nép egy töredéke Dél-Magyarországnak a Rába és Mura közt egész Alsó-Lendva városig elterülő terméketlen területét lakja; a németek »wendeknek«, a magyarok »tótoknak« (Slaven) nevezik őket. Amily szegényes a föld, olyan szegényesek a vend falvak is. A magyar-szlovén kunyhója (Hütte), kinél a házközösség (patriarchalis élet) még életben van ugy, hogy 2 egész három család él egy fedél alatt, – egyszerü faház, durván faragott törzsekből álló. mely törzsek végei rovással vannak egymásba illesztve és a sarkoknál létraszerüen elállanak. Az igy alkotott gerendafalakat (Bohlenwände) belülről, néha kivülről is utczai sárral (mit Gassenkoth) kenik be, mely csak a legritkább esetben kap gyarló meszelést. A belseje bárom térre oszlik: előtér, lakószoba és kamra. Az előtérbe (Preklis) lépve jobbra a szobaajtó nyilik, balra a kamra ajtaja; a világosság szük ablakocskán át jut a sötét előtérbe, melyben a kemenczén, háziszereken és egy szekrényen kivül egy nyugvóhely is található. A hosszu és téres szoba olyan alacsony, hogy egy magasabb embernek meg kell benne hajolnia és olyan homályos, hogy hátulsó része tejesen sötétben áll. Ablak helyett a wendnek csak kis nézőlyukai vannak, melyeket deszkával zár el. Üvegablakot csak ritkán, vagyonosabbaknál találhatni. A szoba üressége miatt kétszeres nagyságinak látszik: kevés fazék és tál, 2-3 hosszunyaku korsó, egy két törékeny ágy – szalmával töltve, vánkos nélkül, csak egy piszkos vászonnal vagy durva gyapjuteritővel fedve – a sarokban gyalutlan asztal, mellette két formátlan, támlátlan fapad – ez a magyarországi vend szobájának egész tartalma. A legnagyobb teret a négyszögletes kemencze foglalja el, melynek lábánál egy falazott pad van, a ház gyermekeinek alvóhelye. A kemenczét tüzhelyül is használjak; tehát a szobában sütnek, főznek; azért kormosak, s füstössek a falak, mert kéménye nincs a vendnek; a tetőn kis nyilás a helyettesitője. Ehhez társul a fáklyák kellemetlen szaga, melyekkel hosszu télén a szobát gyarlóan bevilágitják. A ház harmadik tere, a kamra (Klejt) fiatal házasoknak alvóhelyül és különféle ételnemüek elrakására szolgál. Sem nem téres, sem nem világos, mert egy kicsi ablakocska csak azért vágatott a falba, hogy egerésző macskák ki- és bejárhassanak. A sikon az istállók a lakóházzal egy fedél alatt vannak, a hegyeken elkülönitve. A sikon lakónak pajtái is vannak, mig a hegységben lakó vend kevés gabonáját az előtérbe önti, szénáját szalmáját pedig egyszerüen a padlásra dobja fel.« Eddig Hellvald. Adatainak néhánya talál, de az egész nem elég ahhoz, hogy belőle a vend háztipust fel lehetne épiteni. Hogy igazibb képe sikerüljön a vend

140

količino literature opisal prazgodovinske bivake ter današnja bivališča domorodnih in različnih civiliziranih ljudstev. Pri predstavitvi bivališč slovanskih ljudstev omeni tudi Slovence na Madžarskem. Virov, iz katerih je črpal, ne omenja, vendar pa sumim, da je delal po »Globusu«. Podajam del, kjer je govora o naših Slovencih, brez kakršnih koli kritičnih pripomb; kritičen naj bo spoštovani bralec, ki tudi sam pozna ta bivališča. »Del slovenskega ljudstva živi v južnem delu Madžarske, na nerodovitnem območju med Rabo in Muro vse do mesta Dolnja Lendava: Nemci jih imenujejo »Wendi«, Madžari pa »Toti« (Slaven). Kakor je siromašna zemlja, tako siromašne so tudi vendske vasi. Hiška (Hütte) madžarskih Slovencev, pri katerih še vedno obstaja hišna skupnost (patriarhalno življenje) in živijo pod isto streho skupaj dve ali tri družine, je enostavna lesena hiša iz grobo tesanih brun, katerih konci so spojeni z vrezi, tako da njihove konice na vogalih štrlijo navzven v obliki lestve. Na tak način ustvarjene stene iz gred (Bohlenwände) z notranje in včasih tudi z zunanje strani omečejo s cestnim blatom (mit Gassenkoth), ki ga le v najredkejših primerih rahlo prepleskajo. Notranjost je ločena na tri prostore: na predprostor, bivalno sobo in shrambo. Ko stopimo v predprostor (Preklis),2 se desno odpirajo vrata sobe, levo pa vrata shrambe; svetloba prihaja v temni predprostor skozi ozko okence, kjer se poleg peči, kuhinjskih pripomočkov in ene omare nahaja še postelja. Dolga in prostorna soba je tako nizka, da se mora višji človek skloniti, in tako temačna, da je njen zadnji del v popolni temi. Vendi imajo namesto oken samo majhne špranje za opazovanje, ki jih zapirajo z deskami. Steklena okna imajo le redki premožnejši. Soba je prazna, zato je videti dvakrat večja: v njej je nekaj loncev in skled, dva-trije vrči z dolgim vratom, ena ali dve šibki postelji – polnjeni s slamo, brez vzglavnika, pregrnjeni le z umazanim platnom ali grobo volneno deko – v kotu neskobljana miza, poleg pa dve brezoblični klopi brez naslonjala – to je vsa oprema sobe Venda na Madžarskem. Največ prostora v hiši zavzema pravokotna krušna peč, ob vznožju katere je zidana klop, ki je spalni prostor otrok. Peč uporabljajo tudi za gretje, torej v tem prostoru tudi pečejo in kuhajo; stene pa so zato sajaste, ker Vendi nimajo dimnika, nadomešča ga majhna odprtina na strehi. Vse to je pomešano z neprijetnim vonjem bakel, s katerimi v dolgih zimskih nočeh osvetljujejo sobo s šibko svetlobo. Tretji prostor hiše je shramba (Klejt), ki je spalnica mladoporočencev in mesto za hranjenje različnih živil. Ni velika niti svetla, majhno okence je zarezano v steno samo zato, da bi lahko mačke prihajale lovit miši. V ravninskem delu pokrajine so hlevi pod isto streho z bivališčem, v hribovitem delu pa so hlevi ločeni. V ravnini živeči Vendi imajo več skednjev, v hribih živeči pa svojo majhno količino žita enostavno nasipajo v preddverje, seno in slamo pa hranijo na podstrešju.« 2

Najverjetneje gre za napačen zapis, pravilno je „priklet”. – Op. LKZ.

141

háznak, azon együtt munkálkodhatik mindenki, kinek alkalma van azt közvetlenül aprójára megfigyelni. – De mikor Vasvármegyében, a müvelt Nyugathoz oly közel, a XIX. század végén a vendeket nem akarják a kiállitás keretébe felvenni, mert nem – magyarok!! Baja. BELLOS1CS BÁLINT.

142

Do sem Hellvald. Nekaj njegovih podatkov je točnih, vendar pa vse to še ni dovolj, da bi na podlagi tega lahko zgradili vendsko hišo. Da bi bila slika vendske hiše resničnejša, morajo sodelovati vsi, ki jo imajo možnost neposredno do potankosti opazovati. – A kaj, ko v Železni županiji, ki je tako blizu omikanega Zahoda, ob koncu 19. stoletja Vendov nočejo sprejeti v sklop razstave, ker niso – Madžari! Baja. BÁLINT BELLOS1CS.

143

Bellosics Bálint

A vendekre vonatkozó régibb feljegyzések Muraszombat és Vidéke, 1896/13, 1-2. Muraszombat, 1896. 3. 29. A vendekre vonatkozó régibb feljegyzések nagyon gyérek. A Magyar Hirmondó szerint (1781. 49. old.) irtak róluk Bél, Szászki, Szeverini és egy R aláirásu szerző Tacitus irásai alapján. „Az ugynevezett Vandalusokról nem lehet sokat mondani, mert nem külön nemzet, hanem a sok népeket magában foglaló Tót nemzethez tartozik. Az 1747-ben nyomatott „Réd zvelicsansztva1) őket „lüblenomi szlovenszkomi Narodi“nak nevezi. A magyarok Bömhetz-2nek Bogmetz-eknek nevezik, ez csak tsuf nevezet. Vasvármegyében e nép régi lakását Tótság (Tóthát-nak) nevezik, deákul Districtus Tótság.” Eddig a M. Hirmondó. A jelen század elején két nagyobb dolgozat foglalkozik velük. Az egyiknek irója Bitnicz Lajos püspök. Értekezése a Tudományos Gyüjtemény, 1819. III kötetében jelent meg A’ Vass és Szala Vármegyei Tótokról czim alatt. Terjedelmes történelmi képet rajzol benne, mielőtt szorosabb ismertetésükre térne át. Hozzátartozóságukat és letelepedésük idejét, módját illető adatai körül sok ma is erős hitelü. „A kétségen kivül vagyon az egy idős irókból, hogy a hatodik század második felében ezen tájékon az Avarok védelme alatt laktak (Jornaudes Cap. 5. 194. lap összve hasonlitván Fessler azon helyét, hol Jornaud ezen helyét fejtegeti. Paulus Diaconus). Pál diaconus szerint a szlovének 595-ben már harczban állanak Thassiló bajor herczeggel (Sumau, Die Slovenen 17.) A szlávokat osztályozván a Vendek (slovénzi) közé sorolja azokat, kik „Stájer, Karinthia és Kárniolia tartományokban laknak és Vass, Szala Vármegyék nyugotti vidékjein, mellyek Stájerrel határossak.” A másik munka Csaplovics Jánosé. Ez a jeles tudós férfiu már a század elején Magyarország népeinek ethnographiájához gyüjtött auyagot. Ez anyag egy részét közli egy kis könyvecskében. Teljes czime: Croaten und Wenden in Ungern. Ethnographisch geschildert von Johaun v. Csaplovics (Pressburg, l829). Bő adatai a 1

A magyarországi szlovének körében megjelent munkákkal a t. szerk. ur engedelmével legközelebb foglalkozom.

Csaplovics alább idézett munkájában a Bömhetz megnevezést a következőleg magyarázza: „Insbesondere nennt man „Bömhéczek” die Einwohner, welche zu den Pfarren Felső-Petrócz, Felső-Szölnök, Dolincz und Istvánfalva gehören, weil sie die Buchstaben (Laute B.) „Ő” und „Ü” sehr oft hören lassen, und die Sylben gedehut aussprechen.”

144

Bálint Bellosics

Starejši zapisi, ki se nanašajo na Vende Muraszombat és Vidéke, 1896/13, 1-2, Muraszombat, 29. 3. 1896 Starejši zapisi o Vendih so zelo skromni. Po časopisu Magyar Hirmondó (1781, stran 49) so o Vendih pisali Bél, Szászki, Szeverini in oseba R na podlagi Tacitovih zapisov. »O tako imenovanih Vandalih ni mogoče veliko povedati, ker niso poseben narod, temveč eden od mnogih ljudstev, ki tvorijo narod Totov. Knjiga z naslovom »Réd zvelicsansztva« 1 je bila natisnjena leta 1747 in je posvečena »lüblenomi szlovenszkomi Narodi«. Madžari jih slabšalno imenujejo kot Bömhetzi ali Bogmetzi.2 V Železni županiji njihovo pokrajino imenujejo Totska3 (Tóthát),4 latinsko Districtus Tótság«. Toliko iz časopisa M. Hirmondó. V začetku tega stoletja so se z njimi ukvarjali dve deli. Avtor prvega je škof Lajos Bitnicz. Študija je bila objavljena leta 1819 v tretjem zvezku periodike Tudományos Gyüjtemény z naslovom »O Totih v Železni in Zalski županiji«. Preden se je lotil njihovega podrobnega opisa, je podal obsežno zgodovinsko sliko. Veliko omenjenih podatkov o njihovi pripadnosti in času ter načinu naselitve je še danes verodostojnih. „Od starih avtorjev brez dvoma vemo, da so v drugi polovici šestega stoletja živeli na tem področju pod okriljem Avarov (Jornaudes Cap. 5. 194., primerjava Fesslerjevega kraja, kjer Jornaud razglablja o možni lokaciji. Paulus Diaconus). Pavel Diakon meni, da so se Slovenci leta 595 že bili v vojni z bavarskim princem Thassilom (Sumau, Die Slovenen 17.) Ob razvrščanju Slovanov je med Vende (slovénzi) uvrstil tiste, ki „živijo v deželah Štajerska, Koroška in Kranjska ter v pokrajini zahodnega dela Železne in Zalske županije, ki meji na Štajersko.« Avtor drugega dela je János Csaplovics. Ta pomemben znanstvenik je že v začetku stoletja zbiral etnografsko gradivo ljudstev na Madžarskem. Del tega gradiva

Z dovoljenjem spoštovanega gospoda urednika se bom z deli, ki so izšla med Slovenci na Madžarskem, ukvarjal naslednjič.

V svojem delu, citiranem nižje, Csaplovics razlaga ime Bömhetz na naslednji način: »Insbesondere nennt man „Bömhéczek” die Einwohner, welche zu den Pfarren Felső-Petrócz, Felső-Szölnök, Dolincz und Istvánfalva gehören, weil sie die Buchstaben (Laute B.) „Ő” und „Ü” sehr oft hören lassen, und die letzteren Sylben gedehnt aussprechen.«

Tótság v madžarščini pomeni: Totska, Totija oz. dežela Totov. – Op. LKZ.

Tóthát v madžarščini pomeni: Totsko gričevje, Totsko goričko. – Op. LKZ.

145

népelet majd minden jelenségéről felvilágositanak; a historiai kész kicsi, mely után rövid leiró geographiai képet rajzol. Csaplovics ismerte Bitnicz értekezését, többi adatáról pedig következőleg számol be: Zwei Ehrenmänner, ein Croat und ein Wende beide geistlichen Standes, waren so gefällig mir die Data, die ich hier verarbeitet, der Lesewelt liefere, mitzutheilen. (Bővebben foglalkozom vele a Turisták Lapjában legközelebb megjelenendő hosszabb dolgozatomban.) Majdnem százéves adataik elég érdekesek arra, hogy velük e lapok t. olvasóközönsége is megismerkedjék. Ez alkalommal a népélet három fő jelenségére, a keresztelésre, lakodalomra és halálra, vonatkozókat közlöm. A gyermek születése után nyolcz napra tartják a keresztelői lakomát (paszita), mikor az anya még ágyban fekszik. Oda nyujtanak neki a felszolgált eledekből. A keresztanya (botra, botrevje) süt egy csomó kalácsot és wrtanki-t (kerek buzakalács) és este felé a gyermekágyas házához viszi, hol egész éjen át esznek isznak. – A keresztatya neve boter.... Ha egy legény magához való leányt talál, atyja, gazdája vagy egy felkért ember elmegy a leányos házához és megtudja nem kap e a leány kosarat, ha kérőként lép fel. Ha tetszik a legény a leány szülőinek vagy testvéreinek akkor minden további dolog nélkül, hogy a leányt előlegesen megkérdezték volna. A legényt aztán látogatásra hivják meg. Rendesen szombaton este jelenik meg násznagyával (sztarisina) a leányosházban, kezet ád a leánynak, az éjet is ott tölti, ha messziről való és reggel együtt elmennek a plébánoshoz jelentkezni. A hirdetés ideje alatt a leány nem marad a templomban, mert a népnek az a hite, hogy olyan asszonynak, ki menyasszony korában kihirdetését meghallgata, csupa néma gyermekei születnek. A hirdetések időközében a menyasszony, ha leány (az özvegy nem teszi) egy asszonynyal házról házra községről községre vándorol és főkötőre (poczeo) adományt, ajándékot kér (dari proszi). Kap lent, kendert, vásznat és pénzt, annál többet, minél beszédesebb asszony kiséri. Különben sem eresztik el üresen egy házból sem. Ez alatt szerez néhány kendőt, varr néhány férfi-inget. A kendőkből egy a plébánosé, a másik a násznagyé, egy a vőlegényé, egy a vőfélyé; a többivel a vőlegény családja tagjait ajándékozza meg. Ezt a szétosztást a násznagy a lakodalmi vacsora alatt végzi. Vagyonosabbak ingeket is osztanak, de rendesen csak a kérő kap egyet és a vőlegény egy egy egész vászon öltözetet, melyet esketéskor magára ölt. Esketőre elkiséri a vőlegényt násznagya és vőfélye (drüsban); a menyasszony (szneha) noszolyó-asszonyával (sztarisicza, posnehalja) és nyoszoló-leányaival (szvatbicza) megy. Mind gyalogszerrel felbokrétázva indulnak utnák. A ki zenével kisértetheti magát, gazdag ember s lakodalma hiressé lesz. A sikon az esküvő párt egy sereg fiatal lány és fiu kiséri, mert a vagyonosabbak fehér kényer-darabokat,

146

je objavil v knjižici z naslovom: Croaten und Wenden in Ungern. Ethnographisch geschildert von Johaun5 v. Csaplovics (Pressburg, 1829). Njegovi bogati podatki nas poučijo o skoraj vsaki zadevi; zgodovinski del je kratek, čemur sledi še kratek geografski opis. Csaplovics je poznal razpravo Bitnicza, o svojih podatkih pa pravi naslednje: »Zwei Ehrenmänner, ein Croat und ein Wende beide geistlichen Standes, waren so gefällig mir die Data, die ich hier verarbeitet, der Lesewelt liefere, mitzutheilen.« (O tem bom podrobneje razglabljal v svojem daljšem članku v reviji Turisták Lapja). Njuni skoraj stoletje stari podatki so dovolj zanimivi, da se z njimi seznanijo tudi cenjeni bralci tega časopisa. Tokrat bom predstavil podatke v zvezi s tremi najpomembnejšimi zadevami človekovega življenja: krsta, poroke in smrti. Krstni praznik (paszita)6 obeležijo osmi dan po rojstvu otroka, kadar mati še leži v postelji. Tja ji ponudijo iz postreženih jedi. Krstna mati (botra, botrevje) speče veliko potic in okroglo pšenično pogačo (wrtanik),7 kar proti večeru odnese v hišo porodnice, kjer nato pijejo in jedo celo noč. – Krstnemu očetu pravijo boter.... Če mladenič najde sebi primerno dekle, potem njegov oče, gospodar ali naprošen človek gre k hiši dekleta in poizve, ali ne bo zavrnjen, če jo bo zaprosil za ženo. Če se staršem ali sorojencem dekleta fant dopade, potem ga sprejmejo brez da bi vprašali dekle ter ga povabijo na obisk. Na obisk k hiši izbranke prideta skupaj s snubačem (sztarisina)8 običajno v soboto zvečer, z dekletom se rokujeta in celo prenoči pri hiši, če je prišel od daleč, zjutraj pa skupaj gresta k župniku. Med razglasom poroke se dekle ne zadržuje v cerkvi, ker menijo, da bo rodila gluhe otroke, če bo slišala svoj razglas. V obdobju razglasov nevesta, če je dekle (vdova tega ne počne), s spremljevalko hodi od hiše do hiše, od vasi do vasi in zbira darove (dari proszi) za naglavno pokrivalo (poczeo).9 Dobi lan, konopljo, platno in denar, tem več, čim bolj zgovorna ženska jo spremlja. A praznih rok jo ne pustijo pri nobeni hiši. V tem obdobju zbere nekaj rut in sešije nekaj moških srajc. Ena ruta je za župnika, ena za starešino, ena za ženina in ena za svatbenega druga; ostale bodo darilo za družinske člane ženina. Razdelitev omenjenih rut opravi starešina na poročnem slavju med večerjo. Premožnejši delijo tudi srajce, običajno pa ga dobita samo snubec in ženin, ki pa dobi v dar tudi kompletno platneno oblačilo, ki ga nosi med poročnim obredom.

Tiskarska napaka, pravilno je: Johann. – Op. LKZ.

V slovenski pisavi: pasita. – Op. LKZ.

V slovenski pisavi: vrtanik. – Op. LKZ.

V slovenski pisavi: starišin oz. starešina – Op. LKZ.

V slovenski pisavi: poceo. V drugih Bellosicsevih besedilih: pocio, pocilica. – Op. LKZ.

147

pereczeket hajigálnak szét. A vőfély rendesen nagyon tarka, és egy bütykös, sünbőrrel bevont végü bottal szokta a nézőket kergetni és tréfa által sok nevetést okoz. A lakodalmat nem mindenütt ünneplik egyformán. A sik lakói korán esküsznek; az evés-ivás délben kezdődik és sötét estig tart, miközben muzsikálnak és tánczolnak. Nehány vendég, különösen az idősebbek mindig az asztalnál ülnek és megbeszélik az utolsó vasárnapi vagy ünnepnapi prédikácziót, vagy a szentirásból beszélnek el egymást, miközben a boros vénasszonyok keserü könnyeket ontanak. A hegyek közt lakók a lakodalmi eszem-iszomot mindig este kezdik. Nyolcz v. kilencz órakor a lakodalmi vendégekkel (szvatovje) együtt a vőlegény megjelenik a menyasszonyi háznál, kinn elbuvik a kamrában es várja mig a násznagy szerepét eljátsza. Az felnyitja a szobaajtót és a vőlegény nevében igy szól be: A vőlegénynek van e házban valakije, kit ekkor és ekkor jegyzett el és minden szükséges dolgot itt hagyott. Most elmult a kikötött idő, el akarja vinni és kérdezteti: itthon van-e és abban az állapotban e, melyben itt hagyta? etc. – Az utadó elébe áll és állitja, hogy a násznagy a vőlegénynyel együtt eltévesztette az utat; mert ebben a házban semmi uj sincs. Máshol keressék. A násznagy kérését megujitja s a tréfás dialogust addig folytatják hosszu időn át, mig megegyeznek, a menyasszony előjő s a vőlegény kezén fogja. A násznagy aztán mindkettőt az asztalnál kijelölt helyeikre vezeti: a többiek is kéznél fogják egymást és leülnek. Az asztalnál a jegyes pár nagyon hallgatag, keveset beszél, keveset eszik, iszik. – Előttük egy fatányéron egy tányérformára vágott kenyérhej van. A menyas�szony nyitja meg az ebédet, mialatt egy darab kenyeret villára tüzve a tálba mártja vagy kanalával az ételt megérinti. A vendégek semmihez nem nyulnak, mig ez meg nem történt. (Vége köv.)

148

Ženina na poroko spremljata starešina in svatbeni drug (drüsban);10 nevesto (szneha)11 pa že poročene posvatice (sztarisicza, posznehalja)12 in dekleta svatbice (szvatbicza).13 Na pot gredo vsi peš, okrašeni s pušeljci. Tisti, ki jih spremljajo glasbeniki, so bogati in bodo imeli slovečo gostijo. Na ravninskem delu mladoporočenca spremlja truma deklet in fantov, ker bogatejši mečejo na vse strani kose belega kruha in vrtanke. Družban je večinoma oblečen zelo pisano in opremljen z grčasto palico, na vrhu katerega se nahaja nagačen jež, s katerim straši gledalce, jih zabava in se šali. Poročnega slavja ne praznujejo povsod enako. Prebivalci ravnice gredo na poroko zgodaj; pojedina se začenja že ob poldnevu in traja pozno v noč ob glasbi in plesu. Nekaj gostov, še posebej starejši cel čas sedijo ob mizi in razglabljajo o zadnji nedeljski ali praznični pridigi ali pa o prilikah iz Svetega pisma, medtem ko vinjene starke bridke solze točijo. Prebivalci gričevnatega dela pokrajine se na gostije zberejo zvečer. Ob osmih ali devetih zvečer se ženin skupaj s svojimi gosti (szvatovje)14 pojavi pri nevestini hiši, se skrije v dvoriščni kamri in čaka, da starešina odigra svojo vlogo. Starešina odpre vrata sobe in v imenu ženina glasno vpraša: Ali ima naš ženin koga v tej hiši, ki jo je takrat in takrat zaročil ter vse potrebno tukaj pustil? Minil je čas, ki ste ga določili, zato zdaj želi to osebo vzeti s seboj ter sprašuje: Ali je doma in v takšnem stanju, v kakršnem jo je pustil? In tako dalje. – Pred starešino stopi cestninar in mu pove, da sta se z ženinom zmotila, kajti pri tej hiši ni nič novega in da z iskanjem nadaljujta kje drugje. Cestninar ponovi prošnjo starešine in tako nadaljujeta šaljiv dialog tako dolgo, dokler se ne pogodita. Nato se prikaže nevesta, ki jo ženina prime za roko. Starešina ju pospremi do njunega mesta pri mizi: nakar se tudi drugi primejo za roke in se usedejo. Mladoporočenca za mizo sta zelo molčeča, malo govorita, malo jesta in malo pijeta. – Pred njima je na lesenem krožniku skorja kruha oblikovana v krožnik. Poročno pojedino začne nevesta s tem, da na vilice naboden kos kruha namoči v krožnik ali se z žlico dotakne hrane. Dokler se to ne zgodi, se gostje ničesar ne dotaknejo. (Konec sledi.)

V prekmurskem narečju: drüšban oz. v slovenski pisavi: družban. – Op. LKZ.

V prekmurskem narečju: sneha oz. v slovenski pisavi: snaha. – Op. LKZ.

V slovenski pisavi: starišica, posnehalja. – Op. LKZ.

V slovenski pisavi: svatbica. – Op. LKZ.

Svatovje oz, svatje. – Op. LKZ.

149

Bellosics Bálint

A vendekre vonatkozó régibb feljegyzések Muraszombat és Vidéke, 1896/14, 1. Muraszombat, 1896. 4. 5. A vendekre vonatkozó régibb feljegyzések. (Vége.) A lakodalmak, mint a világon mindenütt, itt sem eshetnek meg zene és táncz nélkül. Egész éjjelen át tánczolnak. De még hajnal előtt, sötétben, a vőlegény nehány vendéggel menyasszonyát haza kiséri, hová őket ebéd idején a többiek is követik. Itt először a mosakodás (zmivanje) történik meg, minek látására mindenki előjő. A menyasszony t. i. urának a legközelebbi kutból vagy tóból friss vizet hoz egy tálban, mivel az megmosakodik. A menyasszony a tál fölött törülközőt nyujt neki, melyet magával hozott. – Körültekintőnek, fürgének kell lennie, jókor vegye el vizet, ha azt a szégyent ki akarja kerülni, hogy a vizet a reá leső vőfély vagy más vendég a nyaka köré ne öntse. A nap többi részét tréfával töltik be; este folytatják a lakomát a vőlegény házánál és ott kapja a menyasszony a vendégek ajándékát. Késő éjjelen a násznagy az ifju párt a menyasszonyi ágyba vezeti. Itt a menyas�szony a vőlegény csizmáit lehuzza és háromszor szárával megüti azt a lábát, melyről lehuzta, ha nem elég ügyes és el nem kapja. Reggel mindenki munkájához fog, mert időközben a vendégek is eltávoztak. A lakodalmi vendégek egymás között szvatkonak, az asszonyok szvateria-nak; valamennyinek együttes neve: szvatovie. A betegséget isten küldésének tekintik, azért a legnagyobb türelmet mutatják. Ha valamelyik rosszul érzi magát, az első szer – ha a gyomor beteg, akkor is – homlokra kötött tormalevél. Orvosaik vénasszonyok, kik hamar ráfogják a betegre, hogy boszorkányok rontották meg. (Gyalina) Betegségeik: tüdőgyulladás, vizi betegség, köszvény (protin), láz (treszlika) és vérhas (grisa.) Nagyon fájlalják a kuzmai filialis templom közelében volt gyógyvizet. Még akkor látszott egy hajdani tó száraz medre, melynek vize régen, a népmonda szerint, mindenféle betegséget gyógyitott. De mikor két falubeli testvér perpatvar után a tó mellett agyonverte egymást, a tó vize felhő alakjában elszállt Stájer felé. Egyéb gyógyszereik bor, sligovicza, szilvalé, fehér kenyér. Némelyik beteg kuruzslóhoz viteti magát, vagy valamely paraszdoktorhoz, a stájerországi feldbachi öreg 150

Bálint Bellosics

Starejši zapisi, ki se nanašajo na Vende Muraszombat és Vidéke, 1896/14, 1. Muraszombat, 5. 4. 1896 Starejši zapisi, ki se nanašajo na Vende (Konec) Svatbe, kot povsod po svetu, ne morejo miniti brez glasbe in plesa. Pleše se celo noč. A še pred zoro, v temi, ženin pospremi nevesto domov z nekaj gosti, kamor jim v času kosila sledijo tudi ostali. Kot prvo se opravi umivanje (zmivanje), kar si želijo ogledati prav vsi. Nevesta prinese svežo vodo v skledi iz najbližjega vodnjaka ali jezera, s katero se potem mož umije. Nevesta mu nad skledo ponudi brisačo, ki ga je prinesla s seboj. – Mora biti zelo urna, da vzame vodo ob pravem času, če se želi ogniti sramoti, da ji svatbeni drug ali strešina ali kateri od gostov vode ne zlijejo na njo. Ostali del dneva je poln veselja in šale; zvečer se pojedina nadaljuje pri hiši ženina in tam dobi nevesta darila gostov. Pozno ponoči svatbeni drug pospremi mladoporočenca do poročne postelje. Tu mora nevesta sneti škornje ženinu in trikrat udariti tisto nogo, s katere je snela škorenj, če ni dovolj urna in ne ujame. Zjutraj se vsi lotijo dela, kajti med tem časom so šli domov tudi gostje. Poročni gostje se med sabo imenujejo »svatki«, ženske »svaterje«, skupno ime pa jim je »svatovje«. Na bolezen gledajo, kakor na božje poslanstvo, zato so do bolnih zelo potrpežljivi. Če se kdo ne počuti dobro, je prvo zdravilo – pa čeprav ga boli želodec – na čelo prilepljen hrenov list. Zdravijo jih starke, ki kar hitro izjavijo o bolniku, da so ga začarale čarovnice. (Gyalina) Njihove bolezni so: pljučnica, vodenica, putika (protin), vročina (treszlika) in griža. Zelo jim je žal za zdravilno vodo, ki je bila v bližini cerkve v Kuzmi. Še vedno se je videla izsušena struga nekdanjega jezera, katere voda je po ljudskem izročilu zdravila vse bolezni. A ko sta se dva brata iz vasi po prepiru potolkla do smrti ob jezeru, je voda v obliki oblaka izpuhtela proti Štajerski. Ostala njihova zdravila so: vino, slivovka, slivov sok, beli kruh. Nekateri bolniki želijo k mazačem ali k vaškemu zdravniku Müllnerju v Vrbno na Štajerskem ali k neki stari radgonski čarovnici. Če jim nič ne pomaga, se uležejo na slamo in tam mirno čakajo svoj konec. 151

Müllnerhez, vagy valami vén regedei boszorkányhoz. Ha semmi sem használ, szalmára fekszenek és nyugodtan várják be végöket. Ha az emlitett tormalevél nem használ, akkor eczetes rongyot kötnek reá és a rózsafüzér a szentelt vizzel együtt melléje kerül. Ha egy cserneczi vagy egy Rába-menti vend a halállal vivódik, akkor a házban és házon kivül rögtön hatalmas jajgatás kerekedik. Az öreg asszonyok elősietnek, kézbe fogják a vizkereszti vizet és megöntözik először csak füvel a haldokló arczát, nemsokára, midőn már alig bir lélekzetet venni, ráöntik arczára és kezükkel szétkenik, hogy megfürdik a szentelt vizben és tisztán jut a másvilágra. A sikon különösen a bellatinczi uradalom katholikusai közül az öregek betegségük ideje alatt az ágyban, a fiatalok akárhol (nyáron) a szabadban fekszenek. A hegylakó lutheránus öreg vend nyáron a pitvart, télen a szobát választja fekvő helyéül; a fiatalok a kályhapadkán fekszenek. A sikon lakó halála után kukoricza kalácsot, a hegyek lutheránusai borjut vagy tehenet(!) ölnek, hogy a sik imádkozóinak, a hegyvidék virrasztóinak és a harangozónak jusson. Temetés után összegyülnek a halottas házban és megkezdődik a halotti tor. A Rába mentén lakóknál az özvegy felfogad nehány asszonyt, kik a sir felhantolása után óriási lármával az elhalt erényeit addig zengik, mig bele nem fáradnak, vagy az árnak eleget nem tettek. BELLOSlCS BÁLINT.

152

Če omenjeni list hrena ne pomaga, potem ga obvežejo s cunjo, namočeno v kis in poleg bolnika položijo rožni venec in blagoslovljeno vodo. Če Vend iz Črnca ali Porabja umira, potem je v hiši ali izven hiše takoj slišati ogromno ječanja. Starke pohitijo in vzamejo v roke blagoslovljeno vodo ter prvič s pomočjo trave poškropijo obraz umirajočega, nato pa, ko umirajoči že komaj diha, mu zlijejo na obraz in z rokami razmažejo vso blagoslovljeno vodo in ga s tem operejo, da bi prišel čist na onostranstvo. V ravninskem delu, še posebej med katoličani v Beltincih, starejši v času svoje bolezni okrevajo v postelji, mladi pa (poleti) kjerkoli na prostem. V gričevnatem delu živeči stari luteranski Vendi poleti spijo v preddverju, pozimi pa v izbi; mladi spijo na klopi ob krušni peči. Ko v ravninskem delu umre kdo, spečejo koruzno potico, v luterani v gričevnatem delu pa zakoljejo tele ali kravo (!), da bi v ravninskih vaseh ponudili molivce, v goričanskih vaseh pa tiste, ki se zberejo pri bedenju ter zvonarja. Po pogrebu se zberejo k sedmini pri mrtvaški hiši. V Porabju živeče vdove plačajo nekaj žensk, da po pokopu z kričanjem toliko časa opevajo vrline umrlega, dokler se ne utrudijo ali zadostijo plačilu. BÁLINT BELLOSlCS.

153

Ballovics Bálint

Egy érdekes népfaj Uj Idők, 1896/35, 155-156. Budapest, 1896. 8. 23. Egy érdekes népfaj. – A vendekről. – A magyarországi nemzetiségek közül vagy hetvenezernyi nép lakik Zala és Vas vármegyékben, melyet a nemzet honfoglaló eleme, a magyar, már itt talált a vándornépek igéretföldjén. E nép az említett megyék déli szögletében, a dobrai hegyek, alsó-lendvai dombvidék és a muraközi hegyek közt elterülő síkon és a dobrai hegyek egyrészének halmán-völgyén élő vend (szlovén) nép. A vendek mint az avarok szövetségesei a VI. század közepe táján megindult nagy szláv népvándorlás útján kerültek Pannonia és Noricum földjére. Vas és Zala vármegyék vendeklakta területe a régi Pannóniába esik. Vendjeink tehát rokonaik az osztrák-tartományok szlovénjeinek s tulajdonképpen csak a nagy szlovénségnek magyar területre nyúló félszigetét alkotják. A magyarországi szlovénség legnagyobb részben római katolikus, csak Vas vármegyében a hegyvidéken laknak nagyobb tömegben (körülbelül 20.000) luteránusok. A vendeklakta területre a reformáció Alsó-Lendváról terjedt át. Az onnan misszióba járó papok 1530–1540-ig, tehát tíz év lefolyása alatt ismertették meg a vend néppel Luther hitelvét. A vend általában buzgó, szegénységéhez képest egyházi célokra szeret áldozni, tiszteli egyházi vezéreit, szorgalmas templomlátogató, ámbár ezt néha külsőségből gyakorolja. A babonának élete minden mozzanatánál bő teret enged. Szívesen jár búcsúkra, melyek eleven színgazdag képet nyújtanak s a vend fiatalság kedves mulatozási helyei. Eljár távolabb helyekre is zászlókkal, keresztekkel, egy-egy énekesével. Ellátogat Stájerbe s világi énekei legnagyobb részét ilyen alkalmakkor hozza magával. Nyelvük a délkeleti szlovén nyelvjáráshoz tartozik. A stiriai szlovének nyelvével leginkább a terület nyugati részén lakóké egyez; keleten és délkeleten a magyarsággal való érintkezés hatása ismerhető föl. Magyar-vend nyelven írott s nagyobbára vallási tartalmu nyomtatott zsoltárok, bibliák, énekes könyvek a XVII. század kezdetén jelentkeznek. A XVIII. században katolikus és luteránus részről is több, leginkább papi állású szerzővel találkozunk. Barla Mihály kővágóőrsi evangélikus prédikátornak e század elején írt kéziratu vend grammatikája ismeretes. Ugyancsak a jelen század harmincas éveiben Kosics József magyar nyelvtant (Kratki navuk vogerskoga jerika,1 1833) és magyar történelmet írt magyar-vend nyelven (Zgodbe vogerskoga kraljesztva, 1

Sajtóhiba, helyesen: jezika. – Megj. LKZ.

154

Bálint Ballovics

Eno zanimivo ljudstvo Uj Idők, 1896/35, 155-156. Budapest, 23. 8. 1896 Eno zanimivo ljudstvo. – O Vendih. Med številnimi narodnostmi na Ogrskem živi v Zalski in Železni županiji okoli sedemdeset tisoč pripadnikov neke skupnosti, ki so jih Madžari ob naselitvi že našli tu, v obljubljeni deželi preseljujočih se narodov. To je ljudstvo Vendov (Slovencev), ki živi v južnem kotu omenjenih županij, na ravnici med goričkimi hribi, dolnjelendavskimi goricami in medmurskimi bregovi ter na gričevnatem Goričkem. Vendi so na ozemlje Panonije in Norika prišli kot zavezniki Avarov sredi 6. stoletja v obdobju velikega preseljevanja Slovanov. Območje Zalske in Železne županije, kjer Vendi živijo, se nahaja na ozemlju nekdanje Panonije. Naši Vendi so torej sorodniki Slovencev, ki živijo v avstrijskih deželah in v bistvu tvorijo le polotok velikega slovenstva na madžarskem ozemlju. Slovenci na Ogrskem so večinoma rimokatoličani, le na gričevnatem predelu Železne županije živi strnjeno večje število (približno 20.000) luteranov. Reformacija se je na vendsko območje širila iz Dolnje Lendave. Duhovniki so iz Dolnje Lendave eno desetletje odhajali v misije in širili Lutrove nauke med vendskim prebivalstvom med leti 1530-1540. Vendski človek je na splošno prizadeven, kljub relativnemu siromaštvu z veseljem daruje za cerkev, spoštuje svoje cerkvene voditelje, marljivo obiskuje božji hram, pa čeprav včasih samo zaradi formalnosti. Vraževerje spremlja vsak trenutek njegovega življenja. Z veseljem gre na živahna in živobarvna proščenja, ki so priljubljena mesta za zabavo vendske mladine. Odhaja tudi v bolj oddaljene kraje, s prapori, križi in pevci. Obiskuje Štajersko, od koder prinaša s seboj večino svojih posvetnih pesmi. Njihov jezik spada k jugovzhodnemu slovenskemu narečju. Jeziku štajerskih Slovencev je še najbolj podoben jezik prebivalcev zahodnega dela pokrajine; na vzhodu in jugovzhodu pa je prepoznaven vpliv stika z madžarskim narodom. Njihove tiskane knjige, psalmi, biblije in pesmarice v madžarsko vendskem jeziku so se pojavile v začetku 17. stoletja. Iz 18. stoletja poznamo več različnih avtorjev, ki so bili večinoma katoliški ali luteranski duhovniki. Iz začetka 19. stoletja je znana vendska slovnica Mihaela Barle,1 evangeličanskega pridigarja v naselju Kővágóőrs. V tridesetih letih 1

BARLA Mihály / Mihao BARLA / Mihal BARLA / Mihael BARLA (1778-1824). Napisal naj bi vendsko slovnico, ki pa ni ohranjena. – Op. LKZ.

155

1848, Suman). Sokat dolgozott Kardos János hódosi ág. ev. lelkész, ki Petőfi néhány dalát, Vörösmarty Szózatát is lefordította magyar-vend nyelvre. A vend dalos természetü s szereti a táncot. Világi dalai nagyobbára a szlovénség kedélyének importált s gyakran átköltött termékei. Ismeretes egy-két ballada s románcszerü költeményük; legtöbb búcsuztató modorú énekük van, melyekben idegenben elhalt legényüket messze kaszárnyákban elveszett katonájukat vagy szerencsétlenség által kimúlt kedveseiket búcsúztatják el. Népköltésük majd minden termékének a vallásos érzés adja meg alaphangját. Nagyon szívesen énekli több hangon a legkülönbözőbb alkalmakkor egyházi énekeit. A vasmegyei luteránus vend goricsanec (hegylakó), kit földjének szegénysége rákényszerít, hogy nyáron Somogyba, Zalába, Szlavóniába szerződjék aratónak, pihentető vasárnapokon a zsoltárok hangján buzdul fel. A magyar népköltészet egy-két fordított terméke dallamával együtt ismerős előttük. Testalkatra nézve a vend a magasabb, nyulánkabb fajták közé tartozik. Asszonyaik, különösen a leányaik között csinosat akárhányat, szépet is sokat találhatni. Az asszonykorban azonban gyorsan múlik arcuk és testük szépsége. Ruházat dolgában nagyon érzékenyek a divat áramlatait illetőleg. Csaplovics, ki e század második tizedében írta le őket, még említi a síkon lakók egy eredeti ruhadarabját, a zobon-t, egy újjatlan gyapjuköpenyt, mely fölé fínom, elől a mellen kivarrott, csíkkal (pris) összefűzött lepedőt terítettek. Az asszonyok hajukat lenyírták s fejükre a pocio nevű főkötőt húzták. A pocio (pocilica) ma is divatos, bár ritkuló divatú ruhadarabjuk. Jellemzőbb volt a régi, derekukra kötött kék öv, a pajasz. A nők ma sűrűbb ráncu, tarka s alul fodrozott szoknyát viselnek, melyre felül csipkésen bevágott s halcsonttal alakított fűzőt varrnak. Régebben egyik szoknyájuk (kikla) a cipő fölött volt megerősítve, a másik (janka) a melles alakú s a vállakon nyugvó inggel (oplecsnyek) függött össze. Az említett fűző fogja be a fehér vagy tarkaszövetü rövid inget, melyet a nyakon s elöl a mell közepén lefutó fodor-sorral s apró, gyakran színes gombocskákkal diszítenek. Fejkendőjüket hátul kötik meg a kendősarok alatt. Hidegebb időben szövet vagy bársonykabátkát öltenek magukra. A férfiak szűk, cafrangnélküli gatyát vagy nadrágot és kabátkát viselnek; a katonaviseltek hazatérve szeretnek egy-egy katonasipkát, fegyverkabátot hordani. Télen régebben a nők és férfiak egyaránt egy hosszu fekete báránybőr-bundát (kozsi) viseltek, melyet ujabban ugyanolyan szabású posztókabát helyettesít. Főfoglalkozásuk a földmívelés, állattenyésztés, aztán ipar és kereskedés. Bármivel foglalkozzanak, szívós kitartás, nagy szorgalom és ügyesség jellemzi őket. A házasságokat nem annyira a szívek ismeretsége, mint inkább az anyagi körülmények ütik nyélbe. Mindig akad mindkét párton egy-egy rokon, ki a susogók módjára a közbenjáró dolgát elvégzi. Ha a legény tetszik, kérőjével (sztarisina) látogatóba megy,

156

omenjenega stoletja je Jožef Košič napisal madžarsko slovnico (Kratki navuk vogerskoga jezika, 1833) in zgodovino Madžarske (Zgodbe vogerskoga kraljesztva, 1848, Suman)2 v madžarsko vendskem jeziku. Veliko dela je opravil tudi Janoš Kardoš,3 duhovnik Evangeličanske Cerkve Augsburške veroizpovedi na Hodošu, ki je v madžarsko vendski jezik prevedel nekaj Petőfijevih pesmi in Vörösmartyjev Szózat. Vend rad prepeva in pleše. Njegove posvetne pesmi so večinoma prepesnjeni importi slovenskega duha. Znanih je nekaj balad in romanci podobnih pesmi; najštevilčnejše pa so pesmi v maniri žalostink, v katerih se poslavljajo od svojega fanta, umrlega na tujem, od vojakov, umrlih v daljnih vojašnicah ali v nezgodi preminulih rojakov. Skoraj vsem stvaritvam vendskega ljudskega pesništva dajejo osnovno noto verski občutki. Ob različnih priložnostih z veseljem večglasno prepevajo cerkvene pesmi. Goričanec (prebivalec gričevnatega predela pokrajine), luteranski Vend iz Železne županije, ki ga revna zemlja prisili, da se poleti udinja kot žanjec v županijah Somogy in Zala ter v Slavoniji, se ob nedeljah bodri s petjem psalmov. Poznajo tudi nekaj prevedenih madžarskih ljudskih pesmi, skupaj z melodijo. Glede postave Vendi spadajo med višje in vitkejše vrste. Med ženskami, še posebej med dekleti je veliko prikupnih, precej pa tudi lepih. Po poroki pa lepota njihovega obraza in telesa hitro oveni. Pri oblačilih so zelo občutljivi na modne smernice. Čaplovič,4 ki jih je opisal v drugem desetletju tega stoletja, še omenja eno od izvirnih oblačil prebivalcev ravnice, tako imenovani zobon, suknjo brez rokavov, čez katero si ogrnejo prt iz finega materiala, ki ga na prsih spnejo z izvezenim trakom (pris). Ženske so si lase ostrigle in si na glavo nataknile tako imenovano pocio. Pocio (pocilica) je kos oblačila, ki jo nosijo še danes, vendar vse redkeje. Značilnejši zanje je bil modri pas okrog života, tako imenovani pajas. Ženske danes nosijo precej gosto nabrana, pisana in spodaj nagubana krila, na katerega zgoraj prišijejo čipkasti steznik, oblikovan z ribjo kostjo. V preteklosti je eno od kril (kikla) nad čevlji bilo ojačano, drugo krilo (janka) pa je bilo speto z bluzo (oplečnjek), katerega oprsni del je visel z ramen. Omenjen steznik prekriva spodnji del kratke srajce iz bele ali pisane tkanine, ki je okrog vratu in spredaj čez prsi nagubana ter pogosto okrašena z drobnimi barvnimi gumbi. Naglavno ruto si zavezujejo pod vogalom rute zadaj na temenu. V hladnejšem vremenu se ogrnejo s krajšim plaščem iz tkanine ali žameta. Moški nosijo ozke hlače iz lanenega ali konopljinega platna brez resic in suknjič; moški, ki so se vrnili s služenja vojaščine, radi še naprej nosijo vojaško kapo in plašč.

KOSSICS József / KOSSICS Jósef / Jožef KOŠIČ (1788-1867). Kratki Navuk Vogrszkoga Jezika za Zacsetnike (1833). Zgodbe Vogerszkoga Kralesztva (1848). – Op. LKZ.

KARDOS János / Janoš KARDOŠ (1801-1873). – Op. LKZ.

CSAPLOVICS János / Jan ČAPLOVIČ (1780-1847). Croaten und Wenden in Ungern. Pressburg, 1829. – Op. LKZ.

157

s rövid időn a pap elé kerülnek. Kihirdettetését a menyasszony nem szívesen hallgatja meg, mert néma gyermekei születnének. A lakodalom ideje biztos lévén, átveszi szerepét a pozvács (vendéghívó). Kalapját, vagy kemény papirból cukorsüvegalakra készült sapkáját, színes szalagokkal, csinált virágokkal diszítik fel, derekát, vállát, mellét teletűzdelik tarka kendőkkel; nem ritkán csizmáján csengők csengenek. Oldalán két kulacs lóg. Az egyikben bor van, a másikban köles kása, kedves eledelük. A kit megakar tréfálni, először kölessel kínálja, s ha lépre ment, akkor ád a borból, hogy igyék egyet az új pár egészségére. A sündisznó tüskés bőrével bevont fokú fabaltajával dévajkodik, ijesztgeti a tolakodó gyermeksereget. A luteránus vendéghívó betérve a meghivandók házába, felolvassa a Kardos-féle lakodalmi verseket, azután megvendégelik s megajándékozzák pénzzel. Divatos volt, hogy a hirdetés hetében a leány (özvegy nem) egy asszonynyal házról-házra, községből-községbe járt és főkötőre adományt kért. A lakodalom napján a menyasszony atyjának házánál elköltött reggeli után hangos nótázás, tánc, zene, kenyér- és perechajigálás mellett indulnak a templomba. A vőlegény násznagyával, vőfélyével, a menyasszony nyoszolyóasszonynyal és a nyoszolyóleánynyal megy; utánuk a szülék, rokonok, előttük a tarka-barka pozvács. A visszatérők a menyasszonyi s vőlegényi házakba oszlanak el. Ebéd után tánc ropog, zene szól. Szokásban van a menyasszonybujtatás, miközben egész vallási dialógusokat folytatnak. Mindezen idő alatt fáradhatatlan a tréfálkozó pozvács. Ebéd közben egy nagy tányéron a lakodalmas menetet ábrázoló kis alakokból álló cukor-csoportozatot tesznek az asztalra. Éjfélkor vagy hajnalban a menyasszonyt a vőlegény házába viszik. Ott a vendégség ujra kezdődik, míg az ételek sorát a kása zárja be, mit úgy mondanak, hogy coki kasa, azaz vége a dinom-dánomnak. Egy hét mulva újra összejő a vendégsereg, hogy a lakodalomból megmaradt ételeket elfogyaszsza. Ez a proncsivánje. Még csak egyet akarok rövid cikkecském keretébe illeszteni, a vendek lakásairól szóló részt, mely így néhány mondatban foglalva is aktuális lesz azért, mert a kiállítás falujában Vasvármegye áldozatkészségéből vendház is épült. A házak anyaga a fa, a sár és a tégla. Alapul a faházaknál nagy fatuskókat használnak. A faház falait durván faragott s végükön összerótt gerendákból emelik, sárral kívül-belül elsimítják s bemeszelik. A faháznak leggyakrabban homloka néz az utcára, dereka a telek felé halad s vele derékszögben érintkezik az istálló és pajta. A fonott kerítésre borókaágakat hintenek s azt cserepekkel rakják meg. Az udvar felől a házba lépve, a pitvarba (preklit) ér az ember, melytől a ház fekvésének megfelelően jobbra vagy balra nyílik a szoba ajtaja, ellenkező irányban a kamara. – A lakószobák alacsonyak, sötétek, mert a kicsi ablakon csak gyér világosság hatolhat belsejökbe. A szoba bútorzata egy-két gyönge, festetlen vagy egyszerűen

158

Nekoč so tako ženske kot moški pozimi nosili dolgo črno bundo (koži) iz jagnječje kože, ki jo je po novem zamenjal suknen plašč istega kroja. Vendi se ukvarjajo predvsem s poljedelstvom, živinorejo, pa tudi z obrtjo in trgovino. Ne glede na to, s čim se ukvarjajo, jih odlikuje velika vztrajnost, marljivost in spretnost. Poroke se ne sklepajo toliko iz ljubezni, kot zaradi materialnih okoliščin. Na obeh straneh se vedno najde sorodnik, ki kot kak šepetalec opravi naloge posrednika. Če je mladenič dekletovi družini všeč, gre skupaj s snubačem (starišina) na obisk, nakar se kmalu pojavijo pred duhovnikom. Nevesta oklica noče slišati, da se ji ne bi rodili nemi otroci. Po določitvi datuma poroke, nastopi s svojo vlogo vabovec (pozvač). Njegov klobuk ali iz trdega papirja izdelano stožčasto kapo okrasijo s pisanimi trakovi in umetnim cvetjem iz papirja, njegov život, ramena in prsi pa s pisanimi robci; pogosto mu na škornjih cingljajo kraguljčki. Ob boku mu visita čutari, v eni je vino, v drugi proso, njihova priljubljena hrana. Ko se hoče s kom pošaliti, mu najprej ponudi proso, in če ta nasede, mu ponudi še vino, naj pije na zdravje mladega para. Z leseno sekiro, na vrhu okrašeno z nagačenim ježem, uganja norčije in straši vsiljivo trumo otrok. Ko vabovec luteranskih Vendov vstopi v hišo povabljenca, prebere Kardoševe ženitovanjske verze, nakar ga pogostijo in obdarijo z denarjem. V navadi je bilo tudi, da je dekle (vdova ne) v tednu oklica z eno od žena hodila od hiše do hiše, od naselja do naselja in zbirala prispevke za naglavno ruto. Na dan poroke se po zajtrku pri nevestini hiši v povorki, ki jo spremlja glasno petje, ples, glasba ter metanje kruha in perecev, odpravijo v cerkev. Ženina spremljata starešina in družban, nevesto pa posvatbice; za njimi gredo starši in sorodniki, na čelu povorke pa pozvač v pisani obleki. Po vrnitvi iz cerkve se svati razdelijo v nevestin in ženinov dom. Kosilu sledi glasba in ples. V navadi je tudi skrivanje neveste, med katerim potekajo pravcati verski dialogi. Ves ta čas šaljivi pozvač neutrudno zabava goste. Med kosilom je na mizi na velikem krožniku iz sladkornih figuric predstavljena poročna povorka. Opolnoči ali ob zori pospremijo nevesto k ženinovi hiši. Tam se pogostitev znova začne in traja vse dokler ne postrežejo kašo, čemur pravijo coki kaša, kar pomeni da je pojedine konec. Teden pozneje se gostje znova zberejo, da pojedo na svatbi nepostreženo hrano. Temu pravijo prončivanje.5 Svojemu kratkemu prispevku želim dodati le še del o bivališču Vendov, kar bo, čeprav zajeto le v nekaj stavkih, aktualno zato, ker je v naselju na milenijski razstavi, zahvaljujoč požrtvovalnosti Železne županije, postavljena tudi vendska hiša. 5

Verjetno gre za tiskarsko napako. V drugem Belošičevem besedilu s podobno tematiko, ki je v izvirniku napisano v madžarščini (A zala- és vasmegyei vendek. In: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. Budapest, 1886-1901), pa tudi v kasnejšem nemškem in slovenskem prevodu taistega besedila je zapisano: prvučivanje. – Op. LKZ.

159

festett ágyból, a szoba egyik sarkában levő asztalból s a köréje elhelyezett padokból, egy-két székből, ládából áll. Falait vásári, búcsúi alkalmakkor összevásárolt papirkoszorúcskák, gyarló festésű szentképek tarkítják. Fontos tárgya a szobának a négyszögű, leggyakrabban zöld mázos, hatalmas kemence. Melegíti a szobát, benne sütnek, főznek rajta, tökmagot, kukoricát szárítanak, sőt fekvőhelyül is használják. Padjain összegyülekezve tereferélnek téli éjszakákon. A rendesen szűk kamara (klejt) a megházasodott fiuk hálóhelye. – A ház és istálló érintkezési helyén van a pojáta, benne a köles-, hajdina-, kukoricatörő mozsár (stopa) áll. Udvarán, kis gyepes, gyümölcsös telkén nagy rendet tart a vend. Egy ilyen házban néhol még több családot együttart az ujabban erősen bomladozó patriarkális élet. BALLOVICS BÁLINT

160

Materiali za vendsko hišo so les, blato in opeke. Za temelje lesenih hiš uporabljajo velike štore. Zidove gradijo iz grobo tesanih in na koncih spojenih tramov, ki jih od zunaj in znotraj premažejo z blatom in prepleskajo. Pročelje lesenih hiš večinoma gleda na ulico, osrednji del poteka po dolgem proti zadnjemu delu parcele, z njim se pravokotno stikata hlev in skedenj. Na pleteno ograjo natresejo brinove veje, ki jih obtežijo s črepinjami loncev. Z dvorišča vstopimo najprej v preddverje (preklit), od koder se, glede na lego hiše, na desno ali na levo odpirajo vrata v izbo, na nasprotni strani pa v kamro. – Izbe so nizke in temne, saj skozi majhna okna prodira le malo svetlobe. Pohištvo izbe sestavljajo nekaj šibkih, nebarvanih ali preprosto okrašenih postelj, miza v kotu in okrog nje nameščene klopi, nekaj stolov in skrinj. Stene so okrašene s papirnatimi venčki in cenenimi svetimi podobami, kupljenimi na sejmih in proščenjih. Pomemben del izbe je ogromna pravokotna peč, večinoma zelene barve, ki ogreva prostor in jo uporabljajo za peko ter kuhanje, za sušenje bučnih semen in koruze ter tudi za ležišče, ob zimskih večerih pa si na klopeh peči s kramljanjem krajšajo čas. Večinoma ozka kamra (klejt) je spalnica poročenih sinov. – Na stičišču hiše in hleva stoji pojata, v katerem se nahaja stopa za tolčenje prosa in ajde ter drobljenje koruze. Dvorišče Venda in njegova majhna travnata parcela s sadovnjakom sta vedno urejeni. Patriarhalni način življenja, ki se v zadnjem času močno razkraja, ponekod v takšni hiši še zmeraj drži skupaj po več družin. BÁLINT BALLOVICS.

161

Bellosics Bálint

Vas és Zala vármegyék déli síkja Turisták Lapja, 1897, 5. szám, 89-113. Budapest. Vas és Zala vármegyék déli síkja. (9 képpel.) Az útvonal, melynek mentén fekvő területre és lakóira vonatkoznak czikkecském adatai, a Mura mellett épült stájerországi Radkersburg (magyar Regede, szlovén Radgony) a kiinduló pontja és a Zala vármegye déli részén fekvő Alsó-Lendva1 városban a vége. Az egész útvonal nagyjában párhuzamosan fut a Murával és átvágja a vasvár-megyei, zalavármegyei vendek (szlovének) területének déli részét és az Alsó-Lendva környéki magyarság lakta vidéket. Az útvonalunk által átvágott terület az a síkság, melyet északról a Dobrai hegyek, délről a Mura és a Windisch-Bücheleknek (Slovenske gorice) a Stainz és a Mura közt a magyar határig lankásan ereszkedő ága határolnak. A síknak körülbelül fele Vas vármegye déli, másik fele Zala vármegye délnyugati sarkába esik. Zala vármegyének ez a legtéresebb lapálya, mely a Dobrai hegyek és a Muraközi dombok közt 2-3 mértföld széles, sőt Luttenberg és Baksa között még több, de a mely síkság az Alsó-lendvai háromszögalakú dombcsoportba ütközik s csak keskenyebben kiséri tovább a Murát. A Dobrai hegycsoporthoz csatlakozó dombsorok legyező alakjában terjednek szét K. felé; az egyik ág északkeleti irányban haladva, a Rába jobb oldalát kiséri Ikervár és Sárvár vidékéig; más dombsorok a Zala, Kerka, Lendva, Kanizsa stb. völgyeit szegélyezik. Az egész dombvidéket Zala vármegyében mind nyugat-keleti, mind észak-déli irányban vonuló völgyek szeldelik, melyeket mindenütt kisebb-nagyobb helységek lepnek el sűrűn.2 A Dobrai csoportnak déli lejtője határolja a fentebb említett síkot. A hegycsoport legmaga-sabb pontja a Habernak (315)3 Tótlaktól délre. A Lendva és a Kebele patak közé délkelet felé nyúló ága Golicza major felett végződik (Kebelehegy 202). Golicza és Rédics között a síkság a Kerka síkjával függ össze. Az egész terület a stájer határtól A.-Lendva felé, tehát délkeleti irányban esik. Vas és Zala vármegyéknek ezen déli részében Matyasovszky foganatosította a földtani fölvételt. A terület szerinte a gráczi harmadkori öbölbe tartozik, de földtanilag itt nem nagy változatosságot mutat s majdnem kétségbe ejti a kartirozással foglalkozó geologust, miután az ott megfigyelhető lerakódások – nem tekintve az 1

Lásd: Turisták Lapja IV. évfolyam 199. oldalán.

Dr. Himfalvy J. A Magy. Bír. Földr. II. 303.

Magasságok a katonai térkép szerint.

162

Bálint Bellosics

Južna ravnica Železne in Zalske Županije Turisták Lapja, 1897, štev. 5, 89-113. Budapest. Južna ravnica Železne in Zalske Županije (z devetimi slikami) Izhodišče poti, ob kateri se nahajajo območja in prebivalci, na katere se nanašajo podatki iz mojega prispevka, je v štajerskem Radkersburgu (madžarsko Regede, slovensko Radgony) ob Muri, in se konča v mestu Dolnja Lendava1 v južnem delu Zalske županije. Celotna pot poteka večinoma vzporedno z Muro in seka južni del vendskega (slovenskega) območja Železne in Zalske županije ter območje v okolici Dolnje Lendave, kjer živi madžarsko prebivalstvo. Območje, ki ga prečka naša pot, je ravnina, ki na severni strani meji s hribi Dobre, na jugu pa Mura in rahlo nagnjen del Slovenskih goric, ki se med Stainzom in Muro spušča vse do madžarske meje. Približno polovica ravninskega območja se nahaja v južnem vogalu Železne, druga polovica pa v jugozahodnem vogalu Zalske županije. To je najobsežnejša ravnica Zalske županije, ki je med hribovjem Dobre in medžimurskimi bregovi široka 2-3 milje, med Ljutomerom in Bakso celo več, nakar se globoka nižina sreča s trikotno obliko dolnjelendavskih goric in sledi reki Muri le še v ozkem pasu. S hribovjem Dobra2 povezani griči se pahljačasto širijo proti vzhodu; ena veja poteka proti severovzhodu ter sledi desnemu bregu Rabe vse do območja Ikervára in Sárvára; ostali griči obrobljajo doline rek Zala, Krka, Ledava, Kaniža itd. Skozi vso gričevnato pokrajino Zalske županije, tako v smeri zahod-vzhod, kot tudi sever-jug, se raztezajo doline, ki so povsod gosto prekrite z večjimi in manjšimi naselji.3 Južno pobočje gričevja Dobra meji na zgoraj omenjeno ravan. Njegova najvišja točka je Habernak (315),4 južno od vasi Selo. Krak, ki se med Ledavo in Kobiljskim potokom razteza proti jugovzhodu, se zaključi nad pristavo Golicza (Kobiljski breg 202). 1

Glej: Turisták Lapja IV. letnik, str. 199.

V izvirniku: Dobrai hegyek. Naselje Dobra (madžarsko Vasdobra, nemško Neuhaus am Klausenbach) se danes nahaja v avstrijskem Burgenlandu, do leta 1920 pa na Ogrskem v zgodovinski Železni županiji. Po naselju je dobilo ime hribovje Dobra (madžarsko Dobrai hegyek), ki se razprostira na območju zgodovinske Železne in Zalske županije oziroma po letu 1920 na ozemlju treh držav (Avstrija, Madžarska, Slovenija) med mesti Dobra, Sárvár in Lendava. Omenjeno zemljepisno ime danes več ni v uporabi. – Op. LKZ.

Dr. Himfalvy J. A Magy. Bír. Földr. II. 303.

Višine na odlagi vojaškega zemljevida.

163

egy-két ponton talált Follisokat – kövületnélkülieknek nevezhetők s így sok helyen a pontosabb kor megállapítása eddig nem biztos; e vidéken a feltárt rétegek lerakodási ideje alatt a körülmények dúsabb szerves élet fejlő-désére nem valának kedvezők.4 Áradmányi lerakódások, homoktorlatok gyakoriak.5 Dobronak és Alsó-Lendva között lősz- és kavicsterület is található. Dr. Szántó K. szerint a Sopronból AlsóLendvának tartó úttól keletre az egész Dunántúlban lősz gyakran fordul elő s igy Alsó-Lendva vidékének is jutott belőle. Kisebb-nagyobb lőszfoltok vannak még Csesztregtől és Mártonhelytől6 délre, valamint a Mura mellett több helyen. Alsó-Lendva vidékén van harmadkori neogen congeria tályogrétegzet is. Ugyanott lignit- és barnaszén-telepek is nyomoztattak, de az előfordulási viszonyok oly kedvezőtlenek, hogy üdvös bányamívelés valaha alig várható, mint ezt több szerencsétlenül járt vállalat is bizonyítja. (Matyasovszky.)7 A sík legnagyobb folyója a Mura Petáncztól északra ér magyar részre és Deklezsinig Stájer és Vas, onnan egész Bisztricze irányáig Stájerország és Zala vármegye között képez határt; onnan a Muraközt választja el Zala vármegye testétől. Magyarországban mértföldenként 23.3 lábat esik; medrében kőszén és aranypor található. Az előbbi terméket alacsony vízállás alkalmával nyerik. A Murából nyert kőszén, bár nem a legkellemesebb szagú, alkalmas kályhákban jól és haszonnal égethető. (Sz.) Egész Mura-Szerdahelyig sok ágra oszlik, majd egyesül újra, homokzátonyt alkotva. Majdnem minden évben más medret váj és a stájer havasok vize évről évre száz és száz holdanként elöntögeti a termőtalajt. A muramelléki vend nép kétségbeesetten védekezik az áradások ellen, de minden erőfeszítés csak rövid elodázása a végső bajnak. A stájer határszéli szabályozás olyan, hogy az egész Mura a magyar területre szoríttatott. – Mentében terjedelmes füzesek vannak. A Mura után legnagyobb vize a Lendva, mely Vas vármegyében Matyasócz mellett ered és körülbelül Hidegkút mellett ér a Dobrai hegyek közül a síkságra. A Murával párhuzamosan a Dobrai hegyekhez közelebb folyik. Beléje ömlenek

Matyasovszky J. Földtani fölvételek eredménye. 1876. – A dolgozatban idézett munkák: Alsó-Lendva és vidéke. Dr. Szántó K. Földr. Közlem. (= Dr. Sz.) – Suman, Die Slovenen. (= S.) Csaplovics J. Croaten u. Wenden. (Cs.) – Pesty F. Helynevek. (P.)

Agyagos homok: Alsó-Lendva, Alsó- és Felső-Lakos, Hidvég, Hármas-malom, Petesháza földje; homokos agyag: Bánuta, Dobronak, Gyertyános, Hosszúfalu, Radamos, Kámaháza, Zsitkócz, Völgyifalu; homok: Koót, Kapcza, Bagonya, Tessanocz, Mártonhely (Mártyáncz), Battyánd, Hidegkút földje; Strelecz, Filócz, Bagonya gerencséragyag. Egyáltalában a sík teknője homokos, a dombokhoz közel fekvő helyeken agyag vagy vegyes.

Vas vármegye 1885. és 1887-ben magyarosította meg belügyminiszteri helybenhagyással a vend vidék községeinek neveit; zárójelben a régit is közlöm.

IV. László 1282-ben Alsó-Lendvát Nempti (Nemphti), azaz Lenti várával és a hozzájok tartozó falvakkal azzal a megszorítással adta a Buzád v. Hahold bán nemzetségéből származó Istvánnak, Szlavónia bánjának, hogy azokon bárminemű haszonvételekkel élhet, melyek a földszínen vannak. (Sz.)

164

Med Goliczo in Rédicsem je ravnica povezana z ravnico reke Krke. Celotno območje od štajerske meje proti Dolnji Lendavi se torej razteza proti jugovzhodu. Geološke raziskave v tem, južnem delu Železne in Zalske županije je opravil Matyasovszky. Po njegovem mnenju območje spada v graški terciarni zaliv, vendar geološko ne kaže veliko raznolikosti in geologa, ki se ukvarja s kartiranjem, spravlja v obup, saj se usedline, ki jih je tam moč opazovati – če ne računamo Follisev, najdenih na eni ali dveh točkah –, lahko štejejo za brez fosilne ostanke, in tako na številnih mestih natančna ugotovitev starosti še ni dokončna; na tem območju razmere za razvoj bogatejšega organskega življenja v obdobjih kopičenja odkritih plasti niso bile ugodne.5 Pogoste so naplavine in peščeni nasipi.6 Med Dobrovnikom in Dolnjo Lendavo se najdejo tudi področja s prhlico in gramozom. Po besedah dr. K. Szántó je v celem Prekodonavju, vzhodno od poti, ki vodi od Soprona proti Dolnji Lendavi veliko prhlice in tako je nekaj od tega pripadlo tudi območju Dolnje Lendave. Večje ali manjše zaplate prhlice se nahajajo še južno od Csesztrega in Martjancev7 ter na več mestih ob Muri. V okolici Dolnje Lendave najdemo tudi terciarne plasti usedlin neogen congerie. Na istem mestu so naleteli tudi na nahajališča lignita in rjavega premoga, vendar so pogoji za njihovo pojavnost tako neugodni, da koristnega rudarjenja tu ni kaj veliko za pričakovati, kot to dokazuje tudi nesrečna usoda številnih podjetij. (Matyasovszky.)8 Mura, največja reka nižine priteče na madžarsko ozemlje severno od Petanjcev, nato do Dokležovja tvori mejo med Štajersko in Železno županijo in od tam vse do Bistrice pa med Štajersko in Zalsko županijo; od tam loči Medžimurje od Zalske županije. Na Madžarskem se zniža za 23,3 čevljev na miljo; v njeni strugi lahko najdemo črni premog in zlati prah. Prejšnji produkt pridobivajo pri nizkem vodostaju. Kljub temu, da nima prav prijetnega vonja, lahko s črnim premogom iz Mure dobro in donosno kurimo v pečeh. (Sz.)

Matyasovszky J. Földtani fölvételek eredménye. 1876. – V študiji uporabljena dela: Alsó-Lendva és vidéke. Dr. Szántó K. Földr. Közlem. (= Dr. Sz.) – Suman, Die Slovenen. (= S.) Csaplovics J. Croaten u. Wenden. (Cs.) – Pesty F. Helynevek. (P.)

Ilovnati pesek: tla Dolnje Lendave, Dolnjega in Gornjega Lakoš, Mostja, Trimlinov, Petišovci; peščena ilovica: Banuta, Dobrovnik, Gaberje, Dolva vas, RAdmožanci, Kamovci, Žitkovci, Dolina; pesek: tla v Kotu, Kapci, Bogojini, Tešavnovcih, Martjancih, Puconcih, Cankovi; v Strehovcih, Filovcih, Bogojini je ilovica, primerna za lončarstvo. Na splošno je korito nižine peščeno, na območjih v bližini gričev pa so tla ilovnata ali mešana.

Železna županija je v letih 1885 in 1887, s soglasjem ministrstva za notranje zadeve, imena slovenskih naselij pomadžarila; v oklepaju so zapisana tudi stara imena.

Ladislav IV. je leta 1282 Dolnjo Lendavo, skupaj z gradom Lenti (Nempti, Nemphti) in pripadajočimi vasmi podaril slavonskemu banu Štefanu iz rodbine Buzad ali Hahold pod pogojem, da lahko izkoristi vse, kar se nahaja na površju zemlje. (Sz.)

165

a Dobrai hegyek délre futó patakjai, északnyugat felől délkelet felé haladva a Poznanócz, Macskócz, Mártyáncz, Zsidahegy patak, a Dobronak és Kámaháza mellett elfutó Bagonicza (Bukonicza, Dobronaki patakok a Hídvégi csatorna, mely a Kebelét és Nemesnépi patakokat vevén föl a Bagoniczával és Radamosi csatornával egyesülve ömlik a Lendvába. Jobbfelől a Hidegkút táján eredő Bellatinczi víz szakad belé, délebbre a Cserna patak és folytatása a Fekete ér. Kisebb jobboldali vizei a Kapcza területén eredő Libenicza patak, mely a Fekete erdő nevű dülőben egyesül a Lendvával. Alsó-Lendva mellett hármas csatornában folyik. Hóvíz, nagy esőzések annyira megtelítik néha medreiket, hogy egész tenger támad kiöntött vizükből.8 Alsó-Lendvától délkeletre az Adorványi9 csatornát keresztezi, Kerka-Szt.-Királynál a Kerkával egytesül és Felső-Szemenyénél a Murába szakad. A folyót magát kevés félbeszakítással tölgyerdők szegélyezik. A talaj a hegyek közt általában terméketlen, némely helyeken sárga homokos. Még a tűlevelű fa is csak teng rajta, kicsi, gyorsan öregszik. A Dobrai hegyek vendek által lakott területén mindjárt a stájer határ közelében a Lendva felső folyása mellett fekszik Vizlendva, tőle északra Seregháza (Szerdicza). A délebbre fekvő Perestó (Pertocsa) filialisában Vas-Vecsésen (Vecsiszlavecz) alkalmazták egy kápolnán Cs. szerint 1815-ben az első vend nyelvű feliratot. Egészen a síkon fekszik Hidegkút (Czankova). Filiálisában Cserneczen Cs. feljegyzése szerint néhány ágyúhelyet mutattak, melyeket állítólag Bocskay katonái készítettek. Mások Corvin Mátyás idejéből származtatják. Vízlendvától keletre fekszik Felső-Lendva (Ober-Limbach, Gornya Lendava). Hegyen-völgyön szétszórt házai közt álló góth stylű kastélya a monda szerintva templariusoké volt. A hegyvidéknek a Rába felé lejtő oldalán van F.-Szölnök (Gornyi Szinik) és a Rába mellett A.-Szölnök (Dolnyi Szinik), tőlük keletre, illetve délkeletre Istvánfalu (Stefelsdf., Stevanovczi) olyan helyek, merre a vendség egyre veszít. A hegyvidék nevezetesebb helyei még Dolincz, Tótlak a Habernakhoz közel. Ez utóbbinak templomában régi falfestmények vannak. A Mácskovecz patak mentében fekszik Pecsarócz (Szt.-Sebestyén, Szebecsán). E helyre régen húsvét 2-ik vasárnapján az egész vendség asszonya elment búcsúra. A búcsút „topla prouszka”-nak, meleg búcsúnak nevezték, mert ez alkalommal különböző vízzel való mosás és len-, kender-, tojás-áldozat által szembetegségekből akartak gyógyulni és marháik egészségét biztosítani. (Cs.) 8

A Lendva főágának medrében Dr. Sz. spongia fluviatilist talált. Ugyancsak a leirt területen Borbás Vincze Muraszombattól délre Nagy-Barkócz alatt a Mura mellett egy holt ér álló vizében átokhinárra (Elodea Canadensis) akadt. (Tanáregyesületi Közl. 1882.)

Ezt a csatornát Pesty Frigyes hibásan írja Ardoványnak.

166

Vse do Murskega Središča se deli na številne rokave, nato se ponovno združi in oblikuje peščeno sipino. Skoraj vsako leto si izdolbe novo korito in voda štajerskih gora iz leta v leto namoči sto in sto oralov rodovitne zemlje. Slovensko prebivalstvo pokrajine ob Muri se obupano borijo proti poplavam, vendar so vsa prizadevanja le krajši odlog končnih težav. Regulacija ob štajerski meji je takšna, da je celotna Mura stisnjena na madžarsko ozemlje. – Vzdolž reke raste obsežno vrbovje. Največji vodotok nižine po Muri je Ledava, ki izvira v bližini naselja Matajševci v Železni županiji in v nižino iz hribov Dobre priteče nekje pri Cankovi. Teče vzporedno z Muro v bližini hribov Dobre. Vanjo se izlivajo potoki, ki iz hribov Dobre tečejo proti jugu, tako s severozahoda proti jugovzhodu Poznanovski, Mačkovski, Martjanski in Vučjegomilski potok, Bogojinski potok (Bukovnica, dobrovniški potoki, kanal v Mostju), ki teče mimo vasi Dobrovnik in Kamovci, med potjo pobere še Kobiljanski potok in potoke vasi Nemesnép ter se družno z Bogojinskim potokom in Radmožanskim kanalom zliva v Ledavo. Z desne se vanjo izliva Dobel, ki izvira v okolici Cankove, južno pa Črni potok in v nadaljevanju Črnec. Manjši desni pritok je še Libenica, ki izvira na območju Kapce in se z Ledavo združi pri Črnem logu. V bližini Dolnje Lendave teče v trojnem kanalu. Voda stopljenega snega in močno deževje struge včasih tako napolnijo, da ob izlitju polja zalije pravo morje.9 Jugovzhodno od Dolnje Lendave seka kanal Adorvány,10 se pri naselju Kerkaszentkirály združi z Veliko Krko in se pri vasi Felsőszemenye izlije v Muro. Reko, z manjšimi prekinitvami, obdajajo hrastovi gozdovi. Tla v hribih so običajno neplodna, na nekaterih je zemlja rumeno peščena. Celo iglavci samo vegetirajo, ostanejo majhni in se hitro postarajo. Na območju hribov Dobra, kjer živijo Vendi, takoj ob meji s Štajersko, pri zgornjem toku Ledave leži Sveti Jurij, severno od njega pa Serdica. Po navedbah Cs. so v kapelici v Večeslavcih, podružnice Pertoče, ki leži nekoliko bolj južno, leta 1815 prvič uporabili napis v vendskem jeziku. Popolnoma v nižini leži Cankova. Po zapisih Cs. so mu v njeni podružnici v Črncih pokazali nekaj topovskih lukenj, ki naj bi jih naredili Bocskayevi vojaki. Drugi menijo, da izvirajo iz časa Matije Korvina. Vzhodno od Svetega Jurija leži Gornja Lendava. Grad v gotskem slogu, ki stoji med hišami, razpršenimi po hribih in dolinah, naj bi po legendi pripadal templjarjem. Na pobočju gričevnate pokrajine v smeri Rabe se nahaja Gornji Senik in ob reki Rabi Dolnji Senik, vzhodno oziroma jugovzhodno od njiju pa Števanovci, ki so kraji, kjer se vendstvo čedalje bolj izgublja. 9

V glavni strugi reke Ledava je dr. Sz. napel spongio fluviatilis. Vincze Borbás je prav tako na opisanem območju južno od Murske Sobote, v vodi mrtvega rokava ob Muri pod Velikimi Bakovci naletel na račjo zel (Elodea Canadensis). (Tanáregyesületi Közl. 1882.)

Frigyes Pesti ta kanal napačno zapisuje kot Ardovány.

167

A vendek által lakott síknak már stájer földre eső részén a Mura mindkét partján fekszik Radkersburg (magyar: Regede; vend: Radgony) városa. Két okból megérdemli, hogy róla néhány szóval megemlékezzünk: először, mert valaha Magyarországhoz tartozott s másodszor, mert vendjeink és a sík vidék magyarjai is gyakran látogatják. A város nagyobb fele a Mura bal partjának síkján terül el, kisebb fele a WindischeBüheln a Mura jobb partjához nyúló kiágazása tövében. A hegy meredeken esik a folyó partja felé, úgy hogy lábánál éjszaknyugatnak csak egy szűk út osonhat el s csak délkelet felé nyílik a partszegély. A szép, dús fenyvessel benőtt hegy tetején áll a vár. A város arezulata a régi stájer városok képét mutatja, de van szép, teljesen modern épülete is nem egy. Intelligenczia, szorgalom, tisztaság, rend és munka jellemzik német és vend lakosságát; sok a magyar lakója is. IV. László levelében: castrum Rudgney. Nevezett királyunk a Ják nemzetségbeli Csepánt jutalmazta vele, ki e vár vívásában kitüntette magát. (Wenzel. XII. 79.) 1480 márcz. 6-án Szapolyai István foglalja el. 1481. évtől Mátyás királynak három levele kelt Rakospurga-ban. (Teleki, Hunyadiak kora. XII. 170–178.) 1635–1710-ig több oklevél emlékezik róla mindig Regede néven. (P.) Régi bástyái egy részét és sánczárkának nyomát máig is láthatni. Krekwitz (Richtige Beschreibung des ganzen Königreichs Hungarn etc. 1685. 728 1.) Raclitanum nevét említi. Megemlékezik a török ellen épült bástyafaláról és a Mura rombolásáról. „Ertzherzog Ernst von Oesterreich hat A. 1418. die Tuerken . . . daselbst geschlagen, wie Megiserus schreibet . . . Diese Stadt ist A. 1607. wie auch A. 1638. den 7. May. biss auf drey Haeuser und zwo Kirchen abgebronnen.” Ez a város szülőhelye állítólag a vasmegyei festőiskola mesterének Joannes Aquilának. A délkelet felé haladó országúton még Vas vármegyében Mura-Szombat-ot (Olsnitz, Szobota) éri az utas. A város az egész vendek által lakott területnek legnevezetesebb helye. Lelkes, áldozatra kész, hazafias érzésű intelligencziája központtá emelte minden tekintetben, honnan a vend vidék és nép anyagi és erkölcsi javításán dolgozik eléggé nem dicsérhető kitartással. Kivánatos, hogy vasút-ügye is az egész vidék javára minél előbb kedvező megoldást nyerjen. Régi történetéből álljon itt Kreckwitz következő adata: An. 1587 . . . (hat) . . . Sasuares der Beeg zu Sigeth, mit vielen Doerflern so an den Steyerischen Graentzen beym Fluss Muer zwischen demselben und dem Wasser Cernitz gelegen, verwuestet. Aber Graf Georg von Serin, Johann Globitzer Hauptmann zu Capronitz oder Caproncia und andere haben einen herrlichen Sieg wider ihn erlanget, darvon Isthuanfius zu lesen. Régebben sokat szenvedett a Mura kiöntéseitől. Kiváló góth stylű r. kath. temploma. A város végén a Regede felé vezető út mellett szép fenyves kert közepében áll gróf Szápáry Géza régies tekintetű kastélya.

168

Drugi pomembnejši kraji gričevnate pokrajine so še Dolenci in Selo v bližini Hebernaka. V slednji je cerkev s starimi stenskimi poslikavami. Ob Mačkovskem potoku leži vas Pečarovci. V slednjo so nekoč 2. velikonočno nedeljo vse slovenske ženske hodile na proščenje. To proščenje so imenovali »topla prouska«, toplo proščenje, saj so z umivanjem z različnimi vodami in darovanjem lanu, konoplje in jajc želeli ozdraviti očesne bolezni in zagotoviti zdravje svojega goveda. (Cs) Na delu ravnice, kjer živijo Vendi in ki je že na štajerskem ozemlju, se na obeh bregovih Mure razteza Radkersburg (madžarsko Regede, slovensko Radgony). Mesto si omembe z nekaj besedami zasluži iz dveh razlogov: prvič, ker je nekoč pripadalo Madžarski, in drugič, ker ga pogosto obiskujejo naši Vendi kot tudi Madžari iz ravninskega območja. Večji del mesta se razteza na ravninskem delu levega brega Mure, manjši pa ob vznožju obronka Slovenskih goric, ki sega do desnega brega reke Mure. Grič se strmo spušča proti rečnemu bregu, zato lahko ob njegovem vznožju proti severozahodu vodi samo ozka cesta in se obrežje odpira šele proti jugovzhodu. Na vrhu griča, poraslega z lepim, gostim borovim gozdom, stoji grad. Podoba mesta spominja na stara štajerska mesta, ima pa tudi nekaj lepih, popolnoma sodobnih zgradb. Značilnost nemškega in slovenskega prebivalstva so inteligenca, marljivost, čistoča, red in delavnost; ima tudi veliko madžarskih prebivalcev. V pismu Ladislava IV.: castrum Rudgney. Imenovani kralj je z njim nagradil Csepána iz rodbine Ják, ki se je odlikoval pri zavzetju tega gradu. (Wenzel. XII. 79.) 6. marca 1480 grad zasede István Szapolyai. Od leta 1481 je mesto Rakospurga navedeno na treh pismih kralja Matjaža (Teleki, Hunyadiak kora. XII. 170–178.) Med leti 1635 in 1710 ga omenja več listin, vedno z imenom Regede (P.). Del stare trdnjave in sledi jarka okrog obzidja so vidni še danes. Krekwitz (Richtige Beschreibung des ganzen Königreichs Hungarn etc. 1685. 728 1.) ga omenja pod imenom Raclitanum. Spominja se trdnjavskega zidu, zgrajenega za obrambo pred Turki, in uničevalne moči Mure. „Ertzherzog Ernst von Oesterreich hat A. 1418. die Tuerken . . . daselbst geschlagen, wie Megiserus schreibet . . . Diese Stadt ist A. 1607. wie auch A. 1638. den 7. May. biss auf drey Haeuser und zwo Kirchen abgebronnen.« V tem mestu naj bi se rodil Janez Aquila, mojster slikarske šole iz Železne županije. Po glavni cesti, ki pelje proti jugovzhodu, pride popotnik še v Železni županiji do Murske Sobote (Olsnitz, Szobota). Mesto je najznamenitejši kraj območja, kjer živijo Vendi. Njena goreča, požrtvovalna in domoljubna inteligenca jo je v vseh pogledih povzdignila v središče, od koder si z nezadostno pohvaljeno vztrajnostjo prizadeva za izboljšanje materialnega in moralnega stanja slovenske pokrajine in ljudi. Zaželeno je tudi, da se zadeva železnice v dobro celotne pokrajine prav tako čim prej reši. Iz zgodovine mesta naj navedemo naslednji Kreckwitzev podatek: An. 1587 . . . (hat) . . . Sasuares der Beeg zu Sigeth, mit vielen Doerflern so an den Steyerischen Graentzen

169

A Mura-Szombattól északkeleti irányban futó út a régi templomáról híres Mártonhelyre (Mártyáncz) vezet. A helység egy kis emelkedésén álló góth templom 1392-ben épült és 1892-ben ülte 500 éves fennállásának ünnepét. A templomot régiségén kivül kulturhistóriai nevezetességűvé teszik falfestményei. Valamikor az egész templom festett volt, ma csak a szentély falain láthatók szebbnél-szebb freskók. Építője és festője a regedei születésű Joannes Aquila;10 ő építette a veleméri, tótlaki és a zala-vármegyei turnischai templomot. A mártonhelyi templom freskói közt saját alakját is megörökítette; jobboldali falán a következő felirat olvasható: „Anno MCCCLXXXXII. aedificata fuit Ecclesia ista tempore plebani Erasmi per manus Joannis Aquilae de Rakespurga oriundi.” (Ezen templom épült 1392-ik évben az akkori Erasmus nevű plébános alatt, Aquila János regedei származású építész által.) A templom 1620-1700-ig a reformátusok birtokában volt. Mártonhelytől a Macskócz patak völgyébe kapaszkadó út mellett már dombos helyen fekszik Battyánd (Puczincz, Puczonczi) a lutheránus vendek legrégibb, II. József idejében épült templomával. A Mura-Szombattól délnyugatra vezető úton Csendlak-on (Tissinán) át Széchenykút-hoz juthatni, melynek szt. Flórián-napi búcsújára Stájerból is sok nép jő át. Közvetetlenül a Mura mellett fekszik. E helyen a Murán réven kelhet át az ember. A túlsó parton zátonyos, fiatal erdővel benőtt homokos területen vezet az út a Mura ágán át a széchenykúti savanyúvíz-forráshoz. A magyar határ itt jóval átnyúlik a Murán és ágán; a savanyúvízforrás telepe korcsmájának Stájer felé néző falára van feljegyezve: die Grenze. A forrás megnyitója és tulajdonosa Vogler József a Mura ligete szélén egy kellemes síkon egész kis telepet létesített, melyet a radeini (Stajerorsz.) fürdőtől csak egy kis rét választ el. A savanyúvíz azon a tájon nem ritkaság. Égvényes vizét különösen Vas és Zala vármegyékben nagy mennyiségben iszszák. Dr. Chyzer Kornél kellemes vizét dicsérettel említi.11 Mártonhelytől egy út a Dobrai hegyek délnyugati lejtője alatt vonul el. Az út mellékén nevezetesebb helyek már Zala vármegyében a magyar-vend lakosságú Bagonya (Bogoina); plébániája 1673-ban keletkezett. Marhavásárairól nevezetes. Az út mentén több községben, így Bagonyán is sok cserépedényt égetnek. Ez út mentén fekszik Strelecz. E községre vonatkozik Csaplovics egy érdekes feljegyzése. Egy erdős helyen áll egy fakereszt, mellette bugyog egy tiszta, izletes vizű forrás. Szt. Vitus napján számlálhatlan vend gyül össze, a mester egy-két szent éneket énekel kora 10

Aquila az Anjoukkal hazánkba jött olasz család tagja, kinek Rómer szerint külön festő-iskolája volt, melyet az egykorú szatmári iskolával szemben a zöld ós kék színek, szigorúbb, kifejezésteljesebb rajz, az egyszerűbb compositio jellemzik. (Régi falképek Magyarországon.)

A magyar fürdőkről. Népszerű természettud. előadások gyűjteménye 1886. III. fiiz.

170

beym Fluss Muer zwischen demselben und dem Wasser Cernitz gelegen, verwuestet. Aber Graf Georg von Serin, Johann Globitzer Hauptmann zu Capronitz oder Caproncia und andere haben einen herrlichen Sieg wider ihn erlanget, darvon Isthuanfius zu lesen. Zaradi poplavljanja reke Mure je v preteklosti pogosto trpelo. Ima izjemno rimsko katoliško cerkev v gotskem slogu. Na koncu mesta, ob cesti, ki vodi proti Radgoni, sredi čudovitega borovega vrta stoji dvorec arhaičnega videza grofa Géze Szápáryja. Cesta, ki pelje severovzhodno od Murske Sobote, vodi v Martjance, znane po svoji stari cerkvi. Gotska cerkev, ki stoji na majhni vzpetini v naselju, je bila zgrajena leta 1392 in je leta 1892 praznovala 500. obletnico obstoja. Kulturnozgodovinski pomen cerkve dajejo, poleg njene starosti, tudi freske. Nekoč je bila poslikana celotna cerkev, danes pa so prelepe freske vidne le na zidovih prezbiterija. Graditelj in slikar je bil Janez Aquila, rojen v Radgoni;11 med drugim je vodil tudi izgradnjo cerkve v Veleméru, Selu in Turnišču v Županiji Zala. Med freskami martjanske cerkve je upodobil tudi samega sebe; na steni z desne strani lahko preberemo napis: »Anno MCCCLXXXXII. aedificata fuit Ecclesia ista tempore plebani Erasmi per manus Joannis Aquilae de Rakespurga oriundi.« (To cerkev je leta 1392, v času takratnega župnika Erasmusa, zgradil Janez Akvila iz Radgone.) Med leti 1620 in 1700 je bila v lasti reformatorske cerkve. Na gričevnatem območju ob cesti, ki se iz smeri Martjancev oprijema doline Mačkovskega potoka, leži vas Puconci z najstarejšo cerkvijo slovenskih luteranov, zgrajeno v času Jožefa II. Po cesti v smeri jugozahoda od Murske Sobote lahko čez Tišino pridemo do Petanjcev, kamor na proščenje ob dnevu sv. Florjana pride tudi veliko ljudi iz Štajerske. Leži neposredno ob Muri. Čez Muro se lahko tu zapeljemo z brodom. Pot do petanjskega izvira slatine (mineralne vode) vodi po peščeni plitvini na nasprotnem bregu, poraščeni z mladim gozdom, in čez rokav Mure. Madžarska meja tu sega daleč čez Muro in njene rokave; na steni gostilne pri izviru mineralne vode, obrnjene proti Štajerski, je zapisano: die Grenze. Jožef Vogler, lastnik izvira, je na prijetni ravnici ob robu gaja pri Muri uredil majhen prostor, ki ga od radenskega kopališča (Štajerska) loči samo manjši travnik. Slatina v tej pokrajini ni redkost. Alkalno slatinsko vodo pijejo v večjih količinah zlasti v Železni in Zalski županiji. O vodi iz izvira pohvalno govori tudi dr. Kornél Chyzer.12

Aquila je član italijanske družine, ki je v našo domovino prišla skupaj z Anžujci, in je po Romerjevem mnenju imel posebno slikarsko šolo, za katero so, v primerjavi s šolo v Szatmáriju, značilni zelena in modra barva, strožje, izrazitejše risbe in preprostejše kompozicije. (Régi falképek Magyarországon.)

A magyar fürdőkről. Népszerű természettud. előadások gyűjteménye 1886. zvezek III.

171

reggel; főznek, sütnek, eladnak kenyeret, kalácsot és a búcsúi bornak jó kelete van. A fő azonban, hogy szt. Vitus-vízzel megmossák szemüket, arczukat, egész fejüket abban a hitben, hogy nem kell majd szembetegségtől, főfájástól félniök. Az asszonyok főkötőiket, a leányok hajukból kiszedett pántlikáikat aggatják a legközelebbi bokorra. A következő magyar-vend lakosságú község Dobronak a Bagonicza patak mellett, a Dobrai dombok lejtője aljában. A török háborukban a lakosok az utakon egész határukat körül sánczolták, miért III. Ferdinándtól privilégiumot nyertek. A Dobrai hegyek legvégső ágán át juthatni Kebelé-re. Rendkívül szegény földje a vend lakosokat a gerencsér mesterségre szoktatta. Nagy mennyiségben szállítják szét edényeiket a környéken, és a szomszéd vármegyékben, hol azután gabonával cserélik be. Mura-Szombattól délkeleti irányban egy másik út is indul, mely Bisztricze táján (hol közel ér a Murához) megtörik s aztán inkább keleti irányban halad Alsó-Lendváig. Mura-Szombat után a legelső hely Rakicsán. In dieser Pfarre gehört auch eine nahe Sct. Gertrudis-Kapelle, in welcher einst ein Einsiedler wohnte, aber dermalen ist sie schon verödet. (Cs.) Bellatincz (Zala vm.) termékeny áradásoknak kitett vidéken fekszik. Jobb módú, tiszta, szorgalmas vend nép lakja. 1716-ban Ebergényi László tábornagyé volt. Birtokosa volt még a Csáky- majd Ghyka-család, később báró Sina kezéhez került. Jelenleg Zichy Ágost gróf volt, fiumei kormányzóé, kinek a városban egy szép kertben fekvő kastélya van. A Mura és Zala vármegye határa által képezett szögletben van Deklezsin község. 1715-ben mint a polánczi főharminczad-hivatal fiókja említtetik. A hagyomány szerint a falu alapítása előtt e helyen egy úri hölgy kastélya állt volna. (Dekla = leány P.) A Bellatincztól A.-Lendva felé vezető úttól délnyugatra van Mellincz. A Corp. Jur. 1715. ezt a falut is mint a polánczi (Vas m.) főharminczadhivatal fiókját említi. Lakói közt sok a golyvás és hülye. Bellatinczról tovább haladva Adriáncz (Odrianecz), Cserencsócz (Csuovetz), Hotticza vend községeken át érthetni Kapcza, Gyertyános, A.- és F.-Lakos magyar falvakon keresztül Alsó-Lendvára. Bellatincztól északkeletre Dobronakhoz közelebb fekszik Turnischa (Törniscse). Plébániája 1303-ban állíttatott fel. Templomában van a lindvai Bánffyak sírboltja, falán pedig Bánffy Magdaléna domborművű alakja12 a következő felirattal: Magdalenae Bánffy de Alsó Lyndva, 1583. Kiválóan nemzeti szempontból fontosak a templom freskói. Legnagyobb része a régi románkori templom lapos menyezetéig ért, de beboltozás alkalmával a falak festményei bevakoltattak s csak az a rész maradt meg, mely a boltozás fölé került s mely ma a padláson látható. E képsorozat Szt. László nevezetesebb tetteit tárgyalja és Aquila János műve. Ezekre a képekre vonatkozólag

Mint régi magyar női viselettel P. Szathmáry K. foglalkozott.

172

Ena od poti iz smeri Martjancev poteka pod jugozahodnim pobočjem hribov Dobre. Pomembnejši kraj ob cesti že v Zalski županiji je Bogojina z madžarskim in slovenskim prebivalstvom; tamkajšnja župnija je bila ustanovljena leta 1673. Znana je po govejih sejmih. V več naseljih vzdolž ceste, tako tudi v Bogojini, žgejo veliko lončene posode. Ob tej cesti leži tudi vas Strehovci. Na to naselje se nanaša zanimiv Csaplovicsev zapis. Na gozdnatem območju stoji lesen križ, ob njem žubori čista in okusna izvirska voda. Na dan sv. Vida se zberejo številni Vendi, mojster zgodaj zjutraj zapoje eno ali dve pobožni pesmi; kuhajo, pečejo, prodajajo kruh, potico in tudi proščenjsko vino gre dobro v promet. Najpomembneje pa je, da si v veri, da se jim ne bo treba bati bolezni oči ali glavobola, z vodo sv. Vida umijejo oči, obraz in celo glavo. Ženske si na najbližji grm obesijo naglavne rute, dekleta pa trakove, ki si jih razpletejo iz las. Naslednje naselje z madžarskim in slovenskim prebivalstvom je Dobrovnik, ki leži ob potoku Bukovnica in ob vznožju pobočja hribov Dobre. V času turških napadov so prebivalci po cesti okrog celotne meje vasi izkopali jarke, zaradi česar so od Ferdinanda III. dobili privilegij. Čez skrajni konec hribov Dobre pridemo v Kobilje. Zaradi izredno slabe zemlje so se slovenski prebivalci vasi začeli ukvarjati z lončarstvom. Velike količine posode razvažajo po okolici in sosednjih županijah, kjer jih nato zamenjajo za žito. Iz Murske Sobote proti jugovzhodu vodi druga cesta, ki pri Bistrici (kjer pride v bližino Mure), nekoliko prelomi in do Dolnje Lendave poteka bolj proti vzhodu. Prvo naselje po Murski Soboti je Rakičan. In dieser Pfarre gehört auch eine nahe Sct. Gertrudis-Kapelle, in welcher einst ein Einsiedler wohnte, aber dermalen ist sie schon verödet. (Cs.) Naselje Beltinci (Zalska županija) leži na zelo poplavnem območju. Naseljuje jo premožnejše, čisto in marljivo vendsko prebivalstvo. Leta 1716 je bila last generala Lászla Ebergényija. Bila je tudi v lasti družin Csáky in Ghyka, kasneje pa je prišla v roke barona Sine. Trenutni lastnik je grof Ágost Zichy, nekdanji guverner Fiumeja,13 ki ima v mestu lep dvorec, obkrožen z vrtom. V kotu, ki ga tvorita Mura in meja Zalske županije se nahaja naselje Dokležovje. Leta 1715 ga omenjajo kot podružnico urada za tridesetino v Polani pri Murski Soboti. Po izročilu naj bi pred nastankom vasi na tem mestu stal dvorec neke imenitne gospe (Dekla = dekle). Jugozahodno od ceste, ki vodi od Beltincev proti Dolnji Lendavi je vas Melinci. Corp. Jur. 1715. vas omenja kot podružnico urada za tridesetino v Polani pri Murski Soboti. Med prebivalci je veliko golšastih in slaboumnih. Pot iz Beltincev v Dolnjo Lendavo nas najprej vodi čez vendska naselja Odranci, Črenšovci in Hotiza, nato pa še skozi madžarske vasi Kapca, Gaberje ter Gornji in Dolnji Lakoš. 13

Danes hrvaško: Rijeka, slovensko: Reka. – Op. LKZ.

173

mondja Rómer:13 „Alig vannak nemzeti festmények azon korból, melyeken annyi változatosság, oly hü előadással találtatnék s melyek művészeink tanulmányozásait, az eddig ismertek közül jobban megérdemelnék mint a turnischai falfestmények.” Lakosai e század elején és részben ma is timárok, csizmadiák, szabók, kovácsok voltak. A timár ma is sok köztük, azért nevezi a községet a göcseji pofabőr-áruló Turnischának. A vend községek közül még a Lendva folyó menti mocsaras területen fekvő Nagy-Palina érdemel említést szorgalmas lakossága miatt. „Es gibt nirgends im Wendenlande so viel Koth, Sumpf und Wasser, wie hier. Daher hat man einen eigenen Fusssteig bis zur Turnischer Kirche, wohin dieser Ort eingepfarrt ist, schaussirt, um in die Kirche kommen zu können. (Cs.) A leirt sík vidéken és a hegyvidéken a következőkben megrajzolt határokon belül vendek (szlovének) laknak. A vendség nyugati határa csak geografiai (stájer-magyar) határ, de nem egyúttal etnografiai is. Ez a határ Széchenykúttól (Petáncz) északnyugatra ér a Murához, mely folyó azután egész Koótig a muraköziektől választja el őket. A leirt sík vidék délkeleti részén (Zalában) a vendség határa Koót, Hotticza, Zorkoháza (Nedelicza), Turnischa, Dobronak községek érintésével halad északi irányban. A felsorolt községek még vend lakosságúak. Északon átvágja a Dobrai hegyek Goliczáig nyúló ágát, befogja Kebelét és a Kebele-patak mentén vonul Vasmegye határáig. A Kebele völgye alkotja itt az északkeleti határt. Vasmegye szélétől kiindulva a határ Prosznyákfától Alsó-Szölnökig (a Rába völgyében) húzott északnyugoti irányú vonal lenne, a melytől keletre is esik még egy-két vend község. Az északnyugati határt Szölnöktől Gerőudvarig (Guitzendorf) gondolt egyenes alkotja. E határ mentén németekkel érintkezik a vend nép, az észak-keleti mentén magyarsággal, dél-nyugaton a muraköziekkel, nyugati határa mentén stájer rokonaival. A szomszéd magyar vidékeken az egész terület Tótság néven ismeretes. Régen is így nevezték. „Vasvármegyében e nép lakását Tótságnak (Tóthát) nevezik, deákul Districtus Tótság (Magyar Hirmondó 1781).” Számukra vonatkozólag a legújabb adat Keleti Károlyé (Hazánk népe), ki az 1890-iki népszámlálás alapján 70,658 vendet (szlovént) talált. A lakosságnak a vend nép 1890-ben 0.47 perczentjét képezte (1880-ban 0.46%/-át).14 A régibb magyar irodalom reájuk vonatkozó gyér adatai „vandalusoknak”,15 „tótoknak” (Magyar Hírmondó, 1781. 48. 1.) nevezi őket, újabban a vend név alatt 13

Régi falképek Magyarországon.

Bitnicz (1819-ben) az általuk lakott területet 15 négyszögmértföldre teszi. (Leczirkalmozván Kenedics József úrtól 1807. esztendőben készített Szombathelyi Megyebeli Mappáról.) A lakosság száma szerinte 39,142, Csaplovics (1829) szerint 40,749.

„Némelly történetíróktól s ma is a közbeszédben a Karentán Slávok vandáloknak is neveztetnek, de alkalmasint hibásan. Hihetőleg azon földön telepedvén meg, hol néha a vandalok laktak, a nevek hasonlatossága miatt neveztettek ezen Vendek Vandaloknak is. (Bitnicz.)

174

Severovzhodno od Beltincev, v bližini Dobrovnika leži Turnišče. Tamkajšnja župnija je bila ustanovljena leta 1303. V turniški cerkvi se nahaja grobnica lendavskih Bánffyjev, na zidu pa reliefna podoba Magdalene Bánffy14 z naslednjim napisom: Magdalenae Bánffy de Alsó Lyndva, 1583. Iz nacionalnega vidika so freske v cerkvi izjemno pomembne. Največji del sega do nekdanjega ploskega stropa stare romanske cerkve, vendar so freske pri zidavi obokov prepleskali in je ostal samo tisti del, ki ga danes lahko vidimo na podstrešju zgradbe. Ta serija slik predstavlja najznamenitejša dejanja sv. Ladislava in so delo Janeza Aquile. Rómer o teh slikah pravi:15 »Le malo je nacionalnih slikarij iz tistega obdobja, na kateri bi lahko našli toliko raznolikosti in pristne uprizoritve ter katerih umetniki bi si zaslužili preučevanje, kot so to freske v Turnišču.« Prebivalci naselja so bili v začetku tega stoletja in so delno še danes večinoma kožarji, čevljarji, krojači in kovači. Med njimi je še danes veliko kožarjev, zato prebivalci Göčeja naselje slabšalno imenujejo kot »Brezobrazno Turnišče«.16 Med vendskimi vasmi si, zaradi svojega marljivega prebivalstva, omembo zasluži še Velika Polana, ki leži na močvirnatem področju ob reki Ledavi. „Es gibt nirgends im Wendenlande so viel Koth, Sumpf und Wasser, wie hier. Daher hat man einen eigenen Fusssteig bis zur Turnischer Kirche, wohin dieser Ort eingepfarrt ist, schaussirt, um in die Kirche kommen zu können. (Cs.) Na opisanem ravninskem in gričevnatem območju živijo Vendi (Slovenci) znotraj spodaj opisanih meja. Zahodna meja z vendskim prebivalstvom naseljenega območja je samo geografska (štajersko-madžarska) meja, ki pa ni tudi etnografska. Ta meja sega severozahodno od Petanjcev do Mure, ki jih nato vse do Kota loči od Medžimurja. Na jugovzhodnem delu opisane nižine (v Zalski županiji) meja vendskega območja poteka proti severu ob vaseh Kot, Hotiza, Nedelica, Turnišče in Dobrovnik. Našteta naselja imajo še vendsko prebivalstvo. Na severu seka vejo hribov Dobre, ki sega do Golice, zajame Kobilje in gre ob Kobiljskem potoku vse do meje z Železno županijo. Tu dolina Kobiljskega potoka tvori severovzhodno mejo. Od obrobja Železne županije bi meja predstavljala linijo proti severozahodu od Prosenjakovcev do Dolnjega Senika (v dolini reke Rabe), vzhodno od katere najdemo še eno ali dve slovenski naselji. Severozahodno mejo tvori ravna linija od Senika do vasi Ocinje. Ob tej meji se slovensko prebivalstvo srečuje z nemškim, ob severovzhodnem z madžarskim, na jugozahodu z Medžimurci, ob zahodni meji pa s štajerskimi sorodniki. 14

S staro madžarsko nošo se je ukvarjal P. Szathmáry K.

Régi falképek Magyarországon (Stare stenske slike na Madžarskem).

Madžarski izraz »pofabőr« v slovenščini pomeni: »koža z lica oz. lična koža«. »Nincs pofabőre« dobesedno pomeni: »nima kože na licu«, v prenesenem pomenu pa »brezobrazen, nesramen«, »pofabőr áruló« pa dobesedno pomeni »prodajalec lične kože«. Zbadljivka dobesedno pomeni: »Turnišče je naselje kožarjev, ki prodajajo lično kožo«, oziroma v prenesenem pomenu: »Turnišče je naselje kožarjev, ki nesramno (drago) prodajajo svoje kožne izdelke (slabe kakovosti)«. – Op. LKZ.

175

ismeretesek. A szlovén nevet ritkábban hallani.16 E név csak 1848 óta van használatban, de nem új, mert a szlovének magukat „slovenci”-nek nevezik. (Richard Andree.) A szomszéd magyarok bömhéczeknek17 vagy tótoknak hívják őket, a muraközi horvátok bochnéczeknek”. A magyarok Bömhetzeknek, Bogmetz-eknek nevezik”; . . . „ez csak tsúf nevezet”. (Magyar Hirm. 1781.) Csaplovics szerint egymás közt is illetik a bömhécz névvel gúnyosan a felső-petróczi, felső-szölnöki, dolinczi és istvánfalvai fárai lakosokat mert sok ő-t és ú-t használnak és az utolsó szótagot nyujtottan ejtik. A különböző geografiai területen lakók is külön nevek alatt ismeretesek: a vasmegyei hegyvidék lakói a goricsanci-k, síkvidékén lakók a dolinci-k, a zalaiak revcnci-k. Eredetükre és letelepedésükre vonatkozólag a régibb magyar adatok közül a Magyar Hírmondó (1781.) a következőleg szól: „Az úgynevezett vandalusokról nem lehet sokat mondani, mert nem külön nemzet, hanem a sok népeket magában foglaló Tót nemzethez tartozik”. Nem sokkal később Bitnicz (1819) a következőleg nyilatkozik származásukat illetőleg: „Ezen . . . Népeknek, kik a´ közép időkbéli iróktól Karentánoknak, vendeknek, a´ máiaktól pedig Vindeknek és a Magyaroktól Bömhéczeknek neveztetnek, Sláv eredetét mind nyelvök, mind életmódjok mind hiteles írók nyilvánságos bizonyítási eléggé mutatják ... Ők is azon népek Onokái, kiket a korábbi Görögök és Rómaiak csak azon igen változó Szármáta geografiai nevezet alatt esmérték . . . Külömbféleképp´ vélekednek a történetírók ezen Vend Szlávoknak ide a Mura, Dráva és Száva közé első átköltözése idejéről; leghitelesebbnek látszik azok vélekedése, kik azt az Attila birodalmának szétoszlása után való időre határozzák . . . midőn a Longobardok Pannoniából Narsestől Olaszországba hivatva 568. eszt. mindenestől elhagyják honjokat és azt barátyaiknak, az Avaroknak, kezére játszották. (Paulus Diac. de gestis Longobard. lib. 2. C. 5. apud Murat. Script. Rer. Ital. T. 1. P. 1.), ezekkel nagy számú Slávok is vándorlottak ezen földre úgy, hogy a Byzanciumi irók az Avarokat Slávoknak is elnevezték (Apud Stritter Memoriae populorum ad Danubium T. 2. P. 1. 22.). Az kétségen kivül vagyon az egy idős irókból, hogy a hatodik század második felében ezen tájékon az Avarok védelme alatt laktak, (Jornandes Cap. 5. 194. lap öszve hasonlitván Fessler azon helyét, hol Jornand. ezen helyét fejtegeti. Paulus Diaconus) mert midőn 595. eszt. a Bojárok rablásaik miatt őket megakarák fenyiteni, Baján az Avarok fejedelme nagy serénységgel segedelmökre sietvén a Bojárokat úgy megverte, hogy két ezerből csak hirmondó sem ment haza”. A vend nép a déli szláv nép egyik ágához a szlovénhez tartozik, melynek föfészke Krajna; politikai tekintetben is ott legjelentősebbek. Nyugaton olaszok, északon németek, keleten rövid határon a magyarok szomszédjaik; ezek erősebb politikai 16

Az 1747-ben nyomatott „Réd Zvelicsansztva” őket „Lüblenomi szlovenszkomi Narodi”-nak nevezi. (M. Hirm.)

A bömhécz név az alsó-lendvai dombvidék hegyhátain mint helynév is él.

176

V sosednjih madžarskih pokrajinah je celotno območje znano kot Totska.17 Tako so ga imenovali tudi v preteklosti. »Območje teh ljudi v Železni županiji imenujejo Totska (Totsko gričevje), latinsko Districtus Tótság (Magyar Hirmondó 1781).« Najnovejše podatke o njih je posredoval Károly Keleti (Hazánk népe), ki je na podlagi popisa iz leta 1890 naštel 70 658 Vendov (Slovencev). Leta 1890 so Vendi predstavljali 0,47 odstotkov vseh prebivalcev (leta 1880 je to bilo 0,46 %).18 Skopi podatki v starejši madžarski literaturi jih omenjajo kot »Vandali«,19 ali »Toti« (Magyar Hírmondó, 1781, str. 48), v novejšem času pa so znani kot Vendi. Poimenovanje Slovenci je slišati bolj redko.20 Ta naziv je v uporabi šele od leta 1848, vendar ni nov, saj sami sebe imenujejo kot »Slovenci« (Richard Andree.) Madžari v sosedstvu jih imenujejo Bömhéci21 ali Toti, medžimurski Hrvati pa Bohneci. »Madžari jih imenujejo Bömheci, Bogmeci«; … »to je samo vzdevek« (Magyar Hirm. 1781). Po Csaplovicsevem mnenju se tudi prebivalci Gornjih Petrovcev, Gornjega Senika, Dolencev in Števanovcev med seboj posmehljivo imenujejo Bömheci, ker uporabljajo veliko ő-jev in ú-jev, zadnji zlog pa pri izgovorjavi razvlečejo. Tudi prebivalci različnih geografskih območij so znani pod različnimi imeni: ljudje, ki živijo na gričevnatem območju Železne županije so Goričanci, tisti v nižinskem delu so Dolinci, v Zalski županiji pa Revenci. Med starejšimi madžarskimi podatki o njihovem izvoru in naselitvi Magyar Hírmondó (1781) piše sledeče: »O tako imenovanih Vandalih ni kaj dosti za povedati, ker niso poseben narod, temveč spadajo k narodu Totov, ki vključuje različna ljudstva«. Kmalu zatem je Bitnicz (1819) o njihovem izvoru izjavil naslednje: »Ta … narod, ki jih srednjeveški pisatelji imenujejo Karantanci, Vendi, današnji pa Vindi, Madžari pa tudi Bömhéci, svoj slovanski izvor potrjujejo tako z jezikom, načinom življenja, kot tudi z izjavami verodostojnih piscev … Tudi oni so potomci tistih ljudstev, ki so jih nekdanji Grki in Rimljani poznali pod geografsko precej spremenljivim imenom Sarmati … Zgodovinopisci imajo o času prve naselitve teh Slovanov na območje med Muro, Dravo in Savo različna mnenja; najzanesljivejše se zdi mnenje tistih, ki ga določajo v obdobje po razpadu Atilovega imperija … ko je Narses leta 17

Tótság = dežela Totov, Totska, Totija. Op. LKZ.

Bitnicz je območje (leta 1819), ki ga naseljujejo, ocenil na 15 kvadratnih milj. (Na podlagi Mape sombotelske škofije, ki ga je leta 1807 izdelal gospod József Kenedics.) Po njegovem mnenju je število prebivalcev 39 142, po Csaplovicsevem (1829) pa 40 749.

»Nekateri zgodovinarji karantanske Slovane imenujejo Vandali, kar se v pogovornem jeziku pojavlja še danes, kar je najbrž napačno. Najverjetneje so se naselili na območje, kjer so nekoč živeli Vandali, zato so Vende, zaradi podobnosti v imenu poimenovali za Vandale (Bitnicz).

Knjiga »Réd Zvelicsansztva«, ki je izšla leta 1747, je namenjena »Lüblenomi szlovenszkomi Narodi« (M. Hirm.).

Bömhéc je tudi zemljepisno ime v dolnjelendavskih goricah.

177

v. kulturhatásának vannak kitéve. Délen s részben délkeleten a horvát néppel érintkezik. Itt nem olyan éles az ethnografiai határ, mert a Kulpa felső folyása és a Karszt-hegység hosszában beszélnek egy dialektust, mely átmeneti tájszólás a két rokon nyelv között. Erős assimilálódás tapasztalható a német és magyar ethnografiai határ mentén. Összes számuk Ficker és Czörnig statisztika-ethnografiai adatai nyomán 1.173,400-ra tehető; területük mintegy 400 négyszögmértföld. (R. Aiulree).18 Betelepedésük után rövid ideig Samo vezérlete alatt lerázták az avar igát, de 658 után újra avar majd bajor és frank fenhatóság alá kerültek. A frank-német korban jelentékeny műveltség terjedt el közöttük. Nagy Károly az avarok (s velük együtt a szlovének) meggyőzése után frankokat telepített közéjök. Ők építették volna a római Halicanum romján Lendvát, Lind-aut, Lind-bach ot.19 Vallási tekintetben a salzburgi érsek alá tartoztak. 800-830-ig többé kevésbbé független szlovén herczegség volt. 830-836-ig Pribina (N.-Károly hűbérese) fejtett ki nagy térítői munkásságot. Várát is (Moseburg, Moosburg) többen a Balaton környékén keresik. 861-ben bekövetkezett halála után rövid ideig Kocel uralkodott. Az ő pártfogását nyerte meg a két térítő testvér Cyrill és Method. A 892-907. megjelent magyarság a pannonai szlovénség nagyobb részét absorbealta; csak egyes szigetek maradtak el keleten.20

Šuman 1.300,000 teszi számukat.

A Lendva (1239-iki oklevélben Lyndva folyó; németül Lindau, Lindbach, Limbach, szláv Lindovesz, Lindova, Lendova) nevet többen szláv szónak tartják, mások szerint Levinda, Levenda, nagy öntés. (Dr. Szántó K. Földr. Közl.) A név egy magyarázója (Dervarics K.) a betelepített frankoknak tulajdonítja a névadást. Az avarokkal ide telepedett szlovén nép nagy mennyiségben ültette szent fáját a hársat, lipa-t. A hárs Halicanum (A.-Lendva) táján egész ligeteket képezett, söt a Halicanum mellett folydogáló patak partjai is hársakkal szegettek voltak. A frankok a hársfa (Linde) és liget (Au) szavak után adták a Lindau nevet, a patakot pedig elnevezték Lind-bach-nak. Szerinte Pribina 840-ben Lindauban is épitett egyházat s ezen egyháztól Lindaut elnevezték Lindaus-Kirche, hibásan Lindolfskirclie néven. Krempl A. művében (Dogodivšine stajerske zemlje) Lindolfskirche-t a stájer Klein-Sonntag helyére teszi. A Lindbach szóban a -bach helyére a vendek tették volna a -va végzetet. Hunfalvy a Lendva szó -va végzetét zűrjén eredetűnek tartja, mely zűrjén folyó nevekben sokszor előfordul és melyet a vogul folyók zűrjén fordításaiban is feltalálhatni mint a három Sosva-ban, a Lozva, Lobva és más folyó-nevekben. A Lendva -va végzete szerinte nem szláv, hanem ugor eredetű; innen Lindbach – Lindvíz, Lind-folyó. (Az Ural vidékei és népei. Földr. Közl. XVI. köt. 171. old.)

Hunfalvy (Magyarok ethnografiája) szerint Somogy vm. nagyatádi járásában Tarany, Háromfa, Agarév, Aracs községekben. Nagy-Atádon, Henéczen és Bodviczán megmagyarosodtak. A század elején Trombátfán, Hodoson, Szt.-Gotthardon éltek. A-Lendván külön káplánt tartottak a hotticzai, kapczai, koót-i filialisokban élő vendek kedvéért. A dobronaki fárában Radamoson éltek többen. Vendek voltak még máshol is, Csaplovics szerint: . . . im Simegher Com.: Mihályd, Sand, Liszo, (!) Szt.-Péter, Bükösd, Szt.-Pál, Porrog, Path (!) községekben.

178

568 Langobarde poklical iz Panonije v Italijo in so zapustili svojo domovino, ki so ga prepustili svojim prijateljem Avarom. (Paulus Diac. de gestis Longobard. lib. 2. C. 5. apud Murat. Script. Rer. Ital. T. 1. P. 1.) Z njimi so na to ozemlje prišli tudi mnogoštevilni Slovani, tako da so bizantinski pisci Avare poimenovali tudi za Slovane (Apud Stritter Memoriae populorum ad Danubium T. 2. P. 1. 22.). Iz zapisov sodobnikov nedvomno izhaja, da so v drugi polovici 6. stoletja na tem območju živeli pod zaščito Avarov (Jornandes Cap. 5, stran 194. primerjan s tistim krajem Fesslerja, kjer Jornand. o tem kraju razglablja. Paulus Diaconus), kajti leta 595, ko so jih ogrožali roparski napadi Bojarjev, jim je avarski vladar vneto prihitel na pomoč in premagal Bojajre, da se od dva tisoč mož domov ni vrnil niti glasnik«. Vendi spadajo k Slovencem, eni od vej južnoslovanskega naroda, katerih glavni sedež je Kranjska; tam so tudi politično najpomembnejši. Na zahodu so jim sosedi Italijani, na severu Nemci, na kratki meji na vzhodu pa Madžari; ti so izpostavljeni močnejšim političnim ali kulturnim vplivom. Na jugu in delno na jugovzhodu so v stiku s Hrvati. Etnografska meja tu ni tako zelo ostra, saj je dialekt, ki ga govorijo ob zgornjem toku Kolpe in vzdolž Krasa, prehodno narečje med obema sorodnima jezikoma. Ob nemški in madžarski etnografski meji lahko zaznamo močno asimilacijo. Na podlagi statistično-etnografskih podatkov Fickerja in Czörniga je njihovo število 1.173.400; površina ozemlja meri približno 400 kvadratnih milj. (R. Aiulree).22 Kmalu po njihovi naselitvi so se pod Samovim vodstvom otresli jarma Avarov, vendar so po letu 658 ponovno prišli pod oblast Avarov, nato pa še Bavarcev in Frankov. V obdobju frankovsko-nemške vladavine se je med ljudstvom občutno razširila pismenost. Po tistem, ko je Karel Veliki premagal Avare (in skupaj z njimi tudi Slovence), je mednje naselil Franke. Ti bi naj na ruševinah rimskega Halicanuma zgradili Lendavo, Lindau, Lindbach.23 Z verskega vidika so spadali pod salzburško nadškofijo. Med leti 800 in 830 je na tem ozemlju bila bolj ali manj neodvisna slo22

Šuman njihovo število ocenjuje na 1.300.000.

O imenu Lendava (v dokumentu iz leta 1239 reka Lyndva; nemško Lindau, Lindbach, Limbach, slovansko Lindovesz, Lindova, Lendova) številni menijo, da je slovanskega izvora, spet drugi pa pravijo, da Levinda, Levenda pomeni velika poplava. (Dr. Szántó K. Földr. Közl.) Eden od razlagalcev imena (K. Dervarics) poimenovanje pripisuje Frankom. Slovenci, ki so na to območju prišli skupaj z Avari, so množično sadili svoje sveto drevo, lipo. Na območju Halicanuma (Dolnje Lendave) so bili celi nasadi lip in celo obrežje bližnjega potoka je bilo zasajeno z lipovimi drevoredi. Franki so Lindau poimenovali po besedah lipa (Linde) in gaj (Au), potoku pa dali ime Lind-bach. Po njegovem mnenju je Pribina leta 840 tudi v Lindauu ustanovil cerkev, po kateri so Lindau poimenovali Lindaus-Kirche, ki so ga napačno imenovali tudi Lindolfskirclie. V delu A. Krempla (Dogodivšine stajerske zemlje) Lindolfskirche umesti na območje štajerskega naselja Klein-Sonntag. V besedi Lindbach naj bi Slovenci končnico -bach zamenjali z -va. Hunfalvy meni, da je končnica -va v besedi Lendva zirjanskega izvora, saj se velikokrat pojavlja v imenih zirjanskih rek, najdemo jo pa tudi v zirjanskem prevodu imen vogulskih rek, kot na primer Sosva, Lozva, Lobva in druge. Meni, da končnica -va v besedi Lendva ni slovanskega, ampak ugrijskega izvora; od tod tudi Lindbach – Lindvíz, Lind-folyó (reka Lind). (Az Ural vidékei és népei. Földr. Közl. XVI. zvezek, stran 171.)

179

A szlovén népnek Pannoniába és Noricumba telepedése az avarok bevonulásának és a longobárdok távozásának idejébe esik.21 Pál diaconusnak Bitnicz által is emiitett adata szerint a szlovének 595-ben már harczban állnak Thassiló bajor herczeggel. (S.) Magyar felsőbbség alá e vidék valószínűleg csak Slavonia és Horvátország birtokba vétele-kor, 1091-ben I. László idejében került, ki 1092-ben a zágrábi püspök-séget alapítván, többek között az alsó-lendvai plébániát is annak hatósága alá rendelte.22 Ujabban Volf György és Asbóth Oszkár közt vita folyt a fölött, vajjon az egyházi szláv nyelv (ó szlovén) hazája Magyarország volt-e, vagy pedig Szalonikinek, Cyrill szülővárosának környéke. Asbóth O. ez utóbbit bizonyítja (Ó szlovén, új szlovén. Nyelvtud. Közl. XXV. k. 4. füz.); ezt vitatja Jagič Vrasztiszláv tanítványaival együtt. Szerintök az ó-szlovén nyelvet Cyrill és Methodius szláv apostolok, a szláv liturgia és egyházi irodalom alapítói, Maczedoniából hozták a marahán és pannon szlávokhoz; a pannon szlávok mai vendjeinknek, a marahánok mai tótjainknak az ősei. – Volf György (Ó szlovén, új szlovén, Nyelvtud. Közl. XXV. k. 244-247. – Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás. Akad. Értesítő, 86. füz. 1897.) történeti és nyelvi adatokkal behatóan czáfolja Jagičnak és követőinek az ó szlovén nyelv pannon eredete ellen vetett kifogásait és kimutatja Kopitár-Miklosich nézetének helyességét. A pannon és marahán szlávok honfoglalásunk után csakhamar beleolvadtak a magyarságba, áthozván a magyarba ó szlovén anyanyelvök szókincsének jó részét. A vendek és tótok csak jóval a magyar honfoglalás után költöztek az egykori Pannoniába és a hajdani Nagy-Morvaországnak magyar hatalom alá jutott részébe. Fejtegetéseinek végeztével arra a végső eredményre jut, hogy az összes ma élő nemzetiségek közt Magyarországnak legrégibb lakója maga a magyar. A szlovén nyelvnek két nyelvjárása van: északnyugati és délkeleti. Az utóbbihoz, t. i. a délkeleti csoporthoz tartozik az egykori Pannoniában beszélt magyar-szlovén, stiriai és horvátországi szlovén nyelv. Ide tartozóknak veszik a Beli Krajnci-t a Černembl-kerületet, továbbá Alsó- és Belső-Krajnát, azután Isztria és Trieszt vidékének szlovén részeit s Görcznek déli részét.23 Hogy az említett nyelvjárás-csoporton belül miféle nyelvi sajátságok választják ki a magyarországi szlovének nyelvét, arról a megkivántató előmunkálatok hijján nem szólhatok. A stiriai szlovének nyelvével leginkább a terület nyugati részén lakók nyelve egyez, mit a gyakori érintkezés hatá21

Dr. Kuncz Adolf szerint a vend nép autochton. „Pannonia őslakói közül a vindoknak némi maradványai nyelvök megtartásával Vasmegyének nyugati részében vend elnevezés alatt még most is léteznek.” (Szombathely – Savaria – rendezett tan. város monographiája. 1880.) E. Dervarics K. Attilának 454. bekövetkezett halála után fellázadt népek közé vándoroltatja őket; Tomka-Szászki-nál mint góth majd longobard Halicanum lakósai szerepelnek; egy göcseji mondában Attila egy rácz vitézzel vív meg. Szlávokat valószinűleg szintén sepert magával keletről a hún áradat.

Dr. Pauler Gy. Századok. 1877.

Osztrák-Magy. Mon. írásban és képben. 93 füz.

180

venska kneževina. Od leta 830 do 836 se je z izrazitim pokristjanjevanjem ukvarjal Pribina (fevdnik Karla Velikega). Mnogi tudi njegov grad (Moseburg, Moosburg) iščejo v okolici Balatona. Po njegovi smrti leta 861 je vladavino za krajši čas prevzel Kocelj. Ta je pod svoje pokroviteljstvo vzel misijonarja Cirila in Metoda. Madžari, ki so se pojavili med leti 892 in 907, so večji del panonskih Slovencev asimilirali; ostali so samo posamezni otoki na vzhodu.24 Slovenci so se v Panoniji in Noriškem kraljestvu naselili v obdobju prihoda Avarov in odhoda Langobardov.25 Po podatkih diakona Pavla, ki jih omenja tudi Bitnicz, so bili Slovenci leta 595 že v vojni z bavarskim knezom Tasilom. (S.) Pokrajina je pod madžarsko nadvlada padla najverjetneje šele ob prevzemu Slavonije in Hrvaške leta 1091, v obdobju kralja Ladislava I., ki je leta 1092 ustanovil zagrebško škofijo in med drugim pod oblast slednje odredil tudi dolnjelendavsko župnijo.26 Pred kratkim sta György Volf in Oszkár Asbóth razpravljala o tem, ali je domovina cerkvene slovanščine (stare slovenščine) Madžarska, ali pa okolica Soluna, Cirilovega rojstnega kraja. O. Asbóth dokazuje slednje (Ó szlovén, új szlovén. Nyelvtud. Közl. XXV., 4. zvezek); temu oporeka Vrastislav Jagič skupaj s svojimi učenci. Po njihovem mnenju sta med marahanske (moravske) in panonske Slovencem staroslovenski jezik iz Makedonije vnesla slovanska apostola Ciril in Metod, ustanovitelja slovanske liturgije in cerkvene književnosti; panonski Slovani so predniki današnjih Vendov, Marahanci pa Totom. – György Volf (Ó szlovén, új szlovén, Nyelvtud. Közl. XXV., 244-247. – Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás. Akad. Értesítő, 86. zvezek, 1897.) očitke Jagiča in njegovih sledilcev o izvoru panonske stare slovenščine, podkrepljen z zgodovinskimi in jezikovnimi podatki, energično izpodbija in kaže na pravilnost Kopitarjevega in Miklošičevega stališča. Panonski in marahanski Slovani so se kmalu po naselitvi Madžarov zelo hitro asimilirali ter v madžarski jezik prenesli velik del besednega zaklada svoje staroslovenske materinščine. Vendi in Toti so se v nekdanjo Panonijo in del Velike Moravske, ki je prišla pod madžarsko oblastjo, priselili šele veliko po naselitvi Madžarov. Ugibanja zaključi z 24

Po Hunfalvyju (Magyarok ethnografiája) v naseljih Tarany, Háromfa, Agarév, Aracs v okrožju Nagyatád v županiji Somogy. V naseljih Nagy-Atád, Henécz in Bodvicza so se pomadžarili. V začetku stoletja so živeli v naseljih Trombátfa, Hodoš in Monošter. V Dolnji Lendavi so za slovenske vernike iz Hotize, Kapce in Kota imeli posebnega kaplana. V dobrovniški fari jih je veliko živelo v Radmožancih. Po Csaplovicsu so Vendi živeli tudi drugod: … im Simegher Com.: v naseljih Mihályd, Sand, Liszo, (!) Szt.-Péter, Bükösd, Szt.-Pál, Porrog, Path (!).

Po mnenju dr. Adolfa Kuncza je vendsko ljudstvo avtohtono. »Izmed staroselcev Panonije ostanki Vindov še danes obstajajo v zahodnem delu Železne županije, ki so ohranili svoj jezik in se imenujejo Vendi.« (Szombathely – Savaria – rendezett tan. város monographiája. 1880.) K. E. Dervarics jih umešča med ljudstva, ki so se uprli po Atilovi smrti leta 454; pri Tomka-Szászkiju so navedeni kot prebivalci gotskega, nato pa langobardskega Halicanuma; v neki pripovedi iz Göčeja se Attila bori z raškim vitezom. Val Hunov z vzhoda je s seboj najverjetneje prinesel tudi Slovane.

Dr. Gy. Pauler, Századok, 1877.

181

sának kell tartanunk. Keleti és délkeleti vidékein a magyarral való sűrübb találkozás nem csak a kiejtésen, hanem a szókincsen is észrevehető. A Mura-mentiek (különösen csernecziek) nyelvén a muraközi horvátokkal találkozás látszik; Szt.-György, Vizlendva, Gerőudvar (Guitzenhof) körül a német hatás mutatkozik. A század elején eltérő volt az alsó-szölnöki és istván-falvai fárabeliek nyelve, minek oka az volt, hogy nem levén elég vend pap, vizikrobot plébánost kaptak s megszokták a szószékből éveken át hallott keveréknyelvet. (Cs.) A magyarországi vend nyelven irott könyvek nagyobbára vallási tartalmúak. Külön könyvnyelvük és ortographiájuk van.24 A XVII. század kezdetén jelentkeznek a magyar-vend nyelvű nyomtatott könyvek. –1715-ben jelent meg Temlin F. Katekizmusa, 1747-ben a „Réd zvelicsansztva” (A boldogság tana). 1754-ben „Voere krsztanszke kratki navuki (A kath. híttan tud. öszszesége.) Mind a három Halléban nyomatott. (Š.) A XVIII. században katholikus és lutheránus részről is több íróval találkozunk. Küzmics István tótsági luth. esperes magyar-vend nyelvre lefordította az Evangeliumot és az Uj-testamentom-ot, a Bibliá-t és egy imakönyvet is szerkesztett. Könyveit II. József megjutalmazta s Uj-testamentoma ma is közkézen forog a lutheránus vendeknél s templo-maikban is használják. – Barla Mihály kővágóőrsi evang. predikátor egy vend grammatikát írt, mely 1828-ban még kéziratban hevert. (Cs.) Hogy később nyomtatásban megjelent-e, nem tudom. Kivülök ez időben lutheránus részről Torkos József és Czipott György működtek. A katholikus lelkészek közül az előbbiekkel egy korban különösen Küzmics Miklós szent-benedeki plébános fejtett ki nagyobb munkásságot. 1780-ban Szily püspök költségén kinyomatta a vasárnapi Evangeliumot, énekes- és imakönyvet, egy kis és nagy ABC-t, egy katekizmust és Bibliát adott ki. A XIX. század harminczas éveiben Kosics József felső-szölnök-plébános egy magyar nyelvtant írt vend nyelven (Kratki navuk Vogerszikoga jezika. A magyar nyelv grammatikája vend nyelven, a vend ifjúság használatára, gyakorlásokkal s szótárkával bővítve ns. Vasvármegye költségével Grácz 1833), másik műve „Zobriszani Sloven med Murov in Rabov.” Írt egy magyar történelmet is (Zgodbe vogerszkoga kraljesztva, 1848). Š. A század második felében „Prijatel” (Barát) czímen Augusztich Imre magyar-vend nyelvű lapot is szerkesztett Pesten. A Muraszombaton megjelenő „Muraszombat és Vidéke” egy időben magyar és vend nyelven jelent meg.

Šuman idézett művében panaszképen említi. A magyarországi vendekről szólva, így folytatja: ... die sonderbahrer Weise heutzutage noch ihren Dialect mit ungarischer Orthographie und auch im Geiste der Ungarn cultivieren, da sie die ungarische Volksschule, der Clerus und die beata Hungaria als willkommene Beute von den Geistesbewegung der Stammesbrüder geschickt abzuhalten verstand.

182

ugotovitvijo, da so izmed vseh, danes živečih narodov, najstarejši prebivalci Madžarske prav Madžari. Slovenski jezik ima dve narečji: severozahodno in jugovzhodno. Slednje, torej jugovzhodno vključuje tudi slovenski na Madžarskem, štajerski in slovenski jezik na Hrvaškem, ki so ga govorili v nekdanji Panoniji. Sem prištevajo še Belo krajino z okolico Črnomlja, Dolenjsko in Notranjsko, slovenske dele Istre in Trsta z okolico ter južni del Goriške.27 O tem, po katerih jezikovnih posebnostih se jezik Slovencev na Madžarskem loči od ostalih jezikov znotraj omenjene narečne skupine, žal zaradi pomanjkanja predhodnih raziskav ne morem govoriti. Jeziku štajerskih Slovencev je najbolj podoben jezik prebivalcev zahodnega območja, kar je lahko posledica pogostih stikov. Pogostejši stik z madžarskim jezikom je v vzhodnih in jugovzhodnih območjih opazno ne samo v izgovorjavi, temveč tudi v besedišču. V jeziku prebivalcev ob Muri (zlasti pri prebivalcih Črncev) je čutiti vpliv medžimurskih Hrvatov; v okolici Svetega Jurija, Ocinja je opazen nemški vpliv. V začetku stoletja se je jezik prebivalcev Dolnjega Senika in Števanovcev razlikoval, vzrok za to pa je bil, da so zaradi pomanjkanja vendskih duhovnikov dobili hrvaškega župnika in so se navadili mešanice jezikov, ki so ga skozi leta slišali s prižnice. (Cs.) Knjige v vendskem jeziku na Madžarskem so večinoma z versko vsebino. Imajo svoj knjižni jezik in ortografijo.28 Na začetku 17. stoletja se pojavijo tiskane knjige v madžarsko-vendskem jeziku. – Leta 1715 je izšel Katekizem F. Temlina, leta 1747 pa »Réd zvelicsansztva« (Nauk o sreči). Leta 1754 je bila objavljena knjiga »Voere krsztanszke kratki navuki (Kratki nauk krščanstva). Vse tri knjige so bile tiskane v Halleju. (Š.) V 18. stoletju srečamo več katoliških in luteranskih piscev. Štefan Küzmič, slovenski luteranski pastor, je v madžarsko-vendski jezik prevedel Evangelij in Novo zavezo ter pripravil Sveto pismo in molitvenik. Jožef II. je njegove knjige nagradil, med slovenskimi luterani pa Nova zaveza še vedno kroži in se uporablja tudi v njihovih cerkvah. – Mihály Barla, evangeličanski pridigar iz Kővágóőrsa je napisal slovensko gramatiko, ki je leta 1828 bila še v rokopisu (Cs.). Ali je kasneje izšla tudi v tiskani obliki, ne vem. Na luteranski strani sta poleg njiju delovala še József Torkos in Juri Cipot. Med katoliškimi duhovniki je v istem obdobju največ dela opravil zlasti Mikloš Küzmič, župnik v Sv. Benediktu. Na stroške škofa Szilyja je leta 1780 dal natisniti nedeljski Evangelij, knjigo pesmi in molitev, mali in veliki Abecednik, katekizem in Biblijo.

Avstro-ogrska monarhija v besedi in sliki, 93. zvezek.

Šuman v svojem delu to omenja kot očitek. O Vendih na Madžarskem tako nadaljuje: ... die sonderbahrer Weise heutzutage noch ihren Dialect mit ungarischer Orthographie und auch im Geiste der Ungarn cultivieren, da sie die ungarische Volksschule, der Clerus und die beata Hungaria als willkommene Beute von den Geistesbewegung der Stammesbrüder geschickt abzuhalten verstand.

183

Énekes könyvet írt Bakos János. Ujabban Terplán Sándor, volt battyándi ág. ev. lelkész a Zsoltárokat fordította le. Kivüle egyházi téren Borovnják és Zemlics dolgoztak, legtöbbet azonban Kardos János hodosi ág. ev. lelkész munkálkodott, ki az 1868. népokt. törvény életbe léptekor Gönczy tankönyveit is lefordította magyarvend nyelvre. Ugyanő Petőfi néhány dalát és Vörösmarty Szózatát is lefordította. Stanko Vraz 1839-ben megjelent gyűjteményében (Narodne piesni ilirske, koje se pievaju po Štajerskoj, Kranskoj, Koruskoj i zapadnoj strani Ungarske. Illir népdalok, melyeket Stájerországban, Krajnában, Karinthiában és Magyarország nyugati részén énekelnek) több magyar-vend eredetű népdal is szerepel. (Š.) Sokszor kisértenek köztük a nagy szlovénség káros irodalmi termékei,25 melyek ellen épen Muraszombat hazafias értelmisége küzd kitartóan. E törekvésekkel szemben örvendetes elégtétel a vendek magyarosodásának kétségtelen volta. E tekintetben csak a muraszombati járásra vonatkozó adataim a következők. A nevezett járásban 1893-ban lakott 4200 magyar, 2627 német, 37,994 vend; 1880-ban 3518 beszélte a magyar nyelvet. Míg Vas vármegyében a magyarul beszélők gyarapodásának átlaga 34%, a muraszombati járásban pedig 67%, miből következik, hogy a vendvidéken a magyar szó terjed, miben nagy érdeme van a lelkes tanítóságnak.26 Vallásra nézve majdnem az összes szlovénség róm. katholikus. A keresztény vallásra térítés munkáját kisebb jelentőségű kísérletek után a két híres tessaloniai testvér Constantinus (klastromi néven Cyrill) és Methodius végezték. A Magyarországon élők legnagyobb része katholikus, csak körülbelül 20,000 lutheránus van.27 A lutheránusok leginkább a hegyek közt laknak. A vendek által lakott területre a reformáczió Alsó-Lendváról terjedt át, hol a Bánffy-család tett e tekintetben legtöbbet. Bánffy Miklós 1572. évben Alsó-Lendván nyomdát állíttatott fel, hogy az új tanokat ez úton is terjeszsze. Vezetője Hoffhalter Rafael (Skrzetuski) a gyulafehérvári typographus regius és fia Rudolf volt. Nedőczről

Hermagoras-Verein kiadványai. Egy másik egyesület a Družba sv. Mohorja v. Celovcu (Szt. Mohor-egyesület Cilliben). (Muraszombat és Vidéke. 1895 8. sz.)

Muraszombat és Vidéke, 1893. – Vas vármegye a magyarosítás terén. – A nyelvi adatok után álljanak még a következők. Ismeretes egy 1642-ben kelt vend szövegű szerződés, melyben a zsidahegyiek plébániai szőlőjüket örök áron eladják. Eredetije Tersztenyák marburgi tanár kezeibe került 1885-ben másolás czéljából, mert akkor tájban a szláv nyelvek történetén dolgozott, de nem adta vissza. (Muraszombat és Vid.). Vend nyelvű Cs. feljegyzése szerint az 1814-ben épült vecsiszlaveczi kápolna felirata: Boug blagoslovi naše delo! – Isten áldja munkánkat! – Végül álljon itt a vend nyelvű Miatyánk (Goszpodnova molitev). – Ocsa nas, ki szi vu nebészaj. Szvéti sze Imé tvoje. Pridi králesztvo tvoje. Bojdi vola tvoja, kak na nébi, tak i na zemli. Krüha nasega vszakdanes nyéga daj nam ga dnesz. I odpüszti nám dugé nase, kak i mi odpüscsamo duzsnikom nasim. I ne vpelaj nász vu szkücsavanye. Nego odszlóbodi nász od hűdoga. Amen. (Pusztai J. magyar-vend nyelvű imakönyve.)

A század elején Bitnicz Zalában 11,235 katholikus és 21 protestáns, Vasban 18,342 katholikus és 9544 protestáns vendet emlit; Csaplovics Zalában 12,060 katholikus és 21 protestáns, Vasban 18,348 katholikus és 10,320 protestáns vendet.

184

V tridesetih letih 19. stoletja je Jožef Košič, župnik v Gornjem Seniku napisal madžarsko slovnico v slovenskem jeziku (Kratki navuk Vogerszikoga jezika. A magyar nyelv grammatikája vend nyelven, a vend ifjúság használatára, gyakorlásokkal s szótárkával bővítve ns. Vasvármegye költségével Grácz 1833), njegovo drugo delo pa je »Zobriszani Sloven med Murov in Rabov«. Napisal je tudi zgodovino Madžarske (Zgodbe vogerszkoga kraljesztva, 1848). Š. V drugi polovici stoletja je Imre Augustič v Pešti urejal časnik »Prijatel« v madžarsko vendskem jeziku. Časopis »Muraszombat és Vidéke« je nekaj časa izhajal v madžarskem in vendskem jeziku. János Bakos je napisal pesmarico. Pred kratkim je Šandor Terplan, nekdanji pastor evangeličanske veroizpovedi v Puconcih prevedel Psalme. Poleg njega so na cerkvenem področju dejavni bili še Borovnjak in Žemlič, vendar je največ dela opravil Janoš Kardoš, duhovnik evangeličanske veroizpovedi na Hodošu, ki je leta 1868, v času, ko je začel veljati Zakon o ljudskem izobraževanju, v madžarsko vendski jezik prevedel tudi Gönczyjeve učbenike. Isti je prevedel še nekaj Petőfijevih pesmi in Vörösmartyjev Szózat. V zbirki Stanka Vraza Narodne piesni ilirske, koje se pievaju po Štajerskoj, Kranskoj, Koruskoj i zapadnoj strani Ungarske, objavljeni leta 1839, najdemo tudi več ljudskih pesmi prekmurskega izvora. (Š.) Pogosto jih spravijo v skušnjavo škodljivi velikoslovenski literarni izdelki,29 proti katerim se vztrajno bori domoljubno izobraženstvo Murske Sobote. Razveseljivo zadovoljstvo nasproti tem prizadevanjem je nedvomna madžarizacija Vendov. V zvezi s tem moji podatki veljajo samo za murskosoboško okrožje. V omenjenem okrožju je leta 1893 živelo 4200 Madžarov, 2627 Nemcev, 37 994 Vendov; leta 1880 je madžarski jezik govorilo 3518 oseb. Medtem ko se je v Železni županiji število madžarsko govorečih ljudi v povprečju povečalo za 34 %, je v murskosoboškem okrožju ta rast bila 67 %, kar pomeni, da se madžarska beseda na slovenskem ozemlju širi, pri čemer gre velika zasluga srčnim učiteljem.30 29

Publikacije Hermagoras-Verein-a. Drugo društvo je Družba sv. Mohorja v Celovcu. (Muraszombat és Vidéke. 1895, št. 8.)

Muraszombat és Vidéke, 1893. – Vas vármegye a magyarosítás terén. – Po jezikovnih podatkih naj navedemo še naslednje. Znana je pogodba iz leta 1642, sestavljena v vendskem jeziku, v kateri se prodaja župnijski vinograd v Vučji Gomili. Izvirnik pogodbe je leta 1885, z namenom prepisa prišel v roke mariborskega učitelja Trstenjaka, ki se je v tistem času ukvarjal z zgodovino slovanskih jezikov, vendar je ni vrnil. (Muraszombat és Vid.). Po zapisih Cs.-ja je v vendskem jeziku tudi napis na kapelici v Večeslavcih, zgrajeni leta 1814: Boug blagoslovi naše delo! – Na koncu pa naj bo tu še Očenaš v vendskem jeziku (Goszpodnova molitev). – Ocsa nas, ki szi vu nebészaj. Szvéti sze Imé tvoje. Pridi králesztvo tvoje. Bojdi vola tvoja, kak na nébi, tak i na zemli. Krüha nasega vszakdanes nyéga daj nam ga dnesz. I odpüszti nám dugé nase, kak i mi odpüscsamo duzsnikom nasim. I ne vpelaj nász vu szkücsavanye. Nego odszlóbodi nász od hűdoga. Amen. (madžarsko slovenski molitvenik J. Pusztaija).

185

(Nedelicz, Muraköz) kerültek Lendvára. Bánffy udvari papjának Kulcsár Györgynek több munkáját nyomatták ki.28 Az új vallást az Alsó-Lendváról misszióba járó papok ismertették a vend néppel. A vend területen a földesurak közül három Széchy testvér (az egyik Muraszombaton, a másik Baloghegyen,29 a harmadik Felső-Lendván lakott) volt az új hit barátja s az ő pártfogásuk mellett működő lendvai papok útján tért át a vend jobbágyság Luther hitelvére. Muraszombaton abban az időben két pap hirdette az Isten igéjét; az egyik a várban Széchy uram udvari papja, a másik a városi templomban. Mártonhely30 (Mártyáncz), Felső-Lendva, Csendlak(Tissina), Szent-György, Szt.-Ilona, Szt.-Benedek, F.-Petrócz templomai mind az evangelikusokéi voltak a hozzájuk tartozó atyafiakkal együtt. Az 1627. év nyarán a tótsági ág. ev. fárákban kanonica visitatio tartatott, mely visitationak jegyzőkönyve magyar nyelven szerkesztve, mai napig is meg van a tissinai fára levéltárában. Visitatorok voltak Zwonarics sárvári superintendens, Letenyei István csepregi lelkész, Terbár István felső-lendvai esperes, Széchy és Battyány. E visitatióban még nincs felvéve Pecsarócz, Hidegkút és Istvánfalu, melyek a visitatiónál ifjabbak. Minden arra mutat, hogy akkoriban virágzó állapotban volt a protestáns vallás.

Az Halalra való készöletről. Lynduae, die augusti. 28. 1573. – Az ördögnec a penetencia tarto Bünössel valo vetekedéséről. Nyomtattatott Alsó-Linduau Rudolfus Hoffhalter által MDLXXIII. esztendőben. – Postilla, azaz Evangeliomoknak predikacio szerint valo magyarázattya. Alsó-Lynduau irta Pynkesd havanac 12 napian 1574 esztendőben Nagysá. Predicatora Alsó-Lynduai Kultsár György.

Baloghegy vára a mostani szárazhegyi határban állott, de jelenleg semmi nyoma, csak a nép száján él hagyományképen.

Érdekes adat Mártonhely vallási életére és a törökre nézve egyaránt a köv. két levél, melyek a mártonhelyi fára levéltárából kerültek Bitnicz kezeihez. Másolatuk Bitnicz kezeirásában a nevezett faránál ma is megvan. „A mártjánczi községnek vasvármegieben. – Mi Kanisa Végh várának fő fő Agáy; ti kik vattok Mártjánczi polgárok kicsintől fogva nagik, ez levelünket látván azt adgiuk tudástokra, hogy tj közületek lévő tizenegy vagy tizenniolcz falubeli polgárok az egész vármegie pöczétes levelével jütek ide; megh értetük mindezt, hogy van az levél jrva, hogy minden ember az maga hütén megálion, kalvinista kalvinista predicatort tartson, Luteranust Luteranust és mindenik maga predicatoriának fizessen; Mi Kanisai Agák azt helien hattuk, ha fejetek köll, egymás hütén megálliatok, egymás között szépen vesztegségben legyetek, avagy élietek, mert ha egymás közt háborúság esik, fejetekkel fizetitek, Luteranus Luteranusnak fizessen, ehhez tarczátok magatokat. Ha ez predicatorok a török Ispaya földit elik tüle fizessenek, ha fejetek köll Ehhez tarczátok magatokat. Költ Kanisán, 1652. (Aláirás nélkül tizenegy pecséttel). A másik: Martjánczi ágost. vallás predicatoriának! Én Muszel Martjánczi Ispaya adom tudtodra Pap vagy-e, vagy mi ördög vagy? vagyon hiremmé, hogy az polgárokat űzöd, kergeted, magad pedig szélyel ide stova jársz, hanem mikint ez levelemet látod, ha az én falumban akarsz laknj, hát megböczülj az polgárokat, mert ha úgy cselekszel, mint ekkoráig cselekedtél az Polgároknak, az én igaz török hitemre mondom, hogy bizon megbánkodol róla, az én falumban pedig ne lakjál, mert ha meghallom, hogy itt lakol, bizony mindgyárt oda megyek s a házadat meggyújtom.”

186

Z verskega vidika so Slovenci skoraj vsi rimokatoličani. Po manjših poskusih sta pokristjanjevanje opravila slavna brata Constantinus (s samostanskim imenom Ciril) in Methodius iz Soluna. Večina izmed njih na Madžarskem so katoličani, luteranov je samo okoli 20 000.31 Luteran živijo predvsem v gričevnatem delu. Reformacija se ja na območje z vendskim prebivalstvom razširila iz Dolnje Lendave, kjer je v tem pogledu največ storila družina Bánffy. Miklós Bánffy je leta 1572 v Dolnji Lendavi ustanovil tiskarno, da bi lahko nove nauke širil tudi na ta način. Tiskarno sta vodila typographus regius Rafael Hoffhalter (Skrzetuski) in njegov sin Rudolf. V Lendavo so prišli iz Nedelišča (Nedőcz, Nedelicz, Medžimurje). Natisnili so več del Györgya Kulcsárja, dvornega duhovnika Bánffyjevih.32 Vendskemu prebivalstvu so novo vero predstavili duhovniki misijonarji iz Dolnje Lendave. Na vendskem območju so se izmed gospodarjev z novo vero spoprijateljili trije bratje Széchy (eden je živel v Murski Soboti, drugi v naselju Baloghegy,33 tretji pa v Gornji Lendavi), vendski tlačani pa so Lutherove nauke prevzeli preko lendavskih duhovnikov, ki so delovali pod njihovim pokroviteljstvom. V Murski Soboti sta Božjo besedo v tistem obdobju širila dva duhovnika; dvorni duhovnik Széchyjevih v gradu, drugi pa v mestni cerkvi. Cerkve v Martjancih,34 31

Na začetku stoletja je po Bitniczevem štetju v Zalski županiji 11 235 vendskih katoličanov in 21 protestantov , v Železni pa 18 342 katoličanov in 9544 protestantov; Csaplovics v Zalski županiji omenja 12 060 slovenskih katoličanov in 21 protestantov, v Železni pa 18 348 katoličanov in 10 320 protestantov.

Dvorec Baloghegy je stal v okolici sedanjega Suhega vrha, vendar o njem ni ostala nobena sled in živi samo v ustnem izročilu lokalnih prebivalcev.

Zanimive podatke o verskem življenju Martjancev in o Turkih nudita dve pismi, ki jih je Bitnicz našel v arhivu martjanske župnije. Prepis pisem, ki jih je naredil Bitnicz, je še danes shranjen v omenjenem arhivu. – „A mártjánczi községnek vasvármegieben. – Mi Kanisa Végh várának fő fő Agáy; ti kik vattok Mártjánczi polgárok kicsintől fogva nagik, ez levelünket látván azt adgiuk tudástokra, hogy tj közületek lévő tizenegy vagy tizenniolcz falubeli polgárok az egész vármegie pöczétes levelével jütek ide; megh értetük mindezt, hogy van az levél jrva, hogy minden ember az maga hütén megálion, kalvinista kalvinista predicatort tartson, Luteranust Luteranust és mindenik maga predicatoriának fizessen; Mi Kanisai Agák azt helien hattuk, ha fejetek köll, egymás hütén megálliatok, egymás között szépen vesztegségben legyetek, avagy élietek, mert ha egymás közt háborúság esik, fejetekkel fizetitek, Luteranus Luteranusnak fizessen, ehhez tarczátok magatokat. Ha ez predicatorok a török Ispaya földit elik tüle fizessenek, ha fejetek köll Ehhez tarczátok magatokat. Költ Kanisán, 1652. (Aláirás nélkül tizenegy pecséttel). A másik: Martjánczi ágost. vallás predicatoriának! Én Muszel Martjánczi Ispaya adom tudtodra Pap vagy-e, vagy mi ördög vagy? vagyon hiremmé, hogy az polgárokat űzöd, kergeted, magad pedig szélyel ide stova jársz, hanem mikint ez levelemet látod, ha az én falumban akarsz laknj, hát megböczülj az polgárokat, mert ha úgy cselekszel, mint ekkoráig cselekedtél az Polgároknak, az én igaz török hitemre mondom, hogy bizon megbánkodol róla, az én falumban pedig ne lakjál, mert ha meghallom, hogy itt lakol, bizony mindgyárt oda megyek s a házadat meggyújtom.”

187

A pozsonyi vértörvényszék ellen a tótsági lelkészeket védte az a körülmény, hogy a terület török hódoltság volt a kanizsai pasa fenhatósága alatt, ki vedelmébe fogadta őket, békével folytathatták lelkészi működésüket egész 1730 tájáig. 1729-ben a felső lendvai templom három oltárát gróf Nádasdy katholikus püspök felszentelte. Az azután következő időkben a katonai hatalom is térített.31 II. József türelmi parancsa után keletkeztek a tót-kereszturi, hodosi, battyándi egyházak, később a bodonczi, felső-petróczi és domokosfai. A templomaiktól, papjaiktól megfosztott evang. vendek az 1681. soproni gyűlés határozatához híven a nemes-csóri és surdi articularis gyülekezetekbe szoktak eljárni húsvétkor és aratás előtt, a két-három napi járásra eső helyeket gyalogszerrel keresvén föl, hol kedvükért vend ajkú lelkészek is voltak alkalmazva. A mai vend nép szokásairól, viseletéről stb. nem szólok ez alkalommal, hanem a t. olvasót a czikk végén levő repertóriumra figyelmeztetem. Nem tehetem azonban, hogy két érdekes régi közlemény alapján a régi vendek életét be ne mutassam, an�nyival is inkább, mert a szóban forgó dolgozatok most már nehezen hozzáférhetők. A két dolgozat közül az egyik Bitnicz Lajos püspöké (A’ Vass és Szala vármegyei Tótokról. Tud. Gyüjtemény, 1819. III. k.), a másik Csaplovics Jánosnak Bitnicz dolgozata felhasználásával készített műve (Croaten u. Wenden in Ungern. Ethnographisch geschildert von J. v. Csaplovics, Pressburg, 1829). A hegyek közt szétszórt vendek szegényes lakásaikat tölgy- vagy gesztenye-tuskókra építették, de már Cs. adatgyüjtése előtt (1828) szárított téglából készítettek is voltak. A régi patriarchalis életnek, de másrészt a fa bőségének is jele, hogy a hegyben lakók fával, a fa szállításával szívesen segítették egymást. A sík lakóinak nagyobb gondot adott a házépítés, mégis házaik csinosabbak voltak mint a hegyek lakóié. A durván faragott s végükön összerótt gerendákból épült falakat belülről s (a hegyek közt nagyobbára, a síkon mindig) kívülről is besározták és itt-ott be is meszelték. A hegyek közt a házba lépve a pitvarba (Preklit) ért az ember, melytől jobbra feküdt a szoba, balra a kamara. A lakószobák hosszúak és szélesek, de alacsonyak és nagyon sötétek, daczára, hogy néha 3-4 ablak is van rajtok, de a melyek a régi házaknál nem egyebek kicsi, ide-oda vonható deszkával elzárt lyukaknál. Egy-két vánkos nélküli ágy (az ágyban csak a család feje hál, a többi kemenczén vagy másutt), egy sarokban álló durva asztal, két falhoz szorult rendkivül vastag pad, ritkán egy-egy támasztékkal biró szék az összes butorzat. Fontos tárgya a szobának a hosszas négyszögű, lapos tetejű s elül tűzhelylyel ellátott kemencze. A körülötte elfutó padokon

Ha a népség neszét vette, őrizet alatt tartotta napokon át a templomot. Megtörtént pl. Szt.Benedeken, hogy a kevés számú katonaságot kétszer visszaverte a nép, s csak éj idején, csellel birtak a templom birtokába jutni. Szájhagyomány szerint F.-Petróczon egy Lendvai nevű evang. lelkészt, ki vonakodott a papházból kimenni, a katonák férfiasságától fosztották meg, mibe bele is halt.

188

Gornji Lendavi, Tišini, Svetem Juriju, Šenkovcu, Sv. Heleni, Kančevcih in Gornjih Petrovcih so, skupaj z verniki, pripadali evangeličanom. Poleti leta 1627 je v evangeličanskih farah Totske je potekal visitatio canonica, vizitacijski zapisnik, napisan v madžarskem jeziku, pa je še danes shranjen v arhivu tišinske župnije. Vizitatorji so bili superintendant Zwonarics iz Sárvára, duhovnik István Letenyei iz Cseprega, gornjelendavski dekan István Terbár, Széchy in Battyány. V tej vizitaciji še niso zajete občine Pečarovci, Cankova in Števanovci, ki so nastale kasneje. Vse kaže na to, da je v tistem obdobju protestantizem doživljal svoj razcvet. Slovenske duhovnike je pred krvnim sodiščem v Požonu varovalo dejstvo, da je bilo območje pod turško oblastjo in jih je paša iz Kaniže vzel pod svojo zaščito, zato so lahko svoje pastoralno delo v miru nadaljevali vse do leta 1730. Leta 1729 je katoliški škof grof Nádasdy posvetil tri oltarje gornjelendavske cerkve. V obdobju, ki je sledil, pa je rekatolizirala tudi vojaška oblast.35 Po tolerančnem patentu Jožefa II. so bile ustanovljene cerkve v Križevcih, Hodošu in Puconcih, kasneje pa še v Bodoncih, Gornjih Petrovcih in Domanjševcih. Vendski evangeličani, oropani svojih cerkva in duhovnikov, so v skladu z odlokom deželnega zbora v Sopronu iz leta 1681, ob veliki noči in pred žetvijo peš šli v artikularna kraja Čobin (Nemes-Csór) in Šurd (Surd), oddaljena približno dva-tri dni hoje, kjer so samo zanje zagotovili vendsko govoreče duhovnike. O običajih, nošah itd. današnjih Vendov tokrat ne bom govoril, temveč želim spoštovanega bralca opozoriti na literaturo na koncu članka. Ne morem pa, da na podlagi dveh zanimivih starih objav ne bi predstavil življenja starih Vendov, še posebej, ker so omenjene študije zdaj že težko dostopne. Ena od študij je delo škofa Lajosa Bitnicza (A' Vass és Szala vármegyei Tótokról. Tud. Gyüjtemény, 1819. III.), drugo pa Jánosa Csaplovicsa, nastalo s pomočjo Bitniczove študije (Croaten u. Wenden in Ungern. Ethnographisch geschildert von J. v. Csaplovics, Pressburg, 1829). Svoja borna domovanja, razpršena med griči, so si Vendi gradili na hrastovih ali kostanjevih štorih, so pa že pred zbiranjem podatkov Cs.-ja (1828) obstajale hiše, grajene iz sušenih opek. Zaradi starega, patriarhalnega načina življenja, pa tudi obilja lesa je bilo značilno, da so si prebivalci gričevnatega dela med seboj z veseljem pomagali z lesom in tudi samim prevozom. Ljudem v ravnici je gradnja hiše povzročala več preglavic, kljub temu pa so bile njihove hiše lepše od hiš Goričancev. Notranjo (v gričih večinoma, na ravnici zmeraj) in zunanjo stran zidov, zgrajenih iz grobo tesanih in na koncih spojenih tramov, so premazali z blatom in tu pa tam tudi prepleskali. 35

Če so bili prebivalci predhodno obveščeni, so cerkev varovali tudi po več dni. V Kančevcih se je na primer zgodilo, da so napad maloštevilne vojske domačini odbili celo dvakrat in so cerkev uspeli zavzeti z ukano šele ponoči. Po ustnem izročilu naj bi v Gornjih Petrovcih evangeličanskega duhovnika po imenu Lendvai, ki ni hotel zapustiti hiše, vojaki prikrajšali za njegovo moškost, zaradi česar je umrl.

189

alszik télen át a család több tagja. A kemencze előtt sütöttek-főztek, külön konyha tehát nem volt. A fáklyák korma és a kéménytelen kemenczéből a két ablak közében felül alkalmazott nyiláson eltávolodó füst a szoba felét feketére festi. A rendesen szűk kamara (Klejt) a megházasodott fiúk hálóhelye. Az istállót a síkon a ház folytatásaképen, a hegyvidéken külön vagy a házzal derékszögben építik. A síkon pajtájuk is van. Egy ilyen házban két vagy három család lakik együtt, t. i. három testvér családjával. A legöregebb a gazda, ki azonban átadhatja testvérei egyikének a gazdai tisztet. Csaplovics különösen kiemeli a felső-lendvai uradalom jobbágyainak kényelmesebb és gazdagabb berendezésű házait. A hegylakók legtöbbször feketék vagy gesztenyebarnák, ritkán vörösek. Arczszínük fehér-piros vagy barnapiros. A síkon lakók halványabbak, soványabbak. A hajat nyiratlanul viselik; némelyek görbe fésűvel tartják össze. A bajuszt időről időre megrövidítik. Nagvobbrészt nyulánkok, ritka az alacsony, kövér. Melincz, Izsakócz és Deklezsin már akkor is golyvások és hülyék nagyobb száma miatt csúf tárgyai voltak. A hegyi lakók egészségesek, de ha megbetegszenek, miután közelben nincs orvos, csak maguk gyógyítják magukat. Jó bor, erős torma a fő orvosságuk. Orvosaik a vén asszonyok, kik csakhamar ráfogják a betegre, hogy a boszorkányok rontották meg (Gyalina). Betegségeik: a tüdőgyuladás, vízibetegség, köszvény (Protin), láz (Treszlika) és vérhas (Grisa). Nagyon fájlalják a kuzmai filialis templom közelében volt gyógyvizet. Még akkor látszott egy hajdani tó száraz medre, a mely tó régen a népmonda szerint mindenféle betegséget meggyógyított. De mikor két falubeli testvér perpatvar közben a tó mellett agyonverte egymást, a tó vize felhő alakjában Stájer felé elszállt. A hegylakó vend téli ruhadarabjai: béléstelen kék nadrág, posztómellény, durva szövetkabát, köpeny, a muramentieké stájer mintájú fekete ágyékig érő bőrbunda, sipka vagy kerek kalap, csizma. Nyáron kalap, mellény, durva kabát (dolmány) és egy vászon- vagy posztótarisznya alkotja ruházatukat. A hegylakók asszonyai télen világoskék, feketével szegett posztóbundában, a sík asszonyai fekete bőrbundában járnak. A síkon lakók eredeti ruhadarabja az egész bokáig érő ujjatlan durva gyapjuköpeny (zobon), mely fölé finóm, elől a mellen kivarrott csíkkal (pris) összefűzött lepedőt terítenek. A főkötő (poczio) fölé négyszögletes kendőt (pecsa) kötnek. A felső- és alsó-szölnöki és istvánfalvi nők fejükön télen-nyáron egy 1-2 öl hosszú kendőt (pola) viselnek. A leányok egykor pártát viseltek, most azonban hajukat befonva hátul alálógatják piros szalagokkal befont fonatokban. Alsó szoknyájuk kettős. Az egyik (kikla) a csípő fölött van megerősítve, a másik (janka) a melles alakú s a vállakon nyugvó inggel (oplecsnyek) függ össze. Régebben a nők derekukra úgynevezett pojaszt, egy kék övet kötöttek. Rövid fekete kötény

190

V hiši, zgrajeni med griči, se je najprej vstopilo v priklet (preklit), od koder so na desno vrata vodila v izbo, na levo pa v kamro. Bivalne sobe so dolge in široke, vendar nizke in zelo temne, kljub temu, da imajo včasih po 3 ali 4 oken, ki pa pri starih hišah niso nič drugega, kot majhne luknje, zaprte z deskami, katere je moč premikati sem in tja. Pohištvo sestavljajo ena ali dve postelji brez vzglavnikov (v postelji spi samo glava družine, ostali pa na peči ali drugod), grobo tesana miza, postavljena v kot, dve, izjemno debeli klopi, stisnjeni k steni, včasih kak stol z naslonjalom. Pomemben sestavni del sobe je podolgovata, pravokotna peč z ravnim gornjim delom in kuriščem na sprednji strani. Čez zimo spi več članov družine na klopeh okoli nje. Pred pečjo so kuhali in pekli, kar pomeni, da posebne kuhinje ni bilo. Saje bakel in dim iz peči brez dimnika, ki na prosto uhaja skozi odprtino v bližini obeh oken, polovico prostora obarvajo v črno. Zelo ozka kamra (klejt) je spalnica poročenih sinov. V ravnici je hlev zgrajen kot podaljšek hiše, v gričevnatem delu pa posebej ali pravokotno s hišo. V nižini imajo tudi skedenj. V eni takšni hiši živijo skupaj dve ali tri družine, na primer trije bratje z družinami. Gospodar je najstarejši, ki pa lahko to funkcijo preda kateremu od svojih bratov. Csaplovics še posebej izpostavlja udobnejše in bolj bogato opremljene hiše kmetov gornjelendavskega posestva. Prebivalci gričevnatega predela so večinoma črni ali kostanjevo rjavi, redko rdeči. Njihova polt je belo-rdeča ali rjavkasto rdeča. Ljudje, ki živijo na ravnici, so bolj bledi in mršavi. Lase nimajo ostriženih; nekateri jih spnejo z ukrivljenim glavnikom. Brke si občasno skrajšajo. Večinoma so vitki, nizkih in debelih je malo. Zaradi velikega števila golšavih in slaboumnih ljudi so bili Melinci, Ižakovci in Dokležovje že takrat predmet posmeha. Ljudje, ki živijo med griči, so zdravi, a če zbolijo, se morajo zdraviti sami, saj v bližini ni zdravnika. Njihovi glavni zdravili sta dobro vino in močan hren, zdravniki pa stare ženske, ki bolnika kaj kmalu obtožijo, da so ga urekle čarovnice (gyalina). Njihove najpogostejše bolezni so: pljučnica, vodenica, protin, vročica (treszlika) in griža (grisa). Zelo pogrešajo zdravilno vodo iz bližine podružnične cerkve v Kuzmi. Takrat se je še videlo suho korito nekdanjega jezera, o katerem ljudsko pripoved pravi, da je pozdravilo različne bolezni. Ko pa sta se dva brata iz vasi med prepirom ob jezeru pobila, se je voda iz jezera spremenila v oblak, ki je odpotoval nad Štajersko. Zimska oblačila moških gričevnatega predela so: modre hlače brez podloge, suknen telovnik, plašč iz grobega sukna, halja, pri prebivalcih ob Muri pa kožnata, do dimelj segajoča bunda s štajerskim vzorcem, čepica ali okrogli klobuk in škornji.

191

egészítette ki a ruházatot. Különben a nők otthon s a mezőn tisztán viselkednek, mióta a szomszédok csúfja leszoktatta őket a piszokról. Ilyen csúfolódás: Jeli je pri vasz pogorejla voda (megégett nálatok a víz?). Legcsinosabban öltözködnek a felső-lendvai uradalom jobbágyai; asszonyaik már selyem melleseket, finom vászon-szoknyákat kezdenek viselni. Élelmi szereik káposzta, répa, bab, lencse, hajdina, árpa, köles. Ezeken kivül legkedvesebb eledelük a kukoriczalisztből készült ganicza. Szívesen eszik a lisztlevest. Közös tálból esznek, fatányér a gazda előtt van, ki rajta darabolja szét a húst. Nyáron saláta (szalonnás), uborka, tejfel, hagyma, tej az eledelük. A síkon lakóknak jobb a kenyerük, de a hegyek közt ritka a tiszta rozskenyér; zab, kukoricza, hajdina, árpa, bab, bükköny-keverékből készül, sőt szűk esztendőkben lenmagból, kukoricza-tusából és törkölyből készítik. Munka közben és ünnepeik alkalmával „tékozlóan főznek-sütnek”. A hegylakó munkásainak szívesen tálalja fel a hajdinacsa-t, egy vékony, hajdinaliszttel meghintett sült tésztát; ha répamaggal van behintve, neve repnyacsa, ha répamaggal és túróval: gibanicza. A síkon lakóknak, különösen a cserneczieknek kedves eledelük a túróval behintett krápcza. A lakodalmak kedves eledele a vrtanik, egy kerek búzakalács, a kolacs, gibanicza. Ez utóbbi következőkép készül: a vékonyra nyujtott tésztát behintik répával vagy káposztával vagy túróval, sajttal, fölébe új tésztát, azután ismét egy réteg répát stb. tesznek. Sokszor 10-11 réteget raknak egymás fölé, vajjal megkenik s megsütik. Az asztalon nyolcz részre vágják, minden vendég kap egy darabot. El is viheti haza, de munkából kenyeret, lakodalomból pereczet, vrtánkát, egyéb süteményt haza vinni nem illik. A hegylakók szeretik a bort, pálinkát, a síkon lakók mérsékletesebbek. A tanításról és nevelésről mind Bitnicz mind Csaplovics nagyon szomorú képet adnak. „Látható, – mondja közlendőit összegezve Csaplovics – hogy az egész vend területen egyetlen egy berendezett iskola sincsen; de a szomszédban sincs. Okai a szülők nembánomsága, a jó tanítók hiánya, a hegyvidéken a télen nehezen járható utak. A síkvidékiek e tekintetben is kedvezőbb helyzetben vannak. A házi nevelés is fejlődöttebb náluk.”32 A hegylakók földmívelése nagyon kevés hasznot hajtó, mert a kavicsos, sárga homokos és mohás föld terméketlen. A fenyő mindenütt fel-feltünik; a hol valamelyik magasabbra nő, abból a föld termékenyebb voltára következtet a hegylakó vend, rögtön kivágja a használható fát a bokros gazzal együtt, őszszel felégeti. Az igy elkészített, gyökerekkel telenőtt föld (érintetlen föld, czelina) sem ad egyszeres magnál többet. Trágyája kevés, nehezen is szállítja s ha lombot és fenyűtűcskéket (szpiczlinye) hint reá, azt vagy a szél sepri le, vagy az eső mossa el. 32

Irni és olvasni tudott 1890-ben a vendek közül a férfiak 48,67%, a nők közül 30,91%. (Keleti, Hazánk népe.)

192

Poletna oblačila sestavljajo klobuk, telovnik, suknja iz grobega materiala (dolman) in platnena ali suknena torba. Ženske iz gričevnatega predela pozimi nosijo svetlo plave suknene bunde, obrobljene s črnim sukancem, v ravnici pa črne kožnate. Izvirno oblačilo prebivalcev ravnice je volnena, do gležnjev segajoča halja brez rokavov (zobon), čez katero si ogrnejo prt iz finega materiala, ki ga na prsih spnejo z izvezenim trakom (pris). Nad naglavno pokrivalo (pocio) si zavežejo štirioglato ruto (pecsa). Ženske v Gornjem in Dolnjem Seniku ter Števanovcih imajo poleti in pozimi na glavah ruto (pola), dolgo 1-2 sežnjev. Dekleta so nekoč nosila naglavno parto, zdaj pa si jih spletajo v kite, okrašene z rdečimi trakovi, ki jim prosto padajo po hrbtu. Nosijo dvojna spodnja krila. Prvo (kikla) je pritrjeno nad boki, drugo (janka) pa sega pod prsi in je speto z bluzo (oplečnjek), ki jim prekriva ramena. Nekoč so si ženske čez pas zavezovale pas modre barve, tako imenovan pojas. Obleko je dopolnjeval kratki črni predpasnik. Sicer pa ženske, odkar jih je zbadanje sosedov odvadilo od umazanije, zelo skrbijo, da so čiste tako doma, kot tudi na polju. Takšna zbadljivka je na primer: Jeli je pri vas pogorejla voda? Najlepše se oblačijo kmetje gornjelendavskega posestva; njihove ženske nosijo že svilene telovnike in krila iz finega platna. Njihova najpogostejša živila so zelje, repa, fižol, leča, ajda, ječmen, proso. Poleg tega so njihova najljubša jed žganci iz koruzne moke. Zelo radi jedo tudi prežganko. Hrano zajemajo iz skupne sklede, pred gospodarjem pa je lesen krožnik, na katerem razreže meso. Poleti je njihova hrana solata (s slanino), kumare, kisla smetana, čebula in mleko. Ljudje v ravnici imajo boljši kruh, med griči je namreč čisti rženi kruh prava redkost; delajo ga iz mešanice ovsa, koruze, ajde, ječmena in grašice, v slabših letih celo in lanenih semen, koruznih storžev in tropin. Ob večjih opravilih in praznikih »razsipno kuhajo in pečejo«. Goričanec svojim delavcem z veseljem postreže hajdinjačo, tanko, pečeno, z ajdo posuto testo; če je posuto z repičnimi semeni, se imenuje repnjača, če pa je z repičnimi semeni in skuto: gibanica. Priljubljena jed prebivalcev ravnice, zlasti v Črncih, so krapci, posuti s skuto. Na svatbah imajo radi vrtanik, to je okrogli pšenični kruh, kolače in gibanico. Slednjo pripravljajo tako: tanko razvaljano testo posujejo z repo, zeljem, skuto ali sirom, na to položijo novo testo in spet plast repe ali drugo. Velikokrat naložijo tudi po 10 ali 11 plasti, nato pa premažejo z maslom in spečejo. Na mizi jo razrežejo na osem kosov ter vsakemu gostu dajo po enega. Lahko jo vzamejo s seboj domov, čeprav velja, da ni vljudno, če si od tam, kjer delaš, za domov vzameš kruh, oziroma s svatbe perece, vrtanik in drugo pecivo.

193

A síkon lakók elég jól trágyáznak s azért kenyérszükségről nem tudnak. Termelnek búzát, rozsot, árpát, zabot, lencsét, babot, kukoriczát, mohart, burgonyát, répát, káposztát, kölest. Ha az őszi termés nem sikerül, hajdina vagy ha fagy rontott, akkor köles, kukoricza, burgonya pótolja a veszteséget. Ha ezek sem válnak be, kenyérszűkében vannak. A hegylakó legtöbbet len- és kendermagból, borból, gyümölcsből és sligoviczából pénzel. A sík rétjei jók, a hegyek közt az esőviz elönti, eliszapositja a kevés füves helyet. Az állattenyésztés ennek megfelelően keveset mutathat fel. Télen néha szalmát is alig adhat a hegylakó marháinak s a háztető kormos zsuppjára szorul. Vonó ökröket legszívesebben Zagoriában (Horvátország legközelebbre eső részén) vesznek. A hegylakó minden reménysége kicsi szőlője. Ha az nem segíti meg, az uraságnak járó dézsmát sem adhatja meg. Adás-vevésnél a Nádasdy és Batthyány-féle uradalmakban a „vödör” szolgált. A vend borok (tótsági borok) közül jó nevüek voltak a kükecsi, bokrácsi, szt.-biborczi, dusanoczi, vrsiczi, másodsorban a zsidóhegyi (igy!), kosárházi, domainczi, és tivadarczi. A szőlőkben szilvafák állnak, melyek gyümölcséből erős pálinkát (sligovicza) főznek. A síkon laknak timárok, csizmadiák, bőrkészítők egy czéhben; a másik áll kovácsokból, molnárokból és kádárokból. Turnischán van külön szabóczéh. 33 A gerencséreknek Bagonyán volt czéhük. Az iparosok egyúttal jobbágyok is. Nagy országos vására volt Mindszentek napján Sz.-Benedeknek, hol az egész vend vidékre megállapíttatott a bor és sligovicza ára. A férfiak télen fúrnak, faragnak, ácsolnak, kosarat fonnak, tüzelőt vágnak, néhányan melenczéket, teknőket készítenek, ökrökkel kereskednek. A nők fonnak, varrnak maguknak és másoknak is. Nyáron bármely munkához hozzá fognak és pedig olyan szorgalommal és ügyességgel, hogy szó nem férhet hozzájuk. Ezt ismerik a zalai és somogyi uraságok és szántáshoz, aratáshoz, szénagyüjtéshez, csépléshez közülök fogadnak munkásokat. A nők semmiben sem maradnak el férjeik mögött... Lakodalom. Ha a leányos háznál tetszik a legény, meghívják látogatóba. Szombaton meg is jelenik a násznagygyal (sztarisina), kezet ád a leánynak, az éjet ott tölti s ha messziről való, másnap a plébánoshoz is elmennek. Hirdetését a menyasszony nem hallgathatja meg, mert csupa néma gyermekei születnének. A hirdetés hetében a leány (özvegy nem) egy asszonynyal házról házra községről községre jár és főkötőre (poczeo) adományt kér (Dari proszi). Varr egy kendőt a 33

Dobronaki (Zala) kovácsczéh szabályai 1750. magyar nyelvű az orsz. levéltárban; f.-lendvai molnárczéh német szabályai 1789-böl az orsz. levéltárban; hidegkúti vargaczéh szabályai 1847. német, orsz. levéltár (Szádeczky, A czéhek tört. Magyarországon.)

194

Goričanci si zelo radi spijejo vino in žganje, ljudje v ravnici so pri tem bolj zmerni. Tako Bitnic kot tudi Csaplovics dajeta o poučevanju in vzgoji zelo žalostno sliko. Csaplovics povzema: »Videti je, da na celotnem vendskem območju ni niti ene opremljene šole; niti v sosedstvu. Vzrok za to je nezanimanje staršev, pomanjkanje dobrih učiteljev in poti, ki so v gričevnatem predelu pozimi težko prehodne. Prebivalci ravnice so tudi v tem pogledu v veliko boljšem položaju. Tudi domača vzgoja je pri njih naprednejša.«36 Kmetovanje v gričevnatem predelu prinaša le malo koristi, saj je prodnata, mahovita zemlja, pomešana z rumenim peskom, nerodovitna. Povsod rastejo bori; tam, kjer drevo zraste nekoliko višje, domačin sklepa, da je zemlja rodovitnejša, zato uporabno drevo, skupaj z podrastjem poseka in jeseni požge. Niti tako pripravljena, s koreninami porasla zemlja (nedotaknjena zemlja, czelina) ne da več, kot samo posamezna semena. Gnoja je malo, tudi prevažati ga je težko, če pa po zemlji posuje listje in borove iglice (szpiczlinje), jih pomete veter ali izpere dež. V ravnici ljudje zemljo precej dobro gnojijo, zato pomanjkanja kruha ne poznajo. Pridelujejo pšenico, rž, ječmen, oves, lečo, fižol, koruzo, bar, krompir, repo, zelje, proso. Če jesenski pridelek spodleti, izgubo nadomestijo s prosom, koruzo in krompirjem. Če je tudi tega manj, jim primanjkuje kruha. Gorjanci pridelajo največ semen lanu in konoplje, vina, sadja in slivovice. Travniki v ravnici so dobri, majhna travnata območja med griči pa zalije deževnica in ustvari mulj. Temu primerno skromna je tudi živinoreja. Dogaja se, da pozimi govedu ne more dati niti slame in ga je prisiljen hraniti s sajasto strešno slamo. Vprežne vole najrajši kupujejo v Zagorju (na najbližjem območju Hrvaške). Edino upanje prebivalca gričevnatega predela je njegov majhen vinograd. Če ga ta ne reši, tudi zemljiškemu gospodu ne more plačati desetine. Na posestvih Nádasdyjev in Batthyányevih se pri kupoprodaji uporablja »vedro«. Najbolj znana slovenska vina so bila pridelana v Kukečih, Bokračih, Sebeborcih, Dušanovcih, Vršici, pa tudi v Vučji Gomili, Košarovcih, Domajincih in Vadarcih. V vinogradih rastejo slive, iz katerih plodov kuhajo močno žganje (szligovicza). V ravnici v skupnem cehu živijo strojarji, čevljarji in usnjarji; drugega sestavljajo kovači, mlinarji in sodarji. V Turnišču je posebni krojaški ceh.37 Lončarji so svoj ceh imeli v Bogojini. Obrtniki so hkrati tudi tlačani.

Med Vendi je leta 1890 pisati in brati znalo 48,67 % moških in 30,91 % žensk. (Keleti, Hazánk népe.)

195

plébánosnak, egyet a násznagynak, vőlegénynek, vőfélynek. Ezt a lakodalmi vacsora alatt a násznagy osztja el. Gazdagabbak ingeket osztanak, a vőlegény egy egész vászonöltözetet kap, melyet esketéskor felölt. Esketésre megy a vőlegény násznagyával, vőfélyével (drüsban), a menyasszony (szneha) a nyoszolóasszonynyal (starisicza, posznehalja) és nyoszolóleányaival (szvadbicza). Utközben fehér kenyeret, pereczet hajigálnak. A vőfély nagyon tarka, bütykös sünbőrrel bevont fokú bottal kergeti a kisérő nézőket. A síkon lakók evés-ivása délben kezdődik és sötét estig tart táncz és muzsikaszó mellett. A hegylakók este kezdik, mikor 8-9 órakor a lakodalmi vendégekkel (szvatovie) a vőlegény megjelen a menyasszonyi háznál, hol a szokásos menyasszonybujtatás után az új párt a násznagy az asztalhoz vezeti. Előttük egy fatányéron egy tányérformára vágott kenyérhaj van. Míg a menyasszony hozzá nem nyúl az ételhez, a többi vendég sem érinti. Hajnalban a vőlegény néhány vendéggel menyasszonyát haza kiséri, hová ebéd után a többiek is követik őket. Ott a mosakodáson (zmivanje) kell átesniök. A menyasszony urának kútból vagy tóból egy tál vizet hoz, melyben az megmosdik. Ha a nő nem elég fürge és szemes, a leselkedő vőfély a fejére önti. Este kapja a menyasszony a vendégek ajándékát. Késő éjjel a násznagy az új párt a menyasszonyi ágyba vezeti. A menyasszony a vőlegény csizmáit lehúzza és háromszor szárával megüti azt a lábát, melyről lehúzta, ha az nem elég ügyes és el nem kapja a lábát. Szalag és koszorú a nyoszolóleányé. A gyermek születése után nyolczad napra tartják a keresztelési lakomát (paszita), mikor az anya még ágyban fekszik. A keresztanya (botra, botrevje) süt egy csomó kalácsot és vrtanka-t és estefelé a gyermekágyas házához viszi, hol egész éjen át esznek, isznak. A keresztatya neve: boter. Halál. Ha egyik-másik rosszul érzi magát, bármely esetben első szer a homlokra kötött tormalevél. Második napon eczetes rongygyal borogatják és a rózsafüzért a szentelt vízzel együtt melléje teszik. Ezzel a kuruzslás is megkezdődött. Némelyik beteg a kuruzslóhoz viteti magát, vagy valamely parasztdoktorhoz, a stájerországi feldbachi öreg Müllnerhez, vagy valami vén regedei boszorkányhoz. Ha semmi sem használ, szalmára fekszenek és nyugodtan várják végüket. Ha egy cserneczi vagy rábamelléki halállal vívódik, rögtön nagy jajgatás kerekedik. Az öreg asszonyok füvei vízkereszti szentelt vizet frecsesentenek a haldokló arczára, később ráöntik és kezükkel szétkenik, hogy tisztán jusson a másvilágra. A síkon lakók, hegylakók a halál bekövetkezése után sütnek-főznek, hogy a sík imádkozóinak, a hegyvidék virrasztóinak és a harangozónak jusson. Temetés után összegyülnek a halottas házban és megkezdődik a halotti tor.

196

Na praznik vseh svetih je bil v Kančevcih velik državni sejem, kjer so določili ceno vina in slivovice za celotno vendsko pokrajino. Možje pozimi vrtajo, rezbarijo, tešejo, pletejo košare, pripravljajo kurjavo, nekateri izdelujejo lesene posode, korita ali trgujejo z volovi. Ženske pletejo in šivajo zase, pa tudi za druge. Poleti poprimejo za marsikatero delo, in to s tako marljivostjo in urnostjo, da je težko za opisati. To vedo tudi posestniki iz županij Zala in Somogy, zato jih pri oranju, žetvi, spravilu sena in mlačvi z veseljem najamejo za delavce. Ženske za svojimi možmi v ničemer ne zaostajajo … Svatba. Če je mladenič dekletovi družini všeč, ga povabijo na obisk. Tako se v soboto pojavi skupaj s starešino, dekletu poda roko, tudi prenoči pri njih, če je iz bolj oddaljenega kraja, naslednji dan pa gredo k župniku. Nevesta oklica ne sme slišati, ker bi drugače rodila neme otroke. Dekle (vdova ne) v tednu, ko potekajo oklici, z eno od žena gre od hiše do hiše, od naselja do naselja, in zbira prispevke (dari prosi) za naglavno pokrivalo (poczeo). Zašije po eno ruto za župnika, starešino, ženina in družbana, ki jih starešina razdeli med poročno večerjo. Premožnejši podarjajo srajce, ženin pa prejme kompletno platneno obleko, ki si jo obleče za poroko. Ženina na poroko spremljata starešina in družban (drüsban), nevesto (szneha) pa starešica (starisicza, posnehalja) in družice (szvatbicza). Med potjo ljudem mečejo beli kruh in perece. Družban z grčavo, zelo pisano okrašeno in z ježevo kožo ovito palico odganja radovedneže. Pri prebivalcih ravnice se pojedina začne opoldne, in ob plesu in glasbi traja do pozne noči. V gričevnatem predelu se zabava prične zvečer, ko se ženin, v spremstvu svatov (szvatovie), okrog 8. ali 9. ure pojavi pri nevestini hiši, kjer mlad par, po običajnem skrivanju neveste, starešina pospremi za mizo. Pred njima je na lesenem krožniku skorja kruha, izrezana v obliki krožnika. Dokler nevesta ne seže po hrani, se je ne dotaknejo niti ostali gosti. Ob zori ženin in nekaj svatov nevesto pospremijo domov, kamor jim po kosilu sledijo tudi ostali. Nato sledi umivanje (zmivanje). Nevesta svojemu možu prinese skledo vode iz vodnjaka ali jezera, v katerem se umije. Če ženska ni dovolj spretna in prebrisana, jo ženin, ki na skrivaj preži za njo, z vodo polije po glavi. Zvečer nevesta prejme darila gostov. Starešina mlad par pozno ponoči pospremi do poročne postelje. Nevesta ženinu sezuje škornje in če ni dovolj spreten in pravočasno ne umakne noge, ga z zgornjim delom obuvala trikrat udari. Naglavni trak in venček dobi družica. Slavje ob krstu (paszita) je osmi dan po otrokovem rojstvu, ko je mati še v postelji. Krstna mati (botra, botrevje) speče kup peciva in vrtanik, kar zvečer odnese k hiši otročnice, kjer nato celo noč jedo in pijejo. Krstni oče se imenuje: boter.

197

A rábamellékieknél az özvegyek felfogadnak néhány asszonyt, kik a sír felhantolása után óriási lármával az elhalt erényeit addig zengik, míg bele nem fáradnak, vagy az árnak eleget nem tettek. Repertorium. Ezen czím alatt a vendekre vagy az általuk lakott területre vonatkozó néhány dolgozat czímét közlöm. Szóltak róluk (a M. Hirmondó szerint) Bél, Szászki, Szeverini. – Szabó, A vasmegyei tótság. Életképek. 1846. II. 26. – Croaten u. Wenden, Csaplovics J., Pressburg, 1829. – Bitnicz Lajos, A’ Vass és Szala vármegyei Tótokról, Tud. Gyüjt. 1819. III. k. – Magyar Hirmondó, 1781. – Vend vendéghivogató. A–ch (Augusztich Imre az egykori Prijatel szerkesztője), Vas. Ujság. Évszám ? – A zalamegyei vendekről, Gönczi F. Muraköz ? – A vendek. Tört. tanulmány. E. Dervarics K. Alsó-Lendvai Hiradó. 1890. – Alsó-Lendva és Vidéke. Dr. Szántó K. Földr. Közl. – Hellvald Fr., Haus u. Hof. (A vend házról alkalmasint Csaplovics könyve alapján.) – Bellosics Bálint, Alsó-Lendva és vidéke. Különlenyomat a Turisták Lapjából. – U. a. A millennium és a vendek. Muraszombat és Vidéke. 1892. 13. sz. – U. a. Goricsanecz. Magyar Hirlap. 1892. 147. – U. a. Wendische Volkslieder, Ethnologische Mittheilungen aus Ungarn. 1890. 1. és 2. szám. – U. a. Vend népballada, Ethnographia. I. évf. 54. old. – U. a. A zala- és vasmegyei vendek. Osztr.-Magy. Monarchia írásban és képben. Magyarország. IV. k 8. és 9. szám. – U. a. Vend dalok. Ethnographia. II. évf. 257. old. – U. a. Vend dalok. Ethnographia. III. évf. 83. old. – Egy érdekes népfajról. Uj Idők. 1896. 35. szám. (Baja.) Bellosics Bálint.

198

Smrt. Če se nekdo slabo počuti, je prvo zdravilo, ki ga uporabljajo v vseh primerih, hrenov list, privezan na bolnikovo čelo. Naslednji dan mu dajejo obkladke s krpo, namočeno v kis, poleg njega pa položijo rožni venec in posvečeno vodo. S tem se je začelo tudi mazaštvo. Marsikateri bolnik se po pomoč zateče k mazaču ali kateremu od kmečkih zdravnikov, na primer k staremu Müllerju v Feldbach na Štajerskem ali k eni od starih radgonskih čarovnic. Če ne pomaga nič od naštetega, ležejo na slamo in mirno čakajo na svoj konec. Če se s smrtjo bori kdo iz Črncev ali Porabja, takoj nastane veliko stokanje, tarnanje. Stare ženske obraz umirajočega najprej samo poškropijo, nato pa polijejo z vodo, posvečeno na Svete tri kralje, in mu jo z rokami razmažejo, da bi v onostranstvo odšel snažen. Ko nastopi smrt, tako Ravenci kot Goričanci kuhajo in pečejo. V ravnici zato, da bi hrana zadostovala tudi za molivce, v gričevnatem predelu pa za ljudi, ki bodo bedeli ob mrliču ter za zvonarja. Po pogrebu se v hiši pokojnika zberejo na sedmini. V Porabju vdove ali vdovci najamejo nekaj žensk, ki po pokopu zelo glasno opevajo vrline pokojnika. To traja, dokler se ne utrudijo ali izpolnijo dogovorjenega plačila. Repertoar. Pod tem naslovom predstavljam nekaj študij, ki se nanašajo na Vende ali območje, ki ga naseljujejo. O njih so pisali (po M. Hirmondó) Bél, Szászki, Szeverini. – Szabó, A vasmegyei tótság. Életképek. 1846. II. 26. – Croaten u. Wenden, Csaplovics J., Pressburg, 1829. – Bitnicz Lajos, A' Vass és Szala vármegyei Tótokról, Tud. Gyüjt. 1819. III. k. – Magyar Hirmondó, 1781. – Vend vendéghivogató. A–ch (Imre Augusztich, nekdanji urednik časopisa Prijatel), Vas. Ujság. Letnica? – A zalamegyei vendekről, Gönczi F. Muraköz ? – A vendek. Tört. tanulmány. E. Dervarics K. Alsó-Lendvai Hiradó. 1890. – Alsó-Lendva és Vidéke. Dr. Szántó K. Földr. Közl. – Hellvald Fr., Haus u. Hof. (O vendski hiši na podlagi knjige Csaplovicsa.) – Bellosics Bálint, Alsó-Lendva és vidéke. Különlenyomat a Turisták Lapjából. – A millennium és a vendek. Muraszombat és Vidéke. 1892. 13. – Goricsanecz. Magyar Hirlap. 1892. 147. – Wendische Volkslieder, Ethnologische Mittheilungen aus Ungarn. 1890. 1. in 2. številka – Vend népballada, Ethnographia. I. 54. – A zala- és vasmegyei vendek. Osztr.-Magy. Monarchia írásban és képben. Magyarország. IV. 8. in 9. številka – Vend dalok. Ethnographia. II. 257. – Vend dalok. Ethnographia. III. 83. – Egy érdekes népfajról. Uj Idők. 1896. 35. (Baja.) Bálint Bellosics.

199

Bellosics Bálint

Vas és Zala vármegyék déli sikja Muraszombat és Vidéke, 1897, 38. szám, old 1-2. Muraszombat, 1897. 9. 19. Muraszombat és Vidéke, 1897, 39. szám, old 1-2. Muraszombat, 1897. 9. 26. Muraszombat és Vidéke, 1897, 40. szám, old 1-2. Muraszombat, 1897. 10. 3. Muraszombat és Vidéke, 1897, 41. szám, old 1-2. Muraszombat, 1897. 10. 10. Muraszombat és Vidéke, 1897, 42. szám, old 1. Muraszombat, 1897. 10. 17. Muraszombat és Vidéke, 1897, 43. szám, old 1-2. Muraszombat, 1897. 10. 24. Muraszombat és Vidéke, 1897, 44. szám, old 1-2. Muraszombat, 1897. 10. 31.

A Bellosics Bálint tollából, a Muraszombat és Vidéke című újságban (1897, 38-44. szám) megjelent Vas és Zala varmegyék déli sikja című szövege egészében azonos a Turisták Lapja című lapban (1897, 5. szám, 89-113. oldal) közölttel, amelyet ezen kötet is tartalmaz. – Megj. LKZ.

200

Bálint Bellosics

Južna ravnica Železne in Zalske Županije Muraszombat és Vidéke, 1897, štev. 38, stran 1-2. Muraszombat, 1897. 9. 19. Muraszombat és Vidéke, 1897, štev. 39, stran 1-2. Muraszombat, 1897. 9. 26. Muraszombat és Vidéke, 1897, štev. 40, stran 1-2. Muraszombat, 1897. 10. 3. Muraszombat és Vidéke, 1897, štev. 41, stran 1-2. Muraszombat, 1897. 10. 10. Muraszombat és Vidéke, 1897, štev. 42, stran 1. Muraszombat, 1897. 10. 17. Muraszombat és Vidéke, 1897, štev. 43, stran 1-2. Muraszombat, 1897. 10. 24. Muraszombat és Vidéke, 1897, štev. 44, stran 1-2. Muraszombat, 1897. 10. 31.

Besedilo Bálinta Bellosicsa z naslovom Vas és Zala varmegyék déli sikja (Južna ravnica Železne in Zalske županije) v časopisu Muraszombat és Vidéke (1897, številke 38-44) je identično besedilu, ki je izšlo v časopisu Turisták Lapja (1897, številka 5, stran 89-113) z enakim naslovom in ki je objavljeno tudi v tej knjigi. – Op. LKZ.

201

Bellosics Bálint

A zala- és vasmegyei vendek Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. Budapest, 1886-1901, oldal 3060-3065.1 A vendek (helyesebben szlovének), kiket a szomszéd magyarok bömhéczeknek, tótoknak magát a vendek lakta területet Tótságnak – a muraközi horvátok bochnyeczeknek neveznek, Vasmegye délnyugati és Zalamegye nyugati szögletében laknak. Vasmegyében a vendség területének határa nagyjában megegyez a muraszombati járás határával. Éjszakkeleten az Őrséggel határos. Az Őrség – úgy tartják – Kerczáig terjed; Kerczán túl, délre „elfogy a magyar imádság”, kezdődik a tótság. Az emlìtett területet a VI. század végén az Itáliába költözött longobardok után az avarokkal nyugati Pannoniába telepűlt szlovének (windek) lepték el. Ezeknek utódai a zala- és vasmegyei vendek (a vasmegyei hegyvidéken a goričanci-k, sìkján a dolinci-k, Zalamegye sìkján a revenci-k). Nyelvük legjobban a stájer szlovének nyelvéhez hasonlìt, legtisztábban a nyugati magyar-stájer határ mentén hallható. Keleti s délkeleti vidékein a magyarokkal való érintkezés nemcsak a kiejtésen, hanem a szókincsen is észrevehető. Az avar hatalom megdőlése után frank fenhatóság alá kerűlt a vend nép is, a mikor egyszersmind Privina és Kocel idejében keresztény vallásra tértek át s műveltségben is gyarapodtak. A morva birodalomnak a Dunától éjszakra lakó népeivel érintkezett szlovénség közé ékelődött a németség és a magyarok bejövetele után az Őrség magyarsága; a keletiektől elszakìtotta őket a göcseji és hetési magyarság. A szlovén népesség összevegyült a magyarral s csak ott maradt meg, a hol a szlovénség nagy tömegével és a muraközi horvátokkal folyton érintkezik. A beolvadás ma sem szünetel. A vend izmos, erős faj. Bár legtöbb közöttük a középtermetű, sok a nyulánk, a sìkon meg épen a magas. Fejük tojásdad alakú, arczuk sìma, nem csontos, szemük élénk, legtöbbször kékszìnű, hajuk szőke, vagy barna, arczszìnűk sárgás, de barna is. A nőknél gyakori a pisze orr. A férfiak, különösen az öregebbek, sem bajúszt, sem szakállt nem viselnek. A fiatalabb nemzedék azonban már szereti a bajúszt, a szakállnak azonban nem nagy barátja. A vend nők, mint a délszláv nők általában, szépek, különösen a sìkon lakók. A szépség üdesége azonban nem tartós; a menyecskék gyorsan hervadnak; szép öreg asszony ritka közöttük. 1

A vendekről szóló kötet 1896-ban jelent meg. – Megj. LKZ.

202

Bálint Bellosics

Vendi v Zalski in Železni županiji Avstro-ogrska monarhija v besedi in podobi Budapest, 1886-1901, stran 3060-3065.1 Vendi (pravilneje Slovenci), ki jih sosedi Madžari imenujejo Bömhéci, Tóti, pokrajino, kjer Vendi živijo, pa pokrajina Tótov – medžimurski Hrvati jih imenujejo Bohnjeci, živijo v jugozahodnem delu Železne in zahodnem kotičku Zalske županije. V Železni županiji meje območja večinoma sovpadajo z mejo murskosoboškega okraja. Na severovzhodu meji na Stražno krajino (Őrség). Pravijo, da Stražna krajina sega vse do Kerce; onkraj nje, proti jugu „madžarske molitve izginejo”, začenja se pokrajina Tótov. Ob koncu 6. stoletja, po odselitvi Langobardov v Italijo so omenjeno območje zasedli Slovenci (Windi), ki so se v zahodno Panonijo naselili skupaj z Avari. Njihovi potomci so Vendi, ki živijo v Županiji Zala in Železni županiji (na gričevnatem področju Železne županije so to Goričanci, na ravninskem Dolinci, na ravninskem delu Županije Zala pa Ravenci). Njihov jezik še najbolj spominja na tistega, ki ga govorijo štajerski Slovenci, najbolj čist je vzdolž zahodne madžarsko-štajerske meje. Na vzhodnih in jugovzhodnih predelih je stik z Madžari opazen ne le v izgovarjavi, temveč tudi v besednem zakladu. Po zlomu avarske oblasti je tudi vendski narod prišel pod oblast Frankov, v času Pribine in Koclja je enkrat za vselej prevzel krščansko vero ter obogatili tudi svoje znanje. Med Slovence, ki so v okviru moravskega imperija imeli stike z narodi severno od Donave, so se pomešali Nemci, po prihodu Madžarov pa še Madžari v Stražni krajini; od vzhodnih narodov so jih odtrgali Madžari v pokrajinah Göčej in Hetiš. Slovensko prebivalstvo se je pomešalo z madžarsko in obstalo samo tam, kjer je v nenehnem stiku z večjo množico Slovencev ter z medžimurskimi Hrvati. Asimilacija poteka še danes. Vendska rasa je mišičasta, krepka. Čeprav je večina ljudi srednje postave, je veliko tudi vitkih, na ravninskem delu pa visokih. Njihove glave so jajčaste oblike, obraz je gladek, ni koščen, oči so živahne, večinoma modre barve, so plavolasi ali rjavolasi, rumenih, pa tudi rjavih obrazov. Ženske imajo pogosto prifrknjene nosove. Moški, predvsem starejši, ne nosijo ne brkov ne brade. Mlajša generacija pa je že ljubiteljica brkov, z brado pa si niso najboljši prijatelji. Vendske ženske so, kot južnoslovanske ženske nasploh, lepe, predvsem tiste, ki živijo na ravnici. Toda svežina lepote ni trajna; mladenke hitro venijo; lepih stark je med njimi bore malo. 1

Knjiga, ki vsebuje besedilo o Vendih, je bila objavljena leta 1896. – Op. LKZ.

203

A vend paraszt eszes, tanúlni vágyó, ravasz, önző. Nem leleményes, de mások jó gondolatát fölismeri, megérti s igyekszik saját hasznára fordìtani. Idegenek iránt zárkózott, bizalmatlan. A melancholikus véralkat uralkodñ közöttük. Érzékeny kedélyű, vallásos nép, házi életében békés, mindenekfölött pedig rendkivűl szorgalmas. Az egészségi állapotok nem a legjobb lábon állnak közöttük. A hegyvidékiek szegényes táplálkozásuk miatt szenvednek, a sìkon lakóknál pedig a vizenyős talajra való építkezés rosz hatása látszik. A Mura mellett fekvő falvak (Melincz, Izsakócz, Bisztricze) lakosai között sok a golyvás. Az ötvenes-hatvanas évekig a két megye vend lakói közt ruházat tekintetében nem nagy eltérés volt. Addig a fehér ruha volt a divatos, s állott fehér szoknyából, ugyanolyan vászon kabátkából, mely fölé hidegben az úgy nevezett zobon-t (zubbony) húzták. Fehér, térdig érő, testhez nem simúló és újj nélküli darócz kabát volt, melyet alúl és a széleken piros csìk szegett be. A férfiak len- vagy kendervászon gatyája szűk, s néha jóval térden alúl érő. Az ingnél meg szeretik, ha rövid. Vasárnapra most már minden vend legénynek van bolti, keményìtett inge, tarka-barka nyakkendője. Hűvösebb időben, vagy ünnepi alkalommal sötét színű szövetből készűlt kabátot viselnek, a melyen szeretik az ide-oda elosztott apró gombocskákat. Télen nadrágban jár a vend s a régi báránybőr-ködmen helyett hosszú posztókabátot hord, legújabban nagy hidegben egy-egy nagy kendőt kötve át asszonymódra derekára. Csizmájuk rövid, préselt szárú és legtöbbször piros és zöld czérnával kivarrott díszítésű. A nők ruházata inkább alá van vetve a divatnak és elég csinos. Náluk régen jellemző volt ünnepnapon az abrosz-forma lepedő, nagykendőnek használva. Hétköznapi viseletük sokkal egyszerűbb az ünnepinél. Úgy az asszonyoknak, mint a leányoknak hosszú, egyszerűen tarkázott, felűl ránczba szedett s ugyancsak felül 12 – 15 centiméter széles kollér-ban végződő szoknyájuk van, melyet hétköznapon ki is szoktak fordítani. A gallért hét helyen félkör alakban bemetszik s halcsonttal feszes állásúvá teszik. Köznapon fehér vászonból, vagy színes kelméből készült s a mellen kicsipkézett, kivarrott inget viselnek; a vasárnapi gyolcs. Télen e fölött fekete szövetből, vagy bársonyból varrt rövid, hátúl szalagcsokorral ellátott kabátkát hordanak. Fejkendőjüket nem az álluk alatt, hanem hátúl kötik meg. Lábbelijök csizma, de gyakrabban csinos czifra czipő. A vend nők, ha férjhez mentek, hajukat tőből levágták s a pocalica-t (régebben pociu), egy vöröstarka fezalakú sapkát húzták rá. Ma már ez is divatból kivesző, ritkuló viselet. A fiatal nők tetszés szerint fésűlködhetnek. Télen a nők és férfiak a hideg ellen térdig érő s testhez simúló fekete báránybőr bundát, a koži-t használták, mely ma már az olcsóbb posztónak engedett helyet. Katonaviselt férfiak haza térve nagyon szeretik katonasipkájukat és kabátjukat viselni.

204

Vendski kmet je bister, ukaželjen, zvit, sebičen. Ni iznajdljiv, a prepozna in razume dobro zamisel drugih, nato pa jo poskuša izkoristiti sebi v prid. Do tujcev je zadržan, nezaupljiv. Med njimi prevladuje bolj melanholična narava. Ljudstvo je nekoliko občutljivejše, verno, v družinskem krogu miroljubno, predvsem pa izrazito marljivo. Njihovo zdravstveno stanje ne stoji na najtrdnejših nogah. Prebivalci gričevnatega predela trpijo zaradi revne prehrane, pri tistih v ravnici pa je opaziti slab vpliv gradnje bivališč na močvirnatih tleh. Med prebivalci vasi ob Muri (Melinci, Ižakovci, Bistrica) je veliko golšavih. Do petdesetih, šestdesetih let se oblačila vendskih prebivalcev obeh županij niso veliko razlikovala. Do takrat so bile moderna bela oblačila, sestavljena iz belega krila, enakega platnenega suknjiča, čez katero so si v hladnejših dnevih oblekli t. i. zobon (zubbony). To je bil bel, do kolen segajoč, ohlapen plašč iz frizeja brez rokavov, spodaj in ob robovih obrobljen z rdečim trakom. Moške hlače iz lanenega ali konopljinega platna so bile ozke in so včasih segale krepko čez kolena. Pri srajcah so imeli rajši, če so bile kratke. Za ob nedeljah ima sedaj že vsak vendski mladenič kupljeno, poškrobljeno srajco, pisano kravato. Ob hladnejšem vremenu ali praznikih si ogrnejo plašč iz temne tkanine, na katerem imajo radi drobne, sem ter tja razporejene gumbke. Vend pozimi nosi hlače, namesto starega jopiča iz ovčje kože pa si obleče dolg sukneni plašč, po novem si v hujšem mrazu čez pas zaveže veliko ruto, kakor ženske. Njihovi škornji imajo kratko, prešano golenico in so najpogosteje izvezeni z rdečim in zelenim sukancem. Ženska oblačila so bolj modna in precej lepa. Pri njih je bilo nekoč značilno, da so rjuho oziroma prt ob praznikih uporabljali kot veliko ruto. Vsakdanja noša je od praznične veliko preprostejša. Tako žene, kot dekleta imajo dolga, enostavno okrašena, zgoraj nabrana krila, ki se prav tako na zgornjem delu zaključujejo z 12 do 15 centimetrov širokim pasom – kolerom. Med tednom so krilo pogosto tudi obrnili navzven. Ovratnik na sedmih mestih polkrožno zarežejo in napnejo z ribjo kostjo, da je trdnejše. Čez teden nosijo srajco iz belega platna ali pisanega blaga, ki je na prsih okrašena s čipko ali vezenino; nedeljska je izdelana iz kamrika. Pozimi si čez to oblečejo kratki suknjič iz črnega sukna ali žameta, ki ima na hrbtu pentljo. Naglavne rute si ne zavežejo pod brado, temveč od zadaj na temenu. Na nogah imajo škornje, še pogosteje pa lepe, pisane čevlje. Ko so se vendske ženske omožile, so si ostrigle lase in si nadele pečo (prej pociu), rdeče pisano kapico v obliki fesa. Danes tudi to že počasi izginja in jo nosijo le še posamezne ženske. Mlade ženske si lahko lase počešejo, kakor želijo. Ženske in moški so se pozimi pred mrazom zaščitili s črno, tesno prilegajočo se bundo iz ovčje kože, t. i. „koži“, ki je segala do kolen in jo je danes zamenjalo cenejši sukneni plašč. Moški, ki so se vrnili iz vojske, zelo radi nosijo svojo vojaško čepico in plašč.

205

Házaikat legnagyobbrészt derékszög alapban építik úgy, hogy a derékszög egyik szára, a szoba ablakával az útczára néz. Az anyag, melyből építenek, a fa, fecskesár, vagy tégla. Különösen fecskesárból nagyon ügyesen raknak falakat, úgy, hogy a szomszéd magyar vidékre is elhívják őket efféle munkára. Az útczára néz a lakószoba, melynek ajtaja a pitvarba, gyakran oszlopos pitvarba nyílik. Szegényebb vend egy szobában húzza meg magát, vagyonosabbnak kettő, néha három szobája is van. A szoba mellett van a sötét, kormos konyha, melyből sok helyen az ajtón át megy ki a füst, nem levén kémény a házon. A konyhán át juthatni a kamarába. A derékszög másik szárának a sarokrészén nyílik a nyitott pojáta. Ebben áll a köles, hajdina és kukoricza törésére használt stopa. Az istálló s végűl a pajta zárja be az épületet. Kicsiny, homályos szobáik meglehetősen rakottak egyszerű, kényelmetlen bútoraikkal s óriási kályhájukkal. Egy-két fenyőfa ágy, festetlen vagy virágos, a tetőig megrakva ágyneművel; az egyik szobasarokba állìtott asztal, nehány szék s láda minden bútoruk. Az asztal két oldala mellett állnak fal felől a padok. A hol kell, bölcső vagy bölcsőnek használt teknő s a rokka szaporítja az ingóságot; télen a szövőszéket is beállítják asszonyaik. A tarkát-barkát kedvelő vend szívesen aggatja tele szobája falát gyarló, üvegre festett szent képekkel, színes papirból fűzött koszorúcskákkal. A termetes kályha nagyon kedves bútora a vendnek. Azon szárítja gyakran terményeit, a mellett hever éjszakán át családja valamelyik tagja, a körűlte futó padkákon rövidíti meséjével a téli esték unalmas hosszaságát. A szobák legtöbbször agyagos földűek s csak újabban terjed a deszkapadlók divatja. A falakat kivűl-belűl tiszta fehérre meszelik; kivűl a fal alsó részét két arasznyi szélességű fekete, kék, vagy sárga szalaggal szegik be, mire a vend leány és asszony kedvvel festeget apró virágokat. A ház födele zsúp, ormójára nehéz fakatonákat ültetnek, hogy a szél föl ne bodrozza a szalmát. Útczára néző homlokzata czifrán deszkázott; egy-egy kereszt vagy Szent Flórián festett képe áll a deszkázat közepén, a szegélyező deszkán a tulajdonos neve s az építés ideje. Az épület mögött terűl el a gyepes telek gazdag gyümölcsösével. Az udvart sövénynyel kerítik, a sövényre száraz borókaágakat szórnak, s rá nehezékűl törött fazekak cserepeit rakják. Fonott vesszőkapujok legtöbbször kis kereken jár; az ajtó helyén átlépő hágcsót szoktak alkalmazni. Kis virágos kert tarkázza a ház elejét, melyben az ablakok alatt levő padkán többször láthatni nehány méhkast. Újabban egyszerű kőházakat építenek. A vendek családi élete patriarchalis, de e rendszer bomladozása már nagyon észrevehető. Az utóbbi időben köztük s a szomszéd magyarok közt is nagyon gyakoriak az osztozkodások. A vendet, ha osztozik, kevés földje arra kényszeríti, hogy vagy szőlőjébe költözködjék, vagy a magyar vidékre menjen birtokot venni. Messze nem bír elszakadni szülőföldjétől. A magyar vidékre már régebben is szívesen telepedtek.

206

Svoje hiše najpogosteje zgradijo v obliki pravokotnika, in sicer tako, da en krak pravega kota, običajno soba z oknom, gleda na ulico. Gradbeni material je les, ilovica s slamo ali opeka. Zidove zelo spretno zgradijo predvsem iz ilovice, pomešane s slamo, zaradi česar jih za tovrstna dela pogosto vabijo tudi v sosednjo madžarsko pokrajino. Pogled na ulico je iz bivalne sobe, ki se odpira v, velikokrat s stebri podprto preddverje. Revnejši Vend biva v eni sobi, premožnejši pa imajo dve, včasih celo tri sobe. Poleg sobe se nahaja črna kuhinja, in ker na hiši ni dimnika, dim pri mnogih uhaja kar skozi vrata. Skozi kuhinjo pridemo v shrambo. Na vogalnem delu drugega kraka pravokotnika se nahaja odprta pojata. V njej stoji stopa za tolčenje prosa, ajde in koruze. Zgradbo zaključujeta hlev in na koncu skedenj. Njihove majhne, mračne sobe so precej založene s preprostim, neudobnim pohištvom in ogromno pečjo. Vso njihovo pohištvo predstavljajo ena ali dve postelji iz smrekovega lesa, nepobarvani ali okrašeni s cvetličnim vzorcem, do vrha obloženi s posteljnino, v kot sobe postavljena miza, nekaj stolov in skrinja. Na dveh straneh ob mizi so pri stenah postavljene klopi. Kjer je to potrebno, njihovo premičnino dopolnjuje zibelka ali korito, ki jo uporabljajo za zibko; ženske si pozimi v sobo postavijo še statve. Vend, ki ljubi barvitost, si stene svoje sobe z veseljem okrasi s krhkimi, na steklo naslikanimi svetimi podobami in pisanimi papirnatimi venčki. Zajetna peč je pri Vendih priljubljen kos stanovanjske opreme. Na njej sušijo svoje pridelke, ponoči je ležišče katerega od družinskih članov, na klopi okrog peči pa si s pripovedkami krajšajo dolge in dolgočasne zimske večere. Tla v sobah so običajno ilovnata, leseni podi so v modo prišli šele nedolgo. Stene zunaj in znotraj pobelijo popolnoma belo; spodnji del stene na zunanji strani pobarvajo z dva pednja široko črno, modro ali rumeno obrobo, na katero vendska dekleta in žene z veseljem naslikajo drobne cvetlice. Strehe so slamnate, na slemena posadijo težke lesene uteži, da veter ne bi vrtinčil slame. Pročelje, ki gleda na cesto, je živahno obloženo z deskami; sredi teh stoji križ ali slika Svetega Florijana, na obrobnici je napisano ime lastnika in letnica gradnje. Za poslopjem se razteza travnata parcela z bogatim sadovnjakom. Dvorišče je obdano z živo mejo, na katero nasujejo suhe brinove veje, za utež pa uporabijo črepinje starih loncev. Pletena lesa iz šibja se običajno premika na majhnih kolesih; namesto vrat so uporabljali nižjo ograjo iz lesenih desk, ki so jo preprosto prestopili. Sprednji del hiše krasi majhen cvetlični vrt, v katerem je na klopeh pod okni pogosto videti tudi nekaj čebeljih panjev. Po novem gradijo preproste kamnite hiše. Družinsko življenje Vendov je patriarhalno, vendar je razpad tega sistema že močno opazen. V zadnjem času je pri njih, pa tudi pri sosednjih Madžarih pogosta delitev premoženja. Če Vend deli svoje premoženje, ga majhna posest prisili, da se preseli v vinograd ali pa da gre in si posest kupi na področju, kjer so Madžari. Daleč

207

A patriarchalis élet maradványa az a szokás, hogy ha valamelyik zsúpoltatni akar, egyszerűen kihirdeti a faluban. Erre minden ház elé kiteszi gazdája a zsúpot, melyet aztán a zsúpoltató összehord. Máskor egy másikon segítenek hasonló módon. Keresztelés alkalmával a vend is szeretett ünnepelni; ma már egyre egyszerűbben foly ez is. A régi néphitnek nagy szerepe jut ilyenkor. Már esküvő után, mielőtt a menyasszony a házba lép, anyja, vagy más asszony egy tojást s egy gombolyag czérnát vesz kezébe. A pitvarnál a czérnát a menyasszony elé gördíti, a tojást meg a földre teszi. A menyasszony jobb lábával a tojásra lép s eltöri; a mily könnyen eltörte, oly könnyen fog szülni. A betegágyas asszony szobájában egy kis darab kenyeret és bort tesznek az asztalra. Az asztalnak nem szabad üresen állania, hogy a születendő gyermekhez a roszaság ne férhessen. A megszületett gyermeket gyakran vánkosba takarva az asztal alá fektetik, hogy kövér legyen. A kereszteléssel csak akkor sietnek, ha a gyermek beteges, hogy elhalálozása esetén el ne kárhozzék; de ha egészséges, akkor bevárják anyjának felüdülését, hogy ő is részt vehessen a keresztelési lakomán (krstitje). A halálozás, a túlvilágba jutás még bővebb anyagot ád a babonás hitnek. Ha a gazda, vagy gazdasszony meghal, mikor a szobából kiviszik, a házbeliek közűl valaki kiszalad s az istállóból a marhákat kiereszti, a kamarában a magnak hagyott gabonát megkeveri, hogy a marhák egészségesek maradjanak, a termés meg bő legyen. A temetésről visszatéréskor az otthon maradt házbeliek kisietnek, hogy a hazaérkezőket ők lássák először; ellenkező esetben a halott látogatásától tarthatnak. A halottvivők egy fazék vìzben megmossák s fehér ruhával megtörlik kezeiket, a fazekat aztán a sírásó a házra dobja. A halottvivő szekérből a kerekeket kiszedik s három napig a halottas háznál hagyják, azután is csak lopva viszik haza. Halotti tort már nem igen szoktak tartani. Az éjjeli virasztás idősebb halottaknál még dívik evés-ivás mellett: ez alkalomra való énekek zengedezésével rövidítik a szomorúság idejét. Néhol a szemfedőnek szükséges sötét színű kendőt még életében maga vásárolja meg a vend. Temetés után, különösen a hegylakóknál, a megözvegyűlt vend asszony három-négy napon át reggel és este kiáll a ház elé és az egész község hallatára siratja elhúnyt férjét. A lakodalmak is egyszerűsödnek. A frigykötést a szülők rendezik a rokonsággal, s az ő akaratuk dönt. Szépségre, csinosságra nem ügyelve, csupán dolgosságra való tekintettel szemelik ki fiuk számára a leányt, vagy leányuk számára a legényt, mindig vigyázva, hogy, vagyoni tekintetben is egymáshoz illők legyenek. A szív ügye csak azután kerekedhetik fölűl. Szerencse, ha a szülők választása az ifjak szíve választásával egyező; de az új pár máskülönben is összetörődik a közös gond, közös munka mellett. Az sem ritka, hogy a leány adja tudtára a legénynek, természetesen módjával, hogy neje kivánna lenni. A kérés előleges tudakozódás után esik meg. A leányt a leendő násznagyok kérik meg a legény kiséretében. A kérést elintézni a starišina (kérő) dolga. Igenlő válasz esetében a kézfogó és lakodalom idejét is mindjárt meghatározzák.

208

od rodnega kraja tako ne more. Na področje Madžarov so se že nekoč zelo radi preseljevali. Ostanek patriarhalnega življenja je običaj, da ko kdo želi streho prekriti s slamo, to preprosto razglasi po vasi. Nato gospodarji pred vsako hišo položijo snop slame, tisti, ki želi prekrivati streho pa jih pobere in uporabi. Ob drugi priložnosti na enak način pomagajo komu drugemu. Tudi Vend je ob krstu rad praznoval; danes to poteka veliko enostavneje. Ob tej priložnosti imajo stara ljudska verovanja veliko vlogo. Že po poroki, še preden nevesta vstopi v hišo, mati ali katera druga ženska v roko vzame jajce in klobčič sukanca. V preddverju sukanec zakotali pred nevesto, jajce pa položi na tla. Nevesta z desno nogo stopi na jajce in ga zdrobi; z lahkoto, s katero zdrobi jajce, bo tudi rodila. Na mizo v sobi, kjer leži porodnica, položijo majhen kos kruha in vino. Miza ne sme biti prazna, da se v otroka, ki se bo rodil, ne bi naselila porednost. Novorojenčka pogosto povijejo in ga položijo pod mizo, da bi bil debel. S krstom pohitijo samo, če je otrok bolehen, da v primeru smrti ne bi bil preklet; če pa je zdrav, počakajo, da si mati opomore in se prav tako udeleži gostije ob krstu (krstitje). Smrt, odhod v onostranstvo daje vraževerju še več uporabne snovi. Če umre gospodar ali gospodarica in ga (jo) odnesejo iz sobe, eden od domačih steče v hlev in izpusti živino, v shrambi pa premeša žito za seme, da bi govedo ostalo še naprej zdravo in bi imeli bogato letino. Po pogrebu vsi, ki so ostali doma, pohitijo na dvorišče, da bi bili prvi, ki bodo videli vračajoče se pogrebce, v nasprotnem primeru lahko pričakujejo pokojnikov obisk. Moški, ki so nosili pokojnega, si v loncu vode umijejo roke in si jih obrišejo z belim prtom, grobar pa nato lonec vrže na streho hiše. Z mrtvaškega voza snamejo kolesa in jih tri dni pustijo pri pokojnikovi hiši ter nato kradoma odnesejo domov. Sedmine niso več tako pogoste. Nočno bdenje pri starejših pokojnikih je še nekoliko v navadi: takrat si žalost krajšajo s prepevanjem s priložnostnih napevov. Ponekod si črno ruto za mrtvaški prt Vend kupi sam še za življenja. Na gričevnatem predelu je običaj, da ovdovela vendska ženska tri-štiri dni po pogrebu, zjutraj in zvečer stopi pred hišo in pokojnega moža objokuje tako glasno, da jo sliši cela vas. Tudi poročne gostije postajajo čedalje preprostejše. Poroko urejajo starši in sorodniki, zato se uveljavlja njihova želja. Lepote, čednosti ne upoštevajo, pri izbiri dekleta za sina ali fanta za hčer so pozorni samo na marljivost in na to, da si mlada dva ustrezata tudi z vidika premoženja. Šele po tem pridejo v poštev tudi srčne zadeve. Sreča je, če se izbira staršev ujema s srčno izbiro mladih; kljub temu se mlad par, ob skupnih skrbeh in delu, kaj hitro privadi drug na drugega. Neredko se celo zgodi, da mladeniču dekle, na ustrezen način, nakaže, da bi želela postati njegova žena. Snubitev se opravi po predhodnem ogledu, poizvedovanju. Dekle v spremstvu mladeniča zaprosijo bodoči starešine. Snubitev je naloga starišine (snubca).

209

A kézfogás is papjuk előtt történik s víg mulatozás nélkül ritkán esik meg, különösen ha nem a parochiás faluba valók s útközben csárda, korcsma van. A lakodalmi vendégeket a pozvač (vendéghívó) hívja meg. Kalapját, vagy kemény papirból czukorsüveg alakra készült sapkáját színes szalagocskákkal, csinált virágokkal díszítik föl; derekát, vállát, mellét teletűzdelik színes, tarka keszkenőkkel; nem ritkán a csizmáján csengők csengenek. Oldalán két kulacs lóg. Az egyikben bor van, a másikban köleskása. A kit meg akar tréfálni, először a köleskásával kinálja meg, s ha lépre ment, azután kinálja meg borral, hogy igyék egyet az új pár egészségére. Sündisznó tüskés bőrével bevont fokú fabaltájával dévajkodik a vászoncselédek közt s ijeszgeti a tolakodó gyermeksereget. A lutheránus vendek vendéghívója betérve a meghivandó házába, fölolvassa a divatos menyegzői verseket, mire megvendégelik s megajándékozzák pénzzel. A pozvač szerepe a hívogatással nem szűnik meg, a lakodalomban is ő az intéző ember. A lakodalmat, a mennyire vagyoni helyzetük engedi, a vendek is nagy pompával szeretik megtartani. Az esküvő vasárnapi napra való, hogy lássa a misére egybegyűlt hívő sereg. A menyasszonyi házban elköltött reggeli után az ünnepi alkalomra méltón, díszesen kiöltözve, mindig gyalog indúlnak az Isten házába. A menet a templomig zeneszó mellett, nagy kurjongatással, tánczolva, pisztolyokat durrogtatva ér el. A vendégeknek majdnem mindegyike egy-egy üveg bort (vina) visz magával az útra. A menetet a tarka-barka öltözetű pozvač nyitja meg; ezt követi nehány nyoszoló leány (posvalbica), köztük a menyasszony (sneja); azután halad a vőlegény (mladoženec) több vőfélytől (drüžban) körűlvéve, utánok a két fiatalnak a szüléi és a vendégek. Legtöbbnyire párosával mennek. Ritka jókedvű nép a vend, de az esküvőről haza térő lakodalmas vend a kicsapongásig az. A kurjongatásba nem fárad bele; útszéltől útszélig tánczol. A menyasszonyi házban is kurjantásokkal fogadják az oda összegyűlt vendégek. De azok csak a menyasszony vendégei. A vőlegény meghívottjai az ő házához térnek. A fáradt násznép ebédhez telepszik muzsikaszó mellett. A muzsikusnak nem szabad fáradnia, helyt kell állania délután is egész estig, mert az ebédet táncz követi. Lakodalmaik jó részét vallási szertartások foglalják el, melyek a muraközi horvát lakodalmakban is divatosak. Több helyen szokásos menyasszonytréfa kerül sorra. A tréfa után a külső násznagy megfogva a vőlegény kezét, a vőlegény a menyasszonyét, a menyasszony a nyoszolyó leányét, a főasztal mellé vezeti őket. A többi vendég is helyet foglal, s megkezdődik a lakodalmi vacsora. Még vacsora előtt kezdődik újból a pozvač szerepe. Ö a mulattató, s azért elmés, tréfás embert választanak e tisztségre. Az egyes ételeket az ő versei kisérik az asztalra. Éjfélkor a menyasszonyt a vőlegény házába viszik, ott azonban csukott ajtókra találnak és sok verset kell elmondaniok, hogy bebocsáttassanak, a mit előbb gyenge erőszakkal is megkisérlenek. Néhol csak egyedűl maga a vőlegény kiséri házához menyasszonyát, még pedig éjjel s álúton, hogy senki meg ne lássa őket; mert az a

210

Če je odgovor dekleta pozitiven, takoj določijo tudi datum zaroke in gostije. Tudi zaroka se zgodi ob prisotnosti duhovnika in le redko gre brez veseljačenja, še posebej, če ne poteka v isti župniji in je med potjo kakšna čarda ali gostilna. Svate na gostijo vabi pozvač (pozvačin). Njegov klobuk ali kapo v obliki stožca, izdelano iz trdega papirja, okrasijo s pisanimi trakovi in umetnimi cvetovi; okrog pasu, na ramena in prsi mu nanizajo številne pisane robce; na škornjih mu velikokrat cingljajo tudi majhni zvonci. Ob boku mu visita čutari. V eni je vino, v drugi pa prosena kaša. Tistemu, s katerim se želi pošaliti, mu najprej ponudi čutaro s kašo, in če nasede, mu poda še vino, da nazdravi mlademu paru. Z leseno sekiro, prekrito z ježevo bodečo kožo preganja, straši ženske, dekleta in razposajene otroke. Pozvačin luteranskih Vendov ob vstopu v hišo povabljencev najprej prebere živahne ženitovanjske pesmi, nato pa ga domačini pogostijo in obdarijo z denarjem. Z vabljenjem svatov pa se dolžnosti pozvača ne končajo, saj je zadolžen tudi za urejanje zadev na gostiji. Tudi pri Vendih so poročne gostije pripravljene z velikim pompom, seveda, če jim premoženjsko stanje to dopušča. Poroka se odvija v nedeljo, da jo lahko vidijo tudi verniki, zbrani pri maši. Po zajtrku, ki jo pripravijo v nevestinem domu, se za praznično priložnost dostojno in lepo oblečeni, vedno peš, odpravijo v Božjo hišo. Povorka do cerkve prispe ob spremljavi glasbe, živahnega vriskanja, plesa in streljanja iz pištol. Skoraj vsak gost si na pot s seboj vzame po eno steklenico vina. Povorko vodi pisano ozaljšan pozvačin; sledi ga nekaj nevestinih družic (posvalbic), med katerimi stopa tudi nevesta (sneja); za njimi gre ženin (mladoženec) v družbi številnih svatbenih drugov (drüžban), nato starši mladoporočencev in svati. Najpogosteje stopajo v parih. Na splošno so izjemno vesele narave, a Vend, ki se domov vrne z gostije, je še posebej vesel in razuzdan. Vriskanje ga ne utrudi; poplesava od enega do drugega roba cesta. Zbrane goste tudi v nevestinem domu sprejmejo z veselim vriskanjem. To to so samo nevestini svati. Ženinovi povabljenci se zberejo v njegovem domu. Ob spremljavi glasbe utrujeni svati sedejo h kosilu. Muzikant se ne sme utruditi, zdržati mora vse do večera, saj kosilu sledi ples. Večji del njihovih gostij zasedajo verski obredi, ki so priljubljeni tudi na gostijah medžimurskih Hrvatov. V številnih krajih so na programu običajne šale z nevesto. Po šali zunanji starešina ženina, nevesto in njeno družico privede h glavni mizi, in sicer tako, da se vsi držijo za roke. Tudi ostali svati posedejo na svoja mesta in začne se svatbena večerja. Še pred večerjo se spet prične vloga pozvača. On je namreč zabavljač, zaradi česar za to funkcijo običajno izberejo duhovitega, šaljivega moža. Posamezne jedi postrežejo ob spremljavi njegovih pesmi. Ob polnoči nevesto odpeljejo v ženinovo hišo, kjer pa naletijo na zaklenjena vrata. Da bi jih spustili v hišo, morajo povedati kar nekaj pesmi. Pred tem pa še na šibki način poskušajo vdreti. Ponekod nevesto domov pospremi samo ženin, in

211

hitük, hogy az ifjú házaspárt örökre boldogtalanná teheti az, ki új életük kezdetén velük legelőször találkozik. A vőlegény házánál a vendégség újra kezdődik s foly addig, míg az ételek sorát a kása be nem zárja, a mit úgy mondanak: coki kaša! - azaz: vége a dinomdánomnak. Egy hét múlva ismét összegyülekezik a vendégsereg, hogy a lakodalomból megmaradt ételeket elfogyaszsza. Ezt prvučivanje-nak (kállátó) hìvják. Vallási tekintetben a vasmegyei vendek közűl a síkon lakók (revencik) és a Dobrai dombokon lakók egy része római katholikus, a kisebb része (körűlbelűl húszezer) evangelikus. A zalamegyeiek mind a katholikus egyház hívei. A vend nép babonás. Ha gyermeke megbetegszik: a szem ártott neki, – megigézték. A beteg gyermeket aztán mosdatják, fürösztik, hogy kigyógyúljon. Mosdatják állataikat is. Van elég vén kurúzsló asszony, ki az ilyen mosdóvizek készítéséhez különösen ért. Ha tehene véres tejet ád: nyomban gyanúsít valamely boszorkánynak tartott öreg asszonyt, mert az rontotta meg, semmi más. Ha az égen felhők tornyosúlnak s káros esőtől tartanak: „felhő elé” harangoznak és pemetet, kenyérsütő lapátot, szénvonót meg egy egész kalács-kenyeret tesznek ki az esőre, hogy megóvják terményeiket a jégesőtől. A mocsárlég illó tüzét lidérczek gyújtják. Éjjelenként boszorkányok süvítenek át a levegőn. A boszorkányoktól, s kivált azok rontó erejétől fél a vend; azért Szent György napján nyírfa ágakat tűzdel ablakába, kapujának fonása közé. Az esküvőnél, halálozásnál említett babonákon kivűl minden alkalomra, ünnepre tudnak külön-külön babonaságot. Karácsonykor lószerszámot, ekét s más eszközöket, gabnaneműeket visznek a szobájukba. Mindezek a dolgok Három-királyok napjáig ott maradnak, hogy majd jobb legyen a termés. Gazdasági babona is sok van. Ha megborjazik az üszője vagy megellik a disznója: három forrás vizéből itatja azokat, hogy bőven tejeljenek. Ló vagy szarvasmarha vásárlásánál el nem mulasztaná, hogy, mielőtt telkére hajtaná, a kapu elé egy vánkost és fejszét ne vigyen ki. A fejszével keresztet von a fején s aztán a vánkos mellé teszi le azért, hogy a vásárolt marha olyan kövér legyen, mint a vánkos, és olyan egészséges, mint a fejsze. Mikor tavaszszal legelőször megy a mezőre szántani, kenyeret tesz az ekére, hogy munkáját Isten áldása kisérje. Mielőtt a befogott lovakat vagy ökröket elindítaná, az ostorral keresztet von kétszer elébök a földre, ezen szavakkal: „Jézus pomagaj!” (Jézus segélj meg!) Naiv hitvilága azonban nem olyan gazdag személyesített alakokban, mint nyugati rokonaié. Népköltészetének termékei másutt alig ismeretesek. Feltűnő világi dalaik csekély száma; a meglevők közül is sok stájeri rokonaiktól kerűlt hozzájuk. Mindazonáltal saját költészetük is van. Dalaiknak fő tárgya a szerelem, s ezzel egyenlő rangban a vallás. Míg nyugati rokonaik lakhelyük természeti szépségeit is bevonják dalaik tárgyai körébe: addig a magyarországiaknál még hátterűl is ritkán szerepel a természet, s inkább csak az nyer benne helyet, mi az egyszerű vidékre is költészetet va-

212

sicer ponoči ter po skrivni poti, da jih nihče ne bi videl; verjamejo namreč, da lahko mladoporočenca tisti, ki ga na začetku nove življenjske poti kot prvega srečata, za vedno onesreči. Pri ženinovi hiši je ponovno na vrsti pogostitev, ki traja vse do takrat, dokler se niz jedi ne zaključi s kašo, imenovano: coki kaša! – oziroma: veseljačenja je konec. Čez en teden se svati ponovno zberejo, da bi pojedli ostanke hrane z gostije. To imenujejo prvučivanje (kállátó). Z vidika veroizpovedi so Vendi v Železni županiji, ki živijo na ravninskem delu (ravenci) in v hribih pri Dobri večinoma rimskokatoliške, manjši del (približno dvajset tisoč) pa evangeličanske vere. V Županiji Zala so vsi katoliki. Vendi so zelo vraževerni. Če zboli otrok: škodovalo mu je oko – uročili so ga. Da bi ozdravel, bolnega otroka nato umivajo, kopajo. Umivajo tudi svoje živali. Dovolj je starih šarlatank, ki so v pripravi takšne vode za umivanje še posebno vešče. Če krava daje krvavo mleko: nemudoma osumijo starko, za katero menijo, da je čarovnica, češ ona jo je uročila, nihče drug. Če se na nebu zbirajo oblaki in se pripravlja neurje: zvonijo „pred oblake“ in na dež postavijo omelo, lopar za peko kruha, grebljo za premog in cel hlebec kruha, da bi pridelek zavarovali pred točo. Ogenj, ki osvetljuje močvirja, prižigajo lidérci, bajeslovni demoni. Ponoči na nebu švigajo čarovnice. Čarovnic, še posebej pa njihovih urokov, se Vend zelo boji; zato na dan svetega Jurija na okna in med prepletene veje dvoriščne lese zatakne brezove veje. Poleg vraž, ki smo jih omenili pri porokah in smrti, poznajo vraže za vsako priložnost in vsak praznik. Ob božiču si v sobo prinesejo konjsko opremo, plug in drugo orodje ter žitarice. Te reči ostanejo tam vse do praznika Svetih treh kraljev, da bi letina bila čim boljša. Veliko je tudi vraž, povezanih z gospodarjenjem. Če krava povrže telička ali skoti svinja: napaja jih z vodo iz treh izvirov, da bodo imeli čim več mleka. Če kupi konja ali govedo, preden živino popelje na dvorišče, obvezno ped leso najprej položi vzglavnik in sekiro. S sekiro naredi križ na glavi živali, jo položi poleg vzglavnika, nato pa čez to popelje živino, da bo tako debela, kot je vzglavnik in zdrava, kot železna sekira. Ko gre spomladi prvič orat na njivo, na plug položi kruh, da bi njegovo delo spremljal božji blagoslov. Preden požene vprežene konje ali vole, z bičem v zemlji pred njimi dvakrat zariše križ in pravi: „Jezuš, pomagaj!” Njihov naivni svet verovanj pa s poosebljenimi liki ni tako bogat, kot je to pri zahodnih sorodnikih. Njihovo ljudsko pesništvo drugod komajda poznajo. Število posvetnih pesmi je opazno malo; številne so k njim prešle od štajerskih sorodnikov. Kljub temu imajo tudi lastno poezijo. Glavni motiv njihovih pesmi je ljubezen, enakovredna z njo je tudi vera. Med tem, ko zahodni sorodniki v motive svojih pesmi vpletejo tudi naravno lepoto svojega kraja, pa pri Vendih na Madžarskem narava ne nastopa niti kot ozadje, temveč prostor v njih dobi predvsem tisto, kar poezijo pričara

213

rázsol, példáúl a madár, a vend dalok kedves állata, a kukovica (kakuk), žunica (sárga rigó), golubica (galamb). Egy-két szép balladájuk, románczuk is van. Egy románcz-féle énekük hadd álljon itt mutatványúl: „Márton fiacskám, Hol voltál, mondd nékem?” „ „Oh, édes jó anyácskám, A zöldelő réten.” ” „Márton fiacskám, Mit csináltál a réten?” „ „Oh, édes jó anyácskám, Csikókat őriztem.” ” „Márton fiacskám, Mit láttál ott, mondd hát?” „ „Oh édes jó anyácskám, Három fehér lánykát.” ” „Márton fiacskám, A lánykák mit tettek?” „ „Oh, édes jó anyácskám, Szép rózsákat szedtek.” ” „Márton fiacskám, Mért szedték a rózsát?” „ „Oh, édes jó anyácskám, Koszorúba fonták.” ” „Fiam, a koszorúval Mit tesznek a lánykák?” „ „Oh, édes jó anyácskám, Máriának szánták.” ” „Márton fiacskám, Mondd, mit tettek néked?” „ „Oh, édes jó anyácskám, A szívemhez fértek!” ”

214

tudi v preprosto okolje, na primer ptica, priljubljena žival vendskih pesmi – kukovica (kukavica), žunica (kobilar), golubica (golob). Imajo tudi eno ali dve lepi baladi, romanci. Za vzorec naj predstavimo eno od njihovih, romanci podobnih pesmi: „Sinek Martinek, Paj! kam si hodo ti?” „ „Oh lüba moja mat Na zelene travnike.” ” „Sinek Martinek, Pa kâ si delao tam?” „ „Oh, lüba moja mati, Kobile páso sam.” ” „Sinek Martinek, Pa kâ si vido tam?” „ „Oh lüba moja mati Tri béle deklice.” ” „Sinek Martinek, Pa kaj so delale?” „ „Oh, lüba moja mati Rože so bralę” ” „Sinek Martinek, Pa kaj do z’rožami?” „ „Oh, lüba moja mati Vénce plele so.” ” „Sinek Martinek, Pa ka do z’véncami?” „ „Oh lüba moja mati Mariji do’j dale.” ” „Sinek Martinek, Pa kâ s’ti delale?” „ „Prelüba moja mati Sercé so mi vzelé!” ”

215

Nagy mennyiségben találhatók búcsúztató énekek, melyek többnyire sok versszakból állók és kevés különbséggel egy kaptára készűltek. Idegenben elhalt legényüket, messze kaszárnyában meghalt katonájukat, vagy szerencsétlenség által kimúlt ismerőseiket, földijöket ilyen énekekben (pesem; pesem od Košija Josefa, stb.) búcsúztatják el szülőiktől, rokonaiktól, községbelijeiktől rendes énekeseik. Valamint ezen búcsúztatókban, úgy általában a vend népköltés minden termékében kedvesen csendűl meg a vallásos hang. Világi dalaik kevés volta, de meg jámbor ájtatoskodásra való hajlandóságuk az oka, hogy egyházi énekeiket nagyon szeretik énekelni. Éneklik a mezőn, kender- és lentörésnél, a faluvégre épített kenderszárìtó kemenczék körűl korán reggel és késő este az asszonyok s leányok, a gőzgép zakatolása közben mindkét nem, sőt a korcsmában is nem egyszer. Ha vásárról barmot hajt haza az idősebb vend ember, levett kalappal, énekelve halad jószága után. A vasmegyei lutheránus vend (goričanec), kit földjének szegénysége rákényszerít, hogy nyáron Somogyba, Zalába vagy Szlavoniába szerződjék aratónak, pihenő vasárnapokon a zsoltárok hangján buzdúl föl. A szomszéd Stájerország szlovén lakóitól, kikkel gyakran érintkezik, sok ének kerűl közibök. Sok énekes van különösen a Heiligen Kreuz és Sankt Georgen közt elterűlő vidéken. Vendjeink, mint buzgó búcsújárók, tőlük sok éneket hoznak, melyeket csakhamar átalakítanak. A magyarországi nemzetiségek közűl ritka ismeri úgy a magyar népdalokat, mint a vend. Az arató goričanec a magyar vidékekről, a zalai vend, kinek szőlője mesgyés a magyaréval, hamar eltanúlja attól a nótát vagy versével együtt, vagy maga költ a dallamhoz szöveget. A zenén kivűl a táncz az, a miért rendkivűl lelkesűl a vend. Ha jól akar mulatni, tánczol, még pedig ügyesen. Legkedveltebb tánczuk a stájer dreher (keringő) és egy sajátságos polkából formált másik táncz, mely abból áll, hogy a polka egyes dallamai után lejtve, közbe-közbe magukat jobbra-balra illegetve, helyben nehányszor tipegnek s aztán polkáznak tovább. Szeretik a csárdást is. Táncz közben pereg a legények ajkán a tánczszó, s a vend dalok nótafarka: drajlilirajlamdrajlamloja! Ha táncz közben párjától el akar válni a tánczos, előbb más tánczost keres neki; egyszerűen letenni annyi volna, mint a leányt megszégyeníteni. A vend rendkivűli szorgalmas, s a foglalkozások egész seregét űzi. Legősibb és legelterjedtebb a földmívelés. Számìtó, ügyes, fáradhatatlan földmívelő. Kevés a földjük, mégis a gőzcséplőt s a gazdasági gépek egész seregét szerzi be, meggyőződvén azok jóságáról, alkalmas voltáról. Marhaállományuk szép, gyönyörű lovaik keresettek. Rétért, szénáért két-három napi járóföldre is elmennek. Asszonyaik ügyes kertészek. Kerti magvakat, hagymát termesztenek, a mivel aztán horvátországi, stájerországi vásárokra is ellátogatnak. A városok környékén lakók tejjel, vajjal és kenyérrel űznek kereskedést. A kereskedelemre általában nagy a vendek hajlandósága.

216

Veliko je poslovilnih pesmi, ki so običajno sestavljene iz številnih verzov in so z majhnimi razlikami spesnjene po istem kopitu. V takšnih pesmih (pesem Košija Josefa itd.) pravi pevci opevajo poslavljanje na tujem umrlega mladeniča, vojaka, ki je umrl v daljni kasarni ali v nezgodi umrlega znanca, rojaka od staršev, sorodnikov, sovaščanov. Kot je to običajno za vse vendske ljudske pesmi, je prijeten verski prizvok zaznati tudi v teh. Ker imajo malo posvetnih pesmi ter so močno nagnjeni k pobožnosti, svoje cerkvene pesmi zelo radi prepevajo. Ženske in dekleta jih pojejo na polju, med trenjem konoplje ali lanu, zgodaj zjutraj in pozno zvečer okrog peči v sušilnici konoplje na koncu vasi, oba spola ob ropotu parnega stroja, velikokrat celo v gostilni. Če starejši vendski možak žene drobnico s sejma proti domu, za njo stopa gologlav, s klobukom v roki in s pesmijo na ustih. Luteranski Vend iz Železne županije (Goričanec), ki je zaradi siromašnosti zemlje poleti prisiljen oditi v Somogy, Zalo ali Slavonijo in se tam zaposliti kot žanjec, se med počitkom v nedeljo poskuša razvedriti s prepevanjem psalmov. Od slovenskih prebivalcev sosednje Štajerske, s katerimi ima veliko stikov, so prevzeli veliko pesmi. Veliko pevcev je predvsem na območju med Heilige Kreuzem in Sankt Georgenom. Od njih naši Vendi, ki so goreči romarji, prinesejo veliko pesmi, ki jih nato kmalu preoblikujejo in prilagodijo. Med narodnostmi na Madžarskem najdemo le malo takšnih, ki madžarske ljudske pesmi poznajo bolje od Vendov. Goričanec, ki žanje na madžarskem ozemlju, Vend iz Zale, čigar vinograd meji z goricami madžarskega gospodarja, se pesmi od njega kar hitro nauči. Včasih samo melodijo, morda skupaj z besedilom ali pa k napevu besede naniza kar sam. Vendar ga poleg glasbe izredno navdušuje tudi ples. Če se želi resnično poveseliti, zapleše in to zelo spretno. Najbolj priljubljen ples je štajerski dereher (valček) in poseben, iz polke izpeljan ples, ki je videti tako, da se ob določenih melodijah polke nagnejo, vmes zibajoče postopajo levo in desno, nekajkrat na mestu zatopotajo in nato spet zaplešejo polko. Tudi čardaš radi plešejo. Mladeniči med plesom nenehno vriskajo, pojejo, predvsem običajni zaključek vendskih napevov: drajlilirajlamdrajlamlo! Če se plesalec med plesom želi ločiti od svoje plesalke, ji najprej poišče novega partnerja; če bi jo kar tako pustil sredi plesišča, bi pomenilo, da je dekle osramotil. Vend je izredno marljiv in obvlada številna opravila. Najstarejše in najbolj razširjeno je poljedelstvo. Je zanesljiv, priden, neutruden poljedelec. Zemlje ima bolj malo, a si kljub temu priskrbi parno mlatilnico in celo vrsto drugih gospodarskih strojev, saj je prepričan v njihovo koristnost in uporabnost. Ima lepo čredo govedi, njegovi čudoviti konji so zelo iskani. Do svojih travnikov ali po seno bodo šli celo dva-tri dni daleč. Njihove žene so spretne vrtnarke. Vzgajajo vrtna semena, čebulo, nato pa jih prodajajo na hrvaških, štajerskih sejmih. Tisti, ki živijo v okolici mest, trgujejo

217

Sok közöttük a marhakereskedő, tyúkász; hátukra kötött gyűjtőketreczükkel messze földet bejárnak. Iparra kevesebben szánják magukat, de azok ott is kiválnak ügyességük és szorgalmuk által. A Mura mentén halászkodnak, vagy kompos révészek. A lutheránus vend hegylakók, kiknek szegény földjük nem terem eleget, egy-egy közűlök való gazdagabb vend vezetése mellett sokszor hónapokra üresen hagyják falvaikat és Zalamegyébe, Vasba, Somogyba vagy épen Szlavoniába mennek aratni. Őszszel a zalai és vasmegyei útakon egész karavánok vonúlnak haza felé leszáradva, leperzselve, kérges tenyérrel, de puha kedélylyel, dalolva, tréfálva. Erős munkája mellett kevéssel beéri a vend. Élelmük a lehető legegyszerűbb s egy csöppet sem változatos. Kukoricza, burgonya, köles- és hajdinakása, tej a fő eledelök. A szegény hegyvidéken, de még a vagyonosabb síkon is a kukoricza tusáját (kocenya) összetörik s belekeverik a kenyérbe. Sajátságos tésztaféle ételük a gibanica és a krapca. Mint földmívelő, kereskedő s iparos egyaránt tanúlni szerető a vend ember. Iskoláira szívesen költ, gyermekeit örömest, s rendesen járatja iskolába. Tanítóját tiszteli, becsűli. Ha tovább tanúl a vend fiú, legtöbbször a papi vagy tanítói pályára lép. Általában véve derék, szorgalmas, hazafias nép az a körűlbelűl hetvenezer vend, mely Vas és Zala megyékben mint a régi Pannonia szlovén lakosságának maradéka él.

218

z mlekom, maslom in kruhom. Njihova pripravljenost na trgovanje je običajno zelo velika. Med njimi je mnogo trgovcev z govedom in kokošarjev (kupinarjev); s kletkami za zbiranje perutnine na hrbtu prehodijo ogromne razdalje. Za obrt se odločajo le redki, vendar se tudi pri tem izkažejo s svojo spretnostjo in marljivostjo. Ribarijo ob Muri ali so brodarji na reki. Luteranski gorički Vendi, katerih revna zemlja daje bolj malo pridelkov, velikokrat za več mesecev zapustijo svoje vasi in se pod vodstvom katerega od premožnejših gospodarjev odpravijo na žetev v Županijo Zala, Železno županijo, Županijo Somogy ali celo Slavonijo. Jeseni se po cestah Županije Zala in Železne županije valijo množice ljudi z izsušenimi, ožganimi lici, žuljavimi dlanmi, ki pa se kljub temu domov vračajo dobro razpoloženi ter s pesmijo in šaljivkami na ustih. Ob trdem delu je Vend zadovoljen že z malim. Njihova hrana je kar najbolj preprosta in niti malo raznovrstna. Poglavitna hrana so koruza, krompir, prosena in ajdova kaša ter mleko. Na siromašnejšem hribovitem predelu, pa tudi na nekoliko bogatejši ravnici koruzne storže (kocene) zmeljejo in jih primešajo v kruh. Njihovi značilni jedi iz testa sta gibanica in krapci. Vend, pa naj bo poljedelec, trgovec ali obrtnik, se zmeraj rad uči. Z veseljem daje denar za šolo, svoje otroke rade volje in redno pošilja v šolo. Učitelja spoštuje in ceni. Če se vendski fant odloči, da bo nadaljeval s šolanjem, se najpogosteje odloči za duhovniški ali učiteljski poklic. Splošno gledano so Vendi pošten, marljiv, domoljuben narod, ki šteje okrog sedemdeset tisoč duš in v Županiji Zala in Železni županiji živi kot ostanek slovenskega prebivalstva nekdanje Panonije.

219

Tartalomjegyzék BELLOSICS BÁLINT A nemzetiségek első magyarországi néprajzkutatója. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Valentin Bellosics: Wendisch . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Bálint Bellosics: Wendisch II. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Bálint Bellosics: Wendische Volkslieder . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 Bellosics Bálint: Egy vend népballadáról. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Bellosics Bálint: Zalamegyei vend népballada II.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Bellosics Bálint: Vend népdalok I.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 Bellosics Bálint: Vend népdalok II.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 Bellosics Bálint: Vend népdalok III. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 Bellosics Bálint: Hol van Attila sírja?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 Bellosich Bálint: Mátyás király emléke a szlovén népmondákban . . . . . . . . . . . 36 Bellosics Bálint: Az Alsó-Lendvai vásár. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38 Bellosics Bálint: Vend népdalok I.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50 Bellosics Bálint: Vend népdalok II.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54 Bellosics Bálint: Vend népdalok III. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 Bellosics Bálint: A millenium és a vendek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58 Bellosics Bálint: A millenium és a vendek (Folyt. és vége.) . . . . . . . . . . . . . . . . . 64 Bellosics Bálint: A goricsánecz. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 Bellosics Bálint: A goricsánecz (Vége.). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78 Bellosics Bálint: Skrat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 84 Bellosics Bálint: Vend népköltési adalékok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90 Bellosics Bálint: A holdban lakó ember. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94 Bellosics Bálint: Alsó-Lendva és vidéke. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100 Bellosics Bálint: A néprajzi kiállítás ügyében. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120 Bellosics Bálint: Husvét. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130 Bellosics Bálint: A vend parasztház. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 138 Bellosics Bálint: A vendekre vonatkozó régibb feljegyzések. . . . . . . . . . . . . . . . . 144 Bellosics Bálint: A vendekre vonatkozó régibb feljegyzések (Vége.). . . . . . . . . . 150 Ballovics Bálint: Egy érdekes népfaj. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154 Bellosics Bálint: Vas és Zala vármegyék déli síkja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 162 Bellosics Bálint: Vas és Zala vármegyék déli sikja (MéV 1897) . . . . . . . . . . . . . 200 Bellosics Bálint: A zala- és vasmegyei vendek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 202 220

Kazalo VALENTIN BELLOSICS Prvi raziskovalec etnologije narodnostnih skupnosti na Madžarskem . . . . . . . . 5 Valentin Bellosics: Vendska. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Bálint Bellosics: Vendska II. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Bálint Bellosics: Vendske ljudske pesmi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Bálint Bellosics: O eni vendski ljudski baladi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Bálint Bellosics: Vendska ljudska balada iz Zalske županije II. . . . . . . . . . . . . . . 25 Bálint Bellosics: Vendske ljudske pesmi I.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Bálint Bellosics: Vendske ljudske pesmi II.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Bálint Bellosics: Vendske ljudske pesmi III. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Bálint Bellosics: Kje je Atilov grob?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 Bálint Bellosich: Spomin na kralja Matjaža v slovenskih ljudskih pripovedkah 37 Bálint Bellosics: Dolnjelendavski sejem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 Bálint Bellosics: Vendske ljudske pesmi I.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51 Bálint Bellosics: Vendske ljudske pesmi II.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55 Bálint Bellosics: Vendske ljudske pesmi III. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57 Bálint Bellosics: Milenij in Vendi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Bálint Bellosics: Milenij in Vendi (Nadaljevanje in konec). . . . . . . . . . . . . . . . . 65 Bálint Bellosics: Goričanec . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73 Bálint Bellosics: Goričanec (Konec). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 Bálint Bellosics: Škrat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85 Bálint Bellosics: Prispevki k vendskemu ljudskemu pesništvu. . . . . . . . . . . . . . . 90 Bálint Bellosics: Človek, ki živi v Luni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95 Bálint Bellosics: Dolnja Lendava in okolica . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101 Bálint Bellosics: V zadevi etnografske razstave. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121 Bálint Bellosics: Velika noč . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131 Bálint Bellosics: Vendska kmečka hiša . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139 Bálint Bellosics: Starejši zapisi, ki se nanašajo na Vende. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145 Bálint Bellosics: Starejši zapisi, ki se nanašajo na Vende (Konec). . . . . . . . . . . . 151 Bálint Ballovics: Eno zanimivo ljudstvo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 155 Bálint Bellosics: Južna ravnica Železne in Zalske Županije. . . . . . . . . . . . . . . . . . 163 Bálint Bellosics: Južna ravnica Železne in Zalske Županije (MéV 1897). . . . . . . . 201 Bálint Bellosics: Vendi v Zalski in Železni županiji . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203 221

Izdajo knjige so omogočili A könyv kiadását támogatták

Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság

LYNDVAMUSEUM 15 Lendvai Kepe Zoltán Bellosics Bálint a muravidéki magyarok és szlovénok között Valentin Bellosics med pomurskimi Madžari in Slovenci

Založila in izdala • Kiadó Galerija-Muzej Lendava • Lendvai Galéria és Múzeum Bánffyjev trg 1 • Bánffy tér 1, 9220 Lendava • Lendva, Slovenija • Szlovénia www.gml.si

Zanjo • Felelős kiadó Dubravko BAUMGARTNER Knjiga je prevedena iz madžarščine. A könyv magyar nyelven íródott.

Prevod • Fordítás Zoltán LENDVAI KEPE (v slovenščino • szlovén nyelvre) Kadencia Kft. Lendva (v slovenščino • szlovén nyelvre) Vesna DUNJKO (v slovenščino • szlovén nyelvre) Peter KOŠA (v slovenščino • szlovén nyelvre) Szeréna JAMBOR BENCE (v slovenščino • szlovén nyelvre)

Jezikovni pregled • Nyelvi lektorálás Nándor BÖRÖCZ (madžarščina • magyar) Mária KEPÉNÉ BIHAR (madžarščina • magyar) Olga PAUŠIČ (slovenščina • szlovén)

Grafično oblikovanje • Grafikai tervezés GRAFOP, Peter ORBAN, s.p.

Tisk • Nyomda DigiFot, Lendava

Naklada • Példányszám 150 Lendava • Lendva, 2020

Lendvai Kepe Zoltán

Bellosics Bálint

LY N D VA M U S E U M 1 5

LY N D VA M U S E U M

a muravidéki magyarok és szlovénok között

Valentin Bellosics med pomurskimi Madžari in Slovenci