Görög Gondolatok 2007/6

Page 1

örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja

2007/6

A bûn ravatalán Illés prófétáról mindenki tudta, hogy Isten embere, az Úr képviselõje. Éppen ezért érdekes számunkra, hogy hogyan gondolkodott róla szállásadója a szareptai özvegy. Amikor fia halálos beteg lett, így fakadt ki Illés ellen: „Milyen panaszod van ellenem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy felhívd a figyelmet vétkeimre, és így elveszítsem fiamat?” A prófétát, az istenes embert mennydörgõ, bûnöket ostorozó valakinek szokták gondolni, aki égi büntetéssel fenyeget, aki vigasztalás helyett inkább fejünkre olvas a szerencsétlenül jártaknak. Az özvegy kellemesen csa-

lódott. Illés mindent megtett a fiúért, és életre keltette. Olyan próféta volt, aki azért állt Isten és ember közé, hogy irgalmat esdjen ki a bajban levõk számára. A próféták Prófétája, Jézus a szívekbe látott. Mivel minden ember bûnös, jó oka lehetett volna azzal lépni a síró naimi asszony elé: Megérdemelted, hogy elveszítetted fiadat, hiszen ez és ez terheli a lelkedet, ne lázadozz tehát! Urunk e helyett, „amikor megpillantotta szívbõl megsajnálta”, és visszaadta neki a fiút. Krisztus keresi az elveszett emberi lelket. Tanítványai azt hitték, hogy nagy birodalmat


2

GÖRÖG GONDOLATOK

alapít. De látták, hogy Jézus nem fölfelé tör, hanem a bûnösökkel és vámosokkal barátkozik. De Jézus nem a bûnt szerette, hanem a bûnöst! Az égben nagyobb öröm lesz egy megtérõ bûnösön, mint kilencven kilenc igazon, akiknek nincs szükségük bûnbánatra – mondotta az Üdvözítõ. Ezek hallatán talán valakiben felvetõdik a kérdés. Ez azt jelenti, hogy Isten talán jobban szereti, ha vétkezünk, mintha ártatlanul élünk? Kedvesebb elõtte talán, ha valaki elesés után tér vissza? Nem! Egyáltalán nem errõl van szó! A Szentírás emberi érzés szerint beszél. Itt van a mai evangéliumban elbeszélt történet: a naimi ifjú. Koporsó. Könny. Özvegy édesanya… Milyen megdöbbentõ! – A bölcsõtõl a koporsóig keresztek szegélyezik az ember útját. Az ember irtózik tõlük. Görcsösen ragaszkodik az élethez, mert az élet nagy érték! Az ember élni akar! Örökké! Ezt az életigenlést a krisztusi hit teszi tökéletessé. Naim város kapuján át a koporsóban egy ifjút visznek kifelé. Nincs visszatérés! A halál fájdalmas, mert Isten eredetileg nem így tervezte az embert. A bûnnek zsoldja a halál. A halál, büntetés minden embernek. A természetfeletti élet szikráját a keresztségben kaptuk. Ezzel együtt a belénk öntött természetfeletti erényeket: a hitet, a reményt és a szeretetet.

Mikor is volt ez? 20 - 30 - 50 - 70 évvel ezelõtt? Akkor keresztanyánk szájával ellene mondtunk az ördögnek és minden pompájának és minden cselekedetének. Amikor keresztanyánk a keresztvíz alá tartott, utána a pap égõ gyertya átadásával ezt mondta: „vedd ezt az égõ gyertyát… vedd ezt a fehér ruhát és tisztán, szeplõtelenül vidd az örök Bíró elé.” Hányszor aludt ki az óta lelkem mécsese? Hányszor volt már rövidzárlat? Hányszor szakadt meg a kontaktus az energiaforrással? Hányszor estem kétségbe és borult sötétség a lelkemre? Vagy idáig még nem jutottam? De a megszokottság köde ugye sokszor vastagon borította a fényt? Már csak pislogott a gyertyám, de nem melegített? Hányszor feküdtem a lelki sötétség ravatalán tetszhalottként? És… és jött a Mester és szólt: „Fiam, leányom, mondom neked, kelj föl!” Kelj föl! Ne botladozzál, ne botorkálj többé! Ne csúszkálj! Ne sántikálj a hamis fények után! Ne keress új eszméket! Közösen, mindnyájan tiszta szívvel kérjük. Uram, Krisztusom! Fogd meg a sok magyar naimi ifjúnak is sápadt, bûnöktõl reszketõ kezét, hogy az ifjúság viharzónáján át is Tehozzád jussanak. Miló Miklós Parókus


GÖRÖG GONDOLATOK

A Szentliturgia 24. Csodálatos dolgok tárulnak elénk, amikor az evangéliumot olvassuk, vagy hallgatjuk. Jézus életérõl hallunk. Róla azt nyilatkozta az Atya, hogy mint kedves Fiában igen nagy kedve telik. Örökké megmaradó tanítást olvasunk vagy hallunk. Az ég és föld egykor elmúlnak, de Jézus szavai örökre megmaradnak. Jézus szavai ezen kívül utat, igazságot és életet jelentenek követõinek. Mi legyen a mi keresztény hozzáállásunk az evangéliumhoz? Elõször is ez: hallgassuk! Isten Fia szól hozzánk belõle. Errõl maradnak le mindazok, akik elkésnek, és csak evangélium után érnek a Liturgiára. Ezért kevesebbet fognak hallani és tudni, mint a többiek. Hallgassuk tisztelettel Jézus isteni szavait. Tiszteletünket külsõleg úgy szoktuk kifejezni, hogy felállva hallgatjuk a szent evangélium olvasását. Voltam olyan helyeken is, ahol a tiszteletet alázatossággal kötötték össze: térden állva hallgatták a szent evangéliumot. Mindkettõ helyes és jó, és kifejezi a Jézus szavai iránti tiszteletet. Felemelt fõvel hallgassuk, Jézus azért szól, hogy minél jobban figyeljünk és megértsük szavait. Úgy fogadjuk az evangéliumot, úgy hallgassuk, mint mennybõl jövõ világosságot. Ezt sok helyen azzal fejezik ki, hogy legalább egy szál gyertya ég a szent evangélium könyve mellett. Jézus szavai világosságot jelentenek. Megvilágítják elõttünk életünk célját: Az embert,

3

bennünket Isten örök életre teremtett. Ennél nagyobb cél nincs számunkra. Isten ebben számít mindnyájunkra és vár mindnyájunkat. Jézus szavai megvilágítják az örök életre vezetõ utat is: Jézus életét kell az embernek követni, az Õ útján kell járni. Ez a legbiztosabb út. Az evangéliumot úgy fogadjuk mint Isten örömhírét, amelyet nekünk küldött. Örömhírre minden keresztény embernek szüksége van. Széppé teszi és elviselhetõvé teszi életét, különösen a nehezebb napokban. A pap azért fordul az emberek felé, amikor evangéliumot olvas, hogy az örömhír az embereknek szól. Az evangéliumból megtudjuk, hogy Isten szereti az ember, mint gondviselõ Atya törõdik vele, irgalmas iránta és örökre Maga mellett akarja látni. Megtudjuk azt is, hogy bár nagy a gonosz hatalma és széles területen mûködik, Isten hatalma még nagyobb, legyõz minden emberi vagy ördögi gonoszságot. Ha ezeket a gondolatokat hét közben is szívünkben forgatjuk, könnyebb az élet terheit elviselni. Mi az ember válasza Jézus evangéliumára? Hogy örömhírt fogunk Tõle hallani? Az öröm és hála szava: Dicsõség Néked Uram! A felolvasás végén ismét ez a válasz: Dicsõség Néked Uram! Dicsõség Néked, hogy szóltál, és utat mutattál! Ehhez még hozzá kívánkozik egy kérés: Erõsíts meg minket Szentséged által, hogy egész nap elmélkedjünk igazságaid felett! (folyt.köv.) Lakatos László


4

GÖRÖG GONDOLATOK

Nyárvégi kirándulás 2007. szeptember 6-án. Egyházközségünk Nyugdíjas Egyesülete nyárvégi kirándulást szervezett nem csak nyugdíjasoknak parókus atyánk vezetésével. A közös kirándulásunkon 50 fõ vett részt, ami nagyon jól sikerült. Jelentõsen erõsítette bennünk az összetartozás igazán fontos érzését, lelkünk-testünk épülésére szolgált az együtt eltöltött nagyon szép nap. Még az idõjárás is nagyon jól alakult, csodálatos napsütéses idõ lett dél körül az esõs reggel után. A kiránduló csoportunk tagjai részt vettek a reggeli hatórási szentmisén. Az autóbusz 7 órakor indult a görög katolikus templomunk elõl. Elsõ állomáshelyünkön nagy örömünkre megtekinthettük Emõd görög katolikus templomát, amely a közelmúltban készült, nagyon modern stílusú, szép épület. Hallhattunk róla, hogy milyen nehézségekkel kellett és most is kell megküzdeniük az ott élõ híveknek, hogy gyakorolhassák hitüket. Napunk további részében elõször egy különleges nevezetességgel, a Mezõkövesdi Matyókiállítással ismerkedhettünk meg, mely igazán szép, korhû emlékeket õrizve mutatta be nekünk az õ népi mûvészetüket, hagyományaikat. Örömünkre szolgált hogy ezt is láthattuk. Ezt követõen a Mezõkövesd római katolikus templomát tekintettük meg, mely a város legszebb egyházi és történelmi emlékei, és értékei közzé tartozik. Az ottani plébános atya szeretettel fogadott minket. Részletesen bemutatta, történelmi visszatekintést adott a mûemlék jellegû templomukról. Rendkívül szép mennyezeti festményei, kápolnája mellett megcsodálhattuk az új orgonát, mely a közelmúlt-

ban épült a katolikus egyház és a város közös áldozatvállalásával. Ilyen szép élményekkel feltöltõdve mentünk Bogácsra borospincét látogattunk meg. Közösen itt megebédeltünk jó hangulatú beszélgetések közben. Nagyon jó idõnk volt a kirándulásra, de a Bogácson szabadban való fürdés helyett a Mezõkövesdi Zsóry Fürdõt választotta a társaság. Az ország legkülönlegesebb gyógyvizei közzé tartozik, délután 3-tól 5ig itt fürödhettünk. Nagyon jól érezte magát itt valójában mindenki. A több szabadban levõ és zárt gyógymedence mellett nagyon szép uszodai rész is a fürdõhöz tartozik. Itt igazán jó lehetõségünk volt a kikapcsolódásra. Jó volt látni a sok, napi fáradtságát elfelejtõ, pihenõ ember mosolygós arcát, tekintetét. Igazi felüdülést jelentett ez az idõ, amit itt eltölthettünk. Útban hazafelé a lemenõ nap sugarai csodálatosan bevilágították a tájat és a környezõ hegyek vonalait. Úgyis mondhatnánk, szinte bearanyozta a napunkat. Közösen együtt énekeltünk lelkünk feltöltõdésére, és boldogok voltunk, hogy részesei lehettünk egy ilyen szép élményekkel teli napnak. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a szervezõknek, a lehetõséget a kirándulásért, és a sok fáradtságot, amit értünk õk tettek. MRÁ


GÖRÖG GONDOLATOK

5

Kedvesem! Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél, és reméltem, hogy beszélni fogsz hozzám, még ha csak néhány szóban is, de megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azt a jót, ami tegnap történt veled. De észrevettem: nagyon leköt, hogy kitaláld, mit vegyél fel, s a kávé, a reggeli. Amikor kapkodva készülõdtél, tudtam, hogy lenne néhány perced köszönni, de túl elfoglalt voltál. Munkád során, a sok feladat, a fõnököd, na és persze a karrier, nem is akartalak megzavarni. Egyszer egy ideig várnod kellett, 10 percig tétlenül üldögéltél. Aztán láttam, amint felpattantál. Azt hittem, beszélni akarsz velem, de te ehelyett a telefonhoz kaptál, és felhívtad egy barátod, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat. Egész nap türelmesen néztelek. Végsõ soron azt hiszem, több dolgod volt annál, mintsem hogy szakítani tudtál volna rám egy kis idõt. Észre vettem, hogy ebéd elõtt körülnéztél. Talán kínosnak érezted, hogy hozzám szólj, ezért nem hajtottad meg a fejed. Mikor három, vagy négy asztallal odébb néz-

tél, láttad amint néhány barátod röviden beszélt hozzám mielõtt enni kezdett. Te nem tetted. Rendben. De még mindig van idõ, és remélem, hogy egyszer majd fogsz velem beszélni. Hazamentél. Úgy tûnt, sok dolgod van. Miután néhányat elvégeztél, bekapcsoltad a TV-t. Nem tudom, szereted-e a TV-t vagy sem, de bármi megy benne, te csak ülsz, és gondolatok nélkül nézed a mûsort. Ismét türelmesen vártam több mint 2 órát közben megvacsoráztál, de most sem szóltál hozzám. Lefekvéskor túl fáradtnak látszottál. Jó éjt kívántál a családodnak, majd bezuhantál az ágyba, és pillanatok alatt elaludtál. Ez érthetõ, mert talán fel sem tudod fogni, hogy én mindig ott vagyok melletted. Nagyon szeretlek téged, és minden nap várok egy fejbólintásra, egy imára vagy a szíved egy hálatelt részére. Nagyon nehéz egyoldalúan beszélgetni. Nos, te ismét felkelsz, és én újra várni fogok rád a szeretetemmel. Remélem, ma szánsz rám egy kevés idõt. Legyen szép napod! Barátod, Isten

Ifjúsági hittan

történt veled a héten – balul elsült dolgokat. Vagy amik csak szimplán nem estek jól. Vagy ami éppen foglalkoztat!! Sõt még azt is szívesen meghallgatjuk, hogy hány millió dolgozatot írtál a héten és hány vár még rád a jövõ héten =)! Tehát még mindig szeretettel várunk mindenkit! A bátortalanabbakat is, hiszen nektek is áll a lehetõség, hogy csatlakozzatok hozzánk! Tehát: Következõ alkalom, az olvasás után hozzád legközelebb esõ szombat!! Hittanterem (aki esetleg nem tudná, a templom mögött) 16:00-18:00-ig kb.

Kedves Fiatalok!!! A felhívás még mindig áll a szombat délutánokra. Azt hiszem, hogy 5 nap – jó vagy rossz esetben, nem tudom me-lyik a jó szó rá – kemény tanulás után mindenkinek szüksége lehet, egy kis kikapcsolódásra. Erre pedig kiváló alkalom, hogy eljöjjetek, a parókián tartandó kis „csoport terápiára”, ahol fiatalokkal lehetsz együtt, elmesélheted a héten történt esetleg vicces eseményeket, vagy bármit ami nagyon jó volt, illetve – bár reméljük nem sok ilyen

Várunk szeretettel!!!


6

GÖRÖG GONDOLATOK

Az elõzõ évekhez hasonlóan az idén is minden általános iskolában tartunk hittanórát. Közös felelõsségünk, hogy a tanulmányi elõmenetel mellett biztosítsuk gyermekeink lelki fejlõdést, illetve hitünk igazságainak megértését is. A hittanórák rendje a következõ: Bárczy Gusztáv Általános Iskola (Kádár Erzsébet) 1-3. osztály hétfõ 12.00-13.00 4-8. osztály hétfõ 13.00-13.30 5-7. fogl. hétfõ 13.30-14.15 9-12. fogl. hétfõ 16.00-16.45 Vécsey Károly Általános Iskola (Kádár Erzsébet) 1. osztály csütörtök 15.15-16.00 2. osztály csütörtök 12.45-13.30 3-4. osztály csütörtök 14.00-15.00 5-8. osztály csütörtök 13.30-14.00 Gárdonyi Géza Általános Iskola (Kádár Erzsébet) 1. osztály péntek 12.30-13.00 2. osztály péntek 11.45-12.30 3. osztály péntek 15.30-16.00 4.a osztály péntek 13.30-14.00 4.b osztály péntek 13.00-13.30 5-8 osztály péntek 14.00-14.45 Benczúr Gyula Általános Iskola (Czirjákné Veres Andrea) 1-4 osztály péntek 14.00-14.45 5-8 osztály péntek 14.45-15.30 A Szent Tamás Alapítvány javára 2006. évi szja 1%-os nyilatkozatok alapján 546.741.Ft lett felajánlva, amelybõl az alapítvány 540.000.- Ft-al támogatta a Szent Miklós Görög Katolikus Templomban folyó felújítási munkálatokat. Köszönjük a felajánlásokat, és kérjük a kedves híveket, hogy a következõ évi személyi jövedelemadó nyilatkozatnál is támogassák templomunk felújítási munkálatait.

Kazinczy Ferenc Általános Iskola (Kádár Erzsébet) 1-2 osztály kedd 15.30-16.15 3-4 osztály kedd 13.45-14.30 5-8 osztály kedd 14.45-15.30 Kodály Zoltán Általános Iskola (Koroknai Gabriella) 1. osztály kedd 13.15-14.00 2. osztály kedd 14.30-15.00 3. osztály hétfõ 13.00-13.30 4. osztály kedd 14.00-14.30 Móricz Zsigmond Általános Iskola (Kádár Erzsébet) 1-2. osztály szerda 14.00-14.45 3-4 osztály szerda 13.15-14.00 5-6 osztály szerda 14.45-15.30 Bem József Általános Iskola (Koroknai Gabriella) 1-2. osztály szerda 15.30-16.15 3-4. osztály szerda 14.30-15.15 Apáczai Csere János Iskola (Czirjákné Veres Andrea) 1-2. osztály csütörtök 13.00-13.30 3. osztály csütörtök 13.30-14.00 4. osztály csütörtök 14.00-14.30


GÖRÖG GONDOLATOK

7

Görög katolikus mûsorok a rádióban és a televízióban

Október Október 14. (vasárnap) Szent Liturgia/istentisztelet közvetítése Kölcsey Televízió 14:30/15:00 Október 15. (Hétfõ)Krisztus közöttünk! Kossuth Rádió 13:30; Internet: www.radio.hu hangtár/Kossuth Október 21. (vasárnap) Szent Liturgia / istentisztelet közvetítése Kölcsey Televízió 14:30/15:00 Október 23. (Kedd) A szeretet ereje Kölcsey Televízió 19:30

Egyházközségi zarándoklatot szervezünk október 22-én Kassára (Szent Erzsébet székesegyház, II. Rákóczi Ferenc mauzóleuma), és Eperjesre (Szent Miklós székesegyház, boldog Gojdics Pál és boldog Hopkó Bazil püspökök sírhelye.) Boldog Gojdics Pál: 1888-ban született Eperjes mellett, rutén nemzetiségû görög katolikus papi családban. 1911-ben szentelte pappá Vályi János püspök. 1922-ben lépett be Munkácson a baziliták rendjébe. 1927. március 25-én szentelték püspökké. 1950-ben letartóztatták, majd 25 évi börtönre ítélték. 1960. július 17-én, 72. születésnapján hunyt el a leopoldovi börtönkórházban. Boldog Hopko Bazil: 1904. április 21-én született Bártfa közelében, görög katolikus családban. 1947-ben eperjesi segédpüspökké nevezték ki. 1950-ben megkezdõdött a görög katolikus egyház püspöke-

Október 28. (vasárnap) Szent Liturgia / istentisztelet közvetítése Kölcsey Televízió 14:30/15:00 Október 29. (Hétfõ) Krisztus közöttünk! Kossuth Rádió 13:30; Internet: www.radio.hu hangtár/Kossuth November 4. (vasárnap) Így szól az Úr! A Biblia üzenete Magyar Televízió mtv1 9:55; mtv2 12:10 Szent Liturgia/istentisztelet közvetítése Kölcsey Televízió 14:30/15:00 November 6. (Kedd) Engedjétek hozzám… Magyar Televízió mtv1 14:30

inek, papjainak, szerzeteseinek és híveinek módszeres üldözése. Az áldozatok között volt. 26 évi üldöztetése során internálták, letartóztatták, elítélték, bebörtönözték, sorozatosan megfélemlítették, míg végül 1976. július 23-án belehalt szenvedéseibe. Az exhumálást követõ vizsgálatok nagy mennyiségû arzént mutattak ki földi maradványaiban, ami arra utal, hogy hosszú idõn át adagolták szervezetébe a mérget. A kirándulás költsége – ebéddel együtt Kb. 3000Ft. Érdeklõdni és jelentkezni az egyházközségi irodában lehet. Görög Gondolatok Kiadja a Nyíregyházi Belvárosi Görög Katolikus Egyházközség 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 7. Tel: (42) 500-007 sztmiklos@netra.hu Irodai órák: Hétköznaponként 9-13 és 15-17 óráig. Felelõs kiadó: Miló Miklós parókus Szerkesztõ: Szabó Tamás káplán Nyomdai munkák: Örökségünk Kiadó Bt.


Szent Pál apostol korinthusiakhoz írt levelei lesznek. Minden régi tagot és új érdeklõdõt szeretettel várunk! Egyházközségünk bálja 2007.november *** 9-én lesz a Hotel Koronában, mely kivá- A „Hétfõ esti beszélgetések”, azaz a felló alkalom az együttlétre, egymás jobb nõtt hittan elsõ találkozási alkalmai hétmegismerésére, közös ünneplésre, be- fõn este fél hétkor vannak. Egy alkalom, szélgetésre. Külön öröm lenne számunk- egy közösség, ahol lehetõsége nyílik ra, ha Önök is velünk lennének ezen az mindenkinek, hogy megismerje, elméestén, ezért szeretettel hívjuk meg Önt és lyítse hitét szakavatott elõadók elõadásai kedves családját. által. S megtapasztalja Krisztus tanítváAz est helyszíne: HOTEL KORONA nyainak közösségi örömét is. *** Ideje : 2007. november 9. 1900. A Bazilita Harmadrend találkozóit Belépõ ára: 4000 Ft (amely magában minden hónap elsõ szerdáján az esti lifoglalja a vacsora árát is.) Belépõket a belvárosi egyházközség iro- turgia után tartja. *** dájában (a görög katolikus templom mögött) személyesen vagy telefonon, a fenti Siessünk buzgón az Istenszülõhöz! Oktelefonszámon legkésõbb 2005. novem- tóber hónap hétköznapjain az esti Szent Liturgia elõtt rózsafüzér imádsággal köber 2-ig lehet igényelni. szöntjük az Istenszülõt. *** *** BABA-MAMA KLUB ÉS JÁTSZÓHÁZ! Október 10-én, szerdán 16.00-kor A Hittudományi Fõiskola és a Papnevelõ a Szent Miklós Görög Katolikus Óvoda Intézet október 15-én (hétfõn) NYÍLT tornaszobájában (Síp u.) Ahová szere- NAP-ot tart, melyre minden érdeklõdõt tettel várunk minden babát és mamáját, szeretettel várunk. Várjuk Mindazokat a egy kis közös játékra, beszélgetésre, kö- fiatalokat, akik szeretnének – civilként is – a teológus szakra jelentkezni, vagy zös év megtervezésére. éppen a katekéta-lelkipásztor szakra *** Várjuk az egyházközségi irodában azok (melynek „jövõje” a hittanár-nevelõ jelentkezését, akik halottak napján sze- szak, mely egyben a „hagyományos” hitretteik sírjánál pannachidát vagy sírkõ- tanár képzés megújulása)! *** szentelést szeretnének végeztetni. Egyházmegyei SZÜRETI BÁL, *** Debrecenben. Elkezdtük a legalább negyedikes gyereIdeje: 2007. október 20. /szombat/ 19:30 kek elsõáldozásra való felkészítését. A Helye: Kazinczy Ferenc Általános Iskohittanórák pénteken délután négy órakor vannak a hittanteremben. Aki eddig el- la, Debrecen, Margit tér 19. – batyus bál mulasztotta, minél hamarabb jelentkez– belépõ: 1000 ft zen az egyházközségi irodában. Jegyek elõvételben megvásárolhatóak *** A Bibliakör októberben hétfõn délután az Ifjúsági Irodában (0642-415907) 4-kor kezdõdik. Az idei év elsõ témája vagy a helyszínen.

Hirdetések


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.