Görögkatolikus Szemle 2012/7 by Hajdúdorogi Egyházmegye

XXIII. évf. 7. szám. 2012. július 150 Ft

Paletta Nyári programajánló

KÉPZÉSI AJÁNLAT

Dr. Sivadó Csaba

A kántorképzés új lehetősége Görögkatolikus egyházunk régi álma válhat valóra a kántor-énekvezető felnőttoktatás lehetőségével.

indannyian megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor a szép liturgikus hagyományainkat hamis, zeneileg alig értékelhető köntösbe öltöztetve fogadhatjuk be. Egyházmegyénk sokszor és sokat próbált már annak érdekében tenni, hogy a Szent Liturgiákon Istenhez méltó, az Ő dicsőségét, irgalmát kifejező dallamok, hangok szólaljanak meg, segítsen bennünket örök Mennyei Liturgia földi megtapasztalására. A Máriapócson kántoraink számára megrendezett lelkigyakorlatok, a hajdúdorogi kántorképző, az egyházközségekben megalakuló kórusok, az alkalmi ünnepek előtti énekpróbák és a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolánkon 3 éve elindított kántor szak ezt a célt szolgálta, szolgálja. Most, egyházmegyénk centenáriumának évében, a Gondviselő Isten egy eddig meg nem tapasztalt lehetőségnek nyitotta meg a kapuját, mely most sokkal nagyobb számú, énekelni, Istent dicsőíteni szeretőknek ajánl valami szépet. Az Isten sohasem akarja ránk erőltetni magát, de mindig lehetőséget ad a jobb, a szebb, a magasztosabb

Felhívás Az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola kántor-énekvezető (OKJ 54 212 02 0010 54 01) esti, iskolarendszerű OKJ-s képzést indít 2012. szeptembertől.

jelentkezés minimum érettségi bizonyítványhoz és egészségügyi alkalmasság (gégészeti vizsgálat) igazolásához kötött. A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a zenei alapokat, hogy alkalmassá váljanak arra, hogy hitelesen ellássák egyházközségeik istentiszteletein a kántori, egyházzenei szol-

elérésére, hogy emberi szabadságunk felelős döntését kihasználva, már itt a földön érezzük azt, mintha a mennyben lennénk. Ráadásul egyházmegyénk egyik intézményében, az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskolában indulhat ez az államilag támogatott képzés, melyet egyházunk és hagyományaink iránt elkötelezett pedagógusok, oktatók, atyák adnak át a hittudományi főiskola falain belül. Jó lenne, ha minden egyházközségből lenne olyan elszánt, fiatalabb vagy idősebb testvérünk, aki az alábbi felhívás által úgy érezné, hogy a vecsernyében énekelt 103. zsoltár egyik verse által: „Énekelni fogok az Úrnak életemben, dicséretet mondok az én Istenemnek, valamíg leszek”, most neki szól az Úr!

gálatot, a liturgikus énekek tanítását, vezetését és továbbadását. A gyakorlatorientált képzés időtartama 2 tanév (1440 óra), mely heti 2-3 képzési alkalmat jelent a résztvevők számára. Az órák 14.00 órától kezdődnek és 19.00-ig tartanak. A képzés helyszínét a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola biztosítja. Az oktatásban olyan neves szakemberek vesznek részt, mint dr. Bubnó Tamás, Sinka Krisztina, Hudivók Marianna és Ördög Mária. A tantárgyak közül csak néhányat említenék: zeneelmélet, liturgikus közösségi ének-népének, zeneirodalom-zenetörténet, egyházzeneirodalom, zongora, énekes szakmai gyakorlat, hangszeres gyakorlat, népzene, számítástechnika és néhány teológiai tárgy, amely a kántorsághoz

szükséges teológiai ismereteket biztosítja. A 2. tanév végén a képzésben résztvevők OKJ-szakmai vizsgát tesznek, mely írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgarészekből áll. A képzésre, mely ingyenes és diákigazolványra jogosít, szeretettel várjuk a kántorokat, énekvezetőket és a liturgikus ének iránt érdeklődőket. A jelentkezés határideje: 2012. augusztus 17. További információ és tájékoztatás: Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 13-19. Web: www.szentpiroska.hu Email: info.szentpiroska@gmail.com Telefon: 30/482-2953

JELEN

Kocsis Fülöp

Az adósságunk növekszik Mire kézbe veszi ezt a számot a kedves Olvasó, a görögkatolikusok ezerfős lelkes csoportja már Rómában van, vagy legalábbis az Örök Város felé tart kerékpáron vagy motoron, autóbuszon vagy repülőn. (Kihez pedig később jut el ez a lap, talán már híreket is tud, hogyan sikerült ez a nagy hálaadás.) Bármivel, bárhogyan is érkezünk, a célunk közös, de nemcsak ennek az ezernyi zarándoknak, hanem – hitem szerint – minden magyar görögkatolikusnak: a hálaadás. Hiszen tartozunk vele.

centenárium Isten adta lehetőség, hogy önmagunkra, önmagunkba tekintsünk. A történelmi vis�szatekintések számtalan új fölfedezést hoztak és szültek. S mint az igazi tudás, mely gyarapodva ismeri föl, hogy mennyi mindent kell még tudnia, így mélyedünk el mi is egyre inkább Isten ajándékainak megismerésében, és vesszük észre, mennyi minden van itt elrejtve még. A visszatekintés egyben önismeret. Ezért fontos, hogy az ember időről időre megálljon, önmagába tekintsen, újra és újra föltegye a kérdést: ki vagyok én? Ugyanaz vagyok-e, mint gyermekkoromban, mint lelkes ifjúként gondoltam? Az vagyok-e, akinek Isten anyám méhében elgondolt engem? Ehhez segít a centenáriumi vis�szatekintés is: az vagyunk-e, akinek az Isten látni szeretne bennünket? Azt

tesszük-e, amit ránk bízott? A hálaadás sokkal több, mint néhány „köszönöm” kimondása. A hála egyben önvizsgálat is. Számba kell venni, mennyit kaptunk, és mire kaptuk, de azt is, hogyan számolunk el vele. A hálátlan ember mindezt nem veszi észre. Föl sem fogja, hogy amit tesz, azt nem magának, hanem a Mindenhatónak köszönheti. A hála a lelki látás ébresztgetése, a lélek nyitogatása az Isten tetteinek befogadására. Ezért tud a hálás ember többet tenni. Mert beleilleszkedik Isten tervébe, és annak egyre tudatosabb megvalósítójává válik. A hálával tehát nem csak tartozunk, de az maga a gazdagodásunkat is jelenti. Szeretnénk egyre tudatosabban élni, egyre tudatosabb görögkatolikusokká válni. Ez nem a gőg öntudata, hanem az Istenben

való bizonyosság növekedése. Ezt jelenti görögkatolikus öntudatosságunk. Nem elismerést akar. Épp ellenkezőleg, újabb és újabb szolgálatokat szeretne fölfedezni az Isten rendjében. Azért megyünk Rómába, hogy az Egyház szívében fejezzük ki hálánkat, és az Egyház szívében ismerjük föl újabb és újabb feladatainkat. Hálaadásunk közben egyre jobban látjuk ezt. Miközben lerójuk hálánkat az Úrnak, közben rengeteg új kegyelmet kapunk. Bizton remélhetjük, hogy ez a hálaadó római zarándoklat mindnyájunk életében újabb gazdagodást szül. S amikor azt megköszönjük, akkor megint tovább gazdagodunk. Mikor lesz ennek vége? Amikor Isten lesz mindenben minden (1Kor 15,28). Csodálatos útra hívott minket az anyaméhtől fogva, folyamatos gazdagodásra. Amely gazdagságból minél többet adunk másoknak, annál több jut belőle nekünk is.

Miközben lerójuk hálánkat az Úrnak, közben rengeteg új kegyelmet kapunk.

AZ EMBER AKI...

Dr. Vincze Krisztián

Az ember, aki… Test és lélek

(3. rész)

Korábban már említettük, hogy a kereszténység igyekszik kerülni minden olyan, emberi testet és lelket érintő felfogást, melyek e kettőt ellentétes kettősségben vagy dologi módra egymástól elkülöníthetően szemlélik. A kettő nem egymás ellensége, a test egyáltalán nem börtön a léleknek, az emberi lélek pedig szellemi tevékenységében nem teljesen független a testitől.

z ember nem úgy keletkezik, hogy a bűn miatt esetleg bele kell költöznie lelkének egy emberi testbe, mint ahogyan azt egyes szekták elképzelései vélték. A megváltásunk sem azt jelenti, hogy megszabadulunk és magunk mögött hagyjuk majd a testit. A kereszténység figyelmét továbbá nem az köti le, hogy a test és lélek „technikai” együttműködését hogyan lehetne leírni. Ami miatt a test és lélek kérdése fontos, az az, hogy milyen rendeltetése és milyen jövője van az emberi létezésnek, s ennek tükrében miben is áll a földi életünk feladata. Mivel az ember egyszerre égi és földi kötődésű, ezért válik ez kulcskérdéssé; a két lehetőség ugyanis az, hogy a régi emberként vagy új emberként éljük az életünket (Ef 4,24), ebben a szövegkörnyezetben válik fontossá testi és lelki mivoltunk.

„Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és az orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.” (Ter 2,7) Ez a bibliai mondat sok teológus szerint arra utal, hogy test és lélek megbonthatatlan egysége vagyunk, akiket az emel ki a többi létező közül, hogy az isteni leheleten keresztül párbeszédképesek leszünk a természetfelettivel. A lehelet az Istentől jön, a Teremtő önmagából ad nekünk valamit, amin keresztül élünk, ami maga az életünk. Van bennünk tehát teremtettségünkből adódóan valamiféle titokzatosság, amin keresztül elmondhatjuk, hogy „benne élünk, mozgunk és vagyunk” (Apcsel 17,28). Az emberi lélek, más módon megfogalmazva, az a tulajdonságunk, amiben az Istennel való rokonságunk rejlik, a lelkünk az a képességünk, ami megengedi, hogy bennünk a Szentlélek lakozzék. Pál apostol egészen egyértelműen fogalmazza meg: „Ti nem test szerint, hanem lélek szerint éltek, ha valóban

Isten Lelke lakik bennetek” (Róm 8,9). Ezt a Lelket természetesen a krisztusi megváltásnak köszönhetjük, hiszen miután Krisztus megdicsőül, azután részesednek a tanítványok a Lélekben, így lesz az lehetséges, hogy az emberi bensőkben élő víz forrásai fakadjanak (Jn 7,39). A lelkünk egy olyan bélyeg ezeknek a szentírási mondatoknak a tükrében, ami egyértelműen árulkodik arról, hogy beteljesedésünk az égin, az istenin keresztül válhat valóra. Az emberi léleknek az a feladata és lehetősége, hogy a túlvilágival, a természetfelettivel, az istenivel érintkezzen, azzal kommunikáljon, végül pedig annak részese lehessen (2Pt 1,4). Az emberi méltóság abban áll, hogy az ember Isten templomává lehet, akiben az Isten Lelke akar lakni (1Kor 3,16). Nüsszai Szent Gergely egyik definíciója szerint a lélek teremtett, élő, értelmes lényegiség, amely a testi érzékszerveknek vitális erőt közvetít, hogy azok képesek legyenek az érzékelhető jelenségek észleletére. Ez az emberi lélek teljesen azonos időben keletkezik a testtel együtt, nincs a teremtésükben időbeli eltérés. Nüsszai az Arisztotelészre épülő elképzelésekkel ellentétben a vegetativitás és szenzitivitás képességeit nem a léleknek tulajdonítja, hanem azt kizárólag a racionalitás, gondolkodási/értelmi képesség foglalataként tartja számon. Mindazok, amik a szenzibilitás, vegetativitás, irracionalitás, halandóság, szexualitás szférájába tartoznak, azok a Paradicsomból való kiűzetés után az Istentől az embernek adott bőrruhából fakadnak, melyek a bukott emberi állapot tünetei. Ezek a tünetek azonban az isteni pedagógia következményei, hogy jelezzék számunkra betegségünket, emlékeztessenek bennünket arra, hogy a megváltás rászorultjai vagyunk. Maga a lélek azonban ezektől teljesen mentes lesz majd a feltámadást követő-

AZ EMBER AKI...

en. Nüsszai hangsúlyozza továbbá, hogy magát a lelket az ember nem ismerheti meg; saját lelkünket csakis a tevékenységein keresztül közelíthetjük meg. A lélek képes megismerni

minden rajta kívül álló dolgot, de önmagát nem, mint ahogyan az emberi szemek is mindent látnak, de önmagukat nem láthatják. A keleti kereszténység gondolkodásában nagyon érdekes, hogy az embert nemcsak úgy jelenítik meg, mint aki a test és lélek kettősségének egységében létezik, hanem mint akinek a létét, létezését inkább egyfajta hármassággal kell jellemezni. A test (σῶμα) (szóma), lélek (ψυχή) (pszükhé) kifejezések mellett megjelennek a görög nyelvű írásokban a νοῦς (nusz) és πνεῦμα (pneuma) is, melyeket értelem, (értelmes lélek), szellem, (szellemi lélek) fordításban adhatunk vissza. A kiindulási pont

ezen új fogalmak esetében az volt, hogy általuk még inkább kifejeződhessen az ember isteni természetben való részesedése, azaz az ember átistenülésre való képessége. Meyendorff orosz teológus szerint a nusz vagy pneuma nem az emberi létünknek egy harmadik eleme, hanem annak a kifejezője, hogy az ember felülmúlhatja önmagát, hogy az isteni életben vehet részt. Akik a hármas felosztásban közelítik meg az embert (szómapszükhé-nusz/pneuma), azok számára az emberi lélek rendelkezik egy pszichés, pszichikai dimenzióval, másrészt pedig egy transzcendens képességgel, ami a legmagasabb emberi képesség, a belső látás, ami az istenszemléleten keresztül vezeti az egész emberi személyt Teremtőjéhez, hiszen ez az emberi személy központja is egyben. Paul Evdokimov szerint az emberi szellem az, ami megpecsétel minden emberit a túlviláginak, a transzcendensnek ismertetőjegyével. Igaz, hogy a pszichésen és a testin keresztül fejeződik ki, de ezeket átszellemíti, hogy teret adhasson az isteni bennlakásnak. Evdokimov továbbá az emberi lélek, emberi szellem megértéséhez, az emberi élet beteljesedésének kérdéséhez segítségül hívja a zsidó gondolkodásban használt szív szót, aminek különlegessége, hogy rajta keresztül a teljes emberi, személyes valóságot megragadják. Amikor az emberi ben-

ső legintimebb fokát akarták említeni, akkor használták a szív szót az ószövetségi Szentírásban, s ennek a szónak aztán természetesen újszövetségi vetülete is kialakult. A szív foglalja magában az emberi lélek minden képességét: ez ad helyet a bennünk lakó Isten Lelkének, itt halljuk a lelkiismeret szavát (ugyanakkor ez az, ami meg tud keményedni, ami kételyek erejében képes önmagával meghasonlani). A szív az a centrum, ami megvilágítja és áthatja az egész emberi valóságot, eközben azonban saját mélységében rejtve marad. Ha a keresztények a régi görög felszólítást követve azt mondják, hogy „ismerd meg önmagad!”, akkor arra ösztönöznek, hogy oda kell belépnünk, ahol nemcsak önmagunkat ismerjük meg, hanem ahol Istennel találkozhatunk, Isten Országát megtapasztalhatjuk. Természetesen van öntudatunk, tudunk magunkról, de teljességében nem érhetjük el és nem érthetjük meg énünket. Az emberi én túlhaladja saját maga megnyilvánulásait. Az emberi én gondolkodás, érzelem, észlelet, cselekvés és öntudat, de ezekben még nem merül ki, az emberi én ezekhez mérten transzcendens. Mindezen képességek, aktusok az enyéim, hozzám tartoznak, én rendelkezem velük, tudatosan figyelem őket, de az énem nem egyenlő az „enyéimmel”, az én az „enyéimen” túl van! Csak a misztikus élmények, misztikus benyomások adhatnak módot arra, hogy ez az én megtapasztalt legyen. Jeremiás próféta ezért mondja, hogy egyedül csak Isten képes a szívet látni, azt vizsgálni, a veséket próbának alávetni. Nüsszai ezt úgy fejezi ki, hogy lelki és szellemi mivoltunk abból gyökerezik, hogy Isten képére vagyunk teremtve, „lelki mivoltunk arra hasonlít, ami azt meghaladja, saját magunk megismerhetetlenségében a megközelíthetetlen nyilatkozik meg”. Emberi létünk legmélye tehát a lelkünk transzcendens része, a szív, amin keresztül Isten Lelke akarja velünk önmagát közölni.

SZINAXÁRION Dr. Papp Szabolcs

Krétai Szt. András

Július 4.

zent András, Kréta érseke Damaszkuszban született, vallásos keresztény családban. Hétéves koráig a gyermek néma volt, egyáltalán nem tudott megszólalni. Majd miután először részesült Krisztus Testében és Vérében, megkapta a beszéd ajándékát, végre elkezdett beszélni. Ettől az időtől kezdve komolyan kezdte tanulmányozni a Szentírást és a teológia tudományát. Tizennégy éves korában Jeruzsálembe ment, és felvették szerzetesnek Szt. Száva monostorába. András szigorú és tiszta életet élt, annyira alázatos és önmegtartóztató volt, hogy mindenkit ámulatba ejtett erényessége, valamint értelmi képessége, logikus érvelési módja. Nagyszerű képességei és ismert, erényes élete miatt egy bizonyos idő elteltével a jeruzsálemi klérus tagjává lett, és kinevezték titkárnak a patriárkátus hivatalába. 680-ban Teodor jeruzsálemi pátriárka azon megbízott helyettesei közé sorolták az immár fődiakónus Andrást is, akik a szent várost képviselték a VI. Egyetemes Zsinaton. Ezen András vitába szállt az eretnek tanításokkal, egyben feltárult a szent igen mély ismerete az ortodox tan terén. Röviddel a zsinat után Andrást Jeruzsálemből visszahívták Konstantinápolyba, és kinevezték a „Nagy Templom”, a Hagia Szophia fődiakónusává. II. Jusztiniánosz császár uralkodása alatt (685–695) Gortines város püspökévé szentelték Kréta szigetén. Új helyzetében úgy mutatkozott meg, mint az egyház valódi szellemi nagysága, nagy főpásztor, teológus, tanító és himnuszköltő. Szt. András számos liturgikus himnuszt írt. Egy új liturgikus forma, a kánon értelmi szerzője. Az általa összeállított kánonok közül a legismertebb a Bűnbánati Nagy Kánon, mely 9 ódáján belül mintegy 250 tropárt tartalmaz, s amit a nagyböjt alatt imádkozunk. Ha teljes alázattal veszünk részt, odafigyelve erre a kánonra, különleges kegyelmi erőben részesülhetünk. Krétai Szt. András hírnevet szerzett a legtisztább Istenszülőhöz írt imáival is. Nevéhez fűzik a karácsonyi kánont, a virágvasárnap, továbbá a nagyhét első négy napja esti zsolozsmájának három ódáját, valamint az Úr találkozása ünnepének verseit és sok egyéb egyházi éneket. Himnuszköltői hagyományát a későbbi korok nagy egyházi szerzői követték: Damaszkuszi Szt. János, Maiumai Kozma, a Himnuszköltő József és Teofán szerzetes. Fennmaradtak beszédek is Szt. Andrástól az egyház egyes ünnepeire. A szent halála idejét illetően az egyháztörténészek nincsenek egy véleményen: 726 vagy 740. Békében hunyt el Mytiléné szigetén. Ereklyéit Konstantinápolyba vitték.

Loyolai Szt. Ignác Július 31.

zt. Ignác életéről és küldetéséről maga a szent számol be „Önéletrajz” című írásában, melyben a hos�szú utazások vagy érdekes élmények leírása, valójában egy lelki és belső zarándoklatról szól. A XVI. század katolikus reformjának nagy alakja Azpeitiában született, baszk földön, 1491 nyarán. Guipúzcoa tartomány egyik legnagyobb tekintélyű Loyola családjához tartozó szülők legkisebb fiúgyermeke. Édesanyja alig valamivel Ignác születése után meghalt. A kor szokása szerint papnak szánták, így gyermekkorában megkapta a tonzúrát. Hamar kiderült azonban, hogy inkább a lovagi életre vágyik, akárcsak két fivére. Apja 1506-ban Ferdinánd király miniszteréhez küldte, hogy megfelelő nevelésben részesüljön. Apród lett a királyi udvarban. Tüzes vérmérsékletű volt, udvarolt a nőknek, élte a lovagok abban a korban szokásos, nem éppen ájtatos életét. 1515 karneválján bűntettek elkövetésével is megvádolták. 1521. május 20-án Pamplona ostrománál egy ágyúgolyó eltalálta a lábát. A súlyosan sebesült két komoly műtéten is átesett, egyik lába rövidebb lett, és egész életén át sántított. Hosszú lábadozása alatt nem talált kedvére való könyveket, csak egy Jézus életéről szóló kötetet, valamint a Legenda Aureát (szentek élete). Jobb híján kezdte ezeket olvasni, s innen kezdődött megtérése. Gyógyulása után Jeruzsálembe akart zarándokolni. 1522-ben elindult Barcelona felé, Montserrat bencés kolostorában életgyónást végzett, levetette lovagi ruháját, és örök tisztasági fogadalmat tett. A Cardoner folyó mellett „nagy megvilágosodásban részesült” – ekkortól tervezte az Istennek szenteltek társaságát. Egy közeli barlangban teljes magányban élt, elmélkedések és életszabályok sorát írta le, ezek későbbi átdolgozása lett a híres „Lelkigyakorlatok” című könyve. 1523-ban indult tovább, eljutott a Szentföldre, és végiglátogatta Jézus életének helyeit. Visszatért Spanyolországba, de számot kellett vetnie azzal, hogy bármekkora is az apostolkodásra való elhivatottsága, alig ismeri a teológiát. Az alapoktól kellett kezdenie, 33 évesen kezdett tanulni spanyol egyetemeken, majd 1528-tól 1535-ig Párizsban, ahol filozófiai doktorátust szerzett. Ignác 1537-ben Bolognába költözött, majd Velencébe, ahol pappá szentelték. ‘La Storta’ településen látomása volt, mely kapcsán 1540-ben megalapította a Jézus Társaságát, ahol elöljáróvá választották. A pápa kívánságára Rómában maradt, miközben egyre súlyosabb gyomorbajokkal szenvedett. majd 1556. július 31-én Krisztus katonája elhunyt.

KELET Kanyó Árpád

Mindennapos öltözködésünk A szerzetesi bot Sorozatunk folytatásában a keleti szerzetesek botjának értelmezését mutatjuk be.

okszor látni a szerszám nyelére támaszkodó s így pihenő földművest, vagy botjára támaszkodó, azzal egyensúlyt nyerő idős embert… Így a bot napjainkban is mindenütt ismert, némelyeknek pedig már nélkülözhetetlen segédeszköz. Az ókori szerzetes sem nélkülözte, hisz köpenyével egyetemben az utazásra mindig magával vitte a botját. Az egyiptomi szerzetességben mindennapos használatban állt a bot, melyhez a praktikus célja mellett – a teherhordó állat megregulázása, védelem a kígyókkal és más vadakkal szemben, segítő a sivatagi közlekedésben – már a kezdetektől szimbolikus értelmezést kapcsolnak. Cassianus összegzésében, aki az ószövetségi Elizeust hozza fel példaként: „A bot viselésének az a lelki értelme, hogy a bűn ugató kutyái s a gonosz lelkek láthatatlan vadállatai közt sohasem szabad fegyvertelenül járnunk.” Így harci eszközként áll rendelkezésre, amint Pál hasonlóan ezt a kardról mondta:

„Vegyétek fel… a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét” (Ef 6,17b). Ezzel a megközelítéssel szinte párhuzamosan egy másik értelmezési mód is kifejlődött. A Filippiben élő keresztényeknek Szent Pál az igaz élet gyümölcseinek megterméséről ír, melynek „beérése” Jézus Krisztus által lehetséges. Gyümölcs a fán terem, s ez a „gyü-

mölcstermő fa” maga Krisztus, az „Isten bölcsessége”, aki által magunk is termést hozhatunk. Az ószövetségi Példabeszédek könyve a bölcsességgel kapcsolatban pedig így fogalmaz: „Életfa az azoknak, akik megragadják, és boldog, aki beléje kapaszkodik” (Péld 3,18), később pedig tovább megy: „az igaznak gyümölcse az élet fája, de a gonoszság elveszti a lelkeket” (Péld 11,30). A fa képe a Teremtés könyvéig nyúlik vissza, s az ott szereplő „élet fája” a nagy teoretikus, Evagriosz értelmezésében magát Jézus Krisztust jelenti. Amint megfogalmazza: „Jézus Krisztus az

élet fája. Szolgáld ki magad róla, s örökké fogsz élni” (Sent 65). E képekből ered tehát a szerzetesi bot szimbolikus értelmezése Keleten. A bot a támaszkodás eszköze. A kereszténynek, közöttük kiemelten a szerzetesnek legfőbb támasza Krisztus és az ő tanítása. A bot – vagyis Krisztus – az „élet fája” „mindazoknak, akik megragadják, és biztos segítség azoknak, akik rá, mint az Úrra támaszkodnak”. Világiakként mi sem tehetünk mást: valódi támaszt életünk minden helyzetében az Úrnál találhatunk! Ugyanakkor védelmi eszköz is: a szerzetes szenvedélyekkel szembeni harcában a benne növekvő „életfa”, az Úr a legnagyobb védelem, s egyben megerősítő a küzdelmekben. Ádám az első bűn révén nem lehetett részese e fa gyümölcseinek, s ha e fa Krisztus, akkor nyilván nem véletlen, hogy Isten megakadályozta neki e fa érintését. Ezen is elmélkedik Evagriosz, s konklúziójában a Bölcsesség könyvét idézi: „Ezt mondja ugyanis az Írás: »Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség«” (Bölcs 1,4), vagyis ilyen ember nem érintheti Krisztust, az élet fáját. Alexandriai Kelemennél a jó Pásztor (Krisztus) botja fegyelmező eszköz, vagyis figyelmeztető arra, hogy Ő ítélő bíró is. Aszteriosz 5. zsoltárhoz írt homíliájában mondja: „Mint juhot megfeszítették, mint pásztor a kereszt botjával elűzte a démonok nyáját.” Ádám és ivadékai számára a Messiás kellett ahhoz, hogy a megváltás révén ismét elérhetővé tegye a Paradicsomot; megtestesülése által érinthetővé tegye magát, mint érintette a vérfolyásos asszony; s gyümölcsként élvezhessük az Ő Testét és Vérét az Eukharisztiában. A szerzetesi bot értelme számunkra is legyen biztatás: imádságunk, lelki életünk is Krisztusra kell támaszkodjon, legyen védelmünk jelenléte mindennapi életünkben, legyen segítőnk és megerősítőnk küzdelmes hétköznapjainkban!

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS

ÁSÓ, KAPA, NAGYHARANG... A nyári hónapok hangulatához a burjánzó természet és a nyaralás mellett hozzátartozik a templomajtón kilibbenő, hófehér ruhás menyasszony és büszke vőlegény képe is. Őszinte meggyőződéssel állítják: az volt életük legboldogabb napja! Nehéz a dolguk, hiszen az egész világ, de legfőképpen egymás előtt kell bizonyítaniuk, a házasság nem egy idejétmúlt dolog, és nem is egy könnyen felbontható szövetség, amelyből némi adminisztrációval bármikor ki lehet lépni. A keresztény házastársak viszont a hétköznapok nehézségei közepette is arcukon viselik hitvesi fogadalmuk „fényét", mely jelként szolgál a világnak, hogy az ember meg tud elégedni egyetlen társsal egész életén át. Ezekről a kérdésekről elmélkednek szerzőink írásai is...

Jászter Beáta

Elég

Kisasszony napjára készülődtek Hannáék. Kettős ünnep ez a családban, mert erre a napra esik nagyiék házassági évfordulója. Az ötvenediket ünneplik. A családtagok a szélrózsa minden irányából hazajöttek.

hálaadó Szent Liturgia után harmincan ülik körül az asztalt. Mindenki boldog és elégedett, hogy ezt a napot is megérték. Szájról szájra szállnak a családi adomák Ilcsi néni énekeskönyvéről, a hintalóról, amelyről István bácsi háromévesen lerepült, az elvesztett és mindannyiszor megtalált fülbevalóról. Csak nagyi és nagyapa ül csendben egymás mellett, akár két kis madár. Szemük fátyolos, s Hanna tudja, hogy gondolatban abban a kis falucskában járnak, ahol ötven éve örök hűséget fogadtak egymásnak. A lány ismeri az összes történetet a fiatalságukról, mert kislányként ez volt az álomba ringató meséje. Most is tudja, hogy merre járnak. Éppen a kis templomból jönnek ki. Nagymamán egyszerű kosztüm van, nagyapán katonai egyenruha. 1944 szeptembere van. Háború és szenvedés, reménytelenség és félelem. De ott, a kis templom harangja hangosan

kolompol. Azt hirdeti, hogy két ember örökre összekötötte az életét. Hangos csörömpölés rázza fel Hannát. István bácsi pohárköszöntőt mond az „ifjú” párra. Nagyiék is felemelik a poharat, s mielőtt koccintanának, egészen halkan csak annyit mondanak egymásnak: elég. Senki sem hallja, csak Hanna olvassa le a szájukról a szót. Nem akar hinni a szemének. Mi az, hogy elég? Eddig azt gondolta, hogy nagyiék házassága tökéletes. Vagy mégsem? Ötven évet leéltek, és elegük lett egymásból? A többiek mulatnak, énekelnek, táncolnak. Ólomlábakon jár az este. Hanna nem bír a szótól szabadulni. Amikor a vendégek szállingózni kezdenek, ő még mindig a széken ül, borús gondolataiba merülve. Nagyi ráncos kis keze simítja meg az arcát. – Hogy mondhattátok egymásnak, hogy elég? Azt hittem, hogy boldogok vagytok! – csattan föl a lány a húszévesek hirtelenségével.

Nagyi meleg, barna szemével rámosolyog, és mesélni kezd. Az esküvő után pár héttel nagyapa az orosz frontra ment. Némán álltak egymással szemben. Nincs szó, ami ilyenkor vigaszt nyújt. Hogy fognak ezután a másik nélkül élni? Arra, hogy egy háborúban meg is lehet halni, nem gondoltak. Mindketten attól féltek, hogy a távollét miatt elveszítik egymás szerelmét, s valaki más lép az életükbe. Akkor fogadták meg, hogy bármi történjen, megelégednek egymással. Nagyapa három év hadifogság után tért haza. Akkor kezdődött az életük. Nagymama lassan feláll, majd egy csókot ad Hanna feje búbjára. – Tudod, drága kislányom, bárhol találkozhatsz olyannal, aki szebb is, jobb is, okosabb is, mint a társad. Könnyű ilyenkor elcsábulni. A boldog házasság titka az, hogy megelégszem a másikkal. A szó, amit az este hallottál tőlünk, a mi szerelmi vallomásunk volt.

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS

Laskay Anna

„Magamtól el nem bocsátlak” A szociológiai kutatások szerint korunk nem kedvez a házasságnak. Egyre nő a válások száma, miközben egyre kevesebb házasság köttetik. Ez indított arra, hogy megkérdezzek szentségi házasságban élőket, mitől felbonthatatlan a szövetségük.

gy aranylakodalomhoz, egy ezüstlakodalomhoz, egy tízéves jubileumhoz közeli és egy házasságra készülő pár vallott arról, számukra mit jelent a holtomiglan-holtodiglan. Mi alapján választották társukat, s mi az, ami átsegítette őket a nehézségeken, merthogy voltak nehézségek, azt nem tagadták. A negyvenhat éve házas Edit néni szerint a kulcsszó a türelem. A másik iránti tolerancia, az elfogadás az, ami egymás mellett tartotta őket. Ehhez elengedhetetlen a hit, amelynek mindvégig összekovácsoló és segítő ereje volt. „Így nem szétrebbentünk a nehézségek idején, ahogyan azt sok pár teszi manapság, hanem még jobban összekapaszkodtunk – mondja. – Hogy mi alapján választottam? Mi tagadás, volt több kérőm is, de a biztonságot a férjem mellett éreztem. S ma is azt mondom, jól döntöttem, mert nem csalódtam benne.” A férje azt mondja, úgy történt a választása, mint bárki másnál. Szép volt a párja, megtetszett neki, a többi már ment a maga útján. Laci bácsi abban látja a közel ötven év biztosítékát, hogy templomi eskü kötötte őket egymáshoz. Számára mindig egyértelmű volt – legyen könnyű vagy nehéz az élet, s a másikkal való egyezés –, hogy ami a szertartás alatt elhangzott, s amit Isten előtt ígértek, az örökre szól. Bármi merült is fel az életükben (pedig országot kellett váltani, egzisztenciáról lemondani), azt mindig együtt oldották meg. Az ő értelmezésében a holtomiglan halálig szól, s ezzel részéről nincs is kétely. Felesége is ab-

ban bízik, hogy az ő házasságukban valóban megvalósul ez, s esküjük egy életre szól. Lányuk kapcsolata lassan érett szerelemmé, de férjével ő is túlhaladt már a huszadik évfordulón. Neki egy szó

a válasza a házasság tartósságát illetően: türelem. (Édesanyja ugyanezt mondta először.) Vallja, szülei példája a saját házasságát is erősíti. Választásában fontos volt, hogy a férjével jó barátság kötötte őket össze korábban is, s jól ismerték egymást. Már a szerelmük előtt megtapasztalták, hogy számíthatnak egymásra, hogy segítségükre van a másik, hogy ketten „többek”. Ez mindkettőjüket a házasságukban is elkíséri. Ha tovább felezzük a fontos évfordulókat, elérkezünk a következő párhoz, akik már több mint tíz éve élnek házasságban. Ott a férfi, Géza az egymásra való odafigyelést tartja a leglényegesebbnek; míg felesége,

Eszter a folyamatos kommunikációt hangsúlyozza. Tulajdonképpen ugyanazt mondják el, csak másképpen: számukra az az alap, hogy mindig tudjanak egymásról, jelezzék a gondjaikat, mutassák ki szeretetüket. Mindkettejük fő célja, hogy boldoggá tegyék a társukat, s segítsék kiteljesedését. Számukra hatalmas erőt ad az, ha az egyházi esküvőjükre gondolnak. Az ott ígért hűség, szeretet és megbecsülés valóban azok a kritériumok, amelyek az ő házasságukban is tartópillérnek bizonyultak. Végezetül következzék egy jegyespár, Dia és Gábor. Ők július közepén kelnek egybe. Elmondásuk szerint, jó

arra gondolniuk, hogy összeházasodnak, ez nekik örömöt, megnyugvást, végső döntést jelent. Hangsúlyozták, nem „rózsaszín álomra”, hanem a hétköznapok bölcsességgel való megélésére készülnek. Mindenképpen a házasságba vetett hitüket erősíti, hogy egymást Isten ajándékának tartják, s arra számítanak, ha az ő erejük el is fogy majd, azt Isten szeretete kiegészíti. Összefoglalva, a házasságra készülők reménye lehet az aranylakodalmat ülők bizonyossága. A nehézségekkel küzdők támasza pedig a házasság Istentől való és szentségi volta.

VAKÁCIÓ

Ifjúsági zarándoklat Minden bemutatkozás során az ember arra tesz kísérletet, hogy bemutatva saját magát, egyben mások számára is ajánlja magát, egész lényét és egész egzisztenciáját.

ost, talán tényleg – ha nem is egyetlen személyt –, de magunkat ajánljuk... a kedves Olvasó figyelmébe, ajánljuk azt a kezdeményezést, ezt a gyalogos zarándoklatot, amit nagyon fontosnak tartunk. Talán nem is tudjuk, valójában miért jó és miért fontos, nem tudjuk, de érezzük, hogy egy ilyen gyalogos „zarándoklaton” történik velünk valami, talán semmivel sem párosítható. Nem pusztán azon a néhány napon, melyen vándorlunk, hanem akkor, amikor mi magunk zarándoknak tartjuk magunkat, s életünk nagy-nagy zarándoklatán veszünk részt. Ennek a nagy zarándoklatnak a „kicsije”, rövid bepillantása az, amit augusztus második hete tájékán tartunk, s amire hívunk!

Célunk... mindig ugyanaz és mindig más! Elsődlegesen a zarándoklás egyszerű, ugyanakkor felemelő tapasztalatának szerzése, magunknak és másoknak! A fizikai megpróbáltatás, mint eszköz öröme, mely vezet valahová! Célunk továbbá az egészséges ismeretségek, barátságok megtalálása, melyek által talán önmagunkra is rátalálunk. Célunk tehát az, amit az első zarándoklat mottója oly kifejezően megfogalmaz: „úton egy-Más felé”, azaz mindig úton együtt és egymással, mely valójában egy, az igaz cél felé vezet! Erre hívunk! Az idei zarándoklat Miskolcról indul augusztus 13-án, amelyre már jelentkezni lehet a www.ifjusagizarandoklat.hu oldalon.

Idén

5. alkalommal indul útnak kis csapatunk Szegedről, hogy elzarándokoljunk a Szűzanyához Máriapócsra. Ha kedvet érzel egy 300 km-es testi-lelki kihíváshoz, és van néhány szabad napod augusztusban, amit felajánlanál a nyaradból a Jóistennek, akkor ne habozz csatlakozni hozzánk! Korhatár nincs, a korábbi években volt köztünk általános iskolás, de még nyugdíjas is. Útvonal: Szeged-Hódmezővásárhely-Gádoros-Hunya-Köröstarcsa-Szeghalom-Földes (itt egy pihenőnap is) -Debrecen-Nyíradony-Kállósemjén-Máriapócs. A zarándoklatba bárhol be lehet kapcsolódni. Hálózsák, szivacs, jó ruha és cipő csak az alap. A jókedv és imádságos lelkület a fontos. Bármennyi ruhát és kelléket hozhatsz, mert kocsi szállítja, az útra csak vizet és azt a zarándokfüzetet kell hozni, amit majd tőlünk fogsz kapni. További információk és jelentkezés: www.szegoke.hu, szegoke@invitel.hu, Telefon: 0630/5653926 Zarándoklatunk nem egyedi, de mégis egyedi és személyes, mert aki részt vesz rajta, azt egyénileg szólítja meg Valaki, egyénileg és személyes tapasztalatot szerez. Természetesen tudjuk, hogy az országban, s szerte a nagyvilágban máshol is vannak hasonló zarándoklatok, s ez így van jól. Mi is sokat tanultunk a lengyelországi gyalogos zarándoklatokból, melyek olyan felejthetetlen élményt jelentettek, amire jó visszagondolni. Ebből sokat szeretnénk továbbadni! Hasonló ritmusban „szervezzük” a mi zarándoklatainkat is. Talán rövidebbek, de egy-egy nap felépítése hasonló. Korai ébresztő, napi Szent Liturgia, sok imádság, beszélgetés, kötetlen „találkozás”, ének s számtalan, elmesélhetetlen történés...

Keresztény Összejövetel Zemplén 2012.

egyed százada, hogy az ifjúsági hittanosok elhatározták, az Úrszínváltozás ünnepét a hegyekben szeretnék eltölteni. Az apostolok vágyakozása indított akkor minket. Milyen jó lehetett a Tábor hegyén hajlékot építeni Jézus mellett! A rövid táborozás az évek alatt kis fesztivállá nőtte ki magát, majd amikor a nyári programok kibővültek, és szinte minden héten volt lehetőségük a

görögkatolikus fiataloknak találkozni, a KÖZ újra családias lett. Különböző utakon járjuk körbe ennek a „kis húsvétnak” titkát. Az idén Kovács Lajos atya tartja a lelkigyakorlatot. Sárospatakon énekel a Mandala Dalszínház (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról). Várunk benneteket fiatalok, régi KÖZösök és újak, mert ezt a találkozót ti éltetitek.

AZ IFJÚSÁGI TÁBORRA 14 ÉVNÉL IDŐSEBB FIATALOK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK. RÉSZVÉTELI DÍJ: 7500 FT TELJES ELLÁTÁS, SZÁLLÁS (1500 FT/NAP) JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: JÚLIUS 20. SZENT ILLÉS NAPJA. TELEFON: 06 30 740 16 59 CÍM: TELENKO61@PR.HU 3950 SÁROSPATAK ÁRPÁD ÚT 15.

VAKÁCIÓ

Szent Damján tábor Immár másfél évtizedes múltra tekint vissza a Papnevelő Intézet ezen kiemelkedő nyári programja.

éhány papnövendék elkezdett rendszeresen imádkozni szellemi fogyatékkal élő gyermekekért. Nemsokára már nem csak imádság kapcsolta össze a papnövendékeket a gyerekekkel, mert szabadidejükben elkezdték látogatni őket, együtt töltöttek egy-egy délutánt. Valamit megtapasztaltak ott, amivel a világban olyan keveset találkozhatunk: a feltétel nélküli szeretetet. Így merült fel az ötlet, hogy nyáron is töltsenek együtt egy hetet, ezért a kispapok egy hetes tábort szerveztek a gyerekeknek. A tábort az ingyenes orvosról Szent Damján tábornak nevezték el. Évről évre sor került ezután a nyári táborra, melynek sikerét nem csak a résztvevők érezték szívükben, azt számszerűleg is ki lehet fejezni: a tábor kezdetben mintegy harmincfős létszámmal indult, ez a szám ma már meghaladja a százötvenet. Természetesen nem csak papnövendékek vesznek részt segítőként, szervezőként a táborban. Lelkes fiatalok,

egyetemisták jönnek rendszeresen, hogy egy csodálatos hetet töltsenek el a fogyatékkal élőkkel és egymással. A tábor célja elsősorban az együttlét, az öröm és a kölcsönös szeretet megtapasztalása, azonban ezeken kívül még kettős célt fogalmazunk meg minden évben. Egyrészt a gyerekek szüleinek igyekszünk segítséget nyújtani azzal, hogy egy hétre tehermentesítjük őket. Csodálatos dolog, hogy azt a különleges szülői hivatást, amit Istentől kaptak, vállalták, ám tudjuk, hogy ez nagyon fárasztó is egyben. Ezért szeretnénk egy kis pihenésre, kikapcsolódásra, regenerációra lehetőséget nyújtani nekik. Másrészt jel szeretnénk lenni a világ számára. Táborunkkal igyekszünk megmutatni a környezetünknek és mindenkinek, akit csak elérünk az üzenetünkkel: a fogyatékkal élő emberek ugyanolyan értékesek, mint azok, akiket a világ egészségesnek tart. Nem tekinthetünk rájuk teherként, hiszen sokunkat ők taní-

tottak meg nagyon fontos dolgokra: arra, hogy egymást és magunkat is úgy kell és lehet elfogadni és szeretni, ahogyan a Jóisten megalkotott. Az idei táborral kicsit ezt szeretnénk erősíteni: együtt szervezzük az egyházmegyei ifjúsági táborral, a Görögtűzzel. Szeretnénk, ha egyházmegyénk feltörő nemzedéke is látná és megértené, mi történik a Damján táborban, és örülnénk neki, ha minél többen kedvet kapnának ehhez a szép munkához.

Obbágy László

Görögtűz Az immár kiskamasz korba lépett Görögtűz tábor Hajdúdorogon élte boldog gyermekkorát: tíz éven keresztül élveztük a szentbazilosok kollégiumának (szobáinak, kápolnájának, udvarának, sportpályáinak, munkatársainak s nem utolsósorban kiváló konyhájának) szíves vendégszeretetét, s bízunk abban, hogy Fonyódliget után vissza is térünk majd a „dorogi mederbe.”

avaly viszont a Balatonhoz rándultunk le, s idén – a centenárium jegyében – ismét összetettebb, nagyságrendjében jelentősebb, családtáborral egybekapcsolt „Össz-Görögtüzet” szervezünk a Badacsonnyal szemben fekvő, panorámájában páratlanul szép fonyódi vízparton. Július 23-28. között mindenestül miénk lesz a tizenhét hektáros táborhely, az ezeháromszáz méter hos�szú, sportpályákkal szegélyezett partszakasz, a Balaton-felvidék tanúhegyeinek szótalan és szótalanná tevő, szívet-lelket gyönyörködtető, feledhetetlen látványa.

De mindezen túl mi Fonyódligeten is ugyanazt szeretnénk megélni, megvalósítani, ami első perctől jellemzi a Görögtüzet: a fölfelé és egymásra egyaránt figyelő szeretetet, a „tömegben” is emberléptékű, barátságos légkört, a személyre szóló érdeklődést, a jókedvű és jókedvre derítő együttlétet. Amitől „görög” s amitől „tűz” a mi évtizedes baráti együttlétünk.

KINCSEINK Terdik Szilveszter

Határon túli örökségünk

(3. rész)

A nagykárolyi magyar görögkatolikus templom

agykároly Szatmár vármegye fontos mezővárosa, az utóbbi évszázadokban székhelye is volt. A város a 17. századtól egyre befolyásosabbá váló Károlyi-család birtoka volt, már a középkorban kastélyuk állt itt, Árpád-kori nemzetségi monostoruk a szomszédos Kaplony nevezetessége. A török háborúk és a Rákóczi-szabadságharc lezárása után Károlyi Sándor katolikus svábok telepítésével próbálta meg a város gazdasági erejét növelni. A birtokos család személyes szolgálatában álló, a vár védelmét biztosító hajdúkat a 17. század végétől telepítették le, a városnak ez a része lett a saját bíróval is rendelkező Hajdúváros. A szomszédos falvakból is sokan beköltöztek, így a görögkatolikusok száma tovább növekedett. Érdekes, hogy a valódi hajdúvárosokban már megszokott helyzet alakult ki, mivel az egyházközség egy része román, másik része szláv ajkú volt. A források először az 1720-as években említik a görögkatolikus fatemplomot. 1736-ban már új templomot épített a közösség, szintén fából. Mivel az „oláh” többség és az „orosz” kisebbség nem tudott megegyezni az új templom közös használatán, az utóbbiak számára a Károlyi-család jószágkormányzója, a görög kereskedőcsaládból származó Rácz Demeter (1710–1782) nagyszabású, új téglatemplomot építtetett a szomszédos telekre. Az építkezések befejezéséig a szláv liturgikus nyelvet használó hívek a régi fatemplomba jártak. A munkálatok 1737-ben kezdődtek. Az egyhajós épület keleten nyújtott arányú, félköríves szentéllyel záródik, nyugati végén két torony emelkedik. A templom hajója az északi és déli oldalon egy-egy oldalapszissal (klirosz) bővül, a hajó keleti felén nagyméretű kupolatorony emelkedik. Dob nélküli, de világítótornyos kupolája van a szentélynek is. A toronypárt és a nagy kupolát lanternás, hagymaidomokból szerkesztett sisakok fedik. Az épület külső homlokzatait vakolatdíszek teszik változatosabbá. Az alaprajzi elrendezés és az épület arányai alapján föltételezem, hogy építtetői az ekkor már épülőfélben lévő máriapócsi kegytemplomot tekintették mintának. A hajó alatt kripta is található. 1739ben már készen lehetett a templom, mivel ez az évszám olvasható az egyik kovácsoltvas toronykereszten ( jelenleg a padláson, párdarabja a nagydobosi templomban van).

Érdekes a templom belső kialakítása. Nincs nyugati karzat, a hajó a két torony között síkmennyezetes, majd dongaboltozat fedi. A kupolatorony nyugati felében viszont van karzat, amelyet a padlásról lehet megközelíteni, ahová a hajó falaiba épített lépcsőkön lehet följutni. A karzat ajtaja fölött Rácz Demeter címere látható, a szemközti falon a négy evangélista stukkódomborműve kapott helyet. A boltozatokat is stukkók díszítik, amelyek a 18. század közepéről származhatnak. A stukkókon kívül még a kliroszok tölgyfa kántorpadjai tartoznak a templom eredeti díszítéséhez. Az ikonosztázion 19 képből áll, Bródi László és felesége, Kihán Mária adományából készült 1857-ben, festője állítólag Hippo János, faragója Czinka László. Képeit fatáblákra festették, az alapképeken kívül csak a 12 apostol és az Utolsó vacsora kapott helyet rajta. Szerkezete szokatlan, mivel az ajtók fölötti középrészt üresen hagyták, hogy a karzaton ülő személyek éppen ráláthassanak a főoltárra. A főoltár baldachinos, oltárképe Jézus mennybemenetelét ábrázolja, a szatmárnémeti székesegyház főoltárának másolata, a 19. század első feléből származhat, akárcsak a márványozott felületű, klasszicista szószék. A templom súlyos károkat szenvedett az 1834-es földrengés során, de rövidesen helyreállították. Újabb felújítás 1888-ban kezdődött, a kupolát ekkor Fenczik Kornél munkácsi festő díszítette négy evangéliumi jelenettel. Az egyházközséget még 1823-ban a Nagyváradi Egyházmegyéhez csatolták. Hosszú küzdelem árán 1908-ban érték el, hogy újra a Munkácsi Egyházmegyéhez tartozhassanak, a siker emlékét márványtábla örökíti meg az északi oldalajtó fölött. A Hajdúdorogi Egyházmegye alapítása után fölmerült, hogy a székhely Nagykárolyba kerüljön. Ha így alakul, a templom ma akár társszékesegyház lehetne. Az utóbbi években jelentős felújítási munkálatok kezdődtek, amelyek súlyos terhet jelentenek a maroknyi közösségnek, de reméljük, a templom hamarosan visszanyerheti eredeti pompáját.

CSALÁD Szabados Viktor

A családközpontú lelkipásztorkodás alapelvei 1. Kiindulópont Családos? Családi? Családias?

elyik jelző a legtalálóbb a családpasztoráció leírására? Családos lehet egy ember: férfi vagy nő, lehet egy kirándulás, tábor, de lehet családi kirándulás is. Sőt, a Család-csodát eleinte néhányan családi csodának értették. Családias lehet egy munkahely, egyházközség, hangulat. Nem mindegy? Ugyan minek, ugyan kinek és miért, mi okból olyan fontos a családpasztoráció, a családközpontú lelkipásztorkodás? Nos, elsősorban az Istennek, aki mint közösség mutatkozik be. A forrás, kiindulópont, fogódzó a Szentháromság, aki nem tévesztendő össze és nem keverhető össze pusztán egy emberi családdal (ahogyan nemrégiben hallottam: atya-fiú-boldogasszony – a kinyilatkoztatással teljesen összeegyeztethetetlen, ezért is írtam kisbetűkkel). Ugyanakkor a család képe a keleti egyházban inkább a Szentháromság, mint a Szent Család, mert az Atya, Fiú és a Szentlélek minden közösség forrása (Ef 3,14), elsősorban a családé, s minden más nemzetségéé. Andrej Rubljov ikonja nyitott az ember felé, hív a Három Személy közössége. „Isten országa nem más, mint eleven kapcsolat az Atyaistennel Jézus Krisztus által a Szentlélekben. … Az örök Isten arra teremtett minket, hogy örökre vele legyünk… Ezért nem lehet fontosabb ügyem, aktuálisabb problémám és kérdésem… sem a pihenés óráiban, sem az idegtépő gondok perceiben.” (Barsi Balázs OFM: Názáret iskolája). Ebből az életközösségből, a

Szentháromsággal való együttélésből fakad minden erkölcs (nem öncélú „légy jó”, csak a jóság tudatáért, elégedettség érzéséért, dicséretért). Ezt az életközösséget is jelzi a keleti egyházunk esküvői szertartásában a korona: Isten országa, szentség lett a házastársi szeretet minden őszinte megnyilvánulása. Milyen különös, hogy a Nyugat a XX. században fedezte föl – hála Istennek! – Aranyszájú Szent János kifejezését: családegyház. Emlékeztet minket a szent püspök fölkiáltására: „otthonotok legyen templom!”, majd a hallgatóság meglepődését és örömét látva másnap megismétli: „családotok legyen egyház!” Vajon mi, kései hallgatói 1600 év távolából fölkapjuk-e a fejünket örömünkben arra a lehetőségre, hogy lakásunk templom legyen, családunk pedig egyházközség?

„A család több puszta jogi, társadalmi, gazdasági alapegységnél: a szeretet és a szolidaritás közössége, amely egyedülálló módon alkalmas a társadalom és tagjai számára alapvető kulturális, erkölcsi, társadalmi, lelki és vallási értékek átadására és közvetítésére” /Carta dei diritti della famiglia/. A társadalom bölcsője, alapsejtje, leleplezője; a társadalom előiskolája; Isten kontraszttársadalma. Éppen ezért a Krisztusból és Szentháromságból fakadó küldetéstudatunk mellett, amely mozgatja családközpontú egyházunkat, az a földi életünk kihívása, életbe és társadalomba ágyazottságunk. A gyermekeinkre és fiataljainkra hatással van a társadalmi környezet, neveli őket az internet, tévé, kortársak (ha nem vagy online, nem is létezel), s így magunkért is dolgozunk. A családok, családegyházak egymás közötti kapcsolata, közössége, szövetsége építi az egyházat, kifejezi elköteleződésünket. A közös élmények és a személyes kapcsolatteremtés ezt erősíti, egyházközségi kereteken belül és kívül. Védjük meg a krízisben lévő családot? Egyes számítások szerint 200 év múlva az utolsó magyar, 400 év múlva az utolsó európai fog születni, amennyiben továbbra is így halad a természetes szaporulat. Ne gondoljuk, hogy ettől még üres marad a Kárpát-haza és Európa! A környezetvédelemmel meg kell védenünk a Földet? Ne gondoljuk, hogy a Föld nem képes megvédeni magát, legföljebb a jelenlegi fajok már nem lesznek, s új fajok jelennek meg – csak éppen mi már nem leszünk ott! Nem a Földet és nem a családot védjük, hanem MAGUNKAT! Ady Endre szavaival: „az Élet él és élni akar” (Intés az őrzőkhöz), a család is túlél mindent, Isten teremtő akarata révén; a kérdés az, hogy Te, testvérem és én, az ember, ott lesz-e. Bíró László püspök úr kedvelt kifejezéseivel élve: kreatív, újjáteremtő kisebbség, a pozitív deviancia szigetei legyünk az újjászületéskor – s ez most van!

TESTKÖZELBEN

Laskay Anna

A szív forradalma

Az emberi életnek a legfontosabb célja, feladata visszatalálni Istenhez.

„Mert valahogy minden összeáll, az Isten mindent jól csinál” – Beszélgetés Kowalsky Balázzsal A Kowalsky meg a Vega formáció kisebb-nagyobb változásokkal immár kilenc éve a magyar zenésztársadalom kiemelkedő tagja. Az együttes frontembere, Kowalsky Balázs szövegeivel nem csupán egyszerű, futó popslágerek megalkotására törekszik, hanem számaikkal mélyebb mondanivalót kívánnak sugározni közönségüknek, melyek az élet kulcskérdéseire világítanak rá. Idén az ifjúsági búcsú keretében Máriapócson a mi fiataljainknak szerették volna mindezt átadni. A transzcendencia mindig benne van a dalszövegekben. Ebben a közegben ez nagyon jól befogadható volt. A Kowalsky meg a Vega kezdetektől erre épült. Elsősorban az üzenet volt a legfontosabb. Próbáltuk a zenét is úgy felépíteni, hogy ne legyen saját maga által keretek közé szorítva. Ha úgy éreztük, hogy blues, jazz, népzene vagy rock fejezi ki az adott mondanivalót, akkor olyan számot írtunk. Ilyen szempontból ez egy érdekes zenekar. Sok műfaj keveredik, de alapvetően az egész a mondanivalóra épül. Mi is az üzenet? Az emberi életnek a legfontosabb célja, feladata visszatalálni Istenhez. Ezt sokféleképpen ki lehet fejezni, de az alap az élőlény és Isten kapcsolata. Az életútadban ez mennyire rajzolódik ki? Azt gondolom, hogy ez a fajta keresés egyébként is jellemző volt Rád, s ez egyre inkább kikristályosodva jelenik meg a szövegekben. Amikor a Kowalsky meg a Vega megalakult, akkor már ez egy szánt szándékkal, kifejezetten csak ezzel a céllal létrehozott zenekar volt. Tudtuk, hogy ez lesz az üzenete, erről szeretnénk beszélni, abban a közegben, ahol egyébként nem szoktak beszél-

ni erről. A könnyűzenei forma egy érzékkielégítő világ. Kifejezetten azzal a céllal létrehozott, hogy élvezd az érzéki élvezeteket, legyen rock and roll. Én azt az utat is végigjártam, főleg az előző zenekarommal, a Black Outtal. Azonban azt gondoltam, hogy ebben a közegben is lehet beszélni az emberi élet legfőbb céljáról. Egyébként csak egy lemezre készültünk. Ez csak egy próbálkozás volt. Azt hittük, nem nagyon fognak foglalkozni ezzel az emberek. Én magam is meglepődtem, hogy az első pillanattól nagyon nyitottak voltak a fiatalok. A szív forradalma, ami alapmottója az egész zenekarnak, azóta fogalommá vált a hazai könnyűzenei palettán. S ez évről évre épül. Jól jellemzi a sikerünk a mai kort, amely egy kissé zavarodott, de mégis új utakat keres. S ebben az útkeresésben egy lehetőség, s az egyetlen pozitív lehetőség az ember számára az Istennel való kapcsolat. Számodra mennyire tanulságos az a helyzet, hogy egy lemezre készültél, egyszeri üzenet átadásra, s erre tíz éve van fogadókészség? Nem nagyon gondolkoztam ezen. Egy lemezt mindenképpen szerettem volna csinálni. Mivel ilyen pozitív volt a fogadtatás, így haladtunk előre évről évre. Egyre nagyobb lett az érdeklő-

dés a zenekar, s annak üzenete iránt. Mi a zenésztársakkal, szerzőkkel arra jutottunk, hogy amíg van igény, addig ez egy lehetőség arra, hogy ily’ módon szolgálatot végezzünk. Persze ez nem a mi munkánk eredménye, hanem egy lehetőség. Addig, amíg erre szükség van, teszem a dolgom. Nem nagyon gondolkodom azon, hogy hogy lesz a jövőben, vagy mi lesz, ha nem lesz, ezt majd Isten eldönti. Ha olyanok a körülmények, hogy nincs lehetőség erre, akkor majd valami mást találunk szolgálatképpen. Az csak az egyik része, hogy van-e erre igény, de kell, hogy legyen mondanivaló is! Te honnan merítesz? Fontos, hogy a mondanivaló tartalmát ne csak egyféle megfogalmazásban közvetítsük. Az élőlény Istenhez találását segítő korábbi bölcseletek adják az alapot. Aztán ezt megpróbáljuk valahogyan könnyűzenei formában megszólaltatni. Nyilván ez egy ingoványos terület. De épp ezért próbálunk úgy fogalmazni, hogy a mai kor emberéhez eljusson. Nagyon egyszerűen, puritán módon. Van, aki azt mondja erre, hogy többértelműen fogalmazok. Én azt mondom erre, hogy végtelenül egyszerűen, de nagyon is céltudatosan és határozottan, a mondanivaló lényegét illetően.

TESTKÖZELBEN oldalak hozzászólásaiból és a közönséggel való személyes találkozásokon folytatott beszélgetésekből mérem le. Mert ha van is kérdés, akkor az már a mondanivalóra utal. Más kérdés, hogy filozófiai kibontásában sokféleképpen, hosszan kellene az üzenetet levezetni. De egy könnyűzenei formációnak nem az a dolga, hogy lexikálisan kibontsa ezt. Sokkal inkább az, hogy felhívja a figyelmet. Egy indíttatást, inspirációt ad, főként a fiataloknak. Bár a 12-14 évesektől egészen a hatvanévesekig nagyon sokféle emberrel találkozunk, s ők mind tökéletesen értik, hogy mi az üzenetünk lényege. Én is azt gondolom, hogy nem lehet félreérteni az üzeneteteket. Itt az ifjúsági búcsún hamar kialakult a közönség és a zenekar között a kapcsolat. De Te helytől és hallgatóságtól függetlenül is mindig törekszel a koncerteken arra, hogy ne legyen félreértés. Igen, az átkötő szövegekben. Bár nagyon kevés idő van arra, hogy magyarázatot fűzzek a szövegekhez, de az a pár mondat elég, ha céltudatos vagyok. Nem is nagyon értették félre sehol. Ezt az internetes közösségi

Az ifjúsági búcsú mottója, amelyen Ti is felléptetek, „Gyökereink, szárnyaink”. Az egész nap erről szólt. Faültetéssel kezdődött, s léggömbök felengedésén át, a mécsesekből kirajzolódó „Jézus Krisztus győz” felirattal zárult. A Te életedben milyen szerepet játszanak a gyökerek és a szárnyak? Mennyire vannak jelen? Az ember legyen tisztában a gyökereivel, a lehetőségeivel, amit ebben az életében eszközként és körül-

ményként kap. Egyáltalán nem véletlen, hogy hová születünk. Ez az egész életutat meghatározza. A szárnyalás, az én értelmezésemben, a dialektikus életből való felülemelkedést jelenti. Az már isteni kegyelem. Ha az ember tisztában van a gyökereivel, s alázattal végzi szolgálatképpen a teendőit a Földön, akkor nem maradhat majd el a szárnyalás sem. Nagy örömmel fedezted fel, hogy ismerős a hely, ahol beszélgetünk. Mikor jártál Máriapócson? Csak most jöttem rá, hogy már voltam itt, amikor beléptünk a templomkertbe. Mivel a feleségem nyíregyházi, s a nagymamájához nagyon kötődött, kb. két éve eljöttünk hozzá, s elhoztuk őt ide. Számára nagyon fontos volt, hogy még életében egyszer eljusson Máriapócsra. Nekünk is belsőséges élmény volt az a nap. S valóban, az volt az utolsó látogatása Máriapócson a nagymamának. Amikor beléptem, ezek az élmények törtek fel bennem. Biztos vagyok benne, hogy a feleségemmel visszatérünk még ide, mert a nagymama emléke Máriapócshoz is köt minket.

KÖNYVESPOLC MELLETT

Legeza József

Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál Tormay Cecília Egy útitárs című novellájában leírja, hogy egy alkalommal Olaszországban vonaton utazott, mikor a fülkéjébe rengeteg csomaggal egy sápadt utas lépett.

irtelen erős orvosságszag töltötte be az utasteret. Az utas lerakta a csomagjait. A fullasztó nyári meleg ellenére köpenyébe burkolódzva ült le, és bal kezével a vállára vetett felöltője szárnyait görcsösen összefogta. Őt is kínozta a fullasztó hőség, homlokát ellepte a veríték, nyugtalanul fészkelődött a helyén, és szabad bal kezével zsebeiben kutatott. „De minek is ül abban a meleg kabátban” – gondolta az írónő, amikor az kirántotta zsebkendőjét. Ettől a heves mozdulattól lecsúszott válláról a felöltő. Utánakapott, majd szégyenlősen szorította kezét jobb vállához, melyről árván fityegett egy üres kabátujj. Ez volt hát sápadtságának oka. Valószínű, kórházból érkezett, onnan hozta magával ezt a kellemetlen orvosságszagot, ahol, ki tudja, talán most vesztette el a karját, ezért is bánt olyan ügyetlenül bal kezével. A vonat megállt egy percre. A férfi izgatottan ugrott fel, és kissé rekedtes hangon kiáltott a vonatvezetőre: „– Mikor érünk már Cesenaticóba?” „Jaj, Istenem!... hát soha sem lesz vége” – sóhajtotta, és leült a helyére, nekivetve hátát az ülés támlájának, mintha tolni akarná a vonatot, hogy menjen előre. Az óráját nézegette, egyre nyugtalanabb lett. Ujjai elkeseredetten doboltak a térdén, két lábát fáradhatatlanul rakta egymás elé. Talán ülve is menni, futni akart szegény, megelőzve a vonatot, a mellettük to-

valebbenő szellőt és a perceket. Minden állomáson megkérdezte, mennyi idő van, mikor érkezik meg a vonat oda, ahová ő megy. Talán könyv nélkül tudta a menetrendet, és ő mégis minden alkalommal újra kérdezte. Hallani akarta másoktól, hány perc, hány pillanat választja el attól a helytől, ahová, ha repülni tudna, már régen elszállt volna. Vajon kihez vitte első útja a kórházból? Az édesanyjához? A feleségéhez? Vagy a kedveséhez? Ki tudja, kinek a képe lebegett előtte, és milyen gondolatok marcangolták szegény, fáradt lelkét. Szemében mélységes aggodalom tükröződött. Talán félt a viszontlátástól és attól, mit szólnak majd ehhez a csonka karhoz, amely esetleg mindent megváltoztat. Kezével elfedte arcát, de alig észrevehetően látható volt, hogy mozog a szája, mintha leckét mondana fel. Lehet, hogy édes, hízelgő szavakat ismételgetett, kedves leckét, amelyet ott a kórházban hosszú betegsége alatt bizonnyal sokszor felmondott már magának. Mert hosszú ideig fekhetett ez az ember a betegágyon, olyan borzasztóan sápadt volt az arca. Az írónő soha ilyen halálos izgalmat emberi arcon még nem látott. A vonat túlhaladt az utolsó állomáson, amely után végre Cesenatio következett. Néhány perc, és a szerencsétlen útitárs célt ér. Lázas tevékenységbe kezdett: ide-oda kapko-

dott, egymásra rakta a dobozokat, levette a kalapját, hátrasimította szép haját. A bajuszát is kipenderítette egy kissé, ami olyan szomorú nyalkaságot adott elgyötört, sápadt arcának. Végül gondosan felvette jobb vállára a kabátját – nyilván, hogy eltakarja vele hiányzó karját. Kezébe vette bőröndjét. Így várta, hogy a vonat beérkezzen. A vér a fejébe szökött, ajka remegett, és mialatt titkolózva mosolyogni kezdett, kissé hátra is hajolt, talán azért, hogy azoknak, akik ott az állomáson várnak reá, keresniük kelljen egy kicsit. Tántorodva az ajtóhoz lépett. Nem merte felvetni a szemét: ez a lábadozó, beteg ember félt a nagy örömtől, még elodázta egy kicsit, még készülődött rá... Végül erőt vett magán és kipillan-

KÖNYVESPOLC MELLETT

tott. Az írónő érezte, hogy az ő szíve is gyorsabban ver, reá is átragad ez az izgatottság, mellyel tele volt körülötte a levegő. A férfi előrehajolt, és keresve nézett végig a peronon. Alig hitt a szemének, újból meg újból végigkutatta a tekintetével a néptelen indóháznak minden zugát. Hiába! Nem volt ott senki, egy árva lélek sem várt erre a szegény útitársra, akire az író is félt rápillantani. Mi mehetett végbe ezalatt a lelkében? Arca halálsápadt volt, levegő után kapkodott, nehezen vonszolta le magát a kocsi lépcsőin. Az együttérző asszony gondolkodás nélkül ugrott fel, hogy segítsen neki lehordani a bőröndjeit. De ő mindezt észre sem vette. Csak állt, mintha odaszegezték volna, és tehetetlenül

bámult maga elé. Szemében az a fájdalmas kifejezés tükröződött, amit csak a halálra sebzett állatok tekintetében lehet látni. Egyszerre magához tért. Egy mentő gondolata támadhatott, mert futásnak eredt. Egyenesen az állomásfőnökhöz rohant, és izgatottan kérdezett tőle valamit. Amaz megrázta a fejét, és kissé megrántva vállát, otthagyta őt faképnél. Szerencsétlen ember egy darabig ide-oda nézett, majd fogta holmiját, és szinte futva indult az állomás mögött várakozó kocsikhoz. Itt is kérdezősködött, rohant egyiktől a másikig, mintha remélte volna, hogy az a valaki, akihez ő jött, itt van, csak elbújt valahol. Vajon kit keresett ilyen szívszakadva ez a szegény, csalódott ember? Az édesanyját? Ó nem, az minden bizonnyal itt várta volna reggel óta. A feleségét? Az is eljött volna, ha csak kötelességből is. Nem, csakis a kedvese lehetett az, aki ilyen hűtlenül távol maradt tőle. Amikor a vonat tovarobogott, a fák lombjai között a férfi ott állt egyedül: sehol egy kocsi, sehol egy ember... Egymagában állt a fák alatt, kis bőröndje és a dobozok, amelyeket olyan kínosan hordozott magával, lába előtt hevertek. Fáradt szemét beárnyékolta a kezével, nézett, nézett a messze-

ségbe, és még mindig reménykedett, hogy eljön az, aki nem jött várni őt. A keresztény ember is várakozásban él, és tudja, hogy nem hiába várakozik, mert Isten mindig, mindenütt várja, bármikor, bárhonnan érkezik. Mindig vele van, soha nem is hagyja el. Nekünk is mondja a jó Isten, amit Jeremiás prófétának mondott:

„Ne félj, mert én veled vagyok, hogy megoltalmazzalak.” Egy alkalommal, amikor Izrael elcsüggedt a sok megpróbáltatástól, és arról panaszkodott, hogy „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” – így válaszolt az Úristen: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? És még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre rajzoltalak.” De a Szentírás nemcsak azt tanítja, hogy az Úr vár bennünket, hanem felszólít arra, hogy mi is várjuk Őt: „Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál” (Lk 12,35–37). Ide kínálkozik még a tíz szűzről szóló példabeszéd is, akik közül csak öt várta megfelelően a vőlegényt, szűz olajat is víve a lámpájukba, hogy a vőlegény érkezésekor készen álljanak és bevonulhassanak a menyegzőre (Lk 25,11). Várni és várakozni jó dolog, pláne annak, akinek van mire várni. Keresztényeknek mindig van mire várniuk. Erről szól a karácsony, a húsvét és a pünkösd ünnepe is, és az egész keresztény élet. Boldog az, aki valami jóra vár, és biztos benne, hogy várakozása nem hiábavaló. Mi Istenre várakozunk, „várjuk az örök életet”, mert tudjuk, hogy ő is vár bennünket a mennyben.

LELKIATYA VÁLASZOL

Többször észreveszem ...magamon, hogy vannak olyan dolgok, amelyek nem tesznek hozzá az életemhez, hanem elvesznek belőle. Hiába fogadom meg, hogy változtatni fogok rajtuk, mégis mindig visszaesem ugyanazokba a hibákba. Kedves Barátom!

ó találkozni azokkal a gondolatokkal, melyek fiatalságomat oly sokszor meghatározták, de mindig félő, hogy a válaszomban már egy másik korosztály gondolatai ütnek át. De remélem, azért még segíthetek azzal, ha leírom tapasztalataimat. Van egy jó hírem: Nem vagy tökéletes, de tökéletesen alkalmas vagy arra, hogy önmagad legyél, s ezáltal tökéletesen betöltsd az Istentől kapott szerepedet, feladatodat, küldetésedet ebben a világban. Az első és legfontosabb, tisztázni egy kérdést: Mi tesz hozzá és mi nem az életünkhöz? Bizony nem olyan egyszerű, nem fekete és fehér. Az Isten bölcsessége bizony a számunkra értéktelen dolgokat, tulajdonságokat, sőt akár a hibákat is felhasználhatja a jóra. A kudarc is lehet tanúságos, a hibából is lehet tanulni, az értéktelent felismerve lehet alakítani, formálni az életet. Vagy éppen ezeket a dolgokat felismerve jön rá az ember, hogy mennyire szüksége van az Istenre. Kellett a tékozló fiúnak a tévedés, és bizony szüksége volt arra, hogy elhagyja az atyai házat, mert valószínűleg soha sem tudatosította volna azt, hogy mennyire nagyszerű ajándék az életében, hogy közel lehet az atyjához. S ez a kaland, de írhatom, ez a bűn, bár első olvasatra elvett valamit az életéből, mégis valójában a legtöbbet adta hozzá. De fontos tanúság: nem maradt meg azon a szinten, hogy sajnálja magát, nem lett depresszióssá, nem törődött bele, hanem tett ellene.

Mert sohasem az a tragédia, ha elesik az ember, hanem az, ha nem akar felállni. S ha kell, felállok, s ha kell, többször is. Bevallom, nem merek még hinni abban, hogy tulajdonságainkat képesek vagyunk teljesen megváltoztatni, s éppen ezért, ha energiáinkat csak abba fektetjük, hogy megváltozzak, sok-sok kudarc fog érni, s egy idő után fel is adja az ember. Maga Szent Pál apostol is ír erről. De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2Kor 12,7-9)

Egy szó, mint száz, úgy tűnik, életünk folyamatos küzdelem marad. Mert küzdeni kell téves, hibás, bűnös, bűnre vezető tulajdonságaink, tetteink, viselkedésünk ellen, de világosan látni kell, hogy a siker nem feltétlenül a lehetetlen, hanem a nagyon is lehetséges irányba kell keresnünk. Nem mi fogunk önmagunktól megváltozni, sőt az előbbi idézet szerint nem is biztos, hogy meg fogunk változni, de ha az Isten közelében, az Isten erőterében, az Isten akaratában élünk, akkor elég, elegendő az ő kegyelme. Neked is kedves barátom, nekem is, mindnyájunknak.

AJÁNLÓ

Felhívás a magyar görögkatolikus kórusok részére 2012. október 29-én a Magyar Görögkatolikus Egyházművészeti Nap keretében kórustalálkozót és versenyt hirdetünk az érdeklődő együtteseknek. A verseny 12 órakor kezdődik a Rózsák terei görögkatolikus templomban.

kórusok 4 szabadon választott művet énekelnek el, egyetlen kikötés az, hogy bizánci rítusú kompozíciók szólaljanak meg, amelyből kettő magyar görögkatolikus liturgikus ének vagy annak feldolgozása legyen. A művek címét, időtartamát és kottájukból egy példányt kérünk a nevezési határidő lejártáig, 2012. szeptember 1-jéig a

Kollégiumi felvétel

nyíregyházi Szent Atanáz Hittudományi Főiskola Szent Zsófia Leánykollégiumába 2012. augusztus 10-ig várjuk azoknak a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatóknak a jelent-

Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola címére ( 4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 13-19.) eljuttatni. Azok a kórusok, amelyek nem szeretnének versenyezni, a kórustalálkozó keretében két éneket adhatnak elő a Rózsák terén. Este 19 órakor a Művészetek Palotájában gálaesttel és közös énekléssel zárul az Egyházművészeti Nap. A találkozón résztvevő kórusok mindegyike föllép ezen, a verseny helyezettjei önállóan is, a többiek a közös énekekben, illetve a Romzsa Tódor vértanúpüspök emlékére összeállított misztériumjátékban. A gálaest programját később részletesen ismertetni fogjuk a jelentkezőkkel, s eljuttatjuk mindenkinek a kottákat, amelyekre szükség lesz ezen az estén. Reméljük, hogy minden magyar görögkatolikus kórus eljön erre a felemelő lelki és művészeti eseményre, hogy imádságban együtt énekelve mutassuk meg egyházunk gazdag liturgikus énekhagyományát és gyakorlatát. Várjuk a jelentkezéseket, az esetlegesen felmerülő kérdésekkel forduljanak Dr. Bubnó Tamáshoz, az Egyházművészeti Nap művészeti vezetőjéhez: bubnot@gmail.com

kezését, akik a 2012/2013-as tanévben a Nyíregyházi Főiskolán, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán vagy a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán nappali tagozatosként végzik tanulmányaikat! A kollégium épülete a városközpontban található, melynek nagy része a felújítási munkákat követően még otthonosabb, kellemesebb tartózkodási lehetőséget nyújt ősztől azoknak, akik tanulmányaikat nyugodt körülmények között,

Motoros Barátaim! A 2012. július 21-i jubileumi zarándoklatunk programja a következő: A Máriapócsra jutást „csillagszerűen” oldjuk meg, jelentkezni az alábbi koordinátoroknál lehet: • Csengerben: Ignácz András 30/6457303 • Létavértesen: Titkó István 30/3103790 • Rudabányácskán: Demkó István 30/6783057 • Miskolcon: Szocska Ábel 30/5908258 • Debrecenben: Fekete András 30/4096622 • Nyíradonyban: Zajácz Gábor 30/7496221 • Nyírbátorban: Kiss Zsolt 30/3377766 Rendőri felvezetést és biztosítást csak az örömkör időszakára kértünk! 11.00 óráig: Érkezés Máriapócsra, regisztráció (motor szépségversenyre nevezés) 11.00: VI. imaóra, pannachida az elhunyt motorosokért és motorok megáldása

keresztény hitüket megélve és elmélyítve szeretnék eltölteni a következő tanévben. Érdeklődni, jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: Szent Zsófia Leánykollégium 4400 Nyíregyháza, Síp u. 16. Dr. Vincze Krisztián Telefon: 06-30/740-8622 E-mail: vinczek@atanaz.hu

11.45: Motoros egészségügyi szolgálat bemutatója 12.00–13.00: Ebédszünet 13.00: Örömkör Nyírbátorba és vissza (rendőri felvezetéssel) Kb. 13.30: RabócsiRing – Motoros rendőr technikai bemutató Utána: – Lassúhajtási verseny – „Eldobom a blokkot” erősségi verseny – Motor szépségverseny eredményhirdetése – Játékos csapatversenyek – Vezetéstechnikai bemutató és gyakorlás – Ki mit tud? (Saját felelősségére megmutathatja) Ebédre lehet jelentkezni július 18-ig a Zarándokház telefonszámán: 06-42/585-020; ha valaki szállást szeretne, ugyanezt a számot hívja.

VÁRUNK SZERETETTEL!

A szervezők

• Kiadja: A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE • Honlapunk címe: www.gorogkatolikus.hu • A szerkesztőség címe: 4401 Nyíregyháza, Pf. 60. • Tel.: 42/415-901 • E-mail: sajto@gorogkatolikus.hu • Számlaszám: CIB 10702071-19204886-52300002 • Arculat: Zadubenszki Norbert és Szabó Sándor • Tördelés: Projekt-Team DTP Stúdió • Készült: ImiPrint-Nyomda • ISSN: 1416–793X • A Görögkatolikus Szemle megrendelhető postán a szerkesztőség címén, vagy elektronikus formában a sajto@gorogkatolikus.hu címen. Rendeléssel kapcsolatos információ a 42/415-901 telefonon kérhető.

1912 2012 CHRISTIFIDELES GRAECI

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat Miskolc-Máriapócs 2012. augusztus 13-18. Görkapocs Görögkatolikus délután Nyíregyháza 2012. augusztus 17.

Egész életünket

Krisztus Istenünknek ajánljuk! www.gorogkatolikus.hu