Görögkatolikus Szemle 2012/12 by Hajdúdorogi Egyházmegye

XXIII. évf. 12. szám. 2012. december 150 Ft

Gálahangverseny a Művészetek Palotájában

A Máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokház programja December 6. – Szent Miklós püspök ünnepe 6–8. – Tiszai Esperesi Kerület lelkigyakorlata 7. – Hajdúdorogi Püspökség dolgozóinak lelkinapja 7–9. – Kántorok lelkigyakorlata – püspök atya vezetésével 9. – Szent Anna foganása – püspöki Szent Liturgia 10–12. – Papok, diakónusok és feleségeik karácsonyi lelkigyakorlata – vezeti: Dr. Papp Miklós 13–15. – Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Caritas lelkigyakorlata 14. – Szent Lukács Alapítvány dolgozóinak lelkinapja 15. – Debreceni Egyházközség lelkinapja 24. – „Pócsi karácsony” – élő betlehemes játék 27. – Centenáriumi év bezárása 2013 Január 5. – Cursillós ultreya 14–16. – Jézus ima lelkigyakorlat 18–20. – Papok, papnék és diakónusok szüleinek lelkigyakorlata 21–23. – Egyházi szolgálattevők lelkigyakorlata (harangozók, sekrestyések, díszítők) 25–27. – Egyházközségi világi vezetők lelkigyakorlata 28–30. – Rózsafüzér lelkigyakorlat 31–febr. 2. – Kántorok lelkigyakorlata

Február 2–3.

– Gyertyaszentelő Boldogasszony

4326 Máriapócs, Kossuth tér 17. E-mail: zarandokhaz@freemail.hu Web: www.mariapocsi-zarandokhaz.hu Számlaszám: 11100702-18801071-36000001 Tel: +36/42-585-020; Fax: +36/42-585-020

JELEN

Kocsis Fülöp

Mi a szeretet? Természetfölötti képesség, ami önmagunk fölé emel. Többé tesz, mint amik vagyunk. Vagy inkább azzá tesz, amik valójában vagyunk, csak nem tudjuk magunkról. Nem is tudjuk, hogy mi lehetnénk! Micsoda? Isten.

sten lehetnénk? Igen, Istené, egészen az övé. Márpedig Ő nem úgy birtokol, mint mi egy szatyor almát. Amit, akit Isten tulajdonába vesz, az egészen az övé. Nem lehet másé, Ő nem osztozik mással a birtoklásban. „Az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten” (Kiv 34,14). Ez a gondolat zavarta meg a panteistákat, akik azt hitték, hogy a világ maga Isten. Mert addig ugyan eljutottak, hogy a Teremtő teljes egészében bírja a világot – tehát ami a birtoklás által Istené, az istenivé válik –, de ezen túl már nem láttak. Nem mertek beletekinteni a végtelenbe. Hiszen Isten több, mint az általa teremtett világ. „A halhatatlan Isten fölségét fölcserélték a halandók… képmásával” (Róm 1,23). Ám Ő végtelenül több. Mi is Istené vagyunk, mint a madarak, fák, virágok, de ők, szegények nem tudhatják, amit mi, hogy tudatosan az Övéivé válhatunk, átalakulva Vele egyesülhetünk, átistenülhetünk. Mi módon? A szeretet által. Istenképiségünk lényege ez a természetfölötti képességünk. Egyetlen más teremtmény sem tud szeretni. Az állatok ragaszkodása kölykeikhez,

vonzódása gazdáikhoz csupán élettani jelenség, fajfenntartó, létfenntartó ösztönből fakad. Fiókái iránti önzetlensége, esetleg gazdája iránti önfeláldozása is ösztöntevékenység. Nem tud tudatossá lenni, s ha nem tudatos, akkor nem lehet szeretet. Mivel a szeretet gyökerében, eredetében isteni tevékenység, sőt, maga Isten, ezért nem keverhető össze ezzel az állati gondoskodással, ragaszkodással, odaadással. Bennünk is él ez az ösztön, hiszen mi is az állatvilághoz tartozunk, de ez még nem az a szeretet, amely istenivé tesz. Önmagunkon túllépve kell fölemelkednünk, fölfedezve, mennyivel többek vagyunk, mint a teremtett világ bármely csodája. Amikor szeretünk, akkor nem önmagunkat nézzük, nem a saját jövőnkre gondolunk. Az ember önzetlensége fölülmúlja a természetes rendet. Amíg önzés, önérdek vegyül bele, addig nem beszélhetünk isteni szeretetről. Ez különíti el a természetest a természetfölöttitől, az emberit az isteni szeretettől. Mélyen önmagunkba tekintve jól meg tudjuk különböztetni a kettőt. Az önkéntelenül fakadó szeretet termé-

szetes képességünk, ami már önmagában is gyönyörű, hiszen a Teremtő rendjébe illeszkedve műveli a csodát. Ennél azonban végtelenül több van belénk oltva, amely felé szüntelenül törekedni kell. Isteni erővel azokat is tudjuk szeretni, akiket gyenge emberségünkkel nem volnánk képesek. Ez is ember voltunk – istenképiségünk – nagyszerűsége, hogy föl tudjuk ismerni, mi az, amihez önmagunkban kevesek vagyunk, és engedjük cselekedni a bennünk munkálkodó isteni erőt. Ez emel Istenhez hasonlító emberré, istenivé, Istenné. Ezért adta parancsba Jézus a szeretetet, mert embervoltunkból fakadó kötelességünk, hogy többek legyünk önmagunknál, szeressünk akkor is, ha arra képtelenek vagyunk. „Azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket!... Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak.” „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,44.45. 48). A tökéleten ember tökéletessé válhat. Hogyan? A szeretet által. Számítás nélkül mindig szeretni. Akkor is, ha az ellenkezőjét kapom érte. Azt mondod, nem lehet? Igazad van. Erre mi képtelenek vagyunk. De Istennek minden lehetséges (Mt 19,26). Nem kér tőlünk olyat, amire képtelenek lennénk. Az ellenségszeretet parancsával rávilágít arra, hogy többek vagyunk, mint amit magunkról gondolunk. A szeretet parancsában felszólít arra, hogy ne azok legyünk, akiknek magunkat hisszük, hanem akiknek Ő gondolt el minket. Uram, a Tied akarok lenni, egészen a Tied. Veled egyesülve azzá szeretnék válni, amit Te elgondoltál rólam. Akarok szeretni, még ha képtelen vagyok is rá, mert tudom, hiszem és vallom, hogy Te bennem élsz. Nem magamban bízom, hanem, aki bennem élsz. Benned remélek, hogy teljesíted, teljessé teszed bennem akaratodat. Ez a három erény tesz minket istenivé: a hit, a remény és a szeretet. Ez a három, de közülük legnagyobb a szeretet (1Kor 13,13).

SZINAXÁRION

Dr. Papp Szabolcs

Szent Szpiridon főpap

December 17.

zent Szpiridon 270 körül született Ciprus szigetén. Egyszerű pásztor volt, megházasodott és gyermekei születtek. Szókratész, az egyháztörténész szerint a világi életben mutatott tevékenységével érdemelte ki, hogy a lelkek pásztorává legyen. Vagyonából segítette a szükségben szenvedőket, s ezért Isten a csodatétel adományát ajándékozta neki. Visszaadta a gyógyíthatatlan betegek egészségét, kiűzte az ördögöket. Felesége halála után, Nagy Konstantin alatt a ciprusi Tremithos püspökévé szentelték. Püspökként sem változtatott életstílusán, továbbra is legeltette juhait (ikonján ezért legtöbbször főpapi ruhában, de pásztorsapkával ábrázolják), végezte lelkipásztori munkáját és szeretetszolgálatát. Részt vett Nikeában a 325-ben tartott I. Egyetemes Zsinaton. Ekkor vitába szállt egy pogány görög filozófussal. Szpiridon egyenes, közvetlen beszédének ereje mindenkinek megmutatta, hogy az emberi bölcsesség akkor hatékony, ha Isten bölcsességéből merít: „Figyelj arra, filozófus, amit mondok neked. Egyetlen Isten van, aki a porból megteremtette az embert. Ő rendezte el mind a látható, mind a láthatatlan dolgokat, Igéje és Lelke által. Az Ige Isten Fia, aki leszállott a földre bűneink miatt. Egy Szűztől született, az emberek között élt, szenvedett és meghalt a mi üdvösségünkért, majd feltámadt a halálból, és feltámasztotta magával az emberi nemet is. Hisszük, hogy egylényegű az Atyával, és egyenlő vele hatalomban és tiszteletben. Ezt mindeféle ravasz racionalizálás nélkül hisszük, lehetetlen ugyanis emberi értelemmel felfogni ezt a misztériumot.” A vita eredményeként a kereszténység ezen ellenzője a szent buzgó védelmezője lett, és később megkeresztelkedett. Társaihoz pedig így szólt: „Hallgassatok meg! Mostanáig vitapartnereim felhozták érveiket, és képes voltam megcáfolni bizonyítékait más bizonyítékokkal. De értelmi bizonyítékok helyett ennek a presbiternek a szavai olyan különlegesfajta erővel voltak áthatva, amit senki sem képes megcáfolni, mivel az embernek lehetetlen szembeszállnia Istennel. Ha közületek valaki ugyanúgy gondolkodik, mint én, akkor engedje, hogy eltöltse a Krisztusban való hit, csatlakozzék hozzám, és kövessük ezt az embert, mert maga Isten beszél ajkain keresztül.” Ezen a zsinaton Szt. Szpiridon a Szentháromság egységét érdekes módon mutatta be. Kezébe vett egy téglát és összepréselte azt. Abban a pillanatban tűz tűnt elő a

téglából, és víz hullt a földre, a csodatevőnek pedig csak por maradt a kezében. „Ez csak egy tégla volt – mondta Szpiridon –, de három elemből állt. A Szentháromságban három Személy van, de csak egy Isten.” A szent nagy szeretettel gondozta nyáját. Imádságára a szárazságot bőséges eső váltotta fel, és az állandó esőt szép idő. Imáira a betegek meggyógyultak és az ördögök menekültek. Egyszer egy asszony jött hozzá halott gyermekkel a karjában, kérve a szent közbenjárását. Imádkozott, és a gyermek viszzatért az életbe. Más alkalommal sietett megmenteni egy barátját, akit hamisan vádoltak és halálra ítéltek, de akadályozta útjában egy váratlan vízáradás. A szent parancsolt a víznek, s a bíró a csoda láttán szabadon engedte barátját. Számtalan hasonló eset ismert a szent életéből. Egy kígyót arannyá változtatott, halottakat támasztott fel, illetve beszélt holtakkal; egy hagyomány szerint magát Nagy Konstantin császárt is meggyógyította betegségéből. Egy másik hagyomány úgy tartja, hogy Szent Szpiridont a Galerius császár idejében kitört üldözés során jobb szemére megvakíttatták, és ércbányában dolgoztatták. Életrajzírója, Metafrasztisz Szt. Simeon vendégszeretetében Szpiridont Ábrahámhoz hasonlította. Szózómenosz Egyháztörténelmében egy megkapó történetet mesél el róla. A negyvennapos böjt kezdetén egy idegen kopogtatott az ajtaján. Látva, hogy az utazó mennyire kimerült, azt mondta a lányának: „Mosd meg ennek az embernek a lábát, hogy megvacsorázhasson.” De mivel nagyböjt volt, nem volt otthon semmilyen élelmiszer, a szent ugyanis „csak bizonyos napokon vett magához ételt, más napokon étkezés nélkül ment el.” Lánya azt válaszolta, hogy nincs kenyér vagy liszt a házban. Akkor Szt. Szpiridon vendége elnézését kérte, s megparancsolta lányának, hogy az éléskamrából vegye elő a sózott sonkát és főzze meg. Aztán leültette az idegent, majd elkezdett enni, és biztatta a férfit, hogy tartson vele. Amikor az elhárította azzal, hogy keresztény, és a böjt alatt nem ehet húst, a szent ezt válaszolta: „Nem helyes visszautasítani ezt, Isten Szava ugyanis ezt hirdeti: »A tisztának minden tiszta«” (Tit 1,15). Szent Szpiridon békében hunyt el 348 körül. Romlatlan ereklyéi Korfu szigetén nyugszanak, kivéve jobb kezét, melyet Rómában őriznek.

KELET Kanyó Árpád

Mindennapos öltözködésünk A női szerzetesség keleten Néhány évvel ezelőtt az igencsak fiatal Agrippina remetenőnél jártunk látogatóban, valahol a petruvodai dombok között. Ő most már valamelyik görögországi monostorban folytatja életét… A szerzetesi élettel foglalkozó cikkeink között, most – felidézve magamban az ő életmódját – a női szerzetességről olvashatunk rövid ismertetést.

z ókortól kezdődően a férfi és női szerzetesség egymás mellett éléséről beszélhetünk. A női szerzetesség éppoly jelentőségteljes a keleti egyház életében, mint a férfiaké, még akkor is, ha nagyobb homályba burkolóznak híres alakjai, ha minden, amit róluk tudunk, férfiak kezéből íródott; de annyi biztos: a sorsfordító időszakokban a nők is jelen voltak, és segítették az egyház aktuális megújulását. (Vö. Jusztiniánosz császár felesége, Theodóra, vagy épp Eiréné, aki fontos alak az ikonrombolás idejében.) Azért a kezdetekről is ismerünk néhány fontos adatot: Olvasunk Nagy Antal szüzekre bízott húgáról, Palládiosz beszámol a sivatagban remetéskedő híres nőkről („ammákról”), akik nem a kietlen vidéken élnek, mint a férfiak, fennmaradtak mondásaik, nagyon legendás Apollinária és Hilária története. Ismerjük Nagy Szent Bazil testvérét, Makrinát, olvashatjuk Nisszai Gergely róla szóló művét, mint a női szerzetesség kiáltványát; vagy csupán emlékezetünkbe idézhetjük a Krétai-kánonban sokat emlegetett „bűnbánót”, a nagyböjt 5. vasárnapján ünnepelt Egyiptomi Máriát. Fennmaradt tudósítás Moszkhosz Jánostól és Küroszi Teodorétosztól is. Isten haláluk után általában mindig felfedte nagyságát azon nőknek, akik

férfiruhába öltözve, férfi közösségben éltek le évtizedeket, a legkülönfélébb okokból jutva ilyen elhatározásra: akár rejtőzködés, menekülés, de a férj általi megcsalás is kiváltott efféle döntéseket. Ez a bizánci női szerzetesség egyik kuriózuma. Az alapvető bibliai helyek mellett a női szerzetesi életeszmény egyik gyökere Fülöp diakónus szűz leányaitól indul (ApCsel 21,9). A nagy egyházatyák is sorra dicsérik a szűzi állapotot. Kezdeti egyetlen megkülönböztető jelük a fátyol, mely Keleten általában fekete. A püspök fennhatósága alatt élnek, bár a kezdeti időkben még otthonukban laktak. Angyalokhoz is hasonlítják őket, akiket Krisztus jegyzett el magának. A IV. századtól számuk megnő, a „diakonissza” szolgálat ellátói. Történelmileg kiemelkedő jelentőségű adat az Evergetisz férfimonostor reformja, ami jelentős hatást gyakorolt a női szerzetességre: közös hálószoba, hat hónap noviciátus, 3 próbaév, látogatók ritka fogadása stb. Az ortodox női szerzetesi élet fokozatai ugyanazok, mint a férfiak számára, s éppúgy nem alakultak ki különféle „rend”-ek sem, míg Nyugaton ez megtörtént. Miután sorozatunk a férfi szerzetesség öltözködésével és sajátossága-

ival foglalkozott, most a női szerzetesség fontosabb kifejezéseit szeretnénk olvasóinkkal megismertetni. 1. Fontos kifejezés az „amma” szó: jelentése „anya”, a közösség elöljárója. Szír-görög eredetű, a latinban Rufinus alkalmazza. Pakhómiosz húga, Mária az első közép-egyiptomi közösség ammája. A VI. századtól általános elnevezése a közösség vezetőjének. Az „igumen” (férfiak elöljárója) szó párjaként az „igumenissa” kifejezés is megjelenik, aki ruházatában szintén mellkeresztet visel, és kezében botot. A ruházatot itt említve látható: a különféle ortodox egyházak női szerzetesi viseletében sajátos nemzeti tradíciók is megfigyelhetők. Általánosságban véve a „monakhosz” párjaként a nővérekre a „monakha” kifejezés használatos (vö. még „bátyuska-mátyuska”). 2. Materikon: A női szerzetesek mondásainak gyűjteménye. A férfiaknál a „Paterikon” elnevezés használatos. A női gyűjtemény megrendelésre készült, 1200 körül állította össze Izaiás apát. Oroszra Feofán fordította, aki „bezárt” életet élt, vagyis az állandó imának szentelte napjait. A környező országokban találunk híres női monostorokat: pl. Gomirje (Horvátország), Agápia (Románia), Zica (Szerbia).

KÖNYVESPOLC MELLETT

Legeza József

A házasság alkonya 1. A házasság alkonya – ezt a címet adták a fiatal szervezők annak az előadásnak, ami Máriapócson, 2012. október 6-án hangzott el a házasok és családok búcsúján. Ezt az előadást szeretném a Görögkatolikus Szemle Könyvespolc Mellett rovatában több hónapon keresztül folytatásokban közölni. Mindegyik részben lesznek irodalmi alkotások (vers, regény vagy novella részlete) hivatkozási alapul, így a könyvespolc mellett maradok, csak témában a házasság és család vizeire evezek.

házasok, családosok búcsújának szervezői tíz évvel öregebbek, mint amikor én voltam a lelkiatyjuk. Most rám néztek, és én jutottam eszükbe az alkonyat témájáról. Ők még fiatalok, nem tudják, hogy a házasságnak nincs alkonya. Az alkony a naplementét előzi meg. A szerelem nem vonul el, mint a Nap, nem tűnik el az idő múlásával, csak átalakul. Sőt, a házastársak teljesen összenőnek, egyformán tapossák még a cipőt is, szokták mondani. Gyerekeik, unokáik szemében teljesen egyek, mintha sose éltek volna külön egymástól. Egyik gyerekünk kicsi korában meg is kérdezte a feleségemet: „Anya, Te apának a testvére voltál gyerekkorodban?” A házastársaknak van egy hosszú, közös történetük. Sok-sok jót tettek már egymással, de sok-sok vétséget, gyarlóságot is megbocsátottak már egymásnak. Rengeteg küzdelem és erőfeszítés áll kapcsolatuk mögött. Nekik már nem kell produkálni magukat, teljesíteni, lehengerelni egymást, „levenni a másikat a lábáról”. Áprily Lajos írja egyik versében:

„Csak bukdácsoló patakok csevegnek, folyók a torkolatnál csendesednek”. /Kérés az öregséghez/

Öregen nincs már mit bizonyítani. Mögöttük egy élet, sok tízezer nap. Szépen fejezi ki ezt Képes Géza:

„Minden parázs hideg hamu, minden szó néma tátogás. Nem kellenek szavak, elég egy összevillanás. Még az se kell, elég, ha vagy.” /Elég/

Persze nem így kezdődik a dolog, amit jobb híján házasságnak nevezünk. Az ember életében az egyik legfontosabb dolog a házasság. Három nagy esemény van: a házasság, a gyerekek születése és a halál. A szabad akaratunk legjobban a házasságkötésben van benne. A gyerekek születésében is nagy szerepet játszik az akaratunk, de nem csak rajtunk múlik, hogy mikor és hány gyerekünk lesz. Van tőlünk független összetevője is. A halálban is sok rajtunk kívül álló mozzanat van. „Csak” annyit tehetünk, hogy együttműködünk a halálunkkal, és saját halálunkkal halunk meg. Felhasználhatjuk az elmenetelünket arra, hogy összefoglaljuk és visszaadjuk egy nagy gesztussal az életünket a Teremtőnek.

KÖNYVESPOLC MELLETT De a házasságkötésben, amennyire lehet, teljesen a szabad akaratunk van benne. Életünk nagy műve lehet. Senki sem befolyásol senkit, hogy olyan férj legyen, hogy mindenki irigyelje a feleségét, hogy ilyen jó férje van, és olyan feleség legyen, hogy minden férfi ilyen feleséget akarjon. Nagyon sokan vannak, akik csak azért üdvözülnek, mert jó feleségek, édesanyák, jó férjek és jó édesapák voltak. Kötélen a Niagara fölött címmel az Európa Kiadó gondozásában 1982-ben megjelent egy latin-amerikai drámákat tartalmazó kötet. A kötet címadó drámájában /339. o./ a szerző Alonso Alegría ír egy kötéltáncosról, aki azzal szórakoztatja közönségét, hogy kötélen átmegy a Niagara-vízesés felett. Közben különféle mutatványokat végez,

tották a tüzet, amikor azt vették észre, hogy a tűzoltás alatt ők ketten mindvégig ösztönösen együtt mozogtak. Még akkor is, amikor már nem volt szükség rá, és amikor még önmaguk sem vették észre. Akkor döbbentek rá, hogy teljesen egy lett a mozgásuk, szinte az életük is. Így már neki mertek vágni a nagy produkciónak, hogy ők együtt átmenjenek kötélen a Niagara fölött. Amikor elindultak, és szépen mentek, szikrázóan sütött az Isten napja rájuk. Néha-néha ugyan elbizonytalanodtak, de mégis biztos léptekkel haladtak a cél felé. „Ha így együtt tudunk mozogni, a napba is el tudnánk menni” – kiáltja társának Carlo. Ha együtt tudunk mozogni házastársunkkal, nem a napba, hanem a mennyországba is el tudunk jutni. Az előbbi drámában megfogalmazottakat írja le Garai Gábor az Artisták című versében:

Élő csipesz, lóg a trapézen a férfi fejjel lefele, foga közt kettős tárcsa, mintha mágneses nyelvet öltene. A vonzás túlsó pólusán függ s forog a nő – feszül a száj! Micsoda csók! – Köztük csupasz tér, tömör csönd s véletlen halál. Micsoda egymásrautaltság leng itt ég alatt, föld felett, micsoda gyakorlott, makacs vágy ment s kockáztat két életet!

bekötött szemmel talicskát tol, 8 tojásból félúton rántottát készít és fogyaszt el stb. Egy alkalommal egy ifjú, Carlo odalép hozzá, és elkezd vele vitatkozni, hogy nem 8 tojásból készítette fenn az omlettet. Ez persze csak ürügy volt arra, hogy összebarátkozzon a légtornásszal, és rávegye, hadd mehessen át vele kötélen a Niagara fölött. Amikor a kérést Blondin, az artista meghallotta, elutasította. „Nem lehet. Elég egy rossz mozdulat, és mindketten a szakadékba zuhanunk” – indokolta Blondin. De a fiú addig kérlelte, hogy végül csak beleegyezett, de azzal a feltétellel, hogy előtte tanuljanak meg együtt mozogni. Elkezdik a gyakorlást. Először két emeletes ágy között kihúzott kötélen gyakoroltak, majd két emeletes ház között. Egyik ilyen alkalommal tűz ütött ki a házban. Kijöttek a tűzoltók, ők pedig az ablakon keresztül a lent kifeszített ponyvára ugrottak. Már rég elol-

Milyen figyelemben forognak s mily fegyelemben, tudva: csak együtt szállnak, ha egyikük vét, mindketten aláhullanak!... Ó, ha így tudnánk összefogni egymásra bízott szeretők, mintha folyton fönn-szállva, mintha folytonos zuhanás előtt! Napjainkban szinte meglepő kérdésnek tűnhet: miért szép a házasság? Mert megtapasztalunk valamit abból az egységből, ami az Atya és a Fiú között van a Szentlélekben, és megtapasztalunk valamit abból a szeretetből, ami az Atyából árad a Fiúra, s amit a Fiú visszatükröz a Szentlélekben. Fontos vagyok valakinek. Isten után én vagyok az első a házastársamnak, és nekem is ő a legfontosabb Isten után.

TALÁLKOZÁS

Laskay Anna

Törekszünk a jónak gyakorlására

Hajdúdorogi Egyházmegye százéves fennállására ünnepi bort választottak. Most, a centenáriumi év zárásakor, megismerhetik a borok készítőjét, dr. Lőrincz Györgyöt.

– Hogyan jött az életedbe a borászkodás? – A Jóistennek köszönhető minden… Nem készültem bortermelőnek, de – tisztelve a szüleim akaratát – továbbtanultam. Azt gondoltam, mivel Egerben élek, érdemes a borászat felé mozdulni. Aztán nagyon megszerettem, izgalmas, sokszínű világot ismertem meg. Mai napig hihetetlenül tud gyönyörködtetni. Úgyhogy attól tartok, rajongója lettem ennek az egész ügynek. – Említetted az isteni gondviselést. Ennek mennyire látod nyomait az életeden? – Sokszor eszembe jut, hogy az, ami itt velünk történik, az mennyire jól fölépített! Amit megélhettem a szőlő és bor kapcsán a családommal együtt, az szinte hihetetlen! Édesapámnak többek között azért

kellett ide, Egerbe elvándorolnia Penészlekről, hogy én itt megszülethessek… Az életem minden mozzanatán azt látom, hogy az én sajátos apostoli küldetésem, hogy a borok által szólítsak meg embereket, hogy a boraink megérintsék a lelküket, s a maguk módján az örömhír közvetítői legyenek. Persze ezek nagy szavak, de az ember vágyik arra, hogy a maga módján isteni küldetést teljesítsen. – Négy gyermeket neveltek a feleségeddel. Mi az az üzenet, amit nekik át szeretnél adni? Amellett, hogy látják a cselekedeteidet a mindennapokban, s látják a hithez, a borhoz, az élethez való viszonyulásodat. – Az élet minden pillanatát isteni rendelés és parancs szerint kell megcselekedni. Ezt én is csak tanu-

lom, de fontos, hogy ők is nyitottá váljanak erre. Jó dolog, hogy a családban sokkal nagyobb bátorsággal apostolkodhatok, s taníthatom őket a jó dolgokra. Mivel én sem rendelkezem nagy bölcsességgel, ezt a maga esetlenségében teszem. De egyre több a közös ima az életünkben, rendszeressé vált az esti Bibliaolvasás. Ők is érzik ezeknek az erejét! Egyre jobban veszik az akadályokat, s hittel, reménnyel, bizakodva élik meg a napjaikat, s elfogadják azokat a nehézségeket, küzdelmeket, megpróbáltatásokat, amelyeket meg kell élni, s el kell fogadni ahhoz, hogy az ember lélekben erősödhessen. Az egyik legnagyobb élményem az életben, amikor egyszer hazaérve, a feleségem csendre intett, s örömmel mutatta, hogy a két kisebb az imasarokban térden állva imádkozik. Ez

TALÁLKOZÁS annak a következménye, hogy láttak tőlünk ilyet. – Az, hogy világi sikerek érnek, hogy a 2009-es év borásza lettél, mit jelent Neked? – Sokat gondolkodom ezen… Kutatom, hogy ez miért van, s hogy jó dolog-e? Nagyon sok elismerést megkaptam, de ez lehet megpróbáltatás is. Oda kell figyelni arra, nehogy gőgössé váljon az ember! Arra is rájöttem, hogy óhatatlanul vonzza az embert az elismerés, a díj utáni vágy, az is, hogy jók legyenek a borok. Azt érzem, hogy nem ennek kellene dominálni. Igyekszem a sikert a helyén kezelni, s azt gondolom, sokkal nagyobb erő lehet az aszkézisben, a visszavonult, Isten iránti imádatban. – A sikerek és a kudarcok megélésében milyen szerepe van a hitednek? – Nagyon segít! Engem megnyugtat a hit, abban az értelemben, hogy kevesebbet szorongok, mint korábban. Sokkal reményteljesebben várok minden napot. Mert azt a küzdelmet, amit mi megélünk a St. Andrea szőlőbirtokon, azt másképp nem lehetne folytatni! Számunkra nagy dolog, hogy meg tudtunk élni egy újabb hónapot. Most az a remény segít engem, hogy eddig is megtartott a Jóisten, odafigyelt rám. Ez erősít. Óhatatlanul is aggódom persze. Olyan felelősségem van, ami nemcsak az én családomat, hanem a birtokon dolgozókat és a társaim bizalmát is érinti. Épp ezért sokszor felidézem: „Ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit egyetek vagy mit igyatok, sem testetek miatt, hogy mibe öltözzetek” (Mt 6,25). Meg is fogadtam magamban, hogy ha tehetem, minden liturgián részt veszek, mert ezáltal is erősödni tudok, a feladatok pedig megvárnak. – Látszik, hogy a munkád kitölti a mindennapjaidat. Hogyan pihensz? – Ha csak tehetem, olvasok, bár a téma elég „szűk”. Főként lelki ol-

vasmányokat választok. Azt kutatom, hogyan lehet az embernek jól élni az életét. Mik azok a szabályok, azok a magatartásmódok, amik ezt segítik. Ezt, szerintem, a szent emberektől lehet ellesni. Épp tegnap mondtam a feleségemnek, hogy pár év alatt több száz könyvet elolvastam, s érzem ezek erejét. A gyerekek is látják, hogy nem csak tévét lehet nézni. Nincs nagyon más. Nekem a munkám van. Nagyon tudom szeretni, azzal a keresztjével is, hogy nemcsak a szőlőre és a borra kell odafigyelni, hanem egy cégnek az irányítására is. – Az, hogy a Te boraid lettek a centenáriumi év borai, mit jelent számodra? – Nagyon nagy öröm! Jó érzés volt, hogy engem mint görögkatolikus bortermelőt megkerestek ezzel. Egyik nap telefonáltak a püspökségtől, hogy fél hat körül érkeznének a borászatba. Ahogy megérkeztek, én – megörülve a vendégeknek – elkezdtem mutogatni a boraimat, beszélni róluk, a borvidékről, a birtokról, magunkról. Nagyon nagy élmény

volt számomra, hogy Fülöp püspök jelenlétében kóstoltuk először a világon egyedülállónak szánt boromat, a Nagy-Eged-hegyi bikavért és persze a Valóban Méltó-t! Este fél tizenegykor – mikorra kicsit lelassultam – derült ki számomra, hogy Ők valójában a centenárium tiszteletére szeretnének bort választani. Végül két – Eger szempontjából kiemelt – bor került a centenáriumi válogatásba. Nagy örömömre a borvidék új közösségi márkája, az Egri Csillag fehérborként lehet az egyik. A másik természetesen egri bikavér, az Áldás nevű borunk. Külön öröm, hogy nagyon szép címkékkel tudtuk ezeket megmutatni. Mert hiszem, hogy a látvánnyal is megérintjük az embereket. Jó arra gondolni, hogy ezek a borok ott vannak a Vatikánban is! – A centenáriumi borokon keresztül sok görögkatolikushoz is eljutottál. Nekem a boraidat, a földhöz való viszonyodat, a munkához való hozzáállásodat látva, mindig a minőség jut eszembe. – A St. Andrea Pincészet jelmondata: „Törekszünk a jónak gyakorlására.” Persze ez a magánéletben is igaz. A munkánk során nagyon igyekszünk, hogy kifejező borokat termeljünk. Ha ez nem is mindig sikerül, azért nagy ereje van annak, ha az ember ezt elhatározza! Én nagyon áldott vagyok! Tíz év alatt számos világi és egyházi elismerésben részesültem. Ez annak köszönhető, hogy a megfelelő emberekkel hozott össze a Jóisten. Tőlük kaptam segítséget ahhoz, hogy üzenetté formálhassam azt a munkát, gondolatot, borképet, amit elképzeltem, és amelyet Isten világosított meg számomra. Törekszem arra, hogy a boraink olyan meleg, szívhez szóló üzenettel rendelkezzenek, ami hatással lehet az emberek lelkére. Nem véletlenül szenteltetjük meg rendszeresen a határt, a pincét, a hordókat, sőt még a traktort is!

„ILYEN SZÍNES A HITÜNK”

Beszámoló a gálahangversenyről Évekkel ezelőtt gyerekeink sokat lapozgatták azt a szép ismeretterjesztő könyvet, aminek címe a szombati nap után eszembe jutott.

lassan végéhez közeledő centenáriumi év újabb eseményének lehettünk büszke részesei október 29-én. A Rózsák terei templomunk most szűknek bizonyult ahhoz, hogy befogadja a fővárosi görögkatolikus kórustalálkozóra összesereglett érdeklődő közönséget és a kórusverseny résztvevőit. A szomszédos, gyönyörű római katolikus templom és annak plébánosa viszont nagylelkűen helyet adott a rendezvénynek, remélve, hogy jó ügyet szolgál. Valószínűleg nem csalódott, mint ahogy a hallgatóság sem. Egyházunk 11 kórusa mutatta be és mérette meg magát liturgikus énekeink és különböző szerzők szláv, bizánci dallamfeldolgozásainak felvonultatásával. Általános iskolások, gimnazisták, szeminaristák, tanárok, egyházközségek, sőt egy nagycsalád énekes együttesei versengtek egymással. Az első ilyen találkozó lévén sokunknak meglepetés volt a jelentkezők nagy száma, a választott művek sokfélesége, a szép tiszta hangzás, lélekkel telt előadás, ami a hallgatóságnak gyönyörűséget, a zsűrinek pedig nem kis fejtörést nyújtott. A nap meglepetéseinek ezzel még nem volt vége. A rendezvény este 19 órakor folytatódott a Művészetek Palotájában, ahol a zsúfolásig megtelt nézőtér előtt a szintén zsúfolásig megtelt színpad szereplői Darabán Judit és Makláry Ákos atya műsorvezetők ügyes irányításával együtt ünnepeltek. Előbb megünnepeltük a kórusverseny győzteseit: a Vatamány családot (III. helyezés), a miskolci Fényi Gyula kamarakórust (II. helyezés), a Szent Damján nyíregyházi

énekegyüttest (I. helyezés) és a különdíjas Lautitia gyermekkórust, a debreceni Szent Efrém iskola felső tagozatos énekkarát. A díjazott kórusok egy-egy művet elő is adhattak a színpadon. Utánuk a Budapesti Belvárosi Vegyeskar énekelte el Mihail Hajduk Romzsa Tódor tiszteletére írott kórusművét Szabó Zoltán vezetésével, majd négy összkari művet énekelt el az összesen 14 görögkatolikus kórusból egyesített mintegy 400 fős kar. Ezt követte az a különleges előadás, amely hitünk csodáit jelenítette meg az egyházi évet átfogó liturgikus tanítás keretében, mégpedig a nagy kórus, sőt, a közönség éneklésre kész tagjainak is a bevonásával. A közösen, néha Fülöp és Atanáz püspök atyák által külön énekelt liturgikus énekeket mély teológiai magyarázat kötötte össze, melyeket Mohai Gábor előadóművész és Orosz Gábor diakónus mondott el. Az est talán legkiemelkedőbb eseménye a Romzsa Tódor életét bemutató misztériumjáték volt, amelyet Bubnó Tamás állított össze és rendezett színpadra, s amely nemcsak rendezése és művészi előadása miatt volt felejthetetlen, hanem azért is, mert drámai erővel mutatta meg, hogy Istenünk hogyan ragyogtatja fel titkait a történelemben, hogyan képes megmutatni hatalmát az Őt szeretők hitében. Az említett két férfi narrátor mellett Pregitzer Fruzsina hangját hallhattuk még, akik a vértanúpüspök élettörténetének egy-egy eseményét villantották föl, miközben a Szent Efrém férfikar énekbetétekkel jelenítette meg az élettörténet környezetét, mintegy hozzásegítve – mind a színpadon, mind a nézőtéren – jelenlévőket, hogy ők maguk is a történetnek, s még inkább a vértanúságot termő isteni erőnek részesei lehessenek. Hangszeren

közreműködtek Balogh Lázár orgonán, Obbágy Márta zongorán és Tankovits Ádám ütőhangszeren, a kórusok közül pedig kiemelt helyet kapott a Nika kamarakórus és a Szent Damján énekegyüttes. A gyilkosság és vértanúság színhelyét jelképező kórházi ágy mellett egy imádkozó szerzetesnővér ült végig csöndesen (Káplár Gréta megjelenítésében), aki a püspök halálára utalva egyszerű lényéből megszólaló, áttetsző, tiszta hangon magyar siratóéneket énekelt. Ennek megrendítő mélységéből aztán egyre nagyobb erővel kibontakozva épült fel a föltámadás győzelme, ebbe is magával sodorván az összes jelenlévőt. A sokszor ismételt Föltámadt Krisztust végül még azok is énekelték, akik esetleg nem tudták volna. A kicsinek tűnő görögkatolikus egyház nagy méltósággal vonultatta fel értékeit, amelyek nemcsak a templomok falai közt igazak, de a „művészetek templomában” is igaz költészettel álltak helyt. Köszönjük a szervezőknek, rendezőknek, szereplőknek, hogy megcsodálhattuk, milyen színes a mi hitünk, milyen nagyszerű a mi Istenünk.

A szereplő görögkatolikus kórusok és vezetőik: Damaszkuszi Szent János kórus – Budapest, vez. Bebrevszky-Hillender Anita ● Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kamarakórusa – Miskolc, vez. Herpainé Velkey Klára ● Lautitia gyermekkar – Debrecen, vez. Nemes József ● Szent Bazil Oktatási Központ kórusa – Hajdúdorog, vez. Csinószki Mária ● Szent Damján énekegyüttes – Nyíregyháza ● Szent Demeter kórus – Budaörs, vez. Vatamány Sándorné ● Szent János Görögkatolikus Gimnázium tanári kórusa – Edelény, vez. Flaskó Attiláné ● Szent Miklós Általános Iskola kicsinyek kórusa – Nyíregyháza, vez. Szabadosné Majoros Gabriella ● Szivárvány gyermekkar – Debrecen, vez. Deli Gabriella ● Szűz Mária Oltalma kórus – Debrecen, vez. Kriskóné Maláj Ágnes ● Vatamány Család kórusa – Budaörs, vez. Vatamány Sándorné ● Továbbá: Szent Atanáz kórus – Nyíregyháza, vez. Bubnó Tamás ● Szent Kereszt Görögkatolikus kórus – Budapest, vez. Bubnó Tamás ● NIKA kamarakórus.

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS

Damjanovics József

„A saját példájával másokat is ékesített”… – írja Nüsszai Szt. Gergely Bazilról, akit – elődeink hagyományát folytatva – mi is Nagynak nevezünk és Szentnek tartunk! Az igen művelt s a világ dolgaiban is jártas püspökről írja ezt, aki alázatosságában és egyszerűségében is az igaz hit védelmezőjének és terjesztőjének bizonyult. „Krisztus nemes bajnoka, az üdvösséges hír nagyszavú hirdetője, a Krisztusért vállalt bátor szólás élharcosa és küzdője” volt!

edig abban a korban legalább annyi értetlenség és rosszindulat vette körül a főpapi szolgálatra meghívottakat, mint azokat, akik ma vállalkoznak erre a „dicséretre méltó életre”. Nagy Szent Bazil mégis angyali tisztasággal töltötte be hivatását, mert akkor még elevenen élt a keresztény lelkekben a kiontott vérrel megpecsételt tanúságtétel! A világ sohasem kényeztette el azokat, akik az apostolok köpenyét hordják – és komolyan véve hivatásukat, megindulnak a nyáj előtt. Éppen azért, mert „elöljárók”, talán Isten is jobban táplálja őket kegyelmével, bár az is lehet, hogy fordított sorrendben történtek a dolgok. Az biztos, hogy a nyáj is vigyázott és most is vigyáz pásztorára, mert a liturgiákban ma is naponta könyörgünk istenszerető püspökünkért. Tőle várják, hogy nyáját a tiszta forráshoz vezesse, s ne engedje, hogy a rábízott nép romlott ízű kutat ásson magának! Tőle várják, hogy az élet igéjével táplálja őket, s ezzel távol tartsa tőlük azt a lelki fertőzést, amely miatt kint rekednének az igazak országából. A folytatást várják a püspöktől, az apostolok munkájá-

nak folytatását, melyet sohasem lehet befejezni, hiszen Mennyei Atyánk is szüntelenül munkálkodik! Ma is a püspök az, akit a legnagyobb felelősség terhel az igaz hit megőrzéséért! Ahányszor benyitok a templomomba, mindig egy püspök tekintete kíséri lépteimet, s gyakran az az érzésem, hogy nem csak lépteimet figyeli Szt. Miklós… Az evangélistát emlegetem ilyenkor magamban – Mátét –, aki az okos és hű szolga alakját örökíti meg számunkra, akit háza népe fölé rendelt a ház ura! A példázatból kitűnik, hogy ha nem azzal törődik a szolga, amire eredetileg megbízást kapott, soha nem lesz része az igazak boldogságában – legfeljebb a szorgalmasak fáradsága juthat neki osztályrészül. S a püspöknek nem egy egyházközsége van… A III. század közepéről származó Didaszkália /oktatás/ szerint a püspök „Isten ajka” s egyben az egyház szószólója Istennél! Ezt a kettős feladatot csak egy igaz keresztény töltheti be, tehát a püspök az „igazi keresztény mintája” kell, hogy legyen – fogalmazza meg e hivatás nagyszerű terhét Origenész. Hiszen az apostolok is hatalmat kaptak Krisztustól, s ez a krisztusi hatalom tanúságtételük erejében mutatkozott meg. A jeruzsálemi templom előtt Péter apostol „szegénysége” maga Jézus /amim van, azt

neked adom…/, de ezzel mégis talpra tudja állítani a bénát. Ha Péternek akkor akad egy pár felesleges garasa, és szánalomból odavet egy kis alamizsnát a koldusnak, akkor most csupán Péter jószívűségéről elmélkedhetnénk, nem pedig Isten csodálatos tetteiről. Elhalványult volna az evangélium fénye az emberi jóság mellett. A püspöknek éppen az a feladata, éppen arra hivatott, hogy megerősítse testvéreit abban a hitben, hogy az evangélium az igazi élet! Az apostolok is magát Jézus Krisztust képviselték, s éppen ez különböztette meg őket a többi hithirdetőtől! A Szentlélek az, aki indítja az apostolokat, s nem a már tevékenykedő, tanúságtevő apostolokhoz csatlakozik később csendestársnak! Az apostolok tanítanak, imádkoznak, végzik a kenyértörést! „Az Úr pedig napról napra növelte az üdvösségre rendeltek számát” – olvashatjuk az Apostolok cselekedeteiben! Ez a gyarapodás igazából mindig is Isten műve volt, és Ő őrzi a nyájat is, és ez a jövőben is így marad – a mi emberi közreműködésünkkel! A hithirdetés az apostolok feladata volt, de akikben gyökeret vert és termést hozott az Élet Igéje, azokban felébred a felelősségtudat is, hogy megtérve megerősítsék testvéreiket a hitben!

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS

Csodák püspöke, népének jó pásztora Ha még így jellemezzük őt, és nem az ateizmus által Télapóvá lealacsonyított ajándékhozó, vidám és mosolygós öregemberként, akkor vagyunk jó úton.

ersze nemcsak a rábízottakról gondoskodott, hanem elszántan védte Krisztus istenfiúságát és Atyával való egylényegűségét az első egyetemes zsinaton Nikaiában. Lehet nagyon sokféleképpen jellemezni, hiszen rengeteg történet szól róla, és arról is, hogy Isten csodákkal dicsőítette meg ezt a kitüntetett főpapját. Mert csodák ma is vannak. Egészen kicsi, 3 éves gyermekként még nem sejtettem, hogy ennyire fontos lesz nekem Szent Miklós püspök, mint amennyire mára már az lett. Akkor egy nagyon súlyos tüdőgyulladásból (és lehet, hogy a haláltól) mentett meg

egy adag vízzel, amit Bariból hoztak nekem, abból a templomból, ahol az ő ereklyéi vannak elhelyezve. Hiszen ma már ide, Olaszország déli részébe, a csizma „sarkantyúja” és „sarka” közé kell elzarándokolni hozzá. Mürában kétséges, hogy megtalálnánk-e még az ereklyéket… Gyermekként akárhol jártam az országban (és papgyermekként elég sok helyen), mindenütt őt láttam templomaink ikonosztázionjain, néhol szebben, néhol csúnyábban megfestve, de mindig ott volt a bal oldalon, az alapképsorban. A jobb oldali képről mindig ki kellett találnom, hogy me-

lyik ünnepet vagy szentet ábrázolja, amire a templom szentelve van, de Krisztus, az Istenszülő és Szent Miklós állandó szereplőivé váltak ikonfalainknak görögkatolikus egyházunkban. Egyszóval: hozzám nőtt Szent Miklós is. Megmagyarázhatatlan érzés. És ezért hiányzott nekem olyan�nyira más görögkatolikus templomokból is, amerre felnőve jártam a nagyvilágban: Ausztráliában vagy az igazi Ukrajnában, Kárpátalján túl. Őhelyette Szent Olgát láttam bal oldalt, mint a szlávok egyik keresztén�nyé tevőjét. Noha ő is nagy szent, mégis idegen volt számomra. Igaz, Szent Miklós sem volt magyar. Mégis, hiányzik, amikor nem látom. Egyfajta gyerekes ragaszkodás ez, de aki a magyar görögkatolikus egyházba nevelkedett bele és szerette meg annak hagyományait, történelmét és liturgiáját, az felnőve sem élhet és viselkedhet másként. Így arra kérem Istennek ezt a nagy szentjét, őrizze meg további évezredre is görögkatolikus egyházunkat, amely magyar hazánknak és történelmünknek szerves része volt kezdetektől, és legyen is az továbbra is!

Orosz Rita

„…Istenbe vetett hitetek mindenüvé eljutott, úgyhogy nem is szükséges róla beszélnünk.” (1Tessz 1,8–9)

icsit álmos voltam még, hisz ez az idézet a reggeli fél 7-es liturgián hangzott el. Azt hittem, rosszul hallok. Főleg, hogy megnyitottuk a hit évét. Mi az, hogy nem szükséges beszélni róla? Különben is: ha nem beszélünk róla, hogyan juthatott el mindenkihez? Tudtam, hogy otthon újra fogom olvasni Szent Pál levelét. Kávé után már nem csak egyetlen mondat jutott be a fejembe. Szövegkörnyezetében tudtam értékelni a fenti mondatot. Kicsivel korábban ezt írja a szent: „Szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és állhatatos reményetekre Urunkban, Jézus Krisztusban.”

Ezt olvasva világossá vált számomra: akit a hite cselekvésre sarkall, aki szeretetből képes áldozatot hozni, mindezt a legtermészetesebben Krisztusért és Krisztusban, annál szükségtelen a beszéd. Látható, és hiteles szavak nélkül is, kihez tartozik. Most értettem meg egykori tanárom felszólítását is: úgy élj(ek), hogy kérdezzenek rá(m)! „Istenbe vetett hitetek mindenüvé eljutott, úgyhogy nem is szükséges róla beszélnünk. Hiszen az emberek maguk beszélnek róla…” – folytatódik a tesszalonikaiakhoz írt levél. Ezen gondolkodom néhány napja…

CSALÁD Szabados Viktor

A családközpontú lelkipásztorkodás alapelvei 5. A családpasztoráció feltételei – a fészek, ahol megszületik

pásztorok, napkeleti bölcsek, Szent József a helyükön vannak. S ha mégsem, a fészek, a szalmameleg jászol, a puszta így is, úgy is befogadja a Kisdedet, az Örökkévaló Istent. A megtestesülés megtörténik, épp csak ők maradnak ki belőle. Ugyanez érvényes a családközpontú lelkipásztorkodás helyszínére, feltételeire. Hol ölt testet, hol válik kézzelfoghatóvá, elérhetővé? Ahol megszületik és zajlik a lelkipásztori munka: az egyházmegye megfelelő szervezeti fölépítése, az egyházközségek hálózata, iskoláink, a családok, végső soron saját otthonaink. Ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy „az elszigetelten folytatott próbálkozások, kísérletezések eredményeinek összegyűjtése és feldolgozása sajnos mind a mai napig nem történt meg” – írta Dobos László 1998-ban. De mégsem magányos farkasként, elefántcsonttornyunkba visszahúzódva kell léteznünk, elvágyódásunk, sóvárgásunk foglyaként! A mélyben örökérvényű igazságot találunk: ahelyett, hogy egy

életen át keressük az „igazit”, vessük magunkat a gondviselő Isten ölébe. Földi életünk szegénységének, teremtettségünknek elfogadása ez. Nem lehetek egyszerre két helyen, nem lehet két feleségem, két hazám, két egyházam – írja Barsi Balázs atya. Egy egyházmegyének nincs két püspöke, egy egyházközségnek két parókusa. Ha megfelel az evangélium követelményeinek, miért ne végezném a munkámat éppen ott, ahol vagyok, abban a családban, egyházban, és éppen azzal, aki mellettem van, azzal a házastárssal, pappal. Nem keresünk-e túl könnyen önigazolást arra, hogy templomot, papot, házastársat, hazát cseréljünk? Itt és most gazdája az egész lelkipásztori munkának a püspök, s akikre rábízta a feladatot: helynök, bizottság, kerületi megbízottak, együtt a papok és civilek. A megbízatásról nem lehet egyszerűen lemondani, hanem csak hűtlenül elhagyni – megbízatást, házastársat, mindent. Mint egyházmegyei családreferens,

bízom Benned és számítok Rád, Te, aki épp olvasod e sorokat. A háttér, a jászol már megvan: a pasztorális iroda (H.E.P.I.), Családpasztorációs Bizottságunk és az Agora működik. Hívom az egyszerű pásztorokat, civileket és papokat a jászolhoz, hogy abba friss szalmát tegyenek komoly és nehéz munkával, ötletelés és javaslatok helyett, a napkeleti bölcsek legyenek gazdái a kincseknek, és mai Szent József is legyen köztünk, aki gondját viseli nagy családjának. Példamutatásoddal ösztönözz és mozgass, szervezz, tájékoztass, fogj össze, akit csak lehet, s néha kérdezz rá: Minden rendben, elvégeztük, amit kellett? Egyet viszont nagyon kérek: Maradj a kuckódban, maradj a helyeden, egyházközségedben, papod és püspököd mellett, mert a családpasztorációs munkavégzés helye pont ott van, ahol most vagy. Ott, abban a „barlangistállóban” születik meg az idén is Krisztus, az Örökkévaló Isten.

NŐI SZEMMEL

Laskay Anna

Női oldal – Becsomagolt gondoskodás Hárman üljük körül az asztalt, hónapról hónapra. Nők, feleségek és családanyák. Beszélgetünk. Sokszor csak elmesélve a saját történetünket, segítjük egymást tovább.

elfedezzük a közös szálakat, s rácsodálkozunk a különbözőségeinkre. Ötletet merítünk, megerősítést kapunk, mikor, mire van szükség. Gondolatainkat közreadva, reméljük, sokan magukra ismernek, s „leülnek közénk”.

A böjtben nálunk mindenki a szenvedélyei visszaszorításáért igyekszik tenni. Ez a nyolcévesnél például a tévénézés visszaszorítását jelenti.

Anna: Mi eddig a kicsiknek nem adtunk külön feladatot a böjtre, de most mindenkit megkértem, hogy estére gondolja végig, miről akar lemondani. Persze elmondtam, hogy mi a böjti vállalás lényege. Érdekes, hogy a legkisebb is mennyire hozzá illő felajánlást tett, s mennyire megértette, miről szól mindez! Ennek az időszaknak komoly kérdése számomra, hogy mi a helyes mértéke a háztartási teendőknek, a családanyaként való készülésnek. Mert szeretném, hogy „rendben legyenek a dolgok”, de jó lenne, ha ez nem jelentene megerőltetést, feszültséget, kimerülést. Andi: Én minden évben úgy kezdem, hogy elosztom a teendőket, előre tervezek. De nehéz beosztani az időt, mert a főzés, a díszítés sokat vesz el. Én a csomagolásra is sok időt szánok, mert szerintem ez is az odafigyelésemet jelzi. Anna: Én is azt érzem, hogy minden készülésemben a gondoskodásom nyilvánul meg. S a sokféle étellel, a szépen csomagolt ajándékkal a törődésemet is ajándékozom. Én most azt keresem, hogy mi az a minimum, amit feladatként el kell végeznem a nyugodt ünnepléshez, mert azt látom, hogy a lelkiek megélése az elsődleges.

Anna: Ha végiggondolom a szentestéig vezető utat, nagyon sok minden jut eszembe. Ti hogyan készültök a karácsonyra? Ildi:

Vasárnaponként összeülünk, s énekléssel, Biblia-olvasással családi estéket tartunk. Most már a nagylányom az, aki vállalja a felolvasást. Emellett tartjuk a szerdai, pénteki böjtöt. A lányunk ebben is a szigorúbb formát választja. Négyen négyféle vállalással kezdtünk neki a böjti időszaknak. Mindenki a maga felajánlását teszi meg.

Andi: A Biblia-olvasás nálunk is egy közös találkozási pont. Mi mindig felajánljuk, hogy kiért imádkozunk. Érdekes látni, hogy a gyerekek kit választanak. Mi érinti meg őket, s miért! Szeretem, ahogy a gyertya lángja köré gyűlve meghittebb lesz minden. Nálunk fontosak a karácsonyi illatok. Ilyenkor fahéjas, almás, téli illatok töltik be a házat.

Ildi: Nekünk közös családi program minden hétvégén a lakás díszítése. Én is szeretek mindent aprólékosan becsomagolni, bármilyen csekélység legyen is belül. Ezt mindig a férjemmel végezzük utolsó este, illetve inkább éjjel, amikor már nincsenek fenn a gyerekek. Nem lehet olyan nagy a lányunk, hogy ebben részt vegyen! Ez a rejtegetés, fáradozás hozzátartozik a karácsonyhoz. Andi: Én nagyon szeretek adni. Nekem a karácsony érzelmekkel van tele. Ilyenkor felszabadul a lelkem attól, hogy adhatok, s láthatom a családom örömét. Ildi: Ha visszaemlékszem a gyerekkori karácsonyokra, bennem illatok, fények, színek jönnek elő. S a várakozás izgalma, mert valami megfoghatatlan dologra vágyunk. S aztán az a nyugalom, hogy ráérünk együtt játszani, együtt lenni. Abban bízom, hogy majd a gyermekeim is erre emlékeznek, mert az ajándék szinte lényegtelen.

AGORA

Várkondi Gábor

Az online játékok sikeressége, Napjaink informatika köré épülő világában a legfiatalabb gyermekek is otthonos környezetnek érzik a világháló számukra biztonságos és ellenőrzött körülmények között elérhető részét, és megfelelő magabiztossággal kezelnek egy számítógépet, a „facebook-generáció” köré pedig minialkalmazások egész tárházát fejlesztették már ki.

gyanakkor fennáll a kérdés, hogy az egyre fejlettebb grafikai világú videojátékok mellett hogyan maradhatnak fenn ezek az aprócska, néha butának tűnő alkalmazások. A válasz megrázóan egyszerű, az ember alapvetően szeret tanulni és fejlődni. Adja magát a kérdés, hogyan függ össze a tanulás és a „böngészős” játékok sikere. A tanulási folyamatok kulcsfontosságú momentuma a motiváció és a megfelelő jutalmazás megtalálása, amellyel elősegíthetjük a tanuló bevonódását a tanulásba. Miről is beszélünk olyankor, amikor azt mondjuk: tanulás? A tanulás egy olyan kondicionálási folyamat, amely során az egyén (nevezzük tanulónak) valamilyen ismeretanyagot sajátít el. A főképp tanítást, tehát az információ strukturált átadását vizsgáló és alkalmazó pedagógia mellett a területtel legtöbbet foglalkozó tudományág a pszichológia, amelyben főleg a „behaviorizmus” nevű diszciplina kutatói járnak az élen. A behavioristák, köztük a legnagyobb kutatók, mint például Skinner, Thorndike, illetve bizonyos formában Pavlov is a tanulási folyamatokra úgy tekintettek, mint operáns kondicionálásra, amely során az egyén megtanulja, hogy egy adott viselkedés egyedi következményekkel jár. Ez önmagában még nem jelenti strukturált információ elsajátítását, ugyanakkor a mai napig ez jelenti minden tanulási folyamat alapját. Vannak természetesen olyan tanulási helyzetek, ahol a folyamatot nem kíséri látható viselkedésváltozás, és az eredmény csak később jelentkezik. Ha patkányokat hagyunk egy labirintusban szabadon kószálni egy ideig, majd később a labirintus végébe

jutalmat helyezünk, ezek az egyedek hamarabb megtalálják a jutalomhoz vezető utat, mint azok a társaik, akiknek nem volt lehetőségük a labirintus korábbi felfedezésére. Ez köszönthető annak, hogy a bóklászó, azaz látszólag semmit nem csináló patkány akaratlanul is mentális térképet készített az útvesztőről, azaz lappangó, úgynevezett látens tanulást hajtott végre. Ahhoz persze, hogy ezt a kognitív információt előhívja, szükség volt a jutalom jelenlétére is. A célzott (pl. iskolai) tanulás során azonban nem alapozhatunk kizárólag sem a viselkedésváltozással járó és próbaszerencse módszerre alapuló operáns kondicionálásra, sem pedig a látens, szabad felfedezésen alapuló tanulásra, mivel hiányzik belőlük az, ami megkülönbözteti a tananyagot az információtól és az ingertől, azaz a struktúra. Ha két vagy több elem között különbségeket keresünk, akkor a véletlenszerű tippelgetés és próbálkozás csak nagyon sok idő múlva fog eredményre vezetni. Ám ha találkozunk egy egypetéjű ikerpárral, és nehezen tudjuk megkülönböztetni őket egymástól, többszöri találkozás után ez már könnyebb lesz, hiszen megtanuljuk az aprónak tűnő különbségeket is észlelni. Ezt a fajta tanulást nevezik perceptuális tanulásnak, az

avagy szeretünk-e tanulni?

észlelt kép elemeit struktúrákba rendezve megtaláljuk azokat a pontokat, amelyek különbséget jelentenek két összetett kép között. Ilyen, amikor a fiatal sakkozó megtanulja felismerni a király és a vezér bábu közötti különbséget és a lépéseik szabályszerűségét. Ezekben az igen egyszerű, univerzális folyamatokban rejlik a minijátékok sikere. A felhasználó a közösségi oldalak vagy a tematikus játékoldalak valamelyik programjában random kattintgatva a próba-szerencse elvén ismerkedhet, explorálhat a játékmezőben. Sokaknak ismerős lehet az érzés, beszélgetek valakivel, közben játszom, de igazából fogalmam sincs, mit csinálok. Látszólag. Ugyanakkor egy mentális térkép alakul ki a tanuló fejében, amelynek felhasználásával

egyre jobb lesz a játékban, persze csak miután a megfelelő szabályszerűségre rájött, azaz meg tudja különböztetni egyik betűt a másiktól. De hol marad a jutalom? Ahogy már említettem, a tanulási folyamatban kulcsfontosságú a jutalom, mint pozitív megerősítés jelenléte. A jutalomként több, formájában elkülönülő ingert is megkülönböztethetünk, az informatika világában talán a leginkább az önjutalmazás adaptív formája alkalmazható. Vegyük például a World of Warcraft nevű online szerepjátékot, ahol a játékosoknak különböző nehézségű célokat kell leküzdeniük, ezáltal egyre jobb minőségű mágikus tárgyakat szerezhetnek be. Azt gondolhatjuk, hogy ez önmagában jutalom, ám a játék népszerűsége abban rejlik, hogy az így megszerzett tárgyak erősebbé teszik a játszható karaktereket, ezáltal újabb, nehezebb célok teljesítésére teszik őt képessé. A programban tehát az a leginkább működő jutalom, hogy ha teljesítek egy célt, akkor fejlődök, és nehezebb célok teljesítésére válok alkalmassá, azaz

adaptív önjutalmazást alkalmaz, mint a teljesítmény megerősítését. A másik jutalom, amely kiválóan működhet, az egyszerű ingeralapú jutalmazás, azaz ha valamilyen célt elérek, jutalmat kapok érte, azaz történik valami. Ilyen inger például a pasziánsz játékban, amikor megfelelő sort rakunk ki, és a lapok beúsznak a helyükre. Ez a jutalom szolgál az azonnali megerősítésre, míg a lapok „tűzijátéka” a játék végén a teljes siker jutalma. A motiváció mint másik kulcsfontosságú momentum szintén megjelenik a programokban. Egyrészt a fent említett jutalmazási módszer tekintetében, másrészt a játszva tanulásnak köszönhetően. Több kutatás bizonyította, hogy a számítógép oktatási eszközként való felhasználásával nő a gyermekek motivációja a tanulásra, hiszen magasabb fokú a bevonódásuk. Összegezve tehát elmondható, hogy ezek az alkalmazások azért sikeresek, mert a legelemibb folyamatok során hatnak az elménkre, és mert mi sikeressé tesszük őket.

Várkondi Gábor pszichológus Fogadóórát tart az Agora Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában (Nyíregyháza, Bercsényi u. 13.) minden páros hét péntekén, 16.00–18.00 óra. E-mail: agora.pszichologus@gorogkatolikus.hu

HITÜNK

Dr. Seszták István

Visszatekintés a II. Vatikáni Zsinatra XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat kezdetének ötvenedik, a Katolikus Egyház Katekizmusa megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából a Katolikus Egyházban meghirdette a „hit évét”.

A zsinat újdonságának

II. Vatikáni Zsinat megértésében mindenekelőtt figyelembe kell vennünk a negyvenes-hatvanas évek között már megfigyelhető konkrét, teológiainak is nevezhető elmozdulásokat, melyek nagyban előkészítették

kellett katedrájától megválnia: Chenu, Congar, de Lubac, Danielou. A megújulni vágyók szándéka azoban nem a modern társadalmak feltétel nélküli kiszolgálása volt, hanem sokkal inkább a keresztény igazságok újragondolása és újraértelmezése. Az az igény, ami a zsinat folyamán sok esetben meg is valósult. Mindez széleskörű ismeretekkel, a bibliai, patrisztikus, középko-

a zsinat szellemiségét. Ezek között mindenekelőtt meg kell említenünk a francia katolicizmust, közöttük is néhány olyan teológust, akik szervesen vették ki részüket a konkrét zsinati munkában is, pl. Henri Bouillard, Jean Danielou, Henri de Lubac, Vedast Fesserd (mind szoros kapcsolatban Maurice Blondellel). Őket elsősorban annak a teológiai megújulásnak (nevük is ezt jelenti: Nouvelle Theologie) a vágya kötötte össze, ami egyrészről felül akart emelkedni a skolasztikus gondolkodáson, másrészt közelíteni kívánt a modern világhoz, annak kultúrájához és a tudományokhoz. Sokan egy „második modernizmus” vészjósló jeleit látták kibontakozni! A római „hivatalos választ” a Humani generis enciklika fogalmazta meg (1950. augusztus 12.), mely megerősítette a dogmák változhatatlanságát, a Szentírás tévedhetetlenségét, a pápai főséget, s annak fontosságát, a teológia oktatásában a skolasztika érvényességét stb. Ennek következményeképpen jó néhány neves teológusnak

ri források helyes ismeretével, s azok alkalmazásával, a Sensus Ecclesiae helyes megértésével meg is valósítható, ahogy azt pl. de Lubac meditációi is mutatják. Hasonló úton haladt Danielouis, aki a távlatokban még szélesebb kapukat zörgetve, a nemkeresztény egyházakkal való konkrét párbeszédig, találkozásig jutott el. Micsoda újdonság! Hasonlóan néhány római teológus és egzegéta (Lyonnet, Zerwick) is ebben az irányban haladt. Ugyanígy a német nyelvterületen is megfigyelhetőek voltak a fejlődés és a megújulni akarás első jelei, a teológiatörténetben (H. Rahner), filozófiai és fundamentál-teológiai területen (K. Rahner), a dogmatikában (Balthasar, Ratzinger, Küng). Ezek mellett pedig igen figyelemreméltó az a hatás, ami a protestáns teológia és gondolkodás világából érkezett (Barth, Bultmann, Bonhoeffer). Minden változás és megújulni vágyás értékelésénél figyelembe kell vennünk a neves történész, G. Martina szavait: „A változás nem jelenti a

forrásai

múlttal való szakítást. Ahogy a történelemben mindig történik, a haladás nem zárja ki a folytonosságot. Olykor azonban ez nem monoton és mechanikus ismétlést jelent, s sokszor úgy mutatkozik, mint a háborút követő időre oly jellemző tipikus mentalitással való szakítás, s azon való túlemelkedés. Fáradságos útról volt szó, amelynek során a trienti egyház

eljutott a II. Vatikáni Zsinat egyházáig. Mindez azonban szükségszerűen feltételezett egy nyitottabb és objektívabb ekkleziológiát (LG), egy, a történelmi dimenziókra érzékenyebb kinyilatkoztatás-fogalmat (DV), egy, a világban való egyházi jelenlét helyesebb és autentikusabb megértését (GS). Dokumentumok, mely egy fáradságos iter(út) végállomását jelentik, amelynek tartalmát csak a távoli kiindulópontról figyelők lesznek képesek megérteni és befogadni.” A teológiának azonban elengedhetetlenül fontos, hogy önazonosságának és helyes útjának megértésében akár igen távolról induljon el. (folytatjuk)

AJÁNLÓ

„…Hűségesen a sírig” Házasok lelkigyakorlata – házasok búcsúja, 2012. október 6-7. Máriapócs

gy októberi hétvége, amely családokról és házasokról szólt. Egy hely, ahol a gyerekek játszhattak, szüleik pedig aggódás nélkül figyelhettek az előadásokra, hasznosítva azok fontos mondanivalóját. A Máriapócsi Lelkigyakorlatos és Zarándokház adott otthont az idei Házas Lelkigyakorlatnak, ahol a gyermekek játékában segítségünkre voltak a Szent Miklós Óvoda dolgozói, az előadásokban Szabó Tamás atya, Szabados Viktor atya és Legeza József atya. Vezetésükkel körbejártuk a házasság fordulópontjait és kríziseit, felhasználva a biológia, a pszichológia, a teológia és a szociológia törvényeit. Milyen titokzatos és serkentő a házasság hajnala az esküvő után? Hogyan válik a házaspár családdá, kisegyházzá a gyermekek érkezésével, és azok kirepülésével újra egymásra találhat-e a két ember, akik azóta már sokat változtak, és nem ugyanolyanok, mint házasságkötésükkor voltak. A sok emlék, amely összekapcsolja őket, erőt ad-e ahhoz, hogy újra megismerjék egymást? Érdekes kérdések, amelyek mindannyiunkat megtalálnak előbb vagy utóbb. Vasárnap a családok már együtt töltötték a napot gyermekeikkel,

és a máriapócsi búcsúk hagyományaihoz híven gyónhattak, előadást hallhattak szakértőktől, mint Székely András és dr. Papp Miklós atya. A püspöki Szent Liturgia után pedig püspöki áldással térhettek haza. Egy ilyen hétvége után azt szerettük volna, ha minél hamarabb újra találkozhatnánk a részt vevő családokkal, minél több házasságba, családba elvihetnénk ezt az örömöt. Másoknak is elmondhassuk, hogy minden kapcsolat él meg hasonló gondokat, és már a választ is feltalálták rá, csak nyitottnak kell lenni a megoldásra, és természetesen a házastársunk, családtagjaink megismerésére. 2013 februárjában újra ránk talál a házasság hete, amelyet programunkkal mi is gazdagítani szeretnénk. A korábbi évekhez hasonlóan most is megszervezzük a házas lelkigyakorlatunkat, egyben- és jegyben járók lelkigyakorlatát. Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2013. február 17-én Budapesten, ahol Kruppa Levente atya vezeti gondolatainkat, és segít kérdéseinkre megtalálni a választ. A Szórvány Pasztoráció szervezői

A Szent Tamás Alapítvány (Nyíregyháza, Bercsényi u. 7.) az adózók felajánlásai által a 2010. évi személyi jövedelemadó 1%-ából 492.537,– Ft-ot kapott. A felajánlást az alapítvány teljes egészében a Szent MIklós Görögkatolikus Templomban folyó felújítási munkálatokra fordította. Köszönjük a felajánlásokat és kérjük a támogatókat, hogy a következő adóbevalláskor is támogassák adójukkal templomunkat, hogy valóban méltó lehessen arra, hogy Isten hajléka legyen. Miló Miklós kuratóriumi elnök

Áldott karácsonyt kívánunk!

Minden kedves Olvasónknak kívánjuk, hogy a hit évében legyen hű társuk a szeretet!

a Szerkesztőség

• Kiadja: A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE • Honlapunk címe: www.gorogkatolikus.hu • A szerkesztőség címe: 4401 Nyíregyháza, Pf. 60. • Tel.: 42/415-901 • E-mail: sajto@gorogkatolikus.hu • Számlaszám: CIB 10702071-19204886-52300002 • Arculat: Zadubenszki Norbert és Szabó Sándor • Tördelés: Projekt-Team DTP Stúdió • Készült: ImiPrint-Nyomda • ISSN: 1416–793X • A Görögkatolikus Szemle megrendelhető postán a szerkesztőség címén, vagy elektronikus formában a sajto@gorogkatolikus.hu címen. Rendeléssel kapcsolatos információ a 42/415-901 telefonon kérhető.