Görögkatolikus Szemle 2013/8 by Hajdúdorogi Egyházmegye

TÉRKÉPES TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK

MÁRIA-ÚT Keresse a Szent Atanáz Könyvés Kegytárgyboltban! 4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5. +36-42/310-431

w w w. s z e n t a t a n a z b o l t . h u

A Máriapócsi Lelkigyakorlatos és és Zarándokház programjai, 2013 Augusztus 1–4. Szenvedélybetegek lelkigyakorlata 8–11. Miskolci Exarchátus tanárainak lelkigyakorlata 13–15. Etika tanárok lelkigyakorlata 16–18. Gyalogos zarándoklat 17–18. Nagybúcsú 21–22. Országos elöljárói találkozó 25. Öregdiákok és tanévkezdők búcsúja 29–30. Ferences biciklis zarándoklat 30. Szent Lukács Gyermekvédelem gondozottjainak lelkinapja A Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola

PÁLYÁZATOT HIRDET

1 fő napközis nevelő és 1 fő óvoda-iskola gondnoki állás betöltésére. A jelentkezéshez, az önéletrajz és a szakmai végzettséget igazoló dokumentumok mellé, parókusi ajánlás is szükséges. A pályázat benyújtásának határideje 2013 augusztus 10. A pályázók meghallgatása aug. 14-én, 11 órától lesz. JELENTKEZNI: sojamiklosiskola@gmail.com email, vagy a 4400 Nyíregyháza, Huszár tér 5. postacímen lehet.

• Kiadja: A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE • Honlapunk címe: www.gorogkatolikus.hu • A szerkesztőség címe: 4401 Nyíregyháza, Pf. 60. • Tel.: 42/415-901 • E-mail: sajto@gorogkatolikus.hu • Számlaszám: CIB 10702071-19204886-52300002 • Arculat: Zadubenszki Norbert és Szabó Sándor • Tördelés: Projekt-Team DTP Stúdió • Készült: ImiPrint-Nyomda • ISSN: 1416–793X • A Görögkatolikus Szemle megrendelhető postán a szerkesztőség címén, vagy elektronikus formában a sajto@gorogkatolikus.hu címen. Rendeléssel kapcsolatos információ a 42/415-901 telefonszámon kérhető.

JELEN

Kocsis Fülöp

Hitünk látható jele:

A TÖMJÉN Jött egy angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé (Jel 8,3–4).

Jelenések könyve nem jövendölés az elkövetkező időkről, hanem az ősegyház liturgiájának ábrázolása. Igaz, nem a cselekmények részletezésével, hanem a mennyei Jeruzsálem földi képekben való leírásával. Ebből tudjuk, hogy az őskeresztények a tömjént hamar visszahozták a liturgikus gyakorlatukba. Ez azért is meglepő, mert kezdetben erőteljes viszolygás volt a használatával szemben, hiszen a pogány vallások is előszeretettel alkalmazták, és sok esetben a tömjén parázsra helyezése egyenlő volt a pogány áldozatbemutatással. Voltak, akik vértanúságot vállaltak azzal, hogy nem voltak hajlandók tömjént gyújtani a bálványszobor előtt. Az Ószövetség korában is megtalálható volt a pogány vallásokban és a zsidó nép kultikus gyakorlatában egyaránt. A próféták számtalanszor ostorozták a népet, amiért hamis istenek előtt mutattak be tömjénáldozatot (pl. Ez 8,11). Mégis, már az első frigysátor elkészítésekor fontos volt az a kicsi asztal, amelyen a tömjénnek kellett illatoznia (Kiv 30,1). Ez a látvány és illat oly gyönyörűség volt a hívő zsidó ember számára, hogy Simon főpapot is, a róla szóló dicsérő énekben hozzá hasonlítja: a függöny mögül kilépő főpap olyan, „mint … az izzó tömjén a füstölő parazsán” (Sir 50,9). Persze, nem holmi gyönyörkeltés eszköze volt csupán a tömjénillat. A fölszálló füst az imádság képe. A 140. zsoltár szavait mi is énekeljük minden esti istentiszteletünkön az „Uram, tehozzád” kezdetű sorok után: „Igazodjék föl az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé…” Az izzó parázs fölhevíti a tömjént, s ettől a forróságtól annak füstje fölfelé száll. Éppen ilyen az imádság is: a forró szívből emelkedik a legkönnyebben. Ezért is kéri a zsoltáros, és vele együtt mi is, hogy „igazodjék” az imádságunk, vagyis legyen izzó a szívünk, s onnan vegye kedvesen az Úr a feléje szálló könyörgéseinket. Erre nem mindig gondolunk a szertartás közben, mégis a tömjén

illata, a fölszálló füst látványa öntudatlanul is késztet bennünket az odaadó imádságra. Ezért fontos és nélkülözhetetlen eleme a liturgiánknak a tömjénezés. Nem csupán ráadás, díszítő elem, a celebrációt különlegesebbé tevő érzelmi hatás, hanem imádságunk szerves része. Miként a buzgóság is az. A Jelenések könyve arra is tanít, hogy a tömjén nem csupán buzgóságunkat serkenti, hanem az a szentek imádságát is jelképezi. „Sok tömjént” adtak az angyalnak…”, ugyanis sok imádságra van szükség az egyházban. A szentek imája bennünket is megerősít. Mindnyájan tapasztaljuk a magunk imájának csekélyke erejét, szétszórtságunkból fakadó felszínességét. Jó tudni, hogy vannak szentek, akik viszont tudnak izzón, átszellemülten imádkozni, s mi is hozzájuk társulhatunk. Ezt is lelkünkbe idézi a tömjénfüst, amely betölti az egész templomot. A tömjén illata jelzi, hogy egy templomban mennyire gyakran imádkoznak. Van, ahol a sok zsolozsma illata egészen beleivódik a falakba, az oszlopokba, a padokba. S nemcsak az élettelen tárgyak, hanem sokkal inkább az oda gyakran járó emberek itatódnak át az egyháznak ezzel az imádságával. A tömjénezőn függő kis csengők ugyanezt a mindent átjáró erőt teszik még hatékonyabbá. Újabb érzékszervünket kapcsolják be a természetfölötti érzékelésbe. Fontos, hogy ráérezzünk, hol vagyunk, megsejtsük, hogy itt otthon vagyunk. A saját lakásunkban ugyan nem csilingel a tömjénező – bár egyéni imánk közben is gyújthatunk tömjént –, de ez egyébként is csak a földi otthonunk, amit majd egyszer fájdalmasan el kell hagynunk. A templom, a tömjénillatba vont mennyei Jeruzsálem már a mennyországhoz szoktat bennünket. Akkor fogjuk odaát is jól érezni magunkat, ha már itt is otthonra leltünk a bearanyozott, illattal átjárt szertartásban. Nagy támadásnak vagyunk kitéve ezen a téren is. Mai, parfümökkel bódított köreinkben ez a jel is erejét veszni látszik. A rámenős szagok és tökélyre finomított illatok úgy torpedózzák érzékeinket, hogy amit a templom ezekhez képest kínálni tud, az csak gyenge utánzatnak tűnik. Holott ez is a valóság kifordítása. Éppen olyan szemfényvesztés, mint a mesterségesen építgetett édeni állapot. Az érzékszerveinket, a látást, hallást, szaglást nem azért kaptuk, hogy sokszorosan habzsoljuk velük a földi örömöket, hanem, hogy minél gazdagabban bekapcsolódhassunk az istendicséretbe. Igaz, segítenek a földi eligazodásban is, de mire jó a földi igazodás, ha annak iránya nem a menny felé vezet? A fölfelé szálló tömjénfüst világosan jelzi imádságunk s egyben életünk irányát.

SZINAXÁRION

Dr. Papp Szabolcs

Szent Bertalan apostol ereklyéinek átvitele és

Szent Titusz apostol

Augusztus 25.

z ún. szinoptikus (Máté, Márk, Lukács) evangéliumokban Bertalan a 12 apostol között szerepel. János evangélistánál nem, ő az első tanítványok meghívásánál Fülöp barátjaként Natanaelt nevezi meg (Jn 1, 43–51). Általános vélemény, hogy a két személy ugyanaz. Az apostol valódi keresztneve lehetett Natanael, míg az apára utaló másik név általános zsidó szokás volt: a Szentírásban szereplő Bartholomaiosz a „BarTolmai” vagyis „Tolmai fia” elnevezés görögös formája. Szent Bertalan apostoli tevékenységére és vértanúságára az egyház június 11-én emlékezik (Barnabás apostollal együtt). Ezen a napon a szent ereklyéinek átvitelét ünnepeljük, amire a VI. században került sor. Bertalan apostol az örményországi Albanusban (ma: Baku) szenvedett Krisztusért 71-ben, s ereklyéi is ott maradtak. Számos csoda történt a szent apostol ereklyéi révén, és sok hitetlen tért meg Krisztushoz. Anasztáz császár alatt (491– 518) Bertalan apostol ereklyéit átvitték az újonnan épült Anastasiopolisba, és ott maradt a VI. század végéig. Amikor Anastasiopolis városát Khozroész perzsa király elfoglalta, a keresztények az apostol ereklyéit tartalmazó ládával a Fekete-tenger partja felé menekültek. Pogány papok azonban utolérték őket, elkobozták tőlük a ládát, és az ereklyékkel együtt a tengerbe dobták. Isten gondviseléséből ezek a ládák nem sül�lyedtek a tenger mélyébe, hanem csodálatos módon a hullámok felszínén úszva elérték Itáliát. A Bertalan apostol ereklyéit tartalmazó láda Lipari szigetére jutott. Az apostol ereklyéinek érkezéséről Lipari szigetének püspöke, Agathon kinyilatkoztatásban értesült. Ekkor a klérussal kiment a tengerpartra, kiszedte a ládát a vízből, és ünnepélyesen a templomba szállították. Mirha folyt Bertalan apostol ereklyéiből, ami számos, különböző betegségben szenvedő embert gyógyított meg. Az ereklyék a IX. század közepéig maradtak Liparin, amikor a szigetet pogányok foglalták el. Keresztény kereskedők szállították át Beneventum városába, Nápoly mellé, ahol nagy tisztelettel fogadták és a város főtemplomában helyezték el, végül 1000 körül Rómába vitték.

70 tanítvány közül való Szent Titusz Kréta szigetén született előkelő pogány szülőktől. Fiatalkorában a görög filozófiát és az ókori költészetet tanulmányozta. Titusz erényes életet élt. Megőrizte szüzességét, amint Isten-hordozó Ignác szent életű vértanú (ünnepe: dec. 20.) tanúsítja róla. Ezt az életmódot Isten mennyei kegyelmével támogatta. Mintegy húszéves lehetett Titusz, amikor álmában egy hangot hallott. Ez a hang azt javasolta, hogy hagyja el a görög bölcsességet, amely lelkének nem képes üdvösséget adni, hanem olyat keressen, amely az üdvösségre vezet. Ez után az álom után Szt. Titusz megismerkedett Isten prófétáinak tanításával. Az első Izajás próféta könyve volt, melynek 47. fejezetben saját lelki állapotát vélte felfedezni. Amikor hírek érkeztek Krétára egy nagy palesztinai próféta megjelenéséről, valamint az általa művelt nagy csodákról, Kréta kormányzója (Titusz egyik nagybátyja) odaküldte őt. Ez a próféta maga az Úr Jézus volt, aki megtestesült a legtisztább Istenszülő Szűz Máriától, az emberi nem üdvözítésére. Jeruzsálemben Szt. Titusz látta az Urat. Hallotta tanítását és hitt benne. Tanúságot tett szenvedéséről és kereszthaláláról, dicsőséges feltámadásáról és mennybemeneteléről. Tituszt Pál apostol keresztelte meg, és egyik legközelebbi tanítványa lett. Elkísérte Szt. Pált a missziós utakra, részese lett új egyházak alapításának, és Pállal volt Jeruzsálemben. Nemes jellemén kívül valószínűleg kiváló diplomáciai érzékkel is rendelkezett. Amikor a korintusi egyházban konfliktusok támadtak, Szt. Pált is súlyosan megsértették. Először Timóteus indult Korintusba visszaállítani az egységet, de nem járt sikerrel. Ezután Titusz látogatta meg a lázongó közösséget, és neki már sikerült békét teremtenie (vö. 2Kor 7, 6–7). Szt. Tituszt tiszteletből az egyház a hetven tanítvány közé sorolta, Pál apostol pedig Kréta püspökévé tette. 65 körül, nem sokkal bebörtönzése előtt, Szt. Pál pasztorális levelet küldött lelki gyermekének a hitben (Tit 1, 4). Amikor Pált bűnözőként Rómába vitték, és a császár bírósága előtt állt, Titusz egy időre elhagyta Krétát, és Rómába ment lelkiatyja szolgálatára. Szt. Pál vértanúhalála után visszatért Gortynába, Kréta legfontosabb városába. Szt. Titusz békében vezette egyházát, és igyekezett a pogányokat a Krisztusban való hit fényével megvilágítani. Az Úr megadta neki a csodatétel adományát is, mely kapcsán sokakat a krisztusi hitre vonzott. Szt. Titusz békében hunyt el 97 éves korában. Halála pillanatában az arca ragyogott, mint a Nap.

KELET

Kelet gondolatvilágában a szent ikonok szerepe szorosan kötődik az egyház istentiszteleti életéhez. Mivel szertartásaink – főként az isteni liturgia – valós kapcsolatban állnak az ’égi liturgiával’, ezért úgy a liturgikus építészet, mint az istenszolgálatok megszerkesztésekor fontos, hogy minél több dolgot „ellessünk”, megpróbáljunk ’leképezni’ a ’mennyei liturgiából’.

Így a szentek ikonjai a lehetőségként előttünk álló, eljövendő üdvösség hitének, az átistenülés csodájának is tanúbizonyságai. Az ikonnal kapcsolatban a Szentlélek szerepét is kell emelnünk: Ő az, aki az Ősképet (akinek tiszteletünk szól) a földi ikonnal egybekapcsolja, tiszteletünket őhozzá felviszi, segít az ikonfestőnek és valamennyiünknek az isteni „hasonlatosság” egyre tökéletesebb kimunkálásában. Így az ikon a Szentlélekkel kapcsolatos hittanítások bemutatója is. Továbblépve azonban még többről is beszélhetünk: a festett ikonográfián túl az egész Kelet li-

kánonok szerint azért is kötelező megfesteni (amit a keletiek az ikon „írásának” neveznek) és kitenni ikonokat a templomokban, mert betekintést engednek számunkra az örök, mennyei valóságba. Egy megfogalmazás szerint: „Az ikon az Egyház nyelvéül szolgál, hogy feltárja a világ előtt az eljövendő örök korszakot.” 1. Az ikonográfiában megjelenő hit elválaszthatatlan Jézus Krisztus emberségétől. Éppen azért lehetséges Megváltónk ábrázolása, mivel Ő megtestesült, s minthogy emberré lett, nem vált mentessé az emberi – épp ezért ábrázolható – vonásoktól. Az ikonok nagy védelmezőjének, Damaszkuszi Jánosnak a logikája szerint Krisztus közénk jövetele ’lényegi fordulat’-ot jelent, s ha egyszer az Isten megmutatkozott a megtestesülésben, akkor eme láthatóságát az ikonfestészetben nekünk kötelességünk folytatni. Imádságainkban is többször visszaköszön a VIII. század nagy teológiai mondása: „a láthatatlan láthatóvá lett”, elég csak a karácsony ünnepének Germánosz patriarcha által írott ünnepi énekeire utalnunk. 2. Az ikonokon ugyanakkor Krisztus istenségét is ünnepeljük: benne jelen van Isten dicsősége

turgikus szemlélete „ikonikus”: ikon a templom, a liturgia, a hierarchiában szolgálók személye stb. Valóban igaz tehát E. Sendler meglátása, aki szerint a „hit univerzumába” lépünk be az ikonok szemlélése – és hozzátesszük – az egész Kelet ikonikus látásmódja által! Damaszkuszi János ekként bátorít: „ha valaki hitedről kérdez téged, ne kezdd el a dogmákat sorolni, hanem vezesd őt a templomba és mutasd meg neki az ikonokat, amelyeket tisztelsz.” Fogadjuk meg tanácsát!

Kanyó Árpád HIT ÉS LITURGIA A Hit évében azt keressük, „mit hisz”, amikor „ünnepel” az egyház. Sorozatunk első része a liturgikus nap istentiszteleteit – a teljesség igénye nélkül – vizsgálva közelít hitünk vonásaihoz.

A HIT LITURGIKUS ÜNNEPLÉSE – AZ IKONOGRÁFIÁBAN –

az Ő emberi formájában, amint ez ki is fejeződött a Tábor hegyi színeváltozás tanítványokat letaglózó élményében. Az ikonok az Istenemberség dogmájának megvallói, s cáfolatai minden ezzel ellentétes tanításnak. Uszpenszkij világosan rámutat, hogy az Istenszülő ábrázolása is Krisztus ábrázolhatóságán alapul: az ő beleegyezése „a megtestesülés elengedhetetlen feltétele volt, egyúttal ő tette lehetővé azt is, hogy Isten láthatóvá és leírhatóvá váljék”. Az Ő ábrázolásai így hitünk azon alapigazságának megvallását jelentik, hogy ő Isten Anyja, az Úr valóságos szülője. 3. A szentek ikonjai és ereklyéi szintén annak bizonyítékai, hogy a szellemi, láthatatlan, testetlen isteni energia az imádkozó embert is betöltheti, s halála után ereklyéje, földi ’anyaga’ kegyelemmel teljes, isteni energiával betöltött marad. Ennek ékes bizonyítékai a könnyező ikonok, illatos olajat vagy műrót buzogtató szentek földi maradványai. Az ikon az ember átistenült állapotának bemutatója, láttatja, miként részesedhetünk az isteni életben. Az embert „a bűntől megtisztult és az isteni léttel egyesült földi természetének teljességében mutatja be”, és „tanúságtétel az emberi test megszentelődéséről”.

KÖNYVESPOLC MELLETT

Legeza József

A házasság alkonya 9. Manapság igen sokan nem is értik a házasságnak ezt a nagy emberpróbáló kalandját. A szeretetnek ezt a nagy és sokszor igen nehéz iskoláját. Nagyon sok fiatal van, aki egyáltalán nem is akar megházasodni. Mintha nem is értené, hogy mi abban a szép, ha valaki az egész életét feltétel nélkül odaajándékozza valaki másnak. Mintha az az emberi nagyság már sokakból hiányozna, hogy képesek legyenek és akarják is az egész életüket odaadni. Manapság sok ember csak úgy bele-belekóstolgat egy másik életbe, s amikor a dolog komolyra fordul, akkor kereket old. A sírig tartó szerelemhez szükség van újra és újra az Isten szeretetének nagyságára és végtelenségére. Az ember szeretete véges, s igen gyakran megtorpan és meggyengül.

gy angol férfinek orosz felesége volt. Egy idő múlva felvettek egy orosz fiatal lányt, Annát, azért, hogy a feleség tudjon vele oroszul beszélgetni. Emiatt, de azért is, mert Londonban így próbáltak segíteni a fiatal lányon. Nagy szükség is volt Anna derűs egyéniségére, ugyanis a családban abban az időben óriási volt a feszültség a férj és a feleség között. Húsvét reggelén történt. A férj és a feleség nagyon csúnyán összeveszett. A férfinak uralkodnia kellett magán, hogy meg ne üsse feleségét. Így ültek le az ünnepi asztalhoz, a férfi ökölbe szorított kézzel. Abban a pillanatban nyílt az ajtó. Anna lépett be az ünnepi tállal a kezében. Azt mondta: Krisztosz vokresz! A különbség leírhatatlan volt. Ők ketten egymással szemben tele keserűséggel, Annából pedig sugárzott az ünnep öröme. A feleség nem bírta tovább. Sírva fakadt. A férfi semmit sem értett. Megkérdezte, mit mondott Anna. A feleség megtörölte a szemeit, odalépett urához. Ránézett egy olyan tekintettel, amit a férfi életében sohasem felejtett el. A felesége szemében újra ott volt az a régi szeretet, amivel valaha őt szerette. „Anna azt mondta, hogy Krisztus feltámadt” – válaszolta az asszony. Akkor a férfi mindent megértett. Hogy persze, hiszen húsvét van, és Oroszországban így szoktak köszönni az emberek. Mennyi szép emléket felidézett feleségében ez a régi köszöntés: „Krisztus feltámadt!” A feleség a férfi vállára tette a kezét. Azt mondta: „nagyon sajnálom, bocsáss meg, ha tudsz!” A férfi elbizonytalanodott. Erre nem számított azok után, amiket a felesége a fejéhez vágott aznap reggel. „Én bocsássak meg neked? Nekem van szükségem a te bocsánatodra.” Aznap reggel Krisztus tényleg feltámadt két ember szívében is. Egy házasság újjászületett, mert két ember túl tudott önmagán lépni, túl látni a maga sérelmein, és már nem csak önmagukra építettek. A házasság nem magától marad szép. Amikor elindul egy férfi és egy nő kapcsolata, úgy hiszik, maguktól omlanak le a falak, s ámulva fedezik fel, hogy kiléptek magányuk börtönéből, és beléptek a másik csodálatos világába. Radnóti Kis nyelvtan című versében írja:

KÖNYVESPOLC MELLETT

Én én vagyok magamnak s néked én te vagyok, s te én vagy magadnak, két külön hatalom. S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom. Előbb idéztük Radnóti másik versét versét a Tétova ódát, melyben írja: „nem vagy más világ”. Azért szűnik meg más világ lenni, mert a költő belép szerelme világába, és otthonra talál benne. A szerelmesek, amikor belépnek egymás világába, annyi mindent, ami addig az életükből hiányzott, a másik által megkapnak. A másik öröme válik az ő boldogságukká. A másik fájdalmát ők is hordozzák. A szerelem első rózsaszínű ködfelhője hatalmas erővel forraszt eggyé két embert. A szerelem kezdetén ez a boldogító egység mintha ingyenes ajándékként hullana két ember ölébe. A falak leomlanak köztük. De nem magától marad két ember egymáshoz közel. Annyi minden történik velük közös útjuk során, amit az egyik így, a másik úgy él meg. A kisebbnagyobb hibák, amiket elkövetnek, falat építenek közéjük. Ha még el is tűnnek ezek a falak, menthetetlenül elkezdenek visszanőni, visszaépülni. Az élet természetes tehetetlensége két embert lassanként akaratlanul

is elsodor egymás mellől. Csak az a házasság marad szép, ahol két ember képes ezeket a falakat újra és újra lebontani, és az egység csodáját újrateremteni. S ehhez kell rengeteg érzékenység, odafigyelés, nagyon sok jóindulat, megbocsátás, humor, kedvesség, rengeteg idő, új mézeshetek és új nászutak. Egy házaspár ötvenéves aranylakodalmát ülte. Megkérdezték az idős férjet, mi volt az, ami ötven éven keresztül fenntartotta a házasságát. A férfi elgondolkodott és azt mondta: „Isten kegyelmén kívül az, hogy mindennap mondtam valami szépet a feleségemnek. Mindennap, főleg este ezzel aludtunk el, s ezzel ébresztettem.” Mindennap valami szépet mondani. Minden este, minden reggel. Nem nagy dolog, mégis hatalmas erő. Boldog gyermekek ilyen erős házasságokból születnek. Egy gyermeket elsősorban nem szavak nevelnek, hanem a szülők lénye. Amilyenek a szülők, azt sugázozzák át majd a gyermekekbe. A legalapvetőbb dolog, ami a szülők életéből a gyermekekre hat, az a kettőjük egymáshoz való viszonya. Ez adja meg

az otthon alaphangulatát. A gyerekek erről fogják majd lemásolni később az összes többi kapcsolatukat. Ez a gyermekek első tapasztalata a világról és az életről. Ha otthon azt tapasztalják, azt élik meg, hogy a dolgokat el lehet mondani, a másik megérti, ha valami félresikerül, és nem tragédia, akkor ők maguk is túl tudnak majd kudarcaikon lépni, meg tudnak bocsátani másoknak is, tudnak mosolyogni az élet hepehupáin. A gyerekek azt érzik majd, hogy szép ez a világ, érdemes élni, és kinyílik a lelkük mások felé. De ha azt kénytelenek látni, hogy otthon felesleges akármit is elmondani, mert a másik úgy sem érti, náluk minden szőnyeg alá van söpörve, mindenkiben óriási görcsök vannak, a szülők boldogtalanok, akkor majd a gyerekek is görcsösek lesznek, megijednek. Régi mondás, de nagyon igaz: a legtöbb, amit egy apa tehet gyermekeiért, az az, hogy szereti az anyjukat, és fordítva. Nem szabad elfelejteni, szülőként nagyon az eszünkbe kell vésni, hogy egy jó házasság a legnagyobb ajándék a gyerekeknek. Olyan, mint a napfény, ami sugárzik rájuk.

ÜZEN A BIBLIA

Dr. Soltész Mihály

A BIBLIA ÜZEN ÉVA LÁNYAIRÓL

ANNA

– Egy asszony, akinek Isten meghallgatta imáit (1Sám 1,9–18) „A világon a legfontosabb emberek az imádkozók. Nem azokra gondolok, akik időt szakítanak maguknak az imádságra.” (D. Gordon) A kérdés, vétkes-e Anna, hogy házasságuk Elkánával megromlott? Talán – mint Sára – ő is biztatta férjét, hogy vegyen magának mellékfeleséget, amikor rájött, hogy neki nem lehet gyermeke?

lkána istenfélő ember volt. A Biblia nem beszél arról, hogy saját indíttatásból vett-e másik feleséget. A történet tárgyilagosan rövid, azt viszont elmondja, hogy Anna olyan asszony, aki kapcsolatot tart Istennel. Anna sokat sírt. Nemcsak azért, mert gyermektelen volt, és így Istentől elhagyatottnak érezte magát, hanem azért is, mivel Peninna, férje másik felesége, minden alkalmat megragadott, hogy ezen a ponton sértegesse. Az évenkénti nagy ünnepek, amikor a család közösen elment Silóba, hogy áldozatot mutasson be az Úrnak, alkalmasnak tűntek Peninna számára, hogy vetélytársnőjét gyötörje. A férj, Elkána, meg akarta vigasztalni Annát, hogy ő a legkedvesebb neki. Anna örült a kedves szavaknak, de el is gondolkozott rajtuk. Tudta, hogy mint Ábrahámot, őt is csak Isten értheti meg, és csak Ő segíthet rajta. Ezért egyedül visszatér a szövetség sátrába. Ott kisírja magát Isten előtt. Egy idő múlva kicsit megnyugszik, s akkor kezd szavakban imádkozni. „Seregek Ura!” – kezdi imáját. A Bibliában ő az első,

aki így szólítja meg Istent. Ő az ég és a föld, minden seregek Ura (Ter 2,1). Isten az Úr, aki oly sok csodát tett Izraelért. Aki helyesen ismeri Istent, az helyesen ismeri önmagát is. Anna csak szolgálólány, és ezt háromszor is elmondja. Hitvány

féreg ő, de Istent szolgálni akarja. Ez a valódi értéke. Isten aprócska kegyéért könyörög. Csodát kér az Úrtól, nagy csodát. Imádságát fogadalom követi: „Egész életére az Úrnak adom, és nem érinti fejét a borotva” (Bir

ÜZEN A BIBLIA 13,3–5). Ha Isten fiúval ajándékozza meg, akkor az Úrnak lesz szentelve, nazír lesz. A nép és a papság hanyatlását is mutatja, ahogyan Éli főpap megszólítja Annát. Ebből látjuk, hogy a főpap is milyen sekélyes szellemileg. „Meddig tart még részegséged?” – förmed rá Éli. – „Józanodj ki a mámorból!” A főpap saját fiaival szemben sem mert erélyesen fellépni (vö. 1Sám 2,22). Anna valójában Isten jelenlétében volt ott. Ezért nem is védte magát. Majd Éli kijelentette: „Menj békével! Izrael Istene teljesíti kérésedet, amit tőle kértél!” Anna ennek hallatára Isten békéjét tapasztalja meg. Gondját Istenre bízta (Fil 4,6–7). A hitből jövő ima mindig békét hoz. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” – írja jóval később a Zsidókhoz írt levél szerzője (Zsid 11,1). Anna ezt ta-

pasztalta meg. Benne teljes bizonyság van, hogy imádsága meghallgatásra talál. Anna élete ettől fogva megváltozik. Nem szomorú többé. Ilyen az élet a hit valóságában, s ezt mások is észreveszik. A fia Sámuel lesz. Nevének jelentése: Isten meghallgatott. A gyermek születése után Anna többé már nem jelentéktelen, hanem kiváltságos asszony lesz. Imája élete fordulópontjává lett. S egy idő múlva egész Izrael újra hallotta Isten igéjét (1Sám 3,1). Isten Sámuelen keresztül szól, amikor az még kisfiú. Az egész országban mindenki megtudja, hogy Sámuel az Istentől rendelt próféta (1Sám 3,19–21). Az anya hite továbbél fiában. Századokkal később az ő neve is bekerül a hit őseinek sorába, akikről azt mondja az írás, hogy hit által országokat győztek le (Zsid 11,32–33). Sámuel számára nem imádkozni annyit jelent, mint vétkezni (1Sám 12,23). Izrael sokat köszönhet Sámuelnek, aki próféta és pap, s mint bíró kormányozta a népet. Anna imádsága és gyönyörű magasztaló éneke (1Sám 2,1– 10) Máriának, Jézus anyjának a Magnificatját is ihlette (Lk 1,46–55). Anna teljesíti a fogadalmát, és gyermekét visszaadja Istennek, akitől kapta. Ettől kezdve csak évente egyszer látja Sámuelt, amikor férjével együtt áldozatot mutatnak be Istennek Silóban (1Sám 2,19–21). Annának erős a hite. Mindennap újra és újra Istennek szenteli a fiát. Abban bízik, hogy Isten megőrzi Sámuelt Éli és annak fiainak a rossz hatásától. Anna életének a jellemzői: imádság, hit, odaadás. Anna megtapasztalja, hogy aki mindent odaad Istennek, sokkal többet kap vissza, mint amennyit adott. Isten senkinek sem marad adósa. Az Úr Annát is még további öt gyermekkel ajándékozta meg. Anna miért számíthatott arra, hogy imádsága

meghallgatásra talál? Mert Isten akarata szerint imádkozott. Anna, bár nem ismerte annyira, mint mi, oly világosan az ima feltételeit, mégis felismerte azokat. Mik ezek? 1. Az imádság alapja a bűnbocsánat (Zsolt 66,13–19; Zsid 10,14). 2. Isten nagyságát elismerve és az Ő nevében imádkozzunk (Jn 16,24). 3. Legyünk tudatában saját „semmi”-voltunknak (2Sám 7,18–29). 4. Kérjük, hogy Isten akarata teljesedjen, jöjjön el az Ő országa (1Jn 5,14–15). 5. Hittel imádkozzunk (Zsid 11,6; Mt 21,22).

PÉLDA

Fodorné Orosz Erzsébet

Idén 60 éve halt vértanúhalált

Orosz Péter püspök Orosz Péter titkosan felszentelt mártír püspök emlékére Aztán így szólt hozzájuk:

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek.” (Szt. Márk 16:15) Apai nagybátyám és keresztapám – Orosz Péter Pál kárpátaljai mártír görögkatolikus lelkész emléke még mindig élénken él bennem. Édesapám, Orosz János, szintén görögkatolikus lelkész, édes öc�cse volt.

éter atya szolgálati ideje egybeesett azokkal a nehéz, háborús és az azokat követő, háború utáni, sötét sztálini terror éveivel, amelyek számos emberi életet követeltek, illetve fiatal munkaerőt vontak ki a családokból a GULAG táboraiba rabszolgamunkára. Drága Peti bácsink gyakori vendégünk volt Szeklencén (egy kis Huszt közeli községben, Kárpátalján), ahol ezekben az években édesapám papi szolgálatát teljesítette parókusként, édesanyám pedig tanított a helyi iskolában. Keresztapám egy magas termetű, vonzó külsejű, sötét hajú fiatalember volt. Beszélgetésben mindenkivel kedves, barátságos. Hároméves gyermekként egy jóságos kisugárzást éreztem arcából, úgy tűnt, mintha

az ragyogott volna. Az emberekhez való viszonyulásában érezhető volt mélységes emberszeretete. Amint az általában lenni szokott, a kis gyerekek emlékezetét nem an�nyira a kimondott szavak ragadják meg – mint az enyémet is –, hanem érzelmi hatások – az ő szerénysége, alázatossága, de mindenekfelett végtelen hűséges szolgálata Urunknak, Istenünknek, a Szűz Mária tisztelete és szeretete. Ezen látogatások alatt együtt mutatott be szentmisét édesapámmal a kis szeklencei, Szt. Miklós tiszteletére emelt fatemplomban. Ez a templom 1751-ben épült, és a későbbiekben kulturális örökségnek lett nyilvánítva.

Idén Nagyboldogasszony ünnepén (Juliánusz-naptár szerint) emlékszünk meg arra a 60 évvel ezelőtt bekövetkezett tragikus napra, amikor egy gyilkos golyó kioltotta fiatal életét. A titokban felszentelt görögkatolikus püspök – Orosz Péter – mindössze 37 évet élt meg. A lelkipásztori működésének kezdetén, az emberi élet virágjában egy kegyetlen kéz megszakította papi hivatásának gyakorlását. Megemlíteném, halála előtt Péter atya megbízta egyik lelkipásztor barátját – Beszkid Miront, hogy mondjon érte hálaadó szentmisét. Esetleg volt-e valamilyen vészjósló előérzete? Ki tudhatja ezt most bizonyosan? Egyedül a Mennyei Atya…

PÉLDA Péter atya egy Máriapócshoz közeli Szabolcs-Szatmár megyei községben, Biriben született 1917. július 14-én. Édesapja – Orosz János – a helyi görögkatolikus templom parókusa volt, édesanyja Rakovszky Erzsébet, a berezniki (Kárpátalja) parókus lánya volt, Orosz Pál esperes nagyapja pedig a kisvárdai görögkatolikus templom építtetője volt.

A rövid házasságból két fiúgyermek született – János 1914-ben (édesapám) és Péter, a jövőbeni ,titkosan felszentelt görögkatolikus püspök. A két gyermek korán árva maradt. Először az édesapa 1918 novemberében a spanyolnátha járvány idején, papi szolgálata 5. évében távozott az élők sorából. Az özvegy nagymamám a 4 éves

Az Orosz Péter püspök tiszteletére épült kápolna Bilkén a templomkertben (a kápolna előtt állnak ballról jobbra: Karczubné Szabó Mária, Szabó András atya lánya, Fodor Sándor Dániel, Fodorné Orosz Erzsébet fia, Fodorné Orosz Erzsébet, Orosz Péter püspök keresztlánya, Szabó Gabriella, Szabó András atya lánya), 1992

Jancsikával és a 2 éves Petikével rákényszerült hazaköltözni a szülői házba Bereznikire, ahol édesapja, Rakovszky Cirill volt a helyi parókus. Később, a Dudinszki Tibor jegyzővel kötött házasságot követően a család 1921-ben Kereckére (Kárpátalja) költözik. Itt két gyermek születik – kislányuk Erzsébet, és Tibor kisfiuk. Azonban 1926 áprilisában meghalt betegség miatt az édesanya is. A fogadott apa újra megházasodik. A két kisebbik gyermek vele maradt, a két nagyobbik fiúgyermek pedig – a 11 éves Jancsika és a 8 éves Petike, apátlan-anyátlan árvák elkerülnek nagyapjuk fiatalabbik húgához, Orosz Annához és családjához Szkotárszki községbe (Kárpátalja), ahol gondos és szeretetteljes nevelésben részesültek. Itt kezdték el a fiútestvérek az elemi iskolát. Ebben a faluban parókusként szolgált a helyi görögkatolikus templomban Orosz Anna férje, Szabó Sándor. Azonban az árvák megpróbáltatásainak még nem volt vége. Meghalt Szabó Sándor. Az árvák nevelését a megboldogult parókus fiának családja, Szabó András parókus és neje, Jackovics Zsófia folytatták. A püspök atya általi kinevezés után a család átköltözik Szeklencére, ahol András atya a helyi templom parókusaként szolgált. A Szabó család 6 saját gyermeke mellett szeretetben nevelkedett a két árva is – János és Péter. Innen járt be Péter a huszti gimnáziumba, ahol 1937-ben sikeresen leérettségizett. Ugyanebben az évben felvételt nyert az ungvári papi szemináriumba. A cölibátus felvétele után. Pétert Sztojka Sándor, a Munkácsi Egyházmegye püspöke, 1942. június 28-án pappá szentelte. Erre a nevezetes ünnepélyes eseményre Domonya községben (Kárpátalja) a Nagyboldogasszony-templomban került sor. Ebben az időben ugyanitt szolgált parókusként Szabó András atya. Az első Szent Liturgiát a fiatal lelkipásztor Kvaszovo községben (Kárpátalja) mutatta be a Szűzanya Ol-

talma templomában a helyi parókus koncelebrációjával. Magyar anyanyelvén kívül Péter atya jól bírta a latint, a helyi ruszin, ukrán és francia nyelveket. Így mindig meg tudta találni a közös nyelvet a hívekkel. Nem állhatom meg, hogy meg ne osszam a tisztelt olvasóval Pirigyi István atyának, volt hallgató társának az ungvári papi szemináriumban a véleményét keresztapámról. Számos könyvében és tanulmányában jellemezte Péter atya jellemző vonásait, úgy mint lelkipásztorét, úgy mint emberi tulajdonságait is. Barátainak István atya úgy beszélt róla, hogy még soha nem találkozott élő szent emberrel, amilyennek tartotta Péter atyát. Szemináriumi hallgatóként Péter elhivatottan készült a papi pályára, a hittudományt igyekezett elsajátítani lehetőleg a legmagasabb szinten, nagy szorgalommal. Megnyilatkozásaiban érezhető volt az ő minden kétséget kizáró rendíthetetlen görögkatolikus hite és rendkívüli szeretete a felebarátokhoz. Ez megmutatkozott az évfolyamtársaihoz való viszonyulásában is. Péter atyát valóban a Szentírás szavai vezérelték: „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.” (Szt. Pál apostol A Korinthusiakhoz írt első leveléből 13:1) Emlékezetes volt a derűs arca; mindenkihez akadt egy kedves, őszinte, jó szava, senkit sem ítélt meg, nem bántott meg senkit. Pirigyi István szavai szerint olyan meleg szeretetet sugárzott egész személye, amilyet csak legnagyobb szentjeinktől lehetett megtapasztalni. Ugyanakkor maga Péter atya önmegtagadó életet folytatott. Ezzel egy időben nagyon is tisztában volt Kárpátalját és az egész világot sújtó problémákkal, világos volt előtte, hogy a keresztény hit legnagyobb ellenségei a fennhéjázás és a gőg. folytatjuk...

GÖRÖGTŰZ, 2013

Ifj. Obbágy László

Örömkönnyek és találkozások a Görögtűzön A régi-új helyszínen idén is erős lánggal lobogott a Görögtűz! Az idei táborra július 8–12 között került sor Hajdúdorogon (az előző két évben Fonyódligeten ütöttünk tábort). Nagyon kellemes néhány napot töltöttünk együtt közel 80 gyermekkel a Hajdúságban, többen könnyeikkel küszködve intettek búcsút Hajdúdorognak.

römkönnyek voltak ezek. A tábor vezérmotívumául szolgáló találkozás örömkönnyei. A Zakeussal, az emmauszi tanítványokkal, a gazdag ifjúval és a tékozló fiúval való találkozáson keresztül találkoztunk egymással – és a Jóistennel is. A táborok lényege általában a találkozás, az ismerkedés – ha megnézzük, bizonyos közösségi portálokon az új ismerőseink, esetleg a függő kapcsolataink számát, láthatjuk, a tábor elérte célját. Persze, nem állhatunk meg: ezeket a kapcsolato-

kat, ismeretségeket és barátságokat el kell mélyíteni, folytatni kell. Örömkönnyek voltak ezek. Örömkönnyek, melyek végigkísértek minket a heti élményeken: a hittan- és műveltségi vetélkedőkön, a sok-sok játékon, a nyíregyházi élményfürdőben és az állatparkban tett látogatásunkkor, az utolsó reggelt kezdő püspöki Szent Liturgián, s az éjszakai kincsvadászaton is, mely alighanem egyszerre okozott örömöt az álmos és kómás fejjel az ágyukból kikászálódó lurkóknak és az éjszaka razziázó rendőröknek is… Örömkönnyek voltak ezek. Örömkönnyek, melyek utolsó este a táncparketten, a dorogi strandon ránk zúduló hatalmas jégesőben, illetve sportolásaink alkalmával is ránk találtak. Szinte végig nyárias, meleg időnk volt, ám az egyik strandos napon nem úsztuk meg a vihart – ám pánik helyett közös játékkal múlattuk az időt. A métázás és az órákon át tartó röplabdázások alkalmával is az összetartozás érzése, a csapatszellem erősödött bennünk. Örömkönnyek voltak ezek. Örömkönnyek, mert kevesebb, mint egy év, s újra Görögtűz. Ennek reményében, azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom: könnyek nélkül várjuk a jövő nyarat…

SZENT DAMJÁN TÁBOR, Hajdúdorog 2013. július 15-20.

Egymás terhét hordoztuk

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS Tyukodi Attila:

Isten terve a család

osszú évezredeken keresztül, amikor valaki családról beszélt, mindenki számára egyértelmű volt amit mondott, hittől, vallástól függetlenül. Napjainkban a szavak és a szavak által jelentett értékek válságát éljük – minden jelenthet mást, minden megkérdőjelezhető, a régi elavult és konzervatív, maradi. Az emberek nagy része, fásultságában és Istentől való eltávolodásában – hogy kitörjön a mindennapok szürkeségéből – igényt tart az újra (NEW, NEU) mindenben, mert a tegnapi már unalmas, divatjamúlt, elavult számára. A fejlődést sokszor rosszul értelmezzük, s azt gondoljuk, hogy az tulajdonképpen nem más, mint a régi tagadása, s ebbéli tévedésünkben, sokszor életünk és boldogságunk alapvető értékeit tagadjuk meg, vagy próbáljuk saját elképzeléseink és a világ diktálta iránymutatások szerint átformálni azokat. Mondanom sem kell, hogy ez mindig rossz irányba visz, és az ideig-óráig tartó hamis boldogság. sok lelki és testi szenvedést és nyomort szül hosszú távon, az egyes

ember és a közösség életében egyaránt. Éppen ezért nagy szükség van arra, hogy az egyszerű szavak – mint pl. „család” – által megjelenített értékeket eredeti épségükben és szépségükben őrizzük meg, mutassuk meg a világnak, minden külső nyomás és elvárás nélkül, vagy éppen a báránybőrbe bújtatott hamis ideológiákkal szemben.

Ez indított minket arra, hogy immár második alkalommal hívjuk a Miskolci Apostoli Exarchátus családjait Komlóskára, ahol családonként külön-külön és együtt is, mint egy nagy család, megérezhettük és – együttlétünkkel, imádságunkkal és a közösen megélt öröm révén – kinyilváníthattuk, hogy az, amit az egyház a családról tanít, nem egy zárt kör elképzelése az emberi kapcsolatokról, hanem a teremtő Isten terve, vagy ha úgy tetszik: az ember alapvető kódoltsága az örömre, kiteljesedésre, a férfi és nő, az ember és ember közötti kapcsolatokra vonatkozóan.

MISKOLCI APOSTOLI EXARCHÁTUS Ivancsó Bazil

A MI CSALÁDUNK Komlóskán 2013!

éter-Pál ünnepén 2. alkalommal gyűltek össze az exarchátus területén élő családok, hogy együtt töltsék el ezt a napot. Püspöki liturgiával kezdődött, majd a ruszin háznál ebéd után a Kalamajka bábszínház nemcsak a gyerekek, de a felnőttek figyelmét is lekötötte előadásával. Gyerekek körében mindig jól beválik az ugrálóvár, kicsik és nagyobbak fáradhatatlanul rótták a köröket benne /még szerencse, hogy nekünk, felnőtteknek nem volt kötelező az ugrálás/, így mi beszélgethettünk, gyönyörködhettünk a szép tájban, és szívtuk az üdítő, friss levegőt magunkba. Az Esztenás együttes nagyon lenyűgözte a gyerekeket, akik örömmel kapcsolódtak be a felkínált lehetőségekbe. Gyermekek és felnőttek büszkén hordták az erre a napra készített, bőrszíjra függesztett családi nap logót. Párhuzamos programok követték egymást, vagy zajlottak egyszerre, így ki-ki a neki legszimpatikusabb helyre mehetett. Mik is voltak ezek? Cserkészek tartottak bemutatót, és foglalkoztatták az érdeklődőket, Sülye Klára szalmakiállítást rendezett be, és megtanította néhány fogásra mindazokat, akik kedvet kaptak a szalmafonásra. Mosolygó Vera, és társa kézműves foglalkozást hozott nekünk, sok szép munka született az irányításukkal. Vera azért is dicséretet érdemel, hiszen másnap templombúcsút tartottak, és mégis fontosnak tartotta, hogy félretegye egyéni dolgait, és itt legyen. A felnőttek beszélgethettek Nagy Eta pszichológussal. Fontos számomra, hogy nemcsak pszichológus, de vallásos ember is, így jobban, hitelesebben tudja segíteni a megtorpant embereket. Nem akart ránk erőltetni semmit, kíváncsi volt, mi érdekelne bennünket, és hagyta, hogy azok felé terelődjön a beszélgetés. Jármi Zoltán és felesége stílusosan Péter-Pál ikonok ragasztásában segítette a gyerekeket. Bodnár Dániel a tavaly is sikeres népi játékokat kibővítve újra elhozta, mindenki kipróbálhatta ügyességét. A Számadó együttes zárta ezen a helyszínen a programokat. Nem ijedtek meg a zuhogó esőtől sem ők, sem mi. A gyerekek és mi, felnőttek megismerkedhettünk jó pár hangszer nevével és hangjával, sőt a vállalkozó kedvűek együtt zenélhettek velük számos hangszert kipróbálva. Fergeteges táncházzal zártuk a napot itt. Majd a legkitartóbbak az immár elcsendesedő esőben hálát adhattak püspök atyával együtt a templomban az egész napért egy gyönyörűen együtt énekelt vecsernyével. Teljes és kerek volt ez a nap. A templomból kilépve gyönyörű szivárvány fogadott bennünket, mindannyiunk arcára vidámságot csalogatva.

Találkozzanak jövőre is Komlóskán a MI CSALÁDJAINK!

FESZTIVÁL

Domokos Zsolt

EFOTT

2013

CSAK SZABADON „FIGYI, HOZHATOK MÉG EGY SÖRT, AZTÁN FOLYTASSUK, MERT EZ NAGYON ÉRDEKEL” Akár az is lehetett volna az alcíme ennek a rövid beszámolónak, hogy „Mit keresett négy kispap Magyarország legnagyobb hallgatói buliján?” A kérdés jogos, és mielőtt elindultunk, bennünk is felmerült, hogy vajon mennyire lesznek nyitottak a kortársaink az általunk felmutatott értékekre, a fogyatékosságra, a fergetegesen jó hangulat kellős közepén. De ahogy a alcímben megemlítettem, az ott megtapasztalt élmények a várakozásinkat felülmúlták.

gy nagy sátoron belül, több stand mellett kaptunk mi is egyet, amit igyekeztünk a lehető leghívogatóbban feldíszíteni. Úgy gondolom, ez sikerült is. Hatalmas eszközkészlet állt a rendelkezésünkre a fesztiválozók becsábítgatására: kitaláltuk, hogy ingyen limonádét kapnak tőlünk mindazok, akik meghallgatnak minket és kitöltik a rövid kérdőívünket. Meglepetés gyanánt a végén még egy kulcstartó-tollat is kaptak, amelyen a Szent Damján tábor honlapjának címe szerepelt. Utunk főcélja a fogyatékossággal élő emberek életének bemutatása volt. Tapasztalatunk, hogy a legtöbb félelem és távolságtartás velük szemben abból fakad, hogy nem ismerik őket kellőképpen. Legtöbb esetben, csak egy felszínes tapasztalattal bírnak róluk. Aztán beszéltünk még a Damján táborról, a hármas fő célról, ami miatt létrejött ez a tábor, aztán kiderült, hogy mi, biza’, keresztények vagyunk, de nem csak úgy simán, ráadásul kispapok is. A hozzánk betérőket hideg zuhanyként érte ez a sok új információ. Mert míg idáig eljutottunk, igen jó hangulatban, „csak szabadon” beszélgettünk, és emiatt egy közvetlen, barátias légkör alakult ki közöttünk. A sok-sok beszélgetés közben kiderült, hogy kortársainkban, akiknek csak felszínes tudása van az egyházról, vagy éppenséggel teljesen ennek a berkein kívül nevelkedtek, igen komoly sztereotípiák élnek az egyházról,

14 16

keresztényekről, főleg a fiatal keresztényekről. Úgy él bennük a keresztény „társadalom”, mint szürke egerek gyülekezete, akik nem találnak boldogságot e világban, és emiatt egy másikról ábrándoznak. Van egy másik képük is, amely a csalódásokról szól, amelyet a jól ismert „bort iszik és vizet prédikál” kifejezéssel lehetne felcímkézni. Persze sok pozitív tapasztalattal is bírtak, amit elő lehetett csalogatni a beszélgetés folyamán a negatív tapasztalatok árnyékából. Meghökkentő volt számukra, hogy mi fiatalon ezzel foglalkozunk, hogy komolyan próbáljuk megélni a hitünket, ennek szenteljük az életünket, és ami a leghihetetlenebb volt számukra, hogy komolyan is gondoljuk. Hosszú ideig néztek minket, várták, hogy mikor nevetjük el magunkat, és mikor mondjuk, hogy csak vicc volt az egész. De várhatták. Az a fiatal fiú, akit idéztem az alcímben, másik két barátjával együtt, két órán keresztül ült a standunknál, és teljesen felszabadultan, őszintén kérdezgetett rólunk, és mesélt önmagáról. De jó volt azt is megtapasztalni, hogy voltak, akik ajánlottak minket, és nem csak az ingyen limonádé miatt. Sokan dicsérték az ötletet, hogy ott voltunk. Volt olyan srác, aki megdicsérte mottónkat: „Hordozzátok egymás terheit”. Nem hiszem, hogy tudta, hogy honnan származik az idézet.

FESZTIVÁL Úgy gondolom, hogy a tapasztalatok azt mutatják, van helyünk ezeken a rendezvényeken, ha nem is mindegyiken. Szabadon, bátran, vidáman lehet és kell is nyitni, s kimenni az emberek közé. Fontos tanulság számomra az is, hogy nem szabad lerohanni őket egyházias viselkedéssel, kifejezésekkel, mindenkit ott és úgy kell megszólítani, ahogyan be tudja fogadni az üzenetet. Ott van mindenkiben a vágy (a szeretetre, igazságra… mindegy, hogy hogyan nevezzük, mert mindegyik Istenre utal és Hozzá vezet), csak engedni kell helyes irányba fejlődni. Intő jel számunkra, hogy a sztereotípiákat ne erősítsük tovább, az életünk vonzó és hitelességre törekvő legyen.

CSAK SZABADON, KRISZTUSIAN!

Néhány gondalat azoktól, akik betértek hozzánk:

Zsirai Zsófia

Horváth Zsóka

Mikor belevetettem magam az EFOTT forgatagába, sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy ha barátnőimmel a Balaton felé tartva elfogadunk egy limonádéra tett ajánlatot, akkor megváltozik a nyaram. A limonádés srácról kiderült, hogy ő a Szent Damján Tábor vezetője, és a hűsítőkért cserébe pár perc figyelmet kért tőlünk. A percekből több mint fél óra lett, de egy picit sem bántuk. A damjános srácok vicces, kellemes társasága, lelkesítő lelkesedése és a finom limonádékon kívül saját bűntudatunk is hozzájárult maradásunkhoz. Rohanó kis világainkban céljaink, vágyaink és mindennapos bosszúságaink az elsők, s elfeledkezünk emberi kötelességünkről. Testileg és értelmileg sérült társaink különösen igénylik figyelmünket, gondoskodásunkat. Miközben segítünk nekik, mi sokkal többet kapunk, mutattak rá a fiúk (akikről megdöbbenésünkre kiderült, hogy papnövendékek, sőt ennek ellenére teljesen normálisak). Az alatt a fél óra alatt, amit a vidám Szent Damján Tábor felirattal jelzett standon töltöttem, rengeteg motivációt kaptam, melynek eredményeképp idén már én is részt veszek a táborban segítőként.

Hát milyen tapasztalataim is voltak.... Nagyon jó volt találkozni veletek, látni, hogy milyen szeretettel foglalkoztok az értelmileg sérült gyerekekkel. A kérdőív elég komoly kérdéseket feszegetett, amelyekre sokszor nagyon nehéz volt válaszolni, mert még nem igazán gondoltam bele ilyen dolgokba, valamint legtöbbször nagyon összetett dolgokra kérdeztetek rá. A standnál mindenki nagyon kedves volt, és nagyon finom volt a limonádé. Ui: Máig nem értem, miért volt szükséges megadni a magasságunkat.

Novák Anikó

Hát először is, tök jó, hogy vagytok, és örülök, hogy találkoztunk. Ezelőtt még nem hallottam rólatok, de nagyon jó, hogy megalakultatok, és évről évre gyarapodtok. Terjeszkedhetnétek erre a Dunántúl felé is. Remélem, a következő évtől én is tagja lehetek majd a kis csapatotoknak.

KINCSEINK

„Akik házad ékességét szeretik”

A mogyoróskai templom szentségházáról

Az utóbbi idők családfakutatóinak többféle motivációjuk van. Sokan szeretnének nemesi eredetet bizonyítani, valakik eltűnt rokoni ágak után nyomoznak, és olyanok is vannak, akik a ma kihívásaihoz gyűjtenek erőt az ősök értékeinek felkutatásával.

mi családunk vonatkozásában – számos egyéb ok mellett – van egy nagyon konkrét indok, ami arra sarkallt, hogy elmélyüljek a család történetében. A mogyoróskai görögkatolikus templom főoltárán, a szentségházon két név szerepel adományozóként: Hegedűs Mihály és neje, Ferencz Zsuzsanna. Ők az apai ágú dédszüleim. A felkutatott levéltári adatok alapján bizonyítható, hogy 1778-ban már élt Hegedűs Mihály nevezetű ősünk Mogyoróskán. A Trautson család kihalása után a bécsi kamara által elrendelt, latin nyelvű birtokleírásban a mogyoróskai lakosok között szerepel: Michael Hegedűs. Néhány évvel később, 1784-ben Franciscus Römisch, kamarai geodéta részletes leírásában már a Hegedűs Mihály tulajdonában lévő dűlőnevek (pl.: Csonkás stb.), illetve a tulajdonlás mértéke is megtalálható. A fellelt egyházi anyakönyvi adatok alapján a fent említett szentségházat adományozó néhai Hegedűs Mihály Mogyoróskán, 1862. október 13-án született, és ugyancsak Mogyoróskán, 1935 körül halálozott el. Míg felesége, néhai Ferencz Zsuzsanna Baskón, 1861-ben született, és Mogyoróskán, 1947. április 12-én, 86 éves korában hunyt el. A családi legendárium szerint egy pár ökör árát adták a szentségházért. A dédszüleimnek hét gyermekük – öt fiú és két lány – született. A legfiatalabb fiú, aki a keresztségben szintén a Mihály nevet kapta, 1906. április 2-án született, ő volt az apai nagyapám. Az ő házasságából két gyermek született, egyikük néhai édesapám volt, akit szintén Mihálynak kereszteltek. Ő 2012. július 17-én hagyta el a földi létet, ezzel az írással rá is emlékezünk. (Hegedűs Attila)

regéci vár tövében, festői környezetben fekszik Mogyoróska. A ma már inkább üdülőfalunak tekinthető településen egykor szinte mindenki görögkatolikus volt. Az egyházközség pontos alapítási idejét nem ismerjük, a 17. században már biztosan létezett, legalábbis erre az alapítási időszakra utalt, hogy 1905-ben még két, a 17. századból származó harangja volt: az egyiket 1621-ben, a másikat 1635-ben öntötték. Az egyházközség történetét ekkor írta meg először a helybéli parókus (megjelent a Görög Katholikus Hírlap hasábjain 1905-ben, a 9. és 10. számban), aki művéhez alaposan átnézte az egyházközség iratait. Tőle tudjuk, hogy a jelenlegi templom a korábbi fatemplomok helyén 1806 és 1862 között épült hosszabb-rövidebb megszakításokkal, tornya csak a 20. század elején lett kész. Az oltárral kapcsolatban ennyit jegyzett föl: „A templom oltára meglehetős szép, azonban latin stylben, baldachin nélkül, egy értékes 180 forintos Mária-képpel 1864-ben ellátva.” Az utóbbi száz évben az oltár összképe jelentősen megváltozott, bár az említett Mária-kép ma is megvan. Szentségháza templom formára emlékeztet: négy sarkán nyolcszögletű talapzaton csavart oszlopok állnak, a párkány fölött kisméretű, esztergált hagymakupolákon keresztek magasodnak. A szentségház ajtaja félkörívesen záródik, a kenyeret és bort megáldó Krisztust ábrázoló festmény díszíti. A szentségház két oldalán az ajtóval egyező kialakítású képmezőkben további festményeket helyeztek el: a Keresztről való levételt, illetve a Szent Család menekülését Egyiptomba. A szentségház központi részét alkotó szekrényt egy tornyocskával ékesített kupola fedi, csúcsán latin kereszt magasodik. Az egész építmény aranyozott. Az ajtó alatti lábazaton az adományozók nevét fekete felirat örökíti meg: „Hegedüs Mihály és neje Ferencz Zsuzsanna ajándéka”. Évszám sajnos nem szerepel. Mivel az 1905-ös cikk még nem, viszont a templom 1913-as leltára már említi a szentségházat, az adományozók nevét is kiemelve, a szentségház beszerzésére a két évszám között megadott intervallumban kerülhetett sor. A szentségházat valószínűleg nem környékbeli mesterek készítették, hanem valamelyik városi, kegytárgyakat gyártó, műipari intézettől rendelték. Hasonlóképpen jártak el pl. Kenézlőn és Nyírlugoson, ahol szintén feliratok emlékeznek az adományozókra. A mogyoróskai oltár fölé magasodó baldachin egy emberöltővel később, 1955-ben készült el. (Terdik Szilveszter)

NŐI OLDAL

Laskay Anna

Női oldal A nagymamáé egész más világ Hárman üljük körül az asztalt, hónapról hónapra. Nők, feleségek és családanyák. Beszélgetünk. Sokszor csak elmesélve a saját történetünket, segítjük egymást tovább. Gondolatainkat közreadva, reméljük, sokan magukra ismernek, s „leülnek közénk”. Anna: Mit gondoltok a nagymamákról? Nekem a nagymamám csodaként él az emlékeimben, hiába láttam őt megöregedni. A gyermeki rajongástól a szerető támogatásig értem el. Ildi: Igen, a nagymamák valahogy mindig jobbak, szebbek, ügyesebbek, mint mi. De én ugyanezt érzem az édesanyámmal, anyósommal kapcsolatban is. Andi: Én azt látom, hogy az idő múlásával egyre jobban segítjük egymást. Ahogy a nagymamák (már a gyerekeinké) idősödnek, úgy egyensúlyozódik ki a viszony, segítünk egyre többet. Szerintem egyfajta kötelesség is, hogy támogassuk őket! Mi igyekszünk erre példát adni a gyermekeinknek! Anna: Én most még csak a nagymamák támogatását érzem, ahogy édesanyám vigyáz a gyerekekre, áthoz egy-egy ebédet, tanácsot ad a kertészkedésnél. S persze a lelki támogatás is komoly erőforrás! Ahogy mondtad, Andi, hálás vagyok érte én is, hogy megmutatta, hogyan áll a fiatal az idős mellett, amikor az már végére ért a földi életének. Ildi: Irigykedve hallgatom, hogy nektek milyen közel vannak a nagyszülők! Bár 130 km-ről is buszra ül az anyukám vagy az anyósom, hogy segítsen, azért nem olyan, mintha itt lennének a szomszédban. Naponta telefonálunk, minden hónapban hazamegyünk, de mégsem szaladhatnak át a gyerekek, ha eszükbe jut! Ezt nem tudtuk hosszú évek alatt sem megszokni! Andi: Én szoktam azon gondolkodni, hogy milyen nagymama leszek. Remélem, sok unokám lesz! Alig várom, hogy önfeledten játszhassak velük! Ildi: A férjem nagymamája túl a kilencvenen, közel negyven unokával, dédunokával a család motorja! Mai napig aktív, használja az internetet, és számon tart mindent. A fiatalok figyelnek is a szavára!

Andi: Nagy áldás lehet! Anna: Jó összetartó családokról hallani, s nekünk is nagy előny, hogy egymáshoz közel lakva nemcsak saját magunkban gondolkodhatunk, hanem a tágabb családunkra is hagyatkozhatunk. Persze adódnak ebből nehézségek is, elég, ha az anyós – meny viszonyra gondolunk! Andi: Szerintem az idők folyamán a különbség szelídül, s itt is marad az egymásra hagyatkozás. Anna: Én azt látom, hogy anyaként a család összetartása fontos feladat. Ugyanezt teszi az anyós is, amíg a gyermekei családot nem alapítanak. Ezért van sok ütközés, míg ki nem alakulnak az új, közös elvek.

Ildi: Nekem nagy szerencsém van, mert én mindenben inkább a támogatását és a segítségét éreztem! Abban is, hogy jó fiút nevelt. Egyébként a „jelszava” is ez: „Együtt, egymásért!” Anna: Én azt kaptam örökül, hogy fontosak a nagyszülők, ezért az is természetes, hogy mindenkinek megvan a saját helye a családban, amit nem tölthet be senki más. Azt szeretném továbbítani a gyerekeimnek, hogy mindkét részről kellenek a nagyszülők, legyen az az édesanyám vagy az anyósom.

MOZIVÁSZON ELŐTT

Úgy érzem, mintha az enyém lenne... „Ma iszonyú nagy hit van bennem, hogy a kóválygó felhőknek is útja van s minden léptem után nyomot hagyok.” (Dsida Jenő)

TIMOTHY GREEN KÜLÖNÖS ÉLETE (The Odd Life of Timothy Green) című 2012-es filmmel ismét a kisgyermekeseknek kezdvezek, hiszen egy családi filmről van szó. Én bár már nem vagyok kisgyerek, nagy örömmel néztem ezt a kifejezetten kedves és szeretetteljes történetet, mely nemcsak a szülői szeretetről szól, de egy kisfiú történetén keresztül megmutatja, hogyan hagyhatunk nyomot mások életében. Cindy (Jennifer Garner) és Jim (Joel Edgerton) nagyon régóta vágyik közös gyermekre. Nagyon szeretik egymást, boldog a házasságuk, nyugodt kisvárosi életet élnek. Cindy a helyi múzeumban tárlatvezető, Jim pedig a városka ceruzakészítő üzemében dolgozik. Boldogságukhoz csak az hiányzik, hogy szülők legyenek. Olyannyira vágynak szülőkké válni, hogy szinte már gyermek nélkül is azok. Azonban nagyon összetörnek, amikor az orvos közli, hogy nem lehet gyermekük, hiába minden gyógyszeres kezelés, vagy bármely egyéb beavatkozás. Letörten mennek haza a kórházból, és még a kórház liftjében is egy gyermekét kísérő édesanyába botlanak. A szívük szakad meg, hogy ők nem lehetnek mindennek a csodának a részesei. Visszatérnek a mindennapokba, igyekeznek összeszedni magukat. Jim azonban látja, hogy felesége milyen szomorú, és látja azt is, hogy milyen jó anya lenne. A házukban már a gyerekszoba is megvolt, amikor az orvos közölte a hírt. Jim ebben a szobában találja egyik este Cindyt, amint sírdogál

magában. Az asszony minden erejével azon van, hogy továbblépjen, elfogadja a tényt, hogy nem lehet gyermeke. Férje, látva felesége küzdelmét, rájön, hogy bár ő nem sír, de ennyi év után még ő sem kész arra, hogy ezen ilyen könnyen túllépjen. Felesége elé áll. „Évek óta gondolkozunk azon, milyen lenne a gyermekünk. Holnap is ráérünk továbblépni. Csak ma estére nem teszünk úgy, mintha mégis lehetne gyermekünk?” – kérleli a férj a feleséget. Mint egy gyermek. képzelődni, álmodozni akar. „Hallottad mit mondott az orvos. Azt mondta, eljött az a pillanat, amikor fel kell adnunk” – rántja vissza férjét az as�szony. „Soha ne add fel! A mi gyerekünk olyan lenne, aki soha nem adná fel” – válaszolja a férj, és már kezdi is írni kis cetlire az első tulajdonságot. „Tudod mit gondolok még? A mi gyerekünk a te jószívűségedet örökölné” – máris megvan a második tulajdonság. És Cindy is elkezdi élvezni az álmodozást, és egyik cetli

után jön a másik, egyik tulajdonság után a másik: „a mi gyerekünk humoros lenne, mint Bub bácsi.” „Olyan gyerek lenne, akinek mindig hihetsz, őszinte és igazmondó.” „De ne legyen tökéletes! Nem akarok egy idegesítően tökéletes gyereket.” „Szeretnéd, hogy kacsingasson a zene felé?” – kérdezi Cindy. „Mindenképpen” – feleli Jim. „Rendben, jó lenne a zenében is.” „Legyen egy művész. Egy Picasso a ceruzával.” „Legyen optimista és szerethető.” A képzelgéseikben is igyekeznek reálisak maradni: „Ne legyen nagy focista, hisz te borzalmas voltál a fociban Jim.” „Rendben – válaszolja a férj –, de akkor állapodjunk meg abban, hogy egyszer ő lőné a nyertes gólt.” Ahogy így gyűlnek a cetlik, Cindy hirtelen elszomorodik, hisz bár azt a gyereket még elképzelni is örömteli, de mindez mégiscsak álmodozás. Összeszedik tehát a cetliket, és egy fadobozba téve elássák a kertjükben.

FILMAJÁNLÓ sem számít: sem az, hogy ki ő, sem a levelek a bokáján, sem az, hogy honnan jött, csakis az, hogy az övék ez a gyermek és egy családot alkotnak. A rokonoknak, szomszédoknak és barátoknak egyszerűen azt mondják: „Nem titok, hogy régóta próbálunk családot alapítani. Most van egy jó hírünk. Tudjuk, hirtelen történt. A neve Timothy. Kérlek, ne Éjszaka nagy vihar támad. Jim felkel, lemegy, hogy bezárja a verandaajtót. Hall valamit, mintha nyílna a kertajtó, de visszamegy aludni Cindy mellé. Ekkor újabb lépéseket hall a gyerekszoba felől. Odamennek Cindyvel, hogy megnézzék, ki járkál a házban. Ekkor kinyitva a gyerekszoba ajtaját, egy koszos, 6-7 éves forma kisfiút találnak a szobában. Olyan koszos, mintha szó szerint a földből bújt volna elő. Bemutatkozik: Timothy. Cindyben megáll az ütő: amikor elkezdték tervezni a babát, 55 lánynév volt a listájukon, és csak egyetlen fiúnév: Timothy. Jim elmegy telefonálni a rendőrségnek. Épp tárcsáz, amikor meglátja az ablakon keresztül a kertet: pont ahova elásták a dobozt a cetlikkel, egy lyuk tátong. De ennél is különösebb dolgot vesznek észre: amikor megmosdatják a kisfiút, a bokája fölött zöld, élő leveleket vesznek észre. A kisfiú pedig mamának és papának hívja őket. Hirtelen semmi

kérdezzetek egyebet!” Cindyt faggatják a szomszédasszonyai: „de nem furcsa, hogy ő nem a te gyereked?” „Úgy érzem, mintha az enyém lenne azóta, mióta először megláttam” – áradnak fel az anyai érzések Cindyben. Minden rendben halad, Timothyt mindenki megszereti, mert épp azokkal a tulajdonságokkal a rendelkezik, amelyek a cetlin voltak, és erre szülei is kezdenek rájönni: valóban optimista, szeretetreméltó és humoros. Még az apróságok is egyeznek: gyönyörűen rajzol, akár Picasso. Cindy főnöke (Dianne Wiest) egy zord, távolságtartó, kontyos özvegyasszony. Timothy lerajzolja, és gyönyörűnek rajzolja. A kemény asszony meghatódik. De a kisfiú a zenében is ügyes. Cindyék, bár látják, hogy nem megy Timothynak a foci, mivel ráírták a cetlire, várják a győztes gólt is, hogy büszke szülőkként eldicsekedhessenek a fiukkal. A baj csak az,

hogy Timothy a saját csapata kapujába rúgja be a gólt. Mindenki csalódott, a többi szülő is. Cindy és Jim összevesznek, mert azzal hibáztatják magukat, hogy nem voltak elég jó szülők, túlságosan akarták azt a gólt. Miközben mindez történik és szaladnak előre a hetek, hónapok, Timothy levelei hullani kezdenek. Mindig, amikor valami különleges dolog történik, és Timothy egyegy gesztusával nyomot hagy valaki életében, a bokája fölül egy levél lehull. Timothy félreteszi ezeket a leveleket, mert tudja, amikor az összes levél lehullik, ő is elmegy. Cindy perlekedik, amikor ezt megérti: „De mi még nem vagyunk készen, csak most kezdtünk el jó szülők lenni.” „Ez nem így van. Készen álltok, mindig is készen álltatok” – feleli a kisfiú. Timothy küldetése bevégeztetett, és azon az ismét viharos éjszakán ismét eltűnik. Épp úgy, épp olyan hirtelenséggel, ahogy felbukkant Jim és Cindy életében. A házaspár ezen a különös kisfiún keresztül megbizonyosodik arról, hogy jó szülők lennének, így beadják kérelmüket, és a gyámhatóság nekik ítél egy kislányt, akit nem sokkal Timothy eltűnése után örökbe fogadnak. Persze a falevelekkel borított lábú, földből kibújt kisfiú története mese, mégis szép példája annak, hogyan hozhatunk fényt mások életébe, megtestesítve azt, amire vágynak. A szülőknek Timothy megtestesítette a jó gyermeket, a zord, magányos asszonynak azt az egyetlen személyt, aki képes volt meglátni benne a szépséget, az emberek számára pedig a nyitottságot, kedvességet és optimizmust. A leveleit Timothy jelképesen otthagyta azoknak, akik közel kerültek hozzá. Mindannyiunk lábán vannak ilyen képzeletbeli levelek, melyek akkor hullanak le, ha fénylünk mások életében. Akkor teljesítjük be mindazt, ami miatt itt vagyunk a földön, ha jót teszünk és „leveleinkkel” nyomot hagyunk mások életében.

AGORA

Biztosan van, aki szeretne egy ilyen közösségbe járni, vagy csak a technikát megtanulni, de eddig még nem hallott a lehetőségről. Ezért immár itt is hirdetjük: továbbra is várjuk az érdeklődőket. Kedvcsinálóként következzen az egyik résztvevő, Pintye Orsolya beszámolója:

któberben lesz egy éve, hogy Nyíregyházán, az Agora Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában amatőr ikonfestő kört kezdtünk szervezni. Néhányan érdeklődtek, jöttek kispapok is, az első találkozáson több mint huszonöten voltunk. Aztán többen elmaradoztak; mára csak egy maroknyi kis csapat tartott ki. A tanítónk Seres Tamás, helyettesítője Bajzik Anna. Két remek, ifjú mester! Ritkán sikerül alkalmat találni a találkozásra, havonta egyszer egy délután vagy este, emiatt lassú léptekkel haladunk előre. Minden órán rengeteg újdonságot tanulunk, a többségünk számára szinte minden információ új. Egyesek rutinosabban, mások a kezdők ügyetlenségével tapogatóznak előre. Ez drága hobbi, de a gyakorláshoz használt alapanyagok itt ingyen állnak rendelkezésre. (Milyen különleges anyagok! Csontenyv, kréta, nyestszőr ecset, lakktetű váladéka, aranyfüst lap, ásványi eredetű pigmentek, keverjük tojássárgájával, levendulaolajjal, borecettel.) Mindnyájan, akik hónapról hónapra jelen vagyunk, gyakorolunk, tanulunk, alkotunk, egybehangzóan mondhatjuk:

„ jó

itt nekünk ”

„Tavaly októberben nagy örömmel olvastam a Hajdúdorogi Egyházmegye honlapján, hogy ikonfestő kör indul, nagyon fellelkesültem. Egy ideje már elkezdett érdekelni a festészet, hobbiként elkezdtem festeni. Több alkalom adódott, de elszalasztottam, és mindig megbántam, hogy nem jelentkeztem. Azt gondoltam, hogy az ikonfestő körrel jó alkalom lesz arra, hogy fejlesszem technikai és elméleti tudásomat, és bíztam benne, hogy megtalálhatom azt a belső békét, ami festés közben átjár. Szerettem volna elmélyíteni a hitemet, valamint az Istennel való kapcsolatomat erősíteni, és úgy éreztem, ez egy olyan lehetőség, ami szinte gondviselésszerűen talált rám. Azt, amit kerestem az ikonfestésben, megtaláltam. A hangulat, a zenei aláfestés is elősegíti, hogy rá tudjak hangolódni a folyamatra. A készítési mód nagyon egyedi és igen érdekes, és bár lehet, hogy sokszor nagyon is ügyetlennek érzem magam, mégsem tudja kedvemet szegni, mivel minden egyes lépés közelebb visz a képhez. A tanárunk nagyon segítőkészen és nagy türelemmel áll hozzánk, ami engem igencsak ösztönöz a további alkalmakon való megjelenésre. Nagyszerű döntésnek tartom, hogy jelentkeztem. Ha valaki nem érez magában elég kézügyességet, vagy bátorságot ahhoz, hogy elkezdje, annak ez ne legyen visszatartó erő, mert a cél nem egy tökéletes kép megalkotása, hanem a kép közben megtett lelki út.”

JELENTKEZÉS: AGORA (Nyíregyháza, Bercsényi u. 13.), Telefon: 20/599-51-31 E-mail: agora@gorogkatolikus.hu

úJ HELYSzíNEN!

gYuLAI ISTvÁN ATLéTIKAI STADION

www.fonixinfo.hu

a at oz jár onh rk) e B adi pa St idám (V

44. Debreceni

Virágkarnevál augusztus 16–20., Egyetem tér

CSEH SÖRÜNNEP

• cseh sörgyárak és kézműves magyar sörök, sörkülönlegességek • Becherovka-kóstoló és koktélbár • grill terasz

augusztus 16., 6 óra, Kossuth tér

ta ra hoz k) á j n Be adio par St idám (V

CLASS FM – CLASS NYÁR

augusztus 17., 20 óra, Kossuth tér

A 90 évES KODÁLY FILHARMONIKuSOK KONCERTJE

augusztus 18., 20 óra, Kossuth tér Sim o lelányi úti tó

KARNEvÁLOK TÁNCA, TÁNCOK KARNEvÁLJA

augusztus 19., 10 óra, Emlékkert

MEzőK LILIOMAI – ég MADARAI

Kenyérszentelés Böjte Csaba ferences testvérrel

augusztus 19., 19 óra, Kossuth tér

SzTÁROK A TéREN

augusztus 20., 8 óra

Élje át a karneváli forgatag varázsát a felvonulás útvonalán épített lelátókon! Jegyek vásárolhatók a Kölcsey Központban, az Apolló moziban, a Főnix Csarnokban és az Interticket hálózatában! www.interticket.hu • www.fonixinfo.hu

Központi lelátó

ai a utc Rózselátó l

vIRÁgKARNEvÁL, TűzIJÁTéK, uTCABÁL

Kölcsey lelátó

tcai ffy u n o Sim lelátó

gALIBA gYERMEKFESzTIvÁL éS JuNIOR vIRÁgKARNEvÁL

www.debreceniviragkarneval.hu

augusztus 19., 16 óra, Kossuth tér