Három zsák ravaszság
T
örtént egyszer, hogy Rókáné komámasszony ráérő idejében a szőlőhegy mellett sétálgatott. Sóvárogva nézegette a mézédes fürtöket. Éppen akkor baktatott arra Sündisznó asszonyság.
– Jaj de jó, hogy látom, kedves szomszéd! – örült meg neki a róka. – Temérdek itt a szőlő, jöjjön csak, szedjünk mi is belőle! – Még mit nem! Tán hogy megfog jon a csapda? – rázta a fejét Sündisznó asszonyság. – Attól bizony nem kell félnie! Annyi az én ravaszságom, hogy három zsákot is meg lehetne azzal tölteni. Ha csapdába esik, majd én kiszabadítom – bátorította Rókáné. – No, ha három zsák ravaszság van a fejében, nincs mitől tartanom, szerencsét próbálok. – Azzal Sündisznó asszonyság fogta a kosarát és elindult. Rókáné komámasszony meg utána a szőlőhegyre. Alig mentek valamennyit, amikor Rókáné asszony lépett volna, de nem tudott. – Jaj, jaj, drága jó asszonyság, segítsen rajtam, megfogott a csapda! – jajveszékelt Rókáné komámasszony. – Még hogy én segítsek magának? Hát hova lett a három zsák ravaszsága? – csodálkozott a Sünd isznó asszonyság.
4
– A múltkor éppen árkot ugrottam, és mind a három zsákot beleejtettem. De ha csak egy cseppnyi kis ravaszság lenne magánál… – nyöszörgött a róka. – Na ide figyeljen, komámasszony! Amikor a gazda jön, hogy kiszedje a vasból, tegyen úgy, mintha már nem is élne. Amikor pedig fenni kezdi a kését, hogy lenyúzza a bőrét, nosza, ugorjon fel, és fusson, ahogy csak a lába bírja! Jött is a gazda, és ahogy az asszonyság mondta, mire az nekikészülődött, hogy megnyúzza a rókát, az uccu neki, úgy elfutott, hogy már csak bottal üthette a nyomát. Telt-múlt az idő. A rókának megint a szőlőhegy felé vitt az útja. Hívta magával a Sündisznó asszonyságot is. Ahogy odaértek, nekiestek, hogy alaposan belakjanak a szőlőből, ám egyszer csak csitt-csatt, csattant egyet valami. Sündisznó asszony visított, ahogy csak bírt:
5
– Jaj, jaj, kedves komámasszony, bajban vagyok, bajban. Segítsen, ha istent ismer, megfogott a csapda. – Ó jaj, ó jaj – kezdte rá a komámasszony is. – Hogyne segítenék, ha tudnék. – Maga ne tudna rajtam segíteni? Hiszen három zsák ravaszsága is van. – Mondtam már a múltkor, hogy mind a hármat beleejtettem az árokba – nézett ravaszul a sünre a róka. Sündisznó asszonyság erre rimánkodni kezdett: – Ó, hát csak megleli, menjen gyorsan, drága komámasszony, keresse meg azokat a zsákokat! – Lám csak! Még jó, hogy eszébe jutott asszonyságnak. Szaladok, már itt se vagyok – és a róka úgy eliramodott, mintha puskából lőtték volna ki. Hogyne szedte volna a lábát, mikor észrevette, hogy jön a gazda a nagy furkósbottal! Mire odaért, a komámasszony már árkon-bokron túl volt. – Szegény, szegény Sündisznó asszonyság! Most aztán vége az életednek! De ahogy a gazda meglátta, megsajnálta, és kivette a csapdából. Beletette a sapkájába, s gondolt egyet, hazavitte a gyerekeinek. Így volt, vége volt, mese volt. 6
A farkastanya
E
gyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt egy tojás. Egyik reggel elindult világgá. Ahogy görgött, görgött, egyszer csak találkozott egy rucával. Kérdezi tőle a ruca:
– Hova mégy, tojás koma? – Megyek világgá. – Én is megyek, menjünk együtt. Mentek, mendegéltek, találkoztak egy kakassal. – Hova mentek, ruca koma? – kíváncsiskodott a kakas. – Megyünk világgá. – Én is megyek, menjünk együtt.
Így hát együtt mentek tovább. Találkoztak egy varrótűvel. – Hova mentek, kakas koma? – Megyünk világgá. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mentek, mendegéltek, találkoztak egy rákkal. – Hova mentek, tű koma? – Megyünk világgá. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mentek, mendegéltek, találkoztak egy lóval, végül pedig egy ökörrel. Addig mentek, mendegéltek, míg egyszer csak rájuk esteledett. Nemsokára találtak egy kis házat, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák belemászott egy dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott bele. A ló lefeküdt a ház közepére, az ökör pedig a pitvarba. Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb már messziről elkezdett kiabálni: – Phű, phű, de idegen szagot érzek! Ki merészelt ide bemenni? Volt az ordasok között egy félnótás. Ő azt mondta, hogy bemegy, ha ezer ördög van is a házban, nem fél ő semmitől. Be is ment. Mivel ismerte a házat, tudta, mit hol talál. Legelőször is a kandalló tetején kereste a gyújtófát, hogy majd mécsest gyújt, de a kakas meg a ruca elkezdtek lármázni. Akkor belenyúlt a hamuba, hogy majd parazsat keres, de a tojás elpukkant. Szaladt a dézsához mosakodni. Ott a rák csípte meg az ollójával. Azután szaladt a törülközőhöz, ott meg a tű szúrta meg. Nagy ijedten a ház közepére ugrott. Ott a ló rúgta oldalba. Amint szaladt kifelé, az ökör is nekiesett, felkapta a szarvára, és az udvar közepére lökte. Erre elkezdett ordítani, mint a fába szorult féreg, és szaladt a többi farkashoz. – Jaj, fussunk, fussunk! Égszakadás! Földindulás! Valamennyi ördög mind odabent van.
8
Nyúlok a hamuba,
Kilöknek lapáttal.
Meglőnek puskával.
Szaladok pitvarba,
Szaladok dézsához.
Vesznek vasvillára!
Megvágnak ollóval.
Egy kiált: Hep-hep-hep!
Kapkodok kendőhöz,
Más ordít: Add feljebb!
Banya szúr tűjével.
Akkor nagyot estem,
Futok ajtó mellé,
Bezzeg jaj volt nekem.
Akkor nekiindultak, és még most is szaladnak, ha meg nem álltak.
9
Kacor király
V
olt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak egy macskája. Ez a macska olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska falánk-
ságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta neki: – Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat! No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan. Amint ott üldögél, látja, hogy ott üldögél egy róka is.
Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, s visszafordul, nézi a macskát, nem tudja elgondolni, mi isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mindkettő megijedt a másiktól. No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve: – Ki légyen az úr? „Ahá – gondolja magában a macska –, úgy látszik, ez fél tőlem!” Mindjárt nekibátorodott, s mondotta nagy büszkén: – Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor király vagyok. Nincs az az állat, aki ne félne tőlem. – Ejnye, ejnye – mondta a róka –, igazán szégyellem, hogy még a híredet nem hallottam. Egyszeriben meghívta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús, récehús, lúdhús vacsorára, s minden, ami kitelik tőle. – Jól van – mondta Kacor király –, hát elmegyek veled.
Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött-forgott, felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét, kínálta Kacor királyt: – Egyen, felséged, egyen, ne éhezzen, mint otthon! Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak, puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa a nyugodalmát. Kiment a róka a háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de még a háza felé se közelítsen. Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott: – Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik Kacor király?! Ha fölébreszted, vége az életednek! Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladt árkon-bokron át, mintha a szemét vették volna. Amint szaladt, szembejött vele a medve, s kérdi: – Hát te hová szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?
– Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram. A róka koma háza előtt jöttem el, s azt mondta a róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az életemnek. – Hm, hm – mondja a medve –, na hallod-e, öcsém, sok országot, világot bejártam, de Kacor királynak még a színét sem láttam, de még a hírét sem hallottam. No, csak azért is meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király? Elmegy a medve róka komához, s hát róka koma még mindig ott jár-kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált neki: – Jaj, lelkem, medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyémnek is. 29
A farkas és a kecskegidák
É
lt egyszer egy kecskemama, volt neki hét kis gidája. Egyik reggel kecskemama így szólt a gyermekeihez: – Kicsikéim, kis kecskéim, megyek az erdőbe, hozok nektek zsenge füvecskét. Amíg vissza nem jövök,
ne nyissatok ajtót senkinek! Lehet, hogy a farkas kopogtat, és ha beeresztitek, felfal valamennyiőtöket. Érdes hang járól és fekete mancsáról ráismertek majd. – Ne félts minket, édesanyánk, ígérjük, hogy nem nyitunk ajtót senkinek! A kiskecskék elbúcsúztak az édesanyjuktól. Eközben a farkas egy közeli bokorból leskelődött. Hamarosan meg is jelent a kecskék házánál. Kopogtatott az ajtón, majd elkezdte mondani:
– Drága gyermekeim, megérkeztem. Anyácskátok vagyok, hazajöttem, eresszetek be! A kisgidák azonban azt felelték: – A mi édesanyánknak nem ilyen érdes a hang ja! Te a farkas vagy! Nem nyitunk ajtót. A farkas bosszankodva eloldalgott. Fogta magát, és vásárolt egy darab krétát. Megette, hogy a hang ja lágyabb legyen, és visszalopakodott a házhoz. Halkan kopogtatott az ajtón, majd ismét így szólt: – Drága gyermekeim! Engedjétek be anyácskátokat! Ám a legidősebb testvér meglátta a farkas fekete mancsát az ajtó alatt, és kikiabált: – A mi édesanyánknak szép fehér a lába. Te a farkas vagy! A farkas méregbe gurult, felkerekedett, elment a molnárhoz és kért egy kevés lisztet. Azzal szórta be a lábát, hogy szép fehér legyen. Kis idő múlva visszament a kecskék házához, és ismét bekopogott az ajtón. – Gyermekeim, meg jött édesanyátok. Nyissátok ki az ajtót!