lacksummerphoto2011

BEATUY / Sminkelemz茅s

photo

fot贸 T贸th Barnie

BEATUY / Sminkelemz茅s

0 0

1

"A mosoly és a lazaság már fél gyozelem" A produkciót „produktion”-nak, a portrét „potrait”-nek írja magyar ékezeteket nélkülöző billentyűzetén, de ennek ellenére is kristálytiszta, hogy mit akar közvetíteni Tibor Bozi kérdéseinkre küldött e-mailje. Főleg azt, hogy a melót meló nélkül nem lehet megúszni! A világhírű portré- és riportfotós huszonhárom éve járja a világot, és nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk: több sztárt látott már, mint Ómolnár Miklós, amikor végignéz a Story Ötcsillagos Díjátadó Gála széksorai között, és elégedetten karba fonja a kezeit.

Sorolni sem érdemes az érdemeket – rendkívüli karriert futott be. Hogyan látja: mi kell a sikerhez? Mennyi szerepe van a szaktudásnak, a kitartásnak vagy éppen a szerencsének?

Alice Cooper smink nélkül, Ozzy Osbourne belôve, Tibor Bozi a postafiókban... Írta Barta Balázs

Azt gondolom, hogy a legfontosabb tényező mindig a szaktudás, aminek azonban kitartással kell párosulnia. Ez a két komponens a sikeresség nagyságának minimum a felét meghatározza. A szerencse szintén fontos faktor, mert ebben a felgyorsult világban egy nemzetközi színtéren dolgozó embernek – és itt nemcsak fotózásról van szó, hanem egyéb kreatív tevékenységekről is... – az a legfontosabb, hogy a megfelelő időben legyen a megfelelő helyen. És ha ott van, megfelelő témájú produkción kell dolgoznia. Persze gyakran dolgoztam én is úgy – mint például Janelle Monae esetében –, amikor a művész még ismeretlen volt, és ezáltal nehéz volt pontosan belőni a produkció előtt a munka értékét.

A szakmai alázat milyen szerepet játszott a sikereiben?

Csak egészséges keretek között lehet az alázatot megemlíteni...

Alázattal ugyanis az ember semmit sem ér el, maximum azt, hogy nevetségessé válik és kihasználhatóvá. A szellemi kondíció, a mentális erősség az első és talán legfontosabb követelmény, amit azonnal közvetíteni kell a munkaadó felé. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tiszteletet nem kell megadni, mivel a respekt mindenkinek kijár.

Tudomásom szerint Alice Cooper smink nélküli fotója volt az első mérföldkő a pályafutásában. Vajon ez miben volt különleges; milyen plusz értéket láthatott benne a megrendelő, aki az elfogadással és a nagyrabecsüléssel a további megbízásait generálta?

A portré különlegessége abban rejlett, hogy a megrendelőm, a SPEX Underground Music Magazine, fekete-fehér, sminknélküli képet akart mindenképpen, mivel Cooper és a menedzsmentje már milliószor fotóztatott sminkes portrét. Egy pici kitérő: ha újságírókkal együtt utazom fotózásra, mindig hagyom, hogy az interjú rendben megtörténjen, mert ilyenkor van időm megfigyelni az alanyt. Ebben az esetben is arra használtam fel az interjút, hogy dokumentációszerűen, felmérés gyanánt csináltam meg portrékat, amik igen jól sikerültek. Az első percek bosszankodása után Cooper is „megvette”, majd a sorozat egy részét a lemeztársaság PR-osztálya is megvásárolta. Így végül mindenki jól járt, és végre emberközeli képek készültek az unalmas image-fotók helyett.

Alice Cooperen kívül rengeteg híres rockzenészről készített már portrét. Nehéz velük együtt dolgozni, egyáltalán, egy rocksztár „nehéz ember”? Fel tudna idézni egy-két érdekes történetet?

Nem tudom, hogy nehéz-e velük dolgozni, mert 23 éve csinálom ezt, és javarészt olyanoknak dolgozom, akik maguk választják ki a fotósaikat. Ez manapság, ebben a kaotikus katyvaszban mindig megtisztelő. Nagyon kell tudni értékelni, ha lemeztársaságok, színészek, menedzserek hívnak fel; azt hiszem, hogy ilyen hosszú időn keresztül magas színvonalon dolgozni egyfajta privilégiumnak, kiváltságnak számít. Talán egy történet...mivel éppen a ’90-es évekről csinálok könyvet, és a képernyőmön látom a főhősöket. Egy jazzfesztiválon dolgoztam, amikor kaptam egy telefonhívást: 24 órán belül lenne

Outlook Photo

egy londoni shooting Jay-Z-vel és Aaliyah-val. Éjjel hazautaztam előkészíteni a felszerelést, majd nyolcórányi vezetés után rohantam a reptérre. Miután későn értem oda, mindent felvihettem a gépre. A repülő kigurult, de mielőtt a pályához ért volna, bemondták a nevemet, hogy megkérnek, szálljak ki a gépből...

Furcsa volt, de a nyílt pályán kiraktak. Amikor bekapcsoltam a telefonomat, rajta volt az értesítés, hogy a londoni dolog lefújva, mert Aaliyah előtte való este lezuhant a gépével, és meghalt. Szörnyű volt...Majdnem hihetetlen.

Bocsásson meg a személyes, rajongói elfogultságért, de készített már Ozzy Osbourne-portrét?

Nem mert, körülbelül 15 évvel ezelőtt...Mielőtt egy londoni szállóba indultam volna lepihenni, kaptam egy telefonhívást, hogy Ozzy feltörte a minibárt a szobájában, és berúgva, kómában fekszik. Ez alapesetben nem bír hírértékkel, de Ozzy abban az időben éppen elvonón volt...Most úgy hallom, hogy „száraz”. Ozzy egyébként csak „felerészben” rocker, a másik fele a kőkemény üzletember megfelelője.

Azt hallottam, hogy munka közben keveset beszél. Verbális kommunikáció hiányában, hogy hangolódik rá az alany hullámhosszára?

Nem tudom, ezt kitől hallotta, de ennek épp az ellenkezője igaz! Én már az első percekben mindenkit kómába dumálok, ugyanis ez alatt a „lauf” alatt el tudom dönteni, hogy miként dolgozom tovább. Érzékenyebben, vagy keményen és gyorsan... A portréfotózás mindig egy pillanatnyi fizikai és szellemi állapot két ember között; a portré ennek az állapotnak a terméke. Amire viszont mindig nagyon ügyelek, hogy lehetőleg nagyon kevés ember legyen a helyiségben. Minden személy, aki csak periférikusan álldogál, gyengíti az atmoszféra egyediségét és intimitását. Ön a fotóalanyait eszköznek vagy partnernek tekinti munkája során, illetve ha ez utóbbi igaz, miben nyilvánul meg a „törődés”?

Mindenképpen partnerként kezelem őket – enélkül ugyanis sohasem kapna az ember jó végeredményt. Én mindig leinformálom a produkció előtt azt a személyt vagy csapatot, akikkel dolgoznom kell. Hallgatom a zenéjüket, megnézem a filmjeiket, rajzolgatok, skicceket állítok össze. Amikor kezdünk, már nyolcvan százalékban kész van a fejemben azoknak a motívumoknak a sora, amit fel akarok használni. A maradék húsz százalék az improvizációé. Minden produkció befejezése előtt megkérdezem az embereket, hogy jól és kényelmesen érezték-e magukat a munka közben, és ha valami feltűnt nekik – akár negatív, akár pozitív értelemben –, kérem, hogy közöljék velem. Mindenki örül, ha megkérdezik, és még akkor is, ha az a produkcióra nem feltétlenül van hatással. A vélemény-kikérés azonban biztonságot ad az embereknek.

PHOTO / Outlook Photo

PHOTO / Outlook Photo

1

1

Szereti a rockzenét?

A jó rockzene sok mindent megold. (Balzsam a léleknek.)

Szereti a divatot?

A jó divat az művészet, és ezért nagyon érdekel.

PHOTO / Outlook Photo

1

Mi a kedvenc étele?

A lángosban kisütött csirkemell a Menza étteremben. De már nincs az étlapon, sajnos...

Mit csinál szívesen, ha nem fotóz?

Indiában utazgatok, mert ott az emberek nagyon nyíltan viselkednek.

Idén ott lesz a Novarock fesztiválon?

Nem ismerem ezt a fesztivált.

Van „álom portréalanya”?

A következő munka... Ezért még ismeretlen.

Slayer vagy Metallica?

SLAYER!

Gibson vagy Fender?

Jochen Zoerner-Erb kérésére színházi és modern-tánc fotózással foglalkozik.

Nőideál?

Igazán igazi legyen...

Outlook Photo

1988-ban kapja első zenei vonatkozású megbízását: Alice Coopert maszk nélkül portrézza a SPEX-nek. A képek annyira látványosak, hogy Tibor Bozi innentől kezdve a zenészek és lemeztársaságok közkedvelt fotósa.

1990-1994-ig nagy agyagokat fotóz a Vogue-nak, az ELLE-nek, a Harpers Bazaar-nak, „életközpontját” pedig áthelyezi New Yorkba. Az ELLE egyik megbízása Jamaikába vezeti, ahol megismerkedik Lynn Goldsmith sztárfotóssal, akinek bábáskodása mellett a fotóst leszerződteti az LGI ( Lynn Goldsmith International). Az az LGI, ami 1995 óta a legnagyobb fotóügynökség, a Corbis jól mozgó testrésze.

Megmondom őszintén, nem szívesen dicsekszem a magyarságommal... És úgy látom, a mai Magyarország sem foglalkozik azzal, hogy mit gondolnak róla a világban...

Mi azonban szívesen látnánk Magyarországon. Nem tervez hazalátogatni a közeljövőben?

Tibor Bozi később visszaköltözik Münchenbe, és innen utazik, ha felkérést kap nemzetközi lemezcégektől, kiadóktól és reklámügynökségektől.

Nincsenek ilyen terveim, de a dolgok pillanatok alatt megváltozhatnak.

Milyen stábbal szeret együtt dolgozni, milyen habitusú szakembereket fogad el munkája során?

Lehetőleg – amennyire csak megengedhető – kicsi stábbal dolgozom. Hosszú évek alatt kialakult egy creative-pool a környezetemben – főleg a make-up és a styling területén. Többre nem is nagyon van szükség...Koncentráltan dolgozom mindig a lehető legrövidebb ideig. Szeretem azokat az embereket, akik nem tartják magukat nagyon fontosnak, de a munkájukat eszméletlenül profin végzik el. A mosoly és a lazaság már fél győzelemnek számít egy-egy produkcióban.

Munkája során tudja jó hírét vinni szülőhazájának? Dolgozik Önben bármilyen, ilyen értelemben vett küldetéstudat?

Az életem nagyobbik részét nem Magyarországon éltem.

Abban az időben, amikor illegálisan leléptem, az állam, de voltaképpen senki sem törődött a kreatív és tehetséges fiatalokkal. Ezért is hagytam el az országot. Szerintem egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy lenézze a jövő generációját, vagy éppen akadályozza az előrehaladásban.

Ha személyesen nem is, itt és most mit tanácsolna egy Magyarországon élő kezdő fotósnak: mit tegyen, hogy érvényesülni tudjon?

Mivel nem ismerem a magyar produkciós körülményeket, nehéz lenne jó tanácsot adni. Szerintem mindenkinek magának kell kialakítani a munkamódszereit, kitalálni a saját stílusát.

Mindenkinek magának kell megtalálnia a saját útját, és azon lépésről lépésre végigmenni.

Az Ön útja most merre tart? Mik a legközelebbi tervei?

Mindig öt-hat projekten dolgozom egyszerre, mivel az én szakmám nyolcvan százaléka a habról szól, húsz százalék azonban maga a kőkemény valóság, így sohasem lehet kiszámítani semmit. Most fejeztem be egy munkát a New York Timesnak, és dolgozunk egy multi-award-ed sorozaton is. Közben a Playstation-nak is tervezünk dolgokat, valamint benne vagyok a Freudenhaus szemüveg kollekció új reklám motívumain a tervezésében is. Zenében most pangás van, de ez bármikor megváltozhat.

Egy autó csomagtartójában ment, és csak a hírneve jött vissza...

Tibor Bozi apja egy rendes mérnökembert akart faragni a fiából, de ez nem jött össze.... A fiatalember ugyanis gyorsan megunja a Budapesti Műszaki Egyetemet, mert „az embereket mindig szórakoztatóbbnak tartottam, mint a technikát”.

Ezért felvesz egy „második” képzést, a fotográfiát, és hogy tanulmányait finanszírozni tudja, zenészeket kezd el fotózni különböző jazzfesztiválokon.

Keveset van otthon, de hát a világ nagyobb, mint egy autó csomagtartója...

Akiknek fotózott TIME, New York Times, Süddeutsche Zeitung, Die Welt, Spiegel, Newsweek, Elle, Vogue, Face, Rolling Stone Mag., a legismertebb ügynökségeknek dolgozik: Photoselection/Hamburg, Dalle A.P.R.F./Párizs, Corbis/NYC, Retna/London.

1977-ben egy autó csomagtartójában elhagyja a barakkot. Távollétében – mint katonaszökevényt – 14 hónapra ítélték el.

Akiket fotózott

Ködben és nyomorultan érkezik Nyugatra. Először mérnökként (az apai előregondolás, ugye...) keresi a kenyerét, de röviddel később már asszisztensként dolgozik különböző fotográfusok mellett: Róma, Barcelona, Caracas, Miami szerepel a személyes útikönyvben. Bázisnak Münchent jelöli meg, mivel ott kap komoly megrendelést; a Gasteig Kulturzentrum művészeti igazgatója,

Mary J Blige, Dr. Dre, Donald Trump, Guns’n’Roses, Steven Tyler, Steve Albini, Richart Ashcroft, Beastie Boys, Björk, John Cale, DJ Hell, Eminem, Guru from Jazzmatazz, INXS, B. B. King, Marilyn Manson, Nirvana, Radiohead, Yello, Spike Lee, Natasha McElhone – eddigi munkája során közel 2500 együttessel és művésszel dolgozott együtt...

Janelle Monae

Gibson.

Ellen von unwearth

Beszélgetés a divatfotósok legnagyobb rocksztárjával Írta Eline Beauvais

A nna k ide jén bohóc segédk én r a a Ronc t és k ésdo a lli cir ku b á ló szba n. K éső jév é ava n bb a legnag k ént lépett színpad zs á lt, ma jd yobba k k e a nemzetk zó a l a kja dv elt mod özi divatf lett. A né ell otóz á s eg pszer ű né „Fr äulein yi m k meghat et fotogr ” című hat á roá fus, Elle odik k iadvá a nna k éjs n Von Un w n yá ba n a z z a k a i éle erth tér e, a k aba 1920-as év megteste ek Ber lin sítőjér e, r ék r a és jér e, a „Fr äule M a r lene r a jzol ato in” tök éle Dietr ichr t ad a fot e tek int v tes ogr á fus h nőiességn issz a. A kö úszév n yi m ek szente ny v unk á ss ág lt. A k isl á felsz abad á ról, ame n yok és a ult v idá ms ly et a v é g z ágga l és l et asszon zik k i önmag ya i egya r á eplezetle uk at és a n szemtel nt felfedeze enséggel tt életör fejeömet.

– A „Fräulein” a „nő” témáját illetően retrospektív feldolgozás.

Olyan képeket válogattam össze, amelyek különösképpen tetszenek. Német vagyok, a könyv pedig az 1920-as évek Berlinjét mutatja be. Ez a hatodik könyvem, de ez egy nagyobb kiadvány; az eddigiek valahogy kisebbek és intimebbek voltak. Ez más! Azon nők stílusát mutatom meg, akiket imádok! Ez maga a „Fräulein”, a berlini, pajkos, szellemes és szexi nő a kabaré univerzumában. Tele humorral és életörömmel.

Néhány fotója Marlene Dietrich-et idézi. Azt hinnénk többször, hogy magát a Kék angyalt látjuk!

És erotikával...

Honnan a vonzalom a nők fotói iránt?

– Nem tartom magam erotikus fotósnak – a szó klasszikus értelmében. Nem nagyon szeretem az „erotikus” kifejezést sem (nevet)... Én divatfotókat csinálok, amik... ruhátlanok! Ezek játékos, ruhás képek, amik egy életvidám, szexi lánybandát ábrázolnak, ahogy éppen szórakoznak. A fotók szépek és erősek – egyfajta hatalmat kölcsönöznek a nőknek.

– Szórakoztat, és ezek mellett ez a nők megismerésének egyik legjobb módja… A személyüknek és a titkaiknak… Minden nő más, és én igyekszem széppé tenni őket. Szeretek olyan képeket csinálni, amik tetszenek nekik. Ez az a mód, ahogyan én kommunikálok. Mielőtt fotós lettem volna, féltékeny voltam a szép nőkre. Ezt a fajta irigységet az „annyira szép” iránt, azt hiszem, mindannyian ismerjük… De az objektívem mögül még csodálatosabbnak akartam mutatni őket.

Ön szerint milyen egy igazán erotikus fotó?

– Ahol a csábítás kerül előtérbe. Ahol a fotósok a nőket tárgyként kezelik, pontosabban, ahol a nők nem „dinamikusak”. Ez az én megközelítésemnek a tökéletes ellentettje. Az én képeim ugyanis a nőket az életben, cselekvés közben mutatják meg.

Németországban nőtt fel.

– Bajorországban, igen. Most gyakran járok Berlinbe, mivel szeretem a húszas évek Berlinjét; ezért is jelentettem meg képeket ezekből az évekből, fotókat kabarékról, dekadenciáról, egy élénk éjszakai életről. Nagyon érdekel Németországnak ez a művészi időszaka. Szívesen éltem volna abban a korszakban…

Hogyan fényképez?

És milyen a német nő? Van „prototípus”?

– Nagyon egyszerűen: természetes fénynél vagy Tungstènnél.

Egy Nikont vagy fekete-fehér Polaroidot használok, ami már nem nagyon létezik. Nemrég átálltam a digitálisra. A feketefehér képeket kedvelem – a „grafikusság” miatt inkább ez a stílusom, mint más.

– Nagyon szeretem Diane Krugert – akit legutóbb fényképeztem –, és például rá mondanám először, hogy igen, ő tipikus német.

A franciák bájosak, titokzatosak; a németek egyenesek és erősek. A nők általában szeretik a fotóimat, mert tetszik nekik a kép, amit mutatok számukra. A fotóim hatalmat adnak nekik.

Az aktfotózás mesterei közül kit becsül nagyra?

Hogyan dolgozik a fotózásokon?

Beszél például a modelljeivel?

– Természetesen imádom Newtont, és persze Bellocot is az 1900-as évek prostituáltjait ábrázoló fotóiért. De idesorolnám még Henri Lartigue-ot is, nem az akt-, hanem az életöröm ábrázolásáért. Helmut Newton nagy hatással volt rám. A hódító női, a képei igazi történeteket mesélnek el, és mindig elmélkedésre késztetnek: mi történik?, mit csinál?, ki ez a nő? A kép által megjelenített történet mindig nagyon fontos, mert ha van sztori, a fotót többször lesz kedvünk megnézni.

Önnek mennyire fontos, hogy a divatfotózásokon a független és erős nő imázsát helyezze előtérbe?

– A divatvilágban sokféle megjelenítés létezik, de néha a fotókról hiányzik az élet. Nem vonzódom a bús, sovány nőkhöz, amilyeneket a divatfotókon legtöbbször látunk. Ezeken a képeken a nők halottnak és kifejezéstelennek tűnnek. Én egy erős, szórakozó nő képét akarom megmutatni!

– Persze! Nevetünk, beszélgetünk, pezsgőt iszunk! (nevet...) Ez egy intim pillanat; egyeseket utasítani kell, mások viszont egyedül cselekednek. Minden fotózás pszichológiai aktus, mert mindenkit másképp kell megszólítani. Ez egy igazi találkozás, a szó legteljesebb értelmében.

Megesik, hogy nem zajlik jól egy fotózás?

– Ritkán. Általában akkor, ha a modellek annyira szépek, hogy nem csinálnak semmit; néhány modell ugyanis olyan szépnek tartja magát, hogy meg se mozdul. Nekem viszont kell, hogy élet legyen a fotón, hogy a modellek játszanak. Néha a kevésbé szép, de vicces és talpraesett lányok sokkal jobb képeket adnak, mint a szépséges profik.

Hogy látja: a szépség jelenthet hátrányt?

– Nem. Az életben a szépség segít, és senkinek sem jelent hátrányt. Ettől függetlenül a fotózásban nem feltétlenül meghatározó. A táncosok például nem feltétlenül a szépség ideáljai, de jó képeket lehet tóluk készíteni, mivel ki tudják fejezni magukat.

A testükkel és az arcukkal. Ezért vannak néhányan a „Fräuleinben” is. Egy kifestett, szép, de fagyos nő számomra semmit sem jelent.

– Pontosan! Imádom Marlene Dietrich-et! Ő a „Fräulein”-par excellence, és nagy hatással volt a karrieremre. Dietrich a magabiztos, élettel teli, erős személyiségű, félelem nélküli, emancipált nő képe.

Vannak egyéb és más személyes témái?

– Főleg nőket fényképezek! (nevet...) Imádom a színésznőket, a fiatal lányokat fotózni, pont akkor, amikor a kamaszkorból a felnőttkorba lépnek. Abban a pillanatban! Szeretem ezt az „átlépős”, elbűvölő korszakot, amikor ártatlanok és huncutok, de még nem a szexualitás jegyében. Ez még csak játék nekik. Fotózok egyébként még riportokhoz is, embereket, tájakat. És persze férfiakat! Színészeket, Brad Pitt-et, Adrien Brody-t, Mickey-ot többek között. A következő könyvem talán majd férfiakról szól…

„Fräulein” Taschen kiadó Limitált kiadás 1700 számozott példányban (500€), amelybôl 200 darab a fotós által dedikált (1250 €) verzióban jelent meg.

PHOTO /Ellen Von Unwerth kisasszonyai

kisasszonyai

1

Smink és haj: Fülöp Zsófia

Koncepció: Bendik Boglárka, Ács Alíz Veronika

(Pályázni csak olyan fotókkal lehet, amelyek 2010 után készültek.

A pályamûvek megjelentetésével kapcsolatos változtatás jogát fenntartjuk.)

Fotó: Ács Alíz Veronika

A következô pályázat témája: HIÁNY Beküldési határidô: 2011. július 17.

Az igényes és színvonalas divatfotókat – pályázatonként maximum 3 darabot – 300 DPI felbontásban az info@lackmagazine.com email címre várjuk.

Kérjük, mellékeljétek a stáblistát és egy rövid leírást a koncepcióról!

„A képek a kontrasztokra építenek (régi-új, elavult-modern) és a mai web-kultúrára reflektálnak. A képet visszafotózva a monitorról egy olyan érzetet kapunk, mintha a „skype-olnánk.”

Technology

A legjobban sikerült alkotásokat – 3 pályázó általunk kiválasztott 2-2 képét – a magazin következô számában mutatjuk be.

Az elsô helyezettet 30 000 Ft értékû Tripont vásárlási utalvánnyal jutalmazzuk.

Styling: Bendik Boglárka

0

Célunk, hogy lehetôséget adjunk az ismertségre és elismertségre vágyó fiatal, kezdô tehetségeknek, ezért minden lapszámunkban új pályázatot indítunk.

PHOTO / Pályázat

PHOTO / Pályázat

1

Styling: Chabi Fotó: Isi, Chaby Fotós: Kondor Krisztián Stylist: Kurucz Zsuzsi Sminkes: Vadas Kriszti Fodrász: Uhercsik Brigi Modell: Petra (Art Models)

„Mindenképpen egy fekete-fehér, high-fashion jellegû anyagot szerettünk volna csinálni, és ehhez kerestünk egy szürreális helyszínt, így esett a választásunk egy kórházra.”

The Patient

„Mivel nagyon szeretem a vintage jellegû fotók hangulatát, ezért megpróbáltam a modern digitális fényképezôgéppel készített fotókat úgy átalakítani, mintha lomográffal készítették volna ôket.”

PHOTO / Pályázat

PHOTO/ Pályázat

1 1

1 – Igen, és nemcsak a divathoz kapcsolódóan, hanem mindenféle más műfajban is, és ezek persze mind-mind munkát adtak nekünk. Volt egy csomó export-import cég, és azok is mindmind munkát adtak. Ez gyakorlatilag mára megszűnt. Maradt néhány multi, amely viszont még annyi fáradtságot sem vesz, hogy a kapott angol szöveget magyarra fordítsa. Én évekig nagyon vidáman elvoltam, mert volt nevem és volt munkám.

Pedig sohasem házaltam a képeimmel. Egyszer szemre is hányta egy kedves megrendelőm, hogy ezt így nem lehet csinálni! Mondtam neki, hogy „Bandika, drága, nekem még megvan az a távirat, amit magától kaptam”. Azt mondja: „Milyen távirat?” Mondom, „Csak annyi áll benne, hogy munkáját láttuk, szeretnénk megbízást adni. Kérjük, keressen fel bennünket!” Én így dolgoztam mindig is, és azóta is így dolgozom.

Egy legendás fotós a hôskorszakról és a szakmán belüli változásokról Írta Barta Balázs

– Mi meg azon lepődünk meg, hogy az első bekezdésében azonnal a Facebookot említi, hiszen most tölti be a hetvenegyedik életévét...

– Sokat használom az internetet; különösen levelezésre és képek küldésére. A közösségi médiának rengeteg előnye van, és nagyon sok embert csak ezen keresztül tudok elérni. Ellenben sokszor agresszívnak tartom, és számomra az is nagyon idegen, hogy sok ember a nyilvánosság előtt tárgyalja meg a magánéletét. Én szeretek emberekkel találkozni, beszélgetni, vitatkozni, így az internet használata ellenére, ahova tudok, elmegyek. Tanulókat már nem vállalok, mert nincs állandó, fix munkám. De bárki, bármit kérdez, mindig elmondok mindent, amit tudok...

– Valószínűleg ezt érezhették a fiatal kollégák is, és ha már idedobta a labdát, vissza is dobom: az idős és nagynevű fotósoknak is lehet tanulni a mostani generáció tagjaitól?

Engedjen a fôszerkesztô akármekkora teret is egy imponáló és egyedülálló pályafutással rendelkezô fotográfussal készült beszélgetésnek, az eredmény minden esetben csak „karcolat” lesz. Módos Gábor esetében ez különösen igaz, hiszen a hetvenegy éves fotómûvész életének és pályafutásának eseményei, alakjai, történetei olyan sokszínûen kéredzkednek be a beszélgetésbe, hogy nehezen látni a teljeset, nehezen lehet megfogalmazni a lényeget. A részletgazdag, egyetemes élet- és korrajz folyamatosan újabb kérdéseket generál, még akkor is, ha interjúalanyunk pontosan fogalmaz és plasztikusan mesél. Módos Gáborral beszélgetni így egyet jelent annak a lehetôségnek a mérlegelésével, hogy készítsünk egy második interjút is, mert egyszerûen kevés az idô és kevés a tér a fotómûvész által megélt élmények megismeréséhez.

Ezzel valószínûleg nem vagyunk egyedül, így teljesen megértjük azokat a fiatal magyar fotósokat, akik a weben keresik a mûvésszel való kapcsolattartás lehetôségeit.

– Az ember soha nem lehet elégedett a tudásával. Friss szemmel, friss gondolkodásmóddal mindig fel lehet fedezni újdonságokat, és ezekből olyan ötletek születhetnek, amelyekből nagyon is lehet tanulni. Amit viszont sosem fogok már magamévá tenni, az az önmenedzselés. Ma mindenkinek megvan a maga kis mappája, a portfóliója, bemegy az adott helyre, és eladja magát. Én képtelen lennék bemenni valahova azzal, hogy „csókolom, itt vagyok, nincs-e valami munkájuk?!”. Ha hívnak, megyek, ha nem hívnak, akkor nem megyek. Egyébként ezt a viselkedési módot jó lett volna megtanulni, de lekéstem. Az az igazság, hogy engem mindig elkényeztettek azzal, hogy a munkám alapján kerestek meg, és nem én kergettem őket.

– Hát mostanában ez tényleg nem tűnik életszerűnek... Csakhogy átérezzük: elmeséli, hogy ez miként zajlott?

– Az 1970-es évek második felétől szabadúszóként dolgoztam.

Szellemi szabadfoglalkozású voltam – ez a státusz létezett akkor, ezt választottam. A művészeti alaptagság fontos volt, mert így az embert nem vitték be, mint közveszélyes munkakerülőt.

Akkor még nagyon sok munkánk volt. Rengeteg magyar gyár – a Videotontól az Ikarusig, Csepeltől az Orionig – dolgoztatott bennünket. És ezen kívül ott voltak a divatcégek is, a Pannónia Szőrmefeldolgozótól kezdve egy csomó cégig: szövetgyárak, cipőgyárak, naphosszat sorolhatnám...

– Amikor egy országnak van feldolgozóipara.

– Gyakorlatilag „véletlenül” talált rá a fotózásra?

– Abból a szempontból igen, hogy azért álltam neki épp fényképezőgépet javítani, mert volt egy alap technikai képzettségem, és egyébként is szerettem barkácsolni. Miután kipróbáltam, a dolog nagyon izgatott. Akkoriban nem lehetett filmet kapni, így csak nagy-nagy protekcióval jutottam hozzá a helyi OFOTÉRT-ből két tekercshez. A „protektor” pedig meghívott a Savaria Fotóklubba, hogy menjek el, és nézzem meg, mit csinálnak. Ott mondták el először, hogy a fotózás nemcsak abból áll, hogy egymást fotózzuk, hanem lehet igazi „képet” is csinálni. Nagyon megtetszett, és így ott is ragadtam.

– Akkor tegyük rendbe! A szakmát, a fotózást tanulta, vagy teljesen autodidakta módon sajátította el?

Fotó: Módos Gábor modell: Lantos Piri

– Tavaly, a Mai Manó Házban részvettem egy találkozón, ahol régi és ifjútitán divatfotósok beszélgettek egymással.

Nézegettünk képeket, megosztottunk pár gondolatot. Jól sikerült, de számomra az volt a legnagyobb sikerélmény, hogy a rendezvény után, még aznap öten bejelöltek a Facebookon abból a fiatal csapatból, akikkel beszélgettem. Azt hiszem, nagyon meglepődtek, és nem is nagyon akarták elhinni, hogy egy fotót meg lehetett csinálni úgy, hogy nem volt autófókusz, automata fénymérő, hogy kézzel kellett felhúzni a gépet, hogy a fotó működött Photoshop nélkül is...

már elkezdtem fényképezni. Pontosabban megjavítottam egy fényképezőgépet, és kipróbáltam. És tessék... Olyannyira megtetszett, hogy fotográfus lett belőlem.

– Autodidakta módon. A Savaria Fotóklubban rengeteg dolgot meg lehetett érteni, és volt egy fényképész barátom is,

– Hogy jutott el idáig? Gondolom, éppannyira nem volt egyszerű, mint megbarátkozni az új világ új szabályaival...

– Szombathelyi vagyok, és ott is végeztem el a felsőfokú technikumot. Személy szerint képzőművészeti gimnáziumba szerettem volna járni, de a szüleim nem engedtek fel Pestre 14 évesen. Nem volt mit tenni, beiratkoztam a technikumba, de hamar eldőlt, hogy ez a pálya, nem az én pályám. Semmi köze sem volt a mérnöki munkához, a tervezéshez, a kreativitáshoz.

A technikum után így nyomban megpróbáltam az egyetemi felvételt is, de közben a bátyám disszidált, így nem sok esély volt arra, hogy felvegyenek...

– Hogyan élte meg a „kudarcot”? Könnyen beletörődött?

– Akkor nagyon rosszul esett, de mivel tisztában voltunk az okokkal, tudomásul kellett venni, és kész. Nem mondom, hogy természetesnek könyveltük el, de logikus és egyértelmű következmény volt; így működött a rendszer. Közben azonban

akitől szintén sokat lehetett tanulni. De a döntő mozzanatok a fürdőszobában dőltek el, ahol laboráltam magamnak.

Ezen kívül voltak különböző nyári táborok, ahol rengeteg fotós összegyűlt, és ezeken én is résztvettem. Vitatkoztunk, veszekedtünk, próbálgatuk magunkat és próbálgattuk egymást is. A Savaria Filmstúdióban pedig már lehetett kamerázni és „mozizni” is. Ketten játszottuk el az operatőr, a segédoperatőr, a kábelhúzogató, a világosító és a takarító munkáját. Sok kisfilmet csináltunk Vas megyében – azokban a „terekben”, amelyek az Őrség jellegzetességei, a különféle épületek, a Jáki templom vagy éppen Kőszeg homlokzatai jelöltek ki. Ezek a filmecskék nem futottak tévében, ellenben a megyében sok helyen levetítették őket, és több archívumba is bekerültek.

– De ha jól értem, a fotózás-filmezés még ekkor is csak hobbiszinten foglalkoztatta...

– A fotózás mellett nagyon sok munkahelyem volt műszaki vonalon, de az a helyzet, hogy egytől egyig utáltam mindegyiket.

A hivatali munka, a bürokrácia, amit világéletemben utáltam – és

BEATUY / Interjú

PHOTO / Interjú

1

1 azóta is utálom... – átszőtte a mindennapjaimat, ami egy idő után teljesen elvette a kedvemet az adott munkahelytől. Aztán egy nyári fotótáborban odajött hozzám Svanner Endre, és megkért, hogy menjek hozzá a mezőgazdasági kutatóintézetbe, ahol műszaki fotók készítése és kezelése volt a feladat. Elvállaltam, mert olyan gyakorlási lehetőséget láttam benne, ami rendkívüli technikai biztonsággal és tapasztalattal kecsegtetett. Színesben és fekete-fehérben egyaránt dolgoztunk, és azt hiszem, amit ott meg lehetett tanulni, azt megtanultam.

– Amit később a fotózásban, mint művészetben is kamatoztatott.

– A műszaki fotózásra úgy tekintettem, hogy gyakorolhatom a szakma motorikus részeit. Ezzel párhuzamosan kiállításokra, pályázatokra csináltam dolgokat. Hol ez, hol az – mindig volt valami. Aztán elkeveredtem Koncz Zsuzsa szombathelyi fellépésére, és végigfotóztam a koncertet. Boldogan vittem neki a képeket, de a háromnegyed részét rögtön összetépte. Azt gondoltam, rendben van, de hát mivel megmaradt egy negyed rész, azokról elhittem, hogy tetszettek neki. Amikor felkerültem Pestre, nem sokkal később Zsuzsát felkérték az Ez a divat akkori „művészbejárójára”, és Zsuzsa mondta: csak akkor vállalja el, ha én fényképezem. A főszerkesztő azt mondta: fogalma sincs, ki vagyok, de rendben van. Bevittük a képeket, s elhűlve kérdezték: hol voltam eddig, és miért nem dolgoztam ezen a pályán? „Mert nem hívtak” – mondtam. Talán az fogta meg őket leginkább, hogy számomra mindig a modellek voltak a fontosak, és ez mindig látszott a leadott fotókon.

– Aktfotókkal is büszkélkedhet, amelyek annak idején – a mostainál jóval prűdebb világban – nagy port kavarhattak.

– Aktot nagyon régen, már Szombathelyen is fotóztam 1963-ban, amivel egy országos fotóművészeti kiállításon aranyérmet nyertem. Ez volt életem első komolyabb sikere, és viszonylag korán jött... Csakhogy lássa, mennyire szokatlan volt aktot fotózni: két évvel azelőtt Lussa Vincét lecsukták, mert aktfotót mert csinálni. Pedig Lussa művészi aktokat késíztett, de a hatóságok pornográfiának minősítették, és lecsukták érte. De ha le is csukták, attól még szenzáció lett, és ennek köszönhetően puhulni kezdett az aktfotók iránti keménykedés.

Egyre többen kezdtek el aktot fényképezni, Lussa Vince mellett például Németh József az MTI-nél. Az utóbbi nevéhez fűződik a gyöngyvirágos akt is, ami számtalan külföldi díjat nyert, és azóta is emblematikus eleme a fotográfia történetének.

– Több interjúban hangsúlyozta, hogy a divatfotósnak a nők és nem feltétlenül a ruhák szépségét kell kiemelnie.

– A divatban engem sohasem a divat érdekelt igazán. A divat – nem mondom, hogy távol áll tőlem, de – nem tudott felizgatni. Ezt meghagytam a divattervezőknek. A fodrokkal meg a hajtással foglalkozzanak ők! Én mindig azt néztem, hogy a modell gyönyörű legyen! Arcban és mozdulatban is szép, harmonikus. Igyekeztem a fotózási környezetet is úgy kiválasztani, amiben ez a szépség megjelenthetett. Kivittem őket például a szabadba (bányákba, homoksivatagba), ami akkor merésznek és újdonságnak számított.

– Rengeteg hazai modellel dolgozott együtt.

– Akivel akkoriban sokat dolgoztam, és sok szemrehányást is kaptam miatta, az Lantos Piroska volt (lásd: keretes írásunk).

De nagyon sokat dolgoztam Pataki Ágival, aki szintén sztármanökennek számított; mindenki emlékezhet rá, ő volt a Fabulon arca. Aztán Bojos Ibolya, Farkas Márti, András Jutka, Szőnyi Kinga – tényleg nagyon sokan voltak...

Módos Gábort a divatfotózásban sohasem a divat érdekelte – Akkoriban egészen más volt a nőideál. A mai modellek kevésbé testesítik meg a nőiességet.

– Tudja miért? Mert egy jó alakú, karcsú derekú, de viszonylag nagy mellű modellre sokkal nehezebb ruhát varrni, mint egy deszkára... Egy deszkára akármit ráadok az kész van, lóg és ennyi. A manökeneket azért válogatják a deszkák közül, az ideál azért lett ilyen, hogy ha bárkivel baj van, az adott ruhát azonnal rá lehessen húzni egy másikra. Emiatt akkor és most is a fotósok zöme, a tervezők meg pláne, egyszerűen ruhafogasnak tekintik a modelleket: az a dolguk, hogy odamenjenek, vegyék fel a ruhát és pont. Nagyon elterjedt nézet volt, hogy a manökennek arra való a szája, hogy kifessék, nem arra, hogy járassa. Azt gondolom, hogy ez manapság sem változott meg, vagyis ez a szemlélet a mai napig uralkodik. Azt hiszem én e tekintetben is kilógtam a sorból, mert nekem a modellek mindig „munkatársaim” voltak. Úgy gondoltam, és most így úgy gondolom, hogy modell nélkül nincs fotó. Ha ő nem partner, vagy én nem vagyok az, abból születhet ugyan valami, de jó kép soha. Mindig is az volt a véleményem, hogy ha az első pillantban nem tudom megfogni az olvasót, akkor az rögtön tovább lapoz az újságban.

– Manapság sok olyan lány tartja magát alkalmasnak a modellszakmára, és olykor támogatást is kapnak. Még annak ellenére is, hogy szinte azonnal látszik, hogy nem lesz belőlük igazi modell. Akkoriban mi vagy ki döntötte el, hogy valakiből jó modell lesz vagy sem?

– Régebben egyszerűbb és praktikusabb volt a dolog. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az országban egyetlen manökeniskola létezett, amely kétévente indított képzést – az Artistaképző Intézet és a Magyar Hirdető közösen kóverolta. Az Aristaképző igazgatója, Aszalos Károly tüneményes bácsi volt, aki viszont kőkemény felvételiket rendezett. Azt mondta: „Gyalogolj oda-vissza! Aham... Kedves kislány, gerincferdüléssel valahol máshol tessék próbálkozni!”. Kész, a lány már ott sem volt...

Mindenkinek megnézték a magasságát, az alakját, a mozgását.

Ha nem olyan volt az alakja, nem olyan volt mozgása, mint amit elvártak, pillanat alatt ki volt rúgva. Akik azt a sulit elvégezték, azokból tényleg manöken lett, mert a felvételi szigorú volt és szakmai alapon működött. A mai modelltanfolyamok alapvetően a pénzkeresetről szólnak. Ha valaki fölvesz egy lányt, aki 70120 000 forintot fizet, nyilván nem azzal kezdi, hogy inkább el kéne menni a csudába, minthogy manöken legyél... A „tanárok” meg azzal védekeznek, hogy ha a lány elvégzi a tanfolyamot, magabiztosabb lesz...

– Csak akkor ne modell-, hanem önismereti tanfolyamnak hívják...

– Igen, és akkor nem kellene ennyi pénzt lehúzni a szerencsétlenekről. Mert tényleg, ha már valaki ennyi pénzt belefeccölt a karrierjébe, joggal várhatná el, hogy legyen belőle valami.

Fotó: Módos Gábor modell: Lantos Piri

a pillanatra. Ezzel párhuzamosan pedig a gondolkodásmód is megváltozott. Amíg színes diával dolgoztunk, különösösen kisfilmre, nem volt olyan, hogy itt-ott levágok, mindig „teljesre” kellett komponálni a kockát. Az a kép úgy volt kész, ahogy az ember megnyomta a gombot. Nem volt utólagos korrekció. Ma ez teljesen másként működik.

– Ön komoly szakma-társadalmi életet él. Hogyan tudja a fiatalokat támogatni és segíteni?

– Milyen alapvető változásokat tapasztalt meg a divatfotózás területén az elmúlt évtizedekben?

– Talán az a legszembetűnőbb, hogy felaprózódtak a tevékenységi körök. A fotózás régen úgy működött, hogy a modell volt a sminkes, az öltöztető, a stylist és a fodrász is.

A fotós meg a világosító, a kábelhúzogató és a díszlettervező.

Mindent az égvilágon mi ketten csináltunk. Ma meg? Stylist, fodrász, sminkes, öltöztető; van, aki azt tervezi meg, hol lesz a felirat, tehát milyen pózban kell állnia a modellnek és van, aki meg azt, hogy a többiek mit csinálnak...

– Szakmai szempontból indokoltnak tartja a szétbontást?

– Nyilvánvaló, hogy a szegmentációt a profizmus hívta életre.

Annak idején, amikor a Ez a divathoz behozták a különféle külföldi lapokat, csak ámultunk. Ott ugyanis mindenhol le volt írva az anyagot készítő stáb névsora. És én akkor meg mondtam a főszerkesztőnek: „Ez a csapat én vagyok, ez a csapat meg a manöken!” Nyugaton már akkor is így működött, amikor mi még „ketten” dolgoztunk a műteremben. A hazai divatlapokba ma már a pénzt a nagyok hozzák, a multik, és ők természetesen hozzák magukkal a munkamódszert és a követelményeket is.

Amit sok esetben abszolút aláírok, mivel rengeteg szempontot kell figyelembe venni, és mégiscsak az ő pénzükkel játszanak.

– A mostani munkái során már Ön is digitális technológiát alkalmaz. Hogyan élte meg a változást? Miként látja az akkori és a mostani lehetőségeket?

– A kezdet kezdetén hihetetlenül primitív digitális fényképezőgépeket adtak hihetetlen nagy vagyonokért. Óriási pénzeket kértek, mi meg jókat röhögtünk, hogy na, ezt nem… És azt mondtam, nekem akkor lesz digitális gépem, ha az ár és a tudás közelít egymáshoz. Ez ma már így van, és mivel én már 56 éves koromban elkezdtem számítógéppel foglalkozni, elég gyorsan belejöttem a használatába. Ettől függetlenül az a véleményem, hogy azt a bizonyos celluloid-betegséget, amitől valakinek a szenvedélyévé válik a fotografálás, csak a sötétkamrában lehet megkapni. Az azért óriási varázslat, és azt nem pótolja a számítógép...

– Van, ami különösen zavarja az új felállásban?

– Azt gondolom, hogy a fotózás kezdi elveszíteni a lényegét és a hitelességét. Mintha mostantól kezdve semmi sem lenne igaz, amit látunk... Úgy lehet csalni, hamisítani, hogy szakember legyen a talpán, aki észreveszi a manipulációt. A másik, és talán nagyobbik baj, hogy a fotósok úgy nyomják a gombot, mint a csengőt: prrr és prrrr – több ezer felvételt készítenek pillanatok alatt. És kell belőle öt kocka... Az a baj a digitális géppel, hogy nem kerül pénzbe a film. Mert amíg valaha egy kocka több száz forintba került, az ember ötször meggondolta, mikor nyomja meg a gombot. Sokkal jobban koncentrált és odafigyelt

– Tagja vagyok a Hungartnak, illetve a Magyar Alkotók Országos Egyesülete felügyelőbizottságának is. Itt hétezer művészért verekszünk folyamatosan, és ebbe beletartoznak a képzőművészek, a költők és a zenészek is. Az anyagi résszel egy szervezethez rendelt alapítvány foglalkozik. Ez intézi a művészek nyugdíját és a segélyeket is, de ez hamarosan – az új kormány rendelkezésének megfelelően – megszűnik. Hogy ezután az egyesület hogyan működik majd tovább, egyelőre nem tudni...

– Mivel tölti a mindennapjait? Mire számítsunk, ha a Facebookposztjait olvassuk a következő hónapokban?

– Apró-cseprő munkáim mindig vannak, illetve készítek portfóliókat is – nem panaszkodhatom. Van egy csomó kollégám, akiről tudom, hogy szinte nyomorog, ennek fényében, különösen nem. Készülőben van egy könyv is, amely több fotográfus képeit mutatja majd be. Éve óta hirdettem azt, hogy, aki pozícióban van, ne pályázzon, ne csináljon kiállítást, ne vegye el a lehetőséget mások elől. Ezért – mivel az elmúlt években mindig valamilyen pozícióm volt – nem is pályáztam, és nem is rendeztem kiállítást. A mai srácok, 25 évesen már körübelül harminc kiállításon vannak túl, nekem egész életemben volt kettő. A 60. születésnapomon és tavaly, a hetvenediken.

Legközelebb úgy gondolom, a 75. születésnapomon lehet.

Módos Gábor sztoriban – I. rész

A megszállottság jutalma „Lantos Piroska abszolút világklasszis volt. Amikor a Nina Ricci, az első nyugati nagy cég Magyarországon tartott bemutatót, Piroska nálunk lakott. Piroska mondta nekem, hogy ő is szeretné megnézni a bemutatót, segítsek neki. Egy órával a kezdés előtt értünk oda, akkor még nem kértek jegyet. Megnézte az első bemutatót, de azt mondta, szeretné megnézni a másodikat is. Mondtam, egyszerű, ne menjél ki, maradj itt a teremben!

Kimentem kávézni, majd megyek vissza, de Piroska sehol... Hát mondom „Ez hülye, ez most miért ment el?!” Aztán az öltöző folyósón látom, ahogy Piroska két francia lánnyal karöltve járkál föl és alá. „Mi van?” – kérdeztem.

Hát ő megkérte a lányokat, hogy tanítsák meg járni. Aznap éjjel kettőkor arra ébredtünk a barátnőmmel, hogy őrült dörömbölés hallik a másik szobából... „Mi a jó istent csinál ez?” Benyitok. „Mi van?” Kirakta a tükröt, és járkált föl és alá, de elaludt menet közben, és feldöntött egy széket. De másnap a divatintézet bemutatóján már úgy grasszált, mint a francia csajok. Az 1983-as disszidálása után évente dollárszázezreket keresett manökenként a legnagyobb cégek kifutóin...”

Módos Gábor sztoriban – II. rész

Ôszintesség midenek felett „A legkedvesebb megrendelőm Veresné Marika volt a Fabulontól. Az első sorozatomban fürdőruhákat fényképeztünk télen, háttérvetítővel. A fotózás után kiterítettük a rengeteg diát az átvilágító asztalra. Marika rájuk nézett, és azt mondta: „Jézusom, hát ez szörnyű!” Úgy kivágott vele, hogy füstöltem.

De jellemző módon, megfogott két diát, rájuk se nézett, miket fogott meg, csak odaadta őket a titkárnak: „Ezt a kettőt gyűrűztessétek le, hogy a nyersanyag ára meglegyen...” Ezek után éveken keresztül dolgoztunk együtt Marikával, mert tudtam, hogy bármi van, nem a hátam mögött fog dumálni, és nem mondja azt, hogy jaj, de jó, és soha többet nem hív dolgozni. Nem. Egyenes volt. Ha nem tetszik, megmondja; ha tetszik, megmondja.”

PHOTO / Interjú

PHOTO / Interjú

1

Öltözô és sminkszoba a pusztában

Fotó: Módos Gábor modell: Lantos Piri Fotó: Módos Gábor modell: Pataki Ági

PHOTO / Interjú

1

PHOTO / Interjú

1

1 Fiatal magyar fotósok a LACK magazin kerekasztalánál

kerek-

asztal beszélgetés

A kémia filozófiája Írta Eline Beauvais

Három fotós más útvonalról, más karriertörténettel és más látásmóddal érkezett a kerekasztal helyszínére. Fiatalok, sikeresek. De vajon milyen úti tervvel indultak?

Mik a céljaik? És hogyan haladnak afelé?

Az interjúban Viszlay Márk kérdezi a divatfotózás régi-új felfedezettjeit, Kóti Rékát, Pejkó Gergőt és Trunkó Bálintot a kezdetekről, örömteli és lendületet adó vagy éppen változtatásra ösztönző feleszmélésekről, kételyekről és reményekről.

Trunkó Bálint: A gimnázium alatt operatőrnek készültem, de az érettségi után pont nem indítottak operatőri szakot. Emellett azonban a fotózás is érdekelt – elsősorban a divat- és a portréfotózás – így elmentem a Práter utcába. Komolyabb gyakorlati tudást ott nem tudtam elsajátítani, hiszen főleg vegyszerekről tanítottak minket, valamint papírképek retusálásából vizsgáztunk, miközben már rég utolért minket a digitális forradalom.

Annyi értelme volt, hogy elmehettem asszisztálni a kötelező iskolai gyakorlat teljesítéséhez Sárosi Zolihoz, akivel rengeteget dolgoztunk. Azt persze nem az iskola szervezi, hogy beállj valakihez, hanem rajtad áll, hogy hova mész, milyen irányt választasz, egyáltalán: mit építesz ki magadnak. Én meg vittem a lámpákat és tanultam...

Viszlay Márk: Picit vitatkoznék ezzel... Szerintem az iskola azért pár olyan dolgot mindenképp elmagyaráz, amit autodidakta módon nem feltétlenül tanulsz meg; akinek azelőtt nem volt fényképezőgép a kezében, annak valamelyest segít. Az iskolába azért megyünk, mert valami olyat akarunk tanulni, amit nem tudunk. És ha az iskolában valamit tanulsz, valami olyasmit, ami utána befolyással és hatással van rád, akkor már megérte a sok feleslegesnek érzett óra.

Trunkó Bálint: Ezt értem, de egy biztos: aki fotós akar lenni, és elmegy egy fotós iskolába, nem szabad, hogy ábrándjai legyenek! Nekem harminc olyan osztálytársam volt, akik ábrándoztak, és egyedül én lettem fotós...

Viszlay Márk: Mert az iskola alapvető, gépkezelési, laborálási és egyéb olyan dolgokat tanít meg, ami színtiszta kémia, és ami ahhoz szükséges, hogy utána megvalósíthasd önmagad. Abban az iskola tud segíteni, hogy milyen vegyszerrel hívd elő a filmet és milyen vegyszerrel nagyítsd fel a képet, hogy ezt krópusznak hívják, ezt meg blendének, ez meg itten a záridő... Ez a feladata. Nem pedig az, hogy eldöntse, hogy te divat-, szoció- vagy természetfotós leszel. Az a diák dolga – a fotós iskola csak alapot ad.

Trunkó Bálint: Szerintem előbb érdekel valami, és csak azután akarsz fotós lenni...

Viszlay Márk: Ha csak odáig jutottál, hogy „fotós akarok lenni”, de még nem tudod, milyen, a Práter elindít egy vonalon, ami segíthet. Ha nem vagy tisztában a blende és a záridő arányával, abban segíthet... Például itt van Réka, akit érdekel az analóg. Neki például nagyon sokat tudna nyújtani a Práter...

Kóti Réka: Veletek ellentétben bennem pár éve, joghallgatóként még fel se merült, hogy valaha is fotózással foglakozzam.

Egészen addig, amíg önkéntesként el nem mentem Indiába, ahol dokumentáltam az utazást. Akkor és ott jöttem rá, hogy a fényképezés zseniális eszköz, amit szeretnék használni. Aztán hosszú ideig nem vettem kezembe kamerát, de bennem élt, a fotózás iránti vágy. Tudtam, hogy szükségem van tanulásra, és csak ha képes vagyok nem középszerű képeket készíteni, kell foglalkoznom a fotózással. Így elvégeztem egy fotóiskolát, Stalter Györgynél, ahol bár kevés gyakorlati tapasztalatra tettem szert, sokat tanultunk az előadásokat tartó idősebb mesterektől. Emellett Almási Csabánál kezdtem el asszisztenskedni, akitől sokat tanulhattam arról, hogyan érdemes instruálni a modelleket és a stábot, hogyan kell felépíteni és levezetni egy fotózást.

Pejkó Gergő: Azt hiszem, ha én is egy olyan fotós asszisztense lehettem volna, aki érdemben tudott volna segíteni, kicsit kön�nyebben ment volna ez az egész...

Kóti Réka: Szerintem ma is megállná a helyét, és ha egy magazinban látnánk egy sorozatot Man Ray –től, annak biztosan erős hatása lenne.

Viszlay Márk: Miért, te milyen utat jártál be?

Pejkó Gergő: Nekem Man Ray lóg a falamon most is, egy naptár, amit nap mint nap nézegetek. De szerintem ma nem tudná eladni magát.

Pejkó Gergő: Cipruson dolgoztam, és közben főiskolára jártam. Érdekelt a fotózás, de csak hobbi szinten. Jártam a várost, és egy ciprióta klubban partifotókat csináltam. Miután hazajöttem, az újpesti focicsapathoz kerültem fotósként, és ott dolgoztam fél évig. Azt azonnal be kellett látnom, hogy koránt sincs olyan felszerelésem, mint az ottani riportereknek. Később olyan fotósnál asszisztáltam, aki nem volt ismert, és emiatt a mai napig szívok. Mert megbélyegeznek, amiért nem egy nagy divatfotós mellett dolgoztam.

Viszlay Márk: De tanultad is a szakmát?

Pejkó Gergő: Egy digitális fotósiskolába jártam; a digitális sulikban az alapokat jól meg lehet tanulni, és nekem nagyon jó tanáraim voltak, Szalontai Ábel például. A tanáraim láttak bennem fantáziát, legalábbis a csoport többi tagjához képest. De nekem mindent magamtól kellett megtanulnom, mivel úgy mentem bele az egészbe, hogy gőzöm sem volt arról, hogy az egész divatfotózás hogyan működik...

Trunkó Bálint: Igen, szerintem ez nagyon fontos pont! Mert az asszisztálással nem feltétlenül a fotózást tanulod meg, hanem pontosan azt, ami neked hiányzott... Hogy miként néz ki egy megrendelés, egy fotózás; milyen, amikor stábbal dolgozol; milyen, amikor egyedül. Nem feltétlenül azt, hogy a lámpát hova rakja a mester, hanem, hogy hogyan kell bánni a modellel, vagy éppen a sminkessel... A gyakorlatias és praktikus dolgokat.

Pejkó Gergő: Hosszan lehetne sorolni... Hogy egy divatanyagnak hogyan kell megszabni a ritmikáját, mi fér bele egy magazinba, mi nem fér bele, szóval ezt egy alkalmazott divatfotóstól meg tudtam volna tanulni, és így később komoly előnyben lehettem volna. De én sosem voltam komolyabb magazinok, munkák közelségében, így ez elmaradt.

Viszlay Márk: Viszont, és ezt nem feltétlenül helyeslően mondom, tanultál fotótörténetet... Nektek ezek a „statikus” ismeretek mit adnak hozzá a mindennapi munkáitokhoz, mit lehet belőlük kamatoztatni?

Trunkó Bálint: Én nagyon szerettem a fotótörténetet, és fontosnak is tartom, hogy valaki megnézze az elődök képeit.

De ennek ellenére úgy gondolom, hogy ez egy olyan műfaj, amiben mindig a holnap az érdekes és nem a tegnap. Jó, ha valaki tudja, hogy Irving Penn milyen fotókat csinált ’75-ben, de nincs meghatározó szerepe. Mint művészetre, szépművészetre nyitott embereket, a fotósokat is érdekelhetik ezek a dolgok, de a napi munkához nem adnak hozzá.

Kóti Réka: Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Szerintem egy 1900 körül készült portréból vagy családábrázolásból is sokat lehet tanulni arról, hogy miként lehet bemutatni egy karaktert, egy kapcsolatot, mitől lesz személyes vagy drámai egy kép. Én szeretek így tanulni, és a régmúltból inspirálódni. A kedvenc fotósom például Man Ray, aki szerintem zseniális.

Pejkó Gergő: Zseniális, de nem hiszem, hogy egy mai divat magazin megvenné a képeit...

Trunkó Bálint: Szerintem újra tudná fogalmazni.

Viszlay Márk: Nem hiszem, hogy Man Ray ne tudna trendi lenni 2011-ben... De Ti divatfotósokként hogyan ítélitek meg a trendeket? Egyáltalán érdekel benneteket a divat?

Kóti Réka: Talán hajlamosak vagyunk a divatot néha pejoratív fogalomként kezelni, és kijelenteni hogy egyáltalán nem érdekes számunkra, de szerintem a divatot kár lenne megkerülni, vagy lekicsinyelni. Számomra a fotózással kapcsolatban annyiban biztosan fontos, hogy a képek készítésénél a ruha teremti meg a „jelmezt”, és hozzájárul a kép drámaiságához. Egy történet elmeséléséhez szerintem sokat segít a divattervezővel, a sminkessel és a fodrásszal való együttműködés.

Viszlay Márk: Szerintem ez sztori és stáb kérdése, nem a divaté...

Trunkó Bálint: Egyetértek Rékával – engem úgy érdekel a ruha, mint képalkotó elem. Legyen színe, formája és legyen benne izgalom. De az, hogy azt ki csinálta, mikor mutatták be, teljesen hidegen hagy. Mert az ember a lényeg. Meg a műfaj, amiben egy kicsit nagyobb szabadságot kapsz az önmegvalósításhoz, mint máshol. Legalábbis mi azt hisszük.

Viszlay Márk: Jó, hogy ezt hozzátetted. Én például sokáig azt hittem, hogy a riportfotózásban nincs annyi szabadság, mint a divatban. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sokkal több van a riportban…

Trunkó Bálint: A divatfotózás alkotás.

Nincs száz százalékos alkotói szabadságod, de rengeteg benne az alkotói elem.

Pejkó Gergő: Régebben sokkal inkább s z a b a d ke zet kaptak a fotósok, most azonban mindenkinek meg van kötve a keze. A sminkesnek, a fodrásznak egyaránt, és ezáltal sokkal

PHOTO / Kerekasztal

PHOTO / Kerekasztal

1

1 lassabb a fejlődés ebben a szakágban is, mert a bevált dolgokhoz nagyon ragaszkodnak a megrendelők.

Nem teheted bele igazán saját magad, és nem tudod magad megmutatni. Így c s a k

Pejkó Gergő: Amikor úgy kezdődik egy fotózás, hogy „Szevasz Tibikém, meg kell csinálni egy anyagot itt és itt, ezzel és ezzel a modellel, ezt és ezt a hangulatot kell megcsinálni!”, akkor sem?

Kóti Réka: Egy felkérésnél szerintem az a legnagyobb kihívás, hogy amit tőlem kérnek, azt a hangulatot, meg tudjam valósítani, a saját képi eszközeimmel.

Pejkó Gergő: Rendben, Réka, de te abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy nem ebből élsz. Mi ebből élünk, és nincs választási lehetőségünk. Ezért rengeteg békát le kell nyelnünk.

Trunkó Bálint: Ez persze nem jelenti azt, hogy a stílus nem elengedhetetlen... Mivel csak azután figyelnek fel rád, ha van profilod, ha a képeidben van folytonosság és kohézió, ami ös�szeköti őket. Ezek után viszont már nem feltétlenül azt várják el tőled, hogy mindent abban a stílusban csinálj...

Pejkó Gergő: Pluszban senkit nem érdekel, hogy az adott helyszín alkalmas-e, hogy a fények jók-e... Ilyen és ilyen hangulatot szeretne, és neked az a dolgod, hogy olyan hangulatot teremts.

a k kor fejlődsz, ha saját anyagot készítesz.

Viszlay Márk: Ez azt jelenti, hogy nem a saját képi világotokért hívnak titeket, hanem ún. megrendelői okokból?

Pejkó Gergő: Most azt érzékelem, hogy pont, hogy a saját stílusért. Az utóbbi időben többen azért hívtak fel, mert tudták, hogy ha valami romantikus hangulatot akarnak, akkor a Pejkót kell hívniuk.

Viszlay Márk: A megrendelő igénye és a saját stílus hogyan egyeztethető össze? Azt hiszem, ez mindig, mindenhol alapvető probléma...

Trunkó Bálint: Réka, jó, hogy itt vagy, mert Te különös példája lehetsz ennek a kérdésnek a megválaszolására. Téged azért irigyellek, mert úgy adod bele magad a munkába, mintha magadnak fotóznál, és azt egy az egyben megvenné a magazin...

Kóti Réka: Talán ez azért lehetséges, mert nem a fotózásból élek, és így kevésbé kell kompromisszumokat kötnöm. Így nem fordulhat elő, hogy olyan fotókat kelljen készítenem, amiket nem érzek a magaménak.

Viszlay Márk: De miért van az, hogy az esetek kilencven százalékában viszont nem úgy készülnek a képek, ahogy Réka meséli?

Pejkó Gergő: Mostanság, mire a munkafolyamatban a tervezők, kreatívok eljutnak odáig, hogy a fotóst bevonják, nagyjából megvan, hogy melyik modellel dolgozol – a helyszín, a sztori, minden készen van.

Viszlay Márk: ...ez nem minden médiumra igaz...

Pejkó Gergő: Az lehet, de ettől függetlenül szerintem egy magazin akkor szeret veled dolgozni, ha sok mindent meg tudnak veled tenni, ha nagyon sok mindent fel tudsz áldozni és le tudsz nyelni. Úgy gondolom, itthon az nem működik, hogy „Huh, de jók a képeid”, meg „de jó az a fény, amit le tudsz fotózni…”

Nem! Nagyon erős koncepcióknak kell megfelelni, és ha ez sikerül, csak akkor leszel az ő emberük.

Kóti Réka: Szerintem a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást.

Viszlay Márk: Olykor a fotózáson azonban a saját magadba vetett bizalmad is megbukik, mert azt érzed, hogy próbálod megcsinálni, amit kérnek, de mégsem jön össze... És nem hiszem, hogy ez csak a fotós hibája lenne. Mert összeállítanak egy 14-15 képes anyagot, és ebbe a világba nagyjából belepasszolsz, de aztán kiderül, hogy csak öt képbe passzoltál bele, a többibe nem. Ezért csalódni fogsz magadban.

Pejkó Gergő: Két évvel ezelőtt, amikor még nem fotóztam magazinoknak, iszonyatosan kritikus voltam. De amikor valaki már benne él ebben a világban, átlátja ezt a problémát. Még egy olyan fotós esetében is, aki mindig hozza az elvárt szintet, el tudja képzelni egy kevésbé sikerült anyag esetében, hogy ott bizony a fotózás körülményei nem lehettek kifogástalanok. Ha nem olyanok a körülmények, nagyon el lehet szúrni. És igen, nemcsak a fotóson múlik.

Viszlay Márk: A digitális technológia segít, vagy inkább hátráltatja az embert?

Trunkó Bálint: Nekem egyáltalán nincs nosztalgiám a film iránt. Sőt nagyítani sem szeretek, se laborálni, se laborba menni.

Réka, mi lenne, ha ugyanazt, amit most fizikai úton kivitelezel, egy szoftver segítségével tudnád kivitelezni?

Kóti Réka: Akkor kicsit hitelét vesztené az egész… Korábban a sorozatokat elkészítettem digitális és analóg technikával is, de több örömömet leltem az analóg kiskamerák használatában, és azt is éreztem, hogy a lomográfia segítségével, kicsit szembe tudok menni az árral. Szeretem, hogy sokkal „fizikaibb” az analóg fotózás. Fontos a filmválasztás, a hívás és szkennelés nyomon követése, és hogy napokat kell várni a képek elkészültére. Emellett izgalmas, hogy sokkal kevesebb hibázási lehetőséget adhatsz magadnak, miközben a lomo esetében nagyobb teret engedsz a véletlennek.

Trunkó Bálint: Na, én pont ezt nem szeretem! A várakozást meg a kiszámíthatatlanságot... Azt, hogy ha rosszul exponálsz – lehet, hogy ez a gép hibája... –,csak három nap múlva derül ki.

Akkor véged van.

Kóti Réka: De pont ettől izgalmas! Ezt a kockázatot kell minimalizálnod a fotózáson.

Viszlay Márk: És mit teszel akkor, ha megkérnek, hogy nagyon élesen fotózzál le egy túrórudit?

Kóti Réka: Fel sem merül, hogy ilyennel megkeressenek, mert nem vállalkoznék rá, és mert nem lennék alkalmasa a feladatra. Az a lényeg talán az, hogy tudd, hogy „csupán” fotózni szeretnél vagy hivatásként és megélhetési forrásként is választod-e a fotózást.

Trunkó Bálint: Én kifejezetten úgy indultam el, hogy magazinoknak akarok fotózni, és szeretnénk megélni abból, amit szeretek. Ehhez persze kompromisszumokat kell kötnünk, de szerintem nem kell így kell szembeállítani, hogy akkor alkotsz vagy pénzt keresel.

Viszlay Márk: Mintha visszatértünk volna a kompromisszum kérdésköréhez...

Kóti Réka: Nem arra gondoltam, hogy hivatásos fotósként nem lehetsz alkotó művész.

Viszlay Márk: Nekem ezek a kompromisszumok – ahhoz, hogy holnap lefényképezhessem azt, most le kell fényképeznem ezt – számomra olykor lesújtóak, de éppen felemelőek is lehetnek. De mindenképpen örülök a kihívásoknak, ha meg tudok nekik felelni.

Kóti Réka: Ha valaki csak fotózni szeretne, akkor feltehetőleg kevesebb csalódás éri majd, mert elképzelhető, hogy úgy is kap felkéréseket, hogy nem köt kompromisszumokat. Ha viszont a fotózást hivatásául választja, akkor biztosan nagyobb akadályokat kell legyőznie.

Sokan csalódásként élik meg, ha nem keresnek sok pénzt, pedig attól még lehetnek elismert fotósok.

Viszlay Márk: Hogy nagyon jól fényképezel, az az alap. A trouvaille az, ahogy eladod magadat és a fotográfiádat... – ezt Tombor Zoltán mondta. Nektek mi a véleményetek a siker és a tehetség kapcsolatáról?

Pejkó Gergő: A tehetség a divatban önmagában nem sokat jelent, ez ennél sokkal komplexebb. Óriási szerencse kell mindenhez, és tudnod kell eladni magadat. Ehhez pedig egyfajta habitus is kell, ami nélkül nem működik.

Kóti Réka: Tehetséges szerintem az, aki állandóan tud magas minőséget hozni, illetve újra és újra meg tudja lepni az embereket, miközben alig várod, hogy lásd a következő soro-

zatát. Nagyon fontos, hogy mennyire tudod magadat „átvinni” a képekbe.

Pejkó Gergő: Ahogy nagyon fontos a határozottság is, hogy egy fotós hogyan jelenik meg egy-egy fotózáson. Ha nincs ott agyban, ha érzi rajta a stáb, hogy azt sem tudja, mit akar, bukta az egész.

Kóti Réka: Szerintem nem árt, ha az ember türelmes. Minden szempontból. Szeretem előre látni, hogy milyen lesz a kép, és a technikát addig próbálom finomítani, hogy tényleg azt kapjam végeredményként. Az jó, ha tudod, mit akarsz, viszont a véletleneknek is hagyni kell egy kis esélyt, mert így megmarad egy kis spontaneitás is.

Trunkó Bálint: Forgatókönyvszerűen kell megcsinálnod az anyagot.

Viszlay Márk: Csak a kérdés, hogy ki írja... A saját jövőtökre nézve, nektek is vannak forgatókönyveitek?

Pejkó Gergő: Azt tartom a legfontosabbnak, hogy mindig tudjak hozni állandó és magas szintet, és nagyon biztos legyen a kezem. Bízom benne, hogy itthon is egyre nyitottabb lesz minden: a magazinok is szabadabb kezet adnak a fotósoknak, a sminkeseknek, a fodrászoknak. Emellett mindenképpen szeretném kipróbálni magam külföldön. Még úgyis, ha teljesen újra kellene kezdenem mindent. Portfóliókkal, modellügynökségekkel... Egyáltalán nem félnék ettől.

Kóti Réka: Bármit, amit az életemben nem akartam túlzottan, vagy amit kicsit félvállról kezeltem, összejött. Ha az ember olyan helyzetet teremt, hogy ne legyen vesztenivalója, mert mindig van egy B-terv, akkor a tervezett dolgok össze fognak jönni. Természetes módon, problémák nélkül...

Trunkó Bálint: Hozd ki magadból a maximumot; amit tudsz, tedd meg, és ha ez a kettő teljesül, akkor ennél jobb forgatókönyved nem lesz! Én ebben hiszek és ezért dolgozom.

kerek-

asztal beszélgetés

PHOTO / Kerekasztal

PHOTO / Kerekasztal

1

0

Supers ampler Rubber ized Bl ue 15.000 Ft

mpler Cybersa Ft 9.000 Chrome Holga Green 22.500 Ft

Diana F+ Glo w 27.000 Ft

Diana Min i “L ove Is In The Air” 29.700 Ft

Fisheye Compak t Camera Wodgr ain 12.000 Ft

erfekt Horizon P t 127.500 F

at Oktom Ft 0 12.00

Lubitel 166+ 90.000 Ft

Pop 9 Ft 12.000

BEATUY / Sminkelemzés

BEATUY / Sminkelemzés

0

1 Kairo #2

„A képeim készítésekor, leginkább az fog meg ami távoli és örök.”

„Ezt éreztem Kairóban is, ahol a város és lakói a mindennapokban is elevenen ôrzik több évezredes emlékeiket.”

Kóti Réka

Kairo #1

PHOTO / MADE BY

PHOTO/ MADE BY

1

1 Nuria

Vicky

„Ezt a képet az Északi tengernél készítettük Nuriával, életünk egyik legszebb napján.”

„Vicky-vel véletlenül haladtunk el egymás mellett kétszer is, a második alkalommal megkérdeztem hogy lefotózhatom-e.”

PHOTO / MADE BY

PHOTO / MADE BY

1

0

Valóság

1.0

A képmanipulálást a fotósok találták fel, nem a Photoshop Írta Tóth Anna Piroska

Hogy mi mindent lehet elérni pár kattintással, en blonc a Photoshoppal, ma már egy laikus számára sem ismeretlen, azonban, hogy a digitális retusálás milyen hatással van a fotós szakmára már korántsem olyan könnyen megválaszolható kérdés.

Ahogy fejlődik a technika és általa egyre könnyebbé válnak a munkafolyamatok, egyesek szemében úgy csökken a szakma presztízse. Az utómunkálatok miatt sokan csak a gomb lenyomásával azonosítják a fényképezést. Mi viszont vindikáljuk magunk a jogot, hogy kijelentsük: tévedésről és tudatlanságról van szó.

Aki ugyanis a fotózást a gép nyomkodásával azonosítja – habár az utómunkálatokkal talán igen... – az előmunkálatok fontosságával egyáltalán nincs tisztában. Ez talán azért is lehet, mert mindez rejtett folyamat, láthatatlan mozgássor, épp mint néhány kósza hajszál, apró ránc és pár kiló eltüntetése.

Ellenben ez az előkészület – a szellemi munka, a téma, a teljes projekt, a kép kitalálása vagy akár a későbbi fotómanipulációk végiggondolása – akkor sem ignorálható, ha azok eredménye csak közvetetten láthatóak.

Hogy egyre inkább teret nyer az a vélemény, amely a fotózást a kreativitást és tehetséget nélkülöző, drága technikai aparáttal ügyködő tevékenységnek titulálja, annak leginkább azok a fotográfusok az okozói, akik visszaélnek a számítástechnika lehetőségeivel. De mi számít visszaélésnek és túlzásnak? Egyáltalán: hol kezdődik, s mikortól beszélhetünk manipulációról?

A camera obscura idején még nem, ötven évvel ezelőtt azonban a fotográfusok már prímán tudtak utólag is módosítani a fényképeken. A Photoshop dislike-olói sokszor figyelmen kívül hagyják azt a tényt, vagy egyszerűen nem vesznek róla tudomást, hogy a laborban nemcsak fotóelőhívás folyt. Ha jóval hosszabb ideig is tartott, de a képeken számos változtatást el tudtak végezni a fotósok. Ez pedig rámutat arra, hogy jóllehet, a mai technika sokkal több mindent enged meg, maga a manipuláció, illetve annak igénye réges-régóta a fotózás része.

Amióta megjelent a digitális képmanipuláció, nem telik el hónap, hogy ne kerülne újra és újra terítékre a retusálás megítélésének kérdése.

Különösen a divatfotózás területén robbanak ki heves viták; folyamatosan hallunk számtalan érvet a manipulálás mellett, vagy éppen ellene. Ma már külföldön és itthon is találkozhatunk olyan képanyagokkal, amelyek éppen azzal promotálják magukat, hogy nélkülözik a retusálást.

A kör bezárult, de vajon ki maradt benne?

És azt se felejtsük el: a fényképezés már önmagában is egyfajta vizuális manipuláció. Többek között fényképészettörténeti okokból, sokan a fotót a valósággal, a fotózást pedig annak hű tükrözésével azonosítják.

A XIX. század második felében a dagerrotípiával a fényképezés a realista festészet fölött győzedelmeskedő jelenségként robbant be. A valóság minél tökéletesebb ábrázolására törekvő festőknek szembesülniük kellett azzal, hogy a fényképezőgép nem marad egyszerű „másoló gép”, amely egy-egy pillanat rögzítésével számukra is hasznos kiegészítő technika lehet a festés hosszadalmas folyamata során.

Tehát tulajdonképpen annak a felismerése, hogy a fotó nemcsak megörökít, hanem manipulál, már ekkor megszületett. Ugyanis maga a gesztus, hogy bizonyos valóságdarabot kiemelek és megmutatok, egyben a valóság többi részének kirekesztését is jelenti. És ekkor még szó sem esett a „tromp l’oeil” hatású trükkökről és egyéb optikai „csalásokról”, amiket pusztán a kép megkomponálásával, beállítással és lencsehasználattal lehet elérni.

Divatfotó esetén pedig kiváltképp problémás valósághűségről beszélni.

A divat kreál, a divatfotó kreálmány – hangulatot, helyzeteket, szereplőket mutat be a valóságon innen és túl. Amit kínál az álomvilág, illúzió, s ehhez szükség van arra, hogy a „valóságon” egy hozzáértő finomítson.

Természetesen a lehetőségek határtalanok, pontosabban épp a megformálandó idealizált kép az, ami határt szab.

Attól függően, hogy mi a cél, hogy a megrendelő, a kép mit akar láttatni.

A kevesebb néha több – itt is igaz a mondás.

PHOTO / Kés alatt

PHOTO / Kés alatt

1

BEATUY / Sminkelemzés

0

BEATUY / Sminkelemzés

0

PHOTOGRAPHY VINCE BARATI Styling: Méhész Balázs és Botos Dániel Modell: Gyula (Icon Model Management)

Kötött felsô, Tomcsányi Dóri Ékszerek, Topman Bakancs, a stylist sajátja

Rövid ujjú felsô, Dudás Judy Ing és nyaklánc, Topman Nyaklánc, Topman

Nadrág, Zara

BEATUY / Sminkelemzés

0

BEATUY / Sminkelemzés

0

Kabát, Konsánszky Dóra Ing, Dudás Judy Nadrág, Zara Lovagló hám láncokkal

Ing és karkötô, Topman Nyaklánc, YSL (Heaven) Nadrág, Dudás Judy Bakancs, a stylist sajátja

BEATUY / Sminkelemzés

0

BEATUY / Sminkelemzés

0

BEATUY / Sminkelemzés

BEATUY / Sminkelemzés

0 0

Bôr mellény és láncos fejdísz, Topman

1

Bevezetés a retusálás mûvészetének történetébe

A mesterek már a fotózás kezdeti idôszakában is igyekeztek modelljeiket a lehetô legoptimálisabb körülmények között fényképezni – fény, kompozíció és környezet tekintetében egyaránt. Természetesen lehetôségeik szerényebbek voltak, mint a késôbbi, vagy éppen a mai kor fotográfusainak. Ennek ellenére a festett hátterek, a kiegészítôk, valamint a napfény-mûtermek adta természetes fény mûvészi alkalmazásai tökéletesen bizonyították, hogy kifinomult ízléssel rendelkeztek. A mesterek azonban igen korán rájöttek, hogy akármilyen tökéletes fényképfelvételt is készítenek, mindig van valami javítani való... A retusálást ez az igény hívta életre, és a retusálással aztán egycsapásra lehetôvé vált, hogy a fotográfus kiigazítsa azt, amit a természet vagy éppen ô elrontott.

Írta Hajabács László Ha régi fotókat nézegetünk, azonnal érezzük a fényképész mesterek szakmai felkészültségét, és azt a törekvésüket is, hogy mindig gyönyörű fotókópiák kerüljenek ki a kezük alól. Persze tudnunk kell azt is, hogy a régi mesterek legtöbbje portréfestő, festőművész, vagy legalábbis olyan szakember volt, aki az átlagnál lényegesen nagyobb művészi hajlammal „bajlódott”.

A vastagbetűsben leírt okok miatt azonban a kisebb művészi hajlamot kis korrigálással nagyobbnak is fel lehetett tüntetni..., és ez sem akkor, sem most nem okozott/okoz különösebb lelkiismeret-furdalást senkinek.

Tessék választani!

A nagyközönség retusált képek iránti fokozott érdeklődését egy cingár müncheni fényképész keltette fel 1855-ös párizsi kiállításán. Egymás mellé helyezte egyik fotójának eredeti és retusált változatát, és kérte: mindenki döntse el, melyik a jobb... A közönség tetszését a javított, retusált kép nyerte el jobban, és onnantól – szembesülve a megoldhatatlan megoldhatóságával – egyre nagyobb igény lett a fotók javítására, igazítására.

Ezt felismerve nem sokkal később megjelentek a műtermi kifestők, akik a fotózás alatt figyeltek és jegyzeteltek, majd a kész fekete-fehér képeket kiszínezték.

A retusálás „hivatalosan” 1860-tól van jelen a fotótörténetben, de – korszakonként más-más technikát alkalmazva – célja a mai napig ugyanaz, mint anno: tökéletesíteni a képet, tökélesíteni a tökéletest.

A negatív és a pozitív retus Az első manipulátor mesterek (vö: mester manipulátorok?!) hamar felismerték, ha a negatívon különböző keménységű, hos�szúságú, tűhegyű grafitceruzával finom árnyékolásokat, apróbb javításokat végeznek (negatív retus), akkor az erről a filmről készült pozitív kontaktokon vagy nagyításokon a korrekciók tökéletesítették a modellek megjelenését, vagyis észrevehető módon javították a képet.

A fekete-fehér filmen közvetlenül elvégzett módosítások maradandóak voltak; biztos szem és biztos kéz kellett az aprólékos munkához. A kész pozitív kópián aztán még további módosítást is végezhettek, amelyen az illető modell bőrét, ruháján a ráncokat, sőt akár a hátteret is tudták szépíteni, finomítani, az apróbb hibákat pedig végleg eltüntetni. Ehhez a művelethez vékony, hegyes retus-ecsetet és festéket használtak (pozitív retus). Az analóg fotótechnika a mai napig használja ezeket a manuális retusálási technikákat.

Az airbush Bár az 1900-as évek elején már ismerték, de igazán csak az ’50-es években terjedt el világszerte egy újfajta technika, amit a pozitív képen alkalmaztak. Ez az újfajta retusálási technika az „airbrush” névre hallgatott, amit „amerikai retusként” címkézett a köznyelv.

A technika eljárása szerint a festéket egy kisméretű, sűrített levegővel működtetett szórófejjel, ún. retuspisztollyal vitték fel az elkészült képre. Az eljárással a kinagyított képek szemcsézettségét, az arc bőrhibáit, a ráncokat, az árnyékokat és a fényeket lehetett korrigálni. Alkalmazhatták színes és fekete-fehér képeken, színmódosításra, színezésre, háttérfestésre egyaránt; a festeni nem kívánt részeket maszkolással takarták ki.

Divatfotók hajnalán A retusálás fontossága leglátványosabban a divat- és modellfotókon volt tetten érhető. A divatfotó előfutárának Adolphe Braun 1856-ban kiadott könyve tekinthető, amiben 288 fénykép hirdette Castiglione bárónője, Virginia Oldoini, III. Napóleon udvari nemesasszonyának szépségét. A fényképek Virginia Oldoinit hivatalos udvari öltözékeiben mutatták be, így őt tekinthetjük a divatmodellek elődjének.

Az első igazi divatfotó 1892-ben a „La mode practiqe” nevű francia lapban jelent meg, és talán innen datálható a divatfotó története is. Az igazi áttörés az 1920-30-as években érkezett el a Vouge és a Harper’s Bazaar vezető divatmagazinokkal együtt, és azóta is lázban tartja azokat, akik most ezt az újságot tartják a kezükben.

Lehet még fokozni...

A rohamosan fejlődő technika, a számítógépek elterjedése új lehetőségeket teremtett a fotográfusok számára; a digitális fotózás és a Photoshop megjelenése hatalmas változást hozott a divatfotózás területén is. A számítógép adta lehetőségek ugyan nem helyettesíthetik a hozzáértést, de nagymértékben megkönnyítik a munkát.

A gép persze nem végzi el a feladatot, csupán az eszközöket ad a kezünkbe. Óriási előnyt jelent, hogy a fotós és a divatszerkesztő a felvétel leexponálása után már láthatja a képet, legyen szó műtermi vagy éppen külső helyszíni fotózásról.

Azonban az is igaz hogy a korlátlan utókorrekciók lehetősége miatt a stábok egy része lazábban áll a fotózás előkészületeihez, ami persze nem feltétlen előnyös attitűd.

Mert hiába lehet utólag rengeteg dolgot javítani, azért az alapos, tervezett, mindenre kiterjedő előkészület és odafigyelés – ugyanúgy, mint a hőskorzsakban – nélkül igazán profi és jó képek nem születhetnek.

Sehol és soha

Így csináljuk

MI

Az évek folyamán a laborban az ember rengeteg apró trükköt megtanul, amiket egy idő után már szinte úgy alkalmaz, mintha mindig azt csinálta volna...” – a HL-fotostudio laborjában 15 éves fennállása óta rengeteg míves és kultikus divatanyagot készítettek el. Kulisszatitkok és történetek következnek.

Munkáink nagy része színes vagy fekete-fehér negatív, esetleg kereszthívásos dia anyagként került hozzánk tekintettel arra, hogy a laborban elsősorban negatívokról dolgoztunk. Sok esetben elég rövid határidővel készítettük el a nagyításokat a lapszámok közeli megjelenési dátumai miatt. De ha az idő nem is szorított, akkor épp a fotósok és a magazinok szerkesztői szerették volna minél előbb látni az elkészült kópiákat. Ezt természetesnek is tartottuk, hiszen egy-egy egzotikus tájon készült fotósorozat szinte megismételhetetlen, ezért érthető volt kíváncsiságuk...

Mindig a gondos és precíz negatívhívásokkal kezdtük a munkát, ahol messzemenően figyelembe vettük a fotós kérését az esetleges módosításokkal kapcsolatban.

Pl. a negatív túlhívása („push”) vagy alulhívása („pull”) aszerint, hogy a fotózási körülmények mit kívántak meg. Adott esetben ez azt jelentette, hogy egy kicsit alulexponált filmet jobban „felpusholtunk” egy kontrasztosabb hatású divatanyag elérése céljából. Más esetben a „pull hívást” a mélyebb tónusú képek elérésére használtuk.

Ha a negatív hívások elkészültek minden esetben kontaktkópiákat csináltunk a negatívokról (1-1 lap akár 10-16 miniképet is tartalmazott...).

A divatanyagok túlnyomó többsége középformátumban roll filmre, némely esetben síkfilmre készült, de elvétve akadt kisfilmes anyag is.

Fekete-fehér filmek esetében néha a különleges hatások elérése érdekében kérésre monochrom kontaktok majd kópiák is készülhettek, amelyeknek színei a szépiától a kékes árnyalatig terjedhettek.

Különleges tónusokat és színhatást lehetett elérni a negatívnak előhívott diapozitív (kereszthívás) filmmel. Ezzel a technikával egészen egyedi képeket tudtunk készíteni úgy a kontrasztok, mint a színvilág tekintetében. A kontaktokról a szerkesztőségekben a fotós, a divat- és képszerkesztők válogatták ki a nagyításra kerülő anyagot.

A kontaktokon lettek jelezve a képkivágások és az egyéb technikai kérések ( pl. szín, képtónus, maszkolás, keretek stb.). Egy-egy divatanyag sok esetben nagymennyiségű kontaktból, akár 30100 lapból került kiválasztásra. A laborba visszakerült és kijelölt kontaktok alapján készültek el a nagyítások, általában A4 vagy 24x30 cm méretben.

Fekete-fehér képek esetében a negatív alapján döntöttük el, milyen fajta anyagra dolgozunk, és gondosan ügyeltünk a megfelelő gradációjú papírtípus megválasztására.

Legtöbb esetben fix gradációjú papírt választottunk, de néha alkalmaztuk az ún. vario papírt is. Ez azt jelentette, hogy a laborban a nagyítógép bíbor vagy sárga fényének variálásával változtattuk a papír „fokozatát”, így érve el a kép kívánt kontrasztját, a lágyabb vagy a keményebb tónusok között.

Használtunk még különböző típusú papír-előhívókat is, ezek lehettek hideg, semleges vagy meleg tónusúak – ez is számtalan lehetőséget adott a kópiák árnyalatainak változtatásához.

A színes nagyítások készítése közben papírfokozat szempontjából jóval kevesebb lehetőségünk volt a variálásra, de azért itt sem jöttünk zavarba.

Az évek folyamán a laborban az ember rengeteg apró trükköt megtanul, amiket egy idő után már szinte úgy alkalmaz, mintha mindig azt csinálta volna, és már észre sem veszi, de tudja, hogy ott és akkor az a legjobb megoldás. A divatképek nagyításánál betakarásokkal/ráengedésekkel részleteket emelhettünk ki vagy fedhettünk el. Modellfotó esetén betakarással világosabb arcot, testfelületeket vagy az árnyékos részeken részletgazdagságot érhettünk el. Ezekhez a műveletekhez különböző maszkokat készítettünk, amelyeket a fény útjába helyezve manipuláltuk a képet.

A megrendelők elvárták a tökéletes színű (színhelyes) vagy egyes esetekben a kívánt színhatású, ragyogó kontrasztú/néha visszafogott tónusú, borotva éles vagy éppen finoman életlen hatású képeket.

Az már a labor döntése volt, hogy ezeket a képmanipulációkat milyen módszerrel érte el. Ezekkel a trükkökkel sikerült a legoptimálisabbra elkészíteni a divatanyagot.

Itt kellett igazán precízen és tisztán (por- és szöszmentesen) dolgozni, a hívógép vegyszereit szigorú kontroll alatt tartani (hőmérséklet, pH, regenerálás), hiszen ezek a kópiák már a nyomdai szkennelésre készültek.

Azonban még így is előfordulhatott – szerencsére csak igen ritkán – egy-két olyan pici hiba, melyet utólag retusálni kellett, amire speciális fekete vagy színes retusfestéket és retusecsetet használtunk.

Csak ezekkel a feltételekkel lehetett magas színvonalú analóg technikával készült munkát kiadni a kezünkből, amelyek alkalmasak a további nyomdai felhasználásra.”

HL-fotóstudió

PHOTO/ A retusálásról

PHOTO/ A retusálásról

1

Bérelhető eszközök márkái: Canon, Nikon, Hensel, Manfrotto Bérlet alapdíj (/óra): 6000 HUF (felszereléssel) Weboldal: www.and-photo.com Cím: 1026 Budapest Nyúl utca 6.

BETON: AND: Fotó: Kiripolszky Csongor, Szöveg: Tóth Anna Piroska

A színes ólomüveges ablakok és a hófehér, stukkókkal díszített falak alkotta terek mindenkit megfognak, aki belép a stúdióba.

Persze a mutatós enteriőrön túl, ez lehetőséget ad természetes fénnyel illetve kisebb napfényműteremben való fotózásra.

A késő szecessziós épületben az And a múlt stílusát őrizve, ugyanakkor korszerű technikai felszereltséggel működik stúdióként, bérműteremként és workshop-ok helyszíneként.

Bérelhető eszközök márkái: Hasselblad, Kodak, Nikon, Broncolor

A név megtévesztő; nehogy bárki is unalmas szürkeségre és csupasz terekre gondoljon! Kívül-belül stílus, design, persze minden fölösleges cicoma nélkül. Az épület minden porcikája a fotózásért van. Holker világítási híddal, plafon sínrendszer, parabola, greenbox, tetőablak függőleges fotózáshoz, autóbehajtó, külön kis műterem konyhával, öltözők…és persze technikai arzenál. Szofisztikált fotósjátszótér komoly gyerekeknek!

Bérlet alapdíj (/óra): 8000 HUF Weboldal: www.fotostudio.hu Cím: 1031 Budapest Emőd utca 10.

Bérlet alapdíj (/óra): 4000 HUF (felszereléssel) Weboldal: www.zebrart.hu Cím: 1091 Budapest, Üllői út 17. fszt 2.

MALOM:

ZEBR ART:

A Malom, Budapest legfehérebb bérműterme és fotóstúdiója, épp csak nemrég nyitott, máris bővülést tervez. Az épületkomplexum, amelyben található egy kreatív kis kommunaként működik, ahol egyaránt folynak fotós-, grafikai- és nyomdai munkálatok. Így adott projectet akár a castingtól egészen a kép kézhezvételéig egy helyen folytathatunk le. A praktikusan kiépített, smink-haj sarokkal is rendelkező stúdió különlegessége a sarokholker tökéletes illúziót kelt. Mintha egy óriási vaku villanása közben állt volna meg az idő…

Nem egy bulinak adott már otthont és volt már japán teaszalon is. A ZebrArt olyan kis multi-kulti alkotóműhely, ahol egyaránt folyik oktatás, vetítés, előadás, közös vagy önálló munka. Természetesen lehetőség van műterembérlésre és a fotóstúdiói szolgáltatások palettája is széles, ellenben a vissza-visszatérő vendégek elsősorban a baráti fogadtatás és a laza klubhangulat miatt választják. Annyi biztos, a fekete-fehér csíkoknál sokkal színesebb!

Bérelhető eszközök márkái: Leaf, Canon, Nikon, Hasselblad Bérlet alapdíj (/óra): 6000 HUF Weboldal: www.malomstudio.com Cím: 1095 Budapest Soroksári út 48-52.

14. épület, II. em.

PHOTO / Studio Focus

1

PHOTO / Studio Focus

1

Mit hordasz mostanában a legtöbbet?

Az alig két hete turkált bőrmellényemet.

Ha egy valamit megváltoztathatnál a hazai divatszakmában, mi lenne az?

Legyenek az emberek sokkal nyitottabbak, és merjenek elszakadni a sablonoktól.

Mi jellemzi a munkádat?

Tökéletesség és nőiesség.

Melyik szó jut eszedbe magadról?

Megfejthetetlen.

Kinek a kritikája számít a leginkább? Én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa.

Nemrégiben editorialt készítettél egy nemzetközi magazinnak. Milyen hatással volt rád?

Vártam ezt a lehetőséget. Nagyon jó érzés, hogy ennek köszönhetően tíz országban látják a munkámat.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a fotózásban?

Amikor egy kezdő modell-lányból kell kihoznom úgy a maximumot, hogy profiként pózoljon, és visszaadja mindazt, amit szeretnék.

foglalkozás: fotós

Baráti Vince név:

Xge ne rá ci ó

név:

Tokay Péter foglalkozás: filmrendező

ó ci rá ne ge X-

fotó Kecskés Márton

Miért pont a rendezés?

Mindig szerettem volna kifejezni magam, és szerettem volna adni valamit az embereknek. Ezeket az álmokat a rendezésben tudom igazán megvalósítani.

Mennyire nehéz fiatalként, kezdőként érvényesülni ezen a pályán?

Mi tagadás, nem könnyű. Kezdőként csak óriási kihívások és áldozatok közepette lehet megvalósítani mindazt, amit szeretnék.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

A „Köszönet, doktor!” című Tankcsapda-számhoz készített videoklipemre, amelyben teljes mértékben rámbízták a koncepciót is. Így azt valósítottam meg, amit szerettem volna.

Melyik szó jut eszedbe magadról?

Maximalista.

Milyen szokásodról nem tudnál lemondani?

Kiborulok attól, ha egy héten nem tudok legalább egyszer megnézni egy filmet.

Ha egy dolgot megváltoztathatnál a hazai divatszakmában, mi lenne az?

Fizessék meg a szakembereket. Ahogy ez minden művészeti iparágban szükséges lenne.

Hogy bírod a kritikát?

Nagyon jól. Sőt jobban szeretem a negatív kritikákat, mint a jókat, mert a megalapozott kritikákból sokat lehet építkezni.

BEATUY BEATUY // Sminkelemzés Parfüm

Farkas Edina Lina írása

BEATUY BEATUY // Sminkelemzés Hirdetés

08 0 8

Fashion Music

1

ZENE szemeinknek

A welcome-music és a show-music jelentôsége a divatbemutatókon Összeállította Tóth András (DJ Wegha) és Csabankó Miklós (DJ Candyman)

Amikor az emberek a divatbemutatók alatt hallható zenékre gondolnak, valószínûleg a dübörgô basszus és az intenzív house álmodozó dallamait hívják elô a fülmemóriából. Ez nem meglepô, hiszen legyen szó az aktuális divathétrôl, vagy éppen a bevásárlóközpontok bemutatóiról – a szervezôk gyakran élnek a kézenfekvô, éppen ezért kissé sematikus megoldásokkal. Az igazi show azonban nemcsak bemutatóból áll – egy sor olyan aktusa van, amikoris szabott helye és fontos szerepe van a jól kiválasztott zenének. A dallam- és ütemkészlet így az egész esemény hangulatát, fogadtatását is befolyásolja, ezért zenéinket mindig tudatos és fondorlatos szeretettel kell felkínálunk a félbevágott koktélparadicsomok mellé.

Az intenzív zenei energia növeli a drámai hatást, ami a frissen debütáló alkotások feltűnésekor remek dopping – mind a show szereplőinek, mind a befogadó közönségnek. A hatásnak inkább kellemesnek és könnyednek kell lennie, mintsem tolakodónak, hiszen a zene sohasem vonhatja el a figyelmet a tervezőről, illetve a bemutatott kollekcióról. Mindehhez a house tényleg tökéletes választás: gyors taktusokkal, sebességet sűrűn váltogató ütemekkel dolgozik, többnyire elegánsan ragyog, és pimaszul túlmutat a kiszámíthatóságon. Ezen felül a house-opuszok ritkán hallhatóak a rádiókban, aminek köszönhetően a zenehősök névtelenek, a dallamok pedig nem feltétlenül éreznek késztetést arra, hogy több figyelmet harcoljanak ki, mint a ruhák.

De mi a helyzet a kifutó dallamai előtt felcsendülő zenével? A vendégek érkezése gyakran eltart egy óráig is, ezért remek házi feladat megoldani, hogy a vendégeket (akik között sokan vásárlóink lehetnek...) pozitívan értendő izgalmi állapotba juttassuk, amíg az első modell fel nem lép a kifutóra. Az esemény kezdetének, közepének és végének görcs nélkül kell illeszkednie egymáshoz, mert ha a koherencia adott, a show sikeres lesz, a tetszési index pedig forintosítható. Ellentétben a más eseményeken – művészeti fogadások, vállalati rendezvények – tapasztalt higgadt, letisztult érkezési zenekínálattal, a divatbemutatók welcome-szekciójának az egész esemény hangulatát meg kell alapoznia. A divatbemutatók kezdete előtti várakozás izgalma sokkal inkább inkább kitapintható, mint máshol; és petting nélkül csak Woody Allen jön izgalomba, ha szabad szabadon fogalmazni.

Az érkezési mix összeállítása leggyakrabban a divatbemutató szervezőjétől függ, illetve a megnyert DJ-től. Érdemes velük megbeszélni, érdemes velük ötletelni: milyen érzés kiváltása a célunk, honnan szeretnénk eljutni hová? A tervezőnek vélhetően rengeteg javaslata van arra, hogy milyen zenét szeretne; mi az, ami szerinte a közönséget leginkább a show-ra hangolja, de hát mégsem ő dob fel hetente ezernyi smookert a tetőre, így a megvalósítás nem az ő reszortja. A DJ-nek persze figyelembe

tric Hustl aak – Elec m S & k a ra K Records) ( Jalapeno

e

TOP

5

1

album chic hits

Louie A Kreisla usten & Re uf (L A m Music) ute – Der Nôze – / Get P Dring (Circus hysical C Music) ompany

Lies White cords) e R n o ti (Fic

–

Ritual

Lykke Li – (LL Record Wounded Rhymes ings)

kell venni, hogy a kollekció bemutatása alatt milyen zene szól, hiszen az ő fő attrakciója éppen az, hogy a tervező fő attrakcióját támogassa, erősítse és segítse. A DJ-nek jut tehát a feladat, hogy olyan eklektikus és finom mixet keverjen, amely egyaránt kiszolgálja a show-t és a vendégvárás elé támasztott követelményeket.

Tapasztalataink szerint háttérzene-szabályok nem léteznek. Egy a lényeg: miközben a vendégek beszélgetnek, megisznak egy italt, nassolnak valamit, és elfoglalják a helyüket, kell hogy valami mocorogjon a levegőben.

De mi? Hip-hop? Indie rock? House? Glam rock? Habos-babos válogatás, vagy érzéki indiai Bhangra?

Gyakorlatilag minden zenei műfaj képes arra, hogy megfeleljen a követelményeknek; ha a mixben megvan a kellő intenzitás, és alkalmazkodva tud varázsolni és festeni, nyert ügyünk van.

Tudnunk kell azt is: az emberek nem akarnak a tomboló zenére belépni, és maximális hangerővel küzdeni, miközben beszélgetnek, és az sem jó, ha a dalok kiszámíthatóak és ismerősen csengenek.

A legjobb üdvözlő zene váratlan, titokzatos, egyszerre játékos és szórakoztató, tükrözi a minőséget, és természetesen meglep egy kis érzékiséggel.

Legjobb, ha ezeket figyelmbe véve, keverünk egy válogatást.

Például felpörgethetünk egy klasszikus rock zenét franciás befejezéssel, de elvihetjük a mixet a vintage jazz tétova vokáljaival lírai irányba is. Vagy egyszerűen csak lovagoljuk meg a gyilkos dallamokat, és fűszerezzük meg néhány karakán latin soulritmussal, amit nem kell már előre hallani, hogy a fej mozogni kezdjen...

Persze ennél vannak vadabb variációk is, de jelen írásnak nem célja, hogy bújtatva, de mégis erőteljesen segítse Fásy Ádám amúgyis hézagos fellépő naptárának kitöltését.

www.sandorlakatos.com Shop: Black Box 1053 Budapest, Irányi utca 18. +36 30 460 1117 info@sandorlakatos.com

PHOTO /Street

1

PHOTO /Street

1

PHOTO /Street

1

PHOTO /Street

1

BLO G Szántó Anna és Tóth Anna Piroska

http://luxirare.com/

http://www.mylittleparis.com/

Szokásos kollekciókat és trendeket bemutató bejegyzések helyett a Luxirare-en olyan gondolatfolyamokat láthatunk és olvashatunk, amelyek a luxus és a ritkaság szűrőin keresztül mutatnak meg valóságdarabokat. Csak hagynunk kell, hogy a blogger kifinomult gasztronómiai és stílusérzékéről tanúskodó képek magukkal ragadjanak.

Franciaországi utazás előtt, közben, helyett néhány kattintással egy rövid látogatást tehetünk a sikk fővárosában vagy épp Lyonban, Marseilleben. A My Little Paris oldalán kiélhetjük frankomániánkat és a legjobb kényeztető tippek között szemezgethetünk à la française. Az élményt Kanako Kuno teszi teljessé a párizsi bájt megelevenítő illusztrációival.

http:// advancedstyle. blogspot.com/ Aki esetleg a múló évek és a szaporodó szarkalábak miatt szorong, annak javaslom, nézelődjön kicsit Ari Seth Cohen blogján. A new yorki fotós olyan ízig-vérig stílusos lady-ket és gentelman-eket kap lencsevégre, akik láttán szinte kedvet kapunk beülni egy időgépbe és előreugrani 60 évet. Kedvencem az egykori színésznő és modell Mimi Weddell, a blog arca, a sokak emlékében élő örökifjú életművész.

http://droptokyo.com/street/ Ha OUTLOOK Fashion cikkünk után kedvet kaptatok egy kis tokiói divatszemléhez, irány a DROPTOKYO! Keleties nyugati vagy nyugatias keleti divat – Chloé táska, Vivienne Westwood cipő harajuku stílusban újragondolva. Szemkiszúró utcai divatfotók az ázsiai Manhattanből!

http://www.ravished-by-illusions. com/ Egy fiatalokból álló kis német bagázs blogja, amely újító, úttörő divat-, reklám-, művészfilmek és zenei videók gyűjtőhelye. Az első fashion filmekre fókuszáló oldalt a filmrendező Cristian Straub indította, aki azóta a „Riese Farbaute” divatfilm produkciós társaság vezetője.

http://www.gilt.com/giltmanual/ A Gilt Man bloggerei gondoskodnak róla, hogy a reggeli kávé mellett az erősebbik nem képviselői minden nap újabb stílusleckéket vehessenek.

A skála széles, Robert Pattinsontól egészen Károly hercegig terjed, így ki-ki a maga ízlése szerint válogathat a divattippek és érdekességek között.

PHOTO/ Blog

1

PHOTO/ Blog

1

Harmadik jelenet: A témafelvetés alapjai Alázat. Szép és mnimum beszédes szó: valami „alá” menni, és nem fentről szemlélni.

Hatodik jelenet: Személyes bevonódás

Aki kicsit is ismeri a divat világát, tudja jól, hogy gyakornoknak, tanulónak lenni az egyik legfontosabb része a „kreatív” pályafutásnak, készüljön valaki akár tervezőnek, akár fodrásznak, vagy éppen maszkmesternek. Teljesen természetes, hogy a legnagyobb sminkeseknél az is óriási megtiszteltetés, ha valaki csak az ecseteket mossa évekig, vagy a mester bőröndjét hurcolássza bemutatóról bemutatóra.

Megkértem, menjen el egy sajtótájékoztatóra. Kérdezte: „Mit írhat belőle?” Mondtam: rövid hírt, maximum tíz sort. „Annyiért én nem megyek sehová.”

Mert az ifjoncok alázatosan tanulni szeretnének, bármilyen fura is...

A világ nagy tervezői sem úgy kezdték, hogy 19 évesen már a londoni Fashion Week-en vonultatták fel kollekciójukat, miközben az első sorban Anna Wintour tapsolt, Victoria Beckham pedig a hátsóban hisztizett, hogy neki csak ezekből a ruhákból kell. Nem. Alázatosak voltak. Rajzoltak. Próbálkoztak. Tanultak. Lestek. És meglehetősen örültek, ha valaki méltóztatott megnézni a skicceket.

Mert egy szakmát csak úgy lehet megtanulni, ha az ember hos�szan szív, mint a torkos borz.

Lépésről lépésre halad, nem átugorva a lépcsőfokkat. Stylistként hajnal ötkor a forgatás helyszínén van, gombot varr, éjfélkor javában csomagolja a másnapi cuccokat, és leszedi a cipők talpáról az egészségügyi betétek maradékát.

A házat csak biztos alapokra lehet építeni, és még azt is elviheti a cunami.

Negyedik jelenet: A konfliktus természetrajza Jelentkezik a magyar kislány a magyar sminkes tanfolyamra. A „Hogyan hordjunk fel minél több zöldet a szemhéjra?”-képzést néhány hétvége alatt végzi el, és úgy gondolja: az Elle és Marie Claire anyagait sminkeli majd a jövő héttől, mást bizony nem.

Írta Szabó Patrícia

Nyitójelenet: A belépő

Nehogy már alapozzon valaki mellett évekig?! Hát hogy gondolja azt bárki is!?

Nem fér bele az életművembe, nem csinálom meg” – mondja az ifjú fotós, és becsukja maga mögött az ajtót.

Keanu Reeves színezése és Nicole Kidman puffnizása a minimum, ami kijár neki.

Az ifjú fotós egy hónapja hagyta el az iskolapadot – szinte gőzölgött a sejhaja, ahogy kilépett. Aki pedig a nem túl bonyolult dolgot kérte, az maga volt az Isten lába.

Egy évvel a végzés után az illető már a jövő tehetségeit „tanítja” egykori iskolájában, és arról nosztagiázik, hogy mennyire más volt, amikor még kezdő volt...

Személyesen.

Annyi történetet hallottunk már arról, hogy valaki két napig volt gyakornok egy nagy és tapasztalt fotós mellett, de a harmadik napon már saját lábára állt. Igaz, azóta is ott ácsorog, mert megrendelő nincs túl sok. Mert egyszer vagy kétszer be lehet palizni a klienst szépen ívelt pr-szöveggel, de ha a végeredmény rossz, a kliens nem jön vissza. Volt olyan designer, akit kommunikációs cége figyelmeztette: álljon szóba a vásárlóival, miután leszáll a magas lóról, amelyre akkor ült fel, amikor bevarrta az első saját logóját.

Amennyiben az ifjonc megfogta volna.

De ez nem történt meg, mivel az „alázat” szó nem szerepelt a szótárában.

Megérkezettnek, befutottnak érezte magát – neki már ne diktáljon senki...

Második jelenet: Az opponálás Karl Lagerfeld évekig dolgozott Balmainnál. Volt, amikor ugyanaKarl Lagerfeld évekig dolgozott Balmainnál. Volt, amikor ugyanazon a versenyen Yves Saint Laurent mögött „csak” második lett. Armani milánói kirakatrendezőként kezdett a katonai szolgálat után, majd a La Rinascente áruház férfidivat-osztályán dolgozott. Beszerzőként. Annie Leibovitz 13 éven keresztül a Rolling Stone magazin mindenre ugrasztható fotósa volt. Fényképezett kis és nagy koncerteken, feltörekvő és soha nem tündöklő együtteseket, kávét főzött és előhívott.

Harmadnapra pedig úgy gondolja, befutott.

Sok helyütt azonban süket fülekre talál a szó – már amennyiben talál bármit is...

Mi több, ezekért a helyekért ölnek a népek.

Az alázat felvonásai

Az Aktívban, a Fókuszban bő tizenkét másodpercig mutatnak egy stylistot, amint az ismert konzumlány melléhez tart egy felsőrészt, és azt mondja: „Szerintem ez illik az egyéniségedhez!”

Nem csoda, hogy aki látja ezt a jelentet, azt gondolja: ez bizony neki is menne. Másnapra pedig stylist lesz.

Ötödik jelenet: Mellék-, de fontos szál Az ötperces sztárok korszakát éljük.

Hosszú évekkel ezelőtt volt egy gyakornokom a Nők Lapjánál.

Hát... Azóta bizony elment. A süllyesztőbe.

Egyéb kedves, mosolygós, alázatos és tehetséges tanítványaim pedig tündökölnek, jómagam pedig párás tekintettel révedek az újabb kinevezéseikről érkező hírekre. Büszke vagyok rájuk, mert alázat, a kitartás és a tehetség meghozta a gyümölcsét.

Hetedik jelenet: A konfliktus kiteljesedése Az alázat a „vice” és a „versa” tipikus esete, mert nemcsak a feltörekvő fiataloknak a dolga, hogy finoman és tisztelettel közelítsen a szakmákhoz. A befutott „nagyoknak” ugyanis kötelességük, hogy kinyújtsák a kezüket az ifjontiak felé.

A kreativitás megfoghatatlan isteni adomány, amellyel jól kell tudni bánni, így akinek már „megérett” az életműve, annak vissza kell adnia abból, amit kapott... Lett légyen ez iskola, ingyenes képzés, tanítványok felfogadása, meghallgatása, vagy éppen rajzok és fotográfiák megtekintése.

A hazai fodrászszalonok mesterei csak éppen rá nem ülnek az ollójukra abbéli igyekezetükben, hogy el ne lessen tőlük valaki valamit... Egy igen ismert tehetség mesélte nemrégiben – körübelül öt üzletben tanult itthon... –, hogy mióta külföldön dolgozik, annyit tanult, mit itthon összesen. Valahogy nyugaton nem félnek megmutatni, mitől döglik a légy. Nem szabad önzőnek lenni, ha nekünk már sikerült. Az a fajta friss, újító látásmód akkor sem lesz meg az idősebb generációban, ha a fene fenét eszik. Vezetőként sem az a jó technika, ha valaki alattvalókat vesz maga mellé, hanem az, ha ügyes tehetségeket. Egy divatház sem tud megújulni úgy, ha a szétbotoxolt arcú tervező erősen szorítja a bejárati ajtót, nehogy bejöjjön a friss levegő.

Hány és hány bukást láttuk, ami nem másról szólt, mit a megújulás hiányáról?

Zárójelenet: Megoldás és konklúzió Aláírom, hogy kellő önbizalom nélkül nem érdemes elindulni, de alázat nélkül nem sikerülhet az előrejutás, akármennyire is lebecsülik ennek a jelentőségét...

A lufik – természetükből adódóan – kipukkadnak.

Tehát kéretik a tehetséget, az elszántságot, a marketinget és az alázatot egészségesen mixelni. Eleve részegítő és boldogító érzés, ha az ember azt csinálhatja, amit igazán szeret. A nagy arcot ráér később felvenni...

De az alázatot mindenkinek meg kell tanulnia: nemcsak a kezdőknek, a haladóknak, hanem a csúcson lévőknek is. Mert csak így lehet igazi párbeszéd a magyar divatéletben, és erre nincs kevesebb szükségünk, mint száraz tuaregnek a friss vízre.

Ahogy az önismereti tréningeken mondják: fogjuk meg szépen egymás kezét.... Ne ragadjuk meg a mancsot, ne is csapjuk bele, csak fogjuk meg...

Alázatosan és tiszteletteljesen – ez az alázatos kérésem.

Sosem késő tanulni!

PHOTO/ Kritika

1

PHOTO/ Kritika

1

Design News Szöveg: Tóth Anna Piroska

Anna Zaboeva www.pleasemachine.net

www.suppre-neopaint.com

Az orosz származású designer három éve él Magyarországon, azóta megállás nélkül készíti az újabbnál újabb lábbeliket. APLEASEMACHINE márkanév alatt futó topánok a kézműves hagyományokra épülve, egyedi tervezés alapján készülnek.

A brand számára a külcsín mellett legalább ugyanolyan fontos a környezettudatosság, ezért a cipők bőrből, illetve olykor újrahasznosított anyagokból készülnek. A kreációk egytől egyig a tervező szenvedélyes elhivatottságát tükrözik.

Egy könnyű és kényelmes, csábos kis szandál tökéletes választás a forró, nyári napokra.

BringaBag a városi bringásoknak

Tibay László www.artengallery.hu

www.bringabag.hu

Összeállította: Pintér Zsanett

A Neopaint.hu és a Suppré Arthouse egyesülésével létrejött Suppré-Neopaint kreatív ügynökség festészeti-, grafikai- és faldekorációs munkáival visz új lendületet a budapesti városképbe.

Céljuk, hogy a hazánkban még csak egy szűkebb kör által ismert és kedvelt urban art nagyobb teret kapjon, illetve, hogy ez a vizuál-kommunikációs művészeti tevékenység tovább fejlődjön.

A Kazinczy és Király utca sarkán található tűzfal is nekik köszönheti új külsejét, amellyel immár „Budapest legnagyobb legálisan megfestett ún. murál felülete” címmel büszkélkedhet. A két alkotócsoport 2008 óta szervezi meg minden évben tavasszal és ősszel Portfolio Points elnevezésű eseményüket, amelynek keretében számos fiatal kortárs művész kap lehetőséget a bemutatkozásra.

Táskáival és kiegészítőivel a BringaBag csapata immár ötödik éve teszi színessé a városi kerekezést. Egyszínű vagy mintás termékeik között találunk táskákat, nyeregvédőket, nadrágpántokat, amelyek amellett, hogy praktikusak, a legfárasztóbb pedálozást is feldobják. A strapabíró tatyók újrahasznosított anyagból készülnek, így azzal a gondolattal suhanhatunk az Andrássyn, hogy nem csak színt viszünk az utcai szürkeségbe, a környezettel is jót teszünk. A kollekcióban a csomagtartóra szerelhetőek mellett most már kormánytáskák is szerepelnek, így kedvenc BringaBag-ünket a bicajról lepattanva akár magunkkal is vihetjük.

Karattur Katalin http://www.karattur.com/

A lassan már tősgyökeres párizsivá avanzsálódott szombathelyi művész, Tibay László 30 éve él és dolgozik Franciaországban.

A mesék és képregények világából inspirálódva alkot berendezési tárgyakat, festményeket, szobrokat. Legújabb alkotásai a Jeff Koons stílusát idéző rozsdamentes acél és lakozott bronz állatfigurák, amelyek kis csillogó ábrázatukkal első pillantásra belopják magukat a szívünkbe. Humoros, intellektualizáló gesztusoktól mentes, „popos” művei a Régiposta utcai Arten Galéria kirakatában a legmorcosabbakat is megmosolyogtatják. Még ha Toto nem is a legtökéletesebb házőrző, mindenképp magával ragadó.

A tervezőnő táskáival a bőr különleges tulajdonságait, alakíthatóságát, melegségét és egyediségét kihasználva ad formát érzéseknek. Markánsan alakítja a bőrt, de az egyszerű, természet ihlette dizájnnak, a kevés szabásnak és varrásnak köszönhetően az anyag nem veszíti el szépségét. „Minden bőr egyedi és szerintem úgy is kell dolgozni vele, hogy ezt figyelembe vesszük, azaz hagyjuk élni az anyagot.“

Bokor Gyöngyi http://www.bokorgyongyi.hu/

Tipton Eyeworks www.tipton.hu Zachary Tipton 1998-ban alapította brandjét Amerikában, amelynek székhelyét 2002-ben Magyarországra helyezte át. Az általa tervezett szemüvegkereteket a fenntartható fejlődés jegyében hazánkban gyártják. Termékei kizárólag környezetbarát anyagokból készülnek, mint amilyen például a növényi rostokból nyert cellulóz-acetát. Az új, Vinylize kollekció különleges „salvaged” modelljei, mivel újrahasznosított anyagból készültek, csak limitált számban, ellenben a „virgin” termékek folyamatosan kaphatóak. A hanglemezek inspirálta szemüvegeket a designer májusban nyíló műtermében is megtekinthetjük.

Hasznos haszontalanságok Hogyan fér össze váza és tépőzár, zacskó és állólámpa? A válasz Bokor Gyöngyi minimalista alaphangvételű, gondolatgazdag alkotásaiban rejlik. „Irritál minden, ami felesleges és nevetséges pazarlás, vagy luxus.” A tervező, filozófiájának megfelelően, a leghétköznapibb, akár mások által kidobásra ítélt tárgyakat használja fel és formálja át. Fittyet hányva a konvenciókra, kreációiban az értékes és az értéktelen fogalmaival játszik. Tervez csillárt, bútort, ékszert, s kezei között egy papírfecni is új értelmet kap: gyűrűin régi magazinok színes kép- és szövegrészletei élik második életüket.

PHOTO/ Design News

1

1

backstage backstage

BEATUY / Sminkelemzés

BEATUY / Sminkelemzés

0 0

Impresszum LACK I. évfolyam 2. szám, 2011. Május Főszerkesztő: Juhász Bianca Asszisztens: Tóth Anna Piroska Divatrovat vezető: Szántó Anna Szépségrovat vezető: Fazekas Richárd Fotórovat vezető: Viszlay Márk Divat tanácsadó: Kiss Márk Design: Gróf Illusztrációk: Abigail La Fey Grafikák: Szuharevszki Mihály Közreműködők: Baráti Vince, Barta Balázs, Bognár Hajnalka, Csabankó Miklós, Dobos Tamás, Eugénia Zsenya Bulah, Farkas Edina Lina, Gáspár Viki, Hodosy Enikő, Hortobágyi Kászon, Kecskés Marci, Kiripolszky Csongor, Kóti Réka, Körtvély Adrienn, Oleg Borisuk, Pintér Zsanett, Standovár Júlia, Szabó Patrícia, Tóth András, Tóth Barnie, Véssey Endre, Viktor Taranenko Szerkesztőség: 1052 Budapest, Aranykéz u. 6.

Telefon: +36 1 951 15 29 Email: info@lackmagazine.com Lapalapító: Dombrádi Olivér Felelős kiadó: Fodor István vezérigazgató Kiadó: Pátria Nyomda Zrt. 1117 Budapest, Hunyadi János út 7.

Telefon: +36 1 464 33 12, Fax: +36 1 464 33 00 Email: info@patria.hu ISSN 2062-3747 Nyomdai munkák: Pátria Nyomda Zrt. 1117 Budapest, Hunyadi János út 7.

Felelős vezető: Fodor István vezérigazgató Hirdetésfelvétel: Erdélyi Zsófia Telefon: +36 1 951 15 29, +36 70 580 71 35 Email: info@lackmagazine.com, zsofia.erdelyi@lackmagazine.com Árusításos úton terjeszti a Lapker Zrt. Előfizetésben terjeszti a Pátria Nyomda Zrt. Előfizethető a www.lackmagazine.com internetes oldalon, valamint a lackmagazine@lackmagazine.com e-mailcímen, illetve a kiadóban a +36 1 951 15 29 -es telefonszámon.

Előfizetéssel és kézbesítéssel kapcsolatos további információk: +36 1 951 15 29, email: lackmagazine@lackmagazine.com A lap előfizetési díja négy lapszámra: 4800 Ft, három lapszámra: 3600 Ft, két lapszámra: 2400 Ft, egy lapszámra: 1200 Ft. Az ár csak belföldi kézbesítésre érvényes.

0 Shoplista Fashion

Becker Beatrice Couture 1122 Bp., Krisztina krt 27. III/38.

Tel.: 00 36 20 977 7169 www.beckerbeatrice.com Bizánc Boutique 1052 Bp., Váci u. 9. www.bizanc.com C&A 1052 Bp., Váci u. 16. www.c-and-a.com Coin 1051 Bp., Dorottya u. 6 www.coin.co.hu Croisette Lingerie 1052 Bp., Deák Ferenc u. 16-18. (Le Méridien Budapest) www.croisette.hu Escada 1051 Bp., Dorottya u. 3. www.escada.com Furla 1052 Bp., Deák Ferenc utca 23. www.furla.com Glamour 1066 Bp., Nagymező u. 6.

Heaven 1052 Bp., Fehérhajó u. 12-14. www.heavenstore.hu H&M 1052 Bp., Vörösmarty tér1. www.hm.com Hugo Boss 1052 Bp., Deák Ferenc u 15. www.hugoboss.com Kissmark Tel.: 00 36 30 496 0556 kiss.mark@lackmagazine.com Makány Márta Nara Szalon 1054 Bp., Báthory u. 18.

Tel.: 00 36 1 311 1949 www.makanymarta.com Mango WestEnd City Center www.mango.com

Roberto Cavalli 1061 Bp., Andrássy út 23. www.robertocavalli.com Tóth Bori 1065 Bp., Hajós u. 25.

Tel.: 00 36 1 354 1588 www.tothbori.com VIP Fashion 1051 Bp., Erzsébet tér 7-8.

(Hotel Kempinski) www.lovevipfashion.com Zara 1052 Bp, Váci u. 6. www.zara.com DEKOR Albini Group 1, Via dr. Silvio Albini 24021 Albino (Bergamo) www.albinigroup.com Botto Giuseppe e Figli S.p.A. 166, Via Bartolomeo Sella 13825 Valle Mosso (BI) www.bottogiuseppe.com Carvico S.p.A. 96, Via Don A. Pedrinelli 24030 Carvico (BG) www.carvico.com Coin Casa 1051 Bp., Dorottya u. 6 www.coin.co.hu EMMETEX etichettificio s.r.l.

5, Via Tevere loc. Martignana 50025 Montespertoli Firenze www.emmetex.it Gombudvar 1052 Bp., Régiposta u. 7-9.

00 36 1 318 33 26 Maglificio Ripa S.p.A. 26, Via Dell' Industria 26016 Spino D'Adda (Cremona) www.maglificioripa.it Manifattura IGEA S.p.A. 119, Via Pollative 59100 Prato (PO) Nuovatess s.r.l.

12, Via della Chimica 41012 Carpi www.magajersey.it BEAUTY

Max Mara 1061 Bp., Andrássy út 21. www.maxmara.com

Douglas 1052 Bp., Váci utca 11/a www.douglas-parfumeria.hu

Náray Tamás 1056 Bp. Hajós u. 17.

Tel.: 00 36 1 266 2473 www.naraytamas.hu

Glamour Beauty 1061 Bp., Andrássy út 35. www.glamourbeauty.hu

Pazicski Miklós 1053 Bp., Henszlmann Imre u.3.

Tel.: 00 36 1 411 0631/32 www.pazicski.hu

PHOTO

Pinko 1052 Bp., Fehérhajó utca 14. www.pinko.it

Lomography Rombolt 1072 Bp., Akácfa utca 51. (Fogasház) www.lomography.hu

BEATUY / Sminkelemzés

IMPRESSZUM/SHOPLISTA

1