Mihalec Gábor: Tartós szerelem – a mesterséges intelligencia támogatásával?
Tapolyai Emőke:
Az önmegtagadás művészete
Amikor a férjed nem szívesen beszél
Süveges Gergő: Találd meg a kulcsot a párodhoz!
Hogyan kommunikáljunk hatékonyabban Gary Chapman, a neves párterapeuta szerint?
Mindegyik gyerekünknek volt kedvenc meséje. Hiába próbálkoztunk újabbakkal, mindig a régi kedvenc vitte náluk a pálmát. A felnőtteknek is vannak szeretett könyveik. A feleségem éjjeliszekrényén például mindig van egy példány Adrian Plass Egy kegyes kétbalkezes naplój á ból, amelyből néha nekem is felolvas… Én alapjában véve nem vagyok az a sokszor újraolvasó típus, de az utóbbi időben ráéreztem annak az ízére, hogy egy régen olvasott könyvet milyen jó újra kézbe venni. Hasonló élmény egy régi kedves filmet ismét felidézni.
A Gladiátor annak idején nagy hatással volt rám. Most, hogy kijött a folytatása, gondoltam, hogy húsz év után újra meg kellene nézni… Egyik este bekuckóztunk, és Annával, a feleségemmel megnéztük otthon. Neki túl sok volt benne a harc, engem viszont most több minden mellett éppen ennek az egyik momentuma gondolkoztatott el. A Maximus vezette római hadsereg a falanxmódszerrel nyerte meg a végső csatát a germánok ellen. Ennek lényegi eleme, hogy az ütközés előtt a katonák összezárnak, így az
ellenség nem egy-egy ember pajzsával kerül szembe, hanem egy egybefüggő, rések nélküli páncélfallal. Ez az összezárás az, ami fontossá vált számomra. Most, amikor úgy tűnik, hogy különösen sok támadás éri a házasságokat – gazdasági nehézségek, időhiány, felfokozott szexuális kísértések, homlokegyenest különböző nézetek a gyereknevelés terén, zűrzavar és káosz mindenhol, és még hosszan sorolhatnám, hogy mi minden akar rést ütni az egységen –, ha férj és feleség nem zárnak össze, hogy összehangoltan, egymást segítve küzdjenek meg az élet hozta kérdésekkel, akkor sokkal nagyobb az esélye a szétesésnek és a veszteségnek. Az összezáráshoz viszont nélkülözhetetlen a jó kommunikáció és az ehhez szükséges idő ráfordítása. Ezért döntöttünk úgy, hogy a 2025. évi házasság hete szlogenje legyen az, hogy „Beszélgessetek a házasságotokért!”. Ne engedjük, hogy bármi – vagy bárki – közénk ékelődjön! Zárjunk össze! Ebben szeretnénk továbbra is segíteni a kiadványainkkal és e tematikus magazinban megjelent cikkekkel.
Biztos, hogy olvasóink közül sokan észrevették, hogy az előző évektől eltérően ez a magazin már nem hordozza a Family nevet, mivel családi és párkapcsolati magazinunkat az elmúlt évben sajnos elveszítettük a megváltozott olvasási szokások következtében. De mi itt, a Harmat Kiadóban ennek ellenére összezárunk, és folytatjuk a küzdelmet, hogy értékes és hasznos tartalommal lássuk el olvasóinkat. Ezért hoztuk létre ezt a Házasság 2025 tematikus kiadványt, melybe nagyrészt a Family lapszámaiból válogattunk írásokat. Fogadják szeretettel, és ha elolvasták, ne tegyék félre, hanem adják tovább valakinek, akinek szüksége lehet rá. Zárjunk össze mi is –kiadó és olvasó – egy jó ügyért, a házasságokért!
Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora
Házasság 2025
– a Harmat Kiadó tematikus magazinja
Kiadja a Harmat Kiadói Alapítvány
Felelős Kiadó: Herjeczki Kornél
Szerkesztőség: Harmat Kiadó, 1113 Budapest, Karolina út 62. Telefon/fax: 36 1 466 9896
E-mail: harmat@harmat.hu
Szerkesztette: Győri Virág
Dizájn: Lente István (festinalente@t-online.hu)
Címlapfotó: shutterstock.com
Belső illusztrációk: istockfoto.com, shutterstock.com
Készítette: Pharma Press Nyomdaipari Kft.
Felelős vezető: Kovács-Kisbalázs Csilla Ára: 990 Ft
HU-ISSN: 9773058068254
© Minden jog fenntartva. A Házasság 2025 magazin bármilyen anyagának (írott szöveg, grafika, fotó) teljes vagy részbeni újraközlése csak a kiadó írásos engedélyével történhet.
6 Végre egy nyelvet beszélünk!
Részlet a Házasság hete 2025 könyvéből
Gary Chapman
10 Tartós szerelem
– a mesterséges intelligencia támogatásával?
Mihalec Gábor
14 A c sászárnak, ami a császáré
A z önmegtagadás művészete
Tapolyai Emőke
18 Találd meg a kulcsot a párodhoz!
Süveges Gergő
23 Amikor a férjed nem szívesen beszél Kapocs Attila
26 Keressük meg a kincseinket!
Mivel gazdagíthatja a kapcsolatunkat a kisgyermekes korszak? Záborszky Zsófia
30 Paráznaság
Hát az meg mi? Füller Tímea
34 Idegen az ágyamban? Közelség és távolság a házasságban Révész Szilvia
38 Másodszor is igen!
„ A kezet csak megfogni szabad, elereszteni vétek”
42 Társak
Simonics Krisztina
Házasságunk meghittsége közvetlen összefüggésben áll a kommunikációnk minőségével. A kommunikáció ugyanis olyan, mint a lélegzés: nem tudunk élni nélküle. A bensőséges kapcsolat sem olyasvalami, amit egyszer csak elnyerünk, aztán örökre a miénk marad. Nem zárhatjuk be egy széfbe.
Ahhoz, hogy harmonikus és bensőséges legyen a kapcsolatunk, egészségesen kell kommunikálnunk. Ahogyan a mérgező füst belégzése halált okozhat, az egészségtelen kommunikációs szokások is képesek lerombolni az intimitást két ember között.
Kommunikációs mintáink olyan tanult beidegződések, amelyeket többnyire nem tudatosan alkalmazunk, de megpróbálhatunk tenni ellenük. Segítségünkre lehet, ha megismerjük az ötféle kommunikációs szintet, mely olyan, mint egy felfelé vezető lépcsősor: minél magasabb szinten kommunikálunk egymással, annál meghittebb lesz a kapcsolatunk.
1. szint: Folyosói csevej
„Kösz, jól – és te?”
Az első szint a felszínes csevegés –azok a sablonos és udvarias mondatok, amelyeket a nap során mondunk egymásnak. Nem sok gondolkodást igényelnek, szinte gépiesen hangzanak el a szánkból. Gyermekkorunk óta használjuk ezeket a fordulatokat, hiszen a kultúránkhoz tartoznak. „Szép napot!” „Szeretlek.” „Vigyázz magadra!” „Később találkozunk.” „Jó éjt!”
Ezek a mondatok – bár nem sokat árulnak el rólunk – mégsem teljesen haszontalanok. Ha kételkedünk abban,
hogy szükség van rájuk, mellőzzük őket egy ideig, és figyeljük meg a környezetünk reakcióját. Vannak olyan párok, akik olyan némán élnek egymás mellett, hogy kapcsolatukba még ezek a pozitív udvariassági formulák is javulást hoznának. Esetükben még egy „Jó reggelt!” is sokat jelentene.
Nagyrészt ezen a szinten kommunikálunk a nyilvános összejöveteleken is. Bryan odamegy Nathanhoz, és azt mondja neki:
– Örülök, hogy látlak, Nathan! Hogy s mint?
Mire Nathan a következőt válaszolja: – Kösz, megvagyok. Hogy van a család?
– Mindenki jól van. És nálatok? – feleli Bryan.
– Szintén. Mindenki remekül van –mondja Nathan.
Valójában Nathan felesége már három hete meg van fázva, ráadásul az előző héten derült ki, hogy a legkisebb lányuk tanulási zavarokkal küzd. Bryan pedig egy hónapja vesztette el az édesanyját, és a felesége előző este közölte vele, hogy ha a dolgok nem változnak, elköltözik otthonról. Ám sem Bryan, sem Nathan nem érzi, hogy szükséges lenne mindezt megosztani a másikkal –legalábbis sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre.
Vannak, akik soha nem tudnak továbblépni erről a szintről. Nem csoda, ha hiányzik a kapcsolatukból a meghittség. Évekkel ezelőtt egy fiatal nő, akinek a férje pilótaként dolgozott, a következőt mondta nekem: „A férjem három napig távol van, majd három napig otthon. Ilyen a munkabeosztása. Amikor három nap után hazajön, és megkérdezem: »Hogy mentek a dolgaid, drágám?«, azt feleli: »Jól«. Három nap távollét után ez minden, amit mondani tud.” Az az egy szó, amelyet férje összefoglalásképpen mond a távol töltött idejéről, nem elég ahhoz, hogy a felesége közel érezze magát hozzá.
2. szint: Híradás
„A tényeket mondd!”
A kommunikáció második szintjén csak a tények fontosak: ki, mit, mikor és hol. Arról beszélünk, mit, mikor és hol láttunk vagy hallottunk, de arról semmit nem árulunk el, hogy mi a véleményünk minderről. Például a feleség azt mondja a férjének: „Beszéltem Myrával ma reggel. Mondta, hogy Paul már hat napja beteg. Az orvos azt javasolta, hogy pénteken vizsgáltassa ki magát a kórházban.” Mire a férj: „Hmm.” A nő így folytatja: „Azt mondta, hogy Paulnak a dereka fáj, és hatnapi ágyban fekvés után sem
jük, egyre nyilvánvalóbban szeressük, és egyre hatékonyabban támogassuk a gyermekeinket) könnyedén kiterjeszthető az életünk megannyi kapcsolódására. Mindenkire, aki az életünkben igazán fontos a számunkra.
neki. Tudta, hogy a lány is emlékezni fog a kapcsolatuk kezdetére.
Bogi feszült figyelemmel hallgatta férjét, Zsoltot. A telefonját szándékosan messze tette az asztaltól, csak őrá nézett, és figyelt. Zsolt azt érezte, hogy
Egy Apakulcs-előadás vagy -tréning során a legalapvetőbb célom, hogy a résztvevők magukkal vigyenek három szót, illetve ezek mélyebb jelentését: szeresd, támogasd a gyermekedet. Mégis az egyik legnagyobb öröm számomra, amikor az előadás vagy a tréning végén felemelkedik egy kéz, és valami ilyesmi hangzik el: „Értem és nagyszerűnek találom ezt a három kulcsot az apák és a gyermekek kapcsolódásában. De szerintem ez a három kulcs a párkapcsolatban is működik…” Bravó, bingó, halleluja! Ujjongó öröm van bennem, amikor erre a párhuzamra ráébred valaki!
Bogi számára most ő a legfontosabb a világon, így képes volt neki beszélni a legmélyebb félelmeiről is.
átnyújtotta Katinak a szállásfoglalás papírjait. A felesége kérdőn nézett rá. Attila azonban megmagyarázta: „Tudom, hogy be kell fejezned a projektzáró dokumentációt. És azt is látom, hogy az itthoni nyüzsgésben ez nem megy. Foglaltam neked egy csendes helyet, nem is
messze innen. A gyerekeket én megoldom. Fejezd be a munkát nyugodtan –és ha marad időd, pihenj egy kicsit.”
A kapcsolódás alapelvei minden igazán fontos emberi viszonyunk mélyén felfedezhetők. Imre a tudás kulcsának segítségével szerzett örömet a kedvesének, hiszen tanúságot tett arról, hogy ismeri őt és a közös múltjukat. Bogi a jóakarat kulcsát használta, hogy kifejezze a figyelmét és szeretetét Zsolt iránt. Attila pedig a szövetség kulcsának segítségével igazán támogató férje tudott lenni időzavarba került feleségének.
A házasság hetének időszakában érdemes megvizsgálnunk, hogyan is dolgoznak a kapcsolódás kulcsai a párkapcsolatunkban. Az egyes kulcsokhoz egy-egy rövid kérdést vagy feladatot is hozzáfűzök – arra biztatva minden párt, hogy bátran olvassák, gondolják végig ezeket közösen, és erősítsék meg az egymással való kapcsolódásukat.
fél, mire vágyik, mit nem tud elviselni? Mivel lehetne meglepni? (Emlékezzünk Imrére és a gondosan kiválasztott virág ra.) Melyek azok a „gombok”, amelyeket megnyomva sajgó, mély lelki fájdalmat okozok neki? Hogyan tudom kiengesztel ni? Mi az, ami most éppen foglalkoztatja, mi nyomasztja, mi tölti el lelkesedéssel? Tudom-e, kik veszik körül nap mint nap, kik a legfontosabb kapcsolatai a csalá don kívül?
A tudás kulcsának azonban van egy másik oldala is. Vajon képes vagyok-e elegendő információt adni saját magamról, hogy ő is ismerhessen engem? Tudhatja-e, én minek örülök, mitől félek, mi miatt aggódom? Ha kapcsolódni szeretnénk egymáshoz, az csak kölcsönösségben működik. Én ismerlek téged, és te ismersz engem: máshogyan ez nem képzelhető el.
A tudás kulcsa két alapvető feladatot ad számunkra.
Egyrészt arra hív, hogy egyre inkább meg akarjam ismerni a társamat. Ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz, alapvetően ismernem kell őt. Egyes férjek a párjuk testméreteit is kívülről fújják (feleségeknél ez nem is kérdés), de talán ennél is lényegesebb, hogy törekszem-e valóban tudni, ki is a másik valójában: mi az, ami örömet szerez neki, mitől
A kapcsolódás alapelvei között a második a jóakarat kulcsa.
Vannak, akiknek könnyebb saját magukról beszélniük, másoknak ez nagyobb nehézséget okoz. Lehetséges, hogy a mélyben ott van a férfiak és nők közti különbség is. Ettől még a kapcsolódás alapelve ugyanúgy vonatkozik mindkettőnkre: ismerni őt és engedni, hogy ő is ismerhessen engem. Ez az első lépés a kapcsolódás teljességéhez.
A tudás kulcsának használata
A párkapcsolatot is fenyegeti az elszürkülés veszélye. Ahogy múlik az idő, elképzelhető, hogy a kíváncsiságunk alábbhagy. Az érdeklődésünk ellaposodik. A felfedezés öröme már nem jár át minden pillanatban. Tegyünk ellene!
Gondoljuk végig, mi az, amit legutóbb megtudtunk a párunkról. Lehet egészen apró tudásmorzsa is…
Ha egyedül nem megy, segítsünk egymásnak felfedezni az újdonságot – akár úgy, hogy saját magunkról adunk információt. Beszéljük meg!
Mindenekelőtt tisztázzuk: amikor szeretetről beszélünk, a kizárólag érzelemalapú szeretet helyett a döntésalapú szeretetre gondolunk. Hiszen amikor az érzelmeink túláradnak, igazán könnyű szeretnünk a társunkat. Sokszor kerülünk azonban olyan helyzetbe, amikor az érzelmeink éppenséggel nem támogatják a szeretetünk kifejezését. Ebben áll az igazi művészet: dönteni a szeretet mellett és kitartani akkor is, amikor az érzelmeink másfelé vinnének. Egy tartós és mély párkapcsolatot elképesztő erővel ruház fel a döntésalapú szeretet kölcsönös gyakorlása.
Az alapvető hozzáállás tisztázása után a jóakarat kulcsának is két aspektusát érdemes a párkapcsolatunk szempontjából megvizsgálni.
Az egyik így szól: szeretném megmutatni neked, hogy fontos vagy számomra. Itt és most fontosabb vagy, mint bárki és bármi más. Fontosabb vagy, mint az az ügy, munka, tevékenység, amelyik amúgy lefoglal. Most még annál is fontosabb vagy, mint én saját magam. (Emlékezzünk Bogi odaadóan figyelmes hallgatására.) Szeretném, ha a reflektor most rólam átkerülne rád. Meg akarom mutatni, hogy ebben a pillanatban, órában, időszakban te vagy a közös életünk főszereplője.
A jóakarat kulcsának, vagyis a döntésen alapuló szeretetnek a másik aspek-
Vannak kommunikatív férfiak, akik jól értik és érzik a feleségük rezdüléseit, remek önismerettel rendelkeznek, és a bennük zajló folyamatokat, feszültségeket, örömöket képesek választékosan, érthetően kifejezni. És vagyunk mi, túlnyomó többség, akik sokszor nem is értjük, mi zajlik bennünk, és még ezt sem tudjuk normálisan és indulatoktól mentesen kommunikálni… Ha Ön is egy ilyen férfi felesége, akkor szeretnék egy kis világosságot gyújtani a sötétségben: elárulom, hogy egy férfi mikor és miről nem szeret beszélni.
Ha nyitva a „semmi doboz”
Mark Gungor a Férfiagy, női agy című könyvében arról ír, hogy a férfiaknak időnként szükségük van arra, hogy nyugton maradjanak: a távirányítót nyomkodva kábán üldögéljenek a tévé előtt, vagy horgásszanak, bütyköljenek a ház körül… Ilyenkor a „semmi doboz” van nyitva az agyukban, vagyis nem csinálnak semmi komolyat, csak úgy elvannak magukban.
Ez rendszerint zavarni szokta a feleségeket – nem csupán a látszólagos tétlenség, hanem a csend is. Ekkor szoktak lezajlani a következő párbeszédek: „Min gondolkodsz, drágám?” „Én? Semmin.” A nők persze úgy értelmezik a helyzetet, hogy a párjuk titkolózik, vagy nem hajlandó velük beszélgetni. A valóság az, hogy egy férfi ilyenkor tényleg nem gondol semmi különöset. Nyugton van. Relaxál. Töltődik. Rendezgeti a gondolatait. Feldolgozza az őt ért eseményeket. És nagyon rosszul éli meg, ha időnként nem vonulhat vissza a „semmi dobozába”: ingerültté válik, vagy menekülni kezd otthonról, mert úgy érzi, hogy folyton kontrollálják.
Tehát semmilyen különösebb problémát nem jelez, ha egy férfi néha vis zszahúzódik a csigaházába. A legjobb, ha egy kicsit békén hagyjuk, és nem ilyenkor akarjuk vele megbeszélni az élet nagy kérdéseit.
Ha vívódik valamin
Ez rokona a „semmi doboznak”, viszont itt olyan konkrét nehézségekről van szó, amelyeken a férfi morfondírozik. Keresi, kutatja magában a megoldást, de még nem leli. (Vannak egyébként hangosan töprengő típusok is, akik megosztják vívódásukat a környezetükkel, ám konkrét tanácsot ők sem várnak ilyenkor, csak egy értő fület.) A férfiak általában nem szívesen mondják el ezeket a gondolataikat a feleségüknek, csak akkor, ha már kikristályosodott előttük valami. Sajnos előfordulhat, hogy ez akár hetekbe, szélsőséges esetben hónapokba is telik… Ha meg is születik a válasz bennük, az odáig vezető utat nem szívesen tárják fel részleteiben. Ez eléggé tanácstalanná szokta tenni a feleségeket, mert ők a bemeneti dolgok és a végeredmény közötti fekete dobozba is szeretnének belelátni. Ebből komoly viták születhetnek, különösen, ha a feleség különféle kérdésekkel megpróbálja feszegetni ennek a képzeletbeli fekete doboznak a fedelét.
Ha alkalmatlan
Manapság az ideális férfiről az a sztereotípia él bennünk, hogy egy golyóálló lény, aki mindig mindenre képes, és korlátlan energiával, teherbírással rendelkezik. Ehhez képest a valóság teljesen más: a férfiak bizony meglehetősen esendőek. Sokszor úgy érzik, hogy a fejükre nőnek a feladatok, a képességeiket meghaladja az a követelményrendszer, amelyet a munkahely, a család, az idős szülőkről való gondoskodás stb. ró rájuk. Ezt persze nem szívesen vallják be, mert nem akarják lerombolni a róluk kialakult mítoszt.
Vannak olyan mélyen zajló folyamatok, amelyekről a férfiaknak csak sejtelmeik vannak, valódi tudásuk azonban nincs. Kevés olyan akad ugyanis közöttük, aki amatőr lélekbúvárként utánaolvas mindennek, és alapos önelemzéssel igyekszik megérteni magát… Sokszor csak a jéghegy csúcsát észlelik – az érzéseiket, amelyek őket is meglepik –, de ennél lejjebb nem látnak a vízfelszín alá. És amivel ők maguk sincsenek tisztában, arról a feleségüknek sem tudnak mesélni.
Ha munkahelyi konfliktusok,
kudarcok nyomasztják
Mivel a férfiak egymástól hermetikusan elválasztott kategóriákban gondolkodnak (Gungor ezeket „dobozoknak” hívja), a munkahely és az otthon „doboz” között nem nagyon van átfedés. A munkahelyi konfliktusok, nehézségek gyakran nem szivárognak át a családi térbe. Mivel nem szeretnének még otthon is a munkahelyi problémákkal foglalkozni, szívesebben hallgatnak róluk.
Közeledni, kapcsolódni, megismerni, odabújni, megölelni, vele lenni, a közelben tudni – a legszebb, legemberibb, legmélyebb vágyaink egy kapcsolatban. S hol máshol élhetnénk át ezeket a legjobban, mint a házasságban, életünk egyik legjelentősebb, leghosszabb kapcsolódásában? De hogy éppen mennyire vagyunk közel a másikhoz, az folyton változik. Egy emberöltő alatt a közelség és távolság végtelen sok variációját megéljük –akár fizikai, akár lelki értelemben.
Amíg jól működik a házasságban az egység, amíg akadálymentesen, harmonikusan kapcsolódunk egymáshoz, addig nem sokat gondolunk a közelségre, mert olyan evidens, mint a lélegzetvétel. Akkor válik kérdéssé, amikor valamiért eltávolodunk egymástól. A távolság napjaiban idegennek, elérhetetlennek tűnik a másik, és reménytelenül áthidalhatatlannak látszik a szakadék, amely hirtelen közöttünk feszül. Hirtelen – írom, pedig csak a ráeszmélés váratlan, a távolodás addigra már egy ideje zajlik, mire a fájdalmas következményekkel szembesülünk. Ahogyan velünk is történt a karantén idején.
Nem tudom, hogy a több hónapi ös zszezártság általában hogyan hatott a házasságokra, de gyanítom, hogy az áldások és a próbák sokféle elegyével szembesültünk ebben az amúgy is embert próbáló időszakban. Megváltozott a mozgásterünk, az időbeosztásunk, a személyes szabadságunk, de megváltoztak a rendelkezésünkre álló eszközök, az érzelmeink, a lehetőségeink és a kapcsolódásaink is.
Számunkra alapvetően nem volt idegen az összezártság, mivel Mongóliában egy kilenc hónapig tartó telet töltöttünk együtt egy tömblakásban – még az inter-
net előtti időkben. A férjem volt szinte az egyetlen felnőtt, akivel abban az évben beszélgethettem, mégis életem egyik legszebb éve volt ez, hiszen a legjobb barátommal és a legdrágább kincseinkkel, a gyermekeinkkel voltunk szoros szimbiózisban. Az évek során mi is hol közelebb, hol távolabb kerültünk, de a távolságok sosem tartottak túl sokáig, és egy-két mélyebb beszélgetéssel könnyen áthidaltunk minden szakadékot. Így aztán azt hittük, hogy minket nem igazán érhet meglepetés. Akkor hát miért fogott ki rajtunk a karantén második hulláma?
Több dolog is közrejátszott abban, hogy azon a télen soha nem tapasztalt távolságra sodródtunk egymástól. Egyrészt felkészületlenül ért minket az, hogy velünk ilyesmi megtörténhet. A hamis magabiztosságunk abba az illúzióba ringatott minket, hogy különösebb erőfeszítés nélkül is mindig rendben lesznek a dolgaink. De meg kellett tapasztalnunk
Egy-egy konfliktus,
súrlódás nemcsak a másik ismeretlen arcát fedi fel, hanem váratlanul a saját ismeretlen oldalunkkal is szembesít: a szeretetlenségeinkkel, a türelmetlenségünkkel, a rigolyáinkkal, a bűneinkkel.
