DentAvantgArt Labline 4

Page 1

DENTAVANTGART I. ÉVFOLYAM #04

2011. TÉL

KÉNYSZER­SZÜLTE ÖTLET­GYÁROS Jan Langner

OKKLUZÁLISAN CSAVAROZOTT PRETTAU HÍD Georg Walcher

EGYÉNI IDEIGLENES PÓTLÁSOK Dr. Milko Villarroel


HUMAN ZIRKONIUM TECHNOLOGY

M5 FRÉZGÉP

M3 FRÉZGÉP

M2 FRÉZGÉP

ARTI S600 OPTIKAI SCANNER

VIRTUÁLIS ARTIKULÁTOR

VIRTUÁLIS LENYOMAT

MODELLFRÉZELÉS

STÉGEK

CSÚSZTATÓK

IMPLANTÁTUMOK INLAY/ONLAY

HARAPÁSEMELŐ SÍNEK

VENEEREK

HIDAK, AKÁR MINDEN IRÁNYBÓL ALÁMENŐ RÉSZLETEKKEL

FELÜLRŐL CSAVAROZHATÓ HIDAK


ELŐSZÓ

KEDVES OLVASÓ! Az ötlettől a tervezésen át a megvalósításig Ez a mottó vezérli életünket, munkánkat a Labline szerkesztőit, valamennyiünket! Mindenre igaz, mert álmaink, és elképzeléseink valóra váltása motivál bennünket nap, mint nap. Mindig arra ébredünk, hogy valamit azon a napon megvalósítsunk azokból a tervekből és elvárásokból, amelyet megrendelőink állítottak elénk. A fogorvosnak a paciens kérését, a fogtechnikusnak, pedig mindkét fél igényeit és elvárásait meg kell oldania. A mi feladatunk pedig, olyan munkakörnyezet kialakítása, amelyben az ember jól érzi magát, ugyanakkor a napi munkafolyamatok ésszerűen és ergonomikusan alakíthatók – ügyfeleink szerte a világon ezzel a megbízással keresnek meg bennünket. A Freuding egyedi elképzeléseket és komplett megoldásokat tervez és valósít meg fogtechnikai laboratóriumok, orvosi és fogorvosi rendelők, iskolák és egyetemek berendezéséhez. Ennek alapja a formatervezés, építészet és minőség harmonikus, esztétikus és ergonomikus összhangja – időtlen funkcionalitással párosulva, mindig a ügyfelek kívánságainak elvárásainak figyelembe vételével. A Freuding bútorok az ügyfél egyéniségét tükrözik, egyúttal garantálják a szolgáltatás kiváló minőségét és a termékek hos�szú élettartamát. Komplett megoldásaink időtállóak és harmonikusan illeszkednek az elképzelt rendszerbe. Ennek feltétele a projekt zökkenőmentes lebonyolítása a tervezéstől a bútorok szereléséig. A Freuding több mint 70 éves tapasztalattal rendelkezik a minőségi bútorok gyártásában. Filozófiánk középpontjában az ügyfél áll, akit csúcsminőségű, tartós termékekkel szolgálunk ki. Egyre jelentősebb a rugalmas, új és modern megoldások iránti igény is. Természetesen minden lehetőséget kihasználunk, hogy aktív részesei legyünk a változás alakításában. Ezért lapozom örömmel a Labline-t, mert olyan gondolatokat közvetít egyedi hangvételű megfogalmazásban, amelyek általános érvényűek és segítenek bennünket a néha nehéz, de a haladás érdekében szükséges döntések meghozatalában! Ajánlom szíves figyelmébe a Labline magazin legújabb számát, és Örömmel várjuk megkeresését, hogy álmait valóra váltsuk!

Peter Freuding


TARTALOM

Jan Langner – Kényszerszülte ötletgyáros interjú

5

Rétegezés préselt koronákra Jan Langner

15

Hibrid megoldás implantátumok közötti jelentős divergencia esetén:

21

CAD/CAM módszer Prettau® Zirkon fix és kivehető fogpótlás elkészítéséhez Mauricio Cuéllar de la Torre

Egyedi készítésű pozícionáló kulcs foghéjakhoz Dr. Franka Meuter – Ralf Barsties

29

Farkas Gábor

36

Oral Design Center Nancy

82

Ehető kollekció: édes szerelem első látásra Interjú Horváth Eszterrel

84

Egyéni ideiglenes pótlások Dr. Milko Villarroel

91

Dekema | Jan Langner | NK-Optik | MPF | Zubler

45

Jean-Marc Etienne galéra

75

Újdonságok

Transzferív az esztétika és a funkció szolgálatában Dorothee Krauss

72

Jean-Marc Etienne Laboratoire CERALOR

Adatmentés világszínvonalon

A Vörös Hadseregtől az amerikai megrendelésekig Interjú Kürti Sándorral, a Kürt Információ­ menedzsment Kft. elnök-tulajdonosával

63

Utánpótlás válogatott

Előtte-utána

Okkluzálisan csavarozott Prettau-híd | 1. rész

Georg Walcher – Dr. Bátorfi Béla

Easychecker

48

97

Dental World

A DentAvantgArt színpadáról nézve

103

A fogturizmus sztáredzője Interjú Knott Attilával, a Kreatív Dental Fogklinika tulajdonosával

IMPRESSUM borító fotó:

hátsó borító fotó, fotók:

4

2011 TÉL

Kiadó: DentAvantgArt Division Kft. Felelős szerkesztő: Németh László

Jean-Marc Etienne Oral Design, Nancy

Kránitz András fotós www.fotokranitz.hu

labline

54

A QR az angol quick response (= gyors válasz) rövidítése. Ezek a kódok – a vonalkódokhoz hasonlóan – grafikusan kódolt információk, amelyek okostelefonnal beszkennelhetők. Ehhez (gyakran ingyenesen kapható) QR leolvasó szoftverre van szükség. Ha az Ön telefonjára telepítve van ez az alkalmazás, a kód beszkennelése után automatikusan megjelenik a mobilkód tartalma (pl. webcím, weboldal, telefonszám, SMS üzenet vagy névjegykártya).

Fotóink, írásaink és grafikáink, a szerkesztési és tördelési megoldások önálló szerzői jogi védelem alatt állnak. Engedély nélküli másolásuk, felhasználásuk és utánzásuk jogszabályba ütközik, és büntetőjogi felelőséggel jár. Bővebb információ:

H-9400 Sopron, Virágvölgyi u. 59., Tel.: +36 99/314 931 International Phone: +36 30/640 39 09, Fax: +36 99/318 647 e-mail: info@dentavantgart.hu, www.dentavantgart.hu

Layout és nyomdai előkészítés:

www.sign.hu


INTERJÚ

KÉNYSZERSZÜLTE ÖTLETGYÁROS JAN LANGNER fogtechnikus mesterrel

Minden újdonság, ami a kezem közül kikerült, szinte egytől egyig egyfajta kellemetlen helyzet kényszerében született. A kétségbeesett szituációkra ugyanis ötletekkel reagálok, a megoldásaim pedig valahogy mindig kézzel foghatóvá alakulnak."

"

labline

2011 TÉL

5


Jan Langner nemzetközileg is elismert fogtechnikus specialista, Németország legnagyobb cégeinek tanácsadója, akinek az ötleteire és szakmai tanácsaira épít a német fogászati ipar. Egy nagyon jó kondícióban lévő, sportos, 65 éves férfi. Nem látszik rajta a kora, fehér farmerban, barnára sült arccal fogadott bennünket nyaralása közben Bad Tatzmannsdorfban, egy ausztriai golf és thermalhotelben, ahova már 10 éve visszajár. Hogy miért éppen ebbe a burgenlandi festői környezetbe szeretett bele a német születésű, technikus? Talán ez a milliő emlékezteti leginkább gyermekkora máig élénk pillanataira, édesapjával töltött közös horgásztúráinak helyszínére.

6

2011 TÉL

labline

Milyen sportokat űzött, vagy űz, hogy így sikerült kondicionálnia magát? Németországban minden gyerek sportolt, és abban az időben az atlétika volt a naponta elérhető és űzhető sportág. Később, amikor már tanultam a szakmát, volt egy testépítő diáktársam, így általa megszerettem a kondi edzéseket és a súlyok emelgetésének módszertanát. Azóta szinte minden nap edzek, a feleségemmel együtt, de rendszeresen úszunk, és 10 éve golfozunk is. A teljesítményen alapuló versenysport, soha nem érdekelt, kizárólag a magam örömére sportolok. Ma például biciklizni fogok. De az összes sportot összevetve, amit eddig űztem, nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a golfban vagyok a legjobb. Minden golfimádónak vannak kedves sztorijai. Nekem is. A szomszéd pályáról átütötték a mi greenünkre (pázsit, a lyuk környezete) a labdákat. Mivel ez zavarta a versenyünket, ezeket az átrepült labdákat mindig visszaütöttem. Erre azt mondta a barátom, hogy büntetőpontokat kapok, mert ez meccs közbeni edzést jelent. Azóta nem érintek átütött, kósza labdákat, viszont továbbra is edzem meccs közben, csak másképp. A motorozás is nagy szerelem volt. Talán végleg felváltotta a lóerőket golfütőkre? Nem, a motorokhoz fűződő érzelmeim semmit nem csillapodtak az évek folyamán. 35 éves koromban vettem az első motoromat. Akkor tettem a feleségemnek egy fogadalmat, ha lesz egy Porschem, akkor eladom a motoromat. Végül az történt, hogy a 40. születésnapomra a feleségem beállított egy Porscheval, s a motoromat 5 évig pihentettem ugyan, de nem adtam el. Aztán az 50. születésnapomon újabb csodás meglepetés ért, egy három hetes amerikai motortúrát szervezett az asszony. Azt a motort, amellyel a túrát végigcsináltam, végül hazahoztam. Azóta ott áll a garázsban két Harley Davidson társaságában. Mi ez, ha nem szerelem? Két dolog van, ami a szabadság érzetét közvetíti felém. Az egyik a kerékpározás, aminek köszönhetően egészen más perspektívából, vagyis igen közelről ismerhettem meg a hazámat, a másik, a motor, amellyel pedig nagyobb távolságokat, nagyobb sebességgel tehetek meg.


Ismerve sikeres életútját, milyen géneknek köszönheti a tehetsége mellett, hogy idáig jutott? Igen érdekes a családi palettám. Édesapám lengyel, édesanyám német. Apai nagyapám Lengyelországban ügyvéd és közjegyző volt. Apám neki segített az irodában. Lengyelország megszállása, ill. a németek bevonulása után az édesapám Németországba menekült. Mikor a menekülteket összegyűjtötték, mindenkit megkérdeztek, hogy mihez ért. Apám, mivel nem értett semmihez, azt mondta, hogy lakatos. Nem tudta semmivel sem igazolni, hisz életében nem volt ráspoly a kezében, így egy hathetes gyorstalpaló tanfolyam után, végül kitűnő eredménnyel vizsgázott. Édesanyámmal a háború után ismerkedtek össze Münchenben, én is ott születtem. A családban egyébként nem nézték jó szemmel, hogy anyám egy lengyelhez ment férjhez. Olyannyira, hogy a rokonság kitaszított bennünket, így Lengyelországba költöztünk és fél évet éltünk ott, majd Németországba menekültünk. Újra hontalanok lettünk, anyám országában. Csigákat gyűjtöttünk, eladtuk a franciáknak. Bevételi forrásunk nagy részét erdei gyümölcsök szedéséből és a gombászásból szereztük. Ennek köszönhető, hogy a gombákat a mai napig nagyon jól ismerem. Ez az időszak a nyomorúságos körülmények ellenére nagyon szép volt. A tehetségemet mindenképpen az apámtól örököltem. Fantasztikus kézügyességgel rendelkezett. Abban az időben még nem is hallottak a görkorcsolyáról, de apám nekem és mindkét öcsémnek csinált egyet-egyet. Az ötletet gyerekkorából hozta, hisz Lengyelországban mindig korcsolyázott. Édesanyám is elhelyezkedett, titkárnőként dolgozott. Tőle a rendszerező, rendszerető képességemet örököltem, bár a feleségem ezzel nem mindig ért egyet. Hogyan került kapcsolatba a fogakkal? A nagybátyám fogorvos volt, és 8 éves koromban elvitt magával a rendelőjébe. Akkor értek az első élmények, amelyek a fogtechnikával, fogorvoslással kapcsolatosak. Később persze az sem volt elhanyagolható szempont, hogy nagyon csinos asszisztensei voltak. 1961-ben kezdtem tanulni a fogtechnikus szakmát. Idén jubilálok, immár 50 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem. Miután befejeződött a szakmai képzésem, és letettem a mestervizsgát, a 12 évvel fiatalabb öcsém, Nico volt az első tanulóm.

Azóta ő is kiváló fogtechnikus, a feleségével együtt dolgoznak saját laborjukban, és sikeres praxisuk van. Ha fogorvos nagybátyja nem viszi el a rendelőjébe, akkor soha nem lett volna Önből fogtechnikus mester? Biztos nem. Óriási mázlim volt. Úgy tűnik, a szerencse azóta is Ön mellett áll… Szerencsésnek érzem magam, mert a feleségem folyamatos támogatása mellett kizárólag a szakmámra tudok koncentrálni. A nejem pontosan tudja mit, miért csinálok és értékeli a munkámat, hisz dolgozott azokkal az eszközökkel, amelyeket én fejlesztettem ki. Másrészt nagyon jól kiegészítjük egymást, hisz leveszi rólam azokat a terheket, amelyek az élet szervezésével kapcsolatosak. Mit jelentett Ön számára az Arany Parallelometer-díj? Akkor nagyon sokat. 1973-ban megnyertem, holott 3 évvel azelőtt még csak 7. voltam a ranglistán. Még nagyobb kitűntetés a számomra, hogy a díj elnyerése után, 10 éven keresztül az első 3 hely valamelyikét mindig az én laboromból nyerte meg valamelyik fogtechnikusom. Annak idején a Paralellometer-díjnak komoly értéke, presztizse volt. Ha megnézem azt a munkát, amit akkor csináltam, egy antikvitás boltban érzem magam. Elméleti, gyakorlati, vagy üzletembernek tartja magát? Is-is. Világ életemben a gyakorlatban dolgoztam, de az ott szerzett információkat elméleti síkon is kamatoztattam. A fejlesztésekre gondolok. Annak idején előre gyártott viaszelemeket készítettünk a laborban saját célra. Így kezdődött életem üzleti periódusa. Ezekről az elemekről ugyan később kiderült, hogy ergonómiai szempontból nem tökéletesek, de jók. Szabadalmaztattuk, majd az alapötletet eladtuk a Bredent cégnek, akik optimalizálták, legyártották, majd mikor szükségünk volt rá, a készterméket visszavásároltuk.

labline

2011 TÉL

7


8

2011 TÉL

labline


A fog mindenről árulkodik. Ápoltságról, igényességről, hordható és hordhatatlan tulajdonságokról. A fog, egy arc. Ha egy szép fogat látok, akkor igenis hagyom magam inspirálni."

"

Saját néven hozott ki termékeket, pld. a Jet-Pin modell rendszert, amit a világon a legjobb modellkészítő rendszernek tartanak. Az esztétika fogászatban, az addig meg nem oldott modellátviteli pontosságot tökéletesíti, nem beszélve a Langner féle viaszfrézről, vagy speciális, formatervezett Jandia lámpáiról, amelyek a világ legjobb fogtechnikusainak laborjaiban is megtalálhatóak. Hogy jut el az ötlettől a megvalósulásig? Egyáltalán miből születik az ötlet? Ma már 12 ilyen szabadalommal rendelkezem. Elmondok egy menetet. A régebbi típusú asztalokkal nekem mindig az volt a gondom, hogy a technikusok túl nagy zajt csaptak körülötte. Mondjuk, 10 ember együtt dolgozik egy laborban, akkor kizárólag füldugóval képesek ellátni a feladatukat. Rájöttem, hogy az asztal lekerekítésével ez a probléma részben orvosolható. A legtöbb technikusnál a mikromotor kézidarabja az asztalon fekszik, s ha félreteszik a vezetékkel együtt, sokszor leesik a földre. A mi kézidarabunk az asztal oldaláról jön föl, így a kábel már nem zavarja a tevékenységet. Ezek apróságok, de az ilyen csekélységnek tűnő zökkenők mentesítése megkönnyítik, gazdaságosabbá teszik a munkát, miközben segítik, hogy a legkisebb erőkifejtéssel dolgozhassunk. Ugyanez volt a helyzet a megvilágítással kapcsolatban is. A nagy laboromban sokáig a plafonon volt a lámpa, de rájöttem, ha magasról jön a fény, szórtan érkezik az asztalra. Vagyis a formát és a színt nagyon nehéz reálisan megítélni. Először lejjebb hoztuk a megvilágítást, akkor viszont a homlokom égett le. Következő lépésben az asztalra tettük a lámpát, már „napszúrást” ugyan nem kaptam, de a fény beállítása még mindig nem volt tökéletes. Végül elértem, hogy a karok magasság és vízszintes irányban történő állításával pontosan a szükséges munkaterületre lehetett irányítani a fényt. A világítás problémája tehát megoldódott, de rögtön adódott egy másik. A mikroszkópom, amit rendszeresen használtam, – és mindig egy kar segítségével, oldalról húztam az asztal fölé, – nem tűnt praktikusnak, így az újabb dilemma ismét gondolkodásra késztetett. Lecsavartam a karról a mikroszkópot és azon törtem a fejem, hogy hova lehetne felerősíteni. Akkor megláttam a lámpámat az asztalon, amely egy statívon állt. Szóltam a dizájneremnek, hogy íme, itt a feladat, a mikroszkópomnak a lámpával valamilyenfajta kapcsolatot kellene teremtenie. Így született meg a mikroszkóp karral ellátott lámpacsaládom. Mit jelent az Ön számára a jövő? Komoly változásokat. A fogtechnikusok nagy része még nem fogja fel, hogy milyen gyorsan meg fog változni ez a szakma. Továbbra is szükség lesz ugyan egy fogtechnikus alapképzésre, de rendkívül gyorsan átalakul a mesterségünk, méghozzá CNC technológiával integrált számítógép vezérlésű fogtechnikai laborokká. A rendszer különleges hatékonysággal és kiváló minőségben képes már egyedi fogpótlásokat előállítani. A betegtől levett mintát egy speciális szkenner tapogatja le, majd láthatóvá válik a páciens fogainak 3D-s számítógépes modellje. Egy másik szoftver segítségével egyénre optimalizálva tervezhetjük meg a fogművet, majd számítógépen nagy pontossággal meghatározzuk és kiszámíthatjuk a pótlás alakját, szerkezetét, méretét és teherbírását. Ezek után már csak le kell gyártani. Hihetetlenül gyors a fejlődés. Amit idáig kézi erővel csináltunk meg, azt a komputer pillanatok alatt elvégzi. Elvész a kézi munka becsülete? Akármilyen sok kézi munka, tanulás, és tapasztalat van egy-egy pótlás mögött, ma már képtelenség versenyezni a szoftverekkel. Bár erre is van egy ellenpéldám. Egy front fogat kézzel még mindig gyorsabban elkészítek, mint a gép. Egyetlen fog esetében a szkennelés, a tervezés, a modellezés a komputerben, nekem nem éri meg időben. Ilyen esetekben manuálisan megverem a gépet. Jó érzés. Akármennyire elgépiesedik ez a világ, bizonyos területeken még nagy szükség lesz a kézügyességre.

labline

2011 TÉL

9


Zirkonzahn CAD/CAM Jan Langner laboratóriumában

Még mindig vonzó a fiatalok számára ez a szakma? Nem nagyon látnak benne kitörési pontokat, pénzkeresési lehetőségeket. Németországban a limitált árak problémájával is szembesülünk. A munkák 90 százaléka a betegbiztosításokon keresztül bonyolódik, éppen ezért a fiatalok számára manapság nem annyira vonzó ez a szakma. Ugyanez a helyzet a fogorvosi szakmával. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy Németországban a hallgatók 70%-a nő. Anno, egy jelesre érettségizett fiú a fogorvosi pályát célozta meg, mert egyértelműen kecsegtetőek voltak a lehetőségek. Ma már csak keveseknek adatik meg az anyagilag is motivált karrier. A betegbiztosítási, segélyezési pénztárak által is korlátozva vannak a kereseti lehetőségek, így nincs reális esély a fogtechnikai, fogorvosi szolgáltatások megfelelő honorálására. A saját laboromban szerencsére már húsz éve kizárólag privát megbízásokat vállalok, így a kialakult ügyfélkörnek köszönhetően nem csak a betegbiztosítási pénztárnak keresek, hanem magamnak is. Az én esetemben egyébként a kettő nem zárja ki egymást, feltéve, ha a páciens a különbözetet megfizeti. Azok a németországi fogtechnikusok, akik hozzám hasonlóan privát pacientúrával kezdtek dolgozni, hál’ istennek jól vannak, mert az ügyfélkörük már hozzászokott, hogy a betegbiztosítás által megfinanszírozott összegnél többet kell fizetni a magasabb minőségért, a tapasztalatért stb. Németországban szerintem túl sok a fogorvos, így ennek a konkurenciaharcnak köszönhetően a fogorvosok nem engedhetik meg maguknak, hogy elszaladjanak az árral.

Az alkotóhely

10

2011 TÉL

labline

Magyarországon a kollegák inkább ellenfélként élik meg a konkurenciát, sőt bizonyos helyzetekben még ennél is rosszabb a helyzet. Németországban hogy él együtt a sok fogtechnikus? Nagyon remekül, köszönjük. Megbeszéljük a dolgainkat. Eszmét cserélünk. Bennünk már tudatosodott, hogy egy hajóban evezünk. Mindig a páciensek érdekeit tartjuk szem előtt. Mi, ha nem ez tartana bennünket össze? Hol az egyikünknek van egy új ötlete, hol a másikunknak, ez biztosítja a szakma fejlődését. Irigyeljük, de a Labline épp ezért született, a „közös hajót” hivatott erősíteni. Fantasztikus kezdeményezés! Igényes, tartalmas és hasznos újság. Üzennék még valamit az olvasóiknak. Keresni mindannyian akarunk, de ehhez az kell, hogy hagyjuk a másikat is keresni. Van még kapcsolata a fiatal generációval? Tart kurzusokat? Tanítja őket? Eddig 43 mestert képeztem ki a laboromban, szinte biztos, hogy Németországban a legtöbbet. Ez a fajta késztetés abból ered, hogy annak idején, mikor tanultam a szakmát, senki semmit nem akart megmutatni. Akkor eldöntöttem, hogy én másképp fogom csinálni. A kereket úgy sem lehet kétszer feltalálni, ezért elhatároztam, hogy amit én tudok, azt továbbadom másoknak. Így vált a szakmai


Ön maximalista ember. Minden munkájával elégedett? A legrosszabb, ha valakit egy koronáról ítélnek meg. Az nem más, mint egy pillanatfelvétel, s ha ugyanazt a koronát két héttel később a kezembe venném, egészen biztos, hogy másképp csinálnám meg. Tehát, soha nem tanulhatunk eleget. Az emberi fejlődés határtalan. Az adott helyzetben viszont nem kérdés, hogy tudásom legjavával oldom meg a feladatot, és akkor nagyon büszke is vagyok rá. Az utóbbi időben rendkívül intenzívvé vált a kapcsolatom a paciensekkel is, egyre többen jönnek a laborba. Ez hasznos, hisz folyamatossá vált a kontroll is.

kapcsolatom aktívvá a következő generációval. Nagy részükkel a mai napig kiváló a kontaktus. Eljönnek a vásárokra, meglátogatnak, beszélgetünk. Azt azért tudni kell, hogy igen szigorú „tanár” voltam, de ez a szigorúság mindig a munkára vonatkozott, és nem az emberre irányult. Igyekeztem alaposan megtanítani és számon kérni mindent. Nem fél attól, hogy így kitermeli saját maga konkurenciáját? Ha valaki jó, az nekem nem konkurenciám, hisz meglesz a saját ügyfélköre. Nem értek egyet azzal a klasszikus, de már elavult németországi stratégiai módszerrel, miszerint egy bizonyos munkafolyamatból a fiataloknak részfeladatot adnak, amit majd a következő folytat egy másik fázissal, csak azért, nehogy túl sokat tudjanak, tanuljanak a dolgozók. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy reménybeli jó fogtechnikusnak? Azok közül, akik nálam jelentkeznek, minden évben kiválasztjuk a legjobbakat és tanulóként foglalkoztatjuk őket. Kapnak egy premorálist, amit modellezniük kell. Ennél az egyszerű feladatnál már a tekintetükben lehet látni, hogy van-e bennük tehetség. Ahogy a munkára néznek, ahogy a kezükbe veszik, ahogy gondolkodnak. Ezt egy pillanat alatt meg lehet látni. Evidens, hogy a kiválasztottaknak, kiváló kézügyességgel kell rendelkezniük, de a belső motiváció is nagyon fontos. Akar-e fejlődni, képes-e áldozatokat hozni? Ha mindez együtt van, és még élvezi is, amit csinál, akkor még mindig sok ajtó nyitva áll egy fiatal fogtechnikus palánta előtt. Mi volt a legnagyobb kihívás az életében? A közönség elé állás. Túl sok választásom ugyan nem volt, mert állandóan felkértek. Kénytelen voltam megtanulni a nyilvános szereplés technikáját. Szerencsére, kiváló mestereim biztosították ehhez a megfelelő hátteret. Ha az emberben megvan a természetes érdeklődés, amellyel másokat megtisztel, no meg a figyelem, elismerés, hogy ki mit tud jobban, vagy kevésbé, valamint egészséges önkritikával rendelkezik, akkor a kihívásokat is megfelelően lesz képes kezelni. Az őszinteség nagyon érezhető a nyilvános szereplések alatt. Ez volt a mázlim, mindig igyekeztem egyszerűen és őszintén tálalni mindazt, amit tudok. Persze ezt is csak meggyőződésből lehet jól csinálni. A másik alapvető feltétel, nem árt, ha szakmailag is jó az ember.

Mikor jött el az a pillanat, amikor először odafigyeltek Ön véleményére, ötletére? Elég hamar, ezt már tanulóként átéltem. Éreztem, hogy tehetséges vagyok, tudtam, hogy velem született az ehhez való képesség, hisz annyira élveztem, amit csinálok. Megfelelő idő, és tanulás kérdése volt csupán, hogy mennyire fogok érteni ehhez a szakmához. Mindezt éreztették is velem tanáraim, de azért mindig akadt, aki a körmömre nézett. Egy biztos, varázsolni nem tudok. Pedig mondták, hogy tud… Talán azért, mert mindig igyekeztem olyan technikákat kitalálni, kifejleszteni, amely mindenki számára érthető, kezelhető és praktikus. Ne szerénykedjen! Ön sok világcég szakmai referense: Schick-Dental termékekért IF AWARD díjakat kapott, Freuding Dental, ESPE-LAVA, Candulor és még sorolhatnám. Beszéltünk különböző speciális adottságokról, a hozzáállás fontosságáról, a szakmai kvalitásokról, de sok esetben még ez sem elég a győzelemhez. Mi a siker valódi titka e szakmán belül? Nagyon fontos, hogy az ember tudatosítsa magában, hogy mi az, amit tud, és mi az, amit szeretne. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a tehetségét, az adott és szeretett szakma mely területén tudja kamatoztatni. Talán a leglényegesebb szegmense a sikernek az, hogy a szakmával össze kell nőni, folyamatosan és elmélyülten foglalkozni, fejlődni és lélegezni kell vele. Érezhető, hogy a mai napig tud lelkesedni. Valahogy árad a lényéből. Miért lelkesedett legutóbb? Még mindig, mindenért. Nagyon tudok örülni annak is, ha egy szakmai újságban meglátok egy fiatal fogtechnikus arcot, aki egy szép munkát prezentál. A szakmai örömökön kívül a legutóbb a golfpályán lelkesedtem, ugyanis a 15, 2 handicapemet sikerült 13, 8-ra lenyomni. A másik nagy örömöm a négy unokám, és ők is nagyon szívesen jönnek a laboromba. Utánpótlás is akad bőven, az unokákra még nem gondolok, de a két lányom a laboromban dolgozik. Mindketten fogtechnikát tanultak, és a vejem is fogtechnikus mester. Most 4 hétre Enrico Stegerhez, a zirkon nagymesteréhez megy továbbképzésre Dél-Tirolba, a Zirkonzahnhoz, mert nekünk is van egy Zirkonzahn CAD/CAM-ünk, amivel minden technológiai folyamat elkészíthető. Mikor jó pár éve megjelent nálam Enrico egy manuális frézgéppel, közöltem vele, hogy ennek az ideje már lejárt. Mióta a Zirkonzahn is elkészítette a maga CAD/CAM rendszerét, nagy örömmel mondtam neki, Enrico, most már jó úton jársz. És milyen tökéletesen halad rajta! Erről jut eszembe, elragadtatással tölt el, mikor zirkonból előállított csodás végeredményt látok. Egyszerűen fantasztikus!

labline

2011 TÉL

11


A szakmában elég sok a zirkon-szkeptikus. Azt mondják, hogy elfárad a szájban, esetleg eltörik. Önnek mi a véleménye a zirkon jövőjét illetően? 30 éves tapasztalatunk van már. Ennyi idő után már levonhatunk bizonyos következtetéseket, és látjuk, hogy néz ki a szájban. Előfordulhatnak lepattogzások, mint általában a kerámiáknál. Megnyugtatom az olvasókat, hogy a zirkon szuper! Be kell látni, hogy a Prettau zirkon megjelenésével a totálprotézisek kora járt le. A fogorvosok nem tudnak jó lenyomatokat venni a totálprotézisekhez, ezért Németországban tonna számra árulják a ragasztókat, mert a protézisek, a rossz lenyomatnak köszönhetően nem maradnak a helyükön. A laboromba már nem jár aranyárus. Minden, ami az íny feletti rész, az zirkon, ami a csontban van, az lehet titán. Négy implantátum behelyezésével a probléma megoldható, a felépítmény lehet Prettau zirkon, vagy olcsóbb kivitelben speciális műanyag és az emberek elégedettek, lehet tisztítani, mosolyogni és finanszírozható. Üzenem azoknak a szkeptikusoknak, akik kongatják a vészharangot a zirkon felett, hogy nincs igazuk. A zirkoné a jövő. Feltételezem, hogy egészen más érdektől vezérelve keltik rossz hírét. Ki az, akit elismer a fogtechnika világában? Elsők közt említeném Asami Tanakát, aki a kerámiák területén nagyon sokat tett, a szakma doyenje 72 találmánnyal, és Klaus Müterthiest, akivel nagyon korán jó barátságba kerültünk, nemzetközileg is elismert kerámikus, az individuális fogpótlások mestere, és a mai napig nagy előszeretettel használja a dublírküvettáinkat. Ki nem hagyhatom Makoto Jamamotot, Shiego Kataokát, Gerald Ubassyt, akik igazi kerámia virtuózok, a fogtechnika kerámia művészei. Ők azok, akik olyan értékeket közvetítenek, amelyek számomra is sokat jelentenek. Kitaláltak valamit és ezáltal letették a kézjegyüket a szakmában, de megjelentek a CAD/CAM-ek, így ma már elveszni látszik az egyéniség. Ahogy azt az imént említette, az Ön laborjában is ilyen automata géppel dolgoznak. Mi a fontosabb: a másolás, vagy az alkotás? Mindkettő. Vannak esetek, amikor utánozni praktikusabb, és ez a komputer segítségével pillanatok alatt meg is oldható. De ha a páciens szájában nincs egy fog se, akkor már alkotásról beszélünk. Ilyen esetben persze tudatosítani kell, hogy mi az, amit én tudok neki nyújtani, illetve neki mire van szüksége. Azért alkotás, mert a határok betartásával ugyan, de komoly változás következik be, hisz a semmiből hozunk létre valamit. Tudnom kell, hogy a páciens mennyire fogadja el azt, amit ajánlok neki, illetve meddig hajlandó velem haladni ezen az úton. Ehhez persze ismerni kell a szokásait, igényeit, és az élethez

12

2011 TÉL

labline

való viszonyát. Ilyenkor van szükség az olyan fogtechnikusra, aki lát. Ezt a gép nem tudja. Ez nem utánozható műfaj. Ezt a helyzetet pedig minden fogtechnikus másképp alkotja meg. Ha öt tehetséges fogtechnikus elé odatesszük ugyanazt a problémát, mindegyik „alkotás” más lesz, szakmailag mégis mindannyian kiváló munkát fognak letenni az asztalra, csak más és más felismerhető kézjeggyel. Mennyiben változtak a paciensek igényei az elmúlt években? Manapság mindenki fehér fogat akar. Voltak idők, amikor a színezés egy külön műfajnak számított, nagyon meghatározó, szinte művészien ihletett szegmense volt a munkánknak. Megkérdezek ma egy 70 éves pácienst, hogy milyen fogat szeretne, azt mondja, hogy egész életében sötét fogai voltak, most végre világosat szeretne. Egyre inkább hajlok arra, hogy igaza van, hisz esztétikussá teszi az arcot. Nem biztos, hogy egy idős archoz jobban illenek az öreg fogak. Milyen céljai vannak? Töri-e most a fejét valamin éppen? A komputer technika napi készenlétet igényel. A viaszfrézelésre szeretnénk jobban koncentrálni, mert a viaszok egyfajta műanyaggal erősített anyagok, ezért túlságosan transzparensek. E témában szeretnénk olyan fejlesztéseket végezni, amelyek a mi szemünkben hibának tekinthető rendellenességeket orvosolják. Persze ezek nem akut kihívások, de szeretjük, ha vannak megoldásra váró problémák, mert az azt jelenti, hogy dolgunk is van bőven. Lassan itt a karácsony! Milyen érzéseket csalogat elő Önből ez az ünnep? A legnagyobb ünnepem. Lengyel édesapám olyan szentséggel öltöztette fel a fát, és olyan hangulatot tudott teremteni a családjának, hogy felejthetetlenné tette számunkra ezt az ünnepet. Soha nem felejtem el, pedig csak 4 éves voltam, mikor a menekült táborban sítalpakat kaptam karácsonyra édesapámtól, melyeket saját kezűleg készített az asztalos műhelyben, munkaidő után. Igyekszem a nyomdokaiba lépni. Az unokáim úgy sem hagynák, hogy lemaradjak. Tarnócai Éva


Laboratorium

tompítható energiatakarékos fényforrás napfényminőség állványos vagy asztalra szerelhető kivitel dianéző

JANDIA

MUNKALÁMPA

a profik igényeire szabva

DUBLIER-KÜVETTA

ÚJ!

A HÓNAP MUNKÁJA www.janlangner.de

Minimális szilikon felhasználás Egyszerű és gyors használat 100%-os pontosság

labline

2011 TÉL

13


Laboratorium

Jet-Pinek használatban [kép fent]

2 mm-es Jet-Pinek 1,5 Jet-Pinek

Frei-Pinek menettel

Pinkihúzó segédeszköz 2,0

TERMÉKEK ÉS KELLÉKEK JAN LANGNERTŐL A profik igényeire szabva Linefinder az arc függőleges helyzetének meghatározásához. Egyénileg készíthető fogszínkulcs

Color Jet

36 Wattos kompakt fénycső (6500 Kelvin), Elektromos pillanatgyújtó, A fényerő 1700-től 2000 Lux-ig tompítható, Alacsony üzemeltetési és karbantartási költségek, Nincs árnyék, Munkalámpa, karos mikroszkóppal

14

2011 TÉL

labline

A munkaterület optimális megvilágítása

Karos mikroszkóp


JAN LANGNER

RÉTEGEZÉS PRÉSELT KORONÁKRA

A PRÉSTECHNIKÁRÓL MINDENKI BESZÉL, DE TUDNI KELL AZT, HOGY EZ A TECHNIKA A FOGTECHNIKUST IS ÚJ FELADATOK ELÉ ÁLLÍTJA. CIKKEMBEN AZT SZERETNÉM BEMUTATNI, HOGYAN ÉRHETÜNK EL SZISZTEMATIKUS MUNKÁVAL REPRODUKÁLHATÓ ÉS TERVEZHETŐ EREDMÉNYT.

labline

2011 TÉL

15


MILYEN PROBLÉMÁKAT REJT MAGÁBAN EZ A TECHNIKA?

1. Színbeli monoblokk, a préshenger egyszínű 2. Dentinből élbe történő átmenet létrehozása 3. Mamelonok kialakítása Először is felvetődik a kérdés, mikor és hogyan vegyük vissza, miképpen redukáljuk az élrészt. A Wax-Up ennél a technikánál kötelező, ajánlatos konfekcionált formákkal dolgozni (Calla-Plus). Az eredmények azt igazolják, hogy a konfekcionált formákkal sokkal egyedibb munka érhető el. Ennek köszönhetően a még tapasztalatlan fogtechnikus is képes esztétikailag igényes frontrekonstrukciókat készíteni. Ennél is fontosabb számomra az állandó ellenőrzés lehetősége, és hogy a front ebből eredően számos pozíció és funkció variációt kínál. Ismert a mondás: Jó a bizalom, de jobb a kontroll. Ezért ez a technika a front kialakítása során szinte kizárja a hibát.

CALLA-PLUS készlet

CALLA-PLUS előre gyártott viaszformák

CALLA-PLUS modell

A viaszmintázat elkészítését követően a megmodellezett koronákat teljes anatómiai méretben hagyjuk, majd beágyazzuk és préseljük.

De térjünk vissza a tulajdonképpeni témánkhoz, az élrészek redukálásához. A szakirodalomban sokszor találkozom nagyon időigényes csiszolási munkákkal, amelyeknél a mamelonok csodálatos hegyi panorámára emlékeztetnek. A csiszolt dentinmagok esetében – amikor a dentinmagokat még csiszoltuk – természetesen ezeket a „kulisszákat” is csiszolással alakítottuk ki, de az eredménnyel nem vagyunk mindig elégedettek. Ennek során két probléma merül fel. Egyrészt a „völgyeket” gyorsan túl mélyre csiszoljuk, elérve ezáltal a cirkonvázat vagy az alapmasszát, és meg kell oldani a színbeli kasírozást. A második probléma szerintünk a kiemelkedő mamelonstruktúrák színezésekor lép fel, mert a színezőanyag gyorsan a mélyebb területekre folyik. Ami természetesen ezen kívül még feltűnik: a transzparens élmasszák esetén a látható átmenetek a dentintől az él irányába.

16

2011 TÉL

labline


Az eddigi tapasztalatok alapján megpróbáltuk ezt a technikát egyszerűsíteni, és standartizált eljárássá alakítani.

MIT CSINÁLUNK MÁSKÉNT? ELLENŐRZÖTT CSISZOLÁS! 0,7–1,0 mm zománcvastagság lenne az optimális. A Bredent Turbo Grinder-ével a visszacsiszolt zománcréteg mélységé­ nek megállapítására először a korona approximális tartományában is csak félig csiszoljuk vissza a zománcréteget.

Az éli határok megjelölésével kezdünk, különbséget teszünk az elkészítendő fog életkorától függően.

Ugyanezt elvégezzük a korona labiális felszínén is.

Ha ezeket a tájékozódási csiszolásokat elvégeztük, a még megmaradó zománcrészeket simára visszacsiszoljuk. A kerámia lepattogzásának elkerülése miatt fontos, hogy alacsony fordulatszámmal dolgozzunk, és incizális irányból cervikális irányba csiszoljunk.

labline

2011 TÉL

17


Palatinálisan is redukáljuk az él­ vastag­ságot, de csak 2–3 mm-rel, a fognyak irányába. Fiatalos formák­nál a mamelonokat palatinális irányból csiszoljuk ki.

Csak ezt követően távolítjuk el a még megmaradó approximális részeket. Rendkívül fontos és kényelmes dolog a munkafázisok állandó kontrolljának lehetősége.

SZÍNEZZÜKVAGY RÉTEGEZZÜK A BELSŐ STRUKTÚRÁKAT? Alapjában véve mindkettő lehetséges, mi azonban a rétegezést részesítjük előnyben. A frontfogakat mi kizárólag rétegezéssel alakítjuk ki, a végső formának megfelelően.

A RÉTEGEZÉS Először a kiválasztott élmasszával palatinálisan egy „élpajzsot” építünk fel, amely a szomszéd fogak hosszát kb. 1 mm-rel meghaladja. A kontaktpontokat is zománcmasszával zárjuk. Így olyan felszín jön létre, amelyre most felvihetjük a belső rétegezést. A kerámia masszákat mi csak vízzel keverjük. Ennek szerintünk több előnye van. Egyrészt az anyagot az ecsettel így könnyebb felvenni, másrészt a felvett anyag nem ragad rá az ecsetre. A víz felitatása is gyorsabban megy, így hamarabb tapad (Tanaka-technika). Az így előkészített „asztalt” folyadékkal kezeljük, hogy megakadályozzuk a gyors kiszáradást. A szintén folyadékkal kevert mamelon masszákat aztán egy kis ecsettel célirányosan tudjuk felvinni.

18

2011 TÉL

labline


A megfelelő zománcmasszákat jobbról balra hordjuk fel, a zománc vastagságát így nagyon jól lehet kontrollálni. A zománcrepedéseket meghatározott módon beszínezzük, a forma eközben szinte magától jön létre, mivel minden lépésben, csak egy kicsivel viszünk fel több anyagot.

A felszínek égetése után Dura Green kővel kialakítjuk a felszíni struktúrákat, és életkortól függően gumipolírozóval előkészítjük a foga(ka)t, a végső polírozáshoz.

Az Aesthetik-Press (következő számban bővebben bemutatjuk a technológiát) használatának előnyei különösen a fényégetésnél mutatkoznak meg, mert ennél a kerámiánál nincs szükség glazúrmasszára, mivel a préselt és a rétegezett részek azonos fényűek.

JAN LANGNER fogtechnikus mester

Születési dátum: 1947. 04. 27. Születési hely: Moosburg

Szakképzés, szakmai tapasztalat Fogtechnikus képzés: 1961–1964 (Mayer Labor, Schwäbisch Gmünd) Mesterképző Iskola Stuttgart 1972 Kitüntetés 1974 Az „Arany paralellométer” díj nyertese Dental Labor Jan Langner GmbH 1974 Laboralapítás Schwäbisch Gmünd-ben Oktatási tevékenység 1980–1998 Stuttgarti Mesterképző Iskola

Referenciák

1987 óta a „Dentale Technologie“ társelnöke Előadások bel- és külföldön Különböző szakcikkek megjelentetése

Birkachstraße 17 73529 Schwäbisch Gmünd T +49(0)7171 94 73 50 F +49(0)7171 41786 jan.langner@t-online.de www.janlangner.de

Ha a mobiltelefonja rendelkezik QR kód felismerő programmal, közvetlenül beléphet Jan Langner rendkívüli világába!

Amennyiben a leírtaknak megfelelően járunk el, akkor kontroláltan, kiszámítható módon és a technikai és szakmai előképzettségünktől függetlenül kiváló minőségben készülnek el azok a préskerámiából készült pótlások, amelyek napjainkban egyre népszerűbbek!

labline

2011 TÉL

19


HUMAN ZIRKONIUM TECHNOLOGY

Prettau® Zirkon Titán bázissal

Ice Zirkon Transzlucens

Műanyag

Viasz

CO-CR

TITÁN

Airbrush*

Lézertechnológia

*Airbrush: a Prettau® Zirkon színezése szoftveresen, a frézgépre szerelt "szórópisztoly" segítségével történik.

M5 FRÉZGÉP

Prettau® Zirkon Titán bázissal

Ice Zirkon Transzlucens

Műanyag

Viasz

Prettau® Zirkon Titán bázissal

Ice Zirkon Transzlucens

Műanyag

Viasz

M3 FRÉZGÉP

M2 FRÉZGÉP

100%-BAN FELKÉSZÜLTÜNK A JÖVŐRE! Minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy minőséget, precizitást és ravasz megoldásokat kínáljunk – tisztességes áron. CAD/CAM rendszereink fejlesztése során szembesültünk igazán azzal a felismeréssel, hogy a fejlesztésnek soha nincs vége. A kíváncsiság, a kihívások keresése és a saját tanulási tapasztalataink moduláris felépítésű, multifunkcionális megoldásokat nyújtó rendszer megalkotására ösztönöztek bennünket. Ennek köszönhetően CAD/ CAM rendszereink a felhasználói igények és lehetőségek függvényében bármikor átalakíthatók és utólag bővíthetők. Így holnap is megbízható, jövőbe mutató partnereid lesznek. Barátsággal:

Enrico Steger 20

2011 TÉL

labline


GEORG WALCHER – DR. BÁTORFI BÉLA

Hibrid megoldás implantátumok közötti jelentős divergencia esetén:

OKKLUZÁLISAN CSAVAROZOTT PRETTAU-HÍD

1. FOGTECHNIKAI RÉSZ

A KEDVEZŐTLEN CSONTVISZONYOK MIATT AZ IMPLANTÁTUMOKAT SOKSZOR NEM LEHET TÖKÉLETESEN POZÍCIONÁLNI. EZ RENDKÍVÜLI MEGOLDÁSOKAT KÖVETEL A FOGTECHNIKAI SZAKEMBEREKTŐL IS. AZ ITT BEMUTATOTT ESETNÉL AZ IMPLANTÁTUMOK KÖZÖTTI DIVERGENCIA JELENTŐS, FRONTFOG TARTOMÁNYBAN AZ IMPLANTÁTUMOK TÚLSÁGOSAN SZÉTÁLLNAK AHHOZ, HOGY A MUNKÁT OKKLUZÁLISAN CSAVAROZVA EL LEHESSEN KÉSZÍTENI.

labline

2011 TÉL

21


Hasonló kiindulási szituációk során szerzett korábbi kedvező tapasztalatok alapján ebben az esetben elöl okkluzálisan csavarozott, hátul „vakon”, az implantátumokon felfekvő hibrid megoldás mellett döntöttünk. A páciens azt kérte, hogy a restauráció zirkonból készüljön. A kész munka szilárdsági tulajdonságainak garantálása rendkívül pontos tervezést követelt. Ezért először viaszfelállítást készítettünk. Ehhez frame műanyagból kiöntött természetes fogakat használtunk. Ennek a másolási technikának köszönhetően tökéletesen természethű másolatot kaptunk. Alternatívaként persze használhatunk ipari előállítású műfogakat is. Az így elkészített viaszfelállítást szájban bepróbáltuk, hogy ellenőrizzük az okklúziót, a fonetikát, a funkciót és az esztétikát. Lehetőség van arra, hogy az ös�szes funkcionális és esztétikai követelményt már az elején meghatározzuk, és a szükséges módosításokat elvégezzük.

1. kép: Viaszfelállítás elkészítése alatta lévő implantátumfejek

nélkül

Erre a célra a Prettau® Zirkon a tökéletes alapanyag, mert megfelel a legmagasabb esztétikai és egészségügyi követelményeknek, és monolitikus előállításának köszönhetően nem igényel leplezést. Így nem fordulhat elő lepattogzás sem. Egy fémkerámia váz leplezése ebben az esetben a szűkös helyviszonyok miatt amúgy sem nyújtana kielégítő esztétikai megoldást. A Prettau® Zirkonnak ezen kívül még az az előnye, hogy a természetes állcsonttal szemben nem abrazív (Rosentritt tanulmány), ezért azt védi is. Az alapanyag magas keménységének nincs hatása sem az implantátumra, sem az állcsontra, mivel a szájban felhasznált minden alapanyagnak keménynek kell lennie. A funkcionális követelmények teljesítése érdekében a természet is ezt a célt követi. A biológiában különbséget teszünk kemény- és lágyszövet között, és mint ismert, a fogzománc a legkeményebb humán szövet, a legkeményebb biológiai anyag. A magas szilárdság és az alacsony kopás biztosítja a természetben az emberi fogazat hosszú élettartamát, és egyáltalán, az ember, mint élőlény tartós fennmaradását. A jelentős mértékű és gyors kopás azzal a végzetes következménnyel járna, hogy nem lenne biztosítva az emészthető biomassza szükséges „feldarabolása”, így megkérdőjeleződne az életet fenntartó táplálkozás.

2. kép: Az implantátumfejek felcsavarozásával láthatóvá válik a nagymértékű divergencia

A gépek és berendezések élettartamának növelése érdekében az ipar is állandóan keményebb és a kopásnak maximálisan ellenálló alapanyagok után kutat. Az alábbiakban bemutatjuk az eset megoldásának egyes lépéseit:

22

2011 TÉL

labline

3. kép: A sánc segítségével képet kapunk a lehetséges fogtechnikai megoldásról


4. kép: A sánc segítséget nyújt abban, hogy eldöntsük, mi-

7. kép: Az implantátumok kedvezőtlen elhelyezkedése miatt egy klasszikus, fém implantátumfej jelentős része látható lenne. Ezenkívül, egy hagyományos implantátumfej kis függőleges dimenziója miatt gyengítené a konstrukciót is

5. kép: A munkát dublír eljárással Frame műanyagból elkészítettük. A felső laterálisok incizális tartományában láthatók a csavarcsatornák bukkális kivezetései

8. kép: Ezért saját ragasztási bázisokat (balra) terveztünk és gyártottunk le. A képen a két abutment összehasonlítása látható: a bal oldali implantátumfej dimenziója kisebb, így lehetőséget nyújt, hogy a restaurációt egészen a fogíny pereméig zirkonnal takarjuk el

6. kép: Az alsó állcsontnál a csavarcsatornák lingvális tartományban lépnek ki, és okkluzálisan csavarozhatók

9. kép: Duplán csavarozható titánbázisok erős emergencia profillal

lyen kombinált megoldást válasszunk

labline

2011 TÉL

23


24

10. kép: Saját tervezésű és gyártású ragasztási bázisok, amelyek segítségével sikerült ezt a rendkívül kedvezőtlen szituációt ésszerűen megoldani

13. kép: A modellre csavarozott titán ragasztási bázisokat

11. kép: Titánbázisok a modellre csavarozva

14. kép: Ezt követően beszkenneljük a fogínymaszkot

12. kép: A modellre csavarozott titánbázisok: az implantátum összeköttetésen nem rendelkeznek rotáció védelemmel, a cirkonrestauráció felé a modell referencia kiszögelléssel van ellátva, ami biztosítja a restaurációban történő pontos elhelyezkedést

15. kép: Beszkenneljük a műanyag restaurációt, úgy, hogy a

2011 TÉL

labline

beszkenneljük

modellre rácsavarozzuk, azután virtuálisan láthatóvá tesszük


16. kép: Beszkennelt műanyag restauráció

19. kép: Az oldalsó fogtartományban található implantátumokat okkluzálisan csavarozzuk. A két frontfogat ezzel szemben abutmenttel látjuk el, amelyek csak felfekszenek az implantátumokra, de nincsenek okkluzális csavarbemenetei. Ez a hibrid megoldás kitűnően működik, mivel a szájban beragasztható, és garantált az implantátumon való tökéletes illeszkedése. Ennek következménye a tökéletes alátámasztás.

17. kép: Virtuálisan elhelyezzük a csavarcsatornákat

20. kép: A csavarcsatornák kimenete

18. kép: A csavarkilépési csatornákat ellenőrizzük

21. kép: Monolitikus Prettau restauráció esetén a kimeneti csatornák helyzete kevésbé fontos, ha nem jár esztétikai kompromisszumokkal

labline

2011 TÉL

25


26

22. kép: Az implantátumok kedvezőtlen pozíciója által generált nagyon vékony helyek okkluzális tartományban nem befolyásolják negatívan a restaurációt. A kerámia leplezésű restaurációkkal ellentétben az alapanyag rendkívül magas szilárdsága lehetővé teszi ezt a feldolgozást.

25. kép: A bazális nézet sárga színben mutatja az elhelyezett ragasztási bázisokat, amelyeket aztán frézeléskor kitakarunk

23. kép: A rendkívül alacsony függőleges dimenzió miatt a restaurációnak nyeregszerűen kell felfeküdnie ahhoz, hogy a szilárdsághoz szükséges megfelelő anyagvastagságot elérjük

26. kép: A restauráció készen áll a frézelésre

24. kép: A 4 darab elülső csavarcsatorna tökéletesen elegendő a restauráció rögzítéséhez

27. kép: Az 5-TEC CAD/CAM rendszerrel frézelt cirkon restaurációt kivesszük a gépből. A tömb középső része lesz a szintertalp

2011 TÉL

labline


28. kép: Az interdentális részeket utólag manuálisan kidolgozzuk. Ennek során különösen ügyeljünk arra, hogy a kidolgozó eszközt ne nyomjuk túl erősen a munkadarabhoz, ez ugyanis később a szinterezéskor repedéshez vezethet

31. kép: A titánbázisok későbbi beragasztása műanyag cementtel történik

29. kép: Mivel a zirkon nagyon rossz hővezető, a készre szinterezett hidat a repedések elkerülése miatt az utólagos megmunkáláskor nagyon lassan hevítsük fel és hűtsük le

32. kép: Az implantátumok enyhe divergenciája a belső összekötések erős kónuszaival problémamentesen kiküszöbölhető

30. kép: Mivel műanyag provizóriummal előzetesen a bepróbálás megtörtént, és ellenőriztük az okklúziót, az esztétikát, a fonetikát és a funkciót, a tervezési biztonság szinte 100%

33. kép: A titánbázisok felső beragasztása ugyanúgy történik, mint alul. Az elülsőknek okkluzális hozzáférése van, a két laterálisnak nincs egy sem, és a nyál okozta infiltráció megakadályozására a csatlakozás határáig cementtel töltjük fel

labline

2011 TÉL

27


34. kép: A restaurációt rózsaszínű fogínnyel leplezzük, és vékony glazúr réteggel vonjuk be

GEORG WALCHER Született: Brixen (Dél-Tirol/Olaszország) 1990 – 1995: Fogtechnikai gyakorlati képzés (Dr. Walter Lüfter fogorvos, Bruneck/Olaszország) 1990 – 1994: Fogtechnikus Képző Szakiskola (Baden/Ausztria) 1994: Fogtechnikusi záróvizsga (Gazdasági Kamara Innsbruck/Ausztria) 1994: Fogtechnikus-segéd oklevél (Bozen/Olaszország) 1995 – 1997: Fogtechnikusi tapasztalatszerzés (Dr. Walter Lüfter fogorvos, Bruneck/Olaszország)

35. kép: A csatlakozások nagyon erős divergenciáját a titánbázis kónuszok megrövidítésével szüntetjük meg. Erre a műanyag cementtel történő beragasztás után kerül sor. Az adaptálás és az ellenőrzés a modellen történik.

1997 – 1998: Fogtechnikusi tevékenység (Labor Intec, München) 1998 – 1999: Fogtechnikusi tevékenység (Labor Wagner Christoph, Bozen/Olaszország) 1999 – 2005: Fogtechnikusi tevékenység (Burgdental Rampold Phillip, Sterzing/Olaszország) 2000: Fogtechnikusi mestervizsga (Baden, Ausztria) 2005: Fogtechnikai szaklaboráns szakdiploma megszerzése az „Istituto Professionale per l’Industria e L’Artigianato“ intézetben (Bozen/Olaszország) 2006: Fogtechnikusi mestervizsga (Bozen/Olaszország) 2005-től önálló fogtechnikus

36. kép: A tökéletes esztétikájú kész restauráció. Bravúrral leküzdöttünk minden nehézséget!

28

2011 TÉL

labline

2007-től a Zirkonzahn GmbH munkatársa


HUMAN ZIRKONIUM TECHNOLOGY

HATALMAS Zirkonzahn cégközpont

Zirkonzahn Németország

Zirkonzahn USA

Zirkonzahn Mexiko

labline

2011 TÉL

29


CAD/CAM módszer Prettau® Zirkon fix és kivehető fogpótlás elkészítéséhez

Egy 68 éves páciens nem volt elégedett fogai esztétikájával. A kihívást ebben az esetben a felső és alsó állcsont szanálása jelenti, fogszabályozás kizárásával és minimális előzetes sebészeti kezeléssel. A fogak eredeti rossz pozíciójának kiegyenlítésére, valamint a koronák szélessége és magassága közötti esztétikai viszonyok helyreállítására rózsaszín kerámiából lágyrészeket illesztünk be. A hagyományos diagnosztikai beállításokat CAD/CAM technikával műanyag provizóriumra visszük át. A provizóriumok klinikai beillesztése és próbaviselés után dupla szkenneléssel pontos másolat készül, amely alapján felül fix zirkonpótlást, alul kivehető pótlást készítünk.

30

2011 TÉL

labline


A Prettau-híd

Mauricio Cuéllar de la Torre

Dr. Nico Bühler

ZIRKONZAHN OKTATÁSI KÖZPONT

BÁZELI EGYETEM (SVÁJC), REKONSTRUKTÍV FOGÁSZATI KLINIKA

Kiegészítő képzések 1997–2005. júliusig: Ivoclar „Fémkerámia és esztétika“ | „CEKA Revax Attachement Systeem“ | „Oral Design” kurzus, Oral Design Mexikó | Degussa „GGS – Fénydinamika“ | Heraus Kulzer „Hera-Ceram Matrix Live“ | Ivoclar „The art of ceramics“ | Zirkonzahn manuális frézelési technika és ICE-kerámia továbbképzés

Jalisco No. 20 Col. Las Palmas 62050 Cuernavaca, Mor. Mexiko Tel. +52(1) 777 135152 mausonmars@gmx.de

Szakmai tapasztalat 1998–2009 Fusión Laboratorio Dental, TPD E. González, Cuernavaca, Mexikó 2000-től tart különböző kerámiakurzusokat Mexikóban, 2005-től dolgozik a Zirkonzahn anyagaival és rendszereivel 2010. márciusától: Zirkonzahn – Bruneck (Olaszország) és Irapuato (Mexikó) 2010 - Zirkonzahn rendszerek (manuális és CAD/CAM) – intenzív továbbképzés - Prettau gyakorlati kurzusok tartása – Dél-Korea - Prettau ügyfélkurzusok – Irapuato, Mexikó - Részvétel különböző kurzusokon – Bruneck Education Campus

labline

2011 TÉL

31


HUMAN ZIRKONIUM TECHNOLOGY

A munka a Zirkonzahn 5-TEC CAD/CAM rendszerével készült. 32

2011 TÉL

labline


Protetika

PhysioStar® NFC fogak BY ZTM JAN LANGNER

MELEG POLY MERIZ ÁTUMOK

HIDEG POLY MERIZ ÁTUMOK

MEGALKUVÁSOK NÉLKÜL! labline 2011 TÉL

33


© MARKUS KEPPLER


© ZT DIANA SCHNEIDER

© RUGGIERO

labline

2011 TÉL

35


A VÖRÖS HADSEREGTŐL AZ AMERIKAI MEGRENDELÉSEKIG

_D_TMENTÉS VILÁGSZÍNVONALON

36

2011 TÉL

labline


A Kürt Információmenedzsment Kft-t több mint húsz évvel ezelőtt alapította két testvér, s tíztizenkét munkatárs. A pár tízmilliós bevételű cégből azóta több milliárd forintos vállalkozás lett. Kürti Sándor elnök-tulajdonos mindezt alapvetően annak tulajdonítja, hogy tudnak együtt csapatként dolgozni, s olyan emberek a munkatársai, akik rendelkeznek azzal az innovációs képességgel, amely lehetővé teszi a vevők teljes körű kiszolgálását is. A Széchenyi és az Év üzletembere díjjal kitüntetett Kürti Sándor elmondta, sohasem volt az iskolákban vagy bárhol a legjobb, csak akkor termett siker számára, ha elkezdett csapatban gondolkodni és dolgozni.

labline

2011 TÉL

37


38

2011 TÉL

labline


Hogyan jött létre a Kürt? Ki adta az ötletet? A vállalkozás kényszerpálya volt, a céget 1989 januárjában alapítottuk, közvetlenül azután, hogy a törvények lehetővé tették a társaságok, például a kft-k létrehozását. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy mindnyájan nagy magyar vállalatoknál dolgoztunk. A Központi Fizikai Kutatóintézetben, a Magyar Optikai Műveknél és az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában. Ezek a vállalatok a rendszerváltás előtt az akkori csúcstechnológiával foglalkoztak, mára azonban mind megszűntek, legfeljebb egy bevásárlóközpont maradt a helyükön, vagy az sem. Az adatmentés ekkor még szóba sem került, csak az, hogy megalakítunk egy céget, amelyik a mágneses adattárolással foglalkozik majd azért, mert közös projektekben addig is ezt fejlesztettük. Mi ugyanis erre voltunk "kitenyésztve". Az állam terve akkoriban az volt, hogy hamarosan adattároló gyártás is lesz Magyarországon. Ebből azonban nem lett semmi. Az emberek, a Kürt létrehozói nem akarták elhagyni a pályát, nem akartak zöldségesek lenni, csak a gyártáshoz nem volt elég tőkénk, piacismeretünk. De volt tudásunk, amit kamatoztatni akartunk. Amikor például a Kürt megalakult, már akkor legalább 30 ipari szabadalomnak voltunk a tulajdonosai, tehát ilyen értelemben sohasem voltunk kezdő vállalkozás. Az első üzletünket meglepő módon a Vörös Hadsereggel kötöttük, tíz darab mágneslemezmosó automatát szállítottunk nekik. Ezekbe egyenként három Zsiguli ablaktörlőmotor és egy Hajdú mosógépmotor volt beépítve. A mágneslemezek akkoriban nem pormentes térben működtek, koszolódtak, s egy idő után az olvasófej felkente rájuk a koszt, amit le kellett mosni. Ilyen berendezést vagy Nyugatról kellett venni sok pénzért, vagy a miénkhez hasonló megoldást kellett választani. A cég fejlődésére jellemző, hogy az első évben tíz-tizenketten hatmillió forintos forgalmat értünk el 600 ezer forint adózott eredmén�nyel. Ma több mint százan vagyunk, s dolgozók hozzáadott értéke eléri a 2,5 milliárd forintot. Ez az az érték, amit mi előállítunk. S mivel kizárólag szellemi termékről van szó, az egyéb bevételünk, ami például hardverek eladásából származik, minimális. Elmondva meglepően egyszerűnek tűnik. A valóságban is az volt? Az út nem volt sima, de jószerivel abból adódóan, hogy csak tudásmunkásokkal dolgozunk, évente tizenöt-húsz százalékkal tudunk fejlődni. Nem többel azért, mert gépsorokat nem tudunk beállítani. Mi a testvéremmel kezdettől fogva a folyamatos fejlődésben gondolkodtunk, s ez az az arány, amivel lépést tudunk tartani. A tartalom változik, de nem gyorsabban, mint ahogyan az adattárolás fejlődik. Hogyan alakult ki az adatmentési profil? Gondolom, a kilencvenes évek elején azért ez nem volt ilyen egyértelmű. Egy kanadai tanácsadónak köszönhetjük, hogy ezt választottuk. Őt 1990-ben a kanadai állam küldte Magyarországra azért, hogy segítse a rendszerváltó országok demokráciáinak, vállalkozásainak a fejlődését. A tanácsokért nem kellett fizetnünk. Először két hetet, egy hónapot volt nálunk, és mondott néhány olyan dolgot, ami nekünk később milliárdokat ért. Például azt, hogy adatmentés. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozunk, s akkor egy táblára felírtunk tizenkét kompetenciát. Kérdezte, hányan vagyunk, mondtuk, tizenketten. Akkor mindenkire jut egy kompetencia, és hozzátette, ez nem lesz jó így, egyet válasszunk közülük, azt, amelyik

piacon meg akarunk élni. A rendszerintegráció, a számítógép forgalmazás és többi tevékenység közül végül az adatmentés mellett döntöttünk, de amikor elment, akkor visszaállítottuk az összes tevékenységünket. Amikor megint jött, látta, hogy mit csináltunk, s kifejtette, nem gondolta, hogy ilyen marhákra költi a pénzét a kanadai állam. Mi azzal érveltünk, hogy kicsi a piac, s mi meg akarunk élni ezekből a tevékenységekből. Ő pedig változatlanul amellett érvelt, hogy csak egy dolgot válasszunk, mert nem érthetünk mindenhez. És igaza volt, mert annak, hogy mi meg tudtuk különböztetni magunkat a sok tízezer induló vállalkozástól, és a környezet is minket másoktól, ennek köszönhető. Lehetőséget kaptunk arra, hogy mi egy dologban legyünk jónevűek, s felépíthessünk egy brandet, amiről akkor fogalmunk sem volt, hogy mi az. Mondana pár szót arról mi is az, aminek a sikert köszönhetik? Az adatmentés lényege az, hogy az informatikai katasztrófa után minimalizálni kell a veszteségeket. A második üzletágunk pedig arról szól, hogyan lehet megelőzni a katasztrófát. Ezek nem bonyolult dolgok, de egyik eladja a másikat. Aki még nem vesztett adatot, azért akarja védeni, aki pedig már igen, az pedig azért. Ezért is köszönjük a kanadai kormánynak, hogy nekünk megmondta a tutit. Amikor az adatmentés mellett döntöttek, már tudták, hogy ennyire sikeresek lesznek? Nagyon sok dolgot nem láttunk előre. Tudtuk azt, hogy a tárolás folyamatosan felmerülő probléma, aminek két nagyon fontos ös�szetevője van, a technológia és az ember. A technológia kilencven százalékban mágneses adattárolás ma is, s a technológia sérülékeny. Az emberi gyengeség, az oda nem figyelés, a megfelelő kezelési mód meg nem tanulása pedig a másik nagyon fontos tényező. E kettő együtthatásból nagyon sok hiba származik, és aki otthonosan mozog ezen a területen, az tudja, hogy a hibák egyre nehezebben megoldhatók. A könnyebbeket kijavítják, de aki mély tudást szerez ezen a területen, annak az lesz az előnye, hogy elmaradnak mellőle a versenytársak azért, mert egyre magasabb lesz a belépési küszöb. Mondok egy példát: ma három gyártó uralja a winchester-piacot, húsz éve még százötven volt. S mi az innovációs képességünknek köszönhetően nagyon szorosan együttműködünk velük. Ezt csak az tudja elérni, aki a kezdetektől fogva ezen a területen dolgozik. Azt azonban hozzáteszem, hogy ez a képességünk azért is alakult ki, mert a gyártók először nem álltak szóba velünk, s ezért nekünk mindent tudni kellett, amit nekik. Évekkel ezelőtt dolgozott nálunk diákként egy magyar fiatalember, aki ma az egyik vezető gyártó egyik vezető embere. Néhány hete itt járt, s amikor megmutattuk neki az eszközrendszerünket, elcsodálkozott és meglepődött, hogy hol tartunk. Most már több gyártóval is szerződéses kapcsolatban vagyunk, az innovációs képességünk pedig megmaradt, mert ezek a képességek megvannak az embereinkben. A hátteret pedig az adja, hogy a világon eddig gyártott tízezer fajta mágneses adattárolóból nekünk körülbelül kilencezer itt van a raktárban. Ma ezekhez már nem lehet hozzájutni, nincs olyan, hogy csókolom, megveszem a készletet. Minden adatot megment a Kürt? Csak azt, ami menthető.

labline

2011 TÉL

39


És milyen adat menthető? Ha a tároló felületének több mint tíz százaléka sérült, akkor már nem. Ez olyan, mintha a Háború és béke miden betűje itt lenne egy halomban, s abból újra meg kellene írni a könyvet. Ez gyakorlatilag lehetetlen. Általános szabály, hogy ha a felület tíz százaléka, vagy ennél nagyobb rész sérült, alig van esély mentésre, mert a logikai és a fizikai rendszer közötti kapcsolatot szinte lehetetlen visszaállítani. Ha három százaléknál kisebb a felületi hiba, akkor szinte száz százalékig biztos, hogy mindent helyre lehet állítani. A három és tíz százalék között lehet innoválni. Amikor azonban terrabájt méretű a tárolókról beszélünk, akkor ezek az arányok-mértékek egyszerre pokolian nagyok és kicsik. Nekünk minden alkatrész megvan ahhoz, hogy a kezelni tudjuk a problémákat. De ennél sokkal fontosabb, hogy a képességeink, az embereink is megvannak hozzá. Amikor először fordul elő egy probléma, egy fejlesztő csapat egy-két hét alatt technologizálja, s aztán tíz-tizenkét óra múlva a megoldás is megszületik. Ez utóbbit már robotok csinálják, mi csak bekapcsoljuk, beindítjuk a folyamatot és kiválasztjuk azt a programot, amelyik megmenti az adatokat. Milyen filozófia, elképzelés mentén építették a céget? Folyamatosan növekedni akarunk, ennél nem bonyolultabb és nem több a tervünk. Mindig egy kicsit nagyobb bevételt, eredményt és cégértéket akarunk elérni. Úgy gondoljuk, hogy ha a tulajdonosok, az itt dolgozók, menedzserek és a beszállítók biztonságban érzik magukat, s tudják, ha itt tisztességes munkát végeznek, annak meg is lesz a gyümölcse, akkor a csapatot már nem a félelem, hanem a bizalom tartja össze. Ez pedig óriási jelentőségű. Hogyan választják ki a munkatársakat? Nincs benne semmi különös, nincsenek generális elvek a kiválasztásra. A Stanford Egyetem egyik professzora, Jim Collins írta le egyik könyvében, hogy nagyon jól válaszd meg, kit veszel fel az autóbuszodra. Ez nagyon fontos, mert ez nem egy one man show, s nehogy primadonnákat válassz ki. Ez csapatmunka, ez egy óriási zenekar, s bár itt mindenkinek megvan a szólója, de együtt kell hangzania a muzsikának. Tegnap például a mi HR-sünk interjúztatott engem arról, hogy másfél hónapja felvett asszisztens hogyan válik be. Mert nekik tudniuk kell másfél hónap múlva, hogy megfelel-e a feladatoknak. Ez egy visszacsatolt folyamat, ők kiválasztották, de már félidőben is érdekli őket, hogyan alakultak eddig a dolgok. S még egy szempontrendszer, ami fontos a kiválasztásnál. Két évvel ezelőtt három mérnöki álláslehetőségünk volt, amelyekre majdnem kétszáz előszűrt, alkalmas fiatalembert küldött ide a fejvadász cég. Közülük kettőt tudtunk felvenni, az egyik kanadai volt. Miért lényeges ez? Azért, mert nekünk olyan emberek kellenek, akik

40

2011 TÉL

labline


tudnak csapatban dolgozni, akik lojálisak a céghez, felelősségteljesen tudnak gondolkodni, s nem a saját érdeküket helyezik mindig előtérbe. Ha egy dolgozónk munkájára például szombat éjjel negyed kettőtől fél kettőig szükségünk van, mert a vevő kiszolgálása így kívánja, akkor álljon rendelkezésre, s ne magyarázza ki magát. A vevőt ugyanis csak az érdekli, hogy megkapja megoldást, nekünk meg az a dolgunk, hogy kiszolgáljuk. A többi teljesen mellékes. Hozzáteszem, ez a mi kultúránkban nagyon kevéssé érthető. Miért? Mert az egyetemen azt tanítják, hogy a vállalkozáshoz tőke, eszköz, alapanyag kell, majd ebből lesz a termék, amit a vevő vagy megvesz, vagy nem. Tehát az ő szubjektivitásától függ az én objektív beruházásom sikere. Holott az igazság az, hogy egyetlen fontos dolog van, mégpedig a vevői elégedettség, és miden más szubjektív. Az, hogy fordítva ülünk a lovon, nagyon rossz hatással van az érték előállítási kultúránkra. Amikor valaki idejön, hogy valamit gyártana itt, akkor a média tele van azzal, hogy milyen problémák vannak, de az szóba sem kerül, hogy például gépkocsit csak így lehet gyártani, a munkám csak így teremt értéket. A kudarcokból mit szűrt le a Kürt? Hogy hol a helyünk világban, meddig nyújtózkodhatunk és meddig szabad elmennünk. Kétezer táján egy zsenink feltalálta, hogy a filléres chipbe be lehet tenni egy internet webszervert. Ez akkor világszabadalom lett, annyira újszerű volt. Elkezdtünk Japánban házalni ezzel, mert ott sok olyan terméket gyártanak, amibe ezt be lehet építeni. Egy év múlva eladtuk a Sharpnak. A cég azt mondta, hogy 2002 decemberétől évente tízmillió berendezésbe ülteti be ezt a chipet. Mit akarsz ennél többet? Húha! Tízmillió berendezés darabonként egy dollárral beszorozva nem rossz pénz. Végül a projektből hatszázezer dollár veszteséggel szálltunk ki.

annak legfeljebb csak a három és fél százaléka a tied. Elkezdtünk osztani-szorozni és kiderült, ez a lecke nekünk hatszázezer dollárunkba került. Rá kellett jönnünk, bár felfedeztünk valamit, nem tudtuk termékké alakítani. De a Sharp tudta, és tudja hogyan kell mikrohullámú sütőt és klímaberendezést gyártani, és azt is, hogyan kell beletenni a chipet. Nekünk a saját pénzünkön bizonyította be, hogy abban a méretben, amiben ő gondolkodik, mi képtelenek vagyunk. Ez pedig behatárolja jövőnket, s persze megtanultuk tisztelni a japán kultúrát. Amerikában viszont sikerült jó üzletet kötni a Kürtnek. Amerikába azzal mentünk el, hogy miképpen lehet megelőzni az információbiztonsági problémák kialakulását. Mi ugyanis egy céget nem mint fényképet nézünk, hanem mint filmet, azaz főként folyamatot elemezzük, nem az állapotot. Jó belépő volt, hogy a 2011. szeptemberi terrortámadás után felajánlottuk adatmentési kapacitásunkat az amerikaiaknak, amit később George Pataki New York-i kormányzó és Bush elnök is személyes találkozás során köszönt meg. Az üzlet jól megy, bár hogy kik az ügyfeleink, nemzetbiztonsági okokból nem tudjuk ma sem. Mi egy ügynökséggel vagyunk kapcsolatban, amelyik úgynevezett logokat ad át nekünk, amelyekből látjuk a számítógépes folyamatokat. A nyomok alapján pedig meg tudjuk mondani, hogy mi történik a rendszerben, esetleg ki támadja, s ha támadja, a rendszer meddig bírja még hárítani a behatolási törekvéseket. Azt is megmondjuk, mit kell tenni ahhoz, hogy ne tudják kirabolni a céget, s azt is, hogy ha egy esemény bekövetkezett, az normális-e, vagy illetéktelen behatolás történt. A megelőzés azért fontos, mert nem kell megvárni amíg tönkretesznek egy céget. A logelemzés és a legális hekkelés a világ fejlett és szabad részén bárhol eladható jó pénzért, s ehhez mint mondtam, nem is kell ismeri az ügyfelet.

Mi történt? Mi kellett ehhez? Annak a felismerése, hogy a mi érték előállítási kultúránk fényévekre van a Japánban megszokottól és elfogadott kultúrától. Azt szerettük volna ugyanis, hogy mi ne csak eladjuk a találmányunkat, hanem folyamatosan együtt fejleszthessük a japánokkal. Talán akkor tíz fejlesztőnk volt. Adtak egy határidőt, mikorra legyen kész a fejlesztés. Nem sikerült megoldanunk. Ekkor mellénk tettek húsz fejlesztőt, de az új határidőt sem tudtuk betartani. Ekkor még kétszáz fejlesztőt adott a Sharp és akkor a munka határidőre kész lett. Ekkor azt mondta a Sharp, akkor most nézd meg, mit írtál alá és mi teljesült belőle. De ami teljesült is,

labline

2011 TÉL

41


Mit jelent a Kürtnek a magyar viszonyok között működni a társadalmi felelősségvállalás szemszögéből? Ezt a világot ismerem jól, itt mozgok otthonosan. Azt gondoljuk, hogy a mai szociális felelősségtudatunk lehet a legjobb holnapi üzletünk. Persze ezt még csak tudjuk, de nem tapasztaltuk meg. De hiszek benne. A Kürt pedig eszerint működik. Egy harwardos professzor elhitette velem, hogy maradandót kell alkotni. Az oktatásba való befektetést például nagyon fontosnak tartjuk, s ezért mindhárom alapítványunk az oktatásra fókuszál. Az egyik a kezdet kezdetétől működik, ez a Kürt Alapítványi Gimnázium. A másik, a veszprémi egyetemen bejegyzett, a hátrányos helyzetű cigány származású gyerekek mentori rendszerben való tanítását tűzte ki célul. A mentornak vállalnia kell, hogy a gyereknek államilag elismert dokumentumot ad kezébe, diplomát, érettségit, nyelvvizsgát vagy akár jogosítványt. Több mint hatvan ilyen gyerekünk van már. Három éve bekapcsolódtunk egy új folyamatba. A H2O lényege, hogy sokkal gazdaságosabb, ha nem egyes gyerekeket emelünk ki a környezetből, s adunk nekik képzést három-öt millió forintért, hanem mondjuk húsz millióból egész iskolákat alakítunk át öt év alatt, s akkor százötven-kétszáz gyereken is segíteni tudunk. Egy hátrányos helyzetű iskolát már sikerült átalakítani, egy másiké pedig folyamatban van. Célunk az, hogy az iskolákból ne potenciális munkanélküliek, funkcionális analfabéták kerüljenek ki, hanem jól képzett emberek. Ez egy amerikai, Stanford egyetemi modell, amit akkreditáltattunk a magyar viszonyokra. A lényeg, hogy a szülők és a diákok is szeressék meg az iskolát, ahol aztán jól használható tudáshoz jutnak. S hogy mit lehet ezzel elérni? A budapesti Mester utcai 19-es iskola igazgatója azt mondta nekünk három évvel ezelőtt, hogy nem tud osztályt indítani, mert már a cigányok sem akarnak oda menni. Az idén viszont már három első osztályt indítottak, de nem tudtak mindenkit felvenni, aki ide jelentkezett. Ugyanazt tanítják, amit máshol, csak egészen másképpen, ez a H2O lényege.

42

2011 TÉL

labline


Mit jelent Önnek a siker a magánéletében? Nem szeretnék farizeus lenni, de normálisan élem meg. Ugyanazokkal kártyázok, mint negyven évvel ezelőtt, s ugyanazokkal síelek, akikkel negyven éve. Nagyon ritkán van időm, hogy hátralépjek és ránézzek az egészre. Egyszer azt mondtam, hogy amikor hagytam a mérnökeinket dolgozni, akkor megkaptam Széchenyi díjat. Amikor pedig a kereskedőinket, akkor az Év üzletembere lettem. A kitüntetéseket ugyan az én nyakamba akasztották, de nincs az az épeszű ember, aki úgy gondolja, ez most mind én vagyok. Itt van mögöttem a csapat, az emberek, akik ezt végig csinálták, akik ezt elérték. Sohasem voltam az iskolákban vagy bárhol a legjobb, csak akkor termett siker nekem, ha elkezdtem csapatban gondolkodni és dolgozni. Mit jelent Önnek karácsony? A karácsony mindig is tágabb ünnep volt nekem, mint egy családi ünnep. A karácsonyaink már gyerekkorunkban sem szorosan vett családi ünnepek voltak. Anyukánk tanító néni volt, s úgy ítélte meg,

hogy a testvérem egyik árvagyerek osztálytársának is nálunk kell karácsonyoznia. S ez nekünk természetes volt, sőt, már hiányzott, ha nem volt ott. S most is nagyobb körű ünnep nálunk a karácsony. Nemcsak a szoros családi kötelékben lévők karácsonyoznak együtt, hanem a barátok is. A legújabb fejlemény pedig az, hogy a gyerekeink elkezdték összegyűjteni azokat, akikkel valamilyen rokoni kapcsolatban vagyunk, s például felfedeztek egy angolt, aki most az Elefántcsontparton dolgozik tudósítóként. S így találkozunk a hozzám képest második-harmadik generációs rokonokkal is. Azt pedig látom a gyerekeimen, hogy milyen öröm nekik, ha mondjuk Amerikába utaznak, és ott találkoznak egy rokonnal. Hogy távoli, az nekik már mindegy, de megpróbálják újraépíteni azt, amit a második világháború széttördelt. Nyelvileg is teljesen beleolvadtak, s ez nekem is teljesen újszerű és élvezhető fordulat. Gaál Móricz Fotó: www.fotokranitz.hu

labline

2011 TÉL

43


rendszerrel a siker érdekében

A rendszer jellemzőinek köszönhetően a megelőzte a korát. A világviszonylatban is egyedülálló teljesítmény mellett elsősorban a rendszer innovatív működési koncepciója és rugalmassága az, ami egy mostanáig elképzelhetetlen munkavégzési komfortot nyújt

Tökéletes ergonómia A kézi darab tökéletes ergonómiája finom és hatékony munkavégzést biztosít. A különleges softgrip felület nem csak kellemes fogást nyújt, de optimális zaj- és hőszigetelő is. A kézi darab kis súlya és a különleges súlyelosztás nem fárasztja a kezet, ami pontosabb és hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé.

Mértékadó formavilág A rendszer igen sima és ergonómiailag tervezett elemei olyan eleganciát sugároznak, ami kihangsúlyozza az Ön laborjának professzionalistását. A előnyei a szó szoros értelmében kézenfekvőek. Az új technológiák alkalmazásával olyan formát fejlesztettünk ki, amely tökéletesen illeszkedik az emberi kéz felépítéséhez.

ÚJ NÉV, ÚJ KORSZAK: elegáns dizájn, innovatív technológiák, egyediség és tökéletes ergonómia jellemzi a

innovatív munkahely-rendszert,

amellyel újra felfedezheti a Schick-et.

Funkciók, Kivitel

PLUS

Fordulatszám

250–40.000 forf/perc

250–50.000 forf/perc

250–60.000 forf/perc

6 Ncm

7,5 Ncm

9 Ncm

Térd*-, Láb*-, Asztali vezérlés

Térd-, Láb-, Asztali vezérlés

Térd-, Láb-, Asztali vezérlés

Forgatónyomaték Változatok

PREMIUM

Kiszolgáló panel Jobbra-/Balra futás Easy-Work menü Kiegészítő szignál az elszíváshoz Második motor csatlakozása Elektromos viaszkés csatlakozása Garancia

1 éves teljes körű garancia a kopó alkatrészekre is

*kiszolgáló pult nélkül is kapható (korlátozott funkciók)

44

2011 TÉL

labline

Szériatartozék

Opcionálisan kapható


SZERZŐ

Ha a mobiltelefonja rendelkezik QR kód felismerő programmal, közvetlenül beléphet a SAM artikulátorok színes és végtelen világába

DOROTHEE KRAUSS MÜNCHEN • 1994 – Formatervezési Szakiskola, Würzburg • 1997 – Fogtechnikai képzés, Imhof Dentaltechnik, Würzburg • 2001-től a protetikai részleg vezetője • 2002 – Braun + Richter GmbH Würzburg szakterület: korona-, híd- és teleszkóptechnika

TRANSZFERÍV AZ ESZTÉTIKA ÉS A FUNKCIÓ SZOLGÁLATÁBAN

• 2005 – Schalkhäuser & Schlereth GmbH Dentallabor, Würzburg laborvezető • 2006 óta fogtechnikus a SAM Präzisionstechnik (Gauting/München) cégnél • szakterület: tanácsadás és oktatás

A SAM-története 1971-ben egy artikulátor projekttel kezdődött. Ma már a SAM AXIOQUICK felső állcsonti transzfer rendszere standardnak számít nem csak a protetikában, hanem a fogszabályozásban és az ortognatikus sebészetben is. Ennek a transzferívnek a különleges geometriája és mechanikája biztosítja a koponyán az automatikus szimmetriát.

A porion központú fel­helyezési technika biztosítja a felső állcsont modell – esztétika szempontjából szükséges – koponyának megfelelő artikulátorba helyezését. A mindkét oldalon a porionhoz illesztett transzferív az orbitálissal együtt adja „frankfurti horizontális” vonatkoztatási szintet. Az orrnyeregtámaszon lévő szabadalmaz­tatott szintező pálcával ellenőrizzük a transzferív és az interpupilláris vonal párhuzamosságát. Az egyszer használatos kék higiéniai védősapkák optimalizálják a transzferív pozicionálását a hallójáratban.

labline

2011 TÉL

45


A TRANSZFERÍV ELŐKÉSZÍTÉSE

AZ ARCÍV LEVÉTELE

A higiéniai védősapkákat felhelyezzük az arcív fekete fülolíváira. A barázdák kifelé mutatnak, a lapos oldal befelé. Az orrnyereg támasz pozíciója a transzferíven akkor helyes, ha a támasz az ív alatt található stiftekbe teljesen beugrik. A harapási villa tartót ráhúzzuk az AXIOQUICK® transzferív alsó oldalán lévő megvezetésre. Nyissuk a központosító csavart fél fordulattal, a csavar a kezelőorvos felé mutat. A csavar meghúzásával a harapási villa tartót rögzítjük a sínen. A többi kötőelem csak egy fél fordulattal legyen meglazítva. A kemény szilikont úgy vigyük fel, hogy először az alsó oldal furatait takarjuk le, majd vigyünk fel vékony réteget a felső oldalra. Az új NT harapási villa tartó kétrészes, és a rétegfelvitel előtt szerelhető össze, ami megkönnyíti a sagittális beállítást. A kezelőorvos a harapási villát nyomás nélkül a felső állcsont fogaival kontaktusba hozza. A harapási villa középvonalának és a frontfogak középvonalnak meg kell egyeznie. A szilikon megkeményedése után levesszük a harapási villát, és vis�szavágjuk vékonyra a szilikon harapást, a megformázott fissurát és interdentális teret. Csak a höcker csúcsok lenyomatai maradjanak.

A páciens kinyitja a száját, és hallójáratából kihúzza a fülolívákat. A kezelőorvos jobb kezével nyomást fejt ki az arcív középső részére, így segíti az arcív szétnyílását. Míg a páciens nyitva tartja a száját, enyhe húzó mozdulattal levesszük az arcívet és ezzel a harapási villát. Az ezt követő felső állcsonti modell SAM transzferállvánnyal történő szereléséhez a harapási villa tartót vegyük ki a sínből.

AZ ARCÍV FELHELYEZÉSE

A harapási villát ismét behelyezzük, és a premoláris tartományban vattahengerekkel alátámasztjuk. A páciens zárja az alsó állcsontját, és alsó fogaival rögzíti a harapási villát. A kezelőszék háttámláját több mint 45 fokkal megdöntjük. Az arcívet a fülolíva szögében a páciens a hüvelyk- és mutatóujjával tartja. Ezt követően a páciens a higiéniai védősapkával ellátott fülolívákat bevezeti a hallójáratába. Az arcív pontos pozícionálását úgy érhetjük el, hogy a páciens a fülolivákat enyhén befelé és felfelé a porion irányába megemeli. Ha az arcív a helyes pozícióban van, a páciens ismét tökéletesen hall. Az arcív központosítását a páciens számára egy zümmögő hang kön�nyíti meg. A kezelőorvos az orrtámaszt az orrnyereghez érinti. A felső recés fejű csavarral történő rögzítés után az arcív pozíciója is rögzített. A nivelláló pálca az interpupilláris vonal és a transzferív párhuzamosságának ellenőrzésére szolgál. Így a transzferív is a frankfurti horizontálishoz igazított. Ezzel biztosított az esztétikai információk artikulátorba történő átvitele.

KAPCSOLAT A HARAPÁSI VILLA TARTÓVAL

Ha a harapási villa tartó központi zára félig nyitva van, a vezető rész könnyen rácsúsztatható a harapási villára. Egyik kézzel stabilizáljuk a harapási villa tartót, a másikkal meghúzzuk a csavart.

46

2011 TÉL

labline

AZ AXIOQUICK TRANSZFER RENDSZER

A koponya anatómiai viszonyainak megfelelően artikulátorba illesztett modell a diagnosztika és a terápia lényeges részét képezi. A központosító regisztrátummal történő szerelés alapvető feltétele, hogy a felső állcsonti modell megfelelő pozícióban álljon a referencia síkkal, nagyon fontos a kondilusz pályák beállítása, középértékek alkalmazásánál is. A „frankfurti horizontális” referenciapontjai bevált vonatkoztatási szintet jelentenek a páciens és az artikulátor számára. A „frankfurti horizontális” referenciapontjai a tengely-orbitális sík közelsége miatt különösen praktikusak. A SAM transzferív ollómechanikája optimalizált forgáspontjainak köszönhetően biztosított a harapási villa megfelelő pozícionálása. A harapási villa egyszerűen átvihető az anatómiai transzferívről az artikulátorba.

FELSŐ ÁLLCSONTMODELL ÖSSZEÁLLÍTÁSA

A felső állcsontmodell összeállításához optimális megoldást kínál az AX transzferállvány, amelyet az incizális stift helyett csavarunk be. A montázslap helyett használt mágnes szőnyeg nagy és biztonságos felfekvési felületet biztosít a később felhelyezendő harapási villa támaszték számára. A harapási villa tartót a transzferállvány felső részén kialakított megvezetésbe (fekete) ütközésig betoljuk. A harapási villa tartón található recézett fejű csavart meghúzzuk. A teleszkópos harapási villa támaszt betoljuk a harapási villa alá. Az artikulátort fejtetőre állítjuk, és meglazítjuk a harapási villa támaszon lévő recézett fejű csavart. A harapási villa tartó korongjai külső behatás nélkül leesnek, és felfekszenek a harapási villára. A harapási villa tartóját a recézett fejű csavar meghúzásával rögzítjük. Az artikulátort ezután ismét megfordítjuk, és a felső modellt a harapási villára helyezzük. Próbazárással ellenőrizzük, hogy van-e elegendő – egy kisujjnyi – hely a montázsgipsz számára. Ujjvastagságonként kb. 15 cl vízre és megfelelő mennyiségű gipszre van szükség. A speciális artikulációs gipsz legyen krémes állagú. A gipszet először a montázslapra vigyük fel! Ha szükséges, még hordjunk fel gipszet a megnedvesített modellre, és zárjuk be az artikulátort.


® SAM SE „SPECIAL EDITION” Különlegesen könnyű szerkezet, minőségi felületek alkalmazása Az artikulátor a repülőgépgyártásban használt üvegszál erősítésű termoplasztikus műanyagból készül Ergonomikus kialakítás, a munkavégzés nem fárasztó A kialakítás eredménye: a modell minden helyzetben jól látható

KIVÁLÓ ÁR!

AZ ARTIKULÁTOR EREDETI MANDIBULÁRIS MOZGÁS-SZIMULÁCIÓ

A SAM® Rendszer: • legnagyobb tapasztalat az artikulátor területén

A SAM® 2P, SAM® 2PX, SAM® 3 és SAM® SE artikulátorok: • egyazon szabványos magasság

• professzionális minőség

• kiegészítők minden artikulátorral kompatibilisek

• egyszerű kezelhetőség

• az alsó és felső rész egymástól egy mozdulattal szétválasztható

SAM® 2P

SAM® 2PX

SAM® 3 labline

2011 TÉL

47


C R E AT

48

2011 TÉL

IV ART

labline


JEAN-MARC ETIENNE A kimagasló minőségű, esztétikai pótlások lelkes híveként tartják számon Jean-Marc Etienne-t világszerte a fogtechnikusok. Franciaországban született 1964-ben. Először gépészmérnöki diplomát szerzett és csak ezt követően kezdett el érdeklődni a fogtechnika után. Legjobban a fogászati protetika keltette fel az érdeklődését, amiből 1985-ben megkapta a Magister Artiumi képesítést a metzi nemzetközi technológiai intézetben, amelyet Franciaországban az egyik legjobb iskolának tartanak ezen a szakterületen. 1989 óta tagja a Nemzetközi Oral Design csoportnak, amelynek keretén belül szokatlan nézetet, irányzatot próbálnak meg elfogadtatni az individuális fogpótlások létjogosultságáról Willi Geller-rel, illetve a csoport tagjaként munkálkodó, barátaival. Több, mint 23 éves gyakorlati tapasztalatot szerzett, és valamennyi fogtechnikai technológia gyakorlati alkalmazója. Elsősorban a magas esztétikai igényű kerámia pótlások és a csont integrált implantátumok elkészítésében szerzett tapasztalatai alapján vált nemzetközi hírűvé. Társszerzője volt számos cikknek és közreműködött tankönyvek kiadásában is a laboratóriumi technológiához kapcsolódó különböző témákban úgy, mint a digitális fényképezés és esztétikai fogászat. Ezen munkái mellett társszerzője volt az: Esthetic Integration of Digital Ceramic Restorations (Montage Media 2008) című könyvnek. Jean-Marc Etienne hagyományos értelemben vett kurzusokat már nem tart, elsősorban Ceralor nevű laboratóriumára koncentrál, amely az Oral Design központja Nancy-ben (Franciaország) és a fix és implantátumprotetikai esztétikai fogászatra specializálódott.

labline

2011 TÉL

49


50

2011 TÉL

labline


labline

2011 TÉL

51


52

2011 TÉL

labline


labline

2011 TÉL

53


54

2011 TÉL

labline


A FOGTURIZMUS SZTÁREDZŐJE:

KNOTT ATTILA

Luxus körülmények közé érkezhetnek a paciensek a világ minden tájáról, ha a Kreativ Dental fogklinikát választják Budapesten. Nemcsak maga a klinika tűnik ki a hasonló profilú fogkórházak" közül, hanem a ház menedzsere is. " Knott Attila ugyanis más, mint a többi fogtechnikus, aki szakmai alapokon megedződve fogorvosi klinikát hozott létre, ő ugyanis soha nem volt fogtechnikus. Viszont olyan elszánt üzletemberré forrott menekült évei alatt, hogy szó szerint canossát járt Magyarországtól, Franciaországon át Amerikáig, majd vissza. Volt ő minden, dolgozott, és kipróbálta magát az élet megannyi területén, alkalmazkodott, erőlködött, majd újraértelmezett pozíciókban próbálkozott kitartóan, aztán kezdett mindent elölről. De nem adta fel sosem. Kereste a lehetőséget, kereste az üzlet pulzálását, s mikor végre rátapintott a lényegre, megragadta és nem engedte el. Megfájdult a foga, s ennek köszönhetően megismerte az amerikai árfekvést. Számára ezek a számok, az első döbbenet után egy új élet, egy új lehetőség kezdetét jelentették, ugyanis azonnal el kezdett számolni, kombinálni. Ha kinn ez ennyi, akkor az itthoni nullás helyzet csak felértékelheti a piacot. Osztott-szorzott, s rájött, ha gyakorlatban nem is dolgozhat a fogakkal, a fogak körül azért még akad neki hely. Így is történt. Jó menedzserként felépített egy elméletet, majd megvalósította. Magyarországon elsőként, szervezett formában létrehozta a fogturizmus klasszikus modelljét.

Milyen végzettséggel került az élet forgatagába? Elektromechanikát és híradástechnikát tanultam, mert 14 éves koromban éppen oda felvételiztem és vettek fel. Leérettségiztem, de a szakmámban sose helyezkedtem el. 1982-ben mentem ki külföldre, 1 évig éltem Franciaországban, ahol nem tudtam foglalkozni semmivel, csak küzdöttem a túlélésért. Ezt követően mentem ki Amerikába. Mégis, mi volt a cél? Nem volt cél, ez egy állomás volt az életemben. Én az akkori NSZK-ba készültem, de nem sikerült. 22 évesen végül menekült státuszban, Franciaországban dekkoltam, de ott sem kaptam meg a végleges

papírokat. Ezután következett Svájc, ami szintén nem jött össze, végül maradt Kanada, Ausztrália majd Amerika, amely félig-meddig egyfajta kényszerlépés volt. Nem azért mentem el Magyarországról, mert nem szerettem, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy itthon nincsenek meg a lehetőségeim a biztos megélhetésre. Honvágy? Nagyon erős honvágyam volt, de öt évig kellett várnom arra, hogy kapjak a magyar konzultól engedélyt a hazalátogatásra. 1982-ben mentem el, és legközelebb 1987-ben jöhettem újra Magyarországra, konzuli útlevéllel. Ettől kezdve haza tudtam ugyan járni, de a végleges hazatelepülésem csak 11 évvel később következhetett be.

labline

2011 TÉL

55


Mikor dolgozott utoljára, a gyakorlatban? Én soha nem dolgoztam mint technikus. Közöm nem volt hozzá. Megtanultam ugyan a fogtechnikát utcai szinten, de soha nem ültem le dolgozni, mert akkor szerintem nem is beszélgetnénk, úgy, mint most itt. Megkérdezték tőlem Amerikában, hogy Attila, miért nem mész el kerámiakurzusokra? Úgy gondoltam, ha elmennék és ott üldögélnék, akkor nem tudnék céget vezetni. Az én feladatom más. Magam köré gyűjtöttem a legjobb orvosokat, fogtechnikusokat, olyan vagyok, mint egy jó edző. Meglátom a tehetséget, felkarolom, megadok neki mindent, kioktatom, edzésben tartom, és hagyom dolgozni. A klinikámon jelenleg 56-an dolgoznak, ebből 10 orvos, 18 pedig technikus. Viszont 100 méterről meglátom, hogy az a munka, amit elvégeztek, jó vagy nem. Ha nem volt fogtechnikus, egyáltalán hogy került Amerikában a fogtechnika közelébe? Véletlenül. Elmentem egy ottani fogorvoshoz, aki iszonyatos árakkal fogadott. Akkor úgy gondoltam, hogy azokat az összegeket csak egy jó módú ember tudja kifizetni. Sajnos éppen ezt az űrt és

56

2011 TÉL

labline

árkülönbséget használtam ki, hogy elsőként hazaküldtem Amerikából a mintákat, amit itthon készítettek el nekem. Ebből építkezve hoztam létre kinn először egy 5–6 fős, kis labort a feleségemmel, majd egy modern kétszékes klinikát, egy szintén modern 6 fős laborral. Már kinn megszerveztem a „stábot”, voltak remek technikusaim, fogorvosaim. Végül mégis hazahajtott a honvágy, meg az esetleges üzleti gondolat esélye. A kinti magyarok azt hitték, hogy teljesen megbolondultam! Úgy jöttem vissza, hogy nem ismertem Magyarország fogászati helyzetét. Egyetlen dolgot viszont tudtam: itthon 7–8-szor olcsóbb árak voltak, mint kinn. Mikor Amerikában, egy koronáért 800–1000 dollárt fizettek, itthon ez a munka még akkor a 100 dollárt sem érte el. Bevallom, az első négy év nagyon kemény volt. Sokszor teljesen a tönk szélén álltunk. Nem itt kezdtük, ahol most beszélgetünk, hanem egy kisebb objektumban. Pontosabban egy autógarázs 2. szintjén. Mikor a páciens bejött, egy olajos, rossz illatú, zajos garázson keresztül közelíthetett meg minket. Sokan mondták, hogy ez kész csőd lesz, ki jön be egy autószervizbe, hogy megcsináltassa a fogait? Négy év után a BBC kétszer repült hozzám interjút csinálni és más külföldi TV társaságok is. Ekkor találtam ki a


szervezett fogturizmust. Persze ismerték már itthon ezt a fogalmat, hisz működött már Sopronban, Szentgotthárdon, Győrben és más, az osztrák határhoz közeli városokban, csakhogy nem szervezetten. Inkább egyfajta helyi jelenségként, adottságként élték meg a határ közeli fogorvosok. Kitaláltam az üzleti tervet, felépítettem az értékesítési láncot, megszerveztem a működés elvét, majd országonként ügynököket állítottam fel, honlappal, oktatással. Ezt valóban én találtam ki és 2002–2003-ban el is indítottam a gépezetet. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy észrevegyék más klinikák, milyen jól megy ez nekem. Naná, hogy ők is rástartoltak, lemásolva az ötletemet. Mindenesetre csak úgy nőtt a magyar, majd később a külföldi konkurencia. Csehországban van például egy klinika, amely az én nevemet használja, az én logómmal. Természetesen azóta már bepereltem őket. Átvették a koncepciómat a lengyel, lett, török, szerb, horvát, cseh, ukrán, szlovén és görög klinikák is. Hab a tortán, hogy pontosan azzal az árréssel dolgoznak, amit én kalkuláltam ki. Ma már ez egy milliárdos euro biznisz. Nem csak itthon, hanem a keleti blokkban is. Miért nem akart Amerikában maradni? Egyrészt nagyon erős honvágyam volt, másrészt nem tetszett az ország erkölcsi, kulturális, és mentálisan élhető intelligencia szintje. Sokszor megbántottak európaiságomban és magyarságomban egyaránt. Nagyon egyszerű a képlet, ugyanis Amerika nem Európa. Nincs az a pénz, amiért ott maradtam volna. Tudnék vitatkozni azokkal, akik ezt a földrészt éltetik és Magyarországot lehúzzák. Én ezen a távoli kontinensen váltam felnőtté, ott tanultam meg a nyelvet úgy, hogy semmi hátterem, segítségem, rokonom nem volt. Vagyis megismerhettem a pucér USA-t. Bevallom, nem volt nagy élmény. A nulláról kezdtem, számtalan munkahelyem volt, de inkább élek Magyarországon „szegényen”, mint Amerikában „gazdagon”.

Az amerikai álom, a tehetség adta korlátlan hatalom szele meg sem érintette? Vagy ez csak az amerikai filmek forgatókönyvében játszik? Miután Amerikában elkezdtem fogászattal foglalkozni, hat évre rá lett saját kis klinikám. Tulajdonképpen ezt hoztam át Magyarországra. Lehet, hogy sok pénzem lett volna, gondtalan életminőséggel, de inkább úgy döntöttem, a hazám szekerét tolom. 15 évet húztam le, de nem emlékezem vissza boldogan rá. Válaszoljak a kérdésre is: azokat a forgatókönyveket nem az én habitusomhoz írták. Melyik országból jönnek a legtöbben fogtúrára a Kreatív Dental Klinikára? Azért azt tudni kell, hogy ez nem ment egyik napról a másikra. Először Angliából jött egyetlen paciens, kerek egy év alatt. Azután érkezett egy ír pár, majd beindult lassan Dánia. Amikor az angol honlapot megcsináltam, olyan jól sikerült, hogy egy magyar újság nem fogorvosi szakmai szempontból talált rám és készített velem interjút, hanem azért, mert ilyen hatékony, példaértékű weboldalt még látott. A cikk arról szólt, hogy ilyennek kell lennie egy magyar honlapnak, amely külföldi cégekkel akar kapcsolatot teremteni és üzletelni. Egyébként Norvégiából jönnek a legtöbben. De ez a „görbe” állandóan változik. Függ a távolságtól, az ország akkori gazdasági helyzetétől, a helyi ügynök rátermettségétől és attól is, hogy az adott ország mennyit térít vissza a kezelés költségéből. Dánia például sokáig nagyon jól ment, aztán ott is volt egy kis csőd, de a mi szempontunkból a piac elég hamar rendbe jött. Írország is megroppant, amit persze mi is megéreztünk, de kezd magára találni. Franciaország is kezd felzárkózni, Anglia pedig visszajönni. Most már 13 ügynökünk van, Amerikában és Kanadában is.

labline

2011 TÉL

57


Kezdem magam egy atlétikai versenyen érezni egy 400as döntőn. Nem véletlenül, hisz ez egy állandó verseny. Tehát meg tudja ítélni egy munka minőségét. Igen. Különben nem ülnénk itt. Ha én nem is hallgatom végig az oktatásokat, megteremtek minden lehetőséget, hogy a nálam dolgozó orvosok folyamatos képzésben részesüljenek. Van egy komplett továbbképző központunk itt a klinikán belül. A múlt héten például immár negyedik alkalommal, ezúttal megint egy egész hétig itt volt nálunk Ulrich Wegmann (mestere és oktatója az Arcus Digma rendszernek), német professzor, a mester technikusával, Herbert Thiel-lel együtt, aki már ötödszörre volt itt. A technikus a laborban oktatott, a professzor pedig a fogorvosaimat képezte. De mát tartott nálunk kurzust a fogorvosaim részére Dr. Gerlóczy Pál is. Jövőre meghívok egy világhírű keramikust, Oliver Brix-et, hogy tovább finomítsa kerámiásaink jelenlegi tudását.

58

2011 TÉL

labline

Ennek a komplex munkának melyik részét élvezi a leginkább? Ez a munka minden nap egy kihívás. Sem a feltételeket, sem a megrendeléseket, sem a pacientúrát nem az állam biztosítja, vagyis a sikert nem a lottón nyertük. Nap, mint nap meg kell küzdenünk a piacért. A konkurencia csak nő, Magyarországon és azon kívül is. A másik legnagyobb kihívás, hogy a pácienseket, akik folyamatosan jönnek, mennek, fogadjuk, kezeljük, menedzseljük. Ha megérkezett az a páciensszám, amit beterveztem arra a hónapra, akkor én már a következő, meg az azután következő hónapban érkező paciensszámmal törődöm. A magyarok élveznek-e valami különbséget a Kreatív Fogklinikán anyagi téren? Kis különbség van csak. A magyar piacon 1998–2002-ig csak vegetáltunk, vagyis hamar bebizonyosodott, hogy kizárólag magyar paciensekre nem lehetett építeni. Hiába reklámoztunk, hiába ontottuk


a kedvezményeket, nem ment. Sajnos. De erről nem a páciensek tehetnek. Még hosszú idő kell ahhoz, hogy fellendüljön az itthoni helyzet. Ezért találtam ki a fogturizmust. De hozzáteszem, hogy ma a magyar páciens annyi kedvezményt kap, amit mi a külföldi ügynökeinkre, a reptéri illetékekre és egyéb garanciákra költünk. De nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy ugyanazt a minőséget kapják a magyarok, mint bármelyik ír, vagy amerikai vendég. Aki ugyanis ezen az ajtón belép, ugyanolyan joga van élveznie az itteni körülményeket és minőségi luxust, mint a reptérről érkező pácienseknek. Mire, kire a legbüszkébb? Az elégedettség, a vég kezdete. Tulajdonképpen mindenkire büszke vagyok. Az élete mely területén ilyen maximalista még? A sportban, és a gyerekeimmel.

labline

2011 TÉL

59


Kreativ Dental 1141 Budapest, Vezér utca 100. www.kreativdentalclinic.eu

Ha a mobiltelefonja rendelkezik QR kód felismerő programmal, közvetlenül beléphet a Kreativ Dental színes világába!

Van azért hobbija? Hogyne, az országúti kerékpározás. Hétvégén 100–130 kilométereket megyek hegyekben. Régebben versenyeztem. Itthon egyesületben, igazolt versenyzőként, Amerikában pedig mint amatőr, de a mai napig edzem, hetente 4–5-ször, de a hét közben ennek ideje limitált a munkám miatt. Mi a legaktuálisabb megoldásra váró feladata? Említettem, hogy itt volt a német professzor, aki látott ezt-azt, ami nem nagyon tetszett neki. Ezt fogom most megoldani. Persze mi is hibázunk, mert senki sem tökéletes. Tavalyi ISO felmérés alapján kb. 2% a reklamációs rátánk. Ha Önnek valami nem tetszik, azt hogyan tudják meg a többiek? Verbálisan. Csörög a telefon. Két olasz paciens érkezik. Hívják a főnököt, szükség van rá, ugyanis csak ő tud olaszul. Hány nyelven beszél? Jó kérdés. Milyen szinten? Ugyanis beszélni és gagyogni 5 nyelven tudok. Jól beszélek magyarul és angolul. Németül csak azért tudok közepesen, mert a feleségem német nyelvtanár, olaszul pedig a közepes és az alapszint között beszélek. Franciaországban 1 évig dekkoltam és kötelezően kellett tanulnom a nyelvet, napi 6 órában. Írtam, olvastam, beszéltem, de mikor eldőlt, hogy Amerika lesz a következő állomás, Párizs és New York között lezártam magamban a franciát, majd elővettem az angol szótárt. A „yes, no”-n kívül a repülőn még nem tudtam mást. Soha nem jártam angol nyelviskolába, kizárólag az utcáról tanultam az angolt. A Kreatív Dental klinika minden szeglete egy jól kitalált, kézre álló, munkabarát objektum. Valóban sokat gondolkoztam rajta, de ebben segítségemre voltak az elmúlt évek tapasztalatai, valamint egy olyan, velem együttgondolkozni tudó építészmérnök, aki megtervezte az elképzeléseimet. Az egész klinikának geotermikus fűtő-hűtőrendszere van, és rendkívül gazdaságos, kívül és belül egyaránt. Minden olyan ötletet és technikát alkalmaztunk, amely a gazdaságos működést segíti.

60

2011 TÉL

labline

Igényes, jól kitalált, és praktikus ez a klinika. Nemcsak vendégeknek, hanem az itt dolgozóknak is kijár a luxus. Fitness-club, szauna, szolárium, pihenő, tévészoba. Látszik, hogy mindent megtesz azért, hogy a dolgozói teljesítményük maximumát nyújthassák a nap minden percében. Ez így van. Ha azt akarom, hogy nálam dolgozzon a szakma krémje, akkor természetesen mindent megteremtek annak érdekében, hogy szeressék a munkahelyüket. Ebbe beletartozik a kiemelkedően jó fizetés, a megfelelő munkakörülmények luxus kivitelben. Ennek fejében viszont lehetnek elvárásaim. Jól ismernek a munkatársaim, tudják, hogy maximalista típus vagyok, éppen ezért magától értetődik, hogy a körülöttem lévő, velem egy hajóban evező csapatom is a kifogástalan munkára törekszik. A fogorvosaim és a fogtechnikusaim jó fizetéseket kapnak, keményen meg is dolgoznak érte. Most például kivittem mindenkit májusban Norvégiába, 4 napra. Három keramikusom meg egy fogorvosom éppen nem rég tértek vissza Lichtenstein-ből, ahol egy kerámiakurzuson vettek részt. Értékelik, hogy nálam mindenki megismerheti a legjobb, legújabb technológiákat, hisz vagy idehozom nekik, vagy elküldöm őket oda, ahol ezt meg tudják tanulni. Ezért cserébe viszont a nap minden órájában a tudásuk legjavát nyújtják. Nyugodtan állíthatom, hogy nálam igazán nagy játékosok "fociznak". Pár nevet közülük: Dr. Patonay Lajos, Rendetzky János, Hári János, Gyurán Zoltán, Kerekes Mária, stb… Tarnócai Éva Fotó: www.fotokranitz.hu


zeiser AZ EREDETI MODELLKÉSZÍTŐ RENDSZER

P10 zeiser pinfúró készülék + Induló készlet = 548

680 Ft + ÁFA 100 db zeiser talp (fehér) = 13 922 Ft + ÁFA

A MODELL A FOGTECHNIKUS NÉVJEGYKÁRTYÁJA, BELÉPŐ A RENDELŐBE! labline

2011 TÉL

61


NIKOLA CEMERIKIC: VISION CLASSIC FÉMKERÁMIA

Egyszerűen Nagyszerű CLASSIC

ZIRKON

FÉMKERÁMIA

ZIRKONKERÁMIA

KEDVEZŐ ÁR: A NAGYON KEDVEZŐ ÁRÚ KERÁMIA:

5 150,- Ft + ÁFA Minden 50 gr-os: 10 670,-Ft + ÁFA Minden 20 gr-os:

• Széles WAK értékkel 13,8–15,2 μm/mK (25–600 °C) rendelkezik 62

2011 TÉL

labline

Minden 20 gr-os:

5 340,- Ft + ÁFA

• Színpontosság • Nagyszerű, természetes esztétikai megjelenés • Könnyű kezelhetőség • Nagy mennyiségben rétegezhető • Nagy stabilitás • Kiemelkedő tapadóképesség • Optimális WAK érték: 9,5 μm/mK (25–500 °C)


EASYCHECKER

Egyedi készítésű pozícionáló kulcs foghéjakhoz A kerámia héjak – veneerek – továbbra is a modern foggyógyászat egyik legnépszerűbb témáját jelentik. Indikációs területük óriási: a tisztán esztétikai jellegű frontfog megoldásoktól – például diasztéma zárása – a szemfog veze­ tés palatinális foghéjak segítségével történő helyreállításán át a kvadránsok – funkciót és függőleges dimenziót helyreállító, ill. optimalizáló – okkluzális foghéjakkal történő ellátásáig számtalan alkalmazási lehetőséget ölel át. Az eljárás minden esetben minimál invazív, ami kíméli a természetes fog anyagát, és kielégíti a páciens egyszerű, fájdalommentes vagy legalább is minimális fájdalommal járó kezelés iránti elvárásait is.

labline

2011 TÉL

63


1. Tökéletes illeszkedés – Az egyes,

2. A primosplint készlet az egymáshoz hangolt rendszerkomponensekkel

3. Egy Easychecker-hez kevesebb, mint egy fél adag primosplint-re van szükség

4. A modellezés elkezdése előtt az

5. A primosplint-et incizálisan visszük fel, mert a foghéjaknak tökéletesen kell illeszkedniük,…

6. …majd folyamatos, lüktető kéznyomással alakítjuk ki a végleges pozíciót

A fogtechnikai laborok és a fogorvosi rendelők manapság már rendelkeznek olyan anyagokkal és munkavégzési technikákkal, amelyek segítségével tökéletes foghéjak készíthetők, ill. azok minden igényt kielégítően helyezhetők fel. A fogtechnikus számos kerámia és technika közül választhatja ki azokat, amelyek legjobban illenek az elképzeléseihez. Egy sor zománc-, ill. dentinragasztó, valamint rögzítő kompozit áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kerámiahéjak és a fog közötti tartós rögzítés biztosítva legyen. Ez itt a Kánaán, gondolná az ember, de az ördög – mint mindig – a részletekben rejlik. Hát akkor nézzük! A szituációs modell alapján elkészült az első Wax-Up, majd a MockUp, amely segítségével összehangolták a páciens esztétikai kívánságait és a fogorvosi-fogtechnikai lehetőségeket. A preparáció kifogástalan volt, a lenyomat tökéletes. A laborban minden esztétikai részletet kialakítottak, optimálisan beállították a kontaktpontokat, egy kontroll modellen természetesen elvégezték a végső ellenőrzést, és ha szükség volt rá, még módosítottak.

Minden egyes foghéjat bepróbáltak, mielőtt adhezív módon a fogakhoz rögzítették volna. Minden héj – vélhetőleg – tökéletesen illeszkedett, ennek ellenére az utolsót nem lehetett alakzáróan felhelyezni, mert az approximális kontaktok egyszerre túl feszesek lettek. A kezelő orvos természetesen azt feltételezi, hogy a kontaktpontok beállítása mégsem volt optimális, különben minden résznek nem csak külön-külön, hanem egészében is tökéletesen kellene illeszkednie. A fogtechnikus – aki maximális figyelemmel dolgozott – azt gondolja, hogy a héjak egyikének pozíciója beragasztáskor nem volt tökéletes, ennek következtében a többi foghéj egy kicsit elcsúszott. Mi is történt valójában? Mindkét magyarázat elképzelhető, biztosan van harmadik, negyedik meg sokadik is, de a tényleges okot általában már nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani. Marad a tény: Annak ellenére, hogy mind a fogtechnikus mind a kezelőorvos a szakmai előírásoknak és legjobb tudásuknak megfelelően dolgoztak, a labor-rendelő kapcsolatban nyilvánvalóan valami „félrecsúszott”.

A folyamatlánc biztonságának tökéletesítése és a labor-rendelő kapcsolat optimalizálása végett mi a foghéjakhoz hosszabb ideje olyan pozícionáló kulcsot használunk, amelyet egyedileg állítunk elő, és a kész munkával együtt szállítunk. Az ún. „esztétikai kulcs” szakmában „Easychecker” néven honosodott meg (1. kép). Az „Easychecker” segítségével az adhezív rögzítés előtti utolsó bepróbáláskor pontosan ellenőrizhetjük, hogy az egyes kerámiarészek külön-külön és együttesen is tökéletesen illeszkednek-e a szájban. Ez hihetetlen biztonságot ad, hiszen ezen ellenőrzés nélkül a modell- és a száj-szituáció közötti illeszkedési pontatlanságokat csak az utolsó két veneer felhelyezésekor lehet észrevenni. Az „esztétikai kulcs” a fényre keményedő primosplint kompozit anyagból készül (2. kép), amelyet harapási sínekhez már régóta használunk. Azért döntöttünk e mellett az anyag mellett, mert így rendkívül egyszerűen tudunk nagyon pontos és stabil „Easychecker”-t készíteni, amelyek ennek ellenére kicsik és tökéletesen kezelhetők.

még nem rögzített foghéjak az Easychecker-rel, in situ

izolálás legyen teljesen száraz

64

2011 TÉL

labline


7. Palatinálisan és labiálisan kialakítjuk a kívánt magasságot

8. A primosplint készlet Metatouch izoláló anyaga kiválóan használható elegyengetésre/simításra is

9. Az Easychecker-t ujjunkra kent Metatouch-csal alakítsuk simára

10. Egyszerűen nagyszerű – Easychecker a modellen

A primosplint-et vastag kábelhez hasonlítható kiszerelésben lehet megvásárolni (3. kép), szobahőmérsékleten gyurmaszerű az állaga. Ennek köszönhetően a hagyományos piros PMMA-műanyagokkal (porfolyadék) ellentétben nagyon pontosan modellezhető, és csak erre alkalmas fénypolimerizáló készülékben történő polimerizálás után keményedik meg. A tulajdonképpeni modellálás elkezdése előtt in situ a modellt a foghéjakkal primosep-pel kell izolálni (4. kép). Ez az izolálás pontosan a primosplint kompozit anyaghoz „hangolt”, ennek köszönhetően az Easychecker a polimerizálás után egyszerűen levehető a modellről. Egy Easychecker-hez általában csak egy fél primosplint-re van szükség. Mivel az anyag tixotróp tulajdonságú (mechanikai hatásokra megfolyósodik, s e hatás megszűntével újra megszilárdul), a könnyebb formálhatóság miatt célszerű először kézzel

meggyúrni, majd vékonyabb, hosszabb csíkokká dolgozni (5. kép). A modellezés során fontos, hogy a kerámia részek incizális éleit nagyon pontosan dolgozzuk ki, de ne modellezzük az alávágásokig? Ehhez célszerű a primosplint-et először folyamatos, lüktető kézmozgással incizális irányból a megfelelő helyzetbe nyomni (6. kép). Ennek következtében az anyag elkezd enyhén „folyni”, és rendkívül pontosan tükrözi a formát. Ezt követően az anyagot palatinálisan és labiálisan a megfelelő magasságúra formázzuk (7. kép). A felesleges primosplintet megfelelő vágóeszközzel eltávolíthatjuk. Azért, hogy polimerizálás után az Easychecker-en utólag már ne kelljen semmit dolgozni, a felszínét Metatouch izolálóval kezeljük (8. kép). Ehhez az izolálót minden oldalról enyhe nyomással egyszerűen felhordjuk a modellezett anyagra (9. kép). Mivel a primosplint nem mutat klinikailag lényeges polimerizációs zsugorodást, a

fénypolimerizálás után tökéletes illeszkedésű Easychekckert kapunk, amelynek az illeszkedését utólag nem kell igazítani. Ami a felületet illeti, ha szükséges, finom csiszolópapírral kidolgozzuk, ezt követően fényező lakkal kezeljük, majd polimerizáljuk (10. kép). A végeredmény egy primosplint-ből készült pozícionáló kulcs (Easychecker), a szó tulajdonképpeni és átvitt értelmében vett ESZTÉTIKAI KULCS, amely az adhezív rögzítés során biztonságot és nyugalmat garantál. Mindegy, hogy hat, nyolc vagy tizennégy kerámiahéjat kell felhelyezni, egyetlen veneer sem csúszhat el sem függőlegesen, sem a horizontalisan, hiszen nem csak azt tudjuk ellenőrizni, hogy a kerámia héjak külön-külön tökéletesen illeszkednek-e, hanem azt is, hogy együttesen tökéletes-e az illeszkedésük.

labline

2011 TÉL

65


DR. FRANKA MEUTER FOGORVOS ÉS RALF BARSTIES FOGTECHNIKUS MESTER CIKKÜK MÁSODIK RÉSZÉBEN AZ EGYEDI KÉSZÍTÉSŰ FOGHÉJ-POZÍCIONÁLÓ KULCS KLINIKAI ALKALMAZÁSÁT MUTATJÁK BE.

Miután a cikk első részében bemutattuk az Easychecker fényre keményedő kompozitból (primosplint – primotec/Bad Homburg) történő labortechnikai elkészítését, a második részben az Easychecker gyakorlati alkalmazásával foglalkozunk a foghéjak adhezív rögzítése során. Mielőtt azonban elkezdenénk a gyakorlati alkalmazás lépésről-lépésre történő bemutatást, tekintsünk röviden vissza, hogyan is nézett ki praxisunkban a napi gyakorlat az „Easychecker” előtti időkben. Tulajdonképpen minden alkalommal ugyanaz történt. Mi, akárcsak a páciens, örömmel vártuk a behelyezés időpontját, ugyanakkor mindig volt bennünk egy kis félsz. Minden simán fog-e menni? Stimmel a középvonal? Minden foghéj tökéletesen illeszkedik-e a

fogsorban és függőlegesen? Sikerül-e elérnünk a maximálisan lehetséges esztétikai hatást? Elégedett lesz-e a páciens? És elégedettek leszünk-e mi az eredménnyel? Nos, megfelelő tapasztalattal a háta mögött az ember természetesen tudja, hogy mit várhat, és hol rejlenek az esetleges nehézségek. Az eredményt ennek ellenére nem tudtuk igazából megjósolni, mindig csak az utolsó előtti vagy az utolsó foghéj rögzítése után tudtuk megmondani biztonsággal, hogy stimmel-e a végeredmény. Mindez lényegesen megváltozott, amióta az „Easychecker”-t használjuk. Most már az első veneer rögzítése előtt ellenőrizhetjük, hogy minden kerámia részlet – nem csak külön-külön, hanem együttesen is – illeszkedése tökéletes-e a szájban. Az eredmény

előre látható, ami a kezelő orvos számára óriási biztonságot nyújt, és nyugalmat kölcsönöz a rögzítés során. Minden egyes veneer-esettel együtt a fogtechnikustól kapunk egy „Easychecker”-t (1. kép) Ahogyan a cikk első részében részletesen leírtuk, ezt az esztétikai kulcsot fényre kötő kompozitból (primosplint) készítjük (2. kép), amelyet már hosszabb ideje használunk a harapási sínjeinkhez is. Ez az anyag ideális, mert segítségével nagyon egyszerűen készíthetünk rendkívüli pontosságú és stabil eszközöket, amelyek ráadásul kis méretűek, így tökéletesen kezelhetők. De menjünk sorjában. A rögzítési folyamat első lépése az egyes veneerek illeszkedésének ellenőrzése, valamint az egyes foghéjak illeszkedési pontosságának ellenőrzése

1. Az „Easychecker” tökéletesen kör-

2. A primosplint készlet – Minden komponens maximálisan egymáshoz van hangolva

3. Ha az „Easychecker” problémanetesen felhelyezhető, egyezik a modellés a szájszituáció

4. A maratás felhelyezett

5. Minden „esztétikai fogorvos” számára rutin feladat – Bonder felvitel…

6. …és a gyártó előírásai szerinti fénypolimerizálás

befogja az incizális éleket, de szabadon hagyja az alávágásokat

Kofferdammal gyakran tanácsos, de nem kötelező

66

2011 TÉL

labline


7. A felesleges rögzítő kompozit stressz nélkül eltávolítható

8. A disztális approximális tartományt Superfloss-szal tisztítjuk

9. A 21. veneer levételével az anyagfelesleget meziálisan egyszerűen eltávolíthatjuk

10. Minimális filmvastagság – Az „Easychecker” segítségével megbízhatóan kipréselhető a még meglévő anyagfelesleg

együttesen. Ehhez a kerámia elemeket először egyenként felhelyezzük a preparációkra. Ezt követően az incizális éleket rendkívül pontosan átfogó „Easychecker”-t felhelyezzük az összes foghéjra (3. kép). Ha az esztétikai kulcs nem ül pontosan, valami nem stimmel, azaz nyilvánvalóan illeszkedési differenciák vannak a modell és a szájbeli szituáció között, amit „Easychecker” nélkül legtöbbször csak az utolsó két foghéj rögzítésekor veszünk észre. Ha tehát az illeszkedés nem tökéletes, a munkának ebben a fázisában egy lépést visszamehetünk, ellenőrizhetünk, korrigálhatunk, majd újra próbálkozhatunk, hiszen a munkának ez a szakasza még nem visszafordíthatatlan. Amennyiben az illeszkedés most már megfelelő, elkezdhetjük az egyes foghéjak adhezív rögzítését. Általában hátulról előre dolgozunk, tehát a leghátsó

foghéjakkal kezdjük. Az itt leírt esetben a két központi metszőfog kivételével már minden veneer rögzítve van. A további munkafolyamatot a 11-es fogon szemléltetjük, amelyet először maratunk (4. kép). Ezt követően felvisszük a bondert, és polimerizálunk (5. és 6. kép). Az „Easychecker”-t csak most távolítjuk el, a 11-es foghéjat az előzetesen temperált rögzítő kompozit segítségével felhelyezzük, és érzéssel a megfelelő helyzetbe nyomjuk. A még nem rögzített 21-es veneer in situ marad. A felesleges – ebben a szakaszban még nem polimerizált – rögzítő kompozitot nagyon egyszerűen, anélkül, hogy az idő sürgetne, nyugodtan eltávolíthatjuk (7. kép). Mivel a 12. veneer már rögzítve van, a 11. és 12. fog közötti tartományban a kompozit felesleget Superfloss-szal könnyen eltávolíthatjuk. A 11. foghéj elcsúszását úgy

akadályozhatjuk meg, hogy azt az asszisztens finom ujjnyomással pozícióban tartja (8. kép). Ezután a még nem rögzített 21. foghéjat átmenetileg levehetjük, és a fölösleges anyagot meziálisan is eltávolíthatjuk (9. kép). Ha a meziális tartományt tökéletesen megtisztítottuk, először a 21. foghéjat majd az „Easychecker”-t pozícióba illesztjük. A következő munkalépés célja minimális filmvastagságú rögzítő kompozit elérése. Ennek érdekében az „Easychecker”-rel hosszabb ideig nyomást gyakorlunk a foghéjra, incizális irányból orális irányba. Ilyenkor még mindig ki szokott folyni egy pici anyag a foghéj alól. Ez a tartós nyomás az „Easychecker”-rel nem okoz problémát, mivel eközben nem mozdulhat el sem a veneer a még nem polimerizált kompozittal, és attól sem kell tartani, hogy a foghéj megsérülhet (10. kép).

labline

2011 TÉL

67


DR. FRANKA MEUTER FOGORVOS Parodontológia MSC (Master of Science in Parodontologie ) DGÄZ (Német Esztétikai Fogászati Társaság) szakértője EDA (European Dental Association) szakértője az esztétikai fogászat, esztétika és funkció területén 11. Az „Easychecker” tökéletesen kör-

befogja az incizális éleket, de szabadon hagyja az alávágásokat

RALF BARSTIES FOGTECHNIKUS MESTER 1961-ben született, 30 éve fogtech­ nikus. Fivérével Andree-vel közösen sikeres fogtechnikai családi vállal­ kozást működtet Berlinben, ahol a Műszaki Egyetemen négy félév építészetet is tanult, és mélyítette ismereteit a statika és a kreatív for­ matervezés területén 12. A boldog páciens – Tökéletes csapatmunkával és primosplint „Easychecker”-rel minden egyszerű

Az utolsó anyagmaradványok eltávolítása után a kerámia héjat UV-lámpával véglegesen rögzítjük. A primosplint-ből készült „Easychecker” itt is abszolút biztonságot nyújt annak megállapítására, hogy nem csak a foghéj, hanem az egész struktúra végleges pozíciója is helyes (11. kép). Végeredményben a legnagyobb siker az elégedett páciens (12. kép). Ha ezt az eredményt a labor és a fogorvos tökéletes csapatmunkájával és a primosplint „Easychecker” segítségével, ráadásul az előre látható végeredménynek köszönhetően izgalommentesen sikerül elérni, annál nagyobb a közös öröm.

68

2011 TÉL

labline

Laborkoncepciójának alapja egy olyan élő „olvasztótégely”, amely innovatív fogtechnikából, fejlesz­ tő- és kutatómunkából áll, és amely maximális tisztelettel viseltetik az ember egészségével szemben. DGÄZ (Német Esztétikai Fogászati Társaság) alelnöke, és az esztétikai fogászat nemzetközileg elismert szakértője. A Dental Excellence – International Laboratory Group egyesület tagja. Nemzetközi szakmai előadó, kurzusvezető és számos szakmai cikk szerzője. Csapatban szívesen dolgozó szak­ ember, szakterületei: teljes kerámia, komplex implantológiai megoldások, valamint funkcióelemzés és –diag­ nosztika. A páciens és a kezelő szak­ emberek intenzív együttműködésé­ ben kiemelkedő szerepet tulajdonít az esztétikának.

DENTALLABOR BARSTIES Schwedter Straße 34a 10435 Berlin Tel.: +49 (030) 44 34 17 41 www.dentallaborbarsties.de barsties.dental@ddb.net


KORSZERŰ, INNOVATÍV LABORTECHNOLÓGIÁK Harapásemelő sín

Röntgensablon

Fényre keményedő, metil-metakrilát és peroxid mentes kompozit anyag A primosplint harapásemelő sín rendkívül stabil, de nem merev, mert szakítószilárdsága és rugalmassági tényezője speciálisan erre az alkalmazásra tervezett.

Fúrósablon

Stabilitás, pontos illeszkedés, optimális kopás A primosplint kíméli a fogat, védi az állkapcsot, optimálisan kopik, így az esetleges korai érintkezések ideálisan kopnak be. A primosplint tehermentesíti az állkapcsot. Erdeményes terápia = Elégedett beteg. A primosplint előnyei röntgen- és fúrási sablon készítésekor, továbbá vázpróbánál (ellenőrző harapás, harapási magasság beállítása) is hasznosíthatók.

Az eredeti gipszmintára készített fémlemez-technológia! Nincs dublírmodell! Akár több fémlemez egyidejű beágyazása és öntése gyűrűbe, gyorsbeágyazóval!

A Metacon Szisztéma egy fényre keményedő viasz teljesen új és egyedülálló koncepciójára épül. A rendszer magában foglal előre gyártott kész viaszelemeket, retenciókat, kapocsprofilokat (Metaform) a kombinált- és modellöntési technikák számára, valamint egy „normál” modellező viaszt a korona-, híd- és implantációs technika számára (Metawax). Az anyaggal úgy modellezhetünk, mint egy hagyományos viasszal. A megmintázás után egy Metalight fénypolimerizációs lámpában egy speciális vákuumfolyamat során polimerizálni kell a viaszt.

Préskerámia

Implantátum-protetika

Galvántechnológia

Teleszkóp-korona

labline

2011 TÉL

69


KORSZERŰ, INNOVATÍV LABORTECHNOLÓGIÁK

Pontos hegesztés kimagasló minőségben, a Phaser mikro impulzushegesztő phaser készülékekkel A primotec phaser hegesztőkészülék pulzáló mikro- fényív-technológiájának köszönhetően valamennyi fogtechnikai hegesztési feladatot egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan lehet elvégezni.

Implantátum-protetika

Galvántechnológia

Kapcsok, fogretenciók pótlása

Törésjavítások

A készülék kezelése szinte gyerekjáték A működtetés koncepcióját úgy alkottuk meg, hogy még a gyakorlatlan felhasználó is tudja kezelni a készüléket. Csupán ki kell választani a hegeszteni kívánt ötvözet típusát, valamint az alkalmazandó energiaszintet (mikro, finom, normál vagy erős), és már indulhat is a hegesztés. Természetesen számos további beállításra van lehetőség, amit a profi hegesztők szívesen ki is használnak. A különböző beállításokkal tovább lehet tökéletesíteni a hegesztés minőségét.

Implantátum-protetika

primopattern LC

új fényre keményedő univerzális modellező kompozit

Gél vagy Paszta formában • azonnal felhasználható – rendkívül egyszerű kezelhetőség • dimenzióstabilitás. feszültségmentes – tökéletesen illeszkedik • égéstermék visszamaradása nélkül, 100%-ban kiég – kiváló eredmény

Egyszerű, feszültségmentes konstrukciók öntéshez, szkenneléshez, manuális frézeléshez és préstechnikához 70

2011 TÉL

labline

Stégek készítése


KÉTRÉTEGŰ VALUE DENTIN KERÁMIÁK AZ ELEPHANT-DENTALTÓL! EGYFÉLE RÉTEGTECHNIKA FÉM ÉS CIRKONKERÁMIÁHOZ!

ANTAGON INTERACTION®

SAKURA INTERACTION®

VALUE DENTIN FÉMKERÁMIA

VALUE DENTIN CIRKONKERÁMIA

A kétrétegű kerámiánál csak opaquert, dentint és élt kell használni! A különleges, szabadalmi oltalommal védett interaction® elvnek és blend-in dynamics tulajdonságoknak köszönhetően, mindkét kerámia használata során feleslegessé válik az opaq-dentin. A kerámiák egyszerűen és gyorsan feldolgozhatóak, mindemellett a végeredménynél kizárható a színhiba!

A képeken látható munkákat Hans-Jürgen Joit düsseldorfi fogtechnikus mester készítette

EGYSZERŰ • KÖNNYEN KEZELHETŐ • ANYAGTAKARÉKOS • TERMÉSZETES • EGYEDI labline

2011 TÉL

71


UTÁNPÓTLÁS VÁLOGATOTT

Újonnan induló rovatunkban a szakma fiatal magyar tehetségeinek munkái közül válogatunk.

FARKAS GÁBOR FARKAS GÁBOR Tanulmányait Szegeden 2007–2010-ig a Pro-Dent-A Fogtechnikai SzKI-ben folytatta, ez idő alatt Busa Zoltán fogtechnikai laborjában gyakorlatoskodott. • 2009: Individual Protetikai Verseny 1.helyezett • 2010: Individual Protetikai Verseny 2.helyezett

2011 TÉL

hitvallásom: a gyakorlás és tanulás azért fontos ebben a szakmában, mert a fejben tudott dolgok csak az elméleti

• 2010–2011: Vörös Jenő Fogtechnikai laborjában bővítette a tudását

síkon mozognak;

• 2011–jelenleg is: Kovács István Fogtechnikai laborjában dolgozik (protetikai munkák, fémmunkák, cirkon munkák, kombinált munkák, fémmentes pótlások, az anaxDENT anyagainak aktív felhasználója), illetve Dr. Kocsis András Fogszabályzó Centrumában szélesíti az ismereteit.

a tudást a kezeidbe

Folyamatosan szakmai tovább­képzéseken vesz részt.

72

Saját szakmai

labline

ahhoz hogy ezt átültesd, az az embert próbáló feladat, és ezek összhangja alkotja meg a jó szakembert.


1. KÉPSOROZAT

Implantátumon ülő hosszútávú ideiglenes pótlás brackettel ellátva a későbbi állkapocs műtét és fogszabályozás segítése miatt. A páciens állkapcsa a későbbi hetekben műtéten esik át,majd utána fogszabályozzák.A hosszútávú ideigleneseben elhelyezett brackett segíti a műtét során a lefixálást,drótok segítségével,majd a későbbi fogszabályozásnál is elengedhetelen elem.

2. KÉP

Alsó részleges kivehető protézis, anaxDENT New Outline-ból készült egyénileg karakterizált fogakkal és műínnyel. A kombinált munkáknál rendkívül jó a felhasználhatósága a részleges kivehető protézis műfogai esetében, mert a primerhez elégséges módon hűek maradnak a kivehető rész műfogai. Az anaxDENT-ből készült pótlások színei megfelelően összhangban vannak a rögzített pótlások végleges színeivel.

FELHASZNÁLT ANYAGOK

New Outline DentinA3 anaxBlend enamel S 58 anaxBlend Transpa T/1 anaxGUM Gingiva: light pink • dark pink • transpa pink kompozit színező anyagok: choco • orange SEGÉDANYAG

anaxBlend • Model Lc 3. KÉPSOROZAT

3 db szóló korona beágyazóra égetett teljes kerámiából viaszpróbában. Ezzel a módszerrel egyéni kérésnek eleget téve el lehet készíteni egy egyedi kivehető protézist, természethű, teljes kerámia fogakkal.

4. KÉPSOROZAT

3–3-ig: Jobb oldali 1–3-ig anaxDENTből készült hosszú távú ideiglenes szóló koronák (New Outline), a bal oldali 1–3-ig fémkerámia szóló koronák mellett, a kontraszt érzékelhetősége miatt.

5. KÉPSOROZAT

Kivehető stéges teljes alsó protézis, individualizált New Outline-ból készült egyénileg karakterizált fogakkal és műínnyel.

labline

2011 TÉL

73


anaxBLEND

Az anaxBLEND egyedülálló, forradalmian új, fényre keményedő leplező rendszer, amely különböző keménységű kivitelben, paszta és Flow (gélszerű) anyagok kapható, (max. 75% kerámia „töltőanyag” tartalommal). Ez az újszerű kompozíció gyorsabb és kön�nyebb munkavégzést tesz lehetővé, függetlenül attól, hogy a pasztával vagy a Flow (gélszerű) anyaggal dolgozunk. A tulajdonságok eme újszerű fúziója új munkamódszereket teremt, legyen szó pasztákról vagy a géles (Flow) anyagról.

Az anaxBLEND rétegezhető és modellálható, de alkalmas a felülpréselésre és anaxform küvettában történő injektáláshoz is. A meleg és opákos dentinszínekkel, a különböző él- és transzpamasszák segítségével olyan individualizált munkák készíthetők, amelyek a legmagasabb esztétikai igényeket is kielégítik.

DR. MILKO VILLARROEL  –  ANAXGUM MŰÍNYPÓTLÁS

anaxGUM

Az anaxGUM fogíny színazonos kompozit a gingivaterületek esztétikai restaurálásához. A fogtechnikusok a laborban, a fogorvosok közvetlenül a paciens szájában alkalmazzák. Az anaxGUM egyszerű út a gingiva természetes megjelenésének eléréséhez.


ELŐTTE | UTÁNA

CRISTIANO BROSEGHINI OLASZORSZÁG Zirkonzahn ICE Dynamik Dentin kerámia


DR. MILKO VILLARROEL BRAZILIA anaxGUM műínypótlás


JAN LANGNER NÉMETORSZÁG

AestheticPress



Diasztémák zárása a fogak csiszolása nélkül

STEFAN PICHA NÉMETORSZÁG


HANS JÜRGEN JOIT NÉMETORSZÁG Antagon Interaction fémkerámia


REFERENCE PRAXIS LABOR

LUKE BARNETT

Dental Ceramics

30 Clarendon Road GB-WATFORD Hertfordshire, WD17 1GR Nagy Britannia

Tel.: +44 1923 251 537 Fax: +44 1923 251 537 www.lukebarnett.com

labline

2011 TÉL

81


82

2011 TÉL

labline


LABOROK A NAGYVILÁGBÓL

Jean-Marc Etienne Laboratoire CERALOR

Ha a mobiltelefonja rendelkezik QR kód felismerő programmal, közvetlenül beléphet az Oral Design Center Nancy világába!

Oral Design Center Nancy

46, avenue Charles de Gaulle 54425 Pulnoy Tel.: 03 83 29 14 47 Fax.: 03 83 20 56 03

labline

2011 TÉL

83


84

2011 TÉL

labline


AVAGY ÉDES SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA Úgy mosolyognak a szemei, akár süteményei a pult mögül. Vonásai édesek, akár a tortáiból áradó, függőséget okozó bájos varázslat. Horváth Eszter olyan irigylésre méltó szépérzékkel karolta, és öltöztette fel édes modelljeit, mint stylistként a hölgyeket. És nemcsak a tortái kaptak körülötte új értelmet, tartalmat és kosztümöt, hanem az üzletének berendezése is. Mesébe illő tematizálással sikerült forradalmasítania a cukrászatban addig megszokott elvi és gyakorlati módszereket. Horváth Eszter Sugar!-ja azonnal berobbant a piacra, és nyomban meghódította nemcsak a klasszikus édességekre hangolt hódolókat, hanem azokat is, akik számára a sütemény eddig csak a mértéktartó kóstolásig terjedt. Édes örömeit ugyanis muszáj magunkévá tenni, amellett, hogy órákig elnézegetnénk őket.

Mikor történt meg veled először, hogy meg akartál változtatni valamit? Gyerekkoromban sokat voltam egyedül, mert a szüleim állandóan dolgoztak. Nagyon szerettem rajzolni, így teremtettem magamnak egy olyan színes világot, amiben jól éreztem magam. Imádtam a mesekazettákat és a Barbi babáimat, „akiknek” különösen aktív karakter szerepek jutottak kislány éveimben, ugyanis a legkülönbözőbb történeteket találtam ki, majd hetekig bonyolítottam önfeledt elmélyüléssel. Klasszikus cukrászcsaládból származol. Szüleid nagyon sikeres üzletet vezettek, gondolom egyenes út vezetett ebbe a világba. Dehogy! Már kislány koromban eldöntöttem, hogy cukrász biztosan nem leszek. Bár nagyon önálló gyerek voltam, nem volt jó hallgatni más gyerekek élménybeszámolóját a családi hétvégék, ünnepnapok közös nagy ebédjeiről, vidámparki sztorijairól. Sajnáltam a szüleimet, mert ezt ők is érezték, de hát nem lehetett otthagyni a vállalkozást. Így vált számomra kerülendő mumussá a cukrászat. Stylistként kezdtél el dolgozni akkor, amikor még nem volt múltja ennek a szakmának. Mi vonzott inkább, a szárnyakat adó kreativitás, vagy a művészi szabadság? Mielőtt válaszolok erre a kérdésre, bevallom, hogy szülői nyomásra azért elvégeztem a Vendéglátóipari Főiskolát, sőt dolgoztam is anyuék cukrászdájában, de a ’főnöklánya” státusz, meg a klasszikus értékeken edződött cukrászati aranyszabályok sugallta kötöttségek lebénítottak. Nem tudtam önmagam lenni, vagyis nem éreztem jól magam. Ebben a hangulatban kaptam meg egy divatújság ajánlatát. Hét évig dolgoztam, mint stylist. Akkor döbbentem rá, hogy egész kislánykoromban stylistkodtam a Barbijaimmal, csak nem tudtam, hogy így hívják. Azonnal éreztem, hogy ez az én világom. Elektroműszerész végzettségű édesapád, aki a 80-as években, felnőtt fejjel szerezte meg a szakács, cukrász, pék, képesítést, és formabontó süteményeivel szinte hasonló meglepetést okozott a piacon, mint most te, komoly példát mutathatott neked. Számára is fontos volt a naprakészség, a folyamatos szakmai képzés, és az előre látás.

labline

2011 TÉL

85


Stylistként rácsodálkozni a megszokottól már erősen eltérő családi süteményekre, nem jelentett egyfajta kihívást, izgalmas lehetőséget, hisz nap, mint nap rád kacsintottak a szüleiddel való találkozások alkalmával. Nem így gondoltam rájuk, hisz mondtam, hogy nem érdekelt a szakma. Sokat jártam külföldre és mindig hoztam ötleteket anyuéknak, nem beszélve arról, hogy imádtam az édességeket is. De esküszöm, a világból általam begyűjtött cukrászélményekkel csak a családi palettát akartam gazdagítani. Mégis cukrász lettél… A véletlen hozta. Nincsenek véletlenek. Lehet, hogy a véletlen meglátta bennem azt, amit még magam sem tudtam. Miután a szüleim megvették azt a telket, amin ma is áll a Horváth Cukrászda, kiderült, hogy csak egy háromszintes épületet lehet rá építeni. Újabb szülői nyomásnak voltam kitéve, kértek, hogy találjak ki valamit a felső emeletre. Hárítottam, hisz eldöntöttem, hogy a cukrászat a szüleim világa, nekem nincs is időm rá, de addig, addig nyaggattak, míg be nem adtam a derekam. Ekkor jöttek az én feltételeim. Megcsinálom, de senki nem szólhat bele. Sokáig csak ötleteltem, végül megkaptam a konkrét lehetőséget is, hogy mennyi a keret. Bevallom, végül dupla annyiba került, de olyan lett, mint amilyennek megálmodtuk. A mi „álombirodalmunk” ugyanis nemcsak a süteményekről és a tortákról szólt, hanem mindenről, ami édesség.

86

2011 TÉL

labline

Emellett persze a dizájn, a forma, ugyanolyan fontos volt, mint az édes belbecs. Ehhez persze kellett egy partner, akivel együtt tudok gondolkodni az utolsó mozaikig. Szerencsére a mai napig nagyon jól kiegészítettük egymást. Semmiből nem engedtünk, ahogy a mai napig nehezen hajlunk a kompromisszumokra. Tehát a stylistos múlt, az egyedi látásmód és ízlés hasznosult… Számtalan külföldről hozott látványt, ízt és formaélményt engedtem át magamon, és szültem újra horvátheszteresre. Olykor nagyon extatikus volt az élmény, olykor pedig éjszakákon át gondolkodtam a számomra tökéletes végterméken. Egy biztos, az volt a célom, hogy aki ránéz a tortáimra, süteményeimre, látszódjon rajta a „deszép, dejó” érzés, s ez folytatódjon mindaddig, míg meg nem kóstolja, mert az a következő szintje a feladatomnak: a katartikus ízvilág minden falatnál feleljen meg a látvány diktálta elvárásnak. Úgy tudom nem hagyományos összetevőkből alkotsz. De nem ám! Ma már közel 20 országból importálunk. A piskótába kevert mandulaliszttől, a legfinomabb és legjobb minőségű csokoládékon keresztül, a madagaszkári, tahiti és mexicói vaníliarudakig számtalan francia, olasz alapanyag kerül a tortákba, süteményekbe. Ezen kívül margarin helyett vajat, valamint igazi tejszínt használunk. Ezért kerülnek az átlagosnál többe a mi süteményeink. És persze az a sok speciális tanfolyam, amiket elvégzek külföldön…


Hoppá! Erről jut eszembe, el kellett végezned itthon is a cukrásziskolát. Volt haszna, azon kívül, hogy e nélkül a papír nélkül nem dolgozhatnál? Haszna? Azt tanították, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi. Ez az iskola, ha nem lettem volna annyira eltökélt, kiölte volna belőlem a kreativitást. Egyszer maradt egy kis tészta darabom sütés előtt, és nem bírtam ki, muszáj volt egy masnit sütnöm a túrós táskára. Kaptam érte rendesen. Mit képzelek, ezt majd csináljam a saját cukrászdámban, de ne ebben az iskolában. A számomra örömet okozó túrós élmény-mosoly szinte ráfagyott az arcomra. Abban a pillanatban ugyan nagyon rosszul esett, viszont később szinte provokált ez a megszokott szabályokon edződött elavult hit, s egyre több szakmai könyvet szereztem be külföldről. Jártam és azóta is folyamatosan járok kiállításokra, Párizsba, Versailles-ba, Lyonba, Londonba, New Yorkba. Párizsban egyébként két iskolát is elvégeztem, valamint külön tanároknál is tanultam, és persze lestem a nagyoktól. Ma már rendszeresen, évente 10–12 alkalommal veszek részt kurzusokon, elsősorban Franciaországban, de voltam Tokióban is. Sikerült bekerülnöm egy olyan szakmai körbe, ahol mindenki jelen van, aki a nemzetközi cukrászvilágban számít. Folyamatos képzésekkel, újításokkal, ötletekkel, keratívabbnál kreatívabb gondolatokkal, új technológiákkal, új ízekkel, textúrákkal ajándékozzuk meg egymást. Édesapám mondta egyszer, és számomra ez nagy dicséret volt, hogy engem szerencsére nem rontottak el az iskolában, és azért vagyok sikeres, mert nem cukrász fejjel gondolkodom.

Hogy tud egy cukrász nem cukrász fejjel gondolkodni? A klasszikus cukrász először ízeket és textúrákat komponál, majd ezután öltözteti fel a süteményét. Nálam ez másképp működik. Először megálmodom a sütimet, majd utána alkotom bele a finomságot. Stylist módjára érintem meg az édes álmaimat. Előbb kitalálom, majd meglátom kívülről, a dizájn értékes külsőséget jelent számomra, s a téma segít tartalommal megtölteni, ami újabb kihívás számomra. Legújabb kollekciónk a New York nemcsak nagy utazás volt, hanem igazi, vérbeli kreatív munka. Az ötlettől a megvalósulásig megtartottuk a vezérfonalat. Büszke vagyok minden darabjára. Hogy láttál neki a munkának? Először végiggondoltam, hogy mit jelent nekem New York, azután összegyűjtöttem azokat az imázs elemeket, amelyek csak erre a városra jellemzőek. A Yellow Cab, a taxi, különlegessége a forma, amit egyedileg terveztettem és készíttettem el, első prototípusát gipszből, s mivel a sofőrök általában színes bőrűek, így a dizájnhoz illő ízeket párosítottam. Vagyis háromféle csokiból készült a Brooklynt idéző szín és ízharmónia. A másik darabom a Hamburger, amelynek tésztája mandulalisztből készült szaftos piskóta, a marhahúst pedig kétfajta csokiból komponáltam mangós krémmel meglocsolva. A Popcornt imádják a vendégeim, hisz van benne tejcsoki, málnakrém, és a látványos része, pedig egyfajta karamellizált édes-sós vidámság.

labline

2011 TÉL

87


Melyik a legínycsiklandozóbb sütemény a kollekciódból? A Model. Valhrona karamellás tejcsokoládékrém ropogós földimogyorós Crispy-vel, mogyorós daguoise piskótával és színes fehércsokoládé lapokkal. Mint cukrásznak, van-e kedvenc cukrászdád, a sajátodon kívül? Hogyne. Párizsban mindig betérek a Fauchon cukrászdába, ahol néhány perc alatt a mennyországban érzem magam, mert annyira tökéletes a formába öntött mennyei kompozíció, hogy még napokig a számban érzem az ízeket, nem beszélve a látványról, amely minden alkalommal lenyűgöz. Hasonlóan eufórikus élmény a szintén párizsi Pierre Hermé cukrászdája, ő is szereti a különleges dolgokat, hihetetlen kifinomult érzékkel teremt egyensúlyt a színek és a textúrák között. Mi fog meg először egy süteményben? A látvány. Először a szememmel kell megkívánnom, aztán, ha ez az első pillantás felkeltette bennem a vágyat, akkor jöhet az íz adta élmény, amely akkor az igazi, ha fokozni tudja a sokat ígérő látvány okozta feszült várakozást. A siker hirtelen robbantott téged a szakmába. Nagyon jó érzés lehet úttörőnek lenni valamiben, itthon is. Sajnos ez kétélű fegyver a kezemben. Borzasztó jó dolog olyat csinálni, amit előttem még nem próbált ki senki. A magyar cukrászipar ennek ellenére még mindig nem ismer el igazán, viszont a külföldi cukrásznagyhatalmak már komolyan számolnak velem.

Ennek ellenére még nem érzem magam cukrásznak, de nem keveset teszek azért, hogy a színvonalat idehaza is megtartsuk. Kezd nőni a Sugar! hálózat. Lesz-e folytatás? A Sugar! szerencsére mára egy márkanév lett. Sok mindent tervezünk, de konkrétumokról még nem beszélhetek. Hogyan készülsz a karácsonyra? Önfeledten. Már október elején megrendeltem a díszeimet, fehérben és ezüstben fog pompázni az első karácsonyfa, ugyanis most költöztem új lakásba. Imádok főzni, 12 órás munka után a nyugtató wellness számomra az indiai, francia, vagy éppen a japán konyhaművészet, de magyaros kajákat is szívesen készítek. Megosztanád a Labline olvasóival a karácsonyi menüt? Szívesen. Isteni lesz. Előételként majonézes krumpli salátát, kaszinótojást és franciasalátát készítek. A halászlét édesapám főzi, mint minden évben. Imádjuk. Főételként szilvás-baconos egészben sült pulyka lesz, vörösboros mártásban, krumplipürével, de csinálok még rakott káposztát, rántott csirkét és rántott halat is. A desszert, méltó lesz egy cukrászhoz, kiválasztok egy olyan tortát, amihez bonyolultsága, vagy összetettsége miatt eddig még nem volt kedvem vagy időm nekiállni. Mindezek mellé készítek egy biztos lábakon álló, már begyakorolt pohárkrémet is, amely extra jól néz ki, és lesznek még egyedi apró, édes teasütemények is az asztalon. Tarnócai Éva

88

2011 TÉL

labline


TRIPLA CSOKI

HÁROMFÉLE CSOKOLÁDÉ BAVAROISEBÓL KÉSZÜLT KÖNNYŰ DESSZERT

BASIC CUSTARD/CRÉME ANGLAISE RECEPT

250g tejszín 250g tej 100g tojássárgája 50g cukor

A tejet a tejszínnel tedd fel forrni. Ezalatt a tojássárgáját keverd el a cukorral (nem kell felverni!). Ha felforrt, öntsd rá a cukorral ki­ kevert tojássárgájára folyamatos keverés mellett. Ezt a keveréket tedd vissza a tűzre, és 82–84°C-on addig főzd, amíg olyan sűrű nem lesz, hogy bevonja a főzőkanalat. Szűrd át egy műanyag edénybe azonnal.

ÉTCSOKI BAVAROISE

305g Basic custard 135g Valrhona 7O% Guanaja étcsoki 392g tejszínhab lazán felverve

2g zselatin

A beáztatott zselatint a meleg custard egy kis részében felolvasztjuk teljesen, majd hozzákeverjük a maradék custardhoz is. Az olvasztott csokit kis adagokban a meleg custardhoz öntjük, emulziót készítünk, azaz rámixelünk kézimixerrel. Mikor az egész kész, még egy utolsót rámixelünk (ne vigyünk bele levegőt!). 35–40°C között kell lennie az emulziónak. Először egy kis adag tejszínhab­ bal keverd ki, majd azt keverd össze a teljes tejszínhab mennyiséggel.

TEJCSOKI BAVAROISE

295g Basic custard 320g Valhrona Jivara tejcsoki 380g tejszínhab lazán felverve

3g zselatin

A beáztatott zselatint a meleg custard egy kis részében felolvasztjuk teljesen, majd hozzákeverjük a maradék custardhoz is. Az olvasztott csokit kis adagokban a meleg custardhoz öntjük, emulziót készítünk, azaz rámixelünk kézimixerrel. Mikor az egész kész, még egy utolsót rámixelünk (ne vigyünk bele levegőt!). 35–40°C között kell lennie az emulziónak. Először egy kis adag tejszínhab­ bal keverd ki, majd azt keverd össze a teljes tejszínhab mennyiséggel.

FEHÉRCSOKI BAVAROISE

278g Basic custard 167g Valhrona fehércsoki 357g tejszínhab lazán felverve

6g zselatin

A beáztatott zselatint a meleg custard egy kis részében felolvasztjuk teljesen, majd hozzákeverjük a maradék custardhoz is. Az olvasztott csokit kis adagokban a meleg custardhoz öntjük, emulziót készítünk, azaz rámixelünk kézimixerrel. Mikor az egész kész, még egy utolsót rámixelünk (ne vigyünk bele levegőt!). 35–40°C között kell lennie az emulziónak. Először egy kis adag tejszínhab­ bal keverd ki, majd azt keverd össze a teljes tejszínhab mennyiséggel.

270g cukor 105g invert cukor 173g liszt (T55) 83g kakaópor 360g tojásfehérje 80g cukor 110g vaj

SUGARSHOP

SUGAR PAULAY

1061 Budapest VI. kerület, Paulay Ede u. 48.

CSOKIS PISKÓTA

355g tojássárgája

HORVÁTH CUKRÁSZDA

1042 Budapest IV. kerület, Petőfi Sándor u. 35. www.horvathcukraszda.hu

A tojásfehérjét tedd fel lassú sebességen az asztali habverőgépbe, hogy az albumino­ kat összetörd benne, min. 10 percre. Ezalatt a lisztet és a kakaóport szitáld össze. A va­ jat olvaszd meg 45°C-ra. A tojássárgáját a 270g cukorral és az invertcukorral verd fel egy másik habverőgépben. A tojásfehérjéhez 10 perc letelte után lassan add hozzá a kisebb mennyiségű cukrot, és egy kicsit vedd gyor­ sabbra a gépet közben. A kész tojáshabot és a másik keveréket keverd össze. Szitáld hoz­ zá a lisztes kakaóport, jól keverd el. Kicsit törd össze lapáttal. 180/200°C-on süsd meg.

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Először a fehércsokoládét, aztán a tejet, legvégül az étcsokoládé bavaroise-t töltjük be a formába három egyenlő rétegben. Minden ré­ teget fagyasszunk ki, mielőtt a másikat rátöltenénk. Legvégül csokis piskótával zárjuk le. A legvégén az egészet fagyasztóban kifagyasztjuk.

SUGAR PETŐFI

1061 Budapest IV. kerület, Petőfi Sándor u. 35. www.sugarshop.hu

Ha a mobiltelefonja rendelkezik QR kód felismerő programmal, közvetlenül beléphet a SugarShop színes világába!

labline

2011 TÉL

89


newOUTLINE

SIMONE MAFFEI LABORATORIO ODONTOTECNICO MAFFEI MODENA, ITALY

A PMMA-ból készült NEW OUTLINE a Mock-Up-ok és a tartós provizóriumok ideális anyaga. A szép, meleg, színtartó és sűrű dentinek segítenek a vázanyagok eltakarásában és a stabil színháttér biztosításában. A high/medium/low élek (transpa clear-rel keverve) segítségével az incizális tartományban a világossági értékek egyedileg irányíthatók. A kiváló anyagjellemzők kimagasló stabilitást garantálnak. Az anyagok magas hajlítószilárdsága és jó rugalmassági modulusza csökkenti a munkák törését. A NEW OUTLINE magas sűrűségének és homogenitásának köszönhetően rendkívül fogínybarát, és szépen polírozható. A kedvező bekeverési viselkedés, a jó önthetőség és az egyszerű polírozhatóság a felhasználó számára csúcsminőségű anyagot garantál.

Élvezd a minőséget! ROCKY MOUNTAIN a csonkgipsz!

SAHARA ÉS ORANGE SZÍNBEN 5 KG ÉS 25 KG KISZERELÉSBEN

A foggal azonos színű polimetilmetakrilát (PMMA) NEW OUTLINE


EGYÉNI IDEIGLENES PÓTLÁSOK Minden indirekt helyreállító kezelésnek fontos elemei az ideiglenes pótlások. Az ideiglenes pótlások állhatnak egy vagy több tagból, egy teljes helyreállító kezelés esetében természetes fogakat vagy implantátumokat is tartalmazva. Ez a helyreállítás egy kritikus eleme, amely – a legtöbb esetben – nem kap kellő hangsúlyt a gyakorlatban.

Egy alapvető és fontos lépés, mert ez lesz a végleges pótlás prototípusa. A vállrész pontos illeszkedése a megfelelően preparált fogra segít bennünket, hogy elkerüljük a fogágyra ható bármilyen invazív behatást. A végleges pótláshoz hasonlóan, az ideiglenes pótlásnak már meg kell mutatnia a leendő végleges fogformát, a megfelelő nyaki kontúrt, textúrát és felszínt, azzal a fő és a pótlástól elvárt céllal, hogy megvalósuljon a periodontális egészség és a megfelelő illeszkedés a gingivához. Az ideiglenes alapanyagokban rejlő előnyök

evolúciós fejlődést jelentettek a helyreállító technikában. Napjainkban a piacon kiváló PMMA bázisú alapanyagok állnak a rendelkezésünkre, magas esztétikai színvonalon. Ezek a rendszerek az opacitásbeli különbségeken alapulnak. Beleértve dentint, opak-dentint, transzlucens és éli értékeket. Az indirekt módon készített ideiglenesek lehetővé teszik a felhasználó számára, hogy a különböző opacitású anyagokat kombinálva a megfelelő pigmentekkel, egy magas színvonalú, természetes esztétikai hatás valósulhasson meg, már az ideiglenes pótlások esetében is! Klinikai szempontból a kötési idő megnövelése az opákosságot és a pigmenteket illetően, potenciálisan növelné a szenzitív anyagok használatának kockázatát. Ezért ebben az esetben szükséges a leegyszerűsített technika használata, amely gyors és könnyen alkalmazható, mégis magas esztétikai minőség érhető el a használatával, amely a mai fogászati igényeknek és a magas minőséget támasztó esztétikai igényeknek is messzemenően megfelel.

labline

2011 TÉL

91


01.

05.

34 éves férfi páciens

Wax-Up nézet: Egy szilikon kulcsot kell használni, hogy hűen tudjuk reprodukálni a korrekció formáját, elhelyezkedését és felszínét, amelyeket a mintázás során alakítottunk ki.

02-03.

Intraorális és extraorális nézetek, figyeljünk a két nagy kompozit restaurációra a 11-es és a 21-es fogakon. Közelebbről nézve szembetűnőek a restauráció hiányosságai forma, szín és felszíni struktúra tekintetében, diszharmóniát idézve elő a mosolyban. A végső kezelési terv két kerámia veneert tartalmazott. 04.

A végső előkészítés nézete. Azonnali dentin tömés (IDS) volt használva a bemutatott fog területeken. Ezt követően vazelin lett felvive a felszínekre és a szomszédos fogakra. Retrakciós fonalat használtunk, hogy megfelelően mutassa a preparációs határt, és elkerülendő bármilyen gingiva irritációt ezen ideiglenes anyagok használatával.

92

2011 TÉL

labline

06.

A New Outline kit egy PMMA alapú rendszer, mely különböző opacitású ideiglenes anyagokat használ kiváló esztétikai tulajdonságokkal. Van dentin, opak-dentin, transzlucens és éli anyaga.


07.

Egy egyszerűsített módja az ideiglenes veneerek készítésének, a dentin és a transpa clear összekeverése, amely lehetővé tehetné egy transzlucens kromatikus anyag előállítását. A keverék kb. 60% dentint és 40% transpa cleart tartalmazna.

08-09-10.

A megfelelő folyadék és por arány 1:2höz. A körülbelüli feldolgozási idő 2 perc.

11.

Az anyag kellőképpen folyékony konzisztenciája, mert szükségszerű, hogy a szájban megfelelően tudjuk használni.

12–16.

Három perc után a szájban. A mátrix levétele, mielőtt az anyag eléri az elasztikus fázist, amely másfél percnyi időt vesz igénybe a szájban. Helyezzük vissza a kulcsot további két percre.

labline

2011 TÉL

93


17–20.

A felesleges anyagot eltávolítjuk, hogy a vállak pontosan illeszkedjenek. Egy megfelelő tervezés és polírozás az interproximális területen biztosítja a papilla integritását.

94

2011 TÉL

labline


SZERZŐK

DR. MILKO VILLARROEL • DDS a Valparaiso-i School of Dentistryben, Valparaiso Egyetem • Master of Science in Integrated Clinical a Ponta Grossa School of Dentistry-ben, Ponta Grossa Állami Egyetem • PhD a Helyreállító Fogászatban az Araraquara-i School of Dentistry-ben, São Paulo Állami Egyetem • Professzor az Operatív Fogászatban – Valparaiso-i Egyetem • Professzor of Department of Postgraduate in Periodontics, Positivo-I Egyetem • A Brazil Esztétikai Társaság Tagja • Privát praxis a Brazil Curitiba-n, Klinikai tevékenységében a fő hangsúly az esz­ tétikai helyreállításokra – fogpótlásokra, paradontológiára és az implantátumokra korlátozódik

JOHAN FIGUEIRA 21a-21b.

A beragasztott ideiglenes intra­ orális nézete: megfigyelhető, hogy az ideiglenes restauráció meg­ felelően illeszkedik az őt körülvevő lágy fogínyhez.

• A Venezuelai Központi Egyetemen diplomázott • Másodéves Rezidensként az “Advanced Esthetic Dentistry” Programban vett részt a Kaliforniai Egyetemen, Los Angeles (UCLA) • Tagja az Amerikai Kozmetikai-fogászati Akadémiának

22a-22b-23.

A páciens mosolya és front nézet. Megmutatja a restauráció természetességét.

labline

2011 TÉL

95


DEKEMA – A MINŐSÉG SZINONIMÁJA

MINŐSÉGI KERÁMIÁZHATÓ ÖTVÖZETEK – MEGFIZETHETŐ ÁRON!

BERRYLLIUMMENTES

BERRYLLIUMÉS NIKKELMENTES

NiCr bázisú

CoCr bázisú

Ni: Bázis Cr: 25% Mo: 11% Si: 1,6% Más: <1,00%

Co: Bázis Cr: 25,00% Mo: 3,90% W: 10,10% Si: 1,60% Mn: 0,75% N: 0,19%

1 Kg:

1 Kg:

kerámiázható ötvözet

27 390

,- Ft + ÁFA

96

2011 TÉL

labline

kerámiázható ötvözet

35 195

,- Ft + ÁFA


ÚJDONSÁGOK AUSTROMAT® 624 VÁKUUMOS KERÁMIAÉGETŐ KEMENCE

• • • • • • •

Kiváló égetési eredmények Áttekinthető programvezérlés (200 program) Egyszerű programbevitel Nagy, karcolásbiztos, üveg érintőképernyő USB interfész – az egyszerű adatátvitel érdekében Szoftverfrissítés vagy -kezelés PC-egérrel Autodry® – a célzott szárítás és pontos hűtés érdekében

DEKEMA® AUTODRY®

Az égetendő objektumon szimulálja a hőmérsékletmérést, és a pontos szárítási és hűtési fázisok érdekében vibrációmentes lift segítségével automatikusan szabályozza az objektum és az égetőkamra közötti távolságot. Az Autodry® rendszert a DEKEMA tovább finomította, és a modern fogászati kerámiákkal szemben támasztott követelményekhez igazította. AUTOMATIKUS ÖNELLENŐRZÉS

OPCIÓK

• Kapcsolódási lehetőség a DEKEMA® internet adatbankhoz • Hálózat: számítógépről (PC vagy MAC) történő kezelés JAVATM internet böngészőn (Internet Explorer, Firefox, Opera, Safari stb.) keresztüli kezeléshez; kábellel kapcsolódó, automatikus IP-címmel rendelkező készülékek támogatása (DHCP); FTP Client/Server; X-DREAM®; OPC Server • Kezelés iPOD® touch, iPhone® vagy iPad-ról • Átfogó minőségbiztosítási lehetőségek

Belső rutintesztek folyamatosan figyelik a hőmérsékletet a program teljes időtartama alatt. ELLENŐRZŐ PROGRAM

A karbantartási időszakokat minden rendszerkomponensre vonatkozóan automatikus integrált diagnózis rutin határozza meg. BEÁLLÍTÁSOK

Mértékegységek, nyelv, dátum, időpont, képernyőbeállítások, hálózat (opcionális), általános kód, kemence felismerés, hangjelzés, szárítási hőmérséklet, fűtési-hőmérséklet értékek, tartós készenlét, lift beállítás, ellenőrző program, tisztító égetés, hőmérsékletkalibrálás, tömítésteszt, nyomtató, minőségbiztosítás (opcionális), diagnózis adatok, login adatok (opcionális), backup/recovery, FTP szerver login (opcionális) és még sok más… CSATLAKOZÁSOK:

2 USB, 1 Ethernet (RJ 45) SZÁLLÍTÁS TARTALMA:

AUSTROMAT® 624 kerámiaégető kemence, égetőtálca, vákuum szivattyú, kezelési utasítás, csipesz, készülék kábel MŰSZAKI ADATOK:

220–240 V, 110–120 V vagy 95–105 V, 50–60 Hz, max. 1450 W (szivattyúval), 653 mm x 380 mm x 338 mm (magasság x szélesség x mélység), 17,5 kg (szivattyú nélkül)


JANDIA

Jandia

a profik igényeire szabva

MUNKALÁMPA MIKROSZKÓPKARRAL ÉS MIKROSZKÓPPAL, ÚJ LED TECHNIKÁVAL

Szép formájú univerzális egyfoglalatos világítótest, időtálló dizájnnal és korszerű műszaki megoldásokkal. A lámpa precíziós acélcsövekből, alumíniumöntvény alkatrészekből áll, a felületek porszórtak, a forgatható alumínium alkatrészek felületei polírozottak és eloxáltak. A tartóoszlop magában rejti az elektronikát is. A lámpa mozgatását két vízszentes csuklós kar biztosítja, továbbá a tartóoszlop is forgatható. Az oszlop magasságban 13 cm-t állítható, a lámpaernyő 180°-ban elforgatható (asztalra szerelésnél.

NK-OPTIK

2011 TÉL

labline

A lámpa acéllábakkal kiegészítve mint hordozható állólámpa bárhova elhelyezhető, vagy adapterrel az asztalra szerelhető. Asztalra szereléshez három furatot kell készíteni (egyet a kábelnek, kettőt a menetes rúdnak) majd alulról csavarral rögzíthető. A lámpa szabályozását egy elektronikus pillanatgyújtó biztosítja, ami kimagasló komfortot nyújt: Vibrálástól mentes fény, 10%-kal nagyobb fényerő. A Jandia használatával laborunkban 60%-kal csökkenthetjük az áramfogyasztást. A lámpa fényének tompításával még több energia is megtakarítható. Az élettartam akár 50%-kal hosszabb is lehet.

STROBO-LUX G 174 A Strobo-Lux G 174 univerzális felhasználású, villanófénnyel működő polimerizációs készülék, amely alkalmas minden, kereskedelemben kapható, fényre kötő anyag polimerizálására. A készülék felső részében elhelyezett villanólámpa olyan intenzív fényteljesítményre képes, amely lefedi a 300–700 nm közötti teljes fényhullámhossz tartományt. A Strobo-Lux G 174 kezelése egyszerű, mérete kicsi, gondozást alig igényel. A polimerizációs kamra nyitott állapotban három oldalról hozzáférhető, ez megkönnyíti a kikeményítendő anyag készülékbe történő behelyezését. A mágneses nemesacélból készült munkaasztal a munkadarabok rögzítésére szolgál.

98

Valamennyi modellt két változatban szállítjuk: • BASIC: fém ernyővel, Bunsen-égő álló • KERAMIK-DIA: beépített diaállvánnyal a kerámiából és műanyagból, diák vagy röntgenképek rögzítéséhez.

A STROBO-LUX G 174 HASZNÁLATI LEHETŐSÉGEI KITERJEDNEK A FOTOPOLIMERIZÁCIÓ ÖSSZES ALKALMAZÁSI TERÜLETÉRE, PÉLDÁUL:

• Fogtechnikai laborok és fogorvosi rendelők: elsősorban korona- és hídleplezések elkészítéséhez, kompozit anyagok, védőlakkok, kiblokkoló anyagok polimerizálásához, egyéni lenyomatkanalak, harapási sínek, fedőlemezek, harapási sablonok, egyéni frontfog vezető tányérok, totálprotetikai fogfelállítás műanyag bázislemezének, átviteli sapkák, központosító harapási lemezek elkészítéséhez stb. • Otoplasztika: például IdO- és HdO-plasztikák, hallásvédő rendszerek, fejhallgatók, In-Ear rendszerek vagy ékszer-otoplasztikák gyártásában. • Új gyártási technológiákkal (pl. Rapid Prototyping) készült munkadarabok utólagos keményítésére, pl. ékszerek, figurák vagy otoplasztika.


M.P.F. SPIDER KLIP

Az M.P.F. Spider Klip-pel kevesebb, mint 4 percet vesz igénybe, hogy 6 koronát vagy veneert felcsiptessen és a színezést elkezdhesse. Ha M.P.F. Spider Klip-en színez, a folyamat sokkal pontosabbá válik, hiszen a koronák egymás mellett sorakoznak, a valóságos fogív képét mutatva. A Spider Klip alumíniumból készült, a csipeszek és a rugók rozsdamentes acélból. A puha gumimarkolat a csipeszek hátulján helyezkedik el, és ütközőként funkciónál, megakadályozva koronák vagy veneerek elmozdulását a színezés folyamán. A legutóbbi fejlesztés az M.P.F. Ecsetgyártó Cégtől, mely a keramikusnak sokkal pontosabb és gyorsabb színezési módot biztosít, mert egyszerre teszi lehetővé 6 db héj vagy korona precíz és pontos karakterizálását.

Az első csipeszek úgy vannak kialakítva, hogy 2 ponton kapcsolódnak a koronák vagy veneerek elülső felszínéhez. Ez a gumimarkolat kombináció és a 3 pontos kontakt a legstabilabb pozícionálást teszi lehetővé a színezéshez.

Nem szükséges többé 3–4 csipeszt használnia egyetlen korona vagy veneer színezéséhez! A Spider Klip használatával, minden színezni kívánt korona vagy veneer megfelelő pozícióba kerül. A csipeszek segítségével az áttekinthetőség könnyű és a színezési folyamat még precízebbé válik, mert minden korona a szeme előtt van.

A Spider Klip további 6 kiegészítő gumimarkolatot tartalmaz. A gumimarkolatok igény szerint eltávolíthatók.

A hat rugós csipeszt egyszerre és könnyen lehet kezelni, a keremikusnak pedig sokkal jobb vizuális élményben van része a színezésre váró koronákat illetően. Ahhoz, hogy 6 koronát vagy veneert konvencionális módon színezhessen, Önnek legalább 2 csipeszt kell használnia és mindig egy koronát kell felcsiptetni, pozícionálni és színezni majd hagyni száradni és egy újabbat felcsiptetni. Ez nem csupán időt felemésztő tevékenység, de a színezést illetően is pontatlan.

A Spider Klipről további részleteket talál a DentAvantgArt honlapján

labline

2011 TÉL

99


ESZ T É TIK A FU NKCIÓ FO R M A

A RUGÓSSZÁR MŰKÖDÉSE ÉS ELŐNYE

RUGÓSSZÁRÚ ECSETEK

ECSET ÉS MINTÁZÓ­­­ESZKÖZ KÉSZLETEK NONDAS VLACHOPOULOSTÓL

Precíziós eszközök Fogtechnikusoktól – Fogtechnikusoknak Megálmodva és megalkotva

PALETTÁK 100

2011 TÉL

labline

SPIDER KLIP

KIDOLGOZÓ ESZKÖZÖK

ASZTALI LÁMPÁK


®

Speciális beágyazó anyag lithium diszilikát kerámiákhoz

A beágyazó anyag összetételének köszönhetően a kerámia felületén a préselési folyamat alatt minimális a reakcióréteg képződés. A préselt objektumok felülete lenyűgözően sima. Üveggyönggyel végzett egyszerű kezeléssel, adott esetben savas kezelés nélkül a Zubler PRESS-MAX segítségével a lithium diszilikát kerámia eddig nem tapasztalt minősége érhető el. Press-MaxTM-szal préselt lithium diszilikát híd 50μ szemcseméretű üveg­ gyönggyel lefújva

Zubler® Press-MaxTM-szal préselt lítium diszilikát korona felszíne

Az expanzióra és a hajlítószilárdságra vonatkozó szigorú minőségi kontrollnak köszönhetően a beágyazó anyag figyelemre méltó illeszkedési pontosság mellett reprodukálható eredményt garantál. A magas nyomószilárdság ezen kívül olyan mértékű élstabilitást biztosít, amely főleg cervikális tartományban vékony modellálás esetén tökéletes peremzáródást tesz lehetővé.

Beágyazó anyag: 898/2055 Mennyisége: 50x100 gr Ára: 29 980,- Ft+ÁFA Hagyományos beágyazó anyaggal préselt lithium diszilikát korona felszíne

Folyadék: 898/204 Mennyisége: 1 Liter Ára: 4 695,- Ft+ÁFA

labline

2011 TÉL

101


e.max

®

AZ IVOCLAR IPS LITHIUM DISILICATE KERÁMIÁT SENKI NEM PRÉSELI NÁLUNK JOBBAN!

A

ZUBLER VP300e

KOMBINÁLT PRÉSKEMENCÉNEK KÖSZÖNHETŐEN

AZ

IPS

e.max

®

LITHIUM DISILIKATE FELDOLGOZÁSI PARAMÉTEREI A KÖVETKEZŐKÉPPEN VÁLTOZNAK:

IVOCLAR ZUBLER HŐNTARTÁS: 25 perc 12 perc PRÉSHŐMÉRSÉKLET: 920 oC 880 oC TELJES PRÉSCIKLUS: 32 min 25 sec 17 min 10 sec FEL. REAKCIÓS RÉTEG: IGEN NINCS SAVAZÁS: KELL NEM

Mint ismeretes egy lithium disilikate préskerámiának akkor a legjobbak a tulajdonságai, ha alacsonyabb hőmérsékleten, kevesebb préselési idővel és reakciós réteg nélkül, a savazás elkerülésével készül!

102

2011 TÉL

labline

VARIO PRESS 300e:

5 790 € + ÁFA, VÁKUUMPUMPÁVAL

VARIO PRESS 300:

5 490 € + ÁFA, VÁKUUMPUMPÁVAL

VARIO 300:

4 290 € + ÁFA, VÁKUUMPUMPÁVAL


DENTAL WORLD a DentAvantgArt színpadáról nézve

Az idén 11. alkalommal – 2011. október 13-15 – került megrendezésre a Dental World Továbbképző Konferencia és Fogászati Szakkiállítás a budapesti SYMA Rendezvényközpontban. Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb fogászati kiállításán a DentAvantgArt Kft. nemcsak négyzetméterben, hanem minőségi tartalomban is a legjelentősebb kiállítója volt a szakma legrangosabb találkozójának. Sok partnercég kapott helyet a standján, de még több szavazott már bizalmat a mára komoly presztízzsel rendelkező magyarországi képviseletnek.

labline

2011 TÉL

103


A németországi cégek közül a SERVO DENTAL képviseletében érkezett az egyetlen hölgy, akit történetesen már 17 éves munkakapcsolat és barátság fűzi Németh Lászlóhoz, a soproni székhelyű fogtechnikai segédeszközöket forgalmazó cég vezetőjéhez. ANJA HARDER technikus asztalán rendkívül pici csavarokat, szinte megfoghatatlanul apró modelleket látni. A cég a rejtett elhorgonyzások területén pótolhatatlan a piacon, hiszen nem csak gyártja és forgalmazza ezeket a termékeket, hanem nagyon fejlett gépparkjának köszönhetően, az egyébként konkurensnek számító cégeknek is gyártási hátteréül szolgál. ANJA HARDER: A cégen belül a műszaki tanácsadás a szakterületem,

de a Németországon belüli értékesítéssel is én foglalkozom. A meghívás és a cégünk stabil magyar jelenléte nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az itt szerzett pozitív tapasztalataimat azonnal megosszam a cégem vezetőivel.

Mi a véleménye a Dental World Kiállításról? Határozottan tetszik. Érezni, hogy szervezett munka folyik, és a szakma által felvonultatott széles paletta is feltűnt. Ahhoz képest, hogy ez egy aránylag kis vásár, nagyon sok a látogató. Kézbe veszik a modelljeimet, nézegetik, érdeklődnek. Ez nagyon jó benyomást tett rám. Örülök, hogy eljöttem, mert egy kicsit megismertem az itteni piacot, érzékeltem, hogy mi iránt érdeklődnek most a magyarok. Már tudom, hogy min lehetne javítani, mely területeken lehet fejlődni, és miként, mivel lehetne még támogatni a magyar piacot. A DentAvanatgArttal ez egy kölcsönös, egymást erősítő folyamat újabb állomása. Mennyiben különbözik a magyar és a német piac? Érdekes, hogy a csúsztatók iránti érdeklődés itt még rendkívül élénk. Nem is láttam ezen a vásáron más kiállítót, aki ilyen, vagy ehhez hasonló termékeket értékesít. Ezért külön köszönet a DentAvantgArt-nak. Németországban ez már kicsit lecsengőben van, az implantológia megerősödése és persze az állami TB támogatási összeg csökkenése miatt. Ismeri a Labline újságot? Hogyne. László már az első este megmutatta nekem. Elolvasni ugyan nem tudtam, mert magyarul még nem megy, de a minősége, megjelenése és az igényes tördelés nagyon tetszik.

DentAvantgArt-tal, illetve a Labline-nal. A fiatal technikusok továbbképzésére gondolok. Ez egy olyan gyümölcsöző, közös vállalkozás lehetne, amely mindkettőnk pozícióját erősíthetné.

A DentAvantgArt másik meghívott partnere a WOHLWEND AG, amely a Vision kerámiát állítja elő, központja Lichteinsteinben van. NIKOLA CEMERIKIC rögtön azzal kezdte a beszélgetést, hogy cégük legalább 15 éve szinte napi kapcsolatban áll a DentAvantgArt-tal, akik nagyon sikeresen forgalmazzák a Wohlwend AG Vision kerámia családot Magyarországon. Milyen a magyar érdeklődés? A cég képviseletében először vagyok Magyarországon, de ezt az intenzív érdeklődést tapasztalva magam is meglepődtem. Folyamatosan álltak a standunk előtt. A DentAvantgArt mennyiben segítette jelenlétüket a magyar piacon? Maximálisan. A tényt, hogy ismerik és használják a termékeinket, nekik köszönhetjük. A DentAvantgArt-tal egyfolytában azon törjük a fejünket, hogy milyen akciókat hirdessünk, kölcsönösen erősítve ezzel egymás helyzetét. Németh László egyik álma már megvalósult, hisz piacra került ez az igényes, sokoldalú, szakmai lap, a Labline. Nekem is van egy álmom, és hiszem, hogy együtt tudunk működni a

104

2011 TÉL

labline

Miből gondolja, hogy nagy szükség lenne a fiatal, magyar fogtechnikusok képzésére? A fiatal generáció kérdéseiből következtetek erre. Okosak, de hiányzik belőlük a technikai biztonság és a hátország. Nekem az volt a szerencsém, hogy olyan országban nőttem fel, ahol a fiatal fogtechnikusok szakmai képzését sokkal erősebb műszaki háttér támogatta. Az a tapasztalatom, hogy itt rendkívüli a tudásszomj – amit igyekszek is kielégíteni nap, mint nap – de a kontinensnek ezen a részén nem olyan magas színvonalú a szervezett technikai, és szakmai háttérbázis. Tehát személy szerint ebben látom a lehetőséget, ebben tudnék segíteni.


A KLASSE 4, a fogászati gipszek osztályában csúcsminőségnek számít. A cég klasszisa, BERNHARD PFUNDTNER a modellkészítésről tartott a laikusok számára is érthető prezentációt. Elmondta, hogy a fogtechnikusok nem a modellek elkészítésére, hanem inkább a szép végtermékre költenek inkább. Holott minden szájban elvégzett munka alapja a kiváló és jó minőségű modell.

a cég értékesítői laborlátogatások során magukkal vihetnek. Vásárokon, kiállításokon, de többször voltunk már Dental World-on is, és itt, a magyar partnercégünk standján mindig örömmel állítunk ki. Amint egy új termékkel megjelenünk a piacon, ők az elsők, akiket tájékoztatunk erről.

Bernhard Pfundtner szépen levezette a folyamatot. Miután a fogorvos elkészítette a lenyomatot, odaadja a fogtechnikusának, aki kikeveri a gipszet, és a lenyomatba önti. Miután megkeményedett a gipsz, tulajdonképpen a kezében tartja a paciens fogsorát, vagyis a paciens fogainak eredeti mérete már a kezében van. Ennek a végterméknek az az alapvető követelménye, hogy kemény, kopásálló és rendkívül precíz legyen, hisz ezen a modellen dolgozik a fogtechnikus.

Ismeri a Labline-t? Németh László a kölni nemzetközi vásáron adta a kezembe az 1. számot. Nagyon jónak tartom ezt a kezdeményezést. Németországban persze el vagyunk kényeztetve, annyi szakmai újság van, persze tele reklámmal. Nálunk túl sok az információ. Magyarországon úgy tudom csak ez az egy, ilyen jellegű magazin található, vagyis minél kevesebb van valamiből, annál értékesebb. A Labline nemcsak ettől az, rendkívül igényes és ránézésre is más, mint nálunk, a sok reklámtól duzzadó „szaklapok”.

Bernhard egy szilikonból készült negatívot mutat. Ez egy dublír szilikon, ez is és a gipsz is tökéletes, precíz és időt­álló. Az a másik gipsz az ún. alátalpaló gipsz, amelynek egészen másfajta tulajdonságokkal kell rendelkeznie: legyen megfelelő állagú, folyékonyságú, de az alapvető elvárás, a precizitás és pontosság erre is vonatkozik, hisz a fogtechnika a másikkal együtt használja. A harmadik gipsz az artikulációs gipsz, amely abban segít, hogy az artikulátorba történő begipszelés során, az adatok átvitele a páciensről az artikulátorba, ne sérüljenek.

Az idén milyen az érdeklődés a modellkészítés műfaja iránt? Folyamatosan jönnek az emberek, mégis az az érzésem, hogy itt Magyarországon nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a modellkészítésnek. Feltűnt, hogy a fiatal fogtechnikusok olyan dolgok iránt érdeklődnek, amely számomra, számunkra teljesen természetes. Ez elgondolkodtató. Nagyon szívesen közreműködnék egy olyan fotósorozat elkészítésében, amelynek „A modellezés ABC-je” lenne a címe.

A DentAvantgArt-tal mióta tart a kontakt? Legalább 10 éve, rendszeresen. Olyan anyagokat és szemléltető eszközöket bocsátunk a DentAvantgArt rendelkezésére, amelyeket

labline

2011 TÉL

105


Az anaxDENT GmbH képviseletében JENS ERICH volt Magyarországon, s egy nagyon meglepő anyaggal és megoldással lepte meg a vásárra érkezőket is. Egy új generációs modellező műanyagcsaládot mutatott be, amellyel nemcsak a fogakat, hanem egyfajta, gumiállagú anyag befecskendezésével a fogínyt is pótolni lehet. A természethű fogínypótlás leghatékonyabb módja az anaxGUM fogíny színű, fényre kötő kompozit intraorális használatával érhető el. Ideiglenes pótlások is elkészíthetőek injektálási eljárással, de egyéb esztétikai pótlások és javítások is megoldhatóak. Egy paciens érkezett a vásárra, az anaxDENT standjához, felszakadt ínyét mutatta Jens Erichnek, aki a DentAvantgArt segítségével, néhány perc gondolkodás, és egy csendes, steril hely megszervezése után, végül befecskendezte az anyagot a hölgy szájába. A páciens meglepetten gyönyörködve, majd elégedetten és hibátlan ínnyel távozott a SYMA Csarnokból.

A DentAvantgArt standján talán a legnagyobb érdeklődést WILLI TRATTERnek, a Zirkonzahn CAD/CAM projekt vezetőjének bemutatója váltotta ki. Alig lehetett megközelíteni az egyébként nagyon vígkedélyű frézmestert. Nem véletlenül, hisz a Zirkonzahn a világ fogászati iparának fejlődésében meghatározó szerepet játszik: nemcsak alakítja, hanem meg is szabja a technikai irányvonalakat. A számítógép vezérelte portalan fogkészítés, nagyon vonzó, és a manuális munkához képest igen úttörő csúcstechnikai alkalmatosság. A teljesen automata optikai szkennerből, egy megfelelő szoftverekkel felvértezett számítógépbe, majd egy 5 tengelyes automata frézgépbe pottyan a „fog” és készül el hihetetlen minőségben és pontossággal. Ez a rendszer előállítja a fogat? Itt beteszem, ott kiveszem? WILLI TRATTER: Valóban. Íme egy konstrukció! 10 tagú Prettau® Zirkon hidat tervezünk, 6 implantátumra. A munkát klasszikus protézis fogakkal állítjuk fel a modellre. Double scan technikával bemásoljuk a gépbe, a szoftver egymásra helyezi őket, itt a gépben csinosíthatunk még rajta, ha kell, majd virtuálisan generálja a kész munkát. Végül ezt a virtuális modellt az 5 tengelyes M5 CAD/CAM rendszerrel és persze Prettau® Zirkonból szépen kifrézeljük. Az esztétikai hatás és a stabilitás önmagáért beszél. Már nincs is szükség kézügyességre? A fogtechnikus kézügyességére mindig szükség lesz. Nagyon jó a hangulat ezen a standon. Ezer éves munkakapcsolat és barátság köt össze bennünket a DentAvanatgArt-tal. A frézgépeken és az értékesítési eredményeken kívül még nagyon sok mindent tudunk egymásról. Nagyon tiszteljük azt a munkát, amelyet a DentAvantgArt kifejt a Zirkonzahn

106

2011 TÉL

labline

termékeinek megismertetése érdekében itt Magyarországon, mert ismerjük a gazdasági és pénzügyi nehézséget amikkel a magyaroknak kell szembenéznie. Ugyanakkor örülünk annak, hogy ez a Zirkonzahn magyarországi eladási volumenében nem látható, éppen ellenkezőleg, a DentAvantgArt az egyik legsikeresebb és legeredményesebb partnerünk az egész világon! Ezért külön köszönet illeti meg a DentAvantgArt minden munkatársát és természetesen a magyarországi Zirkonzahn felhasználókat! Reméljük az általunk előállított termékek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a felhasználói sikeresnek mondhassák magukat, ebben a kihívásokkal terhelt időszakban is! Azért dolgozunk nap mint nap, hogy örömet okozzunk termékeinkkel minden fogtechnikusnak, fogorvosnak és nem utolsó sorban a végtermékeket viselő pacienseknek! Személy szerint én, mindig nagy örömmel jövök Magyarországra, mert Önöknél mindig nagyon jól érzem magamat! Tarnócai Éva Fotók: Tóth Csaba - DentAvantgArt


anaxACRYL RS anaxACRYL RS MINTÁZÓ MŰANYAG Az

anaxACRYL RS egy új generációs modellező műanyag, me-

Felhasználási területek: • • • • •

lyet az ecsetes technikához fejlesztettek ki, nagyon alacsony zsugorodási tulajdonsággal. A finom poralaknak köszönhetően a legkisebb mennyiségek is felhordhatók. Az anax ACRYL RS ezáltal

Teleszkóp koronák Lingvál ívek Egyéni csúsztatók Műanyag csonkok Koronák rögzítése frézgépbe történő átvitelkor

• Inlay-Onlay • Maryland-hidak

igen ellenálló. A műanyag a kitüzelő kemencében maradéktalanul kiég, így a lehető leghomogénebb öntvények készíthetők belőle. Könnyen és jól formázható, rétegezhető a nagyon finom és speciális szemcseméret miatt. A monomere nem kellemetlen szagú.

• Egyéni implantációs felépítmények elkészítése • Implantációs harapásrögzítés • Átviteli csonkok intraorális rögzítése • Szuprastruktúrák

Ár: 100 gr por + 100 ml folyadék, ecset – 13 980,- Ft+ÁFA

labline

2011 TÉL

107


DENTAVANTGART

ELŐFIZETÉS Tisztelt Olvasóink! A Labline életében eltelt az első év. Igyekeztünk olyan témákkal, információkkal, és újdonságokkal erősíteni a szakmát, amelyre eddig Magyarországon nem volt példa. Bemutattuk a fogtechnika külföldön élő kiválóságait, sikeres életútjukat, akiket kvalitásukon, tehetségükön túl olyan nélkülözhetetlen tulajdonságok kötnek össze, mint a kitartás, a precizitás, a megbízhatóság, a céltudat, a következetesség. Mindemellett konkrét megoldásokat, innovatív ötleteket, és olyan gyakorlati munkát megkönnyítő eszközöket, berendezéseket mutattunk be, amelyek nemcsak a fogtechnikusok munkáját könnyítik, hanem az egyre jobb minőséget is garantálják. Ebben a szakmában ugyanis a kreatív gondolkodás, az ötletek kivitelezése, a naprakészség és a folytonos képzés elengedhetetlen. A fiatal fogtechnikusok is érzik már, hogy amit ma megtanultak, az holnap már változik, s a folyamatos informálódás és nyitottság elengedhetetlen része kell legyen a munkájuknak. A Labline ezt a missziót vállalta fel, immár túl a 4. megjelent számon. A remek szépérzékkel szerkesztett Labline, valamint az igényes fotó

és szövegtartalom egy teljesen új műfajt teremtett az újságírásban. A szépen felépített és tördelt szakmai anyagokat olyan témák színesítik, amelyekben az interjúalanyokat egytől egyig ugyanaz a szüntelen belső késztetés szülte innovációs gondolatfolyam kovácsolt sikeressé, mely a fogtechnikai szakmából eredő maximalizmusból is jól ismert fogalom. A lap magánkezdeményezésből jött létre, támogatás nélkül jelenik meg negyedévenként, sőt az olvasók is díjmentesen kapták kézhez. A jövő évtől viszont új alapokon működne tovább. Akik már olvassák, és hasznosították a Labline-ban fellelhető gazdag információkat, ugyanezt a minőséget, igényes kivitelt s tartalmat elfogadható áron, előfizetéses formában a jövő évben is kézbe vehetik. A Labline-nal eddig is egy, a szakmába tökéletesen illeszkedő orgánumot kapott az Olvasó. A jövő évi teljes konstrukcióhoz már csak az kell, hogy az egyéves elő- és elkészített munka után előfizetésükkel Önök is odakísérjék az újságot ahhoz a képzeletbeli rajtvonalhoz, ahonnan egy egészen új lendülettel startolhat tovább.

Meg jelenés negyedévente:  4 alkalom/év  ( Tavasz, Nyár, Ősz, Tél ) A Labline Magazin 1 éves előfizetői díjai: Fogtechnikusoknak / Fogorvosoknak......980,- Ft / meg jelenés; 3 920,- Ft/év Tanulóknak.. ...............................................690,- Ft / meg jelenés; 2 760,- Ft/év Lapszámonkénti vásárlás esetén egységesen: 1 490,- Ft Átutalással:  DentAvantgArt Labline  K & H Bank Zrt. 10404058 - 49484957 - 56511039

Kérjük az alábbi kitöltött megrendelőlapot juttassa el címünkre: DentAvantgart Kft., H–9400 Sopron, Virágvölgyi u. 59.; vagy faxolja el a +36 99 318-647-es számra; vagy szkennelje be és küldje el nekünk az info@dentavantgart.hu e-mail címre.

MEGRENDELEM a

ELŐFIZETŐI KÁRTYA

NÉV

magazint egy évre.

CÉG

CÍM

TELEFON

FAX

E-MAIL

Meg jelenés negyedévente:  4 alkalom/év  ( Tavasz, Nyár, Ősz, Tél ) A LABLINE MAGAZIN 1 ÉVES ELŐFIZETŐI DÍJAI:

Fogtechnikusoknak/Fogorvosoknak  980,- Ft/meg jelenés;  3 920,- Ft/év  |  Tanulóknak  690,- Ft/meg jelenés;  2 760,- Ft/év

LAPSZÁMONKÉNTI VÁSÁRLÁS ESETÉN EGYSÉGESEN:

108

2011 TÉL

labline

1 490,- Ft  Átutalással: DentAvantgArt Labline  K & H Bank Zrt. 10404058 - 49484957 - 56511039

DÁTUM

ALÁÍRÁS


FOTÓ: KRÁNITZ ANDRÁS – www.fotokranitz.hu

Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden olvasónknak!


FOTÓ: KRÁNITZ ANDRÁS

9400 Sopron, Virágvölgyi u. 59. Tel.: +36 99 314-931  Fax: +36 99 318-647 Web & Shop: www.dentavantgart.hu Mail: info@dentavantgart.hu

www.facebook.com/dentavantgart.division

TERÜLETI KÉPVISELŐINK: BUDAPEST:

É-NY MAGYARORSZÁG

K-NY MAGYARORSZÁG

D-NY MAGYARORSZÁG

D-K MAGYARORSZÁG

Vakán Csaba Telefon: +36-30/747-27-20 E-mail: vakan.csaba@dentavantgart.hu

Bíró Gábor Telefon: +36-30/298-5537 E-mail: biro.gabor@dentavantgart.hu

Tóth Csaba Telefon: +36-30/635-0995 E-mail: toth.csaba@dentavantgart.hu

Skoda István Telefon: +36-30/217-4606 E-mail: skoda.istvan@dentavantgart.hu

Hitri Fedor Telefon: +36-30/565-3030 E-mail: hitri.fedor@dentavantgart.hu

Mák Sándorné Telefon: +36-30/232-99-50 E-mail: mak.sandorne@dentavantgart.hu

ALPHA-LASER | ANAXDENT | CANDULOR | DEKEMA DENTAL | DFS DIAMON | ELEPHANT DENTAL | FREUDING LABORS | GRAMM-DENTAL | HARNISCH+RIETH JAN LANGNER | KAESER KOMPRESSZOR | KLASSE 4 | M.P.F. ECSETEK | PRIMOTEC | REALLOY | REITEL | S.A.M. ARTIKULÁTOR RENDSZEREK | SCHICK-DENTAL SERVO-DENTAL | SERVO-DENTAL LABLINE | TANAKA DENTAL | UGIN’ DENTAIRE | WOHLWEND AG - VISION KERÁMIÁK | ZEISER | ZIRKONZAHN | ZUBLER


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.