Környezetvédelmi Döntvénytár 2002-2007 by ORAC Kiadó

Dr. Gellérthegyi István

Környezetvédelem A környezetvédelmi közigazgatási perek bírói gyakorlata

2002–2007

Környezetvédelmi döntvénytár

Lap- és Könyvkiadó Kft.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978 963 258 017 3 Budapest, 2008 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Internet: http://www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős kiadó: Lipovecz Éva, a kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő: Dr. Szentpétery Petronella Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

Tartalom

Előszó.................................................................................................. Bevezetés.............................................................................................

19 21

1. Levegőtisztaság-védelem 1.1. Az alperes légszennyezési bírságot megállapító határozatának bírósági felülvizsgálata iránti perben a már jogerős légszennyezési kibocsátási határértékeket megállapító határozatok nem vitathatók.......... 1.2. Az a természetes, vagy jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely a helyhez kötött légszennyező pontforrását, a bejelentésre kötelezett helyhez kötött diffúz légszennyező forrását úgy üzemelteti, hogy a kibocsátási határértéket túllépi, vagy a levegővédelmi követelményeket nem teljesíti, légszennyezési bírságot köteles fizetni................................................ 1.3. A bírságmérséklés csak azon forrás esetén alkalmazható, amelynél a beruházás következtében a káros légszennyezés megszűnik. Azon pontforrások esetében, amelyekhez több tüzelőberendezés is csatlakozik, csak arra a tüzelőberendezésre alkalmazható a bírságkedvezmény, amelynél a levegőszennyezést megszüntető beruházásra 2003. szeptember 30-ig jogerős engedélyt kaptak és a beruházás kivitelezését megkezdték. A 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdésének b) pontja a bírságot tüzelőberendezésekhez köti. Ezen indokra tekintettel a hőerőmű egészére, illetőleg az egyes pontforrásokra vonatkozóan a kedvezményes szorzó alkalmazását az idézett jogszabály nem teszi lehetővé.............................................................. 1.4. A nitrogén-oxid kibocsátásnál az erőmű névleges adataira figyelemmel kell lenni, azért, hogy ne kapjon több szennyezőanyag kibocsátására lehetőséget a létesítmény, mint amire elvileg (névleg) képes. Nem az a döntő, hogy egy nagy névleges teljesítményű, de kis kihasználtsággal működő létesítmény mennyi kibocsátással rendelkezhet, hanem a villamosenergia-termelési képességtől függetlenül a létesítmény a tényleges működése során valósítsa meg az Európai

1.5.

1.6. 1.7.

1.8.

1.9.

1.10. 1.11.

Tartalom

Parlament és a Tanács 2001. október 23-ai 2001/80/EK irányelvében megjelölt célokat.................................................................................. A kibocsátási határértékek megállapítása, illetve a kibocsátási határérték túllépése miatt légszennyezési bírság kiszabása önálló közigazgatási ügyek, melyekről önálló határozatokban kell dönteni a környezetvédelmi hatóságnak, ezért a határozatok is önállóan vitathatók. A kibocsátási határértékeket a 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM együttes rendelet, a bírságolás szabályait a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet állapítja meg. A bírságolás során a határértéket megállapító döntés nem vitatható, utóbbi határozatnak annyiban van szerepe a légszennyezési bírság kiszabásánál, hogy a határozat mellékletében megállapított légszennyező anyagokra – pl. szén-monoxid – megadott értékeket kell összevetni a ténylegesen kibocsátott légszennyező anyagok értékével........................................................................... A tarlóégetés a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában tilos, és az engedély nélküli nyílt téri égetésnek minősül, ha az elemi kár kivételével bármely más okból kigyullad. A jogszabály értelmében a földterület tulajdonosának a felelőssége objektív, ugyanis a tarlónak bármely módon keletkezett égése engedély nélküli nyílt égetésnek minősül................................................... A helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM rendelet rendelkezései módosultak a 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet megalkotása révén. A jogalkotó tehát felismerte a változtatás szükségességét, de annak rendelkezései csak a meghozatalát követően léphettek hatályba........................................................................... Az elérhető legjobb technika konkrét meghatározása szükséges a felperes vonatkozásában, tekintettel arra, hogy a felperes akkor lesz abban a helyzetben, hogy ezt a rendszert kiépítse, ha pontosan tudja, hogy milyen jellemzőkkel, milyen műszaki paraméterekkel és milyen költséggel járó beruházást kell eszközölnie................................. A védelmi övezet kijelölésétől akkor sem lehet eltekinteni, ha a terület nem a légszennyező tulajdonában van. Abban az esetben azonban, ha a korlátozás olyan mértékű, hogy az adott ingatlan hasznosítását gátolja, a védelmi övezetkénti fenntartási költségek a légszennyezőt terhelik................................................................................................. A környezetvédelmi hatóságot üzemzavar esetén az üzemeltető haladéktalanul köteles tájékoztatni, függetlenül attól, hogy milyen jellegű üzemzavar keletkezett................................................................. Meglévő, helyhez kötött légszennyező pontforrás, diffúz forrás nem üzemeltethető, ha 2004. december 31-ét követően nem rendelkezik a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendeletben meghatározott jogerős és érvényes környezetvédelmi és hatósági engedéllyel..................................

48 51

Tartalom

2. Hulladékgazdálkodás, veszélyes hulladék 2.1. I. A Hgt. 15. §-ának (1) bekezdésében foglalt kivétel kizárólag a telephelyen keletkezett hulladék telephelyen belüli gyűjtésére vonatkozik. II. A környezetvédelmi hatóságnak az alapbírság mértékét valamen�nyi, a 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendeletben meghatározott tényező figyelembevételével, mérlegeléssel, a meghatározott legmagasabb összegig terjedően kell meghatároznia, következésképpen csekély súlyú jogszabálysértés esetén jogában áll a legmagasabb mértéknél kevesebb összegű alapbírságot is meghatározni. A jogalkalmazás pedig egységes abban a tekintetben, hogy abban az esetben, ha a törvény meghatározza mindazokat a szempontokat, amelyeket a határozat meghozatala során mérlegelni kell, a közigazgatási határozat törvénysértő, ha az erre vonatkozó indokolást nem tartalmazza........ 2.2. I. A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet 29. §-a lehetőséget biztosít arra, hogy a korábbi tevékenység folytatására vonatkozó engedély meghosszabbítását, amennyiben a tevékenységben változás nem történt, egyszerűsített formában, nyilatkozat benyújtásával kérje a hatóságtól. Az engedély felülvizsgálata során, attól függetlenül, hogy engedélyes csak nyilatkozatot nyújt be az engedély hatályosságának meghosszabbítására, a környezetvédelmi hatóság kötelessége a jogszabályban előírt feltételek fennállásának vizsgálata, ellenőrzése (pl. a kezelési tevékenységnek, a kezelni kívánt veszélyes hulladéknak, a kezelési technológia műszaki és környezetvédelmi jellemzőinek, a várható kibocsátás összetételének, mennyiségének, a kezelés során keletkező hulladék keletkezésének megelőzésére és kezelésére tervezett intézkedések leírását), mert csak ennek figyelembevételével kerülhet sor az engedély kiadására, meghosszabbítására. II. Veszélyes hulladékból egyenértékű termék előállítása, illetve veszélyes hulladék elégetéséből származó hő felhasználása, két eltérő hasznosítási forma, amit a Hgt.-ben előírt hasznosítással ös�szefüggésben kell értelmezni. Az egyenértékű termékké alakítás a visszanyerés, a hőfelhasználás az energetikai hasznosítás Hgt.-beli kategóriába tartozik. A hasznosítás – bár nyilván lehetnek átmenetek is – vagy az egyik, vagy a másik hivatkozott hasznosítási kategóriába kell, hogy tartozzon.................................................................... 2.3. A veszélyes hulladékra vonatkozó kötelezettségek a tulajdonoson kívül a veszélyes hulladékot tárolót, kezelőt is terhelik......................... 2.4. A gyűjtőhelyre vonatkozó előírások megsértése esetén alkalmazandó veszélyes hulladék bírság független attól, hogy történt-e környezetszennyezés vagy környezetveszélyeztetés...................................... 2.5. Többek között történhet a hulladék anyagának termelésben, szolgáltatásban történő ismételt felhasználásával (újrafeldolgozás), vagy a

62 73 74

2.6.

2.7.

2.8.

2.9.

2.10.

Tartalom

hulladék valamely újrafeldolgozható összetevőjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával (visszanyerés)............................................. Az ugyanazon ügyféllel szemben, hasonló vagy azonos tárgyban több alkalommal folytatott eljárás nem jelent olyan ügyazonosságot, amely eljárási akadályt képez. A felperes nem tekinthető ugyan a hulladékot termelő volt vállalat általános jogutódjának, de tevékenységét – változatlan technológiával, eszközökkel, személyzettel, feltételekkel – folytatta, továbbá a hulladék birtokosává vált, ezért a Hgt. 46. § (7) bekezdése esetében nem alkalmazható, azaz a hulladék-ártalmatlanítási kötelezettségét az államra áthárítani nem indokolt...................................................... A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) 49. § (3) bekezdése szerint a bírság kiszabására a környezetvédelmi hatóságnak a Hgt. 49. § (1) bekezdésben meghatározott cselekményről való tudomásszerzéstől számított egy éven túl nincs lehetősége... Hulladékgazdálkodási tevékenységet bárki végezhet, a törvény rendelkezéseit bárki megsértheti, így természetes személy is. Magánszemély is a törvény hatálya alá tartozik, tehát ha megsérti a törvényben foglaltakat, vele szemben hulladékgazdálkodási bírság jogszerűen kiszabható............................................................................................ A felszámolási eljárás és a végelszámolás környezet- és természetvédelmi követelményeiről szóló 106/1995. (IX. 8.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése értelmében, a hatóság a teljesítési határidő megállapításáról a jogszabályban megállapított 2 éven belül szabadon rendelkezhet mérlegelési körben. A 106/1995. (IX. 8.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése szerinti kötelezettség teljesítésére a műszaki lehetőségek függvényében kell határidőt biztosítani, figyelembe véve az eset összes körülményeit, különösen a környezeti károk súlyosbodásának megakadályozását és a környezeti veszélyhelyzet megszüntetésének kizárását. A nehéz vagyoni helyzet a közigazgatási jogviszonyban a hatósági határozat hozatalkor jelentőséggel nem bír, azonban felperesnek lehetősége van arra, hogy az alperesi határozatban megjelölt határidő lejárati idejét megelőzően, határidő hosszabbítást kérjen az illetékes hatóságtól............................................................................................. A hulladékgazdálkodásról szóló törvény – a közösségi hulladékgazdálkodási jog hulladékbirtokosra vonatkozó szabályaival összhangban – a hulladékgazdálkodási tevékenységből fakadó felelősséget elsősorban a hulladék mindenkori birtokosával szemben tartja érvényesíthetőnek, és e körben nincs jelentősége annak, hogy adott esetben éppen ki rendelkezik az adott veszélyes hulladék tulajdonjogával. A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet 10. § (5) bekezdése kizárólag a termelő vonatkozásában ír elő a veszélyes hulladék át-

Tartalom

adására vonatkozó kötelezettséget – a közigazgatási szerv nem tágíthatja a jogszabály által egyértelműen rögzített „termelő” fogalmát akként, hogy az a birtokosra is értendő. A hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdése tartalmazza, hogy az alapbírság összege maximum 25%-ra mérsékelhető, – ezért alaptalan az a hivatkozás, hogy akár az 1 Ft-os összeg is lehetne az alapbírság összege. A jogszabályi rendelkezés egyértelmű abban, hogy a hulladék tömegének a meghatározása csak méréssel, műszaki becsléssel, valamint számítással történhet........................................................................... 96 2.11. A Hgt. 3. számú melléklete kifejezetten hulladékártalmatlanítást szolgáló műveletként jelöli meg a talaj felszínére, vagy a talajba történő lerakást; a hulladék ártalmatlanítása pedig a Hgt. 14. § (1) bekezdése értelmében hulladékkezelési tevékenységnek minősül, amely a Hgt. 14. § (2) bekezdése szerint kizárólag a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. A felperes hatósági jegyzőkönyvben rögzített azon magatartása, hogy a terület bejárását nem engedélyezte, illetve a helyszíni szemlét elhagyta, a kérdésekre nem válaszolt, megvalósítja a hatóság ellenőrzésének akadályozását...................................................................... 108 2.12. A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 14. § (1) bekezdése szerint hulladékkezelési tevékenységnek minősül a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása. A (2) bekezdés szerint hulladékkezelési tevékenység – ha törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet ettől eltérően nem rendelkezik – kizárólag a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. A Hgt. 49. § (1) bekezdés b) pontja szerint aki tevékenységével, vagy mulasztásával a hatósági engedélyhez, hozzájáruláshoz, bejelentéshez kötött hulladékgazdálkodási tevékenységet engedély, hozzájárulás vagy bejelentés nélkül végez, hulladékgazdálkodási bírságot köteles fizetni....................................................................................... 110 2.13. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos tevékenység szigorú bizonylati rend keretében kell, hogy megtörténjen, s ezért a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 164/2003. (X. 18.) Korm. rendelet 3. §-a szerint naprakész nyilvántartást kell vezetnie a felperesnek a tevékenysége során képződő, vagy egyéb módon birtokába jutott, valamint mástól átvett és az általa kezelt, illetve másnak átadott hulladék mennyiségéről és fajtánkénti összetételéről..................................................................... 114 2.14. A hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet meghatározza, hogy milyen esetben lehet műszaki becsléssel, illetve számítással a hulladék tömegét meghatározni.

Tartalom

Jogszerű, amikor a pontosan meg nem állapítható mennyiségű tárolt hulladék térfogatát a felperes által szolgáltatott adatokra is figyelemmel, helyszíni ellenőrzés alapján becsléssel állapítja meg a hatóság, a hulladék súlyát, a hulladék térfogata alapján, figyelemmel a nagyságrendi tömegtartomány középértékre.............................................. 124 2.15. A települési hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (IX. 14.) Korm. rendelet 30. § (3) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy e rendelet hatálybalépésekor hulladékkezelési tevékenységet végzőknek a rendelet hatálybalépésétől számított egy éven belül – azaz 2003. január 1-jéig – kell a tevékenység folytatására engedélyt kérniük. Erre figyelemmel a környezetvédelmi engedély hiánya a felperestől 2003. január 1. napja előtt nem volt számon kérhető és szankcionálható.............................................. 130 2.16. Az alapbírság összege nem egy meghatározott összeg, attól a hatóság mérlegelési jogkörében eljárva indokolási kötelezettségének teljesítése mellett a jogszabályban meghatározott nevesített esetekben eltérhet. Ez az eltérés azonban nem 0 és 9000 forint között lehet, hiszen az R. az alapbírság összegének csökkentésére csak meghatározott esetekben ad lehetőséget. Ilyen esetekben a hatóság mérlegelheti az alapbírság összegét.......................................................................... 134

3. Vízvédelem, szennyvízbírság 3.1. Kármentesítésre az is köteles, aki a szennyezettséget okozó tevékenységet folytatta. A fél a hatóssággal szemben alappal nem hivatkozhat olyan szerződésbeli kötelezettségvállalásának szűkítésére, amely írásban, vagy egyéb bizonyítható formában nem jelenik meg, és amelyet bizonyítani sem tud. ....................................................................................... 137 3.2. Jogvesztő hatályt sem az Áe., sem a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény végrehajtásáról rendelkező 32/1964. (XII. 13.) Korm. rendelet nem fűz a határidő túllépéséhez. Ebből eredően a hivatkozott Korm. rendelet 28. § (2) bekezdésében megállapított határidő túllépése az alperes határozatának hatályon kívül helyezését nem eredményezheti. A szennyvíztisztító telep üzemeltetőjét objektív felelősség terheli az általa befogadott és kezelt szennyvizek által a befogadót ért káros szennyezésekért................................................................................... 142 3.3. A vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény végrehajtásáról rendelkező 32/1964. (XII. 13.) Korm. rendelet 28. §-ának (1) bekezdés a) pontjában előírt határozat meghozatalára vonatkozó határidő eljárási, ún. instruktív határidő. Ez a határidő a hatóságra vonatkozik és az instruktív határidő előírásával a jogszabály arra kötelezi a közigazgatási szervet, hogy egyes eljárási cselekményeket meghatározott határidőn belül elvégezzen, pl. az ügyet érdemben elintézze.

Tartalom

A közigazgatási ügy elintézési határidejének elmulasztásához a jogszabály nem fűzi a jogvesztés következményét, vagyis a környezetvédelmi hatóság nem veszti el azt a jogát, hogy káros vízszennyezés miatt szennyvízbírság megfizetésére kötelezze a szennyezőt............. 145 3.4. A felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól szóló, módosított 203/2001. (X. 26.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése egyértelmű rendelkezést tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a szennyvízkibocsátással kapcsolatos környezetvédelmi követelményeket a kibocsátó számára a vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó tevékenységek esetében vízjogi engedélyben kell meghatározni. E Korm. rendelet 25. § (1) bekezdése szerint a rendelet 2003. január 1-jén lép hatályba. A rendelet 16–18. §-ában foglaltakat a kihirdetést követő 60. naptól kell alkalmazni a (2) bekezdés előírására figyelemmel. .... Eltérő szabályt ugyanezen rendelkezés (3) bekezdése tartalmaz, miszerint meglévő létesítmények szennyvízkibocsátására, ellenőrzésére és bírságolására az e rendelet 16. §-ában foglalt jogerős engedély kiadásáig, de legkésőbb a 2004. december 31-éig lefolytatott ellenőrzések alapján kiszabható bírság megállapítására a szennyvízbírságról szóló 3/1984. (II. 7.) OVH rendelkezést kell alkalmazni. Önmagában a használt és szennyvizek kibocsátásának méréséről, ellenőrzéséről, adatszolgáltatásáról, valamint a vízszennyezési bírság sajátos szabályairól szóló 7/2002. (III. 1.) KöM rendelet szerint az önellenőrzési terv alapján teljesített adatszolgáltatás nem elegendő, hiszen a hivatkozott rendelet 3. § (2) bekezdése hatóság által jóváhagyott önellenőrzési terv meglétét kívánja meg. Ráutaló magatartással sem jöhetett létre az önkontroll rendszerhez szükséges megállapodás, mivel a 7/2002. (III. 1.) KöM rendelet szerint ahhoz hatósági jóváhagyás szükséges.......................................... 148 3.5. A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 19. § (6) bekezdés ba) pontja értelmében a terület szennyezettségére vonatkozó információk alapján a szennyezettség valószínűsíthető, ha a szennyezettség mértéke felszín alatti víz és talajnak nem minősülő földtani kőzet esetén legalább egy ponton, illetőleg egy mintában meghaladja a (B) szennyezettségi határértéket. A hatóság a ba) pont esetében köteles intézkedni. Az intézkedésen belül a felügyelőség dönt a kármentesítés bármely szakaszának elrendeléséről........... 152 3.6. A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 21. § (1)–(2) bekezdésében és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 102. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szigorú felelősségi szabályokat állapítanak meg nem csak a szennyező tevékenység folytatójával, hanem az ingatlan tulajdonosával és használójával szemben is. A 1995. évi LIII. törvény 102. § (2) bekezdése csak a tulajdonos mentesülését teszi lehetővé az egyetemleges felelősség alól, amennyiben az ingat-

Tartalom

lan használóját megnevezi és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felelősség nem őt terheli...................................................................... 3.7. A szennyvízbírságról szóló 3/1984. (II. 7.) OVH rendelkezés (Rek.) szennyvízbírságra vonatkozó rendelkezései alkalmazásánál nem az üzem fogalmi körébe tartozásnak, hanem annak van jogi relevanciája, hogy a felperes a kezelője annak a csatornahálózatnak, amely közvetlenül károsan szennyezi a befogadót. E tevékenység végzése tehát szennyvízbírságot von maga után, azok az üzemek pedig, ahol a szennyvíz ténylegesen keletkezik és ez károsítja a közcsatorna-hálózatot, csatornabírságot tartoznak fizetni.......................................... 3.8. Kármentesítésre kötelezett személynek a megállapítása, tényfeltárási eljárás lefolytatása, záródokumentáció elkészítése, kiadása jogerős határozat hiányában a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 52. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő feladatokról szóló 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdésében foglaltak szerint nem lehet eljárni, a tartós környezetkárosodás tényének megállapításáról a környezetkárosodás tényének, jellegének, mértékének ingatlan-nyilvántartásba történő feltüntetéséről rendelkezni nem lehet.......................................................................... 3.9. A 219/2004. sz. Korm. rendelet 21. §-a ugyanis csak annyit szab a hatóság feladatául, hogy egyértelműen megállapított szennyeződés valószínűsíthetően a felperes vagy jogelődje által végzett tevékenység következménye-e vagy sem, a konkrét tények feltárása már az elrendelt tényfeltárás során az ügyfél, azaz a felperes feladata. Azt a felperes a bírósági eljárásban sem végeztetheti el igazságügyi szakértővel, a felperes a bírósági felülvizsgálat során csak azt bizonyíthatná, hogy az alperes tényállás-tisztázási kötelezettségének a jogszabály által megkívánt mértékben sem tett eleget............................. 3.10. Jogszabály által megkövetelt kötelezettség valamennyi víztározóval érintett ingatlan tulajdonosa tekintetében valamennyi tulajdonost felölelő üzemeltetői szerződés megkötése, illetőleg az üzemeltető személyének kijelölése.........................................................................

156

158

160

163

168

4. Zaj és rezgés elleni védelem 4.1. A területi besorolás alapján megállapított zajterhelési határértéktől való eltérésre nincs jogszabályi lehetőség........................................... 172 4.2. Az eredetileg megállapított zajhatárérték üzemszerű működés mellett történt. A felperesi cégnek az adott körülmények mellett megállapított zajhatárértéket kell betartani................................................... 175 4.3. Elsődlegesen az út üzemeltetőjének kötelezettsége (egyben felelőssége), hogy biztosítsa, az út használatából fakadó környezethaszná-

Tartalom

lat nem haladja meg a zaj- és rezgésterhelésre előírt határértékeket. Amennyiben az út kezelője jogszabályi kötelezettségének nem, vagy nem a jogszabályban írt módon tesz eleget, akkor beavatkozhat a környezetvédelmi hatóság, és forgalomszervezési, illetve egyéb intézkedések megtételét kezdeményezheti (közvetett beavatkozás), vagy előírhatja zaj-, illetőleg rezgéscsökkentő létesítmények, berendezések alkalmazását (közvetlen beavatkozás)................................... 181 4.4. A zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja kógens rendelkezést tartalmaz, miszerint zaj-, illetve rezgésbírság fizetésére kell kötelezni az üzemeltetőt, illetőleg kivitelezőt, ha a zajt előidéző új üzemi létesítmény üzembe helyezését, valamint építési munka során annak megkezdését követően a számára megállapított zajkibocsátási határértéket nem tartja be, illetőleg a megengedett rezgésterhelési határértéket túllépi................ 185 4.5. A zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 14. § (1) bekezdése meglévő út forgalma által okozott határértéket jelentősen túllépő zaj, illetve rezgés csökkentése érdekében a környezetvédelmi hatóságot arra hatalmazza fel, hogy forgalomszervezési és egyéb intézkedéseket kezdeményezzen. Az alperes által helybenhagyott elsőfokú határozatok azonban nem intézkedést kezdeményeztek, hanem a felperest – mint közútkezelőt – forgalomkorlátozó intézkedés megtételére kötelezték oly módon, hogy a forgalomkorlátozás módját is határozottan előírták. A közút forgalmának korlátozására a közút kezelője rendelkezik hatáskörrel............................................................................................... 189

5. Természetvédelem 5.1. A kutatási engedélyt vissza kell vonni, ha a kutatás során a kutatásvezető, vagy a kutatásvezető-helyettes a természetvédelmi jogszabályban, vagy a kutatási engedélyben foglalt előírást megsérti.......... 193 5.2. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 72. § (1) bekezdésében szabályozott előírás nem ad lehetőséget azon kár megítélésére, mely amiatt keletkezett, hogy az adott területet természetvédelmi oltalom alá helyezték. E jogszabályhely nyelvtani értelmezéséből a bíróság azt a következtetést vonja le, hogy a már védett természeti területeken elrendelt további korlátozás illetőleg tilalom esetén fellépő tényleges kár megtérítésére tarthat igényt a gazdálkodó............... 198 5.3. A terület nem azzal válik természeti területté, hogy e tény az ingatlan-nyilvántartásba feljegyzést nyer, hanem azzal, hogy egy jogszabályban rögzített eljárás eredményeképpen érzékeny természeti területként megjelölik.

5.4.

5.5.

5.6.

5.7.

5.8. 5.9.

Tartalom

Amennyiben felperes a besorolás valóságát, jogalapját kérdőjelezi meg, úgy azt nem ebben, hanem ehhez kapcsolódóan az ügyben hatáskörrel rendelkező hatóság előtt indítandó másik eljárásban kell kezdeményeznie................................................................................... Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett fokozottan védett minősítés a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 33. § (1) bekezdés előírása következtében a szakhatóság állásfoglalását meghatározta, a szakhatóság a természetvédelmi törvény előírásaitól nem térhetett el. Eképpen a védett természeti területen a természeti kár megelőzése érdekében jogszerűen előírt korlátozás, kártalanítási igényt nem is keletkeztethetett. A védett területen a jogalkotó a gazdálkodónak magasabb mércét állított, így a természeti kár megelőzése érdekében hozott jogszerű előírások a kártalanítási igényt nem keletkeztetnek. A felperes által kért tarvágás pedig nem tekinthető a természetvédelmi kezelés részének.................................................................................................. Védett természeti területi övezetben új külszíni művelési bánya nem létesíthető, meglévő külszíni művelési ágú bánya területe nem bővíthető. Természeti terület övezetben új külszíni művelési bánya nem nyitható................................................................................................ A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges védett, illetve – ha nemzetközi egyezmény vagy jogszabály másként nem rendelkezik – nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó állatfaj egyedeinek birtokban tartásához, cseréjéhez, adásvételéhez...................................... Nem vonható le olyan következtetés, hogy a természeti terület és érzékeny természeti terület az általános és speciális jogintézmény viszonyában állnának. A fogalmi meghatározásokból nem vezethető le, hogy az érzékeny természeti terület a természeti terület, mint távlatkategória része lenne. Az érzékeny természeti területek művelési ágát csak az Igazgatóság engedélyével lehet megváltoztatni. A bekövetkezett jogsértésért fennálló felelősség objektív, e körben a természetvédelmi hatóságoknak nem kell vizsgálnia a jogsértést megvalósító felperesek magatartásának felróhatóságát...................... A természetvédelmi bírság kiszabására irányuló eljárásban az érdemi határozatot az eljárás megindításától számított 90 napon belül kell meghozni. A jogszabályban előírt elintézési határidő túllépése olyan eljárási szabálysértés, ami a döntés érdemére nem hat ki, így ez alapján nincs helye a határozat hatályon kívül helyezésének.................................... Védett állatfaj egyedének külföldre viteléhez engedély szükséges. Ez a szabály kógens, alkalmazása alól kivételt nem engedő és ezt a ko genciát a 2003. évi XXXII. törvénnyel kihirdetett, a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő

204

210

214

218

222

229

Tartalom

állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Egyezmény is lehetővé teszi.................................................................................... 5.10. A törvény erejénél fogva védelem alatt áll – többek között – valamennyi láp, amely védett természeti területek országos jelentőségűnek minősülnek. Nem a környezetvédelmi hatóságra tartozó kérdés, hogy a bányatelekkel érintett területek nagyobb része miért lápként van nyilvántartva................................................................................. 5.11. Tekintet nélkül arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásban a perbeni ingatlan mint telephely „kivett” művelési ágban van nyilvántartva, az erdészeti hatóság jogosult erdőként nyilvántartani, amennyiben a vonatkozó jogszabályban meghatározott erdő fogalmi elemei megállapíthatóak. A védelmi övezet kisebb terjedelemben történő megállapítására olyan törvényi lehetőség, amelynek feltétele az érintett települési önkormányzat jegyzőjének, valamint a közegészségügyi hatóságnak az ilyen irányú szakhatósági hozzájárulása, továbbá az, hogy minden levegővédelmi követelmény teljesüljön............................................... 5.12. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 78. § (1) bekezdése a jogerős hatósági engedély birtokában végezhető vadászati tevékenység korlátozására illetőleg megtiltására nem ad felhatalmazást a hatóságnak........................................................................

6. A környezet védelmének általános szabályai 6.1. I. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvénybeli fogalmak, szabályozási elvek fontos szerepet töltenek be a környezetvédelmi jogalkalmazásban, de azon közigazgatási ügyekben, melyek a tételes jog által szabályozottak, az elvek csak a jogalkalmazói szándék és a jogszabály értelmezésénél kapnak szerepet. Új létesítmény környezetvédelmi engedélyének kibocsátásának feltételeit tételes környezetvédelmi szabályok írják elő, ezért a bíróság álláspontja szerint elvek önállóan nem érvényesülnek. A tételes jogszabályok a kérelmezőnek teljesítendő, az engedélyező hatóságnak ellenőrizendő, vizsgálandó követelményt jelentenek. Az engedélyt adó határozat jogszabálysértése abban az esetben alapítható eredményesen szabályozási elvre, ha a környezetvédelmi engedélyt kérő, vagy az engedélyező hatóság a jogelvet is tartalmazó hatástanulmányra vonatkozó tételes jogszabályt nem teljesíti, vagy az engedély olyan jogalkalmazást eredményez, ami ellentétes a hivatkozott elvekben előírt értelmezéssel. II. Jogszabályok határozzák meg, hogy közút esetében milyen légszennyezettségi, illetve zajterhelési határértékeket kell teljesítenie akár a tervezett létesítmény, akár a kapcsolódó úthálózat üzemelte-

13 231

235

241

245

6.2.

6.3. 6.4.

6.5.

6.6.

6.7.

Tartalom

tése során. Ebből következően nem jogszabálysértő a környezetvédelmi engedély, ha a tervezett létesítmény üzemeltetése során a környezeti állapotváltozással, illetve valamely hatásfolyamattal érintett területen a környezeti elem terhelése változik (nő), de a terhelés, pl. a forgalomnövekedés miatt határértéken felüli környezetterhelést nem eredményez.......................................................................................... A környezetvédelmi felülvizsgálat szempontjából tevékenységnek minősül – egyebek mellett – a környezet igénybevételével, veszélyeztetésével, vagy környezetszennyezéssel járó művelet, illetőleg technológia felhagyása is. A részleges felülvizsgálatra kötelezés nem jelenti egyúttal a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény visszamenőleges alkalmazását is. Jogi relevanciája ugyanis annak van az ügyben, hogy a tevékenységet korábban ténylegesen végezte a felperes és azzal felhagyott....................... Környezetvédelmi felülvizsgálat szempontjából tevékenységnek minősül valamely, a környezet veszélyeztetésével vagy környezetszen�nyezéssel járó művelet folytatása, és az azzal való felhagyás is......... A környezetvédelmi felelősség megállapításához nem szükséges a környezetvédelmi előírások megszegése, elegendő a környezetszen�nyezést meghatározó tevékenység folytatásával megvalósítani. A jogsértő tevékenységért való felelősség az ellenkező bizonyításig annak az ingatlannak a tulajdonosát, birtokosát, használóját egyetemlegesen terheli, amellyel a tevékenységet folytatják, illetőleg folytatták.............................................................................................. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 77. §-a alapján az érdekelt a környezetvédelmi felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával saját környezetvédelmi teljesítménye értékelésére (tevékenysége átvilágítására), tevékenysége környezetre gyakorolt hatásának megismerésére felmérést végezhet (végeztethet) és – kérelmére – azt a környezetvédelmi felügyelőség jóváhagyja. A felülvizsgálat eredménye alapján a felügyelőség az engedély megadásával egyidejűleg a szükséges környezetvédelmi intézkedések megtételére kötelezi az érdekeltet........................................................ Azzal, hogy a felperesek tulajdonát képező ingatlanra az állati eredetű hulladék lerakása megtörtént, ez a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 73. § (2) bekezdés a) pontja szerinti olyan tevékenységnek minősül, amely a környezet igénybevételével járó művelet. Ebből következően – a nem vitatottan – ismeretlen elkövető által lerakott hulladék tényéből következik, hogy az alperesnek a 73. § (1) bekezdésének rendelkezéseit alkalmaznia kellett, a környezetvédelmi felülvizsgálatot el kell végezni... A környezeti felülvizsgálat célja annak megállapítása, hogy az adott ismert technológiai folyamat a környezetvédelmi követelményeknek

249

255 257

259

266

273

Tartalom

megfelel-e vagy sem, ennek eredményeként kerülhet sor az engedély kiadására, vagy az engedély megtagadására....................................... 6.8. Az engedélyező környezetvédelmi hatóság hatásköre, döntési kompetenciája az előírások megfogalmazása, és annak a kérelmezőn való számonkérése is, hiszen így felelhetnek meg az engedélyek a 193/2001. (X. 19.) Korm. rendelet 6. sz. mellékletben fogalmazott tartalmi követelményeknek. Az eljáró hatóság mérlegelésére van bízva, hogy az ügyek egyediségét, a konkrét helyzetet ismerve határozza meg az engedély feltételeit, és azok teljesülte hiányában elutasító döntést hozhasson............... 6.9. A felügyelőség felülvizsgálatra kötelezi az érdekeltet, ha környezetvédelmi engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül kezdett meg, illetve folytat. A bíróság álláspontja szerint, amennyiben a Felügyelőség azt állapítja meg, hogy az érdekelt környezetvédelmi engedély nélkül folytat tevékenységet, de az érdekelt kizárólag környezetvédelmi engedély alapján végezhet tevékenységet, akkor minden más körülmény vizsgálata, mérlegelése nélkül jogszerűen rendeli el a felülvizsgálat elvégzését. A vonatkozó jogszabályok nem a kereskedelmi tevékenységet, hanem a kereskedelmi tevékenység folytatásához szükséges építmény telepítésénél, működtetésénél teszik kötelezővé a környezetvédelmi engedély megszerzését, illetve a hatásvizsgálat lefolytatását............. 6.10. A teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentáció tartalmának, miután egy kiemelt országos jelentőségű területről van szó, valamennyi jogszabályban előírt követelménynek eleget kell tennie. A beruházás jellegére és helyére is tekintettel különösen fontos az ökológiai viszonyokat érintő változások felmérése, prognosztizálása. Nem állhat elő olyan helyzet, hogy az engedélyező hatóságot azzal, hogy engedély hiányában már teljes körűen megvalósítják az adott beruházást, mintegy kész helyzet elé állítsák, hogy ne tehessen mást, csupán a már megvalósult beruházás jóváhagyását, engedélyezését. Ez ellentmondana annak a célnak, hogy különösen az ország kiemelt területeit tekintve egységes koncepció alapján, a jogszabályban előírt módon és formában hasznosítsák a területet..................................

7. A közigazgatási eljárás általános szabályai 7.1.

A határidő-meghosszabbítás olyan sui generis jogorvoslási forma, amely a végrehajtási eljárásban felmerülő körülmények folytán az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) határozatmódosítási szabályaira tekintet nélkül teszi lehetővé a teljesítési határidő megváltoztatását.

15 276

281

286

293

7.2.

7.3.

7.4.

7.5.

7.6.

Tartalom

Ha a közigazgatási szerv működési engedély érvényét köti meghatározott határidő betartásához, a határidő meghosszabbítása értelemszerűen a működési engedély quasi meghosszabbítását is eredményezi, mely olyan érdemi közigazgatási határozat, amelynek bírósági felülvizsgálata kérhető......................................................................... A fellebbezést elbíráló felettes szerv a fellebbezési kérelemtől függetlenül, az elsőfokú határozat és eljárás teljes körű felülvizsgálatára jogosult. Ez azt is jelenti, hogy a felettes szerv szabadon mérlegelhet és választhat a jogszabály által meghatározott döntési lehetőségek közül úgy, hogy mérlegelése eredményeként a jogszabály más rendelkezését is alkalmazhatja, mint az elsőfokú közigazgatási szerv. A felettes szerv fellebbezés folytáni mérlegelő tevékenysége a határozat mindenre kiterjedő, korlátlan megváltoztatási jogosultságán alapszik, nem azonos az Áe. 4. §-ában szabályozott és tiltott pozitív, illetőleg negatív hatáskörelvonással.................................................... Az ügyintézési idő elhúzódása nem vezetett törvénysértő jogalkalmazásra, mivel az alperes az ügyben alkalmazandó jogszabályok alapján hozott döntést. A Ktv. 110. § (5) bekezdése és a 152/1995. (XII. 12.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdése tartalmazza azokat az átmeneti rendelkezéseket, melyeket az alperesnek az eljárása során alkalmazni kellett. Az e rendelkezéseknek megfelelő jogalkalmazást az idő múlása nem teszi jogszabálysértővé......................................... Nincs olyan jogszabály, amely tiltotta volna, hogy az elsőfokú hatóság tudomásul vegye a felek személyében történt változást. Az ügyfél személyében történő változás pedig önmagában nem lehetett kizárt, mert jelen esetben az engedélyezési eljárás csak az ügyfél kérelmére indulhatott meg és az ügy jellege nem olyan, ami kifejezetten személyhez kötött lenne. A beruházás polgári jogi jogviszonyok szerinti megvalósíthatósága a környezetvédelmi hatóságnak nem feladata, arra hatáskörrel nem rendelkezik.......................................................................................... Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 3. § (4) bekezdése szerint az ügyfél joga illeti meg azt a szervet is, amelynek feladatkörét az ügy érinti. Az önkormányzat feladatkörébe tartozik a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdés értelmében az épített és természetes környezet védelme, így az önkormányzatot ügyféli jogállás illeti meg a perbeli esetben.......................................................................... A Legfelsőbb Bíróság számos iránymutató döntésében kifejtett álláspontja szerint az eljárás mindaddig folyamatban van, amíg az ügyben, az annak elintézésre biztosított eljárásokban az eljárást befejező jogerős határozatot nem hoztak. Amikor a közigazgatási eljárást bírósági jogorvoslati eljárás, közigazgatási per követi, az ügy a közigazgatási eljárás lezárásával még nem, hanem csak a bírósági eljárással fejeződik be..........................................................................

299

303

305

307

314

316

Tartalom

8. Polgári perrendtartás 8.1. Még a külön jogszabályban is meghatározott egyes bírságok, mint a környezet védelmét szolgáló előírásokat védő magatartások szankcionálására nevesített bírságok, amelyek alapvetően a környezetvédelemhez tartoznak és ezen keresztül a fajtái a környezetvédelmi bírságoknak. A hulladékgazdálkodási bírság a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 106. § (1) bekezdésében meghatározott környezetvédelmi bírság egyik típusa......................... 8.2. A hatósági ellenőrzés során felvett jegyzőkönyv a Pp. 195. § (1) bekezdés szerinti közokiratnak minősül. E tételes jogi rendelkezés szerint az olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állít ki, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját......................................................................... 8.3. A Pp. 339. § (2) bekezdésében szereplő nyílt taxáció az ott meghatározott ügytípusok esetén teszi lehetővé a közigazgatási határozat megváltoztatását, továbbá – a g) pont értelmében – „ha törvény azt megengedi”. A hulladékgazdálkodási bírsággal kapcsolatos határozat megváltoztatását sem a Pp. 339. § (2) bekezdése, sem a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, sem a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény, de egyéb törvény sem engedi meg a bíróságnak. A határozat rendelkező részében egy összegben kiszabott bírságból egy tétel kiemelése és hatályon kívül helyezése a felülvizsgált határozat meg nem engedett megváltoztatásának minősül........................ 8.4. A jogszabály nem biztosít mérlegelési jogkört a bíróság számára, az alperes kérelmére a környezetvédelmi bírság összegének letétbe helyezését el kell rendelni. Nincs lehetőség a kérés teljesítésének mérlegelésére, ezért e körben a Pp. 164. §-ában meghatározott bizonyítási kötelezettség az alperest nem terheli, az elsőfokú bíróságnak pedig a végzés meghozatalakor indokolási kötelezettsége nem áll fenn.......... 8.5. A fellebbezést elkésettség miatt hivatalból elutasító határozat nem minősül az ügy érdemében hozott végzésnek, így ellene nincs helye felülvizsgálati kérelemnek................................................................... 8.6. A Pp. meghatalmazotti felsorolása teljes körű, ezért nincs lehetőség arra, hogy az egyesületet a peres eljárás során képviseleti joggal nem rendelkező tagja képviselje. Ha a fellebbezés elkésett, vagy olyan határozat ellen irányul, amely ellen a fellebbező nem élhet fellebbezéssel, továbbá ha a fél a felleb-

319

322

324

332 333

8.7.

8.8. 8.9.

8.10.

8.11.

Tartalom

bezést felhívás ellenére nem, vagy hiányosan adja be, az elsőfokú bíróság a fellebbezést hivatalból elutasítja.......................................... A gyorsforgalmi úttal kapcsolatban meghozott környezetvédelmi határozat végrehajtásának felfüggesztése tárgyában a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy fűződik-e közérdek, avagy a felperesek nyomós érdeke a határozat végrehajtásának felfüggesztéséhez, illetve a végrehajtás, avagy a végrehajtás elmaradásához fűződő közérdek vagy nyomós érdek sérelme jár-e nagyobb hátránnyal. A bíróságnak mindemellett figyelemmel kell lenni arra a körülményre is, hogy a végrehajtást követően az eredeti állapot helyreállítható-e.................. Nincs lehetőség arra, még akkor sem, hogy ha egymáshoz is kapcsolódnak, hogy a bíróság a perben egy olyan közigazgatási döntést is felülvizsgáljon, amit senki nem támadott keresettel a bíróság előtt... A bíróság a közigazgatási határozatot – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a meghozatalakor hatályban volt jogszabályok és a közigazgatási eljárás megindításakor fennálló tények alapján vizsgálja felül............................................................................................. A közigazgatási per indítására nem csak a közigazgatási eljárásban ügyfélként részt vevő személy vagy szervezet, hanem az a személy vagy szervezet is jogosult, amelynek a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 327. § (1) bekezdésében megfogalmazott keresetindítási jogosultságát megalapozó joga vagy törvényes érdeke fennáll. A Legfelsőbb Bíróság KK 32. számú állásfoglalása III. pontja értelmében, ha a közigazgatási határozat felülvizsgálatát kérő felperes törvényes érdekeltségének hiánya a keresetlevél alapján egyértelműen megállapítható, a bíróságnak a keresetlevelet az elsőfokú bíróság által is hivatkozott Pp. 130. § (1) bekezdésének g) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül kell elutasítani. A felperes igényérvényesítési jogosultságát azonban rendszerint csak a perben lehet tisztázni, ebben az esetben a bíróságnak a kereseti kérelem tárgyában ítélettel kell határoznia............................................................ A természetvédelmi határozatokhoz tartozó jogszabályhelyek ugyanis perben csak abban az esetben vizsgálhatók, ha azokhoz kapcsolódóan a felperes közvetlen jogi érintettségét bizonyítja. Jogi érintettségről akkor beszélhetünk, ha az eljárás alapjául szolgáló ügy, illetőleg az eljárás célja a fél részére jogszabályban meghatározott jogot vagy kötelezettséget állapít meg.................................................

333

335 338

340

344

348

Előszó

Az elmúlt évtizedek jogfejlesztő munkájának eredményeként a magyar környezetvédelmi jog mára igen nagy terjedelmű, sokrétű, differenciált rendszert alkot. Hazánknak az Európai Unióhoz történő csatlakozása és a magyar környezetvédelmi jogi szabályozásnak az Európai Unió jogszabályaihoz történő közelítése ugyanis egyfelől rendkívül nagy számú új jogszabály elfogadását, másrészről a meglévő joganyag alapvető és átfogó módosítását eredményezte. Az elmúlt évek során a környezetvédelmi szabályozás kiteljesedése és folyamatos korszerűsítése következtében a környezetvédelmi hatóságok által ellátott hatósági ügyek is egyre bonyolultabbá, összetettebbé váltak és egyre inkább szükségessé vált a jogalkalmazók számára a joggyakorlat, különösen a bírói gyakorlat ismerete az egységes elveken nyugvó ügyintézés érdekében. A jogalkotás szempontjából, különösen a köztisztviselők számára, a jogszabályok bíróság által történő értelmezése rendkívül fontos visszajelzést tartalmaz, valamint a jogszabályok folyamatos korszerűsítése, felülvizsgálata során jelentősen segíti a jogalkotó munkát. A jogalkotók részéről is egyre jelentősebb az igény a jogalkalmazói munka részéről történő visszajelzés iránt, amelynek során a környezetvédelemmel összefüggő közigazgatási perek, illetve az egyes eseti bírósági döntések gyakorlatának áttekintése, elemzése hasznos információval szolgálhat a környezetvédelmi jogszabályok korszerűsítését, felülvizsgálatát célul kitűző jogalkotás számára. A jelen Döntvénytár folytatása annak a munkának, amely a hasonló témájú Döntvénytár 1998. évi elkészítésével megkezdődött. A kötet a korábbi Döntvénytár szellemét és szerkezetét követve az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség jogerősen befejezett közigazgatási pereinek gyakorlatából merít, azokat az ítéleteket gyűjti össze, amelyek a joggyakorlat alakítása szempontjából különösen fontos elemeket tartalmaznak. Jelen Döntvénytár azért is jelentős munka, mert hazánk európai uniós csatlakozásához kapcsolódó jogharmonizáció keretében alkotott jogszabályok alkalmazása során hozott közigazgatási döntések bírói felülvizsgálatának gyakorlatát gyűjti össze.

Előszó

A környezetvédelmi közigazgatási perek bírói gyakorlatát tartalmazó Döntvénytár jelentőségét növeli továbbá, hogy nem kizárólag jogászoknak, hanem a legkülönbözőbb szakképzettségű jogalkalmazók számára is fontos szakmai segítséget nyújt. Dr. Erdey György jogi és koordinációs szakállamtitkár Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Bevezetés

Jelen döntvénytár folytatása annak a munkának, amely az elmúlt években a környezetvédelmi közigazgatási perek gyakorlatának összegzéseként került kiadásra. A korábbi döntvénytár kiadása óta eltelt években a környezetvédelem területén számos jogterület újraszabályozásra került. A hatósági ügyek száma is megnövekedett, ennek egyenes következményeként, pedig nagymértékben növekedett a bíróság előtt folyó közigazgatási perek száma. Az előző kötethez képest jelentős módosításokon estek át nem csak a környezetvédelem anyagi jogszabályai, hanem a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény hatásköri és a XX. fejezet környezetvédelmi perekre vonatkozó szabályai is. Időközben kihirdetésre került és megjelent közigazgatási hatósági eljárás. Ezek azok a körülmények, amelyek indokolták az új döntvénytár megjelenését és kiadását. A környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó bírák, ügyészek, ügyvédek jogalkalmazói munkájuk során nap, mint nap találkoznak olyan kérdésekkel, amelyekre a válasz a jogszabályok írott szövegéből nem olvasható ki. Az elmúlt években alkotott jogszabályok értelmezési nehézségei számos olyan problémát vetettek fel, amelyekre csak az egységes joggyakorlat tud megfelelő megoldásokat kialakítani. A környezetvédelmi tárgyú közigazgatási ügyeknek mára már széles körű gyakorlata alakult ki. Számos olyan bírói ítélet született, amely a jogszabályok alkalmazása szempontjából alapvető jelentőségű. Ezen eseti döntések nagyban hozzájárulnak a környezetvédelmi jogalkalmazás egységes gyakorlatának a kialakí‑ tásához. A környezetvédelmi közigazgatási perek bírói gyakorlata, amely ilyen eseti döntések gyűjteményét tartalmazza, és amely azzal a céllal készült, hogy útmutatást nyújtson egyes gyakran felmerülő jogértelmezési kérdések megoldásához és egyben segítségül szolgáljon a jogalkalmazók számára az egységes környezetvédelmi joggyakorlat kialakításához. A környezetvédelmi közigazgatási perek bírói gyakorlata a bírói döntéseket az alábbi témák szerinti csoportosításban tartalmazza: – levegőtisztaság-védelem, – hulladékgazdálkodás, veszélyes hulladék, – vízvédelem, szennyvízbírság, – zaj és rezgés elleni védelem,

Bevezetés

– természetvédelem, – a környezet védelmének általános szabályai, – közigazgatási eljárás általános szabályai, – polgári perrendtartás. Jelen kötet nem csak a jogalkalmazó jogászok számára nyújthat segítséget, hanem minden a környezetvédelemben érdekelt szakember, illetve érdeklődő számára is eligazítást nyújthat a környezetvédelem hatósági munka tartalmáról, a megalkotott jogszabályok hatályosulásáról illetve a kialakult bírói gyakorlatról. A kötetben szereplő ügyek tanulságai segítik nem csak a jogalkalmazói munkát, hanem a környezetvédelem területén folyó bármilyen tevékenységet. Így járulva hozzá a környezetvédelmi feladatok hatékony végrehajtásához, és ezen keresztül a jövő nemzedéke számára, egy egészségesebb, tisztább, élhetőbb környezet kialakításához. 2008. február

Dr. Gellérthegyi István ügyvéd egyetemi docens

1. Levegőtisztaság-védelem

1.1. Az alperes légszennyezési bírságot megállapító határozatának bírósági felülvizsgálata iránti perben a már jogerős légszennyezési kibocsátási határértékeket megállapító határozatok nem vitathatók [21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 18. § (1) bek.]. A felperesi gazdasági társaság tégla- és gerendagyárat üzemeltet. A környezetvédelmi felügyelőség, mint elsőfokú hatóság a határozatával a felperes üzemeltető részére a k.-i téglagyári telephelyén működő, helyhez kötött légszennyező forrásokra légszennyezési kibocsátási határértékeket állapított meg, melyek 2003. II. negyedévétől érvényesek. Az elsőfokú hatóság a 2003. július 23. napján kelt határozatával felperes téglagyára tekintetében 2003. IV. negyedévétől érvényes légszennyezési kibocsátási határértékeket állapított meg. A fenti két elsőfokú határozatot a felperes fellebbezéssel nem támadta. Az elsőfokú hatóság határozataival a felperes téglagyárai részére új légszen�nyezési kibocsátási határértékeket állapított meg 2004. III. negyedévétől kezdődően. A határozattal szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést. Az alperes, mint másodfokú hatóság a határozatával az elsőfokú határozatok rendelkező részét megváltoztatta oly módon, hogy a korábbi határozat érvényességi idejét 2004. április 14. napjában állapította meg, ezt meghaladóan az új határozatokban megállapított új légszennyezési kibocsátási határértékek érvényességi idejének kezdetét 2004. április 15. napjában jelölte meg. A határozatában az alperes hivatkozott arra, hogy a 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet (módosító rendelet) módosította a 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM számú együttes rendeletet (a továbbiakban: együttes rendelet). A módosító rendelet által módosított rendelkezések 2004. április 15. napjától hatályosak, ezért az új légszennyezési kibocsátási határértékek ettől az időtől alkalmazandók. Az elsőfokú hatóság határozatával a felperest a K.-i Tégla- és Gerendagyárában a határértéket meghaladó légszennyező anyag kibocsátása miatt 880 489 Ft ös�szegű légszennyezési bírság megfizetésére kötelezte. Az indokolásában többek között megállapította, hogy a felperes k.-i téglagyárában a megjelölt pontforrásnál 2003. évben határértéket meghaladó légszennyezés történt, ezért a 21/2001. (II.

Levegőtisztaság-védelem

14.) Korm. rendelet (a továbbiakban Korm. rendelet) 18. § (1) bekezdése alapján a felperes légszennyezési bírságot köteles fizetni. A felperesi fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság a határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozat indokolásában többek között kifejtette, hogy a felperes által hivatkozott együttes rendelet módosítása a téglagyárak részére valóban a korábbinál kedvezőbb légszennyező anyag kibocsátási határértéket biztosított. A módosított jogszabály hatálybalépésének napja 2004. április 15. napja. A felperes által kért 2001., 2002., 2003. és 2004. teljes évre ezt a kedvezőbb határértéket azonban nem lehet megállapítani, ugyanis ilyen szabályt a módosított együttes rendelet nem tartalmaz, tehát nem hatalmazza fel a jogalkalmazót arra, hogy a hatálybalépését megelőzően is alkalmazza a módosított rendelkezéseket. Miután a felperes számára kedvező határérték megállapításáról van szó, ezért a módosított jogszabály hatálybalépésének napjától lehet alkalmazni az új légszennyező anyag kibocsátási határértéket. A fentiek miatt, a korábbi légszennyezési kibocsátási határértékhez kell hasonlítani a 2003. évi tényleges kibocsátást, majd a túllépés mértékét így meghatározni. A felperes is ezt tette, a „légszennyezés mértéke” bejelentőlapokon, a kibocsátott légszen�nyező anyagokról bevallást készített 2004. március 22-én. A bevallása alapján történt a légszennyező anyag kibocsátás túllépés megállapítása. A kibocsátási határérték túllépése számításon alapuló önbevallás szerint bizonyított, a bírság kiszabásának módja pedig megfelel a vonatkozó jogszabálynak. A felperes a törvényes határidőn belül az alperes határozatát keresettel támadta, kérve annak bírósági felülvizsgálatát. Kérte, hogy a megyei bíróság az eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását a keresetlevél F/7 mellékleteként csatolt felperesi beadványban írt jogi indokok alapján. Ezen beadványt a felperes az Alkotmánybíróság felé tette az együttes rendelet 6. számú melléklet 11. pontja alkotmányellenességének utólagos megállapítása és ezen jogszabályi hely megsemmisítése iránt. A felperes kérte a megyei bíróságtól, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság a számára kedvező határozatot hoz, úgy helyezze hatályon kívül a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az alperesi határozatot és alperest kötelezze új eljárásra. Az alperes kérte a kereset elutasítását, álláspontja szerint határozata nem jogszabálysértő. A módosított együttes rendelet rendelkezéseit 2004. április 15. napjától lehet alkalmazni a felperesre nézve kedvező határértékek tekintetében is. A bírság kiszabásának jogalapja és összegszerűsége sem sért jogszabályt. A kereset nem alapos. A módosító rendelet 5. §-a kimondja, hogy ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A módosító rendelet 2004. április 7. napján került kihirdetésre, a hatálybalépésének napja 2004. április 15. Erre figyelemmel a módosító rendeletbe foglalt módosítások 2004. április 15. napjától alkalmazandók a folyamatban lévő ügyekben is.

Levegőtisztaság-védelem

A 2004. április 15. napját megelőzően a módosító rendeletbe foglalt módosításokat alkalmazni nem lehet. A megyei bíróság elvi éllel leszögezi, hogy jelen per tárgya az alperes légszen�nyezési bírságot megállapító határozatának bírósági felülvizsgálata. Jelen perben a már jogerős légszennyezési kibocsátási határértékeket megállapító határozatok nem vitathatók. A felperes jogi képviselője a 2005. január 12. napján megtartott és a 6. számú jegyzőkönyvvel dokumentált tárgyaláson előadta, hogy nem vitatja a felperes azt, hogy a bírság kiszabásának jogalapja – amennyiben az akkor hatályos határértékeket tartalmazó jogszabályt kell figyelembe venni – jogszerű és összegszerűségében sem jogsértő. Az Alkotmánybíróság felé benyújtott kérelmükben kifejezetten azt kérték, hogy visszamenőleges hatállyal állapítsa meg az Alkotmánybíróság a korábban hatályos határértékek tekintetében azok alkotmánysértő voltát és kötelezze a jogalkotót arra, hogy betartható határértékeket állapítson meg. A megyei bíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy az alperes határozata sem jogalapjában, sem összegszerűségében nem jogszabálysértő. A megyei bíróság az Alkotmánybíróság eljárását az üggyel összefüggésben nem kezdeményezte, az ügyben alkalmazandó jogszabályok alkotmányellenességét a bíróság nem észlelte. A fentiek alapján a megyei bíróság a keresetet elutasította. (Vas Megyei Bíróság K. 20.181/2004/6.) 1.2. Az a természetes, vagy jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely a helyhez kötött légszennyező pontforrását, a bejelentésre kötelezett helyhez kötött diffúz légszennyező forrását úgy üzemelteti, hogy a kibocsátási határértéket túllépi, vagy a levegővédelmi követelményeket nem teljesíti, légszennyezési bírságot köteles fizetni [21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 18. § (1) bek.]. A környezetvédelmi felügyelőség határozatával a felperes telephelyén üzemelő téglagyárra pontforrásokra vonatkozóan üzemeltetési engedélyt adott. A határozat mellékletét képezte a helyhez kötött légszennyező források kibocsátási határértékeit rögzítő kimutatás, 2002. IV. negyedévétől meghatározott érvényességgel. A felperes a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló módosított 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet 16. §-ában előírtak szerint a fenti telephelyén üzemelő légszennyező pontforrásra vonatkozóan „Légszennyezés mértéke” éves jelentést nyújtott be az elsőfokú környezetvédelmi hatósághoz. Az elsőfokú hatóság az éves jelentés adatai alapján megállapította, hogy P8 pontforrás légszennyező anyag kibocsátása meghaladja a hivatkozott számú határozatban előírt kibocsátási határértékeket. Erre figyelemmel határozatával a felperes terhére 7 682 521 forint légszennyezési bírság fizetési kötelezettséget állapított meg. A fenti határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt, amelyben hivatkozott arra, hogy az R. 7. § (1) bekezdésében írtak értelmében a légszennyezési határértékeket

Levegőtisztaság-védelem

legalább 3 évente, de jogszabályváltozás esetén a hatálybalépés időpontjától függően szükségszerűen felül kell vizsgálni. Előadta, hogy 2004. április 15. napján lépett hatályba a 4/2004. (IV. 7.) KvVM– ESzCsM–FVM együttes rendelet, amely a korábbiaktól eltérően, helyesen az eljárásspecifikus technológiák körébe sorolta a téglagyártást, és a 6. számú melléklet 44. pontjában CO-ra 1500 mg/m3-ben állapította meg a kibocsátási határértéket, továbbá nem csak a CO esetében, 5 tf% helyett 17 tf% O2-tartalmú véggázra vonatkoztatva. Előadta, hogy a jogszabály elfogadásának indoka az volt, hogy egyrészt a téglagyártást nem lehet az általános technológiák körébe sorolni a CO és meghatározott egyéb légszennyező anyagok vonatkozásában, másrészt pedig a 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM együttes rendelet teljesíthetetlen határértékeket tartalmazott. Utalt arra, hogy a korábbi betarthatatlan előírás alkotmányossági kérdéseket is felvetett, erre figyelemmel az Alkotmánybíróság előtt eljárást kezdeményezett. Utalt a jogszabály-módosítás indokára, annak hatálybaléptetési időpontjára, valamint azon fontos rendelkezésére, hogy a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandó. Figyelemmel arra, hogy a bírságoló határozat folyamatban lévő ügynek minősül, kérte az elsőfokú határozat megváltoztatását. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata indokolásában rámutatott, hogy a felperes által benyújtott, 2003. évre vonatkozó „Légszennyezés mértéke” éves bejelentés alapján került sor a 2003. évben megállapított határérték túllépése miatti bírság kiszabására. Az időközben hatályba lépett jogszabály-módosítás felperesre kedvező határértékeinek tényét nem vitatta, azonban álláspontja szerint az új szabályozást az újonnan megállapított kibocsátási határértékeknél kell figyelembe venni, akár a folyamatban lévő ügyekben is. A felperes keresettel fordult a megyei bírósághoz, amelyben kérte az alperes fenti határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra történő kötelezését. Keresetében előadta, hogy az elsőfokú hatóság határozata teljesíthetetlen határértékeket tartalmazott. Ennek alapja a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM rendelet vonatkozó rendelkezései, melyeket a 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet olyan tartalommal módosított, amely a BAT (Best Available Tech nology, elérhető legjobb technika) jelenlegi állására tekintettel a felperes által is betartható. E rendelet hatálybalépésének időpontja 2004. április 15. napja volt, és 5. §-ával alkalmazni rendelte a jogalkotó a folyamatban lévő ügyekben is. Releváns körülményként hivatkozott a felperes arra, hogy korábban már kezdeményezte a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságánál az alkotmánysértés megállapítását és az alkalmazhatóság visszamenőleges kizárását a betarthatatlan határértékek vonatkozásában, mely ügyből kifolyólag döntés még nem született. Indítványozta, a bíróság függessze fel a tárgyalást és kezdeményezzen eljárást az Alkotmánybíróság előtt, majd a felperesre kedvező alkotmánybírósági döntés eredményeként helyezze hatályon kívül az alperes határozatát.

Levegőtisztaság-védelem

Az alperes védekezésében a kereset elutasítását kérte, fenntartva a határozata indokolásában rögzített jogi álláspontját. A felperes keresete nem alapos. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényt módosító és egységes szövegét megállapító 1981. évi I. törvény 72. § (1) bekezdése értelmében az ügyfél jogszabálysértésre hivatkozással kérheti az ügy érdemében hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. E törvényi rendelkezésre figyelemmel a bíróság eljárása során azt vizsgálta, hogy az alperes határozata a felperes által megjelölt okból sért-e jogszabályt. Az eljárás során nem volt vitás, hogy a környezetvédelmi felügyelőség határozatával a felperes telephelyén üzemelő pontforrásokra üzemeltetési engedélyt adott, amelyben a kibocsátási határértékeket meghatározta. A felperes jogszabályi kötelezettségének eleget téve nyújtott be éves jelentést az elsőfokú környezetvédelmi hatósághoz a telephelyén üzemelő légszennyező pontforrásra vonatkozóan. Az eljárás során a felperes maga sem vitatta, hogy a hivatkozott számú elsőfokú határozatban előírt határértékeket az éves jelentés adatai szerint túllépte. Helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet 18. § (1) bekezdése értelmében az a természetes, vagy jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely a helyhez kötött légszennyező pontforrását, a bejelentésre kötelezett helyhez kötött diffúz légszennyező forrását úgy üzemelteti, hogy a kibocsátási határértéket túllépi, vagy a levegővédelmi követelményeket nem teljesíti, légszennyezési bírságot köteles fizetni. E jogszabályhelyre alapozottan a felperes maga sem vitatta a bírságkiszabás jogalapját, csupán arra hivatkozott, hogy a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM együttes rendeletet módosító 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet mellékletében olyan határértékeket állapított meg, amelyek túllépése a felperes esetében nem valósult meg. E módosító rendelet 5. §-a értelmében a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A bíróság álláspontja szerint a fenti módosító jogszabály hatályba léptető rendelkezését az alperes helyesen értelmezte. A felperes esetében nem kibocsátási határérték megállapításáról – mint folyamatban lévő ügy – rendelkezett az alperes, illetve az elsőfokú környezetvédelmi hatóság, hanem a korábban első fokon jogerőre emelkedett határozatban előírt határértékek túllépése miatti bírság kiszabásáról rendelkezett a hivatkozott jogszabályi rendelkezés alapján. A felperes által megjelölt okból a bíróság saját eljárása felfüggesztése mellett alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését nem látta indokoltnak, hiszen a perbeli esetben a módosított rendelet visszamenőleges alkalmazásáról lenne szó amennyiben az új kibocsátási határértékek alapulvételével kerülne sor annak vizsgálatára, hogy kibocsátási határérték túllépése megvalósult-e a felperes telephelyén, vagy sem. A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 8/2003. (III. 14.) AB határozatában

Levegőtisztaság-védelem

rámutatott, hogy a jogalkotással szemben két követelmény támasztható: egyfelől, hogy a jogalkotás a társadalmi viszonyok változását rugalmasan kövesse, másfelől, hogy érvényesüljön a jogszabályok stabilitásába vetett bizalom. Ez utóbbi követelmény nem érinti azonban a jogalkotó széles körű jogalkotói szabadságát, ideértve annak eldöntését is, hogy indokolt-e valamely társadalmi viszony jogi szabályozása, vagy a meglévő jogi szabályozás megváltoztatása akár oly módon‚ hogy a jogszabályt többször, egymást viszonylag gyorsan követve módosítja. Arra ugyanakkor az Alkotmánybíróság több eseti döntésében rámutatott, hogy a visszamenőleges hatályú jogszabály-módosítás a jogállamiság elveivel és a jogbiztonság követelményeivel össze nem egyeztethető. A fentiek alapján a bíróság megállapította, hogy az alperes határozata jogszabályt nem sért, ezért a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján a felperes keresetét elutasította. (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 12. K. 27.158/2004/6.) 1.3. A bírságmérséklés csak azon forrás esetén alkalmazható, amelynél a beruházás következtében a káros légszennyezés megszűnik. Azon pontforrások esetében, amelyekhez több tüzelőberendezés is csatlakozik, csak arra a tüzelőberendezésre alkalmazható a bírságkedvezmény, amelynél a levegőszen�nyezést megszüntető beruházásra 2003. szeptember 30-áig jogerős engedélyt kaptak és a beruházás kivitelezését megkezdték. A 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdésének b) pontja a bírságot tüzelőberendezésekhez köti. Ezen indokra tekintettel a hőerőmű egészére, illetőleg az egyes pontforrásokra vonatkozóan a kedvezményes szorzó alkalmazását az idézett jogszabály nem teszi lehetővé [21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 19. § (2) bek. b) pont]. A felperes hőerőműjének P2 jelű kibocsátási pontjánál működő 5. számú tüzelőberendezését, valamint a P3 jelű 7. tüzelőberendezését érintően faapríték tüzelésére 2003. szeptember 30-át megelőzően jogerős engedélyt kapott. A felperes tüzelőberendezéseire határozatban az alperes a kiszabott 155 410 515 Ft légszennyezési bírság összegének meghatározásánál e tényt figyelembe véve 0,45-os szorzót alkalmazott. A felperes keresetében a határozat hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a korábbi alperesi határozatnak megfelelően a hőerőmű valamennyi kibocsátási pontját illetően alkalmazni kellett volna a mérséklést. Ezt az álláspontját előadása szerint a vonatkozó jogszabály alcíme is alátámasztja. A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az alkalmazott jogszabály tüzelőberendezéseket említ, ezért jogszerű az alperesi döntés. A jelen ügyben felülvizsgálni kért határozat jogszerűségét nem befolyásolja egy korábban hozott határozat tartalma. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, mely az ítélet hatályon kívül helyezésével a keresetének megfelelő döntés hozatalára, illetőleg az ítélet hatályon kívül helyezésére és a bíróság új határozat hozatalára irányult. Jogszabálysértésként a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (11. 14.) Korm. r. (a továbbiakban: R.) 19. §-a (2) bekezdésének b) pontját

Levegőtisztaság-védelem

jelölte meg. A felülvizsgálati kérelem szerint az egész erőműre kiterjedően 2003. szeptember 30-áig megtörtént annak a beruházásnak a megkezdése, melynek folytán a kibocsátás a határérték alatt maradhat. A bíróság a bizonyítékokat okszerűtlenül és iratellenesen értékelte, ezért sérült a Pp. 206. §-a is. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását a Pp. 273. §-ának (6) bekezdése alkalmazásával elrendelte. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte. A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. Az R. 19. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében a környezetvédelmi hatóság az e rendelet 6. számú mellékletében meghatározott légszennyezési bírságot 2004. december 31-éig terjedő időszakra a 2002. évre vonatkozó bírságtényező 0,45-os szorzatával állapíthatja meg, azoknál az 50 MWth és az ennél nagyobb hőteljesítményű meglevő széntüzelésű tüzelőberendezéseknél, amelyeknél a megengedett kibocsátási határérték betartásának határideje 2005. január 1., ha a levegőszennyezést megszüntető beruházásra 2003. szeptember 30-áig jogerős engedélyt kap és a beruházás kivitelezését megkezdi. A Legfelsőbb Bíróság az idézett jogszabályhely vizsgálatát megelőzően kiemeli, hogy jelen pernek nem tárgya a 2002. és 2004. évre hozott határozatok törvényességének felülvizsgálata. A perben kizárólag a 2003. évre alkalmazott számítás törvényessége vizsgálható. Az ügyben tehát azt kell megítélni, hogy a felperesi erőmű egésze, illetőleg az egyes pontforrásokra kapcsolt összes tüzelőberendezés megfelelt-e az adott évben a kedvezményre alapot adó feltételeknek és így a kedvezményes bírság az összes létesítményt illetően kiszabható, vagy a kedvezmény, csak meghatározott pontforrásokat, illetőleg tüzelőberendezéseket érinthet. Az R. 19. §-a (2) bekezdésének b) pontja két együttes feltételhez köti a kedvezményes szorzó alkalmazását az egyéb előírásoknak megfelelő tüzelőberendezések esetében: A tüzelőberendezéseknél a levegőszennyezést megszüntető beruházásra 2003. szeptember 30-áig jogerős engedélyt kell kapni és a beruházás kivitelezését meg kell kezdeni. A felperes e feltételeknek kizárólag a P2 és P3 pontforrásokhoz kapcsolódó 5. és 7. számú kazánok esetében felelt meg. Helytállóan utalt az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében arra e körben, hogy a bírságmérséklés csak azon forrás esetén alkalmazható, amelynél a beruházás következtében a káros légszennyezés megszűnik. Azon pontforrások esetében, amelyekhez több tüzelőberendezés csatlakozik is csak arra a tüzelőberendezésre alkalmazható a bírságkedvezmény, amelynél a levegőszennyezést megszüntető beruházásra 2003. szeptember 30-áig jogerős engedélyt kaptak és a beruházás kivitelezését megkezdték. Az R. 19. § (2) bekezdésének b) pontja a bírságot tüzelőberendezésekhez köti. Ezen indokra tekintettel a hőerőmű egészére, illetőleg az egyes pontforrásokra vonatkozóan a kedvezményes szorzó alkalmazását az idézett jogszabály nem teszi lehetővé. Az a körülmény, hogy a hatóság 2002. és 2004. évekre vonatkozóan az egész erőműre alkalmazta a 0,45-ös szorzót, a 2003. évre hozott határozatot nem teszi jogszabálysértővé. A bíróság ugyanis csak a jogszabályértő határozatot helyezhe-

Levegőtisztaság-védelem

ti hatályon kívül és mint a fentiekből megállapítható, a felülvizsgálattal érintett határozat jogszabálysértőnek tekinthető nem volt, így a jogerős ítélet megfelelt a Pp. 206. §-ában foglaltaknak is. Minthogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása során azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemre hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, a megyei bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. §-a (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Kfv. III. 37.345/2005/8.) 1.4. A nitrogén-oxid kibocsátásnál az erőmű névleges adataira figyelemmel kell lenni, azért, hogy ne kapjon több szennyezőanyag kibocsátására lehetőséget a létesítmény, mint amire elvileg (névleg) képes. Nem az a döntő, hogy egy nagy névleges teljesítményű, de kis kihasználtsággal működő létesítmény mennyi kibocsátással rendelkezhet, hanem a villamosenergia-termelési képességtől függetlenül a létesítmény a tényleges működése során valósítsa meg az Európai Parlament és a Tanács 2001. október 23-ai 2001/80/EK irányelvében megjelölt célokat [10/2003. (VII. 11.) KvVM rendelet 10. § (2) bek., 9. sz. melléklet]. Az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség telephelyén üzemelő 50 MWth és ennél nagyobb hőteljesítményű tüzelőberendezések (a továbbiakban: nagy tüzelőberendezés) 2005. évre vonatkozó kén-dioxid kibocsátását 2500 t/év, nitrogén-oxid kibocsátását 4500 t/év mennyiségben állapította meg. A határozat az 50 MWth, és annál nagyobb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések működési feltételeiről és légszennyező anyagainak kibocsátási határértékeiről szóló 10/2003. (VII. 11.) KvVM rendelet [a továbbiakban: Rendelet] 9. számú mellékletében megjelölt időpontokra és kibocsátható éves kén-dioxid és nitrogénoxid mennyiségre, az érintett gazdálkodó szervezetekre, valamint a Magyar Energia Hivatal (a továbbiakban: MEH) állásfoglalására figyelemmel állapította meg a felperes által 2005. évben kibocsátható kén-dioxid és nitrogén-oxid mennyiséget. Az indokolás szerint a MEH által kidolgozott összkibocsátási javaslat a Rendelet hatálya alá tartozó tüzelőberendezések előző éves kibocsátási adatait, a tárgyévre várható kibocsátási értékeket, az erőművekben történt technológiai változásokat, valamint a termelés várható alakulását vette figyelembe. A határozat rögzítette, hogy a nitrogén-oxid kibocsátások betartása odafigyelést igényel. A határozathozatalhoz felhasznált szakvélemény rögzítette, hogy az erőművekre jutó nitrogén-oxid kibocsátási mennyiségnél az előző évek kibocsátási adatait, a 2005. évre várható kibocsátási mennyiséget, az erőműi technológiai változásokat és a termelés várható alakulását vette figyelembe. A Hivatal által javasolt, az összes erőműre vonatkozó kibocsátási mennyiséget tartalmazó táblázat szerint, 2004. évhez képest három erőműnél növekedett a kibocsátás lehetősége 100–700 t/év mennyiségben, melynek teljes összege 1000 t/év volt, tíz erőműnél változatlan maradt a kibocsátható mennyiség, és hét erőműnél csökkent a kibocsátható mennyiség 4500–100 t/év mennyiségben, összesen 7850 t/év mennyiségben.

Levegőtisztaság-védelem

Felperes fellebbezésében az elsőfokú határozat megváltoztatását kérte. Az 2005. évben kibocsátható nitrogén-oxid mennyiség megállapítását elsődlegesen az erőmű nettó teljesítőképessége és folyamatos kihasználása alapján, másodlagosan környezetvédelmi szempontokra figyelemmel – transzparens módon – az erőmű nettó teljesítőképességével arányosan kérte megállapítani. Álláspontja szerint a Rendelet 10. § (2) bekezdése olyan jogszabályi rendelkezés, ami mérlegelésen alapuló közigazgatási határozat meghozatalára úgy ad lehetőséget, hogy a mérlegelés szempontjait a jogszabály nem határozza meg, ezért a hatóságnak a jogszabályban biztosított hatáskörét az Alkotmánynak megfelelően kell gyakorolnia, és olyan határozatot kell hoznia, amely nem sért alapvető jogot. Kifogásolta, hogy az elosztás hátrányosan megkülönbözteti. Véleménye szerint a Rendelet alapján a névleges bemenő teljesítménye és villamosenergia-termelési képessége alapján kell részesülnie a nitrogén-oxid kvótából, mely elosztástól csak környezetvédelmi szempont miatt, a fajlagosan alacsonyabb nitrogén-oxid kibocsátási értékkel rendelkező erőművek esetében lehet eltérni. Véleménye szerint az elsőfokú hatóság elosztása ezzel és a 2004. évi nitrogén-oxid kibocsátást megállapító határozatban kifejtettekkel szöges ellentétben van. Előadta, hogy a Magyarországra jutó 30 000 t/év nitrogén-oxid kibocsátás 32%-ára jogosult, figyelemmel a technológiai kibocsátási határértékekre, az erőmű nettó teljesítőképességére és folyamatos kihasználtságára. Hivatkozott arra, hogy a környezetvédelmi szabályok előírásaihoz képest korábban csökkentette nitrogén-oxid kibocsátását, ezért fajlagos nitrogén-oxid kibocsátása kedvezőbb, mint a többi erőműé, ettől függetlenül a nitrogén-oxid kvóta elosztásnál előnyt nem élvez. Álláspontja szerint a határozat alkotmányellenesen nem közérdekből, és nem arányosan korlátozza tulajdonának használatát. Megítélése szerint a környezetvédelem közérdeke nem indokolhatja az engedélyezett kibocsátás olyan eloszlását, ami nincs tekintettel az üzemeltetett erőművek technológiai határértékeire, nem preferálja, hanem hátrányos helyzetbe hozza a környezetre kevésbé veszélyesebb tüzelőberendezések üzemeltetőit. Utalt arra, hogy jelentős gazdasági hátrány éri (pl. közüzemi nagykereskedővel kötött hosszú távú villamosenergia-termelési szerződés nem teljesítése, szabadpiaci értékesítésének csökkenése), valamint az allokáció más erőműveknek állami támogatást jelent, és az állami támogatásról nem tájékoztatták az Európai Bizottságot. Alperes határozatában felperes nagy tüzelőberendezéseinek 2005. évre vonatkozó nitrogén-oxid kibocsátását 4 930 t/év mennyiségre növelte. Alperes a MEHtől újabb szakhatósági vélemény kért, melyre figyelemmel megállapította, hogy a nitrogén-oxid kibocsátás szempontjából meghatározó a felperes által megtermelendő villamos energia mennyisége, ami egyenlő a kapacitás alapján megtermelhető villamos energia mennyiségével. A határozat a nitrogén-oxid kvóta szétosztásánál az előző évek adatait, a 2005. évi termelés várható értékeit, a kibocsátások alakulását és az erőművekben végrehajtott technológiai fejlesztéseket vette figyelembe, de emellett azt is rögzítette, hogy minden erőműnek csökkenő kvóta-mennyiséggel kell számolnia. A határozat szerint felperes 2003-ban 2244 tonna nitrogén-oxidot bocsátott ki, míg 2004-ben várhatóan 3900 tonnát fog, ezért felperes gazdasági tevékenységét a kb. 5000 t/év kibocsátható mennyiség nem fogja kor-

Levegőtisztaság-védelem

látozni. A határozat megállapította, hogy a nitrogén-oxid kvóta kiosztható tartalék mennyisége alacsony. A határozathozatalhoz felhasznált szakvélemény javasolta felperes kibocsátását 430 t/év mennyiséggel növelni, figyelemmel arra, hogy termelésüket ne akadályozza a kibocsátható nitrogén-oxid mennyisége. Alperes határozatának bírósági felülvizsgálata iránt felperes közvetlenül a bíróságon és az elsőfokú közigazgatási szervnél is keresetlevelet terjesztett elő. A bíróság a kereseteket egyesítette. Felperes elsődlegesen alperesi határozatok elsőfokú határozatra kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú közigazgatási hatóság új eljárásra kötelezését, másodlagosan az eljárás felfüggesztését és Alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését, valamint perköltségének megtérítését kérte. Felperes a fellebbezésében előadott érveit, álláspontját ismételte meg keresetében. Alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását, felperes perköltségben marasztalását kérte. Ellenkérelmében határozati álláspontját tartotta fenn. Felperes keresete az alábbiak szerint megalapozatlan. Az Európai Unióban egyes környezetvédelmi kérdések szabályozása közösségi szinten valósul meg, ilyen a nagy tüzelőberendezésekből származó szennyezőanyagok kibocsátásának korlátozása. Az Európai Parlament és a Tanács 2001. október 23-ai 2001/80/EK irányelve alapján minden tagország részére meghatározásra kerül a kén-dioxid és nitrogén-oxid szennyezőanyag éves összes kibocsátható mennyisége. Az irányelv értelmében a magyarországi nagy tüzelőberendezések 2005. január 1-jétől összesen 30 000 t/év nitrogén-oxidot bocsáthatnak ki. A magyar szabályozás előírja, hogy az összes kibocsátásból az egyes gazdálkodó szervezetek nagy tüzelőberendezései által kibocsátható szennyezőanyag mennyiséget az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség állapítja meg határozattal (szétosztás, allokáció) a MEH szakhatósági állásfoglalás alapján. Nem vitatott tényállás szerint felperes nagyteljesítményű tüzelőberendezéseinek 2005. évi nitrogén-oxid összkibocsátását 4930 t/év mennyiségben állapította meg alperes. A környezetvédelmi hatóságok a MEH szakvéleményére alapozták határozatukat. E körben mérlegelés (szétosztás) szempontja volt az előző évek kibocsátási adatai, a 2005. évi várható kibocsátás mennyisége, az erőműi technológiai változások, a termelés alakulása, továbbá a megtermelendő (megtermelhető) villamos energia mennyisége. Felperes szerint az erőművek közötti nitrogén-oxid kvóta szétosztására vonatkozó jogszabály alkotmányellenes, mert a mérlegelés szempontjait a jogszabály nem határozta meg. Felperes kifogásolta a szétosztást, arra hivatkozással, hogy az egyes gazdálkodók által kibocsátható nitrogén-oxid mennyiséget elsősorban az erőmű névleges bemenő teljesítménye, a villamosenergia-termelési képessége és fajlagos nitrogén-oxid kibocsátási mennyiség alapján kellene meghatározni. E körben utalt arra, hogy 2004-ben, ezeket az elveket alkalmazta a környezetvédelmi hatóság. Hangsúlyozta, hogy a kibocsátási mennyiség megállapítása környezetvédelmi ügy, ezért a környezetvédelem jog elveinek kell érvényesülni, amiből

Levegőtisztaság-védelem

következően a szétosztható mennyiségtől többet kell kapni 4930 t/év mennyiségnél. Utalt rá, hogy fajlagos nitrogén-oxid kibocsátása kedvezőbb, mint a többi erőművé. Hivatkozása szerint az előírt kibocsátható nitrogén-oxid mennyiség alkotmányellenesen korlátozza tulajdona használatát, hasznosítását. Álláspontja szerint a szétosztás jelentős hátrányt okoz számára, a piaci versenyt torzítja, továbbá a Római Szerződés 88. Cikk 3. bekezdésébe ütközik, mert állami támogatást valósít meg. A perben a bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy alperes határozat jogszabálysértő-e, alperes megsértette-e a nitrogén-oxid szétosztásánál a mérlegelésre vonatkozó előírásokat. Az Abt. 38. § (1) bekezdése szerint „A bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli.” Az Abt. 38. § (2) bekezdése szerint „Kérelemben a bíró (1) bekezdés szerinti eljárását kezdeményezheti az, aki szerint a folyamatban lévő ügyében alkalmazandó jogszabály alkotmányellenes.” A bíróság a hivatkozott Rendelet alkotmányellenességét nem észlelte, ezért az eljárást nem függesztette fel, és nem kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását. E körben a bíróság a Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 25.437/1993. számú – BH 1994. 448. számú eseti – döntésére hivatkozva rámutat, hogy az Abt. azt írja elő, hogy a bírósági eljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróság eljárását akkor kell kezdeményezni, ha a bíró az előtte folyamatban lévő ügy elbírálása során észleli, hogy olyan jogszabályt kell alkalmaznia, amely alkotmányellenes. A bíróságnak az alkotmánybírósági felülvizsgálatra vonatkozó indítvány elutasítását nem kell külön megindokolnia, mert az indokolása azt jelentené, hogy a bíróság normakontrollt végez, hiszen meg kellene állapítani, hogy egy adott jogszabály nem alkotmányellenes. Az indítvány elutasítása önmagában jelzi, hogy az érintett jogszabály alkotmányellenességét a bíróság nem észlelte. A hivatkozottakra tekintettel a bíróság az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybíróság megkeresésére vonatkozó indítványt elutasította és a keresetet érdemben vizsgálta. A bíróság előzetesen rámutat, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A felhívott jogszabály (2) bekezdése alapján a bíróság hivatalból csak akkor rendelhet el bizonyítást, ha azt a törvény megengedi. Ilyen megengedő szabályt a közigazgatási perekben alkalmazandó XX. fejezet nem tartalmaz, amiből következően a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben a felperesnek kell bizonyítani, hogy a felülvizsgálni kért határozat jogszabálysértő. Ha a per szempontjából jelentős tény bizonyítatlan marad, annak következménye felperes hátrányára szolgál. A felperes hivatkozott arra, hogy a 2005. évre megállapított nitrogén-oxid kibocsátási mennyiség tulajdonának használatában jogellenesen korlátozza. A közigazgatási határozatokban rendelkezésre álló tények alapján felperes 2003-ban 2244 t/év nitrogén-oxidot bocsátott ki, 2004-ben várhatóan 3900 t/év nitrogén-

Levegőtisztaság-védelem

oxidot fog kibocsátani. Nem vitatható, hogy felperes 2004. évre 9000 t/év nitrogén-oxid kibocsátására rendelkezett engedéllyel. Felperes a tárgyaláson elismerte, hogy az erőmű kihasználtsága az utóbbi években kb. 30%-os. A fenti adatok egybevetése alapján megállapítható, hogy felperesnek a tényleges villamosenergia-termeléshez használt nitrogén-oxid kibocsátása 4000 t/év mennyiséget nem haladta meg és 2005-ben kb. 5000 t/év kibocsátható mennyiséggel fog rendelkezni. Mivel felperes jogszabálysértés bizonyítására nem csatolt semmilyen bizonyítékot, és a tulajdonkorlátozással kapcsolatban „meghatározott feltételek teljesülésére” hivatkozott, a bíróság az állítás hitelességét nem ellenőrizhette. A fentiekből következően az sem volt megállapítható – bizonyíték hiányában –‚ hogy milyen konkrét „jelentős gazdasági hátrány” éri felperest, figyelemmel arra, hogy 2004. évben várható 3900 t/év nitrogén-oxid kibocsátási mennyiséghez képest kb. 1000 t/év nitrogén-oxid plusz kibocsátására lesz jogosult. Ismeretlen felperes piaci pozícióinak esetleges gyengülése valamint a piaci pozíciók és a kb. 5000 t/év kibocsátható nitrogén-oxid mennyiség összefüggése. A bíróság rendelkezésére álló adatok szerint egy erőmű kapott a 2004. évi kibocsátási mennyiséghez képest jelentős, 900 t/év plusz kibocsátásra jogot, két termelő 100, illetve 200 t/év plusz kibocsátásra jogosult. Ebből a tényből és felperes előadásából nem állapítható meg, hogy egyes piaci szereplők kvótájának növelése torzítaná a piaci versenyt. A bíróság nem osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy az elosztás állami támogatást jelent, ugyanis önmagában abból a tényből, hogy három társaság a 2004. évi kibocsátási mennyiséghez képest többet bocsáthat ki, még nem következik ezen társaságok támogatása. Ahhoz, hogy a támogatás megalapozottan megállapítható legyen, erre vonatkozó bizonyításra és bizonyítékra lett volna szükség, amit felperes nem indítványozott, bizonyítékot nem terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében, legutóbb az EBH 2000. 380. számú döntésben rámutatott, hogy a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor jogszerű, ha a mérlegelés szempontjai és a mérlegelés mikéntje, jogszerűsége a határozatból megállapítható. Amennyiben a mérlegelendő szempontokat, körülményeket a vonatkozó jogszabály meghatározza, úgy e vonatkozásban e körülményeket kell értékelni, és számot adni a mérlegelés szempontjairól és okáról, amennyiben pedig a vonatkozó jogszabály a mérlegelés szempontjait nem adja meg, úgy a közigazgatási szervnek kell feltárnia döntése alapjait és indokolnia, hogy mit, miért és miként értékelt. A bíróság álláspontja szerint a perbeli határozatokból a környezetvédelmi hatóságok mérlegelési és döntési szempontjai megállapíthatók. A környezetvédelmi hatóságok – figyelemmel a MEH állásfoglalásaira – a nitrogén-oxid kvóta elosztását a reáladatokra (tényleges kibocsátás, tényleges termelés, tényleges technológiaváltozás) alapították. A felperes által hivatkozott – alperesi határozat 3. oldal, második bekezdés – is ehhez a szempontrendszerhez kapcsolódik, amikor a határozat arra utal, hogy nitrogén-oxid kibocsátásnál „meghatározó” a megtermelendő villamos energia mennyisége. Nyilvánvaló tény, hogy a nitrogén-oxid elosztásnál abból kell kiindulni – nincs arra adat, hogy ez felperesnél, vagy más erőműnél nem így történt – milyen tényleges kötelezettségei vannak az erőmű-

Levegőtisztaság-védelem

veknek, milyen nitrogén-oxid kibocsátás mellett tudja folytatni tevékenységét. Ezeket az adatokat a MEH ismeri és ennek függvényében ad szakvéleményt a környezetvédelmi hatóságnak. A bíróság visszautal az EBH 2000. 380. számú határozatra, mely szerint, ha a mérleges szempontjait nem tartalmazza a jogszabály, akkor a bíróságnak azt kell vizsgálnia közigazgatási perben, hogy a közigazgatási szerv feltárta-e döntés alapjait, és ennek megfelelően értékelte-e a körülményeket. Mint a bíróság már utalt rá, a közigazgatási szerv a reálfolyamatokat vizsgálta. Felperesnek ezzel kapcsolatban azt kellett volna bizonyítania, hogy a közigazgatási szerv a reálfolyamatokat helytelenül tárta fel, és tévesen mérlegelte a körülményeket. A bíróság nem ért egyet felperesnek a folyamatos, névleges villamosenergia termelésre alapozott szétosztással. Nem vitatható, hogy a nitrogén-oxid kibocsátásnál az erőmű névleges adataira figyelemmel kell lenni, azért, hogy ne kapjon több szennyezőanyag kibocsátására lehetőséget a létesítmény, mint amire elvileg (névleg) képes. A 2001/80/EK irányelv a preambulumában rögzíti, hogy a szen�nyezőanyagok levegőbe való kibocsátásának közösségi korlátozására azért kerül sor, mert a nagy tüzelőberendezések működése nagyban hozzájárul a közösségi nitrogén-oxid kibocsátáshoz, amit csökkenteni kell ahhoz, hogy a nitrogén-oxid levegő minőségére vonatkozó kritikus terheléseit és szintjeit ne lépjék túl, valamint az embereket a légszennyezés ártalmai ellen hatékony védelemben részesítsék. A bíróság szerint nem lehet az irányelv célját másképpen értelmezni, mint a ténylegesen működő villamosenergia-termelő létesítmények szennyezőanyag kibocsátásának korlátozását. Ebből a szempontból nem az a döntő, hogy egy nagy névleges teljesítményű, de kis kihasználtsággal működő létesítmény mennyi kibocsátással rendelkezhet, hanem a villamosenergia-termelési képességtől függetlenül a létesítmény a tényleges működése során valósítsa meg a 2001/80/EK irányelvben megjelölt célokat. A nagy tüzelőberendezések szennyezőanyag kibocsátásának külön jogszabályban való szabályozására azért került sor, mert jelentősen légszennyezést okoznak, így közvetlenül veszélyeztetik a Közösség területén élő emberek egészségét. A bíróság szerint a légszennyezés hatékony korlátozása csak akkor valósulhat meg, ha a hatóságok a tényleges kibocsátott szennyezőanyag mennyiségére figyelemmel határozzák meg a gazdálkodó szervezetek által kibocsátható nitrogénoxid mennyiségét (fenntartható fejlődés elve). Ettől eltérő elosztás esetén jelentős szerephez juthatna a szennyezőanyag-mennyiséggel való spekuláció, ami egy adott térség vonatkozásában esetlegesen jelentős környezetterhelést eredményezhetne, és a térségben élők egészségét jelentősen veszélyeztetné. A bíróság egyet értett felperesnek azon álláspontjával, hogy a kibocsátható nitrogén-oxid mennyiségének éves megállapítása környezetvédelmi ügynek minősül, ezért a környezetvédelmi jog elveinek is érvényesülnie kell. Mivel nem áll a bíróság rendelkezésére semmilyen ellenőrizhető információ az erőművek fajlagos nitrogén-oxid kibocsátására, valamint ismeretlen az erőművek „integrált” szemléletű környezetvédelmi megítélése, illetve a környezetvédelmi beruházásai, ezért nem állapítható meg, hogy a környezetvédelmi hatóságok érvényesíttek-e valamilyen környezetvédelmi szempontot. Az iratokból, a mérlegelés során értékelt kö-

Levegőtisztaság-védelem

rülményekből erre nem lehet következtetést levonni. Mindez nem eredményezi alperesi határozat jogszabálysértését. A bíróság álláspontja szerint felperes a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperesi határozatok jogszabálysértő voltát nem tudta bizonyítani, valamint a bíróság alkotmányellenességet nem észlelt, ezért a bíróság a felperes keresetlevelet a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Fővárosi Bíróság 13. K. 32.1381/2005/6.) 1.5. A kibocsátási határértékek megállapítása, illetve a kibocsátási határérték túllépése miatt légszennyezési bírság kiszabása önálló közigazgatási ügyek, melyekről önálló határozatokban kell dönteni a környezetvédelmi hatóságnak, ezért a határozatok is önállóan vitathatók. A kibocsátási határértékeket a 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM együttes rendelet, a bírságolás szabályait a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet állapítja meg. A bírságolás során a határértéket megállapító döntés nem vitatható, utóbbi határozatnak annyiban van szerepe a légszennyezési bírság kiszabásánál, hogy a határozat mellékletében megállapított légszennyező anyagokra – pl. szén-monoxid – megadott értékeket kell összevetni a ténylegesen kibocsátott légszennyező anyagok értékével [14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM együttes rendelet 5. § a) pont, 6. § (1) bek., 7. § (1) bek.; 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 18. § (1) bek. a) pont, 23. § (2) bek. a) és d) pont]. A Környezetvédelmi Felügyelőség (a továbbiakban: Felügyelőség) határozatában megállapította felperes telephelyén működő helyhez kötött légszennyező forrásaira vonatkozó, 2002. I. negyedévtől érvényes kibocsátási határértékeket. Felperes a határozat ellen jogorvoslattal nem élt. A Felügyelőség határozatában felperest 2002. évi légszennyezése miatt 982 495 forint légszennyezési bírság megfizetésére kötelezte a P12 jelű pontforrás határérték feletti szén-monoxid 630-08-O (D osztály) kibocsátása miatt. A határozat tartalmazza, hogy a határérték feletti kibocsátás a felperes által 2002. évre benyújtott LM éves bejelentőlap és a kibocsátási határértékek adatai alapján került megállapításra. A határozat a bírság megállapítással kapcsolatban a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 18. § (1) bekezdés a) pontjára, 19. § (1) bekezdésére és a 6. számú mellékletre hivatkozott. Felperes megalapozatlanság miatt az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM együttes rendelet (a továbbiakban: KöM rendelet) meghozatalakor a jogalkotó nem vette figyelembe a téglagyártás specialitását, a jogszabályban a szén-monoxidra betarthatatlan, ezért alkotmányellenes kibocsátási határértéket írt elő. Jogalkotó beismerte tévedését és a KöM rendeletet módosította a 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelettel (a továbbiakban: KvVM rendelet). Álláspontja szerint a KvVM rendelet előírásait a folyamatban levő ügyekben figyelembe kell venni, ezért a határértéket visszamenőlegesen, a

Levegőtisztaság-védelem

konkrét közigazgatási ügyben is alkalmazni kell, amiből következően a légszen�nyezési bírságot a módosított szén-monoxid határérték alapján kell figyelembe venni, számolni. Alperes jogelődje az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az indokolás megállapította, hogy a Felügyelőség határozata 2002. I. negyedévtől előírta felperesnek a téglagyárból kibocsátható szén-monoxid határértéket. Mivel felperes a határozatot ellen nem élt jogorvoslattal, ezért a határozat jogerőre emelkedett. Alperes szerint a szénmonoxid kibocsátási határértékét megállapító határozat jogerejét és megállapításait a 2004. április 15-én hatályba lépett KvVM rendelet nem érinti, mert a határértéket előíró jogerős határozat módosítását a hivatkozott KvVM rendelet nem írta elő. Kifejtette, hogy a KvVM rendelet 5. §-a által előírt, jogszabály folyamatban levő ügyekben történő alkalmazása, nem vonatkozik a légszennyezési bírság kiszabására. A Felügyelőség határozatában megállapította felperes telephelyén működő helyhez kötött légszennyező forrásaira vonatkozó, 2002. I. negyedévtől érvényes kibocsátási határértékeket. Felperes a határozat ellen jogorvoslattal nem élt. A Felügyelőség határozatában felperest 2002. évi légszennyezése miatt 398 555 forint légszennyezési bírság megfizetésére kötelezte a P6 jelű pontforrás határérték feletti szén-monoxid 630-08-O (D osztály) kibocsátása miatt. A határozat tartalmazza, hogy a határérték feletti kibocsátás a felperes által 2002. évre benyújtott LM éves bejelentőlap és a kibocsátási határértékek adatai alapján került megállapításra. A határozat a bírság megállapítással kapcsolatban a Kormányrendelet 18. § (1) bekezdés a) pontjára, 19. § (1) bekezdésére és a 6. számú mellékletre hivatkozott. Fellebbezésében a bírság elengedését kérte felperes. Arra hivatkozott, hogy a KÖM rendelet meghozatalakor a jogalkotó nem vette figyelembe a téglagyártás specialitását, ezért a téglagyárak számára a szén-monoxid kibocsátás határértéke nem volt betartható. Előadta, hogy a jogszabályok és más indokok miatt 2002 augusztusában a telephelyen a téglagyártást megszüntette. A túlzott mértékű légszennyezési határérték, a téglagyártás megszüntetése és a környezetterhelés támogatás nélküli, saját költségen való csökkentése miatt a légszennyezési bírság elengedését kérte. Alperes jogelődje az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az indokolás megállapította, hogy felperes a Felügyelőség határozatában előírt szén-monoxid kibocsátási határértékét meghaladóan bocsátott ki szennyező anyagot a P6 jelű pontforráson, ezért a légszennyezési bírság kiszabása jogszerű volt. Alperes megjegyezte, hogy a 2004. április 15-én hatályba lépett KvVM rendelet határértékeinek nincs visszamenőleges hatálya. Alperes határozatai bírósági felülvizsgálata iránt felperes keresetet terjesztett elő, melyeket a bíróság egyesített. Felperes elsődlegesen az alperesi határozatok elsőfokú határozatokra kiterjedő hatályon kívül helyezését, másodlagosan a határozatok megváltoztatását és a bírság jelentős csökkentését, harmadlagosan az eljárás felfüggesztését és Alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését, valamint

Levegőtisztaság-védelem

perköltségének megtérítését kérte. Előadta, hogy a KöM rendelet alkotmányellenes, korlátozza tulajdonhoz való jogát, sérti a jogbiztonságot és a jogalkotó a jogszabály rendelkezéseihez való alkalmazkodásra nem biztosított elég időt. Álláspontja szerint a jogszabály nem vette figyelembe a téglagyártás specialitásait, műszakilag betarthatatlan határértékeket írt elő, ezért módosította a jogszabályt a KvVM rendelet. A KvVM rendelet 5. §-ára hivatkozva előadta, hogy a módosított előírások alapján kell a 2002. évi szén-monoxid kibocsátási határértéket figyelembe venni, illetve a jogszabály előírásait a t.-i és p.-i téglagyár 2002. évi légszen�nyezési bírság megállapítása ügyben alkalmazni kell, függetlenül a kibocsátási határértéket előíró jogerős határozatoktól. Álláspontja szerint nem választható el az alkalmazandó jogszabály – hipotézise és szankciója – folyamatban levő ügyben alkalmazandó és nem alkalmazandó részre, mert ilyen szabályozást a jogszabály nem tartalmaz. Előadta, hogy a 2002. évi légszennyezési bírság nem magatartás szankciójának, hanem adókivetésnek minősül, ezért jogellenes. Alperes ellenkérelmében a keresetek elutasítását és felperes perköltségben marasztalását kérte. Ellenkérelmében határozati álláspontjának megismétlése mellett előadta, hogy a jogerős határozatokban előírt kibocsátási határértéket kellett felperesnek betartani, amit nem teljesített, ezért szankcióként légszennyezési bírságot állapított meg. Álláspontja szerint a 2002. évre jogerősen megállapított kibocsátási határértékeket a 2004. április 15-én hatályos KvVM rendelet nem befolyásolta, ugyanis kibocsátási határértéket megállapító eljárás nem volt folyamatban, ezért a légszennyezési bírságok kiszabása jogszerű volt. Felperes keresetei az alábbiak szerint megalapozatlanok. Nem vitatott tényállás szerint a Felügyelőség 2002. évre jogerős határozatokkal előírta felperesnek a p.-i, illetve a t.-i téglagyár helyhez kötött légszennyező forrásainál betartandó szén-monoxid határértéket. Alperes a jogerős határozattal megállapított kibocsátási érték, illetve felperes levegőszennyezésre vonatkozó bejelentésének adataira figyelemmel megállapította, hogy felperes 2002. évben a szén-monoxid kibocsátási határértéket túllépte, ezért 398 555 forint, illetve 982 495 forint légszennyezési bírságot szabott ki. Felperes szerint a KÖM rendelet alkotmánysértő előírásai, illetve a KvVM rendelet 5. §-ának téves értelmezése miatt jogszabálysértők alperes határozatai. A téves jogszabály-értelmezéssel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a KvVM rendelet 2004. április 15-étől hatályos szabályaira figyelemmel, visszamenőleges hatállyal kellett volna a környezetvédelmi hatóságoknak a 2002. évi szén-monoxid kibocsátási határértéket a légszennyezési bírság kiszabásánál figyelembe venni. A perben a bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy alperes határozat jogszabálysértő-e, a KvVM rendelet „folyamatban levő ügy” kitételét helyesen értelmezte-e alperes. A KöM rendelet 5. § a) pontja szerint „ A helyhez kötött légszennyező pontforrásokra technológiai (általános, eljárásspecifikus) kibocsátási határértéket kell alkalmazni, illetve megállapítani.” A KöM rendelet 6. § (1) bekezdése szerint „A határérték túllépésének minősül,

Levegőtisztaság-védelem

ha a környezethasználó a füstgáz, véggáz hígításával éri el a technológiai kibocsátási határérték betartását.” A KöM rendelet 7. § (1) bekezdés szerint „A helyhez kötött légszennyező pontforrásokra vonatkozó általános technológiai kibocsátási határértékeket a légszen�nyező anyag tömegáramának és az O., A., B., C. illetőleg D. osztályba sorolás szerinti minőségi jellemzőknek a figyelembevételével az 5. számú melléklet tartalmazza.” A KöM rendelet 7. § (1) bekezdés szerint „Egyes technológiákra vonatkozó eljárásspecifikus technológiai kibocsátási határértékeket és egyéb előírásokat a 6. számú melléklet tartalmazza. E technológiákból kikerülő, a mellékletben nem szereplő légszennyező anyagokra az általános technológiai kibocsátási határértékeket kell alkalmazni.” A Kormányrendelet 18. § (1) bekezdés a) pontja szerint „Az a természetes vagy jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a helyhez kötött légszennyező pontforrását úgy üzemelteti, hogy a kibocsátási határértéket túllépi vagy a levegővédelmi követelményeket nem teljesíti, légszennyezési bírságot köteles fizetni.” A Kormányrendelet 23. § (2) bekezdés a) és d) pontja szerint „A környezetvédelmi felügyelőség határozatban állapítja meg – a helyhez kötött légszennyező források tekintetében – a kibocsátási határértékeket, levegővédelmi követelményeket, a légszennyező anyagok kibocsátásának a kibocsátási határértékek és levegővédelmi követelmények betartásának, valamint a légszennyezettségi határértékek ellenőrzési módját és gyakoriságát, és a bírságot. A 4/2004. (IV. 7) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet 5. §-a szerint „Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.” Az Abt. 38. § (1) bekezdése szerint „A bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli.” Az Abt. 38. § (2) bekezdése szerint „Kérelemben a bíró (1) bekezdés szerinti eljárását kezdeményezheti az, aki szerint a folyamatban lévő ügyében alkalmazandó jogszabály alkotmányellenes.” A Pp. 339. § (2) bekezdése sorolja fel azokat a közigazgatási határozatokat, melyeket jogszabálysértés miatt a bíróság megváltoztathat. A környezetvédelmi tárgyú határozatokat a hivatkozott jogszabály alapján a bíróság nem változtathatja meg. A bíróság arra is rámutat, hogy a légszennyezési bírság csökkentése kizárólag abban az esetben lehetséges, ha környezetvédelmi tárgyú jogszabály erre lehetőséget ad. A jogi képviselővel eljáró felperest terhelte annak bizonyítása, hogy alperes jogszabálysértően nem mérsékelte a légszennyezési bírságot. A bíróság megállapította, hogy felperes a légszennyezési bírság mérséklésével kapcsolatos kereseti kérelmének jogalapját nem jelölte meg, bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. A fentiek alapján a határozat megváltoztatására irányuló kereseti kérelmet a bíróság elutasította.

Levegőtisztaság-védelem

A bíróság szerint a 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet visszamenőleges hatályú – jogalkalmazást – kibocsátási határérték megállapítást, vagy figyelembevételt nem írt elő. A visszamenőleges hatályú jogalkalmazáshoz, éppen annak kivételessége miatt, kifejezett jogszabályi rendelkezés szükséges. A hivatkozott jogszabály felperes álláspontjával szemben nem visszamenőleges, hanem folyamatban levő ügyekben való jogalkalmazást irt elő. A Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.501/2003. számú, EBH 2004. 1077. számú döntésében értelmezte a folyamatban levő ügy fogalmát. A döntésre hivatkozva a bíróság rámutat, hogy a közigazgatási ügy mindaddig van folyamatban, amíg a bíróság az ügyben jogerős döntést nem hozott. Ennek feltétele, hogy a közigazgatási eljárás ügyfele kimentse a közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket. Nem vitatott tény, hogy a Felügyelőség kibocsátási határértékeket megállapító határozatok 2004. április 15-e előtt jogerőre emelkedtek, mert felperes fellebbezéssel nem támadta a határozatokat. A felperes által hivatkozott 4/2004. (IV. 7.) KvVM– ESzCsM–FVM együttes rendelet 5. §-a előírta, hogy a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A fentiekből következően kibocsátási határértéket megállapító közigazgatási ügy 2004. április 15-én nem volt folyamatban, mert az eljárás korábban jogerősen befejeződött, amiből következően a 4/2004. (IV. 7.) KvVM– ESzCsM–FVM együttes rendeletet még kibocsátási határérték megállapítási eljárás esetén sem lehetett volna alkalmazni. A bíróság osztotta alperes álláspontját abban a kérdésben, hogy légszennyezési bírságot megállapító eljárásban a KvVM rendelet alkalmazására nem kerülhet sor. A kibocsátási határértékek megállapítása, illetve a kibocsátási határérték túllépése miatt légszennyezési bírság kiszabása önálló közigazgatási ügyek, melyekről önálló határozatokban kell dönteni a környezetvédelmi hatóságnak, ezért a határozatok is önállóan vitathatók. A kibocsátási határértékeket a KöM rendelet, a bírságolás szabályait a Kormányrendelet állapítja meg. A bírságolás során a határértéket megállapító döntés nem vitatható, utóbbi határozatnak annyiban van szerepe a légszennyezési bírság kiszabásánál, hogy a határozat mellékletében megállapított légszennyező anyagokra – pl. szén-monoxid – megadott értékeket kell összevetni a ténylegesen kibocsátott légszennyező anyagok értékével. Amennyiben a tényleges kibocsátás nagyobb, mint a határozatban előírt mérték, akkor bírság kiszabásának van helye. A perbeli közigazgatási határozatok nem a kibocsátási határérték megállapításáról, hanem a jogerős határozattal előírt határérték túllépése miatti légszennyezési bírság kiszabásáról rendelkeznek, ezért fogalmilag kizárt kibocsátási határérték megállapításának, a KvVM rendelet előírásainak alkalmazása. A bíróság álláspontja szerint alperes jogszerűen járt el a bírság kiszabás során, amikor a KöM és a KvVM rendelet előírásait nem alkalmazta. A kibocsátási határértéket a hatályos KöM rendelet melléklete, a légszennyezési bírságot a Kormányrendelet alapján állapította meg a Felügyelőség. A bíróság a perben a felperes által hivatkozott KöM rendelet alkotmányellenességét nem észlelte, ezért az eljárást nem függesztette fel, és nem kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását. E körben a bíróság a Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 25.437/1993. számú – BH 1994. 448. számú eseti – döntésére hivatkozva rámutat, hogy az Abt.

Levegőtisztaság-védelem

azt írja elő, hogy a bírósági eljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróság eljárását akkor kell kezdeményezni, ha a bíró az előtte folyamatban lévő ügy elbírálása során észleli, hogy olyan jogszabályt kell alkalmaznia, amely alkotmányellenes. Az alkotmánybírósági felülvizsgálatra vonatkozó indítvány elutasítását nem kell megindokolni a bíróságnak, mert az indokolása azt jelentené, hogy a bíróság normakontrollt végez, hiszen meg kellene állapítani, hogy egy adott jogszabály nem alkotmányellenes. Az indítvány elutasítása önmagában jelzi, hogy az érintett jogszabály alkotmányellenességét a bíróság nem észlelte. A bíróság rámutat, hogy a keresettel támadott légszennyezési bírságot kiszabó első- és másodfokú határozatok a Kormányrendelet 18. §-ára, 19. §-ára, 23. §-ára és 6. számú mellékletére hivatkoztak, vagyis alperes nem alkalmazta a KöM és KvVM rendelet előírását, felperes érvelését a hivatkozott jogszabályok alkalmazására a bíróság nem fogadta el. A fentiek alapján a nem alkalmazott, és nem alkalmazható KöM rendelet alkotmányellenességére tekintettel a bíróság az eljárást nem függeszthette volna fel az Abt. 38. § (1) bekezdése alapján. A hivatkozottakra tekintettel a bíróság az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybíróság megkeresésére vonatkozó indítványt elutasította. A bíróság álláspontja szerint felperes a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperesi határozatok jogszabálysértő voltát nem tudta bizonyítani, valamint a bíróság alkotmányellenességet nem észlelt, ezért a bíróság a felperes keresetlevelet a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Fővárosi Bíróság 13. K. 30.309/2005/8.) 1.6. A tarlóégetés a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában tilos, és az engedély nélküli nyílt téri égetésnek minősül, ha az elemi kár kivételével bármely más okból kigyullad. A jogszabály értelmében a földterület tulajdonosának a felelőssége objektív, ugyanis a tarlónak bármely módon keletkezett égése engedély nélküli nyílt égetésnek minősül [21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 14. § (1), (4) és (5) bek., 22. § (1) bek.]. A Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatával a felperes őstermelőt a termőföldjén tarlóégetés és leszecskázott szalmahulladékká vált növényi szövetek EWC: 020103 hulladék égetése miatt 25 000 Ft levegővédelmi bírság megfizetésére kötelezte. A határozatának indokolása szerint a felperesi földterületen, valamint Sz. Z. földterületein keletkezett a tarlótűz. A tűzoltóság a kivizsgálás során szándékos gyújtogatást nem állapított meg, így, hogy mi volt a tűz oka, illetve ki volt az okozója, nem vizsgálhatta, az ügyben büntetőeljárás nem indult. A tarlóégetést támasztotta alá a szabályosan leégett tarló, a tűz időbeni lefolyása, valamint egy tanú, aki látott egy, a nagy távolság miatt felismerhetetlen alakot ezeken a területeken mozogni a füsttel egy időben. A 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 11. §-ára hivatkozással, a 22. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest a levegővédelmi bírság megfizetésére a tarlóégetés miatt.

Levegőtisztaság-védelem

A határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt, kérte a határozat hatályon kívül helyezését. Előadta, hogy aratáskor a szalmát leszecskáztatta, mert azt a talajban kívánta hasznosítani, évek óta nem égetett tarlót, hanem beszántatta. Lakásán bálatüzelésű kazánnal fűt, ott a szükséges búzaszalmát elégeti, ilyen formában hasznosítja. A tűz keletkezésében semmiféle köze és indoka nem volt. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozat indokolásában kifejtett álláspontja az volt, hogy a tűzoltóság által készített tűzeseti helyszíni szemle jegyzőkönyvéből egyértelműen megállapítható, hogy a felperes földterületéről indult a tűz 20-30 hektár területre, közte a lábon álló gabonára és tanyára is kiterjedt. A tűzoltóság a tűz keletkezésének a helyét a széljárásra és a tanúk által elmondottakra tekintettel a h.-i dűlő közelében állapította meg. A tanúk szerint több keletkezési hely kizárható és az érintett földterületek összefüggő területet alkotnak, és a h.-i dűlőtől délre helyezkednek el, mindegyiken búzát termesztenek, mindegyik le volt aratva és teljesen leégtek. A tűz keletkezési helye ezen területekre tehető. A dűlőtől északra is volt égés, de ezeknek a területeknek az égése már nem volt szabályos. Úgynevezett szél alatti égés nyomait mutatja a terület, ez időben is később zajlott le. Az öngyulladás kizárható, a tűzoltóság által megállapított tarlóégetést támasztotta alá a szabályosan leégett tarló, a tűz időbeli lefolyása, valamint egy tanú előadása, aki a füsttel egy időben látott egy felismerhetetlen alakot ezen a területen mozogni. A felperes részéről szándékos magatartás nem volt megállapítható. A felperes keresetében kérte az alperesi határozat megváltoztatásával a levegővédelmi bírság megfizetése alóli mentesítését. Vitatta, hogy a tarlótűz a saját földterületén keletkezett volna. Előadta, hogy abban az időpontban, amikor a tűz keletkezett, javítási munkákat végzett az üzletben. A számlamásolatot az időpontról csatolta. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányul. Utalt a tűzeseti helyszíni szemle jegyzőkönyv adataira, miszerint a tűz a felperesi földterületről indult és terjedt 20-30 hektár területre. A felperes keresete az alább írtak szerint nem volt alapos. A levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001 (11. 14.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdése szerint a hulladékok nyílt téri, illetőleg háztartási tüzelőberendezésben történő égetése tilos. A (4) bekezdés rendelkezik arról, hogy a lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha a jogszabály erről másként nem rendelkezik. Az (5) bekezdés szerint engedély nélküli nyílt téri égetésnek minősül, ha a hulladék – elemi kár kivételével – bármilyen más okból kigyulladt. A 22. § (1) bekezdése szabályozza a légszennyezési bírság megfizetésének a kötelezettségét, így az a természetes, hogy jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles megfizetni, aki, vagy amely a levegővédelmi követelményeket nem tartja be, illetve megszegi. Az idézett jogszabályi rendelkezésekből következően a tarlóégetés a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában tilos, és az engedély nélküli nyílt téri égetésnek

Levegőtisztaság-védelem

minősül, ha az elemi kár kivételével bármely más okból kigyullad. A jogszabály értelmében a földterület tulajdonosának a felelőssége objektív, ugyanis a tarlónak bármely módon keletkezett égése engedély nélküli nyílt égetésnek minősül. A felperes tulajdonát képezi a termőföld, amelyeken a tűzoltóság véleménye szerint a learatott búza után visszamaradt tarló teljesen leégett. A tűz keletkezési helyét a felperesi területre vonatkoztatta, figyelemmel a széljárásra is, ugyanis a tanúk először a felszálló füstöt ebből az irányból látták. A felperesi terület a dűlőnél helyezkedik el, a dűlőtől északi irányba fekvő területeken is volt égés, de ezeknek az égése nem volt szabályos és teljes, ún. szél alatti terjedés nyomait mutatta. A kifejtettekre figyelemmel a megyei bíróság álláspontja az, hogy az eljárt közigazgatási szervek a felperest a feltárt tényállás alapján a jogszabálynak megfelelően kötelezték a levegővédelmi bírság megfizetésére. (Csongrád Megyei Bíróság 4. K. 20.157/2005/5.) 1.7. A helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM rendelet rendelkezései módosultak a 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet megalkotása révén. A jogalkotó tehát felismerte a változtatás szükségességét, de annak rendelkezései csak a meghozatalát követően léphettek hatályba. A Környezetvédelmi Felügyelőség határozatában a felperesi társaság telephelyén működő helyhez kötött légszennyező források megengedett kibocsátási határértékét megállapító határozatát módosította a telephelyen lévő pontforrások kibocsátási határértékét érintően. A megállapított kibocsátási határértékek a P1 pontforrásra vonatkozóan 2004. április 15. napjával kezdődően a P8, P9, P10, P12 és P13 pontforrásra vonatkozóan a határozat jogerőre emelkedését követően érvényesek a légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló miniszteri rendelet módosulására figyelemmel. A felperes a b.-i telephelyéről benyújtotta a felügyelőséghez a 2004. évre vonatkozó légszennyezés mértéke éves bejelentését. A közigazgatási szerv a bejelentés alapján megállapította, hogy a téglagyártási technológiában a P1 (égetőkemence kéménye) pontforráson kibocsátásra kerülő légszennyező anyagok koncentrációját nem a határozatban előírt 5 tf% O2-tartalmú füstgázra vonatkoztatva adták meg az LM/Pf.2. kibocsátási adatlapon, ezért felhívást küldött a felperesnek a fenti hiányok pótlására. A felperes levelében a hiánypótlás benyújtási határidejének meghosszabbítását kérte, melyet a felügyelőség elutasított. A felperes levelében megküldte a fenti telephelyén üzemelő pontforrások 2004. évi javító jelentését, melyben a légszennyező anyagok kibocsátási adatai a hatályos jogszabályban előírt O2-tartalomra vonatkoztatva kerültek benyújtásra. A felügyelőség ezt értékelve megállapította, hogy a telephelyen üzemeltetett P1 azonosító számú pontforrásra a felperes 2004. év I. negyedévében levegőszennyezést okozott, mivel a közölt értéket a tárgyi évre megállapított ki-

Levegőtisztaság-védelem

bocsátási határértékeket a szén-monoxid légszennyező anyag tekintetében meghaladta. A felügyelőség a fenti megállapítások alapján határozatában kötelezte a felperes telephelyén üzemelő légszennyező pontforrására megállapított kibocsátási határértékeket 2004. évben meghaladó légszennyezésért 1 040 458 Ft légszennyezési bírság megfizetésére. A bírság kiszabására a módosított 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdése alapján került sor. Az I. fokú határozat ellen a felperes fellebbezést nyújtott be az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Hatósági Irodájához (továbbiakban: alperes) arra hivatkozással, hogy a szankció alkalmazásának alapja a felügyelőség határozata, melyben a CO vonatkozásában a kibocsátási határértéket a 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM együttes rendelet módosított rendelkezései alapján 2004. április 15. napjától kezdődő hatállyal 1500 mg/m3-ben állapította meg 17 tf% O2-tartalmú száraz véggázra vonatkoztatva. A hivatkozott határozattal szemben fellebbezéssel élt, melyet a főfelügyelőség határozatával elutasított. A felperes, tekintettel arra, hogy a korábbi határértékek betarthatatlanok voltak, a 2003. évi bírsággal kapcsolatban előterjesztett indokait fenntartotta. Az Alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő eljárásra figyelemmel kérte a határozat hatályon kívül helyezését és az I. fokú hatóság új eljárásra utasítását. Az alperes határozatában az I. fokú határozatot helybenhagyta. A határozat indokolásában megállapította, hogy a felügyelőség a légszennyezési bírságot a légszennyezés mértéke 2004. évi jelentésben közölt adatok alapján állapította meg. A felperes telephelyén üzemelő P1 pontforrás szén-monoxid kibocsátása az előírt határértékeket meghaladta, ezért a bírság kiszabásának jogalapja fennállt, és az I. fokú hatóság a bírság összeget is helyesen, a tárgynegyedévre érvényes kibocsátási határérték alapján állapította meg. Az alperes szerint a fellebbezés alkotmányossági kérdéseket érint, melyek nem tárgyai a közigazgatási eljárásnak. A felperes keresetlevelében az alperes határozatának bírósági felülvizsgálatát kérte, és a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján annak hatályon kívül helyezését és alperes új eljárásra kötelezését. Előadta, hogy az alperesi határozat alapját a Környezetvédelmi Felügyelőség légszennyezési határértékeket megállapító határozata képezte, melyek 2004. április 15. napjáig bezárólag teljesíthetetlen határértékeket tartalmaztak. A 2004. évi határérték határozat alapja a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V.9.) KöM–EüM–FVM rendelet vonatkozó rendelkezései, melyeket a 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet olyan tartalommal módosított, melyet a BAT (elérhető legjobb technika) jelenlegi állására tekintettel betartható. A rendelet 2004. április 15. napjával lépett hatályba. A felperes releváns körülményként hivatkozott az általa már korábban kezdeményezett alkotmánybírósági eljárásra, melyben az alkotmánysértés megállapítását kérte, valamint az alkalmazhatóság visszamenőleges kizárását a betarthatatlan határértékek vonatkozásában. A felperes szerint a CO-ra megállapított korábbi határérték betarthatatlanságát igazolni tudja a Környezetgazdálkodási Intézet ál-

Levegőtisztaság-védelem

tal készített szakvélemény, melyre alapítva kezdeményezte, hogy a bíróság az eljárást függessze fel, és kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a peres eljárással kapcsolatban felmerült költségeinek megtérítését kérte a határozatában kifejtett indokok alapján. Hivatkozott a Békés Megyei Bíróság 1. K. 21.453/2003/15. sz. – az Rt. 2002. évi légszennyezési bírságát megállapító határozat felülvizsgálatára vonatkozó – ítéletére, melyben a bíróság rámutatott arra, hogy az I. és II. fokú közigazgatási hatóság a vonatkozó jogszabály által részére előírt és egy általa alkalmazandó hatályos jogszabályokat helyesen alkalmazva és értelmezve hozta meg határozatát. Alperes szerint a kereset alkotmányossági kérdéseket érint, amelyek nem tárgyai a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított pernek. A bíróság megállapítása szerint a kereset nem alapos az alábbi jogi indokok alapján: A jelen per tárgyát az alperes határozatának Pp. XX. fejezete szerinti felülvizsgálata képezte, melyben eldöntendő kérdés az volt, hogy mind az I. fokon, mind a II. fokon eljárt közigazgatási szerv jogszerűen kötelezte-e felperest a telephelyén üzemelő légszennyező pontforrásokra megállapított kibocsátási határértékek túllépése következtében a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 18. § (1) bekezdése alapján légszennyezési bírság megfizetésére. A 2005. november 1. napjától hatályos közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. (továbbiakban: Ket.) 109. § (1) bekezdése értelmében az ügyfél a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól, a határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával. A bíróság a közigazgatási perben tehát csak azt vizsgálhatja, hogy az eljárt hatóságok a kötelezően alkalmazandó jogszabályi előírásokat betartva és helyesen értelmezve hozták-e meg érdemi döntésüket, azaz történt-e jogszabálysértés a közigazgatási eljárásban. A felperes keresetlevelében nem hivatkozott az alperes által elkövetett jogszabálysértésre, hanem azt sérelmezte, hogy maga a kötelezően alkalmazandó jogszabály írt elő betarthatatlan kibocsátási határértékeket. A közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben eljáró bíróságnak azonban nincs hatásköre arra, hogy egy hatályos érdemi jogszabály előírásainak alkotmányosságát vizsgálja, illetve e körben bármilyen megállapítást tegyen. A bíróság, amennyiben alkotmánysértést észlel, az 1989. évi XXXII. tv. 38. §-ában foglaltaknak megfelelően az Alkotmánybíróság eljárását jogosult kezdeményezni. A felperes az általa hivatkozott alkotmánysértés vizsgálatára az eljárást már megindította, amely az Alkotmánybíróság előtt 437/B/2004. szám alatt jelenleg is folyamatban van. A bíróság rámutatott arra, hogy a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM–EüM–FVM rendelet rendelkezései módosultak a 4/2004. (IV. 7.) KvVM–ESzCsM–FVM együttes rendelet megalkotása révén. A jogalkotó tehát felismerte a változtatás szükségességét,

Levegőtisztaság-védelem

de annak rendelkezései csak a meghozatalát követően léphettek hatályba. A jogszabályi rendelkezéseket az eljárt közigazgatási szervek is csak a hatálybalépést követően alkalmazhatták eljárásukban. A jogszabály-előkészítés során készült szakvélemény beszerzése az ügy jogi megítélésén nem változtatott volna arra figyelemmel, hogy a közigazgatási szervek, mint jogalkalmazó szervek feladata a hatályos jogszabályok alkalmazása, annak tartalmi helyességét, így jelen esetben a megállapított kibocsátási értékek betarthatóságát nem jogosultak vizsgálni, illetve felülbírálni, ezért ennek elmaradását a felperes alaposan nem kérheti számon. A bíróság mindezek alapján a felperes bizonyítási indítványát elutasította. A bíróság a továbbiakban rámutat arra, hogy amennyiben felperes a kibocsátási határértékeket megállapító határozattal nem értett egyet azok betarthatatlansága miatt, lehetősége lett volna, azt jogorvoslattal támadnia. A felperes a perben nyilatkozatot tett arra vonatkozóan, hogy ezen a határozatok ellen fellebbezéssel élt, melyet később visszavont, mert mindaddig nem kaphatott telephelyére vonatkozóan környezethasználati engedélyt, amíg a kibocsátási határértékekről szóló határozat nem emelkedik jogerőre. A keresettel támadott határozatban az került megállapításra, hogy a felperes a korábbi kibocsátási határértékeket megállapító határozat előírásait nem tartotta be, melynek következtében légszennyezési bírságot köteles fizetni. A bíróság megállapította, hogy a bírságolás jogalapja a R. 18. § (1) bekezdése alapján fennállt, amely előírja, hogy az a természetes vagy jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a) a helyhez kötött légszennyező pontforrását, b) a bejelentésre kötelezett helyhez kötött diffúz légszennyező forrását úgy üzemelteti, hogy a kibocsátási határértéket túllépi vagy a levegővédelmi követelményeket nem teljesíti, légszennyezési bírságot köteles fizetni. A fenti jogszabályi előírás a bírságolásra vonatkozóan kógens előírást tartalmaz, ami azt jelenti, hogy ha a bírságolás feltételei fennállnak, az eljáró közigazgatási szerv a bírság kiszabását méltányosságból vagy bármilyen más okból nem mellőzheti. A felperes maga sem vitatta, hogy a tárgyévre vonatkozó kibocsátási határértékeket nem tartotta be, ezért annak jogkövetkezményét viselni köteles mindaddig, amíg az Alkotmánybíróság az utólagos normakontroll eredményeként visszamenőlegesen nem semmisíti meg a felperes által sérelmezett jogszabályi előírást. Az Alkotmánybíróság kedvező döntése esetén lesz a felperes abban a helyzetben, hogy törvényes határidőben perújítással éljen a számára sérelmes bírósági ítéletekkel szemben. A bíróság a fentiek alapján az Alkotmánybíróság, valamint KvVM megkeresésére vonatkozó felperesi indítványt elutasította, mert a nélkül is megállapítható volt, hogy az alperes határozata megfelel-e a vonatkozó hatályos jogszabályi előírásoknak. A bíróság mivel jogszabálysértést nem tárt fel a közigazgatási eljárásban, ezért a felperes alaptalan keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdésére figyelemmel elutasította. (Békés Megyei Bíróság 7. K. 23.06412006/4.)

Levegőtisztaság-védelem

1.8. Az elérhető legjobb technika konkrét meghatározása szükséges a felperes vonatkozásában, tekintettel arra, hogy a felperes akkor lesz abban a helyzetben, hogy ezt a rendszert kiépítse, ha pontosan tudja, hogy milyen jellemzőkkel, milyen műszaki paraméterekkel és milyen költséggel járó beruházást kell eszközölnie [21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 14. §]. Lakossági bejelentések kivizsgálását követően a Környezetvédelmi Felügyelőség határozatában kötelezte a felperest, hogy telephelyén az elérhető legjobb technika alkalmazásával a húsok füstölése során keletkező, lakosságot zavaró füstölési szag (bűz) környezetbe kerülésének megszüntetésére. A határnapot a határozat jogerőre emelkedését követő 180. napban állapította meg a Felügyelőség, s egyben rendelkezett akként, hogy az előírtak elmulasztása esetén, amennyiben továbbra is megalapozott lakossági panaszt kiváltó, bűzt kibocsátó tevékenységet folytat, eseti légszennyezési bírság kiszabására kerül sor, melynek mértéke 300 000 Ft-ig terjedhet, illetve a tevékenység korlátozható vagy betiltható. A felperes fellebbezése alapján eljárva az alperes a Felügyelőség határozatát helybenhagyta. Az alperes határozatát a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 14. §-ára alapította, mely szerint bűzzel járó tevékenység során az elérhető legjobb technika alkalmazásával meg kell akadályozni, hogy a lakosságot zavaró bűz kerüljön a környezetbe. Az elérhető legjobb technika alkalmazását az egyedi határértéket, illetőleg a lakosságot zavaró bűzzel járó tevékenység korlátozását vagy betiltását a közegészségügyi hatóság állásfoglalása alapján a környezetvédelmi hatóság hatósági határozatban írja elő. Felperes keresetében az alperes határozata megváltoztatásával a közigazgatási eljárás megszüntetését kérte. A felperes az alperes határozata jogszabálysértését egyrészt abban jelölte meg, hogy az alperes a határozatában tévesen állapította azt meg tényállásként, hogy a lakossági panaszbejelentőknél füstszagot lehetett érezni, mert füstszag az nem volt, s e körben hivatkozott arra is, hogy a bűz megítélése szubjektív. A felperes a tárgyaláson tett nyilatkozatában az alperes határozata jogszabálysértését abban látta, hogy az alperes határozatában meghatározott „elérhető legjobb technika alkalmazása” értelmezhetetlen, mert sem a határozat rendelkező részéből, sem a határozat indokolásából nem állapítható az meg, hogy konkrétan milyen műszaki jellemzőkkel, paraméterekkel rendelkező berendezés felszerelését írja elő a hatóság számára a bűz megszüntetése végett. Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte a határozatában már kifejtett ténybeli és jogi álláspontra figyelemmel. Az alperes hivatkozott továbbá arra, hogy az alperesnek nem áll módjában a R. 14. §-ában meghatározott „elérhető legjobb technika” konkrét meghatározása. A felperes keresete az alábbiak szerint alapos. Az ügyben az alperes a közigazgatási jogvita elbírálása szempontjából releváns tényállást helyesen állapította meg, azonban a megyei bíróság a R. 14. §-a értelmezésével kapcsolatban az alperes álláspontját, s ez okból az érdemi döntését nem osztotta.

Levegőtisztaság-védelem

A felperes keresete alaptalan abban a vonatkozásban, hogy a közigazgatási eljárás során bűz, füstszag nem volt érzékelhető. E vonatkozásban az alperes a tényállás megállapítása körében helyesen értékelte a Felügyelőség által 2003. augusztus 28-án, valamint az ÁNTSZ által 2004. február 12-én a helyszíni szemléről felvett jegyzőkönyv megállapításait, mert a tekintetben, hogy bűz, illetve füstszag volt-e, a közigazgatási eljárást kezdeményezőknél tényállás megállapítása szempontjából az az irányadó, hogy az eljárt ügyintéző az adott helyen az adott időpontban a szaglószervével mit érzett. Ez a megállapítás, vagyis az eljárt ügyintéző megállapítása szolgál e vonatkozásban a tényállás megállapítása alapjául. A R. 14. §-a szerint a bűzzel járó tevékenység során az elérthető legjobb technika alkalmazásával meg kell akadályozni, hogy a lakosságot zavaró bűz kerüljön a környezetbe. Az elérthető legjobb technika alkalmazását, az egyedi határértéket, illetőleg a lakosságot zavaró bűzzel járó tevékenység korlátozását vagy betiltását a közegészségügyi hatóság állásfoglalása alapján a környezetvédelmi hatóság hatósági határozatban írja alá. A megyei bíróság jogi álláspontja szerint e tételes jogi rendelkezés szerinti „elérthető legjobb technika” konkrét meghatározása szükséges a felperes vonatkozásában, tekintettel arra, hogy a felperes akkor lesz abban a helyzetben, hogy ezt a rendszert kiépítse, ha pontosan tudja, hogy milyen jellemzőkkel, milyen műszaki paraméterekkel és milyen költséggel járó beruházást kell eszközölnie. Az alperesnek tehát ez „az elérthető legjobb technika” mibenlétét konkrétan meg kell határoznia a megismételt eljárás során. A megyei bíróság az alperes határozatát a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 4. K. 20.741/2004/5.) 1.9. A védelmi övezet kijelölésétől akkor sem lehet eltekinteni, ha a terület nem a légszennyező tulajdonában van. Abban az esetben azonban, ha a korlátozás olyan mértékű, hogy az adott ingatlan hasznosítását gátolja, a védelmi övezetkénti fenntartási költségek a légszennyezőt terhelik [21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 6. §]. A Környezetvédelmi Felügyelőség határozatával a P-S. Kft. részére a h.-i földrészleten található sertéstelep bővítésével kapcsolatos levegőterhelést okozó, helyhez kötött légszennyező források létesítése miatt a tervezett 3 sertéshizlaló és almos trágyatároló körül 200 méter sugarú védelmi övezetet jelölt ki, mely érintette a felperes tulajdonában levő h.-i ingatlant. Előírta, hogy a védelmi övezetben állandó emberi tartózkodásra szolgáló épület, valamint időszakos, vagy átmeneti emberi tartózkodásra szolgáló létesítmény (így különösen oktatási, egészségügyi, üdülési célt szolgáló létesítmény) – ide nem értve a légszennyező források működésével összefüggő üzemi létesítményt –, levegőterhelésre érzékeny, élelmezési célt szolgáló növényi kultúra nem telepíthető. A határozat ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő, kifogásolva az ingatlanát érintő korlátozás elrendelését, mivel az eljárás lefolytatását nem kérte és az

Levegőtisztaság-védelem

előzetes beleegyezését sem adta. Álláspontja szerint, mint harmadik fél, az eljárásból eredő korlátozások tűrésére nem kötelezhető. Az alperes határozatával az elsőfokú közigazgatási határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy a védelmi övezet, illetve annak távolságának meghatározása megfelelően megtörtént. A környezetvédelmi hatóságnak nem kell előzetesen egyeztetnie a védelmi övezettel érintett tulajdonosokkal. A felperes keresetében kérte az alperes jogerős határozatának bírósági felülvizsgálatát. Jogszabálysértésként jelölte meg, hogy az eljáró közigazgatási szervek nem vizsgálták, hogy a P-S. Kft. a felperes osztatlan közös tulajdonában levő ingatlanra vonatkozóan rendelkezési joggal nem rendelkezik, megsértették ezért tulajdonosi jogait. Kártalanításmentes tulajdonjog elvonási lehetőség az ügyben nem ügyfélként részt vevő felé nincs. A védelmi övezet kijelölése csupán lehetőség abban az esetben, ha a tulajdonjogi viszonyok azt megengedik. Nem kapott lehetőséget az eljárás során az ügyfelet megillető jogok gyakorlására, csak az eljárási illeték megfizetése melletti fellebbezés jogát. Törvénysértő a fellebbezés megalapozatlanságra való hivatkozással történő elutasítása is, mert a törvény nem ír elő megalapozási kötelezettséget. Ezt a feladatot a közigazgatási szerv feladatává teszi. Az alperes nyilatkozata a kereset elutasítására irányult. A környezetvédelmi hatóság jogszabályban előírt hatáskörében eljárva köteles volt a védelmi övezetet kijelölni. A védelmi övezet kijelölésével és fenntartásával kapcsolatos terheket, érdeksérelmeket figyelembe véve sem tekinthet el a védelmi övezet kijelölésétől. Nem zárták el a felperest ügyféli jogai gyakorlásától, ugyanis az elsőfokú határozatot részére kézbesítették és ellene jogorvoslati jogával élt is. Sem anyagi, sem eljárásjogi jogszabálysértés az eljárás során nem történt, a hatóságok a tényállást a határozathozatalhoz szükséges mértékben felderítették. A kereset nem alapos. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 34. § (1) bekezdése értelmében a környezeti elemeknek, vagy azok rendszerének a veszélyeztető hatása elleni védelme érdekében védelmi övezetek jelölhetők ki. A Kvt. 34. § (2) bekezdése alapján a védelmi övezetekben – külön jogszabály rendelkezése alapján – egyes tevékenységek korlátozása, vagy tilalma, építési, anyagfelhasználási, területhasználati korlátozások és tilalmak, illetve rendszeres mérési és megfigyelési kötelezettségek rendelhetők el. A Kvt. 34. § (2) bekezdésében megjelölt külön jogszabály a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 6. § (1) bekezdése szerint a 2. számú mellékletében felsorolt tevékenységek esetében a mellékletben meghatározott kiterjedésű védelmi övezetet kell kialakítani a rendelet hatálybalépését követően létesített új légszennyező források körül. A fentiekből megállapíthatóan téves az a felperesi álláspont, hogy a környezetvédelmi hatóságnak a védelmi övezet kialakítása csupán lehetősége és nem kötelezettsége.

Levegőtisztaság-védelem

A R. 2. számú melléklete A. fejezetének 7.2. pontja értelmében jelentős levegőterhelést okozó, vagy bűzös tevékenység esetében a védelmi övezet sugarának nagysága legalább 500, de legfeljebb 1000 méter. Ebbe a körbe tartozik a nagy létszámú állattartás is. A R. 6. § (4) bekezdése lehetőséget ad a 2. számú melléklet A. és B. pontjaira előírt védelmi övezetnél kisebb védelmi övezet megállapítására, az érintett települési önkormányzat jegyzőjének és a közegészségügyi, valamint az építésügyi hatóság szakhatósági állásfoglalása alapján, ha valamennyi levegővédelmi követelmény teljesül. Az így megállapított védelmi övezet sugara nem lehet kisebb az A. pontban felsorolt tevékenységeknél 300 méternél és a B. pontban felsorolt tevékenységektől 200 méternél. Meglevő telephelyen tervezett új, vagy felújításra kerülő forrás esetében a környezetvédelmi hatóság egyedi eljárásban a közegészségügyi hatóság és a települési önkormányzat jegyzőjének szakhatósági állásfoglalása alapján ennél kisebb értéket is engedélyezhet. A perbeli esetben az elsőfokú környezetvédelmi hatóság figyelembe vette, hogy a kérelmező P-S. Kft. meglevő telephelyének bővítését kívánja elvégezni, ezért a R. 6. § (4) bekezdésében írott egyedi eljárásban a közegészségügyi hatóság és a települési önkormányzat jegyzőjének szakhatósági állásfoglalása alapján a lehető legkisebb mértékben jelölte ki a védelmi övezetet. A védelmi övezet a felperes és H. J. osztatlan közös tulajdonában levő 10 hektár 0952 négyzetméter alapterületű szántó művelései ágú ingatlanból 2 hektáros területet érint. Az a körülmény, hogy az ingatlan egy része a védelmi övezetbe tartozik, nem jelent tulajdonjog elvonást, hiszen az továbbra is az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosoké marad, hasznosítása azonban csak a jogerős határozatban írott korlátozásokkal lehetséges. A határozatban írott korlátozások a R. 6. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezésen alapulnak, mely szerint a védelmi övezetben állandó emberi tartózkodásra szolgáló épület, valamint időszakos, vagy átmeneti emberi tartózkodásra szolgáló létesítmény, így különösen oktatási, egészségügyi, üdülési célt szolgáló létesítmény – ide nem értve a légszennyező forrás működésével összefüggő üzemi létesítményt –, levegőterhelésre érzékeny élelmezései célt szolgáló növényi kultúra nem telepíthető. Figyelemmel arra, hogy a felperes tulajdonában levő ingatlan szántó művelési ágú, így a R. 6. § (6) bekezdésében írott korlátozások közül az érinti, hogy levegőterhelésre érzékeny élelmezési célt szolgáló növényi kultúra itt nem telepíthető. A R. 6. § (9) bekezdése szerint amennyiben a védelmi övezet nem a légszen�nyező tulajdonában van és azt más hasznosítja, akkor a védelmi övezetkénti fenntartási költségek a hasznosított terület tekintetében a hasznosítót terhelik, hasznosítás hiányában a légszennyezőt terhelik. A fenti rendelkezésből megállapíthatóan a védelmi övezet kijelölésétől akkor sem lehet eltekinteni, ha a terület nem a légszennyező tulajdonában van. Abban az esetben azonban, ha a korlátozás olyan mértékű, hogy az adott ingatlan hasznosítását gátolja, a védelmi övezetkénti fenntartási költségek a légszennyezőt terhelik. A fentiekre figyelemmel téves az a felperesi álláspont, hogy tulajdonjogát kár-

Levegőtisztaság-védelem

talanítás nélkül elvonták a védelmi övezet kijelölésével. Ezért is nem az Áe., sem a Kvt., sem a R. nem ír elő értesítési kötelezettséget a védelmi övezet kijelölésére megindult eljárással összefüggésben. A felperes ügyféli joga azonban nem sérült, hiszen az elsőfokú környezetvédelmi hatóság határozatát megküldte, jogorvoslati jogot biztosított számára, mellyel a felperes élt is. Tény az, hogy az Áe. 26. § (1) bekezdése a közigazgatási szerv kötelezettségévé teszi a tényállás tisztázását, e kötelezettségüknek a perrel érintett eljárásban eleget is tettek. Abban az esetben, ha a fellebbezés nem alkalmas arra, hogy a másodfokú közigazgatási szerv az elsőfokú határozatot megváltoztassa, vagy megsemmisítse, illetve az Áe. 66. § (3) bekezdésében írott egyéb intézkedést megtegye, jogszerűen nyilvánítja azt megalapozatlannak. A fentiekre figyelemmel a bíróság megállapította, hogy az alperes eljárása során a keresetlevélben leírt jogszabálysértéseket nem követte el, ezért a keresetet, mint alaptalant a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 5. P. 20.845/2003/8.) 1.10. A környezetvédelmi hatóságot üzemzavar esetén az üzemeltető haladéktalanul köteles tájékoztatni, függetlenül attól, hogy milyen jellegű üzemzavar keletkezett [3/2002. (II. 22.) KöM rendelet 14. § (3) bek.]. A felperesi társaság hulladékégetőjében 2004. július 23-án 20 óra 40 perctől 20 óra 55 percig üzemzavar miatt kerülőre váltott a füstgáztisztító rendszer és a kéményen füst távozott. A hiba oka a kondicionáló porlasztópuska dugulása volt, melyet a kezelőszemélyzet a porlasztópuska cseréjével ezen időszak alatt elhárított. A kerülőüzem alatt az automatika a hulladékadagolást leállította, a félórás emissziós értékekben határérték túllépést az üzemzavar nem okozott. A Környezetvédelmi Felügyelőség (továbbiakban: I. fokú hatóság) a felperes bejelentését követően tartott ellenőrzés alapján határozatában 125 000 Ft légszennyezési bírság megfizetését írta elő. A 21/2001. (II. 14.) Korm. r. 22. § (1) bekezdését, valamint a (3) bekezdését jelölte meg döntése alapjául, arra hivatkozva, hogy a 3/2002. (II. 22.) KöM. r. 14. § (3) bekezdése szerint az üzemeltető haladéktalanul köteles a környezetvédelmi hatóságot tájékoztatni. A felperes fellebbezése alapján eljárt Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség Hatósági Iroda határozatával az I. fokú döntést helybenhagyta, nem fogadta el a felperesnek azt a hivatkozását, hogy haladéktalan bejelentési kötelezettsége nem volt, mivel az üzemzavar nem minősült rendkívüli intézkedést igénylőnek. A határozat felülvizsgálata iránti keresetében a felperes kérte a határozat felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással. Megismételve a fellebbezési indokát utalt arra, hogy a bírsággal érintett esemény hét végén történt, a kezelőszemélyzet az előírásoknak megfelelően minden egyéb segítség nélkül gyorsan elhárította az üzemzavart, emisszió határérték túllépés nem történt, az üzemzavar rendkívüli beavatkozást nem igényelt. Az illetékes felelős vezetők részleteiben a következő hét elején kaptak tájékoztatást, a bejelentésüket követően tartott hatósági ellenőrzés is azt állapította meg, hogy nem volt rendkívüli intézkedést igénylő üzemza-

Levegőtisztaság-védelem

var. Álláspontja szerint a 3/2002. (II. 22.) KöM. r. 14. § (3) bekezdése nem ad egyértelmű előírást arra vonatkozóan, hogy milyen jellegű, vagy hatású üzemzavart kell haladéktalanul bejelenteni. Hivatkozott továbbá arra, hogy a kezelési engedélyben – a határértéket meghaladó légszennyezést és a hozzá kapcsolódó eseményeket, amennyiben a napi átlag túllépést mutat, 12 órán belül a környezetvédelmi hatóságnak be kell jelenteni – ez került rögzítésre, egyéb bejelentési kötelezettség időtartama előírásra nem került. A 21/2001. (II. 14.) Korm. r. 22. §-a alapján figyelembe vett 8. sz. melléklet 7. pontja szerinti bírságkiszabást vitatta, mivel az a rendkívüli intézkedést igénylő eseménnyel kapcsolatos kötelezettség elmulasztása miatt szabható ki. Jogszabály szerint rendkívüli intézkedést tennie nem kellett, nem alakult ki környezetveszélyeztetést okozó légszennyezettség, így álláspontja szerint a hatóság felé haladéktalan tájékoztatási kötelezettsége sem volt. Mindezekre figyelemmel kérte a határozatok hatályon kívül helyezését. Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, fenntartva a határozatban foglalt jogi álláspontját. A per első tárgyalásán az alperesi képviselő bejelentette, hogy határozatát saját hatáskörben kívánja felülvizsgálni. Az új határozat ismeretében is fenntartotta a felperes kereseti kérelmét, mely eljárás K. 27.16912005. sz. alatt folytatódott. Az alperes határozatában az eseti légszennyezési bírság összegét 37 500 Ft-ban határozta meg, a bírságot pedig a 21/2001. (II. 14.) Korm. r. 22. §. alapján a 8. sz. melléklet 3. pontjára alapította. A felperes keresete az alábbiak szerint alaptalan. A perben eldöntendő jogértelmezési kérdés az volt, hogy a 3/2002. (II. 22.) KöM r. 14. § (3) bekezdésében foglalt haladéktalan tájékoztatási kötelezettségét megszegte-e a felperes, és ennek alapján a 21/2001. (II. 14.) Korm. r. 8. sz. mellékletének 3. pontja szerinti bírság kiszabása jogszerű volt-e. A hivatkozott KöM. r. 14. § (3) bekezdése azt rögzíti, hogy üzemzavar esetén az üzemeltető köteles a normál működési körülmények visszaállításáig a szen�nyezést okozó folyamatokat késedelem nélkül lecsökkenteni, vagy leállítani, valamint a környezetvédelmi hatóságot és – amennyiben az üzemzavar következménye a lakosságot súlyosan veszélyezteti – az illetékes katasztrófavédelmi szervet haladéktalanul tájékoztatni. E jogszabályi rendelkezés egyértelműen rögzíti, hogy a környezetvédelmi hatóságot üzemzavar esetén az üzemeltető haladéktalanul köteles tájékoztatni, függetlenül attól, hogy milyen jellegű üzemzavar keletkezett. Amennyiben pedig az üzemzavar következménye a lakosságot súlyosan veszélyezteti, a környezetvédelmi hatóságon túl haladéktalanul kell tájékoztatnia az illetékes katasztrófavédelmi szervet is. Ez egy kógensen megfogalmazott jogszabályi előírás, a felperes sem vitatta, hogy a haladéktalan tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. Ennek a jogszabályban foglalt kötelezettségnek a nem teljesítése vonja maga után azt, hogy a

Levegőtisztaság-védelem

21/2001. (II. 14.) Korm. r. 8. sz. melléklete 3. pontja szerinti bírság kiszabásának helye van. Az alperes a saját hatáskörben hozott döntése a jogszabályi rendelkezéseknek megfelel, figyelemmel a hivatkozott Korm. r. 22. § (2) bekezdésében írt mérlegelési szempontokra is. A felperes értelmezte tévesen a felhívott jogszabályi rendelkezéseket. Jogszabálysértés hiányában a bíróság az alaptalannak bizonyuló felperesi keresetet a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság K. 27.169/2005/5.) 1.11. Meglévő, helyhez kötött légszennyező pontforrás, diffúz forrás nem üzemeltethető, ha 2004. december 31-ét követően nem rendelkezik a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendeletben meghatározott jogerős és érvényes környezetvédelmi és hatósági engedéllyel. [21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 25. § (1)–(2) bek.] Az elsőfokú hatóság 2006. október 30. napján kelt határozatával megtiltotta a felperes s.-i telephelyén üzemeltetett P1 és P4 pontforrások működtetetését – mint hatósági engedélyhez kötött tevékenységet – az engedély megszerzéséig. A határozat azonnali végrehajtását rendelte el. Egyebekben pedig 67 200 Ft összegű eljárási költség megfizetésére kötelezte a felperest. A tényállás szerint az elsőfokú hatóság a felperes telephelyén üzemelő P1, P4 pontforrások működésére vonatkozó engedélykérelmet határozatában nem jogerősen elutasította. Az elutasításban alapvetően arra hivatkozott, hogy a Kft. felületkezelési tevékenysége nem felel meg a BAT útmutatóban meghatározott követelményeknek, valamint a többszöri hiánypótlás és tényállás tisztázására történő felszólítás ellenére a beküldött adatok ugyancsak nem felelnek meg a 21/2001. (II. 14.) Korm. rend. (a továbbiakban: R.) 4.1. pontjában meghatározott tartalmi követelményeknek. A határozat indokolása tartalmazza, hogy a Kft. a levegővédelmi követelményeket nem tartotta be, ezzel jogszabálysértést követett el, mert a környezetvédelmi hatósági engedélyhez kötött tevékenységet jelenleg is annak hiányában végzi, ezért került sor az üzemeltetés megtiltására. Az elsőfokú hatóság ugyancsak hivatkozott arra, hogy a Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetője határozatával helybenhagyta S. Község Jegyzőjének telepengedély iránti kérelem elutasító határozatát, ami azt jelenti, hogy a telephelyen felületkezelő tevékenység nem végezhető. A határozat jogalapjául az R. 25. § (1) és (2) bekezdését jelölte meg. Ezen belül is kifejtette, hogy a meglévő helyhez kötött légszennyező pontforrás, diffúz forrás nem üzemeltethető, ha 2004. december 31-ét követően nem rendelkezik az R.-ben meghatározott jogerős és érvényes környezetvédelmi hatósági engedéllyel. A határozat azonnali végrehajtásának jogalapját a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 101. § (3) bekezdés a) pontjára alapította.

Levegőtisztaság-védelem

A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú határozat ellen. A másodfokú hatóság 2007. február 27. napján kelt határozatával az elsőfokú döntésnek az eljárási költségre vonatkozó rendelkező és indokolási részét megsemmisítette, egyebekben a határozatot helybenhagyta. A fellebbezést érdemben is elbírálta. Előzményként összefoglalta a P1 és P4 számú pontfonások működtetésére vonatkozó kérelem elutasításának körülményeit. Rögzítette, hogy a Kft. sem telepengedéllyel, sem a pontforrások működtetésére vonatkozó engedéllyel nem rendelkezik, és ennek megszerzésére irányuló eljárás sincs folyamatban, ezért a végrehajtás azonnali hatállyal történő elrendelése jogszerű és megalapozott volt. Szintén hivatkozott az R. 25. § (2) bekezdésére, melynek értelmében helyhez kötött légszennyező pontforrás nem üzemeltethető, ha 2004. december 31. napját követően nem rendelkezik a rendeletben meghatározott jogerős és érvényes környezetvédelmi hatósági engedéllyel. A felperes keresetet nyújtott be az alperes 14/55/4/2007. számú határozata felülvizsgálatára. Abban jogszabálysértésre hivatkozással a Ket. 111. § (1) bekezdésére történő utalás mellett kérte a másodfokú határozatnak az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú hatóság határozatának meghozatalakor a működtetési engedély kérelem jogerős elbírálása még nem fejeződött be, így az elsőfokú határozat a meghozatala időpontjában a tényekkel ellentétes és megalapozatlan volt. Azt nem teszi jogszerűvé az a körülmény, hogy a jelen ügyben meghozott másodfokú határozat időpontjában az engedélykérelem már jogerősen elbírálásra került. Konkrétan is megjelölte a Ket. 72. § (1) bekezdés c) pontját, mint jogszabálysértést. Ugyancsak kifogásolta, hogy a másodfokú határozat az elsőfokú határozattal egybehangzóan kinyilatkoztatja, hogy a benyújtott engedélykérelem nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, különösen az elérhető legjobb technika kritériumára vonatkozóan, azonban ezt a megállapítását semmivel nem támasztja alá. Jogellenesnek tartotta, hogy az azonnali végrehajtás elrendelését a hatóságok nem indokolták meg. Itt hivatkozott a Ket. 101. § (3) és (4) bekezdésére. Az alperes a felperes keresetének elutasítását, valamint a felperes perköltségben marasztalását kérte. Írásos nyilatkozatában még külön hivatkozott az R. 23. § (2) bekezdés g) pontjára. A felperes kifogását, ami a másodfokú határozat negyedik oldalán a korábbi engedélyezési eljárásra utalt vissza, a jelen perben irrelevánsnak tartotta. További álláspontja szerint az azonnali végrehajtást az elsőfokú határozat kellően megindokolta, amikor visszautalt a megfelelő jogszabályhelyre, aminek alapján az elrendelésre került. Az alperes tárgyalási nyilatkozatában megjegyezte, hogy az eljáró hatóságok csak az, engedély beszerzéséig tiltották meg a felperes számára a tevékenység folytatását. Amennyiben pedig az engedélyt megkapja, az akkor sem visszamenőleges hatályú, ezért a tevékenységet az engedély megszerzéséig meg kell a felperesnek szüntetnie.

Levegőtisztaság-védelem

A feltárt tényállás alapján a bíróság megállapította, hogy a felperes keresete nagyobb részt megalapozatlan. Az első- és másodfokú határozatokban megjelölt R. 25. § (1) bekezdése értelmében a rendelet hatálybalépésekor meglévő (vagyis 2001. július 1-jén) – légszennyező anyag kibocsátásával járó – létesítményt, illetőleg tevékenységet engedéllyel üzemeltetők, illetőleg folytatók e rendelet hatálybalépését követő két éven belül, míg az engedéllyel nem rendelkezők egy éven belül kötelesek új engedély iránti kérelmet benyújtani a környezetvédelmi hatóságnak. A (2) bekezdés értelmében meglévő, helyhez kötött légszennyező pontforrás, diffúz forrás nem üzemeltethető, ha 2004. december 31-ét követően nem rendelkezik az e rendeletben meghatározott jogerős és érvényes környezetvédelmi és hatósági engedéllyel. A rendelkezésre álló iratokból megállapítható volt és erre maguk a hatóságok is hivatkoztak, hogy a felperes, bár többször is volt folyamatban engedélyezési eljárás, a tevékenységet megtiltó határozat meghozatala időpontjában sem rendelkezett jogerős és érvényes környezetvédelmi hatósági engedéllyel. Jelen perben, szemben a felperes hivatkozásával tehát nem az a kérdés, hogy a 2006 nyarán folyó engedélyezési új eljárásban a tevékenység megtiltását elrendelő elsőfokú határozat meghozatala időpontjában még nem volt jogerős az engedély kérelmet elbíráló (elutasító) döntés, hanem az a körülmény, hogy a felperes a tevékenységét már 2005. január 1-jétő1 csak az új, jogerős engedély alapján folytathatta volna. Ugyancsak nem kellett a perrel érintett határozatban indokolni az engedély kérelem elutasításának okát. A fentiek alapján helyesen járt el az elsőfokú hatóság, amikor nem várta meg a felperes engedély kérelmét elbíráló elsőfokú határozat jogerőre emelkedését, illetőleg a másodfokú hatóság is jogszerűen hagyta helyben a működés megtiltását. Az azonnali végrehajtás elrendelését illetően a bírósága felperes kérelmét részben megalapozottnak ítélte. Tény, hogy az elsőfokú határozat megjelölte a Ket. 101. § (3) bekezdés a) pontját, mint az azonnali végrehajtás elrendelésének jogalapját. Ugyanakkor az a) pont két önálló körülményt és annak fokozatait jelöli meg, amelyek esetében az azonnali végrehajtás elrendelhető, így: – életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet – megelőzése, elhárítása – vagy káros következményeinek enyhítése miatt szükséges. A végrehajtás elrendelésének alapul szolgáló fenti konkrét helyzetet a közigazgatási határozatok nem deklarálják. A 101. § (4) bekezdése pedig a továbbiakban úgy rendelkezik, hogy a végrehajthatóságot külön ki kell mondani és meg kell indokolni. Az azonnali végrehajtás elrendelésének határozott indokolása valóban nem derül ki a határozatból de e körben is megállapításra került, hogy a felperes sem telepengedéllyel, sem a pontforrások működtetésére vonatkozó engedéllyel nem rendelkezik. E tények pedig megfelelő alapul szolgáltak a kárral fenyegető hely-

Levegőtisztaság-védelem

zet megelőzése, elhárítása vagy káros következményeinek enyhítése érdekében a határozat végrehajtásának azonnali elrendeléséhez. A bíróság a Ket. 111. §-a értelmében az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi. A fentiek alapján az eljárási jogszabálysértés – az indokolási kötelezettség részbeni elmulasztása – ugyan megállapítható, azonban az az ügy érdemére, így a működtetés megtiltására és az azonnali végrehajtás kimondhatóságára sem volt kiható, így a Ket. 111. § (1) bekezdése alkalmazása mellőzhető volt. Miután az alperes határozata alapvetően jogszerű volt, ezért a bíróság a Pp. 339. § (1) bekezdése szerint a felperes keresetét elutasította. Az alperes nagyobb részt pernyertes, lett, így a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján a bíróság kötelezte a felperest a perköltség, ezen belül az ügyvédi munkadíj, továbbá a feljegyzett eljárási illeték megfizetésére. Az ügyvédi munkadíj mértékét a bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rend. 3. § (3) és (6) bekezdése alapján állapította meg. Abban figyelembe vette a pernyertességet, továbbá, hogy az alperesi nyilatkozatot az eljáró ügyvédi iroda készítette és az alperest a perben is képviselte. Miután a felperes keresete nem vezetett eredményre, ezért külön felhívásra a feljegyzett eljárási illetéket is meg kell fizetnie. (Fejér Megyei Bíróság 5 K. 20.966/2007/3.)