Munkajogi Döntvénytár 1999-2007 by ORAC Kiadó

Dr. Fekete Zsuzsanna Dr. Radnay József Dr. Tallián Blanka Dr. Zanathy János

MUNKAJOGI DÖNTVÉNYTÁR 1999–2007 I. kötet

Lap- és Könyvkiadó Kft.

cimn1.indd 1

2008.12.09. 13:24:22

A kézirat lezárva: 2007. december

Szerkesztette: Dr. Radnay József

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978 963 258 026 5 ISBN 978 963 258 049 4 Ö Budapest, 2009 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Internet: http://www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős kiadó: Lipovecz Éva, a kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő: Dr. Szentpétery Petronella Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

cimn1.indd 2

2008.12.09. 13:24:22

TARTALOM

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ELSŐ RÉSZ

A törvény hatálya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A jogok gyakorlásának és a kötelezettségek teljesítésének alapvető szabályai . . . . . . . . . . Az egyenlő bánásmód követelménye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A jognyilatkozatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az érvénytelenség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaviszonyból származó igény elévülése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A határidők számítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaviszonyra vonatkozó szabályok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

7 17 29 31 32 56 60 61

A MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

A szakszervezetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kollektív szerződés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az üzemi tanács választása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

63 97 105

MÁSODIK RÉSZ

HARMADIK RÉSZ

mjogi1.indd 3

A MUNKAVISZONY . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

114

A munkaviszony alanyai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaviszony létesítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Próbaidő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaszerződés módosítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaviszony megszűnése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaviszony megszüntetése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A határozott időtartamú munkaviszony megszüntetése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A rendes felmondás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Végkielégítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rendkívüli felmondás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Eljárás a munkaviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezménye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkavégzés szabályai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

114 125 130 135 148 155 156 176 181 329 332 343 670 672 689

2008.12.09. 13:26:46

TARTALOM

A tanulmányi szerződés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaidő és a pihenőidő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A teljes munkaidő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaidő beosztása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A pihenőidő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A rendkívüli munkavégzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ügyelet és készenlét . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rendes szabadság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szabadság kiadása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Munkabér . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A költségek megtérítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkabér védelme . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkavállaló kártérítési felelőssége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkáltató kártérítési felelőssége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A vezető állású munkavállalóra vonatkozó eltérő rendelkezések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A munkaerő-kölcsönzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

702 707 709 710 711 711 713 715 715 716 804 811 821 897 1186 1207

NEGYEDIK RÉSZ A MUNKAÜGYI VITA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1210

1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1229 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1229 A közszolgálati jogviszony alanyai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A közszolgálati jogviszony létesítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kinevezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A közszolgálati jogviszony megszűnése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A végkielégítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Összeférhetetlenség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A közszolgálati jogviszony tartalma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A köztisztviselő teljesítményének értékelése, minősítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Munkavégzés, pihenőidő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A köztisztviselő díjazása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fegyelmi és kártérítési felelősség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kártérítési felelősség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Közszolgálati jogvita . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A központi érdekegyeztetési fórumok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Vegyes rendelkezések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

mjogi1.indd 4

1231 1233 1234 1248 1308 1318 1318 1326 1332 1334 1360 1382 1386 1392 1394

1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1398

A közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szakszervezetek, a kollektív szerződés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A közalkalmazotti jogviszony létesítése és módosítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A közalkalmazotti jogviszony megszűnése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A fegyelmi felelősség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A helyi önkormányzat képviselő-testülete (közgyűlése) által indított fegyelmi eljárásra vonatkozó egyes eltérő szabályok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1398 1399 1401 1441 1543

1576

2008.12.09. 13:26:46

TARTALOM

A munkaidő és a pihenőidő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1578 A közalkalmazottak előmeneteli és illetményrendszere . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1583 A közalkalmazott és a munkáltató kártérítési felelőssége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1627 1989. évi VII. törvény a sztrájkról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1630 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1637 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet a munkába járással kapcsolatos utazási költségvetésről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1639

mjogi1.indd 5

2008.12.09. 13:26:46

mjogi1.indd 6

2008.12.09. 13:26:46

1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről Első Rész Bevezető rendelkezések A törvény hatálya Mt. 1. § EBH 2001/576. Ha a munkavállalók a munkáltató munkaeszközeivel, az általa meghatározott időben és helyen, az utasításai szerint végezték a munkát, a felek között nem megbízási, hanem munkajogviszony állt fenn (Ptk. 474. §, Mt. 1. §). EBH 2002/677. A munkaviszonyra jellemző alá-, fölérendeltség és függőség fennállása esetén a jogviszony nem minősíthető megbízási jogviszonynak, azt a szerződő felek akarata sem vonhatja ki a munkajog szabályai alól (Mt. 1. §, 76. §, 103. §). EBH 2003/981. A munkaviszonyra jellemző alá-, fölérendeltség, széles körű utasítási jog, munkaidőbeli kötöttség nélküli munkavégzést a munkaügyi ellenőrzés során tévesen minősítették munkaviszonynak [1996. évi LXXV. tv. (Met.) 3. § (1) bekezdés]. EBH 2005/1235. Munkaviszony fennállása akkor is megállapítható, ha a tevékenységet a jellege folytán a munkavállalónak önállóan kell végeznie, azonban a munkaviszonyt megalapozó további lényeges körülmények megállapíthatók (Mt. 1. §, 102. §, 103. §). EBH 2005/1236. A munkaviszony tartalmi elemeinek, különösen az utasításadási jognak és a személyes munkavégzési kötelezettség hiánya kizárja a munkaviszony fennállásának megállapítását (Mt. 1. §, 102. §, 103. §). BH 2001/138. A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből – kifejezett rendelkezés hiányában is – következik, hogy az akadályoztatását, különösen a munkáltató intézkedésének jogszerűségét befolyásoló keresőképtelenségét köteles a munkáltatója tudomására hozni [Mt. 3. § (1) bek., 103. § (1) bek. c) pont]. BH 2001/339. A versenytilalmi megállapodással összefüggő kockázat nem teszi lehetővé, hogy – a mentesítése érdekében – bármelyik fél utólag hivatkozzon a megállapodás megkötésénél számba venni elmulasztott körülményre [Mt. 3. § (4) bek., Ptk. 207. § (1) bek.]. BH 2001/445. A munkáltató alaptalanul hivatkozik arra, hogy a felek között megbízási jogviszony jött létre, ha a felek – még ha csak szóban is – a munkaviszony minden lényeges elemében megállapodtak, a munkavállaló a munkáltató utasítása szerint, annak irányítása és ellenőrzése mellett végezte a munkát, valamint a napi munkaidő hossza is a Munka Törvénykönyvében szabályozottak szerint, nyolc órában került meghatározásra (Mt. 76. §). BH 2007/384. Ha a felek egyidejűleg ügyvédjelölti tevékenységre munkaszerződést és „együttműködési megállapodást” is kötöttek, a törvény és a munkaszerződés alapján a jogvita elbírálására a munkaügyi bíróságnak van hatásköre (Mt. 1. §, 1998. évi XI. tv. 100. §).

1. Ha a felperesek írásbeli megállapodás nélkül a II. rendű alperes tulajdonában álló kamionokkal, annak utasítása szerint meghatározott fuvar-feladatokat láttak el, munkájukat munkaviszony keretében végezték (Mt. 1. §). Az I., II. és III. rendű felperesek az I. rendű alperessel létrejött szóbeli megállapodás alapján a II. rendű alperes bt. részére a betéti társaság tulajdonában álló kamionokkal külföldi fuvarozást

mjogi1.indd 7

2008.12.09. 13:26:46

8 végeztek. A megállapodás szerint a felpereseket a fuvardíj 10%-ának megfelelő munkabér illette meg. A II. rendű alperes a bérfizetési kötelezettségének nem tett maradéktalanul eleget, ezért az I. rendű felperes az I. és II. rendű alperes ellen, a II. és III. rendű felperesek a II. rendű alperes ellen keresetet terjesztettek elő az elmaradt munkabér és egyéb juttatások megfizetése iránt. A munkaügyi bíróság a Pp. 149. §-ának (2) bekezdése alapján az ügyek együttes tárgyalását rendelte el. A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként ítéletével megállapította, hogy az I., II. és III. rendű felperesek, valamint a II. rendű alperes között munkaviszony jött létre. Kötelezte a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű felperesnek ... forint munkabért, és adja ki részére 3 napon belül az Mt. 98. §-a szerinti igazolásokat, a II. rendű felperesnek ... forint munkabért, a III. rendű felperesnek pedig ... forint munkabért, továbbá ezen összegek késedelmi kamatát. A II. rendű alperest a perköltségek és az állam részére járó illeték tekintetében is marasztalta. Az I. rendű alperessel szemben a keresetet elutasította. Az I. és II. rendű alperes a perben arra hivatkozott, hogy a felperesek a tevékenységüket alvállalkozóként végezték, és velük szemben különböző összegek tekintetében beszámítási kifogást terjesztett elő. A bíróság értékelte, hogy a felperesek által vezetett gépkocsik a II. rendű alperes tulajdonában voltak, a nemzetközi árufuvarozáshoz szükséges vállalkozói engedéllyel egyik felperes sem rendelkezett. A munkájukat a II. rendű alperes meghatalmazottjaként eljáró I. rendű alperes utasításai szerint végezték, ezért a peres felek között nem vállalkozási jogviszony, hanem munkaviszony jött létre. A bíróság a felpereseket megillető munkabér összegszerűségének tisztázása érdekében szakértői vizsgálatot rendelt el, az azonban a megfelelő okiratok hiányában nem vezetett eredményre, ezért a felpereseket megillető munkabér tekintetében az általuk előadottakat és a per adatait vette figyelembe. Az I. rendű alperes által előterjesztett beszámítási kifogással kapcsolatban megállapította, hogy annak jogszabályi feltételei nincsenek meg. Az elsőfokú ítélet ellen a II. rendű alperes jelentett be fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatását és a felperesek keresetének elutasítását kérte. Továbbra is arra hivatkozott, hogy közte és a felperesek között vállalkozási jogviszony, nem pedig munkajogviszony jött létre. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, míg a fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és a II. rendű alperes által az I. rendű felperesnek fizetendő összeget leszállította és az állam részére fizetendő illeték összegét módosította. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást jól állapította meg, és abból az ügy érdemére vonatkozóan helyes jogi következtetést vont le. A II. rendű alperes által hivatkozott vállalkozási szerződés eredménykötelem, a felperesek pedig ilyen jellegű szolgáltatásra nem kötöttek megállapodást. A felek abban állapodtak meg, hogy a II. rendű alperes tulajdonában, illetve rendelkezése alatt álló járművekkel a felperesek utasítás szerint gépkocsivezetői és fuvarozási feladatokat látnak el. A munkabér mellett úti előleget kaptak, amellyel el kellett számolniuk. A felek között szóban létrejött megállapodást a II. rendű alperes nevében az I. rendű alperes kötötte meg. Az I. rendű alperes a betéti társaság kültagja volt. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 98. §-a szerint a társaság képviseletére kültag nem jogosult, az ettől eltérő szerződéses kikötés semmis. Mivel a szóbeli szerződést a felperesek az I. rendű alperessel kötötték, a munkaviszony érvénytelen, amelyre a Munka Törvénykönyvének az érvénytelenséggel kapcsolatos rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Mt. 10. §-ának (1) bekezdése alapján az érvénytelen megállapodásból eredő jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna. A felperesek az érvénytelen megállapodás alapján munkát végeztek, ezért az utána esedékes járandósággal el kell számolni. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az igazságügyi szakértő részére a menetleveleket és egyéb bizonylatokat az alperesnek kellett rendelkezésre bocsátani. Ennek hiányosan tett eleget, ezért a szakértő a teljes körű és pontos szakvéleményt elkészíteni nem tudta, amelynek következményeit az alperesnek kell viselnie. A másodfokú bíróság az I. rendű felperesnek járó összeget azért szállította le, mert az I. rendű felperessel szemben indított nyomozati eljárás során a felperes úgy nyilatkozott, hogy az alperestől több részletben kapott ... forintot és nála maradt 30 000 forint ellátmány is.

mjogi1.indd 8

2008.12.09. 13:26:46

9 A jogerős ítélet ellen az I. és II. rendű alperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be. A Pp. 271. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint nincs helye felülvizsgálatnak az első fokon jogerőre emelkedett határozat ellen, kivéve, ha azt a törvény lehetővé teszi. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. rendű alperes fellebbezéssel nem élt, az ítéletnek az I. rendű alperessel szembeni rendelkezése első fokon jogerőre emelkedett, ezért a Pp. 273. §-ának (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján a felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság hivatalból elutasította. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a rendelkezésre álló peradatok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A II. rendű alperes a jogerős ítélet iratellenességére és megalapozatlanságára hivatkozott, amelyet azzal indokolt, hogy a mai gazdasági helyzetben a munkáltató számára nem vonzó a munkajog keretei között történő munkavállalói foglalkoztatás és a munkavállaló számára sem az. Álláspontja szerint a felperesek a fuvarok lebonyolítására vállaltak kötelezettséget és a felek szándéka nem munkaviszony létrehozására irányult. Kifogásolta, hogy az első fokon eljárt bíróság a szakértői vélemény figyelmen kívül hagyásával döntött a felpereseket megillető munkabér összegéről. A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság által az ítélkezés alapjául elfogadott tényállásban iratellenességet, vagy téves ténybeli megállapítást nem tárt fel. Helyesen jártak el a bíróságok, amikor írásbeli megállapodás hiányában a felek közötti jogviszonyt annak ismérvei alapján minősítették. Helytállóan hivatkozott a másodfokú bíróság arra, hogy a vállalkozási szerződés eredménykötelem, ezzel szemben a felperesek a II. rendű alperes tulajdonában álló munkaeszközzel, annak utasítása szerint, meghatározott feladatot végeztek el. A perben nem volt vitás, hogy a felperesek egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkeztek. Nem rendelkeztek a nemzetközi közúti áruszállítás végzésének egyes feltételeiről szóló 7/1991. (I. 29.) KHVM rendeletben megkívánt feltételekkel sem, mivel az árufuvarozásban részt vett gépkocsik üzemben tartói nem a felperesek, hanem a II. rendű alperes volt. A felpereseket megillető összegszerűség tekintetében – a szakértői vizsgálat figyelmen kívül hagyása és további szakértői vizsgálat elrendelése nélkül – a megalapozott döntés meghozatalához elegendő peradat állt a bíróságok rendelkezésére, amelynek mérlegelése alapján helytálló következtetést vontak le. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 719/1999.)

2. Ha a munkaviszony tartalmi elemeinek hiányában a kft.-ügyintéző hasonló tevékenységet folytató bt. tevékenységében részt vett, ez egymagában nem hozott létre munkaviszonyt (Mt. 1. §). A felperes többször módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy 1998. január 1-jétől december 20-áig munkaviszonyban állt az alperessel, és kérte kötelezni 1998. szeptember 1-jétől havi 200 000 forint – összesen 800 000 forint – munkabér, valamint ... kg megtermelt gomba után 77 000 forint jutalék és ezek kamatai megfizetésére. A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperesnek a munkaviszony fennállása megállapítására irányuló keresetét. Az anyagi követelések tekintetében az eljárást megszüntette, és az iratokat áttette a kerületi bírósághoz. A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes a V. Kft. tulajdonosaként és ügyvezetőjeként került üzleti kapcsolatba az alperes Bt.-vel, amely 1997-től gombát szállított a C. Áruháznak. A felperes 1998-ban arra kapott megbízást az alperestől, hogy a sz.-i telepet gombatermesztésre előkészítse, majd a termesztést beindítsa és gombát termeljen. A felek 1998. szeptember 1-jéig elszámoltak, azt követően az alperes „jutalékot” nem fizetett, mert a felperes gombát szállított el a telepről, és ezzel nem számolt el. A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból arra következtetett, hogy a felek munkaszerződést nem kötöttek, munkabérben, munkakörben konkrétan nem állapodtak meg, a felperes a tevékenységét önállóan, az alperes irányítása nélkül végezte.

mjogi1.indd 9

2008.12.09. 13:26:46

10 A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság a feltárt tényállásból levont elsőfokú ítéleti jogi következtetéssel egyetértett. Kiemelte, hogy a felperes a munkaviszony fennállását nem bizonyította. A felperesnek az alperes Bt.-vel azonos profilú saját cége volt, a Bt.-nél való munkavégzése a munkaviszony fennállása bizonyítására egymagában nem alkalmas. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatását”, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint önmagában a hasonló tevékenységgel működő cége fennállása és az írásbeli munkaszerződés hiánya miatt az eljárt bíróságok alaptalanul állapították meg, hogy az elvégzett munkája után a munkaviszonya alapján nem illeti munkabér. A munkaviszonyt bizonyítja, hogy 1998-ban egész évben az alperesnél dolgozott, a munkaügyi központtól „kirendelt munkások” szakirányítását látta el, felettük munkáltatói jogokat gyakorolt. Arra is hivatkozott, hogy az alperes bt. külső tagja őt megtévesztette. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta. A felperes keresetében az 1998. január 1-jétől fennállt munkaviszony, és az 1998. szeptember 1-jétől december 20-áig végzett munkája ellenértékeként a megállapodásuk szerinti havi munkabér és jutalék megfizetését kérte. A munkaügyi bíróság a Pp. 123. §-ában szabályozottak téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy az adott esetben a felperes keresetét a munkaviszony megállapítására irányuló keresetként kellett elbírálni. Amennyiben egy jogviszony alapján az egyik fél a jogviszony egy meghatározott idejére valamely anyagi követelést érvényesít, a jogviszony fennállását a követelés jogalapjaként kell elbírálni és nincs helye megállapításra irányuló önálló keresetként való elbírálásának. A felperes felülvizsgálati kérelmében lényegében a bizonyítékok mérlegelését támadta abban a tekintetben, hogy milyen jogviszony keretében végzett munkát az alperesnél. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok újramérlegelésének, azaz felülmérlegelésnek nincs helye [Pp. 270. § (1) bekezdés]. A Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértés a bizonyítékok okszerűtlen, iratellenes, logikailag ellentmondó értékelése valósít meg. A perbeli esetben a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak alapján ilyen, a felülvizsgálatot megalapozó jogszabálysértést nem látott megállapíthatónak. A per adatai szerint a felek között munkavégzésre irányuló jogviszony jött létre, amelyre vonatkozóan írásbeli megállapodást nem kötöttek, az alakszerűségi szabályok illetve azok mellőzése a jogviszony mikénti minősítése szempontjából egymagában nem mérvadó, az elhatárolás alapja a jogviszony tartalma. Az első- és a másodfokú bíróság ezért helyesen vizsgálta a munkavégzés körülményeit, a felek jogviszonyának tartalmát és célját. A per adatai szerint a felperes már 1998. évet megelőzően az alpereséhez hasonló tevékenységű cége ügyvezetőjeként részt vett az alperes gombatermesztő tevékenységében. Az alperes 1998-ban e tevékenysége bővítésére új telepet vásárolt, amelynek gombatermesztésre alkalmassá tételére, majd a termesztés megindítására és folytatására állapodtak meg a felperessel. Az alperes az egyes munkák elvégzésére munkaszerződéssel munkavállalókat alkalmazott, akiknek irányítását S. J. végezte, a perben arról nyilatkozott, hogy a felperes a gombatermesztésben termesztőként vett részt, tevékenységét nem irányította, nem ellenőrizte, a felperes az alperes szervezetébe nem épült be. A perben nem merült fel adat arra, hogy a felperes a munkavállalók felett munkáltatói jogkört gyakorolt, a tevékenységét az alperes nem irányította. A konkrét munkakör és munkabér bizonyítottsága hiánya ugyancsak azt támasztja alá, hogy a felek között nem jött létre munkajogviszony. A felperes a reá háruló bizonyítási teher ellenére a munkaviszony tartalmi elemei érvényesülését nem bizonyította, ezért a per adatai alapján a munkaviszony hiányára az első- és a másodfokú bíróság megalapozottan, törvénysértés nélkül következtetett. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság hatásköre hiányában a Pp. 157. § a) pontja értelmében a pert megszüntette, továbbá a 157. § (2) bekezdése és a Pp. 129. §-a szerint rendelkezett a per adatai alapján megállapíthatóan hatáskörrel és illetékességgel rendelkező általános hatáskörű bírósághoz való áttételről. (Mfv. I. 10.801/2001.)

mjogi1.indd 10

2008.12.09. 13:26:46

11 3. Annak lehetősége áll fenn, hogy a vitás húsvétvasárnapon a kérelmezett árushelyein a kft.-vel kötött mellékfoglalkozásra szóló munkaszerződés alapján azok teljesítettek szolgálatot, akik a többi hétköznapon az rt. hasonló árushelyein végeztek munkát. Az ilyen, a jogszabály kijátszására irányuló szerződés érvénytelen. Ezért új eljárásnak van helye (Mt. 1., 108., 125. §). A kérelmező 2003. április 9-én szerzett tudomást arról, hogy 2003. április 20-án, húsvétvasárnapon a kérelmezett saját tulajdonú, illetve üzemeltetésű „árushelyei” a vasárnapi rend szerint üzemelnek. A kérelmező ezen intézkedés ellen április 15-én szakszervezeti kifogással élt. A felek április 16-án eredménytelen egyeztetést tartottak. Emiatt a kérelmező április 18-án – a bírósághoz április 22-én érkezett – kérelmet terjesztett elő annak megállapítása iránt, hogy a kérelmezett a húsvétvasárnapi nyitva tartásra vonatkozó intézkedése jogellenes. A kérelmezett a kérelem elutasítását kérte. A munkaügyi bíróság végzésével a kérelmező kérelmét elutasította. A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a szombaton és vasárnap nyitva tartó árushelyeken munkát végző személyek nem munkaviszony, hanem polgári jogi jogviszony keretében végzik tevékenységüket. A kérelmezett nem rendelt el munkavégzést 2003. húsvétvasárnapra a munkavállalóinak, a kifogásolt intézkedés nem a munkavállalókat érintette, ezért a kérelmező nem volt jogosult szakszervezeti kifogást előterjeszteni. Erre tekintettel a munkaügyi bíróság a kérelmet elutasította. Megjegyezte a bíróság, hogy a megjelölt napon megjelent lapok terjesztése a társadalmi elvárásoknak megfelelt, ehhez képest még munkavállalók részére előírt lapterjesztés sem sértette volna az Mt. 125. §-ában foglaltakat. Az elutasító végzés ellen a kérelmező fellebbezéssel élt. Ebben előadta azt is, „tévedett a bíróság abban, hogy amikor a munkaszüneti napon munkára utasított személyeket – akik hétfőtől péntekig a munkáltató munkavállalói – a munkáltatóval polgári jogviszonyban állóként kezelte, holott … a H. Rt. a polgári jogi jogviszony keretében fenntartja magának az utasítás jogát az érintett munkavállalók felett”. A fellebbezés folytán a megyei bíróság végzésével a munkaügyi bíróság végzését helyben hagyta. A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróság azon megállapításával, hogy a kérelmezett szombat–vasárnapon nem foglalkoztat munkaviszony keretében hírlapárust. A kérelmezettnek a szerződésen alapuló utasítási joga nem hozott létre munkaviszonyt a foglalkoztatottak és a kérelmezett között. Ezért a kifogás nem volt megalapozott, de azért sem, mert az aznapi lapok mintegy 76%-át értékesítették, vagyis jelentős társadalmi igény nyilvánult meg a tevékenység iránt. A jogerős végzés ellen a kérelmező felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, és kérte a megtámadott végzés hatályon kívül helyezését és új határozat hozatalát. Sérelmezte a lapterjesztési adatok alapján a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó társadalmi szokásból eredő igény fennállásának megállapítását, mivel ez a nyitva tartás következménye, nem pedig indokoltságának oka és az utóbbi hiányában a foglalkoztatás jogellenes volt. Jogszabálysértőnek minősítette azt az ítéleti megállapítást is, hogy a szakszervezetnek nem volt joga kifogás előterjesztésére. Ezzel összefüggésben hivatkozott arra, hogy a kérelmezett a vele munkaviszonyban álló és nála hét közben a törvényes munkaidőt teljesítő munkavállalókat – szombat–vasárnapi munkavégzésre – vállalkozási szerződéssel, mellékfoglalkozás keretében való foglalkoztatásra a … Kft. részére adja át, a munkavállalók munkaidejének meghatározására vonatkozó munkáltatói jogosultságok megtartásával. A kérelmezett felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályában való fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. A húsvétvasárnapi munkavégzést sérelmező kérelem elutasítását a jogerős végzés elsődlegesen arra alapította, hogy arra nem munkaviszony, hanem polgári jogi jogviszonyban került sor. Az ezzel kapcsolatos tényállást részletesen a kérelmezett 2003. május 5-i beadványa ismerteti. Eszerint a kérelmezettnek 350 ún. saját tulajdonú árushelye van. Ebből hétfőtől péntekig 157 árushelyet munkaviszonyban álló munkavállalóival maga üzemeltet, további 193 árushelyet pedig mind hét

mjogi1.indd 11

2008.12.09. 13:26:47

12 közben, mind pedig hét végén megbízott, vállalkozó, illetve a … Kft. tart üzemben. A kérelmezett a saját maga által üzemeltetett 157 árushelyből 37-et működtet hétvégén, egy másik Kft. útján. A kérelmezett e beadványában foglalt nyilatkozata szerint (a H. Rt.) „a fővárosban hétvégén a hírlapárusításban nem foglalkoztat munkaviszony keretében hírlapárust”. A kérelmezőnek a 2003. július 2-i beadványa szerint húsvétvasárnap a tényleges munkáltatói jogkört, így a munkára való vezénylés jogkörét a H. Rt. gyakorolja az érintett munkavállalókra vonatkozóan, függetlenül attól, hogy ezeken a napokon formailag egy másik Kft.-nél vannak munkaviszonyban. A kérelmezett 2003. június 12-i beadványa is az előbbiekre szorítkozik, anélkül, hogy nyilatkozna a másik Kft.-nél mellékfoglalkozásban álló munkavállalók első munkaviszonybeli munkáltatójáról. Jelentőséggel bír a kérelmezett és a másik Kft. iratoknál elfekvő azon nyilatkozata is, amely szerint „a Kft. elismeri a 2000. 01. 01-jétől állományába kerülő hírlapárus munkavállalókra a H. Rt. … kollektív szerződését. Az érvényesség kiterjed a kollektív szerződésben bekövetkező későbbi módosításokra is.” A kérelmezett és a másik Kft. között 2000. január 1-jén kötött – az iratoknál elfekvő – vállalkozási szerződés 1. pontja szerint a kft. a szombati, vasárnapi, illetve egyéb, rendes nyitva tartási időn kívüli időszakokban vállalja az árushelyek mellékfoglalkozás keretében való üzemeltetését, (ehhez) a kérelmezett saját állományából biztosít munkaerőt. E nyilatkozatok egybevetése alapján annak lehetősége áll fenn, hogy a vitás húsvétvasárnapon a kérelmezett árushelyein a másik Kft.-vel kötött mellékfoglalkozásra szóló munkaszerződés alapján azok teljesítettek szolgálatot, akik a többi hétköznapon a kérelmezett ugyanazon, esetleg más, hasonló árushelyén végeztek munkát. Az ilyen, a jogszabályok kijátszására irányuló szerződés érvénytelen és a munkát végző a főtevékenysége szerinti munkáltatóval munkaviszonyban állónak tekintendő (BH 1997/2/99). Az előbbiekre tekintettel vizsgálni szükséges, hogy az a mellékfoglalkozási jellegű munkaszerződés, amelyre az eljárt bíróságok döntésüket alapozták – az eset összes körülményének méltatásával – érvényes-e, vagy sem. Nemleges esetben ennek és az ebből adódó következtetések figyelembevételével lehet elbírálni azt a további kérdést, hogy foglalkoztathatók voltak-e a munkavállalók alapmunkaviszonyuk keretében munkaszüneti napon. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság – a munkaügyi bíróság végzésére is kiterjedően – hatályon kívül helyezte és az eljárt munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdése]. (Mfv. II. 10.071/2004.)

4. Amikor a tehergépkocsi-vezető 1982–1989. években a vállalatok közötti megállapodás alapján munkáját olasz cégnél végezte, a bíróság a jogviszonyt a külszolgálatot elrendelő magyar vállalatnál megvalósultnak tekintette és a magyar jog alapján bírálta el (Mt. 1. §, 1979. évi 13. sz. tvr.). A felperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdésbe ütköző döntést állított a bizonyítékainak kirekesztése miatt, továbbá hivatkozott a Pp. 221. § (1) bekezdés megsértésére is. Mindezek mellett a Pp. 129. § (1) bekezdésbe, a 157. §-ba, a 251. § (1) bekezdésbe ütköző eljárást panaszolt, mert a jogalap nélküli gazdagodásról előadott kereseti kérelem tárgyában a bíróságok nem határoztak (Pp. 213. §), illetve az említett rendelkezésekbe ütközően nem rendelték el e kereseti kérelem tekintetében az általános hatáskörű bírósághoz való áttételt. A felperes az elévülés kimondását azért tekintette jogszabálysértőnek, mert a Trieszti Járásbíróság ítéletéből szerzett tudomást arról, hogy az alperes ellen kell pert indítania. Sérelmezte továbbá az átutalások pontos összege megfelelő bizonyításának elmaradását, a bizonyítékok törvénysértő mérlegelését. Mindezek miatt az ítéletek hatályon kívül helyezését, és új eljárás elrendelését kérte. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte. Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A felülvizsgálati kérelemben előadottakkal összefüggésben az elsőfokú bíróság az alábbi tényállást állapította meg.

mjogi1.indd 12

2008.12.09. 13:26:47

13 A peres felek között 1974. május 27-étől 1992. szeptember 11-éig állt fenn munkaviszony, amely alatt a felperes 1982. október 8-ától 1989. augusztus 29-éig nemzetközi tehergépjármű-vezető munkakörben az alperes többségi tulajdonában lévő E. Spa cégnél dolgozott. A felperes azért indított keresetet az alperes ellen, mert az alperes nem fizette meg részére azt a teljes összeget, amit az olasz jogszabályok alapján a Magyar Nemzeti Bankon keresztül átutaltak. Emiatt az 1982. október 20-ától 1989. június 31-éig terjedő időre nézve … forintot követelt a tőkeösszeg kamatával együtt. A munkaügyi bíróság által megállapított további tényállás szerint a felperes az alperes munkavállalója maradt a külföldi munkavégzése idejére is, a járandóságát úgy kapta, mintha magyar rendszámú járművet vezetett volna (alapbér, teljesítménybér és nyereségrészesedés). Emellett napidíj is járt részére. Az E. Spa által átutalt összegeket az alperes ténylegesen nem fizette ki a felperesnek, csak azt, amit az előbbiek szerint a felperessel kötött munkaszerződés, és a hatályos kollektív szerződés folytán kellett teljesítenie. Mindezek mellett a munkaügyi bíróság bizonyítottnak tekintette, hogy a felperes rendelkezett tartózkodási engedéllyel, egyéni munkavállalási engedél�lyel és olasz munkakönyvvel. A munkaügyi bíróság megállapítása szerint 1990. október 19-én a munkavállalók – így a felperes – igényéről a szakszervezet és az alperes egyeztetést tartott, ez eredménytelennek bizonyult; a felperes 1992. május 26-án az E. Spa céggel szemben Olaszországban pert indított. A fenti tényállásból a munkaügyi bíróság az 1987. augusztus 27-e előtti időszakra vonatkozó igény elévülésére következtetett, mert az első írásbeli felperesi felszólítás 1990. augusztus 27-én kelt. Az elévülés nyugvására történt hivatkozást nem találta alaposnak, mert legkésőbb az 1990. október 19-ei egyeztetésen a felperes tudomást szerzett arról, hogy az E. Spa-val szemben érvényesített összeget az említett cég az alperesnek kifizette. Az el nem évült igényekről a munkaügyi bíróság részletesen kifejtette álláspontját az irányadó jogszabályok megjelölésével. A tényállásból és a jogszabályok értelmezése alapján arra következtetett, hogy a felperes mindvégig az alperessel állt munkaviszonyban, ezért részére a magyar hatályos rendelkezések alapján jár munkabér. Ezért az ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felek között fennállt jogviszonyt az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte, nincs tehát jelentősége annak, hogy az olasz jogszabályok szerint a felperesnek milyen iratokkal kellett rendelkeznie. A felperes a Pp. 164. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően nem bizonyította, hogy részére nem a munkaszerződése és az alperesnél hatályban volt kollektív szerződés alapján járt díjazás, továbbá nem igazolta azt sem, hogy tartósan külföldön foglalkoztatott, egyéni munkavállalás alapján dolgozó volt. Ezért a másodfokú bíróság helyesnek találta a munkaügyi bíróságnak a keresetet elutasító döntését az 1974. évi 1. tvr. alapján, továbbá kimondta, hogy a munkaügyi bíróság eljárása nem ütközött az 1979. évi 13. tvr. rendelkezéseibe. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban nem veheti figyelembe a jogerős ítélet meghozatala után keletkezett bizonyítékokat, mivel ezeket a jogerős határozatot meghozó bíróság nem ismerhette, döntésénél nem értékelhette. Ebből következően, és amiatt, hogy a felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyításnak, a felperes által becsatolt bírósági végzésben foglaltak alapján nincs lehetőség a jogerős ítélet felülvizsgálatára [Pp. 275. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 52. § (2) bekezdése helyes alkalmazásával állapította meg, hogy a felperes tartós külföldi munkavégzésére, és a magyar munkáltató alperesre tekintettel a felek közötti munkaviszonyra a magyar jogot kell alkalmazni. A felperes a felülvizsgálati kérelmében sem állította, hogy a munkaviszonya az alperessel megszűnt. Mindezek alapján a peres felek között fennállt munkaviszonyból folyó igények elbírálására a magyar jog irányadó, ideértve azt az eljárásjogi rendelkezést is, ami szerint a per elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik (Pp. 349. §). A kifejtettek miatt a felperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra, hogy a per megszüntetését a bíróságok jogszabálysértéssel mellőzték. A felek között fennállt munkaviszony következtében a perben szereplő alperessel szemben

mjogi1.indd 13

2008.12.09. 13:26:47

14 a munkaviszonyból folyó igények elbírálása tehát nem tartozik az általános hatáskörű bíróság hatáskörébe, a bíróság hatáskörét nem a követelés jogcíme, hanem a felek között fennálló jogviszony jellege határozza meg. A felperes 1993. április 30-án indított keresetet az alperes ellen. Az elsőfokú bíróság 1994. november 10-én a felperes által az E. Spa céggel szemben indított perre tekintettel a per tárgyalását felfüggesztette. Ebből következően, továbbá az elsőfokú bíróság által helyesen feltárt tényállás alapján a felperes megalapozatlanul állította, hogy a követelésének egy része sem évült el. Az elsőfokú bíróság tehát az irányadó jogszabálynak megfelelően helyesen állapította meg a lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján a felperes követelése egy részének (1987. augusztus 27-ét megelőző időre vonatkozó igény) elévülését. Ezt a jogi mérlegelést elfogadó másodfokú döntés nem jogszabálysértő. A felperes a fentieken túlmenően alaptalanul hivatkozott helytelen mérlegelésre, illetve tévesen megállapított tényállásra a „külföldi ítéletek” tekintetében, mivel a magyar jogszabályok alkalmazásáról fent kifejtettek miatt az alperessel szemben fennállt jogviszonyára a magyar (munkajogi) szabályokat kellett alkalmazni. Ezt nem érinti, hogy a „külföldi ítéletek” az alperes leányvállalata és a felperes közötti jogvitát elbírálva milyen döntést tartalmaznak. Az ügyben irányadó magyar jogszabályok alapján a felperes munkaviszonyának az alperesnél való folyamatos fennállását a bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, és helyesen hagyták figyelmen kívül e jogkérdés megítélésénél, hogy a felperesnek a külföldi jog alapján milyen okiratokkal kellett rendelkeznie az olaszországi munkavégzésére tekintettel. Végül nem helytálló a felperesnek a bizonyítékok teljes körű értékelésével összefüggésben előadott érvelése sem, mivel az egységes bírói gyakorlat szerint nem alapoz meg az ügy érdemi eldöntésére kiható jogszabálysértést az a bírói mérlegelés, amely egyes bizonyítékok alapján jut valamely következtetésre oly módon, hogy ez a következtetés nincs összhangban az összes bizonyítékkal (BH 1997.375.). Az ily módon indokolt ítélet nem sérti a Pp. 221. § (1) bekezdésében lévő rendelkezést. A kifejtett indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.464/2004.)

5. A MALÉV-val fennállt munkaviszony keretében az 1999–2001. években a dublini kirendeltség vezetői munkakörben teljesített kiküldetésre a magyar jog az irányadó (Mt. 1. §). A felperes keresetében azt sérelmezte, hogy az alperes a 2001. június 25-ei intézkedésével hazarendelte a dublini képviseletvezetői beosztásából. Az intézkedés jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörébe visszahelyezését, kiesett jövedelme (magyarországi munkabér, külföldi illetmény, lakásbérlet díja, gépkocsi fenntartási költség, nyugdíjpénztári tagdíj), 2000. és 2001. évre járó prémiuma, szabadjegy ellenértéke, valamint az adókülönbözet miatti kártérítés megfizetését kérte, továbbá a kiküldetés idejére bérkülönbözetet is igényelt. Az alperes arra hivatkozással kérte a kereset elutasítását, hogy a munkaszerződés szerint jogosult volt a felperest a kiküldetés várható időtartama előtt is hazahívni, és erre az adott esetben a dublini képviselete átszervezése miatt került sor. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adva kötelezte az alperest 2000. és 2001. évre járó prémium címén ... forint és kamata megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és megállapította, hogy a felek perköltségeiket maguk viselik. Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes az 1984. óta az alperesnél fennálló munkaviszonyában több ízben teljesített külszolgálatot, 1999. szeptember 15-étől Dublin állomáshelyen látta el a képviseletvezetői feladatokat. A munkaszerződésben a felek a tartós külszolgálat várható befejezését 2004. III. negyedévben határozták meg, az alperes azonban azt követően, hogy a képviseletére régiókat alakított ki, és a dublini képviseletét megszüntetve a londoni régióképviseletre írt ki pályázatot, a felperest 2001. augusztus 25-ei hatállyal véglegesen hazarendelte, arra is tekintettel, hogy a régióvezetői pályázatot nem ő nyerte meg. A munkaügyi bíróság nem osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy a határozatlan idejű munkaszerződése 1999. szeptemberben határozott idejűvé vált. Megállapította, hogy az alperes a tartós

mjogi1.indd 14

2008.12.09. 13:26:47

15 külszolgálatból jogszerűen rendelte haza, az intézkedést a munkáltatói jogkört gyakorló értékesítési igazgató írta alá. Mivel a felperes a megjelölt anyagi igényeit a külszolgálatból hazarendelés jogellenességére alapította, az igényeket a jogellenesség hiánya miatt a munkaügyi bíróság elutasította. Az alperes a prémiumot illetően nem vitatta annak jogalapját. Az összegszerűség tekintetében a munkaügyi bíróság a felperes előadását fogadta el, mely szerint az alperes a korábbi években mind a magyar munkabért, mind a külföldön fizetett illetményt beszámította a prémium alapjába. A munkaügyi bíróság a jogosultság bizonyítottsága hiányára hivatkozva elutasította a képviseletvezetői munkakör megszűnésével összefüggésben igényelt további háromhavi átlagkereset iránti keresetet is. A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság részítéletével – az elsőfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintve – a munkaügyi bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta; az elsőfokú részítéletnek az alperest prémiumkülönbözetben marasztaló rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot ebben a körben új eljárásra kötelezte. Felhívta továbbá a munkaügyi bíróságot, hogy a felperesnek a képviseletvezetői tevékenységgel összefüggésben igényelt ... forint és kamata iránti keresetét bírálja el. A másodfokú bíróság a per főtárgya tekintetében a tényállást kiegészítette a felperes 1984-től fennállt munkaviszonyában betöltött külszolgálati és magyarországi munkakörei, a Dublin állomáshelyen képviseletvezetői munkakörben tartós kiküldetésre kötött szerződés tartalma, a hazarendelés, a felperes által kezdeményezett békéltetés, a felperes régióvezetői pályázata, a hazarendelést követően felajánlott új munkakörök, a felperes részére fizetett munkabér, az írországi munkavállalás engedélyezése, valamint az alperesi utasítások tartalma, hatálybalépése tekintetében. A másodfokú bíróság a felek közötti jogviszonyra, a felperes külföldi foglalkoztatására, a hazarendelése jogszerűségére vonatkozó elsőfokú érdemi ítéleti döntést helytállónak találta, az elsőfokú ítélet indokolása kiegészítésével. Eszerint az alperesnél megvalósult gyakorlatra, a felperes korábbi külföldi kiküldetéseire, valamint a dublini kiküldetésre vonatkozó szerződés tartalmára (szóhasználatára) tekintettel alaptalan a felperesnek a határozott időre szóló munkaviszonyra hivatkozása. A másodfokú bíróság a tartós kiküldetést és a hazarendelést az Mt. 105. § (1) bekezdése alapján tartotta megalapozottnak, és alap nélkülinek ítélte a hazarendelés indokolási kötelezettségére vonatkozó felperesi érvelést. Megállapította, hogy a hazarendelést az alperesi utasításokban szabályozottak szerint a munkáltatói jogkört gyakorló közölte, a hazarendelést követően továbbá a felek maguk is fennállónak (határozatlan idejűnek) tekintették a munkaviszonyt. A pályáztatással összefüggésben hivatkozott rendeltetésellenes joggyakorlást nem találta bizonyítottnak. A munkaviszony időtartamát illetően nem tulajdonított perdöntő jelentőséget az írországi munkavállalási engedélyben meghatározott időtartamnak. Mindezek alapján egyetértett az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények iránti keresetet elutasító elsőfokú ítéleti következtetéssel. A 2001. évi prémiumigény részbeni elutasítása tekintetében a Pp. 3. § (3) bekezdésében előírt kötelezettség elmulasztása miatt kötelezte a munkaügyi bíróságot a fellebbezéssel érintett igény vonatkozásában új eljárásra és új határozat hozatalára. A jogerős részítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, melyben a támadott részítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen „a jogszabályokkal összhangban álló új határozat hozatalát”, másodlagosan a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezését kérte. Álláspontja szerint a határozatlan idejű munkaviszonya a külföldi munkavégzésre irányuló szerződéssel – amely megfelelt az Mt. 82–85. §-aiban szabályozottaknak – határozott idejűvé vált, az alperes a hazarendeléskor megsértette az Mt. 4. § (1) bekezdését, az intézkedés indoka valótlan és okszerűtlen, továbbá a hazarendelő intézkedést nem a munkáltatói jogkör gyakorló írta alá. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályában való fenntartását kérte. A munkaviszony határozott idejűvé válására vonatkozó felperesi érvelést illetően utalt a felek megállapodására és szándékára, a felperes későbbi magatartására. Vitatta a munkáltató jogellenes eljárásával, a szabályzat hatályosulásával kapcsolatos felperesi álláspontot. A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alaptalan. A felperes valamennyi kereseti igénye a dublini képviseletvezetői munkakör ellátására vonatkozó megállapodással volt kapcsolatos, ezért a perben elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást

mjogi1.indd 15

2008.12.09. 13:26:47

16 foglalni, hogy a külföldi munkavégzésre tekintettel, az azzal összefüggő munkáltatói intézkedéssel összefüggő igényeket érvényesítő munkaügyi jogvitában a külföldi jog vagy az Mt. volt-e alkalmazható. Az Mt. adott ügyben irányadó 1. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálya – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – kiterjed minden olyan munkaviszonyra, amelynek alapján a munkát a Magyar Köztársaság területén végzik, továbbá amelynél a magyar munkáltató munkavállalója a munkát külföldön, kiküldetésben végzi. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr.-nek a perbeli külföldi munkavégzéskor hatályos 52. § (2) bekezdése értelmében, ha a magyar munkáltató dolgozója munkáját külföldön kiküldetésben vagy tartós külföldi szolgálatban végzi, a munkaviszonyra a magyar jogot kell alkalmazni. A másodfokú bíróság e jogszabályok alapján helytállóan állapította meg a felperes külföldi munkavégzésére az Mt. hatályát. A másodfokú bíróság helyesen hivatkozott az Mt. perbeli időben hatályos 105. § (1) és (4) bekezdésére. Eszerint a felek között a dublini képviseletvezetői munkakör ellátására határozott időre létrejött megállapodás alapján a felperes a munkát kiküldetésben végezte, amelynek időtartama a felek eltérő megállapodása alapján a két hónapot meghaladhatta. A felek eltérő megállapodására tekintettel a kiküldetés jogi természetét – ideiglenességét – tehát a külföldi munkavégzés két hónapot meghaladó időtartama nem érintette. A külföldi kiküldetés átmeneti jellegét támasztotta alá a felek megállapodásán túlmenően, hogy a felek között nem volt vita a belföldi munkavégzési helyre visszatérésben, és a kiküldetés megszűnése után a felek a további magyarországi munkakörről tárgyaltak. A felperes eszerint az ír jog és az „EU jog” alkalmazása elmulasztására alap nélkül hivatkozott. Az Mt. hatályát az adott ügyben nem érintette az írországi munkavégzés tekintetében adott ír munkavállalási engedély. Megalapozott az első- és a másodfokú bíróság döntése a felperes határozatlan idejű munkaviszonya tekintetében is. Az a körülmény, hogy a felperes 1984 óta alperesnél különböző munkakörökben fennállt munkaviszonyában a felek a perbeli külföldi munkavégzés keretében adott munkakör ellátására határozott idejű megállapodást kötöttek, a munkaviszony határozatlan időtartamát nem érintette. Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a külföldi munkavégzésre határozott időre kötött megállapodásban a felek kikötötték, hogy az alperes a külföldi állomáshelyről egyoldalú, indokolás nélküli intézkedésével a felperest visszahívhatja. A felperes hazarendelésére e megállapodás alapján indokolás nélkül jogszerűen került sor, ezért a felülvizsgálati kérelem az indok valótlan és okszerűtlen voltára, mint a munkáltató intézkedése jogellenességét megalapozó körülményre alaptalanul hivatkozott. A 2001. június 25-ei hazarendelő munkáltatói intézkedés jogszerűségét – amint azt az első- és a másodfokú bíróság helytállóan kifejtette – az alperes külföldi értékesítési szervezetét szabályozó utasítás (KÉSZMSZ) alapján, és nem pedig a korábbi SZMSZ alapján kellett elbírálni. Nem fogadható el a felperesi érvelés a munkáltatói jogkör hiánya tekintetében sem. Ebben a körben is a 2001. június 13-ától hatályos KÉSZMSZ, és annak 1.4.4. pontja volt az irányadó és alkalmazandó, és ennek alapján a felperes felett az értékesítési igazgató jogszerűen gyakorolta a munkáltatói jogkört. Annyiban helytálló a felülvizsgálati álláspont, hogy a felperes nem tartozott a régió- és állomásvezetők körébe, abban azonban tévedett, hogy amennyiben a képviseletvezetői munkakörről nincs külön rendelkezés, akkor az új szabályzat más rendelkezései már nem is alkalmazhatók. Ebben a körben a másodfokú bíróság által is elfogadott elsőfokú ítéleti álláspont helytálló, mely szerint a felperes munkakörére vonatkozó különös szabály hiányában a tartós külszolgálatot teljesítőkre vonatkozó általános szabály hatályosult. Az alperes értékesítési igazgatója akkor is érvényesen rendelkezhetett a felperes hazarendelése tekintetében, ha a munkáltatói jogkör gyakorlás változásáról a felperes nem, vagy utóbb értesült [Mt. 74. § (2) bekezdés]. A perbeli munkáltatói intézkedés és a régióvezetői pályázat tekintetében a másodfokú bíróság nem állapított meg rendeltetésellenes joggyakorlást. Az alperes a perben bizonyította a külképviseletei átszervezését, a régiók létrehozását, a felperes – sikertelenül – több régióvezetői munkakörre pályázott is, ezért az ezzel összefüggésben történt, a külföldi munkavégzésre vonatkozó megállapodás szerinti hazarendelés tekintetében a felperes alap nélkül hivatkozott az Mt. 4. § (1) bekezdése megsértésére. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság

mjogi1.indd 16

2008.12.09. 13:26:47

17 nem bírálta el a felperesnek a képviseletvezetői munkakör betöltése idejére érvényesített bérkülönbözeti igényét, ezért a kereset ezen része elbírálására utasította (hívta fel) a munkaügyi bíróságot. Az első- és a másodfokú bíróság a kereset és a felperes perbeli nyilatkozatai alapján helytállóan állapította meg, hogy a 2001. augusztus 25-e utáni időszakra előterjesztett igényeket (elmaradt munkabér, költségtérítések, szabadjegy, adókülönbözet) a hazarendelésre vonatkozó munkáltatói intézkedés jogellenessége jogkövetkezményeként érvényesítette, következésképpen a jogellenesség hiánya miatt ezek elutasítása megalapozott volt. Az első- és a másodfokú bíróság a döntése alapjául szolgáló tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértése nélkül tárta fel. A másodfokú bíróság a tényállást és a jogi következtetés indokolását jelentősen és megalapozottan kiegészítette, az indokolás tekintetében az ügy érdemét érintő jogszabálysértés nem volt megállapítható [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Az a körülmény, hogy a 2000. és 2001. évekre megállapított prémiumigény tekintetében – melyre vonatkozóan a felek fellebbezéssel nem éltek – a jogszabályra nem történt hivatkozás, nem minősül az érdemet érintő jogszabálysértésnek, hiszen az alperes a másodfokú eljárásban már nem vitatta ebben a körben sem a jogalapot, sem az összegszerűséget. A részletezettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletnek az el nem bírált kereseti igény (... forint munkabér különbözet), valamint a prémiumkülönbözet tekintetében az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító rendelkezését nem érintette, ezt meghaladóan a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.170/2005.)

A jogok gyakorlásának és a kötelezettségek teljesítésének alapvető szabályai Mt. 3. § EBH 1999/41. A munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felek szoros kapcsolatára és az őket egymással szemben terhelő együttműködési kötelezettségre tekintettel az egyik fél a másik fél olyan jogérvényesítése ellen kifogással élhet, amely az eset körülményeire tekintettel a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe ütközik. E követelmény értelmében, a törvény alapján a munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felektől megkívánható, hogy az egyik fél jogával a másik fél érdekeit figyelembe véve úgy éljen, hogy azzal annak indokolatlanul hátrányt ne okozzon és evégett különösen az eset körülményei szerint indokolt tájékoztatást a másik félnek megadja, illetve a saját korábbi magatartásával való szembekerülést mellőzze. Az ennek meg nem felelő joggyakorlás meg nem engedett és a törvény védelmében nem részesül (Mt. 3. §, Kjt. 30. §). EBH 1999/133. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetése megállapítható abban az esetben is, ha a munkavállaló közreműködésével tevékenykedő konkurens cég azonos jellegű, de eltérő típusú terméket forgalmaz [Mt. 3. § (3) bek.]. EBH 1999/134. A vezetői összeférhetetlenséget – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató és a másik gazdasági társaság cégjegyzékben feltüntetett tevékenységi körének egybevetésével kell vizsgálni. Ennek során egymagában nem jelentős az, hogy a cégjegyzékben megjelölt tevékenységi körbe tartozó valamennyi tevékenységet ténylegesen folytatják-e [Mt. 3. § (3) bek., 191. § (2) bek.]. EBH 2001/457. A felek a munkaviszony megszűnését követő időre szóló versenytilalmi megállapodásukat módosíthatják. Ebben az esetben a megállapodásból eredő jogok és kötelezettségek elbírálásánál a módosított megállapodás az irányadó [Mt. 3. § (4) bek.]. EBH 2001/559. II. A munkáltató a versenytilalmi megállapodástól való elállás jogát csak a munkavállaló teljesítését megelőzően gyakorolhatja [Mt. 3. § (4) bekezdés, Ptk. 320. § (1) bekezdés, 321. §]. EBH 2002/678. Ha az üzemi tanács elnöke a testületet megillető jogosítványok folytán e tiszt-

mjogi1.indd 17

2008.12.09. 13:26:47

18 ségében képviselőként eljár, jogait a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, a munkáltatóval kölcsönösen együttműködve, rendeltetésszerűen köteles gyakorolni (Mt. 3., 4. §). EBH 2004/1050. Az együttműködési kötelezettség megsértésének minősül, ha a munkavállaló a véleménynyilvánítás jogával élve a munkáltatója fontos érdekét és a mértéktartás követelményét mellőzve jár el [Mt. 3. § (3) bek., 103. § (1) bek. c) pont]. EBH 2005/1237. Az együttműködési kötelezettség teljesítése céljából – amennyiben a munkaköri alkalmasság megítélésénél kétely merül fel – a munkavállaló célhoz kötötten köteles hozzájárulni az orvosi adatainak az alkalmassági orvosi vizsgálatot végző orvossal való közléséhez (Mt. 3. §, 77. §). EBH 2005/1334. Ha a versenytilalmi megállapodás elállás folytán nem hatályosul, az elszámolási kötelezettséggel felvett díjelőleg visszakövetelése nem jogellenes [Mt. 3. § (6) bek.]. EBH 2006/1532. A felek a versenytilalmi megállapodásban az elállás jogát kiköthetik. Az elállásra vonatkozóan a felmondás szabályai nem alkalmazhatók [Mt. 3. § (6) bekezdés; 1959. évi IV. törvény 320. § (1) bekezdés, 321. § (1) bekezdés]. BH 2001/84. A munkavállalót a munkaviszony megszűnését követően a volt munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartástól való tartózkodás kötelezettsége csak erre irányuló megállapodás alapján és legfeljebb három évig terheli. A jogszabály helytálló értelmezése szerint a megállapodás érvényességi feltétele a munkavállaló magatartásának korlátozásához képest megfelelő ellenérték, továbbá a versenytilalom tisztességes, a munkavállaló megélhetését, a szabad piaci versenyt méltánytalanul és túlzottan nem korlátozó feltétel meghatározása. A megállapodásban kikötött versenytilalom nem eredményezhet olyan mérvű korlátozást, amely nem az információk védelmét, a munkáltató gazdasági tevékenysége veszélyeztetésének elkerülését, hanem az adott tevékenység tekintetében széles körben és területen a piaci verseny jelentős korlátozását jelenti [Mt. 3. § (4) bek., 165. § (1) bek., 1996. évi LVII. tv., Ptk. 237. § (1) bek.]. BH 2001/138. A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből – kifejezett rendelkezés hiányában is – következik, hogy az akadályoztatását, különösen a munkáltató intézkedésének jogszerűségét befolyásoló keresőképtelenségét köteles a munkáltatója tudomására hozni [Mt. 3. § (1) bek., 103. § (1) bek. c) pont]. BH 2001/339. A versenytilalmi megállapodással összefüggő kockázat nem teszi lehetővé, hogy – a mentesítése érdekében – bármelyik fél utólag hivatkozzon a megállapodás megkötésénél számba venni elmulasztott körülményre [Mt. 3. § (4) bek., Ptk. 207. § (1) bek.]. BH 2005/331. A munkavállalót terheli a bizonyítás arról, hogy az engedély alapján történt eltávozás alatt jóhiszeműen és tisztességesen, az engedély alapjául megjelölt célnak megfelelően járt el [Mt. 3. § (1) bekezdés, 96. § (1) bekezdés a) pont; 1952. évi III. törvény 164. § (1) bekezdés]. BH 2005/369. A munkaviszony alanyainak a rehabilitáció, az egészségi állapotnak megfelelő munkakör biztosítása körében hatékonyan, jóhiszeműen és tisztességesen kell együttműködniük [8/1983. (VI. 29.) EüM–PM együttes rendelet; Mt. 3. § (1) bekezdés]. BH 2005/407. Ha a jogerős ítélet – a munkáltató korábbi jogellenes rendes felmondása jogkövetkezményeként – a munkáltatót a munkavállaló továbbfoglalkoztatására kötelezte, és ezt a munkáltató akként hajtotta végre, hogy munkaszerződés-módosítással olyan munkavégzési helyre kezdeményezte a munkavállaló foglalkoztatását, ahol a létszámcsökkentés elkerülhetetlen volt, ez a munkáltató részéről rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül [Mt. 3. § (1) bekezdés, 4. §]. BH 2006/263. I. A munkaszerződés szerinti munkakörben történő foglalkoztatás lehetőségének megszűnésekor a munkáltatónak az új munkakörre vonatkozó ajánlata megtételénél jóhiszeműen és tisztességesen kell eljárnia [Mt. 3. § (1) bekezdés]. BH 2007/26. A munkáltató jogos gazdasági érdekének sérelme akkor is megvalósulhat, ha a munkavállaló olyan cégnél helyezkedik el, amely azonos jellegű, de eltérő típusú terméket forgalmaz [Mt. 3. § (5) bek.]. BH 2007/308. Ha a versenytilalmi kikötést vállaló munkavállaló részére a megállapodás ellenértéket nem állapított meg, továbbá az ilyen munkahelyen való elhelyezkedés lehetőségét nem tudta bizonyítani, a munkavállalót ellenszolgáltatás nem illeti meg [Mt. 3. § (2) bek.].

mjogi1.indd 18

2008.12.09. 13:26:47

19 6. Ha az alperes tudott a férje vele szembeni munkáltatói jogkörének a taggyűlés hatáskörét gyakorló tulajdonos/tag jóváhagyásához kötött voltáról, az ismételt béremelésre irányuló szerződés-módosításokkal kapcsolatos magatartása a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközött (Mt. 3. §). A felperes munkáltató a keresetében az alperes munkavállaló 1999. július 1-jén és 2000. február 24-én kelt munkaszerződés-módosítása érvénytelenségének (semmisségének) megállapítását és az alperesnek a felvett munkabér-különbözet visszafizetésére kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes ügyvezetője, aki az alperes férje, a munkaszerződést a felperes alapítójának hozzájárulása nélkül módosította. A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az említett munkaszerződés-módosítások érvénytelenségét, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítéleti tényállás szerint az alperes férje, mint a felperes társaság ügyvezetője az egyszemélyes alapító képviselőjének – a németországi székhelyű Kft. ügyvezetőjének, H. K.-nak – 1999. elején említette, hogy szeretné házastársát alkalmazni az üzletmenetben segítőként. 1999. február 5-én munkaszerződést kötött az alperessel PR-menedzser munkakörre, heti 20 óra munkaidővel, havi 130 000 forint alapbérrel. 1999. július 1-jén az ügyvezető és az alperes a munkaszerződést módosították úgy, hogy az alperes munkaköre humánerőforrás igazgató, heti munkaideje 30 óra, személyi alapbére havi 210 000 forint lett, és egyéb juttatásokról is rendelkeztek. 2000. év elején a tulajdonos tájékoztatta az ügyvezetőt, hogy üzletrészét szeretné eladni, mert felperes veszteséges volt. 2000. február 24-én ismét módosították az alperes munkaszerződését, havi személyi alapbé rét 280 000 forintra, munkaidejét 40 órára emelték, 6 hónap felmondási időt, 6 havi végkielégítést kötöttek ki. E módosítások tartalmáról az ügyvezető az alapító képviselőit nem tájékoztatta, azokhoz hozzájárulásukat nem adták. A felperes alapítójának képviselői az üzletrész eladásáról való tárgyalások során, 2000. május 2-án értesültek a munkaszerződés-módosításokról, azokkal nem értettek egyet, közölték, hogy azokat érvénytelennek tekintik. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkaszerződés-módosításokat jogszabályba ütközőnek, az Mt. 9. §-a szerint érvénytelennek minősítette. A felperesnek a kifizetett munkabér-különbözet iránti igényét – kártérítésként – a bíróság nem találta alaposnak, ezért a kereseti kérelmet elutasította. Az alperes fellebbezésében a keresetnek helyt adó, a munkaszerződés-módosítások érvénytelenségét megállapító részében kérte az ítélet megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását. A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta, lényegében helyes indokai alapján. A másodfokú bíróság szerint a fellebbezéssel érintett részében a tényállás megállapítása helyesen történt, és az érdemi döntéssel is egyetértett. Hangsúlyozta, hogy az alperest terhelte a munkaszerződés-módosítások jóváhagyásának bizonyítása. Ezt alperes a perben bizonyítani nem tudta. Sikertelen volt az arra vonatkozó bizonyítása is, hogy a jóváhagyásra jogosult személyek tudtak a munkaszerződés-módosításokról és azok tartalmát ismerték. Az ügyvezető munkáltatói jogkörének a Gt. 150. §-a (2) bekezdésében és az alapító okiratban is előírt korlátozását az alperes ismerte. Az ügyvezető munkaszerződés-módosítással kapcsolatos eljárását az Mt. 74. §-a (2) bekezdése szerint is érvénytelennek minősítette a megyei bíróság. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és új eljárás elrendelését kérte, másodlagos kérelme a felperes keresetét elutasító határozat hozatalára irányult. A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában szereplő súlyos ellentmondások figyelmen kívül hagyását panaszolta. Vitatta azokat az ítéleti megállapításokat, miszerint az alapító képviselői a munkaszerződés-módosításhoz nem járultak hozzá, és ő tudott, illetve tudnia kellett volna a jóváhagyási kötelezettségről. Érvelése szerint jóváhagyás hiányában emiatt – az ítélkezési gyakorlat értelmében – nem lehet érvénytelennek tekinteni a munkaszerződés-módosítást. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

mjogi1.indd 19

2008.12.09. 13:26:47

20 A jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt (BH 1996/372). Az alperes a fellebbezésében a Pp. 163. §-a (3) bekezdése megsértése miatt az elsőfokú ítéletet nem támadta, így a jogerős másodfokú ítélet e kérdéssel nem foglalkozhatott, tehát emiatt jogszabálysértő nem is lehet. A felülvizsgálati kérelem az elsőfokú ítéletnek egyrészt a munkaszerződés-módosítás érvénytelensége megállapításával, másrészt a kártérítési igény elutasításával kapcsolatos indokolása közötti ellentmondásra hivatkozva is jogszabálysértőnek tartotta a jogerős ítéletet. E felülvizsgálati támadás azért téves, mert a másodfokú ítélet – arra irányuló fellebbezés hiányában – a kártérítési igény elutasítása körében az elsőfokú ítéletet nem vizsgálhatta, így nem is érintette, csupán a fellebbezett részében a munkaszerződés-módosítások érvénytelensége tekintetében hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét. Ennélfogva a fellebbezéssel nem érintett, így első fokon jogerőre emelkedett kereseti kérelem elutasításának indokolásában kifejtettekkel összefüggésben a másodfokú ítélet felülvizsgálati támadására nincs lehetőség [Pp. 271. § (1) bekezdés a) pont]. A másodfokú bíróság megalapozottan állapította meg a per adatai alapján, hogy a perben nem nyert bizonyítást a munkaszerződés-módosítások jóváhagyása, és az alperes előtt ismert volt az ügyvezető munkáltatói jogkörének korlátozása, amelyet a Gt. 150. §-a (2) bekezdésének j) pontja mellett a felperes alapító okirata is előírt. Ezek az ítéleti következtetések nem iratellenesek, és nem okszerűtlenek. Az utóbbit az alperes saját perbeli nyilatkozata alátámasztja, és az alperes humánerőforrás igazgatói munkaköréből is okszerűen következik, hogy alperesnek a munkáltatói joggyakorlásra vonatkozó rendelkezéseket ismernie kellett. A tényállást érintő felülvizsgálati támadás tehát jogszabálysértés hiányában alaptalan. A felülvizsgálati kérelem azzal helyesen érvelt, hogy a képviseleti jog korlátozására harmadik személlyel szemben nem lehet hivatkozni; ezért a munkaszerződés-módosítások érvénytelenségének megállapítása erre tekintettel tévesen történt (BH 1994/622., BH 2001/483.). Az adott esetben nem volt figyelmen kívül hagyható az a lényeges körülmény, hogy az alperes – az irányadó tényállás szerint – tudott a férje vele szembeni munkáltatói jogkörének a taggyűlés hatáskörét gyakorló tag (tulajdonos) jóváhagyásához kötött voltáról. Ennélfogva az ismételt szerződés-módosításokkal kapcsolatos eljárása a – munkaviszony alanyai esetében is megkövetelt – jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközött [Ptk. 4. § (1) bekezdés, Mt. 3. § (1) bekezdés]. Ez okból a szerződés-módosítások érvénytelenségére levont ítéleti következtetés érdemben helytálló. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet – az indokolás előbbi módosításával – a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a pervesztes alperest kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 11.165/2001.)

7. Az Mt. 3. § (4), majd (5)–(6) bekezdése értelmében a felek az érvényesen létrejött versenytilalmi megállapodás tekintetében elállási jogot köthetnek ki. A felperes keresetében az alperessel kötött versenytilalmi megállapodás alapján hat havi munkabérének megfelelő ellenérték és késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A munkaügyi bíróság ítéletével a kereset szerint marasztalta az alperest. A megállapított tényállás szerint a felperes 1998. szeptember 5-étől állt munkaviszonyban az alperessel. A felek a 2000. június 1-jén kelt munkaszerződés-módosítás 11. pontjában versenytilalmi megállapodást kötöttek, mely szerint a felperes a munkaviszonya megszűnését követő egy év időtartamra kötelezettséget vállalt meghatározott – az alperessel versenyhelyzetet teremtő – tevékenységtől való tartózkodásra, az alperes pedig ennek fejében a munkaszerződés megszűnésekor hat havi munkabér fizetésére. A felek kikötötték, hogy „a versenytilalmi megállapodásban foglalt kötelezettségek kölcsönös teljesítéséről a munkáltató a munkaviszony időtartama alatt írásban lemondhat”. A felperes nem írta alá 2001. március 30-án a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodást, mivel nem értett egyet annak 3. pontjával, amelyben az alperes a felperest a munkaszerződés 11. pontjában rögzített versenytilalmi megállapodás teljesítése alól

mjogi1.indd 20

2008.12.09. 13:26:47

21 felmentette. A felek a munkaviszonyt 2001. március 31-én megszüntették oly módon, hogy a felperes a munkaviszony közös megegyezéssel megszüntetésére vonatkozó iratokat átvette, a felek – a megállapodás aláírása nélkül – a munkaviszonyt felszámolták, a megszüntetés és annak jogcíme közöttük nem képezte vita tárgyát. A munkaügyi bíróság ebből a tényállásból arra a következtetésre jutott, hogy az alperes 2000. június 1-jétől a munkaviszony időtartama alatt a kötelezettségek kölcsönös teljesítéséről a versenytilalmi megállapodás 11. pontja szerint írásban lemondhatott. Arra tekintettel azonban, hogy ezt a 2001. március 30-án kelt „megállapodásban” közölte a felperessel, a munkaügyi bíróság szerint a lemondási nyilatkozat az Mt. 4. §-ába ütközött, mivel az alperes „nyilvánvalóan így akart mentesülni a kikötött hat havi munkabér fizetési kötelezettség alól”. Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét – annak indokait elfogadva – helybenhagyta. A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság jogi indokaira utalás mellett arra is hivatkozott, hogy az alperes 2001. március 30-án írásban tett jognyilatkozata a Ptk. 319. § (1) bekezdése és 320. § (1) bekezdése alapján nem minősült elállásnak, mivel nem szerződésen alapult. Rámutatott továbbá, hogy a munkaszerződés-módosítás 11. pontjába foglalt megállapodás az Mt. 8. § (2) bekezdésébe ütközött. A munkavállaló az őt megillető jogokról az egyoldalú nyilatkozattal előre nem mondhat le. Az alperes lemondó nyilatkozata tartalmát tekintve a munkaszerződés egyoldalú módosítását jelenti. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetét elutasító határozat hozatala iránt az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az Mt. 3. § (4) bekezdése és a Ptk. 320. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott. Az Mt. 3. § (4) bekezdésével ellentétesnek tartotta az Mt. 4. §-ába ütközést megállapító elsőfokú ítéleti, és az Mt. 8. § (2) bekezdésébe ütközést megállapító jogerős ítéleti álláspontot. Érvelése szerint – és ezt jelölte meg a felülvizsgálatot megalapozó jogkérdésként – a versenytilalmi megállapodást nem a munkajog, hanem a polgári jog szabályai szerint kell elbírálni, ezért az elállás jogával a Ptk. 320. § (1) bekezdése szerint a megállapodásban kikötöttek alapján az alperes a munkaviszony megszűnéséig jogszerűen élhetett. Álláspontja alátámasztására a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire is hivatkozott. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontja alapján elrendelte azokban a jogkérdésekben, mely szerint milyen feltételekkel állhat el a munkáltató a versenytilalmi megállapodástól, továbbá mennyiben alkalmazhatók az Mt. szabályai a versenytilalmi megállapodás tekintetében. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem elkésettségére, az előterjesztő ügyvéd jogi képviseleti jogosultsága hiányára hivatkozott, fenntartotta a perbeli álláspontját az alperes rosszhiszemű, joggal való visszaélést megvalósító magatartásáról. Sérelmezte a másodfokú bíróságnak a perköltsége mellőzésére vonatkozó álláspontját. A felülvizsgálati kérelem alapos. Az alperessel 2002. június 6-án közölt jogerős ítélet ellen 2002. augusztus 2-án postára adott felülvizsgálati kérelem – amelyet a 3. sorszámú ellenkérelemhez csatolt meghatalmazásban megjelölt jogi képviselő nyújtott be – nem késett el [Pp. 272. § (1) bekezdés]. Az alperes helyesen fejtette ki felülvizsgálati kérelmében, hogy nem érinti a versenytilalmi megállapodás érvényességét az a körülmény, ha azt munkaszerződés, illetve annak módosítása tartalmazza (EH 559.). Az Mt. perbeli időben hatályos, az 1997. évi LI. törvény 1. §-ával megállapított 3. § (4) bekezdése előírta, hogy a munkaviszony megszűnését követően a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartás tilalma csak ilyen tartalmú, megfelelő ellenérték fejében kötött megállapodás alapján és legfeljebb három évig terheli a munkavállalót, és erre a megállapodásra a polgári jog szabályai az irányadók. Mindezekből következően az első- és a másodfokú bíróság a jogszabályokat tévesen értelmezte a perbeli versenytilalmi megállapodás megkötése és az alperes elállása tekintetében. Az Mt. 3. § (4) bekezdése [2001. július 1-jétől az Mt. ugyanilyen tartalmú (5) és (6) bekezdése] értelmében érvényesen létrejött versenytilalmi megállapodás tekintetében a felek elállási jogot köthetnek ki (Ptk. 320. §).

mjogi1.indd 21

2008.12.09. 13:26:48

22 A felek a versenytilalmi megállapodásban – annak tartalma szerint – az alperes elállási jogát kötötték ki [Ptk. 320. § (1) bekezdés], az alperes erre vonatkozó jognyilatkozata tehát a felek szerződésén alapult. Az alperes eszerint jogosult volt a megállapodást a munkaviszony fennállása alatt, azaz a felperes teljesítésének megkezdése előtt egyoldalú jognyilatkozattal felbontani, amelynek következményeként a jövőre nézve a felek mentesültek a kötelezettségeik alól. A munkaügyi bíróság ebben a körben a jogszabály helyes értelmezésével helytállóan állapította meg, hogy az alperes a versenytilalmi megállapodáson (szerződésen) alapuló – a megállapodás 11. pontja utolsó mondatának tartalma szerinti – elállási jogát a felperes teljesítése megkezdéséig, azaz a munkaviszony megszűntéig (2001. március 31-éig) jogszerűen gyakorolhatta. Felperes a rendeltetésellenes joggyakorlás alapjaként egymagában a lemondás időpontját és az alperes által aláírt „megállapodás” keretében való közlését jelölte meg, egyéb tényállásra nem hivatkozott, bizonyítási indítványa nem volt. A megjelölt okok alapján a rendeltetésellenes joggyakorlásra a jogerős ítélet tévesen következtetett, mivel a megfelelően közölt elállásnak jogszerűen lehetett a célja a megállapodás felbontása, a „kölcsönös kötelezettségek alóli mentesülés”. A felek között nem volt vitás, hogy a munkaviszony megszüntetésére 2001. március 31-én közös megegyezéssel – a munkaviszony felszámolásával, a felperes részéről a munkaviszonyt megszüntető iratok átvételével – került sor, következésképpen az alperes által 2001. március 30-án a fentiek szerint írásban közölt elállás a versenytilalmi megállapodást felbonthatta. Az alperes jogszerű elállása következményeként egyik felet sem terhelte a versenytilalmi megállapodásban kikötött kötelezettség, ennélfogva a jogerős ítélet törvénysértően hagyta helyben a megalapozatlan keresetnek helyt adó elsőfokú ítéletet. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította [Pp. 275. § (4) bekezdés]. (Mfv. I. 10.716/2003.)

8. A munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos járandóságokra nézve a felek a törvényhez képest kedvezőbb feltételekben is megállapodhattak (Mt. 3., 89. §). A munkaügyi bíróság a felperes elsődleges kereseti kérelme alapján az alperest az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján egy évre járó átlagkereset és ennek kamatai megfizetésére kötelezte, a felperes ezt meghaladó összegű, valamint a munkaszerződésen alapuló végkielégítés és átlagkereset megfizetésére irányuló keresetét elutasította. Az egy éves átlagkereset összegének megállapításánál felperesnek az alperessel fennállt munkaviszonyából csak az utolsó vezérigazgatói munkakörre szóló határozott idejű munkaviszonyát vette figyelembe. A munkaszerződés szerinti végkielégítés megállapodás alapján járó átlagkereset követelését a megállapodás jogszabályba ütköző volta [Mt. 13. § (3) bekezdés, 95. §, 1990. évi LXXXVI. tv. 5. §] miatt semmisségre hivatkozással utasította el. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva egy évre járó átlagkereset, a munkaszerződésen alapuló végkielégítés, a munkaszerződésen alapuló 4 havi átlagkereset címén meghatározott összeg és ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte az alperest. Az átlagkereset számítását az Mt. 152. § (5) bekezdés alkalmazásával a másodfokú bíróság tévesnek tartotta, mert felperes alperesnél fennállt munkaviszonya nem szűnt meg az új, vezérigazgatói munkakörbe helyezéssel, az csupán módosult. A munkaszerződésben a végkielégítésre vonatkozó – mint a törvénytől kedvezőbb feltételben való – megállapodásra lehetőség volt, és az Mt. 74. § (2) bekezdése alkalmazásával a bíróság az igazgatóság által kötött munkaszerződés érvénytelenségére való hivatkozást nem fogadta el. Az Mt. 3. § (5) és (6) bekezdésén alapuló megállapodás részben jogellenes magatartástól való tartózkodásra vonatkozott, ezért a bíróság a kötelezettségvállalás fejében kikötött ellenérték felét tekintette megfelelő mértékűnek. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a „jogszabályokkal összhangban álló határozat” hozatalát kérte jogszabálysértésre és a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontja szerinti felülvizsgálati okra hivatkozással. Elsődlegesen a munkaszerződés érvénytelensége miatt panaszolt jogszabálysértést, mert azt nem a munkáltatói jogkör gyakorlója kötötte. Másodlagosan a munkaszerződés semmisségére hivatkozott az Mt. 88. §, 13. § (3) bekezdése és az Mt. 95. § (1) bekezdése megsértése, illetve az 1996. évi LVII. törvény 2–5. §-ába, a Ptk. 200. § (2) be-

mjogi1.indd 22

2008.12.09. 13:26:48

23 kezdésébe ütköző volta miatt. Az átlagkereset számítás módját az Mt. 152. § (5) bekezdés alapján tartotta jogszabálysértőnek. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. § (1) bekezdése szerint előzetesen megvizsgálta és ennek során a következőket állapította meg. A munkaszerződést ugyan nem a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult (a tulajdonosi jogokat gyakorló kijelölt miniszter) kötötte meg, az Mt. 74. § (2) bekezdése alapján azonban a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül vette figyelembe a munkaszerződésben foglaltakat. A felperes a körülményekből (a miniszter a kinevezés, felmentés kivételével a munkáltató jogkörét átruházta az igazgatóságra, a jóváhagyott alapító okirat is ennek megfelelő rendelkezést tartalmazott) alappal következtethetett az eljáró személyek jogosultságára, ezért a munkáltató érvénytelenségre nem hivatkozhat. A felek a munkaszerződésben – az Mt. 13. § (3) bekezdése alapján – megállapodhattak a törvényhez képest kedvezőbb feltételekben a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos járandóságokra nézve. Ezt a törvény sem az Mt. 88. § (2) bekezdése, sem az Mt. 95. §-a tekintetében nem zárja ki. Ezért a munkaszerződésben a végkielégítésre vonatkozó kikötés érvényes. A munkaszerződés 5.4. pontjának (1)–(2) bekezdésében felsorolt magatartások csak részben esnek a jogszabály által is tiltott körbe (üzleti titok, jóhírnév megsértése, tisztességtelen verseny tilalma), így az ezt meghaladó és a (3) bekezdésben szereplő magatartásoktól való tartózkodásra a megállapodás az Mt. 3. § (6) bekezdése alapján érvényesen megköthető volt. A másodfokú bíróság az ellenérték megfelelő csökkentésével a megállapodást jogszabálysértés nélkül vette figyelembe. Az irányadó tényállás szerint a felperes az elnök-vezérigazgatói kinevezése előtt is munkaviszonyban állt az alperessel, ezért az átlagkeresetét az utolsó négy naptári negyedévre kifizetett munkabérek alapulvételével kellett számítani az Mt. 152. § (3) és (6) bekezdése figyelembevételével. Az Mt. 152. § (5) bekezdése nem volt alkalmazható csupán azért, mert az utolsó munkaszerződés-módosítása szerint a munkaviszonya határozott időre szólt. Az előbbiekre tekintettel az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés hiányában a felülvizsgálat együttes törvényi feltételei [Pp. 270. § (2) bekezdés] nem állnak fenn. (Mfv. E. 10.861/2003.)

9. A versenytilalmi megállapodás egyoldalú megszüntetésére, vagy annak érdekmúlás miatti megszűnésének megállapítására nincs jogi alap [Mt. 3. § (6) bek.]. A felperes értékesítési és marketing igazgató munkakörben dolgozott az alperesnél, munkaviszonya közös megegyezés alapján 2001. augusztus 31-vel szűnt meg. Ezt követően a felperes keresettel élt versenytilalmi tartozás ellenértének megfizetése iránt, amely keresetet az elsőfokú bíróság elutasította, és perköltség megfizetésére kötelezte a felperest az alperes javára. A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperes részére versenytilalmi megállapodás ellenértékeként ... forintot és ennek törvényes kamatait. A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, amelyet a másodfokú bíróság csupán az utolsó havi bér összegére és számfejtésére vonatkozó adatokkal egészített ki. Nem értett egyet az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak indokolásával. Felhívta a munkaszerződés megkötésekor hatályos Mt. 3. § (3) és (4) bekezdésének rendelkezéseit kihangsúlyozva, hogy a munkaviszony megszűnését követően fennálló kötelezettségre nézve kötött megállapodásra a polgári jog szabályai az irányadók. Ezért, ha a felek a munkaszerződés tekintetében annak megszüntetéséről kötnek megállapodást, ennek hatálya erre irányuló kifejezett rendelkezés nélkül a munkaszerződésben foglalt versenytilalmi megállapodásra nem terjed ki. Az elsőfokú bíróság tehát téves értelmezéssel minősítette a felek között 2001. augusztus 1. napján a munkaviszony megszüntetésére kötött megállapodást a versenytilalmi megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésére is kiterjedőnek. Rámutatott arra is, hogy az alperesnek elállási joga nem volt, minthogy a Ptk. 320. §-a értelmében erre csupán az jogosult, akit erre jogszabály vagy a szerződés feljogosít. A perben jogszabály az egyoldalú elállást nem tette lehetővé, az elállási jogot pedig a munkaszerződésben nem kötötték

mjogi1.indd 23

2008.12.09. 13:26:48

24 ki. Az elállási jogot egyébként is csak a munkaviszony megszűnését megelőzően vagy legfeljebb azzal egy időben gyakorolhatta volna az alperes, amennyiben ennek feltételei fennállnak. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatását”, és a felek közötti versenytilalmi megállapodás megszűnésének megállapítását, a felperes keresetének elutasítását kérte. A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, amikor csupán a Ptk. 320. §-ában szabályozott elállás jogintézményének alkalmazhatóságát vizsgálta, és nem foglalkozott a Ptk. 312. §-ában megfogalmazottak szerint a versenytilalmi megállapodás gazdasági érdekmúlás miatti megszűnésének feltételeivel. Kifejtette, hogy a munkáltató veszteséges működése miatt a versenytilalmi megállapodás teljesítése ellehetetlenült, a versenytilalmi megállapodás fenntartásához fűződő gazdasági érdek megszűnése az eljárásban bizonyítást nyert. Álláspontja szerint a versenytilalmi megállapodás fenntartása lehetetlenné válik, ha a munkáltató a veszteséges működése miatt nem folytatja azokat a tevékenységeket, amelyekre tekintettel a versenytilalmi megállapodást megkötötték. E körben több legfelsőbb bírósági eseti döntésre hivatkozott. Állította továbbá, hogy a felek ráutaló magatartással kölcsönösen mentesítették egymást a versenytilalmi megállapodásból eredő kötelezettségek teljesítése alól, hiszen a felperesnek azt a magatartását, hogy másutt munkát keresett, és ebben az alperes is a segítségére volt, úgy kell értékelni, hogy a felek ezáltal a versenytilalmi megállapodásból eredő jogokról lemondtak [Ptk. 216. §, 319. § (1) bekezdése]. Végül kifogásolta a felülvizsgálati kérelemben az alperes, hogy az eljárt bíróságok nem észlelték hatáskörük hiányát, álláspontja szerint a versenyjogi megállapodásból eredő jogvita az általános hatáskörrel rendelkező bíróságok hatáskörébe tartozik. Indokolt lenne, hogy a tipikusan polgárjogi kérdésekben polgári bíróságok döntsenek [Pp. 28. § (2) bekezdése]. A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg. A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján további bizonyítás felvételének, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, ezért a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló periratok alapján dönt. A Legfelsőbb Bíróság döntésénél az eljárt bíróságok által kialakított ítéleti tényállás az irányadó. Nem képezheti felülvizsgálat tárgyát olyan tényállítás vagy jogi hivatkozás, amely az alapeljárás tárgyát nem képezte (BH 1995/163., 1996/372.). Ezért tehát a felülvizsgálati eljárásban nem lenne vizsgálható érdemben az alperesnek a munkaügyi bíróság hatáskörére vonatkozó érvelése, amely egyébként minden jogi alapot nélkülöz. Magának az Mt.-nek a 3. § (4) bekezdése rendelkezik akként, hogy a versenytilalmi megállapodásra a polgári jog szabályai irányadók, amennyiben a felek ilyen kötelezettséget kötöttek ki a munkaviszony megszűnését követő időre is. Egyértelmű az ítélkezési gyakorlat, amely szerint ezen jogviták elbírálása a munkaügyi bíróságok hatáskörébe tartozik. Ugyancsak kellő alap nélkül hivatkozott a felülvizsgálati kérelem a Ptk. 312. § (1) bekezdésében meghatározott lehetetlenülésre a fenti indokok miatt is, mivel a lehetetlenülésre az alapeljárásban nem hivatkozott. E körben a Legfelsőbb Bíróság érdemben csupán arra mutat rá, hogy a munkáltató veszteséges működése, tevékenységi körének módosulása, gazdasági érdekének megszűnése önmagában nem ad alapot az ún. lehetetlenülés megállapítására. A Ptk. 312. §-ának (2) és (3) bekezdése rendelkezést tartalmaz arra nézve is, hogy ha a teljesítés lehetetlenné vált a szerződő fél felelőssége okán, abban az esetben kártérítés követelhető. Kellő alap nélkül hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra is, hogy a felek ráutaló magatartásával kétséget kizáróan megállapítható, hogy mentesítették egymást a versenytilalmi megállapodásból eredő kötelezettségek teljesítése alól. Abból a körülményből, hogy a felperes az alperes közreműködésével megkísérelt elhelyezkedni, még nem következik, hogy hozzájárult volna a versenytilalmi megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez. A Ptk. 207. §-ának (3) bekezdése értelmében a jogról való lemondás kifejezettnek és egyértelműnek kell lennie. A körülményekből nem lehetett arra következtetni, hogy a felperes a versenytilalmi megállapodásból eredő jogairól lemondott volna. A megállapodás egyoldalú megszüntetésére nincs lehetőség, amint erre a Legfelsőbb Bíróság már rámutatott (BH 2001/7/339.). A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.548/2004.)

mjogi1.indd 24

2008.12.09. 13:26:48

25 10. Ha a felek munkaviszonya 06. 1-jén szűnt meg, az e napon postára adott elállási nyilatkozat elkésett. Versenytilalmi megállapodástól történő elállás (Mt. 3. §; Ptk. 320. §). A felperes keresetében hat havi alapbérének megfelelő 1 500 000 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest a munkaszerződésben szereplő versenytilalmi megállapodás alapján. A megyei munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2004. március 29-én létesített munkaviszonyt az alperessel piackutatási és marketingvezető munkakörben. A munkaszerződés 14. pontja értelmében a felperes vállalta, hogy a munkaviszonya megszűnését követő hat hónapig nem létesít munkavégzésre irányuló jogviszonyt a munkáltatóval azonos tevékenységi körű céggel vagy személlyel. Ennek ellenértékeként az alperes hat havi alapbérnek megfelelő összeg megfizetését vállalta. Kikötötték, hogy ha a felperes ezen kötelezettségét megszegi, az alperes a felmerült kára megtérítését igényelheti. A felperes 2005. május 2-án kelt rendes felmondással a munkaviszonyát megszüntette. Ezt követően az alperes a 2005. június 1. napján kelt levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy elfogadja a felmondását, a felperes munkaviszonya 2005. június 1-jével megszűnt. Felhívta a felperes figyelmét, hogy a munkaviszonya megszűnését követően is fennáll a titoktartási kötelezettsége, azonban nem tart igényt további munkavállalásával kapcsolatban semmilyen elhelyezkedési korlátozásra. A felperes jogi képviselője útján 2005. június 15-én felhívta az alperest a munkaszerződés 14. pontja alapján 1 500 000 forint három napon belüli megfizetésére, majd ennek elutasítását követően benyújtott keresetében kérte az alperes marasztalását. Előadta, hogy új munkaviszonyt a teljesen eltérő tevékenységet folytató Kft.-nél létesített. Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperes elhelyezkedését megelőzően a munkaviszony megszűnésekor írt levéllel már elállt a versenytilalmi megállapodástól, így az már nem kötelezte teljesítésre. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét az Mt. 3. § (5), illetve (6) bekezdésére hivatkozással nem találta alaposnak. Megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2005. június 1. napján szűnt meg, és az alperes a munkaviszony utolsó napján tájékoztatta a felperest arról, hogy a munkavállalásával kapcsolatban semmilyen elhelyezkedési korlátozásra nem tart igényt. Mivel az alperes a munkaviszony utolsó napján élt a Ptk. 320. § (1) bekezdése szerint elállási jogával, az ítélkezési gyakorlat értelmében az új munkaviszony létesítését megelőzően ezt a jogát jogszerűen gyakorolta. A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 1 500 000 forintot. A megyei bíróság a tényállás kiegészítéseként megállapította, hogy a felek a munkaszerződésben nem kötötték ki a versenytilalmi megállapodástól való elállás jogát, és a felperes nem konkurens céggel kötött új munkaszerződést az alperesnél fennállt munkaviszonya megszűnését követően. A kiegészített tényállás alapján a megyei bíróság tévesnek találta az elsőfokú bíróság érdemi döntését a Ptk. 320. § (1) bekezdése alapján. A felek között ugyanis nem volt vitás, hogy az elállási jogra vonatkozó kikötést sem a munkaszerződés, sem egyéb, a felek között létrejött megállapodás nem tartalmazott, és az alperes nem jelölt meg olyan jogszabályt, amely az elállás jogszerűségét alátámasztotta volna. Így az alperes egyoldalúan a versenytilalmi megállapodástól való elállásra nem volt jogosult. Megjegyezte a megyei bíróság, hogy amennyiben az elállás jogát a felek kikötötték volna, az alperes ezt a jogát jogszerűen – az ítélkezési gyakorlat szerint – csak a felmondási idő megkezdéséig gyakorolhatta volna. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az alperes a felperes utolsó munkanapján közölte írásban a megállapodástól való elállását, így a felhívott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a munkaviszony időtartama alatt történt elállásra tekintettel nem jár a felperesnek az általa igényelt összeg. Továbbá arra hivatkozott, hogy semmis a munkaszerződésbe foglalt versenytilalmi megállapodás, mivel a munkavállalót terhelő ellenértéket a szerződésben nem rögzítették, ennélfogva azt nem követelhetné a megállapodás megszegése esetén. A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Hangsúlyozta, hogy az al-

mjogi1.indd 25

2008.12.09. 13:26:48

26 peres saját felróható magatartása miatt – miután maga fogalmazta meg a versenytilalmi kikötést – előnyök szerzésére nem hivatkozhat. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. 1. Az Mt. 6. § (4) bekezdése szerint az írásbeli nyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt az érdekeltnek vagy az átvételre jogosult személynek adják át. A fellebbezési szakban az alperes nem cáfolta a felperes azon állítását, hogy a 2005. június 1. napon kelt elállást tartalmazó levelet az alperes postán küldte meg számára. Minthogy az alperes nyilatkozata szerint is 2005. június 1. napján szűnt meg a felperes munkaviszonya, ezért a postán megküldött elállást tartalmazó és június 1-jén kelt nyilatkozatot a felperes értelemszerűen nem vehette kézhez aznap, azaz június 1. napján. Nem alapos ezért az alperes felülvizsgálati kérelmének az a hivatkozása, hogy az elállást tartalmazó nyilatkozatát a felperes munkaviszonyának fennállása alatt tette meg. 2. A másodfokú bíróság a Ptk. 320. § (1) bekezdése alapján helyesen indult ki abból, hogy az alperes elállásra hivatkozva nem mentesülhet a szerződésben vállalt ellenérték megfizetése alól, mivel elállási jog a felek ilyen megállapodása, illetve jogszabály erre vonatkozó rendelkezése hiányában nem illette meg. A munkaszerződésnek a versenytilalmi megállapodásról szóló 14. pontja ugyanis nem jogosította fel a munkáltatót az egyoldalú elállásra. 3. Téves a versenytilalmi megállapodás semmisségére vonatkozó felülvizsgálati érvelés is. Az Mt. 3. § (6) bekezdése alapján a megállapodásban a munkavállalót terhelő kötelezettség (a munkavállalás meghatározott korlátozásának betartása) ellenértékét kell meghatározni, amely a munkáltatót terheli. Ennek az érvényességi feltételnek a felek megállapodása megfelelt. A munkavállaló szerződésszegése esetén – erre vonatkozó külön megállapodás nélkül is – a munkáltató a polgári jog szabályai szerint kártérítést követelhet [Mt. 3. § (6) bekezdés utolsó fordulata]. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet – jogszabálysértés hiányában – hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 019/2007.)

11. A versenytilalmi megállapodástól elállás érvényessége (Mt. 3. §). A felperes keresetében munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetése jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, másodlagos igénye kompenzációs bérként hathavi átlagkereset megfizetésére irányult. A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest 200 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1997. november 3-ától állt az alperes alkalmazásában behajtási menedzserként. Munkaszerződése versenytilalmi kikötése alapján a munkavállaló azt vállalta, hogy a munkaviszonyának bármely okból történő megszűnését követően egy éven belül a vezérigazgató beleegyezése nélkül nem létesít jogviszonyt a munkáltató versenytársánál, illetve olyan munkáltatónál, amely távközlési tevékenységet folytat. Kikötésre került, hogy a munkáltató kompenzációként hathavi „alapfizetésnek” megfelelő összeget fizet a munkavállalónak a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor feltéve, hogy a munkáltató a munkaviszony fennállása alatt semmilyen formában sem fegyelmi határozatot, sem írásbeli figyelmeztetést, vagy bármely más hasonló intézkedést nem foganatosított vele szemben. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes az Mt. 7. §-ának (3) bekezdése szerinti szubjektív határidőt elmulasztva támadta meg jognyilatkozatát, ezen túlmenően keresete érdemben is megalapozatlan, mert a perben nem nyert bizonyítást az, hogy a felperes kényszer, fenyegetés, megtévesztés következtében kötötte volna meg a munkáltatóval megállapodását a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére. A versenytilalmi szabályozással összefüggésben megállapította, hogy a felperes e-mail üzenettel írásbeli figyelmeztetést kapott, ami kizáró feltétel. Az alperes a munkaszerződésében szereplő versenytilalmi kikötéstől elállt, s bár a felperes azt állította, hogy az erre vonatkozó nyomtatványt 90%-os biztonsággal megállapíthatóan nem ő írta alá, erre vonatkozóan bizonyítást nem ajánlott fel. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét

mjogi1.indd 26

2008.12.09. 13:26:48

27 részben megváltoztatta, és az alperest 2 773 920 forint és annak kamata megfizetésére kötelezte, míg a felperest az alperesnek járó perköltség fizetése alól mentesítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest 210 000 forint együttes első- és másodfokú perköltség fizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság helytállónak találta az elsőfokú bíróságnak a közös megegyezéssel, mint megállapodással kapcsolatos döntését, és ezzel összefüggő okfejtését. Ugyanakkor rögzítette, hogy az ún. írásbeli figyelmeztetés stílusa és tartalma alapján sem alkalmas joghatás kiváltására, mivel olyan indokot nem tartalmazott, amelyet a hathavi kompenzációs bér kifizetésénél figyelembe lehetne venni. A munkáltató figyelmeztetésekor a jogorvoslati lehetőséget sem biztosította a felperes számára. Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a kereset elutasítására irányult a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett. Álláspontja szerint a munkavállalónak küldött e-mailt a munkáltató írásbeli figyelmeztetésnek tekintette és az egyértelműen meghatározta a felperes terhére rótt fegyelemsértést amikor rögzítette, hogy „erkölcstelennek nevezel”, „felülbírálsz egy vezetői döntést”, „nem találom megfelelő vezetői hozzáállásnak”. Önmagában a jogorvoslati lehetőségről való kioktatás a figyelmeztetést nem teszi érvénytelenné. A felülvizsgálati érvelés szerint a másodfokú bíróság ítélete egyáltalán nem foglalkozik az alperesi elállás kérdésével. A felperes az eljárás során tett olyan kijelentést, hogy a nyomtatványon 90%-os biztonsággal megállapíthatóan nem az ő aláírása szerepel, erre vonatkozóan azonban semmiféle bizonyítást nem ajánlott fel. A felperes azt sem bizonyította, hogy az elállást tartalmazó nyomtatványt csak 2004. augusztusában vette át, ezt annak átvételi példányán nem tüntette fel. A munkavállaló az utolsó munkában töltött napon a kilépő iratokkal együtt megkapta az adókivonatát is, amelyből szintén megállapítható, hogy számára a kompenzációs díjat nem számfejtették. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérte. Álláspontja szerint az alperesi állítással ellentétben az általa hivatkozott írásbeli figyelmeztetést a felperes sohasem kapta meg, és ennek ellenkezőjét a munkáltató nem bizonyította. Az elállás körében kifejtett érvelése szerint csupán 2004. augusztus 13-án értesült a számára hátrányos és jelentős anyagi veszteséggel járó alperesi intézkedésről. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy a felperes 2004. július 12-én megkereste a hathavi kompenzációs díj megfizetése érdekében a munkáltatót, aki a beadványt 2004. július 23-i dátummal érkeztette. Mindebből következően az alperes jogellenesen állt el a versenytilalmi kikötéstől. A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 275. § (2) bekezdés]. A másodfokú bíróság ítéletének azon megállapítását, amely szerint a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés során tévedés, megtévesztés, jogellenes fenyegetés az alperes részéről nem valósult meg, felülvizsgálati kérelemmel egyik fél sem támadta, ezért a jogerős ítélet erre vonatkozó megállapításait a Legfelsőbb Bíróság nem vonta vizsgálódási körébe. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes keresetének elutasítására két okból került sor, egyrészt mivel a munkáltató a munkaszerződésben rögzített versenytilalmi megállapodástól elállt, másrészt pedig a munkavállaló írásbeli figyelmeztetésben is részesült. A felperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmében foglaltaknak való helyt adást kérte. A másodfokú bíróságnak a felperes versenytilalmi megállapodáson alapuló követelését minden szempontból vizsgálnia kellett, így értékelni kellett az esetleges munkáltatói elállást, illetve a munkavállaló részére adott írásbeli figyelmeztetést. Ebből következően a jogerős ítélet jogszabályt sértett, amikor az alperesnek a versenytilalmi megállapodásban rögzítettektől való elállását nem vizsgálta, és e körben az elsőfokú bíróság ítéletének felülbírálatát mellőzte. A dátum nélküli felmondó nyilatkozat szerint a munkáltató a versenytilalmi kikötéstől elállt, a másodfokú bíróság azonban nem értékelte, hogy ezen irat címzett, joghatás kiváltására irányuló nyilatkozatként értékelhető-e, figyelemmel annak átadása körülményeire is. A munkaszerződésben kikötött versenytilalmi megállapodás érvényességét a felek nem vitatták, így az írásbeli figyelmeztetésen alapuló alperesi mentesítés csak azután vizsgálható, hogy ítéleti bizonyossággal megállapítást nyert az a tény, miszerint az alperes a munkaszerződésben rögzítettektől való elállása jogszerűen történt.

mjogi1.indd 27

2008.12.09. 13:26:48

28 A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, vagyis nem vizsgálta a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésének jogszerűségét. Egyebekben hatályon kívül helyezte a hathavi kompenzációs bérre, perköltségre és illeték fizetésre vonatkozó rendelkezéseket és a versenytilalmi megállapodás körében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.516/2007.)

Mt. 4. § EBH 1999/135. Ha a munkáltató a visszahelyezésre kötelező jogerős ítéletet hónapokig nem hajtotta végre, később nem a munkakörében foglalkoztatta a munkavállalót s két hónap elteltével a munkakörét megszüntette, eljárása a törvénybe ütközött (Mt. 4–5. §). EBH 2002/679. Ha a munkáltató a létszámleépítés elvétől alapos ok nélkül eltér, eljárása rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül (Mt. 4. §, Kjt. 30. §). EBH 2002/680. II. A munkáltatónál a nő munkavállalók feltételezett és tényleges távolléte miatt megvalósuló létszámhelyzet önmagában nem igazolja a nagyszámú határozott időre kötött munkaszerződést megalapozó munkáltatói törvényes érdeket, ez a joggyakorlás rendeltetésellenesnek minősül (Pp. 123. §, Mt. 4. §). EBH 2005/1238. A rendeltetésszerű joggyakorlás elve alapján a bíróság az alakilag jogszerűnek minősülő joggyakorlást az adott ügyben bizonyított sajátos körülmények alapján jogellenesnek minősítheti (Mt. 4. §). BH 2001/191. Ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyának felmondással történt megszüntetését megelőzően éveken át alkalmazta a korábban kötött kollektív szerződés rendelkezéseit, utóbb, e saját korábbi magatartásával szembekerülve – a jóhiszeműség és tisztesség követelményeibe ütköző módon – alaptalanul hivatkozik arra, hogy ez a szerződés valamely oknál fogva már nem volt a felmondás időpontjában hatályban [Mt. 4. § (1) bek.].

12. Az Mt. 4. §-a (2) bekezdésébe ütközik, ha a munkáltató a határozatlan időre szóló munkaszerződést határozott időre szólóvá módosítja avégett, hogy a határozott idő „közbenső próbaidő legyen”. (Mt. 4. §) A felperes a keresetében a munkaviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását és az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérte. Arra hivatkozott, hogy a munkaszerződése módosításának a határozott idejű munkaviszonyra vonatkozó kikötése érvénytelen. A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a határozott időről szóló kikötés érvénytelenségét, a szóbeli felmondás jogellenességét és az alperest elmaradt munkabér, felmondási időre járó átlagkereset valamint 4 havi átlagkereset megfizetésére kötelezte. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1999. július 2-ától állt az alperes alkalmazásában stúdió felügyelői munkakörben, heti 20 órás munkaidőben. A 2000. február 1-jére dátumozott, február hónapban megkötött megállapodással a felek a munkaszerződést akként módosították, hogy felperes munkaviszonya határozott időre, 2000. március 30-áig szól. Az előbbi módosításra azért került sor, mert az alperes nem volt elégedett a felperes munkájával, és közölte felperessel, hogy amen�nyiben a próbaidő helyett kikötött időtartam alatt felperes munkavégzése nem felel meg az elvárásainak, nem kerül sor a határozott idő meghosszabbítására. Az alperes 2000. március 22-én tájékoztatta felperest, hogy a határozott időre szóló munkaviszonya 2000. március 31-ével megszűnik. A felperes 2000. március 3-án kelt, alpereshez intézett levélben tévedésre, megtévesztésre hivatkozva megtámadta a munkaszerződés-módosítást, majd keresettel élt a munkaviszony jogellenességének megállapítása és annak jogkövetkezményei iránt. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkaszerződés-módosításnak a határozott időre vonatkozó kikötése a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalmába és a próbaidő kikötésének szabá-

mjogi1.indd 28

2008.12.09. 13:26:48

29 lyaiba ütközött. Ezért e semmis, tehát érvénytelen megállapodás folytán a munkaviszony megszüntetésére felmondás, illetve közös megegyezés hiányában jogellenesen került sor. A felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, és a felmentési időre járó marasztalás összegét leszállította, a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezést pontosította. A másodfokú bíróság megállapította, hogy alaptalan az alperesnek a kereset elkésettségére való hivatkozása, mert a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói intézkedés közlésétől számított 30 napon belül, az Mt. 202. §-a szerint terjesztette elő keresetlevelét 2000. április 28-án. Egyetértett azzal, hogy a felperes jogos érdekei érvényesítésének csorbítására irányult a munkaszerződés-módosítása, mert az alperes a határozott idő kikötésével a felmondás jogkövetkezményeinek viselése nélkül kívánta megszüntetni a felperes munkaviszonyát. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a perben hozott ítéletek hatályon kívül helyezését és a per megszüntetéséről szóló határozat hozatalát kérte az Mt. 202. §-a (1) bekezdésébe és az Mt. 7. §-ába ütköző törvénysértésre hivatkozással. Álláspontja szerint a 2000. február 28-án aláírt munkaszerződés-módosítás megtámadására előírt határidőt felperes elmulasztotta, és a munkaviszony megszüntetése tekintetében is elkésetten nyújtotta be a keresetét. Az ügy érdemét illetően vitatta a munkaszerződés-módosításra vonatkozó tényállás megállapítását, téves mérlegelésre hivatkozott. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes a perben maga is úgy nyilatkozott, hogy „ez a határozott időre szóló szerződés tulajdonképpen egy közbenső próbaidő volt”. Az alperes a munkaszerződés-módosítását a 2 hónapos határozott időre szóló munkaviszony tekintetében azért kezdeményezte, hogy a munkaviszony felmondása iránt ne kelljen intézkednie. Az erre vonatkozó tényállást a bíróság okszerű következtetéssel állapította meg, az alperes ezt saját perbeli nyilatkozatával is szembekerülve felülvizsgálati kérelmében nyilvánvalóan alaptalanul támadta. A munkaügyi bíróság az irányadó tényállás alapján a határozott időre vonatkozó kikötés érvénytelenségét az Mt. 4. §-a (2) bekezdésébe ütköző volta, tehát semmissége miatt állapította meg [Mt. 8. § (1) bekezdés]. Ezért téves a megtámadási határidő elmulasztásával kapcsolatos felülvizsgálati érvelés. Az alperes a felperes munkaviszonyát – az irányadó tényállás szerint – a határozott idő lejártára hivatkozással 2000. március 30-ával szüntette meg. E munkaviszony-megszüntetés jogellenességének megállapítását kérte felperes a 2000. április 28-án előterjesztett keresetében. Így a keresetlevél benyújtása az Mt. 202. §-ában előírt keresetindítási határidőn belül megtörtént. Az előzetes szóbeli tájékoztatásra a felülvizsgálati kérelem tévesen hivatkozott, hiszen ahhoz munkaviszonyt megszüntető joghatás nem fűződött. Ennélfogva a per megszüntetésével összefüggő felülvizsgálati álláspont is téves. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet – jogszabálysértés hiányában – a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdés alapján hatályában fenntartotta, és az alperest kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költsége, valamint a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.290/2001.)

Az egyenlő bánásmód követelménye Mt. 5. § EBH 2007/1629. Az egyenlő bánásmód követelménye a munkaviszony létesítésénél is irányadó, a munkáltató bizonyíthatja, hogy döntésének a jogviszonnyal összefüggő ésszerű indoka volt [Mt. 5. § (1) bekezdés, 2003. évi CXXV. törvény 7. § (2) bekezdés].

mjogi1.indd 29

2008.12.09. 13:26:48