Nmjtv. Fordítókulcs, Oda-Vissza by ORAC Kiadó

Nmjtv. Fordítókulcs Oda-Vissza A 2017. évi XXVIII. törvény és az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet normaszövegének összehasonlító táblázata, mindkét irányban

Szerkesztő: Lupóczné Krammer Edit

Nmjtv. Fordítókulcs Oda-Vissza A 2017. évi XXVIII. törvény és az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet normaszövegének összehasonlító táblázata, mindkét irányban

Szerkesztő: Lupóczné Krammer Edit

Lap- és Könyvkiadó Kft.

A kézirat lezárva: 2018. május 8.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos a kiadó engedélye nélkül közölni. ISBN 978 963 258 389 1 Budapest, 2018 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Internet: www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Előszó Közel negyven évvel ezelőtt, 1979. július 1. napján lépett hatályba a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.). A Tvr.-t nemrégiben váltotta fel a 2018. január 1. napján hatályba lépett, a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Törvény). A jelen kiadvány célja a Tvr. és a Törvény rendelkezéseinek összehasonlítása. A mű hangsúlyozottan nem kommentár, hanem fordítókulcs. Ennek megfelelően elsődleges rendeltetése a Tvr. és a Törvény rendelkezéseinek összevetése. A mű első részében az első hasáb a Törvény, a második hasáb a Tvr. rendelkezéseit tartalmazza. Az első hasáb a Törvény egyes szakaszainak megfelelő sorrendet követi, és ezekhez rendeli hozzá a Tvr. megfelelő rendelkezéseit. Az egyes szakaszok után hosszabb-rövidebb magyarázó szöveg hívja fel a figyelmet a leglényegesebb változásokra. A második rész a Tvr.-ből kiindulva, az első hasábban a Tvr. egymást követő rendelkezéseit tartalmazza, és ehhez társítja a Törvény megfelelő szakaszait. Az egyes szakaszok után itt is szerkesztői megjegyzés, magyarázat következik, amely a Tvr. és a Törvény rendelkezéseit veti ös�sze. A Fordítókulcs a Törvény esetében a közlönyállapotnak megfelelő, 2017. április 11-i szöveget, a Tvr. esetében – néhány szakasz kivételével – annak utolsó hatályossági időállapotának (2017. január 1. – 2017. december 31.) megfelelő szöveget tartalmazza. A két normaszöveg egymáshoz rendelése szerkesztői munka, a magyarázó szöveg részben az új nemzetközi magánjogi törvény koncepciójáról szóló 1637/2016. (XI. 29.) Kormányhatározat, a nemzetközi magánjogról szóló T/14237. számú törvényjavaslat és a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendeletről szóló javaslat felhasználásával készült. A Törvény és a Tvr. párhuzamos szerkesztése lehetőséget ad a két normaszöveg összehasonlítására akár a Törvényből, akár a Tvr.ből kiindulva. Mindkét rész tartalmazza azokat a rendelkezéseket is, amelyeknek a másik jogszabályban nincs megfelelője. A szerkesztői megjegyzés gyakran azonos mindkét részben, de vannak eltérések, amelyek eltérő összefüggést mutatnak be. A Törvényből kiinduló feldolgozáshoz fűzött magyarázat elsősorban a Törvénynek a Tvr.-től való eltérésére hívja fel a figyelmet, míg a Tvr.-t alapul vevő változat rendszerint a Tvr. szabályaiból kiindulva végzi el a két normaszöveg összevetését. Ezen túlmenően a fordítókulcs mindkét része lábjegyzetben tartalmazza azoknak az európai uniós jogforrásoknak a rendelkezéseit, amelyekre a magyarázó szövegben utalás történik. A szerkesztő reméli, hogy a kiadványt haszonnal forgatják majd mind az elméleti, mind a gyakorló jogászok, valamint a joghallgatók és a nemzetközi magánjog iránt érdeklődők. Budapest, 2018. május 8.

A kötetben előforduló rövidítések jegyzéke Bizonyítás-felvételi rendelet

A polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyítás-felvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai között együttműködéséről szóló, 2001. május 28-i 1206/2001/EK tanácsi rendelet

Brüsszel IA rendelet

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-i 1215/2012/ EU európai parlamenti és tanács rendelet (átdolgozás)

Brüsszel IIA rendelet

A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet

Európai fizetési meghagyásról szóló rendelet

Az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló, 2006. december 12-i 1896/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

Európai végrehajtható okiratról szóló rendelet A nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtó okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21-i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet Fizetésképtelenségi rendelet

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet

Kézbesítési rendelet

A tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13-i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

Kis értékű követelésékről szóló rendelet

A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló, 2007. július 11-i 861/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

Koncepció

Az új nemzetközi magánjogi törvény koncepciójáról szóló 1637/2016. (XI. 29.) Kormányhatározat

Öröklési rendelet

Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

Polgári védelmi intézkedésekről szóló rendelet

A polgári ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló, 2013. június 12-i 606/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

Ptk.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

Róma I. rendelet

A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

Róma II. rendelet

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

Róma III. rendelet

A házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2010. december 20-i 1259/2010/EU tanácsi rendelet

Számlazárolási végzésről szóló rendelet

A polgári és kereskedelmi ügyekben a tagállamközi követelésbehajtás megkönnyítése érdekében az ideiglenes számlazárolást elrendelő európai végzés eljárásának létrehozásáról szóló, 2014. május 15-i 655/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

Tartási rendelet

A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet 7

Törvény

A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény

Törvényjavaslat indokolása

T/14237. számú törvényjavaslat a nemzetközi magánjogról

Tvr.

A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr.

új fizetésképtelenségi rendelet

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2015. május 20-i 2015/848/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (átdolgozás) A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény

új Pp. 1996. évi hágai egyezmény

A szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, Hágában, 1996. október 19-én kelt egyezmény (Magyarországon kihirdetve a 2005. évi CXL. törvénnyel)

2017. évi XXVIII. törvény a nemzetközi magánjogról1

1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról2

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet Általános szabályok

1. A törvény hatálya

A törvényerejű rendelet célja és hatálya

1. § E törvény határozza meg, hogy külföldi elemet tartalmazó magánjogi jogviszonyokban a) melyik állam jogát kell alkalmazni,

1. § E törvényerejű rendelet célja a békés nemzetközi kapcsolatok fejlesztése érdekében annak meghatározása, hogy – melyik állam jogát kell alkalmazni, ha polgári jogi, családi jogi vagy munkajogi jogviszonyban külföldi személy, vagyontárgy vagy jog (a továbbiakban: külföldi elem) szerepel és több állam joga lenne alkalmazható, – milyen joghatósági és eljárási szabályok alapján kell eljárni külföldi elemet tartalmazó jogvitában.

b) milyen szabályok szerint állapítják meg a magyar bíróságok joghatóságukat és milyen eljárási szabályok alapján járnak el, valamint c) milyen feltételekkel ismerhetők el és hajthatók végre a külföldi bíróságok által hozott határozatok.

1. §

A Tvr.-től eltérően a Törvény nem utal a Törvény céljára. A maga tárgyi hatályát a külföldi elemet tartalmazó magánjogi jogviszonyokban határozza meg, a tárgyi hatály körében az alkalmazandó jog (kollíziós jog), a joghatóság, valamint a külföldi határozatok Magyarországon történő elismerésének és végrehajtásának feltételeire vonatkozó szabályokat rögzíti. A „külföldi elemre” még példálózó felsorolást sem ad. A Tvr. a maga célját a békés nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében jelöli meg. Meghatározza, hogy a Tvr. alkalmazási körében mi tekintendő „külföldi elemnek”. A tárgyi hatály körében a külföldi határozatok Magyarországon történő elismerésének és végrehajtásának feltételeire vonatkozó szabályokra nem utal, ugyanakkor a Tvr. XI. fejezete szabályozza a fenti kérdéskört. 2. § E törvény rendelkezéseit olyan kérdésekben kell alkalmazni, amelyek nem tartoznak az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés hatálya alá.

2. § Nem lehet alkalmazni e törvényerejű rendeletet olyan kérdésben, amelyet nemzetközi szerződés szabályoz.

2. §

A Tvr.-től részben eltérően a Törvény a nemzetközi szerződések elsőbbségén túl általános jelleggel rögzíti azt is, hogy a rendelkezéseit olyan kérdésekben kell alkalmazni, amelyek nem tartoznak az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy hatálya alá. Ezzel egyértelművé teszi a Törvény és az európai uniós rendeletek viszonyát, kiküszöbölve ezzel a korábban a Tvr. és az uniós magánjogi rendeletek hatályának elhatárolása során megmutatkozó jogalkalmazói bizonytalanságot.3 A Törvény különös része tartalmazza az egyes uniós rendeletekre történő pontos hivatkozást. 2. Értelmező rendelkezések

3. § E törvény alkalmazásában a) eltérő rendelkezés hiányában bíróság alatt a polgári ügyekben eljáró más hatóságot is megfelelően érteni kell, b) az ember szokásos tartózkodási helye az a hely, ahol az adott jogviszony összes körülményéből megállapíthatóan életvitelének tényleges központja van; ennek meghatározása során az érintett szándékára utaló tényekre is figyelemmel kell lenni, c) lakóhely az a hely, ahol az ember állandóan vagy a végleges letelepedés szándékával lakik.

1 2 3 4

3. §

12. § (2) Szokásos tartózkodási hely az a hely, ahol valaki letelepedés szándéka nélkül hosszabb ideje tartózkodik.

12. § (1) Lakóhely az a hely, ahol valaki állandóan vagy a letelepedés szándékával lakik.

A Tvr. a bíróság fogalmára nem ad definíciót. A Törvény az egységes jogalkalmazás elősegítése érdekében meghatározza a bíróság fogalmát. A Törvény alkalmazása során bíróság alatt nemcsak a polgári ügyben eljáró bíróságot kell érteni, hanem a törvény hatálya alá tartozó, nemzetközi vonatkozású magánjogi ügyekben hatáskörrel rendelkező más hatóságokat is. A Törvényjavaslat indokolása szerint ilyen hatóság például a nemzetközi vonatkozású hagyatéki ügyekben a közjegyző, gondnoksági ügyekben a gyámhatóság, apasági ügyekben az anyakönyvi hatóság, tulajdonjog-bejegyzési ügyekben a földhivatal.4 A Törvény alkalmazása során bíróság alatt a választottbíróságot nem kell érteni. A Tvr.-hez hasonlóan a Törvény meghatározza mind a szokásos tartózkodási hely, mind a lakóhely fogalmát. A szokásos tartózkodási hely fogalmának meghatározása során a Tvr.-hez képest részletesebb szabályozást ad. A lakóhely fogalmával kapcsolatban a letelepedés szándéka körében kiemeli annak végleges jellegét.

Szöveg: Közlönyállapot (2017. IV. 11.) Szöveg: 2017. IV. 1. napján hatályos szöveg. Kivéve: Tvr. 58. § (1)–(2) bekezdés, 62/A. § b) pont, 62/C. § b) pont Koncepció 10. pont Törvényjavaslat 3. §-ához fűzött részletes indokolás

4. §

3. Minősítés

Jogi minősítés

4. § (1) Annak megítélése során, hogy a tényállásra alkalmazandó jogot melyik kollíziós szabály alapján kell meghatározni, a magyar jog fogalomrendszere az irányadó.

3. § (1) Ha az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából a jogvitában megítélendő tények, vagy viszonyok jogi minősítése kérdésében vita van, a magyar jog szabályainak és fogalmainak értelmezésével kell eljárni.

(2) A magyar jogban ismeretlen jogintézmény minősítését a jogintézményt szabályozó külföldi jog alapján kell elvégezni, különös tekintettel annak a külföldi jogban betöltött funkciójára és céljára.

(2) Ha a magyar jog valamely jogintézményt nem ismer, vagy eltérő tartalommal, más elnevezéssel ismer, és az a magyar jog szabályainak értelmezésével sem határozható meg, a jogi minősítésben a jogintézményt szabályozó külföldi jogra is figyelemmel kell lenni.

(3) Ha a külföldi jogintézmény a magyar jogban nem ismeretlen, de funkciója vagy célja eltér attól, amit a külföldi jogban betölt, akkor a minősítés során a külföldi jogra is figyelemmel kell lenni. (4) Az (1)–(3) bekezdés megfelelően alkalmazandó a joghatóság megállapítása, illetve a külföldi határozatok elismerése és végrehajtása során is.

A Törvény – a Tvr.-rel egyezően – fő szabályként megtartja a lex fori (magyar jog) szerinti minősítést. Fenntartja továbbá a magyar jog szerinti minősítés alóli kivételt, de a két kivételt a Tvr.-től eltérően külön bekezdésben [4. § (2) és (3) bekezdés] szabályozza. Ezek egyike az az eset, ha a magyar jog az adott jogintézményt nem ismeri. A másik eset, amikor a magyar jog ismeri ugyan az adott jogintézményt, de annak funkciója vagy célja eltér a külföldi jogban betöltött funkciójától vagy céljától. A Törvény külön kiemeli, hogy a minősítési szabályokat megfelelően kell alkalmazni a joghatósági, valamint a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó kérdésekben.

5. §

4. Vissza- és továbbutalás

Visszautalás az alkalmazandó jogra

5. § (1) Ha e törvénynek az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályai külföldi jogra utalnak, a külföldi jognak a kérdést közvetlenül rendező anyagi jogi szabályait kell alkalmazni.

4. § Ha e törvényerejű rendelet értelmében külföldi jogot kell alkalmazni, az alkalmazandó külföldi jognak a felmerült kérdést közvetlenül rendező szabályai irányadók.

(2) Ha az alkalmazandó külföldi jogot e törvény értelmében az állampolgárság határozza meg és a külföldi jog kollíziós szabálya a) a magyar jogra utal vissza, a magyar anyagi jogot kell alkalmazni; b) egy másik külföldi jogra utal tovább, ennek a jognak az anyagi jogi szabályait kell alkalmazni.

Ha azonban a külföldi jog a felmerült kérdésben a magyar jogra utal – e szabály figyelembevételével –, a magyar jogot kell alkalmazni.

A Tvr. 4. § első mondatával tartalmilag egyezően a Törvény 5. § (1) bekezdése fő szabályként rögzíti, hogy ha a Törvénynek az alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabálya külföldi jogra utal, akkor a külföldi jognak a kérdést közvetlenül rendező anyagi jogi szabályait kell alkalmazni. A Törvény 5. § (2) bekezdése szerint ugyanakkor ha az állampolgárság szerint kell megállapítani az alkalmazandó jogot, a külföldi kollíziós jog visszautalását [5. § (2) bekezdés a) pont] és egyszeri továbbutalását [5. § (2) bekezdés b) pont] figyelembe kell venni. Ekként a Törvény csak kivételképpen rendelkezik a renvoi-ról, de a kivétel körében mind a visszautalás, mind az egyszeri továbbutalás figyelembevételét előírja. A Tvr. 4. §-ának második mondata ezzel szemben csak a magyar jogra visszautalás elfogadásáról rendelkezik, de arról általános érvénnyel. 5. Több jogrendszerrel rendelkező államok 6. §

6. § (1) Ha e törvény értelmében a tényállásra olyan, több területi egységből álló állam jogát kell alkalmazni, amelynek területi egységei saját jogrendszerrel rendelkeznek, akkor az adott állam területközi kollíziós szabályai határozzák meg, hogy melyik területi egység joga alkalmazandó. (2) Ha e törvény értelmében a tényállásra olyan állam jogát kell alkalmazni, amely a személyek különböző csoportjai vonatkozásában különböző jogrendszerekkel rendelkezik, akkor az adott állam személyközi kollíziós szabályai határozzák meg, hogy melyik jog alkalmazandó.

(3) Ha az alkalmazandó jogban nincsenek területközi vagy személyközi kollíziós szabályok, illetve azok tartalma nem állapítható meg, vagy ha e szabályok nem vezetnek egyetlen alkalmazandó jog kijelöléséhez, az adott államnak azt a jogrendszerét kell alkalmazni, amelyik a tényállással a legszorosabb kapcsolatban van. A Tvr.-től eltérően a Törvény rendelkezik a több jogrendszerrel rendelkező államok esetében felmerülő kollízióról is: a 6. § (1) bekezdése az egy államon belül jelentkező területközi, 6. § (2) bekezdése az egy államon belül fennálló személyközi kollízióra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Rendelkezést tartalmaz arra az esetre is, ha a területközi vagy személyközi kollízió feloldása akadályba ütközik [6. § (3) bekezdés]. 6. A külföldi jog alkalmazása és tartalmának megállapítása

Külföldi jog tartalmának megállapítása

7. § (1) A bíróság a külföldi jogot hivatalból alkalmazza.

7. §

(2) A bíróság a külföldi jogot annak saját szabályai és gyakorlata szerint értelmezi. 8. § (1) A külföldi jog tartalmát a bíróság hivatalból állapítja meg.

5. § (1) A bíróság vagy más hatóság az általa nem ismert külföldi jog felől hivatalból tájékozódik, szükség esetén szakértői véleményt is beszerez és a fél által előterjesztett bizonyítékokat is figyelembe veheti.

(2) A külföldi jog tartalmának megállapításához a bíróság bármely eszközt igénybe vehet, így különösen a felek előterjesztéseit, szakvéleményt vagy az igazságügyért felelős miniszter (a továbbiakban: a miniszter) erre vonatkozó tájékoztatását.

(2) A külföldi jogról a bíróság vagy más hatóság megkeresésére az igazságügyért felelős miniszter felvilágosítást ad.

(3) Ha a külföldi jog tartalma észszerű időn belül nem állapítható meg, akkor a magyar jogot kell alkalmazni. Ha a magyar jog szabályai alapján az adott tényállás nem bírálható el, akkor az alkalmazandó joghoz legközelebb álló külföldi jogot kell alkalmazni.

(3) Ha a külföldi jog tartalmát nem lehet megállapítani, a magyar jogot kell alkalmazni.

A Tvr.-től eltérően a Törvény elvi éllel rögzíti, hogy a bíróság a külföldi jogot hivatalból alkalmazza, azt annak saját szabályai és gyakorlata szerint értelmezi. A Tvr. szabályaiból szintén levezethető a külföldi jog ex officio, jogként történő alkalmazása. Mind a Törvény, mind a Tvr. akként rendelkezik, hogy a külföldi jog megállapítása az ügyben eljáró bíróság vagy más hatóság kötelezettsége. A Törvény kifejezetten rögzíti, hogy a bíróság a külföldi jog tartalmának megállapításához bármilyen eszközt igénybe vehet, ezeket példálózó jelleggel sorolja fel. A Tvr. a Törvényhez hasonló módon sorolja fel a külföldi jog megállapításának eszközeit. A Törvény a Tvr.-től részben eltérően a magyar jog alkalmazását írja elő arra az esetre, ha a külföldi jog tartalma észszerű időn belül nem állapítható meg. A Törvény 8. § (3) bekezdésének második mondata a Tvr.-től eltérően kisegítő szabállyal rendelkezik arról az esetről is, ha a külföldi jog tartalma nem állapítható meg, de az adott tényállás a magyar jog szabályai alapján nem bírálható el. 8. § (1) Nem lehet alkalmazni azt a külföldi jogot, amely a felek által – az egyébként irányadó jogszabály megkerülése céljából – mesterségesen vagy színleléssel létrehozott külföldi elemhez kapcsolódik (csalárd kapcsolás). (2) Csalárd kapcsolás esetében az e törvényerejű rendelet szerint egyébként irányadó jogot kell alkalmazni.

A Törvény nem tartja fenn a csalárd kapcsolás általános tényállását. Az új nemzetközi magánjogi törvény koncepciója szerint ennek indoka, hogy a nemzetközi magánjogi eljárásjogi (joghatósági, elismerési, végrehajtási) és anyagi jogi (jogválasztást biztosító) szabályokkal a visszaélésszerű kapcsolások megfelelően kezelhetők.5 9. § Ha a felek az e törvényerejű rendelet szerint irányadó külföldi jog mellőzését közösen kérik, helyette a magyar jogot – illetve a jogválasztás lehetősége esetében a választott jogot – kell alkalmazni.

Koncepció 56. pont

8. §

6 9. §

A Törvény nem tartja fenn a Tvr. 9. §-ával a felek számára biztosított azt a lehetőséget, hogy a Tvr. szerint irányadó külföldi jog mellőzését közösen kérjék. Az új nemzetközi magánjogi törvény koncepciója szerint a külföldi jog alkalmazásának mellőzésére vonatkozó kérelem elfogadása „nehezen egyeztethető össze a nemzetközi magánjog alapeszméjével, amely a tényállással legszorosabb érdemi kapcsolatot mutató jogot tekinti irányadónak az ügy elbírálásánál”6. 7. Jogválasztás

9. § (1) E törvény eltérő rendelkezése hiányában a) a jogválasztásnak kifejezettnek kell lennie, b) a jogválasztásról szóló megállapodás létrejöttére és érvényességére annak az államnak a joga az irányadó, amelynek joga a megállapodás létrejötte és érvényessége esetén az adott jogviszonyra alkalmazandó lenne, ugyanakkor a jogválasztást akkor is létrejöttnek és érvényesnek kell tekinteni, ha megfelel a megállapodás megkötésének helye szerinti állam jogának. (2) A jogválasztás harmadik személyek szerzett jogait nem sértheti. A Törvény a Tvr.-nél szélesebb körben biztosítja azt a lehetőséget, hogy a felek megválasszák a jogviszonyukra, jogvitájukra irányadó jogot. A jogválasztásra vonatkozó közös szabályokat a Törvény általános rendelkezéseket tartalmazó I. Fejezete állapítja meg, a részletszabályokat az egyes jogterületekre vonatkozó különös rész tartalmazza [16. § (1)–(3) bekezdés: névviselés; 19. § (2) bekezdés: nagykorú személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása vagy érdekeinek védelmére való képességének hiánya esetére tett jognyilatkozata; 23. § (2)–(3) bekezdés: személyhez fűződő jog megsértése; 28. § (1)–(4) bekezdés és 30. §: házastársak és házasulók vagyoni jogviszonyai; 36. § és 28. § (1)–(4) bekezdés: élettársak vagyoni jogviszonyai; 44. § (3) bekezdés: tulajdonjog-fenntartással átruházott ingó dolog tekintetében a jogfenntartás joghatásai; 44. § (5) bekezdés: követelésre alapított biztosíték; 45. § (1) és (3) bekezdés: ingó dolog tulajdonjogának, átruházására irányuló szerződés dologi jogi hatásai; 45. § (2)–(3) bekezdés: vállalati (üzleti) vagyon mint egész átruházására irányuló szerződés dologi jogi hatásai; 46. § (1)–(2) bekezdés: jogellenesen elvitt kulturális javak; 47. § (1)–(2) bekezdés: az eredeti tulajdonos birtokából jogellenesen kikerült dologra vonatkozó tulajdonjogi igény; 50. § (1)–(5) bekezdés: szerződéses kötelmi viszonyok; 52. § (1) bekezdés: választottbírósági megállapodás; 58. § (1) bekezdés: értékpapírba foglalt kötelmi jog; 59. §: szerződésen kívüli károkozás; 63. § (1)–(3) bekezdés: szerződésen kívüli kötelmi jogviszony]. Fő szabály szerint a jogválasztásnak kifejezettnek kell lennie [9. § (1) bekezdés a) pont]. A Törvény kifejezetten megengedi a hallgatólagos jogválasztást például a szerződésre irányadó jog megválasztása [50. § (1) bekezdés] és a szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyt követő jogválasztás [63. § (1) bekezdés] esetén. A Törvény 9. § (1) bekezdés b) pontja szabályozza azt a kérdést, hogy mely állam joga irányadó a jogválasztásról szóló megállapodás létrejöttére és érvényességére. A Törvény 9. § (2) bekezdése a felek rendelkezési jogát annyiban korlátozza, hogy általános jelleggel rögzíti, hogy a jogválasztás harmadik személyek szerzett jogait nem sértheti. A Tvr. a jogválasztásra nem tartalmaz általános jellegű rendelkezést, a jogválasztást a kötelmi jogra vonatkozó különös részben szabályozza (25. §). 8. Általános kitérítő klauzula

10. §

10. § (1) Ha az ügy körülményei alapján nyilvánvaló, hogy az ügy az e törvény szerint irányadó jognál lényegesen szorosabban kapcsolódik egy másik joghoz, kivételesen ezt a másik jogot lehet alkalmazni. A bíróság erről az alperesi ellenkérelem bírósághoz érkezésétől számított legkésőbb harminc napon belül dönteni köteles. (2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha az irányadó jog meghatározására jogválasztás útján került sor. A Törvény 10. §-ában foglalt generálklauzula kivételesen lehetővé teszi a bíróság vagy a Törvény hatálya alá tartozó más hatóság számára, hogy mellőzze az egyébként a Törvény szerint irányadó jogot. A felek által választott jogtól azonban az általános kitérítő klauzula segítségével sem lehet eltérni. Kiemelendő, hogy a Törvény 2. §-ában foglaltakból következően európai uniós rendelet alapján alkalmazandó jog mellőzésére sem kerülhet sor a Törvény 10. § (1) bekezdésének alkalmazásával. A Tvr. általános kitérítő klauzulát nem tartalmaz. 9. Általános kisegítő szabály

11. §

11. § Ha e törvény nem tartalmaz rendelkezést a hatálya alá tartozó valamely jogviszonyra nézve, arra annak az államnak a joga alkalmazandó, amellyel a jogviszony a legszorosabb kapcsolatban van.

Koncepció 63. pont

A Törvény 11. §-ában foglalt szabályozás célja, hogy arra az esetre is eligazítást adjon, ha a Törvény kollíziós rendelkezései a Törvény hatálya alá tartozó valamely jogviszonyt nem szabályoznak. Ennek érdekében akként rendelkezik, hogy ilyen esetre az adott jogviszonyhoz legszorosabban kapcsolódó állam jogát kell alkalmazni. A Tvr. általános kisegítő szabályt nem tartalmaz. Viszonosság 6. § (1) A külföldi jog alkalmazása – ha jogszabály másként nem rendelkezik – nem függ a viszonosságtól. (2) Ha a jogszabály a külföldi jog alkalmazását viszonosságtól teszi függővé, a viszonosságot az ellenkező bizonyításáig fennállónak kell tekinteni. Ha jogszabály a viszonosság bizonyítását kívánja, a viszonosság fennállásáról az igazságügyért felelős miniszter ad a bíróságra és más hatóságra kötelező nyilatkozatot. A Tvr. kifejezetten rendelkezik arról, hogy a külföldi jog alkalmazása – ha jogszabály nem rendelkezik másként – nem függ a viszonosságtól. A Tvr. megalkotása óta eltelt időszakban jelentősen megváltozott viszonyokra, köztük Magyarország nemzetközi kapcsolataira tekintettel a törvényalkotó nem tartotta indokoltnak ennek külön kimondását.7 A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása körében megkövetelendő viszonosságról a vagyonjogi ügyekben hozott határozatok kapcsán a Törvény 113. § (1) bekezdése, a fizetésképtelenségi eljárásban hozott határozatok kapcsán a Törvény 114. § (1) bekezdése rendelkezik. 7

10. Közrendi záradék

A külföldi jog alkalmazásának mellőzése

12. § (1) A magyar közrendbe ütközik és ezért mellőzni kell az e törvény értelmében irányadó külföldi jog alkalmazását, ha annak eredménye az adott ügyben nyilvánvalóan és súlyosan sértené a magyar jogrendszer alapvető értékeit és alkotmányos elveit.

7. § (1) Mellőzni kell a külföldi jog alkalmazását, amennyiben az a magyar közrendbe ütköznék.

(2) Ha a közrend sérelme másképp nem hárítható el, a külföldi jog mellőzött rendelkezése helyett a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) A mellőzött külföldi jog helyett a magyar jogot kell alkalmazni.

12. §

(2) A külföldi jog alkalmazása nem mellőzhető egymagában azért, mert a külföldi állam társadalmi-gazdasági rendszere a magyartól eltér.

A Törvény a Róma I. rendelet 21. cikkében, a Róma II. rendelet 26. cikkében, a Róma III. rendelet 12. cikkében és az öröklési rendelet 35. cikkében foglaltakkal összhangban tartalmaz egy általános szabályt, amely a Törvény kollíziós szabályai értelmében irányadó külföldi jog alkalmazásának mellőzését írja elő arra az esetre, ha annak eredménye az adott ügyben nyilvánvalóan és súlyosan sértené a magyar közrendet.8 A Törvény 12. § (2) bekezdése szerint a külföldi jog mellőzött rendelkezése helyett csak abban az esetben kell a magyar jog rendelkezéseit alkalmazni, ha a közrend sérelme másként nem hárítható el. A Törvényjavaslat indokolása szerint ha a közrendbe ütközés elhárítható azzal, hogy a bíró a külföldi jog közrendbe ütköző szabályát nem alkalmazza, akkor nincs szükség a magyar jog alkalmazására.9 A Tvr. megalkotása óta eltelt időszakban jelentősen megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyokra tekintettel a törvényalkotó mellőzte a Tvr. 7. § (2) bekezdésében foglaltak kimondását.10

8910

11. Feltétlen alkalmazást kívánó szabályok 13. § (1) Az e törvény értelmében irányadó jogra tekintet nélkül alkalmazni kell a magyar jognak azokat a rendelkezéseit, amelyek tartalmából és céljából egyértelműen megállapítható, hogy azok az e törvény hatálya alá tartozó jogviszonyokban is feltétlen érvényesülést kívánnak (imperatív szabályok).

7 8

9 10

13. §

Koncepció 50. pont Róma I. rendelet 21. cikk: Az e rendelet által meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása csak akkor tagadható meg, ha az alkalmazás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság országának közrendjével („ordre public”); Róma II. rendelet 26. cikk: Az e rendelet szerint meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazását csak abban az esetben lehet megtagadni, ha az ilyen alkalmazás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a fórum közrendjével; Róma III. rendelet 12. cikk: Az e rendelet alkalmazásában meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása csak akkor tagadható meg, ha az alkalmazás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság országának közrendjével; Öröklési rendelet 35. cikk: Valamely e rendelet által meghatározott állam jogának valamely rendelkezésének alkalmazása csak akkor tagadható meg, ha az alkalmazás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a fórum közrendjével („ordre public”). Törvényjavaslat 12. §-ához fűzött részletes indokolás Koncepció 74. pont

(2) Más állam jogának feltétlen érvényesülést kívánó rendelkezései akkor vehetők figyelembe, ha azok a tényállással szoros kapcsolatban vannak és annak megítélése szempontjából meghatározó jelentőségűek. A Törvény meghatározza a feltétlen alkalmazást kívánó normát (imperatív szabály) Az imperatív normák a belföldi anyagi jog olyan kötelező erejű szabályai, amelyeket mérlegelés nélkül, az egyébként irányadó külföldi jogra tekintet nélkül is alkalmazni kell. Az imperatív szabályok a felek jogválasztása ellenében is alkalmazandók. A Törvény meghatározza azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén más állam jogának imperatív szabályai figyelembe vehetők. 12. Statútumváltás 14. §

14. § Az alkalmazandó jogot meghatározó körülmények megváltozásának a változást megelőzően alkalmazandó jog szerint érvényesen létrejött jogviszonyokra csak akkor van hatása, ha e törvény kifejezetten így rendelkezik. A Törvény fő szabályként úgy rendelkezik, hogy az alkalmazandó jogot meghatározó körülmények megváltozása esetén a változás nem érinti a változást megelőzően alkalmazandó jog szerint érvényesen létrejött jogviszonyokat. Az új alkalmazandó jognak csak akkor van visszaható hatálya, ha a Törvény így rendelkezik [például 41. § (1)–(2) bekezdés: dologi jogi jogváltozást követően az ingó dolog fekvési helye megváltozik]. A Tvr. nem tartalmaz a statútumváltásra vonatkozó általános szabályt, hanem a különös részben fogalmaz meg ilyen értelmű speciális szabályokat [11. §: állampolgárság megváltozása; 13. §: Magyarországon menedékjogot élvező személy személyi állapota; 39. § (4) bekezdés: házastársak személyes jogának megváltozása].

15. §

II. FEJEZET SZEMÉLYEK

II. Fejezet Személyek

13. Az ember mint jogalany

Az ember mint jogalany

15. § (1) Az ember jogképességét, cselekvőképességét és személyiségi jogait személyes joga alapján kell elbírálni.

10. § (1) Az ember jogképességét, cselekvőképességét és általában személyi állapotát, továbbá személyéhez fűződő jogait személyes joga szerint kell elbírálni. (2) Az ember névviselésére a személyes joga irányadó. Az érintett kérelme esetén a születési név anyakönyvezése során a névviselésre azon más állam jogát kell alkalmazni, amelynek állampolgárságával szintén rendelkezik, ebben az esetben a 11. § (2) bekezdését nem lehet alkalmazni.

(2) Az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek az állampolgára.

11. § (1) Az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek állampolgára. Az állampolgárság megváltozása nem érinti a korábbi személyi állapotot és az annak alapján létrejött jogokat és kötelezettségeket.

(3) Akinek több állampolgársága van, és egyik állampolgársága magyar, személyes joga a magyar jog, kivéve, ha a másik állampolgárságához szorosabb kapcsolat fűzi.

(2) Ha valakinek több állampolgársága van, és egyik állampolgársága magyar, személyes joga a magyar jog.

(4) Akinek több állampolgársága van, amelyek egyike sem magyar, személyes joga azon állampolgársága szerinti állam joga, amelyhez az adott ügy lényeges körülményei re tekintettel a legszorosabb kapcsolat fűzi.

(3) Akinek több állampolgársága van és egyik sem magyar, valamint a hontalan személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén lakóhelye van, illetőleg a magyar jog, ha Magyarországon is van lakóhelye. Akinek külföldön több lakóhelye van, személyes joga annak az államnak a joga, amellyel kapcsolata a legszorosabb.

(5) Akinek több állampolgársága van, amelyek egyike sem magyar, és egyik állampolgárságához sem fűzi szorosabb kapcsolat, továbbá akinek az állampolgársága nem állapítható meg, valamint a hontalan személyes joga annak az államnak a joga, ahol a szokásos tartózkodási helye van. (6) Ha az ember személyes joga a (2)–(5) bekezdés alapján nem állapítható meg, a magyar jogot kell alkalmazni.

(4) Akinek személyes jogát az előző bekezdések alapján nem lehet megállapítani és nincs lakóhelye, személyes jogát szokásos tartózkodási helye határozza meg. Akinek több szokásos tartózkodási helye közül az egyik Magyarországon van, személyes joga a magyar jog.

(7) A Magyarországon menedékjogot élvező személynek, valamint a befogadottnak az (1) bekezdés szerinti jogviszonyaira a magyar jog alkalmazandó.

13. § Magyarországon menedékjogot élvező személy személyi állapotára a magyar jog irányadó; ez a rendelkezés nem érinti a korábbi személyi jogállapotot és az annak alapján létrejött jogokat és kötelezettségeket.

A Törvény rögzíti, hogy mire terjed ki a természetes személyek személyes joga. Ezek a jog- és cselekvőképesség, a személyiségi jogok, jogválasztás hiányában a névviselés [16. § (1) bekezdés] és a Törvényben meghatározott családjogi viszonyok [családi jogállás: 31. § (1)–(2) bekezdés; örökbefogadás: 33. § (1)–(2) bekezdés]. A Tvr. szerint az ember jogképességét, cselekvőképességét és általában személyi állapotát, továbbá személyéhez fűződő jogait szintén a személyes joga szerint kell elbírálni. A Törvény a névviselésre vonatkozó szabályokat – a Tvr.-től részben eltérően – ugyan a személyekre vonatkozó fejezeten belül, de a személyes jog általános szabályaitól elkülönülten tartalmazza (16. §). A Törvény a Tvr.-rel egyezően a természetes személyek személyes jogára vonatkozó fő kapcsolóelvként továbbra is az állampolgárságot alkalmazza. Megtartja a Tvr.-ben rögzített lépcsőzetes rendszert az ember személyes jogának meghatározásakor, azonban a kapcsolóelveket a Tvr.-hez képest részben eltérően szabályozza. A Tvr. a több állampolgársággal rendelkező természetes személyekre vonatkozóan kivételt nem engedő szabályként úgy rendelkezik, hogy ha a személynek több állampolgársága van és ezek egyike a magyar, a személyes joga a magyar jog. A Törvény fő szabályként fenntartja a fenti tartalmú szabályozást, azonban kivételként rögzíti, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező többes állampolgárok személyes joga a másik állampolgárságuk szerinti jog, ha ez utóbbihoz őket szorosabb kapcsolat fűzi. Ezen túlmenően a Törvény a Tvr.-től részben eltérően akként rendelkezik, hogy a több állampolgársággal rendelkező azon személyek esetében, akiknek egyik állampolgársága sem a magyar, a személyes jogot azon állampolgárságuk alapján kell megállapítani, amelyhez őket az adott ügy lényeges körülményeire tekintettel a legszorosabb kapcsolat fűzi. Amennyiben e személyeket egyik állampolgárságukhoz sem fűzi szorosabb kapcsolat, továbbá azon személyek esetében, akiknek az állampolgársága nem állapítható meg vagy hontalanok, személyes joguk annak az államnak a joga, ahol a szokásos tartózkodási helyük van. Ha az ember személyes joga a fenti kapcsolószabályok alapján nem állapítható meg, a magyar jogot kell alkalmazni. A Törvény a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény alapján a befogadottra is kiterjeszti a 15. § (7) bekezdésében foglalt szabályt. 16. § (1) Az ember névviselésére a személyes joga, vagy kérelmére a magyar jog alkalmazandó. (2) Akinek több állampolgársága van, születési nevének viselésére bármelyik állampolgársága szerinti jogot választhatja.

10. § (2) Az ember névviselésére a személyes joga irányadó. Az érintett kérelme esetén a születési név anyakönyvezése során a névviselésre azon más állam jogát kell alkalmazni, amelynek állampolgárságával szintén rendelkezik, ebben az esetben a 11. § (2) bekezdését nem lehet alkalmazni.

(3) A házassági névviselésre a felek együttes kérelmére bármelyik házastárs állampolgársága szerinti jog vagy a magyar jog alkalmazandó. Együttes kérelem hiányában a 27. § irányadó. (4) Házasság felbontása vagy érvénytelenségének megállapítása esetén a névviselésre annak az államnak a joga alkalmazandó, amely alapján a házassági név keletkezett. (5) Magyar állampolgár más állam joga szerint érvényesen bejegyzett születési és házassági nevét belföldön el kell ismerni, ha az érintett magyar állampolgár vagy házastársa e másik államnak is állampolgára, vagy az érintett magyar állampolgár szokásos tartózkodási helye abban az államban van. Nem lehet olyan nevet elismerni, amely a magyar közrendbe ütközik. A Törvény a Tvr.-hez képest szélesebb körben szabályozza a névviselésre alkalmazandó jogot. A szabályozás kiterjed mind a születési, mind a házassági névviselésre. A Tvr. rendelkezésével egyezően az ember névviselésére fő szabály szerint a személyes joga irányadó. A Törvény azonban a Tvr.-től eltérően minden esetben lehetőséget biztosít a magyar jog választására. A Törvény 16. § (4) bekezdése rendelkezik a házasság felbontása vagy érvénytelenségének megállapítása esetén a névviselésre irányadó szabályokról. A jogbiztonság érdekében a Törvény 16. § (5) bekezdése – meghatározott feltételek fennállása esetén – lehetővé teszi magyar állampolgár más állam joga szerint érvényesen bejegyzett születési és házassági nevének belföldi elismerését.

16. §

15. § (1) A külföldi állampolgár és a hontalan jogképességére és cselekvőképességére, továbbá személyi és vagyoni jogaira, valamint kötelezettségeire – ha jogszabály másképpen nem rendelkezik – ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni, mint a belföldiekre. 17. §

17. § (1) Azt a személyt, aki a személyes joga szerint cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, a mindennapi életben tömegesen előforduló, és különösebb megfontolást nem igénylő, belföldön kötött és teljesített csekély jelentőségű szerződései szempontjából cselekvőképesnek kell tekinteni, ha a magyar jog szerint cselekvőképes lenne.

(2) Azt a nem magyar állampolgárt, aki a személyes joga szerint cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körében Magyarországon kötött vagyonjogi ügyletei szempontjából cselekvőképesnek kell tekinteni, amennyiben a magyar jog szerint cselekvőképes lenne.

(2) Azt a személyt, aki személyes joga szerint cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, de a magyar jog szerint cselekvőképes lenne, egyéb vagyonjogi ügyletei szempontjából is cselekvőképesnek kell tekinteni, ha az ügylet jogkövetkezményeinek belföldön kell beállniuk.

(3) Azt a nem magyar állampolgárt, aki személyes joga szerint cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, de a magyar jog szerint cselekvőképes lenne, egyéb vagyonjogi ügyletei szempontjából is cselekvőképesnek kell tekinteni, ha az ügylet jogkövetkezményeinek Magyarországon kell beállniuk.

A Törvény 17. § (1)–(2) bekezdése tartalmilag fenntartja a Tvr. 15. § (2)–(3) bekezdésében foglalt szabályokat azzal, hogy a rendelkezés szövegét a Ptk. 2:12. § (2) bekezdésében és 2:20. § (3) bekezdésében foglaltakkal összhangban fogalmazza meg. A rendelkezés a forgalom biztonságát szolgálja akként, hogy vagyonjogi ügyletek esetében, ha a másik szerződő fél a magyar jog szerint cselekvőképes lenne, őt annak kell tekinteni a magyarországi jogügyletei vonatkozásában függetlenül attól, hogy a személyes joga szerint cselekvőképes-e. Gondnokság 18. §

18. § (1) A gondnokság alá helyezés vagy a nagykorú személy cselekvőképességét nem érintő más védelmi intézkedés feltételeire, létrejöttére, módosítására, megszűnésére, ennek joghatásaira, valamint az ebből fakadó jogviszonyokra annak az államnak a joga alkalmazandó, ahol az alapul szolgáló tények elbírálása idején az érintett személy szokásos tartózkodási helye található.

49. § (1) A gondnokságra a gyámságra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. (2) Az ügyeinek vitelében akadályozott személy képviseletére, valamint az eseti gondnokságra a gondnokot kirendelő hatóság államának jogát kell alkalmazni.

(2) Ha az érintett nagykorú személy érdeke indokolja, az eljáró bíróság kivételesen alkalmazhatja vagy figyelembe veheti annak a másik államnak a jogát, amellyel az ügy szorosabb kapcsolatban van.

Ideiglenes intézkedés 50. § Ha Magyarországon lakó nem magyar állampolgár elhelyezése vagy gondozása érdekében halasztást nem tűrő intézkedés szükséges, a magyar jogot kell alkalmazni.

19. §

A Tvr.-től eltérően a Törvény a gondnokságot a gyámságtól elkülönülten, önállóan szabályozza és a gondnokságra vonatkozó szabályokat nem a családjogi, hanem a személyekről szóló fejezetben helyezi el. A Törvény másik jelentős újítása, hogy a cselekvőképesség korlátozásával járó gondnokság mellett a nagykorú személy cselekvőképességét nem érintő, segítségnyújtásra irányuló más védelmi intézkedésekre vonatkozó kollíziós normákat is tartalmazza. A törvényalkotó a fenti szabályok megalkotása során figyelemmel volt a felnőttek nemzetközi védelméről szóló, 2000. január 13-i hágai egyezményben foglalt rendelkezésekre.11 A Törvény a Tvr.-hez képest tartalmilag is eltérő rendelkezéseket tartalmaz: A Tvr. 49. § (2) bekezdéséhez képest a Törvény 18. § (1) bekezdése áttér a szokásos tartózkodási hely szerinti kapcsoló szabályra, míg a 18. § (2) bekezdése kivételként lehetőséget biztosít a külföldi jog alkalmazására vagy figyelembevételére.

19. § (1) A 18. § rendelkezései a nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása vagy érdekeinek védelmére való képességének hiánya esetére tett jognyilatkozatának létrejöttére, érvényességére, terjedelmére, módosítására és visszavonására is megfelelően irányadók azzal, hogy ezekre nézve a jognyilatkozat keletkezésekor fennálló szokásos tartózkodási hely szerinti állam joga alkalmazandó.

Koncepció 105. pont; Törvényjavaslat 18. §-ához fűzött részletes indokolás

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a nagykorú cselekvőképes személy írásban tett nyilatkozatban választhatja: a) annak az államnak a jogát, amelynek állampolgára, b) annak az államnak a jogát, ahol korábban szokásos tartózkodási helye volt, vagy c) meghatározott vagyontárgy vonatkozásában annak az államnak a jogát, amelynek területén a vagyontárgy van. A Tvr.-hez képest a Törvény jelentős újításként tartalmazza a nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása vagy érdekei védelmére való képességének hiánya esetére tett jognyilatkozata létrejöttére, érvényességére, terjedelmére, módosítására és visszavonására irányadó szabályokat, korlátozott jogválasztást biztosítva. 20. § Az ügyeinek vitelében akadályozott személy képviseletére, valamint az eseti gondnokságra a kirendelő bíróság államának jogát kell alkalmazni.

20. §

A Tvr.-től eltérően a Törvény rendelkezést tartalmaz a távollevő vagy ügyeinek vitelében egyébként akadályozott, képviselt személy cselekvőképességét nem érintő képviseletről és eseti gondnokságról. 21. § (1) A holtnak vagy eltűntnek nyilvánításra, továbbá a halál tényének megállapítására az eltűnt személy személyes joga alkalmazandó.

16. § (1) A holtnak vagy eltűntnek nyilvánításra, továbbá a halál tényének megállapítására az a jog irányadó, amely az eltűntnek személyes joga volt.

(2) Ha az eltűnt személy személyes joga nem a magyar jog, belföldi jogi érdek fennállása esetén a magyar jogot kell alkalmazni.

(2) Ha a magyar bíróság belföldi jogi érdekből nem magyar állampolgárt nyilvánít holtnak vagy eltűntnek, illetőleg ilyen személy halálának tényét állapítja meg, a magyar jogot kell alkalmazni.

21. §

A Tvr. szerint a holtnak vagy eltűntnek nyilvánításra, továbbá a halál tényének bírói megállapítására az eltűnt személyes joga irányadó. Amennyiben azonban belföldi jogi érdekből (elsősorban öröklési igény esetében, belföldi örökös vagy Magyarországon fekvő hagyatéki tárgy miatt) magyar bíróság nem magyar állampolgárt nyilvánít holtnak vagy eltűntnek, illetőleg ilyen személy halálának tényét állapítja meg, ebben az eljárásban a belföldre korlátozott területi hatály miatt a magyar jogot kell alkalmazni.12 A Törvény a Tvr.-hez tartalmilag hasonló szabályozást tartalmaz a holtnak vagy eltűntnek nyilvánítás esetére. Az állam mint jogalany 17. § (1) A magyar állam e törvényerejű rendelet hatálya alá eső jogviszonyaira saját jogát kell alkalmazni, kivéve ha a) az állam a külföldi jog alkalmazásához kifejezetten hozzájárult, vagy b) a jogviszony az állam tulajdonában álló vagy általa megszerezni kívánt, külföldi ingatlanra vonatkozik, vagy c) a jogviszony külföldi érdekeltségű gazdasági szervezetben való részvételre vonatkozik. (2) Az (1) bekezdés külföldi államra csak viszonosság esetén alkalmazható.

A Tvr. 17. §-a külön szabályozást adott azokra az esetekre, ahol a magyar állam vagy külföldi állam polgári jogi viszonyok alanya. Külföldi állam nemzetközi magánjogi viszonyaira csak viszonosság esetében rendelte alkalmazni az érintett állam saját jogát. Az új nemzetközi magánjogi törvény koncepciója szerint „a Törvény – a Ptk.-val egyezően – az államot jogi személynek tekinti, és ezért az alkalmazandó jog meghatározása körében az államra külön szabályokat nem állapít meg”13. 14. A jogi személy

A jogi személyek

22. § (1) A jogi személy személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették.

18. § (2) A jogi személy személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették.

(2) Ha a jogi személyt több állam joga szerint vették nyilvántartásba vagy a létesítő okiratban megjelölt székhely államának joga szerint nyilvántartásba vételére nincs szükség, személyes joga annak az államnak a joga, ahol a létesítő okiratában megjelölt székhelye van.

(3) Ha a jogi személyt több állam joga szerint vették nyilvántartásba, vagy az alapszabályban megjelölt székhelyen irányadó jog szerint nyilvántartásba vételére nincs szükség, személyes joga az alapszabályban megjelölt székhelyen irányadó jog.

12 13

Tvr.-javaslat 16. §-ához fűzött indokolás Koncepció 23. pont

22. §

(3) Ha a jogi személy a létesítő okiratban megjelölt székhellyel nem rendelkezik vagy több ilyen székhelye van, és egyik állam joga szerint sem vették nyilvántartásba, személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a központi ügyintézés helye van.

(4) Ha a jogi személynek az alapszabály szerint nincs székhelye, vagy több székhelye van, és egyik állam joga szerint sem vették nyilvántartásba, személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a központi ügyvezetés helye van.

(4) A jogi személy jogállását, így különösen a jogi személy a) jogképességét, b) létrehozását és megszűnését, c) törvényes és szervezeti képviseletét, d) személyhez fűződő jogait, e) szervezetét, f) tagjainak egymás közötti jogviszonyait, g) tagjai és a jogi személy közötti jogviszonyokat, valamint h) a jogi személynek, a tagjainak és vezető tisztségviselőinek a jogi személy kötelezettségeiért való felelősségét a jogi személy személyes joga szerint kell elbírálni.

18. § (1) A jogi személy jogképességét, gazdasági minőségét, személyhez fűződő jogait, továbbá tagjainak egymás közötti jogviszonyait személyes joga szerint kell elbírálni.

(5) Az e §-ban foglalt rendelkezések a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyokra is megfelelően irányadók.

14. § (1) A magánszemély gazdasági tevékenységére, termelői, kereskedői (a továbbiakban: gazdasági) minőségére annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a gazdasági működést engedélyezték. (2) Ha a gazdasági működés engedélyezésére nem volt szükség, vagy a működést több államban engedélyezték, a gazdasági minőségre annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a gazdasági tevékenysége központi ügyvezetésének helye van.

A Tvr.-rel egyezően a Törvény a jogi személyek esetén fő szabályként az inkorporációs elvet rögzíti. Ennek megfelelően a jogi személy személyes joga annak az államnak a joga, amelynek a területén a jogi személyt nyilvántartásba vették. A kisegítő kapcsolóelvek tekintetében a Törvény 22. § (2)–(3) bekezdése tartalmilag fenntartja a Tvr. 18. § (3)–(4) bekezdésében megfogalmazott kapcsolóelveket. A Törvényjavaslat indokolása szerint ugyanakkor az új szabályozás szóhasználatát illetően összhangot teremt a Ptk. és a kollíziós jogi terminológia között: a Tvr.-ben használt „alapszabály” kifejezés helyett a „létesítő okirat” kifejezést [Ptk. 3:4. § (1) bekezdés, 3:96. §], a „központi ügyvezetés” kifejezés helyett a „központi ügyintézés” (Ptk. 3:96. §) kifejezést használja.14 A Törvény 22. § (4) bekezdése – a Tvr. 18. § (2) bekezdésében foglaltakhoz képest kibővített – példálózó felsorolást ad arra vonatkozóan, hogy a jogi személy személyes joga mire terjed ki. A Törvény 22. § (5) bekezdése kimondja, hogy a jogi személyekre vonatkozó szabályozás a nem jogi személyekre is irányadó. A Tvr. 14. §-a a természetes személy termelői, kereskedői, gazdasági minőségének megállapítására irányadó jogot meghatározó szabályokat az ember személyi állapotára vonatkozó részben helyezte el. A szabályokat a jogi személyekre irányadó elvekhez hasonlóan állapította meg. 15. Személyhez fűződő jogok megsértése

23. §

23. § (1) A személyhez fűződő jogok megsértésére a sértett szokásos tartózkodási helyének – jogi személy esetén a létesítő okirata szerinti székhelyének – jogát kell alkalmazni. E jog alapján kell megítélni, hogy történt-e jogsértés, és e jog szerint kell megállapítani a jogsértés következményeit. (2) Akinek személyhez fűződő jogát megsértik, legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított határidőn belül választhatja: a) annak az államnak a jogát, ahol érdekeinek központja található, b) annak az államnak a jogát, ahol a jogsértő szokásos tartózkodási helye – jogi személy esetén létesítő okirata szerinti székhelye – található, vagy c) a magyar jogot. (3) Az (1)–(2) bekezdést a személyhez fűződő jogok sérelmének a veszélye esetén is alkalmazni kell.

Törvényjavaslat 23. §-ához fűzött részletes indokolás

10. § (3) A személyhez fűződő jogok megsértéséből származó igényekre a jogsértés helyén és idején irányadó jogot kell alkalmazni; ha azonban a kártérítés vagy jóvátétel tekintetében a sérelmet szenvedőre a magyar jog kedvezőbb, az igényt e jog szerint kell elbírálni.

A Tvr.-rel egyezően a Törvény a személyhez fűződő jogok megsértésére irányadó szabályokat a személyekre vonatkozó rendelkezések között helyezi el, azonban a Tvr.-től eltérően külön alcímben, nem az emberről mint jogalanyról szóló szabályok között. A Törvényjavaslat indokolása szerint a Törvény ezzel a jogszabályszerkesztési megoldással is kifejezésre juttatja, hogy a személyhez fűződő jogok sértettje nemcsak természetes, hanem jogi személy is lehet.15 A Törvény a Tvr.-hez képest eltérő kapcsolóelveket határoz meg a személyhez fűződő jogok megsértéséből eredő igényekre alkalmazandó jogra: a Törvény 23. § (1) bekezdése értelmében fő szabály szerint a személyhez fűződő jogok megsértésére a sértett szokásos tartózkodási helyének – jogi személy esetén a létesítő okirata szerinti székhelyének – jogát kell alkalmazni, eltérően a Tvr. 10. § (3) bekezdésében meghatározott, a jogsértés helyén és idején irányadó jogtól. Ezen túlmenően a Törvény a 23. § (2) bekezdésében a sértett számára egyoldalú jogválasztási lehetőséget biztosít akként, hogy a jogválasztásra nyitva álló határidőt az új Pp. fogalomrendszerének megfelelően, az új Pp. által bevezetett osztott perszerkezet figyelembevételével állapítja meg. A Törvény a Tvr.-től eltérően rögzíti, hogy a személyhez fűződő jogsértésre alkalmazandó jog alapján kell megítélni, hogy történt-e jogsértés, továbbá ezen jog szerint kell megállapítani a jogsértés következményeit. A Törvény 23. § (3) bekezdése kimondja, hogy az (1)–(2) bekezdést akkor is alkalmazni kell, ha a személyhez fűződő jogok sérelmének a veszélye fenyeget.

III. FEJEZET CSALÁDJOG

VII. Fejezet CSALÁDI JOG

16. Általános szabályok 24. § A házastársak közös állampolgársága az, amely állampolgársággal mindketten rendelkeznek. Ha a házastársak több közös állampolgársággal rendelkeznek, akkor e fejezet alkalmazásában azt a közös állampolgárságukat kell figyelembe venni, amelyhez őket az ügy összes körülményére tekintettel a legszorosabb kapcsolat fűzi.

24. §

25. §

A gyermekre kedvezőbb jog alkalmazása 25. § A gyermeket érintő családjogi jogviszonyokra a magyar jogot kell alkalmazni, ha az a gyermekre nézve kedvezőbb.

46. § Magyar állampolgár vagy Magyarországon lakó gyermek családi jogállására, illetőleg a közte és szülői között fennálló családi jogi jogviszonyokra – a tartási kötelezettséget ide nem értve – a magyar jogot kell alkalmazni, ha az a gyermekre nézve kedvezőbb.

A Törvénynek a Családjogra vonatkozó III. Fejezete szerkezetét illetően is eltér a Tvr. szerkezetétől: a családjogi kérdésekre vonatkozó fejezet tartalmaz egy általános részt, amely a több közös állampolgárság és a gyermekre kedvezőbb jog alkalmazásának szabályát írja elő. A Törvény a Tvr. által alkalmazott „közös személyes jog” koncepciójától eltérően a házastársak személyi és vagyoni viszonyai körében a közös állampolgárságot határozza meg elsődleges kapcsolószabályként. A Törvény 24. §-a meghatározza, hogy mi tekintendő a házastársak közös állampolgárságának, továbbá rendelkezik arról az esetről, ha a házastársaknak több közös állampolgárságuk van. Ennek kapcsán kiemelendő a Róma III. rendelet (22) preambulumbekezdése, amely szerint, ha a Róma III. rendelet „valamely állam jogának alkalmazása céljából az állampolgárságra kapcsolóelvként hivatkozik, a többes állampolgárság kérdésének kezelését a nemzeti jog hatáskörébe utalja, amelynek azonban teljes mértékben figyelembe kell vennie az Európai Unió általános elveit”. A Törvény – a Tvr.-től eltérően – a hatálya alá tartozó minden tényállás kapcsán és a magyar joghatóság alá tartozó minden gyermek esetében biztosítja a magyar jog alkalmazhatóságát, ha az a gyermekre kedvezőbb. 17. A házasságra vonatkozó különös szabályok

A házasság és érvényessége 37. § (1) A házasság érvényességének anyagi jogi feltételeit a házasulandóknak a házasságkötés idején fennálló közös személyes joga szerint kell elbírálni.

26. § (1) A házasság csak akkor érvényes, ha ennek anyagi jogi feltételei a házasságkötés időpontjában mindkét házasuló személyes joga szerint fennállnak.

Ha a házasulók személyes joga a házasságkötés idején különböző, a házasság csak akkor érvényes, ha ennek anyagi jogi feltételei mindkét házasuló személyes joga szerint megvannak.

(2) A házasságkötés érvényességének alaki kellékeire a házasságkötés helyén és idején hatályos jog alkalmazandó.

(2) A házasságkötés érvényességének alaki kellékeire a házasságkötés helyén és idején hatályos jog irányadó.

(3) A házasságkötésre és a házasság érvényességére vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a házasság létezése vagy nemlétezése megállapításának kérdésében is.

(4) A házasságkötésre és érvényességére vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a házasság létezése vagy nemlétezése megállapításának kérdésében is.

Törvényjavaslat 23. §-ához fűzött részletes indokolás

26. §

38. § (1) Ha nem magyar állampolgár kíván Magyarországon házasságot kötni, igazolnia kell, hogy a házasságkötésnek személyes joga szerint nincs akadálya. Az igazolás alól az anyakönyvi szerv indokolt esetben felmentést adhat. (1a) Nem kell az (1) bekezdésben foglaltakat igazolni, és az igazolás alól felmentést kérni, ha a házasuló személyes joga szerint az igazolás kiállításának nincs helye. Az anyakönyvi szerv a külpolitikáért felelős miniszter vagy az adott ország külképviseleti hatóságának értesítése alapján honlapján közzéteszi azon államok körét, amelyek joga szerint az igazolás kiállításának nincs helye. (4) A házasságot Magyarországon nem lehet megkötni, ha a házasságkötésnek a magyar jog szerint elháríthatatlan akadálya van.

(2) A házasságot Magyarországon nem lehet megkötni, ha a házasságkötésnek a magyar jog szerint elháríthatatlan akadálya van.

Kiemelendő, hogy a Róma III. rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében a Róma III. rendelet nem alkalmazandó – többek között – a házasság létezésének, érvényességének vagy elismerésének, a házasság érvénytelenítésének kérdésére, még abban az esetben sem, ha ezek kizárólag előzetes kérdésként merülnek fel a házasság felbontásával vagy a különválással kapcsolatos eljárás keretében. Az ezekre a területekre irányadó kollíziós szabályok megalkotása a nemzeti jogalkotás hatáskörébe tartozik. A Tvr.-től eltérően a Törvény a közös személyes jog koncepcióját a házasság érvényességére nem alkalmazza. A Törvény 26. § (1) bekezdése a házasság érvényességét illetően fenntartja a Tvr. 37. §-ának második mondata által alkalmazott konjunktív elbírálást. Ezen elvnek megfelelően ha a házasulók személyes joga a házasságkötés idején különböző, a házasságuk csak akkor érvényes, ha ennek anyagi jogi feltételei a házasságkötés időpontjában mindkét fél személyes joga szerint fennállnak. A Törvény 26. § (3) bekezdése fenntartja a Tvr. 37. §-a (4) bekezdésének azon szabályozását, amely szerint a házasságkötésre és a házasság érvényességére vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a házasság létezése vagy nemlétezése megállapításának kérdésében is, továbbá fenntartja a Tvr. 38. § (2) bekezdésében meghatározott házasságkötési akadályt. A Törvény ugyanakkor mellőzi a Tvr. 38. § (1) és (1a) bekezdésében foglalt szabályozást tekintettel arra, hogy az anyakönyvi kérdést rendez. A házastársak személyi és vagyoni viszonyai 27. §

27. § (1) A házastársak személyi és vagyoni jogviszonyaira – a 16. § (3)–(5) bekezdése szerinti eltérésekkel – annak az államnak a joga alkalmazandó, amelynek az elbírálás időpontjában mindkét házastárs állampolgára.

39. § (1) A házastársak személyi és vagyoni jogviszonyaira – ideértve a házastársi névviselést, valamint a házassági vagyonjogi megállapodást is – az a jog az irányadó, amely az elbírálás idején a házastársak közös személyes joga.

(2) Ha az elbírálás időpontjában a házastársak állampolgársága különböző, annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a házastársak közös szokásos tartózkodási helye, ennek hiányában a házastársak utolsó közös szokásos tartózkodási helye található.

(2) Ha a házastársak személyes joga az elbírálás idején különböző, utolsó közös személyes jogukat, ennek hiányában annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a házastársaknak utoljára közös lakóhelyük volt.

(3) Ha a házastársaknak nem volt közös szokásos tartózkodási helye, az eljáró bíróság államának jogát kell alkalmazni.

(3) Ha a házastársaknak nem volt közös lakóhelyük, az eljáró bíróság, illetőleg más hatóság államának jogát kell alkalmazni. (4) A házastársak személyes jogának megváltozása nem érinti a korábbi jog alapján megállapított névviselést, továbbá az érvényesen létrejött vagyonjogi hatásokat, ideértve a házassági vagyonjogi megállapodást is.

A Róma III. rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében a Róma III. rendelet nem alkalmazandó – többek között – a házastársak nevére és a házasság vagyonjogi következményeire, még abban az esetben sem, ha ezek kizárólag előzetes kérdésként merülnek fel a házasság felbontásával vagy a különválással kapcsolatos eljárás keretében. A házastársak személyi és vagyoni jogviszonyaira irányadó kollíziós szabályok megalkotása a nemzeti jogalkotás hatáskörébe tartozik azzal, hogy a házastársi tartással kapcsolatos kérdésekben a tartási rendelet elsőbbsége érvényesül az e rendelet hatálya alá tartozó jogviszonyokban. A Tvr.-től eltérően a Törvény a házassági névviselést nem a házastársak személyi és vagyoni viszonyai körében, hanem a névviselésre vonatkozó, a személyes jog általános szabályaitól elkülönült rendelkezések között szabályozza (Törvény 16. §). A Törvény 27. §-a a házastársak személyi és vagyoni viszonyait illetően – lépcsőzetesen – a közös állampolgárság, a közös tartózkodási hely és az utolsó közös tartózkodási hely kapcsolóelvét alkalmazza, eltérően a Tvr. 39. §-ában foglalt közös személyes jog, illetve utolsó közös személyes jog kapcsolóelvétől.