2013/4 . INGYENES / FREE
k ü lö n sz á m
Magyarorszรกg
Információk
A Színházak Éjszakája program kizárólag karszalaggal látogatható. A tizennégy színházba érvényes karszalag megvásárolható a programban részt vevő színházak szervezési osztályán és jegypénztárában, a Libri könyvesboltokban, illetve online a www.szinhazakejszakaja.hu, a PORT.hu/jegy és a jegy.hu oldalakon. Május 4-én, a Fővárosi Önkormányzat tizennégy színházában immár második alkalommal rendezzük meg az év legizgalmasabb színházi eseményét, a Színházak Éjszakáját. Budapest neves színházai, színészei különleges, egész estés programsorozattal várják a közönséget, hogy bemutathassák színes arcukat, sokoldalúságukat. És hogy mitől más ez az este, mint a többi? Attól, hogy a függöny korábban gördül fel a megszokottnál. Attól, hogy most arra kérik a nagyérdeműt, ne csak néző legyen, vegyen is részt a játékban. És attól, hogy egészen hajnalig a színpadé a főszerep!
Áraink
• felnőtt karszalag: 1700 Ft, • diák karszalag: 1000 Ft (diákigazolvánnyal váltható), • gyerek karszalag: 100 Ft (6 éves korig). Ez a különszám segíti Önt abban, hogy a színházak programját könnyebben áttekinthesse. Minden program mellett kék, rózsaszín és sárga négyzetet lát.
:)
A kék négyzetben számát látja.
a
férőhelyek
A Színházak Éjszakája egy olyan különleges programsorozat, amelyen a közönség az erre az estére érvényes karszalag megvásárlásával ellátogathat a főváros tizennégy színházának bármelyikébe. Aki járt már hasonló eseményen, vagy részt vett a tavalyi Színházak Éjszakáján, tudja, hogy nem kell mást tennie, mint kiválasztania a programajánlatból a neki tetsző előadásokat, műsorokat, s ellátogatnia akár az összes színházba, kedve szerint. Idén lehetőség nyílik előzetes regisztrációra is. A programok május 4-én, szombaton délután kezdődnek és egészen másnap hajnali 2 óráig tartanak.
Ha a rózsaszín négyzetben az van feltüntetve, hogy nincs, az azt jelenti, hogy a programra nincs regisztráció, a nézőket érkezési sorrendben fogadja az adott színház. Ha a van feliratot látja, akkor a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon (április 8-tól) tud regisztrálni. Így a bejutása arra az adott programra garantált. Ha a fél feliratot látja, az azt jelenti, hogy a férőhelyek felére regisztrálni lehet az előbb leírt módon és helyen, a nézők másik része viszont érkezési sorrendben látogathatja a programot, ilyenkor érdemes előbb érkezni a kiválasztott programra.
Rendhagyó, különleges, interaktív programokra, kiállításokra, eddig még sosem látott előadásokra, gyerekműsorokra, koncertekre, beszélgetésekre hívunk mindenkit, aki többet szeretne látni, mint egy színházi előadás.
A sárga négyzetben azt láthatja, hogy zárt vagy nyitott. Ha egy program zárt, akkor arról nem lehet kimenni, vagy késéssel csatlakozni. Ez főleg a klasszikus értelemben vett előadásokra jellemző. Ha egy programtípus nyitott, akkor szabadon ki- és bejárható, bármikor lehet hozzá csatlakozni, illetve előbb elmenni róla.
Részletes program az esemény honlapján olvasható: www.szinhazakejszakaja.hu
Nincs
Nyitott
Kövess minket a Facebookon! www.facebook.com/szinhazakejszakaja
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
3
Tarlós István köszöntője
tő Tisztelt színházszere budapestiek! Hogy egy nagyváros lakóinak mennyire fontos a kultúra, azt turistaként is könnyen megállapíthatjuk, ha este hét óra előtt a belvárosban sétálunk. Ha izgatottan várakozó, szépen felöltözött hölgyeket és urakat látunk, akik kígyózó sorokban várnak bebocsátásra egy-egy régi épület előtt, akkor rögtön tudjuk, hogy színházbarát városba érkeztünk. A Budapestre látogatókat is ez a látvány fogadja esténként, bizonyítva, hogy a magyar főváros lakói szeretik és megbecsülik a színházaikat. Ez a színházba járó kedv nem esett vissza az elmúlt évek gazdasági helyzetében sem, a 14 fővárosi fenntartású színházban estéről estére teltház fogadja a színészeket. Ami Budapest színházaiban történik, országos ügy. Több mint 10 ezer színházi előadást tartanak a budapesti teátrumok egy évben, többet, mint az ország többi színházai együttvéve. Ezek az előadások nem csak a budapestieknek szólnak. A Fővárosi Önkormányzat mint az ország legnagyobb színházfenntartója tudatában van ennek a felelősségének. Mi, budapestiek büszkék lehetünk rá, hogy a magyar falvakban tartott vendégelőadások elsöprő többségét is a fővárosi társulatok mutatták be az elmúlt években. Azért hoztuk létre tavaly a Színházak Éjszakája rendezvényt, hogy ezt az elképesztően bőséges színházi kínálatot megmutassuk. Megmutassuk azoknak, akik ma még nem járnak színházba, és azoknak is, akik csak egy-egy teátrum hűséges nézői, de a másik kínálatát kevésbé ismerik. Hiszen a Színházak Éjszakája nem titkolt célja a kedvcsinálás, a nézőtoborzás. Mert egy színházbarát város nehéz időkben is erőt meríthet a kultúrájából. Nyomjuk le bátran ebben a különleges időpontban is a színházak kapujának kilincsét, nézzünk szét a kulisszák mögött, tekintsünk meg rendhagyó előadásokat, találkozzunk a színészekkel – és jöjjünk vissza újra az évad többi napján is! Jó szórakozást kíván,
Impresszum
Tarlós István főpolgármester
Szervező, lebonyolító: Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. Fidelio Különszám – Színházak Éjszakája 2013. Felelős szerkesztő: Dr. Komáromi György Szerkesztő: Veszprémi Judit, Csontos Sarolta, Bártfai Andrea, Nyáry Krisztián • Grafikai elemek: Csáfordi László • Grafikai munka: Protzner György – Deepskeye Systems • Korrektor: Endreiné Szemők Ildikó • Felelős kiadó: Fidelio Média Kft. – Márkus Gábor • Szerkesztőség: 1066 Budapest, Nyugati tér 1. • Tel.: (1) 476-0320. Fax: (1) 476-0321. • E-mail: fidelio@fidelio.hu • Nyomdai munkák: Oláh Nyomdaipari Kft.; 1211 Budapest, Központi u. 69–71. • Tel.: (1) 278-5000 • Ügyvezető igazgató: Oláh Péter HU ISSN – 2062-2902 Megjelenik: április 2-án, 25 000 példányban. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget.
4
GyIK
Gyakran Ismételt Kérdések
. Mely színházak, és miért éppen ezek vesznek részt 1 a Színházak Éjszakáján? A Színházak Éjszakáján a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a József Attila Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Madách Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Szabad Tér Színház, a Thália Színház, az Újszínház és a Vígszínház vesz részt. A Színházak Éjszakája rendezvényt a Fővárosi Önkormányzat színházai hozták létre az önkormányzat támogatásával, ezért ebben a programban a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott teátrumok vesznek részt, idén egy új játszóhellyel, a Jurányi Inkubátorházzal kibővülve.
regisztrációhoz kötött, és ezáltal korlátozott férőhellyel rendelkezik. Azt tanácsoljuk, látogassa meg honlapunkat, ahol tájékozódhat az esemény összes programjáról, regisztrálhat, és megtervezheti a napját. A Színházak Éjszakája rendezvény szervezői és színházai a programok összeállításánál arra törekedtek, hogy Ön minél több színházba bejuthasson, betekinthessen a kulisszák mögé, és megtalálja azokat a műsorokat, előadásokat, ahol jól érezheti magát ezen az estén.
2. Mire jó a karszalag, és hogyan kell regisztrálnom, jelentkeznem azokra az előadásokra, ahol férőhelyszám van feltüntetve? A Színházak Éjszakáján 14 színház előadásaira, programjaira érvényes a megvásárolt karszalag. A programok többsége szabadon ki- és bejárható, látogatható. Egy részük viszont regisztrációhoz kötött. Ezekre a programokra április 8. és 28. között lehet regisztrálni a megvásárolt és átvett karszalagon található vonalkód alatti számsorral a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon. Javasoljuk, hogy mielőbb vásárolja meg és vegye át karszalagját, látogasson el honlapunkra, ahol teljes körű tájékoztatást talál a programokról, és lehetősége van helyet foglalni a regisztrációhoz kötött műsorokra, előadásokra. Azok az előadások és programok, ahol fel van tüntetve, hogy van regisztráció, csak előre regisztrálva látogathatók. Ahol a félig kifejezés van feltüntetve, ott lehetőség van előre regisztrálni, de a férőhelyek fele a helyszínen, érkezési sorrendben telitődik be. Ha egy program mellett azt látja feltüntetve, hogy nincs regisztráció, az azt jelenti, hogy a program érkezési sorrendben látogatható. Nem garantálhatjuk, hogy minden előadásra és programra mindenki be tud jutni – ha biztosítani akarja helyét, mielőbb regisztráljon a korlátozott férőhellyel rendelkező programokra. Ha a program a regisztráció során betelik, sajnos nem fér be több ember. A programok telítettségéről és a szabad helyekről a Színházak Éjszakája honlapján tájékozódhat.
5. Milyen karszalagot vásárolhatok? A Színházak Éjszakája programjainak látogatására többféle karszalagot vásárolhatnak: felnőtt karszalagot 1700 Ft-ért, diák karszalagot 1000 Ft-ért (kizárólag diákigazolvány bemutatásával) és gyerek karszalagot 100 Ft-ért (6 éves korig). A karszalagok különböző színűek, így jól megkülönböztethetők.
3. Lehetünk-e mi, nézők annyian, hogy nem jutunk be sehová sem? Az eseményen rengeteg olyan program van, ami nem regisztrációhoz kötött, szabadon látogatható, így nem fordulhat elő, hogy egyetlen helyszínre sem fér be az, aki karszalagot vásárolt. Az azonban előfordulhat, hogy az Ön által kiválasztott programok között van olyan, ami
4. Karszalaggal ingyen vehetem igénybe a BKV szolgáltatásait? A Színházak Éjszakája esemény rendezvényein kívül másra is érvényes a karszalag? A karszalag kizárólag a Színházak Éjszakája rendezvény színházaiba, azok előadásaira és programjaira érvényes.
6. Hol vásárolhatok karszalagot, és meddig? Karszalagot április 4-től a programban részt vevő színházak szervezési osztályán és jegypénztárában tud vásárolni. Idén a LIBRI könyvesboltokban is vásárolható karszalag, azonban a karszalagot ebben az esetben is, az online vásárolt karszalagokhoz hasonló módon, a vásárlást igazoló szelvénnyel (voucher), a színházakban tudja átvenni. Online a www.szinhazakejszakaja.hu, a PORT.hu/jegy és a jegy.hu oldalakon vásárolhat karszalagot. Regisztrálni kizárólag a karszalagon található vonalkód alatti számsorral lehetséges, a voucher kódjával nem. A karszalagot kizárólag a 14 színház jegypénztárában és szervezési osztályán lehet átvenni. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is előfordulhat, hogy a karszalagok elfogynak, hiszen ahogy egy koncerten is, a befogadóképesség határát nem léphetjük át. Ezért azt javasoljuk, hogy minél hamarabb vásárolja meg karszalagját, hogy részt vehessen Budapest egyik legizgalmasabb színházi eseményén! 7. Az interneten megvásárolt karszalagot hol tudom átvenni? Az interneten vásárolt karszalagokhoz egy vouchert kap, visszaigazolást a vásárlásról, melyen egy kód található. Ezt ki kell nyomtatni, és bármelyik, a programban részt vevő színház szervezési osztályán vagy jegypénztárában karszalagra beváltani.
5
Budapest Bábszínház Budapest
Bábszínház logo.indd 1
2012.02.10. 5:59:26
1062 Budapest, Andrássy út 69. Szervezés, jegypénztár: 461-5090, 342-2702 szervezes@budapest-babszinhaz.hu www.budapest-babszinhaz.hu
Semmi, fotó: Éder Vera
Lúdas Matyi, fotó: Éder Vera
50
Nincs
Nyitott
Kivi, fotó: Éder Vera
14.00–19.00 Előcsarnok Bábozó tobzódás
Egérfutóverseny, horgásztó, ördögkugli, karikázás, bábsimogatás, kalandos kirakós, báböltöztetés, mézeskalács-díszítés.
15
Van
Zárt
14.00–18.00 Labirintus: 11 varázslatos helyszínen az épületben Bábkukucskáló barangolás
Titkok, csodák, maskarák, csillagképek és muklák, mesés díszletek, minden zugban meglepetés, bábozás és ámuldozás… Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt! 15 percenként indulnak 15 fős csoportok!
15
Van
Zárt
19.00–21.00 Labirintus 11 lidérces helyszínen az épületben Bábborzongató kísértetjárás
Lidércek, pókok, kísértetek, hóhérok, pokolbéli férgek és ördögfattyak, haláltánc és hullaszag, hallhatatlan sikolyok, halhatatlan sírversek és bitódalok… Csak felnőtteknek! 15 percenként indulnak 15 fős csoportok!
8
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
Interjú
Vajda Milán,
ínésze az Örkény Színház sz
Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? Engem leginkább színházunk Japán turnéjának útifilmje érdekel. Ha már engem nem vittek magukkal, legalább hadd lássam, miről maradtam le. Ha elmehetne a Színházak Éjszakája egy másik színházába, melyik programra lenne kíváncsi? Sok izgalmas programot találtam, de ha egyet kell mondanom, akkor a Katonában megnézném A Gondnokságot. Milyen programban szerepel ezen az estén? Énekelni fogok A Kék Angyal bárban, és Szemere Kata fog beszélgetni velem is a NOL presszo mintájára az Örkény Presszóban. Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, hogy mi a Színházak Éjszakája? Szerintem őt inkább az érdekelné, hogy hogy jut el a Jászai Mari térről a Jászai Mari Színházhoz. Hogy érezte magát a tavalyi Színházak Éjszakáján? Nagyon élveztem az egész estét. A nézők nem is tudták, mekkora munka volt az egész mögött.
Fotó: Nagy Gergő
Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? A sok érdekes program közül számomra Portisch Lajos sakknagymester szereplése ígérkezik a legizgalmasabbnak. Kevesen tudják róla, hogy nem csupán nemzetközi hírű sakkozó, hanem remek hangja is van. A Színházak Éjszakáján a József Attila Színházban népszerű áriákat fog énekelni zongorakísérettel. Akik „Zene és sakk” programunkra regisztrálnak, azokkal szimultánt is játszik a kiváló sportember.
Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Az évad utolsó bemutatója a Kék Angyal lesz. Az előadást Gothár Péter rendezi, és én is játszom benne.
ly, Nemcsák Káz ro igazgatója a József Attila színhá
Milyen programban szerepel ezen az estén? Portisch Lajos áriaestjén közreműködöm. Annyit elárulhatok, ott nem énekelni fogok. Hogy érezte magát a tavalyi Színházak Éjszakáján? Melyik volt színházukban a legsikeresebb program? Tavaly vidéken játszottam a Színházak Éjszakáján. Éjfél előtt érkeztem vissza a színházunkba, ahol még javában tartott a buli, úgyhogy én is bekapcsolódtam. A kollégáim telefonon folyamatosan tájékoztattak, hogy mekkora sikere van azoknak a programoknak, ahol a közönség közvetlenül beszélgethet a színészekkel. Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Március 22-én mutattuk be az Anconai szerelmesek című zenés darabunkat, tele olasz slágerekkel. Abban a darabban én is kieresztem a hangomat! Újabb bemutatókat ősztől tervezünk, ezekből majd a hagyományos szeptemberi utcabálunkon kap ízelítőt a közönség. Fotó: Olajos Piroska
9
Budapesti Operettszínház 1065 Budapest, Nagymező u. 17. 312-4866, 353-2172, 269-0118 jegy@operett.hu www.operett.hu http://www.facebook.com/operettszinhaz
Oszi Boszi, a repülő nagyanyó, fotó: Éder Vera
Az Operettszínház épülete, fotó: Éder Vera
Nincs
Nyitott
Viktória, fotó: Éder Vera
Marica grófnő, fotó: Éder Vera
13.00–16.00 Színház előtt - Nagymező utcai színpad Ördög-Tündér-Boszorkány Szombat Rajzverseny –
a legszebb rajzokat készítőket színházjeggyel jutalmazzuk!
Tündérek, Ördögök, Boszorkányok gyermekszemüvegen át!
13.00–14.15 Házi színpad Oszi Boszi, a repülő nagyanyó Családi zenés „mesesó”
13.00–14.15 Nagymező utcai színpad Erdei Kalamajka Zenés mesejáték
14.30–16.00 Nagymező utcai színpad Fit’nFolk tánctanulás 99
Nincs
Zárt
18.00–19.00 Csillárterem Zenés útikalauz
Az Operettszínház sztárjainak idegen nyelvű dalparádéja. 3x30
Van
Zárt
Csoportonként: I., II., III.
6x99
Nincs
Zárt
19.00–21.00 Házi színpad
(I.: 19.00–19.30, II.: 19.45–20.15, III.: 20.30–21.00)
Ördögölő-csűrdöngölő
Táncolj együtt Józsiással és barátaival! 3 x 30 percben
19.00–22.00 R aktárszínház
(I.: 19.00–19.30, II.: 19.30–20.00, III.: 21.00–21.30, IV.: 20.00–20.30, V.: 20.30–21.00, VI.: 21.30–22.00)
Operett-Musical Maraton - Szerzők kavalkádja 6 x 30 perces blokkokban: I. Kálmán, II. Szörényi és Tolcsvay, III: Lévay, IV. Kocsák és Szakcsi, V. Lehár, VI. Presgurvic és Wildhorn. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy minden blokk végén el kell hagyni a nézőteret!
3x30
Van
Zárt
Csoportonként: I., II., III.
3x895
Nincs
Nyitott
22.00–23.30 Kulisszák mögött
(I.: 22.00–22.25, II.: 22.30–22.55, III.: 23.00–23.30)
Backstage
Betekintés a kulisszák mögé 3 x 25 percben
22.20–23.50 Nagyszínpad
(I.: 22.20–22.50, II.: 22.50–23.20, III.: 23.20–23.50)
Operett-Musical Vetélkedő
Mindenki másképp csinálja… Az Operettszínház sztárjainak zenés vetélkedője 99
Nincs
Nyitott
00.00–02.00 Csillárterem Kerényi Miklós Máté és a Budapest Folk Jazz Band Koncert
10
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
Interjú
bolcs, Ruszina Szasz ínésze a Kolibri Színház
Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? Mindegyiket. Például a Nézőhorgászatot, amely címet kiegészítettük az Igazgatószimulátor alcímmel, mert így kicsit beszédesebben leírja, mi is a játék lényege. A nézők kis halacskákat akaszthatnak a színészhölgyek és -urak horgára, amit a Kolibri galériájából bedobhatnak (a nézők tengerébe), s a kifogott hal tulajdonosa alkalmi igazgatójává válik a pecabot tulajdonosának, akivel egy bekamerázott fülkében egy pár perces szituációt játszhat el, amit a többi néző kivetítőn követhet figyelemmel. Ha elmehetne a Színházak Éjszakáján egy másik színházba, melyik programra lenne kíváncsi? Izgalmasan, érdekesen hangzik a Budapest Bábszínház Bábborzongató Kísértetjárása és a Centrál Színház Avenue Q dalai. Milyen programban szerepel ezen az estén? A meselabirintusban, amelyet nagyon szeretek, azután a KoliBreatles-ben, és talán a Divatbemutatóban. Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, ha feltámadna, hogy mi a Színházak Éjszakája? Mari, bocsásson meg, azt hiszem, nem tetszik még érteni. Szóval pont az a lényeg, hogy pár titkot mégis megmutatunk. An�nyit nem, hogy a színház ne legyen többé színház, de talán egy kicsi hitet, bizalmat és örömet ez is adhat a sokszor elbizonytalanodó, eltántorodó és rá nem érő, volt és leendő nézőinknek. Hogy érezte magát a tavalyi Színházak Éjszakáján? Melyik volt színházukban a legsikeresebb program? Ragyogóan! A Kolibri Színház tavalyi legsikeresebb programja az Osztályfőnöki óra Klamm tanár úrral volt. Jó volt látni a fáradságot, hogy mennyi energiát áldoztak a színházak a nem kevés és ugyanakkor nagyon színes programokra.
Wéber Kata, z színésznője a Radnóti Színhá
Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? A Radnóti Miklós Színházban a nézők a színpadon Bálint András vezetésével a Jelenetek egy házasságból című darab egy jelenetét láthatják egy kicsit másképpen, mint az előadásban. Részesei lehetnek annak a folyamatnak, ahogyan a különböző elképzelésekből megszületik egy jelenet. Annyit elárulhatok, hogy több színész-páros is részt vesz majd az eseményen, és mindannyian úgy mutatják majd be a jelenetet, ahogyan azt ők elképzelik. Ha elmehetne a Színházak Éjszakáján egy másik színházba, melyik programra lenne kíváncsi? Elmennék Stefanovics Angéla jógaórájára a Jurányi házba. Egyrészt még sosem jártam ott , és jógázni is szeretek, másrészt Angéla osztálytársam volt a Színművészeti Egyetemen. Megszoktuk, hogy „együtt izzadunk”.
Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? A színházunk büszke és sok munkát vállaló résztvevője volt egy 5 éves, Platform 11+ névre keresztelt, európai uniós projektnek, amiben azért felbukkantak óceánon túliak is (például brazilok). Ennek végéhez érve több országban bemutatták a befejező közös előadást, s ennek lesz Norvégiában egy záró ceremóniája, amire nagyon nem kell készülnünk, de mégis örvendetes esemény. Tavasszal mutatja be színházunk a Macska voltam Londonban előadását, amely a kis színházunkat meghazudtoló nagyságrendű stábbal kerül közönség elé, s mind a látvány, mind a zenei világa izgatott várakozásban tart. Már megkezdődtek az áprilisban bemutatandó Pinocchio, azaz volt egyszer egy fadarab próbái, melyet Harangi Mária rendez a Kolibri Fészekben Mult István kollégám és Rozmán Lajos klarinétművész szereplésével. Júniusban kezdődik el a próbaidőszaka egy új, a legkisebbeknek szóló előadásnak, melynek munkacíme Pont, pont, vesszőcske. Az előadást vendégként a német Barbara Kölling rendezi, és sok improvizációs próbára számítok.
Milyen programban szerepel ezen az estén? Még minden kialakulóban van. Egy biztos, Petrik Andreával együtt felelünk a büféért az este folyamán, és megígérhetem, hogy sok-sok meglepetéssel várjuk majd a nézőket. Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, ha feltámadna, hogy mi a Színházak Éjszakája? Valószínűleg meghívnám, nézze meg a saját szemével. Tehát írnék neki egy sürgönyt, körülbelül ezzel a szöveggel: Édes , drága Mária! Ha levert, ha terhére van minden, ha fáj az élet, hagyja a gondot másra, jöjjön el együtt vigadni azokkal, akik annyit köszönhetnek Önnek. Ínycsiklandó ételek, jó borok, sok vigadás és még több program várja Pest szívében, a Radnótiban. Ahogy Ön mondta valaha: „Míg az ember boldog nem volt, addíg meg nem halhat!” Könyörögve kérjük, ne késlekedjen, mert hamar tele lesz a ház. Múlhatatlan tisztelettel üdvözlik és várják, a Radnótisok.
Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Ma volt az olvasópróbája Nényei Pál új darabjának, a Mozgófényképnek. Ugyan nem szerepelek a produkcióban, de az elsődarabos szerző színházi debütálása ígéretesnek tűnik. A benne szereplő színészek, Karády, Jávor, Kabos világa, Dinnyés Dániel zenéje és Hajós András dalszövegei mind azt sejtetik, hogy a jelenlegi évad negyedik bemutatója is egyértelmű siker lesz majd.
Fotó: Falus Kriszta
11
Centrál Színház 1065 Budapest, Révay u.18. 301-2068 Jegypénztár nyitva tartása: 13.00–9.00 www.centralszinhaz.hu www.facebook.com/Szinhaz.Central
Avenue Q, fotó: Dudás Ernő
435
Fél
Nyitott
Black Comedy, fotó: Mészáros Csaba
Angéla Evangéliuma, fotó: Dudás Ernő
21.15–21.45 Nagyszínpad Beatles-koncert
Black Comedy című előadásunk felvezetéseként megalakuló formáció (Vári-Kovács Péter, Simon Kornél, Hoffmann György, Dobos László) játszik Beatles-dalokat az őrjöngő tömegnek, megidézve ezzel a 60-as évek fülledt koncerthangulatát. 185
Fél
Nyitott
22.00–22.30 Kisszínpad Nyílt próba
Patkányfogó nyílt próba! Lélekfestő színésztréning a Színházak Éjszakáján a Centrál Színház Kisszínpadán! Betekintést nyerhetünk a réterdősi Alig Színpad zene, mozgás, tánc, akrobatika, szinkron és musical stúdió művészeinek műhelymunkájába. Színezzük együtt a teret Feróval, Vandával és Angélával, avagy Pokorny Liával, Földes Eszterrel és Papp Jánossal!
435
Fél
Nyitott
Világszám! Az Avenue Q lakói (Nicky, Rod, Princeton, Kate, Lucy, Kukimumus és a macik) közös koncertet adnak a színészekkel (Andrádi Zsanett, Balogh Anna, Farkas Gábor Gábriel, Simon Kornél, VáriKovács Péter) a Centrál Színház nagyszínpadán. Az arcpirítóan szókimondó, ugyanakkor lehengerlően vicces dalok hallatán szem nem marad szárazon, az garantált. A program szigorúan zsebkendőköteles! A program korhatáros! (18+)
18
10
22.30–23.00 Nagyszínpad Avenue Q koncert
Van
Nyitott
21.00–23.00 Gyülekezés a jegypénztár előtt Kulisszajárás
Egy egészségügyi séta keretében bemutatjuk nektek a színházat hátulról, úgy, ahogy eddig még nem láthattátok. Ha a világot jelentő deszkára akartok lépni, hogy kis időre reflektorfényben fürödhessetek, tartsatok velünk, nem bánjátok meg! Fél óránként induló, 10 fős csoportok!
12
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
József Attila Színház 1134 Budapest, Váci út 63. (az Árpád híd pesti hídfőjénél) Jegypénztár: 320-5877 Szervezés: 1137 Bp., Ditrói Mór u.3. szervezes@jozsefattilaszinhaz.hu
Egy szerelem három éjszakája, fotó: Pluzsik Tamás
A nagymama, fotó: Olajos Piroska
100
Nincs
Nyitott
15.00–18.00 és 19.00–00.00 Emelet
50
Feketeszárú cseresznye, fotó: József A. Színház
Van
Zárt
Sakkparti A műsor után sakkszimultán Portisch Lajossal.
Így történt Kiállítás Bakó Márta jelmezeiből 100
Nincs
Nyitott
15.00–18.00 és 19.00–00.00 Emelet
50
Van
Zárt
Nincs
Nyitott
15.00–18.00 és 19.00–00.00 Földszint
80
Nincs
Nyitott
Nincs
Nyitott
15.00–17.00 Földszint Interaktív játékok gyerekeknek Daltanulás, flashmob, rajzolás gyerekeknek.
25
Nincs
Zárt
50
Van
Zárt
120
Nincs
Nyitott
22.15–23.00 Nézőtéri fogadó Szívből soul – a szenvedély muzsikája Fehér Adrienn és Jónás Andrea Aretha Franklin-, Barbara Streisand-, Whitney Houston-dalokat és filmslágereket énekel.
15.00–17.00 Színpad Kulisszajárás 40 percenként Idegenvezetés a színházban.
21.30–22.15 Emeleti Foyer Közönségtalálkozó A nagymama című előadás után találkozó a darabban szereplő művészekkel. (A 19 órától kezdődő előadás karszalaggal NEM látogatható!!!)
Brand és rend Az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskola arculatterveinek kiállítása. 50
19.00–20.00 Emeleti Foyer Irodalmi szalon Irodalmi barangolás a színház művészeivel.
Kaló Flórián-kiállítás Fotókiállítás a Kaló-díjasokról és relikviák a művésztől. 100
20.15–22.00 Gaál Erzsébet Stúdió
120
Nincs
Nyitott
18.30–20.00 Gaál Erzsébet Stúdió
23.00–23.15 Nézőtéri fogadó Színházi beavatás Megmutatjuk, hogyan történik egy színpadi átállás.
Zene és sakk Portisch Lajos ária- és dalestje. Zongorán kísér: Hegedűs Valér. Közreműködik: Nemcsák Károly.
férőhelyek száma
120
Nincs
Nyitott
23.15–00.00 Nézőtéri fogadó Bulizz velünk! Élő zene és tánc velünk.
regisztráció
program típusa
13
Jurányi Inkubátorház 1027 Budapest, Jurányi u. 1. Telefon: +36-70-777-2533 (hétfőtől péntekig: 16.00–20.00, hétvégén: első előadás kezdése előtt 1 órával az utolsó előadás kezdéséig) jegy@fugeprodukcio.hu
30
Félig
Nyitott
Minden, ami új irány!
17.00–22.00 Gyerekszoba AMÍG TI, MI NÁPOLYI
Interaktív gyerekmegőrző. Egyszerre 10-15 fő fér be. 70
Félig
Nyitott
19.00–20.00 K amaraterem Este mese 4D-ben
Esti meseelőadás gyerekeknek, az ESZME szervezésében. 20
Van
Zárt
Ami a testnek – mozgás
16.00–17.00 Produkciós terem Kung-fu edzés Nagy Zsolttal Sportruházat ajánlott.
30
Van
Nyitott
17.00–22.00 Tánctermek Nyílt táncórák
Ír sztepptánc, kortárstánc, akrobatika, zsonglőrködés kezdőknek és haladóknak. 30
Van
Zárt
17.00–18.30 Produkciós terem Jóga Stefanovics Angélával Sportruházat ajánlott.
15
Nincs
Nyitott
Ami a szemnek – élmény
17.00–22.00 Látványtár Jelmezpróba
Jelmezes beöltözés és fotózás a Látványtárban. Folyamatosan indulnak a 10-15 fős csoportok. 6
Van
Nyitott
17.00–20.00 Studex Szalon Hennafestés
Logókészítés hennával. Egyszerre egy ember tud hennázni, félóránként csere. A program folyamatos. 80
Félig
Zárt
20.00–22.00 K amaraterem Stand-up Comedy jelenetek
Komikus jelenetek 20 percben színész sztárokkal. Fellépők: Janklovics Péter, Stefanovics Angéla, Andrássy Máté, Tamási Zoltán, Bánki Gergely
14
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
Fotók: Justyna Jankowska
100
Félig
Zárt
22.00–00.00 Színházterem Alvószínház felnőtteknek A TÁP Színház előadásában, csak felnőtteknek!
Nincs
Nyitott
Ami 17.00–22.00 Próbaterem Interaktív zenélés a Bélaműhellyel
a fülnek – muzsika
Zenés foglalkozás újrahasznosított hangszerekkel, felnőtteknek és gyerekeknek. 150
Félig
Zárt
20.00–20.30 Színházterem Kottavető kivonat – a HOPPart és a Szputnyik minikoncertje Dalok a két társulatnak az Átriumban játszódó Kottavető című koncertszínházi előadásából. Zenei vezető: Matkó Tamás.
18
Nincs
Nyitott
00.00–03.00 K ávézó Afterparty
Lemezlovas: Dj Vajdai.
Nincs
Nyitott
Ami a kéznek - kreatív
17.00–21.00 Alkotói műhelyek Ökoműhely
Re-holmik és ökocuccok készítése az alkotói műhelyekben. A program folyamatos. Nincs
Nincs
Nyitott
Nyitott
17.00–21.00 Udvar Közösségi falfestés az udvaron
Ami a szájnak 17.00–20.00 K ávézó és udvar Soup kultúra, Koktélautó, Óriáspalacsinta
– gasztro
Leves, koktél és palacsinta meglepetés pincérekkel.
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
15
Katona József Színház 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 6. Jegy: 317-4061, szervezes@katonaszinhaz.hu www.katonajozsefszinhaz.hu www.facebook.com/katona.budapest
Csendet akarok, fotó: Dömölky Dániel
A Gondnokság, fotó: Dömölky Dániel
40
Van
Zárt
Katona-dalok, fotó: Dömölky Dániel
16.00–17.00 Ruhatár SzeK:rénymatiné – Diavetítés Jordán Adéllal
KATONA
Klasszikus és mai mesék elevenednek meg katonás színészek elmesélésében. 3–10 éves korú gyerekeknek ajánlott. 40
Van
Zárt
17.00–18.00 Ruhatár SzeK:rénymatiné – Diavetítés Elek Ferenccel Klasszikus és mai mesék elevenednek meg katonás színészek elmesélésében. 3–10 éves korú gyerekeknek ajánlott.
19 órai:
250
21 órai:
Nincs
Zárt
370
370
19.00–20.00 és 21.00–22.00 Nagyszínpad A Gondnokság
Népszerű színházi sitcomunk befejező epizódja nagyszínpadunkon. Nincs
Nyitott
23.00–01.00 Nagyszínpad Katona-dalok
Zenés ajándékkosár korábbi és műsoron levő előadásaink dalaiból.
Sufni a Kamrában
Három színművész, három önálló est. Ezúttal a Kamra színpadán. 90
Van
Zárt
18.00–19.00 K amra Színpad Hullám és gumikötél
Kiss Eszter Szabó Lőrinc-estje szeretőkről és szeretettekről. 90
Van
Zárt
19.30–20.30 K amra Színpad Csendet akarok
Egy hajléktalan nő vallomása Fullajtár Andrea megrázó erejű alakításában. 90
Van
Zárt
21.00–22.00 K amra Színpad Szókratész védőbeszéde Haumann Péter klasszikus előadása.
16
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
KAMRA
Kolibri Színház Kolibri Színház: 1061 Budapest, Jókai tér 10. Szervezés, jegypénztár: 311-0870, 312-0622 kolibri@szinhaz.hu Cím: Kolibri Pince, 1062 Bp., Andrássy út 77. www.kolibriszinhaz.hu Kolibri Fészek, VI. Andrássy út 74.
Macska voltam Londonban, fotó: Szlovák Judit
János Vitéz, fotó: Szlovák Judit
5-10
Nincs
Nyitott
14.00–15.30 Előcsarnok
155
Mario és a varázsló, fotó: Szlovák Judit
Fél
22.00–23.00 Színházterem
Zárt
Kolibri meselabirintus A Kolibri Színház művészei olvasnak mesét gyerekeknek és szüleiknek. 5-10 fős csoportok 3-4 helyszínen, 20 percenként. 80
Nincs
Nyitott
Thomas Mann: Mario és a varázsló Cipolla: Scherer Péter, Mario: Bárdi Gergő. Torre di Venere-i polgárok: Bodnár Zoltán, Farkas Éva, Erdei Juli, Gazdag László, Kormos Gyula, Krausz Gábor, Megyes Melinda, Meixler Ildikó, Mészáros Tamás, Mult István, Németh Tibor, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Sallai Virág, Szanitter Dávid, Szívós Károly, Tisza Bea, Török Ági, valamint a Kolibri Színház harmadéves stúdiós növendékei. Zenei vezető: Bornai Szilveszter, látványtervező: Bagossy Levente, jelmez: Béres Mónika, a rendező munkatársa: Hajsz Andrea. Rendező: Bagossy László.
15.30–17.00 Előcsarnok Mese-játék, papírszínház, Vitéz László automata, Brueghel: Gyermekjátékok. Játékkavalkád bábokkal.
10
Nincs
Nyitott
17.00–18.00 A színház egész területe Kulisszajárás 10 fős csoportokat indítunk 10 percenként.
100
Nincs
Nyitott
Nincs
Nyitott
170
Nyitott
23.00–00.00 Színházterem
Zárt
A Mario és a varázsló című előadás után drámafoglalkozás felnőtteknek. 155
Van
00.00–01.00 Színházterem
Zárt
Retro-diavetítés Mesék, népmesék, melyek művészeink hangján szólalnak meg. A zongoránál: Kecskeméti Gábor.
20.00–20.10 Színházterem KoliBrEATLES Egyveleg a 20 éves Kolibri Színház történetéből – vetítés.
Nincs
Van
18.00–20.00 Előcsarnok Nézőhorgászat – igazgatószimulátor Helyzetgyakorlatok: szereplők a színészeink és a nézők.
170
60
Kolibri Fészek 30
20.10–21.00 Színházterem
Nincs
Jelmez-divatbemutató
férőhelyek száma
regisztráció
Nyitott
16.00–20.00 Kézműves-foglalkozás Bartha Katalinnal Folyamatosan induló, 30 fős csoportoknak.
program típusa
17
Interjú Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? A Stúdiószínpadon látható L’élek című zenés estet, melyben két különleges képességű, fiatal művész, Gallusz Nikolett és Posta Victor bizonyítja ritka zenei tehetségét.
, Szirtes Tamás igazgatója a Madách Színház
Ha elmehetne a Színházak Éjszakáján egy másik színházba, melyik programra lenne kíváncsi? Sok mindenre kíváncsi vagyok, köztük a Katona József Színház programjaira. Milyen programban szerepel ezen az estén? Nagy Sándor mellett a nagyszínpadi program házigazdája leszek. Hogy érezte magát a tavalyi Színházak Éjszakáján? Melyik volt színházukban a legsikeresebb program? Nagyon élveztem, hogy fiatal pályakezdők vették birtokba a Madách Színházat a Nagyszínpadtól a Stúdióig. Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? A Macskák 30. születésnapját ünnepeltük március 25-én, május 30-án pedig Az Operaház Fantomja 10. évfordulójára kerül sor. Hátravan még egy bemutatónk május 11-én, a nagysikerű filmből készült krimi-komédia: a Betörő az albérlőm.
Fotó: Gordon Eszter
Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? Az Operett-Musical Maratont idén is várom, hiszen tavaly elképesztő buli volt a közönséggel. A Backstage igazán különleges program, ha nem színházban dolgoznék, én nagyon kíváncsi lennék arra, mi van a színfalak mögött. Tavaly a Lehetsz király tánctanulás volt az egyik legnépszerűbb program, idén az Ördögölő Józsiás tánclépéseit lehet megtanulni a színház ifjú sztárjaival.
a, Dolhai Attil áz színésze az Operettszính
Milyen programban szerepel ezen az estén? Szinte mindenben (nevet) benne leszek. Zenés útikalauz, Szerzők kavalkádja, Vetélkedő… De kollégáim sem panaszkodhatnak, lesz gyermekműsor, tánctanítás, kulisszajárás, koncert, ráadásul a Marica grófnő és az Abigél előadásai is színesítik ezt az estét. Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, ha feltámadna, hogy mi a Színházak Éjszakája? Egy közönségcsábító kezdeményezés, a nézők a megszokotton túl bepillantást nyerhetnek a bohémek világába, ahol időnként cinkosan összekacsinthatnak velünk… És ha kedve van, egy éjszaka alatt összehasonlíthatja a programban részt vevő színházak játékstílusát, ízlésvilágát és előadásait. Nyitottság és maximális tolerancia. Megkérném, titokban értékelje és elemezze mai időnk nagyjait! Hogy érezte magát a tavalyi Színházak Éjszakáján? Melyik volt színházukban a legsikeresebb program? Rengeteg nézőnk volt, talán első pillanatban a szervezés területén érezhető volt a kezdeményezés frissessége, de ez az évek számával valószínűleg rendbe jön. Jó volt megtapasztalni a közönség kíváncsiságát, szeretetét. Nagy öröm volt meglepni őket, és kicsit kilépni a megszokott kereteinkből. A legsikeresebb program az Operett-Musical Maraton, a tánctanítás és a kulisszajárás volt, éppen ezért ezeket idén is megrendezzük, természetesen újdonságokkal. Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Húsvéti ajándékunk egy Tamási Áron-darab, az Ördögölő Józsiás, melyhez Tolcsvay László írt zenét, erre mi is készülünk családilag, hiszen az eddig megtekintett gyerekdaraboknak a lányaim körében is nagy sikerük volt. Májusban a Ghost bemutatójával zárjuk az évadot, ebben én alakítom Sam Wheat szerepét. A társulat nyáron még egy nagy produkcióra készül, ez az Elfújta a szél, amelynek a Szegedi Szabadtérin lesz a bemutatója, de ebben én most nem játszom, koncertjeimre készülök, és lesz időm a családomra is.
Fotó: Klinszky Gábor
18
Interjú
fotó: Falus Kriszta
Komáromi György,
a Színházak Éjszakájának projektv ezetője A színház iránti szenvedélyből született pillanatokat tartja a legjobbnak Komáromi György, aki a Színházak Éjszakájának már második alkalommal a projektvezetője. Öt éve került az egyetemi szférából a színházi szakmába. Gazdasági igazgatóként a tatabányai Jászai Mari Színházban kezdte pályafutását, immár harmadik éve pedig a Radnóti Színház gazdasági ügyeit vezeti. A kultúra iránti elkötelezettség azonban már szentesi drámais diákévei óta elkíséri életét. Mi zajlik a Színházak Éjszakája szervezésének kulisszái mögött, hogyan tud együtt dolgozni 14 színház? 14 színház, 14 különböző karakter, mindegyiknek más az ízlése, más a stílusa – ez teljes mértékben tükrözi a budapesti színházak arcait. Mi igazából nem akarjuk összefésülni ezeket a színházakat, hanem megpróbáljuk az egyfelé ható energiákat egy irányba terelni. A Színházak Éjszakája azon kevés programok egyike, amikor a résztvevők nem egymás vetélytársai, versenytársai, hanem együtt jelennek meg egy közös platformon. A program egyedisége a műfaji sokszínűségben rejlik. Amikor tavaly elvállaltam a projekt vezetését, összeállítottam egy csapatot, melynek összetétele idén sem változott. Ez a kis team végzi az esemény szervezését, koordinálását. Miért és mikor döntöttél úgy, hogy másodszorra is elvállalod a projekt vezetését? Szerintem már a tavalyi esemény napján eldöntöttem, mivel egy nagyon pozitív és jó hangulatú esemény született 2012-ben. A hibákkal szembesülve egyből tudtam, hogy mit kell kijavítanunk, mit kell másként csinálnunk. Azt éreztem, hogy meg kell próbálni a tapasztalatainkat összegezve egy jobb, színesebb, izgalmasabb Színházak Éjszakáját szervezni. Aznap
este találkoztam Csomós Miklós főpolgármester-helyettes úrral és Nagyné Varga Melinda főosztályvezető asszonnyal, és jelezték, hogy ez egy olyan esemény, ami mellé a jövőben is szívesen odaáll Budapest Főváros Önkormányzata. Milyen új célokat tűztetek ki a tavalyi visszajelzések alapján? Tavaly statisztikai átlagban másfél helyszínre sikerült a nézőknek eljutniuk. Idén azt tartanám igazán sikernek, ha átlagosan egy néző megközelítőleg három helyszínre menne el. Véleményem szerint a színházak által idén összeállított programok arra ösztönzik a nézőket, hogy nagyobbat merítsenek a programkínálatból. Ebben segítséget jelent, hogy idén már a programok nagy részére április 8. és 28. között a megvásárolt karszalaggal online be is lehet regisztrálni. A tudatosabb nézők biztos nem maradnak le semmiről, viszont még mindig lehetőség nyílik a helyszínek közötti spontán vándorlásra. Az utóbbihoz több információval segítjük majd a karszalagvásárlókat a honlapunkon és az önkénteseink által. Gondolkodtatok már azon, hogy a Színházak Éjszakáját a jövőben bővítenétek – akár térben, akár időben? Ha időben nem is, de a mostani tapasztalatok tükrében el kell gondolkozni azon, hogy kiszélesítsük a részt vevő színházak körét, Budapesten és akár vidéken is, lehetőség lenne a színházaknak, műhelyeknek csatlakozni a főprogramhoz. Bízom benne, hogy a jövőben ezt meg tudjuk majd valósítani. Mi a véleményed a programkínálatról, van-e olyan program, amit hiányolsz? Bátrabb, merészebb, újszerűbb dolgok legyenek? Hiányérzetem nincs, tavaly és idén is a lehetőségek bő kínálatából lehet választani. Szívemhez közelebb állnak azok a programok, amelyek performansz jellegűek, színjátszás történik esetleg érdekes közegben vagy megközelítésben. Persze a rendhagyó kulisszajárások is érdekelnek. Tavaly sok helyszínen voltam és sok programon vettem részt, hivatalból is. Azok tetszettek igazán, amikben éreztem a fiatalos színházi szenvedélyt; ilyen volt például a Bábszínház Labirintusa, ami nagyon izgalmas volt, de példának mondhatom a Madách Színház Most mi jövünk című előadását, ami friss és igényes volt, vagy a Katona szemtelen Peep Showját, a Kolibri Flashmobját. A Radnótit nem említem, nem illik hazabeszélni. Ahol az alkotók színház iránti szenvedélye nyilvánult meg fiatalos dinamizmussal párosulva – és most nem korról beszélek, hanem hozzáállásról –, azokat a programokat nagyon lehetett szeretni. Idén újdonság még az After party. Igen, szeretnénk a végén egy olyan lehetőséget biztosítani, ahol az, aki úgy érzi, hogy van még ereje és kedve hajnali egykor találkozni a többi színházbolonddal, ezt megtehesse a Jurányi Inkubátorházban.
19
Kolibri Színház
Katona József Színház
Jurányi Inkubátorhár
József Attila Színház
Centrál Színház
Budapesti Operettszínház
16 óra
15.00–16.15
15.30–17.00 Mese-játék 16.00–20.00 Kézműves-foglalkozás a Kolibri Fészekben
14.00–15.30 Kolibri meselabirintus
16.00–18.00 Szek:rénymatiné
16.00–17.00 Kung-fu edzés Nagy Zsolttal
15.00–17.00 Interaktív játékok gyerekeknek Kulisszajárás
15.00–18.00 Brand és rend
17 óra
18.30–20.00 Zene és sakk
18.00–19.00 Zenés útikalauz
18 óra
20 óra
19.00–20.00 Irodalmi szalon
20.15–22.00 Sakkparti
19.00–00.00 Brand és rend
19.00–00.00 Így történt, Kaló Flórián kiállítása
21.30–22.15 Közönségtalálkozó
21.15–21.45 Beatles koncert 21.00–23.00 Kulisszajárás
17.00–18.00
17.00–18.00 Kulisszajárás
17.00–20.00 Logókészítés hennával
18.00–20.00 Nézőhorgászat
18.00–22.00 Sufni a Kamrában
17.00–18.30 Jóga Stefanovics Angélával
19.00–19.45
19.00–20.00 A Gondnokság
19.00–20.00 Este mese 4D-ben
20.30–21.30
20.10–21.00 Jelmez-divatbemutató
20.00–20.10 KoliBrEATLES
21.00–22.00 A Gondnokság
20.00–22.00 Stand-up Comedy jelenetek, Kottavető
1 óra
00.00–03.00 Afterparty
18
00.00–02.00 Kerényi Miklós Máté és a Budapest Folk Jazz Band koncertje
0 óra
23.00–00.00 00.00–01.00 Drámafoglalkozás Retro diavetítés felnőtteknek
23.00–01.00 Katona-dalok
23.15–00.00 Bulizz velünk!
23.00–23.15 Színházi beavatás
22.00–23.00 és 24.00–01.00
22.00–23.00 Mario és a varázsló
22.00–00.00 Alvószínház
22.15–23.00 Szívből soul
22.00–23.30 Backstage 22.00–22.30 Nyílt próba 22.30–23.00 18 Avenue Q koncert
23 óra
19.00–21.00 Ördögölő Csűrdöngölő
22 óra
22.20–23.50 Operett-Musical vetélkedő
21 óra
19.00–22.00 Operett-Musical Maraton-Szerzők kavalkádja
19.00–21.00 Bábborzongató kísértetjárás
19 óra
17.00–22.00 Interaktív Gyerekmegőrző, nyílt táncórák, jelmezes beöltözés és fotózás, zenés foglalkozás a Bélaműhellyel, Re-holmik és ökocuccok készítése, közösségi falfestés, gasztro soup kultúra
15.00–18.00 Így történt, Kaló Flórián kiállítása
Rajzverseny, Oszi Boszi, Erdei Kalamajka, Fit’n Folk
13.00–16.00 Ördög-Tündér-Boszorkány Szombat
14.00–19.00 Bábozó tobzódás
14.00–18.00 Bábkukucskáló barangolás
Budapest Bábszínház
15 óra
15 óra előtt
Színház
14.00–tól A Vígegyetem mindenkié
15.00–16.10 Pöttöm Panna
14.00–sötétedésig Mesesarok, Mesekert
Ki mit tud a Madách Színházról
16.00–17.00 IRAM FLESS
16.00–17.00 Süsü, a sárkány
18.00–01.00 Kulisszajárás
18.30–19.30 IRAM FLESS
18.00–18.40 Útifilm
18.00–01.00 Kék Angyal Bár
17.00–17.45 Kulisszajárás
17.00–18.00 Parádé 75 Mozdulj Majális Imagine Budapest 19.00–20.00 Kulisszajárás
18.00–19.00 Kulisszajárás
18.00–18.45 Kulisszajárás
19.00–20.00 James Bond 60
19.30–20.30 4 jelenet egy házasságból
19.00–19.40 Örkény Presszó
FAME
18.00–19.00 Zeller: Madarász
18.00–19.00 Dr. Vámos Miklós
17.30–19.00 Szávai Viktória játszóháza
17.30–23.00 Randevú a színház művészeivel
17.00–17.40 Örkény Presszó
16.30–18.00 Meseutca: Csoda és Kósza
15.30–17.30 Gyerekprogram Bárány Boldizsárral
15.30–16.30 Bogyó és Babóca
16.30–00.00 Madách TV – Túl a századikon!
A színházak a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Vígszínház
Újszínház
Thália Színház
Szabad Tér Színház
Radnóti Színház
Örkény Színház
Madách Színház
Mesedélután a Madáchban!
21.30–22.30 Beszélgetés a kabaréról
21.00–22.00 Tango Harmony
21.30–22.30 Mozgófénykép-dalok
21.00–21.40 Örkény Presszó
23.00–00.00 Vodku-koncert
23.00–23.40 Örkény Presszó
22.00–22.20 22.30–22.50 23.00–23.20 Tájkép 22.00–tól Vígszínházi Csárdáskirálynő
22.00–22.40 Útifilm
00.00–00.40 Útifilm
Madách-Medley, Táncolj Maryvel és Bertivel!, Színészek „Popban” 21.00–00 .00 Lehetsz te is Fantom, Macska vagy Mary Poppins!
20.00–22.00 Farkas Ensemble és az Újszínház zenekarának koncertje
20.00–21.30 Best of kabaré
20.00–21.00 Figaro és más vígoperák
20.30–21.30 IRAM FLESS
20.00–20.40 Útifilm
L’élek
Szabad Tér Színház (1128 Szamos u. 2/b.)
Vígszínház
Jurányi Inkubátorház (1027 Jurányi u. 1-3.)
Térkép
József Attila Színház (1134 Váci út 63.)
Budapest Bábszínház Kolibri Színház Thália Színház
Budapesti Operettszínház Radnóti Miklós Színház
Centrál Színház
Madách Színház Újszínház
Örkény István Színház
Katona József Színház
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
„Ha ilyen nagy az érdeklődés, lehetne gyakrabban, nem csak egy évben egyszer.” V. Katalin
„De nagy ötl et vo lt ez az egész, remek dolog a művelődés!” V. György
„Az éjszaka – legalábbis azokban a színházakban, ahol mi jártunk – varázslatos volt.” K. Zsuzsa
jobban, okat élveztem a leg Csuja „Én a kulisszajárás m fényképezkedhette amon, és azt, hogy együtt kinn lóg a kép a fal Imrével. A mai napig ra az estére gondolok. ar és vidám vagyok, ha !!!” nitt Jövőre veletek ugya M. Péter
az nagyon jól éreztük magunkat. Délután „Nekünk nagyon összejött a szombat,színházat is meglepte a sok érdeklõdõ, így Új Színházban kezdtünk. A k a színpadot és a színház egyéb, a néző 3 csoportba szervezve mutatták megátmentünk a Kolibribe körülnézni, majd előtt ismeretlen helyiségeit. Innen át 22 órára tünk men va sétál on -part továbbmentünk a Bábszínházba.A Duna a Föld órája t, peste Buda lan gítat kivilá a a, Katonába, mert közben megnéztük József Színháznál nem sokan álltak sorbás, is pont erre a napra esett. A Katona az előad ült siker jól on Nagy kba. arno és hamar beengedtek minket az előcs Ezután átmentünk a Madách Színházba, nagyon jó hangulatban jöttünk ki. bejutottunk yen könn volt, nem i senk 23.45-re értünk a bejárathoz, az utcántuk ki, itt is nagyon jó műsort kaptunk. az épületbe. Nagyon jó, hogy nem hagy el, nagyon jó rített kese nem et mink bb, Az, hogy az idő nem volt éppen a legjo k. Mi jövőre is elmegyünk, az biztos!” estén S. Zsófi hangulatban telt a délutánunk és az
23
Madách Színház 1073 Budapest, Erzsébet krt. 29–33. Jegypénztár: 478-2041 Szervezés: 478-2040 Jegypénztár nyitva tartás: mindennap 10.00–13.00 és 13.30–18.30 óra között Online jegyvásárlás: www.madachjegy.hu www.madachszinhaz.hu www.facebook.com/madachszinhaz
József és a szélesvásznú álomkabát, fotó: Mohos Angéla
Mary Poppins, fotó: Mohos Angéla
Van
180
Van
180
Van
180
Nincs
20
Van
100
Nyitott
Jézus Krisztus Szupersztár, fotó: Mohos Angéla
15.00–16.15 Tolnay Szalon Mesedélután a Madáchban! Színészek és gyerekek mesélnek
A Madách Színház művészei kedvenc meséikből olvasnak (Lúdas Matyi, Négyszögletű kerek erdő, A bibliai József története, Mary Poppins). Kökényessy Ági, Ladinek Judit és Pusztaszeri Kornél szeretettel várja azokat a gyermekeket is, akik szívesen mondják el saját meséiket. A kis mesemondók ajándékot kapnak. Nyitott
16.30–24.00 Tolnay Szalon – Kiállító terem Madách TV – Túl a századikon!
A színházi világban új műfajt teremtő MADÁCH TV több mint 100 kisfilmet forgatott a Madách Színház „titkairól”. Ezeket folyamatosan vetítjük a Tolnay Szalon kiállítótermében. Zárt
17.00–18.00 M adách Stúdió Ki mit tud a Madách Színházról?
Vetélkedő nézőinknek, rajongóknak, érdeklődőknek, mindenkinek, aki sokat tud és még többet akar tudni a Madách Színházról! Házigazda: Szente Vajk. Zárt
19.00–19.45 M adách Stúdió Jose Fernandez – Steve Margoshes – Jacques Levy: Fame című musicaljének keresztmetszete
Előadják a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola színészképző osztályának végzős hallgatói, rendező tanár: Bencze Ilona. Zárt
20.30–21.30 M adách Stúdió L’ÉLEK
Posta Viktor zenés estje. A Madách Színház sikeres fiatal művésze, Posta Victor, akit Fantomként, Fáraóként, Pilátusként vagy Vronszkijként szeretett meg a közönség, most új oldaláról mutatkozik be: virtuózan zongorázik, pop- és rockslágereket ad elő. Vendége Gallusz Nikolett, a Madách Színház csodálatos hangú színésznője.
Zárt
Fél
Nyitott
Nincs
21.00–24.00 Előcsarnok Lehetsz te is Fantom, Macska vagy Mary Poppins! Felpróbálhatod Az Operaház Fantomja és a Mary Poppins jelmezeit, és kipróbálhatod a Macskák sminkjét is – sőt meg is örökítheted magad!
804
22.00–23.00 és 24.00–01.00 Nagyszínpad Madách-Medley
Kórusmű a Madách musicaljeiből. Összeállította Kocsák Tibor.
Táncolj Maryvel és Bertivel!
Mary: Oroszlán Szonja, Berti: Sándor Dávid. Vállalkozó kedvű nézőink megtanulhatják és előadhatják a színpadon a Mary Poppins híres dalát, a SZUPERFENOFRENETIKOMAXIKAPITÁLIST! Tánctanár: Tihanyi Ákos.
Színészek „Popban”
Közreműködik: Feke Pál, Gallusz Nikolett, Mahó Andrea, Nagy Sándor, Puskás Péter, Polyák Lilla és Serbán Attila, valamint a Színház tánckara és kórusa. Az est házigazdái: Nagy Sándor és Szirtes Tamás. férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
24
Érdekességek
Tudta-e? … hogy a Madách Színház előadásának, Az Operaház fantomjának címszerepe a musicalirodalom főszerepei közül a legrövidebb színpadi jelenlétét igényli? Webber csodálatos musicaljének főszereplője mindössze 23 percig van színpadon. Az előadás teljes hossza 2 óra 30 perc. … hogy a Tamási Áron – Tolcsvay László Ördögölő Józsiás című rockoperett már a nyolcadik új nagyszínpadi magyar zenés mű, amely a Budapesti Operettszínház felkérésére íródott az elmúlt tíz évben? ... hogy a mai Örkény Színház épületét, a Madách tér 6. számú házat eredetileg pusztán lakóháznak tervezték, ám az építtetőknek elfogyott a pénze, ezért úgy döntöttek, hogy a lakóház udvarán mozit alakítanak ki. Ezt a mozit Gerlóczy Gedeon – a Csontváry festmények felfedezője és megmentője –, tervezte ám moziként sohasem működött. Rögtön színházként nyílt meg, és az épületben máig a vetítővászon mögötti raktárat használják színpadnak. … hogy a mai Thália Színház épületében működő Renaissance Színházban a 20-as években egyszerre működött mozi és színház, és az itt játszó Gózon Gyula előadás után gyakran beült megnézni az aktuális filmet, de a tapsrend miatt sosem látta az elejét? … hogy a József Attila Színház első előadásának nyitómondata – „Szervusztok, gyerekek, megérkeztünk!” – 1956. szeptember 3-án Bilicsi Tivadar szájából hangzott el a Szabin nők elrablása premierjén? … hogy a Nemes Nagy Ágnes könyvéből készült Bors néni című zenés mesejátékot Molnár Piroska főszereplésével immár az első nézők gyerekei is megnézhetik, mivel 18 éve folyamatosan játsszák a Kolibri Színházban? ... hogy a mai Radnóti Színház elődje a Keres Emil vezette Irodalmi Színpad volt, és az első előadás Radnóti Miklós életéről szól, így róla nevezték el Radnóti Színpadnak?
...hogy a Budapest Bábszínház aulájában látható Somogyi József-dombormű tanúsága szerint „Ebben az épületben, a Nemzeti Kamaraszínházban gördült fel az első előadás függönye a felszabadult Budapesten – 1945. III. 1.” Csokonai Az özvegy Karnyóné című vígjátékában aznap Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán, Ladányi Ferenc és Major Tamás lépett a közönség elé. … hogy a Centrál Színház Révay utcai épülete eredetileg mulatónak épült, 1898 óta működik benne folyamatosan kabaré vagy színház, és ez alatt az idő alatt 11 alkalommal váltott nevet? … hogy a Katona József Színház épületét egy moziból alakították ki 1916-ban, és a szűk hely miatt át kellett ütni a szomszédos bérház falát is, hogy elférhessen a technikai újdonságnak számító „körhorizont”, azaz az égboltot formázó, félkör alakú színpadi kupola? … hogy a független színházaknak otthont adó Jurányi Produkciós Inkubátorház épületében 1911 és 2008 között leánygimnázium, majd szakközépiskola működött, mégis jártak benne színészek, hiszen itt tanult Bánsági Ildikó, Dallos Szilvia és Voith Ági is? … hogy a Vígszínház telkén 1895. április 1-jén kezdték meg az építkezést és mindössze egy év múlva, 1896. április 1-jén, a millenniumi ünnepségek részeként már előadásra kész állapotban át is adták, egy hónap múlva pedig Ferenc József már a színészeknek tapsolhatott? … hogy a mai Újszínház épületében 1909-ben először Friedmann, majd Parisiana Orfeum néven impozáns méretű, de kétes hírű táncos mulató nyílt meg, ahol még Ady Endre is megfordult hajnalonként? ... hogy az idén 75 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad, az ország egyetlen épített és állandó szabadtéri kőszínháza – amely 1938-ban a Margitszigeti Víztorony mellett épült fel az Operaház és a Nemzeti Színház nyári játszóhelyeként –, Horthy Miklós kormányzó 70. születésnapján nyitott meg a Németh Antal rendezte Szentivánéji álom című előadással? Radnóti Színház
Budapesti Operettszínház
Újszínház Foyer
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
25
Örkény István Színház 1075 Budapest, Madách I. tér 6. A jegypénztára nyitva naponta 13.00–18.00-ig. 267-3775 Jegyinformáció és internetes jegyvásárlás: www.orkenyszinhaz.hu, www.facebook.com/OrkenyIstvanSzinhaz
Tóték, fotó: Gordon Eszter
Epres Attila a Japán turné alatt
Van
10
Nincs
380
Van
30
Nincs
380
Nincs
80
Nincs
80
Nincs
80
Nyitott
Merlin, avagy Isten, Haza, Család. fotó: Nagy Gergő
15.30–16.30 Előcsarnok Bogyó és Babóca-mesék Pogány Judittal
Pogány Judit Bogyó és Babóca történeteit meséli, megelevenítve Bartos Erika meséinek szereplőit, ahogyan csak ő tudja. Nyitott
16.30–18.00 Előcsarnok Meseutca: Csoda és Kósza
Czigány Zoltán meséjéből – Csoda és Kósza, a két ló történeteiből – olvasunk fel. Közben a hallgatóság a Meseutca grafikus művészeivel közösen alkothat! Nyitott
18.30–01.00 Előcsarnok Kék Angyal Bár
A Kék Angyal Bárban fellépnek az Örkény Színház művészei, és mások. Dalok előadásainkból és máshonnan. A Kék Angyal Bár 18.30-tól hajnal 1-ig folyamatosan nyitva tart, de a különböző zenei blokkok között rövid átállások lesznek. Zárt
17.00–17.40, 19.00–19.40, 21.00–21.40, 23.00–23.40 Nagyszínpad Örkény presszó
A NOL Presszó mintájára színházunk művészeivel Szemere Katalin beszélget. A négy, egyenként 1 órás blokkban negyedóránként váltják egymást színészeink, így mindenkire sor kerül! Zárt
18.00–18.40, 20.00–20.40, 22.00–22.40, 00.00–00.40 Nagyszínpad Útifilm-vetítés
Társulatunk 2012 nyarán Japánban járt a Jógyerekek képeskönyve című előadással. A kéthetes turnéról készült útifilmünket színészeink élő kommentárjával nézhetik meg. Zárt
16.00–17.00, 18.30–19.30, 20.30–21.30 Próbaterem IRAM FLESS felnőtteknek
Az egyórás foglalkozás alkalmával a felnőttek is betekintést nyerhetnek a színház ifjúsági programjába. A foglalkozást a program vezetője, Neudold Júlia tartja, színészeink közreműködésével. Zárt
18.00–01.00 A színház épületében Kulisszajárás
Jöjjön el, és lássa a színházat úgy, ahogy azelőtt még nem. Sétára hívjuk a látogatókat a színház épületébe, ami valóságos labirintus. 30 percenként 10 fős csoportokat indítunk.
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
26
Radnóti Miklós Színház 1065 Budapest, Nagymező u. 11. Szervezés: 322-1071 szervezes@radnotiszinhaz.hu www.radnotiszinhaz.hu
S
Rend e z
jelenetek_fidelio_145x210.indd 1
Jelenetek egy házasságból, fotó: Bálint Dániel
Fél
228
Fél
228
Fél
228
Fél
228
Van
35
Nincs
40
Nincs
228
Nyitott
Holt lelkek, fotó: Dömölky Dániel
15.30–17.30 Színházterem Gyerekprogram Bárány Boldizsárral és a Vodku Zenekarral Gyerekprogram Bárány Boldizsárral és barátaival. Karaoke, díszletfestés, tánctanulás, hangszerbemutató.
Nyitott
17.30–23.00 Előcsarnok Randevú a színház művészeivel
17.30–18.00 Zen-ész: Formán Bálint és Rétfalvi Tamás dalokat improvizál. 18.00–23.00 A nézőtéri büfében Petrik Andrea, Wéber Kata, Martin Márta és Schneider Zoltán várja a kedves vendégeket. 18.30–19.15 Kováts Adél. 19.45–20.45 Gazsó György gasztronómiai tanácsadása. 20.45–21.15 Formán Bálint és Rétfalvi Tamás dalokat improvizál. 22.15–23.00 Szervét Tibor: Tanácsadás, ahogy szoktuk (avagy a kulisszák möge). Zárt
17.30–19.00 Művészbüfé Szávai Viktória játszóháza
Amíg a szülők a nagyszínpadi programokat élvezik, a kicsik addig Szávai Viktória játszóházában múlathatják az időt. Zárt
18.00–19.00 Színházterem Dr. Vámos Miklós várja hálás betegeit
A színházak éjszakáján Dr. Vámos Miklós testi és lelki problémák unalmas taglalásával hervasztja le a nagyérdeműt, a rászorulókat meg is vizsgálja a Radnóti színpadán. Érkezési sorrend, ne tessék kopogni! Zárt
19.30–20.30 Színházterem 4 jelenet egy házasságból
Szereplők: Csomós Mari, Kováts Adél, Petrik Andrea, Szávai Viktória, Bálint András, Rétfalvi Tamás, Schneider Zoltán, Szervét Tibor. Zárt
21.30–22.30 Színházterem Mozgófénykép-dalok
Premier utáni ízelítő Mozgófénykép című előadásunk dalaiból; közreműködik a Dinyés Zenekar, valamint Hajós András a Dalmagyarázó Kft. képviseletében. Zárt
23.00–24.00 Színházterem Vodku-koncert
A zenekarral fellép Adorjáni Bálint, Martin Márta, Petrik Andrea, Schneider Zoltán, a koncerten a Holt lelkek című előadásunk dalai is elhangzanak.
férőhelyek száma
27
regisztráció
program típusa
Szabad Tér Színház A Budapesti Nyári Fesztivál 2013 programjaira jegyek válthatók: • on-line: www.szabadter.hu • Szabad Tér Jegyiroda (1065 Budapest, Nagymező u. 68., H-P: 9.00-7.00) • májustól a helyszíni pénztárakban • országszerte az ismert jegyirodákban 301-0147, e-mail: jegyiroda@szabadter.hu www.szabadter.hu, www.facebook.com/bnyfesztival
BNYF nyitókoncert: június 14.
Nincs
100
Van
200
Nincs
100
Nyitott
James Bond 60 - július 19.
Pillangókisasszony - július 26. és 28.
14.00–sötétedésig Városmajori Szabadtéri Színpad Mesesarok, mesekert
Erkel Ferenc: István király - augusztus 20.
Majális a Városmajorban
Olvasósarok és kézműves foglalkoztató, süteménysütés a Piros Orr Bohócdoktorok javára, körhinta, bűvész, lufi. Házigazda: Szabi bohóc és felesége.
Zárt
16.00–17.00 Városmajori Szabadtéri Színpad Süsü, a sárkány
Gyerekelőadás és Süsü-simogató. Zenés mesejáték a Fogi Meseszínház előadásában. Nyitott
17.00–18.00 Városmajori Szabadtéri Színpad Parádé 75
Ismerje meg a Parádé 75-öt, a 75 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad ünnepi borkülönlegességét. Miklós Csabi móri borász bemutatója és kóstoltatója. Az első 100, nálunk regisztráló párost Parádé 75 borral ajándékozzuk meg!
Van
200
Van
200
Van
200
Van
200
Zárt
Van
30
Nyitott
Nincs
17.00–18.00 Városmajor park Mozdulj majális
Zumba és tangó. Közös tánctanulás és örömtánc.
17.00–18.00 Városmajor park és környéke Imagine Budapest
Várostörténeti séta. Épületek, hírességek és meghökkentő történetek a Városmajorban. Házigazda: Imagine Budapest.
Zárt
18.00–19.00 Városmajori Szabadtéri Színpad Zeller: Madarász
Dalok zongorakísérettel és az operett történetének bemutatása. Km.: Egyházi Géza, Kovács Róbert, Csonka Zsuzsanna, Domoszlai Sándor, Iván Ildikó, Szász Katalin, Németh Gábor. A program végén Parádé 75 borsorsolás!
Zárt
19.00–20.00 Városmajori Szabadtéri Színpad James Bond 60
Filmzeneslágerek, előzetes a koncert showból, film- és zenetörténeti kommentár. Km.: Gájer Bálint, Veres Mónika valamint Breiner Tamás. A program végén Parádé 75 borsorsolás!
Zárt
20.00–21.00 Városmajori Szabadtéri Színpad Figaro és más vígoperák
Hábetler-show: ízelítő a Városmajori Szabadtéri idei bemutatójából. Mozart legnépszerűbb vígoperája, A Figaro házassága „kortárs operaként” kerül színre, sok humorral, rendhagyó feldolgozásban. Km.: Fodor Beatrix, Herczenik Anna, Mester Viktória, Boncsér Gergely, Hábetler András, valamint Köteles Géza. A program végén Parádé 75 borsorsolás! Zárt
21.00–22.00 Városmajori Szabadtéri Színpad Tango Harmony
Argentintangó-koncert. A zenekar tagjai: Bartha Katalin, Lázár György, Nagy Ottó, Piukovics Gábor, Babicsek Bernát. A program végén Parádé 75 borsorsolás!
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
28
, Kulcsár Viktória öke, a FÜGE és a FESZ eln a JURÁNYI vezetője
Interjú Ha elmehetne a Színházak Éjszakáján egy másik színházba, melyik programra lenne kíváncsi? Egyelőre a Katona József Színház és a Thália Színház programjairól hallottam előzetesen, amelyek igen izgalmasnak ígérkeznek, főként a Katonában A Gondokság, amit amúgy is nagyon kedvelek.
Színházának melyik programját Milyen programban szerepel ezen az estén? emelné ki? Mi ennek a programnak a A főkoordinátor szerepében tetszelgek… különlegessége? Azt gondolom, hogy egy olyan programot Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, ha felsikerült összeállítanunk, ami részeiben is teltámadna, hogy mi a Színházak Éjszakája? Fotó: Elges Kinga Egy közösségi esemény a színfalak mögött. Amikor jes körűen élvezhető, de globalitásában van nem az öltöző előtt várják a rajongók a színésznőket, igazán az ereje. Nagy előnyünk, hogy egy hanem az öltözőben… olyan házat mutathatunk be az érdeklődőknek, ami eleve számos szervezet összefogásában és együttműködésében valósul meg, így az este változatos profilját tulajdonképpen a nálunk dolgozó csapatok sokszínűsége biztosítja. Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Egy pikáns cirkuszi és összművészeti premierre készülünk, a bemutató várhatóan szeptember elején lesz a nagyszínházteremben.
Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? Kétszer játsszuk A Gondnokság című sorozatunk befejező részét. A tavalyi bravúros finálét alapul véve ismét grandiózus végkifejletre számíthatunk, amely azoknak a nézőknek is érdekes lehet, akik nem látták az eddigi részeket. Fotó: Trokán Nóra
Máté Gábor,
z a Katona József Színhá igazgatója
Ha elmehetne a Színházak Éjszakáján egy másik színházba, melyik programra lenne kíváncsi? Nagyon jól hangzik a Szputnyik és a HOPPart közös koncertje a Jurányiban.
Milyen programban szerepel ezen az estén? A kulisszajárásban, az esti kabaréválogatásban mint konferanszié, végül pedig az utána tartott beszélgetésben.
Hogy érezte magát a tavalyi Színházak Éjszakáján? Melyik volt színházukban a legsikeresebb program? Tavaly tematikus kabaréfelvételt tartottunk, amely teltházas volt. Nagyon remekül sikerült.
Ha elmehetne a Színházak Éjszakáján egy másik színházba, melyik programra lenne kíváncsi? A Jurányi Közösségi Inkubátorházban tartott stand-up estre.
Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, ha feltámadna, hogy mi a Színházak Éjszakája? Olyan, mint a vándorszínészélet, csak itt a közönség pattan ekhós szekérre.
Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? A kulisszajárást a Mikroszínpadon, amely a színház és az elvarázsolt kastély között félúton található.
Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Április végén két bemutatót tartunk, ezekben a hetekben folyamatosan próbálunk. A nép ellenségét Ibsentől Zsámbéki Gábor rendezi a nagyszínpadunkon, a két főszerepet Fekete Ernő, és a Katonában először dolgozó Kulka János játssza. Ezzel párhuzamosan a Kamrában kortárs művet mutatunk be: a német Marius von Mayenburg Mártírok című darabja a vallási fanatizmust vizsgálja. Az előadás két főszereplője Tasnádi Bence és Ónodi Eszter, rendezője Dömötör András. Nagyon várjuk Szacsvay László Szép Ernő-estjét Pianinó címmel, melyet Benedek Miklós állít össze.
Hogy érezte magát a tavalyi Színházak Éjszakáján? Melyik volt színházukban a legsikeresebb program?
Milyen programban szerepel ezen az estén? Nem leszek színpadon, de a háttérben és minden produkció körül fel fogok bukkanni. Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, ha feltámadna, hogy mi a Színházak Éjszakája? Attól függ, hány évesen támadna fel.
Litkai Gergely,
a Thália Kabaré művészeti vezetője
Izgalmas volt egy újszerű dolgot kitalálni és megvalósítani, s azt láttam, hogy a színészeink is élvezik a kötetlenebb munkát. Már-már túlságosan nagy sikere volt a színházi peep show-nknak a Kamrában, ahol a színészeink más arcukat mutatták meg. Szintén népszerű volt a nagyszínpadi zenés programunk, aminek idén egy továbbgondolt változatával találkozhatnak a nézőink.
Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Március végén egy kabarétörténeti keresztmetszetet mutatunk be a Thália Színházban, Benedek Miklós rendezésében, és még lesz egy átmentő zenés darabunk Starfactory címmel, amit a nyár elejétől láthatnak.
29
Thália Színház – Mikroszínpad 1065 Budapest, Nagymező utca 22–24. Jegypénztár (a színház épületében): 331-0500 Pénztári nyitva tartás: az előadások napján, hétköznap 10.00–21.00-ig szünnapokon és szombat-vasárnap 14.00–19.00-ig ha nincs előadás, akkor hétköznap 10.00–19.00-ig Közönségszervezés: Nagymező u. 19. (Nagymező utca–Mozsár utca sarok) 302-3842, 311-0635, 311-1874 www.thalia.hu, jegy@thalia.hu
Thália Színház
Van
70
Van
170
Van
30
Van
30
Nyitott
Nyitott
Mikroszínpad
18.00–19.00 Mikroszínpad Funzine kulisszajárás, angol nyelvű vezetéssel 19.00–20.00 Mikroszínpad Kulisszajárás, magyar nyelvű vezetéssel Csoportvezető Litkai Gergely művészeti vezető.
Zárt
20.00–21.30 Mikroszínpad Best of kabaré
Válogatás a 2012-es év kabaréterméséből, felolvasószínház. Közreműködik: Schell Judit, Szombathy Gyula, Fodor Annamária, Mészáros András, Schmied Zoltán. Műsorvezető: Litkai Gergely. Nyitott
21.30–22.30 Mikroszínpad büféje Beszélgetés a kabaréról Történetek, történelem, töretlenül… Moderátor: Litkai Gergely.
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
30
Simon Kornél,
a Centrál Színház színésze
Interjú Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? Két programot is ajánlanék a kedves nézőknek. Az egyik a nagyszínpadon az 1962-ben született Beatles-dalokból összeállított koncert, ami egyébként Black Comedy című vígjátékunk előtt látható rendszeresen. Különlegessége, hogy régi vágyam valósul meg azzal, hogy közönség előtt gitározhatok kedves kollegáimmal. Másik ajánlatom pedig az idén bemutatott Angéla evangéliuma előadásból készülő nyílt próba másképp a Kisszínpadon. Ha elmehetne a Színházak Éjszakáján egy másik színházába, melyik programra lenne kíváncsi? Nagy Zsolttal szívesen részt vennék egy kung-fu edzésen. Milyen programban szerepel ezen az estén? A fentebb említett Beatles-koncert igen lelkes résztvevője vagyok, mint George Harrison. Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, hogy mi a Színházak Éjszakája? Mari! Ma egész éjjel buli van! Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színház? Az immár hagyományossá vált Keszthelyi Nyári Játékok következik az augusztus közepéig húzódó évadban, ahol is a Hét boszorka-nyitókoncert után a januárban bemutatott Illatszertár című darabbal kedveskedünk a Balaton-parti közönségnek, méghozzá 13 ízben.
Karádi Borbála,
a Budapest Bábszínház színésznője
Színházának melyik pro gramját emelné ki? Mi a különlegessége? ennek a programnak Az első Szín háza k Éjsz z haso nlóa n délu tán az előcsarnokban „tobakájáho és kora este idén is a családokat várj hatnak”, azaz uk: ördö haji kalácsot díszíthetnek, zód gálh atna k, ege előtte vagy utána pedgöt athatnak, mézesig bemerészkedhetnekreta futt rintusba, ami idén is nag Kukucskáló báblabiyon izgalmas lesz, hiszen mi talá van lkoz a hatn para ak ván muk mög lákk ött, al, vagy meg nézh meg ism etik, erke dhe tnek kinyílik a Rémségek báb az árnyjáték rejtelmeivel. Este áza: ezt a prog ig ram ot nek ajánljuk, lesznek lidétárh báto r tize név eseknek örök gyerped rcek, kísértetek, ördögfatt ekekfurán, zenél majd a Hull yak, Bitódalok, és hanés aszag. gozzék bármilyen Ha elmehetne a Színház ak Éjszakáján egy másik lenne kíváncsi? színházba, melyik program ra Szívesen elmennék a Jurányib a, egyrészt azért, mert rész új t ped ig szín egy a Szín olya háza n k Éjsz ont, aká ahol sok független csaphely ján, másbe is mutatkoznak. A közpjurá at talált otthonra, akik ezen nyis program közü az estén Ami a fülnek muzsikasok című Kottavető-színés l leginkább a Szputnyik és a HOPPart közös, zkon csapatban tehetséges szín jét aján lom . Ame llett, hogy mindkét észek vannak, akik remcert vála ek sztá snak szek : is, a Szpu van tnyi egy k szem tagj a, Jankovics Péter a Színzené s oka a volt. művészeti Egyetemen osztélye álytársam Hogyan magyarázn Színházak Éjszakája?á el Jászai Marinak, ha feltámadna, hog y mi a Ez egy olyan csodálatos nap és éjszaka, ami kor a szín kinyílnak, és csak arra várn háza k főbe jára ta mel a rejtekajtók is ak, hogy minél több szín házrajongó bemenjenlett rajtuk. Az évad vége felé közeled ünk. Milyen bemutatókra, háza? eseményekre készül a szín Március közepén mutattunk be egy rendkívül izgalma ben , Tata s előa i Zsol dást t fősz Vere erep s And rás vel. A Feh ezéséérló fia-t örté élőben játszott zenét Kovlésé nete t Szálinger Balázs írta rend ács Márton szerezte – akit padra, az mernek –, a magyarorszá a Mohácsi-rajongók bizoszín gi bábszínházakban szok nyára jól isGyörgy és Szűcs Edit terv atla n, mon ume ntál is látv ezté t pedig Árvai k. Ebb en az előa dásb házak Éjszakáját követőe an én is játszom. Néhányány n, május 7-én lesz még egy pal a SzínCsató Kata rendezi. premier a színházban: nap A kis Mukkot
Fotó: Éder Vera
31
Újszínház 1061 Budapest, Paulay Ede u. 35. 269-6024, 321-4889, 351-1405 szervezes@ujszinhaz.hu Jegypénztár: 351-1406 www.ujszinhaz.hu, www.facebook.hu/ujszinhaz.budapest
Pöttöm Panna, fotó: Dr. Boda Gábor
Fél
50
Fél
344
Fél
30
Fél
80
Zárt
Színpad – Újszínház, fotó: Kassay Róbert
az Újszinház zenekara, fotó: Mészáros Sándor
15.00–16.10 Bubik István Stúdió Pöttöm Panna
Gyermekelőadás 5 éves kortól. Nyitott
17.00–17.45 és 18.00–18.45 A színház egész területe Kulisszajárás
A nézők betekintést nyerhetnek a színfalak mögé tapasztalt vezetővel. Nyitott
20.00–22.00 Nagyszínpad Farkas Ensemble és az Újszínház zenekarának koncertje
Népzene és rockzene oda és vissza – Farkas Ensemble: Ifj. Farkas Sándor, Dányi Jenő, Botos Tibor, Farkas Sándor. Újszínház zenekara: Dörner György, Szabó Sipos Barnabás, Varga Ádám, Szkladányi András, Papp Gyula, Incze József, Vass György.
Zárt
22.00–22.20, 22.30–22.50, 23.00–23.20 Bubik István Stúdió Harold Pinter: Tájkép Színház a csillagos ég alatt.
férőhelyek száma
regisztráció
program típusa
32
Van
1000
Van
1000
Nyitott
Vígszínház VÍGSZÍNHÁZ 1137 Budapest, Szent István körút 14. Tel.: 340-4650, szervezes@vigszinhaz.hu www.vigszinhaz.hu PESTI SZÍNHÁZ 1056 Budapest, Váci utca 9., Tel.: 266-5245
14 órától Vígszínház – Pesti Színház – Házi Színpad A Vígegyetem mindenkié!
Délután beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal és más izgalmas programokkal várunk mindenkit a Vígszínházban, a Pesti Színházban és a Házi Színpadon. Nyitott
22 órától Vígszínház Vígszínházi Csárdáskirálynő
A legendás darab újjászületik a Vígszínház színpadán. Egy próba, ahogy még sohasem láthatták. Egy próba, ahol a közönség aktív részvételére is számítunk. Egy próba, ami egyből előadássá változik. Egy próba, ahol minden lehetséges...
férőhelyek száma
33
regisztráció
program típusa
töltődj fel függetlenekkel a Tháliában! FUNZINE PROGRAM Summer Dialogues Productions
VISKY ANDRÁS:
I KILLED MY MOTHER angol nyelvű előadás az FTP-ben
Az előadás valós történeten alapszik Előadják: Csiki Orsolya | Nagy Antal
Tünet Együttes
Rendező: Gleason Natália
2013. május 3., 4. 19.30 Thália Új Stúdió Május 4-én, a Színházak Éjszakáján az előadás előtt kulisszajárás a Mikroszínpadon, angol nyelven. Thália Színház Közönségszervezés 1065 Budapest, Nagymezô u. 22-24. Telefon: (+36 1) 302 3842, (+36 1) 311 0635 E-mail: jegy@thalia.hu www.thalia.hu | www.fugeprodukcio.hu
Kövess minket a Facebookon!
www.facebook.com/fuggetlenthaliaprojekt
Médiatámogatók: mozi tv színház
ftp_hirdetes_fidelio_201303.indd 2
3/19/13 9:01 AM
Bán Teodóra,
i vezető, igazgató és művészet Szabad Tér Színház
Interjú Milyen programban szerepel ezen az estén? Az est háziasszonya leszek. Más szerepet nem osztottam magamra, mert már nem táncolok. Csak ha felkér végre valaki! Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, ha feltámadna, hogy mi a Színházak Éjszakája? A Színházak Éjszakája egy igazi karneváli sokadalom, fordított nap, amikor az egész város színházzá változik, a színházak pedig nyüzsgő városokká, ahol a néző, a vendég az igazi főszereplő.
Fotó: Klinszky Gábor
A Szabad Tér Színház hogyan készül a Színházak Éjszakájára? A Városmajori és Margitszigeti Szabadtéri Színpadok nyári játszóhelyek, egyben számos családi és szórakoztató programot kínáló, közösségi helyszínek, melyek a kőszínházak zárása és nyitása közötti időszakban, júniustól szeptemberig játszanak. Örülünk annak, hogy idén kitolódott a Színházak Éjszakájának időpontja, mert közelebb került a mi „évadnyitásunkhoz”. Május elején számítunk a jó időre, és szabadtéri programot állítottunk össze, hiszen „mi kint vagyunk bent”: közös majálisozásra hívjuk a színházrajongókat és a környékbelieket a Városmajor parkba. Ha nagy lesz az érdeklődés, kinyitjuk a Szabadtéri Színpadot is, amelynek teljes nézőterét tető fedi, ha hideg lesz, akkor pedig a szomszédos Garden Étterembe költöztetjük a garden partit. A vendégmarasztaló programot természetesen a nyárvárás jegyében állítottuk össze. Emellett finom falatok, jó társaság és változatos események sora várja az érdeklődőket. Megéri hozzánk kirándulni, minden nálunk regisztráló vendéget ajándékkal is várunk.
Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Az idei nyári szezonunk kiemelt eseménye a Margitszigeti Szabadtéri Színpad megnyitásának 75 éves évfordulója. A közös ünneplés jegyében Ajándék Budapestnek! szlogennel sok meglepetéssel készülünk. Lesznek múltidéző kiállítások az utcán, a színház udvarán és a víztoronyban, nosztalgiajárművek programokkal, zászlóba öltöztetett Budapest, ünnepi nyitó és záró előadások ajándék áron, színházi hajójárat az előadásokra, menetrend szerinti sétahajó a margitszigeti saját kikötőnkbe a hét minden napján, online vásárlóinknak bevezettünk a Szuperjegyet, a Víztoronynál Imagine Budapest-túrákat indítunk és Ajándékboltot nyitunk. Az ünnepi év programja is különleges: Verdi–Wagner „esszenciakoncerttel” nyitunk a Nemzeti Filharmonikusokkal, bemutatjuk a Pillangókisasszonyt Rost Andrea és Andrea Caré főszereplésével. A Magyar–Olasz Kulturális Évad programjában az Operaházzal közösen felújítjuk a Seregi László-hagyaték legnépszerűbb előadását, a Spartacus balettet. A 60 éves James Bond karaktert filmzenekoncert show-val köszöntjük. Augusztus 20-án, István király halálának 975. és szentté avatásának 930. évfordulója tiszteletére bemutatjuk Erkel Ferenc István király című történelmi operájának eredeti változatát. Ennyi attrakció fényében jogos a kérdés, hogy miért nem a Margitszigetre invitáljuk a vendégeket május 4-én. Ezúton is örömmel adunk róla hírt, hogy a Kormány és a Főváros támogatásának köszönhetően rekonstrukciós munkálatok folynak a területen, amivel a június 14-i nyitásra készülünk el.
Dörner György, Színházának melyik programját emelné ki? Mi ennek a programnak a különlegessége? Farkas Ensemble és az Újszínház zenekara, népzene és rockzene együtt.
ja az Újszínház igazgató
Ha elmehetne a Színházak Éjszakáján egy másik színházba, melyik programra lenne kíváncsi? Sakkszimultán Portisch Lajossal a József Attila Színházban. Milyen programban szerepel ezen az estén? Az Újszínház zenekarában gitározok, énekelek. Hogyan magyarázná el Jászai Marinak, ha feltámadna, hogy mi a Színházak Éjszakája? Sehogy, mert tudná magától. Hogy érezte magát a tavalyi Színházak Éjszakáján? Melyik volt színházukban a legsikeresebb program? Eduardo Sanguineti: Álomfejtés, kvartett emberi hangra. Az évad vége felé közeledünk. Milyen bemutatókra, eseményekre készül a színháza? Jókai: Bolondok grófja.
35
élmény 14 színház, 14 társulat, 14-féle erelmeseit! várja egész évben a színház sz
Kedves Baráto m!
El kell hogy mondjam Ön ne k, champagne-ba ho gy a tegnap n, amivel kocc i premier ut intottunk, m álmodtam, án leh ho gy ál lok az EMKE épüle ert egészen furcsát álmod etett va lami a nyörű Nemzeti tam az tével szem Sz éjj ín be el. há n, zu Az de nk t na hí re k, Blahánéról -hamva sinc eg y üres eln pl s at ev a z ez m va ve i n . gy Konflist akar a helyén, az ötülköltek minde tam hívni, is – na ki nü tt rő ho , l? gy m – a er ha t za m enni nem tudt térjek, de cs szálltam a ak ak vi lla , au m cs to os ak m ra obilok eg . y helyben ál lni, íg y végü l felA villamoson em berek utazta k, geschmackl Arról beszélg ose ru ettek, há ho kb gy an , ez a a ke szól, hanem papírékszer zükön szín es m m in a ka dj sz rk ár ín t ötővel. há tiz zj en eg né y gy , de tak a színhá be ne . Ha hiszi, bará m is eg y teát zak, a publik rumba tom, ha nem, um pedig össz a színpadra már délut ev is án fe ki len ny ge ito dt ték őket, ami ne issza járkált köztük. De úg mit szólt volna y ám, volt, ah kem nagy ehhe on z a te ts ké ol ze ny tt es , (Továbbra se de el sem tudo m értem, hogy Blaháné, az nem bírta vo m képzelni, lna az ily miért po en nt for ró dí la to tt vo lt tér elnevez Volt olyan is, ve az álmomba világot. hogy a nézők n.) csak be a szín ült és ek ze k eg a y kl te av átrum előcsar ír mellett én között volt nokába, ha ekelnek. Íg eg llg y y at kö -k ni ze ét , hogy lr sn ől ájdig férfiú, megnézve őket mind, m , in t a ak m űv ik et és z urak leforráztak. Ha de azért féltékeny ne leg a napernyőm yen: baju ta nem a sz sz ín ny és ele zn lan volt , ők cs oly od a, hogy vo an eg yszál főzte ét lt bé ell lűe er el k ejü kí voltak, mint k ná én ltá ek k eln a i. na De gy volt olyan is, amikor még ne érdeműt, min hogy maguk tha visszatért m volt buffet ünk voln sem a sz közönség a ín ge Dé há l, ry za m ás né kb ho an ko l . rába, meg a jelmezt Néhány teátri nekem a sam is felveh sta eg y et pa üt té ny t k ze ér a né oz ve lt ás nd a . ég ek: mondom, hogy megárto tt A közönség pe dig csak hö m pö ly felmutatták, gö tt vi dáman és már nyílt ak is az ajtó , én meg mentem velük. A portás gombly k, ka rk m uk in öt áb th őt a a cs eg a ak y Cs százkoronást ekonics gróf éppen annyi az Orfeum dugott volna volt a ba sz ín n. a há A z, N előadás olyan ag m int a va lóság jó kedvre derí ban, de mindn ymező utca környékén tett, hogy szálltam ek más ne eg új ve ra y vo fr vi lt. is lla se m A sok n ha llott oper osra. (Szavam Hát ahog y les ettbetétet ra: lesz fü m zá ég ty llo ör k, va és la zve a ki m ebből a kis egállóban m az utca eg tá Ká lá bl lm to át m án . Ba a Im rátom, mégisc Li ré pót körút Mar ből!) álmomban, mer sak finom git híd elő és t tt az jó i t végén íz a lés te ű ret a mag a emberek vo Budára, lta ba m er k rá t ez tn ot ek éjá t ró ha az én l nevezték el! jnalig folyt a tudom, álom vo Innen átmente táncos m ltula e ts m még va ág gy , s va m lóság ez a sz ost regg el m ég mindig nem ínházak éjsza kája... Este megint meglátogathat az Adieu, ölt öz őm ben, de pezsgő t már ne hozz on! Jászai Mari Budapest, 1913 . május 4.
38
Az
bemutatja
Budapesti Operettszínház művészeti vezető: kero®
Tamási Áron - Tolcsvay László
rockoper ett dalszövegíró: Bori Tamás · koreográfus: Vári Bertalan R endez ő : Somo g y i Szil á r d Kerényi Miklós Máté · Szerényi László · Dancs Annamari · Vágó Zsuzsi · Mészáros Árpád Zsolt · Kocsis Dénes Kádár Szabolcs · Nádasi Veronika · Siménfalvy Ágota · Bálint Ádám · Brasch Bence · Kékkovács Mara Lukács Anita · Peller Anna · Vörös Edit · Földes Tamás · Csuha Lajos · Peller Károly · Vizi Dávid
A kiemelt támogatásával
s: Információ és jegyvásárlá ző utca 17. 1065 Budapest, Nagyme tt.hu yrendelés: jegy@opere Infovonal: 312 4866 · Jeg
támogatók:
www. operett.hu
facebook.com/operettszinhaz
INGYENES / FREE
2013/4 .
k ü lö n sz á m