Tízszer tíz év számokban

Tízszer tíz év számokban – Magyarország elmúlt 100 évének gazdaságtörténete

Tízszer tíz év számokban – Magyarország elmúlt 100 évének gazdaságtörténete © Magyar Nemzeti Bank, 2020 Közreműködött: Költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóság Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság Statisztikai igazgatóság Szerkesztette: Virág Barnabás A szerkesztő köszönetet mond Matolcsy György jegybankelnöknek, Kandrács Csaba és Patai Mihály alelnököknek a szerkesztés során adott szakmai tanácsaikért. Kiadja: Magyar Nemzeti Bank 1054 Budapest, Szabadság tér 9. www.mnb.hu Minden jog fenntartva! Nyomdai előkészítés és kivitelezés: Prospektus Kft. ISBN 978-615-5318-37-5 2020

Tartalom Előszó

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

121

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

157

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

185

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

207

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

241

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

267

Melléklet: Statisztikai táblázatok

293

Köszönetnyilvánítás

325

Előszó Ünnepi kiadványunk Magyarország gazdaságtörténetének elmúlt száz évét dolgozza fel. Elemzéseink célja kettős. A Trianoni békediktátum századik évfordulóján a Magyar Nemzeti Bank is méltó módon kíván emlékezni a magyar nemzet történelmének egyik legfájóbb mozzanatára. Másrészt, hisszük, hogy napjaink globális járványhelyzetében és a nyomában kialakuló gazdasági világválság közepén minden korábbi válságunk tanulsága hasznos lehet. A hibákból tanulni lehet, az erényekre folyamatosan építeni kell. Példák pedig állnak előttünk szép számmal. Ha egyetlen fogalommal kellene jellemezni a mögöttünk hagyott tíz évtizedet, legmegfelelőbben a folyamatos újrakezdés írhatná le a helyzetet. Országunk fejlődését a belső gazdasági erők és gazdaságpolitikai döntések mellett legalább annyira alakították a geopolitika tektonikus mozgásainak hullámai vagy épp a világgazdaság újabb és újabb bekövetkező megrázkódtatásai. A Nyugat-Európára vagy a fejlett országokká váló ázsiai gazdaságokra a 20. század nagy részében jellemző stabil és biztonságos környezetben a magyar gazdaság csak elvétve működhetett. 1920 óta elszenvedtük a tragikus trianoni békediktátum fájdalmait, a második világháború szörnyűségeit, közel fél évszázad kommunista államhatalom elnyomását és a felemelő, de gazdasági szempontból komoly bizonytalanságot hozó rendszerváltás korszakát. Valamennyi esemény hosszú évekre visszavetette Magyarország fejlődését, így a nyugat-európai életszínvonal megközelítésének kezdetektől megfogalmazott vágya sokáig hiú ábránd maradt. A háborúk és az évtizedes politikai elnyomás mellett időről-időre világgazdasági válságok és visszatérő hazai gazdaságpolitikai hibák akasztották meg a felzárkózást. Mivel a fejlődés finanszírozásának záloga leginkább a külső eladósodásban

—7—

Előszó

mutatkozott meg, így növekedési modellünket sokáig a növekedés vagy egyensúly közötti választás jellemezte. Modernizálódó gazdaság és javuló versenyképesség hiányában a világgazdasági széljárás megváltozása rendre az elsők között döntötte romba felzárkózási esélyeinket. Nem véletlen, hogy 1929-33-as nagy gazdasági világválság, az 1970-es évek olajár-robbanásai és a 2008/2009-es pénzügyi válság is súlyos következményekkel járt. 2020 nyarán ismét egy világméretű válság utáni helyreállítási periódus első fázisában járunk. Napjaink nagy kihívását a koronavírus-járvány leküzdése jelenti. Az elmúlt 100 évben most első alkalommal úgy vághatunk bele a problémák leküzdésébe, hogy egy kivételesen sikeres, a gazdasági növekedést és az egyensúly megtartását egyszerre biztosító évtizedet tudhatunk a hátunk mögött, amely ráadásul a társadalom széles rétegei számára is a jólét emelkedését hozta el. A feladat most újból az, hogy olyan növekedési modellel kerüljünk ki a válságból, amely a koronavírus utáni évtizedekben is képes biztosítani hazánk felzárkózási pályájának folytatását. Mit taníthat e téren az elmúlt száz év gazdaságtörténete? Nagyon is sokat! A rejtett válaszokat sokszor történelmünk lapjain találjuk meg. Dr. Mandeep Rai elmúlt hónapokban megjelent könyve (The Values Compass) minden országot egy-egy tulajdonsággal próbál jellemezni. Beszédes, hogy a szerző Magyarország esetében a „versenyképesség” szót találta kiemelendőnek. Értékelése szerint a magyar társadalomban 1920 óta meglévő súlyos és fájdalmas döntés emléke az élet minden területére kiható energiákat szabadított fel. Ezen energiák közül a versenyre való készség az, ami az elmúlt száz évben a sport, a gasztronómia, a művészetek vagy épp a tudományok területén elért kivételes magyar sikerek hátterében állt. Vannak értékeink, amikre a gazdaság területén is építenünk kell és mint azt könyvünk elemzései mutatják, voltak visszatérő hibáink, amelyeket mindenképpen el kell kerülnünk. Ez lehet a siker új receptje.

—8—

Előszó

Komoly kihívás egy évszázadot átölelő időszakról gazdaságtörténeti elemzést írni. A gazdaságstatisztikák sokszor hiányosak, ráadásul a jólét fogalma is korszakonként változott. Célunk az, hogy az elmúlt tíz évtizedről a leginkább összevethető adatokat használjuk fel, ezzel segítve az egyes időszakok eredményeinek összehasonlítását. Reményeink szerint ezen megoldás kielégíti mindenki igényeit, a gazdasági elemzések iránt csak távolabbról érdeklődő olvasóktól kezdve az átfogóbb adatbázisokat kereső elemzőkig.

—9—

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás Az elmúlt 100 év gazdaságtörténetét az alábbiakban három szempont, a gazdasági növekedés, a pénzügyi egyensúly és az életszínvonal alakulása szempontjából foglaljuk össze. Az 1920 és 2020 közötti nehéz, de tanulságos évtizedek alatt ezek közül időről-időre más került előtérbe, és az ebből levonható tapasztalat azt tanítja, hogy csak az a gazdaságpolitika lehet sikeres hosszabb távon is, amely egyszerre mindhármat szem előtt tartja. Ehhez a fejlesztő állam és a piac megfelelő egyensúlyára van szükség, ami a történelmi traumák és az időszak közel felét felölelő szocialista rendszer miatt csak az elmúlt évtizedben tudott teret nyerni hazánkban. Magyarország 1100 éve Európa egyik történelem- és kultúraformáló állama, így gazdaságát tekintve sem lehet más célja, mint, hogy a nemzeti jövedelem és az életszínvonal tekintetében is egy szinten legyen Európa legfejlettebb országaival. Bár hosszú történelmünk folyamán erre is volt példa, elsősorban a 14-15. században, a későbbiekben azonban nem adatott meg az a folyamatos, független fejlődés, mint Nyugat-Európa nagyobb részének. Különösen nehéz volt az elmúlt 100 év, amelynek során Magyarországnak három alkalommal kellett szinte az alapoktól újra felépítenie a gazdaságát, ami mellett további két világválságot élt át. Ezeknek a külső és belső megrázkódtatásoknak a következménye, hogy bár hazánk képes volt részsikereket felmutatni, mégsem tudott összességében tartós, fenntartható gazdasági növekedést és felzárkózást elérni. Jövőbeni sikeres felzárkózásunkhoz és egyúttal a határon túli nemzettársaink sorsának javításához nagyban hozzájárulhat, hogy az elmúlt években összefogtunk a Kárpát-medence szintén gyorsan fejlődő országaival és – Orbán Viktor Miniszterelnök Úr szavaival élve – a Trianon utáni 100 év magyar magány korszaka véget ért.

— 11 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

A vizsgált 10 évtized közül a 2010-2020 közötti tíz év volt az, amely a gazdasági növekedést az egyensúly fenntartása mellett tudta megvalósítani, és széles körben volt képes javítani az életszínvonalat. Korábban is voltak növekedési szakaszok, de azok egyrészt a pénzügyi egyensúly kárára valósultak meg, másrészt sok esetben elmaradtak a mércéül használható nyugat-európai államok hasonló időszakban mutatott növekedésétől. A trianoni trauma után éledező Magyarországon nem tudott tartós, széles bázison alapuló növekedés kialakulni, mert a fejlődést előbb a nagy gazdasági világválság, majd a második világháború szakította félbe. A világháború után a szocializmus első évtizedei alatt ugyan magas gazdasági növekedést ért el hazánk, de Európa nyugati fele még ennél is gyorsabb ütemben és szervesebben fejlesztette gazdaságait. Emellett a szocialista rendszer hiányosságaiból fakadóan felhalmozódtak a belső és külső egyensúlytalanságok, amelyek a hetvenes évektől már a gazdasági növekedést is lassították. A rendszerváltás időszakát jellemző sokkterápia mély gazdasági válsággal járt együtt, amelyet 20 évig elhúzódó, átmenetinek tekinthető időszak követett, amelyben egyensúlytalansággal járó növekedési periódusok és megszorító politikák váltották egymást. A 2008-ban kezdődő pénzügyi válságra adott újszerű válaszok teremtettek új korszakot 2010-től. Ennek során a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly egyenlő arányú figyelmet kapott, és e kettő közös alapjának a foglalkoztatás bővülését tekintette a gazdaságpolitika. A munkajövedelemből élők arányának emelkedése, a munkát terhelő adók csökkentése és a gyors bérnövekedés szélessé tette az életszínvonal javulását. A 2010-es évek gazdaságtörténeti szempontból kivételes eredményei megfelelő alapot teremtettek annak, hogy fennmaradásuk esetén Magyarország kitörjön a közepes fejlettség csapdájából, és gazdaságilag is a legfejlettebb államok közé kerüljön.

— 12 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

Gazdasági növekedés – reálgazdasági fenntarthatóság Az elmúlt száz év Magyarországon egy történelmi léptékű traumával, a trianoni békediktátummal kezdődött, amelyből hazánk képes volt talpra állni és jelentős gazdasági fejlődést elérni a második világháborúig. A Magyarországra rákényszerített szerződés következtében hazánk elvesztette területének 71 százalékát és népességének több, mint 63 százalékát, de ezen felül a határok kialakítása teljesen szétzilálta az első világháborút is megszenvedő gazdaság szerkezetét. Az országhatárokon túlra került a kiemelkedő színvonalú malomipart megalapozó termőterületek jelentős része, a vasúti és közúti hálózat több mint 60 százaléka, a hazai gyáripar közel fele és a nyersanyagtermelés számottevő része. Magyarország gazdasági fejlettsége mindössze az osztrák szint 48 százaléka volt 1920-ban, amelyet részben a Monarchián belül kialakuló kedvezőtlen munkamegosztás, részben a háború és Trianon traumája okozott. Az 1920-as évek kiemelkedő gazdasági eredménye, hogy ebből a soha nem látott mértékű sokkból képes volt talpra állítani a gazdaságot, és 1927-re már elérte a termelés a háború előtti színvonalat (a Trianon utáni Magyarország területén). Az 1929–1933 közötti nagy gazdasági válság az exportpiacok visszaesésén keresztül erősen érintette Magyarországot is, tehát a 30-as évek ismét egy új talpraállás évtizedének tekinthető. Európai színvonalat ért el több magyar vállalat, amelyek a nyersanyagban szegény országban a magasabb hozzáadott értékű iparágakban, elektronikai berendezések gyártásában (Tungsram, Orion), gépgyártásban a Weiss Manfréd művek, és a Ganz gyárak működtek. A gazdaságot állami fejlesztések, mindenekelőtt az 1938-as győri program is támogatta. A 20-as évek közepe és a 30-as évek vége között a gazdasági világválság ellenére is közel 50 százalékkal emelkedett a nemzeti össztermék. A magyar gazdaság fejlődésének sajnos ismét nem adatott meg 10 szabad és békés esztendő, és a második világháború hadigazdaság bevezetését tette szükségessé, majd ismét hatalmas rombolást hagyott maga után. A háború éveiben a nemzeti vagyon mintegy 40 százaléka, azaz körülbelül négy évnyi GDP veszett el, és

— 13 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

további 2,5 évnyi GDP-re rúgott a háborús jóvátétel. 1945-től 25 éven belül a második újjáépítési periódus kezdődött. 1949-ben a nemzeti jövedelem elérte az 1938-as szintet, a sikeres újjáépítést azonban a kommunista hatalomátvétel letérítette az útjáról. 1. ábra: Növekedési és felzárkózási időszakok Magyarországon Ausztriához viszonyítva 2013–2019

1996-2008

1986-1988

Ausztriához viszonyított relatív fejlettség 1971-1982

1957-1969

1947-1955

1933-1936

1927-1929

Ausztriához viszonyított relatív fejlettség 1921-1925

80 70 60

0 1920 1923 1926 1929 1932 1935 1938 1941 1944 1947 1950 1953 1956 1959 1962 1965 1968 1971 1974 1977 1980 1983 1986 1989 1992 1995 1998 2001 2004 2007 2010 2013 2016 2019

Növekedési időszak Növekedési és felzárkózási időszak Növekedési, felzárkózási és egyensúlyi időszak

Megjegyzés: 1990-ig Maddison, 1991-től Ameco, 1995-től Eurostat adatai alapján. Forrás: Maddison, Ameco, Eurostat, MNB.

Az 1949-től kiteljesedő kommunista diktatúra egy új, a magyar és az európai szerves gazdasági fejlődéstől idegen gazdasági szervezési elvet, az állami tulajdonon és teljes állami kontrollon alapuló szocializmust vezetett be, amely végül belső

— 14 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

ellentmondásai következtében az egész régióban összeomlott. Magyarország betagozódott a szocialista gazdaságok felülről irányított nemzetközi munkamegosztásába és tervgazdasági alapú működésébe, amelynek következménye volt az addigi mezőgazdasági és könnyűipari hagyományok felszámolása (és a mezőgazdaság kollektivizálása), valamint a nyersanyagbázissal nem rendelkező nehézipar erőltetett fejlesztése. Kezdetben jelentős gazdasági növekedést ért el Magyarország, amely azonban nem elsősorban a szocialista rendszer eredménye, hanem az alacsony bázis következménye (Jánossy-féle helyreállítási periódus). Az 1960-as években már látszott, hogy az egyéni teljesítményt ellenösztönző, az egyenlőséget a hatékonyság elé helyező szocialista rendszer nem képes tartós gazdasági eredményeket hozni, ezért 1968-tól kissé lazítottak a tervutasítások rendszerén az Új Gazdasági Mechanizmus bevezetésével. A 70-es évek közepén azonban visszavonták a reformokat. A szocialista rendszer sajátosságaiból fakadóan nem jelentkezett a kapitalista országok két gazdasági problémája, az infláció és a munkanélküliség. Előbbit a hatósági árszabályozás, utóbbit a nem hatékony foglalkoztatás, tehát a kapun belüli munkanélküliség előzte meg. Természetesen egyik sem jelentett valódi megoldást a mélyben húzódó strukturális problémákra, hanem jelentős költségekkel (alacsony hatékonyságú termeléssel) csak elodázta azok felszínre kerülését. A gazdasági fejlődést akadályozta a piaci koordináció, az innovációra való ösztönzöttség és a termelékenység növelésére való törekvés hiánya. A vállalatok saját fejlesztéseikből alig részesültek, veszteségeiket viszont az állam fedezte (puha költségvetési korlát). A lassuló gazdasági fejlődés és az 1970-es évek olajár sokkjai következtében látszott, hogy a rendszer saját erejéből fenntarthatatlan, mert nem képes azt az életszínvonalat nyújtani, amellyel megelőzné a társadalmi feszültségek kiéleződését. Ezért egyfelől nemzetközi hitelekből fedezte a termelés mértékét meghaladó fogyasztást, másrészt fokozatosan megengedte az önálló gazdasági tevékenység folytatását. Végül, a gazdasági és társadalmi nyomás alatt a szocialista rendszerek nagyjából egyszerre roppantak meg Kelet-Közép-Európában, de Magyarország élen járt az ezt megelőző folyamatokban.

— 15 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

2. ábra: A magyar gazdaság növekedési és felzárkózási periódusai Növekedési többlet 2010–2019 egyetlen egyensúlyi felzárkózási periódus

–+

2010–2019 2000–2009

1930–1939

–

1970–1979

-1 1980–1989

–

-2

-4

–

1960–1969 1950–1959

1940–1949

-3

1920–1929

1990–1999

–

-5 -2

-1

–

GDP-növekedés

Többletes folyó fizetési mérleg Deficites folyó fizetési mérleg Nincs folyó fizetési mérleg adat

Megjegyzés: A növekedési többlet az Ausztriához viszonyított növekedési különbözet. Forrás: Maddison és Eurostat alapján MNB.

1990-ben 70 év alatt a harmadik újrakezdés előtt állt a magyar gazdaság, de a várakozásoknál nehezebb és hosszabb, 20 éves átmeneti periódus kezdődött. Első alkalommal tartottak teljesen szabad és demokratikus választásokat Magyarországon, amelyet követően Antall József miniszterelnök alakított kormányt. A demokráciától és a piacgazdaságtól gyors fejlődést, a nyugati jólét mielőbbi elérését várta a közvélemény, azonban az átmenet igen nehéznek bizonyult. A kormánynak egy-

— 16 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

szerre kellett megküzdenie a politikai, társadalmi átalakulással és a mély gazdasági válsággal, amelyet a szocialista rendszer felbomlása okozott, és amelynek nyomán mintegy 1 millió fő vesztette el az állását, és ezzel a magyar gazdaság is az általuk felhalmozott tudást és tapasztalatot. A gazdaságpolitika a piacgazdaság felé való gyors átmenetet, az ún. sokkterápiát alkalmazta. Ez kevés időt adott a gazdasági szereplők számára az új feltételekhez való alkalmazkodásra. Magyarország elvesztette kelet-európai külgazdasági partnereit, a nyugati gazdaságokkal szemben pedig nem volt versenyképes. Néhány év alatt sikerült átjutni a gazdasági átmenet válságán, de ismét felmerült a gazdasági növekedés és az egyensúly közötti választás dilemmája. A 90-es évek közepén az akkori kormányzat a gazdasági növekedés rovására kívánta megteremteni az egyensúlyt, amelyhez költségvetési megszorításokat, az árfolyam leértékelését, az importvámok bevezetését és az infláció megemelését alkalmazta. A megszorítások hatása jelentősen mérsékelte a gazdasági növekedést, csökkentette a fogyasztást és a beruházásokat. A gazdasági növekedésben és modernizációban jelentős szerepet játszottak a Magyarországra települő külföldi vállalkozások, azonban egyúttal hozzájárultak a duális gazdasági szerkezet kialakulásához. A külföldi kézben lévő nagyvállalatok versenyképesek voltak és az egész világra exportáltak, míg a hazai tulajdonban lévő kisvállalkozások termelékenysége és versenyképessége számottevően elmaradt tőlük. A 90-es évek végére a külkereskedelemben meghatározó lett az Európai Unió aránya. Magyarország új típusú kapcsolatainak erősödését jelzi, hogy hazánk 1999-ben belépett a NATO-ba és 2004-ben az Európai Unióba. Az ezredforduló kedvező évei Magyarországot a kelet-közép-európai régió gazdasági éllovasává tették, de a 2000-es évek közepén a gazdasági növekedést az állam és a háztartások csak külső forrásból tudták fenntartani, aminek ára a költségvetés és a folyó fizetési mérleg egyidejű magas hiánya és a külső adósság növekedése volt. Mindez már 2006-ot követően a gazdasági növekedés leállásához vezetett, de még súlyosabb következménye volt, hogy a 2008-2009-ban kitörő globális pénzügyi válság nagyon sérülékeny helyzetben találta hazánkat. A legsúlyosabb strukturális probléma az alacsony foglalkoztatottság és mérsékelt beruházási aktivitás mellett a devizában — 17 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

történő magas eladósodottság volt. A 2000-es évek elhibázott gazdaságpolitikájának következtében Magyarország a régió éllovasából sereghajtóvá vált. A 2010-ben kezdődő új gazdaságpolitikai megközelítés a gazdasági növekedés és az egyensúly együttes elérését tűzte ki célul, amelynek zálogát a foglalkoztatottság növelésében látta, ami egyúttal a növekedés előnyeiből való széleskörű részesedést is biztosítja. A 2010 utáni költségvetési és a 2013-tól megkezdődő monetáris politikai reformok következtében Magyarország növekedési és felzárkózási pályára állt. 2013 és 2019 között a magyar gazdaság átlagos növekedési üteme 3,8 százalék, ami 2 százalékponttal meghaladja az Európai Unió átlagát, és így egyben felzárkózási folyamatot is jelent. Az évtized végén a beruházási ráta az Európai Unió élmezőnyébe került, ami a növekedés fenntarthatóságát vetíti előre. A magyar gazdasági fejlettség az évtized végére meghaladta az osztrák szint 57 százalékát, és túlszárnyalta a lengyel, valamint a korábban fejlettebb, de erős válságot átélő görög szintet.

Egyensúly – pénzügyi fenntarthatóság A magyar gazdaság az elmúlt száz évben időről időre képes volt átmenetileg gyors gazdasági növekedést elérni, de ez 2010-et megelőzően minden alkalommal a külső és belső egyensúly rovására ment. Az egyensúly a gazdasági fejlődés olykor figyelmen kívül hagyott, de a növekedéssel azonos jelentőségű tényezője. A gazdaságtörténeti tapasztalatok azt tanítják, hogy tartós gazdasági növekedés csak az egyensúly fenntartása mellett képzelhető el, az egyensúly hiánya ugyanis olyan válságokhoz vezet, amelyek több évvel, akár egy évtizeddel visszavetik a növekedést. A fejlődő országok gazdasági felzárkózásának egyik legfőbb akadálya, hogy gyakrabban és nagyobb erővel érik őket a válságok, mint a fejlett országokat. A válság fakadhat súlyos belső okokból, illetve az egyensúly hiányában a külső sokkokra is érzékenyen reagál az ország. A magyar gazdaságtörténet több példát is mutatott ezekre. A nyolcvanas — 18 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

években és a 2000-es években a felhalmozódó belső problémák előbb stagnáláshoz, majd egy erős külső sokk (a szocialista blokk felbomlása, illetve a globális pénzügyi válság) hatására egy még súlyosabb válsághoz vezettek. A trianoni diktátum traumája után Magyarországon az alapjaitól kellett megteremteni a pénzügyi stabilitást. A gazdaságnak külföldi fizetőeszköz gyakorlatilag nem állt rendelkezésére, vagyona jelentős részétől a világháború és az azt követő két év megfosztotta, és a pénz, ami kezdetben a felülbélyegzett, Monarchia-beli korona volt, gyorsan értéktelenedett. Az ország devizával való ellátottságát csak az 1924-ben felvett Népszövetségi kölcsön növelte, amelynek nyomán hazánk felállította az önálló Magyar Nemzeti Bankot. Magyarország 1927-től bevezette saját pénznemét a pengőt, amely megállította a további inflációt. A költségvetés az 1920-as évek második felében folyamatosan többletet mutatott, de a folyó fizetési mérleg negatív maradt, amit az újjáépítés importigénye és a külföldi adósság kamatterhe magyaráz. Az 1929-ben kezdődő nagy gazdasági válság erősen érintette Magyarországot is, de nem belső okokból, hanem a külkereskedelmi partnerek recessziója miatt. A válság során az árak csökkentek (defláció), az állami költségvetés hiánya és az államadósság emelkedett, az import azonban negyedére csökkent, és így egyensúlyba került a folyó fizetési mérleg. A második világháború felborította az addig meglévő törékeny egyensúlyt. Az államadósság minden hadviselő félnél emelkedett, Magyarországon 1943-ra körülbelül a GDP 50 százalékára. Külső hiteleket nem lehetett felvenni, így egyre inkább pénznyomtatással fedezte az államháztartás kiadásait a Magyar Nemzeti Bank, ami újból inflációhoz vezetett. Bár a háborús évek alatt is jelentős volt a pénzromlás, de meg sem közelítette a háború utánit, ami a világtörténelem egyik legmagasabb ütemű értékvesztéséhez vezetett. Az inflációt csak az 1946-ban bevezetett új fizetőeszköz, a forint állította meg. Magyarország szovjet nyomásra nem vett részt a háború utáni újjáépítést segítő Marshall-tervben, sőt komoly háborús jóvátételt fizetett, így alapvetően belső forrásokra támaszkodva próbálta megkezdeni az újjáépítést, de 1949-et követően már a szocialista országok rendszerén belül. — 19 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

A szocializmus évtizedeiben a (hiány)gazdasági statisztikák gyakran elfedték a belső feszültségként halmozódó egyensúlytalanságokat, de azok végül felszínre kerültek és a szocialista rendszer végét eredményezték. Az ötvenes éveket Magyarország a kényszerű egyensúlyra való törekvés jegyében kezdte, ugyanis érdemi hitelfelvételre alig volt lehetőség. A közel teljes állami tulajdonra építő rendszerben az államháztartási hiány, illetve az államadósság nehezen értelmezhető fogalmakká váltak, mert nem volt könnyű az államháztartás és az állami tulajdonú vállalatok rendszerének határvonalát meghúzni. Míg a pénzügyi egyensúlyra való törekvés elkerülhetetlen volt, addig a gazdaság belső egyensúlyával a szocialista tervgazdaság semmit nem törődött. Erőltetetten folyt a nehézipar fejlesztése a könnyűipar, a szolgáltatások és a mezőgazdaság rovására, felborultak az ár-arányok, a beruházás és a fogyasztás aránya gazdasági folyamatok helyett az ötéves tervek alapján dőlt el. A statisztikai adatok tehát bár egyensúlyt mutatnak, de ez elfedi a belső társadalmi feszültségeket és a jóléti problémákat (beszolgáltatások, jegyrendszer). Utóbbiak a hetvenes években kerülnek felszínre, amelynek belső oka a hatvanas évek végi, a tervutasítást enyhítő reformok visszavonása, külső oka pedig a világpiaci árak egyre kedvezőtlenebb változása, elsősorban az olajárak robbanásszerű emelkedése. Ez a szocialista országokba késve gyűrűzött be, mivel a Szovjetunió által exportált olaj ára csak 1976-tól emelkedett. Az árak hátrányos változása és a versenyképtelen export miatt a külkereskedelmi egyenlegben és a folyó fizetési mérlegben 1974-től jelentős hiány alakult ki. A gazdaság és az állam szoros összefonódása miatt ez az államadósság növekedésében is lecsapódott, ami az évtized során a GDP 30 százalékáról 71 százalékra emelkedett. Az adósság szinte teljes egészében a külföld felé állt fenn, és több mint fele dollárban és német márkában volt denominálva (igaz, ennek egy részét hazánk továbbhitelezte más szocialista országoknak). Magyarország 1982-es csatlakozását az IMF-hez elsősorban azt ösztönözte, hogy továbbra is fennmaradjon a nyugati befektetőktől való hitelfelvétel lehetősége. A nyolcvanas években a hitelek állományát nemcsak a reálgazdasági folyamatok, hanem a rossz pénzügyi döntések

— 20 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

(a felvett hitelek felértékelődése és magas kamata) is növelték. Végül a szocialista rendszer összeomlásához vezető számos ok közül az egyik leginkább kézzelfogható a folyó fizetési mérleg és az államháztartás egyszerre fennálló folyamatos és magas hiánya (az ikerdeficit) és a fenntarthatatlanul növekvő adósság volt, miközben az addig mesterségesen alacsonyan tartott fogyasztói árak is emelkedtek. Bár 1987-ben ismét kétszintűvé vált a bankrendszer, de a Magyar Nemzeti Bank feladatai túlzottan széleskörűek maradtak, priorizálatlan cél-eszköz rendszere még nem volt alkalmas az árstabilitás biztosítására. 3. ábra: Államadósság és infláció 50

a GDP százalékában

100

–10

Államháztartás adóssága (jobb tengely) Infláció

Forrás: KSH, MNB.

— 21 —

2016

2010

2004

1998

1992

1986

1980

1974

1968

1962

1956

1950

1944

1938

1932

1926

1920

–20

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

A rendszerváltást követő 20 év túlnyomó részében az egyensúly és a gazdasági növekedés csak egymás rovására tudott javulni. Az átmenet első éveiben a gazdasági recesszió csökkentette az importot és így egyensúlyba került a folyó fizetési mérleg, de a költségvetés hiánya tovább nőtt az adóbevételek visszaesése következtében. Magyarország a közép-kelet-európai régióban a legmagasabb államadóssággal lépett át a piacgazdaságba, és a gazdasági átmenet válsága az 1990. évi 66 százalékról 1993-ig 90 százalékra emelte az adósságrátát. Ezt követően a gazdaság a helyreállás jegyeit mutatta, nőtt a GDP és csökkent az adósságráta, másfelől viszont romlott a folyó fizetési mérleg. Az akkori kormányzat ezt nagyarányú megszorítással, a forint leértékelésével és az infláció felpörgetésével kívánta kezelni. A pénzromlás üteme még évekig magas maradt (csak a kilencvenes évek végén csökkent stabilan 20 százalék alá). Az ezredforduló környékén kialakult egy megfelelő gazdaságpolitikai összhang, amely egyszerre érte el az egyensúly javulását és a gazdasági növekedés gyorsítását, de ez 2002-től megbomlott a költségvetési hiány drasztikus emelésével. A 2000-es évek közepére ismét súlyos ikerdeficit alakult ki, egyszerre nőtt az államadósság és a nemzetgazdaság külföld felé fennálló tartozása. Súlyos egyensúlyi problémát jelentett a háztartások devizában történő eladósodása. Mindezek következtében a 2008-2009ben kitörő globális pénzügyi válság nagyon sérülékeny helyzetben találta hazánkat és így különösen erősen sújtotta a magyar gazdaságot. 2010 után fokozatosan javult az egyensúly az államháztartásban és a makropénzügyi stabilitás többi mutatójában. A folyó fizetési mérleg a gazdaság kényszerű alkalmazkodásával már a válság alatt is javulni kezdett, majd 2012-től helyreállt a költségvetés egyensúlya az újszerű, a gazdasági növekedést és az egyensúlyt egyaránt fókuszban tartó fiskális reformok következtében. 2013-tól bontakozott ki a monetáris politikai fordulat, ami következtében a jegybank az inflációs cél elsődlegességének fenntartása mellett csökkentette a kamatokat, ösztönözte az egészséges szerkezetben történő hitelezést, támogatta a háztartások devizahitelének forintra váltását és hozzá-

— 22 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

járult a gazdaság belső forrásból történő finanszírozásához. Az évtized folyamán az államadósságráta és a külső adósság is folyamatosan csökkent, a nettó külső adósság a GDP 10 százaléka körüli szintre mérséklődött. Az egyensúly közeli állapotot az alacsony, 2017-től a jegybanki, 3 százalékos cél körüli infláció is tükrözi.

Életszínvonal – társadalmi fenntarthatóság A gazdasági felzárkózás harmadik tényezője a növekedés és az egyensúly mellett az életszínvonal és a jólét, amelyek az előzőkkel szoros összefüggésben állnak. A gazdasági növekedés jellegéből ered, hogy mennyire széles körben oszlik meg annak hozadéka a társadalomban, a válságok pedig széles rétegekben okozhatnak a mindennapi megélhetést veszélyeztető hatásokat. E tekintetben is egyensúlyra kell törekedni. Magyarország megtapasztalhatta, hogy a szocialista rendszer kudarca kódolva volt abban, hogy túlzott egyenlőségre törekedve az egyéni teljesítményt, az innovációt nem jutalmazta. Másfelől azt is láthatjuk, hogy a másik véglet, a magára hagyott liberális piacgazdaság túlzott egyenlőtlenséghez vezet, ami növeli a társadalmi ellentéteket, és lassítja a jövőbeni gazdasági növekedést a társadalmi mobilitás korlátozásán és a humán tőkére gyakorolt negatív hatásain keresztül. Az elmúlt 200 év gazdaságtörténete alapján azok az országok voltak sikeresek, amelyek jól hangolták össze az állam és a piac képességeit és eszközeit. Az állam és a piac egyensúlya támogatja a széles középosztály kialakulását, amely növeli a kohéziót, segíti a humántőke fejlődését és a munkatermelékenység emelkedését. Az 1920. évi trauma utáni két évtized a gazdasági növekedés mellett az életszínvonal fokozatos emelkedését vonta maga után. Trianon nemcsak nemzeti, hanem családi szinten is hatalmas traumát jelentett. A népesség 63 százaléka került a határon túlra, így számtalan család szakadt szét. Magyarország népessége az 1920.

— 23 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

évi népszámlálás szerint minimálisan maradt el a 8 millió főtől. A népesség száma folyamatosan emelkedett és a világháború elejére meghaladta a 9 millió 300 ezret. A lakáshelyzet azonban folyamatosan problémát jelentett, az egy szobára jutó lakók száma csak enyhén csökkent a korszakban, 2,9-ről 2,5 főre. A gazdasági világválság következtében az iparban a reáljövedelem a 30-as évek második felében sem érte el a háború előttit, holott a munkaidő az esetek több mint felében meghaladta a heti 48 órát, a mezőgazdaságban pedig, ahol a foglalkoztatottak több mint fele dolgozott, az 1920-as évek eleji földreform igen korlátozott mértékű volt. Másfelől azonban megkezdődött a modern szociálpolitika több vívmányának kiépítése (beteg- és balesetbiztosítás, nyugdíj, fizetett szabadság és gyermeknevelési pótlék) és kiemelkedő eredményeket hozott a magyar oktatásügy Klebelsberg Kunó által vezetett reformja. 1930-ra a népesség 90 százaléka tudott írni-olvasni, ami akkor kiemelkedő arányt jelentett a régióban. Az egészségügy fejlődésének köszönhetően a születéskor várható élettartam 42 évről 55 év fölé emelkedett. A második világháború katasztrófális emberveszteséget okozott a harctéren, a hadifogolytáborokban és az elhurcolt civilek között, és a magyarországi harcok sok helyen a megélhetés legalapvetőbb elemeit is szétrombolták. A fokozatosan kialakuló szocialista rendszer nemcsak gazdasági, de társadalmi átalakulást is jelentett. Bár célja az életszínvonal folyamatos emelése volt, de a gyakorlatban inkább az alacsony szinten történő hozzávetőleges egyenlőséget tudta megvalósítani. Példa erre a már 1947-ben megvalósuló földreform, ami sokakat juttatott földhöz, de azok mérete nem volt képes a megélhetést fenntarthatóan biztosítani (később a mezőgazdaság szövetkezetekbe szervezése más módon ártott az ágazatnak). Az 1950-es éveknek tartós hatású folyamata a női foglalkoztatás emelkedése, ami a Ratkó-korszaktól eltekintve a gyermekszám csökkenésével járt együtt. Az egy nőre jutó gyermekek száma 1960-ra csökkent a népesség fenntartásához szükséges 2,1 alá. Magyarország lélekszáma azonban 1980-ban érte el a csúcspontját 10 millió

— 24 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

700 ezer fővel. A születéskor várható élettartam 1966-ig emelkedett 69 évre, de ott megállt, és csak az ezredfordulón tudta meghaladni azt. A mezőgazdaság súlyának csökkenése egyben a népesség városokba áramlását, az urbanizációt is maga után vonta. A lakáshelyzet megoldása a szocialista rendszer egyik célja volt. Látszólag ennek tulajdonítható, hogy az 1960-as években évi mintegy 60 ezer, az 1970-es években évi 80-90 ezer lakás épült, de a lakások kétharmadát magánerőből építették. Ez maga után vonta az egy szobára jutó lakók számának csökkenését, ami így a szocializmus évtizedei alatt 2,6-ról 1,1-re mérséklődött. 1969-ben azonban a népeség közel kétharmada még komfort nélküli lakásban lakott, ezt kívánta orvosolni a 70-es évek lakótelep-építési hulláma. Az 1960-as évektől már a rendelkezésre álló jövedelem egyre nagyobb hányadát tudták megtakarítani a háztartások, ami kezdetben lakáscélú megtakarításban, később a pénzügyi vagyon emelkedésében csapódott le. Munkanélküliség a statisztikák szerint nem létezett, de a vállalatok nem mindig tudtak munkát adni a kötelezően fölvett alkalmazottaknak (kapun belüli munkanélküliség). Az 1970-es évek végétől, részben az olajárak megugrása, részben demográfiai okok következtében, megállt az életszínvonal addigi emelkedése. Csökkent a népesség lélekszáma és a foglalkoztatottak száma is, valamint csökkenni kezdtek a reálkeresetek, amit csak az állami juttatások növelése tudott ellensúlyozni. A nyolcvanas évek végén azonban ez sem volt elegendő a jövedelmek és a fogyasztás csökkenésének megelőzéséhez, ami a nyugat-európai életszínvonaltól való egyre láthatóbb elszakadással a szocialista rendszer bukását váltotta ki.

— 25 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

4. ábra: A születéskor várható élettartam és az egy szobára jutó lakók számának alakulása 80

Várható élettartam (év)

Egy szobára jutó lakók száma (fő)

3,5

0,5

0,0 2010-es évek

1,0

2000-es évek

1990-es évek

1,5

1980-as évek

1970-es évek

2,0

1960-as évek

1950-es évek

2,5

1940-es évek

1930-as évek

3,0

1920-as évek

Egy szobára jutó lakók száma (jobb tengely) Születéskor várható élettartam

Forrás: KSH, MNB.

Az 1990-et követő első 20 évben bár összességében javult az életszínvonal, de erős hullámzás mellett, így csak a 2010-es években alakult ki egyenletes fejlődés. A rendszerváltás a várt szabadság és jólét helyett ismét erős társadalmi megrázkódtatást okozott. A rejtett munkanélküliség és az árszabályozás rendszerén keresztül elfojtott infláció felszínre került. Az erőltetett piaci liberalizáció, dereguláció és privatizáció következtében a hazai ipar és vállalkozások jelentős része megszűnt, mintegy 1 millió ember veszítette el a munkahelyét, ami nagy részben véglegesnek bizonyult, és a fennmaradó állásokban is jelentősen csökkent a reálbér. A fogyasztás csak 1993ban, a reáljövedelem 1994-ben kezdett el emelkedni, de ekkor egy költségvetési megszorító csomag vetette vissza a javulást. 1995-től kezdődően a reálbérek 2 év alatt 16 százalékkal csökkentek, az egy főre jutó fogyasztás közel a tizedével esett vissza. Ezt — 26 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

követően 2006-ig folyamatosan emelkedett a háztartások jövedelme és fogyasztása, de 2002 után már csak az államadósság és saját hiteleik felduzzasztása árán. A 2006-os költségvetési megszorító csomag már azelőtt ismét csökkentette az életszínvonalat, hogy a pénzügyi válság jelentkezett volna. Ezt követően a válság és annak kezdeti helytelen kezelése is erősen sújtotta a magyar családok megélhetését. Mintegy 150 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, az alkalmazásban állók reálkeresete pedig csökkent. Kiemelkedő problémát jelentett a korábban felhalmozott lakossági devizahitelek törlesztőrészletének emelkedése, ami a devizahitelesek jelentős részének lakhatását veszélyeztette. A foglalkoztatás problémájára csak a 2010-től bevezetett foglalkoztatásösztönző költségvetési reformok adtak választ. 2010-ben a népesség arányában Magyarországon dolgoztak a legkevesebben az Európai Unióban, azonban 10 év alatt mintegy 800 ezer fővel bővült a foglalkoztatás és így arányaiban utolértük az EU átlagát. A foglalkoztatás növekedése tette lehetővé, hogy a gazdasági eredményekből minél többen részesedjenek. A 2010-től kezdődő kilábalás 2013-tól alakult tartós növekedéssé, és az évtized második felében a reálbérek is gyors ütemben nőttek. A jövedelmi egyenlőtlenség a rendszerváltás idején jelentősebben emelkedett, de azt követően – a 2008-as globális válság időszakától eltekintve – nagyjából hasonló szinten mozgott, így nemzetközi összehasonlításban továbbra is mérsékeltnek számít. A szegénység és társadalmi kirekesztettség kockázatával leginkább szembesülő társadalmi csoportok aránya Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben a 2010-es években. A szocializmus nem volt képes teljes mértékben megoldani a lakhatási problémát, és az nem enyhült a rendszerváltás után sem. Elegendő számú, az évi 40 ezret is meghaladó új lakás csak 2000-es évek közepén épült a 2000-es évek eleji sikeres lakáspiaci támogatásoknak köszönhetően. Később azonban e támogatások helyett a háztartások devizahitelei jelentették a lakásépítés forrását, ami a 2008 utáni pénzügyi válság következtében a háztartások törlesztőterheinek drasztikus emelkedéséhez és százezrek lakhatásának veszélybe kerüléséhez vezetett. Ezt csak a kormányzat, a jegybank és a bankrendszer 2013 utáni összehangolt cselekvése tudta orvosolni. A népesség számának csökkenése következtében a mérsékelt ütemű laká— 27 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

sépítések ellenére is 1 alá csökkent az egy szobára jutó lakók száma. Az 1960-as évek óta halmozódó demográfiai kihívások az új évezredben már kézzelfoghatóvá váltak, és a termékenység 2010 körül érte el mélypontját, ahonnan – a bevezetett családbarát programoknak is köszönhetően – 1,5-re nőtt. A születéskor várható élettartam a kilencvenes évek közepe óta ismét emelkedik és 2019-ben elérte a 76 évet.

Összefoglalás A gazdasági fejlődés évtizedes léptékű összehasonlításához a növekedés, a pénzügyi egyensúly és az életszínvonal mutatóit vettük alapul. Ezek kombinációjából képeztük a Fenntartható Felzárkózási Indexet, amely azt kívánja számszerűsíteni, hogy Magyarország milyen léptékben közeledett gazdasági erejét és életszínvonalát tekintve a gazdaságilag fejlettebb európai államokhoz, és képes volt-e a pénzügyi egyensúlyát fenntartani. A Fenntartható Felzárkózási Index azt mutatja, hogy Magyarország az elmúlt 100 évben a rendkívüli megrázkódtatások ellenére is képes volt együtt fejlődni Európával, de az egyensúlyt is megőrző valódi felzárkózás csak a 2010-es éveket jellemezte. A trianoni sokkból felépülő Magyarország konjunktúráját és lassú felzárkózását a nagy gazdasági világválság szakította félbe, majd a második világháború vetett véget neki. A szocializmus évtizedei gyors gazdasági növekedéssel kezdődtek, de a helyreállítási periódusban Európa nyugati fele még gyorsabban fejlődött, így felzárkózás helyett leszakadás következett be. Az egyensúly tervutasításokból eredő hiányát sok esetben nem is a gazdasági statisztikák, hanem a strukturálisan felhalmozódó feszültségek jelezték, amelyek végül az életszínvonal csökkenését és a szocialista rendszer összeomlását okozták. A kilencvenes évek gazdasági átmenete a vártnál hosszabb és nehezebb lett, így csak az évtized végére alakult ki a növekedés és az egyensúly megfelelő kombinációja. A 2000-es években ez az összhang fel— 28 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

bomlott, és az egyensúly hiánya a gazdasági növekedés akadálya is lett. A 2010-ben kezdődő széles körű gazdasági reformok tették lehetővé, hogy előbb az egyensúlyt megteremtve, majd 2013-tól számottevő gazdasági növekedést is elérve, létrejöjjenek a sikeres felzárkózás feltételei. 5. ábra: A fenntartható felzárkózási index 3

Index

-3

Jólét Egyensúly

2010-2019

-2

2000-2009

-2

1990-1999

-1

1980-1989

-1

1970-1979

1960-1969

1950-1959

1940-1949

1930-1939

1920-1929

Növekedés Fenntartható felzárkózási index

Megjegyzés: A fenntartható felzárkózási index a növekedés, az egyensúly és jólét komponensek összegeként áll elő. Az egyes idősorokat sztenderdizáltuk, azaz átalakítottuk őket, hogy a vizsgált időszak átlagában az átlaguk nulla, a szórásuk pedig egységnyi legyen. Ezáltal lehetőség nyílik a különböző mértékegységekben kifejezett változók összevetésére, átlagolására. A növekedés komponenst a hazai GDP átlagos változása és az egy főre jutó GDP átlagos változásának Ausztriához viszonyított különbözete határozza meg. Az egyensúly komponensben az infláció céltól (3%) vett abszolút távolsága, a folyó fizetési mérleg egyenlege, illetve a GDP-arányos államadósság-ráta változása szerepel. Az infláció és az adósságráta változása természetesen ellentétes előjellel. A jólét alindexet a várható élettartam változása és az egy főre jutó szobák számának változása alapján számszerűsítjük. Forrás: KSH, Eurostat, Maddison és Faragó, T. (2010): Bevezetés a történeti demográfiába alapján MNB.

— 29 —

100 évnyi gazdaságtörténet, egy évtizednyi fenntartható felzárkózás

1920-as 1930-as 1940-es 1950-es 1960-as 1970-es 1980-as 1990-es 2000-es 2010-es évek évek évek évek évek évek évek évek évek évek

1. Gazdasági növekedés a. Egy főre jutó GDP átlagos változása

4,0

1,5

2,9

4,1

3,8

2,2

1,0

-0,6

2,7

3,0

b. Növekedési különbözet Ausztriához képest (GDP/fő átlagos változása)

-1,1

-0,5

0,8

-3,2

-0,8

-1,4

-1,7

-4,0

1,5

2,1

c. Relatív fejlettség Ausztria arányában (évtized vége)

44,7

53,4

61,6

52,5

55,3

57,5

54,1

39,4

50,5

57,5

15,9

23,9

32,0

24,1

21,9

24,0

22,0

3,8

3,9

2,0

-1,2

2,3

1,8

d. Beruházási ráta e. L akossági fogyasztás átlagos változása f. F oglalkoztatás változása (ezer fő)

173

464

-95

456

347

-220

-839

-124

762

g. Népességarányos foglalkoztatási ráta változása (százalékpont)

-1,6

2,1

-0,9

1,9

-1,0

-0,6

-7,5

-0,5

8,6

a. Infláció

0,4

-1,4

19,2

6,3

0,5

3,8

9,0

22,3

6,1

2,5

b. Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

-5,5

-0,8

-1,5

-0,9

-4,0

-2,3

-4,4

-6,8

1,5

c. Nettó külföldi kötelezettség változás (százalékpont)

2,3

0,2

25,1

15,5

25,9

41,4

-53,6

d. Á llamháztartás finanszírozási képessége a GDP százalékában

-0,9

-0,1

-2,6

-1,7

-7,3

-6,0

-2,8

6,4

5,2

40,4

3,3

-5,7

22,5

-14,3

2,3

2,7

-0,8

-1,4

3,3

4,5

2. Egyensúly és infláció

e. Államadósságráta változás (százalékpont)

-5,3

11,0

3. Életminőség a. Egy keresőre jutó reálbér átlagos változása b. Várható élettartam

c. Egy szobára jutó lakók száma

2,9

2,6

2,5

2,6

2,3

d. Jövedelmi Gini-index

— 30 —

2,0

1,5

1,1

1,0

0,8

22,2

22,1

28,9

26,2

28,0

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek Hüttl Antónia – Pozsonyi Pál Főbb makrogazdasági indikátorok 1920-1929 1920 1921 1922 1923 1924 1925 GDP éves növekedés*

1926

1927

1928

1929

19,7

-1,5

6,3

6,8

Fogyasztóiár-index éves változása

-6,1

-6,5

9,2

5,3

0,0

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

27,2

25,6

25,8

23,5

21,9

-2,8

-8,2

-7,9

-3,1

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

Megjegyzés: * GDP helyett az idősor adatai a nemzeti összterméket mutatják és naptári év helyett az adott év január-júliusi időszakát és az előző év augusztus-decemberi időszakát ölelik fel. Forrás: KSH, MNB.

Az I. világháborút követő trianoni békekötés rendkívüli helyzet elé állította a magyar gazdaságot. Egyszerre kellett megoldást találni három alapvető problémára: az országon belül a termelési kapcsolatok szétzilálódására, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlására, valamint a békekötés feltételeiből következő egyéb korlátozásokra.

1.1. Gazdaságpolitikai kihívások Az ország feldarabolása sokkolta a magyar társadalmat. Magyarország1 elvesztette területének 71,4 százalékát és népességének 63,5 százalékát. A gazdaság szerkezetét tekintve is jelentős volt a veszteségek aránya: Horvátországgal és Szlavóniával együtt.

— 31 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

1-1. ábra: A Trianoni békeszerződés hatása a magyar gazdaság fontosabb makrogazdasági mutatóira és szerkezetére 100% Szántó terület

38,6

Legelő

Erdő

Szarvasmarha

29,4

Kőszén

72,8

Vasérc

16,9

Vasutak hossza

37,9

Közutak hossza

35,5

Gyáripar termelése

53,1

Import

38,2

Export

40,9

Külkereskedelmi többlet

Tiszta nemzeti vagyon

37,8

Nemzeti jövedelem

39,7

Állami adóbevételek

46,6

Hitelintézeti tőke

73,1

61,4 74 88 70,6 27,2 83,1 62,1 64,5 46,9 61,8 59,1 84 62,2 60,3 53,4 26,9

Maradt

Elkerült

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

Az ország feldarabolása elvágta a korábban kialakult termelési kapcsolatokat. Míg az új megcsonkított országrészen maradt a feldolgozó kapacitások jelentős része, addig az ásványkincsek kitermelése és a mezőgazdasági termelés zöme az elcsatolt — 32 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

részekre jutott. Az 1913. évi termelési adatok szerint a csonka országrészre került gyáriparban a termelési érték 53,1 százaléka, a ledolgozott munkanapok 49,2 százaléka és a kifizetett bérek 55,1 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a csonka országrész gyáriparában – a háború előtti szinten számítva – magasabb lett az átlagbér: míg a békeszerződés előtti Nagy-Magyarországon az egy munkanapra jutó átlagbér 3,5 aranykorona volt, addig a megmaradó országrészen ez több mint 10 százalékkal magasabb (3,92 aranykorona) volt. Ennek oka vélhetően a különböző területeken a munkaerő eltérő ágazati és képzettségi megoszlása. Az ellátási láncok megszakadása miatt a gépgyártás és az élelmiszeripar helyzete kritikussá vált: a gépgyártás 82,2 százaléka, az élelmiszeripar 54 százaléka maradt az új határok között. A vasúti gépgyártásban a termelés korábban kielégítette az ország egész vasúti hálózatában a géppark teljes szükségletét, és ennek feldarabolása után jelentős felesleges kapacitások keletkeztek, mivel az új országhatárok közé a vasúti hálózat alig 40 százaléka jutott. Hasonlóan kritikus helyzet alakult ki az élelmiszeriparban, különösen a malomiparban. A korábban világhírű magyar malomipar elvesztette nyersanyagbázisának döntő részét. A háború előtt Budapest volt a világ második legnagyobb malomvárosa, az 1920-as évek elején az új országrészről annyi gabona sem származott, amennyit lekötötte volna egyedül a budapesti malmok kapacitását. Kedvezőtlenül változott a mezőgazdasági birtokszerkezet is. Különösen az vált problémássá, hogy a csonka országban maradt az 500-1000 hold közötti birtokok mintegy 58 százaléka, az 1000 holdon felüli birtokok több mint 70 százaléka. A földbirtokmegoszlás egyenlőtlensége élezte a falusi népességen belül a szociális feszültségeket, és egyre égetőbbé vált a földosztás szükségessége. Az évtized elején, a Nagyatádi Szabó István nevével fémjelzett földosztás az összes megművelt területnek kevesebb, mint 9 százalékát vette igénybe, mintegy 425 ezer család jutott földhöz, többnyire törpebirtokhoz.

— 33 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása merőben új helyzet elé állította mind a reálgazdaságot, mind a pénzügyi szektort. Korábban a magyar termelés döntő része a Monarchia 50 milliós lélekszámú védett belső piacán került értékesítésre, és innen származott a hazai felhasználás nagy része. Az új helyzetben mind az ipar nyersanyag szükségletének biztosítása, mind a lakossági fogyasztás kielégítése céljából felértékelődtek az eddig marginális szerepet játszó külkereskedelmi kapcsolatok, kezdetben tradicionálisan nagyrészt a volt utódállamok között. Ésszerű lett volna, hogy az utódállamok között fennmaradjon a vám- és valutaunió, de ez elől a legtöbb utódállam szélsőséges nacionalista érveket hangoztatva elzárkózott. Így a magyar külkereskedelem szabályozásához egyfelől ki kellett dolgozni egy alkalmas vámtarifarendszert, másrészt gondoskodni kellett arról, hogy a nélkülözhetetlen import számára rendelkezésre álljon a szükséges összegű deviza. A vámpolitika elsősorban a magyar ipar érdekeit védte és kevésbé az agrárexportot: a feldolgozott termékekre átlagosan 30 százalékos vámokat vetettek ki, a könnyűipar vámtételei megközelítették az 50 százalékot. A kötött devizagazdálkodás keretében az exportálók kötelesek voltak devizabevételeiket hazai fizetőeszközre átváltani, és ebből fedezték az engedélyezett import devizaigényét. A kötött devizagazdálkodás egészen 1925 végéig érvényben volt. (Majd 1932-ben újra bevezették.) A jegybanki funkciókat ellátó Osztrák-Magyar Bank megszűnésével az utódállamoknak a forgalomban lévő közös pénzt, a koronát felülbélyegzéssel kellett megjelölni, majd lecserélni az államok saját pénzére. Az új fizetőeszköz, a pengő bevezetését megelőzően azonban meg kellett állítani az egyre gyorsuló inflációt. A háború során, az 1914-ig hosszú éveken keresztül stabil értékű koronát az egyre gyorsuló infláció elértéktelenítette. Minthogy az állam évekig nem tudott külföldi hitelhez jutni, mert a Jóvátételi Bizottság a jóvátételi megállapodás aláírásáig lefoglalta az állam összes bevételét és vagyonát, 1920-ban először a költségvetési egyensúly

— 34 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

helyreállításával és a megtakarítások ösztönzésével próbálták megállítani az inflációt. Az első stabilizációs program sikertelen lett, részben azért, mert a megemelt adóbevételek sem fedezték a költségvetési kiadásokat, részben azért, mert a mesterségesen generált pénzszűke felértékelte a koronát és ez tovább rontotta az export jövedelmezőségét. Végül 1924 év elején sikerült a Népszövetségtől egy jelentős összegű kölcsönt kapni, bár meglehetősen kedvezőtlen pénzügyi feltételek mellett. Az is szerepelt a kölcsönnyújtás feltételei között, hogy létesüljön az államtól független, kibocsátási monopóliummal rendelkező központi bank, valamint az, hogy két év alatt el kell érni a költségvetési egyensúlyt. 1924-ben megalakult a Magyar Nemzeti Bank. A költségvetési helyzet javítása érdekében jelentősen megemelték elsősorban az egyenes, jövedelem- és vagyonadót, a jövedéki adókat, valamint a vámokat. Az egyensúly már az 1924/25 költségvetési évben helyreállt. Minthogy így lecsökkent a folyó költségvetési kiadások finanszírozási igénye, a kölcsön egy részét átcsoportosították beruházási célokra. Emellett a népszövetségi kölcsön léte megkönnyítette a külföldi magánhitelekhez való hozzáférést is. Tőkeinputra égetően szükség volt a termelési struktúra váltásához. A nemzetgazdaság kezdett kilábalni a békeszerződést követő káoszból, a gyors infláció lefékeződött, bár még 1926 közepéig az árak jelentősen ingadoztak. Az új fizetőeszköz, a pengő 1927 január elsején került forgalomba. Az évtized első felében felgyorsuló infláció ellentétes hatásokat gyakorolt a gazdaságra: egyfelől erősen átrendezte a vagyoni és jövedelmi viszonyokat, másfelől viszont segítette a konjunktúra élénkülését. Segítette a nagybirtokosokat és az ipari érdekeltségeket, mert lényegében elértéktelenítette a háború előtt felvett adósságaikat. A bankokat az állam valorizálatlan hitelekkel finanszírozta. Az infláció terhét a bérből és fizetésből élők és a nyugdíjasok2 viselték: becslések szerint a háború kezdete óta

A húszas évek első felében az állam nyugdíjkiadásai így is a sokszorosára nőttek, mivel a magyar állam átvállalta az elcsatolt területekről repatriált állami alkalmazottak járandóságát.

— 35 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

1924-ig a lakossági jövedelmek reálértéke kevesebb, mint a felére csökkent. Ugyanakkor az infláció és a késztermék-import korlátozása kimozdította a termelést a mélypontról, és a termelés ágazati szerkezete alkalmazkodott a megváltozott kereslethez: új iparágak keletkeztek. Megjelent például a korábban hiányzó textilipar, miközben a felesleges ipari kapacitások leépültek. A stabilizálódó infláció fokozta a beruházási kedvet. Mindezek eredményeképpen az évtized második felében jelentős konjunktúra bontakozott ki.

1.2. Népesség, foglalkoztatás, bérek A statisztikák szerint az évtized során mintegy másfél százalékponttal csökkent a népesség gazdasági aktivitása. Ez azonban nagyrészt annak tudható be, hogy sok, többnyire időskorú települt át az elcsatolt országrészekről, köztük sok állami alkalmazott. Érdemben változott a foglalkoztatás ágazati szerkezete: több mint 5 százalékponttal csökkent a mezőgazdaságban dolgozók részaránya. 1-1. táblázat: Aktív keresők gazdasági ágak szerint, ezer fő 1920

1930

Mezőgazdaság

2 127

2 030

Ipar, építőipar

563

755

Egyéb gazdasági ágak

875

953

Aktív keresők összesen

3 565

3 738

Népesség összesen

7 990

8 688

Aktív keresők aránya

44,6%

43,0%

Forrás: KSH (1996).

— 36 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

A húszas években, az 1929-es konjunkturális csúcsig több mint 73 százalékkal nőtt a gyáripari munkáslétszám. A reálbérek emelkedése jóval szerényebb mértékű volt. Becslések szerint 1921-ben a gyáripari munkásbér reálértékben mindössze 64 százalékát érte el az 1913. évi bérnek. Az évtized során a gyáripari reálbér mindössze 14 százalékkal javult, tehát az évtized végén, a konjunktúra csúcspontján is még mindig alatta maradt a háború előtti szintnek. Ezt részben a foglalkoztatás szerkezetében bekövetkezett átalakulás magyarázta. A gépesítés lehetővé tette, hogy sok munkafázist szakmunkások helyett alacsonyabb munkakörökbe sorolt munkások végezhessenek. Korabeli becslések szerint a gyáriparban a termelési érték és a bérköltség nagyjából párhuzamosan emelkedett, vagyis nem csökkent a munkának a megtermelt jövedelemből való részesedése. 1-2. ábra: Munkáslétszám és reálbér a gyáriparban 250

Ezer fő

120 100

200

150

60 100

Létszám, ezer fő (bal tengely)

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

— 37 —

1930

1929

1928

1927

1926

1925

1924

1923

1922

1921

Reálbér/fő, 1921=100

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

Bár rendeletek szabályozták a napi munkaidő maximumát, a statisztikák szerint a gyáriparban a munkások csak kevesebb, mint fele dolgozott legfeljebb napi 8 órában (hetente 48 órát), és 10 százalékuk munkaideje több mint napi 10 órát tett ki. Ezek az arányok az évtized során lényegében nem javultak. 1-2. táblázat: Munkaidő a gyáriparban A munkások számának aránya, akik naponta 7-nél kevesebb

év 1925

8 és 10 között

10 és 11 között

12-nél több

6,7

5,2

órát dolgoztak, % 2,5

46,1

39,5

1926

0,3

45,3

41,7

7,1

5,6

1927

0,4

46,2

40,1

7,6

5,7

1928

0,7

44,3

42,5

7,5

5,0

1929

4,2

40,8

43,1

7,7

4,2

1930

11,0

36,6

42,3

6,6

3,5

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

A konjunktúra tehát elsősorban az ipari foglalkoztatást bővítette, kevésbé növelte az átlagos reálbéreket. A munkaterhelés továbbra is meghaladta a fejlett országokban megszokottat.

1.3. Áralakulás A 20-as évek első felében, a pénz értéke rohamosan csökkent, és ilyen körülmények között az árváltozás alig mérhető. Az infláció mértékét egyedül a korona értékvesztésével jellemezhetjük. 1921 és 1924 között a magyar koronának a svájci frankhoz viszonyított értéke az eredeti érték kevesebb, mint 3 ezrelékére esett vissza.

— 38 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

1-3. táblázat: A korona értékváltozása, 1921-1924 1921 közepe

1922 közepe

1923 közepe

1924 közepe

2,3400

0,5600

0,0800

0,0065

Svájci frank/100 magyar korona Forrás: Berend T. I. – Ránki Gy. (1972).

1924 közepétől, bár eleinte nagy ingadozásokkal, de az árak stabilizálódtak. Az évtized második felében a nagykereskedelmi árak szintje – az évtized időszak egészét tekintve – változatlannak tekinthető, rövidtávon jelentős ingadozás mellett. Bár az ipari termékeknek a háború előtti időszakhoz viszonyított árszintje minden évben magasabb volt, mint a mezőgazdasági termékek ára, az agrárolló jelentősen csak az évtized végén, a világgazdasági válság során nyílt ki. 1-3. ábra: Nagykereskedelmi árindexek, 1913=100

120

110

100

Mezőgazdasági termékek

Ipari termékek

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

— 39 —

1929

130

1928

130

1927

140

1926

140

1925

150

1924

150

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

1.4. Nemzeti össztermék Mivel az 1924. évet megelőző években a gyors infláció szétzilálta az értékbeli, pénzügyi nyilvántartásokat, így erről az időszakról – statisztikai pontossággal – nehéz átfogó képet adni a nemzetgazdaság helyzetéről. Szakértői becslésekkel mindössze az vélelmezhető, hogy mikor érte el a nemzetgazdaság egésze a háború előtti utolsó békeév, 1913 szintjét, az új országrészre vetítve. Romsics I. becslései szerint „Az egy főre jutó bruttó nemzeti termék3 … 1925-ben már megközelítette … az 1913-ast.”4 Minthogy az áttelepülések következtében az új országrészen jelentősen nőtt a népességszám, ezért vélelmezhető, hogy abszolút szintben a magyar nemzeti össztermék 1924/25-ben elérte a háború előtti szintet5. Az évtized második felében erőteljes, átlagosan éves 6,2 százalékos növekedés ment végbe, a konjunktúra csúcspontját jelentő 1929/30-es költségvetési évben a nemzeti össztermék több mint 35 százalékkal haladta meg a háború előtti utolsó békeév, 1913 évi szintjét.6 A fejlődés nemzetközi összehasonlításban is érdemleges. Maddison

A makrogazdasági összteljesítményt kifejező mutatót az 1960-as évek óta nevezik bruttó hazai terméknek (GDP). Korábban többnyire a nemzeti jövedelem elnevezést használták ebben az értelemben, bár korszakonként és országonként eltérő tartalommal. Jelen tanulmányban az 1950 előtti időszakra vonatkozóan a nemzeti össztermék elnevezést használjuk. Ez a mutató levezethető a korabeli magyar statisztika által közölt adatokból, ugyanakkor viszonylag jól közelíti a GDP jelenleg érvényes fogalmát.

Romsics Ignác (2017, 388.o)

A KSH (1996) kiadványában a nemzeti termelés 1924/25-ben 10 százalékkal alacsonyabb, mint 1913-ban. Azonban a világháború előtti adatok Fellner F. becsléseiből származnak, és azok csak az anyagi ágazatok termelésére vonatkoznak. A személyi szolgáltatások aránya jelentősen nőtt 1913 és 1925 között.

Szigeti Gy.: Nemzeti jövedelem, nemzeti vagyon és fizetési mérleg megjelent a Magyar Statisztikai Szemlében (1938, 170.o). szerint 1925 és 1929 között a növekedés összesen 23,7 százalékot tett ki. Becslése a nemzeti jövedelemre vonatkozik, amelynek növekedését visszafogta a külföldre fizetett kamatok növekedése. Berend T. I.- Ránki Gy. (1972, 182.o) szerint „A nemzeti jövedelem szintje 1913-hoz viszonyítva …. 1929-ben mindössze 10 százalékkal volt magasabb.”

— 40 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

A. (2001) becslései szerint 1913-ban a magyar nemzetgazdaság a nyugat-európai szint 60,4 százalékát érte el. Ehhez közelítőleg hasonló Romsics I. becslése is, aki szerint 1913-ban az egy főre jutó magyar nemzeti össztermék az európai átlag 69 százalékát tette ki. Értékelése szerint a húszas években a magyar gazdaságnak sikerült az európai mezőnyben tovább felzárkóznia, és ennek eredményeképpen 1929-ben az egy főre jutó magyar nemzeti össztermék elérhette az európai átlag 74 százalékát. 1-4. ábra: A nemzeti össztermék változása 8000

Millió pengő

160

7000

140

6000

120

5000

100

4000

3000

2000

1000

Folyó áron (bal tengely)

1929/30

1928/29

1927/28

1926/27

1925/26

1924/25

Volumenindex 1924/25=100

Forrás: KSH (1996).

1.5. Költségvetés A gazdaság növekedésére alapozva az 1920-as évek második felében a költségvetés minden évben szufficittel zárult. Kivéve az 1929/30-as pénzügyi évet, amikor a nagy gazdasági világválság jelei már megmutatkoztak, elsősorban a forgalmi adó és a vámbevételek csökkenésében. — 41 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

1-4. táblázat: Költségvetési bevételek és kiadások, millió pengő Közigazgatási év

Bevételek

Üzemi

Kiadások

Bevételek

Teljes egyenleg

Kiadások

1924/25

736,7

644,0

338,8

361,9

69,6

1925/26

822,7

729,3

413,0

418,1

88,3

1926/27

954,8

806,5

446,3

443,5

151,1

1927/28

987,1

891,1

461,0

463,2

93,8

1928/29

983,9

974,4

499,3

498,4

10,4

1929/30

951,6

974,0

472,3

504,2

-54,3

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

A költségvetési többlet hatására 1924/25 és 1928/29 között több mint 5 százalékponttal csökkent az államadósság nemzeti össztermékhez viszonyított aránya. Az 1929/30-as pénzügyi évben deficitessé váló költségvetés következtében az államadósság ismét emelkedni kezdett, arányában több mint 2,5 százalékponttal. 1-5. ábra: Költségvetési egyenleg és államadósság a nemzeti össztermék százalékában 30

3,00 2,50

2,00 1,50

1,00

0,50

0,00 -0,50

-1,00

Államadósság

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

Egyenleg (jobb tengely)

— 42 —

1929/30

1928/29

1927/28

1926/27

1925/26

1924/25

-1,50

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

A költségvetési többletet elsősorban nem a kiadások lefaragásával, hanem az adóbevételek jelentős emelésével érték el. 4 év alatt az adóbevételek közel 57 százalékkal emelkedtek. A sikeres gazdaságpolitika képes volt a jövedelemadók emelése ellenére fenntartani a gazdasági növekedést. A fogyasztást terhelő adók közül érdemben csak a jövedéki típusú adók szintje nőtt. Emellett a városok a költségvetési deficitjük finanszírozására növelték a helyi adókat. 1-5. táblázat: Állami adó- és jövedékbevételek, millió pengő Év

Egyenes adó

Forgalmi adó

Fogyasztási adó

Vám

Dohány jövedék

1924/25

95,1

223,8

59,3

111,5

91,3

1925/26

171,3

238,3

83,6

124,5

123,2

1926/27

202,2

264,5

86,1

142,1

135,2

1927/28

210,3

270,0

97,4

148,2

151,2

1928/29

226,3

265,0

102,0

124,6

154,4

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

1.6. Külgazdaság A folyó fizetési mérleg az évtized második felében végig tetemes hiánnyal zárt, ezt egyfelől a növekvő gazdaság importigénye, másfelől a magas kamattal felvett nemzetközi hitelek adósságszolgálata magyarázta.

— 43 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

1-6. ábra: Nemzetközi fizetési mérleg 1600

Millió pengő

1600

1400

1200

1000

800

600

400

200

Bevétel összesen Kiadás összesen Áruimport Bejövő kamat és osztalék

1930

1929

1928

1927

1926

Áruexport Kimenő kamat és osztalék

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

A külföldi hitelek tették lehetővé a termelési struktúra radikális átalakítását, és a tartós konjunktúra esetén feltételezhető volt, hogy az új beruházások jövedelmezősége fedezi a külföldi adósság kamatát és a törlesztési kötelezettséget.

1.7. Életszínvonal Bár az évtized második felében a gyáriparban nőtt az egy főre jutó reálbér, az évtized végére még így sem érte el a háború előtti bérek 75 százalékát. Ennek ellenére a foglalkoztatás bővülése, valamint a társadalombiztosítási juttatások kiterjesztése következtében a háztartások jövedelme és fogyasztási kiadásai jelentősen emelkedtek. — 44 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

Matolcsy–Varga (1938) becslései szerint az évtized második felében, a konjunktúra idején, a háztartások fogyasztási kiadásainak volumennövekedése együtt mozgott, egyes években akár meghaladta a nemzeti termék növekedését. Az évtized végén, a gazdasági válság hatására számottevő, közel 7 százalékos visszaesés következett be a háztartások fogyasztási kiadásának volumenében. 1-7. ábra: Háztartások fogyasztási kiadásai 7000

Millió pengő

140

6000

120

5000

100

4000

3000

2000

1000

Folyó áron, millió pengő

1929/30

1928/29

1927/28

1926/27

1925/26

1924/25

Volumenindex, 1924=100 (jobb tengely)

Forrás: Matolcsy M. – Varga I. (1938).

A korabeli statisztikák a fogyasztás volumenét a létfenntartási-költség index alapján becsülték. A létfenntartási költségindex azt méri, hogy mennyivel változott egy négytagú munkáscsalád elméletileg meghatározott reprezentatív heti kiadásainak beszerzési költsége. Az index, vagyis a fogyasztói árszint a húszas évek első felében mintegy 50 százalékkal magasabb volt az 1913. évi szinthez viszonyítva. Azt követően az évtized második felében a fogyasztói árak ingadozásokkal, de enyhén csökkentő tendenciát mutattak. Viszonylag kevéssé változtak az élelmezés költségei. — 45 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

1925-26-ban a magas védővámok jelentősen megnövelték a ruházkodási költségeket, majd ezt követően a hazai textilipar kiépülése csökkentette az árszintet. 1928-29-ben a fa és a szén árának emelése növelte meg a fűtésköltségeket. Magyarországon a 20-as évek második felében megvalósult a modern szociálpolitika számos vívmánya. Ettől kezdve a városi munkásosztály 80–90 százaléka részesült betegség- és balesetbiztosításban, 1928-ban bevezették a városi munkásság kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítását. Az öregségi ellátás 65 éves kor felett járt, és feltétel volt, hogy a munkaadó legalább hét és fél éven keresztül fizette a napibér után a legfeljebb 3,5 százalékos járulékot. A korabeli társadalombiztosítás nem terjedt ki a mezőgazdasági munkásokra. Nagymértékben javította viszont a falusi népesség életkörülményeit, hogy a földreform során házhelyekhez jutottak. Részben ennek következtében jelentős mértékben bővült a lakóingatlanok száma. Az évtized során közel 20 százalékkal nőtt a lakások száma, ami jelentősen enyhítette a lakások zsúfoltságát. 1930-ban egy lakóházra már csak 5,9, egy lakásra 4 lakos jutott. A húszas évek egyik kiemelkedő eredménye a magyar oktatásügy Klebelsberg Kunó nevével fémjelzett reformja. Az évtized első felében a szűkös anyagi lehetőségek miatt a kevésbé költségigényes területre, a felsőoktatás korszerűsítésére összpontosítottak. A pesti és a háború alatt alapított debreceni egyetem fejlesztése mellett Pécsett és Szegeden is nyílt egyetem, az előbbi a pozsonyi, az utóbbi a kolozsvári egyetem utódjaként. Kiterjesztették a tudományos ösztöndíjak rendszerét, és ezt a célt szolgálták a bécsi, berlini és római magyar intézetek alapítása. Az évtized második felében került sor a közoktatás átalakítására. 1924-ben a középiskolai reform a reáliskolák mellett a gimnáziumon belül két típust különböztetett meg, erősítve a természettudományos ismereteket és a modern nyelvoktatást. Lényeges újítás volt, hogy bármely iskolatípusból jelentkezni lehetett bármely egyetemre. — 46 —

1. A csonka ország éledő gazdasága: az 1920-as évek

A középiskolai oktatás színvonala Magyarország közismerten világszintű volt. Ténylegesen az 1926-os népiskolai törvény végrehajtása valósította meg – a már 1868-ban törvénybe iktatott – általános tankötelezettséget. Nem a beiskolázottak száma emelkedett, hanem az, hogy az oktatás feltételeinek javításával lényegében felszámolták az analfabetizmust. Közel 5000 új tanterem és tanítói lakás épült. Korabeli becslések szerint a tankötelesek mindössze 1-2,5 százaléka maradt el az iskolától. Míg 1910-ben a lakosság 67, 1930-ban 90 százalék tudott írni és olvasni, ami a környező kelet-európai országokhoz viszonyítva kiugróan jó eredménynek nevezhető. A húszas években kezdődött meg a közegészségügy reformja. Viszonylag előnyös helyzetből indulva, ugyanis a megcsonkított országrészen maradt az orvosok mintegy 5/6 része. A két világháború között tovább emelkedett a százezer lakosra jutó orvosok száma, 1921 és 1929 között 56-ról közel 90-re. Nőtt a kórházi ágyak száma is, 1921-ben százezer főre 330 ágy jutott, 1929-ben 440. A higiéniás viszonyok általános javulása (egészséges lakások, csatornázás stb.) mellett az ellátó hálózat fejlődése is jelentős szerepet játszott abban, hogy az 1920-as évtizedben több mint egy harmadával csökkent a népbetegségnek számító tbc és egyéb fertőző betegségek okozta halálozások száma.

Felhasznált irodalom Berend T. Iván – Ránki György (1972): A magyar gazdaság száz éve, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Központi Statisztikai Hivatal (1996): Magyarország népessége és gazdasága. Honvári János (2013): XX. századi magyar gazdaságtörténet, Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr. Maddison, Agnus (2001): The World Economy: A Millennial Perspective, OECD. Magyar Statisztikai Szemle (1938): Hungaria, Szent István király emlékezetére, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Matolcsy Mátyás – Varga István (1938): The National Income of Hungary, London, P. S. King and Son Ltd. Romsics Ignác (2017): A Horthy-korszak, Helikon. Szakács Sándor (2000): Gazdaságtörténet II., SZÁMALK Kiadó.

— 47 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek Hüttl Antónia – Pozsonyi Pál Főbb makrogazdasági indikátorok 1930-1939 1930

1931

1932

1933

1934

1935

1936

1937

1938

1939

GDP éves növekedés*

1,3

-1,8

-5,3

-4,8

8,8

0,9

4,4

6,1

-2,2

4,6

Fogyasztóiár-index éves változása

-9,0

-5,5

-3,5

-7,2

-1,3

2,6

5,1

6,1

1,1

-2,3

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

24,6

32,7

41,1

44,8

43,0

42,9

41,2

35,7

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

-2,1

-3,9

-0,5

0,6

0,2

0,6

A húszas évek második felének gyors konjunktúrája az évtized végén a világgazdasági válság miatt megszakadt. Az 1929-33-as világgazdasági válság elsődleges oka az USA kormányzata által olcsó hitelekkel ösztönzött növekedés kifulladása volt. A hitelbővüléssel keletkező többletpénz inflációt generált. Tudatosan, mert így a politikának nem kellett felvállalnia azt a közvélemény számára nehezen érthető hatást, hogy a termelékenységjavulás következtében csökkenhetnek nemcsak az árak, hanem a nominális bérek is. Az olcsó hitel fokozta a beruházási kedvet, de a termelésbővülést nem tudta követni a lakossági vásárlóerő. Az 1929. évi őszi New-York-i tőzsdekrach a világgazdaság egyre erősebb összefonódása miatt nemzetközi méretűvé eszkalálódott.

— 49 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

2.1. A nagy világgazdasági válság hatása és a gazdaságpolitika intézkedései Magyarországon, a húszas évek második felében csupán néhány rövid évig tartott a konjunktúra, ezért nem a túltermelés okozott problémát. A hitelek kamatlába pedig kifejezetten magas volt: a húszas években 7–8 százalék körül alakult. A válság a külgazdasági kapcsolatokon keresztül gyűrűzött be a magyar gazdaságba. Két érzékeny problémát okozott. Egyfelől jelentősen beszűkültek a mezőgazdasági export lehetőségek. A magyar gabona hagyományos felvevő országai egyre jobban bezárkóztak és protekcionista eszközökkel saját agrártermelésüket támogatták. Emellett a világpiacon versenytársként megjelent a jóval alacsonyabb költséggel előállított amerikai és argentin gabona. Eközben a nemzetközi bankcsőd hullám erősen megrázta az eladósodott országot, mivel a hitelező bankok – a magas és így számukra előnyös kamatlábak ellenére – sorra vonták vissza a felmondható hiteleket. A Magyar Nemzeti Bank kénytelen volt először a deviza, majd az aranykészletének nagy részét a tartozások visszafizetésére felhasználni. Az 1928 végén rendelkezésre álló 225 millió pengő értékű arany és devizatartalék 1933. év végére 91 millió pengőre zsugorodott. 1931 végén a magyar kormány transzfermoratóriumot rendelt el, felfüggesztette a külföldre szóló hitelek kamatainak és törlesztésének fizetését, ami átmenetileg a magánvállalkozásokat is mentesítette az adósságterhek alól. Súlyosan érintette a magyar mezőgazdaságot, hogy Csehszlovákia mezőgazdasági termékekből egyre inkább önellátóvá vált. Jórészt ennek tudható be, hogy a Csehszlovákiába irányuló magyar export 1929 és 1931 között kb. 150 millió pengővel, a korábbi érték töredékére csökkent. Ennek ellentételezéseként hasonló mértékben esett vissza a cseh iparcikkek importja is. A valutaleértékelés az exporttámogatás szokásos módszere, ez ugyanakkor visszafogja az importkeresletet is. A magyar gazdaságpolitika azonban nem tudott ehhez az eszközhöz nyúlni, mert ez egyben tovább duzzasztotta

— 50 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

volna a magyar, devizában denominált adósságot. Így kénytelen volt visszatérni a húszas évek elején alkalmazott kötött devizagazdálkodáshoz: az exportért kapott devizát kötelező volt pengőre átváltani, és a befolyt devizát csak az igazolt import igények kielégítésére lehetett felhasználni. Az exportot felárakkal segítették, az exportért kapott deviza beszolgáltatatásakor az átváltási kulcsokat árucsoportonként és deviza fajtánként differenciálva. A gabonajegyek (boletta) a nagyüzemi mezőgazdasági export jövedelmezőségét támogatták azáltal, hogy a gabona tőzsdei értékesítése során a mázsánkénti tőzsdei ártól függő mértékű kiegészítést fizettek. A gabonaárak nem csak évente ingadoztak a terméseredményektől függően, de éven belül is igen erősen hullámzást mutattak. A 1929-33-as világgazdasági válság eltérő módon hatott az ipari és a mezőgazdasági tevékenységre. A gyáriparban elsősorban a termelés volumene esett vissza, elsősorban a belföldi vásárlóerő zsugorodása miatt, miközben kevésbé csökkentek az árak. A mezőgazdaságban a termelés nagysága jórészt adott volt, illetve az időjárás és más külső körülményektől függően változott. Az árak azonban érzékenyen reagáltak a világpiaci kereslet csökkenésére. A gyáripar termelésének volumene a válság mélypontján ugyan a korábbi csúcsérték 68 százalékára esett vissza, de ez még mindig 38 százalékkal magasabb volt, mint 1921-ben7. Hozzáadott értékben kifejezve a visszaesés mértékét, az iparban a folyó áras érték 33 százalékkal, a volumen nagyjából 20 százalékkal csökkent. A mezőgazdaságban a válság idején a hozzáadott érték volumene lényegében nem változott (98 százalék), a folyó áron számított érték azonban 54 százalékkal esett vissza. A válság jórészt a külkereskedelmi cserearányok romlásában mutatkozott meg és kevésbé a termelés volumenében.

Farkasfalvi Sándor: Ipar, Magyar Statisztikai Szemle (1938).

— 51 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

1934. év elején a magyar kormány jelentős gazdaságdiplomáciai sikert ért el azzal, hogy megállapodást kötött Németországgal és Olaszországgal több millió mázsányi termény- és több tízezer darab élőállat kivitelében, klíringalapon, a világpiacinál kedvezőbb áron. Ennek következtében a mezőgazdaság fokozatosan kilábalt a válságból, javult a termelés jövedelmezősége. Érdemben viszont nem javult a mezőgazdaság termelékenysége, a magyar termésátlagok egyre jobban lemaradtak az élenjáró európai országokban elért szinttől. A pengő értékállósága segített a külföldi adósságok leépítésében. Minthogy a húszas évek folyamán Magyarországnak hitelező országok (Franciaország, Anglia) valutáit a válság idején jelentősen leértékelték, csökkent Magyarország külfölddel szemben pengőben kimutatott adóssága. Fellner F. becslései szerint 1912 és 1930-as válság utáni időszak között a külfölddel szembeni magyar adósságállomány több, mint a felével 5,8 milliárd pengőről 2,6 milliárd pengőre csökkent. Ezt nagyrészt nem a visszafizetések, hanem az árfolyamváltozások magyarázták. A visszaesést követően a harmincas évek második felében újraindult a gazdasági növekedés, bár a 20-as évek második felénél visszafogottabb ütemben. Az 1930-as évek elején jelentős földgázmezőket tártak fel, és 1936–38-ban megindult a termelés a dunántúli olajkutakból. Még 1925-ben fedeztek fel Veszprém környékén bauxit lelőhelyet, az első timföldgyár Magyaróváron 1934-ben, az első alumíniumkohó Csepelen 1935-ben kezdett termelni. Az 1938-ban meghirdetett ún. győri program keretében a következő években több mint 1 milliárd pengőt irányoztak elő (ténylegesen 1,6 milliárd pengőt költöttek) részben fegyverkezésre, részben az ország infrastruktúrájának fejlesztésére. Bővítették számos nehézipari üzem kapacitását, fejlesztették a MÁV-ot, a telefon- és a távíró-hálózatot. Mindez serkentette a növekedést, csökkentette a munkanélküliséget. Ezzel együtt azonban beindult az infláció és a pengő értékvesztése.

— 52 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

2.2. Foglalkoztatás, bérek A harmincas évek munkaerő-gazdálkodásáról egymásnak sokszor ellentmondó nézetek léteznek. Van olyan vélemény, amely a reálbérek csökkenését hangsúlyozza, miközben van, amely a foglalkoztatás bővülését emeli ki. A kettő együttesen változtatta meg a munkapiacot. Az évtized egészét tekintve lényeges változást jelentett a népesség számának bővülése, a nagyrészt békés úton történő területrendezések következtében. 1938-ban a Felvidék déli sávjának, 1939-ben Kárpátaljának, valamint 1940-ben Észak Erdélynek a visszacsatolása nyomán közel másfélszeresére nőtt az ország lakossága, zömével mezőgazdasági régiók kerültek vissza. A korábbi, csonka országrészben viszont az évtized során érdemben nőtt az iparban foglalkoztatottak részaránya a mezőgazdasági foglalkoztatottak rovására, hasonlóan ahhoz, ahogy az már a húszas éveket is jellemezte. A szerkezetváltozás dacára, az évtized végén a foglalkoztatottak még mindig valamivel több, mint felének a munkajövedelme a mezőgazdaságból származott. Egyre nagyobb arányban, az évtized végén majdnem kétszer annyian gazdálkodtak önállóan, és csökkent a - többnyire idényjellegű – bérmunkások aránya. 2-1. táblázat: Aktív keresők gazdasági ágak szerint, 1930–1941 (ezer fő) Mezőgazdaság

1930

1941

2 030

2 165

Ipar, építőipar

755

919

Egyéb gazdasági ágak

953

1 117

Összesen

3 738

4 201

Népesség

8 688

9316

Aktív keresők aránya

43,0%

45,1%

Forrás: KSH (1996).

— 53 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

A gyáripar8 az évtized elején, a válság első jelére elbocsátásokkal reagált. Kezdetben a nélkülözhetőnek tartott munkásokat küldték el, miközben még nőtt is az egy főre jutó reálbér. A reálbérek alakulása késéssel követte a konjunkturális ciklust: később kezdett el csökkenni, de a korrekció is késve következett be, ha egyáltalán bekövetkezett. 1936-ban a gyáriparban az egy főre jutó reálbér még mindig nem haladta meg az 1921. évi szintet. A korabeli elemzések ezt azzal magyarázták, hogy az iparban a gépesítés következtében átalakult a foglalkoztatás szerkezete. Nem a képzettség csökkent, hanem a gépesített munkafolyamatokban a szakmunkásokat is többnyire betanított munkakörben alkalmazták, és eszerint díjazták. Egyes vélemények szerint a harmincas évek eleji gazdasági válság során milliós nagyságúra nőtt a munkanélküliek száma. Munkanélküliségi adatok teljes körben csupán az 1930. évi népszámlálásból ismertek. Eszerint 224 ezer volt a munkanélküliek száma, ez a foglalkoztatottak alig 6 százaléka volt. A gyáriparban az 1932. évi mélypontig összesen 60 ezer fővel csökkent a munkáslétszám. A munkanélküliek sok százezres tömegének nagy részét azok a mezőgazdasági idénymunkások alkothatták, akik az agrárárak esése miatt nem tudtak megélni az idénymunka jövedelméből.

A korabeli gyáripar jól reprezentálta az ipar egészét: 1938-as adatok szerint a gyáripari termelés a 89 százalékát adta az ipar teljes termelésének.

— 54 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

2-1. ábra: Munkáslétszám és reálbér a gyáriparban 300

Létszám

Reálbér/fő 120

100

Létszám, ezer fő

1936

100

1935

105

1934

150

1933

110

1932

200

1931

115

1930

250

Reálbér/fő, 1921=100 (jobb tengely)

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

A harmincas években több új hazai ásványlelőhelyet fedeztek fel. A kitermelés megkezdésével bányásztelepek létesültek, ahol a korábban többnyire a mezőgazdaságban idénymunkából élők jutottak lényegesen magasabb keresethez. Igaz ugyan, hogy a későbbiekben, a kitermelés gépesítésével fokozatosan csökkent a bányászok létszáma. Az ipari foglalkoztatás helyzete az évtized második felében egyfelől azért javult, mert emelkedtek a mezőgazdasági export árak és az ennek nyomán emelkedő hazai jövedelem növelte az ipari termékek iránti keresletet is. Másrészt az évtized vége felé a fegyverkezés, hadseregfejlesztés, a légi flotta és a légvédelem kiépítése új iparágak és új munkahelyek kiépülését vonta maga után. A korabeli bérarányokról reprezentatív statisztikák nem állnak rendelkezésre. Tájékoztató képet az adminisztratív – társadalombiztosítási és képviseleti – adatforrásokból származó részleges adatok nyújthatnak. Ennek alapján a korabeli bérkülönbségek nem tűnnek nagyobbnak a manapság megfigyelteknél. — 55 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

2-2. táblázat: Egy főre jutó éves keresetek az iparban, 1936, pengő Cégvezetők Gyáripari tisztviselők Tisztviselők Kötelezően biztosított Üzemi alkalmazottak Kisipari alkalmazottak

pengő

A kisipari alkalmazottak keresetének arányában

6 779 3 307 1 455 939 457

1 483 724 318 205 100

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

2.3. Áralakulás A harmincas évtized egészét az árak trend nélküli erős ingadozása jellemezte. Az évtized első felében az értékesítési válság idején csökkentek az árak, elsősorban a mezőgazdasági termékeké. A mezőgazdasági termékek drasztikus árcsökkenése miatt a válság idején szélesre nyílt az agrárolló. 1933-ban a mezőgazdasági termékek nagykereskedelmi ára alig 60 százaléka volt az 1913. évi áraknak. 2-2. ábra: Nagykereskedelmi árindexek, 1929–1938 120

80 70

100

40 30

1929=100

Agrárolló (jobb tengely)

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

— 56 —

1938

1937

1936

1935

1934

1933

1932

1931

1930

1929

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

Az évtized második felében a konjunktúra emelte az ipari termékek árait. Az olasz és a német külkereskedelmi szerződések segítették a mezőgazdasági árak normalizálódását, bár az agrártermékek árszintje még 1938-ban sem érte el a háború előtti értéket. A következő táblázat plasztikusan mutatja be a valutaárfolyamok és az infláció közötti korabeli kapcsolatot. A válság során több ország letért az aranyalapról és erősen leértékelte a valutáját: 1931-ben Nagy-Britannia, 1933-ban USA és 1936-ban Franciaország. Ezzel sikerült az árakat a válság előtti szintre emelni. A magasan eladósodott Németország és Magyarország megőrizte a fizetőeszköz stabilitását, és helyette elviselte az deflációt. 2-3. táblázat: Nemzetközi nagykereskedelmi árindexek Magyarország

Németország

Franciaország

Nagy-Britannia

Egyesült Államok

1928

111,6

102,0

102,9

102,8

101,5

1929

100,0

1931

79,3

90,8

88,4

87,5

90,7

1931

78,5

80,8

80,0

76,8

76,6

1932

76,0

70,3

68,2

74,9

68,0

1933

62,7

68,0

63,6

75,0

69,3

1934

65,3

71,7

60,0

77,1

78,7

1935

74,1

74,2

54,0

77,9

83,9

1936

73,6

75,9

65,5

82,7

84,8

1937

78,0

77,2

92,7

95,2

90,6

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

— 57 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

2.4. Nemzeti össztermék9 Az 1929/30 és 1938/39 pénzügyi évek között a nemzeti össztermék összesen 10,1 százalékkal bővült. 9 év alatt ez szerény teljesítménynek tűnik. Azonban figyelembe véve, hogy az évtized első harmadában a világgazdasági válság 3 éve alatt 11,5 százalékkal zsugorodott a gazdaság, akkor erről a szintről indulva a volumen növekedés már látványosabb, évi 3,7 százalék. Ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy az évtized folyamán mennyivel emelkedett a közoktatás és a közegészségügy színvonala, akkor a fejlődést még pozitívabban lehet megítélni. A kormányzati nem-piaci szolgáltatások a korszakban elfogadott közgazdasági elvek szerint nem képeztek még részét a nemzeti összterméknek, ezért a növekedési ütemből is kimarad az a hatás, hogy látványosan javult a közszolgáltatások minősége. Korabeli szakmai körökben viszonylag kedvezően ítélték meg a magyar gazdaság teljesítményét. Colin Clark, a korszak elismert közgazdásza és statisztikusa a következő rangsort állította fel a fejlettség nemzetközi összehasonlításával. Az egy foglalkoztatottra jutó nemzeti termék tulajdonképpen a munkatermelékenységet fejezi ki10:

Idézi Szigeti Gy.: Nemzeti jövedelem, nemzeti vagyon és fizetési mérleg, Magyar Statisztikai Szemle, 1938

— 58 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

2-4. táblázat: Termelékenység nemzetközi összehasonlításban (Nemzeti termék/Foglalkoztatottak száma, dollár) Franciaország

694

Németország

646

Ausztria

511

Cseh-Szlovákia

455

Magyarország

359

Lengyelország

352

Olaszország

338

Románia

243

Megjegyzés: 1925–1934 évek átlaga. Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

Az elemzés szerint a 23 vizsgált európai országot tekintve Magyarország a 16. helyen állt. A helyezésnél mérvadóbb összehasonlítási alap, ha azt nézzük, hogy az évtizedben a magyar munkatermelékenység elérte Ausztria 70, Németország 56 százalékát.11

2.5. Költségvetés A csökkenő adóbevételek, valamint az exporttámogatások felborították a húszas évek második felében szufficites költségvetést. 1930–32 között az éves költségvetési hiány megközelítette a nemzeti össztermék 4 százalékát. Ennek hatására 40 százalék körülire emelkedett az államadósságnak a nemzeti össztermékhez viszonyított aránya. A gazdasági válság miatt csökkentek a költségvetés bevételei. A fogyasztási típusú adók a belföldi kereslet visszaesése, a vámbevételek az import korlátozások miatt estek vissza. Bár sor került a jövedelem és a vagyonadók emelésére, ez nem tudta Abban a korban még nem készült vásárlóerő-paritás összehasonlítás. Ugyanakkor a fejlettségi szinteket kevésbé torzította a valutaárfolyam, mivel a nemzeti termék értékében jóval kisebb volt a súlya a nem-kereskedelemképes szolgáltatásoknak (ha egyáltalán ezeket beszámították a nemzeti termékbe.)

— 59 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

ellentételezni a többlet kiadásokat. A kiadások között jelentős tételt képezett az állami alkalmazottak nyugdíjjárandósága: az összes személyi kifizetésnek, beleértve az állami vállalatok személyi kiadásait, több mint egy harmadát (36,4 százalék) tették ki a kifizetett nyugdíjak. A korabeli költségvetések bruttó szemléletben készültek abban az értelemben, hogy tartalmazták az állami vállalatok (MÁV, Posta, Vas- és acélgyárak, Postatakarékpénztár) bevételeit és kiadásait, még akkor is, ha a tényleges támogatások elenyésző összegűek voltak a működési költséghez képest. A vállalatok, elsősorban a MÁV veszteségét az elcsatolt országrészekről áttelepült MÁV alkalmazottaknak fizetett nyugdíjak okozták. A magán alkalmazottakra fokozatosan kiterjesztett kötelező társadalombiztosítás bevételeit és kiadásait a költségvetés nem tartalmazta, azt külön alapokban kezelték. 2-3. ábra: Költségvetési egyenleg és államadósság a nemzeti össztermék arányában 50

0,5

-3,0

-3,5

-4,0

-4,5

Adósság %

Egyenleg % (jobb tengely)

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

— 60 —

1937/38

-2,5

1936/37

-2,0

1935/36

1934/35

-1,5

1933/34

1932/33

-1,0

1931/32

-0,5

1930/31

1929/30

0,0

1928/29

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

2.6. Külgazdaság A húszas évek eleje óta lényegesen nem változott a magyar export termékszerkezete. Az egész időszak alatt a kivitel több mint a felét (57,5 százalék) a mezőgazdasági termékek tették ki, a liszt és egyéb feldolgozott termékekkel együtt ez közel az export háromnegyedét jelentette. Ami lényegesen változott, az a kapcsolatok iránya, azaz a fő partnerországok köre. Az évtized elején, 1931-ben Ausztria volt a legfontosabb felvevőpiacunk (az export 29 százalék), 1937-re Ausztria részesedése 17 százalékra csökkent. Németország közel megduplázta a részesedését, 13 százalékról 24 százalékra. Olaszország lett a harmadik legfontosabb piac, több mint 12 százalékkal. Eközben jelentősen kiszorultunk a csehszlovák piacról. 1930-ban a magyar export 17 százalékát Csehszlovákia vette át, 1931. évre ez 4,1 százalékra zsugorodott. 2-4. ábra: A magyar export főbb felvevő országai 100

100

10 0

0 1931 Egyéb Ausztria

1937

Csehszlovákia

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

— 61 —

Olaszország

Németország

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

Importoldalon a termékösszetétel változása jól mutatja a hazai iparfejlesztés hatásait. Az importszerkezet főleg a húszas években radikálisan eltolódott az ipari késztermékektől a nyersanyagok irányába. 1920-ban az import mindössze 22 százaléka volt nyersanyag és félkész-termék, és közel 78 százaléka késztermék. 1930-ban közel azonos arányban importáltunk nyersanyagokat, félkész-termékeket és készterméket. A harmincas években folytatódott a tendencia, bár lassabban. A nyersanyag és félkész-termék import 74 százalékra emelkedett, a késztermékek aránya 26 százalékra csökkent. A nemzetközi fizetőképesség megőrzése érdekében a magyar kormány 1931 végén visszatért a kötött devizagazdálkodáshoz. Ezt 1926 és 1931 közötti években sikerült elkerülnie, mivel a külföldről felvett új hitelek fedezték a fizetési mérleg hiányát. Minthogy a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlása miatt nem volt mód újabb hitelek felvételére, a fizetési mérlegben szükségképpen egyensúlyt kellett teremteni. A válság idején az importot a korábbi szint mintegy egy negyedére szorították vis�sza, ezzel, valamint a hiteltartozások visszafizetésének felfüggesztésével, 1932–33-ra sikerült a fizetési mérleget egyensúlyba hozni.

2.7. Életszínvonal Részadatok alapján ellentmondásos képet kaphatunk a harmincas évek életszínvonaláról. Az iparban csökkent egy főre jutó reálbér, ugyanakkor bővült a foglalkoztatás. A létfenntartásiköltség-index (vagyis a változatlan nagyságú fogyasztói haszon megszerzésének költsége) 1938–39-ig lényegében a korai húszas évek szintjén maradt, termékcsoportonként eltérő fogyasztói-ár változások eredőjeként. Az infláció csak a II. világháború kitörését követően, 1940-ben gyorsult fel. Tovább bővült a pénzbeli társadalmi juttatások köre. 1937-ben hosszabb folyamatos munkaviszony esetén

— 62 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

bevezették a fizetett szabadságot, 1938-ban pedig a gyermeknevelési pótlékot. 1938ban az öregségi biztosítást kiterjesztették a mezőgazdasági munkásokra, 65 éves kortól, ha legalább 15 év munkaviszonnyal rendelkeztek. Nem sikerült megoldani a munkanélküliség elleni biztosítás problémáját. Az ipari és különösen a mezőgazdasági foglalkoztatás hullámzása miatt az összes munka nélkül lévő segélyezését a költségvetés nem bírta volna el. Helyette a szegénygondozást fejlesztették. Bizonyos kritériumok szerint megkülönböztették a munkanélkülieket és a munkakerülőket. Az előbbiek eseti segélyben részesülhettek, ha végeztek szükségmunkát. A Matolcsy M.-Varga I. által összeállított nemzeti jövedelem számlák tartalmaznak becsléseket a háztartások fogyasztási kiadásairól. Ebből az állapítható meg, hogy bár a harmincas években nem sikerült a húszas évek második felében elért ütemben növelni a fogyasztást, de a válság idején bekövetkezett átmeneti visszaesés után, 1937-re már az 1929-es csúcshoz képest további 6,2 százalékkal nőtt a háztartások fogyasztásának volumene. Mivel közben gyarapodott az ország népessége, az egy főre jutó fogyasztás 1929 és 1937 között lényegében stagnált. (Mindössze 1 százalékkal emelkedett.) A húszas évek közepétől számítva 12 év alatt a fogyasztás volumene összesen 31,9 százalékkal az egy főre jutó fogyasztás 21,1 százalékkal emelkedett.

— 63 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

2-5. ábra: Háztartások fogyasztásának volumene 110

110

1928/29=100

1936/37

1934/35

1933/34

1932/33

1931/32

100

1930/31

100

1929/30

105

1928/29

105

Előző év =100

Forrás: Magyar Statisztikai Szemle (1938).

Az állam által nyújtott természetbeni juttatások nagymértékben hozzájárultak az életszínvonal emelkedéséhez. Az analfabetizmus felszámolása volt a népoktatás nagy vívmánya: 1940-ben a hat éven felüli lakosság 92 százaléka tudott írni és olvasni. 1940ben elfogadott törvény rendelkezett a 8 osztályos népiskola fokozatos bevezetéséről. Közismerten magas volt a korabeli középiskolai oktatás színvonala, és közben a középiskolát végzettek száma is nőtt: 1938-ban a felnőtt népesség közel 6 százaléka rendelkezett középiskolai végzettséggel. Ez az arány a németországinál kissé alacsonyabb, a franciaországinál kissé magasabb volt. Látványosan fejlődött a közegészségügy: százezer lakosra 1921-ben 56, 1929-ben 90, 1938-ban 117 orvos jutott. Az ún. zöldkeresztes szolgálat a falusi lakosság egészségvédelmét intézte, 1938-ban másfél millió embert gondozott, elsősorban a kistelepüléseken.

— 64 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

Lényegesen bővült az árammal ellátott települések, zömében városok és nagyközségek száma. A háború előtt mintegy 300 településen volt áramszolgáltatás, 1938-ig ezek száma közel 1200-ra emelkedett. Ezeken a településeken élt a lakosság 71 százaléka. *** Összefoglalóan úgy értékelhetjük a magyar gazdaság két világháború közötti teljesítményét, hogy „nehéz indulási körülmények ellenére megőrizte a Balkán országok és a cseh-morva területek közötti – történetileg kialakult…… helyzetét.”12 Az 1924–1938 közötti időszakban elért évi átlagos 2,9 százalékos növekedés két konjunkturális ciklusra és közben egy válságperiódusra osztható. Sikerült a Trianon által szétzilált gazdaságot konszolidálni, és a húszas évek második felében, 5 évig egy kiugróan magas évi 6,2 százalékos növekedést elérni. A világgazdasági válság csak átmenetileg vetette vissza a gazdaságot, elsősorban az export piacok beszűkülése miatt. A válság következtében a nemzeti össztermék volumene három évig évente 4 százalékkal csökkent, a válság mélypontján 11,5 százalékkal volt alacsonyabb a konjunktúra csúcsához képest. A külkereskedelmi cserearányok romlása miatt a visszaesés folyó áron, a jövedelmek kiesését tekintve jóval magasabb, 30–40 százalék körül alakult. A harmincas évek második harmadától ismét beindult a konjunktúra, igaz, a nemzeti termék csak mérsékeltebb, évi 3,7 százalékos ütemben nőtt. A három ciklusban együtt, 1924/25-1938/39 pénzügyi évek között a nemzeti össztermék 49,5 százalékkal emelkedett. Hosszabb távra kitekintve, ha elfogadjuk azt a véleményt, hogy a gazdaság 1925-ben érte el az I. világháború előtti szintet, akkor 1913 és 1938 között az éves átlagos növekedés ütem 1,5 százalék körül alakulhatott. Ez – erre a periódusra vetítve – alig valamivel magasabb, mint az A. Maddison által 1913 és 1950 közötti évekre készített, fejlettség nemzetközi összehasonlítására támaszkodó becslés. Az OECD által kiadott tanulmány

Romsics I. (2017., 388.o.)

— 65 —

2. Világválság és stabilizáció: az 1930-as évek

szerint a magyar gazdaság évente 0,93 százalékkal nőtt, beleszámítva azt, hogy 1938 és 1950 között összességében nem fejlődött a gazdaság. A makrogazdasági adatokon túlmenően a korszak érdeme, hogy kedvezőtlen nemzetközi környezetben, a vesztes háború, és egyéb tehertételek ellenére sikerült megteremteni a modern gazdálkodás és szociálpolitika számos feltételét. Talán a legnagyobb hiányosság, hogy közben elmaradt a mezőgazdaság modernizálása.

Felhasznált irodalom Berend T. Iván – Ránki György (1972): A magyar gazdaság száz éve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Honvári János (2013): XX. századi magyar gazdaságtörténet. Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr. Központi Statisztikai Hivatal (1996): Magyarország népessége és gazdasága. Maddison, Agnus (2001): The World Economy: A Millennial Perspective. OECD. Magyar Statisztikai Szemle (1938): Hungaria, Szent István király emlékezetére. M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Matolcsy Mátyás – Varga István (1938): The National Income of Hungary. London, P. S. King and Son Ltd. Romsics Ignác (2017): A Horthy-korszak. Helikon. Szakács Sándor (2000): Gazdaságtörténet II. SZÁMALK Kiadó.

— 66 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek Hüttl Antónia – Pozsonyi Pál Főbb makrogazdasági indikátorok 1940-1949 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 GDP éves növekedés

6,0

-3,5

-2,6

5,7

-4,7

Fogyasztóiár-index éves változása

14,9 20,6

8,7

44,1 23,2

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

-50,6 24,4 14,0 15,0 13,2 11,1

A negyvenes években a háborús készülődés, a harcoló hadsereg ellátása, az ország területén átvonuló front idején a kármentés és az életfeltételek biztosítása, a háborús károk felszámolása, majd a háborút követően a diktatúra kiépülésekor a gazdaság, a gazdasági racionalitás csak másodlagos szerephez jutott. Többnyire csak töredékes statisztikák maradtak fenn, változó tartalommal és minőséggel. Az évtizedet három szakaszra bontva elemezzük, kiemelve a gazdaság egész rendszerét meghatározó intézményi, strukturális változásokat és azok hatását a makrogazdasági folyamatokra: – Hadigazdaság – Háborús veszteségek és helyreállítás –K özponti tervgazdálkodás kezdete

— 67 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3.1. Hadigazdaság, gazdaság a II. világháború idején Az 1938 márciusi győri program az 1929/33-as világválság után növekedésnek indult gazdaságnak újabb ösztönzést adott. A program eredetileg a véderőfejlesztést célozta. A fegyverkezési program nyomán nagy összegű megrendeléseket kaptak elsősorban azok a nagyvállalatok, amelyek méretük és technikai színvonaluk alapján képesek voltak a tömegtermelésre, így például a Weiss Manfréd Művek, a Győri Vagongyár, a Magyar Optikai Művek, a MÁVAG, a Danuvia és a Gamma. Részt vettek a programban a fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok is, például a textil- és a bőripar jelentős mértékben bővítette a termelését a hadsereg igényeinek kielégítésére. Emellett számottevően fejlődött az ország infrastruktúrája elsősorban a hírközlés és a közlekedés terén. A negyvenes évek elején a termelés emelkedéséhez hozzájárultak az 1939-41 közötti területi visszacsatolások és főként a német hadi és mezőgazdasági megrendelések. Az 1947-ben készített becslések13 szerint az 1939/1940-es pénzügyi évben 6 százalékkal nőtt a nemzeti össztermék. Az ezt követő években a növekedés megtört, elsősorban a mezőgazdasági termelés esett vissza.

Forrás: Magyarország nemzeti jövedelme, Magyar Gazdaságkutató Intézet Közleményei, 1947. március 31. Ez az egyetlen számítás az 1940-es évek nemzetgazdasági mutatóiról, amely korabeli adatgyűjtéseket használt fel.

— 68 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3-1. táblázat: A nemzeti össztermék volumenindexe, 1938–1944, előző év =100,0% Ebből:

Pénzügyi év

Nemzetgazdaság összesen

Gyáripar

Mezőgazdaság

1938/1939

100,0

1939/1940

106,0

116,8

97,9

1940/1941

96,5

106,9

85,2

1941/1942

97,4

95,8

1942/1943

105,7

117,1

96,5

1943/1944

95,3

90,7

98,2

Forrás: Magyar Gazdaságkutató Intézet (1947).

A részletes ágazati volumenindexek azt szemléltetik, hogyan módosult a termelés szerkezete a hadigazdaság igényeinek megfelelően. A bányászat és a kohászat kiugróan magas dinamikáját egyfelől a hazai érc- és kőolajbányászat felfutása, másfelől a visszacsatolt területekről származó ércvagyon feldolgozása magyarázza. A gyáriparon belül a hadikonjunktúra kezdetben valamennyi iparágra kiterjedt. 1941 után a visszaesés annak tudható be, hogy egyoldalúan a hadicikkeket gyártó vállalatok termelése bővült, a fogyasztási cikkeké visszaesett. A kézmű és háziipar részben ezt a hiányt pótolta. A műtrágya, a munkaerő (besorozások miatt), valamint a munkaeszközök hiánya következtében csökkent a mezőgazdaság termelésének volumene. Ezzel együtt azonban a termelés jellege belterjesebbé vált. Ebben szerepet játszottak az állami megrendelések és a beszolgáltatási kötelezettségek.

— 69 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3-1. ábra: A főbb nemzetgazdasági ágak termelésének alakulása, 1938–1944 200

200

120

100

Mezőgazdaság Kereskedelem Gyáripar Egyéb tételek

1943/44

140

1942/43

140

1941/42

160

1940/41

160

1939/40

180

1938/39

180

Bányászat és kohászat Lakáshasználat Kézmű és háziipar Összesen

Forrás: Magyar Gazdaságkutató Intézet (1947).

1938-ban a mezőgazdaság részaránya még közel 10 százalékponttal haladta meg a gyáripar részesedését, a háború végére a gyáripar részesdése 5 százalékponttal lett magasabb a mezőgazdaságénál. Az arányváltozásban az is közrejátszott, hogy az ipari termékek árindexe a mezőgazdasági árindexnél dinamikusabban emelkedett. A nemzeti össztermék összetételét illetően, amíg a mezőgazdasági termelés aránya a háborús években folyamatosan csökkent, addig jelentős mértékben nőtt a hadiigények kielégítésére dolgozó bányászat, kohászat, gyáripar (a hadigyárak munkásai felmentést kaptak a besorozás alól) és a külkereskedelem hozzájárulásának aránya.

— 70 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3-2. ábra: A nemzeti össztermék ágazatos megoszlása, 1938–1944 100

100

Egyéb tételek Kézmű és háziipar Mezőgazdaság

Lakáshasználat Gyáripar

1943/44

1942/43

1941/42

1940/41

1939/40

1938/39

Kereskedelem Bányászat és kohászat

Forrás: Magyar Gazdaságkutató Intézet (1947).

Az ipari termelés már a győri program nyomán fellendült. Magyarország hadba lépésével a konjunktúra további lendületet vett, elsősorban a gépgyártás, a fémipari és a könnyűipari termékek termelése terén. Jelentősen emelkedett a bauxit- és a kőolajbányászat, illetve az ezekből a nyersanyagokból előállított félkész termékek (alumínium, kőolaj termék) kibocsátása. Ugyanakkor csökkent a fogyasztási cikkek termelésének részaránya. A mezőgazdasági termelés a háborús évek alatt folyamatosan csökkent, ebben jelentős szerepet játszott a katonai szolgálat miatt kieső munkaerő, de műtrágyából is hiány keletkezett. A beszolgáltatási kötelezettségek bevezetése is visszafogta a termelésben — 71 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

való érdekeltséget, különösen a kisgazdaságokban, ahol kevés lehetőség volt a kötelezettségek felett a többlettermelésre. A visszaesés ellenére a háború alatt szinte végig biztosított volt a hadsereg és a lakosság élelmiszer ellátása. Ezt és az infláció megfékezését segítette a jegyrendszer, amely így az alacsonyabb jövedelmű családok számára is lehetővé tette, hogy hatósági áron hozzáférjenek az alapvető fogyasztási cikkekhez. A külkereskedelmi kapcsolatokban már a háború előtt dominált a német orientáció. 1938-ban az export 28 százaléka, az import 30 százaléka bonyolódott Németországgal. 1938 és 1944 között a német relációjú export 4,9-szeresére, az import 4,6-szorosára emelkedett, és 1944-ben már ide irányult a magyar kivitel 74 százaléka, és innen származott a behozatal 70 százaléka. A háborús évek során elsősorban a mezőgazdasági és gépipari exportot jórészt hitelre értékesítettük, amelyet a háború idején a német fél nem egyenlített ki. Az így keletkezett német adósságállomány értéke elérte az 1944-es magyar nemzeti jövedelem ötödét.14 Az ország további jelentősebb külkereskedelmi partnerei a környező országok közül Ausztria és Románia, továbbá Olaszország voltak. Költségvetés A háborús évek, a katonai jellegű kiadások jelentősen megterhelték az ország költségvetését. A költségvetési kiadások a nemzeti össztermék egyre nagyobb hányadát tették ki, a II. világháború idején több mint duplájára nőttek a nemzeti össztermék arányában.15

Ligeti Imre: Magyarország külkereskedelmi kapcsolatai a második világháború alatt, Statisztikai Szemle, 1947. 3–4. sz. 90–99. o. és Honvári János: XX. századi magyar gazdaságtörténet, Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr 2013.

Berend T. Iván – Ránki György idézi Honvári János: XX. századi magyar gazdaságtörténet, Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr 2013.

— 72 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3-2. táblázat: A költségvetési kiadások a nemzeti össztermék százalékában, 1938–1944 1938/39

1939/40

1941

1942

1943

1944

33,1%

43,3%

50,5%

61,5%

67,4%

71,7%

Forrás: Honvári János (2013).

A bevételeket egyre jobban meghaladó kiadások miatt emelkedett az államadósság, 1943-ra már 6,9 milliárd pengőt tett ki, ami az adott év nemzeti össztermékének 50 százalékát jelentette. A költségvetés hiányát nem lehetett külső hitelek felvételével finanszírozni. Az eladósodás fő forrása így a költségvetés MNB-től felvett hitele volt, amelyet az MNB pénzkibocsátással fedezett, s ennek nyomán a korábban stabil árszint emelkedni kezdett. Az infláció mértékét mutatja, hogy a létfenntartási-költség index évről évre gyorsult, és 1944-ben elérte az 1940-es szint kétszeresét.

3.2. Háborús veszteségek és helyreállítás A II. világháború súlyos emberi, gazdasági, társadalmi következményekkel járt. A háború alatt a harcok, deportálások következtében a trianoni területen élő lakosság mintegy 6 százaléka életét vesztette. A legelfogadottabb becslések szerint 600–700 ezer főre tehető a magyar áldozatok száma. A háborúban meghaltak mellett a munkaerőhiányt tovább fokozta a hadifogságba, málenkij robotra elhurcoltak tömege. Jelenlegi ismereteink szerint mintegy 600 ezer fő szovjet, további 300 ezer fő nyugati fogságba esett. A hadifogolytáborokban mintegy 80–120 ezer főre becsülik az áldozatok számát, mintegy 80 ezer nyugati fogságban lévő sem tért haza. A különböző kitelepítések és a lakosságcsere következtében további mintegy 200 ezer fővel csökkent Magyarország népessége.16 Forrás: Honvári János: XX. századi magyar gazdaságtörténet, Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr 2013.

— 73 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

Súlyos volt Magyarország anyagi vesztesége is, 1938-as pengőben számítva 22 milliárdot tett ki, ami az 1938/1939. évi nemzeti össztermék több mint négyszerese. Forintban – a forint bevezetéskor alkalmazott árszorzóval átszámítva – ez mintegy 80 milliárdot jelentett. Becslések szerint az ország nemzeti vagyonának 40 százaléka pusztult el. A legnagyobb veszteségeket a gyáripar, a mezőgazdaság – az állatállomány több mint fele elpusztult, vagy az átvonuló seregek felélték – és a közlekedés szenvedte el. A mezőgazdaságot a háború befejezése utáni két évben még az aszályos időjárás is sújtotta. Az ipart is súlyos károk érték. Az ipari vállalatok 90 százaléka szenvedett el valamilyen háborús kárt, nemcsak a termelő célt szolgáló épületek, gépek, berendezések, de a nyersanyag készletek is károsodtak, így a termelés újraindítása csak nehezen és nagyon lassan haladt. A háború végére a közlekedés szinte teljesen megbénult. A fontosabb dunai és tiszai hidakat felrobbantották, a vasúti pálya harmada, a vasúti berendezések kétharmada elpusztult, a gördülőállomány nagy részét a szovjet csapatok kivitték. 3-3. táblázat: Magyarország háborús kárai Ágazat Mezőgazdaság Bányászat, kohászat

Összege, 1938-as pengőben

Ágazati megoszlás, %

Az 1944. évi nemzeti vagyon %-ában

3 682

16,8

21,4

0,3

3,6

Gyáripar

2 042

9,3

54,2

Közlekedés

3 689

16,8

59,0

Lakóépületek

1 854

8,4

18,0

Egyéb

10 619

48,4

69,5

Összesen

21 951

100,0

40,2

Forrás: Kaposi Zoltán (2010).

A háború vége felé a németek az országból jelentős mennyiségű közlekedési eszközt, a leszerelt gyárak berendezéseit, az MNB aranykészletét, stb. Németországba és a

— 74 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

csehszlovák utódállam területére hurcolták. Ezek értéke korabeli becslések szerint 60 millió dollár volt, s csak kis része került vissza a háború után. Becslések szerint a Németország által az országnak okozott kár 900 millió dollárt tett ki. A háború után Magyarországgal szemben jóvátételként megítéltek – 1945 és 1951 között fizetendő – 300 millió dollár kártérítést, melynek kétharmada a Szovjetuniót illette. A kártérítést gépek, berendezések, hajók, mezőgazdasági termékek kiszállításával kellett teljesíteni. (Az ötvenes években a szovjet kártérítés harmadát a politika változások „jutalmaként” elengedte a Szovjetunió.) Ehhez járult még hozzá a Magyarországon állomásozó mintegy 500-700 ezer szovjet katona élelemmel és üzemanyaggal való ellátásának kötelezettsége, továbbá ingyenesen kellett rendelkezésre bocsátani a katonai szállításokhoz szükséges közlekedési eszközöket. A Németországgal szemben a háború idején a külkereskedelemben felhalmozódott 280 millió dollár magyar követelést Németországnak a háború után nem hazánknak, hanem a Szovjetunió javára kellett megfizetnie. A potsdami egyezmény értelmében a megszállt kelet-európai országok területén lévő német tulajdonok is a Szovjetunió tulajdonába mentek át. Magyarországon ez mintegy 400 vállalatban lévő német tulajdon és több száz egyéb ingatlan Szovjetuniónak történő átadását jelentette. (Később ezeket a magyar állam visszavásárolta.) Egyes becslések szerint a mintegy 4 évnyi nemzeti össztermék értéket kitevő háborús károk mellett legalább további, a nemzeti össztermék 2,5-szeresét kitevő összeget kellett a magyar társadalomnak háborús kártérítési, rekvirálási követelések ellenében átengedni. Amikor 1944-45-ben a harcok az ország területén folytak, a termelés az 1938/1939-es évben elért szint felére esett vissza. Az 1945/1946-os pénzügyi év adatai azt mutatják, hogy a mezőgazdaság termelése az 1938/1939-es év szintjének felére, a bányászat 65,1 százalékára, a gyáripar 37,2 százalékára, a kereskedelem 47,9 százalékára zuhant

— 75 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

vissza. A drasztikus visszaesést elsősorban a háborús károk, az ipari kapacitások megsemmisülése vagy elhurcolása, a munkaerő és nyersanyag hiánya okozta. Az 1946/1947-es költségvetési évben csökkent a gazdaság szétziláltsága, a mintegy 25 százalékos nemzeti össztermék növekedéssel azonban az 1938/39-es évi szintnek csak a 61,7 százalékát érte el. A legfontosabb nemzetgazdasági területeken csak 10–20 százalékát pótolták a háborús visszaesésnek. 17 Külföldi tőke, hitel vagy támogatás nagymértékben megkönnyítette volna a gazdaság újraindítását és korszerűsítését. Egy kisebb összegű amerikai hitelt leszámítva azonban erre elsősorban politikai okok miatt nem volt lehetőség. Az 1947-ben az európai országoknak az USA kormánya által felajánlott Marshall segélyt szovjet nyomásra egyik közép-európai állam, így Magyarország sem fogadhatta el. Az önerőből megvalósított rekonstrukció szükségképpen csak félig lehetett sikeres. Sikeres volt abban, hogy kezelni tudta a munkanélküliséget. 1946–1948 között mintegy 150 ezer munkást vontak be a gyáriparba (a bányászattal együtt), s ez 80 százalékos növekedést jelent. (Ezzel együtt az 1949. évi népszámlálásban még mindig 126 ezer munkanélkülit írtak össze, ezek négyötöde ipari munkanélkülinek tekinthető.) A többlet munkaerő alkalmazása ugyan látványos eredménynek mutatkozott, de egyben létrehozta a házon belüli munkanélküliséget. Emellett a rekonstrukció jórészt a korábbi technikai színvonal visszaállítását jelentette és nem a kiesett kapacitások új, korszerűbb, magasabb technikai színvonalon lévő eszközökkel való kicserélését. A textilipar jó példa arra, hogy az elpusztult berendezéseket több évtizedes, már elavult külföldi gépek vásárlásával és üzembe helyezésével pótolták18.

Forrás: Magyarország nemzeti jövedelme, Magyar Gazdaságkutató Intézet Közleményei, 1947., 8.o.

Berend T.I.– Ránki Gy. (1972., 240.o.)

— 76 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

Újra kellett szervezni a külkereskedelmi kapcsolatokat. Bár a vámhivatalok – gyakran romos helyiségekben – munkához láttak, részletes külkereskedelmi statisztikák az 1945-47-es időszakról nem készültek. USA dollárban kifejezve 1948-ban már az import és az export is meghaladta az 1938 évi szintet. Míg 1945 előtt a német és az olasz kapcsolat volt a meghatározó mind az exportban, mind az importban, a háborút követően, mint külkereskedelmi partnerek a szovjet érdekszférába tartozó európai országok váltak dominánssá. Földreform Az 1945. március 17-én meghirdetett földreform értelmében kisajátították az összes 1000 kataszteri holdnál nagyobb birtokot és a vállalati, egyházi birtokokat. Az 1000 kat. holdnál kisebb birtokok esetében, ha az paraszti tulajdonban volt, akkor 200, ha úri tulajdonú volt, akkor 100 kat. hold maradt meg az eredeti tulajdonosnak. Az ország területének 34,6 százalékát vették igénybe, de ennek csak 60 százaléka került kiosztásra 642 ezer jogosult parasztcsalád között, a többit – főleg erdőket és legelőket – állami gazdaságok és szövetkezetek kapták. Társadalmi szempontból a földreform mindenképpen indokolt volt, de ugyanakkor életképtelen törpebirtokokat hozott létre. Az új birtokok átlagos mérete 5 kat. hold volt, és ez előrevetítette a korszerű, magas termelékenységű gazdálkodás megvalósításának lehetetlenségét. Tovább nehezítette a termelést a munkaeszközök és az igás állatállomány hiánya.

— 77 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3-4. táblázat: Az egyéni gazdaságok megoszlása méret szerint, 1935-ben és 1949-ben Gazdaság nagyságcsoportjai kataszteri hold 1-5

Gazdaságok száma 1935-ben

Gazdaságok száma 1949-ben

484 160

664 7000

5-10

198 559

458 000

10-20

160 275

240 300

20-50

86 354

66 600

50-100

16 318

7 000

100-

12 863

4 200

958 529

1 440 800

Összesen Forrás: Kaposi Zoltán (2010).

A földreform átalakította az agrártársadalmat, a mezőgazdasági népességen belül az önálló kistermelők aránya 80 százalék körüli szintre emelkedve közel megkétszereződött. Ugyanakkor az államot mentesítette az alól, hogy gondoskodnia kelljen a mezőgazdaság helyreállításának tőkeszükségletéről. A beszolgáltatási rendszer a háború utáni élelmezési helyzet javításának fontos eszköze lett. 1945 májusában ugyan eltörölték a háború alatt bevezetett (un. Jurcsek-féle) beszolgáltatási rendszert, de két hónappal később egy új szisztémát vezettek be. Lényege az volt, hogy a szántóterület nagysága alapján előírták a kötelezően, hatósági áron beszolgáltatandó termékmennyiséget. Mint minden beszolgáltatási rendszer a szabad terményforgalmazás korlátozásával lényegében ez is a mezőgazdaság tőkefelhalmozó képességét csökkentette. Ez egyértelműen gátolta az új mezőgazdasági kisüzemek megszilárdulását. Az 1946. évi szélsőséges időjárás miatti katasztrofális termés tovább nehezítette az élelmezési helyzetet, s azt csak 1948-ra sikerült valamelyest javítani, de az élelmiszerfogyasztás még ekkor is jóval elmaradt az 1938. évi szinttől.

— 78 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

Infláció és stabilizáció A jórészt költségvetési forrásokkal finanszírozott háború szükségképpen felgyorsította az inflációt. Magyarországon 1945 elejéig az árindex az 1939-es szint kétszeresére emelkedett.19 A következő adatsor a pengő 1938–1944 közötti értékének változását mutatja: 3-5. táblázat: A létfenntartási–költség index (lakbérrel együtt), 1938–1944 Év

Évi áremelkedés (%)

1938

0,57

1939

-1,48

1940

8,43

1941

18,02

1942

16,44

1943

20,17

1944*

23,18

* 1944-ben 11 hónap átlaga Forrás: Botos János (2016).

1944-ig az emelkedés csak töredéke az 1945-ben kibontakozott és egyre gyorsuló inflációnak. A háború befejezésétől 1945 végére, már csak hetedét érte a magyar valuta. Az állam 1945 decemberében 75 százalékos vagyondézsmával próbálta megállítani a pénzromlást, kevés sikerrel. 1946 januárjában „új” pénzt, az adópengőt (AP) vezették be, de ez sem tudta lefékezi az inflációt. 1946 júniusára a világtörténelem egyik legnagyobb mértékű hiperinflációja során a pengő teljesen elértéktelenedett.

Honvári János idézi Pető Iván-Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945–1985 I., KJK, 1985 c. könyvét 305. o.

— 79 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

Egy adópengő értéke pengőben kifejezve: 1946. január 1.

1946. április 1.

1946. május 1.

630

1946. június 1.

160000

1946. július 1.

7500000000 (7,5*109)

1946. július 31.

2 000 000 000 000 000 000 000 (2*1021)

A pengő helyébe 1946 augusztus elsején a forint lépett. A forintot alapos előkészítő munkát követően vezették be. Az értékállóságot jelentős áru- és terménykészletek felhalmozásával alapozták meg, a bevezetést aratás utáni időpontra időzítették. Az új pénznek mintegy 30 tonnányi aranyfedezete volt, mivel 1946 augusztusában az amerikai hadsereg visszaszállította Budapestre az MNB aranytartalékát. A bevezetéskor hivatalosan 1 gramm arany 13,2 forint értékű volt, míg 1 amerikai dollár 11,74 forintot ért. Az átváltás során az 1938-as árakból kiindulva árszorzókkal állapították meg az új árakat. Nem egységes szorzót alkalmaztak, hanem szétnyitották az agrárollót, az ipari árakat lényegesen magasabban állapították meg, mint a mezőgazdasági termékekét. Ezáltal a mezőgazdasági jövedelmek jelentős részét átszivattyúzták az iparba, ezzel finanszírozva az ipar helyreállítását. A mezőgazdasági árakat csak 1946 végén, 1947 elején emelték fel ezzel valamelyest összezárva az agrárollót. Mivel 1946/47-ben az ország nemzeti összterméke az 1938-as mintegy felét érte csak el, a bérek szintjét legfeljebb a háború előtti szint felében állapították meg úgy, hogy közben a képzettség, és szakmák közötti bérkülönbségeket a harmadára csökkentették. Az évtized egészében meghatározó volt az állam gazdasági szerepvállalása. A háborús készülődés, a hadsereg igényeinek kielégítése, a háború alatt működtetett kötött gazdálkodás, a háborús károk felszámolása és az újjáépítés egyaránt nélkülözhetetlenné tette a központi irányítást. Azzal, hogy a forint bevezetésekor az árak és bérek szintjét is megszabták, a stabilizáció tovább erősítette a központi irányítás befolyását. — 80 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3.3. Központi tervgazdálkodás kezdete Államosítás és hároméves terv A háború alatt kiépült kötött gazdálkodás a háború befejezése után is fennmaradt, melyhez az indokot a termelés szétzilálódása és veszteségei, az áruellátás rendkívüli nehézségei szolgáltatták. Később a magyarázó körülményeket egyre inkább arra használták fel, hogy államosítsák a termelőeszközöket birtokló vállalatokat. A gazdasági körülményekre, a rendkívül súlyos energiahelyzetre hivatkozva 1945 végén állami kezelésbe vették a szénbányákat, majd fél év múlva államosították ezeket. A legnagyobb nehézipari gyárakat – formailag a jóvátételi kötelezettségek teljesítésének idejére – vették állami kezelésbe. A nagybankok és azok tőkeérdekeltségeinek államosítására 1947-ben a hitelrendszer és a pénzügyek átláthatóságának javítása ürügyén került sor. Ezzel együtt a teljes kohászat, a vasipar 60 százaléka és a gépgyártás 50 százaléka került állam tulajdonba.20 Hamarosan a fő erőművek is állami kézbe kerültek. A tulajdonviszonyokban így bekövetkezett részben ideiglenesnek szánt változások később visszafordíthatatlanná váltak. Elsősorban azáltal, hogy 1948 márciusában államosítottak minden, száznál több munkást foglalkoztató vállalatot. 3-6. táblázat: Az állami tulajdon aránya 1947–1949, százalékban Ágazat

1947. 07.

1948. 07.

1948. 12.

1949. 12.

Bányászat

100

Ipar

100

Közlekedés

100

Bank

Nagykereskedelem

100

Kiskereskedelem

Forrás: Kaposi Zoltán 2010).

Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete, 128. o.

— 81 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3-7. táblázat: A gyáripari tulajdon megoszlása 1948-ban (%) Alkalmazottak száma, ezer fő

Megoszlás, %

Állami tulajdonban

278

72,5

Egyéb közületi tulajdon

4,3

Szovjet-magyar tulajdon

3,7

Szövetkezeti tulajdon

1,2

Összesen

313

81,7

Külföldi érdekeltség 100 fő felett

5,6

100 főnél kevesebb magán

12,7

Összesen

18,3

Forrás: Berend T. Iván – Ránki György (1972).

1948-ig a nagykereskedelmi cégeket is államosították. Végül 1949 végén a 100 fő alatti, illetve minden külföldi tulajdonban lévő vállalatra is kiterjesztették az államosítást. A hároméves terv A politikai fordulattal együtt, illetve annak nyomán lehetővé váló, az ipar és a nagykereskedelem egészére kiterjedő államosítás megteremtette a legfontosabb feltételét egy az eddigiektől merőben eltérő gazdasági modell alkalmazásának. 1948-tól a választáson győztes Magyar Dolgozók Pártja által követett gazdaságpolitika a gazdaságfejlesztést az addig egyedül ismert, egy két évtizeddel korábban, lényegesen eltérő történelmi és társadalmi körülmények között kialakított szovjet modell változatlan formában történő adaptálásával valósította meg. Ebben a gazdasági racionalitással kirívóan ellentétes stratégia volt a nehézipar fejlesztésének erőltetése a nyersanyagokban szegény Magyarországon. Ugyanakkor háttérbe szorították például a mezőgazdaságot, amiben hazánknak komparatív előnye lehetett volna akár a szocialista országok között is.

— 82 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

3-8. táblázat: A hároméves terv fő számai 1938. évi tény

1946/47. évi tény

1949/50. évi terv

1949/50. évi terv 1938=100%

Nemzeti jövedelem

22 517

14 741

25 705

114,2

Ebből belföldi fogyasztás

18 314

10 988

18 945

103,4

Gyáripar termelése

14 710

9 895

18 709

127,2

Mezőgazdaság termelése

10 434

5 942

9 430

90,4

Megnevezés

Forrás: Honvári János (2013).

A 3 éves terv többszörösére emelte a nemzeti össztermék beruházási hányadát. A háború előtt a nemzeti össztermék beruházási hányada 5 százalék körül alakult, ezt a tervben felemelték 20 százalékra. A beruházások döntő része a nehézipar fejlesztését szolgálta, szoros összefüggésben az újabb világháborús készülődéssel. A nagy vesztes a mezőgazdaság volt, amely még a tervben megfogalmazott alacsony beruházási szintet sem érte el. A 3 éves tervet 1949 végére, 2 év öt hónap alatt teljesítették. A jelentések szerint az ipar 37 százalékkal felülmúlta az 1938-évi szintet, ugyanakkor a mezőgazdaság annak csak 85 százalékát érte el. A Marshall terv elutasítása nyilvánvalóvá tette, hogy a szovjet érdekszférába tartozó európai államok kiszorulnak a nemzetközi kereskedelemből. Ennek pótlására hozták létre 1949 elején a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát (KGST). A KGST elvben feladatául tűzte ki a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés erősítését, a gyengébb tagállamok felzárkóztatását, elsősorban a munkamegosztás és specializálódás révén. A gyakorlatban az együttműködés a nemzetgazdasági tervekben rögzített kétoldalú külkereskedelmi egyezményekkel valósult meg. Minthogy konvertibilis valuta híján egyik ország sem volt érdekelt az exporttöbbletben, ez a körülmény nagymértékben gátolta a komparatív előnyök érvényesülését. ***

— 83 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek

Széleskörű szakmai vélemény szerint a magyar gazdaság fejlettsége 1950-re elérte – egyes vélemények szerint túlszárnyalta – a háború előtti utolsó békeév, 1938 évi szintjét. Az állítás alátámasztásához a makrogazdasági idősorok adataira hivatkoznak. Azonban az 1940-es évek végéről készült makrogazdasági mutatók csak erős fenntartások mellett hasonlíthatók össze a háború előtti értékekkel. A háború előtt a piaci árak alapvetően más preferenciákat fejeztek ki, mint a negyvenes évek végén a központilag megállapított árak. Mivel a hatósági árak erősen túlértékelték azokat a termékeket, amelyek a termelését az átlagosnál jobban növelték, az árak és a men�nyiségek közötti pozitív korreláció bizonyosan felfelé torzítja a kimutatott növekedést. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a háború után többnyire egy több mint tíz évvel korábbi technikai szintet rekonstruáltak, vagyis jószerivel nem újjáépítés, hanem visszaállítás ment végbe.

Felhasznált irodalom Árvay János (1973): Nemzeti termelés, nemzeti jövedelem, nemzeti vagyon, KJK, Budapest, 1973. Berend T. Iván – Ránki György (1972): A magyar gazdaság száz éve, Kossuth Kiadó, 1972. Bokor Béla (1955): Magyarország háborús károsodása a II. világháborúban, Statisztikai Szemle, 1955. 2. sz. 183–189.o. Botos János (2016): A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938–1946. 9. oldalon idézi, (https://epa.oszk. hu/00900/00995/00045/pdf/) Gunst Péter (1996): Magyarország gazdaságtörténete (1914–1989), Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. Honvári János (2013): XX. századi magyar gazdaságtörténet, Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr 2013. Kaposi Zoltán (2010): Magyarország gazdaságtörténete 1700–2000, Dialog Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2010. KSH (2017): Századok statisztikája – Statisztikai érdekességek a magyar történelemből, KSH, Budapest, 2017. KSH (1996): Magyarország népessége és gazdasága: múlt és jelen, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1996.

— 84 —

3. Világégés és újjáépítés: az 1940-es évek Ligeti Imre (1947): Magyarország külkereskedelmi kapcsolatai a második világháború alatt, Statisztikai Szemle, 1947. 3–4. sz. 90–99. o. Magyar Gazdaságkutató Intézet Közleményei (1947): Magyarország nemzeti jövedelme, 1947. március 31. Snyder Árpád (1946): Becslés Magyarországnak a második világháború következtében elszenvedett emberveszteségeiről, Statisztikai Szemle, 1946. 1–6. sz. 1–4.o.

— 85 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek Simon Béla Főbb makrogazdasági indikátorok 1950-1959 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 GDP éves növekedés

21,4 16,0 -1,7 12,3 -4,7

GDP/fő éves növekedés

8,2 -11,4 2,3

6,6

5,3

8,7

2,5

0,8

2,3

7,7

9,1

6,2

3,5

Magyarország és Ausztria GDP/fő növekedés eltérése -7,2

1,9

2,3

-3,4

-7,8

-3,2 -12,1 3,1

2,9

1,0

Fogyasztóiár-index éves változása

8,1

20,8 40,2 -0,4

-4,9

-0,9

0,3

-1,3

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

10,4

8,9

10,0 12,3 14,2 16,1 22,1 21,0 19,8 16,9

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

-0,7

-1,5

-3,1

-0,7

-1,7

1,2

-1,7

-7,7

1,4

-1,1

Kamatszint*

5,9

6,0

Munkanélküliségi ráta

-5,4

5,6

-1,0

2,4

0,0

Megjegyzés: * Átlagos kamatszint az adott évtized referenciakamatai alapján, lásd Madarász – Novák (2015). Forrás: WDI, Eurostat, Penn World table, Maddison, MNB, Madarász – Novák (2015).

4.1. Bővülő népesség és gazdasági aktivitás Az első ötéves terv (1950–1954) többször módosított fejlesztési előirányzatai jelentős többlet munkaerőt igényeltek. Miközben a népesség öt év alatt 474 ezer fővel gyarapodott, az aktív keresők száma 363 ezer fővel. Az aktívak népességen belüli aránya pedig 44-ről 46 százalékra bővült. A népesség gyarapodásából fakadó munkaerő-többlet

— 87 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

mellett a korábban munkanélküliek, a háztartásbeli nők, továbbá a fiatalok munkába állítása, illetve az idősebbek továbbfoglalkoztatása biztosította a gazdaság jelentős munkaerő-szükségletét. 1959 végéig további 240 ezer fővel gyarapodott az aktív keresők száma, miközben a népességszám csak 194 ezer fővel bővült a csökkenő születésszám és az 1956-os forradalmat követő kivándorlások következtében. Az évtized végére az aktív keresők száma összességében a népesség 47 százalékát tette ki, a foglalkoztatott férfiak száma 4 százalékkal, a nőké 40 százalékkal emelkedett tíz év alatt. A nők nagyobb arányú munkába állása hozzájárult ahhoz, hogy az egy nőre jutó születésszám (a teljes termékenységi arány) a 2,5 és 3 közötti értékekről az évtized második felében jelentősen, 2,1-re esett vissza. A foglalkoztatás erőltetett bővítésével, a nők tömeges munkába állításával – a csökkenő születésszámon keresztül – a következő generációk erőforrásait használta el az akkori gazdaságpolitika. A rendelkezésre álló munkaerő határozott bővülése mellett folytatódott a munkapiac strukturális átrendeződése. A mezőgazdaságból az iparba és más nemzetgazdasági ágakba átáramló munkavállalók magas száma jellemezte ezt az időszakot. A földek, a mezőgazdasági tevékenység elhagyása 1949-től, a termelőszövetkezetek szervezésének kezdetétől vált meghatározóvá. A munkavállalók, gazdálkodók tsz-ekbe való kényszerítése, a tagosítás, az állami gazdaságok létrehozása, illetve a parasztság adóterheinek drasztikus emelése miatt már 1950-ben 180 ezer mezőgazdasági kereső hagyta el eredeti foglalkozását. Ez a szám 1953-ig már megközelítette a 300 ezer főt. Az azt követő években az elvándorlási hullám megállt, sőt, 1956 végéig valamelyest nőtt a mezőgazdasággal foglalkozók száma. 1953 és 1957 között végbement többszöri gazdaságpolitikai fordulat a mezőgazdaságban dolgozók terheit és életkörülményeit is alapvetően érintette. A kötelező begyűjtési rendszer lazítása, majd eltörlése, az erőszakos szövetkezetesítés leállítása, a kisgazdaságokat sújtó elvonások mérséklése sokakat visszatérített a mezőgazdasági tevékenységhez. Az 1959 és 1961 között megvalósított újabb termelőszövetkezet-alakítási hullám időszakában azonban ismét jelentősebb létszámcsökkenés volt a mezőgazdasági ágazatban. — 88 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-1. ábra: Aktív keresők számának megoszlása gazdasági áganként 100

100

Mezőgazdaság Kereskedelem

Ipar Építőipar Egyéb ágak

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Közlekedés

Forrás: KSH.

A vizsgált 1950-es évtizedben összességében 10 százalékkal, 210 ezer fővel csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. Az időszak elején a munkavállalók több mint fele dolgozott az ágazatban, az időszak végére az arány 41 százalékra mérséklődött. Ezzel párhuzamosan az iparban foglalkoztatottak aránya 19-ről 27 százalékra bővült és erőteljesen gyarapodott az egyéb “termelő” gazdasági ágak munkavállalói létszáma is.

— 89 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-2. ábra: Mezőgazdasági termelőszövetkezetek főbb adatai 9000

Darab, Ezer hold

Milliárd Forint

8000

80 70

7000

6000

5000

4000

3000

Darabszám (bal tengely) Vagyon (jobb tengely)

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

10 1951

1000 1950

1949

2000

Földterület (bal tengely)

Forrás: KSH, országgyűlési beszámolók, Statisztikai Szemle (2018), MNB-szerkesztés.

4.2. Változások a gazdaság szerkezetében 1949 végére lényegében befejeződött a tőkés gazdaság felszámolása, a vállalatok állami tulajdonba vétele, így az állami tulajdon a legtöbb gazdasági ágban kizárólagossá vált. (Néhány szovjet érdekeltségű vállalatot és vegyesvállalatot nem lehetett akkor még állami ellenőrzés alá vonni, ezek tulajdonjogát jellemzően 1952 és 1954 között vásárolta vissza az állam.) Az 1950-es években folytatódott a magán kisipar és a kiskereskedelem korlátozása, illetve a különféle szövetkezetek alakítása; továbbá az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek létrehozásával a mezőgazdaságban is meghatározóvá váltak a szocialista termelési formák. Az időszak elején a munkavállalók

— 90 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

62 százaléka a magánszektorban dolgozott, kisiparosként, kiskereskedőként, önálló gazdálkodóként, vagy ezek alkalmazottaként. Az állami szektor, azaz állami vállalatok és az államháztartás alkalmazta a munkavállalók 36 százalékát. A szövetkezeti szektor mérete akkor elhanyagolható volt. Az évtized végére a magánszektorban foglalkoztatottak aránya 23 százalékra csökkent, ezen belül tizedére olvadt a kiskereskedők száma, a kisiparosoké megfeleződött, az építőipari vállalkozók száma pedig kétharmadára mérséklődött. A szövetkezeti tagok és alkalmazottak száma több ütemben növekedett az 1950-es években. Miközben az ipari, építőipari és kereskedelmi (fogyasztási és értékesítési) szövetkezetek tevékenysége folyamatosan bővült, a mezőgazdasági szövetkezetek foglalkoztatotti létszáma komoly ingadozásokat mutatott: az első tsz-alakítási hullámban 1952 végére 370 ezer főre duzzadt, majd az 1953-1954-ben végbement irányváltás hatására 231 ezer főre apadt, 1955-ben az újabb irányváltás következtében 306 ezer főre bővült, majd 1956 végére drasztikusan, 119 ezer főre mérséklődött, végül lassú emelkedés után, a második tsz-alakítási hullámban 1959 végére 725 ezer főre ugrott. Ezek a váltások az időszak első felében jellemzően a magánszektorral szemben játszódtak le, miközben az állami gazdaságok folyamatosan fejlődtek. Az időszak közepétől azonban a mezőgazdaság állami szektorában is csökkent, majd stagnált a foglalkoztatás. 1959 végén összességében az állami szektorban dolgozott a munkavállalók 56 százaléka. Az államigazgatásban dolgozók létszáma lényegében változatlan volt, az állami vállalatok alkalmazottainak száma emelkedett az évtized során.

— 91 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-3. ábra: Aktív keresők számának megoszlása szektorok szerint 100

100

Magánszektor

Szövetkezeti szektor

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Állami szektor

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

A termelési értékeket (mai fogalomhasználattal kibocsátási értékeket) tekintve még szembetűnőbb a vizsgált időszakban a szocialista gazdálkodási formák dominanciája a hazai gazdaságban. 1949-ben a magánszektor még a gazdaság kibocsátásának 32 százalékát állította elő, ez az arány több gazdaságpolitikai fordulatot követően 17 százalékra apadt az időszak végére. 1959-ben már az állami vagy közösségi tulajdonban lévő szektorok termelték meg az új gazdasági érték 83 százalékát, ezen belül az állami vállalatok termelése 67 százalékkal járult hozzá a teljes gazdaság bruttó kibocsátásához. (Ez az arány már 1949-ben is legalább 57 százalék volt.)

— 92 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-4. ábra: A bruttó termelési érték megoszlása szektorok szerint 100

100

Magánszektor

Államháztartás

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Vállalatok, szövetkezetek

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

A gazdaság szocialista átalakítása tehát a foglalkoztatás terén az 1950-es években hozott látványos eredményeket, a termelési viszonyok azonban már azt megelőzően alapvetően megváltoztak és rögzültek. Az ipar állította elő már az időszak elején is a nemzeti jövedelem közel felét. Ezen belül a szocialista gyáripar volt a meghatározó. A mezőgazdasági termelés 23 százalékkal járult hozzá akkor az éves bruttó termelési értékhez. Ezek az arányok lényegében változatlanok maradtak az évtized folyamán. Az 1956-os események legnagyobb mértékben az ipari termelést vetették vissza, de megállt abban az évben átmenetileg az építőipar, a kereskedelem és egyéb szolgáltatások bővülése is. A mezőgazdasági termelés ezen felül a sorozatos átszervezések és az időjárás változékonysága következtében igen szélsőségesen alakult a vizsgált évtizedben.

— 93 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-5. ábra: A bruttó termelési érték megoszlása gazdasági ágak szerint 100

100

Mezőgazdaság Kereskedelem

Ipar Építőipar Egyéb ágak

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Közlekedés

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

Az ipar és ezen belül a nehézipar mielőbbi megerősítését és további erőltetett fejlesztését szolgálta a munkaerő átcsoportosításán túl a beruházások jelentős arányú koncentrációja is az ágazatban. Már 1947 és 1949 között a “szocialista” beruházások harmada az iparban valósult meg, a teljes beruházási összeg 30 százaléka ezen belül a nehéziparnak jutott. 1950 és 1953 között pedig 38-ról 47 százalékra emelkedett a szocialista beruházási érték ipari ágazatra fordított aránya. A gazdaságpolitikai irányváltásnak köszönhetően ezt követően “csak” 42-43 százalékot költöttek az iparra, ezen belül pedig valamelyest emelkedett a könnyűiparra és az élelmiszeriparra jutó beruházási hányad. A magánberuházások (lakossági beruházások) aránya 1953-ig fokozatosan 18 százalékról 7 százalék alá zsugorodott, a későbbiekben azonban ismét 16 és 21 százalék között alakult.

— 94 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-6. ábra: Szocialista beruházások megoszlása gazdasági ágak szerint 100

Milliárd Forint

40 35

70 60

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

0 1951

0 1950

1949

Nehézipar Egyéb ipar Mezőgazdaság Közlekedés Kereskedelem Közösségi Összes beruházás (jobb tengely) Szocialista beruházások (jobb tengely)

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

4.3. A nemzeti jövedelem termelésének és felhasználásának alakulása A második világháborút követően a hazai nemzeti jövedelem21 1949-ben (egyes források szerint 1948-ban)22 érte el ismét az 1938. évi szintet. Ezt követően az 1950-es évek végére a nemzeti jövedelem volumene a kétszeresére emelkedett. A nemzeti jövedelem A nemzeti jövedelem a szocialista országok statisztikai módszertana (MPS) szerint számított nettó nemzeti termelés mutatója, amely csak az anyagi javak előállítását és felhasználását veszi figyelembe és az értékcsökkenés levonásával készült. 1970-ig a KSH kizárólag ezt a módszertant használta.

Lásd például Árvay János: A nemzeti jövedelem alakulása 1938–1963 között, Statisztikai szemle, 1964. 7.

— 95 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

termelési oldalán az átlagosnál erőteljesebb volt a növekedés az ipar (2,4-szeres), az építőipar (2,6-szoros), illetve a közlekedés és hírközlés (3,4-szeres) területén, ugyanakkor elmaradt az átlagtól a növekedés a mezőgazdaság (1,3-szoros) és a kereskedelem (1,5-szörös) területén. A mezőgazdasági termelés a rendkívül aszályos 1952. évben az 1949. évinek csak a 83 százalékát érte el és 1956-ban is csak alig 6 százalékkal haladta meg azt. Az 1950-es években a nemzeti jövedelem növekedése szélsőséges hullámzást mutatott, amit a mezőgazdasági termelés változékonysága mellett a beruházások, illetve általában a politikai irányváltások által keltett ciklikusság okozott. A megtermelt nemzeti jövedelem felhasználását tekintve a felhalmozási – ezen belül is a beruházási – kiadások növekedése volt a meghatározó a vizsgált időszakban, a közösségi fogyasztás is erőteljesen emelkedett, ugyanakkor a háztartások fogyasztási kiadásai csak szerény mértékben bővültek. 1950 és 1953 között a háztartások fogyasztási kiadásai lényegében változatlan szinten maradtak, 1954-től figyelhető meg a fogyasztás folyamatos emelkedése, amely így 1959-ben az 1949-es szint 1,8-szorosát tette ki. A felhalmozási kiadásokon belül az üzembe helyezett beruházások mellett a befejezetlen beruházások és a készletek értékének erőteljes növekedése volt jellemző az 1950-es évek első felében. A befejezetlen beruházások számottevő állományának felépüléséhez hozzájárult, hogy több nagy beruházás félbemaradt (például a 2-es metró építése, amelyre 1 milliárd forintot költött az állam az évtized legelején). A befejezetlen beruházások arányának bővülése, illetve a készletállomány indokolatlanul magas szintje és finanszírozási igénye a következő évtizedekben is visszatérő problémája volt a magyar gazdaságnak.

— 96 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-7. ábra: A bruttó hozzáadott érték és egyes összetevői növekedése 260

1949=100

260

140

120

100

Háztartási fogyasztás Ipar növekedés

Felhalmozás Mezőgazdaság

1959

140

1958

160

1957

160

1956

180

1955

180

1954

200

1953

200

1952

220

1951

220

1950

240

1949

240

GDP növekedés

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

1956-ban a nemzeti jövedelem volumene 11 százalékkal esett vissza, ami felhasználási oldalon elsősorban a felhalmozási kiadásokat érintette, a fogyasztási kiadások bővülését nem befolyásolta érdemben. A felhalmozási kiadások visszaesését főként a rendkívül magas készletfelhasználás okozta, a beruházások (finanszírozásának) elmaradása kevésbé volt jellemző. Ezt követően 1957-ben a külkereskedelem korábban jellemző egyensúlya felborult, mert jelentős többlet importra volt szükség a hazai felhasználás pótlására. A külkereskedelmi folyamatok reális megítélését azonban több tényező nehezítette a vizsgált időszakban. Egyrészt a külgazdasági elszámolások egységesítése céljából — 97 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

1946-ban bevezetett elszámolási egység, a devizaforint árfolyama idővel egyre erőteljesebben eltért a kereskedelmi árfolyamoktól, ezért a forintban kimutatott belföldi (nemzetgazdasági) elszámolások összeillesztése a külkereskedelmi és a finanszírozási adatokkal nem volt egyszerű. Másrészt az export támogatása és az import nyereségének elvonása egy bonyolult árkiegyenlítési rendszeren keresztül valósult meg, a hazai és a külföldi partnerek által érzékelt árak és költségek ezért jelentősen eltérhettek egymástól. Harmadrészt 1956-ig az export egy része (közel tíz százaléka, évi 7-800 millió forint) jóvátételi szállításokat tartalmazott a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia részére, amelyeket a költségvetés finanszírozott (a felírt külső tartozást csökkentette). Ez torzította az exportot, de emellett import vonzata is volt. 4-8. ábra: A bruttó hazai termék felhasználásának összetevői 110

110

100

Háztartások fogyasztása Közösségi fogyasztás Felhalmozás Nettó export

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

— 98 —

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

-10 1949

-10

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4.4. A külkereskedelem átrendeződése, külső egyensúly A második világháborút követően Magyarország külpiaci kapcsolatai alapvetően átrendeződtek. A kommunista hatalomátvétellel párhuzamosan a fejlett országoktól való elzárkózás és a szocialista gazdaságoktól való függés vált jellemzővé. Németország meghatározó szerepét a Szovjetunió vette át, és a külkereskedelmi forgalom döntő része a környező szocialista országokkal zajlott. A Szovjetunió részesedése az áruexportból 29-ről 31 százalékra bővült, a többi környező szocialista országé 39ről 36 százalékra változott az 1950-es években. A szocialista gazdaságokba irányuló áruexport változásánál figyelembe kell venni, hogy az időszak elején még tartottak a háborús jóvátételi szállítások, amelyeknek egyúttal tőkés importigénye is lehetett. Az áruimport területén a Szovjetunió részaránya markánsabban, 25-ről 32 százalékra, a többi környező szocialista országé 32-ről 36 százalékra emelkedett. A legnagyobb nyugat-európai partnerek felé irányuló kivitel részaránya ezzel szemben 17-ről 12 százalékra, a tőlük származó behozatalé 22-ről 13 százalékra mérséklődött ugyanebben az időszakban. Az 1950-es évtized tehát a szocialista gazdasági rendszerbe történő erőteljesebb integrálódás időszaka volt, a fejlett országokkal való kapcsolatok rendeződése és lassú felépülése jóval később indult el. A külkereskedelem termékszerkezetét tekintve, a gyors ütemű iparosítás a nyersanyagok és energiahordozók behozatala mellett a gépek és berendezések egyre jelentősebb importját követelte meg, így ez utóbbi termékcsoport értékének részaránya 22-ről 29 százalékra ugrott a vizsgált időszakban. A kivitelben is számottevően emelkedett a gépek és berendezések értékének aránya, ezzel szemben felére csökkent a mezőgazdasági eredetű termékek hányada. Ugyanakkor mennyiségét tekintve folyamatosan nőtt a mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek kivitele. Ezek voltak azok a termékek, amelyek kivitelét a hazai fogyasztás rovására is lehetett fokozni, ha exportkényszer mutatkozott.

— 99 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-9. ábra: A külkereskedelmi forgalom értéke millió dollárban és a GDP százalékában 800

Millió USD

GDP%

700 21

600 500

400 300 200

100 0

Export, mUSD (bal) Export, GDP% (jobb)

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Import, mUSD (bal) Import, GDP% (jobb)

Forrás: KSH.

A külkereskedelem volumene az 1940-es évek végétől összességében folyamatosan és jelentős mértékben emelkedett. Ez a növekedés 1956-ban tört meg átmenetileg. Az 1957. évtől eltekintve a behozatal és a kivitel értéke általában egyensúlyban volt egymással a vizsgált évtizedben. A szocialista relációjú (illetve rubel elszámolású) külkereskedelmet könnyebb volt egyensúlyban tartani, a nyugati országokkal kapcsolatos (illetve dollár elszámolású) külkereskedelem az állandó exportálási problémák miatt többször lett deficites. 1957-ben a szocialista országok felé vállalt árukivitelt sem sikerült teljesíteni, így a tőlük kapott segélyek és kölcsönök fedezték a jelentős importtöbbletet.

— 100 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

A fizetési mérleg becsült egyenlege követi a külkereskedelmi áruforgalom egyenlegének alakulását, azonban a negatív jövedelem-egyenleg és transzfer-egyenleg következtében annál kedvezőtlenebb képet mutat. Fontos hangsúlyozni, hogy az egykori módszerek szerint devizaforintban összeállított fizetési mérlegek nem feleltethetők meg pontosan a későbbi statisztikáknak. Az azonban megállapítható, hogy a vizsgált időszakban az ország fizetési mérlege jellemzően a GDP 1 és 2 százaléka közötti hiánnyal rendelkezett, 1957-ben pedig 10 százalékot megközelítő rendkívüli deficit keletkezett. Alig sikerült tehát leküzdenie a hazai gazdaságnak a világháborús veszteségek és a jóvátétel miatt fennálló kötelezettségeket, az eltúlzott iparfejlesztés, az 1956. évi károk és a rendszer legitimálása érdekében hozott intézkedések következményeképpen újabb eladósodási folyamat kezdődött az 1950-es években. 4-1. táblázat: A fizetési mérleg egyenlege milliárd forintban és a GDP százalékában Egyenleg

1950

1951

1952

1953

1954

1955

1956

1957

1958

1959

Mrd Ft

-0,4

-1,2

-2,7

-0,7

-1,8

1,4

-1,8

-10,3

1,9

-1,8

GDP%

-0,7

-1,5

-3,1

-0,7

-1,7

1,2

-1,7

-7,7

1,4

-1,1

Forrás: KSH, MNB.

4.5. Államháztartási pénzügyek Az 1940-es évek végétől alapvetően megváltozott az állam szerepe a gazdaságban, és ezzel együtt módosult az állami költségvetés szerkezete és lényegesen nagyobbá vált az állami újraelosztás mértéke. A költségvetés bevételeit ettől kezdve döntően az állami vállalatok és a szövetkezetek befizetései biztosították forgalmi adó, nyereségbefizetés, társadalombiztosítási befizetés, valamint 1959-től illetményadó formájában. A kezdeti időszakban az állam a vállalatok által megtermelt jövedelem bérfizetésre és egyéb költségekre (bankköltség, biztosítás) fel nem használt részét maradéktalanul

— 101 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

elvonta. Ennek fejében a beruházások és a különféle támogatások finanszírozása központi forrásból történt. A lakosságtól származó csekély befizetések alapvetően a még megmaradt magánszektor (mezőgazdasági termelők, kisiparosok, építőiparosok, fuvarosok, kiskereskedők) adóztatását szolgálták. Itt jelentek meg természetesen az ellátási, szolgáltatási díjak, továbbá 1950 és 1956 között az államkölcsönök (tervkölcsönök) jegyzéséből befolyt összegek is. A szocialista költségvetés kiadási oldalán hangsúlyossá váltak a beruházási ráfordítások, de jelentős arányt képviseltek a vállalatoknak nyújtott támogatások is. Ezek közé tartozott a külkereskedelmi árkülönbözet, a veszteségtérítés vagy a dotáció. Emellett a költségvetési szervek kiadásai is ugrásszerűen növekedtek, mivel az államosítások során a költségvetés részévé váltak olyan szociális, egészségügyi és kulturális intézmények és tevékenységek, amelyek addig egyházi vagy magán fennhatóság alatt voltak, a háborús fenyegetettség érzése pedig a katonai kiadások fokozására ösztönözte a kormányzatot. Az állami költségvetés tartalma és felépítése is módosult az 1940-es és 1950-es évek fordulóján. A hagyományosan augusztus 1-től a következő év július 31-éig tartó költségvetési évet 1948-ban kiegészítették a naptári év végéig, 1949-től kezdődően pedig a költségvetési év már egybeesett a naptári évvel. 1949-ben az állami üzemek többsége kikerült a költségvetésből és állami vállalatként működött tovább. (Ilyen állami üzem volt többek között a Magyar Államvasutak, a Magyar Posta vagy a Postatakarékpénztár. Ez utóbbi helyét állami vállalatként az Országos Takarékpénztár vette át 1949 márciusában.) Ugyanebben az évben lényegesen egyszerűsödött a költségvetési prezentáció és minimálisra csökkent a nyilvánosan megismerhető államháztartási információk köre. 1950-ben további állami üzemeket soroltak ki a költségvetési körből, ezt követően egyedül az Állami Mezőgazdasági Gépüzemek (ÁMG) üzemgazdasági bevételei és kiadásai szerepeltek az államháztartási mérlegekben. Ugyanakkor a területi önkormányzatokat és a nyugdíjbiztosító intézeteket – a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központottá (SzTK) átnevezett Országos Társadalombiztosítási Intézetet (OTI) és egyéb pénztárakat – bevonták az állami költségvetésbe. 1952-től — 102 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

pedig megjelent a költségvetési bevételek szektorális bontása (vállalati, szövetkezeti, illetve lakossági bevételek), továbbá a költségvetési szervek által fizetett munkaadói járulékok bruttó elszámolása. Kisebb módosítások 1959-ben és 1961-ben is láthatók egyes költségvetési tételek megjelenítésében. Az államháztartásra vonatkozóan vagyonmérleg 1948 végéről készült utoljára, a költségvetési zárszámadás keretében. Ez a vagyonmérleg sem volt teljes, mert a második világháborút, illetve a pénzügyi stabilizációt követően az állóeszközök számbavétele 1949-ben még nem fejeződött be. Ezt követően azonban egészen a rendszerváltásig semmilyen információ nem volt elérhető az államháztartás eszközeiről és kötelezettségeiről, azok állományáról. Az első években a pénzügyminiszter még indokolta a vagyonmérleg elhagyását a zárszámadásból, a későbbiekben már az indoklás is elmaradt. „Vagyonkimutatást nem közlök, minthogy az állami vagyon nyilvántartásának szocialista módszerei még kidolgozva nincsenek s így a könyvelés adatai elemzésre alkalmas számokat nem szolgáltatnának.”23 Ettől kezdve az állományi adatok bemutatását nem az állóeszköz-nyilvántartás hiányosságai akadályozták, – mivel a nemzetgazdasági állóeszköz-felmérés az 1950-es évek elején rendben befejeződött – hanem a növekvő tartozások, az államadósság megjelenítésétől való félelem. Az államháztartás konszolidált (szektoron belüli kapcsolatokat nem tartalmazó) bevételei és kiadásai a GDP 40 százaléka körül mozogtak a vizsgált időszakban. Az államháztartás részévé vált önkormányzatok és a társadalombiztosítási szervezetek adatait is figyelembe véve az állami jövedelem-centralizáció mértéke az 1950. évi 40 százalékos értékről az ezt követő években 47 százalékig emelkedett. A magánszektor visszaszorítása, az 1951 végi árrendezés és a vállalati jövedelmek egyre nagyobb részének az elvonása járult hozzá főként a bevételek emelkedéséhez ebben az időszakban. 1954-től új forgalmiadó-kulcsokat állapítottak meg, a vállalatok pénzügyi önállósága nagyobb Jelentés az 1951. évi állami költségvetés végrehajtásáról.

— 103 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

lett, a beruházások jelentős részét saját forrásokból valósíthatták meg, így csökkent az államháztartáson keresztülfutó jövedelmek aránya. Átmeneti visszarendeződés után, a termelői árrendezés és a dotáció megszüntetése következtében 1959-ben ismét lényegesen csökkentek a költségvetés vállalatokat érintő kiadásai. A bevételi oldalon ezzel párhuzamosan a forgalmi adók szerepe határozottan visszaesett, a vállalatok befizetéseinek több, mint felét a nyereségbefizetés tette ki ettől kezdve. 4-10. ábra: Az államháztartás GDP-arányos összes bevétele és a bevételek összetétele 100

GDP%

60 50

80 70

60 50

30 20

10 0

Vállalati befizetés Egyéb bevétel

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Lakossági befizetés Szervek bevétele Összes bevétel, a GDP százalékában (jobb tengely)

Forrás: Országgyűlési beszámolók, zárszámadások, Statisztikai Szemle (2018), MNB-szerkesztés.

Az állami költségvetés kiadásainak mintegy felét a felhalmozási kiadások és a vállalati támogatások tették ki a vizsgált időszakban. A felhalmozási kiadások nagyobb része állami beruházásokhoz kapcsolódott, emellett folyamatos volt a vállalatok és a szövetkezetek beruházási hitelezése is az MNB-nél elhelyezett Hitelfedezeti Alapon — 104 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

és a Magyar Beruházási Bankon keresztül. A vállalatok támogatása 1957-től kezdődően elsősorban a jelentőssé vált külkereskedelmi árkiegyenlítés miatt ugrott meg, emellett azonban 1957-ben az előző évi vállalati veszteségek megtérítése is komoly kiadással járt. A költségvetési szervek kiadásai 1949 és 1952 között folyó áron évente másfélszeresére növekedtek, alapvetően a bővülő feladatellátás és az 1951. decemberi ár- és bérrendezés következtében. Ezt követően 1953 és 1958 között a szervek kiadásai lényegében változatlan szinten maradtak (évente 21-23 milliárd forint), újabb markáns emelkedés 1959-ben következett be, a januári árrendezés hatására. A feladatok bővülését mutatja, hogy tíz év alatt 350 ezerrel (27 százalékkal) nőtt az alsó-, közép- és felsőoktatásban tanulók száma, 20 ezerrel (közel 40 százalékkal) több kórházi ágyat tartottak számon, a járóbeteg-ellátásban az orvosi munkaórák száma közel háromszorosára növekedett és a társadalombiztosításban részesülők létszáma megduplázódott. 4-11. ábra: Az államháztartás GDP-arányos összes kiadása és a kiadások összetétele 100

GDP%

60 50

80 70

60 50

30 20

10 0 1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Felhalmozási kiadás Vállalati támogatás Szervek kiadása Összes kiadás, a GDP százalékában (jobb tengely) Egyéb kiadás

Forrás: Országgyűlési beszámolók, zárszámadások, Statisztikai Szemle (2018), MNB-szerkesztés.

— 105 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

1950-ben a költségvetési szervek kiadásainak 14 százalékát adták a társadalombiztosítási ellátások, a védelmi kiadások pedig közel 35 százalékot tettek ki. A közbiztonsággal, rendvédelemmel, honvédelemmel kapcsolatos ráfordítások 1953-ig folyamatosan 40 százalékig emelkedtek, ezt követően pedig jelentősen, 19 százalékra mérséklődtek a költségvetési szervek kiadásai között, a társadalombiztosítási ellátások viszont a kiadások egynegyedét jelentették az időszak végén. Az államháztartás személyi jellegű ráfordításai 2,6 milliárd forintról 6 milliárd forintra emelkedtek, a munkavállalók létszáma 210 ezer főről 298 ezer főre duzzadt tíz év alatt. 1959-ben 90 ezren dolgoztak a központi költségvetési intézményeknél, a tanácsoknál és intézményeiknél pedig 208 ezren. 4-12. ábra: A költségvetési szervek kiadásai funkciók szerinti bontásban 30

Milliárd Forint

0 1959

0 1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Igazgatás Gazdasági ügyek Védelem, biztonság Oktatás, kultúra Szociális és egészségügy Társadalombiztosítás

Forrás: Országgyűlési beszámolók, zárszámadások, Statisztikai Szemle (2018), MNB-szerkesztés.

— 106 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4.6. Lakossági jövedelmek, fogyasztás, életkörülmények A második világháborút ínséges idők követték. A mezőgazdaság termelési eredményei csak 1949-1950-ben közelítették meg ismét a háború előtti értékeket és a lakosság élelmiszer-fogyasztása is ekkorra érte el a háború előtti szintet. A lakosság reáljövedelme és fogyasztása 1950-ben összességében 8 százalékkal haladta meg az 1938-as szintet. A fogyasztási kiadások bővüléséhez a társadalmi juttatások, a természetbeni társadalmi fogyasztás kiszélesítése nagymértékben hozzájárult, részben kompenzálva a visszafogott bérnövekedést. A fogyasztás szerkezete ezt követően ugyanakkor kevéssé változott az 1950-es években. A kiadások felét – némi csökkenéssel az időszak legvégén 46 százalékát – az élelmiszerek, italok és élvezeti cikkek vásárlása foglalta el, iparcikkek beszerzésére a kiadások 26-28 százalékát fordították a háztartások. Különféle szolgáltatások igénybevétele pedig 12 százalékról 18 százalékra növekvő arányt képviselt a fogyasztási kiadások között. A háztartások rendelkezésre álló jövedelme és fogyasztási kiadásai szorosan együtt mozogtak a vizsgált időszakban, így csak minimális összegű megtakarítása képződött a szektornak, elsősorban az időszak közepétől kezdődően (a GDP 1-2 százaléka). A háztartások jövedelmén belül a pénzbeni jövedelmek aránya 65 százalékról 70 százalékra emelkedett 1949 és 1959 között, főként a mezőgazdaságból származó természetbeni jövedelmek csökkenő hányada következtében. A különféle társadalmi juttatások aránya pedig 12 százalékról 19 százalékra bővült, a munkából származó jövedelmek rovására.

— 107 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-13. ábra: A rendelkezésre álló jövedelem összetevői és a fogyasztás 120

Milliárd Forint

120

Társadalmi juttatás

Munkajövedelem

1959

0 1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

100

1949

100

Fogyasztási kiadás

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

A háztartások jövedelmén belül a bérek nominális emelkedése folyamatos volt a vizsgált évtizedben, ezen belül is kiemelkedett az 1951 és 1952 fordulóján, illetve 1954-ben és 1957-ben végrehajtott bérrendezés hatása. Ugyanakkor a forint bevezetése után lényegében azonnal évi 12–15 százalékos infláció keletkezett, az 1951 és 1952 fordulóján végrehajtott jelentős áremelések hatására pedig a fogyasztói árszínvonal egy év alatt 40 százalékkal emelkedett, így összességében 76 százalékkal volt magasabb az 1949ben érvényes árszintnél. Ennek következtében a reálbérek 1949 és 1952 között 20 százalékkal estek vissza és a fogyasztás is stagnált. Az életszínvonal három éven át tartó csökkenésének az 1953 közepén meghirdetett politikai fordulat vetett véget, a lakosság jövedelme és fogyasztása ezt követően újra növekedett. Az életszínvonal emelkedő trendjét az 1954-1955-ös újabb politikai irányváltás sem törte meg és 1956-ban is folytatódott a bővülés annak ellenére, hogy a nemzeti jövedelem átmenetileg visszaesett. — 108 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-14. ábra: A fogyasztóiár-index, a névleges bér és a reálbér indexe 260

1949=100

260

140

120

100

Névleges bér indexe

Fogyasztóiár-index

1959

140

1958

160

1957

160

1956

180

1955

180

1954

200

1953

200

1952

220

1951

220

1950

240

1949

240

Reálbér index

Forrás: KSH.

4.7. Lakásviszonyok, lakásberuházások A háború okozta károk helyreállítása után az 1950-es években lassan fejlődött a lakásépítés. 1945 és 1953 között évente csupán közel húszezerrel bővült az épített lakások száma. 1954-től valamelyest felgyorsult a lakásépítés és az évtized utolsó éveiben már 40-50 ezer új lakás épült évente. 1950 és 1959 között több mint 300 ezer lakás készült el, a lakásállomány 2480 ezerről 2758 ezerre bővült. Ezáltal a száz lakásra jutó népességszám minimálisan, 360 főről 343 főre csökkent, a lakásonkénti átlagos szobaszám 1,41-ről 1,47-re emelkedett. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a lakás állami jószággá vált, a lakáshoz jutás, a lakhatás feltételeinek biztosítása az állami újraelosztás, a jóléti politika része lett, — 109 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

a piaci mechanizmusok helyett az állami tervezés vált meghatározóvá ezen a területen is. Az 1954 előtti időszakban az állam a lakáspiac teljes ellenőrzésére tett kísérletet, ezt követően azonban 1954-től, illetve 1956-tól fokozatosan felismerte, hogy erőforrások hiányában ez kivitelezhetetlen, így a magánkezdeményezések nagyobb támogatást kaptak. 1953-ig elsősorban restriktív lakáspolitikai eszközök érvényesültek; az államosítások, a kitelepítések, a lakásmegosztások és a társbérleti rendszer kialakítása révén a lakásszám növelése döntően a meglévő lakásállományon belül valósult meg. Tehát a lakásszám szerény növekedése mögött is nagyobb részben a lakásállomány felaprózódása állt, nem pedig tényleges új beruházások. A következő időszakban azonban a lakásszaporulatban fokozatosan túlsúlyba kerültek a lakásállományt is növelő beruházások, azaz az új lakások építése játszotta a fontosabb szerepet a lakások számának növekedésében. 4-15. ábra: Éves budapesti lakásszám-növekedés és egyes összetevőinek aránya 16000

Darab

14000

12000

10000

8000

6000

4000

2000

10 0

Új építések aránya (jobb) Keletkezett lakások száma (bal)

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

Magánépítések aránya (jobb)

Forrás: Preisich Gábor, Budapest városépítésének története (1945–1990).

— 110 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

A termelő beruházások mellett 1953-ig alig maradt erőforrás az állami lakásépítésre. 1956 után azonban jelentős változások következtek be a lakáspolitikában úgy, hogy közben az elosztás mechanizmusa és maga a rendszer változatlan alapokon maradt. A lakásépítésre komoly állami forrásokat csoportosítottak át, javítottak a minőségen és napirendre került a magánforrások bevonása is, ezáltal a lakossági megtakarításokat sikeresen lekötötték. 1957-től előtérbe került a magánerős és a családi házas építkezések támogatása, illetve a szövetkezeti lakásépítés ösztönzése. Az OTP saját beruházású társasházakat és állami támogatású lakáshiteleket egyaránt kínált, azonban a lakáspolitika meghatározó szereplőjévé csak az 1960-as évek elejétől vált. 4-16. ábra: Lakásállomány-bővülés építtetők szerint és a lakásberuházások összege 9

Milliárd Forint

Ezer darab

60 50

7 6

4 3

1 0

Állami (jobb) Támogatott magán (jobb) Állami beruházás (bal) Magánberuházás (bal)

Forrás: KSH, MNB-számítás.

— 111 —

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

Magánerős (jobb)

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

Az 1940-es évek végén a bérházak, nagyobb lakások és családi házak államosításával jelentősen megváltoztak a tulajdonviszonyok, az állami lakástulajdon a városokban dinamikusan növekedett. Ezt követően az állami beruházások és különösen az állami támogatások egyre nagyobb arányban jelentek meg a lakásépítések összegében, azonban az épített lakások nagyobb része magánlakás volt, így az állam tulajdoni hányada minimálisan, 20-ról 22 százalékra emelkedett az 1950-es években.

4.8. Finanszírozási folyamatok, pénzügyi megtakarítás és eladósodás A háztartások nettó finanszírozási képessége (más néven pénzügyi megtakarítása) az 1950-es években a GDP 2 százaléka körül alakult. 1951-ben és 1952-ben a gazdasági megszorítások következtében a megtakarítások átmenetileg csökkentek, az évtized második felében pedig a bővülő megtakarítások ellenére, a lakásberuházások felfutása miatt estek vissza a pénzügyi befektetések. A háztartási szektor 1949 végén 5,9 milliárd forintnyi pénzügyi eszközzel rendelkezett (a GDP 13 százaléka), ennek 45 százaléka készpénz, 5 százaléka pedig bankbetét volt. A tartozások 1,2 milliárd forintos összegéből (a GDP 3 százaléka) a bankhitelek mindössze 12 százalékot képviseltek. 1959 végére a pénzügyi eszközök állománya a GDP 25 százalékára emelkedett, a kötelezettségeké 3 százalék maradt. A legfontosabb befektetési formát 1956-ig az államkölcsön (békekölcsön, tervkölcsön) jegyzése jelentette, ebből közel 8 milliárd forint követelése halmozódott fel a háztartásoknak az állammal szemben. A takarékbetétben való megtakarítás ezt követően, 1957-től vált számottevővé, emellett a háztartások tulajdoni részesedései is több ütemben bővültek a különféle szövetkezetekben létesített tagságnak köszönhetően.

— 112 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-17. ábra: A gazdaság és egyes szektorok éves nettó finanszírozási képessége/igénye 4

GDP%

-2

-3

-4

-5

-6

Háztartások Államháztartás

Vállalatok

1959

-1

1958

-1

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

Nemzetgazdaság

Forrás: MNB.

Az állami költségvetés többnyire egyensúly közeli helyzetben volt a vizsgált időszakban, egyedül az 1956-os forradalom és szabadságharc évében képződött jelentősebb deficit. Az államháztartás és a vállalati szektorok gazdálkodása azonban olyan mértékben összefonódott ebben az időszakban, hogy nem lehet pontosan megállapítani külön-külön az egyes szektorok finanszírozási igényét vagy képességét. Az államháztartás és a vállalati szektor együttes finanszírozási igénye a GDP mintegy 3 százalékát tette ki az évtized átlagában, ebből a háztartások pénzügyi megtakarításai közel 2 százalékot finanszíroztak, azaz az ország külső finanszírozási igénye a GDP

— 113 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

1 százaléka közelében alakult. A külső finanszírozási igény egyensúly-közeli helyzetből indulva az évtized közepére fokozatosan 2 százalék közelébe emelkedett, majd több kilengéssel visszatért az egyensúly-közeli helyzetbe. Az államháztartás tartozásai 1949 végén a GDP mindössze 16 százalékát tették ki, ebből a hiteljellegű tartozások állománya – a szűkebb értelemben vett államadósság – 11 százalékot jelentett, a fennmaradó rész adókkal, támogatásokkal, munkabérrel és dologi kiadásokkal kapcsolatos úgynevezett egyéb kötelezettség volt. Az adósság legnagyobb része külföldiekkel szemben állt fent és döntően a háborús kártérítések, jóvátétel miatti fizetési kötelezettségeket tartalmazta. Emellett csekély összegű jegybanki hitel és készpénz tartozás szerepelt az adósságállományban. 1967-ig a forint érmék kibocsátója nem az MNB volt, hanem az állam, ezért szerepelt az állam tartozásai között a forgalomban lévő érmék értéke. 1950-től kezdődően a költségvetési kiadások finanszírozása céljából a háztartásoktól és a jegybanktól vett fel hitelt az állam, 1956-ban és 1957-ben azonban jelentős külföldi hitelfelvételre is sor került. Az államadósság GDP-arányos értéke 1956-ban érte el maximumát (22 százalék), majd a GDP erőteljes emelkedésének hatására az időszak végére 17 százalékra mérséklődött. Az államháztartás összes kötelezettségének állománya ekkor 20 százalék közelében volt. Érdemes megemlíteni, hogy az államháztartás pénzügyi eszközei abban az időben mintegy tízszeresen meghaladták a kötelezettségei értékét, jelentős vállalati tulajdoni részesedések mellett bankbetétek, külföldre nyújtott hitelek és egyéb követelések voltak az eszközök között.

— 114 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-18. ábra: Az államháztartás bruttó adóssága összetevők szerint 22

GDP%

Hitel MNB-től Hitel bankoktól

Hitel háztartástól Külföldi hitel

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Készpénz (érme)

Forrás: MNB.

Összességében a nemzetgazdaság külfölddel szembeni követelései 4,7 milliárd forintot tettek ki 1949 végén (a GDP 11 százaléka), ennek fele az MNB nemzetközi tartalékát jelentette. 1959 végére a külföldi követelések a GDP 7 százalékára változtak, ezen belül emelkedett az állami és vállalati követelések aránya, az MNB tartaléka 37 százalékot képviselt. Az ország külső tartozásai az államháztartás kötelezettségeihez hasonlóan alakultak a vizsgált időszakban, hiszen az állam vagy közvetlenül, vagy az MNB-n keresztül alapvetően külföldi forrásokat vett igénybe. A külföldi tartozások a GDP 19 százalékáról annak 16 százalékára mérséklődtek 1949 és 1959 vége között, azonban 1956 végén a bruttó tartozás átmenetileg a GDP 23 százalékára emelkedett. Az időszak elején a külső tartozásállomány felét az államháztartás közvetlen külföldi hiteltartozásai adták, a másik felén az MNB és a nem pénzügyi vállalatok osztoztak. — 115 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

A későbbiekben az MNB külső kötelezettségei bővültek a legnagyobb arányban, mivel az állam egyre határozottabban támaszkodott a jegybankra a finanszírozási igénye kielégítése terén. Ezzel párhuzamosan a vállalatok közvetlen külföldi tartozásai csökkentek, ami annak köszönhető, hogy az állam visszavásárolta a szovjet tulajdonba került vállalatok részesedéseit. 4-19. ábra: Az ország külső tartozásai összetevők szerint 24

GDP%

Kereskedelmi hitel MNB tartozás

Állami tartozás

Forrás: MNB.

— 116 —

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

Vállalati tartozás

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

4-1. keretes írás Az 1956. évi forradalom és a megtorlások gazdasági következményei

Az 1956. októberi forradalom fegyveres harcai, majd az azt követő megtorlások, illetve az elhúzódó politikai válság szétzilálták a gazdaságot. Mintegy 200 ezer ember hagyta el az országot. A nemzeti jövedelem volumene 11 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva. Az anyagi károk, a vállalati és állami veszteségek, illetve elmaradt bevételek összege meghaladta a 14,5 milliárd forintot. Országszerte összesen 20 ezer lakás, 2700 bolt és vendéglátóipari üzem sérült meg, illetve vált használhatatlanná. Budapesten közel 16 ezer ingatlanban keletkezett kár, több mint 2 ezer lakás vált romossá, továbbá 280 bolt és vendéglátóipari egység, illetve 430 szállodai szoba szorult helyreállításra. 1956 első háromnegyed évében a rendkívüli nehézségek (dunai árvíz, földrengés, februári rendkívüli időjárás) ellenére a gazdálkodás megfelelt a várakozásoknak. Az állami költségvetés háromnegyedévi mérlege 0,91 milliárd forint többlettel zárult, mind a lakossági, mind a vállalati adóbefizetések tervszerűen alakultak. Azonban már ekkor további eladósodással számoltak év végére a nyugati országok relációjában, mivel külkereskedelmi és fizetési nehézségek mutatkoztak. A negyedik negyedévben súlyos gazdasági és pénzügyi károkat okoztak a fegyveres harcok. A termelés és a forgalom – a kiskereskedelmi forgalom kivételével – minimálisra csökkent, még decemberben is a szeptemberinek mindössze 20–25 százalékát tette ki. A lakossági áruellátás területén ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalom október 1. és december 15. között 21 százalékkal volt magasabb, mint 1955 azonos időszakában. A kereskedelem árukészletei a rendkívül nagy eladási forgalom, az árukárok, az ipari termelés elmaradása és a szállítási nehézségek következtében mintegy 5,5 milliárd forinttal csökkentek. Az ipari termelés és a szállítás két hónapig szünetelt, ugyanakkor a szükségesnél is több munkabért fizettek ki a vállalatok. A termelés nélkül kifizetett bérek és anyagköltségek miatt 5 milliárd forint rendkívüli veszteséget számoltak el 1956-ban. A forgóeszközökben 1 milliárd forint, az állóeszközökben 0,2 milliárd forint kár keletkezett. Az állami gazdaságokban lazult a munkafegyelem, jelentős men�— 117 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

nyiségű termény maradt a földekben és elszaporodtak a lopások. Az éves termelési érték 22 százalékkal maradt az előirányzat alatt. Kihasználva a kedvező átmeneti szabályokat, 1956 végéig a termelőszövetkezetek több, mint 60 százaléka felbomlott, 224 ezer tag lépett ki és magukkal vitték a földterület több, mint felét (829 ezer hektárt). Beruházási tevékenység a negyedik negyedévben alig folyt, a termelés megindulása után, decemberben elsősorban az épületkárok helyreállítása kezdődött meg. A külkereskedelmi forgalom az előző év negyedik negyedévinél a behozatal esetében 56 százalékkal, a kivitel esetében 78 százalékkal volt alacsonyabb. Az állami költségvetésben az 1956. évre tervezett 1,2 milliárd forint többlet helyett 1,1 milliárd forint hiány keletkezett, 7,7 milliárd forint bevétel és 5,4 milliárd forint kiadás maradt el. Az 1946. évi pénzügyi stabilizációt követően először fordult elő, hogy a költségvetési kiadások jelentősen meghaladták a bevételeket. Az állami vállalatok 7,6 milliárd forinttal kevesebb adót és nyereséget fizettek be, a lakossági adóbefizetés 1,1 milliárd forinttal, 20 százalékkal lett kevesebb az előirányzathoz képest. A béreket és egyéb juttatásokat ugyanakkor maradéktalanul kifizették a költségvetési szervek. Az állami beruházásokra viszont 1,5 milliárd forinttal kevesebbet fordítottak és 0,6 milliárd forint kölcsöntörlesztés nem valósult meg. A vállalati veszteségekre 1957-ben további 1,6 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés. A bankjegymennyiség az év elejéhez képest 35 százalékkal, 1,8 milliárd forinttal volt magasabb, inflációs veszély lépett fel. A rövid lejáratú vállalati hitelállomány nem emelkedett, de 7 milliárd forint hitel fedezete megsemmisült, ezáltal rendkívüli vállalati veszteség fedezetéül szolgáltak ezek a hitelek. A külföldi államadósság és a devizakötelezettségek jelentősen emelkedtek. A szocialista országok által nyújtott államsegélyek és hosszú lejáratú hitelek komoly segítséget jelentettek, a Szovjetunió és Kína körülbelül 300 millió dollár értékű hitelt nyújtott. Az MNB ezen túlmenően 10 millió dollár értékű aranytartalékot volt kénytelen értékesíteni.

— 118 —

4. A magángazdaság felszámolása és a forradalom traumája: az 1950-es évek

Felhasznált irodalom Árvay János (1964): A nemzeti jövedelem alakulása 1938–1963 között. Statisztikai Szemle, 42. évf. 6. sz. 638–703. o. Botos János (2004): A Magyar Nemzeti Bank története III. Tarsoly Kiadó. Földművelésügyi Minisztérium (1960): Jelentés a Minisztertanácsnak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek 1959. évi zárszámadásáról. Kornai János (1980): A hiány. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. KSH (1950–1960): Statisztikai Évkönyv, 1948–1959. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1952): Magyarország nemzeti vagyona. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1956): Kereskedelmi és devizahelyzetünk átalakulása 1955-ben és az 1949–1955 időszakban. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1989): Népgazdasági mérlegek, 1949–1987. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1996): Magyarország népessége és gazdasága. Múlt és jelen. Központi Statisztikai Hivatal. MNB (1994): Árfolyamrendszer és árfolyampolitika Magyarországon 1946–1993. MNB Műhelytanulmányok 7. MNB (2016): A forint 70 éve: Út a hiperinflációtól az árak stabilitásáig. Magyar Nemzeti Bank. Pető Iván – Szakács Sándor (1985): A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945–1985. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Pénzügyminisztérium (1950–1960): Jelentés az állami költségvetés végrehajtásáról, 1949–1959. Preisich Gábor (1998): Budapest városépítésének története, 1945–1990. Műszaki Könyvkiadó. Simon Béla (2018): Még húsz év a pénzügyi számlákból – Magyarország pénzügyi mutatói 1949 és 1969 között. Statisztikai Szemle 96. évf. 11–12. sz. 1129–1168. o.

— 119 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek Simon Béla Főbb makrogazdasági indikátorok 1960-1969 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 GDP éves növekedés

9,3

5,0

5,7

5,4

5,1

0,8

7,3

7,5

4,9

7,3

GDP/fő éves növekedés

4,7

4,6

3,8

5,2

5,3

0,5

5,4

5,3

0,8

2,6

Magyarország és Ausztria GDP/fő növekedés eltérése -3,0

-0,1

2,0

1,8

0,0

-1,7

0,5

3,1

-3,1

-3,3

Fogyasztóiár-index éves változása

0,7

0,9

0,5

-0,6

0,4

0,7

1,2

0,4

-0,3

1,4

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

17,2 16,7 17,0 17,9 16,9 17,2 16,0 18,2 21,5 22,4

Munkanélküliségi ráta

0,0

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

-2,5

0,0

-1,1

-2,2

-3,0

-1,1

0,8

-1,7

-0,5

2,1

Kamatszint*

5,7

5,5

5,7

1957-től kezdődően lényegesen változott a hazai gazdaságirányítás szemlélete és ez a változás áthatotta az 1960-as éveket is. A szemléletváltás abban nyilvánult meg, hogy az 1950 és 1956 között jellemző hirtelen irányváltásokkal szemben a nyugodt folyamatosságot tekintette elsődlegesnek az akkori vezetés. Az egyetlen ennek ellentmondó, lökésszerű változás ebben az időszakban a mezőgazdaság újabb kollektivizálása volt 1959 és 1961 között, ami az 1960-as évek közepéig tartó megrázkódtatással járt. A konszolidációs politika központi elemévé vált a lakosság életszínvonalával és életmódjával kapcsolatos kérdések kezelése. Az életszínvonal szükségszerű,

— 121 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

folyamatos emelése a gazdaságpolitika alapkövetelménye lett. Szemben a korábbi elvonásokra, megszorításokra épülő szemlélettel, amely mind a jövedelmek, mind a kínálat korlátok közé szorításával próbált egyensúlyt tartani, a konszolidációs gazdaságpolitika a jövedelmek növelésére és értelmes felhasználására egyaránt több lehetőséget biztosított. Elfogadottá vált, hogy a többlet munkáért többlet jövedelem jár és szélesebb választék is állt rendelkezésre a jövedelmek elköltésére. Felismerte a gazdaságirányítás, hogy a lakosság bővülő fogyasztása és pénzügyi megtakarításai is a növekedés szolgálatába állíthatók. A korábbiaknál kiegyensúlyozottabb hazai politikai helyzet fenntartását a világpolitika viszonylagos nyugalma is segítette. A két nagyhatalom (az USA és a Szovjetunió) között lévő feszültségek oldódtak, elindult az enyhülési folyamat. A KGST-n belüli együttműködés szorosabbá vált, a háborús készülődés és szembenállás helyett a fejlett országoktól való lemaradás csökkentésére, azok utolérésére és túlszárnyalására szövetkeztek a szocialista országok. Ehhez a termelési eredményekkel mért gazdasági felzárkózás mellett az életszínvonal terén mutatkozó különbségek felszámolása is hozzátartozott, így a hazai célkitűzések támogatásra találtak. A fejlesztéssel kapcsolatos tervek és különösen azok megvalósítása terén azonban a régi sémákat követték. Az 1956-ban megfogalmazott reformelképzeléseket félretették, illetve elvetették, és csak 1964-ben vették elő ismét, amikor elkezdődött az 1968-ban bevezetett új gazdaságirányítási rendszer előkészítése. Az 1956-ban és 1957-ben jellemző óvatos gazdaságpolitikát követően 1958-tól újra a növekedés felgyorsítása került előtérbe. Az 1958 és 1960 közötti hároméves terv, illetve az 1961 és 1965 közötti második ötéves terv időszakát egyaránt az elszabaduló beruházások, a tervemelések, a túlzott iparfejlesztés jellemezték. Eközben nem sikerült odafigyelni az egyensúly megőrzésére, nem javult a termelékenység, nőtt a gazdaság importigénye és az életszínvonal emelkedése is elmaradt a tervezettől. A rendkívüli erőfeszítések ellenére összességében a tervgazdaság eredményei egyik szocialista országban sem voltak biztatóak, a leszakadás a fejlett gazdaságoktól folytatódott.

— 122 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5.1. Lassabban bővülő népesség és gazdasági aktivitás Az 1960-as években lassult a népesség gyarapodása és sokkal visszafogottabbá vált a munkaerő bővülése is az azt megelőző évtizedhez viszonyítva. Az 1953-ban hatályba lépett teljes abortusztilalom (Ratkó-korszak) lecsengése után, 1957-től csökkenni kezdett a születések száma. Ezen a hátrányos folyamaton az 1960-as években hozott intézkedések sem tudtak érdemben változtatni, az egy nőre jutó születésszám, a teljes termékenységi ráta tovább csökkent (2,1-ről 2-re). Az aktív keresők számának 288 ezer fős emelkedését egyértelműen a nők tovább fokozódó munkába állítása biztosította, miközben a foglalkoztatott férfiak száma közel 100 ezer fővel csökkent a nyugdíjba vonulók és a továbbtanulók nagyobb száma miatt. Az alkalmazásban álló nők létszáma 23 százalékkal emelkedett tíz év alatt, ezáltal a nők 39 százaléka, a 15–59 éves korosztály 63 százaléka dolgozott 1969 végén. A teljes népességen belül 47-ről 48 százalékra nőtt a munkavállalók aránya a vizsgált időszakban. A nyugdíjban részesülők száma az 1950-es években 600 ezer fő körül alakult, az évtized első felében inkább csökkent a gazdaság fokozódó munkaerőigénye következtében, a későbbiekben azonban fokozatosan nőtt, főként az 1952-ben bevezetett egységes nyugdíjrendszer hatására. Az 1960-as években erőteljesen, több mint kétszeresére emelkedett a nyugdíjasok létszáma, 1969-ben már átlagosan 1,35 millió személy kapott nyugellátást. A munkabért és a szolgálati időt figyelembe vevő nyugdíjfizetési rendszer mellett a gyermekvállalást ösztönző lépések is hozzájárultak az aktív keresők számának mérsékeltebb emelkedéséhez. Az 1962-től 20 hetesre emelt szülési szabadság után 1967-ben bevezették gyermekgondozási segélyt (gyes), amely 1969-ben már 144 ezer szülőt érintett és – Európában akkor egyedülálló módon – a gyermek hároméves koráig biztosított fizetett otthonlétet.

— 123 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-1. ábra: A nyugdíjasok száma és a kifizetett nyugdíjak összege 1600

Ezer fő

GDP%

4,0

Nyugdíjasok száma (bal)

1969

1968

1967

1966

1965

1964

0,0 1963

0 1962

0,5

1961

200

1960

1,0

1959

400

1958

1,5

1957

600

1956

2,0

1955

800

1954

2,5

1953

1000

1952

3,0

1951

1200

1950

3,5

1949

1400

Nyugdíjak összege (jobb)

Forrás: KSH.

Az aktív keresők gazdasági ágak szerinti megoszlását tekintve a legszembetűnőbb változás a vizsgált időszakban, hogy gyorsuló ütemben folytatódott a mezőgazdaságban dolgozók átáramlása más gazdasági ágakba. Tíz év alatt 610 ezer fővel, 32 százalékkal esett vissza a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, az 1990-es éveket nem számítva ez volt a legnagyobb mértékű és arányú csökkenés az ágazat emberi erőforrásaiban. Az időszak elején a munkavállalók 41 százaléka a mezőgazdaságból élt, ez az arány 1969 végére 26 százalékra mérséklődött. Ezzel párhuzamosan az iparban foglalkoztatottak aránya 27 százalékról 36 százalékra bővült, az építőipar pedig 5-ről 7 százalékra, a közlekedés és hírközlés ágazata 5-ről 6 százalékra, a kereskedelem és vendéglátás ágazata 6-ról 8 százalékra emelte részesedését a foglalkoztatásból. Érdemes megemlíteni, hogy az egyéb szolgáltató ágazatokban is jelentősen bővült a munkavállalók létszáma, szemben az előző évtizedben tapasztalt stagnálással. — 124 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

Az államigazgatásban és az államháztartás egyéb területein, illetve az egyéb szolgáltató szektorokban egyaránt jól érzékelhető volt a létszámnövekedés. A mezőgazdaságból való elvándorlás a második tsz-szervezési hullám időszakában különösen felerősödött. 1959 és 1963 között több mint félmillió kereső hagyta el a mezőgazdaságot, ami az akkor átalakuló munkaszervezetben, az eszközellátottság alacsony szintje mellett, nagyon komoly kiesést jelentett. Emellett a keresők közel harmadának az életkora meghaladta a 60 évet, tehát a férfiak esetében akkor – a parasztság kivételével – általánosan érvényes nyugdíjkorhatárt. A betakarítási időszakokban visszatérően jelentkező munkaerőhiányt a kormányzat a hadsereg, a diákok és az üzemi szervezetek alkalmi munkájával igyekezett pótolni. 5-2. ábra: Aktív keresők számának megoszlása gazdasági ágak szerint 100

100

Mezőgazdaság Kereskedelem

Ipar Építőipar Egyéb ágak

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

— 125 —

Közlekedés

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

A mezőgazdasági tevékenységek visszaszorulása, a hagyományos paraszti társadalom megszűnése, az ipari és szolgáltató tevékenységek megerősödése maga után vonta az urbanizáció felgyorsulását. 1949 végén a lakosság több mint 63 százaléka községekben lakott, tíz évvel később ez az arány 60 százalékra, húsz évvel később 55 százalékra változott az akkori államigazgatási beosztás szerint. Miközben a falvakban általában csökkent a népesség a vizsgált időszakban, sok városban 20–30 százalékos bővüléssel kellett szembenézni. Budapest lakosságának száma az 1950-es években közel 13 százalékkal, az 1960-as években több mint 7 százalékkal növekedett és elérte a 2 millió főt.

5.2. Változások a gazdaság szerkezetében Az 1960-as évek elején látványosan csökkent a magánszektorban dolgozók száma és nemzetgazdasági aránya. Ez legnagyobb részben a mezőgazdaság kollektivizálásának volt köszönhető, de azzal párhuzamosan folytatódott a kisiparosok, építőiparosok, kiskereskedők, magánfuvarozók létszámának 1957 óta tartó folyamatos csökkenése is. A mezőgazdasági szövetkezetek tagsága és alkalmazotti létszáma viszont ugrásszerűen emelkedett 1959 és 1961 között, majd apadásnak indult az elvándorlások következtében. 1969 végén már csak alig 970 ezren dolgoztak a tsz-ekben, miközben 1961 végén, a tsz-szervezési kampány után 1 millió 280 ezer munkavállalót tartottak nyilván. Más iparágakban is megfigyelhető volt a szövetkezeti gazdálkodási forma terjedése, azonban ott nem kampányszerű, erőszakos kormányzati intézkedések következtében bővült a foglalkoztatottak száma, hanem folytatódott az 1950-es évek elejétől jellemző növekedési tendencia. A szövetkezeti ipar közel 50 százalékos bővüléssel 238 ezer embert foglalkoztatott az évtized végén, a tíz év alatt háromszorosára növekedett szövetkezeti építőipar pedig 75 ezer embernek adott munkát. A kereskedelemben a szövetkezeteknél dolgozók száma ugyanekkor közel megkétszereződött és elérte a 120 ezer főt. 1969 végén összességében a szövetkezeti szektor foglalkoztatta a munkavállalók 28 százalékát és az állami szektor – az állami vállalatok — 126 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

és az államháztartás együttese – alkalmazta a keresők kétharmadát. A magánszektor folyamatos, lassú csökkenéssel alig 5 százalékot képviselt a foglalkoztatás terén az időszak végén. 5-3. ábra: Aktív keresők számának megoszlása gazdasági szektorok szerint 100

100

Magánszektor

Szövetkezeti szektor

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Állami szektor

Forrás: KSH.

Az aktív keresők gazdasági szektorok szerinti besorolása azonban nem képes bemutatni a szocialista szektorban kialakuló és fejlődő magángazdaságot, mivel minden munkavállaló csak egy helyen, a főtevékenységének megfelelő szektorban szerepelhet a kimutatásokban. A mezőgazdasági szövetkezeti tagok és alkalmazottak egyre nagyobb jelentőségű háztáji és kisegítő gazdasági tevékenységének súlyát tehát a létszámarányok nem érzékeltetik, azonban a szervezeti forma szerint bontott termelési értékek igen. A mezőgazdaság kibocsátásának több mint egyharmadát adták

— 127 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

a magángazdaságok, ezek közül a háztáji gazdaságok 24 százalékkal, a kisegítő és egyéni gazdaságok 10 százalékkal járultak hozzá a teljes ágazat termeléséhez az időszak végén. Elsősorban az állattenyésztés területén mutattak fel komoly eredményeket a magángazdaságok. Ennek is köszönhető, hogy a magánszektor gazdasági súlya az évtized első felében tapasztalt visszaesést követően az időszak végére 8,5 százalékra emelkedett. Számottevően növekedett a magánszektor termelése a mezőgazdaságon kívül az építőiparban is, ahol az önerős lakásépítések jelentős arányt képviseltek. A munkaerő jelentős arányú átcsoportosítása ellenére az egyes gazdasági ágak hozzájárulása a bruttó termelési értékhez minimális mértékben módosult az évtized egészét tekintve. A mezőgazdaság kibocsátása adta a nemzetgazdasági termelési érték 20 százalékát 1959-ben, ez az arány a magángazdaságok felszámolása és a kollektivizálást követő bizonytalanságok hatására 16–17 százalékra zsugorodott, majd az időszak második felében fokozatosan 18 százalékra emelkedett. A mezőgazdasági termelés az 1960-as években lényegesen egyenletesebben alakult, mint az azt megelőző évtizedben. Az ipari termelés részaránya 1958-tól kezdődően, a hároméves terv növekedési céljait követve, ismét erőteljesen emelkedett, majd az 1961–1965 közötti ötéves terv időszakában tovább bővült, így az 1960-as évek első felében a teljes kibocsátás 59 százalékát adta ez a gazdasági ág. Az évtized második felében azonban – különösen 1968-tól – komoly korrekcióra került sor, és 1969-re az ipar már csak 51 százalékát állította elő a teljes nemzetgazdasági kibocsátásnak. Ezzel párhuzamosan az építőipar, a kereskedelem és más gazdasági ágak szerepe növekedett.

— 128 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-4. ábra: A bruttó termelési érték megoszlása gazdasági ágak szerint 100

100

Mezőgazdaság Kereskedelem

Ipar Építőipar Egyéb ipar

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Közlekedés

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

A gyáripar – akkori elnevezéssel a szocialista nagyipar – térnyerésével, illetve az ipari termelési módszerek más gazdasági ágakban való elterjesztésével nem járt együtt a termelés költségigényének csökkenése. Például az agrártermelés gépesítése, az élőmunka gépi munkával való helyettesítése a nagyiparban tapasztaltakhoz hasonlóan nem csökkentette, hanem inkább növelte a termelési költségeket. Az eszközhatékonyság a gépesítésben előrébb járó állami gazdaságokban csökkent elsőként, majd a fejlettebb szövetkezetek következtek a visszaesésben. Általában véve az élőmunkát és a hagyományos szakértelmet megtartó, ugyanakkor a gyengébben gépesített magángazdaságok és egyéni termelők működése tűnt hatékonyabbnak ebben az időszakban. Nemzetgazdasági szinten a bruttó termelési érték 74 százalékát vitték el az anyagjellegű és a személyi ráfordítások az 1940-es és 1950-es évek fordulóján. Ez az arány tíz év alatt 78 százalékra emelkedett, majd az 1960-as évek legnagyobb részében 79–80 százalék — 129 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

körül mozgott és csak az időszak legvégén sikerült ismét 78 százalék alá szorítani. Miközben a munkaerőköltségek a termelési érték 32 százalékáról annak 22 százalékára estek vissza húsz év alatt, az értékcsökkenés nélkül számított anyagi ráfordítások a kibocsátás 42 százalékáról annak 54–55 százalékáig emelkedtek. Különösen jelentős növekedést okozott a termelési költségekben az 1959-ben, 1965-ben és 1968-ban végrehajtott árrendezés. Az anyagjellegű ráfordítások – azaz a folyó termelő felhasználás – arányának emelkedése a termelési értékben egyúttal azt eredményezte, hogy a bruttó hozzáadott érték – azaz a más szektorok által felhasználható érték – kevésbé növekedett, mint a kibocsátás. Az 1950-es években és az 1960-as évek első felében tehát az ipar és az építőipar egyre fokozódó arányban önmaga számára termelt, a fogyasztási cikkek – a végső fogyasztásra szánt termékek és szolgáltatások – gyártása háttérbe szorult. 5-5. ábra: A termelés eszközigényessége a gazdaságban, illetve ezen belül az iparban és a mezőgazdaságban 70

Teljes termelés eszközig. Bérigényesség

Ipar

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

— 130 —

Mezőgazdaság

1969

1968

20 1967

20 1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

Szintén elsősorban az ipar és ezen belül a nehézipar fejlesztését szolgálták továbbra is a beruházások. A szocialista – azaz állami és szövetkezeti – beruházásoknak még mindig a 41–45 százalékát költötték az iparra, és ez az arány csak az időszak legvégén csökkent 40 százalék alá. A nehézipar részesedése azonban folyamatosan mérséklődött, és valamelyest nagyobb támogatást kapott a könnyűipar, illetve az élelmiszeripar. A magángazdaságok visszaszorításával és a szövetkezeti gazdálkodás elterjesztésével párhuzamosan 1959-től kezdődően a szocialista beruházási forrásokból a korábbiaknál lényegesen nagyobb hányad jutott a mezőgazdaságnak. Az állami gazdaságok után a szövetkezetek is saját gépeket vásárolhattak, a bérbeadásra létrehozott mezőgazdasági gépállomások szerepe csökkent. 1968-tól újabb érdemi bővülés mutatkozott a mezőgazdaságba irányuló beruházásoknál, és ez a többlet is elsősorban a termelőszövetkezeteket érintette. A lakossági beruházások ugyanakkor a magánszektor korlátozása következtében visszaestek az időszak legelején és ettől kezdve lényegében csak a lakásépítéseket és lakásvásárlásokat tartalmazták. A lakossági beruházások aránya 8 és 11 százalék között mozgott az összes beruházáson belül. A kommunális beruházások néhány bőségesebb évtől eltekintve inkább csökkenő tendenciát mutattak, az időszak második felében a szocialista beruházási forrásoknak csak a 23 százalékát költötték erre a területre. Ezen belül a lakásberuházások aránya is mérséklődött.

— 131 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-6. ábra: A népgazdasági beruházások megoszlása gazdasági ágak szerint 100

100

Nehézipar Kereskedelem

Egyéb ipar Közösségi

Mezőgazdaság Lakossági

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Közlekedés

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

5-1. keretes írás A mezőgazdaság szocialista átszervezése

A mezőgazdaság kollektivizálása 1959 és 1961 között, három tsz-szervezési kampány keretében ment végbe. Az első, 1959 eleji kampányban mintegy 1000 új szövetkezet létesült, a további, 1959-1960 telén, illetve 1960-1961 telén lezajlott kampányokban a szövetkezetek száma már érdemben nem változott, a tagság viszont jelentősen bővült. Az átalakítások következtében 1958 és 1962 között megcserélődött a magángazdaság és a szövetkezeti gazdaság szerepe a mezőgazdaságban. A kollektivizálás előtt, 1958-ban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak 79 százaléka dolgozott magángazdaságokban (egyéni gazdálkodóként vagy alkalmazottként), 1962-ben már 75 százalékuk termelőszövetkezetekbe tömörült. Az egyéni gazdaságok összes földte-

— 132 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

rülete 1958-ban 8,2 millió hold volt, a szövetkezeteké az átalakítás után megközelítette a 9,4 millió holdat. A kollektivizálás formálisan nem érintette a föld tulajdonjogát, a kormányzat deklaráltan nem akarta felszámolni a paraszti földtulajdont, a föld használata öltött csak szövetkezeti formát. A tulajdonjoguk elismeréseképpen a gazdák igényt tarthattak földjáradékra a szövetkezetektől. Ugyanakkor a gyakorlatban az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek földhasználata tulajdoni jelleget öltött, amit végül 1967ben törvényben is rögzítettek. A tömeges kollektivizálással az állam tervutasításos gazdaságirányítási rendszere közvetlenebb módon érvényesülhetett a mezőgazdaságban. A szövetkezetek önálló tervezési és gazdálkodási egységek maradtak, azonban a tanácsokon keresztül mégis bekapcsolódtak a központi tervek végrehajtásába. A tsz-ek központi minta alapján készíthették el az alapszabályukat, amely az állami vállalatokhoz hasonlóan szűkre szabta a tagok és a szövetkezetek mozgásterét. Ebben a rendszerben tehát a szövetkezetekbe bevitt föld is betagozódott a központilag működtetett termelőeszközök közé. Az 1959 és 1961 között erőszakosan és rohamléptekben létrehozott vagy átalakított termelőszövetkezetek életképesebbeknek bizonyultak, mint az egy évtizeddel korábban létesített társaik. Ennek az az oka, hogy mezőgazdasági és pénzügyi szakembereket küldtek a tsz-ek vezető pozícióiba, továbbá a jelentős szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező nagygazdákat is sikerült meggyőzni a szövetkezetekhez történő csatlakozásra. Ráadásul az átszervezés után az eredetileg megálmodott, hagyományos, sztálini, kolhozszerű szövetkezeti társulásokból valódi termelési együttműködések jöttek létre, amelyek idővel vállalkozó típusú termelőközösségekké alakultak. Kezdetben a kormányzat nem ismerte fel ezeknek a kooperációknak az előremutató jelentőségét. Például az ezek keretében működő háztáji és kisegítő gazdaságoknak is átmeneti szerepet szánt, a szövetkezetek megerősödésével elhagyhatónak gondolta azokat. Az 1960-as évek közepére azonban egyértelművé vált, hogy a háztáji és más kisegítő gazdaságok tartósan a mezőgazdasági termelés közel 40 százalékát

— 133 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

biztosítják és a parasztság megélhetéséhez ennél is nagyobb arányban járulnak hozzá, így a közös gazdaságokhoz kapcsolódó elismert gazdálkodási formává váltak. Maguk a szövetkezetek is növelhették önállóságukat, bővültek a beruházási lehetőségeik és az átszervezés kapcsán felvett hiteleiket több ütemben (1961-ben, 1965-ben és 1967-ben) elengedte az állam. Noha a termelési eredmények általában még gyengék voltak, nyilvánvalóvá vált, hogy a szövetkezetek az állami gazdaságoknál, állami vállalatoknál rugalmasabb gazdálkodási formát képviselnek, amely jobban reagál a piaci folyamatokra és hatékonyabbnak bizonyul. Többnyire hozzáértő és vállalkozó típusú vezetés került a tsz-ek élére és jól működött a jövedelmezőséghez kapcsolódó anyagi érdekeltségi rendszer is. Ezekre az eredményekre alapozva a kormányzat megváltoztatta a szövetkezetek irányítási rendszerét, és szabályozókkal váltotta fel a tervutasításokat 1966-tól kezdődően. Az így szerzett tapasztalatok hozzájárultak az új gazdaságirányítási rendszer előkészítéséhez, az árarányok, a termékforgalmazási rendszer, vagy a szerződéses szabályok kidolgozásához.

5.3. A nemzeti jövedelem termelésének és felhasználásának alakulása A bruttó hazai termék (GDP) az 1960-as években évente átlagosan közel 6 százalékkal nőtt. Ez a növekedés elmaradt az 1950-es évek átlagos növekedési ütemétől (7,5 százalék), azonban jóval kiegyensúlyozottabb volt annál. Az előző évtizedben három évben is jelentősen visszaesett a termelés volumene és több évben volt 20 százalékot meghaladó bővülés. Ezt a szélsőséges gazdasági időszakot 1958-tól felváltotta egy visszafogottabb és egyenletes fejlődési periódus, amely egészen az 1970-es évek végéig tartott. Az 1960-as években a növekedést termelési oldalról továbbra is leginkább az ipar támogatta. A termelési érték több mint felét biztosító gazdasági ág bruttó hozzáadott értéke megkétszereződött ebben az évtizedben, ami 7,6 százalékos éves

— 134 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

átlagos növekedési ütemnek felel meg. Ezzel szemben a mezőgazdasági termelés volumene komolyan visszaesett az évtized első felében és csak az évtized közepére érte el ismét az 1950-es évek végén mért szintet, az időszak második felében pedig már szerény növekedést mutatott az ágazat. Az építőipar, illetve a szolgáltató gazdasági ágak átlagos növekedési értékeket produkáltak; mindegyik területet az jellemezte, hogy az időszak elején vett lendület elfogyott, a növekedés kifulladt, majd 1967-68ban kapott ismét valamelyest erőre a növekedés. 5-7. ábra: A bruttó hazai termék és egyes összetevői növekedése 260

1959=100

260

140

120

100

Háztartási fogyasztás Ipar növekedés

Felhalmozás Mezőgazdaság

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

— 135 —

1969

140

1968

160

1967

160

1966

180

1965

180

1964

200

1963

200

1962

220

1961

220

1960

240

1959

240

GDP növekedés

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

A megtermelt jövedelem felhasználását illetően a legnagyobb növekedést továbbra is a felhalmozási kiadásokban érte el a hazai gazdaság a vizsgált időszakban. Az összes felhalmozás, és ezen belül a beruházások volumene egyaránt 2,3-szorosára bővült, ami alig marad el az előző évtized 2,5-szörös növekedési értékétől. Ennek következtében az 1960-as években átlagosan a GDP 28 százaléka került már felhalmozásra, szemben az 1950-es évek 22 százalékos átlagértékével. Az évtized utolsó éveiben 30 százalék feletti felhalmozási ráták alakultak ki, alapvetően a mezőgazdaságnak juttatott többlet beruházási támogatások következtében. A felhalmozási kiadások időbeli eloszlása a vizsgált időszakban egyenletesebb volt, mint azt megelőzően, mivel az 1950-es évek drasztikus politikai irányváltásai ebben az évtizedben nem ismétlődtek meg. A felhalmozási ráfordítások visszaesését 1965-ben döntően a mezőgazdasági termelőszövetkezetek hiteleinek elengedése okozta, a kiugró növekedést pedig 1967-ben az új gazdasági mechanizmus bevezetése előtti vállalati tartalékolások (készletfelhalmozások) idézték elő. A felhalmozási kiadások növekvő aránya következtében a háztartások fogyasztási kiadásaira a GDP 63 százaléka jutott az 1960-as években, szemben a korábbi 67 százalékos aránnyal. Újdonságnak számított azonban, hogy a fogyasztási kiadások kiszámíthatóan, egyenletesen növekedtek a teljes időszak alatt, ami 4 százalék feletti átlagos éves bővülést jelentett. A háztartások fogyasztási kiadásai mellett közösségi fogyasztásra is valamivel kisebb hányadát fordították a megtermelt jövedelemnek a vizsgált évtizedben a megelőzőhöz viszonyítva.

— 136 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-8. ábra: A bruttó hazai termék felhasználásának összetevői 320 300 280 260 240 220 200 180 160 140 120 100 80 60 40 20 0 -20

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

Milliárd Forint

1961

1960

Milliárd Forint

1959

320 300 280 260 240 220 200 180 160 140 120 100 80 60 40 20 0 -20

Háztartások fogyasztása Közösségi fogyasztás Felhalmozás Nettó export

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

A beruházási kiadások jelentős növekedése azt eredményezte, hogy a termelés az időszak legnagyobb részében nem fedezte a belföldi felhasználást, ezért a hiányzó javakat többlet importtal kellett beszerezni. Nem sikerült tehát megőrizni a külső egyensúlyt, emellett – az erőltetett beruházások ellenére – a gazdaság bővülése és a fogyasztás fellendülése is elmaradt a korábbiaktól és az elvárttól is. Ugyanezek a jelenségek voltak megfigyelhetők a többi KGST-tagországban is, azaz a munkaerő folyamatos bővülése és a magas beruházási ráták ellenére a nemzeti jövedelem növekedési üteme az 1960-as évekre mindenhol visszaesett. Ezzel szemben a fejlett országok bruttó hazai terméke az 1950-es években mért 4 százalékos átlagos növekedés után évente több,

— 137 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

mint 5 százalékkal bővült az 1960-as években, amit a foglalkoztatottság emelkedése mellett értek el. A szocialista országok esetében ezáltal a fejlett országoktól való lemaradás fokozódott a vizsgált időszakban.

5.4. A külkereskedelmi forgalom alakulása és a külső egyensúly A külkereskedelmi forgalom a vizsgált időszakban folyamatosan emelkedett, ezen belül a szocialista országokkal és a tőkés nyugati országokkal lebonyolított forgalom aránya minimálisan változott, az utóbbi országok javára. A Szovjetunió részesedése a kivitelből 31 százalékról 36 százalékra, a behozatalból 32 százalékról 34 százalékra bővült, ezzel párhuzamosan más szocialista országok részesedése csökkent vagy változatlan maradt. Az 1958-ban indult hároméves terv még azzal számolt, hogy a ciklus végére egyensúlyba kerül a fizetési mérleg. 1959-től kezdődően azonban az erőltetett iparosítás és az életszínvonal kényszerű emelése folyamatossá tette a külkereskedelmi mérleg és a fizetési mérleg passzívumát. A hiány mértéke attól függött, hogy a pénzügyi egyensúly megteremtésére tett kísérletek, a beruházások visszafogása milyen eredménnyel járt, illetve a lakosság ellátása mennyiben tette szükségessé alapvető élelmiszerek behozatalát az adott évben. A könnyűipari és fogyasztási cikkek importja ugrásszerűen nőtt az időszak elején, a mezőgazdaság gyors ütemű kollektivizálása következtében pedig olyan agrártermékekből is importra szorult az ország, amelyeket korábban inkább exportált. Összességében a kivitel áruszerkezete kevéssé változott az 1960-as években, a behozatalban viszont emelkedett a gépek, berendezések, szállítóeszközök, fogyasztási cikkek és élelmiszerek aránya, ugyanakkor a nyersanyagoké és az energiahordozóké csökkent.

— 138 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-9. ábra: A külkereskedelmi forgalom értéke millió dollárban, illetve a GDP százalékában 2000

Millió USD

GDP%

1800 25

1600 1400

1200 15

1000 800

600 400

200 0

Export, mUSD (bal) Export, GDP% (jobb)

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Import, mUSD (bal) Import, GDP% (jobb)

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

A hatvanas évtized világpiaci áralakulása egyedülállóan kedvező volt a főként nyersanyagimportra és késztermék exportra támaszkodó magyar külkereskedelem szempontjából. A 20. században először köszöntött be a magyar külkereskedelemben olyan időszak, amelyben javultak az árarányok. Azonban ebben a kedvező világkereskedelmi helyzetben is külső finanszírozási problémái voltak az országnak, ami az évtized közepén egyértelműen ráirányította a figyelmet a belső feszültségekre, a gazdaságirányítási rendszer alapvető hiányosságaira. A külkereskedelmi mérleg hiánya nyilvánvalóan megmutatkozott a külfölddel szemben fennálló tartozások növekedésében is. Az 1950-es években a szocialista országokkal szembeni (illetve más metszetben rubel — 139 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

elszámolású) tartozások meghaladták a nyugati tőkés országok felé fennálló (illetve dollár elszámolású) tartozásokat. 1956 után sikerült lényegesen csökkenteni a dollár elszámolású hiteltartozásokat és az 1956-ban és 1957-ben felvett rubel adósság sem növekedett tovább a következő években, így 1959 végére úgy tűnt, hogy sikerült leküzdeni a fenyegető adósságproblémákat. 1960-tól azonban a dollár relációjú hiteltartozások megállíthatatlanul növekedtek és már 1962-től túlsúlyba kerültek a külső tartozásokon belül. 1964-ig, a gyorsuló ütemű hitelbővülés időszakában a dollár elszámolású hitelállomány 75–86 százaléka volt rövid lejáratú, ezt az évtized végére sikerült 50 százalékra leszorítani. 5-10. ábra: Rubel és dollár elszámolású külső hiteltartozások 70

Milliárd Forint

Millió USD

1600 1400

1200

1000

800 30

600

400

200

Rubel elszámolású

Dollár elszámolású

Forrás: KSH, MNB.

— 140 —

Összesen

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

1958

1957

1956

1955

1954

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5.5. Államháztartási pénzügyek Az állami költségvetés konszolidált (államháztartáson kívüli szereplőkkel kapcsolatos) bevételei és kiadásai az 1950-es években nagy változékonysággal, összességében a GDP 40 százaléka körül alakultak. Ezzel szemben 1960 és 1967 között a költségvetési bevételek és a kiadások mindvégig stabilan a GDP 41–42 százalékát tették ki, majd 1968-tól kezdődően 50 százalék közelébe ugrottak. A bevételeken belül tovább nőtt – a korábbi 75–83 százalékról 85–86 százalékra – a vállalatoktól és szövetkezetektől beszedett adójellegű bevételek aránya, és ezzel párhuzamosan 11–12 százalékról 6–7 százalékra esett a magánszemélyektől származó befizetéseké. Ez egyértelműen összefüggött a magángazdaságok felszámolásával, a szövetkezeti gazdálkodási forma kiterjesztésével. A vállalati befizetések között 1964-ben jelent meg új tételként az eszközlekötési járulék, amit 1967-ben kiterjesztettek, 1968-tól pedig a nyereségbefizetés mellett a legjelentősebb bevételi kategóriává vált. A társadalombiztosítási járulék kulcsa is emelkedett 1968-ban, 11-ről 17 százalékra, továbbá bevezették a járulék-előleget. 1967-ig valamennyi állami (beruházási, fejlesztési) kölcsönnyújtás és visszatérülés átvezetésre került a költségvetésen, 1968-tól azonban ezek a kölcsönműveletek már csak az MNB-nél vagy az OTP-nél jelentek meg (nem, mint az állam ügynökei hiteleztek ettől kezdve). Az államháztartás egyéb bevételeinek 1957-től kezdődően állandó szereplője lett a hitelfelvétel, ami kezdetben külföldi hitelfelvételt jelentett, majd később az MNB-től felvett hiteleket. 1968-ban 7,4 milliárd forint, 1969-ben 9,3 milliárd forint szerepelt ezen a költségvetési soron, a korábbi években elegendő volt 1 milliárd forint alatti összegeket felvennie az államnak. 1959-ben az egyéb bevételek jelentős összegét az okozta, hogy a költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében az állam a Hitelfedezeti Alapba (MNB-nél elhelyezett betét, továbbhitelezésre átadott elkülönített pénzeszköz) korábban általa befizetett pénzekből 3,9 milliárd forintot elvont.

— 141 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-11. ábra: Az államháztartás GDP-arányos éves bevételei és a bevételek összetétele 100

GDP%

60 50

80 70

60 50

30 20

10 0

Vállalati befizetés Egyéb bevétel

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Lakossági befizetés Szervek bevétele Összes bevétel, GDP% (jobb)

Forrás: Pénzügyminisztérium, országgyűlési beszámolók.

Az államháztartás kiadásainak közel felét a felhalmozási kiadások és a vállalati támogatások tették ki, hasonlóan az előző időszakhoz. Az évtized első felében a felhalmozási kiadások voltak túlsúlyban, a támogatások a gazdasági reform 1968. évi bevezetésekor kerültek ismét előtérbe. A felhalmozási kiadásoknak 1958 és 1967 között közel 70 százalékát az állami beruházások és készletfelhalmozás tették ki, a maradék vállalati, szövetkezeti és lakossági kölcsönnyújtás volt. 1968-tól megszűnt az állami kölcsönnyújtás, minimális forgóalap-kiegészítést kaptak ettől kezdve a vállalatok (a tőkeemeléshez hasonló szerepe lehetett), a felhalmozási kiadások döntő része állami beruházásokra ment. A vállalati támogatások megugrása a veszteségtérítések és a dotáció magas összege miatt következett be, az egyéb kiadások pedig nagyobb részben a nemzetközi fizetési kötelezettségek alakulását tükrözik.

— 142 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-12. ábra: Az államháztartás GDP-arányos éves kiadásai és a kiadások összetétele 100

GDP%

60 50

80 70

60 50

30 20

10 0

Felhalmozási kiadás Vállalati támogatás Összes kiadás, GDP% Egyéb kiadás

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Szervek kiadása

Forrás: Pénzügyminisztérium, országgyűlési beszámolók.

A költségvetési szervek kiadási szerkezete csekély mértékben módosult a vizsgált évtizedben. A katonai, védelmi kiadások aránya 1963-ig emelkedett, azt követően visszaállt a korábbi szintre. Az időszak egészét tekintve az igazgatási kiadások arányában sikerült folyamatos csökkenést elérni, miközben a társadalombiztosítási ellátások súlya nőtt a kifizetéseken belül. Az államháztartás alkalmazotti létszáma jelentősen, mintegy 100 ezer fővel nőtt az évtized folyamán, a központi szervek 40 ezer fővel, a tanácsi szervek 60 ezer fővel növelték munkavállalóik számát. Az állami költségvetés hivatalos egyenlege 1967-ig folyamatosan szerény többletet mutatott (átlagosan a GDP 0,2 százaléka), 1968-tól kezdődően viszont – a megváltozott vállalati támogatási rendszer következtében – veszteséges lett a költségvetés. A hiány mértéke a költségvetésben foglalt hitelműveletek kiszűrésével a GDP 2,3–2,7 százaléka lehetett.

— 143 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-13. ábra: A költségvetési szervek kiadásai funkciók szerint 100

100

0 1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Igazgatás Gazdasági ügyek Védelem, biztonság Oktatás, kultúra Szociális és egészségügy Társadalombiztosítás

Forrás: Pénzügyminisztérium, országgyűlési beszámolók.

5.6. Lakossági jövedelmek, fogyasztás, életkörülmények Az 1956 után felállt új vezetés célja a politikai rendszer stabilitásának megőrzése érdekében az életszínvonal folyamatos emelése lett. Ez vezetett az addigi elvek és módszerek felülvizsgálatához, az 1957-1958. évi konszolidációs politika megvalósításához. A beszolgáltatási rendszer megszüntetése, az ipari és a mezőgazdasági termelés növekedése, a javuló jövedelmi és ellátási viszonyok az 1950-es évek végére különösebb intézményi reformok nélkül is a közhangulat javulását okozták. Természetesen a gazdaságpolitika eközben nem mondott le az erőltetett ütemű gazdaságfejlesztésről, ami a nemzeti jövedelem szerényebb bővülése mellett általában korlátokat szabott — 144 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

a fogyasztás növelésének. Ugyanakkor alapvető változás a korábbi működéshez képest, hogy a gazdasági problémák elhárításának ettől kezdve nem lehetett eszköze az életszínvonal visszafogása vagy emelésének elhalasztása, helyette a külső egyensúly feladásával, külső források bevonásával szüntette meg a feszültségeket a kormányzat. Az általános célok megfogalmazásán és érvényesítésén túlmenően az 1960-as évek közepéig nem alakult ki egységes életszínvonal-, jövedelem- és társadalompolitika Magyarországon. A különféle szociális vagy jóléti intézkedések esetlegesen és összehangolatlanul születtek meg ebben a periódusban. Az időszak egészét az jellemzi, hogy a társadalmi juttatások gyorsabban nőttek, mint a munkából származó jövedelmek. Ez utóbbiak aránya a rendelkezésre álló jövedelemből 81,5 százalékról 78,6 százalékra mérséklődött 1959 és 1969 között. Ezáltal a teljesítmény szerinti differenciálás lehetőségei nem bővültek, ugyanakkor a jövedelmi különbségek is mérsékeltek maradtak. 5-14. ábra: Egy főre jutó reálbér, reáljövedelem és fogyasztás indexe 160

1959=100

160

100

Reáljövedelem indexe

Fogyasztás indexe

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

— 145 —

1969

100 1968

110

1967

110

1966

120

1965

120

1964

130

1963

130

1962

140

1961

140

1960

150

1959

150

Reálbér index

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

Összességében az egy főre jutó reáljövedelmek 57 százalékkal, ezen belül a reálbérek 25 százalékkal gyarapodtak a vizsgált időszakban. Az egy főre jutó fogyasztás volumene 49 százalékkal emelkedett ugyanekkor. A rendelkezésre álló jövedelem egyre nagyobb hányadát tudták megtakarítani a háztartások, ez az arány 2,6 százalékról folyamatosan 6,2 százalékra növekedett 1960 és 1969 között (ez a GDP 1,7, illetve 3,9 százalékának felelt meg). Kezdetben a megtakarított összeg legnagyobb részét, 90 százalékát lakásfelhalmozásra fordították a háztartások, a pénzügyi megtakarítás csak 10 százalékot tett ki. Az időszak végén a lakásberuházások aránya a felhalmozásból 60 százalékra mérséklődött, a pénzügyi megtakarítások (takarékbetétek, készpénz, egyéb megtakarítások) 40 százalékra bővültek a népgazdasági elszámolások (nemzeti számlák) adatai szerint. 5-15. ábra: A rendelkezésre álló jövedelem, annak összetevői és a fogyasztás 200

Milliárd Forint

GDP%

180

70 60

160

140 120

100 80

Társadalmi juttatás Munkajövedelem Jövedelem/GDP (jobb tengely)

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

— 146 —

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Fogyasztási kiadás

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

A háztartások fogyasztási kiadásainak szerkezete a korábbi évtizedben felvázolt tendenciák szerint változott, az élelmiszerre, ruházkodásra, illetve háztartási energiára fordított kiadások aránya csökkent, lakásfelszerelési tárgyak, tartós fogyasztási cikkek beszerzésére, valamint különféle szolgáltatások igénybevételére pedig arányaiban többet költöttek. Természetesen az arányok eltolódása ellenére az élelmiszerből és ruhaneműből elfogyasztott mennyiségek is számottevően emelkedtek az 1960-as években, különösen az évtized második felében. 5-1. táblázat: A háztartások egyes életszínvonal-jellemzői 1950 és 1980 között Háztartások életszínvonal-jellemzői

Mérték

1950

1960

1970

1980

Villannyal felszerelt lakások aránya

47,0

74,6

91,7

99,9

Fürdőszobás lakások aránya

10,5

17,5

31,9

59,7

Felsőfokú iskolai végzettségűek aránya

1,0

1,6

2,6

4,2

Rádió-előfizetések száma

ezer db

620

2224

2530

2620

Televízió-előfizetések száma

ezer db

104

1769

2766

Telefon-állomások száma

ezer db

110

243

399

617

Személygépkocsik száma

ezer db

239

1013

Belföldi vendégéjszakák száma

millió db

0,5

3,4

9,1

13,5

283

438

617

759

Egy havi bérből megvehető kenyér Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

5.7. Lakásviszonyok, lakásberuházások A lakásállomány az 1960-as években 364 ezer darabbal, 3122 ezerre bővült, ezáltal a száz lakásra jutó népességszám 343-ról 327 főre csökkent. 588 ezer lakás épült az évtizedben, viszonylag egyenletes ütemben, ebből 212 ezer állami (tanácsi) bérlakás, 235 ezer bankhitellel vagy állami támogatással épített vagy vásárolt magánlakás és 141 ezer önerőből épített, vagy vásárolt magánlakás volt. Az állami tulajdonú lakások

— 147 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

száma az időszak elején 600 ezer, az időszak végén 719 ezer darab volt (a teljes lakásállomány 22 és 23 százaléka). Az állam által épített lakások átlagos alapterülete 48 négyzetméter volt az időszak elején, ez fokozatosan 51 négyzetméterre emelkedett. Az 1960-as években összességében 20 százalékkal több lakás épült, mint az azt megelőző évtizedben, mégis a lakáshiány maradt az évtized végén is az egyik legégetőbb társadalmi probléma Magyarországon. Háztartásonként egy lakást feltételezve, bő 400 ezerre becsülték a hiányzó lakások számát, ebből Budapesten 100 ezer, más városokban több, mint 100 ezer, községekben több, mint 200 ezer lakásra lett volna még szükség. 1960 elején 173 ezren laktak albérletben és 47 ezren ágybérletben, 1969 végére ezek a létszámok 260 ezerre, illetve 119 ezerre emelkedtek. Ugyanekkor a népesség közel kétharmada komfort nélküli, közel tíz százaléka félkomfortos lakásban lakott. 5-16. ábra: Lakásszám-növekedés építők szerint és a lakásberuházások összege forrás szerint 14

Milliárd Forint

Ezer darab

0 1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Állami (jobb) Támogatott magán (jobb) Magánerős (jobb) Magánberuházás (bal) Állami beruházás (bal)

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

— 148 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5.8. Finanszírozási folyamatok, pénzügyi megtakarítás és eladósodás Az 1960-as években a háztartások nettó finanszírozási képessége (pénzügyi megtakarítása) a GDP 1 és 2 százaléka között mozgott, ez valamivel alacsonyabb volt az előző évtizedben mért átlagértéknél. Az államháztartás és a vállalati szektorok együttesen 2 százalékot meghaladó átlagos finanszírozási igényt támasztottak ebben az időszakban, ezért az ország külső finanszírozási igénye a GDP 1 százaléka körül alakult. Az államháztartás pénzügyi helyzete folyamatosan romlott az évtized során, a vállalatoké ezzel szemben javult a bővülő támogatások hatására. 5-17. ábra: A nemzetgazdaság és a gazdasági szektorok nettó finanszírozási képessége 6

GDP%

-6

Háztartások Államháztartás

Vállalatok

Forrás: MNB.

— 149 —

Nemzetgazdaság

1969

-4

1968

-4

1967

-2

1966

-2

1965

1964

1963

1962

1961

1960

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

A háztartások pénzügyi eszközei erőteljesen bővültek a vizsgált időszak alatt, a folyamatos pénzügyi megtakarítás és a szövetkezeti tulajdon növekedése következtében. 1969 végén az eszközállomány a GDP 47 százalékát tette ki, ennek a fele szövetkezeti üzletrészekből állt. A háztartások betétállománya – az államkölcsönök visszafizetésével párhuzamosan, illetve a készpénzfelhalmozás rovására – is dinamikusan emelkedett az 1960-as évek első felében, ezt követően a különféle pénzügyi eszközök felhalmozása arányossá vált. A betétállomány 1969 végén meghaladta a 34 milliárd forintot, ennek döntő hányada lekötött betét (takarékbetét) volt, a folyószámla-állomány ekkor még mindössze 0,7 milliárd forintot tett ki. A háztartások kötelezettségei a hiteltartozások felfutása miatt a GDP 3 százalékáról annak 8 százalékára emelkedtek az időszak végére, így a szektor nettó pénzügyi vagyona megközelítette a GDP 39 százalékát. A háztartások hiteltartozása döntően az OTP-től felvett lakásvásárlási és lakásépítési hitelekből állt, 1969 végén ezek állománya 18,2 milliárd forint volt, a fogyasztási és termeléshez kapcsolódó hitelek 3 milliárd forintot tettek ki, a munkáltatói kölcsönök pedig mindössze 0,4 milliárd forintot jelentettek. 5-18. ábra: A háztartások pénzügyi eszközei összetevők szerint és a szektor nettó pénzügyi vagyona 100

GDP%

Készpénz Egyéb

Betétek Hitel Összesen (jobb tengely)

Forrás: MNB.

— 150 —

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Üzletrész Biztostás Nettó p.v. (jobb tengely)

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

Az államháztartás kötelezettségeit sikerült egészen az új gazdasági mechanizmus 1968as bevezetéséig alacsony szinten tartani (a GDP 20 százaléka), ezt követően azonban a tartozások megállíthatatlanul növekedtek (1969 végén a GDP 26 százalékáig). Ezen belül a névértékes adósságot reprezentáló hiteltartozások az addigi 16–18 százalékos GDP-arányos szintről 22 százalék fölé emelkedtek az évtized végére. Miközben az időszak elején az államadósság fele külföldiekkel szemben állt fent, az időszak végén a tartozás közel 70 százaléka már az MNB-hez kötődött. A háztartások államkölcsön-jegyzéseiből származó államadósság 4 milliárd forintra csökkent, a tanácsok hiteltartozása az OTP felé pedig alig haladta még meg a 0,3 milliárd forintot 1969 végén. Az állami szervek számláit – beleértve a tanácsok és intézményeik számláit is – akkor még az MNB vezette, a számlaállomány az év végén 14,6 milliárd forint volt, emellett a tanácsok OTP-nél elhelyezett betétei 2,3 milliárd forintot tettek ki. 5-19. ábra: Az államháztartás bruttó adóssága összetevők szerint 24

GDP%

Hitel MNB-től Hitel bankoktól

Hitel háztartástól Külföldi hitel

Forrás: MNB.

— 151 —

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

1960

1959

Készpénz (érme)

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

Az 1960-as években az ország bruttó külső tartozása a GDP 16 százalékáról 26 százalékára emelkedett úgy, hogy közben 1965-ben megközelítette a 29 százalékot. A tartozásokon belül az államháztartás közvetlen külföldi tartozásai nem bővültek, a szükséges külföldi forrásokat kizárólag az MNB vonta be ebben az időszakban. Ennek következtében a jegybank mérlege is alapvetően átalakult, a külföldi tartozások a mérlegfőösszeg 18 százalékáról annak 34 százalékára emelkedtek. Az ország külfölddel szemben fennálló követelései (külföldi pénzügyi eszközei) a GDP 7,5 százalékáról annak 15 százalékára nőttek 1959 vége és 1969 vége között, a követelések 37 százalékról 49 százalékra növekvő hányadát tették ki az MNB tartalékeszközei. A külföldi eszközök aránya az MNB mérlegén belül 9 százalékról 15 százalékra emelkedett. 5-20. ábra: Az ország külső követelései összesen, illetve tartozásai összetevők szerint 30

GDP%

Kereskedelmi hitel Összes követelés

Állami tartozás

Forrás: MNB.

— 152 —

1959

0 1958

1957

1956

1955

1954

1953

1952

1951

1950

1949

MNB tartozás

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

5-2. keretes írás Az 1968. évi gazdasági reform

A második ötéves tervidőszak ellentmondásai 1964-re egyértelművé váltak. A fogyasztás erőteljesen bővült, az ország importigénye fokozódott, a külső adósság gyorsuló ütemben nőtt. Ekkor indultak el az előkészületek az 1956 végétől folytatott gazdaságpolitika átfogó felülvizsgálatára. A gazdaságirányítási rendszer kritikus elemzésével a felkért szakértők 1965 márciusára készültek el, és októberre készen állt a reform alapelveinek előzetes koncepciója is. 1966-ban született döntés az átfogó gazdasági reform bevezetéséről, 1967 tavaszán pedig a kormány átalakításával is jelezni kívánta a politikai vezetés, hogy új idők következnek. Az 1968. január 1-jén bevezetett és több, mint két évtizeden át működő modell megszüntette a tervutasításos gazdálkodás addigi rendszerét, azonban nem jelentette a piacgazdaságra való áttérést. Továbbra is készültek éves és középtávú tervek, azonban azok a minisztériumok és egyéb irányító szervek szintjén tartalmaztak előírásokat, nem bontották le azokat vállalatokra tervutasítások formájában. A központi akarat érvényesítése az alacsonyabb szinteken ezt követően általában közvetett szabályozóeszközökkel történt, azaz az árak, a jövedelmek, az adók, az egyéb elvonások, a támogatások, a hitelek, a kamatok vagy a devizaszorzók meghatározásán keresztül. Bizonyos területeken fennmaradtak azonban a kötelező utasítások is, így az import és az export engedélyezésénél, vagy a fejlesztési források és a hitelek elosztásánál. A beruházási döntések egy része a vállalatok kezébe került, ugyanakkor a nagyobb beruházásokról mindenképpen az állam döntött. A gazdasági mechanizmus reformját megelőzően a vállalatoknak a bruttó eredményük szinte teljes összegét be kellett fizetniük az állami költségvetésbe. 1968-tól kezdődően lényeges változás volt, hogy az adózott nyereség egy részével a vállalatok maguk gazdálkodhattak, abból fejlesztési, nyereségrészesedési és tartalékalapokat képeztek, nyereségrészesedést fizethettek a munkavállalóiknak. A munkaerő szabad mozgá-

— 153 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek

sát korlátozó szabályok legnagyobb része is megszűnt, a fluktuáció ezt követően jelentősen emelkedett. További tartós előrelépésnek bizonyult, hogy létrejött a fogyasztási cikkek és a termelőeszközök korlátozott piaca. A termelői és fogyasztói árak szisztematikus eltérítése a költségektől legalább részben megszűnt, az ezt célzó többezer adókulcs és adófajta egy részét eltörölték. A termékek mintegy 30 százaléka szabadáras lett. Az alapvető élelmiszerek, nyersanyagok és szolgáltatások árát továbbra is az állam határozta meg. Az 1968-ban bevezetett új mechanizmus tehát nem érintette a szocializmus alapjait, a politikai és a gazdasági intézményrendszert, azonban a tervutasítások merev rendszerét rugalmasabb tervezés váltotta fel, amelynek elvárásait az állam elsősorban pénzügyi szabályozókon és általánosabb előírásokon keresztül közvetítette a gazdálkodó szervezetek felé. A reform előkészítése és bevezetése javította Magyarország megítélését a nyugati országok körében és új lehetőségeket nyitott a kereskedelmi és finanszírozási kapcsolatok terén.

Felhasznált irodalom Árvay János (1971): A nemzeti jövedelem és a nettó nemzeti termelés új idősorai 1960–1970. Statisztikai Szemle, 49. évf. 6. sz. 563–573. o. Botos János (2004): A Magyar Nemzeti Bank története III. Tarsoly Kiadó. Kornai János (1980): A hiány. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. KSH (1960–1970): Statisztikai Évkönyv, 1959–1969. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1966): Nemzetközi pénzügyi helyzetünk, 1961–1965. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1973): Nemzetközi pénzügyi helyzetünk, 1961–1972. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1989): Népgazdasági mérlegek, 1949–1987. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1996): Magyarország népessége és gazdasága. Múlt és jelen. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (2017): Századok statisztikája. Központi Statisztikai Hivatal.

— 154 —

5. A gulyáskommunizmus kiépülése: az 1960-as évek MNB (1994): Árfolyamrendszer és árfolyampolitika Magyarországon 1946–1993. MNB Műhelytanulmányok 7. MNB (2016): A forint 70 éve: Út a hiperinflációtól az árak stabilitásáig. Magyar Nemzeti Bank. Mong Attila (2012): Kádár hitele. Libri Kiadó. OTP (1970): A lakosság takarékossági szokásai. Országos Takarékpénztár. Pető Iván – Szakács Sándor (1985): A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945–1985. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Pénzügyminisztérium (1960–1970): Jelentés az állami költségvetés végrehajtásáról, 1959–1969. Simon Béla (2018): Még húsz év a pénzügyi számlákból – Magyarország pénzügyi mutatói 1949 és 1969 között. Statisztikai Szemle 96. évf. 11–12. sz. 1129–1168. o.

— 155 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek Simon Béla Főbb makrogazdasági indikátorok 1970-1979 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 GDP éves növekedés

4,3

6,5

6,1

6,8

5,9

6,0

3,5

7,6

4,3

3,0

GDP/fő éves növekedés

-0,7

4,2

1,9

4,9

2,2

1,6

-0,2

5,8

2,1

0,0

Magyarország és Ausztria GDP/fő növekedés eltérése -7,4

-0,5

-3,7

0,6

-1,6

1,7

-5,0

1,2

2,4

-5,7

Fogyasztóiár-index éves változása

1,3

2,0

2,9

3,3

1,8

3,8

5,0

3,9

4,6

8,9

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

30,5 35,9 36,8 37,6 41,1 49,6 54,8 62,1 68,3 71,0

Munkanélküliségi ráta

0,0

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

-2,8

-4,4

1,3

4,9

-3,9

-6,1

-5,3

-6,2 -11,3 -5,9

Kamatszint*

5,5

8,7

8,2

8,7

Az 1968-ban bevezetett gazdasági reform eredményei az első években biztatóak voltak. A fizetési mérleget sikerült átmenetileg egyensúlyba hozni, mivel a turizmus fellendült és a külföldi hitelekre fizetett kamatkiadások is csökkentek a jobb feltételekkel felvett hosszú lejáratú hitelek miatt. A korlátozott piaci körülmények között a gazdasági szereplők bizonyos fokig rákényszerültek a piaci alkalmazkodásra. A magyar reformok elismerést váltottak ki a külföldön, a nyugati országok körében is; a politikai konszolidáció, „gulyáskommunizmus” sikere bejárta a nyugati sajtót. Az 1960-as évek végétől folyamatosan bővültek

— 157 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

a gazdasági kapcsolatok a fejlett országokkal, az elzártság lassan oldódott. Az új gazdasági mechanizmust úgy tervezték meg, hogy néhány év elteltével további reformlépések következnek, például az egységes devizaárfolyamok bevezetése, a vállalati önállóság bővítése, vagy az árak szélesebb körének a felszabadítása. A KGSTtagországokban mutatkozó feszültségek, illetve a Szovjetunió részéről megnyilvánuló bírálatok azonban megerősítették itthon a reformot ellenzők táborát, ami végül a reformfolyamat leállításához vezetett 1972-ben. Ezt követően a reformokat kidolgozó és végrehajtó politikusokat elmozdították a helyükről és az évtized közepétől egyértelmű visszarendeződés történt a gazdaságirányítás módszereiben. A vállalatok önállósága csorbult, a jövedelem-centralizáció mértéke növekedett, a beruházási döntések egy részét elvonták a vállalatoktól. Emellett ismét előtérbe került a magánszektor korlátozása, a kisvállalkozók, kiskereskedők, háztáji gazdálkodók, melléküzemági dolgozók tevékenységének az ellehetetlenítése. Az 1957-től kezdődően az életszínvonal növelését hirdető politika megvalósítását 1973-ig a külső feltételek alapvetően segítették. Az extenzív gazdasági növekedés viszonylag olcsó import nyersanyagokra és energiára támaszkodhatott. Emellett a külföldi hitelfelvétel egyre könnyebbé vált az ország számára, ami azt a látszatot keltette, hogy az eladósodástól nem kell annyira félni, majd az erőteljes növekedés kitermeli a törlesztéshez szükséges többletet. Az 1973. évi első világpiaci olajár- és nyersanyagár-robbanás és az azt követő általános visszaesés következtében az import jelentősen megdrágult. A hazai gazdaság hosszabb távon sem tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az elavult termelési szerkezet fenntartása, a növekedés minden áron való hajszolása és a termelési eredményeket meghaladó hazai fogyasztás miatt a külföldi adósság gyorsuló ütemben növekedett. Kihasználva a külső hitelfelvételi lehetőségeket, a politikai vezetés az előremenekülés útját választotta, ezen felül a nyugati hitelek egy részét továbbkölcsönözte más KGST-tagoknak, hogy az ország az energiaigényes gazdasági növekedéshez szükséges inputokat biztosító

— 158 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

külföldi beruházásokból részt vállaljon. Az 1960-as éveket sikerült minimális fogyasztói áremelkedésekkel átvészelni, azonban a 1970-es években már erőteljesebb áremelések következtek. Ezek betetőzése volt az 1979-ben végrehajtott drasztikus áremelés, ami világossá tette mindenki számára, hogy fenntarthatatlanná vált az életszínvonal folyamatos emelkedésére és a növekedésre alapozott gazdaságpolitika. A kiigazítások sorozata indult el, de hiába, a problémák ezt követően tartóssá váltak.

6.1. Bővülő népesség, stagnáló foglalkoztatás Az 1970-es években a hazai népesség száma az előző évtizedhez hasonlóan, közel négy százalékkal bővült, ugyanakkor a munkavállalók létszáma már lényegében nem változott. Az időszak első felében még meglévő szerény növekedés megtorpant, majd az időszak második felében elindult a keresők létszámának csökkenése. A legtöbben 1975-ben dolgoztak Magyarországon, az év végén mintegy 5,1 millióan. Az aktív keresők számának stagnálásához, illetve csökkenéséhez több tényező is hozzájárult. Az 1967-ben bevezetett gyermekgondozási segély rendszere ebben az évtizedben teljesedett ki, a segélyben részesülők száma 144 ezer főről 264 ezer főre emelkedett. A nyugdíjasok száma pedig 1,350 millióról 2 millió fő közelébe ért tíz év alatt. Miközben 1969-ben a nyugdíjas korú népesség alig kétharmada részesült nyugellátásban, ez az arány 1979-ben már 90 százalék felett volt. A nyugdíjazások miatt a foglalkoztatott férfiak száma tovább csökkent, amit a nők fokozódó foglalkoztatása ebben az időszakban még ellensúlyozni tudott. A nők bővülő foglalkoztatását főként a kereskedelmi, vendéglátó és egyéb szolgáltató ágazatok igényelték, miközben az iparban foglalkoztatottak száma nem emelkedett tovább, sőt az évtized közepétől már látványosan csökkent. Megállt viszont az időszak második felében a mezőgazdaságban dolgozók létszámának évtizedek óta tartó, folyamatos visszaesése. Az állami mezőgazdaság, erdő- és vízgazdálkodás területén foglalkoztatottak száma hosszú ideje változatlan

— 159 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

volt (275–280 ezer ember), a szövetkezeti közös gazdaságokban dolgozók (tagok és alkalmazottak) száma mérséklődött az évtized közepéig (840 ezer főről 640 ezerre), ez eredményezte az ágazati létszám csökkenését. Az egyéb gazdasági ágakban működő szövetkezetek aktív tagsága lényegében nem változott, az úgynevezett magánszektorban tevékenykedők (önálló gazdálkodók, kisiparosok, kiskereskedők) száma pedig valamelyest tovább csökkent (191 ezer főről 173 ezer főre), elsősorban a magánkisipar visszaszorulása következtében.

6.2. A nemzeti jövedelem termelésének és felhasználásának alakulása A bruttó hazai termék (GDP) az 1970-es években – az előző évtizedhez hasonlóan – átlagosan még 6 százalékkal növekedett évente, kivéve azt a két évet, amikor jelentős áremelésekre kényszerült a kormányzat. 1976-ban 5 százalékos infláció mellett a növekedés csak 3,6 százalékos volt, 1979-ben pedig 8,9 százalékos áremelkedés mellett csak 2,6 százalékkal bővült a gazdaság. Az 1970-es évek végével egyértelműen befejeződött az óvatos áremelésekkel és határozott gazdasági növekedéssel jellemezhető korszak, ezt követően az óvatos növekedés és a határozott áremelkedések évei jöttek. Az 1970-es években folytatódott az ipar és az építőipar töretlen fejlődése, termelési oldalról továbbra is ez a két gazdasági ág húzta fölfelé a gazdaság teljesítményét. Ezen ágazatok hozzáadott értéke tíz év alatt ismét közel kétszeresére nőtt, ami évi 7 százalékos bővülésnek felel meg az időszak legnagyobb részében. Ezzel szemben a mezőgazdaság teljesítménye hullámzó volt, az ágazat bruttó hozzáadott értéke mindössze 15 százalékkal bővült tíz év leforgása alatt. Az extenzív módon fejlődött ipar tehát egyelőre kevéssé érezte meg a munkaerő csökkenését.

— 160 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6-1. ábra: A bruttó hazai termék és egyes összetevői növekedése 220

1969=100

220

100

Háztartási fogyasztás Ipar növekedés

Felhalmozás Mezőgazdaság

1979

100

1978

120

1977

120

1976

140

1975

140

1974

160

1973

160

1972

180

1971

180

1970

200

1969

200

GDP növekedés

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

Termelési oldalról tekintve, a gazdaság szerkezetét az 1968-as gazdasági reformot követően kialakult arányok jellemezték mindvégig a vizsgált évtizedben. Az ipar adta a bruttó kibocsátás 51 százalékát, az építőipar 8–9 százalékkal, a mezőgazdaság 17– 18 százalékkal, a közlekedés, szállítás 5 százalékkal, a kereskedelem 7–8 százalékkal, a nem anyagi ágak pedig mintegy 10 százalékkal járultak hozzá a nemzetgazdasági termelés értékéhez. Az ipar szerkezete sem változott érzékelhetően, az ipari munkavállalók közel 60 százalékát mindvégig a nehézipar foglalkoztatta és a bruttó termelési érték valamelyest növekvő hányada (59–64 százaléka) is innen származott.

— 161 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

Nem utal szerkezetváltásra a beruházási ráfordítások elosztásának alakulása sem. Az 1960-as évek végén kialakult arányok szerint továbbra is az iparra költötték a beruházások közel 40 százalékát, ezen belül viszont a nehézipar részesedése 80 százalékról 74 százalékra mérséklődött az időszak végéig. Az időszak első felében valamelyest zsugorodott az ipar részaránya, és a kommunális beruházásokra több forrás jutott. Ezt követően azonban visszarendeződés történt, és csak a mezőgazdaság folyamatosan (21-ről 17 százalékra) csökkenő részesedése miatt kapott többlet forrást számos közösségi beruházás. A nehézipar területén ellentétes hatások érvényesültek a vizsgált időszakban. Egyrészt az 1960-as évek második felétől meghirdették a szénbányászat visszafejlesztésének periódusát, a szinte kizárólag szénalapú energiatermelés részbeni átállítását szénhidrogén bázisra. Az első olajár-robbanás hatásainak ellensúlyozására azonban 1975-től, az úgynevezett eocén-program keretében, majd később a liász-program meghirdetésével az ország nagyszabású állami beruházásokba fogott, ismét szénbányákat (Márkushegy, Mány, Nagyegyháza, Lencsehegy) és szénalapú erőműveket épített. (A Bicskére tervezett Dunántúli Hőerőmű és a környező szénbányák fejlesztése azonban például félbemaradt.) 1974-ben elkezdődött a Paksi Atomerőmű beruházása is, amelynek első blokkját 1982-ben kapcsolták rá a villamos hálózatra. Hosszas tervezgetés után 1977-ben írta alá a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építéséről és üzemeltetéséről szóló államközi szerződést Magyarország és Csehszlovákia, a beruházást azonban a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva csak jóval később kezdték el. Az évtized egyik legnagyobb beruházása ugyanakkor az 1972 és 1978 között épült, szénhidrogén tüzelésű Tiszai Erőmű volt. Szintén Tiszaújvároshoz (korabeli nevén Leninvároshoz) kötődött a Tiszai Vegyi Kombinát és a Tiszai Kőolajipari Vállalat egy-egy nagyberuházása is ebben az időszakban. Az 1949-ben alapított Borsodi Vegyi Kombinát pedig új PVC gyárat kapott Kazincbarcikán. Mindez azt mutatja, hogy a már elkezdett, szénhidrogén-felhasználásra alapozott beruházások általában megvalósultak az 1970-es

— 162 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

években az energiaár-emelkedések ellenére is, így 1980-ra a szén és a szénhidrogének felhasználása már azonos arányt képviselt az energiatermelésben. 6-2. ábra: A népgazdasági beruházások megoszlása gazdasági ágak szerint 100

100

Nehézipar Közlekedés

Egyéb ipar Kereskedelem

Építőipar Közösségi

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

Mezőgazdaság Lakossági

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

A megtermelt jövedelem felhasználását tekintve elmondható, hogy a háztartások fogyasztási kiadásai stabilan 57–59 százalékot tettek ki, a közösségi fogyasztás is 10 százalék körül alakult. A felhalmozási kiadások ugyanakkor erősebb ingadozást mutattak (a GDP 30 és 37 százaléka között), és alapvetően ez határozta meg a külkereskedelmi hiány mértékét is. Az időszak legnagyobb részében deficites volt a külkereskedelmi egyenleg, ennek átlagos mértéke a GDP 3,5 százalékát tette ki. Egyedül 1973-ban sikerült érdemi exporttöbbletet elérni az évtized folyamán. A megelőző évtizedekhez viszonyítva tovább csökkent a fogyasztásra fordított összegek aránya a GDP-ből,

— 163 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

miközben nőtt a felhalmozás aránya. A felhalmozási kiadásokon belül valójában a befejezetlen beruházások és a készletek felhalmozása vált aggasztó mértékűvé az 1970-es években. A vállalati készletállomány a GDP 68 százalékáról (203 milliárd forint) tíz év alatt annak 75 százalékáig emelkedett, a befejezetlen vállalati beruházások pedig 15 százalékról (48 milliárd forint) 20 százalékra bővültek. A befejezetlen beruházások és az eladhatatlan árukészletek fölöslegesen kötötték le a finanszírozási forrásokat. Az 1980-as években mind a befejezetlen beruházások, mind a készletek értéke jelentősen csökkent. 6-3. ábra: A bruttó hazai termék felhasználásának összetevői 120

120

100

0 -20

Háztartások fogyasztása Közösségi fogyasztás Felhalmozás Nettó export

Forrás: KSH.

— 164 —

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

-20

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6.3. A külkereskedelmi forgalom és a külső egyensúly Az 1970-es évtizedben tovább bővült az ország külkereskedelmi forgalma, az időszak második felében a kivitel a GDP mintegy 40 százalékát tette ki, a behozatal pedig közelítette az 50 százalékát. 1974-től kezdődően, az export- és az importárak kedvezőtlen változása, azaz a romló cserearány következtében a megugró import-ráfordításokat nem tudták követni az export-bevételek és minden évben jelentős hiánnyal zárult a külkereskedelmi mérleg. A behozatal szerkezetét tekintve közel kétszeresére nőtt az energiahordozók aránya és csökkent a gépek, berendezések, fogyasztási cikkek és élelmiszerek aránya a vizsgált időszakban. A kivitel összetétele ugyanakkor nem változott érdemben. Az ország széntermelése az 1960-as években volt a legmagasabb (évi 28 millió tonna) és a behozatal is ekkor tetőzött (2 millió tonna felett). A lassan felfutó majd stagnáló kőolaj-kitermelés (évi 2 millió tonna) mellett az import mennyisége ugrásszerűen nőtt és 1970-ben már kétszerese, 1980-ban pedig már három és félszerese volt az itthon kitermelt mennyiségnek. A hazai földgáztermelés az 1970-es években megduplázódott és ezt követően hasonló mennyiségű importra is szükség volt az igények kielégítése érdekében. Az energiagondok részbeni kezelése érdekében az 1970-es évek közepétől megkétszerezett lignit-kitermelés csak átmeneti segítséget jelentett, a szénhidrogének import-volumene pedig tartósan magas maradt. Az energiahordozók behozatali ára közel háromszorosára emelkedett a vizsgált évtizedben. Különösen erős volt az áremelkedés 1974-ben és 1975-ben, majd pedig 1977-től kezdődően. Összességében (minden termékre vonatkozóan) a behozatali árak 60 százalékkal növekedtek, miközben a kiviteli árak csak 29 százalékkal voltak magasabbak 1979-ben, mint 1969-ben, így az ország 19 százalékos cserearány-romlást szenvedett el.

— 165 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6-4. ábra: A külkereskedelmi forgalom értéke millió dollárban, illetve a GDP százalékában 9000

Millió USD

GDP%

8000 40

7000 6000

5000 4000

3000 2000

1000 0

Export, mUSD (bal) Export, GDP% (jobb)

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

Import, mUSD (bal) Import, GDP% (jobb)

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

Az 1970-es években folytatódott a külkereskedelemben a nyitás a nyugati országok irányába. A behozatal 72 százaléka származott szocialista országokból 1969-ben, ez az arány tíz évvel később már csak 53 százalék volt. A szocialista relációjú kivitel szintén 72 százalékról 60 százalékra mérséklődött ugyanebben az időszakban. A fejlett országok közül a Német Szövetségi Köztársasággal élénkült meg leginkább a külkereskedelmi forgalom, a behozatalból 5 százalék helyett 12 százalékkal, a kivitelből 6 százalék helyett 10 százalékkal részesedett az NSZK az időszak végén.

— 166 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

A folyó fizetési mérleg egyenlege követte a külkereskedelmi egyenleg alakulását, azonban az eltérő szemlélet következtében egyes tranzakciók hatása időben eltolva jelentkezett (a fizetési mérleg pénzforgalmi szemléletű volt abban időben). A módszertani különbségek ellenére is megállapítható, hogy az időszak második felében a fizetési mérleg hiánya jóval nagyobb volt a külkereskedelmi deficitnél, amit a negatív jövedelemegyenleg magyaráz. Az 1980-as évek elején sikerült fokozatosan egyensúlyba hozni a külkereskedelmi forgalmat, így a fizetési mérleg passzívuma is mérséklődött átmenetileg. 6.1. táblázat: A fizetési mérleg éves egyenlege milliárd forintban és a GDP százalékában Egyenleg

1969

1970

1971

1972

1973

1974

1975

1976

1977

1978

1979

Mrd Ft

6,7

-9,4

-16,0

5,1

21,3

-17,9

-29,9

-28,2

-35,8

-71,4

-40,3

GDP%

2,1

-2,8

-4,4

1,3

4,9

-3,9

-6,1

-5,3

-6,2

-11,3

-5,9

A fizetési mérleg tartós deficitje következtében erőteljesen növekedett a külfölddel szemben fennálló hiteltartozások állománya a vizsgált időszakban. 1969 végén az ország külföldi hiteltartozása 1,5 milliárd dollár lehetett (68 milliárd forint, a GDP 22 százaléka), 1979 végén a tartozásállomány megközelítette a 12 milliárd dollárt (400 milliárd forint, a GDP 59 százaléka). Az időszak legelején és legvégén az adósság 39 százaléka volt rövid lejáratú, az időszak közepén azonban 50 százalék felett volt az egy évnél nem hosszabb eredeti lejáratú tartozások (bankszámlák, bankbetétek, céghitelek) aránya.

— 167 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6-5. ábra: Rubel és dollár elszámolású külső hiteltartozások 450

Milliárd Forint

Millió USD

12000

400 10000

350 300

8000

250 6000

200 150

4000

100

2000

50 0

Rubel elszámolású

Dollár elszámolású

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

Összesen (jobb tengely)

Forrás: MNB.

6.4. Az államháztartás pénzügyi helyzete Az állami költségvetés bevételei és kiadásai egyaránt a GDP 50 százaléka körül alakultak az időszak elején, 1974-ben azonban a GDP 60 százaléka fölé ugrottak és viszonylag magas szinten maradtak az évtized hátralévő részében is. A bővülést a kiadási oldalon a vállalatoknak nyújtott támogatások, a bevételi oldalon pedig az egyéb bevételek között szereplő hitelfelvételek növekedése okozta. Ennek következtében a vállalatoktól származó bevételek aránya a bevételekben 85 százalékról 80 százalék alá csökkent. Valójában a vállalatok befizetései is erőteljesen emelkedtek (a GDP 42 százalékáról 49 százalékára), azonban ez nem volt elegendő 1974-től kezdődően a hirtelen felfutó vállalati támogatások (döntően árkiegészítések) finanszírozására. — 168 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

A vállalatok befizetéseinek legnagyobb súlyú tétele 1960-tól kezdve a nyereségbefizetés lett, ez tette ki az elvonások 28–33 százalékát a vizsgált évtizedben is. További közel 20 százalékot jelentett a termelési adó. Ezek mellett az eszközlekötési járulék, a társadalombiztosítási járulék, a forgalmi adó, illetve a vám és importadó szerepeltek még egyenként 10 százalék körüli arányban a vállalatoktól származó bevételek között. 6-6. ábra: Az államháztartás GDP-arányos éves bevételei és a bevételek összetétele 100

GDP%

70 60

80 70

50 40

10 0

Vállalati befizetés Egyéb bevétel

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

Lakossági befizetés Szervek bevétele Összes bevétel, GDP% (jobb tengely)

Forrás: Pénzügyminisztérium, országgyűlési beszámolók.

Az állami költségvetés kiadási oldalán valamelyest csökkenő hányadot képviseltek a felhalmozási kiadások. Valójában azonban a GDP 12–13 százalékát kitevő, stabil kiadási csoportról van szó, melynek legnagyobb részét az állami és tanácsi beruházások jelentették, emellett a magánlakás-építéshez nyújtott támogatások és a vállalati fejlesztési alapok kiegészítése szerepelt itt évi 2–3 milliárd forintos összegekkel. A költségvetési szervek kiadásai általában a kiadások 41 százalékát tették ki, kivételt — 169 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

csak az a néhány év jelentett, amikor a felhalmozási kiadások és a vállalati támogatások együttese meghaladta a költségvetési kiadások felét. A GDP arányában tekintve, a költségvetési szervek kiadásai folyamatosan, 21 százalékról 25 százalékra bővültek a vizsgált évtizedben. Ezen belül a társadalombiztosítási ellátások és az oktatási kiadások súlya tovább emelkedett, a védelemmel és rendfenntartással kapcsolatos ráfordításoké pedig visszaesett. 6-7. ábra: Az államháztartás GDP-arányos éves kiadásai és a kiadások összetétele 100

GDP%

70 60

80 70

50 40

10 0

Felhalmozási kiadás Vállalati támogatás Összes kiadás, GDP% (jobb) Egyéb kiadás

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

Szervek kiadása

Forrás: Pénzügyminisztérium, országgyűlési beszámolók.

Az állami költségvetés az 1970-es években folyamatosan deficites volt, a hivatalos kimutatások szerint az éves hiány 2 és 4 milliárd forint között mozgott. A költségvetésben foglalt hitelműveletek kiszűrésével azonban ennél magasabb hiányszámok adódnak, különösen 1974-től kezdődően. A vizsgált időszakban (valójában már 1968-tól kezdődően) az állami költségvetést eleve deficitesre tervezték, a végrehajtás során a tervezett — 170 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

hiányt általában sikerült tartani. A hiány finanszírozásáról a költségvetési dokumentumok igen szűkszavúan nyilatkoztak, a meglévő pénzkészlet felhasználását említették, ugyanakkor hitelfelvételről, az államadósság növekedéséről nem esett szó. A tervezési és zárszámadási dokumentumokban, beszámolókban az egyensúlyra való törekvés alapvető célként jelent meg, azonban elégtelennek bizonyultak azok az intézkedések (az import, a belföldi fogyasztás és különösen a felhalmozás visszafogása, a tőkés export növelése) amelyeket a kormányzat az egyensúly helyreállítása érdekében tett.

6.5. A háztartások jövedelme, fogyasztása és életkörülményei A háztartások jövedelmi viszonyait, illetve a jövedelem felhasználását illetően, a vizsgált időszakban folytatódtak azok a tendenciák, amelyek az 1957-től 1979-ig tartó fejlődési periódust összességében jellemzik. A háztartások rendelkezésre álló jövedelmén belül tovább nőtt – 21 százalékról 30 százalékra – a társadalmi juttatások aránya, ami a pénzbeni társadalmi juttatások dinamikus bővülésével függ ös�sze, miközben a természetbeni juttatások aránya a jövedelmeken belül lényegében változatlan maradt. A társadalmi juttatások növekvő szerepe biztosította azt, hogy a háztartások jövedelmei, a mérsékelten emelkedő munkajövedelmek mellett, lépést tudtak tartani a bruttó hazai termékkel (annak 62 százalékát tették ki a teljes időszak alatt). A pénzbeni társadalmi juttatások legnagyobb hányadát kitevő nyugdíjak, illetve a családtámogatások egyaránt erőteljesen bővültek. Az egy főre jutó reáljövedelmek összességében 46 százalékkal nőttek tíz év alatt, ezen belül a reálbérek növekedése 30 százalékos volt. 1976-ban, az első jelentősebb áremelések időszakában a jövedelmek egyébként folyamatos növekedése megtorpant, majd átmeneti emelkedés után 1979-től, az újabb drasztikus áremelések következtében a reálbérek csökkenni kezdtek, és az egy főre jutó összes jövedelem sem bővült tovább. — 171 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

Az egy főre jutó fogyasztás volumene 47 százalékkal emelkedett 1969 és 1979 között, a fogyasztás azokban az időszakokban is bővült, amikor a rendelkezésre álló jövedelem szintje nem emelkedett, azonban szerényebb mértékben. Egészen 1978-ig emelkedett a háztartások rendelkezésre álló jövedelméből az el nem fogyasztott hányad; a megtakarítások a jövedelem 6,2 százalékáról annak 7,7 százalékára (a GDP 3,9 százalékáról 4,8 százalékára) bővültek. 1979-től kezdődően azonban a megtakarítási ráta csökkent, majd stagnált, és csak az 1980-as évtized utolsó harmadában indult ismét emelkedésnek. A háztartási szektor a megtakarított, felhalmozásra kerülő jövedelmek kétharmadát lakásberuházásra, egyharmadát pénzügyi megtakarításra fordította a vizsgált időszakban. 1979-től kezdődően a szerényebb megtakarítások nagyobb hányadát költötte a szektor lakásfelhalmozásra és arányát tekintve kevesebb maradt pénzügyi befektetésekre. 6-8. ábra: A rendelkezésre álló jövedelem összetevői és a fogyasztás 450

Milliárd Forint

450

100

Társadalmi juttatás

Munkajövedelem

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

— 172 —

1979

150

1978

150

1977

200

1976

250

200

1975

250

1974

300

1973

300

1972

350

1971

350

1970

400

1969

400

Fogyasztási kiadás

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

A vizsgált időszakban a háztartások fogyasztási kiadásain belül valamelyest tovább csökkent az élelmiszerekre és a ruházkodásra fordított összegek aránya, emelkedett viszont a tartós fogyasztási cikkek, lakásfelszerelési tárgyak, illetve a különféle szolgáltatások vásárlására fordított hányad. Az élelmiszerek, az élvezeti cikkek és a ruházati termékek ára átlag felett emelkedett 1970 és 1979 között, a háztartási energiáért viszont csak 16 százalékkal kellett többet fizetniük a fogyasztóknak (1975-ben és 1979-ben volt áremelés) és a szolgáltatások ára is csak 31 százalékkal emelkedett átlagosan. Mennyiségét tekintve a lakossági gázfogyasztás kétszeresére, a tüzelőolaj fogyasztása négyszeresére, a villamos energia felhasználása pedig közel háromszorosára növekedett tíz év alatt. 6-9. ábra: Infláció, az egy főre jutó reáljövedelem, a reálbér és a fogyasztás indexe 150

1969=100

Év/év, %

110

105

100

Reáljövedelem indexe Infláció (év/év, jobb)

Fogyasztás indexe

Forrás: KSH.

— 173 —

1979

115

1978

1977

120

1976

125

1975

1974

130

1973

1972

135

1971

1970

140

1969

145

Reálbér index

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6.6. Lakásállomány, lakásviszonyok Az 1960-as évek elejétől egyre nyomasztóbbá váló lakáshiányt a városokban elsősorban a szovjet mintára kialakított lakótelepekkel kívánták orvosolni. Az 1960-as és 1970-es éveket jellemző mennyiségi szemléletű lakásfejlesztési politika keretében új lakótelepek épültek a külső városrészekben, miközben a meglévő lakásállomány felújítására és karbantartására kevés figyelmet fordítottak. A belső városrészek épületei lepusztultak, például a budapesti bérházak több, mint 40 százaléka 1945 és 1975 között semmilyen felújításban sem részesült. Az Építésügyi Minisztérium és az Országos Tervhivatal által kidolgozott első 15 éves lakásépítési terv 1960-tól kezdődően lendületet adott a hazai lakásépítésnek. Országosan egy millió lakás felépítését irányozta elő, mindezt a magánerős lakásépítések korlátozása mellett. Az ötéves népgazdasági tervek azonban általában nem vették figyelembe a koncepcióban foglalt számokat a lakásépítésre juttatott forrásoknál, ezért a tervezettnél rendre több magánlakás épült és kevesebb állami. Az állami építkezések felfutását a panelgyártó technológiák késői beszerzése is hátráltatta. Az első házgyár 1966-ban, a második 1967-ben, a harmadik 1970-ben kezdte meg működését Budapesten. A házgyári panel építkezéseknek köszönhetően az 1960-as évek végétől ugrásszerűen emelkedett az épített lakások száma, azonban mégis elmaradt a tervektől. 1975-ben indult a második 15 éves lakásépítési terv, amely a lakásépítés további növelésének szükségességét hangsúlyozta. A kapacitáskorlátok és a pénzügyi nehézségek miatt azonban az évtized végére ismét esett az épített lakások száma, és ezen belül minimálissá vált az önerős építkezések aránya. Az előkészítetlenség, a gazdaságosan beépíthető területek szűkülése, illetve a krónikussá váló anyag- és munkaerőhiány egyaránt akadályozták a tervek teljesítését. Az 1970-es évek végén továbbra is több mint, 400 ezer lakásigénylési kérelem állt a tanácsoknál, ezek bő 40 százaléka Budapesten került beadásra.

— 174 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6-10. ábra: Lakásszám-növekedés építők szerint és a lakásberuházások összege forrás szerint 450

Milliárd Forint

Ezer darab

100

400

350

300

70 60

250

200

150

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

0 1971

0 1970

1969

100

Állami (jobb) Támogatott magán (jobb) Magánerős (jobb) Magánberuházás (bal) Állami beruházás (bal)

Forrás: KSH, MNB-szerkesztés.

Az 1970-es évtizedben 882 ezer lakás épült Magyarországon, másfélszer annyi, mint az előző évtizedben. Ezáltal a lakásállomány 3122 ezerről 3542 ezerre emelkedett. Ezen belül az állami (tanácsi) tulajdonú lakások aránya 23 százalékról 24,5 százalékra nőtt. Az állam által épített új lakások átlagos alapterülete 51-ről 54 négyzetméterre változott a vizsgált időszakban. Az ingatlankezelő vállalatok a lakóházak fenntartására átlagosan háromszor annyi pénzt fordítottak, mint amennyi a lakbérekből befolyt. A lakbérek az 1970-es évek legelején jelentős mértékben emelkedtek, azt követően viszont csak minimálisan változtak. Az 1960-as évektől kezdődően az OTP jelentős részt vállalt beruházóként és hitelnyújtóként egyaránt a lakásépítésekből. Már az 1960-as évek második felében az épített

— 175 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

lakások több, mint 60 százaléka az OTP közreműködésével készült el, az 1970-es években pedig 80 százalék fölé emelkedett ez az arány. Az OTP szerepvállalásának erősödése összefüggött azzal, hogy a tanácsok számlavezetése és hitelezése 1971-ben az MNB-től átkerült az OTP-hez, így a tanácsi lakásépítések finanszírozása is alapvetően a hitelintézet feladata lett. A magánerős építkezések esetében is nőtt az OTP szerepe; miközben az 1960-as évek második felében a beruházási összegek mintegy 40 százaléka származott hitelfelvételből, az 1970-es években az arány folyamatosan emelkedett és az évtized végén elérte a 70 százalékot. Ennek következtében a lakáshitelek állománya 18 milliárd forintról 84 milliárd forintra nőtt tíz év alatt. Az átlagos kamatláb 2,1 százalék volt.

6.7. A nemzetgazdaság finanszírozása, pénzügyi megtakarítás, eladósodás, vagyoni helyzet Az 1970-es években a háztartások nettó finanszírozási képessége (pénzügyi megtakarítása) a GDP 1 és 2 százaléka között mozgott, hasonlóan az előző évtizedben mért értékekhez. Az államháztartás átlagosan 2 és 3 százalék közötti hiányához a vállalati szektorok 3 százalék feletti finanszírozási igénye társult, így az ország külső finanszírozási igénye valamivel 4 százalék felett alakult az évtized egészét tekintve. Az államháztartás és a vállalatok mutatói folyamatosan romlottak 1974-től kezdődően, így 1975-től már a GDP 6 százalékát meghaladó külső finanszírozási igény keletkezett, 1978-ban pedig 11 százalékos hiány állt elő, amire sem azt megelőzően, sem azóta nem volt példa (1993-ban, 1994-ben, illetve 2004-ben volt az országnak 10 százalékos nettó finanszírozási igénye). A rohamosan romló pénzügyi mutatók késztették a kormányzatot 1979-től a fájdalmas kiigazító lépések megtételére, így csökkent a felhalmozás, bővült az export és néhány év alatt helyreállt átmenetileg a külső egyensúly.

— 176 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6-11. ábra: Gazdasági szektorok és a nemzetgazdaság nettó finanszírozási képessége 5

GDP%

-7

-9

-11

Háztartások Államháztartás

Vállalatok

1979

-5

1978

-5

1977

-3

1976

-3

1975

-1

1974

-1

1973

1972

1971

1970

Nemzetgazdaság

Forrás: MNB.

A háztartások pénzügyi vagyona tovább gyarapodott, a pénzügyi eszközök állománya a GDP 47 százalékáról annak 62 százalékára emelkedett 1979 végéig (426 milliárd forint), a tartozások pedig a GDP 8 százalékáról annak 16 százalékára bővültek ugyanekkor (109 milliárd forint). A készpénz és a bankbetétek aránya valamelyest növekedett a pénzügyi eszközökön belül, az OTP-nél és a takarékszövetkezeteknél elhelyezett betétek időszak végi állománya 132 milliárd forint volt, ebből a folyószámlák állománya 8 milliárd forintot tett ki. A betétgyűjtéshez maga az OTP 61 százalékkal, a postahivatalok 27 százalékkal, a takarékszövetkezetek 12 százalékkal járultak hozzá. 1974-től kezdődően lehetett magánszemélyeknek devizaszámlát nyitni IBUSZ irodákban, külföldről származó pénzeszközök elhelyezése céljából, az állomány 1979 — 177 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

végén azonban nem érte el az 1 milliárd forintot sem. A háztartások hiteltartozásainak egyre nagyobb hányadát jelentették a lakáshitelek. 1971-ben került bevezetésre az állami kamattámogatás mellett nyújtott lakáshitel, illetve a kamatmentes munkáltatói kölcsön. Ez utóbbi állománya 1979 végén 8 milliárd forint volt és ugyanennyit tett ki a fogyasztási (áruvásárlási) és termelési (kisvállalkozói) hiteltartozások együttes állománya is. 1952 után legközelebb 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus bevezetéséhez kapcsolódóan végeztek teljes körű vagyonértékelést és vagyonfelmérést (állóeszköz-felmérést) a gazdálkodó szervezeteknél Magyarországon, 1967 végére vonatkozóan. Ezt követően azonban csak 2000-ben készült ismét általános, statisztikai célú állóeszköz-számbavétel. Ebből következően az 1960-as évek végére vonatkozóan van lehetőség elemzési célokra alkalmas vállalati, illetve nemzetgazdasági vagyonmérleg összeállítására, azt követően ugyanis a reáleszközök könyvekben, nyilvántartásokban megjelenő értéke fokozatosan elszakadt, elmaradt az aktuális értéktől. 1969 végén a nem pénzügyi vállalatok teljes vagyona (mérlegfőösszege) mintegy 1000 milliárd forint (a GDP 320 százaléka) lehetett, ennek 80 százaléka reáleszköz, 20 százaléka pénzügyi eszköz volt. A tartozások 10 százalékát kitevő hiteltartozások döntően az MNB-től származtak. 1979 végén a vállalati szektor vagyona megközelítette a GDP 390 százalékát, az eszközök között növekedett a pénzügyi eszközök aránya (27 százalékra), a források között pedig a hiteltartozásoké (14 százalékra). Ennek az volt az oka, hogy a vállalatok finanszírozása egyre inkább bankhitelekkel történt, megtartott nyereségükből pedig fejlesztési alapot, speciális betétet kellett képezniük. Az MNB mérlegfőösszege 1969 végén 154 milliárd forint (a GDP közel 50 százaléka) volt, a hitelintézeteké pedig 43 milliárd forint (a GDP 14 százaléka). A jegybank mérlege erőteljesen bővült a vizsgált időszakban (a GDP 114 százalékára), a vállalatok és az államháztartás fokozódó finanszírozása következtében. A hitelintézetek továbbra is elsősorban a háztartásokkal, a kisvállalkozásokkal és a tanácsokkal álltak

— 178 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

kapcsolatban, mérlegfőösszegük alakulását (1979 végén a GDP 32 százaléka) ezért főként a lakáshitelezés és a takarékbetétek gyűjtése határozta meg. Vállalati ügyfelekkel korlátozott körben az 1950-ben alapított Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB), illetve az MNB és külföldi bankok által 1979-ben létrehozott Közép-Európai Nemzetközi Bank (CIB) foglalkozott abban az időben. Az államháztartás bruttó, konszolidált adóssága a GDP 22 százalékáról annak 71 százalékára emelkedett a vizsgált évtizedben. A hiteltartozások túlnyomó része változatlanul a központi bankkal szemben állt fent. Az időszak elején még meglévő tervkölcsönöket az állam 1974-ig visszafizette a háztartások részére (az OTP-n keresztül), a korábban felvett külföldi hitelek is csökkentek az időszak első felében. Hitelintézeti hiteltartozása az államháztartás szereplői közül a tanácsoknak keletkezett, főként 1971-től kezdődően és az állami lakásépítésekhez kapcsolódóan. Ebben a vonatkozásban az államháztartás részeként jelenik meg az akkor pénzintézetnek tartott Magyar Beruházási Bank (MBB), illetve utóda, az Állami Fejlesztési Bank (ÁFB) is, amely lényegében az állam ügynökeként közvetített fejlesztési forrásokat a jegybank és a vállalatok között. 1987 elején, a kétszintű bankrendszer indulásakor változott a fejlesztési források elosztásának a rendszere, amikor az Állami Fejlesztési Bank megszűnt és az Állami Fejlesztési Intézet (ÁFI) létrejött. Fontos hangsúlyozni, hogy az államháztartás pénzügyi eszközei a vizsgált időszakban mindvégig többszörösen meghaladták a kötelezettségei állományát. A kormányzat tulajdonosi részesedés vagyona a GDP 200–220 százaléka lehetett akkor és egyéb pénzügyi eszközei is a GDP 20 és 40 százaléka közé tehetők. Az államháztartás tartozásai lényegesen jobban nőttek az 1970-es évtizedben annál, mint amennyit a szektor finanszírozási igénye indokolt, mivel a kormányzat pénzügyi eszközöket is felhalmozott betétek, vállalatoknak nyújtott hitelek és tőkebefektetések formájában. Az adott időszakban a devizaárfolyamok kevéssé változtak, így a deviza-átértékelődés még nem növelte az államadósságot.

— 179 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6-12. ábra: Az államháztartás bruttó adóssága összetevők szerint 80

GDP%

Hitel bankoktól Külföldi hitel

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

Hitel MNB-től Hitel háztartástól ÁBB/ÁFB refinanszírozási hitel

Forrás: MNB.

Az ország külfölddel kapcsolatos bruttó kötelezettségei a GDP 26 százalékáról annak 64 százalékáig emelkedtek 1979 végére, a külső követelések állománya pedig 15 százalékról 26 százalékra bővült. A nettó tartozásokat 1973-ra sikerült érdemben csökkenteni, ezt követően azonban erőteljesen nőttek 1979 végéig. A legnagyobb adós továbbra is az MNB volt, de az évtized végén már az MKB és az újonnan létrehozott CIB is határozottan közreműködött a forrásbevonásban, hozzájárulva a külső tartozások növekedéséhez. Az MNB 1971-ben bocsátott ki először kötvényt külföldön (Londonban, 25 millió dollár értékben). Ezt követően – a rendszeres hitelfelvételek mellett – 1974-ben és 1976-ban is volt kötvénykibocsátás, az utóbbi német márkában. Az időszak végén az ország külfölddel szemben fennálló tartozásainak mintegy 32 százaléka lehetett USA dollárban, 26 százaléka német márkában és 8 százaléka nem konvertibilis devizákban. — 180 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

6-13. ábra: Az ország külső követelései, illetve tartozásai összetevők szerint 70

GDP%

Kereskedelmi hitel Egyéb tartozás

Állami tartozás Összes követelés

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

MNB tartozás Nettó tartozás

Forrás: MNB.

6-1. keretes írás Az 1973-as olajárrobbanás és “begyűrűzése” a hazai gazdaságba

1973. októberében a nagy kőolaj-exportáló országok a termelés csökkentéséről döntöttek, olajembargót vezettek be az USA ellen és 70 százalékkal megemelték a kőolaj árát. Ezt követően újabb áremelések következtek, majd az olaj ára 12–13 dollár körül stabilizálódott. 1974-ben az OPEC-államok – Líbia kivételével – feloldották az olajembargót, azonban az olaj piaci ára nem esett vissza, hanem az 1979. évi második válság során tovább emelkedett. A nyugati országokban az olaj árával együtt emelkedtek a nyersanyagárak is, és a jelentős inflációt a gazdaság visszaesése és a munkanélküliség növekedése kísérte (stagfláció). A tőkés országok azonban néhány év alatt alkalmazkodtak a kialakult helyzethez és

— 181 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek

stabilizálták gazdaságukat. Új energiaforrások után kutattak, leépítették energiaigényes ágazataikat, takarékossági intézkedéseket vezettek be, befagyasztották vagy csökkentették a béreket. A szocialista országok ugyanakkor nem voltak ennyire alkalmazkodóak. Ráadásul azt feltételezték, hogy az árak visszatérnek a korábbi szintre, illetve a KGST belső árrendszere, a bukaresti árelv addig is megvédi a tagországokat a káros világpiaci ármozgásoktól. Magyarország a többi szocialista országgal együtt a Szovjetunióból fedezte kőolaj- és földgázigényének jelentős részét, így kezdetben az áremelkedések hatása valóban nem érződött. A Szovjetunió azonban már 1975 elején módosíttatta a bukaresti árelvet és áttért a csúszóáras értékesítésre, ennek keretében a korábbi öt év átlagával számította az olajárakat. Ezáltal a szovjet olaj ára 1976 és 1983 között legalább megnégyszereződött. A válság így végül Magyarországra is „begyűrűzött”. A cserearányok 20, majd 30 százalékos romlása a korábban nagy nehézségekkel beállított külkereskedelmi egyensúlyt felborította. A teljes foglalkoztatottsághoz és az életszínvonal emeléséhez, mint legitimációs forráshoz ragaszkodó hazai vezetés számára azonban a nyugati országokban végrehajtott restrikciós intézkedések elfogadhatatlanok voltak. Ehelyett – kihasználva a pénzbőséget – folytatta a kölcsönfelvételt a nyugati pénzpiacokon, és az évről évre újratermelődő egyensúlytalanságokat hitelekkel próbálta finanszírozni.

Felhasznált irodalom Botos János (2004): A Magyar Nemzeti Bank története III. Tarsoly Kiadó. KSH (1970–1980): Statisztikai Évkönyv, 1969–1979. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1971): Magyarország nemzeti vagyona 1970. január 1-jén. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1989): Népgazdasági mérlegek, 1949–1987. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (1996): Magyarország népessége és gazdasága. Múlt és jelen. Központi Statisztikai Hivatal. KSH (2017): Századok statisztikája. Központi Statisztikai Hivatal.

— 182 —

6. Olajársokk és eladósodás: az 1970-es évek MNB (1993): Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon. MNB Műhelytanulmányok 2. MNB (1994): Árfolyamrendszer és árfolyampolitika Magyarországon 1946–1993. MNB Műhelytanulmányok 7. MNB (2016): A forint 70 éve: Út a hiperinflációtól az árak stabilitásáig. Magyar Nemzeti Bank. MNB (2018): Magyarország pénzügyi számlái 1970–1989. Magyar Nemzeti Bank. Mong Attila (2012): Kádár hitele. Libri Kiadó. OTP (1971–1981): Betétek és hitelek, 1970–1980. Országos Takarékpénztár. Pénzügyminisztérium (1970–1980): Jelentés az állami költségvetés végrehajtásáról, 1969–1979. Pénzügyminisztérium (1978): A Magyar Népköztársaság költségvetése az 1979. évre. Simon Béla (2018): A nemzetgazdaság pénzügyi vagyona és finanszírozása – az 1970-es és 1980-as évek pénzügyi számlái. Statisztikai Szemle 96. évf. 3. sz. 274–291. o.

— 183 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek P. Kiss Gábor Főbb makrogazdasági indikátorok 1980-1989 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 GDP éves növekedés

0,0

2,9

2,8

0,7

2,7

-0,3

1,3

4,3

0,0

0,6

GDP/fő éves növekedés

0,9

0,7

3,7

-0,9

2,8

-2,3

2,2

1,7

3,2

-1,8

Magyarország és Ausztria GDP/fő növekedés eltérése -1,4

1,0

1,9

-4,0

2,5

-4,4

-0,1

0,2

0,3

-5,7

Fogyasztóiár-index éves változása

9,1

4,6

6,9

7,3

8,3

7,0

5,3

8,6

15,5 17,0

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

70,0 67,9 69,2 65,3 61,2 58,1 66,9 72,9 68,3 73,4

Munkanélküliségi ráta

0,0

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

-3,2

Kamatszint*

8,5

0,0

1,0

-2,2

-1,7

-0,9

0,4

-1,7

-5,5

-3,6

-2,3

-1,9

9,0

10,0 10,9 10,5 11,3 11,3 11,3 17,7 20,3

Az évtized elején a külső egyensúly helyreállításának és a külső eladósodási folyamat leállítási követelményének felismerése mellett a gazdaságpolitika két prioritást fogalmazott meg. Az egyik a gazdasági nyitottság megőrzése, a másik az elért életszínvonal fenntartása. Ezt követően a nyolcvanas évek a „húzd meg, ereszd meg” politika jegyében telt. Az évtized első felében a külső egyensúly javítása érdekében főképp a beruházások visszafogására került sor, majd az évtized második fele hamar kifulladó és sikertelen élénkítő programmal kezdődött. Az 1980-as évek egészére jellemző, hogy

— 185 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

az állam újabb és újabb szabályozási elemekkel próbálkozott, majd ezeket korrigálta, finomhangolta. Az évtized második felében végleg erősödött a mélyebb változás igénye: az állami szerepvállalás visszaszorulása, a modern adórendszer kialakítása, a magántulajdon megjelenésével a tulajdonszerkezet átalakulásának megkezdése, a kétszintű bankrendszer létrejötte és a monetáris politika átalakulása. Az évtized közepén már megjelentek átfogó igényű reformtervek (Fordulat és reform), de a gazdasági és politikai vezetés ezeket nem igazán tette magáévá. Ezért bár az évtized végén sor került reformlépésekre, de az egész mögött hiányzott az egységes koncepció. 7-1. ábra: Átlagos reál GDP növekedés Európa egyes országaiban (1980–1989) <1,0 1,1 - 2,0 2,1 - 3,0 >3,0

3,7 2,9 3,1 2,4

2,7

NDK 0,3 2,2 NSZK 5,0 1,9 2,2

2,4

3,7

2,4 2,4

2,7

Forrás: IMF, Ritschl - Spoerer (NSZK, NDK).

— 186 —

0,1

1,8

1,5

1,6 3,7

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

Ebben az időszakban a KGST országok és a magyar gazdaság lemaradása is számottevően nőtt a világ fejlett országaitól, ahol 3 százalék fölött volt az átlagos GDP növekedés. A gazdasági növekedés átlagos éves mértéke – hasonlóan a szocialista blokk többi államához – mindössze 1,5 százalék volt, ami az évtized második felében bekövetkezett lassulás és 1990-es visszaesés következménye. A hetvenes évek olajválságára válaszul adott, eladósodásból fedezett átmeneti konjunktúra kifulladt, ráadásul nem hatékony, központi és nagyvállalati beruházásokra épült. 7-2. ábra: A GDP alakulása (1980–1990) 120

1980=100

120

1990

1989

95 1988

95 1987

100

1986

100

1985

105

1984

105

1983

110

1982

110

1981

115

1980

115

Forrás: KSH.

7.1. Tovább csökkent az ipar és a mezőgazdaság súlya a szolgáltatások javára Az ipar súlya továbbra is meghatározó volt, de az évtized második felében már csökkent. A feldolgozóipar egyre jobban leszakadt a nemzetközi versenytársaktól, csak — 187 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

a költségvetéssel kötött egyedi alkuk sora miatt maradt fenn egyes vállalatok működőképessége és exportja. Az energetikai és alapanyag szektorban folyamatosan csökkent a hatékonyság. A mezőgazdaság aránya szintén mérséklődött a tercier szektor javára. A világpiacon megjelenő nagymértékű agrárollót ugyan exporttámogatás ellentételezte, de a jövedelemtermelő képesség egyre alacsonyabbá vált. A termelés arányain belül egyedül a nem-anyagi ágazat növekedett, az a terület, amelynek legnagyobb részét a közigazgatás, egészségügy és oktatás tette ki. Ezen belül azonban a közigazgatás különösen alacsony hatékonysággal működött. 7-3. ábra: A GDP termelés összetétele szerint (1980–1990) 100

100

Ipar Építőipar Mezőgazdaság Nem anyagi ágak bruttó hozzáadott értéke Egyéb anyagi (közlekedés, kereskedelem, stb) Termékadók és támogatások egyenlege

Forrás: KSH.

— 188 —

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

7-4. ábra: A GDP felhasználás összetétele szerint (1980–1990) 110

110

-10 1990

-10 1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

Természetbeni társadalmi juttatás Közösségi fogyasztás Üzembe helyezett beruházások Befejezetlen beruházások és készletváltozás Kiviteli többlet/hiány Vásárolt lakossági fogyasztás

Forrás: KSH.

Az évtized elején megjelenő külkereskedelmi hiány korrigálása a belföldi felhasználás visszafogását igényelte volna. Az évtized közepéig a lakossági és kormányzati fogyasztás meglehetősen stabil volt, annak ellenére, hogy mint látni fogjuk, történtek intézkedések a csökkentés érdekében. A legnagyobb változás ugyanakkor a beruházások csökkenésénél figyelhető meg. A hetvenes évek végének a gazdaság teherbíró képességét meghaladó beruházási növekedése – ami leginkább a vállalatoknál jelentkezett – a nyolcvanas évek elején szükségszerűen korrigálódott. A beruházások csökkentek, és műszaki összetételük az építkezések javára tolódott el a gépbeszerzés rovására. Ennek következtében a nem rubel elszámolású beruházási gépimportnak a csökkenése 1984-ig már olyan mértékű volt, hogy nemcsak a műszaki színvonal — 189 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

fejlesztését, hanem annak fenntartását is veszélyeztette (Havas, 1980). Egyes állami nagyberuházások visszafogása sem oldotta meg azt a problémát. A hetvenes években az állam fontos területein (egészségügy, oktatás, közutak) olyan súlyos beruházási elmaradás képződött, ami a nyolcvanas években pótlási igényként jelentkezett. A folyamatban levő és hosszú kifutási idővel rendelkező állami nagyberuházások esetében nem volt lehetőség visszafogásra, melyek főként az energetika, a nehézipar és a bányászat területére összpontosultak. Az energiafüggőség csökkentése prioritássá vált. Kiemelt nagyberuházás lett a paksi atomerőmű, aminek 1982-ben az első, 1987-ben a negyedik blokkja kezdett üzemelni. Az erőmű 1991-re már a hazai villamos áram 46 százalékát biztosította. A nyolcvanas évek később leállított másik kiemelt nagyberuházása a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer volt. Folytatódott a Dunai Vasmű és a Lenin Kohászati Művek beruházása, a kimerülőfélben levő bauxitbányákat újakkal pótolták. Emellett a beruházásokra olyan részletes jogi szabályozást léptettek életbe (Beruházás rendjéről szóló rendelet 1984), ami ellentmondásba kerülhetett a vállalati önállósággal. Problémát jelentett az is, hogy szerződéses szabályok arra épültek, hogy a felek a piacon kerülnek szembe egymással, ami valamiféle piaci egyensúlyt feltételez. Mindezt azonban a piaci egyensúlyhiány miatti gazdasági hatások és a vállalatok puha költségvetési korlátja torzították (Csanádi és Halmai, 1986, Gál, 2000).

7.2. Lakossági jövedelmek A nyolcvanas években a népességszám már 330 ezer fővel, 3,3 százalékkal csökkent, a születéskor várható átlagos élettartam minimálisan mérséklődött, a teljes termékenységi arány 1,9 közelében alakult. Az aktív keresők száma a népességhez hasonlóan mintegy 350 ezer fővel csökkent. A foglalkoztatottság ágazati szerkezete átalakult, az iparban és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 300-300 ezer fővel — 190 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

csökkent,24 míg az egyéb szolgáltatás ágazatban 260 ezer fővel lett magasabb a létszám (ide tartoztak az államháztartási dolgozók, jelentősen nőtt például az egészségügyi alkalmazottak száma). 7-5. ábra: Lakossági reálbérindex, reálfogyasztás és a fogyasztóiár-index alakulása (1980–1990) 130

1979=100

Év/év, %

1990

1989

0 1988

80 1987

1986

1985

1984

100

1983

1982

110

1981

1980

120

Fogyasztóiár-index, KSH (év/év, százalék) (jobb tengely) Egy keresőre jutó reálbér indexe (1979=100) Lakosság egy főre jutó fogyasztása (volumen, 1979=100)

Forrás: KSH.

A lakosság jövedelmének vásárlóértékét az állam nem csupán közvetlen pénzbeni juttatásokkal, hanem vállalkozás- és bérszabályozással, kiterjedt hatósági ármeghatározással, továbbá a forgalmi adók és ártámogatások egyenlegével is befolyásolta. A nyolc-

Ebből a mezőgazdaság foglalkoztatottsága 1990-ben egyetlen év alatt 120 ezer fővel lett alacsonyabb.

— 191 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

vanas évek elején céllá vált a külkereskedelmi hiány megszüntetése. Ezt a korszerűtlen export-szerkezet mellett leginkább a belső felhasználás visszafogásával lehetett elérni. A fogyasztás lassulása irányába hatott a fogyasztói árak gyorsabb emelkedése. 1981 kivételével, 7 és 9 százalék között ingadozott az éves árindex az évtized első felében. A lakosság széles körének életszínvonala 1984-ig romlott. Különösen az alkalmazottak és termelőszövetkezetekben dolgozók reálbére csökkent, öt év alatt összesen nagyjából 6 százalékkal. A lakossági fogyasztás volumene azonban így is évente 1 százalékkal növekedett. Ebben szerepe volt annak, hogy a lakossági jövedelmekben egyre inkább megjelent a bővülő kisvállalkozói és egyéb mellékjövedelmek hatása. Ezt egyrészt a magánkereskedelmi és vendéglátó egységek számának megsokszorozódása, másrészt a vállalati gazdasági munkaközösségek (vgmk) és gazdasági munkaközösségek (gmk) bevezetése eredményezte25 (Laki, 1998). Elterjedt gyakorlattá vált, hogy a vállalkozók egyidejűleg állami alkalmazottak is maradtak. Az ár- és árarány változások hatásait a lakosság a fogyasztási szerkezetének átalakításával igyekezett kompenzálni, (a széles körben csökkenő reáljövedelmek miatt erőteljesebben érvényesült a szükségletek rangsorolása). A növekvő társadalmi feszültségek a fogyasztás-visszafogó gazdaságpolitika megváltoztatásához vezettek. 1985–86-ban 4 százalékos reálbéremelés zajlott le, ami a fogyasztás volumenét is 5 százalékkal növelte. 1986-ban átmenetileg antiinflációs szándék is megjelent, az áremelések azonban csak elhalasztásra kerültek. A fogyasztói infláció 1986-ban 5,3 százalékra csökkent, majd 1987-ben az átmeneti hatások kifutásával 8,6 százalékra nőtt, ami leginkább a hatósági árak 10 százalékos emelésével – az elhalasztás pótlásával – magyarázható (Marton, 2012). A pénzromlás ezt követően korábban nem látott mértékben gyorsult, az 1988–89. évi 16–17 százalékos áremelkedés után 1990-ben elérte a 29 százalékot. 1988-

A vgmk az állami nagyiparban is megjelent, munkaidő után, a vállalat eszközeivel dolgoztak. Az első gmk-k és vgmk-k 1981-ben kezdtek működni, 1986-87-re az ipar termelésének 1,5 százalékát, az építőiparénak 10 százalékát állították elő.

— 192 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

ban ennek magyarázata az áfa bevezetése volt, aminek a korabeli becslések szerint 7 és 10 százalék közötti áremelő hatása volt. Jóléti szempontból hatásai különösen súlyosak voltak a nyugdíjasok és gyermekes családok esetében. Előbbieknél az alapélelmiszerek, utóbbiaknál az étkezés mellett a ruházat- és bútor-árak emelkedése miatt. A magasabb fogyasztói árakat nyugdíjemeléssel és a családi pótlék növelésével kísérelték meg kompenzálni (Juhász, 2020). Ennek ellenére 1990-ig gyorsuló ütemben – összesen 8 százalékkal – csökkentek a reálbérek, a fogyasztás volumene viszont a növekvő transzferek mellett még ekkor is 3 százalékkal bővült. A nyolcvanas években évi átlagban 68 ezer lakás épült, szemben a hetvenes évek 88 ezer lakásával. A csökkenésből 4 ezer lakás állami beruházás, 16 ezer pedig lakossági, miközben a lakossági beruházások aránya a GDP-ben az előző évtized 3,3 százalékos átlagáról 4 százalékra nőtt. Ez azt jelenti, hogy az egyes lakások nagyobb alapterületűek, magasabb értékűek lettek. Ebben szerepe lehetett annak, hogy az állam az egész évtizedben kedvezményes hosszúlejáratú hitelekkel segítette a lakosság lakásberuházásait. A költségvetés megtérítette azt a folyó veszteséget, ami a hitelt nyújtó OTP-nél és takarékszövetkezeteknél keletkezett a piacinál jóval alacsonyabb kamatok miatt. Az alacsony kamatok a tőkerész valóságos értékét is jóval a nyilvántartott érték alá csökkentették, de ezt nem számolták el. A Lakásalap 1989. évi létrehozása, és a lakáshitelek 275 milliárd forintos névleges állományának átvétele nem jelentett megoldást, a tőkeveszteség jelentős része csak 1991-ben realizálódott.

7.3. A külkereskedelmi egyensúly elérésére tett kísérletek ellenére a külső adósság gyorsan nőtt Az évtized elején a külkereskedelmi egyensúly helyreállításának szükségessége mellett prioritás maradt, hogy fennmaradjon a gazdaság nyitottsága, vagyis ne az importkorlátozás, hanem az export ösztönzése legyen a fő eszköz. Ennek érdekében 1980-ban olyan — 193 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

ármechanizmust vezettek be, ahol a piaci viszonyok, a nemzetközi árarányokhoz való közeledés és a hatékonyság érvényesülhetnek, megnövelve a gazdasági döntésekben a külgazdasági körülményekhez történő igazodás szerepét. A vállalatok ezért 1980 és 1982 között komolyabb erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy minél kedvezőbb külpiaci árakat érjenek el, miközben a nyersanyagokkal és energiahordozókkal való nagyobb takarékosságra törekedtek. A szovjet növekedés lassulása ugyanis egyidejűleg nehezítette a nyersanyagok beszerzését és a keleti magyar exportot. Az export volumenét mindenképp növelni kívánták, de ez a hatékonyság rovására ment. A kompetitív feldolgozóipari árképzési elv megszüntette az árfolyamváltozás ár- és jövedelmezőségi aránymódosító hatását, ráadásul egy olyan időszakban, amely a forint folyamatos leértékelésével jellemezhető. Felismerték, hogy az export ösztönzést és import-helyettesítést az árrendszer önmagában nem oldhatja meg, ezért az árképzés liberalizálásának lépéseként 1984-ben részlegesen, majd 1985-ben teljeskörűen megszűnt az exportjövedelmezőségi korlát, majd 1987 márciusában a kompetitív árképzés is. Az exportösztönzés kizárólagosan az árfolyamon keresztül nem lett volna megoldható, mert olyan nagymértékű leértékelést igényelt volna, aminek belföldi áremelő hatása elviselhetetlen lett volna. 1981 és 1986 között a forgalomszerkezettel súlyozva így is 50 százalékos nominális leértékelődés járult a 25 százalékkal csökkenő külpiaci (pl. olajárcsökkenés) és a hasonló mértékben növekvő belföldi árakhoz. A jelentős áremelések ellenére 1985-ig a belföldi energiaárak még mintegy 20 százalékkal alacsonyabbak voltak a világpiaci áraknál. Mindeközben az árfolyamrendszer fejlődésében fontos lépés volt, hogy 1981-ben a külön kereskedelmi és nem kereskedelmi árfolyam helyett egységes árfolyamot vezettek be, ezt követően az MNB valutakosárhoz viszonyítva állapította meg a forint árfolyamát. Ez azonban még nem jelentett konvertibilitást, mert a devizavásárlás korlátozott maradt és továbbra is érvényesült az importkorlátozások rendszere.

— 194 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

7-6. ábra: Az export és az import alakulása (1980–1990) 45

GDP%

1990

1989

1988

1987

25 1986

25 1985

1984

1983

1982

1981

1980

export, a GDP százalékában import, a GDP százalékában

Forrás: KSH.

A külkereskedelmi egyensúly helyreállítása átmeneti sikereket hozott: az export ösztönzése 1985-ig folyamatos növekedést eredményezett a GDP arányában, miközben az import aránya 1984-ig csökkent. A kiviteli egyenleg folyamatos javulása 1984-ben véget ért, 1986-tól az export olyan mértékben csökkent, hogy 1986–87-ben ismét külkereskedelmi hiány alakult ki. A többlet végül 1988–1990-ben a GDP arányos import 10 százalékpontos csökkenése mellett állt helyre.

— 195 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

7-7. ábra: Bruttó külső tartozás, (azon belül MNB adósság) alakulása (1980–1990) 90

GDP%

30 1990

30 1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

Nemzetgazdaság bruttó külső tartozásai, a GDP százalékában MNB tartozás, a GDP százalékában MNB tartozás, átértékelődés nélkül, a GDP százalékában

Forrás: MNB.

A nemzetgazdaság bruttó külső tartozása a nyolcvanas évek elején nőtt, miközben a nemzetközi hitelforrások elapadtak. Ezt követően Magyarország a Nemzetközi Valutatalap (IMF) és Világbank tagságért folyamodott, ami lehetővé tette a külső forrásbevonás folytatódását. A források meghatározó része az MNB tartozásállománya volt, ami 1982 és 1987 között dinamikusan, a GDP mintegy 27 százalékával nőtt, aminek azonban fele a tartozásállomány leértékelés miatti átértékelődéséből ered. Ezután az MNB bruttó tartozásállománya 1990-ig a GDP 15 százalékával csökkent, de időközben új tendenciaként az addig minimális vállalati adósság növekedni kezdett (a GDP 6,3 százalékával). Egészen 1999-ig a nemzetközi gyakorlattól eltérően az MNB saját nevében vette fel az állam devizahiteleinek döntő részét, és azt a mérlegében tartotta. — 196 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

Ennek megfelelően forrásoldalon jelentős devizatartozás halmozódott fel, miközben kihelyezései forintban történtek. A forint folyamatos leértékelése következtében az MNB mérlegében jelentkezett a tartozásállomány átértékelődése, amit 1989-ben az állam átvállalt, így utólag az államadósságba is belekerült.

7.4. Az állami vállalatok hatékonysága az állandóan megújuló szabályozás ellenére sem javult A magyar gazdaságban bár reformok indultak el, de továbbra is olyan tervgazdaság volt, amelyet a piacgazdasági feltételektől teljesen eltérő viszonyok jellemeztek. Az állam funkciói jelentősen meghaladták a piacgazdaságokban szokásos állami feladatok körét. Az államháztartás, a jegybank és az állami vállalatok működési köre nem volt egyértelműen elhatárolható. Az állam több csatornán keresztül határozta meg a termelői és fogyasztói árakat és a vállalatok nyereségét, beleértve költségelszámolási szabályaikat, támogatásaikat és elvonásaikat. Mindez teljesen torzzá tette az allokációs mechanizmusokat, nem lehetett megállapítani, hogy melyik vállalat milyen valós költségekkel, mennyiben járul hozzá a tényleges jövedelemtermeléshez. Az 1980-ban bevezetett új ármechanizmus lényegesen megváltoztatta az árrendszer és a költségvetés közötti feladatmegosztást. Ez tekinthető az első komoly próbálkozásnak annak érdekében, hogy a költségek továbbhárítását piaci árakat szimuláló szabályok korlátozzák, ne pedig hatósági ármegállapítás. Ennek konkrét célja a világpiaci (nem KGST) export növelése volt, olyan módon, hogy eközben gátat szabjanak a belföldi áremelésnek az import versenytől elzárt és sok területen monopolisztikus belső piacon. Az új ármechanizmus kezdetben a várakozásnak megfelelően működött. 1980 és 1985 között az energiahordozóknál nőttek legjobban a termelői árak, így már „csak” 20 százalékkal maradtak el a világpiaci áraktól és az energiafelhasználás racionali-

— 197 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

zálását eredményezték. Az ármechanizmus azonban fokozatosan erősödő inflációs nyomáshoz vezetett. Emellett a piaci jellegű költségváltozások orientáló szerepét csökkentette, ellensúlyozta, hogy az állam beavatkozása, egyéb szabályozása jövedelemkiegyenlítő rendszerként működött. 1985 elején a vállalati körben bevezették az egységes költségelszámolási és árképzési szabályokat, ahol az árkalkulációs kötelezettséget a gazdasági kalkuláció elve határozta meg, figyelembevéve a kapacitáskihasználtságot, hiszen vannak állandó és változó költségek. 1985-től azonban erősödő nyomás jelentkezett a vállalati jövedelmek dinamizálására és egyidejűleg az életszínvonal emelésére. Az áremelések ezt követő elhalasztása 1986-ban visszafordította a termelői és fogyasztói árak együtt mozgásának addigi pozitív hatását. Az állam beavatkozása a bérszabályozás terén is megnyilvánult, aminek mind hatékonysági funkciókat, mind jövedelem elosztási feladatokat el kellett látni, egyben a kapun belüli munkanélküliséget is fenn kellett tartania. Ezért 1976-tól bevezették a vállalati hatékonyságtól függő bértömeg- és bérszintszabályozást, továbbá a központi bértömeg- és bérszintszabályozást. Ezt 1980-ban kiegészítették a jövedelmezőségi különbségeket is figyelembe vevő központi bértömeg- és bérszintszabályozással. A lépés sikertelen volt, ezért 1982-ben újból módosították, de ezáltal sem érte el célját, a hatékonyabb vállalatok ösztönzését. Ennek oka az volt, hogy változatlanul a báziselvet érvényesítette, és a növekményre összpontosított. A bérszabályozásnak azonban valódi akadályát az egyedi alkukban, a puha költségvetési korlátban, a verseny és azzal összhangban levő árrendszer hiányában kell keresni, ami nélkül költségérzékenységről és nyereségérdekeltségről sem lehetett szó. (Hajdú, 1982) Az IMF és világbanki tagság feltételei között szerepelt a magántulajdoni alapon szerveződő társas gazdasági vállalkozás engedélyezése is. A külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló (1988. évi XXIV.) törvény elfogadása megfelelő jogi kereteket adott a külföldi működő tőke beáramlásának. A külföldi vállalatok megjelenésével először a belkereskedelemben növekedett a magánszektor, de a nagyipari vertikum

— 198 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

még érintetlen maradt. A nyolcvanas évek közepén az állami vállalatok 80 százalékánál önkormányzati formát vezettek be, ahol a vállalat irányítása a közgyűlés és a küldöttgyűlés és az 50 százalékban a munkavállalók által választott vállalati tanács feladata volt. (Pongrácz, 1996–2000) Az egyre önállóbb vállalati szereplők megjelenésével párhuzamosan a felelősség is nőtt, ezért szükség volt a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló törvényre (1984. évi IV törvény). A nagyvállalatok csődjét azonban a gazdaságvezetés egészen 1986-ig nem tartotta elfogadhatónak. A vegyes gazdaság felől fokozatos volt a haladás a piacgazdaság felé, aminek fontos mérföldköve volt a gazdasági társaságokról szóló 1988 évi VI. törvény. A korábbi, különböző formában működő (Laky, 1998) kisvállalkozói kör egy része korszerű társasági formákra váltott az átalakulási törvény (1989. évi XIII. tv.) elfogadásának eredményeképpen. 1990-re több tízezer magántulajdonú betéti társaság és korlátolt felelősségű társaság jött létre. Ez a két utóbbi törvény teremtette meg a spontán privatizáció jogi hátterét is, ahol az állami vállalatok kezdeményezhették a működés és a tőke átvitelét az újonnan létrejövő társaságokba. A spontán privatizáció 1988 és 1990 között körülbelül 250 céget érintett és a privatizálható vagyon 1,5–2 százalékát tette ki. Ez a folyamat az Állami Vagyonügynökség 1990 márciusában történt létrejöttéig zajlott. Ezzel vette kezdetét a központosított privatizáció.

7.5. Működni kezd a kétszintű bankrendszer, de az MNB feladatai széleskörűek maradnak Több szempontból is sajátos volt a monetáris hatóság szerepét betöltő és a Minisztertanács Elnökének befolyása alá tartozó MNB helyzete. Mivel saját nevében vette fel az állam devizahiteleinek döntő részét, ebből következően mérlegének forrásoldalán jelentős devizatartozás halmozódott fel, miközben kihelyezései forintban történtek. Az MNB egyrészt finanszírozta az államadósságot, másrészt a kétszintű bankrend-

— 199 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

szer megszületéséig – 1987-ig - a jegybank hitelezte a vállalatokat, továbbá 1990-ig refinanszírozta a Magyar Fejlesztési Bank elődjének tekinthető Állami Fejlesztési Intézet (ÁFI) által finanszírozott állami nagyberuházásokat (jamburgi egyezmény, Bős-Nagymaros) és a vállalatoknak nyújtott állami alapjuttatást és államkölcsönt. Mindezt a refinanszírozási hitelállományt a költségvetés 1990-ben átvállalta. A kétszintű bankrendszer első éveiben az MNB célja a gazdaságpolitika támogatása volt, közbülső céljaként elsősorban az árfolyamot használva. A jegybank, mint az állam számlavezetője és hitelezője, és mint a bankok bankja, széles körű feladatokat látott el. Egyrészt a pénzkínálat befolyásolását, másrészt a kormány gazdaságpolitikáját támogatta a monetáris politika akkori eszközeivel, ami főleg a banki tartalékolás szabályozását és a bankok refinanszírozását jelentette. Az új bankok nem tudtak külföldi forrásokhoz jutni, csak olyan módon, hogy továbbra is az MNB vette fel a devizahiteleket, majd refinanszírozási forint hitelként továbbította a bankoknak. A bankok közötti verseny 1987-től csak lépésenként indulhatott meg. Először csak a vállalati betét- és hitelkamatokat liberalizálták, de a vállalati és lakossági üzletágak elkülönülése csak 1989-ben szűnt meg. Ezt követően a lakossági betét- és hitelkamatok is szabadabbak lettek, de az MNB 1991-ig alkalmazta a kamatplafon eszközét. 1989-től a bankoknak lehetőségük volt a deviza betétek gyűjtésére és devizaműveletek végzésére is. Az MNB piacépítési megfontolásból megindította a központosított bankközi pénzpiacot és a diszkontkincstárjegyek aukcióit (1988 vége), ahol a résztvevők az MNB-vel álltak kapcsolatban, így a nem-teljesítés kockázatával nem szembesültek. A bankrendszer működése szempontjából nem csupán a verseny és a bizalom elégtelensége, hanem a prudenciális szabályok hiánya is súlyos probléma volt. Egyrészt a vállalati adósok minősítése a megfelelő számviteli törvény hiányában nem volt lehetséges, másrészt a minősített hitelekre egyébként sem léteztek céltartalékolási előírások.

— 200 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

7.6. Az államháztartás szerepvállalása csökken, létrejön a piackonform adórendszer Az állam több csatornán keresztül határozta meg a termelői és fogyasztó árakat, a vállalatok elszámolt nyereségét, beleértve költségelszámolási szabályaikat, támogatásaikat és elvonásaikat. Ráadásul rengeteg egyedi – konkrét vállalatra – vonatkozó paraméter is létezett. Ennek alapján sem az állami újraelosztás mérete, sem a valós egyenleg nem állapítható meg. Hüvelykujj szabályként összeadhatjuk az állam és a vállalatok finanszírozási igényét, mert ebben az időszakban a magánvállalatok súlya nem jelentős, így kaphatunk egy széles állami kört. Így az látható, hogy a deficit nagyobb részét 1980–82-ben a szűk államháztartás produkálta a GDP 2–4 százalékos hiányával, ezt követően azonban 1983–85-ben inkább az államháztartás egyensúly közeli állapota és a vállalatok 2 százalék közeli finanszírozási igénye volt a jellemző. Az élénkítés éveiben, 1986–87-ben az államháztartás hiánya ismét a 3 százalékhoz közelít, kiegészülve a vállalatok 3–5 százalék közötti finanszírozási igényével. 1988 és 1990 között hullámzó a kép, a széles állami kör összevont finanszírozási igénye minden évben a GDP 5–7 százalékának felel meg. Hozzá kell tenni, hogy ez a finanszírozási igény a nettó pénzügyi eszközök tranzakció miatti változását mutatja, vagyis ebben nem látható, hogy az alacsonyan megállapított amortizációs kulcsok és a forráshiány (alacsony beruházás) miatt milyen mértékben zajlott ebben az évtizedben a széles értelemben vett állami reálvagyon felélése.

— 201 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

7-8. ábra: A költségvetés egyenlege (1980–1990) 1

GDP%

-8

-9

-9 1990

-7

1989

-6

-7

1988

-5

-6

1987

-5

1986

-4

1985

-3

-4

1984

-2

-3

1983

-2

1982

-1

1981

-1

1980

Állami vállalatok nettó finanszírozási képessége Államháztartás nettó finanszírozási képesség

Forrás: MNB.

A tág értelemben vett államnak nem csupán finanszírozási igénye, hanem adóssága is lényegesen magasabb lehet, mint ami a statisztikában látható. Az államadósság esetében nem tudunk bemutatni olyan szélesebb kategóriát, ami tartalmazná a vállalatok adósságát is, és jobban összhangban lenne az állam széles terjedelmével. Ebben az esetben konszolidálni kellene az állam és az állami vállalatok (beleértve a jegybankot) tartozásait és követeléseit. Amint említettük, a külső eladósodás ugyan az MNB-nél zajlott, az államadósságban azonban mégis látható az átértékelődés, mert 1989-ben az állam felvállalta és utólag megjelent a statisztikában.

— 202 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

7-9. ábra: A GDP-arányos államadósság alakulása (1980–1990) 80

GDP%

50 1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

Forrás: MNB.

GDP%

Államadósság

Az évtized végére a magyar adósságráta az ország fejlettségéhez képest valószínűleg viszonylag magas szintet ért el, de a régióban több ország is kedvezőtlenebb helyzetben volt. Különösen Lengyelország és Bulgária relatív eladósodottságát tekinthetjük súlyosnak.

— 203 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

7-10. ábra: Az egy főre jutó GDP (PPP) és az államadósság szintje Közép- és Kelet-Európa országaiban (1992*) 180

Államadósság, GDP%

160 BG

140

120 100 HU

80 60

SK**

20 0

1000

2000

3000

4000

5000

6000

7000

GDP/fő (PPP), USD

* korábbi adatok konzisztens módon nem állnak rendelkezésre, ** államadósság (1993) Forrás: EBRD, Világbank.

A támogatási és adórendszer átalakulása több lépésben valósult meg: • 1 980-ban a termelői és fogyasztói árak közötti híd, más szóval a termékadók és árkiegészítések egyenlege pozitív lett. Bevezettek egy normatív, 11%-os adót, ami a kiskereskedelmi forgalom értékének negyedére terjedt ki, a többi forgalmi adókulcsok száma pedig 400-ra csökkent. Az élelmiszer és tömegközlekedés ártámogatása csökkent, ezt részben ellentételezte a lakásfenntartás és gyógyszertámogatás növekedése. 1987-ben vezették be a piackonform általános forgalmi adót (1987. évi V. törvény). Ekkor az alapvető élelmiszerek, az újságok, a könyvek, a háztartási energia, a csatornadíj, az ivóvíz, a gyógyszerek, a közlekedés és a hírközlés kulcsa nulla — 204 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

volt, összességében mégis érzékelhető árnövelő hatást gyakorolt. Ennek árnövelő hatását nyugdíj- és családi pótlékemeléssel próbálták kompenzálni (Juhász, 2020). • Az adók legnagyobb részét a vállalatok szintjén határozták meg és a társadalombiztosítási járulék is döntően munkáltatói volt. Az 40/1984. (XI. 5.) MT rendelet szerint a vállalat 40%-os nyereségadót, a beruházásokat terhelő 25%-os felhalmozási adót, a bérek után 10%-os adót, üzlet, kereskedés után 6%-os kereseti adót, városi és községi hozzájárulásként a nyereség 15%-át kellett befizetni. 1988-ban ennek nagy részét – jelentősen csökkentve az adóterhelést – felváltotta az 50 százalékos vállalati nyereségadó kulcs. 1989-ben bevezették gazdálkodó szervezetek jövedelmét terhelő adót (1988. évi IX. törvény). • A kifizetett bérek után 1987-ig a vállalat fizetett béradót. Ezt váltotta fel a személyi jövedelemadó (1987. évi VI. törvény). Az áttérésre úgy került sor, hogy a bérből és fizetésből élőknél a fizetéseket bruttósították, ezért a nettó bér változatlan maradt. Változás azoknál jelentkezett, akik egyéb jövedelemmel is rendelkeztek, mert adóterhelésük megnőtt. Ezek a jövedelmek dinamikusan nőttek, és az évtized felében ellensúlyozták a bérek visszafogását. Mivel az szja-törvény a háztartások nagy részét érintette és számos paramétere volt, ezért a következő időszakban folyamatos módosításokra került sor. Amíg az adókat, támogatásokat és állami nagyberuházásokat központi döntések határozták meg, addig a költségvetési intézmények gazdálkodását, bér-, dologi és beruházási kiadásait illetően egy decentralizált rendszer alakult ki. Az intézmények szintjén az 1980-as évek kezdetén az azt megelőző kötött gazdálkodás jelentősen fellazult. Ennek az önállóságnak a hátterében az általános forráshiány állt; hasonló hatékonyságjavulást vártak ettől, mint az állami vállalatok növekvő önállóságától. Ebbe a folyamatba beleillett, hogy kedvező hatásúnak ítélték azt is, ha az állampolgár szabadon választhat orvost vagy iskolát.

— 205 —

7. Elmaradó fordulat és reform: az 1980-as évek

Felhasznált irodalom: Antal László – Bokros Lajos – Csillag István – Lengyel László – Matolcsy György (1987): Fordulat és reform. Megjelent: Közgazdasági Szemle, XXXIV. évf., 1987. június, 642–663. o. Asztalos László György – Balogh Imre – Hagelmayer István – Polgár Miklós – Riecke Werner (1987): Infláció és pénzügyek Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Csanádi György - Halmai Gábor (1986): A beruházási rendszer jogi kérdései, In: Egyetemi Szemle, Vol. 8, No. 4, Akadémiai Kiadó, 87–92. o. Kaposi Zoltán (2002): Magyarország gazdaságtörténete, 1700–2000. Kornai János (1982): A hiány. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest. Kornai János (2013): Központosítás és piaci reform. Pesti Kalligram Kft. Matolcsy György, (1991): Lábadozásunk évei – A magyar privatizáció. Trendek, tények, privatizációs példák; Tulajdon Alapítvány–Privatizációs Kutatóintézet, Budapest. Matolcsy György (1998): Sokk vagy kevés. Kairosz, Budapest. Dr. Imre Ottó (1984): A Bér- és keresetszabályozás fejlődési tendenciái és aktuális kérdései. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae: Acta oeconomica, (21). pp. 15-28. (1984) (http://acta.bibl.u-szeged.hu/2077/1/ polgazd_021_015-028.pdf) Havas Gábor (1980): A VI. ötéves terv beruházáspolitikájához. Megjelent: Egyetemi Szemle Vol. 2, No. 2, Akadémiai Kiadó, 57–68. o. Dr. Marton Ádám (2012): Infláció, fogyasztói árak Magyarországon a második világháború után II. (1968—2011). Megjelent: Statisztikai Szemle 90. évfolyam 6. szám, Központi Statisztikai Hivatal (http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2012/2012_06/2012_06_489.pdf ) dr. Juhász István (2020): Az adóreform és az azóta eltelt időszak – áfa – 1. (6. rész). Megjelent: ado.hu (https://ado.hu/ado/ az-adoreform-es-az-azota-eltelt-idoszak-afa-1-6-resz/) Hajdú Tibor (1982): A bér- és keresetszabályozás tapasztalatai és célszerű fejlesztésének irányai az iparvállalatoknál. In: IPARGAZDASÁGI SZEMLE 1982/1-2 Laki Mihály (1998): Kisvállalkozás a szocializmus után. Megjelent: Közgazdasági Szemle, 173–182. o. Gál Róbert Iván (2000): Puha költségvetési korlát, a szerződések kezelése és a notórius megbízhatatlanság. Megjelent: Szociológiai Szemle, 3–23. o. Pongrácz Tibor (1996–2000): Privatizáció és kárpótlás. Megjelent: Magyarország a XX. században II. kötet: Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság, Babits Kiadó.

— 206 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek P. Kiss Gábor Főbb makrogazdasági indikátorok 1990-1999 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 GDP éves növekedés

-3,5 -12,1 -3,1

-0,6

2,9

1,5

0,1

3,1

3,9

3,1

GDP/fő éves növekedés

-6,4 -11,9 -3,1

-0,5

3,0

1,6

0,2

3,5

4,5

3,5

Magyarország és Ausztria GDP/fő növekedés eltérése -9,7 -14,3 -4,0

-0,2

1,0

-0,9

-2,1

1,4

1,0

0,1

Fogyasztóiár-index éves változása

28,9 35,0 23,0 22,5 18,8 28,2 23,6 18,3 14,3 10,0

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

66,2 77,1 79,5 90,7 89,6 84,1 71,4 62,3 60,5 60,4

Munkanélküliségi ráta

2,8

9,7

9,9

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

0,4

1,2

0,9 -10,6 -9,4

Kamatszint*

28,8 35,2 33,1 25,4 27,4 32,6 27,3 21,8 19,3 16,3

12,1 10,8 10,2 10,0 -3,4

-3,7

9,0

8,9

6,9

-4,1

-7,1

-7,9

A rendszerváltást követő kilencvenes években, amit a gazdasági szakirodalomban gyakran transzformációs vagy tranzíciós időszaknak is neveznek, a korábbi keleti blokk országaihoz hasonlóan Magyarországon is teljes politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás zajlott. Teljessé vált a piacgazdaságot megalapozó törvényi szabályozás, ami eltávolította a piacról a régi, életképtelen gazdálkodó szervezeteket, másrészt nagy létszámú hazai tulajdonú kisvállalat, valamint jelentős részben külföldi kézben lévő (privatizáció és zöldmezős beruházás révén betelepülő) nagyvállalat létrejöttét tette lehetővé. Az átalakulás sokkszerű volt, ami elsősorban a munkaerőpiacon okozott tartós válságot, jelentősen csökkentve a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak számát. — 207 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

Az állami kiadások magasan tartott szintje 1994-ig tompította a kezdeti sokk hatását, azonban ennek ára az egyidejűleg létrejövő ikerdeficit lett, ami súlyos gazdaságpolitikai kiigazítással, megszorítással végződött 1995-96-ban. 8-1. ábra: A GDP alakulása (1989-2000) 105

1989=100

105

2000

1999

1998

80 1997

80 1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

100

1989

100

Forrás: KSH.

Az 1990-es évtized elején a volt KGST piachoz kötődő országokat súlyos gazdasági visszaesés sújtotta, és a kilábalás gyorsasága is jelentősen eltért. Az évezred végén a növekedésbarát gazdaságpolitikának köszönhetően Magyarország a régió éllovasává vált. Az IMD versenyképességi rangsorán 1997 és 2000 között a pozíciónkon 10 helyet javítva a 27. helyre léptünk előre, megelőzve a 37. helyezett Csehországot és 40. helyezett Lengyelországot. Még többet javult a pozíciónk az indexen belül a gazdasági teljesítményt mérő mutató esetében: az ezredfordulóra a 38. helyről a 20. helyre ugrottunk. A gazdaság dinamikusan nőtt az évtized utolsó éveiben és a költségvetés egyensúlya is javult, de egyes örökölt strukturális problémák megoldását célzó reformok 2002 után megakadtak, sőt vissza is fordultak.

— 208 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-2. ábra: Átlagos GDP növekedés 1989-1992 és 1993-2000 között <1,0 1,1 - 2,0 2,1 - 3,0 >3,0

-1,0 2,4 0,4 4,6

0,7

3,2

-2,1

2,5 6,4

-9,7

-4,4 3,4 -4,5

1,8

2,5

5,3

4,1

-8,3 -7,2

1,9 3,1

1989-1992

<1,0

1993-2000

1,1 - 2,0 2,1 - 3,0 >3,0

4,2 3,8

4,6 3,1

8,3

3,2

3,6

5,4

2,4 5,0 2,3

1,9 4,7

1,5 1,7

1,9 4,4 2,6 2,4 22,5 -0,6

2,9

1,8 3,2

Forrás: Valutaalap, klaus.cz/clanky/3666 (Csehszlovákia).

— 209 —

2,7

-7,4

0,9 -4,8

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8.1. A GDP termelésében meghatározó szerkezeti változások történtek Tartalmi és módszertani okokból a kilencvenes évek két része határozottan elkülönül.26 1991 nem jelent tökéletes viszonyítási alapot, hiszen ekkor bizonyos mértékben már jelentkezett a válság hatása, azonban 1990 és 1991 között jelentős módszertani váltás volt, a nem-anyagi ágak (pl. oktatás, egészségügy ) termelésének elszámolt értéke például rendkívüli mértékben megugrott. Az első szakaszban az egyes ágazatok részarányát vizsgálva a gazdasági teljesítményen belül, megállapítható, hogy a teljes kibocsátásnál is nagyobb mértékben esett az ipar teljesítménye. Ebből adódóan aránya is csökkent, azon belül különösen a nehézipar szorult vissza (főképp a kohászat), az olyan ágazatok pedig csaknem megszűntek, amelyek a KGST munkamegosztáson belül magyar specialitást jelentettek (például autóbusz- és műtrágyagyártás). A mezőgazdaság (főleg állattenyésztés) súlya is mérséklődött és később sem tért vissza az induló értékhez. Ebben szerepet játszhatott egyrészt a keleti piacok elvesztése, másrészt a méretgazdaságosság, a tőke és a technológia hiánya, valamint az állami támogatások szintje, ami a második legalacsonyabb volt az OECDben. Az ún. egyéb anyagi ágak, mint például a közlekedés és kereskedelem aránya is tartósan visszaesett az amúgy is csökkenő kibocsátáson belül. Egyedül a nem anyagi ágak (például pénzügyi szolgáltatások, vendéglátás, oktatás, egészségügy, közigazgatás) kibocsátásának részaránya növekedett, ami jelentős szerkezeti átalakulásra utal és stabilizáló hatású volt. Ennek nagyságrendileg a fele az államháztartáshoz tartozott, például oktatás, egészségügy és közigazgatás. A KSH statisztikákban, így a GDP termelési és felhasználási oldalában is olyan mértékű módszertani változások történtek 1995-ben, hogy az idősor a törés miatt nem összehasonlítható, csak két részre bontva, olyan módon, hogy a 1995. évi adatok a régi és az új módszertan szerint is szerepelnek.

— 210 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-3. ábra: A GDP termelés összetétele szerint (1991-1995) 100 90 80

% 8

70 60

11 6

90 80 70

100

10 6

60 50

40 30 20 10

1995

1994

1993

1992

1991

Ipar Építőipar Mezőgazdaság Nem anyagi ágak bruttó hozzáadott értéke Egyéb anyagi (közlekedés, kereskedelem, stb) Termékadók és támogatások egyenlege

Forrás: KSH.

1995 és 2000 között a legtöbb ágazat részaránya stabilizálódott, ami azt jelenti, hogy a kibocsátás időközben újra meginduló növekedéséhez arányosan járultak hozzá. Egyedüli kivétel a mezőgazdaság, aminek aránya még tovább csökkent, valamint az ipar, ami ezzel szemben növekedett. Ez alapján megállapítható, hogy az újrainduló növekedés motorja az új, korszerű ipari kapacitások belépése volt, ami a viszonylag olcsó és képzett munkaerőre épült. Az állami vállalatok privatizációja és korszerűsítése mellett ugyanis zöldmezős beruházások is történtek. Jelentős részben olyan exportorientált ágazatokban zajlottak fejlesztések, amelyek termelése fokozatosan lépett be. Amíg az évtized elejének egyik legnagyobb vesztese a gépipar volt, addig az évtized második felére itt zajlott le a legsikeresebb átalakulás. Az ágazat hatékonyan ágyazódott be a nemzetközi munkamegosztásba és teljesítménye már 1996-ban elérte az előző évtized végének szintjét. — 211 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-4. ábra: A GDP termelés összetétele szerint (1995-2000) 100

100

60 50

60 39

7 4

6 4

5 4

40 30 20 10

50 40

2000

1999

1998

1997

1996

1995

Ipar Építőipar Mezőgazdaság Nem anyagi ágak bruttó hozzáadott értéke Egyéb anyagi (közlekedés, kereskedelem, stb) Termékadók és támogatások egyenlege

Forrás: KSH.

8.2. A szerkezeti átalakulás és a piacgazdaság működését megalapozó törvények A kelet-európai piacok elvesztése következtében az országot strukturális sokk érte, azaz a GDP visszaesését nem konjunkturális okok, hanem a potenciális teljesítőképesség csökkenése eredményezte. Akár aggregált, akár szerkezeti statisztikai mutatókat veszünk azonban alapul, azok nem képesek a gazdaság minőségi jellemzőit teljes mértékben megragadni. Az induló helyzetben ugyanis a magántulajdon a termelésben másodlagos jelentőségű volt, ugyanakkor az állam, az állami vállalatok és a jegybank közötti határvonal – például az ár-, bér-, hitel- és jövedelemszabályozás miatt – nem — 212 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

felelt meg a szokásos piacgazdasági sztenderdeknek. A piacgazdaság működését megalapozó jogszabályi keret lényegében nem is létezett, így bevezetése jelentős rövid és hosszú távú hatást gyakorolt. A válság kirobbanáskor ugyanis csődtörvény és a banki tartalékképzési előírások hiányában a vállalatok finanszírozása sem keményedett meg. A vállalatok piaci működését alapozta meg a korszerű vállalati számvitel, reálisabb amortizációs kulcsok, a csődtörvény és a banki tartalékképzés 1991-92. évi bevezetése, egyben eltávolította azokat a veszteségessé vált vállalatokat a piacról, amelyek nem kaptak állami segítséget. 1989-91-ben felgyorsult az árszabályozás liberalizációja, az árarányok korrekcióit lehetővé tette az állam visszavonulása. Fokozatosan csökkentek az importkorlátozások, 1993-tól a nemzetközi szerződéseknek megfelelően csökkenni kezdtek a vámterhek is. Ezzel azonban Magyarország hirtelen olyan egyenlőtlen külkereskedelmi versenybe kényszerült, amely azonnal negatív külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg egyenleget okozott. Az allokációs szerepet fokozatosan a piac vehette át, az állami szabályozás visszavonult, illetve a piacgazdaságokban szokásos jelleget öltött. A gazdálkodó szektornak nem csupán tulajdoni és termelési szerkezete alakult át teljes mértékben, hanem méret szerinti megoszlása is, hiszen kis- és mikrovállalkozások tömege jött létre. A vállalati és pénzintézeti szektor teljes átalakulását és további működési feltételeit – beleértve az állami beavatkozás visszaszorulását27 – széleskörű törvényi keretek alapozták meg: • A verseny- és ártörvény, továbbá a Munka Törvénykönyve elfogadása (1990. évi LXXXVI., LXXXVII. tv és 1992. évi XXII. tv.) • A társasági nyereségadó (1992. évi LXXIII. tv.) bevezetése, ami lehetővé tette a keletkező veszteségek következő évekre történő elhatárolását. Az államháztartási törvény (1992. évi XXXVIII. tv.) határozta meg az államháztartás működésének, feladatainak és ellenőrzésének legfontosabb szabályait

— 213 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

• A számviteli tv. (1991. évi XVIII. tv.), ahol a joggyakorlás a képzetes negatív vállalati eredmények miatt még évekig elmaradt a törvénybe foglalás után, és a csődtörvény (1991. évi XLIX. tv.), amelynek alapján a korábban az állam által mesterségesen életben tartott vállalatok sokasága ment csődbe magánvállalatként. • Az egyéni vállalkozókról szóló (1990. évi V.) törvény és a szövetkezeti törvény (1992. évi I. és II. tv.), amelyek ezeket a szervezeti formákat szabályozták. • Az állami vállalatok társasággá való kényszerátalakításáról és állami vezérlésű privatizációjáról szóló (1992. évi LIII–LIV. és LV.) törvények, a privatizációért is felelős állami vagyonkezelő szervezet (1990. évi VII. és VIII. tv.) létrejötte, valamint az egységes privatizációs törvény (1995. évi XXXIX. tv.), aminek elfogadását követően realizálódott a privatizációs bevételek legnagyobb része. Alternatívaként született a koncessziós törvény (1991. évi XVI. tv.), amely a kizárólagos állami, önkormányzati vagy önkormányzati társulási tulajdon hatékony működtetésének, valamint a kizárólagosan az állam vagy az önkormányzat hatáskörébe utalt tevékenységek gyakorlásának egyik lehetséges módja koncessziós szerződés alapján való átengedés formájában. • A pénzintézeti törvény (1991. évi LXIX. tv.) és a Jegybanktörvény (1991. évi LX. tv.) szabályozta az 1987-ben létrehozott kétszintű bankrendszer működését. A „banktörvény” elfogadásával rögzültek a hitelintézetek működésének jogi keretei, távlatilag pedig a rendelkezés szabályozta az állami tulajdonlás mértékét. A veszteséges vagy megszűnő állami vállalatok problémái a pénzintézeteket is súlyosan érintették, így 1993-tól szükség lett az állam beavatkozására a bank-, hitel- és adóskonszolidáció formájában. • A modern értékpapír- és tőzsdetörvény (1990. évi VI. tv.) alapján 1990 márciusában megnyílt a Budapesti Értéktőzsde, de ennek jelentősége a hitelfinanszírozáshoz viszonyítva kisebb maradt. — 214 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8.3. A GDP felhasználásában szintén meghatározó szerkezeti változások történtek A termelési képességek és belső kereslet elszakadása a külső egyensúlyra negatív hatást gyakorolt. A beruházások a kezdeti sokk idején együtt csökkentek a kibocsátással, de azon belül 1994-ig magas maradt az állami beruházás súlya. Ezzel szemben az állami felhasználás (közösségi és lakosságnak juttatott fogyasztás) valamint a lakossági vásárolt fogyasztás aránya 1991-et követően megnőtt, és 1995-ig stabilan is maradt. A munkapiacon jelentős sokk érte a lakosságot, azonban a reálbérek kevésbé csökkentek. A költségvetés pénzbeni juttatásokkal kompenzálta a munkapiacról hirtelen kiesők tömegét. Ennek következtében a fogyasztást kezdetben kevésbé érintette a gazdasági kibocsátás nagymértékű esése. 8-5. ábra: A GDP felhasználás összetétele szerint (1990-1995) 120

100

100 80

20 0

56 2

1 19

-1

-4

-8

-6

14 -2

60 40

120

3 6 19 11 11

-20 1995

1994

1993

1992

1991

1990

-20

Természetbeni társadalmi juttatás Közösségi fogyasztás Üzembe helyezett beruházások Készletváltozás Kiviteli többlet/hiány Vásárolt lakossági fogyasztás

Forrás: KSH.

— 215 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

Az 1995-1996-os megszorítás hatása már 1995-ben jól látható volt. A GDP nem csökkent ugyan (Kornai, 1996), de saját trendjéhez képest mind 1995-ben, mind 1996-ban 1,5-2 százalékkal alacsonyabb volt (Horváth et al, 2006) és mind a fogyasztást, mind a beruházást csökkentette. 8-6. ábra: A GDP felhasználás volumenváltozása 1990-es árakon 30

Volumenváltozás

1990-es áron

-5

-10

-15

-15 -20

-20 GDP

1991

Lakosság egy főre jutó fogyasztása 1992

Beruházás

1993

Export

1994

Import

1995

Forrás: KSH.

A GDP megváltozott szerkezetben stabilizálódott az évtized második felében. Az állami felhasználás (közösségi és lakosságnak juttatott fogyasztás) tartósan csökkent, majd az évtized végéig stabil maradt. Hasonló tendencia figyelhető meg a vásárolt lakossági fogyasztás esetében is. A beruházások részaránya ezzel szemben folyamatosan növekedett, így először felhasználási, majd termelési oldalról is a növekedés motorjává válhatott. A külkereskedelmi egyensúly helyreállt, csak az évtized végén alakul ki kisebb hiány, ami a beruházások arányának növekedését ellentételezte. — 216 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-7. ábra: A GDP felhasználás összetétele szerint (1995-2000) 120

100

100 80

-1

20 0

12 -2

12 -3

12 -4

2000

1999

1998

1997

1996

1 3 22

1995

-20

80 60

60 40

120

-20

Természetbeni társadalmi juttatás Közösségi fogyasztás Üzembe helyezett beruházások Készletváltozás Kiviteli többlet/hiány Vásárolt lakossági fogyasztás

Forrás: KSH.

8-8. ábra: GDP felhasználás volumenváltozása 1995-ös árakon 35

Volumenváltozás

1995-ös áron

-5

GDP

1996

Lakosság egy főre jutó fogyasztása 1997

Beruházás

1998

Forrás: KSH.

— 217 —

Export

1999

Import

2000

-5

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8.4. Külkereskedelmi fordulat és tőkebeáramlás Magyarország szempontjából alapvető jelentőségű volt az exportpiacok megváltozása és a gazdaság szerkezetének sikeres – új külső piacokat találó – átalakításhoz szükséges külföldi működőtőke, ami technológiával és know-how-val is kiegészült. A következőkben először a külkereskedelmi egyenleggel, ezt követően a tőkebeáramlással foglalkozunk. 8-9. ábra: Az export és import alakulása (1990-2000) 80

GDP%

20 2000

20 1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

export, a GDP százalékában import, a GDP százalékában

Forrás: KSH.

A nyolcvanas évek végéig 35-40 százalék között volt az export és import aránya a GDPben, ezt a szintet a kilencvenes évtized közepére ismét elérte az ország. Az évezred végére viszont dinamikus növekedéssel már csaknem 70 %-os arányt ért el, úgy, hogy — 218 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

az import aránya csaknem az egész évtized során meghaladta az exportot. A kiviteli többlet vagy hiány alakulására számos tényező volt hatással. Meghatározta a külső konjunktúra és a cserearányok (pl. az energiahordozók ára) mellett a versenyképességet befolyásoló exporttámogatás és vámterhelés, továbbá a reáleffektív árfolyam változása is28. 8-1. táblázat: A külkereskedelem egyes meghatározó tényezői

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

Fajlagos exporttámogatás (%)

3,3

2,5

2,7

3,2

2,0

1,4

0,6

0,3

Fajlagos vám (%)

7,3

10,3

9,1

8,1

8,8

7,3

3,0

1,9

1,5

1,1

USD árfolyam leértékelés (%)

23,1

11,0

19,9

9,9

26,0

18,3

23,4

7,6

15,3

12,8

Infláció (%)

35,0

23,0

22,5

18,8

28,2

23,6

18,3

14,3

10,0

9,8

94,7

71,4

72,3

77,7

75,5

74,8

77,6

Reáleffektív árfolyam (36 ország átlagához mérve, 1999=100%) Forrás: MNB, KSH.

Az évtized elején a KGST piacok elvesztése nem csupán konjunkturális sokkot jelentett. Ezzel párhuzamosan a cserearányok is jelentősen romlottak. A nyolcvanas évek második felét jellemző nyugat-európai konjunktúrának véget vetett az olajárak átmeneti, jelentős emelkedése 1990-ben (iraki háború), továbbá a német újraegyesítés inflációs hatását követő kamatemelés, ami Nyugat-Európában pont abban az időpontban eredményezett recessziót, amikor a magyar export a keleti piacoktól a nyugati piacok felé orientálódott. A recesszió negatív hatása elsősorban 1993-ban volt érzékelhető. Ezt követően azonban hazánk sikeresen kapcsolódott az európai konjunktúrára. Az 1997-98-as nemzetközi pénzügyi válság ismét változást eredményezett. Az 1997-ben A reáleffektív árfolyam a nominális árfolyam inflációval vagy munkaerő-költséggel korrigált változását mutatja a külkereskedelem szerkezetét tükröző valutakosárhoz képest. Az index növekedése az exportpiacokon az árversenyképesség csökkenését jelzi.

— 219 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

kezdődő, elhúzódó délkelet-ázsiai válság közvetlen hatása ugyan minimális volt (az ázsiai régió exportsúlya 3 százalék alatt volt), de közvetett hatások jelentkeztek, mert az érintett országok versenytársaink voltak a világpiacon, és leértékelődésükkel versenyelőnyre tehettek szert. 1998-ban ezzel szemben az orosz válság már közvetlen hatással is volt, de negatív hatása kisebb mértékű: míg az orosz export részaránya 1997-ben 5 százalék körül volt, addig 1998-ra kevesebb, mint 3 százalék. Ennek negatív hatását az olajárcsökkenés ellensúlyozta. A külső konjunktúrában 1999-től határozott fellendülés kezdődött, aminek pozitív hatását a külkereskedelmi egyenlegben az 1999 második félévében jelentkező jelentős energiahordozó áremelkedés fékezte. Rövid távon folyamatos versenyképességi kihívást okozott a vámok és exporttámogatások leépítése, amelyek a nemzetközi szerződéses kötelezettségvállalásokból (GATT, később WTO) eredtek. A 10 százalék közelében levő fajlagos vám az évtized végére 1 százalék közelébe csökkent, a 3 százalékos fajlagos exporttámogatás pedig 0,3 százalékra csökkent, tehát mindkét mérték egytizedére esett vissza. Az exporttámogatás fajlagos mértéke azért volt viszonylag alacsony, mert a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek körére koncentrálódott, amelyek exporton belüli csökkenő súlya is mérsékelte. Az exporttámogatást az is visszafogta, hogy 1996-tól nem az érték arányában, hanem fizikai egységenként, forintban állapították meg. A vámcsökkentési folyamat az 1992-ben létrejött Közép-Európai Szabadkereskedelmi egyezmény alapján a visegrádi országok viszonylatában kezdődött, majd az Európai Közösségekkel folytatódott. 1994-re a szabadkereskedelmi vámlebontások már a termékek mintegy 70 százalékát érintették, bizonyos termékkörben pedig a vám megszűnt. 1995-ben a forgalom mintegy 60 százalékát érintő körben a vámok és illetékek 1-1 százalékkal csökkentek. 1995 márciusában ezt a trendet a Bokros-csomag intézkedései megfordították, a fogyasztási célú import (kb. 60 százalék) esetén bevezették a 8 százalékos vámpótlékot, ami 1996-97-ben fokozatosan szűnt meg. Az évtized végéig a vám- és illetékterhek tovább csökkentek.

— 220 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

Az árfolyam versenyképességi hatása erősödött az exporttámogatások és a vámok fokozatos leépítésével párhuzamosan. A kétszámjegyű infláció mellett – 1998 kivételével – minden évben kétszámjegyű nominális leértékelés történt. 1995 tavaszán a csúszóleértékelés rendszerének bevezetése előtt egy 9 százalékos, egyszeri, meglepetésszerű leértékelésre került sor. A leértékelési ütem jelentősebb csökkentésére 1998 második felében került sor. A külkereskedelem szerkezete teljesen átalakult az évtized második felében létrehozott exportkapacitásoknak köszönhetően. A gépipari kivitel 1997-ben 51 százalékkal, 1998-ban 40 százalékkal nőtt, ezen belül is különösen dinamikus lett a járműexport. Az import szerkezete is kedvező irányban változott, az évtized második felében a beruházási import – amire a vámpótlék nem vonatkozott – nőtt jelentősen, 1998-ban azonban a tartós fogyasztási cikkek importja már ennél is gyorsabban emelkedett. A külkereskedelemben meghatározó lett a 15 EU ország súlya. Az évtized végére az EU országok súlya már nagyjából ugyanannyi lett, mint a húszas évek végén volt (Köves, 2003), és ez a jelenség rajtunk kívül az egykori kisebb KGST országokban is megfigyelhető (Piazolo, 2001).29 A kilencvenes évek első felében Magyarország részesedett a teljes régió működőtőke beáramlásának felében. Kiugróan magas volt az egy főre jutó működőtőke állomány is. Ezzel párhuzamosan a külső eladósodás visszafogottabb lett, néhány évben csökkent is.

Ennek lehetséges oka, hogy a külkereskedelmet alakító tényezők hasonlóak maradtak; a természeti erőforrások és a tényezőellátottság különbözősége, a termelés komplementer jellege, a kulturális és nyelvi kapcsolatok, a földrajzi közelség (Piazolo, 2001)

— 221 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-10. ábra: A külső adósság és FDI alakulása (1990-2000) 15

GDP%

2000

1999

-10 1998

-10 1997

-5

1996

-5

1995

1994

1993

1992

1991

1990

FDI (Részvények és részesedések tranzakciós változása) Külső adósság (Hitel és hitelviszonyt megtestesítő értékpapír tartozások tranzakciós változása)

Forrás: MNB.

Az 1995-96. évi megszorítást követően a fizetési mérleg szerkezete jelentősen megváltozott, a külkereskedelmi mérleg egyenlege ugyan érdemben javult, ezt azonban ellentételezte a jövedelmek egyenlegének romlása. Ebben az időszakban alakult ki a hazai jövedelem (GDP) és a nemzeti jövedelem (GNI) szétnyílása. Ez elsősorban a növekvő közvetlen külföldi tőkeberuházásokhoz kapcsolódó profitrepatriálással és egyéb jövedelemkiáramlással magyarázható.

— 222 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-11. ábra: A folyó fizetési mérleg alakulása (1990-2000) 8

GDP%

−4

−6

−8

−10

−12

−12 2000

−4

1999

-2

1998

-2

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

Áruk és szolgáltatások, egyenleg Elsődleges jövedelmek, egyenleg Másodlagos jövedelmek, egyenleg

Forrás: MNB.

8.5. Az egymillió elveszett munkahely A kilencvenes években a népesség 1,7 százalékkal csökkent, miközben a születéskor várható átlagos élettartam két évvel nőtt. A teljes termékenységi arány viszont 1,9-ről gyors ütemben 1,3-ra csökkent. Mindez előrevetítette a társadalom fokozatos elöregedését.

— 223 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

Ezen demográfiai változások mellett alapvető társadalmi átrendeződés zajlott, néhány év alatt több mint egymillió ember veszített el az állását a transzformációs időszak sokkszerű átmenete hatására. Amíg a nyolcvanas évek elején még ötmillió volt az aktív keresők száma, addig számuk a kilencvenes évek közepére alig érte el a három és félmilliót. A különbség egy része a népesség szerkezetére, vagyis demográfiai folyamatokra vezethető vissza, nagyobb részt azonban a válság következménye. A szocialista, tervgazdasági időkben a teljes foglalkoztatottsági célok sok esetben valójában „kapun belüli munkanélküliséget” jelentettek, ennek költségét az állami vállalatok viselték, és az alacsony hatékonyság egyik oka volt. Az állami vállalatok csődje következtében sokan veszítették el az állásukat. Mivel hirtelen teljes iparágak mentek tönkre, ezért ezek az emberek nem találtak máshol állást, más munkához pedig nem volt képzettségük. Mindennek regionális vetülete is volt, hiszen teljes régiók vesztették el meghatározó munkaadójukat (pl. a bányászvárosok). A tovább működő, átalakuló vállalatok esetében a munkapiaci folyamatok lassabban zajlottak le, mert a leépítések költség- és időigényesek, ráadásul a meginduló fellendülésben először túlórákkal fedezik a többletmunka igényt, és csak később vesznek fel új embereket. A munkapiaci aktivitás csökkenése 1996-ig tartott. Előbb a rendszerváltás sokkszerű átmenete mérsékelte jelentősen a munkapiaci aktivitást, ami az 1995-96-os megszorítások következtében lassuló GDP-vel tovább süllyedt. Az iparban dolgozók létszáma 30 százalékkal, a mezőgazdaságban dolgozók létszáma 62 százalékkal, az építőipari dolgozók száma 21 százalékkal csökkent 1989 és 1996 között.

— 224 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-12. ábra: Aktív keresők és munkanélküliek száma (1989-2000) 5000

Ezer fő

5000

3400

3200

3000

3000 2000

3600

1999

3800

3600

1998

3800

1997

4000

1996

4000

1995

4200

1994

4400

4200

1993

4400

1992

4600

1991

4600

1990

4800

1989

4800

Aktív keresők száma Munkanélküliek száma

Forrás: KSH.

Az állásukat elveszítők egymilliós táborának számottevő része végleg távozott a munkaerőpiacról. A távozók egy része próbálta kihasználni a nyugdíjkorhatár előtti nyugdíjba vonulás különböző lehetőségeit, a korai vagy rokkantnyugdíjazást. Sokan azonban a szociális ellátás (munkanélküli támogatás, önkormányzati segély) korlátozott mértéke miatt érdemi jövedelem nélkül maradtak és képzettség hiányában nem tudtak elhelyezkedni. Akik a munkaerőpiacon maradtak, azok között is csökkent az alkalmazottak aránya és nőtt az egyéni vállalkozóké. Utóbbiak száma az 1989-es harmincezres nagyságrendről 1996-ra nagyjából 750 ezerre nőtt. Ezek egy részéből sikeres vállalkozó vált, mások azonban a nagyvállalatok által kiszervezett kényszervállalkozók lettek (economically dependent worker).

— 225 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

Az évtized második felében zajló helyreállítási időszakban, az új kapacitások létrehozásával kapcsolatban a foglalkoztatottság 250 ezer fővel javult a mélyponthoz képest. Az ipar így az évtized egészében 24 százalék létszámcsökkenéssel, az építőipar pedig 8 százalék csökkenéssel szembesült. A mezőgazdaság foglalkoztatottsági adata azonban tovább romlott, összességében 67 százalékkal, félmillió fővel csökkent itt a létszám. A magánszektor helyreállítási periódusa mellett azonban a közszféra hatékonysága és az itt dolgozók bére fokozatosan elmaradt a magánszektortól, ami feszültségeket okozott. E folyamatok következményeként a jövedelmi különbségeket megragadó GINI együttható a rendszerváltáskor mért 0,25-ös értékről a kétezres évek elejére 0,3 közelébe emelkedett, ami azonban nemzetközi összevetésben továbbra is alacsony értéknek tekinthető. A lakossági fogyasztás 1994-ig nem követte a gazdasági kibocsátás csökkenését. Ennek több oka lehetett. Egyrészt az államtól kapott pénzbeni juttatásoknak stabilizáló hatása volt. Másrészt tompította a sokk hatását az is, hogy a létszám- és béralkalmazkodás pár évig elhúzódott. Végül az egyéni vállalkozóvá váló tömegek jövedelmét növelte, hogy adózásuk eleve kedvezményes volt, miközben gyakori volt az adóelkerülés is (összességében minimális adót fizettek). Az évtized közepén a megszorító intézkedésekkel a reáljövedelmeket jelentős sokk érte; 1995 tavaszán a gazdaságpolitikai intézkedések keretében csaknem 10 százalékpontos meglepetés-inflációt okoztak leértékeléssel és hatósági árak emelésével. Mivel a bérmegállapodásokat nem korrigálták és az állami kiadásokat sem valorizálták, ezért a lakosság rendelkezésre álló jövedelme reálértékben jelentősen csökkent.

— 226 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8.6. A bankrendszer és a jegybank megújulása A vállalati és lakossági körhöz hasonlóan a pénzintézetek és a jegybank is alapvető átalakuláson mentek keresztül az évtized során. Az induló helyzetben a bankok állami tulajdonban voltak és működésüket meghatározta az elégtelen tőke, az alacsony hatékonyság, az előző rendszerből örökölt hitelállomány, továbbá az, hogy mind az inflációra, mind a gazdaság teljesítményére vonatkozóan növekvő bizonytalansággal szembesültek. A jobb helyzetben levő vállalatok hitelkereslete visszaesett, így csak a veszteséges és eladósodott vállalatok maradtak a hitelpiacon, akiknek túlélése a banki hitelektől függött (Ábel-Szakadát, 1997). A pénzintézeti törvény a bankok kinnlevőségeire céltartalék képzését írta elő, és a súlyos alultőkésítettséget azzal kívánta megoldani, hogy 1994-re 8 százalékos tőkemegfelelési mutató elérését írta elő. 1993 és 1995 között a hitel-, bank- és adóskonszolidáció keretében az állam a GDP 7 százalékának megfelelő államkötvényt adott bankoknak, cserébe átvette a rossz hitelállományt. A GDP arányos vállalati hitelek így az 1991. évi 30 százalékról 1995re 19 százalék alá csökkentek. Eközben a hitelképes – részben külföldi tulajdonú – vállalatok külföldi bankoktól vettek fel hitelt. Ezt is figyelembe véve 1995-ben is 30 százalék volt a teljes hitelállományuk a GDP arányában (Csermely-Vincze, 1999). Összességében a rendkívüli segítség ellenére a bankok jövedelmezősége tovább romlott és a vagyonvesztést nem sikerült megállítani. Jelentős, fokozatosan kibontakozó változást eredményezett, hogy 1994-től kezdve megkezdődött az állami pénzintézetek privatizációja. A külföldi bankoktól felvett hitelek szerepe ezzel párhuzamosan csökkent, és 1997-re lényegében ismét a hazai bankok váltak a legfőbb hitelnyújtókká. A pénzintézetek hatékonysága azonban ala-

— 227 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

csony maradt, olyan bank is volt, amelyik a csőd közelébe jutott.30 A megtakarítások forintban történtek, a vállalatok viszont az évtized vége felé jelentős arányban hosszú lejáratú devizahiteleket vettek fel. Amíg korábban a vállalatok versenyeztek a hitelért, ez a helyzet 1998-ra megfordult, a nagyvállalati ügyfélkör hitelezését az egyedi konstrukciók alakítása mellett az éles árverseny jellemezte. A nagyvállalati piac telítődése következtében és az orosz válságot követően 1999-től lett jelentősebb mértékű a közepes és kisvállalatok hitelezése, továbbá a lakossági hitelállomány is bővülésnek indult. Ez annyiban jelentett változást, hogy a lakosság körében korábban a forrásgyűjtő tevékenység dominált. A termék- és szolgáltatáskínálat folyamatos bővítése mellett is nemzetközi összehasonlításban alacsony maradt a magyar háztartások eladósodottsága. A lakáshitelek folyamatos csökkenése csak 2000-ben fordult meg, ami a kormányzat új lakáspolitikája keretében 2000. február 1-én bevezetett hitelkonstrukciójának köszönhető. Az MNB a pénzintézetekhez hasonlóan alapvető változásokon ment keresztül. A kormányzati gazdaságpolitika részét képező szervezetből független intézménnyé alakult, aminek alapvető feladatává a jegybanktörvény (1991) a nemzeti fizetőeszköz belső és külső vásárlóerejének védelmét tette. Ennek elérése érdekében 1995-ig a forint árfolyamát egy valutakosárhoz rögzítették. Az átmenet éveiben jelentkező inflációs nyomás rendszeresen leértékeléseket tett szükségessé. A leértékelések előre nem látható időpontjai és mértékei kiszámíthatatlanná tették az árfolyampályát, ezért 1995-ben az előre bejelentett mértékű csúszó leértékelés rendszere lépett a folyamat helyére. Ez az inflációs várakozásokat akkor befolyásolja hatékonyan, ha hiteles, ebben az esetben az árfolyamrendszer megőrizheti az erős nominális horgony szerepét. Az évtized végéhez közeledve a gazdasági teljesítmény javulásával párhuzamosan növekedett

1998-ban a GDP 1,3 %-ának megfelelő tőketranszferre volt szükség a Postabank rendbetétele céljából. Ez a banki veszteség három év alatt realizálódott, de az első két évben a bank mérlegében még sikerült elkendőzni.

— 228 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

a bizalom a gazdaságpolitika és az árfolyamrendszer iránt. A dezinfláció irányába ható világpiaci folyamatokon túl ez is hozzájárult ahhoz, hogy a fogyasztóiár-index, amely az évtized közepén még meghaladta a 30 százalékot, az ezredfordulóra tíz százalék alá mérséklődött. A megfelelő monetáris politikai eszköztár létrehozását a kilencvenes évek elejéig akadályozta a pénzpiacok hiánya és a pénzintézeti verseny gyengesége. Az eszközök fokozatosan épültek ki, ahogy a verseny erősödött és a gazdaság nyitottabb lett a piacgazdaságot megalapozó törvényi kereteknek és a növekvő megtakarításoknak, illetve működő tőke beáramlásnak köszönhetően. A fejletlen pénzpiac idején a likviditásra és a hitelezési tevékenységre jelentős mértékben lehetett hatni a kötelező tartalékráta emelésével, ami a tőkebeáramlás kezdeti szakaszában fontos volt. A pénzpiacok fejlődésével párhuzamosan fontosabbá váltak a nyíltpiaci műveletek, ahol a jegybank a másodpiacon bocsátott ki vagy vont be likviditást. 1992 júliusától a bankközi devizapiac is működni kezdett, ahol a forint árfolyamát a kereslet és kínálat alakította. Ezen a piacon a monetáris politikának lehetősége volt arra, hogy az árfolyamot devizapiaci intervencióval befolyásolhassa. A csúszóleértékelési rendszer bevezetése után tovább változott az eszköztár. Determinációt jelentett a szűk sávban mozgó árfolyam, az ezzel összefüggésben meghatározott kamatpolitika és a sterilizálandó többletlikviditás. Az állam és a jegybank kapcsolatát is újra kellett szabályozni. A költségvetési finanszírozási rendszer reformjának keretében 1991. évtől korlátozták, majd 1996-tól megszüntették a korábban korlátlan jegybanki finanszírozást, ez pedig azt eredményezte, hogy a költségvetési hiányt és a fokozatosan lejáró régi kedvezményes jegybanki forrásokat egyaránt a piacról kellett finanszíroznia a költségvetésnek. Sajátos vonás volt, hogy a nemzetközi gyakorlattól eltérően az MNB saját nevében vette fel 1999-ig

— 229 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

a magyar állam legtöbb devizahitelét és azt a mérlegében tartotta. A jegybank eredmény-kimutatása 1997 előtt csak tranzakciókat tartalmazott, a devizaleértékelődés hatásának ellentételezésére a mérlegben az állam által automatikusan nyújtott, lejárat nélküli, úgynevezett nullás adósság szolgált. 1997-ben az adósságcsere során a költségvetés egyező kondíciójú államkötvényekkel állította szembe a jegybanki devizaadósságot, és a nullás adósságot is a költségvetésnek nyújtott devizaadóssággá alakította át.

8.7. Markáns ciklusok a fiskális politikában A lakossági, vállalati és pénzintézeti körben lezajlott hatalmas változások az államháztartás pénzügyeiben is lenyomatot hagytak. Az induló év többlete megtévesztő, hiszen az átalakulás előtt ezt az állami vállalatok 8 százalékos hiányával együtt kellene megítélnünk. Ezt követően a finanszírozási igény 1995-ig a GDP 8-13 százalékos sávjában mozgott, és csak a 1995/96-os megszorítások után csökkent az 5-8 százalékos tartományba. Az évtized végén a növekedést és egyensúlyt egyidejűleg támogató gazdaságpolitikának köszönhetően a költségvetés hiánya a GDP 3 százalékára csökkent. Voltak nagymértékű, rendkívüli hatások, amelyek a hiányt és adósságot egyszeri jelleggel növelték. Zajlottak azonban a deficit tartós szintjét és az államadósság folyamatos növelését eredményező folyamatok is. E két hatást most külön is bemutatjuk.

— 230 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-13. ábra: A költségvetési hiány és államadósság alakulása (1990-2000) 5

GDP%

2000

1999

1998

1997

1996

-15

1995

1994

-10

1993

1992

-5

1991

1990

Nettó finanszírozási képesség (rendkívüli tételek nélkül) Rendkívüli tételek Államadósság (jobb tengely)

Megjegyzés: Az ábra a mai statisztikai módszertan szerinti hiányt ábrázolja. A korabeli adatok azonban alacsonyabb deficitet mutattak. Az 1993. évi hiány 6 százalék körülinek, az 1994. évi deficit pedig 7-10 százalék közöttinek látszott. Forrás: KSH, MNB, P. Kiss–Szapáry (2000).

A tartósabb jellegű költségvetési hatások közül ki kell emelnünk a gazdasági átalakulás szerepét, ami tartós fiskális alkalmazkodást igényelt volna. A bevételek kontrollja megszűnt, váratlan mértékben csökkentek és a kiadások szükséges csökkentése sem valósulhatott meg a nyílt végű támogatási rendszerek súlya, a költségvetési intézmények hagyományos önállósága, valamint a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási önkormányzat éppen kialakult önállósága miatt.

— 231 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

Az adóbevételek a GDP-visszaesést is meghaladó mértékben csökkentek. Miért csökkentek a bevételek ilyen váratlan mértékben? Az adófizetési fegyelem romlott: 1991ben például a vámkötelezettségeknek csak harmadát fizették be és 1991-93 között a bevallott TB járuléknak is csak 90 százaléka folyt be.31 A befizetett bevételek közül a meghatározó adóalap a bérekhez kötődött, így a foglalkoztatottság soha nem látott mértékű esése óriási csökkenést eredményezett az SZJA- és járulékbevételben. További bevételkiesést okozott az adóeltitkolás, ami a nagyrészt önadózásra épülő adórendszer és az adóalanyok nagy száma (alacsony ÁFA-forgalmi küszöb) mellett egyre jelentősebb tényezővé vált. A magánszektorban alkalmazottak számottevő része minimálbéren vagy az alatt volt bejelentve, ebben a körben a zsebbe fizetés a GDP 2 százalékának megfelelő adóalapot tüntethetett el a kétezres évek közepén (Krekó-P. Kiss, 2008). Az adóelkerülést növelte, hogy az alkalmazottból vállalkozóvá váló széles réteg is csak a minimálisan előírt közterheket fizette. Ráadásul a szolgáltatások esetében megszakadt az ÁFA-lánc, mivel jobban megérte lemondani az ÁFA visszatérítésről, mint a legális gazdaságban megfizetni a bérhez kapcsolódó közterheket. Az adóelkerülés ezen összefüggése alapján készült becslés szerint az önfoglalkoztatók által be nem vallott közterhek a kieső ÁFA adóalap felét tették ki (Krekó-P.Kiss, 2007). A fiskális politika az évtized első felében hiába keresett többletforrásokat a bevételi oldalon, mert az adókedvezmények csökkentése (az adóoptimalizálás lehetőségeinek szűkítése) és a kulcsok emelése az adóelkerülésből eredő növekvő kiesést nem pótolhatta. A rendszerváltás előtt – részben a valós helyzetet nem tükröző eredmények miatt - jelentős bevételi forrást jelentett a vállalati nyereségadó, ami a GDP 4-5 százalékát tette ki. Ez átalakult 1991-ben társasági adóvá és a következő évtől kezdve stabilan a GDP 2 százalékának megfelelő bevételt jelentett. Kezdetben ez magas adókulcs és

A vámbefizetési fegyelem javítása érdekében bevezették az azonnali vámbefizetés és a vámbiztosíték rendszerét.

— 232 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

jelentős veszteség-elhatárolás mellett alakult így, majd 1995-től felére csökkentett kulcs és alacsonyabb veszteség-elhatárolás eredőjeként adódott. A kiadások kontrollja is lazult, így részben nem szándékolt módon, de az államháztartás elsődleges kiadásainak reálértéke (az egyszeri tételek nélkül) 1994-ig kismértékben növekedett és részben közvetlenül a GDP termeléséhez, részben közvetett módon, az aggregált kereslet növelésén keresztül a GDP növekedéséhez is hozzájárult. A kiadási szerkezeten belül ugyanakkor jelentős átalakulás zajlott. Az állami beruházás 1994-ig a GDP 5-6 százaléka között alakult. Mindez éppúgy fékezte a gazdasági visszaesést, mint az állami foglalkoztatottak számának és reálbérének stabilitása (P. Kiss, 1998). A munkanélküliség megjelenésével a munkanélküli és önkormányzati segélyek a GDP 3 százalékára nőttek. Ezt felerészben az ellentételezte, hogy a fogyasztói árkiegészítés 1992-ben csökkent, megszűnt a tejtermék, háztartási energia és víz és csatornaszolgáltatás addigi árkiegészítése. Másrészt 1991-ben a vállalati támogatások is a GDP 1,5 százalékával csökkentek, főleg a korábbi exporttámogatási rendszer megszüntetése miatt. 1993-1994-re jelentős mértékű ikerdeficit alakult ki. A magas kiadási szinttől elszakadó bevételek 10 százalékos nagyságrendű hiányt eredményeztek 1994-ben, a külkereskedelmi mérleg pedig 6-8 százalékos deficitet mutatott 1993-94-ben. A növekvő külső adósság sebezhetővé tette az országot, különösen az 1994 telén kezdődő mexikói válság idején. A magyar gazdaságpolitika az egyensúlytalanságot a lakossági jövedelmek reálértékének számottevő csökkentésével, a fogyasztás mérséklésével, tehát megszorító módon kezelte. Ennek az egyik eszköze a meglepetés infláció volt, ami az év elején megállapodott nominális bér miatt a magánszektor reálbéreit és fogyasztását is jelentősen csökkentette. Mivel a nyugdíjindexálást 1996-tól kezdve a tárgyévi

— 233 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

bérek helyett visszatekintő indexálásra változtatták, így a bérek elmaradó kompenzációja kétszeresen sújtotta a nyugdíjak reálértékét. A leértékeléssel, vámpótlék bevezetésével, drasztikus (energia és gyógyszer) hatósági áremeléssel 1995ben 9,1 százalékos váratlan inflációt értek el, amit 1996-ban további 3,7 százalék meglepetés követett. Az állami kiadásokat azonban nem emelték az inflációval együtt, így a hiány – a társadalom gyenge teherviselő képességű csoportjainak különösen nagy terhet jelentve – csökkent. Szűkítették a gyermekgondozási segélyre, családi pótlékra, gyermeknevelési támogatásra jogosultak körét, csökkentették a gyógyszerek állami támogatását és felemelték a nyugdíjkorhatárt. Ezen túlmenően a költségvetési és önkormányzati beruházások is nagymértékben csökkentek.32 A lakossági reáljövedelmekre gyakorolt hatás tartós volt, a bérek és lakossági transzferek aránya az évezred végéig érdemben nem változott.33 Emellett mind a központi költségvetés, mind az önkormányzatok (hagyományos választási beruházási ciklusukat követve) nagymértékben – mintegy 1,5 százalékkal – csökkentették beruházási és tőketranszfer kiadásaikat. Ez inkább átmeneti jellegű lépés volt, de ez a kiadás is csak az évezred végére állt vissza fokozatosan korábbi szintjére. Átmeneti hatású volt az 1995-ben bejelentett csomag, amiből az állami kiadások értékvesztését okozó váratlan infláció hatásán felül nagyjából nagyjából a GDP 2 százaléka valósulhatott meg34, ebből 1,7 százalék vámpótlék, amit 1996-97-ben fokozatosan kivezettek, valamint a családtámogatások jövedelemfüggővé tétele (GDP 0,3 százalék), ami alkotmányossági hiányosságok miatt egy évvel később lépett életbe és az új családpolitikai program

1995-96-ban nagyjából a GDP 8,5 százalékának megfelelő megszorítás történt, a hiány azonban a lakossági adóbevételek elmaradása miatt kevesebb, mint 7 százalékkal javult.

Ezen kívül volt olyan lépés is, ami valóban tartós, de nagyon lassan bontakozott ki a hatása, ez a nyugdíjkorhatár emelés volt.

Részletes levezető táblát lásd P. Kiss (1998), innen a kamatokat, az államháztartáson belüli és adóbeszedési hatékonyságot említő tételeket kivonva jön ez az eredmény.

— 234 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

keretében 1999-től el is törölték. Az 1997. évi LXXXII. törvény három pillérű nyugdíjrendszert vezetett be, amelynek értelmében a járulékok egy része a magánnyugdíjpénztári rendszerbe került. A belépés a fiatalabbak számára kötelező volt. A rendszer az államháztartás hiányának emelkedéséhez vezetett, a pénztári szektort pedig egészséges verseny helyett magas működési költségek és alacsony hozamok jellemezték.35 A költségvetési egyenleg az átmeneti tételek hatásának elmúlása után előbb némileg romlott, majd javult; egyszerre volt megfigyelhető egyes területeken stabilitás (ami az állandó változások után szükséges volt), másutt pedig szerkezeti átalakulás. 1998-tól hivatalába lépő új kormánnyal új gazdaságpolitikai megközelítés nyert teret. A gazdasági növekedést és egyensúlyt egyidejűleg kívánta elérni. A költségvetési hiány ismét csökkent (2000-re a GDP 3 százalékára), az infláció mérsékelt maradt, a gazdasági növekedés pedig gyorsult. Megjelent a Széchenyi-terv állami beruházástámogatási program, amelynek segítségével többek között a hazai kis- és közepes méretű vállalkozások a korábbinál könnyebben és kedvezőbb feltételekkel jutottak forráshoz. 2000-ben jelentősen átalakult a lakástámogatás rendszere, amely kivitelezéséhez természetesen időre volt szükség; 2000 és 2004 között azonban megkétszereződött a használatbavételi engedélyek száma.

A második pillérbe átcsoportosított járulék mértéke a vártnál nagyobb lett, mert nem csak azok léptek be, akiknek az akkori paraméterek szerint megérhette lemondani az állami nyugdíj egy részéről, hanem azok is, akiknek ez nem érte meg.

— 235 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

8-14. ábra: A nominális államadósság éves változásának tényezőkre bontása (1991-1999) 15

GDP%

-10

-15

-15 1999

-10

1998

-5

1997

-5

1996

1995

1994

1993

1992

1991

Elsődleges pénzforgalmi egyenleg Pénzforgalmi kamategyenleg Privatizációs bevétel Rendkívüli tételek

Forrás: P. Kiss–Szapáry (2000).

Az államadósság-ráta alakulása két jól elkülöníthető szakaszra bomlott. A kezdeti növekedés után 1993-94-ben tetőzött az adósságráta, majd folyamatosan csökkent. Amennyiben a nominális adósságváltozás tényezőit felbontjuk, látható, hogy a kamategyenleg 1994-től növekedett meg, 1995-től viszont a privatizációs bevétel adósságcsökkentő hatása érzékelhető. A megszorítások hatására az elsődleges egyenleg 1995-től pozitív. A rendkívüli tételek elsősorban 1991-ben és 1993-ban gyakoroltak jelentős adósságnövelő hatást. Az átmenet éveiben ugyanis voltak olyan rendkívüli tételek, amelyek a korábbi időszakhoz kapcsolódtak, de jelentősen terhelték a költségvetést. Az évtized végére az alacsony hiánynak és magas gazdasági növekedésnek köszönhetően fenn-

— 236 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

tarthatóan csökkenő pályára került az államadósság-ráta és 2000-re a rendszerváltás óta nem látott alacsony szintre, 60 százalék alá csökkent. A hiányt és az államadósságot időről-időre jelentős rendkívüli, negatív hatások érték, amelyek alapvetően még az előző évtized terheihez kötődtek. Egyrészt a nyolcvanas évek lakossági lakásépítési rendszere fenntarthatatlanná vált, az addig felvállalt terhek csökkentése érdekében úgy alakították át a támogatási rendszert, hogy a kedvezményesen nyújtott hitelállomány kamatát 3 százalékról 15 százalékra emelték, illetve részben piaci, 32 százalékos kamatozású lett. Utóbbi esetben a megszűnő kamattámogatás fejében a hiteltartozás felét az állam átvállalta, tehát 1991-ben egyszeri tőketranszfert nyújtott. A GDP 3,4 százalékát kitevő átvállalt lakáshitel átalakult kötvénnyé, és az államnak a hitelt nyújtó bank felé fennálló kötelezettségévé vált. Másrészt egy korábbi sikertelen állami nagyberuházás is adósságnövelő tényező lett. A nyolcvanas években ugyanis a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósítása részben osztrák hitellel történt, ezt a felvevő vállalatnak áram szállításával kellett volna törleszteni. Magyarország 1991-ben úgy döntött, hogy a vízlépcsőt nem fejezi be, emiatt a szállítást vállaló vállalatnál nem keletkezett fedezet arra, hogy 1996-tól kezdve az árammal törlesszen. A vállalattól ezért a költségvetés 1995-ben átvállalta a GDP 1 százalékát kitevő adósságot. Végül a bankok is konszolidációra szorultak, mert az 1991-es pénzintézeti törvény, valamint a számviteli és csődtörvény piackonform előírásainak a bankok nem tudtak eleget tenni. Láthatóvá váltak a nyolcvanas évekből örökölt problémák, de részben az is, hogy a banki működés a kilencvenes évek elején sem javult, amikor a jelentős gazdasági visszaesés az adós vállalatokat nagyon rossz helyzetbe hozta. 1993-ban a GDP 6 százalékát kitevő állami tőketranszferre volt szükség, majd a következő években kisebb összegekre. Az évtized végére Magyarország adósságrátája fejlettségi szintünkhöz képest továbbra is viszonylag magas volt, azonban az adósságráta folyamatosan csökkent, fejlettségünk

— 237 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

pedig növekedett. A relatív eladósodottság több országban magasabb volt, de hazánk pozíciója közeledett Szlovákia és Lengyelország36 kedvezőbb helyzetéhez. 8-15. ábra: Az egy főre jutó GDP (PPP) és az államadósság szintje az EU országaiban (1999) 140

Államadósság, GDP%

120

100

EL BG

HU SK

LV 0

DE IE

AT NL

RO LT

20 0

EE 5000

10000

15000

20000

25000

30000

35000

GDP/fő (PPP), USD

Forrás: Világbank, Európai Bizottság.

Az adatok értelmezéséhez figyelembe kell venni, hogy Lengyelországban a kilencvenes évek során nagyon jelentős adósságelengedésre került sor.

— 238 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek

Felhasznált irodalom Ábel István – Szakadát László (1987): A bankrendszer átalakulása Magyarországon 1987–1996 között. Megjelent: Közgazdasági Szemle. Báger Gusztáv – Kovács Árpád (2004): Privatizáció Magyarországon. Állami Számvevőszék, Fejlesztési és Módszertani Intézet, Budapest, 2004. Csermely, Ágnes – Vincze, János (1999): Leverage and foreign ownership in Hungary. In: MNB Working Paper 1999_1., Magyar Nemzeti Bank. Horváth Ágnes – Jakab M. Zoltán – P. Kiss Gábor – Párkányi Balázs (2006): Myths and Maths: Macroeconomic Effects of Fiscal Adjustment in Hungary. MNB Occasional Paper, no 52. Jakab M. Zoltán — Szapáry György (1998): A csúszó leértékelés tapasztalatai Magyarországon. XLV. évf., 1998. október (877—905. o.). Kopátsy Sándor (1993): Gazdaságpolitikai úttévesztés. Budapest, Privatizációs Kutatóintézet. Kornai János (1995): Négy jellegzetesség. A magyar fejlődés politikai gazdaságtani megközelítésben. Első rész. Közgazdasági Szemle XLII. évf., 1995. december (1097—1117. o.). Kornai János (1996): Kiigazítás recesszió nélkül. Közgazdasági Szemle, 7–8. sz. Kornai János (2007): Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás. Nyolc tanulmány. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. Köves András (2003): A KGST-kereskedelemtől az EU-csatlakozásig, A kereskedelmi reorientáció néhány főbb kérdése a rendszerváltó országokban, különös tekintettel Magyarországra, II. Reorientáció után – a tagság küszöbén. Közgazdasági Szemle L. évf., 2003. szeptember (765—778. o.). Krekó Judit – P. Kiss Gábor (2008): Adóelkerülés és adóváltoztatások Magyarországon. Megjelent: MNB-szemle. Krekó Judit – P. Kiss Gábor (2007): Adóelkerülés és a magyar adórendszer. Megjelent: MNB-tanulmányok 65. Matolcsy György (1991): Lábadozásunk évei – A magyar privatizáció. Trendek, tények, privatizációs példák. Tulajdon Alapítvány–Privatizációs Kutatóintézet, Budapest. Matolcsy György (1996): Gazdasági és társadalmi sokkterápiák 1990 és 1995 között Magyarországon. Társadalmi szemle, 51. 1996. Matolcsy György (1997): Kiigazítás recesszióval – Kemény költségvetési és puha piaci korlát. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. szeptember (782—798. o.). Matolcsy György (1998): Sokk vagy kevés, Kairosz, Budapest. Piazolo, D. (2001): The Integration Process between Eastern and Western Europe, In: Kiel Studies 310, Kiel Institute of World Economics, Springer-Verlag, pp. 178.

— 239 —

8. Újra szabadon: az 1990-es évek P. Kiss Gábor (1998): Az államháztartás szerepe Magyarországon. Megjelent: MNB Füzetek, 1998/4. P. Kiss Gábor – Szapáry György (2000): Fiscal Adjustment in the Transition Process: Hungary, 1990-1999, In: Post-Soviet Geography and Economics, Vol 41. No. 4. Surányi, György – Vincze, János (1998): Inflation in Hungary, 1990–97, in Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies, edited by Carlo Cottarelli and György Szapáry, International Monetary Fund, National Bank of Hungary, Washington D. C. 1998.

— 240 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek Soós Gábor Dániel – Szabó Eszter Főbb makrogazdasági indikátorok 2000-2009 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 GDP éves növekedés

4,5

4,1

4,7

4,1

4,8

4,2

4,0

0,2

1,1

-6,7

GDP/fő éves növekedés

4,5

4,0

4,8

4,1

5,2

4,6

4,0

0,6

1,1

-6,4

Magyarország és Ausztria GDP/fő növekedés eltérése

1,4

3,0

3,6

3,9

3,2

3,1

1,2

-2,7

-0,2

-2,4

Fogyasztóiár-index éves változása

9,8

9,2

5,3

4,7

6,8

3,6

3,9

8,0

6,1

4,2

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

55,7 52,3 55,6 58,1 58,9 60,6 64,5 65,7 71,8 78,2

Munkanélküliségi ráta

6,6

5,7

5,6

5,8

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

-8,9

-6,1

-6,4

Kamatszint

11,5 10,9

9,1

5,8

7,2

7,5

7,4

7,8

10,0

-8,2

-9,1

-7,2

-7,1

-0,7

8,5

11,4

7,2

6,7

7,8

8,7

8,6

Forrás: WDI, Eurostat, Penn World table, Maddison, MNB.

Magyarországot az ezredforduló idején külső és belső egyensúly megőrzése melletti erős gazdasági növekedés jellemezte: a makrogazdasági mutatók javultak, az államadósság és az ország sérülékenysége csökkent. A kedvező gazdasági folyamatok alapjaiban megváltoztak 2002-től. A növekedés ugyan még évekig folytatódott, de jelentős egyensúlytalanságok épültek fel, amely nemcsak az állam, hanem a magánszereplők adósságának felduzzadását eredményezte. Az évtized hátralévő részében fenntarthatatlan konvergencia valósult meg. A fegyelmezetlen költségvetés, a tartóssá váló hiány mellett a lakosság túlköltekezése is növelte a sérülékenységet, az erős külső forrásbevonás pedig többnyire nem produktív célokra került felhasználásra.

— 241 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

2006-ban a fiskális politika sikertelen kiigazítási kísérletet tett. Az intézkedések többnyire rossz szerkezetben valósultak meg, így inkább tovább súlyosbították a helyzetet. A főként a költségvetési hiány korrigálására fókuszáló intézkedések, a gazdasági növekedést jelentősen visszafogták miközben a növekedés strukturális gyengeségeit és a gazdaság sérülékenységét okozó elemeit nem szűntették meg. A magyar gazdaság növekedési üteme egyre inkább elmaradt az uniós és a visegrádi országokétól (Csehország, Lengyelország, Szlovákia), amit az alacsony aktivitás és foglalkoztatottság, a lassuló termelékenységnövekedés, illetve a nemzetgazdasági szinten elégtelen beruházási aktivitás egyaránt magyarázott. A beruházási ráta már jóval a 2008/2009-es válság előtti években mérséklődni kezdett, és érdemben elvált a régiós folyamatoktól. Az aktivitási és foglalkoztatási ráta az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb volt. A válság előtt a munkához kapcsolódó magas adóterhek, illetve a túlzottan bőkezű szociális rendszer mind keresleti, mind kínálati oldalon a munkaerőpiac fejlődésének korlátját jelentette. A túlzott fiskális költekezés mellett a költségvetés tartósan jelentős hiányt mutatott. A felépülő magas államadósság következtében az ország kockázati felárai is emelkedtek. Emellett a háztartási szektor is jelentős mértékben eladósodott. A devizahitelezés felfutása tovább növelte Magyarország sérülékenységét. Ebben az időszakban a monetáris politika nem tudta elérni az inflációs célját: egyrészről a túlköltekező fiskális politika inflációs hatásait a magasan tartott jegybanki alapkamatban testet öltő monetáris szigor nem tudta féken tartani, miközben a kedvezőbb kamatozású devizahitelek felé forduló lakosság miatt a monetáris transzmisszió egyre vesztett hatékonyságából. Ráadásul a gazdaságpolitika is időről-időre az infláció felpörgetésében vélte megtalálni a költségvetési hiány kezelésének lehetőségét. A fennálló strukturális problémák, az elhibázott, rossz szerkezetű fiskális kiigazítás, a fiskális és monetáris politika közötti jelentős disszonancia és a globális válság Magyarországon 2009-ben mély recessziót okozott. A világválság legyengült — 242 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

állapotban érte hazánkat. A külső eladósodásra építő gazdaságpolitika következtében a gazdaság legkülönbözőbb területein alakultak ki egyensúlytalanságok, strukturális problémák, amik hozzájárultak a magyar versenyképesség romlásához, a felzárkózás leállásához és a sérülékenység növekedéséhez. A fiskális és a monetáris politika összhangja a válságkezelés időszakában is hiányzott. Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb válságát a fiskális és a monetáris politika is szigorítással próbálta kezelni, tovább súlyosbítva a helyzetet. A válság kezelésekor 2008/2009-ben mind a fiskális mind a monetáris politika rossz receptet választott, miközben a korábban felépülő strukturális problémákat sem sikerült kezelni. A magyar gazdasági fejlettség egyre jobban távolodott a fejlett európai és a régiós országokétól. Éllovasból sereghajtóvá váltunk ekkor,37 és csak a 2010-ben megvalósuló fiskális, majd a 2013-ban bekövetkező monetáris politikai fordulatok hatására indulhatott újra hazánk gazdasági felzárkózása.

9.1. Fiskális politika mint az egyensúlytalanságok felépülésének fő okozója A 2000-es évek első évtizedében egyre mélyülő strukturális problémák kiindulópontját a 2002-től túlköltekező és rossz szerkezetű fiskális politika jelentette. A fegyelmezetlen költekezési hullám már 2002-ben elkezdődött: a GDP arányos költségvetési hiány több, mint duplájára emelkedett egy év alatt. Általánosan jellemezte a kor költségvetéseit a fenntarthatóság hiánya. A hiány emelkedése főként szociális jellegű, magas kiadással járó elemeket tartalmazott, ám az intézkedések mellé nem kerültek fenntarthatóságot támogató gazdaságpolitikai lépések. Már az első száznapos programban jelentős kiadásokat eszközölt a kormány, miközben ezek fedezetéről nem gondoskodott. A hiány a következő években tartósan 7-9 százalék körül alakult, Lásd. Matolcsy (2008b).

— 243 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

amihez a folyó fizetési mérleg egyaránt jelentős hiánya társult (9-1. ábra). 2002-től kezdődően hazánkban felborult a pénzügyi egyensúly: míg 2001-ben 4 százalék alatt alakult az államháztartási hiány, a következő évben a deficit már megközelítette a 9 százalékot. A költségvetés egyensúlyi helyzete a 2004-es uniós csatlakozást követően sem javult, 2006-ban az államháztartási hiány mértéke továbbra is meghaladta a 9 százalékot. Ennek következtében Magyarország már az uniós csatlakozása kezdetétől, 2004-től az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása (EDP) alatt állt. Összességében tehát a 2008/2009-es globális pénzügyi válság előtt belső természetű pénzügyi egyensúlytalanságok is épültek fel, amelyek a gazdaságot feszítő belső strukturális problémák jelenlétére utaltak. 9-1. ábra: A folyó fizetési mérleg és az államháztartás GDP-arányos egyenlege Magyarországon 8

a GDP százalékában

−4

−6

−8

−10

−12

Folyó fizetési mérleg egyenlege

Forrás: Eurostat, MNB.

— 244 —

2010

−4

2009

-2

2008

-2

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

Államháztartás egyenlege

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

A 2002 és 2006 közötti időszakban a gazdaság 4 százalék fölötti növekedési üteme átmenetileg elfedte a folyamatosan romló strukturális helyzetet. Elegendő belső megtakarítás hiányában a GDP bővülését csak növekvő külső eladósodással lehetett finanszírozni. Magas ikerdeficit alakult ki. A nagymértékű költségvetési és folyó fizetési mérleg hiány ellenére hazánk így is lassabban növekedett, mint a régió többi országa. A magas költségvetési hiány az államadósság folyamatos és jelentős növekedését okozta. Ha az államháztartás folyamatosan adósságot halmoz fel, akkor idővel elveszítheti a befektetők bizalmát és az államadósság finanszírozhatósága veszélybe kerülhet. A kockázati prémium emelkedése a reálkamatok növekedéséhez vezet, nehezítve az adósság finanszírozását. A folyamat hazánkban is hasonlóan zajlott és a kockázati prémium megemelkedését eredményezte. Ráadásul az államháztartás a hiányt elsősorban külső forrásokból finanszírozta, ami nagymértékben hozzájárult a külső adósság növekedéséhez, továbbá érdemi megújítási és árfolyamkockázatot is jelentett (Parragh, 2017a) (9-2. ábra).

— 245 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9-2. ábra: A nettó külső adósság típusú forrásbevonás alakulása szektorok szerint 60

a GDP százalékában

Kibővített államháztartás Nettó külső adósság

Bankszektor

2010

0 2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

Vállalatok

Megjegyzés: Tulajdonosi hitelek nélkül. Forrás: MNB.

A magas költségvetési deficit mellett a folyó fizetési mérlegben is érdemi hiány alakult ki. 2002 és 2008 között a folyó fizetési mérleg átlagosan 7,5 százalékos deficitet mutatott, ami a külső egyensúly folyamatos romlását jelezte. Felzárkózó országokban gyakori jelenség, hogy a folyó fizetési mérleg deficitet mutat. Ha a beruházások magas szintje okozza a hiányt, az támogathatja a tartós gazdasági növekedést, azonban lényeges, hogy a hiány finanszírozása milyen források bevonásával történik. 2002-ig jellemzően nem adósság jellegű források – elsősorban FDI-beáramlás – finanszírozta a hiányt, ezt követően azonban az adósság típusú források váltak meghatározóvá (Hoffmann et al., 2013). Nem állt rendelkezésre elegendő belső megtakarítás,

— 246 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

így a magyar gazdaság valamennyi szereplője (állam, vállalatok, háztartások) nagy mértékű külső adósságot halmozott fel, aminek egy jelentős hányada külföldi devizában volt denominálva. Ugyanebben az időszakban a lakosság nettó megtakarításai a magas forintkamatok ellenére csökkentek. A jövedelemarányos nettó megtakarítás nulla százalék közelébe süllyedt. Összehasonlításképpen, amikor a gazdasági növekedés külső és belső egyensúly mellett valósul meg, a lakossági jövedelmek arányában tartósan 9-10 százalék körül alakul a ráta értéke. A 2002 utáni időszakban a lakossági hitelfelvétel folyamatosan emelkedett, amit a felelőtlen költségvetési politika tovább serkentett, kedvezőtlen spirált generálva. A rendszer működését ideig-óráig a külső finanszírozás segítette, a külső források azonban nem hosszú távú produktív célokra kerültek felhasználásra. Leginkább lakossági fogyasztást és ingatlanberuházást finanszíroztak. A külső forrásokra való ráutaltság egyre fokozódott és idővel „öngerjesztővé” is vált a magas hazai és külföldi kamatkülönbözet miatt (a magas hazai jegybanki alapkamat miatt a lakosság jóval kedvezőbb kamatkondíciók mellett jutott devizahitelhez, mint forinthitelhez) (Parragh, 2017b). A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a mára már természetesnek tartott makroprudenciális szabályok ebben az időszakban még nem léteztek, így rendszerszinten kódolva volt a túlzott eladósodás hos�szabb távon való fennmaradása. A korabeli szabályozói környezet alapjaiban járult hozzá a túlzott mértékű eladósodáshoz: olyan ügyfelek jutottak külső forrásokhoz, akik nem rendelkeztek természetes devizafedezettel, így az árfolyamingadozásnak teljes mértékben ki voltak téve. Emellett a hitelhez jutás feltételei is lazák voltak. A folyamatot tovább erősítette a felelőtlen fiskális költekezés, a megnövekvő államadósság miatt emelkedő országkockázati felár, így a forinteszközöktől elvárt kamatok tovább nőttek, ami a már említett magas hazai és külföldi kamatkülönbözet miatt szintén a devizahitelezés felé terelte a lakosságot.

— 247 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9.2. Kiigazítási kísérlet 2006-ban: rossz szerkezetben, sikertelenül A 2006-os országgyűlési választások után az akkori kormányzat érzékelve az elmúlt évek fenntarthatatlan gazdaságpolitikáját, kiigazítási kísérletet tett, amely azonban kifejezetten rossz szerkezetben valósult meg, így nemhogy javított volna a helyzeten, de még tovább súlyosbította azt. Az egész hibás működésű rendszernek pusztán csak a fiskális részét próbálták kezelni, a rendszerkockázati elemeket nem szűntették meg. Ráadásul a fiskális kiigazítás is sikertelennek bizonyult, főként megszorítás típusú intézkedéseket tartalmazott, amivel ugyan a hiány átmenetileg mérséklődött a korábbi évek rekordjaihoz képest, de a strukturális problémák megoldásának hiányában a gazdasági növekedés már jóval a globális válság kitörése előtt leállt Magyarországon. A 2006-os fiskális kiigazítási kísérlet, ami egyszerűen egy megszorító intézkedési csomagként jelentkezett, főként bevételi elemekre építkezett: adó és járulékemeléseket tartalmazott. A kedvezményes áfa-kulcs 15 százalékról 20 százalékra történő emelése mellett a munkát terhelő adókat és járulékokat is emelték (például az egészségbiztosítási járulékot 4 százalékról 7 százalékra). Az egyszerűsített vállalkozói adó emelése (15 százalékról 25 százalékra) mellett a fejlesztési adókedvezményeket is csökkentettek. A fiskális megszorítás ugyanakkor önmagát gyengítő hatású volt: a foglalkoztatottság csökkent, a beruházási aktivitás mérséklődött, hozzájárulva ezáltal a gazdaság növekedési lehetőségeinek csökkenéséhez. A háztartások rendelkezésre álló jövedelme mérséklődött, a gazdasági növekedés üteme 0 százalék közelébe lassult. A 2006-os fiskális kiigazítást követően a liberalizált hitelpiac, a makroprudenciális politika hiánya és a magas hazai kamatszint a háztartásokat is a devizahitelek felé terelte. A hazai bankrendszer is egyre nagyobb mértékben hitelezett külföldi devizában, elsősorban svájci frankban (Matolcsy, 2008a), ami érdemi pénzügyi stabilitási kockázatnak bizonyult, hiszen a lakosság is jelentős mértékű devizaadósságot halmozott fel. Ráadásul a külső eladósodás tovább növelte a hazai gazdaság sérülékenységét. — 248 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9.3. Strukturális problémák és következmények A 2002 és 2008 közötti időszakban a magyar aktivitási és foglalkoztatási ráta az egyik legalacsonyabb volt az Európai Unióban (9-3. ábra). A munkaerőpiaci egyensúlytalanságot az aktivitás és a foglalkoztatás alacsony szintje mellett a magas szinten ragadó munkanélküliségi ráta is jelezte. Mindezek jelentős lemaradást eredményeztek a munkaerőpiacon az uniós és a régiós országokhoz képest is. A munkaerőpiac fejlődését gátolták a munkát terhelő magas adók és a rendkívül bőkezű szociális juttatások is, amik a munkakínálatra és a munkakeresletre egyaránt negatívan hatottak (Kátay, 2009). 9-3. ábra: Az aktivitási ráta alakulása az Európai Unió országaiban 80

80 70

0 Málta Magyarország Olaszország Horvátország Bulgária Görögország Belgium Lengyelország Luxemburg Románia Franciaország Spanyolország Litvánia Szlovénia Szlovákia Lettország Csehország Németország Ausztria Észtország Írország Portugália Ciprus Finnország Egyesült Királyság Hollandia Svédország Dánia

Megjegyzés: 15-74 évesek. 2000 és 2010 közötti átlag. Forrás: Eurostat.

A 2000-es évek elején bekövetkezett dotcom válság után mind a magyar, mind a régiós beruházási ráták mérséklődő trendet mutattak 2001 és 2005 között (9-4. ábra). — 249 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

Az amerikai technológiai részvények árfolyama 2000 tavaszán összeomlott, ami a beruházási tervek visszavonását eredményezte az infokommunikációs és elektronikai szektorokban. Így azoknak az ágazatoknak a beruházási aktivitása esett vissza, amelyek korábban a legdinamikusabb növekedést mutatták (Matolcsy, 2015). A beruházási ráták alakulása jelzi, hogy Magyarország nem tudta kihasználni az uniós csatlakozás nyújtotta lehetőségeket, különösen az új beruházási forrásokat illetően. A régiós országokban 2005-től kezdődően növekedésnek indult a beruházási ráta. Hazánkban azonban tovább csökkent a beruházási aktivitás a felelőtlen fiskális költekezés következtében felépülő, és növekvő kockázatok miatt, így 2008-ban már érdemi leszakadás volt megfigyelhető. A régiós átlag meghaladta a 28 százalékot, míg a magyar beruházási ráta 23 százalék körül alakult (9-4. ábra). 9-4. ábra: A beruházási ráta alakulása a régióban és Magyarországon 40

GDP százalékában

Régiós beruházási ráták

Régiós átlag

2010

10 2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

Magyarország

Megjegyzés: Szezonálisan igazított adatok. A sáv a régiós országok minimumát és maximumát szemlélteti. Régiós országok: Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia. Forrás: Eurostat.

— 250 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

Az alacsony beruházási aktivitás nemcsak az adott évi GDP-növekedését fogja vissza, hanem előretekintve is negatív hatással bír a növekedési potenciálra. Nem épülnek ki azok a kapacitások, amelyek a következő évek gazdasági növekedéséhez járulnának hozzá új termelés és export révén. A beruházások alacsony szintje lassabb növekedést, valamint alacsonyabb versenyképességet vetít előre (Báger et al., 2012). A helyzetet tovább rontotta az erős vállalati dualitás. A kkv-k termelékenysége jelentősen elmaradt a nagyvállalatokéhoz képest. A kkv szektor finanszírozása ezen időszakban kedvezőtlenül alakult, nehezebben jutottak megfelelő forrásokhoz, így a versenyképességük sem javult. A beruházások szintje alacsony volt regionális összehasonlításban, ráadásul szerkezetét tekintve sem volt megfelelő. A beruházási rátát szektorális bontásban vizsgálva látható, hogy Magyarország elsősorban a vállalati beruházások terén teljesített rosszabbul, mint a régiós országok (9-5. ábra). A vállalati beruházások GDP-arányos értéke érdemben elmaradt a régió átlagától és az uniós csatlakozást követően ez a lemaradás tovább növekedett.

— 251 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9-5. ábra: A hazai beruházási ráta eltérése a visegrádi országok átlagától, szektorok szerinti bontásban

GDP százalékában

2010

2009

2008

-4 2007

-4 2006

-3 2005

-3 2004

-2

2003

-2

2002

-1

2001

2000

0 -1

Háztartások Állam Vállalatok Magyarország és a V3 különbsége

Forrás: Eurostat.

A háztartások beruházásai 2006-ig, az első megszorító csomag kezdetéig meghaladták a régió átlagát a GDP-hez viszonyítva. A beruházási többletet azonban a magyar lakosság eladósodása, különösen a devizahitelezés felfutása eredményezte. Az átadott új építésű lakások száma az évtized elején az állami programoknak köszönhetően emelkedett. 2004-ben több mint 40 ezer újlakást adtak át (9-6. ábra), ezt követően azonban csökkenés kezdődött és meghatározóvá vált a devizafinanszírozás. A kormányzati beruházások esetében is hasonló folyamat figyelhető meg.

— 252 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9-6. ábra: Az átadott új építésű lakások számának alakulása 45

Ezer darab

0 2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

Forrás: KSH.

A strukturális reformok elmaradása nemcsak a beruházásokra és a munkaerőpiacra gyakorolt negatív hatást, hanem a termelési hatékonyságra is. A munkaerőpiaci problémák (alacsony aktivitás és foglalkoztatottság), a beruházások nem megfelelő szintje és szerkezete, valamint a lassuló termelékenységbővülés egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedésének üteme egyre jobban elmaradt a visegrádi országokétól (9-7. ábra). A visegrádi régió átlagos növekedése a válság előtt megközelítette a 8 százalékot, míg hazánkban 2007-re a növekedés leállt. A fennálló strukturális problémák, az elhibázott, rossz szerkezetű fiskális kiigazítás és a globális válság Magyarországon 2009-ben kényszerű, mély recessziót okozott. Az újabb kiigazítási kényszer 2009-ben (ami ezúttal adóemelések mellett kiadáscsökkentéseket is tartalmazott) pedig még tovább súlyosbította a gazdasági folyamato-

— 253 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

kat. A válság Magyarországot súlyosabban érintette, mint a régió többi országát és a korábban fennálló finanszírozási és strukturális problémák, valamint a nem megfelelő válságkezelés következtében a kilábalás is jobban elhúzódott. 9-7. ábra: A gazdasági növekedés alakulása Magyarországon, az eurozónában és a V3 országokban 12

-2

-4

-6

-8

Eurozóna

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

Magyarország

Megjegyzés: A sáv a V3 országok minimumát és maximumát szemlélteti. V3 országok: Csehország, Lengyelország, Szlovákia. Forrás: Eurostat.

A gazdasági növekedés felhasználás oldali felbontását vizsgálva is azonosíthatók szerkezeti problémák. A GDP-bővüléséhez elsősorban a háztartások fogyasztása járult hozzá. Bár az élénk belső kereslet a növekedés fontos forrását jelenti, azonban

— 254 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

a fogyasztás bővülését nem fenntartható folyamatok támogatták: kezdetben a túlságosan bőkezű szociális juttatási rendszer, míg később a hitelpiaci túlfűtöttség. A belső kereslet másik elemét jelentő beruházás a válságot megelőző években – ahogy az előzőekben láttuk – már jellemzően nem tudott érdemben hozzájárulni a gazdaság bővüléséhez. Kis nyitott gazdaság lévén az export GDP-n belüli súlya jelentős és szinte folyamatos növekedést mutatott. Ezzel összhangban az import GDP-arányos szintje is fokozatosan emelkedett. A GDP másik, termelési oldali felbontását vizsgálva, a növekedést elsősorban a szolgáltatások és az ipar támogatta, míg az építőipar 2006 és 2010 között visszafogta a gazdaság teljesítményét (9-8. ábra). A szolgáltatások GDP-n belüli súlya folyamatosan emelkedett a válságig, míg az ipar GDP-arányos szintje lényegében nem változott. A szolgáltató szektoron belül a turizmus és vendéglátás, az ingatlanügyletek, az infokommunikáció, valamint a szakmai és tudományos tevékenységek szerepe volt meghatározó 2006-ig. Az elhibázott 2006-os fiskális kiigazítást követően azonban a szolgáltató ágazatok már alig járultak hozzá a gyenge növekedéshez. Az ipari termelésen belül az elektronika a válság kezdetéig élénkebb ütemben bővült, mint a járműgyártás. Az építőipar és a mezőgazdaság súlya egyaránt csökkent a válságot megelőző időszakban.

— 255 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9-8. ábra: A GDP-növekedés termelés oldali dekompozíciója 6

Százalékpont

-6

-8

Termékadók és -támogatások Ipar Mezőgazdaság

Szolgáltatások GDP (jobb tengely)

2010

-4

2009

-4

2008

-2

2007

-2

2006

2005

2004

2003

2002

2001

Építőipar

Forrás: KSH.

Összegezve, a finanszírozási és strukturális problémák következtében Magyarország felzárkózása az Európai Unió átlagához – a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP tekintetében – 2005 után közel egy évtizedre leállt (9-9. ábra). Csehország tovább növelte hazánkkal szemben fennálló előnyét, míg az alacsonyabb szintről induló Szlovákia és Lengyelország először elérte, majd pedig meg is haladta a magyar fejlettségi szintet.

— 256 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9-9. ábra: A vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső GDP alakulása a visegrádi országokban az EU28 átlagához viszonyítva 100

EU28=100

100

Magyarország Lengyelország

2010

40 2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

Szlovákia Csehország

Forrás: Eurostat.

9.4. Monetáris politika és hitelezés Magyarországon 2001-ben bevezetésre került az inflációs célkövetés rendszere, ezt követően a korábban magas szinten ragadó infláció csökkenésnek indult. A 2000-es évek elejétől kezdődően az importált infláció alacsony szinten alakult. Ugyanakkor az időszak nagy részében a hazai monetáris politika nem tudta elérni az inflációs

— 257 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

célját, és az infláció a régió országaihoz képest magasabb ingadozást is mutatott. 2002-t követően a fegyelmezetlen fiskális politika keresleti és kínálati oldalról egyaránt hozzájárult az infláció ismételt növekedéséhez (Szapáry, 2006). A 2006-os fiskális lépések (adóemelések) pedig jelentősen a 3 százalékos cél fölé, 8 százalékra emelték az inflációt (9-10. ábra). Egyúttal az inflációs várakozások emelkedéséhez is hozzájárultak a korabeli kormányzat lépesei. A monetáris politika mozgásterét csökkentette, hogy a devizahitelezés (főként svájci frank) fokozódó elterjedése korlátozta a monetáris transzmissziót. 9-10. ábra: Az infláció felbontása 12

-2

Élelmiszer Üzemanyag és piaci energia Kormányzati intézkedések elsődleges hatásai Keresletérzékeny termékek inflációja Infláció

Forrás: KSH.

— 258 —

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

A fegyelmezetlen fiskális politika mellett a gazdaság helyzetét a monetáris politikai döntések is súlyosbították. Az államháztartás és a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya következtében növekvő külső adósság a forint gyengülését eredményezte. A külső adósság magas szintje miatt a jegybanknak az infláció mellett kiemelt figyelmet kellett fordítania az árfolyamra is. 2003 elején nagy mennyiségű spekulatív tőke áramlott az országba. Az MNB kamatcsökkentéssel reagált a tőkebeáramlásra, így a felértékelődési nyomás megszűnt. Ezt követően azonban az árfolyamsáv módosításával a befektetői bizalom megingott, ami tőkekivonáshoz vezetett, így a forint jelentős mértékben leértékelődött, és a kockázati prémium is megemelkedett (Szapáry, 2006). A jegybank két lépésben 12,5 százalékra emelte az alapkamatot (9-11. ábra), ami historikus és regionális ös�szehasonlításban is magas szintnek számított. Bár a magas kamatszint megállította az árfolyam további gyengülését, azonban a mesterségesen erősen tartott árfolyam és az emelkedő hazai hitelkamatok a devizahitelezés felfutását támogatták. A legnagyobb mértékű külső eladósodás a bankszektorban ment végbe, ez azonban valójában a háztartások eladósodottságát jelentette (9-2. ábra). A magyar bankrendszer külföldi devizában – elsősorban svájci frankban – kezdett el hitelezni. Így a gazdaság szereplői a megdrágult forint forrásokat külföldi devizában denominált hitelekkel helyettesítették. 2004 és 2008 között csökkent a háztartások számára forintban nyújtott hitelek mennyisége, a devizában – elsősorban svájci frankban és kisebb mértékben euróban – nyújtott háztartási hitelezés azonban érdemben emelkedett egészen 2010ig. A GDP-arányos hitelállomány egyre nagyobb hányadát tették ki a devizahitelek, ami a lakosság fedezetlen devizapozíciója miatt megnövekedett árfolyamkockázatot eredményezett a magánszektor számára (Matolcsy, 2007).

— 259 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9-11. ábra: A jegybanki alapkamat alakulása a visegrádi régióban 20

Magyarország Lengyelország

2010

2009

2008

2007

0 2006

0 2005

2004

2003

2002

2001

2000

Szlovákia Csehország

Forrás: MNB, CNB, NBP, NBS.

A devizahitelek és a hitelpiaci túlfűtöttség érdemi pénzügyi stabilitási kockázatot jelentett. A fogyasztás gyorsabban bővült, mint a rendelkezésre álló jövedelem és a hitelezés felfutásával párhuzamosan csökkent a lakosság nettó pénzügyi megtakarítási rátája is (9-12. ábra). A válság után megindult a korábban felhalmozott túlzott mértékű adósságok leépítése, így a fogyasztás visszaesett.

— 260 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9-12. ábra: A lakosság fogyasztási, beruházási és megtakarítási rátájának alakulása a rendelkezésre álló jövedelem arányában 12

-2

80 2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

Pénzügyi megtakarítási ráta Beruházási ráta Fogyasztási ráta (jobb tengely)

Forrás: KSH, MNB.

9.5. Hibás válságkezelő intézkedések, rossz gazdaságpolitikai mix A gazdaság szerkezeti átalakítása nem történt meg 2006-ban, így a válság rendkívül legyengült állapotban érte Magyarországot. A külső eladósodásra épülő növekedési modell kudarca egyértelművé vált. A válságot megelőző időszak finanszírozási és strukturális problémái, valamint a nem megfelelő válságkezelő intézkedések eredményeként Magyarország Európa egyik legsúlyosabb válságán ment keresztül.

— 261 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

A korábban meghatározó neoliberális gazdaságfilozófia a válságkezelés terén a kínálati reformokvégrehajtására helyezi a hangsúlyt, amelyek rövid távon a kereslet csökkenését eredményezik. Jellemző válságkezelő intézkedés az állami kiadások, különösen a szociális juttatások visszafogása. Ezzel szemben azonban egyre erőteljesebben jelentek meg a keynes-i kereslet-bővítést és a reformok terheit széles körben történő megosztásának szükségességét hirdető nézetek. A válság következtében megkezdődött a tőkekivonás és a kockázatkerülő nemzetközi piaci hangulatban a forint közel fél év leforgása alatt mintegy 30 százalékot gyengült az euróval szemben. Az árfolyam leértékelődése a magyar háztartásokat különösen súlyosan érintette a magas devizakitettségen keresztül. Az árfolyam gyengülése miatt drasztikusan megnövekedtek a háztartások jövedelemarányos törlesztőrészletei. Az államadósság finanszírozási lehetőségei pedig beszűkültek. Ráadásul 2004 óta zajlott a túlzottdeficit-eljárás (EDP) is hazánkkal szemben, ami további nehézséget jelentett a válságkezelés tekintetében. Ismét elengedhetetlenné vált a költségvetési konszolidáció abban a helyzetben, amikor az államnak éppen keresletélénkítést kellett volna végrehajtania. A beszűkült gazdaságpolitikai mozgástér azonban ezt nem tette lehetővé. Elkerülhetetlenné vált az újabb fiskális kiigazítás és biztosítani kellett az államadósság fenntarthatóságát. A válság kezelését a problémák nem megfelelő értékelése is nehezítette. Az intézkedések kizárólag a gazdaság pénzügyi helyzetére koncentráltak, ami az egyébként is gyengélkedő aggregált kereslet további csökkenését, tehát megszorításokat jelentettek. A kiadási oldalra fókuszáló intézkedések nem lehettek sikeresek, mert a költségvetési megszorításokat alkalmazók jelentősen alulbecsülték a fiskális mul-

— 262 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

tiplikátor38 (egységnyi kormányzati intézkedés növekedési hatása) nagyságát, és annak recessziós környezetben fellépő erejét (Baum et al., 2012; Matolcsy – Palotai, 2018). A fiskális szigorítás rövid távon az adósságráták emelkedését eredményezheti, mivel a kibocsátás csökkenésével járhat együtt (Eyraud – Weber, 2013). A kormány hiába fogta vissza az államháztartás kiadásait, az ezzel párhuzamosan – sőt még nagyobb mértékben – csökkenő belső kereslet a mérséklődő adóbevételeken keresztül aláásta a költségvetési konszolidációt. Az egyensúlyt nem sikerült helyreállítani, az intézkedések a recesszió további mélyülését eredményezték. Növekedett a munkanélküliség és tovább emelkedtek a korábban is magas szinten tartózkodó adósságráták. A klasszikus, megszorító intézkedéseken nyugvó válságkezelés csak az újabb kiigazításoknak ágyazott meg. Magyarország a súlyos sérülékenységi problémái következtében hamar az IMF és az Európai Bizottság mentőhitelére szorult a globális pénzügyi válság kirobbanása után. Ezzel hazánk gazdaságpolitikai szuverenitása csökkent, és újabb költségvetési megszorítás végrehajtására került sor. Az intézkedések rendkívül nehéz helyzetbe hozták a háztartásokat. Az általános áfakulcsot megemelték, a közszféra béreit és a családi pótlékot befagyasztották, a gyes és gyed feltételeit megszigorították, a 13. havi jövedelem és a 13. havi nyugdíj megszűnt, megváltozott a nyugdíjindexálás és megemelték a nyugdíjkorhatárt. Ezzel egyidőben az árfolyamgyengülés következtében a devizahitelek törlesztőrészletei is növekedtek. A munkát terhelő járulékok szerény csökkentése és a minimálbér enyhe emelése nem tudta ellensúlyozni a lakosságot ért negatív hatásokat, így a reáljövedelem csökkent és a hitelfelvétel visszaesett. Az egyensúlyt nem sikerült helyreállítani, a megvalósuló intézkedések számottevő reálgazdasági áldozatokkal és magasan ragadó inflációval jártak (Matolcsy, 2015).

A fiskális multiplikátorok és a gazdaság ciklikus helyzetének viszonyáról széleskörű összefoglalást ad Molnár és szerzőtársai (2017).

— 263 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

A megszorító intézkedések és a bérhányad fokozatos csökkenése a lakossági fogyasztás visszaesését eredményezte, és ezzel párhuzamosan a kibocsátás is érdemben zsugorodott, ami az adósságmutatóink további romlásához vezetett. Emellett a beruházások – az uniós források elérhetőségének ellenére – összességében a fogyasztásnál is nagyobb mértékű visszaesést szenvedtek el, melynek következtében hazánk hos�szabb távú növekedési képessége tovább mérséklődött. A fiskális politika szerepe a válságkezelésben a magas költségvetési multiplikátor miatt döntőnek bizonyult a válság utáni visszaesésben (Matolcsy – Palotai, 2018). Mivel külkereskedelmi partnereink szintén recesszióba kerültek, így a külső kereslet sem tudott hozzájárulni a költségvetés kiadási oldalán elért veszteségek ellensúlyozásához. A fiskális politika mellett a monetáris politika mozgástere is korlátozott volt. A magas devizakitettség és az árfolyam gyengülése nem tette lehetővé a monetáris kondíciók lazítását. A kamatok csökkentése ugyanis tovább gyengítette volna az árfolyamot, ami a devizahitelek átértékelődésén keresztül a törlesztőrészletek újabb emelkedéséhez vezetett volna, ezáltal a háztartások elkölthető jövedelmének és így a fogyasztás még további visszaesését okozva. A pénzügyi stabilitás helyreállítására, a megfelelő felügyeleti szabályozás kialakítására és a válságkezelést majd a gazdasági növekedést támogató monetáris politikai intézkedések meghozatalára szintén csak később kerülhetett sor. A válság kezelésekor 2008/2009-ben tehát mind a fiskális mind a monetáris politika rossz receptet választott, melyhez a korábbi években felépülő strukturális problémák is hozzájárultak. Mindezek következtében hazánk gazdasági teljesítményének a visszaesése az egyik legnagyobb volt az EU országaiban (9-13. ábra).

— 264 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

9-13. ábra: A GDP éves változása 2009-ben az Európai Unió országaiban 4

4 2

-2

-4

-6

−8

−10

−12

−14

−16

−16 Litvánia Észtország Lettország Finnország Szlovénia Horvátország Magyarország Németország Románia Szlovákia Olaszország Írország Dánia Csehország Svédország Luxemburg Egyesült Királyság Görögország Spanyolország Ausztria Hollandia Bulgária Portugália Franciaország Málta Belgium Ciprus Lengyelország

Forrás: Eurostat.

A klasszikus, megszorításokon alapuló válságkezelés ráadásul újabb problémákat is felszínre hozott. A kormányzó párt választói felhatalmazása jelentősen csökkent, ami politikai instabilitás kialakulását és kormányválságot eredményezett. A finanszírozási és növekedési problémák politikai válságba csaptak át, így idővel a gazdaságpolitika társadalmi támogatottsága is hiányzott a reformok végrehajtásához. Egyensúlyi fordulatot tehát csak egy a klasszikus költségvetési megszorításokon túllépő gazdaságpolitikával lehetett elérni, amire a 2010-es kormányváltást követően kerülhetett sor. — 265 —

9. Éllovasból sereghajtó: a 2000-es évek

Felhasznált irodalom Báger Gusztáv – Galbács Péter – Pulay Gyula (2012): Az állami költségvetés makrogazdasági kockázatainak elemzése, Közgazdasági Szemle, LIX. évf., 2012. szeptember, 1014–1036. o. Baum, A. – Poplawski-Ribeiro, M. – Weber, A. (2012): Fiscal Multipliers and the State of the Economy. IMF Working Paper, 12/286. Eyraud, L. – Weber, A. (2013): The Challenge of Debt Reduction during Fiscal Consolidation. IMF Working Paper, 13/67. Hoffmann Mihály – Kóczián Balázs – Koroknai Péter (2013): A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás. MNB-szemle, 2013. október, különszám, pp. 71–82. Kátay Gábor (szerk., 2009): Az alacsony aktivitás és foglalkoztatottság okai és következményei. MNB-tanulmányok, 79. Matolcsy György (2007): A neoliberális gazdaságpolitika téveszméi. Polgári Szemle. 2007. (3. évf.) 7–8. szám., pp. 6–16. Matolcsy György (2008a): Harmadik sokkterápia. Magyarország politikai évkönyve 2007-ről. II. kötet: Közpolitika. 2008. pp. 707–723. Matolcsy György (2008b): Éllovasból sereghajtó - Elveszett évek krónikája, Éghajlat Könyvkiadó, 2008. Matolcsy György (2015): Egyensúly és növekedés. Konszolidáció és stabilizáció Magyarországon, 2010–2014. Kairosz Kiadó, Budapest, 2015. Matolcsy György – Palotai Dániel (2018): A magyar modell: A válságkezelés magyar receptje a mediterrán út tükrében. Hitelintézeti Szemle, 17. évf. 2. szám, 2018. június, 5–42. o. Molnár György – Soós Gábor Dániel – Világi Balázs (2017): A költségvetési politika és a gazdaság ciklikus pozíciójának kapcsolata, Hitelintézeti Szemle, 16. évf. 4. szám, 2017. december, 58–85. o. Parragh Bianka (2017a): Competitiveness and Economic Stimulus. New Dimensions and Instruments of Monetary Policy, Polgári Szemle: Gazdasági és Társadalmi Folyóirat, 13(Spec.), 151–166. Parragh Bianka (2017b): Monetáris hitviták, Pénzügyi Szemle, 62(2), 234. Szapáry György (2006): Az inflációs célkövetés tapasztalatai Magyarországon. Pénzügyi Szemle, LI. évfolyam, 2006/4. szám.

— 266 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek Balázs Judith – Soós Gábor Dániel Főbb makrogazdasági indikátorok 2010-2019 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 GDP éves növekedés

0,7

1,8

-1,5

2,0

4,2

3,8

2,2

4,3

5,1

4,9

GDP/fő éves növekedés

0,9

2,2

-1,2

2,4

4,3

3,4

2,2

4,7

5,0

Magyarország és Ausztria GDP/fő növekedés eltérése -0,8

-0,3

-1,5

2,9

4,4

3,5

1,8

3,0

3,5

4,3

Fogyasztóiár-index éves változása

4,9

3,9

5,7

1,7

-0,2

-0,1

0,4

2,4

2,8

3,4

Államháztartás adóssága a GDP százalékában

80,6 80,8 78,5 77,3 76,8 76,1 75,5 72,9 70,2 66,3

Munkanélküliségi ráta

11,2 11,0 11,0 10,2

7,7

6,8

5,1

4,2

3,7

3,4

Folyó fizetési mérleg egyenleg a GDP százalékában

0,3

0,6

1,6

3,5

1,2

2,4

4,5

2,3

0,0

-0,9

Kamatszint

5,5

6,0

6,8

4,4

2,4

1,6

1,0

0,9

Forrás: WDI, Eurostat, Penn World table, Maddison, MNB.

A 2008-as gazdasági világválság jelentős gazdasági és társadalmi károkat okozott a magyar gazdaságban, aminek hatásait a megszorításokon alapuló gazdaságpolitikai döntések súlyosbították. A 2010-et követően alkalmazott új típusú válságkezelés a hagyományos receptnek tekinthető megszorításokon túllépő gazdaságpolitikát hirdetett. A 2010-es évektől számos gazdaságtörténeti fordulat következett be. Miután 2010 előtt a fő problémát a költségvetési politika mellett a magas adósság jelentette, így először költségvetési fordulatra volt szüksége Magyarországnak. Ennek célja a költ-

— 267 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

ségvetés helyzetének fenntartható javítása volt, ami megteremtette az alapjait a későbbi növekedési fordulatnak. Megkezdődött az adórendszer átalakítása és megindult a munkapiaci fordulat, amellyel új munkapiaci ösztönzők léptek működésbe, a következő években több százezer új munkahely létrejöttéhez hozzájárulva. Eközben a belső és külső egyensúly is helyreállt, a GDP arányos államadósság tartósan csökkenő pályára került. 2013-tól a monetáris politikai fordulattal megvalósult a teljes gazdaságpolitikai fordulat, így a magyar gazdaság tartós egyensúly melletti növekedési pályára állt. Az ország elkerülte a hitelösszeomlást. A 2013 utáni jegybanki programoknak köszönhetően újraindult először a vállalati hitelezés. A lakossági hitelezés újbóli bővülése egészséges szerkezetben valósult meg, illetve a makroprudenciális szabályok bevezetése további stabilitást jelentett az ország fenntartható működése szempontjából. Az általános konjunktúra, a korábbi adósságok leépítése, a munkaerőpiac folyamatosan javuló helyzete és az általános bizalom helyreállásának következtében 2013-tól kibontakozott a beruházási és növekedési fordulat. A 2010-es évek tapasztalatai alapján a gazdaságpolitikai ágak közötti összhang képes helyreállítani a pénzügyi egyensúlyt. Emellett fontos, hogy a fiskális és monetáris politikai lépéseket folyamatosan strukturális reformok is kiegészítsék. Az erre építő stratégia sikeresen stabilizálta és újból fenntartható felzárkózási pályára állította Magyarországot. A következőkben a 2010-et követő válságkezelés és gazdasági dinamizálás legfontosabb lépései és eredményei kerülnek bemutatásra.

10.1. Költségvetési fordulat Adórendszer átalakítása, munkaerőpiaci és motivációs fordulat A gazdasági válságkezeléshez olyan adóreformra volt szükség, amely képes fenntartható költségvetési egyensúlyt biztosítani, miközben strukturális reformokkal — 268 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

növeli a foglalkoztatást és a beruházásokat, javítja a családok helyzetét, és mindezeken keresztül elősegíti a gazdasági növekedést. A 2010-es évek elején egyszerre jelentkezett a fiskális politika számára kihívásként a jelentős államadósság (a GDP arányos államadósság meghaladta a 80 százalékot) és a növekedési tartalékok hiánya. Egyszerre kellett tehát az egyensúlyt és a növekedés feltételeit megteremteni, hiszen mindkettő hiányzott. E kettős cél érdekében a kormányzat átalakította az adószerkezetet, és a munkát terhelő adók helyett a fogyasztási típusú adókra helyezte a hangsúlyt (10-1. ábra) (Matolcsy, 2015). 10-1. ábra: Az adóreform becsült (statikus) hatása az egyes adónemekre 6

a GDP százalékában

-6

-8

-8 2019*

-4

2018

-4

2017

-2

2016

-2

2015

2014

2013

2012

2011

2010

Fogyasztást terhelő adók Különadók (fogyasztást terhelő) Különadók (tőkét terhelő) Munkát terhelő adók Tőkét terhelő adók

Megjegyzés: A 2019-es évre vonatkozó adat előzetes becslés eredménye. Forrás: MNB.

— 269 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

Az új adórendszer megfelelő ösztönzőt jelentett az eddigi inaktívak és munkanélküliek munkaerőpiacra való belépéséhez. A családi adózás bevezetése, az egykulcsos szja, a Munkahelyvédelmi Akcióterv és további célzott eszközök mind hozzájárultak az adórendszer teljes reformjához. Az ún. marginális adóék (egységnyi többletmunkára rakódó többletadó) 2010 óta jelentősen csökkent hazánkban. A költségvetés kiadási oldalán a Széll Kálmán Tervek strukturális reformjai révén a hangsúly a segélyek helyett a munkavállalás elősegítése irányába tolódott, érdemben átalakítva ezáltal a munkapiaci ösztönzőrendszert. Fókusz a munkaerőpiacon A munkaerőpiaci fordulatot megelőzően magas szinten alakuló munkanélküliségi ráta mellett az egyik legalacsonyabb aktivitás és a foglalkoztatás jellemezte hazánkat az Európai Unión belül. A válságból való kilábalás során a munkájukat elvesztők és a munkavállalót potenciálisan alkalmazó vállalatok egymásra találását földrajzi, ágazati, képzettségbeli illeszkedési problémák is lassították. 2010 után számos kormányzati intézkedés született, amelynek célja a munkahelyteremtés volt. Az intézkedések hozzájárultak a foglalkoztatottak számának emelkedéséhez és ezzel párhuzamosan a munkanélküliek számának visszaeséséhez. Ennek egyik legfőbb eszköze a bérekre rakodó munkavállalói és munkáltatói adóés járulékterhek mértékének csökkentése volt (Matolcsy – Palotai, 2018). A munkaerő-kereslet emelkedését a 2011-ben bevezetett egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer, a családi adózás, az európai összevetésben is magas adóék csökkentése, a 2013-ban elindított Munkahelyvédelmi Akcióterv, valamint a közfoglalkoztatás kibővítése is támogatta. A Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében egyes hátrányos helyzetű társadalmi csoportok (55 év felettiek, fiatalok, kisgyermekes anyák, alacsony képzettségűek és tartós munkanélküliek) munkaerőpiaci helyzetét javító szociális hozzájárulási adókedvezményt vezettek be, ezzel is mérsékelve a vállalati adóterheket (Matolcsy, 2015). — 270 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

A jóléti transzferek összegének és időtartamának csökkentése ösztönözte a munkaerőpiaci részvételt. Erre kiemelt példa a korhatár előtti öregségi és rokkantnyugdíjazás feltételeinek, valamint a munkanélküli segélyezés időtartamának és mértékének szigorítása (Matolcsy, 2015). 2010-től a munkaerőpiac válságból való kilábalását célzó intézkedések eredményeként az elmúlt évtizedben a foglalkoztatási ráta elérte az EU átlagát, míg a munkanélküliségi ráta historikus mélypontjára süllyedt, amivel Magyarország megközelítette a teljes foglalkoztatást. 2013-ban a foglalkoztatottság meredek emelkedésnek indult, a foglalkoztatottak száma mintegy 800 ezer fővel bővült 2019-re 2010-hez viszonyítva. Hazánkban a munkanélküliségi ráta a 2010-es 11,2 százalékról 2019-re 3,4 százalékra csökkent, ami az egyik legalacsonyabb érték volt az évtized végén az Európai Unióban (10-2. ábra). 10-2. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása a 15-74 éves korosztályban 15

V3 országok

Eurozóna

Megjegyzés: V3 országok: Csehország, Lengyelország és Szlovákia. Forrás: Eurostat, MNB.

— 271 —

Magyarország

2019

0 2018

0 2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

A minimálbér és a garantált bérminimum számottevő emelésének is köszönhetően a magyar gazdaságban jelentős bérnövekedés zajlott le a vizsgált évtizedben, különösen annak második felében (10-3. ábra). A gazdasági pálya fenntarthatóságának megőrzése melletti bérnövekedésre a versenyképességünk megőrzése mellett a szociális hozzájárulási adó érdemi csökkentése is teret biztosított. 10-3. ábra: Nemzetgazdasági nominál- és reálbérnövekedés alakulása Magyarországon 15

2019

2018

2017

-5

2016

-5

2015

2014

2013

2012

2011

2010

Nominál nemzetgazdasági bruttó átlagkereset éves változása Reál nemzetgazdasági bruttó átlagkereset éves változása

Forrás: KSH, MNB.

Államháztartási és államadósság fordulat A 2010 utáni gazdaságpolitika számára kiemelt prioritássá vált a költségvetési hiány tartós leszorítása és a korábban meredeken növekvő államadósság trendjének megtörése, valamint csökkenő pályára állítása. A kormányzat adósságcsökkentő

— 272 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

célját annak Alaptörvénybe foglalásával 2011-ben alkotmányos szintre emelte. A 2011ben még 80 százalék feletti adósságráta 2019 végére közel 15 százalékponttal mérséklődött, így Magyarország az egyetlen olyan gazdaság az Európai Unión belül, ahol 2011 óta minden évben folyamatosan csökkent a GDP-arányos bruttó államadósság. 2012 óta a hiány stabilan a 3 százalékos maastrichti küszöb alatt alakult. Ennek köszönhetően 2013-ban Magyarország kikerült a 2004-es EU-s csatlakozás óta folyamatosan fennálló túlzottdeficit-eljárás alól (EDP) (Matolcsy, 2015). A stabilitáshoz jelentősen hozzájárult, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2014. áprilisában az Önfinanszírozási program meghirdetésével átalakította monetáris politikai eszköztárát, hogy a bankok többletlikviditásukat jegybanki betétek helyett hosszabb lejáratú, likvid értékpapírokban tartsák. A program az államadósság belső forrásokból történő finanszírozását is elősegítette az állampapírok iránti banki kereslet emelkedésén keresztül (Gór-Holecz és szerzőtársai, 2016). A központi adósság devizaaránya 2011-ben az adósság csaknem felét tette ki, amely 2019-re 20 százalék alá csökkent (10-4. ábra). Mindez jelentősen mérsékelte Magyarország külső sérülékenységét, erősítette a pénzügyi stabilitást és javította Magyarország nemzetközi megítélését. A nagymértékű mérséklődéshez az Önfinanszírozási Program mellett az EU- és IMF-hitelek teljes visszafizetése is hozzájárult (Matolcsy – Palotai, 2016). A külső adósság szerkezetének átalakulása és szintjének tartós mérséklődése nyomán 2019-re a nettó külső adósságmutatónk GDP arányában 9 százalék alá süllyedt.

— 273 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

10-4. ábra: A GDP-arányos bruttó államadósságráta és az adósság devizaarányának alakulása 85

a GDP százalékában

az adósság százalékában

Államadósság

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

Központi adósság devizaaránya (jobb tengely)

Forrás: ÁKK, MNB.

10‑1. keretes írás A reformok és a felzárkózás évtizede

2010 utáni sikeres költségvetési és gazdasági stabilizáció, az átfogó strukturális reformintézkedések, valamint a 2013-as monetáris politikai fordulatnak köszönhetően a magyar gazdaság átlagos növekedési üteme 2013 és 2019 között 3,8 százalék volt, ami átlagosan több, mint 2 százalékponttal haladta meg az eurozóna értékét, és ezzel hazánk 2013-tól egyensúlyi felzárkózási pályára állt. Az elmúlt évtizedben elért eredmények tekintetében 2010 és 2013 között az 50 gazdaságpolitikai reform közel 90 százaléka már teljesült, vagy már megkezdődött, ami egyben lehetővé tette hazánk számára a 2013. évi növekedési és felzárkózási fordulatot (10-5. ábra). A korábbi, hagyományos megszorító gazdaságpolitikai döntésekkel

— 274 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

szemben a 2010 utáni reformok számos célzott és innovatív eszköz alkalmazásával a foglalkoztatás és a beruházások növelését ösztönözték (Baksay és szerzőtársai, 2020). Az ebben az időszakban megvalósuló reformok számos területet érintettek. A költségvetési egyensúly javítása, és a gazdasági növekedés foglalkoztatás bővülésén keresztül történő ösztönzése érdekében a kormány 2010-től átfogó adóreformot hajtott végre. A 2011-ben elindított Széll Kálmán Terv a foglalkoztatás növekedését a közfoglalkoztatás bővítése és fejlesztése, valamint a korhatár alatti nyugdíjba vonulás megszüntetése révén is ösztönözte. A gazdasági növekedést az uniós források hatékony felhasználását célzó Új Széchenyi Terv is támogatta. Továbbá a gazdaságfehérítő intézkedések (online pénztárgépek 2013-as bevezetése, majd kiterjesztése) is nagymértékben hozzájárultak költségvetési egyensúly hosszútávú fenntartásához. A társasági adó 2017-ben történő csökkentése és a kedvezményes kisvállalati adók bevezetése is segítette vállalati szektor profitabilitásának javulását. A háztartások jövedelmi és vagyoni helyzetét a családi adóalap-kedvezmény és a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) mellett a rezsicsökkentések is támogatták (10-5. ábra). Összességében a 2010 után végrehajtott reformintézkedéseknek köszönhetően hazánkban sikeres válságkezelés és az egyensúly mentén történő fenntartható felzárkózás valósult meg.

— 275 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

10-5. ábra: 50 reformintézkedés 2010 óta Adóreform Bankadó Kisvállalati adócsökkentés Közfoglalkoztatás Új Alaptörvény Új Széchenyi Terv Alkotmányban rögzített adósságszabály Családi adókedvezmény Széll Kálmán Tervek Költségvetési fordulat Lakossági állampapír-stratégia megújítása Elsődleges egyenleg többletének elérése Stratégiai megállapodások Árfolyamgát Államadósság csökkentése

2010 6 db

Keleti nyitás Válságadók Inaktívak számának csökkentése

2011 12 db

Végtörlesztés Zöld adók SZÉP kártya Duális képzés Állami vagyon növekedése Magánnyugdíj-pénztárak reformja

2012 10 db

Devizaadósság visszafizetése forintban EU 2014-20 tervezés 60% gazdaságfejlesztésre Megújuló Diákhitel konstrukciók Munka Törvénykönyvének megújítása

Monetáris politikai fordulat Útdíj Növekedési Hitelprogram Online pénztárgépek Új földtörvény IMF hitel visszafizetése Oktatási reform Önkormányzatok adósságkonszolidációja Válságkezelés IMF biztonsági háló nélkül

2013 15 db

Önfinanszírozási Program

2014 1 db

Tőzsde magyar tulajdonba vétele

2015 3 db

Családok Otthonteremtési Kedvezménye Devizahitelek forintosítása

4 évig stabil, 0,9%-os alapkamat

2016 2 db

Kisebb közigazgatás

9%-os társasági adó

2017 1 db

Forrás: Baksay és szerzőtársai (2020).

— 276 —

Szabad vállalkozási zónák Pénzügyi tranzakciós illeték Munkahelyvédelmi akcióterv PSZÁF integrálása az MNB-be EDP-eljárás alóli kikerülés Háztartások rezsiköltségeinek csökkentése

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

10.2. Monetáris politikai és hitelezési fordulat 2013-tól a monetáris politikai fordulattal megvalósult a teljes gazdaságpolitikai fordulat, így a magyar gazdaság tartós egyensúly melletti növekedési pályára állt. 2013-tól a jegybankot számos új, a konvencionális mellett nemkonvencionális lépés is jellemezte. A megújult jegybanki eszköztár egyszerre hatott az árstabilitás elérése és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása irányába. Megújult a felügyeleti rendszer, ami jelentősen hozzájárult az ország sérülékenységének csökkenéséhez. A 2013 utáni jegybanki programoknak köszönhetően újraindult a vállalati hitelezés. Ezt követően az általános konjunktúra, a korábbi adósságok leépítése, a munkaerőpiac folyamatosan javuló helyzete és az általános bizalom helyreállásának következtében a lakossági hitelezésben is fordulat következett be. A fejlett piacgazdaságokban a kis- és középvállalkozások nagyobb figyelmet kapnak, mivel meghatározó szerepet játszanak a hazai termelésben és a munkanélküliség csökkentésében, mivel képes felszívni a munkaerőt, és így a gazdasági stabilitásban játszhat szerepet (Parragh, 2017). A következőkben e fő folyamatokat elemezzük. A jegybanki alapkamat csökkentése, jegybanki eszköztár átalakítása és hatásai A 2010-től kezdődő fiskális fordulat, az államadósság csökkenő pályára állítása, a külső sérülékenység mérséklődése és a hosszú távú növekedés ösztönzését célzó strukturális reformok is támogatták a jegybank lazító lépéseinek megvalósulását (MNB, 2017). Az MNB 2012 augusztusában kezdte meg kamatcsökkentési ciklusát, amelynek eredményeként 4 év alatt a kezdeti 7 százalékról három szakaszban 610 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát historikus mélypontjára, 0,9 százalékra (10-6. ábra).

— 277 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

Az alapkamat érdemi csökkentése mérsékelte a deflációs környezet kialakulásának esélyét és jelentősen hozzájárult a kibocsátás szintjének emelkedéséhez.39 A kamatcsökkentési ciklus kedvező makrogazdasági hatásai mellett sikerült megőrizni a gazdaság egyensúlyát, és a gazdaság külső finanszírozási képessége is tartósan stabilan alakult. Az alacsony kamatkondíciók nagymértékben csökkentették a magánszektorra nehezedő kamatterheket, ezáltal sikerült megakadályozni a hitelállomány, a fogyasztás és a beruházás további esését a válságot követően. 10-6. ábra: A magyar jegybanki alapkamat alakulása 10

10 9

Első kamatcsökkentési ciklus 7 % -> 2,1 %

−610 bp Második kamatcsökkentési ciklus 2,1 % -> 1,35 %

5 4

Harmadik kamatcsökkentési ciklus 1,35 % -> 0,9%

2019

2018

2017

2016

0 2015

0 2014

2013

2012

Jegybanki alapkamat mértéke

Forrás: MNB.

A kamatcsökkentési ciklus makrogazdasági és pénzügyi hatásairól lásd Felcser – Soós – Váradi (2015).

— 278 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

A jegybank az időszakban az eszközrendszert is átalakította, amivel az alapkamat tartós tartása és az inflációs folyamatok figyelembevétele mellett célzott, nemkonvencionális monetáris lazítást hajtott végre. A rendszer központi eleme az irányadó eszköz átalakítása, a három hónapos betét mennyiségi korlátozása volt, amelyen keresztül az MNB támogatta a hitelezést, az önfinanszírozást, valamint biztosította a releváns pénzpiaci hozamok kamatfolyosón belüli további csökkenését (MNB, 2017). Hitelezés és beruházás A hazai beruházások mértéke 2005-től kezdődően mérséklődött és érdemben elmaradt a régiós trendektől. A 2007-2008-as pénzügyi válság kitörését követően a hazai bankrendszer hitelállománya jelentős mértékben visszaesett, a nemteljesítő hitelek aránya megugrott. 2009 és 2013 második negyedéve között a vállalati hitelezést a hitelösszeomlás jelensége (credit crunch) jellemezte (Balog és szerzőtársai, 2014). Ezekben az években a vállalati hitelállomány a folyósítások és törlesztések hatására évente átlagosan mintegy 4-5 százalékkal mérséklődött. A mérsékelt beruházási aktivitás, a hitelezés elmaradása alacsonyabb gazdasági növekedést eredményezett, ami érdemben hozzájárult a hazai gazdaság hosszú távú növekedési potenciáljának visszaeséséhez. Továbbá egy válság, vagy egy fellendülés időszakában a vállalatok hitelforrásokhoz való jutását erőteljesen befolyásolja a későbbi lehetséges növekedési és fejlődési utakat (Parragh – Végh, 2018). 2007 és 2013 között a nemzetgazdasági beruházások szerkezete nagymértékben átalakult: a feldolgozóipar részaránya kiemelkedően nőtt, míg a közigazgatás és a vízellátás kisebb mértékben; az ingatlanügyeké, a villamosenergia és gázellátásé, az oktatásé, a szállításé pedig jelentősen csökkent (Báger, 2015). A beruházási és hitelezési folyamatok helyreállításához (a korábban bemutatott kormányzati intézkedések mellett) az MNB 2013-ban elindított Növekedési Hitelprogramja érdemben hozzájárult. A program célja a kkv-k hitelösztönzésén — 279 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

keresztül a gazdaság élénkítése, valamint a pénzügyi stabilitás megerősítése volt (MNB, 2018). Az NHP fokozatos kivezetése mellett, annak harmadik szakaszával párhuzamosan indult el 2016 elején a Piaci Hitelprogram (PHP), amelynek célja a jegybanki refinanszírozás nélküli, piaci alapú hitelezés térnyerésének elősegítése volt (MNB, 2015). Ennek köszönhetően 2013-tól kezdve elindult a vállalati és a kkv-szektor hitelpiac fokozatos élénkülése is (10-7. ábra). 10-7. ábra: A háztartási, vállalati és kkv-szektor hitelállományának alakulása 30

10 -5

-10

Vállalati szektor

Kkv-szektor

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

-20 2012

-10 2011

-15

2010

-5

Háztartási szektor (jobb tengely)

Megjegyzés: Pénzügyi közvetítőrendszer által nyújtott hitelek. Árfolyamhatástól, leírásoktól és átsorolásoktól szűrt tranzakció alapú növekedési ütemek. Forrás: MNB.

— 280 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

2018-ra a vállalati hitelezés dinamikája megfelelő szintre került, és a növekedés meghaladta a 10 százalékot, szerkezete azonban továbbra sem volt kellően egészséges, ezért az MNB 2019 elején 1000 milliárd forintos keretösszeggel az NHP újabb konstrukcióját indította el. Az NHP fix néven meghirdetett új konstrukció a legfontosabb feltételeiben megegyezett az NHP korábbi szakaszaiban előírtakkal. A hitelprogram azonban legalább 3 éves futamidőre és kizárólag beruházási célra volt igénybe vehető (MNB, 2018). A 2020. év eleji egészségügyi világjárvány következtében jelentkező gazdasági lassulás enyhítésére a jegybank elindította az NHP Hajrá! konstrukciót, amely a megváltozott hitelpiaci igényekhez igazodva az előző szakaszoknál nagyobb összegű és szélesebb körű felhasználási lehetőséget biztosít a kkv-knak. A 2013-ban elindított, majd később további szakaszokkal is meghosszabbított Növekedési Hitelprogram (NHP) fontos szerepet játszott a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások forráshoz jutásában. Hét év alatt közel 50 ezer kkv jutott kedvező finanszírozáshoz az NHP keretében, mintegy 3400 milliárd forint összegben. A futamidő végéig rögzített alacsony kamatszintnek köszönhetően a program elősegítette számos beruházás megvalósulását és a vállalkozások rugalmasabb működését, növekedését, versenyképesebbé válását. Az NHP-nak fontos szerepe volt abban, hogy megállt és növekedésbe fordult a kkv-hitelállomány korábban csökkenő tendenciája; ezzel a program a hazai gazdasági növekedésre is jelentős hatást gyakorolt. A magyar vállalatok adósság-típusú forrásbevonásában a bankhitelek dominálnak. A nem pénzügyi vállalatok bankhiteleinek GDP-arányos értéke 2018 végén a 17 százalékot is meghaladta, míg a kötvényállományuk mindössze 1,1 százalékot tett ki. Ez az érték mind az európai uniós országok, mind a kelet-közép-európai országok átlagától messze elmarad. Annak érdekében, hogy a hazai vállalatok a bankhitelek mellett megfelelő mértékben támaszkodjanak más finanszírozási formákra a jegybank 2019 júliusában elindította Növekedési Kötvényprogramját. Ennek keretében a hazai — 281 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

székhellyel rendelkező nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott, legalább B+ minősítéssel rendelkező kötvények, valamint vállalatokkal szemben fennálló hitelkövetelések fedezete mellett kibocsátott értékpapírok vásárlására kerül sor (MNB, 2019a). Az élénk vállalati hitelbővülés a magas kapacitáskihasználtsággal és az alacsony kamatkörnyezettel párhuzamosan támogatta a vállalatok beruházási aktivitásának dinamikus emelkedését. A beruházási ráta a korábbi 20 százalék körüli értékről 2019-re 30 százalék közelébe emelkedett, ami az egyik legmagasabb az Európai Unióban (10-8. ábra). A bővülő beruházások biztosítják Magyarország hosszabb távú növekedési ütemének tartós emelkedését. 10-8. ábra: Beruházási ráták alakulása az Európai Unióban 2019-ben 45

a GDP százalékában

45 40

0 IE HU EE CZ SE AT BE FI RO FR LV DK EA DE SK EU LT NL HR ES MT SI CY PL PT BG IT UK LU EL

Forrás: Eurostat, MNB.

— 282 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

A háztartások hitelfelvétellel kapcsolatos magatartását a válság kitörését követően az óvatosság és az adósság leépítésére való törekvés határozta meg. Ennek megfelelően a hitelintézetek háztartási hitelállománya 2010 és 2016 között folyamatosan csökkent, amiben a kormányzati programok (kedvezményes végtörlesztés, egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés elszámolása) is komoly szerepet játszottak. A háztartási hitelállomány a GDP arányában a válság kitörését követően 31 százalékon állt (meghaladva ezzel több régiós ország értékét), napjainkra azonban jelentősen csökkent, aktuálisan az egyik legalacsonyabb értéket jelenti az Európai Unióban. A háztartási hitelezés egészséges bővülését többek között a 2015-től hatályban lévő, a jövedelemarányos-törlesztőrészlet és a hitelfedezeti mutató maximumára vonatkozó adósságfék-szabályok, valamint a hosszabb távra rögzített kamatozású hitelek új hitelezésben tapasztalható dominanciája biztosítja (MNB, 2019b). Továbbá a devizahitelek 2015-ös forintosításával a lakosság által vállalt jelentős árfolyamkockázat lényegében megszűnt, és érdemben csökkent hazánk sérülékenysége. Mindezek következtében a háztartások egyre nagyobb mértékben bővítették fogyasztásukat, ezzel megteremtődött a hazai gazdasági növekedés alapját adó erős belső kereslet másik legfontosabb fundamentuma (Matolcsy, 2015). Összességében a hagyományos és nem hagyományos jegybanki lépések érdemben és átfogóan támogatták a makrogazdasági növekedés strukturális és finanszírozási feltételeit és megalapozták a magyar gazdaság fenntartható növekedési pályára való átállását és a reálgazdasági konvergencia újraindulását. A válság óta a GDP arányosan 6 százalék fölé emelkedett a háztartások megtakarítási rátája (10-9. ábra). A lakosság nettó pénzügyi vagyona 2010-et követően tartós emelkedésnek indult, és az elmúlt években historikusan magas, GDP 100 százalékát is meghaladó szintet ért el, miközben a lakosság eladósodottsági mutatója a válság előtti évek szintje alá csökkent.

— 283 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

10-9. ábra: A háztartások nettó pénzügyi megtakarításának és vagyonának alakulása 10

a GDP százalékában

115 105

85 1

-2

-5 2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

Nettó pénzügyi megtakarítás Nettó pénzügyi vagyon (jobb tengely)

Forrás: MNB.

A válságot megelőzően Magyarország külföldi devizában denominált hitelekből finanszírozott fogyasztásvezérelt növekedési modellre épült, amivel hazánk a régió többi országaihoz képest lassabb gazdasági növekedést ért el (Matolcsy, 2015). A külföld felé történő adósságtörlesztésnek, a külső sérülékenység mérséklődésének, a külföldön dolgozó magyar munkavállalók hazautalásainak, a lakosság magas megtakarítási hajlandóságának, a magas külkereskedelmi többletnek, valamint a beáramló uniós forrásoknak is köszönhetően hazánk folyó fizetési mérleg egyenlege 2010 után már tartós aktívumot mutatott. A magyar gazdaság külső finanszírozási képessége régiós összevetésben is jelentősnek mondható, a GDP arányában stabilan pozitívan alakult, és meghaladja a régióban jellemző átlagos szintet (10-10. ábra). A válság óta a közvetlentőke-befektetések állományának szerkezetét tekintve jelentősen átalakult,

— 284 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

a feldolgozóipar és a járműgyártás súlya közel kétszeresére emelkedett meg, míg a szolgáltatások aránya csökkent. 10-10. ábra: A régiós országok négy negyedéves külső finanszírozási képessége (a GDP arányában) 14

14 12

-2

-4

-6

-8

2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019* 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019* 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019* 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019*

Magyarország Csehország Lengyelország

Szlovákia

Románia

Áru- és szolgáltatásegyenleg Jövedelemegyenleg Transzferegyenleg Külső fin. képesség (reálgazdasági)

Megjegyzés: A 2019-es évre vonatkozó tényadat egyelőre csak Magyarország esetében áll rendelkezésre. Forrás: Eurostat, MNB.

— 285 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

Inflációs folyamatok A válságot megelőzően a hazai fogyasztóiár-index érdemben felülmúlta a jegybank 3 százalékos célértékét, amelyhez a költségvetési politika inflációs hajlama is hozzájárult. A válság után a globálisan alacsony inflációs környezet, a hatósági energiaárak csökkenése és a mérsékelten alakuló fogyasztási dinamika 2012-től a hazai infláció gyors csökkenését eredményezte (Hajnal – Várhegyi, 2019). A hazai infláció egészen 2016-ig nulla százalék körül mozgott. A monetáris politika eredményességét mutatja, hogy 2017 eleje óta szinte folyamatosan a jegybanki toleranciasávon belül alakul az árváltozás üteme (10-11. ábra). 10-11. ábra: Az infláció és az adószűrt maginfláció alakulása 7

7 6

Tolerancia sáv

5 Inflációs cél

Infláció

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

-2

Adószűrt maginfláció

Forrás: KSH, MNB.

— 286 —

2019

-1 3 százalék körül ingadozó infláció -2

-1

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

10.3. Növekedési és felzárkózási fordulat Az elmúlt 7 évben a dinamikus és tartós növekedés mérsékelt európai konjunktúra mellett következett be, így a hazai GDP dinamikája átlagosan több, mint 2 százalékponttal, az időszak végén 3 százalékponttal haladta meg a fejlett nyugat-európai gazdaságok növekedési ütemét (10-12. ábra). Az elmúlt években a szolgáltatások és az építőipar szerepe a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan folyamatosan növekedett, míg az ipar GDP arányos szintje összességében változatlannak tekinthető. 10-12. ábra: A gazdasági növekedés alakulása 6

% 2006-2012

2013-2019

6 4

+2,2

-1,0

-2

-4

Növekedési különbözet

Magyarország

Forrás: Eurostat, Európai Bizottság, MNB.

— 287 —

Eurozóna

-6 -8 2019

2018

2017

2016

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

-8

2015

2 százalékpontot meghaladó növekedési többlet

1 százalékpontos növekedési lemaradás

2014

-6

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

2013-tól a növekedés és felzárkózás fenntartható, kiegyensúlyozott finanszírozási szerkezetben valósult meg. A hazai beruházási ráta Európa élmezőnyébe tartozik. Az exportpiaci részesedésünk bővül, az exportban a szolgáltatások egyre nagyobb szerepet játszottak. A magas bérkiáramlás következtében a jövedelmek és a lakossági fogyasztás is folyamatosan emelkedett. A növekedés az egyensúly fenntartás mellett következett be a megfelelő és hatékony gazdaságpolitikai mixnek köszönhetően. A folyó fizetési mérleg egyenlege érdemi fordulatot követően tartós többletet mutat, a költségvetés elsődleges egyenlege 2012 óta pozitív tartományban alakul, a nettó külső adósságunk historikus mélypontjára süllyedt, mert a gazdaság finanszírozása döntően belső forrásokon alapul. Összességében mind a fiskális politikai, mind a monetáris politikai intézkedéseknek köszönhetően a magyar gazdaság 2013 óta közel 30 százalékkal bővült. Az élénk gazdasági teljesítménnyel összhangban 2013 és 2019 között a hazai GDP évente átlagosan 3,8 százalékkal növekedett. Mindezen eredmények az Európai Unió átlagához történő felzárkózásunkban is tükröződik, hiszen a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP tekintetében 2019-ben utolértük Lengyelországot és meghaladtuk Görögország fejlettségét (10-13. ábra).

— 288 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

10-13. ábra: A relatív fejlettség alakulása az EU-hoz viszonyítva 140

140 120

100

0 DK NL AT DE SE BE FI UK FR MT IT CZ ES SI LT PT SK HU PL LV EL RO HR BG

120

2019

2012

Megjegyzés: Folyó áras PPS-ben kifejezve. Forrás: Eurostat, MNB.

A növekedés egyensúlyi szerkezetének tükre, hogy a 2013-tól tapasztalt magas gazdasági növekedés úgy ment végbe, hogy globális összevetésben hazánkban mérsékeltek a vagyoni különbségek (10-14. ábra). Ez elsősorban a foglalkoztatás növekedésének és az alacsonyabb bérkategóriák dinamikus emelkedésének köszönhető.

— 289 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek

10-14. ábra: A vagyoni Gini-index globális összevetésben 2019-ben 95

Globális átlag

75 Magyarország

Megjegyzés: A Gini-index egyenlőtlenséget mérő mutatószám. Értéke 0 százalék és 100 százalék közötti, ahol a nulla jeleníti meg a tökéletes egyenlőséget. Forrás: Credit Suisse.

Felhasznált irodalom Báger Gusztáv (2015): Beruházási hullámvölgy és élénkülés a magyar gazdaságban. Pénzügyi Szemle, 60. évf. 2. szám, 2015, 155-177. o. https://www.penzugyiszemle.hu/documents/bagerg-2015-1-mpdf_20170817153342_15.pdf Baksay Gergely – Nagy Ágnes – Palotai Dániel – Szalai Ákos (2020): A reformok és a felzárkózás évtizede – 50 reformlépés az egyensúlyi felzárkózás megteremtéséhez. Magyar Nemzeti Bank, 2020. Balog Ádám – Matolcsy György – Nagy Márton – Vonnák Balázs (2014): Credit crunch Magyarországon 2009-2013 között: egy hiteltelen korszak vége? Hitelintézeti Szemle, 2014, 13(4), 11-34. o. Felcser Dániel – Soós Gábor Dániel – Váradi Balázs (2015): A kamatcsökkentési ciklus hatása a magyar makrogazdaságra és a pénzügyi piacokra, Hitelintézeti Szemle, 14. évf. 3. szám, 2015. szeptember, 39–59. o. Gór-Holecz Fatime – Kolozsi Pál Péter – Novák Zsuzsanna – Zágonyi Ádám (2016): Az Önfinanszírozási program koncepciója és hatásmechanizmusa in: Az Önfinanszírozási program első két éve Tanulmánykötet, Magyar Nemzeti Bank

— 290 —

10. Az egyensúly és növekedés korszaka: a 2010-es évek Hajnal Mihály – Várhegyi Judit (2019): Három a magyar igazság – fontos mérföldkőhöz ért a hazai infláció. Magyar Nemzeti Bank Matolcsy György (2015): Egyensúly és növekedés. Konszolidáció és stabilizáció Magyarországon, 2010–2014. Kairosz Kiadó, Budapest, 2015. Matolcsy György – Palotai Dániel (2016): A fiskális és a monetáris politika kölcsönhatása Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben, Hitelintézeti Szemle, 15. évf. 2. sz. 5–32. o. Matolcsy György – Palotai Dániel (2018): A magyar modell: A válságkezelés magyar receptje a mediterrán út tükrében, Hitelintézeti Szemle, 17. évf. 2. szám, 2018. június, 5–42. o. http://www.hitelintezetiszemle.hu/letoltes/hsz-17-2-t1matolcsy-palotai.pdf MNB (2015): A Piaci Hitelprogram (PHP) alapösszefüggései és eszközei. Magyar Nemzeti Bank. MNB (2017): A magyar út – Célzott jegybanki politika. Magyar Nemzeti Bank. MNB (2018): A Növekedési Hitelprogram Fix (NHP fix) elindításának jegybanki szempontjai és a konstrukció fontosabb jellemzői. Magyar Nemzeti Bank. MNB (2019a): A Növekedési Kötvényprogram elindításának jegybanki szempontjai és a konstrukció főbb jellemzői. Magyar Nemzeti Bank. MNB (2019b): Hitelezési folyamatok, 2019. március. Magyar Nemzeti Bank. Parragh Bianka (2017): Competitiveness and Economic Stimulus. New Dimensions and Instruments of Monetary Policy, Polgári Szemle, 13. évf. Külön szám, 2017, 151-166. o. http://real.mtak.hu/80138/1/PSZ%202017.%20angol.szam_ beliv_9.pdf Parragh Bianka – Végh Richárd (2018): Megújuló állam – megújuló tőkepiac. A gazdaságösztönzés új dimenziói, Polgári Szemle, 14. évf. 4–6. szám, 2018, 48-72. o. http://real.mtak.hu/98621/1/PSZ%202018.%204-6.szam_beliv_5.pdf

— 291 —

Melléklet: Statisztikai táblázatok

1-melléklet: A nemzeti termék, a fogyasztás, a költségvetési bevételek és az egyenleg, 1920-1939 Év

Háztartások fogyasztása

Nemzeti termék értéke Millió P

1924/25=100

Millió P

Költségvetési bevételek millió pengő

1924/25=100

Összesen

Költségvetési egyenleg

Adók

Millió P

NNP %

1920/21

749

534

1921/22

479

354

1922/23

415

276

1923/24 1924/25

5058

100

4835

100

1073

699

1076

699

1,4

1925/26

5888

120

5271

113

1236

766

1,5

1926/27

5823

118

5650

115

1401

856

151

2,6

1927/28

6343

125

5775

119

1448

904

1,5

1928/29

6793

134

5955

124

1483

899

0,2

1929/30

6480

136

5180

116

1424

798

-54

-0,8

1930/31

5789

133

4561

114

1399

713

-230

-4,0

1931/32

5025

126

3985

109

1208

705

-180

-3,6

1932/33

4500

120

3589

106

1076

643

-109

-2,4

1933/34

4406

131

3368

112

1119

654

-66

-1,5

1934/35

4560

132

3510

118

1117

664

-70

-1,5

1935/36

4889

138

3752

127

1195

698

-35

-0,7

1936/37

5289

146

4087

132

1313

759

0,2

1199

697

-68

-1,2

1937/38

5495

143

1938/39

5800

149

Forrás: Magyar Gazdaságkutató Intézet, KSH.

— 293 —

Melléklet: Statisztikai táblázatok

2-melléklet: A népesség, az aktív keresők, illetve a lakások száma év végén, ezer fő, ezer darab Év 1920

Népesség száma 7990

Várható élettartam, férfiak, év 41

Várható Aktív keresők élettartam, nők, száma év 43

3565

Iparban dolgozók aránya, %

Mezőgazdaságban dolgozók, % 14

Aktív keresőből nők száma

1062

Lakások száma 1827

1930

8688

3738

977

2182

1940

9317

4202

1145

2398

1949

9293

4107

1199

2480

1959

9961

4710

1673

2758

1969

10322

4998

2059

3122

1979

10709

5074

2204

3542

1990

10373

4669

2077

3853

2000

10200

3866

1756

4052

2010

9986

3750

1750

4390

2018

9773

4483

2026

4455

Forrás: KSH.

— 294 —

Melléklet: Statisztikai táblázatok

3-melléklet: A népesség, az aktív keresők, a mezőgazdaságban és az iparban dolgozók száma év végén, ezer fő Év 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982

Népesség Aktív keresők száma 9119 3840 9205 3970 9293 4107 9383 4254 9463 4306 9545 4349 9645 4400 9767 4470 9883 4563 9829 4520 9850 4582 9913 4652 9961 4710 10006 4651 10052 4630 10074 4661 10108 4707 10140 4739 10166 4781 10203 4830 10244 4884 10284 4990 10322 4998 10352 5010 10378 5039 10410 5061 10442 5074 10501 5086 10563 5093 10615 5081 10660 5069 10687 5081 10709 5074 10705 5015 10695 5002 10671 4970

Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

Mezőgazdaságban 2200 2191 2135 2112 2053 1934 1910 1952 1990 2032 2006 1976 1925 1779 1697 1629 1544 1511 1465 1410 1382 1360 1315 1288 1262 1233 1183 1150 1130 1111 1100 1105 1116 1109 1130 1150

Iparban 745 750 797 817 899 939 1072 1115 1123 1093 1192 1231 1291 1329 1360 1405 1463 1527 1590 1632 1697 1785 1792 1815 1790 1799 1816 1800 1788 1764 1752 1733 1689 1647 1615 1578

Év 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018

— 295 —

Népesség Aktív keresők száma 10640 4940 10599 4913 10560 4892 10509 4885 10464 4845 10421 4823 10375 4795 10373 4669 10374 4242 10365 3867 10350 3701 10337 3636 10321 3615 10301 3611 10280 3648 10253 3770 10222 3830 10200 3866 10175 3869 10142 3895 10117 3920 10098 3890 10077 3900 10066 3917 10045 3848 10031 3824 10014 3742 9986 3750 9932 3790 9909 3837 9877 3985 9856 4146 9830 4257 9798 4391 9778 4443 9773 4483

Mezőgazdaságban 1150 1113 1065 1022 991 966 938 819 648 444 395 373 347 359 338 343 345 314 308 302 278 262 256 254 235 232 234 237 249 255 238 258 269 274 288 282

Iparban 1540 1527 1498 1481 1446 1427 1394 1352 1227 1119 1021 969 964 979 1043 1058 1061 1061 1082 1049 1012 963 934 947 915 901 831 836 850 843 915 979 1004 1069 1113 1142

Melléklet: Statisztikai táblázatok

4-melléklet: A nyugdíjasok, a gyermekgondozási ellátásban részesülők és a munkanélküliek száma, ezer fő Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983

Nyugdíjasok száma 608 596 563 539 553 562 569 575 597 617 636 759 844 952 1009 1073 1125 1183 1239 1294 1350 1415 1496 1581 1651 1715 1776 1840 1903 1955 1997 2058 2107 2154 2196

GYES-ben, GYED-ben részesülők

20 90 144 170 180 190 208 229 265 287 290 277 264 254 242 233 224

Év 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018

Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 296 —

Nyugdíjasok száma 2238 2280 2318 2356 2398 2505 2628 2732 2832 2908 2979 3035 3082 3122 3162 3165 3131 3110 3098 3081 3066 3058 3049 3050 3043 3006 2951 2920 2894 2835 2764 2694 2650 2620 2586

GYES-ben, GYED-ben részesülők 218 220 225 231 241 245 252 262 262 260 250 231 247 253 236 243 244 246 241 245 246 248 261 259 261 273 273 252 248 234 247 248 253 261 262

Munkanélküliek száma … … 6 11 14 24 101 406 663 632 520 450 420 360 286 269 250 228 244 232 263 310 318 327 336 435 454 455 459 400 318 281 204 175 167

Melléklet: Statisztikai táblázatok

5-melléklet: Épített lakások száma évenként, ezer darab Év 1920 1921 1922 1923 1924 1925 1926 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937 1938 1939 1940 1941 1942 1943

Épített lakások száma … 8,1 20,3 20,7 28,0 35,3 43,4 53,3 50,9 33,4 37,5 26,9 21,1 17,9 16,0 15,7 24,3 22,2 23,4 18,1 19,7 31,1 33,3 26,7

Év 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971

Épített lakások száma 19,0 13,3 24,7 17,7 16,7 16,8 27,2 31,5 25,5 51,3 41,8 46,6 58,1 67,5 54,1 52,7 53,4 54,6 55,6 62,6 67,1 61,9 80,3 75,3

Ebből: állami forrásból … 5,1 5,8 6,3 7,4 9,2 11,3 13,6 7,4 26,2 10,8 13,3 18,4 19,7 21,0 19,8 21,3 22,4 20,3 21,6 24,6 22,5 29,5 22,5

Év 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995

Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 297 —

Épített lakások száma 90,2 85,2 87,8 99,6 93,9 93,4 88,2 88,2 89,1 77,0 75,6 74,2 70,4 72,5 69,4 57,2 50,6 51,5 43,8 33,2 25,8 20,9 21,0 24,7

Ebből: állami forrásból 29,5 28,0 30,8 38,0 32,2 34,0 34,8 35,1 40,2 36,3 35,3 32,5 26,8 29,6 23,4 21,4 15,5 13,5 7,0 1,6 0,9 0,4 0,6 0,2

Év 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Épített lakások száma 28,3 28,1 20,3 19,3 21,6 28,1 31,5 35,5 43,9 41,1 33,9 36,2 36,1 32,0 20,8 12,7 10,6 7,3 8,4 7,6 10,0 14,4 17,7 21,1

Melléklet: Statisztikai táblázatok

6-melléklet: Beruházások éves összege folyó áron, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Összes beruházás 7,0 11,7 14,3 17,4 17,9 13,7 13,3 14,4 13,1 17,0 37,9 42,6 39,9 44,1 50,2 52,0 49,7 54,9 65,7 65,0 84,4 101,4 114,3 118,4 125,7 139,4 163,4 170,7 201,5 218,5 225,7 213,3 209,4 215,6 224,2 231,5

Ebből: Ipari beruházás 1,9 3,7 5,9 7,3 7,9 4,9 4,7 5,4 4,7 5,9 13,0 16,8 15,8 17,8 18,8 19,8 18,9 21,2 26,0 23,2 30,5 34,2 38,4 40,8 41,6 46,1 52,9 58,8 75,7 80,5 80,5 73,5 69,8 69,7 67,3 63,7

Lakossági beruházás

Év 1,3 2,1 1,1 1,6 1,2 2,0 2,4 3,1 2,3 3,5 6,2 4,1 5,2 3,9 4,7 4,4 5,0 5,7 6,0 7,2 6,9 9,4 11,5 12,8 14,0 15,2 16,9 18,6 20,0 21,5 23,5 23,7 26,6 29,8 36,1 42,7

Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 298 —

1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Összes beruházás 239,6 259,2 295,1 290,4 340,0 356,3 491,9 555,6 638,3 842,7 1038,8 1337,6 1709,9 2137,9 2427,1 2852,9 3158,0 3525,6 3709,5 4188,3 4469,8 4652,5 4771,5 4942,4 4659,7 4505,7 4390,9 4264,1 4572,3 5532,1 6066,8 5363,7 6878,0 8746,2 10555,7

Ebből: Ipari beruházás 64,3 66,5 82,7 73,9 87,3 91,8 144,1 154,0 187,4 242,0 318,6 411,5 516,4 721,5 884,4 971,3 982,7 935,0 1093,6 1236,9 1221,1 1224,1 1426,9 1372,2 1175,0 1274,6 1559,1 1534,3 1508,0 1684,5 1683,1 1911,1 2258,5 2725,1 3271,0

Lakossági beruházás 45,5 51,8 51,5 58,5 70,5 72,0 85,0 90,6 95,1 123,3 197,6 280,6 333,1 329,6 413,5 518,6 685,5 838,2 917,5 1085,5 898,5 901,1 878,6 977,4 871,4 671,3 503,8 455,7 415,8 526,3 593,5 686,8 865,0 1053,1 …

Melléklet: Statisztikai táblázatok

7-melléklet: A nemzetgazdasági beruházások volumenindexei Év 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979

1960=100 100 97 108 122 129 130 145 173 176 193 227 251 249 259 282 319 319 360 377 381

Előző év = 100 … 97 111 113 106 101 112 119 102 110 118 111 99 104 109 113 100 113 105 101

Év 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

1960=100 359 341 333 323 314 307 314 338 312 325 293 257 253 259 291 276 290 315 355 374

Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 299 —

Előző év = 100 94 95 98 97 97 98 102 108 92 104 90 88 98 102 112 95 105 109 113 105

Év 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

1960=100 399 418 460 465 506 528 522 522 524 482 458 437 415 440 525 567 494 614 735 837

Előző év = 100 107 105 110 101 109 104 99 100 100 92 95 95 95 106 119 108 87 124 120 114

Melléklet: Statisztikai táblázatok

8-melléklet: A bruttó kibocsátás, a bruttó hazai termék (GDP) és a folyó termelő felhasználás piaci áron, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Bruttó kibocsátás Bruttó hazai termék 76,5 44,5 96,9 56,7 133,1 78,6 159,8 89,3 182,5 101,1 198,3 106,7 218,2 118,0 199,3 106,4 242,5 133,9 266,7 137,7 354,2 163,4 379,7 175,2 402,6 185,3 428,5 195,4 453,3 205,6 482,6 216,1 486,8 214,9 526,3 237,5 570,1 256,8 632,3 281,1 682,0 312,4 752,4 332,9 823,9 362,5 883,1 393,0 964,7 433,2 1051,5 454,5 1165,0 487,5 1284,8 528,9 1414,5 581,9 1548,7 629,7 1650,7 682,3 1879,7 721,0 2052,1 779,9 2214,6 847,9 2367,3 896,4 2563,6 978,5

Folyó termelő f. 32,0 40,1 54,5 70,5 81,4 91,6 100,2 92,8 108,6 129,0 190,8 204,5 217,3 233,1 247,7 266,4 271,9 288,8 313,3 351,2 369,7 419,4 461,4 490,1 531,5 597,0 677,5 755,9 832,5 919,0 968,4 1158,7 1272,2 1366,7 1470,9 1585,2

Megjegyzés: A vastag vonal módszertani változást jelöl. Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 300 —

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Bruttó kibocsátás Bruttó hazai termék 2695,0 1033,7 2846,2 1088,8 3119,1 1226,4 3457,8 1440,4 4021,7 1722,8 4790,1 2089,3 5631,2 2498,3 6305,2 2942,7 7267,5 3548,3 8819,7 4364,8 12088,6 5836,5 14912,1 7122,3 18554,4 8834,6 22125,7 10442,8 25240,3 11637,5 29712,4 13324,1 33750,3 15398,7 36955,4 17433,9 40467,9 19133,8 44395,0 21077,5 48687,8 22549,0 53847,1 24316,3 56308,0 25701,4 60290,7 27217,4 56578,0 26458,3 59425,6 27268,9 62840,2 28370,8 62811,6 28847,9 65713,6 30290,3 70584,5 32694,2 74525,7 34785,2 76751,0 35896,3 82432,9 38835,2 89083,8 42661,8 … 46786,7

Folyó termelő f. 1661,3 1757,4 1892,7 2017,4 2298,8 2700,8 3132,9 3362,6 3719,2 4454,9 6252,2 7789,8 9719,9 11682,9 13602,8 16388,3 18351,6 19521,5 21334,0 23317,5 26138,8 29530,8 30606,6 33073,3 30119,8 32156,7 34469,5 33963,7 35423,3 37890,3 39740,5 40854,6 43597,7 46422,0 …

Melléklet: Statisztikai táblázatok

9-melléklet: A bruttó kibocsátás (termelés) értéke fő szektorok szerinti bontásban, folyó áron, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983

Bruttó kibocsátás 76,5 96,9 133,1 159,8 182,5 198,3 218,2 199,3 242,5 266,7 354,2 379,7 402,6 428,5 453,3 482,6 486,8 526,3 570,1 632,3 682,0 752,4 823,9 883,1 964,7 1051,5 1165,0 1286,3 1419,1 1549,4 1636,3 1804,2 1975,7 2125,2 2273,1

Vállalatok 45,4 63,0 87,2 119,7 136,3 137,9 147,5 134,7 158,9 180,6 266,1 315,7 347,8 372,0 394,4 421,4 426,2 458,8 494,2 530,8 573,9 632,0 692,1 744,2 814,7 890,5 993,4 1106,1 1217,7 1327,4 1399,7 1542,4 1684,4 1803,6 1905,7

Államháztartás 6,5 9,2 12,3 16,4 18,6 19,7 21,7 20,7 21,6 22,4 28,6 26,3 29,4 33,4 35,7 37,0 36,9 38,5 40,0 45,2 49,9 56,4 64,4 68,3 72,7 81,5 89,2 92,6 100,9 116,7 128,4 140,3 157,7 171,0 189,3

Egyéb szektorok 24,7 24,6 33,5 23,7 27,6 40,7 49,0 43,8 62,1 63,7 59,4 37,8 25,4 23,1 23,3 24,2 23,7 28,9 35,8 56,2 58,2 64,0 67,5 70,5 77,3 79,5 82,5 87,6 100,6 105,2 108,1 121,5 133,6 150,5 178,1

Év 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018

Megjegyzés: A vastag vonal módszertani változást jelöl. Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 301 —

Bruttó kibocsátás 2460,4 2592,8 2754,7 3003,0 3280,4 3808,5 4497,3 5324,2 5886,2 6737,1 8175,2 11194,9 13866,0 17349,7 20685,0 23577,9 27736,8 31644,5 34638,8 37759,1 41332,2 45542,4 50619,7 52685,6 56364,1 52582,6 55250,1 58564,1 58205,1 60974,5 65477,2 68998,9 71237,4 76462,1 82429,1

Vállalatok 2039,6 2140,2 2255,0 2457,3 2610,4 3067,9 3530,9 4003,5 4152,6 4556,7 5546,2 7449,1 9326,3 12185,6 14924,8 17062,9 20495,2 23256,1 25345,4 27679,8 30617,0 34198,8 38859,9 40675,4 43619,9 40099,0 42716,0 45852,4 45537,1 47720,9 51200,0 53856,6 55418,5 59284,7 64099,4

Államháztartás 205,2 221,3 236,2 256,3 340,0 371,8 467,3 633,6 790,4 1012,0 1141,0 1412,9 1608,8 1933,8 2230,3 2547,6 2886,6 3306,9 3853,1 4441,2 4662,2 4947,0 5272,0 5435,6 5962,9 5977,0 6079,1 6019,7 6051,9 6373,9 7001,2 7543,8 7862,0 8675,6 9200,8

Egyéb szektorok 215,6 231,3 263,5 289,4 330,0 368,9 499,2 687,1 943,2 1168,4 1488,0 2332,9 2930,9 3230,4 3529,8 3967,5 4354,9 5081,6 5440,4 5638,1 6053,0 6396,5 6487,7 6574,7 6781,4 6506,6 6455,1 6692,0 6616,1 6879,7 7276,0 7598,6 7956,9 8501,8 9128,9

Melléklet: Statisztikai táblázatok

10-melléklet: A bruttó hozzáadott érték termelése fő ágazatok szerinti bontásban, folyó áron, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Anyagi ágak 40,1 50,3 69,3 78,6 88,3 91,5 100,5 89,2 115,9 119,5 139,7 155,0 163,9 172,8 181,8 191,1 189,1 210,2 228,1 250,6 279,9 298,4 322,4 348,4 384,7 402,8 430,8 469,3 519,5 556,7 586,7 556,5 607,0 655,2 689,3 749,8

Ipar 19,8 24,3 27,2 47,1 49,5 49,7 53,6 44,9 56,5 64,3 73,4 87,6 96,8 104,1 109,4 117,5 108,6 115,7 126,1 107,2 116,2 124,5 130,4 143,3 157,6 169,6 193,9 212,2 231,1 248,5 269,3 250,4 276,3 298,5 313,4 340,6

Mezőgazdaság 10,1 12,0 22,5 14,6 20,8 24,3 31,8 29,2 40,3 35,9 36,1 34,7 33,0 35,9 38,1 42,5 59,8 48,4 50,9 56,8 64,7 62,3 69,1 70,7 82,5 85,6 86,8 94,7 105,4 107,8 108,8 123,5 136,8 148,5 152,9 166,2

Nem anyagi 4,4 6,4 9,3 10,7 12,8 15,1 17,4 17,3 18,0 18,2 23,7 20,3 21,4 22,6 23,8 25,0 25,8 27,2 28,7 30,5 32,4 34,5 40,1 44,6 48,6 51,7 56,8 61,2 67,1 73,6 81,2 89,0 96,5 103,3 112,9 125,4

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Megjegyzés: A vastag vonal módszertani változást jelöl. Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 302 —

Anyagi ágak 791,0 842,9 936,6 1002,6 1200,4 1401,2 1550,7 1647,9 1892,4 2284,8 2935,3 3599,8 4695,3 5575,8 6065,8 6822,5 7955,7 8903,7 9467,0 10592,2 11303,0 12293,0 12988,5 13516,5 12626,8 13039,1 13877,3 13981,4 14863,1 16299,1 17397,2 17715,8 19069,9 20988,9 23377,6

Ipar Mezőgazdaság 363,4 166,7 373,6 182,6 416,1 189,2 444,1 209,8 532,1 235,9 576,2 261,2 666,0 195,1 717,3 189,9 835,6 209,3 996,0 262,0 1259,7 418,9 1531,3 517,3 2085,5 558,5 2489,8 630,4 2697,2 618,0 3018,2 657,5 3444,2 756,8 3781,2 742,8 4133,6 746,4 4679,6 918,8 4999,4 840,8 5470,5 860,8 5763,8 897,5 5856,3 940,9 5540,6 810,6 5938,3 833,9 6162,6 1140,2 6297,0 1128,3 6550,2 1188,9 7249,3 1291,2 7963,9 1325,0 8115,0 1408,3 8528,7 1475,0 8915,8 1516,1 9564,3 1624,3

Nem anyagi 140,4 154,3 173,7 260,3 309,3 395,3 748,3 976,4 1249,9 1634,6 2007,4 2476,4 2934,5 3426,3 3909,4 4525,9 5337,3 6213,6 6958,1 7422,5 8100,6 8795,9 9090,5 9774,3 9836,0 10054,3 10217,3 10259,9 10688,2 11287,8 11861,3 12667,0 13794,6 15018,2 16272,5

Melléklet: Statisztikai táblázatok

11-melléklet: A bruttó hozzáadott érték volumenindexei fő ágazatok szerinti bontásban, 1950=100 Év 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Mezőgazdaság 100 119 74 103 98 113 95 111 114 118 106 101 108 114 119 111 124 127 131 148 131 139 143 151 156 159 153 174 174 171 179 186 209 209 218

Ipar

Építőipar 100 117 137 152 146 162 137 165 184 198 228 252 270 285 308 321 347 376 393 409 438 465 498 540 584 622 657 702 741 776 769 805 842 859 880

100 136 146 156 121 136 139 155 172 193 224 227 233 237 245 252 268 303 322 340 368 404 419 441 479 526 556 595 621 639 600 607 602 619 587

Szolgáltatások 100 87 124 84 101 61 91 161 126 126 166 175 182 190 197 201 210 225 241 253 274 290 308 330 348 372 386 408 427 439 441 457 462 470 484

GDP összesen 100 117 114 128 122 132 117 144 152 162 177 185 197 208 218 220 236 254 266 285 298 316 336 359 380 404 418 450 470 482 483 497 511 515 529

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 303 —

Mezőgazdaság 209 217 209 227 224 213 196 164 151 150 154 161 155 162 166 149 169 142 146 218 206 193 154 238 212 165 191 150 172 197 197 222 207 217 216

Ipar 862 860 887 874 857 791 651 607 625 663 716 744 833 897 941 977 1006 1066 1126 1192 1232 1308 1386 1325 1139 1228 1223 1201 1173 1247 1345 1369 1413 1420 1491

Építőipar 560 561 604 571 619 483 411 418 395 414 409 380 406 448 474 524 563 638 636 644 715 687 626 564 542 489 499 474 505 548 582 495 601 715 868

Szolgáltatások 498 513 543 530 543 562 531 525 528 537 521 524 525 533 543 574 595 627 655 665 696 728 727 729 700 701 715 717 742 761 779 802 838 891 928

GDP összesen 527 535 557 556 560 541 476 462 459 472 479 480 495 514 530 554 577 604 628 658 686 713 714 722 673 678 690 680 693 722 749 766 798 839 880

Melléklet: Statisztikai táblázatok

12-melléklet: A bruttó hazai termék (GDP) felhasználásának fő összetevői folyó áron, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Háztartási fogyasztás 29,0 35,6 48,4 59,3 63,5 72,7 77,7 83,5 93,2 96,1 108,0 115,5 117,7 123,2 128,5 136,3 140,2 151,2 161,2 170,5 181,6 197,5 213,0 226,9 245,9 266,3 288,8 307,3 333,9 361,7 401,2 441,2 477,7 515,1 551,2 600,5

Közösségi fogyasztás 4,9 5,8 7,9 11,5 13,0 12,3 12,3 11,7 10,3 11,0 13,4 14,9 16,6 20,6 21,3 22,3 21,5 21,6 22,8 25,9 28,5 33,1 37,4 37,7 40,1 45,7 50,1 53,2 57,8 65,8 71,3 74,2 79,1 84,2 90,9 95,3

Felhalmozás 9,9 14,4 21,7 18,2 24,1 21,6 26,1 10,9 35,3 28,6 41,9 48,8 51,3 52,7 59,1 63,7 54,8 62,3 77,4 86,9 95,4 111,7 134,9 124,6 130,0 164,0 174,8 189,7 216,5 259,8 232,2 221,3 231,4 241,8 237,2 251,8

Nettó export 0,7 1,0 0,6 0,3 0,6 0,0 1,9 0,3 -5,0 2,1 0,0 -3,9 -0,3 -1,1 -3,3 -6,2 -1,6 2,4 -4,8 -2,2 6,9 -9,4 -22,7 3,8 17,2 -21,5 -26,1 -21,3 -26,3 -57,7 -22,4 -15,6 -8,2 6,8 17,2 30,9

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Megjegyzés: A vastag vonal módszertani változást jelöl. Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 304 —

Háztartási fogyasztás 649,3 695,5 778,5 868,6 1029,6 1282,5 1746,9 2141,1 2639,9 3151,7 3851,7 4593,3 5528,5 6572,5 7599,8 8703,3 9970,6 11511,1 13112,1 14094,7 15071,9 15861,1 16802,9 17633,4 17215,3 17336,0 17983,8 18488,8 18810,5 19609,8 20476,5 21520,4 23203,5 24989,0 27121,3

Közösségi fogyasztás 104,6 116,0 126,3 168,5 177,7 221,8 264,6 336,5 491,4 527,1 634,3 728,3 899,2 1035,6 1195,2 1373,1 1586,9 1815,8 2067,2 2150,8 2288,6 2458,8 2520,5 2784,8 2815,1 2870,4 2868,0 2827,4 3024,1 3346,3 3424,7 3583,4 3927,8 4191,9 4551,3

Felhalmozás 258,4 292,7 327,5 364,7 458,1 530,4 511,0 473,1 708,1 968,6 1350,9 1767,0 2321,9 2998,7 3161,2 3739,4 4039,9 4463,7 4708,4 5666,4 5708,9 6271,1 6239,7 6702,2 5361,3 5618,3 5783,4 5577,5 6337,9 7663,3 8105,5 7652,3 8873,3 11615,0 13394,4

Nettó export 21,4 -15,4 -5,9 38,7 57,4 54,6 -24,2 -7,9 -291,1 -282,6 -0,5 33,7 85,0 -163,9 -318,7 -491,8 -198,7 -356,7 -753,8 -834,4 -520,4 -274,7 138,2 96,9 1066,6 1444,3 1735,5 1954,2 2117,8 2074,8 2778,5 3140,2 2830,7 1866,0 1719,7

Melléklet: Statisztikai táblázatok

13-melléklet: A bruttó hazai termék (GDP) felhasználásának összetevői, a GDP százalékában Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Háztartási fogyasztás 65,3 62,8 61,5 66,4 62,8 68,2 65,9 78,5 69,6 69,8 66,1 65,9 63,5 63,1 62,5 63,1 65,2 63,7 62,8 60,6 58,1 59,3 58,7 57,7 56,8 58,6 59,2 58,1 57,4 57,4 58,8 61,2 61,2 60,8 61,5 61,4

Közösségi fogyasztás 11,0 10,2 10,1 12,8 12,8 11,5 10,4 11,0 7,7 8,0 8,2 8,5 8,9 10,6 10,4 10,3 10,0 9,1 8,9 9,2 9,1 9,9 10,3 9,6 9,3 10,1 10,3 10,1 9,9 10,5 10,5 10,3 10,1 9,9 10,1 9,7

Felhalmozás 22,3 25,4 27,6 20,4 23,8 20,3 22,2 10,2 26,4 20,7 25,7 27,8 27,7 27,0 28,7 29,5 25,5 26,2 30,2 30,9 30,6 33,5 37,2 31,7 30,0 36,1 35,9 35,9 37,2 41,3 34,0 30,7 29,7 28,5 26,5 25,7

Nettó export 1,5 1,7 0,8 0,4 0,5 0,0 1,6 0,3 -3,7 1,5 0,0 -2,2 -0,1 -0,6 -1,6 -2,9 -0,7 1,0 -1,9 -0,8 2,2 -2,8 -6,3 1,0 4,0 -4,7 -5,4 -4,0 -4,5 -9,2 -3,3 -2,2 -1,1 0,8 1,9 3,2

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 305 —

Háztartási fogyasztás 62,8 63,9 63,5 60,3 59,8 61,4 69,9 72,8 74,4 72,2 66,0 64,5 62,6 62,9 65,3 65,3 64,7 66,0 68,5 66,9 66,8 65,2 65,4 64,8 65,1 63,6 63,4 64,1 62,1 60,0 58,9 60,0 59,7 58,6 58,0

Közösségi fogyasztás 10,1 10,7 10,3 11,7 10,3 10,6 10,6 11,4 13,8 12,1 10,9 10,2 10,2 9,9 10,3 10,3 10,3 10,4 10,8 10,2 10,1 10,1 9,8 10,2 10,6 10,5 10,1 9,8 10,0 10,2 9,8 10,0 10,1 9,8 9,7

Felhalmozás 25,0 26,9 26,7 25,3 26,6 25,4 20,5 16,1 20,0 22,2 23,1 24,8 26,3 28,7 27,2 28,1 26,2 25,6 24,6 26,9 25,3 25,8 24,3 24,6 20,3 20,6 20,4 19,3 20,9 23,4 23,3 21,3 22,8 27,2 28,6

Nettó export 2,1 -1,4 -0,5 2,7 3,3 2,6 -1,0 -0,3 -8,2 -6,5 0,0 0,5 1,0 -1,6 -2,7 -3,7 -1,3 -2,0 -3,9 -4,0 -2,3 -1,1 0,5 0,4 4,0 5,3 6,1 6,8 7,0 6,3 8,0 8,7 7,3 4,4 3,7

Melléklet: Statisztikai táblázatok

14-melléklet: A háztartások rendelkezésre álló jövedelme, fogyasztása és pénzügyi megtakarítása, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Jövedelem

Fogyasztás

28,1 37,0 51,6 55,9 63,5 72,9 77,6 84,8 95,6 98,2 105,6 118,5 121,3 127,3 134,2 143,2 146,0 157,0 167,9 179,7 193,7 211,7 226,1 240,9 261,8 284,4 309,8 330,5 362,5 391,9 424,1 464,8 504,2 542,2 584,3 637,0

29,0 35,6 48,4 59,3 63,5 72,7 77,7 83,5 93,2 96,1 108,0 115,5 117,7 123,2 128,5 136,3 140,2 151,2 161,2 170,5 181,6 197,5 213,0 226,9 245,9 266,3 288,8 307,3 333,9 361,7 401,2 441,2 477,7 515,1 551,2 600,5

Pénzügyi megtak. … 1,8 1,4 1,7 2,8 2,3 1,8 2,0 1,0 1,5 3,9 2,7 2,5 2,1 3,9 4,5 2,6 1,1 1,3 4,5 6,2 7,0 4,7 5,1 7,3 6,8 9,5 6,4 11,5 10,9 8,6 8,7 9,1 9,8 10,9 14,3

GDP%

Év

… 3,1 1,8 1,9 2,8 2,2 1,5 1,9 0,7 1,1 2,4 1,6 1,3 1,1 1,9 2,1 1,2 0,5 0,5 1,6 2,0 2,1 1,3 1,3 1,7 1,5 1,9 1,2 2,0 1,7 1,3 1,2 1,2 1,2 1,2 1,5

1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: Forrás: KSH, MNB.

— 306 —

Jövedelem 691,5 743,6 810,0 932,0 1123,1 1424,9 2130,4 2521,1 2929,3 3578,1 4351,0 5151,6 6120,2 7170,0 7955,5 8952,3 10311,0 11641,1 13076,1 14510,4 15730,7 16547,0 16886,8 17592,0 17554,0 17817,5 18931,0 19288,7 19949,4 20849,3 21738,9 22733,6 24437,4 26471,9 …

Fogyasztás 649,3 695,5 778,5 868,6 1029,6 1282,5 1746,9 2141,1 2639,9 3151,7 3851,7 4593,3 5528,5 6572,5 7599,8 8703,3 9970,6 11511,1 13112,1 14094,7 15071,9 15861,1 16802,9 17633,4 17215,3 17336,0 17983,8 18488,8 18810,5 19609,8 20476,5 21520,4 23203,5 24989,0 27121,3

Pénzügyi megtak. 14,0 21,0 14,7 15,5 40,6 125,7 424,5 382,4 332,1 425,1 563,1 707,1 753,4 964,8 814,1 756,7 786,2 503,8 195,7 585,1 882,8 805,0 490,7 356,7 900,7 1158,2 1471,8 1520,1 1479,5 1796,5 2789,0 1709,7 1984,0 2624,0 2301,6

GDP% 1,4 1,9 1,2 1,1 2,4 6,0 17,0 13,0 9,4 9,7 9,6 9,9 8,5 9,2 7,0 5,7 5,1 2,9 1,0 2,8 3,9 3,3 1,9 1,3 3,4 4,2 5,2 5,3 4,9 5,5 8,0 4,8 5,1 6,2 4,9

Melléklet: Statisztikai táblázatok

15-melléklet: Fő szektorok és a gazdaság nettó finanszírozási képessége vagy igénye (finanszírozás), milliárd forint Év 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Vállalati szektorok -1,3 -1,0 -1,9 -2,5 -3,3 -3,2 -0,1 -2,1 -2,2 -6,6 -9,4 -7,8 -6,0 -10,4 -11,0 -5,6 12,2 -4,1 -5,0 2,8 -13,4 -20,3 -1,4 10,5 -12,6 -20,5 -16,4 -23,5 -41,7 -20,1 -6,0 -2,6 -7,8 -13,5 -23,0

Államháztartás -0,7 -0,9 -1,1 -1,3 -1,0 -0,2 -6,3 -1,5 3,6 2,9 2,9 5,1 2,2 1,9 0,0 1,0 -11,2 -1,2 -2,2 -4,7 -2,9 -2,7 0,7 0,9 -10,8 -18,9 -18,6 -23,0 -38,1 -31,5 -27,5 -24,6 -15,5 -4,0 8,4

Háztartások 1,8 1,4 1,7 2,8 2,3 1,8 2,0 1,0 1,5 3,9 2,7 2,5 2,1 3,9 4,5 2,6 1,1 1,3 4,5 6,2 7,0 4,7 5,1 7,3 6,8 9,5 6,4 11,5 10,9 8,6 8,7 9,1 9,8 10,9 14,3

Nemzetgazdaság -0,2 -0,5 -1,3 -1,0 -2,0 -1,6 -4,4 -2,7 2,9 0,2 -3,8 -0,2 -1,6 -4,5 -6,5 -1,9 2,1 -4,0 -2,7 4,3 -9,3 -18,2 4,4 18,8 -16,6 -29,9 -28,6 -35,0 -69,0 -43,0 -24,8 -18,1 -13,4 -6,6 -0,2

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB.

— 307 —

Vállalati szektorok -20,9 -52,0 -32,3 -66,7 -40,9 -157,6 -194,2 -183,5 -211,8 -307,1 -181,1 -587,3 -685,2 -901,4 -1227,9 -1421,7 -953,1 5,2 -144,5 -1357,0 -1109,2 -635,1 -669,5 -1587,7 363,0 392,6 168,2 490,5 1174,3 452,5 -104,9 -216,1 -718,1 -1454,2 -1470,8

Államháztartás -11,9 -29,2 -28,1 -1,0 -39,7 5,9 -224,4 -220,3 -465,5 -558,6 -551,2 -352,6 -536,2 -845,3 -557,4 -409,1 -609,1 -1579,4 -1411,2 -1427,6 -1776,7 -2254,0 -1259,9 -964,5 -1263,8 -1238,0 -1480,3 -735,9 -758,3 -963,5 -648,2 -656,8 -946,3 -918,8 -999,6

Háztartások 14,0 21,0 14,7 15,5 40,6 125,7 424,5 382,4 332,1 425,1 563,1 707,1 753,4 964,8 814,1 756,7 786,2 503,8 195,7 585,1 882,8 805,0 490,7 356,7 900,7 1158,2 1471,8 1520,1 1479,5 1796,5 2789,0 1709,7 1984,0 2624,0 2301,6

Nemzetgazdaság -18,8 -60,2 -45,7 -52,2 -40,0 -20,9 12,2 2,2 -337,9 -438,9 -157,6 -202,3 -454,8 -747,4 -968,8 -1071,0 -770,1 -1060,4 -1354,4 -2192,9 -2001,2 -2058,7 -1415,3 -2173,7 0,5 299,9 205,8 1296,7 1917,9 1345,8 2067,6 1103,7 579,9 369,3 -172,2

Melléklet: Statisztikai táblázatok

16-melléklet: Fő szektorok és a gazdaság nettó finanszírozási képessége vagy igénye (finanszírozás), a GDP százaléka Év 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Vállalati szektorok -2,2 -1,3 -2,1 -2,5 -3,1 -2,7 -0,1 -1,6 -1,6 -4,1 -5,4 -4,2 -3,0 -5,1 -5,1 -2,6 5,1 -1,6 -1,8 0,9 -4,0 -5,6 -0,4 2,4 -2,8 -4,2 -3,1 -4,0 -6,6 -2,9 -0,8 -0,3 -0,9 -1,5 -2,4

Államháztartás -1,3 -1,1 -1,2 -1,3 -0,9 -0,2 -5,9 -1,2 2,6 1,8 1,6 2,8 1,1 0,9 0,0 0,5 -4,7 -0,5 -0,8 -1,5 -0,9 -0,7 0,2 0,2 -2,4 -3,9 -3,5 -4,0 -6,1 -4,6 -3,8 -3,2 -1,8 -0,4 0,9

Háztartások 3,1 1,8 1,9 2,8 2,2 1,5 1,9 0,7 1,1 2,4 1,6 1,3 1,1 1,9 2,1 1,2 0,5 0,5 1,6 2,0 2,1 1,3 1,3 1,7 1,5 1,9 1,2 2,0 1,7 1,3 1,2 1,2 1,2 1,2 1,5

Nemzetgazdaság -0,4 -0,6 -1,4 -1,0 -1,8 -1,4 -4,1 -2,0 2,1 0,1 -2,2 -0,1 -0,8 -2,2 -3,0 -0,9 0,9 -1,6 -1,0 1,4 -2,8 -5,0 1,1 4,3 -3,7 -6,1 -5,4 -6,0 -11,0 -6,3 -3,4 -2,3 -1,6 -0,7 0,0

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB.

— 308 —

Vállalati szektorok -2,0 -4,8 -2,6 -4,6 -2,4 -7,5 -7,8 -6,2 -6,0 -7,0 -3,1 -8,2 -7,8 -8,6 -10,6 -10,7 -6,2 0,0 -0,8 -6,4 -4,9 -2,6 -2,6 -5,8 1,4 1,4 0,6 1,7 3,9 1,4 -0,3 -0,6 -1,8 -3,4 -3,1

Államháztartás -1,2 -2,7 -2,3 -0,1 -2,3 0,3 -9,0 -7,5 -13,1 -12,8 -9,4 -5,0 -6,1 -8,1 -4,8 -3,1 -4,0 -9,1 -7,4 -6,8 -7,9 -9,3 -4,9 -3,5 -4,8 -4,5 -5,2 -2,6 -2,5 -2,9 -1,9 -1,8 -2,4 -2,2 -2,1

Háztartások 1,4 1,9 1,2 1,1 2,4 6,0 17,0 13,0 9,4 9,7 9,6 9,9 8,5 9,2 7,0 5,7 5,1 2,9 1,0 2,8 3,9 3,3 1,9 1,3 3,4 4,2 5,2 5,3 4,9 5,5 8,0 4,8 5,1 6,2 4,9

Nemzetgazdaság -1,8 -5,5 -3,7 -3,6 -2,3 -1,0 0,5 0,1 -9,5 -10,1 -2,7 -2,8 -5,1 -7,2 -8,3 -8,0 -5,0 -6,1 -7,1 -10,4 -8,9 -8,5 -5,5 -8,0 0,0 1,1 0,7 4,5 6,3 4,1 5,9 3,1 1,5 0,9 -0,4

Melléklet: Statisztikai táblázatok

17-melléklet: Az államháztartás konszolidált pénzforgalmi bevételei, kiadásai és egyenlege, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983

Bevételek 14,3 23,1 32,3 42,8 46,0 43,2 46,4 34,4 57,9 69,0 59,0 74,7 76,2 82,4 84,6 91,6 90,4 96,5 109,3 138,8 155,0 171,9 191,6 209,4 230,6 280,8 313,3 320,4 361,3 382,9 411,6 447,5 472,6 485,8 543,7

Kiadások 14,7 22,8 32,0 42,5 46,3 41,8 44,6 35,5 55,6 62,8 58,7 74,4 75,7 81,9 84,5 91,5 90,2 97,1 107,8 140,5 156,9 175,7 194,9 212,0 232,5 284,3 316,2 322,9 364,8 386,4 415,2 452,0 482,1 498,0 549,8

Egyenleg Egyenleg, GDP% -0,4 -0,9 0,3 0,6 0,3 0,4 0,3 0,3 -0,3 -0,3 1,4 1,3 1,8 1,5 -1,1 -1,0 2,3 1,7 6,2 4,5 0,3 0,2 0,3 0,2 0,5 0,3 0,5 0,3 0,1 0,0 0,1 0,0 0,2 0,1 -0,6 -0,3 1,5 0,6 -1,7 -0,6 -1,9 -0,6 -3,8 -1,1 -3,3 -0,9 -2,6 -0,7 -1,9 -0,4 -3,5 -0,8 -2,9 -0,6 -2,5 -0,5 -3,5 -0,6 -3,5 -0,6 -3,6 -0,5 -4,5 -0,6 -9,5 -1,2 -12,2 -1,4 -6,1 -0,7

Év 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018

Forrás: Pénzügyminisztérium, MNB szerkesztés.

— 309 —

Bevételek 572,9 632,8 682,0 780,6 898,2 1063,7 1279,0 1588,7 1894,4 2449,0 3060,5 3352,6 3985,4 4692,7 4398,7 4961,9 5568,0 6325,7 6961,0 7676,0 8341,0 9541,0 10242,0 11589,8 12162,0 12033,0 12256,5 12416,3 13200,0 14573,0 15913,8 16063,1 16360,1 17332,4 18087,8

Kiadások 576,6 646,6 727,3 795,0 908,4 1112,4 1279,7 1641,8 2070,9 2597,5 3229,2 3545,1 3930,7 4845,4 5030,7 5354,2 6048,0 6769,7 8647,0 8779,0 9658,0 10609,0 12441,0 12951,2 13055,7 13047,3 13378,0 14014,3 13708,3 15390,6 16627,3 17284,1 16900,1 18650,4 19289,8

Egyenleg Egyenleg, GDP% -3,7 -0,4 -13,8 -1,3 -45,3 -4,2 -34,4 -2,8 -10,2 -0,7 -48,7 -2,8 -0,7 0,0 -53,1 -2,1 -176,5 -6,0 -148,5 -4,2 -168,7 -3,9 -192,5 -3,3 54,7 0,8 -152,7 -1,7 -632,0 -6,1 -392,3 -3,4 -480,0 -3,6 -444,0 -2,9 -1686,0 -9,7 -1103,0 -5,8 -1317,0 -6,2 -1068,0 -4,7 -2199,0 -9,0 -1361,4 -5,3 -893,7 -3,3 -1014,3 -3,8 -1121,5 -4,1 -1598,0 -5,6 -508,3 -1,8 -817,6 -2,7 -713,5 -2,2 -1221,0 -3,5 -540,0 -1,5 -1318,0 -3,4 -1202,0 -2,8

Melléklet: Statisztikai táblázatok

18-melléklet: Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértékes adóssága (év végi állomány), milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Külföldről felvett 4,4 4,4 4,2 4,7 4,7 5,4 5,6 8,6 13,6 13,7 14,2 14,9 15,2 15,6 15,3 15,1 15,7 16,5 17,2 16,1 17,4 17,4 14,7 12,9 13,6 11,2 11,9 13,5 22,3 28,2 32,3 30,8 42,5 47,4 50,9 52,0

Belföldről felvett 0,6 1,5 2,8 4,2 7,7 9,7 13,5 14,9 14,5 13,6 13,4 15,3 15,7 17,6 21,4 21,4 21,4 21,4 29,4 44,4 52,5 84,3 115,4 131,7 149,3 175,4 229,8 276,5 338,8 401,6 451,8 474,2 487,1 539,1 534,0 547,2

Teljes adósság 4,9 5,9 7,0 8,9 12,5 15,2 19,0 23,6 28,1 27,3 27,5 30,2 30,9 33,2 36,7 36,5 37,1 38,0 46,6 60,6 69,9 101,7 130,1 144,5 163,0 186,6 241,6 290,0 361,1 429,9 484,2 505,0 529,6 586,5 584,9 599,2

Adósság GDP% 11,1 10,4 8,9 10,0 12,3 14,2 16,1 22,1 21,0 19,8 16,9 17,2 16,7 17,0 17,9 16,9 17,2 16,0 18,2 21,5 22,4 30,5 35,9 36,8 37,6 41,1 49,6 54,8 62,1 68,3 71,0 70,0 67,9 69,2 65,3 61,2

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB (Eximbank nélkül).

— 310 —

Külföldről felvett 52,0 42,1 33,8 23,0 16,3 37,7 122,2 154,4 211,9 278,3 366,5 360,2 411,2 604,5 1426,7 1871,5 2384,8 3131,8 4232,0 5194,7 6202,1 7249,5 8213,2 10000,0 11367,4 12381,6 14811,2 13861,1 13319,6 13267,5 12138,0 10798,7 10039,3 10367,1 10134,4

Belföldről felvett 548,8 686,7 860,5 961,4 1249,8 1344,9 1806,0 2185,4 3006,3 3631,5 4545,2 4725,6 5069,8 5669,2 5557,6 5487,1 5576,3 6437,4 6743,1 7081,9 7353,8 8346,9 8534,1 9383,8 9144,7 9466,6 7954,9 8573,3 9750,9 11372,0 13679,8 15562,4 17536,5 18830,8 20152,9

Teljes adósság 600,8 728,9 894,3 984,5 1266,1 1382,6 1928,2 2339,8 3218,2 3909,8 4911,7 5085,8 5481,0 6273,7 6984,3 7358,6 7961,1 9569,2 10975,0 12276,5 13556,0 15596,4 16747,2 19383,8 20512,1 21848,2 22766,1 22434,5 23070,6 24639,6 25817,8 26361,1 27575,8 29197,9 30287,2

Adósság GDP% 58,1 66,9 72,9 68,3 73,5 66,2 77,2 79,5 90,7 89,6 84,2 71,4 62,0 60,1 60,0 55,2 51,7 54,9 57,4 58,2 60,1 64,1 65,2 71,2 77,5 80,1 80,2 77,8 76,2 75,4 74,2 73,4 71,0 68,4 64,7

Melléklet: Statisztikai táblázatok

19-melléklet: Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértékes adóssága Eximbankkal, milliárd forint Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Külföldről felvett 52,0 42,1 33,8 23,0 16,3 37,7 122,2 154,4 211,9 278,3 366,5 360,5 417,4 634,3 1456,1 1917,8 2444,7 3215,5 4361,1 5321,6 6305,5 7328,6 8288,0 10045,7 11413,4 12392,8 14823,6 13981,4 13570,2 13657,7 12605,9 11249,5 10542,4 10868,4 10527,5

MNB-től felvett 540,3 678,0 836,7 923,6 1201,9 1296,3 1620,1 1841,9 2166,8 2540,8 3161,4 2905,5 2860,9 2929,7 2301,3 2024,3 1432,2 1156,3 775,8 601,5 272,0 253,6 154,4 392,9 305,0 270,6 177,3 144,7 141,2 218,1 246,3 195,9 76,8 42,9 42,4

Egyéb belföldi 8,5 8,7 23,8 37,9 47,9 48,7 186,0 343,5 839,4 1090,3 1383,1 1821,8 2228,2 2755,8 3272,1 3480,0 4169,4 5317,8 5979,6 6499,6 7096,6 8102,7 8431,5 9115,1 8976,3 9326,5 7926,2 8536,2 9719,7 11233,6 13637,6 15655,5 17692,7 19051,3 20470,5

Teljes adósság 600,8 728,9 894,3 984,5 1266,1 1382,6 1928,2 2339,8 3218,2 3909,4 4911,0 5087,8 5506,5 6319,8 7029,5 7422,2 8046,3 9689,6 11116,4 12422,7 13674,1 15685,0 16873,9 19553,7 20694,7 21989,9 22927,1 22662,2 23431,2 25109,4 26489,8 27100,8 28311,9 29962,6 31040,4

Adósság GDP% 58,1 66,9 72,9 68,3 73,5 66,2 77,2 79,5 90,7 89,6 84,1 71,4 62,3 60,5 60,4 55,7 52,3 55,6 58,1 58,9 60,6 64,5 65,7 71,8 78,2 80,6 80,8 78,6 77,4 76,8 76,2 75,5 72,9 70,2 66,3

Forrás: MNB.

— 311 —

Külföldi adósság Deviza adósság MNB-től adósság Értékpapírok aránya % aránya % aránya % aránya % 8,7 8,7 89,9 2,1 5,8 5,8 93,0 2,2 3,8 3,8 93,6 2,5 2,3 2,3 93,8 3,0 1,3 1,3 94,9 3,0 2,7 2,7 93,8 2,7 6,3 6,3 84,0 9,2 6,6 6,6 78,7 19,8 6,6 6,4 67,3 31,6 7,1 7,0 65,0 35,3 7,5 7,6 64,4 34,8 7,1 6,9 57,1 49,1 7,6 41,7 52,0 48,2 10,0 40,3 46,4 52,3 20,7 38,5 32,7 63,6 25,8 36,8 27,3 68,8 30,4 31,7 17,8 75,3 33,2 26,0 11,9 77,0 39,2 25,8 7,0 83,7 42,8 27,7 4,8 86,9 46,1 29,9 2,0 88,4 46,7 29,9 1,6 87,1 49,1 32,5 0,9 88,6 51,4 40,9 2,0 80,5 55,2 47,3 1,5 72,6 56,4 48,0 1,2 71,5 64,7 52,6 0,8 70,8 61,7 44,3 0,6 76,3 57,9 43,2 0,6 81,4 54,4 41,1 0,9 84,8 47,6 37,1 0,9 83,8 41,5 30,8 0,7 85,7 37,2 26,1 0,3 87,8 36,3 23,2 0,1 88,1 33,9 20,5 0,1 87,5

Melléklet: Statisztikai táblázatok

20-melléklet: A külkereskedelmi forgalom és a folyó fizetési mérleg egyenlege, milliárd forint Év 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Export 13,0 15,7 17,8 20,1 21,2 24,7 20,2 20,4 28,7 32,6 36,2 42,3 47,3 51,8 56,4 62,4 67,1 68,0 73,7 88,5 101,4 109,9 135,3 165,7 188,5 200,2 205,2 240,6 243,9 283,3 281,9 308,2 321,8 360,7 402,0

Import 12,5 15,7 18,5 19,8 21,8 22,9 20,1 28,7 26,8 33,9 40,1 42,5 48,4 55,0 62,6 64,0 64,8 72,9 75,9 81,7 109,2 132,5 130,5 146,2 208,7 236,2 226,5 266,9 301,5 305,7 297,4 316,5 315,0 343,6 371,1

Fizetési mérleg egyenleg -0,4 -1,2 -2,7 -0,7 -1,8 1,4 -1,8 -10,3 1,9 -1,8 -4,4 0,0 -2,2 -4,6 -6,4 -2,4 1,8 -4,4 -1,5 6,7 -9,4 -16,0 5,1 21,3 -17,9 -29,9 -28,2 -35,8 -71,4 -40,3 -23,1 -17,5 -14,1 -8,0 3,9

Egyenleg GDP% -0,7 -1,5 -3,1 -0,7 -1,7 1,2 -1,7 -7,7 1,4 -1,1 -2,5 0,0 -1,1 -2,2 -3,0 -1,1 0,8 -1,7 -0,5 2,1 -2,8 -4,4 1,3 4,9 -3,9 -6,1 -5,3 -6,2 -11,3 -5,9 -3,2 -2,2 -1,7 -0,9 0,4

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB.

— 312 —

Export 436,2 431,6 464,4 530,4 620,9 650,7 818,4 925,3 937,1 1262,5 2287,2 2983,0 4232,2 5527,4 6475,6 8908,2 9990,3 10135,5 10778,7 12573,6 14125,3 17962,2 20032,2 21576,8 19684,8 22292,4 24565,0 24902,1 25923,8 28580,6 30603,8 31284,3 33842,2 36236,5 38986,5

Import 414,8 447,0 470,3 491,7 563,5 596,1 842,6 933,3 1228,1 1545,1 2287,7 2949,3 4147,2 5691,3 6794,2 9399,9 10189,0 10492,2 11532,5 13408,1 14645,7 18236,9 19894,0 21479,8 18618,3 20848,1 22829,5 22948,0 23806,0 26505,8 27825,3 28144,1 31011,6 34370,5 37266,8

Fizetési mérleg egyenleg -17,7 -59,9 -43,9 -32,5 -32,0 8,4 19,3 23,1 -318,4 -411,7 -197,7 -282,0 -389,1 -795,8 -971,0 -1182,1 -945,0 -1109,2 -1574,7 -1916,9 -1621,5 -1757,9 -1861,4 -1944,8 -193,4 75,1 161,4 452,1 1063,6 393,3 820,6 1622,5 907,6 -15,4 -399,7

Egyenleg GDP% -1,7 -5,5 -3,6 -2,3 -1,9 0,4 0,8 0,8 -9,0 -9,4 -3,4 -4,0 -4,4 -7,6 -8,3 -8,9 -6,1 -6,4 -8,2 -9,1 -7,2 -7,2 -7,2 -7,1 -0,7 0,3 0,6 1,6 3,5 1,2 2,4 4,5 2,3 0,0 -0,9

Melléklet: Statisztikai táblázatok

21-melléklet: A külkereskedelmi forgalom volumenindexei, 1960=100 Év 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989

Export

Import 100 118 130 139 154 170 186 202 216 248 266 289 348 394 404 427 455 519 524 586 588 612 642 684 732 770 753 778 830 834

100 108 124 142 159 158 168 197 203 215 274 326 309 318 374 398 406 447 503 481 473 479 463 468 473 508 521 533 532 546

Forrás: KSH, MNB.

— 313 —

Év 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Export

Import 800 760 768 666 777 842 881 1144 1401 1625 1978 2132 2258 2464 2916 3250 3832 4438 4623 4035 4719 5184 5215 5438 5812 6265 6540 6926 7222 7527

505 607 502 608 695 668 704 890 1112 1271 1535 1597 1678 1848 2131 2262 2587 2898 3024 2508 2888 3083 3080 3237 3520 3739 3921 4249 4523 4778

Melléklet: Statisztikai táblázatok

22-melléklet: Egyes pénzügyi eszközök és tartozások év végi állománya a magyar gazdaságban, milliárd forint Év 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982

Forgalomban lévő készpénz 1,0 2,1 2,9 2,8 3,4 3,3 2,9 3,9 4,8 5,1 7,0 7,0 7,3 9,4 8,9 9,1 9,5 10,8 12,5 12,6 12,9 14,4 15,9 18,4 22,3 25,2 26,2 31,3 34,6 41,3 45,1 50,7 57,2 63,5 72,8 81,3 87,3

Háztartások Háztartások bankbetétei hiteltartozása 0,1 0,0 0,2 0,1 0,3 0,1 0,3 0,2 0,3 0,2 0,3 0,2 0,4 0,3 0,4 0,4 0,6 0,6 0,7 0,9 0,6 1,1 1,3 1,6 2,3 2,2 3,9 2,9 5,5 4,4 6,7 5,9 8,8 7,8 12,3 9,8 16,8 11,7 20,4 13,3 23,0 15,7 24,8 18,1 29,2 19,8 34,4 21,6 41,2 25,2 47,5 29,6 53,4 34,4 60,8 39,7 69,5 46,3 79,9 54,2 91,5 64,7 105,0 75,9 121,3 87,3 132,5 99,8 142,9 115,2 156,5 129,0 172,5 142,9

Vállalatok bankbetétei … … 3,5 3,5 4,0 5,6 7,2 6,2 6,1 5,6 6,4 7,9 8,8 11,2 14,6 17,8 20,8 25,4 23,3 25,0 29,5 31,7 38,3 46,6 67,1 82,5 93,4 115,3 127,0 130,5 143,7 172,5 186,6 216,6 239,1 255,4 258,5

Év 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB.

— 314 —

Forgalomban lévő készpénz 97,9 108,8 122,4 135,4 171,1 182,5 199,9 230,5 286,7 349,5 400,7 438,2 481,5 556,5 621,3 737,9 965,0 974,1 1138,4 1279,6 1466,8 1452,6 1714,1 1967,9 2202,2 2308,7 2187,9 2378,1 2709,6 2737,7 3202,7 3749,1 4318,4 4594,0 5153,3 6116,8 6627,1

Háztartások Háztartások bankbetétei hiteltartozása 193,1 165,2 215,5 192,1 238,7 220,8 267,7 253,5 283,0 292,8 306,0 326,9 334,8 355,0 403,6 402,5 565,5 288,0 773,6 310,7 928,3 359,4 1157,2 407,3 1498,3 385,6 1874,0 372,7 2202,0 427,4 2638,8 450,5 2959,1 578,5 3324,6 853,1 3825,3 1257,7 4140,2 2047,2 4767,9 3239,4 5313,5 4198,1 5888,3 5281,7 6212,2 6338,9 6673,5 7695,8 7596,3 9875,0 8006,9 9934,1 7798,4 10797,6 8357,4 10649,8 8386,4 9157,7 7650,4 8548,2 7640,0 8377,2 7877,8 7350,7 8204,7 7258,0 8569,8 7296,9 9742,3 7650,7 10396,5 8708,7

Vállalatok bankbetétei 199,0 151,7 151,2 151,3 199,7 179,0 258,3 348,5 425,5 492,8 587,9 630,0 739,3 915,3 1102,3 1195,7 1418,2 1651,7 1982,3 2413,8 2673,0 2811,3 3279,3 4214,3 4197,3 4052,2 3983,7 4474,3 4673,2 4587,4 5289,9 5506,0 6147,6 7198,1 8301,1 9557,0 10481,8

Melléklet: Statisztikai táblázatok

23-melléklet (a): Az MNB statisztikai mérlege, pénzügyi eszközök és kötelezettségek, milliárd forint Év 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982

Hitel vállalatoknak 0,5 1,7 6,1 8,6 11,0 13,5 16,7 17,1 19,6 23,4 25,9 31,2 33,1 39,2 52,0 60,7 62,8 76,5 90,9 97,4 88,8 88,0 84,3 83,2 89,5 111,8 115,0 118,9 138,6 141,3 169,2 188,9 220,6 243,5 261,2 274,1 283,2

Hitel államnak 0,3 0,3 0,3 0,4 0,7 1,0 1,2 3,1 4,3 6,9 6,9 6,4 5,5 5,2 7,2 7,9 10,1 14,3 14,6 15,0 15,4 23,8 39,7 48,6 81,3 111,8 127,9 146,0 173,2 227,5 275,8 337,7 400,7 451,1 474,7 488,5 535,1

Külföldi követelés 1,0 1,5 1,7 2,4 2,6 2,6 3,3 3,5 5,2 5,6 4,9 4,0 5,3 4,5 5,0 6,9 9,1 11,0 11,4 11,2 14,6 15,8 14,7 22,7 20,4 30,5 41,9 49,6 62,5 62,9 67,7 65,7 81,3 82,4 83,3 62,1 52,1

Ebből: arany … … … 1,7 1,9 2,0 2,2 2,1 2,6 2,8 2,2 1,0 1,1 1,3 1,9 2,3 2,7 2,3 2,0 2,2 2,6 3,1 3,1 3,7 2,8 2,5 3,1 3,8 3,4 2,6 3,1 2,9 9,7 18,6 20,7 15,7 7,4

Pénzügyi eszközök 2,2 3,1 8,2 11,5 14,3 17,2 21,2 23,8 29,1 35,9 37,7 41,6 43,9 48,9 64,2 75,5 82,0 101,8 116,9 123,6 118,7 127,5 138,6 154,6 191,3 254,2 284,8 314,5 374,3 431,7 512,7 592,3 702,7 777,2 819,5 825,0 878,1

Forrás: MNB.

— 315 —

Kibocsátott Államháztartás készpénz Betéte 1,0 0,1 2,0 0,1 2,8 0,0 2,6 1,5 3,2 1,7 3,1 1,9 2,8 2,5 3,8 4,0 4,7 5,8 5,0 9,5 6,8 7,4 6,8 12,0 7,2 12,0 9,2 11,1 8,7 19,7 8,9 24,6 9,3 23,5 10,5 28,4 12,2 32,9 12,3 33,3 12,6 22,1 14,1 22,7 15,9 18,9 18,4 14,6 22,3 10,8 25,2 9,3 26,2 18,6 31,3 26,1 34,6 24,2 41,3 27,8 45,1 44,7 50,7 39,0 57,2 48,0 63,5 43,8 72,8 51,0 81,3 45,8 87,3 52,3

Vállalatok betéte 0,0 0,0 3,5 3,5 4,0 5,6 6,6 6,2 6,1 5,6 6,4 7,9 7,2 9,7 10,5 13,4 13,9 16,2 14,9 19,3 22,1 27,5 34,9 45,9 66,3 81,3 92,0 113,6 124,9 122,8 130,7 153,0 165,8 190,8 213,0 229,0 232,1

Külföldi tartozás 0,9 0,7 1,5 2,2 2,7 3,2 5,0 6,2 9,4 12,3 13,2 10,6 10,1 9,0 12,5 15,7 19,7 27,3 35,7 38,2 39,3 43,8 48,1 52,2 63,5 93,1 102,7 90,1 127,4 168,9 208,4 242,2 309,6 342,8 344,6 329,0 359,4

Melléklet: Statisztikai táblázatok

23-melléklet (b): Az MNB statisztikai mérlege, pénzügyi eszközök és kötelezettségek, milliárd forint Év 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Hitel vállalatoknak 292,0 308,5 330,4 356,3 1,4 6,7 4,0

Hitel államnak 528,4 540,2 540,4 674,3 834,5 927,6 1208,3 1304,2 1625,1 1716,8 1975,8 2184,2 2746,5 2181,4 2370,3 2620,2 2134,0 1879,8 1418,1 1016,9 518,9 336,3 92,6 83,7 0,0

Külföldi követelés 89,6 121,7 177,3 165,1 138,8 145,4 170,5 135,9 384,0 396,4 704,3 808,4 1717,4 1658,8 1773,3 2123,5 3043,9 3536,1 3398,9 2515,1 2975,0 2917,3 4009,3 4159,1 4169,8 6427,5 8336,8 9431,7 11770,2 9948,4 10074,7 11059,3 9581,6 7732,8 7325,5 8855,2 9543,1

Ebből: arany 18,1 24,2 33,9 33,9 31,8 33,7 29,1 7,0 6,9 2,9 4,5 4,7 6,0 6,1 5,9 6,4 7,4 7,8 7,8 7,8 8,8 7,8 10,8 12,0 14,1 16,1 20,5 29,1 37,2 36,3 25,6 30,7 30,1 0,0 33,2 363,3 454,9

Pénzügyi eszközök 917,7 980,2 1058,6 1217,4 1260,0 1332,0 1656,7 1834,1 2491,9 2602,0 3350,3 3883,0 5293,3 4957,2 5018,3 5376,9 5825,7 6005,8 5426,2 3889,9 3815,3 3581,6 4334,8 4469,5 4355,4 7021,5 8677,1 9804,7 12107,0 10324,8 11107,4 12507,5 11373,8 9654,2 8942,9 10600,2 11881,1

Forrás: MNB.

— 316 —

Kibocsátott Államháztartás készpénz Betéte 97,9 53,3 108,8 62,1 122,4 44,0 135,4 62,3 171,1 55,9 182,5 47,2 199,9 34,1 230,5 104,8 286,7 211,7 349,5 255,2 400,7 345,9 438,2 316,6 481,5 561,8 556,5 389,9 621,3 328,3 737,9 193,7 965,0 367,8 974,1 254,9 1138,4 428,6 1279,6 78,4 1466,8 133,6 1452,6 314,6 1714,1 283,5 1967,9 373,2 2202,2 254,9 2308,7 1647,6 2187,9 988,5 2378,1 1076,9 2709,6 1383,1 2737,7 1378,1 3202,7 752,0 3749,1 991,8 4318,4 665,1 4594,0 1147,4 5153,3 693,9 6116,8 1396,6 6627,1 946,2

Vállalatok betéte 169,9 121,0 122,5 119,4 3,4 2,4 5,3

Külföldi tartozás 439,3 511,4 596,9 727,6 844,8 947,5 1133,5 1120,3 1384,1 1367,0 1877,1 2260,8 2997,3 2712,3 2451,3 2611,5 2544,5 2487,0 1892,9 1236,0 1043,5 541,3 329,3 318,5 199,1 334,5 1259,7 2179,9 2296,7 1107,3 948,0 725,5 623,3 609,6 517,2 578,4 659,5

Melléklet: Statisztikai táblázatok

24-melléklet: Hitelintézetek statisztikai mérlege, pénzügyi eszközök és kötelezettségek, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Pénzügyi eszközök 2,9 2,9 2,9 3,5 3,0 3,2 3,3 4,4 5,1 9,1 11,5 15,9 17,4 22,2 28,0 31,8 32,9 37,4 36,6 40,5 43,0 50,1 63,1 68,5 79,1 95,4 111,5 133,4 158,6 190,8 216,9 234,6 257,0 276,0 303,1 341,6

Vállalatok hitelei 1,3 0,6 0,5 0,0 0,2 0,7 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,3 0,7 1,0 1,2 1,2 1,3 1,4 1,5 1,7 1,9 2,0 2,3 2,6 2,8 3,7 4,4 5,6

Háztartások hitelei 0,2 0,2 0,2 0,3 0,4 0,6 0,9 1,1 1,6 2,2 2,9 4,4 5,9 7,8 9,8 11,7 13,3 15,7 17,9 19,5 21,2 24,7 28,8 33,1 38,0 44,0 51,3 60,4 70,3 80,3 91,5 105,6 118,0 130,8 150,3 174,4

Háztartások betétei 0,3 0,3 0,3 0,4 0,4 0,6 0,7 0,6 1,3 2,3 3,9 5,5 6,7 8,8 12,3 16,8 20,4 23,0 24,8 29,2 34,4 41,2 47,5 53,4 60,7 69,4 79,7 91,1 104,5 120,5 131,6 141,9 155,4 171,1 191,5 213,5

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB.

— 317 —

Pénzügyi eszközök 379,8 444,9 974,4 1002,5 1213,4 1569,5 2079,8 2202,2 2801,3 3257,1 3815,3 4640,9 5753,2 6882,2 7710,7 8868,8 9997,9 11600,4 14612,3 17098,0 19866,7 23393,8 27127,0 33201,8 34622,7 34493,8 35890,6 32995,6 32813,7 34590,1 34155,5 35456,8 37143,1 39966,9 43778,3

Vállalatok hitelei 6,3 8,0 396,1 384,0 460,7 573,9 684,7 669,9 726,3 927,5 1050,5 1302,0 1767,7 2057,9 2420,2 3156,4 3387,4 3512,4 4307,0 4946,8 5644,7 6360,7 7188,4 7934,6 7474,8 7426,5 7583,8 6803,2 6594,9 6633,0 5789,2 5795,5 6335,0 7310,9 8309,8

Háztartások hitelei 200,2 229,6 265,5 296,1 319,8 351,9 231,0 243,6 282,3 318,9 288,6 265,7 276,9 312,3 417,1 601,5 882,7 1471,9 2362,1 3017,1 3814,0 4778,0 5942,7 7756,5 7893,1 8623,2 8544,4 7276,4 6878,1 6757,1 5910,5 5782,7 5843,8 6226,8 7182,2

Háztartások betétei 236,2 264,6 278,8 299,7 324,1 391,7 550,9 758,4 910,7 1135,3 1468,9 1840,0 2161,1 2585,9 2897,8 3248,2 3740,0 4044,5 4644,3 5180,3 5715,9 6001,1 6431,3 7313,2 7696,0 7456,8 7899,6 7827,9 7061,3 6987,5 7187,7 7439,4 7799,9 8875,0 9504,1

Melléklet: Statisztikai táblázatok

25-melléklet: Az államháztartás nem konszolidált pénzügyi eszközei és kötelezettségei, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Pénzügyi Részesedések Kötelezettségek eszközök 105,2 99,9 6,9 140,2 134,4 8,2 183,0 175,9 10,3 216,8 207,8 13,3 244,0 232,1 18,0 261,7 247,7 21,1 288,0 270,1 25,2 292,4 277,6 28,3 323,2 303,5 34,9 345,1 323,4 33,2 365,9 342,5 32,0 392,6 363,6 34,7 418,4 383,5 35,5 436,9 397,4 37,8 461,3 416,5 41,7 471,6 426,6 41,9 475,6 428,6 42,9 512,8 476,1 44,5 554,3 511,8 53,9 640,9 595,1 69,4 685,1 635,3 80,4 767,6 710,6 113,7 853,8 781,3 143,5 921,7 839,0 159,1 1002,0 898,3 185,5 1106,3 990,2 212,6 1221,2 1080,7 262,6 1369,6 1200,7 313,0 1511,4 1302,8 386,3 1646,1 1408,6 456,9 1754,7 1496,5 513,0 1857,1 1587,1 535,9 1945,2 1681,8 562,9 2018,9 1746,6 625,9 2108,5 1822,1 626,7 2145,3 1830,7 642,3

Értékpapír tartozás

8,0 10,8 12,3

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB (Eximbank nélkül).

— 318 —

Pénzügyi Részesedések Kötelezettségek eszközök 2233,7 1947,3 644,4 2382,3 2068,8 773,5 2581,6 2237,9 942,1 2747,0 2351,2 1057,4 2972,5 2534,0 1347,4 3295,3 2759,7 1498,0 3544,1 2912,1 2064,7 3920,1 3114,8 2509,3 4150,2 3141,0 3477,3 4074,9 3040,1 4261,5 3851,1 2513,3 5308,2 3720,2 2489,4 5586,7 3891,7 2385,4 6205,1 3740,5 2293,2 7177,5 4105,1 2191,7 8148,6 4124,6 2265,7 8569,4 4456,7 2308,3 9470,8 4499,7 2666,3 10894,3 5133,3 3092,5 12322,3 5526,7 2943,6 14347,0 5885,7 3140,4 15983,4 5197,4 2536,2 17741,6 5252,9 2598,0 18894,8 7207,7 2910,8 21156,3 7313,8 2991,9 23002,2 7308,6 3161,3 24018,8 9711,8 4983,6 27509,8 8610,7 4162,7 28826,9 8369,8 4188,1 29754,0 9707,8 4867,3 32913,5 11157,9 5514,5 34227,8 12404,3 5897,8 35836,2 13274,6 6257,9 37519,6 14873,4 6494,1 39068,0 15747,8 7119,9 41168,9

Értékpapír tartozás 12,4 16,4 27,5 37,1 54,2 54,8 201,7 491,4 1104,8 1481,3 1794,9 2699,6 2885,0 3607,2 4851,7 5439,4 6405,8 7815,2 9286,5 11140,5 12593,8 13978,2 15238,9 15616,2 15207,0 15695,8 15523,4 18195,8 20028,6 23688,1 24977,1 26369,2 27759,1 28667,9 30390,2

Melléklet: Statisztikai táblázatok

26-melléklet: Nem pénzügyi vállalatok mérlege, pénzügyi eszközök és kötelezettségek, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Pénzügyi Kötelezettségek Részesedések Hiteltartozások eszközök 20,2 126,9 102,9 10,7 24,4 167,3 138,1 12,4 32,9 219,5 180,9 14,8 38,5 258,6 213,0 17,1 42,8 290,3 238,4 17,8 46,3 313,0 255,4 20,8 50,5 343,9 279,0 24,0 47,3 348,0 286,0 26,4 61,6 391,7 313,4 31,2 67,1 420,7 335,2 33,1 81,5 466,5 361,1 39,2 91,8 514,4 392,8 52,0 103,5 557,9 420,4 60,7 112,2 588,9 438,4 62,8 123,5 631,1 461,6 76,5 129,1 662,7 477,9 90,9 133,5 679,5 486,3 97,4 146,4 730,8 539,1 88,8 159,8 787,1 581,7 92,0 184,9 899,0 679,0 92,2 212,2 971,7 736,5 97,2 256,6 1090,4 826,4 110,4 298,6 1229,0 919,0 134,1 333,0 1331,4 1001,0 142,2 392,7 1445,0 1078,2 156,7 445,4 1607,5 1185,5 184,1 480,0 1760,5 1292,7 198,1 526,8 1946,7 1425,3 235,2 597,4 2142,5 1541,2 271,7 646,5 2346,5 1666,0 323,2 714,8 2533,3 1772,8 361,4 781,6 2710,9 1886,0 381,8 843,2 2870,9 1997,7 408,5 905,3 3017,8 2088,4 453,0 908,1 3157,8 2174,7 483,1 945,6 3257,2 2185,4 523,0

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB.

— 319 —

Pénzügyi Kötelezettségek Részesedések Hiteltartozások eszközök 1001,3 3444,3 2308,7 544,5 1056,0 3661,9 2438,9 573,2 1235,9 4014,4 2605,8 635,1 1343,9 4296,6 2778,2 670,6 1623,6 4761,9 3052,9 765,7 2113,0 5600,2 3438,6 928,7 2448,3 6326,0 3890,7 1051,1 2623,2 6861,1 4424,7 1090,8 3124,8 7941,9 5060,0 1282,6 3663,2 8859,4 5356,8 1734,0 4551,6 10065,3 5716,4 2074,6 5443,8 12331,1 6777,8 2872,6 7028,8 16618,1 9688,8 3818,7 8168,1 18965,9 10654,2 4545,8 9703,0 22878,6 12772,7 5503,0 11660,3 26415,8 13654,8 7063,9 13432,4 29585,4 15100,9 8177,3 15363,7 32761,2 17626,1 8532,8 18527,6 38042,2 20206,8 10359,1 20955,0 43154,5 22960,8 11819,0 24732,8 50785,7 26735,2 14285,0 28956,9 56115,8 28896,2 16227,8 33648,3 62712,0 30728,8 19909,6 33975,7 64347,0 29788,9 22060,9 36097,8 69148,8 32055,8 24220,9 37150,2 70898,6 33569,6 23539,1 41899,7 76911,4 37165,6 25100,0 40635,0 75268,6 37488,3 24054,6 42246,5 76697,0 38839,4 23883,0 47259,9 83142,8 42174,2 25678,1 53395,4 89241,0 48787,2 25729,7 52587,7 91758,6 50822,1 24883,7 55996,9 96662,8 53767,2 25483,5 63293,6 108018,6 59971,9 27789,1 69224,6 117536,5 65933,7 29094,8

Melléklet: Statisztikai táblázatok

27-melléklet: A háztartások pénzügyi eszközei és kötelezettségei (év végi állományok) Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Pénzügyi eszközök állománya Mrd Ft GDP% 5,9 13,2 8,1 14,4 10,6 13,5 12,2 13,7 16,2 16,0 19,2 18,0 22,5 19,1 24,4 22,9 27,4 20,5 30,2 21,9 40,7 24,9 51,6 29,5 59,6 32,2 66,1 33,8 74,1 36,0 85,3 39,4 94,6 44,0 102,0 42,9 111,3 43,4 126,6 45,1 145,5 46,6 166,2 49,9 192,5 53,1 217,7 55,4 243,6 56,2 267,5 58,9 297,0 60,9 322,8 61,0 355,1 61,0 390,1 61,9 426,4 62,5 468,5 65,0 505,0 64,8 547,9 64,6 590,4 65,9 638,5 65,3

Kötelezettségek állománya Mrd Ft GDP% 1,2 2,7 1,2 2,1 1,1 1,3 1,1 1,2 1,3 1,3 1,7 1,6 2,2 1,9 2,6 2,5 3,6 2,7 4,5 3,2 5,2 3,2 6,6 3,8 8,1 4,4 10,0 5,1 12,1 5,9 14,1 6,5 15,8 7,3 18,3 7,7 20,8 8,1 22,8 8,1 25,0 8,0 29,0 8,7 33,6 9,3 38,7 9,8 44,4 10,2 51,5 11,3 59,9 12,3 71,0 13,4 82,8 14,2 95,0 15,1 108,7 15,9 125,9 17,5 141,0 18,1 156,8 18,5 181,9 20,3 212,1 21,7

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB.

— 320 —

Pénzügyi eszközök állománya Mrd Ft GDP% 689,5 66,7 755,2 69,4 819,4 66,8 900,9 62,5 985,1 57,2 1163,3 55,7 1506,2 60,3 1934,9 65,8 2393,8 67,5 2958,5 67,8 3759,1 64,4 4788,0 67,2 6040,4 68,4 7415,2 71,0 8855,1 76,1 10486,0 78,7 12232,5 79,4 14072,1 80,7 15988,4 83,6 18246,0 86,6 21064,9 93,4 23902,3 98,3 26398,9 102,7 27320,6 100,4 29401,2 111,1 31186,8 114,4 32494,0 114,5 33811,1 117,2 35798,1 118,2 39054,3 119,5 42448,2 122,0 45662,5 127,2 49669,8 127,9 54671,4 128,2 60904,8 130,2

Kötelezettségek állománya Mrd Ft GDP% 243,8 23,6 278,5 25,6 322,0 26,3 372,1 25,8 415,3 24,1 479,1 22,9 394,8 15,8 448,3 15,2 529,8 14,9 619,9 14,2 650,0 11,1 704,6 9,9 823,5 9,3 917,4 8,8 1121,1 9,6 1476,3 11,1 1984,6 12,9 2871,5 16,5 4112,8 21,5 5155,9 24,5 6293,2 27,9 7458,5 30,7 8865,2 34,5 11092,3 40,8 11175,4 42,2 11995,4 44,0 11874,4 41,9 10436,2 36,2 9857,6 32,5 9753,4 29,8 8757,1 25,2 8723,3 24,3 8784,3 22,6 9179,0 21,5 10329,7 22,1

Melléklet: Statisztikai táblázatok

28-melléklet: A gazdaság küllfölddel szembeni követelései és tartozásai (év végi állományok) Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Követelések (eszközök) állománya Mrd Ft GDP% 4,7 10,5 5,3 9,3 5,5 6,9 6,4 7,2 6,8 6,8 9,1 8,5 10,5 8,9 9,6 9,1 9,1 6,8 11,9 8,7 12,2 7,5 13,5 7,7 17,0 9,2 20,4 10,5 23,9 11,6 26,1 12,1 27,9 13,0 32,3 13,6 34,2 13,3 35,3 12,6 46,5 14,9 50,1 15,0 62,7 17,3 79,1 20,1 91,9 21,2 114,1 25,1 127,6 26,2 145,9 27,6 156,0 26,8 174,6 27,7 178,4 26,1 178,7 24,8 170,9 21,9 179,5 21,2 242,5 27,1 311,0 31,8

Kötelezettségek állománya Mrd Ft GDP% 8,3 18,7 9,1 16,0 9,7 12,4 12,0 13,4 13,4 13,3 17,7 16,5 20,8 17,6 24,4 23,0 26,7 20,0 26,7 19,4 26,9 16,5 32,0 18,3 35,8 19,3 40,9 20,9 48,9 23,8 57,6 26,6 61,4 28,6 63,6 26,8 69,6 27,1 73,3 26,1 80,3 25,7 93,3 28,0 123,8 34,2 135,2 34,4 127,3 29,4 166,7 36,7 212,9 43,7 258,3 48,8 303,5 52,2 393,4 62,5 438,3 64,2 445,0 61,7 455,6 58,4 510,4 60,2 603,6 67,3 695,6 71,1

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Forrás: MNB.

— 321 —

Követelések (eszközök) állománya Mrd Ft GDP% 390,1 37,7 408,1 37,5 418,6 34,1 454,5 31,6 552,5 32,1 588,5 28,2 912,3 36,5 1013,7 34,4 1304,6 36,8 1480,4 33,9 2645,5 45,3 2846,9 40,0 3401,1 38,5 4255,0 40,7 5852,1 50,3 7077,0 53,1 8031,8 52,2 7729,6 44,3 9625,3 50,3 10705,3 50,8 13369,2 59,3 16129,2 66,3 19288,7 75,0 23166,0 85,1 27461,8 103,8 30009,2 110,0 34546,7 121,8 31061,2 107,7 31885,3 105,3 36754,1 112,4 43746,9 125,8 37216,1 103,7 38107,2 98,1 43156,7 101,2 46980,6 100,4

Kötelezettségek állománya Mrd Ft GDP% 800,7 77,5 931,6 85,6 1071,3 87,4 1199,2 83,3 1456,4 84,5 1595,1 76,3 2196,7 87,9 2439,4 82,9 3441,1 97,0 4434,6 101,6 6368,3 109,1 7436,5 104,4 10059,9 113,9 11927,1 114,2 15348,0 131,9 17261,4 129,6 18947,4 123,0 20418,0 117,1 24815,4 129,7 29401,8 139,5 35850,0 159,0 41110,5 169,1 45880,7 178,5 50660,6 186,1 57269,0 216,5 59854,4 219,5 63992,3 225,6 59898,8 207,6 59295,5 195,8 63169,4 193,2 67230,7 193,3 61914,5 172,5 61971,4 159,6 67116,0 157,3 71924,1 153,7

Melléklet: Statisztikai táblázatok

29-melléklet: Állóeszközök és készletek (termelt nem pénzügyi eszközök) állománya év végén, milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983

Állóeszközök 140,7 146,0 153,7 163,5 174,9 184,4 194,6 202,7 211,7 225,9 429,1 446,6 458,4 472,3 491,4 510,5 523,0 547,6 574,9 658,4 779,8 849,9 921,5 1004,7 1082,4 1176,1 1297,0 1388,7 1486,7 1597,7 1717,4 1979,1 2070,0 2168,9 2291,3

Készletek 63,0 71,0 82,0 85,0 90,5 97,0 106,8 100,0 116,5 122,0 127,1 134,0 141,7 150,8 163,1 174,8 180,7 193,5 207,2 226,1 254,3 271,7 290,8 302,5 321,7 358,4 390,1 433,7 459,9 511,4 528,5 581,2 652,3 687,2 721,5

Beflen beruházások 1,0 2,4 5,2 8,1 11,2 11,1 10,8 12,0 12,5 11,7 14,6 18,2 20,1 23,9 27,2 29,8 28,9 35,2 43,5 54,8 66,5 76,3 91,9 100,1 101,1 117,3 121,5 131,9 161,5 186,3 201,4 201,1 205,5 221,4 212,8

Termelt eszközök 204,7 219,4 240,9 256,7 276,6 292,6 312,2 314,7 340,7 359,6 570,8 598,8 620,2 647,0 681,7 715,1 732,6 776,3 825,6 939,3 1100,6 1197,9 1304,2 1407,3 1505,2 1651,8 1808,6 1954,3 2108,1 2295,4 2447,3 2761,4 2927,8 3077,5 3225,6

Év 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018

Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 322 —

Állóeszközök 2409,4 2499,6 2652,7 2805,3 2935,4 3150,7 3450,0 … … … … 26581,0 33812,0 41515,0 47387,0 55830,0 62414,0 68460,0 72172,0 76878,0 81513,0 85956,0 93713,0 100627,0 107757,0 112157,0 114489,0 117536,0 119277,0 123383,0 126898,0 131293,0 135241,0 146184,0 163963,0

Készletek 757,0 807,4 855,5 882,8 972,2 1067,2 1161,4 1170,0 860,0 970,0 1110,0 1432,0 1724,0 2092,0 2593,0 2998,0 3497,0 3887,0 4103,0 4353,0 5381,0 5965,0 6782,0 7215,0 7818,0 7232,0 7776,0 8328,0 8421,0 8171,0 8796,0 9325,0 10030,0 11099,0 12254,0

Beflen beruházások 198,2 207,5 181,2 199,9 222,7 244,1 261,2 227,8 … … …

Termelt eszközök 3364,6 3514,5 3689,4 3888,0 4130,3 4462,0 4872,6 … … … … 28013,0 35536,0 43607,0 49980,0 58828,0 65911,0 72347,0 76275,0 81231,0 86894,0 91921,0 100495,0 107842,0 115575,0 119389,0 122265,0 125864,0 127698,0 131554,0 135694,0 140618,0 145271,0 157283,0 176217,0

Melléklet: Statisztikai táblázatok

30-melléklet: Állóeszközök és készletek éves felhalmozása (nemzeti számlák), milliárd forint Év 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984

Állóeszközök 7,0 10,2 14,6 17,4 20,0 15,7 16,7 17,8 19,0 23,7 36,8 42,6 39,9 44,1 50,2 52,0 49,0 54,1 64,6 73,9 83,2 99,5 112,7 116,6 122,9 136,2 159,8 168,2 197,7 214,4 220,8 207,7 206,7 213,9 220,0 225,4

Felhalmozás összesen

Készletek 2,9 4,2 7,1 0,8 4,1 5,9 9,4 -6,9 16,4 4,9 5,2 6,2 11,3 8,6 8,9 11,7 5,8 8,2 12,8 13,0 12,3 12,2 22,3 8,0 7,1 27,8 15,1 21,5 18,8 45,4 11,3 13,6 24,7 27,9 17,1 26,4

9,9 14,4 21,7 18,2 24,1 21,6 26,1 10,9 35,3 28,6 41,9 48,8 51,3 52,7 59,1 63,7 54,8 62,3 77,4 86,9 95,4 111,7 134,9 124,6 130,0 164,0 174,8 189,7 216,5 259,8 232,2 221,3 231,4 241,8 237,2 251,8

Megjegyzés: A vastag vonal módszertani változást jelöl. Forrás: KSH, MNB szerkesztés.

— 323 —

Év 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019

Állóeszközök 232,1 261,2 303,5 310,8 372,5 402,4 523,0 584,7 670,0 878,5 1270,9 1629,2 2053,8 2521,8 2918,8 3398,0 3826,9 4308,7 4519,5 5075,0 5385,3 5719,3 6098,9 6361,2 6004,2 5516,1 5575,6 5552,8 6312,0 7224,9 7749,7 7058,4 8631,6 10739,3 13381,4

Készletek 26,3 31,6 24,0 53,9 85,6 128,0 -12,0 -111,7 38,1 90,1 73,9 130,0 259,4 466,9 232,3 327,5 195,9 136,2 168,2 568,4 300,2 528,4 115,8 309,7 -673,4 70,8 174,2 -5,7 -8,3 396,3 309,6 542,1 171,6 806,2 -59,3

Felhalmozás összesen 258,4 292,7 327,5 364,7 458,1 530,4 511,0 473,1 708,1 968,6 1350,9 1767,0 2321,9 2998,7 3161,2 3739,4 4039,9 4463,7 4708,4 5666,4 5708,9 6271,1 6239,7 6702,2 5361,3 5618,3 5783,4 5577,5 6337,9 7663,3 8105,5 7652,3 8873,3 11615,0 13394,4

Köszönetnyilvánítás A kötetben szereplő tanulmányok nagymértékben támaszkodnak a Magyar Nemzeti Bank elemzéseire, műhelymunkáira és különböző szakmai fórumainak diszkusszióira. A szerkesztő köszönettel tartozik Matolcsy György Elnök Úrnak, Kandrács Csaba és Patai Mihály Alelnök Uraknak ösztönző támogatásukért, valamint a Monetáris Tanács valamennyi tagjának a témában korábban elkészült elemzésekhez adott szakmai észrevételeikért. Kiemelt köszönet illeti az aktuális kötetben található tanulmányok szerzőit, közreműködőit név szerint: Baksay Gergely, Balázs Judith, Dr. Pozsonyi Pál, Hüttl Antónia, P. Kiss Gábor, Simon Béla, Soós Gábor Dániel, Szabó Eszter, Szőke Katalin. A szerzők és a szerkesztő külön köszönetüket fejezik ki a szerkesztési és koordinációs munkákért Egervári Rékának, Kálmán Péternek, Körtvélyesi László Csabának, Schindler Istvánnak, Tóth Ferencnek és Vadkerti Árpádnak. Emellett köszönet illeti a Központi Statisztikai Hivatal vezetését, hogy hasznos javaslataikkal segítették a kiadvány elkészülését. Köszönet illeti a kötet tördelési és grafikai munkáiért Szabó Somát. A szerzők köszönettel tartoznak Bajcsy Majának, Csonka Istvánnak és minden kollégánknak azért a lelkiismeretes munkáért, amely elengedhetetlen volt e kiadvány megjelenéséhez.

— 325 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke Ábrák jegyzéke 1. ábra: N övekedési és felzárkózási időszakok Magyarországon Ausztriához viszonyítva

2. ábra: A magyar gazdaság növekedési és felzárkózási periódusai

3. ábra: Á llamadósság és infláció

4. ábra: A születéskor várható élettartam és az egy szobára jutó lakók számának alakulása

5. ábra: A fenntartható felzárkózási index

Főbb makrogazdasági indikátorok 1920-1929

1-1. ábra: A Trianoni békeszerződés hatása a magyar gazdaság fontosabb makrogazdasági mutatóira és szerkezetére

1-2. ábra: Munkáslétszám és reálbér a gyáriparban

1-3. ábra: Nagykereskedelmi árindexek, 1913=100

1-4. ábra: A nemzeti össztermék változása

1-5. ábra: Költségvetési egyenleg és államadósság a nemzeti össztermék százalékában

1-6. ábra: Nemzetközi fizetési mérleg

1-7. ábra: Háztartások fogyasztási kiadásai

Főbb makrogazdasági indikátorok 1930-1939

2-1. ábra: Munkáslétszám és reálbér a gyáriparban

2-2. ábra: Nagykereskedelmi árindexek, 1929–1938

2-3. ábra: Költségvetési egyenleg és államadósság a nemzeti össztermék arányában

2-4. ábra: A magyar export főbb felvevő országai

2-5. ábra: Háztartások fogyasztásának volumene

— 327 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke

Főbb makrogazdasági indikátorok 1940-1949

3-1. ábra: A főbb nemzetgazdasági ágak termelésének alakulása, 1938–1944

3-2. ábra: A nemzeti össztermék ágazatos megoszlása, 1938–1944

Főbb makrogazdasági indikátorok 1950-1959

4-1. ábra: Aktív keresők számának megoszlása gazdasági áganként

4-2. ábra: Mezőgazdasági termelőszövetkezetek főbb adatai

4-3. ábra: Aktív keresők számának megoszlása szektorok szerint

4-4. ábra: A bruttó termelési érték megoszlása szektorok szerint

4-5. ábra: A bruttó termelési érték megoszlása gazdasági ágak szerint

4-6. ábra: Szocialista beruházások megoszlása gazdasági ágak szerint

4-7. ábra: A bruttó hozzáadott érték és egyes összetevői növekedése

4-8. ábra: A bruttó hazai termék felhasználásának összetevői

4-9. ábra: A külkereskedelmi forgalom értéke millió dollárban és a GDP százalékában

100

4-10. ábra: Az államháztartás GDP-arányos összes bevétele és a bevételek összetétele

104

4-11. ábra: Az államháztartás GDP-arányos összes kiadása és a kiadások összetétele

105

4-12. ábra: A költségvetési szervek kiadásai funkciók szerinti bontásban

106

4-13. ábra: A rendelkezésre álló jövedelem összetevői és a fogyasztás

108

4-14. ábra: A fogyasztóiár-index, a névleges bér és a reálbér indexe

109

4-15. ábra: Éves budapesti lakásszám-növekedés és egyes összetevőinek aránya

110

4-16. ábra: Lakásállomány-bővülés építtetők szerint és a lakásberuházások összege

111

4-17. ábra: A gazdaság és egyes szektorok éves nettó finanszírozási képessége/igénye

113

4-18. ábra: Az államháztartás bruttó adóssága összetevők szerint

115

4-19. ábra: Az ország külső tartozásai összetevők szerint

116

Főbb makrogazdasági indikátorok 1960-1969

121

— 328 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke

5-1. ábra: A nyugdíjasok száma és a kifizetett nyugdíjak összege

124

5-2. ábra: Aktív keresők számának megoszlása gazdasági ágak szerint

125

5-3. ábra: Aktív keresők számának megoszlása gazdasági szektorok szerint

127

5-4. ábra: A bruttó termelési érték megoszlása gazdasági ágak szerint

129

5-5. ábra: A termelés eszközigényessége a gazdaságban, illetve ezen belül az iparban és a mezőgazdaságban

130

5-6. ábra: A népgazdasági beruházások megoszlása gazdasági ágak szerint

132

5-7. ábra: A bruttó hazai termék és egyes összetevői növekedése

135

5-8. ábra: A bruttó hazai termék felhasználásának összetevői

137

5-9. ábra: A külkereskedelmi forgalom értéke millió dollárban, illetve a GDP százalékában

139

5-10. ábra: Rubel és dollár elszámolású külső hiteltartozások

140

5-11. ábra: Az államháztartás GDP-arányos éves bevételei és a bevételek összetétele

142

5-12. ábra: Az államháztartás GDP-arányos éves kiadásai és a kiadások összetétele

143

5-13. ábra: A költségvetési szervek kiadásai funkciók szerint

144

5-14. ábra: Egy főre jutó reálbér, reáljövedelem és fogyasztás indexe

145

5-15. ábra: A rendelkezésre álló jövedelem, annak összetevői és a fogyasztás

146

5-16. ábra: Lakásszám-növekedés építők szerint és a lakásberuházások összege forrás szerint

148

5-17. ábra: A nemzetgazdaság és a gazdasági szektorok nettó finanszírozási képessége

149

5-18. ábra: A háztartások pénzügyi eszközei összetevők szerint és a szektor nettó pénzügyi vagyona

150

5-19. ábra: Az államháztartás bruttó adóssága összetevők szerint

151

5-20. ábra: Az ország külső követelései összesen, illetve tartozásai összetevők szerint

152

Főbb makrogazdasági indikátorok 1970-1979

157

— 329 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke

6-1. ábra: A bruttó hazai termék és egyes összetevői növekedése

161

6-2. ábra: A népgazdasági beruházások megoszlása gazdasági ágak szerint

163

6-3. ábra: A bruttó hazai termék felhasználásának összetevői

164

6-4. ábra: A külkereskedelmi forgalom értéke millió dollárban, illetve a GDP százalékában

166

6-5. ábra: Rubel és dollár elszámolású külső hiteltartozások

168

6-6. ábra: Az államháztartás GDP-arányos éves bevételei és a bevételek összetétele

169

6-7. ábra: Az államháztartás GDP-arányos éves kiadásai és a kiadások összetétele

170

6-8. ábra: A rendelkezésre álló jövedelem összetevői és a fogyasztás

172

6-9. ábra: Infláció, az egy főre jutó reáljövedelem, a reálbér és a fogyasztás indexe

173

6-10. ábra: Lakásszám-növekedés építők szerint és a lakásberuházások összege forrás szerint

175

6-11. ábra: Gazdasági szektorok és a nemzetgazdaság nettó finanszírozási képessége

177

6-12. ábra: Az államháztartás bruttó adóssága összetevők szerint

180

6-13. ábra: Az ország külső követelései, illetve tartozásai összetevők szerint

181

Főbb makrogazdasági indikátorok 1980-1989

185

7-1. ábra: Átlagos reál GDP növekedés Európa egyes országaiban (1980–1989)

186

7-2. ábra: A GDP alakulása (1980–1990)

187

7-3. ábra: A GDP termelés összetétele szerint (1980–1990)

188

7-4. ábra: A GDP felhasználás összetétele szerint (1980–1990)

189

7-5. ábra: Lakossági reálbérindex, reálfogyasztás és a fogyasztóiár-index alakulása (1980–1990)

191

7-6. ábra: Az export és az import alakulása (1980–1990)

195

7-7. ábra: Bruttó külső tartozás, (azon belül MNB adósság) alakulása (1980–1990)

196

7-8. ábra: A költségvetés egyenlege (1980–1990)

202

— 330 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke

7-9. ábra: A GDP-arányos államadósság alakulása (1980–1990)

203

7-10. ábra: Az egy főre jutó GDP (PPP) és az államadósság szintje Közép- és Kelet-Európa országaiban (1992*)

204

Főbb makrogazdasági indikátorok 1990-1999

207

8-1. ábra: A GDP alakulása (1989-2000)

208

8-2. ábra: Átlagos GDP növekedés 1989-1992 és 1993-2000 között

209

8-3. ábra: A GDP termelés összetétele szerint (1991-1995)

211

8-4. ábra: A GDP termelés összetétele szerint (1995-2000)

212

8-5. ábra: A GDP felhasználás összetétele szerint (1990-1995)

215

8-6. ábra: A GDP felhasználás volumenváltozása 1990-es árakon

216

8-7. ábra: A GDP felhasználás összetétele szerint (1995-2000)

217

8-8. ábra: GDP felhasználás volumenváltozása 1995-ös árakon

217

8-9. ábra: Az export és import alakulása (1990-2000)

218

8-10. ábra: A külső adósság és FDI alakulása (1990-2000)

222

8-11. ábra: A folyó fizetési mérleg alakulása (1990-2000)

223

8-12. ábra: Aktív keresők és munkanélküliek száma (1989-2000)

225

8-13. ábra: A költségvetési hiány és államadósság alakulása (1990-2000)

231

8-14. ábra: A nominális államadósság éves változásának tényezőkre bontása (1991-1999)

236

8-15. ábra: Az egy főre jutó GDP (PPP) és az államadósság szintje az EU országaiban (1999) 238 Főbb makrogazdasági indikátorok 2000-2009

241

9-1. ábra: A folyó fizetési mérleg és az államháztartás GDP-arányos egyenlege Magyarországon 244 9-2. ábra: A nettó külső adósság típusú forrásbevonás alakulása szektorok szerint

246

9-3. ábra: Az aktivitási ráta alakulása az Európai Unió országaiban

249

— 331 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke

9-4. ábra: A beruházási ráta alakulása a régióban és Magyarországon

250

9-5. ábra: A hazai beruházási ráta eltérése a visegrádi országok átlagától, szektorok szerinti bontásban

252

9-6. ábra: Az átadott új építésű lakások számának alakulása

253

9-7. ábra: A gazdasági növekedés alakulása Magyarországon, az eurozónában és a V3 országokban

254

9-8. ábra: A GDP-növekedés termelés oldali dekompozíciója

256

9-9. ábra: A vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső GDP alakulása a visegrádi országokban az EU28 átlagához viszonyítva

257

9-10. ábra: Az infláció felbontása

258

9-11. ábra: A jegybanki alapkamat alakulása a visegrádi régióban

260

9-12. ábra: A lakosság fogyasztási, beruházási és megtakarítási rátájának alakulása a rendelkezésre álló jövedelem arányában

261

9-13. ábra: A GDP éves változása 2009-ben az Európai Unió országaiban

265

Főbb makrogazdasági indikátorok 2010-2019

267

10-1. ábra: Az adóreform becsült (statikus) hatása az egyes adónemekre

269

10-2. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása a 15-74 éves korosztályban

271

10-3. ábra: Nemzetgazdasági nominál- és reálbérnövekedés alakulása Magyarországon

272

10-4. ábra: A GDP-arányos bruttó államadósságráta és az adósság devizaarányának alakulása 274 10-5. ábra: 50 reformintézkedés 2010 óta

276

10-6. ábra: A magyar jegybanki alapkamat alakulása

278

10-7. ábra: A háztartási, vállalati és kkv-szektor hitelállományának alakulása

280

10-8. ábra: Beruházási ráták alakulása az Európai Unióban 2019-ben

282

10-9. ábra: A háztartások nettó pénzügyi megtakarításának és vagyonának alakulása

284

— 332 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke

10-10. ábra: A régiós országok négy negyedéves külső finanszírozási képessége (a GDP arányában)

285

10-11. ábra: Az infláció és az adószűrt maginfláció alakulása

286

10-12. ábra: A gazdasági növekedés alakulása

287

10-13. ábra: A relatív fejlettség alakulása az EU-hoz viszonyítva

289

10-14. ábra: A vagyoni Gini-index globális összevetésben 2019-ben

290

Táblázatok jegyzéke 1-1. táblázat: Aktív keresők gazdasági ágak szerint, ezer fő

1-2. táblázat: Munkaidő a gyáriparban

1-3. táblázat: A korona értékváltozása, 1921-1924

1-4. táblázat: Költségvetési bevételek és kiadások, millió pengő

1-5. táblázat: Állami adó- és jövedékbevételek, millió pengő

2-1. táblázat: Aktív keresők gazdasági ágak szerint, 1930–1941 (ezer fő)

2-2. táblázat: Egy főre jutó éves keresetek az iparban, 1936, pengő

2-3. táblázat: Nemzetközi nagykereskedelmi árindexek

2-4. táblázat: Termelékenység nemzetközi összehasonlításban (Nemzeti termék/Foglalkoztatottak száma, dollár)

3-1. táblázat: A nemzeti össztermék volumenindexe, 1938–1944, előző év =100,0%

3-2. táblázat: A költségvetési kiadások a nemzeti össztermék százalékában, 1938–1944

3-3. táblázat: Magyarország háborús kárai

3-4. táblázat: Az egyéni gazdaságok megoszlása méret szerint, 1935-ben és 1949-ben

3-5. táblázat: A létfenntartási–költség index (lakbérrel együtt), 1938–1944

— 333 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke

3-6. táblázat: Az állami tulajdon aránya 1947–1949, százalékban

3-7. táblázat: A gyáripari tulajdon megoszlása 1948-ban (%)

3-8. táblázat: A hároméves terv fő számai

4-1. táblázat: A fizetési mérleg egyenlege milliárd forintban és a GDP százalékában

101

5-1. táblázat: A háztartások egyes életszínvonal-jellemzői 1950 és 1980 között

147

6.1. táblázat: A fizetési mérleg éves egyenlege milliárd forintban és a GDP százalékában

167

8-1. táblázat: A külkereskedelem egyes meghatározó tényezői

219

Mellékletek 1-melléklet: A nemzeti termék, a fogyasztás, a költségvetési bevételek és az egyenleg, 1920-1939

293

2-melléklet: A népesség, az aktív keresők, illetve a lakások száma év végén, ezer fő, ezer darab

294

3-melléklet: A népesség, az aktív keresők, a mezőgazdaságban és az iparban dolgozók száma év végén, ezer fő

295

4-melléklet: A nyugdíjasok, a gyermekgondozási ellátásban részesülők és a munkanélküliek száma, ezer fő

296

5-melléklet: É pített lakások száma évenként, ezer darab

297

6-melléklet: B eruházások éves összege folyó áron, milliárd forint

298

7-melléklet: A nemzetgazdasági beruházások volumenindexei

299

8-melléklet: A bruttó kibocsátás, a bruttó hazai termék (GDP) és a folyó termelő felhasználás piaci áron, milliárd forint

300

9-melléklet: A bruttó kibocsátás (termelés) értéke fő szektorok szerinti bontásban, folyó áron, milliárd forint

301

— 334 —

Ábrák és táblázatok jegyzéke

10-melléklet: A bruttó hozzáadott érték termelése fő ágazatok szerinti bontásban, folyó áron, milliárd forint

302

11-melléklet: A bruttó hozzáadott érték volumenindexei fő ágazatok szerinti bontásban, 1950=100

303

12-melléklet: A bruttó hazai termék (GDP) felhasználásának fő összetevői folyó áron, milliárd forint

304

13-melléklet: A bruttó hazai termék (GDP) felhasználásának összetevői, a GDP százalékában

305

14-melléklet: A háztartások rendelkezésre álló jövedelme, fogyasztása és pénzügyi megtakarítása, milliárd forint

306

15-melléklet: Fő szektorok és a gazdaság nettó finanszírozási képessége vagy igénye (finanszírozás), milliárd forint

307

16-melléklet: Fő szektorok és a gazdaság nettó finanszírozási képessége vagy igénye (finanszírozás), a GDP százaléka

308

17-melléklet: Az államháztartás konszolidált pénzforgalmi bevételei, kiadásai és egyenlege, milliárd forint

309

18-melléklet: Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértékes adóssága (év végi állomány), milliárd forint

310

19-melléklet: Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértékes adóssága Eximbankkal, milliárd forint

311

20-melléklet: A külkereskedelmi forgalom és a folyó fizetési mérleg egyenlege, milliárd forint

312

21-melléklet: A külkereskedelmi forgalom volumenindexei, 1960=100

313

22-melléklet: Egyes pénzügyi eszközök és tartozások év végi állománya a magyar gazdaságban, milliárd forint

— 335 —

314

Ábrák és táblázatok jegyzéke

23-melléklet (a): Az MNB statisztikai mérlege, pénzügyi eszközök és kötelezettségek, milliárd forint

315

23-melléklet (b): Az MNB statisztikai mérlege, pénzügyi eszközök és kötelezettségek, milliárd forint

316

24-melléklet: H itelintézetek statisztikai mérlege, pénzügyi eszközök és kötelezettségek, milliárd forint

317

25-melléklet: Az államháztartás nem konszolidált pénzügyi eszközei és kötelezettségei, milliárd forint

318

26-melléklet: N em pénzügyi vállalatok mérlege, pénzügyi eszközök és kötelezettségek, milliárd forint

319

27-melléklet: A háztartások pénzügyi eszközei és kötelezettségei (év végi állományok)

320

28-melléklet: A gazdaság küllfölddel szembeni követelései és tartozásai (év végi állományok)

321

29-melléklet: Á llóeszközök és készletek (termelt nem pénzügyi eszközök) állománya év végén, milliárd forint

322

30-melléklet: Á llóeszközök és készletek éves felhalmozása (nemzeti számlák), milliárd forint

323

— 336 —