Wekerle Sándor és a sánta valuta

Wekerle Sándor, az alkimista

75 éves a forint

Az Osztrák–Magyar Monarchia tagországaiban, így a Magyar Királyságban az aranyalapú koronarendszer bevezetésére Wekerle Sándor pénzügyminiszter javaslatára került sor 1892ben. A koronaérték megállapításáról az 1892. évi XVII. törvénycikk rendelkezett, amelynek értelmében 1 korona 100 fillért ért. Értékét az aranyhoz kapcsolták, egy kilogramm színarany 3280 koronát ért. Az új pénzrendszer azonban nem lett tisztán aranyalapú, mivel az aranykoronák, illetve az ezüstből és színesfémből készült váltópénzek mellett még 1900ig hivatalosan is tovább élhetett a korábban vert ezüst egyforintos értékpénzek használata. Ez az oka annak, hogy már a kortársak is „sánta” valutának csúfolták ezt a félig arany-, félig ezüstalapú pénzrendszert. Ennek következtében a köznép, bár a pénz elnevezése korona volt, még évtizeden át forintban számolt.

Az új pénzrendszer legértékesebb érméi az aranyból vert 10 és 20 koronások voltak, két évben (1907–1908) kivételesen 100 koronás is készült. A törvény szerint egy kilogramm 900 ezrelék finomságú aranyból 295,2 darab 10 koronást kellett verni, így a 19 mm átmérőjű darab nyerssúlya 3,3875338 g, színsúlya 3,04878 gramm lett.

A bankjegyek közül először 1900-as dátummal két kisebb címlet, a 10 és a 20 koronás, majd 1902es dátummal az 50, a 100 és az 1000 koronás került forgalomba. Leghosszabb ideig az 1000 koronás forgott 1903 és 1921 között, míg a kisebbekből újabb címleteket bocsátottak ki még a jegybank harmadik szabadalma idején, egy 10 koronást 1904es, egy 20 koronást 1907es és egy 100 koronást 1910es dátummal. Ezek a több színnyomásos, pirosas árnyalatokkal kevert kék színű bankjegyek már az Osztrák–Magyar Bank papírpénzeinek fő megjelenési típusát képviselik, amelyeket azután a jegybank negyedik szabadalma (1911–1917) alatt további kibocsátások követtek, így 1912ben a 100 koronás, 1913ban a 20 koronás és 1916tól a 10 és 50 koronás bankjegyek. A kibocsátást meghatározó előírások alig változtak, vagyis a bankjegyek kétötöd része mögött nemesfémfedezet állt, azon túl pedig olyan bankszerű fedezet, amelybe a leszámítolt váltókat és háromhavi lejáratú,

zálog ellenében folyósított, úgynevezett lombard kölcsönöket foglalta magába. A bankjegyadóval kapcsolatos kontingenst felemelték, az addigi 400 millió korona helyett 600 millió korona forgalomban levő bankjegy után kellett azt megfizetni. Az európai politikai konfliktusok már az első világháború kitörése előtt éreztették hatásukat a jegybank működésére.

100 koronás bankjegy, 1902. január 2. Az infláció növekedése miatt a pénzjegyforgalom 1924 közepén már elérte az 1455 milliárd koronát, a válságot csak külső pénzügyi segítséggel lehetett felszámolni. Az államháztartás egyensúlyának helyreállítását végül az a 250 millió aranykorona összegű kölcsön tette lehetővé, amely a Nemzetek Szövetsége (másképp: Népszövetség) államaitól érkezett.

Ennek keretében az Angol Bank 4 millió font sterling előlegével létrejött az önálló magyar jegybank, a Magyar Nemzeti Bank. Ez az összeg lehetővé tette az új jegybank szükséges nemesfémfedezetének megteremtését. A népszövetségi kölcsönnel sikerült megfékezni az inflációt, és 1925-ben megszületett az új aranyalapú pénznem, a pengőérték bevezetéséről szóló törvény.

20 koronás bankjegy, 1907. január 2.

Az évtizedeken keresztül 4%on állandósult hivatalos kamatláb 1910ben 5%ra, majd 1912ben 6%ra emelkedett, míg az 1910-ig állandóan növekvő aranykészlet onnantól fokozatosan csökkent. 1914-ben, a világháború kitörésekor felfüggesztették a bankjegymennyiség kétötödére vonatkozó nemesfémfedezeti előírást, ezzel egyidejűleg a nemesfémpénzek eltűntek a forgalomból. A váltópénzhiány megelőzésére 1914ben 2 koronás, 1916ban pedig 1 koronás bankjegyeket hoztak forgalomba. Az 1917-ben kibocsátott újabb 2 koronás bankjegy már a jegybank utolsó, negyedik (1917–1919) szabadalma alatt készült. Mivel az 1914 és 1918 között összesen nyolc alkalommal kibocsátott hadikölcsönkötvények és más erőforrások sem bizonyultak elegendőnek a háború finanszírozásához, elkezdődött az infláció, amely a korona fokozatos romlását hozta magával. 1916 elején Zürichben a háború előtti árfolyam kétharmadán jegyezték a koronát, a háború végén már csak egyharmadán, miközben a jegybank aranykészlete folyamatosan apadt.

I. Ferenc József koronázásának negyvenedik évfordulójára kibocsátott jubileumi 100 koronás, hátlapján a koronázási jelenettel, 1907