Az MNB rövid története

A belső épületszobrászati munkák Maróti Géza (1875–1941) építész, szobrász, festő, iparművészt dicsérik

A káprázatos emeleti rózsaablakok atyja Róth Miksa (1865–1944) üvegfestő és mozaikművész

75 éves a forint

„A Magyar Nemzeti Bank létesítésének célja, legfőbb feladata: a pénz megbomlott jogrendjének helyreállítása.”

(Popovics Sándor, az MNB első elnöke)

Magyarországon először a 19. század elején fogalmazódott meg igény önálló központi bank létesítésre. A reformkori országgyűlések napirendjén folyamatosan szerepelt a honi képviselők által kifejezésre juttatott jelentős sérelem, hogy hazánk pénzforgalmát az Osztrák Nemzeti Bank irányítja. Az országunk tőkeszegénységét, a magyar gazdaságnak a birodalom osztrák területeihez mért elmaradottságát a reformkor politikusai a legsúlyosabb nemzeti problémák közé sorolták, s egyik fő okát az önálló nemzeti bank hiányára vezették vissza.

Az 1848-as forradalom követeléseit összegző tizenkét pont között ismételten szerepelt a nemzeti bank megalapítása. Az első független, felelős magyar kormány pénzügyminiszterének, Kossuth Lajosnak a javaslatára a szabadságharc idején a jegybanki feladatokat a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank látta el, amely kibocsátotta az első magyar bankjegyeket az ún. Kossuthbankókat.

Az 1867-es kiegyezéssel létrejött Osztrák–Magyar Monarchiában közös irányítás alá került a hadügy, külügy és az ezekhez kapcsolódó pénzügyi tárca. Így önálló magyar nemzeti bank sem jött létre, de 1878ban az akkori Osztrák Nemzeti Bankot Osztrák–Magyar Bank néven átszervezték a monarchia közös jegybankjává. Az Osztrák–Magyar Banknak Bécsben és Budapesten egyaránt volt főintézete, ez utóbbi számára épült Budapesten 1905-ben a Szabadság téri épület, amely napjainkban is az MNB székházaként funkcionál. Az Osztrák–Magyar Bank 1892-ben bocsátotta ki a monarchia közös pénzét, a koronát.

Az első világháborút követően az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, az Osztrák–Magyar Bankot felszámolták. A tragikus trianoni döntések utáni Magyarország területén a központi banki feladatkört először az 1921-ben megalapított Magyar Királyi Állami Jegyintézet vette át, amelynek elsődleges feladata bankjegykibocsátás, valamint a költségvetés finanszírozásának fenntartása volt.

Miután Magyarország a Népszövetség tagja lett, hitelfelvételért folyamodott a szervezetben, amely forrás lehetővé tette a magyar jegybank megalapítását, feltőkésítését. Így 1924. május 24-én részvénytársasági formában megalakult a Magyar Nemzeti Bank. Első elnöke a tapasztalt, nagy tudású szakember, Popovics Sándor lett, aki korábban már az Osztrák–Magyar Bank kormányzója is volt. A központi bank teremtette meg az első világháború következményeiként elinflálódott korona stabilizációját, majd vezette be 1926–27-ben az új, nemzeti fizetőeszközt, a pengőt.

Az új, stabil pénzügyi rendszer kora nem tartott sokáig, mert hazánk 1941-ben bekapcsolódott az újabb számos tragikus eseménysorral járó második világháborúba. A háború idején az MNB tisztviselői egy, az Alpokban lévő kis faluba, Spital am Pyhrnbe menekítették az MNB vagyonát, aranykészletét. A jegybanki dolgozók bátor, hősies fellépésnek köszönhetően az ország aranykészlete nem esett a hadviselés áldozatául, és később visszaérkezett Magyarországra.

A második világháború egyre kedvezőtlenebbé váló fordulatai miatt a pengő fokozatosan veszített értékéből, majd e folyamat végén minden idők egyik legnagyobb hiperinflációja bontakozott ki Magyarországon. Ekkor került kibocsátásra a világon valaha kiadott legnagyobb címletértékű bankjegy, a százmillió bilpengős, amely 100 trillió (azaz 1020-on) pengőnek felelt meg.

A háborút követő pénzügyi stabilizáció az új fizetőeszköz, a forint 1946. augusztus 1-én történt bevezetésével vette kezdetét, majd a hazai bel-és külpolitikai események ismét fordulatot vettek. A szovjet típusú tervgazdálkodás bevezetésével – 1947 nyarától – a bankrendszert rövid idő alatt átalakították: a kereskedelmi bankokat és takarékpénztárakat felszámolták, a bankrendszert egyszintűvé tették, a jegybank addig magánkézben levő részvényeit pedig államosították. A Magyar Nemzeti Bank lett – a jegybanki funkciók betöltése mellett – az egyetlen kereskedelmi bank is: vezette a gazdálkodó szervezetek számláit, hitelt nyújtott nekik és gyűjtötte betéteiket, érvényesítette az állami devizamonopóliumot. A majdnem teljes négy évtizedig tartó egyszintű működést követően, 1987-ben ismét kétszintűvé vált a bankrendszer. Az ún. bankreform első lépéseként az MNB-ből kivált részlegekből kereskedelmi bankok alakultak. A kétszintű bankrendszer visszaállításával újra lehetővé vált a monetáris politikáért felelős jegybank kialakítása, a központi bank viszont még továbbra is a kormány alárendeltségébe tartozott. A rendszerváltozást követő első, 1991-ben hozott jegybanktörvény megteremtette az MNB számára a kor akkori követelményeinek megfelelői jegybanki működési feltételek kialakítását.

2001-ben sor került az európai uniós normáknak megfelelő, új szabályozási környezet kialakítására, a jegybanktörvény az árstabilitás elérését és fenntartását nevezte meg, mint az MNB legfontosabb célját és feladatát, amely napjainkban is érvényes. A jegybank csupán e cél veszélyeztetése nélkül támogathatja – a rendelkezésére álló monetáris eszközökkel – a mindenkori kormányok gazdaságpolitikáját. Helyzeténél fogva a Magyar Nemzeti Bank a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó intézmény, adatokat gyűjt és szolgáltat is, valamint felügyeli a bankrendszer pénzügyi stabilitását, továbbá felelős a pénzforgalmi infrastruktúrák és a készpénzellátás zökkenőmentes működéséért. A modern jegybanktörvény a Magyar Nemzeti Banknak függetlenséget adott, mert a közgazdasági elméletek és a történelmi tapasztalat egyaránt azt mutatják, hogy a jegybank csak így lehet képes a célját hatékonyan és fenntartható módon elérni.

Korabeli fotón a jegybank Alpár Ignác (1855÷1928) tervezte épülete