Forgalomba nem került bankjegyek

Tíz tallér. Tempera bankjegy tervezet Berény Róbert festőművész munkája

Minden valószínűség szerint az első forint bankjegytervezet. Évjárat nélkül, de vélhetően 1946. Az elő-, illetve hátoldali nyomat külön papírra nyomtatva. Magas- és metszetmélynyomás. Egyetlen példányban, a pénzjegynyomdai tablóról ismert bankjegy. Franke Rupert Petőfi Sándort ábrázoló rézmetszetének felhasználásával készült, eredetileg az 1932-es 50 pengőn szerepelt.

75 éves a forint

A Pénzjegynyomdájának egykori tervezőosztályán, a falakon ritka és érdekes tablók maradtak fenn a bankjegytervezés és -készítés múltjából. Ezeket a tablókat a dolgozókon kívül szinte csak kiváltságosok láthatták, mivel maga a nyomda is szigorúan védett intézménynek számított és számít ma is. Ezért is hiánypótló egy rövid ízelítő néhány példa a bankjegytervezés és -metszés kulisszatitkaiból.

Az új fizetőeszköz 1946-os bevezetése előtt röviddel volt olyan elképzelés, hogy a neve „tallér” lesz. Erről tanúskodik az egyik legkorábban készült tízforintos bankjegy terve, amely eredetileg tíz tallérnak készült. Alkotója Berény Róbert festőművész volt, aki nem a Pénzjegynyomda munkatársaként, hanem a Nemzeti Bank felkérésének eleget téve vett részt a bankjegytervezésben. Az 1947-es tíz- és százforintos bankjegyek portrérajzai (Petőfi és Kossuth) is minden bizonnyal az ő nevéhez fűződnek. Legalább is a BR monogram erre enged következtetni. Tallér elnevezéssel végül nem készült fizetőeszköz.

A forgalomba nem került papírpénzek felsorolása előtt érdemes tisztázni egy-két alapfogalmat. Az egyik ilyen alapfogalom a tervezet. A tervezet nem végleges alkotás, hanem terv vagy vázlat. Ezek általában kézzel készült, egyetlen példányban létező alkotások. A vázlat a legkevésbé végleges, a terv már színben és formában kidolgozottabb, a kiviteli terv pedig a jóváhagyott grafikai koncepcióhoz legjobban hasonlító, de továbbra is egyetlen példányban készült mű. Ezek a fokozatok a gyártás előkészületeihez tartozó fázisok, amelyeket követ még számos kevésbé ismert munkafázis, melyek részletezése túlmutat ezen írás keretein.

A másik fontos fogalom a bankjegy. Ez olyan nyomdatechnikai úton készült papírpénz, amelynek kibocsátója egy magán- vagy központi bank. Elengedhetetlen attribútumai az értékjelzés számmal és/vagy betűvel kiírva, a kibocsátó bank neve és a kibocsátás helye, dátuma valamint a kibocsátásért felelősséget vállaló személy(ek) titulusa és aláírása. Az, hogy egy bankjegyet forgalomba hoznak-e, vagy sem, nem

1955. január 31. dátummal készített két forint címletű bankjegy. Az előoldalon Táncsics Mihály portréja látható, hátoldalán gyümölcsökből és stilizált növényekből díszítő elem. Külön elő- és hátoldali nyomat, ofszetnyomtatással kartonpapírra ragasztva. Kétféle színösszeállításban készült forgalomba nem került bankjegy. Eredetileg metszetnyomásra tervezték, és készültek hozzá részletrajzok, rézmetszetek. Végül ofszet technikával készült. A tervét és a portrérajzokat Horváth Endre készítette.

1955. január 31. dátummal készített öt forint címletű bankjegy. Külön elő- és hátoldali nyomat, ofszetnyomtatással kartonpapírra ragasztva. Tervezte Horváth Endre, előoldalán munkás kalapáccsal látható, akinek modellje Pfeffer Mihály volt, aki már az 1946-os tízforintos előoldalán is szerepelt. Hátoldalon gallyakkal szegélyezett Rákosi-címer. Az előoldali portrét metszette Füle Mihály. Hátoldali metszet Gáll (későbbi néven Gál) Ferenc munkája.

Az „átjárhatóság” szép példája az 1955-ös bankjegyről már ismerős Táncsics-portré, amely nagyszerűen szemlélteti a Pénzjegynyomda tervező osztályának munkafolyamatait. Ameddig Horváth Endre a művészeti igazgató, az ő tervét és rajzát metszette rézbe a kollégája (és későbbi utódja) Nagy Zoltán. Majd pár évtized elteltével Nagy Zoltán (ekkor már mint művészeti igazgató) rajza és tervei alapján készült a 01-es próbaformához a Táncsics-metszet, amely Gál Ferenc, a nyomdai gépmesterből rézmetszővé kiképzett tehetséges tanítvány munkája.

befolyásolja a bankjeggyel kapcsolatos alapvető feltételeket. Önmagában az a tény, hogy egy nyomdatermék bankjegynek készült – és ezt a büntető záradék formájában is tudtunkra hozza – elegendő ahhoz, hogy bankjegynek nevezzük. Ezek a meghatározások azonban nem jelentenek „kőbe vésett” szabályt. Amint az előző oldali – évjárat nélküli 10 forintos – példán láthatjuk, bár nem szerepelnek rajta aláírások, mégsem nevezhetjük tervezetnek, hiszen nyomdai sokszorosító technikával, akár több példányban készült. Ez egy jó példa forgalomba nem bocsátott bankjegyre.

Kevésbé szorosan tartozik a témához, de mégis szót kell ejteni az ún. „házi bankjegyekről” (angolul house note), vagy technológiai „bankjegyekről”, próbaformákról készült nyomatokról. Ezek leggyakrabban egy bankjegytervező művész, a hozzá tartozó tervezőgárda és tágabb értelemben egy bankjegygyártó cég technikai színvonalát hívatottak bemutatni elsősorban a szakmai partnereinek. Ami miatt mégis helyt kapott ebben az írásban ez a speciális terület – a gyűjtők érdeklődésén túl – az az „átjárhatóság” a „valódi” bankjegyek irányába. Sok esetben ugyanis nincs éles határvonal egy ún. próbaforma, és egy valóban forgalomba került – vagy legyártott – bankjegy között. Egyfajta szakmai előzménynek, „ujjgyakorlatnak” tekinthető egy-egy ilyen grafikai tanulmány, vagy annak bizonyos részletei.