Egyensúly és növekedés

Matolcsy GyörGy Egyensúly és növekedés

Konszolidáció és stabilizáció Magyarországon 2010—2014

Matolcsy GyörGy

Egyensúly és növekedés Konszolidáció

és stabilizáció

2010—2014

MaGyarorszáGon

Kairosz Kiadó, 2015

© Matolcsy György, 2015 Szakmai lektor: Palotai Dániel, monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgató

Kiadás éve: 2015 Magyar Nemzeti Bank Könyvsorozata

2. változatlan utánnyomás

ISBN: 978-963-662-734-8 A kötetet a Magyar Nemzeti Bank megbízásából a Kairosz Kiadó gondozta.

Tipográfia: Németh Ilona Nyomdai kivitelezés: SPL – Prospektus Nyomda konzorcium

tartalom Előszó

7

Gazdaságtöréneti áttörés

9

Első rész VÁLSÁGBÓL VÁLSÁGBA

37

1. fejezet: A globális és európai válság öröksége

39

2. fejezet: A válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

69

3. fejezet: Új adósságválság Magyarországon

89

4. fejezet: Sikertelen konszolidációs kísérletek

114

5. fejezet: Nyílt pénzügyi válság 2010-ben

133

6. fejezet: Az átmenet válsága

156

Második rész SIKERES VÁLSÁGKEZELÉS MAGYARORSZÁGON 2010 UTÁN

183

7. fejezet: A válságkezelés stratégiája

185

8. fejezet: Új gazdaságpolitika

211

9. fejezet: Reformok és innovációk

227

10. fejezet: Államháztartási és költségvetési politika

243

11. fejezet: Adóreform Magyarországon

263

12. fejezet: Magyar devizahitel-válság

289

Harmadik rész GAZDASÁGI STABILIZÁCIÓ TRENDFORDULÓKKAL

319

13. fejezet: Költségvetési trendforduló és konszolidáció

321

14. fejezet: Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

342

15. fejezet: Inflációs trendforduló

359

16. fejezet: Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

379

17. fejezet: Fordulat a külső adósság terén

404

18. fejezet: Az államadósság növekedési trendjének megtörése

418

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

Negyedik rész GAZDASÁGI STABILIZÁCIÓ

437

19. fejezet: Monetáris politikai fordulat

439

20. fejezet: Hitelezési trendforduló

465

21. fejezet: Fogyasztási és beruházási trendforduló

487

22. fejezet: Növekedési fordulat Magyarországon

512

23. fejezet: Magyarország felzárkózik a régióhoz

547

24. fejezet: A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

566

Függelék

597

Köszönetnyilvánítás

599

Irodalomjegyzék

602

Módszertani megjegyzés

615

Fogalomtár

616

A könyvben használt rövidítések és országcsoport-jelölések

640

Előszó Könyvem a magyar gazdaság 2010 és 2014 közötti, gazdaságtörténeti szempontból is jelentős sikeréről szól: a költségvetési egyensúly helyreállításáról és a növekedési fordulathoz vezető gazdasági stabilizációról.

Szól egyben az európai uniós csatlakozás első tíz évéről, azt vizsgálva, hogy a 2004 és 2014 közötti szakaszban hol és mit rontott el a magyar gazdaságpolitika, miért nem volt képes kihasználni az uniós csatlakozás 2004 után megnyíló kivételes történelmi esélyeit, és miért kényszerült már a 2008–2009-es válság előtt alapvető gazdaságpolitikai korrekcióra.

Könyvem az 1990–2010 közötti két évtized elhibázott és kudarcos gazdaságtörténeti szakaszáról is szól. Azt vizsgálja, hogy a 2010 és 2014 között elért sikeres konszolidáció és stabilizáció gazdaságpolitikáját, eszközeit és megoldásait miért nem alkalmazta már korábban Magyarország, miért kellett erre várni a 2010-es politikai fordulatig, amikor egy nyílt és összetett válság kényszerítette erre rá az országot. Érdemes a magyar gazdaság 1990 és 2010 közötti időszakát a visegrádi régió gazdaságaival összevetni.

Csehország, Lengyelország és Szlovákia hasonló történelmi örökséggel és gazdasági szerkezettel kezdte el az 1990-es éveket. Az elmúlt két évtizedben mutatott felzárkózási pályájuk nem párosult a külső vagy belső adósságmutatók túlzott mértékű növekedésével, így felzárkózásuk finanszírozási szempontból is fenntarthatónak bizonyult. Ezzel szemben a magyar gazdaságot az 1990 és 2010 közötti időszakban végig az jellemezte, hogy hol az egyensúlyi mutatók romlottak el a növekedés szerkezete miatt, hol a növekedés fékeződött, mert az egyensúlyt kellett helyreállítani. Az „egyensúly vagy növekedés” gazdaságpolitikai képlete az 1990 és 2010 közötti időszakban végig megfigyelhető volt. Ezt oldotta fel a 2010 és 2014 közötti sikeres egyensúlyi helyreállítás, valamint az eredményes gazdasági stabilizáció következtében újból beinduló növekedés.

Könyvem egyben az elmúlt fél évszázadról is szól. Az „egyensúly vagy növekedés” dilemmája az 1960-as évek elejétől a 2010-es évek elejéig —7—

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

terjedő időszakban is időről időre felbukkant. E gazdaságtörténeti korszakban is rendre előállt a kudarcos gazdaságpolitikai képlet: a gazdasági növekedés elrontotta a külkereskedelmi és a költségvetési egyenleget, ezért a kormányok kiigazítások felé vették az irányt, ezek azonban lefékezték vagy megszüntették a növekedést, és ez újra és újra ismétlődött az 1990 előtti tervutasításos rendszerben. 1990 után már piacgazdaságban és négyéves demokratikus választási ciklusokban ismétlődött a hibás gazdaságpolitikai képlet. A politikai ciklus első felében a korábban megbomlott egyensúlyt próbálták helyreállítani, majd növekedéssel készültek az új választásra, vagy fordítva.

Könyvem egyben az elmúlt száz év magyar gazdaságtörténetéről is szól. A 2010–2014 közötti sikeres konszolidáció és stabilizáció különleges a magyar gazdaságtörténetben és a XX. század egészében.

A 2010–2014 közötti sikeres államháztartási konszolidáció és reálgazdasági stabilizáció igazi értékét az adja, hogy versenytársaink zöméhez képest értünk el jobb eredményt. Ami Magyarországnak sikerült, az alig sikerült másnak, miközben lényegében valamennyi uniós versenytársunk hasonló örökséggel, a 2008–2009-es válság terhével birkózott.

Amit elértünk 2010 után, az egy négyéves, egy több évtizedes, egy ötvenéves és egy százéves időszakban egyaránt kivételes. Erről szól könyvem: hogyan és milyen eszközökkel értük el a sikert.

—8—

Gazdaságtörténeti áttörés Magyarország az elmúlt században jelentős gazdasági sokkokat élt át, melyek erősen hatottak a gazdasági növekedésre és a pénzügyi egyensúlyra. A XX. század első felében három külső sokk érte a magyar gazdaságot: az első világháború, az 1929–1933-as nagy világgazdasági válság és a második világháború sokkja. A világháborúk okozták a legnagyobb veszteséget a magyar gazdaság számára, de a nagy világgazdasági válság sokkja is erős volt. A század második felében három gazdasági sokk érte Magyarországot: az 1956-os forradalom okozta gazdasági visszaesés, az 1970-es évek olajválságainak gazdasági következményei és az 1990-es évtized első felében lezajlott piacgazdasági átmenet sokkja. Egyik sem mérhető a világháborús sokkokhoz, ám mindhárom esemény hosszú évekre visszavetette a magyar gazdaság fejlődését.

Míg az 1956-os forradalom gazdasági sokkja rövid ideig hatott, mintegy két év alatt a magyar gazdaság helyreállította nemzeti jövedelmének korábbi szintjét, addig az 1990-es évek piacgazdasági átmenetének külső/belső sokkját csak 2000 körül heverte ki a magyar gazdaság. Bár a gazdasági visszaesés kisebb volt, mint a két világháború során, de a gazdaság helyreállítása hasonlóan egy évtizedet vett igénybe. Ennél kisebb gazdasági visszaesést okozott a 2008–2009-es gazdasági válság, de a bruttó hazai terméket ért veszteségek mellett az államadósság hirtelen felszökése és a devizahitelek belső árfolyamkockázatának nyílttá válása belső sokkot hozott.

Mintha ismétlődött volna a múlt század 1970-es éveinek története, amikor az évtized közepétől hazánk eladósodott, az államadósság hólabdaként egyre nagyobb lett, majd az addig csak a központi vezetés által ismert rejtett adósságproblémák 1990-ben nyílt válsággá váltak. A magas adósság és alacsony devizatartalék szorításában sokkterápiás piaci átmenetet követett a magyar gazdaságpolitika, ami már a születése pillanatában eltorzította a piacgazdaság szerkezetét.

—9—

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

Az 1970-es években kezdődött eladósodás évtizedekre hatott negatívan. Hasonló folyamatok játszódtak le a 2002 és 2010 között kialakult új eladósodás esetén is, de amire az 1990 előtti rendszer nem volt képes, arra piacgazdaságban egy jó gazdaságpolitika sikeres választ adhatott volna: épp ellenkezője történt.

A 2010 utáni pénzügyi konszolidáció és gazdasági stabilizáció értékét az is jelzi, hogy egy nyílt pénzügyi válság és egy rejtett növekedési válság egyszerre került feloldásra igen rövid időszak alatt. Ugyan a 2002 és 2010 közötti új eladósodás még hosszú árnyékot vet Magyarországra, de a 2010–2014-es sikeres konszolidáció és stabilizáció következtében várhatóan ennek gazdaságtörténeti kihatása években és nem évtizedekben mérhető majd.

Az elszenvedett jelentős külső és belső sokkok mellett az 1900 és 2010 közötti időszakban hazánk egy főre jutó GDP-je átlagosan 1,5%-kal növekedett. Ez a dinamika elmarad mind a fejlett országok, mind a sikeres felzárkózást mutató európai országok fejlődési ütemétől, így a kedvező induló helyzetünk ellenére az elmúlt több mint egy század felzárkózási kísérletei rendre sikertelennek bizonyultak. (1. táblázat) Az 1960 és 2010 közötti fél évszázados időszakban jellemző volt a magyar gazdaságra, hogy gyors növekedésre csak jelentős külső eladósodás mellett volt képes. Egy gazdaság egyensúlyát, azaz egészségét jelző legfontosabb mutatók – költségvetési mérleg, külkereskedelmi mérleg és a piaci egyensúlyt tükröző infláció – közül a külkereskedelmi mérleg jelzi legjobban egy ország sérülékenységét, és így a gazdasági növekedés fenntarthatóságát. Ha nem tartozik egy ország a legfejlettebbek klubjába, akkor pozitív jövedelemegyenleggel nem képes kiegyensúlyozni a külkereskedelmi mérleg hiányát. Ez jellemzi Magyarországot, tehát a külkereskedelmi mérleg alakulása pontosan előrevetíti a folyó fizetési mérleg és általában a külső egyensúly alakulását.

— 10 —

Gazdaságtörténeti áttörés

1. táblázat. Gazdasági növekedés Magyarországon és néhány országban, 1900—2010

Forrás: Maddison adatbázis

*1993 előtt Csehszlovákia

Az 1960-as évtizedben jellemzően pozitív volt a magyar külkereskedelmi mérleg, és az évtized közepén elszenvedett visszaesés kivételével a GDP növekedése az 1970-es évtized végéig 5% körül, kedvező sávban mozog. Az 1960 és 1980 közötti 2,5–5% közötti sávban mozgó GDP növekedés azonban a külkereskedelmi mérleg növekvő egyensúlytalanságával volt csak elérhető. Az első jelentős egyensúlytalanság már az 1970-es évek elején jelentkezik, majd a két olajársokk következtében végig egyre növekvő egyensúlytalanság jellemzi Magyarország külkereskedelmét. Az 1960–1980 közötti két évtizedre jellemző, hogy az első évtized jó növekedési adatait a második évtized romló külkereskedelmi mérlege, azaz egyensúlytalansága követi. Az 1960–1980 közötti 5% körüli kedvező növekedési adatok mögött egy torzított, duális gazdasági szerkezet húzódott meg, amelyben felülről nézve mintha minden rend— 11 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

ben lett volna, de alulról más volt a kép. Az ipar túlsúlya mellett a fejlett gazdaságokra hasonlított az ágazati szerkezet, de a mikroszerkezet, a technológiák és termékek fejlettsége, valamint a termelékenység szintje már a fejletlenekhez állt közel. Ez a duális szerkezet külső sokkok hatására bajba került, és kiderült, hogy a versenytársakhoz képest valójában gazdasági felzárkózásra alkalmatlan a gazdaság. Az 1980–1990 közötti évtized 0 és 2,5% közötti növekedése azt jelzi, hogy a korábbi 5% körüli növekedési sávból a magyar gazdaság lassult egy, a külkereskedelmi egyensúlyi többletet elérő sávba. A magyar gazdaság növekedési áldozatot hozott az egyensúly érdekében.

Az 1980-as évtized már nem tudta tartani a korábbi két évtized kedvező növekedését, mert a gazdaság szerkezete nem tette lehetővé a magas növekedés és a kedvező egyensúly jó képletének a követését. Egyiket vagy másikat lehetett elérni, mindkettőt nem. Az 1990-es évek elején végrehajtott sokkterápiás piacgazdasági átmenet jelentős növekedési áldozatot hozott, amely két évtizedre a magyar gazdaságot egy szerény növekedési sávban tartotta, miközben jelentős egyensúlytalansággal is együtt járt. A külkereskedelmi hiány és a költségvetési deficit az államadósság növekedésében csapódott le, ezért az 1990-es évtized piacgazdasági átmenetének sokkja tartós egyensúlyi sokknak bizonyult: a külkereskedelmi mérleg, a folyó fizetési mérleg, az infláció, az államháztartás és az államadósság-ráta egyaránt romló egyensúlyi helyzetre utalt.

2008–2009-ben újabb külső sokk érte a magyar gazdaságot, a globális pénzügyi válság jelentős növekedési veszteséget okozott, miközben nőtt a külkereskedelmi mérleg többlete. Ennek oka a szektorok mérlegkiigazítása volt. A gazdaság szereplőinek a felhalmozott adósságaik leépítéséhez növelni kellett megtakarításaikat, amihez a keresletüket érdemben visszafogták. A gazdaságpolitika alkalmazkodásra kényszerült 2008 után, a 2,5%-os szint alatti növekedési teljesítmény egyensúlyjavulással járt együtt: az egyensúly felé megtett gazdaságpolitikai lépések növekedési áldozattal jártak. A 2008–2009-es válság körüli években a magyar gazdaságpolitika hagyományosan kedvezőtlen alapképlete – tehát ha

— 12 —

Gazdaságtörténeti áttörés

jó a növekedés, elromlik az egyensúly, és ha van egyensúly, akkor a növekedés csökken – ugyanúgy érvényesült, mint korábban.

A reálgazdasági egyensúly romlása – ami a külkereskedelmi mérleg hiányaiban csapódott le – rendre a pénzügyi egyensúly elromlásával jár. Ez elsősorban az államadósság alakulásában érhető tetten, de a külső adósság másik két tételében – háztartások és vállalatok adósságállományában – is tükröződik. A hazai költségvetési politika többször is olyan időszakban lazított, amikor a háztartások megtakarítási hajlandósága is csökkent, vagy éppen alacsony szintre állt be, így a költségvetés növekvő finanszírozási igénye szinte azonnal a nemzetgazdaság külső finanszírozásra való ráutaltságának növekedésében jelentkezett. A magyar államadósság alakulását mutató 1. ábra meghökkentően pontosan jelzi ezt a magyar sajátosságot. A magyar államadósság alakulása erősen függ a követett költségvetési politikáktól, így szoros együttmozgást mutat a politikai ciklusokkal.

Az 1998-ban örökölt 61%-os GDP-arányos államadósságot az első Orbán-kormány 53% közelébe vitte le 2002 közepére, majd a 2002–2006 közötti politikai ciklusban ez már 70% közelébe emelkedett. A 2006– 2010 közötti politikai ciklusban 70% közeléből egy negyedévre már a 85%-ot is elérte a GDP-arányos magyar államadósság. A 2010–2014 közötti politikai ciklusban 80% körül ingadozik a magyar államadósság, ami pontosan jelzi, hogy mennyivel nehezebb csökkenteni az államadósságot egy 80% feletti, mint egy 60% körüli szint esetében. Nemcsak magasabb a kockázati felár a magasabb államadósság-ráta miatt, hanem nagyobb a költségvetés kamatfizetési kiadása is, ráadásul válság után, a konszolidáció mellett alacsonyabb növekedés esetén különösen nehéz a GDP-arányos adósságot mérsékelni.

— 13 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

1. ábra. az államadósság, a GdP-növekedés és a folyó fizetési mérleg egyenlege Magyarországon

Forrás: Eurostat

A magyar gazdaság százéves trendjének vizsgálatából kitűnik, hogy az egyensúly elromlása külső és belső sokkok hatására történik, de a belső sokkok szinte mindig a hibás gazdaságpolitikára vezethetők vissza. A külső sokkok – mint az első és második világháború, az 1929–1933-as nagy világválság, a két olajárrobbanás, a 2008–2009-es globális pénzügyi válság – és a rossz gazdaságpolitika egyszerre okoznak egyensúlyi és növekedési sokkokat. A belső sokkok – az 1960-as évek közepén kialakuló sokk, az 1990-es évtized piacgazdasági átmenete, az 1995–1996-os Bokros-program, a 2006–2008 közötti kiigazító politika – a hibás gazdaságpolitikai döntések miatt minden esetben növekedési áldozattal jártak, miközben az intézkedések a gazdaság strukturális hiányosságait nem vagy csak kevésbé kezelték, így az egyensúlyt is csak átmenetileg javították.

A belső sokkok oka az egyensúlytalanság, az egyensúly helyreállításának kényszerét a hibás gazdaságpolitika okozta. A belső sokkok utáni egyensúlyi helyreállítás 2010-ig mindig növekedési áldozattal járt, így fenntar— 14 —

Gazdaságtörténeti áttörés

totta az „egyensúly vagy növekedés” csapda képletét. Az 1960 utáni öt évtizedben bekövetkező külső vagy belső sokkok végig fenntartották ezt a hibás gazdaságpolitikai képletet. Ebből tört ki a magyar gazdaság a 2010 utáni sikeres költségvetési konszolidációval és gazdasági stabilizációval, elérve az „egyensúly és növekedés” kedvező képletét.

Gazdaságtörténeti áttörés, a sikeres válságkezelés Az 1974–2014 közötti négy évtized során a magyar gazdaság egyik legjellemzőbb vonása volt a tartós pénzügyi egyensúly hiánya. Az 1970-es évtized elején az első olajárrobbanás sokkja következtében meredeken zuhan a folyó fizetési mérleg egyenlege és az 1970-es évtized második olajsokkja után már 8%-os GDP-arányos fizetési mérleg hiány alakul ki. A költségvetési hiány az 1970-es évtizedben a GDP 6–10%-a körül alakul, a jelentős GDP-arányos költségvetési deficit a megbomlott pénzügyi egyensúly másik alapvonása. Mindkettő mögött a két olajválság külső sokkja húzódik meg, azonban a piacgazdasági környezet hiánya és az állampárti politikai rendszer együtt a külső sokkot belső sokká alakítják át: a gazdaság és pénzügyi rendszer nem volt képes feldolgozni az 1970-es évtized külső sokkjait, azok az egyensúly megbomlásával és az államadósság elfutásával jártak együtt.

Az 1970-es évtized végétől, az 1980-as évtized elejétől megindul az egyensúlyi kiigazítás a magyar gazdaságban, és eredményt is hoz: az olajárrobbanás sokkját követő tíz év múlva, 1983–84-re helyreáll az egyensúly: nulla körüli szintre javul a folyó fizetési mérleg és a költségvetési egyenleg. Átmenetileg megszűnik a két pénzügyi mutató tarthatatlan egyensúlytalansága, de ez csupán átmeneti siker. Az 1974 és 1984 közötti évtizedben nagyrészt ikerdeficit jellemezte a magyar gazdaságot: a költségvetési hiány és a folyó fizetésimérleg-deficit egyaránt, egy időben egy fenntarthatatlan szintet ért el. 1984 és 1990 között megszűnik az ikerdeficit, de fennmarad a fenntarthatatlan folyó fizetésimérleg-hiány.

Látható, hogy az egyensúlyi állapot átmenetinek bizonyul, 1984 és 1988 között már a GDP 4–6%-a között alakul a folyó fizetésimérleg-hiány: ez — 15 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

egyértelműen egy fenntarthatatlan szintet jelez. Ezzel szemben a költségvetési egyenleg 0–4% közötti sávban alakul, ez nem jelez ikerdeficitet, ami az előző évtizedhez és a következő évtizedhez képest kivételesen jó költségvetési teljesítmény.

Az 1990-es évtized első felében végrehajtott sokkterápiás piaci átmenet következtében újból egyszerre zuhan mindkét egyensúlyi mutató: jelentős ikerdeficit jellemzi a piaci átmenet döntő szakaszát. A folyó fizetési mérleg egyenlege rövid átmeneti többletből a GDP 10%-ához közelítő hiányt mutat, a költségvetési egyenleg is hasonlóan meredeken zuhan a 8%-os hiányig. Az 1991–94 közötti években, tehát a sokkterápiás piacgazdasági átmenet döntő pillanatában a magyar gazdaság egyensúlyi mutatói olyan mértékben romlottak, mint az 1970-es évtizedben a két olajárrobbanás külső sokkjai következtében.

A piacgazdasági átmenet kényszerűen választott sokkterápiás módja belső sokkot jelentett a magyar gazdaság számára: tömegesen szűntek meg állami vállalatok és állami munkahelyek, zuhant az állami beruházás és fogyasztás, ennek következtében elmaradtak korábbi költségvetési bevételek, és a kieső belföldi termelés helyére import lépett. Az 1970-es évtizedben a külső sokkot alakította belső sokká a gazdaságpolitika, az ikerdeficit mellé megugró államadósságot halmozott fel, addig az 1990-es évtized első felében a belső sokk és a keleti piacok öszszeomlásából eredő külső sokk találkoztak össze. Ezt kísérelte meg kezelni az 1995–96-os gazdaságpolitikai kiigazítás, a Bokros-program és a kapcsolódó privatizációs döntések. Az egyensúlyi mutatók javulása azonban átmenetinek bizonyult: 1998-ra a választási évre már a költségvetési egyenleg újból a fenntarthatatlan 8%-os GDP-arányos deficitszintre romlott. Hasonló módon a folyó fizetési mérleg átmeneti javulása is visszafordult 1996 után, és 2000-re egy hosszabb távon szintén fenntarthatatlan 8%-os GDP-arányos hiány alakult ki.

Az 1998 és 2002 közötti időszakban jelentősen javult a költségvetési helyzet, azonban a folyó fizetési mérleg hiánya végig fennmaradt a GDP 6–8%-a közötti, egy szintén fenntarthatatlan sávban. 2002 és 2006 között — 16 —

Gazdaságtörténeti áttörés

újból ikerdeficit jellemzi a magyar gazdaság egyensúlyát, mert a költségvetési egyenleg a GDP 6–10%-a közötti hiányszintet mutat egészen a 2006 második felében indított egyensúlyi kiigazítási lépésekig, miközben a folyó fizetési mérleg is végig a GDP 6–8%-a közötti sávban mutat deficitet. 2006 és 2008 között javul a költségvetés egyenlege, de marad az egyensúlytalanság, mert ez már az uniós csatlakozás utáni szakasz: a 2004-es uniós csatlakozás során Magyarország is vállalta a 3% alatti költségvetési hiányt, ez láthatóan nem teljesült a 2004–2010 közötti időszakban egyetlen évben sem.

A folyó fizetésimérleg-egyenleg javulása már egy kényszernek, a 2008 őszén beütött globális pénzügyi válságra adott kényszerű válasznak a következménye. Sem a 2005–2008 közötti egyensúlyt kiigazító program, sem a 2008–2010 közepe közötti egyensúlyjavító program nem volt sikeres a költségvetési egyensúlytalanság kezelése terén, mert először csak 2011-ben teljesíti a magyar gazdaság az uniós vállalást, a 3% alatti GDP-arányos hiányt (az akkor érvényes statisztikai módszertan szerint).

2010 közepétől az új politika és az új gazdaságpolitika hoz fordulatot: 2011–14 között az államháztartási egyenleg egyensúlyba kerül, fenntartható módon teljesíti a 3% alatti GDP-arányos hiánycélt, miközben a folyó fizetési mérleg is folyamatosan és fenntartható módon többletet mutat.

Az 1974–2014 közötti négy évtized egyensúlyi mutatóinak alakulása azt jelzi, hogy a magyar gazdaságpolitika és a magyar gazdasági szerkezet egészen 2010-ig nem volt képes tartósan egyszerre elérni az államháztartás és a folyó fizetési mérleg fenntartható egyensúlyát. Hol egyik, hol másik romlott el és vezetett az egyensúly felborulásáig, sőt hosszabb időszakokon keresztül mindkettő elromlott, és ikerdeficit alakult ki. Az 1983–84-es években, majd 1989-90-ben alakulnak ki kétéves „kegyelmi időszakok”, hosszabban azonban Magyarország nem volt képes pénzügyi egyensúlyi környezetben működni.

A 2010 közepétől indult egyensúlyi fordulat már 2011-ben államháztartási trendfordulóhoz vezetett. 2010 után már négy évben sikerült a — 17 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

magyar gazdaságpolitikának egyszerre fenntartható költségvetési egyensúlyi szintet és fenntartható folyó fizetésimérleg-eredményt elérnie. Előbbi esetében ez 3% alatti GDP-arányos deficitet, második esetében a folyó fizetési mérleg többletét jelenti.

A gazdaságtörténet horizontján négy évtized már a gazdaság működését jellemző minták felrajzolására alkalmas időtáv. Láthatóan hajlamos a magyar gazdaság több évtizedes időhorizonton a pénzügyi egyensúlyok megbomlására. A pénzügyi egyensúlyok közül külső sokk hatására mindkettő elromlik, de a fizetési mérlegnél is erőteljesebben romlik a költségvetési egyensúly. Ez arra enged következtetni, hogy a magyar gazdaság külkereskedelmi teljesítménye jobb, mint a belgazdaság sokk ellenálló képessége. Ez a magyar gazdasági szerkezet mélyén meghúzódó dualitást jelzi: a külkereskedelemben részt vevő szektor jobban teljesít, még sokkok idején is, mint a belföldi piacra termelő gazdaság.

Az 1974–2014 közötti évtizedek másik sajátossága, hogy a két egyensúlyi mutató jellemzően együtt mozog: romló költségvetési egyenleg esetén a folyó fizetési mérleg is romlik, javuló költségvetési egyenleg esetében a folyó fizetési mérleg egyenlege is jobban teljesít. Ez újból a sokkok gyenge kezelési képességét mutatja, mögötte újból a duális gazdasági szerkezetet. A két egyensúlyi mutató párhuzamos romlása külső sokkokhoz és egyensúlyt helyreállító gazdaságpolitikai kísérletekhez, tehát belső sokkokhoz kötődik. Külső és belső sokkok nélkül mindkét mutató javul, ha helyes a gazdaságpolitika irányvonala. Ez történt az 1980-as évtized egy részében, és ez nem történt meg a 2002–2006 közötti szakaszban, amikor szinte a teljes világgazdaságot egyidejű konjunktúra jellemezte. A magyar gazdaságpolitika a 2008-as válságra először sikertelen választ adott a költségvetési politika terén, de helyes választ adtak a gazdasági szereplők a folyó fizetési mérleg terén.

A vizsgált négy évtizedben három külső sokk érte a magyar gazdaságot. Az 1970-es évtized olajárrobbanására, az 1990-es évek keleti piaci összeomlására és a 2008-as globális pénzügyi válságra a magyar gazdaság minden esetben az egyensúlyi mutatók romlásával válaszolt.

— 18 —

Gazdaságtörténeti áttörés

Akkor volt a legélesebb az egyensúlyi mutatók romlása, amikor a külső sokkhoz belső sokk járult. Ez történt az 1990-es évtized első felében, amikor a keleti piacok összeomlásából és a keleti politikai rendszerből történő kilépéssel párhuzamosan a gazdaságpolitika sokkterápiával indította el a piaci átmenetet.

A magyar gazdasági szerkezet mély dualitása következtében gyenge a sokk-ellenálló képesség, mert a gazdaság külkereskedelemben szerepet vállaló szektora gyorsan, a zömében belföldi piacra termelő szereplők csak lassan képesek az alkalmazkodásra. Erős azonban az összefüggés a gazdaságpolitika és az egyensúlyok megbomlása között: 2002–2006 közötti ikerdeficites években – amikor tehát a költségvetési egyenleg és a folyó fizetésimérleg-egyenleg egyaránt a GDP 6–10 %-a közötti hiányokat mutat. (2. ábra) A magyar gazdaság további jellemvonása, hogy a külső és belső sokkokra egyaránt az államadósság elfutásával válaszol. Ez történt az 1970es évtizedben, a 2002 és 2010 közötti szakaszban, de rejtve ez jellemzi az 1990-es évtized második felét is. Akkor alapvetően nem új hitelfelvétel jellemezte a gazdaságpolitikát, hanem az állami vagyon eladása: a korábbi államadósság mögötti állami vagyon csökkentése valójában növeli az eladósodottsági szintet.1 Az 1994–98 közötti privatizációs bevételeket jelentős mértékben a korábbi államadósság törlesztésére használták fel, ez történt a szénhidrogénipar privatizációjából befolyt 3 milliárd dolláros bevétellel, azonban más privatizációs akciók esetében

A hivatalos statisztikákban elsősorban a bruttó államadósság jelenik meg, de közgazdasági szempontból hasonló fontosságú a nettó adósság. A bruttó adóssággal szemben ugyanis figyelembe kell venni, hogy az államnak is vannak pénzügyi követelései. A nettó adósság a bruttó adósság és az állam bruttó pénzügyi vagyona különbségeként értelmezhető, bár pontos definíciója nincsen. A definícióval kapcsolatban az a nyitott kérdés, hogy az állam pénzügyi vagyonának pontosan mely részeit vegyük figyelembe a számításnál (például a betétek és adósságjellegű követelések mellett részvényeket, nem likvid elemeket is?). Ha a részvényeket is figyelembe vesszük a nettó adósság számításánál, akkor privatizációval nem is csökkenthető a nettő adósság, ugyanis ugyanannyival csökkennek a követelések, mint a tartozások.

1

— 19 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

– energiaszolgáltatók – az állami vagyon csökkenését nem egyenlítette ki az államadósság mérséklése a privatizációs bevétellel. (3. ábra) 2. ábra. a folyó fizetési mérleg egyenlege és a költségvetési egyenleg alakulása 1974—2014 között

Forrás: MNB

a GDP arányában

Az 1990 előtti és utáni magyar gazdaság egyensúlyromlási tendenciái mögött a külső és belső sokkok, az eltérő gazdaságpolitikák és a duális gazdasági szerkezet mellett még egy ok meghúzódik: a beruházások ciklikussága. Az 1990 előtti tervutasításos rendszerben alapvetően az állami tulajdonú nagyvállalati szektor beruházásainak és az állami infrastrukturális beruházásoknak a ciklikussága jelent meg az egyensúlyi mutatók alakulásában. A fizetési mérleg, de a költségvetési mérleg romlása mögött is a beruházási ciklusok felívelő ága áll: ez beruházási célú importot jelent, az új beruházások, kapacitások működéséhez forgóeszközigényt jelent, ezek jelentős része importból származik az 1990 előtti és utáni magyar gazdaságban egyaránt.

— 20 —

Gazdaságtörténeti áttörés

3. ábra. az államadósság és a GdP-növekedés alakulása 1974—2014 között

*becsült érték

Forrás: MNB, KSH, Mihályi Péter (2013): A magyar gazdaság útja az adósságválságba, 1945–2013

A magyar gazdaság egyensúlytalanságra hajlamos jellegét tükrözi a külkereskedelmi egyenleg és a GDP-növekedés közötti összefüggés is.

Az 1961 és 2014 közötti több, mint öt évtized adatait vizsgálva látható, hogy a fél évszázados átlagos 2,7%-os GDP-növekedéshez képest magasabb gazdasági növekedés jellemzően a külkereskedelmi egyenleg romlásával járt együtt, jellemzően külkereskedelmimérleg-deficitet hozott. Az 1960-as évtized és 1970-es évtized első felére – az 1973–74-es olajárrobbanásig – a fél évszázados historikus GDP-növekedési ütemhez képest jelentősen magasabb növekedést hozott, miközben néhány évtől eltekintve negatív külkereskedelmi mérleggel járt együtt.

Az 1970-es évek második felétől az 1980-as évek végéig terjedő hosszú időszakban már a 2,6%-os historikus átlag alatt marad a GDP-növeke-

— 21 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

dési üteme, miközben az időszak döntő többségében jelentős külkereskedelmimérleg-aktívum jellemzi a gazdaságot.

Az 1990-es évek első felében végrehajtott sokkterápiás piaci átmenet ideiglenesen felfüggeszti ezt az összefüggést: zuhanó GDP, zuhanó külkereskedelmimérleg-egyenleggel, tehát jelentős külkereskedelmimérleg-deficittel jár együtt. 2000 körül már visszaáll az eredeti szoros összefüggés a külkereskedelmi egyenleg és a GDP-növekedés között: a historikus átlag feletti GDP-növekedési ütemhez külkereskedelmimérleg-hiány tartozik.

4. ábra. a gazdasági növekedés és a külkereskedelmi egyenleg alakulása Magyarországon 1961 és 2014 között

Forrás: KSH, MNB Inflációs jelentés (2014. szeptember)

*becsült érték

A 2008-as globális válság előtt már fordulat következik: 2005 tavaszától esik a magyar beruházási ráta, 2006 őszétől indul egy új megszorító gazdaságpolitika, és ezek következményeként, 2006–2008 ősze közötti külső konjunkturális szakaszban a historikus átlag alá esik a magyar GDP-növekedési üteme. Az alacsony GDP-növekedés javuló külkereskedelmimérleg-egyenleggel jár újból együtt. 2009-ben zuhan a GDP, — 22 —

Gazdaságtörténeti áttörés

miközben javul a külkereskedelmi mérleg egyenlege, és a 2014. évig végrehajtott sikeres válságkezelés nyomán visszatér a növekedés, de nem rontja el a külkereskedelmi-mérleget. (4. ábra) A 2010–2014 közötti gazdaságtörténeti időszak ugyan még rövid annak végleges megítéléséhez, hogy tartós változás következett-e be a magyar gazdaságban a GDP-növekedés és a külkereskedelmi mérleg egyenlege között, azonban a válságkezelés öt éve alatt, a 2010–2014 közötti időszakban már egyértelműen új összefüggést látunk. Miközben a fél évszázados historikus átlag fölé kerül a magyar GDP-növekedés, ez nem jár a külkereskedelmimérleg-egyenleg újabb romlásával, sőt tovább nő a külkereskedelmi mérleg többlete, miközben a folyó fizetési mérleg is jelentős többletet mutat. A külkereskedelem többletének növekedéséhez a cserearányok nagymértékű javulása is hozzájárult: míg a régió országaiban az export- és importárak változása a válságot követően negatívan hatott a régiós országok külkereskedelmi egyenlegére, addig Magyarországon nagymértékben támogatta a növekedését. (5. ábra) 5. ábra. a cserearány változása a régióban

Forrás: MNB

— 23 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

Az 1974–2010 közötti négy évtized egyensúlytalanság felé mutató magyar gazdasági működése valóban változáson esett át 2011 és 2014 között. Tartós többletet ért el a folyó fizetési mérleg és az uniós környezetben egy egyensúlyi szintre állt be az államháztartási hiány. A pénzügyi egyensúly két döntő mutatója terén tartós egyensúlyi fordulat következett be.

Mi lehet az oka a külkereskedelmi mérleg és a gazdasági növekedés közötti korábbi aszimmetrikus kapcsolat megváltozásának? 1990 előtt a tervutasításos gazdaságban és az állampárti politikai rendszerben az állam és politika szereplői határozták meg a gazdaságpolitikát, ezen keresztül az egyensúlyi és növekedési folyamatokat. A hiányokat, ezen belül a költségvetési, külkereskedelmi- és folyó fizetésimérleg-deficiteket elengedő gazdaságpolitika a historikus átlag feletti növekedést ért el, ez azonban fenntarthatatlan volt már az adott nem piaci gazdaságban is: az egyensúlytalanságot kiigazító gazdaságpolitikai lépések a historikus átlag alá nyomták a gazdasági növekedés ütemét. Az 1990 előtti gazdasági rendszerben az állam játszotta a főszerepet, a politika és az állam vezetői, a nagyvállalatok vezetőinek érdekei eredményezték a „egyensúly vagy növekedés” képletének tartós működését.

Már az 1990 előtti nem piaci gazdaságban is szoros kapcsolat állt fent a pénzügyi egyensúly, a folyó fizetési mérleg és a költségvetési egyenleg, valamint a GDP-növekedése között. A fizetési mérlegen belül hasonló összefüggést találtunk a külkereskedelmi mérleg alakulása és GDP-növekedés üteme között.

Az igazán érdekes azonban az, hogy hasonló összefüggéseket találtunk az 1990 és 2010 közötti, már piacgazdasági keretek között működő magyar gazdaságban is. A politikai rendszerváltoztatás és a gazdasági modellváltás nem eredményezett fordulatot az egyensúly és növekedés kapcsolatában: az új politikai és gazdasági rendszerben is fennmaradt az „egyensúly vagy növekedés” képlete.

Ha még a piaci egyensúlyt is bekapcsoljuk, akkor az infláció alakulása is hasonló összefüggést jelez: historikus átlag feletti gazdasági növekedés — 24 —

Gazdaságtörténeti áttörés

esetén romlanak az egyensúlyi mutatók, kiigazító programok lépnek életbe, ezek lefékezik a növekedést, és ez ismétlődik. A piaci egyensúly megbomlása másképpen jelent meg az 1990 előtti és utáni magyar gazdaságban. A közgazdasági logika és a tények egyaránt azt mutatják, hogy a rejtett infláció (áruhiány) és a nyílt infláció (a fogyasztói árak növekedése) egyaránt szorosan összefügg a historikus átlag alatt vagy felett alakuló magyar gazdaság növekedési ütemekkel.

Mindezek világosan jelzik a magyar gazdaság, sőt a magyar társadalom egyensúlytalansági hajlamait. 1990 előtt az állam, majd a piacgazdaságban valamennyi gazdasági szereplő, 2002 után újból az állam és a lakosság növekedési-gyarapodási hajlamai vezettek az egyensúlyi mutatók elromlásához. 2014-re tört meg az egyensúly és növekedés közötti fordított összefüggés, mert a magyar társadalom és gazdaság szereplői körében jelentős értékrendi, működési változások történtek. Az állam már komolyan veszi az egyik döntő egyensúlyi mutatót, az államháztartás egyenlegét, a legnagyobb gazdasági szereplő (a GDP mintegy 50%-át az állam újraosztja) értékrendje és működése döntő változáson esett át. Már a lakosság is átrendezte viselkedését: a hitelből történő vagyongyarapodás helyére a megtakarítás és a korábbi hitelek leépítése állt. Döntő változás, hogy a gyarapodási érték helyére a biztonsági érték került. A vállalati szektorban is megváltozott az értékrend és a működés: eladósodással, jellemzően devizahitel-felvétellel finanszírozott beruházások és döntések helyére a felépülő vállalkozói megtakarításokból finanszírozott beruházások álltak.

A gazdasági szerkezet ugyan továbbra is duális maradt, de a globális piac felé nyitott fejlett szektor racionális beruházási döntései mellé felzárkózott a hazai tulajdonú kisvállalkozói szektor hasonlóan ésszerű döntéshozatala.

Azért változhatott meg a korábbi egyensúly vagy növekedés képlete, azért lehet egyszerre egyensúly és növekedés a magyar gazdaságban, mert valamennyi gazdasági szereplő viselkedése alapvető változáson esett át. Ha csupán az állam viselkedése változott volna, akkor a válla— 25 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

lati szektor és a lakosság korábbi eladósodási és gyarapodási mintái továbbra is rendre felborítanák a pénzügyi egyensúlyokat. Ha csak a vállalkozások és a háztartások viselkedése változott volna meg az ésszerűség irányába, akkor az államháztartás rendre elfutó hiánya miatt kellene újabb és újabb kiigazítási programokat indítani, amelyek megtartanák az „egyensúly vagy növekedés” képletét. Miután mind a három piaci szereplő viselkedése megváltozott, sőt a változás egyirányba mutat és jelentős, ezért szűnhetett meg a mintegy fél évszázados hibás képlet működése: az „egyensúly vagy növekedés” helyére az „egyensúly és növekedés” képlete állt. (6. ábra) 6. ábra. a GdP-növekedés, a költségvetési és folyó fizetésimérleg-egyenleg, valamint az infláció alakulása Magyarországon 1974—2014 között

Forrás: MNB

A globális gazdaság szereplőit vizsgálva látható, hogy a gazdasági növekedés és a folyó fizetésimérleg-egyenleg között enyhe negatív kapcsolat mutatkozik, miközben a kapcsolat erőssége és annak iránya időszakról időszakra változhat. A válságot követően a hosszabb távú növekedési ki— 26 —

Gazdaságtörténeti áttörés

látások értékelésénél felértékelődött a pénzügyi fenntarthatóság kérdése. Ez alapján csak az a növekedési ütem tekinthető egyensúlyinak, amely nem jár fenntarthatatlan finanszírozási helyzettel és adósságpályával. Érzékelhető, hogy a 2010–14 közötti sikeres válságkezelésig a magyar gazdaság e definíció alapján visszatérő jelleggel fenntarthatatlan pályán haladt. Az elért fordulat ezen a téren azért volt lehetséges, mert a gazdaságpolitika mellett, amely döntően meghatározza az egyensúlyi és növekedési mutatókat, a mélyebb társadalmi működés is változott.

A társadalom értékrendje az éves költségvetéseken és a négy-öt éves gazdaságpolitikai ciklusokon túlmutató mélyebb összefüggéseken keresztül befolyásolja a gazdaságok növekedési pályáját. (7. ábra) 7. ábra. a gazdasági növekedés és a folyó fizetési mérleg egyenlege

Forrás: IMF–IFS, WDI

A magyar társadalom alapvető értékrendje angolszász jellegű, ebben az egyéni és családi individuális értékek meghatározóak: középpontjában egy vagyongyarapodási érték áll. Az 1960–90 közötti nem piacgazdasági szakaszban az egyéni- és családi vagyongyarapodási érték szinte kizárólag csak az ingatlan vagyon területén érvényesülhetett.

— 27 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

Magángazdaság hiányában és állampárti berendezkedés mellett a családok számára az ingó és ingatlan vagyon bővítése volt az egyetlen terület, ahol érvényesülhetett a mélyen rejlő vagyongyarapodási érték.

Saját vállalkozás, családi vállalkozás építése, pénzügyi vagyon gyarapítása, értéktárgyak gyűjtése csak kis mértékben volt lehetséges: a vagyongyarapodási érték ingatlan és döntően fogyasztásban megtestesülő ingó (tartós fogyasztási cikkek) vagyonbővítési érdekben jelent meg.

1990 után döntő változás történt, mert a saját vállalkozás felépítése, családi vállalkozás bővítése, megtakarítás felhalmozása és más értéktárgyak gyarapítása nagyobb teret nyert az egyéni vagyongyarapodás értékekre, döntésekre való átváltásában. A 2000-es évek elején azonban itt újabb fordulat történt: újra megjelent az ingatlanbefektetés és az üzleti vagyongyarapodás mellé lépett.

A 2002–2010 közötti hibás gazdaságpolitika idején a devizahitelezés elengedése és a bankrendszer mérlegének felduzzadása valójában állami döntések, többségében az állami döntések elmaradásának a következményei. A magyar társadalom vagyongyarapodási értékrendjét tehát az állam még erősítette is, miközben a gazdaságpolitika érdeke az lett volna, hogy a vagyongyarapodási értékeket üzleti siker felé terelje. Egy családi vállalkozás felépítése társadalmi és gazdasági szempontból jobb vagyongyarapodás, mint egy devizahitellel finanszírozott ingatlanpiaci beruházás. A pénzügyi megtakarítások is kedvezőbbek, mert megteremtik a későbbi forrást egy vállalati vagy családi beruházási döntéshez.

A döntő változás mögött, tehát hogy egyszerre alakul ki fenntartható pénzügyi egyensúly és tartós gazdasági növekedés, az áll, hogy az állam már nem befolyásolja negatív módon az egyéni és családi döntéseket, már nem „tesz rá egy lapáttal” a magyar értékrend mélyén rejtőző vagyongyarapodási értékre. Az állam nem az ingatlanvagyon-gyarapodást, hanem az üzleti vagyon felépítését és a pénzügyi megtakarítást ösztönzi, ezzel enyhíti a fizikai vagyongyarapodáshoz kötődő magyar értékrendet és tereli a gazdaságpolitika szempontjából kedvező irányokba.

— 28 —

Gazdaságtörténeti áttörés

Mindez egy gazdaságtörténetileg igen rövid időszak alatt, a 2010–2014 közötti időszakban történt, amiben két egymást erősítő hatásnak volt döntő szerepe: a 2006 utáni kettős válságnak és a 2010-től megváltozott állami működésnek.

A magyar gazdasági növekedés egy még tágabb időhorizonton, az 1947–2007 közötti hat évtizedben a GDP historikus trendvonalát tekintve jelentős hullámzást mutat. Az 1945 utáni 2-3 éves helyreállítási periódus még a historikus növekedési trendvonal alól indítja a magyar GDP-növekedést, ez 1957–1989 között a trendvonal feletti gazdasági növekedésben folytatódik, majd a sokkterápiás piaci átmenet és annak ára jelentkezik a historikus növekedés trendvonal alatti növekedésben az 1990-es évek elejétől egészen 2007-ig.

Az 1957 és 1989–90 közötti három évtizedben a historikus növekedés trendvonal felett alakul a magyar GDP bővülése, azonban ez több szempontból is fenntarthatatlan növekedést jelent. Egyrészt piacgazdasági körülmények között, mintegy kétszáz év gazdaságtörténeti tapasztalata szerint zárt gazdaságban, illetve egy zárt integrációban nem lehet tartósan a trendvonal fölé vinni a növekedést: az állampárti rendszer és a tervutasításos gazdaság egy belülre zárt és keletre nyitott, keleti integrációhoz tartozó mesterséges növekedést ért el.

Bár a piacgazdasági átmenet kényszerűen választott módja, a sokkterápia a szükségesnél nagyobb áldozatot hozott a bruttó hazai termék terén, de a nem piaci gazdaságról a piacgazdaságra áttérő valamennyi országban áldozattal járt: a piaci átmenet során realizált veszteségek mutatják a korábbi nem piaci gazdaság tarthatatlanságát. A piaci átmenet valójában aktiválta, nyílttá tette a korábbi gazdasági rendszer rejtett veszteségeit.

Történeti horizonton tehát az 1957 és 1990 közötti időszakot a fenntarthatatlan növekedés korának kell tartanunk: idő kérdése volt, hogy mikor következik be a rendszerváltoztatás és a piaci átmenet. 1990 után a korábbi nem piaci rendszer nyílttá váló veszteségei és a sokkterápiás — 29 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

piaci átmenet veszteségei halmozódtak, ez tükröződik az 1990 és 2007 közötti historikus trendvonal alatti magyar növekedési teljesítményben.

2008-ban beüt a globális pénzügyi válság, ez 2009-ben újabb zuhanást hoz a magyar GDP-ben, ezt követően már új veszteségek aktiválódnak: már nem a piaci átmenet és a korábbi nem piaci gazdasági rendszer veszteségei, hanem a 2002 utáni hibás gazdaságpolitika által beépített kockázatok és veszteségek jelentek meg. (8. ábra) 8. ábra. Magyarország egy főre jutó GdP-jének növekedése 1947—2010 között

Forrás: Maddison projekt

A következő évek, évtizedek igazi kérdése az, hogy az új gazdaságpolitikai képlet – bővülő foglalkoztatás és tartós növekedés egyenlő fenntartható egyensúly – képes lesz-e a historikus trendvonal fölötti GDP-növekedési ütemet létrehozni és fenntartani? Erre jó esélye van Magyarországnak, mert a korábbi három évtizedes trendvonal feletti gazdasági növekedés az állampárti politikai rendszer és a nem piaci gazdasági rendszer következtében fenntarthatatlan volt, de a 2002–2010 — 30 —

Gazdaságtörténeti áttörés

közötti gazdaságpolitika és sikertelen egyensúlyi kiigazítások már demokráciában és a globális piac felé nyitott piacgazdaságban történtek.

2002 és 2010 között a növekedési teljesítmény javult, amit a trendvonalhoz közeledő GDP-növekedési ütem jelez, ez azonban romló egyensúlyok mellett valósult meg, ami a válságot követő évek alacsonyabb gazdasági növekedéséért is felelős volt. A hibás gazdaságpolitikát javította ki Magyarország 2010–2014 között, ez eredményezett a gazdaságtörténeti horizonton rövid idő alatt növekedési fordulatot, évtized távlatából nézve is a történeti trendvonal feletti tartós GDP-növekedést a magyar gazdaságban.

Ezt erősíti, hogy jelentősek a magyar gazdasági növekedés tartalékai: továbbra is alacsony a foglalkoztatási ráta, több százezer magyar munkavállaló dolgozik külföldön, a beruházási ráta még csak egyetlen évben, 2014-ben emelkedett a 20% körüli szintre, és a lakossági fogyasztást még fékezi a devizahitel-állomány, valamint a korábbi forint eladósodás is.

Ezek a jelentős növekedési tartalékok és a 2014–2020 közötti hétéves uniós költségvetési időszakban felhasználható 34,5 milliárd euró feletti uniós források új szerkezetű felhasználása együtt reálissá teszik a trendvonal feletti GDP-növekedést a következő években, sőt évtizedekben.

Az amerikai GDP-trendvonallal összehasonlítva a magyar trendvonalat érdekes különbséget látunk: az 1883–2003 közötti növekedési trendvonal igen szorosan illeszkedik a tényleges GDP-növekedés görbéjére az amerikai gazdaságban. Ettől két jelentős eltérés van, egy felfelé és lefelé. Az 1929–33-as gazdasági válság elhúzódó hatása, amelyet csak egy háborús konjunktúra fordít meg, majd éppen a háborús konjunktúrának a hatása az 1940-es évtizedben, amikor az amerikai növekedési trendvonal fölötti GDP-növekedést mutat a gazdaság. A magyar és az amerikai növekedési trendvonal különbözősége valójában a gazdaságpolitikák eltéréséből fakad. Az amerikai gazdaság végig piacgazdaság, a gazdaságpolitika folyamatosan piacgazdasági közegben kerül tervezésre és mérésre. A háborús gazdaságra történő átállás az 1930-as és 1940-es évtizedben a kivétel, a szabály a piacgazdasági működés.

— 31 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

Az amerikai és a magyar GDP-növekedési trendvonal összehasonlítása több dolgot is jelez. Elsőként azt, hogy a magyar nem piacgazdasági rendszerben ugyan a növekedési trendvonal fölé lehetett emelni a GDP-növekedést, de ez fenntarthatatlannak bizonyult. A második az, hogy a külső és belső sokkok mindkét gazdaság esetében trendvonal alatti növekedést eredményeznek. Harmadszor, az állam jelentős szerepet játszik a trendvonaltól eltérő gazdasági növekedési ütemek alakulásában: az 1929–33-as válság előtt az állami beavatkozás hiánya, majd a válságból kivezető gazdaságpolitika és a háborús gazdaságpolitika jelentősen eltérítette a trendvonaltól az amerikai növekedést. Hasonlóan a magyar gazdaságban a gazdaságpolitika minősége, a helyes vagy hibás gazdaságpolitikai eszközök működtetése arra utal, hogy a modern államnak az amerikai gazdaságban jelentős, a magyar gazdaságban azonban döntő szerepe van a trendvonal alatti vagy feletti GDPnövekedési teljesítmény alakulásában. (9. ábra) 9. ábra. az Egyesült államok egy főre jutó GdP-jének növekedése 1883—2010 között

Forrás: Maddison projekt — 32 —

Gazdaságtörténeti áttörés

Miután az egyidejű költségvetési konszolidáció és gazdasági stabilizáció az uniós tagság első évtizede során, de az 1990 utáni új piacgazdasági közeg két évtizede, az elmúlt fél évszázad, sőt az elmúlt több mint száz év magyar gazdaságtörténete alapján kivételes, ezért fel kell tennünk az alapkérdést: hogyan sikerült?

A 2010 utáni sikeres konszolidáció és stabilizáció kényszerét az örökölt magas külső adósság és államadósság adta. Lehetőségét azonban a 2010es politikai fordulat hozta meg, amikor a kormányzó pártok kétharmados felhatalmazást kaptak a kormányzásra. A kormányzó erők erős társadalmi támogatottsága megteremtette a lehetőséget, hogy a gazdaság strukturális hiányosságait meghatározó, egyébként politikailag gyakran érzékeny területeken is reformok kezdődjenek el. A politikai fordulat lehetővé tette a gazdaságpolitika fordulatát, amely egy új, fenntartható fejlődési képlet felé mozdíthatja el a gazdaságot. A cél a foglalkoztatás bővülésével és a növekedés újraindításával a fenntartható egyensúlyok elérése.

Különösen értékesek az elért eredmények, mert 2010 elején beütött a görög pénzügyi válság, ezért az unió nem támogatott egy egyensúlyt helyreállító fokozatos magyar politikát: előállt az azonnali költségvetési konszolidáció követelménye. Mintha újból kísértett volna 1990 szelleme: fokozatos piacgazdasági átmenet helyett akkor sokkterápiát követelt az új nyugati szövetség, érvelésük súlyát a kezükben lévő, a régiós versenytársakéhoz képest kiugróan magas magyar államadósság adta. 2010-ben is elvetették a fokozatos egyensúlyi helyreállítást, érvelésük erejét újból a magas eladósodottság adta. Itt jön azonban az első fordulat: a gazdaságpolitika azzal kezdte, hogy megfordította saját képletét. Először egyensúlyt teremtett, miközben kiépítette az új növekedési pálya szerkezetét, majd a sikeres költségvetési konszolidációt követően indította újra a gazdasági növekedést.

Magyarország azonban – szemben a többi uniós országgal – nem csupán beállította az államháztartás egyensúlyát jelző 3%-os GDP-arányos hiányt, először a 2004-es uniós csatlakozás után, de a költségvetés konszolidációját fenntartható módon érte el: strukturális reformokat hajtott — 33 —

Matolcsy György

Egyensúly és növekedés

végre. 2010 után azért különleges a magyar költségvetési konszolidáció, mert nem rövid távra érte el a 3% alatti államháztartási hiányt, hanem hosszú távra. Az egyedi kiadásokat is tartalmazó 2011-es év kivételével2 2010 óta folyamatosan 3% alatti hiányt mutat az államháztartás: ez már középtáv, miközben a fogyasztási, beruházási és növekedési fordulat is bekövetkezett.

A strukturális reformok középpontjába a gazdaságpolitika új foglalkoztatáspolitikát és új adórendszert állított. Később látjuk majd, hogy a magyar gazdaságpolitikát bírálók a bankadót, a válságadókat és egy sor más eszközt átmenetinek vélnek, ezért nem tartják fenntarthatónak a konszolidációt. Nem számolnak azonban azzal, hogy a konszolidációt gazdasági stabilizáció, majd növekedési fordulat követte, ez új bevételeket hoz a költségvetésnek, miközben folyamatosan bővül a foglalkoztatás: mindez hosszú távon fenntarthatóvá teszi a konszolidációt.

A strukturális reformok tették fenntarthatóvá az új egyensúlyt, de az új szerkezetű növekedés beindulását is segítették. A fenntartható egyensúly hosszú távon kedvező körülményeket teremt a reálgazdaság stabil működéséhez és növekedéséhez. A 2010 utáni sikeres konszolidáció és stabilizáció arra a gazdaságpolitikai jövőképre épült, hogy ha dinamikusan bővül a foglalkoztatás és újraindul a növekedés, az automatikusan fenntartja az egyensúlyt.

A magyar gazdaságpolitika tehát 2010-ben egyszerre alkalmazott egy hosszú távú képletet – foglalkoztatás + növekedés = fenntartható egyensúly – és egy rövid távút – költségvetési egyensúly + bővülő foglalkoztatás = növekedés –, ahol a második teremtette meg az első esélyét. Ha 2010-ről 2011-re nem sikerül költségvetési trendfordulót elérni,

A nemzeti számlák európai rendszerének módszertani revíziója (ESA2010) következtében a 2011. évi bevételek között nem kerül elszámolásra az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők magán-nyugdíjpénztári megtakarításaiból eredő bevétel, így a friss statisztikai adatok szerint a korábbi többlettel szemben GDP-arányosan 5,5%-os hiány alakult ki.

2

— 34 —

Gazdaságtörténeti áttörés

akkor esély sem lett volna a hosszú távon fenntartható fejlődési képletre való áttérésre.

A két képlet között azonban van egy rejtett összefüggés: valójában összhang van közöttük. A költségvetési egyensúly helyreállítása lényegében csak olyan eszközöket vett igénybe, amelyek nem fogták vissza a növekedést. Sőt, a költségvetési trendfordulóhoz használt eszközök – magánnyugdíjrendszer átalakítása, költségvetési zárolások, adórendszer reformja, bankadó, válságadók és a többi lépés – közül sok segítette az egyensúly helyreállítása utáni növekedési fordulatot. Valójában a rövid távon hozott döntések nem gyengítették, hanem erősítették a hosszú távon sikeres gazdaságpolitikai képlet beállítását. A különadók rejtett, közvetett és késleltetett hatása valójában strukturális átalakulások felé vezet: egészségesebb tulajdonszerkezet és erősebb verseny alakul ki a bankrendszerben és az energiaszektorban. A különadók valójában nem átmeneti bevételi források, hanem strukturális reformok forrásai.

A strukturális reformok révén helyreállt a költségvetés egyensúlya, folyamatosan bővült a foglalkoztatás, miközben a konszolidáció megteremtette a monetáris politikai fordulat lehetőségét. 2013 közepén a Magyar Nemzeti Bank új vezetése monetáris politikai fordulatot hajtott végre, ami egyszerre erősíti az árstabilitást, az egyensúly fenntarthatóságát, a foglalkoztatás bővülését és a gazdaság növekedését. A politikai fordulat így hozott gazdaságpolitikai fordulatot, a gazdaságpolitika elindította a strukturális reformokat, ezáltal helyreállt a költségvetés egyensúlya, ez lehetővé tette a monetáris politika fordulatát, ami segítette a növekedési fordulatot. A 2011–2012-ben végrehajtott egyensúlyi fordulatot követően 2013–2014 növekedési fordulatot hozott. Ezzel Magyarország kitört az „egyensúly vagy növekedés” csapdájából, és belépett az „egyensúly és növekedés” korszakába.

— 35 —

Első rész

Válságból válságba

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége Magyarország 2010 közepén olyan pénzügyi konszolidációs kényszerrel szembesült, amely egyszerre eredt a 2002 után elrontott gazdaságpolitikából, valamint a 2008-as globális pénzügyi válság következményeiből.

A magyar válság mélységét e kettősség adta: egyszerre kellett mindkettőt megoldani.

a nyugat gazdasági modelljének válsága A 2008–2009-es globális pénzügyi válság a fejlett nyugati gazdaságokból indult ki, és rendkívül összetett, elhúzódó globális mérlegválsággá fejlődött. A pénzügyi rendszer problémái első lépésben a legfejlettebb, az elvileg legkifinomultabb kockázatkezelési módszerekkel dolgozó bankok piacán jelentkeztek, később megfertőzve a kevésbé fejlett gazdaságok rendszereit is.

Valójában azonban 2008–2009-ben a szabadpiaci gondolatra és fogyasztói társadalomra épülő szabadpiaci gazdasági modell került válságba.

E modell lényege a piaci önszabályozásba vetett hit, az a felfogás, hogy hagyni kell a piaci erőket szabadon működni, mert a kereslet és kínálat megbomlott egyensúlyát majd egy belső önkorrekciós mechanizmus helyreállítja. Egyetlen szereplő lenne képes a piac helyére állni, az állam, de nincs rá szükség, mert a piac mindent elrendez. Sőt, nem csupán nincs szükség az államra, hanem egyenesen káros is jelenléte a piacon, mert a vállalkozásokkal és magánszemélyekkel szemben nem természetes piaci szereplő, beavatkozása ezért csak torzíthat: működése nem javít, hanem ront a helyzeten. Ez a „washingtoni konszenzus” pontjai mögötti gondolat, ami valójában hit, nem bizonyosság, sőt a tapasztalat inkább cáfolja, mint erősíti érvényességét.

— 39 —

Első rész

Válságból válságba

Ez a felfogás két évszázad pénzügyi és gazdasági válságai során újra és újra kudarcot vallott, mert a válságok kezeléséhez mindig kellett állami részvétel, sőt a válságok állami szabályozással való megelőzése kevesebb veszteséggel járt volna, mint a válság és az utólagos válságkezelés. Végleg megbukott azonban az 1929–1933-as nagy világgazdasági válságban, amelyből kivétel nélkül minden érintett gazdaságban csak állami segítséggel lehetett kitörni, sőt ezt követően egészen az 1980-as évtizedig csak az állam egyre erősebb részvételével lehetett piaci egyensúlyt és konjunktúrát teremteni.

A piacgazdaságokban rendre fellépő válságok nem véletlen, hanem törvényszerű események. A válságok a piacok és az állami szabályozás együttes kudarcát jelzik. A válság mögött minden esetben a piaci szereplők hibás döntései állnak. Ha minden piaci szereplő minden pillanatban jó döntést hozna, nem törhetne ki válság belső okokból egy gazdaságban. Ha a globális térben minden ország minden piaci szereplője minden időpillanatban jó döntést hozna, akkor globális válság sem léphetne fel: sem külső, sem belső okokból.

A piac azonban minden pillanatban válságok sorozatát éli át, hiszen soha és sehol nem áll fenn teljes egyensúly kereslet és kínálat között.

Ez egy elméleti világban lehetséges, létező világban nem. Ennek oka igen egyszerű: a jó döntéshez minden szükséges információval rendelkezni kell. Sőt, nem elég néhány piaci szereplőnek, hanem mindig minden piaci szereplőnek minden szükséges információval rendelkeznie kell ahhoz, hogy mindig mindenki mindenhol jó döntést hozzon. A piaci szereplők azonban soha sehol és senki esetében nem rendelkeznek minden szükséges információval, tehát nem képesek mindig jó döntést hozni.3 Az osztrák neoliberális közgazdász, Friedrich Hayek amellett érvelt, hogy az egyes gazdasági szereplőknek nem kell minden információval rendelkezniük, egyedül a piaci árat kell ismerniük. A piacon kialakuló ár ugyanis minden számukra lényeges információt közvetít a keresleti és kínálati folyamatokkal. A gyakorlatban két kritika is hozható ezzel az érvvel szemben. Egyrészt a jelentős piaci erejű vállalatok befolyásolhatják az árakat, ezzel torzíthatják a bennük rejlő információt. Másrészt nem rendelhető ár minden olyan jószághoz, amely a társadalom számára értékes. Lásd: Hayek, F. A. (1945:) The Use of Knowledge in Society. American Economic Review, Vol. 35, No. 4, pp. 519–530.

3

— 40 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

Ha sokan sokáig hoznak jó döntéseket, akkor nincs válság, ha sokan hosszú ideig és egyre nagyobb hatással járó rossz döntéseket hoznak, akkor kitör a válság. Kicsi, észrevétlen válságok azonban mindig minden piacon bekövetkeznek: a kereslet és kínálat közötti eltérés természetes, információhiányon alapul, egyben ez a fejlődés motorja. Másrészt a válság minden esetben a szabályozók hiányát vagy kudarcát is jelenti. Az állam feladata, hogy a piacgazdaság működési kereteit biztosítsa, hibáit orvosolja. A megfelelő állami szabályozás segíthet abban, hogy ne hozzon túl sok piaci szereplő túl sokáig rossz döntéseket.

A 2008–2009-es globális pénzügyi válság az amerikai pénzügyi rendszerből indult, nem véletlenül. Az amerikai pénzügyi rendszer az 1980-as évek elejétől fokozatosan saját érdekét nemzetgazdasági érdekként fogadtatta el: végül ez torkollott válságba. Az amerikai pénzügyi intézmények sikerrel képviselték azt a hamis elvet, hogy „ami jó a bankoknak, az jó az országnak”. Az 1930-as években Roosevelt elnök újraszabályozta a pénzvilágot, mert az 1929–1933-as pénzügyi válságot is a pénzvilág okozta. Az 1990-es évtized végére azonban már újból olyan erőssé váltak az amerikai megabankok, hogy befolyásuk alá vonták a pártokat és a kongresszust. Sikerrel képviselték, hogy a pénzügyi innovációk kiterjedtebb alkalmazása és a pénzpiac állami szabályozásának leépítése jó a gazdaságnak. Képviselték, hogy a piaci önszabályozás a pénzpiacon is működik: erről 2007–2008 során kiderült, hogy nem képes az önszabályozásra, és hiba volt leépíteni az állami szabályozást.

A pénzügyi válsághoz az amerikai megabankok mohósága vezetett el, az amerikai jegybank laza monetáris politikája támogatta ezt, és a korábban leépített állami szabályozás hiánya is hozzájárult a válsághoz.

A pénz globalizációja új szakaszt nyitott a világgazdaságban, gyorsította a fejlődést, de felerősítette a pénzkölcsönzés kockázatát. A hitelezés valódi kockázata a válság, tehát hogy nem tudják visszaadni a kölcsönt, és a pénz globalizációjával megnőtt ez a kockázat: egyre gyakoribbá váltak a válságok.4 A pénzügyi válságok egyre nagyobbak lettek, és egyre Az újkori gazdaságtörténet három szakaszra osztható a pénzügyi válságok gyakorisága alapján. Az első periódus a nagy világválságig tartó időszak, melyet a pénzügyi 4

— 41 —

Első rész

Válságból válságba

többe kerültek. A pénzkölcsönzés – tehát a finanszírozás – sajátos tevékenység, mert ígéretekre épül. Ha kölcsönt veszek fel, akkor bízom abban, akitől felveszem a kölcsönt, és fordítva, ő is bízik bennem. A globális pénzvilág egy ígéreteken álló piramisra hasonlít, és egy ilyen piramisból idővel könnyen kártyavár lehet. Ha kidől egy elem, mert pánik tör ki a pénzpiacon, és mindenkinek eszébe jut, hogy a pénzügyi ígéret valójában nem tégla, hanem egy kártya, az gyorsan katasztrófához vezethet. Éppen ez történt az amerikai válság kirobbanásakor: az amerikai pénzügyi rendszer egy része kártyavárként omlott össze.

Az amerikai pénzügyi válság globálissá vált, a pénz válsága gazdasági válságot váltott ki az Európai Unióban és a fejlett világban, a gazdasági válságok politikai és társadalmi válságokba torkollottak. A 2008–2009es globális válságsorozat jelentősen megváltozatta a világgazdaság korábbi trendjeit. Megtört a világkereskedelem korábbi exponenciális növekedési trendje, különösen lefékeződött az áruk világkereskedelmének növekedési dinamikája. A válság 2009-ben éles törést hozott a világkereskedelemben, de ez még 2013-ra sem múlt el: tartósan megváltozott a világkereskedelem növekedési dinamikája. Ázsia túl sokat takarít meg és keveset fogyaszt, míg Amerika és általában a Nyugat túl sokat fogyaszt és keveset takarít meg. A XXI. század elején működő globális gazdaság belső egyensúlytalansága a válságban napvilágra került, és kiderült, hogy ez az egyensúlytalanság nem tartható fenn. (10. ábra) A Nyugat válsága és az ingatlanpiaci buborék kipukkanása a nyugati szabadpiaci modell megtörését is jelenti. A pénzügyi válságot az okozrendszer laza szabályozása és erős nemzetközi pénzügyi integráció jellemzett. Ebben az időszakban a pénzügyi válságok viszonylag gyakori jelenségnek számítottak. A második szakasz nagyjából a Bretton Woods-i rendszerrel esik egybe, a második világháborútól az 1970-es évekig tart. Ebben az időszakban szigorú szabályozás és gyenge globális pénzügyi integráció volt jellemző, ugyanakkor a pénzügyi krízisek is ritkává váltak. A harmadik, ma is tartó szakaszban visszatértek az első periódus ismérvei: a szabályozás enyhült, a nemzetközi integráció erősödött. Ez szerepet játszhatott abban, hogy a válságok gyakorisága ismét növekedett. Lásd: M. Schularick – A. M. Taylor (2012): Credit Booms Gone Bust: Monetary Policy, Leverage Cycles, and Financial Crises, 1870–2008. American Economic Review, Vol. 102, No. 2, pp. 1029–1061.

— 42 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

ta, hogy az amerikai pénzügyi rendszer képes volt saját érdekét az állam és az ország fölé helyezni. A pénzügyi válság mögött azonban van még egy ok: a pénz világának megkettőződése. A kézzelfogható gazdaság felett kialakult a pénzpiacok virtuális világa, és ez többszörösét teszi ki a nemzeti vagyonnak, a reálgazdaság értékének. Ez utóbbi is a pénzgazdaság érdekének túlzott érvényesülését jelzi.

10. ábra. az importalapú és a GdP-alapú külső kereslet aránya

Forrás: MNB Inflációs jelentés, 2013. december

a fejlett nyugat adósságválsága A 2008–2009-es globális pénzügyi válság mögött a Nyugat eladósodása, a fejlettek adósságválsága húzódik meg. A nyugati gazdaságokban minden szereplő eladósodott, az államadósságok növekedése jelenti a legnagyobb gondot. 2007 után hirtelen megugrott a nyugati országok államadósságszintje, az angolszász országoknál is rosszabb helyzetben vannak az Európai Unió tagállamai. A globális pénzügyi válság napvilágra hozta a globalizáció belső egyenlőtlenségeit, és eladósította a fejlett államokat. (11. ábra) — 43 —

Első rész

Válságból válságba

11. ábra. GdP-arányos államadósság a G20 fejlett és fejlődő országokban 2004 és 2014 között

Forrás: IMF

*becsült érték

Az államadósságok elfutása a fejlett gazdaságokban valójában betegség.

Azt tükrözi, hogy felborult az egyensúly állam és piac, szabályozás és szabadság között. A piac túlzott hatalomra tett szert az állammal szemben. Az USA és az Európai Unió mintha megismételné a Brit Birodalom sorsát: Nagy-Britannia a világ legnagyobb hitelezőjeként lépett be 1914ben az első világháborúba, és a világ legnagyobb adósaként lépett ki 1918-ban a háborúból. A globalizációs küzdelembe, amely a fejlett és a fejlődő világ között a színfalak mögött zajlik, a Nyugat a világ legnagyobb hitelezőjeként és tőkebefektetőjeként lépett be, de a 2008–2009es válságot követően a fejlett országok nagy részének államadóssága megugrott, ami jelzi, hogy ebben a küzdelemben a Nyugat nem áll nyerésre. Az országok megugró államadósságát egyre nehezebb lesz finanszírozni a következő évtizedekben, mert a jegybankok történetileg legalacsonyabb alapkamatszinten és laza monetáris politikával támogatták az eladósodást. A jegybankok monetáris politikája a következő években visszatérhet a historikusan magasabb alapkamatszintekhez: — 44 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

mind az USA, mind az Európai Unió magas államadósságszintjének finanszírozása egyre drágább lesz. Az Európai Unió kihívását súlyosbítja, hogy egyes országok megőrizték egyensúlyukat és versenyképességüket, sőt, többleteket halmoztak fel, míg mások teljesen eladósodtak.

az eurózóna válsága Az Európai Unió 28 tagállamának teljes adóssága már 11 000 milliárd eurót tesz ki. Ennek az adósságnak évente a kamat- és törlesztési terhe 2 000 milliárd euró. Az unió gazdaságai naponta 1 200 millió euró új hiányt halmoznak fel. Ezen belül az euróövezet államainak eladósodása mögött maga az euró áll. Az euróról történő döntés politikai döntés volt, egy pénzügyi integrációba vontak össze olyan gazdaságokat, amelyek fejlettségi szintje5 között 25 százalékpontnál nagyobb eltérések voltak: ez a közös pénz használatát már kialakulásakor rejtett válságba sodorta. Miközben az unió a világgazdaság termelésének 25%-át adja, addig a világ teljes szociális kiadásainak 50%-át itt fizetik ki. Az unió belső válsága tehát két alapvető okra vezethető vissza: egyrészt a jóléti állam finanszírozási válságára, ami lényegében valamennyi fejlett uniós tagállamot érint, másrészt az euró mint közös pénz válságára az eurózónában. (12. ábra) 2008 őszétől az eurózóna globális pénzügyi válságra adott válaszának keretében megkezdődött az Európai Központi Bank alapkamatszintjének csökkentése, ami a válság kezeléséhez olcsó forrást biztosított az országok számára. Az eurózóna alapproblémáját, tehát hogy a gazdaságok strukturális, intézményi és szabályozói rendszereit illetően jelentős eltéréseket mutató térségeket vontak össze egy közös pénz alá, ez nem oldotta meg. Az Európai Unió, ezen belül az eurózóna folyamatos pénzügyi válságot él át: a magas költségvetési hiányok eltűrése és az egyre növekvő államadósságszint ezt világosan jelzik. A válság előtti évek – döntően alacsony kamatok melletti eladósodásból finanszírozott – fenntarthatatlan növekedési pályái és a törékeny kilábalási periódusban 5

Az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson alapuló GDP-ben kifejezve.

— 45 —

Első rész

Válságból válságba

meghozott súlyos költségvetési kiigazítások együttes következményeként az eurózóna déli országai súlyos költségvetési és adósságproblémákkal küzdenek. A szoros külkereskedelmi kapcsolatokon keresztül a perifériagazdaságok tartós gyengélkedése a magországokban is a növekedés lassulását és a deflációs kockázatok erősödését okozza. A nominális GDP tartósan mérsékeltebb bővülése a lassuló állami adóbevételeken keresztül hosszú távon az erősebb indulóhelyzettel bíró szociális, jóléti államokat is korrekcióra kényszerítheti.

12. ábra. a GdP-arányos bruttó államadósság alakulása az eurózónában és az Európai Unióban

Forrás: Eurostat

Az eurózónában a fejlettebb országoknak gyenge az euró, a déli országcsoportnak erős, miközben előbbiek, különösen a német gazdaság finanszírozza az eurózóna déli országait. Az eurózóna több szinten jelentkező válsága, tehát a jóléti állam és az euró belső válsága a gyengébb déli eurózóna-tagállamokban összeadódik és nyílttá válik, az északi és nyugati tagállamokban rejtve marad, de a növekedési és termelékenységi

— 46 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

adatokban már jelentkezik. A déli csoportban már rövid távon, a fejlett csoportban hosszú távon válik nyílttá a válság (Gossé – Serranito 2014).

Az eurózóna válsága valójában politikai válság. Az euró megtervezésekor az európai hatalmak – Franciaország és Németország – az eurózónán keresztül képzelték el globális nagyhatalmi szerepük visszaszerzését. Az eurót a dollár mellé, de leginkább annak helyébe, világvalutaként tervezték állítani, és az eurózóna csoportját globális nagyhatalmi szerepre szánták. Az Európai Unió fejlődési logikája és intézményrendszere azonban nem tette lehetővé, hogy a közös pénz alá biztos pénzügyi alapokat építsenek. Az eurózóna nem rendelkezik közös költségvetéssel, pénzügyminisztériummal, és nem állították fel az európai valutaalapot sem.

Az Európai Központi Bank tevékenységét is külső kényszerek – pénzügyi válság – hatására erősítették, mert az unió valójában csak válságokban tud előrelépni. A mai unió és a teljes európai integráció mindig válságok hatására mélyült és szélesedett. Ez sajátos modern európai paradoxon: válságok hatására halad előre az integráció, de a válságok erősítik a tagállamokon belüli és közötti törésvonalakat.

Az eurózónát konjunktúrára tervezték, válságokra nem készítették fel.

Az euró bevezetése kivételesen erős és egyidejű konjunktúrában történt 1999 és 2001 között, és nem tudták kialakítani az eurózóna hatékony működésének és válságkezelő képességének intézményrendszerét. Ez üt most vissza, ez áll a folyamatos, részben nyílt, részben rejtett euróválság hátterében. A belső válságot még mélyíti, hogy hibás az eurózóna válságkezelési stratégiája, mert az erősek érdekét képviseli a gyengébbekkel szemben. Az erőseknél nem reformálja a jóléti államot, miközben a gyengébb eurózóna-tagállamoktól ezt megköveteli. Költségvetési megszorító programokat kényszerit rá a déli tagállamokra, egy növekedésközpontú gazdaságpolitika támogatása helyett.6

Lásd C. Lapavitsas et al (2012): Crisis in the Eurozone, továbbá Lane, Ph. R. (2012): The European Sovereign Debt Crisis, The Journal of Economic Perspectives, Vol. 26, pp. 49–67.

6

— 47 —

Első rész

Válságból válságba

Az Európai Unió, ezen belül az eurózóna válságkezelési stratégiája valójában az angolszász szabadpiaci modellre épül. Az eurózóna déli válságövezetét pénzügyi eszközökkel kívánja kiemelni a válságból ahelyett, hogy a válság mélyén meghúzódó politikai, társadalmi és gazdasági problémákra helyezné a hangsúlyt. A pénzügyi válságok hátterében mindig gazdasági szerkezeti, társadalmi értékrendbeli és politikai-kormányzati, ezen belül szabályozási torzulások állnak. A pénz válsága mindig tükre, felszíni megjelenése mélyebb válságoknak: ha nem az okokat, csak a következményeket kezelik, a válság csak mélyül és állandósul.

Az eurózóna válságövezetében ugyanis a válság egyszerre egy nyugati típusú szerkezeti válság, egy európai típusú jóléti államot jellemző válság és egy sajátos, eurózónán belüli pénzügyi válság. A három válság együttesen már túl sok az eurózóna déli gazdaságainak, ráadásul az első kettő megoldása nélkül a harmadik sem kezelhető. Az eurózóna fejlett, erősebb tagállamaiban is jelentkezik a jóléti állam európai válsága, de itt a kedvező euró–dollár árfolyam elfedi a szerkezeti gyengeségeket. Az unió és az euró jövőjét egy arány határozza meg a legerősebben: ha az euró erősödik a dollárral szemben, akkor a déli tagállamok gazdasága gyengül. Ha az euró a historikus csúcsánál erősebb, azt hosszú távon a legerősebb német gazdaság sem bírja. Ha az euró/dollár árfolyam a válság óta tapasztalt sáv közepe körül alakul, ez jó az erős és rossz a gyenge eurózónás gazdaságoknak: a válságot követő években többnyire ez az arány. A német gazdaságnak ez az euró/dollár árfolyam globális versenyelőnyt jelent, de az amerikai nemzetstratégiának is jó az árfolyam: az eurózóna többsége gyengül, így az euró nem képes a dollár helyébe lépni. (13. ábra) Miután az eurózóna gyengébb tagállamaiban pénzügyi, költségvetési válságkezelés folyik a gazdasági szerkezet válságkezelése helyett, ezért ezek a gazdaságok gyengülnek, míg az erős eurót használó gazdaságok tovább erősödnek. Az eurózóna egészében stagnál a gazdaság, ami a gyengébbek esetében visszaesést, az erősebbek esetében gyenge növekedést jelent: az euró már nem a dollár helyére tör, hanem a túlélésért küzd.

— 48 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

13. ábra. a reáleffektív árfolyam alakulása az euróövezetben

Forrás: Eurostat

CPI alapon

Az eurózóna-tagállamok munkaerő-piaci adatai számottevően romlottak, világgazdasági versenytársaikhoz képest – angolszász országok és Kelet-Ázsia – fokozatosan versenyhátrányba kerülnek. A munkanélküliségi ráta az eurózóna esetében kétszer-háromszor magasabb, mint globális versenytársaié: ez önmagában fenntarthatatlanná teszi a jóléti államot. A munkanélküliek nagy száma a gyengébb eurózóna-tagállamokban már tartósan instabil politikai és társadalmi helyzetet eredményez, ami meggátolja strukturális reformok indítását és véghezvitelét: tovább romlik a versenyképesség. (14. ábra)

— 49 —

Első rész

Válságból válságba

14. ábra. a munkanélküliségi ráta alakulása a világgazdaság főbb régióiban

ázsiai tigrisek: Hongkong, szingapúr, thaiföld, dél-Korea; angolszász országok: ausztrália, Kanada, Új-zéland, Egyesült Királyság, Egyesült államok

Forrás: IMF WEO, 2014. április

*becsült érték

Az eurózóna belső válsága természetesen csupán egy eleme a teljes nyugati gazdaság összetett válságának. 2008 előtt és után a nyugati világ az olcsó hitelek miatt eladósodott: az államok, a családok, a vállalkozások a nyugati gazdaságtörténet eddigi legnagyobb adósságát halmozták fel.

A világ teljes adóssága hat év alatt 85 trillió dollárról csaknem 200 trillió dollárra nőtt, ebben a nyugati gazdaságok jártak az élen. Az írek az éves adóbevétel huszonötszörösét, a franciák és spanyolok tízszeresét vették fel hitelként, majd buborékok felfújására használták fel a pénzt Izlandtól Spanyolországig, Írországtól természetesen Amerikáig. Az olcsó pénz ingatlanpiaci fellendülést váltott ki. Az írek egymástól vásároltak egyre magasabb árakon ingatlanokat, a spanyolok, portugálok és görögök külföldieknek építettek ingatlanokat, az izlandiak mindent megvettek, ami megvehető volt. Először az izlandi buborék pukkadt ki, majd az amerikai válság ütött be, ezt követte a görög, az ír és a portugál. Egy sor, ma — 50 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

erősnek gondolt eurózóna-tagállamban a válság rejtett, mert a német gazdaság kivételével az eurózóna polgárai hitelből próbáltak meggazdagodni, az oktatás, az innováció, az ipari fejlesztés helyett buborékokra költöttek, ezért lesz hosszú az eurózóna válsága.

Az euró ezredfordulós belépése idején pénzbőséget hoztak létre az amerikai gazdaságban, ami megerősítette az üzleti ciklust. 2008 és 2011 között ugyan e korábbi mesterséges élénkítés, valamint az amerikai válságkezelés során használt óriási pénzmennyiség kismértékű GDPvisszaesést okozott, de láthatóan 2011-re már visszatért a korábbi trendvonal, majd a következő években egyre gyorsult az amerikai gazdaság növekedése. A gyorsuló növekedés mellett már csökkentik a pénzügyi finanszírozást, mérséklik a laza pénzpolitika során kiáramló pótlólagos pénzmennyiséget. (15. ábra) 15. ábra. Üzleti ciklus és pénzügyi ciklus az Egyesült államokban

az üzleti ciklus a kibocsátás 1,5—8 év közötti frekvenciájú ingadozása. a pénzügyi ciklus a GdP-arányos hitelállomány frekvenciaszűrővel előállított középtávú ingadozása.

Forrás: MNB Növekedési jelentés, 2014. november — 51 —

Első rész

Válságból válságba

Az eurózóna gyenge pontja a déli tagállamok adott euróárfolyam mellett nem versenyképes gazdasági szerkezete, magas költségvetési hiánya és magas államadósságszintje. A globális pénzügyi válság kirobbanásával és laza pénzpolitikára épülő válságkezeléssel az USA visszanyerte globális politikai és gazdasági szerepét. Bár az egypólusú világ nem tért vissza, de az USA megerősödött az Európai Unióval szemben, a dollár megszilárdította világvaluta szerepét az euróval szemben. Közben az USA költségvetési deficitje is négyszeresére nőtt a válság során, megugrott az államadósság, mégis a dollár maradt a globális befektetői világ biztonsági menedékvalutája.

A globális pénzügyi válság aszimmetrikusnak bizonyult: Amerikában indult, de a sokkok nagyobbak voltak a perifériaországokban, mint a magban.7 Összességében a válságon Amerika nyert, fejlett versenytársai veszítettek. A Nyugat belső pénzügyi küzdelmeiben azért lehetett sikeres az amerikai stratégia, mert közben kudarcot hozott az eurózóna válságkezelési stratégiája.

Az eurózóna tagországai a válság mélypontját követően, érzékelve a gazdasági fellendülés első, törékeny jeleit, határozott költségvetési kiigazításokban látták a megoldást. A különösen sérülékeny perifériagazdaságokban a költségvetési kiadások csökkentése, a jóléti állam leépítése és a reálárfolyam belső leértékelését célzó, rendkívül visszafogott béralkuk kikényszerítése súlyos reálgazdasági áldozatokat eredményeztek.

Egy olyan időszakban, amikor a túladósodott magánszereplők egyébként is adósságaik visszafizetésére fókuszálnak, csökkentve fogyasztási kiadásaikat, a költségvetési egyenleg javítását célzó intézkedések különösen nagy negatív növekedési hatással járhatnak. A megugró munAz amerikai (subprime) jelzálogpapírokból, különösen azok kockázatosabb részeiből aránytalanul nagy szeletet vásároltak fel európai bankok. 2007 és 2008 vége között az eurózónában csapódott le az amerikai adósságjellegű eszközök értékvesztésének több mint fele. A „mérgező” amerikai befektetéseken elszenvedett veszteségek így érdemben hozzájárulhattak az euróövezet bankrendszerének válságához. Lásd: Gourinchas, P-O. – Rey, H. – Truempler, K. (2012): The financial crisis and the geography of wealth transfers. Journal of International Economics, Vol. 88, No. 2, pp.266–283.

7

— 52 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

kanélküliség és a drasztikusan romló növekedési helyzet egyrészt felszámolja a végső cél, az adósságcsökkentés lehetőségét, másrészt a társadalmi és politikai feszültségek kiélezésével ellehetetlenítheti bármilyen későbbi reformprogram kivitelezését.

A helyes megközelítés az amerikai tapasztalatokhoz hasonlóan három pilléren alapulhatott volna: 1) a költségvetési megszorítások tompításán és a válságkezelés költségeinek megosztásán; 2) határozottan támogató monetáris politikán; 3) a bankrendszer mérlegének gyors megtisztításán.

A költségvetési hiányok kiigazításának igénye túl korán, elhibázott szerkezetben és koncentráltan a válság által leginkább érintett gazdaságokban jelentkezett. A hangsúlyt a költségvetési hiány mértéke helyett az egyébként is kereslethiányos környezetben első lépésben annak növekedésbarát szerkezetére kellett volna helyezni. Ennek megfelelő eszköze a munkát terhelő adók csökkentése és az állami beruházások támogatása lehetett volna, amit a kamatkiadások csökkenése mellett a fogyasztási és a környezetvédelmi adó emelése finanszírozhatott volna.

Az Európai Központi Bank kamatpolitikájában igyekezett támogató maradni, ám szemben a Fed mérleget felpumpáló lépéseivel, az EKB mérlege 2012-t követően már fokozatosan csökkent, végeredményben relatíve szigorítva a monetáris politikai feltételeket. Az európai bankrendszer töredezettsége, a szuverén és banki kockázatok összekapcsolódása, a gyengülő kockázatvállalási hajlandóság és a nem teljesítő portfóliók lassú tisztítása a teljes övezet esetében a hitelkiáramlás gyengülését okozta, tovább súlyosbítva a növekedési problémákat.

A perifériagazdaságok jelentős növekedési áldozatai ellenére a reálárfolyamok kiigazodása mérsékelt maradt. Ennek oka, hogy bár a bérek korrekciója a déli országokban a reálárfolyam kiigazodása irányába mozdult el, a nominális euróárfolyam leértékelődése miatt a legversenyképesebbnek számító német gazdaság reálárfolyama is leértékelődött, tovább növelve a német gazdaság jelentős külkereskedelmi többletét.

A válság által kevésbé érintett, megfelelő gazdaságpolitikai mozgástér— 53 —

Első rész

Válságból válságba

rel rendelkező országok költségvetési és jövedelempolitikai intézkedésekkel határozottabban segíthették volna az euróövezet alkalmazkodását.8 Az átmenetileg nagyobb költségvetési hiány és a béremelések elfogadása csökkenthette volna a perifériagazdaságok visszaesését, javítva a régió hosszabb távú növekedési esélyeit.

a nyugat veszít a valutaháborún Első pillantásra úgy tűnik, hogy csupán az Európai Unió veszít a dollár–euró párviadalon. Valóban, a fejlett országok és a feltörekvő országok között az eltérő gazdasági dinamikából eredően átrendeződések történnek, ennek az eurózóna a vesztese.

Az eurózóna részaránya már a válság előtt enyhe mérséklődést mutat, de a 2008–2009-es pénzügyi, majd gazdasági válság felerősítette az eurózóna térvesztését. Az angolszász gazdaságok, különösen az USA és Nagy-Britannia is teret veszít Kínával szemben, de ez lényegesen kisebb ütemű, mint az eurózóna térvesztése. Míg az ázsiai kistigrisek – Dél-Korea, Tajvan, Hongkong, Szingapúr – őrzik versenytársaikkal szembeni pozíciójukat, addig Kína teret nyer mind az angolszász, mind az eurózóna-országok gazdaságaival szemben. (16. ábra) A Nyugat elmúlt 500 évben tapasztalt felemelkedése, különösen 1820 után Kínával és Indiával szembeni győzelme a nyugat-európai intézményekben rejlik.9 Az intézmények lényege a kereszténységben és az A differenciált integráció – azon belül például az ún. kétsebességes Európa – különböző elméleteit, koncepcióit foglalja össze Holzinger, K. – Schimmelfennig, F. (2012): Differentiated Integration in the European Union: Many Concepts, Sprase Theory, Few Data (Journal of European Public Policy, 2012) c. írása.

9 A gazdasági fejlődés magyarázataként többféle okot jelölnek meg a kutatók. Egyesek (pl. Acemoglu és szerzőtársai 2005) a politikai és gazdasági intézményrendszer szerepét hangsúlyozzák. Mások (pl. Max Weber 1930) a kultúra és a vallás szerepét emelik ki. Ismét mások (pl. Spolaore és Wacziarg 2013) a földrajzi adottságok szerepét hangsúlyozzák a kulturális és társadalmi hagyományok továbbélésében, melyek az eltérő gazdasági fejlődési pályákat magyarázzák. Lásd: Acemoglu, D. – Johnson, S. – Robin8

— 54 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

16. ábra. a meghatározó világgazdasági régiók részesedése a világ vásárlóerő-paritáson mért bruttó hazai termékéből

ázsiai tigrisek: Hongkong, szingapúr, thaiföld, dél-Korea; angolszász országok: ausztrália, Kanada, Új-zéland, Egyesült Királyság, Egyesült államok

Forrás: IMF WEO, 2014. április

*becsült érték

európaiak individuális természetében gyökerezik, amely földrajzi terjeszkedésre, anyagi gyarapodásra, fizikai és szellemi versenyre sarkallta az európai embereket, városokat és nemzeteket. Hat európai vívmány vállalt kulcsszerepet az európai sikerben: a verseny, a tudomány, a tulajdonjog, a gyógyszerek, a fogyasztói társadalom és a munkaerkölcs.

A nyugati munkaerkölcs – amelynek egyik fő forrása a reformált kereszténység – tette lehetővé, hogy a munka, megtakarítás és befektetés, ahogy son, J. (2005): Institutions as the Fundamental Cause of Long-Run Growth. In: Aghion, P. – Durlauf, S. N. (eds): Handbook of Economic Growth. Vol. 1A, North Holland, Chapter 6, pp. 385–472. és Spolaore, E. – Wacziarg, R. (2013): How Deep Are the Roots of Economic Development? Journal of Economic Literature, Vol. 51 No. 2, pp. 325– 369., valamint Weber, M. (1982): A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme: Vallásszociológiai írások. Budapest, Gondolat.

— 55 —

Első rész

Válságból válságba

a hitel, a kamat és a profit is, a nyugati ember életének középpontjába kerüljön. A protestantizmusig a nyugati ember azért dolgozott, hogy éljen, utána azonban azért élt, hogy dolgozzon, és ez Amerikára még most is igaz. A reneszánsz, a reformáció, az ipari forradalom és a felvilágosodás áramlatai mind a gondolatok versenyéből táplálkoztak, a szellemi verseny megelőzte a tömeges piaci versenyt, ami nemzeti piacot, majd nemzetállamot teremtett. A széttagolt hatalmi szerkezet Európában háborúkat gerjesztett, ezek technikai újításokat hoztak. A XIX. század első évtizedeire a belső hatalmi verseny kiemelte Nyugat-Európát, és a világ urává tette.

Izgalmas tény, hogy a siker egy igen koncentrált földrajzi és időbeni sávban született meg. Az ipari forradalom találmányainak 38%-a a reformáció kezdete és a nagy francia forradalom között született meg, ahogy az európai tudományos forradalom nagy személyiségeinek 80% is egy földrajzi hatszögön – a Glasgow–Koppenhága–Krakkó–Plymouth–Marseille–Nápoly – és e városok százmérföldes sávján belül született. A reformáció igazi hatása az írás, olvasás elterjesztése volt: a tudás felhalmozása megelőzte a tőke felhalmozódását.

A Nyugaton belüli dollár–euró pénzügyi háború e nyugati vívmányokat veszélyezteti. A feljövő Kelet, különösen Kína és az ázsiai kistigrisek már átvették ezeket a nyugati sikertényezőket. Már minden globális versenytárs használja a korábbi nyugati sikerforrásokat, miközben különösen az Európai Unióban a siker egyes tényezői folyamatosan gyengülnek. A jóléti állam felpuhítja a munkaerkölcsöt, mert a hibás európai válságkezelés magas munkanélküliséget teremt, és ezen keresztül a munkaerkölcs gyengítését váltja ki. Az európai versenyt fékezik a nagy uniós államok gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő nagyvállalatai.

A belső európai versenyt rejtve fékezi az euró, mert a gyengébb eurózóna-tagállamok gazdasági szereplői az erős eurózóna-gazdaságok szereplőivel egyenlőtlen versenyhelyzetben vannak. A mesterségesen erős euró nem teszi lehetővé azt a gazdaságszerkezeti megújítást, amely egy gyengébb nemzeti valuta árfolyam esetén járható út lenne.

— 56 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

Az eurózóna déli sávja két versenytárs közé préselődött: az erősebb északnyugati tagállamok technológiai versenye és a feltörekvő globális versenytársak olcsó tömegárut exportáló versenye közé szorult. A dollár és euró közötti párviadal ma úgy áll, hogy az eurózóna többet veszít, mint a dollárövezet, azonban a globális versenyben az utóbbi pozícióit is meggyengíti a küzdelem.

a dollár—euró párviadal vesztese az eurózóna beruházási rátája Az uniós válságkezelés természete miatt csökkennek az eurózóna beruházásai, különösen az eurózóna déli sávjának beruházásai. Az uniós válságkezelés a foglalkoztatási szint fenntartása és a munkanélküliségi ráta csökkentése helyett kizárólag a költségvetési hiány mérséklésére irányul. Ez leépíti az eurózóna tagállamainak költségvetési forrásból finanszírozott beruházásait, másrészt negatívan hat a vállalati és lakossági beruházásokra is. A csökkenő foglalkoztatási és emelkedő munkanélküliségi ráta miatt csökken az eurózóna, ezen belül is különösen a válság által érintett déli sáv polgárainak vásárlóereje. A vásárlóerő csökkenése negatívan hat a hitelfelvételre és a beruházásokra. A beruházások csökkenése nem teszi lehetővé azt, hogy a gazdasági szerkezet átalakítását elvégezzék, ehhez ugyanis jelentős új beruházásokra lenne szükség az innováció és K+F területén.

Miközben a válság előtt az eurózóna beruházási rátája még meghaladta az angolszász országok, ezen belül az USA beruházási rátáját, a válság éveiben majdnem azonos volt a beruházások szintje, addig 2013-tól kezdve már jelentősen meghaladja az angolszász gazdaságok beruházási rátája az eurózóna beruházási szintjét. Hasonló negatív eltérés várható az eurózóna szempontjából az évtized maradék éveiben is, ami versenyképességi hátrányt jelent az eurózóna számára nem csupán a feltörekvő ázsiai, hanem az angolszász, különösen az amerikai és brit gazdasággal szemben. (17. ábra)

— 57 —

Első rész

Válságból válságba

17. ábra. a beruházási ráta alakulása a meghatározó világgazdasági régiókban

ázsiai tigrisek: Hongkong, szingapúr, thaiföld, dél-Korea; angolszász országok: ausztrália, Kanada, Új-zéland, Egyesült Királyság, Egyesült államok

Forrás: IMF WEO, 2014. április

*becsült érték

A beruházási trendek eltérése az angolszász országok és az eurózóna gazdasága között világosan jelzi, hogy a dollárövezet, de még a fontövezet is jobban kezelte a pénzügyi válságot, mint az eurózóna, mert a beruházások mindenkori szintje a gazdaságszerkezet jövőbeni alakulását is előre jelzi. Minél magasabb a piacgazdasági beruházási arány, annál nagyobb esély van a globális versenyben versenyképes gazdaságszerkezeti váltások végrehajtására egy adott gazdaságban. Az eurózóna esetében nem az a gond, hogy a korábban mesterségesen magas ingatlanberuházások lefékeződtek, hanem az, hogy a déli szárny számára mesterségesen erős euró miatt nem jönnek létre olyan feldolgozóipari és modern szolgáltatási kapacitások, amelyek átvennék a korábbi ingatlanpiaci beruházások helyét.

— 58 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

A két valutaövezet eltérő gazdaságpolitikája és válságkezelési stratégiája a jegybanki monetáris politikákban is tükröződik. Míg az amerikai jegybank a 2008-as válság kiterjedésének pillanatában meredeken növelte a jegybanki pénzkibocsátást, ezen keresztül a Fed mérlegfőösszegét, addig az Európai Központi Bank nem kellő mértékben és nem megfelelő időzítésben és részben csak átmenetileg tette ezt: tehát jóval kevésbé élt az amerikai jegybank laza pénzpolitikájának ösztönző lehetőségeivel. (18. ábra) 18. ábra. a Fed és az EKb GdP-arányos eszközállománya

Forrás: Eurostat, OECD, EKB, Fed

Az amerikai jegybank pénzpolitikája segítette a magánszektor finanszírozását is: a gazdaságban meredeken zuhant az amerikai vállalati szektor hitelfelvétele, de a válságra adott amerikai válasz következtében már 2010-től újból bővülnek a magánszektor hitelei, mögöttük a beruházások. Ezzel szemben az eurózóna magánszektorhitelei a válság évétől zuhanást élnek meg, és egy rövid bővülést követően folytatják a mérséklődő trendet. Az eurózónában a központi bank nem tudta

— 59 —

Első rész

Válságból válságba

megfordítani a hitelezés meredek csökkenési trendjét, amelyet a válság okozott, és ez áll a tartósan alacsony beruházási ráta mögött. (19. ábra) 19. ábra. a magánszektor hitelállományának éves növekedése az eurózónában és az Egyesült államokban

Forrás: Fed, EKB

Teljes pénzügyi közvetítőrendszer által nyújtott hitelek

Elérkeztünk az eurózóna alapproblémájához: nem homogén a belső struktúra, egy sajátos európai észak–déli fejlettségi törésvonal húzódik az eurózónán belül, ezért a déli sávnak túl erős az euró/dollár árfolyam és reálkamat, amely az északi és nyugati országok csoportjának még megfelelő. Az eurózóna jelentős része azért nem végzi el a gazdaságszerkezeti váltásokhoz szükséges beruházásokat, mert ezek nem térülnek meg az adott euróárfolyamon és az adott kamatszint mellett. Az is hátráltatja a szükséges strukturális megújítást, hogy az Európai Központi Bank nem teremtett elengedő forrást a vállalati szektor beruházásaihoz. Az EKB monetáris politikája a válság után egyre kevésbé felelt meg a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő perifériaországok szükségleteinek. (20. ábra)

— 60 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

20. ábra. az eurózóna mag- és perifériaországai számára kívánatos kamatszint eltérése

a taylor-szabály azt illusztrálja, hogy az infláció és a munkanélküliség változására ho-

gyan reagált volna a monetáris politika az egyes országcsoportokban, a múltban megfigyelt viselkedésből kiindulva. a munkanélküliségi rés a tényleges munkanélküliség és

a nairU eltérése, az oEcd 2014. tavaszi előrejelzése alapján. a számítások nechio (2011) tanulmányán alapulnak.

Forrás: EKB, Eurostat, OECD

Az euró egy közös francia–német politikai program volt, nem pedig egy közös gazdaságpolitika. Lehetett volna euró nélkül is közös kereskedelmi övezetet működtetni, erre több jó példa is van a globális térben.

Közös politikai keret és közös pénz nélkül is működhetne az európai integráció, erre példa az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada kereskedelmi társulása. Azt, hogy az európai integráció kezdettől fogva politikai vállalkozás volt, az is mutatja, hogy csak fokozatosan teremtődtek meg a gazdasági integráció szerkezeti és pénzügyi alapjai. Németország végül úgy adta fel a stabilitást és jólétet hozó német márkát, hogy a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank lett az infláció őre. Ha gazdaságpoli— 61 —

Első rész

Válságból válságba

tikai program lett volna az euró, kezdettől fogva közös pénzügyminiszter, közös költségvetés, közös fejlesztéspolitika társult volna a közös pénzhez. Az euró bevezetésekor mindenki elhitte Európán belül és kívül, hogy a német pénzügyi fegyelem érvényesül majd a teljes eurózónában, ezért a görög, portugál, olasz és spanyol kamatok és állampapírhozamok történelmi mélységbe estek, és eleinte úgy viselkedtek az adott gazdaságok, mintha a német gazdaság részei lettek volna. (21. ábra) 21. ábra. a mag- és perifériaországok tízéves állampapírhozamainak alakulása

Forrás: Bloomberg

Az eurózóna déli szárnya azonban az euró bevezetésével nem vált a német gazdaság részévé sem a gazdasági szerkezet, sem a termelékenység, sem az exportképesség terén. A politikai döntés visszaütött: olcsó lett a hitel mindenki számára, azok is eladósodtak, akik nem a gazdasági szerkezet megújítására használták fel az olcsó hiteleket, hanem az életminőség javítására. A válság kitörése előtt Németország külkereskedelme évi 200 milliárd euró többletet mutatott, ez globális versenyképességi

— 62 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

siker, míg a többi eurótagállam összesen 200 milliárd kereskedelmi hiányt halmoz fel évente.

Az eurózóna válsága mögött eltérő erejű és versenyképességű gazdaságok állnak, melyek nem kerültek volna közös valutaövezetbe, ha nem a politikai program a döntő, hanem a szakmai alapokon álló gazdaságpolitika. A politikai döntés mögött az európai történelemből eredő félelem húzódik meg. Azt gondolták és gondolják még ma is vezető európai politikusok, hogy az egyre szorosabb unió és a szintén egységesítő euró nélkül kiújulna a nagy nemzetállamok közötti ellenségeskedés. Félelmük megalapozatlan, mert egy bizonyos gazdasági fejlettségi szint és életszínvonal felett ez megelőzhető, miközben a politikai jellegű uniós integráció rejtett küzdelmet hoz a nemzetállamok és a közös intézmények, valamint a központi uniós kormányzati bürokrácia és a polgárok között.

az euróövezet átrendezésével nyerne az Európai Unió Az Európai Unió növekedési versenyben áll a globális gazdaság más fejlett és fejlődő gazdaságaival. A növekedés szempontjából az unió gyenge pontja az eurózóna, az eurózóna növekedési téren mutatkozó gyengeségét a déli országcsoport okozza. A pénzügyi válságig az eurózóna déli tagállamaiban a gazdasági növekedés az USA GDP-növekedési trendjére simult, ezzel az euró bevezetésnek első évtizedében az eurózónát és a teljes uniós növekedést a déli tagállamok olcsó hitelre épülő, de a gazdasági versenyképességet nem erősítő beruházásai fűtötték. A válságban azonban hirtelen napvilágra került az eurózóna igazi gyengesége: az északi és déli tagállamok eltérő gazdasági szerkezete.

A déli tagállamok növekedése hirtelen zuhant, mögötte zuhantak a beruházások, miközben az északi tagállamok a válságban elszenvedett visszaesés után újból növekedést mutatnak, ez azonban messze elmarad az amerikai gazdaság növekedési ütemétől. Már a válság előtt is gyengébb növekedési teljesítményt nyújtott az eurózóna északi csoportja az amerikai gazdasággal összehasonlítva, ezt akkor kiegyenlítette a déli — 63 —

Első rész

Válságból válságba

csoport magasabb növekedési üteme, azonban a válság után fordult a helyzet: a déli csoport gazdasági teljesítménye zuhant, az északi csoport gazdasági teljesítménye sem tért vissza a válság előtti dinamikához. Az eurózóna mindkét országcsoportja, a fejlett északiak és a gyengébb déliek veszítenek azon, hogy azonos pénzt használnak. (22. ábra) 22. ábra. Kumulatív GdP-növekedés az eurózóna régióiban és más fejlett országokban 1996 óta

Forrás: Eurostat

Nem csupán rövid távon veszítenek, hanem hosszú távon is, mert az eurózóna déli csoportjában a válságot követően megugrott az államadósság. Az államadósság szintje már a válságot megelőzően is alacsonyabb volt az eurózóna fejlett északi tagállamaiban, mint a gyengébb déli csoportban, de a két államadósságszint között elviselhető volt a különbség. Ezzel szemben a válság után az eurózóna államadóssága meredeken ível felfelé, 2013-ban már az eurózóna teljes GDP-jének 90%-a fölé ért, amely mögött azonban egy nagyon gyorsan növekvő déli államadósság és egy kisebb mértékben növekvő északi államadósság trendje húzódik meg. (23. ábra) — 64 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

23. ábra. GdP-arányos államadósság az eurózónában

Forrás: Eurostat

Az eurózóna hosszú távú jövője szempontjából döntő lesz az, hogy a déli országcsoport csak óriási államadósság-növekedés esetén képes fenntartani korábbi működését, miközben a munkanélküliség meredeken nő ezekben a gazdaságokban, és visszaesés-stagnálás, helyben járás jellemzi az eurózóna déli csoportját. Az egész eurózónát sérülékennyé teszi a magas államadósság, mert a történelmileg példátlanul alacsony alapkamatszintek felfelé történő elmozdulása, esetleg a globális inflációs nyomás visszatérése esetén az eurózóna teljes államadósságszintje, különösen a déli csoport három számjegyű államadósságszintje finanszírozhatatlanná válik.

Az európai jóléti állam újabb válsága előre látható, mert egyre nehezebb lesz az eurózóna teljes államadósság-állományának finanszírozása, az eurózóna déli szárnyához tartozó országok államadósságának finanszírozása pedig abban a pillanatban válságot hoz a teljes eurózóna, valamint a teljes uniós gazdaság számára, ha romlanak a globális pénzügyi finanszírozás feltételei. Az eurózóna jelenlegi összetételében — 65 —

Első rész

Válságból válságba

nem tartható fenn, mert a döntő gazdasági és pénzügyi feltételekben oly mértékű különbség van a fejlett északi és a gyengébb déli országcsoport között, amely a globális pénzügyi rendszer alapvető feltételeinek változása esetén feltöri az eurózónát.

Végül az eurózóna sorsát a munkatermelékenységben mutatkozó eltérés dönti majd el. Az euró a gyengébb versenyképességű déli országcsoportban a válság előtt sem hozott javulást a munkatermelékenység szintjében, a válságot követően sincs érdemi javulás, míg az eurózóna északi országcsoportjában az euró termelékenységi növekedést hozott a globális pénzügyi válságig, majd később is. (24. ábra) 24. ábra. a ledolgozott munkaóránkénti reál munkaerő-termelékenység az eurózóna perifériáján

Forrás: OECD

2005. évi vásárlóerő-paritáson mért adatokból számítva

A magyar gazdaságpolitikának hosszú távon számolnia kell azzal, hogy az Európai Unió, különösen az eurózóna felől a következő években nem érkeznek dinamizáló hatások. Az eurózóna válságban lesz mindaddig, míg jelenlegi összetételét megtartja: a válság nyílt lesz a — 66 —

1. fejezet

a globális és európai válság öröksége

gyengébb déli országcsoportban, rejtve maradhat az erősebb északi ország csoportban, de ott is alacsony növekedési ütemben, a versenytársakétól elmaradó gazdasági teljesítményben, valamint folyamatosan növekvő államadósságszintekben jelenik meg.

Az eurózóna perifériaországainak válsága és az azt követő hosszú gyengélkedés fontos tapasztalatokkal szolgál az eurócsatlakozás előtt álló uniós tagországok, így Magyarország gazdaságpolitikusai számára is.

Az eurózónához történő csatlakozást olyan időpontra kell időzíteni, amikor az adott gazdaság megfelelő érettséggel rendelkezik az övezeten belül érkező aszimmetrikus sokkok kivédésére és kezelésére. Fontos tanulság, hogy e téren nem elegendő a korábbi nominális (ún. maastrichti) konvergenciakritériumok teljesítése. A hosszú távon is sikeres tagsághoz a nominális feltételek mellett a reálgazdasági és szabályozói feltételeket is vizsgálni, illetve megfelelően teljesíteni kell. A nominális feltételek közül kiemelten fontosak a fogyasztói inflációra és költségvetési egyensúlyra vonatkozó kritériumok. Az eurózóna magországaival huzamosabb ideig – és nem csak a belépést megelőző egy évben – összhangban alakuló inflációs ráta csökkentheti a hozamkonvergenciából adódó hitelezési buborékok kialakulásának veszélyét, miközben a stabilan alacsony költségvetési hiánypálya – a nominális árfolyam rögzítése mellett is – megfelelő puffert biztosíthat váratlan sokkok kezelésére.

A reálgazdasági feltételek közül a munkapiaci rugalmasság és az export versenyképessége a legfontosabb tényező. A perifériaországok tapasztalatai rámutattak, hogy egy valutaunióban a versenyképességi problémákat kezelni rendkívül nehéz, és csak nagy növekedési áldozatokkal lehetséges. Ennek megfelelően a belépésből adódó hosszú távú előnyök leginkább erős és versenyképes exportszektorral, valamint hazai beszállítói hálózatokkal aknázhatók ki. Ezt támogathatja a munkapiaci rugalmasság erősítése, ami segítheti a reálárfolyam versenyképességi szempontokat figyelembe vevő alkalmazkodását. Végezetül a sikeres csatlakozáshoz erős szabályozói feltételek teljesítése is szükséges. A csatlakozást megelőző és azt követő hozamkonvergencia általánosan megnöveli a hitelpiaci túllövések esélyét. Ennek kockázatait egy hatékonyan — 67 —

Első rész

Válságból válságba

működő szabályozó hatáság megfelelő monitoringrendszerrel, illetve mikro és makro prudenciális eszközökkel kezelheti.

Magyarország az elmúlt években valamennyi említett területen a konvergenciához szükséges feltételek teljesítésének útjára lépett. Mint azt a perifériaországok tapasztalatai is mutatják, a csatlakozással a kétségtelen előnyökkel szemben jelentős kockázatok is jelentkeznek. Hazánk belépését olyan időpontra érdemes tehát időzíteni, amikor valamennyi felsorolt kritérium alapján kellően felkészültünk arra, hogy hosszú távon is az eurózóna sikeres tagjai lehessünk.

— 68 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon A magyar válság egyik sajátossága az, hogy már jóval a 2008-as globális pénzügyi válság előtt hazánk pénzügyi válságba bonyolódott. A belső pénzügyi és gazdasági válsághoz vezető utat részletesen leírtam Éllovasból sereghajtó című könyvemben10: legalább harminc gazdaságpolitikai szarvashiba vezetett oda, hogy Magyarország már 2006-ra ebbe a helyzetbe került. 2007-re az Európai Unió akkori huszonhét gazdasága közül a második legmagasabb költségvetési hiányt a magyar gazdaság mutatja a legmagasabb infláció mellett. Az átlagos uniós GDP-növekedési ütemtől messze elmarad a magyar gazdaság növekedése, és megtorpan az uniós felzárkózás.

A korai belső válságot jól érzékelteti, hogy a térségbeli, a közép-európai átlagos növekedésnek csupán harmada a magyar növekedés, ezért gyorsul Magyarország régiós lemaradása. Az Európai Unió második legalacsonyabb foglalkoztatási rátája munkaerő-piaci válságot jelez, miközben Magyarországon jelentősek a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek.

A gazdasággal kapcsolatos problémákat az ikerdeficit jelzi a legerősebben: az államháztartás és a folyó fizetési mérleg egyaránt jelentős hiányt mutatott. A korai, belső természetű pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen annak köszönhető, hogy Magyarország 2002-től elveszítette a pénzügyi egyensúlyt. 2001-ben még 4%-os államháztartási hiányt mutat a magyar gazdaság, ez 2002-re már 9%-ra emelkedik. Az uniós csatlakozást követően tovább romlik az államháztartás egyensúlyi helyzete, mert a 6% feletti költségvetési deficit 2006-ra már 10% közelébe emelkedik: már jóval a 2008-as globális pénzügyi válság előtt Magyarország egyen10

Matolcsy Gy. (2008)

— 69 —

Első rész

Válságból válságba

súlyi válságba került. Ezt az egyensúlyi válságot tükrözi az ikerdeficit másik eleme, a folyó fizetési mérleg alakulása. 2002 és 2008 között végig 6–8% között alakul a magyar gazdaság folyó fizetési mérlegének hiánya, és ez a külső egyensúly folyamatos romlásával jár együtt. (25. ábra) 25. ábra. a folyó fizetési mérleg és az államháztartás GdP-arányos egyenlegének alakulása Magyarországon

Forrás: Eurostat, MNB

Magyarországon 2000 után a pénzügyi egyensúly alakulása a lehető legszorosabban függ a kormányzó politikai elit értékrendjétől: balliberális kormányok esetén romlik, polgári kormányok esetén javul hazánk egyensúlyi helyzete. A 2002-es balliberális választási győzelem után azonnal elromlik a gazdaságpolitika. Az új kormány kismértékű egyensúlyi kiigazítás helyett a gazdaság mesterséges élénkítése felé vette az irányt: a fék helyett a gázra lépett. A költségvetési és a folyó fizetési mérleg romlása természetesen új eladósodásban jelenik meg: még messze a 2008-as globális pénzügyi válság előtt Magyarország egyensúlyi válságba, nyomában adósságválságba került. A magas ikerdeficit kialakulása min— 70 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

dennél jobban jelzi a 2002 utáni és a 2008-as válság előtti gazdaságpolitika elhibázott jellegét, mert a magas költségvetési deficit és a folyó fizetési mérleg kirívóan magas hiánya ellenére régiós versenytársainál rosszabb növekedési teljesítményt mutat hazánk.

A 2002 és 2008 közötti belső válság alapvetően egyensúlyi válság. Egyszerre borul fel az egyensúly a kereslet és kínálat között, amelyet a magas inflációs ráta jelez, borul fel az egyensúly az államháztartás területén, amelyet a magas államháztartási hiányok jeleznek, felborul az egyensúly a gazdaság külkapcsolataiban, amelyet a folyó fizetési mérleg magas hiánya jelez, és fennmarad a munkaerő-piaci egyensúlytalanság, amelyet az alacsony foglalkoztatási ráta és a folyamatosan emelkedő munkanélküliségi ráta jeleznek.

2006. szeptember 1-jétől életbe lép az első megszorító csomag, amely ugyan javítja az államháztartás helyzetét, de a válság kitörésének pillanatában sem teljesíti Magyarország az uniós társulás során vállalt, 3% alatti államháztartási hiánycélját. A hiány 4% közelében marad egészen 2011-ig.

Az ikerdeficit egyik elemét, az államháztartási hiányt megpróbálja kezelni 2006 és 2008 között a gazdaságpolitika, de a növekedés strukturális problémáinak javítása hiányában másik elemét, a folyó fizetési mérlegnek a GDP 8%-a közelében alakuló hiányát egészen a pénzügyi válság begyűrűzéséig meg sem próbálja orvosolni. Ebben változást csak a 2008-as válságot követően megkötött IMF–EU-megállapodás hoz, mert a pénzügyi mentőöv egyik feltétele a folyó fizetési mérleget javító döntések meghozatala volt. A folyó fizetési mérleg 2008-ban és 2009-ben mutatkozó javulása azonban döntően nem a gazdaságpolitika következménye, hanem a válság automatikus hatását tükrözi. A vállalati szektorban a magyar folyó fizetési mérleget javító alkalmazkodás történt, zömében az import csökkenése mellett javuló külkereskedelmi egyenleg és a külföldi tulajdonú vállalatok profitjának csökkenése következtében.

A folyó fizetési mérleg javulását az EU-tól kapott transzferek felhasználásának emelkedése is támogatta (Halpern–Oblath 2014). (26. ábra) — 71 —

Első rész

Válságból válságba

26. ábra. a külső finanszírozási képesség alakulása Magyarországon

Forrás: MNB

a GDP arányában

Az is különös és negatív jellemzője a magyar gazdaságpolitikának, hogy az uniós csatlakozás és a válság közötti csaknem öt év során a magyar gazdaság továbbra is jelentősen rászorult a külföldi forrásokra.

Ez jelzi, hogy rosszul használta ki az uniós csatlakozás éveit Magyarország. Ahelyett, hogy az uniós források megnyílását felhasználta volna az államháztartási hiány csökkentésére, még növelte is az államháztartás deficites finanszírozását, miközben a gazdaságpolitika eltűrte a jelentős külső finanszírozási igényt 2004 és 2008 között.

a túlfűtött gazdaságot külső források finanszírozták Szinte az uniós csatlakozás pillanatától kezdve emelkedik a magyar gazdaság nettó külső adóssága, itt is csak akkor következik be változás, amikor a 2008-as pénzügyi válság végül alkalmazkodásra kényszeríti a magyar pénzügyi rendszert. A kibocsátási rés alakulása 2004 és 2008 — 72 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

között világosan jelzi, hogy mesterségesen túlfűtött gazdaságot eredményezett az elhibázott gazdaságpolitika.11 (27. ábra) 27. ábra. a kibocsátási rés és a pénzügyi mérleg szerinti külső finanszírozási képesség alakulása

a kibocsátási rés számítása Hodrick-Prescott szűrővel (lambda = 100) történt 1990-től induló

éves adatokon. a szűréshez kötődő végponti bizonytalanság kezeléséhez figyelembevételre került a 2014. szeptemberi inflációs jelentés GdP-előrejelzése 2014—15-re.

Forrás: MNB

Furcsa módon a 2006. szeptember 1-jétől érvényesített megszorító gazdaságpolitika sem hoz ebben változást: 2008-ig a magyar gazdaság kibocsátási rése változatlanul túlfűtöttségre utal. Az IMF–EU-megállapodás Borio és szerzőtársai (2013, 2014) munkái hívták fel a figyelmet arra, hogy a pénzügyi folyamatok fontos információt hordoznak a potenciális kibocsátás és így a kibocsátási rés alakulásáról. A pénzügyi folyamatok segítségével származtatják a pénzügyi egyensúlyt megőrző potenciális kibocsátás (financial neutral output) fogalmát, mely a válság előtti potenciális kibocsátás termelési tényezők nem túlzott mértékű felhasználásán alapuló megközelítését egészíti ki a pénzügyi fenntarthatóság szempontjával is.

11

— 73 —

Első rész

Válságból válságba

hoz ebben fordulatot, amikor már a megállapodás következtében és az európai gazdasági válság kitörésével párhuzamosan zuhan a magyar gazdaságot jellemző kibocsátási rés: túlfűtött állapotból fagyasztott állapotba kerül a gazdaság. A kibocsátási rés mintegy 7 százalékpontos GDParányos változását 2008 és 2010 között csak nagyon lassan heveri ki a magyar gazdaság, láthatóan még 2013 végén is mínusz 3% körül alakul a kibocsátási rés.

A túlfűtött gazdaság mögött külső és belső okok is meghúzódnak: a laza költségvetési politika, a magas infláció és a gyors külső eladósodás felelősek a túlfűtöttségért. A jegybank és a felügyelet hibás politikája is szerepet játszott ebben: a túlzott, felelőtlen hitelezést nem fogta vissza a jegybanki és a felügyeleti szabályozás. A bankrendszer lazább hitelezési politikája során az ingatlanok forgalmi értékének nagyobb arányát volt hajlandó hitelből finanszírozni, a háztartásoknak nyújtott hitelek esetében pedig eltekintett a havi törlesztés/havi kereset arányának biztonságos szintjétől.

A 2008-as globális pénzügyi válság Magyarországot tehát már egy belső válság kellős közepén találta, ahol a hibás gazdaságpolitika túlfűtött gazdasághoz vezetett, és ahol a strukturális problémák egyre növekvő egyensúlyhiánnyal jártak együtt. A magyar gazdaság strukturális problémáit világosan jelzi a folyó fizetési mérleg alakulása. Az uniós csatlakozástól a válság kitöréséig terjedő mintegy fél évtizedben végig a GDP 6–8%-a között – 2004-ben még 8% felett – alakuló folyó fizetési mérleghiány azt jelzi, hogy az uniós csatlakozás éveit Magyarország nem strukturális átalakításokra, hanem eladósodással fedezett növekedésre használta fel, ami a belső és külső egyensúly felborulásával járt együtt (Halpern–Oblath, 2014).

A strukturális alkalmazkodás hiányát jelzi, hogy éppen 2004-től lelassult a magyar gazdaság exportpiaci részesedésének növekedése régiós versenytársainkhoz képest, 2007-től pedig kifejezetten csökkent. Mindez azt mutatja, hogy a 2004 utáni uniós csatlakozási időszakban mi rosszab-

— 74 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

bul, régiós versenytársaink jobban használták fel a gazdaság szerkezeti átalakításához rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat. (28. ábra) 28. ábra. Exportpiaci részesedés Kelet-Közép-Európában

áru- és szolgáltatásexport részaránya a világ importjából, folyó áron számítva

Forrás: MNB

a fogyasztási rés jelzi a hibás gazdaságpolitikát A háztartások, a lakosság fogyasztási rése – tehát a fogyasztás eltérése a hosszú távú egyensúlyi szinttől – pontosan jelzi a gazdaságpolitika minőségét.12 Az 1990-es évek közepétől egészen 2002-ig, a kormányváltás pillanatáig végig negatív volt a magyar gazdaságban a fogyasztási rés: a hosszú 12 Az egyensúlyi fogyasztási szint becslése vektor-hibakorrekciós modellből származik.

A fogyasztás hosszú távú szintjét a modellben a háztartások rendelkezésre álló jövedelme, pénzügyi vagyona és hitelállománya határozza meg.

— 75 —

Első rész

Válságból válságba

távú egyensúlyi szinttől elmaradt a lakosság fogyasztása. Ebben hozott változást a 2002-es kormányváltás, beindult a költségvetési költekezés, ennek hatására – egészen a 2006. őszi kiigazításig, az első megszorító csomagig – a lakosság lényegesen többet fogyasztott, mint a fogyasztás hosszú távú egyensúlyi szintje. A fogyasztást hitelből, egyre nagyobb mértékben devizahitelből finanszírozta. A globális pénzügyi válság kitörésének pillanatáig folyamatosan nő a fogyasztási rés, a lakosság újból többet fogyaszt – mégpedig devizahitelből finanszírozza a többletfogyasztást –, mint a fogyasztás hosszú távú egyensúlyi szintje. (29. ábra) 29. ábra. a lakossági fogyasztási rés alakulása Magyarországon

a fogyasztási rés a tényleges és a hosszú távú egyensúlyi fogyasztási szint eltérése. az egyensúlyi fogyasztási szint vektor-hibakorrekciós modellel került meghatározásra.

Forrás: MNB (Endrész–Kiss–Virág [2014] számításai)

A 2008-as válság itt is kényszerű alkalmazkodást hoz, megindul az adósságleépítés. 2011-re már negatív fogyasztási rés alakul ki: kisebb a családok fogyasztása, mint a hosszú távú egyensúlyi szint. A 2011-től kialakuló negatív fogyasztási rés fokozatosan egy elhalasztott fogyasz— 76 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

tási igényt épít fel, és feltételezhetjük, hogy 2020-ig, az évtized hátralévő éveiben a magyar háztartások fokozatosan megközelítik, helyreállítják a korábbi fogyasztási szintet. Azt is feltételezzük, hogy nem ismétlődik meg a 2002 utáni mesterséges, hitelből fedezett fogyasztási spirál, így esély nyílik arra, hogy a magyar fogyasztók 2020-ig olyan fogyasztási szintet és szerkezetet állítsanak be, ahol nulla körüli szintre mérséklődik a fogyasztási rés: a lakosság aktuális fogyasztása és a hosszú távú egyensúlyi fogyasztási szint között lényeges eltérés nem mutatkozik majd.

A magyar gazdaság egyensúlyi pályára történő állításának egyik legígéretesebb fejezete ez, hiszen a magyar lakosság értékrendjében a gyarapodási vágy mindig együtt járt túlzott kockázatvállalással a hitelfelvételek és magánberuházások területén. A családok azonban tanultak az uniós csatlakozást követő és a globális pénzügyi válság előtti évek mesterséges hitelbőségéből, és kialakulóban van egy 0 közeli fogyasztási rés Magyarországon: a lakossági fogyasztás aktuális és hosszú távú szintje egyensúlyba kerülhetnek egymással.

A háztartások hitelezése egészen a 2003-as évig az egyensúlyi értékeknek megfelelően alakult. 2004 és 2009 között azonban, éppen a devizahitelek felfutásával a lakossági fogyasztás tényleges értéke egyre nagyobb mértékben meghaladta az egyensúlyi szintet. 2010 és 2013 között a lakosság folyamatos mérlegalkalmazkodást végzett, csökkentette új hitelfelvételét és törlesztette addig felvett hitelállományát. 2012 végére az aktuális lakossági fogyasztás, 2013-ra pedig a lakossági hitel/GDP-arány is visszatért az egyensúlyi szint közelébe. A fogyasztási típusú eladósodás lényegesen nagyobb volt, mint a vállalati szektor eladósodása. (30. ábra)

— 77 —

Első rész

Válságból válságba

30. ábra. a háztartási hitel/GdP-arány egyensúlyi pályái és becslési bizonytalansága

a kék színnel jelzett sávok a Kiss és szerzőtársai (2006) becslésének bizonytalanságait jelenítik meg.

Forrás: MNB, Kiss G. – Nagy M. – Vonnák B., 2006 alapján

beruházási rátánk elmaradt a régiós átlagtól A magyar gazdaság beruházási rátája 2005-től egyre növekvő ütemben maradt el a régiós átlagtól. Míg a régiós átlag és a magyar gazdaság beruházási rátája egyaránt mérsékelten süllyedő trendet mutat 2000 és 2005 között, addig már 2005 második negyedétől a magyar gazdaság beruházási rátája gyorsuló ütemben süllyed. Ezzel szemben már 2004 végétől emelkedő trendre áll a régiós országok beruházási rátája egészen 2008 elejéig. A 2000-es évek elejétől enyhén süllyedő régiós és magyar beruházási ráta annak köszönhető, hogy 2000 tavaszán az amerikai technológiai részvények árfolyama összeomlott, ennek következtében az infokommunikációs és elektronikai iparágban sorra vonták vissza a — 78 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

beruházási terveket, így a korábban leggyorsabb beruházási dinamikát mutató ágazat teljesítménye visszaesett. Az egész régiót, benne a magyar gazdaságot negatívan érintette a dot.com lufi, tehát az elektronikai és infokommunikációs buborék kipukkadása. (31. ábra) 31. ábra. a beruházási ráta alakulása a régióban és Magyarországon

Forrás: Eurostat

A magyar beruházási ráta 2005 elején még meghaladta a régió átlagát, messze a 20%-os szint felett alakult, és enyhén felfele mutató trendet jelzett. Innen azonban 2005 tavaszától a magyar beruházási trend lefelé, a régiós trend felfelé indult, és igen jelentős különbség alakult ki a 2005 és 2009 eleje közötti időszakaszban a régiós és a magyar beruházási ráták között. A régiós beruházási ráta közel került a 28%-os GDP-arányos szinthez, a magyar ráta már a 20%-os beruházási ráta felé közeledett.

A 2008-as globális pénzügyi válság következtében mindkét beruházási ráta csökkenő pályára állt, azonban a magyar beruházási ráta egészen 2012 végéig tovább süllyedt, és 20% alá került, miközben a régió átlagos beruházási rátája a pénzügyi válság hatására mintegy 5%-os zuhanást — 79 —

Első rész

Válságból válságba

követően stabilizálódott, sőt 2011 végére enyhén emelkedő pályára állt, majd a globális és főként európai gazdaság bizonytalanságai miatt újból süllyedő tendenciát mutat. Magyarországon beruházási fordulat kellett ahhoz, hogy a magyar beruházási ráta újból emelkedjen, és a beruházási trend alakulása azt mutatja, hogy a régiós és a magyar beruházási ráta újból azonos sávba kerülhetnek a 2010-es évtized közepére.

A beruházási ráták alakulása pontosan tükrözi azt a szomorú fordulatot, hogy a régióból egyedül Magyarország nem volt képes kiaknázni a 2004-es uniós csatlakozás előnyeit, különösen a megnyíló új beruházási forrásokat. Míg a régiós beruházási rátákat jellemző sáv egyértelműen felfele tolódik 2005 elejétől, éppen attól kezdve indul lefelé a magyar beruházási ráta. Éppen akkor veszít beruházási lendületéből Magyarország, amikor az összes többi régiós versenytárs új lendületet kap az uniós és vállalati beruházások révén. A hibás magyar gazdaságpolitika árát jelzi az is, hogy 2006 végétől a magyar gazdaság beruházási rátája a régiós országok legalacsonyabb rátája alá kerül, és 2013 elejéig ott is marad. A régiós beruházási átlag alatt teljesít tehát Magyarország a 2005 és 2013 közötti időszakban, amiből 2011-ig a korábbi gazdaságpolitika következményei mutatkoznak meg, 2011-től pedig a válságkezelés ára jelentkezik az alacsony beruházási rátában.

Magyarországnak a régióról történő negatív irányú leválása pontosan tükröződik a beruházási ráták alakulásában. A korábbi évek 20% alatti magyar beruházási rátája azt is jelzi, hogy a következő években a régiós versenytársakhoz képest rosszabb versenyfeltételek között lesz majd a magyar gazdaság a beruházások terén. Azok a kapacitások, amelyek mélyen a régiós átlag alatti beruházási ráta miatt nem jöttek létre, nem fordulhatnak termőre és nem vonzanak további beruházásokat. Mintegy 8 év alacsonyabb beruházási rátája a következő 5–10 év alacsonyabb GDP-növekedését és exportpotenciálját vetíti előre.

Még pontosabb képet kapunk az elrontott gazdaságpolitika negatív következményeiről, ha a régiós beruházási rátától messze elmaradó magyar beruházási ráta összetételét vizsgáljuk. (32. ábra) — 80 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

32. ábra. a hazai beruházási ráta eltérése a visegrádi országok átlagától, szektorok szerinti bontásban

Forrás: Eurostat

Elsősorban a vállalati beruházásoknál teljesített rosszabbul a magyar gazdaság régiós versenytársainál: a beruházások szerkezete még nagyobb minőségi elmaradást mutat, mint a volumen.

Az első Széchenyi Tervnek köszönhetően egészen 2004-ig még csökkent a vállalati beruházások terén a magyar gazdaság elmaradása a régiós versenytársak vállalati beruházási tevékenységéhez mérve. Az uniós csatlakozás után azonban egyre nagyobb mértékben maradnak el a magyarországi vállalati beruházások a régiós versenytársak vállalati beruházásaitól. Az elmaradás 2009-ben a legkisebb, amikor a régió egészét érinti a globális, majd európai pénzügyi, nyomában gazdasági válság.

A válság kezelésének időszakaszában azonban újból jelentős elmaradás alakul ki a vállalati beruházások terén a régió és Magyarország között.

A 2006-ban bevezetett első megszorító program hatására már csökkennek a háztartási beruházások, és nő az elmaradás a magyar háztartások és a régiós országok háztartásainak beruházásai között.

— 81 —

Első rész

Válságból válságba

2008-tól azután a magyar állami beruházások is elmaradnak a régiós államok beruházásaitól egészen 2012-ig, amikor fordul az állami beruházási trend: már kismértékű magyar előny mutatkozik. A válság előtt a vállalati, az állami és háztartási beruházások régiós országokhoz képesti eltérései pontosan jelzik az elhibázott gazdaságpolitikát: a vállalati szektorban a régiós versenytársakhoz képest kisebb volt a beruházási aktivitás, míg az államnál és a háztartásoknál nagyobb.

Az állami beruházásoknál mutatkozó többlet azonban magasabb költségvetési hiányban és magasabb államadósságban csapódott le, a háztartási beruházási többlet a családok eladósodásában, különösen a devizahitelezés felfutásában tükröződik.

Minden termelési tényezőben elmaradtunk a régiótól A magyar potenciális növekedési ütem egyre jobban lemaradt a visegrádi országokétól, de az előző alfejezetben bemutatott beruházási lemaradásnál is nagyobb lemaradást okozott a hibás gazdaságpolitika a munkaerőpiacon és a termelési hatékonyságban. (33. ábra) Az alacsony foglalkoztatási szint és az Európában legalacsonyabb aktivitási ráta a magas munkanélküliségi rátával együtt azt eredményezte, hogy a munkaerőpiacon majdnem 1 százalékpontos lemaradást halmozott fel Magyarország régiós versenytársaihoz képest. A beruházási és a munkaerőpiacon felhalmozódó lemaradások is hozzájárulhattak, hogy a teljes termelési hatékonyságot tekintve további 1,2 százalékpontos lemaradás mutatkozott Magyarország kárára. (34. ábra)

— 82 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

33. ábra. a termelési tényezők hozzájárulása a magyar és a V3 potenciális növekedéskülönbséghez

Forrás: MNB, Európai Bizottság (2014. májusi előrejelzés) 34. ábra. az aktivitási ráta alakulása Európában 2007-ben

Forrás: Eurostat adatok alapján Kátay (2009)

— 83 —

Első rész

Válságból válságba

A gazdaságpolitikai hibák, az alacsony beruházási ráta, a kirívóan alacsony foglalkoztatás és aktivitás, valamint az alacsony termelékenység következtében Magyarország 2%-kal kisebb növekedési potenciállal rendelkezett, mint régiós versenytársai. (35. ábra) 35. ábra. a potenciális növekedés alakulása egyes országcsoportokban

Forrás: MNB, Európai Bizottság (2014. májusi előrejelzés)

Magyarország teljes mértékben levált 2002 után a visegrádi országok régiójáról, amely folyamat a 2004-es uniós csatlakozást követően felgyorsult, és hazánk a gazdaság fundamentumait illetően egyre inkább az eurózóna déli, válságban lévő országok csoportjához hasonlított. Miközben 2%-os különbség alakult ki Magyarország és a visegrádi versenytársak potenciális növekedési üteme között, addig egészen 2010-ig a magyar gazdaság és a déli, válságban lévő eurózóna-tagállamok potenciális növekedési üteme összesimult, azonos szintre került.

A 2010-es gazdaságpolitikai irányváltás itt is fordulatot hozott. Megállt Magyarország lassulása a potenciális növekedés területén, majd 2012-

— 84 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

től újból felfelé indult a potenciális növekedési ütem, a visegrádi országok időközben lassuló növekedési üteme felé.

Ez is jelzi a magyar gazdaság drámáját: éppen az uniós csatlakozás éveiben vált le a régiós versenytársak csoportjáról és csatlakozott az utóbb válságba került déli eurózónatagok csoportjához. Miközben a régiós versenytársak a 2008-as válság idejére 5% feletti potenciális növekedési szintet értek el, és csak a válság hatására csökkent a potenciális növekedési ütemük, addig Magyarország 2002 után először beragadt a 3–4% közötti potenciális növekedési ütem szintjére, majd 2004-től éles trendfordulóval egészen a nulla potenciális növekedési ütemig, tehát egy hosszú stagnálásig zuhant. Ebből érthető meg a magyar gazdaságpolitika 2010-től érvényes célkitűzése: a gazdaságpolitika olyan fordulatokat céloz meg, amelyek révén újból visszakerülhet Magyarország a régiós versenytársak csoportjába.

a hibás gazdaságpolitika ára: egy évtizedre leállt a felzárkózás A 2002-es kormányzati fordulatot gazdaságpolitikai fordulat követi, ennek jelképes lépése a száznapos program13. A választási ígéretek teljesítése egyre inkább rontja a költségvetés egyensúlyát, majd a folyó fizetési mérleg egyensúlyát, és egyre súlyosabb mértékű ikerdeficit alakul ki. Az ikerdeficit következtében újból eladósodási pályára áll a magyar gazdaság, amelyet a mesterségesen túlfűtött gazdasági növekedés, az állam és a háztartások egyidejű és nagymértékű eladósodása jellemez.

Mindez a régiós versenytársaknál alacsonyabb beruházási rátával jár együtt, ami a régiós versenytársak potenciális növekedési ütemét mélyen

A 2002-ben hivatalba lépő új kormány a választások után meghirdette a Száznapos Programot, mely elsősorban jóléti, az államháztartási hiányt növelő intézkedéseket tartalmazott. A program keretében többek között jelentősen emelkedett a közalkalmazottak bére és az egyetemi ösztöndíjak, valamint a nyugdíjasoknak egyszeri pótlékot fizettek.

13

— 85 —

Első rész

Válságból válságba

alulmúló növekedési képességben tükröződik. Mindezek együtt hatással voltak a magyar gazdaság felzárkózási képességére is.

2002 után minden régiós versenytárs képes volt emelni a felzárkózás ütemét, egyedül Magyarország ragadt benn egy évtizedre a 65%-os EUátlagos fejlettségi szint körüli sávban. Lengyelország és Szlovákia a magyar gazdasági fejlettség alatti szintekről indulva először elérte, majd meghaladta a magyar gazdaság uniós átlaghoz mért teljesítményét, miközben Csehország tovább növelte történelmi előnyét Magyarországgal szemben. A felzárkózás terén mutatkozó magyar kudarc egyértelmű, hiszen 2003-tól egy évtizedre megakadt a magyar felzárkózás, stagnált a magyar gazdaság fejlettségi szintje az uniós átlaghoz mérve, miközben valamennyi régiós versenytárs folyamatosan közeledett az uniós átlaghoz. (36. ábra) 36. ábra. a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GdP alakulása a visegrádi országokban

Forrás: Eurostat

— 86 —

2. fejezet

a válsághoz vezető gazdaságpolitika Magyarországon

Még rosszabb a helyzet, ha a gazdasági teljesítményt a bruttó hazai termék (GDP) helyett a pontosabb bruttó nemzeti jövedelemmel (GNI) mérjük. (37. ábra) 37. ábra. a Gni—GdP-rés régiónkénti alakulása

a bruttó nemzeti jövedelem és a bruttó hazai termék különbsége a bruttó hazai termék arányában.

Forrás: Eurostat

A magyar felzárkózás 2003 utáni egyértelmű kudarca annak is köszönhető, hogy régiós versenytársainál, sőt a mediterrán eurózóna-tagállamoknál is lényegesen nagyobb különbség alakult ki a bruttó hazai termék és a bruttó nemzeti jövedelem, tehát a hazai jövedelemtulajdonosok által felhasználható jövedelmek között. Természetes, hogy a skandináv államokban, sőt az uniós átlagot tekintve az Európai Unió egészében nagyobb a rezidens szereplők által felhasználható nemzeti jövedelem a bruttó hazai terméknél, mert nagyobb a külföldi befektetésekből származó jövedelem, mint az adott nemzetgazdaságban külföldi befektetések révén keletkező jövedelemtranszfer. A magyar gazdasági felzárkózás — 87 —

Első rész

Válságból válságba

egyik leggyengébb pontját jelzi a bruttó hazai termék és a bruttó nemzeti jövedelem közötti magas rés, hiszen Magyarország sokkal jobban el volt adósodva, mint régiós versenytársai: a GDP/GNI különbsége a beruházási ráta különbségében, a növekedési ütem különbségében és végül a felzárkózási sebesség különbségében csapódik le.

— 88 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon A globális gazdaság elmúlt három évtizedének története azt mutatja, hogy rendre pénzügyi és gazdasági válságok léptek fel: a válság a tőkés piacgazdaság természetes jellemzője.

Az 1980-as évtized elején amerikai bankválság lépett fel, amelyet magas infláció kísért, és csak 1982 után sikerült a Fed új vezetésének leszorítani az inflációt és stabilizálni a pénzügyi rendszert. 1987 őszén tőzsdei válság lépett fel Amerikában, ezt követte a japán tőzsdeválság és a skandináv bankválság. Az 1990-es évtized elején gazdasági válságban voltak az angolszász országok és az európai gazdaságok, ez torkollott pénzügyi válságba: a font védelmében lépett fel a brit kormány, és az olasz lírát is spekulatív támadás érte. Két évvel később a mexikói pénzügyi válság következett, majd újabb két év múlva a délkelet-ázsiai válság, 1997–1999 között. A délkelet-ázsiai pénzügyi válsággal egyidőben bekövetkezett az orosz pénzügyi összeomlás 1998 augusztusában.

Majd jött 2000. április 7-én az amerikai technológiai tőzsde, a NASDAQ összeomlása és két évvel később az argentin pénzügyi válság. (38. ábra) Az elmúlt három évtized globális pénzügyi és gazdasági válságainak elemzése világossá teszi, hogy tévedtek az 1990-es évek közepén azok a pénzügyi elemzők és politikusok, akik a hosszú dot.com-fellendülés közben azt hitték, hogy vége a tőkés piacgazdaság válságainak. Az 1997-ben kitört délkelet-ázsiai pénzügyi válság világosan mutatta, hogy a globális pénzügyi rendszer valójában egyre inkább globális: ha egy pontján pénzügyi válság lép fel, az a globális gazdaságba integrált öszszes ország pénzügyi rendszerében válsághullámokat kelt, senki nem védett a pénzügyi válság ellen. Ezt a tapasztalatot kellett volna figyelembe vennie Magyarországnak 2002 közepén, a negatív gazdaságpolitikai fordulat pillanatában. Lehetett volna számítani arra, hogy — 89 —

Első rész

Válságból válságba

előbb-utóbb visszatér a pénzügyi megingás; a globális pénzügyi rendszer bármelyik pontjáról indulhat olyan pénzügyi válság, amely eléri a magyar gazdaságot.

38. ábra. Pénzügyi stressz alatt lévő országok

Forrás: Reza Moghadam – Global Safety Nets: Crisis Prevention in an Age of Uncertainty (iMF direct, 2010. szeptember 9.)

2003-ra már meghaladottá vált az a korábbi nézet, hogy az információ korában olyan új erőforrás táplálja a globális gazdasági növekedést, amely válságmentessé teszi a fejlődést. Az információ ugyan valóban egészen különleges erőforrás, mert elfogyasztásával lesz több, miközben az összes többi gazdasági erőforrás fogy azzal, ha elfogyasztjuk.

Az információs gazdaságra történő áttérés azonban nem iktatta ki a tőkés piacgazdaság válsághajlamát.

a globális konjunktúrát új eladósodásra használtuk 2003 és 2008 között azonban kivételes pillanatokat élt át a globális pénzügyi rendszer: béke volt, rövid válságmentes szakasz következett. Az — 90 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

elmúlt három évtized lényegében egyetlen, a maga négy-öt évével kivételesen hosszú, pénzügyi válságtól mentes szakaszában Magyarország újbóli eladósodásra használta a külső konjunktúrát: felzárkózáshoz vezető strukturális reformok helyett pénzügyi válságba torkolló új eladósodást hajtott végre. A 2004 és 2014 közötti teljes évtizedet meghatározza az a jelenség, hogy az európai uniós csatlakozás pillanatától kezdve, valójában már azt megelőzően, valamennyi magyar gazdasági szereplő az eladósodás útjára lépett.

Az államháztartás rendre magas deficitet halmozott fel, ezt jelentős részben külföldről finanszírozta, amely emelte az államadósságot és a külső adósságot. A bankszektor még jelentősebb külső eladósodást mutatott: finanszírozta a lakosság és a vállalati szektor új eladósodását. (39. ábra) 39. ábra. a szektorok nettó külső adósság típusú forrásbevonásának alakulása

Forrás: MNB

kumulált tranzakciók

Fontos jelezni, hogy a vállalati szektor a másik két szereplőhöz képest kisebb mértékű eladósodást vállalt. Mégis, a három szektor új eladósodásának következtében jelentősen nőtt az adóssággeneráló finanszíro— 91 —

Első rész

Válságból válságba

zási igény Magyarországon. A gazdasági szektorok nettó adósságtípusú forrásbevonását elemezve világossá válik, hogy a legnagyobb mértékben a bankrendszer járult hozzá Magyarország új eladósodásához.

Természete szerint az eladósodás halmozódik: a korábbi években felvett adósságot legtöbb esetben újabb adósságból finanszírozzák, illetve a felhalmozott tartozások kamatterhe is növeli a finanszírozási igényt.

Látható, hogy a 2004 és 2009 között meredeken felfutó külső adósság a következő években csak lassan és nehezen épül le.

A 2004 és 2009 közötti új eladósodási szakaszban a magyar nettó külső adósságállomány bővülése elérte a bruttó hazai termék harmadát: ilyen rövid idő alatt ez példátlan eladósodást jelent a magyar gazdaságtörténetben.

2009-ben, az IMF–EU-megállapodás után és a globális pénzügyi válság hatásaira ugyan kényszerű alkalmazkodás indult be a magyar gazdaságban, de valójában csak 2010-től kezdődött a tudatos adósságleépítés. Az állam nettó külső adósságát nem, ugyanakkor az államadósságot mérsékelte, hogy a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása során közel 3000 milliárd forintnyi vagyon kerül az állami nyugdíjrendszerbe, tehát az állami költségvetésbe. Ebből mintegy 1400 milliárd forintnyi állampapírt vontak be: ez váltja ki 2011-re a fordulatot az államadósság szintjében.14 Közvetve vagy közvetlenül végül a vagyon szinte egészét az államadósság csökkentésére használják (kisebb része pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz került vagyonkezelési céllal).

az új eladósodás devizában történt Elérhető belső megtakarítások hiányában 2004-től folyamatosan egyre nagyobb mértékben tért át a magyar bankrendszer a devizában, elsősorban a svájci frankban történő hitelezésre. Miközben csökkent 2004 Részletes adatok tekintetében lásd: Állami Számvevőszék (2012): Jelentés az államháztartás központi alrendszerének adóssága és éven túli kötelezettségvállalásának ellenőrzéséről.

14

— 92 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

és 2008 között a forintban nyújtott háztartási hitelek mennyisége, addig a devizában, különösen a svájci frankban nyújtott háztartási hitelezés megugrott, és egészen 2010-ig – amikor a kormányváltást követően az új kormány egyik első intézkedéseként megtiltotta a háztartásoknak nyújtott devizahitel-finanszírozást – még nőtt is, amiben a forintárfolyam gyengülése is szerepet játszott. Hasonló módon növekedett a vállalati szektor devizahitel-állománya is, azonban ez kisebb mennyiségben és főként nagyobb fedezettséggel történt: míg a háztartások túlnyomó többségének nem volt devizabevétele, ezért a devizahitel mögött nem állt az adósság törlesztéséhez devizafedezet, addig a vállalati szektornak nyújtott devizahitelek egy része mögött bizonyosan állt exportból származó árbevétel, tehát devizafedezet.

2004 és 2010 között tehát meredeken nőtt a háztartások és a vállalkozások devizahitel-állománya, miközben egyaránt csökkent a háztartások és a vállalkozások forinthiteleinek GDP-arányos állománya. A magas költségvetési hiány mellett alacsony lakossági megtakarítások miatt az elérhető forintforrások korlátosak voltak, így a magyar gazdaság 2004 és 2010 közötti új eladósodása alapvetően devizában történt: ez a nemzeti valutánál lényegesen kockázatosabb volt, ezért növelte Magyarország pénzügyi sérülékenységét. Ennek köszönhető, hogy nem önmagában a GDP-arányos hitelállomány 2004 és 2010 közötti 45%-os szintről 70% fölé történő felfutása jelentett gazdaságtörténeti mértékű hibát, hanem a finanszírozás szerkezete is rendkívül kockázatos volt. Végül a hitelek összetétele lett a későbbi bajok forrása. (40. ábra) 2004-ben még a háztartások és a vállalatok együttes adósságállományának nagyobb részét tették ki a forinthitelek, 2010-re már a hitelállomány többsége devizatartozásként jelent meg, döntően svájci frankban. Később kiderült, milyen súlyos gazdaságpolitikai hiba volt a lakosság svájci frankban történő eladósítása. Egyrészt az alacsony kamaton nyújtott devizahitelek mellett a lakosság a ténylegesen megengedhetőnél jóval nagyobb mértékű hitelt vett fel, amelyből folyó fogyasztását finanszírozta, ezzel a külkereskedelmi egyenleg és párhuzamosan az ország külső adóssága úgy romlott, hogy az eladósodási folyamat nem járt együtt a hitel— 93 —

Első rész

Válságból válságba

visszafizetési képesség növekedésével. A folyó fizetési mérleg egyensúlytalanságát ugyanakkor a növekvő külkereskedelmi hiány mellett a külső eladósodással járó növekvő kamatfizetések miatti jövedelemegyenlegromlás is fokozta. Másrészt az is növelte Magyarország sérülékenységét, hogy a devizában fennálló tartozások miatt a magánszektor árfolyamkockázata egyre nagyobb méreteket öltött – vagyis a válság során leértékelődő árfolyam különösen érzékenyen és a környező országokban jellemzőnél jóval nagyobb mértékben érintette a lakosságot.

40. ábra. a hitel/GdP-arány alakulása Magyarországon

Forrás: MNB

Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások

Harmadrészt a devizában történt eladósodottság a jegybank mozgásterét is csökkentette, hiszen az MNB-nek döntései során egyre inkább figyelembe kellett vennie a pénzügyi stabilitási szempontokat is. Ennek nem kis szerepe lehetett abban, hogy az MNB csak jóval később és kisebb mértékben tudta csökkenteni a kamatokat. Ráadásul a devizahitelezéssel összefüggésben megugrott külső adósság a válság kitörését követően nagyban fékezte a magyar gazdaság növekedését: európai

— 94 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

összevetésben az látszik, hogy a nagyobb külső eladósodottság negatívan korrelált a válságot követő gazdasági növekedéssel.

A devizahitelezéssel kapcsolatos kockázatok a globális pénzügyi válság kitörése után azonnal éreztették hatásukat. A válság ugyanis menedékvalutává tette a svájci frankot, mert a globális pénzügyi befektetők számára a svájci frank volt az a valuta, amelyben biztonságosan lehetett tartalékolni a pénzügyi befektetéseket: árfolyama megerősödött, így a hazai, devizahitellel rendelkező szereplőknél realizálódott az árfolyamkockázat.

A Svájci Nemzeti Bank az alapkamat először több mint kétszáz bázispontos csökkentésével, majd fokozatosan nulla közeli szintre történő mérséklésével megkísérelte megállítani a svájci frank felértékelődését.

Ezt csak 2011 közepén érte el, amikor a jegybank devizapiaci intervencióval15 és egy sajátos előretekintő iránymutatással (forward guidance) megállította a svájci frank további erősödését. (41. ábra) A magyar háztartások új hitelfelvételének döntő többségét svájcifrankalapú hitelek tették ki 2004 után, tehát a 2008-as őszi globális pénzügyi válság azonnal megemelte a törlesztőrészleteket, és a válság hatására a kamatszint is emelkedett. A gazdaságpolitika részéről a 2004–2008 közötti időszakban hiba volt feltételezni, hogy eltűnt a pénzügyi és gazdasági válság kockázata a globális gazdaságban. Még nagyobb hiba volt, hogy nem számolt azzal, hogy egy pénzügyi válság esetén menedékvalutává válik az euró, a dollár és a svájci frank. Ez a korábbi pénzügyi válságok során is bekövetkezett, tehát egy új globális vagy európai pénzügyi válság esetén a svájci frank felértékelődésére mindenképpen számítani kellett volna. Minden szereplőnek tudnia kellett volna azt is, hogy ha egy új pénzügyi válság mélyülése esetén a svájci frank ismét A jegybanki beavatkozás erejét a napi piaci intervenciókon túl az adta, hogy a bank korlátlan mértékű intervenció mellett kötelezte el magát. Lásd az árfolyamplafonról szóló közleményt: http://www.snb.ch/en/mmr/reference/pre_20110906/source/pre _20110906.en.pdf

15

— 95 —

Első rész

Válságból válságba

menedékvaluta lesz, akkor az megrendíti a hitelfelvevők pénzügyi helyzetét, nyomában instabillá teszi a hazai pénzügyi rendszert.

41. ábra. a svájcifrank-alapú lakáshitelek kamatainak és a svájci jegybank alapkamatának alakulása16

Forrás: MNB

A gazdaságpolitikát formáló valamennyi szereplő hibázott: a kormány, a jegybank és a felügyelet is. A kormány részéről a pénzügyminisztériumnak lehetősége lett volna megtiltani a háztartások devizában történő eladósodását arra hivatkozva, hogy a lakosságnak a svájci frank-, euró- és jenhiteltartozása mögött nincs devizában bevétele: így jelentős árfolyamkockázatot vállalnak. A jegybanknak is erőteljesebben kellett volna fellépnie a háztartások devizában történő eladósítása ellen, mert számolnia kellett volna a devizahitelek pénzügyi kockázatával, az örökölt és folyamatosan növekvő államadósság miatti magasabb országA hazai bankok forrásköltsége magasabb, mint a svájci alapkamat, mivel előbbiben megjelenik az országkockázat is. Miközben az alapkamat csökkent, a kockázati prémium emelkedett, ennek eredője az MNB számításai alapján nem indokolt kamatemelést a meglévő állományon.

16

— 96 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

kockázattal és a válság esetén csökkenő jelzálogfedezetek miatti kockázattal.

A felügyelet részéről további szempontként kellett volna figyelembe venni a pénzügyi rendszer stabilitási kockázatát, hiszen egy európai vagy globális pénzügyi válság az egész magyar bankrendszert megrázza. Ekkor a bankrendszer nagyobb része külföldi tulajdonban volt: a bankrendszer finanszírozása is jelentős részben külső pénzpiacokról történt. Gazdasági szereplőként a bankrendszernek is érdeke lett volna, hogy a lakosság és a vállalati szektor devizában történő eladósodása elé korlátokat állítson, ezzel szemben pont fordítva járt el. A szükségesnél lazábban vette figyelembe a hitelnyújtás során a jövedelemforrásokat, az óvatos üzletmenethez képest kisebb lakossági önrészt írt elő a lakáscélú devizahitelek felvételénél, a szabad rendelkezésű devizahitelek esetében pedig különösen gondatlanul járt el. A jelzálogfedezetnél sem vett figyelembe egy esetleges pénzügyi válság során bekövetkező gyors és nagymértékű értékcsökkenést.

Természetesen a lakosság is hibázott, amikor hitt az olcsó és kockázatmentes devizahitel-felvételben. A korábbi otthonteremtési támogatások megnyirbálása, majd megszüntetése következtében a lakossági forinthitel-felvétel támogatott formái megszűntek, miközben a jegybanki alapkamat emelése miatt a forinthitel-kamatok jelentősen megemelkedtek.

Valójában könnyű lett volna kivédeni az új eladósodás finanszírozási csapdáját. A vállalati szektor szereplői a külkereskedelmi tranzakciók mögé árfolyam-kockázati garanciát állítanak, ezzel az export- és importtevékenység finanszírozása során kiszűrik az árfolyamkockázatot.

Hasonló konstrukciót kellett volna bevezetnie a bankrendszernek saját érdekéből, természetesen a kormánynak, a jegybanknak és a felügyeletnek kötelezően elő kellett volna írnia egy, a lakossági devizahitelezéssel kapcsolatos árfolyamgarancia-szerződési rendszer felállítását és működtetését.

— 97 —

Első rész

Válságból válságba

a külföldi nagy bankok kulcsszerepe a devizában történő eladósításban A lakosság devizahitel-állományának felfutása mögött valójában a magyar bankrendszer tulajdonosi struktúrája is fontos szerepet játszhatott.

A bankrendszerben az uniós csatlakozás pillanatában már meghatározó szerepet töltöttek be a külföldi tulajdonú nagybankok, míg a Nyugat-Európában jelentős szerepet játszó takarékszövetkezeti rendszer fejletlen volt, és a hazai tulajdonú bankrendszer kisebbségi tulajdonosi résszel bírt.

A devizahitelek felfutásában, ezen belül különösen a háztartási devizahitel-állomány emelkedésében a külföldi tulajdonú nagy bankok játszották a főszerepet. A külföldi anyabankok olcsó finanszírozási forráshoz jutva leánybankjaiknak adták át a forrásokat, amelyek különösen jó üzletet láttak a devizahitelezésben: az olcsóbb forrást nagy felárak mellett lehetett kihelyezni. A hazai nagy és közepes bankok csak mintegy 6–12 hónapos késéssel kapcsolódtak be az új, devizában történő hitelezési folyamatba, ám piaci részesedésük megtartása miatt végül kénytelenek voltak belépni a „devizahitel-kalandba”, mert a külföldi tulajdonú nagy bankok agresszíven, az óvatos és felelős banki működés szabályait félretéve hiteleztek. (42. ábra) A 2008-as válságot megelőző időszakban főként a devizahitelezés eredményezett jelentős bővülést a magánszektor hitelezésében, tehát a bankrendszer működési költségeinek és profitjának forrása döntő mértékben a devizahitelezés volt. A devizahitelezés felfutása együtt járt a hitelezési feltételek enyhítésével, ennek következtében a jóval kockázatosabb ügyfelek is hitelhez juthattak. Ebben hozott váltást a válság kitörése, a bankok már jelentősen szigorították a hitelek feltételét, így már a kevésbé kockázatos ügyfeleknek is nehezebb volt hitelhez jutniuk. A devizahitelek kiesését azonban nem pótolták a forinthitelek, jelentős átrendeződés sem történt az egyes hitelintézeti részcsoportok piaci részesedéseiben, ehelyett inkább lassú, de folyamatos alkalmazkodás játszódott le 2008 után.

— 98 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

42. ábra. a háztartási devizahitelek alakulása a hazai hitelintézeti szektor egyes részcsoportjaiban

Forrás: MNB, „Átalakulóban a magyar bankrendszer” című kiadvány alapján

A devizahitelezésben aktívan részt vevő pénzintézeti csoportok, tehát a külföldi nagy bankok és a hazai nagy és közepes bankok piaci részesedésük növelése mellett jellemzően külföldi – anyabanki vagy pénzpiaci – finanszírozás bevonásával helyezték ki a devizahiteleket. A két csoport hitelexpanziója a hitel-betét arányok és így a finanszírozási kockázatok növekedésével járt együtt: összességében mindkét pénzügyi csoportban nőtt a külföldi forrásokra való ráutaltság.

A devizában történő eladósításban főszerepet játszó két nagy csoport, tehát a külföldi nagy bankok és a hazai nagy, illetve közepes bankok csoportja kiinduló helyzetét tekintve jelentősen különbözik egymástól.

Míg a külföldi leánybankok hitel-betét aránya a vizsgált időszak egészében 100% fölött alakult, addig a hazai nagy és közepes bankok induló hitel-betét aránya 100% alatt volt, és csak az expanziós időszak alatt emelkedett a már kockázatot jelentő szintre. A kis és közepes ban-

— 99 —

Első rész

Válságból válságba

kok, valamint a szövetkezetek hitel-betét mutatója jellemzően alacsony volt a válság előtt és a válság után egyaránt.

A 2004-es uniós csatlakozás után tehát a háztartási devizahitelezés bővült a legnagyobb mértékben és ütemben: 2003-tól gyakorlatilag nulla közeli volumenről nagyjából 7000 milliárd forintnyi állomány épült fel a hitelintézetek mérlegében. A bővülés legnagyobb része a külföldi nagy bankoknál valósult meg.

2004 után jelentősen megnövekedett a háztartási forinthitelek állománya. A forinthitel-bővülés nagy része 2003–2005 között történt az állami kamattámogatásoknak köszönhetően, ezt követően az állomány egésze a válságig stagnált. A hazai nagy és közepes bankok a legnagyobb hitelezők, de a külföldi nagy bankok szerepe itt is jelentős. (43. ábra) 43. ábra. a háztartási forinthitelek alakulása a hazai hitelintézeti szektor egyes részcsoportjaiban

Forrás: MNB, „Átalakulóban a magyar bankrendszer” című kiadvány alapján

— 100 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

A magyar háztartások új eladósodása régiós összehasonlításban is gyors volt. 2004 és 2010 között – a lakossági részére nyújtott devizahitelezés megtiltásáig – meredeken nő a magyar háztartások eladósodása.

Az új háztartási eladósodás döntő mértékben devizahitel-tartozást jelentett, ezért valójában az a kérdés, hogy miért volt kisebb a cseh, lengyel, szlovén, szlovák, sőt még a román háztartási adósságállomány növekedése, mint a magyar, az uniós csatlakozás után? (44. ábra) 44. ábra. a háztartások eladósodottságának alakulása a régió országaiban

Forrás: MNB

Egyértelműen a devizahitelek játszották ebben a főszerepet. Magyarországon történt meg a legnagyobb mértékű háztartási eladósítás a nemzeti valután kívüli devizákban. Nehezen érthető az a súlyos gazdaságpolitikai hiba, hogy a kormány, a jegybank és a felügyelet közül egyik sem élt a lakossági devizahitelek korlátozásának, tiltásának eszközeivel, miközben a régiós versenytársaknál az állami intézmények rendre éltek a korlátozás lehetőségeivel.

— 101 —

Első rész

Válságból válságba

Az egyik ok az, hogy a kormány a támogatott forinthitelek kiváltására, helyettesítésére használta a lakossági devizahitel-állomány felépülését.

A régiós bankrendszerekkel történő összevetés azonban jelzi, hogy Magyarországon a külföldi nagy bankok agresszívan és a helyes banki működés elvein messze túllépve építették fel a lakossági devizahitel-állományt.

Magyarországon valamennyi más térségbeli gazdasághoz képest gyorsabban és magasabb szintre emelkedett a GDP-arányos háztartási eladósodottság, amely döntő többségében devizahitel-állomány felépülését jelentette, miközben a magyar bankrendszer nem futott kisebb kockázatot a magyar háztartások devizahitelezésében, mint a többi régiós országban.

Az eltérés tehát a magyar bankrendszer működéséből, a külföldi nagy bankok meghatározó tulajdonosi arányából ered: a bankrendszer rövidlátó profitéhsége itthon legyűrte az óvatos hitelezés banki szabályát.

45. ábra. a vállalatok nettó külső adósság jellegű forrásainak alakulása

Forrás: MNB

kumulált adatok

— 102 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

a vállalati szektor is nagy árat fizet az eladósodásért A vállalati szektor időben késleltetve halmozott fel jelentős adósságállományt a háztartásokhoz képest.

2007 közepétől indul meg a vállalati szektor nettó külső adósságának gyors növekedése, már a 2008-as válság kitörése előtt megtörik a trend, majd a 2007-től 2010-ig fokozatosan felhalmozódó vállalati nettó külső adósság 2011-től áll süllyedő pályára. (45. ábra) A vállalatok nettó külső adóssága a külföldi hitelek visszafizetése mellett a külföldi eszközök növekvő állománya miatt is csökken. A nettó külső adósság csökkenése a vállalatok külföldi forrásellátottságának szűkülését is jelzi. A vállalati szektor 2009 után nettó pénzügyi megtakarítóvá vált. A magyar vállalati szektor nettó pénzügyi megtakarítói pozíciója változást jelez a szektor viselkedésében: felértékelődött az óvatosság, a megtakarítás a hitelfelvétellel szemben.

46. ábra. az alulról számított külső finanszírozási képesség alakulása

Forrás: MNB

SNA szerinti finanszírozási képesség — 103 —

Első rész

Válságból válságba

A 2004 és 2014 közötti évtizedet az egyensúly elromlása, majd helyreállítása határozza meg. A gazdaság valamennyi szereplőjénél tapasztalható az egyensúly megbomlása az uniós csatlakozás utáni években, legnagyobb mértékben az állam és a háztartások pénzügyi egyensúlya borult fel, de a vállalati szektor sem maradt ki a pénzügyi egyensúly megbomlásából. (46. ábra) 2004 után a háztartásokhoz képest ugyan késleltetve és kisebb mértékben, de megindul a vállalati szektor adósságállományának felépülése, és 2009-re az általa megtermelt hozzáadott érték közel 180%-át éri el.

Ezt követően fokozatosan csökken a nem pénzügyi vállalatok adóssága.

A felépülés és a leépülés üteme eltér egymástól: gyorsabb és nagyobb mértékű volt az adósság felhalmozódása, mint a leépítés. A vállalati adósságállomány felépülését egyre nagyobb kamatkiadás kísérte. Ennek hátterében a pénzügyi válság áll, amelynek hatására nőtt az országkockázat, emelkedtek a kamatszintek, és a devizahitel esetében jelentősen nőttek a törlesztőrészletek. (47. ábra) A kamatkiadások tükrözik a legjobban a vállalati eladósodás, ezen belül a devizában történő eladósodás árát. A nem pénzügyi vállalatok esetében megbomló pénzügyi egyensúly szintén döntően a devizahitel-állomány felépülésének köszönhető, de ennek negatív hatásai mérsékeltebbek voltak, mert a hitelállomány felépülése a háztartásokénál kisebb mértékű volt, és a devizahitelek mögött deviza-árbevétel is állt a vállalati szektor jelentős részében. Ennek ellenére 2007-ről 2009-re közel háromszorosára nőtt a felvett hitelek, különösen a devizahitelek következtében a kamatkiadás: a pénzügyi egyensúly megbomlásának negatív hatásait tehát a magyar vállalati szektor is elszenvedte.

— 104 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

47. ábra. a nem pénzügyi vállalatok kamateredménye és adóssága a hozzáadott értékük arányában

a bruttó hozzáadott érték arányában. adósság = nem pénzügyi értékpapírok, hitelek, kereskedelmi hitelek.

Forrás: MNB Inflációs jelentés, 2014. június (KSH- és MNB-adatok alapján)

Eladósodás a magas kockázatú kereskedelmi ingatlanok piacán A vállalati szektorban a pénzügyi egyensúly megbomlása nem csupán azért következett be, mert gyorsan és jelentős mértékben eladósodtak a vállalatok 2004 után, hanem mert ezen belül jelentős mértékben éltek az olcsó devizahitellel, nem figyelve annak kockázataira, továbbá azért, mert a túlzott hitelezés legnagyobb mértékben a magas kockázatokkal jellemezhető kereskedelmi ingatlanoknál következett be.

2004 és 2010 között a vállalati szektorban a túlzott hitelezés és eladósodás jelentős része a legmagasabb kockázatokat jelentő kereskedelmi ingatlanfejlesztésekhez kötődik. Amint az előző alfejezetben a vállalati hitel— 105 —

Első rész

Válságból válságba

állomány felépülésénél láttuk, itt is 2007-től gyorsul a hitelfelvétel, döntően euróban, illetve más külföldi devizában. A 2006 elejétől gyorsan felfutó kereskedelmi ingatlanfejlesztést finanszírozó devizahitelek felvétele szinte a válság pillanatában megállt, ezt követően zuhant az új kereskedelmi ingatlanfejlesztéseket finanszírozó devizahitel-felvétel, azonban a korábbi állományok „beragadtak”. A 2006 és 2008 közötti 3 évben felfutó, többségében devizahitellel finanszírozott ingatlanfejlesztések kockázata, az eladósodás ára döntő mértékben később jelentkezik. (48. ábra) 48. ábra. a projekthitel-állomány alakulása Magyarországon a kereskedelmiingatlan-szegmensben

Forrás: MNB

Bankrendszeri adatok

Gazdaságtörténeti szempontból furcsa, hogy a kereskedelmi ingatlanfejlesztés 2006 után fut fel, miközben a kormány már 2006. szeptember 1jétől bevezeti az első megszorító csomagot, ennek hatása már érzékelhető a családi jövedelmeken és a kiskereskedelmi forgalmi adatokon, tehát a fogyasztásban is. Egy kései túlfűtöttség érződik az ingatlanfejlesztéseknél: miközben a háztartások már az uniós csatlakozás pillanatától megkezdik a devizában történő jelentős mértékű eladósodást, a vállalatok néhány év — 106 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

múlva térnek csak rá a pénzügyi egyensúlyukat megingató túlzott hitelfelvételre. A kereskedelmi ingatlanok fejlesztése éppen akkor indul be, amikor az elhibázott kormányzati gazdaságpolitika ára jelentkezik.

Míg a lakosság logikusan gondolkodott, amikor 2004 után a megdráguló forinthitelek és az igen olcsó devizahitelek közül a másodikat választotta, addig a vállalati szektor új eladósodása a kereskedelmi ingatlanok területén egyáltalában nem ésszerű döntés következménye. Sem a gazdasági növekedés üteme, sem a lakosság fogyasztási trendjei, sem a kormányzati és vállalati szektor más területeinek a beruházási trendjei nem indokolták a kereskedelmi fejlesztések felfutását. Ez egy hibán belüli hiba az új eladósodás történetében, mert a 2006–2008 közötti válság előtti éveknek a makro- és mikrogazdasági elemzése pontosan kimutatta volna, hogy már egyre kockázatosabbak a kereskedelmi ingatlanfejlesztések, miközben éppen a kereskedelmi ingatlanfejlesztés önmagában is a beruházások egyik legkockázatosabb területe.

az új eladósodás ára Magyarország a 2004 és 2010 közötti időszakban újból adósságcsapdába csalta magát. Ebben a gazdaság valamennyi szereplője részt vett. Kulcsszerepet játszott az államháztartás hiánya miatt megugró államadósság és a devizahitel-állomány felépülése miatt a háztartási eladósodás, de a vállalati szektor is részt vett az eladósodásban, legsebezhetőbb pontja a kereskedelmi ingatlanfejlesztések túlzott hitelezése volt. Az új eladósodás egyértelműen egy hibás gazdaságpolitika következménye, mert az államháztartás egyensúlyának megbomlása eredményezte az államadósság megugrását és a devizahitelezés elengedése eredményezte a háztartások és vállalatok külső eladósítását. A gazdaság mindhárom kulcsszereplőjénél megbomlott a pénzügyi egyensúly, de e megbomlásáért leginkább egyetlen szereplő volt felelős: az állam, a kormányzati gazdaságpolitika.

A 2004 és 2010 között bekövetkezett új magyar eladósodás fenntarthatatlan adósságpályában csapódott ki. Az Európai Unióban Magyarország ahhoz — 107 —

Első rész

Válságból válságba

az ország-csoporthoz verődött, amelyik a legsebezhetőbb volt a bruttó államadósság és a nettó külső adósság terén (Lane – Milesi-Ferretti, 2001).

Ezzel Magyarország levált saját uniós kelet-közép-európai csoportjáról, a visegrádi országok csoportjáról, hiszen a cseh, a lengyel és a szlovák GDP-arányos bruttó államadósság, valamint a GDP-arányos nettó külső adósság nagyságrendileg kisebb volt, mint az azonos magyar adatok, igaz, hogy a rendszerváltáskor örökölt adósságuk is kisebb volt. (49. ábra) 49. ábra. a GdP-arányos államadósság és a nettó külső adósság Európában 2007-ben

Forrás: Eurostat

Az új eladósodás az államnál a magasabb adósságszolgálatban és a nagyobb országkockázat miatti magasabb állampapírhozamokban mutatkozott meg, bár ezt a világgazdasági likviditásbőség a válság kitöréséig részben elfedte, de utána annál feltűnőbben került felszínre. A háztartásoknál az új eladósodás a pénzügyi terhek megemelkedésével járt, különösen a devizahitelek követeztében a törlesztőrészletek és a kamatkiadás szintje nagyságrendileg nőtt. A vállalati szektorban a kereskedelmi ingatlanfejlesztésben részt vevő csoportok pénzügyi helyzete — 108 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

megrendült, az új eladósodásban részt vevő vállalati szektor kamatkiadásai jelentősen emelkedtek.

A vállalati szektor kezdetben nyert az új eladósodással, különösen az olcsó külső forrásból finanszírozott magyarországi devizahitelezésen, majd sokat veszített.

2004 és 2008 között nyert, azonban 2008 után már a régiós versenytársakhoz képest jelentős mértékben romlott a magyar bankszektor teljesítménye. A korábban nem prudens módon folytatott hitelezés túlzott hitelfelvétellel járt valamennyi gazdasági szereplőnél, ennek ára azonban 2008 után az lett, hogy a versenytársakhoz képest jelentősen csökkent a hitelezési tevékenység. Egyik régiós versenytársnál sem volt olyan mértékű a hitelezés, ezen belül a devizahitelezés felfutása a 2004es uniós csatlakozás után, mint Magyarországon, majd a 2008-as válságot követően egyetlen más régiós versenytársnál sem volt olyan gyors a banki hitelezés leépülése, mint nálunk. (50. ábra) 50. ábra. a vállalati hitelállomány alakulása Európában

Forrás: MNB

2008. október=100, bankrendszeri adatok — 109 —

Első rész

Válságból válságba

A kettő szorosan összefügg egymással: a mesterségesen túlfűtött gazdaság túlzott hitelezése csapódott le később a banki hitelállományok jelentős leépülésében. A 2004 és 2008 között megbomló pénzügyi egyensúly, amelyet a túlzott hitelfelvétel jelzett az államnál, a háztartásoknál és a vállalatoknál, és amely az államháztartási hiány és a folyó fizetési mérleg deficitjében öltött testet, később egy hitelezési fogyókúrában folytatódott a vállalatok és a háztartások esetében.

A bankrendszer a gazdasági ciklusokat felerősítette (prociklikus működés). Az uniós csatlakozás konjunkturális éveiben növelte, mégpedig felelőtlenül növelte a hitelezését, majd gyorsan és jelentősen leépítette, már a válság utáni dekonjunktúra idején, a hitelezést. Ha „semleges”, sőt a ciklusokat kiegyenlítő módon (anticiklikus működés) jár el, akkor az eladósodás kisebb mértékű lehetett volna, és ezzel együtt mérsékeltebbek lettek volna a válság növekedési áldozatai.

51. ábra. a reál GdP éves növekedési üteme és korrekciója a pénzügyi kondíciós indexszel (PKi)

Forrás: MNB

— 110 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

Ennek révén 2004 és 2008 között magasabb lett a GDP-növekedési üteme, mintha a bankrendszer körültekintő és semleges módon működött volna, azonban a válságot követő szakaszban már alacsonyabb a GDP-növekedési üteme, mert a korábbi túlzott eladósodást a gazdasági szereplők a hitelállomány leépítésével próbálják kiegyenlíteni. (51. ábra) A 2004 és 2008 közötti mesterséges növekedés, túlzott hitelfelvétel és új eladósodás igazi ára a válság után jelentkezik: magasabb törlesztőrészletek és kamatok formájában, jelentős hitelállomány-leépülésben a bankrendszernél és kisebb gazdasági növekedésben a gazdaság egészében.

A bankrendszer számára a nem teljesítő hitelállomány felépülése és magas szinten történő fennmaradása is része a prociklikus működés árának. A devizahitelezésben aktívan részt vevő hitelintézetek átlagosan gyengébb jövedelmezőséggel és magasabb nem teljesítő hitelállománnyal szembesülnek, ami a válság előtti nem prudens viselkedés és túlzott kockázatvállalás eredménye.

A bankrendszer nem teljesítő hitelállománya elsősorban külföldi nagy bankokhoz kötődik, de a hitelezésben részt vevő aktívabb szövetkezetek, általában a szövetkezetek esetében is nőtt a nem teljesítő hitelek állománya.17 A kis és közepes méretű bankok esetében nem nőtt, sőt csökkent a nem teljesítő hitelállomány 2010 után, ami pontosan tükrözi a különbséget a nem prociklikusan, prudens módon működő kis és közepes banki világ, valamint a nagy bankok világa között. (52. ábra) A lakosság sajátos módon még egy további veszteséget is elszenvedett: szinte folyamatosan csökkentek a reál lakásárak az uniós csatlakozás utáni tíz évben. (53. ábra)

A szövetkezeti hitelintézetek esetén ez a fejletlen kockázatkezeléshez köthető, amelyen a szövetkezeti integráció igyekszik változtatni.

17

— 111 —

Első rész

Válságból válságba

52. ábra. a nem teljesítő hitelek (nPl) arányának alakulása az egyes hitelintézeti csoportokban

Forrás: MNB

A családok túlzott mértékben éltek az igen kockázatos, ráadásul devizahitellel finanszírozott lakásépítési lehetőségekkel, ezért már szinte az uniós csatlakozás pillanatától kezdve, majd a 2004–2014 közötti teljes évtizedben elkönyvelték a reál lakásárak összességében közel 50%-os csökkenésének veszteségeit. Ahol befektetési céllal építettek új lakást, illetve vásároltak ingatlant és azt hitelből, ezen belül is devizahitelből finanszírozták, különösen rosszul jártak, mert a reál lakásárak számottevően csökkentek, miközben a devizahitel-törlesztés és a kamatköltség nagyságrendileg nőtt. Az eladósodási folyamat eredményeként a válság alatt és azt követően a hazai háztartások több csatornán keresztül is jelentős veszteségeket szenvedtek el: a megvásárolt ingatlanok értéke jelentősen visszaesett, a forint svájci frankkal szembeni gyengülése számottevően növelte a törlesztési terheket, miközben az általános munkapiaci feltételek romlása a rendelkezésre álló jövedelmet is csökkentette.

— 112 —

3. fejezet

Új adósságválság Magyarországon

53. ábra. a lakásárak alakulása

a reál lakásár a fogyasztóiár-indexszel deflálva.

Forrás: MNB Inflációs jelentés, 2014. június (FHB- és KSH-adatok alapján)

— 113 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek A 2002 közepén végrehajtott negatív gazdaságpolitikai fordulat hatásai azonnal jelentkeztek: magasra szökött a 2002-es államháztartási hiány.

A következő években sorra felléptek az elrontott gazdaságpolitika negatív következményei, de a kormány egészen 2006 őszéig semmit nem tett az egyre erősebben romló pénzügyi egyensúlyok helyreállítására.

Majd 2006 ősze és 2008 ősze között első, 2008 és 2010 között második kísérlettel próbálta helyreállítani az egyensúlyt, de mindkét beavatkozás sikertelennek bizonyult.

2002 közepén az új kormány száznapos programja a választási év kiigazítása helyett az egyensúly tartós megbomlásához vezető gazdaságpolitikát választotta. 2002 második felében még könnyű lett volna a választási évben elfutó költségvetési deficitet kiigazítani és a korábbi év 4%-os államháztartási hiányát visszaállítani. Magyarország még nem volt az Európai Unió tagja, ezért még nem volt kötelező betartania a 3%-os GDP-arányos államháztartási deficitet: a korábbi év 4%-os hiányszáma még nem jelentett letérést az egyensúlyi pályáról.

2002–2006 között azonban a kormány egyensúlyt megbontó gazdaságpolitikát követett, újból eladósította a magyar gazdaság valamennyi szereplőjét, növelte az ország bruttó adósságát, növelte a nettó külső adósságot, a devizahitelezés felfutásával erősítette a gazdaság külső függését, és egyensúlytalan pénzügyi rendszert tartott fent. A hibás gazdaságpolitika következtében nem csupán az egyensúly romlott el, hanem a gazdaság növekedése is elmaradt a régiós országok növekedésétől.18 Még inkább látható a lemaradás, ha az időszak magyar növekedését megtisztítjuk a fiskális expanzió hatásaitól, láthatóvá téve a növekedési alapfolyamatokat. Ilyen számításokat végzett Hornok és szerzőtársai (2008), kimutatva, hogy az államháztartás 18

— 114 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

Magyarország kiesett a régiós versenyből, és egy évtizedre bezárult az uniós átlaghoz történő gazdasági felzárkózás lehetősége.

sikertelen konszolidáció 2006—2008 között 2006 közepétől a gazdaságpolitika konszolidációs kísérletet hajtott végre. Ennek célja a költségvetési hiány lefaragása, az államadósság növekvő trendjének megállítása, az ország bruttó adósságának mérséklése és a nettó külső adósság növekedésének megállítása volt. A pénzügyi egyensúlyi feltételek javítását a kormány megszorító gazdaságpolitikával próbálta elérni: a költségvetés kiigazítása megtörtént, azonban az egyensúly nem állt helyre. A költségvetési kiigazítás is csupán átmeneti volt, mert a beruházások csökkenése, a fogyasztási dinamika megtörése, a foglalkoztatási áldozat és a munkanélküliség növekedése együtt fokozták a költségvetés hiányát.

Az egyensúly helyreállításának kísérlete kudarcot vallott, mert a GDParányos bruttó külső adósság 2010-ig folyamatosan nőtt, ahogy a nettó külső adósság is többnyire emelkedett a 2010-es kormányváltásig. (54. ábra) Láttuk, hogy a gazdaság szereplőinek eladósodása a 2006 utáni konszolidációs kísérlet közben sem állt le, tehát a gazdaságpolitika a költségvetési hiány lefaragása mellett fenntartotta a gazdasági szereplők, a vállalatok és a háztartások eladósodási folyamatait. A nettó külső adósság 2008–2010 között lényegében stagnált és csak 2010 közepétől állt csökkenő pályára.

A költségvetés részleges, végül kudarcot vallott konszolidációja mellett a teljes pénzügyi rendszer konszolidációja sem történt meg. Ehhez azonnal szakítani kellett volna a devizahitelezéssel a háztartási szektorban. költekezése nélkül a magyar GDP növekedési üteme 2001–2003 között a ténylegesen megvalósultnál átlagosan 1%-kal alacsonyabb lett volna.

— 115 —

Első rész

Válságból válságba

Ez nem történt meg, éppen fordítva, a 2006–2008 közötti első konszolidációs kísérlet során végig túlfűtött maradt a háztartások hitelfelvétele, ennek súlypontja továbbra is a devizahitelezésen volt. A vállalati hitelezés is túlfűtött maradt, ennek súlypontja szintén a devizahitelen volt, és a lehető legkockázatosabb szegmensben, a kereskedelmi fejlesztéseknél történt további jelentős hitelfelfutás. Miután nem történt a háztartásoknál és a vállalatoknál pénzügyi konszolidáció, végül az államháztartási konszolidáció sem lehetett sikeres.

54. ábra. a GdP-arányos bruttó külső adósság alakulása Magyarországon

tulajdonosi hitelek nélkül

Forrás: MNB, Világbank, Lóránt Károly számításai alapján

2004-től egészen 2010-ig folyamatosan csökkent a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme. A lassuláshoz mindhárom termelési tényező hozzájárult. A külföldi működőtőke-beáramlás és a túlfűtött háztartási és vállalati hitelezés, valamint a 2006–2008 között beáramló mintegy 600 milliárd forint értékű uniós beruházási forrás együtt fenntartották a tőke növekedési hozzájárulását a potenciális növekedési — 116 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

ütem esetében, de a potenciális növekedést meghatározó tényezők többségének romlása miatt a potenciális növekedési ütem egészen 2010-ig folyamatosan esett. (55. ábra) 55. ábra. a potenciális kibocsátás növekedése és a növekedési hozzájárulások

Forrás: MNB Inflációs jelentés, 2014. szeptember

A 2006–2008 közötti első konszolidációs kísérletben is jelentős szerepet játszott a beruházások visszaesése a kiigazítás kudarcában. Az államháztartási deficit lefaragása következtében törölték az állami beruházások jelentős részét, miközben a vállalati szektor és a háztartások beruházásai is csökkentek. A beruházási volumen csökkenése költségvetési bevételkieséssel járt, ami nehezítette a konszolidációt. Hasonló módon rontotta a konszolidáció esélyét a foglalkoztatás csökkenése és a munkanélküliség növekedése: bevételektől esett el a költségvetés, és a munkanélküliségi ráta emelkedése következtében többletkiadásokat kellett vállalnia.

A 2006. szeptember 1. és a 2008 vége, tehát a globális pénzügyi válság magyarországi begyűrűzését közvetlenül megelőző időszakban a magyar — 117 —

Első rész

Válságból válságba

gazdaságpolitika nem volt képes megállítani a bruttó adósság növekedését, ahogy a nettó külső adósság növekedését sem. Nem volt képes helyreállítani az ezredforduló körül jellemző 4% körüli államháztartási hiányszintet, és nem volt képes teljesíteni az uniós csatlakozással együtt vállalt 3% alatti államháztartási hiány mértéket. Nem sikerült a pénzügyi egyensúly helyreállítása, de a kísérlet jelentős reálgazdasági áldozatokkal járt.

Kudarcot vallott a pénzügyi konszolidáció, közben csökkent a foglalkoztatás és nőtt a munkanélküliség, csökkentek a beruházások, a termelékenység. A pénzügyi egyensúly helyreállítási kísérlete azért járt növekedési és beruházási áldozattal, foglalkoztatási és termelékenységi veszteséggel, mert a konszolidációs gazdaságpolitika középpontjában megszorítások álltak. (56. ábra) 56. ábra. a beruházások volumenének növekedési üteme egyes országcsoportokban

Forrás: KSH, Eurostat

— 118 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

A költségvetés egyensúlyát, tehát az akkor már uniós tagként kötelezően 3% alatti GDP-arányos államháztartási hiányt 2006-ban elsősorban az adók, azon belül is részben a munkát terhelő adók növelésével kísérelte meg elérni a kormány. Valójában célszerűbb lett volna egy teljes körű adóreform, amely az adózás súlypontját a jövedelmekről a forgalmi-fogyasztási szektorra helyezi át. Megszorító gazdaságpolitikával próbálták beállítani a 3% alatti államháztartási hiányt, de nem vették figyelembe a megszorító gazdaságpolitika szükségszerű árát. A költségvetési hiány lefaragására használt, számos adónemet érintő bevételnövelő lépések csökkentették a rendelkezésre álló jövedelmet, így mérsékelték a fogyasztást és beruházást, lassították a gazdasági növekedést, végeredményben tehát csökkentették az adóalapokat, így egyenlegjavító hatásuk a tervezettnél sokkal kisebb lett.

A konszolidációs kísérlet megszorító jellege egyaránt érvényesült a beruházásokban és a fogyasztásban, hatott a foglalkoztatásra és a munkanélküliségi rátára, minden esetben negatívan. Mindezek hatására visszaestek az adóbevételek, így az intézkedések távolról sem voltak képesek teljesíteni az eredetileg tervezett egyenlegjavító hatást.

A 2006 őszi megszorító gazdaságpolitika bevezetését követően szinte azonnal csökken a foglalkoztatási szint, és egy átmeneti idő után, már 2007 első felében nő a munkanélküliségi ráta. 2007 elejétől csökken az aktivitási ráta, ami pontosan tükrözi a megszorító gazdaságpolitika munkaerő-piaci árát. (57. ábra) Miközben nőtt az ország nettó külső adóssága, ez nem eredményezett a régiós versenytársakénál magasabb növekedési ütemet. A költségvetési kiigazítást nem támogatták gazdasági növekedésből származó bevételek, mert a 2006 és 2008 közötti első konszolidációs kísérlet úgy áldozta fel a növekedést, a beruházásokat, a fogyasztást, a foglalkoztatást és a termelékenységet, hogy közben nem javultak a külső egyensúlyi mutatók. (58. ábra)

— 119 —

Első rész

Válságból válságba

57. ábra. aktivitás, foglalkoztatás és munkanélküliség Magyarországon

Forrás: KSH 58. ábra. a gazdasági növekedés és a nettó külső adósság kumulált változása

Forrás: Eurostat — 120 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

Az uniós tagállamok, különösen a régiós országok jobb növekedési teljesítményt nyújtottak hasonló eladósodási szinten, mint Magyarország.

Emögött éppen azok a kedvezőtlen eladósodási folyamatok húzódnak meg, amelyek nemzeti valután kívüli devizanemekben, hibás felhasználási szerkezetben – ingatlanberuházások és kereskedelmi fejlesztések – aknázták ki a túlfűtött hitelezés finanszírozási lehetőségeit (Catão – Milesi-Ferretti, 2013).

Második konszolidációs kísérlet 2008—2010 között Az első sikertelen konszolidációs kísérlet 2008 őszén falnak ütközött: beütött a globális pénzügyi válság. A 2004–2006 között elrontott gazdaságpolitika, majd a 2006–2008 közötti sikertelen konszolidációs kísérlet következtében Magyarország a régió, sőt az Európai Unió legsebezhetőbb országává vált a globális pénzügyi válság kirobbanásának pillanatában.

A 2008-as őszi pénzügyi válság kirobbanása, majd az IMF–EU-megállapodás keretei között módosított gazdaságpolitika állította meg a háztartások eladósodását, valamint a teljes magánszektorra érvényes mesterséges konjunktúrát, az eladósodást okozó túlhevülést. A kormány külső kényszer hatására 2008 őszén indította el a második államháztartási konszolidációs kísérletet, mert ez volt az ára az IMF–EU-megállapodásnak, tehát a nemzetközi pénzügyi mentőövnek.

2008 és 2010 között már nem nőtt tovább a nettó külföldi adósság a GDP arányában, de ennek egyik ára az volt, hogy meredeken csökkent a magyar gazdaságban a kibocsátási rés. Ez jelzi, hogy növekedési, beruházási, fogyasztási és foglalkoztatási áldozattal járt a részleges konszolidáció. A kibocsátási rés meredek zuhanását egyszerre váltotta ki a második konszolidációs kísérlet és a globális pénzügyi válság reálgazdasági hatása.19 (59. ábra) A költségvetési intézkedések gazdasági teljesítményre gyakorolt hatásáról, azaz a fiskális multiplikátorok mértékéről folyamatos vita zajlik a közgazdászok között, de

19

— 121 —

Első rész

Válságból válságba

59. ábra. a kibocsátási rés és a külső adósság alakulása

a kibocsátási rés számítása Hodrick-Prescott-szűrővel (lambda = 100) történt 1990-től induló éves adatokon. a szűréshez kötődő végponti bizonytalanság kezeléséhez figyelembe vételre került a 2014. szeptemberi inflációs jelentés GdP-előrejelzését 2014– 2015-re.

Forrás: MNB

Meredeken zuhant a külföldi tulajdoni szektor beruházási tevékenysége, mert meredeken zuhant a rendelésállomány és a tényleges exportértékesítés. A második pénzügyi konszolidációs kísérlet és a pénzügyi válság gazdasági válsággá válásának reálgazdasági következményei összetalálkoztak: ez az oka a kibocsátási rés +4,7%-ról -3% alá történő, tehát 8% körüli zuhanásának.

abban nagyjából egyetértés alakult ki, hogy pénzügyi válság, hitelszűke idején a kiadáscsökkentő intézkedések a gazdasági teljesítmény számottevő visszaesését vonják maguk után (Baum, A. – Poplawski-Ribeiro, M. – Weber, A. (2012): Fiscal Multipliers and the State of the Economy. IMF Working Paper 12/286).

— 122 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

A 2002–2008 közötti eladósodás, a mesterségesen túlfűtött gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúlyok elromlása a válság pillanatában mind összeadódtak: azonnali és radikális mérlegalkalmazkodást követelt a teljes magánszektorban. Ez gazdaságtörténeti időhorizonton valóban radikálisan és gyorsan történt meg 2009 és 2013 között.

A 2004 és 2014 közötti első uniós évtizedünket az jellemzi, hogy a csatlakozás első öt évében a hibás gazdaságpolitika következtében rossz szerkezetű növekedés és sérülékenységet eredményező finanszírozási szerkezet alakult ki, ezek következtében fenntarthatatlan egyensúlytalanság lépett fel a magyar gazdaságban, majd a 2008-as válság pillanatától egy, még az eladósodás felépülésénél is gyorsabb mérlegalkalmazkodás követte a túlhevülést.

A bankrendszer bruttó adósságainak felépülése 2006 és 2008 között, tehát egy rövid hároméves szakaszban történt meg, majd a bruttó adósság leépülése 2009 és 2013 között, mintegy öt év alatt ment végbe. 2013 végére a bankrendszer nettó külső eladósodottságát tekintve helyreállt a 2006 előtti egyensúly. A bankrendszer így két ellentétes, egymás tükörképét jelentő fél-fél évtizedet járt be 2004 és 2014 között: az első hibái vezettek a második költségeihez. (60. ábra) A 2008 és 2010 közötti második konszolidációs kísérlet is kudarcot vallott, mert 2010-ben a hivatalba lépő új kormány által hozott kiigazító lépések nélkül az államháztartási hiány a kormány számításai szerint elérte volna a GDP 7%-át az IMF–EU-megállapodásban vállalt 3,8%-os GDP-arányos deficittel szemben. A második konszolidációs kísérlet részeredményeket ugyan hozott a pénzügyi egyensúlytalanság egyes területein – megállt a nettó külső adósság növekedése, megindult a mérlegalkalmazkodás a bankrendszerben és a vállalati szektorban –, de legfőbb célját, az államháztartási egyensúly helyreállítását nem érte el. Annak ellenére bizonyult sikertelennek a második egyensúly-helyreállítási kísérlet, hogy a költségvetés kiadási oldalán valóban jelentős, a GDP közel 4%-át elérő megtakarításokat ért el a kormány.

— 123 —

Első rész

Válságból válságba

60. ábra. a bankrendszer külföldi adósságés követelés-tranzakcióinak alakulása

Forrás: MNB

kumulált tranzakciók

A 2006–2008 közötti első sikertelen konszolidációs kísérlettel szemben túlnyomórészt a költségvetés kiadási oldalán próbálták helyreállítani a teljes költségvetési egyensúlyt, ebben az esetben a 3–4% közötti államháztartási hiányt. Az első sikertelen kísérlethez hasonlóan ez azért nem sikerült 2008–2010 között, mert a költségvetés kiadási oldalain elért megtakarításokat jelentősen csökkentették a növekedési és beruházási, a foglalkoztatási és termelékenységi áldozatból eredő bevételi veszteségek. Ahogy 2006–2008 között, úgy 2008–2010 között is az államháztartási konszolidációt egyszerre kellett volna a kiadási és a bevételi oldalon végrehajtani.

A két időszakban egyaránt elmaradt az adóreform, amely bevételi oldalon képes lett volna kiegyenlíteni a kiadások leépítése során keletkező bevételi veszteségeket. A költségvetés valóságos konszolidációja is elmaradt, mert csak a kiadási oldalra koncentrált az egyensúly-helyreállítás kísérlete: ez a megszorító gazdaságpolitika gyenge pontja. A megszorító — 124 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

gazdaságpolitika azért nem jár tartós és fenntartható költségvetési egyensúllyal, mert a költségvetési kiadások lefaragása során mindenképpen jelentkezik reálgazdasági ár. Csökken a potenciális és tényleges növekedési ütem, csökken a beruházások és a fogyasztás szintje, a foglalkoztatás visszaesése és a munkanélküliség növekedése miatt nem tartható a munkanélküliek állami támogatási összegének a lefaragása.

A magyar gazdaságpolitika 2006–2010 közötti, az államháztartás egyensúlyát és általában a pénzügyi egyensúlyt helyreállító kísérleteinek kudarca igen tanulságos, mert a második kísérlet esetében külső kényszer érvényesült, és a kormányzat komolyan is gondolta a költségvetési kiadások lefaragását.

Míg 2006–2008 között külső kényszer és kormányzati elszántság nem volt érzékelhető az egyensúly helyreállítására, addig a másik szakaszban már igen, de az első szakaszhoz hasonlóan kizárólag megszorító gazdaságpolitikai eszközöket használtak a konszolidációs kísérlethez.

Hiába volt az erős külső kényszer és a belső elszántság, a hibás konszolidációs eszköztár, tehát a megszorító gazdaságpolitika nem is hozhatott sikert. A pénzügyi konszolidáció általában, ezen belül az államháztartási konszolidáció bevételkiesést hoz a költségvetés számára. Ez óhatatlanul jelentkezik, mert a pénzügyi konszolidációhoz felhasznált eszközök – költségvetési kiadások törlése és mérséklése, strukturális reformok, felhalmozott hitelállományok leépítése – a korábbi bevételek egy részének kiesését hozzák. Ezt többletnövekedésből származó többletbevételek, ami költségvetési konszolidáció közben aligha reális, vagy egy új adórendszerből jövő új bevételek egyenlíthetik ki: ezek nélkül a konszolidáció kudarcra van ítélve.

A szerkezeti reformok először többe kerülnek, mint amennyi megtakarítást hoznak, és a költségvetési kiadások lefaragásának is van bevételeket törlő hatása. Amikor egy kormányzat dönt arról, hogy száz forint értékű költségvetési kiadást töröl, akkor ez fogyasztási vagy/és beruházási hatással jár: a fogyasztás vagy/és beruházás, esetleg a megtakarítások csökkennek száz forinttal. Az első két esetben a száz forinttal — 125 —

Első rész

Válságból válságba

csökkenő fogyasztásnak vagy/és beruházásnak van adótartalma: a fogyasztásra vagy/és beruházásra el nem költött száz forintból 30-40 forint közvetlen és közvetett adó nem folyik be a költségvetésbe. A megszorító gazdaságpolitika önmagában tehát nem eredményez fenntartható pénzügyi egyensúlyt, különösen az államháztartás esetében nem, vagyis önmagában nem elegendő az egyensúly tartós helyreállításához.

Az Európai Unióhoz történt 2004-es csatlakozás előtti államháztartási egyensúlyi szint az ezredforduló táján 4% körül volt, a csatlakozást követően a növekedési és stabilitási paktumban vállalt kötelezettségnek megfelelően az elérendő hiány GDP-arányosan 3%-os szintre csökkent.

A 3%-os GDP-arányos államháztartási deficit fenntartható módon való elérése egy egyensúlytalan állapotba került költségvetés esetén nem lehetséges kizárólag megszorító gazdaságpolitika alkalmazásával. A megszorítások a költségvetési kiadások leépítését vagy az adóbevételek növelését jelentik. Ez azonban reálgazdasági veszteséggel jár. Minél nagyobbak ezek a reálgazdasági veszteségek, másodkörös hatásként annál nagyobb költségvetési bevételkiesést hoznak, így legalább a konszolidációs kísérlet első két-három évében a költségvetési bevételek kiesése részben ellensúlyozza a kiadások lefaragásával megtakarított összeget, aláásva a konszolidáció hosszabb távú sikerességét. Ezen hatások fellépése miatt egy kereslethiányos környezetben különösen fontos a költségvetési konszolidáció szerkezetének optimális meghatározása20.

Elméletileg lehetséges, hogy egy két-három éves szakasznál hosszabb megszorító program helyreállítja a korábban megbomlott államháztartási egyensúlyt, de csak akkor, ha belső és külső gazdasági konjunktúra Megjegyzendő, hogy az erős költségvetési megszorítás akár növelheti is az államadósságot, amint azt az IMF szakértői is bemutatják egy tanulmányukban. A megszorítás (például kiadáscsökkentés) hatására ugyanis egyrészt csökkennek a bevételek, tehát az egyenleg az eredetileg szándékoltnál kevésbé javul, másrészt visszaesik a GDP. Ha a GDP visszaesése jelentős (azaz a fiskális multiplikátor közepes vagy magasabb), akkor a GDP-arányos adósságráta akár növekedhet is. Lásd: Eyraud, L. – Weber, A. (2013): The Challenge of Debt Reduction during Fiscal Consolidation. IMF Working Paper, 13/67.

20

— 126 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

érvényesül az adott szakaszban. A költségvetési kiadások lefaragásával együtt járó reálgazdasági áldozatok, tehát a növekedési ütem, a beruházások, a foglalkoztatás és a termelékenység csökkenése akkor fordul vissza, ha egyidejű erős belső és külső konjunktúra lép fel.

Az Európai Unióban azonban a 2008-as globális válság beütése után még a 2010-es évek közepére sem várható egyidejű belső és külső konjunktúra az uniós tagállamok döntő többségében, éppen azoknál a tagállamoknál, ahol fennáll a költségvetési konszolidáció szükségessége.

Míg Németországban, Ausztriában vagy a skandináv uniós tagállamokban nem, az eurózóna déli országaiban folyamatosan fennáll a költségvetési konszolidáció igénye, eközben az unió egészében, de különösen az eurózóna déli csoportjában sem belső, sem külső konjunktúra nem segíti a konszolidáció reálgazdasági áldozatainak mérséklését.

Ez volt érvényes Magyarország esetében is a 2008–2010 közötti időszakban. Sem belső, sem külső konjunktúra nem segíthette a kizárólag megszorító gazdaságpolitikát alkalmazó költségvetési konszolidációs kísérletet: így az kudarcot vallott. Ha nincs a konszolidációs kísérlet időszakában egyidejű belső és külső konjunktúra, akkor nem szabad kizárólag megszorító gazdaságpolitikai eszközöket használni a költségvetési egyensúly helyreállításához: be kell kapcsolni egy másik eszköztárat is. Ez az új eszköztár a nem hagyományos gazdaságpolitikai eszközök tára, ezt nem használták sem a 2006–2008, sem a 2008–2010 közötti konszolidációs kísérletekben.

Miután egyik időszakaszban sem volt egyidejű belső és külső konjunktúra, ezért a növekedési és beruházási, foglalkoztatási és termelékenységi trendváltások nem következhettek be, ezzel nem állhatott helyre a költségvetés egyensúlyi állapota.

— 127 —

Első rész

Válságból válságba

Magyarország a mediterrán úton Az uniós csatlakozás időpontjától kezdve már fenntarthatatlan volt a magyar gazdasági pálya: döntően nem természetes, hanem mesterséges – túlzott eladósodásból finanszírozott – konjunktúraforrásokra épült a gazdasági növekedés. A 2004 után – valójában már a 2002-es kormányváltás után azonnal – kialakuló egyensúlytalanság, annak mind az államháztartást, mind az üzleti szektort, mind a háztartásokat érintő egyensúlytalansága azonos forráshoz kötődik: a mesterséges belső konjunktúrához. 2002 után egészen 2010-ig az államháztartás hiánya messze meghaladta az uniós csatlakozás előtti 4% körülire tehető egyensúlyi szintet, valamint az uniós csatlakozás utáni kötelezően vállalt 3%-os egyensúlyideficit-szintet.

Az államháztartási deficit egyensúlyi szint feletti alakulása azt jelzi, hogy az állam az egyensúlyi költségvetéshez képest többet költött: mesterségesen élénkítette a gazdaságot. A folyó fizetési mérleg deficitje azt jelzi, hogy a gazdasági növekedéshez, a beruházásokhoz és a fogyasztáshoz a gazdaság jelentős külső forrásokat használt fel: külső élénkítési eszközöket vett igénybe. A háztartások jelentős, a vállalati szektor ettől elmaradó új eladósodása azt jelzi, hogy a gazdaság szereplői nem felhalmozásból, hanem hitelből, mesterséges élénkítési forrásból finanszírozták többletberuházásaikat és többletfogyasztásukat.

A magyar gazdaság 2004–2010 közötti működésének megértéséhez kulcs a hitelrés fogalma, az, hogy egy GDP-arányos egyensúlyi hitelállományhoz képest mennyivel nagyobb vagy kisebb volt a ténylegesen felvett hitelek nagysága, a hitelállomány változása. A magyar hitelrés az eurózóna mediterrán tagállamainak hitelrésére hasonlít a legjobban, de még a jelentős eladósodásra vállalkozó déli eurózóna-csoportnál is magasabb volt a magyar eladósodás, nagyobb volt a pozitív hitelrés.

A pozitív hitelrés azt jelzi, hogy a GDP-arányos egyensúlyi hitelállományhoz képest 2008–2009-ben már 16-18%-kal magasabb volt a tényleges hitelállomány: ez egy mesterséges belső, eladósodásra épülő konjunktúrára utal. (61 ábra) — 128 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

61. ábra. a magánszektor hitelrése nemzetközi összehasonlításban

Forrás: MNB

A magyar gazdaság szereplői, különösen az állam és a háztartások, de a vállalati szektor egy része (kereskedelmi ingatlanfejlesztés) is eladósodtak, ezt hibás szerkezetben tették (devizahitelezés), és a versenyképességet nem segítő beruházásokra fordították az új hitelek jelentős részét (ingatlanberuházások).

A növekedés mesterséges belső konjunktúrára épült, emögött egy hallgatólagos, de tévesnek bizonyult feltételezés állt. Az uniós csatlakozás éveiben a devizahitelben eladósodott magyar családok azt gondolták, hogy pillanatokon belül, azaz néhány éven belül itt van az euró: nem jelent kockázatot a magyar nemzeti valután kívüli valutákban felvenni hitelt. A vállalatok is azt gondolták, hogy az uniós csatlakozás fenntartható és dinamikus gazdasági növekedést hoz, ezzel felzárkózási pályára áll a magyar gazdaság: érdemes beruházni és foglalkoztatni. Egyedül az állam nem gondolhatta, hogy a költségvetési hiány elengedésével együtt lehet élni az európai uniós csatlakozást követő időszakban. A belépéskor ugyanis Magyarország vállalta, hogy betartja a stabilitási és — 129 —

Első rész

Válságból válságba

növekedési paktumot, tehát a GDP 3%-a alatt tartja az államháztartás hiányát. Az állam volt az, amely a költségvetési hiánycél lazításával és feladásával mesterséges konjunktúrát indított el, ez az állami jelzés futott azután végig az összes gazdasági szereplő körében. Sokan gondolhatták, ha az állam költ, én is költök, ha az állam nem lát kockázatot az államadósság devizában történő finanszírozásában, akkor biztos gyorsan jön az euró, érdemes tehát euróban, sőt svájci frankban eladósodni.

A mesterséges, kormányzati szintről indított konjunktúra a 2002-es kormányváltáshoz kötődik: az első száznapos program azt jelezte a gazdaság szereplőinek, hogy eljött a fogyasztás és a költekezés időszaka. Legkésőbb 2004-ben azonban az államnak helyre kellett volna állítania a költségvetési egyensúlyt, sőt a vállalt 3%-os GDP-arányos hiánycélt kellett volna tartania, ez módosította volna a gazdasági szereplők várakozásait, és kipukkadt volna a mesterséges konjunktúra buborékja. Amíg az amerikai gazdaságban az ingatlanpiaci buborék jelentette a pénzügyi válság legfontosabb forrását, addig Magyarországon ez az államháztartás volt, a költségvetés, tehát a kormányzati politika. Bár több szereplő is részt vett ennek a mesterséges konjunktúrabuboréknak a felfújásában, hiszen a bankrendszer, különösen a külföldi tulajdonú nagy bankok azonnal megnyitották a devizahitelezés csatornáit, a háztartások és családok is felhagytak az óvatossággal, a jegybank sem állt ellen, mégis a legfőbb bűnös az államháztartás, a kormányzati költségvetési politika volt.

A 2004 és 2014 közötti első uniós évtized gazdasági teljesítménye már az első pillanatban eldőlt: konszolidáció helyett a költségvetés új egyensúlytalansági pályára állt. Ezt sem az unió, sem a pénzpiacok nem büntették, ezért egészen 2008-ig, a globális pénzügyi válság becsapódásáig fennmaradt a mesterséges belső konjunktúra. Természetes, hogy az állami költekezés és az államháztartás egyensúlytalansági pályára állítása eladósodással járt együtt a gazdaság valamennyi szereplőjénél, mert a konjunktúra hamis érzetét alakította ki a gazdaságban.

Tanulságos, hogy a visegrádi országok, tehát a régiós versenytársak közül egyedül Magyarország épített fel egy hitelbuborékra és egy mesterséges — 130 —

4. fejezet

sikertelen konszolidációs kísérletek

állami konjunktúrára építő eladósodási pályát, a régiós versenytársak kormányai nem engedték el az államháztartási hiányt, ahogy a devizahitelezést sem. (62. ábra) 62. ábra. a háztartási szektor hitelrése nemzetközi összehasonlításban

Forrás: MNB

A 2004 és 2014 közötti első uniós évtized első fele hibás gazdaságpolitikával telt, ennek következménye egy mesterséges belső konjunktúra, a gazdasági szereplők eladósodása, a kirívóan magas külső adósság és államadósság kialakulása. Az első uniós évtized második felében, már 2010–2014 között Magyarország sikeres államháztartási konszolidációt hajtott végre, beállította a költségvetés 3% alatti GDP-arányos államháztartási hiányt, megszüntette a mesterséges belső konjunktúrát finanszírozó devizahitel-forrást a háztartások hitelfelvételénél, és egy összetett gazdaságpolitikai eszköztárral megkezdte a felhalmozott hitelállományok leépítését.

A 2006–2008 közötti első sikertelen konszolidációs kísérlet, majd a 2008–2010 közötti második sikertelen államháztartási konszolidációs — 131 —

Első rész

Válságból válságba

kísérlet tanulságaira is épített az új gazdaságpolitika 2010 közepén. Felismerte, hogy egyszerre szükségesek hagyományos és nem hagyományos gazdaságpolitikai eszközök az egyensúly helyreállítására. Kizárólag hagyományos, a költségvetési hiányokat lefaragó gazdaságpolitikával nem lehetett volna elérni 2010–2014 között a fenntartható államháztartási egyensúlyt, a GDP-arányos 3% alatti szintet, mert nem volt egyidejű belső és külső konjunktúra, miközben a korábbi mesterséges belső konjunkturális források elapadtak.

Az államháztartási egyensúly helyreállításának eszközei között a 2010 utáni időszakban kulcsszerepet kaptak az adóreform eszközei: a költségvetési egyensúlyt olyan eszköztárral lehetett elérni, amely egyensúlyban tartotta a költségvetés kiadási és bevételi oldalán eredményt hozó eszközöket. A költségvetési egyensúly helyreállításához a teljes gazdaságpolitikai eszköztárra szükség volt, ezen belül a kiadásokat csökkentő és a bevételeket növelő eszközök egyensúlyát kellett megteremteni. A pénzügyi egyensúly olyan gazdaságpolitikának köszönhető, amely egyensúlyt teremtett a bevételi és kiadási intézkedések, valamint a hagyományos és nem hagyományos eszközök között. A pénzügyi egyensúly mint végeredmény mögött a gazdaságpolitikai gondolkodás egyensúlya áll.

— 132 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben Magyarország összetett, válságok halmazából összeálló válságot élt át 2010-ben. Bekerült a világ legkockázatosabb gazdaságai közé, az államadósság fenntarthatatlanul magas szintre ugrott, a vállalatok belső hitelválsággal néztek szembe, a gazdasági szerkezet rejtett problémáit jelezték a makrogazdasági mutatók, foglalkoztatási válságot jelzett az alacsony foglalkoztatási szint és magas munkanélküliségi ráta, és továbbra is demográfiai válságot mutatott a társadalom. Egyszerre lépett fel válság a pénzügyi egyensúly és a növekedés terén, előállt a „se egyensúly, se növekedés” képlete.

Válságok halmozódása E válságok nem egy év, még csak nem is egy évtized következményei.

Az 1990 előtti tervgazdasági rendszer, a hibás piacgazdasági átmenet, majd az azt követő két évtized átmeneti gazdasága játszották a döntő szerepet. A 2002 után elrontott gazdaságpolitika is jelentős szerepet kapott e válsághalmaz kialakulásában, mert éppen az uniós csatlakozás éveit megelőző és azt követő években vitte tévútra a magyar gazdaságot a politika és gazdaságpolitika. Versenytársaink példája egyértelműen jelzi, hogy egyedül Magyarország járt tévúton a 2004-es uniós csatlakozás körüli években, a magyar gazdaság valamennyi versenyképességi mutató tekintetében lemaradt régiós versenytársaihoz képest.

2010-ben már a világ legkockázatosabb országai közé került Magyarország, ami egyenes következménye volt a 2002 közepétől elrontott gazdaságpolitikának és a 2006–2008 közötti első, valamint a 2008–2010 közötti második sikertelen költségvetési kiigazítási kísérletnek. (63. ábra)

— 133 —

Első rész

Válságból válságba

63. ábra. a világ legkockázatosabb országai 2010-ben és 2014 szeptemberében

*2014. szeptemberi adatok alapján

Forrás: Bloomberg

5 éves dollár CDS-felárak alapján, adott időszak végi érték

Még 2011-ben is a legkockázatosabb országok között jegyzik Magyarországot, majd a sikeres egyensúlyi fordulat hatására 2013-ban kikerülünk e veszélyeztetett csoportból, és a növekedési fordulatot követően tovább távolodunk a veszélyzónától.

A 2008-as globális pénzügyi válság az unión belül először Magyarországot sodorta nyílt adósságválságba, így először a magyar gazdaság kért mentőövet a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól. A 19 milliárd euró hitelkeretű mentőcsomag nélkül Magyarország nem lett volna képes finanszírozni a lejáró államadósságot 2008 végén, 2009 elején, de a hitelkeretre szükség volt a devizatartalék növeléséhez és a magyar tulajdonú bankok részére történő átmeneti állami segítségnyújtás finanszírozásához is. 2010-ben a válság újabb hulláma érkezett hazánkba, amelynek egyik kiváltó oka az volt, hogy az év közepére kide— 134 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

rült, nem tartható a 2010-re tervezett és az IMF–EU-megállapodásban vállalt 3,8%-os GDP-arányos államháztartási hiány.

A politikai ellenzék és közgazdasági szakértők egyaránt jelezték már korábban is, hogy nem reális a 3,8%-os GDP-arányos hiány 2010-re, de az unió és a Nemzetközi Valutaalap21 szakértői számára, ahogy a nemzetközi pénzpiaci szakértők számára is, ez csak a 2010-es kormányváltáskor derült ki. A deficit a költségvetésben tervezett gazdasági növekedés mellett várhatóan megközelítette volna a GDP 7%-át, azaz több mint 3%ponttal haladta volna meg a 3,8%-os tervet. Azonban végül a gazdasági növekedés is magasabban alakult, mint a költségvetés feltételezése, ami némileg csökkentette volna az elcsúszást, így mintegy 6%-os hiány alakulhatott volna ki intézkedések nélkül.22 Az új kormány szükségesnek látta a 2010. évi deficit csökkentését, de olyan mértékű volt a költségvetés „elcsúszása”, hogy a hiány csökkentése részben nem hagyományos gazdaságpolitikai eszközökkel történhetett. Ezen eszközök az IMF, az Európai Unió és a nemzetközi pénzpiac, továbbá jelentős hazai vállalati szereplők számára érdeksérelmet okoztak.

A rosszul tervezett költségvetés és annak nem hagyományos eszközökkel történő kezelése együtt váltotta ki az ország kockázati megítélésének ismételt romlását 2010 közepén, ami mögött a fentiek mellett a korábbi évtizedek, sőt az 1990 előtti évtizedekben felhalmozódott rejtett gazdasági szerkezeti válságok is meghúzódtak.

2010-ben vált világossá a nemzetközi pénzpiac és a globális befektetői csoportok számára az, hogy Magyarország valóban tévúton járt 2002 és 2010 között, mert még a 2008 és 2010 közötti második konszolidációs kísérlet sem vezetett eredményre. 2009 őszén a következő évi költség„2010 közepére világossá vált, hogy a 3,8%-kos deficitcél nem érhető el a választásokhoz is kapcsolódó kiadásnövekedés és a bevételek elmaradása miatt” – IMF (2011): Hungary. Staff Report for the 2010 Article IV Consultation and Proposal for Post-Program Monitoring, 8. oldal 22 Gazdasági tényfeltáró bizottság (2010): Jelentés az ország állapotáról, valamint Magyarország konvergenciaprogramja, 2011–2015 (2011) 21

— 135 —

Első rész

Válságból válságba

vetést még 0,9%-os GDP-visszaeséssel tervezték, de valójában szerény, 1,2%-os GDP-növekedést ért el a magyar gazdaság 2010 végére. A 3,8%os hiánycél azonban a tervezetthez képest 2%-kal magasabb GDP esetén sem teljesült, ami világossá tette a 2008–2010 közötti, korábbi kormány által indított konszolidációs program kudarcát. A tervezett és a tényleges GDP-változás közötti különbség 2 százalékpontos, tehát mintegy 500 milliárdos különbsége a költségvetés számára – 40%-os adócentralizációval számolva – mintegy 200 milliárd forintos többletbevételt jelentett, azonban az új kormány nem hagyományos gazdaságpolitikai lépései nélkül még így is 6% körüli deficittel zárta volna a költségvetés a 2010-es évet, amit sem az IMF–EU kettős, sem a pénzpiacok nem fogadtak volna el.

A nyílt pénzügyi válságot a kormány hagyományos és nem hagyományos gazdaságpolitikai eszközök együttesével kezelte. Hagyományos eszköz volt az összesen 220 milliárd forintos költségvetési zárolás, amely kiadási oldalon csökkentette az államháztartási hiányt, de ez nem volt elég a hiány elfogadható szintre történő leszorításához, ezért további lépésekre volt szükség. Ezek már nem hagyományos konszolidációs lépések voltak: a bankadó 180 milliárd forinttal javította a költségvetést bevételi oldalon, a válságadók további 150 milliárd forinttal javították a költségvetési pozíciót szintén bevételi oldalon, a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer átutalásainak két hónapra történő felfüggesztése körülbelül további 60 milliárd forinttal javította a költségvetés helyzetét bevételi oldalon. Mindemellett a versenyképesség javítása és a gazdasági növekedés ösztönzése érdekében a kormány 10%-ra csökkentette a társasági nyereségadó kulcsát 500 millió forintos adóalapig.

(2. táblázat) Az azonnali válságkezelés gazdaságpolitikai koncepciója új kiadási tételeket is jelentett, ezek nagyságrendje azonban nem veszélyeztette a költségvetés konszolidációját. Összességében a gyors költségvetési konszolidáció a tervezettnél nagyobb növekedés többletbevételének figyelembevételével mintegy 3%-os GDP-arányos korrekciót eredményezett.

Nem érte el ugyan a költségvetés hiánya az IMF–EU-megállapodásban — 136 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

vállalt 3,8%-os GDP-arányos mértéket, de a 4,3%-os hiány még elfogadható volt, és képes volt kezelni az azonnali költségvetési válságot, valamint a nyomában felsejlő finanszírozási problémákat.

2. táblázat. a 2010. évi költségvetési konszolidációs program eredménye

Forrás: MNB

növekedési válság A 2002 utáni negatív gazdaságpolitikai fordulat már 2004–2005-ben rontotta a magyar gazdaság potenciális növekedési ütemét. 2010-re ráadásul a potenciális kibocsátás még egy kis visszaesést is átélt, majd 2013 körül állt újból emelkedő pályára a potenciális kibocsátás trendvonala. 2010-re tehát a magyar gazdaság rejtett növekedési válságban volt, amely mögött torz gazdasági szerkezetet megerősítő hibás gazdaságpolitika állt. 2004–2005-ben a korábbi magasabb potenciális növekedési trendről leváló új növekedési trendre vonatkozó előrejelzés szerint tartós lehet az elmaradás, ami jelzi, hogy az elkövetett gazdaságpolitikai hibák árnyéka gazdaságtörténetileg hosszabb, 10–15 éves időszakra is áthúzódik; a 2005–2010 közötti gazdaságtörténeti szakaszra minden— 137 —

Első rész

Válságból válságba

képpen. Majd a következő években dől el, hogy a magyar gazdaság 2010 után az újabb, pozitív gazdaságpolitikai fordulat eredményképpen visszatérhet-e a korábbi növekedési trendvonalra. (64. ábra) 64. ábra. Magyarországi potenciális kibocsátások becslése

Forrás: OECD

2005. évi áron, logaritmikus skála

A növekedési válságot pontosan jelzi a magyar és a német növekedési ütem elválása is ezekben az években. (65. ábra) Míg az 1998–2005 közötti időszakban a magyar gazdasági növekedés végig meghaladta a német gazdaság növekedési ütemét, addig 2006 után egyre inkább elvált egymástól a két gazdaság teljesítménye – a 2008–2009-es zuhanás is ebbe a trendbe illeszkedik –, és csak 2013 közepén simul újból össze a magyar és a német gazdaság teljesítményének dinamikája. A magyar gazdasági felzárkózás egyik mindenkori mérőszáma az volt, hogy a magyar GDP-növekedés üteme milyen mértékben haladja meg legnagyobb gazdasági partnerének, egyben az Európai Unió legerősebb gazdaságának növekedési ütemét. Ha a magyar gazdaság érdemben magasabb ütemben bővül, mint a német gazdaság, — 138 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

akkor Magyarország a gazdasági felzárkózás trendvonalán van, ha viszont csekély mértékben pozitív vagy negatív a két gazdaság közötti növekedési ütem, akkor lassul vagy leáll a felzárkózás.

65. ábra. GdP-növekedés Magyarországon és németországban

Forrás: Eurostat

A 2002 utáni hibás gazdaságpolitikai fordulat már 2005–2006-ban hatott a magyar gazdaság felzárkózási pályájára, megszüntette a magyar gazdaság növekedési előnyét a német gazdasággal szemben, sőt 2006–2013 között nem a felzárkózás, hanem a lemaradás jellemezte a magyar gazdaságot a német gazdasághoz képest. A magyar és a német GDP-növekedési ütem különbsége az 1998–2014 közötti, már értékelhetően hosszú gazdaságtörténeti szakaszban pontosan jelzi, hogy Magyarország gazdasági felzárkózása döntően a gazdaságpolitikától függ.

1998 és 2014 között majdnem azonos volt Németország súlya Magyarország külkereskedelmében és gazdasági kapcsolatrendszerében, mégis 1998 és 2005 között ez a kapcsolatrendszer gazdasági felzárkózást támogatott, majd 2006 után mintegy 7 évig nem volt képes fenntartani a — 139 —

Első rész

Válságból válságba

két gazdaság növekedési üteme különbségének magyar többletét, nem volt képes segíteni a gazdasági felzárkózást. A német gazdaság 2005– 2006-tól kezdődően már gyorsabban növekszik, mint a magyar, és ez valójában a 2002 utáni negatív gazdaságpolitikai fordulat következménye. Egyértelműen nem a piaci szereplők minősége romlott el, hanem a gazdaságpolitika karaktere. A magyar gazdaságban is bizonyítást nyert, hogy a piac önszabályozása önmagában nem ér el gazdasági felzárkózást. Ezt a gazdaságpolitika minősége alapvetően befolyásolja: helyes gazdaságpolitika felzárkózást hoz, hibás gazdaságpolitika leszakadást.

2013-tól a magyar gazdaság növekedési üteme újból meghaladja a német gazdaságét. Ez már egyértelműen a 2010 közepétől végrehajtott pozitív gazdaságpolitikai fordulat következménye, mert sikeres államháztartási konszolidáció áll az újrainduló gazdasági növekedés mögött.

Nem a piaci szereplők minősége javult, hanem jobb döntéseket hoztak, mert jó irányba terelte őket a gazdaságpolitika. Ráadásul az új növekedés már nem növeli az államadósságot, nem emeli az ország külső adósságát, és nem egy túlfűtött hitelezésre épül a vállalati szektorban és a háztartások körében.

Az egészséges szerkezetű gazdasági növekedést megalapozó sikeres pénzügyi konszolidáció azonban 3 évet vett igénybe 2010 és 2013 között. Ahogy mintegy három év alatt romlott el Magyarország felzárkózási trendje 2002–2005 között, úgy három év kellett 2010–2013 között az egyensúlyi pályára történő visszatéréshez, a sikeres államháztartási konszolidációhoz és az új, most már egészséges szerkezetű növekedés újraindításához. (66. ábra)

— 140 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

66. ábra. GdP-növekedés Európában

Forrás: Eurostat, AMECO, MNB

*becsült érték

belső hitelezési válság 2010-ben a magyar gazdaság belső hitelezési válsággal is szembesült.

A második konszolidációs kísérlet következtében 2009-től a bankrendszer már leépíti a forinthitelezését: a nettó hitelkihelyezés negatívra vált.

2009 tavaszától a hitelintézeti szektor a devizahitel-állomány leépítését is megkezdi. Ez azt jelenti, hogy mind a vállalatok, mind a háztartások több devizahitelt törlesztenek, mint amennyi új devizahitelt felvesznek.

2010-re lelassul a forinthitel-állomány leépítése, miközben az év első felében még számottevő új devizahitel – főként euró – kerül kiadásra. Az árfolyamváltozástól szűrt devizahitel-állomány azonban már nem nő tovább, majd miután az új kormány a háztartások számára megtiltja devizahitel folyósítását, 2011-től gyors ütemben indul meg a leépülés felé.

(67. ábra)

— 141 —

Első rész

Válságból válságba

67. ábra. a teljes hitelintézeti szektor 2008 elejétől kumulált forint- és devizahitel-tranzakciói

Forrás: MNB

2010-ben tehát a magyar gazdaság szereplői egy belső hitelválsággal szembesülnek: mind a forint-, mind a devizahitelek terén a nettó hitelfelvétel a negatív tartományba vált át. Ebben majd csak az MNB által elindított Növekedési Hitelprogram hoz változást 2013 közepétől, egészen addig gyakorlatilag belső hitelválság jellemzi a magyar gazdaságot.

Különösen erősen jelentkezik a belső hitelválság a kis- és középvállalati szektor számára. Míg a válság előtt évente két számjegyű hitelbővülés segítette a magyar kis- és középvállalatok fejlődését, addig 2008 őszétől, a globális pénzügyi válság pillanatától kezdve meredeken csökken a szektor hitelfelvétele. Ez első sorban nem annak köszönhető, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalatok azonnal megérezték volna a válságot, ezért azonnal felhagytak volna az új hitelek felvételével, hanem a hitelintézeti szektor szüntette be a hitelezést ezen gazdasági szereplők irányába. A nagyvállalatoknál is nagyobb hitelkockázatot azonosítottak ugyanis a kis- és középvállalati szektorban. (68. ábra) — 142 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

68. ábra. a kkv-szektor hitelezésének éves növekedési üteme Magyarországon

Forrás: MNB

2009 közepén már előjelet vált a hazai kis- és középvállalati szektor hitelállományának változása: a korábbi növekedést ebben a szegmensben is a hitelek leépítése, törlesztése követi. 2010-re nyílttá válik a belső hitelválság a kis- és középvállalati szektor számára, mert negyedévről negyedévre 5%-ot meghaladó mértékben kényszerülnek hitelállományuk leépítésére. Ez a helyzet javul valamelyest 2011 és 2013 között, de az igazi fordulatot az MNB Növekedési Hitelprogramja hozza meg 2013 második félévétől.

A magyar belső hitelválság kivételes jelenségnek számít a régióban és az eurózónában is. Míg a válság előtti években a magánszektor hitelfelvétele még a magyarnál is nagyobb dinamikát mutatott a lengyel, szlovák és cseh gazdaságban, addig a hitelállomány leépülése 2009-ben és az azt követő években Magyarországon volt a legnagyobb mértékű. (69. ábra)

— 143 —

Első rész

Válságból válságba

69. ábra. Hitelnyújtás éves állományváltozása a magánszféra (vállalatok és háztartások) felé az eurózónában és a visegrádi tagországokban

Forrás: MNB

Miközben az eurózóna a válság előtt a régió gazdaságainál kisebb mértékű vállalati hitelállomány-bővülést mutatott – az évi 10% körüli mérték messze alatta maradt a régió országaiban mért 20–30–40%-os éves hitelállomány-bővülési dinamikának –, a magyar vállalati szektor hitelállományának leépülése a válságot követő szakaszban még az eurózónához viszonyítva is meredekebb volt. Az eurózóna esetében „csak” megállt a vállalati szektor hitelállományának bővülése, a magyar gazdaság esetében azonban a 0–10% közötti éves csökkenés a jellemző.

A vállalati szektor hitelállományának leépülése a versenytársakhoz, sőt az eurózóna tagállamaihoz mérten is igen jelentős volt. Ez jelzi a 2010 körüli évek súlyos belső hitelválságát, mert a bankrendszer hitelezési tevékenységét nemcsak a belső hitelállományt jellemző mutatók – az egyes szektorok hitelállománya, kockázati megítélése – határozták meg, hanem az országkockázati felárak, az államadósság magasabb szintje és a gaz— 144 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

daságpolitikai konszolidáció. A pénzügyi válságot megelőző szakasz hibás gazdaságpolitikája, valamint az első és a második konszolidációs kísérlet kudarca együtt hozták kritikus helyzetbe a magyar pénzügyi rendszert, ezen belül a bankrendszert. A bankrendszer esetében ugyanis a nem tejesítő hitelállomány folyamatosan nőtt a 2008-as válságot követő években, különösen a háztartások devizahitel-állományán belül ugrott meg a nem teljesítő hitelek állománya. Kiugró módon a vállalati szektornak nyújtott devizahitel-állomány egy része, a kereskedelmi ingatlanfejlesztési hitelek nem teljesítő állománya emelkedett kritikus szintre.

70. ábra. a vállalati nPl-állomány megoszlása a nem teljesítővé válástól eltelt idő szerint

Forrás: KHR

2013. végi állapot

A bankrendszer esetében hosszú időre beragadt a bankok mérlegébe egy egyre nagyobb összegű nem teljesítő hitelállomány, ami fékezte az új hitelek kiadását és felerősítette a belső hitelválságot. Míg az 1–3 év között nem teljesítő hitelállomány a teljes banki hitelállományon belül elérte a 25%-ot, addig a 3 és 5 év között nem teljesítő hitelek állománya is két számjegyűvé vált. Ez pontosan jelzi a korábbi túlfűtött hitelezést, — 145 —

Első rész

Válságból válságba

a korábbi hitelezési gyakorlat hibáit, a devizahitel-állomány felépülésének valódi kockázatát és a felvett hitelek felhasználásának szerkezeti gyengeségeit. (70. ábra)

Fogyasztási válság 2010-ben a magyar gazdaság egy további válsággal szembesült: a lakossági végső fogyasztás és a közösségi fogyasztás válságával.

Az első nyílt, a második rejtett válság volt. A lakosság végső fogyasztása 2010-ben 2%-ot meghaladó mértékben csökkent, bár a közösségi fogyasztás még kicsit nőtt, azonban 2011–2012-ben már 0%-on állt. Noha 2010-ben szerény mértékben növekedett a magyar gazdaság, a lakossági végső fogyasztás jelentősen csökkent. (71. ábra) 71. ábra. a GdP-növekedés tényezőinek alakulása

Forrás: KSH, MNB (Inflációs jelentés, 2014. szeptember)

— 146 —

*becsült érték

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

Ez a 2008–2010 közötti második sikertelen konszolidációs kísérlet következménye, amely kizárólag a költségvetés kiadási oldalán próbálta meg elérni a teljes költségvetés konszolidálását. A kiadási oldalon lefaragott tételek végül megjelentek a lakossági fogyasztás csökkenésében, majd a költségvetési bevételek csökkenésében.

A lakossági fogyasztás 2010-es visszaesésének másik oka a belső hitelválság. A lakossági jövedelem, a fogyasztás és a hitel között hosszú távú erős, rendszerszerű kapcsolat áll fenn. A fogyasztás hosszú távú szintje alapvetően a jövedelem, illetve a vagyon nagyságától függ. A háztartások adósságállománya (amely negatív vagyonnak tekinthető) hosszabb távon a jövedelem szintjétől és a hitelek kamatától függ.23 Ha a hitelpiacon egyensúlytalanság alakul ki, az befolyásolja a fogyasztási keresletet is. A válság előtti időszakban a hitelpiac segítette a fogyasztás elfutását, a magasabb fogyasztást nagyobb hitelfelvétel kísérte.

A 2006–2008 közötti első konszolidációs kísérletben a költségvetési megszorításokat a lakosság részben átmenetinek tekintette, és a fogyasztás simításával, valamint további eladósodással válaszolt, ennek révén a fogyasztás távolodott a hosszú távon fenntartható szinttől.

Bővebben lásd Endrész – Kiss – Virág (2014) elemzését. Az általuk becsült hosszú távú kapcsolatok az alábbiak (a paraméterek azt mutatják, hogy a magyarázó változó egy százalékos változása nyomán hány százalékkal változik a fogyasztás, illetve a hitelállomány: 23

A fogyasztás és a hitelállomány egyensúlytól való eltéréseinek alkalmazkodási paraméterei az alábbiak:

— 147 —

Első rész

Válságból válságba

A válság kitörésekor, ami egyszerre jelentette Magyarország számára a kockázati prémium növekedését, majd a külső kereslet visszaesését, hirtelen megugrott a háztartások törlesztőterhe, valamint csökkent a lakosság jövedelme és vagyona. Így a fogyasztás és a hitelállomány is az egyensúlyinál magasabb szinten maradt. Ezért a válság után a gazdasági szereplők mérlegalkalmazkodásra kényszerültek. A háztartások visszafogták fogyasztási és beruházási kiadásaikat, elsősorban fennálló adósságaik visszafizetésére törekedtek. A fogyasztás alkalmazkodása viszonylag gyorsan megy végbe, egyetlen negyedév alatt negyedével csökken az egyensúlyi fogyasztási szinttől való távolság. Ugyanakkor az adósság alkalmazkodása elhúzódó folyamat, mert a hitelállomány hosszú lejárata és jellege miatt csak lassan változik.24 A magyar gazdaságban 2010-re már megindult az alkalmazkodás, de annak nagyobb része a sikeres konszolidáció időszakára esik. Ez megint csak a korábbi hibás gazdaságpolitika hosszú árnyékát jelzi.

rejtett szerkezeti válság Magyarország külkereskedelmi mérlege a válságot követő években a mérlegalkalmazkodás következtében pozitívba fordult, de mind az export importtartalma, mind a lakossági és közösségi fogyasztás importtartalma magas, így változatlanul magas a magyar gazdaság importkitettsége is.

A 2000-es évek legelején, döntően az első Széchenyi Tervnek köszönhetően csökkent a magyar gazdaság importkitettsége, majd a 2002-es hibás gazdaságpolitikai fordulat következtében szinte azonnal megindult A magyar háztartások sikeresebbek voltak az adósságállomány csökkentésében, mint más európai országok háztartásai. Az euróövezet országaiban jellemzően alig csökkent a lakosság adósságállománya, az Európai Bizottság (2014) értékelése szerint még 2013-ban is érdemben meghaladta a fenntartható szintet. A kedvező magyar teljesítményben szerepet játszhatott a személyi jövedelemadó-rendszer reformja, amely támogatta a rendelkezésre álló jövedelem bővülését. Emellett a végtörlesztési program is elősegítette az adósságcsökkenést, főként a pénzügyi eszközökkel rendelkező háztartások számára.

24

— 148 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

az importkitettség növekedése. A túlfűtött, eladósodásra épülő növekedés rossz szerkezetben jött létre, amit jelez, hogy 2003 után folyamatosan nő az importkitettség a magyar gazdaságban. A közösségi és lakossági fogyasztás importtartalma is nő, miközben nő az export importtartalma.

Ez egy rejtett szerkezeti válság, amelyet elfed a külkereskedelmi mérleg, majd később a folyó fizetési mérleg többlete: a magyar gazdaság külkereskedelmi sérülékenysége magas, és egyre növekszik a hibás gazdaságpolitika következtében. (72. ábra) 72. ábra. importkitettség a termékek körében az export generálta importkeresletet is magában foglalva

Forrás: KSH

Az erős sebezhetőség részben a magas energiafüggőség miatt áll fenn, amely részben az alacsony energiahatékonyságból ered, de benne a 2002 utáni hibás gazdaságpolitika ára is jelentkezik. A 2002 utáni gazdaságpolitika egyetlen egyensúlyi tényezőre sem figyelt: nem figyelt a külső adósságra, az államadósságra, az inflációra, a hitelpiac egyensúlyára, és nem tartotta szem előtt a belső szerkezeti egyensúlyt.

— 149 —

Első rész

Válságból válságba

A válság előtti években rossz irányba mozdult el a gazdasági szerkezet, amit jelez a termékek importkitettségének növekedése. Ahelyett, hogy a közösségi és lakossági fogyasztás, valamint az export egyre nagyobb belföldi termékhányadot mutatott volna, tehát a magyar gazdasági szereplők állították volna elő a fogyasztáshoz, beruházásokhoz és az exporthoz szükséges áruk növekvő részét, éppen fordítva történt. Egyre kisebb részét állították elő, ezzel gazdaságilag növelték Magyarország szerkezeti sebezhetőségét, és tovább élezték a gazdasági szerkezet örökölt gyengeségét, a dualitást.

A magyar gazdasági egyensúly megbomlása a pénzügyi egyensúlyok felborulásával indult 2002-ben. Először megbomlott a költségvetés egyensúlya, majd visszafordult az államadósság korábbi csökkenő trendje, nőtt az ország külső adóssága, felborult a piaci egyensúly, amit a magas inflációs ráták jeleznek, megbomlott a hitelezési egyensúly, amit a hitelrés egyensúlyi szinttől felfelé történő eltérése jelez, és rossz irányba mozdult el a magyar gazdaság szerkezete.

A gazdaság belső szerkezetét érintő bomlás ugyan rejtve marad, de megjelenik az alacsony potenciális növekedési ütemben, az alacsony foglalkoztatási szintben és a magas munkanélküliségi rátában, az alacsony termelékenységi szintben és a termékek magas importkitettségében.

Ez akkor is látható, ha a magyar gazdaság importkitettségét az Európai Unió más gazdaságainak hasonló adataival hasonlítjuk össze. Magyarország 2013-ban az első három, külkereskedelem szempontjából legsebezhetőbb, ezért a gazdasági szerkezet szempontjából leggyengébb ország közé tartozik. Itt Luxemburg helyezése megtévesztő, valójában a szlovák, magyar és holland gazdaság mutatja a legnagyobb mértékű importkitettséget a termékek körében az uniós tagállamok közül. Az unió tagállamai azonban – például az amerikai gazdasággal szemben – szintén sebezhetőek, igaz, ebben a külkereskedelmi érzékenységben az unión belüli külkereskedelem is megjelenik. (73. ábra)

— 150 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

73. ábra. importkitettség a termékek körében

Forrás: OECD

export generálta importkeresletet is magában foglalva

A magyar gazdaság termékek körében számított magas importkitettsége részben a mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripar hazai kis súlyából is következik. A belső fogyasztás importhányada – zömében a részben alacsony élelmiszer-ipari súly miatt – magasabb, mint a francia, olasz, spanyol és görög gazdaság esetében, ahol az alacsony importhányad mögött erős hazai élelmiszeripar áll. A magyar gazdaság termékek körében jelentkező magas importkitettségét, tehát a gazdasági szerkezet egyik egyensúlytalanságát és gyengeségét a hazai mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripar súlyának jelentős emelésével lehet orvosolni.

A 2004-es uniós csatlakozás körüli években azonban ellentétes hatást váltott ki a hibás gazdaságpolitika, mert a túlfűtött és torz szerkezetű, hibásan finanszírozott (devizahitelek) gazdasági növekedés elsősorban nem azokban az ágazatokban hozott létre többletkapacitásokat, amelyek a hazai fogyasztáson, beruházási tevékenységen és az exporton keresztül csökkentették volna az importkitettséget, hanem ott, ahol azt növelték.

— 151 —

Első rész

Válságból válságba

A 2002 és 2010 közötti gazdasági szakaszban a téves útra tért gazdaságpolitika először elrontotta a pénzügyi egyensúlyokat, majd ezek megbomlása után sikertelen kísérletekkel próbálta helyreállítani az államháztartás, az államadósság és a külső adósság egyensúlyi szintjeit.

Közben kénytelen volt olyan árfolyam-politikát követni, amely mesterségesen erős nemzeti valutával mérsékli a devizában történő állami, vállalati és háztartási eladósodás terheit. Ez növelte a magyar gazdaság sebezhetőségét a külkereskedelem terén, mert megengedte és kiváltotta a termékek körében az importkitettség növekedését. Az importkitettség növekedése rossz irányba tolta el a magyar gazdaság szerkezetét, ezzel tovább növelte a gazdaság egyensúlytalanságát.

A pénzügyi egyensúlyok megbomlása végül a gazdaság egyensúlyi állapotától történt további kedvezőtlen eltérést váltott ki a 2002–2010 közötti időszakban. 8 év hibás gazdaságpolitikája világosan jelzi, hogy a pénzügyi egyensúlyokra mindennél jobban kell vigyáznia a gazdaságpolitikának, mert azok megbomlása esetén kényszerpályára kerül a gazdaságpolitika: már csak rossz vagy még rosszabb eszközei vannak arra, hogy kísérletet tegyen a pénzügyi egyensúlyok helyreállítására.

2006–2008 között egyértelműen sikertelen volt a konszolidációs kísérlet, de a 2008–2010 közötti kísérlet sem hozott eredményt, hiszen a 2010. évi tényleges államháztartási hiány a gazdaságpolitikai fordulat nélkül 6–7% között alakult volna. A két sikertelen konszolidációs kísérlet közben is romlott a gazdaság belső egyensúlya, például a termékek importkitettsége miatt mélyültek a gazdaság szerkezeti egyensúlytalanságai.

2010 közepén a gazdaságpolitika feladata világos volt: először helyre kellett állítani a pénzügyi egyensúlyokat, majd ezekre építve lehetett elindulni a gazdasági egyensúly helyreállítása felé.

— 152 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

Foglakoztatási válság A magyar gazdaság nyílt és rejtett válságot él át a foglakoztatás és a munkaerőpiac területén is. Ez megjelenik az uniós átlaghoz, az északamerikai gazdaságokhoz és a kelet-ázsiai gyorsan fejlődő gazdaságokhoz képest lényegesen alacsonyabb foglalkoztatási rátában, az alacsony aktivitási rátában és a magas munkanélküliségi szintben is.

A foglalkoztatási válság 2010-re kiéleződött, mert a 2000 és 2014 közötti mintegy másfél évtizedben 2009–2010-ben süllyedt a legmélyebbre a magyar gazdaság foglakoztatási rátája. Úgy tűnhet, hogy ez a 2008-as globális pénzügyi válság magyar gazdaságra gyakorolt hatásából következik. Valójában a kivételesen alacsony magyar foglalkoztatási szint részben az 1990 utáni elrontott piaci átmenetből ered, részben az uniós csatlakozás körüli évek kihasználatlan lehetőségeit és elrontott, hibás gazdaságpolitikáját tükrözi. (74. ábra) A rendszerváltást követő időszak munkapiacot érintő gazdaságpolitikai lépései alapjában határozták meg a magyar gazdaság elmúlt két évtizedének strukturális problémáit. 1990-ben az exportpiacok, valamint a piaci feltételek mellett versenyképtelenné váló ágazatok összeomlása a régió valamennyi érintett gazdaságában a foglalkoztatás csökkenését okozta. Hazánkban azonban a foglalkoztatás visszaesése a munkapiaci aktivitás csökkenésével is párosult, azaz a munkahelyüket elvesztő társadalmi csoportok a gazdaságpolitika asszisztálása mellett tartósan elhagyták a munkaerőpiacot. Ez a folyamat, mely egészen 1997-ig eltartott, rövid távon ugyan csökkentette az átmenet gazdasági következményeiből adódó társadalmi feszültséget, a hosszú távon okozott strukturális feszültségek azonban az újra és újra visszatérő egyensúlyi problémákat kódolták a rendszerbe.

Jellemző, hogy az 1998–2002 közötti, még egyensúlyt őrző gazdaságpolitika képes volt arra, hogy 2003-ra szerény mértékben ugyan, de növelje a magyar gazdaság foglalkoztatási rátáját, és ez gyakorlatilag azonos szinten maradt 2007-ig. 2007 és 2010 között azonban az első és — 153 —

Első rész

Válságból válságba

második sikertelen konszolidációs kísérlet következtében, valamint a globális pénzügyi válság hatásaként érte el 2010-es mélypontját.

74. ábra. a munkapiaci aktivitás, foglalkoztatás és munkanélküliség alakulása a rendszerváltást követően Magyarországon

*szakértői becslés

Forrás: KSH, Munkaerő-felmérés (1992-től), Statisztikai évkönyv, 1989–1993

A régió országaiban ellentétes foglalkoztatási trendeket látunk. A 2000-es évek elején, az amerikai technológiai tőzsde összeomlását követő gazdasági válsághullámok hatására csökken, majd az uniós csatlakozástól meredeken felfelé mozdul el a foglalkoztatási ráta a régió országaiban.

Ez egyenes következménye annak, hogy ezek az országok jól használták ki az uniós csatlakozás kivételes pillanatát. A régió és a magyar foglalkoztatási ráta ellentétes trendeket követ az uniós csatlakozás utáni években. 2007 körül a magyar foglalkoztatási trend – a 2002–2006 közötti hibás gazdaságpolitika és a 2006-tól induló első konszolidációs kísérlet következtében – már lefelé indul, miközben a térség foglalkoztatási trendje még meredeken felfelé ível. Ezt csak a 2008-as pénzügyi válság — 154 —

5. fejezet

nyílt pénzügyi válság 2010-ben

töri meg, de a magyarnál enyhébb mértékben. Ez is jelzi, hogy a magyar foglalkoztatási ráta 2007 utáni süllyedése mögött két ok húzódik meg: egy belső, döntően gazdaságpolitikai válság és egy külső, a globális pénzügyi válság hatása. (75. ábra) 75. ábra. a 15—64 éves korosztály foglalkoztatási rátájának alakulása

Forrás: OECD, Eurostat

Miután a régió országaiban az első nem, csak a második hatása jelentkezik, ezért a válság előtt még meredeken emelkedik a foglalkoztatási szintjük, és a pénzügyi válságban sem csökken olyan mértékben a foglalkoztatás, mint a kettős válságot átélő magyar gazdaságban. A 2010ben végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat azonnal kezelte a pénzügyi válságot és sikeres államháztartási konszolidációt hajtott végre, közben azonnal elindult a foglalkoztatási válság megoldása felé: 2010 második felében, ha lassan is, újból felfelé indul a foglalkoztatási ráta.

— 155 —

6. fejezet

az átmenet válsága Az 1990 és 2010 közötti két évtized magyar gazdasági teljesítménye jelentősen elmaradt a régiós versenytársak teljesítményétől, különösen a lengyel és a szlovák gazdaság felzárkózásától. Két évtized már gazdaságtörténeti szakasz, ezért érdemes vizsgálni az elmaradás strukturális és gazdaságpolitikai okait.

Magyarország elvétette az egyensúlyi felzárkózási pályát Az 1990 és 2010 közötti két évtized sikeres átállást hozott az állampárti politikai rendszerről a parlamenti demokrácia politikai rendszerére, de kudarcot hozott a tervutasításos rendszerről a piacgazdaságra történő piaci átmenet terén. Ezt jelzi, hogy a két évtized során rendre sérült a pénzügyi egyensúly, majd csökkent a növekedés: nem sikerült fenntartható egyensúlyi felzárkózási pályára állítani a magyar gazdaságot.

A gazdasági felzárkózást a későbbi Európai Unió átlagos 1 főre jutó GDPszintjéhez mérjük, bár az 1 főre jutó GNI még pontosabb képet mutat.

Az 1990 és 2013 közötti időszakban Magyarország csak igen kis mértékben közeledett az Európai Unió ország csoportjának átlagos 1 főre jutó GDP-vel jellemzett gazdasági teljesítményéhez, ez a közeledés már alig mutatható ki az 1 főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) esetében. (76. ábra)

— 156 —

6. fejezet

az átmenet válsága

76. ábra. az egy főre jutó GdP és Gni alakulása Európában az Európai Unió átlagához képest

Vásárlóerő-paritáson, 2011-es árakon, dollárban kifejezett adatok alapján

Forrás: Világbank, WDI-adatbázis, Penn World Table, MNB-számítások

A felzárkózási kudarc szembetűnő, ha a régiós versenytársak – Lengyelország, Csehország, Szlovákia – teljesítményével hasonlítjuk össze a magyar teljesítményt. Míg az utóbbi években a régiós versenytársak gyorsan közeledtek az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjéhez, a magyar gazdaság teljesítménye elmaradt a régiós teljesítménytől. Különösen nagy az eltérés a magyar gazdaság két évtizedes teljesítménye és a három balti tagállam gyors uniós átlaghoz történő felzárkózása között.

A későbbi európai uniós átlaghoz és a régió átlagához képesti magyar felzárkózási deficit egyértelműen a gyenge növekedési teljesítménynek köszönhető. Rövid időszakoktól eltekintve a magyar gazdaság növekedési üteme elmaradt mind az uniós átlagtól, mind a balti országok, mind a régiós országok átlagos növekedési teljesítményétől.

— 157 —

Első rész

Válságból válságba

A magyar növekedési modell nem bizonyult versenyképesnek sem az uniós, sem a balti, sem a régiós növekedési modellel szemben.

A magyar növekedési modell legfontosabb sajátossága az volt az 1990– 2010 közötti két évtizedben, hogy a gazdasági növekedés rendre beleütközött a pénzügyi egyensúly falába. Ha jobb volt a magyar gazdaság növekedési teljesítménye, mint a versenytársaké, az a pénzügyi egyensúly rovására történt: nőtt az államháztartás hiánya, ennek nyomában megugrott az államadósság és a külső adósság, felborult a piaci egyensúly, nőtt az infláció. (77. ábra) 77. ábra. Gazdasági növekedés és pénzügyi egyensúlytalanságok Magyarországon

Forrás: Eurostat, KSH, MNB, ÁKK

Az uniós mediterrán országcsoportot ért külső sokkok – az 1990-es évtized első felének magyar és régiós piacgazdasági átmenetét leszámítva – lényegében azonosak voltak a régiónkat ért sokkokkal. A belső sokkok elsőbbségét a külső sokkokkal szemben az jelzi, hogy 1993–1994-ben nem külső sokkok, hanem a korábbi két év hibás gazdaságpolitikája, — 158 —

6. fejezet

az átmenet válsága

sokkszerű piaci átmenete nyomán romlott el az egyensúly. 1995–1996ban is a gyenge növekedés nem külső sokkok, hanem az egyensúly kényszerű helyreállítása miatt következett be.

A 2002–2006 közötti időszakban az egyensúly felbomlása egyáltalán nem kötődik külső sokkokhoz, sőt kivételes és egyidejű külpiaci konjunktúra és pénzügyi sokkoktól szinte mentes globális környezet támogatta a gazdasági növekedést. Látható, hogy az elmúlt 160 év globális gazdaságtörténetében egészen kivételes volt a 2000-es évek egészen a 2008–2009-es pénzügyi válságig tartó konjunktúrája. (78. ábra) 78. ábra. a pénzügyi válságok ciklusai 1810–2010

Forrás: Princeton University Press

Versenytársaink jól használták ki ezt az időszakot, a magyar gazdaságpolitika kifejezetten rosszul: már 2002 közepén letért az egyensúlyőrző növekedési pályáról a gazdaságpolitika, és 2008-ra kettős válságba került a magyar gazdaság.

A 2007 és 2008 ősze közötti időszakban romló növekedési teljesítmény semmilyen külső sokkra nem vezethető vissza, valójában a pénzügyi egyensúly első helyreállítási kísérletéhez kötődik. Már a 2008 őszi glo-

— 159 —

Első rész

Válságból válságba

bális pénzügyi válság beütése előtt elromlik a magyar növekedési teljesítmény, zuhan a potenciális növekedési ütem. (79. ábra) 79. ábra. éves GdP-növekedési ütem a visegrádi országokban

*becsült érték

Forrás: Eurostat, Európai Bizottság (2014. májusi előrejelzés), MNB

A 2008 ősze és 2010 közepe közötti időszakban jelentős sokk éri a magyar gazdaságot, a kettős válság és az egyensúlyi kiigazító politika újból kialakítja a „se növekedés, se egyensúly” állapotát: az egyensúly fenntartható helyreállítása nem sikerül sem a külső eladósodottság, sem pedig az államháztartás terén, miközben a növekedési teljesítmény alacsony szintre süllyed. A 2008 ősze és 2010 közepe közötti magyar gazdaság szinte megismétli a 20 évvel korábbi szerkezetet: akkor azonban a piacgazdasági átmenet történelmi feladatát kellett elindítani, most azonban a hibás piaci átmenet és a 2002 után elrontott gazdaságpolitika ára jelentkezett. (80. ábra)

— 160 —

6. fejezet

az átmenet válsága

80. ábra. GdP-arányos költségvetési egyenleg a visegrádi országokban

Forrás: Eurostat, Európai Bizottság (2014. májusi előrejelzés)

*becsült érték

Összemérhető-e az 1990-es évek elejének a piacgazdasági átmenetből eredő sokkja a 2008–2009-es globális pénzügyi válság jelentette külső sokkal?

A sokkok ereje hasonló volt, hatásuk azonban eltérő. Míg az 1990-es években a piacgazdasági átmenetet vezérlő hibás gazdaságpolitika következtében nemzetközileg és európai összehasonlításban is mélyre zuhant a foglalkoztatási ráta, és ezzel kialakult a „növekedés vagy egyensúly” magyarországi alapképlete, addig a 2008–2010 közötti szakaszban már piacgazdasági közegben jött a külső sokk. Furcsa módon mindkét időszakban természetesnek tűntek a veszteségek: akkor a nem piacgazdaságról piacgazdaságra való áttérés szükséges áldozatának tűntek, most a globális pénzügyi válság hasonlóan elkerülhetetlen áldozatának. A régió országai azonban kisebb veszteségeket szenvedtek el az 1990-es piaci átmenet során, mint a magyar gazdaság, majd a globális pénzügyi válság veszteségei is nagyságrendileg kisebbek voltak a régióban, mint nálunk. Sőt, a lengyel gazdaság visszaesés nélkül élte át a 2008–2009-es — 161 —

Első rész

Válságból válságba

válság hullámát. E különbségek mögött döntően az áll, hogy a magyar gazdaság kettős gazdaságpolitikai képlete, az „egyensúly vagy növekedés” csapdája működött: a gazdaságpolitikai csapda oka maga a gazdaságpolitika volt az 1990 és 2010 közötti két évtizedben.

Az 1990 és 2010 közötti átmeneti gazdaságtörténeti szakaszban a gazdaságpolitika alaphibája az volt, hogy az egyensúly és a növekedés mellett nem tekintett harmadik meghatározó tényezőként a foglalkoztatásra.

Ha magas volt a növekedés, látszólag automatikusan nőtt a foglalkoztatás, de valójában nemzetközi összehasonlításban végig alacsony szinten maradt. Ha pedig külső sokkok hatására egyensúlyi kiigazítás indult el, akkor mérséklődött a növekedés üteme, és ezzel egyidejűleg a foglalkoztatás is csökkent. Ez jól megfigyelhető volt 2006–2008 között, amikor az első kiigazítási kísérlet hatására csökkent a foglalkoztatás szintje, majd jött a pénzügyi sokk, és a második konszolidációs kísérlet hatására is mérséklődött a foglalkoztatottság. Ekkor már nem következett be olyan mértékű zuhanás a foglalkoztatási szintben, mint az 1990-es évtized első felében, amiben több ok is szerepet játszott. Az új piacgazdaság már ellenállóbb volt, mint a korábbi tervutasításos gazdaság, továbbá több százezer magyar munkavállaló talált munkát az uniós gazdaságokban 2004 után: e kettő együtt óvta meg a magyar gazdaságot 2006 és 2010 között, a kettős válság idején az újabb drámai foglalkoztatási veszteségtől.

Az 1990 és 2010 közötti átmeneti korszak elemzése világosan mutatja azt az összefüggést, hogy az egyensúlyt és a növekedést mint kizárólagos párost szem előtt tartó gazdaságpolitika rendre tévúton találja magát. Nem véletlen, hogy ebben a két évtizedben a javuló növekedési teljesítmény végül felborítja az egyensúlyt, és az egyensúly helyreállítása, de még csak annak kísérlete is növekedési áldozattal jár együtt. Ez abból következik, hogy az 1990 és 2010 közötti kormányok gazdaságpolitikái – az 1998–2002 közötti gazdaságpolitika kivétel – nem vették figyelembe a gazdaságpolitika harmadik főszereplőjét: a munkaerőpiacot. (3. táblázat) Magyarországon az átmeneti két évtized gazdaságpolitikái azért csak ideiglenes sikerekre voltak képesek, mert a gazdaságpolitika három — 162 —

6. fejezet

az átmenet válsága

kulcstényezője közül – egyensúly, növekedés és foglalkoztatás – a harmadikat nem vették figyelembe. Az 1990–2010 közötti időszakot mindvégig a nemzetközi és az európai uniós átlagnál lényegesen alacsonyabb aktivitási és foglalkoztatási ráta jellemezte.

3. táblázat. növekedés és egyensúly

Forrás: saját szerkesztés

Az egyes politikai ciklusokban különböző gazdaságpolitikai eszközöket használó kormányok működése jelentős eltéréseket hoz az államadósság, külső adósság, infláció, államháztartási hiány, hitelpiac, külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg terén, de az 1990–2010 közötti időszak – a 2000 körüli néhány évet leszámítva – végig azzal jellemezhető, hogy a kormányok gazdaságpolitikája nem törekedett az aktivitási és a foglalkoztatási ráta gyors és jelentős emelésére.

Ha kirívóan hibás volt a gazdaságpolitika, akkor még mélyebbre sülylyedt a foglalkoztatási és aktivitási ráta, még magasabbra emelkedett a munkanélküliségi ráta: ez történt az 1990-es évtized első felében, majd a 2006–2010 közötti első és második sikertelen konszolidációs kísérlet közben. (81. ábra)

— 163 —

Első rész

Válságból válságba

81. ábra. a foglalkoztatási ráta és a GdP-arányos államadósság alakulása Magyarországon 1990 és 2014 között

Forrás: KSH

*becsült érték

2010 közepétől érvényesül egy olyan gazdaságpolitika Magyarországon, amely mindhárom főszereplőre azonos erővel épít. A gazdaságpolitika középpontjába a „növekedés + foglalkoztatás = fenntartható egyensúly” (N+F=fE) képletét állítja: a 2010 és 2014 közötti makrogazdasági fordulatok jelzik, hogy a képlet működik.

Új gazdaságpolitikai képlet: n+F=fE A magyar gazdaságpolitika 1990-–2010 között nem, 2010 közepétől azonban már használja a sikeres gazdasági felzárkózás képletét. Elmondható, hogy már 2006 és 2008 között, de még inkább 2008 és 2010 között a sikertelen konszolidációs kísérletek azért nem jártak újabb nagyarányú foglalkoztatáscsökkenéssel és az aktivitási ráta zuhanásával, nyomukban nagyarányú új munkanélküliség kialakulásával, mert közben alapvetően módosult a munkaerő-piaci szerkezet: több száz— 164 —

6. fejezet

az átmenet válsága

ezer magyar munkavállaló nem a hazai, hanem az uniós munkaerőpiacon talált munkát. Enélkül a régi gazdaságpolitikai szerkezetben végrehajtott, végül is sikertelen konszolidációs kísérletek újabb jelentős egyensúlytalansághoz vezettek volna a munkaerőpiacon, hirtelen megemelve a munkanélküliség és csökkentve a foglalkoztatás szintjét.

A 2010 közepétől azonnal belépő új gazdaságpolitika azért hozhatott szinte belépésének pillanatában fordulatot a pénzügyi egyensúly terén, mert a mélyben már megindult a foglalkoztatás pozitív fordulata. A 2010 közepétől három éven át a pénzügyi egyensúlyt a középpontba állító gazdaságpolitika a különleges, nem hagyományos intézkedéseknek köszönheti az egyensúly helyreállítását. A bankadó, a válságadók, az ágazati különadók és a forgalmi-fogyasztási adórendszerre történő áttérés valójában döntő szerepet kaptak az államháztartási egyensúlyi szintjének beállításában és az államadósság növekedési trendjének megtörésében.

Valóban különleges a sikeres magyar pénzügyi konszolidáció, mert a 2011-ben elért költségvetési trendforduló, majd a 3% alatti költségvetési hiány fenntartása közben végig nőtt Magyarországon a foglalkoztatás szintje és az aktivitási ráta, miközben csökkent a munkanélküliségi ráta. Úgy tűnhet, hogy ez a közfoglalkoztatás új rendszerének köszönhető, de 2012 végétől már a vállalati szektor foglalkoztatása is bővült, bizonyítva, hogy működik az új gazdaságpolitikai képlet. (82. ábra) 82. ábra. a régi és az új gazdaságpolitikai megközelítés

Forrás: saját szerkesztés — 165 —

Első rész

Válságból válságba

A 2010 közepétől érvényesített új gazdaságpolitika egyszerre érte el a költségvetési hiány fenntartható és elfogadható szintjét – az uniós csatlakozás után ez a 3%-os GDP-arányos államháztartási deficit alatti érték –, a növekedés újraindítását, a külső adósság csökkentését és az államadósság növekedési trendjének megtörését, miközben folyamatosan javult a munkaerő-piaci egyensúly. Éppen ez teremti meg a 2010 utáni évtizedek fenntartható gazdasági modelljét Magyarországon, mert a költségvetési egyensúly nem hagyományos és hagyományos eszközökkel együtt elért javulása és az újból beindult gazdasági növekedés folyamatosan bővülő foglalkoztatási rátát eredményezett, ami azt jelenti, hogy hosszú távon működhet az új gazdaságpolitikai képlet.

Ebben a foglalkoztatás bővülése jelenti a végső biztosítékot a fenntartható államháztartási egyensúly számára, mert a foglalkoztatás bővüléséből és a dinamizáló gazdasági növekedésből együtt költségvetési többletbevételek származnak, az új költségvetési bevételeket pedig részben az államadósság csökkentésére, részben a gazdasági növekedés további serkentésére lehet felhasználni. Ezzel a gazdaságpolitikai képlettel azonban az 1990–2010 közötti átmeneti két évtized nem élt, ezért volt végig jellemző az „egyensúly vagy növekedés”, illetve a „se egyensúly, se növekedés” helyzete.

Más növekedési képlettel nem lehetett felzárkózni Az 1990 és 2010 közötti két évtizedben Magyarország nem csupán azért vallott kudarcot a gazdasági felzárkózás terén, mert a gazdaság finanszírozását illetően hibás képletet alkalmazott, hanem azért is, mert a növekedési képlete is hibás volt. A gazdasági felzárkózás nem lehet tartós – még ha be is indul – egyetlen gazdaságban sem, ha nem oldja meg az egyidejű pénzügyi egyensúly és gazdasági növekedés dilemmáját. Ahogy azt a magyar példán láttuk, ennek feloldása nem lehetséges magas foglalkoztatási ráta nélkül, mert enélkül a gazdasági növekedés nem nyújt elegendő bevételt a költségvetésnek ahhoz, hogy egyensúlyi állapot felé mozduljon el: kialakul a „vagy egyensúly, vagy növekedés” ellentétpár.

— 166 —

6. fejezet

az átmenet válsága

A kérdés azonban az, hogyan alakul ki tartósan magas foglalkoztatási ráta, amely tehát fenntarthatóvá teszi az „egyensúly és növekedés” sikerképletét. A pénzügyi egyensúly beállítása automatikusan nem teremt magas foglalkoztatási szintet. Ennek egyik oka, hogy a pénzügyi egyensúly, tehát az egyensúlyi államháztartási hiányszint helyreállítása szükségképpen kiadási vagy bevételi oldalon, de leggyakrabban mindkét oldalon keresletet von ki a gazdaságból (negatív fiskális impulzus25).

Az egyensúlyi kiigazítási intézkedések egyaránt csökkentik a fogyasztási és a beruházási keresletet a gazdaságban, ezért negatív foglalkoztatási hatással járnak. A bevételi oldalon végrehajtott költségvetési konszolidációs kiigazító lépések általában adóemeléseket jelentenek, az adóemelések pedig közvetlenül, ha a fogyasztókat, illetve az egyéni adózókat érintik, és közvetetten, ha a vállalati szektort érintik, szintén jövedelemelvonással, tehát keresletszűkítéssel járnak.

A megbomló pénzügyi egyensúlyt helyreállító kiigazító politikák általában nemcsak az államháztartásra vannak hatással, hanem az államháztartás mellett a bankrendszert is érintik: gyakori, hogy az államháztartás és a hitelpiac egyensúlya egyidejűleg bomlik fel, és egyszerre kell kiigazító lépésekkel kezelni mindkettőt. Ez azt jelenti, hogy egy egyensúlyi kiigazító program esetén többlet-hitelfelvétellel sem lehet kiegyenlíteni a költségvetési konszolidáció során csökkenő keresletet a gazdaságban.

Magas foglalkoztatási szint eléréséhez a munkaerő-piaci egyensúlyokat is figyelembe vevő növekedési szerkezet vezet el. Ez termelékenységi áldozattal jár, akár úgy, hogy csökken a korábbi termelékenység növekedési üteme, akár stagnál az adott gazdaságban a termelékenység. A gazdasági növekedés akkor jár együtt a foglalkoztatási szint emelkedésével, ha a növekedés a munkaerőpiac valamennyi szegmensét érinti, beleértve a leghátrányosabb helyzetben lévő csoportokat. A munkaerő-piaci egyensúlytalanságot Magyarország esetében nem csupán a magas munkanélA fiskális impulzus annak a mérőszáma, hogy rövid távon a fiskális politika mennyi pénzügyi forrást von el a gazdaságtól vagy mennyit bocsát a rendelkezésére. Bővebben lásd P. Kiss (2011).

25

— 167 —

Első rész

Válságból válságba

küliségi szint, a tartósan alacsony aktivitási és foglalkoztatási ráta jelzik, hanem a tartós munkanélküliség magas szintje, a nők kirívóan alacsony foglalkoztatási rátája, valamint a képzetlenek és az ötven év feletti munkavállalók szintén különösen alacsony foglalkoztatási szintje. Hasonló módon a munkanélküliségi szintben is ezek a munkavállalói csoportok vannak jelen. Ezek együtt jellemezték az 1990 és 2010 közötti átmeneti piacgazdaságot Magyarországon.

A piaci átmenet kudarca a gazdaságpolitika terén azért következett be, mert nem sikerült feloldani a pénzügyi egyensúly és a gazdasági növekedés egymás kárára, egymást kizáró módon való létezését. A gazdaságpolitika azért nem tudta feloldani a pénzügyi egyensúly vagy gazdasági növekedés rossz képletét és beállítani a pénzügyi egyensúly és gazdasági növekedés jó képletét, mert csak két tényezőre koncentrált, a harmadikra, tehát a munkaerőpiacra nem. Alacsony foglalkoztatási rátával nem lehetett feloldani a gazdaságpolitika dilemmáját.

Látható azonban az 1990 és 2010 közötti gazdaságtörténeti szakaszból, hogy a növekedési képlet is hibás volt, mert nem érte el a gazdasági növekedés a munkaerő-piaci egyensúlytalanságban jelentős szerepet vivő csoportokat, még a viszonylag dinamikus GDP-növekedés szakaszaiban sem. Ez alól is egyetlen kivétel van, a 2000 körüli évek gazdaságpolitikája és növekedési szerkezete, amikor 1998 és 2002 között 240 000 új munkahely jött létre a magyar gazdaságban: ekkor mind a gazdaságpolitika, mind a növekedés szerkezete enyhítette a munkaerőpiac egyensúlytalanságait.

A gazdasági növekedés ebben a két évtizedben azért nem hozott felzárkózást, mert rendre elrontotta a pénzügyi egyensúlyt, de a mélyén azért sem sikerülhetett a felzárkózás, mert nem hozott társadalmi felemelkedést, azaz nem nyitott munkalehetőséget a társadalom jelentős csoportjai számára. Akkor is társadalmi válság volt Magyarországon, amikor éppen nem volt egyensúlyi válság vagy növekedési válság: a munkaerőpiac egyensúlytalanságai akkor is fennmaradtak és rejtett társadalmi válságot tartottak fenn, amikor nem érződött válság a mak— 168 —

6. fejezet

az átmenet válsága

rogazdasági mutatókban. Ennek döntő oka az, hogy az 1990 és 2010 közötti politika nem tette lehetővé a gazdasági növekedés olyan szerkezetének a kialakítását, amely tartósan és dinamikusan emeli a foglalkoztatás szintjét Magyarországon.

Az 1990 és 2010 közötti sikertelen piaci átmenet és gazdasági felzárkózási kudarc a politika kudarcához kötődik. Ebben a politikai döntéshozók tévedései is szerepet játszottak. Az 1990-es évtized első felében olyan piacgazdasági átmenetet engedett meg két, a politikai színskála ellentétes oldalán álló kormány, amely fonák fordulatokat és felemás reformokat hozott Magyarországon. Lehetővé tette az állami tulajdon lebontását úgy, hogy zömében a lebontott területek külföldi tulajdonba kerüljenek. Megengedte az állami monopóliumok lebontását úgy, hogy zömében külföldi magánmonopóliumok épüljenek a helyükre, például az energiaszektorban, a távközlési szektorban. Megengedte, hogy az 1990 előtti tervutasításos rendszer vállalati struktúrája helyére – amely az állami nagyvállalatok túlsúlyára épült – a globális nagyvállalatok túlsúlya épüljön a magyar gazdaságban ahelyett, hogy erős kis- és középvállalati struktúra épült volna fel. Megengedte szinte az 1990-es évtized indulásának pillanatában, hogy a régi rendszer eladósodása helyére új eladósodás álljon, így a piacgazdasági átmenet veszteségei előbb-utóbb megjelentek új eladósodásban. (83. ábra) Bár az 1990-es évek közepétől egészen 2002 közepéig a politikai erők konszenzusa alapján az államadósság csökkentését tűzte ki a gazdaságpolitika, és ebben jelentős sikereket is ért el Magyarország az 1996–2002 közötti időszakban, ez a hallgatólagos megállapodás később felbomlott.

A 2002 és 2010 közötti szakaszban, ami tehát a piacgazdasági átmenet két évtizedének közel felét fedi le időben, ezt a konszenzust felborították, és Magyarország újból az egyidejű eladósodás útjára lépett az államadósság, a külső adósság, a devizahitelek, a háztartások és ennél kisebb mértékben a vállalati szektor terén.

Az 1990 és 2010 közötti új demokratikus politikai rendszer azt is megengedte, hogy az 1990 előtti rejtett munkanélküliség nyílt munkanélküli— 169 —

Első rész

Válságból válságba

83. ábra. Piaci átmenet: fonák fordulatok és felemás reformok — 1

Forrás: saját szerkesztés

séggé alakuljon. Itt nem a jelenség – tehát hogy a korábbi rejtett, vállalaton belüli munkanélküliség piaci munkanélküliséggé alakult – a hiba, hanem az, hogy nem tompította ennek nagyságát és mélységét. Az 1990 előtti rendszer jelentős vállalaton belüli munkanélküliséggel dolgozott, munkahely volt, de munka nem, így a valós munkanélküliség rejtve maradt. Az 1990 utáni rendszerben közel másfél millió munkahely szűnt meg az 1990-es évtized első felében, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a fenntartható gazdasági felzárkózást két évtizedre. A korábbi, kapun belüli munkanélküliségből nem mindenki vált statisztikai értelemben munkanélkülivé az 1990 utáni rendszerben, ugyanis a gazdaságpolitika hallgatólagosan lehetővé tette, hogy több százezer ember kilépjen a munkaerőpiacról, és korhatár alatt vagy rokkantnyugdíjjal inaktívvá váljon. Ennek egyik következménye az volt, hogy nagyszámú munkaerő-tartaléktól fosztotta meg magát a magyar gazdaság, a másik pedig, hogy a nagyszámú ellátotthoz kapcsolódó szociális kiadások túlzott terhet raktak a költségvetés vállára.

Néhány évre lehetett, két évtizedre már nem lehetséges építeni arra a munkaerőpiacra, amelyre jelentős nagyságrendű és mélységű egyen— 170 —

6. fejezet

az átmenet válsága

súlytalanságok voltak jellemzőek. Nem csupán a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok voltak negatívak, hanem a mélységi és szerkezeti megoszlások is kedvezőtlen tendenciákat mutattak.

Megengedte továbbá a politika egy olyan gazdasági képlet működését, amely a gazdasági növekedést egy duális szerkezetre hagyta. Az 1990 előtti rendszerben ez egyrészt az állami nagyvállalatok és megszülető új magánvállalkozások kettősségét jelentette. Másrészt a gazdasági ágazatok szerint modern, de a gazdasági ágazatokon belüli termelékenységi és innovációs szintet tekintve duális gazdaság működését jelentette.

Az 1990-es évek elejétől igen gyorsan egy új duális szerkezet alakult ki Magyarországon, amelyben a magas termelékenységgel és innovációs képességgel működő külföldi tulajdonú szektor és az ettől messze elmaradó teljesítményt mutató hazai tulajdonú mikro-, kis- és középvállalati szektor kettőssége jellemezte a gazdaságot.

1990 és 2010 közötti időszakban a sikertelen magyar felzárkózási kísérlet végig egy lábon állt: a dualitás fejlett, magas tőkehányaddal, magas képzettségű munkaerővel és innovációs képességgel működő exportszektorra épült a felzárkózási kísérlet. A magyar gazdaság mély dualitása eleve korlátozta a növekedés képességét és a felzárkózás esélyét.

Azt is megengedte az 1990 és 2010 közötti demokratikus magyar politika – az 1998–2002 közötti szakaszt kivéve –, hogy a korábbi, 1990 előtti pazarló tervgazdaság helyére egy pazarló piacgazdaság lépjen.

A hibás politika téves gazdaságpolitikákban jelent meg, ezek rossz növekedési szerkezetet hoztak, mert a növekedés nem érte el a munkaerőpiac egyensúlytalanságait kiváltó munkavállalói csoportokat, és végül elszalasztotta a rövid időszakokban beinduló gazdasági felzárkózást, mert mögötte a szükségesnél gyengébb volt a társadalmi felemelkedés. Munka nélkül nem lehet tömeges társadalmi felemelkedés, anélkül nincs olyan erős és tagolt középosztály, amelyre épülne a sikeres gazdasági felzárkózás. A gazdasági felzárkózás végül társadalmi felemelkedést hoz, de ez megakad, ha már a legelejétől nem indítja be — 171 —

Első rész

Válságból válságba

a társadalom egyre nagyobb csoportjainál az egyéni, családi és csoportos felemelkedést.

Minél fejletlenebb egy gazdaság, annál nagyobb az esélye a gyors növekedésre. A magyar gazdaság 1990-ben a közepesen fejlett európai országokhoz tartozott, a gazdasági felzárkózás Európán belül történhetett, így a fejlett európai országokhoz történő felzárkózás egy fejletlen pozícióból, tehát a felzárkózáshoz szükséges gyors gazdasági növekedés szempontjából kedvező helyzetből indult. A magyar gazdasági visszaesés a XX. század sokkjaihoz képest az 1990-es évtized első felében nem volt súlyos, messze elmaradt az első világháború, az 1929–1933-as nagy világgazdasági válság, valamint a második világháború által okozott gazdasági veszteségektől. (84. ábra) 84. ábra. az egy főre jutó GdP arányában kifejezett gazdasági fejlettség és a gazdasági növekedés kapcsolata

Forrás: Penn World Table, Világbank, WDI-adatbázis

Az 1990-es évek első felének belső gazdasági sokkja jelentős volt, a korábbi állami vállalatok tömeges eltűnése és egy új, tömeges, nyílt munka— 172 —

6. fejezet

az átmenet válsága

nélküliség megjelenése, valamint a foglalkoztatási szint történelmileg páratlan zuhanása jelzik a belső sokk erejét.

Az 1990 és 2010 közötti időszak sikertelen felzárkózási kísérlete szempontjából nem jelentett problémát az sem, hogy a beinduló gazdasági növekedés rendre a folyó fizetési mérleg hiányával járt együtt, mert ez a sikeres felzárkózási kísérletek jelentős részére igaz volt. Az ikerdeficit fellépése, tehát az egyidejű magas folyó fizetési mérleg és államháztartási hiány okozta a felzárkózás megtorpanását azon keresztül, hogy egyensúlyi kiigazítást tett szükségessé, ami a hibás gazdaságpolitikák miatt egyszerre járt növekedési és foglalkoztatási áldozattal. A foglalkoztatási áldozat 1995–1996-ban, majd 2006–2010-ben mélyítette az 1990-es évek elején kialakult munkaerő-piaci egyensúlytalanságokat. (85. ábra) 85. ábra. a gazdasági növekedés és a folyó fizetési mérleg egyenlege közötti kapcsolat

Forrás: IMF-IFS, WDI

A két évtized során hibásnak bizonyult növekedési képlet nem azért volt hibás, mert a folyó fizetési mérleg hiányát okozta (ez a felzárkózó — 173 —

Első rész

Válságból válságba

országoknál általános jelenség), hanem mert emellett a költségvetés egyensúlyát sem tartotta szem előtt, azaz ikerdeficitet okozott, miközben nem kezelte az alacsony foglalkoztatási szintet.

Hosszabb időszak átlagában a gazdasági növekedés és a költségvetési egyenleg között pozitív kapcsolatot találunk. (86. ábra) 86. ábra. a gazdasági növekedés és a költségvetési hiány közötti kapcsolat

Forrás: IMF-WEO, WDI

Ez részben abból adódhat, hogy a költségvetésben automatikus stabilizátorokat épít be a gazdaságpolitika, másrészt a költségvetési bevételek prociklikussága is oka lehet. A pozitív kapcsolat azt jelenti, hogy magasabb növekedési ütem mellett könnyebb fenntartani a költségvetési egyensúlyt a magasabb bevételeknek köszönhetően. A magyar gazdaságpolitika tehát azért ütközött a két évtized során mindvégig a „növekedés vagy egyensúly” képletének falába, mert gyenge volt a növekedési teljesítmény. Ez a lehetségesnél és szükségesnél alacsonyabb költségvetési bevételt, tehát szinte folyamatosan magas költségvetési hiányt eredményezett, ezért a költségvetés oldaláról növekedési impulzusokat nem — 174 —

6. fejezet

az átmenet válsága

lehetett adni. Amennyiben egy kormány mégis megpróbálta, mint 2002 és 2006 között (Hornok – Jakab – Kiss, 2008), az még hátrányosabb következményekkel járt. Először a magas költségvetési deficit növekedési többletet hozott. Láttuk, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme történetileg ekkor haladta meg a legnagyobb mértékben a német gazdaság növekedési ütemét. Emögött azonban valamennyi gazdasági szereplő eladósodása állt, ami egy idő után egyensúlyi kiigazítási igényt teremtett.

A kiigazító intézkedések pedig a kezdeti pozitív impulzusnál is nagyobb növekedési és foglalkoztatási áldozattal jártak. Kisebb mértékben ez a stop-and-go ciklus többször megtörtént az elmúlt húsz évben. (87. ábra) 87. ábra. a GdP-arányos költségvetési egyenleg alakulása Magyarországon

Forrás: Eurostat

A gazdaságpolitika által vállalt magas államháztartási hiány megugró államadósságot eredményezett, míg a vállalatok és a háztartások beruházásai és fogyasztása mögött mindkét szektor bankrendszer felé történő eladósodása húzódott meg. Látható, hogy a magyar gazdaság az 1990 és 2010 közötti évtizedekben azért nem volt képes kiaknázni a gazdasági felzárkózás forrásait, mert nem tudott élni a költségvetés nö— 175 —

Első rész

Válságból válságba

vekedést támogató eszközével, ahogy nem tudott élni a folyó fizetési mérleg-hiányának felzárkózást segítő eszközével sem.26 Ennek két oka van: hibás növekedési szerkezetben próbált felzárkózni és időnként túlzásba vitte mindkét forrás használatát.

A duális, tehát gyenge növekedési szerkezethez azok a piaci átmenet során végrehajtott fonák fordulatok és felemás reformok vezettek el, amelyek egy korábbi, rosszul működő gazdasági rendszer helyére egy máshogy, de hasonlóan alacsony hatékonysággal működő rendszert állítottak. Ha a korábbi, túlnyomóan állami tulajdon helyére egy, a hazai és külföldi tulajdont egyensúlyban tartó tulajdonosi szerkezet épül fel, akkor minden bizonnyal a magyar gazdaság foglalkoztatási szintje nem zuhant volna olyan mélyre, majd gyorsabban emelkedett volna felfelé.

Ha az állami monopóliumok helyére nem épülnek magánmonopóliumok, akár külföldi, akár belföldi tulajdonban, akkor a piaci egyensúly nem bomlott volna fel: nem lett volna folyamatosan erős inflációs nyomás a magyar gazdaságban. Ha az állami nagyvállalatok túlsúlyára épülő gazdasági szerkezetből nem vezetett volna egyenes út a globális nagyvállalatok túlsúlya felé, hanem a hazai mikro-, kis- és középvállalatok szám szerinti döntő súlyuk mellé a gazdasági teljesítmény szerinti súlyt kapnak, akkor a növekedés szétterült volna a teljes magyar gazdaságban.

A másik ok a két pénzügyi növekedési forrás, a költségvetési kiadások és a deficites fizetési mérleg időnkét túlzott „használata” a növekedés gyorsítására, illetve a korábbi növekedési ütem fenntartására. Ha a gazdasági növekedéshez a balliberális kormányok nem használtak volna 2002 és 2010 között az eladósodáshoz vezető gazdaságpolitikai eszközöket – ezek közül is talán a leghátrányosabb az államadósság elfutása és a devizahitel-állomány felépülése –, akkor az adósságállomány-szintek lényegesen alacsonyabbak lennének mind a külső adósság, mind az államadósság, mind a magánadósságok terén, ezzel a potenciális növekedési ütem is magasabb lehetne.

26

Lásd például Obstfeld – Rogoff (1996) 7. fejezetét.

— 176 —

6. fejezet

az átmenet válsága

a társadalmi átmenet sem sikerült Magyarországon Az 1990 és 2010 közötti két évtizedben Magyarország olyan piacgazdasági átmenetet hajtott végre, amely nem hozott érzékelhető felzárkózást a legfejlettebb európai gazdaságokhoz. Ebben döntően a piacgazdasági átmenet időszakában használt gazdaságpolitikák a ludasak. Ezek mögött téves politikai és kormányzati „mozgástér” húzódik meg annak függvényében, hogy a politikai tényezők el tudták-e érni, vagy sem a gazdasági felzárkózáshoz és társadalmi felemelkedéshez vezető gazdaságpolitikák alkalmazását a regnáló kormányoktól.

88. ábra. társadalmi átmenet: fonák fordulatok és felemás reformok — 2

Forrás: saját szerkesztés

Az 1998–2002 közötti rövid időszak kivételével a kormányok valójában nem alapvető felhatalmazásuk szerint működtek: a társadalmi felhatalmazás a demokratikus berendezkedésben munkalehetőségre és társadalmi felemelkedésre szólt. A kormányok úgy vélték, hogy felhatalmazásuk a gazdasági felzárkózást segítő gazdasági növekedésre szól, amely majd automatikusan megteremti a tömeges társadalmi felemelkedést. (88. ábra)

— 177 —

Első rész

Válságból válságba

A sikeres gazdaságtörténeti példák Európában egy másik korszakhoz, az 1945 és 1990 közötti korszakhoz kötődnek. Ekkor valóban számos sikeres gazdasági felzárkózás és társadalmi felemelkedés történt Európában: ezt élték át a bajorok és a svábok, az osztrákok és a skandinávok, az északolaszok és a katalánok. 1990 előtt azonban nem csupán a volt szocialista országokban, hanem a globális térben, ezen belül Európában is jelentős változások mentek végbe a gazdasági felzárkózás környezetében.

Európában is egy új, neoklasszikus liberális közgazdasági gondolat vette át a gazdaságpolitikai iránytű szerepét a korábbi szociális piacgazdasági gondolattól. A váltás átrendezte az állam és a piac szerepét, alapvetően változtak az „erőegyensúlyok”. A korábbi évtizedek sikeres európai felzárkózásaiban mindenhol az államok játszották a főszerepet, az állam jelentős, sőt döntő gazdaságfejlesztési, tulajdonosi és foglalkoztatási feladatokat vállalt magára. A gazdasági felzárkózással lépést tartott a tömeges társadalmi felemelkedés, mert erre a szociális piacgazdasági modell tudatosan vigyázott. Azért is lehetett sikeres a gazdasági felzárkózás, mert tömeges társadalmi felzárkózással járt együtt.

A növekedés magas foglalkoztatás és bővülő fogyasztói jövedelmek mellett épített az európai gazdasági integrációra, de a meghatározó a belső piac állandó bővülése volt. Az 1980-as évtizedben megrendült a szociális piacgazdasági modell, az állam szerepe csökkent és a piac szerepe nőtt: már nem kapcsolódott szorosan egymáshoz gazdasági felzárkózás és tömeges társadalmi felemelkedés.

Az 1990-es évtized magyar piaci átmenete számára ez jelentős fordulatot hozott: természetes volt, hogy a piacot kellett elsődlegesnek tekinteni az állammal szemben, hiszen a történelmi feladat a piacgazdaság kiépítése volt, de az új iránytű kötelező használata következtében az államnak már lényegesen kisebb szerepet szántak, mint a korábbi európai sikerpéldákban. 1990 után a kormányzatoknak adott hibás gazdaságpolitikai mozgástér nem követelte meg a foglalkoztatási szint állandó emelését, a munkanélküliségi ráta leszorítását, a piacképes tudás és képzettség tömeges megszerzését.

— 178 —

6. fejezet

az átmenet válsága

Az 1990 és 2010 közötti évtizedekben – egy rövid időszakot kivéve – valójában demokratikus deficit halmozódott fel Magyarországon, mert a kormányzó politikai elit az államot és állami intézményeket, a kormányzást és a gazdaságpolitikát nem a választók érdekében használta fel. Valójában minden kormány a sikeres gazdasági felzárkózásra és a tömeges társadalmi felemelkedésre kapott felhatalmazást. Ezek kimondva, kimondatlanul egyensúlyban lévő pénzügyeket, dinamikus gazdasági növekedést és az egyensúly felé elmozduló munkaerőpiacot, valamint a piaci egyensúlyt jelző alacsony inflációt jelentettek volna. A két évtized döntő többségét azonban egyensúlytalanság jellemzi. A munkaerőpiac egyensúlytalansága a két évtized egészét jellemzi, a kereslet-kínálat piaci egyensúlytalansága a magas infláció miatt ugyancsak szinte a teljes időszakot jellemzi. Hasonlóan végig jellemzi ezt a két évtizedet az államháztartási egyensúly hiánya és rövid, dinamikus növekedési szakaszok, valamint gyenge vagy visszaeső gazdasági teljesítmény váltakozása.

89. ábra. a növekedés exponenciális jellege miatt minden százalékpont számít => sohasem késő reformokba kezdeni

Forrás: MNB

— 179 —

Első rész

Válságból válságba

Az 1990 és 2010 közötti két évtizedben a hibás politika, a demokratikus deficit és ezek nyomán a sikertelen gazdaságpolitikák következtében Magyarország jelentős gazdasági növekedéstől esett el. A gazdasági növekedés exponenciális jellege miatt minden tized százalékpont számít a későbbi időszak növekedési gazdasági teljesítménye, életszínvonala és felzárkózási teljesítménye szempontjából. Lehet, hogy egy évi néhány százalékponttal alacsonyabb növekedés az adott évben elfogadhatónak vagy épp csak kerekítési hibának tűnik, ám állandósulása már néhány évtized alatt jelentős fejlettségbeli eltéréseket okozhat. (89. ábra) 90. ábra. az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson mért GdP lengyelországban és Magyarországon

Magyarország esetében 2013-tól, lengyelország esetében 2011-től becsült adat.

Forrás: IMF WEO, 2014. április

A lengyel és a magyar gazdaság 1980 és 2015 közötti tényleges és várható teljesítményének összehasonlítása, tehát 35 év GDP-növekedési ütemeinek összehasonlítása azt jelzi, hogy egy relatíve rövid időszak

— 180 —

6. fejezet

az átmenet válsága

gazdaságpolitikai hibái milyen gyorsan változtatnak egy ország növekedési és versenyképességi helyzetén. (90. ábra) A lengyel gazdaság messze a magyar gazdasági teljesítményszint alatt teljesített az 1980-as évtizedben, sőt az 1990-es évtized közepéig is hasonló trend érvényesült: Magyarország jobb gazdasági teljesítményt ért el, mint Lengyelország. A váltás valamikor az 1990-es évtized közepén jött, attól kezdve változó mértékben ugyan, de a lengyel gazdaság jobb teljesítményt mutat, mint a magyar.

Az óriási változás azonban 2005 körül következik be: az évtized közepétől a lengyel gazdaság kitör felfelé, míg a magyar gazdaság egy ideig még szerény mértékben növekszik, majd erőteljes visszaesést mutat, és a növekedési teljesítmény terén egészen a 2014-es újabb váltásig messze elmarad a lengyeltől.

Az 1990-es évtized közepén már látható a trendforduló, amelytől kezdve jobb a lengyel növekedési teljesítmény a magyarnál. Ez a két ország kétfajta gazdaságpolitikájához kötődik. A magyar gazdaságpolitika a piaci átmenetet sokkterápiával irányította, egy gyors és nagy áldozatokkal járó teljes tulajdonszerkezeti, piaci, gazdaságszerkezeti átmenetet hajtott végre. Lengyelország a sokkokat elkerülő vagy simító, az egyensúlyokra és a növekedésre figyelő gazdaságpolitikát követett az 1990-es évtized első felében. Magyarország sokkterápiával, Lengyelország egy fokozatosan alkalmazkodó gazdaságpolitikával hajtotta végre a piaci átmenetet az 1990-es évtized első felében.

Ennek következménye a növekedési trendváltás 1995-ben, ez a kétfajta gazdaságpolitika jelentkezik a jobb lengyel növekedési ütemben. Hasonló, de még radikálisabb és kedvezőtlenebb növekedési trendváltás történik a két gazdaság között 2005-ben, amikor a lengyel gazdaság a korábbi növekedési ütemét emelve meredeken felfelé, a magyar gazdaság még a korábbi szerény növekedési ütemét sem tartva lefelé fordul az egy főre jutó GDP-teljesítmény terén. Hasonlóan az 1995-ös első lengyel–magyar növekedési trendfordulóhoz, ez sem egyetlen év ter— 181 —

Első rész

Válságból válságba

méke. Az 1995-ös első növekedési trendváltás is a megelőző néhány év, akkor az 1990-től induló piacgazdasági átmenet következménye, a 2005-ös trendváltás is a 2004-es uniós csatlakozás körüli évek gazdaságpolitikai különbségeit tükrözi. Egészen pontosan tükrözi a 2002-től elromló magyar gazdaságpolitika következményeit, hiszen három év alatt jelentkeztek a 2002 közepén azonnal elrontott magyar gazdaságpolitika kedvezőtlen hatásai: felborult az államháztartás egyensúlya, megugrott az államadósság és a külső adósság, megindult a devizahitel-állomány felépítése, alacsony szinten stagnált a foglalkoztatás, és megtört a beruházási lendület, csökkent mind a tényleges, mind a potenciális növekedési ütem.

A három évtized során kétszer fordult ellenkező irányba a lengyel és a magyar gazdasági növekedés, nyomában az egy főre jutó gazdasági teljesítmény: 1995-ben és 2005-ben. Mindkét esetben nem egyetlen év okozta a trendváltást, hanem a megelőző három-négy év eltérő teljesítménye.

A két gazdaság és a két ország jelentős mértékben azonos feltételek között működött, ezért a politika és a gazdaságpolitika eltéréseihez kell kötnünk az eltérő növekedési teljesítményt, valamint a két növekedési trendfordulót.

— 182 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája Magyarország 2010-re többszörös válságba került. Ebben jelentkezett a 2008 utáni globális pénzügyi válság magyar változata, a 2006 és 2008 közötti első sikertelen válságkezelés kudarca, hatottak a 2002 és 2006 között elrontott gazdaságpolitika következményei, továbbá az 1990 és 2010 közötti húsz év hibás piaci átmenete is mélyítette a válságot. Egyszerre volt nyílt költségvetési és pénzügyi válság, rejtett gazdaságszerkezeti válság, a felzárkózás és felemelkedés megtorpanása miatti társadalmi válság, a 2002 és 2010 közötti két politikai ciklus kudarca miatt nyílt politikai válság, az 1990 és 2010 közötti időszakot jellemző demokratikus deficit miatti rejtett politikai válság – miközben a mélyén valójában egy erkölcsi válság húzódott meg. Ennek a válságnak a kezelésére kellett stratégiát kidolgozni.

A stratégia kiindulópontjai, értékei és célkitűzései Először kezelni kellett a költségvetési és pénzügyi válságot, ezért a kormány első intézkedéseivel megállította a 6–7%-os költségvetési hiány felé vezető pénzügyi és gazdasági folyamatokat. Az összetett válság a két évtizedes hibás gazdaságpolitika következménye is volt, ezért egy alapjaiban új gazdaságpolitikát jelentett be a kormányzat. Ennek lényege az volt, hogy a gazdaságpolitika nem csak két pilléren, az egyensúlyon és növekedésen áll: harmadik pillére a foglalkoztatási szint emelése és a munkanélküliségi ráta csökkentése.

A válságkezelési stratégia elemeként az új kormány világossá tette, hogy a kétharmados politikai felhatalmazást strukturális reformok elindítására használja fel. A válságkezelési stratégiának ez a pontja talán a leglényegesebb, mert nem csupán a pénzügyi egyensúly rövid távú helyreállítását célozta meg. A hosszú távon fenntartható pénzügyi egyensúlyt a — 185 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

foglalkoztatás bővítésével, a növekedés újraindításával és az egyensúlyhoz szükséges strukturális reformok végrehajtásával képzeli el.

Az azonnali strukturális reformokkal olyan mélyreható változásokat kívánt elérni a kormány a gazdaság meghatározó területein, melyek révén már az adott négyéves politikai ciklus végére kialakul a foglalkoztatás magasabb szintjére és az újrainduló növekedésre alapozható fenntartható pénzügyi egyensúly.

A válságkezelési stratégia kiaknázta azt a közgazdasági felismerést, hogy az 1990 és 2010 közötti gazdasági felzárkózási kudarc mögött az „egyensúly vagy növekedés” hibás képlete áll. Új felismerésként szerepet kapott a stratégiában, hogy a költségvetési bevételeket új adószerkezettel kell támogatni. A felismerés középpontjában az állt, hogy a munkahelyteremtés és munkavállalás, valamint a beruházások és tudástőke felhalmozásának ösztönzése érdekében csökkenteni kell a jövedelmeket terhelő adókat, miközben a költségvetési egyensúly biztosításához a jövedelemadók helyére fogyasztási és forgalmi adókat kell állítani. A válságkezelési stratégia nélkülözhetetlen elemként tartalmazott egy teljes körű adóreformot. Később kiderült, hogy ez döntő szerepet kapott a sikerben, ahogy ennek hiánya is döntő eleme volt a korábbi kiigazítási programok kudarcának.

Része volt a 2010 közepén meghirdetett válságkezelési stratégiának az is, hogy azonnal kezelni kell a korábbi eladósodási folyamatokat, először meg kell állítani, majd le kell építeni a korábban felhalmozott adósságokat. Világos volt, hogy azonnal meg kell állítani a háztartások devizában történő eladósodását. A 2002 és 2010 között felhalmozódott adósságok leépítése szükséges volt az államadósság biztonságos finanszírozhatóságához. A lakossági devizahitel-állomány leépítésére is szükség volt, a magas adósságszolgálati terhek korlátozták a családok fogyasztását, és a GDP mintegy 60%-át kitevő lakossági fogyasztás újabb leépülése esetén reménytelen lett volna a foglalkoztatási szint emelése és a munkanélküliségi ráta csökkentése.

— 186 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

A stratégia többi eleméből következik az is, hogy a sikeres adóreformhoz fenn kellett tartani a lakossági és közösségi fogyasztási szintet, hiszen az új adórendszer központi eleme a forgalmi és fogyasztási típusú adókból származó költségvetési bevételek emelése. Nem lehetett volna úgy áttérni az új adórendszerre, ami a költségvetési egyensúly helyreállításához nélkülözhetetlen volt, hogy közben zuhan a lakossági és közösségi fogyasztás, tehát az e területekről származó adóbevétel.

A válságkezelési stratégia további elemeként egy korábbi sikereket hozó gazdasági szakaszhoz történő visszatérést is meghirdetett a kormány: az 1998 és 2002 között formálódó magyar modell értékeihez és megoldásához is visszakanyarodott az új gazdaságpolitika. Végül a válságkezelési stratégia döntő eleme volt, hogy csak olyan gazdaságpolitikai eszközöket szabad alkalmazni, amelyek elkerülik a megszorításokat, ezzel fenntartják a politikai stabilitást.

A válságkezelés gazdaságpolitikai programja mellett volt még egy, már társadalmi válságkezelési program is. A kormány nyílttá tette, hogy egy új társadalomfilozófia alapján politikai kormányzást folytat. Ez azon alapul, hogy a liberális társadalompolitikai rendszer helyére nemzeti társadalompolitikai rendszer lép, új alkotmányra épül a jogrend, a gazdaságban cél a teljes foglalkoztatás, a gazdaságpolitikában a társadalmi igazságosság és a versenyképesség összekapcsolódik, a társadalomszervezés alapja az emberi méltóság tisztelete és a kölcsönös felelősségvállalás politikája.

Az új társadalomfilozófia és az új gazdaságpolitika összekapcsolódik: mindkettő középpontjában az a felismerés állt, hogy minden teljesítmény csakis versenyben és munkából születik, ezért a gazdaságpolitika a verseny mellett a munkát emeli a középpontjába. Ebből következően a gazdaság, a társadalom és az állam működését munkaközpontúvá kell alakítani. A válságkezelési stratégia részeként kimondták: a gazdaságpolitika elsőrendű célja az, hogy Magyarországon egy évtizeden belül 1 millió új, adózó munkahely jöjjön létre.

— 187 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A megszorítások elkerülése és a politikai stabilitás fenntartása A válságkezelési stratégia arra épült, hogy egyszerre kezeljen egy pénzügyi-költségvetési válságot, valamint egy több évtizedes gazdasági és társadalmi válságot. Ebből következett, hogy csak olyan gazdaságpolitikai eszközöket lehet alkalmazni, amelyek megőrzik a politikai stabilitást. Politikai stabilitás azért kellett, hogy a kulcsszerepet vivő strukturális reformokat elindíthassa a kormány, de főként ahhoz, hogy végig is lehessen vinni őket.

A strukturális reformok az elején több költséget jelentenek, mint amenynyi eredmény származik belőlük, de már két-három éves, különösen négy-hat éves időhorizonton ez megfordul: az eredmények meghaladják a ráfordításokat. A strukturális reformokhoz azonban társadalmi és politikai stabilitás kell, ezek hiányában parlamenti demokráciában nem lehet folytatni és végigvinni a szükséges átalakításokat.

A szerkezeti reformokhoz a politikai ciklus egésze szükséges. Abban az esetben azonban, ha felbomlik a társadalmi és politikai stabilitás, a gazdaságpolitika új képletének egyetlen elemét sem lehet alkalmazni: a strukturális reformok leállása automatikusan lefékezi a foglalkoztatás bővülését, tartós stagnálást okoz, ezzel nem jönnek létre a fenntartható egyensúly gazdasági és pénzügyi forrásai. A válságkezelési stratégiából ered az a döntés, hogy a 2008 őszén kötött IMF–EU-megállapodást nem érdemes új megállapodással folytatni, mert az IMF logikája – mint azt utólag az európai tapasztalatok mutatták – nem engedi meg a sikeres válságkezelést.

Ennek oka az, hogy mind az IMF, mind az Európai Bizottság hibás válságkezelési stratégiát alkalmazott azokban az országokban, amelyek IMF–EU-védőhálót kaptak. Ezek az országok költségvetési megszorításokra épülő, a fenntartható egyensúlyt nem helyreállító, a növekedést beáldozó és politikai instabilitással járó megszorító politikát követtek.

Látható ez az eurózónában alkalmazott megszorító gazdaságpolitikák — 188 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

szerkezetéből. Az Európai Bizottság vagy/és IMF által irányított tagállami gazdaságpolitikákban helyet kapott a nyugdíjcsökkentés, az adók emelése és az újabb privatizáció. Egyes helyeken emelték az ingatlanadót, másutt csökkentették a családtámogatásokat, lefaragták a támogatási kiadásokat, a közszféra béreit csökkentették, a lakástámogatásokat mérsékelték, és több más olyan lépést tettek, amelyek együtt a válságkezelésre szorult eurózóna-tagállamokban felborították a társadalmi és politikai stabilitást. (91. ábra) 91. ábra. Megszorítások az eurózónában

Forrás: NGM

A 2011 és 2013 között érvényesített, eurózónán belüli válságkezelési stratégiák mindegyike jelentős költségvetési megszorításokra épült. Olaszországban GDP-arányosan 4%, Írországban 5% megszorítás következett be, Portugáliában és Spanyolországban mintegy 6%-os GDP-arányos államháztartási megszorítást érvényesítettek, és Görögországban a GDP közel hatodát elérő költségvetési átrendezést, kiigazítást, valójában megszorítást alkalmaztak. Az öt eurózóna-tagállamban azonban a költségvetési megszorítási politika nem hozott eredményt: magasak maradtak a költségvetési hiányok, nem állt meg az államadósság növekedése, miközben jelentős társadalmi és politikai árat fizettek az egyoldalú hagyományos megszorító költségvetési politikáért. (92–93. ábra) — 189 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

92. ábra. Megszorítások az eurózónában

2011 és 2013 között, a GDP arányában

Forrás: Európai Bizottság, Report on Public finances in EMU 2013, European Economy, 4/2013 (115. oldal)

Minden válságkezelési stratégia abból indul ki, hogy fenntartható egyensúlyt és tartós növekedést kizárólag mély és sikeres strukturális reformok révén lehet elérni. Az eurózóna válságkezelése azonban nem ismeri fel azt az összefüggést, hogy ehhez időre van szükség, legalább egy politikai ciklusra, tehát fenn kell tartani a társadalmi és politikai stabilitást. A stabilitás fenntartásához tartózkodni kell a megszorító eszközöktől, mert azok foglalkoztatási, fogyasztási és beruházási áldozattal járnak. Csökkenő foglalkoztatási szint és növekvő munkanélküliségi ráta, visszaeső fogyasztás és beruházás mellett nem lehet véghezvinni a strukturális reformokat, azok lefékeződnek, majd visszafordulnak a politikai és társadalmi stabilitás hiányában. Ez történt és várhatóan történni is fog a következő években a többi uniós tagállamban.

— 190 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

93. ábra. A bajba került eurózóna-tagállamok államadósságának alakulása a GDP arányában

Forrás: Eurostat, Európai Bizottság

*becsült érték

2010 közepén világossá vált, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság csak abban az esetben áll egy magyar válságkezelés mögé, ha az erősen megszorító gazdaságpolitikára épül, így a magyar gazdaságpolitika magára maradt. Európai partnerei nem fogadták el a logikát, mely szerint a strukturális reformokhoz politikai stabilitás kell, ehhez társadalmi béke, amelyet megakadályoz és felbont egy megszorító gazdaságpolitika.

Belső és külső húzóerő nélkül kellett kezelni a válságot A magyar válságkezelésnek azzal kellett szembesülnie, hogy a globális és európai gazdaságban a válságkezelés időszakában nem várható fellendülés, az általános konjunktúra valószínűleg nem tér vissza, a magyar válságkezelés nem számíthat külső húzóerőre. Helyes feltételezésnek bi— 191 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

zonyult, hogy a 2009-es jelentős gazdasági visszaesést követően egy helyreállítási ciklus következik be 2010-ben a világgazdaságban és a fejlett európai országokban, azonban ez 2011 közepén már egy újabb dekonjunktúra felé vette az irányt. (94. ábra) 94. ábra. Konjunktúraindikátorok alakulása felvevőpiacainkon

Forrás: OECD, Ifo

Külső húzóerők mellett belső motorra sem számíthatott a válságkezelés. A gazdasági, munkaerő-piaci és az egyensúlyi trendek alakulását jelentősen befolyásoló hazai fogyasztást sem lehetett élénkíteni, melynek oka a háztartások igen jelentős eladósodási szintje volt. A háztartások eladósodási szerkezete nagyobb terhet jelentett a családi fogyasztás számára, mint a vállalati eladósodás terhe a vállalati beruházások számára, mert a magas devizahitel-arány miatt a családoknál a magasabb adósságszolgálat terhe mögött nem volt természetes fedezet, devizajövedelem. (95. ábra)

— 192 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

95. ábra. A háztartások és nem pénzügyi vállalatok GDP-arányos eladósodottsága

Forrás: Eurostat

2014 II. negyedév, Ausztria és Norvégia esetén 2013 év vége

Sem a háztartások, sem a vállalatok részéről, sem a fogyasztás, sem a beruházások részéről nem lépett fel gazdaságélénkítő tényező, ezért a gazdaságpolitika egyetlen tényezőre koncentrált: megelőzni a fogyasztás újabb zuhanását, ezzel megteremteni egy későbbi beruházási fellendülés belső környezetét. A régióban a magyar háztartások eladósodása nem volt számottevően magasabb, mint a többi gazdaságé, itt azonban a háztartások eladósodási szerkezete volt nagyságrendileg kedvezőtlenebb: a devizahitelek magas aránya, a lejárati szerkezet és az eladósodás jellege miatt. Utóbbi ingatlanberuházásokhoz köthető, döntően devizahitel-felvétellel járó lakossági eladósodást jelent: az ingatlanberuházások dekonjunktúrában egyáltalán nem, de még konjunktúra esetén sem automatikusan teremtik meg a felvett hitelek visszafizetésének forrását.

Ha a családok a vállalkozói és tudástőke bővítésére, személyes és családi programokhoz vettek volna fel még akár devizahitelt is, akkor a magas teher mögött előbb-utóbb vállalkozói jövedelem és a magasabb — 193 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

tudásszint révén előálló magasabb kereset állt volna. A vállalatok a régiós szinthez képesti magasabb eladósodása azt jelentette, hogy ugyan állt bevétel az adósságtörlesztési kötelezettség mögött, azonban egy külső és belső konjunkturális ciklus idején a beruházások tervezésekor kalkulált bevételek és profit nem valósult meg.

A 2010 közepén összeállított válságkezelési stratégia azzal is számolt, hogy a 2002 és 2010 között felhalmozott lakossági hitelállomány szintje, forrásszerkezete és a felhasználás jellege miatt felhalmozott adósságok leépítése tartósan visszafogja a fogyasztás bővülését.

A magyar gazdaság az uniós tagállamok közül az egyik legnagyobb mértékű lakossági eladósodást mutatta a 2001 és 2008 közötti konjunkturális szakaszban, ezért várható volt, hogy ezt csak egy hasonlóan hosszú, 7-8 éves adósságleépítési szakasszal lehet kiegyenlíteni. Valóban, a magyar gazdaságpolitika hibái miatt a lakossági hitel/GDP mutató 30%-kal nőtt a 2001 és 2008 közötti időszakban – a régiós országok között a legmagasabb, a legnagyobb mértékű eladósodás történt, ráadásul a legrosszabb szerkezetben. Hatására már a 2008-as őszi globális pénzügyi válság előtt megkezdődött a családok alkalmazkodása: csökkentették a fogyasztást. (96. ábra) A magyar háztartások már 2008 előtt jelentős mértékű fogyasztáscsökkenést szenvedtek el, a felhalmozott magas és hibás szerkezetű adósságleépítés (és a költségvetési kiigazítás) már a válság előtt csökkentette a fogyasztás szintjét. A 2010 közepén megfogalmazott válságkezelési stratégia már számolt azzal, hogy a 2008-as válság előtti magas terheket jelentő lakossági eladósodás nem csupán a válság előtt, hanem a válságot követő években is erőteljes fogyasztásleépítéssel jár majd a háztartásoknál. Új gazdaságpolitikát kellett tehát követni 2010 közepétől, amely ezt az automatikusan végbemenő lakossági pénzügyi alkalmazkodási folyamatot nem terheli további alkalmazkodási kényszerrel, hiszen egy új megszorító gazdaságpolitika minden bizonnyal a fogyasztás zuhanását — 194 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

okozta volna a háztartások körében. Ezt célozta a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása. Ez évi mintegy 300-400 milliárd forint – évtizedekkel később rendelkezésre álló – lakossági jövedelem felhasználását hozta előre, miközben az egykulcsos adóreform a lakosság rendelkezésére álló jövedelmet több mint 300-400 milliárd forinttal bővítette.

96. ábra. A lakossági hitel/GDP mutató változása a válság előtt és a fogyasztás válságot követő helyreállása

Forrás: Eurostat

A sikeres magyar válságkezelés titka 2010 után az volt, hogy egyszerre volt képes javítani a költségvetés helyzetét és a háztartások pénzügyi helyzetét. A háztartások felé jövedelmet engedett ki a 16%-os egykulcsos családi adózás révén, de a bevételi oldalon új forrást talált, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításából származó jövedelmet.

Emellett az új forgalmi-fogyasztási adónemek és az adóreform más elemei is új forrást hoztak a költségvetési konszolidáció számára. Kényes egyensúlyt kellett fenntartania a gazdaságpolitikának, mert a háztartások részére átengedett költségvetési bevételeket olyan bevételi forrá— 195 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

sokkal kellett kiegyenlítenie, amelyek közben nem hatnak negatívan sem a fogyasztásra, sem a beruházásra.

A nyugdíjpénztári rendszer átalakítása egyértelműen ilyennek tekinthető, azonban az új közteherviselés keretében bevezetett bankadó és válságadók, valamint a többi különadó sem lehetetlenítette el a vállalatok vagy/és a háztartások beruházási tevékenységét, bár egyes ágazatok esetében idő kellett az alkalmazkodáshoz. Ennek oka éppen a korábban kialakult nagyfokú eladósodottság és annak szerkezete. Vélhetően a bankadó nélkül sem hiteleztek volna többet a hitelintézetek sem a vállalatoknak, sem a lakosságnak, mert egyik szektor sem bővítette volna a tényadatokhoz képest erőteljesebben a beruházásait, egyszerűen azért, mert nem egy új adósságfelhalmozás, hanem a korábbi adósságok leépítési szakaszában volt mindkét szektor.

A külső adósság csökkentésének lehetőségei 2010 közepén a gazdaságpolitika kereste azokat az adósságleépítő eszközöket, amelyek egyszerre csökkentik Magyarország külső sérülékenységét, és nem hatnak negatívan a belső fogyasztásra, valamint a beruházásokra. A külső adósság gyors leépítése azért nem volt járható, mert ennek reálgazdasági ára lett volna: az adósságleépítés erőltetése minden bizonnyal addicionális beruházás- és fogyasztáscsökkenéssel jelentkezett volna (Catão – Milesi-Ferretti, 2013). A nettó külső adósság valamely szektor mérlegalkalmazkodása mellett tud csökkenni, amely reálgazdasági áldozattal jár együtt. A nettó külső adósság adott szintje mellett az egyes szektorok, tehát az állam, a vállalati szektor és a háztartások csak egymás rovására tudják csökkenteni külső adósságukat: minden esetben egy zéró összegű játszma esetén valakinél, valamelyik szektornál negatív hatással járt volna a gazdasági tevékenységre.

A bruttó külső adósság csökkentésére volt mozgástér a gazdaságpolitika számára. A gazdaságpolitika azzal számolt, hogy a belföldi szereplők fokozottabb állampapír-kereslete és a külföldiek alacsonyabb állam— 196 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

papír-állománya révén mérséklődik a külső függőség. Az is az előnyök közé tartozik, hogy az ország kockázati megítélése szempontjából kiemelkedően fontos mutató javul a bruttó külső adósság csökkentésével, ami nemzetközi pénzpiaci értékelés szempontjából kedvező. Az alacsonyabb bruttó adósság az ország bruttó finanszírozási igényének csökkenésével is jár, s ez csökkenti az ország sérülékenységét, pénzpiaci oldalról pedig fenntartja a strukturális reformok véghezviteléhez szükséges társadalmi és politikai stabilitást (Lane – Milesi-Ferretti, 2007).

A bruttó külső adósság csökkenése külföldi követelések leépítésével is elérhető, ehhez a gazdaságpolitika és a monetáris politika összehangolására van szükség. A hazai szereplők közül devizatartalékai révén a jegybank rendelkezik a legnagyobb mértékű külföldi eszközzel. 2004 és 2011 között folyamatosan nőtt a döntően devizatartalékból álló külföldi eszköz. A devizatartalék az IMF–EU-megállapodás eredményeképp rendelkezésre álló 19 milliárd eurós keretösszeg következtében emelkedett, de a külföldi eszközök növekedése mellett a bruttó külső adósság is növekedett. Az állam devizatartozásainak visszafizetésével, valamint a 2014-es önfinanszírozási program által kitűzött belföldi forintfinanszírozás növelésével csökkenni tudott az ország bruttó külső adóssága. Ezek a műveletek ugyanakkor a jegybanki tartalékokat is mérsékelték, a nettó külső adósság tehát nem változott. (97. ábra) A devizatartalék mellett 2004 és 2009 között folyamatosan nőtt a bankok külföldi eszköze is. A 2008-as válságot követően azonnal megindult a belföldi szektorok mérlegalkalmazkodása, ennek hatásaként 2009 és 2014 között folyamatosan csökkent a magyar bankrendszer külföldi eszközállománya, ami hozzájárulhatott az ország bruttó külső adósságának csökkenéséhez.

— 197 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

97. ábra. A gazdaság szektorainak külfölddel szembeni adósságjellegű követelései

Az adatgyűjtés megváltozása miatt a nem banki magánszektor külföldi eszközeinek idősorában 2008-ban törés történt.

Forrás: MNB

A bruttó külső adósság mérséklésének további módja lehet a lakosság külföldi eszközeinek belföldre csatornázása. A 2008-as válság éles határvonalat húz a harmadik szereplő, a nem banki magánszektor külföldi eszközállományának alakulásához a válság előtti és a válságot követő években. Míg a 2004 és 2007 közötti szakaszban folyamatosan és jelentősen nőtt a reálgazdasági szereplők, tehát a nem banki magánszektor külföldi eszközállománya, addig 2008-tól a külföldi eszközfelhalmozás jóval visszafogottabbá vált. A nem banki magánszektor külföldi eszközállományában meghatározó a lakosság szerepe, amely a közvetve birtokolt eszközöket is figyelembe véve összesen a GDP 7%-ának megfelelő külföldi eszközt tart. Ez jelentős eszközállomány, amelyben közvetlenül és közvetetten (befektetéseken keresztül) birtokolt eszközök egyaránt jelentkeznek. (98. ábra) — 198 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

98. ábra. A lakosság közvetlen és közvetett pénzügyi eszközei 2014 II. negyedévének végén

A pénzügyi számlákkal összhangban a lakosság egyéb pénzügyi eszközei között van elszámolva a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása miatt keletkezett követelés.

Forrás: MNB

A 2010 közepén indított válságkezelő stratégia a nettó külső adósság csökkentésével is számolt, de a bruttó külső adósság leépítéséhez képest lassabb, időben hosszabb horizonton. Magyarország külső finanszírozási képességének növelése és nettó külső adósságának csökkentése a külkereskedelmi többlet növelésével érhető el a legegyszerűbben.

Ehhez a magas finanszírozási képesség mellett a külföldi működőtőkebefektetések beáramlására, a hazai szereplők exportképességének erősítésére és természetesen külső konjunktúrára van szükség. Nehezebb, de mindenképpen alkalmazandó eszköz a folyó fizetési mérlegen belül a jövedelemegyenleg hiányának csökkentése.

Magyarország jövedelemegyenlege a válságkezelés éveiben kedvezőtlen volt, a GDP arányában 6–7%-kos hiányt mutatott, ami jelentős mértékű — 199 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

forráskivonást jelentett évente a magyar gazdaságból. A jövedelemegyenleg magas hiánya egyszerre jelzi a reálgazdaság és a pénzügyi rendszer kezdeti gyengeségeit. A jövedelemegyenleg hiányában a korábbi két évtized alatt beáramló külföldi működő tőke profitkiutalása is megjelenik. Ezt érdemes két csoportba sorolni: a belföldi monopóliumok körében szerzett külföldi tulajdonra és a vállalati szektor zömében exportkapacitásait létrehozó külföldi befektetésekre. Míg az első egyértelműen negatív eleme a jövedelemegyenleg hiányának, addig a második a gazdasági felzárkózás forrása.

A kormány új gazdaságpolitikája számolt azzal, hogy akkor lehet csökkenteni a magyar gazdaság jövedelemegyenlegének hiányát, ha a belföldi monopóliumok körében termelt magas profittömeg csökken, illetve a belföldi monopóliumokon szerzett külföldi tulajdon részaránya csökken, e kettő révén csökken a profit kiutalása.

Magyarország nettó külső adósságának csökkentéséhez azonban nem csupán a bruttó külső adósság csökkentése, valamint a monopolterületeken elért magas profittömeg csökkentése, illetve profittranszfer mérséklése járul hozzá, hanem az is, ha az állampapírokat alacsonyabb hozammal vásárolják meg a pénzpiaci befektetők. Ez a lehetőség már 2010 közepén is megnyílhatott volna, ha az MNB akkori vezetése és a kormány között jó együttműködés alakul ki. Ebben az esetben a jegybank akkori vezetése valószínűsíthetően nem emelte volna 7%-os szintre az alapkamatot, ami tovább növelte a fizetési mérleg jövedelemegyenlegének hiányát. A magasabb alapkamat végiggyűrűzött – ez a monetáris transzmisszió hatása – a rövid állampapírhozamokon, valamint a bankszektor betéti és hitelkamatain, s mindezek hatottak a közép- és hosszú lejáratú állampapírhozamokra is, emelve azok szintjét.

Végül Magyarország nettó külső adósságát a külföldi működőtőkebeáramlás erősítésével is csökkenthetjük, ezért a válságkezelési stratégia kezdettől fogva épített a globális gazdaság szereplőinek magyarországi befektetéseire.

— 200 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

A munkaerő-piaci szerkezet átalakítása A magyar munkaerőpiac hármas tagozódásából – belföldi piacra terméket és szolgáltatást előállítók, globális integrációban részt vevők és a helyi piacon nem adózó tevékenységgel részt vevők és munkanélküliek – következett a válságkezelési stratégia foglalkoztatási eleme. Ennek középpontjában az a felismerés állt, hogy kizárólag abban az esetben lehet 2020-ig egymillió új munkahelyet teremteni Magyarországon, ha olyan foglalkoztatási stratégia érvényesül, amely a munkaerőpiac valamennyi nagy csoportjának alternatívát ad a munkavállalásra.

A globális cégcsoportoknál a dolgozók esetében a külföldi működőtőke-beruházások növelése jelenti a megerősített foglalkoztatási lehetőséget. A hazai piacra termelő adózó mikro-, kis- és középvállalati körben a fogyasztási zuhanás megelőzése, valamint a fokozatosan javuló hazai konjunkturális helyzet erősíti meg a korábbi munkahelyi pozíciókat, nyit új munkavállalási lehetőségeket.

A nem adózó helyi piacon működő, illetve munkanélküliként regisztrált munkaerő számára az adórendszeren belüli kedvezmények, valamint az adórendszer fehérítési eszközei hoznak új lehetőséget. A munkaerőpiacról már kiszorult munkanélküliek csoportjainak először a közmunka teremthet új munkahelyet.

Ehhez olyan adóreform vezet el, amely kezeli a munkaerőpiac strukturális munkanélküliségét. A magyar munkaerőpiac egyaránt tagolt a piacok felől – globális, európai és regionális piac, valamint hazai piac és helyi piac – és a munkavállalók helyzete felől. (99. ábra, valamint lásd még a 75. ábrát.)

Az általános végzettséggel nem rendelkező munkavállalói csoport, a nők és az 50 feletti munkavállalói csoport esetében a nemzetközi, ezen belül az európai és a regionális munkanélküliségi szintekhez képest lényegesen alacsonyabb az aktivitási és foglalkoztatási ráta. Olyan foglalkoztatáspolitikára és adóreformra volt szükség, amely elsősorban a munkaerőpiac — 201 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

torzulásait kezeli: kiemelten nyújt munkalehetőséget a munkanélküliség által legerőteljesebben sújtott munkavállalói csoportoknak.

99. ábra. A munkanélküliségi ráta alakulása a 15—64 évesek között

Forrás: Eurostat

négy negyedéves mozgóátlag

2010 közepén az új gazdaságpolitika és a válságkezelés igénye szembesült azzal a helyzettel, hogy az Európai Unió tagállamaiban mért foglalkoztatási szintek közül a második legalacsonyabb jellemzi a magyar gazdaságot. Ezen belül az alacsony foglalkoztatás és a magas munkanélküliség strukturális okai a meghatározóak. A válságkezelési stratégia középpontjába állított új gazdaságpolitikai képlet – foglalkoztatás bővülése + újraindított növekedés = fenntartható egyensúly – első és legfontosabb elemeként bővíteni kellett a foglalkoztatást, ehhez azonban strukturális reformokra volt szükség.

Itt kapcsolódik össze a válságkezelési stratégia és az új társadalomfilozófia. Mindkettő középpontjában a munka, tehát a foglalkoztatási szint emelése és a munkanélküliségi ráta csökkentése áll. A válságkezelési stratégiában fel kellett oldani egy elvi ellentmondást, amely a politikai — 202 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

stabilitás megőrzése, az új társadalomfilozófia és az új egyensúlyt helyreállító gazdaságpolitika között feszült. Úgy kellett helyreállítani a pénzügyi egyensúlyt, hogy közben fennmaradjon a politikai stabilitás, mert így lehetett végigvinni a strukturális reformokat. A három célt egyszerre kellett elérni, mert az uniós válságkezelések és a 2006–2010 közötti két sikertelen magyar egyensúlyi kiigazítás általános tapasztalata az volt: ha bármelyik cél nem teljesül, a másik kettő is veszélybe kerül. Munkaerő-piaci eredmények nélkül nem lehet fenntartani a politikai stabilitást, enélkül nem lehet végigvinni a szerkezeti átalakításokat, ezek nélkül nem tartós az egyensúlyi kiigazítás.

A három cél egyidejű eléréséhez meg kellett akadályozni a fogyasztás zuhanását, ezért sem lehetett megszorító programot követni. Mind a három cél teljesítéséhez közben egyszerre kellett új perspektívát nyitni a külföldi befektetőknek, a hazai mikro-, kis- és középvállalatoknak, valamint a közmunkák révén e két szektorban nem foglalkoztatható munkavállalói csoportoknak.

100. ábra. A foglalkoztatási ráta alakulása képzettség szerinti bontásban

Forrás: Eurostat — 203 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

Magyarországon a munkaerő-piaci tartalékok jelentős része az alacsony képzettségű munkavállalói csoportokban, illetve a munkaerőpiacról kiszorult csoportoknál jelentkezik. A litván, szlovák, lengyel, cseh és horvát munkaerőpiacokhoz hasonlóan a magyar munkaerőpiacon is az alacsony képzettségűek körében a legmagasabb a munkanélküliség, s egyúttal a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta. Ez munkaerőpiaci tartalékot is jelent, tehát a válságkezelési stratégiának ezek után már csupán azokat az eszközöket kellett megtalálnia, amelyek az alacsony képzettségű munkavállalói és potenciálisan munkát vállaló csoportokban közmunkák révén bővítik a foglalkoztatást. (100. ábra) A válságkezelési stratégia számolt azzal, hogy az alacsony képzettségűek körében bővülő foglalkoztatás termelékenységi áldozattal jár: átváltás van az alacsony hozzáadott értéket előállító alacsony képzettségű munkavállalók többletfoglalkoztatása és a termelékenységi szint változása között. Minél kevesebb alacsony hozzáadott értékű árut előállító alacsony képzettségű munkaerőt alkalmaz egy gazdaság, annál magasabb munkatermelékenységet érhet el és fordítva. (101. ábra) A magyar válságkezelési stratégia középpontjában álló új gazdaságpolitikai képlet, ezen belül a foglalkoztatásbővítési cél szempontjából azonban érdemes volt vállalni a termelékenységi áldozatot egy magasabb foglalkoztatási szint érdekében. Még akkor is, ha a magasabb foglalkoztatáshoz átmeneti ideig közmunkákon keresztül vezet az út. Ez már az új gazdaságpolitikával összhangban álló új társadalomfilozófiából következik, amelynek középpontjában a munka áll a munkanélküli juttatások helyett.

— 204 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

101. ábra. A termelékenység és a reál munkaköltségek alakulása a versenyszektorban

Forrás: KSH-adatok alapján MNB-számítás

*becsült érték

Válságkezelés monetáris politikai fordulat nélkül Magyarország 2010 közepén sajátos gazdaságpolitikai dilemmával szembesült. 2008 után valamennyi válságkezelésre kényszerült globális gazdaság – az angolszász országoktól az eurózónán keresztül a japán gazdaságig – minden esetben monetáris politikai fordulatot vett igénybe a válságkezeléshez.

A jegybankok a válságkezelésre vállalkozó globális gazdasági szereplők többségénél a kormányoktól függetlenül működnek, de a kormányok által követett gazdaságpolitikát és a jegybankok által alkalmazott monetáris politikát a válságkezelés érdekében összehangolták. (102. ábra) 2010 közepén világos volt, hogy Magyarország egészen sajátos helyzetben kényszerül válságkezelésre: a jegybank nem támogatja a kormány által — 205 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

meghirdetett gazdaságpolitikát, nem vesz részt a válságkezelésben, és nem tér el a korábbi ortodox, hagyományos monetáris politikától. A költségvetési konszolidációt tehát monetáris politikai fordulat nélkül kellett sikerre vinnie az országnak.

102. ábra. A fejlett gazdaságok alapkamatainak alakulása

Forrás: Bloomberg

2008 után számos válságkezelésre vállalkozott fejlett piacgazdaság élvezte az adott országok jegybankjainak belső monetáris fordulatát: az angolszász jegybankoktól az Európai Központi Bankon át a japán jegybankig a központi bankok széleskörűen nem hagyományos, új monetáris eszközöket alkalmaztak a kormányok válságkezelésének támogatására.

2010 közepén még nem látszódott, hogy a magyar jegybank támogatás helyett éppen a kormányzati válságkezelés ellenében hoz döntéseket (alapkamat-emelések), azonban a válságkezelés számára világossá vált: a magyar válságkezelésben nem lehet összehangolni a gazdaságpolitikát és a monetáris politikát, tehát a fiskális konszolidáció nem támaszkodhat monetáris fordulatra.

— 206 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

Az is látható volt 2010 közepén a válságkezelési stratégia kidolgozásakor, hogy ez az összhanghiány megjelenik majd a magyar reálgazdaság pénzügyi feltételrendszerének romlásában is. Ha a magyar jegybank a fiskális konszolidáció időszakában nem hajt végre monetáris politikai fordulatot, akkor bizonyosan nem csökkenti historikusan a legalacsonyabb szintre az alapkamatot, ahogy azt tették a globális gazdaság nagyobb és kisebb jegybankjai, ennek hatására azonban a fogyasztási és beruházási fordulathoz szükséges alacsonyabb kamatszintek sem alakulnak ki.

103. ábra. Új kihelyezésű vállalati hitelek kamatszintje Magyarországon és az eurózónában

Forrás: MNB, EKB

Valóban, a magyar reálgazdasági szereplőknek, ezen belül is különösen a mikro-, kis- és középvállalatoknak a régiós és uniós versenytársakhoz képest lényegesen magasabb költséggel elérhető hitelezési feltételrendszerrel kellett végrehajtani, az alkalmazkodást. Egymillió euró feletti hitelek esetében elsősorban a magas alapkamatok, a magas adósságszintek, a magas államadósság, a magas kockázati felár és a jegybanki árfolyam-politika következtében 2010 közepén jelentős különbség alakult — 207 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

ki az eurózóna és a magyar gazdasági szereplők által elérhető kamatszintek között. (103. ábra) Míg az eurózóna reálgazdasági szereplői 4% alatti átlagos kamatszinten érték el a kölcsönöket, addig a magyar vállalati szektor szereplői – az egymillió eurónál magasabb kölcsönöket – 6-8% közötti átlagkamattal érték el a pénzügyi konszolidáció első szakaszában. Ráadásul ez egészen a jegybanki monetáris fordulat megindulásáig, tehát a 2012 augusztusától elinduló alapkamat-csökkentési ciklusig folyamatosan nőtt, s a magyar gazdaság szereplői 2012 közepén már csaknem 10%-os hitelkamatokkal szembesültek.

Még ennél is nagyobb volt a kedvezőtlen rés az eurózóna és a magyar hitelezési feltételek között az egymillió eurónál kisebb kölcsönök esetében: itt 2010 közepén majdnem 10%-os hitelkamatokkal szembesültek a magyar piaci szereplők, miközben 4% körüli hitelkamatokkal élhettek az eurózóna piaci szereplői. Ez elsősorban a mikro-, kis- és középvállalati kört érintette kedvezőtlenül, éppen azt a vállalati kört, ahol a gazdaságpolitika szerette volna elérni a piaci típusú foglalkoztatás bővülését: az új munkahelyek a válságkezelés időszakában a felzárkózási feltételek, ezen belül a hitelfeltételek rendkívül kedvezőtlen jellege miatt a lehetségesnél lényegesen kisebb mértékben jöhettek létre.

Még ennél is kedvezőtlenebb helyzet alakult ki a reálgazdasági szereplők számára a forint/euró árfolyam terén. 2010 közepére, tehát a válságkezelés indulásának pillanatára az átlagos forint/euró árfolyam a 2000. évi 260 forint/euróról, valamint a csatlakozás idején érvényesülő 250 forint/euró árfolyamról 280 forint/euró árfolyamszint közelébe emelkedett.

Ez első pillantásra azt jelzi, hogy a magyar reálgazdasági szereplők az árfolyamon keresztül hirtelen támogatást kaptak egy exportorientált beruházási és üzleti politikához. Ezzel szemben, ha figyelembe vesszük a nominális euróárfolyam mögött a reáleffektív árfolyam alakulását – tehát az eurózóna és a magyar gazdaság közötti inflációs, egységnyi bérköltségbeli és termelékenységi különbséget is –, akkor a magyar reálgazdasági szereplők számára a valóságos, reáleffektív árfolyam 2008 — 208 —

7. fejezet

A válságkezelés stratégiája

közepén a 2000-es érték 80%-ka közelében alakult. Ez már jelentős visszatartó erő volt a magyar reálgazdasági szereplők döntő többsége számára egy exportközpontú, tehát a külkereskedelmi mérleget javító és a GDPnövekedését segítő, a foglalkoztatást bővítő üzletpolitika követésére, ami a válságkezelési stratégia szempontjából zárt el egy utat. (104. ábra) 104. ábra. A reáleffektív árfolyam és az átlagos forint/euró árfolyam alakulása

Forrás: MNB

Reáleffektív árfolyam termelőiár-alapon

A megfigyelt reáleffektív árfolyam nem támogatta kellő mértékben azokat a mikro-, kis- és középvállalatokat, amelyek a külső piacokra belépve exportközpontú üzletpolitikával és ezt alátámasztó beruházásokkal kalkuláltak. Ráadásul a magas jegybanki alapkamattal fenntartott relatíve stabil forintárfolyam hamis biztonságérzetet keltve hozzájárult a devizahitelezés széles körű elterjedéséhez és a gazdaság növekvő sérülékenységéhez. Figyelembe véve exportpiacaink válságot követő gyengélkedését és az időközben felépült devizaadósság mértékét, az árfolyam 2008-at követő leértékelődése kevéssé tudta betölteni a kis, nyitott gazdaságokban várható gazdaságélénkítő szerepét.

— 209 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

2010 közepén mind a külső, mind a belső feltételek terén alig megoldható helyzet alakult ki a sikeres költségvetési konszolidáció, illetve válságkezelés szempontjából. Külső piacokról nem jött többletkereslet, nem volt lehetséges IMF–EU-megállapodást kötni annak megszorítóprogram-kockázata miatt. Sőt, a belső felhalmozódott adósságok, a vállalati és háztartási adósságok, a kifejezetten hátrányos reáleffektív árfolyam és az eurózóna-versenytársakénál nagyságrendileg rosszabb hitelfelvételi feltételek következtében nem lehetett egyetlen dinamizáló, a foglalkoztatást bővítő és növekedést támogató forrásra támaszkodni.

— 210 —

8. fejezet

Új gazdaságpolitika 2010-ben a magyar gazdaságpolitika visszatért a pragmatikus közgazdasági gondolkodáshoz. Ennek középpontjában az áll, hogy a munka, tőke és tudás (technológia) termel új értéket. Ezekkel szemben az újraelosztás – tehát amikor az állami költségvetésen keresztül az egyik társadalmi csoporttól (ahol érték jött létre) újraosztanak jövedelmet egy másik társadalmi csoporthoz (ahol nem jött létre új érték) – nem hoz létre új értéket, bár azok eloszlását közelítheti a társadalmi optimumhoz, ami hozzájárulhat a gazdasági potenciál jobb kihasználásához, és így új értékek létrehozásához. Ez igaz a munkaerőpiacon jelen lévő munkanélküli társadalmi csoportra, de nem igaz a gyermeket nevelőkre, hiszen ott új érték jön létre: a gyermek családi befektetés a jövőbe. Hasonló módon az inaktív társadalmi csoportokhoz tartozó nyugdíjasok esetében sem jelent újraelosztást az állami költségvetésen keresztül kifizetett nyugdíj, mert azt korábban a nyugdíjasok új értékként már megtermelték.

Visszatérés a pragmatikus közgazdasági gondolkodáshoz A pragmatikus közgazdasági gondolkodáshoz való visszatérés azt jelentette, hogy újból a munkahelyteremtésre kell koncentrálnia a gazdaságpolitikai eszköztárnak a szociális újraelosztás, ezen belül különösen a munkanélküliséggel kapcsolatos juttatások helyett. Ha a növekedés forrásait vizsgáljuk, akkor válik világossá az új gazdaságpolitika pragmatizmusa.

A GDP-növekedése a foglalkoztatás bővüléséből, a versenyképesség erősödéséből és a társadalmon belüli jövedelemelosztás arányosságából adódik. A foglalkoztatás bővülése mögött új érték előállítása áll. A versenyképesség erősödése mögött a munka által előállított új érték, az ebbe bekapcsolódó magasabb tőke és a korábbinál fejlettebb technoló— 211 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

gia, tudás működik. Az arányos társadalmi jövedelemeloszlás járul hozzá a gazdasági növekedéshez: minél szélesebb a társadalomban a megtermelt javakból származó jövedelmek eloszlása, annál erősebb a társadalom fogyasztási és beruházási képessége. (105. ábra) 105. ábra. A növekedés forrásai

Forrás: Növekedéskutató Intézet

Az angolszász, az európai és az ázsiai felzárkózási modellek közös vonása, hogy három erőforrás játszik főszerepet a gazdasági növekedésben: a tudás bővülése, az új technológiák alkalmazása és a társadalmi tőke erősítése. A tudás bővítése az oktatás és a képzés szerepének átértékelését és átrendezését igényli, ezen belül az életen át tartó tanulás, (át)képzés kiépítése és a minőségi felsőoktatás megteremtése a legfontosabbak. Az új technológiák alkalmazása a növekedés legfontosabb látható forrása a gazdaságban, ezért a családok és a közösségek keretein belül, valamint az állami működés terén egyaránt gyorsítani és szélesíteni kell az új technológiák, innovációk elterjedését.

A társadalmi tőke – az együttműködés egyének és közösségek között, az önbizalom, a közbizalom, az optimizmus, az erkölcs és a jó közhan— 212 —

8. fejezet

Új gazdaságpolitika

gulat – a legfontosabb láthatatlan forrása a gazdasági felzárkózásnak és a társadalmi felemelkedésnek. Napjainkban pedig a korábbi évtizedek romboló szocializmusának messze ható következményeként a társadalmi tőkével való ellátottság lényegesen rosszabb, mint a pénzzel, hitellel, tulajdonnal, tehát az anyagi jellegű tőkejavakkal való ellátottság.

Ha csak egy szűk társadalmi csoport élvezi a megtermelt új értékből származó új jövedelem hasznát, akkor ugyanebben a társadalmi csoportban bővül a fogyasztás és a beruházás, de annak mértéke messze elmarad a széles társadalmi csoportoknál létrejövő jövedelem fogyasztási és beruházási felhasználásától. Ha csak egy szűk társadalmi csoportban halmozódnak fel az új jövedelmek – ahogy az a mai amerikai gazdasági és társadalmi modellben történik –, akkor a fogyasztás már a luxusfogyasztás felé, a beruházások pedig a kincsképző befektetések felé tolódnak el.

Mindkettő lényegesen kisebb mértékben növeli az adott gazdaság potenciális növekedési ütemét, sőt visszafogottabb fogyasztási és beruházási dinamikán keresztül mérsékli a foglalkoztatás bővülését is.

A pragmatikus közgazdasági gondolkodáshoz való visszatérést jelzi az is, hogy az új kormány új gazdaságpolitikája azonnal lépéseket tett a foglalkoztatás bővítése és a munkanélküliség csökkentése felé: azonnal bővítette a GDP növekedésének forrásait. Hasonló módon azonnal döntések születtek a jövedelemeloszlás aránytalanságtalanságainak mérséklésére: ez a kormányzati transzferekre épülő társadalmi újraelosztás szűkítését jelentette. E kettő erősítette a potenciális növekedés forrásait, azonban a foglalkoztatás bővítése először – közmunkákon keresztül – az alacsony képzettségű munkavállalói csoportoknál történt, ami először termelékenységi áldozattal járt. A pragmatikus gazdaságpolitikai gondolkodás szerint azonban ezt a rövid távú áldozatot érdemes meghozni egy hosszú távú nyereség érdekében, mert a foglalkoztatás bővülése és az arányosabb jövedelemeloszlás együtt magasabb fogyasztási, majd beruházási szintet eredményeznek: a rövid távú áldozatok után már 3–4 éven belül megteremtik a termelékenység emelkedésének tényezőit.

— 213 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

Ha a gazdasági növekedés forrásait mélyebben vizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy egy gazdaság növekedési és jövedelemtermelési képességét a rendelkezésre álló reálvagyon (természeti erőforrások, infrastruktúra, gépek), az elérhető humántőke mennyisége és minősége, az alkalmazott technológiák és menedzsmentelvek színvonala mellett a társadalmi tőke és az intézményrendszer jellemzői is alapvetően befolyásolják. A nemzeti vagyonban természetesen egyszerre vannak fizikai elemek (természeti adottságok, tőkejavak, infrastruktúra-elemek, ingatlanok és más fizikailag is megragadható javak) és a humán erőforrások (a munkapiacon bevonható aktív népesség). A reál és a humán tőke termelési képességét és termelékenységét alapvetően befolyásolja az alkalmazott technológiai színvonal és a képzettség (a tudástőke körébe tartozó információk). (106. ábra) 106. ábra. A gazdasági növekedés forrásai

Forrás: Növekedéskutató Intézet

Mindezek alapján megfogalmazható a jelenlegi hazai gazdaság determináltságának alapvető logikája: a társadalmi tőke csapdája.

— 214 —

8. fejezet

Új gazdaságpolitika

A XXI. században a gazdasági siker már döntően nem gazdasági tényezőkön alapul, hanem az erkölcs, közbizalom, önbizalom, együttműködés, optimizmus, családi értékátadás, megbízhatóság társadalmi tényezőin.

Gazdasági siker nélkül ezek fogynak, és a lelki-fizikai betegségek óriási gazdasági veszteséget okoznak. Szűkülő társadalmi tőkével nem lehet gyorsan növekedni: a kör bezárult. A magyar gazdaság mai problémáinak gyökere az, hogy mintegy egymillió adózó munkahely hiányzik a gazdaságból. Ez a lehetségesnél kisebb GDP-növekedési ütemet enged meg, ennek következtében a költségvetés elesik lehetséges és szükséges bevételeinek jelentős részétől: hol a növekedés, hol az egyensúly romlik el.27 (107. ábra) 107. ábra. A társadalmi tőke csapdája

Forrás: Cséfalvay–Matolcsy (szerk.), 2009 A témával részletesen foglalkozik Cséfalvay Z. — Matolcsy Gy. (szerk.) (2009), Kopátsy S. (2011) és Kopp M. — Martos T. (2011).

27

— 215 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A 2002 és 2010 közötti hibás gazdaságpolitika bővítette ugyan a nemzeti vagyon ingatlan részét az új lakásépítéseken, lakásfelújításokon és üzleti célú ingatlanbefektetéseken keresztül, azonban ezt fenntarthatatlan finanszírozási szerkezetben tette meg, ráadásul olyan módon, ami nem eredményezte a termelékenység hosszabb távú növekedését.

Hosszabb távon kedvezőbb nemzeti vagyonbővülést eredményezett volna az eladósodásból finanszírozott ingatlan- és infrastrukturális beruházások helyett a humántőke mennyiségének és minőségének egyidejű bővítése. Ez azonban elmaradt.

A 2002 és 2010 közötti magyar makrogazdasági adatok fokozatos és folyamatos romlása mögött egy további rejtett közgazdasági összefüggés is meghúzódik.

A rendelkezésre álló reál és humán tőke mellett a társadalmi tőke is döntően befolyásolja a gazdasági növekedést. Ebbe a körbe olyan láthatatlan tényezők tartozhatnak, mint a társadalmi csoportok közötti bizalom, a családi kötelékek erőssége, a közösségek ereje, a pozitív és jövőben bízó gondolkodás, a kockázatvállalási hajlandóság és a közösségi érdekek egyéni érdekek elé helyezése stb.28 Ezen a téren következett be a legnagyobb mértékű romlás – gyarapodás helyett – a 2002 és 2010 közötti időszakban. Ez már megjelent a 2006 őszi politikai instabilitásban, megjelent a kormányzó politikai erő felé megnyilvánuló társadalmi bizalmatlanságban, tetten érhető volt az országot elhagyó és a 2004-es uniós csatlakozás előnyét kihasználó munkavállalói csoportok viselkedésében, valamint a fogyasztás és beruházás lehetségesnél kisebb dinamikájában.

Magyarország valójában azért tért le az 1990-es évek végén már elindult felzárkózási pályáról, azért romlottak a régióhoz és a fejlett uniós gazdaságokhoz képest igen jelentősen a makrogazdasági mutatók, mert 2002 és 2010 között először megtorpant, majd zuhant a társadalmi tőke felhalA bizalom szerepéről lásd például Akerlof, G. A. — Shiller, R. J. (2009): Animal Spirits: How Human Psychology Drives the Economy, and Why It Matters for Global Capitalism. Princeton University Press.

28

— 216 —

8. fejezet

Új gazdaságpolitika

mozódási trendje. 2005 első felében már megtört a beruházási trend, a 2006. szeptemberi első megszorító csomagot követően megtört a fogyasztási trend, a 2006. őszi politikai instabilitás nyílt törést hozott a társadalmi tőke felhalmozódásában, és 2008 őszén az Európai Unió tagországai közül Magyarország kért először IMF–EU-védőhálót. Ezek egyrészt forrásai, másrészt jelzői a társadalmi tőke negatív folyamatainak, de okai is a társadalmi tőke szűkülésének a 2002–2010 közötti időszakban.

Hasonló módon az 1990 és 2010 közötti, átmeneti két évtized során végig jellemző volt a társadalmi tőke lehetségesnél kisebb mértékű gyarapodása, mert végig – a rövid 1998–2002 közötti időszaktól eltekintve – hibás gazdaságpolitika és hibás társadalompolitika érvényesült. A közbizalom és az üzleti bizalom valamennyi mutatója lényeges és negatív eltérést mutatott a két évtized során a régiós és uniós hasonló mutatókhoz képest: ez a társadalmi tőke hiányát jelzi.

Még mélyebb rétegét érinti a gazdasági és társadalmi értékfelhalmozásnak az, ha a gazdasági növekedés forrásai közé a tudástőke mellett a társadalom rendelkezésére álló tehetségtőke felhalmozódását, valamint a gazdasági-társadalmi kapcsolatokat irányító erkölcsi normákat vizsgáljuk.

Munka révén létrejött érték szükséges a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon bővüléséhez, a fizikai tőke felhalmozódása mellett tudástőke felhalmozódására is szükség van. Emellett van még két további, fizikailag szintén nem megragadható, láthatatlan forrása a gazdasági növekedésnek: a tehetség és az erkölcs. Minden gazdaság rejtett közgazdasági összefüggése az, hogy egységnyi tehetség ma sokszoros értéket állíthat elő minden korábbi társadalmi berendezkedéshez és gazdasági szerkezethez képest. Amikor a földre és a fizikai erőre alapozódott a gazdaság és a társadalom, akkor két gazdasági szereplő között a puszta fizikai erőkülönbség döntött: a föld és a lassan, de megújuló technológia mellett a fizikai erő döntő eleme volt a gazdasági érték felhalmozásának.

A XX. század második felétől azonban már olyan gazdasági szerkezet alakult ki, amelyben két munkavállaló között nem a fizikai erő jelenti — 217 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

a különbséget, hanem a tudás és képzettség szintje, különösen pedig az ezek mellett a teljes életút során használt motiváció, egyes készségek és a tehetség. (Kopátsy S., 2011) Ha a tehetséget nézzük, akkor már nem három-négyszeres különbség van két modern munkavállaló között a mai globális piacgazdaságban, hanem akár ezerszeres, milliószoros különbség is kialakulhat egy technológiai áttörést hozó felfedező és egy betanított munkát végző munkavállaló között. (Kopátsy S., 2011) Még fontosabb egy másik összefüggés: az iránytűként működő erkölcsi értékek alakulása. Ha a társadalom tagjai és a gazdaság szereplői a politika és a gazdasági elit működését nem tartják etikusnak, az láthatatlan módon rombolja a társadalmi tőke szövetét, bizalmatlanságot és az együttműködés rejtett visszavonását hozza gazdaságban és társadalomban egyaránt. (108. ábra) 108. ábra. Erkölcs-tudás-tehetség

Forrás: Kopátsy S. (2011), Növekedéskutató Intézet — 218 —

8. fejezet

Új gazdaságpolitika

Az 1990 és 2010 közötti időszakban végig jellemző volt az, hogy a társadalom tagjai és a gazdasági szereplők gyanakvással tekintettek az erkölcsi iránytűre: a politikai élet és a gazdasági elit szereplői nem élvezték az angolszász vagy skandináv értékrendben egyértelmű elismertséget, támogatást a társadalom körében. Az 1990 és 2010 közötti időszakban rendszeresen elvégzett értékkutatásokból is látható, valamint a gazdasági konjunktúrát jelző mutatók is jelzik, hogy a társadalmi tőkét romboló erkölcsi értékrend megjelenik a két évtized versenytársakéhoz képest gyengébb gazdasági teljesítményében, valamint a 2004 utáni több százezres külföldi munkavállalásban. 2010 után azért is lehetett sikeres a konszolidáció és a stabilizáció, mert rejtett erkölcsi fordulat is végbement Magyarországon: már nem volt természetes a segély munka helyett, nem volt természetes a bankrendszer és a belföldi monopóliumok extraprofitja, nem volt fenntartható a tisztességtelen devizahitelezés, és többé nem volt természetes az, hogy a jegybank nem segíti a kormányzati gazdaságpolitikát.

Új gazdaságpolitika és új értékrend Nemzetek, országok, közösségek és cégek gazdaságtörténeti sikerei mélyén igen sok esetben a korábbi hátrányok későbbi előnyökké történő átalakítása állt. Japán 1950 és 1973 között nyersanyag és energiahordozó hiányában a korábbi iparosításra is építve sikeres gazdasági felzárkózást hajtott végre, amely éppen arra épült, hogy a felzárkózás forrásai közül kizárólag csak a munkaerő állt rendelkezésére. Ebből a hátrányos helyzetből kovácsolt előnyt az 1970-es évtized elejére.

Hasonló módon később a négy ázsiai kistigris – Szingapúr, Hongkong, Tajvan és Dél-Korea – a nyersanyagok és energiahordozók, a természeti kincsek és az örökölt tőke teljes hiánya ellenére, valójában éppen ezért hajtott végre sikeres felzárkózást. Kizárólag a munkaerő, a tudástőke bővítése, a társadalom számára rendelkezésre álló tehetségek jó felhasználása, világos és elfogadott erkölcsi értékrend érvényesülése, valamint arányos jövedelemeloszlás vezettek sikerre. A társadalmi tőke — 219 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

felhalmozódása tette lehetővé a nemzeti vagyon és a nemzeti jövedelem bővülését.

A sikeres európai felzárkózási példák, a bajor, sváb, tiroli, skandináv és katalán, az elmúlt két évtizedben pedig a balti, lengyel és szlovák sikertörténetek hasonló összefüggést mutatnak. Minden esetben hátrányos helyzetből indultak az adott országok, mert a gazdasági növekedés erőforrásai között nem számíthattak természeti kincsekre és örökölt tőkére.

A tudástőke felhalmozását, a technológiák bevonását, a társadalmi tőke bővítését, a tehetségek jó hasznosítását és világos erkölcsi értékrendet használtak a sikerhez.

Magyarország esetében a 2010 és 2030 közötti időszakban már építeni lehet erre az új szemléletre, amely megkeresi a hátrányokat, és azokból épít előnyt. A közepesen fejlett magyar infrastruktúrát uniós és külföldi befektetési forrásokból lehet fejlett infrastrukturális szintre hozni, ehhez erős beruházási dinamika tartozik, ami jó növekedési forrás. A magyar kis- és középvállalatok tőkeszegények, s ezért éppen ide érdemes csoportosítani az uniós források jelentős részét, amely révén erős vállalkozói dinamikát lehet állítani a gazdasági növekedés mögé. A magyar társadalom jövedelmi szintje alacsony, illetve a belső piac szűk, azonban az egyensúly helyreállítása és a gazdasági növekedés újraindítása után folyamatosan lehet számítani a korábbinál erősebb és jobb szerkezetű fogyasztási dinamikára: ez folyamatos forrása lehet a GDP-növekedésének. (109. ábra) A gazdaságpolitika 2010-ben visszatért az 1998 és 2002 közötti gondolkodáshoz, amikor az első Széchenyi Terv keretei között a beruházási források felhasználásának iránytűje sikeresen érvényesült: az ország potenciális előnyeit kell valóságos előnyökké alakítani.

— 220 —

8. fejezet

Új gazdaságpolitika

109. ábra. Hátrányok és előnyök

Forrás: Növekedéskutató Intézet

Ezt a gondolkodást és közgazdasági szemléletet alig használta az 1990 és 2010 közötti időszak, különösen nem használta a 2002 és 2010 közötti hibás gazdaságpolitika. Az elrontott gazdaságpolitika szinte kizárólag az új eladósodást használta a növekedés forrásaként, és nem használta a földrajzi helyzetből, a hazai gyógyvízkincsből, a Kárpát-medencei magyar kisebbségekből és az innovációra alkalmas magyar gondolkodásból eredő potenciális előnyöket. Ha használta volna, akkor a 2004 és 2010 között időszakban az uniós források döntő többségét gazdaságfejlesztésre fordították volna az adott időszak kormányai, hiszen a gazdaságban lehet kihasználni a földrajzi helyzet, a gyógyvízkincs, a Kárpát-medencei egységes gazdasági teret megszövő vállalkozások és a kutatás-fejlesztés, innováció forrásait. A 2002 és 2010, valamint az 1990 és 2010 közötti időszak versenytársakhoz képest jelentősen elmaradó magyar gazdasági teljesítménye mögött rejtett módon az is meghúzódik, hogy Magyarország nem az előnyeire épített, nem kísérelte meg a potenciális előnyöket valóságos előnyökké változtatni, miközben hátrányait sem építette előnnyé. (110. ábra)

— 221 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

110. ábra. Potenciális és valóságos előnyök

Forrás: Növekedéskutató Intézet

2010-ben a magyar gazdaságpolitika visszatért a pragmatikus gazdasági gondolkodáshoz, használta az 1998 és 2002 közötti sikeres felzárkózási receptet, de a leglényegesebb változás az volt, hogy új gazdaságpolitikai képletet állított fel. Az 1990 és 2010 közötti időszakban – egy rövid szakasztól eltekintve, amikor 240 000 új munkahely jött létre 1998 és 2002 között – a gazdaságpolitika végig egy leegyszerűsített, végül kudarcot hozó képletet használt. Ebben fordulópont az egyensúly volt, ezen belül is a költségvetési egyensúly, és eredmény volna a növekedés, a gazdasági felzárkózás.

A neoliberális közgazdasági gondolkodás alapján már 1990 előtt felállították azt a magyarországi közgazdasági képletet, amely szerint először el kell érni az egyensúlyt, majd ezt követően az egyensúlyi pályán haladó magyar gazdaság automatikusan növekedési pályára áll, az egyensúly és növekedés megteremti a gazdasági felzárkózás és társadalmi felemelkedés lehetőségét. A logika azonban csak akkor működhetett volna, ha legalább a nyugat-európai, de inkább az angolszász és — 222 —

8. fejezet

Új gazdaságpolitika

kelet-ázsiai foglalkoztatási szint jellemezte volna ebben a két évtizedben a magyar gazdaságot. Magas foglalkoztatási szint mellett igen, alacsony foglalkoztatási szint esetén nem működik az egyensúly = növekedés képlete, mert alacsony foglalkoztatás miatt a beinduló növekedés elrontja a költségvetési egyensúlyt. Ennek következtében költségvetési kiadásokat csökkentő programot indítanak, ez elrontja a növekedést: kialakul a „se egyensúly, se növekedés” helyzete. (111. ábra) 111. ábra. A magyar gazdaságpolitika régi (1990—2010) és új (2010—) képlete

Forrás: Növekedéskutató Intézet

Miért váltja ki az alacsony foglalkoztatási szint ezt a helyzetet? Ennek oka részben a jövedelem eloszlása: ha egy társadalomban a potenciális munkavállalói csoportok közül jelentős csoportok nem vesznek részt új érték alkotásában, tehát a költségvetésen keresztül folyó újraelosztásból származik a jövedelmük, akkor az olyan jövedelemeloszlást okoz, amely aránytalanná válik. Az aránytalan jövedelemeloszlás miatt erősödik a gazdasági növekedésből jelentős új jövedelemre szert tevő társadalmi csoportok döntően importtermékekre épülő fogyasztása: ez felborítja a külkereskedelmi egyensúlyt.

— 223 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

Ha potenciális munkavállalói csoportok jelentős létszámban maradnak ki a megtermelt új jövedelemből, akkor ez a fogyasztási bázis szűkösségét okozza: jelentős társadalmi csoportok nem lépnek fel a belföldi piacon belföldi termékek és szolgáltatások vásárlóiként. A magyar gazdaságban az 1990 és 2010 közötti évtizedekben 60% alatt és körül volt a foglalkoztatási ráta, miközben az uniós tagállamok átlagos foglalkoztatási rátája 65%, az angolszász gazdaságoké 75%, és a gyorsan felzárkózó kelet-ázsiai, ezen belül is a kínai gazdaságé 85%. (112. ábra) 112. ábra. Munkavállalói jövedelem a bruttó hozzáadott érték arányában

Forrás: OECD

Az alacsony magyar foglalkoztatási szint miatt a belföldön előállított termékek és szolgáltatások kínálata nem találkozott egy széles körű, munkajövedelemből származó kereslettel. Az importtermékekre, ezen belül a luxustermékekre a gazdasági növekedés szűk csoportjai többletkeresletet teremtettek, azonban ez kedvezőtlenül hatott a külkereskedelmi mérlegre. Az új gazdaságpolitika azonnal elindult a munkaerőpiacról kiszorult csoportok integrálása felé, először közmunkák révén, majd képzési programokkal támogatva a piaci munkavállalást.

— 224 —

8. fejezet

Új gazdaságpolitika

Az 1990 és 2010 között érvényesített hibás gazdaságpolitikai képlet nem számolt azzal, hogy akkor lehet tartós egyensúly, ha a gazdaság eléri legalább az európai uniós tagállamok átlagos 65%-os foglalkoztatottsági szintjét. A fenntartható egyensúlyhoz egy fejletlen gazdasági szerkezetből indulva természetesen még az is szükséges, hogy ne egy jóléti államra hasonlító költségvetési újraelosztás, hanem a munkát és a tudástőke felhalmozódását ösztönző gazdaságpolitika érvényesüljön. A hibás közgazdasági gondolkodás miatt 1990 és 2010 között végig érvényesült a „növekedés vagy egyensúly” ciklikussága, hiszen a növekedés szerkezete rendre elrontotta a költségvetési egyensúlyt, az egyensúly helyreállítását célzó egyenlegjavító programok pedig lefékezték a gazdasági növekedést.

113. ábra. Az államháztartás finanszírozási igényének alakulása

Forrás: MNB

negyedéves és négy negyedéves adatok a GDP arányában

Az átmeneti két évtized alapvető közgazdasági összefüggése, hogy alacsony foglalkoztatási szint alatt – legalább az uniós 65%-os foglalkoztatási ráta alatti szinteken – a növekedés nem teremt automatikusan egyensúlyt, ahogy az egyensúly sem teremt automatikusan növekedést.

— 225 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A gazdaságpolitikát nem lehet csak e két tényezőre alapozni, hanem szükséges harmadik tényezőként bekapcsolni a foglalkoztatást. 2010ben az új magyar gazdaságpolitika már három tényezőre épített: az egyensúly megteremtésére, a foglalkoztatás bővítésére és a növekedési források kiaknázására.

Azt is felismerte, hogy nem egyszeri egyensúlyjavításra van szükség, hanem fenntartható egyensúlyra: hosszú távon a GDP 3%-os költségvetési hiánycélja alatti deficitre van szükség ahhoz, hogy csökkenjen az államadósság. (113. ábra) Az új gazdaságpolitika az egyensúly azonnali kiigazítása mellett párhuzamosan elindította a foglalkoztatás bővüléséhez vezető programokat. A 2010 és 2014 közötti költségvetési konszolidáció és gazdasági stabilizáció során végig bővült a foglalkoztatás, ez segített az egyensúly megteremtésében, és támogatta a növekedés újraindulását. Hosszú távon természetesen a legalább az uniós 65%-os foglalkoztatási rátát elérő foglalkoztatási szint járulhat hozzá a tartós gazdasági növekedéshez és a fenntartható egyensúlyhoz.

— 226 —

9. fejezet

Reformok és innovációk 2010 közepétől Magyarország fordulatot hajtott végre a strukturális reformok és a gazdaságpolitikai innovációk területén. Az 1990 és 2010 közötti két évtizedes átmenetben úgy tűnt, hogy a magyar kormányok mindig bevezettek strukturális reformokat és alkalmaztak gazdaságpolitikai innovációkat. Tény azonban, hogy a korábbi tervutasításos rendszerről a piacgazdaságra történő átmenet során a neoliberális közgazdaság elveit és a gazdaságpolitika hagyományos eszközeit használták. Ezek a reformok valójában a korábbi nem piacgazdaság struktúráinak tükörképét hozták létre. Állami monopólium helyére piaci magánmonopóliumok álltak, a vállalatokon belüli rejtett munkanélküliség helyét nyílt munkanélküliség vette át, a hazai erőfölényben lévő nagy vállalati rendszerrel szemben globális és európai multinacionális cégcsoportokra épülő vállalati szektor alakult ki. Ez azonban ugyanúgy nem volt alkalmas a gazdasági felzárkózásra és a tömeges társadalmi felemelkedésre, mint a korábbi állampárti politikai rendszer keretei között működtetett tervutasításos gazdaságpolitika.

Fonák strukturális reformok voltak ezek, melyeket egy ortodox, hagyományos neoliberális gazdaságpolitikai gondolkodás mentén vezettek be. Helyes strukturális reformpolitika az lett volna, ha az új piacgazdaság magas versenyszektorbeli foglalkoztatási szintet és alacsony munkanélküliségi rátát, monopóliumok helyett erős belső versenyt és az erős nagyvállalatok mellett egy hasonlóan erős mikro-, kis- és középvállalati rendszert épített volna fel.

Az 1990 és 2010 közötti fonák piacgazdasági átmenet során kialakult új gazdasági szerkezet valójában egy sikertelen strukturális reformpolitika következménye, amely ténylegesen nem épített gazdaságpolitikai és monetáris innovációkra, egyszerűen csak az 1980–1990-es évtized döntően neoliberális eszköztárát használta.

— 227 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

Ebben a közgazdasági gondolkodásban természetes volt, hogy az állami szabályozást le kell építeni és a piaci önszabályozás téves elképzelésére kell alapozni az állam működését. E keretek között az is természetes volt, hogy az államot az erős piaci, üzleti csoportok, közöttük is elsősorban a bankok és a belföldi monopolpozíciót elfoglaló, külföldi tulajdonban lévő energiaszolgáltatók ellenőrzésük alatt tartják. Természetes volt, hogy a gazdaságpolitika nem veszi észre, hogy a fenntartható egyensúly és a fenntartható gazdasági növekedés nem érhető el magas foglalkoztatási szint és alacsony munkanélküliségi ráta nélkül.

2010 közepén fordulat következett be a téves magyar közgazdasági gondolkodás és az erre épülő hibás gazdaságpolitika terén. A fordulat egy új gazdaságfilozófián és új gazdaságpolitikán alapult, ez nélkülözhetetlen előfeltétele volt a strukturális reformok és innovációk elindításának. Az új gazdaságpolitika középpontjában olyan strukturális reformok álltak és olyan irányítási innovációkat használt az új kormány, amelyek elmaradtak az elmúlt két évtizedben, valamint nélkülözhetetlenek voltak az egyensúlyi és növekedési fordulathoz. (114. ábra) Olyan strukturális reformokra volt szükség, amelyek azonnali és fenntartható költségvetési konszolidációt eredményeznek. A közmunkaprogrammal párhuzamosan a vállalati szektor többletfoglalkoztatását támogató kiegészítő programmal és a munkavállalást és a vállalkozási szellemet erősítő adólépésekkel kellett érvényt szerezni az új gazdaságpolitika immár már nem két, hanem három tényezőre építő koncepciójának. Enyhíteni kellett a belső inflációs nyomást, mérsékelni kellett a devizahitelek kockázatát és terhét, biztosítani kellett, hogy az államadósság finanszírozása a pénzpiacról történjen egy új IMF–EU-megállapodás helyett.

— 228 —

9. fejezet

Reformok és innovációk

114. ábra. Reformok és innovációk

Forrás: MNB

Sikeres strukturális reformokhoz először fel kellett oldani a reformok alapvető kettősségét. Eszerint strukturális reformok nélkül nincs közép- és hosszú távon fenntartható egyensúly és tartós növekedés, azonban a strukturális reformok bevezetésük első szakaszában növelik a költségvetés kiadásait (pl. amennyiben új beruházásokban, K+F és oktatási kiadások emelésében jelentkeznek), és csökkentik a bevételeit (pl. amennyiben alacsonyabb jövedelmet terhelő adókat jelentenek).

Azért van szükség strukturális reformokra, mert egyensúlyi vagy/és növekedési kihívás elé került a gazdaság, de a reformok először még nehezítik a helyzetet, csak később segítenek a megoldásban.

A megoldás kulcsa a költségvetés bevételi oldala: új bevételekre volt szükség a költségvetés számára, amelyek kiegyenlítik a paradoxon hatását. Ezt úgy kellett elérni, hogy ne zuhanjon tovább a fogyasztási és beruházási szint, mert ez veszélyeztette volna a költségvetési konszolidációt. Új piacokra is szükség volt, mert a fenntartható költségvetési egyensúlyhoz és a gazdasági növekedés újraindításához nem voltak ele— 229 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

gendők a belső piaci lehetőségek, miközben az uniós tagállamok sem mutattak erős növekedési dinamikát: az új piacokat zömében az európai piacon kívül kellett megtalálni. Végül, a strukturálisreform-programokat úgy kellett bevezetni, hogy semmiképpen ne kockáztassák a társadalmi és politikai stabilitást, mert ebben az esetben még kétharmados parlamenti felhatalmazás esetén is felmerül az elindított strukturális reform lefékeződésének, sőt leállásának reális veszélye. (115. ábra) 115. ábra. Hagyományos válságkezelés

Forrás: saját szerkesztés

Mindezt elérte az új magyar gazdaságpolitika: képes volt strukturális reformokat elindítani a gazdaság és társadalom meghatározott területein úgy, hogy azok nem ütköztek társadalmi és politikai korlátokba.

A strukturális reformok első szakaszának terhét döntő mértékben azokra a szektorokra terhelte a kormány, amelyek monopolpozíció birtokában a korábbi két évtized során jelentős profittömeget értek el Magyarországon. (116. ábra)

— 230 —

9. fejezet

Reformok és innovációk

116. ábra. Nem hagyományos válságkezelés

Forrás: saját szerkesztés

A strukturális reformok forrását valójában az új közteherviselés rendszere adta, amelyben a közel 200 milliárd forintos bankadó, a mintegy 160 milliárd forintos válságadók és egy sor különadó finanszírozta Magyarország strukturális megújulását. (117. ábra) Egyetlen területen nem sikerült 2010-ben strukturális reformot elindítani: ez a jegybanki monetáris politika. 2013–2014 között már kiderült, hogy milyen mértékben képes segíteni az MNB Magyarországon is a költségvetési konszolidációt és a gazdasági növekedést, de csak abban az esetben, ha teljes mértékben megújítja monetáris politikai eszköztárát.

Ezt 2008 után a fejlett országok jegybankjai megtették, különösen az angolszász jegybankok (a Fed, az amerikai jegybank és a Bank of England), a japán jegybank és – bár kevésbé hatékonyan, de – az Európai Központi Bank is. Hazánkban erre 2010 és 2013 tavasza között a strukturálisreform-program még nem támaszkodhatott. (Lásd a 102. ábrát.)

— 231 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

117. ábra. A GDP-arányos bankadó mértéke az egyes országokban

Forrás: Európai Bizottság

A strukturális reformok jellege A strukturális reformok elindításuk után az első szakaszban többet visznek, mint hoznak a költségvetés szempontjából, később ez megfordul, és többet hoznak már, mint amennyi többletkiadást jelentenek a költségvetés számára. A szerkezeti reformok másik jellegzetessége, hogy egyszerre több, a költségvetési konszolidáció és gazdasági növekedés szempontjából fontos területen indítanak el szinte bevezetésük pillanatában változást. A strukturális reformok definíciószerű meghatározása, hogy a gazdaság és társadalom mélyében hoznak változást azon keresztül, hogy változtatnak az intézményes kereteken, a jogszabályi környezeten és a működési szabályokon. Érdemes két példát nézni arra, hogyan működnek a strukturális reformok, hogyan érik el több, a gazdasági és társadalmi megújulás szempontjából döntő területen a változások elindulását.

— 232 —

9. fejezet

Reformok és innovációk

A magyar gazdaság egyik sebezhető pontja a költségvetésen keresztüli újraelosztás magas szintje. Magyarország már a személyi jövedelemadó rendszerének 1988-as bevezetését követően, az 1990–2010 közötti piacgazdasági átmenet időszakában régiós versenytársaiénál lényegesen magasabb költségvetési újraelosztási aránnyal működött. Míg a szlovák, román és bolgár gazdaság a GDP 40%-át alig meghaladó, de még Lengyelország és a balti államok is 45%-nál kisebb újraelosztási rátával működnek, addig a magyar gazdaság a GDP körülbelül 50%-át, időnként ennél is magasabb hányadát osztja újra az állami költségvetésen keresztül.29 A költségvetési újraelosztásnak a régiós versenytársakhoz mért magasabb szintje versenyhátrányt jelent, mert több adóelvonással jár, ezért magasabb adócentralizációt jelent a vállalati szektorban és a háztartások esetében egyaránt. Ez visszafogja a vállalkozói és családi beruházásokat, miközben a jövedelmeket terhelő magas adók fékezik a lakossági fogyasztásbővülést. (118. ábra) 118. ábra. Újraelosztási ráta és az egy főre jutó GDP 2009-ben

Forrás: Eurostat P. Kiss – Szemere (2009) részletes összehasonlítást végzett az állami újraelosztás mértékét tekintve, amelynek során a visegrádi országok eltérő költségvetési elszámolásait

29

— 233 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A magyar gazdaság újraelosztási szintje némileg így is alacsonyabb azonban, mint egyes fejlett, jóléti államot működtető uniós tagállamok újraelosztási szintje.30 Ez potenciális versenyelőnyt hozhatott volna Magyarország számára az 1990 és 2010 közötti időszakban. Ennek egyik formája az Európai Unióból származó külföldi működőtőke-beáramlás magas szintje lehetett volna, de az valójában nem az újraelosztás relatíve versenyképes szintjéből, hanem a beruházásokhoz adott állami adókedvezményekből eredt.

119. ábra. Állami kamatkiadások az EU-ban, illetve régiónkban 2009 és 2011 között

Forrás: Eurostat

Magyarország tehát az 1990 és 2010 közötti időszakban a közvetlen versenytársakat jelentő régiós országokhoz képest versenyhátrányban volt „közös nevezőre” hozták. Elemzésük szerint, amennyiben az elszámolások sajátosságaitól és a kamatkiadásoktól eltekintünk, akkor Magyarország kiadási szintje már csak kismértékben haladta meg a regionális versenytársakét.

30 A GDP-arányos költségvetési kiadások Magyarországon alacsonyabbak, mint például Franciaországban, Dániában és Svédországban, de magasabbak, mint Németországban.

— 234 —

9. fejezet

Reformok és innovációk

a magasabb adócentralizáció miatt, miközben hasonlóan versenyhátrányban volt a közvetetten versenypozícióban lévő angolszász országokkal és kelet-ázsiai feltörekvő gazdaságokkal szemben, melyek a magyarnál egyértelműen alacsonyabb újraelosztással működnek.

A magas adócentralizáció, tehát a magas költségvetésen keresztüli újraelosztás két döntő okra vezethető vissza. Először is a magas államadósság miatt a kamatterhek fizetéséhez több adót kell beszedni az adófizetőktől, mint egy alacsony államadósságszinttel és a magyarnál jobb finanszírozási szerkezettel rendelkező gazdaságban. (119. ábra) A lengyel, cseh, szlovák és román régiós versenytársakhoz képest a magyar államadósságszint már 1990-ben is nagyságrenddel magasabb volt, majd – az 1997 és 2001 közötti rövid időszaktól eltekintve, amikor csökkent az államadósság rátája – még nőtt is a különbség a régiós versenytársak államadósságszintje és Magyarország GDP-arányos államadósság-rátája között. Ez nyílt versenyhátrányt jelent a régióban, több szempontból is. (120. ábra) 120. ábra. Az államadósság alakulása a régiónkban

Forrás: Eurostat — 235 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A magasabb államadósságszint magasabb kamatkiadásokat jelent évente: ez már versenyhátrány. A versenytársakhoz képest magasabb GDP-arányos államadósság-ráta azonban közvetetten is versenyhátrányt okoz azon keresztül, hogy növeli Magyarország sebezhetőségét, pénzpiaci függését. Ez általános globális és uniós gazdasági konjunktúra esetén, pénzpiaci likviditási bőség időszakában még nem jelent hátrányt, de minden pénzpiaci megingás és minden válsághelyzet azonnal kiélezi a magyar gazdaság GDP-arányosan magas államadóssága miatti sebezhetőségét. Ez történt a 2008-as globális pénzügyi válság idején, ez történt a 2010 tavaszától jelentkező görög pénzügyi válság során, ennek voltunk tanúi az eurózóna déli országcsoportjában, a portugál, spanyol és olasz pénzügyi válságok során.

Nem csupán az uniós vagy az unión kívüli országok pénzügyi, gazdasági válságai hatnak a magas GDP-arányos magyar államadósságon keresztül a sebezhetőségünkre, hanem a politikai válságok is. A sikeres magyar pénzügyi konszolidációt követően 2013–2014-ben jelentkezett az ukrán politikai válság és az ukrán–orosz feszültség, melyek ugyancsak érzékenyen érintették a pénzpiacokat, azokon keresztül a még mindig magas államadóssággal működő magyar gazdaságot. Érdemes a magas újraelosztás és adócentralizáció mögötti másik forrást is egy példán keresztül elemezni. A magyar gazdaság torz munkaerőpiacot örökölt az 1990 előtti tervutasításos rendszertől, ahol igen jelentős vállalaton belüli munkanélküliség halmozódott fel. Ez vált nyílttá az 1990-es évtized első felében azon keresztül, hogy a piacgazdasági átmenet első ciklusában, döntően 1991–1994 között 1 milliónál is több munkahely szűnt meg a magyar gazdaságban. Továbbá torzította a munkaerőpiacot, hogy az 1995–1996-os Bokros-program idején további 300400 ezer munkahely szűnt meg, ezzel a piacgazdasági átmenet első fél évtizedében mintegy másfél millióval kisebb volt a legálisan foglalkoztatott szektorban a munkavállalók száma, mint 1990 előtt. (121. ábra)

— 236 —

9. fejezet

Reformok és innovációk

121. ábra. Az Európai Unió országainak szociális kiadásai a GDP százalékában 2010-ben

Forrás: Eurostat

Az örökölt strukturális munkaerő-piaci gyengeségek között láthatjuk a tartós munkanélküliek magas szintjét, a fiatalok és nők alacsony foglalkoztatását, az 50 év felettiek körében az uniós foglalkoztatási szinttől messze elmaradó foglalkoztatási rátát és az alacsony képzettségűek magas munkanélküliségét.

Ezek a munkaerő-piaci folyamatok kicsapódtak a rokkantnyugdíjasok nemzetközi összehasonlításban kivételesen magas arányában: a 20–64 év közötti korosztályban a rokkantsági ellátásban részesültek aránya a munkaképes korú népességen belül messze Magyarországon a legmagasabb a fejlett országokban, tehát az OECD-országok csoportjában. (122. ábra)

— 237 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

122. ábra. Rokkantsági ellátásban részesültek aránya a munkaképes korú (20—64 éves) népességen belül

Forrás: OECD

2010 vagy az utolsó elérhető éves adat

Az 1990 és 2010 közötti két évtizedben, különösen az 1994–1998 közötti balliberális kormányzás időszakában úgy oldották meg az egyes munkavállalói csoportok munkaerőpiacról való – társadalmi feszültség nélküli – kivezetését, hogy megengedték a korai nyugdíjazást és a rokkantnyugdíjasok körébe történő belépést. Ez ugyan rövid távon sima társadalmi átmenetet jelentett, de természetesen tartósan növelte a költségvetési kiadásokat, és szerepet játszott a „se egyensúly, se növekedés” képletének kialakulásában, illetve abban, hogy két évtized során egyetlen időszakban sem bontakozhatott ki a jó „egyensúly és növekedés” képlet.

A rokkantsági ellátások a bruttó hazai értékhez viszonyítva magasak Magyarországon, bár a rokkantellátásban részesülők például a szlovák és a litván gazdaságban is jelentős állományt tesznek ki, mégis a GDP-arányos rokkantsági ellátási szint Magyarországon a legmagasabb. (123. ábra)

— 238 —

9. fejezet

Reformok és innovációk

123. ábra. A rokkantsági ellátások a GDP százalékában 2008-ban

Forrás: Eurostat

2010-ben a torz munkaerőpiac következtében olyan helyzetet örökölt az új gazdaságpolitika, amelyben úgy kellett végrehajtani az azonnali költségvetési konszolidációt, hogy közel 800 ezer rokkantsági ellátásban részesülő, jelentős részben a nyugdíjkorhatár alatti munkavállalóval nem lehetett számolni a munkaerőpiacon.31 Ha a gazdaságpolitika képes csökkenteni a GDP-arányos államadósság magas szintjét, akkor a kamatkiadások mérséklődése révén csökkenthető az adócentralizáció. Természetesen ez pozitívan hat a beruházásokra és a fogyasztásra, valamint a munkavállalásra és a foglalkoztatásra. Hasonlóan, ha képes csökkenteni a munkaerőpiac torzulásait a foglalkoztatási politika, akkor nőhet az aktivitási ráta, a foglalkoztatási szint, és csökkenhet a munkanélküliség, ennek következtében csökkenhetnek a költségvetés kiadásai, és nőhetnek a bevételei. Egyetlen területen végrehajtott Korbetöltött és korhatár alatti rokkantsági nyugdíjban és rokkantsági járadékban részesülők összesen.

31

— 239 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

strukturális reform egy sor másik területet érinthet pozitívan, ha sok fontos területen indulnak reformok, ezek sokszorozzák egymás pozitív hatásait.

Széll Kálmán Terv Magyarország 2011 tavaszán hozta nyilvánosságra a strukturális reformok átfogó tervét, a Széll Kálmán Tervet. 2010 közepén az új kormány új közgazdasági szemlélettel és az új gazdaságpolitikai koncepció alapján már elkezdte összeállítani a strukturális megújulás programját, és ennek eredménye lett a 2011 tavaszán meghirdetett terv.

A Széll Kálmán Terv kiindulópontja az volt, hogy az új kormány az erős kétharmados parlamenti felhatalmazást azonnal felhasználja strukturális reformok, szerkezeti átalakulások elindítására, mert azoknak egyszerre kell segíteniük a költségvetési konszolidációt és a gazdasági növekedés újraindítását. Ha egy kormány a ciklus elején nem indít szerkezeti reformokat, akkor a ciklus előrehaladtával már egyre kevesebb esélye nyílik erre. Természetesen politikai bátorságra is szükség volt ahhoz, hogy egy kétharmados parlamenti felhatalmazást élvező, az új gazdaságpolitika jellege miatt, az uniós politika és közteherviselési politikája következtében a vállalati szektorral konfliktusokat vállaló kormány olyan területeken is szerkezeti reformokat indítson be, amelyek érinthetik a társadalmi és politikai stabilitást. (124. ábra) 2010 közepén politikai kormányzás indult Magyarországon, tehát stratégiai és társadalmi-politikai szempontból is értékelték az új gazdaságpolitika valamennyi elemét, ezen belül az új költségvetési politikát, az új fejlesztéspolitikát és a strukturális reformok kérdését. Világossá vált, hogy az 1990 és 2010 közötti két évtized valamennyi felhalmozódott társadalmi és gazdasági strukturális gyengeségét egyszerre kell megkísérelni szerkezeti reformokkal orvosolni és strukturális fordulatot indítani. Nem elegendő egy-egy reform, egy kevés reform, nem felel meg a hosszú távú célrendszernek a reformok halasztása, illetve néhány je— 240 —

9. fejezet

Reformok és innovációk

lentősebb reformra való koncentrálás. Korábban a szinte konszenzusos közgazdasági felfogás úgy vélte, hogy egy politikai ciklusban egy nagy átalakítást, egy reformot lehet véghezvinni, többet nem, azt már a reformok kettőssége miatt nem viseli el a költségvetés, a növekedés és a politikai stabilitás. Ez azonban tévedés, éppen fordított a helyzet: ha csak egy reformra vállalkozik egy kormány, akkor nem él a reformok egymást erősítő hatásával, ezért késik az eredmény, így egyaránt veszélybe kerül az egyensúly, a növekedés és a politikai stabilitás. Ezt látjuk a sikertelen uniós válságkezelések során, ezt láttuk a korábbi magyar reformoknál: egy kivétellel csak egy ciklusra kaptak felhatalmazást a kormányok, éppen azért, mert nem vállalták a szerkezeti reformok kritikus mennyiségét. A kivétel a 2006-os választás, de ott a társadalom valójában csak ősszel szembesült a gazdaság valódi helyzetével.

124. ábra. Az új magyar gazdaságpolitika

Az ábrán a zöld háttér a 2010—2014 között megindított és befejezett reformokra utal, míg a piros háttér az időszak során megkezdett reformokat jelzi.

Forrás: saját szerkesztés — 241 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A Széll Kálmán Terv előnye, hogy a társadalom és gazdaság legfontosabb területein egyszerre indított el strukturális átalakítást: kritikus mennyiségű reform indult, ezért egy ciklusban egyszerre sikerült a költségvetési konszolidáció és a gazdasági stabilizáció.

A 2011 tavaszán meghirdetett Széll Kálmán Terv karakterét jelzi, hogy milyen változásokat hozott a költségvetési konszolidáció szempontjából, ezeket a változásokat a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat tükrözi. A Széll Kálmán Terv hatására a 2012. évi költségvetési egyenleg az elfogadott költségvetési törvény szerint a GDP 1,56%-ában javult, tehát a strukturálisreform-program nem csupán Magyarország hosszú távú versenyképességének erősödéséhez járult hozzá, hanem rövid távon, már a következő évben pozitívan hatott, segítette a költségvetés konszolidálását. (4. táblázat) 4. táblázat. A Széll Kálmán Terv egyenlegjavító hatása a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban

Forrás: Nagy reformköny. A fenntartható fejlődéshez vezető növekedés és foglalkoztatás magyar útja, 58. o., 2012. február

A Széll Kálmán Terv első szakasza a későbbi Széll Kálmán Terv II-vel együtt jelentős mértékben hozzájárult a költségvetés sikeres konszolidálásához és a gazdasági növekedés újraindításához, mert egyszerre támogatta az államháztartási egyenleg javulását, folyamatosan erősítette a munkavállalási érdekeltséget a munkavállalók körében és a munkahely-teremtési érdekeltséget a vállalati szektorban.

— 242 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési politika Az új szellemű közgazdasági gondolkodás 2010 közepén arra a felismerésre épült, hogy az 1990 utáni két évtized gazdasági felzárkózási és társadalmi felemelkedési kudarca mögött döntően a pénzügyi egyensúly megbomlása és a gazdasági növekedés megtorpanása, e kettő libikókaszerű működése áll. A felismerés helyesen jutott arra a következtetésre, hogy ennek oka az alacsony foglalkoztatási és aktivitási ráta, valamint a magas munkanélküliség. Ez részben abból következett, hogy gyenge a munkavállalók munkavállalási hajlandósága, és hasonlóan gyenge a vállalati szektor munkahely-teremtési motiváltsága.

Ezek egyik oka a költségvetés magas újraelosztási aránya a környező országokhoz, azaz legközvetlenebb versenytársainkhoz képest, ami magas adócentralizációt tesz szükségessé. A magas adóterhelés a jövedelmek adóztatásánál gyengíti a munkavállalási és munkahely-teremtési motivációt: itt ér össze az adórendszer és a munkaerőpiac gyengesége. Ha az adórendszer bünteti a munkavállalást és a munkahelyteremtést, akkor fennmarad az alacsony foglalkoztatás és magas munkanélküliség, így fennmaradnak a munkaerőpiac más torzulásai is.

Államháztartási konszolidáció Az új gazdaságpolitika a strukturális reformok közé illesztette az adóreformot, ezzel szakított az előző két évtized gondolkodásával, amely az adóztatást döntően költségvetési, bevételi eszköznek tartotta, alapvető gazdaságpolitikai eszköz helyett. Olyan adóreformra volt szükség, amely biztonságos, tehát úgy csökkenti a vállalkozások és a magánszemélyek jövedelmének adóterhelését, hogy közben nem teszi lehetetlenné a költségvetés konszolidálását. Olyan adóreform kellett, amely a két évtized alatt a munkaerő-piaci szereplőkbe beépült gyenge érdekelt— 243 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

séget is megfordítja. Ráadásul úgy, hogy egyszerre kellett a munkavállalók és a munkaadók ösztönzöttségén, sőt képességén javítani. Hiába növelte volna az adórendszer a munkavállalási hajlandóságot, ha közben nem javul a munkahelyteremtésre képes magyar mikro-, kis- és középvállalatok körében a munkahely-teremtési motiváció és képesség.

Egyszerre kellett mérsékelni az adócentralizációt és a jövedelmek adóztatásában fordulatot elérni úgy, hogy közben az adóreform segíti a költségvetési konszolidációt is. (125. ábra) 125. ábra. Adócentralizáció a GDP arányában

Forrás: Európai Bizottság, AMECO-adatbázis

*becsült érték

A 2008-as válság utáni, végül sikertelen második költségvetési konszolidációs kísérletnek már volt adócsökkentő eleme (szja), és növelte az áfakulcsot, de átfogó adóreformot nem vállalt, így részben ennek következtében 2010-re 7%-os költségvetési deficitet épített be a költségvetésbe. Az új kormány szerkezeti reformjai közül az egyik legfontosabb az adóreform, azon belül pedig a 16%-os egykulcsos, családi adórendszer bevezetése volt.

— 244 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

Lényeges összefüggés áll fenn a strukturálisreform-program és az adóreform között: egyik sem lehetett volna sikeres a másik nélkül. A strukturálisreform-program lényege, hogy növelje Magyarország versenyképességét hosszú távon, amihez sikeres költségvetési konszolidációra és újrainduló gazdasági növekedésre van szükség. Harmadik gazdaságpolitikai elem a foglalkoztatás bővülése és a munkanélküliség csökkentése, ezért fordulatot kellett előidézni a munkaerő-piaci szereplők munkához való viszonyában. Ehhez csökkenteni kellett a jövedelmeket terhelő adókat. Az egykulcsos adórendszer teljes kibontakozása után több mint 400 milliárd forinttal csökkentette a költségvetés a személyi jövedelemadókon keresztüli bevételét, ami számottevő mértékben javította a munkaerő-piaci szereplők, a munkavállalók és a munkaadók motiváltságát a munkavállalásra és a munkahelyteremtésre.

A költségvetési konszolidáláshoz azonban az is kellett, hogy a 16%-os, egykulcsos családi adórendszer következtében kieső, mintegy 400 milliárd forintos költségvetési bevétel helyére új bevételek álljanak. Középtávon az volt várható, hogy a fiskális kiengedésből eredő magasabb növekedés majd növeli a költségvetési bevételeket is,32 de az azonnali költségvetési konszolidációs igény szükségessé tette, hogy a dinamikus gazdasági növekedésen keresztül automatikusan bővülő költségvetési bevételek eléréséig az átmeneti időszakot új költségvetési bevételekkel fedezze a gazdaságpolitika. Hiába ösztönözte volna a munkahelyteremtést és a munkavállalást a 400 milliárd forintos adócsökkentéssel a gazdaságpolitika, ha közben nem sikerül a költségvetési konszolidáció.

Ebben az esetben a beinduló növekedést újabb költségvetési intézkedésekkel kellett volna lefékezni, s előállhatott volna a korábbi két évtized hibás gazdaságpolitikai képlete.

Baksay – Csomós (2014) az MNB-ben korábban kidolgozott mikroszimulációs modell alapján arra az eredményre jutott, hogy hosszú távon az adókiengedés mintegy 80%-a megtérült volna a magasabb gazdasági növekedésből származó többlet-adóbevételeken keresztül.

32

— 245 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A 2010 és 2014 közötti adóreform egyik legfontosabb sajátossága, hogy a munkaerőpiac szereplőinél képes volt jelentősen csökkenteni a jövedelmeket terhelő adózást, miközben a kieső költségvetési bevételek helyére új bevételeket állított.33 A 2010 közepén meghozott adóreformra vonatkozó döntések következtében 2011-től jelentősen csökkentek a munkát terhelő adók, és mérséklődtek a tőkét terhelő adók, miközben jelentősen növekedtek a fogyasztási, forgalmi adók, és új elemként beléptek az ágazati különadók. (126. ábra) 126. ábra. A 2010 óta hozott adóintézkedések költségvetési hatása adónemenkénti bontásban

Az ábrán az intézkedések becsült statikus költségvetési hatásai szerepelnek pénzforgalmi szemléletben

Forrás: Csomós - P. Kiss (2014)

Az adózás súlypontjának elmozdítása a munkát terhelő adók felől számos országban megfigyelhető, és amennyiben nem a tőkét terhelő adók növelésével jár együtt, akkor az optimális adózás elméletével foglalkozó tanulmányok javaslataival is egybevág.

IMF (2013) Fiscal Monitor.

33

— 246 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

Az új fogyasztási, forgalmi adónemek és a korábbi adónemek megemeléséből származó költségvetési többletbevétel még nem lett volna elegendő a sikeres költségvetési konszolidációhoz, mert az új gazdaságpolitika ennél nagyobb mértékben csökkentette a munkát terhelő adókat, miközben a tőkét terhelő adóztatást is mérsékelte. A 16%-os egykulcsos adó és a 10%-os társasági adó költségvetési kiesését nem lehetett kizárólag a forgalmi-fogyasztási adónemekből kiegyenlíteni. Ez olyan mértékben okozott volna rövid távon inflációs nyomást a gazdaságban, amely végül kockáztatta volna a sikeres költségvetési konszolidációt, és kiválthatta volna a fogyasztás újbóli zuhanását.

Az új közteherviselési rendszer keretében bevezetett ágazati különadók – tehát a válságadók, bankadó, pénzügyi tranzakciós illeték, távközlési adó, biztosítási adó, baleseti adó, közműadó és az úgynevezett Robin Hood-adó – nem csupán kiegyenlítették a jövedelemadók mérsékléséből származó kieső költségvetési bevételeket, hanem jelentős mértékben segítették a költségvetési konszolidációt azon keresztül, hogy a kieső bevételeknél több bevételhez juttatták a költségvetést. (127. ábra) Fontosak itt a mértékek, hiszen a munkát terhelő adók csökkentése a bruttó hazai termék 1,5%-os mértékéhez volt közel a 2011–2014 közötti időszakban. Ez kritikus mértékű jövedelemadó-csökkentést jelentett mind a munkavállalók, mind a munkaadók körében, ami valóban foglalkoztatásbővülést eredményezett, és hatott a munkanélküliségi ráta csökkenésére.

A fogyasztási és a forgalmi adók növelése a 2012–2014 közötti időszakban csak átmenetileg – 2012-ben – emelte az inflációt, tartósabb másodkörös hatásai nem voltak. A kormányzat későbbi rezsicsökkentési döntései nélkül is csökkenő inflációs pályára került volna a magyar gazdaság. Az új gazdaságpolitika által indított strukturálisreform-program egyik középponti eleme, az adóreform azért volt sikeres, mert úgy erősítette a munkavállalást és munkahelyteremtést, hogy bár közben átmenetileg engedte az infláció emelkedését, de a különadók révén folyamatosan támogatta a költségvetés konszolidálását.

— 247 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

127. ábra. Különadók

Az ábrán az eredményszemléletű adatok szerepelnek. A végtörlesztés miatt visszaigényelhető bankadó bevételcsökkentő hatása a 2011. évi bankadó bevételmeghatározásánál került figyelembe vételre.

Forrás: Eurostat, National Tax Lists

Államháztartási politika 2010 közepén Magyarország egy összetett válság közepén azonnali fiskális konszolidációs igénnyel nézett szembe. Ez az azonnali lépéskényszer két tényező miatt állt fenn. Először, a 2008 őszén megkötött IMF–EU-megállapodás szerint 2010-ben 3,8%-os GDP-arányos államháztartási hiányt kellett Magyarországnak elérnie, miközben az államháztartás valódi hiánya a GDP 7%-a körül volt tervezve, 2009 őszén az Országgyűlés valójában ilyen hiánnyal fogadta el a költségvetési törvényt. A 2009 őszén elfogadott költségvetési törvényben a bevételeket túlbecsülték, a kiadásokat alultervezték, ezért már 2009-ben determinálva volt a 2010 közepére napvilágra került költségvetési válsághely— 248 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

zet. Végül annak ellenére is nyilvánvalóvá váltak a költségvetés tervezési hibái, hogy a gazdasági növekedés jelentősen meghaladta a költségvetési törvényben becsültet. A költségvetés tervezésekor 1%-os visszaesésre számított a kormány, de valójában 1%-kal bővült a gazdaság 2010-ben. A váratlan növekedésből származó többletbevétel ellenére a költségvetési hiány elérhette volna a GDP 7%-át a hivatalosan tervezett 3,8%-kal szemben. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság ugyan jóváhagyta a megalapozatlan 3,8%-os költségvetést 2010-re, de év közepén már azt is látta, hogy ez valóban elérheti a 7% körüli hiányt.

Másodszor, Magyarország volt az egyetlen olyan tagállam, amely a belépés pillanatától 2010-ig folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt állt, büntetésképpen azért, mert folyamatosan megsértette a stabilitási növekedési paktumban vállalt 3% alatti GDP-arányos hiánykritériumot. Már 2010 tavaszán lényegében minden nemzetközi és belföldi gazdaságpolitikát értékelő intézmény számára világossá vált, hogy nem lesz tartható 2010-ben a 3,8%-os hiány. A kormányváltás előtt az akkori ellenzék ezt többször jelezte Brüsszelnek, illetve a Nemzetközi Valutaalapnak, és a pénzpiaci szereplők is világosan látták a 2010-es költségvetés tarthatatlanságát. Azonnali költségvetési konszolidáció igénye azért is merült fel, mert a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság nehezen engedhette volna meg a nagyságrendi eltérést a megállapodásban vállalt hiányszinthez képest: a kitűzött célt kismértékben meghaladó hiányt még igen, de 7% körüli GDP-arányos deficitet már nem fogadhattak el a 2010 tavaszán kirobbant görög pénzügyi válság közepette.

Volt azonban egy harmadik szempont is, ami miatt az új magyar kormány az azonnali konszolidációs igénnyel találta magát szemben 2010 közepén. Magyarország versenyképessége 2002–2010 között versenytársaihoz képest zuhant, amit a versenyképességi rangsorban elfoglalt pozíciónk romlása mutatott. 2010 közepén már egyértelműen a régió „beteg” gazdasága lett a magyar a nemzetközi versenyképesség terén.

A romló versenyképesség mögött jelentős mértékben a költségvetési politika gyenge minősége, kiszámíthatatlansága állt. (128. ábra) — 249 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

128. ábra. Az IMD 2010. évi fiskális politika rangsorában elfoglalt helyezések a régióban

Forrás: IMD

Míg a bolgár, szlovák, cseh, lengyel és román költségvetést a versenyképességi rangsorban az első 40 ország közé sorolták, a szlovén költségvetés pedig az 53. helyen állt, a magyar költségvetési politika csak a rangsor 56. helyét foglalta el. A 2002 és 2010 közötti elhibázott gazdaságpolitika, az új eladósítás, a sikertelen válságkezelés eredményezte a költségvetési politika térségi rangsorában elfoglalt utolsó magyar helyet.

Az IMF–EU-megállapodás megkötéséig, tehát 2008 őszéig Magyarország a legmagasabb költségvetési hiányt halmozta fel a visegrádi országok közül: 2002 és 2008 között minden évben magasabb volt a magyar költségvetés hiánya, mint a többi visegrádi ország költségvetési deficitje. 2008-at követően ez megváltozott. (129. ábra) Magyarország a válság kitörésekor a korábban követett hibás gazdaságpolitika miatt a hiány csökkentésére kényszerült, hogy fenntartható pályán tartsa az államadósságot, azaz prociklikus fiskális politikát kellett követnie, ami szűkítette a teljes keresletet, és így nem fékezte, ha— 250 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

nem erősítette a GDP visszaesését. A többi visegrádi országnak ezzel szemben a korábbi óvatos fiskális politika lehetőséget nyújtott, hogy a válság kitörésére reagálva lazítson a költségvetési fegyelmen, azaz anticiklikus politikát folytasson, mérsékelve ezáltal a recessziót. 2008-at követően tehát Magyarországon volt a legalacsonyabb a költségvetési hiány a térségben, de ez jelentős növekedési áldozattal járt rövid távon.

129. ábra. Az államháztartás egyenlege az Európai Unió új tagállamaiban

Forrás: Eurostat

Miután a magyar költségvetési politika már jóval a 2008-as globális pénzügyi válság előtt hibás úton járt, kirívóan magas deficiteket okozott minden évben, sőt a válság kitörésekor már egyértelműen fenntarthatatlannak bizonyult, ezért Magyarország került a legrosszabb pozícióba a költségvetési politika megítélése szempontjából 2010-ben. Ezt figyelembe véve érthetővé válik, hogy a költségvetési konszolidáció első lépései ugyan jelentős ellenállásba ütköztek a magyarországi vállalati szektor érintett szereplőinél – a bankrendszer, a bankadó és a krízisadók körébe bevont üzleti csoportok –, azonban a globális pénzpiaci szereplők valójában elismerték azt az azonnali, költségvetési egyensúlyt javító — 251 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

programot, amely végül az örökölt 6–7% körüli deficitet alig 4% fölötti hiánnyá alakította át. (130. ábra) 130. ábra. GDP-arányos költségvetési egyenleg az EU-ban és Magyarországon

Forrás: Eurostat

A költségvetési konszolidáció első lépései A költségvetési konszolidáció első lépéseinek értékelésekor azt kell figyelembe venni, hogy Magyarországon hagyományosan magas volt az állami újraelosztás mértéke a régiós versenytársakhoz képest. Igaz ugyan, hogy ha ezt korrigáljuk a kamatkiadások mértékével, akkor a különbség szűkül, de így is meghaladták a GDP-arányos állami kiadások a többi visegrádi ország szintjét. Természetesen az Európai Unió több országában is meghaladta az állami újraelosztás a magyarországi mértékét, de ezek egyfelől fejlett országok, másfelől olyan tagállamok, amelyeket később a válság a legnagyobb mértékben érintett, tehát aligha tekinthetők megfelelő mércének vagy példának Magyarország számára.

A fejlettségi szintünkhöz képest magas kiadások azonban csak az érme — 252 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

egyik oldalát jelentették, és önmagukban még nem okoztak volna fenntarthatatlan költségvetési deficitet. Mi okozta tehát a relatíve magas kiadási szint mellett a kirívóan magas államháztartási hiányt?

Erre a költségvetés bevételi oldalát is vizsgáló versenyképességi elemzés ad választ, amely megmutatja, hogy Magyarország az adóelkerülés területén a térség legrosszabb teljesítményét nyújtotta. A cseh és a lengyel gazdaság állt a legjobban, de még a szlovák gazdaság helyezése is a globális rangsor első 40 gazdasága között van, szemben a magyar gazdaság 55. helyezésével.34 (131. ábra) 131. ábra. A magyar adórendszer legfőbb gyengeségei 2010-ben az IMD adózási faktorai alapján

Forrás: IMD-adatbázis

Ennél minimálisan jobb, de még mindig sötét képet fest Schneider (2013), aki szerint a rejtett gazdaság a GDP 22–25%-át adta Magyarországon a válság alatt (korábban még többet), míg Szlovákiában 15-18, Csehországban 16-20, Lengyelországban 24–28%-ot tesz ki ez az érték. Az ezzel foglalkozó tanulmányok 10 és 17% közé teszik a feketén foglalkoztatottak arányát Magyarországon (Elek és szerzőtársai 2009; Benedek 2012).

34

— 253 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A magas adóelkerülés a magyar fiskális politika korábbi ördögi körének egyik tünete. A kiadások fedezésére magas adóbevételekre volt szükség, amelyet magas adókulcsokkal kívánt elérni a mindenkori költségvetés, különösen a munkát terhelő adók voltak magasak. A magas adókulcsok azonban adóelkerülésre ösztönöztek, az adóelkerülés nyomán kieső költségvetési bevételt viszont újabb adóemelésekkel próbálták pótolni. Így aki ténylegesen fizetett adót, az igen magas kulcsokkal szembesült, de emellett létezett egy nagymértékű, a piaci versenyben való fennmaradását adócsalással, adóelkerüléssel elérő szektor. A felelőtlen kiadásoldali költségvetési gazdálkodás mellett jelentős mértékben az adóelkerülés tehető felelőssé azért, hogy Magyarország 2008-ig a régió legmagasabb államháztartási deficitjét érte el évről évre. Mindezeket tükrözi az is, hogy az összes beszedett adó tekintetében Magyarország a versenyképességi rangsorban a régió legrosszabb helyezését foglalta el.

2010-ben tehát az azonnali költségvetési konszolidációs igény olyan költségvetési szerkezettel találkozott Magyarországon, ahol a régiós versenytársakénál lényegesen magasabb adóterhelés egy torz, hatékonyság szempontjából rosszul működő adórendszerben történt. Bár a jövedelmeket terhelő adóztatás – ahogy azt a személyi jövedelemadó és tb-járulék térségben legmagasabb szintje mutatja – nagyon magas adóteherrel működött, az adóelkerülés magas volta miatt az adórendszer bevételi oldala nem volt képes a kiadási oldalt 3% körüli deficittel kiegyenlíteni. Egyszerre volt a magyar gazdaság túladóztatott a jövedelmek terén, valamint aluladóztatott a forgalmi és fogyasztási szektorban. A jövedelmek és a fogyasztás-forgalom területén egyaránt magas volt az adókikerülés aránya, miközben a térségben a legmagasabb volt a munkát terhelő adók szintje. Ebből vonta le a következtetést az adóreform koncepciója: csökkenteni kell a munkát terhelő adókat, növelni a fogyasztási-forgalmi adókat, és egyúttal erősíteni az adófizetést érintő ellenőrzést, felügyeletet.

2010 közepén a gazdaság 1/4–1/5-ét elérő rejtett gazdaság (Schneider, 2013) visszaszorítása nélkülözhetetlen konszolidációs elem volt. Az első lépések megtörténtek 2010-ben, majd a következő években egyre — 254 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

hatásosabb és egyre több költségvetési bevételt eredményező lépést vezettek be. Minden ilyen lépést érvényesíteni lehetett volna azokban az években, amikor felfutott az államadósság, és kirívóan magas szintre emelkedett az államháztartási hiány, azonban az akkori kormányok erre nem vállalkoztak. (132. ábra) 132. ábra. A rejtett gazdaság mérete a GDP arányában 2010-ben

Forrás: A. T. Kearney – The Shadow Economy in Europe 2013

A hazai bankrendszer szereplői és a belföldi monopóliumokat birtokló külföldi befektetők uniós és nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően magas profitrátát értek el. Míg a munkát terhelő adókat rendkívüli mértékben adóztatta, addig a magyar gazdaságpolitika természetesnek vette, hogy a bankrendszerben és a belföldi monopóliumot jelentő stratégiai ágazatokban a külföldi befektetők legalább 20%-os extraprofitra tettek szert. A magyar gazdaság dualitása mellett ez azt is jelezte, hogy gyenge a verseny a bankszektorban, és a szabályozó hatóságok nem voltak képesek fellépni a belföldi monopóliumok erőfölényével szemben, így egyensúlytalanság állt fenn a gazdasági szereplők profitarányai között. A gazdaság jelentős része túladóztatott, kisebb, de nagy — 255 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

profitrátával működő része aluladóztatott volt: az adóreform logikus lépése korrekciót eredményezett.

A magyar adórendszer torzulása lényegében tehát az adórendszer valamennyi meghatározó területén jelen volt: az élőmunkával kapcsolatos adóterhekben, a társasági adó területén, a forgalmi-fogyasztási adók tekintetében, valamint az extraprofitot termelő ágazatok területén. Az új gazdaságpolitika keretei között bevezetett új közteherviselési rend alapján ezért volt szükséges és lehetséges a különadók bevezetése. Az új bankadó, az új válságadók összesen 360 milliárd forinttal javították már 2010-ben a költségvetés helyzetét, jelentősen mérsékelve ezzel az örökölt magas költségvetési hiányt.

Ez sem lett volna még azonban elég ahhoz, hogy 2010-re jelentősen javuljon a magyar államháztartás helyzete, ezért az azonnali konszolidációs lépések köré illesztette a kormány a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerbe történő befizetések átirányítását a költségvetésbe. Ennek keretében 2010 utolsó két hónapjában 30–30 milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári befizetés került az állami nyugdíjrendszerbe, ami további 60 milliárd forinttal javította az államháztartás 2010-es helyzetét. Az új költségvetési politika fenntartható konszolidációt célzott meg, amelyhez nem volt elegendő a kéthavi magán-nyugdíjpénztári befizetésre vonatkozó átirányítás: teljes magán-nyugdíjpénztári reformra volt szükség. (133. ábra) 1998. január 1-jétől vezették be a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert, amely egyértelműen káros volt a magyar államháztartás számára, hiszen évente a GDP 1%-át meghaladó költségvetési bevételről mondott le az államháztartás. Az új kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerbe fizették be ezeket az összegeket, miközben a költségvetésnek a korábban szerzett nyugdíjjogosultságon alapuló fizetési kötelezettségei fennmaradtak, az ezek finanszírozását jelentő forrásai viszont megcsappantak.

A kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése valójában a bankrendszer számára volt kedvező, hiszen zömében a hitelintézetek nyitottak olyan magánnyugdíjpénztárakat, amelyekbe a kötelező ma— 256 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

gánnyugdíjpénztárba kötelezően belépő tagok befizetései áramlottak.

A kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer a megalakulását követő majd másfél évtizedben csupán az infláció 1%-át meghaladó hozamot hozott a tagoknak: valójában a profit a bankrendszer nyereségét növelte.

133. ábra. A magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználása

A maradók vagyona nélkül; a pénztárak gazdálkodása miatt 2014-es vagyonuk eltér a 2010-estől.

Forrás: 2012. évi CLV. törvény a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXIX. törvény végrehajtásáról

2010-ben olyan költségvetési reform indult el, amely külön bevételi és külön kiadási konszolidációból állt. Bevételi oldalon megvalósult az adórendszer átalakítása és a teljes körű adóreform. A 2010-ben bevezetett különadók köre később bővült, a jövedelmet terhelő adóztatás jelentősen csökkent, és számottevően emelkedett a forgalmi és fogyasztási adók súlya. Folyamatosan erősödött a nem adózó rejtett gazdaság elleni küzdelem, a vagyonadó kivételével az államháztartás bevételi oldalán történő konszolidáció lényegében minden lehetséges eszközzel élt.

— 257 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A kiadási oldalon történt államháztartási konszolidáció is kiterjedt lényegében valamennyi szóba jöhető területre. 2010 közepén az első és legfontosabb kiadási konszolidációs lépés a korábban betervezett állami kiadások egy részének zárolása volt. 2010-ben összesen 220 milliárd forint kiadást zárolt a kormány a konszolidációs program keretében.

A magyar államháztartás egyik sajátossága, hogy egyik évről a másikra igen jelentős – 2010-ben 400-500 milliárd forintos – átmenő tételt görget maga előtt, amely a korábban a költségvetésben eldöntött, de még meg nem valósult kiadások finanszírozását jelenti, amelyek részben folyó kiadásokhoz, részben beruházásokhoz kapcsolódnak. Mivel a magyar költségvetés nem rendelkezik külön fejlesztési költségvetéssel, ezért 2010 közepén nehéz volt megállapítani, hogy mely állami beruházásokra van ténylegesen szükség, melyeket értek el különböző lobbicsoportok, valamint a versenyképes állami szolgáltatások kiépítéséhez valójában mely beruházások elindítása szükséges. A 220 milliárd forintos zárolás majdnem 1%-kal javította a GDP-arányos magyar államháztartási hiányt, s ezzel hozzájárult a sikeres költségvetési konszolidációhoz.

Fenntartható államháztartási politika A magyar gazdaságtörténet igazi fordulata 2010-ben az volt, hogy megtörte az „egyensúly vagy növekedés” képletet, mert a költségvetési konszolidáció 2010–2011-ben nem hozott törést a gazdaság növekedésében, miközben bővítette a foglalkoztatást és csökkentette a munkanélküliséget.

2012-ben már csökkent ugyan a GDP, de emögött több egyedi tényező állt. 2012-ben azonban szinte minden uniós tagállamban visszaesett a GDP, ahogy az Európai Unión kívüli gazdaságok esetében is érzékelhető volt egy W alakú recesszió. A 2009-es recessziót követően 2012-ben újból, már kisebb mértékben csökkent a fejlett országok gazdasági teljesítménye, hasonló módon mérséklődött a feltörekvő országok GDP-növekedési üteme. Ez a kedvezőtlen fejlemény külkereskedelmi kapcsolatainkon keresztül vetette vissza növekedésünket.

— 258 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

További mintegy 0,8%-os GDP-csökkenést hozott a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése a kedvezőtlen időjárás miatt. E tényezőkön felül az elektronikai ágazat egyes nemzetközi vállalatainak világpiaci térvesztése következtében leépítettek olyan kapacitásokat, amelyek korábban 0,3-0,4%-kal járultak hozzá a magyar GDP-hez. 2012-ben nyilvánvalóan nem ismétlődhetett meg két olyan egyedi tétel sem, amely a magánszektor 2011-es rendelkezésre álló jövedelmét növelte (a reálhozam kifizetése és az Európai Bíróság döntése nyomán az előző kormányok szabálytalanságai miatt mintegy 250 milliárd forint áfa visszafizetése). 2012-re esik az adóreform súlypontja, amelynek következtében 5,7% inflációs ráta alakult ki, amelynek hatására csökkent a reálkereset és a fogyasztás.

A 2010-ben bevezetett új gazdaságpolitikai képlet azonnal működött: a kivételes 2012-es visszaesés előtt és után nem hozott növekedési áldozatot, miközben segítette a foglalkozás bővülését és a munkanélküliség csökkentését. (134. ábra) 134. ábra. A közszférában alkalmazásban állók számának és a foglalkoztatási ráta alakulása

Forrás: KSH, MEF — 259 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

Ezt olyan államháztartási reform és költségvetési politika alapozta meg, amely új bevételi forrásokat nyitott, amelyek nem hatottak kedvezőtlenül az adott terület gazdasági teljesítményére. Bár megpróbálták az Európai Unióban legmagasabb mértékű magyar bankadót közvetlen összefüggésbe hozni a magyar hitelintézeti szektorban 2010–2014 között leépülő hitelezéssel, azonban emögött valójában természetes mérlegalkalmazkodás áll. A bankrendszer a 2002–2010 között felépített fenntarthatatlan magas hitelállományt, ráadásul a devizahitelek magas állományából következő rossz szerkezetet korrigálta 2010–2014 között. Érdemben ezen nem változtatott volna az sem, ha a magyar bankadót nem vezetik be, illetve az sem, ha kisebb mértékű lett volna. A bankrendszernek mindenképpen csökkentenie kellett volna a hitel-betét mutatót, a devizahitel-állomány csökkenése is megindult volna.

Miért állíthatjuk, hogy a bankadó, az ágazati és válságadók, valamint a magánnyugdíjreform nélkül rosszabb lett volna a költségvetés helyzete, mint a sikeres államháztartási konszolidáció után?

Az évi 180 milliárd forint bankadóra a 2010–2014 közötti sikeres államháztartási konszolidáció időszakában végig szüksége volt a magyar költségvetésnek, ugyanis enélkül nem lehetett volna a GDP 3%-a alatt tartani az államháztartás hiányát, és sikertelen államháztartási konszolidáció esetén még magasabb lett volna a kamatszint, a CDS-felár és az állampapírhozam szintje. A 2010 utáni időszakra végig jellemző az az összefüggés, hogy a sikertelen államháztartási konszolidáció esetén vélhetően még kisebb lett volna az új hitelek állománya és még erőteljesebb lett volna a korábbi hitelállomány leépítése. A bankadó tehát nem visszafogta, hanem rejtett módon segítette a hitelezést azon keresztül, hogy nem terhelte tovább a kamatszintet, illetve a kockázati felárakat újabb sikertelen államháztartási konszolidáció kudarcával. Ráadásul, ha nincs évi 180 milliárd forintos bankadóbevétel és nincs sikeres államháztartási konszolidáció, akkor az államháztartás finanszírozása is egyre nehezebbé és drágábbá válik. Különadók nélkül alig lehetett volna elkerülni egy államadósság-válságot, aminek pénzügyi, reálgazdasági válság lehetett volna a következménye. Ezt megelőzhette volna egy újabb — 260 —

10. fejezet

Államháztartási és költségvetési stratégia

IMF–EU-megállapodás, de ez sem tette volna fenntarthatóvá a magyar államháztartást, mert újabb növekedési és foglalkoztatási áldozatot igényelt volna, hasonlóan Magyarország korábbi tapasztalataihoz és a többi programországban megfigyelhető folyamatokhoz.

A bankadó bevezetése, valamint az uniós bankadók között legmagasabb szinten történő rögzítése valójában a sikeres államháztartási konszolidációs folyamat erősödésén keresztül megteremtette az alapját a későbbi újabb hitelezési fordulatnak: ezt 2010-ben még nem, de 2014-ben már pontosan lehetett látni.

Hasonló az összefüggés a válságadók és a gazdaság teljesítménye között.

Első pillanatban a válságadókkal sújtott belföldi monopóliumok – energiaszolgáltatók, telekommunikációs iparág és kiskereskedelem – beruházási tevékenységét visszafogta a 2010–2014 között bevezetett új adónem.

Az összefüggés azonban itt is fordított: sikertelen államháztartási konszolidáció esetén még kevésbé, vagy egyáltalán nem kezdtek volna új beruházásokba, legalábbis a kiskereskedelem és a telekommunikációs ágazat vállalatcsoportjai. E két válságadóval terhelt ágazat teljesítménye közvetlen összefüggésben van a családok fogyasztásra elkölthető jövedelmével. Ha ez csökken, akkor a belföldi piac szűkül e vállalatcsoportok számára, ami a beruházások halasztását, törlését eredményezi.

Speciális területet jelentenek az energiaszolgáltatók, mert a családok és a háztartások villamosenergia-fogyasztása, valamint a többi, lakhatással és fűtéssel összefüggő energiafelhasználás kevésbé rugalmas a jövedelmek változására, mint más ágazatok esetében. A vállalati szektor azonban gyorsan reagál a konjunktúrára: a gazdasági visszaesésre a vállalatok a tervezett beruházások visszafogásával, halasztásával válaszolnak. Az energiaszolgáltatók szempontjából a lakossági fogyasztás kevésbé, azonban a vállalati szektor erősebben reagál a GDP alakulására. Sikertelen államháztartási konszolidáció esetén újabb gazdasági recesszió következett volna be a 2010–2014 közötti időszakban Magyarországon, mert az örökölt magas államadósság-ráta és annak drága fi-

— 261 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

nanszírozási szerkezete, valamint a 3% feletti hiányból adódó magasabb finanszírozási igény a GDP csökkenését okozta volna.

A 2010 közepén bevezetett új költségvetési politika azért volt sikeres, mert a bevételi oldalon olyan új forrásokat nyitott, amelyek közben nem fogták vissza az adott ágazatok – bankszektor, belföldi monopóliumok, kiskereskedelem – gazdasági teljesítményét. Ezeknek a szektoroknak a gazdasági teljesítménye a magyar gazdaság szereplőinek jövedelemviszonyaitól függ. A bankszektorban folytatódott a 2010 előtt megindult mérlegalkalmazkodás, akkor sem vettek volna fel a háztartások és a vállalkozók több hitelt, ha elmarad a bankadó. Sőt, bankadó nélkül nincs konszolidáció, enélkül új válság lép fel, az elhúzódó recesszió tovább csökkentette volna a reálkereseteket, a fogyasztást és a beruházásokat.

Az államháztartási egyensúly megteremtése a 2010 közepén bevezetett új költségvetési politika, az új adórendszer és az új gazdaságpolitika következménye, ez tette lehetővé a 2013–2014 közötti beruházási, fogyasztási és növekedési fordulatot.

— 262 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon Az 1990–2010 közötti átmeneti két évtizedben a magyar adórendszer egyetlen, a hatékonyan működő adórendszertől elvárható, makrogazdasági szinten jelentkező követelménynek sem tett eleget.35 Nem segítette a magyar gazdaságpolitikát egy fenntartható egyensúlyi pályára, miközben nem támogatta a tartós és dinamikus gazdasági növekedést sem. Sőt, a 2010 előtti magyar adórendszer kifejezetten ellenösztönözte a munkavállalást és a munkahelyteremtést azon keresztül, hogy az e kettőből származó jövedelmeket túladóztatta. Az adórendszer „büntető” jellegű működése azon is tetten érhető volt, hogy jelentős rejtett, nem adózó gazdaságot hagyott működni, ezzel a legálisan és adózó módon működő gazdaságot mind a belföldi, mind a külpiacokon versenyhátrányba hozta.36

Az adóreform céljai A magyar adórendszer 2010 előtti működése jelentős szerepet kapott abban, hogy rendre kialakult az „egyensúly vagy növekedés” gazdaságpolitikai alapképlete. Ennek döntő oka az, hogy az inaktívak esetén indokolatlanul laza szociális rendszerrel együtt a 2010 előtti magyar adórendszer megakadályozta a foglalkoztatási ráta jelentős és tartós emelését, valamint a munkanélküliségi szint jelentős és tartós csökkenését. A munkavállalás és a munkahelyteremtés büntetésén keresztül – a rövid 1998–2002 közötti időszaktól eltekintve – nem tette lehetővé Egy nyitott gazdaság jól működő adórendszerének jellemzőiről átfogó elemzést ad Mirrlees et al. (2010) és Mirrlees et al. (2011).

36 Egyes tanulmányok szerint Magyarországon a rejtett gazdaság mérete meghaladta a GDP 23%-át 2010-ben (Schneider, 2013). Az adóelkerülés elterjedtségét jól mutatja, hogy Elek et al. (2012) eredményei szerint a minimálbérre bejelentett munkavállalók több mint 50%-a eltitkolta a jövedelme egy részét.

35

— 263 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

még a korábbi munkahelyek megőrzését sem. Furcsa módon ez nem csupán az 1990-es évtized első felének gyors, sokkterápián keresztüli piacgazdasági átmenetére igaz. Végig jellemezte egészen 2010-ig a magyar adórendszert a munkaellenes, tehát a foglalkoztatásellenes jelleg. A 2000 körüli évektől eltekintve, amikor 240 ezer új munkahely jött létre, egészen 2010-ig egyetlen politikai ciklusban, illetve gazdasági-beruházási ciklusban sem bizonyult tartósnak a munkahelyteremtés. Rendre visszatértek a magas munkanélküliségi és az alacsony foglalkoztatási ráták.

Rejtett módon valójában a magyar adórendszer működéséből következett az, hogy a gazdaságpolitika nem tudott átállni a fenntartható egyensúlyra és a tartós növekedésre, mert az adórendszer fékezte a magas foglalkoztatási szint kialakulását. Az 1990–2010 között alkalmazott kormányzati politikák és gazdaságpolitika nem kezelte kellő súllyal a foglalkoztatást és a munkanélküliséget. A politika és a gazdaságpolitika rendre úgy gondolta, hogy elegendő a költségvetési egyensúlyra törekedni, valamint elegendő a gazdasági növekedés beruházási, különösen a külföldi működő tőke forrását kiaknázni. Az 1990–2010 közötti gazdaságpolitikák – a belföldi keresletre és piacra is figyelő 2000 körüli kivételtől eltekintve – a külfölditőke-bevonást tekintették elsődlegesnek, ami nem hozott érzékelhetően magasabb foglalkoztatási rátát, és nem csökkentette a munkanélküliség szintjét sem.

Ennek oka, hogy a bevont külföldi tőke három befektetői körből származott: a reálgazdaságba befektető és döntően új technológiát hozó globális cégcsoportoktól, valamint a belföldi monopóliumok körébe tartozó vállalati felvásárlásból és a pénzügyi szektorból. Az utóbbi két esetben a befektetések jellege miatt nem is volt elvárható érzékelhetően javuló foglalkoztatás. Az energiaszektor, a telekommunikációs szektor, a közszolgáltatások köre (a szemétszállítástól a vízművekig) gyenge munkahely-teremtési képességgel rendelkeznek. A globális gazdaságban és a gazdaságtörténeti példák szerint nem ezekben a gazdasági ágazatokban bővül dinamikusan az új munkahelyek száma. Hasonlóan a pénzügyi szektorba befektető külföldi cégcsoportok, hitelintézetek, biztosítók, sem teremtenek jelentős mértékben új munkahelyeket: spe— 264 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

ciális tudással kevés munkahelyen, de magas profittömeget előállító tevékenységet végeznek. A reálgazdaságba friss tőkét hozó külföldi működőtőke-befektetések sem teremtenek olyan mértékben új munkahelyet, amely az 1990-es évek első felében elveszített mintegy másfél millió munkahelyet pótolná, mert a világszínvonalú technológiával és magas termelékenységgel működő beruházások definíciószerűen nem képesek megoldani a magyar munkaerőpiac képzettségi szerkezetéből következő gyengeségeket, miközben a munkaintenzívebb termelést folytató hazai kis- és közepes vállalkozások sem voltak képesek a globális termelési láncokba megfelelően integrálódni. A gazdaság fennmaradó erős dualitása miatt a kialakuló adó- és gazdaságszerkezet egyre kevésbé volt képes megfelelő munkahelyet kínálni az alacsony képzettségű munkaerő számára.

A magyar adórendszer rejtett, de minden bizonnyal legerősebb fékje az egyensúly és növekedés támogatása, valamint a foglalkoztatási szint emelése szempontjából az volt, hogy nem tett különbséget a munkaerő-piaci szereplők képzettsége és helyzete szerint a munkát terhelő adóztatásban.

Miközben a fejlett OECD-országok között az egyik legmagasabb adóval és közteherrel terhelte az élőmunkát, addig az adórendszer nem ismerte el azt a többmilliós munkavállalói csoportot, ahol az alacsonyabb termelékenység miatt nem termelhető ki az ilyen mértékű adóterhelés.

A globális cégcsoportokban igen, de a belső piacra termelő vállalkozásoknál kevésbé, és a helyi piacra termelő, illetve csak a szürke zónában fennmaradó vállalkozások körében nem volt kigazdálkodható a munkát terhelő adók magas szintje: vagy a rejtett gazdaság felé mozdultak a vállalkozók, vagy elmaradtak azok a beruházási és üzleti döntések, amelyek révén az alacsony képzettségű munkaerőnek új munkahelyeket teremtettek volna. (135. ábra)

— 265 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

135. ábra. A 10 legnagyobb átlagos adóékkel rendelkező OECD-ország 2009-ben az átlagbért kereső, gyermektelen adózók esetén

Forrás: OECD, Tax Statistics

2010 közepén az új politika és gazdaságpolitika felvázolta az adóreform 10 legfontosabb célját. Közvetlenül és/vagy közvetetten valamennyi cél ahhoz kötődött, hogy a gazdaságpolitika megszüntesse az adóreform révén a munkavállalást és a munkahelyteremtést fékező ösztönzőket a munkaerő-piaci szereplők körében. Mind a munkaadóknál, mind a munkavállalóknál fordulatot kellett előidézni a munkával kapcsolatos üzleti kalkulációkban annak érdekében, hogy az uniós tagállamok között második legalacsonyabb foglalkoztatási rátát és a két számjegyű munkanélküliségi szintet a fordulat felé irányítsa az adórendszer változása. 2010 közepén olyan politikai és gazdaságpolitikai koncepciót fogadtak el, amely egyszerre célozta meg a sikeres válságkezelést az államháztartás terén, előzött meg egy államadósság-finanszírozási válságot, és készített elő foglalkoztatási és növekedési fordulatot. (136. ábra)

— 266 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

136. ábra. Az átlagos adóék változása 2009 és 2013 között az OECD-országokban

Forrás: OECD, Tax Statistics

Az adóreform céljai közül is az első helyre került 2010 közepén a költségvetési konszolidáció: ezt célozták a bankadó és a különadók. Ezzel párhuzamosan a második legfontosabb cél a munkahely-teremtési érdekeltség azonnali megerősítése volt: ezt a mikro-, kis- és középvállalatoknak kedvező 10%-os társasági adó segítette már 2010-ben, később az egykulcsos családi adórendszer és a munkahelyvédelmi akcióterv, valamint egy sor speciális foglalkoztatási program keretében érvényesített adókedvezmény erősítette meg a következő években. Emellett a munkavállalók érdekeltségének erősítését is célozták az adóreformok: ezt szintén az egykulcsos családi adórendszer, valamint a minimálbér és közmunkabér bevonása a személyi jövedelemadó rendszerébe együttesen támogatták. A személyi jövedelmek egységes adóterhelése önmagában is lépést jelent az erősebb munkavállalási érdekeltség felé, mert kikapcsolja a jövedelmi lépcsőkön felfelé lépésből származó, addicionális erőfeszítések esetében a progresszív jövedelemadó-rendszerből azonnal belépő fékeket.

— 267 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A közmunkából és a minimálbéres vállalati szektorbeli foglalkoztatásból származó jövedelmek azonos adóztatása pedig azonos érdekeltséget teremt a vállalati szektorban és az állami foglalkoztatás körében.

Az európai összehasonlításban harmadik legalacsonyabb, 16%-os szjakulcs, valamint a marginális adókulcsok jelentős csökkenése pedig mérsékelték a rejtett, nem adózó gazdaság előnyét a legális szektorban történő munkavállalással szemben.

Valójában az egykulcsos adórendszer bizonyult a 2010–2014 közötti időszakban a leghatásosabb eszköznek a foglalkoztatási ráta emelésére és a munkanélküliség csökkentésére, mert egyszerre volt képes kezelni a munkaadói és a munkavállalói fékek kiiktatását, valamint a rejtett és a legális szektor közötti eltéréseket.

Az adóreform kifejezett célja volt a gyermekvállalás erősítése: ezt az egykulcsos adórendszer családi jellege célozta meg.

Célja volt a 2010 közepén elindított és egészen 2014 év végéig folyamatosan kibontakozó adóreformnak, hogy azonos versenyfeltételeket teremtsen a vállalkozások számára a versenyszektoron belül. A belföldi monopolterületeken a közteherviselésbe bevonó különadókon kívül nem vezetett be az adóreform más, az ágazatok sajátosságait az adórendszeren keresztül megközelítő speciális adókat.

Az adóreform célrendszerében már kezdettől fogva feltűnik egy további elem: a fenntartható egyensúly követelménye az adóbevételek szerkezeti változtatásával. 2010 közepén világos volt, hogy nem csupán arra az évre és a következőre szükséges először javítani, majd a 3% alatti GDP-arányos hiánnyal beállítani az egyensúlyi államháztartási hiány szintjét, hanem ezt hosszú távú fenntartható módon kell megoldani.

Ennek egyik oldala az, hogy egyszerre kellett az azonnali egyensúlyt javítani, miközben a munkavállalási és munkahely-teremtési érdekeltség erősítésén keresztül folyamatosan támogatni kellett a foglalkoztatás bővülését, és el kellett érni a munkanélküliségi szint szintén folyamatos csökkenését.

— 268 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

A magyar munkaerőpiac sajátosságai azonban azt jelentették, hogy ez a korábbi adószerkezetben nem lehetséges. Olyan alacsony foglalkoztatási szintről és magas munkanélküliségi rátáról indult az adóreform, hogy önmagában a korábbi arányokat mutató adórendszerrel nem lett volna elérhető a hosszú távon fenntartható egyensúly. A 2010–2014 közötti ciklusban nem lehetett reálisan számítani arra, hogy 1 millió új munkahely jöjjön létre, amelynek révén automatikusan fenntartható pályára kerül a mindenkori államháztartás egyensúlya. Ezért az adóreform célja az is volt, hogy a bevételi szerkezet módosításával beépítsen egy gyorsan működő „fenntarthatósági” modellt: tovább nőtt a fogyasztási-forgalmi adók szerepe, miközben csökkent a jövedelmek adóztatása. A fogyasztás körében ugyanis azok a jövedelmek is megjelennek adóztatható formában, amelyek a jövedelem szerzési helyén még a rejtett gazdaság részei, és nem adóznak. Emellett a fogyasztásiforgalmi adók előnye, hogy nem torzítják a gazdasági szereplők megtakarítási és beruházási döntéseit, illetve általában viszonylag alacsony adminisztrációs költséggel járnak, ezért kevésbé károsak a gazdasági növekedés szempontjából. Ugyanakkor a forgalmi és fogyasztási típusú adók a bevezetés évében, illetve emelésük esetén szintén az első évben emelik az adott év inflációját – ennek az adott évben negatív fogyasztási és beruházási hatása van –, azonban a következő évektől a növekedési dinamikában már ez a hatás nem érvényesül, miközben marad az egyensúlyt javító többletbevétel.37 (137. ábra) Bár az örökölt adórendszerben nemzetközi összehasonlításban magas a fogyasztási adókból származó költségvetési bevétel, ezt az adóreform tovább növelte a magas rejtett gazdaság és az alacsony foglalkoztatási szint miatt. Nem lehetett számítani arra, hogy négy éven belül eléri Magyarország az uniós átlagos foglalkoztatási szintet, tehát a 65%-os foglalkoztatást, így az új munkahelyekből származó új jövedelmekből eredő magasabb adóbevételre sem lehetett számítani, ezért a fogyasztás

A különböző adónemek torzító és gazdasági növekedésre gyakorolt hatásáról lásd OECD (2009).

37

— 269 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

és forgalom bővüléséből kellett új költségvetési bevételeket bevonni az államháztartásba.

137. ábra. A fogyasztási adókból származó bevételek az összes adóbevétel százalékában 2009-ben

Forrás: Eurostat

Az adóreform céljai között szerepelt a beruházások erősítése is, hiszen új beruházásokból új munkahelyek keletkeznek, és ez segíti a fenntartható egyensúlyi költségvetési szint kialakulását: ezt célozták a befektetőknek nyújtott különféle adókedvezmények, a 10%-os társasági adókulcs, valamint a kisvállalati adó bevezetése.

Az adórendszer megcélozta az adóalapok szélesítését is, hiszen az örökölt adórendszerben a rejtett gazdaság kiterjedtsége miatt, valamint a különböző adómentességek miatt a lehetségesnél szűkebbek voltak az egyes adónemek forrását jelentő adóalapok.

Végül az adóreformnak kifejezett célja volt az is, hogy a „legmodernebb” ökoadók irányába is lépjen: ezt célozták a különböző környezetvéde— 270 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

lemmel és az egészségesebb élelmiszerekkel történő ellátással kapcsolatos különadók.

Volt azonban a magyar adóreformnak egy kimondatlan, már nem a gazdaságpolitika körébe tartozó célja: a társadalmi közfelfogás átalakítása. Egyrészt annak elfogadtatása, hogy a létfenntartáshoz szükséges jövedelem megszerzésének forrása a munkaképes lakosságban a munkavállalással szerzett jövedelem legyen. Másrészt annak elismertetése, hogy a munkavállalás során a többlet-erőfeszítésekhez arányosan magasabb nettó jövedelemnek kell tartoznia. Magyarországon az 1990 utáni évtizedekben az átlagtól felfelé eltérő jövedelmeket és vagyonokat nem csupán az állam gyanakvása, hanem a társadalom idegenkedése, irigykedése is kísérte. Ez a szocialista rendszer évtizedei alatt rögzült társadalmi értékelés önmagában is gátja a fenntartható költségvetési egyensúlynak, tartós gazdasági növekedésre és magas foglalkoztatási szintre épülő gazdaságpolitikai pályának. Gátja, mert rejtett módon korlátozza a beruházást és a fogyasztást, a magasabb jövedelem elérését célzó tudás megszerzését és a vagyongyarapodást.

A Magyarországon alkalmazott erősen progresszív jövedelemadóztatás és bőkezű költségvetési transzferek rendszere együttesen ezen értékek kialakulása ellen hatott. Ugyan az igazságosság köntösébe bújik, és azt mondja, hogy a társadalom belső jövedelem eloszlásának arányosabbá tétele miatt kell progresszívan adóztatni, valójában azonban nem ismeri el a többletjövedelem – vállalkozói jövedelem és munkavállalói jövedelem – mögötti egyéni és családi tőkefelhalmozást, miközben konzerválja a munkapiactól való távolmaradást. A tőkefelhalmozás társadalmi szintű elismerésének a hiánya a XX. század második felétől kezdve egyértelműen a humántőke, azaz a tudásfelhalmozás területén jelenti a legnagyobb féket: a progresszív jövedelemadózás legnagyobb mértékben az új tudás megszerzését fékezi, ebből eredően visszafogja a vállalkozói beruházásokat, korlátozza a családi beruházásokat.

A munkaerő-piaci felmérések szerint a magasabb tudásszint – ezt szakképzettség és diploma megszerzésével mérik, valamint annak munka— 271 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

erőpiacon történő érvényesítésével – magasabb jövedelmet hoz mind az egyénnek, mind a családoknak és a munkavállaló munkahelyének is, ezért ha a progresszív jövedelemadóztatás egy magasabb kulccsal terheli a magasabb jövedelmet, ezzel nem ösztönzi, sőt a befektetett idő, pénz és energia el nem ismerésén keresztül bünteti a magasabb jövedelmet célzó nagyobb tudásfelhalmozást. Az egykulcsos adórendszer legnagyobb előnye az, hogy kiiktatja ezt a rejtett féket a magyar társadalomból: bár az irigység nem tűnik el, de pozitív érdekeltség és összefüggés gyengíti. A 16%-os egykulcsos családi adózással, ha valaki kétszer annyit keres, mint egy másik munkavállaló, mert a tudástőkéje kétszer nagyobb, akkor a korábbi négyszeressel szemben, csak kétszer több személyi jövedelemadót fizet, és így erősödik a tudásfelhalmozás érdekeltsége. Ha ez tömegessé válik, akkor a társadalom egészében megtörténik az értékrendi átállás: a magasabb jövedelem és a megszerzett erősebb tudás nem kételkedést, hanem tiszteletet és egyetértést vált ki a társadalom tagjainak többségéből.

A közgazdasági elmélet és a gazdaságtörténet eddigi sikertörténetei egyértelműen bizonyítják, hogy minden gazdasági siker mögött végül is egy társadalom értékrendje, belső kultúrája áll. Ha fennmarad egy társadalomban a korábbi irigységkultúra, ez önmagában fékezi a tőkefelhalmozást, ezen belül különösen a tudástőke gyarapítását, habár önmagában ez az egyetlen társadalmi tényező, amely képes megakasztani, leállítani, sőt visszafordítani egy gazdaság felzárkózási folyamatait.

A fogyasztási és forgalmi adónemek rendszere is jelentős átalakításon ment át a 2010–2014 közötti gazdaságpolitikai ciklusban: ennek középpontjában az áfa általános szintjének emelése állt. Kísérletet tett a gazdaságpolitika arra is, hogy a luxusjavak fogyasztását egy még magasabb, 35%-os áfakulccsal terhelje. Ez a kísérlet azonban az Európai Unió ellenállása miatt nem volt sikeres.

— 272 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

Az adóreform hatásai A költségvetési konszolidációnak a döntő terepe tehát az adóreform volt, mert rövid távon csak egy, a korábbinál lényegesen magasabb adóbevétel esetén lehetett megcélozni a sikeres konszolidációt. Már a ciklus legelején megindult a foglalkoztatás bővülése, valamint a strukturális reformok gazdaságpszichológiai hatása is rövid időn belül jelentkezett: a munkaerő-piaci szereplők azonnal érezték a kormányzati politika változását. Megindult az alkalmazkodás ehhez az új politikához, azonban valójában az új adóbevételek és a korábbi bevételekből származó magasabb tételek konszolidálták a költségvetést 2010–2011-ben. Ebben három bevételi forrás játszotta a főszerepet: a különadók, a forgalmi és fogyasztási adókból származó magasabb bevétel és a korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása, azaz az állami nyugdíjrendszerbe történő befizetések növelése. (A különadókról lásd a 126. ábrát.)

A magyar adóreform keretében bevezetett különadók is sajátos evolúción estek át a 2010 és 2014 közötti időszakban. 2010-ben azonnal bevezetésre került a bankadó és a három magas profitrátával működő szektorra kivetett válságadók, melyek már az első évben a GDP csaknem 1,5%-át megközelítő új bevételt hoztak a magyar államháztartás számára. 2011-ben azért csökkent a magyar költségvetés különadókból származó bevétele, mert a bankadóból leírhatóvá vált a devizahitelrendezés első lépésének, a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés bevezetésének pénzintézeti terhe.38 Az adóreform egy átmeneti évben elismerte, hogy egy másik válságban lévő gazdasági terület, a lakossági eladósodás kezelésének árát át kell vezetni a különadókon. A 2010ben a GDP majd 1,5%-át kitevő különadó-bevétel jelentősen hozzájárult a költségvetési konszolidációhoz, 2011-ben a kieső különadót helyet-

A pénzügyi intézmények a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés miatti veszteségeik 30%-val csökkenthették a 2011. évi bankadó-kötelezettségüket. A visszaigényléseket 2012. január 31-étől voltak jogosultak a pénzügyi intézmények az állami adóhatóságnál jelezni. Ezért a kedvezmény a 2011. évi bankadó-kötelezettséget csökkentette, de pénzforgalomban 2012-ben teljesültek a visszaigénylések.

38

— 273 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

tesítette a közben elindított magán-nyugdíjpénztári reformból származó, éves szinten mintegy 360 milliárd forintos új költségvetési bevétel. 2012-ben már a teljes korábbi bankadó segítette a konszolidációt, sőt két különadó, a távközlési és a baleseti adó egészítette ki a különadók rendszerét. A különadók evolúciója 2013-ban lett teljes, amikor belépett a pénzügyi tranzakciós illeték, ezzel 2013-ban már a GDP mintegy 2,25%-át jelentő különadó-bevételek tették teljessé a magyar államháztartási konszolidációt. A közműadó és biztosítási adó is olyan új különadókként jelentek meg 2013-ban, amelyek újabb belföldi monopolterületeken elért bevételeket adóztattak.

A különadók mellett a forgalmi és fogyasztási adókból származó magasabb bevétel és a 2010–2014 között az államháztartás számára évente 300-400 milliárd forint többletbevételt jelentő nyugdíjreform tették teljessé a költségvetési konszolidáció bevételi forrásait. Mindháromra szükség volt a sikeres és fenntartható államháztartási bevételi szerkezethez, mert sem – a külső konjunktúra révén – az exportbevételekből, sem – a belföldi piac bővüléséből – a belföldi jövedelmekből ilyen mértékben új bevételekre nem tehetett volna szert a költségvetés.

Jelentősen mérsékelte az örökölt adórendszer munkavállalást és munkahelyteremtést fékező jellegét az adórendszer belső átalakítása. A munkahelyteremtést és munkavállalást erőteljesen fékező, nemzetközileg és az uniós átlaghoz képest is kirívóan magas magyar adóék 2010-ről már 2011-re jelentősen csökkent egyes csoportok esetén. (138. ábra) Különösen erőteljesen hatnak az idősek, fiatalok és képzetlenek esetében bevezetett célzott kedvezmények, melyek az általánosnál kisebb adóéket biztosítanak e csoportok számára. Hasonló módon a pályakezdők, kismamák és a munkanélküliségből visszatérők adóéke is már jelentősen alatta marad az általános adóéknek 2014-ben, s ugyanez igaz a gyermekesek adóékére is. Mindez együtt egyértelműen jelzi a magyar adóreform legfontosabb céljának teljesülését: a foglalkoztatással kapcsolatos ösztönzők erősödését, erősítését. A bővülő foglalkoztatás, illetve a csökkenő munkanélküliség a 2010–2014 közötti konszolidációs — 274 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

és stabilizációs időszakban végig jellemezte a magyar munkaerőpiacot.

Az adóreform tehát valóban céljának megfelelően működött, mert erősítette a munkavállalás és munkahelyteremtés érdekeltségét.

138. ábra. A hazai adóék alakulása 2014-ben

Forrás: Csomós – P. Kiss (2014)

Az adóreform jelentősen megváltoztatta az adóbevételek szerkezetét Magyarországon a 2004–2014 közötti első évtizedben. Annak ellenére, hogy a második konszolidációs kísérlet 2008–2010 között végül kudarcot vallott – hiszen 2010-re azonnali költségvetési konszolidáció nélkül a tervezett 3,8%-os GDP-hiányhoz képest 7% feletti államháztartási deficitet alakított volna ki –, az adóreform egyik legfontosabb eszköze, azaz a forgalmi és fogyasztási adókból származó bevételek növelése már ebben az időszakban megindult. Hasonló módon már 2008-ban megindult a munkát terhelő adók csökkenése, valamint a jövedelemadó és tb-járulékok összes adóbevételeken belüli súlyának, arányának csökkentése is. (139. ábra)

— 275 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

139. ábra. Az adóbevételek összetételének változása 2006 és 2012 között

A munkát terhelő adóknál figyelembe vették a kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is.

Forrás: Csomós – P. Kiss (2014)

A magyar adóreform szempontjából két időpont bizonyult döntőnek: a 2008–2010 közötti időszak, valamint a 2010–2014 közötti idősáv. Míg az első szakasz nem hozott fenntartható költségvetési konszolidációt, a második már igen. Ennek döntő oka az, hogy a 2008–2010 között beindult, adórendszeren belüli arányokat változtató folyamatokat nem kísérte a gazdaságpolitika teljes fordulata. Ha ez így lett volna, akkor nem csupán az adórendszerben, ezen belül is az adószerkezet rendszerében kezdődik átalakulás, hanem új közteherviselési politika is társul az adórendszer átalakításához, valamint foglalkoztatási szintet emelő és a munkanélküliséget csökkentő lépések is történnek. Ugyan a 2008– 2010 közötti időszakban elindult egy rejtett adóreform, azonban ez azért nem hozott két-, illetve hároméves időhorizonton eredményt, mert nem egy új politika és új gazdaságpolitika keretei között indult

— 276 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

meg, hanem a régi rendszerben tett kísérletet arra, hogy az új adóbevételekkel elérje a költségvetés konszolidálását.

A 2008–2010 közötti időszakban csökkent a foglalkoztatási ráta és nőtt a munkanélküliség, ezzel az elinduló adóreform ellenére újból növekedési és foglalkoztatási áldozatot hozott a gazdaságpolitika, miközben a költségvetési egyensúly helyreállításának a célját sem érte el. A 2010-ben megkezdett adóreformnak köszönhetően jelentősen csökkent a munkát terhelő adók aránya, és 2012-ben már megközelítette a forgalmi, fogyasztási adók arányát. A magyar költségvetés így már majdnem azonos bevételre tett szert a rejtett gazdaságot is adóztató fogyasztási és forgalmi adókból, mint a munkát terhelő adókból. Ez nem csupán mennyiségi, hanem minőségi fordulat is. 2012-ben erősödött meg olyan mértékben a munkavállalási és munkahely-teremtési érdekeltség a vállalati szektor szereplői körében, amely már 2012 második felében – először még rejtetten – elindította a növekedési fordulathoz vezető üzleti döntéseket.

Miközben a 2008–2010 közötti adóreform-kísérlet ezt támogató politikai és gazdaságpolitikai lépések nélkül növekedési és foglalkoztatási áldozatot hozott, s így 2010-re nem érte el a konszolidált költségvetési célját, addig pontosan ugyanannyi idő alatt, 2010–2012 között ezt az adóreform következő szakasza elérte. Ennek döntő oka az, hogy egy új politika és gazdaságpolitika keretei között folytatódott az adórendszer teljes átalakítása, sőt az új közteherviselés révén többletjövedelemre tett szert a költségvetés, s a nyugdíjreform következtében fenntartható állami nyugdíjrendszer alakult ki. Önmagában a korábbi hármas nyugdíjrendszer – amelyben az állami nyugdíjrendszer mellett működött a kötelező magánnyugdíjpénztár, valamint ezek mellett az önkéntes magánnyugdíjrendszer – gátat szabott a hosszú távon sikeres, fenntartható államháztartási konszolidációnak. Az évi 300-400 milliárd forintos, majd időben emelkedő, kiengedett költségvetési bevétel akkora lyukat hagyott a magyar államháztartásban, amelyet hosszú távon csak olyan adóintézkedésekkel lehetett betömni, amelyek újabb foglalkoztatási és növekedési áldozattal jártak volna.

— 277 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A sikeres magyar válságkezelés 2010–2014 között döntő mértékben egy teljes körű adóreformmal ment végbe, mely egyszerre járult hozzá a költségvetés konszolidációjához új bevételek révén, miközben erősítette a munkavállalási és munkahely-teremtési érdekeltséget a vállalati szektorban. Ezzel az új gazdaságpolitika elérte, hogy növekedési és foglalkoztatási áldozat nélkül kerüljön sor az államháztartás konszolidációjára. Sőt, az adóreform egyértelműen és már rövid távon segítette a foglalkoztatás bővülését és a munkanélküliség csökkentését, ezáltal valójában az összes magyar strukturális reform közül a leghatékonyabban érte el az új gazdaságpolitika új összefüggésének az érvényesülését: a foglalkoztatás bővülése és az újrainduló növekedés valóban fenntartható költségvetési egyensúlyt teremtett.

A magyar adóreform sikeresen segítette az államháztartási konszolidációt és a gazdasági stabilizációt, de még egy rejtett hatást is kifejtett: csendben megkezdte a társadalmi értékrend átalakítását. Folyamatosan vitázott a magyar társadalom a 16%-os egykulcsos családi adórendszerről az erre történő áttérés éveiben. Az új politika bátorságát jelezte, hogy vállalta a vitát annak ellenére, hogy politikai szempontból nem tűnt megnyerhetőnek, miközben gazdaságpolitikai előnyei nyilvánvalóak voltak. Az új gazdaságpolitika felfogását jellemzi az, hogy az adórendszerre kizárólag hatékonysági szempontból néz, nem társadalmi szolidaritási szempontból, mert nem az adórendszeren keresztül célozza meg a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését, hanem a tanuláson és a munkán keresztül, valamint a közösségi összetartozást kifejező más eszközökkel.

A szociális ellátórendszer, a társadalom tagjainak belső szolidaritása és a társadalmi intézmények – kitüntetetten az egyházak és az önkormányzatok – feladata a társadalmi egyenlőtlenségeket mérséklő tevékenység.

Ha egy közepes fejlettségi szinten lévő ország, ráadásul alacsony foglalkoztatási szinttel és torz munkaerőpiaccal a jövedelemadó-rendszert használja a jövedelmi és vagyoni különbségek kiegyenlítésére, akkor ezzel a társadalmi szolidaritás oltárán feláldozza a gazdasági hatékonyságot: ennek minden esetben kudarc a vége.

— 278 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

A magyar gazdaság 2010 és 2014 között azért érhette el az államháztartás fenntartható konszolidációját és a gazdasági növekedés tartósnak ígérkező újraindulását, mert a strukturális reformok között vezető szerepet adott egy teljes körű adóreformnak. És ez az adóreform a gazdasági hatékonyságot állította középpontba, a társadalmi újraelosztás és szolidaritás helyett.

Az adóreform társadalmi hatásai A sikeres magyar adóreform legfontosabb társadalmi hatása a politikai stabilitás fennmaradása a költségvetési konszolidáció és a gazdasági stabilizáció időszakában. Így lehetett végigvinni azokat a strukturális reformokat, amelyek fenntarthatóvá teszik az egyensúlyt és tartóssá a növekedést.

A társadalom értékrendjének és közfelfogásának változása is végbemegy a 2010 utáni években, csak rejtett módon, amelyet csak közvetett tényezőkön keresztül lehet megragadni. 2010 és 2014 között általánossá vált a munkaközpontú közfelfogás Magyarországon, amelyet a politika és a kormányzás állított a társadalmi célok középpontjába. Az egymillió új munkahely teremtése 2020-ig igazi jövőkép: célértéket és időpontot egyaránt megjelöl. Az új politika ismerte fel, hogy tömegesen szükség van új munkahelyekre ahhoz, hogy a gazdasági felzárkózás újrainduljon és megkezdődjön a társadalmi felemelkedés. A korábbi közfelfogás nem koncentrált a munkára, azzal egyenértékűnek vélte a szociális újraelosztáson alapuló életmódot.

Először a gazdasági racionalitás felől került elfogadásra az, hogy mintegy egymillió új munkahely szükséges a hosszú távon fenntartható államháztartási egyensúlyhoz és tartós gazdasági növekedéshez. Ez a hasznosságalapú, racionális megközelítés később általános közfelfogássá vált, egyfajta társadalmi értékrendbeli változás is végbement. Ez a változás azonban csak visszatérést jelent a magyar társadalom egészséges, hosszú évszázadokon keresztül érvényesült munkaalapú érték— 279 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

rendjéhez. Éppen az 1990 és 2010 közötti időszak – újból az 1998–2002 közötti rövid időszaktól eltekintve – jelent hibás szakítást az alapvető magyar értékrenddel. A magyar alapértékek közé tartozik a munka megbecsülése és tisztessége, amit furcsa módon nem is a gazdaság, hanem a kultúra teljesítménye tükröz a legjobban.

Az elmúlt évszázadok során a nemzetközi összehasonlításban a magyar társadalom hozta létre a legnagyobb és legsokrétűbb népművészeti tárgyegyüttest és kultúrát. Egy-egy kis erdélyi faluban évtizedek alatt olyan nemzeti vagyon jött létre ruhákban, bútorokban és más népművészeti tárgyakban, amely az adott falu többéves gazdasági teljesítményével egyenértékű. Az egész magyar népművészeti kincs azt bizonyítja, hogy a magyar társadalom igen erősen munkaalapú társadalom volt, ez még azokban az időszakokban is érvényesült, amikor nem volt elég munkahely a lokális vagy nemzeti piacon. A szabadidőt kultúrateremtésre fordították, kulturális vagyont létrehozó munkával helyettesítették, egészítették ki a helyi munkalehetőségeket, illetve a munkalehetőségekből adódó alacsony piaci munkakínálatot. (Kopátsy S., 2000) Az adóreform következtében áttörés történt a munkaerő-piaci torzulások kezelésében is. A munkahelyvédelmi akcióterv lépései mögött az a közgazdasági felismerés áll, hogy a magyar munkaerőpiac gyengeségeit egyes munkavállalói csoportok gyenge munkavállalási képessége is fenntartja. (140. ábra) Az alacsonyan képzett munkaerő, a nők és az 50 feletti korosztály alacsony foglalkoztatottsági rátája azt jelzi, hogy a munkaerőpiac nagy csoportjait nem lehet azonos eszközökkel munkavállalás felé terelni.

Egy globális cégcsoport magyar leányvállalatánál dolgozó többdiplomás munkavállaló és az általános iskola nyolc osztályát sem elvégzett, fizikai munkavállalási képességekkel rendelkező munkavállaló esetében nem vezet eredményre ugyanaz az adórendszer, különösen nem az élőmunka adóterhelésének azonos mértéke. Ezért itt történt áttörés a munkahelyvédelmi akcióterv keretében bevezetett célzott kedvezmények révén.

Ezek a célzott kedvezmények elismerték a képzettségek és élethelyzetek — 280 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

különbségeit a munkaerőpiacon, s ezzel tömegesen segítették a meglévő munkahelyek megtartását a már foglalkoztatottak körében, illetve támogatták új munkahelyek létesítését a gyengébb piaci helyzetben lévő munkavállalói csoportoknál. Fontos tulajdonságuk emellett az új adókedvezményeknek, hogy azokat nem vezetik ki őket magasabb jövedelem mellett sem, így nem növelik a marginális adóéket.

140. ábra. A munkahelyvédelmi akcióterv célzott járulékkedvezményeit igénybe vevő foglalkoztatottak száma 2013—2014-ben

Forrás: NGM

Magyar adóreform nemzetközi tükörben A fejlett és fejlődő országok valójában már 1980-tól a progresszív személyi jövedelemadó átalakítása és egy fogyasztási-forgalmi adóztatásra erőteljesebben építő adórendszer felé indultak el. Míg az 1970-es évtizedben a két olajválság gazdasági és társadalmi sokkjaira a progresszivitás erősítésével válaszoltak a fejlett és fejletlen országok, ezt követően előtérbe került a gazdasági hatékonyság a társadalmi újraelosztással szemben.

— 281 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

1980 és 2010 között többé-kevésbé folyamatosan csökkent a személyi jövedelemadó progresszivitása mindkét ország csoportban. (141. ábra) 141. ábra. A direkt és az indirekt adóbevételek aránya

Forrás: IMF Fiscal Monitor 2013. októberi adatbázis

A magyar adóreform ebbe a nemzetközi trendbe illeszkedik, de ennél erőteljesebb fordulatot hozott: megszüntette a személyi jövedelemadó rendszerének progresszivitását a 16%-os egykulcsos adó bevezetésével, a kieső költségvetési jövedelmeket pedig a fogyasztási és forgalmi adók növelésével egyenlítette ki.

Valójában a magyar adórendszer 1990 és 2010 közötti tétlenségét pótolta a 2010 és 2014 közötti teljes körű adóreform, hasonlóan a régiós versenytársakhoz, melyek mindegyike radikális adóreformot hajtott végre az 1990 és 2010 közötti időszakban. A magyar gazdaságpolitika késlekedése miatt a munkaerőpiachoz erősebben kötődő, magasabb aktivitási rátával jellemezhető csoportok esetében a munkaintenzitás és a jövedelemeltitkolás szempontjából, valamint a munkavállalási és munkahelyteremtési érdekeltség megerősítése szempontjából döntő marginális — 282 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

adóék terén Magyarország egészen 2013-ig óriási hátrányban volt a régiós versenytársakhoz képest. (142. ábra) 142. ábra. Marginális adóék az átlagbér 100 százalékánál gyermektelen egyedülálló kereső esetében

Forrás: OECD

A magas magyar marginális adóék miatt, tehát a többletmunkáért járó jövedelem versenytársakhoz képest nagyságrendileg magasabb terhelése nyomán került a magyar gazdaság egyértelmű versenyhátrányba az adórendszer terén a régiós versenytársakhoz képest.

Az Európai Unió tagállamai között a magyar adóreform egyértelmű versenyelőnyt hozott a 2008-ban már elindult, de 2010-től teljessé váló adóreform révén. Míg a legfelső szja-kulcsok terén 1995 és 2008 között egyértelműen a folyamatosan süllyedő trend volt érvényben, a 2008-as válság következtében 2009 és 2014 között mind az uniós átlagot jelző legmagasabb személyijövedelemadó-ráta, mind a fejlett uniós tagállamokat jellemző ráta emelkedik. (143. ábra)

— 283 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

143. ábra. Törvényben meghatározott legfelső szja-kulcs alakulása 2000 és 2013 között

Forrás: OECD Tax Database

egyszerű átlagok

Különösen erőteljesen emelkedik a fejlett uniós tagállamokban a legfelső kulcs mértéke, következésképp a fejlett országok az adórendszerben, ezen belül is különösen a személyi jövedelemadó rendszerének progresszivitásában rossz választ adtak a válságra. Ezzel megismételték az 1970-es évtized hibáját, amikor a fejlett országok szintén az szjarendszer progresszivitását növelték. Mint az 1970-es évtizedben, a 2008 és 2014 közötti európai válsághullámok közepette is társadalmi szolidaritási választ adtak egy gazdasági hatékonyság szempontjából kezelendő területen: a társadalmi újraelosztást előnyben részesítették a gazdasági hatékonysággal szemben. Ennek egyenes következménye lett a foglalkoztatási szint csökkenése és a munkanélküliségi ráta növekedése az Európai Unióban. Ezzel szemben Magyarországon megszűnt a személyi jövedelemadó rendszerének progresszivitása, sőt a 16%-os kulcs az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. Ezzel Magyarország az adórendszer egyik legfontosabb területén, a személyi jövedelemadó

— 284 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

tekintetében versenyelőnyre tett szert a többi uniós tagállammal szemben, sőt a régiós versenytársakhoz képest is. Érdekes összevetni a magyar adóreform következtében kialakult magyar adórendszert és az eurózóna déli szárnyához tartozó országok adórendszerét.

A magyar adórendszer egy 40% körüli adócentralizációs szintről 2009től 2011-ig fokozatosan csökkentette az adóterhelést, elérve a 37%-os adócentralizációt. 2011-től enyhén újra emelkedik a magyar centralizációs szint, így a költségvetési konszolidáció döntő évére, 2012-re közel került a 39%-os centralizációs szinthez, de nem érte el a 2009-es kiinduló 40%-os szintet. Innen az Európai Bizottság előrejelzése szerint mintegy 38%-ra csökken újból 2015-re a magyar adóterhelés, ezzel a 2009 és 2015 közötti időszakban valójában a 38% körüli adóterhelési szint körül változik a magyar adócentralizáció. Ezzel szemben a görög, portugál és spanyol adócentralizáció igen alacsony szintről indul a válság pillanatában, és a spanyol adócentralizáció kivételével, amely az előrejelzések szerint a 34%-hoz közelít 2015-re, a görög és a portugál adócentralizáció közel kerül a magyar szinthez. Az eurózóna déli csoportjából más szerkezetet mutat az olasz adóterhelés, ez azonban az Európai Unió egyik fejlett gazdaságának adócentralizációs szintje. Valójában a válságra itt is az adóterhelés növelésével válaszoltak. (144. ábra) Az igazán érdekes azonban az, hogy a 2008-as globális pénzügyi válságot követő eurózóna-válság érintett országaiban – olasz kivétellel – a görög, a portugál és a spanyol gazdaság még a magyar adócentralizációnál is kisebb adóbeszedési szinttel működik. Az eurózóna déli országcsoportja valójában nem használt adóreformot a költségvetés konszolidációs kísérleteihez: nem is sikerült konszolidálni a déli eurózóna-országok költségvetéseit. Az olasz költségvetés kivételével valamennyi ország 3% feletti GDP-arányos hiányt mutatott a 2008 utáni időszakban. Abban az idősávban, tehát a 2010 és 2012 közötti időszakban, amikor Magyarország sikeres költségvetési konszolidációt hajtott

— 285 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

végre, ezek az országok erre nem voltak képesek. Ennek döntő oka az, hogy adóreform nélkül célozták meg a költségvetési konszolidációt.

144. ábra. Adócentralizáció Magyarországon és a Club Med országokban

Forrás: Európai Bizottság, AMECO-adatbázis

*becsült érték

Még mélyebb rejtett oka a déli államok kudarcának az, hogy nem aknázták ki a fogyasztási és forgalmi adók növeléséből származó bevételi forrásokat. A magyar forgalmi és fogyasztási adókhoz képest valamennyi eurózóna-tagállamban, különösen a déli országcsoportban, alacsonyabbak az adómértékek. Az alacsony képzettségű és jövedelmű társadalmi rétegeket nem kívánták, vagy nem akarták terhelni magasabb fogyasztási és forgalmi adókkal, és nem ismerték fel azt a közgazdasági összefüggést, ami a költségvetési konszolidáció és az új bevételi források, ezeken belül is jelentős mértékben a magasabb fogyasztásiés forgalmiadó-bevételek között fennáll.

Hasonlóan érdekes összehasonlítást kínál az eurózóna déli ország csoportjának és a négy visegrádi gazdaságnak az összehasonlítása az adóterhelés terén. (145. ábra) — 286 —

11. fejezet

Adóreform Magyarországon

145. ábra. Adóterhelés a GDP arányában

Forrás: Eurostat

*becsült érték

Látható, hogy a lengyel adócentralizációs szintre süllyedtek a görög költségvetés adóbevételei a GDP arányában a válságot követő időszakban, ami nem az adócsökkentéseknek, hanem a megugró munkanélküliségnek és a jelentősen csökkenő foglalkoztatásnak a következménye.

A hibás és sikertelen görög válságkezelés növekedési és foglalkoztatási áldozattal járt, ennek következtében jelentősen csökkentek a költségvetés bevételei és az adócentralizáció szintje. A sikertelen válságkezelés évei alatt végig fenntarthatatlan a magas költségvetési deficit, és növekvő államadósság jellemzi a görög gazdaságot, miközben még közgazdasági vita sem folyt arról, hogy egy teljes körű adóreformmal, ezen belül a forgalmi és fogyasztási adó súlyának növelésével konszolidálni lehetne a költségvetést. A visegrádi országok és az eurózóna déli szárnyához tartozó országok összehasonlítása az adóterhelés szempontjából egyértelmű tanulságot hoz: míg az első csoportban 3% körüli GDP-arányos költségvetési hiánnyal és 60%-os államadósság-rátával működnek a gazdaságok, addig a 3%-ot lényegesen meghaladó költségvetési defi-

— 287 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

cittel és folyamatosan növekvő államadóssággal néznek szembe a déli eurózóna-tagállamok, hasonló adócentralizációs szint mellett.

Az adóterhelés szempontjából Magyarország mindkét országcsoportból kiemelkedik, mert úgy volt képes sikeres költségvetési konszolidációra és gazdasági stabilizációra 2010 és 2014 között, hogy közben képes volt – már 2010-től – csökkenteni a GDP-arányos adócentralizációt. Úgy került közel a visegrádi országok, tehát a régió gazdaságainak adóterheléséhez – a jelentősen alacsonyabb szlovák adóterhelést kivéve –, hogy közben megállította az államadósság növekedését, elérte annak kismértékű csökkenését, és beállította a fenntartható 3% alatti költségvetési hiányszintet.

Mindez a teljes körű magyar adóreformnak köszönhető, amely csökkenő adócentralizáció mellett bekapcsolt jelentős új költségvetési bevételi forrásokat a különadók, valamint az új fogyasztási és forgalmi adónemek révén, miközben adószerkezeti fordulatot ért el 2012-ben, amikor már majdnem azonos adóbevételt fizettek be a fogyasztási és forgalmi adók révén, mint a jövedelemadóztatáshoz kapcsolódóan.

— 288 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság A 2010 és 2014 közötti lakossági devizahitelezési válság gyökerei a 2002-es kormányváltáshoz nyúlnak vissza. 2002 közepén negatív gazdaságpolitikai fordulat történt Magyarországon: már 2002-ben felborult az államháztartási egyensúly, és 2003-ra előállt a költségvetési kiigazítás szükségessége. A kormány az uniós csatlakozás előtti évben nem vállalta a költségvetési fordulatot, helyette a jegybank hajtott végre monetáris fordulatot: kétszámjegyű alapkamattal kísérelte meg korrigálni a kormányzati túlköltekezést. A kétszámjegyű alapkamat elvileg visszatartotta volna a költségvetési költekezéseket, mert drágította a költségvetés finanszírozását, ami negatív spirált eredményez a költségvetési hiány és az államadósság terén.

A költségvetés ennek hatására szakított a korábbi trenddel, amely addig fokozatosan csökkentette az államadósságon belül a devizaadósság arányát. Helyette előbb csak megállította a csökkenő trendet, majd 2005től növelni kezdte a devizaadósság arányát: a megdrágult forintfinanszírozás helyére az olcsóbb, még elviselhetőnek tűnő devizafinanszírozást állította. A devizában történő költségvetési finanszírozás azért volt lényegesen olcsóbb, mint a forintban történő, mert 2003-ra a korábbi évek rövid és viszonylag enyhe globális recessziója már konjunktúrába fordult át, és a nagy jegybankok lazító monetáris politikája következtében a globális piacokon, ezen belül az európai pénzpiacokon kialakult egy szokatlan pénzbőség. A globális pénzpiacokon tapasztalható, a világgazdasági konjunktúrának részben okát, részben következményét jelentő pénzbőség lehetővé tette az olcsónak tűnő kormányzati költekezést: ennek ára végül minden tekintetben magasabb lett. Megindult Magyarország ismételt eladósítása. (146. ábra)

— 289 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

146. ábra. A devizaadósság aránya az államadósságban Magyarországon 1998 és 2012 között

Forrás: Eurostat

Hólabdaszerűen, egyre gyorsuló ütemben ment végbe a folyamat. 1998 és 2002 között, a devizaarány csökkenésének időszakában az új adósságot lényegében csak forintban finanszírozták, de előfordult, hogy a lejáró devizaadósságot is forintforrással fedezték. A második időszakban, 2002 és 2010 között ez megfordult, és a hiány egy részét, esetleg a lejáró forintadósságot is devizaadósság-kibocsátással fedezte az államháztartás.

Magyarország új eladósodása 2002 és 2010 között nem csupán azt jelentette, hogy a 2002 közepén fennálló 53%-os szintről 2010 közepére 85,3%-ra nőtt a GDP-arányos magyar államadósság – önmagában ez is drámai mértékű új eladósodást jelentett volna –, hanem azt is, hogy a 2002-es 25%-ról 2010-re 44%-ra növekedett az államadósságon belül a devizaarány. Ezzel nem csupán az államadósság megugró GDP-arányos szintje, hanem különösen annak magas devizaadósság-arányából következően a sérülékenysége alakított ki a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb kockázatot Magyarország számára.

— 290 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

A 2002 és 2008 közötti döntően globális konjunktúrával és pénzpiaci bőséggel jellemezhető gazdaságtörténeti szakaszban olcsónak és biztonságosnak tűnt a devizaforrásból történő finanszírozás, azonban, mint láttuk korábban, ez egy egészen különleges és kivételes gazdaságtörténeti szakasz volt az elmúlt 160 évben: aligha lehetett arra számítani, hogy örökké fennmarad, sőt kifejezetten arra kellett volna készülni, hogy előbb-utóbb visszatér a globális gazdaság és pénzpiac egy kockázatosabb, válságos időszakba. (Lásd a 78. ábrát.) Éppen ez történt 2007 és 2008 között, közel egy év alatt, 2007 szeptemberétől 2008 szeptemberéig kialakult egy újabb pénzpiaci válság előtti helyzet, majd beütött a 2008 őszi globális pénzügyi válság. Magyarország újra eladósodásának az a felelőtlen gazdaságpolitika volt az oka, amely már 2002-ben felborította az államháztartási egyensúlyt, majd folyamatosan eltűrte az egyensúlyi szint feletti költségvetési hiányokat, és felelőtlenül figyelmen kívül hagyta a menekülőútként választott devizaadósság kockázatát.

Az állam és a gazdaságpolitika a magas államháztartási hiányok eltűrésén keresztül kiadta a jelzést a gazdaság szereplőinek: szabad az eladósodás. Ennél is nagyobb kockázatot hozott az a jelzése a kormányzati gazdaságpolitikának, hogy lehet devizában eladósodni a nemzeti valuta helyett. Még ennél is több történt: nem csupán a lehetőséget jelezte az állam, a kormányzati gazdaságpolitika a devizában történő eladósodásra, hanem kifejezetten támogatta is a forint helyére lépő devizaforrások felvételét. A globális gazdaságban és az uniós tagállamok között csak elvétve találunk olyan országot, ahol a 2002 és 2010 közötti időszakban olyan mértékben álltak volna át a gazdaság szereplői – az állam, a vállalkozások és a háztartások egyaránt – a nemzeti valuta helyett árfolyamkockázattal járó devizában történő eladósodásra, mint az történt Magyarországon. A globális gazdaságban és az Európai Unió gazdaságaiban is ritka jelenség volt, hogy a gazdaságpolitika megengedte volna magának, hogy az eladósodás igen jelentős és növekvő mértékben a nemzeti valutához képest eltérő árfolyampályát bejáró devizában történjen.

— 291 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A magyar állam igen sok eszközzel rendelkezett ahhoz, hogy ha elindul a háztartások és a vállalkozások devizában történő eladósodása, akkor azt korlátozza és megfékezze. Ennek ellenére a jegybank semmit nem tett a devizában történő eladósodás korlátozására. A kormány, ezen belül különösen a Pénzügyminisztérium egyetlen eszközzel sem élt a 2002 és 2010 közötti időszakban annak érdekében, hogy korlátozza és leállítsa a háztartások és a vállalkozások devizában történő eladósodását. Ezt még akkor is megtehette volna, ha magának talált egy menekülőútnak tűnő, valójában zsákutcába vezető utat, az államadósságon belül a devizaadósság arányának emelését.

Miért nem lépett fel az állam egyetlen intézménye sem, tehát a kormány, a felügyelet és a Magyar Nemzeti Bank a vállalati és háztartási szektor devizában történő eladósodása ellen? A válasz újból az elrontott gazdaságpolitikában rejlik. A 2002-ben végrehajtott hibás gazdaságpolitikai fordulat azonnal felborította az egyensúlyt már 2002-ben, majd 2010-ig minden évben jóval az egyensúlyi államháztartási hiány felett alakult a magyar államháztartási deficit. Az elrontott gazdaságpolitika miatt felborult egyensúlyt azonnal egyensúly-kiigazító politikával kellett volna kezelnie a kormánynak, ami azonban növekedési és foglalkoztatási áldozattal járt volna az 1990 és 1998 közötti gazdaságpolitikai gondolkodás szerint. Sőt még az 1998 és 2002 közötti sikeres gazdaságpolitika is azt sugallta, hogy csak javuló egyensúly esetén van növekedés és bővül a foglalkoztatás.

Valóban, 1998 és 2002 között egyszerre csökkent a GDP-arányos államadósság, érvényesült a tartós és dinamikus gazdasági növekedés, valamint bővült a foglalkoztatás. Ebből is azt a következtetést vonta le a gazdaságpolitika 2002 közepétől, hogy ha a felborult egyensúlyt költségvetési kiigazítási programmal kezeli, akkor az uniós csatlakozás előtti évben, majd a csatlakozás évében Magyarország csatlakozásra érett sikertörténet helyett nem kívánatos, pénzügyi válság felé haladó gazdaság lett volna. A költségvetési kiigazítás tehát a régi közgazdasági elmélet és régi gazdaságpolitika esetén azonnali válságot hozott volna, már 2003–2004-ben.

— 292 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

Valójában 2003–2004-ben azért nem tett kísérletet a gazdaságpolitika az egyensúly kiigazítására, mert ennek növekedési és foglalkoztatási ára kockázatossá tette volna az uniós csatlakozást: mind a népszavazást, mind az uniós felvétel folyamatát. Ráadásul a többi csatlakozó ország a 2004. május 1-jei csatlakozás előtti években, majd a csatlakozást követő években egyértelműen konjunkturális szakaszt élt meg. Ahogy az a korábbi uniós csatlakozások esetén történt, a csatlakozás előtti 2–3 évben már bővülnek a külföldi működőtőke-beruházások, új pénzpiaci források nyílnak meg, a háztartások és a vállalatok növelik költésüket, mert a csatlakozás a bizalmi és hangulati indexek emelkedésével jár.

Ezt nem kívánta megtörni a gazdaságpolitika, megtalálta a menekülőutat a gazdaság valamennyi szereplője számára, és ez vezetett az új eladósodáshoz, ezen belül a devizahitel-állomány felépüléséhez.

147. ábra. A magánszektor mérleg szerinti nyitott devizapozíciója és a nettó külső adósság alakulása

Forrás: MNB

2013 I. negyedévétől az adatok BPM6 módszertan szerint készültek

A háztartások, a családok különösen az ingatlanpiaci beruházások révén, 2004 után építik fel az egyre nagyobb devizahitel-állományt. Ennél — 293 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

nagyobb a vállalati szektor devizahitel-állományának a felhalmozódása, míg a külföldi szereplők 2004 és 2007 között magas, majd 2010ig csökkenő mértékben vállalnak árfolyamkockázatot. Nem így az állam, amely folyamatosan növelte az államadósságon belüli devizaarányt. Miután a gazdaság valamennyi szereplője – az állam, a háztartások, a vállalati szektor – egyaránt részt vett a devizahitel-állomány felépítésében, a 2004 és 2009 közötti időszakban folyamatosan és jelentős mértékben nőtt Magyarország nettó külföldi adóssága. (147. ábra) A lakossági devizahitelezés felfutása több csatornán keresztül is rontotta az ország külső sérülékenységét. A lakosság már korábban is meglévő hiteléhsége mellett a likviditási korlátok oldódása, illetve az alacsony devizakamatok sokkal nagyobb mértékű hitelfelvételt tettek lehetővé.

Mindez a jövedelemnövekedést meghaladó fogyasztásbővülést eredményezett, ami negatívan hatott a külkereskedelmi egyenlegre. A korábban nem látott mértékű hitelfelvétel visszavetette a lakosság nettó pénzügyi megtakarításait, ami ráadásul olyan időszakban sújtotta a gazdaságot, amikor a költségvetés folyamatosan hatalmas mértékű hiányt halmozott fel.

A részben a magas fogyasztás miatt magasan tartott külső finanszírozási igény miatt tehát Magyarország továbbra is erősen rá volt utalva a külső forrásokból történő finanszírozásra, ennek módja azonban újabb kockázatot jelentett a magyar gazdaság számára. A 2000-es évek elején jellemző FDI-finanszírozással szemben az ország – a devizahitelezés felfutásával párhuzamosan – egyre nagyobb mértékben támaszkodott adósságjellegű finanszírozási elemekre, amelyek megújítási és kamatkockázata is jelentős mértékű. Ennek hátterében az is meghúzódott, hogy a lakosságnak nyújtott devizahitelhez szükséges forrást a bankok részben külföldi hitelfelvételből teremtették elő. Az ország külső sérülékenységét nagymértékben rontó folyamatban az is fontos szerepet játszott, hogy Magyarországon különösen nagy volt a külföldi tulajdonban lévő bankok aránya, amelyek könnyen tudták becsatornázni az anyabankoktól származó olcsó devizaforrást a magyar lakosságnak. (148. ábra) — 294 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

148. ábra. A külső finanszírozás szerkezete

Forrás: MNB

2009-től már megindul a mérlegalkalmazkodás a háztartási és vállalati szektorban, illetve mögötte a pénzintézeti szektorban. Elsősorban ennek hatására elkezdődik Magyarország nettó külföldi adósságának csökkenése, azonban a háztartások és az állam korábban devizában felvett adósságának árfolyamkockázata realizálódik: az árfolyam leértékelődésével a korábban felvett devizahitelek egyre nagyobb terhet jelentenek az államháztartásnak és a családoknak. Még csökkenő nettó külső adósság esetén is nőtt Magyarország pénzügyi kockázata azon keresztül, hogy a gazdaság két meghatározó szereplője, az államháztartás és a háztartási szektor forintban kifejezett törlesztési terhei nőttek.

Mérsékelni lehetett volna a hibás gazdaságpolitika által okozott kárt abban az esetben, ha a 2006 szeptemberétől elindított első egyensúlykiigazítási kísérlet keretei között leállítják a devizahitel-állomány felépülését. A kormány politikai döntést hozott, amikor 2002 közepén negatív gazdaságpolitikai fordulatot indított el, ahogy akkor is, amikor a 2004. május 1-jei uniós csatlakozás előtti években eladósodásra, ezen — 295 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

belül is a magas kockázatú devizaeladósodásra épülő mesterséges konjunktúrát engedett meg a magyar gazdaságban. Hasonlóan politikai döntés született a csatlakozást követő időszakban, mert sem a csatlakozás évében, sem az azt követő 2005. évben nem került sor az egyensúlyt helyreállító kiigazítási politikára.

Később kiderült, hogy a 2006-os választások megnyerése érdekében a kormányzó politikai erők úgy döntöttek, hogy a választás előtt nem kezdenek bele egy növekedési és foglalkoztatási áldozattal járó, a korábbi hibás gazdaságpolitika bevallását igénylő gazdaságpolitikai fordulatba. Csak 2006. szeptember 1-jétől, az első egyensúlyi kiigazító kísérlet keretei között indult meg az államháztartási deficit mérséklése, ami végül nem hozott sikert, mert nem illeszkedett egy teljes körű pozitív gazdaságpolitikai fordulathoz. A kormány visszatért az 1990 utáni „egyensúly vagy növekedés” hibás gazdaságpolitikájához, nem kapcsolta be a harmadik elemet, a foglalkoztatási szint emelését és a munkanélküliségi ráta csökkentését.

Még a régi gazdaságpolitika keretei között is azonnal le lehetett volna állítani a háztartások devizahitel-állományának a felépülését, ezt a 2006 és 2008 közötti első egyensúlyi kiigazítási program logikájába lehetett volna illeszteni, de ez nem történt meg. Éppen 2006 és 2008 között történik jelentős újabb devizahitelállomány-felépülés mind a háztartásoknál, mind a vállalkozásoknál: előbbi esetében azonnal le kellett volna állítani a devizahitelezést 2006. szeptember 1-jétől. Ez megtörte volna a fogyasztási dinamikát, amit már amúgy is mérsékelt és visszafordított a megszorító csomag: a lakossági devizahitelezés leállítása nagy valószínűséggel azonnali recessziót okozott volna a magyar gazdaságban.

Bár ez elhúzódva, lépésenként kialakult a 2006 és 2008 közötti első kiigazítási kísérlet során, azonban ennek mélységét minden bizonnyal növelte volna a lakossági devizahitelezés leállítása: ennek ellenére kötelező lett volna meghoznia az akkori gazdaságpolitikának ezt a döntést.

Gazdaságtörténeti horizonton tekintve azonban a 2008 és 2010 közötti második egyensúlyi kiigazító kísérlet keretei között már végképp meg kellett volna tiltani a háztartások devizahitel-felvételét. Ennek oka vilá— 296 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

gos: a 2007 és 2008 során felépülő amerikai pénzügyi válság 2008 őszén nyílttá vált, globális pénzügyi válsággá alakult át, és éppen azok a valuták váltak menedékvalutává, amelyekben a magyar eladósodás történt.

A svájci frank természetesen egy pénzügyi válság idején más nemzeti valutákhoz képest menedékpénznemmé válik. Ezt lehetett volna feltételezni már a 2002 és 2008 közötti szakaszban is, hiszen a pénzügyi válságok nem tűnnek el örökre, de 2008 őszén a válság már tény volt.

A hibás gazdaságpolitikára adott sikertelen egyensúlyi válasz úgy járt növekedési és foglalkoztatási áldozattal 2008 és 2010 között, hogy közben tartósította a pénzügyi válsághelyzetet a magánszektor egyik meghatározó szereplőjénél: a családoknál. Miközben megpróbálta kezelni az állami pénzügyek válságát, megkísérelte az államháztartás IMF– EU-megállapodás szerint meghatározott hiányszintjét megszorító programokkal beállítani, addig a gazdaság másik két szereplőjénél, a vállalatoknál és a háztartásoknál, különösen a másodiknál beépítette a tartós pénzügyi válság feltételeit.

Az Európai Unióban elhúzódott a válság, tartós dekonjunktúra jellemzi a 2008 után éveket, így fennmaradt a svájci frank menedékvaluta szerepe, fennmaradt a magyar nemzeti valuta sérülékenysége és a magyar gazdaság árfolyamkockázata. Ebben a helyzetben kötelező lett volna az államadósság szerkezetét, a vállalatok és különösen a háztartások hitelfelvételének szerkezetét módosítani: deviza felől a forint felé terelni a hitelfelvételt. Ezt még abban az esetben is kötelező lett volna megtenni, ha ez további fogyasztási és beruházási áldozattal jár, mert a gazdaságpolitikának nem egy egyszerű egyensúlyjavulásra kell törekednie, hanem az egyensúly hosszú távú fenntarthatóságát kell megcéloznia.

A 2008 és 2010 közötti gazdaságpolitika, tehát a második egyensúlyi kiigazítási kísérlet azonban nem tartósan fenntartható pénzügyi egyensúlyra törekedett, hanem megkísérelte a lehetetlent: javítani az államháztartás helyzetét újabb recesszió nélkül. Miért nem kísérelte meg 2008 és 2010 között a gazdaságpolitika felállítani a fenntartható egyensúly feltételeit a magyar államháztartás számára?

— 297 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

Újból egy politikai döntés áll ennek hátterében: 2010-ben választásokat tartottak Magyarországon. A gazdaság szereplői közül nem mindenki választ: az államháztartás és a vállalatok nem, a háztartások és családtagjaik igen. Miközben a családoknak egyre nagyobb terhet jelentett a svájci frankban történő eladósodás, ami az összes devizában történő eladósodás többségét tette ki, addig a gazdaságpolitika azt sugallta, hogy a helyzet átmeneti, de ez nem állt fenn. A helyzet tartósságát és súlyosságát azzal kellett volna jelezni, hogy a svájci frankban, euróban és jenben történő lakossági devizahitelezést azonnal leállítják.

149. ábra. Havi nettó átlagkeresetek alakulása Magyarországon, svájci frankban

Forrás: KSH, MNB

* családi adókedvezmény nélkül

A családok számára egyre nagyobb terhet jelentett a svájci frankban történő korábbi eladósodás, hiszen a svájci frank árfolyama jelentősen erősödött a forinthoz képest, ennek következtében a magyar munkavállalók svájci frankban kifejezett nettó keresete jelentősen csökkent.

Míg 2008-ban még a svájci frankban kifejezett nettó keresetek 800 svájci frankot tettek ki egy relatíve gyenge svájcifrank-árfolyamon, addig — 298 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

2009–2010-ben már 680–690 frank közötti szintre süllyedtek a magyar nettó keresetek svájci frankban kifejezve, hiszen közben jelentősen gyengült a forint az erősödő svájci frankhoz képest. (149. ábra) Az árfolyamváltozások és a béremelkedések eredőjeként alakulnak a svájci frankban kalkulált magyar nettó bérek: 2008 után a svájci frankban számolt magyar nettó bérek 20%-kal csökkentek, ami először rejtett, majd nyílt lakossági devizahitel-válságot okozott. Ennek oka, hogy a mintegy egymillió devizahiteles háztartás számára a törlesztések fizetése ennyivel nagyobb terhet jelentett. A bérnövekedésből származó többletjövedelem körülbelül 200 forint/svájci frank árfolyamig kiegyenlítette volna a családokat sújtó többletterheket, a hitel felvételkor 160 forint/svájci frank átlagos árfolyamot feltételezve.

2010 közepén az új kormány azonnal leállította a háztartások devizahitel-felvételét, megtiltva a hitelintézeteknek a devizában történő hitelnyújtást magánszemélyek részére. 2010-től megindul a lakossági devizahitel-állomány csökkenésének folyamata, amelyet kormányzati intézkedések is segítenek: a végtörlesztés, az árfolyamgát rendszere, majd 2014-ben újabb lépések történnek a lakossági devizahitel állomány csökkentésére, végül a teljes lakossági devizahitel-állomány forintra történő konvertálására. Bár ez a folyamat 2010 közepétől megindul, de még 2014 közepén is – Romániát leszámítva – Magyarországon a legmagasabb a háztartások devizában történő eladósodási szintje. Míg a román háztartások teljes hitelállományának csaknem 63%-a volt devizahitel – azonban ennek is döntő része euróalapú hitel volt –, addig a magyar háztartásoknál ez 56%, miközben Csehországban lényegében nem találunk devizahitelt a lakosságnál. Szlovákiában még az euró bevezetése előtt sem jelentkezett, a lengyel és a bolgár devizában történő lakossági eladósodás pedig lényegesen kisebb mértékű volt, mint a román és a magyar.

Ebből egyenesen következik az igen magas nem teljesítő hitelek aránya a magyar háztartások körében, miközben a devizahitel-rendezés felé mutató kormányzati döntések alacsony profitrátát eredményeznek a hitelintézeti szektorban. (5. táblázat) — 299 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

5. táblázat. Bankrendszerek mutatói regionális összehasonlításban

Forrás: MNB, EKB, IMF

* Csehország esetében az adat 2013 szeptemberi.

** Csehország esetében az adat 2014 júniusi.

A magyar devizahitel-állomány felépülése a háztartások körében valójában egy összetett jelenség: az állam mellett a hitelintézetek és a családok is felelőtlen módon döntöttek a 2002 és 2010 közötti időszakban.

Az állam felelőtlen szerepét és ennek motivációit láttuk, menekülőutat talált a hibás gazdaságpolitika az államadósság szerkezetének devizaadósság felé módosításában. A felelőtlen viselkedést erősítette, hogy a kormány a 2006 és 2010 közötti két sikertelen egyensúly-kiigazító kísérlet során sem állította le a lakosság devizahitelezését, aminek hátterében a kiszámítható növekedési és foglalkoztatási áldozat állt: a korábbi gazdaságpolitikai hibákat ugyancsak hibás kiigazítási eszközrendszerrel próbálták orvosolni. A hitelintézetek hasonlóan felelőtlen módon hiteleztek, mert nem vizsgálták felelős módon a hitelkérelmek mögötti kereseti és jövedelmi helyzetet, a prudens hitelezés esetén vállalható hitel-saját erő arányt a hitelforrás felé tolták el, és folyamatosan jobb helyzetben tüntették fel az adósokat, mint amelyben azok a 2008-as pénzügyi válság után a svájci frankban csökkenő nettó keresetük alapján voltak.

A családok is hibásak a devizahitel-állomány felépülésében, mert nem számoltak az árfolyamkockázattal, és nem voltak felkészültek a hitelfelvételkor elfogadott feltételek terén sem. Amint ez a 2014 őszén végbement jogi rendezés során látszott, csak elvétve feleltek meg a devizahitel-szerződések a prudens hitelezés, az átláthatóság és a tisztesség — 300 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

kritériumainak. Ezek a csapdák azonban nemcsak utólag, hanem a hitel felvételekor is világosak voltak, a tisztességtelen hitelfelvételi feltételeket azonban a hitelfelvevő háztartások nem mérlegelték kellő alapossággal.

A magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb kockázatát hozó lakossági devizahitel-állomány felépülésében főszerepet játszó mindhárom tényező – kormányzat, hitelintézetek és lakosság – magatartása egy irányba mutatott: a következmények mérlegelése nélküli, devizában történő egyre növekvő eladósodás felé. Az egy irányba mutató magatartás mögött azonban eltérő motiváció állt.

Az állam, a kormányzati politika túlélésre játszott, a 2006 és 2010 közötti két egyensúly-kiigazítási program árát szerették volna mérsékelni azzal, hogy fenntartják a lakosság hitelfelvételi dinamikáját: az adott pénzügyi feltételrendszerben ez azonban devizában történő eladósodás felé terelte a családokat.

A hitelintézetek motivációja egyértelmű volt: profitmaximálás, az olcsó külföldi forrásokkal egyre nagyobb hitelállományt felépíteni a magyar lakosság körében, kihasználva a deviza és a nemzeti valuta közötti árrést, tehát a kamatkülönbséget.

A családok motivációja is egyértelmű: vagyongyarapodási és életminőség-javítási céllal vették fel a devizahiteleket úgy, hogy közben a legolcsóbbnak tűnő hitelforrást választották. A magyar háztartások viselkedése valójában egy alapvető, a magyar társadalmi értékrendből következő magatartás volt. A magyar értékrend sajátos az európai, sőt globális értékrendben, mert ebben az angolszász társadalmakhoz hasonlóan erősek az individuális értékek. Magyarország a világ ötödik legindividuálisabb társadalma, a rangsorban előtte négy angolszász társadalom helyezkedik el, amelyekben még erősebbek az egyéni érvényesülés értékei és érdekei.

Az egyéni, individuális értékrendben az egyéni és családi vagyongyarapodás mindent megelőző érték: az ilyen értékkel rendelkező társadalmakban nem a kockázatokat, hanem a lehetőségeket mérlegelik a csa-

— 301 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

ládok, és ha lehetőség nyílik a gyors, elviselhetőnek tűnő feltételekkel történő vagyongyarapodásra, azt választják.

Az egyéni és családi vagyongyarapodáshoz fűződő individuális magyar értékeket még erősebbé tette, hogy az 1990-es évtizedben válságot élt át a magyar ingatlanpiac, és az évtized végére a korábbinak mintegy ötödére zuhant az új lakásépítések száma. 2000-ben az első Orbán-kormány idején elindul egy új otthonteremtési program, ez a forintalapú ingatlanhitelezés felfutását hozza a magyar pénzügyi rendszerben. Ha ez a forinthitelezésen alapuló otthonteremtési rendszer marad fenn a 2002 és 2010 közötti időszakban, akkor nem történt volna meg a lakossági devizahitel-állomány felépülése. A háztartásokat azért lehetett könnyedén a devizahitel-felvétel felé terelni, mert igen erős vagyongyarapodási értékrend működött, és azért is, mert sem az állami szereplők, sem a pénzügyi rendszer szereplői nem figyelmeztették a hitelfelvevőket a kockázatokra. Egy eleve a lehetőségek felé hajló és a kockázatokat minimálisan kalkuláló értékrendben így tömegesen választották a magyar háztartások a végül drámaian hibásnak bizonyuló devizahitel-felvételt.

Magyarországon – kicsiben, de hasonlóan drámai következményekkel – lényegében ugyanaz játszódott le, mint az amerikai ingatlanpiacon: ott nemzeti valutában, dollárban történt a háztartások eladósodása, egy mesterséges ingatlanpiaci buborék felfújása és ennek kipukkanása okozta a 2008-as amerikai, majd globális pénzügyi válságot. Míg azonban az amerikai mesterséges ingatlanpiaci buborék kipukkanásához 2008 őszén hozzájárultak kormányzati lépések is, addig a magyar gazdaságpolitika a szükséges lépéseket egészen 2010 közepéig nem tette meg: nem állította le a lakossági devizahitel-felvételt. Ez a magyar állam képviseletében eljáró, illetve döntéseket elhalasztó intézmények – a kormány és különösen a Pénzügyminisztérium, a bankfelügyelet és a jegybank – közös felelőssége, ennyiben jelentősen különbözik a magyar helyzet az amerikai pénzügyi válságtól.

Ott a kormányzat és a bankrendszer a válság kirobbanásának pillanatában elkezdte kezelni a pénzügyi válság okait, tehát a mesterséges ingat— 302 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

lanbuborékot és a felelőtlen pénzügyi hitelezést. Ezzel szemben nálunk a válság kirobbanását követő csaknem két évben sem a kormányzat, sem a többi állami szerv, sem a bankrendszer nem vállalta a felelősséget korábbi hibás magatartásáért. E kétéves halogatás jelentős szerepet játszott abban, hogy a 2010 és 2014 közötti, végül sikeres államháztartási konszolidáció és gazdasági stabilizáció időszakában a lakossági devizahitelprobléma végig a legjelentősebb gazdaságpolitikai kockázat maradt.

Az elhalasztott devizahitel-rendezés ára Láttuk, hogy 2003-tól indul meg az új magyar eladósodás, különösen a devizahitel-állomány felépülése mindhárom gazdasági szereplő körében. A lakosság esetében ezt már az induló pillanatban meg kellett volna állítani, ahogy ezt tették a lengyel és az osztrák állam szereplői.

Ez nem történt meg 2002 és 2006 között, tehát a hibás gazdaságpolitika első politikai ciklusa időszakában. A második leállítási pillanat 2006. szeptember 1-je lett volna, amikor megindul az első egyensúlyi kiigazító program: ennek kötelező eleme kellett volna hogy legyen a lakossági devizahitel-felvétel azonnali szigorítása.

A harmadik pillanat 2008 ősze: az IMF–EU-megállapodás keretében a hitelt adóknak, ahogy a hitelt felvevő magyar kormánynak is a második egyensúlyi kiigazító program elemei közé kellett volna emelnie a lakossági devizahitel-felvétel azonnali leállítását. Ez sem történt meg.

Végül 2010 közepén, az új kormány egyik első intézkedéseként az állam de facto megtiltja a háztartások devizában történő hitelfelvételét, egyben megindul a lakossági devizahitel-állomány leépítésének többéves folyamata.

Magyarország jelentős árat fizet mindezért: az árat növeli a hosszú idő, miközben a hibás devizahitelezésben részt vevő összes szereplőnek fizetnie kell a maga részét a devizahitel-válságból. Az állam tartós egyensúlyi válsággal fizetett 2002 és 2010 között az először rejtett, majd nyílt lakossági devizahitel-válságért. A költségvetési bevételeket csökken— 303 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

tette, ezért az államháztartás egyensúlyát rontotta a háztartási devizahitel-állomány felépüléséből, majd az árfolyam- és kamatváltozásokból eredő gyengülő belföldi fogyasztás.

A beruházások terén is fizetett a gazdaságpolitika. 2005 második negyedétől kezdve már csökken a magyar beruházási ráta, ennek hátterében az is meghúzódik, hogy a 2002 utáni mesterséges gazdasági konjunktúrában a gazdaság szereplői több területen is előrehoztak jövőbeni beruházásokat: a vállalati szektor a kereskedelmi ingatlanok piacán, a háztartások az otthonteremtés keretei között hoztak előre közép- és hosszú távon tervezett beruházásokat. Az előrehozott beruházások következtében a későbbi években csökkent a beruházási ráta. Ez a 2002 és 2010 közötti időszakot végig jellemzi, a lakosság esetében inkább a 2002 és 2007 közötti időszakra jellemző, a vállalati szektor kereskedelmiingatlan-beruházásai esetében pedig az uniós csatlakozást követő évekre jellemző az előrehozott beruházás.

A bankszektor is megfizette a hibás gazdaságpolitika, valamint a hitelintézeti rendszer hibás üzletpolitikájának az árát: folyamatosan és jelentős mértékben romlik a devizahitelek körében a nem teljesítő hitelek aránya. 2007 után ugrásszerűen, mintegy nyolcszorosára nő a magyar bankrendszer nem teljesítő hiteleinek aránya a teljes hitelállományon belül – e mögött részben a devizahitelek romló portfóliója áll, ez pedig az árfolyam- és a kamatváltozások miatt romló háztartási jövedelmi pozíció miatt alakul így. (150. ábra) Látható, hogy a régiós országok közül messze kiemelkedik a magyar bankrendszer nem teljesítő hitelállományának megugrása a 2007 és 2013 közötti időszakban, ami egyenes következménye annak, hogy a magyar bankrendszerben volt a legmagasabb a teljes hitelállományon belül a devizahitelek aránya a régiós versenytársak közül. Szlovákiában euró volt már, Lengyelország megtiltotta a lakossági devizahitel-felvételt, míg Csehországban az alacsony belföldi kamatszint mellett nem lehetett versenyképes alternatíva a devizában történő eladósodás. Így a visegrádi országok közül egyedül Magyarországon épült fel olyan — 304 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

szintű és arányú devizahitelezés a bankrendszer teljes hitelállományán belül, amely a globális pénzügyi válság kirobbanása után a hitelportfóliók jelentős romlását eredményezte. A magyar bankrendszer nem teljesítő hitelállományának a megugrása szinte teljesen megegyezik az uniós válságországok hasonló hitelállomány-romlásával.

150. ábra. Nemteljesítő hitelek aránya a teljes hitelállományhoz és annak változása az egyes országokban

Forrás: IMF, FSI

2007–2013 között; * 2008-as adat; ** 2012-es adat

Miközben a régióban egyedül Magyarországon nő nagyságrendileg a teljes hitelállományon belül a bankrendszer nem teljesítő hiteleinek aránya, a görög, ír, olasz, portugál és ciprusi eurózóna-tagállamokban hasonló romlás történik. Ez a „déli” viselkedés jellemző – Észtország kivételével – a balti államokra, valamint a román és bolgár hitelintézeti rendszerre is. Nem jellemző azonban a bankrendszer hitelállományának minőségi romlása, tehát a nem teljesítő hitelek arányának ugrásszerű növekedése a fejlett gazdaságokra: a finn, a svéd, az osztrák, a belga, a német, a holland és a többi fejlett gazdaság, ahogy az eurózóna egésze sem él át a magyar bankrendszerhez hasonló portfólióminőség-zuhanást.

— 305 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

Bár az eurózónában, illetve az Európai Unió egészében az átlagos hitelállomány-romlás, tehát a nem teljesítő hitelek arányának gyors növekedése jelentős, hiszen mindkét esetben mintegy 2,5-szeresére nőtt a nem teljesítő hitelek aránya 2013-ban a 2007-es bázishoz, tehát a válság előtti utolsó „békeévhez” képest, de ez még messze alatta marad a magyar hitelállományt érintő minőségi zuhanásnak.

151. ábra. A banki profitabilitás (ROE) alakulása nemzetközi összehasonlításban

Forrás: MNB

A magyar hitelintézeti rendszerben bekövetkező hitelállomány-változás, tehát a teljes hitelállományon belül a nem teljesítő hitelek arányának ugrásszerű növekedése rejtett pénzügyi válságot hoz a bankrendszerben. Ez a rejtett válság 2009-től nyílttá válik, mert a hitelállományok szerkezeti romlása és a 2008 utáni pénzügyi és gazdasági válság jelentős eredményromlást hozott a magyar bankrendszerben. A visegrádi országok esetében is romlik 2007 és 2013 között a hitelintézeti rendszer eredménypozíciója, de egyedül a magyar bankrendszerben jelentkezik olyan eredményromlás, amely valójában jelentős pozitív tartományból — 306 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

igen jelentős negatív tartományba fordítja át a magyar bankrendszer eredménypozícióját. (151. ábra) A magyar bankrendszerhez mérhető portfólióromlást, ebből következő eredménypozíció zuhanást élnek át a déli eurózóna-gazdaságok, de késleltetve: míg a magyar bankrendszer a 2009 és 2011 közötti időszakban szenvedi el a legnagyobb eredményromlást, addig a déli eurózónaországok 2010 és 2012 között. Az eurózóna és az uniós átlagot jelző bankrendszeri eredménypozíció nem mutat hasonló mértékű romlást, bár a 2007-es 10% körüli profitrátákról 2008-ra zuhan az uniós és ezen belül fejlett eurózóna-országok bankrendszerének profitrátája, azonban a 2012-es második visszaesést eltekintve még mindig nulla közeli szinten marad a bankrendszerek átlagos profitrátája.

A magyar bankrendszer eredménypozíciójának valamennyi uniós országcsoporthoz képest nagyságrendileg nagyobb eredménypozíció-romlása nem csupán annak köszönhető, hogy rövid távú érdekeket szem előtt tartó választ adott a bankrendszer, hanem annak is, hogy mohó volt: a devizahitelezésen, de különösen a mesterséges konjunktúra keretei között finanszírozott magas kockázatú projekteken keresztül magas profitrátát értek el a magyarországi bankrendszer szereplői.

A kettő szoros kapcsolatban van egymással: azért zuhant az egész Európai Unión belül a legnagyobb mértékben a magyar bankrendszer profitrátája 2009 és 2011 között, mert korábban mesterségesen magas profitrátát építettek fel. Nem véletlen, hogy a 2010 közepén indult magyar államháztartási konszolidációs program az új közteherviselés keretében az uniós tagállamok között a legnagyobb bankadót vetette ki, elsőként vezetve be bankadót. Ennek oka az, hogy a magyar bankrendszer a prudens hitelezés feltételeit félretéve, korlátlanul és a pénzügyi rendszer alapvető hajlamaihoz visszatérve, tehát a mohóságot szem előtt tartva hitelezett. Bár az évente mintegy 180 milliárd forintos bankadó 2010 és 2014 között mérsékelte a bankrendszer profitrátáját, de hasonlóan főszerepet játszik ebben az is, hogy korábban mesterségesen és elfogadhatatlan magas szinten alakult a magyar bankrendszer profitrátája.

— 307 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

Sőt a 2008 őszén az IMF–EU-megállapodás keretében elindult második egyensúlyi kiigazító kísérlet időszakában még a korábbihoz képest is növekedett a magyar bankrendszer profitrátája. Ahelyett, hogy a költségvetési konszolidációba bevonta volna a magyar gazdaságpolitika a bankrendszert, amint tette azt később a bankadóval, az IMF–EU-megállapodás során még kedvezményezett helyzetbe is hozta: nem tiltotta meg a lakossági devizahitelezést, és elfogadta a válság időszakában az Európai Unióban messze legmagasabb magyar profitrátát a bankszektorban.

A magyar bankrendszer profitrátájának 2007 és 2014 közötti alakulása igen tanulságos történet. A pénzügyi rendszer mindig és minden gazdaságban két hajlammal jellemezhető: mohó a profitráta terén, és hajlama van a válságra. A kettő ugyanazon érem két oldala: amikor egy bank, illetve gazdaság teljes bankrendszere feladja a felelős hitelezést és a prudens banki magatartást, azonnal elindul az adott bank vagy a teljes gazdaság bankrendszere az újabb pénzügyi válság felé. Ezért kell az államnak, azon belül is a bankrendszer felügyeletét ellátó állami intézményeknek, a pénzügyminisztériumoknak és a jegybankoknak folyamatosan őrködniük a bankrendszer prudens működése felett: ha ez nem történik meg, életbe lépnek a pénzügyi rendszer belső hajlamai.

Ez az őrködés nem valósult meg Magyarországon 2002 és 2010 között, így életbe lépett a magyar pénzügyi rendszer, ezen belül a magyar hitelintézeti rendszer két hajlama: elengedte a hitelezést, feladva a prudens hitelezés aranyszabályait. Ezzel megteremtette az először rejtett, majd nyílt hitelválságot Magyarországon.

A magyar bankrendszer óvatos hitelezést feladó működése 2002 és 2010 között önmagában is késleltetetten eredményezett nyílt hitelválságot Magyarországon. A hitelezés felfutási fázisában kevésbé tűnik fel az adott portfólió minőségének romlása, azonban a portfólió érésével és külső sokkhatás esetén hirtelen a felszínre kerülnek a korábbi prudens hitelezési szabályokat felrúgó banki hitelezés költségei: hirtelen és nagymértékben romlik a hitelállomány minősége. A magyar bankrendszer esetében a hitelállomány minőségének időben késleltetve jelent-

— 308 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

kező romlása, valamint az ennek következtében romló jövedelmezőség összekapcsolódik a gazdaságpolitika halasztott, késedelmes válaszával.

Ha már 2006. szeptember 1-jétől, tehát az első költségvetési kiigazítási programtól kezdve megindult volna a bankrendszer mérlegalkalmazkodása, akkor a 2008 utáni, immár nyílt válságszakaszban, tehát a globális és eurózónabeli pénzügyi sokkok után nagyságrendileg kisebb lett volna a bankrendszer pénzügyi vesztesége. Ez a késleltetett hatás jelenik meg abban, hogy 2009 és 2014 között folyamatosan romlik az átlag alatti minősítésű hitelek aránya a teljes magyar bankrendszerben. (152. ábra) 152. ábra. Az átlag alatti minősítésű hitelek alakulása a bankrendszerben

Forrás: MNB-felügyelet

Az állam, ezen belül az államháztartás és a bankrendszer mellett azonban a harmadik szereplő is nagy árat fizetett a devizahitel-állomány felépüléséért: a lakosság terhei tömegesen és jelentősen nőttek a korábban vállalt kockázatok realizálása időszakában. A 2008 utáni globális és eurózónabeli pénzügyi válság csak napvilágra hozta a magyar pénzügyi rendszer rejtett válságát, hiszen a 2002 és 2008 közötti, tehát még — 309 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

a válság előtti szakaszban végig a prudens hitelezés aranyszabályait feladó hitelezés történt Magyarországon. A válság nyílttá tette a korábbi rejtett hitelválságot: gyorsan átrendezte a hitelportfóliókat és az eredménypozíciókat a magyar bankrendszerben, aminek hátterében az adósok romló pozíciója állt.

A lakosság éppen az átlagjövedelemmel rendelkező munkavállalói csoportokban jelentős tehernövekedéssel szembesült a 2008-as válság utáni években. Az MNB által 2013-ban megrendelt felmérés szerint a nettó átlagkereset körül kereső családok jövedelemarányos törlesztőterhe az adott háztartás jövedelemének 25-30%-a között alakult, de még az átlagosnál magasabb nettó jövedelemmel rendelkező háztartások esetében is a nettó jövedelem 20–25%-át kellett befizetni törlesztésként a családoknak. (153. ábra) 153. ábra. A háztartások jövedelemarányos törlesztőterhe jövedelmi kategóriánként

Forrás: Gfk, MNB (2013-as felmérés)

kvintilisek

— 310 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

A törlesztőrészletek megemelkedésében jelentős szerepe volt a kamatok megugrásának, ami a korábbi vállalt kockázatok realizálását, napvilágra kerülését jelentette. A válság után az országkockázat emelkedése, valamint az államadósság finanszírozási kockázata és a magas államháztartási hiány miatt hirtelen emelkedtek a kamatok. Ez rejtett és nyílt pénzügyi válságot hozott több millió háztartásban. A kamatkiadások megugrása nem csupán a devizahitelek, hanem a forinthitelek esetében is megtörtént.

154. ábra. A lakossági devizaadósság alakulása a GDP-arányában

Forrás: MNB

A végtörlesztés és az árfolyamgát jelentősen hozzájárult a lakossági devizaadósság csökkenéséhez. Míg 2006 és 2010 között folyamatosan és jelentősen nő a háztartások devizakitettsége – miközben a fedezettség, tehát a lakosság devizabetét-állományának növekedése ezzel természetesen nem tartott lépést –, addig a 2010 és 2013 közötti időszakban már jelentősen csökken a lakosság devizaadóssága: ebben a kormányzati intézkedéseknek van jelentős szerepük. (154. ábra)

— 311 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A végtörlesztés jelentősen növelte a lakosság nettó megtakarítását, hiszen a korábban felvett devizahitelek terhének egy része kikerült a családi költségvetésből, nőttek a szabadon felhasználható jövedelmek.

Ezek jelentős részét a családok megtakarították, illetve később részben állampapírba fektették, csökkentve ezzel az ország külföldi ráutaltságát. (155. ábra) 155. ábra. A háztartások nettó megtakarítása

Forrás: MNB

SNA szerinti mutató, *becsült érték

Ennek következtében Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a háztartások nettó pénzügyi megtakarítása a 2008 és 2011 közötti időszakban. A háztartások nettó pénzügyi megtakarításai a válság előtti években jellemző GDP-arányos 0 közeli értékről a válság kitörését követően 3% fölé emelkedtek. (156. ábra) Az emelkedésben döntően az játszott szerepet, hogy a 2008 után megindult második államháztartási egyenlegjavító program nyomán óvatosabbá váltak a háztartások, megtakarítással válaszoltak a külső és belső sokkra. Önmagában ezt a gazdaságpolitika nem érte volna el, a megta— 312 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

karítások emelkedésében jelentős szerepet játszott a 2008 utáni globális pénzügyi válság. 2011-től azonban, átmeneti csökkenést követően tovább folytatódott ez a tendencia: mind a nettó, mind a bruttó megtakarítás emelkedett. A javuláshoz az adókiengedés, az óvatossági motívum erősödése és a reálhozamok kifizetése is jelentősen hozzájárult. A megtakarítások növekedésében a forint/svájci frank árfolyam hullámzása is közrejátszhatott: a családok biztonsági tartalékot képezhettek a törlesztőrészletek gyakori változása miatt, belépett az óvatossági motívum.

156. ábra. A háztartások GDP-arányos nettó pénzügyi megtakarítása Magyarországon és a különböző országcsoportokban

Forrás: Eurostat

A lakosság megtakarítási folyamatait érdemben befolyásolta a végtörlesztési program is. A végtörlesztés hatására ugyanis az elengedett hitelösszeggel, tehát a piaci és a rögzített árfolyam közti különbséggel, nőtt a lakosság nettó pénzügyi megtakarítása és vagyona is. A megtakarítási folyamatokra a végtörlesztési program finanszírozása is hatással volt: a lakosság a végtörlesztési program körülbelül egyharmadát forinthitelekből, a fennmaradó részt pedig pénzügyi megtakarításaiból, — 313 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

főként bankbetétből és befektetési jegyből, fedezte. Bár a 2011-es végtörlesztés átmenetileg csökkentette a háztartások bruttó pénzügyi megtakarítását, azonban később visszaállt a korábbi trend. Így végső soron a végtörlesztés is hozzájárulhatott a megtakarítások emelkedéséhez: egyrészt a program miatt a lakosság megtakarítási puffer képzése céljából elhalaszthatta fogyasztási kiadásait, másrészt a háztartások a program után újra elkezdték visszaépíteni a végtörlesztéshez felhasznált pénzügyi vagyonukat. (157. ábra) 157. ábra. A hitelezési rés változásának tényezői

Forrás: MNB-becslés

Vállalati mérlegalkalmazkodás a devizahitelek terén A 2000-es évek elejétől nemcsak Magyarországon, hanem a régió többi országában, sőt az eurózónában is a vállalati hitelezés felfutása volt megfigyelhető. Ezt a trendet egyrészt a gazdasági bővülés támogatta, hiszen növekedett a vállalatok beruházási aktivitása, de a vállalatok növekedésével általánosságban finanszírozási igénye is megnőhetett, — 314 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

például a nagyobb forgóeszköz-állomány miatt. Másrészt a középkelet-európai régió feltörekvő országaiban a hitelezés bővülését a centrumhoz történő konvergencia és a pénzügyi közvetítés ezzel együtt járó mélyülése is eredményezhette, tehát a GDP arányában is növekedett a mindenkor fennálló hitelállomány. Mindezt a pénzügyi közvetítőrendszer aktivitása is segíthette, mivel a vizsgált időszakban relatíve alacsony finanszírozási költségek és élénk határon átnyúló hitelezési aktivitás volt jellemző közvetlenül vagy leánybankokon keresztül. Ez rendszerint devizahitelezés formájában valósult meg a forráshiányos országokban, így Magyarországon is.

A vállalati devizahitelezés felfutásában a lakossághoz képest különbséget jelentett, hogy a devizában eladósodó vállalatok egy része devizabevétellel is rendelkezett, ami természetes fedezetet biztosított az árfolyamváltozással szemben. A válság kitöréséig azonban a hazai – jellemzően devizabevétellel nem rendelkező – kkv-k is egyre nagyobb arányban vettek fel új hiteleket euróban és svájci frankban, ami a szektort egyre sérülékenyebbé tette az árfolyam-leértékelődés felől.

2009-től már jelentős fékeződés jellemezte a vállalati hitelezést Európaszerte. A válság kitörése és a gazdasági recesszió beállta mind a hitelkeresletet, mind pedig a hitelkínálatot visszavetette. A növekedési ütemek a korábbinál jóval alacsonyabb szinten, sok esetben a negatív tartományban stabilizálódtak. A korábban nagy bővülésen átesett balti országokban például évente 5%-os ütemben épült le az állomány, Magyarországon is hasonló tendencia volt megfigyelhető. 2011-től kezdődően a szuverén adósságválság által sújtott országokban, tehát a déli eurózóna-országokban is jelentős mértékben esik vissza a hitelezés. 2011ben Olaszországban az állomány bővülése megállt, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában a stagnáló állomány csökkenni kezdett, és 2014-ben ezekben az országokban még mindig csökkenő dinamika volt jellemző. Az EU többi országában, főként az északi államokban, de régiónk több országában is eközben már bővülés volt megfigyelhető.

— 315 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

A vállalati hitelállomány leépülése Magyarországon volt az egyik legnagyobb mértékű. Bár a válság előtti időszakban régiónk több országában hasonló felépülés jellemezte a vállalati hitelállományt, ezekben az országokban már az állományok bővülése volt megfigyelhető 2011– 2014 között. (158. ábra) 158. ábra. A hitelintézeti szektor vállalati hiteleinek alakulása

Hitelintézetek által nyújtott hitelek, 2004=100%, árfolyamhatástól nem szűrt adatok

Forrás: MNB

A hazai vállalati hitelállomány leépülésében szerepet játszhatott a vállalatok devizahitelekből eredő sérülékenysége is. 2008 végén a teljes vállalati hitelállomány mintegy háromnegyede olyan vállalatok adósságát képezte, amelyek nem rendelkeztek természetes fedezettséget jelentő exportárbevétellel. Esetükben így az árfolyamgyengülés egyszerre növelte a rendszeres adósságszolgálati terhet a romló jövedelmezőségen keresztül, és egyúttal növelte a mérlegben található adósság mértékét is a növekvő eladósodottságon keresztül. Ez a sérülékenység a vállalatok mérlegalkalmazkodását, tehát gazdasági aktivitásuk csökkenését eredményezi.

— 316 —

12. fejezet

Magyar devizahitel-válság

159. ábra. Vállalati devizahitelek állománya

Forrás: KHR

A válság kitörését követően, 2009-től e fedezetlen devizahitelek fokozatos leépülése volt megfigyelhető. 2011-től már, a szuverén adósságválság eszkalálódásával és a forint gyengülésével párhuzamosan a vállalatok mérlegében újra növekedni kezdtek a nagy sérülékenységi kockázatot hordozó devizaadósságok. Mindez potenciálisan a vállalatok újbóli mérlegalkalmazkodását kényszerítette ki.

Felismerve a fenti kockázatot, az MNB a Növekedési Hitelprogram részévé tette a fennálló devizahitelek kedvezményes kamatozású forinthitelekre történő refinanszírozását. Így 2013 májusa és 2013 vége között mintegy 30%-kal csökkent a vállalati szektor mérlegében található fedezetlen, „mérgező” devizahitelek állománya.

A hazai magánszektor eladósodásában igen jelentős szerepet játszott a devizahitelezés felfutása 2004–2008 között. A devizaadósság jelentős árfolyamkockázatnak teszi ki a fedezetlen pozícióval rendelkező adósokat, amely nagy állománya miatt rendszerkockázati sérülékenység forrásává — 317 —

Második rész

Sikeres válságkezelés Magyarországon 2010 után

válhatott. A vállalatok és háztartások együttes devizahitel-állománya a válság kitörésekor csaknem 23 milliárd eurót tett ki, majd mindkét szektor jelentős mérlegalkalmazkodáson ment keresztül. 2014-re már a magánszektor szereplőinek folyamatos adósságleépítésével és a Növekedési Hitelprogram kedvezményes hitelkiváltási eszközével csökkenő pályára állt a „mérgező” devizahitelek állománya. (159. és 160. ábra) 160. ábra. A magánszektor külföldről és belföldről felvett devizahitel-állományának alakulása

Forrás: MNB

— 318 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció Az 1990 és 2010 közötti magyar gazdaságtörténeti szakasz egyetlen politikai ciklusában sem sikerült fenntartható egyensúlyt elérni. A legjobb teljesítményt az 1998 és 2002 közötti szakasz nyújtotta, amikor az 1998-as és 2002-es két választási év kivételével elfogadható költségvetési hiányszint alakult ki a magyar gazdaságban.

1990-ben még 1,4% költségvetési többlettel kezdődött a piacgazdaságba való átmenet.39 A keleti piacok összeomlásából és a sokkterápiára történő átállásból eredően kisebb válságszakasz lépett fel, azonban 1991-ben még mindig 3%-os költségvetési hiányt mutatott a magyar gazdaság, és ez legközelebb csak a 2011-es költségvetési trendforduló után fordult elő ismét a magyar államháztartás történetében. A következő politikai ciklusban már felborult az egyensúly, sőt az 1994-es választási évben már 8% feletti GDP-arányos államháztartási hiány alakult ki. (161. ábra) Az államháztartási hiány megugrása minden esetben annak a következménye, hogy a gazdaságpolitika nem volt képes megőrizni a korábbi foglalkoztatási szintet, és már az 1990-es piacgazdasági átmenet kezdetén felállította az „egyensúly vagy növekedés” csapdáját. A közép- és kelet-európai országok közül lényegében mindegyik átment egy olyan szakaszon, ahol a keleti piacokról a nyugati piacokra történő áttérés, valamint a tervutasításos rendszerről a piacgazdasági rendszerre történő átmenet szükségképpen foglalkoztatási áldozattal járt. Minden régiós országban a korábbi nem piacgazdasági rendszer azt jelentette,

A gazdasági átmenet első éveiről rendelkezésre álló statisztikák más módszertanúak, mint a későbbi, 1995 után rendelkezésre állók, így az államháztartási hiány mértékére is többfajta, egymástól némileg eltérő statisztika érhető el. A piacgazdasági átmenet időszakának gazdaságpolitikájáról többek között Barabás – Hamecz – Neményi (1998) írt részletesen.

39

— 321 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

hogy a teljes foglalkoztatáshoz közeli foglalkoztatási szint működött, igen alacsony munkanélküliségi rátával: ez azonban mesterséges és fenntarthatatlan volt. A legnagyobb veszteséggel a magyar gazdaság esetében járt az átmenet, mert nem szerves és fokozatos, hanem azonnali sokkterápiát használó piaci átmenetként működött.

161. ábra. A GDP-arányos költségvetési egyenleg alakulása Magyarországon

Forrás: Eurostat, MNB

Az 1990 és 2010 közötti átmeneti két évtized költségvetési tükre azt mutatja, hogy minden választási évben elfutott az államháztartás hiánya.

Majd a két választási év közötti három évben – politikai ciklustól függően – szerény vagy jelentősebb államháztartási konszolidáció történt, de ez nem volt fenntartható, újfent beleütközött a választási év ciklikus költekezésébe. Az 1994-es év 8% feletti GDP-arányos államháztartási hiánya azonban nem a választási költekezésnek volt köszönhető, hanem a korábbi 3-4 év sokkterápiás piacgazdasági átmenetének, tehát az egymillió elveszített munkahelynek. 1995–1996-ban a Bokros-csomag sokkterápiájával próbálták meg helyreállítani az egyensúlyt, de nem sikerült, a választási évben már 8% körüli hiányt mutatott a magyar gazdaság.

— 322 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

Ezzel szemben jó volt az 1998 és 2002 közötti politikai ciklus három középső évének, tehát az 1999, 2000 és 2001-es évnek a költségvetési teljesítménye: 8% feletti GDP-arányos hiányt örökölve ebben a ciklusban 3–4% közötti deficitszintet sikerült beállítani.

A 2002 közepén végrehajtott negatív gazdaságpolitikai fordulat, az új kormány választási ígéreteinek teljesítése azonban már rekordmagasságú, 9%-os GDP-arányos államháztartási hiányt hozott. Ez kivételes gazdaságpolitikai törést jelentett az egyensúly szempontjából. 1990 és 2000 között az ország két sokkterápiát szenvedett el. Az első ciklusban egy sokkterápiás piacgazdasági átmenet hatása jelentkezett az egyensúlytalanságban, majd újabb sokkterápia a Bokros-csomagban. Az első Orbán-kormány idején megindult a sikeres költségvetési konszolidáció, a ciklus közepére már 3-4%-os a GDP-arányos államháztartási hiányok alakultak ki, így a piacgazdasági átmenet második évtizede ígéretesnek tűnt a fenntartható egyensúly szempontjából. Ez tört meg 2002-ben, hiszen a Medgyessy-kormány egy kisebb, a választási évben szükséges államháztartási kiigazítás helyett a költségvetési hiány elszállását eredményező újraelosztásba kezdett: a fék helyett a gázra lépett, és elszállt az államháztartási deficit.

2002 után már 6-8% közötti GDP-arányos államháztartási hiányok alakultak ki a két választási év, a 2002 és 2006-os év közötti három „belső év” költségvetéseiben. A 2002 közepén visszafordult és elrontott gazdaságpolitika a 2002 és 2006 közötti ciklusban végig elengedte a hiányokat.

A piacgazdasági átmenet második évtizedének első ciklusában, tehát a Medgyessy-kormány és az első Gyurcsány-kormány idején rosszabb teljesítményt nyújtott Magyarország, mint az 1990 és 1994 közötti sokkterápiás piaci átmenet idején, illetve az 1994–1998 közötti megszorító gazdaságpolitika idején.40

A fiskális politika fenntarthatatlanságára jól rámutatott 2006-ban Orbán – Szapáry (2006).

40

— 323 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Összességében az 1990 és 2010 közötti két évtized egyensúlyi hiányokat mutató magyar költségvetése negatív tendenciát mutat. A választási években rendre óriási államháztartási hiányok alakultak ki, majd a GDP 8-9%-os szintjét elérő deficit a következő ciklust mindig egy egyensúlyi kiigazító program felé vitte. A másik jellemzője az átmeneti két évtizednek az, hogy a két választási év közötti ”belső” három év is fenntarthatatlanul magas államháztartási hiányokat mutat. A 2002 közepétől elrontott magyar gazdaságpolitika újra törést hoz, mert az előző évtized államháztartási egyensúlytalanságánál is nagyobb hiányokat eredményezve a következő politikai ciklusokra lényegesen nagyobb kiigazítási igényt hagyott hátra.

2010-ben az államháztartási egyensúlytalanságot kezelő azonnali gazdaságpolitikai fordulatra volt szükség: ez megtörtént, ennek következtében 2010-ben már a 7%-os GDP-arányos hiány helyett 4,3%-os államháztartási deficitszint alakult ki.

Igazi fordulat 2011-ben történt: az egyszeri tételek nélkül már 3% alatt alakult a magyar államháztartás hiánya. Ilyen gyors és sikeres egyensúlyi kiigazításra nem volt példa az 1990 és 2010 közötti évtizedekben, ráadásul külső és belső konjunktúra nélkül. IMF–EU-védőernyő nélkül történt a kiigazítás, nem kísérte a GDP visszaesése, sőt nőtt a foglalkoztatás, és csökkent a munkanélküliség. Így a politikai stabilitás is fennmaradt, elindulhattak a strukturális reformok. A gyors és sikeres konszolidáció értékét növeli, hogy nem pusztán a magánnyugdíjrendszer állami rendszerbe visszavitt vagyona segített a 3% alatti hiány beállításában. Az akkor érvényes uniós statisztikai módszertan szerint a GDP 4,3%-ára rúgó többletet ért el a költségvetés a magánnyugdíjpénztáraktól átvitt vagyon eredményeként, az ugyanis az ESA95 statisztika szerint költségvetési bevételként volt elkönyvelhető. Az egyes évek összehasonlíthatósága érdekében érdekes, hogy miként alakult volna az egyenleg az egyszeri tételek nélkül. (162. ábra)

— 324 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

162. ábra. A 2011. évi GDP-arányos EDP-egyenleg korrigált értéke az akkor érvényes, ESA95 módszertan szerint

Forrás: Eurostat, valamint NGM 2012. április 3-i közlemény alapján saját szerkesztés

Ha a költségvetési többletből kivonjuk azt a magánnyugdíj-pénztári bevételt, amelyet a pénzforgalmi költségvetésben szereplő részen (460 milliárd forint) felül számolt el az ESA-statisztika, másfelől a kiadási oldalt is csökkentjük a korrigált hiány bemutatása érdekében olyan tényezőkkel, amelyeket egyszerinek lehetett tekinteni, mert nem ismétlődnek meg évente, akkor kapjuk meg a valós deficit mértéket. Az egyszeri hiánynövelő legnagyobb tétel az Európai Bíróság döntése nyomán szükségessé váló, mintegy 250 milliárd összegű áfa-visszatérítés volt.41 Meg kell jegyezni, hogy 2014-ben megváltozott az uniós statisztikai módszertan, és az ESA2010 szabályainak életbe lépésével visszamenőleg megváltozott a 2011. évi egyenleg is, így a korábbi, GDP-arányosan Az eljárást még 2007-ben indította az Európai Bizottság, mert megítélése szerint a magyar jog nem tartotta tiszteletben az adósemlegesség elvét az áfa-visszatérítéssel kapcsolatban.

41

— 325 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

4,3% többlet helyett 5,5% hiányt mutatnak az új módszertan szerinti adatok. A korábbi módszertan szerint az állami nyugdíjrendszerbe átlépőkkel együtt az állam részére átadott megtakarítások a tranzakció időpontjában, 2011-ben javították a költségvetés egyenlegét egyszeri bevételként. Az új statisztikai szabályok szerint a nyugdíjpénztári vagyont (a GDP 9,6%-a) nem szabad 2011-ben bevételként figyelembe venni, hanem „nyugdíjjárulék-előlegként” kell elszámolni, ezért alakulhatott ki 5,5% hiány. Az egyszeri tételek nélkül számított egyenleget azonban ez nem befolyásolta, mert az már eredetileg sem vette figyelembe a magánnyugdíj-pénztári vagyon döntő részét, hanem csak azt, amely a pénzforgalmi költségvetésben is megjelent: 460 milliárd forintot, ami a GDP 1,7%-a. Így más kiinduló ESA-egyenlegből ugyanazt a korrigált hiányt lehet levezetni, mint amit a 162. ábra mutat. (163. ábra) 163. ábra. A 2011. évi GDP-arányos EDP-egyenleg korrigált értéke a 2014 óta hatályos ESA2010 módszertan szerint

Forrás: Eurostat, valamint NGM 2012. április 3-i közlemény alapján saját szerkesztés

— 326 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

A 2011-es költségvetési trendfordulót követően már végig 3% alatti GDP-arányos államháztartási hiányokat ér el Magyarország: a trendforduló után ez az új trend. Sőt, a 2014-es választási évben először fordul elő az 1990-es és 2014 közötti negyed évszázad során, hogy a magyar államháztartás tartja a 3% alatti GDP-arányos hiányszintet.

Ez több tényezőnek köszönhető: a sikeres költségvetési trendfordulónak, a következetes kormányzati egyensúlyőrző gazdaságpolitikának és az új gazdaságpolitikai képlet sikeres működésének. A kormányzat természetesen, mint minden választási évet megelőző költségvetés készítésekor, politikai döntést hozott a választási év államháztartási szintjéről. Míg 1993-ban, 1997-ben, 2005-ben és 2009-ben a mindenkori kormányok a költségvetési hiányt elengedő politikai döntést hoztak – 2001-ben, az első Orbán-kormány idején nem ez, hanem a 2002 közepén elengedett újraelosztás okozta a választási év kiugró hiányát –, addig 2013-ban a második Orbán-kormány nem hozott olyan politikai döntést, hogy elengedte volna a 2014-es választási évben az államháztartás hiányát. Sőt éppen fordítva, a kormányzat politikai döntése az volt, hogy nem készül választási költségvetés: a választási évben is kivételes módon 3% alatti GDP-arányos államháztartási hiányt céloz meg. Érvényesült az új gazdaságpolitika új gazdaságpolitikai képlete, hiszen a 2014-es választási évben azért lehetett 3% alatti az államháztartási hiány, mert negyedévről negyedévre bővült a foglalkoztatási szint, és csökkent a munkanélküliségi ráta.

A sikeres költségvetési konszolidáció elemei 2010 és 2014 között Magyarország sikeres államháztartási konszolidációt hajtott végre. Ez négy szakaszban történt. 2010-ben örökölt 7% feletti államháztartási deficit helyett 4,3% lett a hiány, 2011-ben a magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakításának egyszeri hatása nélkül is költségvetési fordulót hajtott végre, 2012-ben az új gazdaságpolitika eredményeképpen 2,3%-os, gazdaságtörténetileg kivételesen alacsony — 327 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

hiányszintet ért el, majd 2013-ban nem készített választási költségvetést 2014-re. A négy szakasz mindegyike kellett ahhoz, hogy Magyarország 2010 és 2014 között fenntartható egyensúlyi pályára állt át.

A sikeres költségvetési konszolidáció igen sok elemet használt, ezek közül is 8 érdemel különös figyelmet. (164. ábra) 164. ábra. A költségvetési konszolidáció tényezői 2010 és 2014 között

Forrás: MNB

Az egykulcsos családi adózásra történő átállás a 2010 és 2014 közötti szakaszban a költségvetési trendfordulót követően már egyre erősebben éreztette a hatását: az erősebb munkavállalási és munkahely-teremtési motiváció költségvetési többletbevételt hozott. Ez a költségvetési többletbevétel nem elsősorban a személyi jövedelemadó soron jelentkezett, hanem a 2013 közepétől újrainduló növekedés hatásaként a foglalkoztatásból eredő magasabb, munkabérhez kötődő befizetésekben, a magasabb társasági adóban és az egyre bővülő forgalmi, fogyasztási adóbevételekben.

— 328 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

A 2013-ban bekövetkező növekedési trendforduló egyben fogyasztási trendfordulót is eredményezett, majd néhány negyedévvel később már beruházási trendfordulót: ezek mind többletbevételt jelentettek a költségvetésnek, zömében forgalmi, fogyasztási adónemeken keresztül. Ezek mögött rejtetten, de határozottan az egykulcsos családi adórendszer erősebb ösztönzői húzódnak meg.

A sikeres egyensúlyi konszolidáció mögött az eredményes strukturálisreform-politika áll. Ennek elemei közül is az adórendszer teljes reformja közvetlenül és jelentősen hozzájárult a költségvetési konszolidáció és fenntartható egyensúly kialakulásához. A sikeres munkaerő-piaci reformok hasonló módon, de már közvetetten járultak hozzá a fenntartható egyensúlyhoz E reformok révén folyamatosan bővült a foglalkoztatás, és csökkent a munkanélküliség, így nőttek a foglalkoztatásból eredő bevételek, és csökkentek a munkanélküliséggel kapcsolatos költségvetési kiadások.

A 2010 és 2014 közötti konszolidáció azért is lehetett sikeres, mert az állam mindkét szintjén, tehát a központi államháztartás és a decentralizált önkormányzati államháztartás szintjén egyaránt konszolidált. Az önkormányzatokkal kapcsolatosan a kormányzati gazdaságpolitika megfékezte az eladósodást: az önkormányzatok adósságát konszolidálta, és engedélyhez kötötte a további hitelfelvételeket.

Az állami kiadások változása az államháztartás kiadási oldalán szintén jelentősen hozzájárult a sikeres konszolidációhoz. 2010-ben összesen 220 milliárd forint költségvetési kiadási zárolás történt, majd a következő években is rendre zároltak kiadási tételeket a költségvetésben.

Elengedhetetlen feltétele és forrása volt a sikeres költségvetési konszolidációnak a korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer teljes átalakítása. 2011-ben az államadósság-ráta csökkentéséhez járult hozzá mintegy 1400 milliárd forinttal, és ez mérsékelte a költségvetés kamatkiadásait is. Még fontosabb, hogy minden egyes költségvetési évben a GDP 1,3%-át elérő többletbevételt jelentett a nyugdíjreform. Az évi — 329 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

360-400 milliárd forintos állami nyugdíjrendszeri többletbevétel révén önmagában is fontos szerepet játszik a költségvetési konszolidációban ez a strukturálisreform-lépés, de további rejtett összefüggéseken keresztül még erőteljesebb szerepe van.

Lényegében annyival csökkent a költségvetés bevétele az egykulcsos családi adórendszerre történt átállás során, amennyivel nőttek az államháztartási bevételek a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása révén: mindkettő hatása 300-400 milliárd forint körüli volt a konszolidációs években. A felfutó jellegű kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer egyre nagyobb lyukat ütött volna a költségvetésen: ahogy a korcsoportok belépnek a munkaerőpiacra, úgy részben a nyugdíjpénztáraknak fizetik a járulékaikat, miközben a nyugdíjba vonulók teljes egészében az államtól kapják nyugdíjukat. A nyugdíjreform nélkül újabb és újabb nemzedékek léptek volna a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerbe, miközben újabb és újabb munkavállalói csoportok mentek volna nyugdíjba, ezért az állami nyugdíjrendszer egyre rosszabbul járt volna a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer fenntartásával.

A másik tényező is egyre erősebb: a kormányzat ösztönzi az egykulcsos családi személyijövedelemadó-rendszeren keresztül a gyermekvállalást, ezzel egyre nagyobb mértékben csoportosít át személyi jövedelmet a költségvetésből a gyermeket nevelő családokhoz. A költségvetési konszolidáción belüli konszolidáció példáját látjuk: a gazdaságpolitika összehangolta a nyugdíjrendszer és az adórendszer strukturálisreformlépéseit, az egyik ágon kiengedett költségvetési bevételeket a másik ágon pótolta.

A 2010 és 2014 közötti sikeres államháztartási konszolidáció minden évben épített a bővülő foglalkoztatásra és az ennek révén csökkenő munkanélküliségre. A foglalkoztatásbővülés és a munkanélküliségi ráta csökkenése a költségvetési konszolidáció éveiben egyre nagyobb mértékben tolódott el a közmunka felől a versenyszektor felé, ezért egyre nagyobb mértékben segítette az államháztartási egyensúly helyreállítását, a fenntartható egyensúlyra történő átállást.

— 330 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

Végül, de nem utolsó sorban a GDP 1-2%-át elérő különadók egyre bővülő rendszere is nélkülözhetetlen forrása volt a sikeres államháztartási konszolidációnak. Ráadásul a különadók úgy teremtettek új költségvetési bevételeket, hogy közben a gazdaságpolitika nem hozott foglalkoztatási és növekedési áldozatot. A különadókkal terhelt gazdasági szektorokban nem jött volna létre több érték, magasabb beruházási szint akkor sem, ha nem lettek volna különadók. A bankszektorban és általában a pénzügyi szektorban erőteljes mérlegkiigazítási folyamat ment vége: ez akkor is végbemegy, ha nincs bankadó. Az energiaszektorban a teljesítményt valójában nem befolyásolták a különadók, csak az ebben a szektorban működő vállalatok profitszintjét mérsékelték.

A kiskereskedelemben és a pénzügyi tranzakciós illetéknél egyik esetben sem lett kisebb a különadók miatt az adott vállalatcsoportok gazdasági teljesítménye, tehát foglalkoztatási szintje és hagyományos költségvetési befizetése a különadók miatt.

Ebben ragadhatók meg a 2010 és 2014 közötti sikeres magyar államháztartási konszolidáció legfontosabb sajátosságai. Az új gazdaságpolitika új képletet használt, melyben a foglalkoztatásnak fő szerepet adott, ezzel nyíltan szakított az egyensúly helyreállítására korábban alkalmazott megszorító eszközrendszerrel. Az 1990–2010 közötti időszakban rendre előállt kiigazítási szükséglet minden esetben foglalkoztatási és növekedési áldozattal járt, mert általános megszorító politikával célozták meg az államháztartási hiányok leszorítását. Az általános megszorító politika azonban általánosan negatívan hatott a munkaerőpiacra és a növekedési tényezőkre.

Ezzel szemben a 2010 és 2014 közötti konszolidáció gazdaságpolitikája nem használt általános megszorító eszközöket, éppen fordítva, általános konjunktúraélénkítő elemeket épített be a kormányzati politikába. Ilyen, általános konjunktúrát erősítő elem volt az egykulcsos családi adórendszer bevezetése, valamint a foglalkoztatást növelő és a munkanélküliséget csökkentő munkaerő-piaci reformok köre. Míg tehát sem a strukturális reformok, sem a költségvetési egyensúly helyzetét javító lépések között nem találunk a korábbi logika szerint működő, tehát foglalkoz— 331 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

tatási és növekedési áldozatot vállaló elemeket, addig az általános konjunktúrát erősítő elemek végig érvényesültek a költségvetési konszolidáció során.

Ezeket egyenlítette ki a nem általánosan, hanem koncentráltan, egyegy gazdasági szektorral szemben érvényesített célzott terhelés. A különadók rendszere nem csupán abban jelent szakítást a korábbi gazdaságpolitikához képest, hogy új közteherviselés keretében lett bevezetve, hanem abban is, hogy nem általános megszorító programmal, hanem célzott bevételnövelő lépésekkel állította helyre a pénzügyi egyensúlyt Magyarországon.

Sikeres konszolidáció a ciklikus hullámzások mérséklésével A sikeres magyar államháztartási konszolidáció olyan gazdaságpolitikának volt köszönhető, amely egyszerre állította be a 3% alatti GDParányos hiányszintet, és stabilizálta a gazdaságot. A gazdasági stabilizáció lépései végig jelen voltak a költségvetési konszolidáció során, hiszen a strukturális reformok munkaközpontúságot közvetítettek, az új adórendszer a munkavállalásra és munkahelyteremtésre ösztönzött, a termelésközpontú beruházási politika a gazdasági szerkezet stabilizálása irányába hatott.

A sikeres költségvetési konszolidáció mögött hasonlóan eredményes gazdasági stabilizáció is meghúzódik, amely a kibocsátási rés záródása révén hozzájárulhat az egyenleg fokozatos javulásához is. A pénzügyigazdasági válság során zuhant a magyar gazdaság teljesítménye, tömegesen szűntek meg vállalatok és munkahelyek, ennek következtében a 2009-es és 2010-es költségvetésben a deficit ciklikus eleme negatív lett. (165. ábra)

— 332 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

165. ábra. A GDP-arányos magyar költségvetési egyenleg és annak ciklikus eleme

Forrás: MNB

A 2009-es zuhanást követően kis helyreállítási szakasz indul be a magyar gazdaságban, ami minden válságot automatikusan követ: a korábbi visszaesést követően a gazdasági teljesítmény, a beruházások és a fogyasztás korábbi szintjének helyreállítása felé mozdul el. Egy másik elem, hogy enyhe volt a 2012-es visszaesés, ami az uniós gazdaságokat egyaránt érintette. Bár 2012-ben 1,7%-kal csökken a magyar GDP, azonban ebben nem negatív gazdaságpolitikai fordulat játszott szerepet, hanem egyszeri tényezők, amelyek részben a külső gazdasági klíma lehűléséhez köthetők. A mezőgazdaság teljesítménye 20%-kal csökkent, ez önmagában 1–1,2%-kal mérsékelte az előző évhez képest a hazai gazdasági teljesítményt. Az elektronikai szektorban külföldi kapacitásokat töröltek vagy vittek át más országokba, és ez szintén gazdasági teljesítményt rontó hatású volt.

Ezzel egy időben az adóreform következtében egyszerre indult meg az áttérés az egykulcsos családi jövedelemadó-rendszerre és a forgalmi— 333 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

fogyasztási adórendszerre, ennek következtében 5,7%-os infláció alakult ki, amely csökkentette a reálkereseteket és a fogyasztást.

A 2012-es év csökkenő magyar gazdasági teljesítménye nem tér el az uniós tagállamok, sőt a globális gazdaság általános trendjeitől. Döntően nem a magyar gazdaságpolitika miatt csökkent átmenetileg a gazdaság teljesítménye. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági stabilizáció tényezői továbbra is hatottak a magyar gazdaságban, csak azokat kiegyenlítették, sőt meghaladta részben a világgazdaságból, részben az európai gazdaságból, továbbá a rossz mezőgazdasági évből fakadó teljesítménycsökkentő hatások.

A költségvetési konszolidáció során a ciklikusan igazított egyenleg is jelentősen csökkent, illetve a 2012-es évben meghaladták a külső negatív hatások az egyszeri belső negatív hatásokat. A sikeres magyar államháztartási konszolidáció fenntarthatóságát segíti a belső gazdasági stabilizáció, amely a kibocsátási rés záródása révén hozzájárul az egyenleg fokozatos javulásához.

Kivételes a magyar államháztartási konszolidáció A 2010 és 2014 közötti sikeres magyar államháztartási konszolidáció értékét az is jelzi, hogy nem csupán az 1990 és 2010 közötti átmeneti évtizedekhez képest hozott magyar gazdaságtörténeti fordulatot, hanem az uniós tagállamok között is kivételes volt.

A magyar gazdasághoz hasonlóan a görög, ír, portugál, ciprusi, román és lett gazdaság is fenntarthatatlan egyensúlyi pályán volt a pénzügyi válság előtti években. Ezek az országok Magyarországgal együtt a 2008-as válság után, közülük is elsőként Magyarország, IMF–EU-mentőövre szorultak. Az IMF-programországok hetes csoportjából összesen három gazdaságnak sikerült a 2010 és 2014 közötti időszakban konszolidálnia a költségvetést: Magyarországnak, Romániának és Lettországnak. A többi IMF-programország esetében is a program követelmé— 334 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

nyeként fogalmazták meg a költségvetés konszolidációját, de ez a többi négy országnak nem sikerült.42 (166. ábra) 166. ábra. GDP-arányos költségvetési egyenleg az IMF-programországokban és az EU28-ban

*A magyar adat a 2014. szeptemberi inflációs jelentésben bemutatott MNB-előrejelzés, a többi országra vonatkozó adat forrása az AMECO-adatbázis.

Forrás: AMECO, Eurostat, MNB

A magyar államháztartási konszolidáció erőteljesen eltér a többi IMFprogramország konszolidációjától: nem az IMF–EU-megállapodások megszorító gazdaságpolitikáját követte, hanem egy sajátos magyar modellt. Azt is mondhatjuk, hogy 2010 őszétől Magyarország levált a korábbi IMF-programországokról, hiszen rendben lezárta az IMF–EU-megállaAz IMF működését értékelő független intézet is elismerte, hogy az IMF a válság során követett el hibákat a helyzetmegítélésben, például 2010–2011-ben túl korán javasolta a fejlett országoknak a költségvetési konszolidációt (IEO–IMF: IMF response to the financial and economic crises: an IEO assessment. October 8., 2014) 42

— 335 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

podást, miközben a többi ország bennragadt az IMF–EU-mentőprogramokban. A sikeres magyar államháztartási konszolidációt még jelentősebb érdemnek tarthatjuk gazdaságtörténeti horizonton, hiszen 2010 után lényegében IMF–EU-védőernyő nélkül sikerült konszolidálni. (167. ábra) 167. ábra. A költségvetés GDP-arányos egyenlege az egyes országcsoportokban

Forrás: Eurostat, Európai Bizottság 2014 tavaszi előrejelzése

*becsült érték

Az uniós tagállamok közül a nem IMF–EU-program országok közül sem sikerült a fenntartható egyensúly szint elérése a többség számára.

Számos országban jelentett problémát, hogy a költségvetési konszolidáció nem eredményezett fenntartható egyensúlyt, mert növekedési és foglalkoztatottsági áldozatot hozott a költségvetési hiány leszorítására. Magyarország nem hozott növekedési és foglalkoztatottsági áldozatot a fenntartható egyensúly érdekében, miközben sok más tagállam igen, de ezek az áldozatok nem eredményezhettek fenntartható egyensúlyt az államháztartás körében, mert a politikai stabilitás elromlása lefékezte és leállította a strukturális reformokat.

— 336 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

Az árfolyam szerepe a gazdasági stabilizációban Kisméretű és nyitott gazdaságokban az árfolyam változásának meghatározó szerepe van a gazdasági folyamatok alakulásában. A nominális árfolyam változása módosítja az inflációt, míg a reálgazdasági folyamatokat – versenyképesség, import igényesség, elsősorban a reálárfolyam elmozdulása érinti. Ezen hagyományosnak tekinthető csatornák mellett a magyar gazdaság esetében a felhalmozott jelentős, külföldi devizában tartott adósságokon keresztül gyakorolt hatásokat is körültekintően figyelni kell. Az árfolyam leértékelődése mind az adósságterhek átértékelődésén, ezek az ún. mérleghatások, mind a bankrendszer helyzetének változásán keresztül módosíthatja a makrogazdasági hatásokat.

A magyar gazdaság válság előtt mutatott fenntarthatatlan, az egyensúlyitól eltérő pályája a monetáris politikai feltételek alakulásában is egyértelműen lecsapódott. A fegyelmezetlen költségvetési politika, valamint a fiskális és monetáris politika koordinációjának teljes hiánya a reálgazdasági egyensúly és a gazdaság alapvető struktúrájának teljes torzulásával járt. A költségvetési politika rendre inflációt gerjesztő intézkedésekben találta meg a hiány csökkentésének a lehetőségét, ami gyakorlatilag elérhetetlenné tette a jegybank inflációs célkitűzéseit.

Ezalatt a jegybank a regionális összevetésben rendkívül magas nominális kamatok fenntartásával törekedett az infláció mérséklésére és a gazdaság külső forrásbevonási képességének fenntartására. A magas alapkamat a magas inflációval párosulva a reálgazdasági felzárkózásból következő – egyensúlyinak tekinthető – reálfelértékelődéstől egyre inkább elszakadó reálárfolyam-pályát és tartósan jelentős passzívumot mutató folyó fizetési mérleget eredményezett. A végeredményt utólag joggal nevezhetjük katasztrofálisnak.

A magas forintkamatszint közel semleges hatással bírt a magas importhányaddal működő, finanszírozást többnyire az anyabanki kapcsolatokon keresztül biztosító, többségében külföldi tulajdonban lévő nagy vállalati szektorban, ugyanakkor súlyos következménnyel járt a hazai — 337 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

kis- és középvállalatok körében. A forint árfolyamának túlzott felértékelődése tovább élezte a gazdaság versenyképességi problémáit, és fenntartotta, sőt erősítette a meglévő gazdasági dualitást. A felértékelődő reálárfolyam a vállalati szektorban negatívan érintette a fokozódó globalizáció következtében egyébként is nehéz helyzetben lévő, importtal versenyző termelőket, és rontotta az exportpiacokon az árversenyképességet.

A magas forintkamatokat a hazai kkv-k esetében új beruházásokkal jövedelmező módon kitermelni gyakorlatilag nem lehetett, így a szektor vagy elhalasztotta beruházásait, csökkentve középtávú növekedési képességét, vagy vállalta az árfolyamkockázatot, és külföldi devizában adósodott el. Utóbbi döntések súlyos következményei a globális válság kitörését követően jelentkeztek. A természetes fedezettel nem rendelkező, devizában eladósodott hazai kkv-k beruházási teljesítménye 2008at követően jelentősen romlott, és érdemben elmaradt a nyitott devizapozíciót nem vállaló hasonló méretű vállalkozásokétól.

A világ korábbi fizetésimérleg-válság tapasztalataiból kiindulva egy magas fizetésimérleg-hiánnyal és nagy külső adóssággal küzdő gazdaságban a finanszírozási helyzet kiigazítását jelentős mértékben segíthetné a reálárfolyam leértékelődése, a hazai deviza túlértékeltségének megszüntetése.

A magyar gazdaság esetében ez azonban gyorsan kétélű fegyverré válhatott volna. A devizában történő széles körű eladósodás miatt az árfolyam hirtelen leértékelődése még a kedvező versenyképességi hatások megjelenése előtt rontaná az adósságok fenntarthatóságának és a pénzügyi rendszer stabilitásának megítélését, növekvő kockázati felárakat eredményezve. Így a hazai gazdaságpolitika csak óvatosan és kellő körültekintéssel élhetett az reálleértékelődés lehetőségével.

A válságot követően a forint reálárfolyama leértékelődött, kiigazítva a korábbi túlzott felértékelődést. A folyamatban a nominális árfolyam leértékelődése mellett a gazdaság egyéb nominális változóinak – bérek, infláció – erőteljes alkalmazkodása is szerepet játszott.

— 338 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

2009 óta a magyar gazdaság külső egyensúlyi pozíciója tartós és nemzetközi összevetésben is jelentős javuláson ment keresztül. A folyamatban az adósságleépítés miatt óhatatlanul jelentkező belföldi keresletcsökkenés mellett a reálárfolyam leértékelődésének is érdemi szerepe lehetett. A leértékeltebb árfolyam és a csökkenő forintkamatok – különösen az NHP támogatásával – javították a hazai kkv-k versenyképességét, aminek pozitív hatásai rövidebb távon a gazdaság fajlagos importigényességének csökkenésében jelentkezhetnek. A hosszabb távú hatások a kkv-k jelentős termelékenységbeli lemaradásának csökkenését eredményezhetik.

168. ábra. A régiós devizák árfolyamának alakulása

Forrás: Eurostat

euróval szembeni havi átlagárfolyamok

Természetesen a másik oldalon a leértékelődés nehezítette az adósságpálya konszolidálását. Bár a költségvetési egyenlegre gyakorolt hatás mérsékelt, a meglévő állományok átárazódása lassította az államadósság csökkenését, ám az adósságráta még így is csökkenő pályára állt.

Eközben a magánadósok esetében a sorozatos kormányzati intézkedések – árfolyamgát és végtörlesztés a lakosság esetében, NHP devizahitel— 339 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

kiváltásra használható forrásai a vállalatok körébe – fokozatosan mérsékelték az árfolyamváltozással szembeni érzékenységet, ami a háztartásoknál a jövő évi forintosítást követően szinte teljes mértékben meg is szűnik. Összességében az elmúlt évek stabilizációra törekvő gazdaságpolitikája a monetáris politika területén jelentkező egyensúlytalanságokat is fokozatosan megszüntette, miközben nem veszélyeztette az adósságok fenntarthatóságát és a pénzügyi stabilitást. A reálárfolyam közelebb kerülhetett a gazdaság fundamentumai által indokolt értékhez, miközben a belföldi magánszereplők finanszírozási döntéseiben a forintalapú finanszírozás vált meghatározóvá. Ez utóbbi folyamat előretekintve a monetáris politika hagyományos transzmissziós mechanizmusát is felerősítheti.

Az államháztartási konszolidáció növelte a magyar gazdaság szabadságfokát A költségvetési konszolidáció és gazdasági stabilizáció időszakában megállt, majd megfordult a magyar gazdaság szabadságfokát jelző trend.

Míg 2008 és 2010 között jelentős mértékben csökkent a magyar gazdaság szabadságfoka, 2010-től hasonlóan erős trendváltás történt: emelkedett a gazdaság szabadságfoka. A cégalapítás könnyebbé vált, erősödött a tulajdonhoz való jog, míg a vállalkozás és a pénzügyi szabadság területén is javult Magyarország helyezése a korábbi évekhez képest. A nem hagyományos gazdaságpolitikai lépések ellenére 2010 közepétől a gazdasági szabályozás egésze a nemzetközi mérés és összehasonlítás szerint kedvezőbbé vált a vállalkozások szempontjából. Ennek a trendváltásnak a mélyén is jelen van a sikeres államháztartási konszolidáció. Bár magasak maradtak az állami kiadások, megközelítve a GDP 50%-át, és ezzel a magyar gazdaság csak a rangsor vége felé helyezkedett el, mégis javult a gazdaság szabadságfoka annak következtében, hogy csökkentek a jövedelmeket terhelő adók és kiszabadult a költségvetés a finanszírozási kockázatot jelentő sávból. (169. ábra)

— 340 —

13. fejezet

Költségvetési trendforduló és konszolidáció

169. ábra. A magyar gazdaság szabadságfokának alakulása

Forrás: Heritage Foundation

A 7% feletti államháztartási hiány kockázatának helyére lépő 4% közeli tényleges deficit már 2010-ben azt jelentette, hogy a nem hagyományos gazdaságpolitika lépései sikeresen állították meg a költségvetési hiány újabb felfutását, ezzel megelőzték a költségvetési válságot. Ennek hatására nőtt a gazdaság szabadságfoka, mert nőtt a gazdaságpolitika mozgástere a sikeres költségvetési konszolidáció révén.

2012-re, tehát már a 2011-es a költségvetési trendforduló utáni évre a magyar gazdasági szabadságfok visszaállt a térségbeli országok szintjére: Csehország a magyar helyezés előtt, Szlovákia, Románia és Lengyelország a magyar helyezés után került besorolásra a gazdasági szabadságfok terén. Míg globális szinten csökkent a gazdaságok szabadságfoka 2011-ben, addig a 179 országra kiterjedő mérés a 2010-es 51. helyről már 49. helyre sorolta Magyarországot 2011-re, tehát a költségvetési trendforduló évére. Közvetlen és közvetett tényezőkön keresztül a magyar gazdaság szabadságfokát erősítette a sikeres költségvetési konszolidáció, ezen belül különösen a jövedelmek kisebb adóterhelése.

— 341 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon Ritkán fordul elő a gazdaságtörténetben, hogy egy gazdaságpolitikai váltás néhány hét és hónap alatt fordulatot hoz egy makrogazdasági mutatóban, ráadásul meghatározó gazdasági mutatóban. Különösen ritka ez a munkaerő-piaci mutatók esetében, hiszen azok alakulását a gazdaság ciklikus helyzete mellett erős hosszú távú trendek határozzák meg: a gazdaság szerkezete, a foglalkoztatási, képzettségi szerkezet, az életkor, a munkavállalók korfája és a földrajzi mobilitás. A magyar munkaerőpiac örökölt gyengeségei valójában már a rendszerváltás óta fennálltak, és egyre több torzulást mutató munkaerőpiacban jelentek meg.

A rendszerváltást követően a keleti exportpiacok összeomlása, az alacsony technológiai szinten működő, a piaci feltételek mellett versenyképtelenné váló hazai vállalati rendszer felszámolása és átalakítása a régió valamennyi országában komoly munkapiaci sokkot eredményezett. Magyarországon 1994-ig csaknem 1 millió fővel, majd 1995 és 1997 között – részben a Bokros-csomag néven elhíresült megszorító intézkedések következtében – további mintegy 200 ezer fővel csökkent a foglalkoztatás. Ezt a foglalkoztatási veszteséget egészen 2010-ig – rövid, 1998 és 2001 közötti időszakot leszámítva – nem sikerült a magyar gazdaságpolitikának kezelnie.

Ehelyett – és szemben más régiós gazdaság tapasztalataival – a csökkenő foglalkoztatásból adódó társadalmi feszültségeket a gazdaságpolitika rövid távon a könnyebb megoldás felé mozdulva, az inaktivitásba vonulás szabályainak fellazításával kezelte. Ezek az intézkedések rövid távon ugyan csökkentették a munkanélküliség mértékét, ám hoszszú távon gyakorlatilag évtizedekre alapvetően befolyásolták a költségvetés mozgásterét és a gazdasági növekedés munkapiaci lehetőségét.

— 342 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

Az inaktívak (főként a korai és rokkantnyugdíjba vonulók) számának drasztikus növekedése a költségvetés kiadási oldalán jelentős és tartós többletkiadást jelent, miközben a személyi jövedelemadózásba bevonható foglalkoztatottak köre számottevően csökkent. Ezzel párhuzamosan az inaktivitásba vonuló, de egyébként még munkaképes korban lévő foglalkoztatottak képzettsége, munkavégző képessége az inaktivitásban töltött évek számával arányosan jelentősen csökken, egyben mérsékelve a gazdaság hosszabb távú potenciális növekedési képességét is.

170. ábra. Az aktívak, a foglalkoztatottak és a munkanélküliek létszámának változása 1989 óta

Forrás: KSH, Munkaerő-felmérés (1992-től), Statisztikai évkönyv (1989–1993), *1989–1991 szakértői becslés

A 2000-es években az 1998–2001-es időszakot követően, a gyorsabb – igaz túlzott mértékű eladósodásból finanszírozott – gazdasági növekedés időszakában sem növekedett érdemben sem a munkapiaci aktivitás, sem a hazai foglalkoztatás. A vállalatok a növekvő kibocsátást új munkaerő alkalmazása helyett inkább a munka és tőke input egyre erősebbé váló felhasználásával állították elő. (170. ábra) — 343 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

A gyors növekedés ellenére sem javuló munkapiaci feltételek hátterében természetesen ebben az időszakban is főként a gazdaságpolitika hibás döntései álltak. Az inaktivitásba vonulás feltételei változatlanul lazák voltak, a tényleges nyugdíjkorhatár érdemben elmaradt a törvényben meghatározott nyugdíjkorhatártól. A munkaképes korú inaktívak számára elérhető bőkezű kormányzati juttatások egyrészt hosszú távon finanszírozhatatlan terhet jelentettek a költségvetés számára, másrészt a juttatásokban részesülők tartósan távol maradtak, vagy éppen meg sem jelentek a munkapiacon. Ezzel párhuzamosan a költségvetés magas kiadási oldala a jelentős költségvetési hiány ellenére erős bevételi kényszert jelentett a kormányzat számára. Ennek egyik forrása rendre a munkát terhelő adók és járulékok emelése volt.

A folyamat eredményeként a munkára rakódó adóterhek az OECDtagállamok között az egyik legmagasabb értéket érték el. A progresszív adórendszerben a magas adóterhelés ráadásul a társadalom széles rétegeit érintette, hiszen gyakran már az átlagbér közelében kereső munkavállalók is a legmagasabb adókulccsal adóztak. A magas adók különösen az átlagbér feletti keresettel rendelkező családok esetében erős ellenösztönzőként működtek, illetve nagy arányban a jövedelmek eltitkolását okozták.

A folyamat eredményeként 2007-ben, még a globális pénzügyi válság előtt, és három évvel Magyarország uniós csatlakozása után hazánk az egyik legalacsonyabb munkapiaci aktivitási rátával rendelkezett az EU tagállamaiban. A nagyjából hasonló méretekkel rendelkező cseh gazdaságban mintegy 1 millió fővel többen jelentek meg rendszeresen a munkapiacon, mint Magyarországon.

A munkapiaci gondok jól meghatározható társadalmi csoportokat érintettek. Ilyenek voltak a fiatalok, a nyugdíjkorhatár előtt álló idősebb korosztály, a szülőképes korban lévő nők és az alacsony képzettséggel rendelkezők. Esetükben az aktivitási ráta rendre elmaradt a fejlettebb uniós országok átlagaitól és többnyire a régiós versenytársak megfelelő értékeitől is. Egyértelmű volt, hogy egy munkapiaci reformnak kínálati — 344 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

oldalon a rossz ösztönzők (kormányzati juttatások és progresszív személyijövedelemadó-rendszer) felszámolása mellett e társadalmi csoportok foglalkoztatására és foglalkoztathatóságára kellett összpontosítania.

Ahhoz, hogy a kínálat növekedése mellett a foglalkoztatás is párhuzamosan emelkedjen, szükséges a keresleti környezet megfelelő alakulása.

Ennek elérése azonban különösen nehéz az elmúlt évszázad egyik legsúlyosabb gazdasági válságát követő, elhúzódóan hosszú kereslethiányos környezetben. Így a munkatényező költségeinek csökkentése mellett a munkapiaci rugalmasság növelése is szükséges. (171. ábra) 171. ábra. Aktivitási ráta egyes társadalmi csoportok esetében Magyarországon és a régió országaiban

Forrás: Eurostat

A magyar gazdaságtörténet ritka pillanataként 2010 közepétől jelentős növekedésnek indul a foglalkoztatás, miközben a munkanélküliségi szint is fokozatosan csökkenni kezdett. Minek köszönhető, hogy az erős strukturális gyengeségeket mutató magyar munkaerőpiac esetében a kormányváltás lényegében azonnal foglalkoztatási fordulatot indított a gazdaságban?

— 345 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Ebben három ok játszhatott szerepet: a magyar értékrend, a helyreállítási periódus és az új gazdaságpolitika.

A magyar értékrend egyértelműen munkaközpontú, az egyéni és családi gyarapodást állítja az életcélok középpontjába: ezt munkán keresztül képzeli el. Talán nem véletlenül népszerű a magyarok körében az a közmondás, miszerint: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” Piaci felmérések egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar munkavállalók az uniós átlagnál lényegesen nagyobb arányban tartanak munkahelyük elvesztésétől. Ez azt tükrözheti, hogy a magyarok elsődlegesen a munkán keresztül látják elérhetőnek az egyéni és családi célokat, valamint jövedelmük és vagyonuk gyarapodását. Természetesen a munkaerőpiacról kiszorult csoportok esetében, valamint a munkanélküli, de aktív munkavállalói csoportok esetében még ennél is erősebb a munkaközpontú értékelv: akinek nincs munkája, talán még erősebben szeretne munkahelyet, mint aki a meglévő munkahelyét kívánja megőrizni.

A 2002–2010 közötti elrontott gazdaságpolitika és sikertelen költségvetési konszolidáció hosszú időszakában a magyar értékrendben előkelő helyet elfoglaló munka és munkahely nem állt a gazdaságpolitika középpontjában. A 2008-as pénzügyi válság előtt megengedte a termelés munkaintenzitásának fokozatos csökkenését, majd a pénzügyi válság sikertelen kezelése – a munkát terhelő extraadók bevezetésével, valamint a teljes kereslet súlyos visszaesését előidéző költségvetési megszorításokkal – tovább gyengítette a munkaerőpiacot. Az új kormányzat azonban már egyszer bizonyította az 1998–2002 közötti időszakban, hogy a gazdaságpolitika képes tömegesen új munkahelyek teremtésére.

Ezt a politikai és gazdaságpolitikai célt folyamatosan képviseltek a 2002–2010 közötti elrontott gazdaságpolitika időszakában ellenzéki politikai erőként, majd a parlamenti választások idején is alapvető célként fogalmaztak meg: benne volt tehát a levegőben a munka és az új munkahelyek felértékelődése a kormányzás terén.

A második ok a rövid helyreállítási periódus. 2008-ban két válság találkozott Magyarországon: a 2002–2008 közötti elrontott gazdaságpolitika — 346 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

és annak sikertelen konszolidációs kísérlete nyomán fellépő belső válság és a 2008 őszén kitört globális és európai uniós pénzügyi válság. A két válság hatására 2009-ben több mint 6,5%-kal csökken a magyar GDP, tömegesen kerülnek csőd- és felszámolási eljárás alá kis- és középvállalatok, és folyamatosan szűnnek meg munkahelyek. A gazdasági cikluselmélet szerint a rövid és hosszabb fellendüléseket visszaesések követik, melyek újból helyreállítási periódusoknak adják át helyüket. A magyar gazdaságban a 2009-es jelentős zuhanást 2010–2011 során egy rövid helyreállítási periódus kísérte. A helyreállítási periódusokban előbb a gazdaság teljesítménye javul, majd azt késve követve a munkaerő-piaci jellemzők is szinte automatikusan javulnak a válságévhez képest: ezzel összhangban 2010-ben lényegében automatikusan javultak a magyar gazdasági mutatók a 2009-es zuhanáshoz képest.

A harmadik ok a kormányzat új politikája és gazdaságpolitikája, amelynek új képlete alapján azonnal felértékelődött a munka, a munkavállalás és a munkahelyteremtés. Ez már a gazdasági pszichológia körébe tartozik. A gazdaságpszichológia igen erősen hat valamennyi gazdaságban, különösen erősen Magyarországon. A társadalom és a gazdaság szereplői mindig igen erőteljesen figyeltek a nyílt és rejtett kormányzati üzenetekre.

Az 1990 és 2010 közötti időszak döntő részének nyílt üzenete a munkaerő-piaci szereplők számára az volt, hogy a gazdaságpolitika a költségvetési egyensúlyt és a gazdasági növekedést tekinti központi elemnek, a foglalkoztatási szintet és a munkanélküliség arányát nem tartja kiemelten fontosnak. Bár egy rövid időszakban, 1998–2002 között már megjelent e harmadik elem is, de az 1990–2010 közötti két évtizedet meghatározó módon ez a nyílt üzenet jellemzi. A gazdaságpolitikai üzenetekben az egészséges munkaerő-piaci működéshez szükséges magas foglalkoztatatási szint, alacsony munkanélküliségi ráta és folyamatosan növekvő képzettség nem egyenrangú szereplők az egyensúlyhoz és növekedéshez mérten.

— 347 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

2010 közepén azonban a júniusi kormányprogramban a piaci szereplők egyértelmű üzenetet kaptak, hogy az új kormány komolyan gondolja gazdaságpolitikáját: az államháztartási hiány elfutására az új gazdaságpolitika nem olyan választ adott, amelyből növekedési és foglalkoztatási áldozat vállalására lehetett volna következtetni. Sőt éppen fordítva: olyan jelzéseket küldött a gazdaságpolitika 2010 közepén az üzleti szektor és a családok felé, amelyekből világossá vált, hogy a gazdaságpolitika 2010-től kezdve már nem két, hanem három elemet állít középpontjába: a fenntartható egyensúlyt folyamatosan bővülő foglalkoztatással és tartós gazdasági növekedéssel célozza meg.

Ez a nyílt üzenet azonnal hatott a piaci szereplők körében. Világossá vált, hogy az 1990 utáni parlamenti demokrácia történetében ritka pillanatként a kormány éppen azt a gazdaságpolitikát valósítja meg, amelyet a választási ígéretek során vállalt, és valóban a munkahelyteremtést és munkavállalást állítja gazdaságpolitikája középpontjába. Ez erős üzenet volt, hiszen a költségvetési egyensúly minden korábbi felborulása gazdaságpolitikai fordulatot hozott a korábbi politikai elitek és kormányok választási programjához képest. 1990–1994 között hatalmas foglalkoztatási és növekedési áldozatot eredményezett a neoliberális piacgazdasági átmenet, noha nem ezt ígérte az 1990-ben elsőként szabadon megválasztott új kormány. Hasonló módon 1994–1998 között a további több százezer munkahely megszűnését kiváltó megszorító gazdaságpolitikáról sem lehetett olvasni az 1994-es választási programban.

1998–2002 között éppen az történt, amit a későbbi győztes politikai elit ígért, de ez olyan rövid kivétel volt, hogy nem vált meghatározóvá a társadalmi csoportok érzékelésében.

A foglalkoztatás folyamatos bővülése a konszolidáció és stabilizáció során A 2010–2014 közötti sikeres államháztartási konszolidációt és tartós gazdasági stabilizációt az jellemzi, hogy a teljes időszakban végig valamennyi foglalkoztatási mutató javult a magyar gazdaságban. A fog— 348 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

lalkoztatási trendforduló pillanatától, tehát 2010 közepétől a foglalkoztatottak száma – a szezonális hatásokat kiszűrve – folyamatosan nő, miközben a ciklus második felétől fokozatosan csökken a munkanélküliség. A munkanélküliség alakulását kezdetben árnyalja egy fontos tényező: folyamatosan nő az aktívak aránya és száma a magyar munkaerőpiacon. A munkapiaci ösztönzők megváltoztatásának, a nyugdíjba vonulási szabályok fokozatos szigorításának, a segélyezési rendszer átalakításának hatására egyre több ember jelent meg a munkapiacon, miközben az indokolatlan inaktivitásba vonulás egyre nehezebbé vált.

A korábban a magyar gazdaság Achilles-sarkát jelentő rendkívül alacsony munkakínálat növekedésnek indult. (172. ábra) 172. ábra. A foglalkoztatottak, munkanélküliek és aktívak számának változása

Forrás: KSH

kumulált változás 2010 januárjához képest

A kormányzati döntések következtében a válság előtti szinthez képest a magyar munkakínálat az egyik legnagyobb növekedést mutatta az európai gazdaságok között. Természetesen a korábbi – majd 20 év alatt felhalmozott – lemaradásainkat nem sikerülhetett néhány év alatt le— 349 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

dolgozni, így ezen a téren sikeres felzárkózásunkhoz a javuló tendenciát a következő években is tartani szükséges.

A munkanélküliségi ráta a 2012-es év W alakú recessziója következtében valamelyest megemelkedett. A GDP 2012-es csökkenése miatt a munkapiaci kereslet nem követte a kínálat fokozatos bővülését. 2013-tól a dinamizálódó gazdasági növekedéssel párhuzamosan a foglalkoztatás is érdemben bővült, így a munkanélküliségi ráta is számottevő csökkenésnek indult.

A munkaerő-piaci fordulatok, ezen belül különösen a foglalkoztatási ráta bővülése nem volt általános az európai tagállamok között: a költségvetési konszolidációra kényszerült országcsoportban lényegében kizárólag a magyar gazdaságban bővült a foglalkoztatás. Ez annak köszönhető, hogy hazánk nem hagyományos gazdaságpolitikai eszközökkel sikeresen kezelte a költségvetési válságot. Mindez 2013-tól látszik a legjobban, amikor már a 2008 utáni pénzügyi és gazdasági válságkezelés ötödik évében vagyunk. Magyarországon a sikeres konszolidáció és stabilizáció következtében 2013-tól már növekedési és fogyasztási trendforduló is erősítette a korábbi foglalkoztatási fordulatot.

A nemzetközi adatokat vizsgálva a válságot követően a foglalkoztatási és növekedési adatok alakulása megfelel az elméletileg várt kapcsolatnak. A két változó között pozitív kapcsolatot találunk. Döntően azon gazdaságokban növekedett a foglalkoztatottak létszáma, ahol a válság hatásai mérsékeltebbek voltak, és a kilábalási periódusban már sikerült elérni, sőt meghaladni a válság előtti kibocsátási szintet. Ezzel szemben a válság alatt és azt követően súlyos reálgazdasági veszteséget elszenvedő országokban a gyenge növekedési teljesítmény a foglalkoztatás visszaesésével, az ebből adódó társadalmi feszültségek növekedésével járt. (173. ábra)

— 350 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

173. ábra. A nemzetgazdasági foglalkoztatás és a reál GDP változása 2008 és 2013 között

Forrás: Eurostat

átlagos változás

Magyarország helyzete ebből a szempontból azonban kivétel. Azon országokon belül, ahol a GDP szintje még 2013-ban is a válság előtti érték alatt alakult, hazánk volt az egyetlen gazdaság, amelyben növekedett a foglalkoztatottak száma.

Fordulat a munkapiac örökölt gyengeségében A magyar munkaerőpiac örökölt gyengeségei között talán a legnagyobb gondot az alacsonyan képzettek, a nyugdíjkorhatár előtt állók, a fiatalok és a szülőképes korban lévő nők európai átlagtól elmaradó foglalkoztatása jelentette. Ráadásul a 2008–2009-es nemzetközi válság – amely Magyarországot az elhibázott gazdaságpolitika következtében különösen súlyosan érintette – egyes társadalmi csoportokban tovább növelte a foglalkoztatási problémákat. Ilyen terület például a fiatalok foglalkoztatása.

— 351 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

174. ábra. A foglalkoztatási ráta változása az alacsony képzettséggel rendelkezők körében

2010 II. negyedév és 2014 II. negyedév között, Horvátország 2013 óta EU-tag

Forrás: Eurostat

Az 1990–2010 közötti hosszú piaci átmenet időszakában – egy rövid négyéves ciklust kivéve – végig a munkahelyteremtéssel és munkavállalással ellentétes gazdasági ösztönzők működtek, ezek okozták a munkaerő-piaci torzulásokat. A 2010-ben kezdődő foglalkoztatási fordulatot érdemes ennek ismeretében, a foglalkoztatási problémákkal küzdő társadalmi csoportok helyzetét illetően külön is értékelni. (174–175. ábra) A globális válságban különösen problémás foglalkoztatás terén elért sikerek hátterében több tényező együttes hatása áll. Egyrészt közvetlenül hatott a kormányzat munkapiaci aktivitást és foglalkoztatást érintő intézkedéseinek sorozata, másrészt hatással volt a kormányzat által hangsúlyozott – a munkavállalást előtérbe helyező – gazdaságés társadalomfilozófia, végezetül pedig hatott a költségvetési kiigazítás érdekében meghozott lépések szerkezete is.

— 352 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

175. ábra. A foglalkoztatási ráta változása a nyugdíjkorhatár előtt állók körében

2010 II. negyedév és 2014 II. negyedév között, 55–59 éves korosztály, Horvátország 2013 óta EU-tag

Forrás: Eurostat

A munkapiaci aktivitást ösztönző lépések mellett a közmunkaprogramok elindítását és folyamatos bővítését, a munkahelyvédelmi akcióterv lépéseit és a munka törvénykönyvének módosításait érdemes kiemelni.

A munkapiac keresleti oldalát a kormányzat a közvetlen beavatkozás mellett közvetett eszközökkel is képes befolyásolni. Ezek az eszközök a foglalkoztatás költségeit és a termelés szerkezetét egyaránt érinthetik.

A foglalkoztatás költségeit érintő intézkedések közül a személyi jövedelemadózás reformja és a munkahelyvédelmi akcióterv lépései hatottak leginkább. Az egykulcsos, családi személyi jövedelemadózás bevezetése számottevően csökkentette a korábban nemzetközi összevetésben is kiugróan magas hazai adóéket, a bérekre rakódó munkavállalói és munkáltatói adó- és járulékterhek mértékét. Ez önmagában egy adósságválságot követő kereslethiányos időszakban nagyobb alkalmazkodási — 353 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

lehetőséget jelentett a vállalati szektor számára, miközben még egy mérsékeltebb nominális béremelés esetében is számottevően növelte a nettó béreket a háztartások esetében.

Ezt egészítették ki a munkahelyvédelmi akcióterv intézkedései. Ezek közül a legfontosabb pontosan a legnagyobb foglalkoztatási problémákkal jellemezhető csoportok esetében további, célzott járulékkedvezményt biztosított a vállalatoknak, amivel általánosan támogatta az érintett munkahelyek megőrzését és növelését.

Végezetül fontos kiemelni a költségvetési konszolidáció szerkezetének a teljes keresletre és a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásait is. A válságot követő költségvetési tapasztalatok azt mutatták, hogy olyan időszakban, amikor a magánszereplők (vállalatok, lakosság) egyébként is saját adósságaik leépítésével vannak elfoglalva, a költségvetési egyensúly javítását célzó intézkedések az átlagosnál is nagyobb reálgazdasági áldozatokkal járhatnak. Különösen igaz ez, amikor az intézkedések közvetlen költségvetési kiadások csökkentését érintik, és/vagy nagy arányban a háztartások terheit növelik.

Ezek a kiigazítások a reálgazdasági kockázatok mellett a társadalmi feszültségek kiéleződését is magukkal hozhatják. Ezt figyelembe véve 2010-et követően a magyar gazdaságpolitika eltávolodott a hagyományos válságkezelési eszköztártól. A kiadások azonnali lefaragása helyett számos intézkedés a bevételi oldalon javította a költségvetési egyenleget, miközben egyre szélesebb körben sikerült megosztani a konszolidáció terheit. Különösen fontos volt az egyes, korábban rendkívül magas jövedelmezőséggel működő, így nagyobb teherviselő képességgel rendelkező vállalatcsoportok bevonása a közös teherviselésbe.

Jól jelzi a konszolidáció szerkezetének különlegességét, hogy a magyar foglalkoztatási fordulat kivételes a válságkezelésre kényszerült országok csoportjában. A spanyol, olasz és portugál gazdaság foglalkoztatási veszteségeket mutat a válságkezelés során, miközben 2010-től a magyar gazdaságban nő a foglalkoztatás, a közmunka hatásait kiszűrve is. (176. ábra) — 354 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

176. ábra. A 15—64 éves foglalkoztatottak számának változása 2010 első negyedévéhez képest a Club Med országaiban és hazánkban

*A magyar foglalkoztatás közfoglalkoztatottak nélkül értendő

Forrás: Eurostat, MNB

Ez jelzi a két válságkezelés eltérő eredményességét. Míg az eurózóna déli országcsoportjában a költségvetési egyensúly helyreállítására hagyományos és a megszorító programokra épülő gazdaságpolitikát használtak, ami nem hozott fenntartható egyensúlyt, addig Magyarországon a nem hagyományos új gazdaságpolitika helyreállította a pénzügyi egyensúlyt. E két eltérő gazdaságpolitika ellentétes eredményre vezetett a versenyszektor foglalkoztatásában. Elmondható, hogy az eurózóna déli csoportjában alkalmazott válságkezelés kizárólag a költségvetési egyensúly helyreállítására, valamint az államadósság-válság megelőzésére összpontosított, eközben figyelmen kívül hagyta a foglalkoztatást és a munkanélküliséget. A hagyományos, ortodox gazdaságpolitika csupán az egyensúlyra és a növekedésre figyel, mert feltételezi, hogy a korábbi magas szinten marad a foglalkoztatás, illetve nem célozza meg az alacsonyabb foglalkoztatási szint emelését, ezért foglalkozta— 355 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

tási és növekedési áldozattal jár az egyensúlyi kiigazítási kísérlet. A gazdaságpolitika nem éri el egyensúlyi célját, miközben gyengíti a gazdaság stabilitását, és társadalompolitikai áldozatot hoz.

A sikeres magyar költségvetési konszolidáció és gazdasági stabilizáció 2010–2014 között egyértelműen megerősíti, hogy sem a pénz- és árupiacokon, sem a munkaerőpiacon nem működik a piaci önszabályozás.

Egy új, társadalmi szempontból jobb egyensúly elérése az állam nélkül nem lett volna elérhető.

A 2010 és 2014 közötti folyamatos foglalkoztatásbővülés sikeres államháztartási konszolidáció mellett ment végbe: a gazdaságpolitika mind az egyensúlyra, mind a foglalkoztatási helyzetre kiemelten figyelt. A 1990 és 2014 közötti magyar gazdaságtörténet egyik tanulsága, hogy a gazdaságpolitika mindig jelentősen befolyásolja a piacok működését, de hibás kormányzati politika negatív, helyes politika pozitív irányba terelheti a piacok működését. A piacon soha és sehol nem alakul ki automatikusan, a belső önszabályozás révén egyensúly, ehhez állami szabályozásra van szükség, de hibás beavatkozás még ront is az egyébként tökéletlenül működő piaci szabályozáson. Ezzel szemben a helyes beavatkozás kiegyenlíti a piaci szabályozás hiányosságait.

A foglalkoztatás bővüléséhez hozzájárult a foglalkoztatás szerkezetének változása. A magyar munkapiacon a válság előtt elhanyagolható volt a részmunkaidősök foglalkoztatása. Ez a válság során megváltozott. A vállalatok a munkaerő tartalékolásával a teljes munkaidőben foglalkoztatottak egy részét részmunkaidős állásba jelentették be. Így kisebb költséget jelentett az alkalmazásuk, valamint alkalmazkodni tudtak a visszaeső kereslethez is. Ez a későbbi kilábalási időszakra is segítséget nyújtott, mivel a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan ezekben az esetekben nem kellett új állásokat kiírni, felvételt tartani, betaníttatni az új munkaerőt, hanem egyszerűen az eddig részmunkaidőben dolgozókat újra teljes munkaidőben foglalkoztatták. A részmunkaidősök között általában több a nő, ez igaz hazánkra is, ám a válság során a férfiak részmunkaidős foglalkoztatása is növekedésnek indult. A részmunkaidőben fog— 356 —

14. fejezet

Foglalkoztatási trendforduló Magyarországon

lalkoztatottak körében többségben vannak a középfokú végzettségűek, az ő körükben növekedett a részmunkaidős foglalkoztatás a legnagyobb mértékben.43 A munkapiac rugalmasabbá válásához hozzájárult az új munka törvénykönyvének bevezetése is. Ez olyan újszerű és korábban jól bevált megoldásokat is tartalmaz, mint pl. a munkakör megosztása, mely során több foglalkoztatott dolgozik egy munkakörben, vagy a több munkáltatónál létesített munkaviszony.

A konszolidáció és foglalkoztatási fordulat segítette a gazdaság fehérítését Láthattuk, hogy a költségvetési intézkedések és a konszolidáció szerkezete alapvetően hozzájárult a foglalkoztatási helyzet javulásához. A sikeres foglalkoztatási fordulat eközben segíti a gazdaság kifehérítését, ami hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi az államháztartási konszolidációt. Minél kisebb a rejtett, nem adózó gazdaság aránya, annál több új bevétel folyik be a költségvetésbe, tehát a gazdaság kifehéredése fenntarthatóvá teszi az elért 3% alatti GDP-arányos államháztartásihiány-szintet.

A 2010 és 2015 közötti időszakban igen jelentős a közmunka és a fehéredés hatása a versenyszférán kívüli munkaerőpiacon. Míg a 2010– 2011 közötti időszakban még kisebb arányban járult hozzá az új munkahelyek létrehozásához a nem adózó gazdaság szűkülése, tehát a gazdaság fehéredése, addig a 2011–2015 közötti négy évben már ez a hozzájárulás 50–80% közötti: az államháztartási konszolidáció és a gazdasági stabilizáció folyamatosan fehéredő gazdaságra épül. (177. ábra)

A témáról bővebben írt Bodnár K. (2014): Részmunkaidős foglalkoztatás a válság alatt, MNB-szemle.

43

— 357 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

177. ábra. A versenyszféra, illetve a közmunka és fehéredés által létrejött új munkahelyek aránya

Forrás: NGM

A gazdaság fehéredését mind az általános, mind a speciális foglalkoztatási eszközök támogatják. Amikor munkaerő-piaci torzulásokat kezelő speciális foglalkoztatási eszközök lépnek életbe – a női foglalkoztatás segítése, az alacsony képzettséggel rendelkező foglalkoztatottaknak kínált közmunka, az 50 év feletti munkavállalói csoportoknál érvényesített adókedvezmények –, akkor ez bevonja az adófizetői körbe a korábban rejtett foglalkoztatás keretében munkát végző munkavállalói csoportokat.

— 358 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló Az uniós tagállamokban a 2008-as globális és európai unió pénzügyi válságot követő fél évtized egyik jellemzője az alacsony inflációs környezet: a központi jegybankok 2%-os inflációs céljához közeli vagy többnyire azt el nem érő fogyasztói áremelkedés vált tartóssá. A 2010-es évtized közepére ugyanakkor már nem csupán igen alacsony inflációs szakasz látható, hanem valódi veszélyként lépett fel a tartós defláció kockázata. A tartós defláció azzal a veszéllyel jár, hogy az Európai Unió megismétli a japán gazdaság utóbbi 15 éves deflációs korszakát.

Történetileg alacsony inflációs környezet A japán gazdaság elveszített két évtizedet a gazdasági növekedés szempontjából, emögött hibás gazdaságpolitika és monetáris politika állt, amely nem volt képes mérsékelt pozitív inflációs tartományban tartani a japán árszintet. Negyedévről negyedévre, évről évre csökkent a japán árszint, ezért a fogyasztók elhalasztották vásárlásaikat: ha holnap többet ér a pénz, akkor nem ma, hanem holnap vásárolnak.

A fejlett gazdaságok esetében a 2000 utáni alacsony inflációs környezete több okra vezethető vissza. A nyersanyag- és energiaárak a válság kitöréséig meredeken emelkedtek. Hasonlóan a mezőgazdasági élelmiszerek árának reálértéke is növekedett. Ugyanakkor a globalizáció erősödésével a feltörekvő országokból egyre nagyobb arányban olyan áruk érkeznek a fejlett gazdaságok piacaira, amelyek árszintje – a mérsékelt munkaköltségek következtében – lényegesen alacsonyabb az adott országokban előállított hasonló árucsoportok árszintjéhez képest. Ezzel összhangban az importált infláció általánosan alacsony volt. A globalizációból adódó dezinflációs hatások mellett meghatározó volt a jegybankok egyre hitelesebbé váló antiinflációs elkötelezettsége is. Az inf— 359 —

lációs várakozások horgonyzásával a központi bankok érdemben hozzájárultak az alacsony inflációs környezet kialakulásához. (178–180. ábra) 178. ábra. Energiaárak és a feldolgozott élelmiszerek árának alakulása Magyarországon 2000 januárjához képest

Forrás: KSH-adatok alapján MNB-számítás

nominális változás

A 2008-as globális válságot követően mérséklődött a globális kereskedelem növekedési üteme, keresleti dinamikája a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt. Mind a belföldi, mind az importált eredetű inflációs hatások lefelé mozdultak: deflációs veszély lépett fel.

Magyarországon a 2004–2012 közötti időszakban döntően a gazdaságpolitika és nem az importált infláció magas szintje miatt alakult ki tartósan 3% feletti áremelkedés a gazdaságban. Az élelmiszer- és energiaárak ugyan végig jelentős szerepet játszottak a tényleges áremelkedés ütemében, de a 2007–2010 közötti időszakban – a 2009-es gazdasági visszaesés évétől eltekintve – a kormányzati intézkedések meghatározó szerepet játszottak a tényleges áremelkedésben. Hasonló módon a 2012-es évben és az új fogyasztási-forgalmi adónemeket középpontba — 360 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

állító adóreform következtében jelentős inflációs lökést kap a gazdaság: ez is gazdaságpolitikai tényező, nem az importált infláció megugrásához kötődik. (181. ábra) 179. ábra. Energiaárak és a feldolgozott élelmiszerek árának alakulása Magyarországon

Forrás: KSH-adatok alapján MNB-számítás

fogyasztóiár-indexszel korrigált változás

2013–2014 során inflációs trendforduló következett be a magyar gazdaságban. A kormányzati intézkedések, a rezsicsökkentés az energiaárak és a közszolgáltatások terén jelentősen mérsékelték az inflációt, sőt 2014-ben már negatív inflációt eredményeztek.

A hazai inflációban az 1990–2014 közötti időszak körül negyed évszázad során döntően öt tényező alakította a fogyasztói áremelkedések szintjét: a kormányzat hatósági jogkörben hozott döntései, a gazdaság ciklikus helyzete, az importált infláció, az indirekt adók és az inflációs várakozások.

— 361 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

180. ábra. Fontosabb nyersanyagárak alakulása 2000 és 2014 között

Forrás: IFS 181. ábra. Az infláció dekompozíciója

Forrás: KSH-adatok alapján MNB-számítás — 362 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

A 2004 és 2014 közötti első uniós évtizedben igen jelentős szerepet játszottak az inflációs várakozások. Az évtized egészében 3–8% között volt évente az inflációs várakozások mértéke, ami önmagában is fenntartotta – egészen a 2013–2014-es inflációs trendek fordulatáig – a magas inflációs környezetet. Két szakaszban különösen magasak voltak az inflációs várakozások: 2007 és 2010 között, valamint 2011–2013 között. (182. ábra) 182. ábra. Lakossági inflációs várakozások 2001—2014

Forrás: EU Bizottság adatai alapján MNB-számítás

Döntően a lakosság által érzékelt árfolyamhatásnak köszönhetően az energiaárak és az élelmiszerek terén bekövetkezett relatíve magas áremelkedés váltotta ki az inflációs várakozások megugrását. Két területre összpontosultak a hatások: a fogyasztói szerkezetben és az érzékelt inflációban jelentős a két árucsoport szerepe, erre épül a hatásuk az inflációs várakozásokban.

A 2013–2014-es inflációs trendforduló tartósnak ígérkezik a magyar gazdaságban. Az inflációs trendfordulóban szerepet játszó tényezők tartósan a jegybanki 3%-os középtávú inflációs cél közelében alakuló — 363 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

inflációt jeleznek előre. A kormányzati körben alakított árak terén nem várható jelentős inflációs nyomás a következő években, az új adórendszerre történt áttérés 2013–2014-re befejeződött. Figyelembe véve a költségvetés tartóan alacsony hiányát, az indirekt adók további emelésére sem kell számítani, ez sem jelenthet jelentősebb inflációs nyomást.

Az importált infláció az uniós, elsősorban az eurózóna gazdaságaiban előrejelzett alacsony infláció, sőt néhány országban tényleges defláció következtében alacsony. Ezzel összhangban csökkennek az inflációs várakozások: 2014-ben a fogyasztók 3% alatti inflációt vártak, miközben a tényadatok is 1% alatti tényleges inflációt mutatnak.

Kis, nyitott gazdaságban külön érdemes kitérni az árfolyamnak az inflációra gyakorolt hatásaira. 2009-et követően az árfolyam változásának fogyasztói árakra gyakorolt hatása érdemben csökkent. Ehhez az említett tényezők, legerősebben a hatósági árszabályozók viselkedése, a gazdaság ciklikus helyzete és az inflációs várakozások egyaránt hozzájárultak. A visszafogott keresleti környezet általánosan korlátozta az áremelési döntéseket, miközben a szigorú hatósági árszabályozás a szabályozott árú termékek esetében tompította az azonnali árhatást.

Végezetül az időközben mérséklődő inflációs várakozások és általánosan alacsonyabb inflációs közeg tartósan csökkentheti az átárazások mértékét és gyakoriságát, összességében szintén alacsonyabb begyűrűzést eredményezve. Az árfolyam-begyűrűzés csökkent mértéke azt eredményezte, hogy a fokozatosan gyengülő árfolyam a válság előtti tapasztalatokkal ellentétben nem veszélyeztette az elsődleges jegybanki cél, a középtávú árstabilitás elérését.

Megváltoztak az inflációs alapmutatók Az uniós tagság első évtizedében szerkezeti változáson ment át a magyar infláció. Az infláció három mutatója – adószűrt maginfláció, keresletérzékeny termékek inflációja és a ritkán változó áruk inflációja – eltérő képet mutat az évtized során, és az eltérést döntő mértékben az adott év kormányzati gazdaságpolitikája okozza. 2004–2006 között, az uniós — 364 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

csatlakozásunkat követő időszakban, három inflációs alapmutató mérséklődött, különösen az adószűrt maginfláció csökkent a korábbi 4%-ról 1%-ra. (183. ábra) 183. ábra. Az inflációs alapmutatók alakulása

Forrás: KSH, illetve KSH-adatok alapján MNB-számítás

2006 első fele negatív tükre az akkor elrontott gazdaságpolitikának.

Miközben a 2004–2006 közötti időszakig a 3%-os GDP-arányos költségvetési hiánykritériumot messze meghaladó deficitet is megtűrt a gazdaságpolitika, az egyébként is csökkenő inflációs környezetben a választások előtt még áfacsökkentést is végrehajtottak, további lyukat ütve a költségvetésben. Ebben a szakaszban a keresletre érzékeny árazású és a ritkán változó árú termékek inflációja is csökkenő trendet mutat: alacsony volt az importált infláció, és a fogyasztók inflációs várakozásai is csökkentek.

Mintha kegyelmi állapot lépett volna fel, csökkenő infláció mellett élvezte a gazdaságpolitika az uniós tagság előnyeit, miközben nem teljesítette a csatlakozással vállalt 3% alatti költségvetési hiánycélt, és fo— 365 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

lyamatosan emelkedett az államadósság-ráta. 2004–2006 között több száz milliárd forint állami beruházást finanszíroztak uniós források, miközben felborult az egyensúly.

Ebben hoz változást 2006. szeptember 1-jétől az első megszorító program, amely egyben az első uniós évtized első negatív inflációs trendfordulója.

Megugrik az infláció, mely továbbra sem az új adóbevétel miatt magas, mert nem indít adóreformot a konszolidáció érdekében a kormány, bár az év elejétől lecsökkentett felső áfakulcs szintjére emelte és ezzel megszüntette a középső kulcsot, hanem a kormányzat hatósági árak körében hozott áremelkedési döntései miatt. A 2006–2008 közötti első egyensúlyjavító kísérlet magasabb inflációt hozott, de továbbra sem használt adóreformot. Nem új indirekt adónemek, illetve – a középső áfakulcs megszüntetésétől eltekintve – nem a korábbi fogyasztási-forgalmi adók révén lett magasabb az infláció, hanem a hatósági áremelkedések nyomán.

A hatósági áremelés a monopol szektorban működő külföldi tulajdonú energiaszolgáltatóknak kedvezett elsősorban, a költségvetésnek nem, hiszen az államháztartás GDP-arányos hiánya továbbra is 3% felett alakult. Megugrik a keresletérzékeny termékek inflációja, és emelkedik a ritkán változó áruk, termékek inflációja is.

A kormányzat gerjesztette az inflációt, ezzel rejtett módon megkísérelte javítani a költségvetés egyenlegét. Minden váratlan inflációs ütemnövekedésből a költségvetés profitál, az infláció általánosan szétterül a gazdaságban, és az áremelkedések révén, alapvetően fogyasztási-forgalmi adónemeken keresztül növekednek a költségvetés bevételei. Ebből a forrásból ezekben az években a költségvetés évente több tízmilliárd forintos nagyságrendben tett szert új bevételre, de ez sem volt elegendő a 3% GDP-arányos költségvetési hiány beállításához. Ráadásul ez az infláción keresztüli egyenlegjavítási kísérlet beleütközött saját korlátjába. A folyamatosan emelkedő államadósság következtében a költségvetés adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásai is nőttek: amit rövid távon nyert a gerjesztett infláción a költségvetés, azt fokozatosan el is veszítette az államadósság emelkedő adósságszolgálati kiadásain.

— 366 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

Egészen más természetű a 2011–2012-es magas inflációs szakasz. Ez első pillantásra a korábbi 2006–2008 közötti szakaszhoz hasonlít, de az adószűrt maginfláció az első szakasz 6%-hoz közelítő csúcspontjának csak mintegy felét, 3%-ot mutat. A 2013–2014-ben bekövetkezett inflációs trendforduló fenntarthatóságát az jelzi, hogy mind a három inflációs alapmutató – az adószűrt maginfláció, a keresletérzékeny infláció és a ritkán változó áruk inflációja – egy vonalon halad lefelé.

Láttuk, hogy a 2004 és 2014 közötti évtizedben a mezőgazdasági áruk és az élelmiszerek árának emelkedése jelentősen befolyásolta a hazai inflációt. Az energiaárakon – amelyek jelentős mértékben a központi árintézkedések révén hoztak inflációs nyomást – és az inflációs várakozásokon túl a fogyasztói árak emelkedésében valójában a mezőgazdasági és élelmiszerárak játszották a legfontosabb szerepet. (184. ábra) 184. ábra. A mezőgazdasági termelői árak alakulása

Forrás: KSH-adatok alapján MNB-számítás

Ezek alakulásában központi helyet foglaltak el a meghatározó mezőgazdasági áruk termelői árai. A szezonális termékek árindexe természetes — 367 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

ingadozást tükröz, az állati eredetű termékek folyamatosan növekvő trendet jeleznek. Kiugrást azonban a gabona ára jelent: 2007–2008-ban majd 2010 és 2011 között, majd újból 2012–2013 között ugranak meg a gabona termelői árai a magyar gazdaságban. Ugyanakkor találunk jelentős importált inflációt a hazai termelői árak alakító tényezői között.

Hasonló ciklikusságot mutatnak az ipari termelői árak is. (185. ábra) 185. ábra. Az ipari termelői árak éves változása

Forrás: KSH-adatok alapján MNB-számítás

Az árak alakulása döntően gazdaságpolitikai és konjunkturális hatásokat tükröz. A növekvő globális nyersanyagárak mellett az energiaszolgáltatók extraprofitját megengedő gazdaságpolitika hatását is jelzik a 2004–2006 közötti magas hazai energiaárak. Az ipari termelői árak, szemben a mezőgazdasági termelői árakkal, 2011 és 2014 között végig süllyedő trendet mutatnak. Az energiatermelő ágazatok termelői árait kivéve igaz ez a fogyasztási cikkekre és a további felhasználásra termelő ágazatokra is.

Az ipari termelői árak süllyedő tendenciája az alacsony importált inflációra és a gyenge hazai keresletre vezethető vissza elsősorban.

— 368 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

Az alacsony importált infláció támogatja az inflációs trendfordulót A magyar pénzügyi konszolidációt, ezen belül az inflációs trendfordulót végig támogatta a globális gazdaságban tapasztalható alacsony infláció.

Az eurózónában, az amerikai gazdaságban, a kelet-közép-európai országokban és Kínában is alacsony az infláció ebben az időszakban. A 2013– 2014-es magyar inflációs trendfordulót segítette az alacsony importált inflációs környezet, ennek hiányában aligha lehetett volna végrehajtani az energiaárak 25% körüli csökkentését, ami hozzájárult a fogyasztási trendfordulóhoz, így a fogyasztásbővülésből eredő magasabb adóbevételeken keresztül a konszolidációhoz.

A fejlett országok, az eurózóna és az USA inflációs környezete 2011– 2012-től alacsony inflációt jelez, míg a kelet-közép-európai országokban az árfolyamok változása, a nemzeti valuták gyengülése következtében 2012 és 2013 között még a többi csoporthoz képest magas inflációs környezet áll fenn. A 2013–2014-es időszakban már a kelet-közép-európai gazdaságokban is csökkent az importált infláció. (186. ábra) A nyersanyagok oldaláról is gyenge az inflációs nyomás a globális gazdaságban 2012–2013 után. A kőolaj határidős árára adott előrejelzések 2016-ig alacsony inflációs nyomást jeleznek, a gabonafélék határidős árára adott előrejelzések ugyan emelkedő árszinteket jeleznek előre, de alatta maradnak a korábbi csúcspontoknak.

A fenntartható, alacsony magyar infláció szempontjából a feldolgozott termékek importált inflációja terén legfontosabb külkereskedelmi partnerünk, az eurózóna inflációs előrejelzése a mérvadó. Ebben a termelői árak mutatják a legnagyobb kilengéseket: 2006–2007-ben és 2008–2009-ben magas szinten alakultak, a 2008 utáni válságévben, 2009-ben zuhantak, majd a helyreállítási periódus csúcspontján, 2011-ben újból magas szintet mutatnak a nyersanyag termelői árai az eurózónában. A helyreállítási periódust követően, 2011–2012-től folyamatosan csökkennek az eurózóna termelő árai. Ennél kisebb kilengéseket mutatott a nyersanyagok ára az — 369 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

eurózónában, de a trend lényegében megegyezik a teljes termelői árszint alakulását jelző trenddel. A legkisebb kilengéseket a 2004–2014 közötti évtizedben az eurózóna-országok fogyasztói árai mutatják. (187. ábra) 186. ábra. Globális inflációs folyamatok

Forrás: Eurostat, OECD 187. ábra. Nyersanyag-, termelői és fogyasztói árak az eurózónában

Forrás: IMF, Eurostat — 370 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

Ezek tükrözik a mindenkori konjunktúrát: erősebb konjunktúrában felfelé, dekonjunktúra idején lefelé mutatnak a trendek. Válságban, tehát a 2009-es évben negatív tartományba is került az eurózóna fogyasztói árszintje. 2012-től azonban a fogyasztói árak trendje is süllyedő pályára állt. Ezzel a hazai alacsony inflációs környezet szempontjából már fordított, deflációs kockázat áll fenn, amit jelez, hogy 2013–2014ben a nyersanyagárak és a termelői árak csökkentek, míg a fogyasztói árak már a nulla közeli szinten alakultak.

A kormányzati intézkedések meghatározó hatása az inflációban A magyar inflációs folyamat meghatározó vonása az, hogy a 2000 utáni másfél évtizedben – összhangban a fegyelmezetlen fiskális viselkedéssel – a 2013–2014-es trendfordulóig végig meghatározóak voltak a kormányzati intézkedések. A hatósági áremelések és a forgalmi-fogyasztási adók körébe tartozó adónemek bővítése, a korábbi adómértékek emelése játszotta a főszerepet. Ebben a másfél évtizedben átlagosan mintegy 2%-os mértékben növelte évente az inflációt a kormányzati gazdaságpolitika.

A másfél évtizedből kiemelkedik öt szakasz: a 2004-es év, a 2007-es év, a 2009–2010 közötti időszak, valamint a 2012-es év. Ezekben az években messze az időszak 2%-os átlagát meghaladó mértékben növelték kormányzati intézkedések a hazai infláció mértékét. A kormányzati intézkedések jellemzője, hogy a hatósági árak emelése és a fogyasztási-forgalmi adók emelése a költségvetési kiigazítási programok keretében történtek. (188. ábra) 2002 közepétől negatív gazdaságpolitikai fordulat történt Magyarországon, ennek következtében azonnal, már 2002-ben fenntarthatatlan pályára került a magyar államháztartás. Ez 2003-ban is folytatódott, ezért 2004-ben csendes költségvetési kiigazítási program indult meg: ennek hatását látjuk a 2004-es infláció megugrásában, amely mögött kormányzati intézkedések álltak. A 2006 őszétől indult nyílt költségvetési kiigazítás — 371 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

2007. január 1-jétől hatósági áremelkedéseket hozott: ez okozza a 2007. évi infláció megugrását. Ez folytatódott 2009–2010-ben, ebben a szakaszban már a fogyasztási-forgalmi adónemek körében is történtek olyan kormányzati döntések, amelyek kísérletet tettek a költségvetési egyensúly helyreállítására. Ezek a kísérletek sikertelenek voltak, sem a rejtett 2004-es infláció felpörgetésén keresztüli csendes költségvetési kiigazítás, sem a 2007–2008-as kiigazítás nem hozott 3% alatti deficitet. Hasonló módon a 2009–2010-es időszak második nyílt költségvetési kiigazítási kísérlete sem járt sikerrel, annak ellenére, hogy itt is élt a gazdaságpolitika az infláción keresztüli csendes egyensúlyjavítás eszközével.

188. ábra. A kormányzati intézkedések közvetlen inflációs hatása 2001 és 2015 között

Forrás: MNB

2012-ben a gazdaságpolitika újból kormányzati intézkedéseket használ a költségvetési pozíció javítására: ez sikerrel járt, hiszen 2012-ben, majd 2013-ban és 2014-ben végig 3% alatt maradt a magyar államháztartás GDP-arányos hiánya. Sőt, 2013–2014 során jelentős hatósági árcsökkentésre is sor került, a rezsicsökkentések jelentős mértékben hozzájárultak — 372 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

a 2013–2014-es inflációs trendfordulóhoz. Az infláció jelentős csökkenése mellett sikerült az államháztartás konszolidációja. Az adórendszer átalakításával a gazdaságpolitika egyetlen évre, 2012-re időzítette a fogyasztási típusú adók jelentősebb emelését. Ezt követően a további forgalmiadó-nemek bevezetése vagy emelése már nem járt érdemi inflációs hatással, így az adórendszer reformja a későbbiekben már nem veszélyeztette az inflációs trendfordulót.

Hasonló a kép az infláció alakulása terén egy másik tényező, a jegybanki alapkamat szempontjából. A 2012 augusztusa és 2014 júliusa között végrehajtott 24 hónapos alapkamat-csökkentő ciklus következtében 490 bázis ponttal csökkent az MNB jegybanki alapkamata Magyarországon. Ennek árfolyamgyengítő hatása gátolhatta volna az inflációs trendfordulót, mégsem ez történt. Részben azért nem, mert 2008 után megváltozott az árfolyam-infláció közötti korábbi összefüggés: a 2008 előtt 10 forinttal gyengébb forintárfolyam majdnem 1%-kal emelte a hazai inflációt, míg 2008 után azonos gyengülés az inflációs hatást illetően már csak kevesebb mint a felével járt kétéves időtávon. Az alacsonyabb alapkamat a monetáris transzmisszión keresztül csökkentette a pénz- és tőkepiacokon kialakuló kamatszintet is, ami mérsékelte a beruházások kalkulált tőkeköltségét. Ez az eladósodott vállalati szereplők esetében a kisebb kamatkiadásokon keresztül mérsékelhette a költségoldali nyomást, amin keresztül az adósságleépítési periódusban a jegybanki alapkamat csökkenése növelhette a vállalatok mozgásterét.

A többi uniós országcsoporthoz képest jelentős mértékben csökkent a magyar alapkamat, ennek ellenére mérséklődött az infláció a 2012 és 2014 nyara közötti időszakban. Míg Magyarországon több mint 5,5%kal lett kisebb a fogyasztóiár-index ebben az időszakban, addig a déli eurózóna-országokban és a régiós országokban ennek a felével, az eurózóna egészében pedig nagyjából a harmadával lett kisebb ebben az időszakban az infláció a megelőző évekhez képest. (189. ábra) Látható, hogy a jegybanki alapkamat-csökkentési ciklus mellett is végbement az inflációs trendforduló, miközben a 2012-ben megugró inf— 373 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

láció nem az alapkamat-csökkentés adott évre eső részének köszönhető, hanem a 2012. január 1-jétől megemelkedett fogyasztási-forgalmi adórendszernek, a bevezetett új adónemeknek.

189. ábra. Az infláció változása 2012 és 2014 augusztusa között

Forrás: OECD

Harmonizált inflációs adatok (HICP alapján)

A magyar gazdaságban nem érzékelhető belső inflációs nyomás A hazai belső inflációs nyomás szempontjából a kormányzati gazdaságpolitika – hatósági árak alakítása, indirekt adók változása – és a monetáris politika – a jegybanki alapkamat szintje, a jegybank monetáris politikai eszközei – mellett a fogyasztók magatartása határozza meg a legnagyobb mértékben azt, hogy fellép-e belső inflációs nyomás a magyar gazdaságban.

A háztartások új hitelek felvételével szemben a régi hitelek leépítését sorolják első helyre, emellett felértékelődött döntéseikben a pénzügyi — 374 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

megtakarítás. Ez jelentős fordulat a magyar családok pénzügyi tudatosságában.

Ezt a társadalom körében végbement belső értékrendi fordulatot talán legjobban a lakosság nettó pénzügyi vagyonának alakulása jelzi az 1994–2014 közötti két évtizedben. 1994 jó kiindulópont, mert már lezajlott a sokkszerű piacgazdasági átmenet döntő szakasza, de még megelőzte az ikerdeficit nyomán indított 1995–1996-os Bokros-csomagot. A 2000-es évek legelején még nem történt felelőtlen hitelfelvétel és eladósodás, mert megindult ugyan a háztartási szektor hitelfelvétele, de ez forinthiteleket jelentett.

190. ábra. A háztartási szektor pénzügyi vagyona a rendelkezésre álló jövedelem arányában

Forrás: MNB, KSH

2002 után mennyiségi és minőségi negatív fordulat következett be.

Mennyiségi fordulatot jelez a görbe meredekségének váltása 2002-ben, majd a következő években egyre nagyobb mértékben adósodnak el a magyar háztartások svájci frankban és euróban, kisebb részük még japán — 375 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

jenben is. Egészen 2008-ig meredeken ível felfelé, majd furcsa módon még 2010-ben is láthatunk egy csúcspontot: ez azonban már a forint leértékeléséből következően a megemelkedett devizaadósság-szintet jelzi. (190. ábra) 2010 után már a mennyiségi lakossági hitelállomány felépüléséhez hasonlóan meredek trenden keresztül indul meg a lakossági hitelállomány leépülése. Ráadásul ez nem csupán egy újabb, már pozitív mennyiségi fordulatot hoz a lakosság eladósodásában, hanem rejtett minőségi fordulatot is jelez. A lakossági devizahitel-állományt csökkentő végtörlesztés, majd az árfolyamgát és 2014 őszén a devizahitelek végleges rendezése felé mutató új jogszabályok folyamatosan csökkentik a magyar háztartások eladósodásával vállalt árfolyamkockázatot, mert csökkentik a devizahitel-állományt.

A lakosság nettó pénzügyi vagyonának alakulása az 1994–2014 közötti két évtizedben elsősorban a lakosság által felvett hitelek változásához kötődik: amíg nem adósodott el a lakosság, addig nőtt a jövedelemarányos nettó pénzügyi vagyona, a nagy eladósodás idején hullámzott a pénzügyi vagyon szintje. 2010 után már folyamatosan emelkedő trendvonalra áll a háztartások nettó pénzügyi vagyona. A nominális jövedelmek és a reálkeresetek kevésbé alakítják a lakosság nettó vagyonának trendjét és szintjét, mint a felvett lakossági hitelek mennyisége és minősége. Az 1994–2014 közötti két évtized során a lakosság nettó pénzügyi vagyonának alakulása és a hitelfelvétel között szoros összefüggés alakult ki. Ezért fontos a megszigorodott hitelezési feltételek mellett a megváltozott családi értékrend is, amelyben új hitelek felvételét sokkal gondosabban megfontolják és felértékelik a pénzügyi megtakarítást.

2008 után tehát igen rövid időszak alatt a magyar háztartások átálltak egy óvatosabb és felelősebb pénzügyi viselkedésre, ezért az új hitelek felvételével szemben előnyben részesítik a korábbi hitelek leépítését és az új pénzügyi megtakarításokat.

Ez az inflációs folyamat szempontjából azt is jelenti, hogy a lakosság szabadon elkölthető jövedelméből jelentős részt nem a fogyasztási piacra — 376 —

15. fejezet

Inflációs trendforduló

visz: pénzügyi befektetési termékeket vásárolnak elsősorban, de az ingatlanpiac újbóli fellendülése során pénzügyi befektetési körön kívüli beruházásokat is indítanak. Az infláció belső tényezőit tekintve a reálkeresetek emelkedésével a korábbinál kisebb inflációs nyomás jelentkezik a belső piacon, mert a családi értékrendben a fogyasztás mellett már a pénzügyi befektetések is középpontba kerültek.

A 2013–2014-es inflációs trendforduló annak ellenére végbement, hogy az infláció szempontjából kevésbé kritikus ágazatokban megnőtt a kapacitások kihasználtsága a gazdasági stabilizáció következtében. Az építőipari kapacitások magasabb kihasználtsága döntően az uniós forrásokból finanszírozott infrastrukturális beruházások következménye.

Nem a lakossági ingatlanpiacon lépett fel új, az inflációs nyomás szempontjából kockázatos eladósodás, hanem külső, uniós forrásokból finanszírozott infrastrukturális projektek révén nőtt az építőipari teljesítmény.

191. ábra. A kereslethiány, mint a termelés bővítésének fő korlátja

Forrás: ESI-felmérés

eltérés a historikus átlagtól

— 377 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Hasonlóan a feldolgozóipar teljesítménybővülése, tehát a feldolgozóiparban lévő kapacitások magasabb kihasználtsága sem jelent közvetlen, de még közvetett módon sem nyomást az inflációs folyamatokra.

(191. ábra) A szolgáltatási kapacitások kihasználtsága is emelkedik már a 2013–2014es növekedési és fogyasztási trendfordulók idején, azonban a szolgáltatási ágazat kapacitásának kihasználtsága nem éri el a 2009-es zuhanás előtti magas szintet. A gyenge importált infláció, a családok megváltozott értékrendje, a sikeres államháztartási konszolidáció (tehát nincs szükség újabb adóemelésekre), a lakossági nettó pénzügyi vagyon folyamatos bővülése és az inflációs várakozások alkalmazkodása együtt azt eredményezi, hogy a 2010-es évtized második felében Magyarországon fenntartható a 3% körüli inflációs szint, tehát tartós lehet a 2013–2014-es időszak pozitív inflációs trendfordulója.

— 378 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban A 2010-ben elindított új politika és gazdaságpolitika belépése pillanatában megindította a fenntartható pénzügyi egyensúly felé a magyar gazdaságot, de a teljes fordulathoz ennek külső megerősítése is kellett.

A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése Magyarország az uniós csatlakozással, tehát 2004. május 1-jétől vállalta, hogy a többi tagországgal együtt betartja a stabilitási és növekedési paktum előírásait, amelyek közül a legalapvetőbb, hogy évről évre 3% alatt tartja a GDP-arányos államháztartási hiányt.44 A csatlakozás évétől egészen 2010 végéig ezt a magyar gazdaság nem teljesítette: a hiány minden egyes évben meghaladta a 3%-ot. Ennek következtében Magyarország uniós tagsága első évtizedében, egészen 2013 közepéig túlzottdeficit-eljárás alatt állt.

A 2008 őszén megkötött IMF–EU-megállapodás keretei között is vállalta a gazdaságpolitika az éves pénzforgalmi és ESA-szemléletű költségvetési hiánycélokat. A program harmadik évére, 2010-re 3,8%-os – tehát az uniós csatlakozás során vállalt 3%-os deficit feletti – államháztartási deficitet tűzött ki a kormány a rendszeresen felülvizsgált hitelmegállapodásban. Ezt azt jelenti, hogy az IMF és az EU sem tartotta reálisnak a 3% Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) két kritériumot határoz meg: A) A tervezett vagy tényleges költségvetési hiánynak a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya nem haladhatja meg a 3%-ot, kivéve, ha az arány jelentős mértékben és folyamatosan csökkent, és elért egy, a referenciaértékhez közeli szintet; vagy a referenciaérték túllépése csak kivételes és átmeneti, és az arány közel marad a referenciaértékhez. B) Az államadósságnak a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya nem haladhatja meg a 60%-ot, kivéve, ha az arány elegendő mértékben csökken, és kielégítő ütemben közelít a referenciaértékhez.

44

— 379 —

alatti hiányt 2010-re, ami jól mutatja az elrontott gazdaságpolitika és a sikertelen kiigazítási kísérletek hatását. 2009 őszén a gazdaságpolitika a 2010-es költségvetés bevételeit még a viszonylag magas hiánycél ellenére is felültervezte, kiadásait pedig alultervezte: valójában egy 7% feletti GDP-arányos államháztartási hiányt épített be a 2010-es költségvetésbe.

A 2010 közepén végrehajtott politikai és gazdaságpolitikai fordulat következtében ugyan még nem érte el az ország az uniós csatlakozás során vállalt 3% alatti deficitet, sem az IMF–EU- megállapodásban rögzített 3,8%-os deficitet, de a 4% közelében alakuló hiány a válság utáni magas uniós költségvetési deficitek környezetében már elfogadható volt mind a nemzetközi partnerek, mint a befektetők számára.

2011-ben már költségvetési trendfordulót ért el Magyarország: az uniós csatlakozás után, az akkor használatos uniós költségvetési módszertan (ESA95) szerint először alakult 3% alatt az államháztartás GDP-arányos hiánya.45 A költségvetési trendforduló nem a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerbe befizetett vagyonnak az eredménye. Igaz, 2011-ben még segített ellensúlyozni egyszeri kiadásokat, de a következő években már enélkül sikerült tartósan 3% alatti hiányt elérni. A tartós egyensúlyjavulást azonban mégis segítette a kötelező magánnyugdíjrendszer átalakítása, de nem a vagyontranszferen keresztül, hanem azáltal, hogy a korábbi tagok 97%-nak mintegy 360 milliárd forintos éves járulékbefizetése a magánpénztárak helyett az állami nyugdíjrendszerbe került.

Enélkül nem lett volna 2011 óta minden évben 3% alatti a deficit. Tehát nem a vagyon, hanem a jövedelem segítette a költségvetési fordulatot.

2014-ben vezették be az Európai Unióban a nemzeti számlák elszámolási rendszerének új módszertanát, az ESA2010-et. Ez egyebek között azt a szabályváltozást tartalmazta az ESA95-tel szemben, hogy a magánnyugdíjpénztáraktól eredő vagyont nem lehet költségvetési bevételként elszámolni a tagok átlépésének évében. Ezt a szabályt visszamenőleg is érvényesíteni kellett, így az államháztartás 2011. évi hiánya 2014-ben megváltozott, és 4,3%-os többlet helyett már 5,5%-os hiányt mutatnak az adatok. A tranzakció azonban az ESA2010 szabályai szerint is érinti az egyenleget, csak nem az átlépés évében, hanem sajátos módon a jövőben, amikor az átlépett tagok részére felmerülnek a nyugdíjkifizetések.

45

— 380 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

2013 közepén az Európai Bizottság kivette Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alatt álló országai közül. Ez kivételes siker, hiszen Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amely már csatlakozásától kezdve folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt volt. Sőt, az eljárás időtartamát tekintve akár kétszeres túlzottdeficit-eljárásnak is nevezhetjük a folyamatot, mert Magyarország messze túllépte azt a néhány éves határidőt, amelyet rendszerint ki szokott tűzni az Európai Tanács a túlzott deficit megszüntetésére. Magyarország nem csupán a 2004-es csatlakozást követő években, hanem 2007–2008-ban – tehát még a globális pénzügyi válság előtt, még konjunkturális időszakban – sem teljesítette a 3%-os hiányra vonatkozó uniós követelményt. (192. ábra) 192. ábra. Túlzottdeficit-eljárás (EDP) alatt álló országok

2013 előtt a törtéveket olyan módon vették figyelembe, hogy az EDP-eljárás megindításának éve teljesen be van színezve, míg a kikerülés éve üresen szerepel.

Forrás: Európai Bizottság

Az államháztartási egyensúly terén Magyarország mutatta a legroszszabb teljesítményt a 2004-es csatlakozást követő években egészen 2010-ig, majd a 2011-es költségvetési trendforduló után Magyarország érte el a legnagyobb egyensúlyi fordulatot az uniós tagállamok között.

Ezt ismerte el a túlzottdeficit-eljárásból történő kivétel 2013 közepén.

— 381 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Ekkor került sor az Olaszország, Lettország, Litvánia és Románia elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére is. (193. ábra) 193. ábra. A költségvetés GDP-arányos egyenlegének alakulása

Forrás: Eurostat

Az uniós tagállamok többsége továbbra is bennragadt a pénzügyi egyensúlytalanságot és a fenntarthatatlan költségvetést jelző túlzottdeficit-eljárásban. Magyarország teljesítménye tehát egészen kivételes mind gazdaságtörténeti, mind az uniós tagságot követő első évtizedben: egyértelműen a 2010 közepétől elindított új politikának és új gazdaságpolitikának volt a pozitív hozadéka.

Az uniós szabályok szerint egy ország ellen akkor indítanak túlzottdeficit-eljárást, ha a tényadatok vagy a saját előrejelzése alapján megsérti a 3% alatti GDP-arányos hiányt, és ez nem kismértékű és átmeneti jellegű [TFEU46 Article 126(2)]47. 2012 őszén a magyar gazdaságpolitika Consolidated version of the Treaty on the Functioning of the European Union.

Részletesen lásd: European Commission (2013): Building a Strengthened Fiscal Framework in the European Union: A Guide to the Stability and Growth Pact, Occasional Papers 150.

46 47

— 382 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

már sikerrel érvelt az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokon a túlzottdeficit-eljárásból való kivétel mellett. A 2011-es költségvetési trendforduló 3% alatti hiányt hozott, 2012-re is tartható volt a hiánycél, és a 2013-as hiányra vonatkozó költségvetési terv is megalapozott számításokon nyugodott.

Ezzel szemben 2012 decemberében a Magyar Nemzeti Bank akkori vezetése olyan számításokat publikált, amelyek szerint az MNB 2013ban jelentős, 203 milliárd forintos veszteséget halmoz fel. Ebben az esetben az MNB mérlegében keletkező veszteséget a következő évben, 2014-ben az állami költségvetésből kell fedezni: ez a GDP 0,7%-ával egyenértékű új költségvetési kiadást jelentett volna. Miután a túlzottdeficit-eljárásból való kivételhez 3% alatti tényadatokra, részben további két év előremutató költségvetési tervadataira van szükség, a 2014-re adott pozitív költségvetési előrejelzést lerontotta az MNB 2013-as veszteség-előrejelzése. (194. ábra) 194. ábra. Az MNB veszteségének előre jelzett és tényértéke

Forrás: MNB

*Az alapkamat 2013. decemberi értéke

— 383 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Az MNB negatív eredményére vonatkozó prognózisa mögött több tényező húzódott meg. Egyrészt az MNB nem számolt további alapkamat-csökkentéssel, hiszen már a 2012 augusztusában elindított alapkamat-csökkentési ciklus hónapról hónapra történő kamatvágásaival sem értett egyet a jegybanki vezetés, azt a külső tagok szavazata indította el és tartotta fenn. A prognózis így a későbbi tényleges alapkamatszintnél magasabb alapkamattal számolt, ezért az MNB mérlegében a kéthetes kötvényekre (ezt alakítja át betétté 2014-ben a jegybank) ez többletkiadással járt. Az MNB nem számolt a jegybanki mérleget pozitívan érintő, a devizatartalék egyes elemeinek adósságtörlesztés (pl. IMF-hitel előtörlesztése) céljából való állami konverziójával, és így az ennek során keletkező jegybanki eredménnyel sem. Másrészt a prognózis a ténylegesen megvalósultnál jóval erősebb árfolyamon készült, ami szintén a megvalósultnál nagyobb veszteség irányába mutatott. Az Európai Bizottság 2012 végén és 2013 elején elfogadta az MNB eredményprognózisát, ezzel a 2014-es 3% feletti deficitszámot: ha ez megvalósul, akkor Magyarországot nem lehet kivenni a túlzottdeficit-eljárás alól.

2013 tavaszán az MNB új vezetésének jelzésére módosította az Európai Bizottság a 2014-es magyar költségvetésre vonatkozó értékelését. Az MNB új vezetése az alapkamat-csökkentési ciklus folytatása, a lejáró devizakötvények visszafizetéséhez és az IMF-hitel előtörlesztéséhez kapcsolódó állami konverzióból származó nyereség és más költséghatékonysági lépések következtében már év végére eltűnő 2013-as veszteséget jelentett. Ennek hatására megszűnt a 2014-es év prognosztizált 3% feletti hiánya, és 2013 nyarán már pozitív döntést lehetett hozni Magyarország túlzottdeficit-eljárás alól való kivételére.

Egyensúlyi fordulat még a fogyasztási trendforduló előtt A 2002-es negatív gazdaságpolitikai fordulatot követően Magyarország fenntarthatatlan egyensúlyi pályára került. Mindhárom gazdasági szereplő – az államháztartás, a vállalatok és a háztartások – részt vettek az új eladósodásban, az egyre inkább a devizahitelek felé eltolódó új adósság— 384 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

állomány pedig minőségi kockázati elemet épített be a pénzügyi rendszerbe. Az eladósodás mesterséges konjunktúrát hozott a magyar gazdaság számára a 2002 közepén induló gazdaságpolitika keretei között: az állami túlköltekezés fogyasztási és beruházási többletet keltett a gazdaságban, a családok eladósodása mesterséges ingatlanpiaci buborékot fújt fel, és a mesterséges belső konjunktúrára a vállalati szektor előrehozott beruházásokkal válaszolt. Mindhárom szereplő részt vett a mesterséges konjunktúra felépítésében, ezért lehetett gyors és jelentős az új hitelállomány felépülése. Az állami intézmények – a kormány képviseletében a Pénzügyminisztérium, a felügyelet és a jegybank – nem tudtak korlátokat állítani sem a mennyiségi eladósodás, sem annak torz szerkezetét jellemző és minőségi kockázatokat jelentő összetétele elé.

2010 és 2014 között gazdaságtörténeti szempontból is speciális időszakban kellett végrehajtani a költségvetés helyzetének stabilizálását. A helyzet különlegessége abból adódott, hogy a globálisan 2008-ban kirobbant válság adósságtípusú pénzügyi válság volt. Ezen válságokat egy vagy több gazdasági szereplő túlzott és fenntarthatatlan eladósodása okozza, amit jellemzően a válság kirobbanását követően hosszan elnyúló adósságleépítési fázis követ. Ezen fázisban a gazdasági szereplők fogyasztás és beruházás helyett pénzügyi helyzetük normalizálására, azaz magasabb megtakarításokra törekszenek. A magasabb megtakarítási hajlandóság tartósan kereslethiányos környezetet okoz.

Ez a helyzet alakult ki Magyarországon is. A háztartások és kisebb mértékben a vállalatok is mérlegeik rendezésével voltak elfoglalva, ami drámaian visszavetette a teljes keresletet. A költségvetési kiigazítás önmagában tovább szűkíti az egyébként is gyengülő keresletet. A nemzetközi tapasztalatok szerint ez a hatás különösen erős lehet, amennyiben a költségvetési egyensúly javítását célzó intézkedések az egyébként is mérlegkiigazítási periódusban lévő gazdasági szereplőket érik el. Ezen helyzet felismerése is indokolta a 2010-et követően meghozott adóintézkedéseket.

A költségvetést konszolidáló többlet-adóbevételeknek – a terhek megosztásának elvét követve – a mérlegkiigazítási szakaszban lévő háztartá-

— 385 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

sok helyett a nagyobb teherviselő képességgel rendelkező csoportoktól kellett származniuk.

Különösen értékes ezért a magyar gazdaságtörténetben a 2010 és 2014 közötti fordulat, mert abban ugyan főszerepet játszottak a fogyasztásiforgalmi adók, az új adónemek és a korábbi adónemek megemelt mértékei, de a konszolidáció egészen 2013 közepéig nem építhetett fogyasztási fordulatra, így az ebből származó bevételekre sem. Úgy sikerült az államháztartási konszolidáció az indirekt adórendszerre történő áttéréssel, hogy közben a fogyasztási adók alapja nem bővült.

Az egyensúlyi fordulat inflációs bevételekre sem számíthatott, a 2012es év indirekt adórendszerre történő átállásából származó 5,7%-os magas infláció pillanatát kivéve a sikeres államháztartási konszolidáció a teljes időszakban végig alacsony és mérséklődő inflációs szintek mellett ment végbe. A 2013–2014-es években már erős dezinfláció mellett sikerült fenntartható pályára állítani az egyensúlyi fordulatot, amely mögött a kormányzati rezsicsökkentési program és az alacsony importált infláció tényezői húzódnak meg.

Egyensúlyi fordulat lakossági nettó vagyonnövekedéssel A magyar háztartások a 2002 és 2010 közepe közötti mesterséges belső konjunktúra idején előrehozták a fogyasztásukat és beruházásaikat, amit eladósodással finanszíroztak. Míg a bankrendszer és a vállalati szektor mérlegalkalmazkodása a 2008-as pénzügyi válsággal megindult, addig ezt időben későbbre halasztotta a háztartásoknál az a hibás kormányzati döntés, hogy nem állított korlátokat a további devizahitelezés elé.

2010 második felétől azonban megindul a háztartások nettó pénzügyi vagyonának bővülése: egyértelmű fordulat megy végbe a megtakarításra képes, illetve korábban hitelt felvett társadalmi csoportok pénzügyi viselkedésében. 2010 és 2014 között mintegy 9000 milliárd forinttal javult a családok nettó pénzügyi pozíciója: ennek csaknem 1/3 részét — 386 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

teszi ki a korábbi hitelállomány leépítéséből eredő javulás és 2/3 részét az aktuális jövedelemből történő pénzügyi befektetés és a meglévő megtakarítások átértékelődése. (195–196. ábra) 195. ábra. A háztartások nettó pénzügyi vagyonának alakulása

Forrás: MNB

Bár már 2010 közepén megjelent a korábban felvett hitelek törlesztése mint nettó pénzügyi vagyont növelő tényező, de 2012 tavaszától indul meg – részben a végtörlesztés hatására – jelentősebb mértékben a korábban felvett forint- és devizahitelek leépítése. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy az új kormány megtiltotta a további lakossági devizahitelezést, a magas forintkamatok és a korábbi örökölt hitelállomány együtt korlátozták az új pénzügyi kötelezettségek vállalását, tehát a további eladósodást a háztartások körében.

2012 végétől, 2013 elejétől megindul a szabadon felhasználható jövedelmek új pénzügyi befektetésekké történő átalakulása: miközben felgyorsul a korábbi forint- és devizahitelek leépítése, már megindul és egyre nagyobb mértéket ér el a lakosság szabadon felhasználható jö— 387 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

vedelmeinek pénzügyi befektetése, elsősorban magyar állampapírokba.

A magyar gazdaságtörténet során nem találunk olyan időszakot, amelyben ilyen gyorsan és ilyen nagymértékű javulás történt volna a magyar társadalom pénzügyi helyzetében.

196. ábra. A háztartások nettó pénzügyi vagyona alakulásának összetevői

Forrás. MNB

A 2002 és 2010 közötti új lakossági eladósodás pénzügyi sokkja átrendezte a háztartások pénzügyi viselkedésének mozgatórugóit: azonnal elérhető előnyök helyére a stabilitás, a közép- és hosszú távon érvényesített biztonság került. Tartósnak ígérkezik ez a viselkedési mintaváltozás a magyar társadalomban, mert a társadalmi csoportok jelentős fogyasztási és beruházási döntéseket hoztak előre, a 2002 és 2010 közötti időszakra a 2010–2020 közötti időszakról. Sem az ingatlanpiacon, sem a tartós fogyasztási cikkek körében nem várható a 2002 és 2010 közötti mesterséges konjunktúra megismétlődése a 2010 és 2020 közötti szakaszban, mert a családok még a folyamatosan javuló forinthitel-feltételek esetén is óvatosabbá váltak az újabb hitelfelvételben.

— 388 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

A korábban felvett hitelállomány, különösen a devizahitelek törlesztése és az új jövedelem pénzügyi befektetésekre való felhasználása nem csupán a háztartások nettó pénzügyi vagyonában ért el pozitív fordulatot, hanem a háztartások nettó finanszírozási képessége is nőtt. A követelések felépülése és a tartozások leépülése révén a pénzügyi biztonságot döntően meghatározó nettó finanszírozási képesség jelentős társadalmi csoportoknál megerősödött (197. ábra) 197. ábra. A háztartások nettó finanszírozási képessége

Forrás: MNB

szezonálisan igazított GDP-arányos alapfolyamatok

Gazdaságtörténeti szempontból újból ritka pillanatnak vagyunk tanúi.

2008 őszén hirtelen, egy pillanat alatt beüt a globális és európai pénzügyi válság, a magyar gazdaságban kettős pénzügyi válság alakul ki: a korábbi gazdaságpolitika által okozott belső válság és az amerikai ingatlanpiaci buborék kipukkadása által okozott külső válság összeérnek.

Erre a kettős pénzügyi válságra a magyar háztartások azonnali választ adnak: a korábban a GDP mintegy 6%-át elérő nettó hitelfelvétel a válság kitörése után azonnal megszűnik, és elkezdődik a tartozásállomány

— 389 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

leépítése. A korábban elhalasztott lakossági alkalmazkodás jelentős része tehát egyetlen év alatt végbemegy.

Ez jelentős hatással járt a belföldi fogyasztásra. A 2002 közepén végrehajtott negatív gazdaságpolitikai fordulat hirtelen fogyasztási lendületet adott, a teljes mértékben fenntarthatatlan évi 8%-os szintre lökte fel a családi fogyasztás reálnövekedési ütemét. Már az uniós csatlakozás előtt megindul a lakossági fogyasztás reálnövekedési ütemének csökkenése. A 2003-as 8%-os háztartási fogyasztást jellemző reálnövekedési ütem a csatlakozás évére 2%-ra zuhant, majd egészen 2006 szeptemberéig, az első egyensúlyi mérlegkiigazítási kísérlet indulásáig ezen az évi 2%-os bővülési szinten maradt. Újabb törést hozott a 2006–2007 közötti első kiigazítási kísérlet, amelyet nem sokkal később már követett a 2008–2009-es második egyensúlyi kiigazítási kísérlet eredményeképpen zuhanó fogyasztási volumen. A 2006 és 2010 közötti két egyensúlyi kiigazítási program először negatív tartományba vitte le a háztartási fogyasztás reálnövekedési ütemét, majd egy gazdaságtörténetileg igen kivételesen alacsony negatív szintre, -6%-ra zuhant az ütem. Innen emelkedik vissza 2011-re a családi fogyasztás reálnövekedési üteme, amely a harmadik, már sikeres konszolidációs kísérlet következtében átmenetileg újból visszatér a negatív tartományba.

A 2013–2014 közötti sikeres átállás a fenntartható egyensúlyi pályára együtt jár egy újabb, most már pozitív fordulattal, a családok valódi fogyasztási képességét jelző reálnövekedési ütemmel. (198. ábra) Hasonlóan érdekes a családok nettó pénzügyi megtakarításainak alakulása az uniós tagság első évtizedében. Míg az uniós csatlakozás előtti években még nő a háztartások nettó pénzügyi megtakarítása egészen 2005-ig, addig ezt követően egészen 2008 végéig csökken, illetve stagnál a lakosság nettó pénzügyi megtakarítása. Ebben szerepet játszhatott a 2006-os kiigazítást követően romló jövedelmi helyzet, illetve hogy a lakosság a válság kitöréséig zömében ingatlanpiaci befektetéseket hajtott végre.

— 390 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

198. ábra. A háztartások fogyasztásának és megtakarításának, valamint a nettó külső adósság alakulása

A lakossági megtakarítás alapfolyamatai, a megtakarítás és a külső adósság változása a GDP arányában

Forrás: MNB, KSH

Az egyensúlyi fordulatot segíti a vállalati szektor gyors mérlegalkalmazkodása Az uniós csatlakozás első évtizede a vállalati szektor hitelfelvétellel kapcsolatos viselkedését két, egymástól élesen elkülönülő szakaszra bontja. Az elsőben, 2004 és 2008 ősze között meredeken nő a hitelfelvétel.

A hazai vállalati szektor éppen úgy viselkedik, mint a régiós országok és az eurózóna tagállamainak vállalatai: általános konjunktúrára beruházási és üzleti tevékenységet bővítő választ ad, ehhez több hitelt vesz fel. Míg a régiós tagállamok és a magyar vállalati hitelállomány alakulása lényegében pontosan azonos trendet követ, addig az eurózóna déli szárnyának országaiban a zóna átlagát, az uniós átlagot, a skandináv orszá-

— 391 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

gok átlagát, sőt még a kelet-közép-európai régió országainak átlagát is meghaladó módon bővül a vállalati hitelállomány. (199. ábra) 199. ábra. A hitelintézeti szektor vállalati hiteleinek alakulása

Hitelintézetek által nyújtott hitelek, 2004=100%, árfolyamhatástól nem szűrt adatok

Forrás: MNB

A 2008 őszén beütött pénzügyi válság azonban billiárdgolyóként veri szét az uniós tagállamok nagyjából homogén képet mutató csoportját: az eurózóna és az uniós átlag természetesen azonos trendvonalat követ, lassan leépülő hitelállomány jellemzi. Ezzel szemben a skandináv országok egy gyors, 2008 és 2010 között adott vállalati hitelállománycsökkenési választ követően meredeken emelik a hitelfelvételüket: a skandináv országok tőkeintenzív választ adnak az európai és globális válságra, új beruházásokkal és ezek finanszírozására felvett hitelekkel erősítik meg versenyképességüket – igaz, erre több esélyük is lehetett, hiszen hitelfelvételi lehetőségeik vélhetően jobbak voltak.

— 392 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

A Magyarország nélkül jelzett kelet-közép-európai uniós tagállamok csoportja, amelyben jelentős az unióban legjobb gazdasági teljesítményt mutató Lengyelország súlya, a 2008 és 2010 közötti időszakban lényegében nem változtat a vállalatok viselkedésén: magas beruházási rátával és a korábbi magas szintű hitelfinanszírozással kezeli az unióból érkező negatív reálgazdasági hatásokat. A régió országai, Magyarországtól eltérően, nem vállalnak foglalkoztatási és növekedési áldozattal járó mérlegalkalmazkodást a vállalati szektorban: erre nincs is szükségük, mert a 2004 és 2008 közötti uniós éveket jobb beruházási szerkezettel és jobb finanszírozási szerkezettel, alacsonyabb devizahitel-aránnyal használták ki. Az eurózóna déli tagállamai még a régiónknál is hosszabb ideig tartják magukat a 2008-ra felépített vállalati hitelállományszinthez: a 2008 és 2011 közötti években szinte „átcsúsznak” a válságon.

A bankrendszer alkalmazkodása jövedelem „optimalizációval” történt A bankrendszer már 2008 őszétől jelentős mérlegkiigazítást hajtott végre, a kettős válság hatására mind a fogyasztási, mind a beruházási hitelek terén alkalmazkodott a visszaeséshez, amivel párhuzamosan külső forrásai is jelentős mértékben csökkentek. A válság kitörése előtt a bankrendszer külső forrásain jelentős profitráta realizálódott: a viszonylag alacsony kamatozású külföldi hitelfelvételből megvalósított jegybanki kéthetes eszközben történő befektetés, állampapír-, devizaállampapír-vétel vagy devizában folyósított lakossági, valamint vállalati hitel számottevő profitot jelenthetett a bankrendszernek. Egyértelműen megállapítható, hogy a 2004 és 2010 közötti időszakban a devizahitelezéssel és a külső források bevonásával elért profitráta lényegesen meghaladta a forintforrásokon és forinthitelezésen érvényesíthető profitrátát, ezért a bankrendszer a külső forrásbevonás maximálásában és a minél több devizahitel kihelyezésében vált érdekeltté. A belföldi és az eurózóna kamatszintjének egyre nyíló különbsége 2008 után szintén jelentős profitlehetőséget tartogatott a bankrendszer számára. (200. ábra)

— 393 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

200. ábra. A bankok külföldi forrásainak állománya

Forrás: MNB

A bankrendszer a 2002 után folyamatosan felépülő külső forrásállomány, illetve a kihelyezett devizahitel-állomány következtében torz érdekeltséggel rendelkezik a magyar pénzpiacon. A lakosságnak folyósított devizahitelek ugyanis abban az esetben jelentettek folyamatos és nagymértékű profitot a bankrendszer számára, ha a hitelek visszafizetése biztosított, vagyis teljesítők maradnak – mindezt a korábban kialakult, az egyensúlyinál erősebb árfolyam fennmaradása biztosíthatta a bankok számára.

Mint azt a későbbiekben látni fogjuk, a nominális árfolyam alakulása is szerepet játszhatott abban, hogy a magyar gazdaságban a külső és belső egyensúly nem tudott helyreállni, és így nem is tudta támogatni a tartós gazdasági növekedést sem.

A válságot követő banki mérlegalkalmazkodás idején még összetettebb lett a kép: a hazai pénzpiacon elérhető lényegesen magasabb kamatszintek, beleértve az állampapírhozamokat és a jegybank kéthetes eszközét is, fenntartották a bankrendszer erős forintárfolyamban való érdekeltségét.

— 394 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

A forint/euró árfolyam alakulása az uniós tagság első évtizedében, sőt hosszabb időtávon egy sajátos magyar gazdaságtörténeti jelenséget tár fel. A nominális forint/euró árfolyam mindenkor azt mutatja, egy euróért hány forintot lehet kapni egy adott időpillanatban az átváltás során.

Ezzel szemben a forint reáleffektív árfolyama a nominális árfolyam elmozdulása mellett a külkereskedelmi partnereinkhez képest a magyar gazdaságban az infláció, a termelékenység és az egységnyi bérköltség terén megjelenő különbségeket is mutatja, így sokkal inkább alkalmas a versenyképességi hatások értékelésére. A reálárfolyam túlzott mértékű felértékelődése versenyképességi problémákat okozhat. (201. ábra) 201. ábra. A nomináleffektív és reáleffektív árfolyam alakulása

Forrás: MNB

A hazai reálárfolyam – több más régiós gazdaság tapasztalataival együtt – az 1990-es évek közepétől egészen a válság kitöréséig felértékelődő trendet mutatott. Ez alapvetően a gyorsabb növekedési ütemből, azaz a reálgazdasági konvergenciából adódott. Ezen belül ugyanakkor a hazai reálárfolyam felértékelődése 2001-et követően a 2004-ben az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országokon belül – Csehország és — 395 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Szlovákia mellett – az egyik legjelentősebbnek bizonyult. Mindez olyan időszakban jellemezte a magyar gazdaságot, amikor a reálgazdasági konvergenciánk szinte folyamatosan lassult, és egyre inkább maradt el az említett országokétól.

A jelenség jól jelzi, hogy egy kis méretű és nyitott gazdaságban, mint amilyen a magyar, a gazdaság egyik szegmensében fölépülő egyensúlytalanság tartóssá válva miként gyűrűzhet tovább a gazdaság teljes egészében, súlyos fenntarthatósági és versenyképességi problémákat okozva.

A reálárfolyam a válság kitöréséig egyre inkább eltért attól az egyensúlyi pályától, amit a gazdaság fundamentumai indokoltak volna. Egyes elemzések szerint 2008-ban a forint túlértékeltsége akár a 20–30 forintot is elérhette. Ez azt jelentette, hogy az uniós csatlakozást követően a magyar exportáló vállalat az egyre erősebb piaci versenyben minden euróban elszámolt export után forintban kevesebb árbevételt realizált, mint amennyit indokolt volna a valuták közötti inflációs, termelékenységi és egységnyi munkabérkülönbség.

Ez az eltérés leginkább a hazai tulajdonú, exportra termelő, illetve az importtermékekkel versenyző kkv-szektor esetében okozott súlyos versenyképességi problémát, tartós foglalkoztatási veszteséget okozva. Ezen időszak tapasztalatai mélyreható tanulságokkal szolgálhatnak. A fenntarthatatlan költségvetési hiány áttételesen a gazdaság számos más szegmensében torz, az egyensúlyitól eltérő feltételeket eredményezhet. Ezt a tapasztalatot a 2010-ben kezdődő gazdaságpolitikai fordulatban is felhasználták. A költségvetési stabilizáció csak akkor maradhat hosszabb távon is sikeres és fenntartható, ha együtt jár a más piacokon (áru-, pénzés munkapiacon) kialakuló egyensúlytalanságok korrekciójával is.

A történet ismeretében természetesen jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis kinek volt érdeke, és ki profitált az egyensúlyitól eltérő rendszer fennmaradásából? A torzításban a végső ok maga az állam. 2002 közepén negatív fordulatot vesz a kormányzat gazdaságpolitikája, hitelből finanszírozott mesterséges konjunktúrát fűtött. A rövid távú, gyakran politi— 396 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

kailag vezérelt szempontok felülírták a hosszú távú fenntarthatóság érveit. Ehhez kiváló lehetőséget biztosított a globális pénzpiacok likviditásbősége, ahol alacsonyabb kamatokkal lehetett finanszírozni a jelentős hiányokat és a lejáró adósságokat, miközben a mesterségesen stabilan maradó árfolyam elfedte a felvállalt kockázatokat és a válság kitörésével ténylegesen realizálódó költségeket. A magas hazai forintkamatok és a stabil árfolyam kettőssége a magyar eszközöket (akár állampapírként vagy egyéb szintetikus tranzakció formájában) vásárló külföldi befektetőknek is folyamatos és jelentősebb nyereséget biztosított. Idővel a nyereségesség fenntartásában és javításában érdekelt belföldi kereskedelmi bankok is megtalálták a kialakult helyzet jövedelmező lehetőségeit. Ez volt a devizahitelezés széles körű elterjedése. A kihelyezett devizahiteleken közvetlen árfolyamkockázat vállalása nélkül széles árrés volt elérhető, ami a felfutási szakaszban folyamatosan növelte a bankok profitját. Természetesen meg kell említeni, hogy a kezdetben alacsonyabb törlesztőrészletek a hitelt felvevő háztartások és vállalatok lehetőségeit is növelték, ám a cserébe kapott árfolyamkockázat a válság kitörésével komoly törlesztőteher-növekedésként realizálódott.

Egyensúlyi fordulat kedvezőtlen makrogazdasági feltételek között A 2013–2014-es, már fenntartható egyensúlyi fordulat és a párhuzamosan lezajló növekedési, fogyasztási és beruházási fordulat együtt olyan közgazdasági közegben mentek végbe, amely igen kedvezőtlen volt a pénzügyi konszolidáció és gazdasági stabilizáció szempontjából.

Az egyensúlyi államháztartási pálya akkor vált fenntarthatóvá, amikor már növekedési, fogyasztási, valamint beruházási fordulat is segítette.

Végig támogatta az egyensúlyi fordulatot a foglalkoztatás folyamatos bővülése, a 2010 és 2014 közötti időszakban mintegy 400 000 új munkahely jött létre, ennek szinte fele a versenyszektorban. Az egyensúlyi fordulatot döntően az államháztartás bevételi oldala érte el már az új gazdaságpolitika második évében, 2011-ben.

— 397 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Közben minden más közgazdasági feltétel hiányzott, amelyeket a hagyományos pénzügyi konszolidációhoz és gazdasági stabilizációhoz a gazdaságtörténet sikerpéldái felhasználtak. A külső konjunktúra nem segítette a konszolidációt és stabilizációt, a 2008–2009-es globális pénzügyi válság gazdasági válsággá fordult át, 2010–2011-ben gyenge volt a külső konjunktúra, majd 2012-ben újabb visszaesést mutatott a legtöbb uniós gazdaság.

Belső konjunktúra sem segítette az egyensúlyi és stabilizációs fordulatot, mert a belföldi konjunktúra egyetlen tényezője sem hatott. A 3% alatti államháztartási deficit eleve mérsékelte a belföldi keresletet és a fogyasztást. A lakossági beruházást a korábbi mesterséges – hitelezéstől fűtött – konjunktúra során felvett, különösen a kockázatok realizálása után mérgezővé váló devizahitel-állomány fékezte. A lakosság, de a vállalkozások is elsősorban a korábbi hiteleket építették le új hitelfelvétel helyett. A fogyasztás és a beruházások terén a 2010 és 2014 közötti teljes időszakot tekintve a gazdaságpolitika többnyire nem számolhatott konszolidációs és stabilizációs tényezőkkel.

A 2013–2014-es növekedési fordulat mögött elsősorban az export erősödése állt, ezen belül is különösen az autóipari és ehhez kapcsolódó külföldi működőtőke-befektetések révén felépülő kapacitások erősebb teljesítménye. Bár 2014-re a növekedési fordulat már szétterült a magyar gazdaságban, egy sor más ágazat is részt vett a növekedésben, valamint a fogyasztásbővülés is jelentkezett, de addigra már végbement az egyensúlyi fordulat és stabilizálódott a gazdaság. Valójában az egyensúlyi fordulat a növekedés, a fogyasztás és a beruházás fordulata nélkül is bekövetkezett volna Magyarországon a 2010 és 2014 közötti időszakban.

Ez különös gazdaságtörténeti jelenség, hiszen e hagyományos tényezők mellett még egy tényező szokott szerepet játszani sikeres költségvetési konszolidációban és gazdasági stabilizációban: a Nemzetközi Valutaalap és/vagy az Európai Unió pénzügyi mentőöve. Ez sem játszott szerepet a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációjában és gazdasági stabilizációjában, hiszen 2010 őszén Magyarország rendben lezárta a korábbi — 398 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

IMF–EU-megállapodást, miközben nem kötött újat. Más külső intézményi segítség sem érkezett, de ezeket helyettesítette egy végül döntőnek bizonyult tényező: a nemzetközi pénzpiacok bizalma.

A pénzpiacok részéről a 2010 és 2014 közötti konszolidáció során mindvégig pozitív, támogató volt a környezet. A nemzetközi és hazai pénzpiac bizalmat szavazott a magyar államháztartási konszolidációnak, mert – bár viszonylag magas, és 2011–2012 fordulóján átmenetileg megugró hozamon, de – folyamatosan megvásárolta a magyar állampapírokat. Nem csupán rövid távon szavaztak bizalmat a pénzpiac szereplői a magyar pénzügyi konszolidációnak, hanem abban is bíztak, hogy fenntartható lesz az egyensúlyi fordulat, ami abban testesült meg, hogy a közép- és hosszú lejáratú állampapírokat is keresték. A jegybanki kamatcsökkentési periódussal párhuzamosan 2012–2014-ben már csökkenő hozamokkal lehetett kibocsátani a magyar állampapírokat.

A belföldi pénzpiacon különösen erős bizalom volt érzékelhető a magyar lakosság felől. 2012 elejétől kezdve folyamatosan és jelentős mértékben bővült a magyar háztartások állampapír-állománya, amit erőteljesen támogatott az adósságkezelési stratégia egyrészt új eszközök kidolgozásával, másrészt kedvező hozamokkal.

Az egyensúlyi fordulat kulcstényezői Mi volt tehát a gazdaságtörténetileg egészen kivételesen gyors és sikeres magyar államháztartási konszolidációnak és gazdasági stabilizációnak végső forrása, mi a fűtőanyag, amely végül lehetővé tette ezeket a fordulatokat?

Ez a bizalom. Először politikai fordulatot hozott a 2010-es választások során: az új politika kétharmados felhatalmazása erős választói bizalmat jelez. Ez az állampolgári bizalom végig fennmaradt, mert a kormányzat strukturális reformokkal, új közteherviseléssel és új adórendszerrel, nem hagyományos megszorító gazdaságpolitikával kezelte a válságot, — 399 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

érte el az egyensúlyi fordulatot, és stabilizálta a gazdaságot. A magyar állampolgárok mint szavazók, mint fogyasztók és mint befektetők egyaránt bizalmat szavaztak saját államuknak: ez az első és legerősebb forrása a gazdaságtörténeti sikernek.

Hasonlóan erős forrása a sikernek a pénzpiaci szereplők bizalma: végig megvásárolták a magyar állampapírokat, végig bíztak abban, hogy sikeres lesz a konszolidáció és a stabilizáció. Mindkettőben bíztak, különben csak rövid lejáratú, éven belüli állampapírokat vásároltak volna. Középés hosszú lejáratú, tehát 3–5–10 éves állampapírok vásárlása esetén már nem csupán abban bízik egy pénzpiaci befektető, hogy néhány évben lesz 3% alatti költségvetési hiány Magyarországon, hanem abban is, hogy megtörténik egy növekedési, fogyasztási és beruházási fordulat.

Mi rejtőzhet e jelentős, a konszolidáció és stabilizáció sikerében végül döntő szerepet játszó bizalmi tőke mögött? Több tényező szerencsés együttállása révén jött létre és maradt fenn a bizalom Magyarország esetében. Az első, hogy 2010 közepén valóban minden gazdasági szereplő tisztában volt azzal, hogy Magyarország nyílt költségvetési válságban van, a magas államadósság miatt ez már rövid távon államadósság-válsággal fenyegetett. Az új, kétharmados politikai felhatalmazással rendelkező kormány esetében már az első hónapokban eldőlt a kormányzás karaktere: nem külső segítségre, hanem belső tényezőkre alapozza a válságkezelést. Ez eleve bizalmat váltott ki a társadalomban, mert a másik változat, egy új IMF–EU-megállapodás árát és áldozatait már ismerték.

A magyar társadalom mellett a pénzpiaci és a reálgazdasági szereplők számára is valójában jó hír volt az, hogy IMF–EU-megállapodás nélkül, de strukturális reformokkal célozza meg a konszolidációt az új magyar kormány. A korábbi görög válságkezelés, a későbbi portugál, spanyol, olasz és más eurózónás országok válságkezelése nem erősítette a ténylegesen pénzükkel szavazó reálgazdasági és pénzügyi befektetőket abban, hogy jó és sikeres a hagyományos uniós válságkezelés. Sőt, bár nem ezek a hangok kaptak zömében nyilvánosságot, a piaci szereplők valójában

— 400 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

meg voltak győződve arról, hogy a hagyományos, megszorító gazdaságpolitikára épülő válságkezelés nem lehet sikeres: ebben igazuk is lett.

Növelte a bizalmat az is, hogy az új magyar kormány azonnal és gyorsan, határozottan lépett, és egy sor olyan területen indított strukturális reformokat, amelyekre a korábbi kormányok vagy nem vállalkoztak, vagy nem volt politikai erejük a reformok teljesítéséhez. Az új adórendszer önmagában azt üzente a pénzügyi befektetőknek és a reálgazdasági beruházóknak, hogy változik a munkaerő-piaci szereplők motivációja: az erősödő munkavállalási és munkahely-teremtési motiváció javuló beruházási feltételeket jelent. Az uniós válságkezelések során végig az egyik legérzékenyebb terület a munkaerőpiac szabályozása. Az Európai Unió túlzásba vitt „szociális és szolidaritási” elve azt jelenti, hogy lényegében minden válságkezelésre szorult országban fenntartják a rugalmatlan és túlszabályozott munkaerőpiacot. Magyarországon azonban mind a jogi, mind az adózási és egy sor más feltétel változtatása meggyőzte a befektetőket és beruházókat arról, hogy éppen a legérzékenyebb európai gazdasági területen, a munkaerőpiacon történnek a legerőteljesebb változások.

A bizalom azért is volt töretlen, mert végig politikai stabilitás jellemezte a magyar válságkezelést. Egy pillanatra sem ingott meg a kormány kétharmados többsége az Országgyűlésben, nem lépett fel kormányválság, és politikai, illetve társadalmi válság szele sem érintette meg Magyarországot. Ez garanciát jelentett arra, hogy a kormány végigviszi az elindított strukturális reformokat: minden politikai erő végigviszi saját reformjait, ha ehhez a politikai tőkéje megmarad, hiszen demokratikus választási környezetben számot kell adnia döntéseiről, programjairól és ígéreteiről. Miután a kétharmadot szerző politikai erő sikeres válságkezelést, strukturális reformokat, új munkahelyeket és egyensúlyi költségvetést ígért, vélhető volt, hogy az ehhez vezető strukturális reformokat végig is viszi, ha politikai tőkéje végig megmarad. Ezért mindvégig volt bizalmi tőke a konszolidációhoz és a stabilizációhoz.

— 401 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Egy további tényező segítette rejtetten, de jelentős mértékben a kivételes költségvetési konszolidációt és gazdasági stabilizációt: ez az uniós források beáramlása a magyar gazdaságba.

Természetesen az EU-források beáramlása folyamatosan javította a magyar pénzügyi stabilitás szempontjából döntő makrogazdasági mutatókat, a folyó fizetési mérleget és a külső finanszírozási képességet. Bár a magyar gazdaság dualitását jelző jövedelemmérleg folyamatosan deficitet mutatott, a folyó fizetési mérleg folyamatos többletet ért el: külföldi pénzügyi befektetők és reálgazdasági beruházók számára ez a lehető legerősebb pozitív jelzést jelentette a 2010 és 2014 közötti időszakban.

Ebben főszerepet kaptak az uniós források, melyek a tényleges pozitív makrogazdasági hatások mellett a bizalomtőkét is erősítették.

Az uniós források ugyanakkor az egyik legnagyobb tartaléka a fenntartható egyensúlynak és a tartós gazdasági növekedésnek 2020-ig: a 2007– 2013 közötti időszakban 15–20%-os volt a gazdaságfejlesztés részesedése az uniós források lehívásából, és ez az arány akár 60%-ra emelkedhet a 2014–2020 közötti újabb hétéves uniós költségvetési szakaszban. Az uniós forrásoknak a konszolidáció és stabilizáció idején történő felhasználása még nem támogatta a foglalkoztatás bővülését, de erre már lehet számítani a következő hétéves uniós költségvetési szakaszban.

Miért más ez a költségvetési konszolidáció?

A sikeres költségvetési konszolidáció, majd a nyomában járó gazdasági stabilizáció új eladósodás nélkül ment végbe a magyar gazdaságban.

A gazdaság szereplői – az államháztartás, a vállalkozások és a háztartások egyaránt – nem új bővülő hitelállománnyal, hanem éppen megfordítva, leépülő hitelállománnyal alkalmazkodtak a kettős válságot mutató kihívásokhoz. Ebben jelentős különbséget mutat a 2010 és 2014 közötti sikeres államháztartási konszolidáció és például az 1920-as évek közepén végrehajtott, ugyancsak sikeres magyar pénzügyi konszolidáció: akkor népszövetségi kölcsönnel, most belső és uniós erőforrásokkal, — 402 —

16. fejezet

Egyensúlyi fordulat a magyar gazdaságban

valamint pénzpiaci bizalommal sikerült a konszolidáció. Hasonló módon jelentős különbséget mutat az 1945–1947 közötti sikeres talpra álláshoz képest is a 2010 és 2014 közötti teljes makrogazdasági fordulat.

1946-ban új nemzeti fizetőeszközt vezettek be, a forintot, és ez döntő hatással volt az akkori válságkezelésre – az infláció megfékezésére – és a gazdaság talpra állítására. Most nem került sor új nemzeti fizetőeszköz, illetve az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetésére Magyarországon.

Az 1970-es és 1980-as évtized állampárti rendszerében végrehajtott pénzügyi konszolidáció és gazdasági stabilizáció is szögesen ellentétes képet mutat a 2010 és 2014 közötti magyar egyensúlyi fordulattal és gazdasági stabilizációval. Akkor a jövő terhére történt meg minden egyes költségvetési évben és minden tervezési periódusban a még elviselhető egyensúly és a szükséges gazdasági teljesítményszint fenntartása: az ország külső eladósodásból finanszírozta a rejtett pénzügyi és gazdasági válság kezelését.

Ezzel szemben a 2010 és 2014 közötti gazdaságpolitika az új közteherviselés révén bevont forrásokat, de ezek a magyar gazdaságban létrejövő jövedelemből származó források voltak. Nem történt új eladósodás, a konszolidáció és stabilizáció döntően belső erőforrásokra támaszkodott.

Az újkori magyar gazdaságtörténet valóban legeredményesebb pénzügyi konszolidációját és gazdasági stabilizációját érte el Magyarország 2010 és 2014 között, mert minden összehasonlítható időszakhoz képest különbség, hogy kialakultak a fenntartható pénzügyi egyensúly és a tartósan bővülő gazdaság feltételei. Az örökölt duális gazdaság szerkezeti torzulásainak feloldása is elindult, ez emeli a foglalkoztatás szintjét, ami fenntarthatóvá teszi a pénzügyi egyensúlyt és tartóssá a növekedést.

— 403 —

17. fejezet

Fordulat a külső adósság terén A magyar pénzügyi egyensúly megbomlása, majd a reálgazdaság válsága Magyarország külső pénzügyi függésének és sebezhetőségének erősödésével járt az elrontott gazdaságpolitika idején.

Magyarország újból eladósodik a külföld felé A 2004 és 2014 közötti első uniós évtized a magyar bruttó adósság alakulása, különösen a külfölddel szembeni bruttó adósságállomány alakulása terén két élesen elkülönülő szakaszra bontható. 2004 és 2010 közepe között felépül, majd 2010 közepe és 2014 között már csökken Magyarország külfölddel szembeni bruttó adóssága és devizaadóssága.

A 2002 utáni negatív gazdaságpolitikai fordulat és a 2004-es uniós csatlakozás körüli évek elrontott gazdaságpolitikája újból jelentős mértékben eladósította Magyarországot. (202. ábra) 202. ábra. A hazai bruttó külső adósság és annak devizabontása

Forrás: Eurostat, MNB

tulajdonosi hitelek nélkül, a GDP arányában — 404 —

17. fejezet

Fordulat a külső adósság terén

Az eurózóna déli csoportja 2004 és 2010 között hasonló bruttó külsőadósság-növekedést mutatott, mint Magyarország, azonban nemzeti valutaként az eurót használták, és az euróban történő külső adósság felépülése nem jelentett olyan mértékű sebezhetőséget, mint a devizában felépülő magyar külső adósság. (203. ábra) 203. ábra. Bruttó külső adósság alakulása

Forrás: Eurostat, MNB

*tulajdonosi hitelek nélkül, a GDP arányában

A bruttó külső adósság szektorok szerinti alakulásának elemzése világosan jelzi, hogy 2000 és 2002 között még mind a három szereplő – az államháztartás48, a bankrendszer és a vállalatok – csökkenti külső bruttó kitettségét, majd 2002 és 2009 között ugyancsak mindhárom szereplő jelentősen növeli bruttó külső adósságát. Az államháztartás bruttó külső adóssága egészen 2011 végéig folyamatosan növekvő pályán volt, a vállalatok szintén, egyedül a bankszektor kezdi meg 2009 után bruttó külső adósságának leépítését. (204. ábra) Fontos figyelembe venni, hogy ebben a fejezetben az államháztartás fogalmát konszolidált értelemben használjuk, tehát magában foglalja a kormányzati szektor mellett a jegybankot is.

48

— 405 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

204. ábra. A bruttó külső adósság alakulása szektorok szerint

Forrás: MNB

tulajdonosi hitelek nélkül, a GDP arányában

2010 közepéig, valójában két évtizeden át a kormányzás egyik alapelve volt, hogy minél több külföldi forrást kell bevonni a magyar gazdaságba, ami a külfölddel szembeni adósság felhalmozásához vezetett. 2002 és 2010 között folyamatosan nőtt az ország külfölddel szembeni kötelezettsége, ezzel az ország által fizetett kamatteher: a magyar gazdaság egyre kevésbé kontrollálható adósságspirálba és végül adósságcsapdába került.

Jól jelzi az adósságcsapda működését Magyarország bruttó külső adósságállományának esetében az, hogy a folyó évi külső finanszírozási igény mellett már a lejáró adósság megújításához is mindig jelentős külföldi forrásra volt szükség. 2004 és 2008 között évente 20–35 milliárd euró mértékben volt szükség külföldi forrásra, és majd csak a válság hatására kezd alkalmazkodni a magyar gazdaságpolitika. 2008 és 2010 között a bruttó forrásbevonási szükséglet meredeken csökken, miközben előjelet vált a nettó külső finanszírozási igény. A 2004 előtt elrontott gazdaságpolitika, majd a 2010 középéig végig érvényesülő sikertelen kiigazítás árát jól jelzi, hogy 2004 és 2010 között folyamatosan nő Magyarország — 406 —

17. fejezet

Fordulat a külső adósság terén

adott évben lejáró adóssága, majd 2011–2012 között rekordszintre, évi harmincötmilliárd eurót meghaladó szintre ugrik fel. (205. ábra) 205. ábra. A gazdaság külső finanszírozási igénye

Forrás: MNB

* becsült érték

Ezt követően, a 2013–2015 közötti időszakban mérséklődik egyre jelentősebb mértékben a lejáró adósság, de még 2015-ben is várhatóan 20 milliárd euró feletti külső adósságot kell törlesztenie az országnak.

A sikeres magyar egyensúlyi fordulat a 2010 és 2014 közötti szakaszban éppen a legnehezebb első két évben nézett szembe a legmagasabb lejáró adósságállománnyal. A 2011–2012-es költségvetési trendfordulót, új adórendszert, a strukturális reformok indítását, egyensúlyi fordulatban részt vevő más döntő elemeket hozó kétéves szakasz jelentette a legnagyobb kockázatot a bruttó külső adósságcsapda terén, mert ebben a két évben volt rendre 35 milliárd euró felett a lejáró külső adósság szintje.

A magyar gazdaságpolitika a strukturális reformok között 2012 elejétől már erőteljesen bevonta a hazai forrásokat az államadósság finanszí— 407 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

rozásába, ennek következtében 2012 elejétől már folyamatosan és nagymértékben nő a lakosság állampapír-vásárlása. Ennek hatására a költségvetés 2012-ben lejáró mintegy 5 milliárd euró, külföld felé fennálló devizaadósságát már kizárólag forintból, tehát belföldi forrásból finanszírozta a költségvetés. Ez áll a 2012-es csendes pénzügyi fordulat mögött, amikor már jelentős, 5 milliárd eurós növekedést látunk a nettó külső finanszírozási képességben. A külső adósságcsapda feloldása szempontjából döntőnek bizonyult a 2011–2012-es időszak, amikor úgy sikerült megújítani az évente 35 milliárd euró feletti lejáró külső adósságot, hogy közben megindult az államadósság szerkezetének belső átalakítása – devizából forintra, illetve egyre növekvő mértékben a hazai szektorok felé –, és valamennyi, az egyensúlyi fordulatban szerepet játszó reform elindult vagy tovább folytatódott.

A 2011–2012 közötti időszak valóban döntő volt a külső adósság szempontjából, mert 2011-től meredeken csökken a bruttó forrásbevonási szükséglet, és 2012-ben folytatódik a külső egyensúly javulása, továbbá 2012 után – az EU–IMF-hitel törlesztésének megkezdésével – már jelentősen mérséklődik a lejáró adósság állománya is. A bruttó külső adósság terén a 2011 és 2013 közötti időszak hozott pozitív fordulatot, mert mindkét, az ország sebezhetősége szempontjából döntő pénzügyi mutató – nettó külső finanszírozási képesség és bruttó forrásbevonási szükséglet – ezekben az években mutat pozitív fordulatot. Érdemes egy pillantást vetni a 2012-es évre abból a szempontból, hogy a bruttó kamatkiadások milyen terhet róttak a külső adósság fordulatának pillanatában a magyar költségvetésre. 2012-ben Magyarország az Európai Unión belül az egyik legmagasabb GDP-arányos bruttó kamatkiadási szinttel nézett szembe, ami csak részben adódott a GDParányos bruttó államadósság magas szintjéből. Jóllehet magas volt 2012-ben a GDP-arányos bruttó államadósság, a 80% körüli szint az EU27 átlaga közelében alakult. Ezzel szemben kirívóan magas a magyar GDP-arányos bruttó kamatkiadás szintje. Miközben „közepesen” magas a bruttó államadósság szintje, rendkívül magas annak költsége: ez egyenesen következik a magyar bruttó államadósság szerkezetéből, és abból, — 408 —

17. fejezet

Fordulat a külső adósság terén

hogy a befektetők a korábban mutatott fenntarthatatlan gazdaságpolitika alatt és után az átlagosnál magasabb hozamot vártak el a magyar állampapíroktól.49 A 2010 és 2014 közötti sikeres válságkezelés legkritikusabb évében, 2012-ben – amikor a W recesszió második leszálló ága is hatott a magyar gazdaságban, 5,7%-os inflációt okozott az adóreform, és csökkentek a reálkeresetek, a fogyasztás, a beruházások, valamint a GDP – a magyar államháztartás a régióban a legmagasabb, sőt az uniós tagállamok között is a harmadik legmagasabb GDP-arányos bruttó kamatkiadási kötelezettséggel nézett szembe. Két uniós tagállam GDP-arányos kamatkiadása volt magasabb a magyarnál, de az olasz és a görög magasabb GDP-arányos kamatkiadás egy lényegesen magasabb bruttó államadóssági szintből eredt. A magyar bruttó kamatkiadási szint közelében lévő belga, ír és portugál gazdaság esetében is döntően a magas bruttó államadósság miatt alakult a magyar szinthez közeli mértékben a GDParányos bruttó kamatkiadás. Magyarországon volt tehát a legmagasabb az államadósság implicit kamatlába, ami az éves kamatkiadások és az államadósság hányadosa.50 2012-re már végbement egy sikeres költségvetési trendforduló, erre az évre is 3% alatti hiányt vártak a befektetők, így nem magyarázható a kirívóan magas bruttó kamatkiadás a várható költségvetési deficittel: abban a bruttó államadósság kirívóan rossz szerkezete, a külső devizaadósság magas aránya játszotta a főszerepet. Szintén fontos szerepet játszott, hogy 2012-ben (és csökkenő mértékben azt követően is) az adósság egy része még a válság alatt kibocsátott, magasabb kamatot fizető papírokból állt.

Az állampapír-piaci hozamokat meghatározó tényezőkről többek között Poghosyan, T. (2012) írt empirikus alapokon nyugvó elemzést.

50 Az implicit kamatláb jelentősen eltérhet az állampapírpiacon aktuálisan megfigyelhető hozamoktól. Az adósság jelentős része mindig a korábban kibocsátott fix kamatozású állampapírokból áll, amelyek kamata rendszerint különbözik az aktuálisan fennálló hozamoktól.

49

— 409 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

A kritikus 2012-es év magas GDP-arányos bruttó kamatkiadásához jelentősen hozzájárulhatott a kirívóan magas reálkamat. 2011-ben a magyar gazdaságot a 14. helyre sorolták a legkockázatosabb országok rangsorában a pénzügyi rendszer sebezhetősége, ezen belül a magas külső adósság következtében. Míg azonban Magyarország a 14. e rangsorban, a reálkamat – tehát az alapkamat és az infláció különbsége – Magyarországon volt a legmagasabb a legkockázatosabb országok csoportjában. (206. ábra) 206. ábra. Reál kamatláb alakulása 2011-ben

Forrás: Bloomberg

2011. év átlaga (alapkamat és éves infláció különbsége)

A 2011–2012-es külsőadósság-fordulatot Magyarország úgy vitte tehát végbe, hogy közben a pénzügyileg legkockázatosabb országok közül a legmagasabb reálkamatot adta a pénzügyi befektetőknek. Ez volt az ára annak, hogy a pénzpiac végig bizalmat szavazott a magyar gazdaságpolitikának: a bírálatok ellenére rendre finanszírozták Magyarországot, mert megbízható adós volt, és közben magas reálkamatot fizetett a befektetőknek.

— 410 —

17. fejezet

Fordulat a külső adósság terén

Az uniós tagállamok között közepesen magas magyar bruttó adósság és közepesen magas bruttó államadósság mellett a magyar magánszektor GDP-arányos bruttó adósságállománya is közepes volt 2010ben. Elsősorban tehát nem a magyar magánszektor eladósodása miatt vált Magyarország sebezhetővé, hanem az államháztartás eladósodása, illetve a magas külső eladósodottság miatt. A duális magyar gazdasági szerkezet miatt a hazai tulajdonú mikro-, kis- és középvállalatok eladósodottsága nagyságrendileg kisebb arányú, mint a külföldi tulajdonú vállalkozásoké. A devizában történő nagyvállalati adósságfelvétel mögött jellemzően exportfedezet van, ezért a vállalati szektorban a háztartásokhoz képest kisebb volt az eladósodás negatív hatása.

207. ábra. Magánszektor GDP-arányos hiteltartozása 2012-ben

Forrás: Eurostat

A régiós országokhoz képest azonban magasabb a magyar magánszektor GDP-arányos bruttó adóssága, hiszen a román, szlovák, cseh és lengyel magánszektor GDP-arányos bruttó adóssága nagyjából a fele volt 2010-ben a magyar magánszektor 130% körüli rátájának. Magyarország — 411 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

a magánszektor GDP-arányos bruttó adóssága terén valójában az eurózóna déli szárnyához közelebb állt, mint régiós versenytársaihoz. A görög és olasz magánszektor GDP-arányos bruttó adóssága alig maradt el a magyartól, a máltai, spanyol, portugál és ciprusi ráta pedig lényegesen magasabb volt. (207. ábra)

Fordulat a nettó külső adósságban A bruttó külső adósság szintjénél az ország sebezhetősége szempontjából két másik tényező még fontosabb: a bruttó külső adósság devizaaránya és a nettó külső adósságállomány szintje. 2004-től a 2009-es válságig folyamatosan nőtt a nettó külső adósság Magyarországon, majd a válság következtében kismértékben csökkent, de 2010 elejére már újból felfelé mutat a trend. Markáns fordulat 2010 közepén következett be a nettó külső adósságban, lényegében a kormányváltással azonos pillanatban megindul Magyarország nettó külső adósságállományának folyamatos csökkenése. (208. ábra) Látható, hogy a 2004 és 2008 közötti időszakban a bankrendszer játszotta a főszerepet a nettó külső adósság felhalmozódásában. A bankrendszer továbbadta a felvett devizaforrásokat: a lakossági devizahitel-állomány felépülése áll döntő mértékben a bankrendszer felépülő nettó külső adósságállománya mögött. A háztartások tehát annyiban játszottak meghatározó szerepet ebben a folyamatban, hogy a számukra folyósított devizahitelekhez a bankrendszernek jelentős mértékű külső forrást kellett bevonnia. Aszimmetrikus volt a vállalatok nettó külső adósságállománynak felépülése: 10% körüli volt a GDP-arányos nettó külső adósságállomány-szintjük, majd a válságban romlott a pozíciójuk, és csak az egyensúlyi fordulat és a gazdasági stabilizáció időszakában, 2013–2014-ben csökkent újból 10% közelébe.

— 412 —

17. fejezet

Fordulat a külső adósság terén

208. ábra. A GDP-arányos nettó külső adósság és tényezőinek alakulása

Forrás: MNB

2010 közepén fordulat következett be Magyarország nettó külső eladósodásában, ezt követően folyamatosan és jelentős mértékben csökkent a GDP-arányos nettó külső eladósodottság, ezzel folyamatosan csökkent Magyarország sebezhetősége. Az ezt megelőző három csökkenési szakasz – 2006 végén, 2008 végén és 2009–2010 között – nem volt tartós: a GDP-arányos nettó külső adósságállomány meginduló csökkenése megállt, majd visszafordult, amiben az árfolyam gyengülése is szerepet játszott.

A külső adósság, ezen belül is a sérülékenységben legnagyobb szerepet játszó nettó külső adósság felépítésében is és leépítésében is a magyarországi bankrendszer játszotta a főszerepet. Míg 1998 és a 2000-es évek eleje között GDP-arányosan 5% szint körül ingadozott a bankszektor nettó külső adósságállománya, addig 2002 második felében már átlépte az 5%-os határt, és a lakossági devizahitelezés felfutásával párhuzamosan meredeken felfelé indult. A 2008-as pénzügyi válságig meredeken nőtt a magyar bankrendszer által használt külföldi, külső devizaforrások — 413 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

állománya. 2008-ra már a GDP 30%-át tette ki a magyarországi bankok külső nettó adósságállománya, majd erről a csúcspontról a válság hatására elindult lefelé: a hazai bankrendszer megkezdte a mérlegalkalmazkodást. Gyors volt a 2002 és 2008 közötti időszakban a magyar bankrendszer nettó külső adósságállományának, tehát devizaállományának felépülése, hasonlóan gyorsan építették le a mérlegalkalmazkodás során a zömében külföldi tulajdonban álló nagybankok a magyar sérülékenységben vezető szerepet játszó külső devizaadósságukat. (209. ábra) 209. ábra. A GDP-arányos nettó külső adósság alakulása szektorok szerint

Forrás: MNB

A bankrendszer nettó külső adósságállományának felépülése mögött természetesen a háztartások főként ingatlanpiaci beruházásokra felvett devizahitel-állománya áll. Emellett az államadósság finanszírozásához és a hazai tulajdonú vállalkozások fejlesztési tevékenységéhez is felvett a bankrendszer külső devizahitelt: legnagyobb mértékben a háztartási devizahitel-állomány növekedése torpant meg, majd 2010-ben szűnt meg, de a többi szereplő is visszafogta a devizahitel-felvételt a 2008-as válságot követő években.

— 414 —

17. fejezet

Fordulat a külső adósság terén

Az államháztartás nettó külső adósságállományának a felépülése is hasonló trendet követ a 2000-es évek elejétől, azonban itt nem hoz trendfordulót a 2008-as pénzügyi válság. A 2006. szeptember 1-jétől indított első egyensúlyi helyreállítási kísérlet során először csökken az államháztartás nettó külső adósságállománya, azonban 2008 elején újból növekvő pályára áll. A növekedés az IMF–EU-hitel felvételével vesz hatalmas lendületet, hogy aztán az árfolyamválság miatti leértékelődés is nagyot dobjon rajta.

Egészen a 2012-es fordulatig a trendvonal továbbra is felívelő. 2012-ben következik be a külső adósságban szintén jelentős szerepet játszó államháztartás belső fordulata, mert 2012-ben már megtörik a korábbi nettó külső államadósság bővülése: csökken a magyar állam külső eladósodása.

Ez a 2012-es megváltozott államadósság-finanszírozási stratégiának volt köszönhető: a 2012-ben lejáró mintegy 4,8 milliárd eurós devizaadósság51 megújítását kizárólag forintból fedezte a kormány.

A 2004 és 2014 közötti első uniós évtized, sőt a 2000-es évek elejétől látható időszak egészét meghatározza a hazai bankrendszer külső forrásfelvétele. A háztartások, az államháztartás és a vállalati szektor hasonló eladósodási pályán mozgott, mint a bankszektor, mégis a bankszektor mutatja messze a legnagyobb külső forrásfelvételt, majd a külső nettó devizaállomány leépítését. Miután mindhárom gazdasági szereplő – az államháztartás, a vállalati szektor és bankszektor által finanszírozott háztartások – külső forrásokból finanszírozta fenntarthatatlan működését, ezért felvetődik a kérdés: forintforrásokból felépült volna hasonló adósság? Belső forrásokból egy egyensúlyi pályán mozgó, nem mesterséges konjunktúrát eredményező hitelezést lehetett volna-e finanszírozni Magyarországon?

1998 és 2002 között egyensúlyőrző növekedési pályán volt a magyar gazdaság. Az akkori közgazdasági feltételek közepette egyensúlyi költ2012-ben az adósságkezelő egy 1 milliárd euró és egy 45 milliárd japán jen értékű devizakötvényt törlesztett, valamint az IMF által nyújtott devizahitelekből 2,9 milliárd SDR összegű hitel törlesztése valósult meg, ezen felül kisebb összegű törlesztésekre is sor került nemzetközi beruházási bankok irányába. Forrás: ÁKK (2013).

51

— 415 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

ségvetés alakult ki, mert 4% körüli államháztartási hiányszint mellett is csökkent a GDP-arányos magyar államadósság. Tartós volt a gazdasági növekedés, mert csökkent az államadósság, egyensúlyi szintet mutatott az államháztartási deficit és bővült a foglalkoztatás. Az 1998 és 2002 közötti 240 ezer új munkahely azt jelentette, hogy záródik a rés a nemzetközileg kirívóan alacsony magyar foglalkoztatási ráta és az európai integrációba már akkor belépett gazdaságok foglalkoztatási szintjei között.

A munkaerő-piaci egyensúlytalanságok mérséklődését jelezte minden foglalkoztatási és munkanélküliséggel kapcsolatos mutató, tehát hosszú távon reálisan lehetett haladni az egyensúlyőrző növekedési pályán.

Ezt törte meg 2002 közepén a negatív gazdaságpolitikai fordulat, mert folyamatosan az egyensúlyi államháztartási hiányszintet meghaladó deficitet engedett, ebből következően visszafordította a GDP-arányos államadósság csökkenő trendjét. A mesterséges gazdasági konjunktúrát az állam tehát új eladósodással fűtötte valamennyi hazai gazdasági szektorban. Ha folytatódik 2002 közepén a korábbi egyensúlyőrző növekedési pálya, akkor a hazai források – lakossági és vállalati megtakarítások, bankrendszer hazai forrásai – elegendőek lettek volna a hazai gazdasági szereplők finanszírozásához, mert az 1998 és 2002 közötti egészséges gazdaságpolitikai pálya egészséges szerkezetének finanszírozásához is elegendők voltak. Ha az 1998 és 2002 közötti trendekben, ezen belül a három gazdasági szereplő hitelfelvételi szerkezetében nem történik negatív fordulat, nincs váltás a forint- és devizahitel arányában, akkor ezt később sem kellett volna megtenni, hiszen az uniós csatlakozás új, vissza nem térítendő fejlesztési forrásokat hozott a magyar gazdaságnak.

2001–2002 között azonban valóban megfigyelhető már egy kismértékű váltás az államháztartás és a bankszektor külső nettó adósságállományának alakulásában, azonban még nem trendváltás, könnyen korrigálható lett volna. A 2002–2010 közötti gazdaságpolitika a külső eladósítást választotta egyrészt az állam számára, de ebbe az irányba terelte a vállalati szektort is, és kifejezetten erre irányította a háztartásokat, családokat. A magyar állam nem szabályozott ott és akkor, amikor a pénzügyi szabályzás eszközeivel korlátoznia kellett volna a piaci — 416 —

17. fejezet

Fordulat a külső adósság terén

szereplők külső eladósodását. Nem csupán az önszabályzó piac neoliberális tévhite játszott ebben szerepet, hanem az állam érdekeltsége is.

A háztartások és a vállalati szektor által felvett forint- és devizahitelek költségvetési többletbevétellel jártak, és enyhítették az államháztartás hibás politikájának a terheit. Ha a háztartások és a vállalati szektor együtt nem vettek volna részt 2002–2010 között a nagy külső eladósodásban, akkor az államháztartás végig két számjegyű hiányt mutatott volna: már a 2008-as pénzügyi válság előtt magyar pénzügyi csőd következett volna be. Amikor a hibás gazdaságpolitika megengedte az állam eladósodását, ezen belül a külső adósságállomány felépülését, akkor arról is döntött, hogy fenntarthatatlan deficitszintet enged meg, mert a folyamatosan emelkedő államadósság terhe is folyamatosan emelkedett. E két döntés után már kénytelen volt meghozni egy harmadikat: elengedni a háztartások és a vállalati szektor hitelállományának felépítését, mert ebből a hitelforrásból költségvetési többletbevételre tett szert, ami enyhítette és halasztotta az államháztartás fenntarthatatlan helyzetének felismerését és megoldását.

— 417 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése Magyarország másfél század során többször is eladósodott. Az ország külső adósságán belül is minden esetben a külső államadósság jelentette a legnagyobb terhet. Közgazdasági szempontból az államadósság sajátossága, hogy az adósnak (az államnak) csekély a saját jövedelme. A törlesztések forrása valójában a másik két szektortól adó formájában elvont jövedelem. Az állam eladósodása közvetve minden esetben a gazdasági szereplőket terheli, szemben a vállalkozások és háztartások eladósodásával, amelyek maguk viselik a terheket. Az állam eladósodásának terhe először rejtve jelentkezik, majd később válik nyílttá. Időben széthúzva jelent egyre nagyobb terhet a gazdasági szereplők számára, ahogy évről évre emelkedik az államadósság adósságszolgálata: a kamat és a törlesztés.

Az államadósság sajátos jellemzői következtében a gazdaság szereplői először nem is érzékelik, ha az állam elindul az újabb eladósodás felé.

Még nem látják, hogy egy adott év államháztartási hiánya hogyan jár újabb állami hitelfelvétellel, tehát új eladósodással, sőt először a gazdasági szereplők az új eladósodás pozitív hatásait érzékelik. A nagyobb költségvetési deficit nagyobb állami költekezést, fiskális impulzust jelent, ez közvetlen és közvetett hatásokon keresztül nagyobb keresletet támaszt a piacon. A magasabb kereslettel szemben magasabb kínálatot állítanak a gazdasági szereplők: az állami költekezés először jót tesz a gazdasági növekedésnek.

Az eladósodási pályára álló gazdaságban azonban néhány év múlva már jelentkeznek a negatív hatások, a magasabb államadósság miatt nő az adósságszolgálat, ezen belül a kamatkiadás. Az állam ezt vagy újabb eladósodással fedezi, és akkor adósságspirálba kerül, vagy emeli az adókat, és akkor a gazdasági szereplők körében csökkenti a vásárlóerőt.

— 418 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

Az 1990 és 2010 közötti átmeneti két évtizedben sajátos mintát követ a magyar állam eladósodása. 1990 és 1993 között a sokkterápiával történő piacgazdasági átmenet tartósan magas költségvetési hiányokat hozott, mert elmaradtak a megszűnő állami vállalatok és munkahelyek befizetései. A költségvetés kiadási oldala nem volt olyan mértékben csökkenthető, mint ahogy elmaradtak a korábbi bevételei: nőtt a hiány, emelkedett az államadósság. A gazdasági visszaesés is emelte az államadósság-rátát.

Az 1990-es évtized közepén a Bokros-program keretében végrehajtott nagy privatizációk bevételeit az állam a korábban felhalmozott adósságállomány csökkentésére fordította, ezzel megindította az államadósság csökkenési folyamatát. 1994 és 1998 között döntően a privatizációs bevételekkel csökkentette az állam a felhalmozott adósságot, de 1998 és 2002 közepe között az államadósság csökkenését már nem privatizációs bevételek, hanem egy egészséges szerkezetű költségvetési gazdálkodás segítette. Az akkori makrogazdasági feltételek közötti 4% körüli államháztartási deficit egyensúlyi hiánynak bizonyult, mert ilyen deficit mellett is egészen 2002 közepéig csökkent a GDP-arányos államadósság, tehát az államadósság-ráta. (210. ábra) A kormányváltást követően, 2002 közepén végrehajtott hibás gazdaságpolitikai fordulat következtében újból növekedési pályára áll az államadósság, és egészen 2010–2011-ig folyamatosan emelkedik. Már 1994 és 1998 között is döntően csak a privatizációs bevételeknek köszönhetően csökkent a magyar államadósság, de a későbbi balliberális kormányok 2002 és 2010 között már nem számíthattak hasonló nagyságrendben privatizációs bevételre. Bár 2002 és 2010 között is jelentős privatizációs bevételek folynak be a költségvetésbe – például a Mol állami tulajdonrésze, a MÁV-Cargo, a ferihegyi repülőtér értékesítéséből –, de ezeket már nem az államadósság csökkentésére, hanem folyó finanszírozásra fordítják.

— 419 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

210. ábra. Az államháztartás GDP-arányos bruttó konszolidált adóssága és az árfolyam alakulása

Az éves átlagos árfolyamadatok forrása az Eurostat

Forrás: MNB, Eurostat

A GDP-arányos államadósságszint emelkedését vagy mérséklődését a forint árfolyamának alakulása jelentősen befolyásolja, de trendszerűen az államháztartás hiányának egyensúlyi szintektől történő eltérései határozzák meg az államadósság alakulásának trendjét adott gazdasági növekedés és hozamkörnyezet mellett. Gazdaságtörténeti horizonton az árfolyam-ingadozások kiszűrése után már az államháztartási hiányok egyensúlyi, illetve egyensúlyi szinttől eltérő alakulása határozza meg az államadósság trendvonalát.

Még pontosabb képet kapunk a magyar államadósság egyik legsajátosabb vonásáról – arról tehát, hogy alakulása döntően a politikai ciklusoktól és az alkalmazott gazdaságpolitikából következik – akkor, ha az 1998 és 2014 közötti négy politikai ciklust elemezzünk a GDP-arányos államadósság alakulása terén. Az 1998 és 2002 közepe közötti politikai — 420 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

ciklusban először szinten marad, majd csökken az államadósság-ráta.

Ebben nem játszott szerepet privatizációs bevétel. Az árfolyamhatások mellett döntően a helyes gazdaságpolitikának, a foglalkoztatást és növekedést középpontba állító gazdasági pályának volt köszönhető. Az egyensúlyi szintet elérő, 4% körüli államháztartási hiány mellett is csökkent az államadósság-ráta. (211. ábra) 211. ábra. Az államadósságráta alakulása az egyes kormányzati ciklusok alatt

Forrás: AMECO

* becsült érték

Ezzel szemben a 2002 és 2006 közötti új politikai ciklusban már jelentős mértékben emelkedik az államadósság-ráta: a 2002 közepén mért 53%ról 2006 közepére már 67%-on áll Magyarország államadósság-rátája.

Ebben a politikai ciklusban még számottevő privatizációs bevételek is befolytak a költségvetésbe, enélkül még jelentősebb mértékben emelkedett volna az adósságráta. Ez egyértelműen a hibás gazdaságpolitikából, az államháztartás egyensúlyi szintjét messze meghaladó deficitekből adódik. Az árfolyamhatásokat és a privatizációs bevételeket kiszűrve a 2002 és 2006 közötti politikai ciklus felelőtlen költségvetési politikája okozta az újabb eladósodást.

— 421 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Hasonlóan gyors eladósodás történik a 2006 és 2010 közötti időszakban.

Ez két részre oszlik: a 2006 és 2008 közötti államadósságráta-emelkedésre, és a 2008–2010 közötti, már a közel 20 milliárd eurós IMF–EU hitelkeretet is magában foglaló szakaszra.

2010 közepén így már 85,3%-ra ugrott a GDP-arányos magyar államadósság, ezzel Magyarországon 2010 közepén reális fenyegetéssé vált az adósságválság. A 2010 és 2014 közötti államháztartási konszolidáció és gazdasági stabilizáció egyik legnagyobb eredménye, hogy az örökölt 85,3%-os GDP-arányos államadósságszintről sikerült 80% alá csökkenteni az államadósság-rátát már a ciklus második felére.

Az eladósodás rejtett terhei Magyarország esetében az államadósság egészen különös helyet foglal el az 1990 utáni 25 éves gazdaságtörténeti szakaszban. 1990-ben mintegy 22 milliárd dolláros államadósságot örökölt Magyarország a korábbi rendszertől, ez a régiós versenytársak államadósságszintjéhez képest lényegesen magasabb volt. Magyarország ezért a piaci átmenet indulásakor már jelentős versenyhátrányba került a térség hasonlóan átalakuló gazdaságaihoz képest, mert a magas államadósságszint egyszerre jelentett a magas kamatkiadásokon keresztül nyomást az államháztartásra, és a magas államadósság-ráta sebezhetővé tette a pénzpiacokon keresztül Magyarországot. A cseh és szlovák, valamint román, horvát és szlovén államadósságszintekhez képest a magyar államadósság-ráta lényegesen magasabb volt a piacgazdasági átmenet pillanatában, és a sokkterápiás piaci átmenet következtében ez a GDP 90%-ára emelkedett az 1990-es évek elején. (212. ábra) Szoros összefüggés áll fenn a piacgazdasági átmenet elején a régióban legmagasabb magyar államadósság-ráta és a sokkterápiás piaci átmenet között. Magyarország nem csupán pénzügyileg került a legsebezhetőbb pozícióba a térség országai közül az örökölt 22 milliárd dollár körüli államadósságszint miatt, hanem gyenge alkupozícióba is került a Nem— 422 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

zetközi Valutaalappal és más nemzetközi intézményekkel szemben.

A Nemzetközi Valutaalap már 1990-en őszén azt közölte Magyarországgal, hogy egy gyors és – mai szóhasználattal – neoliberális piaci átmenetet kíván látni a magyar gazdaság esetében. Ezzel szemben a lengyel és először csehszlovák, majd cseh és szlovák piaci átmenet nem sokkterápiával, hanem egy fokozatos átmenetet irányító gazdaságpolitikával történt.

212. ábra. Örökölt államadósság 1990-ben a GDP arányában

Szlovákia esetében 1992-es, Csehország és Szlovénia esetében 1993-as adatok

Forrás: IMF, MNB

A régiós tagállamok által követett piacgazdasági átmenet, fokozatos és sokkterápiás átmenet, valamint az örökölt államadósságszintek között szoros a kapcsolat: sokkterápiára a magas államadósság-ráta kényszerített, alacsony államadósság-ráta fokozatos átmenetet engedett meg. Ráadásul Lengyelország államadósságának jelentős részét elengedték, és egyéb könnyítési programokat is bevezettek, a többi régiós versenytárs államadósságszintje pedig eleve lényegesen alatta maradt a magas magyar államadósság-rátának.

— 423 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

Az államadósság tényleges terhe Magyarország esetében lényegesen magasabb, mint az általánosan használt GDP-arányos teher: a magyar gazdaságban a ténylegesen felhasználható jövedelmekhez mérve mintegy 4 százalékponttal magasabb az államadósság 2010-re, mint a kimutatott államadósság-ráta. Ennek oka a bruttó hazai termék (GDP) és a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) közötti jelentős különbség. A magyar gazdaságból kiáramló és a magyar gazdaságba beáramló jövedelmek egyenlegét mérő bruttó nemzeti jövedelem lényegesen megbízhatóbb mérőeszköz, mint a bruttó hazai termék, mert azt is figyelembe veszi, hogy a Magyarországon megtermelt jövedelmek egy részét a jövedelemtulajdonosok kiutalják a cégcsoportból és az országból. Miközben az államadósság nem a megtermelt értékből, hanem a rendelkezésre álló jövedelemből törleszthető, addig az államadósság törlesztéséhez és a kamatok fizetéséhez felhasználható jövedelmek egy részét a jövedelemtulajdonosok profittranszfer keretében kiutalják az országból, ezért Magyarország esetében az államadósság tényleges terhe lényegesen magasabb, mint azt az általános mérés mutatja. (213. ábra) 213. ábra. Az államadósság a GDP és GNI arányában

Forrás: Eurostat — 424 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

Az 1990-es évek közepén, tehát a piacgazdasági átmenetre használt sokkterápia döntő fél évtizedes szakaszában még kisebb különbség volt a GDP és a GNI között, majd a hibás gazdaságpolitika, a magas külső adósság és a külföldi vállalatok nagymértékű profitrepatriálása következtében nyílt a rés a mutatók között. 1998 és 2002 között már kissé záródik a rés, majd a 2002 közepétől érvényesülő hibás gazdaságpolitika folyamatosan magasabb GDP–GNI rést alakít ki. A 2002 utáni újabb eladósodás a gazdaság valamennyi szereplője részéről, különösen az állam újabb eladósodása külső finanszírozók felé azt eredményezi, hogy jelentősen nő a pénzügyi rendszeren keresztüli kamatfizetés és profit-hazautalás a magyar gazdaságból.

A devizahitel-állomány felépülése az államnál, a háztartásoknál és a vállalati szektorban egyaránt azzal a következménnyel járt, hogy a kamatokat a külföldi hitelezőknek kell fizetni, ezért romlik a folyó fizetési mérlegen belül a jövedelemegyenleg. Minél magasabb az államadósságon belül a külső (alapvetően devizában felvett) adósság, annál nagyobb nyomás nehezedik a jövedelemegyenlegre, ezen keresztül a folyó fizetési mérlegre. (214. ábra) A 2002 és 2010 közötti újabb eladósodás egyik rejtett további terhe, hogy a devizaadósságok növekvő volumene és aránya következtében nő a GDP–GNI-rés. Ez nemcsak abból fakadt, hogy a növekvő adósság után egyre több kamatot fizettek a magyar gazdasági szereplők külföldre, hanem abból is, hogy a pénzintézetek a devizahiteleken keresztül elért profitjuk nagyobb részét a válság előtt kiutalták az országból. Az állam újabb eladósodása tehát 2002 után egyrészt a GDP–GNI-rés miatt jelent a kimutatottnál is lényegesen magasabb terhet, másrészt az államadósságon belül a külföldi befektetők és hitelezők részarányának emelkedése a jövedelemmérleg romlásán keresztül növelte a folyó fizetési mérleg hiányát.

— 425 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

214. ábra. A GDP-arányos folyó fizetési mérleg és a finanszírozási képesség alakulása

Forrás: MNB

Trendforduló az államadósság-ráta terén Gazdaságtörténeti példák jelzik, ha egy hosszú ideig negatívan alakuló makrogazdasági mutató esetében pozitív fordulat következik be, akkor ez hirtelen, törésszerű. A gazdaságtörténeti példák azt is alátámasztják, hogy a negatív fordulatok ezzel szemben inkább rejtve, hosszabb időszakban következnek be. Egy ország, egy gazdaság, egy cég, egy család esetében a hosszú távon jelentős negatív veszteséggel járó folyamatok kezdetben még nem jelentenek olyan veszélyt és terhet, amely kezelést igényelne. Éppen ez a kockázatuk a negatív makrogazdasági fordulatoknak, hogy az elején még többet hoznak, mint visznek, és vonzóak a rövid távú haszon szempontjából. A devizahitelezés elengedése a háztartások és üzleti szektor szempontjából 2002 után eleinte javította a gazdasági szereplők hitelfelvételi lehetőségeit, a gazdasági növekedésben a kockázatok és terhek rejtve maradtak egészen a svájci frankban — 426 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

történő eladósodásba beépülő kockázat realizálásáig, a 2008 őszén bekövetkezett globális pénzügyi válságig.

Hasonló módon még 1–2 év magasabb államháztartási deficitje, ennek következtében kissé emelkedő államadósság-rátája, sőt ennek nagyobb külső finanszírozási aránya sem jelent még azonnal felismerhető kockázatot és veszélyt. Azonban ha nem kivétel lesz, hanem szabály a felelőtlen költségvetési politika, az már középtávon negatív makrogazdasági fordulatot okoz, és újabb állami eladósodással jár.

Ezzel szemben egy negatív makrogazdasági trend megtörése nem lehetséges elnyújtottan, több éven keresztül: szükséges egy gazdaságtörténeti pillanat, egy legfeljebb 6–12 hónapos időszak, amikor a trendforduló megtörténik. Ilyen volt a lakossági devizahitelezés kvázi leállítása 2010 közepén, majd a végtörlesztés és az árfolyamgát konstrukciók bevezetése. Újabb döntő „pillanat” a devizahitelek kivezetése és a forintosítás 2014–2015-ben.

A lakossági devizahitelezés trendfordulóját egyetlen nap hozta el: az a jogszabályváltozás, amikor 2010 közepén az új kormány lényegében betiltotta a lakossági devizahitelezést. Abban a pillanatban nem folytatódhatott a lakossági devizahitel-állomány felépülése, majd a végtörlesztéssel és az árfolyamgát konstrukciókkal erősödött a trendváltás, amire a pontot a devizahitelek kivezetése tette fel 2014–2015-ben.

Hasonló mintázatot mutat a magyar államadósság-ráta trendfordulója 2010 után. 2010 második negyedében megindul az államadósság-ráta csökkenő trendje, de ez 2010 negyedik negyedében megfordul, és újra felfelé kanyarodik. 2010 második fele még nem hoz trendváltást a magyar államadósság-rátában. Majd 2011 első negyedében hirtelen zuhan a GDP-arányos magyar államadósság annak köszönhetően, hogy a kormány korábbi döntése nyomán megszűnik a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer, és a korábbi nyugdíjpénztári tagok 97%-a visszaviszi a korábban felhalmozott vagyonát az állami nyugdíjrendszerbe.

Ez a – kifizetendő reálhozammal együtt – csaknem 3000 milliárd forintos — 427 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

vagyon önmagában és automatikusan nem hozott volna trendfordulót az államadósság-rátában, ehhez a felelős költségvetési politika is kellett.

2011-ben egyszeri tényezőként viszont jelentős hatással volt az adósságrátára, hogy a kormány ebből a vagyonból mintegy 1400 milliárd forintnyi állampapír-állományt vont be.

Ezzel egy gazdaságtörténeti pillanatban 1400 milliárd forinttal csökkent a magyar államadósság, 2011 közepére a korábbi 83%-ról 79%-ra mérséklődött a GDP-arányos magyar államadósság. 2011 második felében az árfolyamgyengülés hatására, az államadósság magas devizaaránya miatt rövid ideig újból a korábbi szintre emelkedett az államadósság-ráta, de ezt követően újból visszaállt a süllyedő trendvonalra, ahonnan már nem fordult vissza a 2014 végéig mért konszolidációs és stabilizációs időszakban. (215. ábra) 215. ábra. Az államháztartás bruttó („maastrichti”) adóssága a GDP arányában

Forrás: MNB

* becsült érték

— 428 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

Az 1400 milliárd forintnyi állampapír-állomány bevonása nélkül aligha következik be trendváltás az államadósság-rátában a 2010 és 2014 közötti konszolidációs szakaszban. Az államadósság-rátában végbemenő trendforduló segítette a konszolidációt és stabilizációt, mert mérsékelte a költségvetés kamatkiadásait és növelte a bevételeit. A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása tette lehetővé az államadósság-ráta trendfordulóját, és a korábban a magánnyugdíjpénztárakba áramló járulékbevételek becsatornázásával évente 300-400 milliárd forinttal magasabb bevételt hozott a költségvetésnek. A magánnyugdíjrendszer átalakítása nélkül igen nehéz lett volna a 2010–2014 közötti konszolidáció.

Sikeres államháztartási konszolidáció nélkül reménytelen lett volna a gazdasági stabilizáció, mert 3% feletti államháztartási hiány és folyamatosan emelkedő államadósság-ráta esetén romlott volna a magyar államadósság pénzpiaci finanszírozásának esélye.

Egyetlen lehetőség maradt volna: egy újabb IMF–EU-megállapodás. Ez újabb növekedési és foglalkoztatási áldozattal járt volna, ahogy a többi, IMF-programban részt vevő ország esetén, ami egyaránt esélytelenné tette volna a konszolidációt és a stabilizációt.

Az államadósság-ráta terén elért pozitív trendforduló tartósnak bizonyult, ez egészen kivételes teljesítmény az uniós tagországok körében.

Mindösszesen 5 tagállam volt képes arra, hogy a 2011–2014 közötti időszakban mérsékelje GDP-arányos államadósságát. A német, dán, lett és lengyel államadósság-ráta mérséklődése ráadásul lényegesen kisebb GDP-arányos államadósságszintek mellett, valamint nagyságrendileg kedvezőbb finanszírozási összetételben történt meg. Az eurózóna tagállamai közül kizárólag Németországnak sikerült ebben a négyéves szakaszban csökkentenie a GDP-arányos államadósság-rátát, a többi ezt elérő négy ország nem tagja az eurózónának. Ezzel szemben az eurózóna egésze jelentősen, a GDP körülbelül 8%-ával növelte államadósság-rátáját. Az eurózóna déli csoportja szinte reménytelen helyzetbe került: ebben a csoportban az államadósság-ráta 15–30 százalékponttal nőtt, Olaszország kivételével, ahol nőtt ugyan, de kisebb mértékben.

(216. ábra) — 429 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

216. ábra. Az államadósság-ráta változása 2011 és 2014* között

Forrás: Európai Bizottság Spring 2014 forecast, AMECO

* becsült értékek

Régiónkban is kiemelkedik a 2011–2014 közötti államadósságráta-csökkentés, mert a szlovén, szlovák gazdaság esetében jelentős mértékben, de még a cseh gazdaságban is nőtt a GDP-arányos államadósság, bár jobb helyzetből indultak. Az államadósság-ráta terén Magyarország mérsékelte versenyhátrányát a régióban, ebben döntő szerepe van a 2011ben gazdaságtörténeti horizonton egy pillanat alatt végrehajtott trendfordulónak.

Bár a korábbi negatív gazdaságpolitikai fordulatok során elromló makrogazdasági mutatók terén Magyarország 2010 és 2014 között jelentős pozitív fordulatot ért el, de a 2002 és 2010 között felhalmozott régiós versenyhátrányokat csak részben sikerült mérsékelni. A lakossági devizahitel-állomány a 2010 és 2014 közötti konszolidációs időszakban mindvégig versenyhátrányt okozott Magyarországnak, hasonlóan a magas államadósságszint és annak kedvezőtlen finanszírozási szerkezete. A magas nettó külső adósság olyan örökölt versenyhátrány volt, amelynél a trendforduló ugyan a válság hatására megtörtént 2008-ban — 430 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

– ezt követően meredeken csökken Magyarország nettó külső adósságállománya –, azonban az örökölt teher még hosszú évekig pénzügyi kockázatot jelent az országnak, miáltal versenyhátrányt a régióban.

Államadósságráta-fordulat helyes gazdaságpolitikával A 2008 és 2014 közötti időszakban hét uniós tagállam követett a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás szerint hagyományos konszolidációs gazdaságpolitikát. A 2008 és 2010 közötti időszakban valamennyi, IMF-programban részt vevő országnál nőtt a GDP-arányos államadósság.

A 2010 és 2014 közötti időszakban Magyarország kilépett az IMF-programból, a többi ország közül azonban csupán Lettországban sikerült csökkenteni az államadósság-rátát, a többi, IMF-programban részt vevő uniós tagállam esetében tovább nőtt a GDP-arányos államadósság. Ciprus és Portugália esetén a 2010–2014 közötti szakaszban lényegesen jobban nőt az államadósság-ráta, mint a 2008–2010 közötti szakaszban. Lettország kivételével a többi IMF-programország nem volt képes az államadósságráta csökkentésére, miközben valamennyi ország az IMF által meghatározott, alapvetően megszorító gazdaságpolitikát követte. (217. ábra) Ennek alapján Lettországot tekinthetjük kivételnek, a többi országot a szabálynak. IMF-programországként, megszorító gazdaságpolitikával nem lehet megállítani a GDP-arányos államadósság emelkedését, nem lehet trendfordulót elérni az államadósság-rátában és nem lehet a GDParányos államadósságot folyamatosan csökkenő pályára állítani: erre a hagyományos gazdaságpolitika nem képes. A hagyományos gazdaságpolitika keretei között ugyanis minden, IMF-programban részt vevő és államháztartási konszolidációra kényszerülő ország növekedési és foglalkoztatási áldozatot hozott, ezért nem volt képes elérni a 3% alatti GDP-arányos hiányt, az egyensúlyi deficit hiányában pedig tovább nőtt az államadósság-ráta. Bár valamennyi ország kismértékben javította a költségvetési pozícióját, de ezért jelentős reálgazdasági árat fizetett, és a kismértékű egyensúlyjavulás nem volt elegendő az államadósság-ráta emelkedésének megállítására.

— 431 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

217. ábra. A GDP-arányos államadósság változása az IMF-programországokban

Forrás: Európai Bizottság Spring 2014 forecast, AMECO

* becsült érték

A régióban a lengyel mellett a magyar államadósság-ráta csökkent a 2010 és 2014 közötti időszakban. A legnagyobb mértékben a szlovén államadósság-ráta ugrott meg, Szlovénia ebben az időszakban került kevés híján adósságválságba a hazai (állami) tulajdonú bankrendszer támogatásához nyújtott állami segítség következtében. Jelentős mértékben nőtt a szlovák és a cseh államadósság-ráta, az 5 és 15% közötti GDP-arányos államadósság-emelkedés ugyan még nem jelent versenyhátrányt e két gazdaság számára, hiszen még így is lényegesen kisebb az államadósságszintjük az eurózóna átlagánál, valamint a magyar államadósság-rátánál, de ezek a gazdaságok negatív trendfordulót mutatnak az államadósság terén. (218. ábra) A régió országai a magyartól eltérő gazdaságpolitikát követtek a 2010 és 2014 közötti időszakban. Egyik országban sem – itt később Szlovénia kivétel – lépett fel azonnali költségvetési konszolidációs és gazdasági stabilizációs kényszer, ezért ezek az országok folytatták korábban bevált gazdaságpolitikájukat. Érdekes azonban, hogy a térség új uniós tagál— 432 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

lamai, Szlovákia és Szlovénia mutatják a legrosszabb teljesítményt az államadósság-ráta alakulásában a 2010 és 2014 közötti időszakban: az új tagállamok közül a térségből e két gazdaság csatlakozott az eurózónához. Az eurózóna tagjaként jelentős mértékben az Európai Unió és az Európai Központi Bank politikájának rendelik alá saját gazdaságpolitikájukat. Ausztria ugyan eurózóna-tag, azonban a meghatározó makrogazdasági mutatók terén jobban hasonlít Németországra, Svájcra és a skandináv gazdaságokra, mint a régióra, ráadásul az osztrák gazdaság esetében sem lépett fel ebben az időszakban azonnali pénzügyi konszolidációs és gazdasági stabilizációs igény.

218. ábra. A GDP-arányos államadósság változása a V6 országokban 2010 és 2014* között

Forrás: Európai Bizottság Spring 2014 forecast, AMECO

* becsült érték

Egyedül a magyar gazdaságpolitika tért el a térség gazdaságpolitikáitól, különösen az eurózónához tartozó régiós tagállamok gazdaságpolitikájától. Éppen ennek az eltérésnek köszönhető az eltérő teljesítmény: az önálló és nem hagyományos magyar gazdaságpolitika sikert ért el az államadósság-ráta trendfordulójában és csökkentésében. Ugyanak— 433 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

kor az eurózónához tartozó három régiós tagállam, valamint az alacsonyabb adósságszinttel rendelkező Csehország a válság óta növelték adósságaikat. Hagyományos gazdaságpolitikával nem lehetett, nem hagyományos gazdaságpolitikával trendfordulót lehetett elérni a GDParányos államadósságban a 2010 és 2014 közötti időszakban a keletközép-európai régióban.

219. ábra. A GDP-arányos bruttó államadósság alakulása Magyarországon és a Club Med országokban

Forrás: IMF World Economic Outlook, 2014. április

* becsült érték

Még meggyőzőbb a magyar államadósság-ráta terén elért trendforduló az eurózóna déli országcsoportjával való összehasonlításban. A 2010 és 2014 közötti időszakban egyetlen déli eurózóna-gazdaság sem volt képes pozitív trendfordulóra az államadósság-ráta terén, sőt minden országban jelentősen nőtt a GDP-arányos államadósság. A görög államadósság-ráta ebben az időszakban 148%-ról 175% közelébe nőtt, a portugál államadósság-ráta 95% közeléből 130% közelébe emelkedett, a spanyol államadósság-ráta 60% közeléből csaknem 100%-ra nőtt, és még a magas szintről induló olasz államadósság-ráta is 120% közeléből — 434 —

18. fejezet

Az államadósság növekedési trendjének megtörése

130% fölé emelkedett a 2010 és 2014 közötti időszakban. Ezzel szemben az államadósság-ráta trendfordulóját követően a magyar államadósság a 2010 év végén mért 82%-os szintről csökkent, majd a 2011-es stagnálás után minden év végén az induló szintnél kisebb mértéket mutatott.

(219. ábra) 220. ábra. A GDP-arányos államadósság változása Magyarországon és Európában 2010 és 2014* között

Forrás: Eurostat, AMECO Spring 2014 forecast

* becsült érték

Ez az összehasonlítás is felhívja a figyelmet a különböző gazdaságpolitikák eltérő teljesítményére az államadósság terén. Míg az eurózóna déli tagállamaiban egyértelműen hagyományos gazdaságpolitikai eszközökkel kísérelték meg a költségvetési konszolidációt, addig Magyarország nem hagyományos eszköztárral vitte végbe a sikeres államháztartási konszolidációt. Míg az előző csoport szükségképpen növekedési és foglalkoztatási áldozatot vállalt, ezt a nem hagyományos magyar gazdaságpolitikának nem kellett vállalnia, ezért is lehetett sikeres az államháztartási konszolidáció. Míg az előző csoportban nem volt képes a politika elindítani és véghezvinni jelentős strukturális reformokat, — 435 —

Harmadik rész

Gazdasági stabilizáció trendfordulókkal

mert a megszorító gazdaságpolitikák következtében sorozatosan buktak meg a kormányok és lépett fel társadalmi, politikai instabilitás, a magyar politikai stabilitást végig megőrizte a nem hagyományos eszközöket használó gazdaságpolitika: a magyar gazdaságban és társadalomban jelentős strukturális reformok mentek végbe a 2010 és 2014 közötti időszakban.

Hosszú távon kizárólag a sikeres strukturális reformok nyomán lehet elérni a fenntartható egyensúlyt, a foglalkoztatás szintjének emelkedését és a tartós gazdasági növekedést, és ezek révén lehet csak megállítani a GDP-arányos államadósság-növekedést. Bármelyik elem kiesése esetén nem lehetséges az államadósság-rátát illetően trendfordulót elérni, enélkül pedig nem állítható süllyedő pályára a GDP-arányos államadósság.

Sikeres államháztartási konszolidáció nélkül nem lett volna elérhető a 3% alatti hiány, amely mellett már nem nő az államadósság-ráta. Magas szinten stabilizálódó foglalkoztatás és tartósan pozitív gazdasági növekedés nélkül nincs fenntartható egyensúly, tehát rendre elromlik a költségvetés pozíciója, rendre újabb kiigazító programokat kell indítani.

— 436 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat 2001-ben tért át a magyar jegybank monetáris politikája az inflációs célkövető rendszerre és a 2008-ig fenntartott sávos árfolyamrendszerre.

Az inflációs célkövetés bevezetését követő két évet leszámítva egyetlen évben sem sikerült a magyar jegybanknak és a jegybank által alkalmazott monetáris politikai eszközöknek elérnie az inflációs célt. A hiteles inflációs célkövető rezsimek lebegő árfolyamrendszerrel kell hogy párosuljanak, máskülönben az inflációs cél nem lehet elsődleges célja a monetáris politikának. A monetáris politika önmagában a magas kamatszintek és a mesterségesen erősen tartott árfolyam ellenére nem tudta a cél közelébe mérsékelni a hazai inflációt. Emellett a sáv eltörléséig a régió országaihoz mérve stabilabb árfolyamot eredményezett az euróval szemben, ami támogathatta a devizahitelezés felfutását. (221. ábra) 221. ábra. A jegybanki alapkamat, az előretekintő reálkamat és az infláció alakulása Magyarországon

Forrás: KSH, MNB, MNB-becslés — 439 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A jegybanki politika 2003-ban válaszolt a 2002 közepétől negatív irányba forduló gazdaságpolitikára: a 2002-es választási költségvetés után a külső adósság emelkedésére és a forint gyengülésére reagálva gazdaságtörténeti szempontból kivételesen magas szintre, 12,5%-ra emelte a magyar jegybanki alapkamatszintet. A jegybank ezzel gazdaságpolitikai jellegű választ adott egy gazdaságpolitikai kisiklásra, az árfolyam gyors gyengülésére. A 2001-ben bevezetett elsődleges monetáris politikai horgony, tehát az inflációs cél szempontjából a kétszámjegyű alapkamat, az ennek következtében kialakuló kétszámjegyű hitel- és betétkamatok és főként a forinthitelekről devizahitelek felé történő elmozdulás, valamint az adóemelések inflációs várakozásokat emelő hatása erős inflációs nyomással járt a magyar gazdaságban.

A devizahitelezés terjedése, az állandóvá váló adóemelésekből fakadó árnövekedések és a kínálati sokkok (élelmiszerárak és az olajár) miatt a hazai alapkamat és az infláció közötti kapcsolat gyenge, mivel az inflációs várakozások erősen torzultak a monetáris politikai fordulatig. Ráadásul a semleges alapkamatszintet jelentősen meghaladó jegybanki alapkamat a monetáris transzmisszión keresztül jelentősen megemeli a hazai piaci szereplők közül a kínálati piacot meghatározó árutermelők elvárt profitrátaszintjét. A magas alapkamat, az erre épülő magas hitelkamatok olyan megtérülési követelményeket közvetítenek a hazai árutermelők felé, amelyek irreálisak, nem teljesíthetők a hazai árutermelők döntő többsége számára, ezért mérsékelik a hazai vállalkozások beruházásait, ezzel a hazai kínálatot és keresletet, csökkentve így a gazdasági növekedést.

Ehhez járul még az a negatív hatás, hogy a magas alapkamat erős forintárfolyamot hoz, ezzel a hazai – különösen a kis- és középvállalkozások – árutermelők exportérdekeltségét is gyengíti, miközben erősíti a hazai piaci szereplők közül az importálók érdekeltségét. A magas alapkamatnak éppen a gazdaság hűtése a feladata, de az egyensúlyi alapkamatszinttől és az egyensúlyi árfolyamszinttől jelentősen és tartósan eltérő üzleti környezet tartósan torzítja a hazai árutermelők érdekeltségét: ez a kínálat és kereslet közötti piaci egyensúly megbomlásához vezet. (222. ábra) — 440 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

222. ábra. A hazai alapkamat és a forint árfolyamának alakulása 2003—2014 között

Forrás: Bloomberg

A magyar jegybank 2003-as drámai alapkamat-emelését kizárólag a középtávú inflációs célkövető rendszerből kellett volna levezetni: nem ez történt, hanem a jegybank a gazdaság általános hűtésére és a forint árfolyamgyengülésének megállítására vállalkozott. Az árfolyamgyengülést a magas kamatokkal megállították, de a lépés a hazai termelők szempontjából vitatható, másrészt a túlzottan aktív árfolyam-menedzselés biztonságérzetet kelthetett a hazai háztartásokban, és az évekig mesterségesen stabilizált árfolyam támogatta a devizahitelezés terjedését. A jegybank a gazdaság általános hűtését sem érte el, mert a drámai banki forintkamat-emelkedések következtében a gazdaság szereplői a devizahitelek felé fordultak. Az állam is egyre nagyobb arányban vett fel devizahiteleket, az üzleti szektor és a háztartások szintén egyre nagyobb mértékben álltak át a devizahitel-felvételre.

A jegybank 2003-as döntése, majd ezt követően végig a semleges kamatszint felett tartott alapkamat-politika csak akkor járt volna eredménnyel, — 441 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

ha közben a jegybank arra is képes, hogy megakadályozza a forinthitelekről a devizahitelek felé fordulást mindhárom gazdasági szereplőnél. Az államnál ezt nem akadályozhatta meg, de a másik két piaci szereplőnél teljesen leállíthatta volna, illetve képes lett volna jelentősen korlátozni. A jegybank és a felügyelet eszköztára elegendő lett volna arra, hogy e két piaci szereplőnél jelentősen korlátozza a forint felől a devizák felé fordulást: egyik szereplő sem élt ezekkel az eszközökkel.

A 2006 és 2010 közötti államháztartási egyensúlyt kiigazító két program mellett is fenntartotta a jegybank mindenkori vezetése ezt a monetáris politikát. Így a középtávú inflációs célkövető rendszerre történő 2001es áttérést követő években nem tartotta a jegybanki vezetés magát a monetáris politika horgonyához: nem kizárólag a középtávú inflációt vette alapul a monetáris politikai döntéseknél, hanem a kormányzati gazdaságpolitikára, az árfolyam alakulására adott válaszokat. Ennek az árakat emelő folyamatossá váló adóemelések miatt természetesen az lett a következménye, hogy a magasan tartott kamatszint ellenére egyetlen évben sem érte el a középtávú inflációs célkövető rendszer alapcélját, az árstabilitást.

2003 és 2013 között végig nemzetközileg is kirívóan magas volt a magyar reálkamat. Működött a monetáris transzmisszió, mert a hitelkamatok és a betéti kamatok esetében is hasonlóan magasak voltak a reálkamatok.

Ez még erősebb érdekeltséget teremtett a devizahitelek felé fordulás terén a gazdasági szereplők körében. Egy egyensúlyi alapkamatláb, egy lényegesen alacsonyabb reálkamatszint és a monetáris transzmisszió során lényegesen alacsonyabb forinthitel- és betétikamatszint esetén nem alakul ki olyan különbség a forinthitelek és a devizahitelek között, ami megváltoztatta és torzította volna a gazdasági szereplők érdekeltségét. Ez azonban megtörtént, amiben kétségkívül szerepelt még egy ok: a 2004-es uniós csatlakozás és a csatlakozás keltette várakozások.

Egészen 2006–2007-ig a gazdasági szereplők nagy többsége gyors eurózóna-csatlakozást várt. Még az 1998–2002 közötti időszakban, 2001ben döntött arról a kormány, hogy Magyarország gyors eurózóna-csat— 442 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

lakozási pályára áll, ennek első időpontját 2006. január 1-jére tűzték ki.

Bár a 2002 közepén végrehajtott negatív gazdaságpolitikai fordulat után ez egyre valószínűtlenebbnek tűnt, sőt a kormányzat először 2007re, majd 2008-ra tolta el a csatlakozást, mégis a 2003 és 2008 közötti időszak jelentős részében a piaci szereplők racionális döntésnek tarthatták azt, hogy a rövidesen lecserélt nemzeti fizetőeszköz helyére kerülő euróban adósodjanak el. Sőt, nem számolva egy esetleges pénzügyi válsággal – ez következett be 2008 őszén – még az euró és svájci frank árfolyamának jelentős mozgására sem számítottak racionálisan: a svájci frankban történő eladósodás sem tűnt teljesen irracionálisnak.

A 2003 és 2013 közötti monetáris politikai szakaszban az eredeti, 2001es monetáris politikai rezsimváltástól eltérő lépések jelentős torzulásokat eredményeztek a magyar gazdaságban. Az egyensúlyi kamatszint feletti alapkamat- és kamatszintek miatt felerősödött az importérdekeltség, gyengült az exportérdekeltség, a hazai üzleti fejlesztések helyére jellemzően külföldi működőtőke-bevonás állt, és alacsonyan maradt a hazai tulajdonú mikro-, kis- és középvállalatok exportban elfoglalt részaránya. Mesterséges alapkamatszint, mesterséges hitelkamatszintek és mesterséges árfolyam esetén a hazai tulajdonú vállalkozások nem használhatták ki az uniós csatlakozás éveinek megnyíló új piaci lehetőségeit.

Azok a hazai tulajdonú vállalkozások, amelyek beruházásaikat devizahitelből finanszírozták, ugyan üzleti kalkulációjukban nem a torzított forinthitel-felvétellel kapcsolatos feltételekkel számoltak, de beépítettek egy kockázatot: a forint/euró, a forint/svájci frank későbbi jelentős változásának a kockázatát. Ez a rejtett kockázat realizálódott 2008 őszét követően, ami kettős negatív hatással járt a korábban devizában eladósodott üzleti szereplőkre nézve: érintette őket a 2008 utáni globális és uniós, ezen belül is főként az eurózóna-gazdaságok válsága, de közben elszenvedték a korábbi árfolyamkockázat realizálásának a hatását is.

A semlegestől eltérő, magas alapkamatszint, a hitelkamatszintek és az árfolyam által okozott reálgazdasági torzulásokat a munkaerőpiac is tükrözte. Az uniós csatlakozás éveiben, egyidejű külső és belső konjunktúra idején jelentősen és folyamatosan kellett volna bővülnie a foglal— 443 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

koztatásnak Magyarországon, és jelentősen csökkennie a munkanélküliségnek. Ezzel ellentétes munkaerő-piaci folyamatokat látunk azonban ebben a szakaszban, már a 2006–2008 közötti első kiigazítási program előtt.

Monetáris politikai fordulat 2012 augusztusától már változik az MNB monetáris politikája, hiszen az alapkamat-csökkentési ciklus indítása már középtávon egyedül az inflációs cél közelében várt inflációs szintet vette alapul, sem gazdaságpolitikai célja, sem árfolyamcélja, sem mérlegcélja nem volt az elindított alapkamat-csökkentésnek. A fordulathoz vezető első lépések értékét még emeli, hogy a 2010 és 2014 között megvalósított egyensúlyi fordulat egyik kulcselemét, az indirekt adókra átálló adórendszert valójában a 2012-es év hozta, ami jelentős, de átmeneti inflációs megugrással járt. A monetáris politika minden esetben előretekintő jellegű kell hogy legyen, így a jelenbeli döntéseknek a jövőben várható inflációs folyamatokra kell választ adniuk. A jegybank monetáris politikai döntéseit meghatározó monetáris tanács külső tagjai így helyesen mérték fel, hogy a 2012-es év 5,7%-os magas inflációja kivétel, a fogyasztásiforgalmi adórendszerre történő átállás inflációra gyakorolt hatása csak a bázisévben jelentkezik, tehát a 2012 utáni időszakban már mérsékelt inflációs környezetre lehet számítani. Emellett 2012. június elejétől jelentősen javult hazánk kockázati megítélése.

A monetáris politika teljes fordulatát az új jegybanki vezetés hozta 2013 tavaszán. Ekkor tért vissza a magyar jegybank a 2001-ben meghirdetett monetáris politikai alapelvhez, tehát hogy a monetáris politika döntéseit kizárólag egyetlen szempont, a középtávú inflációs célkövetés határozza meg. Miután középtávon is alacsony inflációs nyomásra számított a jegybanki vezetés, ezért meghirdette a tartósan laza monetáris politikai feltételeket. Miután az MNB három mandátumából – árstabilitás, pénzügyi stabilitás és a kormányzati gazdaságpolitika támogatása – az első kettőt teljesíthetőnek látta a jegybank, ezért dönthetett a fenn— 444 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

tartható gazdasági növekedés támogatásáról. Ez indíthatta el a növekedési hitel-programot, amely közel 3000 milliárdos forrással élénkíti a gazdaságot. A monetáris politikai fordulatot kiegészítette az MNB és a PSZÁF integrációja. A monetáris politika és a pénzügyi szabályozás erősebb összehangolása szintén az új jegybanktörvényből következett, mert az egységes intézmény erősebb eszköztárral rendelkezik a pénzügyi stabilitás biztosítására. (6. táblázat) 6. táblázat. Megújul a monetáris politika

Forrás: MNB

— 445 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A jegybank monetáris politikájában kétirányú változás következik be 2013 tavaszától. Elsőként a visszatérés a 2001-es eredeti monetáris politikai koncepcióhoz, amikor elsődlegesen az inflációs cél vált a monetáris politika horgonyává. A második, hogy a jegybanktörvény szelleme és betűje szerint az árstabilitás elérése esetén és a megerősített pénzügyi stabilitási eszköztár birtokában már vállalhatja a jegybank a kormányzati gazdaságpolitika támogatását. A sorrend is fontos: első az árstabilitás, ezt szorosan követi a pénzügyi stabilitás, és csak e kettő érvényesülése esetén lehetséges a gazdaságpolitika támogatása.

A jegybank monetáris politikai fordulata a kormányzati gazdaságpolitika alapcéljait tűzte maga elé: a foglalkoztatás bővítését és a tartós gazdasági növekedés segítését. A monetáris politikai fordulat megerősítette a sikeres egyensúlyi fordulatot, mert a jegybank nem termelt veszteséget 2013-ban a költségvetés számára, ezzel hozzájárult ahhoz, hogy 2013 közepén Magyarország kikerüljön az uniós túlzottdeficiteljárásból. A jegybanki hitelprogram a növekedési fordulatot is támogatta. A tartósan laza monetáris feltételekkel a jegybank folyamatosan segítette a foglalkoztatás bővülését, támogatta a beruházási fordulatot és a fogyasztási fordulatot.

A 2013 tavaszán teljessé váló monetáris fordulat nélkül legalábbis későbbre halasztódtak volna a 2013–2014-es időszak nagy fordulatai: a végleges egyensúlyi fordulat, a növekedési fordulat, a fogyasztási fordulat és végül a beruházási fordulat.

Változatlan maradt azonban a monetáris politikán belül a konzervatív devizatartalékolás: a jegybank továbbra is magasan tartotta a devizatartalék szintjét. Ez a szint a 2013–2014-es időszak során végig magasabb volt, mint a befektetők által leggyakrabban figyelt Guidotti–Greenspanszabály szerinti szint. A jegybank a monetáris politikai fordulat keretében rögzítette azt az alapelvet, hogy a magas államadósság-ráta és ennek magas devizaadósság-aránya miatt a minimálisan szükséges devizatartalék-szintnél magasabban kell meghatározni a jegybank mindenkori devizatartalékát. Ez a konzervatív és felelős devizatartalék-politika se— 446 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

gíti a középtávon laza monetáris kondíciók fenntartását, mert támogatja a hazai pénzügyi rendszer stabilitását.

Bár Magyarországon csak 2013 tavaszán vált teljessé a jegybanki monetáris fordulat, valójában azonban erre már lényegesen hamarabb sor kerülhetett volna. A hazai infláció egyik sajátossága, hogy a teljes fogyasztóiár-indexben nagy ingadozást okoznak az adóváltozások. Az államháztartási egyensúly megbomlását követő kiigazítási szakaszokban adóemelésekre, különösen az indirekt adók emelésére került sor, ezek jelentősen növelték az adott év inflációs szintjét. A 2006 és 2008 közötti sikertelen egyensúlyi kiigazító kísérlet, majd a 2008–2010 közötti második kísérlet is élt az indirekt adóemelések költségvetési konszolidációs hatásával, ami az adóemelés évében minden esetben jelentősen emelte az inflációt. (223. ábra) 223. ábra. Az inflációs mutatók és az alapkamat alakulása 2002 és 2014 között

Forrás: MNB

* az alapkamat számtani átlaggal számítva

Ez történt 2011–2012 között, amikor a már sikeres egyensúlyi fordulatot segítették új fogyasztási-forgalmi adónemek, valamint a korábbi indirekt adók emelése.

— 447 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Már 2008 után is lehetett volna számítani egy ilyen középtávon mérséklődő inflációs pályára, ezért már legkésőbb 2008 végén elindulhatott volna az a monetáris politikai fordulat, amely laza monetáris politikai kondíciókat hoz, más angolszász és uniós jegybankokhoz hasonlóan lépéseket tesz a pénzügyi és gazdasági válság kivédésére: ez azonban nem történt meg. A 2003 és 2006 közötti időszakban sem indokolta az egyetlen monetáris politikai horgony, tehát a középtávú inflációs célkövető rendszer a magas reál alapkamatszintet, hiszen ebben az időszakban az indirekt adóhatásoktól megtisztított maginfláció süllyedő trendet mutatott.

A 2008-as pénzügyi válságot követő években az inflációs célkövetés miatt lehetett volna, a többi tényezőt vizsgálva már kellett volna a ténylegesnél lazább monetáris politikai kondíciókat érvényesíteni, mert egyértelművé vált, hogy a magyar gazdaság teljesítménye eltér a hosszú távú kibocsátási trendjétől. A válság hatására nőtt a kibocsátási rés, a vállalati csődök, a csökkenő foglalkoztatás és az emelkedő munkanélküliség egyaránt azt mutatta, hogy a 2008 utáni években a magyar gazdaság eltér a hosszú távú GDP-növekedési trendtől, az ágazatok többsége eltér a saját ágazati teljesítményét jelző trendvonaltól.

A 2008 és 2013 tavasza közötti monetáris politika hibás karakterét jelzi, hogy a többi uniós és globális jegybank válaszolt a 2008 utáni válságszakasz kihívásaira. Bár a válaszok jelentős eltéréseket mutatnak, de lényegében a programok nem hagyományos monetáris fordulatot jeleznek.

A mennyiségi lazítás (Fed), a mennyiségi és minőségi lazítás (BoJ), valamint a brit jegybank növekedést segítő hitelprogramja és az Európai Központi Bank fokozatos lazító politikája mind a nem konvencionális eszközök terjedését mutatják.

A magyar jegybank nem tette ezt, pedig a kibocsátási rés növekedésével és az indirekt adóktól szűrt maginfláció által jelzett, inflációs nyomást nem mutató gazdasági környezetben indokolt lett volna egy, a ténylegesnél lazább monetáris politikát követni. Éppen a jegybank vezetésének kellett volna szorgalmaznia már 2012 augusztusa előtt az alapkamat- csökkentést, 2010 után nem kellett volna 7%-ra emelnie a jegybanki — 448 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

alapkamatot, és kötelező lett volna végiggondolnia, hogy az árstabilitás és pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül milyen más eszközökkel lehet segíteni a kormányzati gazdaságpolitikát.

Ezzel szemben a 2008 és 2013 közötti időszakot végig az jellemzi, hogy a monetáris politika nem segíti az egyensúly kiigazítására törekvő kormányzati politikát, ahogy a gazdaság stabilizációját sem. A 2010-es kormányváltást követően bevezetett új gazdaságpolitika és új közteherviselés, különösen a pénzügyi szektorban bevezetett új adók ellenére a pénzügyi stabilitás nem került veszélybe a magyar gazdaságban. Sem az árstabilitás, sem a pénzügyi stabilitás nem került veszélybe egy középtávú inflációs célkövető rendszer számára: lehetett, sőt kellett volna lépni.

Ha a 2010 közepétől érvényesülő új gazdaságpolitika karakterét vette volna figyelembe a jegybanki vezetés a monetáris politikai döntéseknél, akkor nem ellene, hanem mellette kellett volna új monetáris eszközöket bevezetnie, mert a gazdaságpolitika elsődleges célja az egyensúlyi fordulat és a gazdasági stabilizáció volt. Ráadásul már 2010 második felében, de az azt követő években is minden évben világossá vált, hogy a gazdaságpolitika el is éri a kitűzött célokat: 3% alatti államháztartási hiány alakult ki, megállt és csökkent az államadósság-ráta, a ciklus második felében bekövetkeztek a reálgazdasági fordulatok. A sikeres egyensúlyi fordulat – a kockázati megítélés javulásán keresztül – önmagában alapot teremthetett volna a jegybanki monetáris fordulat számára a 2010–2013 tavasza közötti szakaszban.

Ezzel szemben a jegybank csak 2012 augusztusában indítja el az alapkamat-csökkentési ciklust, akkor is csak a külső tagok szavazatával, miközben lényegében valamennyi globális és uniós jegybank már messze ezt megelőzően válaszolt a 2008-as globális pénzügyi válság hatásaira.

A Fed, az Európai Központi Bank, a Bank of England, a svéd jegybank, az orosz jegybank, a török jegybank, a cseh és a román jegybank példáját lehetett volna követni már a 2008–2012 közötti szakaszban is. (7. táblázat)

— 449 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

7. táblázat. Kamatcsökkentési ciklusok

Forrás: Jegybanki honlapok, MNB

A fejlett gazdaságok alapkamatainak alakulása a 2010 és 2014 közötti szakaszban egyértelműen a monetáris politikai kondíciók lazítását hozta, egyedül az eurózónának volt egy kisebb, ettől eltérő lépése, de ezt követően tovább folytatódik az alapkamat-csökkentési trend. (224. ábra) 224. ábra. A fejlett gazdaságok alapkamatainak alakulása

Forrás: Központi bankok adatbázisa — 450 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

A magas magyar államadósság-ráta, ezen belül a magas devizaadósságarány miatt a jegybanki alapkamat nem süllyedhetett volna a fejlett gazdaságok alapkamatszintjeire, de – mint az a 24 hónapos magyar alapkamat-csökkentési ciklus végén a 2,1%-os szintből látszik – a 2% körüli jegybanki alapkamat a 2010 és 2014 közötti szakaszban végig elérhető lett volna.

A monetáris politikai fordulatot a sikeres egyensúlyi fordulat és a gazdasági stabilizáció tette lehetővé, ez fordítva is igaz: a lazább monetáris politikai kondíciókat hozó fordulat mindkettőt segítette. A magyar jegybank monetáris politikai fordulatát 2013 tavaszán egy rejtett tényező is jelentősen támogatta: a folyó fizetési mérleg jelentős többlete. Ez azért „rejtett” tényező, mert a monetáris politikai döntéseknél nem szokás figyelembe venni jelentős tényezőként, miközben azonos erővel határozza meg a globális pénzpiaci értékítéletet egy gazdaság esetében, mint az államháztartási hiány, a GDP növekedési üteme vagy az ország adósságés államadósságszintje, összetétele. A folyó fizetési mérleg azért lehet ilyen jelentős tényezője a pénzügyi stabilitást meghatározó pénzpiaci értékelésnek, mert amíg egy ország folyó fizetési mérlege a pozitív tartományban van, addig az ország ellenállóbbnak bizonyulhat a piaci hangulat megváltozásakor.

2013-ban, a magyar jegybanki monetáris politikai fordulat évében a velünk összehasonlítható országok csoportjában egészen kivételesen jó Magyarország helyzete, mert jelentős többletet mutat a folyó fizetési mérleg. Látható, hogy a régiós versenytársak csoportjában a román, a lengyel, a cseh gazdaság a folyó fizetési mérleg hiányával működik, miközben a magyar gazdaság a folyó fizetési mérleg 3%-os többletével zárta a 2013-as évet.

(225. ábra) A pozitív folyó fizetési mérleg a változó monetáris politikának láthatatlan védelmi rendszert ad, mert részben kiegyenlíti a régióban a pénzügyi jellegű makrogazdasági mutatók terén felhalmozott magyar versenyhátrányt. Régiós versenytársainknál magasabb a magyar állam adóssága, kedvezőtlenebb a finanszírozás összetétele, az uniós csatlakozás első év— 451 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

tizedében rosszabb a magyar gazdaság növekedési teljesítménye, mint a régiós országok teljesítménye, a lakossági devizahitel-állomány jelentős pénzügyi stabilitási kockázatot jelent, és magas a jövedelemegyenleg hiánya. Ennek ellenére a többletet mutató folyó fizetési mérleg, mögötte a jelentős többletet felhalmozó külkereskedelmi mérleg „védi” a magyar pénzügyi rendszert.

225. ábra. Alapkamat és a folyó fizetési mérleg egyenlege a feltörekvő országokban

Forrás: Bloomberg

Az inflációs célkövető rendszerrel Magyarország népes nemzetközi családhoz tartozik: fejlett és feltörekvő gazdaságok egyaránt alkalmaznak inflációs célkövető rendszert a monetáris politikában. Látható, hogy a 3%-os középtávú magyar inflációs cél beleillik egy nagyobb jegybanki család monetáris politikájába, de még marad tér a monetáris politika finomítására: az inflációs célkövető rendszert alkalmazó jegybankok jellemzően egy inflációs sávot határoznak meg célként, szemben az egyetlen célt meghatározó magyar rendszerrel. A román és lengyel inflációs célkövetés a sávon belül egy, a 3%-os magyar középtávú inflációs célnál — 452 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

kisebb mértéket határoz meg középpontként, ennél is alacsonyabb a cseh, svéd és brit inflációs sáv középponti értéke. (226. ábra) 226. ábra. Inflációs célok IT (inflation targeting) jegybankoknál 2014-ben

Thaiföldön a cél a maginflációs mutatóban van meghatározva.

Kanada és Új-Zéland esetében hangsúlyos a sávközép, amit ezért szürke kör jelöl.

Forrás: Központi bankok adatbázisa

A magyar inflációs célkövető rendszer alapvetően megegyezik a nemzetközi mintákkal, és a régiós versenytársakéhoz hasonló monetáris politikát tükröz.

A magyar monetáris politikának nincs árfolyamcélja A 2001-ben bevezetett inflációs célkövető rendszerben nem lehet árfolyamcélja a jegybanki monetáris politikának. A forint árfolyama egyetlen szempontból hat a monetáris politikára: az infláción keresztül. Jelentős árfolyammozgások csak akkor hatnak a hazai inflációs folyamatokra, — 453 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

ha azok tartósak, ezért a monetáris politikának csak a tartós árfolyammozgások közvetett, infláción keresztüli hatására kell figyelnie.

A 2008-as pénzügyi válság, majd az azt követő reálgazdasági válság egy sor országban, így a magyar gazdaságban is számtalan alapvető közgazdasági összefüggést megváltoztatott. A magyar gazdaságban a válság előtti évtizedekben állandó összefüggés állt fenn az árfolyamváltozás és az infláció között: 10 forint tartós árfolyamváltozás 0,9%-os inflációs változást okozott. Ha a forintárfolyam 10 forinttal gyengült a korábbi szinthez képest, akkor az közel 1%-kal magasabb inflációt hozott a következő két évben, a hatás a forintgyengülés első szakaszában erősebb volt. Fordítva is igaz volt az összefüggés, egy 10 forinttal erősödő forintárfolyam közel 1%-kal mérsékelte az inflációt. Fordítva már nem állt fenn az összefüggés: ha az indirekt adók emelése vagy az energiaárak emelkedése magasabb inflációt hozott, az nem jelentett nyomást az árfolyamra.

A 2008-as pénzügyi válságot követően jelentős reálgazdasági szerkezeti módosulások következtek be a globális és az uniós gazdaságokban, így a magyar gazdaságban is. Az egyik változás a korábbi gazdasági teljesítményhez képest alacsonyabb teljesítmény egy sor ágazatban, így nőtt a kibocsátási rés. A szabad kapacitások megléte mérsékeli az inflációs nyomást, mert változatlan kereslettel szemben kisebb kínálat áll a piacon.

Az összefüggés összetettebb, hiszen mást jelent exportkapacitás vagy belföldi termelőkapacitás esetén, mégis a reálgazdasági visszaesésbe torkolló pénzügyi válság, majd az egyensúly helyreállítása és a gazdasági stabilizáció együtt, jelentősen átalakuló makrogazdasági környezetben ment végbe Magyarországon.

Ebben a változó makrogazdasági környezetben már megváltozott az árfolyam és az infláció közötti korábbi összefüggés: 2008 után a 10 forintos árfolyamváltozás már csak 0,4–0,6%-os változást hoz az inflációban. Vagyis ha 10 forinttal gyengül a forint árfolyama, akkor már nem egy csaknem 1%-os többletinflációval kell számolni, hanem átlagosan 0,5%-os inflációval: az árfolyam inflációra gyakorolt hatása feleződött a válság hatására.

— 454 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

A tartós árfolyamváltozás az infláció mellett más tényezőket is változtat az adott vállalkozás vagy ország közgazdasági környezetében. Új exportpiacok nyílhatnak a gyengébb árfolyamnak köszönhetően, és a hazai árutermelők is jobb helyzetbe kerülhetnek a belföldi piacon. Ezek következtében az adott kapacitásokkal már nem lehet kielégíteni a keresletet, fejlesztésre kerül sor. A beruházási kalkulációkat már az új árfolyamszint alapján készítik el, ebben tehát tartós hatást gyakorol az erős exportérdekeltség és az importot helyettesítő érdekeltség. Ha a kalkulációk időhorizontján gyors konvergencia várható az árakban és bérekben, valamint más közgazdasági feltételekben egy feltörekvő ország és egy fejlett ország között, akkor az árfolyamgyengülésből eredő erősebb exportérdekeltség és importhelyettesítő érdekeltség kiegyenlítődhet. Ha nincs ilyen gyors konvergencia, akkor a beruházással létrejött új kapacitás működésének teljes időtartama alatt fennállhat az induló hatás: a gyengébb árfolyam erősebb exportérdekeltséget, magasabb foglalkoztatást és növekedési ütemet, ezért erősebb beruházási tevékenységet hoz.

A gyengébb árfolyam a válság előttihez képest kisebb mértékben emeli az inflációs szintet, ennek hatására a bérszintet, de középtávon összességében leértékeltebb reálárfolyamot eredményez. Ennek hatására bővül az export és erősödik az importhelyettesítés, ennek következtében nő a meglévő kapacitások kihasználtsága, ami élénkíti a fogyasztást, még beruházás nélkül is. Ezt követően azonban új beruházásokra lehet szükség, az új beruházások egyaránt célozhatják a belföldi és a külföldi piacokat, újból bővíthetik a fogyasztást és emelhetik a GDP növekedési ütemét.

A 2001-től egészen a válságig meredeken felértékelődnek a térségi valuták árfolyamai, majd a válságot követő években hullámzik a reálárfolyam, de lényegében fennmarad a válság előtti felértékelt szinten. (227. ábra) A valóságos vásárlóértékhez, az uniós versenytársakkal összehasonlított vásárlóértékhez képest erősen túlértékelt térségi valuták jelentős versenyhátrányt jelentettek valamennyi régiós gazdaság számára, ez a versenyhátrány a magyar gazdaságban volt a legerősebb.

— 455 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

227. ábra. A forint nomináleffektív és reáleffektív árfolyamának alakulása

Az effektív árfolyamindexek 37 külkereskedelmi partnerországgal lettek megállapítva.

Forrás: Eurostat

2000. IV. né. = 100

A kétéves kamatcsökkentési ciklus hatásai A kamatcsökkentési ciklus kezdetén még 6%-os volt az infláció, de a 3%-os jegybanki célt jelentősen meghaladó infláció hátterében valójában egyedi hatások álltak: ezért lehetett elindítani az alapkamat-csökkentő ciklust. Az indirekt adóemelések és a kedvezőtlen időjárás miatt emelkedő élelmiszerárak hatását kiszűrve 2012 második felében már az inflációs alapfolyamat szempontjából mérsékelt volt a keresleti oldal inflációs nyomása. 2011 végén és 2012 első felében az európai bankrendszer feszültségei miatt hazánk kockázati megítélése a kedvezőtlen külső környezet miatt romlott. 2012 júniusától érdemben javult hazánk kockázati megítélése és a forint árfolyama erősödött, ami az indirekt adóhatások kiesésén felül is csökkentette előretekintve az inflációt. 2013 elejétől már dezinfláció jellemezte az alapvető inflációs folyamatot, ebben főszerepet játszott a korábbi — 456 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

indirekt adóemelések bázisból való kiesése és a szabályozott árak több lépcsőben való csökkentése. Hasonlóan mérsékelt inflációs nyomást eredményezett a nyersanyagárak alakulása a világpiacon. A magas kibocsátási rés, tehát a jelentős szabad kapacitások miatt a reálgazdaság felől jelentkező inflációs nyomás szintén mérsékelt volt, az importált inflációs nyomás hasonlóan visszafogottan alakult.

2013 folyamán tehát alacsony inflációs környezet volt érzékelhető, így a monetáris politikai döntéshozók helyesen folytatták a 2012 augusztusában megindított alapkamat-csökkentési ciklust.

228. ábra. Az MNB-alapkamat, illetve a hazai és feltörekvő piaci kockázati felárak alakulása

Forrás: Bloomberg

Az alapkamat-csökkentési ciklus indítását megelőzően jelentősen mérséklődött a magyar piaci kockázati felár, azonban szemben a feltörekvő piaci kockázati felárral, a hazai mutató folyamatosan csökkent, és 2013 tavaszától a feltörekvő piaci átlagos felár alá csökkent, majd lefelé eltávolodott. Mindehhez hozzájárult a 2010 után sikeresen végrehajtott — 457 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

egyensúlyi fordulat, tehát a 3% alatti GDP-arányos államháztartási deficit folyamatos elérése. (228. ábra) A költségvetési fordulat megalapozta a magyar kockázati megítélés érdemi és tartós javulását, ami hozzájárult az alapkamat-csökkentési ciklus véghezviteléhez. 2012-ben az uniós módszertan szerinti magyar államháztartási hiány a GDP 2,3%-ára mérséklődött, ez igen jelentős csökkenés a 2002–2009 közötti időszakhoz képest, amikor átlagosan 6,7%-ot mutatott a költségvetés hiánya.

A magyar alapkamat-csökkentési ciklus „környezetét” tükröző 8. ábrából látható, hogy a feltörekvő piacok kockázati felárait messze meghaladó szinten volt a ciklus indításakor a magyar kockázati felár, majd két körben folyamatosan egymáshoz simult, és 2014-ben már a hazai ötéves CDS-felár a feltörekvő piaci kockázati felárak alá került. Az alapkamat-csökkentési ciklust támogatta a hazai ötéves CDS-felár fokozatos mérséklődése, tehát a monetáris politikai fordulat nem hatott negatívan a magyar kockázati felárakra. Sőt valójában fordított összefüggés áll fenn: a stabil és kiszámítható monetáris politika, ezen belül a kis lépésekkel, de határozottan végrehajtott alapkamat-csökkentési ciklus megerősítette a hazai kockázati felárak csökkenő trendjét.

Az alapkamat-csökkentési ciklus során végig érvényesült a monetáris transzmisszió kamatcsatornája, tehát az alapkamat-csökkentést a bankok érvényesítették az egyes piaci lakossági és vállalati, hitel- és betéti termékek kamatának csökkentésében. Ez is jelzi, hogy az egyensúlyi alapkamatnál lényegesen magasabb, 7%-os alapkamat mesterséges, a gazdasági szerkezetet torzító és a gazdaság teljesítményét visszafogó kereskedelmi banki kamatpolitikát engedett meg, illetve váltott ki. Látható, hogy az alapkamathoz legközelebb a lakossági lekötött betétek kamatszintje áll, hasonlóan a vállalati lekötött betéteké, míg a két betéti kamatláb lényegében pontosan követte az alapkamat-csökkentési ciklust. (229. ábra) A kamatcsökkentési ciklus mérsékelte azt a torzulást, amelyet a jegybanki középtávú inflációs cél alullövése eredményezett: 2013–2014-ben — 458 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

már erős dezinfláció jellemezte a magyar gazdaságot, ezért a 3%-os középtávú inflációs célt „alullőtte” a monetáris politika, az alacsonyabb alapkamat ezt a torzítást mérsékelte.

229. ábra. Az MNB-alapkamat, illetve egyes lakossági és vállalati hitel/betét termékek kamatának alakulása

Forrás: MNB

A 24 hónapos alapkamat-csökkentési ciklus jelentős mértékben hozzájárult a 2013–2014-es évek gazdasági növekedéséhez: két év alatt 1,1% ponttal emelte a magyar GDP szintjét. 2013-ban az éves átlagos infláció értékét 0,4%-kal, 2014-ben 1,1%-kal emelhette a kamatcsökkentési ciklus. A jegybanki kamatváltozások késleltetve jelentkeztek az árakban, jellemzően egy év elteltével jelennek meg az árszintben, így a kamatcsökkentési ciklus hatása a 2015-ös évi inflációban is érzékelhető lesz.

A 24 hónapos kamatcsökkentési ciklus nélkül a 2014-es év inflációja 1% körül alakult volna: ez deflációt hozott volna a magyar gazdaságban, ezzel veszélyeztette volna a fogyasztási és növekedési fordulatot.

— 459 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A kamatcsökkentési ciklus pozitívan hatott a magyar gazdaság ár- és költségalapú versenyképességére is a régióban. A kamatcsökkentés kedvezőbbé tette a beruházási hitelek felvételét, erősítette az exportérdekeltséget, ezeken keresztül bővítette a foglalkoztatást, és csökkentette a munkanélküliséget, hozzájárult a gazdasági növekedési fordulathoz.

A 24 hónapon keresztül töretlenül folytatott alapkamat-csökkentés jelentős makrogazdasági hatásokkal járt, hiszen összesen 1,1%-kal magasabb inflációt eredményezett, kivédte a deflációs veszélyt, és 1,1%-kal emelte a GDP szintjét, tehát erősítette a növekedési fordulatot.

Az alapkamat-csökkentési ciklus nem gyengítette a lakosság pénzügyi megtakarítási hajlandóságát: a lakosság nettó pénzügyi megtakarításai nőttek a kamatcsökkentési ciklus során. A válságot követő mérlegleépítés miatt a magyar gazdaságban nem érvényesült egy klasszikus közgazdasági összefüggés, mert a kamatcsökkentés hatására a betéti kamatok mérséklődésén keresztül nem csökkentek a megtakarítások. Ennek hátterében ugyanakkor az is állhat, hogy a helyettesítési hatást több mint ellensúlyozza a jövedelmi hatás. A permanensjövedelem-elmélet szerint ugyanis, ha az alacsonyabb kamatszint hosszabb távon is fennmaradhat, akkor a háztartások az emiatt mérséklődő kamatjövedelmüket megtakarításaik növelésével ellensúlyozzák. A mérséklődő hitelkamatok ellenére a lakosság hitelfelvételi kedve alacsony maradt, tartós magatartási alkalmazkodás jellemzi a magyar háztartásokat. A fogyasztás terén az alapkamat-csökkentési ciklus során már érzékelhető a változás: nem a válság előtti eladósodásból, ezen belül devizahitel-forrásból bővítették a családok a fogyasztásukat, hanem abban a 16%-os egykulcsos családi jövedelemadózásra kiengedett jövedelmek, az emelkedő foglalkoztatás és a bővülő bérek játszották a főszerepet. A háztartások nettó megtakarítása emelkedett az alapkamat-csökkentési ciklus során, nőtt a gazdaság külső finanszírozási képessége, miközben éppen az alapkamat-csökkentés pillanatától kezdve folyamatosan emelkedett a lakossági fogyasztás. (230. ábra) Fontos eredménye az alapkamat-csökkentési ciklusnak, hogy a korábbihoz képest 490 bázisponttal alacsonyabb alapkamatszint ellenére tartósan magas maradt az ország külső finanszírozási képessége, ami — 460 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

csökkenti a kockázati prémiumokat. Az alapkamat-csökkentés pozitív reálgazdasági hatásait jelzi, hogy az alacsony alapkamat nem járt együtt az import megugrásával, így nem romlott a külkereskedelmi egyenleg.

230. ábra. A lakosság fogyasztása és pénzügyi megtakarítása, illetve a külső finanszírozási képesség alakulása

Forrás: MNB, KSH

Pénzügyi számla szerinti adatok

Közben csökkentek a forintadósság finanszírozási költségei, mert az állampapírok hozamgörbéje lefelé tolódott a kiszámítható jegybanki monetáris politika és a fenntartható egyensúlyt beállító sikeres konszolidációs program hatására. Az államadósság finanszírozása olcsóbbá és biztonságosabbá vált a forint-állampapírpiac hozamgörbéjének fokozatos lefelé tolódása és az államadósság finanszírozásának a forint irányában történő elmozdulása következtében. Az alacsonyabb forintkamatkiadások mérsékelték a jövedelemegyenleg hiányát, ami hozzájárult a külső egyensúly javulásához.

Az állampapír referenciahozamai átlagosan 390 bázisponttal mérséklődtek az alapkamat-csökkentési ciklus során. Az egy évnél rövidebb hoza— 461 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

mok jelentős mértékben, 400–460 bázisponttal csökkentek, a hozamgörbe hosszú vége 280–370 bázisponttal csökkent. A hozamcsökkenés kamatkiadásokat mérséklő hatása természetesen előbb a rövid futamidejű állampapíroknál, majd az új kibocsátású, hosszabb futamidejű papíroknál érvényesül, hasonlóan a változó kamatozású eszközöknél, majd évről évre az adósság mind nagyobb részénél végbemegy a hozamcsökkenés.

Az alapkamat-csökkentési ciklus pozitív hatásai az állampapírhozamokra többéves időhorizonton érvényesülnek. Egy év alatt a magyar államadósság nagyjából egyharmada, három év alatt 55%-a árazódik át, kilenc év alatt következik be a teljes magyar államadósság 90%-ának az átárazódása.

Az alapkamat-csökkentés következtében a GDP-arányos kamatkiadások 2012 óta 0,2%-ban csökkentek, ez folytatódik a következő években is. Feltételezve egy teljes átárazódást, tartósan alacsony hozamszintet, változatlan adósságszerkezetet és forintárfolyamot, a 24 hónapos kamatcsökkentési ciklus hosszú távú hatása több mint 1 százalékponttal mérsékelheti a költségvetés GDP-arányos éves kamatkiadásait. Az alapkamat-csökkentés hatására a 2014 utáni években évente 300 milliárd forinttal kisebb lehet a költségvetés kamatkiadása, ezzel nagyjából 2025%-kal mérséklődik a GDP-arányos kamatkiadás.

Az alacsony alapkamat következtében alacsonyabb lett a pénzpiaci kamatkörnyezet. A korábbi 7%-os irányadó kamattal összevetve ez csaknem 350 milliárd forinttal javította a Magyar Nemzeti Bank eredményét, ennek pozitív következménye, hogy 2013-ban elkerülte az MNB a veszteséges gazdálkodást, így a költségvetést sem terhelte. Az MNB nulla feletti eredménye a következő évekre is reálissá vált, ezzel csökkentek az államháztartás kiadási kockázatai. Egy 7%-os alapkamat mellett a sterilizációs állományon, a kötelező tartalékon és kormányzati betéteken keresztüli MNB forint-kamatkiadás jelentősen magasabb lett volna a 2012. augusztus és 2014. július közötti időszakban: valójában a 7%-os alapkamatszint fenntartása fenntarthatatlan jegybankmérleget, ennek költségvetési megtérítése 3% feletti államháztartási deficitet hozott volna. A kamatcsök— 462 —

19. fejezet

Monetáris politikai fordulat

kentés mérsékelte a jegybank kamatkiadásait, mert a kéthetes irányadó eszközre kisebb kamatot kellett fizetni, miközben a kamatcsökkentés fékezőleg hatott az irányadó eszköz állományára is. (231. ábra) 231. ábra. Az MNB kamatmegtakarítása

Sterilizációs állományon, kötelező tartalékon és kormányzati betéteken (kumulált értékek)

Forrás: MNB

Az alapkamat-csökkentési ciklus során a három hónapos állampapírok hozamcsökkenése végig ütemet tartott az alapkamat-csökkentéssel, ezzel szemben az ötéves államkötvények először nem, majd hosszú időszakon át követték az alapkamat-csökkentést, majd az alapkamat-csökkentés utolsó harmadában újból eltértek az alapkamat pályájától: ez is a monetáris transzmisszió sikerét bizonyítja, hiszen az alapkamat döntően a rövid távú, tehát éven belüli kamatokra hat. A hosszú kamatok csökkenése pedig arra utal, hogy a befektetők hitelesnek tartják a monetáris politikát, és fenntarthatónak gondolják hosszabb távon is a historikus átlagnál alacsonyabb kamatszintet. (232. ábra)

— 463 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

232. ábra. A 3 hónapos és 5 éves referenciahozamok, valamint az alapkamat alakulása 2012 eleje óta

Forrás: ÁKK, MNB

Az alapkamat csökkentése végig magas devizatartalék-szint mellett ment végbe, ezért nem veszélyeztette a pénzügyi stabilitást. A kamatcsökkentési ciklus során a magyar devizatartalék folyamatosan meghaladta a befektetők által figyelt főbb mutatókat. Ezzel szemben a válság kitörése előtt a devizatartalék szintje alacsonyabb volt, mint a rövid külső adósság. Ez is bizonyítja a 2002 utáni kormányzati gazdaságpolitika, valamint a 2003 utáni gazdasági politika sérülékenységét: sem a kormány, sem a jegybank nem számított arra, hogy az egyidejű globális és uniós konjunktúra, valamint a pénzpiaci likviditási bőség egyszer csak megváltozhat. A viszonylag alacsony jegybanki tartalékszint olyan rejtett kockázat volt, amely azonnal realizálódott a 2008-as pénzügyi válság idején. Az alapkamat-csökkentés ideje alatt azonban már erősítette a pénzügyi biztonságot a korábban jellemzőnél jóval nagyobb magyar devizatartalék-szint.

— 464 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló A 2008-as pénzügyi válság előtti években a hibás gazdaságpolitikai fordulat következtében gyorsan felfutott a hitel/GDP ráta a magyar gazdaságban. Érdemes a magánszektor (nem pénzügyi vállalatok és lakosság) banki hitelállományának dinamikáját más, korábban pénzügyi válságon átesett országokéval összehasonlítani. Az 233. ábrán az látható, hogy ezen válságok előtt és alatt hogyan alakult a GDP-arányos eladósodottság a teljes mintában, valamint azon országok esetében, melyeket a devizában történő eladósodás és magas államadósság jellemzett.52 Utóbbiak megkülönböztetése különösen azért fontos, mert Magyarország esetében mindkét probléma fennállt.

A magyar hitel/GDP arány meredekebben emelkedett, mint a megvizsgált országok átlagában. A válság előtti harmadik évben (ez Magyarország esetében 2005) a hazai eladósodottság már magasabb volt, a válság kitörésekor pedig 15 százalékponttal haladta meg a korábbi átlagot.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a devizaeladósodottsággal jellemzett országokban ennél még magasabbra emelkedett a válságok előtt a magánszektor GDP-arányos hitelállománya. (233. ábra) A pénzügyi válságok során az érintett országokban mérlegkiigazítás ment végbe, aminek hatására lassan, de határozottan épült le az adósságállomány. Magyarország esetében ez még a válság negyedik évében sem érhető tetten, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a forint leértékelődése (különösen a svájci frankkal szemben) ellensúlyozta a bankok hitelkínálatának kontrakcióját a GDP-arányos állományra.

52

Balog és szerzőtársai (2014): Credit crunch Magyarországon 2009–2013 között: egy

hiteltelen korszak vége? Hitelintézeti Szemle, 2014. november.

— 465 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

233. ábra. A magánszektor hitelállománya a GDP arányában, pénzügyi válságokban, különböző országcsoportokban

30 országból álló minta alapján, a teljes hitelintézeti szektor által nyújtott hitelállományból

Forrás: Balog és szerzőtársai (2014)

A GDP-arányos vállalati hitelállomány vizsgálata jelzi, hogy az egyensúlyt felborító új eladósodásban nem a vállalati szektor játszotta a főszerepet. Az uniós csatlakozás első évtizedében a hazai vállalati szektor vállalati hitelállomány/GDP mutatója végig a 20–30% között volt, rövid időszakra lépte át a 30%-os szintet, majd újból a történeti sávba ereszkedett vissza. A lengyel, román, cseh és szlovák GDP-arányos vállalati hitelállomány a 2004 és 2014 közötti szakaszban végig a GDP-arányos magyar vállalati szektor hitelállománya alatt alakul, de a különbség nem jelentős: a régiós versenytársakhoz képest a hazai vállalati szektor sem fújt fel hitelbuborékot, nem mutat felelőtlen eladósodást. Ezzel szemben az eurózóna tagállamai, különösen a déli eurózóna-csoport és Szlovénia, majd 2008 után Bulgária is jelentősen növelte a vállalati szektor eladósodását. Az eurózóna vállalati hitel/GDP mutatójának — 466 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

alakulása mögött jelentős mértékben a déli eurózóna-tagállamok vállalati eladósodása állt. (234. ábra) 234. ábra. A GDP-arányos vállalati hitelállomány alakulása

Forrás: MNB

Tulajdonosi hitelek nélküli hitelállományok alapján

A hazai vállalati szektor tehát a régióhoz képest nem mutat túlzott eladósodást az első uniós évtizedben, miközben lényegesen kisebb az eladósodottsága, mint az eurózónának, különösen az eurózóna déli csoportjának, valamint a szlovén és a bolgár gazdaságnak. A pénzügyi egyensúlyok felborításában döntően nem a hazai reálgazdasági vállalati szektor vett részt, abban egyrészt az államháztartás, másrészt a háztartások vitték a főszerepet, és utóbbi mögött a devizahitelezés felfutásában érdekelt bankrendszer állt.

A 2008-as válságot követő évek uniós, ezen belül régiós vállalati hitelezését tekintve Magyarország már jelentős alkalmazkodást mutat: a hazai vállalati szektor hitel/GDP mutatója, valamint a teljes vállalati hitelállomány egyaránt csökkent a válságot követő években. Hasonló mérlegalkalmazkodást mutatnak a balti gazdaságok, az eurózóna, a — 467 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

térség országainak többsége esetén azonban a magyar vállalati szektornál kisebb alkalmazkodás volt megfigyelhető. Ennek hátterében az áll, hogy kisebb volt – a bolgár gazdaságtól eltekintve – a vállalati szektor hitel/GDP mutatója: a térség tagállamai azonban a válságot követő években jellemzően még növelték is a vállalati szektor hitelállományát, a válság egy-egy évében megállt a vállalati hitelállomány bővülése, de a válság utáni négy évet vizsgálva annak szintje tovább emelkedett. Magyarországon a régiós országokéhoz képest nagyobb mérlegalkalmazkodást főként a bankrendszer magas hitel/betét mutatóból eredő visszafogott hitelkínálata és a válság elhúzódó hatásából eredő gyengélkedő belső kereslet okozhatták. (235. ábra) 235. ábra. A vállalati hitelállomány százalékos változása a válság éveiben

Forrás: MNB

Árfolyamszűrt értékek

A válság utáni években a hazai vállalati szektor fejlődésének jelentős korlátjává vált a visszahúzódó hitelezés, ezt csak részben indokolja a régiós versenytársakéhoz képest magasabb devizahitel-állomány, valójában mesterséges hitelszűke alakult ki a hazai gazdaságban már a 2008-as válságot követő első években.

— 468 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

Nem csupán a mennyiségi mutatókban, tehát a vállalti hitel/GDP mutatókban, illetve a vállalati hitelállomány alakulásában jelentkezett a régiótól eltérő trend, tehát lépett fel hitelszűke a 2008-as válságot követő években a magyar gazdaságban, hanem a hitelezési feltételek is lényegesen romlottak a régióhoz képest. A régiós országokkal összehasonlítva a 2008-as válságot követő években – már azt megelőzően is, de a válság után romlott a helyzet – egymillió euró feletti hitelfelvétel esetén egy hazai vállalat csak nagyságrendileg magasabb kamattal tudta elérni a hitelt, mint a régiós versenytársak. Míg a régióban működő vállalkozások a válságot követő években 4–8% kamatozású hiteleket értek el, addig az egymillió euró feletti hitelezés esetén egy magyar vállalat a 6–14%-os kamatozású sávban tudott csak felvenni hiteleket. (236. ábra) 236. ábra. Az 1 millió euró alatti és feletti vállalati hitelek átlagos kamata a V4 országokban és Magyarországon

Forrás: EKB

Hasonló a különbség az egymillió euró alatti, tehát zömében a mikro-, kis- és középvállalatok által elérhető hitelek esetében. Míg a régió tagállamaiban működő kisvállalkozások 4–8% közötti kamatozású hiteleket — 469 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

értek el, addig a magyar kisvállalkozások csak 7–14% közötti kamatozású hiteleket tudtak felvenni. Ez egyértelműen jelzi, hogy nem csupán a vállalati szektor által elérhető teljes hitelállomány szempontjából jelentett hitelszűkét, hanem a foglalkoztatásban főszerepet játszó mikro-, kis- és középvállatok számára gyakorlatilag elérhetetlenné tette a hitelpiacot. A mennyiségi és minőségi különbség a régiós versenytársakhoz képest már a válság előtt is fennállt, és egészen 2012 közepéig fenn is maradt a jelentős versenyhátrány a hazai és a régiós vállalatok hitelkörnyezetében.

A magas költségvetési hiány és növekvő államadósság rontotta az ország kockázati megítélését, növelve a forrásbevonás költségét. A szinte folyamatosan a cél fölött alakuló inflációval hiába hadakozó jegybank a magasan tartott nominális kamatokkal egyrészt szinte elérhetetlenné tette a hazai fizetőeszközben történő forrásbevonást, másrészt a forinttal versengő devizahitelek árazásában nagyobb mozgásteret biztosított a bankrendszer számára.

Hasonló versenyhátrányban voltak a hitelezés terén az eurózóna déli csoportjának vállalkozásaihoz képest is a hazai vállalkozások, mert az általuk elérhető hitelek kamatszintje messze magasabb volt, mint az eurózóna déli gazdaságaiban működő vállalatok esetében. A legnagyobb különbség éppen a 2008 és 2010 közötti időszakban alakult ki. Ennek oka a bankrendszer kényszerű és gyors mérlegalkalmazkodása: a válság előtti években felelőtlenül felhalmozott magas hitelállományt, ezen belül a devizahitel-állományt a bankrendszer elkezdte leépíteni. (237. ábra) Láttuk, hogy a hazai vállalati szektor alapvetően nem volt felelős az egyensúly felborítását eredményező új eladósodásáért, a legjobb összehasonlítást jelentő régiós gazdaságokhoz képest nem volt jelentősen magasabb a hazai vállalatok hitel/GDP mutatója, a bankrendszer mérlegalkalmazkodásának mégis a kárvallottjai: az állam és a háztartások felelőtlen eladósodásáért a válság utáni banki mérlegalkalmazkodás során a vállalkozások is megfizették az árat. Az ár a hitelszűke lett, különösen a kisvállalati körben elérhetetlenné váló hitelek. Miközben a hazai — 470 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

reálgazdasági vállalati szektor nem vett részt az egyensúlyt megbontó új eladósodásban, annak következményeiért viselte a felelősséget.

237. ábra. Az 1 millió euró alatti és feletti vállalati hitelek átlagos kamata a Club Med országokban és Magyarországon

Forrás: EKB

Egyértelmű összefüggés áll fenn a 2006–2008, majd a 2008–2010 közötti sikertelen államháztartási kiigazító kísérletek és a hazai vállalati szektor helyzete között. Miután az államháztartási kiigazítás rendre megszorító gazdaságpolitika keretei között történt, ez növekedési és foglalkoztatási áldozatot hozott, ennek következtében csökkent a belföldi piaci kereslet, és romlottak a beruházási feltételek. A mesterségesen az egyensúlyi szinttől eltérített árfolyam, a versenytársakéhoz képest lényegesen magasabb alapkamat- és hitelkamatszintek mellett a kiigazítási csomagok éppen azt a piaci szereplőt hozták rosszabb helyzetbe, amelytől az egyensúlyi kísérlet sikere függött: a vállalati szektort. Végül egyetlen költségvetési konszolidációs kísérlet sem érhet célba, ha nem bővül a foglalkoztatás és nincs tartós gazdasági növekedés, azonban a megszorító

— 471 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

gazdaságpolitikák ezt áldozták fel, az üzleti környezet folyamatos romlása ezt tette irreálissá.

A hitelbefagyás (credit crunch) jelensége Magyarországon Egy gazdaságban a hitelbefagyás (credit crunch) jelensége akkor lép fel, ha hirtelen drámaian csökken a hitelezés a bankrendszer részéről a gazdasági szereplők számára. Ez a kínálati oldalon fellépő jelenség, a bankrendszer a hitelkereslettel szemben nem állít megfelelő mennyiségű és összetételű hitelezést. A magyar pénzügyi rendszer bankközpontú, a tőkepiacok szerepe a vállalati finanszírozásban másodrendű. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb, jobb hitelbesorolású vállalatok még hozzáférnek külföldi bankhitelekhez és tulajdonosi hitelekhez, míg a kisebb, jellemzően hazai tulajdonú vállalatok a hazai banki finanszírozáshoz férnek hozzá, külföldi bankhitelekhez nem. Miután a tőkepiacokon keresztüli finanszírozás nem áll nyitva a magyar kisvállalati szektor előtt, ezért valójában a hazai kisvállalatok kizárólag a hazai bankrendszertől kaphatnak hiteleket: ha ez leáll, akkor kiszáradnak.

A kisebb vállalatok nagy részben devizában adósodtak el, miközben általában természetes fedezettel, exportbevétellel nem rendelkeztek: már a hitelezés pillanatában rejtett kockázat épült be a finanszírozásba.

A válságot követően mind a lakossági, mind a vállalati hitelezésben elhúzódó visszaesést látunk.

Bár a forint gyengülése következtében jelentkező átértékelődésük miatt az állományok még 2009-ben is növekedtek, a reálgazdasági szempontból fontos áramlási mutatókban (bruttó és nettó hitelkihelyezés) a hitelbefagyás felé mutató folyamatok már 2009-ben elindultak. Az árfolyam stabilizálódásával és a hitelezési feltételek további szigorodásával a hitelbefagyás 2011-től már az állományi mutatók szintjén is nyilvánvalóvá vált. Bár a visszaesés mértéke megegyezett más, súlyos pénzügyi válságon átesett országokban látott visszaeséssel, illetve hasonló volt a — 472 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

magas államadóssággal és/vagy devizakitettséggel működő gazdaságokéhoz, de a magyar hitelbefagyás jellemzője az, hogy időben elhúzódott, tovább tartott, mint a hasonló helyzetben lévő gazdaságokban.

A válságot követő negyedik évtől a hasonló helyzetben lévő gazdaságokban az átlagos hitelállomány már emelkedésnek indul, miközben Magyarországon még a válság ötödik évében, egészen 2013 végéig továbbra is csökken a magánszektor GDP-arányos hitelállománya.

A lakossági hitelállomány visszaesése mögött természetes keresletszűkülés is meghúzódik, ennek mélyén már a megváltozott, óvatosabbá váló háztartási döntéshozatal áll. Ezzel szemben a vállalati szektorban leginkább a kínálat vált szűk keresztmetszetté, miközben a válságkezelés során a kereslet is mérséklődhetett, részben annak következtében, hogy a bankszektor a rövidebb lejáratú hitelezés felé fordult, részben pedig a gazdasági növekedés lassulásával összefüggésben.

A bankszektor belső alkalmazkodásának része volt a vállalati hitelek futamidejének a rövidülése. A magyar jegybank pénzügyi kondíciós indexe szerint a bankrendszer mérlegalkalmazkodása évente átlagosan 1%-kal fékezte a gazdasági növekedést a hitelleépülés öt éve alatt. Ez a versenyszférában 20-25 ezer munkahely elvesztését eredményezhette.

A régiós versenytársak körében nem volt tapasztalható hosszan elnyúló hitelbefagyás.

A vállalati hitelállomány folyamatos csökkenésének hatására a vállalati hitelezés ciklikus pozíciója 2010–2011-től kezdve tartósan negatív tartományba került, tehát a vállalati szektor hitelállománya elmaradt az „egyensúlyi” szinttől.

2013 végére a hitelrés – tehát a GDP-arányos hitelállomány eltérése a trend- vagy egyensúlyi értéktől – már a -5 -10 százalékpont közötti sávban alakult. (238. ábra)

— 473 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

238. ábra. Vállalati hitelezési rések

Hodrick-Prescott szűrő alkalmazásával kapott hitelezési rések

Forrás: MNB

A magyar hitelbefagyás súlyosságát jelzi, hogy a többi uniós gazdaságban fellépő hasonló jelenséghez képest lényegesen hosszabb ideig tartott, mélyebb volt, és duálisan működött: egyértelműen a hazai tulajdonú kisvállalati szektort érintette drámai módon. Másik sajátos jellemzője a magyar hitelbefagyási helyzetnek, hogy miközben a bankszektor jelentősen és hosszú ideig csökkentette hitelezését, addig a hitelezési képessége, tőkeellátottsága és likviditása kielégítő volt: képes lett volna hitelezni, de nem tette.

Ez jelentős mértékben annak köszönhető, hogy a magyar bankrendszerben a külföldi tulajdonú nagy bankok játszanak meghatározó szerepet, és az anyabankoknak folyamatosan tőkét kellett emelniük az aktuális és a várható veszteségek fedezésére. Forrásaikat csak olyan mértékben vonták ki, hogy az ne okozzon súlyos likviditási zavart a jellemzően magas hitel/betét aránnyal működő leánybankjaikban. A tőke és a lik— 474 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

viditás látszólag rendelkezésre állt a hitelezéshez, de a hitelezési hajlandóság már nem: időben hosszan elnyúlt a hitelbefagyás.

A 2009 és 2013 közepe közötti hosszan elnyúló hitelbefagyás időszakában a magyar bankrendszer a legjobb minősítésű adósokat kereste, kerülte a kockázatosabb adósokat, és még a legkisebb mértékű kockázatvállalástól is tartózkodott. A hazai vállalati szektor hitelezésében szinte kizárólag csak a nagyobb, biztos piaccal rendelkező és kockázatmentesnek ítélt vállalati csoport kapott hitelt, ezért még jobban eltolódott a hitelezés a nagyvállalatok felé, és a kisvállalatok jellemzően nem vagy csak nagyon magas felár mellett jutottak hitelhez. A nagyvállalati szektor zömében külföldi tulajdonban áll, a pénzügyi tartalékok és hitelképesség alapján eleve lényegesen jobb helyzetben volt a vállalati hitelekhez történő hozzáférés terén, mint a kisvállalatok, ezért a hitelbefagyás 5–6 éve alapvetően a hazai kisvállalati szektort sújtotta. A banki mérlegalkalmazkodás valódi terhét a vállalati szektorban a hazai kisvállalatokra terhelték a zömében külföldi tulajdonban lévő nagy bankok.

A hitelbefagyás megtörése — Növekedési Hitelprogram A Növekedési Hitelprogram indulása előtt a magyar vállalkozások a hitelezés terén lényegesen rosszabb helyzetben voltak, mint az uniós gazdaságok vállalatai. Míg a lengyel, bolgár, cseh, román és balti gazdaságok már a válság után, de még 2013 előtt bővítették a vállalati hitel-állományt, egyedül a szlovák gazdasági szereplők körében csökkent, addig Magyarország a Növekedési Hitelprogram előtt a hitelállomány visszaesése terén legrosszabb helyzetben lévő eurózónával, különösen annak déli csoportjával volt azonos helyzetben. Miközben a 2010 és 2014 közötti költségvetési konszolidáció és gazdasági stabilizáció előtt Magyarország már valójában a fenntarthatatlan egyensúlyi és növekedési pályára került mediterrán országokkal volt egy csoportban, messze leválva a régióról, addig ez a kedvezőtlen helyzet a hitelezés terén a vállalati szektor számára egészen 2013 közepéig fennállt. (239. ábra)

— 475 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

239. ábra. A vállalati hitelállomány éves változása az NHP előtt és az NHP után

Forrás: EKB, MNB

Az államháztartási egyensúly, az államadósság-ráta alakulása, a foglalkoztatás és munkanélküliség, a strukturális reformok indítása terén 2010 és 2012 között Magyarország már levált a mediterrán csoportról, és visszaemelkedett a régiós versenytársak, különösen a másik három visegrádi ország szintjére, de a vállalati hitelezés terén 2013 közepéig azonos helyzetben találjuk a magyar vállalkozásokat az eurózóna déli csoportjával.

2013 közepén belép a Növekedési Hitelprogram, és már 2013 végére igen jelentős változást hoz. A régiós versenytársakkal – Románia kivétel – és a balti gazdaságokkal ellentétben még csökken a magyar vállalatihitel-állomány, de a csökkenés már lényegesen kisebb, mint a román és a mediterrán országok vállalatihitel-állományának csökkenése. Míg 2012 végén még nagyon közel volt a vállalatihitel-állomány csökkenésében Magyarország a mediterrán országokhoz, addig ez 2013 végére már megfordult: megindult a régióhoz való felzárkózás és az eurózóna déli — 476 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

csoportjáról történő leválás a vállalati hitelekhez való hozzáférés terén.

Ez nem csupán mennyiségi fordulatot jelez, hanem a Növekedési Hitelprogram feltételei – elsősorban a 2,5%-os kamatszint és a 10 éves maximális futamidő – következtében jelentős minőségi fordulatot is hoz.

240. ábra. Vállalati hitelezés előrejelzése

Forrás: MNB

tranzakciós alapú, év/év

A Növekedési Hitelprogram teljes fordulatot hozott a kisvállalati hitelezésben. A 2013 közepén indult programnak már az első szakasza 3 hónap alatt pozitív fordulatot hozott a teljes kis- és középvállalati hitel-állományban. A hazai kisvállalati hitel-állomány folyamatosan 46% közötti mértékben csökken negyedévről negyedévre egészen 2013 közepéig, sőt a Növekedési Hitelprogramot megelőzően 2012 negyedik negyedévétől még gyorsul is a kisvállalati hitel-állomány leépülése.

Amilyen éles törést látunk 2012 negyedik negyedéve és 2013 második negyedéve között a hazai kisvállalatok hitelállományában, olyan meredek fordulatot hoz a Növekedési Hitelprogram. A hitelbefagyás teljessé vált 2013 első félévére a hazai mikro-, kis- és középvállalatok részére, ezt néhány hónap alatt sikeresen megtörte a jegybanki hitelprogram.

— 477 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Az is látható, hogy ennek hiányában tovább folytatódott volna a teljes kis- és középvállalati kör számára a hitelállomány leépülése: ez még értékesebbé teszi a hitelbefagyás megtörését. (240. ábra) A teljes vállalatihitel-állomány esetében is pozitív fordulatot hoz a jegybanki program. Mivel a hitelbefagyás döntően a kisvállalati szektorban lépett fel, ezért a jegybanki program helyesen erre helyezte a hangsúlyt, majd a 2013–2014 között teljessé váló egyensúlyi fordulat és különösen a sikeres gazdasági stabilizáció már bővíti a vállalatihitel-állományt.

241. ábra. Átlagos negyedéves hitelfelvétel az NHP előtt és az új hitelek az NHP első szakaszában, iparági bontásban

A vízszintes tengelyen, az egyes ágazatok hitelállományainak átlagos negyedéves változása szerepel az NHP bejelentése előtti időszakban (2009. I. negyedév — 2013. I. negyedév).

Forrás: MNB

A Növekedési Hitelprogram sikerét jelzi, hogy a hitelbefagyás által leginkább sújtott hazai ágazatokban vették fel a mikro-, kis- és középvállalatok a legtöbb jegybanki forrásból finanszírozott növekedési hitelt.

— 478 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

A Növekedési Hitelprogram első szakaszában jelentős volt a hitelkiváltás, de már megindult az új hitelek felvétele: mindkettőt a kiszáradt pénzügyi helyzetben lévő ágazatok vállalatai vették fel a legnagyobb mértékben. (241. ábra) A Növekedési Hitelprogram tartósan megtörte a magyarországi hitelpiacon kialakult hitelbefagyásos állapotot. A hitelállomány bővülésének negyedéves dinamikáját jelző folyamatok azt mutatják, hogy nem csupán néhány hónapra, hanem már középtávra is felszámolta a jegybanki program a korábban kialakult, kialakított mesterséges hitelbefagyás helyzetét. Ezzel a jegybanki hitelprogram elérte a hitelezés trendfordulóját a vállalati hitelezés terén.

242. ábra. Az egyes tényezők hozzájárulása a bankok hitelezési kondícióinak változásához a vállalati szegmensben

A szigorítók és enyhítők különbsége piaci részesedéssel súlyozva. Adott tényezők hozzájárulása a bekövetkezett szigorításhoz/enyhítéshez a szigorítás/enyhítés arányában normálva.

Forrás: MNB, a bankok válaszai alapján — 479 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A bankrendszer szereplői által jelzett, a hitelezés alakulásában legfontosabb tényezők a tőkepozíciók, a ciklikus tényezők, a likviditási tényezők, a verseny és a várakozások. Ezek együtt határozzák meg a hitelfeltételek változását a hazai banki szereplők szerint. A 2008 őszi globális és uniós pénzügyi válság következtében a bankrendszer hitelezési tevékenységét természetesen a ciklikus tényezők határozták meg a legerőteljesebben, de a likviditási szempont is jelentős szerepet játszott. Látható, hogy a várakozások is teljes fordulatot jeleznek 2008 vége és 2009 között: ekkor tudatosult az, hogy a magyar pénzügyi rendszert drámain érinti a válság, hatott erre az IMF–EU-megállapodás, és világossá vált a bankrendszer szereplői számára a mérlegalkalmazkodás kényszere. (242. ábra) Hasonlóan erős a ciklikus tényezők hatása egészen 2010 közepéig, majd a 2010 vége és 2012 közepe közötti időszakban újból, már kisebb mértékben, visszatér a ciklikus tényezők jelentős szerepe. A bankrendszer jelzéseiből az is kitűnik, hogy 2013-ban már a likviditási helyzetük határozta meg alapvetően a hitelezési feltételeket, ezért volt különösen fontos a jegybanki hitelprogram, mert bővítette a kihelyezhető forrásokat. Látható, hogy a bankrendszer véleménye szerint a Növekedési Hitelprogram még nem elegendő a likviditási helyzet megfordítására.

A Növekedési Hitelprogram jelentősége A hitelbefagyással járó magyar helyzetet sem a kormányzat, sem a bankrendszer nem tudta megoldani, erre kizárólag a Magyar Nemzeti Bank volt képes 2013 második felében. Ennek oka, hogy a kormányzat költségvetési élénkítő programot a sikeres egyensúlyi fordulat fenntartása miatt nem vállalhatott. A bankszektor végigvitte a mérlegalkalmazkodást, így a hitelrendszer kínálati oldalán lényegében nem maradt más szereplő, mint a jegybank. A globális jegybankok 2008 utáni monetáris fordulatában szerepet kapnak mennyiségi és minőségi lazítást eredményező programok, ezek sorába lépett be a magyar jegybank a hitelprogramjával.

— 480 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

A magyar jegybank hitelprogramját az is alátámasztotta, hogy a gazdaság stabilizálása nélkül tovább nőtt volna a nem teljesítő hitelállomány a magyar bankrendszerben, ennek következtében pénzügyi stabilitási kockázat lépett volna fel, ezzel az MNB törvényben rögzített mandátumának teljesítése is kockázatossá válik. A költségvetési konszolidáció fenntartása és a pénzügyi stabilitási kockázatok kiszűrése egyértelműen egy jegybanki hitelprogram felé mutattak.

A globális jegybanki világban a brit jegybank programja adott mintát a Növekedési Hitelprogramhoz. A két gazdaság azonban nem csupán a méreteit tekintve, hanem a hitelrendszer és a reálgazdaság szerkezetében is jelentős különbséget mutat. A magyar gazdaságra jellemző éles dualitás, tehát a külföldi tulajdonban levő exportorientált nagyvállalatok és a jellemzően hazai tulajdonban lévő, belföldi piacra termelő mikro-, kis- és középvállalatok helyzetének drámai eltérése alapján a magyar programot a kisvállalati szektor felé kellett irányítani. Ezért lett célzott kisvállalati hitelprogram a Növekedési Hitelprogram.

A program egyben az 1990–2010 közötti évtizedekben felhalmozódott hitelezési torzulások oldását is megcélozta. E torzulások között a hitelezési dualitás a legerősebb: a GDP-hez való hozzájárulásnál lényegesen kisebb a hazai tulajdonú kisvállalati szektor részesedése a hitelállományból. A kisvállalati hitelállomány földrajzi eloszlása is lényegesen koncentráltabb, mint a kisvállalatok hazai gazdaságban történő szétterülése, miközben a kisvállalatok nem csupán mennyiségi és minőségi jellemzőket tekintve is versenyhátrányban vannak a nagyvállalatokkal szemben.

Az NHP első szakaszában a mintegy 750 milliárd forintból 230 milliárd forint hitelt vettek fel a devizahitelek kiváltására, mintegy 180 milliárd forintot meglévő forinthitelek kiváltására, és az új hitelek volumene is csaknem 300 milliárd forintot tett ki. Az új hitelek hatására 2013 harmadik negyedében a teljes hitelintézeti szektor vállalatihitel-állományának nettó változása megközelítette a 600 milliárd forintot, ez a válság kitörése óta a legmagasabb érték volt.

— 481 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

243. ábra. A hitelállomány éves növekedési üteme a vállalati és a kkv-szegmensben

A vállalati szektor idősora tranzakciók alapján, míg a kkv-idősor 2013 negyedik negyedétől becsült tranzakciók alapján.

Forrás: MNB

A vállalatihitel-állomány változásának éves dinamikája nemzetközi összehasonlításban is jelentősen javult, elsősorban a kisvállalati szektorban. A hitelkiváltások döntő szerepet kaptak az NHP első szakaszában, ez erősítette a hitelprogramban részt vevő reálgazdasági szereplők stabilitását, ami közvetlen és közvetett hatásokon át az egész gazdaság stabilizációját támogatta. Az új hitelek több mint fele éppen azt a három gazdasági ágazatot érte el – feldolgozóipar, kereskedelem és ingatlanügyletek –, ahol a hitelezés a válság éveiben a legnagyobb mértékben esett vissza. (243. ábra) A magyar hitelbefagyás igen koncentrált jelenség volt: a nagyvállalatokat nem, de a kisvállalati szektort érintette, az összes gazdasági ágazatot érintette, de erősen összpontosult három ágazatra, miközben a korábban — 482 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

felvett forinthitelek magas kamatszintje és a devizahitelek kockázata veszélyeztette a reálgazdasági stabilizációt. A korábbi, magas kamatozású és rossz szerkezetű (magas devizaarány) hitelek kiváltása javítja az adós vállalatok hitel-visszafizetési képességét, ezért az NHP első szakasza nem csupán azonnal, hanem középtávon is erősíti a gazdasági stabilizációt. A forinthitelek kiváltásával csökken a törlesztési teher, így nagyobb hitelállományt is képesek törleszteni a vállalkozások. A devizahitelek kiváltásával javul a vállalatok pénzügyi helyzete, megszűnik az árfolyamkockázat, ezzel javul az adott vállalat kockázati besorolása, és nő az esélye az új bankhitelekhez történő hozzáférésben.

A 2013–2014-ben végrehajtott gazdasági stabilizációban – ami növekedési, fogyasztási és beruházási fordulatban jelent meg, javuló munkaerőpiaci mutatókban tükröződött és javította a magyar versenyképességet – a hitelbefagyás megtörése igen jelentős szerepet játszott. A jegybanki kamatcsökkentések és a javuló konjunkturális helyzet egyaránt segítette a gazdasági stabilizációt, de ezek önmagukban nem lettek volna képesek megtörni a magyar hitelbefagyást: erre egyedül az NHP volt képes.

Az NHP nemcsak a hitelezés volumenében, hanem a hitelállomány szerkezetében is jelentős javulást eredményezett. A hitelprogram hitelei forinthitelek, hosszú lejáratúak és fix kamatozásúak. Az első szakaszban mintegy 230 milliárd forintot használtak a vállalatok devizahitelek kiváltására, ezzel csökkentették a vállalati szektor teljes hitelállományának árfolyamkockázatát. Az NHP első szakaszában folyósított hitelek átlagos lejárata 6,9 év volt, miközben az adott időszakban fennálló teljes kisvállalati hitelállomány átlagosan alig több mint 2 éves lejárattal rendelkezett.

Az NHP első szakasza már elérte, hogy a kisvállalati teljes hitelállományon belül a forinthitelek aránya 43%-ról 51%-ra emelkedjen, a hitelek átlagos lejárata pedig a válság előtti értékeket megközelítve 3,5 évre nőtt.

Az NHP-hitel fix kamatozása (max. 2,5%) hosszú távra tervezhető törlesztési terhet eredményezett. Mindez együtt minőségi fordulatot hozott a kisvállalati hitelállomány kockázati szintjében, csökkent a teljes kisvállalkozási hitelállomány kockázati szintje, és erősödött a kisvállalatok — 483 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

pénzügyi helyzete. Az NHP első szakasza megközelítőleg 0,5% növekedést eredményezett a hazai GDP-ben, új munkahelyeket is létrehozott, de jellemzően segített megtartani a létező munkahelyeket.

244. ábra. Állami kkv-finanszírozási programok és az NHP összesített állománya

Az Eximbank 2006—2008. évi értékei becslések

Forrás: Támogatott programok kezelői által nyújtott adatok, hitelintézeti jelentések, MNB

A Növekedési Hitelprogram két szakaszában összesen csaknem 19 000 vállalkozás jutott hitelhez, mintegy 1300 milliárd forint értékben. Az első szakasz csökkentette az árfolyamkockázatot és a vállalatok kamatterheit, miközben erősítette a bankversenyt. A második szakasz már a növekedés erősítésére összpontosított, mert a kihelyezések 97%-a új hitel, ezen belül 61% az új beruházási hitelek aránya. A második szakaszban kihelyezett új hitelek harmada mikrovállalkozásokhoz került, és minden harmadik hitel 10 millió forint alatti. Ezzel a jegybanki hitel-

— 484 —

20. fejezet

Hitelezési trendforduló

program révén szétterül a növekedés a vállalatok minden csoportjában, valamint az ágazatok és a földrajzi területek között is.

A Növekedési Hitelprogram két szakasza 2014 végéig együttesen 1%kal növelhette a magyar GDP-t, az alapkamat-csökkentési ciklus hasonlóan 1%-os többletnövekedési hatását is beszámítva a 2013–2014-es növekedési fordulat során a jegybank a két év GDP-növekedésének közel felét támogatta, hozta.

A jegybanki hitelprogram méretét és hatását tekintve is kiemelkedő, amit a 244–245. ábrák jeleznek.

245. ábra. A kkv-hitelállomány megoszlása

Forrás: MNB

A jegybanki hitelprogram nélkül csökkent volna a hitelállomány 2013– 2014-ben, ezzel veszélybe kerülhetett volna a növekedési fordulat. (246. ábra)

— 485 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

246. ábra. A hitelintézeti szektor vállalati hiteleinek 12 havi kumulált tranzakciói

Forrás: MNB

12 havi tranzakciók összege

— 486 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló A 2010 és 2014 közötti sikeres konszolidáció és gazdasági stabilizáció a közgazdaság szigorú szabályait követte. 2010 közepén az új gazdaságpolitika hagyományos és nem hagyományos eszközökkel azonnal megkezdte a pénzügyi válságkezelést. Elsőként az államháztartás hiányát mérsékelte a várható 7%-os GDP-arányos szintről 4% közelébe, ezzel elhárította a költségvetési válságot. Második lépésként 2011 elején egy nem hagyományos gazdaságpolitikai eszközzel, a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításával megállította az államadósság-ráta növekedését, sőt a magán-nyugdíjpénztári vagyon egy részének felhasználásával a GDP-arányos államháztartás trendjét süllyedő pályára állította.

Harmadik lépésként már 2010 közepétől beindította a végig érvényesülő foglalkoztatásbővítést és a munkanélküliségi ráta csökkentését, ezzel már a konszolidáció kezdetén megteremtette a fenntartható egyensúly és a későbbi gazdasági stabilizáció legfontosabb alapját. Tartós foglalkoztatásbővülés és az uniós 65%-os átlagos foglalkoztatási ráta feletti magyar foglalkoztatási szint nélkül sem fenntartható egyensúly, sem tartós növekedés nem képzelhető el Magyarországon.

Negyedszer, 2011 őszén megkezdte a lakossági devizahitel-állomány gyorsított leépítését, amit a végtörlesztés indított el. A sikeres konszolidáció és a későbbi gazdasági stabilizáció szempontjából ez azért volt lényeges, mert a fogyasztási fordulat nem lett volna elérhető a háztartások devizahitel-állományának leépítése nélkül. Ha a családok jövedelmük korábbi magas arányát használják a törlesztésekre és kamatfizetésre, akkor 2014 végéig sem következik be fogyasztási fordulat, enélkül pedig nincs gazdasági stabilizáció. Ötödször, már 2010 közepétől folyamatosan bővítette az új gazdaságpolitika a piaci szereplők jövedelmeit: a 10%-os társasági adó a vállalkozásoknál, — 487 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

a 16%-os egykulcsos családi adó a háztartásoknál hagyott egyre több jövedelmet. A későbbi fogyasztás szempontjából ez döntőnek bizonyult, mert 2011-től évente átlagosan mintegy négyszázmilliárd forinttal növelte a háztartási szektor nettó jövedelmét önmagában az új szja-rendszer, és ez lehetővé tette a korábbi forint- és devizahitelek gyorsított leépítését, bővítette a pénzügyi megtakarításokat, és egy idő után már egyre nagyobb társadalmi csoportok érezték magukat biztonságban: bővítették a fogyasztást. Az egykulcsos jövedelemadózás bevezetése nem azonnali fogyasztási fordulatot célzott meg, ez 2011–2012-ben nem volt reális, hanem megállította a fogyasztás zuhanását, és segítette a háztartások adósságleépítését. 2012-ben már azt is elérte, hogy jelentősen bővüljön a háztartások állampapír-vásárlása, tehát a lakossági többletjövedelem egyre nagyobb mértékben támogatta a pénzügyi konszolidációt, mert az államadósság finanszírozása egyre nagyobb mértékben hazai forrásokból történt.

247. ábra. A kiskereskedelmi forgalom volumenindexei

Szezonálisan igazított éves változás. *A trafikrendszer átalakításából eredő torzító hatástól megtisztított forgalom alapján.

Forrás: KSH-adatok alapján MNB-számítás — 488 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

A közgazdaság logikája szerint mindezek a lépések egy idő után fogyasztási trendfordulót eredményeznek. Ez bekövetkezett 2013-ban, amihez még egy tényező kellett: más gazdaságpolitikai lépéseknek nem volt szabad kioltaniuk a fogyasztási fordulatot megalapozó öt gazdaságpolitikai eszköz hatását. 2012-ben, az indirekt adózásra való áttérés döntő évében az adóemelések hatására 5,7%-os inflációs ráta alakult ki, ez ugyanabban az évben kioltotta a többletjövedelmek hatását, de csupán egyetlen évre korlátozódott ez a hatás: 2013-ban már várható volt egy fogyasztási trendforduló.

A 2010 és 2014 közötti konszolidáció és stabilizáció azért eredményezhetett 2014-re fenntartható egyensúlyt és tartós növekedést, mert közben 2013–2014-ben fordulat történt a fogyasztásban. Egyre nagyobb társadalmi csoportok sikeresen építették le korábbi adósságaikat, egyre nagyobb mértékben növelték pénzügyi megtakarításaikat, és ezt követően már csak idő kérdése volt egy fogyasztási trendforduló: ez 2013-ban bekövetkezett. (247. ábra) A kérdés már csak az volt a fenntartható egyensúlyú és hosszabb távú növekedés szempontjából, hogy tartós lesz-e a fogyasztási fordulat.

Ezt a folyamatosan bővülő foglalkoztatás, a szintén folyamatosan emelkedő reálkeresetek, a 2014-re elért történelmi inflációs mélypont és a fennmaradt lakossági devizahitel-állomány teljes rendezését célzó kormányzati programok együttesen biztosították. A hazai GDP-nek több mint felét adja a bruttó hazai termék felhasználási oldalán a háztartások fogyasztási kiadása, további 20% körüli értékben járul hozzá a felhasznált GDP oldaláról a közösségi fogyasztás és a természetbeni juttatások, ezért a fogyasztás alakulása minden esetben jelentősen hat a gazdasági növekedésre. A kis belföldi piac, valamint a magas export/GDP arány ellenére a hazai fogyasztás a foglalkoztatásban döntő szerepet vállaló hazai tulajdonú mikro-, kis- és középvállalati körben alapvetően meghatározza az árutermelés szintjét, sőt a beruházási hajlandóságot is.

A 2013-ban végbement fogyasztási trendforduló, majd a 2013–2014-es sikeres egyensúlyi fordulat és gazdasági stabilizáció idején tartóssá vált — 489 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

fogyasztási fordulat a következő években döntő hatással lesz a fenntartható egyensúlyra és a GDP növekedésére. Ráadásul szoros összefüggés áll fenn a foglalkoztatásbővülés és a növekedés, a foglalkoztatásbővülés és a fogyasztás emelkedő szintje között. Minél tartósabb a fogyasztás bővülése, annál erősebben hat a gazdasági növekedésre, a tartós gazdasági növekedés fenntartja a folyamatos foglalkoztatásbővülést, mert egy tartósnak bizonyuló fogyasztási fordulatot követően szinte bizonyosan bekövetkezik egy beruházási fordulat. A magyar konszolidáció és stabilizáció idején ezek az összefüggések érvényesültek: tartóssá váló fogyasztási fordulatot időben késleltetetten, de követett egy beruházási trendforduló, majd egy beruházási fordulat.

A lakossági fogyasztás és a jövedelmek reálértékének kapcsolata a 2004 és 2014 közötti időszakban jól mutatja a gazdaságpolitika döntéseinek és irányultságának, valamint az adósságciklus következményeinek a hatását. 2005 közepétől, majd különösen a 2006 második felében elfogadott költségvetési megszorítások következtében a lakossági reáljövedelmek már jóval a globális válságot megelőzően csökkenni kezdtek.

Ugyanakkor ezen időszakban hasonló csökkenés a lakossági fogyasztásban még nem következett be. Ennek oka a laza hitelezési feltételek mellett a háztartások folytatódó – egyre nagyobb arányban devizában denominált – eladósodása volt. A kieső jövedelmeket és az abból adódó negatív fogyasztási hatásokat a háztartások új hitelek felvételével korrigálták. A döntések hátterében az a – kormányzati kommunikációval is rendszeresen megtámogatott – motiváció állhatott, hogy a jövedelmek reálértékének csökkenése csak átmeneti esemény, amit követően ismét visszaállhat egy gyorsabb jövedelemkiáramlás. A folyamat átmenetisége azóta már jól ismert. (248. ábra) A globális gazdasági válság és az arra válaszként adott újabb és újabb, lakosságot terhelő kiigazító csomagok együttesen számottevően csökkentették a lakosság reáljövedelmét, ami 2011-ig, az szja-csökkentés megkezdéséig jellemző is maradt. A csökkenő reáljövedelmek mellett ráadásul a korábban felhalmozott devizahitelek is egyre nagyobb és nagyobb terhet jelentettek. A túlzott mértékűvé váló hitelállomány leépítési kény— 490 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

szere hosszú időszakra meghatározta a fogyasztói keresletet, amely a mérlegkiigazítás következtében a válság óta szinte folyamatosan elmarad a reáljövedelmek változásától. Ezen a hatáson keresztül a válság előtti eladósodás hosszú árnyékot vetett a magyar növekedésre. A legfrissebb becslések szerint 2014–2015-re közelítheti meg a lakosság eladósodottsága a fenntarthatónak tekinthető szintet, és így a lakossági reáljövedelmekben jelentkező pozitív elmozdulás a fogyasztás erősödésében is újból egyre nagyobb arányban jelentkezhet.

248. ábra. A háztartások vásárolt fogyasztása és a rendelkezésre álló jövedelem alakulása

Forrás: KSH, MNB-becslés

Az egyensúlyi fordulatot támogatja a családok jövedelmi fordulata Az első uniós évtizedben a versenyszférában a munkavállalók rendszeres keresete is tükrözte a gazdaságpolitika karakterét. A 2002 közepén elrontott gazdaságpolitika többletjövedelmeit a vállalati szektor már — 491 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

kiigazította: az állami szektorban kifizetett többletkereseteket a versenyszféra 2002–2004 között nem követte.

Ebben az időszakban meredeken emelkedik a háztartási hitelállomány, ezen belül a devizahitelezés, és ez fűti a mesterséges ingatlanpiaci konjunktúrát, emellett a fogyasztási hitelek is felfelé indulnak, és a szabad rendelkezésű hitelek felvétele is nő. Mindkettő fogyasztást finanszíroz, ezért a belföldi árutermelésben részt vevő 50 fő alatti cégek konjunktúrát érzékelnek: bővítik termelésüket és szolgáltatásaikat, emelik a béreket. Ez tört meg 2007-ben, már érezteti a hatását a 2006 szeptemberében elindított első megszorító csomag, innen már meredeken zuhan a kisvállalati szektorban a rendszeres keresetek indexe, és 2009-ben, a válság évében éri el saját mélypontját. (249. ábra) 249. ábra. A rendszeres keresetek éves indexének alakulása a versenyszférában

Éves átlag, 2014 az év első 7 hónapjának átlaga alapján számítva

Forrás: KSH

— 492 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

Kiegyenlítettebb képet mutat és időben késleltetett vonalon fut az 50 fő felett foglalkoztató cégeknél dolgozók rendszeres kereseti indexe. Miközben a kisvállalati szektorban még emelkedik az index, addig itt már stagnál, majd a 2007-es trendváltás után itt is lefele indul, és 2010-ben éri el a rendszeres keresetek mélypontját. 2010 közepén mindkét index felfelé indul, majd a 2012-es gazdasági visszaesés és konszolidáció, valamint csökkenő mezőgazdasági termelés következtében újból csökken mindkét index. 2013-tól újból felfelé indul az 50 fő alatti cégek rendszeres kereseti indexe, miközben elsősorban a globális és európai dekonjunkturális hatásokat tükröző nagyvállalati kereseti index enyhén mérséklődött.

Az egyensúlyi fordulat szempontjából jelentős hatással járt a 2010 és 2014 közötti konszolidáció során, hogy a foglalkoztatásban és ezért a lakossági jövedelmekben meghatározó szerepet játszó 50 fő alatti cégeknél az újabb rendszeres keresetiindex-zuhanás csak egy rövid időre koncentrálódott, a 2012-es évre. A konszolidáció és stabilizáció négy évéből három évben támogatta, és csak egy évben korlátozta a kisvállalati szektorban kifizetett keresettömeg a gazdaságpolitika háztartási jövedelmeket bővítő egyéb hatásait.

A háztartási jövedelmek felhasználását vizsgálva az első uniós évtizedben először folyamatosan csökken a lakosság nettó pénzügyi megtakarítási rátája 2004 és 2007 között, a válság idején, 2008-ban stagnál, majd lényegében először a válságra adott háztartási válasz következtében, majd 2010-től a bővülő jövedelmek és a leépülő tartozások eredőjeként folyamatosan nő a lakosság nettó pénzügyi megtakarítási rátája. Különösen érdekes a háztartások beruházási rátájának az alakulása.

A kiigazítási programok, majd a válságidőszak ideje alatt a lakosság beruházási rátája jelentősen csökkent, és így a beruházások elhalasztása jelentette a mérlegalkalmazkodás legfontosabb csatornáját. Itt csak a 2014-es év hoz fordulatot.

A családi többletjövedelmek a 2010 közepétől végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat következtében jelentősen bővültek. Ebben érdemi hatásúak voltak az adóváltozások, emellett jelentős hatással járt a növe— 493 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

kedés, és már megjelent benne a létszámbővülés jövedelemnövelő hatása is. (250. ábra) 250. ábra. A többletjövedelem keletkezése és felhasználása 2010—2014-re vonatkozóan

Forrás: MNB

Itt érhető tetten a 2010 és 2014 közötti sikeres konszolidáció és gazdasági stabilizáció egyik lényeges forrása. A családok többletjövedelmekhez jutottak, és azt bármire is fordították, hozzájárultak az államháztartás konszolidációjához, a gazdaság stabilizációjához.

A családi többletjövedelmek felhasználási szerkezete azt mutatja, hogy az új jövedelem legnagyobb részét fogyasztásra fordították, a bruttó megtakarítás végül a pénzügyi megtakarításokat bővítette, és az új hitelfelvételek és a korábbi tartozások leépítésének egyenlegét mutató nettó hiteltörlesztés is jelentős részt képviselt. Csökkentették ugyanakkor új beruházásaikat a családok, hiába jutottak többletjövedelemhez, már óvatosabbak voltak, és felelősen döntöttek: ez már a családok pénzzel kapcsolatos gondolkodásának és viselkedésének a változását mutatja.

— 494 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

Azért is sikerülhetett 2010 és 2014 között az államháztartás konszolidálása, mert a magyar társadalom többletjövedelemhez jutó nagy csoportjai azonnal reagáltak a megváltozott gazdaságpolitikára. Nem a korábbi új beruházási vonalon futottak tovább és használták az új jövedelmeket, hanem éppen fordítva, növelték pénzügyi megtakarításaikat, nettó hiteltörlesztőkké váltak és pótolták korábban elhalasztott fogyasztásukat.

A konszolidáció és stabilizáció teljes időszakában érzékelhető ez a fordulat, mögötte lakossági értékváltás történt.

251. ábra. Lakossági jövedelmek felhasználása

A rendelkezésre álló jövedelem arányában, megtakarítási alapfolyamatok

Forrás: MNB

Az 1994 és 2014 között két évtizedet vizsgálva – ez már az 1990-es évek elején lezajlott sokkterápiás piacgazdasági átmenet utáni időszak – először a fogyasztási ráta tér vissza a piacgazdasági átmenet okozta sokkok előtti trendvonalra. 1994 és 2003 között folyamatosan emelkedik a lakossági jövedelmek felhasználásában a fogyasztás szerepe, amit a fogyasztási ráta folyamatosan emelkedő trendje mutat. 2003 és 2005 között csökken — 495 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

a fogyasztási ráta, a lakossági jövedelmeket beruházásra költik, nem csupán eladósodnak a háztartások, hanem a rendelkezésre álló jövedelmek nagyobb arányát fordítják elsősorban ingatlanberuházásra. Ezzel összhangban meredeken csökken a nettó pénzügyi megtakarítási ráta.

(251. ábra) 2002-ben már csökken a korábbi évekhez képest a háztartások jövedelemfelhasználásán belül a háztartások pénzügyi megtakarításainak részaránya. Ezt követően a pénzügyi válságig csak 2005-ben éri el a lakosság pénzügyi megtakarítási rátája a 4–5%-os lélektani határt. A 2010 utáni években már végig 5% felett van a lakosság pénzügyi megtakarítási rátája, ami jelzi, hogy megtörtént a fordulat a családok pénzügyi döntéseiben. (252. ábra) 252. ábra. A háztartások jövedelemfelhasználása

Forrás: MNB

a rendelkezésre álló jövedelem arányában

Magyarország a 30% körüli GDP-arányos lakossági eladósodással éppen az adósságot felhalmozó uniós társadalmi csoport közepén van.

— 496 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

Szoros összefüggés növekedés és beruházás között Már 2006 első negyedében megkezdődött a GDP zuhanása: 4%-os növekedési ütemről a negatív tartományba vitte le a magyar GDP ütemét.

Innen még visszakapaszkodott egy szerény 2%-os növekedési ütemre, azonban a válságot követően innen már lefele vitt a trendvonal. A torz gazdaságpolitika éveiben elromlott beruházási szerkezet már 2006 első negyedétől növekedési ütemvesztést okoz, majd gazdasági visszaesést vált ki a pénzügyi válság utáni évben. 2009-ben éves átlagban csaknem 7%-kal zuhant a magyar gazdaság. (253. ábra) 253. ábra. Növekedés és beruházás

Forrás: KSH

A növekedés és a beruházások között szoros a kapcsolat: magasabb GDP-arányos beruházási ráták támogatják a rövid távú növekedés mellett a hosszabb távú potenciális növekedést is. A beruházási ráta mellett jelentős hatással van a növekedésre a beruházások összetétele is: a magas gépberuházási arány gyorsabb, a magas építőipari beruházási részarány lassúbb növekedést enged meg. (254–255. ábra) — 497 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

254. ábra. A gépberuházások és a növekedés kapcsolata

Forrás: Eurostat 255. ábra. Az építőipari beruházások és a növekedés kapcsolata

Forrás: Eurostat — 498 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

Az épületekbe történő beruházás hosszabb távon kisebb termelékenységnövekedéssel járhat, mint a gépberuházás. Különösen abban az esetben, ha az épületberuházások döntően a lakáspiacon realizálódnak.

Sokkterápia és beruházási szerkezet A régióban rejtett összefüggés áll fent az 1990 és 2010 közötti időszakban a gazdasági siker és a piacgazdasági átmenet gyorsaságában. Minél gyorsabban hajtotta végre egy ország a piacgazdasági átmenetet, annál nagyobb mértékben használt sokkterápiát és olyan eszközöket, amelyek révén növekedési és foglalkoztatási áldozat jellemezte az átmenetet.

Ezek később felborították az egyensúlyt és hosszabb távon kialakították a „se növekedés, se egyensúly” képletet, jobb években a „növekedés vagy egyensúly” helyzetét. A közgazdasági logika szerint egy szűk földrajzi régióban, hasonló méretű és fundamentális jellemzőkkel bíró gazdaságok esetében az alkalmazott sokkterápia, tehát a piacgazdasági átmenet módja hosszú időszakon keresztül alapvetően befolyásolhatja a gazdaságok helyzetét a régiós versenytársakhoz képest.

A piacgazdasági átmenet során Magyarország legalább három ponton súlyos hátrányba került versenytársaihoz képest. Az első pont az örökölt államadósság szintje volt. Bár az 1990 előtti évtizedekben a nyilvánosság, de még az államapparátusban dolgozó szakértők sem ismerhették a pontos adatokat, de az egyre nagyobb szerkezeti és versenyképességi problémákkal küzdő gazdaság hatalmas adósságokat halmozott fel az 1980-as évek végére. Magyarország a volt szocialista országok között az egyik legmagasabb adósságrátával kezdte meg a rendszerváltást. Míg a legtöbb ország a piacgazdasági átmenet során adósságelengedést vagy adósságátütemezést kért és kapott, addig a magyar állam nem. Az örökölt hatalmas államadósság alapvetően befolyásolta a mindenkori költségvetések mozgásterét. Egy-egy külső vagy belső eredetű sokk szinte azonnal az adósság fenntarthatóságára irányította a figyelmet, újabb és újabb kiigazító lépésekre kényszerítve a költségvetést. (Lásd a 212. ábrát.)

— 499 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A második pont a tranzíciós periódus munkapiaci következményei.

A keleti piacok és velük a versenyképtelen szocialista vállalatok összeomlása minden gazdaságban számottevően növelte a munkanélküliséget. Magyarországon a foglalkoztatottak száma 5 év alatt mintegy egymillió fővel csökkent. Az állásukat elvesztő munkavállalók nagy része – ellentétben a cseh, szlovák és lengyel tapasztalatokkal – nem maradt a munkapiacon, hanem kihasználva a korai és rokkantnyugdíjba vonulás laza feltételeit, elhagyva a munkapiacot inaktív ellátásba vonult. Ez a megoldás az átmenetből adódó társadalmi feszültséget rövid távon csökkentette, azonban hosszú távon tartós foglalkoztatási veszteséget eredményezett, ami szinte ellehetetlenítette a növekedés és egyensúly hoszszabb távú fenntartásának esélyét. (Lásd a 170. ábrát.)

A harmadik pont a privatizáció hibás kivitelezése volt. A privatizáció számos nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos szektorban nem járult hozzá a verseny növekedéséhez. Gyakorlatilag állami monopóliumok helyett piaci monopóliumok és oligopóliumok épültek ki az energetikai szektortól kezdve a bankrendszeren át a telekommunikációig. A megoldás, kiegészülve a gyenge versenyszabályozással, túlzott mértékű jövedelemkiáramláshoz és a gazdaság erős dualitásának konzerválásához vezetett. A Magyarország által alkalmazott sokkterápiának három eleme évtizedekre meghatározta a magyar gazdaság felzárkózásának esélyeit.

A régiós versenytársakkal történő összehasonlításban a magyar infrastruktúra eltérései nem voltak olyan jelentősek, amelyek a rossz beruházás/termelékenység eredményt magyaráznák. Egyértelműen a sokkterápiás piacgazdasági átmenet 1990–1994 közötti időszaka, tehát az új piacgazdaság új piacgazdasági szerkezete, annak mély dualitása okozza a negatív eltérést Magyarország számára.

Magyarország e versenyhátrányát, a beruházások, a termelékenység, a piaci szerkezet és munkapiaci feltételek terén kialakult lemaradását csak évtizedek során lehet feloldani, ehhez legalább 25%-os beruházási rátára és a technológiai, valamint gépberuházások magas arányára lesz szükség.

— 500 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

Elsősorban azonban arra, hogy a magas beruházási ráta és a magas gépberuházás, technológiai befektetés szétterüljön a teljes gazdaságban.

Pénzügyi válság és beruházások A globális gazdaságban a 2008–2009-es pénzügyi válság átrendezte a beruházások és megtakarítások összefüggéseit. A válság által sújtott országokban a beruházások a megtakarításoknál tartósabban csökkentek.

256. ábra. A GDP-arányos beruházási ráta és a megtakarítási ráta alakulása pénzügyi válságok után

A szaggatott vonalak a becsült hatásokhoz tartozó 90%-os konfidenciaintervallumot jelölik.

Forrás: IMF World Economic Outlook, 2014. április, 3. fejezet

A 2008–2009-es válság előtti évhez képest a globális gazdaságban 1–2évig tartott a megtakarítási ráták csökkenése, ha a következő néhány évben nem emelkedett vissza a válság előtti szintre. Ez attól függetlenül jellemezte a gazdasági válság által sújtott országokat, hogy csupán eny— 501 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

hén érzékelték a válságot, vagy erős sokkot kaptak. A csoport egy része a korábbi gyors növekedési ütemről stagnálásra váltott, másik része meredeken, akár 6%-kal is zuhant. Mindkét esetben, valamint a két szélső pont közötti átmeneti esetekben is a megtakarítási ráta 1–2 év alatt zuhant, majd újabb trendváltással már emelkedett, és egy, a válság előtti szinthez képes alacsonyabb szinten, de már stagnált. (256. ábra) Ezzel szemben a GDP-arányos beruházási ráták egészen más képet mutatnak. Magyarországon a sikeres, 2013–2014-es fogyasztási és növekedési fordulat után a családok beruházásait tekintve csak az évtized végére várható a korábbi beruházási szint helyreállítása, miközben a lakossági pénzügyi megtakarítások folyamatos bővülésére lehet számítani.

Ez ellentétes hatásokkal jár a fenntartható államháztartási konszolidációra: csökkenti a lakossági beruházások révén keletkező költségvetési bevételeket, de növeli az államadósság finanszírozásába bevonható lakossági forrásokat. A lakossági állampapír-állomány 2012 elejétől folyamatosan bővül, ezért a fenntartható államháztartási konszolidáció számíthat a lakosság megnövekedett érdeklődésére.

A globális gazdasági válság által leginkább érintett országokban a válságot követően csökkennek az állami megtakarítások, emelkednek a költségvetési hiányok, miközben a magánmegtakarítások tartósan nőnek.

Az állam és a családok eltérően viselkednek, a válság sokkjára más-más választ adnak. (257. ábra) A válság és a költségvetési hiányok jelzett összefüggése különösen értékessé teszi a magyar államháztartási konszolidációt, mert még a legjobb helyzetben lévő, de válság által sújtott csoportban is nőtt a költségvetési hiány, miközben Magyarország már 2011-ben beállította a 3% alatti GDP-arányos deficitet. A magyar egyensúlyi fordulat gazdaságtörténeti szempontból és a globális gazdaság egészét tekintve is különleges, mert elég volt a gazdaságpolitika pozitív fordulata ahhoz, hogy már a következő évben, 2011 végére elérje az ország a 3% alatti GDP-arányos költségvetési hiánycélt.

— 502 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

257. ábra. A GDP-arányos állami és magánmegtakarítások alakulása a pénzügyi válság utáni években

A szaggatott vonalak a becsült hatásokhoz tartozó 90%-os konfidenciaintervallumot jelölik.

Forrás: IMF World Economic Outlook, 2014. április

A globális válságok elemzése azt is jelzi, hogy a 2008-as válságot követő helyreállási periódus általánosan gyengébb, mint a korábbi hasonló helyreállítási periódusok voltak. (258. ábra) Az 1991-es és a 2001-es recesszióhoz képest a 2008-as pénzügyi válságot követő szakaszban igen lassú a korábbi gazdasági teljesítmény helyreállítása. Ebben a keresleti oldal tartós változásai szerepet játszhatnak, tehát hogy a vállalati szektor és a háztartások még a korábbi adósságok leépítése után sem lépnek újra a korábbi felelőtlen eladósodás útjára. Szerepet játszhat ebben az is, hogy nem fiskális, hanem monetáris pénzügyi mentőakciókra került sor: a költségvetési pénzeket könnyebb eljuttatni a végfelhasználókhoz, mint a jegybanki forrásokat. Utóbbi esetben a bankrendszerből nem megy tovább a pénz a vállalkozások és háztartások felé. Ez — 503 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

változtathatja a növekedés szerkezetét, de a bankrendszer hitelezési korlátait is mutathatja.

258. ábra. Üzleti ciklusok alakulása az amerikai Conference Board kompozit indexe alapján (1.)

A szürke sáv tartalmazza az index alakulását az 1960 és 1982 között azonosított négy üzleti ciklus idején. A kompozitindex foglalkoztatási, ipari termelési, jövedelmi, fel-

dolgozóipari és kereskedelmi értékesítési adatokat tartalmaz. Az NBER által azonosított üzleti ciklusok tetőpontján az index értéke 100.

Forrás: Siems (2013), Dallas Fed

Azért is lassúbb a 2008-as nagy pénzügyi válság utáni kilábalás és hosszabb a helyreállítási periódus, mert közben végbemegy a Nyugat és Kelet közötti gazdasági korszakváltás. A globális gazdaság feltörekvő országai, különösen Kelet-Ázsia nagy gazdaságai jelentős mértékben veszik át a fejlett nyugati gazdaságok globális piaci pozícióit: ez fékezi a fejlett országok belső helyreállítását.

— 504 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

259. ábra. Üzleti ciklusok alakulása az amerikai Conference Board kompozitindexe alapján (2.)

Forrás: MNB

Már a 2000-es évek nagy amerikai, angolszász és eurózónás pénzügyi buborékok felfújása mögött is ez a globális átalakulás áll, mert az árutermelés döntő többségével szemben a lakásépítést nem lehet globalizálni: az csak helyben, Kaliforniában vagy Las Vegasban történhet. Az amerikai, angolszász és déli eurózóna-csoportokra koncentrálódó ingatlan- és részvénybuborékok azért is jöttek létre, mert az adott országok gazdaságpolitikái nem találtak más olyan ágazatokat, ahol a belföldi kereslet bővítésével vagy a globális piaci térnyerés révén fenn lehetett volna tartani a konjunktúrát az adott országban. (259. ábra) Magyarországon ezzel szemben szinte az uniós csatlakozás pillanatában kialakult a sajátos magyar hitelbuborék53, miközben az uniós piacok Magyarországon – sajátos módon – a nagymértékű lakossági hitelezés nem járt együtt az ingatlanpiaci buborék kialakulásával, aminek több oka volt. Egyrészt, mint azt korábban láttuk, a hitelezés nagyobb része a fogyasztás növelését segítette elő, és így kisebb

53

— 505 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

bővülése és az uniós fejlesztési források együtt többletkeresletet támaszthattak volna a hazai árutermelők számára. Itt jön újból a magyar gazdaság duális szerkezete: ebben a szerkezetben a gazdaság nagy része földrajzilag és a vállalatok száma szerint, valamint a foglalkoztatás szerint nem volt képes részt venni az új uniós munkamegosztásban. Az uniós integráció rövid távon a magyar gazdaság túlnyomó része számára csak akkor hozott többletkeresletet, ha közben hibás gazdaságpolitika mesterséges belső konjunktúrát is gerjesztett. Pontosan ez történt: miközben a korábbinál is szélesebbre nyíltak az uniós piacok, a reálgazdasági szereplők döntő többsége nem azokra, hanem az eladósodással fűtött belső piacbővülésre koncentrált. Ebben szerepet játszott a hibás gazdaságpolitika, a torz és egyensúlyi szinttől jelentősen eltérített árfolyam, a torzító bankrendszer és a devizaadósság felé való állami terelés, továbbá az örökölt duális szerkezet. Az uniós csatlakozás első évtizedének nagy részét egy olyan gazdaságpolitika jellemezte, amely hatásaiban, sőt még megoldásaiban is rokonságot mutat azokkal az amerikai, angolszász és déli eurózóna-gazdaságpolitikákkal, amelyek pénzügyi válságot okoztak.

Azért volt súlyosabb a magyar pénzügyi válság, mert eleve magas államadósságszintről indulva tornászta még feljebb az államadósság-rátát és folyamatosan növelte a külső eladósodottságot.

A 2008–2009-es válságot követő csaknem három évtizedben az egyensúlyinak tekinthető hitelállomány-bővülés üteme elmaradhat a válság előtti évek hitelállomány-bővülési átlagától. A válság előtti gyors hitelnövekedéshez az alacsony induló hitelszint mellett a válság előtti években kialakuló hitelbuborék is hozzájárult, Magyarországon ez tekinthető döntő pontnak. Feltételezhető, hogy az eurózóna jövedelmi szintjéhez történő felzárkózással párhuzamosan a magyar hitel/GDP arány az eurózóna-tagok jelenlegi hitel/GDP arányainak mediánjához közelít. (260. ábra)

nyomást okozott az ingatlanpiacon. Másrészt Magyarországon – a fentebb sorolt országokkal ellentétben – elsősorban nem az árakban történt alkalmazkodás, hanem a lakáspiaci mennyiségekben.

— 506 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

260. ábra. Hosszú távú kivetítés a háztartások hitel/GDP arányára

Forrás: MNB

E pályák mentén a nominális háztartási hitelállomány évente átlagosan mintegy 7-10%-os ütemben bővülhet, ami elmarad a válság előtti hitelbővülési ütemtől. Ez pozitív fejlemény gazdaságtörténeti horizonton, mert az előrevetítés szerint a következő mintegy negyed százados időhorizonton Magyarország nem ismétli meg a fenntarthatatlan lakossági eladósodást. Ez azonban a beruházási rátára azt is jelenti, hogy a háztartások részéről kisebb lesz a hozzájárulás a beruházások terén, mint a válság előtti években volt.

2000-től 2014-ig szektoronként vizsgálva a magyar beruházási rátát azt találjuk, hogy a válság hatására 2009 után 20% alá esik a GDP-arányos beruházási ráta Magyarországon, de 2010 után már egyértelműen a lakosság GDP-arányos beruházási rátájának mérséklődése tartja a 20%-os szint alatt a beruházási rátát: ez egészséges fordulat, a korábbi magas háztartási arány és ráta volt mesterséges. Látható, hogy 2002-től a mesterségesen magas lakossági beruházások nélkül – tehát a válság utáni lakossági beruházási ráta esetén – már 20% alatti lett volna a GDP-arányos — 507 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

beruházási ráta: csak úgy tudta a gazdaságpolitika a 2002 utáni években 20% felett tartani a teljes gazdaság GDP-arányos beruházási rátáját, hogy a lakosság ingatlanberuházásait mesterségesen magas szintre tornászta fel. (261. ábra) 261. ábra. A GDP-arányos beruházási ráta alakulása szektoronként

Forrás: KSH, MNB

Miközben 2002 és 2010 között a vállalati beruházások GDP-arányos aránya 12–14% között mozgott GDP-arányosan, addig az 5–6,5% között alakuló GDP-arányos lakossági beruházások mesterséges, 2–3%-os GDP-arányos részt tartalmaztak: éppen ennyivel volt magasabb a hazai beruházási ráta, mint mesterséges hitelbuborék nélkül lett volna. Miután a társadalom jelentős csoportjai előrehoztak későbbi években, sőt évtizedekben szükséges ingatlanpiaci beruházásokat – ráadásul ingatlanpiaci spekulációs beruházási tevékenységet is finanszíroztak –, ezért a következő mintegy negyed százados időszakaszban aligha várható, hogy a válság előtti szintre emelkedik a lakossági beruházások GDParányos szintje: egy 20–25%-os beruházási rátához tehát más forrásokat szükséges találni.

— 508 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

Válságkezelés alacsony beruházási ráta mellett A 2010 és 2014 közötti konszolidáció és stabilizáció egyik szembetűnő sajátossága, hogy – az egészen 2013 végétől érvényesülő beruházási fordulatig – végig csökkenő bruttó felhalmozás mellett ment végbe. Sőt a 2010–2014 közötti időszakban a 2013 végétől látható fogyasztási trendfordulóig csak 2011-ben volt pozitív tartományban a végső fogyasztás: a konszolidáció és stabilizáció csökkenő végső fogyasztás és bruttó felhalmozás mellett sikerült. Ezzel szemben a pozitív külkereskedelmi egyenleg végig hozzájárult mindkét sikerhez: a többletbevételekből származó adók a konszolidációt, a külföldi működőtőke-beruházások révén létrejött exportkapacitások a stabilizációt támogatták. (262. ábra) 262. ábra. Hozzájárulás a hazai GDP növekedéséhez

* A GDP növekedéséhez való hozzájárulás export- és importadatainak különbsége

Forrás: MNB

felhasználási oldal, az előző év azonos időszakához képest

Különleges körülmények között ment végbe tehát az egyensúlyi fordulat és gazdasági stabilizáció 2010–2014 között, mert a hagyományos — 509 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

forrásokra – fogyasztás és felhalmozás – az időszak döntő többségében nem támaszkodhatott. A 2013-as fogyasztási trendfordulóig és a 2014es beruházási trendfordulóig belső húzóerőkre nem lehetett számítani, ezzel szemben a növekedést erősítette az exporttöbblet, és az államháztartási konszolidációt lehetővé tette az új adórendszer.

A beruházások terén a versenyszféra és a költségvetés is különös módon viselkedtek: a költségvetési beruházások még 2010-ben is rekordszintet értek el, ezt a szintet csak a 2012-től felfutó uniós forrásokból finanszírozott infrastruktúra-fejlesztések érték el újból, miközben a versenyszféra beruházásai a 2010 és 2012 közötti szakaszban végig azonos szinten maradtak. A 2010-es költségvetési beruházási csúcs azt is jelzi, hogy a 2008 és 2010 közötti egyensúlyi kiigazító kísérletet a költségvetési beruházásokon nem vezette át a kormány. (263. ábra) 263. ábra. A beruházások volumenindexei a versenyszférában és a költségvetésben

Forrás: KSH

az előző év azonos időszakához képest

— 510 —

21. fejezet

Fogyasztási és beruházási trendforduló

A beruházási ráta csökkenésében a mesterségesen magas háztartási és üzleti ingatlanberuházások magas szintjének megszűnése áll. A beruházások 2008–2011 között jelentősen csökkennek, ebben meghatározó szerepet kap az ingatlanügyletek csökkenése. A válság utáni beruházási alkalmazkodás során elsősorban az ingatlanberuházásokat csökkentették, ez jelzi, hogy korábban mesterséges ingatlanpiaci buborék jellemezte a magyar gazdaságot, tehát felfújt és mesterséges volt a 20% felett beruházási ráta. (264. ábra) 264. ábra. Beruházások változásának összetevői 2008–2011 között

Forrás: KSH, mgfi

Különösen hibás volt ennek finanszírozási szerkezete a magas devizahitelrész miatt. A növekedés/építés között fennálló gyenge kapcsolat miatt egyértelmű, hogy mesterségesen fenntartott beruházási ráta mögött a hibásan finanszírozott és a növekedés szempontjából alacsony hatékonyságú ingatlanfejlesztési konjunktúra állt.

— 511 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon A magyar gazdaság 2013–2014 között növekedési trendfordulót hajtott végre. A 2010–2014 közötti konszolidáció és stabilizáció időszakában egyetlen évben csökkent a hazai GDP, 2012-ben. Az 1,7%-os GDP-csökkenés megegyezik az átlagos és az eurózóna átlagos gazdasági teljesítésének csökkenésével 2012-ben. A fejlett országok 2009-ben a GDP zuhanását, majd 2012-ben a W alakú recesszió második visszaesését élték meg. A jól teljesítő lengyel, cseh és szlovák gazdaságban nem csökkent a GDP, a horvát és a szlovén gazdaságban igen, a magyar gazdasági visszaesés a régióban közepesnek értékelhető.

A 2012-es visszaesés okai mindenhol mások voltak. A magyar GDPcsökkenés mögött nagyjából a visszaesés felét a mezőgazdasági termelés 20%-os csökkenése okozta, további 0,3–0,4%-ot jelent az egyes ipari termelési kapacitások más feltörekvő országokból történő áttelepítése, és mintegy 0,5–0,6%-ot magyaráz a pénzügyi konszolidáció, az indirekt adók növelése következtében megemelkedő infláció, az ennek révén csökkenő fogyasztás.

2013–2014-ben azonban már növekedési trendforduló történik. A trendforduló mögött több, egy irányba mutató fordulat áll. A járműipar kapacitásainak folyamatos bővülése jelentős hatást gyakorol a növekedési fordulatra, abban tehát exportbővülési húzóerő fontos szerepet játszik.

Az uniós források gyorsabb lehívása is támogatta a növekedési trendfordulót, így a fordulat másik oka az építőipar és a hozzá tartozó ágazatok uniós forrásból felfutó fejlesztései. A fogyasztás bővülése is hatott, ami megjelent a kiskereskedelmi forgalom és a belföldi turizmus bővülésében.

Belső hitelezési fordulat is hozzájárult a növekedési fordulathoz, ami a jegybanki hitelprogram által megcélzott kisvállalatok hitelbővülései miatt következett be. A vállalatok hitelállománya a korábbi negyedévek— 512 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

re jellemző, mintegy 5%-os csökkenés után már bővült. A hitelállomány már szétterül a gazdaságban, érinti a belföldi fogyasztásnövekedésben részt vevő vállalati csoportokat, az exportáló cégek beszállítóit, az építőipart és a szállítást, valamint a mezőgazdaságot és élelmiszeripart.

A jegybank hitelprogramja azokban az ágazatokban hoz változást, ahol korábban a legjobban szűkült a hitelforrás: ez rejtett oka a növekedési fordulatnak, a korábbi szűk keresztmetszeteket célzottan feloldja a kisvállalati hitel.

Mindezek következtében 2014-ben már beruházási trendforduló is végbemegy a magyar gazdaságban, a korábbi 16–17%-os beruházási rátáról 20% fölé emelkedik a magyar beruházási ráta. Ebben valamennyi, a növekedési trendfordulóban részt vevő tényező szerepet játszik. Így lesz önfenntartó a fordulat: a beruházások bővülését támogatják az uniós forrásokból finanszírozott infrastruktúra-fejlesztések, a bővülő fogyasztás és a kisvállalati hitelállomány fordulata együtt beruházási növekményt hoznak, a bővülő beruházások fenntartják az előző fordulatokat.

A növekedési fordulatot előre jelzik a kisvállalatok A 2013–2014-ben bekövetkező növekedési trendforduló a magyar kisvállalati szektor beruházásainak és a kisvállalatok bizalmi indexének alakulásában is tükröződött. 2012-től meredeken erősödő pályára áll a kisvállalati bizalmi index, majd 2013-ban megnő a meredeksége, csakúgy, mint a kisvállalati tervezett beruházások összege esetében: 2012-ben már enyhén emelkedik, majd a 2013–2014-es szakaszban a bizalmi indexszel azonos meredekséget mutató növekedési pályára áll. A makrogazdasági fordulat együtt járt tehát a hangulati, várakozási fordulattal. Ez természetes, hiszen egyre többen hitték el a magyar gazdaság szereplői közül, hogy a 2010-ben indult új gazdaságpolitika sikert hoz. (265. ábra) 2010-ben nem vezettek be újabb megszorítást, sőt az új közteherviselés révén sikerült kezelhető szintre csökkenteni a várhatóan kezelhetetlen GDP-arányos költségvetési hiányt. 2011-ben sikerült megállítani annak — 513 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

folyamatosan növekvő trendjét, majd 2011 őszén és 2012 telén a magyar gazdaság sikerrel védett ki egy jelentős pénzpiaci támadást. Javult a háztartások pénzügyi helyzete – végtörlesztés és árfolyamgát bevezetése, egykulcsos adórendszer révén kiengedett több százmilliárd forint –, ezek együtt előkészítették a kisvállalatok várakozásaiban bekövetkező fordulatot.

265. ábra. A magyar kkv-k által év elején az adott évre tervezett beruházások összege és a bizalmi index alakulása 2014 elején

Forrás: GE Capital European SME Capex Barometer, 2014. I. negyedév

A 2013–2014-es növekedési fordulathoz nem lett volna elegendő a külföldi működőtőke-beruházások által bővülő exportszektor, kiemelten a járműipari kapacitások bővülése, és még az uniós források gyors lehívása sem, mert ezek együtt sem lettek volna képesek javítani a kisvállalkozási szektor hangulati és várakozási indexét. A kisvállalati szektor nélkül azért nem lett volna növekedési fordulat, mert korábban sem volt: a járműipar a megelőző években is bővülést mutat, már 2010 után évről évre nő az uniós források lehívása, fordulat mégsem történt.

— 514 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

2013–2014-ben valamennyi lényeges gazdaságpolitikai eszköz pozitív hatása összeért és fordulatot eredményezett. A kisvállalati hangulati és várakozási index fordulatában az új adórendszer jelentős szerepet játszott, ahogy a lakossági hitelállomány leépítésének első lépései is.

Pozitívan hatott a 2012 elején elindított új államadósság-finanszírozási koncepció is, amely felértékelte a lakosság részére kínált állampapírokat.

Jelentősen és folyamatosan nőtt 2012 elejétől a konszolidáció teljes időszakában a lakossági állampapír-állomány, ami segítette a fordulatot, mert erősítette az állampapírba befektető háztartások biztonságérzetét.

A jegybank hitelprogramja nélkül sem következett volna fordulat a kisvállalati szektor beruházásában, hiába javult a hangulati és tervezett beruházási index: ha nem érik el az olcsó hitelforrásokat, nem következik be a hangulatváltozás a kisvállalati beruházásokban.

A 2010–2014 közötti szakaszban a magyar pénzügyi konszolidáció és gazdasági stabilizáció egyik legfontosabb tanulsága az, hogy nem elegendő egyetlen varázsszó, amely előhívja a sikert, több lényeges gazdaságpolitikai és monetáris eszközt kell egyszerre és azonos irányban működteti a fordulatok érdekében.

Növekedési fordulat a foglalkoztatás bővülésével A növekedési fordulat mögött egy másik folyamatosan felhalmozódó javulás is meghúzódik: a munkaerőpiac helyzetének javulása. 2010 közepétől megszakítás nélkül, a szezonális hatásokat figyelembe véve bővült a foglalkoztatás, és csökkent a munkanélküliségi ráta a magyar gazdaságban.

Először még nem hatottak a közmunkaprogramok, ezeket csak 2011 után hirdette meg a kormány. Elsőként a 2009-es gazdasági visszaesés rövid helyreállítási periódusa révén, valamint az új kormány által meghirdetett új gazdaságpolitika hatására javult a munkaerő-piaci helyzet.

A második pozitív hatását alig lehet túlbecsülni, hiszen a gazdasági szereplők számára 2010 közepén világossá vált, hogy az új kormány valóban — 515 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

új politikát és új gazdaságpolitikát követ. Nem vezetett be új megszorító programot, sőt oldotta a korábbi megszorítások dekonjunkturális hatását, bevezetve a 10%-os kisvállalkozási-társasági adót. A bankadóval és a válságadókkal célzott válságkezelésre tért át a korábbi általános pénzügyi válságkezelés helyett. Ez a piaci szereplők döntő többsége, különösen a hazai kisvállalati szektor számára azt üzente, hogy nem lesz újabb recesszió, sőt javul az üzleti környezet.

Döntő mértékben tehát az üzleti várakozásokban bekövetkezett pozitív fordulat állt a munkaerő-piaci fordulat mögött 2010-ben. Az új politika és az új gazdaságpolitika megindulásának pillanatától kezdve, 2010 közepétől nő a foglalkoztatás, és csökken a munkanélküliség. Ezt tovább erősítették a következő évek munkaerő-piaci intézkedései: a közmunkaprogramok, az új Munka Törvénykönyve, a szakképzési és felnőttképzési rendszer, a munkahelyvédelem akcióterv, a női foglalkoztatást segítő lépések és az új adórendszer. Az új gazdaságpolitika már az indulás pillanatában az örökölt munkaerő-piaci torzulásokat célzott foglalkoztatást támogató eszköztárral kezelte: először a hangulatot és a várakozásokat 2010 közepétől, majd azokat a munkaerő-piaci területeket, ahol a hazai foglalkoztatási ráta drámai mértékben elmaradt az uniós átlagtól.

A munkaerőpiac belső szerkezeti javulása folyamatosan segítette a konszolidációt, majd döntő szerepet kapott a stabilizációban is. Ez fordítva is igaz: a pénzügyi konszolidáció segítette a bővülő foglalkoztatást, mert többletbevételhez juttatta a költségvetést. Az egykulcsos adórendszer egymillió új adózót vont be az adóztatásba, még a közmunkaprogramban részt vevők béréből is fizették a 16%-os egykulcsos jövedelemadót, míg korábban a munkanélküli-járadékból nem fizettek jövedelemadót. A gazdaság stabilizálását még erősebben támogatta a foglalkoztatás folyamatos bővülése, mert végig erősödött a munkahelyteremtési érdek és a munkavállalási érdekeltség a magyar gazdaságban.

Már 2012 közepétől megindul a kisvállalati szektorban a tervezett beruházások terén a fordulat. Emögött részben a munkaerő-piaci helyzet — 516 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

javulása áll, a hangulati fordulat mögött pedig motivációs fordulat húzódik meg. A vállalkozók számára a hazai munkaerőpiac a 2002 és 2010 közötti időszakban kettősséget mutatott: nőtt a munkanélküliség, és csökkent a foglalkoztatás, de még jobban csökkent a munkavállalási motiváció az alacsony képzettségű csoportoknál és más alulfoglalkoztatott munkavállalói csoportoknál. Minél kevesebb volt a munkalehetőség, annál kevesebben kívántak dolgozni. Itt következett be egy folyamatos javulás az új politika és új gazdaságpolitika következtében, mert a gazdaságpolitika munkaközpontú adórendszerrel erősítette meg a munkavállalók motivációját.

A növekedési trendforduló mögött, ami nyílttá vált 2013–2014-ben, olyan folyamatos motivációs, hangulati és várakozási trendváltás húzódik meg, amely mind a három munkaerő-piaci szereplő – a munkavállalók, a munkáltatók és az állam – esetében már 2010 közepétől érvényesült. Valóban gazdaságtörténeti bravúr, hogy 2010–2014 között válságban, majd konszolidáció és stabilizációs válságkezelés időszakában lényegében egyetlen pillanatra sem torpant meg a foglalkoztatás bővülése és a munkanélküliség csökkenése, természetesen a szezonális hatások beszámításával.

A növekedési fordulat több lábon áll A 2013–2014-es növekedési trendfordulóban jelentős szerepet játszott az export bővülése, amely a külpiaci kereslet bővülésére épült. Hasonló szerepet játszott ebben a beruházási ráta emelkedését hozó gyorsított uniós forráslehívás, a jegybanki hitelprogram és a külföldi működőtőke-beruházások növekedése is. (266. ábra) A 2008 után folyamatosan csökkenő beruházási ráta 2013-tól újból emelkedő pályára állt, ez nélkülözhetetlen forrása a növekedési fordulatnak. (267. ábra)

— 517 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

266. ábra. Az exportpiaci részesedés alakulása

Forrás: MNB

éves változás, * becsült érték

267. ábra. A beruházási ráta alakulása szektoronként

Forrás: KSH, MNB

* becsült érték — 518 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

A legnagyobb fordulat a munkaerőpiacon ment végbe: 2010–2012 között enyhén, majd ezt követően meredeken csökken a munkanélküliségi ráta, miközben folyamatosan bővül a foglalkoztatás. A munkanélküliség csökkenése annak ellenére következik be, hogy egyre nő a munkaerőpiacra visszalépők száma és aránya. A bővülő foglalkoztatás, az egyre növekvő munkahelykínálat és az ugyancsak erősödő munkavállalási képesség együtt azt eredményezik, hogy a korábban a munkaerőpiacról távozók jelentős része visszatér, és munkát keres. A munkaerőpiacról kivonult munkavállalói csoportok nagy része külföldi munkalehetőséget nem vállal, mert ehhez sem a képzettség, sem a többi szükséges feltétel nem áll rendelkezésére. Az alacsony képzettségűek, az 50 év feletti munkanélküli csoportok, a női munkanélküliek jelentős része nincs olyan helyzetben, hogy a hazai munkaerőpiacról kilépjen az európai piacra vagy a globális munkaerőpiacra, míg a 25 év alatti munkanélküliek esetében ez már reálisabb lehetőség.

A pénzügyi megtakarítási ráta alakulásának is szerepe van a növekedési fordulatban. Az új gazdaságpolitika egyszerre erősítette a munkavállalók munkavállalási hajlandóságát és a munkaadók munkahely-teremtési motivációját, miközben ösztönözte a pénzügyi megtakarítást, az emelkedő pénzügyi megtakarítások a családok és kisvállalkozók körében erősítették a pénzügyi biztonságot. A kisvállalkozási és a háztartási szektor – hasonlóan az olasz, spanyol, portugál, lengyel gazdasághoz – ezer szállal kötődik a javuló hangulati és vállalkozási indexhez, amely azonban több más területre is hat. (268. ábra) A 2008-as pénzügyi válságot követően meredeken nő, a lakosság megtakarítási rátája: a családok pénzzel kapcsolatos értékrendje gyorsan és döntően megváltozott. A megtakarítási rátában azonban a vállalati megtakarítások is benne vannak, ahol szintén jelentősen változott a motiváció: a vállalatok, ezen belül a kisvállalatok felértékelték a pénzügyi tartalékokat, az azonnali elköltéssel, sőt az új beruházással szemben is. Mivel a magyar gazdaságban szorosan összefonódik a kisvállalati szektor a háztartási szektorral, ezért a mindkettőnél bekövetkező motivációs és értékrendbeli fordulat jelentősen emelkedő megtakarítási rátában találkozik.

— 519 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

268. ábra. A lakosság nettó pénzügyi megtakarítási rátája és a munkanélküliség alakulása

Forrás: KSH, MNB

* a rendelkezésre álló jövedelem arányában

1994 és 2002 között együtt mozgott a megtakarítási ráta és a munkanélküliségi ráta: mindkét trendvonal lefelé mutatott. 2002 után egészen a 2008-as válság kitöréséig egy irányba mozog a két ráta, de a megtakarítási ráta ugrik, miközben a munkavállalási ráta még enyhén, de folyamatosan emelkedik egészen a válságig. Ezt követően a 2008–2010 közötti időszakaszban azonos pályára áll a megtakarítási és a munkanélküliségi ráta, majd a munkanélküliség ráta először enyhén, majd meredeken csökken.

Az uniós források támogatták a növekedési fordulatot A növekedési fordulatot 2013–2014 között már jelentősen segíti az uniós források lehívásának gyorsulása.

2013-ban az uniótól érkező pénzügyi transzferek nettó egyenlege elérte a GDP 5,5%-át, ami 1,5%-kal magasabb az előző évi szinthez képest.

— 520 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

Ez segített a külfölddel szembeni adósságleépítésben és a beruházási ráta emelkedésében.

Először 2008 végétől emelkedik egészen 2010 közepéig a nettó uniós transzfer. Ez annak köszönhető, hogy meggyorsult az uniós források lehívása, majd 2012 második felétől emelkedő pályára áll a transzferegyenleg, alapvetően a nettó uniós transzferek emelkedése miatt. (269. ábra) 269. ábra. A GDP-arányos transzferegyenleg alakulása

Forrás: MNB

négy negyedéves adatok

Magyarország a 2004-es uniós csatlakozást követően jelentős mértékű uniós támogatást kapott: az első uniós évtizedben, 2004–2014 között 30 milliárd euró pénzügyi forrást használt fel az ország. A 2004–2010 között elrontott gazdaságpolitika, majd sikertelen költségvetési kiigazítás végig támaszkodhatott a pozitív nettó uniós transzferre, ezek növekedési hatására, mégsem sikerült egyik kiigazítás sem.

A 2008–2010 közötti nettó uniós transzferek pozitív hatással voltak a beruházásokra és a növekedési ütemre, melyek költségvetési bevételeket — 521 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

hoztak az államháztartás számára. Ennek ellenére tervezték a 2010-es költségvetést a fenntarthatatlan 7% feletti hiányszinten. A 2010–2014 közötti sikeres konszolidáció szintén támaszkodhatott jelentős és fokozatosan növekvő nettó uniós pénzügyi transzferekre, ezek támogatták a fenntartható 3% alatti költségvetési hiányt.

A két időszak összehasonlítása az uniós transzferek terén világos összefüggést jelez: az uniós források segítik a költségvetést, de ez sem elég a 3% alatti hiányhoz, ha hibás a gazdaságpolitika. Az uniós források szükséges, de nem elegendő feltételei a 3% alatti államháztartási hiánynak, az államadóssági ráta csökkenésének és munkaerő-piaci fordulatnak.

Jelentős uniós transzferek esetén – ha a gazdaságpolitika egyéb területein nem következik be fordulat – nincs sikeres konszolidáció és stabilizáció.

Még jelentősen bővülő uniós forráslehívás esetén – ahogy az 2008– 2010 között történt – sem tartható fenn a konszolidáció és stabilizáció.

Hasonló a helyzet a külföldi működőtőke-beáramlással: jót tesz a beruházási rátának, a gazdasági növekedésnek és költségvetési bevételeknek, de önmagában nem oldja meg a konszolidáció és stabilizáció feladatait. A 2010–2014 közötti időszakban már jelentősen hozzájárult a sikeres konszolidációhoz és a tartós stabilizációhoz, mert helyes gazdaságpolitika keretében működött. A 2010 közepétől végbement pozitív gazdasági fordulat felerősítette az FDI és az uniós transzferek pozitív hatásait. Javuló üzleti környezetben, javuló munkaerő-piaci feltételek között erősödött a konszolidáció és stabilizáció.

A sikeres magyar konszolidáció és stabilizáció fontos tanulsága, hogy a külső források csak segíteni képesek egy gazdaság pénzügyi konszolidációját és tartós stabilizációját, önmagukban ehhez nem elegendőek: ha nem támogatja őket helyes gazdaságpolitika, akkor elmarad a siker. Az uniós transzferek és a külföldi működőtőke-beruházások ellenére 2008–2010 között nem történt sikeres pénzügyi konszolidáció, nem állt le az államadósági ráta emelkedése, miközben tovább csökkent a foglalkoztatás, és nőtt a munkanélküliség. A külső pénzügyi források

— 522 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

nem oldják meg egy ország alapvető pénzügyi és gazdasági gondjait, erre csak a belső tényezők képesek.

A növekedési trendfordulót a változó hitelfelvétel támogatta A magyar gazdaságban 2010 után rejtett, de folyamatos hitelezési fordulat ment végbe. A 2008-as pénzügyi válságot követően azonnal megindult a bankrendszer mérlegalkalmazkodása, ez a hitel/betét mutató és az új hitelek folyamatos csökkenését eredményezte. Először a bankrendszer, majd a háztartások és a vállalati szektor is megkezdik a hitelállomány leépítését: a hitelezési fordulat első eleme a korábban felvett hitelállományok gyorsított leépítése. A második elem a devizahitelezés visszaszorulása, amit a háztartások devizahitel-felvételének 2010 közepén való megtiltása indít el. Ezt követi a végtörlesztés, az árfolyamgát, majd 2014 második felétől a lakossági devizahitel kivezetéséhez megtett lépéssorozat.

A hitelezési fordulat harmadik eleme a lakossági új hitelfelvétel csökkenése, ez részben a bankrendszer, részben azonban a családok módosult magatartásának a következménye. Mindenki óvatosabbá vált, ami az új lakossági hitelfelvétel csökkenéséhez vezetett. A vállalati szektor esetében hasonló tendencia tapasztalható, itt is óvatosabbá váltak a gazdasági szereplők, találkozott a bankrendszer mérlegkiigazítása és a vállalatok csökkenő hitelfelvételi kedve.

A negyedik elem már a jegybanki hitelprogramhoz kapcsolódik: ez teszi lehetővé a magyar hitelbefagyás megtörését.

2008 után a hitelezési fordulatot az jellemzi, hogy minden szereplő a korábbihoz képest ésszerűbb és felelősebb magatartást tanúsít, azonban a bankrendszer szereplői túllőnek a célon a mérlegkiigazításban, különösen a kisvállalati szektor szereplői nem férnek hozzá hitelhez. A válságkezelés közbeni „túllövés”, a bankrendszer hitelnyújtási tevékenységének — 523 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

racionálisnál nagyobb mértékű csökkenése nem a mérlegalkalmazkodás következménye, abban 2010 után a bankrendszerrel kapcsolatos gazdaságpolitikai döntések meghatározó szerepet játszottak.

2010 közepétől a bankrendszer hitelezési képessége folyamatosan magas, miközben hitelnyújtási hajlandósága egyre csökken. Miközben javulnak a makrogazdasági mutatók, az üzleti élet szereplői egyre rosszabb hitelezési feltételrendszerrel találkoznak. A bankrendszer a vállalati szektor szereplőit büntette a bankadóért, a végtörlesztésért és más gazdaságpolitikai lépésekért. Ebben hozott változást a Növekedési Hitelprogram, ez tette véglegessé a hitelezési fordulatot 2013–2014-ben.

A gazdasági fejlettség és a hitelezés kapcsolata lineáris: vagyis magasabb hitelállomány nagyobb egy főre eső gazdasági teljesítménnyel párosul, illetve nagyobb egy főre jutó GDP mellett magasabb hitelállomány alakul ki. A globális gazdaságban a két tényező közötti összefüggés különböző mértékű. (270. ábra) 270. ábra. A gazdasági fejlettség és a hitelezés közötti kapcsolat

Forrás: BIS

2012. végi adatok — 524 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

A 2008-as pénzügyi válságot követő magyar hitelezési folyamatok viszszafogták a GDP növekedésének ütemét. Minden piaci szereplő hitelezési magatartása módosult, kevesebben vettek fel hitelt a korábbihoz képest, ezért a hitel/GDP arány negatív irányba változott, ez először rejtve hatott az 1 főre jutó GDP növekedésének ütemére. 2009-ben már nyíltan megjelent a hatás, mert zuhant a GDP, 2010-től újból rejtett módon visszafogta a magyar GDP-növekedés ütemét. Éppen a költségvetési konszolidáció és gazdasági stabilizáció éveiben érvényesült negatív módon a szoros összefüggés a hitel/GDP-arányos növekedés és a 1 főre jutó GDP növekedése között a magyar gazdaságban.

Magyarországon a vállalati hitelezés lényegesen nagyobb növekedési hatással jelentkezik, mint a lakossági hitelezés. A lakossági hitelállomány változása is hat a növekedésre, de meghatározó a vállalati hitelezés. Az uniós csatlakozás körüli években egészen 2005 első feléig bővül a vállalati hitelezés, de már a 2006. szeptember 1-jétől bevezetett első megszorító program előtt csökken. A vállalati hitelezés alakulása mögött a szektor magatartása már tükrözi az elrontott gazdaságpolitikát. Az uniós csatlakozás egyszeri és különleges konjunkturális helyzetet hoz, mégis csökken a vállalati szektor beruházási hitelfelvétele, ez jelzi a romló hazai üzleti környezetet. (271. ábra) Az újabb törés a 2008-as válság után következett be, és tartósnak bizonyult. A 2009-es jelentős GDP-visszaesés mögött a vállalatihitel-állomány jelentős csökkenése is meghúzódik, majd az először eredménytelen, majd sikeres pénzügyi konszolidáció is végig mérséklődő vállalatihitelállomány mellett megy végbe.

A 2010–2014 közötti sikeres költségvetési konszolidációt és gazdasági stabilizációt nem támogatta a vállalati hitelezés, sőt a vállalatihitel-állomány csökkenése rejtve fékezte is azt. Bár egy-egy negyedévben képes volt bővülni a vállalatihitel-állomány, de a konszolidációs szakasz négy éve során végig a negatív tartományban maradt.

— 525 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

271. ábra. A pénzügyi kondíciós index dekompozíciója

A mutató a pénzügyi kondícióknak a hitelezésen keresztül a GDP éves növekedésére gyakorolt hatását számszerűsíti.

Forrás: MNB

Hasonló összefüggés áll fenn a lakossági hitelek és a konszolidáció között, bár a lakossági hitelek és a gazdaság növekedése között lazább a kapcsolat, mint a vállalati hitelezés és a GDP növekedése között. A lakossági hitelállomány leépülése negatívan hatott a konszolidációhoz szükséges költségvetési bevételekre. A konszolidációs gazdaságpolitika azonban segítette a háztartások nettó pénzügyi vagyonának bővülését.

A családok az adóreform révén kapott többletjövedelem 2/3 részét a korábbi hitelek leépítésére, 1/3 részét új pénzügyi megtakarításra fordították. Ennek révén nőtt a lakosság részesedése az államadósság finanszírozásában, ezzel nőtt az államadósság finanszírozásának a biztonsága.

A hitelezés és növekedés kapcsolatára számos vizsgálat és becslés készült, ezek alapján a magyar gazdaság esetében a hitelkínálat 10%-os bővülése éves időhorizonton 1–2%-kal növeli a magyar GDP-t. Hasonló — 526 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

az összefüggés a cseh gazdaság esetében: a vállalatihitel-kínálat 1%-os visszaesése 0,2%-os GDP-visszaesést eredményez. Minden ország esetében fennáll egy pozitív és egy negatív kapcsolat a hitelállomány, valamint a GDP-változások között, a mérték különböző, de az összefüggés iránya azonos. (8. táblázat) 8. táblázat. Becslések a hitelezés és növekedés kapcsolatára

Forrás: MNB

A hitelezés szerepe a válság idején jelentősen felértékelődött a növekedés szempontjából. A fejlett gazdaságokban a hitelállomány-bővüléssel együtt járó válságkezelés lényegesen könnyebb, mint enélkül, a hitelállomány leépítésével még nehezebb a válságkezelés. A válság évében a fejlett gazdaságok körében a hitelállomány növekedése nélkül, illetve a hitelállomány bővülése mellett megvalósuló válságkezelés mintegy 3%-os különbséget eredményez a GDP-ben. Az összefüggés a válságot követő második évben is fennáll: hitelbővülés mellett a GDP-dinamika 1,5–2%kal haladhatja meg a hitelezés nélkül végbement kilábalást. (272. ábra)

— 527 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

272. ábra. Reál GDP (medián) növekedési üteme válságperiódusok környékén

nyolc negyedévvel válság előtt és után

Forrás: Sugawara, N. – Zalduendo, J. (2013): Credit-less recoveries: neither a rare nor an insurmountable challenge. Worldbank Policy Research Working Paper, WPS 6459.

A pénzügyi és gazdasági válságok vizsgálata során érdekes különbséget tártak fel a válságot követő helyreállítás trendjében a hitel nélkül és a hitellel megvalósuló helyreállítások között. A hitel nélküli helyreállítás azért történhet meredekebb görbén, mint egy hitellel megvalósuló helyreállítás, mert jellemzően mélyebb recesszióból indul. Ugyanakkor hoszszabb távon azért lassabb a hitelezés nélküli helyreállítás, mert a hitelek hiányában elmaradó beruházások a rövid távú növekedés mellett a gazdaság hosszú távú növekedési képességét is negatívan érintik. A válság kezelésének nemzetközi tapasztalatai alapján egyértelmű, hogy lényegesen nehezebb volt a 2010–2014 közötti magyar konszolidáció és stabilizáció a hitelállomány bővülése nélkül, sőt a hitelezés leépítése mellett, mint ha szinten maradt, esetleg bővült volna a hitelállomány. Magyarországon valójában egy „creditless recovery” ment végbe, még a válságot

— 528 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

követő fél évtized végén sem bővült a hitelállomány, mégis sikeres volt a költségvetési konszolidáció és a gazdasági stabilizáció.

Magyarországon a mérlegkiigazítás erősebbnek tűnik, mint más hasonló helyzetben lévő országokban. Magyarországon meredekebb volt a hitelállomány bővülése a nem pénzügyi magánszektorban a válság előtt, mint a globális átlag, gyorsabb és nagyobb volt a hitelállomány felépülése a magas államadósságú országokhoz képest, sőt még a magas devizakitettségű országokhoz képest is. Ez is jelzi, hogy a magyar gazdaságban valójában nem egy, hanem több pénzügyi válság lépett fel a 2008-as pénzügyi válság után, sőt már előtte is. A magyar gazdaságot egyszerre jellemezte magas államadósság és magas devizakitettség, az államháztartás tartósan 3% feletti hiánya és a különösen nagy kockázatú lakossági devizahitel-állomány. (273. ábra) 273. ábra. A nem pénzügyi magánszektor GDP-hez viszonyított hitelállománya bankválságok előtt és után

Percentilisek, a vízszintes tengely éves beosztású, ahol a „t” a válság évét jelöli.

Forrás: MNB — 529 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

2008-ban valójában bankválság is kialakult Magyarországon, mert fenntarthatatlanná váltak a korábbi hitel/betét mutatók, a hitelezés korábbi feltételrendszere és a hitelezés további növekedési trendje. A rejtett bankválság már a devizahitelek elengedésekor elindult, ez vált nyílttá 2008 őszén, és ezt követte a mérlegalkalmazkodás a válságot követő években. Természetes, hogy ez erőteljesebb volt, mint a globális átlag, valamint a magas államadósságú országok és a magas devizakitettségű országok bankrendszerének mérlegalkalmazkodása. Ezért volt nehezebb a válságkezelésre szoruló többi gazdasághoz képest a magyar konszolidáció és stabilizáció.

A növekedési fordulat azért is bizonyult nehéznek, mert a 2008-as pénzügyi válság előtti években Magyarország jelentős növekedési teljesítményt „hozott előre” a régiós országokhoz képest: az erősebb hitelállománybővülés előrehozott növekedést jelez. Mesterségesen gyors és nagymértékű volt a hitelállomány bővülése, miközben szoros összefüggés áll fenn a hitelbővülés és gazdasági növekedés között: a 2008 előtti magyar GDPnövekedés egy része mesterséges, előrehozott növekedés volt.

A növekedési fordulathoz szükség volt a jegybanki hitelprogramra A növekedés és hitelezés között szoros a kapcsolat, ez a magyar gazdaság esetében még erősebb, mint más országokban. A bankrendszer válság utáni mérlegalkalmazkodása, a háztartások magas devizahitelállománya és a költségvetés konszolidációs igénye miatt gyakorlatilag egyetlen szereplő maradt a magyar gazdaságban a növekedési fordulathoz szükséges hitelezési fordulat elindítására: ez a magyar jegybank.

2013 közepén megindul a hitelezési fordulat a jegybank Növekedési Hitelprogramja révén, éppen a hitelezési válság által legjobban érintett hazai tulajdonú mikro-, kis- és középvállalati szektorra koncentrálva.

A teljes vállalati hitelezés dinamikája 2008 őszétől 2009 végéig lassul, majd a jegybanki hitelprogram 2013 közepén történő elindításáig fo— 530 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

lyamatosan – az állomány csökkenését jelentő – negatív tartományban alakult. (274. ábra) 274. ábra. A hitelintézeti szektor vállalati hiteleinek tranzakcióalapú növekedési üteme

A korrigált idősor két egyedi ügylettől — tulajdonosi hitel visszafizetése egy nagy bank kapcsolt vállalkozásánál — szűrt

Forrás: MNB

A 2013 közepén indított jegybanki hitelprogram azonnal és jelentős mértékben bővítette a kisvállalati szektor hitelállományát: a mikro-, kis- és középvállalati szektorban a program néhány hónap alatt hitelezési trendfordulót hozott. A trendfordulót követően végig pozitív tartományban maradt a kisvállalati szektor hitelállományának változása: ahogy a költségvetési trendforduló és a fogyasztási trendforduló esetében láthattuk, a kisvállalati hitelezési trendfordulót követően is fenntartható pozitív növekedési pályára állt a hitelbefagyás által sújtott hitelezési terület. (Lásd a 243. ábrát.)

— 531 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Bár a jegybanki hitelprogram nem hozott hitelezési fordulatot a nagyvállalatok körében, de a kisvállalati hitelezési trendforduló az egész vállalatihitel-állományban fordulatot váltott ki. Mivel egyszerre lehetett beruházási célokra, korábbi magas kamatozású forinthitelek kiváltására és korábban felvett devizahitelek leváltására felhasználni a Növekedési Hitelprogram forrásait, ezért a jegybanki hitelprogramot nem csupán mennyiségi szempontból – tehát a kisvállalati szektor hitelállományának bővülése esetén –, hanem minőségi szempontból is áttörésnek kell tekinteni. Elérte a kisvállalati szektor hitelbővülését, miközben javította a kis- és középvállalatok hitelszerkezetét: az alacsonyabb forintkamatok és kiváltott devizahitelek együtt erősen javították a programban részt vevő több mint 10 000 vállalkozás pénzügyi helyzetét.

275. ábra. A főbb nemzetgazdasági szektorok kibocsátásának a GDP-növekedéshez való hozzájárulása

Forrás: KSH

A jegybanki hitelprogram legnagyobb eredménye, hogy ott avatkozott be célzottan, ahol a legerősebb potenciális növekedési képesség állt szemben a legkisebb hitelhez való hozzáféréssel. Mivel hitel nélkül nincs nö— 532 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

vekedés, ezért a magyar gazdaság potenciális növekedési képességét a válság utáni években jelentősen rontotta az aszimmetrikus helyzet: azok az ágazatok fértek hozzá a legkisebb mértékben az új hitelekhez, ahol még a válság utáni években is legnagyobb volt a növekedési potenciál.

A 2013–2014-es növekedési trendforduló mögött a 2013 közepén elindított jegybanki hitelprogram által kiváltott kisvállalati hitelezési trendforduló is meghúzódik. Ezt jelzi az az összefüggés, amely a növekedésben részt vevő ágazatok és a jegybanki hitelprogramban vezető szerepet játszó ágazatok között fennáll. Azok az ágazatok járultak hozzá a legnagyobb mértékben a 2013–2014-es növekedési trendfordulóhoz, amelyek a legtöbb hitelforráshoz jutottak hozzá a jegybanki hitelprogramban. (275. ábra)

Kulcsszerepben a reálgazdaság A 2013–2014-es növekedési fordulatban az ipar, a piaci szolgáltatások, a mezőgazdaság és az építőipar játsszák a főszerepet. Ezek közül az ágazatok közül az építőiparban az uniós források finanszírozták a fordulatot, az iparban, különösen a járműiparban a külföldi működőtőke-beruházások, de valamennyi ágazatban szerepet játszott a jegybanki hitelprogram bővülő hitelkínálata. A 2013–2014-es növekedési fordulatban jelentős szerepet játszottak a beruházások, a nettó export és a fogyasztási fordulat.

A nettó export bővülésében, a beruházásokban és a fogyasztás bővülésében egyaránt szerepet játszott a jegybanki hitelprogram.

A növekedési fordulatban jelentős szerepet játszott a hazai járműgyártás bővülő exportja, ez képes volt kiegyenlíteni, sőt meghaladni az elektronikai ágazat leépülésének negatív hatását. (276. ábra)

— 533 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

276. ábra. Ipari termelés alakulása a járműgyártás és elektronikai ágazatban

Forrás: KSH

Látható, hogy míg a hazai járműgyártás egészen a 2008-as válság kitöréséig folyamatosan nőtt, addig az elektronikai ágazatban már 2007 végén megtört a bővülési tendencia. A két ágazat 2009 elején éri el a termelési érték mélypontját, innen azonban tartósan csak a járműgyártás termelésbővülése vezet folyamatosan felfelé, az elektronikai ágazat egy rövid stagnáló szakaszt követően szűkülő teljesítményt mutat. A járműgyártás pozitív teljesítménye képes volt kiegyenlíteni az elektronikai ágazat negatív teljesítményét a válságot követő szakaszban. A 2013– 2014-es növekedési trendfordulóban jelentős szerepet játszott az az átrendeződés, amely az iparban, ezen belül a feldolgozóiparban végbement: a járműgyártás jelentős felfutása nélkül aligha lehetett volna növekedési trendfordulót elérni 2013–2014-ben. A járműgyártás terén a hazai beszállítói körben egyre több hazai tulajdonú kisvállalkozást találunk, akik a programban jelentős szerepet játszottak, ezért felfutását és erős stabilizáló szerepét a járműgyártás a hitelprogramban szereplő beszállító kisvállalkozások nélkül csak kisebb mértékben érte volna el.

— 534 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

A járműgyártáshoz hasonlóan jelentős szerepet játszott a növekedési fordulatban a modern szolgáltatások külkereskedelmi forgalmának dinamikus bővülése. (277. ábra) 277. ábra. Az áruk, valamint a hagyományos és a modern szolgáltatások világkereskedelmének alakulása

Forrás: WTO

Hagyományos szolgáltatások: turizmus és szállítás

Látható, hogy 2000-től nyílik a hagyományos szolgáltatások és a modern szolgáltatások közötti rés: bár bővülést mutat a hagyományos szolgáltatások külkereskedelmi forgalma egészen a válság kitöréséig, de ennél erőteljesebben bővül a modern szolgáltatások külkereskedelmi forgalma.

Ráadásul a válságban mindkét típusú szolgáltató szektor külkereskedelmi forgalma csökken, de a hagyományos szolgáltatások esetében ez zuhanást jelent, míg a modern szolgáltatások terén enyhe csökkenést látunk. Ezt követően mindkét szolgáltatási vállalatcsoport dinamikusan növeli külkereskedelmi forgalmát. A 2010–2014 közötti szakaszban már jelentős rés nyílik a két szolgáltatási szektor között: a modern szolgáltatások versenyképesebbek, mint a hagyományos szolgáltatások. Hasonló eltérés mutatkozik az áruk és a modern szolgáltatások trendvonala között a — 535 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

2000 és 2014 közötti csaknem másfél évtizedes szakaszban. Az árutermelésben részt vevő hazai vállalatok számára a 2008 utáni válság éles törést okozott, majd gyors a helyreállítás. 2010 után az árutermelés és a modern szolgáltatások egyaránt bővülnek, de nagyobb rés nyílik a két ágazat teljesítménye között.

A jegybanki hitelprogram további erénye, hogy a modern szolgáltatások bővüléséhez szükséges hitelforrásokat a szektor bővülő külkereskedelmi forgalma számára biztosította, hiszen az ebben az ágazatban szereplő vállalati csoportok mérete döntően mikro-, kis- és középvállalat, a tulajdonosi szerkezet is jelentős mértékben a magyar tulajdon többségét jelzi.

278. ábra. A szolgáltató szektor részaránya és az egy főre jutó GDP közötti összefüggés

Az adatok a 1993—2007 közötti átlagra vonatkoznak.

Forrás: WDI adatok alapján MNB-számítás

Mivel a gazdasági fejlettséggel nő a szolgáltató szektorok részaránya a gazdaságban, ezért a magyar gazdasági növekedés jövője szempontjából — 536 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

meghatározó lesz az, hogy a válságot követően sikerült új dinamikus bővülési pályára állítani a hagyományos és a modern szolgáltatásokat.

(278. ábra) A magyar gazdaság különösen alkalmas a szolgáltatási ágazatokban történő fejlődésre, mert a rugalmas és kreatív munkaerő a legnagyobb versenyelőny. A hagyományos és a modern szolgáltatások terén egyaránt jelentős szerepe van az új vállalkozásoknak, mert éppen a szolgáltatások terén nyílnak meg szinte minden pillanatban új igények és erre válaszoló új kapacitások. Míg az árutermelés terén működő vállalatok is folyamatosan részt vesznek a megújulásban és az innovációban, addig ez a szolgáltatási ágazatokban még gyorsabb, és valójában minden szereplőre jellemző, a modern szolgáltatások terén pedig még fontosabb, mint a hagyományos szolgáltatásoknál.

A magyar munkaerő, különösen a fiatal nemzedékek egyértelműen a modern szolgáltatásokra a legnyitottabbak. Ráadásul az uniós csatlakozást követő évtizedben külföldre, zömében uniós tagállamokba távozó fiatal munkaerő éppen a hazai hagyományos és modern szolgáltatási ágazatokba képes visszatérni.

A potenciális magyar gazdasági növekedés szempontjából a legfontosabb tartalék egy jövőbeni találkozás: a modern szolgáltatások és a fiatal munkavállalói nemzedékek, ezen belül is az uniós tagállamokba távozott több százezer fiatal munkavállaló találkozása. A mezőgazdaság és élelmiszeripar réstermékeit előállító vállalkozásokba – például kézműves borászatok – is visszatérnek külföldön munkát vállaló magyar fiatalok, az árutermelés körébe tartozó vállalatoknál is találunk hasonló tendenciát – különösen a járműgyártás terén működő beszállító magyar cégeknél –, de a szolgáltatások, különösen a modern szolgáltatások terén nyílik a legtöbb lehetőség a külföldön dolgozó magyar munkába állók hazatérésére.

A növekedési trendforduló igazi jelentősége, hogy megnyitja az utat e találkozás előtt. A folyamatosan javuló hazai gazdasági környezet és tartósan bővülő szolgáltató szektor, ezen belül az idegennyelvtudást — 537 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

igénylő modern szolgáltatási szektor egyre nagyobb lehetőséget nyit a külföldön munkát vállaló fiatal nemzedékek számára.

A növekedési fordulat rejtett tényezői Hazai közgazdasági körökben nem illik a forint/euró árfolyamról mint jelentős növekedési forrásról beszélni. Ez abból a téves közgazdasági felfogásból fakad, amely a neoliberális iskola tanítása: a gyengébb árfolyam csak rövid távon hat a versenyképességre, közép- és hosszú távon nem. Ezzel szemben igaz az a közgazdasági összefüggés, hogy ami rövid távon hat, az a következő időtávokon is hat, mert a rövid távon hozott, adott feltételrendszerből eredő döntések befolyásolják valamennyi következő idősáv eredményét, hatással vannak az egyén és a vállalkozás későbbi döntési helyzetére.

A 2008-as pénzügyi válságot követően a magyar gazdaságot jellemző alapvető közgazdasági összefüggések jelentősen módosultak. Míg a 2008-as pénzügyi válság előtt az euró/forint árfolyamában bekövetkezett 10 forintos változás 0,9%_os változást hozott az inflációban, addig a válságot követő időszakban ez már csak 0,3–0,5%-os elmozdulást hozott az éves fogyasztói árak változásában. Ha 10 forinttal gyengül a nemzeti fizetőeszköz árfolyama az euróval szemben, ez a következő két évben 0,3–0,6%-kal magasabb inflációt hoz. Az összefüggés feltételezhetően fordítva is fennáll, erre azonban gyakorlati tapasztalatok nem állnak rendelkezésre.

Hasonló módon pozitív összefüggés áll fenn a gyengébb árfolyam és a GDP növekedése között. 10%-os forintleértékelődés mintegy 0,5–0,8%kal emelheti a magyar GDP szintjét, és feltételezhető, hogy az összefüggés fordítva is fennáll. A gyengébb forintárfolyam növekedésre gyakorolt hatását legalább két év során kifejti, de a kétéves időszakaszban hozott üzleti és háztartási döntések befolyásolják a következő évek növekedését is.

— 538 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

A cseh, horvát, román, lengyel gazdaságban a legerősebb az összefüggés a tartós 10%-os árfolyam-leértékelődés és a GDP alakulása között. A brit, a magyar és az eurózónához tartozó gazdaságokban is jelentős a hatása a gyengébb árfolyamnak a növekedésre, de kisebb, mint az előző csoport esetében. Árfolyam-leértékelődésnek egy kétéves időszakaszban érvényesülő új árfolyamot tekintünk. A magyar gazdaság esetében 2010 tavaszától a konszolidáció és stabilizáció teljes időszakában a korábbi, mesterségesen erős forintárfolyamhoz képest egy 20–30%-kal gyengébb forintárfolyam érvényesült, ennek jelentős növekedési hatása lehetett a magyar gazdaságban. A 2013–2014-es növekedési trendforduló, majd a teljes növekedési fordulat mögött a legfontosabb rejtett forrás éppen a korábbihoz képest gyengébb forintárfolyam. A pénzügyi konszolidáció következtében elmozdult a forint árfolyama a korábban mesterségesen erősen tartott árfolyamszintről és megindult egy egyensúlyi árfolyam felé, amit a jegybank alapkamat-csökkentési ciklusa is támogatott, így a stabilizáció időszakában már növekedés szempontjából a korábbiakhoz képest lényegesen jobb árfolyam érvényesült.

A magyar növekedési fordulat legfontosabb jellemzője, hogy egészséges szerkezetű gazdasági növekedés felé mozdult el a gazdaság. Míg a 2002–2008 közötti szakaszban a mesterséges belföldi konjunktúra és az eladósodásból finanszírozott növekedés jelentősen torzította a magyar gazdaság amúgy is duális szerkezetét, addig a 2013–2014 közötti növekedési fordulat már egészséges szerkezetű növekedési pályára állította a magyar gazdaságot. Már nem a magas kockázatú devizahitelek jelentik a növekedést, már nem fenntarthatatlan államháztartási és államadósság-pálya jellemzi a magyar gazdasági környezetet, hanem adósságleépítés és hitelezés nélküli helyreállítás.

Az új növekedés egészséges szerkezetét jelentősen támogatja a forint egészséges árfolyama, a célzott jegybanki hitelprogram és az uniós források. Az uniós források lehívásának gyorsulása enyhítette a hitelbefagyás jelenségét a jegybanki hitelprogram indulása idején, de nem volt — 539 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

képes feloldani, mert az uniós források döntően nem gazdaságfejlesztést finanszíroztak, ezért a vállalati szektorban kialakuló hitelbefagyás feloldását sem érhették el.

A növekedési fordulat mögött rejtve, de jelentős szerepet kapott a lakosság pénzügyi vagyonának bővülése. A lakosság nettó pénzügyi vagyona a háztartások pénzügyi kötelezettségeinek és pénzügyi befektetéseinek a különbözete. Minél magasabb a családok nettó pénzügyi vagyona, annál jobb a pénzügyi függetlenségük, erősebb a biztonságérzetük, és a fogyasztáson, beruházásokon keresztül annál erőteljesebben vesznek részt a gazdasági növekedésben.

279. ábra. A lakosság pénzügyi vagyonának alakulása

Forrás: MNB

A lakosság nettó pénzügyi vagyona egészen 2007-ig nőtt, majd a válság kitörését követően a gyengébb árfolyam mellett átértékelődő hitelállomány miatt átmenetileg csökkent, aztán a 2008-at követő években újra folyamatos emelkedés volt megfigyelhető. Látható, hogy az ingatlanhitelek a 2007–2008 utáni szakaszban már meghatározó szerepet játszanak — 540 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

a családok teljes pénzügyi kötelezettségében, de még ezeknél is nagyobb a fogyasztás és egyéb hitelek negatív hatása a lakosság nettó pénzügyi vagyonára. (279. ábra) A 2008-as pénzügyi válság tehát realizálta a korábban felvett devizahitelállomány belső árfolyam-kockázatait, ennek következtében hirtelen megemelkedik a korábban felvett fogyasztási és egyéb hitelek hitelállománya, ezzel az adósságszolgálati teher. A 2008-as válság után a fogyasztás és egyéb hitelek bővülését a lakosság rövid távú alkalmazkodási kényszere is segítette, hiszen a korábban elért fogyasztási szintet és korábban felvett hitelek törlesztését csak újabb hitelfelvétellel tudták fedezni.

280. ábra. A lakosság pénzügyi megtakarításainak megoszlása és bruttó pénzügyi eszközeinek GDP-arányos értéke

Az egyéb követelés nagyságát jelentősen befolyásolta, hogy a 2011-ben megszűnt ma-

gánnyugdíjpénztárakkal szembeni követelés az ESA 2010 módszertana szerint az állammal szembeni követeléssé változott.

Forrás: MNB

— 541 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A lakosság banki betét- és kötvényállományának részaránya a válság kirobbanása után nő, egészen a 2012 elejétől fordulatot mutató lakossági állampapír-befektetésekig. A 2013–2014-es időszakban már egyre erőteljesebben vonja ki a lakosság a bankbetétekből és egyéb kötvényekből a pénzét, és teszi állampapírokba: ez részben az állampírok magasabb hozamának, részben a sikeres államháztartási konszolidáció következtében megerősödött bizalomnak köszönhető. (280. ábra) A lakosság nettó pénzügyi vagyonának növekedése a 2010 és 2014 közötti időszakban először lassult, majd a 2000 után emelkedő trendvonalnál meredekebb trendvonalon folyamatosan emelkedett: ez jelentős rejtett hatással járt a konszolidációra és a stabilizációra. A lakosság pénzügyi befektetései egyre erőteljesebben irányultak az állampapírok felé, ez növelte az államadósságon belül a forint és a hazai tulajdonú adósság részarányát, ami segítette a konszolidációt. Bár az ingatlanhitelek felvételétől tartózkodó lakossági magatartás nem segítette a stabilizációt, de a pénzügyi konszolidációt igen, mert a lakosság pénzügyi vagyonát a korábbihoz képest lényegesen könnyebben mozgósítható befektetésekben tartotta. Mindez erősítette a családok biztonságérzetét, ezzel segítette a 2013-as fogyasztási és a 2014-es beruházási fordulatot.

A fogyasztási és beruházási hitelek leépítése 2010 után meghatározta a lakosság nettó pénzügyi vagyonának alakulását.

A lakosság pénzügyi eszközeinek változása jelzi a családok pénzügyi viselkedésének megváltozását: megváltoztak a bankpapírok, befektetési jegyek és a készpénz közötti arányok a 2004 és 2014 közötti első uniós évtizedben. A 2008 és 2014 közötti szakaszban következnek be a legnagyobb változások: a bankbetét helyére az állampapír lép, a befektetési jegy újból népszerűvé válik, és folyamatosan nő a készpénzállomány.

A 2010 és 2014 közötti sikeres pénzügyi konszolidáció mögött jelentős tényező volt a lakosság egyre erősebb bizalma az államháztartás, általában az állam irányában. (281. ábra)

— 542 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

281. ábra. A lakosság pénzügyi eszközeinek változása

Forrás: MNB

kumulált tranzakciók

A 2013–2014 között végrehajtott növekedési fordulat után a következő évek igazi kérdése az, hogy fenntartható-e és milyen ütem mellett a korábban elért fordulat. A 2013-as növekedési trendfordulót követően egyre több tényező pozitív hatása adódik össze, és egy irányba mutat: egy fenntartható, a régiós versenytársakéhoz képest is relatívan magas GDP-növekedési ütem felé. Ebben a GDP felhasználási oldalán főszerepet játszó lakossági fogyasztás várható folyamatos bővülése játssza az egyik főszerepet, mert továbbra is jelentős és gyors a korábban felvett lakossági hitelállomány leépülése, valamint folyamatosan bővülnek a szabadon felhasználható lakossági jövedelmek. Ehhez jelentősen hozzájárulnak a 2014 közepétől indított intézkedések a korábban felvett devizahitelek rendezésére és kivezetésére. A foglalkoztatottság folyamatos bővülése és a munkanélküliség leépülése is bővíti a szabadon elkölthető jövedelmeket a háztartásoknál. Ezek egyre nagyobb arányban érkeznek a fogyasztási piacra, ami önfenntartó fogyasztásnövekedési kört épít fel.

— 543 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A lakosság nettó pénzügyi vagyonának folyamatos bővülése tartósan erősödő biztonságérzetet hoz: ez egyaránt erősíti a fogyasztás bővülését és a beruházási aktivitást. (Lásd a 195. ábrát.)

A magyar üzleti környezet – a versenyképességi indexekben mutatkozó régióbeli lemaradás ellenére – valójában folyamatosan javult a 2010 és 2014 közötti időszakban, mert sikeres államháztartási konszolidációt tartós gazdasági stabilizáció követett. Ez a közép-európai régióban ugyan nem kivételes, azonban az Európai Unió egészében, különösen az eurózóna tagállamaiban már versenyképességi előnyt jelent.

A növekedési fordulat mögötti beruházási fordulat a belföldi szereplők által indított beruházásoknak és a külföldi működőtőke-beáramlásnak egyaránt köszönhető. Ezek együtt 20% körüli beruházási rátát eredményezhetnek a növekedési fordulatot követő években. A hitelezési fordulat először a kisvállalati szektorban, majd a nagyvállalati szektorban szintén ebbe az irányba hat. A hitelbefagyás sikeres megtörése 2013–2014-ben elindítja a hitelezési fordulatot, amelyet a bankrendszer tulajdonosi szerkezetet érintő teljes átalakulása tesz véglegessé várhatóan a 2014–2016 közötti szakaszban.

Egy sor további tényező is mint tartalék vehető számításba a következő évek fenntartható növekedési pályája szempontjából. A folyamatosan javuló üzleti környezetben egyre több, jelenleg globális és uniós gazdaságokban munkát vállaló magyar dönthet a visszatérésről. Így a bővülő foglalkoztatást a következő években mennyiségileg és minőségileg is folyamatosan javuló munkaerő-kínálat támogathatja.

A másik rejtett jövőbeni növekedési forrás a termelékenység javulása.

(282. ábra) A 2008–2009-es szakaszt követően egy gyors helyreállítási szakaszt látunk a termelékenységben, elég volt ehhez a versenyszférában elvesztett korábbi foglalkoztatás egy igen csekély helyreállítása, ami azt is jelzi, hogy már a válság előtt is belső termelékenységi tartalékkal rendelkezett — 544 —

22. fejezet

Növekedési fordulat Magyarországon

a hazai versenyszektor. Az összefüggés átmenetileg megtört 2011–2012ben, a versenyszférában ugyan nőtt a foglalkoztatás, mégis csökkent a termelékenység. Ennek oka a közmunkaprogram bevezetése. Valójában továbbra is érvényesült az összefüggés a versenyszféra foglalkozatási bővülése és a termelékenység emelkedése között, de ezt elfedte a közmunkaprogramban foglalkoztatottak alacsony termelékenységi szintje.

282. ábra. A termelékenység és a versenyszféra foglalkoztatottságának alakulása

Forrás: MNB

ledolgozott munkaórákkal számolt TFP

Az OECD felmérése szerint a hatékonysággal elérhető megtakarítás terén Magyarország igen jelentős tartalékokkal rendelkezik. 2017-ig mintegy 2%-os GDP-növekedést eredményezhet a magyar gazdaságban a hatékonysági tartalékok feltárása: ez elsősorban a bürokrácia és adminisztráció leépítésében rejlő tartalékok mozgósítását jelenti. A hatékonysági tartalékok között a várható magyar élettartam-növekedés is jelentős, amely növelheti a foglalkoztatás mennyiségi és minőségi szerkezetét. (283. ábra)

— 545 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

283. ábra. Az egészségügy hatékonyságnövelésével elérhető becsült GDP-arányos megtakarítás 2017-ben

Forrás: OECD – Health care systems: efficiency and policy settings (2010)

— 546 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz Magyarország földrajzilag mindig is a közép-európai régió tagja volt, de a gazdasági fejlődés terén hol elöl, hol hátul szerepelt az 1990 és 2010 közötti két évtizedben. 1990-ben a régió éllovasaként lépett be a piacgazdaságba és a nyugati integrációba, még nem vált szét Csehország és Szlovákia, még nem bomlott fel a délszláv államközösség, valamint Lengyelország és Románia a régió leggyengébb gazdasági teljesítményét mutató országai voltak. 2010-re ez megfordult. Az első két piacgazdasági évtizedet Lengyelország használta ki a legjobban, igen jól teljesített Szlovákia és Csehország, javított pozícióján Románia, Horvátország és Szlovénia az önállóság első két évtizedében jól teljesítettek.

Magyarország levált a régióról Magyarország ellenben a 2002 és 2010 között elrontott gazdaságpolitika időszakában levált a kelet-közép-európai régióról, és a pénzügyi eladósodás, a mesterséges belső konjunktúra és a megbomlott belső és külső egyensúlyok következtében az eurózóna déli csoportjához csatlakozott. (284. ábra) Pontosan jelzi ezt a gazdasági teljesítmény alakulása a 2008-as pénzügyi válságot követő években. A magyar teljesítmény a korábban felhalmozott magas pénzügyi terhek következtében a horvát, olasz, portugál teljesítményhez áll közel, alatta marad a román és a cseh teljesítménynek, miközben messze elmarad a lengyel és szlovák GDP alakulásától.

2008 után a régióhoz képest gyengébb magyar GDP-növekedés és a gyengébb és elnyújtott helyreállítási periódus a 2008 előtti elrontott gazdaságpolitikának a következménye. A balti országokhoz hasonlóan a 2004-es uniós csatlakozás körüli években egészen 2008-ig a magyar gazdaságban is külső eladósodással finanszírozott mesterséges belföldi — 547 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

konjunktúra fűtötte a növekedést: ez vált fenntarthatatlanná a magyar és a balti gazdaságokban már a válság előtt is.

284. ábra. A GDP alakulása 2014-ben 2008-hoz képest az egyes országokban

*A 2014. szeptemberi Inflációs jelentés becslésének felhasználásával számítva.

Forrás: IMF WEO, 2014. április

2010 és 2014 között Magyarország fokozatosan visszakapaszkodott a kelet-közép-európai régió gazdasági teljesítményéhez, bár a cseh és román helyreállításhoz képest lassabb ütemet mutat, de a folyamatos válságot átélő eurózóna déli csoportjához képest jobbat: Magyarország visszatért természetes régiójába.

A gazdasági növekedéshez hasonló trendet mutat a GDP-arányos bruttó külső adósság alakulása. Látható, hogy a 2004 és 2008 közötti hibás gazdaságpolitika következtében meredeken nőtt Magyarország bruttó külső adóssága a GDP arányában. A 2008-as globális pénzügyi válság következtében a devizában történő eladósodás belső kockázata realizálódott, és ezáltal 2009-ben már 150% körül alakul a magyar GDP— 548 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

arányos bruttó külső adósság. Ezzel szemben Lengyelország és Csehország GDP-arányos bruttó külső adóssága a 2004 és 2008 közötti időszakban alig mutat változást, 2009-ben az előző évben kitört pénzügyi válság következtében mérsékelten emelkedik, de a 60% körüli lengyel és az 50% körüli cseh GDP-arányos bruttó külső adósság nagyságrendileg kisebb Magyarország bruttó külső adósságánál. (285. ábra) 285. ábra. A GDP-arányos bruttó külső adósság alakulása a visegrádi országokban

Forrás: Eurostat

tulajdonosi hitelekkel együtt

2009 után már megindul a GDP-arányos magyar bruttó külső adósság leépülése, miközben a lengyel adósság átlépi a 60%-os GDP-arányos szintet, és 70-80% között alakul. Csehország bruttó külső adóssága is mérsékelten, de emelkedik, és a válságot követő években a 60–80% közötti GDP-arányos sávba kerül.

— 549 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Magyarország vált a legsebezhetőbbé a régióban A 2004 és 2008 közötti időszakban Magyarország a GDP-arányos bruttó adósság terén is levált a régióról. Míg a régió GDP-növekedését nem fűtötte mesterséges belső konjunktúra és jelentős eladósodás, addig a magyar gazdaságban valamennyi gazdasági szereplő jelentősen eladósodott: az államadósság-ráta megugrása mellett a külső adósságráta is csaknem kétszeresére nőtt. 2010 és 2014 között a külső adósság terén Magyarország már közelít a régióhoz, miközben a korábban hibásan felhalmozott adósságok még jelentős versenyhátrányt jelentenek a régió többi gazdaságához képest.

Az uniós versenytársakhoz képest nagyságrendileg kockázatosabb a magyar pénzügyi rendszer, hiszen a nemzeti fizetőeszköz helyett más országok fizetőeszközét használva árfolyamkockázatot fut. Magyarország pénzügyi sérülékenységét tovább erősíti a svájci frankban és kisebb mértékben jenben felvett hitelállomány. A lakossági devizahitel-állomány felépülése döntő mértékben svájci frankban történt, ezt beszámítva már nagyságrendileg eltér a magyar pénzügyi rendszerben a külföldi fizetőeszközök használati aránya a régió többi országáétól.

A lakossági devizahitel-állomány leépítését célzó lépéssorozat – végtörlesztés, árfolyamgát, a Kúria döntései és az ezt célzó új törvények – döntő módon javítja majd a magyar pénzügyi rendszer helyzetét a következő években, mert éppen a legnagyobb kockázatot, a svájci frankban eladósodott háztartások kockázatát veszi ki a pénzügyi rendszerből.

Még ezt követően is a régió többi országához képest, különösen a lengyel és a cseh gazdasághoz képest, magas marad a külföldi fizetőeszközök használati aránya a magyar gazdaságban, de a svájci frank lakossági hitelállományból történő kivezetése esetén ez az arány már nem mutat nagyságrendi eltérést a régió átlagához képest. A lakossági devizahitel-állomány rendezését, a külföldi fizetőeszközök kivezetését követően Magyarország a nemzeti fizetőeszköz-használati arányát tekintve is visszatér a régióhoz.

— 550 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

A kelet-közép-európai országok teljes hitelállományából 55–75% közötti a dollárban és euróban elszámolt hitelek aránya. Magyarország régióról történő leválását a pénzügyi rendszer terén talán mindennél jobban jelzi az, hogy a lakossági és vállalati devizahitel-állományban nagyságrendileg magasabb a svájci frank aránya az eurónál a térség többi országához képest. (286. ábra) 286. ábra. A GDP-arányos devizahitel-állományok alakulása a háztartási és a vállalati szegmensben Kelet-Közép-Európában, 2014 januárjában

Forrás: EKB, CNB, HNB

Láthattuk, hogy a lengyel és cseh gazdaságban nagyságrendileg kisebb a lakossági és vállalkozói hitelállományban a külföldi fizetőeszközök aránya, ezen belül is – a lengyel devizahitel-állományt leszámítva – döntő az euró túlsúlya, míg a horvát háztartásoknál a lakossági betétek nagyobb részét is devizabetétek alkotják, vagyis a horvát háztartások devizakitettsége aggregált szinten jóval kisebb.

— 551 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Még jobban mutatja a régió pénzügyi rendszeréről történő leválást a román, bolgár és litván összehasonlítás. A magyar lakossági devizahitel-állományban döntő többségében nem euró, hanem svájcifrank-hitelek szerepelnek, ezt a hibát a többi kelet-közép-európai gazdaság nem követte el, egyedül a lengyel lakossági hitelállományban találunk a régióhoz képest magasabb svájcifrank-arányt, de ez is mintegy a fele a magyar aránynak.

287. ábra. Banki külföldi források aránya a GDP arányában

Forrás: EKB, Eurostat

A magyar pénzügyi rendszer régióhoz történő visszatérése már 2010 közepén megindult, abban a pillanatban, amikor a lakossági devizahitelfelvétel megtiltása nyomán megállt a korábbi felhalmozódás. A bankrendszer külső finanszírozási kockázata folyamatosan csökkent 2010 közepétől. 2014-re a finanszírozási kockázat terén a magyar bankrendszer helyzete már egyre jobban hasonlít a régiós pénzügyi rendszerekéhez. Míg 2004 és 2008 között meredeken nőtt a magyar bankrendszer külső finanszírozási kitettsége, mert a banki külföldi források GDP-ará— 552 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

nyos mértéke jelentősen emelkedett, addig 2008–2010 között stagnált, majd meredeken süllyedt a külső finanszírozási kockázat. (287. ábra) Látható, hogy egy ideig a bolgár gazdaságban nőtt a magyarhoz hasonlóan dinamikusan a banki külföldi források aránya a GDP-hez képest, de itt erőteljesebb volt az alkalmazkodás a 2008-as pénzügyi válságot követően, mint a magyar pénzügyi rendszerben. A cseh, lengyel és román pénzügyi rendszer nem épített fel a magyar pénzügyi rendszerhez hasonló arányban külföldi forrásokat a bankrendszerben, ezért e régiós versenytársaknál a bankrendszer külső finanszírozási kockázata sem közelítette meg a magyar szintet. A 2008-as pénzügyi válságot követően alacsonyabb finanszírozási kockázati szintről kellett csökkenteniük a kockázatot.

Vissza a régióba A régiós összehasonlítás világosan mutatja, hogy 2004 és 2010 között a magyar pénzügyi rendszer a külső finanszírozás kockázata terén levált a régióról, majd 2010 és 2014 között visszatért a régiós kockázati szintre.

A GDP-arányos banki külföldi forrásszintek terén a magyar bankrendszer 2014-re már igen hasonló helyzetet mutat a régiós versenytársak bankrendszerével.

Ez döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar bankrendszer sérülékenysége érdemben csökkent 2013 végére a pénzügyi válság kirobbanásának időszakához képest. Látható, hogy 2008-ban a bankrendszeren belül a devizahitelek aránya messze Magyarországon volt a legmagasabb, a hitel-betét arány terén is első volt a magyar bankrendszer, míg a külföldi források aránya terén csupán a román pénzügyi rendszer előzte meg a magyart, és a régiós középmezőnyben volt a nem teljesítő hitelek aránya. Ez utóbbi azt jelzi, hogy a 2008-as pénzügyi válság pillanatában már realizálódtak ugyan a devizahitelezésben rejlő kockázatok, de ezek még nem „gyűrűztek át” a hitelfelvevőkhöz, a következő években azonban ez megtörtént. (9. táblázat) — 553 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

9. táblázat. Bankrendszerek sérülékenységi mutatói régiós összehasonlításban

Forrás: Nemzeti jegybankok

2013-ban már a román és a bolgár bankrendszerben magasabb a devizahitelek aránya a magyarénál, a hitel-betét mutató terén a lengyel és a román szinthez hasonló a magyar, a külföldi források arányát tekintve a román és a bolgár szinthez hasonló a magyar adat. Bár jelentősen nőtt 2008-hoz képest a nem teljesítő hitelek aránya, de ez már alatta marad a román és a bolgár szintnek.

A régiós pénzügyi rendszerek valójában két csoportra szakadtak. A bankrendszer sérülékenységét jelző mutatók terén 2013 végére Szlovákia és Csehország áll a legjobban, Lengyelország és Magyarország már közelít hozzájuk, miközben a román és a bolgár bankrendszer sebezhetősége magas maradt. A magyar bankrendszerben jelentős alkalmazkodás történt. A 2013 végén jellemző állapot még tovább javul a következő években, mert jelentősen csökken a külföldi források aránya, csökken a hitelbetét arány, nagyságrendileg csökken a devizahitelek aránya, ezzel együtt várhatóan a nem teljesítő hitelek aránya is mérséklődhet.

— 554 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

Magyarország kockázati felára is hasonló trendet mutat. Az államháztartási és államadósság-finanszírozási válsághelyzetet jelző magas CDSszintről sikeres válságkezelést elismerő alacsonyabb szintre csökkent a magyar kockázati felár. (288. ábra) 288. ábra. 5 éves szuverén CDS-felárak alakulása a visegrádi országokban

Forrás: Bloomberg

Látható, hogy a magyar kockázati felár legnagyobb csökkenését éppen a 2012-es év hozta, amikor visszaesett a GDP, csökkentek a reálkeresetek és a fogyasztás. Abban az évben zuhant a magyar kockázati felár, amely az új adórendszerre történő átállás kulcséve volt, és amikor átmenetileg az infláció is megugrott. Ez csak látszólagos ellentmondás, a 2012-es év valójában azt bizonyította a pénzpiaci szereplők számára, hogy a 2011-es 3% alatti GDP-arányos államháztartási hiány nem egyszeri teljesítmény, hanem 2012-ben is megismétlődik.54 2011-es adatok szerint a magyar költségvetés egyenlege többletet mutatott, illetve egyszeri tételekkel korrigálva 3% alatti hiányt. 2014-ben került sor az uniós gazdaságstatisztikában az ESA 2010 módszertanra történő átállásra, ami visszamenőleg is meg54

— 555 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A folyó fizetési mérleg terén különösen erőteljes volt Magyarország leválása a régióról. A régió egyik legrosszabb fizetésimérleg-teljesítményével indul Magyarország már az uniós csatlakozás előtti években, ez a piacgazdaságra történő áttérés hibáiból ered jelentős mértékben, de a 2000-es évek legelején a magyar fizetési mérleg 6% körüli GDP-arányos hiánya még nagyságrendileg nem tér el – Ausztriát és Szlovéniát kivéve – a régió többi országáétól. Ausztria fejlett és sikeres gazdaság fizetési mérlegével rendelkezik, amelyben az áruforgalom és a jövedelemmérleg terén egyaránt magasabb pozíció a deficitet mutató fizetési mérleget volt képes átalakítani jelentős többlettel rendelkező fizetési mérleggé. Éppen a mi régiónk játszotta a főszerepet: Ausztria a kereskedelem és a tőkebefektetések révén kiaknázta a régióban rejlő üzleti lehetőségeket. (289. ábra) 289. ábra. A folyó fizetési mérleg GDP-arányos egyenlege a visegrádi országokban

Forrás: Eurostat változtatta az adatokat. Az új módszertan már nem veszi figyelembe a nyugdíjpénztári transzferből eredő vagyonbevételt, ezért az egyszeri tételek nélkül számított hivatalos statisztika 5% feletti költségvetési hiányt mutat.

— 556 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

A szlovén gazdaság kivételével a régió fizetésimérleg-deficittel kezd a 2000-es évek elején, majd a szlovén fizetési mérleg is jelentős deficitet mutat a 2008-as pénzügyi válság idejére. Látható, hogy Magyarországénál a 2000-es évek elején csak a szlovák gazdaság fizetésimérleg-hiánya magasabb, majd 2007–2008-ra már a teljes régióban a magyar fizetési mérleg mutatja a legnagyobb deficitet.

Ebben két tényező játssza a főszerepet: az elrontott 1990-es évtized, tehát az elrontott piacgazdasági átmenet, valamint az elrontott uniós csatlakozás előtti és utáni évek. 2002-től már meredeken nő a magyar folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiánya, átlépve a GDP 8%-át, majd a régióban legmagasabb 7%-on stagnál egészen a válság kitöréséig. Innen indul el egy rendkívül gyors és sikeres alkalmazkodás a magyar folyó fizetési mérlegben, ez egyszerre köszönhető az export bővülésének és a bankrendszer mérlegalkalmazkodásának. 2008 őszétől a magyar bankrendszer feladja korábbi, külső források bevonására épülő expanziós politikáját, és a mérlegalkalmazkodás során visszatér az óvatos hitelezési gyakorlathoz. Jelentős mértékben ez áll a fizetésimérleg-egyenleg 2008–2010 közötti nagymértékű javulása mögött.

A 2010 és 2014 közötti sikeres konszolidációt a magyar fizetésimérlegteljesítmény régióval történő összehasonlítása is jól mutatja. Hibás gazdaságpolitika esetén a régió legrosszabb teljesítményét mutatta a magyar fizetési mérleg, helyes gazdaságpolitika esetén azonban felzárkózik a fizetési mérleg Európa legjobb gazdaságai közé.

A szlovén és szlovák fizetési mérleg javulásához hasonló mértékű a magyar fizetési mérleg egyenlegének javulása a 2010 és 2014 közötti konszolidációs szakaszban, miközben a cseh és a lengyel fizetési mérleg továbbra is deficites marad. A folyó fizetési mérleg mintegy 15 év során mutatott képe a régióban két hasonló történetet tár fel: a magyar és a szlovén fizetési mérleg alakulása ír le hasonló trendet 15 év alatt. Mindkét gazdaság esetében a 2008-as pénzügyi válság hoz fordulatot. Előtte felelőtlen eladósodás jellemezte mindkét ország gazdaságpolitikáját, ezt követően először a bankrendszer mérlegkiigazítása hoz jelentős fi— 557 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

zetésimérleg-javulást, majd a magyar gazdaságpolitika pozitív fordulata tartja fenn a magyar folyó fizetési mérleg javulási trendjét.

A két ország között a hasonlóság ellenére azonban van egy jelentős különbség: Szlovénia eurót használ, Magyarország nem. Szlovénia valójában az eurózóna déli csoportjához csapódott a folyó fizetési mérleg válsága előtti rossz teljesítményével. A szlovén gazdaság is levált a közép-európai régióról, azonban az eurózóna-tagság miatt végig rendelkezett pénzügyi védőhálóval – az is igaz ugyanakkor, hogy az euró használata kötöttséget is jelentett a szlovén gazdaság számára, hiszen nemzeti valuta híján a leértékelődés nem segíthette az exportáló vállalatokat. Magyarország is levált a közép-európai régióról a folyó fizetési mérleg terén és a gazdasági-pénzügyi folyamatok területén, de pénzügyi védőhálóval eurózóna-tagság nélkül nem rendelkezett – viszont a forint leértékelődése (a devizahitelesek helyzetének romlása mellett) hozzájárulhatott a külkereskedelmi egyenleg javulásához. Magyarország számára tehát még Szlovéniához képest is fontosabb volt visszatérni a régióhoz a folyó fizetési mérleg terén, mert magas államadósság-ráta és a még mindig magas nettó külső adósság tartósan sebezhetővé teszi a gazdaságot, miközben nem élvezi az eurózóna pénzügyi védőhálóját.

A folyó fizetési mérleg talán a legpontosabb tükre a gazdaságpolitikának, mert abban lényegében minden fontos egyensúlyt és növekedést meghatározó tényező szerepel. Az áruforgalom egyenlege tükrözi a reálgazdaság helyzetét, a jövedelemmérleg pontosan tükrözi a pénzügyi egyensúlyokat. A 2008-as válságig terjedő években az egyik legrosszabb, a magyar fizetési mérleg adatsora mindkét terület elromlását tükrözi: a gazdaság duális szerkezetét és a bankrendszer külső eladósodását, érdekeltségét a mesterséges konjunktúra finanszírozásában.

Még egy jelentős fordulat kitűnik a régiós folyó fizetési mérlegek 15 éves történetéből: a régió sikeres fizetésimérleg-alkalmazkodást teljesítő gazdaságai már „befogták” Ausztriát. Amíg a 2000-es évek elejétől egészen a válságig folyamatosan javult az osztrák fizetési mérleg, addig a régió országainak fizetési mérlegei folyamatosan romlottak – ezen belül — 558 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

a cseh, lengyel és szlovén fizetési mérleg mutatta a legnagyobb ingadozást. A 2008-as válságot követően azonban Ausztria és a régió többi gazdasága ellentétes fordulatot vesz a folyó fizetési mérleg terén: az osztrák fizetési mérleg először romlik, majd 2010 és 2014 között kismértékben javul ugyan, de nem éri el a válság előtti magas GDP-arányos többletet. Ezzel szemben a régió gazdaságai bár eltérő mértékben, de jelentősen javítják az osztrák gazdasághoz képesti korábbi pozíciójukat a folyó fizetési mérleg egyenlege terén. A legnagyobb javulást Szlovákia és Magyarország érte el, a szlovén fizetési mérleg 4% feletti többlete valójában az induló szint nulla körüli fizetési mérlegéhez képest nem jelent olyan kiemelkedő javulást, mint a másik két esetben. A magyar mellett a szlovák fizetési mérlegben látható a legnagyobb javulás a kiinduló, 2000-es évek elején mért állapothoz képest: a fizetési mérleg terén valójában a magyar és a szlovák gazdaság közeledett a legnagyobb mértékben Ausztriáéhoz.

Magyarország a régió élére került Ez a javulás tükröződik a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képességben is. 2013-ra már Magyarország a külfölddel szembeni GDParányos nettó finanszírozási képesség terén a legjobban teljesítő uniós tagállamok közé került. Az eurózóna 2,4%-os átlagos GDP-arányos nettó finanszírozási képességével szemben a magyar érték meghaladja a 6%-ot. (290. ábra) Láthattuk, hogy a szlovén és a szlovák gazdaság mutat hasonlóan gyors és eredményes mérlegalkalmazkodást, ez egyszerre jelenik meg a folyó fizetési mérlegben és a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képességben. Magyarország e fontos pénzügyi mutató terén a régió legjobb eredményével már a legjobb teljesítményt mutató uniós tagállamok közé került. A következő években ez az eredmény várhatóan fenntartható, mert a lakossági devizahitel-állomány kivezetése nyomán várhatóan javuló jövedelemegyenleg ezt támogatja. A bankrendszer tulaj-

— 559 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

donosi átalakulása is ebbe az irányba hathat, és a bankrendszer prudens hitelezési feltételekhez történő visszatérése is ezt erősíti.

290. ábra. A GDP-arányos külső finanszírozási képesség az Európai Unió országaiban az Európai Bizottság előrejelzése alapján 2014-ben

Forrás: Európai Bizottság 2014, tavaszi előrejelzése alapján

Láttuk, hogy a külső finanszírozási képesség, tehát a folyó fizetési és tőkemérleg alapján alakuló pénzügyi kockázat Magyarország esetében javult a legnagyobb mértékben a régiós országok körében. A 2008-as pénzügyi válságot követően a magyar, lengyel és szlovák gazdaságban egyaránt javul a külső finanszírozási képesség, a cseh gazdaságban ilyen gyors javulás nem történik, ennek döntő oka a még a magyar jövedelemegyenlegnél is rosszabb cseh jövedelemegyenleg. (291. ábra) Magyarország esetében az áru- és szolgáltatásegyenleg és transzferegyenleg egyaránt javult a válságot követő időszakban, ez a lengyel külkereskedelmi teljesítményre nem áll, a szlovák külkereskedelem is kettős képet mutat a 2008–2014 közötti időszakban. A transzferegyenleg mind a négy gazdaságban jelentősen javult a 2008-as válságot követően.

— 560 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

291. ábra. A visegrádi országok folyó fizetési és tőkemérlegének alakulása

Forrás: MNB, Eurostat

négy negyedéves GDP-arányos adatok

292. ábra. Munkaköltség-alapú reálárfolyam alakulása a régióban

37 külkereskedelmi partnerország alapján számított árfolyamindex. 2006. I. né. = 100%

Forrás: Eurostat — 561 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A szlovák és a cseh nemzeti fizetőeszköz a munkaköltség-alapú reálárfolyam terén nem, vagy csak enyhe reálleértékelődést mutatott. Ezzel szemben a munkaköltség-alapú reálárfolyam terén a magyar nemzeti fizetőeszköz értékelődött le a legnagyobb mértékben. (292. ábra) Ez természetesen részben a korábbi túlértékeltségnek is köszönhető, de a két csoport eltérő reálárfolyam-trendje jelentősen hathat a régiós országok relatív versenyképességére. Láthattuk, hogy a magyar gazdaságban a hibás gazdaságpolitika következtében az egyensúlyi forint/euró árfolyamhoz képest túlértékeltté vált a forint, ez szerepet kapott az egyensúly elromlásában és a reálgazdasági torzulásokban. Ez a túlértékelt forint/euró árfolyam módosul a válságot követően, még inkább 2010 után, és alakul ki olyan reálárfolyam, amely már az egyensúlyi szint felé történő elmozdulást jelent.

Az egyensúlyi vagy nem egyensúlyi reálárfolyam – ebben a munkaköltségek mellett az infláció és a termelékenység változása is szerepet kap – jelentős hatással van a magyar gazdaság versenyképességére, különösen akkor, ha természetes régiójában – számunkra ez Közép-Európa és a kelet-közép-európai országok csoportja – eltérő trendek érvényesülnek. A magyar gazdaság egyik rejtett tartaléka a következő évek gazdasági fejlődése szempontjából az, hogy a forint/euró reálárfolyam már megkezdte az alkalmazkodási folyamatot, amely mesterségesen túlértékelt nemzeti fizetőeszközből természetesen kialakuló egyensúlyi reálárfolyam felé vezet.

A magyar gazdaság egyik legnagyobb rejtett tartaléka a régiós csoportban az, hogy a gazdaságpolitika és a jegybank monetáris politikája a pénzgazdaság és a reálgazdaság terén egyaránt az egyensúly felé mozdult. A jegybank 2013-ban indított monetáris politikai fordulata egyértelművé tette, hogy a magyar jegybanknak kizárólag egy horgonya van a monetáris politikai döntéseknél: a középtávú inflációs cél.

Ez azt jelenti, hogy nincs árfolyamcélja, tehát a monetáris politikai döntéseknél az árfolyamot kizárólag a középtávú inflációs cél teljesülése szempontjából veszik figyelembe. Ameddig a 3%-os középtávú inflációs — 562 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

célt nem veszélyezteti az árfolyam alakulása, addig a jegybank a pénzpiacon kialakuló árfolyamot külső tényezőnek tekinti a monetáris politika szempontjából.

A gazdaságpolitika és a monetáris politika egy irányba mutat: egyensúlyi költségvetés, egyensúlyi alapkamat, egyensúlyi kereskedelmi banki kamatszintek, egyensúlyi reálárfolyam és piaci egyensúly (3% körüli infláció) felé. A régióban versenyelőnnyé válik a gazdaságpolitika és a jegybanki politika összhangja, ez a magyar gazdaság esetében a 2013–2014-es időszakban már létrejött.

293. ábra. A 15—64 éves korcsoportban foglalkoztatottak számának változása 2010 első negyedévéhez képest

Forrás: Eurostat

szezonálisan igazított adatok

Hasonlóan kedvező képet mutat a foglalkoztatás alakulása régiós tükörben a 2010 és 2014 közötti időszakban. Az Európai Unió gazdaságai közül a magyar gazdaságban emelkedett a legnagyobb mértékben a foglalkoztatási ráta, ez több tényezőnek köszönhető. Elsőként természetesen annak, hogy a régió országai közül a magyar foglalkoztatási ráta mutatta — 563 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

a legalacsonyabb szintet a 2010 közepén indult válságkezelés pillanatában. A foglalkoztatás igen alacsony szintje és a magas munkanélküliségi ráta 2010 közepén döntően két időszakasz gazdaságpolitikájának következménye. Tükrözi az 1990–1996 közötti erőltetett és hibás piacgazdasági átmenetet, valamint következménye a 2002 és 2010 közötti elrontott, majd sikertelen egyensúlyi kiigazítást célzó gazdaságpolitikának.

(293. ábra) Az alacsony bázis ellenére a régióban legjobb magyar teljesítmény azt jelzi, hogy a válságkezelés egyszerre sikeres az egyensúly és a növekedés terén, a pénzügyi rendszerben és a reálgazdaságban. Ellenpélda a szlovén foglalkoztatási ráta zuhanása: magas szintről indul 2010-ben, majd a szintén elrontott gazdaságpolitikára adott válasz következtében zuhan a 2010 és 2014 közötti szakaszban. Egyértelmű, hogy az uniós csatlakozás és Szlovénia eurózónához történő csatlakozása idején a magyaréhoz hasonló mértékben romlott el a szlovén gazdaságpolitika, de ezt – eurózónatagként – nem volt képes egy hagyományos és nem hagyományos elemeket egyaránt használó új gazdaságpolitikával kezelni: javult ugyan a szlovén gazdaság pénzügyi egyensúlya, de közben romlott a reálgazdaság stabilitása. Sikerült az egyensúlyi fordulat, de nem sikerült a gazdasági stabilizáció Szlovéniában, ezt mutatja a zuhanó foglalkoztatási ráta.

Elgondolkodtató a lengyel foglalkoztatási ráta stagnálása a 2010 és 2014 közötti szakaszban, mert a többi makrogazdasági mutatóban a lengyel gazdaság a régió éllovasa. Az uniós összehasonlításban alacsony lengyel foglalkoztatási ráta annak köszönhetően emelkedett 2010–2014 között, hogy a 2008–2010 közötti reálgazdasági zuhanás nem érintette a lengyel gazdaságot. A lengyel gazdaság annak ellenére nem képes a válságot követő években emelni a továbbra is alacsony foglalkoztatási szintet és mérsékelni a továbbra is magas munkanélküliségi rátát, hogy magas GDP-növekedési ütemet és egészséges pénzügyi rendszert mutat. A magyar és a lengyel foglalkoztatási ráta alakulása 2010–2014 között a két gazdaságpolitika jelentős különbségét is mutatja: a lengyel gazdaságpolitikában nem érvényesül az egyensúlyhoz és növekedéshez — 564 —

23. fejezet

Magyarország felzárkózik a régióhoz

hasonló súllyal a foglalkoztatás szempontja. A lengyel gazdaságpolitika nem indított olyan közmunkaprogramot és a munkaerőpiac átalakítását célzó strukturális reformprogramot, mint a magyar gazdaságpolitika.

A lengyel gazdaságpolitika döntően hagyományos „egyensúly és növekedés” képletre épít, de az 1990 és 2010 közötti magyar gazdaságpolitikai hullámokat elkerülve valójában nagy stabilitást mutat. A piacgazdasági átmenetet Lengyelország nem sokkterápiával, hanem éppen fordítva, fokozatos, többlépcsős átmenettel vitte végig. Ennek pozitív következményei az egyensúlyban és a növekedésben, a pénzügyi szektorban és a reálgazdaságban is tetten érhetők. A lengyel gazdaságpolitika valójában több évtizeden keresztül, különösen a 2004-es uniós csatlakozás körüli években jelentősen épített a munkaerőexportra: elsősorban a nyugat-európai gazdaságokban, de a globális gazdasági térben is jelentős a lengyel munkavállalás.

A magyar gazdaságpolitika 2010 közepén azért kényszerült új irány követésére, mert egyszerre találkozott az 1990-es évek első felében elrontott piacgazdasági átmenet és a 2002–2010 között hasonlóan eredménytelen, elrontott gazdaságpolitika következményeivel. Bár a magyar munkaerő is emelkedő mértékben vállal munkát az uniós tagállamokban, de ennek mértéke nem éri el a lengyel szintet, miközben a lengyel foglalkoztatási rátánál még rosszabb a magyar foglalkoztatási szint. A sikeres lengyel gazdaságpolitika valójában elfedi azt a gyengeséget, hogy a foglalkoztatásban nem sikerült áttörni, miközben az egyensúlyi és növekedési teljesítmény kiváló az 1990 utáni negyed évszázadban.

A foglalkoztatási ráta javulásában elért vezető magyar hely azért fontos, mert fenntartható egyensúlyt és tartós gazdasági növekedést enélkül nem lehet elérni. A rosszabb helyzet teremtette meg a lehetőséget egy új politika és gazdaságpolitika elindítására, végül a rosszabb helyzet jobb eredményt hoz, mint a régiós versenytársak teljesítménye.

— 565 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai A magyar gazdasági szerkezet duális jellege, az exportra termelő külföldi tulajdonú vállalati szektor és az elsősorban belföldi piacot megcélzó magyar tulajdonú kisvállalati szektor kettősége már 1990 előtt, a régi rendszerben is jellemezte a magyar gazdaságot. A szovjet világrendszer keretei között működő gazdaságok felé volt nyitott a nagyvállalati szektor, míg a belföldi piacra irányult egy rejtett kisvállalati szektor.

Az állami tulajdonú nagyvállalatokon belül valójában mesterségesen integrált kis- és középvállalati kör működött. Általában egy budapesti központtal rendelkező nagyvállalatba az 1948-as politikai fordulatot követő tulajdonosi fordulat során beintegrálták a korábban önálló, zömében magántulajdonban álló kis- és középvállalatokat.

Az 1990 előtti gazdasági szerkezet dualitását egyrészt az jellemzi, hogy a nagyvállalatok zömében nem voltak valódi nagyvállalatok, mert kisés középvállalatok mesterséges halmazaiként működtek. A dualitás másik jellemvonása az volt, hogy a magyar gazdaság ágazati szerkezete fejlett országéra hasonlított, miközben technológiai és termelékenységi szintje lényegesen elmaradt a fejlett piacgazdaságok teljesítményétől.

Kívülről nézve a magyar gazdaság szerkezete fejlett volt, az ipar és feldolgozóipar magas arányt mutatott, a második és harmadik iparosítási hullámban előretörő ágazatok – vegyipar, járműgyártás, elektronika és orvosiműszer-gyártás – ágazati súlya a fejlett országokéhoz hasonlított, azonban a minőségi mutatók szerint elmaradt azok teljesítményétől.

Az 1990 előtti gazdasági rendszerben a magántulajdon alacsony részaránya csak egy későbbi piacgazdaság csíráira hasonlított. Az 1980-as évek elején sorozatosan finomított tervutasításos rendszer a gazdasági reformoknak köszönhetően belső nyitást hajtott végre a piacgazdaság felé. Nőtt az állami tulajdonú nagyvállalatok belső egységeinek önál-

— 566 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

lósága, sajátos „menedzsertulajdon” alakult ki, és az állami tulajdon körén kívül egyre erősödött a magántulajdonban lévő mikro- és kisvállalatok csoportja.

Ezzel a sajátos, többszörösen duális szerkezettel érkezett meg Magyarország az 1990-es évek elejének sokkterápiás piacgazdasági átmenetéhez. A szovjet gazdasági rendszer 1989–1992 között felbomlott, a keleti piacok hirtelen megszűntek az állami tulajdonban lévő nagyvállalatok számára, és a sokkterápiás átmenet a privatizációt használta fő eszközként az új magántulajdont középpontba állító rendszer felépítésére.

Elvileg több út is kínálkozott erre. Lehetett volna a korábbi „menedzsertulajdont” törvényesíteni, ez egy sajátos vezetői kivásárlással lett volna megoldható: a korábbi állami vállalatok belső, decentralizált egységeinek menedzserei, munkavállalói válnak az új, már magántulajdonban lévő kis- és középvállalatok tulajdonosaivá.

Meg lehetett volna tartani a stratégiai ágazatok állami tulajdonát, a későbbi csehországi „privatizáció” a korábbi magyar javaslatot vette alapul, amikor állami holdingokba szervezték a korábbi állami nagyvállalatokat. Később, egy hosszabb időtávon, 5–15 év alatt privatizálták a holdingok vagyonát, ezzel kivédték a piacgazdasági átmenet sokkterápiájának vagyont érintő zuhanását. A sokkterápia ugyanis azonnal és drámaian leértékelte az állami vagyont, miután a külső piacok megszűntek és a belföldi kereslet is zuhant, ezért a korábbi állami vagyon piaci értéke drámaian csökkent. Sokkterápia esetén ez a vagyonveszteség néhány évre koncentrálódik, fokozatos, graduális piacgazdasági átmenet esetén ez a hatás 5–15 évre húzódik szét: az időben történő elhúzódás egyben mérsékli a vagyonérték csökkenését.

A harmadik megoldás az lehetett volna, hogy az 1980 és 1990 között kialakult magánszektor felé irányítja az állami privatizáció az állami vagyont. Ebben az esetben a második gazdaságban működő mikro- és kisvállalkozások léphettek volna fel vásárlóként.

— 567 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Egy negyedik megoldást követett a magyar piaci átmenet: korábbi állami nagyvállalatok többségét külföldi befektetőknek adták el. Ez már elindult az 1990–1994 közötti első politikai ciklusban, a stratégiai cégcsoportok külföldi tulajdonba adása azonban zömében az 1994 és 1998 közötti második ciklusban történt meg. Drámai vagyonvesztés történt a korábbi állami vállalati körben, részben a keleti piacok megszűnése miatt, részben azért, mert bezártak a külföldi befektetők számára nem értékes korábbi nagyvállalatok, és a korábbi vagyonérték töredékére zsugorodtak a belföldi piacra termelők is a belső kereslet zuhanása következtében.

Rejtett és nyílt egyensúlytalanság Az 1990 előtti politikai rendszerben a gazdaságpolitikai és beruházási ciklusokhoz igazodóan lépett fel egyensúlytalanság, a tervutasításos rendszerben nem érvényesült piaci kontroll, ezért semmi nem korlátozta az egyensúlytalanság felé irányuló belső hajlamot. Az 1990-es évtized első felében végrehajtott sokkterápiás piaci átmenet megteremtette a piaci kontrollt, de új tényezőt épített az egyensúlytalanságra hajlamos magyar gazdasági szerkezetbe: az alacsony foglalkoztatás és az új dualitás piacgazdasági közegben folyamatosan újratermelte az egyensúlyok elromlásának ciklikusságát.

Ez lépett fel 1994–1995-ben, az ikerdeficit jelezte, hogy piacgazdasági közegben is újjáéledt az „egyensúly vagy növekedés” képlete. Az 1990-es évek közepén végrehajtott kiigazítási program a privatizációs bevételekkel csökkentette az elfutó államadósságot, a kiigazítási kísérlet növekedési és foglalkoztatottsági áldozattal járt, ez mélyítette a gazdasági szerkezet dualitását. A 2002 és 2010 közötti gazdaságpolitika először valamennyi területen elrontotta az egyensúlyt – magas államháztartási hiányok, elfutó államadósság, magas infláció és folyó fizetésimérleg-deficit –, majd két kiigazítási kísérlettel megpróbálta kezelni egyik vagy másik egyensúlytalanságot. Ez nem sikerült, mert a foglalkoztatási és növekedési áldozatok még erősítették is a gazdasági szerkezetben rejlő, belső egyensúlytalanság felé vivő hajlamot.

— 568 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

Az egyensúlyi árfolyamtól eltérített forint/euró árfolyam, a mesterségesen magas alapkamat és forint-hitelkamatok, a devizahitelezés elengedése már a 2008-as válság előtti években rejtve felépítették a későbbi nyílt válság alapjait. A duális gazdasági szerkezet feloldásának kulcsa a magyar tulajdonú kisvállalati szektor feltőkésítése, olcsó hitelforrással történő ellátása és erősebb beszállítói kapcsolatok, valamint új piacok felé irányítás lett volna. Ez emelheti a magyar foglalkoztatási szintet először az uniós átlagra, 65%-ra, majd 70–75% körüli szintre, ami már fenntartható egyensúlyt és tartós növekedést eredményez. A válság előtti és utáni két kiigazítási kísérlet ellentétes úton járt: természetes volt a kudarc.

Minden olyan gazdaságpolitika, amely a rendre elfutó pénzügyi egyensúlyokat reálgazdasági, ezen belül foglalkoztatási áldozattal célozza meg, azért hibás, mert élezi a gazdasági szerkezet belső egyensúlytalanságait, erősíti a dualitást. Az államháztartás egyensúlyi szint feletti hiánya, az emelkedő államadósság-ráta, az egyensúlyi szint feletti infláció és a fizetési mérleget tartósan nyomás alatt tartó negatív jövedelmi mérleg a magyar gazdaság egyensúlytalanságának nyílt megjelenése.

Minden külső egyensúlytalanság belső egyensúlytalanságok következménye. A magyar gazdaság jelentős belső egyensúlytalanságokkal működik a gazdasági szerkezet, a tulajdonosi szerkezet és a pénzügyi rendszer területén. A gazdasági szerkezetben az erős dualitás mutat nyílt egyensúlytalanság felé, mert a gazdaság szereplőinek többsége a magyar tulajdonú kisvállalati körhöz tartozik, itt az alacsony termelékenység és gyenge technológiai szint miatt nem jönnek létre azok a bevételek, amelyek megóvnák az államháztartást a magas hiánytól.

A magyar gazdaság tulajdonosi szerkezete is torz, mert a stratégiai ágazatok és különösen a belföldi monopóliumok körében magas a külföldi tulajdon aránya, az itt elért profit rendre magas jövedelemkiáramlást eredményez, ez rendre egyensúlytalan jövedelemmérleget okoz, amely egyensúlytalanságra hajlamos fizetési mérleget tart fenn.

— 569 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Az egyensúlytalan pénzügyi rendszer azt jelenti, hogy magas a külföldi tulajdonban lévő pénzintézetek aránya a teljes pénzügyi rendszeren belül, és a hitelintézeti rendszer forrásai közül magas a külső források aránya. Ez az egyensúlytalan pénzügyi rendszer egyszerre tartja nyomás alatt az államháztartást, az államadósságot és a jövedelemmérleget, ezen keresztül a fizetési mérleget. Természetes belső iránytűje a profitmaximálás, ehhez a magyarnál fejlettebb országok pénznemében adósítja el a gazdasági szereplőket, így mindhárom gazdasági szereplőnél rendre fellépő egyensúlytalanságot okoz. Az egyensúlytalan tulajdonosi és forrásszerkezetet mutató magyar pénzügyi rendszer finanszírozza a magyar államháztartást és a magyar államadósságot, a magyar gazdaság valódi igényeihez képest magasabb külső forrásbevonást hajt végre, ebből hibás gazdaságpolitika keretei között mesterséges konjunktúrát finanszíroz.

Az 1990-es évtizedben a gazdaságpolitika hibásan támogatta az egyensúlytalan gazdasági szerkezet felépítését. Ez vezetett már az új piacgazdaságban az egyensúlytalan reálgazdasági és pénzgazdasági szerkezethez.

Ez a rejtett egyensúlytalanság válik nyílttá a pénzügyi egyensúlytalanságban, valamint az inflációs hajlamban. Minden külső, nyílt és végül pénzügyi makrogazdasági mutatóban megjelenő egyensúlytalanság mögött belső, rejtett és gazdasági egyensúlytalanság áll fenn a magyar gazdaságban.

Tőke és egyensúly A közgazdaság belső logikája szerint nem is lehet más összefüggés a külső egyensúly/egyensúlytalanság és a belső egyensúly/egyensúlytalanság között. Az árutermelő gazdaság hozza létre azt a jövedelmet, amely képes vagy nem képes egyensúlyi szintet beállítani az államháztartás és államadósság terén, a külkereskedelem és a jövedelemáramlás terén, illetve a kereslet és a kínálat között a piacokon. A reálgazdaság és a pénzgazdaság belső egyensúlytalanságai hozzák létre a jelzett makrogazdasági egyensúlytalanságokat az állam és a piac körében. Az örökölt duális szerkezet, a sokkterápiás piaci átmenet és a — 570 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

hibás gazdaságpolitika nyomán az 1990 és 2010 közötti két átmeneti évtizedben rendre elromlottak az egyensúlyok, ezeket belső forrásokból kísérelte meg feloldani a gazdaságpolitika, de rájött, hogy kényelmesebb külső forrásokat használni: fokozatosan „rászokott” a magyar gazdaság a külső tőkére és külső finanszírozásra.

Külső finanszírozás nélkül e két évtizedben nem érhette volna el a magyar gazdaság az átlagos 21%-os beruházási rátát: kizárólag belső forrásokból valószínűleg ennél lényegesen alacsonyabb beruházási hányad jellemezte volna a magyar gazdaságot. Ha három évtizedet, tehát az 1984–2014 közötti időszakot vizsgáljuk, akkor látható, hogy az 1990-es piacgazdasági áttérés indulásának pillanatában már elromlik Magyarország nettó finanszírozási képessége: az állam és a piaci szereplők egyaránt csak külső forrással tudták a három évtizedre jellemző 21%os átlag felett tartani a beruházásaik szintjét, illetve finanszírozni a korábban elhalasztott fogyasztást.

A 2008-as válságot követő évek kivételével a három évtizedben végig 20–25% között alakult a beruházási ráta Magyarországon, ami gazdaságtörténeti összehasonlításban megfelelő a tartós növekedéshez. Igen jelentős hullámzást mutatnak azonban a megtakarítások, az átlagos 19%-os GDP-arányos megtakarítási hányad valójában 10–25% közötti tartományban mozog a három évtized során – ez a gazdasági szereplők teljes megtakarítására vonatkozik. Az 1990-es piaci átmenetet követően zuhan a magyar gazdaság GDP-arányos megtakarítási rátája, a vállalatok és a háztartások egyaránt alacsonyabb megtakarítással válaszolnak romló jövedelmi helyzetükre. (294. ábra) A beruházások ennek ellenére az 1990–2008 közötti szakaszban végig a GDP 20%-a felett alakulnak, tehát külső forrás finanszírozta a belső megtakarítások helyett a beruházási tevékenység jelentős részét. Az 1990–2008 közötti szakaszban végig jelentős, hosszabb időszakokban 5% feletti a külső forrásbevonási igény a magyar gazdaságban – emögött a gazdasági szereplők eladósodása áll.

— 571 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

294. ábra. A nemzetgazdasági megtakarítási és beruházási ráta a magyar gazdaságban

Forrás: KSH, MNB

a GDP arányában

A piacgazdasági átmenet első két évtizedében a gazdasági növekedést rendre olyan beruházások támogatták, amelyeket külső források finanszíroztak. A piacgazdasági átmenet előtti években még belső források, a 20–25%-os GDP-arányos sávban lévő megtakarítások finanszírozták a 20% feletti beruházási rátát, ez fordult meg a piacgazdasági átmenettel, szinte az átmenet pillanatában, 1990-ben.

A piacgazdasági működés első két évtizedében, majd az uniós csatlakozástól a 2008-as pénzügyi válságig terjedő szakaszban egyaránt az jellemzi a magyar gazdaságot, hogy saját forrásból nem tudja fenntartani azt a beruházási rátát, amely fenntartható és dinamikus gazdasági növekedést eredményez. A 2002–2008 közötti szakaszban egy mesterséges belső konjunktúrát fűtött a külső eladósodás, ez a beruházási szerkezet az ingatlanpiaci beruházások nagyobb súlyával gyengébben járult hozzá az adott szakasz gazdasági növekedéséhez, mint az előtte és az utána érvényes beruházási szerkezet. A 2002–2008 közötti külső — 572 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

eladósodás a gazdasági növekedés szempontjából haszontalan és célszerűtlen volt, miközben az egyensúlyt felborítva fenntarthatatlannak is bizonyult.

Ebben a magyar növekedési szerkezetben a tartós gazdasági növekedéshez és a fenntartható egyensúlyhoz olyan külföldi tőkebevonás szükséges, amely megteremti saját finanszírozási forrását: ez a közvetlen külföldi működő tőke beáramlása. Míg az államháztartási hiány külső forrásból történő finanszírozása nem teremti meg automatikusan a viszszafizetés forrását, ahogy az emelkedő államadósság-ráta mögötti külső eladósodás sem, a külső forrásból finanszírozott háztartási ingatlanberuházások sem, addig a külföldi működő tőke bevonása olyan exportkapacitásokat teremthet, amelyek jellemzően megteremtik a visszafizetés forrását. Ráadásul a tőkebevonásnak ez a módja végleges tőkebevonást jelent, tehát nem törlesztési és kamatfizetési kötelezettség áll fent, hanem profitkifizetés jelentkezik a jövedelemmérlegben. (295. ábra) 295. ábra. A közvetlentőke-befektetések alakulása

Forrás: MNB

kumulált tranzakciók

— 573 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Ez a pénzügyi egyensúlytalanságok szempontjából döntő különbség a többi külső forrásbevonás révén kialakuló egyensúlytalansághoz képest, mert a jövedelemmérleget ugyan terheli profittranszfer, de közben a magyar gazdaságban termelt jövedelemből az államháztartás is részesül az indirekt és direkt adókon keresztül, valamint a vállalati szektor és a munkaerőpiac szereplői is részesülnek az adott kapacitáson létrejövő jövedelmekből. Szemben a tőkebevonás más formáival, a külföldi közvetlen működőtőke-befektetések előnyei messze meghaladják azt a hátrányt, ami a jövedelemmérlegben jelentkezik, amennyiben profit- és tőketranszfer mellett döntenek a beruházók.

A magyar gazdaságba már a piacgazdasági átmenet pillanatában beépülő egyensúlytalansági hajlamok szempontjából lényeges, hogy milyen mértékben sikerül ezeket tompítani és kiegyenlíteni „jó” tőkebevonással.

Az uniós csatlakozás éveiben nőtt a külföldi működő tőke beáramlása Magyarországra: az uniós tagság jól mutatta a tőkevonzási képességet.

A külföldi működőtőke-állomány Magyarországon lényegesen magasabb, mint a régiós tagállamokban, még magasabb, ha az eurózóna déli csoportjával hasonlítjuk össze. Az eurózóna déli csoportja gyakorlatilag negatív külfölditőke-állománnyal működik: a beáramló külföldi működő tőkénél nagyobb az országból kiáramló külföldi tőkebefektetés. Ez az eurózóna déli gazdaságai számára azt jelenti, hogy a fizetési mérlegen belül a jövedelemmérleg számára többletet hoz a külföldi tőkebeáramlás. Még kedvezőbb ebből a szempontból a skandináv országcsoport helyzete: lényegesen nagyobb a kivitt tőke a behozott tőkénél, a jelentős nettó tőkeexport magas pozitív nettó profittranszfert valószínűsít. (296. ábra) Régiónk minden gazdasága birkózott – az 1990 körüli új piacgazdasági rendre történő áttérés idején – a gazdasági szerkezet öröklött gyengeségeivel. Minden országban volt dualitási probléma, minden gazdaságban volt rejtett munkanélküliség, minden országban volt rejtett inflációs nyomás, azonban két, egymással szorosan összefüggő különbség érzékelhető. Az első, hogy az örökölt államadósság/GDP arány – a — 574 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

lengyel államadósság elengedése és a könnyítés után – lényegesen alacsonyabb volt a magyar államadósság-rátánál. A másik az volt, hogy az örökölt magas államadósság-ráta következtében Magyarország sokkterápiás piaci átmenetre kényszerült, új stratégiai partnerei erre kényszerítették, míg a többi országot erre nem lehetett rákényszeríteni, mert nem volt olyan döntő gyenge pontjuk, mint Magyarország esetében a magas államadósság-rátából következő magas finanszírozási igény.

296. ábra. A GDP-arányos FDI-állomány alakulása egyes országcsoportokban

Forrás: Eurostat

Minden közgazdasági tényezőt figyelembe véve logikus a következtetés: az örökölt egyensúlytalan gazdasági szerkezetet a térségben azok az országok tudták kiigazítani, ahol a gazdaságpolitikát nem terelte kényszerpályára az örökölt magas államadósság-ráta. A román, horvát, szlovén, szlovák, cseh és végül lengyel államadósság-ráta lényegesen alacsonyabb volt az 1990-es évtized első éveiben, tehát a piaci átmenet meghatározó szakaszában a magyar szintnél, ezért a lejáró államadósság finanszírozása nem jelentett olyan mértékű pénzügyi kényszerpályát, mint Magyarország esetében.

— 575 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

1990 őszén azért lehetett a magyar kormányt rákényszeríteni sokkterápiás piaci átmenetre, mert 22 milliárd dollár körüli államadósságszintet örökölt, éppen gazdasági és pénzügyi válságjeleket mutatott az európai gazdaság, a lejáró államadósság finanszírozása veszélybe került: az IMF akkori támogatása nélkül nem volt finanszírozható a magyar államadósság. Ezért cserébe az akkori globális közgazdasági gondolkodásnak megfelelő neoliberális gazdaságpolitika indítását kérték: az állami tulajdon azonnali leépítését, a veszteséges vállalatok azonnali bezárását, az állam szerepének visszaszorítását és a többi, washingtoni konszenzus körében igényelt lépést. Magas államadósság-ráta és -állomány nélkül, ezen belül kizárólag külső szereplők kezében lévő államadósság nélkül Magyarország nem kényszerül sokkterápiás piaci átmenetre.

Az 1990 és 2010 közötti átmeneti két évtized során a régiós versenytársakétól jelentősen elmaradó magyar gazdasági teljesítmény – mögötte a rendre fellépő egyensúlyi és növekedési problémák – az 1990 előtti rendszerből örökölt magas államadóssághoz kötődik. Ez az érem egyik oldala: a másik a gazdaságpolitika. 1998 és 2002 között a helyes gazdaságpolitika egyszerre volt képes pénzügyi egyensúlyra, dinamikus gazdasági növekedésre és jelentősen bővülő foglalkoztatásra. Bár ebben az időszakban is felléptek globális pénzügyi válságok – 1997 és 1999 között a délkeletázsiai pénzügyi válság, 1998-ban az orosz pénzügyi összeomlás –, mégis a gazdaságpolitika egyszerre követte mind a három célt, beállította az „egyensúly és növekedés” fenntartható gazdaságpolitikai képletét.

Bár az 1990-es évek elején erős nyomás nehezedett a magyar gazdaságpolitikára a sokkterápiás piaci átmenet felé, mégis alapvetően a gazdaságpolitika hibái okozták a torz gazdasági szerkezet kialakulását.

Hasonlóan az 1994 és 1998 közötti időszakban a kiéleződő egyensúlyi problémákat – ikerdeficit, tehát a költségvetési és fizetési mérleg egyidejű hiánya – is lehetett volna olyan gazdaságpolitikával kezelni, amelyet 2010 és 2014 között alkalmazott a magyar gazdaságpolitika.

— 576 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

A közgazdasági gondolkodás csapdája A két gazdaságpolitikai gondolkodás közötti különbség leszűkíthető egyetlen szempontra: a munkára, a foglalkoztatással és munkanélküliséggel kapcsolatos kormányzati gondolkodásra.

A magyar értékrendben igen elöl van a munka, ezt nem vették figyelembe a piacgazdasági átmenetet követő évtized kormányai. Az 1990– 2010 közötti időszakban a magyar gazdaság foglalkoztatási rátája a későbbi uniós tagállamok csoportjában a második legrosszabb szinten állt. A munkaerőpiac gyengeségeit kiváltó okokat külön-külön orvosolni kellett volna a kormányzati politikáknak. Erre lehetőség is lett volna, hiszen az alacsony női foglalkoztatást a részmunkaidős foglalkoztatás növelésével, az alacsony képzettségűek alacsony foglalkoztatási rátáját képzési programokkal, az 50 év feletti munkavállalók alacsony foglalkoztatási rátáját ezekkel és más speciális, nemzetközileg használt programokkal lehetett volna orvosolni.

A munkaerő-piaci gyengeségeket egy sor gazdaságpolitikai eszközzel kezelni lehetett volna végig az 1990–2010 közötti évtizedekben, ahogy az a 2010 és 2014 közötti szakaszban történt. Lehetett volna egy új adórendszer keretei között felértékelni a munkát, és leértékelni a munkanélküliséget, adóelemekkel erősíteni a női foglalkoztatást, speciális adóelemekkel erősíteni az alacsony képzettségűek, a fiatalok és az 50 év felettiek munkaerő-piaci helyzetét.

A magyar közgazdasági gondolkodás csapdája miatt azonban a foglalkoztatási szintre úgy tekintettek, mintha az egy örökölt és gyógyíthatatlan betegség lett volna. Azt gondolták az 1990 és 2010 között kormányzó politikusok, gazdaságpolitikusok, vállalati menedzserek és bankvezetők, de még a közgazdasági elmélet művelői is – itt megint kivétel az 1998 és 2002 közötti gazdaságpolitika –, hogy az 1990 előtti, állami vállalaton belüli, tehát kapun belüli munkanélküliség jelent meg nyílt munkanélküliségben 1990 után, s ez nem változtatható adottság. Pedig a változás lehetséges, ezt bizonyította először az 1998–2002 között létrejött 240 — 577 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

ezer új munkahely, majd a 2010–2014 között létrehozott mintegy 400 ezer új munkahely. Az 1990–2014 közötti majd negyed százados magyar gazdaságtörténeti szakasz döntő többségében azonban folyamatos válságot élt át a munkaerőpiac: válságot jelez, hogy meghatározó munkavállalói csoportok a nemzetközi, európai és régiós aránynál lényegesen kisebb arányban kapnak munkát.

A közgazdasági gondolkodás csapdája sajátos befelé fordulásból is fakad: a korszak politikusai, gazdaságpolitikusai és közgazdászai nem néztek szét a világban, a régióban. Először 2010-ben mondta ki a magyar politika és gazdaságpolitika, hogy érthetetlen és fenntarthatatlan helyzet, hogy a cseh foglalkoztatás szintje másfél millió fővel magasabb, mint a magyar foglalkoztatási szint. Először a 2010 és 2014 közötti kormányzati politikában kapott egyenrangú szerepet a foglalkoztatási szint az egyensúly és a növekedés mellett.

A magyar értékrend munkaközpontúságát és az egyértelmű nemzetközi tapasztalatokat figyelmen kívül hagyó, sajátosan befelé forduló gazdaságpolitika így gondolkodási csapdába zárta magát: észre sem vehette a megoldást, a megoldással szembeni ellenérdekeltségeket és a kívánatos gazdaságpolitikai fordulatot. Furcsa módon meghúzódik még valami e gondolkodási csapda mögött: a múlt eltörlése. Miután a kor politikusai és közgazdászai szinte egyöntetűen minden elemében hibásnak tartották az 1990 előtti korszakot, ezért annak egyik, nem egyértelműen negatívan megítélhető jelenségét, a mesterségesen magas foglalkoztatási szintet nem vizsgálták. Az állampárti és tervutasításos rendszerben az állami nagyvállalatokon belüli rejtett munkanélküliség korlátozta a gazdasági hatékonyságot, de erősítette a társadalmi tőkét.

Jobb volt a biztos munkahely munka nélkül, mint a kettős munkanélküliség: a munkahely és munka nélküli társadalmi helyzet.

A 2010 és 2014 közötti évek azért jelentik egy új, várhatóan több évtizedes új gazdasági szakasz indítását, mert a kormányzó politikai elit, a gazdaságpolitika, nyomában egyre inkább a közgazdasági gondolkodás szakított korábbi hibás szemléletével: a munkavállalást és a — 578 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

munkahelyteremtést állította a gazdaságpolitika és a kormányzás középpontjába. 2010 azért mérföldkő a magyar közgazdasági gondolkodásban, mert először sikerült tudatosan kilépni a korábbi két évtizedre jellemző gondolati csapdából. 1998 és 2002 között még nem tudatosan, de néppárti és polgári értékek alapján fordult a gazdaságpolitika a munkaerő-piaci gyengeségek feloldása felé, így jöhetett létre 240 ezer új munkahely. Tudatosan azonban a magyar politika és közgazdasági elit csak 2010-ben szakított a korábbi hibás gondolkodással, innentől kezdve már nem egy gondolkodási csapda határozza meg a kormányzás és gazdaságpolitika döntéseit, hanem a pragmatizmus.

Világossá és elfogadottá vált a szoros összefüggés a fenntartható egyensúly és tartós gazdasági növekedés között – hiszen romló egyensúly után kiigazítás következik, ami elrontja a növekedést –, és megjelent a közgazdasági gondolkodásban harmadik szereplőként a foglalkoztatás. Ettől kezdve már nem lehet visszasétálni a korábbi gondolkodási csapdába.

A munka és a foglalkoztatás felértékelése azért mérföldkő a magyar gazdaságtörténetben, mert ezzel a felismeréssel zárta le valójában Magyarország az 1990 és 2010 közötti két évtizedet. Azért átmeneti az 1990 utáni két évtized, mert nem ismerte fel a munka, a munkavállalás és munkahelyteremtés, a magas foglalkoztatás és alacsony munkanélküliségi szint fontosságát a gazdasági sikerben. Az új korszak abban a pillanatban kezdődött el, amikor a politikai és közgazdasági gondolkodásban a munka a valódi helyére került: ezért átmeneti az 1990–2010 közötti időszak, és ezért indul új gazdaságtörténeti korszak 2010 közepétől.

Az önszabályozó piac illúziója A magyar politikai és közgazdasági elit azért eshetett bele a kudarcok mögött álló gondolkodás csapdájába, mert elfogadott egy téves elméletet: az önszabályozó piac elméletét. Az 1970-es évtizedben közgazdasági gondolkodási forradalom ment végbe a világban, újra felfedezték a klasszikus-liberális közgazdaságtan alaptételeit, és ezeket neoklasszikus — 579 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

liberális elmélet keretei közé integrálták. Az 1970-es évtized közgazdasági elmélete szakított a korábbi gondolkodással, amely az államot és a piacot egyensúlyban, egymás partnereiként értelmezte.

Az elméleti és gyakorlati szakítást Keynes elveinek túlhajtása indokolta.

Keynes világosan kimondta, hogy válság idején az állam költekezzen, jó időben tartalékoljon. Az egyensúlyi viszonyok felbomlása, gazdasági visszaesés, nyomában magas munkanélküliség, fogyasztáscsökkenés és beruházászuhanás esetén az állami költségvetés belép a piaci szereplők mellé és helyére: az állami költségvetés új kiadásokkal pótolja a piaci keresletet. Jó időben ettől óv Keynes, és a deficites költségvetést a gazdasági visszaesés idejére tartja követhetőnek.

Az 1970-es évtizedben azonban a fejlett világban a két olajárrobbanás hatására magas infláció alakult ki, ennek nyomában elfutott az államadósság és az államháztartási deficit, korrekcióra volt tehát szükség.

Ennek a korrekciónak a közgazdaság-elméleti magyarázatát adta meg Friedrich Hayek és Milton Friedman. Az 1970-es évtized végétől az angolszász politikai elit elfogadta a neoklasszikus liberális közgazdasági gondolkodás alapelveit, ezek nyomán győzött az új közgazdasági gondolkodás. Ebben már nem egyensúlyra törekedtek állam és piac között, hanem a piaci erők elsődlegességét vallották, ami egy közgazdasági illúzión alapult: az önszabályozó piac illúzióján. Az 1990-től indult térségi piacgazdasági átmenetek végig ezt a piaci illúziót elfogadó gazdaságpolitikát tartották szem előtt.

Ebben az önszabályozó piac elvére építve központi szerepet kap a régi állami szabályozás leépítése és az a felfogás, hogy új piacszabályozó állami fellépésre nincs szükség. E felfogásban az állam rossz tulajdonos, minden állami tulajdon rosszabb, mint a vállalkozói tulajdon, mert előbbi nem képes az önkorlátozó önszabályozásra, a második eleve önszabályozó. A piaci vállalkozásokat a profitérdek mozgatja, az állami tulajdonban lévő vállalatokat nem, ezért piacgazdaságban csak előbbinek van helye.

— 580 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

Az európai közgazdasági szóbeszédben neoliberálisnak hívott neoklasszikus-liberális elmélet a piaci önszabályozás logikájából kiindulva a közszolgáltatások leépítését, helyére üzleti és vállalkozási szolgáltatások felépítését tartotta szükségesnek. A közszolgáltatások terén – miután nem piaci szereplő nyújtja ezeket, tehát nem lehet önkorlátozó és önszabályozó – az oktatásban, egészségügyben és az összes többi közszolgáltatási területen vállalkozásokat kell az állami intézmények helyére állítani, mert ezek hatékonyabban nyújtanak szolgáltatásokat a társadalomnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a közjót nem a köztulajdon és a közszolgáltatás, hanem a magántulajdon és a magánvállalkozások által nyújtott szolgáltatás szolgálja jobban. A magas adócentralizáció e felfogásban mindig hiba, mert jövedelmet von el a piaci szereplőktől, amely jövedelmeket azok – az önszabályozás révén – jobban használnák fel, mint az állam. Ez a felfogás nem tesz különbséget indirekt és direkt adók – tehát a fogyasztási és forgalmi szektort terhelő adók és a jövedelmeket terhelő adók – között, miközben az elsőre nem, csak a másodikra érvényes a tétel.

A régi/új neoklasszikus-liberális közgazdasági gondolkodásban az államháztartás hiánya minden esetben rossz, tehát a piaci önszabályozásra épülő új közgazdasági felfogás elveti a válságban beavatkozó államot. Kései változata az uniós válságkezelés, amely eltűri a magas és még emelkedő államadósság-rátákat, miközben bünteti a 3% feletti államháztartási hiányt. A neoliberális közgazdaságtan feltételezi, hogy a pénzügyi rendszer önszabályozása révén nem vált ki válságot, a pénzügyi rendszer saját belső szabályozásával korlátozni tudja a pénzügyi rendszer legbelső vonását: a profitérdeket. Ezzel szemben az állami túlköltekezés mindig válsághoz vezet, mert fenntarthatatlan államhoz, államháztartási hiányhoz és államadósságszinthez vezet.

Hallgatólagosan azt vallja a neoklasszikus-liberális felfogás, hogy önszabályozó működésével a munkaerőpiac automatikusan magas foglalkoztatást és alacsony munkanélküliséget teremt. A neoliberális elv szerint a külső tőkebevonás mindig jó egy országnak, mert mind a tőkét hozó, mind a tőkét felhasználó piaci szereplők a piaci önszabályozás

— 581 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

keretei között működnek: csak olyan feltételekkel és olyan mennyiségben vonnak be külső forrást, amely hatékonyan használható fel.

A piaci önszabályozás közgazdasági illúzió, minden elemében cáfolta a valóság. A magyar gazdaság esetében a külső tőkebevonás nem minden formája jó, a devizahitelezés felépítése kizárólag a bankrendszernek volt jó, itt is csak rövid távon volt hasznos. A piaci szereplők, ez esetben a külföldi tulajdonban álló bankok, feladták az óvatos és körültekintő hitelezés feltételeit, az önszabályozás a bankrendszeren belül sem érvényesült. A munkaerőpiac sem önszabályozó, különben 1990–2010 között Magyarországon nem alakulhatott volna ki az uniós tagállamok között második legrosszabb foglalkoztatási szint, ezen belül nem lehetett volna kirívóan magas a női munkanélküliség, a fiatalok munkanélkülisége, az 50 év felettiek munkanélküliségi szintje és az alacsony képzettségűek szintén magas munkanélküliségi rátája.

A pénzügyi rendszer működése váltotta ki a 2008-as amerikai pénzügyi válságot, majd ez terjedt át globális pénzügyi válsággá, nyomában adósságválságok és költségvetési válságok, gazdasági és társadalmi válságok alakultak ki. Kifejezetten a pénzügyi rendszer önszabályozásának a hiánya váltotta ki a 2008-as globális pénzügyi válságot, ahogy már az 1997–1999 közötti délkelet-ázsiai válság oka is az állami szabályozás hiánya volt, tehát a pénzpiac és a bankrendszer önszabályozása ott is hiányzott. Az elmúlt 150 év valamennyi pénzügyi válsága mögött a pénzügyi rendszer áll: komolyan senki sem gondolhatta, hogy a pénzügyi rendszer, ezen belül a bankrendszer önszabályozás révén korlátozza a profitérdekét.

A magas adócentralizáció sem hiba önmagában: a skandináv országok és a nyugat-európai fejlett gazdaságok magas adócentralizációval léptek a legfejlettebb országok csoportjába. A magas indirekt adószint egyenesen előny pénzügyi válság, ezen belül magas államháztartási hiánnyal és elfutó államadóssággal jellemzett egyensúlytalanság esetében. Ezt bizonyítja a sikeres magyar válságkezelés, amikor az indirekt adórendszerre való átállás során nyert a költségvetés jelentős többletbevételeket.

— 582 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

Az államháztartási deficit magas szintje átmenetileg vállalható, ha az válságot kezel: ezt mutatja az 1929–1933-as világgazdasági válság sikeres kezelése egy sor gazdaságban. Tartósan magas államháztartási deficit ugyanakkor valóban tartós egyensúlytalanságot eredményez, rövid időszak alatt és csak kivételesen használható válságkezelésre.

Az elmúlt négy évtizedben nem bizonyította a neoliberális közgazdaságtan azt a nézetét, hogy a közszolgáltatások helyére lépő üzleti szolgáltatások hatékonyabbak: a globális gazdaság sikerpéldái ezt is, meg az ellenkezőjét is igazolják. Az sem bizonyított, hogy minden privatizáció magasabb hatékonyságot eredményez, mert az államnál van roszszabb tulajdonos: az a külföldi tulajdonos, aki belföldi monopóliumot vesz egy országban, a magas profitrátával termelődő jövedelmet kiviszi az országból, mert a belföldi monopólium nem igényel a folyamatosan magas profitrátához hasonlóan magas beruházásokat. A belföldi monopóliumok magas profitrátájának ugyanis csak egy része adódik az amortizációból és magas eszközigényből, másik forrása a verseny hiánya: a monopóliumjellegből eredő profit a nemzetgazdaság egésze szempontjából jobban hasznosul az adott gazdaságban, mintha a magántulajdonos kiviszi az országból.

Megdőlt az a tétel is, hogy nincs szükség új állami szabályozásra és minden régi állami szabályozást érdemes leépíteni: éppen a pénzügyi válságok mutatták meg világosan, hogy az állami szabályozás hiánya vezet válsághoz. Sőt minden új helyzetre érdemes új állami szabályozással felelni, ha az adott területen az egyensúly felbomlásával fenyeget.

A globális pénzügyi rendszer innovációi az elmúlt két évtizedben egy sor olyan terméket vittek piacra, amelyek szabályozására szükség lenne, mert egyensúlytalanságokat építenek fel, és eszközbuborékokhoz vezetnek, de a neoliberális felfogás szerint az angolszász állami szabályozók ezek kezelésére nem vállalkoznak.

Az önszabályozó piac nem csupán a tények és a valóság tükrében bizonyult illúziónak, elméletileg is az. A piac nem lehet önszabályozó, mert ehhez minden piaci szereplőnek minden pillanatban minden szükséges — 583 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

információval rendelkeznie kellene: ez egyetlen pillanatban sem jellemző egyetlen területen működő egyetlen magánvállalkozásra sem. A piaci önszabályozáshoz az kell, hogy a láthatatlan belső és automatikus szabályozásban részt vevő egyének és vállalkozások a jó döntésekhez szükséges információval teljes mértékben rendelkezzenek. Miután ez nem állhat fenn, így az önszabályzás sem működik: nem csupán a valóságban nem, hanem elméletileg sem.

A piaci önszabályozás valójában utólagosan működik, önkorrekciókkal: ezzel azonban megdőlt az önszabályozásra épülő elv. Állami szabályozásra van szükség akkor, ha a piac csak utólag korrigál, mert az utólagos korrekciónak elméletileg is nagyobb lehet az ára, mint egy előzetes állami szabályzásnak: gyakorlatilag mindig ez a helyzet.

Az 1990–2010 közötti magyar gazdaságtörténeti kudarc azt is jelzi, hogy nem lehet az erős piaci szereplőkre, jellemzően külső szereplőkre hagyni egy ország egyensúlyát és növekedését: a rövid távú profitérdekeltség természetes magánvállalkozás esetén, de ez nem vezet automatikusan a közjó eléréséhez. Éppen ezzel ellentétes a magyar tanulság: a közjót az átmeneti két évtizedben végig az szolgálta volna, ha nem zuhan az uniós tagállamok között a második legalacsonyabb szintre a hazai foglalkoztatási ráta, és nem nő a munkanélküliség. Ez a társadalmi közjó ráadásul gazdaságpolitikai és közgazdasági eredményt is hozott volna, mert a fenntartható egyensúlyt és a tartós gazdasági növekedést segítette volna a magasabb foglalkozatás, az alacsonyabb munkanélküliség.

Miután az önszabályozó piac logikájába kizárólag az utólagos korrekció illik bele, ez pedig lényegesen többe kerülhet a társadalom és gazdaság számára, mint az előzetes szabályozás és a visszatartó jellegű intézkedések, ezért az önszabályozó piac elve nem jóindulatú, hanem káros illúzió, amely minden gazdasági és társadalmi szereplőnek végül többe kerül, mintha az egyensúlytalanságokat előzetesen, állami szabályozással előzték volna meg a kormányok.

— 584 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

Az 1990–2010 közötti időszakban erre az önszabályozó piaci illúzióra épült egy sor olyan politikai és gazdaságpolitikai döntés, amely érdemben befolyásolta a két évtized gazdasági és társadalmi teljesítményét. Ha a piac teremti a közjót és nem az állam, akkor az állami intézmények helyére piaci vállalkozásokat érdemes állítani. Ha a közérdeket a magánérdek szolgálja legjobban, akkor a közérdeket érvényesítő intézményeket gyengíteni és a magánérdeket képviselő vállalkozásokat erősíteni érdemes.

Ha a profit jobban kifejezi a közjót, mint az érték, mert a magánérdeket a profit mozgatja és a magánérdek teljesülése révén lehet elérni a közjót, akkor az érték helyére minden esetben a profitot kell állítani. Ha a pénzgazdaság önszabályozó, ráadásul a pénzgazdaságban magasabb a profitráta, mint valamennyi más ágazatban, akkor a reálgazdasággal szemben előtérbe kell helyezni a pénzgazdaságot. A reálgazdasági beruházásokkal szemben fel kell értékelni a pénzügyi befektetéseket, hiszen a pénzgazdaság magasabb profitrátája magasabb gazdasági hatékonyságot és magasabb társadalmi hasznosságot jelez.

Ha a hosszú távú érdekek mentén működő államnál jobb a rövid távú profitérdeket működtető üzleti vállalkozás, akkor az időtávokat fel kell cserélni: eltéved az, aki túl hosszú távon kalkulál. Ezzel szemben a rövid távú és természetesen profiton alapuló érdekeltség ad jó iránytűt az üzleti és társadalmi döntésekhez.

Ha a külső piaci szereplők erősebbek, mint a belső gazdasági szereplők, akkor azok hatékonyabban is működnek: a belső helyére külsőt kell állítani, így nő a gazdasági hatékonyság, és ez emeli a társadalmi hasznosságot. A külső tőkebefektetéseket e szerint a gondolkodás szerint mindig a belföldi vállalkozások tőkével való ellátottsága elé kell helyezni, mert a két szektor közötti termelékenységi különbség ezt indokolja. Ha a magasabb termelékenységgel működő, a duális szerkezet legjobb csoportjában szereplő vállalatoknak adunk tőkét és a többieknek nem, akkor ez gyorsítja a gazdasági növekedést, amiből több költségvetési bevétel származik, tehát az egyensúlynak is jó.

— 585 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Ez a gondolkodás drámai tévedésekhez vezetett az 1990–2010 közötti gazdaságpolitikák esetében, mert fenntartotta, sőt erősítette a gazdasági dualitást, alacsonyan tartotta a foglalkoztatást, és magas szintre emelte a munkanélküliséget, túlzottan nyitott gazdasági szerkezetet alakított ki, és tartósan megbontotta a pénzügyi egyensúlyt a külső tőkeforrásokra való átállással.

A gazdasági stabilizációban jelentős szerepet kapott Növekedési Hitelprogram sem lehetett volna elindítható, ha hiányt mutat a fizetési mérleg, mert ez aláásta volna a jegybanki monetáris fordulat hitelességét. A folyó fizetési mérleg jelentős fordulatát követően ráadásul egy igen pozitív nettó finanszírozási képesség elérésével a jegybank monetáris fordulata hitelessé és fenntarthatóvá vált.

Egyensúly és növekedés A válságkezelés elején, 2010 közepén új képletet vezetett be a gazdaságpolitika: először az államháztartási válságot kezelte 2010 második felében, 2011-ben megállította az államadósság-ráta növekedését, majd beállította, és 2014 közepére elérte a gazdaságot középtávon is stabilizáló, történetileg alacsony alapkamatot, miközben végig élvezte a pozitív folyó fizetési mérleg egyensúlyt erősítő hatását. A tartós növekedéshez vezető fordulatok nem a ciklus elején, hanem annak második felében következtek be: a fogyasztási fordulat, a versenyszektor foglalkoztatási fordulata, a beruházási fordulat együtt eredményeztek növekedési fordulatot a 2013–2014-es években. (10. táblázat) A válságkezelés végére azonban kialakult az eredeti képlet, mert a bővülő foglalkoztatás – a közszféra mellett nagyobb mértékben játszik ebben szerepet a versenyszektor bővülő foglalkoztatása – és a tartós növekedés együtt fenntarthatóvá teszik az elért pénzügyi egyensúlyokat.

— 586 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

10. táblázat. Sikeres válságkezelés, 2010—2014

Forrás: MNB

Ezek alapján egyértelműen sikeresnek minősíthető a magyar válságkezelés a 2010–2014 közötti években, mert Magyarország elkerülte az államháztartás finanszírozási válságát 2010-ben, megelőzte az államadósság finanszírozási válságát 2011–2012-ben, és kikerült az ország az uniós túlzottdeficit-eljárás alól. E három közgazdasági tény jelzi a sikeres egyensúlyi fordulat elismerését a nemzetközi pénzpiacok és a nemzetközi intézmények részéről.

A magyar válságkezelés igazi értéke azonban nemcsak abban áll, hogy kivédte a pénzügyi válságot, és beállította a pénzügyi egyensúlyi mutatókat, hanem hogy ezeket fenntartható szinten és szerkezetben érte el.

Az államháztartás 3% alatti hiánya olyan bevételi és kiadási szerkezetnek köszönhető, amely hosszú távon fenntartható. Az államadósság-ráta megállítása is tartós siker, mert közben folyamatosan csökken a devizaállamadósság aránya, és nő a lakossági állampapírok aránya. A fenntart— 587 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

ható költségvetés mellett nemcsak tartósan mérséklődő államadósságrátát sikerült elérni, hanem az adósság külső kitettsége is csökkent. Hasonlóan tartós és fenntartható a piaci egyensúly és az alapkamat szintje is. Bár drámaian romló külgazdasági környezet esetén romolhatnak az egyensúlyi mutatók, de belső tényezők miatt nem, miközben külső tényezők következtében hosszú távon sem kerülhet veszélybe az egyensúly.

A magyar válságkezelés sikerét jelzi, hogy egyszerre állította be a pénzügyi egyensúlyi szinteket és alakította át a tartós gazdasági növekedés szerkezetét. A tartós növekedést természetesen támogatja a pénzügyi egyensúly, míg korábban a pénzügyi egyensúlyok elromlása vezetett az 1990 és 2010 közötti két évtizedben rendre költségvetési egyensúlyt kiigazító gazdaságpolitikai fordulatokhoz, amelyek növekedési és foglalkoztatási áldozatokkal jártak.

A válságkezelés sikerét jelzi a tartós növekedés szintén fenntartható szerkezete. Ez egyszerre épül a GDP előállítási és felhasználási oldalán fenntartható szerkezetre. A mezőgazdaság, ipari termelés és ezen belül különösen a feldolgozóipar, valamint a szolgáltatások egyaránt részt vesznek a GDP bővülésében, miközben a felhasználási oldalon a fogyasztás és a beruházás is egyaránt támogatja a növekedést.

A sikeres magyar válságkezelés kivételes az uniós tagállamok között, mert a legfontosabb tényezőkben egyszerre ért el fordulatot. Egyszerre érte el a foglalkoztatás tartós bővülését és a munkanélküliség tartós csökkenését, a pénzügyi egyensúlyokat és a tartós növekedést. Ezzel valóban beállította a tartós és fenntartható konjunktúra képletét, mert az újabb eladósodást megelőzendő 3% alatt tartja az államháztartás hiányát, mérsékeli az államadósságot, miközben növeli a foglalkoztatást és a bruttó hazai terméket.

Ez kivételes siker az eurózóna gazdaságainak válságkezeléséhez képest.

Miközben a magyar gazdaságban a válságkezelés második szakaszában, 2013–2014-ben már jelentősen és tartósan csökkent a munkanélküliség, és bővült a GDP, addig az eurózóna országaiban a sikeres ma— 588 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

gyar válságkezelés időszakában nőtt a munkanélküliség, és lényegében stagnált a bruttó hazai termék. A brit gazdasággal összehasonlítva azonban azonos szerkezetek rajzolódnak ki. A brit és a magyar gazdaságban egyaránt csökkent a munkanélküliség a válságkezelés éveiben, és nőtt a bruttó hazai termék. (297. ábra) 297. ábra. Unortodox kilábalás: A munkanélküliségi ráta (bal panel) és az éves GDP-növekedés (jobb panel) alakulása

Forrás: Eurostat

Harmonizált, szezonálisan igazított adatok

A külső sebezhetőség csökkenése A 2010 és 2014 közötti sikeres válságkezelés nagyságrendileg csökkentette a magyar gazdaság belső sérülékenységét. Feloldotta azt az 1999 és 2010 között végig meglévő feszültséget, amely a pénzügyi egyensúlyok és a gazdasági növekedés tényezői között fennállt. Gazdaságtörténeti tükörben rendkívül összpontosított akciósorozattal egyszerre állította be egy fenntartható belső konjunktúra feltételeit. Ezzel kivezette a magyar gazdaságot az „egyensúly vagy növekedés” zsákutcájából, — 589 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

amely az 1990 utáni két évtizedben rendre megakasztotta a gazdasági felzárkózást és a társadalmi felemelkedést.

Ugyanazokkal az eszközökkel sikerült elhárítani a pénzügyi válságokat, amelyekkel a gazdaságpolitika megteremtette a fenntartható egyensúlyt és a tartós növekedést. Az egyensúlyi szintekre beállított vagy azokhoz igen közeli pénzügyi makrogazdasági mutatók – államháztartási egyensúly, államadósság-ráta, infláció, alapkamat és fizetési mérleg – egy olyan gazdasági felzárkózási pályát vetítenek előre, amely egyben társadalmi felemelkedéssel is jár.

Strukturális reformok: a sikeres válságkezelés kulcsa A 2010 és 2014 között végrehajtott sikeres magyar válságkezelés jellemzője, hogy a rövid távon egyensúlyi fordulatot eredményező tényezők közép- és hosszú távon támogatják a növekedési fordulatot. Minden, ami rövid távon segítette az államháztartás konszolidációját, az államadósság-ráta megállítását és mérséklését, a piaci egyensúlyt és a pozitív folyó fizetési mérleget, az hosszabb időtávokon erősíti a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővülését. Az egymásra épülő időtávokon egyszerre ható gazdaságpolitikai eszköz a strukturális reform.

A közgazdasági elmélet és a nemzetközi példák alapján közmegegyezés van abban, hogy a növekedési hatásokat illetően a strukturális reformok időben aszimmetrikusak: a reformok rövid távon növekedési áldozatokkal járnak, míg az előnyök jellemzően hosszabb időhorizonton jelentkeznek. Jellemzőjük ebből adódóan az, hogy kiélezik a reformparadoxont: a strukturális reformok rövid távú feszültséggel és politikai instabilitással járnak, ha ezt egy kormány túléli, csak akkor élvezheti az eredményeket. Ez a strukturális reformok hagyományos közgazdasági felfogása, és ebből következően a strukturális reformok az uniós tagállamokban rendre beleütköznek saját korlátjukba: az időtáv és az ebből

— 590 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

eredő politikai instabilitás korlátaiba. Számos esetben meggyengültek és megbuktak azok a kormányok az uniós válságkezelés során, amelyek strukturális reformok révén kísérelték meg a költségvetés konszolidációját. Ebből következően ezeknek az uniós tagállamoknak a nagy része nem volt képes végigvinni olyan strukturális reformokat, amelyek közép- és hosszú távon már többet hoztak volna, mint vittek rövid távon.

Nem voltak képesek végigvinni a szükséges munkaerő-piaci reformokat, nem voltak képesek tartós 3%-os GDP-arányos államháztartási hiány alatti deficitszinteket tartani, nem voltak képesek megállítani az államadósság-ráta emelkedését, és átmeneti stabilizációt követően nem voltak képesek a tartós gazdasági növekedés beindítására sem.

Ezzel szemben a magyar gazdaság képes volt mindezt együtt elérni: fenntartható államháztartási konszolidációt és tartós gazdasági növekedést ért el a sikeres válságkezelés során. Sőt arra is képes volt a válságkezelés magyar gazdaságpolitikája, hogy megelőzze a társadalmi feszültségek felhalmozódását, és végig megőrizte a politikai stabilitást.

Ezt jelzi, hogy 2010-ben az új politikát és gazdaságpolitikát képviselő kormány kétharmados parlamenti felhatalmazással indítja a strukturális reformokat, majd 2014-ben hasonlóan kétharmados felhatalmazást kap az országgyűlési választásokon. Ennek hátterében a 2010-ben elindított strukturális reformok sikere áll, mert a ciklus elején indított reformok a ciklus végére, már középtávon elérték a fordulatot és hozták az eredményeket. Ez a döntő oka annak, hogy az uniós válságkezelés nem volt képes ezekre az eredményekre, miközben a magyar válságkezelés igen.

Az uniós tagállamok költségvetési konszolidációra kényszerült csoportja – az eurózóna déli csoportja, az ír és a balti gazdaságok, a szlovén gazdaság – csak a kritikus mennyiségű és összetételű strukturális reformok egy részét indította el, a fordulatokhoz szükséges többi strukturális reform nem indult el, vagy menet közben leállt. Ezzel szemben a sikeres magyar válságkezelés középpontjában álló strukturálisreformprogram mennyisége és minősége, tehát összetétele egyaránt elérte a kritikus tömeget. A 2010 közepétől elindított strukturális reformok és gazdaságpolitikai innovációk minden lényeges gazdasági és pénzügyi — 591 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

területet lefedtek. A pénzügyi rendszertől a reálgazdaságig, a gazdaságpolitikától a monetáris politikáig, az egyensúlyi fordulathoz szükséges elemektől a növekedési fordulatot eredményező tényezőkig minden egyes szükséges reform elindult a magyar gazdaságban a 2010–2014 ciklus legelején. IMF-védőháló nélkül történt a válságkezelés, miközben az ország visszafizette a korábban felvett IMF–EU-hitelkeretet.

Hagyományos és nem hagyományos válságkezelési eszközök egyaránt szerepet kaptak a strukturális reformok és a gazdaságpolitikai innováció között. Hagyományos elemek a Széll Kálmán-terv I–II. reformjai, az államadósság-szabály, az új Munka Törvénykönyve keretei között végrehajtott munkaerő-piaci reform, a lakossági állampapírok arányának emelése és a költségvetési zárolások. Nem hagyományos elem a bankadó és az ágazati válságadók, a fogyasztás adóztatása a munka helyett, az új adókoncepció, a 16%-os egykulcsos családi jövedelemadózás, a 10%-os társasági adócsökkentés, a munkahelyvédelmi akcióterv, az árfolyamgát és a devizahitel-állomány leépítése, valamint a magánnyugdíjrendszer reformja. A többi strukturális reform is beleillik a hagyományos/nem hagyományos reformok körébe. A magyar strukturális reformok közös vonása, hogy egyszerre támogatják az egyensúly és a növekedés feltételeit, fenntarthatóak, azaz az adott strukturális reform minden egyes szakaszában megtartják a társadalmi és politikai stabilitást.

Valójában egyetlen okra vezethető vissza a reformok eredményessége: a strukturális reformok kritikus mennyiségére és minőségi összetételére.

A szükséges reformok közül az uniós tagállamok válságkezelési stratégiája lényegében csak hagyományos eszközöket alkalmazott, nem hagyományos eszközöket csak elvétve, miközben egy sor nélkülözhetetlen területen nem indított reformokat. Az uniós válságkezelés valójában reformhiányos, bátortalan és gyenge: kívülről és felülről bátornak tűnnek a költségvetési konszolidációhoz felhasznált eszközök, valójában azonban hiányzik a mélységük és a kiterjedtségük. Nem érintik a jóléti államot és a szociális piacgazdaságot jellemző, önmagát túlélt belső megállapodásokat, nem hoznak mélyreható strukturális reformokat a munkaerőpiacon, az adórendszerben, a versenyben.

— 592 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

Ezzel szemben a magyar strukturális reformok lényege, hogy az egyensúlyi és növekedési fordulat mellé foglalkoztatási és versenyhelyzetet érintő fordulatokat állít. Az uniós válságkezelések kudarca és a magyar válságkezelés sikere a kritikus mennyiségű és minőségű strukturális reformokban mutatkozó különbségen alapult, de még egy rejtett ok is jelentős szerepet játszott az eltérő előjelű eredményekben. A közgazdaság leegyszerűsítő felfogása szerint a pénzügyi egyensúly döntően az államháztartási hiány és a folyó fizetési mérleg szintjeihez kötődik, abban más egyensúlyi mutatókat jellemzően nem vesznek figyelembe. A közgazdasági gondolkodás főáramában meghatározó az alapkamat egyensúlyi szintje, ebből következően a hitel- és betéti kamatok egyensúlyi szintje, a külföldi monopolterületeken elért profitráták szintje, a bankrendszer profitrátája és az államadósság finanszírozása során kialakuló hozamszintek kevesebb figyelmet kaptak a pénzügyi egyensúly meghatározásában. Ha egy gazdaságban az államháztartási hiány a GDP 3%-a alatt van és felzárkózó gazdaság esetén elviselhető mértékű hiányt mutat a fizetési mérleg, akkor a leegyszerűsítetten gondolkodó elemzők a pénzügyi egyensúly terén az országot nem látják kockázatosnak.

Az egyensúlyok szerepe A piaci egyensúly esetében a kereslet és kínálat mennyiségi, valamint minőségi tényezőit tükröző infláció méri az egyensúlyt. A munkaerőpiacon a foglalkoztatás szintje és a munkanélküliségi ráta, valamint a munkaerőpiac egyéb sajátos mutatói – 25 év alattiak és 50 év felettiek foglalkoztatási rátája, női foglalkoztatás, alacsony képzettségűek foglalkoztatási szintje és az éven túli, tartós munkanélküliség szintje – jelzik az egyensúlyt vagy egyensúlytalanságot. Az államadósság és a külső adósság esetében az egyensúly/egyensúlytalanság mértékét globális összehasonlítás vagy egy nemzetközileg elfogadott szint jelzi. Az euróövezet esetében a 60% alatti államadósság-ráta az irányadó, 90% feletti adósságráta már kockázati szintet jelez, és a 100% feletti államadósság-ráta általában fenntarthatatlan adóssághelyzetet tükröz.55

— 593 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

Valójában azonban az államháztartás egyensúlyát és a fizetési mérleg alakulását a pénzügyi rendszer többi egyensúlyi/egyensúlytalansági mutatója kölcsönösen és jelentősen befolyásolja. A természetes, azaz egyensúlyi alapkamatszint feletti jegybanki alapkamat a monetáris transzmiszszió csatornáin át begyűrűzik a hitel- és betéti kamatokba, az egyensúlyi kamatszinteknél magasabb kamatokat eredményez a hitelintézeti rendszerben, így fékezve a forintalapú hitelezést. A 2003 és 2013 közötti évtizedben különböző okok miatt szinte végig a természetes, tehát egyensúlyi alapkamatráta feletti jegybanki alapkamat mesterségesen magasan tartotta a hitel- és betéti kamatokat, a jegybanki kéthetes eszközre fizetett kamatokat, és felfelé nyomta az állampapír-piaci hozamokat. A magas alapkamat végül magas banki kamatlábakat, magas jegybanki kéthetes kamatszinteket és magas állampapírhozamokat eredményezett.

A pénzügyi rendszer minden területén eltolódás történt a természetes és egyensúlyi kamatszintektől felfelé, ezzel felborult a pénzügyi rendszer belső egyensúlya, mert nem a természetes és egyensúlyi, hanem a természetellenesen magas és egyensúlyi szint feletti kamatszintek irányították a piaci szereplők gazdasági kalkulációját. Ez nemcsak lényegesen többe került az államnak, a vállalati szektornak és a háztartásoknak, mint amennyibe az egyensúlyi kamatszintek esetén került volna, hanem folyamatosan és jelentősen torzította valamennyi piaci szereplő döntéseit. A magas jegybanki alapkamat erősítette a devizahitelek felé fordulást, hiszen a forintalapú hitelek kamatát magasan tartotta.

A reálgazdaság e torzító hatás mellett elszenvedte az egyensúlyi árfolyamszinthez képest mesterségesen erős forint/euró árfolyamszint torzító hatásait is. Mindez rejtve, de érvényesült a 2003 és 2013 közötti évtizedben. A pénzügyi rendszer tartósan egyensúlytalan működése Elsősorban azok az országok képesek tartósan a GDP 100%-át meghaladó államadósság-rátát fenntartani, amelyek adósságát döntő részben a hazai megtakarítások finanszírozzák, azaz ahol az államadósság legnagyobb része hazai kézben van (Japán, Olaszország). Ezekben az esetekben is érezhető azonban, hogy a magas adósság terhet jelent a gazdaságnak, amit elsősorban az tükröz, hogy alacsony gazdasági növekedéssel párosul.

55

— 594 —

24. fejezet

A sikeres magyar válságkezelés tanulságai

végül a „látható” pénzügyi egyensúly elromlásában – magas államháztartási hiány, elfutó államadósság és fizetésimérleg-deficit – csapódott le. A reálgazdasági torzító hatások következtében folyamatosan csökkent a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme és potenciális és tényleges növekedési üteme, miközben folyamatosan romlott a munkaerő-piaci egyensúlyt meghatározó valamennyi tényező.

Ezek a hatások a folyó fizetési mérleg egyenlegében csapódtak ki: jelentős és előjeljellegű eltérés alakult ki a 2003–2007 közötti időszak átlagos magyar folyó fizetési mérlege, és a 2014–2015 közötti időszak egyenlege között. 2003–2007 között a külső finanszírozási képesség átlagosan a GDP 8%-át elérő egyensúlytalanságot jelez. Emögött a pénzügyi rendszer valamennyi felborult egyensúlya meghúzódik: az egyensúlyi alapkamatnál magasabb jegybanki alapkamat, az egyensúlyi kamatszinteknél magasabb kereskedelmi kamatszintek, a természetes állampapírhozamoknál magasabb állampapírkamatok és a devizahitel-állomány felépülésének később realizálódó belső kockázata.

A pénzügyi egyensúlyok helyreállítása terén sikeres magyar válságkezelés ugyanarra az okra vezethető vissza, mint az államháztartási konszolidáció és a gazdasági stabilizáció. Mindkét esetben a fordulatot eredményező összes tényező egyidejű és egyirányú mozdítása vezetett sikerre.

Eközben az uniós válságkezelés nem érte el a fenntartható államháztartási egyensúlyt, tehát a tartósan 3% alatti GDP-arányos költségvetési hiányt – 2013-ban még 9 ország hiánya haladta meg a GDP 3%-át –, és nem volt képes fenntartani a gazdasági növekedést, ezzel a foglalkoztatást. A magyar gazdaság azért volt erre képes, mert a pénzgazdaság és a reálgazdaság fordulataihoz szükséges valamennyi jelentős strukturális reformot elindította és véghezvitte. A sikeres konszolidáció és gazdasági stabilizáció mögött az igazi rejtett ok az, hogy a gazdaságpolitika és monetáris politika együtt a strukturális reformok hatókörét egy sor olyan területre is kiterjesztette, ahol a hagyományos közgazdaság nem lát teendőt.

*** — 595 —

Negyedik rész

Gazdasági stabilizáció

A 2010 és 2014 közötti, nemzetközileg és gazdaságtörténetileg is kivételes magyar konszolidáció és stabilizáció mélyén meghúzódik egy további ok: a közgondolkodás változása.

A választók kétharmados felhatalmazást adtak az új kormánynak, mert teret nyert a közgondolkodásban a felismerés: eltévedtünk, újra kell kezdeni.

A kormányzó politikai elit felismerte: a költségvetés rendbetétele nélkül nem lehet kijutni a válságból. Elfogadta, hogy ehhez új gazdaságpolitikára van szükség, ami új módon ötvözi a nem hagyományos és a hagyományos elemeket.

Magyarország polgárainak és vállalkozásainak döntő többsége felismerte, hogy teljes megújulás nélkül nem lehet sikeresen kezelni a válságot, rendbe tenni a költségvetést és újraindítani a növekedést. Mindenki elfogadta, hogy munkán keresztül vezet az út az egyéni, családi és közösségi sikerek felé.

Vigyázzunk ezekre az új felismerésekre, mert a helyes gondolatból jó döntések születtek, a jó elhatározásokból jó tettek lettek, azokból előnyére megváltozott Magyarország lépett elő, s ha nem térünk le a helyes útról, akkor előttünk áll Magyarország sikeres gazdasági felzárkózást és társadalmi felemelkedést hozó új jövője.

— 596 —

Függelék

Köszönetnyilvánítás A magyar választópolgárok nélkül e könyv bizonyosan nem születik meg: köszönöm nekik, hogy 2010-ben bizalmat szavaztak az új politikának és új gazdaságpolitikának.

Köszönöm Orbán Viktornak, hogy az ellenzéki politikai erők vezetőjeként, majd miniszterelnökként megbízott közös gazdaságpolitikánk végrehajtásával. Köszönöm, hogy végig kitartott folyamatosan támadott minisztere és csapata mellett, személyes bizalma és támogatása nélkül e könyv fejezetei nem születhettek volna meg.

Köszönöm a Fidesz–KDNP képviselőinek, hogy együttesen és különkülön is kitartottak gazdaságpolitikánk mellett, hittek az új közgazdasági gondolkodás igazában, megingás nélkül támogattak a gazdaságpolitikai viták közepette.

A 2010–2014 közötti kormányok tagjainak is köszönöm szakmai és baráti támogatásukat, a könyv lapjain tárgyalt fordulatok közös sikereink.

Köszönöm az NGM és az MNB gazdaságpolitikai vezérkarának, hogy igazi egységes csapatként támogattak a gazdaságpolitika és a monetáris politika fordulataihoz vezető küzdelmekben. Elsőként is köszönöm Nagy Rózának, hogy barátként, szövetségesként és a kormány leghatékonyabb közigazgatási államtitkáraként, majd az MNB főigazgatójaként végig mellettem állt. Köszönöm Wiedermann Helga és Horváth Marcell kabinetfőnököknek, hogy megőrizhettem a gondolkodás szabadságát a mindennapi kormányzás és irányítás terhei közepette. Köszönetet mondok Csizmadia Norbertnek, hogy kreatív gondolataival segítette csapatunkat új lehetőségek feltárásában. Balog Ádámnak köszönöm, hogy igazi helyettesként vezette az adóreform munkálatait, majd az MNB monetáris politikai fordulatait.

Köszönöm az NGM vezetőinek és munkatársainak, hogy 2010 és 2013 tavasza között lelkesen és szakszerűen támogatták a gazdaságpolitika fordulatait. Külön köszönet illeti Naszvadi Györgyöt és Banai Benőt, hogy az államháztartási konszolidációban megtalálták a legjobb megoldásokat, és költségvetési szakemberként képesek voltak igazi gazdaságpolitikusként dönteni. Köszönöm Czomba Sándornak és Kardkovács Kolosnak, hogy a

— 599 —

döntő területen, a foglalkoztatási fordulathoz vezető eszköztár kialakításában segítettek.

Köszönöm az MNB mai vezetőinek, hogy bizalmat szavaztak új monetáris politikánknak. Kivételes köszönettel tartozom Nagy Mártonnak és munkatársainak a Növekedési Hitelprogram irányításáért. Köszönöm Windisch Lászlónak és csapatának, hogy következetesen és hatékonyan segítenek a magyar pénzügyi rendszer átalakításában.

Köszönöm az MNB monetáris tanács tagjainak támogatásukat: nélkülük a monetáris fordulat elemei nem támogathatták volna a gazdaságpolitika fordulatát.

E könyv születését és végleges formában történő megjelenését sokan támogatták: köszönöm segítségüket. Köszönöm a könyvet véglegező munkacsoportnak, kiemelten Palotai Dánielnek, a munkacsoport vezetőjének, Virág Barnabásnak és Monoki Péternek, hogy simították a szerző időnként nyers fogalmazását, és pontosították a könyv üzeneteit. A munkacsoport többi tagjának – Baksay Gergelynek, Csomós Balázsnak, Danyik Dórának, Fábián Gergelynek, Kékesi Zsuzsának, Koroknai Péternek, Lehmann Kristófnak, Márkus Balázsnak, Pellényi Gábornak, Vajda Zitának, Várpalotai Viktornak és Vonnák Balázsnak – is köszönöm hétről hétre megfogalmazott észrevételeiket, módosításaikat: igazi közös szellemi élmény volt a könyv véglegezése.

A könyv ábráinak, táblázatainak elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet illeti Ádám Jánost, Babos Dánielt, Bak Dórát, Bálint Mátét, Balogh Csaba Kornélt, Bánkuty Tamást, Baracsi Lórántot, Dancsik Bálintot, Fáykiss Pétert, Farkas Sárát, Gutpintér Júliát, Hosszú Zsuzsannát, Kertész Balázst, Kovalszky Zsoltot, Kreiszné Hudák Emesét, Kicsák Gergelyt, Kóczián Balázst, Martonosi Ádámot, Módos Dánielt, Oláh Zsoltot, Papp Istvánt, Salamin Gézát, Schindler Istvánt, Sisak Balázst, Szalai Ákost, Szombati Anikót, Sztanó Gábort, Vajas Ákost és Winkler Sándort.

Köszönöm Hergár Eszternek, hogy lelkesen és hozzáértően irányította a könyv kiadásához vezető munkát.

Köszönöm Bak Lilla Zsuzsannának, Bognár Józsefnének, Németh Eleonórának és Németh Viktóriának a könyv készítése során nyújtott lelkiismeretes és fáradhatatlan munkáját.

— 600 —

A könyv lektorát is kiemelt köszönet illeti: Sólyom Beáta alapos szakmai lektorálása elengedhetetlen volt e könyv saját sorsának indításához.

Köszönöm kiadóm, Bedő György megszokott, de eléggé nem értékelhető baráti támogatását a könyv megjelenéséhez.

Végül, de egyáltalában nem utoljára, köszönöm családom kitartó és éltető támogatását. Feleségemnek köszönöm, hogy végig mellettem állt a könyv lapjai mögötti harcokban, majd döntő időszakokban segített a könyv szerkesztési munkálataiban. Fiaimnak köszönöm az új nemzedék friss ötleteit, Máténak eredeti gondolatait és az új közgazdaság megalapozását, Ádámnak a működő gazdaság megértésében segítő meglátásait.

— 601 —

Irodalomjegyzék Ajánlott irodalom Acemoglu, D. – Robinson, J. (2013): Miért buknak el nemzetek? - A hatalom, a jólét és a szegénység eredete. HVG Kiadói Rt. Acharya, V. V. – Richardson M. – Van Nieuwerburgh, S. – J. White, L. (2011): Guaranteed to Fail, Fannie Mae, Freddie Mac and the Debacle of Mortgage Finance. Princeton University Press Atkinson, D. R. – J. Ezell, S. (2012): Innovation Economics, the Race for Global Advantage. Yale University Press Beck, U. (2013): German Europe. Polity Press Broad, E. (with Pandey S.) (2012): The Art of Being Unreasonable, Lessons in Unconventional Thinking. Wiley Madrick, J. (2009): The Case of Big Government. Princeton University Press Ormerod, P. (2012): Positive Linking, How Nudges and Networks Can Revolutionise the World. Faber and Faber Piketty, T. (2014): Capital in the Twenty-First Century. Belknap Press Reinhart, C. M. – Rogoff, K. S. (2009): This Time Is Different, Eight Centuries of Financial Folly. Princeton University Press Rodrik, D. (2014): A globalizáció paradoxona. Corvina Kiadó Stiglitz, J. E. (2001): Monetary and Exchange Rate Policy in Small Open Economies: The Case of Iceland. Central Bank of Iceland, Economic Department, Working Papers No. 15.

Wilson, P. H. (2010): Europe’s Tragedy, A New History of the Thirty Years War. Penguin Books

Felhasznált irodalom Hivatkozott irodalom Acemoglu, D. – Johnson, S. – Robinson, J. (2005): Institutions as the Fundamental Cause of Long-Run Growth. In: Aghion, P. – Durlauf, — 602 —

Irodalomjegyzék

S. N. (eds): Handbook of Economic Growth. Vol. 1A, North Holland, Chapter 6, pp. 385–472.

Akerlof, G. A. – Shiller, R. J. (2009): Animal Spirits: How Human Psychology Drives the Economy, and Why It Matters for Global Capitalism. Princeton University Press. ÁKK (2013): Éves jelentés az államadósság kezeléséről, 2012 Állami Számvevőszék (2012): Jelentés az államháztartás központi alrendszerének adóssága és éven túli kötelezettségvállalásának ellenőrzéséről Baksay G. – Csomós B. (2014): Az adó- és transzferrendszer 2010 és 2014 közötti változásainak elemzése. Köz-Gazdaság, Adózás különszám, 2014/4.

Balog Á. – Matolcsy Gy.– Nagy M. – Vonnák B. (2014): Credit crunch Magyarországon 2009–2013 között: egy hiteltelen korszak vége? Hitelintézeti Szemle, 2014. november.

Barabás Gy. – Hamecz I. – Neményi J. (1998): A költségvetés finanszírozási rendszerének átalakítása és az eladósodás megfékezése. MNBfüzetek 1998/5.

Baum, A. – Poplawski-Ribeiro, M. – Weber, A. (2012): Fiscal Multipliers and the State of the Economy. IMF Working Paper, 12/286.

Benedek D. – Elek P. – Köllő J. (2012): Adóelkerülés, adócsalás, fekete- és szürkefoglalkoztatás. In: Fazekas K. – Benczúr P. – Telegdy Á. (szerk.): Munkaerőpiaci tükör, 2012. Budapest, MTA KRTK KTI. Bodnár K. (2014): Részmunkaidős foglalkoztatás a válság alatt. MNBszemle, 2014. március.

Borio, C. – Disyatat, P. – Juselius, M. (2013): Rethinking Potential Output: Embedding Information About the Financial Cycle. BIS Working Paper, 404.

Borio, C. – Disyatat, P. – Juselius, M. (2014): A Parsimonious Approach to Incorporating Economic Information in Measures of Potential Output. BIS Working Paper, 442.

Catão, L. A. V. – Milesi-Ferretti, G. M. (2013): External Liabilities and Crises.

IMF Working Paper 13/113.

Cséfalvay Z. – Matolcsy Gy. (szerk.) (2009): Jövőkép - Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon — 603 —

Függelék

Csomós, B. – P. Kiss, G. (2014): Az adószerkezet átalakulása Magyarországon 2010-től. Köz-Gazdaság, 9(4).

Elek P. – Köllő J. – Reizer B. – Szabó P. A. (2012): “Detecting Wage UnderReporting Using a Double Hurdle Model”. Research in Labor Economics 34: 135-166. Emer Elek P. – Scharle Á. – Szabó B. – Szabó P. A. (2009): A feketefoglalkoztatás mértéke Magyarországon. In: Semjén A. – Tóth I. J.: Rejtett gazdaság. Be nem jelentett foglalkoztatás és jövedelemeltitkolás – kormányzati lépések és a gazdasági szereplők válaszai. Budapest, KTI Könyvek, 11.

Endrész M. – Kiss R. – Virág B. (2014): A lakossági adósságleépítési folyamat helyzete Magyarországon. MNB-kézirat.

Erhart Sz. – Kékesi Zs. – Koroknai P. – Kóczián B. – Matolcsy Gy. – Palotai D. – Sisak B. (2015): A devizahitelezés makrogazdasági hatásai és a gazdaságpolitika válasza. Devizahitelezés Nagy kézikönyve, Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó.

Európai Bizottság (2013): Building a Strengthened Fiscal Framework in the European Union: A Guide to the Stability and Growth Pact.

Occasional Papers, 150.

Európai Bizottság (2013): Report on Public finances in EMU, 2013. European Economy, 4/2013 Európai Bizottság (2014): Private Sector Deleveraging: Where Do We Stand?

Quarterly Report on the Euro Area, vol. 13 No. 3, 7–19.

Eyraud, L. – Weber, A. (2013): The Challenge of Debt Reduction during Fiscal Consolidation. IMF Working Paper, 13/67.

Gazdasági tényfeltáró bizottság (2010): Jelentés az ország állapotáról Gossé, J-B. – Serranito, F. (2014): Long-run determinants of current accounts in OECD countries: Lessons for intra-European imbalances. Economic Modelling, 38, pp. 451–462.

Gourinchas, P-O. – Rey, H. – Truempler, K. (2012): The financial crisis and the geography of wealth transfers. Journal of International Economics, Vol. 88, No. 2, pp. 266–283.

Halpern L. – Oblath G. (2014): A gazdagsági stagnálás „színe”és fonákja.

Közgazdasági Szemle, LXI. évf., 2014. július–augusztus, pp. 757– 800.

— 604 —

Irodalomjegyzék

Hayek, F. A. (1945): The Use of Knowledge in Society. American Economic Review, Vol. 35, No. 4, pp. 519–530.

Hoffmann M. – Kóczián B. – Koroknai P. (2013): A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás. MNBszemle, 2013. október, különszám, pp. 71–82.

Holzinger, K. – Schimmelfennig, F. (2012): Differentiated Integration in the European Union: Many Concepts, Sprase Theory, Few Data.

Journal of European Public Policy Hornok C. – Jakab M. Z. – P. Kiss G. (2008): Tükör által homályosan: fiskális expanzió és makrogazdasági folyamatok, 2001–2006. MNBszemle, 2008. április IEO–IMF (2014): IMF response to the financial and economic crises: an IEO assessment. International Monetary Fund, October 8., 2014.

IMD (2010): IMD The World Competitiveness Yearbook. International Institute for Management Development (IMD), Lausanne, Switzerland IMF (2011): Hungary. Staff Report for the 2010 Article IV Consultation and Proposal for Post-Program Monitoring. International Monetary Fund IMF (2013): Fiscal Monitor – Taxing Times, October 2013. International Monetary Fund IMF (2014): World Economic Outlook. April 2014. International Monetary Fund Kátay Gábor (szerk., 2009): Az alacsony aktivitás és foglalkoztatottság okai és következményei. MNB-tanulmányok, 79.

Kearney, A. T. (2013): The Shadow Economy in Europe, http://www.atkearney.com/financial-institutions/featured-article/-/asset_publisher/j8IucAqMqEhB/content/the-shadow-economy-in-europe2013/10192 Letöltés ideje: 2014. szeptember 19.

Kiss G. – Nagy M. – Vonnák B. (2006): Hitelnövekedés Kelet-Közép-Európában: felzárkózás vagy hitelboom? MNB-füzetek, WP 2006/10.

Kopátsy S. (2000): T.E.T.T. A minőség társadalma. Kairosz/Növekedéskutató, Budapest Kopátsy S. (2011): Új közgazdaságtan – A minőség társadalma. Akadémiai Kiadó, Budapest

— 605 —

Függelék

Kopp M. – Martos T. (2011): A magyarországi gazdasági növekedés és a társadalmi jóllét, életminőség viszonya Lane, Ph. R. – Milesi-Ferretti, G. (2001): Long-term Capital Movements.

NBER Working Paper, No. 8366.

Lane, Ph. R. – Milesi-Ferretti, G. (2007): The External Wealth of Nations Mark II: Revised and Extended Estimates of Foreign Assets and Liabilities. Journal of International Economics, vol.73, pp. 223–250.

Lane, Ph. R. (2012): The European Sovereign Debt Crisis, The Journal of Economic Perspectives, Vol. 26, pp. 49–67.

Lapavitsas, C. et al (2012): Crisis in the Eurozone. Verso.

Magyarország konvergenciaprogramja, 2011–2015 (2011) Matolcsy Gy. (2008): Éllovasból sereghajtó – Elveszett évek krónikája. Éghajlat Könyvkiadó, Budapest Mirrlees, J. – Adam, S. – Besley, T. – Blundell, R. – Bond, S. – Chote, R. – Gammie, M. – Johnson, P. – Myles, G. – Poterba, J. (2010): Dimensions of Tax Design. Oxford University Press Mirrlees, J. – Adam, S. – Besley, T. – Blundell, R. – Bond, S. – Chote, R. – Gammie, M. – Johnson, P. – Myles, G. – Poterba, J. (2011): Tax by design. Oxford University Press MNB (2014): Inflációs jelentés, 2014. szeptember MNB (2014): Jelentés a fizetési mérleg alakulásáról, 2014. április Nechio, F. (2011): Monetary Policy When One Size Does Not Fit All. FRBSF Economic Letter 2011–18.

Obstfeld, M. – Rogoff, K. (1996): Foundations of International Macroeconomics. The MIT Press. London OECD (2009): Taxation of SMEs: Key Issues and Policy Considerations.

OECD Tax Policy Study, 18. Párizs: OECD Publishing Orbán G. – Szapáry Gy. (2006): Magyar fiskális politika: quo vadis? Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. április P. Kiss G. – Szemere R. (2009): Almát körtével? Mérlegen a visegrádi országok állami kiadása, MNB-szemle, 2009. május.

P. Kiss G. (2011): Mozgó célpont? Fiskális mutatók jegybanki szemszögből.

MNB-tanulmányok, 92.

Poghosyan, T. (2012): Long-Run and Short-Run Determinants of Sovereign Bond Yields in Advanced Economies. IMF Working Paper, 12/271 — 606 —

Irodalomjegyzék

Schneider, F. (2013): Size and Development of the Shadow Economy of 31 European and 5 other OECD Countries from 2003 to 2013: A Further Decline http://www.econ.jku.at/members/Schneider/files/publications/2013/ShadEcEurope31_Jan2013.pdf Letöltés ideje: 2014. július 14.

Schularick, M. – Taylor, A. M. (2012): Credit Booms Gone Bust: Monetary Policy, Leverage Cycles, and Financial Crises, 1870–2008. American Economic Review, Vol. 102, No. 2, pp. 1029–1061.

Spolaore, E. – Wacziarg, R. (2013): How Deep Are the Roots of Economic Development? Journal of Economic Literature, Vol. 51 No. 2, pp.

325–369.

Swiss National Bank: Közlemény az árfolyamplafonról: http://www.snb. ch/en/mmr/reference/pre_20110906/source/pre_20110906.en.pdf Letöltés ideje: 2014. szeptember 19.

Szapáry Gy. (2006): Az inflációs célkövetés tapasztalatai Magyarországon.

Pénzügyi Szemle, LI. évfolyam, 2006/4. szám Weber, M. (1982): A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme: Vallásszociológiai írások. Budapest, Gondolat Egyéb felhasznált irodalom Backé, P. – Égert, B. – Zumer, T. (2006): Credit growth in Central and Eastern Europe - New (over)shooting stars? European Central Bank Working Paper Series, October 2006., No. 687.

Backé, P. – Ritzberger-Grünwald, D. – Stix, H. (2007): The Euro on the Road East: Cash, Savings and Loans. Monetary Policy & the Economy, Oesterreichische Nationalbank (Austrian Central Bank), issue 1, 2007 Balog Á. – Matolcsy Gy. – Nagy M. – Vonnák B. (2014): Credit crunch Magyarországon 2009–2013 között: egy hiteltelen korszak vége? Hitelintézeti Szemle. 2014. november (13. évf.) 4. szám Banai, M. – Reisel, W. D. – Probst, T. M. (2004): A managerial and personal control model: predictions of work alienation and organizational commitment in Hungary. Elsevier - Journal of International Management. Vol. 10 (2004). pp. 375–392.

— 607 —

Függelék

Berglöf, E. – Claessens, S. (2006): Enforcement and Good Corporate Governance in Developing Countries and Transition Economies.

World Bank Research Observer, World Bank Group, 2006. Vol. 21(1), pp 123–150.

Berglöf, Erik: What do Firms Disclose and Why? Enforcing Corporate Governance and Transparency in Central and Eastern Europe. In: Oxford Review of Economic Policy, Oxford University Press. 2005.

Vol. 21(2), pp. 178–197. Summer.

Bielik, P. et al. (2010): Economics, social policy and citizenship in the European Union -Evidence of V4 countries and perspectives for Ukraine. Visegrad Fund. Nitra, 2010. 263 p.

Bogár L. – Drábik J. – Varga I. (2013): Válság és valóság. Éghajlat Könyvkiadó Kft. Bogár L. (2012): Háború a nemzet ellen. Kairosz Kiadó, Budapest Bogár L. (2014): Tékozló ország. Kairosz, Budapest Bonin, J. P. – Leven, B. (2001): Can State-owned banks promote enterprise restructuring? Evidence from one polish bank’s experience. PostCommunist Economies. Carfax Publishing, Taylor & Francis Group. Vol. 13, No. 4, 2001 Bonin, J. P. – Wachtel, P. (2004): Dealing with financial fragility in transition economies. BOFIT Discussion Papers, Bank of Finland. No. 22., 2004 Bonin, J. P. (2010): From Reputation amidst uncertainty to commitment under stress: More than a decade of foreign-owned banking in transition economies. Comparative Economic Studies, 2010. 52, pp. 465–494.

Boros I. (2014): Árulkodó háttérképek pénzügyekről. Kairosz, Budapest Brown, L. (2007): Economic and social cohesion policy implementation in Hungary and Poland and its comparison to the conditions of the Czech Republic in programming period 2007-2013. Regionální Studia (Regional Studies). 2007(1). pp 39–41.

Buckley, N. (2013): Confidence returns to maturing central and eastern European economies. Financial Times (online), 07. 11. 2013. (http://www.ft.com/intl/cms/s/0/d246cd7c-4572-11e3-997c00144feabdc0.html#axzz3LI9kR5p1) — 608 —

Irodalomjegyzék

Büttner, D. – Hayo, B. – Neuenkirch, M. (2009): The Impact of Foreign Macroeconomic News on Financial Markets in the Czech Republic, Hungary, and Poland. MAGKS Joint Discussion Paper Series in Economics by the Universities of Aachen, Gießen, Göttingen, Kassel, Marburg, Siegen. No. 03-2009.

Büttner, D. – Hayo, B. (2008): EMU-related News and Financial Markets in the Czech Republic, Hungary and Poland. MAGKS Joint Discussion Paper Series in Economics by the Universities of Aachen, Gießen, Göttingen, Kassel, Marburg, Siegen. No. 15–2008.

Cienski, J. (2012): What’s the point of the Visegrad 4? Poland’s Sikorski speaks. Financial Times (online)/ Comment/ Blogs, 05. 07. 2012. (http://blogs.ft.com/beyond-brics/2012/07/05/whats-the-point-of-the-visegrad-4-polands-sikorski-speaks/) Csaba L. (2007): The New Political Economy of Emerging Europe (Second, revised, extended and updated edition). Akadémiai Kiadó, Budapest Csaba L. (2009): Crisis in Economics? Studies in European Political Economy. Akadémiai Kiadó, Budapest Csaba L. (2014): Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest Cséfalvay Z. et al. (2000): A tudástársadalom kiépítésének forrásai Magyarországon a térszerkezetben és a szellemi vagyon növekedésének tényezőiben. A Matolcsy György által vezetett kutatás eredményeiről beszámoló publikáció. Oktatási és Kulturális Minisztérium.

Diczházi B. – Matolcsy Gy. – Kopátsy S. et al. (1997): Helybenjárás és szabadesés. Társadalmi Szemle. 52. 1997. 2., pp. 3–16.

Egert, B. – Mihaljek, D. (2007): Determinants of House Prices in Central and Eastern Europe. BIS Working Papers, Monetary and Economic Department. September 2007., No. 236.

Goglio, A. (2005): In Search of Efficiency: Improving Health Care in Hungary. OECD Economics Department Working Papers. 29. September 2005., No. 446.

Goglio, A. (2007): Encouraging Sub-National government Efficiency in Hungary. OECD Economics Department Working Papers. 04. July 2007., No. 565.

— 609 —

Függelék

Guerson, A. D. (2013): The Composition of Fiscal Consolidation Matters: Policy Simulations for Hungary. IMF Working Paper. October 2013.

WP/13/207.

Hemmings, P. (2007): Family Policy in Hungary: How to Improve the Reconciliation between Work and Family? OECD Economics Department Working Papers. 04 July 2007., No. 565.

Hostomský, K. – Ženka, J. (2011): The automotive industry crisis as a determinant of regional unemployment growth in Slovakia and Hungary in 2008–2009. Regionální Studia (Regional Studies).

2011(2). pp. 25–31.

Jolliffe, D. – Campos, N. F. (2004): Does Market Liberalisation Reduce Gender Discrimination? Econometric Evidence from Hungary, 1986—1998. William Davidson Institute Working Paper. April 2004., No. 678.

Kierzenkowski, R. (2012): Ensuring Debt Sustainability Amid Strong Economic Uncertainty in Hungary. OECD Economics Department Working Papers. 22 May 2012., No. 958.

Kierzenkowski, R. (2012): Towards a More Inclusive Labour Market in Hungary. OECD Economics Department Working Papers. 23.

May 2012., No. 960.

Kiss Á. (2013): The optimal top marginal tax rate: Application to Hungary.

European Journal of Government and Economics. (December 2013), Vol. 2., No. 2.

Klinger, K. (2014): Polish Style: In-work Poverty. Visegrad Economy Analysis.

21. March 2014. (www.visegradrevue.eu/?p=2360) Kopátsy S. (2001): Harmadszor Nyugat felé, C–E–T. Belvárosi Könyvkiadó Landesmann, M. – Altzinger, W. (2008): Introduction to a Special Issue: Relocation of production and jobs to Central and Eastern Europe – who gains and who loses? Structural Change and Economic Dynamics, Vol. 19, No. 1, 2008, pp.1–3.

Landesmann, M. – Gligorov, V. – Holzner, M. (2004): Prospects for further (South-) Eastern EU enlargement - From divergence to convergence? Michael Landesmann and Dariusz Rosati (eds), Shaping the New Europe: Economic Policy Challenges of European Union Enlargement, Palgrave Macmillan, pp. 315–345.

— 610 —

Irodalomjegyzék

Landesmann, M. – Gligorov, V. (2010): Special topic: Redirecting the growth model in Central and Eastern Europe. Crisis is over, but problems loom ahead. Wiiw Current Analyses and Forecasts, No. 5, Vienna, February 2010, pp. 1–21.

Landesmann, M. – Richter S. (2004): Consequences of Accession: Economic Effects on CEECs. Michael Landesmann and Dariusz Rosati (eds), Shaping the New Europe: Economic Policy Challenges of European Union Enlargement, Palgrave Macmillan, pp. 149–184.

Lauçev, J. (2012): Public-Private Earnings Differentials during Economic Transition in Hungary. Budapest Working Papers on the Labour Market. 2012/2.

Lentner Cs. (2007): Pénzügypolitikai stratégiák a XXI. század elején. Akadémiai Kiadó Lentner Cs. (2013): Közpénzügyek és államháztartástan. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Lentner Cs. (szerk.) (2013): Bankmenedzsment – Bankszabályozás, pénzügyi fogyasztóvédelem. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Leustean, L. (2013): Economy and foreign relations in Europe in the early inter-war period - The case of Hungary’s financial reconstruction.

Eastern Journal of European Studies. Volume 4., Issue 1., June 2013 Matolcsy Gy. – Palotai D. (2014): Növekedés egyensúlytalanságok nélkül – Fenntartható növekedési pályára állt a magyar gazdaság. Polgári Szemle. 2014. (10. évf.) 1-2. szám. I. fejezet: Magyarország jobban teljesít.

Matolcsy Gy. (1987): Fordulat és reform. Medvetánc. 1987. 2. sz., mell. pp.

6–7.

Matolcsy Gy. (1989): Helybenjárás avagy a lendület illúziója - A Fordulat és Reform harmadik születésnapjára. Mozgó világ. – 15. 1989.

11., pp. 3–15.

Matolcsy Gy. (1991): A magyar tőkefelhalmozás. Valóság. 1991. (34. évf.)

1. sz., pp. 1–13.

Matolcsy Gy. (1996): A bűnös mintadiák. Kritika - Társadalomelméleti és kulturális lap. 1996. (25. évf.) 12. sz.. pp. 13–15.

— 611 —

Függelék

Matolcsy Gy. (1996): A társadalmi sokkterápia kísérlete 1995-ben. Magyarország politikai évkönyve 1995-ről. Budapest, 1996. (8. évf.) pp.

232–239.

Matolcsy Gy. (1997): A fonák visszája. Kritika. 1997. (26. évf.) 9. sz., pp.

22–25.

Matolcsy Gy. (1997): Eredeti tőkeátcsoportosítás Magyarországon - A tőkeszivattyúk működése a 90-es években). Századvég. 1997. (2. évf.) 5. sz., p. 37.

Matolcsy Gy. (1998): Economic program of Hungary’s mainstream opposition. Interview with economic adviser György Matolcsy. TRANSITION – The Newsletter About Reforming Economies. 1998. 9. évf. 1. szám. pp. 18–19.

Matolcsy Gy. (1998): SOKK (vagy kevés?) Kairosz Kiadó. Budapest Matolcsy Gy. (1999): A növekedés határai - közgazdász szemmel. Magyar Tudomány. 1999. (44. évf.) 9. sz. pp. 1063–1071.

Matolcsy Gy. (1999): Globális csapdák és magyar megoldások. Növekedés és globalizáció [Válogatott tanulmányok]. Kairosz Kiadó/Növekedéskutató. Budapest, 1999. pp. 68–104.

Matolcsy Gy. (2004): Amerikai birodalom - A jövő forgatókönyvei. Válasz Könyvkiadó. Budapest Matolcsy Gy. (2005): Adókereszteződés – Átalakítás előtt az állami elvonások rendszere. Figyelő. 2005. (49. évf.) 11. sz. 21. old.

Matolcsy Gy. (2005): Gazdaságpolitikai fordulat előtt. Polgári Szemle. 2005.

(1. évf.) 6–7. sz. pp. 7–16.

Matolcsy Gy. (2006): Adóreformot, most! Magyarország politikai évkönyve, 2006. (19. évf.) 1. sz. DVD. old.

Matolcsy Gy. (2007): A neoliberális gazdaságpolitika téveszméi. Polgári Szemle. 2007. (3. évf.) 7–8. szám., pp. 6–16.: Matolcsy Gy. (2007): Értékrend és politikai stratégia. Polgári Szemle. 2007.

(3. évf.) 12. sz.

Matolcsy Gy. (2008): Harmadik sokkterápia. Magyarország politikai évkönyve 2007-ről. II. kötet: Közpolitika. 2008. pp. 707–723.

Matolcsy Gy. (2008): Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon. Magyarország politikai évkönyve, 2008. (21. évf.)

1. sz. DVD. old.

— 612 —

Irodalomjegyzék

Matolcsy Gy. et al. (1992): Lábadozásunk évei II. - A privatizáció tapasztalatai Magyarországon. Válogatás a Privatizációs Kutatóintézet tanulmányaiból. Privatizációs Kutatóintézet.

Matolcsy Gy.(1998): A pénzfelesleg kora. Kritika. 1998. (27. évf.) 11. sz. pp.

32–35.

Matolcsy, Gy. (2000): Hungary’s debt. From totalitarian to democratic Hungary: Evolution and Transformation [ed. by Mária Schmidt and László Gy. Tóth]. 1990-2000. New York: Columbia University Press. pp. 232–266.

Matolcsy, Gy. (2000): Hungary’s debt. Transition with contradictions: The case of Hungary 1990-98. [ed. by Mária Schmidt and László Gy. Tóth]. Kairosz Kiadó Mihaljek, D. (2009): The global financial crisis and fiscal policy in Central and Eastern Europe – the 2009 Croatian budget odysey. Financial Theory and Practice. Vol. 33. (3), 2009. pp. 239–272.

Moore, T. (2007): The Euro and Stock Markets in Hungary, Poland, and UK. Journal of Economic Integration. 22(1), March 2007. pp. 69–90.

Nowotny, E. – Mooslechner, P. – Ritzberger-Grünwald, D. (2013): A new model for balanced growth and convergence: Achieving economic sustainability in CESEE countries. Edward Elgar Publishing Ltd. Prokop, D. (2014): Czech Debt Collection System Creates Poverty And Damages the Economy. Visegrad Economy Analysis. 27. February 2014. (www.visegradrevue.eu/?p=2301) Revoltella, D. – Mucci, F. – Mihaljek, D. (2010): Properly pricing country risk - A model for pricing long-term fundamental risk applied to central and eastern European countries. Financial Theory and Practice. Vol. 34. (3), 2010. pp. 219–245.

Schadler, S. – Mody, A. – Abiad, A. (2006): Growth in the Central and Eastern European Countries of the European Union. IMF Occasional Paper. 1. January 2006., No. 252.

Schadler, S. (2010): The Crisis: The not-so-good, the bad, and the ugly (ppt for conference at Center for Social and Economic Research, Warsaw, November 2009). International journal of social economics. Vol. 37. 2010, 1/2, pp. 84–100.

— 613 —

Függelék

Swieboda, P. – Nic, M. (2014): Financial Times (Guest post): Central Europe’s golden decade. Financial Times (online)/ Comment/ Blogs, 17. 02. 2014. (http://blogs.ft.com/beyond-brics/2014/02/17/guest-post-central-europes-golden-decade/) Westover, J. H. (2010): Global shifts - Changing job quality and job satisfaction determinants in socialist and post-socialist Hungary. Emerald - International Journal of Social Economics. Vol. 37., No. 2., 2010. pp. 84–100.

Wiedermann H. (2014): Sakk és póker – Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról. Kairosz Kiadó, Budapest.

Yoshino, H. (2009): Financial Policies and Dynamic Game Simulation in Poland and Hungary. IDE Discussion Paper, No. 187. March 2009.

— 614 —

Módszertani megjegyzés A könyv a 2014. szeptember 17-ig rendelkezésre álló információkat veszi figyelembe. Ezt követően került sor a nemzeti számlák rendszerében az ESA 95 helyébe lépő ESA 2010 bevezetéséhez kapcsolódó revízióra, ami a szokásos statisztikai felülvizsgálatokhoz képest egyes területeken nagyobb hatású volt. A magyar költségvetési statisztikai idősorokat az a változás érintette erőteljesen, amely szerint a magánnyugdíjpénztáraktól az állami rendszerbe átlépő tagok vagyontranszferjét a korábbi statisztikai konvencióval szemben már nem a tranzakció időpontjában kell költségvetési bevételként elszámolni, hanem évtizedekre előre kivetítve. Ennek következtében az Európai Unió módszertana szerint számolt 2011. évi magyar költségvetési egyenleg a GDP arányában az ESA 95 szerinti 4,3%-os többlet helyett az ESA 2010 szerint 5,5%-os hiányra változott (a 13. fejezet részletesebben is tárgyalja a 2011. évi egyenleggel kapcsolatos kérdéseket). A statisztikai revízió más makrogazdasági idősorokat is érintett, de kisebb mértékben.

A felhasznált adatok összeállításának határidejéből következően a könyvben az ESA 95 módszertannak megfelelő, 2014 szeptemberében elérhető adatok kerülnek publikálásra. Nem elhanyagolható szempont, hogy a könyvben bemutatott és a döntéshozók számára 2010–2014 időszakában elérhető adatok között nagyobb konzisztenciát teremt az ESA 95 szerinti adatok használata, mintha a később bevezetett módszertan szerinti adatok kerülnének bemutatásra.

— 615 —

Fogalomtár Adóalap: Adóalapnak nevezzük azt a vetítési alapot (pl. bértömeg, beruházási kiadás stb.), amely elméletileg adóköteles. Az adóalapmentességek hatása abban jelentkezik, hogy a tényleges (effektív) adókulcs alacsonyabb, mint a jogszabályban meghatározott névleges kulcs. (Emellett az adóelkerülés is csökkenheti az effektív kulcsot.)

Adóbeszedési hatékonyság: A tényleges adóbevétel és az adójogszabályok alapján elvárható bevétel hányadosa. A hányados egytől való eltérését az adóelkerülés okozza.

Adócentralizáció: Az adó- és járulékbevételek GDP-hez viszonyított aránya.

Adóék (tax wedge): A munkaadó által fizetett egy „átlagos munkás” bére teljes költségének és a munkás hazavihető nettó bérének kapcsolatát mutatja meg. Az adóék a munkát terhelő adó teljes összegének (személyi jövedelemadó, munkavállalói és munkáltatói járulékok, szociális hozzájárulási adó) és a teljes bérköltségnek (nettó bér, és munkát terhelő adók) a hányadosa.

Adóelkerülés: A közgazdasági tartalomnak megfelelő adókötelezettség kikerülése. Példa erre a munkajövedelem tőkejövedelemként történő kimutatása, aminek illegális formája a színlelt szerződés, legális formája pedig a vállalkozó által önkéntesen bevallott alacsony munkajövedelem. Az illegális formát adócsalásnak (tax evasion), az adórendszer nyújtotta lehetőségeket (kiskapukat) kihasználó formát „adótervezésnek” (tax avoidance) nevezzük.

Adókulcs (tax rate): Megkülönböztetendő a törvényben meghatározott, a marginális és az átlagos adókulcs. A törvényben meghatározott adókulcs a törvényi szabályozásban rögzített adókulcsok mértéke különféle jövedelem, illetve profit szinteknél. A marginális adókulcs megmutatja, hogy adott jövedelemnél plusz egy egység jövedelemre hány százalék adót kell fizetni. Az átlagos adókulcs a fizetendő adó összegének és az adóalapnak a hányadosa.

Adósságátvállalás / adósságkonszolidáció: Időszakonként a központi költségvetés átvállalja a kormányzati szektorhoz tartozó egyéb al— 616 —

Fogalomtár

rendszerek vagy szervezetek adósságát, amennyiben azok túlzott mértéket érnek el. A kormányzati szektorból történő adósságátvállalás sem a teljes államháztartás adósságát, sem egyenlegét nem változtatja meg, mert a tranzakció a kiadásokat és a bevételeket ugyanakkora mértékben növeli. Amennyiben a kormányzati szektoron kívüli gazdasági szereplő (például MÁV Zrt.) tartozását vállalja át a költségvetés, akkor a tranzakció növeli a kormányzati szektor bruttó adósságát és hiányát.

Adósságjellegű források: A tartozásokon belül megkülönböztetjük az adósságjellegű forrásokat. Ez utóbbiakhoz soroljuk azokat a kötelezettségeket, amelyeknél az igénybevevőnek törlesztési és/vagy kamatfizetési kötelezettsége keletkezik (praktikusan a hiteleket, betéteket és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat). A hitel egy olyan pénzügyi művelet, amelynek során a hitelező pénzt ad az adósnak, aki a hitelszerződésben foglalt határidőre visszafizeti a megállapodott összeget, azaz a tartozását. A pénzügyi mérleg elemzésekor az adósságtípusú tranzakciók közé tartoznak a (bank)hitelek és betétek, a portfólióbefektetések közül a kötvények és pénzpiaci eszközök.

Adószűrt maginfláció: Lásd indirekt adóktól szűrt maginfláció.

Adóteher: Adott adóalap mellett a teljes adó összege.

Aggregált kereslet: A tervezett fogyasztás, beruházás, az áruk és szolgáltatások vásárlására fordítandó kormányzati kiadások összege, valamint az áruk és szolgáltatások nettó exportja (az export és az import különbsége).

Aggregált kínálat: A termelők által eladni kívánt áruk és szolgáltatások összessége.

Aktív népesség: A munkaképes korú lakosságnak az a része, mely a munkapiacon mint aktív, munkát kereső jelenik meg.

Aktivitási ráta: Az aktív népesség és a munkaképes korú (jellemzően 15– 64 év közötti) lakosság létszámának hányadosa. Államadósság: A kormányzati szektor bruttó konszolidált adóssága névértéken. Az államadósság alapvetően a korábbi évek hiányából adódik össze, amelyet átvállalt adósságok növelhetnek.

— 617 —

Függelék

Állami monopólium: Az állam kizárólagos joga bizonyos javak előállítására vagy szolgáltatások nyújtására. Főként olyan közszolgáltatásokra terjed ki, amelyeket a piac nem képes hatékonyan ellátni. Tevékenysége általában társadalmi érdekeket szolgál.

Angolszász szabad piaci modell: Más néven angolszász liberálkapitalizmus. A szabályozás, az állami szerepvállalás és az adók alacsony szintje, valamint erős szabadkereskedelmi törekvések jellemzik.

Az angolszász országokban erőteljesen érvényesül a szabad piacgazdaságot átható individualizmus, jellemzően ezen országok közé sorolható az USA, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.

Anticiklikusság (kontraciklikusság): Egy indikátor a gazdasági teljesítménnyel ellentétes irányú változását jelöli (pl. munkanélküliség).

Az anticiklikus gazdaságpolitika a gazdaság ciklikus ingadozásait igyekszik kisimítani: konjunktúra idején restriktív (kereslet-visszafogó), recesszió esetén expanzív (keresletösztönző). Árfolyamgát: 2012 júniusa óta a devizaadósok igénybe vehetik az árfolyamgátat, amelynek segítségével devizahitelüket stabil, az aktuálisnál kedvezőbb árfolyamon (svájcifrank-hitel esetén 180 forint/frank, euró alapú hitel esetén 250 forint/euró, japánjen-hitel esetén pedig 2,6 forint/jenen) törleszthetik, a belépést követő 5 évben. A kedvezményes árfolyam feletti tőkerész gyűjtőszámlára kerül, amely az adós hitelfelvételének számít, míg az árfolyam feletti kamatot a bank és az államháztartás osztja meg egymás között. A gyűjtőszámlán felgyülemlett hitelt az árfolyamgát lejárta után kell részletekben törlesztenie az adósnak. Árfolyamkockázat: A devizában jegyzett pénzügyi eszközök tulajdonosainak abból fakadó kockázata, hogy az árfolyam elmozdulásával az általuk tartott eszköz hazai fizetőeszközben kifejezett értéke megváltozik. Árfolyamsáv: A hazai valutának egy kitüntetett külföldi valutához vagy valutakosárhoz képest kifejezett árfolyamának meghatározott sávja. A jegybank kötelezettséget vállal, hogy az árfolyamsáv szélein beavatkozik annak érdekében, hogy az árfolyam a sávon belül maradjon. 2003 júniusától kezdve a 282,36 forint/euró kö— 618 —

Fogalomtár

zépárfolyamhoz képest ±15 százalék jelentette az árfolyamsávot.

2008 februárjában döntés született az árfolyamsáv eltörléséről, azóta Magyarországon lebegő árfolyamrendszer működik. Árstabilitás: Tartósan alacsony infláció és horgonyzott várakozások együttese. Árstabilitás mellett a gazdasági szereplők fogyasztási és beruházási döntéseiben az infláció már nem játszik kitüntetett szerepet.

Automatikus stabilizátor: A gazdaságpolitika olyan eleme, amelynek szerepe a gazdasági ingadozások csillapítása külső beavatkozás nélkül. Ilyen például a munkanélküli-segély, amely gazdasági visszaesés idején jövedelmet biztosít a munkanélkülieknek, ezzel tompítva a negatív sokk hatásait.

Bérindex: A bérek növekedési üteme az előző év azonos időszakához képest.

Beruházási ráta: A beruházási ráta a bruttó állóeszköz-felhalmozás és a bruttó hazai termék hányadosa, melyet jellemzően folyó áras adatokból számítunk. A beruházásoknak kiemelt szerepük van a potenciális növekedés szempontjából: minél magasabb a beruházási ráta, annál gyorsabb lehet a tőkeállomány és vele együtt a gazdaság növekedési üteme.

Bruttó hazai termék (GDP): adott időszak alatt a gazdaság által előállított termékek és szolgáltatások értéke a termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások értéke nélkül.

Bruttó nemzeti jövedelem (GNI): a hazai jövedelemtulajdonosok által megtermelt jövedelmeket méri. A mutató a GDP-ből származtatható egyfelől a külföldiek jövedelmeinek levonásával, másfelől az uniós transzferek és a külföldön dolgozó magyar munkavállalók hazautalt jövedelmeinek hozzáadásával. A GNI alkalmasabb mutatószám annak vizsgálatára, hogy egy adott ország rezidensei mekkora elkölthető jövedelemtömeg felett rendelkeznek.

Célhorizont: Az az időtáv, amelyben a jegybank az inflációs cél elérésére, illetve az előre jelzett infláció cél közelében tartására törekszik az inflációs célkövetéses rezsimben.

Ciklikus komponens: A gazdasági ciklus államháztartási egyenlegre gyakorolt hatása, amely nagyobb részt az adóbevételek ingadozásán,

— 619 —

Függelék

kisebb részt a munkanélküli-ellátások és a reálváltozók alapján indexált kiadások változásán keresztül jelentkezik.

Családi adóalap-kedvezmény: A személyi jövedelemadóhoz kapcsolódó, 2011. január elsején bevezetett kedvezmény. A magánszemélyek csökkenthetik az összevont adóalapjukat az eltartottak (jellemzően kiskorú gyermekek) számától függően. A kedvezmény mértéke 2013-ban egy és két eltartott esetén eltartottanként havi 62 500 forint, három, illetve több eltartott esetén eltartottanként havi 206 250 forint. A fel nem használt kedvezménnyel 2014-től az egyéni járulékok (a munkaerő-piaci járulék kivételével) is csökkenthetők.

Defláció: Az általános árszínvonal folyamatos és tartós csökkenése, „negatív” infláció.

Devizakitettség/nyitott pozíció: Egy gazdasági szektor devizakitettségét (vagy más néven nyitott pozícióját) a devizában denominált pénzügyi eszközök és tartozások egyenlegeként definiáljuk.

Devizatartalék: A jegybank birtokában lévő devizaeszközök összessége. Tartásának legfontosabb céljai a tartalékszintre vonatkozó nemzetközi befektetői elvárásoknak való megfelelés, az állam tranzakciós devizaigényének biztosítása, a devizapiaci intervenciós kapacitás biztosítása, valamint bizonyos országokban az árfolyamrendszer fenntartása.

Dezinfláció: Az infláció – azaz az árszint növekedési ütemének – csökkenése; lassuló infláció.

EDP-egyenleg: A túlzottdeficit-eljárás (EDP) keretében használt államháztartási egyenlegmutató. Az ESA 2010 statisztikai módszertani rendszerre való átállással az EDP-egyenleg megegyezik az ESAegyenleggel. (Korábban az EDP-egyenleg módszertanilag majdnem megegyezett az ESA-egyenleggel, csak a kamatkiadások elszámolása különbözött, ami a GDP 0,1-0,2 százaléka körüli eltérést okozott a két mutatóban.)

Egykulcsos adórendszer: Az adófizetők jövedelmük nagyságától függetlenül egységes adókulcs alapján adóznak.

ESA-egyenleg: Az Európai Unióban használt gazdaságstatisztikai módszertan (European System of Accounts, ESA) alapján számított költségvetési egyenleg. Fontos tulajdonsága, hogy eredményszemlé— 620 —

Fogalomtár

letű, azaz a tranzakciókat nem a pénzmozgás, hanem a közgazdasági tartalmuknak megfelelő időpontban veszi számba. A kormányzati szektor kiterjedését a nemzeti jogszabályoknál szélesebben határozza meg, ugyanis nem a jogszabályok, hanem a gazdasági tevékenységek alapján vonja meg a kormányzati és a magánszektor határát.

Eurózóna: Az Európai Unió tagállamainak közössége, melyek a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszában bevezették az eurót.

Az eurózónának 2015. január 1-jétől 19 tagállama van: Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia.

Expanzív/laza monetáris politika: Alacsonyabb reálkamatok és/vagy leértékeltebb árfolyam, illetve a pénzmennyiség gyorsabb növekedése révén az aggregált kereslet bővülését eredményező és magasabb infláció irányába ható monetáris politika.

Felértékelődés: A hazai fizetőeszköz felértékelődése (vagy más szóval az árfolyam erősödése) akkor következik be, ha az iránta megnyilvánuló kereslet megnő, vagy csökken annak kínálata. Ekkor egy egységnyi külföldi valutáért kevesebb hazai valutát kell fizetni (illetve fordítva: egy egységnyi hazai valutáért több külföldi valutát kell fizetni).

Fenntartható növekedési pálya: A fenntartható növekedési pálya alatt azt a potenciális növekedési pályát értjük, mely az erőforrások optimális kihasználása mellett a pénzügyi egyensúlyt is megőrzi, azaz nem vezet túlzott mértékű, fenntarthatatlan adósságráták kialakulásához.

Finanszírozási képesség/igény: Nettó finanszírozási képességen (nettó pénzügyi megtakarításon) a rendelkezésre álló jövedelem azon részét értjük, melyet a gazdaság nem fordít fogyasztásra vagy felhalmozásra. Finanszírozási igényről pedig akkor beszélhetünk, ha a jövedelem és a belföldi felhasználás különbsége negatív, vagyis a nemzetgazdaság felhalmozási (beruházás és készletváltozás), valamint fogyasztási kiadásainak összege meghaladja az ország — 621 —

Függelék

rendelkezésre álló jövedelmét. A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összege.

Fiskális élénkítés: Kormányzati fogyasztás növelése vagy adóteher csökkentése a gazdaság növekedésének céljából.

Fiskális impulzus: A fiskális impulzus annak a mérőszáma, hogy rövid távon a fiskális politika mennyi pénzügyi forrást von el a gazdaságtól vagy mennyit bocsát annak a rendelkezésére. A fiskális impulzus mérésére nincsen univerzálisan elfogadott képlet, de alapvetően az államháztartási egyenleg egyes tényezőkkel korrigált változásával lehet mérni.

Fiskális politika: A költségvetés kiadásainak és bevételeinek gazdaságpolitikai szempontú meghatározása (pl. adópolitika, szociális transzferek, állami beruházások). Elsődleges célja a makroökonómiai stabilizáció, jövedelemelosztás és bizonyos közszolgáltatások fenntartása. Egy ország fiskális politikáját rendszerint a kormány vagy a parlament határozza meg.

Fix, illetve lebegő árfolyamrendszer: Fix árfolyamrendszerben a jegybank kötelezettséget vállal arra, hogy a hazai fizetőeszköz egy adott valutához vagy valutakosárhoz viszonyított árfolyamát előre kijelölt pályán tartja devizapiaci intervenciók segítségével. Lebegő árfolyamrendszer esetében a jegybank nem rendelkezik célkitűzéssel az árfolyam szintjére vonatkozóan, így az a mindenkori piaci kereslet és kínálat szerint szabadon alakulhat. Az árfolyamrendszer jellege alapvetően meghatározza a monetáris politika lehetőségeit. Magyarországon 2008. február óta lebegő árfolyamrendszer működik.

Fizetési mérleg: A fizetésimérleg-statisztika a rezidensek és nem rezidensek közötti reálgazdasági és pénzügyi műveleteket veszi számba. Részei: folyó fizetési mérleg, tőkemérleg, pénzügyi mérleg. A fizetési mérleg eredményszemléletű statisztika, így a tranzakciókat mindig tulajdonosváltáskor számolják el.

Foglalkoztatáspolitika: A munkaerőpiac olyan állami szabályozó rendszere, amelynek feladata a munkaerő-piaci kereslet és kínálat szabályozása. Célul tűzheti ki a munkaerő-kereslet és a munkaerő-kínálat összhangjának megteremtését, a foglalkoztatás növelését, — 622 —

Fogalomtár

illetve magas szinten tartását, a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok munkához jutásának elősegítését, valamint a már foglalkoztatott hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatási helyzetének javítását.

Foglalkoztatottsági ráta: A foglalkoztatottak (munkában állók) és az aktív népesség hányadosa.

Fogyasztási hajlandóság: A meglévő jövedelmen felül esetlegesen keletkező újabb egységnyi jövedelemből fogyasztásra fordított részt hívjuk fogyasztási hajlandóságnak.

Fogyasztási ráta: A fogyasztási ráta a háztartások fogyasztási kiadásának és a rendelkezésre álló jövedelemnek a hányadosa.

Fogyasztási spirál: A Pierre Bourdieu (1979) által bevezetett fogalom a modern kapitalizmus fogyasztói társadalmát a fogyasztási spirállal jellemzi. Az alacsonyabb jövedelmű csoportok a magasabb jövedelműek drága életmódját igyekeznek utánozni, amikor valamelyik árucikk tömegtermelésben előállított változatát megvásárolják. Mivel nagyon sokféle áru sokak számára elérhető, így többé nem az adott termék megléte vagy hiánya a döntő, hanem a termék minősége és még inkább bizonyos szimbolikus tulajdonságai. Amint a lent lévők utánozzák a társadalmilag fentebb állókat, azok a széles rétegekben divatossá lett árucikk, stílus helyett újat keresnek, hogy távolságot tartsanak másoktól. Így a gazdaság fogyasztási cikkeket előállító szektorai a minőségi és mennyiségi verseny nyomán egyre nagyobb szerepet játszanak a termelésben.

Fogyasztóiár-index: Az infláció legfontosabb mérőszáma, amelyet Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal mér és publikál. Egy tipikus háztartás által jellemzően vásárolt termékekből összeállított fogyasztói kosár árának változását fejezi ki az előző megfigyelt időszakhoz képest. Az index lehet hosszú bázisú, azaz éves (ha az egy évvel korábbi árszinthez mérjük a változást) és rövid bázisú, azaz negyedéves vagy havi (az előző negyedévhez, illetve hónaphoz viszonyított árváltozás esetén).

Fogyasztói bizalmi index: A konjunktúraindexek családjába tartozó fogyasztói bizalmi indexek alapvetően a lakosság jövedelmi helyzetével, fogyasztási és megtakarítási viselkedésével kapcsolatos — 623 —

Függelék

véleményét, várakozásait igyekeznek feltárni, kérdőíves úton. Jellemzően nem kvantitatív (számszerű), hanem kvalitatív (minőségi, tendenciákra vonatkozó) kérdéseket tesznek föl a válaszadóknak.

A fogyasztói bizalmi index célja felmérni az adott gazdaság fogyasztói körében tapasztalható bizalmat a gazdaság kilátásait, helyzetét illetően. Ezért e mutatók gazdasági folyamatok előrejelzésére is alkalmazhatók.

Folyó fizetési mérleg: A folyó fizetési mérleg a külkereskedelmi (áru és szolgáltatás) egyenleget, a jövedelemegyenleget, valamint a transzferek közül a viszonzatlan folyó átutalásokat tartalmazza.

Gazdasági és Monetáris Unió (GMU): A maastrichti szerződés a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozatalának három szakaszát fogalmazza meg. Az első szakaszt (1990. július – 1993. december) az Európai Unión belüli szabad tőkemozgást akadályozó belső korlátok lebontásának folyamata jellemezte. A második szakaszban (1994. január – 1998. december) jött létre az Európai Monetáris Intézet – amely az Európai Központi Bank elődjének tekinthető –, és ebben a szakaszban szűnt meg a tagországokban az állami szektor jegybanki finanszírozása is. A harmadik szakaszban (1999. januártól) kezdte meg működését az Európai Központi Bank, az egységes európai valuta, az euró bevezetésével egy időben.

Gazdasági válság: A gazdasági növekedés jelentős lassulása, időszakos visszaesése.

Globalizációs index: Nemzetközi összevetésben mutatja meg, hogy egy ország milyen mértékben integrálódott a világgazdaságba. Az Ernst & Young globalizációs indexe hatvan fontos gazdaság húsz különböző mutatóját elemzi ennek megállapítására. A mutatókat öt kategóriába sorolják: a kereskedelem nyitottsága; tőkemozgások; technológiák és eszmék cseréje; munkaerőmozgás; kulturális integráció. Ezeket az elemeket a világ 992 tekintélyes nemzetközi üzleti felsővezetőjének véleménye alapján súlyozzák.

Guidotti–Greenspan-mutató: A jegybanki devizatartalék és az adott ország egy éven belül lejáró külföldi adósságának hányadosa. Egynél nagyobb értéke arra utal, hogy a külső finanszírozás esetleges

— 624 —

Fogalomtár

hirtelen leállása esetén is biztosítható lenne az adott ország lejáró adósságának visszafizetése.

Hitel/betét mutató: A hitel/betét arány a bankrendszer sérülékenységének indikátora, amely azt mutatja meg, hogy a bankrendszer hiteleinek mekkora részét finanszírozza betétjellegű forrásból.

Hitelezési rés: A hitelezési rés a hitelállomány aktuális és egyensúlyi szintjének különbsége. A hitelállomány egyensúlyi szintje többféle módszerrel definiálható. Az egyik lehetséges módszertan a vektor hibakorrekciós modellek használata, amelyekben több változó között a modell hosszú távú (ún. kointegráló) kapcsolatokat azonosít és ez alapján egy adott változóra megbecsülhető egy hosszú távú egyensúly és az ehhez való visszatérés üteme.

Horgonyzott várakozások: Ha a gazdasági szereplők középtávon az inflációs céllal megegyező inflációra számítanak még akkor is, ha az aktuális ráta eltér a céltól, akkor a várakozások horgonyzottnak tekinthetők.

Ikerdeficit: Az ikerdeficit egy ország folyó fizetésimérleg-hiányának és az államháztartás hiányának egyidejű fellépését jelöli. Ok-okozati összefüggés nem állapítható meg automatikusan. Gyakran előfordul azonban, hogy az államháztartás játssza a meghatározó szerepet a folyó fizetési mérleg deficitének növekedésében.

Importált infláció: Az importált termékek árszintjének folyamatos és tartós emelkedése.

Indirekt adó: A közvetett (indirekt) adók az árukat és szolgáltatásokat terhelik, míg a közvetlen (egyenes, direkt adók) a jövedelmet, profitot vagy vagyont. Az indirekt adók közé tartozik az általános forgalmi adó (áfa) és a jövedéki adó is. Az indirekt adó összege a végső fogyasztót terheli, de ezt egy közvetítő (pl. kereskedelmi cég) fizeti be az adóhatóságnak.

Indirekt adóktól szűrt maginfláció: Az áfa, a jövedéki adók és egyéb indirekt adók változásának becsült hatásától megtisztított maginfláció.

Infláció: Az általános árszínvonal – azaz az áruk és szolgáltatások általános árszintjének – folyamatos és tartós emelkedése.

— 625 —

Függelék

Inflációs alapmutató: A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó mutató, amely az átmeneti, középtávú inflációs kilátásokat érdemben nem befolyásoló hatásoktól mentes.

Inflációs cél: Az inflációs célkövetéses rendszerben az a kitüntetett inflációs szint, amelynek elérésére a jegybank kötelezettséget vállal. A jelenlegi inflációs cél Magyarországon 3 százalék.

Inflációs célkövetés: Olyan monetáris politikai keretrendszer, amelyben a jegybank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása. Ennek megvalósítására inflációs célt jelöl ki, és kötelezettséget vállal annak elérésére. Az inflációs célkövetéses rendszer fontos eleme a jegybank által követett monetáris politika átláthatósága és elszámoltathatósága. A Magyar Nemzeti Bank 2001 nyara óta az inflációs célkövetés rendszerét használja.

Inflációs nyomás: Az infláció gyorsulása irányába ható gazdasági folyamatok, pl. élénkülő kereslet, gyorsuló bérnövekedés, emelkedő olajár, leértékelődő árfolyam.

Inflációs várakozások: A gazdasági szereplők valamely jövőbeni időpontra vagy időszakra várt, tervezett inflációja.

Járulékeffektivitás: Azt mutatja meg, hogy a ténylegesen befolyó járulékbevétel miként viszonyul a nemzetgazdasági bértömeg és a törvényben rögzített százalékos kulcsok alapján számított elméleti bevételhez.

Jegybank: A monetáris politika viteléért felelős független intézmény. Magyarországon ezt a szerepet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tölti be. Az MNB jogairól, kötelezettségeiről a 2013. évi CXXXIX. – vagy röviden csak „jegybanktörvényként” hivatkozott – törvény rendelkezik.

Jegybanki alapkamat: Azon kamatláb, amely leginkább tükrözi a monetáris politika irányultságát, illetve annak megváltozását. Az MNB esetében ez egyben az irányadó eszközre (Magyarországon jelenleg a kéthetes betétre) fizetett kamatlábat is jelenti.

Jövedelemegyenleg: A jövedelemegyenleg a külföldi befektetésekhez kapcsolódó jövedelmeket (adósságnál kamat, részesedésnél nyereség), illetve a külfölddel kapcsolatos munkavégzésből származó jövedelmeket tartalmazza.

— 626 —

Fogalomtár

Jövedelemelosztás (Újraelosztás): A jövedelmeknek az adók és támogatások rendszerén keresztül megvalósult másodlagos elosztása.

Kereseti index: Lásd bérindex.

Kereslet: A keresett termék ára és mennyisége közötti kapcsolatot fejezi ki. Megmutatja, hogy különböző lehetséges árak mellett a vevő mennyit képes és hajlandó vásárolni egy adott termékből. Ha egy termék ára növekszik (csökken), a vevő termék iránti kereslete jellemzően csökken (növekszik). A kereslet elmozdulását többek között a szükségletek módosulása, a fogyasztói jövedelem változása, illetve a helyettesítő vagy kiegészítő termékek árainak változása okozhatja.

Keresletérzékeny termékek inflációja: Az adószűrt maginflációból a feldolgozott élelmiszerárak alakulását is kiszűri, amit az indokolhat, hogy utóbbi termékkör árváltozásai nagyban függenek a feldolgozatlan élelmiszerek jellemzően erősen volatilis áralakulásától. Így a keresletérzékeny termékek az iparcikkek, a piaci szolgáltatások és az alkohol- és dohánytermékek inflációját tartalmazza, az indirekt adók hatása nélkül.

Keresleti sokk: A kereslet megváltozásából fakadó gazdasági sokk (pl. fogyasztási preferenciák megváltozása, kormányzati beruházások növekedése).

Keresletoldali inflációs nyomás: A megemelkedett keresletből fakadó áremelési nyomás.

Készletváltozás: A készletek olyan termelt eszközök, amelyek tartalmazzák a vállalatok által vásárolt áruk és szolgáltatások, továbbá a készés félkész termékek, valamint a befejezetlen termelés értékét. A készletváltozás az elszámolási időszak során a készletek állományában bekövetkezett változás mértékét jelöli.

Kibocsátási rés: A megvalósuló és a potenciális kibocsátás közötti eltérés.

Pozitív kibocsátási rés esetén azt mondhatjuk, az aggregált kereslet meghaladja az aggregált kínálatot, és ezért a reálfolyamatok magasabb infláció irányába mutatnak.

Kínálat: A kínált termék ára és mennyisége közötti kapcsolatot fejezi ki. Megmutatja, hogy különböző lehetséges árak mellett az eladó mennyit képes és hajlandó eladásra termelni az adott termékből. A kínálat — 627 —

Függelék

elmozdulását például a termelés költségeinek a változása, törvényi szabályozás, valamint a technológiai fejlődés eredményezheti.

Kínálati sokk: A kínálat megváltozásából eredő gazdasági sokk (pl. olajárnövekedés, termelékenységnövekedés).

Kis, nyitott gazdaság: A közgazdasági elmélet szempontjából kis országnak számít az, amelyik export- és importpiacain árelfogadó. A nyitottság fokmérője az ország külfölddel való gazdasági kapcsolatainak, külkereskedelmének kiterjedtsége, jellemzően az export és import összegének a GDP-hez viszonyított aránya.

Kockázati felár: A hitelkamatláb kockázatmentes kamatláb feletti részének azon eleme, amelyet a hitelező intézmény azért kér, hogy a várható hitelveszteségét teljesen vagy részben fedezni tudja.

Konjunktúra: Az üzleti ciklus növekedési szakaszát jelöli, amelyet a gazdasági kibocsátás bővülése jellemez.

Konjunktúraindex: Az alapvető gazdasági folyamatok irányát jelölő mutató, amely a gazdaság teljesítményét és a ciklikus helyzetet mutatja.

Jellemzően havi gyakorisággal állnak rendelkezésre. Mivel gyakran a jövőbeni folyamatokról is szolgálnak információval (pl. bizalmi indexek, rendelés- és szerződésállományra vonatkozó adatok), ezért a gazdasági folyamatok előrejelzésére is használhatók.

Kormányzati szektor: Az ESA-módszertan szabályai szerint meghatározott intézményi kör. A vállalati szektorból történő átsorolás feltétele 1) az állami irányítás, és hogy 2) a vállalat termelési költségeinek csak kevesebb mint a felét fedezze értékesítési bevétel (beleértve azokat az állami támogatásokat, amelyekben minden hasonló termelő részesül). E kritérium alapján a vállalati szektorban marad például a BKV és a MÁV legnagyobb veszteséget termelő része.

Költségvetési konszolidáció: A költségvetési hiány csökkentését és az államadósság mérséklését célul kitűző fiskális politika.

Közfoglalkoztatás: A közfoglalkoztatás 2011. január 1-jétől került átalakításra, melynek során megszűnt a közmunkaprogram, a közcélú munka és a közhasznú munkavégzés, melyeket az egységes közfoglalkoztatás rendszere váltott fel. Az intézkedés célja olyan speciális munkaviszonyforma létrehozása volt, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az el— 628 —

Fogalomtár

sődleges munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatás átmeneti munkalehetőséget biztosít azok számára, akiknek az önálló álláskeresése hosszú ideig eredménytelen.

Közjószág: Olyan termék vagy szolgáltatás, melynek fogyasztásából senki nem zárható ki, fogyasztásával nem csökken a rendelkezésre álló közjószág mennyisége (pl. közvilágítás).

Közvetlentőke-befektetés: Közvetlentőke-befektetésnek (FDI) nevezzük azokat a külföldi befektetéseket, amelyekre teljesül az, hogy egy ország rezidens befektetője egy másik ország rezidens vállalatában való tartós érdekeltség/tulajdon megszerzésére törekszik. Praktikusan a 10 százalék és az azt meghaladó külföldi tulajdonosi részesedést eredményező befektetések tartoznak ide. Ha egy vagy több tulajdonosi lánc ered egy közös befektetőtől, akkor az összes lánc összes vállalata között közvetlentőke-befektetési viszony áll fenn.

Külkereskedelmi egyenleg: A külkereskedelmi egyenleg a rezidensek és nem rezidensek közötti áru- és szolgáltatásforgalmat veszi számba. A külkereskedelmi forgalom mérését a Központi Statisztikai Hivatal végzi, részben a vámstatisztikai adatok alapján, részben pedig a nagyobb vállalatok külkereskedelemre vonatkozó egyéni jelentései alapján. A külkereskedelmi egyenleg az áru- és szolgáltatásexport (kivitel) és -import (behozatal) különbségeként adódik.

Külső adósság: A külső adósságmutató a teljes gazdaság (magánszektor és államháztartás) külfölddel szembeni adósságjellegű (hitelek, kötvények) tartozásait mutatja.

Lakossági látra szóló betét: A folyószámlán lévő olyan pénz, amelyről az ügyfél bármikor rendelkezhet. A látra szóló betétek után alacsonyabb kamatot fizet a bank, mint a lekötött, határidős betétek után.

A látra szóló betétek közé soroljuk a nem folyószámlához kapcsolódó lekötetlen betéteket, az egy napra lekötött betéteket (az egy napos futamidő munkanapban értendő), a hitelintézet által kibocsátott utazási csekket, valamint az elektronikus pénz használatával összefüggésben előre kifizetett, nem lekötött pénzösszegeket (elektronikus pénzt), valamint a látra szóló takarékbetéteket is.

Leértékelődés: A hazai fizetőeszköz leértékelődése (vagy más szóval az árfolyam gyengülése) akkor következik be, ha csökken az iránta meg— 629 —

Függelék

nyilvánuló kereslet, vagy megnő annak kínálata. Ekkor egységnyi külföldi valutáért több hazai valutát kell fizetni (illetve fordítva: egységnyi hazai valutáért kevesebb külföldi valutát kell fizetni).

Likvid eszköz: Olyan eszköz, amelyet gyorsan és alacsony költséggel (beleértve az árfolyamveszteséget is) pénzre lehet váltani. Likvid eszköz például a készpénz és a bankbetét.

Likviditási helyzet: A banki tartalékok tényleges és kívánatosnak tartott szintjének viszonya. Likviditáshiányról akkor beszélünk, amikor a kívánatos szint magasabb a ténylegesnél, és a bankok jegybanki hitelek felvételére szorulnak.

M1: A legszűkebb pénzkategória, amely a monetáris intézményeken kívüli szektoroknál lévő készpénzen kívül magában foglalja a látra szóló és folyószámlabetéteket, denominációtól függetlenül.

M2: Szélesebb monetáris aggregátum, mely az M1 elemein túl felöleli a két évnél nem hosszabb lejáratra lekötött betéteket.

M3: A legszélesebb pénzmennyiségi kategória, mely az M2 mellett tartalmazza a belföldi monetáris intézmények által kibocsátott azon piacképes pénzügyi eszközöket, melyek a bankbetétek közeli helyettesítőinek tekinthetők.

Maginfláció: Olyan termékeket tartalmazó inflációs mutató, amelyek áralakulása kevésbé változékony, és főként piaci folyamatok alakítják. Így nem tartalmazza a feldolgozatlan élelmiszereket, az üzemanyagokat, illetve a szabályozott árú termékeket és szolgáltatásokat.

Makrogazdasági mutató: A teljes nemzetgazdaságban, illetve annak egyes részeiben megfigyelhető (pl. ágazatok) folyamatait leíró mutatók halmaza. Ilyen indikátor lehet többek között a bruttó hazai termék (GDP) vagy a foglalkoztatottak száma.

Marginális adóék: A marginális adóék megmutatja, hogy adott jövedelemnél plusz egy egység bérköltségre (bruttó jövedelem és munkáltatói járulékok összege) hány százalék adót kell fizetni.

Megtakarítási ráta: Háztartások jövedelmének azon hányada, amelyet nem fordítanak fogyasztásra.

Mérlegalkalmazkodás: Mérlegalkalmazkodáson azt értjük, amikor az egyes szektorok pénzügyi mérlege valamely külső tényező hatására átrendeződik. A 2008-as válság óta erőteljes alkalmazkodás zajlik — 630 —

Fogalomtár

az egyes szereplők mérlegében, a lakosság és a vállalatok visszafizetik hiteleiket (nettó hiteltörlesztők), a bankrendszer pedig csökkenti külső adósságát.

Monetáris politika: A gazdaságpolitika része, amelynek viteléért a jegybank felel. A gazdaságpolitika célja, hogy a gazdasági folyamatok befolyásolásán, irányításán keresztül a társadalom jólétét növelje.

A monetáris politika ehhez leginkább az árstabilitás biztosításával tud hozzájárulni. A monetáris politika főbb elemei a kamat- és az árfolyam-politika.

Monetáris politikai eszköztár: Mindazon eszközök összessége, amelyek a jegybanktörvény felhatalmazása alapján a jegybank rendelkezésére állnak monetáris politikai céljai eléréséhez. Az eszköztár elemeivel a bankközi kamatok szintjét, illetve a bankközi piacon forgó jegybankpénz mennyiségét lehet közvetlenül befolyásolni.

Monetáris tanács: A Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó szerve a Monetáris Tanács. A Tanács szükség szerint, de üléseinek időpontját előre meghirdetve legalább havonta kétszer ülésezik, minden hónap második ülésén tárgyalva a jegybanki alapkamatláb módosításának kérdését.

Monetáris transzmissziós mechanizmus: Az a hatásmechanizmus, amely során a jegybank monetáris politikai lépései – a piaci szereplők döntéseinek befolyásolásán keresztül – a kibocsátás és az infláció alakulására hatnak.

Monopólium: A piacot egyedül uraló vállalat, amely egyetlen termelőként jelenik meg egy adott termék vagy szolgáltatás piacán.

Munkaerő-piaci egyensúly: A munkapiacon akkor áll fenn egyensúly, amikor a munkaerő-kereslet egyenlő a munkaerő-kínálattal. Piacgazdaságban a munkaerő-kereslet és -kínálat viszonyai általában nincsenek összhangban egymással, ami kényszerű (nem önként vállalt) munkanélküliség megjelenését eredményezi.

Munkaerő-termelékenység: Az egységnyi munkaráfordítással megtermelhető termékek és szolgáltatások mennyisége.

Munkahelyvédelmi akcióterv: A kormány által 2012 nyarán bejelentett intézkedéscsomag. Az akcióterv keretében egyrészt két, a kis- és középvállalkozások terheit könnyítendő adó (KIVA, KATA), más— 631 —

Függelék

részt egyes társadalmi csoportok (55 év felettiek, 25 év alattiak, gyesről visszatérők, képzetlenek, tartós munkanélküliek) munkaerő-piaci helyzetét javító szociális hozzájárulási adókedvezmény lett bevezetve. A törvényben szereplő intézkedések 2013. január elsejétől léptek életbe.

Munkanélküliségi ráta: A nem foglalkoztatott aktív népesség és az aktív népesség hányadosa.

Munkapiaci feszesség: A versenyszféra munkaerőigényének és a kihasználatlan munkaerő-kapacitásnak relatív mennyiségét jelző mutató, ami a munkakereslet és a munkakínálat egymáshoz való viszonyának megragadására használható. Feszesebb munkapiaci környezetben kevesebben versenyeznek egy adott álláshelyért, így a bértárgyalásokon a munkavállalók alkuereje nő, ami nagyobb bérnövekedéshez vezethet.

Nem adósságjellegű források: A külföldi tartozásokon belül azokat a forrásokat tekintjük nem adósságjellegű forrásoknak, amelyek esetében az igénybevevőnek nem keletkezik jövőbeni törlesztési és/vagy kamatfizetési kötelezettsége. Közgazdasági megfontolásból ide soroljuk a közvetlentőke-befektetések, az FDI egészét (a részesedés jellegű források mellett a tulajdonosi hiteleket is, amelyek statisztikailag adósságnak számítanak), és a portfólióbefektetések közül a részvényeket.

Nemzetközi Valutaalap: A Nemzetközi Valutaalap az ENSZ 1945-ben létrehozott washingtoni székhelyű szervezete. Magyarország 1982 óta tagja a valutaalapnak. Fő célja a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyam-stabilitás elősegítése, illetve hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetésimérleg-problémákkal küzdő tagországainak.

Nettó finanszírozási képesség: Folyamat (flow) típusú mutató. A pénzügyi eszközfelhalmozás és a pénzügyi kötelezettségek változásának (nettó hitelvétel) különbsége.

Nettó pénzügyi vagyon/pozíció: Állományi mutató. A háztartások nettó pénzügyi vagyona, pénzügyi eszközeik és kötelezettségeik különbsége.

— 632 —

Fogalomtár

Nominális effektív árfolyam: Az adott deviza egy valutakosárral szemben vett (általában kereskedelemmel) súlyozott átlagos árfolyama.

Nominális horgony: A stabilizációs gazdaságpolitika által megcélzott nominális makroökonómiai változó (pl. árszínvonal, árfolyam, bérek, pénzmennyiség), amelynek tervezett alakulása más nominális árak kialakításakor iránymutatásként, referenciaként szolgál. Tehát olyan gazdasági változó, amely képes arra, hogy stabilizálja, „lehorgonyozza” a gazdasági szereplők jövőbeni inflációra vonatkozó várakozásait. Ha a nominális horgony hiteles, azaz a gazdaság szereplői bíznak abban, hogy a monetáris hatóság teljesíteni tudja a célját, akkor inflációs várakozásaikat a horgonynak megfelelően alakítják ki.

Nominális konvergenciakritériumok: A nominális konvergenciakritériumok (maastrichti kritériumok) az infláció, az államháztartási egyensúly, az árfolyam és a hosszú távú nominális kamat alakulására vonatkozó elvárásokat fogalmaznak meg. Az államháztartás esetében a GDP 3 százalékát nem meghaladó költségvetési deficit, valamint a 60 százalékát nem meghaladó államadósság elérése a követelmény. Az infláció esetében az eurózóna belső átlagához való közelítés (legfeljebb 1,5 százalékponttal nagyobb inflációs ráta a legalacsonyabb inflációs rátájú országok átlagához képest), az árfolyam esetében pedig az ingadozás csökkentése (ERM-II árfolyam-mechanizmusban való részvétel), a stabilitás biztosítása a cél, valamint a hosszú lejáratú adósságon fennálló kamatszínvonal csökkentése (legfeljebb 2 százalékponttal magasabb hosszú hozamok a legalacsonyabb inflációs rátájú országok átlagához képest). A konvergencia e mutatókban is tükröződő előrehaladása segíti az egységes európai piac működését és versenyképességének fenntartását.

Növekedési Hitelprogram: A Magyar Nemzeti Bank a monetáris politikai eszköztár keretében 2013. június 1-jén indította el a Növekedési Hitelprogramot. A program indulásakor három pillérből állt. Az I. pillér beruházásra, forgóeszköz finanszírozásra, EU-s támogatás előfinanszírozásához illetve eredetileg ilyen célra folyósított kkv kölcsön vagy pénzügyi lízing kiváltására felhasználható hitel. A II. pillér a kkv-k által belföldi hitelintézettől felvett forint- vagy devi— 633 —

Függelék

zaalapú kölcsön vagy pénzügyi lízing forintkölcsönnel történő kiváltása. A III. pillér devizacsere-tenderek kiírása volt az MNB által, azzal a céllal, hogy a tendereken résztvevő hitelintézetek csökkentsék rövid külső forrásaikat. A harmadik pillér 2014. július 1-ei hatállyal megszűnt. Önkormányzati adósság: A helyi és a kisebbségi önkormányzatokat együttesen terhelő adósság, amelynek számításakor az egyes önkormányzatok egymással szembeni adósságát konszolidálni kell. Önkormányzati alrendszer: Az Áht. hatályos rendelkezése szerint az államháztartás önkormányzati alrendszere az alábbi jogi személyeket foglalja magában: a helyi önkormányzatokat, a helyi nemzetiségi önkormányzatokat, a társulást, a térségi fejlesztési tanácsot és az ezek által irányított költségvetési szerveket. Önkormányzati hitelzárlat (önkormányzatihitel-korlát): A 2011. évi CXCIV. törvény „államadóság csökkentéséről” szóló fejezete alapján az önkormányzatok hitelfelvételének a kormány hozzájárulásához kötése. (Ez alól kivételt képez az EU-s pályázatok önrészéhez felvett hitel, reorganizációs hitel, naptári éven belül lejáró hitel, illetve a törvényben meghatározott korlátnál kisebb fejlesztési hitel.) Önszabályozó piac elmélete: Az elmélet szerint a piac külső beavatkozás (állami szabályozás) nélkül elégíti ki a gazdasági szereplők igényeit a kereslet és a kínálat találkozásánál, ezáltal maximális jólétet biztosít a gazdaság szereplői számára.

Pénzügyi egyensúlytalanság: Egy vagy több gazdasági szektor (pl. háztartások) túlzott mértékű eladósodása, illetve egyes piacok (pl. tőzsde, ingatlanpiac) árainak túlzott ütemű növekedése, ami hoszszabb távon nem fenntartható. Ezek spontán kiigazodása (korrekciója) azzal a veszéllyel jár, hogy piaci pánikot és nagymértékű gazdasági visszaesést, válságot okoz. Emiatt a legjobb, ha sikerül elkerülni vagy legalább mérsékelni a felépülésüket, mert a kiigazítás túlzott társadalmi veszteséggel jár.

Pénzügyi stabilitás: A pénzügyi stabilitás olyan állapot, amelyben a pénzügyi rendszer ellenáll a gazdasági és pénzügyi eredetű sokkoknak, és képes zökkenőmentesen ellátni alapvető funkcióit: a pénzügyi

— 634 —

Fogalomtár

források közvetítését, a kockázatok kezelését és a fizetési forgalom lebonyolítását.

Pénzügyi válság: Olyan fundamentális okokra visszavezethető zavar, amely hosszabb távon megakadályozza, hogy a pénzügyi rendszer ellássa alapvető, közvetítői funkcióját. A pénzügyi válság jelentős reálgazdasági költséggel járhat.

Potenciális kibocsátás: A potenciális kibocsátás fogalma a gazdaságban rejlő hosszú távú vagy mögöttes termelési lehetőségeket igyekszik megragadni, ennek megfelelően vagy az állandósult infláció mellett megvalósuló kibocsátással definiálják, vagy a kibocsátás trendfolyamataként értelmezik. Mivel a potenciális kibocsátás nem megfigyelhető, ezért értelmezéstől függően többnyire termelési függvény alapján vagy trendszűréssel becslik.

Potenciális növekedés: A gazdaságnak az a lehető legmagasabb növekedési üteme, amely még nem jár inflációval. A potenciális növekedés ütemét a kínálatoldali tényezők növekedése (a technológia fejlődése, a rendelkezésre álló tőke, munkaerő bővülése stb.) határozza meg.

Prociklikusság: Egy gazdasági indikátor pozitív kapcsolata (korrelációja) a gazdasági aktivitás változási ütemével (a GDP változásával).

Gazdaságpolitikai szempontból olyan intézkedésre utal, amely felerősíti a gazdaság ciklikus helyzetét. A prociklikus gazdaságpolitika konjunktúra idején expanzív, recesszió esetén restriktív.

Ellentéte az anticiklikus gazdaságpolitika, amelynek előnye, hogy kisimítja a gazdaság ciklikus viselkedését.

Progresszív adórendszer: Olyan adórendszer, ahol az adóalap emelkedésével nő az átlagos adókulcs.

Reáleffektív árfolyam: A reáleffektív árfolyam a nominális effektív árfolyam inflációs különbözettel korrigált értéke. A reáleffektív árfolyam változása utal az ország versenyképességében bekövetkezett változásra.

Reálkamat: Az ún. ex ante reálkamat a nominális kamat és a várt infláció különbsége, míg az ex post reálkamat a nominális kamat és a ténylegesen megvalósuló infláció különbségét jelenti. Elsősorban az ex ante reálkamat nagysága van hatással a fogyasztási, megtakarítási és beruházási döntésekre, és ezeken keresztül az aggregált — 635 —

Függelék

keresletre és az inflációra. A monetáris politika – többek között – a reálkamat szintjének közvetett megváltoztatásán keresztül képes hatni a jövőbeni infláció alakulására.

Rendelkezésre álló jövedelem: A háztartások rendelkezésre álló jövedelme az elsődleges jövedelmek (munkavállalói jövedelem, tőkejövedelmek) és a pénzbeli újraelosztott jövedelmek egyenlege. Az újraelosztás magában foglalja a kifizetett társadalombiztosítási hozzájárulásokat, a kapott pénzbeli társadalmi juttatásokat, a kifizetett jövedelem- és vagyonadót és az egyéb folyó transzfereket is. A rendelkezésre álló jövedelembe nem tartozik bele az államtól, illetve a háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatás (pl. ingyenes közoktatás).

Semleges kamat: Semleges kamaton azt a kamatszintet értjük, amikor 1) zárt a kibocsátási rés, 2) nincs középtávú inflációs nyomás és az előretekintő infláció a célon van, 3) a kockázati felárak középtávú értékükkel összhangban alakulnak. Ebben a helyzetben a monetáris politikának sem inflációs, sem reálgazdasági vagy stabilitási szempontok miatt nem kell változtatnia az alapkamaton.

Stabilitási és növekedési egyezmény (SNE): Az egyezmény célja, hogy a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszában hozzájáruljon a kiegyensúlyozott államháztartás megőrzéséhez, ezzel is erősítve az árstabilitás feltételeit és a foglalkoztatottság növelését lehetővé tevő erőteljes, fenntartható növekedést. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a tagállamoknak középtávon, a ciklus átlagában arra kell törekedniük, hogy költségvetési pozícióik egyensúlyhoz közeli állapotot vagy többletet mutassanak. A stabilitási és növekedési egyezmény értelmében a GMU III. szakaszának kezdetére minden monetáris unióban részt vevő országnak be kell mutatnia költségvetési stabilitási programját, amelynek középtávú célként közel kiegyensúlyozottnak kell lennie vagy többletet kell mutatnia, és tartalmaznia kell az oda vezető pályát is. A stabilitási program megfelelője a monetáris unión kívül maradó országok esetében a konvergenciaprogram fiskális kritériumra vonatkozó része. Az egyezmény emellett szigorú határidőket állapít meg a túlzottdefi-

— 636 —

Fogalomtár

cit-eljárás lépéseinek időtartamára, és részletesen meghatározza a GMU III. szakaszában kivethető szankciók jellegét és mértékét.

Stop and go ciklus: A gazdasági aktivitás ciklikusságára utal, ahol a restriktív (stop) és az expanzív (go) fiskális politika váltakozik. Általában akkor merül fel, ha a gazdaságpolitika egymásnak ellentmondó célokat kíván megvalósítani, vagy az expanzív időszakban túlzott egyensúlytalanságokat halmoz fel, amelyeket kénytelen később korrigálni (stop). A két egymásnak ellentmondó célt oly módon igyekeznek elérni, hogy váltakozó – először restriktív, majd expanzív – fiskális politikát alkalmaznak.

Takarékszövetkezet: A takarékszövetkezet olyan szövetkezeti hitelintézet, amely a pénzügyi szolgáltatások és kiegészítő szolgáltatások korlátozott körére kap engedélyt. Szövetkezeti hitelintézetet legalább kétszáz tag alapíthat és működtethet. Szövetkezeti hitelintézetnek természetes és jogi személyek lehetnek a tagjai, de a jogi személyek száma nem haladhatja meg a tagok számának egyharmadát.

A szövetkezeti hitelintézet jegyzett tőkéjében egy tulajdonosnak a közvetett és közvetlen tulajdoni hányada – a magyar állam, a feladatkörében eljáró önkéntes intézményvédelmi alap, valamint az Országos Betétbiztosítási Alap kivételével – nem lehet több tizenöt százaléknál.

Társadalompolitika: A kormányzati intézkedések összessége, amely a társadalmi csoportok közötti egyenlőtlenségek enyhítésére irányul az elosztási folyamat újraszervezése útján.

Taylor-szabály: John Taylor közgazdász által kidolgozott monetáris politikai ajánlás, amellyel a gazdasági kondíciók változásainak figyelembevételével meghatározható a jegybanki alapkamat optimális szintje. A szabály szerint a központi banknak a nominális alapkamat szintjét az infláció árstabilitási céltól való eltérése és a gazdasági növekedés potenciális szintjétől való eltérése (kibocsátási rés) alapján kell meghatároznia.1 Tényinfláció: Lásd fogyasztóiár-index. http://www.frbsf.org/education/publications/doctor-econ/1998/march/ taylor-rule-monetary-policy

1

— 637 —

Függelék

Termelési tényezők: Termelési tényezők olyan tartósan rendelkezésre álló termelőeszközök, melyeknek felhasználásával javak állíthatók elő, de maga a tényező nem szűnik meg a termelés folyamán. Makroközgazdászok jellemzően a fizikai és humán tőkét tekintik a legfontosabb termelési tényezőnek.

Tőkebeáramlás: Amikor egy külföldi szereplő magyarországi követeléseit növeli vagy tartozásait csökkenti, illetve amikor egy belföldi szereplő külföldi tartozásait növeli vagy követeléseit csökkenti.

Tőkekiáramlás: Amikor egy külföldi szereplő magyarországi követeléseit csökkenti vagy tartozásait növeli, illetve amikor egy belföldi szereplő külföldi tartozásait csökkenti vagy követeléseit növeli.

Transzferegyenleg: A transzferegyenlegbe az egyéb elsődleges jövedelmeket (termék- és termelési adók, bérleti díjak), a másodlagos jövedelmeket (egyoldalú átutalások, lényegében az EU-tól kapott folyó transzferek) és a tőkemérleget (nagyrészt az EU-tól kapott tőketranszferek) soroljuk.

Túlzottdeficit-eljárás (EDP – excessive deficit procedure): A stabilitási és növekedési paktumban kitűzött hiány- és adósságcélt átlépő tagországok ellen indított eljárás, ami figyelmeztetéstől pénzügyi szankcióig terjed. A hiány- és adósságcél az éves költségvetési hiány 3 százalék alatti tartása, illetve az államadósság megszabott ütemben való csökkentése a GDP 60 százalékáig. Üzleti bizalmi index: A konjunktúraindexek családjába tartozó üzleti bizalmi index alapvetően a vállalkozások helyzetértékelését, várakozásait igyekszik megragadni reprezentatív felmérések alapján.

Közös módszertani vonásuk, hogy nem kvantitatív (számszerű), hanem kvalitatív (minőségi, tendenciákra rákérdező) kérdéseket tesznek föl a válaszadóknak. Üzleti ciklus: A gazdasági fellendülés és visszaesés (vagy a növekedés lassulása) egymást követő időszakai, amelyek során a növekedési ütem a hosszú távú trendje körül ingadozik.

Várakozási index: A konjunktúraindexek közé tartozó várakozási indexek alapvetően a piaci szerepelők (vállalatok, háztartások) gazdasági folyamatokra vonatkozó várakozásait mérik fel.

— 638 —

Fogalomtár

Végtörlesztés: A végtörlesztési program lehetővé tette, hogy a devizahitellel rendelkezők kedvezményes (250 forint/euró és 180 forint/svájci frank) árfolyamon előtörlesszék hitelüket, amelyre 2011. október és december között volt lehetőségük. Ehhez kapcsolódóan az MNB devizaaukciót hirdetett a bankok számára, akik a végtörlesztéshez szükséges deviza jelentős részét a jegybanktól szerezték meg a devizaaukciók keretében. A végtörlesztés mintegy 170 ezer lakossági hitelt érintett, 1355 milliárd forint értékben.

Versenyképesség: Az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy gazdasági szereplő egy adott piacon termékeket vagy szolgáltatásokat tudjon értékesíteni. Értelmezhető vállalati szinten, régiók, illetve nemzetgazdaságok között is. A nemzetgazdasági versenyképesség a világgazdaságban egyre jövedelmezőbb árukkal vagy szolgáltatásokkal megjelenő gazdaságokat jelöli. Ezek összehasonlítására számos nemzetközi szervezet által publikált rangsor és mutató létezik (pl. Global Competitiveness Report, World Competitiveness Report).

Volumenindex: A volumenindex kifejezi, hogy egy adott időszak alatt hányszorosára változik egy adott gazdasági mutató mennyisége, az árváltozások hatása nélkül.

Washingtoni konszenzus: John Williamson vezetésével nemzetközi pénzügyi szervezetek által megfogalmazott 10 neoliberális gazdaságpolitikai reformjavaslat a feltörekvő gazdaságok számára. A javaslatok alapját az 1980-as években tapasztalt latin-amerikai pénzügyi válságok adták. Mivel a társadalmilag sokszor költséges gazdaságpolitikai javaslatokat elfogadó és alkalmazó latin-amerikai országokat a pénzügyi válságok az 1990-es években sem kerülték el, erőteljes bírálatok érték a washingtoni konszenzust.

— 639 —

A könyvben használt rövidítések és országcsoport-jelölések áfa: általános forgalmi adó ÁKK: Államadósság Kezelő Központ AMECO: Annual macro-economic database AR: Argentína AT: Ausztria AU: Ausztrália Balti államok: Észtország, Lettország, Litvánia BE: Belgium BG: Bulgária BoE: Bank of England BR: Brazília CA: Kanada Capex: Capital expenditure CDS: credit default swap CEE4 országok: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia CH: Svájc CHF: svájci frank CLI: Composite Leading Indicator Club Med országok: Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország CN: Kína CPI: Consumer price index (fogyasztóiár-index) CY: Ciprus CZ: Csehország DE: Németország DK: Dánia EDP: Excessive Deficit Procedure (túlzottdeficit-eljárás) EE: Észtország EKB: Európai Központi Bank EL: Görögország EMBI: Emerging Markets Bond Index EMU: Economic and Monetary Union (Gazdasági és Monetáris Unió) — 640 —

A könyvben használt rövidítések

ES: Spanyolország ESP: Spanyolország EST: Észtország ESA: European system of national and regional accounts EU: Európai Unió EU 15 országok: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság EU 27 országok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia EU 28 országok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia EUR: euró Eurózóna (18) országok: Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lettország, Luxemburg, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia FDI: Foreign direct investment (külföldi közvetlen beruházás) fé.: félév Fed: Federal Reserve FI: Finnország FIN: Finnország FR: Franciaország FSI: Financial Soundness Indicator Ft: forint FX: Foreign Exchange, forex (devizakereskedelem) — 641 —

Függelék

GB: GDP: GER: GNI: GR: Gyed: Gyes: Gyet: HICP:

Nagy-Britannia Gross Domestic Product (Bruttó hazai termék) Németország Gross National Income (bruttó nemzeti jövedelem) Görögország Gyermekgondozási díj Gyermekgondozási segély Gyermeknevelési támogatás Harmonised Index of Consumer Prices (Harmonizált fogyasztóiár-index) HK: Hongkong HR: Horvátország HU: Magyarország HUN: Magyarország HUF: magyar forint ID: Indonézia IE: Írország IFS: International Financial Statistics IMF: International Monetary Fund (Nemzetközi Valutaalap) IN: India IRL: Írország IT: Olaszország JP: Japán K+F: kutatás-fejlesztés KGF-biztosítás: kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás KHR: Központi Hitelinformációs Rendszer kkv: kis- és középvállalkozás KR: Dél-Korea KSH: Központi Statisztikai Hivatal LFS Labour force survey (Munkaerő-felmérés) LT: Litvánia LUX: Luxemburg LV: Lettország MÁV: Magyar Államvasutak MEF: Munkaerő-felmérés — 642 —

A könyvben használt rövidítések

MFB: MNB: MNYP: Mrd: MT: MX: MY: NAIRU:

Magyar Fejlesztési Bank Magyar Nemzeti Bank magánnyugdíjpénztár milliárd Málta Mexikó Malajzia Non-accelerating inflation rate of unemployment (a munkanélküliség természetes rátája) NBER: National Bureau of Economic Research né.: negyedév NGM: Nemzetgazdasági Minisztérium NHP: Növekedési Hitelprogram NL: Hollandia NPL: non-performing loan (nem teljesítő hitelek) OECD: Organisation for Economic Cooperation and Development (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) PKI: Pénzügyi Kondíciós Index PL: Lengyelország POL: Lengyelország PPP: purchasing power parity (vásárlóerő-paritás) PPS: Purchasing Power Standard (vásárlóerő-egység) PSZÁF: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete PT: Portugália RO: Románia ROE: Return on Equity (Sajáttőke-arányos nyereség) RU: Oroszország S 4 országok: Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország S 7 országok: Dánia, Észtország, Finnország, Lettország, Litvánia, Norvégia, Svédország SA: Szaúd-Arábia SE: Svédország SI: Szlovénia SK: Szlovákia SNA: System of National Accounts — 643 —

Függelék

SME: small and medium-sized enterprise (kis- és középvállalkozás) SW: Svédország SWE: Svédország SZJA: személyi jövedelemadó tb-járulék: társadalombiztosítási járulék TFP: Total factor productivity (teljes tényező-termelékenység) TH: Thaiföld TMM: Tőkemegfelelési mutató TR: Törökország UK: Egyesült Királyság US: Egyesült Államok USA: Amerikai Egyesült Államok V3 országok: Csehország, Lengyelország, Szlovákia V4 országok: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia V6 országok: Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia WDI: World Development Indicators WEO: World Economic Outlook

— 644 —