Versenyképesség és növekedés

Versenyképesség és növekedés Út a fenntartható gazdasági felzárkózáshoz

Versenyképesség és növekedés Út a fenntartható

gazdasági felzárkózáshoz

MAGYAR NEMZETI BANK, 2016

VERSENYKÉPESSÉG ÉS NÖVEKEDÉS Út a fenntartható gazdasági felzárkózáshoz A Magyar Nemzeti Bank könyvsorozata © Magyar Nemzeti Bank, 2016 Közreműködött: Gazdaságstratégiai igazgatóság Költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóság Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság Kutatási igazgatóság Monetáris politika és pénzpiaci elemzés igazgatóság Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóság Szerkesztette: Palotai Dániel, Virág Barnabás A szerkesztők köszönetet mondanak Matolcsy György jegybankelnöknek és Nagy Márton alelnöknek a szerkesztés során adott szakmai tanácsaikért. Kiadja: Magyar Nemzeti Bank 1054 Budapest, Szabadság tér 9. www.mnb.hu Minden jog fenntartva.

Nyomdai előkészítés és kivitelezés: SPL – Prospektus Nyomda Konzorcium

ISSN 2416-2841 ISBN 978-615-5318-04-7 2016

Tartalom

Előszó

Bevezető

A legfontosabb következtetések összefoglalása

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai A. A gazdasági felzárkózás elmélete és gyakorlata

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

B. A felzárkózás pénzügytana

137

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

139

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

186

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

212

C. Hazai helyzetkép

259

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

261

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon 321

—5—

8. Magyarország helyzete a növekedési potenciált meghatározó tényezőkben – demográfia és képzettség

381

9. Magyarország helyzete a növekedési potenciált meghatározó tényezőkben – beruházások

468

10. Magyarország helyzete a növekedési potenciált meghatározó tényezőkben – termelékenység

488

11. A bankrendszer helyzetképe és jövőképe Magyarországon

532

12. A fiskális politika hatása a gazdasági teljesítményre

573

II. rész: Versenyképességi reformok Áttekintés a versenyképességi reformjavaslatokról

621

13. A munkavállalás versenyképessége

627

14. Vállalati versenyképesség

643

15. Állami versenyképesség

685

16. Az emberi erőforrás versenyképessége

701

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

740

18. Kiemelt témák

782

19. Bankrendszeri program

791

Köszönetnyilvánítás

808

Rövidítések jegyzéke

809

Ábrák és táblázatok jegyzéke

815

—6—

Előszó 1989 októberében Magyarország a gazdasági felemelkedés és teljes felzárkózás reményével lépett be a demokratikus országok sorába. 25 év távlatából immár megállapíthatjuk, hogy a gazdaság fejlődéséhez fűzött akkori reményeink nem teljesültek. Ebben az időben a magyar gazdaság növekedési üteme a régióban összességében a legalacsonyabbak közé tartozott, és egészséges, fenntartható növekedési pályát csak rövid időszakokban mutatott. Az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikai vargabetűi mindeddig nem vezettek eredményes felzárkózási pályához, hanem hol a – fenntarthatónak nem mondható – gazdasági növekedés, hol az egyensúlykeresés jegyében teltek. 2015-re hazánk újabb történelmi pillanathoz érkezett. A magyar gazdaságtörténetben hosszú évtizedek után az elmúlt évek stabilizációs politikája, illetve a Széll Kálmán Terv végrehajtása következtében kialakult a hosszú távú gazdasági felzárkózás e két alapfeltételének – az egyensúlynak és a növekedésnek – az összhangja, kivételes esélyt teremtve így a hiányzó pillér, az ország dinamikusabb felzárkózásához nélkülözhetetlen versenyképesség megerősítésére. Joggal bízhatunk abban, hogy kellő tudással és akarattal elérhető, hogy a most következő 25 év sokkal sikeresebb legyen Magyarország számára, mint az ezt megelőző volt, ehhez azonban a Széll Kálmán Terv folytatásaként új, a gazdaság versenyképességének javítására fókuszáló strukturális reformokra van szükség. A Magyar Nemzeti Bank vezetése elfogadta a Kormány felkérését, hogy a Bankban rendelkezésre álló szakmai tudással segítse Magyarország versenyképességének erősítését. A jegybanknak törvényi feladata, hogy elsődleges célja, az árstabilitás elérésének és fenntartásának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésére álló eszközeivel támogassa a Kormány gazdaságpolitikáját. Jelen kötet elkészítésével a versenyképességen alapuló, fenntartható felzárkózást megalapozó stratégia megalkotásával a Magyar Nemzeti Bank e törvényi feladatát szolgálja. —7—

Előszó

A könyv célja továbbá, hogy alapozva a magyar közgazdaságtan elemzési hagyományaira, részletesen áttekintse a sikeresen felzárkózó országok gazdaságpolitikai tapasztalatait, valamint elemezze a jelenlegi helyzetet Magyarországon, és végül ezen eredményekre építve olyan javaslatokat fogalmazzon meg egyes területeken a magyar versenyképesség és gazdaság hosszabb távú növekedési képességének javítása érdekében, amelyek hozzájárulhatnak egy új Széll Kálmán Terv kidolgozásához.

Matolcsy György, Nagy Márton, Windisch László, Gerhardt Ferenc

—8—

Bevezető A gazdasági növekedés és felzárkózás kérdésköre a közgazdaságtan legtöbbet elemzett és kutatott területei közé tartozik, és a gazdaságpolitikusok is ezek teljesülését jelölik meg legfontosabb célként. A gyors gazdasági fejlődés ugyanakkor nem öncélú. A növekedés teremti meg az egyéni és társadalmi szintű fejlődés lehetőségét. Mint azt a történelem számos példája bizonyítja, a tartós növekedés és a gazdasági felzárkózás biztosíthatja az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges forrásokat, csökkentheti a szegénységet, és általánosan emelheti a társadalmi jólétet, miközben a növekedés hiánya teljes társadalmi és politikai instabilitás felé sodorhat országokat. Ennek megfelelően a növekedés természetének és a leginkább meghatározó tényezőinek megértése kezdetektől fogva a gazdaságkutatók és gazdaságpolitikusok figyelmének középpontjában áll. A 2007-ben kezdődő, majd 2008-ban globálissá váló gazdasági válságot követően a növekedés és a felzárkózás kérdése talán minden korábbinál fontosabbá vált. Több mint hét évvel a Lehman Brothers csődje után a világgazdaság növekedési kilátásai lényegesen gyengébbek, mint a megelőző évtizedekben voltak. Számos fejlett gazdaság még mindig a válság előtti kibocsátási szint alatt teljesít. A rendkívül lassú kilábalás következtében a munkanélküliségi ráta Európában még jelenleg is közel két számjegyű, miközben a fiatalabb generációk esetében a 20 százalékot is meghaladja. A feltörekvő országok lassuló növekedése láttán egyre biztosabban állíthatjuk, hogy a válság a globális gazdaság hosszabb távú növekedési képességét is rendkívül negatívan érintette. A huzamosabb ideje alacsony inflációs és a mérsékelt növekedési adatok tükrében, illetve megfelelő gazdaságpolitikai lépések hiányában korunk számos neves közgazdásza veti fel a tartós stagnálás jövőképét. Levonva a válság tanulságait, a korábbiaknál is hangsúlyosabbá vált a fenntarthatóság kérdése.

—9—

Bevezető

A lassú kilábalás, a felhalmozott adósságok elhúzódó rendezése a növekedés finanszírozásának fontosságára hívta fel a figyelmet, ugyanakkor a klímaváltozás és az egyre sűrűsödő környezeti katasztrófák a gazdasági fejlődés környezeti következményeit is az elemzések középpontjába állították. A növekedés kérdésköre a korábbiaknál is komplexebbé vált. A fejlődést meghatározó mennyiségi és minőségi tényezők – mint például a földrajzi adottságok, a demográfiai változások, az intézményi környezet vagy a társadalmi értékek – mellett fenntarthatósági szempontból a finanszírozás és a természeti környezetre gyakorolt hatások is egyre nagyobb figyelmet kaptak. Bár a rendszerváltás idején a magyar gazdaság a teljes felzárkózás reményével lépett be a piacgazdaságok közé, 25 év elteltével már egyértelműen kijelenthetjük, hogy akkori reményeink nem teljesültek. Hazánknak a rendszerváltás, majd később az európai uniós csatlakozás történelmi lehetőségével nem sikerült élnie, gazdaságunk megrekedt a közepesen fejlett országok csoportjában. A válságot követően Magyarország is növekedési modelljének teljes újragondolására kényszerült, mind a strukturális tényezők, mind a finanszírozási oldalt illetően. A 2010 óta meghozott gazdaságpolitikai lépések – köztük a Széll Kálmán Terv – sikeresen stabilizálták a gazdaság finanszírozási helyzetét, jelentősen csökkentve az ebből adódó sérülékenységet. Az egyensúlyi mutatók mellett a fordulat jelei az elmúlt években már a reálgazdasági mutatókban is egyre látványosabban jelentkeztek, miközben célzott intézkedésekkel sikerült számottevő javulást elérni a magyar gazdaság növekedési potenciálját leginkább korlátozó munkapiac területén. 2015-re a stabilizáció időszaka lezárult, gazdaságunk ellenálló képessége érdemben javult. Ugyanakkor a sikeres felzárkózás lehetőségét jelentő növekedési képesség eléréséhez további növekedési tartalékok mozgósítására is szükség van, amelyet egy új, a gazdaság versenyképességének javítására fókuszáló stratégiának, egy harmadik Széll Kálmán Tervnek kell megalapoznia.

— 10 —

Bevezető

A fenntartható növekedés elemzése a Magyar Nemzeti Bank számára kiemelt jelentőséggel bír. A jegybanktörvény szerint a monetáris politika elsődleges feladata az árstabilitás elérése és fenntartása, valamint a pénzügyi stabilitás biztosítása. Fontos hangsúlyozni, hogy már ezen kritériumok mögött is a fenntartható növekedés igénye fogalmazódik meg. Csakis kiszámítható árazási környezetben és stabilan működő pénzügyi rendszerrel van lehetőség a fenntartható felzárkózás elérésére. Ennek megfelelően az árstabilitásra és pénzügyi stabilitásra törekvő jegybank lépéseivel a fenntartható növekedést is támogatja. Ugyanakkor a válságot követő gazdasági környezetben a reálgazdaság támogatása még közvetlenebb célként is megjelent a jegybankok működésében. Ennek oka, hogy a stabilitás és a növekedés közötti kapcsolat fordított irányba is erősödött. A gazdasági növekedés élénkülése lehet az út a vészesen alacsony inflációs ráták helyett az árstabilitás újbóli eléréséhez, valamint a jelenleg szinte fagyott állapotban lévő bankrendszer megerősödéséhez. Jelen tanulmánykötettel a Magyar Nemzeti Bank a fenntartható gazdasági növekedésről szóló közös gondolkodáshoz kíván hozzájárulni. Célunk, hogy áttekintve a hazai és nemzetközi tapasztalatokat, átfogó képet adjunk a gazdasági felzárkózást leginkább meghatározó tényezőkről. A kiadvány egyes fejezetei szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ugyanakkor tanulmányként külön-külön is hasznos információkkal szolgálnak mindazok számára, akik a témának csak egy-egy aspektusát kívánják közelebbről megismerni. A tanulmánykötet első felében a sikeres nemzetközi tapasztalatokat tekintjük át, majd ezek fényében a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét értékeljük. Ezt követően kísérletet teszünk arra, hogy azonosítva azokat a területeket, amelyeken előrelépés szükséges, javaslatokat is megfogalmazzunk olyan reformokra, amelyek hozzájárulhatnak a versenyképesség növeléséhez. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy nincs egységes recept a sikeres felzárkózásra. Egyetlen sikeresen felzárkózó ország mintája sem jelentheti a fejletlenebb gazdaságok jövőjének előrejelzését. Minden országnak a saját kreatív energiáit hasznosítva, és kiindulóhelyzetét, adottsá— 11 —

Bevezető

gait, valamint a világgazdaság aktuális trendjeit objektíven értékelve kell kialakítania felzárkózási stratégiáját. Ezen gazdaságpolitikai stratégiának – az üzleti ciklusok rövid távú ingadozásán túl – a gazdaság közép- és hosszú távú növekedési képességét meghatározó tényezőket kell kiemelt figyelemmel kísérnie, és kidolgozásához szükség van minden érintett, a Kormány, a jegybank, a tudományos élet, az üzleti és a civil szféra tudására, amelyet intézményesített formában, például egy Versenyképességi Tanács révén lehet összehangolni. Annak érdekében, hogy a következő 25 évünk már ne csak az elvesztegetett lehetőségeket példázza, kötetünkben azon területekre mutatunk rá, amelyekre egy sikeres jövőképet ígérő felzárkózási tervnek érdemes fókuszálnia.

Palotai Dániel, Virág Barnabás

A tanulmányok és javaslatok készítése során a 2016. január 15-ig rendelkezésre álló adatokat vettük figyelembe.

— 12 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása A gazdaságok fejlettségi szintjében nagy és tartósnak bizonyuló különbségek figyelhetők meg. Néhány évig, akár egy évtizedig tartó gyors növekedésre nagyon sok ország képes, azonban évtizedeken átívelő fejlődést és gazdasági felzárkózást alig néhány ország mutatott. Ez is jelzi, hogy a gazdasági fejlettség növelése rendkívül nehéz és összetett feladat. A gyengébben teljesítő gazdaságok felzárkózása korántsem megy végbe automatikusan, hanem csak átgondolt és következetes gazdaságpolitika, valamint stabil intézményi háttér mellett lehetséges. A sikeresen felzárkózó országok meglehetősen heterogén csoportot alkotnak, különböző természeti adottságokkal rendelkeznek, eltérő intézményrendszereket és politikai berendezkedést mutatnak. Ebből is érzékelhető, hogy a tartósan magas növekedésre és gazdasági felzárkózásra nincs minden országra alkalmazható, általános recept. Ennek megfelelően a sikeresen felzárkózó gazdaságok nem az aktuálisan fejletlen országok jövőképei. Ugyanakkor a siker hátterében több kulcsfontosságú tényező is beazonosítható, ezért a gazdaságtörténeti tapasztalatok feldolgozása elvezetheti korunk gazdaságpolitikusait a helyes kérdések megfogalmazásához. A válaszok megtalálásában viszont egyetlen nemzet sem spórolhatja meg saját kreatív energiáinak kiaknázását. A MNB elemzőműhelye jelen tanulmánykötetét kettős céllal készítette: egyrészt széles körű nemzetközi és hazai adatbázisokon elvégzett elemzésekkel kívánjuk támogatni a gazdaságpolitikát és egyben segíteni a szakmai közvéleményt a helyes kérdések, valamint a sikeres felzárkózás szempontjából kulcsfontosságú területek azonosításában. Emellett a válság előtt, majd a válság után követett magyar növekedési modell sajátosságainak mélyebb elemzésével gazdaságunk aktuális helyzetéről szeretnénk átfogó képet alkotni, amely megfelelő kiindulópontot jelenthet egy új, hosszú távú felzárkózási stratégia kialakításához. — 13 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása

Egy helyes növekedési stratégia rövid, közép- és hosszú távú növekedési kérdéseket egyaránt magában foglal. Ebből a rövid távú intézkedések főleg a gazdaság ciklikus kilengéseinek korrekciójára és simítására irányulnak, míg a közép- és hosszabb távú programok a gazdaság strukturális jellemzőire és versenyképességére fókuszálnak. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy kötetünk elemzései leginkább az utóbbi kérdéskörrel foglalkoznak, és nem vagy csak kevésbé érintik a növekedés rövid távú menedzselésének kérdéseit.

Mit mutatnak a nemzetközi tapasztalatok? A 20. század második felétől kezdve a globalizáció, a világgazdaság nyitottá és integrálttá válása új lehetőséget teremtett a felzárkózó gazdaságok számára. A szabadabb tőkeáramlással lehetővé vált az új ötletek gyorsabb adaptációja, illetve a tőkebefektetésen keresztül a külföldi vállalati know-how-k elsajátítása. A munkaerő szabadabb áramlása és a külföldi képzési lehetőségek terjedése a humán tőke gyorsabb felhalmozását segítette elő. Emellett a kisebb gazdaságok számára is lehetővé vált a nagyfokú specializáció, hiszen vállalataik termékei számára a piacot már nemcsak saját nemzeti piacuk jelentette, hanem a teljes világgazdaság kereslete. A világgazdaság nyitottabbá válása számos lehetőséget és újdonságot is hozott. A globális gazdaságban a vállalatok egyre kiterjedtebb és összetettebb értékláncot alkotnak, azaz egy-egy gazdaságban már nemcsak arra kell fókuszálni, hogy milyen iparágak vannak jelen, hanem az is fontossá vált, hogy a vállalatok milyen munkafázisokat végeznek, az értéklánc mely szintjén képesek belépni a termelésbe. A kitáguló piacon a verseny is erősebbé vált, melyben csak a folyamatos és gyors alkalmazkodásra képes vállalatok lehetnek sikeresek. Ezek a tendenciák a nemzeti gazdaságpolitikákat új kihívások elé állították. Az egyes iparágakra összpontosító gazdaságösztönzés mellett előtérbe került a humán tőke felhalmozásának, az egyének és vállalkozások adaptációs képességének és az innovációnak a támogatása. — 14 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása

A fiskális felelősség a költségvetési hiány és az államadósság tekintetében elengedhetetlen a gazdaság stabilitásának biztosítása érdekében, e nélkül nincs tartós felzárkózás. A költségvetés szerkezete szintén sokrétűen támogathatja a gyorsabb növekedést. A fizikai infrastruktúra vagy a humán tőke erősítését célzó kiadások súlyának növelése, illetve a gazdasági tevékenységet kevésbé torzító adók előtérbe helyezése nagymértékben tudnak hozzájárulni egy ország versenyképességéhez. A felzárkózást támogató gazdaságpolitika nem valósítható meg felkészült, nyitott, motivált és elismert szakértők és döntéshozók nélkül. A sikeres felzárkózás általános feltétele a tőkefelhalmozás magas üteme és megfelelő szerkezeti összetétele. Egyes területeken, – különösen az infrastruktúra fejlesztéséhez, az innováció támogatásához és az állami szolgáltatásokhoz kapcsolódóan – az állam közvetlenül is jelentős szerepet vállalhat, ami egyben ösztönözheti a magánberuházások felfutását is. A produktív magánberuházások minőségét elsősorban a vállalati menedzsmentképességek határozzák meg, de az állami szabályozás és ösztönzők ebben az esetben is elősegíthetik, hogy fókuszáltan olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek hosszabb távon is emelik a gazdaság kibocsátását. A dinamikus gazdasági növekedéshez szükséges magas beruházási ráta a beruházások finanszírozásának kérdését is felveti. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a belső megtakarításoknak ebben meghatározó szerepet kell játszaniuk. Amint azt a legutóbbi világgazdasági válság is bizonyította, a külső finanszírozásra való túlzott ráutaltság sebezhetővé teszi a gazdaságot, ami hosszú távon megkérdőjelezi a felzárkózás fenntarthatóságát. A közvetlentőke-befektetéseken keresztül történő külső finanszírozás ugyanakkor a stabilitás mellett a tudástranszfer szempontjából is fontos. Az Európai Unión belül továbbá kiemelkedő a beruházási és strukturális alapokból való finanszírozás lehetősége. Tekintettel ennek nagyságrendjére, valamint arra, hogy az allokációban az állam jelentős szerepet vállal, fontos annak biztosítása, hogy egy

— 15 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása

hatékony elosztórendszeren keresztül a megvalósított beruházások hosszabb távon is támogassák a gazdaság növekedését. Különösen a közepesen fejlett státuszban lévő gazdaságok esetében van meghatározó szerepe a pénzügyi szektornak – elsősorban a hitelintézeteknek – a felzárkózás során fellépő finanszírozási igény biztosításában, illetve az elérhető források megfelelő allokációjában. Tartós felzárkózás nem képzelhető el stabil és a növekedést támogatni képes bankszektor nélkül. A szabályozási környezet minősége, a bankrendszer struktúrája és hatékonysága, valamint a tőkepiacok fejlettsége alapvetően befolyásolja, hogy a hitelintézetek milyen mértékben tudják támogatni a felzárkózást. Az államnak jelentős szerepe van a gazdasági növekedést támogató környezet kialakításában, ugyanakkor hosszabb távon a versenyképes, hatékony és folyamatosan bővülő magángazdaság a sikeres felzárkózás motorja. Ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű erőforrás rendelkezésre állása. A sikeresen felzárkózó országok jellemzően jelentős összeget fordítottak az oktatás színvonalának emelésére. Érdemes kiemelni, hogy a sikeres felzárkózáshoz szükséges operatív döntések többsége nem kormányzati szinten, hanem a vállalatok szintjén születik. Ennek megfelelően kulcsszerepe van azoknak a kreatív, innovatív, irányt mutató, vezető személyiségeknek, akik képesek új vállalkozások alapítására, meglévő vállalkozások irányítására és bővítésére. Ezek a képességek részben fejleszthetők, így a képzés- és oktatáspolitikának e tekintetben is van tennivalója. A munkaerő hatékonyságát a képzettség mellett alapvetően befolyásolja a munkaerő általános egészségügyi állapota. Jóllehet egy magas színvonalú és hatékony egészségügyi rendszer kiépítése még a fejlett országok esetében is komoly kihívást jelent, ugyanakkor nagymértékben támogathatja a tartós felzárkózást.

— 16 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása

1. ábra: Kulcsterületek a sikeres gazdasági felzárkózásban Gazdasági nyitottság Globális piacok elérése Tudásimport

Makrogazdasági stabilitás Jövőorientáltság Alacsony infláció

Mérsékelt költségvetési hiány

Magas belső megtakarítási

Alacsony szintű adósság

és beruházási ráta

Stabil árfolyam

Vezetés és kormányzás Hiteles elköteleződés Pragmatikus döntések Világos kommunikáció Hatékony adminisztráció

Forrás: Az IBRD és a Világbank kiadványaként megjelenő Growth Report (2008) alapján.

Hazai helyzetkép A magyar gazdaság az elmúlt 25 évben nem tudta kihasználni a piacgazdasági átmenetből, majd az európai uniós csatlakozásból adódó történelmi lehetőséget. Magyarország a rendszerváltás óta összességében konvergált az euroövezet fejlettségi szintjéhez, azonban az elmúlt 25 évben finanszírozási szempontból is fenntartható felzárkózást csak rövid időszakokban tudott felmutatni, így időről időre visszatérően szembesült a túlzott eladósodásból adódó kiigazítás igényével és az ebből adódó lassú növekedés következményeivel. Az egyes időszakokban megfigyelt növekedési modell szoros kapcsolatot mutatott a regnáló kormányok gazdaságpolitikai értékválasztásával. A globális gazdasági válság az addig követett növekedési modell teljes újragondolására kényszerítette a magyar gazdaságot. A válság előtti időszakra jellemző, növekvő eladósodottságra építő növekedési modell helyett előtérbe került a makrogazdasági stabilitás helyreállítása, valamint egy új, fenntartható növekedési modell kialakítása. A folyamat első eredményei az elmúlt években fokozatosan jelentkeztek. A folyó fizetési mérleg egyenlegében megfigyelt pozitív elmozdulás nemzetközi összevetésben is kiemelkedő mértékű volt, hozzájárulva — 17 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása

a válság alatt az egyik legfontosabb sérülékenységi tényezőnek számító nettó külső adósságunk trendszerű csökkenéséhez. A korábban döntően külső adósságok felhalmozására építő finanszírozási modell gyors korrigálása egyrészt a háztartások és a vállalati szektor finanszírozási képességének javulásából adódott, miközben az államháztartás finanszírozási igénye is számottevően csökkent. A Széll Kálmán Terv által fémjelzett, 2010-ben elindított költségvetési fordulat és a 2011–12-es strukturális reformok eredményeként hazánk EU-tagsága alatt először 2013-ban kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól. A devizaalapú jelzálogés autóhitelek forintosításával egy rendszerszintű kockázatot sikerült eliminálni, miközben a döntés a túladósodott háztartások esetében az adósságleépítési folyamatot is felgyorsította. Az egyre támogatóbb monetáris politika segítségével 2013-ban a növekedésben és beruházásokban is fordulat jelentkezett. Újraindult a magyar gazdaság 2006-ban elakadt felzárkózása, és a beruházási ráta 2014-re a GDP arányában meghaladta a 21 százalékot. Az élénkülő növekedéssel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta a 11 százalék feletti tartományból 7 százalék alá csökkent, a munkapiaci aktivitási ráta 2010 óta 5 százalékponttal emelkedett. Emellett 2014-től már a lakossági fogyasztás is emelkedő pályára állt. A 2013 után újraindult növekedés már egy, a korábbiaknál kiegyensúlyozottabb szerkezetben ment végbe, ami magában hordozza az egyensúly melletti tartós gazdasági növekedés lehetőségét. Az elmúlt évekre jellemző dinamikus felzárkózás hosszú távú fenntartása érdekében a gazdaságpolitikának számos további kihívással is szembe kell néznie. A növekedés mennyiségi feltételei mellett a minőségi és gazdaságpszichológiai tényezőkre is hangsúlyt kell fektetni. A magyar gazdaságot változatlanul jelentős dualitás jellemzi. Kirívóan magas termelékenységi eltérések alakultak ki a nagyobb és a kisebb vállalkozások között. A külföldi tulajdonú, exportorientált vállalatok egyelőre kevés beszállítói kapcsolatot alakítottak ki, így nem biztosítottak elegendő húzóerőt a hazai kis- és középvállalkozások felzárkóztatásához. Emellett a hazai kkv-k közvetlen exportpiaci — 18 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása

jelenlétében is van tér az előrelépésre. A beszállítói hálózatok és az exportképesség erősödésében is korlátot jelent a hazai kkv alacsony átlagos mérete, így a mérethatékonyság javítása mindkét területen növekedési potenciált jelentene. A gazdasági területi fejlettséget tekintve is viszonylag nagyok a különbségek, amelyek hosszú távon a növekedés korlátjává is válhatnak. Előretekintve nagy kihívást jelenthet a demográfiai folyamatok alakulása. A válság óta meghozott munkapiaci reformok és célzott intézkedések következtében az elmúlt években számottevően emelkedett az aktivitási ráta, nemzetközi összehasonlításban azonban továbbra is alacsonynak tekinthető, így a munkakínálat fókuszált bővítését változatlanul prioritásként érdemes kezelni. A versenyképesség javítása érdekében néhány területen olyan reformokra is javaslatot tettünk, amelyek segíthetnek felszabadítani a rendelkezésre álló potenciális erőforrásokat, és részét képezhetik egy új, a versenyképességre fókuszáló Széll Kálmán Tervnek. E javaslatok érintik a munkaerőpiacot, az adórendszert, az állam működését, a humán tőkét, az innovációs kapacitást, a bankrendszert és az EUtámogatások felhasználását. A foglalkoztatás bővítéséhez hozzájárulhat, ha a munkát terhelő adók az elmúlt évek intézkedéseivel összhangban tovább csökkennek, illetve célzottan javítható a foglalkoztatási helyzet a munkaerőpiachoz lazábban kapcsolódó csoportokban a Munkahelyvédelmi Akcióterv bővítésével, a közmunkarendszer fejlesztésével és az atipikus foglalkoztatási formák ösztönzésével. Szintén van még tér az állami működés versenyképességének fejlesztésében, például az állami szolgáltatások sebességének és minőségének javításával, az állami intézmények struktúrájának felülvizsgálatával, a bérezési rendszer hatékonyabbá és ösztönzőbbé tételével, valamint az e-governance és a szolgáltatásokkal való elégedettség mérésének kiterjesztésével. — 19 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása

Megfelelő szabályozás és ösztönzők révén az állam is hozzá tud járulni a vállalati szektor versenyképességének javulásához, bár ezt elsősorban a felhalmozott tudás és vállalati menedzsmentképességek határozzák meg. E tekintetben előrelépés lehet az adórendszer egyszerűsítése és beruházásokat támogató jellegének fejlesztése, az adóelkerülés csökkentése, továbbá a kutatás-fejlesztés ösztönzése közvetlen és közvetett eszközökkel. Nemzetközi tapasztalatok alapján a hosszú távú felzárkózás egyik kulcseleme a humán tőke fejlesztése. Az állam mozgástere az emberi erőforrások tekintetében igen tág, magában foglalja a demográfiai folyamatokat is, befolyásolni képes intézkedéseket, az egészségügyi ellátás esetleges reformját és az oktatási rendszerben végrehajtható lépéseket. Ez utóbbiak kiterjedhetnek a források bővítésére, a nyelvtudás előtérbe helyezésére, a felsőfokú oktatásban a műszaki és természettudományos végzettségű hallgatók arányának növelésére. A nemzetgazdaság számára elérhető források hozzáférhetőségét, összegét és hatékonyságát az uniós támogatásokkal kapcsolatban a bankrendszer egészében és a tőzsdén keresztül is javítani szükséges. Az Európai Unió által nyújtott támogatások területén elsődleges cél, hogy a támogatásoknak a korábbinál nagyobb hányadát fordítsuk gazdaságfejlesztésre. Emellett előnyös lenne azon kormányzati célkitűzések teljesülése, amelyek a kifizetések felgyorsítására törekszenek, és csökkentik a forrásokhoz való hozzáférés anyagi és adminisztrációs költségeit. Egy jól működő, a gazdaságot finanszírozó, de a túlzott volatilitást kerülő bankrendszer megteremtésének érdekében az MNB számos lépést tett az elmúlt években. A vállalati hitelezés kívánatos ütemének és a bankrendszer megfelelő jövedelmezőségének elérése ugyanakkor még előttünk álló cél. A vállalati finanszírozás másik fő forrása a tőzsde, amely azonban az elmúlt időszakban nem töltötte be potenciális szerepét. A tőzsde megújításához kínálati oldalon hozzájárulhat több vállalat (állami, kkv) bevezetése a parkettre, keresleti oldalról a márkaépítés, a pénzügyi kultúra elmélyítése és egy motiváló szabályozó rendszer kialakítása. — 20 —

A legfontosabb következtetések összefoglalása

A versenyképességet erősítő intézkedések nagy részének költségvetési vonzata is van, de végrehajtásuk során a rövid távú egyensúlyra is tekintettel kell lenni. A kormány kompetenciája annak felmérése, hogy a lehetőségek és preferenciák függvényében mely strukturális reformok hajthatók végre. A sikeres reformok hosszú távon kedvező költségvetési hatásokkal járnak, ami növelheti a mozgásteret más lépések megtételére. Ennek következtében fontos az intézkedések megfelelő időzítése, valamint a köztük lévő szinergiák kihasználása. A nemzetközi tapasztalatok alapján fontos, hogy a strukturális reformokat illetően minél szélesebb konszenzus alakuljon ki, ezért célszerű egy olyan koordinációs intézmény, például Versenyképességi Tanács felállítása, amely becsatornázza valamennyi érintett, a Kormány, az MNB, a vállalkozások, a bankrendszer, a tudományos élet és a civil szféra tudását. Kiadványunk a fenti témák tárgyalását a következő szerkezetben tartalmazza: a gazdasági felzárkózás elméleti modelljeinek áttekintése után részletes esettanulmányokat mutatunk be sikeresen felzárkózó gazdaságokról. Ezt követően feltérképezzük a magyar gazdaság aktuális állapotát és a nemzetközi tapasztalatokat is felhasználva megjelöljük azokat a kihívásokat, ahol további előrelépésre van szükség a tartós felzárkózási pálya eléréséhez.

— 21 —

I. rész

A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A gazdasági felzárkózás elmélete és gyakorlata

A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban Briglevics Tamás – Rippel Géza – Szalai Zoltán

Az elmúlt évtizedben a reálgazdasági konvergencia megtorpanása jellemezte Magyarországot. Ebben a fejezetben azokat a növekedéselméleti modelleket tekintjük át, amelyek segíthetnek ennek a folyamatnak a megértésében. A szélesebb körben ismert – neoklasszikus, illetve endogén növekedéselméleti – alapmodellek sajnos viszonylag kevés támpontot nyújtanak, mivel ezekben a konvergencia vagy egy egyenletes folyamat (neoklasszikus modellek), vagy nem létezik (endogén növekedési modellek). Léteznek ezeknek az alapmodelleknek olyan verziói, melyekben előfordulhat, hogy egyes gazdaságok felzárkózása megreked egy alacsonyabb jövedelemszinten, és úgynevezett konvergenciaklubok jönnek létre. Ugyanakkor az empirikus irodalom csak élesen elkülönülő országokat vagy régiókat tudott a különböző konvergenciaklubokba besorolni. Így viszont kevés hasznos gazdaságpolitikai ajánlást lehet ezen tanulmányok alapján megfogalmazni. A legújabb növekedési modellek Kuznets (1966) munkájáig nyúlnak vissza, és különös figyelmet szentelnek a strukturális átalakulás folyamatának, melynek során a kevésbé fejlett országokban először a mezőgazdasági termelés részaránya csökken az ipar javára, majd a szolgáltatóipar válik húzóágazattá. Az iparosítás folyamata jelentős növekedési potenciállal jár, azonban a magas jövedelmi státusz eléréséhez további lépések is szükségesek. Az ehhez szükséges termelékenységnövekedés a magasabb hozzáadott értékű komplex termékek és szolgáltatások irányába történő elmozdulással, illetve a külföldi technológia másolása helyébe lépő hazai innovációval érhető el. Megvizsgálva a sikeresen konvergáló országok növekedési folyamatait, azt találjuk, hogy átlagosan közel negyed évszázadon keresztül voltak képesek jelentős — 27 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

(átlagosan 3,8 százalékos) növekedési többletet fenntartani az Egyesült Államokhoz képest. Magyarországra nézve bizakodásra adhat okot, hogy ezeknek az országoknak a többsége is beleesett a közepesen fejlett országok növekedési csapdájába (middle-income trap), de sikerült visszatalálniuk a fejlődés útjára.

1.1. Megtorpant konvergencia? A rendszerváltás után a gazdaság nyugati típusúvá, piacorientáltabbá tételének legfőbb motivációja az volt, hogy ezen változások révén elérjük a Nyugat-Európában tapasztalt életszínvonalat. Ennek a folyamatnak az eredményét mutatja az 1-1. ábra, mely a közép-kelet-európai régióból az Európai Unióhoz csatlakozott országok egy főre jutó GDPjét veti össze a korábban csatlakozó 15 EU-tag GDP-jével. 1-1.ábra:Közép-éskelet-európaiországokegyfőrejutóGDP-je az EU15 átlagához képest 90

Relatív jövedelem (%)

POL CZR

HUN SVN

Megjegyzés: EU15 = 100 százalék. Forrás: Eurostat, MNB-számítás

— 28 —

SVK EST

LTU LAT

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

Ahogy az ábra is mutatja, a magyar bruttó össztermék az elmúlt 20 évben csak nagyon lassan közeledett az EU15 átlagához, és az elmúlt 10 évben a konvergenciafolyamat lassulni vagy megtorpanni látszik. Kötetünk célja, hogy megvizsgáljuk, milyen tényezők állhatnak ennek a lassú konvergenciának a hátterében. Kézenfekvő lenne külső tényezőként a 2008 szeptemberében kitört pénzügyi válságot, majd az annak következtében bekövetkező 2010–2012-es európai adósságválságokat okolni ezért. Azonban az 1-1. ábra alapján ez legalább két okból nem lehet kielégítő válasz. Egyrészt a konvergencia megtorpanására már 2004-ben, azaz jóval a világgazdasági válság előtt sor került, másrészt több, velünk együtt 2004-ben az EU-hoz csatlakozott ország még ezen időszak alatt is folytatni tudta a felzárkózást, annak ellenére, hogy a legtöbb országban megtört a konvergenciafolyamat lendülete. Fontos kiemelni, hogy a konvergencia hosszú távú, több évtizedet igénylő folyamat. Ilyen időtávon vizsgálva egy gazdaság teljesítményét, a szokásos ciklikus ingadozások jelentéktelenné válnak, és a hangsúly a trendszerű növekedésre helyeződik, amit a makrogazdaság termelési potenciálja határoz meg. Vagyis azok a sikeresen felzárkozó országok, amelyek képesek a rendelkezésükre álló termelési tényezőket bővíteni (főképp a fizikai és humántőkét), valamint azokat minél hatékonyabban és teljesebb mértékben bevonni a termelésbe.

1.2. Konvergencia más perspektívában Noha a könyv célja a magyar gazdaság jelenlegi növekedési kilátásainak elemzése, mégis érdemes térben és időben is kitekinteni. Magyarország múltbeli teljesítményét illetően Maddison (2010) munkásságának köszönhetően nagyjából 150 évre visszamenőleg van adatunk arról, hogy a hazánkban elérhető egy főre jutó jövedelem hogyan viszonyult a korszak legfejlettebb gazdaságának hasonló mutatójához. Az 1-2. ábrán látható, hogy noha több olyan korszak is volt, amikor gazdaságunk

— 29 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

elkezdett felzárkózni, ezen szakaszok mindegyike megrekedt a konvergencia egy viszonylag alacsony fokán. 1-2.ábra:RelatívegyfőrejutójövedelemMagyarországon 100

Relatív jövedelem (%)

100

2010

2000

1990

1980

1970

1960

1950

1940

1930

1920

1910

1900

1890

1880

1870

Az időszak legfejlettebb gazdaságához képest Ausztriához képest Forrás: Maddison Project, MNB-számítás

Ami a világ többi országát illeti, az elmúlt bő fél évszázad számos példát nyújt mind a sikeres, mind a sikertelen felzárkózásokra. Ezek közül a példák közül többet is részletesen bemutat a Sikeres nemzetközi tapasztalatok című 2. fejezet. Az európai integrációs folyamat egyik kiemelt célja az elmaradott régiók felzárkóztatása. Ennek köszönhetően több, korábban közepesen fejlett nyugat-európai ország is bejutott a fejlett országok táborába (például Írország). Ugyanakkor az európai fejlesztési politika sem csak sikertörténetekből áll: akad példa olyan országokra is, amelyek hosszú évtizedek alatt sem tudták elérni a fejlett nyugat-európai országok jövedelemszintjét (például Portugália, Görögország).

— 30 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

Európán kívül főleg Kelet-Ázsiában – Szingapúr, Hongkong, Tajvan, Dél-Korea esetében – találkozunk sikeres felzárkózásokkal, ahol gyakorlatilag két generáció alatt jutottak el a szegény státusztól a fejlettig. Az 1-3. ábrán az országok 1970-ben és 2011-ben mért egy főre jutó kibocsátását ábrázoltuk, az Egyesült Államokban mért egy főre jutó kibocsátás arányában. Mint látható, a megfigyelések nagy része a 45 fokos egyenes mentén helyezkedik el, ami azt mutatja, hogy a legtöbb ország relatív fejlettségében nem következett be kiugró változás négy évtized alatt. Íroszág és a Kelet-ázsiai „tigrisek” teljesítménye egyértelműen kivételesnek számít.

Egy főre jutó GDP az USA arányában (2011, százalék)

1-3. ábra: A gazdasági fejlettség változása 1970 és 2011 között 160 SG

140 120

100

40 20 0

100

120

140

160

Egy főre jutó GDP az USA arányában (1970, százalék) Forrás: Penn World Table 8.1

Mielőtt ezeket a nemzetközi példákat részletesen bemutatnánk, illetve a magyar gazdaság jelenlegi állapotát elemeznénk, érdemes néhány, a könyvben többször előkerülő fogalmat definiálni. Ezért a fejezet hátralevő része egy rövid és szelektív áttekintést nyújt arról, hogy a közgaz— 31 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

dasági elméletek miként próbálják leírni és megmagyarázni a gazdasági növekedés és felzárkózás folyamatát.

1.3. Növekedéselmélet röviden1 Noha az alapvető kérdés, hogy miből fakad a gazdasági növekedés, gyakorlatilag egyidős a közgazdaságtan tudományával, rövid irodalmi áttekintésünkben most a 20. század második felében kialakult növekedéselméletre fókuszálunk. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert az ebben az időszakban kidolgozott elméletek alapvetően különböztek a megelőző korszak keynesi növekedéselméletétől, melynek legismertebb verziói Harrod (1939), illetve Domar (1946) tanulmányában jelennek meg. Ennek fő üzenete, hogy mivel nincsenek olyan önszabályozó automatizmusok, amelyek a kiegyensúlyozott növekedési pályán tartanák a gazdaságokat, az „effektív” kereslet és a „potenciális” kibocsátás hosszú távon eltérhetnek egymástól tartós alulfoglalkoztatottságot okozva. Az 1929-es gazdasági világválság utáni években ez a nézet könnyen hódított teret, ugyanakkor az ötvenes évekre a válság élményét felváltotta a kiegyensúlyozott növekedés. Így megkérdőjeleződött ennek a gondolkodásmódnak a létjogosultsága, új elmélet született és terjedt el: a neoklasszikus növekedéselmélet. Ebben az időszakban összegezte Káldor (1963) az akkor rendelkezésre álló adatok alapján a gazdasági növekedés folyamatának stilizált tényeit, melyek az alábbiak: 1. Az egy főre eső kibocsátás növekszik, és a növekedés üteme nem csökken. 2. A fizikai tőke állománya növekszik az idők folyamán. 3. A fizikai tőke megtérülési rátája nagyjából állandó. 1

A fejezet számos helyen Barro és Sala-i-Martin (2004) gondolatmenetét követi.

— 32 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

4. A fizikai tőke és a jövedelem aránya nagyjából állandó. 5. A munka és a tőke részesedése a nemzeti jövedelemből nagyjából állandó. 6. Az egy főre jutó kibocsátás növekedési üteme jelentős eltérést mutat az országok között. Mint látható, a megfigyelések a gazdaságok termelési tényezőinek és kibocsátásának kapcsolatára fókuszálnak, ahogy a neoklasszikus növekedéselméletek központi kérdése is ez lett.

1.3.1. A neoklasszikus termelési függvény

A 20. század második felében kidolgozott elméletek középpontjában tehát a termelési potenciál és az azt befolyásoló tényezők álltak, az aggregált kereslet nem játszik fontos szerepet. A neoklasszikus növekedéselmélet a mikroökonómiában az egyes vállalatok termelésének modellezésére használt termelési függvény koncepcióját adaptálta a teljes gazdaság termelési potenciáljának leírására. Ez az összegfüggés írja le, hogy a termelési tényezők (például munka, tőke, föld, energia) különböző kombinációjával mekkora kibocsátás érhető el. A legegyszerűbb modellek alapvetően három termelési tényezőre fókuszálnak: munkára, L(t); tőkére, K(t); illetve a technológiai fejlettség színvonalára, A(t); és egy függvényszerű kapcsolattal határozzák meg az egy periódusban (például a t-vel jelöltben) elérhető legnagyobb kibocsátást: Q(t) = A(t)∙f (K(t), L(t)). Az egyenletből két dolgot érdemes kiemelni. Az egyik, hogy a technológia szerepe más, mint a többi termelési tényezőé. Míg a tőke és a munka úgynevezett rivális termelési tényezők (például egyszerre csak egy helyen tud valaki dolgozni), addig a technológiai színvonal mindenki számára rendelkezésre áll, és egyszerre többen is használhatják.

— 33 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A másik, hogy az f(.,.) függvény tulajdonságai döntően befolyásolják a modell következtetéseit. A neoklasszikus elméletek körébe azok a modellek tartoznak, amelyekben a termelési függvény bizonyos tulajdonságokkal rendelkezik. Ezek bemutatásához – az egyszerűség kedvéért – egy gyakran alkalmazott és könnyen elemezhető függvényformát, az úgynevezett Cobb–Douglas termelési függvényt használjuk példaként: Q(t) = A(t) L(t)α K(t)1–α. A lényegi különbség például a Harrod–Domar-modellben használt termelési függvényhez képest, hogy itt a kibocsátás egy bizonyos szintje a termelési tényezők többféle kombinációjával is elérhető. Ebből adódóan a gazdaság – szemben a keynesi megközelítéssel – tud reagálni a tényezőellátottság megváltozására (például a demográfiai folyamatok miatt lecsökkenő munkaerőre), és nem alakulnak ki tartós egyensúlytalanságok. Fontos tulajdonsága a neoklasszikus termelési függvényeknek, hogy ha csak az egyik rivális tényezőt növeljük, akkor a kibocsátás nem növekszik ezzel arányosan (a tényező csökkenő hozadéka), de ha azonos arányban növelünk minden rivális tényezőt, akkor a kibocsátás növekedési üteme nem csökken (állandó skálahozadék). Ami a technológia speciális szerepét illeti, látszik, hogy növelése arányosan növeli a kibocsátást, a többi termelési tényező változatlansága mellett.

1.3.2.Afizikaitőkeszerepe

Káldor megfigyelései alapján nem meglepő, hogy a korabeli növekedési modellek központi eleme a tőkefelhalmozás folyamata.2 Solow (1956) és Swan (1956) egy olyan modellt mutat be, melyben a fejletlenebb gazdaságokban a tőke termelékenysége magasabb, mint a fejlett országokban, 2

Ezeket modelleket a termelési függvény feltételezett tulajdonságai miatt neoklasszikus növekedési modelleknek szokták nevezni.

— 34 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

így – feltéve, hogy a gazdaságok a megtermelt jövedelmüknek minding azonos részét használják tőkefelhalmozásra – a fejletlenebb országok gyorsabban tudnak növekedni, és utolérik a fejlett gazdaságokat. A Ramsey (1928) – Cass (1965) – Koopmans (1965) modell ezt annyival egészíti ki, hogy a gazdaságok jövedelmüknek nem mindig ugyanazt a részét használják tőkefelhalmozásra, mint Solow modelljében, hanem a befektetések hozamának ismeretében határozzák meg, mely szorosan kötődik a termelési függvény tulajdonságaihoz, és racionálisan döntenek a tőkefelhalmozás mértékéről. A modell végső következtetése azonban hasonló: a fejletlenebb országok képesek utolérni a fejlettebbeket. Ezekben a modellekben viszont a gazdaságok növekedési üteme kizárólag a tőkefelhalmozásra alapozva nem tartható fenn: az egy főre jutó tőke növekedésével csökken a tőke termelékenysége. Így ahhoz, hogy a káldori megfigyelések első két pontját képesek legyenek reprodukálni, valamilyen egyéb külső folyamatra (népességnövekedés, technológiai növekedés) van szükség. Solow (1957) a termelési függvényre alapozva bemutatott egy egyszerű eljárást arra, hogy a gazdaságokban megfigyelt növekedést miként lehet felbontani az egyes termelési tényezők hozzájárulására. A Cobb–Douglas termelési függvényt növekedési ütemekre átírva (amit kis betűvel jelölünk, tehát a a technológiai fejlődés, q a kibocsátás, l a munkaerő és k a tőkeállomány növekedési üteme, míg α a munkaerő részesedése a megtermelt jövedelemből) azt kapjuk, hogy a = q – (α*l + (1- α)*k). Feltételezve, hogy a kibocsátás, a munkaerő és a tőkeállomány növekedési üteme mérhető (lásd az 1-1. keretes írást), illetve, hogy az α paraméter kiszámítható a Káldor által megfigyelt állandó tényezőjövedelem-arányokból (4. megfigyelés), a fenti egyenlet egyszerű képletet ad a technológiai haladás (teljes tényezőtermelékenység, TFP) kiszámítására. Ez az úgynevezett „Solow-reziduum”: a kibocsátás növekedésének — 35 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

azon része melyet a „tőke” és „munka”-inputok növekedése nem képest megmagyarázni, adott α paraméter mellett. Ez alapján az empirikus kutatások viszonylag hamar rámutattak arra, hogy a tőkefelhalmozás önmagában a gazdasági növekedés viszonylag kis részért magyarázza csak, a legfontosabb tényező a technológiai növekedés. Solow (1957) például még 80 százalékra tette a technológia hozzájárulását a növekedéshez. Erről a folyamatról viszont ezek a modellek semmit sem mondtak. 1-1. keretes írás: A termelési függvénnyel kapcsolatos néhány elméleti probléma

A termelési függvény központi szerepe ellenére a modern bemutatásokban alig jelennek meg azok a problémák, amelyeket a függvény kidolgozása és a főáram keretébe való beillesztése idején igen hevesen vitattak a szaklapokban. A problémák két fő téma köré csoportosíthatók: az egyik az úgynevezett aggregálás, más néven „index–szám probléma”, a másik a termelési függvény által előrejelzett tőke és munkakereslet „jól viselkedő” volta. Az aggregálás problémája a makroökonómia egyik legalapvetőbb kérdését érinti, vagyis hogy milyen mértékegységben mérjük a kibocsátás egységeit, és miképp hasonlíthatjuk össze két időszak gazdasági teljesítményét. A modern közgazdaságtanban a legelterjedtebb válasz a „változatlan összetételű árukosarak” alkalmazása: ha a két időszak kibocsátása minden árufajtából azonos mennyiséget számlál, akkor a kibocsátások azonosak, míg ha minden árufajtából a későbbi időszak kibocsátása legalább annyit tartalmaz, mint a korábbi, de legalább egy árufajtából többet, akkor növekedett a kibocsátás. Ez a megoldás intuitív, de csak szigorú korlátokkal alkalmazható. Minél több idő telik el a két időpont között, annál nehezebb biztosítani az összehasonlíthatóságot, mivel a termékek változnak, és nem triviális,

— 36 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

hogy meddig azonos egy termék egy újabb termékkel.3 További nehézséget okoz a termékkosár olyan változása, amikor új termékek jelennek meg, és régebbiek eltűnnek. A statisztikai hivatalok számára az egyik legnehezebb feladat olyan árindexek kidolgozása, amelyek a lehető legjobban biztosítják a különféle áru- és szolgáltatáskosarak (aggregátumok) összehasonlíthatóságát. A legkörültekintőbb eljárás is csak részleges összehasonlítást tesz lehetővé, és az összehasonlítás korlátai az időkülönbséggel csak növekednek. Kiegészítő történelmi ismeretek és leírások nélkül kevéssé értelmezhetők. Az aggregálás problémája a termelési függvény esetében is jelentkezik, azonban itt egy másik összehasonlításra is szükség van: a tőke és a kibocsátás nagyságának összehasonlítására. Leszámítva egy egyetlen termékből álló gazdaság feltételezését4, ismét eltérő árukosarak összehasonlítására van szükség, hiszen a tőkejavak a modern gazdaságokban különböznek az általuk előállított áruktól. A kibocsátás összetétele sem állandó: eltérő arányban tartalmazhat beruházási és fogyasztási cikkeket, hogy csak a legegyszerűbb megkülönböztetést alkalmazzuk. Az összehasonlítás már egy mikroszintű (vállalati) termelési függvény esetében sem egyszerű, de különösen problémás a makroszintű termelési függvény megalkotásában, amit a mikroszintű termelési függvények összegzéseként képzeltek el.

Nordhaus a felhasználás oldaláról megragadva például összehasonlíthatóként kezelte a gyertyát a modern fényforrásokkal az általuk kibocsátott fény alapján, a fény mértékegységében mérve (lux). Így egy hosszú historikus idősort tudott összeállítani a „fény” relatív árára vonatkozóan, olyan időszakokat összefűzve a modern korszakkal, amikor még csak a gyertyavilágítást és a hasonló fényforrásokat ismerték. Nordhaus (1996). 4 A klasszikus példa egytermékes modellre a gabonamodell, amelyben minden év termése részben jelenbeli fogyasztásra, részben jövőbeni termeléshez szükséges vetőmagra (megtakarítás és beruházás egyszerre) osztható, és természetes mértékegységben kiszámolható a kamat is (ami az időpreferenciát fejezi ki, azaz a jelenbeli fogyasztás és a jövőbeni fogyasztás közötti átváltást). A két mennyiség közvetlenül, természetes mértékegységben összehasonlítható. Ez azonban nem lehet modellje egy modern piacgazdaságnak, ahol a termékeket eladják, és más termékeket vásárolnak az ellenértékéből, és ahol az árrendszernek kell allokálnia az erőforrásokat a különböző felhasználások között. 3

— 37 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A gazdaságtörténetben a „két Cambridge vitájaként” ismert probléma kiindulópontját Joan Robinson fogalmazta meg: noha a termelési függvényt eredetileg természetes mértékegységekre határozták meg, sokféle fizikai tulajdonságú termék nem összegezhető másként, mint pénzbeni aggregátumként. Az árak használata azonban már tartalmazza a jövedelemelosztást (a tőkejavak ára már tartalmazza a profitot). A tőke mennyiségének mérésére azért lenne szükségünk, hogy a határtermékét és így az árát le tudjuk vezetni. Ez olyan mértékegységet igényel, amely független az elosztástól, de lehetővé teszi heterogén tőke- és munkainputok aggregálását.5 Ennek hiányában nem tudjuk megkülönböztetni egymástól azokat a relatív árváltozásokat, amelyek a termelékenységek változásából, illetve az elosztás változásából adódnak. A termelési függvény egyszerre, egyidejűleg és elválaszthatatlanul termelési és elosztási függvényként jelenik meg.6 A termelési függvény nemcsak a jövedelemelosztás meghatározásában játszik központi szerepet (amellyel kapcsolatos volt a kezdeti vita), hanem a tőke és munka keresletének, azaz a tényezők kihasználásának – különösen a munkanélküliség – magyarázatában is. A főáramelméletben a termelési tényezők (tőke és munka) iránti kereslet a tényezők határtermelékenységétől függ, azaz a tényező pótlólagos alkalmazásával elérhető többletkibocsátás határozza meg. A termelésifüggvény-koncepció feltételezi, hogy adott kibocsátási szint a tőke és munka különböző arányú kombinációjával is elérhető (tényezőhelyettesítés), ezért mindig azt a tényezőt alkalmazzák nagyobb arányban, amelynek a relatív ára (a tőke vagy a munkajövedelem) csökken. Eszerint például munkanélküliség esetén a bérek csökkenése nagyobb foglalkoztatási keresletet és a munkanélküliség csökkenését eredményezi.

Emiatt a modern makrogazdasági modellek kimondatlanul egyetlen terméket tartalmaznak, és semmiféle következtetés nem vihető át ezekről a modellekről egy akár már két terméket tartalmazó modellre. Lásd a makrogazdasági alkalmazkodásra vonatkozó következményeit bővebben Weeks (1997) 10. fejezetében. 6 Weeks (1989/1998, 2012), 2.4 szakasz. 5

— 38 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

A két Cambridge közötti vitában7 – elsősorban Sraffa8 munkássága nyomán – azonban kiderült, hogy ez az intuitívnek tűnő összefüggés nem teljesül abban az esetben, ha – mint ahogy az a modern gazdaságokban általános – az egyes árukat eltérő tőke–munka aránnyal állítják elő, illetve ha a termelési folyamatba más termelési folyamatok eredményeként előállított javak is belépnek. Azaz, ha a „tőke”, illetve a közbeeső („intermedier”) termékek, valamint a fogyasztási javak maguk is termelt áruk. Ugyanis a bérek és a profitok relatív változása miatt az egyes termékek relatív árváltozása intuícióval ellentétes tényezőkeresletet eredményezhet: egy adott tőke–munka arányból kiindulva a munkabér csökkenése miatt a kibocsátás jövedelmezősége egyre több munka keresletét eredményezi egy darabig, majd a bér további csökkenésével egy ponton túl ismét kevesebb munka és ehhez képest több tőke alkalmazása mellett lesz a kibocsátás jövedelmezőbb, és csökken a munka kereslete.9 A vita másik következménye az volt, hogy nincs a tőkének olyan rögzített mennyisége, amelyet a rövid távú (üzleti ciklusok) elemzésben kiindulópontnak vesznek: a tőke mennyisége változik a jövedelemelosztás eredményeként is.10 Egy egynél több termelési folyamattal vagy termékkel – azaz legalább két eltérő tőke–munka aránnyal – jellemezhető modern gazdaságot alapul véve, a termelési függvény alapján nincs mód arra, hogy bármely időpontban a bérek és a profitok11 relatív változásainak foglalkoztatási és tőkeértékelési hatását előre meg tudjuk határozni. Hasonló módon, több termék esetén a termelési függvény alapján nem vezethető le egy A vita bemutatásában standard hivatkozás Harcourt (1969), illetve Cohen és Harcourt (2003) visszatekintése. A vita az USA-beli és az angliai Cambridge között folyt. 8 Sraffa (1960). 9 A tőke és a munka aránya a gyakorlatban sokszor nem változtatható folyamatosan. A modern munkafolyamatokban alkalmazott berendezések meghatározott számú és képzettségű alkalmazottal működtethetők, kevés mozgástérrel a létszámot illetően. Továbbá az egyszer beállított termelési folyamatot nem egyszerű egy másikra cserélni a profit és a bér relatív változásainak hatására. A valósághoz közelebb állnak az olyan modellek, amelyekben fix tőke–munka-arányok vannak, a technikaváltás (más tőke–munka-arányt képviselő eljárásra való átállás) idő- és költségigényes, vagy gyakran nem is megvalósítható (irreverzibilis beruházás). 10 Algebrai levezetését, grafikus ábrázolását lásd Weeks (1989/2012) 10. fejezetében. Egyszerű számpéldákkal bemutatja Kregel (1976). 11 Ebben a pénz nélküli gazdaságban a profit és a kamat azonosak. 7

— 39 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

jövedelemelosztástól független profit (vagy reálkamat), ami a tőke határtermékével volna egyenlő, és nincs olyan határozott reálbér, amely teljes foglalkoztatást biztosítana. Egyes közgazdászok ebből azt a következtetést vonták le, hogy noha elméletileg lehetségesek az intuícióval ellentétes következmények, ezek a gyakorlatban valószínűleg kivételesek. Ezért ha nincs különös okunk rá, akkor ezt a lehetőséget figyelmen kívül hagyhatjuk.12 A legtöbb tankönyv az utóbbi évtizedekben már nem is említi ezt a vitát, és kimondatlanul, minden további megfontolást mellőzve az egytermékes modell következtetéseit alkalmazhatónak tartja a többtermékes esetre és a valóságos gazdaságokra is. Mások azonban – Keyneshez és követőihez visszanyúlva – azt javasolják, hogy teljesen fel kell hagyni a reálelemzéssel, amelynek a középpontjában a termelési függvény található.13 A monetáris aggregátumokból kiindulva kell elemezni a gazdaság reál és monetáris folyamatait egyaránt, amit áruk és szolgáltatások körforgásaként kell megragadni, és nem „hozzáadott értékek” körforgásaként.14 Az elméleti problémák miatt a termelési függvényen alapuló empirikus munkák sem alkalmasak arra, hogy gazdaságpolitikai döntések alapjául szolgáljanak, beleértve az igen elterjedt, teljes tényezőtermelékenységen alapuló ajánlásokat is.15

Zongi és Scheffold (2006) azt vizsgálja, hogy hány esetben tapasztalható intuícióval ellentétes eredmény. 13 Megjegyzendő, hogy már Wicksell is – akinek munkásságára hivatkozva használják a „semleges kamat” fogalmát – felismerte, hogy a tőke „mennyisége” változhat annak fizikai mennyisége és relatív árváltozása eredményeként egyaránt, és egy elosztástól független, határozott reálkamat vezethető le. Lásd Kregel (1976), pp. 69–74. 14 Weeks (1989/2012), 1. fejezet, Borio és Disyatat (2011), Függelék 15 Felipe és McCombie (2013), Felipe és Fischer (2013) 12

— 40 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

1.3.3. A technológia szerepe

A növekedési modellek következő generációja, az úgynevezett endogén növekedési modellek ezt a hiányosságot igyekeztek pótolni. Az elnevezésben az endogén pontosan arra utal, hogy a termelési technológia nem külső folyamat, hanem a gazdasági szereplők korábbi döntéseinek eredménye. Bár hasonló elképzelések már az 1960-as évektől jelen voltak a szakirodalomban (például Frankel, 1962), Romer (1986) az egyik legtöbbet hivatkozott cikk a témában. Az ő modelljében a termelési technológia szintjét a gazdaság tőkeállománya határozza meg. Így ha valamelyik vállalat beruházást hajt végre, azzal nemcsak a gazdaság tőkeállományát emeli, hanem a termelési technológia szintjét is. Ezzel azt próbálja modellezni, hogy a termelékenységet a korábbi tevékenységek (például beruházás) során felhalmozott tapasztalat növeli, és ez a tapasztalat nemcsak a beruházást végrehajtó vállalatnak, hanem minden vállalatnak azonnal a rendelkezésére áll. A legfontosabb eleme ezen modellnek, hogy mivel a beruházás nemcsak a tőke, hanem a technológia szintjét is emeli, a tőkefelhalmozás nem „fullad ki” úgy, mint a neoklasszikus modellekben. Ennek oka, hogy az új beruházással párhuzamosan nő a technológiai színvonal a gazdaságban, ami növeli a tőke termelékenységét, új motivációt adva ezzel a beruházásokhoz. Az irodalomban számos verziója ismert az endogén növekedési modelleknek, de a kulcsmechanizmus mindegyikükben az, hogy a tőke termelékenysége nem esik egy bizonyos szint alá a növekedési folyamat során. Egyúttal ez a visszacsatolási folyamat az, amely megkülönbözteti az endogén növekedési modelleket elődjeiktől, ahol a beruházással párhuzamosan folyamatosan csökken a tőke termelékenysége. A Romer-modell (1986) alapötlete, mely szerint a termelési technológiát a tőkeállomány határozza meg, természetesen nagyfokú leegyszerűsítése a kutatási és fejlesztési (K+F) tevékenység modellezésének. Későbbi cikkekben (Romer 1987 és 1990; Agion és Howitt 1992; Basu és Weil 1998;

— 41 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Acemoglu és Zilibotti 2001) a K+F-tevékenység részletesebb modellezése került előtérbe.

1.3.4.Egyébtényezők

A konkrét példák mellett a fent hivatkozott cikkek egyben új elemzési keretet is biztosítottak, melyben a gazdasági növekedés kérdéskörét lehetett vizsgálni. A Solow-modell például rávilágított arra, hogy a fizikai tőkeállomány vizsgálata önmagában csak a növekedési folyamat kis részét képes megmagyarázni, így hamar felbukkantak alternatív magyarázatok. Az egyik legfontosabb alternatíva a humántőke, melynek szerepe a mai modern gazdaságokban kiemelkedő. Jánossy (1966) a második világháborút követő helyreállítási folyamat vizsgálatakor már kiemelte ennek a tényezőnek a szerepét, hangsúlyozva, hogy „…A munkaerő, a termelőerők lényegbeli hordozója, a háború folyamán ugyan számszerűen csökken, de struktúrája, fejlettsége nemcsak fennmarad, hanem szakadatlanul tovább is fejlődik…” (Jánossy 1966, p. 113.). Ez pedig biztosítja, hogy a gazdasági fejlődés folyamata nem áll meg. Később, például Mankiw és szerzőtársai (1992) empirikus eredményei is alátámasztják a humántőke szerepét, illetve Lucas (1988) már a humántőke megszerzését állítja modellje középpontjába. Egy másik tényező, mely az elmúlt időszakban kitüntetett szerepet kapott az empirikus irodalomban, az intézmények szerepe. Acemoglu és szerzőtársai (2002) szerint a gazdasági teljesítménykülönbségek egyik legjobb magyarázata a társadalmak belső szerkezetében keresendő. Olyan társadalmak, ahol az intézményrendszer a magántulajdon védelmét szolgálja, sokkal jobban teljesítenek, mint azok, ahol az intézményrendszer egy kis elit kezében próbálja összpontosítani a hatalmat, és így a társadalom nagy része számára a kisajátítások veszélyét hordozza. A korrupciós vagy jogbiztonsági indexek és a gazdasági teljesítmény közötti erős korreláció ezt az érvelést látszik — 42 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

alátámasztani, de a korreláció még nem feltétlenül jelent ok-okozati összefüggést. Elképzelhető, hogy az oksági viszony fordított, a gazdag országok megengedhetik maguknak a „jó” intézményrendszer fenntartását vagy kiépítését. Acemoglu és szerzőtársai (2001; 2002) munkássága éppen azért érdekes, mert olyan történelmi példákon keresztül próbálja igazolni az intézmények hatását a gazdasági fejlődésre, ahol a fordított okság kizárható. Konkrétan a gyarmatbirodalmak kiépítését elemzik, és azt veszik sorra, hogy a gyarmatosítók által felállított intézményrendszer hogyan hat a későbbi gazdasági teljesítményre. A 2002-es tanulmányukban például bemutatják, hogy a gyarmatosítást megelőzően egyes fejlettebb gazdaságok visszacsúszhattak a kizsákmányoló intézményrendszer miatt, míg más fejletlenebb területek felemelkedtek. A fejletlen területeken ugyanis nem volt értelme kizsákmányoló intézményrendszert létrehozni, míg a fejlettebbeken igen.

1.4. A gazdasági felzárkózás elmélete Megismerve a növekedési modellek alapvető mozgatórugóit, adódik a kérdés, hogy milyen következtetést vonhatunk le belőlük a gazdasági felzárkózásra vonatkozóan. Az elméleti modellek gyakorlati alkalmazása előtt érdemes tisztázni egy fontos különbséget az elmélet és a gyakorlat között. Mint utaltunk rá, a Solow- és Ramsey-modellekben a gazdaságnak van egy egyensúlyi állapota, melyet elérve nem történik semmi érdemi változás a modellben. Ezt az állapotot nevezzük állandósult állapotnak. Ekkor a gazdaság növekedését kizárólag a modell szempontjából külső folyamatok (népességnövekedés, technológiai fejlődés) befolyásolják. Amikor a modellben konvergenciáról beszélünk, akkor ehhez, a modellben könnyen kiszámítható, állandósult állapothoz történő konvergenciáról beszélünk. Amikor a gazdaságpolitikai elemzések során konvergenciáról beszélünk, akkor egy fejletlenebb ország (vagy régió) gazdasági teljesítményét (általában egy főre jutó jövedelmét) viszonyítjuk egy fejlettebb ország (régió) teljesítményéhez. Ez az összevetés úgy hozható kapcsolatba — 43 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a modellel, ha azt feltételezzük, hogy a fejlettebb régió által jelenleg elért állapot a fejletlenebb régió állandósult állapotát jelképezi. Mint azt alább látni fogjuk, ez meglehetősen erős feltételezés. Az előző fejezetben felvázolt modellek a konvergencia kérdésében fekete-fehér válasszal szolgálnak. A neoklasszikus modellekben azonos fundamentumokkal – vagyis preferenciával, termelési technológiával és gazdaságpolitikával – rendelkező országok hosszú távon azonos egy főre eső jövedelmet érnek el, függetlenül attól, hogy milyen fejlettségi szintről indulnak. Ezt nevezzük feltételes konvergenciának, ahol a feltétel a fundamentumok egyezőségére utal. Feltétlen (vagy abszolút) konvergenciáról akkor beszélnénk, ha mindentől (beleértve a preferenciákat, termelési technológiát és gazdaságpolitikát) függetlenül azonos egy főre eső jövedelmet érnének el a különböző fejlettségi szintről induló országok. Ami az endogén növekedéselméleti alapmodelleket illeti, a konvergencia kérdése meglehetősen egyszerűen megválaszolható, bár a válasz kevésbé kedvező a fejletlen országokra nézve. Ezekben a modellekben nem érvényesül a konvergencia, semmilyen mechanizmus nincs a modellben, ami a fejlett gazdaságokat lelassítaná, így a kezdeti jövedelemkülönbségek nem tűnnek el. Azzal, hogy a konvergencia kérdésére ennyire egyértelmű válaszokat ad, a két modellkeret meglehetősen éles kontrasztban áll az elmúlt fél évszázad tapasztalataival. Ahogy az 1-3. ábra mutatja, a világban mind a konvergenciára, mind annak hiányára számos példát találhatunk. Arról, hogy az alapmodelleket miként lehet úgy bővíteni, hogy ezt képesek legyenek reprodukálni, a tanulmány 1.4.2. Túl az egyszerű modelleken – konvergenciaklubok című fejezetében írunk bővebben. Előtte érdemes rendszerezni a konvergenciára vonatkozó empirikus eredményeket.

— 44 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

1.4.1. Empirikus eredmények a konvergenciáról

A gazdasági növekedés témaköre a közgazdaságtan azon kevés területe közé tartozik, ahol a szigorú statisztikai-ökonometriai elemzések mellett jól megférnek az összehasonlító vagy esettanulmányok is. Ennek legfőbb oka, hogy mivel a konvergencia folyamata évtizedeket ölel át, kevés országról áll rendelkezésre megfelelően hosszú idősor, ami behatárolja a statisztikai módszerek lehetőségeit. Ráadásul az egyes országok között is jelentős különbségek vannak, így a magyarázó és kontrollváltozók sora szinte végtelen: Durlauf és szerzőtársai (2006) 145 különböző tényezőt sorolnak fel (az oktatástól a korrupción és az intézményi berendezkedésen át a földrajzi elhelyezkedésig), amelyeknek hatása van a növekedésre valamely tanulmány szerint. Mint megjegyzik, ez nagyjából annyi tényező, mint ahány országra egyáltalán adatunk van. Mint láttuk, a Solow- és Ramsey-modellek alapvető következtetése a feltételes konvergencia. Ezt kétféleképpen szokták tesztelni az irodalomban. Egyrészt, ha a feltételes konvergencia teljesül, akkor az országok között az egy főre jutó jövedelem növekedési ütemének negatív kapcsolatban kell állnia a múltbeli (egy főre jutó) jövedelem szintjével. Vagyis a jövedelemnövekedési ütemeket a múltbeli jövedelemszinteken (és egyéb magyarázó változókon, melyek a fundamentumok azonosságára próbálnak kontrollálni) regresszálva negatív β-együtthatót kell kapnunk. Innen származik a β-konvergencia fogalma. Egy másik következtetése a Solow- és Ramsey-modelleknek, hogy mivel a feltételes konvergencia érvényesül, (az egy főre jutó) jövedelemszintek országok közötti szórásának időben csökkennie kell. Innen származik a σ-konvergencia fogalma. Mint Barro és Salai-i-Martin (2004) bemutatja, a β-konvergencia szükséges, de nem elégséges feltétele a σ-konvergenciának. Ami az empirikus kutatások eredményeit illeti, egy-egy nagyobb gazdaság (Egyesült Államok, Japán) régiói között több tanulmány is talált β-konvergenciát (lásd Barro és Sala-i-Martin 2004 11. fejezetét). — 45 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az 1980-as évek végén állították össze azokat az adatbázisokat, amelyeken a β-konvergencia országok között is tesztelhetővé vált. Az első eredmények konzisztensek voltak a β-konvergencia létezésével kapcsolatban (Baumol 1986; Barro 1991; Mankiw és szerzőtársai 1992). Későbbi cikkek azonban kétségbe vonták ezeknek az eredményeknek a jelentőségét. Durlauf és szerzőtársai (2006) összefoglalja az időközben összegyűlt kritikákat, melyek nagyrészt módszertani jellegűek: magyarázóváltozók exogenitása, mérési hibák kezelése. Elemzésünk szempontjából a legjelentősebb probléma az empirikus irodalommal kapcsolatban az, hogy a negatív becsült β-paraméter, noha konzisztens a feltételes konvergenciával, ahogy arra Bernard és Durlauf (1996) rámutat, más modellekkel is konzisztens, amelyekben a feltételes konvergencia nem érvényesül. Így ezek az elemzések nem tekinthetők konklúzívnak a konvergencia kérdésében. Léteznek ugyanis a neoklasszikus növekedési modelleknek olyan verziói, melyekben a gazdaságok több állandósult állapot egyikéhez konvergálhatnak.

1.4.2.Túlazegyszerűmodelleken–konvergenciaklubok

Konvergenciaklubokról akkor beszélünk, ha hasonló fundamentumokkal rendelkező országok is konvergálhatnak különböző jövedelemszintekhez, attól függően, hogy milyen jövedelemszintről indultak16. A hasonló jövedelemszinthez konvergáló gazdaságokat – a fundamentumoktól függetlenül – tekinthetjük azonos klubba tartozónak. Így az is elképzelhetővé válik, hogy kezdetben hasonló országok hosszú távon nagyon különböző növekedési pályát írnak le. 1.4.2.1. A konvergenciaklubok elméleti modelljei

Arról, hogy miként jöhetnek létre konvergenciaklubok, Galor (1996) cikke nyújt áttekintést. Eszerint – röviden összefoglalva – a feltételes konvergenciához vezető mechanizmus a neoklasszikus modellekben 16

A feltétlen és feltételes konvergencia, illetve a konvergenciaklubok meghatározására Galor (1996) definícióját használtuk.

— 46 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

két tényezőn múlik: (1) a tőke magasabb jövedelmet hoz a fejletlenebb országokban és (2) ezt a különbséget a (belföldi vagy nemzetközi) befektetők ki is használják. Az előző fejezetben megemlítettük, hogy az endogén növekedéselméletben az első feltétel nem teljesülése vezet a konvergencia elmaradásához, az alábbiakban kiemelünk néhány példát arra, hogy milyen egyéb módokon akadhat meg a (feltételes) konvergencia a neoklasszikus modellekben. Talán az egyik legszemléletesebb példa, ha olyan gazdaságokat elemzünk, ahol – a Solow-modell feltevésével szemben – a munkából származó jövedelemből többet takarít meg a lakosság, mint a tőkejövedelemből17. Ahogy a gazdaság növekszik, a tőkejövedelem részesedése a teljes jövedelemből nő. A fejlettségnek egy viszonylag alacsony fokán a megtakarítás annyira visszaeshet, hogy a gazdaság már nem képes elég megtakarítást generálni a tőkefelhalmozás folytatásához. Egy másik példa, amikor a humántőke megszerzése az egyes generációk számára költséges – különösen azoknak, akik kénytelenek hitelből finanszírozni az oktatásukat. Így hosszú távon előállhat az a helyzet, hogy csak azok a családok képesek folyamatosan invesztálni az oktatásba, akik elég magas kezdeti vagyonnal rendelkeztek. Ezáltal a lakosság két részre szakad: sok humántőkével rendelkező gazdagokra, illetve kevés humántőkével rendelkező szegényekre. A teljes kibocsátást ezen csoportok aránya határozza meg, így intervenció hiányában a kezdeti vagyoneloszlás befolyásolhatja a későbbi vagyoneloszlást és kibocsátást. Tehát nem garantált, hogy hasonló fundamentumokkal, de különböző vagyoneloszlással rendelkező országok ugyanolyan hosszú távú egyensúlyba kerülnek.

Az, hogy a munkajövedelemből többet takarít meg egy háztartás, több általánosan használt közgazdasági modellben is megjelenik. Például az életciklusmodellekben az idősebb korosztályok a tőkejövedelmüket és tőkéjüket élik fel a fogyasztási kiadásaik fedezésére, így a megtakarítási rátájuk negatív; míg a fiatalabb korosztályok munkajövedelmük egy részét félreteszik, hogy legyen elég pénzük öregkori kiadásaik fedezésére.

— 47 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

1.4.2.2. Léteznek-e konvergenciaklubok?

A válasz a kérdésre határozott igen, mivel az empirikus elemzések sikeresen azonosítottak konvergenciaklubokat. Ugyanakkor ezek a klubok többnyire egymástól élesen elkülönülő országokból (vagy régiókból) állnak. Vagyis bár elméletileg lehetséges, hogy hasonló gazdaságok egymástól lényegesen különböző növekedési pályákat írjanak le – ahogy azt az alábbi három cikk is jelzi –, de a valószínűsége meglehetősen kicsi. Durlauf és Johnson (1995) voltak az elsők, akik formális statisztikai módszerrel (klasszifikációs és regressziós fák módszerével, CART) próbálták először különböző csoportokba osztani a vizsgált országokat (kezdeti GDP és írni-olvasni tudó felnőttek aránya szerint), majd ezen országcsoportok konvergenciafolyamatát külön-külön megvizsgálni. A négy különböző országcsoport közül csak kettő (a legalacsonyabb kezdeti jövedelemmel és a közepes jövedelemmel, de sok írástudó felnőttel rendelkező) mutat feltételes konvergenciát a saját hosszú távú jövedelemszintje felé. Az 1960 és 1985 közötti adatokat vizsgálva viszont azt találták, hogy Írország, Görögország, Spanyolország és Portugália ugyanabban a csoportban vannak, mint Japán, Dél-Korea, Hongkong és Malajzia. Vagyis e szerint a módszer szerint ezek az országok 1985-ben még azonos növekedési pályán voltak. Ezt a tanulmányt még több cikk követte, melyek különböző elvek vagy statisztikai módszerek szerint próbálták csoportosítani a vizsgált gazdaságokat. Az egyik legrelevánsabb példa – Canova (2004) – az Európai Unió NUTS2-es régióinak konvergenciáját veszi górcső alá az 1980–1992 közötti időszakban. Kezdeti egy főre jutó jövedelem, illetve észak-dél bontásban azonosít négy konvergenciaklubot. A legszegényebb csoport (amelybe főleg görög és portugál régiók tartoznak) hosszú távon elérhető átlagos egy főre jutó jövedelme 45 százalékkal marad el az EU-átlagtól. A leggazdagabb (túlnyomóan német és észak-olasz) régiókat alkotó csoport esetében ugyanez a mutató 15 százalékkal haladja meg az EU átlagát. Vagyis a legszegényebb és a leggazdagabb régiók között nagyjából 2,5-szörös tartós jövedelemkülönbséget jósol a mo— 48 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

dell. Érdekes továbbá, hogy a becslés szerint nagyon kicsi a valószínűsége a növekedési csodáknak: mindössze 9 százalék esélyt jósol annak, hogy a legszegényebb csoportból induló régió jövedelme meghaladja az EU-átlag jövedelmét. A legutóbbi tanulmányt ebben a műfajban Tan (2010) publikálta, aki az országok 1960 és 1999 közötti teljesítményét veszi sorra. Három konvergenciaklubot azonosít: az elsőben magas az intézményi minőség, a másodikban gyengébb az intézményi minőség, de etnikailag homogén országokról van szó, míg a legelmaradottabb klubban rossz intézményi környezettel és sok etnikummal jellemezhető ország található. A legszegényebb csoport egy főre jutó jövedelme 1300 és 1600 USD között szóródik (a különböző modellspecifikációk szerint), a közepes országoké 4100 és 4700 USD között, míg a leggazdagabb országoké 17 200 és 22 300 USD között (1996-os USD-ben mérve). Bár a mi régiónk országaira sajnos nem ad becslést a cikk, a nyugat-európai országok – Görögország kivételével (!) – mind a leggazdagabb országok csoportjába tartoznak. Az intézményi környezet fontosságának hangsúlyozása egybecseng számos más tanulmány következtetésével, mint ahogy arra korábban már utaltunk. Összegezve elmondhatjuk, hogy a konvergenciaklubok vizsgálatára irányuló kutatások kevés országcsoportot (klubot) különítenek el, így a csoportokon belüli heterogenitás meglehetősen nagy. Nem valószínű, hogy a régiónk országaiban az elmúlt években tapasztalt eltérő dinamika elegendő ahhoz, hogy statisztikai módszerekkel élesen különválasztható csoportok jöjjenek létre (noha a témában nem találtunk olyan tanulmányt, amely régiónk országait is elemezte volna). Lezárva az elméleti modelleket áttekintő részt elmondhatjuk, hogy a növekedéselméleti alapmodellek segítségével nehezen értelmezhető a magyar gazdaság elmúlt tíz évben mutatott teljesítménye, ugyanis ezekben a modellekben a konvergencia egyenletes folyamat, amelybe a konvergencia tartós megakadása nem fér bele. A jövedelemkülönbségek állandósulása ebben a keretben azt jelzi, hogy a fejletlenebb ország — 49 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

hosszú távon alacsonyabb jövedelemszinthez konvergál. Ahhoz viszont, hogy ezt egyértelműen ki lehessen jelenteni, lényegesen hosszabb idősorokra lenne szükség.

1.5. Gazdasági növekedés és strukturális átalakulás Az, hogy a szakirodalom ennyire bizonytalan előrejelzést ad a növekedési pályákkal kapcsolatban, valószínűleg abból adódik, hogy a folyamat lényegesen összetettebb, mint az elméleti modellek. A neoklasszikus növekedéselmélet modellkeretének egyik korlátja, hogy a gazdaságot egyetlen termelő szektorként írja le. Így viszont a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan lezajlódó strukturális átalakulást nem képes figyelembe venni. Herrendorf és szerzőtársai (2013) foglalják össze azokat a modelleket, amelyek ezen hiányosságot pótolják. Ahogy már Kuznets (1966) is dokumentálta, a gazdasági felzárkózás folyamán a kevésbé fejlett országokban először a mezőgazdasági termelés részaránya csökken az ipar javára, majd a szolgáltatóipar válik húzóágazattá. A szektoronkénti vizsgálat ráadásul érdekes, új eredményeket is ad a konvergencia folyamatáról: Rodrik (2013) például 118 ország adatain alapuló tanulmányában amellett érvel, hogy a feldolgozóiparban abszolút konvergencia érvényesül: az alacsonyabb termelékenységű gazdaságokban a termelékenység gyorsabban nő, mint a fejlettebb országokban. Ez azt jelenti, hogy az iparosodás folyamata képes gyors konvergenciát eredményezni. Másrészt ha a feldolgozóiparban van konvergencia, viszont a gazdaságok egésze tekintetében nincsen, akkor más szektorokban valószínűleg nem érvényesül konvergencia. Duarte és Restuccia (2010) talált erre utaló eredményeket: 29 országot átfogó mintájukon bemutatják, hogy míg a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban csökkennek a termelékenységbeli különbségek, addig a szolgáltatások terén nincsen hasonlóan erős tendencia.

— 50 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

Régiónk országait illetően Bah és Brada (2009) cikke szerint a volt szocialista országokban a rendszerváltás idején egyrészt magasabb volt a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban dolgozók aránya, mint a nyugat-európai gazdaságokban, másrészt a szolgáltató szektor termelékenysége nem is közeledett annyit (2005-ig tartó mintájukban) a nyugati szinthez, mint a másik két szektor termelékenysége. Másik érdekes eredményük, hogy Magyarország esetében a konvergencia folyamatának mindössze felét tulajdonítják a tőkeállomány növekedésének, a másik fele a termelékenység növekedésének tudható be. Ezen eredmények azt mutatják, hogy a gazdasági felzárkózás egyik receptje az iparosítás. Ugyanakkor Herrendorf és szerzőtársai (2013) több nemzetközi adatbázisra támaszkodva bemutatják, hogy a feldolgozóipar a modern gazdaságoknak viszonylag kis részét alkotja (mind a foglalkoztatottak aránya, mind a megtermelt hozzáadott érték szerint), így a gazdaság felzárkózását nem lehet önmagában csak az iparosítástól várni. Ezt a gondolatmenetet Felipe és szerzőtársai (2014) azzal egészítik ki, hogy a feldolgozóipar globalizálódása mellett egyre nehezebb versenyben kell egy iparosodó országnak megtartania feldolgozóiparát, hiszen a fejlettségi szinttel együtt növekvő bérszínvonal miatt az alacsonyabb hozzáadott értékű termelők hamarabb továbbállhatnak. Becslésük szerint, míg egy átlagos fejlődő ország korábban akár 20 százalékig is fel tudta tornászni a feldolgozóiparban foglalkoztatottak arányát, addig 2010-ben már csak 15 százalékos feldolgozóipari foglalkoztatottságban reménykedhetett egy hasonló ország. Hasonló következtetésekre jut Rodrik (2015), aki még azt is hozzáteszi, hogy a fejlődő országok számára különösen veszélyes lehet a túl hamar véget érő iparosodás. Egyrészt a gazdaság növekedési kilátásai is romlanak, ha ez a gyors konvergenciát biztosító szektor hamar zsugorodni kezd, másrészt az sem valószínű, hogy a fejlett országokban az iparosodás folyamán kialakult politikai intézményrendszer gyökeret tud verni, így a demokratizálódás folyamata is sérülhet. Egy-egy sikeres felzárkózási időszakban szerepet játszhatnak országspecifikus tényezők vagy ciklikus ösztönzők, de az irodalom szerint — 51 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a gazdasági fejlődés és konvergencia jellemzően a gazdasági szektorok közötti átrendeződéssel hozható összefüggésbe. Agenor és Canuto (2012) alapján az alacsony jövedelmi kategóriába tartozó országok a tényezőfelhasználáson keresztül emelkedhetnek fel a közepes jövedelmi státuszba. Ezt a fázist a munkaerőnek az alacsony termelékenységű mezőgazdaságból a magasabb termelékenységű feldolgozóiparba történő áramlása jellemzi, így a gazdaság a munkaintenzívebb ágazatok felől egyre inkább a tőkeintenzívebb termelés irányába tolódik. Ebben a szakaszban a gyors felzárkózást az olcsó munkaerő kihasználása mellett a külföldi technológia másolása („imitáció”) is támogathatja Perez–Sebastian (2007). A magas jövedelmi státuszhoz közeledve azonban az iparosításból adódó növekedési többlet és a külföldi technológia imitációja már önmagában nem elegendő a dinamikus reálgazdasági konvergenciához. A munkaköltségből fakadó előnyök a gazdaság szerkezeti átalakulásával idővel kifulladhatnak, hiszen a többletmunkaerő kihasználásával a reálbér-dinamika élénkülni kezd, így az adott ország versenyképessége mérséklődik. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a magas jövedelmi státusz elérésére elsősorban a termelékenység emelésén keresztül adódik lehetőség. A fejlett országok jövedelmi szintjéhez történő felzárkózásban mind a termelékenység szintje, mind változása kiemelt szerepet játszik (OECD 2014). A termelékenység adott szintjéből a magas hozzáadott értékű ágazatok jelentőségére lehet következtetni, míg a változása közvetlenül befolyásolja a gazdaság teljesítményét. A termelékenység emelésének elsődleges forrásaként a magas értékű termelés és szolgáltatás irányába történő elmozdulást, továbbá a külföldi technológia másolása helyébe lépő hazai innovációt jelöli meg az irodalom (Agenor és Canuto 2012). A magasabb hozzáadott értékű ágazatok irányába történő diverzifikáció a termelékenység mellett a versenyképességet és a külső sokkokkal szembeni ellenálló képességet is támogathatja (OECD 2014). — 52 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

A közepes jövedelmi státuszú országok a konvergenciafolyamat korábbi fázisaiban már jellemzően integrálódtak a világkereskedelembe, és résztvevői a globális értékláncoknak. A magas jövedelmi státusz eléréséhez az FDI beáramlásán és a külföldi tudás másolásán túl elengedhetetlen a hazai innováció ösztönzése is. A belföldi innovációs kapacitások kiépítéséhez a kutatás és fejlesztés támogatása, valamint a humántőke felhalmozása szükséges (OECD 2014). A hazai innovációs folyamatok egyrészt a fejlettebb technológiával rendelkező (termelékenyebb) szektorok magasabb reálbéreken, másrészt a tudáshálózatok kiépüléséből fakadó pozitív externáliákon (tudás szétterjedése, képzettség fejlődése) keresztül élénkítheti a gazdaság teljesítményét. Kétirányú okság azonosítható az innováció és az oktatási rendszer között (Agenor és szerzőtársai 2012). A közepes fejlettségből nem tudnak kiemelkedni azok az országok, ahol az innovatív szektorokba nem áramlik elég képzett munkaerő. Mivel ennek hatására nem emelkednek kellő mértékben a reálbérek, így nem lesz elég ösztönző a szükséges képességek megszerzésére, így az oktatásba való beruházásra sem.

1.6. Növekedési csapdák Amint arra az előző fejezet utalt, nem egyedülálló probléma a gazdasági növekedés lelassulása a magas jövedelmi státusz elérése előtt. Olyannyira nem, hogy számos tanulmány foglalkozik az úgynevezett közepes fejlettség csapdájával (middle-income trap), a konvergencia ütemének a gazdasági fejlődés ezen szakaszára jellemző jelentős visszaesésével. Ezek a tanulmányok nem matematikai modellekkel próbálják leírni a növekedési csapdák okát, inkább leíró jellegűek, és a fejlődés megakadásának összetevőit keresik. A Világbank besorolása alapján alacsony jövedelműnek számít egy ország, ha az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) nem éri el az 1046 USD-t, közepes jövedelműnek, ha a 12 746 USD-t, míg az ennél nagyobb egy főre jutó GNI-jal rendelkező országok a magas jövedel— 53 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

műek csoportját alkotják (Világbank 2015). Felipe és szerzőtársai (2012) a Világbank jövedelmi besorolásának és Maddison (2010) adatbázisának segítségével az alábbi jövedelmi csoportokat határozták meg az egy főre jutó GDP alapján. • Alacsony jövedelműek: 0–1999 USD (1990-es USD PPP-alapon) • Alsó közepes jövedelműek: 2000–7249 USD • Felső közepes jövedelműek: 7250–11 749 USD • Magas jövedelműek: 11 750 USD és felette Az elmúlt közel fél évszázadban a magas jövedelmi státusz elérése csak relatíve kevés országnak sikerült. 1960-hoz viszonyítva 101 közepes jövedelmű országból 13 érte el a magas jövedelmi státuszt (OECD 2014). 1960-ban 4 (a minta 3 százaléka), 1980-ban 21 (a minta 17 százaléka), 1990-ben 23 (a minta 19 százaléka), míg 2010-ben 32 ország (a minta 26 százaléka) érte el a magas jövedelmi státuszt Felipe és szerzőtársai (2012) besorolása alapján. Historikus adatok alapján az élénk gazdasági növekedés jellemezte időszakok több ország esetében is azonosíthatóak, azonban ezek jellemzően csak rövid periódusokat öleltek fel. Tartósan gyors konvergencia az országok csak viszonylag kisebb hányadában jelentkezett. A felzárkózáselméletek kapcsán jelentkező bizonytalanságokat támaszthatja alá, hogy az elmúlt évtizedekben az országok legnagyobb hányadát az USA-éval lényegében megegyező vagy annál kisebb mértékű gazdasági bővülés jellemezte (1-4. ábra). 2010-ben a közepes jövedelmű országok csoportját alkotó 52 ország közül 35 szembesült a közepes jövedelmi kihívással (Felipe és szerzőtársai 2012).

— 54 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

1-4. ábra: A világ országainak az USA-hoz viszonyított többletnövekedései 1960 óta 35

Országok részaránya (%)

5 0

0 –5 alatt

–5-től –2-ig –2-től 0-ig

0-tól 2-ig

2-től 5-ig

5 felett

USA-hoz viszonyított többletnövekedés (százalékpont) Megjegyzés: Az országok részaránya az 1960 és 2011 között évtizedenként átlagolt növekedési többletek alapján adódik. Forrás: Penn World Table 8.1

A sikeres konvergenciát mutató országok csoportosítása többféle szempont alapján lehetséges. A közepes jövedelmi státuszból a magas jövedelműek közé történő emelkedés elsősorban a kelet-ázsiai országokra volt jellemző az elmúlt évtizedekben. Szingapúr, Dél-Korea, Hongkong és Tajvan jelentős többletnövekedésre volt képes az Amerikai Egyesült Államokhoz viszonyítva, így a legfejlettebb országok csoportjába emelkedtek az egy főre jutó GDP alapján (1-3. ábra). A kelet-ázsiai országok mellett kiemelendő a sikeresen felzárkózó európai országok csoportjából Írország, Ausztria, valamint Finnország is. Az ír gazdaság az 1980-as évek közepétől dinamikusan bővült, ennek hatására a 2000-es évekre megközelítette az USA fejlettségét. Érdemes megemlíteni továbbá a 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozó orszá— 55 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

gok közül Lengyelországot és Szlovákiát, amelyeket a 2008-ban kezdődő globális gazdasági válságig rendkívül gyors növekedés jellemzett. Az említett országcsoportokkal a Sikeres nemzetközi tapasztalatok című 2. fejezetben foglalkozunk részletesebben. 1-1.táblázat:Asikeresenkonvergálóországoknövekedésijellemzői Ország

Időszak kezdete

Időszak vége

Időszaki átlagos növekedés (%)

Időszak Időszak végi Magas Éves átlagos eleji relatív relatív növekedés felzárkózási fejlettség fejlettség időhossza sebesség az USA-hoz USA-hoz (év) USA-hoz képest (%) képest (%) képest (százalékpont)

Hongkong

1960

2011

5,2

106

3,2

Japán

1950

1995

5,8

3,6

Dél-Korea

1981

2007

6,9

4,8

Szingapúr

1986

2007

7,2

134

5,2

Tajvan

1969

1997

6,7

4,7

Írország

1986

2007

6,0

3,9

Ausztria

1954

1973

4,9

2,1

Finnország

1993

2011

3,3

1,8

Szlovákia

2000

2008

6,4

5,6

Lengyelo.

1991

2010

Átlag

5,3

3,6

5,8

3,8

Megjegyzés: Vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP-ben mérve. Forrás: Penn World Table 8.1

Az említett országok konvergenciafolyamatait vizsgálva szembetűnő, hogy a közepesből magas fejlettségi szintre történő sikeres felzárkózáshoz átlagosan több mint 20–25 éven át tartó élénk növekedési időszak szükséges. A vizsgált országok a kiemelkedő gazdasági növekedéssel jellemezhető időszakokban átalgosan összességében 3,8 százalékponttal haladták meg az USA GDP-jének bővülési ütemét (1-1. táblázat).

— 56 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

A növekedési csapda okai

Eichengreen és szerzőtársai (2012, 2013) tanulmányaikban a növekedési csapdák18 okait vizsgálják, továbbá becslést adnak arra, hogy mekkora jövedelem esetén várható a növekedési ütem hirtelen lassulása. Cikkükben 11 000 és 15 000 USD (2005-ös árakon mért) egy főre jutó GDP körül, illetve a viszonyítási ország egy főre jutó GDP-szintjének 75 százalékánál azonosítanak ilyen szinteket. Az okokat illetően a kedvezőtlen demográfiai trendek, a fenntarthatatlanul magas beruházási ráta, a cserearánysokkok és pénzügyi instabilitások (valuta-, bank-, adósság-, tőzsde- vagy inflációs válságok) növelik, míg a humántőke felhalmozása (részvétel a felsőfokú oktatásban) és a nagy értékű szolgáltatások aránya, továbbá a gazdaság nyitottsága (Eichengreen és szerzőtársai, 2012) csökkentik a jövedelmi csapdába esés valószínűségét. Hasonló okokat találtak Aiyar és szerzőtársai (2013), illetve Agenor és Canuto (2012) is. Utóbbi két tanulmány az infrastruktúra és az intézményi környezet (tulajdonjog, szabályozási környezet kiszámíthatósága, munkaerőpiaci súrlódások kezelése) fontosságára is felhívja a figyelmet. A közepes jövedelmi csapda elméletével kapcsolatban számos kritika fogalmazódott meg a szakirodalomban. Egyfelől Eichengreen és szerzőtársai (2013) becslése meglehetősen bizonytalan, ami abból adódik, hogy a becsült magasabb jövedelmi küszöb standard hibája 6000 dollár. A küszöb tehát nagy valószínűséggel körülbelül 10 000 és 20 000 dollár közé esik, amely egy rendkívül tág tartomány. Az elemzésben használt mintát részletesebben megvizsgálva (Economist 2013) az is megfigyelhető, hogy a hirtelen lassulások túlnyomó többsége valamilyen világméretű gazdasági válsághoz kötődik (mint például az 1970-es évek olajválságai vagy az 1998-as ázsiai válság).

Definíciójuk szerint egy ország akkor kerül növekedési csapdába, ha a hét év átlagában elért legalább 3,5 százalékos növekedési ütem legalább 2 százalékponttal csökken a következő hét év folyamán, olyan országok esetében, ahol az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson számolt jövedelem eléri a 10 000 dollárt (2005-ös árakon számolva).

— 57 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Pritchett és Summers (2014) szerint a lassulások alternatív magyarázata lehet, hogy Eichengreenék egyszerűen átlaghoz húzást találnak az adatokban. A kiemelkedően gyors növekedési periódusok után egyszerűen visszaáll a gazdaság egy hosszabb távon fenntartható növekedési pályára. A kritika alapján tehát a korábbi gyors növekedés meghatározóbb indikátora lehet a lassulásnak, mint egy kijelölt jövedelmi szint. Összességében kevés olyan gazdaság akad, amely a felzárkózási folyamat során ne szembesült volna a növekedési ütem jelentősebb viszszaesésével. Ez igaz a sikeres konvergencia kapcsán példaként említett országokra (Írország, Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr). Kérdéses tehát, hogy egy-egy mérsékeltebb periódus mennyire tekinthető a hosszú távú konvergencia szempontjából komoly problémának.

1.7. Összefoglalás Számos ország szembesül a gazdasági növekedés lassulásával a magas jövedelmi státusz elérése előtt. Ennek legvalószínűbb oka az, hogy az iparosodásban rejlő gyors növekedési potenciált ekkorra már kihasználták, így a további növekedéshez új ágazatok felfut(tat)ására van szükség. Ez eddig azoknak az országoknak sikerült, amelyek meg tudták honosítani a magas hozzáadott értéket előállító termelő és szolgáltató szektorokat, illetve ösztönözni tudták a hazai innovációt, amely a termelékenység további emelésén túl a tudáshálózatokból származó pozitív externáliákkal is hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Ezeknek azonban előfeltétele a magasan képzett munkaerő, a fejlett intézményi környezet, a gazdasági és gazdaságpolitikai stabilitás. E könyv további fejezetei e feltételek teljesülését vizsgálják nemzetközi és hazai tapasztalatok alapján.

— 58 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban

Felhasznált irodalom Acemoglu, D. – Johnson, S. – Robinson, J. A. (2001): The Colonial Origins of Comparative Development: An Empirical Investigation, American Economic Review, 91(5), pp. 1369–1401, december Acemoglu, D. – Johnson, S. – Robinson, J. A. (2002): Reversal of Fortune: Geography and Institutions in the Making of the Modern World Income Distribution, The Quarterly Journal of Economics, 117(4), pp. 1231–1294, november Acemoglu, D. – Zilibotti, F. (2001): Productivity Differences, The Quarterly Journal of Economics, 116(2), pp. 563–606, május Agenor, P-R. – Canuto, O. (2012): Middle-income growth traps, Policy Research Working Paper Series 6210, The World Bank. Agenor, P-R. – Canuto, O. – Jelenic, M. (2012): Avoiding Middle-Income Growth Traps, World Bank Other Operational Studies 16954, The World Bank Aghion, P. – Howitt, P. (1992): A Model of Growth Through Destruction, Econometrica, 60(2), pp. 323–351, március Aiyar, S. – Duval, R. – Puy, D. – Wu, Y. – Zhang, L. (2013): Growth Slowdowns and the Middle-Income Trap, IMF Working Papers 13/71, International Monetary Fund Bah, E. – Brada, J. C. (2009): Total Factor Productivity Growth, Strucutral Change and Convergence in Transition Economies, Comparative Economic Studies, 51(4), pp. 421–446, december Barro, R. J. (1991): Economic Growth in a Cross Section of Countries, The Quarterly Journal of Economics, 106(2), pp. 407–443, május Barro, R. J. – Sala-i-Martin, X. (2004): Economic Growth, The MIT Press, 2nd Edition Basu, S. – Weil, D. N. (1998): App.ropriate Technology and Growth, The Quarterly Journal of Economics, 113(4), pp. 1025–1054, november Baumol, W. J. (1986): Productivity Growth, Convergence and Welfare: What the Long-Run Data Show, American Economic Review, 76(5), pp.. 1072–1085, december Bernard, A. – Durlauf, S. N. (1996): Interpreting Tests of the Convergence Hypothesis, Journal of Econometrics, 71 (1–2), pp. 161–173 Borio, C. – Disyatat, P. (2011): Global Imbalances and the financial crisis: Link or no link? Függelék, www.bis.org/publ/work346.pdf Canova, F. (2004): Testing for Convergence Clubs in Income Per Capita: A Predictive Density Approach, International Economic Review, 45(1), pp. 49–77, február Cass, D. (1965): Optimum Growth in an Aggregative model of Capital Accumulation, Review of Economic Studies, 32(3), pp. 233–240, július Cohen, A. J. – Harcourt, G. C. (2003): Whatever Happened to the Cambridge Capital Theory Controversies, Journal of Economic Perspectives—Volume 17, Number 1, pp. 199–214.

— 59 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai Domar, E. (1946): Capital Expansion, Rate of Growth, and Employment, Econometrica, Volume 14(2), pp. 137–147. Duarte, M. and Restuccia, D. (2010): The Role of Structural Transformation in Aggregate Productivity, The Quarterly Journal of Economics, 125(1), pp. 129–173, február Durlauf, S. N. – Johnson, P. A. (1995): Multiple Regimes and Cross Country Growth Behavior, Journal of App.lied Econometrics, 10(4), pp. 365–384, október–december Durlauf, S. N. – Johnson, P. A. – Temple, J. R. W. (2006): Growth Econometrics, in Aghion P. – Durlauf, S. N., editors, Handbook of Economic Growth, Amsterdam: North-Holland Economist, The (2013): The 1974 Trap, http://www.economist.com/blogs/freeexchange/2013/02/middle-income-trap-ii Eichengreen, B. – Park, D. – Shin, K. (2012): When Fast-Growing Economies Slow Down: International Evidence and Implications for China, Asian Economic Papers, MIT Press, vol. 11(1), pp. 42–87, február. Eichengreen, B. – Park, D. – Shin, K. (2013): Growth Slowdowns Redux: New Evidence on the Middle-Income Trap, NBER Working Papers 18673, National Bureau of Economic Research, Inc. Felipe, J. – Abdon, A. – Kumar, U. (2012): Tracking the Middle-income Trap: What Is It, Who Is in It, and Why?, Economics Working Paper Archive wp_715, Levy Economics Institute. Felipe, J. – McCombie, (2013): Aggregate Production Function and the Measurement of Technical Change. ‘Not even wrong’, Edward Elgar. Felipe, J. – Mehta, A. – Rhee, C. (2014): Manufacturing Matters… but It’s the Jobs That Count, Asian Development Bank Working Paper Series No. 420, november Fischer, F. – Felipe, J. (2003): Aggregation in production functions: what applied economists should know, Metroeconomica 54(2 & 3), pp. 208–262. Frankel, M. (1962): The Production Function in Allocation and Growth: A Synthesis, American Economic Review, 52(5), pp. 995–1022, december Galor, O. (1996): Convergence? Inferences from Theoretical Models, Economic Journal, 106(437), pp. 1056–1069, július Harcourt, G. (1969): Some Cambridge Controversies in the Theory of Capital, Journal of Economic Literature, 7(2), pp. 369–405. Harrod, R. F. (1939): An Essay in Dynamic Theory, Economic Journal, 49(193), pp. 14–33. Hayes, M. G. (2006): The Economics of Keynes. A New Guide to the General Theory, Edward Elgar Herrendorf, B. – Rogerson, R. – Valentinyi, Á. (2013): Growth and Structural Transformation, in Aghion, P. – Durlauf, S. N., editors, Handbook of Economic Growth 2, Amsterdam: North-Holland Jánossy F. (1966): A Gazdasági fejlődés trendvonala és a helyreállítási periódusok, Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

— 60 —

1. A gazdasági felzárkózás elmélete dióhéjban Káldor N. (1963): Capital Accumulation and Economic Growth, in: Lutz, F. A. – Hague, D. C., editors, Proceedings of a Conference Held by the International Economic Association, London: MacMillan Kregel, J. A. (1976): Theory of Capital, MacMillan, London and Basingstoke Koopmans, T. C. (1965): On the Concept of Optimal Economic Growth, in: The Econometric App. roach to Development Planning, Amsterdam: North-Holland Kuznets, S. (1966): ModernEconomic Growth, New Haven: Yale University Press Maddison, A. (2010): Historical Statistics of the World Economy: 1-2008 AD, http://www.rug.nl/research/ggdc/ Mankiw, G. N. – Romer, P. M. – Weil, D. N. (1992): A Contribution to the Empirics of Economic Growth, The Quarterly Journal of Economics, 107(2), pp. 407–437, május Nordhaus, W. D. (1996): Do Real-Output and Real-Wage Measures Capture Realities? The History of Lighting Suggest Not, in: Timothy F. Bresnahan, T. F. and Gordon, R. J. (eds): The Economics of New Goods, University of Chicago Press, Chicago, http://www.nber.org/chapters/c6064.pdf OECD (2014): Perspectives on Global Development 2014: Boosting Productivity to Meet the Middle-Income Challange, OECD Perez-Sebastian, F. (2007): Public Supp.ort to Innovation and Imitation in a Non-Scale Growth Model, Journal of Economic Dynamics and Control, 31 (December 2007), pp. 3791–3821. Pritchett, L. – Summers, L. H. (2014): Asiaphoria Meets Regression to the Mean, NBER Working Paper 20573. Ramsey, F. P. (1928): A Mathematical Theory of Saving, Economic Journal, 38(152), pp. 543–559, december Robinson, J. (1953–54): The Production Function and the Theory of Capital, Review of Economic Studies, 21(2), pp. 81–106. Rodrik, D. (2013): Unconditional Convergence in Manufacturing, The Quarterly Journal of Economics, 128(1), pp. 165–204, február Rodrik, D. (2015): Premature Deindustrialization, Institute for Advanced Study (Princeton) Working Paper, január Roger, C. (1989): Money, Interest and Capital. A study in the foundations of monetary theory, Cambridge University Press, Cambridge Romer, P. M. (1986): Increasing Returns and Long-Run Growth, The Journal of Political Economy, 94(5), pp. 1002–1037, október Romer, P. M. (1987): Growth Based on Increasing Returns Due to Specialization, American Economic Review, 77(2), pp. 56–62, május Romer, P. M. (1990): Endogenous Technological Change, The Journal of Political Economy, 98(5, part 2), pp. S71–S102, október

— 61 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai Samuelson, Paul A. 1962. Parable and Realism in Capital Theory: The Surrogate Production Function, Review of Economic Studies. June, 29(3), pp. 193–206. -------------------- (1966): A Summing Up, Quarterly Journal of Economics. November, 80:4, pp. 568–583. Solow, R. M. (1956): A Contribution to the Theory of Economic Growth, The Quarterly Journal of Economics, 70(1), pp. 65-94. Sraffa, P. (1960): Production of Commodities by Means of Commodities, Vora and Co. publishers, magyar fordítás Sraffa, P. (1975): Áruk termelése áruk révén, KJK, Budapest Swan, T.W. (1956): Economic Growth and Capital Accumulation, The Economic Record, 32(2), pp. 334–361. Tan, C. M. (2010): No One True Path: Uncovering the Interplay Between Geography, Institutions, and Fractionalization in Economic Development, Journal of App.lied Econometrics, 25(7), pp. 1100–1127. Világbank (2015): Updated Income Classifications, http://data.worldbank.org/news/2015-country-classifications Weeks, John (1989): A Critique of Neoclassical Macroeconomics, Macmillan, magyarul: (1998): A neoklasszikus makroökonómia kritikája, AULA-TEK, második angol kiadás: (2012): The Irreconcilable Inconsistencies of Neoclassical Macroeconomics: A False Paradigm (Routledge Frontiers of Political Economy) Reprint.

— 62 —

Sikeres nemzetközi tapasztalatok Ábel István – Csutiné Baranyai Judit – Komlóssy Laura – Lehmann Kristóf – Madarász Annamária – Szalai Zoltán – Vadkerti Árpád – Végh Noémi

A gazdaságok teljesítményével foglalkozó szakirodalom hosszú ideje vizsgálja a növekedés és a felzárkózás fő mozgatóerőit, illetve az ezekből levonható gazdaságpolitikai következtetéseket. Az egyes termelési tényezők alakulását tekintve megállapítható, hogy a beruházások fontos szerepet töltöttek be a gazdasági felzárkózásban. A sikeres felzárkózásra például szolgáló országok különösen a vizsgált időszak elején mutattak magasabb beruházási rátát, mint a bizonytalanabb konvergenciával jellemezhető társaik. Emellett az átlagot számottevően meghaladó rátával rendelkező országok is jellemzően az előbbi csoportba tartoztak. A foglalkoztatási ráta a mintában szereplő országok esetében általában növekedett, a sikeres felzárkózást mutatókban a teljes időszak során magasabban alakult. A sikeres felzárkózásban a magasabb termelékenységnek is fontos szerepe volt. A gazdasági szerkezetváltás mellett további tényezők is hozzájárultak a gyorsabb termelékenységbővüléshez (MNB 2014). Ezek között említhető a gazdasági nyitottság növekedése, azaz a globális kereskedelemben való aktívabb részvétel, főként az exportvolumen növelése és a magasabb exportpiaci részesedés elérése, új exportpiacokra való termelés, valamint technológiai fejlesztésekhez szükséges beruházások tőkeimportja által. A termelékenység növelése érdekében az államok – még piacgazdaságok esetében is – valamilyen mértékben ösztönözték, támogatták az innovációs fejlesztéseket. A bizonytalan konvergenciájú országok termelékenysége – különösen a válság során – elmaradt a sikeres példáktól, ahogy a kialakult sérülékenységek miatt a válság erőteljesebben éreztette hatását. A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a sikeres felzárkózás során kiemelt figyelmet kap az oktatás. A munkaerő minőségét hatékony oktatáspolitikán keresztül fejlesztve biztosítható a felzárkózás során végbemenő gazdasági szerke— 63 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

zetváltás eredményessége. A magasabb technológiai szintet képviselő, magasabb szaktudást igénylő iparágak és szolgáltatások jelentősége fokozatosan emelkedik, amit így el lehet látni a szükséges szakképzett munkaerővel. Az intézményi közgazdaságtan a gazdasági intézmények és az ezeket meghatározó politikai intézmények fontosságát hangsúlyozza.19 A tulajdonjog és a közjavak biztosítása, a szabad vállalkozás lehetősége, az oktatáshoz való hozzáférés mind olyan tényezők, amelyek meghatározhatják egy gazdaság fejlődésének sikerét. Ezzel szemben a szűk csoportok érdekeit kiszolgáló intézményrendszer kedvezőtlenebb fejlődési pályát eredményez, amire számos történelmi példa található.20

2.1. A sikeres felzárkózások néhány alkalmazott közgazdasági problémája A növekedéssel és felzárkózással foglalkozó szakirodalom egyik legnagyobb kihívása a gyors reálkonvergenciát felmutató országok teljesítményének magyarázata. A kilencvenes évek egyik legfontosabb közgazdasági vitája az ázsiai növekedés forrásairól folyt. A második világháborút követően a kelet-ázsiai országok voltak azok, amelyek eredetileg alacsony fejlettségi szintről három évtized leforgása alatt látványos ütemben növekedve megközelítették vagy meg is haladták a fejlett országok fejlettségi szintjét, miközben sok más ország konvergenciája a fejlett régiókhoz képest lassú és gyakran visszaesésekkel tarkított volt.

2.1.1.Atermelésifüggvényésateljestényezőtermelékenységenalapuló magyarázatok hiányosságai

A gyors ázsiai felzárkózásról szóló viták központi kérdése a magyarázó tényezők meghatározása volt. A viták középpontjába került a magya19 20

Például Acemoglu és Robinson (2013). A fejezetben a vizsgált esetek közül a kompromisszumok kialakulását szolgáló osztrák gazdaságpolitikájában jelentkezik a legerősebben.

— 64 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

rázó tényezők meghatározása. Az elemzések fő eszközei a főáramban uralkodóvá vált növekedési modellek voltak (lásd a Solow-reziduum számítását az előző, 1. fejezetben). Az első átfogóbb vizsgálatok21 eredményei ellentmondtak az előzetes várakozásoknak és a helyismerettel rendelkező elemzők intuícióinak, ugyanis azt mutatták, hogy nagyrészt vagy esetenként szinte kizárólag tényezőfelhalmozáson – azaz tőkefelhalmozáson és új munkaerő termelésbe vonásán – alapult, miközben a termelékenység (teljes tényezőtermelékenységgel – TFP – mérve) nem vagy elhanyagolható mértékben növekedett. Ebből a főáram elemzési kerete alapján az következett, hogy a gyors növekedési ütem előbbutóbb kifullad, és a felzárkózás lelassul. A megtakarítások és a beruházások (nem ritkán a GDP 40 százalékát kitevő) magas hányada ugyanis nem tartható fenn tovább évtizedekig, és a korábbi agrárnépesség városokba való áramlásának, illetve ottani foglalkoztatásának üteme az agrárnépesség csökkenésével korlátokba ütközik. Ehhez hasonlóan a képzettségi szint sem emelhető a korábbi ütemben,22 ha a népesség döntő része már nem alapfokú vagy az alatti, hanem középiskolai végzettséggel rendelkezik. Egyes közgazdászok azt kezdték vizsgálni, hogy mi lehet az oka annak, hogy a gyors ázsiai növekedés és felzárkózás nem mutatkozik meg az ázsiai országok termelékenységében. Egyes magyarázatok szerint a vizsgált országok a technológiát a fejlettebb Young (1992, 1995), Kim és Lau (1994), Krugman (1994), Nelson és Pack (1999). Young (1992) tanulmánya indította a vitát azzal, hogy Hongkong és Szingapúr 1965–1990 közötti növekedésének összehasonlításában utóbbi esetében nem talált termelékenység növekedést. Kim és Lau tanulmánya még provokatívabb eredményre jutott egy más módszerrel, mert Hongkong, Dél-Korea és Tajvan esetében sem talált termelékenységnövekedést. Krugman ezeket az eredményeket szélesebb közvélemény számára értelmezve egy cikkében a gyorsan növekvő országok fejlődését a Szovjetunió növekedéséhez hasonlította. Hozzátette, hogy komoly különbségeket láthat az utazó Ázsia újonnan iparosodott országai és a Szovjetunió között, de ezek csak a kiinduló helyzetek különbségeit tükrözik. Az ázsiai országok már korábban is fejlettek voltak, csak éppen a tőke hiányzott a magasabb jövedelmi szint eléréséhez. Szingapúr esetében a következő eredmény adódott: a 7 százalékos éves átlagos növekedési ütem, amely a munkainput 5, a tőkeinput 9 százalékos növekedése eredményeként, illetve a munka és a tőke 50-50 százalékos es részesedése mellett jött létre, 64 százalékban a tőkére és 33 százalékban a munkára vezethető vissza, és kimeríti a kibocsátást – a termelékenység növekedése zéró. Felipe (2006) p. 185. 6. lábjegyzet. 22 Krugman (1994) 21

— 65 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

régiókból importálják, és az abban megtestesült technikai tudásért fizetnek az importált termékek áraiban. Emiatt a termelékenység ugyan növekszik a vizsgált országokban, de ez nem mutatkozik meg a Solow-reziduumban, hanem a tőkének tulajdonítják, hiszen a tőkejavak ára tartalmazza ezt az elemet. Emiatt az empirikus becslésekben az ázsiai országok esetében a fejlett országokban mérthez képest nagyobb a tőke hozzájárulása a kibocsátáshoz. Ez az érvelés arra is magyarázatot kívánt adni, hogy miért tűnik a tőkehozzájárulás a gyorsan növekvő országokban általában magasabbnak, mint a már fejlettebb és kevésbé gyorsan növekvőkben.23 Ekképpen az előző (1.) fejezetben ismertetett főáramú elmélet alapján a TFP-t tekintik a technikai haladás mutatójának, de a valóságban a technikai haladás nagyrészt a tőkében és a munkában jelenik meg. Ezek mérése problémás, mivel a fejlettebb technológia hagyományosan több tőkeként szerepel a statisztikákban. A számítástechnikai eszközök elterjedésével vált látványossá egy további probléma, hiszen a technikai haladás túlnyomórészt nem a korábbi értelemben realizálódott, ugyanis különféle szoftverek hordozzák azt. Ezek esetében a másolás költségmentessége sok problémát okoz: a kifejlesztésük költséges, de a kizárólagos birtoklás (excludability) nehezebben oldható meg, mint a megtestesült technikai haladás, például egy hagyományos feldolgozóipari gépsor esetében. Továbbá az a munkaerő, amely ezt használja, jóval képzettebb az átlagnál, amely képzettség nélkül nem volnának használhatók ezek az eszközök. Újabb modellekben ezért bevezettek egy humántőke-változót, amely ezt a többlettudást próbálja megragadni a szokványos értelemben vett munkaerő mellett.24

Technikailag a termelési függvény szempontjából a probléma úgy merül fel, hogy a gyors felzárkózás során az egy munkásra jutó tőke gyorsan növekszik, miközben az ázsiai országokban a tőke és a munka közötti elosztás stabil maradt. Ha a termelési függvénnyel összhangban akarjuk értelmezni ezeket a folyamatokat, akkor Hicks-semleges technikai haladást kell feltételeznünk: munkamegtakarító technikai haladást és az utolsó periódus jövedelemelosztási arányait a tőke és a munka között. Mint a továbbiakban látni fogjuk, a termelési függvény a valóságban nem létezik, ezért ennek a magyarázatnak csak elméleti érdekessége van. 24 Reati (2001) 23

— 66 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

A fő probléma azonban nem oldható meg a „megfelelő” indexszám megtalálásával. Az árindexszel valami mást, a fizikai termelékenységet szeretnék közelíteni („proxyzni”). Ha nem jó a korrekció, akkor a fejlettebb technológia nem úgy jelenik meg, mint a valóságban, amely kevesebb inputtal több outputot eredményez, hanem mintha a magasabb output (amit eleve nagyobb jövedelemként értelmeznek) több tőke (tényezőfelhalmozás) eredménye volna. Holott a termelékenyebb termelő éppen azt éri el, hogy a korszerű és nagy mennyiségű tőkét („high fixed costs”), illetve munkát hatékonyan alkalmazva a darabköltsége, azaz a termékegységre jutó inputráfordítása alacsonyabb („low unit costs”), mint a versenytársaké, és az eladási ára ezért tartalmaz magasabb jövedelmezőséget.25 Ezek a felvetések már mutatják, hogy milyen típusú nehézségekbe ütközünk, ha a Solow-féle termelési függvényt empirikusan alkalmazni szeretnénk. A termelési függvényt eredetileg fizikai inputokra és kibocsátásra dolgozták ki. A kutatók szeme előtt a legtöbbször egy vállalat, azaz egy mikroszereplő lebegett. Az aggregált termelési függvényt a mikroszintű termelési függvény analógiájára képzelhetjük el: a sok mikroszintű termelési függvény összegzéseként levezethetőnek tartottak egy makroszintű termelési függvényt. Az aggregálás azonban nem végezhető el naturáliákban, mert a tőkejavak és a munka természe-

Lazonick (1990), Appendix: The Basic Analytics of Shop-Floor Value Creation. A Solow-modell feltételezi a tökéletes versenyt, de nem mutatja be a verseny folyamatát, amelynek során az innovatív vállalat a magasabb fix tőkeberuházást (HFC) alacsony egységköltséggé (LUC) transzformálja, és piacot nyer a versenytársakkal szemben, akiket szintén technológiai váltásra kényszerít. A valóságban nem minden cég alkalmazza ugyanazt a termelési függvényt, a darabköltsége eltér a többiekétől, és így a jövedelmezősége, valamint későbbi fejlesztési, innovációs kapacitása is. A verseny a valóságban egyensúlytalanságokon keresztül fejti ki a hatását, nem minden termelő kapja vissza a ráfordítását. A Solow-modellben ezek a folyamatok eltűnnek, és csak a végeredményt látjuk, ahol a tulajdonosok profit és munkabér formájában megkapják a ráfordított tényezők ellenértékét, mintha azok járadékok volnának. Ezek a növekedéselméletek így nem tartalmazzák, hanem csak hallgatólagosan előfeltételezik azt az éles versenyt, ami a modern piacgazdaságok dinamizmusát adja.

— 67 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

tes mértékegységeikben nem homogének26 (lásd az 1. fejezetben olvasható 1-1. keretes írásunkat). Pénzbeni aggregátumokban összegezhető a tőke és a munka is, de ekkor semmi nem biztosítja, hogy az alapul szolgáló termelési függvény vagy technológia Solow- vagy hasonló típusú (például CES, Translog). Sőt, amint Felipe és McCombie számos tanulmányában27 kimutatta, a nemzeti számlák szerinti aggregált kibocsátás, illetve tényezőjövedelmek (a nemzeti jövedelem funkcionális felosztása profitok és bérek között) semmilyen kapcsolatban nem állnak a technikai kibocsátással. Y(t) Ħ W(t) L(t) + R(t) K(t) Y(t) Ħ W(t) L(t) + (1–W(t)) K(t) kimerítési tétel (vagy Euler-tétel) Y(t) Ħ időtrend jövedelemelosztási súlyokkal + W(t) L(t) + R(t) K(t), ahol Y a nemzeti jövedelem (GDP), W az átlagbér, L az alkalmazott munkások száma, R az átlagos tőkejövedelmezőség és K az alkalmazott tőke értéke. Egyes becslésekben a tényezők hozzájárulásában feltételezik a kimerítési tételt, ami megfelel a számviteli azonosságnak. Ha ezt a feltételt nem alkalmazzák a becslésben, akkor rendszerint lesz egy reziduum, amely a tőke és a munka növekményének súlyozott átlaga (sokszor nem lineáris).

A nemzeti számlák felépítése miatt a bérek és a profitok definíciószerűen mindig megegyeznek a nemzeti jövedelemmel. Ez az egyezőség független az alapul szolgáló termelési technológiától, és attól, hogy érvényesek-e a csökkenő tényezőhozadék, az állandó skálahozadék és a tökéletes verseny körülményei, amelyekben minden tényezőt Valójában már mikroszinten sem lehet naturáliákban összegezni a sokféle tőkeelemet, illetve munkát. Ezért a tankönyvek kedvenc példája a gabonamodell, amelyben egyetlen terméket alkalmaznak inputként és outputként is, és a beruházás és megtakarítás is elképzelhető ugyanebben az outputban. Az aggregálás problémájáról bővebben lásd Fischer és Felipe (2003) cikkét. 27 Lásd Felipe (2006), Felipe és McCombie (2006; 2009; 2010; 2012). A felsorolt tanulmányok megtalálhatók Felipe és McCombie (2013) gyűjteményes kötetében is. 26

— 68 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

a határtermékével egyező mértékben javadalmaznak. A gyakorlatban a termelésifüggvény-becslésekben nem határterméket vesznek alapul (ezek nem figyelhetők meg), hanem a tényleges béreket és profitokat, a statisztikákban rendelkezésre álló foglalkoztatottságot (létszám vagy munkaóra) és a tőke értékét becsülik meg valamilyen statisztikai eljárással.28 A becslésekben gyakran növekedési ütemekre írják át a fenti számviteli azonosságot, és megengednek egy reziduumot is. Ez a reziduum, amit a technikai haladás mérőszámának tartanak, rendszerint a két tényező növekedési ütemének a tényezőjövedelmek elosztási arányaival súlyozott átlaga. Amikor ez a reziduum nem illeszkedik pontosan, akkor a legtöbb esetben elég megengedni, hogy az időtrend nemlineáris legyen.29 Felipe és McCombie (2006) bemutatja, hogy a megfelelően átrendezett makrogazdasági számviteli azonosság nem különböztethető meg a becslésekben használt termelési függvényektől. Egy további empirikus cáfolata a termelési függvény létezésének az a szimuláció, amelyet úgy végeztek el, hogy szándékosan nem teljesültek a termelési függvény feltételei, és erre a kapcsolatra alkalmazták a nemzeti számlák adatait. Az aggregált elosztás adatainak használata miatt a becslés ebben az esetben is azt mutatta, hogy a termelési függvény „jól viselkedik”. Ez azt sugallja, hogy amit az empirikus munkákban találunk, az sokkal inkább a tényleges jövedelemelosztási adatokat tükrözi. A becslések egy számviteli azonosságra vonatkoznak, de nem utalnak a mögöttes technikai kapcsolatok jellegére. A tényleges jövedelemelosztást sok más tényező is befolyásolja, mint a naturáliákban felfogott inputok technológiai kapcsolata és az eredményül kapott kibocsátás. A bértárgyalások, a piaci verseny, az árazási erő mind befolyásolják a jövedelemelosztást. A termelékenységváltozások rendszeresen megváltoztatják a relatív árarányokat, miközben az inputok és a kibocsátás összetétele is időben változik, mennyiségileg és minőségileg is. Ezen tényezők miatt az árak nem feltétlenül irányadók a technikai arányokra nézve.

Legtöbbször az állandó raktárkészlet módszerével (perpetual inventory), amely figyelembe veszi az amortizációt. A tőkejavak ára valamilyen tőkebérleti díj („rental price”) alapján becsült. A lényeg, hogy a tőke mennyisége nem naturáliákban, hanem pénzértékben adott. 29 Felipe és McCombie (2006) p. 194. 28

— 69 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2-1.ábra:Növekedésiütemekésteljestényezőtermelékenységek egyesázsiaiéseurópaiországokban(1990–2007) 10

GDP növekedési üteme (1990–2007)

y = 0,8357x + 0,0296 R2 = 0,23

8 7 6 5 4 3 2 1 0 –2

–1

Teljes tényezőtermelékenység növekedési üteme (1990–2007, %) Megjegyzés: A feltüntetett országok Kína, Japán, Malajzia, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Ausztria, Bulgária, Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország Forrás: Feenstra és szerzőtársai (2015)

Ezek alapján már nem meglepő, hogy nem lehet szoros kapcsolatot találni a növekedési ütem és a teljes tényezőtermelékenység növekedési üteme között, vagyis a mért vagy számított tényezőtermelékenység nem mutatja meg, hogy milyen hosszú távú növekedési ütemre lehet számítani egy adott ország vagy országcsoport esetében (lásd 2-1. ábra).

— 70 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

2.1.2. A felzárkózás szakaszait hangsúlyozó magyarázatok

A harmadik világ felzárkózásával kapcsolatos viták másik vonulata a gazdaságok szerkezeti átalakulását, valamint ezeknek az átalakulásoknak a fázisait hangsúlyozzák. Ebben a megközelítésben a kevésbé fejlett országok a fejlettekkel szemben bizonyos szerkezeti sajátosságokkal rendelkeznek. Közös bennük, hogy nagy azoknak az – úgynevezett elsődleges – iparágaknak a súlya, amelyek alacsony feldolgozottságú, sokszor természeti kincsek kiaknázásán alapuló tevékenységeket folytatnak, és exportjuk döntő része is ebből áll (mint például a mezőgazdaság vagy a bányászat). A magasabb feldolgozottságú termékeket importálják, és az ehhez szükséges nemzetközi fizetőeszközt az exporttal teremtik elő. Prebisch30 nevéhez fűződik az a megfigyelés, hogy az elsődleges termékek és a feldolgozott termékek cserearánya az előbbiek rovására romlik, ami szerkezeti sajátossága a világgazdaságnak, és kizárja azt, hogy a fejlődő országok elérjék a fejlettek szintjét. Ebből az elemzésből az következett, hogy – az egyenlőbb nemzetközi csere mellett – a felzárkózás feltétele az, hogy a fejlődő országok is rálépjenek az iparosítás útjára. A kétezres években a válságot megelőzően éles vita alakult ki a nyersanyag- és energiaárak globális emelkedése kapcsán. A kérdés az volt, hogy vajon egy „fordított Prebisch–Singer-hipotézist” megalapozó, tartós trendről van-e szó, amely az elsődleges termékek szűkössége és a szakadatlan gazdasági növekedés elkerülhetetlen velejárója. Az iparosítás útjára lépett fejlődő országok azt látták, hogy az általuk egyre nagyobb mértékben exportált feldolgozóipari termékek relatív ára csökkenni kezdett az elsődleges termékekhez képest, és ez korábbi fejlesztési stratégiájuk sikerét veszélyeztette. A feldolgozóipari termékek relatív árcsökkenését tömegcikkesedésnek („commodification”)

Harvey és szerzőtársai (2010), Prebisch (1950). Ez az úgynevezett Prebisch–Singer-hipotézis, amely szerint a fejlődő országok számára romló cserearányt az magyarázza, hogy a világgazdasági árak meghatározásában a fejlett országok monopolvállalatai és szervezett dolgozói játszanak döntő szerepet, míg az egymással is versengő és szervezetlen dolgozókkal rendelkező, kevésbé fejlett országok csak árelfogadók. Az egyenlőtlen nemzetközi csere haszonélvezői ezért a fejlett vállalatok és azok alkalmazottai szemben a fejlődő cégekkel és az ott dolgozókkal.

— 71 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

nevezték,31 ami azt sugallta, hogy az iparosodó és felzárkózni kívánó országok a világpiacon egymás versenytársai lettek, és termékeik az árversenyben nem tartalmazzák azt a hozzáadottérték-többletet, amelyre a fejlesztési programok elindításakor számítottak, és az iparosítás útján is kétségessé válhat a felzárkózás. A cserearányok változása azoknak a fejlődő országoknak kedvezett, amelyek nem próbálkoztak iparosítással. A globális pénzügyi válság kirobbanásának következtében visszaeső nyersanyagárak véget vetettek az áremelkedésnek, és az energiaárak váratlan mélybe zuhanása nyomán a cserearányokról folyó vita elhalkult, de nem oldódott meg.

2.1.3.Akibocsátásésazexportminőségimutatói

A felzárkózási viták résztvevői egyetértettek abban, hogy bizonyos fokú iparosodás nélkül nem lehet közepes vagy magasabb jövedelmű országgá válni,32 ugyanakkor önmagában az iparosodás nem garancia a fenntartható felzárkózásra. Ma már az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások is rendkívül differenciáltak. Hausmann és szerzőtársai (2007) ezekre a problémákra válaszul egy kifinomultabb elemzési keret kidolgozásába kezdtek,33 amely nem a beruházások puszta nagyságából, nem a termelési függvény maradványaként adódó reziduum technikai haladásként való értelmezéséből vagy a nagy gazdasági ágak, ágazatok arányaiból kíván egy ország növekedési és exportpotenciáljára következtetni, hanem a minőségi mutatók széles körére épít. Megalkották a világgazdaság „Complexity Atlas”-át („Gazdasági Összetettség Atlasz”), amely abból a szempontból vizsgálja az országokat, hogy mennyire diverzifikált vagy kifinomult termékeket képesek előUNIDO (2013) Rodrik (2015) korai ipartalanodásnak nevezi azt a folyamatot, amikor egy kevésbé fejlett ország elért iparosítási szintjét a reálkibocsátás szintjén sem képes megőrizni, például a túlzottan erős külföldi verseny miatt. A fejlett országokban a termelékenységnövekedés eredményeként megfigyelhető foglalkoztatási értelemben vett ipartalanodás, melynek során egyre kevesebben dolgoznak az iparban, nem tekinthető korainak, mert az ipar reálkibocsátása nem csökken. 33 Lásd még Hausmann és Hidalgo (2011), Hidalgo és Hausmann (2009). 31 32

— 72 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

állítani, és ezeket milyen széles palettán tudják a világgazdaságban értékesíteni (bővebben lásd 2-1. keretes írás). Az újonnan rendelkezésre álló, részletesebb adatbázisokat a hálózati elemzés modern módszertanával feldolgozva a hagyományos elemzéseknél megbízhatóbban képes előre jelezni az országok növekedési és exportpotenciálját.34 2-1. keretes írás: Növekedési kilátások a „Gazdasági Összetettség Atlasz” legfrissebb, 2014-es évre vonatkozó eredményei alapján

A gazdasági összetettség mutatója (economic complexity) egy ország termelő kapacitásainak változatosságát és kifinomultságát ragadja meg. A termelőkapacitások bővítése, a technológia-intenzív iparágak fejlesztése összetett, diverzifikált és rugalmasabb exportszerkezet eredményezhet, ami növelheti a gazdaságok növekedési potenciálját. Ez az alternatív gazdasági mutató a külkereskedelmi statisztikák termékek és országok szerinti csoportosítását használja fel. A mutató egyfelől figyelembe veszi, hogy egy adott ország hány terméket tud kinyilvánított komparatív előnnyel exportálni, valamint hogy ezeket a termékeket hány más ország exportálja kinyilvánított komparatív előnynyel. Egy adott termék piacán egy adott ország akkor rendelkezik kinyilvánított komparatív előnnyel, ha ezen termékek piacán a piaci részesedése meghaladja a termék világpiaci részesedését. Egy ország gazdasági öszszetettségi indexének meghatározása során a kinyilvánított komparatív előnnyel exportált termékek volumenén kívül az is fontos, hogy az adott terméket hány ország tudja hasonló mértékű kinyilvánított komparatív előnnyel exportálni. A gazdasági összetettség indexe alapján 2014-ben Japán, Németország, Svájc, Dél-Korea és Svédország rendelkezett a legösszetettebb termékkosárral az exportján belül, míg Magyarország az előkelő 9. helyen áll a 124 vizsgált ország rangsorában (2-2. ábra). A 2013-as felmérés óta 4 helyet

Forrás: Harvard Complexity Atlas: http://atlas.cid.harvard.edu/

— 73 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

javított hazánk a gazdaság összetettségének rangsorában. 1995 óta Magyarország esetében volt megfigyelhető a legjelentősebb előrelépés a visegrádi országok csoportjában, 2014-ben a régiós versenytársak közül egyedül Cseh Köztársaság állt a rangsorban ennél magasabb pozícióban. 2-2.ábra:Agazdaságiösszetettségindex(ECI)alapjánkialakultrangsor azelső50országközött(2014) Japán Németország Svájc Koreai Köztársaság Svédország Ausztria Csehország Finnország Magyarország Egyesült Királyság Szlovénia Szingapúr Szlovákia Amerikai Egyesült Államok Olaszország Írország Franciaország Hong Kong Kína Dánia Belgium Mexikó Izrael Hollandia Észtország Thaiföld Lengyelország Malajzia Románia Spanyolország Fehéroroszország Horvátország Norvégia Litvánia Lettország Portugál Bosznia és Hercegovina Bulgária Kanada Fülöp-szigetek Törökország Ukrajna Panama India Görögország Tunézia Jordánia Új-Zéland Oroszország Uruguay

Forrás: The Atlas of Economic Complexity

A gazdasági összetettség indikátora alapján a gazdasági növekedés a feltörekvő piacokon továbbra is gyorsabb lehet, mint a fejlett gazdaságokban, azonban a növekedési különbség fokozatosan záródhat. A visegrádi országok növekedési kilátásai stabilak, és továbbra is a KKE-régió számíthat Európa növekedési centrumának.

— 74 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

Minél kifinomultabb és bonyolultabb termékek, illetve szolgáltatások előállítására képes egy ország, annál valószínűbb, hogy olyan piacokra termelhet, ahol kisebb az árverseny, és a fogyasztók is hajlandók magasabb árat fizetni, tehát magasabb az árak jövedelemtartalma. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy mivel a gazdasági fejlődés állandó változással jár, fokozatosan új és bővebb termékpalettára kell áttérniük az országoknak. Az általuk kidolgozott mutatórendszer azt is jelzi, hogy milyen képességei vannak az egyes országoknak ebben a folyamatban: ugyanis az egyes országok általában olyan termékek előállítására tudnak könnyen áttérni, amelyek bonyolultság és kifinomultság terén közel vannak a már termelt termékekhez és szolgáltatásokhoz. Ehhez hasonló megközelítést alkalmaztak a WIIW munkatársai35 a közép- és kelet-európai országok növekedési és exportpotenciáljának jobb közelítésére a kilencvenes évek óta. Elemzésük azon a feltevésen alapul, hogy minden termékcsoporton belül az eltérő minőség tükröződik az árak eltéréseiben. Egy ország exportösszetételének minőségi javulását jól lehet követni, ha azt vesszük figyelembe, hogy az évek során miképp változott az exportárak alakulása a versenytársakéhoz viszonyítva. A kutatásokból kiderült, hogy a KKE-országokra a fokozatos minőségi javulás volt jellemző, bár ez az egyes periódusokban eltérő mértékű volt. A kilencvenes évek elején Magyarország a minőségi javulás terén a legjobbak közé tartozott. A mi termelékenységünk közelítette meg a legjobban az osztrákot, miközben a bérek versenyképesek maradtak. Exportált termékeink ár és minőség tekintetében olyan ütemben zárkóztak fel a fejlett országokéhoz, ahogyan a gyorsan iparosodó ázsiai országoké (Landesmann 2000).

2.1.4. Értékláncok és hozzáadott érték

A növekedési potenciált egy másik dimenzióban vizsgálva fontossá vált, hogy a globalizált világgazdaságban a vállalatok értékláncokat 35

Landesmann és Székely (1995), Landesmann (2000)

— 75 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

alkotnak, és ezeknek az egyes elemeit különféle országokba helyezhetik ki. Különösen kisebb országok esetében jellemző, hogy specializált részegységeket szállítanak be a nagyobb, földrajzilag diverzifikált értékláncot működtető nagyvállalatoknak, de ezekben az országokban kevés globális vagy regionális nagyvállalat működik. Nemcsak az nem mellékes, hogy mely ágazatok vannak jelen egy országban, hiszen ez még nem mutatja egyértelműen az adott ország potenciálját, hanem az is fontos, hogy mekkora hozzáadott értéket jelentenek azok a munkafázisok, amelyeket az adott országban végeznek. A közép-kelet-európai országok esetében sok vita folyt arról, hogy a megtelepedett külföldi nagyvállalatok biztosítják-e a magasabb hozzáadott értékű termelési folyamatok idetelepítését, vagy csak az alacsony munkaköltségre számítva a legkevesebb jövedelmet tartalmazó műveleteket helyezik ki („csavarhúzó iparok és műveletek” – „screwdriver industries”). Leitner és Stehrer (2014) kutatása szerint Magyarország azon országok közé tartozik, amelyek relatíve jól használják ki azokat az új lehetőségeket, amit az értékláncokba való bekapcsolódás jelent.

2.1.5. Gazdaságpolitikai következtetések

A felzárkózás és a növekedés közgazdaságtana az elmúlt évtizedekben számos javaslattal élt a kormányzati politikák számára. A korai irodalom a megtakarítások és a beruházások növelését javasolta a tőkefelhalmozás növelése érdekében. Ennek során a mezőgazdasági népesség jelentős része az iparba áramlott, és a mezőgazdaság, illetve más elsődleges iparágak is egyre inkább gépesítetté váltak. A piacgazdaságokban is rendszerint valamilyen mértékű kormányzati irányítással, ösztönzők alkalmazásával befolyásolták a folyamatot, különösen mert nagyon jelentős infrastrukturális fejlesztésekre is szükség volt. A közgazdászok körében vita folyt arról, hogy mely iparokat érdemes előbb fejleszteni, amiben szerepet játszottak a nemzeti sajátosságok, de katonapolitikai megfontolások is (például a nehézipar vagy könnyűipar, termelési eszköz vagy fogyasztási cikk kérdésében). — 76 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

A nemzetközi tőkeáramlás szerepe mindig a viták középpontjában állt. A hatvanas-hetvenes években a kormányok inkább a nemzetközi, kormányközi hitelekre alapozták a külső forrásbevonást, és a közvetlen tőkeberuházást kerülték, mert a nagyvállalatok túlzott politikai befolyásától tartottak (lásd Latin-Amerikában az USA-nagyvállalatok tevékenységét). A külső befolyástól tartva az ázsiai országok még hitelt is keveset vettek fel egészen a kilencvenes évekig, amikor már magasabb fejlettségi szint mellett kezdték meg a pénzügyi liberalizálást. A technológiai transzfer egyik lehetséges formája a lincencek átvétele volt, vagyis csak a termelési eljárást és esetleg a gépeket vették meg a vezető külföldi vállalatoktól. Bár ez kisebb közvetlen függőséggel jár, de így mindig csak másod- vagy harmadrendű technológiával rendelkezik a gyártó (lásd a szovjet Zsiguli/Lada esetét). Ahhoz, hogy az élvonalba kerülhessen, saját fejlesztésekre van szükség, vagyis – ahogyan az ázsiai példa is mutatja36 – tudatosan használva hasznosak lehetnek a licencek a fokozatos felzárkózásban, de a teljes úton csak egy lépcsőfokot jelenthetnek. Amikor a kilencvenes években a korábbi szocialista országok áttértek a piacgazdaságra, a „Washingtoni Konszenzus” jegyében már a piacés FDI-vezérelt felzárkózás volt az uralkodó nézet. Akkoriban éles vita folyt az ázsiai fejlesztési stratégiákról, valamint arról, hogy milyen szerepet tölthet be e tekintetben az állam. Noha az ázsiaiak egyértelműen bizonyítva érezték, hogy az államok által irányított iparosítás eredménye volt a korábban példa nélküli gyors és nagy tömegeket felemelő felzárkózás, a Világbank ezt csak vonakodva volt hajlandó magyarázatként elfogadni a témának szentelt kiadványában.37 A vita azóta is lezáratlan, a főáramhoz tartozó közgazdászok általában a piac- és a magántőke által vezérelt felzárkózást preferálják, és az állami fejA hidegháború idején a technológiatranszfert a katonai célra is használható termékek és technológiákat érintő különféle tiltólisták is akadályozták. Ezek közé tartoztak többek között a legkorszerűbb számítástechnikai eszközök (például COCOM-lista). 37 World Bank (1993). A japán kormány hajlandó volt finanszírozni a kiadványt, mert azt várta, hogy az ázsiaiak fejlesztéspolitikai sikereit fogja dokumentálni. A végső dokumentumban azonban csak nagyon kevés megengedő megállapítás található az állam lehetséges pozitív szerepét illetően. 36

— 77 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

lesztéspolitikák kockázatait hangsúlyozzák.38 Ennek ellenére bizonyos területeken – ahol a piac kudarcot vall – elfogadhatónak tartják az állam szerepvállalását valamilyen formában (Mazzucato 2013). A válság hatására ezek a hangok megerősödtek, és a válság előttihez képest most nagyobb a hajlandóság arra, hogy ismét fejlesztési prioritásokat határozzanak meg (mint például az Európai Unióban a Juncker-terv révén), illetve ezekhez kapcsolódóan állami finanszírozást biztosítsanak. A vita tehát nem zárult le, és az alábbiakban konkrétabban megvizsgáljuk, hogy az egyes országok milyen tapasztalatokat oszthatnak meg a felzárkózási politika alakítása számára. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy a sikeres konvergenciájú országok (Ausztria, Dél-Korea, Finnország, Írország, Lengyelország, Szingapúr, Szlovákia, Kínai Köztársaság (Tajvan) a vizsgált időszak során magasabb beruházási és foglalkoztatási rátával rendelkeztek a bizonytalan konvergenciájú országokkal (Görögország, Olaszország, Spanyolország, Portugália) szemben (2-3. ábra). A sikeres felzárkózási folyamaton áteső országok esetében a vizsgált időszak első felében tapasztalhattunk magasabb beruházási rátát, miközben a bizonytalan konvergenciára például szolgáló országok esetében az időszak első felében csökkent a beruházási ráta. Emellett az átlagot számottevően meghaladó rátával rendelkező országok is jellemzően az előbbi csoportba tartoztak. Érdemes megemlíteni, hogy számos országban (főként Ázsiában) a kiugróan magas beruházási rátához az induló helyzetben fejletlen infrastrukturális helyzet is érdemben hozzájárul. A foglalkoztatási ráta a mintában szereplő országok esetében általában növekedett, amiben a demográfiai folyamatok is kulcsfontosságú szerepet tölthettek be. A ráta a sikeres felzárkózást mutató országokban a teljes időszak során magasabban alakult, míg a bizonytalan konvergenciájú országok esetében az időszak első felében, majd az időszak legvégén is csökkent a foglalkoztatottak aránya. 38

Bővebben lásd például a Washingtoni Konszenzus néven ismertté vált javaslatcsomagot, illetve az akörül kialakult közgazdasági gondolkodást (Williamson 2000 és Rodrik 2006).

— 78 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

A felzárkózási folyamatban a termelékenység alakulásának is fontos szerepe van. A bizonytalan konvergenciájú országok termelékenysége különösen a válság során maradt el a sikeres példáktól, amint a kialakult sérülékenységek miatt a válság erőteljesebben éreztette hatását. 2-3.ábra:Atermelésitényezőkalakulásaafelzárkózásidőszakában Beruházási ráta (aGDPszázalékában)

Foglalkoztatási ráta

1,8 1,6

70 80

1,4 1,2

1,0

0,8

0,6

0,4

10 0

Termelékenység (USA=1)

0,2 1 6 11 16 21 26 31 36 41

1 6 11 16 21 26 31 36 41

Bizonytalan konvergenciájú országok

1 6 11 16 21 26 31 36 41

Sikeres országok

Megjegyzés: A sikeres országok között szerepel Ausztria, Dél-Korea, Finnország, Írország, Lengyelország, Szingapúr, Szlovákia, Tajvan. A bizonytalan konvergenciájú országokhoz tartozik Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország. Tajvan a „Foglalkoztatási ráta” mintában adathiány miatt nem szerepel. Forrás: Penn World Table, World Bank WDI

A tapasztalat azt mutatja, hogy a sikeres felzárkózást mutató országokban a kormányzat a GDP arányában átlagosan nagyobb összeget fordított oktatási kiadásokra (2-4. ábra). Részben ennek is tulajdonítható, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők nagyobb arányt képviseltek a teljes munkaerőn belül (2-5. ábra). Az arány az 1990-es évek végét — 79 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

követő időszakban minden vizsgált országban emelkedő tendenciát mutatott. Az oktatáshoz való széles körű hozzáférés biztosítása, valamint a közép- és felsőfokú oktatás minőségének javítása lehetővé tette a vizsgált országok számára az új technológiák importját, a termelékenység növekedését és így a magasabb hozzáadott értéket képző termelési folyamatok felé fordulást, illetve a felzárkózási folyamat későbbi szakaszaiban a szolgáltatási szektor növekvő munkaerő-keresletének kielégítését. 2-4.ábra:AkormányzatoktatásrafordítottkiadásaiaGDParányában 8

1 0

0 1

Bizonytalan konvergenciájú országok

Sikeres országok

Megjegyzés: A sikeres országok között szerepel Ausztria, Dél-Korea, Finnország, Írország, Lengyelország, Szingapúr, Szlovákia. A bizonytalan konvergenciájú országokhoz tartozik Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország. Forrás: World Bank WDI

— 80 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

2-5.ábra:Afelsőfokúvégzettséggelrendelkezőkaránya ateljesmunkaerőnbelül 40

PRT

AUT

ITA

SVK

POL

SGP

GRC

1998

KOR

ESP

IRL

FIN

HIC

2008

Megjegyzés: PRT – Portugália, AUT – Ausztria, ITA – Olaszország, SVK – Szlovákia, POL – Lengyelország, SGP – Szingapúr, GRC – Görögország, KOR – Dél-Korea, ESP – Spanyolország, IRL – Írország, FIN – Finnország, HIC – magas jövedelmű országok átlaga. Forrás: World Bank WDI

A következő részben azokat az esettanulmányokat mutatjuk be, amelyek példaként szolgálnak bizonyos országok közepes jövedelmi szintről a magas jövedelmű gazdaságokhoz történő sikeres felzárkózására, majd a fejezet végén röviden kitérünk a dél-európai országok részleges, egyelőre bizonytalan kimenetelű konvergenciájára.

2.2. Felzárkózás Kelet-Ázsiában Dél-Korea, Szingapúr és Tajvan voltak az első országok, melyek a második világháborút követően a fejlődő országok közül rendkívül gyorsan az iparilag fejlett országok sorába léptek (Sakong 1993). Az 1960-as évek elejétől több mint négy évtizeden át a tizenöt leggyorsabban fejlődő — 81 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ország között kilenc kelet-ázsiai szerepelt. Ezekben az országokban a gazdaság növekedése robusztus volt, valamint a jövedelem-színvonal megtöbbszöröződött (Durlauf és szerzőtársai 2005). A kelet-ázsiai növekedési csodának magyarázatára két elméleti iskola tesz kísérletet a szakirodalomban. A fejlesztő állam iskolája az állami intézkedések szerepét hangsúlyozza a gyors növekedés alappilléreként, míg a neoklasszikus iskola a kelet-ázsiai országok sikerét a piaci liberalizációval, a szabad piaci árazás sikerességével és a korlátozott állami jelenléttel magyarázza. A neoklasszikus iskola hiányossága, hogy nem tudja magyarázni a térségre jellemző erős állami jelenlétet, míg a fejlesztő állam felfogása nem szolgál magyarázattal arra, hogy az erős állami intézkedések miért nem járultak hozzá a sikeres fejlődéshez más fejlődő országokban (lásd latin-amerikai országok). Lin (2001) szerint az ázsiai országok ipari-technológiai fejlesztéseinek szintje az egyes gazdaságok komparatív előnyével összhangban volt, szemben a latin-amerikai országokkal. Az ázsiai felzárkózó országokban országspecifikusan eltérő, de minden esetben határozott állami vezérlésű fejlesztéspolitika valósult meg. A legtöbb kelet-ázsiai országban a hatvanas években a vidéki iparosítás volt jellemző. Míg Dél-Koreában az állami intézkedésekkel támogatott nagy családi konglomerátumok, úgynevezett csebolok, addig Tajvanon kisebb, munkaigényesebb gyárak telepítésére került sor. Dél-Koreában ezen felül eltolódás figyelhető meg a munkaigényes iparágaktól a tőkeigényesek felé, amit erős állami befolyásolással az „irányított kapitalizmus” jegyében alakítottak. Ilyen állami támogatások voltak a tervezett gazdaságfejlesztő programok, a különböző adókedvezmények és a rendkívül olcsón – sokszor negatív reálkamat mellett – rendelkezésre bocsátott forrás az állam irányítása alatt álló bankrendszeren keresztül. Ezzel szemben Tajvanon állami kézben maradtak az olyan kulcsfontosságú ágazatok, mint a vegyipar és az acélipar. A fő különbség a két ország között az autóiparral szemléltethető a legjobban. Tajvan autóalkatrész-gyártásra szakosodott, amivel nagyobb haszonkulcsot érnek el, ezzel szemben Dél-Korea a teljes autó— 82 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

gyártásban részt vesz, minimális haszonkulccsal (Stiglitz és Yusuf 2001). Szingapúrban is jelentős volt az iparosítás szerepe: a hatvanas években a munkanélküliség felszámolása és a gazdaság sikeres talpra állítása érdekében külön ipari parkot (Jurong Industrial Estate) hoztak létre a mesterségesen feltöltött Jurong szigeten. A fejlesztéspolitika fontos részét képezte továbbá a célzott, államilag támogatott források nyújtása, melyben a fő motiváció az exportversenyképesség alapú finanszírozás volt. Az exportpiacon jobban teljesítő vállalatok vagy vállalatcsoportok kedvezményes hitelt kaptak a további fejlesztésekre, kapacitásbővítésre. Az iparpolitika során törekedtek arra is, hogy külföldi tőkebevonást nélkülözve, elsősorban a hazai forrásokat felhasználva fejlődjenek. Ez, illetve a külföldi működőtőke bevonására felállított Gazdasági Fejlesztési Bizottság (Economic Development Board, EDB) alapozta meg Szingapúrban az ipar gyors fejlődését.39 Az iparfejlesztésben fontos szerepet játszhatott az úgynevezett „repülő kacsa” (flying geese) stratégia. A repülő kacsával szimbolizált stratégia értelmében Japán repül elöl, őt követi Hongkong és Szingapúr, majd Dél-Korea és Tajvan, végül Malajzia, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és Indonézia. Az országok sorrendje az egyes gazdaságok ipari fejlettségét és egy főre eső jövedelmét mutatja. A szimbólum arra utal, hogy a kelet-ázsiai országok fejlődéséhez jelentősen hozzájárultak a Japánhoz fűződő gazdasági kapcsolatok. Japán még az évszázad elején meghatározta azokat az országokat, amelyeknek átadja azt a technológiai knowhow-t, amelyről egy újabbra tér át (Pleskovic és Stiglitz 1997). Rohwer (1995) szerint a rendkívül gyors növekedés négy, az ázsiai országokra jellemző tényezőre volt visszavezethető, melyek a munkaerő mennyisége és minősége, a fizikai tőke mennyisége, valamint a hatékonyság. A munkaerő mennyisége gyorsan növekedett, amihez hozzájárult a páratlan ázsiai szorgalom és a munkaórák magas szá-

Singapore Economic Development Board: https://www.edb.gov.sg

— 83 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ma40 is. A délkelet-ázsiai országok kiemelkedőnek bizonyultak abban is, hogy hatékony oktatáspolitikájukon41 keresztül gyors ütemben fejleszszék munkaerejük minőségét. Fejlődésük korai szakaszában rendkívül nagy mennyiségű fizikai tőkét – gépeket és szerszámokat – fektettek be a gazdaságba. A növekedés negyedik mozgatórugója, a magas termelékenység, azaz a hatékonyság, amelynek növekedéséhez a technológia elterjedtsége, a népességen belüli használata, a társadalom értékei, kultúrája, valamint a modern gazdasági életre és a külföldi ideológiákra való nyitottság járulhatott hozzá. Ázsia termelékenysége számottevően nőtt az utóbbi hatvan évben, ami a fent említett elemeken kívül a pragmatizmusra épült.

2.2.1.Dél-Korea

Korea gazdasága kiemelkedő szerkezeti változáson ment keresztül a huszadik században. Az ország az 1910-es japán gyarmatosításig szinte teljesen agrárország volt, az iparosítás a harmincöt éves japán hódoltság alatt ment végbe. 1945-ben, a háború végével Korea felszabadítása azzal járt, hogy az országot két részre osztották. A déli részt a mezőgazdasági berendezkedés jellemezte, természeti erőforrásokban az elcsatolt, északi rész volt gazdag. A kezdeti nehézségeket tetézte az 1953-ig tartó koreai háború, amelyet erős külföldi (USA) segítséggel stabil növekedés követett, eleinte magas infláció mellett. Az országban maradt munkaerő képzetlen volt, így a gazdaságot szinte az alapokról kellett újra felépíteni (Sakong 1993).

Az OECD-országok közül Dél-Korea 2163 óra/munkással a második helyen áll a ledolgozott munkaórák száma/fő mutatóban. 2013-ban egyedül Mexikóban dolgoztak több órát a munkások. https://data.oecd.org/emp/hours-worked.htm 41 Az OECD-országok közül Dél-Koreában a legmagasabb az egyetemi végzettséggel rendelkezők száma a népesség arányában. 2013-ban ez az érték 67,14 százalék volt, ami több mint kétszerese a magyar értéknek (30,87%). https://data.oecd.org/ eduatt/population-with-tertiary-education.htm 40

— 84 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

Dél-Korea (Koreai Köztársaság) iparosításának kiépítéséhez nagyban hozzájárult, hogy 1961-ben amerikai szakértők bevonásával létrehozták a Gazdasági Tervhivatalt (Economic Planning Board). A gazdaság fejlesztésére az „irányított kapitalizmus” keretei között ötéves terveket dolgoztak ki. Megőrizték mind a szabad vállalkozás, mind a piacgazdálkodás rendszerét, így a vállalatok piaci környezetben, erős állami támogatással, a világpiaci versenynek kitéve fejlődtek. Jelentős támogatást kaptak a nagy családi konglomerátumok, a japán keiretsukhoz42 hasonló csebolok, amelyek rendkívül olcsó állami hitelekből tudták finanszírozni fejlődésüket. Földrajzi elhelyezkedése miatt Dél-Korea stratégiai-politikai jelentőségű viszonyt tartott fenn az Amerikai Egyesült Államokkal, amely tőkével, technikával és technológiával is támogatta az ország fejlődését. Ezen felül Dél-Korea külpolitikai mozgásterét a Japánnal folytatott viszony befolyásolta érdemben. 1965-től Pak Csong-Hi barátságos hangot ütött meg Japánnal szemben is, a két ország kapcsolatának rendezése érdekében az egykori gyarmatosító 800 millió dolláros jóvátételt fizetett Dél-Koreának, majd az Egyesült Államok mellett Japán vált Dél-Korea legnagyobb felvevőpiacává (Faludi 2005). Dél-Korea robusztus fejlődéséhez nagyban hozzájárult a munkaerő mennyiségének alakulása. Az ország lakossága 1949 és 2009 között csaknem két és félszeresére növekedett. Ez többek között az 1950-es évek végén tapasztalt baby boomnak volt köszönhető, amikor a népességnövekedés átlagosan 3,1 százalékos volt, és gyors urbanizációval járt együtt. A gazdaság kezdeti gyors növekedése a munkahelyek számának bővülését eredményezte, és a munkanélküliségi ráta egészen 1979-ig csökkent. 1980-ban a második olajválság, a rossz rizstermés és a politikai instabilitás érzékeltette hatását a munkapiacon is, a munkanélküliség ismét 4-5 százalék között alakult. A piaci liberalizációval megnőtt a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor munkaerőigénye, amelynek következtében a munkanélküliség 2,5 százalékra esett vissza, és alacsony szinten maradt egészen az 1997–1998-as délkelet-ázsiai pénzügyi 42

A keiretsuk annyiban különböztek a cseboloktól, hogy azokhoz jellemzően bankok kapcsolódtak, amelyek szorosan összefonódtak a kormányzattal.

— 85 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

válságig. A munkaerő-kínálat és -kereslet nem találkozott a különböző szektorokban, így végül munkaerőhiány miatt felmerült az idősebbek és nők bevonása is (Sakong és Koh 2013). Az 1980-as évekig a hitelfelvétel államilag irányított volt, így a koreai nagy vállalatcsoportok, a csebolok, még a külföldi hitelekhez is állami biztosítékkal, rendkívül olcsón tudtak hozzájutni. A vizsgált időszakban, az 1980-as évek végén az energiaárak, a nemzetközi kamatok és a dél-koreai won értéke a japán yennel szemben alacsonyak voltak, amelyek a nemzetközi piaci liberalizáció irányába hatottak. A gyors, bár részleges piaci liberalizáció a pénzügyi rendszer instabilitását okozta. A csebolok ekkor már közvetlenül tudtak külföldi tőkéhez jutni, ami az 1997–98-as délkelet-ázsiai válság begyűrűzését követően nehéz pénzügyi helyzetbe hozta őket. A válságot követően az IMF-segélycsomag hatására az addig elszigetelt gazdaság kénytelen volt teljes mértékben liberalizálni pénzpiacait, leértékelni a koreai wont, és kamatot emelni. Ezenkívül ipari szerkezetátalakításokra is sor került, így a csebolok külföldi tulajdonhányada is megnőtt (Sakong és Koh 2013). A sikeres növekedés nem elhanyagolható feltétele a munkaerő minősége. Az 1960-as évektől kötelezővé tették az általános iskolai rendszerben való részvételt, amivel megalapozták a feldolgozóipar munkaerőigényének kielégítését. Az oktatás fejlesztése a gazdasági fejlődés szintjeihez és a munkaerő-kereslethez idomult. Az 1981-es oktatási reformoknak köszönhetően megduplázódott az egyetemi végzettséggel rendelkezők száma, ezzel magyarázható, hogy 1989-től csökkenésnek indult a feldolgozóiparban dolgozók száma, és a harmadlagos szektor bővülni kezdett (2-6. ábra). Az 1990-es évek elején több külvárosi egyetem nyitotta meg kapuit, amivel megnövekedett az egyetemi hallgatók száma, ugyanakkor felerősödtek az oktatás minőségével kapcsolatos félelmek. A millenniumot követően a globalizált világban is helytálló, önfejlesztésre irányuló oktatáspolitika vette kezdetét (Sakong és Koh 2013).

— 86 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

A népesség növekedéséből adódóan 1963 és 1980 között a foglalkoztatottak száma csaknem megduplázódott, ezt követően a foglalkoztatottak száma lassabb ütemben növekedett. Napjainkban több mint 25,5 millió foglalkoztatott van Dél-Koreában. A sikeres ipar- és oktatáspolitika hatására a mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma csaknem harmadára csökkent, és erős elmozdulás figyelhető meg a tercier szolgáltató szektor felé, amely napjainkban a foglalkoztatás 70 százalékát biztosítja. 1988 és 1995 között a szolgáltató szektor a GDP több mint felét adta, amely kismértékben növekedett, míg a mezőgazdaság részesedése csökkent. Az ipar aránya csaknem változatlan maradt a vizsgált időszakban, de szerkezetében erős eltolódás látszik a magasabb szaktudást igénylő gépipar felé (2-7. ábra). 2-6.ábra:AfoglalkoztatásszerkezeteágazatonkéntDél-Koreában (1963–2014) 100

100

1963

1970

1980

1990

2000

2010

2014

Szolgáltatások összesen Építőipar Feldolgozóipar Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat Megjegyzés: A „bányászat és kőfejtés”, valamint a „közművek” adatai nem szerepelnek az ábrán, mert részesedésük elhanyagolható (1 százalék alatti). Forrás: Sakong és Koh (2013), Dél-Koreai Statisztikai Hivatal

— 87 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Összességében elmondható, hogy a magasabb hozzáadott értékű termelő és szolgáltató szektorok felé történő elmozdulást a felsőoktatásban részt vevők számának növekedése is jól követi, tehát az oktatáspolitika és a high-tech fejlesztés támogatása érdemben mozdította előre a gazdaság növekedését Dél-Koreában. 2-7. ábra: A feldolgozóipar eloszlása ágazatonként Dél-Koreában(1963–2006) 100

100

Vegyi anyag Élelmiszer, ital, dohánytermék Gép- és járműberendezés

2005

2003

2001

1999

1997

1995

10 1993

10 1991

1989

1987

1985

1983

1981

1979

1977

1975

1973

1971

1969

1967

1965

1963

Egyéb feldolgozóipar Textília, ruházat

Forrás: World Bank

Dél-Korea egy főre eső bruttó nemzeti jövedelme az 1970-es évektől meredek növekedési pályára állt, majd az 1980-as évek végétől az 1990-es évek közepére felzárkózott a világ fejlett gazdaságaihoz, amit rendkívül magas növekedési ütem előzött meg (2-8. ábra).

— 88 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

2-8.ábra:AzegyfőreesőGNIalakulása1962-tőlnapjainkigazAtlasmódszerrelszámolvaDél-Koreában 30 000

USD

USD I.

II.

III.

30 000

IV. 25 000

20 000

15 000

10 000

5 000

1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 2014

25 000

Dél-Korea Megjegyzés: Az ábrán a függőleges vonalak jelölik a Világbank által kijelölt jövedelemszintek határait. Az ország az I. jelölésű részben alacsony jövedelműnek, a II. részben alacsonyközepes jövedelműnek, a III. részben magas-közepes jövedelműnek, míg a IV. részben magas jövedelműnek számított. Forrás: World Bank

2.2.2. Tajvan

Tajvan Dél-Koreához hasonló ipari fejlődésen ment keresztül, amit hasonló kihívások eredményeztek. Az ország mezőgazdasági adottságai miatt sokáig a régió, és kiváltképp a gyarmatosító Japán élelmiszertermelője volt. Agrárkultúrája nyújtotta a későbbi iparosításhoz szükséges kezdőtőkét. Az iparosítás során a termelés a dél-koreai cseboloknál jellemzően jóval kisebb, állami kézben levő üzemekben ment végbe (Stiglitz és Yusuf 2001). A második világháborút követő tárgyalásokon Japán lemondott minden igényéről a szigettel kapcsolatban, azonban nem tért — 89 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ki arra, hogy kinek a javára. A Kínai Népköztársaság nem ismeri el külön államként Tajvant (Kínai Köztársaság), ahol ennek ellenére demokratikus választásokat tartanak. Az Amerikai Egyesült Államok a sziget stratégiai helyzete miatt jó gazdasági és politikai viszonyt tart fenn az országgal (Biztonságpolitikai Szemle 2010). Tajvan iparosításában Dél-Koreához hasonlóan kiemelt szerepe volt az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő viszonyának, amely tőkével, technikával és technológiával is támogatta az ország fejlődését. A tajvani kormányzat figyelme a magas technológiai szintet képviselő iparágak felé terelődött, annak érdekében, hogy a humántőkére alapozva elszakadjanak a jelentős importigényű, az emelkedő árú olajat nagy mennyiségben felhasználó szektoroktól. A magas jövedelmű országokhoz való felzárkózási időszakban, 1986 és 1993 között a mezőgazdaságban és feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma csökkent, míg a szolgáltatásokban dolgozók száma növekedett (2-9. ábra). 2-9.ábra:AfoglalkoztatásszerkezeteágazatonkéntTajvanban(1987–2014) 100

100

1987

1990

1995

2000

2005

2010

2014

Szolgáltatások összesen Építőipar Feldolgozóipar Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat Megjegyzés: A „bányászat és kőfejtés”, valamint a „közművek” adatai nem szerepelnek az ábrán, mert részesedésük elhanyagolható (1 százalék alatti). Forrás: Tajvan (Kínai Köztársaság) Statisztikai Hivatala

— 90 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

A kormányzat oktatás- és iparpolitikájával a magasabb szaktudást igénylő technológia felé irányította a gazdaságot. Napjainkra a mezőgazdaságban dolgozók száma csaknem a felére csökkent, és jelentős az elmozdulás a nagyobb szaktudást igénylő szolgáltató szektor felé, míg a feldolgozóiparban dolgozók száma nem változott érdemben. Tajvan 1986-ban érte el a magas-közepes jövedelmű országok szintjét, és ettől kezdve egyre gyorsabban növekedett (2-10. ábra). A szigetországnak 1993-ban sikerült felzárkóznia a magas jövedelmű országok körébe. Ezt követően is robusztus növekedés jellemezte, amit csak egyedi külső sokkok (az 1997–1998-as kelet-ázsiai válság, illetve a 2008-ban kibontakozó globális pénzügyi válság) akasztottak meg igen rövid időkre. 2-10.ábra:AzegyfőreesőGNIalakulása1951-tőlnapjainkigTajvanon

25 000

USD

USD I.

II.

III.

25 000

IV. 20 000

15 000

10 000

5 000

1951 1954 1957 1960 1963 1966 1969 1972 1975 1978 1981 1984 1987 1990 1993 1996 1999 2002 2005 2008 2011 2014

20 000

Tajvan Megjegyzés: Az ábrán a függőleges vonalak jelölik a Világbank által kijelölt jövedelemszintek határait. Az ország az I. jelölésű részben alacsony jövedelműnek, a II. részben alacsonyközepes jövedelműnek, a III. részben magas-közepes jövedelműnek, míg a IV. részben magas jövedelműnek számított. Forrás: Tajvan (Kínai Köztársaság) Statisztikai Hivatala

— 91 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2.2.3. Szingapúr

A brit gyarmati időszakban, 1955-ben megalapították a People’s Action Partyt (PAP), amely 1959-től napjainkig Szingapúr kormányzó pártja. Szingapúrt gyakran olyan államilag irányított gazdaságként mutatják be, amely kiemelkedő hatékonysággal működik (Vietor 2007). A brit gyarmatosítás után a gazdasági növekedés az államilag vezérelt iparpolitikán alapult. A munkaerő addig jellemzően a brit katonák ellátását biztosította, így a brit csapatok kivonulásakor megnövekedett a munkanélküliség. A PAP megalapította a Lakásfejlesztési Tanácsot (Housing Development Board, HDB), amely állami lakások, majd az infrastruktúra építésébe kezdett, felszámolva ezzel a magas munkanélküliséget (Vietor 2007). Mindemellett ebben az időben alapították meg a Gazdasági Fejlesztési Bizottságot (Economic Development Board, EBD), amelynek fő célja az amerikai és európai multinacionális és transznacionális vállalatok bevonása és eredményes kiszolgálása volt. Annak érdekében, hogy ez a sikeres növekedés záloga legyen, a szingapúri kormányzat három fő intézkedést hozott. Egyrészt a stratégiai fontosságú szektorokat (energiaszektor, bankszektor, közlekedés) állami kézben tartotta. Másrészt az igényeknek megfelelően, sikeresen fejlesztette a munkaerejét, szem előtt tartva, hogy a vállalatok ellátási láncának minél magasabb szintjén, a legtöbb hozzáadott értéket termelő tevékenységben vehessen részt. Harmadrészt a nemzeti ipari fejlesztés jegyében úgynevezett klasztereket hozott létre, amelyek a kormány által fontosnak tartott ágazatokat tömörítette szervezetekbe, hogy így a bevont nemzetközi vállalatoktól tanulva eredményesebben tudják felvenni a versenyt a multinacionális cégekkel (Kaushik 2012). A bizottság a potenciális befektetők megnyerése érdekében olyan új iparágakat támogatott, mint a petrolkémia, a hajójavítás, a fémipar és az elektronika. Az EDB programjának sikerét mi sem szemlélteti jobban, mint hogy az 1970-es évek végére a munkaerőpiaci kereslet meghaladta a kínálatot, amelyet ígykülföldi munkaerővel kellett pótolni.43 Az állam nemcsak 43

2014-ben a szingapúri munkaerő csaknem 40 százaléka nem állampolgár volt (Singapore Ministry of Manpower).

— 92 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

kedvezményekkel támogatta a különböző iparágak fellendülését, a stratégiai szektorokat egy óriásvállalat, a Temasek Holdings tartotta saját kézben 44 (Vietor 2007). A gazdaság fejlődéséhez hozzájárulhatott az ország különleges társadalombiztosítási rendszere. A Központi Előtakarékossági Alapot (Central Provident Fund, CPF) 1955-ben hozták létre, amely eleinte a szingapúri munkavállalók nyugdíjalapjaként szolgált, ahol a munkavállalók befizetéseit egyéni számlákon vezették. Ebben a megtakarítások nincsenek a bizonytalan pénzpiaci ingadozásoknak kitéve, mert alacsony kockázatú, nem forgatható állampapírokba fektették be őket. Ezeken keresztül fedezték az infrastruktúra és az államilag menedzselt vállalatok fejlesztését. Tehát a fejlesztéshez elengedhetetlen indulótőkét részben a munkáltatók és a munkavállalók által befizetett hozzájárulások adták. Az ország prosperálásával a társadalombiztosítási rendszer is fejlődésnek indult, így ma az egyéni számlák több, különböző célra lehívható alszámlával rendelkeznek, amelyeket a társadalombiztosításon kívül többek között iskoláztatására vagy lakásfinanszírozási célokra lehet felhasználni (Vietor 2007). Szingapúr fejlődését a monetáris politika is érdemben támogatta. Az ország máig Délkelet-Ázsia pénzügyi központja, a pénzügyi szolgáltatások piaca a GDP 13-15 százalékát teszik ki. Szingapúrban a londoni euro–dollár-piac mintájára hozták létre az ázsiai dollárpiacot, amely kezdetben bankközi piacként működött, majd később többek között valutákkal, kötvénykibocsátással és alapkezeléssel is foglalkozott. Ezenkívül az 1968-ban bevezetett ázsiai pénzegység (Asian Currency Unit, ACU) is nagyban hozzájárult a pénzügyi rendszer fejlődéséhez. 1971-ben hozták létre a szingapúri jegybankot, a MAS-t (Monetary Authority of Singapore), amely eleinte rögzített árfolyamot fenntartó valutatanácsként működött. Ezenkívül rendkívül szabályozott bank44

A Temasek több mint negyven vállalatot foglal magába, melyek többek között közüzemi vállalatok, a szingapúri fejlesztési bank, a szingapúri repülőtársaság, valamint a telefontársaság (SingTel). Az óriásvállalat vezetése azonban független a kormánytól, és a világkereskedelemben eredményesen veszi fel a versenyt a multinacionális nagyvállalatokkal is (Vietor 2007).

— 93 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

rendszer és kötvénypiac jellemezte. Az 1970-es évektől egészen 1996-ig a jegybank folyamatosan felértékelte a szingapúri dollárt az USA-dollárral szemben, majd az 1997–1998-as délkelet-ázsiai válság hatására fokozatosan leértékelte azt. Részben a bankrendszer rendkívüli szabályozottságának köszönhető, hogy Szingapúrban egyetlen bank sem dőlt be a délkelet-ázsiai válság hatására, és az ország vesztesége minimális volt a többi kelet-ázsiai országhoz képest. Az 1973-as olajválság megrendítette az olajfinomítással is foglalkozó Szingapúrt, az infláció gyorsan emelkedett, és 1973 és 1974 között 20 százalék között alakult. Ezzel szemben az 1979–1980-as második olajválság kevésbé érintette kedvezőtlenül a szingapúri gazdaságot. A jegybanknak az olajválságot követően sikerült alacsonyan tartania az inflációt, amely 8 százalék körül alakult, majd 1982-re 3 százalék körüli szintre csökkent (World Bank). A válságot követően azonban olyan ázsiai országok – Kína, Malajzia, Thaiföld – kezdtek felemelkedni, amelyek Szingapúrnál sokkal kedvezőbb béreket kínálva el tudták csábítani a külföldi vállalatokat. A szingapúri kormány ezzel szemben nem a bérek leértékelését, hanem a béremelést választotta, azzal a céllal, hogy a külföldi cégek a nagyobb hozzáadott értéket termelő, high-tech gyártást hozzák szingapúri üzemeikbe. 1985-re megugrott a munkanélküliség, és a feldolgozóipari beruházások csökkentek. Az 1980-as évek elején a magas termelékenység biztosítása érdekében létrehozott bizottság a munkáltatók által fizetett hozzájárulások csökkentését és a rugalmasabb bérezésre való áttérést ajánlotta, amivel javították a vállalati versenyképességet. Az intézkedések ösztönzőleg hatottak a növekedésre. Ezekkel a gyors és hatékony stratégiaváltásokkal Szingapúrnak is sikerült az olcsó munkaerőbe befektető külföldi országgá válnia (Vietor 2007).

— 94 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

Az 1975 és 2013 közötti időszakot vizsgálva az egyes szektorok részaránya a GDP-hez hozzáadott értékük alapján nem változott érdemben. A mezőgazdaság részaránya folyamatosan csökkent, 1975-ben 2,2 százalék volt, 1985-re 1 százalék alatti értéket vett fel, 2013-ra pedig mindössze 0,03 százalékát adta a hozzáadott értéknek. Az ipar átlagosan 32 százalékos hozzáadott értéket jelent, amelyből a feldolgozóipar hozzáadott értéke 24 százalék. Az elmúlt negyven évben fokozatos, ám kismértékű csökkenés figyelhető meg az ipari tevékenységben. A legnagyobb hozzáadott értéket a szolgáltatások adják, ez átlagosan a GDP 68 százalékát jelenti. Az ipari szektorral ellentétben a terciális szektorban fokozatos növekedés figyelhető meg, ennek az értéke 2013-ra csaknem 75 százalék volt. 1975-től vizsgálva a textilipar súlya fokozatosan csökkent, ellenben a magasabb szaktudást igénylő gép- és járműberendezések, valamint a vegyi anyagok gyártása növekedett (2-11. ábra). 2-11. ábra: A feldolgozóipar eloszlása ágazatonként Szingapúrban (1975–2011) 100

100

Vegyi anyag Élelmiszer, ital, dohánytermék Gép- és járműberendezés Forrás: World Bank

— 95 —

Egyéb feldolgozóipar Textília, ruházat

2011

2009

2007

2005

2003

2001

10 1999

1997

1995

1993

1991

1989

1987

1985

1983

1981

1979

1977

1975

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Dél-Koreához és Tajvanhoz hasonlóan Szingapúr is olyan oktatáspolitikát folytatott, amellyel eredményesen járult hozzá a szakképzett munkaerő biztosításához, ezzel a vállalati értéklánc magasabb hozzáadott értéket termelő szintjén tudott bekapcsolódni a termelésbe. Az 1980-as években közvetlenül az ipari park mellett – főként német és francia támogatással – kutatási-fejlesztési központot és egyetemeket hozott létre, így a hatékony országból nemcsak hatékony, de az innovációt támogató állam jött létre.45 1950-re Szingapúr már átlépte az alacsony jövedelmű országok szintjét, 1978-tól már a magas-közepes jövedelmű országok közé sorolták, majd egy évtized alatt a magas jövedelmű országok közé lépett (2-12. ábra). 2-12.ábra:AzegyfőreesőGNIalakulása1962-tőlnapjainkigazAtlasmódszerrel számolva Szingapúrban 60 000

USD

USD I.

II.

60 000

III. 50 000

40 000

30 000

20 000

10 000

1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 2014

50 000

Szingapúr Megjegyzés: Az ábrán a függőleges vonalak jelölik a Világbank által kijelölt jövedelemszintek határait. Az ország az I. jelölésű részben alacsony-közepes jövedelműnek, a II. részben magas-közepes jövedelműnek, míg a III. részben magas jövedelműnek számított. Forrás: World Bank

Singapore Economic Development Board: https://www.edb.gov.sg

— 96 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

Gyors növekedéséhez a magas hozzáadott értéket termelő szolgáltatói szektor és a high-tech fejlesztés járult hozzá, amelyek révén a világ élvonalába került. Jelentős volt a külföldi működőtőke-beáramlás is, amit a legmodernebb technológiai környezet és infrastruktúra kiépítésével sikeresen ösztönzött a szingapúri kormány. Összességében elmondható, hogy mindhárom ázsiai országban az állam az oktatás- és iparpolitikáján keresztül sikeresen vonzotta be a külföldi működőtőkét, amelynek köszönhetően az egyes gazdaságok robusztusan növekedtek. Mindhárom országban megfigyelhető a hagyományos mezőgazdasági tevékenység csökkenése és a szolgáltató szektor gyors növekedése. A szingapúri példából kitűnik, hogy a korábban olcsó munkaerőre épülő textilipar részaránya jelentősen csökkent, ezzel szemben a magasabb szaktudást igénylő iparágak, például a vegyipar – Dél-Koreában és Tajvanon az autó- és gépipar – részaránya megtöbbszöröződött. A következőkben az Európai Unió három tagországa, Ausztria, Finnország és Írország felzárkózási folyamatát ismertetjük. Heterogén kiinduló helyzetük miatt a felzárkózás mindhárom országban más tényezők és gazdaságpolitikai lépések eredményeképpen jött létre. A klasszikus felzárkózási folyamat során az eddig ismertetett ázsiai országoktól eltérően az iparosodás csekélyebb állami beavatkozás mellett ment végbe. A gazdasági ciklusok ingadozásait az osztrák gazdaságpolitika sikeresen mérsékelte, a „mágikus ötszög” politikája ugyanakkor stabil intézményi és gazdasági környezetet biztosított. Finnországban a gazdaság szerkezeti átalakulása során az iparosodás a szolgáltató szektor bővülésével azonos időben zajlott le, míg Írországban az aktív fiskális politika, az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás és egyes részpiaci szabályozások tették lehetővé a felzárkózást.

— 97 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2.3. Ausztria: A mágikus ötszög politikája Ausztria gazdasági felzárkózása nem tekinthető lineáris folyamatnak. A háború után, 1945 és 1950 között évi 17 százalékos növekedési ütemmel ismét elérte, és túl is lépte a korábbi legmagasabb éves kibocsátást. Az ötvenes évek elején a stabilizáció megtörte a növekedés lendületét. 1954-től ismét gyors növekedési periódus kezdődött, mely 1960-ig átlagosan 6,4 százalékos ütemű volt. A lendület ugyan csökkent 1960 után, de így is meghaladta az évi 4 százalékot. A 1954 és 1973 között eltelt közel húsz évben a GDP reálértéken két és félszeresére növekedett. Ebben az időszakban az átlagos növekedési ütem 5,3 százalékos volt (Richter és Székffy 1987, p. 23). Ezzel Ausztria sikeresen felzárkózott a nyugat-európai (magas jövedelmi) szinthez. Ausztria 1964-ben érte el az egy főre eső jövedelemben a felső-közép szintet, és 12 év alatt 1976-ra már a magas jövedelmi szintű országok kategóriájába került (Abdon és szerzőtársai 2010, 24). Az 1960-as és 1970-es éveket az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) térnyerése és a párt vezetője, Bruno Kreisky nevével fémjelzett gazdaságpolitika határozta meg. A gazdaságpolitika irányító köreiben a növekedés állt a viták homlokterében, és sokak meggyőződése volt, „hogy a gazdasági-társadalmi szerkezet központi akarattal formálható” (Richter és Székffy 1987, p. 24). Ennek keretében a szociális partnerség intézményét kiterjesztették egyfajta paritásos módszerrel történő egyeztetési rendszerre az oktatás, a területi tervezés, az energiaügy és a közlekedés stratégiai kérdéseinek megvitatásában. A kompromisszumon alapuló ausztro-keynesianizmus gazdaságpolitikája segítette a felzárkózást. A gazdaságpolitikai gyakorlatot az jellemezte, hogy az egységes és átfogó gazdaságpolitikai stratégia kialakulását a pártok, valamint az üzleti érdekcsoportok közötti kompromisszumokra törekvő együttműködés alapozta meg. A másik meghatározó elem az európai integrációs folyamatba való bekapcsolódás igénye volt. Az ausztro-keynesianizmusként meghatározott gazdaságpolitika pillérei a külső egyensúly biztosítása, a költségvetési egyensúly — 98 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

fenntartása, a foglalkoztatás növelése, a gazdasági növekedés élénkítése és az árstabilitás fenntartása. Erre az ötös célrendszerre terjedt el a „mágikus ötszög”46 elnevezés. A hagyományos, keynesi stabilizációs politika kiegészült a növekedési politikával, és ezzel egy új megközelítéshez vezetett. Az ausztro-keynesianizmus eszerint egy olyan társadalmi-gazdasági reformkoncepció, amelynek célja a piacgazdaság lényegéből adódó bizonytalanság mérséklése és a döntéshozók szempontjainak kiegyensúlyozott érvényesítése, amely hozzájárul a gazdasági várakozások stabilizálásának biztosításához. Ezért ez a gazdaságpolitika nem az egyéni gazdasági cselekvések utólagos korrigálására törekszik, hanem magának a döntési folyamatnak a befolyásolására irányul. Mivel minden gazdaságpolitikai kezdeményezés óhatatlanul olyan egyedi stratégiákba ütközhet, melyek végül is alááshatják az érvényesülését, ezért kiemelt figyelemmel kísérik a gazdasági intézkedések egyes érdekcsoportokra gyakorolt hatását. Ez a megközelítés kiemeli, hogy az állami gazdaságpolitika sikere a kompromisszumkészségen alapul. Olyan intézményeket feltételez, amelyek mindenekelőtt a gazdaság különböző szereplői közös érdekeit hangsúlyozzák, és a kompromiszszumok kialakulását szolgálják (Richter és Székffy 1987, pp. 30–31). A követett gazdaságpolitika eredményeként a konvergencia időszakát az egy főre jutó GDP növekedése, a foglalkoztatottsági adatok javulása, a bérek emelkedése, a termelékenység növekedése, az export bővülése és a termelés kezdődő szektorális átalakulása jellemezte. A felzárkózás időszakában a gazdaság szerkezeti átalakulását mutatja az egyes ágazatokban foglalkoztatottak arányának 1964 és 1977 közti változása (2-13. ábra). A szerkezeti átalakulás során a mezőgazdaságban és az erdészetben dolgozók aránya jelentősen, az iparban foglalkoztatottaké enyhén csökkent a foglalkoztatottak létszámán belül. A szolgáltató szektorban mind a piaci, mind a közszolgáltatások esetében jelentősen bővült a foglalkoztatás: közel másfélszeresére emelkedett a munkavállalók száma (1068, illetve 1426 ezer fő, WKO-Statistik).

http://countrystudies.us/austria/87.htm

— 99 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2-13.ábra:SzektorálisátalakulásAusztriában(1964–1977) 100

100

1964 1977 GDP-ből való részesedés Mezőgazdaság

1964 1977 Foglalkoztatásban való részesedés Ipar

Szolgáltatás

Forrás: WIFO (1981)

Ugyanebben az időszakban a szektorok GDP-n belüli arányváltozása a foglalkoztatási folyamatoktól kissé eltérően alakult. A gyors felzárkózás során a mezőgazdaság GDP-n belüli aránya csökkent, míg az iparé és a szolgáltató szektoré növekedett. A gazdaság szerkezetének átalakulását a GDP százalékában a 2-1. táblázat mutatja be. A mezőgazdaság és az erdészet részesedése a GDP-ből 7,5 százalékról 5,4 százalékra csökkent. Az ipari termelés aránya 42,3-ről 44,5-re emelkedett, a szolgáltatás szektor közel azonos mértékben járult hozzá az össztermeléshez mindkét évben (50,1 és 50 százalék). Az időszakban az export bővülése nagyban hozzájárult a GDP növekedéséhez. Az export GDP-hez viszonyított aránya 21,4 százalékról 26,9 százalékra emelkedett. Az export összetételében változást a könynyűipari (textilipar, papírgyártás) termékek irányából az elektronikai cikkek kivitele felé való elmozdulás jelentett.

— 100 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

2-1.táblázat:AGDPmegoszlásaágazatokszerint Ágazat

1964

1976

Változás

Mezőgazdaságéserdészet

7,5

5,4

–2,1

Bányászat

1,2

0,6

–0,6

Élelmiszeripar

4,8

4,5

–0,3

Textil és ruházati ipar

2,9

2,7

–0,2

Fafeldolgozás

1,8

2,2

0,4

Papírgyártás

2,7

2,1

–0,6

Vegyipar

1,8

2,8

Olajipar

1,6

1,9

0,3

Üvegáru gyártása

2,1

–0,1

Alapvetőfémek

1,8

2,7

0,9

Fémfeldolgozás

9,3

10,8

1,5

Energia és vízellátás

2,6

3,2

0,6

Építőipar

9,7

–0,7

Kereskedelem

12,5

13,2

0,7

Vendéglátás

3,7

2,9

–0,8

Közlekedés és hírközlés

4,8

5,4

0,6

Vagyonkezelés(bank,biztosítás)

5,9

9,1

3,2

Egyéb szolgáltatás

7,9

5,4

–2,5

Közszolgáltatás

15,3

–1,3

Forrás: Skolka (1985), p. 734.

A munkanélküliségi ráta az időszakban végig alacsony maradt: 1964-ben 2,8 százalék, míg 1976-ban 2 százalék volt. A gazdaságpolitikával összhangban a kormányzat oktatási programjával (iskolaépítési program, felsőoktatási reform) és munkajogi intézkedéseinek sorával (munkahelyi demokrácia, munkakörülmények javítása, 40 órás munkahét bevezetése, táppénzszabályok) is hozzájárult a felzárkózáshoz (Kreisky 100). Az osztrák modell sikere különösen a hetvenes évek válságai nyomán vált nyilvánvalóvá, amikor az osztrák gazdasági eredmények jelentősen stabilabbnak mutatkoztak az OECD-országok szerényebb eredményeihez képest. A gazdasági ciklus ingadozásait az osztrák gazdaságpolitika sikeresen mérsékelte, és gyorsabb volt a hullámvölgyekből való kilába— 101 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

lás üteme is. Ebben segítettek az osztrák gazdaság nyitottsága, a német gazdasághoz való szoros kapcsolódása, a gazdaság és az ipar szerkezetének, méretjellemzőinek kedvező alakulása, valamint a jól időzített gazdaságpolitikai lépések. A sajátos, paritásos politikai struktúra az intézményrendszerben is stabilizáló tényező volt, biztosította a gazdaság intézményi hátterének stabilitását.

2.4. Finnország Finnország a 20. század első felében még az egy főre jutó GDP alapján szegény, főként mezőgazdasági termelésen alapuló gazdaságnak számított, majd a század második felében az iparosodással és a szolgáltató szektor előtérbe kerülésével sikeres gazdasági felzárkózást hajtott végre az EU15 tagállamaihoz (Hjerppe 1987). Finnország gazdasági felzárkózása már az 1900-as évek elején elindult, és az 1960-as évektől gyorsult fel. A felzárkózás kezdetben lassú konvergenciában valósult meg, melyet mindkét világháború jelentősen lerombolt, így az igazi gazdasági fordulat csak az 1960–1980-as években teljesedhetett ki. Az időszak során az olajválságok sem vetették vissza érdemben a lendületet, ezáltal fejlettségi szintben ekkor érte utol az Európai Unió tagállamait (2-14. ábra). A finn gazdaság a szerkezeti átalakulás tekintetében más utat járt be a múlt században a fejlett európai országokhoz képest: az iparosodás később ment végbe, így az ipari szektor GDP-arányos termelésének csökkenése is jóval később kezdődött el.47 Ráadásul a munkaerő a mezőgazdaság felől nemcsak az ipari termelésbe, hanem a szolgáltató szektorba is áramlott, így az EU15 országaival ellentétben itt nem lehet egymástól külön elhatárolni iparosodási és iparosodás utáni szakaszokat (Hjerppe és szerzőtársai 2006). A háborúk utáni iparpolitika különálló intézkedéseket foglalt 47

Az iparosodás később kezdődött, mint Svédországban vagy az EU15 országaiban, így miközben több nyugat-európai országban a feldolgozóipar jelentősége már korábban mérséklődni kezdett, a finn GDP-arányos ipari termelés még az 1970-es években sem csökkent.

— 102 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

magába, majd az 1970-es évek végén napvilágot láttak az első tényleges iparosítást támogató programok is, és ettől kezdve felerősödött a kormányzati szerepvállalás az ipar területén (Botos 2010). Az iparpolitika csak részben járult hozzá a felzárkózáshoz, ugyanakkor a későbbi időszak gazdasági folyamataiban jelentős szerepe volt. 2-14.ábra:AzegyfőrejutóGDPalakulásaFinnországban,Svédországban, illetve az EU15 országaiban 1960 és 2000 között 45 000

USD (2005-ös árfolyamon)

45 000

40 000

35 000

30 000

25 000

20 000

15 000

10 000

5 000

0 1960

1970 Finnország

1980 Svédország

1990

2000

EU15

Forrás: World Bank

A gyors konvergencia időszakában a finn gazdaság szerkezete is jelentősen átalakult. 1945 és 1980 között a mezőgazdasági termelés aránya a GDP-ben jelentősen csökkent (42 százalékról 10 százalékra), és ezzel egy időben mind az ipari termelés, mind a szolgáltató szektor aránya növekedett (2-15. ábra, felső). Ugyanakkor 1980 és 2003 között már csak a szolgáltatások részaránya növekedett, amely azonban lényeges eltolódást jelentett a szektor felé. A három szektor közül az ipari termelés növekedési hozzájárulása volt a legjelentősebb a felzárkózást megelőzően, azonban a konvergencia időszaka alatt (1965 és 1980 között) és azt követően is az ipari termelés gyors növekedése csak részben magya— 103 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

rázta a GDP növekedését, mivel a szolgáltató szektor növekedésének is elengedhetetlen hatása volt (2-15. ábra, alsó). 2-15.ábra:Agazdaságiszerkezetalakulása(felsőábra) ésafőbbszektorokévesátlagosnövekedésihozzájárulása(alsóábra) Finnországban 1945 és 2003 között 100

100

0 1945

1965 Mezőgazdaság

2,5

1980 Ipar

2003 Szolgáltatás

2,5

2,0

1,5

1,0

0,5

0,0

1945–1965 Mezőgazdaság

1965–1980 Ipar

1980–2003 Szolgáltatás

Forrás: Hjerppe és szerzőtársai (2006), 11. és 14. oldal táblázatai alapján

— 104 —

0,0

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

Az Európai Unióhoz való csatlakozás a gazdasági felzárkózásnál némileg később, 1995-ben valósult meg, amikor a Szovjetunió felbomlását követően megszűnt annak politikai befolyása Finnország felett. A finn gazdaság fokozatosan ledolgozta fejlettségi lemaradását, mígnem az 1990-es évek válsága átmenetileg újra megnövelte a különbséget az EU15-országokhoz képest. Az 1997 utáni gyors növekedéssel Finnország ismét felzárkózott, ami annak az iparpolitikának köszönhető, amely belátta, hogy a finn ipar szerkezeti problémákkal küzd, vagyis túl nagy hangsúlyt fektet a hagyományos iparágakra, mint például az erdészetre és a faiparra. Ezért az 1990-es években az ipari termelés a tudás- és technológiavezérelt ágazatok felé mozdult el, mely folyamatnak és ehhez kapcsolódóan a tudás alapú szolgáltató szektornak forrásokkal és szabályozással való támogatását a kormányzat is központi feladatának tekintette (Botos 2010). A tudásintenzív szolgáltató szektorra való áttérés elengedhetetlen feltétele volt az oktatás fejlesztése is, amely már jóval korábban, az 1960-as években elindult. A folyamat eredményeként alakult ki a ma is sokat emlegetett finn oktatási modell, amelynek köszönhetően a 2000 óta végzett PISA-felmérések alapján eredményes és magas színvonalú oktatás zajlik Finnországban. A szellemi tőke gyarapítása a felzárkózás második hulláma óta is különösen fontos terület a finn gazdaságpolitika számára. Mindennek köszönhetően Finnország napjainkban gazdag, magas életszínvonalat biztosító jóléti államnak számít, ahol a kormányzat jelentős szerepet játszik a gazdasági fejlődésben, és ahol a szociális biztonság, az egészségügy, illetve az oktatás is magas színvonalú. Összegezve: Finnország gazdasági felzárkózását az 1965 és 1980 közötti időszakban az ipari termelés gyors növekedése csak részben magyarázza, mivel a szolgáltató szektor bővülésének is jelentős hatása volt a gyorsabb GDP-növekedésre. Továbbá az ipari termelés és a szolgáltatások növekedési hatása az 1900-as évek utolsó két évtizedében is pozitív volt, így az 1990-es évek válsága miatti hátrányt az egy főre jutó GDP-ben szintén ledolgozták. A finn kormányzati iparpolitika az időszak egészében támogató volt, de igazán jelentős hatása azóta van a gazdasági növekedésre, amióta a tudás alapú gazdasági modell irányába mozdult el. — 105 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2.5.Írország(1975–1990) Írország 1990-ben zárkózott fel a magas jövedelműnek tekintett államok sorába. 1990-re az egy főre eső GDP meghaladta a 14 ezer dollárt, szemben a vizsgált időszakba eső felzárkózási folyamat kezdetével, amikor csupán 3 ezer dollár körül alakult, és az ország még csak az alsó-közép jövedelmi szinthez tartozott.48 Az egy főre eső GDP alakulásából (2-16. ábra) látható, hogy az ír gazdaságban, ahogy azt Barry (2003) is megállapítja, az 1980-as évek közepén erős növekedési fordulat indult meg. 1985 és 1990 között átlagosan 4,5 százalékkal növekedett az egy főre eső GDP, míg 1979 és 1984 között csupán 1,6 százalékkal. 2-16.ábra:Afelzárkózásifolyamat(aGDP/főalakulása) 10

USD, folyó áron

13 000

11 000 9 000

7 000

5 000 3 000

1 000

Egy főre eső éves GDP-növekedés

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

1977

1976

–1000 1975

–2

15 000

–3000

Egy főre eső GDP (jobb skála)

Megjegyzés: Az ábrán a vízszintes vonal jelöli a magas jövedelemszintnek megfeleltethető egy főre jutó GDP értékét (12 000 USD). Forrás: World Bank

Az ír gazdaság növekedése azonban ekkor nem torpant meg, hanem igen dinamikus, 1990 és 1995 között 5 százalékos, míg 1996 és 2000 között megközelítőleg 10 százalékos növekedési ütemmel bővült tovább, amelyben az általunk vizsgált időszak tapasztalataiból levonható tanulságok felhasználása a kormányzati politikák alakítása során és a fokozódó működőtőke-, valamint EU–forrás-beáramlás is meghatározó szerepet játszott. Jelen fejezetben azonban kifejezetten a magas jövedelmű országok köréhez való felzárkózás körülményeit vizsgáljuk.

— 106 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

A Felipe (2012) által meghatározott felzárkózási időszakban a nemzetközi környezet változékonyan alakult. Írország szempontjából több jelentős esemény is történt: 1973 elején az Európai Gazdasági Közösség (EGK) első bővítése során felvételt nyert az Egyesült Királyság, Dánia és Írország. A bővítés Írország számára az exportpiacok bővülését jelentette. Emellett a csatlakozás az EU-források beáramlása révén is hozzájárult az ír gazdaság felzárkózásához. Az 1970-es évek olajválságai az olaj hordónkénti árának markáns emelkedését, majd a válságokat követő olajáresés után az 1980-as évek közepéig tartó olajbőséget eredményeztek. Az olajválságok negatív hatásait az ír kormányzat fiskális politikai intézkedésekkel igyekezett ellensúlyozni. Írország gazdasága a felzárkózási időszak során nyitottabbá vált, amelyben az export növekvő súlya – a felzárkózási időszak során GDP-arányosan 16 százalékponttal, 38-ról 54 százalékra emelkedett a kivitel – fontos tényező volt (2-17. ábra). Korábban, az 1960-as és az 1970-es évek első felében a gazdaság többek között a magas járadékvadászat, a protekcionista gazdaságpolitika – ami nem is az alacsony exportrátában, mint inkább az alacsony hozzáadott értékű mezőgazdaság magas export-hozzájárulásában jelent meg –, valamint a mezőgazdaság túlsúlya miatt a többi európai országhoz képest gyengébben teljesített (Ó Gráda és O’Rourke 1996). Ezen tényezők elhúzódó hatásai a felzárkózási időszak elején is visszafogták a gazdasági teljesítményt a kedvezőtlen külső környezet makrogazdaságot destabilizáló hatásai mellett. Túl azon, hogy az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás a gazdaság megnyitása melletti erős elköteleződést jelezte, új exportpiacokat49 is jelentett az addig főként csak az Egyesült Királysággal kereskedő Írország számára. Az exportszektor növekedése a külföldi tulajdonú vállalatok foglalkoztatásának mintegy 25 százalékos növekedését eredményezte (Powell 2003). Fontos hozadéka a csatlakozás49

A csatlakozásnak köszönhetően elérhetővé vált az EU15-nek nevezett csoportosulás országainak piaca, így Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország (korábban az Egyesült Királyságba irányult az export nagy része).

— 107 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

nak emellett, hogy vonzóbb befektetési célponttá tette Írországot, így intenzív működőtőke-beáramlás valósulhatott meg, amely elindította a gazdaság szerkezeti átalakulását (2-18. ábra) és a magasabb hozzáadott értékű feldolgozóipari termelés, valamint a gyorsabban növekvő, kontinentális piacok felé fordulást (Barry és szerzőtársai 1999). 2-17. ábra: A gazdasági nyitottság, azexportésavásárlóerő-paritásalakulása 120

A GDP százaléka

US = 1

0,9

110

0,8

100

0,7

0,6

0,5

70 0,4

0,3

Exportvolumen

Vásárlóerő-paritás (jobb skála)

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

0,1 1977

30 1976

0,2

1975

Nyitottság

Megjegyzés: A gazdasági nyitottság az export és import együttes aránya az adott évi GDP-hez képest. Forrás: World Bank, The Penn World Table

Az első olajválságot követően az 1980-as évek közepéig az ír kormányzatok expanzív keresletösztönző – prociklikus – fiskális politikát folytattak. A kormányzat jelentős fiskális deficiteket halmozott fel a tőkeakkumuláció növelése (2-19. ábra), a nemzeti bérmegállapodások miatt növekvő bér jellegű kiadások és a növekvő munkanélküliség lassítása érdekében növekedő kormányzati szektor miatt (Powell 2003). Erre vála— 108 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

szul az 1980-as évek elején a költségvetési kiadások csökkentése helyett magasabb adóterhekkel igyekeztek a költségvetést szufficitessé tenni. 2-18.ábra:AGDPtermelésioldalánakváltozása 100

100

Mezőgazdaság

Ipar

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

1977

1976

1975

Szolgáltatás

Forrás: EU Klems

A deficit azonban ennek ellenére fennmaradt, hiszen a fiskális politika továbbra is prociklikus volt, így az a gazdaság szűkülése irányába hatott. Ezek eredményeképpen a GDP-arányos államadósság tovább növekedett, így 1987-ben – amikor az államadósság elérte a 107 százalékot – kiadáscsökkentéssel biztosítottak teret az adóterhek jövőbeli mérséklésének, mely bizonyos korábbi okokra visszavezethető – munkaerőpiaci egyensúlytalanságot is okozó – magas reálbérek korrekciójához és a 17 százalékra emelkedő munkanélküliség csökkenéséhez vezetett. A kedvező munkaerőpiaci fordulatot a költségérzékeny szolgáltató szektor foglalkoztatásának bővülése és a belföldi tulajdonú feldolgozóipari foglalkoztatás növekedése kísérte (Barry 2003).

— 109 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2-19.ábra:AGDPfelhasználásioldalánakváltozása 100

A GDP százaléka

100

Végső fogyasztás

Bruttó állóeszköz-felhalmozás

1990

1989

1988

1987

1986

1985

–20

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

1977

1976

1975

–20

Nettó export

Forrás: World Bank

A kiadáscsökkentés ugyanakkor számos beruházást bizonytalanná tett (például a telefonhálózat modernizálását), amit az uniós források beáramlásának felgyorsulása mentett meg. További támogatást jelentett, hogy az 1987-től kezdődő időszakban a források közel megduplázódtak. Fontosnak tekinthető továbbá néhány egyedi, állami szabályozásváltoztatás is: a légiforgalom deregulációja, valamint a telekommunikációs hálózat fejlesztése50 hozzájárult a turizmus és a szállítmányozás növekedésén, valamint a külföldi vállalatok betelepülésén keresztül a növekedés felgyorsulásához. A légiforgalmi szabályozás liberalizálása 1986-ban a turisták számának megduplázódását okozta a következő évtizedben, míg a digitális telefonhálózat kiépítése és annak agresszív árazáson alapuló működtetése olyan vállalatokat is telephelynyitásra 50

A telekommunikációs hálózat fejlesztése 1979-ben egy újonnan létrehozott hatóság vezetésével került végrehajtásra. Később a hálózatot az intézmény üzleti alapon üzemeltette, és nemzetközi telekommunikációs szolgáltatásainak árazásával nyerte meg vásárlóit.

— 110 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

ösztönzött, amelyek egyébiránt nem folytattak gazdasági tevékenységet az országban (Barry 2000). Összegzésképpen elmondható, hogy Írország felzárkózását a vizsgált időszakban a nettó export jelentős növekedése, az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás, az ennek nyomán beáramló fejlesztési célú támogatások és működőtőke, valamint egyes intézményi és szabályozási változások támogatták. A gazdaság klasszikus felzárkózási folyamaton51 ment keresztül, amely az időszakban jelentős külgazdasági nyitottságot ért el. Az EGK-hoz való csatlakozás nemcsak ezt, de a külső források beáramlását is felgyorsította, melynek köszönhetően jelentős – az ország vonzerejét növelő – infrastrukturális fejlesztések mentek végbe. A kormányzat prociklikus fiskális politikájának sikertelensége az ország magas államadósságában, a magas adók miatt versenyképtelenné váló belföldi ipari vállalatokban és a bért terhelő járulékok magas szintje miatt magas munkanélküliségben tükröződött. E folyamatokat kiadáscsökkentéssel – és így a jövőbeli adócsökkentések reményével – megfordítva a gazdasági növekedés az 1980-as évek közepétől felgyorsult. A következőkben a közép-kelet-európai régió országai közül részletesen ismertetjük Szlovákia és Lengyelország felzárkózását, mely a 2007-es pénzügyi válság kezdetéig gyors ütemben zajlott, a válság kitörés után pedig lelassult. A már megismert európai országoktól eltérő konvergenciafolyamatok között említhető, hogy a hitelből finanszírozott fogyasztás és beruházás növekedési hozzájárulása magas volt, illetve a Great Moderation kedvező hatásaiként a régióba nagy mennyiségű tőke áramlott.

2.6. A közép-kelet-európai régió felzárkózása Közép-Kelet-Európát a kilencvenes évektől egészen a 2008-ban kezdődő globális gazdasági válságig rendkívül gyors növekedés jellemezte, amit a kedvező globális gazdasági környezet mellett a nyugat-európai 51

Az alacsony hozzáadott értékű mezőgazdasági termelés felől a hangsúly a magas hozzáadott értékű ipari termelés és szolgáltatás felé tolódott el.

— 111 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

jövedelmi szintekhez való felzárkózásba vetett bizalom növekedése is támogatott. A régió egészét tekintve a növekedés átlagosan 6 százalék közelében alakult, ami hozzájárult a jövedelmek emelkedéséhez. Az Európai Unióhoz történő 2004-es csatlakozás igazi mérföldkőnek számított ezekben az országokban. A pénzügyi piacok optimizmusának növekedése a régióban közvetlen hozzáférést biztosított a magánfinanszírozáshoz, lehetővé téve az országoknak, hogy az IMF által nyújtott hitelprogramok helyett más forrásból biztosítsák a gazdaság finanszírozását. Ugyanakkor a gazdasági reformok ebben az időszakban általában lelassultak, az erőteljes növekedést a hitelből finanszírozott fogyasztás és beruházás támogatta, melyek eredményeként a külső egyensúlyi hiány rendkívül megemelkedett. A 2008-ban kezdődő globális gazdasági válság következtében a régió hatalmas kibocsátási veszteségeket szenvedett el, valamint a konvergenciába vetett bizalom is mérséklődött (IMF 2014).

2.6.1. Gazdasági növekedés és a gazdasági szerkezet alakulása

Tanulmányunkban a Magyarországgal egy régióba tartozó országok közül Lengyelország és Szlovákia konvergenciafolyamatát vizsgáljuk 2002-től napjainkig, a régióra is erőteljes hatást gyakorló drámai átalakulási időszakok és a sorozatos feltörekvő piaci válságok lezárulása után. Szlovákia és Lengyelország esetében két periódust különíthetünk el a vizsgált időszakban: 2007–2008-ig gyors felzárkózás jellemezte mindkét országot, majd a válság kitörése után a konvergenciafolyamat lelassult (2-20. ábra). Az első periódusban megfigyelhető gyors konvergenciát több tényező is támogatta. Egyrészt a korábbi időszakokban jellemző drasztikus gazdasági átalakulás lezárult. A termelési tényezők átcsoportosítása, valamint az európai egységes piachoz való csatlakozás kedvezően hatott a gazdasági növekedésre. Másrészt a globális gazdasági fellendüléssel párhuzamosan a régió tőkevonzó képessége felértékelődött, az időszakban nagymértékű tőkebeáramlás volt megfigyelhető. A termelési — 112 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

2-20.ábra:AzegyfőrejutóGDP(USD)alakulásaésareálGDPnövekedése 20 000

USD

15 000

10 000

6 4

5000

0 –2

-5 000 –10 000

–4 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

–6

Reál GDP – Szlovákia (jobb skála) Reál GDP – Lengyelország (jobb skála) Egy főre jutó GDP – Szlovákia Egy főre jutó GDP – Lengyelország Forrás: World Bank

tényezők átcsoportosítása, valamint az egységes piachoz való csatlakozás egyszeri hatásként értelmezendő, míg a masszív tőkebeáramlás egészen a 2008-ban kezdődő válságig jellemezte az országokat. A globális pénzügyi válság kitörése után a konvergenciafolyamat lelassult, és a korábbi évektől eltérően sokkal mérsékeltebb ütemben folytatódott (EBRD 2013). 2-2.táblázat:AreálGDPnövekedéseavisegrádiországokban és az Európai Unióban Lengyelország

Szlovákia

Csehország

Magyarország

Európai Unió

Átlagos növekedés 1991–2003között(%)

3,4

4,1

1,1

2,3

2,2

Átlagos növekedés 2004–2014között(%)

4,0

2,4

1,3

1,1

Átlagos növekedés 1991–2014között(%)

3,7

4,1

1,7

1,8

1,7

EgyfőrejutóGDP 1991(USD)

2193

2680

2867

3334

16422

EgyfőrejutóGDP 2004(USD)

6640

10655

11668

10254

27719

EgyfőrejutóGDP 2014(USD)

14343

18501

19530

14029

36423

— 113 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2002-től kezdődően a két ország GDP-növekedését tekintve Szlovákiában az átlagos növekedés 4 százalék közelében alakult, míg Lengyelországban némileg alacsonyabb, átlagosan 3,7 százalékos növekedési ütem valósult meg. Utóbbi esetében az időszak elején tapasztalható mérsékelt növekedés főként a korábbi szigorú fiskális intézkedések eredménye. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Lengyelország volt az egyetlen európai gazdaság, amely a 2008-ban kezdődő pénzügyi válság során elkerülte a recessziót. A növekedés fenntarthatóságát a reálárfolyam leértékelődése, az erős belső piac, a nemzetközi kereskedelemmel szembeni alacsony kitettség, a háztartások és vállalatok mérsékelt adóssága, valamint az ösztönző fiskális és monetáris politikai intézkedések támogatták (Piatkowski 2013). Szlovákia esetében a 2009-es 5 százalék körüli visszaesés nemzetközi összehasonlításban is jelentősnek számított, ugyanakkor a következő évben a GDP-növekedés már pozitív tartományba fordult. A gazdasági fejlődés egyik legszembetűnőbb jelensége a gazdasági tevékenység szerkezetének átalakulása, vagyis a szektorok súlyának változása. A folyamat első fázisában az ipar és a szolgáltatások szerepe növekedik, míg a mezőgazdasági termelés csökken. A következő szakaszban a szolgáltatások tovább emelkednek az ipar és a mezőgazdaság rovására. A lengyel és szlovák gazdaság szerkezeti átalakulását tekintve (2-21. ábra) az látható, hogy a vizsgált időszak alatt a mezőgazdasági termelés aránya a GDP-ben nagyon alacsonyan alakult, és az évek alatt csekély mértékben, de tovább mérséklődött. Ezzel egy időben mind az ipari termelés, mind a szolgáltató szektor aránya magas, sőt az utóbbi esetében 2008 után mindkét országnál enyhe bővülés volt megfigyelhető. Az ipari termelés továbbra is jelentős mértékű mindkét vizsgált országban, ugyanakkor a következő évtizedekben a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan fokozatosan csökkenhet a szektor szerepe. Szlovákia a gazdasági szerkezetváltás során iparában erőteljesen specializálódott az autógyártásra.

— 114 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

2-21.ábra:Agazdaságiszerkezet(termelésioldal) alakulásaaGDParányában

100

Lengyelország

100

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

Mezőgazdaság

100

Ipar

Szolgáltatás

Szlovákia

100

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

Mezőgazdaság

Ipar

Forrás: World Bank

— 115 —

Szolgáltatás

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A bruttó hazai termék felhasználási oldalát vizsgálva látható, hogy a nettó export az időszak nagy részében negatívan járult hozzá a gazdasági növekedéshez. A beruházások GDP-arányos alakulása Lengyelország esetében 20 százalék körüli volt a teljes időszak során, és így elmaradt a szlovákétól, ugyanakkor a fogyasztás enyhén 80 százalék fölötti aránya meghaladta a szlovák kibocsátáshoz mért fogyasztási arányt. A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan a szolgáltatási szektor szerepe növekszik. A 2-22. ábra a szolgáltató szektor súlya és a gazdaság fejlettsége közötti kapcsolatot mutatja be az EU országait vizsgálva (Luxemburg kivételével). A kevésbé fejlett országokban – ahol az egy főre jutó GDP alacsonyabb – a szolgáltató szektor aránya is alacsonyabb, míg a fejlettebb országokban – ahol az egy főre jutó GDP magasabb – a szolgáltató szektor is nagyobb súlyt tesz ki a bruttó hazai termékben. A becsült lineáris egyenes is ezt az összefüggést mutatja, vagyis a szolgáltatások arányának növekedése együtt jár a gazdasági fejlődéssel. Lengyelország és Szlovákia esetében is elmondható, hogy a szolgáltatási szektor súlya az EU fejlettebb országaihoz hasonlítva jelentősen alacsonyabb, valamint az átlagos egy főre jutó GDP tekintetében is a középmezőnyben tartózkodnak. A gazdasági tevékenység szerkezetének átalakulása a szektorban foglalkoztattak arányának változását is okozza. A mezőgazdasági termelés GDP-n belüli arányának csökkenésével párhuzamosan a mezőgazdaságban dolgozók aránya is mérséklődött az évek során (2-23. ábra). Ezzel egyidejűleg a szolgáltatási szektorban dolgozók aránya fokozatosan emelkedett, és különösen a válság utáni időszakban látszik kiemelkedőbb növekedés. Lengyelország és Szlovákia esetében is elmondható, hogy az iparban dolgozók aránya nem változott érdemben a vizsgált időszak alatt. Utóbbi esetében ez az arány 40 százalék közelében alakult, míg Lengyelországban némileg alacsonyabb, 30 százalékos az iparban foglalkoztatottak aránya. Az építőiparban foglalkoztatottak számában enyhe bővülés tapasztalható mindkét országban. A feldolgozóiparban dolgozók esetében a válság következtében némi mérséklődés jelentkezett, azonban a következő években újra nőni tudott az itt dolgozók aránya. — 116 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

A szolgáltató szektor aránya GDP-ben, 2002–2014 átlag

2-22.ábra:AszolgáltatószektorésazegyfőrejutóGDPközöttikapcsolat 85

% Ciprus

Lettország

Franciaország Egyesült Királyság Belgium Hollandia Olaszország Dánia

Görögország

Litvánia

Németország

70 65

Portugália

Horvátország Bulgária

Észtország Magyarország

Szlovénia

Lengyelország

Szlovákia

Spanyolország

Svédország

Ausztria

Írország

Finnország

Csehország Málta

Románia

50 12 000

17 000

22 000

27 000

32 000

37 000

42 000

47 000

GDP/fő vásárlóereje, 2002–2014 átlag (jelenlegi nemzetközi dollár)

Forrás: World Bank

2-23.ábra:Afoglalkoztatottságalakulásaakülönbözőágazatokbanateljes foglalkoztatottság arányában 70

70 60

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

Lengyelország

Szlovákia

Foglalkoztatottak aránya a szolgáltatási szektorban Foglalkoztatottak aránya az iparban Foglalkoztatottak aránya a mezőgazdaságban Forrás: Eurostat

— 117 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az ipar súlya a termelésben továbbra is jelentősnek tekinthető mindkét országban, és az ipari termelést jelenleg is nagy területi eltérések jellemzik. A nagyvárosok és környékeik a legjelentősebb térségek, ugyanis a szakképzett munkaerő, az infrastruktúra fejlődése és az átalakuló iparszerkezet vonzza a külföldi tőkét (KSH 2007). Németországhoz közeli fekvésükből adódóan Lengyelország nyugati területei a legfejlettebbek, és jelentős mértékben vonzzák a külföldi befektetőket, míg a hagyományos ipari térségek nem hatékony nehézipari termelése komoly problémákat okoz. A főként mezőgazdasági termelést folytató északkeleti területek a legelmaradottabb térségek. Szlovákia a kedvező földrajzi helyzet, az olcsó munkaerő és az adókedvezmények következtében számos befektetőt vonz az országba, főként a gépjárműgyártásban, illetve az elektronikai és gépiparban (Beblavy 2010). Szlovákia az ezredforduló után az egyik leggyorsabban fejlődő autógyártó országgá vált. A fejlődés elsősorban Pozsony környékére koncentrálódott, így a hagyományos nehézipari termelés visszaesésével, ami jellemzően az ország középső részén és keleten éreztette hatását, kiéleződtek a területi különbségek. Ez a különbség a jövedelmekben és a munkanélküliségi rátákban is megmutatkozott. A szerkezeti változások további szükségességére hívja fel a figyelmet, hogy a strukturális munkanélküliség mindkét országban magas szinten maradt.

2.6.2. A kormányzati politika szerepe a felzárkózásban

Szlovákiában a második Dzurinda-kormány 2002-től számos átfogó intézkedést hozott (Beblavy 2010). A fiskális konszolidáció és a mélyreható strukturális reformok a költségvetési hiány javítását, valamint a hosszú távú költségvetési fenntarthatóságot célozták. A maastrichti kritériumok teljesítése a gazdaságpolitika legfontosabb célja lett. Ennek eredményeként Szlovákia 2005-ben belépett az ERM II-be, hogy felkészüljön az euro 2009-es bevezetésére. A fiskális konszolidáció üteme 2002 és 2003 között kiemelkedő volt (2-24. ábra), ennek ellenére 2004 és 2008 között az országgal szemben túlzottdeficit-eljárás folyt. Lengyelország 2002 és 2007 között szintén sikeresen csökkentette költség— 118 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

vetési hiányát, ennek eredményeként 2008-ban kikerült a négy évvel korábban indult túlzottdeficit-eljárás alól, azonban 2009-ben a megugró deficit következtében az Európai Bizottság újraindította az eljárást az országgal szemben, amelyet végül csak 2015-ben oldott fel. Szlovákiában a lengyelhez hasonlóan magasan alakult a költségvetési hiány a válság kitörése utáni években, ezért az Európai Bizottság 2009-ben itt is újraindította az EDP-t, amit 2014-ben helyezett hatályon kívül. A két ország válság alatti fiskális politikájában érdemi különbség, hogy míg Szlovákia gazdasága jelentősen visszaesett, addig a lengyel gazdaság kibocsátása nem csökkent, így a hiány inkább kontraciklikus politikának tudható be. 2-24. ábra: A költségvetési hiány alakulása 0

–1

–2

–3

–4

–5

–6

–7

–8

–9

2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 Lengyelország

–9

Szlovákia

Forrás: Eurostat

A szlovák kormány a költségvetési deficit csökkentése mellett komoly gazdaságpolitikai változtatásokat is bevezetett. 2004-ben az állami kiadások hatékonyságának és eredményességének növelését célzó strukturális reformcsomag bemutatására került sor. A reformcsomag első — 119 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

lépéseként a szlovák kormány bevezette az egykulcsos adózást. A jövedelemadót, a társasági adót és az áfát is egységesen 19 százalékban állapították meg. Az egyszerűsített adózás és a külföldi stratégiai beruházóknak nyújtott kedvezmények következtében vállalkozóbarát környezet alakult ki, emellett a fekete- és szürkegazdaság is visszaszorult. A reformcsomag következő lépéseként a szociális politika átalakítását tűzték napirendre, melyben a kormány a foglalkoztatottság növelésére és a nyugdíjreformokra koncentrált. A nyugdíjkorhatárt mindkét nemnél 62 évre emelték, emellett a szlovák lakosság a nyugdíjjárulékai egy részével saját tőkeszámlán is takarékoskodhatott. A reformcsomag intézkedései az egészségügyet is érintették, ugyanakkor a legnépszerűtlenebb intézkedéseket (vizitdíj, kórházi napidíj és receptdíj) a következő kormány eltörölte (Beblavy 2010). A lengyel kormány 2012-ben döntött a nyugdíjkorhatárok emelése mellett, amit egységesen 67 évben állapítottak meg. A nőknél 2040-ben, a férfiaknál 2020-ban lép hatályba az új korhatár. Emellett – Szlovákiához hasonlóan – 2006-tól a szociális kiadásokat ők is sikeresen csökkentették (2-3. táblázat). 2-3. táblázat: Szociális védelmi juttatások alakulása a visegrádi országokban 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Csehország

18,2

18,1

18,8

18,0

17,8

17,4

17,5

19,7

19,5

19,8

20,2

Magyarország

19,5

19,1

20,0

20,9

20,4

21,5

22,0

22,3

22,5

23,0

22,6

21,9

21,6

Lengyelország

19,1

20,5

20,7

19,8

19,4

19,2

18,0

18,9

20,1

19,5

18,6

17,6

Szlovákia

18,8

18,4

18,5

17,8

16,6

15,9

15,7

15,5

15,6

18,3

18,1

17,7

17,9

Forrás: Eurostat

Lengyelország és Szlovákia esetében is sikeres konvergenciafolyamatot tapasztalhattunk, amelynek következtében az OECD és a World Bank Lengyelországot 2011-ben, Szlovákiát pedig korábban, 2007-ben sorolta át a magas jövedelmű országok közé. Ugyanakkor a válság következtében a konvergencia mindkét országban lelassult. A sikeres konvergencia elősegítése érdekében a kisebb külső adósság, a beruházások élénkítése, a munkaerőpiaci részvétel fokozása, az innováció és a versenyképesség fenntartása elengedhetetlen. — 120 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

2.7. Bizonytalan konvergenciájú dél-európai országok A dél-európai országok (Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország) az Európai Unióhoz történő csatlakozásukat követően, majd az euro bevezetése után konvergáltak a fejlett nyugat-európai országokhoz. Bár a kezdeti, nagyon gyors fellendülést minden esetben lassulás követte, a csoport heterogénnek tekinthető, mivel eltérő mértékű gazdasági közeledést lehetett megfigyelni, és a válság hatásai is eltérőek voltak (2-25. ábra). A konvergencia egyik fő hajtóereje a (reál) kamatoknak az euro bevezetését követő gyors és nagy arányú csökkenése volt (Olaszország kivételével). A beruházási és fogyasztási kereslet gyors növekedését emellett a magánszektor hitelállományának és az eszközáraknak a gyors emelkedése is támogatta, részben a túlzottan optimista jövedelemvárakozásokon alapulva. A fiskális politika az esetek többségében szintén hozzájárult a boomhoz, bár ez a fellendülés időszakában csak Görögország és Portugália esetén volt nyilvánvaló. 2-25.ábra:Adél-európaiállamokreálkonvergenciája(reálGDP/fő,PPP, Németország=100) 100

100

Portugália

Forrás: IMF WEO

— 121 —

Olaszország

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2006

Spanyolország

2007

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1996

1997

1995

Görögország

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A belső kereslet gyors növekedése a foglalkoztatottság emelkedéséhez és magas nominális bérnövekedéshez vezetett. A folyamatok következményeként a fajlagos munkaköltség gyors emelkedését és gyors tőkebeáramlást lehetett megfigyelni. A pénzügyi válság rámutatott a felzárkózás hiányosságaira, az eladósodással párosuló gazdasági növekedésre, a kellően produktív beruházások hiányára, a viszonylag kevésbé versenyképes gazdasági szerkezetekre. A válság mindegyik országot súlyosan érintette, és az egy főre jutó jövedelmüket tekintve érdemben veszítettek a korábban elért konvergenciából.

2.7.1. Görögország

Görögország gazdasági felzárkózása az EU tagállamaihoz egy, a kelet-európai országokban megfigyelthez képest relatíve magasabb fejlettségi szintről csak az 1990-es évek második felétől indult el. A görög gazdaság az egyik példája annak, hogy az EU-tagság önmagában nem elegendő a sikeres konvergenciához, mivel ahhoz a különböző gazdaságpolitikák jól összehangolt intézkedései elengedhetetlenül szükségesek. Az uniós csatlakozás (1981) és 1995 között Görögország sokkal inkább lemaradást, mint felzárkózást mutatott, és a konvergencia csak a makrogazdasági politikák és a strukturális reformok segítségével valósulhatott meg ezt követően (Vamvakidis 2003). A makrogazdasági politikák oldaláról a fiskális politikai konszolidáció, illetve az infláció jelentős csökkentése, míg a strukturális reformként az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklése és a piacok liberalizálása támogatta a felzárkózást. A gazdaságpolitikai reformok alapvetően az euroövezeti csatlakozást szolgálták (Görögország 2000ben lett euroövezeti tag), azonban a gazdasági növekedés gyorsulásához is hozzájárultak. 1995 és 2000 között a GDP-arányos költségvetési hiány, az államadósság és az infláció is mérséklődött. Ugyanakkor – mint utólag kiderült – Görögország valójában nem teljesítette a fiskális

— 122 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

kritériumokat, és tovább nőtt a hiány. A strukturális reformok keretében egyre nagyobb hangsúly helyeződött az oktatás fejlesztésére, a külfölddel szembeni versenyképesség és a hazai verseny növelésére, illetve az információs technológiára, valamint a kutatási-fejlesztési tevékenységre (Vamvakidis 2003). Így a szerkezeti átalakulás keretében a már amúgy is alacsony GDP-arányos ipari termelés 21,5 százalékról 13,4 százalékra csökkent, míg a szolgáltatások aránya 70,5 százalékról 82,8 százalékra emelkedett 1995 és 2014 között. A meglepően tartós és gyors növekedés mellett 2005 után lényegesen jobb lett a költségvetési helyzet, de még mindig távol volt a középtávon elérendő fiskális kritériumoktól (MNB 2008). Hiába haladta meg az EMU átlagát Görögország termelékenységnövekedése a 2000-es évek közepén, a 2008-as válság megmutatta, hogy a görög gazdasági felzárkózás törékeny. Ennek egyik tényezője, hogy a reformok ellenére továbbra is jelentős áru- és munkapiaci merevségek jellemezték Görögországot, amelyek nem tették lehetővé az árak és a bérek gyors alkalmazkodását, és ezáltal a tőke és a munkaerő allokálását a gyorsabban növekvő ágazatokba a válság alatt. Emellett a magánszektor nagymértékű eladósodottságával együtt járó belső keresleti élénkülés jövőbeli növekedési hatásait a fiskális politika túlbecsülte, és emiatt túlságosan is prociklikusnak bizonyult, illetve a kormányzat túlköltekezése a külső egyensúlytalanság növekedéséhez vezetett, sérülékennyé téve ezáltal a görög gazdaságot (ECB 2015). Az euro bevezetését követően Görögországban is csökkentek a reálkamatok, ami hozzájárult a magán- és állami szféra eladósodáshoz, ugyanakkor az adósság terhére történő beruházások többsége improduktív volt, és – a megnövekedett fogyasztással együtt – csak rövid távon járultak hozzá a gazdaság bővüléséhez. Mindezek eredményeként Görögország esete bebizonyította, hogy a túlzott mértékű költekezésből és a gyors magán-, illetve állami eladósodottságból finanszírozott növekedés nem fenntartható.

— 123 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2.7.2. Olaszország

Olaszország reálgazdasági felzárkózása a magas jövedelmű országok közé ugyan már az 1960-as években megtörtént, a gazdasági fellendülés a 2000-es évekig töretlen ütemben folytatódott. A második világháború utáni újjáépítés, piacosítás és iparosítás egészen az 1960-as évekig tartott, amikor a liberális gazdaságpolitikát az aggregált kereslet ösztönzésére fókuszáló keynesi típusú váltotta fel. Az időszakot magas növekedési ütem jellemezte, azonban az 1970-es évekre ez költségvetési túlköltekezés, valamint növekvő állami intervencionizmus mellett valósult meg. A költségvetési túlköltekezés az államadósság gyors növekedéséhez vezetett. Az 1990-es évek a fiskális politikai irányváltás és a makrogazdasági stabilizáció jegyében telt: az 1999-es eurobevezetés feltételei a maastrichti kritériumok teljesítése érdekében csökkentették a költségvetési kiadásokat a bevételek emelése mellett, és a jóléti rendszert átalakították. Az eurobevezetés és a globális pénzügyi válság közötti időszakot lassú növekedés, valamint növekvő munkanélküliség jellemezte. A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság erősen sújtotta az olasz gazdaságot, aminek két fő oka volt: az 1970–1980-as évek örökségének tekinthető magas államadósság, amely sérülékennyé tette a gazdaságot, valamint az euro bevezetéséhez köthető termelékenységi sokk, amely az ország versenyképességét (tovább) rontotta. A gazdasági válság az amúgy is fennálló problémákat felerősítette. A magas államadósság kezelése – az EKB egyik kérése volt a másodpiaci intervenció megkezdése előtt52 (Meardi 2012) – érdekében a mindenkori kormányok megszorító intézkedésekkel éltek, amelyek nemcsak kiadáscsökkentéssel, a szociális juttatások átszervezésével, de a szakszervezetek és munkavállalók számára (tradicionálisan) túlzottan erős alkupozíciót biztosító törvények reformjához is vezetett. Ezekre azért is volt szükség, mert korábban ezek hiányában nem maradtak tartalékok a költségve52

Az EKB levélben kért költségvetési kiigazítást, valamint az intézményi és strukturális változtatásokra – mint a másodpiaci intervenció magától értetődően szükséges feltételeire – hívta fel a figyelmet.

— 124 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

tésben, így a tovább gyengülő gazdasági teljesítményt ellensúlyozó automatikus stabilizátorok nem működhettek (MNB 2008). A munkavállalók erős érdekvédelme egyben a versenyképességbeli leszakadás egyik okának is tekinthető, hiszen a béralkalmazkodást nagyban nehezítette. Ennek, illetve a gyenge termelékenységnek következtében az ország gazdasága az elmúlt 15 évben átlagosan csak mintegy 0,75 százalékkal tudott növekedni, ami – az 1991 óta a GDP 100 százalékát meghaladó – államadósság kamatterhénél alacsonyabb, így a válság komoly pénzügyi stresszhelyzetet okozott (Lin és szerzőtársai 2013). A gazdasági teljesítmény romlásával párhuzamosan jelentősen emelkedett a munkanélküliség (kiváltképpen a fiatal pályakezdők körében), míg a foglalkoztatottság csökkent. A szükséges reformokat azonban csak lassan és nem megfelelő stratégiával implementálták, így azok nem tudtak kellő hatást kifejteni. A munkaerőpiaci liberalizáció, az ipari termelőágazatok versenyképességének és produktivitásának növelésére tette erőfeszítések csak később születtek meg.

2.7.3.Portugália

Az Európai Unióhoz való 1986-os csatlakozást követően Portugáliában jelentős gazdasági fellendülés és az Unió átlagához történő konvergencia volt tapasztalható az egy főre jutó GDP értékében. Az európai uniós támogatások jellemzően az infrastruktúra kiépítésére irányultak, a humántőke és a munkaerő minőségének javítása elmaradt, így az uniós támogatások nem hatottak a konvergencia irányába (Viegas és Antunes 2013). Annak érdekében, hogy az elsők között, 1999-ben tudjon belépni az Európai Monetáris Unióba, és a maastrichti konvergenciakritériumoknak megfeleljen, valamint, hogy segítse a gazdaság növekedését, csökkentette az irányadó kamatát. Ez az intézkedés a magánmegtakarítások csökkenéséhez és a beruházások növekedéséhez vezetett, ami a kibocsátás rendkívüli növekedését, a munkanélküliség csökkenését, növekvő béreket és gyorsan növekvő fizetésimérleg-hiányt eredményezett — 125 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

(Blanchard 2007). A kereslet növekedése a béreket a termelékenységi szint fölé emelte, és ezáltal az ország versenyképessége jelentősen romlott (Portugal 2015). Az eurozónához történő csatlakozást követően Portugáliában a kezdeti gyors felzárkózás megakadt, és visszafordult. A belépést megelőző élénkítések miatt a fiskális mozgástér tovább csökkent, ezért az elhúzódó stagnálást és lassú kiigazodást nem lehetett azzal megfékezni. (MNB 2008) 1999 év végéig a portugál GDP meghaladta az eurozóna átlagát, amely azután folyamatos csökkenésnek indult, 2003-ra elérte mélypontját. 2001-ben Portugália volt az első ország, amely túlzottdeficit-eljárás alá került. Ezt követően egy drasztikus korrekciós programot indítottak, melynek során visszafogták az állami kiadásokat, és a versenyképesség javítása érdekében csökkentették a társasági adókat. A reformok valóban pozitívan hatottak, és Portugália GDP-je meredek növekedésnek indult, ami 2004 közepére megtorpant. Ekkor az ország számos strukturális nehézséggel küzdött, melyet többek között a humántőke alacsony szintje, széles állami és gyenge magánszektor jellemzett. A reformok egy jól látható növekedési pályát biztosítottak az országnak, amit először az Európai Unió bővítése, később a gazdasági válság tört le (OECD 2004). Portugáliára már jóval a 2008-ban kezdődő pénzügyi válság előtt komoly makroökonómiai egyensúlytalanság volt jellemző, amit mind a magasan állandósult külső adósság, mind az államháztartási deficit jelzett. Kezdetben a pénzügyi rendszert nem veszélyeztette a válság a toxikus eszközök alacsony kitettsége miatt. A közép-európai és ázsiai országok vonzóbb beruházási célpontok voltak, így kevesebb külföldi működőtőke áramlott Portugáliába (Lin és szerzőtársai 2013). Az országra a gazdaság növekedésének rendkívül alacsony szintje volt jellemző. A növekedés megtorpanását két másik tényező is befolyásolta. Egyrészt a rendkívül alacsony humántőke-beruházások, amelyek az oktatási beruházások alacsony szintjéből adódtak. Az oktatás alacsony szintje alacsony termelékenységnövekedést okozott. Másrészt a nem hatékony munkaerőpiaci intézmények is hozzájárultak a növekedés — 126 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

elmaradásához (Portugal 2015). A 2009-ben bevezetett új fiskális program fő célja a kutatásfejlesztés előmozdítása, amit adókedvezményekkel támogatnak. Bár az ország GDP-je 2014-től megközelíti az eurozóna átlagát, a magas külső kitettség és a strukturális egyensúlytalanság miatt Portugália még mindig kockázatosnak tekinthető (Lin és szerzőtársai 2013).

2.7.4. Spanyolország

A spanyol gazdaság tartós növekedési trendet követett: az egy főre jutó jövedelem dinamikusan emelkedett, és megközelítette az átlagos európai szintet. A növekedési trendet a 2008-ban kitört pénzügyi válság szakította meg. A növekedést az intenzív munkahelyteremtés mellett a tőkefelhalmozás támogatta (Mas és szerzőtársai 2009). Az erős pénzügyi támogatás következtében jelentős infrastrukturális beruházások valósultak meg, ugyanakkor a régiók közötti különbségeket a kormányzatnak nem sikerült csökkentenie. A magas munkanélküliség évtizedek óta krónikus problémát okozott az országnak, azonban a reformoknak köszönhetően a munkanélküliségi ráta látványosan csökkent, amit a 2000-es évektől kezdődő építőipari fellendülés is támogatott (Meardi 2012). A spanyol gazdaság motorja a 2000-es években a GDP-növekedés csaknem 20 százalékát adó építőipar volt. 1996-tól a spanyol lakáspiacon közel 200 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető, azonban az erőteljes növekedés 2007 elején megszakadt. A korábbi erős kereslet némileg visszaesett, így az ingatlanpiacon jelentős túlkínálat alakult ki. Ezzel egyidejűleg a finanszírozási környezet is egyre kedvezőtlenebbé vált, ugyanis az eurozónában a kamatok fokozatosan emelkedtek. A túlkínálatnak az ingatlanárakra gyakorolt erős nyomását az infláció emelkedése tovább súlyosbította, és ez hozzájárult az ingatlanok reálértékének csökkenéséhez. Az ingatlanpiaci buborék kipukkanása súlyosan érintette a spanyol gazdaságot, az építőipari termelésben jelentős visszaesés következett, amelynek hatására a munkanélküliségi — 127 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ráta emelkedni kezdett, valamint a nem teljesítő hitelek volumene is növekedésnek indult (IMF 2009). A gazdasági szerkezetet tekintve a spanyol beruházások volumene a GDP arányában a legmagasabbnak számított az Európai Unióban. Az ipar GDP-hez való hozzájárulása egészen a válság kirobbanásáig 30 százalék közelében alakult, míg a mezőgazdaság hozzáadott értéke fokozatosan csökkent. Ezzel összhangban a mezőgazdaságban dolgozók száma is mérséklődött az évek során, míg az építőipari fellendülés53 hatására az iparban dolgozók aránya növekedett. A szolgáltató szektor hozzáadott értéke a 2000-es évek közepétől kezdett enyhén emelkedni, majd a válság kitörése után a folyamat intenzívebbé vált, 2014-re 75 százalékra emelkedett. A 2008-ban kezdődő pénzügyi válság érzékenyen érintette az országot, és bár a GDP visszaesése 2009-ben valamivel kisebb volt, mint Németországban vagy Olaszországban, a munkanélküliség több mint kétszeresére emelkedett: 2012 elején 24 százalékra ugrott. A spanyol kormány a válságra reagálva számos munkapiaci reformról döntött, azonban a munkanélküliségi rátát nem sikerült érdemben csökkenteni. A gazdaság élénkítése érdekében tett fiskális intézkedések következtében a költségvetési hiány 10 százalék közelében alakult, és a GDP-arányos államadósság 2008 és 2014 között közel megháromszorozódott. A gazdasági növekedés lassulásával párhuzamosan a konvergenciafolyamat is jelentősen visszaesett, és mérsékeltebb ütemben folytatódik.

2.8. Összefoglalás A korai irodalom a megtakarítások és a beruházások növelését javasolta a tőkefelhalmozás növelése érdekében. A közgazdaságtanban uralkodóvá vált növekedési modellek szerint a növekedés üteme kizárólag a tőkefelhalmozásra alapozva nem tartható fenn, a termelékenység növelése 53

Az ingatlanpiaci buborék kipukkanása előtti időszakban.

— 128 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

biztosíthatja a növekedési ütem fenntartását. Az elterjedt elemzési keret szerint a teljes tényezőtermelékenység (TFP) a legjobb mutatója annak, hogy a termelési tényezők – tőke és munka – felhalmozására alapozott növekedés hosszú távon fenntartható konvergenciát eredményezhet-e. A termelési függvénnyel kapcsolatos elméleti és empirikus problémák miatt azonban a megközelítés megbízhatatlan és a gazdaságpolitikai döntések támogatására sem alkalmas. Ehelyett olyan megközelítések lehetnek hasznosak, amelyek a munka termelékenységének növelését állítják középpontba, annak mennyiségi és minőségi aspektusait együtt kezelve. Egy ország növekedési és exportpotenciáljára minőségi mutatók széles körére építve lehet következtetni. Ki kell azonban emelni, hogy a szakirodalom alapján a gazdasági felzárkózásnak nincsenek általánosan követhető szabályai. A kevésbé fejlett országok a fejlettekkel szemben bizonyos szerkezeti sajátosságokkal rendelkeznek. Közös kiindulópontot képez az úgynevezett elsődleges iparágak nagy súlya. A gazdasági szektorok GDP-hozzájárulását és foglalkoztatásban betöltött súlyát vizsgálva a szolgáltatások arányának növekedése együtt jár a gazdasági fejlődéssel. Az adatokból kirajzolódó összefüggés alapján a hagyományos mezőgazdasági tevékenység csökkenése, valamint az ipar és a szolgáltató szektor gyors növekedése figyelhető meg. A mezőgazdasági termelés GDP-n belüli arányának csökkenésével párhuzamosan a mezőgazdaságban dolgozók aránya is mérséklődik, amivel párhuzamosan a szolgáltatási szektorban dolgozók aránya fokozatosan emelkedik. Az ipar esetében mérsékeltebb, de fokozatos növekedés figyelhető meg, és annak szerkezete eltolódik a magasabb technológiai szintet képviselő, magasabb szaktudást igénylő iparágak felé. A pénzügyi válság és az ázsiai sikerek hatására megerősödtek az állami fejlesztéspolitikák szerepét hangsúlyozó vélemények. A második világháborút követően a rendkívül gyorsan fejlődő kelet-ázsiai országokban minden esetben határozott állami vezérlésű fejlesztéspolitika valósult meg. A kormányzat az oktatáspolitikán keresztül is támogathatja a tudás- és technológiavezérelt ágazatok eredményességét. A nemzetközi — 129 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

tapasztalatok alapján a sikeresen felzárkózó országokban nagyobb volt az oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya. A sikeres gazdaságpolitika intenzív külföldi működőtőke-beáramlást eredményezhet, ami támogatólag hathat a hosszú távú növekedésre. A pénzügyi válság rámutatott a nem fenntartható felzárkózás veszélyeire. A dél-európai államokban a beruházási és fogyasztási kereslet gyors növekedését a magánszektor hitelállományának és az eszközáraknak a gyors emelkedése is támogatta, emellett a fiskális politika is több esetben hozzájárult a kiugró teljesítményhez. Ennek eredményeként azonban makroökonómiai egyensúlytalanságok alakultak ki, és a magas államadósság sérülékennyé tette az érintett gazdaságokat. Hasonló folyamatok a közép-kelet-európai régióban is megfigyelhetők voltak. Az erőteljes növekedést a hitelből finanszírozott fogyasztás és jellemzően nem vagy kevésbé produktív beruházás támogatta, ennek eredményeként a külső egyensúlyi hiány rendkívül megemelkedett. Azaz az optimista jövedelemkalkuláció és a csökkenő reálkamatok révén megnövekvő, olcsó forrásokkal való ellátottság többnyire olyan, a rövid távú gazdasági fejlődést serkentő tényezőkben csapódott le, mint a potenciális növekedést nem emelő, improduktív beruházások és a belső fogyasztás. Az így elért gazdasági növekedés elkendőzte a konvergenciafolyamatok sérülékenységét, miközben az adott országok külső eladósodottsága megnövekedett. A globális gazdasági válság idején kialakuló recesszió növelte az egyensúlytalanságokat, és rávilágított e gazdasági berendezkedés nem fenntartható voltára. A neoklasszikus növekedéselmélet szerint a külső finanszírozás segítségével gyorsítható a tőkefelhalmozás és így a gazdaság felzárkózása. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a külső források igénybevétele sem feltétlenül eredményez növekedési többletet. A sikeres konvergenciát elősegítő tényezőként többek között kiemelhető a beruházások élénkítése, a foglalkoztatás növelése, a versenyképesség fenntartása, az oktatás támogatása, a jól működő pénzügyi rendszer.

— 130 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok

Felhasznált irodalom Abdon, A. – Bacate, M. – Felipe, J. – Kumar, U. (2010): Product Complexity and Economic Development. Levy Economics Institute Working Papers No. 616. Acemoglu, D. – Robinson, J. A. (2013): Miért buknak el nemzetek? – A hatalom, a jólét és a szegénység eredete. HVG Kiadói Rt., Budapest. Barry, F. (2000): Convergence is not Automatic: Lessons from Ireland for Central and Eastern Europe. The World Economy, Vol. 23, No. 10, pp. 1379–94. Barry, F. (2003): Integration and Convergence in the Cohesion Countries. Journal of Common Market Studies, Vol. 41., No.5, pp. 897–921. Barry, F. – Bradley, J.– O’Malley, E. (1999): Indigenous and Foreign Industry: Characteristics and Performance. In: Understanding Ireland’s economic growth. Basingstoke, Hampshire: Macmillan, 1999, pp. 45–74. Beblavy, M. (2010): Slovakia’s Transition to a Market Economy and the World Bank’s Engagement. Centre for European Policy Studies (CEPS), Comenius University. Biztonságpolitikai Szemle (2010): Kína és Tajvan konfliktusa. Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület. Blanchard, O. (2007): Adjustment within the euro. The difficult case of Portugal. Portuguese Economic Journal, Volume 6, Issue 1, April, pp. 1–21. Botos B. (2010): Az iparpolitika metamorfózisa. L’Harmattan Kiadó. Durlauf, S. N. – Johnson, P. A. – Temple, J. R. W. (2005): Growth Econometrics. In: Aghion, P. – Durlauf, S. (eds.): Handbook of Economic Growth, edition 1, volume 1, chapter 8, pp. 555–677, Elsevier. EBRD (2013): Transition Report 2013. Stuck in Transition? European Bank for Reconstruction and Development, London. ECB (2015): Real convergence in the euro area: evidence, theory and policy implications. ECB Economic Bulletin, Issue 5. Faludi P. (2005): Pak Csong-Hi gazdasági programja – a modernizáció gazdaságpolitikája Dél-Koreában. Kül-Világ 2005/4 II. évfolyam, pp. 13–27. Feenstra, R. C. – Inklaar, R. – Timmer, M. P. (2015): The Next Generation of the Penn World Table. Forthcoming American Economic Review, available for download at www.ggdc.net/pwt. Felipe, J. (2006): A decade of debate about the sources of growth in East-Asia. How much do we know about why some countries grow faster than others? Estudios de Economia Applicada, Vol. 24–1, pp. 181–220.

— 131 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai ----------- (2012): Tracking the Middle Income Trap: What is It, Who is in It, and Why? ADB Economics Working Paper, No. 306, March. Felipe, J. – McCombie, J. (2006): The Tyranny of the Identity: Growth Accounting Revisited. International Review of Applied Economics, Vol. 20, Issue 3, pp. 283–299. ------------------- (2009): On Accounting Identities, Simulation Experiments and Aggregate Production Functions: A Cautionary Tale for (Neoclassical) Growth Theorists. In: Setterfield, M. (ed): Handbook of Alternative Theories of Economic Growth, Cheltenham, Edward Elgar, CCEPP WP 01–09. --------------- (2010): What is wrong with aggregate production functions. On Temple’s ‘aggregate production functions and growth economics’. International Review of Applied Economics, 24, no. 6, pp. 665–684. ---------------- (2012): The Tyranny of the Accounting Identity Works Full Time: A Rejoinder to Temple. CCEPP WP01-12. --------------- (2013): Aggregate Production Function and the Measurement of Technical Change. ‘Not even wrong’. Edward Elgar. Fischer, F. – Felipe, J. (2003): Aggregation in production functions: what applied economists should know. Metroeconomica 54:2 & 3, pp. 208–262. Harvey, D. I. – Kellard, N. M. – Madsen, J. B. – Wohar, M. E. (2010): The Prebisch Singer hypothesis: four centuries of evidence. The Review of Economics and Statistics, 92(2), pp. 367–377. Hausmann, R. – Hidalgo, C. (2011): The network structure of the output. Journal of Economic Growth, December 2011, Volume 16, Issue 4, pp. 309–342. Hausmann, R, – Hwang, J. – Rodrik, D. (2007): What you export matters. Journal of Economic Growth 12(1), pp. 1–25. Hidalgo, C. – Hausmann, R. (2009): The building blocks of economic complexity. Proceedings of the National Academy of Sciences 106(26), pp. 10570–10575. Hjerppe, R. (1987): Main trends in Finnish economic development in 1860–1985. Bank of Finland Monthly Bulletin, Vol. 61. No. 12, December. Hjerppe, R. – Kokkinen, A. – Jalava, J. – Hannikainen, M. (2006): Catching-up in Europe: Finland’s convergence to Sweden and EU15 on GDP per capita. XIV International Economic History Congress, Helsinki, August. IMF (2009): Spain: 2008 Article IV Consultation – Staff Report. IMF Country Report No. 09/128, International Monetary Fund. IMF (2014): 25 Years of Transition, Post-Communist Europe and the IMF. Regional Economic Issues, Special Report, International Monetary Fund. Kaushik, D. (2012): Evolution of Industrial Landscape in Singapore. JTC Corporation, Singapore. Kreisky 100: Für Österreich – Meilensteine der Ära Kreisky. http://www.kreisky100.at/meilensteine/ index.html

— 132 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok KSH (2007): A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban. Statisztikai tükör, I. évfolyam 54. szám, pp. 1–5. Krugman, P. (1994): The myth of Asia’s miracle. Foreign Affairs; Nov/Dec 1994; 73, 6; ABI/INFORM Global, pp. 62–78. Landesmann, M. (2000): Structural Change in the Transition Economies, 1989-1999. Economic Survey of Europe, No. 2/3. Landesmann, M. – Székely, I., eds. (1995): Industrial Restructuring and Trade Reorientation in Eastern Europe. Cambidge. Lazonick, W. (1990): Competitive Advantage on the Shop Floor. Harvard University Press. Leitner S. M. – Stehrer, R. (2014): Trade integration, production fragmentation and performance in Europe – blessing or curse? A comparative analysis of the New Member States and the EU-15. The Vienna Institute for International Economic Studies. Lin, J. Y. (2001): Comparative Advantage, Development Policy, and the East Asian Miracles. In: Stiglitz, J. E. – Yusuf, S. (eds.): Rethinking the East Asian Miracle. The International Bank for Reconstruction and Development / The World Bank, Oxford University Press. Lin, C. Y. Y. – Edvinsson, L. – Chen, J. – Beding, T. (2013): National Intellectual Capital and the Financial Crisis in Greece, Italy, Portugal, and Spain. Springer, New York. Mas, M. – Pérez, F. – Quesada, J. (2009): The Sources of Spanish Regional Growth and Convergence. Universidad de Valencia and Ivie. Mazzucato, M. (2013): The Entrepreneurial State., Anthem Press. Meardi, G. (2012): Peripheral convergence in the crisis? Southern and Eastern European labour markets and industrial relations. Paper for the SASE Annual Meeting, Boston, 28–30 June 2012. MNB (2008): Elemzés a konvergenciafolyamatokról. Magyar Nemzeti Bank, Budapest. MNB (2014): Növekedési jelentés 2014. Magyar Nemzeti Bank. Nelson, R. N. – Pack, H. (1999): The Asian Miracle and Modern Growth Theory. The Economic Journal, Vol. 109, No. 457. (Jul., 1999), pp. 416–436. OECD (2004): Economic Surveys – Portugal. Volume 2004/13, November 2004. Ó Gráda, C. – O’Rourke, K. (1996): Irish Economic Growth, 1945–88. In: Crafts, N. – Toniolo, G. (eds.): Economic Growth in Europe since 1945. Cambridge University Press, Cambridge, UK, pp. 388–426. Piatkowski, M. (2013): Poland’s New Golden Age, Shifting from Europe’s Periphery to Its Center. Policy Research Working Paper 6639, The World Bank. Pleskovic, B – Stiglitz, J. E. (1997): Annual World Bank Conference on Development Economics 1997. The World Bank, Washington, D.C.

— 133 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai Portugal, P. (2015): The Portuguese Economic Crisis: Policies and Outcomes. Policy Brief, Bertelsmann Stiftung. Powell, B. (2003): Economic Freedom and Growth: The Case of the Celtic Tiger. Cato Journal, Vol. 22, No. 3. Prebisch, R. (1950): The Economic Development of Latin America and Its Principal Problems. Economic Bulletin for Latin America 7, pp. 1–12. Reati, A. (2001): Total Factor Productivity – a misleading concept. BNL Quarterly Review, no. 218, September, pp. 313–332, Banca Nazionale del Lavoro. Richter S. – Székffy K. (1987): Ausztria gazdasága. Fejlődés, megtorpanás, válságjelenségek. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Rodrik, D. (2006): Goodbye Washington Consensus, Hello Washington Confusion? Journal of Economic Literature, vol. 46, No. 4., pp. 973–987. Rodrik, D. (2015): Premature desindustrialisation in the developing world. Vox.EU, 12 September, http://www.voxeu.org/article/premature-deindustrialiation-developing-world. Rohwer, J. (1995): Asia Rising. Touchstone, Rockefeller Center, Simon & Schuster, New York. Sakong, I. (1993): Korea in the World. Institute for International Economics, Washington, D. C. Sakong, I. – Koh, Y., eds. (2013): The Korean Economy: Six Decades of Growth and Development. Cengage Learning Asia Pte Ltd., Singapore. Skolka, J. (1985): Entwicklungstendenzen in der Verflechtung von Nachfrage und Produktion in Österreich 1964 bis 1976. WIFO Monatsberichte vol. 58, issue 11, pp. 733–738. Stiglitz, J. E. – Yusuf, S., eds. (2001): Rethinking the East Asian Miracle. The International Bank for Reconstruction and Development / The World Bank, Oxford University Press. UNIDO (2013): Industrial Development Report 2013. Sustaining Employment Growth: The Role of Manufacturing and Structural Change. United Nations Industrial Development Organization. Vamvakidis, A. (2003): The convergence experience of the Greek economy in the EU: lessons for EU accession countries. National Bank of Poland, 23–24 October 2003. Viegas, M. – Antunes, M. (2013): Convergence in the Spanish and Portuguese NUTS 3 Regions: An Exploratory Spatial Approach. Intereconomics 48(1), pp. 59–66. Vietor, R. H. K. (2007): How Countries Compete. Strategy, Structure, and Government in the Global Economy. Harvard Business School Press, Boston, Massachusetts. WIFO (1981): Entwicklung der Arbeitsproduktivität in Österreich 1964 bis 1977. WIFO Monatsberichte 1/1981, pp. 19–31.

— 134 —

2. Sikeres nemzetközi tapasztalatok Williamson, J. (2000): What Should the World Bank Think About the Washington Consensus? World Bank Research Observer. Vol. 15, No. 2, pp. 251-264.World Bank (1993): The East-Asian Miracle, Economic Growth and Public Policy. Oxford University Press for the Word Bank. Young, A. (1992): A Tale of Two Cities: Factor Accumulation and Technical Change in Hong Kong and Singapore. NBER Macroeconomic Annual, Volume 7, pp. 13–54. --------------(1995): The Tyranny of Numbers: Confronting the Statistical Realties of East Asian Growth Experience. Quarterly Journal of Economics, Volume 110, Issue 3, pp. 641–680.

— 135 —

A felzárkózás pénzügytana

Finanszírozási modellek makroszempontból Kóczián Balázs – Koroknai Péter – Lénárt-Odorán Rita – Sisak Balázs

A felzárkózás folyamatában kulcsfontosságú a beruházások magas szintje – a beruházások finanszírozásának forrásával kapcsolatban azonban már közel sem ilyen egyértelmű a helyzet. Szoros kapcsolat mutatható ki a beruházások és a hazai megtakarítások nagysága között, azonban nincs konszenzus az oksági kapcsolat irányára vonatkozóan. Emellett a külső források bevonása is előnyös lehet abban az esetben, ha ezeken keresztül több produktív beruházás valósítható meg, hiszen így jelentős mértékben emelkedhet az adott gazdaság tőkeállománya és termelékenysége, illetve gazdasági növekedése. Így összességében elmondható, hogy a felzárkózó gazdaságok finanszírozásában alapvető fontosságú a beruházások belső megtakarításokból történő finanszírozása, azonban ennek fontos kiegészítője lehet a külső forrásbevonás is. Az elméletek alapján nincs egységes nézet arra vonatkozólag, hogy a vállalatok külső forrásbevonása FDI vagy külső adósság növekedésével valósuljon meg. A válság ugyanakkor rámutatott, hogy a finanszírozási források beszűkülése súlyosabban érintheti azokat az országokat, amelyek magasabb külső adóssággal rendelkeztek. Emellett az FDI-beáramlásnak számos olyan közvetett, illetve egyéb makrováltozókra gyakorolt pozitív hatása mutatható ki, amely jótékonyan hat a működő tőkét vonzó gazdaságok növekedésére és külső megítélésére. Makrogazdasági szinten az FDI típusú forrásokat általában azért tekintik kedvezőbb finanszírozási forrásnak az adóssághoz képest, mert a vállalati szektor többnyire beruházásra fordítja azokat. Ezzel szemben a lakosság és az állam túlzott külső eladósodása fenntarthatósági kockázatokat hordoz. Azt is fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az FDI a beruházások finanszírozásának csupán egyik lehetséges forrása, a beruházások – külföldi vagy belföldi hitel révén – más forrásból megvalósítva is elérhetik ezeket a pozitív hatásokat. — 139 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A sikeresen felzárkózó országok tapasztalatai alapvetően alátámasztják azt a nézetet, hogy a felzárkózás sokféleképpen valósulhat meg: a közepes fejlettségből kitörni képes országok különböző csoportjai ugyanis meglehetősen eltérő utakat jártak be. • A délkelet-ázsiai kistigrisek felzárkózásához szükséges kiugróan magas beruházást döntően belföldi megtakarítások finanszírozták, miközben igen jelentős volt az állami szerepvállalás is. Az exportot támogató gazdaságpolitika általában a folyó fizetési mérleg többletéhez vezetett, miközben nettó külső adósságuk csökkent. • Az EU konvergenciaországainak felzárkózása a fentiekkel szemben jellemzően nagyobb mértékű külső finanszírozási igénnyel indult, ami a fejlettség növekedésével nagyjából eltűnt. Az ázsiai országokhoz hasonlóan az állam aktív szerepet játszott, illetve az FDI-beáramlás is elhanyagolható mértékű volt – a folyó mérleg hiányát döntően külföldi hitelfelvétel finanszírozta. • Az újonnan csatlakozó régiós EU-országoknál a beruházás jelentősen meghaladta a belföldi megtakarítást, így itt érvényesülhetett legjobban a külső források növekedést elősegítő hatása. A folyó fizetési mérleg viszonylag magas hiányát döntően az FDI-beáramlás finanszírozta, de kismértékben a külső adósság is növekedett. A külső adósságmutatók alacsony szintje, illetve az alacsony megújítási kényszer ezeket a gazdaságokat ellenállóbbá tette a válság hatásaival szemben. Ezzel szemben Magyarországon a válság előtt az államháztartás és lakosság túlzott eladósodása a külső forrásokra való ráutaltság és a külső sérülékenység növekedéséhez vezetett. A sikeresen felzárkózó országok tapasztalatai mellett hasznos ellenpéldával szolgálhatnak a mediterrán országok is, amelyek felzárkózási folyamata a pénzügyi válság tükrében nem bizonyult fenntarthatónak. Esetükben a korábban jellemző gyors gazdasági növekedés túlzott mértékű külső és belső eladósodással járt együtt. Mindez – vélhetően az euro bevezetése miatt rugalmatlanabb gazdaságszerkezettel – a válságot követően érdemi alkalmazkodást kényszerített ki, és egyes országok gazdaságának újbóli leszakadásához vezethet.

— 140 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

3.1. Bevezetés Elemzésünkben a felzárkózó gazdaságok külső egyensúlyi helyzetével, valamint a finanszírozás szerkezetével foglalkozunk. Azt vizsgáljuk, hogy a magas jövedelmű országok közé sikeresen felzárkózó gazdaságok (a délkelet-ázsiai országok, valamint az európai konvergenciaországok közül Finnország, Ausztria, Írország; a régióból Szlovákia és Lengyelország) mennyiben támaszkodtak belső és külső forrásokra, illetve a külső forrásokon belül mekkora szerepe volt az FDI típusú finanszírozásnak. Általánosságban elmondható, hogy a szakirodalom a felzárkózás kezdeti szakaszaiban a külső eladósodást kedvezőtlen folyamatnak, az FDI-források nagy arányát pedig kedvezőnek ítéli meg. A külső forrásbevonással foglalkozó szakirodalom áttekintésével arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az egyes finanszírozási típusok közötti választásra nincs egységes recept: az adósságból történő finanszírozás a vállalati forrásbevonás esetében nem feltétlenül rossz, ugyanakkor az FDI típusú forrásbeáramlás akár negatív üzenetet is közvetíthet az adott gazdasággal kapcsolatban. A vizsgált országok felzárkózási periódusai is egymástól eltérő képet mutatnak: volt, ahol inkább belső megtakarításra, máshol felhalmozódó külső adósság vagy az FDI jelentős szerepe mellett ment végbe a felzárkózás folyamata. Elemzésünk felépítése a következő: először bemutatjuk a vonatkozó szakirodalom legfontosabb üzeneteit, és felvázolunk néhány alapvető empirikus összefüggést a megtakarítás, beruházás, külső forrásbevonás viszonyáról. Ezt követően részletezzük az említett országcsoportok külső finanszírozási helyzetét, a megtakarítások és beruházások viszonyát és az egyes finanszírozási formák szerepét. Végül a sikeresen felzárkózó gazdaságok mellett a dél-európai (spanyol, portugál, olasz, görög) gazdaságok – utólag fenntarthatatlannak bizonyuló – eladósodási folyamatával, továbbá az ebből levonható tanulságokkal is foglalkozunk.

— 141 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

3.2. Elméleti háttér és stilizált tények A közgazdasági elmélet alapján a belső megtakarítások támogatják a gazdasági növekedést, illetve magasabb megtakarítási ráták mellett nagyobb növekedési potenciál érhető el. Felzárkózó gazdaságok esetében ugyanakkor fontos szerep juthat a külső forrásoknak is, amelyek intenzív felhasználása külső egyensúlyhiány kialakulásához, külső eladósodáshoz vezethet. Pénzügyi stabilitási és fenntarthatósági szempontból ilyenkor az a releváns kérdés, hogy a külső forrásokat valójában mire fordítja az adott gazdaság. Ebből a szempontból az tekinthető „jó” eladósodásnak, ha a külső (és belső) források nagy arányban olyan beruházásokat finanszíroznak, amelyek hozzájárulnak a termelékenység növeléséhez, és így a jövőbeli jövedelem növekedésén keresztül „kitermelik” a források árát. Az FDI növekedésre gyakorolt pozitív hatását számos tanulmány is igazolta – fontos azonban hozzátenni, hogy más, adósság típusú forrásokból is megvalósulhatnak beruházások. Finanszírozási szempontból tehát nem feltétlenül indokolt az FDI-adósságtól való megkülönböztetése a vállalati szektor esetében.

3.2.1.Felzárkózásbelsővagykülsőforrásból?

A felzárkózás egyik alapvető kérdése, hogy belső vagy külső forrásból történjen-e a szükséges beruházások finanszírozása. Ha egy nemzetgazdaságon belül a beruházási igény ugyanis meghaladja a belső megtakarításokat, akkor külső forrásbevonás történik. A folyó fizetési mérleg egyenlege (CA), vagyis az export (X) és import (M) különbsége, valamint a külföldi jövedelmek és transzferek egyenlegeinek összege megegyezik a bruttó megtakarítások (S) és beruházások (I) különbségével, ahol a belföldi megtakarítás a rendelkezésre álló jövedelem fogyasztásra el nem költött része. X – M + nettó jövedelem és transzfer = CA = Y – C – I = S – I Nyitott gazdaságban tehát a beruházásokat nemcsak a belföldi, hanem a külföldi megtakarítások is finanszírozhatják. A nyitott gazdaságok — 142 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

így tartozásokat halmozhatnak fel a külfölddel szemben a folyó fizetési mérleg hiányán keresztül. A folyó fizetési mérleg hiánya ebben az esetben arra vezethető vissza, hogy az elégtelen mértékű nemzetgazdasági megtakarítás nem finanszírozza a felzárkózáshoz szükséges beruházásokat. A gyorsabban növekedő, de tőkeszegény országokban a folyó fizetési mérleg hiánya így azt is mutathatja, hogy a befektetési lehetőségek meghaladják a belső forrásokat. A külföldi megtakarítások beáramlása azt is jelezheti, hogy a gazdaságban relatív magas a megtérülés, így a nem rezidens befektetők számára vonzó lehetőség az országban történő beruházás. A kevésbé fejlett gazdaságok alacsonyabb bérköltségekkel, magasabb tőkejövedelmekkel jellemezhetőek, mint a fejlett gazdagabb országok, ezért a neoklasszikus közgazdaságtan szerint a tőke a forrásokban is gazdag, fejlett országok felől a forráshiányos fejletlenebb országok felé áramlik. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a külföldi megtakarítások bevonása mind a fejletlen belföldi, mind a fejlett külföldi gazdasági szereplők számára egyaránt előnyös, magasabb jövedelmi szintet jelentő lehetőség. A magas külső forrásbevonás ugyanakkor növelheti a gazdaság külső sérülékenységét, így akár mérsékelheti a gazdaság potenciális növekedését. A fentiek alapján felvetődik a kérdés, hogy egy fejlődő gazdaság támaszkodhat-e elsődlegesen a külső megtakarításokra a felzárkózáshoz szükséges beruházások finanszírozásához? Bár az elmélet szerint hosszú távon a külföldi források által finanszírozott beruházások magasabb jövedelmi szintet eredményeznek mind belföldön, mind külföldön, számos tényező negatívan befolyásolhatja a végeredményt. Az alacsony belső megtakarítások, a magas külső finanszírozási igény ugyanis több csatornán keresztül is csökkentheti a potenciális növekedést (Erhart és szerzőtársai 2014). • Amennyiben a külső forrásbevonás nem beruházást, hanem fogyasztást vagy költségvetési kiadásokat finanszíroz, az fenntarthatósági kockázatokkal jár, és a későbbiekben fizetendő kamatkiadásokon keresztül visszafoghatja a gazdasági növekedést. — 143 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

• Tovább ronthatja a külső sérülékenységet, ha a külső forrásbevonás nem hazai devizában történik, ugyanis egy esetleges leértékelődés jelentős mértékben csökkentheti az elkölthető jövedelmeket, és így közvetett módon akár a jövőbeli beruházást is. • Különösen válsághelyzetben jelent problémát, ha a magas külső forrásbevonás miatt megnő az ország sérülékenysége: a tőkekivonással járó krízishelyzetben a finanszírozási források elapadhatnak, ami nemcsak a közvetlenül érintett vállalatok beruházásait csökkentheti, hanem az általános befektetői hangulatot is ronthatja, amely hatások összességében alááshatják a gazdasági növekedést.54 Az irodalomban számos empirikus tanulmány található, amely a beruházások és a megtakarítások közötti kapcsolat irányával és szorosságával foglalkozik. Több empirikus tanulmány szerint a nettó tőkeáramlások nem a magas jövedelmű országok felől áramlanak az alacsony jövedelműek felé (Lucas-paradoxon, Lucas 2010), mint ahogy azt a neoklasszikus elmélet állítja. A Lucas-paradoxont általában a fundamentális tényezőkben lévő különbségekkel, valamint külföldi befektetők aszimmetrikus információival magyarázzák (lásd később). A szintén empirikus megközelítésen alapuló Feldstein–Horioka-rejtély (Feldstein– Horioka) szerint erősen pozitív a kapcsolat a hazai megtakarítások és beruházás között, ami szintén arra utal, hogy – a korábban ismertetett elmélet következtetésével szemben – a világgazdaságban jellemzően hazai megtakarítások finanszírozzák a hazai beruházások nagyobb részét. Bár a hazai beruházások és megtakarítások közötti pozitív kapcsolat az elmúlt két évtizedben érdemben gyengült, ez elsősorban a fejlett országokat érintette (Blanchard és Giavazzi 2002). Nemzetközi összehasonlításban továbbra is pozitív kapcsolat rajzolódik ki a hazai megtakarítások és a beruházások között. Bár az irodalomban nincs konszenzus az oksági kapcsolat irányára vonatkozóan, robusztus kapcsolat mutatható ki nemzetközi összehasonlításban (3-1. 54

A külső eladósodás és a növekedés kapcsolatát részletesen elemzi Matolcsy György Egyensúly és növekedés című könyve (2015).

— 144 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

ábra). Az adatok alapján a beruházások szintje azokban a gazdaságokban magas, ahol magas a hazai megtakarítási ráta. A beruházások magas szintje növelheti a potenciális kibocsátást, ami a termelékenység növekedésén keresztül gyorsabb felzárkózást eredményezhet. Érdemes ugyanakkor azt is megemlíteni, hogy az elméletnek megfelelően a fejlettebb országokban a belső megtakarítás jellemzően meghaladja a beruházást, míg a felzárkózó gazdaságokban fordított a helyzet. 3-1. ábra: Megtakarítási és beruházási ráta kapcsolata keresztmetszeti adatokon,1990–2013évekátlaga 35

Teljes beruházás a GDP százalékában

SK LV 25 GR

LT 20

AU CL

FI BE BG MX FR DE SE NL IS CO CA IE DK PL US IT BR GB ZA AR NZ

15 20 25 Bruttó megtakarítás a GDP százalékában

Forrás: WEO

A kevésbé fejlett országok esetében különösen fontos lehet a belső finanszírozás – az adatok alapján ugyanis ezzel hosszabb távon stabilabb és nagyobb gazdasági növekedés érhető el (Prasad és szerzőtársai 2007). A belső finanszírozási arány (self financing ratio) azt mutatja meg, hogy a tőkeállomány mekkora részét finanszírozta a belső megtakarítás. A török jegybank munkatársai egy 2013-as cikkben (Ganio lu 2013) a fel— 145 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

zárkózó és fejlett gazdaságokra külön-külön számított belső finanszírozási mutatóval foglalkoztak, és azt találták, hogy az alacsony jövedelmű országokban a belső finanszírozási arány pozitív kapcsolatban van az átlagos reálnövekedéssel, míg a magasabb jövedelmű országokban ez az összefüggés kevésbé kimutatható (3-2. ábra). Ezt támasztja alá az a tanulmány is, amely szerint a hazai megtakarításokra, mint egyfajta fedezetre lehet tekinteni a nem rezidens források szempontjából azokban az országokban, amelyek technológiailag elmaradottak, növelve ezzel a külföldi befektetők bizalmát az új projektek iránt, illetve csökkentve a tőkebeáramlás elapadásával járó kockázatokat (Aghion és szerzőtársai 2009). A pozitív kapcsolat ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a növekvő belső finanszírozási arány gyorsabb felzárkózáshoz vezethet. Korea 1997-es esete arra mutat rá, hogy egy fizetésimérleg-válság növekedési áldozata alacsonyabb lehet azokban az országokban, ahol magasabb a belső finanszírozási ráta (Aizenman 2007). 3-2.ábra:Atőkeállománybelsőmegtakarításbólfinanszírozottarányaés a gazdasági növekedés kapcsolata Tőkeállomány saját megtakarításból finanszírozott aránya (1993–2010) 1,4 Felzárkózó Fejlett gazdaságok gazdaságok NO 1,3 1,3

1,4

1,2

1,2 MY CN TH 1,0 ZA ID CL AR TR MX 0,9 BR ES PH CY CO PE PL RO 0,8 PT SK BG HU 0,7 0 2 4 6

1,1

1,0

NP SE FI

DK FR AT CA

DE IT

0,9

GB US

12 %

0,7

0,8

GDP növekedés átlaga (1993–2010) Forrás: Ganioğlu (2013)

— 146 —

KP IE

12 %

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

A gazdasági válság ráirányította a figyelmet a külső egyensúlytalanságok fontosságára: arra, hogy mikor jó és mikor rossz az egyensúlytalanság, illetve mikor tekinthető fenntarthatónak. Jó egyensúlytalanságnak tekinti az irodalom például, ha egy öregedő társadalom – a későbbi magas nyugdíjkiadások fedezésére – folyómérleg-többlettel rendelkezik, vagy ha a folyó mérleg hiánya jellemzően beruházásokat finanszíroz (Blanchard–Milesi-Ferretti 2009). Ugyanakkor a magas hazai megtakarítás sem feltétlenül egészséges, amennyiben a lakosságnak óvatossági megfontolásokból magas a megtakarítási hajlandósága (például a társadalombiztosítás rendszer hiánya miatt). Egyértelműen rossz egyensúlytalanságnak tekinthető viszont az alacsony hazai megtakarítás, illetve a kormány növekvő eladósodása. Az irodalomban fellelhető egyik megközelítés szerint a folyó fizetési mérleg hiánya abban az esetben fenntartható, ha a nettó külső tartozásmutatók középtávon stabilizálódnak (Lane–Milesi-Ferretti 2006). Egy másik népszerű megközelítésben akkor tekinthető fenntarthatónak az egyensúlytalanság, ha nem tér el a gazdaság fundamentumai által magyarázott szinttől (Phillips és szerzőtársai 2013). A szakirodalom alapján tehát összességében az a következtetés vonható le, hogy a sikeres felzárkózáshoz alapvető fontosságú a magas belső megtakarítás, amelynek fontos és a gazdasági növekedést gyorsító kiegészítője lehet a beruházásokra fókuszáló külföldi forrásbevonás. Tőkehiányos gazdaságokban a külföldi tőke bevonása szükségszerű ahhoz, hogy a gazdaság technológiai színvonala emelkedjen. Azonban a külföldi forrásbevonás nem helyettesítheti a hazai megtakarításokat. A magas megtakarítási ráta egyrészt ösztönzőleg hathat a külföldi tőkebeáramlásra, másrészt oldja a hazai vállalatok finanszírozási korlátait, így a beruházási ráta emelkedésén keresztül gyorsabb gazdasági növekedés érhető el.

— 147 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

3.2.2. Az adósság vagy nem adósság típusú források közötti választás

A külső forrásbevonás szükségessége mellett érdemesnek tartjuk a külső finanszírozás egyes formáit is körbejárni. Arra keressük a választ, hogy az adósság és a részesedés közötti választás milyen szempontokból indokolható, illetve indokolható-e egyáltalán. Az államháztartás és a lakosság jellemzően adósság típusú forrásokat von be. Az állam kötvénykibocsátással és hitelfelvétellel finanszírozza a költségvetés hiányát, a lakosság túlnyomórészt a fogyasztást és lakásvásárlást finanszírozó hiteleket vesz fel. Az állam finanszírozását tekintve közvetlenül is kapcsolatba kerülhet külfölddel, hiszen a kibocsátott állampapírok egy részét külföldi befektetők jegyzik le. A lakosság ugyanakkor döntően a belföldi bankrendszerrel szemben adósodik el. Mivel a bankrendszer a belföldi hitelezés finanszírozásához külföldi forrásokat is bevonhat, a belföldi eladósodás a bankrendszer külső forrásbevonásán keresztül közvetetten jelenik meg egy ország külső finanszírozásában. Érdemes megjegyezni, hogy a forrásbevonások közül a lakosság fogyasztáshoz kapcsolódó és az állam – jellemzően nem beruházásokat finanszírozó – eladósodása tekinthető a legkockázatosabb forrásbevonásnak. A vállalati szektor finanszírozásában az adósság mellett részesedés jellegű források is jellemzőek, így esetükben merül fel elsősorban a két finanszírozási forma közötti választás. Amikor egy vállalatban tulajdonjogot, részesedést szerez egy másik vállalat, vagy a vállalatcsoporton belül hitelnyújtás történik, működőtőke-befektetésről (vagy közvetlentőke-befektetésről, FDI) beszélünk. A vállalati finanszírozásnak tehát több módja lehet: banki hitelfelvétel, vállalati kötvénykibocsátás vagy közvetlen tulajdonlás révén történő finanszírozás. Az FDI és az adósság típusú finanszírozás közötti legfontosabb különbség, hogy míg az adósság típusú forrásoknak meghatározott lejáratuk van, és kamatfizetés társul hozzájuk, addig a részesedéseknek nincs lejáratuk, emellett megszerzésük tulajdonjogot és osztalékfizetést von maga után. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a lejárattól függetlenül bármelyik finan— 148 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

szírozási formától megszabadulhat a befektető, legyen az akár – adósság típusú – állampapír (lejárat előtti eladás) vagy részesedés jellegű befektetés (tulajdonrész értékesítése). 3-1. keretes írás: A vállalatok finanszírozási döntésével kapcsolatos elméletek

A vállalatok finanszírozási szerkezete megközelíthető a finanszírozási döntéseket meghatározó tényezők felől. A Miller–Modigliani-elmélet (1958) – tökéletes tőkepiacok és semleges adórendszer mellett – azt mondja, hogy a vállalati finanszírozási döntések nem befolyásolják egy vállalat értékét. Az alapfeltevések lazításával ugyanakkor azonosíthatók olyan tényezők, amelyek hatással lehetnek a vállalatok finanszírozási döntéseire. Az alábbiakban a vállalatok finanszírozási szerkezetére vonatkozó irodalmat tekintjük át. A finanszírozási döntésekkel kapcsolatos elméletek közül a trade-off és a pecking order elméletet érdemes kiemelni, a témával foglalkozó szakirodalom nagy része ezekkel az elméletekkel foglalkozik, és ezen elméletek következtetéseit teszteli empirikusan. • A trade-off elméletből általánosságban az következik, hogy gyengébb profitkilátások mellett alacsonyabb adósságszint irányába mozdulnak el a vállalatok. Az elmélet szerint a vállalatok figyelembe veszik az adózási szabályokat, a finanszírozási költségeket, valamint egy esetleges csőd költségeit, és ezek alapján az optimálisnak tartott adósságszint tartására törekednek. Finanszírozási döntéseikben fontos, hogy az adósságuk ehhez az optimálisnak vélt szinthez konvergáljon. A várható jövedelmezőség ebben a keretben pozitívan hat az eladósodásra, azaz kedvezőtlen jövedelmi kilátások mellett a vállalatok inkább mérséklik eladósodottságukat. A vállalatméret hatása ugyancsak pozitív, ami az esetleges válság költségeivel függ össze: egy nagyobb vállalat finanszírozási struktúrája jobban diverzifikált, így a válság kialakulása számára kisebb költségekkel jár. • A pecking order elmélet szerint akkor kerül sor adósság bevonására, ha a beruházás meghaladja az újrabefektetett jövedelmek mértékét, tehát

— 149 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

adott beruházási szint mellett a kevésbé jövedelmező cégek vonnak be több adósságot. A pecking order elmélet a tökéletes tőkepiacokkal kapcsolatos feltevést lazítja, és az információs aszimmetria szerepére helyezi a hangsúlyt (Myers 1984). Eszerint a vállalatok beruházásaik finanszírozására először újrabefektetett jövedelmeiket használják fel, azaz a vállalaton belüli forrásokra támaszkodnak. Amint a beruházás meghaladja ezeket az újrabefektetett jövedelmeket, adósság típusú finanszírozásra kerül sor, és csak ezeknek a lehetőségeknek a kimerülését követően támaszkodnak részesedés típusú finanszírozási formákra. Egy másik szereplő tulajdonszerzése miatt ugyanis ez utóbbi esetben már nagyobb a külső ellenőrzés lehetősége. Ebben a megközelítésben a kevésbé jövedelmezőbb vállalatok adósodnak el, illetve azok, amelyeknél – adott jövedelmezőség mellett – magasabb a várható beruházás mértéke. Az elmélet egy másik értelmezésében ugyanakkor – a jövőbeli finanszírozási költségek figyelembevétele mellett – a magas beruházások alacsonyabb adósságszint mellett mennek végbe. Ezt például úgy tudják megtenni, hogy ebben az időszakban alacsony osztalékot fizetnek, vagy részesedés típusú forrást vonnak be (Fama–French 2002). A két főelmélet bizonyos esetekben egymással ellentmondó következtetésre jut, és a következtetéseik nem feltétlenül igazolhatók empirikusan. A trade-off elmélet szerint az adósság növekedése tükrözheti a kedvezőnek ítélt jövedelmezőséget, a pecking order elmélet ugyanakkor azt állítja, hogy a jövedelmezőség emelkedése inkább a belső források (újrabefektetett jövedelem) felé fordítja a vállalatokat. Az imént említett két elmélet például ellentétes következtetésre jut abban az esetben, amikor a vállalat aktuális adósságszintje magasabb, mint az optimális adósságszint, és a vállalatnak forrásbevonásról kell döntenie (de Jong-Verbeek-Verwijmeren 2011). A trade-off elmélet az adósság csökkentését vetíti előre, míg a pecking order elmélet az eladósodás további növelését. Amikor a vállalat a tartozásai törlesztéséről dönt, és az aktuális adósságszint az optimálisnak tekintett mérték alatt van, a trade-off elmélet szerint részvény típusú forrást fognak visszafizetni (így közelednek az optimális adósságszinthez), a pecking order elmélet pedig az adósság törlesztésre következtet. (A többi esetben – például amikor az adósságszint az optimális szint alatt van – az

— 150 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

egyes elméletek következtetései azonosak, mindkét elmélet az adósság növelését sugallja). A szakirodalomban található további tanulmányok egy része a pecking order elmélet bizonyos következtetéseit igazolja: így Fama és French (2002), Lemmon és szerzőtársai (2008), Ghazouani (2013); míg mások – Fama és French (2002), Frank és Goyal (2009) – a trade-off elmélet egyes következtetéseit erősítik meg. A vállalati szektor külső finanszírozása a külföldi befektetők oldaláról is megközelíthető: a magas FDI-finanszírozás nem feltétlenül pozitív jelenség, ugyanis az adott gazdasággal kapcsolatos bizonytalanságot is tükrözheti. A részesedés típusú befektetések jóval több információt, illetve irányítási jogot közvetítenek az adósság típusú befektetésekhez képest (lásd a fenti tanulmányok és Neumann 2003). A külföldi befektetők e gondolatmenet alapján azokat a finanszírozási formákat részesítik előnyben, amelyek révén csökken az információs hátrányuk. Komáromi (2007) alapján egy másik megközelítés szerint a külföldi szereplők olyan befektetési formákat fognak előnyben részesíteni, amelyek „kisajátíthatóságával” kapcsolatos kockázatok alacsonyak. Daude és Fratzscher (2006) empirikusan igazolta, hogy az FDI finanszírozásban betöltött szerepe azokban az országokban magasabb, ahol gyengébb az intézményrendszer, vagy a pénzügyi rendszer fejlettsége alacsony. Ezért – ugyan az FDI-nak lehet kedvező hatása a fogadó ország gazdaságára nézve – az egyéb finanszírozási formákhoz képest is magas FDI-beáramlás a gazdaság fejletlenségével is összefüggésben lehet. Ezt megerősítik az európai országok adatai: a 2007-es adatokat vizsgálva azt találtuk, hogy a magasabb egy főre eső GDP-vel rendelkező országokban az FDI-állomány külső tartozáson belüli aránya jellemzően kisebb. (Erről részletesen lásd 2.3 fejezet).

Az FDI típusú forrásokat általában azért tekintik kedvezőbb finanszírozási forrásnak az adóssághoz képest, mert a vállalati szektor beruházásra fordítja azokat (3-3. ábra). A magas FDI-forrásbevonás nagy valószínűséggel a beruházások megvalósítását tükrözi, az adósság típusú források ugyanakkor nem feltétlenül beruházást finanszíroznak. Stabilitási és fenntarthatósági szempontból fontos, hogy mely szektor vonja be a külső forrást, és azt mire fordítja. A vállalati szektor adós— 151 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ság típusú forrásbevonása ugyanúgy finanszírozhat beruházást, mint az FDI típusú forrás, ezért vállalati szinten nem feltétlenül indokolt megkülönböztetni az adósság és nem adósság típusú forrásokat. Ha azonban a lakosság és az állam adósodik el, az már akár fenntarthatósági kockázatokkal is járhat. 3-3.ábra:Azegyesfinanszírozásiformákhozkapcsolódókockázatok illusztrálása

FDI

ká

ság

Vállalati hitelek

ató

Államadósság

rth

nta

f vő

k ve

Nö

Lakosság eladósodása

Forrás: MNB

Az FDI típusú finanszírozáshoz gyakran társított előnyök vállalati szinten nem feltétlenül igazolhatók, így az egyes finanszírozási formák megkülönböztetése nem feltétlenül indokolt. A szakirodalom alapján azt mondhatjuk, hogy nincs egységes nézet a vállalati finanszírozási struktúrát meghatározó tényezőkkel kapcsolatban, valamint az egyes elméletek nem feltétlenül támaszthatók alá empirikusan. Pusztán ebből arra következtethetünk, hogy nincs egyértelmű képlet arra, hogy egy felzárkózási periódust jellemző kedvező beruházási kilátások időszakában milyen típusú finanszírozási forma választása indokolt (a vállalatok finanszírozási szerkezetével kapcsolatos elméletekről részletesebben lásd A vállalatok finanszírozási döntéseivel kapcsolatos elméletek című 3-1. keretes írást). Ezenkívül ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy valamely finanszírozási formához társulnak-e előnyök pénzügyi stabili— 152 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

tási, fenntarthatósági és egyéb szempontokból. Komáromi (2007) szerint a nem adósság típusú források esetleges stabilitása, valamint a hozzá kapcsolt pozitív externális hatások egyaránt megkérdőjelezhetőek. A szerző arra a következtetésre jut, hogy fenntarthatósági szempontból a külső tartozásállomány szintje, és nem annak szerkezete a meghatározó. Tovább árnyalható az FDI előnyben részesítése az FDI-ra fizetett hozamok figyelembevételével: a magyar gazdaságban az FDI jóval drágább finanszírozási formának számít az adósság típusú forrásokhoz képest. 3-2. keretes írás: A gazdaság rendelkezésére álló jövedelem

A növekedés kapcsán a leginkább elterjedt mutatószám a bruttó hazai termék (GDP), amely azonban csak az előállított jövedelmet méri, viszont nem ad információt az egyes jövedelemtulajdonosok helyzetének alakulásáról. Erre szolgál a bruttó nemzeti jövedelmet (GNI), ami a GDP értékét korrigálja a nettó külföldi jövedelemátutalásokkal, és végső soron megmutatja, hogy egy adott ország rezidensei mekkora elkölthető jövedelemmel rendelkeznek. Formálisan:

GNI = GDP + Külföldről kapott jövedelmek (profit, kamat, bér, EU-transzfer) – Külföldnek fizetett jövedelmek (profit, kamat, bér, EU-transzfer) Mint azt korábban bemutattuk, felzárkózó gazdaságok – például Magyarország és a régió országai – esetében jellemző a külföldi tőkebeáramlás. A külföldi források költsége miatt ennek megfelelően a GNI alacsonyabb, mint a GDP (3-4. ábra). Tehát míg általában a külső forrásokból (FDIból vagy külföldi hitelből) megvalósított beruházások révén magasabb növekedés érhető el, ugyanakkor ennek jelentős költségvonzata is lehet. Érdemes megemlíteni, hogy a közvetlentőke-befektetésekre kifizetett profit a befektetett tőke arányában általában magasabb, mint egy hasonló hitelre fizetett kamat: ugyanis ciklikus okokból ingadozhat, illetve nagyobb kockázatot is jelent.

— 153 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az ábrán jól látható, hogy a régió országaiban a válság előtt a tőkebefektetések külföldi tulajdonosainak fizetett nettó jövedelem nagysága a GDP 2–6 százaléka körül alakult. Magyarországon a jelentős külföldi eladósodottság és magas FDI-állomány, Csehországban a külföldiek közvetlentőke-befektetéseinek magas profitabilitása okozta a GNI nagyobb mértékű elmaradását (a cseh GNI alakulása különösen annak fényében érdekes, hogy nettó külső adósságuk negatív, vagyis a külfölddel szembeni követelések meghaladják a tartozásokat). A válságot követő években Magyarországon csökkent a GDP és GNI közötti rés, amihez több tényező is hozzájárult: egyrészt a válsággal összefüggésben csökkent a vállalatok nyereségessége, másrészt a belföldi szereplők alkalmazkodása miatt a külső adósság jelentősen csökkent, amit a kamatkörnyezet mérséklődése is támogatott; végül az EU-transzferek beáramlása fokozatosan emelkedett. 3-4.ábra:Abruttónemzetijövedelem(GNI)alakulása a régió országaiban 102

A GDP százalékában

102

Magyarország

Csehország

Forrás: Világbank

— 154 —

Lengyelország

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

100

2000

100

Szlovákia

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

3.2.3.AzFDIésanövekedéskapcsolata

A közvetlentőke-befektetések – rövid és hosszabb távon is – számos csatornán keresztül támogathatják egy gazdaság növekedését. A külső források egyik típusa a külföldiek közvetlentőke-befektetése (FDI), amellyel tartós befolyást szereznek egy vállalatban, vagy zöldmezős beruházásban új vállalatot alapítanak. A beérkező közvetlentőke-befektetés a gazdaság növekedése szempontjából is pozitív megítélésű lehet, mivel a közvetlentőke-befektetések a beruházások növelésén keresztül rövid távon is támogathatják a GDP növekedését. Hosszabb távon a nagyobb termelő tevékenység, a beruházás miatt magasabb termelékenység és a munkavállalók jövedelmei miatti fogyasztás vagy a vállalat exportteljesítménye miatt emelkedő nettó export lehet hatással a növekedésre. Érdemes megemlíteni továbbá azt is, hogy a növekedési hatás mellett az adóbevételek növekedése az államháztartás egyenlegét is javíthatja, ezen keresztül hozzájárulhat az államadósság, és így a kockázati felárak csökkenéséhez is. A közvetlentőke-befektetéseknek a közvetlen hatás mellett számos közvetett hatást is szoktak tulajdonítani. Az irodalomban kiemelten foglalkoznak a közvetlentőke-befektetés és a növekedés viszonyával, amihez kapcsolódóan alapvetően kétféle, a növekedésre kifejtett hatást is megemlítenek. • Közvetlen hatás: A közvetlentőke-befektetések legfontosabb közvetlen hatása az új vállalat miatt bővülő beruházás, később pedig magasabb termelésben jelenhet meg. Ezzel kapcsolatban – főként felzárkózó gazdaságokban – azt is meg szokták említeni, hogy a külföldi tulajdonossal rendelkező vállalat termelékenysége – a már korábban felhalmozott tudás, illetve a magasabb tőkeállomány miatt – meghaladhatja az országban jellemzőt.

— 155 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

• Közvetett hatás: A közvetlentőke-forrásokkal kapcsolatban ugyanakkor számos közvetett hatás is említésre kerül. A megvalósuló beruházások általában új tudást és technológiát hozhatnak a gazdaságba, aminek pozitív hatása lehet a többi szereplő termelékenységére is. Az új technológiát megismerő és használni képes munkavállalók más belföldi cégekhez vihetik a tudást, és a termelékenység ezen keresztül is tovább javulhat a teljes gazdaságban. Különösen fontos szerepe lehet továbbá a külföldi vállalatok részére történő beszállításnak, ugyanis ezekben az ágazatokban jelentősebb mértékű lehet a technológiai fejlődés. Ezeket általában tovagyűrűző (spillover) hatásoknak is szokták nevezni. Érdemes ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy az ilyen jellegű beruházások nem feltétlenül csak FDI révén vagy külső forrásokból valósulhatnak meg. Az FDI és a gazdasági növekedés között a szakirodalom általában pozitív kapcsolatot talál, a hatás mértékében azonban számos tényezőnek (például a fejlettségnek, a humán tőke képzettségének vagy a pénzügyi rendszer fejlettségének) is szerepe lehet. Bizonyos elméletek szerint a közvetlentőke-forrásokat fogadó gazdaságok fejlettségétől is függ, hogy a forrásnak milyen növekedési hatása lehet. Egyrészt szükség lehet a jól képzett munkaerő meglétére ahhoz, hogy a külföldi közvetlentőke-befektetések a belföldi forrásokból megvalósuló befektetéseknél nagyobb növekedési hatással járjanak (Borenstein és szerzőtársai 1998). Másrészt a gazdaság pénzügyi rendszerének fejlettsége is elengedhetetlen ahhoz, hogy a külföldi befektetéseknek jelentős hozzájárulása lehessen a gazdasági növekedésre (Alfaro és szerzőtársai 2004). A technológiai fejlődés általában nemcsak közvetlenül a forrásokat fogadó vállalatnál figyelhető meg, közvetett módon hatása lehet az ágazat más vállalataira is. További pozitív hatása lehet, ha egy vállalat külföldi tulajdonossal rendelkező vállalat részére végez beszállítói tevékenységet. A közvetett hatások magyarországi mérése során Schoors és van der Tol (2001) arra jutottak, hogy a tovagyűrűző hatások külö-

— 156 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

nösen a külkereskedelmi ágazatokban jelentősek, vagyis a külföldiek befektetései itt vannak a legnagyobb hatással a versenytársak és a teljes ágazat termelékenységére. A szigorú kereskedelmi szabályok hatására ugyanakkor a technológiai fejlődés és a termelékenység növekedése mérsékeltebb lehet (Mastromarci és Simar 2015). Halpern és Muraközy (2005) a magyar vállalati adatokat vizsgálva továbbá úgy találta, hogy a közvetlentőke-befektetések nemcsak az adott vállalat, de a befektetéstől fizikailag távolabb eső cégek esetében is pozitív hatást gyakorolnak a termelékenységre. A vállalatok által alkalmazott technológiára szintén pozitív hatása lehet annak, ha az adott vállalat egy külföldi tulajdonossal rendelkező vállalat részére végez beszállítói tevékenységet, ahogy becslései alapján Gorodnichenko (Gorodnichenko és szerzőtársai 2014) ezt kimutatta. Az elméletek szerint a közvetlentőke-befektetések növekedési hatása a felzárkózó országokban jelentős, míg a fejlettebb országok esetében csak néhány ágazat esetében találtak ilyen hatást. Mindez arra is utal, hogy a fejlettebb gazdaságokban a források bevonásában az FDI kisebb szerepet játszhat. Az elméletek egy részében úgy találták, hogy a külföldiek közvetlentőke-befektetéseinek csak a felzárkózás korábbi szakaszaiban van igazán jelentős növekedési hatása, míg a felzárkózás későbbi szakaszaiban már kisebb szerepük van. Ezt támasztja alá Castejon és Wörz (2006) tanulmánya, akik úgy találták, hogy bizonyos ágazatokban a közvetlentőke-befeketetéseknek nagyobb növekedési hatásai voltak. Egyrészt a különösen munkaintenzív ágazatok (mint például a textil- és faipari ágazatokban), valamint a technológiaintenzív és így meglehetősen tőkeigényes (például olaj- és vegyipari) ágazatokban. Ez alapján úgy találják, hogy az FDI-nak inkább a felzárkózó gazdaságokban lehet nagyobb hatása a növekedésre, a fejlett gazdaságokat tekintve inkább a technológiaintenzív ágazatokba áramló FDI esetén mutattak ki növekedési hatást. Erre utal Komáromi (2007) is, aki szerint a fejlettebb gazdaságokban jellemzőbb lehet az FDI-források helyett az adósság jellegű források bevonása (3-5. ábra).

— 157 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

3-5.ábra:AzFDIésagazdaságifejlettségközöttikapcsolat(2007-esadatok)* 70

FDI-tartozások /teljes külföldi tartozás, 2007 (%) SK

60 CR

50 RO 40

HU EE

DK FL

10 0

SI GR

100

Egy főre eső GDP (PPP-n, USA = 100), 2007-ben *A görög, francia, szlovák és román adat 2008-ra volt elérhető. Forrás: Eurostat, WEO-adatbázis

A 2000-es évek elején a gazdaságokba érkező közvetlentőke-befektetés az eurozóna és Kelet-Közép-Európa növekedéséhez is hozzájárulhatott. Habár az elméletek alapján a fejlettebb gazdaságok növekedésében kisebb szerepe van a közvetlentőke-forrásoknak, Pegkas (2015) empirikusan mégis kimutatta, hogy az eurozóna országainak növekedését is támogatta a közvetlentőke-források beáramlása 2002 és 2012 között. A kelet-közép-európai országokat vizsgálva ugyanakkor Szkorupová (2014) úgy találta, hogy az export növekedésének nagyobb a szerepe a gazdaságok növekedésében, mint a közvetlentőke-befektetések beáramlásának. Azonban az FDI-források beáramlása és a gazdasági növekedés között Szlovákia esetében hosszú távú kapcsolatot talált, ami alapján az FDI is hozzájárulhatott a gazdaság bővüléséhez. Mindezek alapján elmondható, hogy a közvetlentőke-befektetések emelkedése nemcsak rövid, de hosszabb távon is érdemben támogathatja egy gazdaság növekedését, felzárkózását. Így a külső tartozá— 158 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

sok közvetlentőke-befektetések miatti emelkedése akár hasznos is lehet a felzárkózó gazdaságok számára. Az összefüggést megvizsgáltuk az Európai Unió országaiban is, ahol a nagyobb közvetlentőke-befektetéseket vonzó országok gyorsabb gazdasági bővülést mutatnak (3-6. ábra). Az irodalom alapján mindez arra utalhat, hogy a közvetlentőke-források magasabb GDP-növekedéssel jártak ezekben az országokban, ugyanakkor érdemes azt is megjegyezni, hogy nagyobb mértékű növekedést a felzárkózó országokban figyelhetünk meg. Ez azt az elméletet támasztja alá, hogy az FDI növekedési hatása a felzárkózó országokban a fejletteknél nagyobb. 3-6.ábra:Aközvetlentőke-befektetések* ésaGDP-növekedésalakulásaazEurópaiUnióországaiban 5

GDP-bővülés (1998–2010 átlaga)

PL RO

SE FI 2

AT PT

DE DK

IT 0 –4

–2

Közvetlentőke-befektetések (a GDP százalékában, 1998–2010 átlaga) *BPM5 (Fizetési Mérleg 5. módszertan) szerinti adatok Forrás: Eurostat

— 159 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

3.3.Agazdaságifelzárkózásmakrofinanszírozásának nemzetközi példái Az alábbiakban az előző fejezetekben tárgyalt szempontokat olyan országok felzárkózási periódusain keresztül mutatjuk be, amelyek a felső-közép jövedelmi kategóriából a magas jövedelmű gazdaságok közé küzdötték fel magukat. A felzárkózási szakaszok meghatározása során (az előző fejezethez hasonlóan) Felipe (2012) tanulmányából indultunk ki. Ezek a következők: • Délkelet-Ázsia (Korea 1988–1995, Szingapúr 1978–1988, Tajvan 1986– 1993) • Ausztria 1964–1976 • Finnország 1964–1979 • Írország 1975–1990 Lengyelország és Szlovákia ugyan még nem került a magas jövedelműek csoportjába, azonban az elmúlt időszak alapján jó eséllyel pályáznak erre a pozícióra, így tapasztalataik szintén hasznosak lehetnek számunkra. Emellett bemutatjuk a dél-európai (spanyol, portugál, olasz, görög) gazdaságok eladósodási folyamatát is, amelyek felzárkózása utólag fenntarthatatlannak bizonyult. Elsősorban a külső egyensúlyi folyamatokra koncentráltunk, amelyet a belföldi megtakarítások és beruházások viszonya felől közelítettünk meg. Ahol rendelkezésre állt adat, ott a külső finanszírozási szerkezetet is részletesebben vizsgáltuk, különös tekintettel az FDI-finanszírozásban betöltött szerepére helyezve a hangsúlyt.

3.3.1.Délkelet-ázsiai„kistigrisek”:Dél-Korea,Szingapúr,Tajvan

A fejlett országokhoz sikeresen felzárkózó ázsiai „kistigriseknél” általában az exportbővülés volt a gazdasági növekedés fő motorja, amit a rentábilis iparágakban követett a beruházások emelkedése. Általában közös volt ezekben az országokban, hogy a növekedés jelen— 160 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

tős része az export gyors bővülése mellett valósult meg. Elmondható az is, hogy a gazdasági növekedés motorja ezekben az országokban általában az export volt, amit az import bővülése csak jelentős késéssel követett. Így az export bővülése jövedelmező iparágakat teremtett, és ez általában a beruházások gyorsabb növekedéséhez vezetett. Összefoglalva: a gazdasági felzárkózás az export dinamikus növekedésének volt köszönhető (Booth 1999). Délkelet-Ázsia országaiban számos kormányzati intézkedés – közvetlenül és közvetve is – támogatta az exportáló iparágazatokat, amelybe a tőkekorlátozások is beletartoztak. Stiglitz (1996) alapján elmondható, hogy a délkelet-ázsiai országokban közös volt, hogy a kormányzatok támogatták az exportot, valamint a technológiai fejlődést. Az erős export a gazdaság versenyképességét is nagyobb mértékben igazolta vissza, mintha csak a belföldi piacokra termelő vállalatokat támogatták volna, ugyanis az exportpiacokon nagyobb valószínűséggel alakul ki versenyhelyzet, mint a belföldi, zárt, kevesebb szereplőt tartalmazó piacon. Az exportra termelés támogatásában komoly szerepe volt az infrastruktúra fejlesztésének, ami a kikötők és szállítási útvonalak mellett az elektromos és telekommunikációs hálózatok aktív fejlesztését is magában foglalta. Az exportágazatok fejlesztését a tőke nagyobb hozzáférésével is segítette az állam, sőt egyes esetekben adókedvezményeket is adtak bizonyos iparágaknak. Az exportágazatok fejlődését támogatta, hogy ezekben az országokban az importtevékenységet szigorúan szabályozták. Ezek alól a szabályok alól azonban minden országban felmentést kaptak az exportáló vállalatok (Krueger 1990). Korea, Szingapúr és Tajvan gyors növekedésében jelentős szerepe volt a GDP arányában magas beruházásoknak, amit azonban nagymértékben finanszíroztak a belföldi megtakarítások, így a folyó fizetési mérleg csak kisebb és átmeneti hiányt jelzett. Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált három ázsiai „kistigrisnél” a felső-közép jövedelmi rétegből a magas jövedelmi kategóriába való átkerülés alatt az átlagosan közel 10 százalékos GDP-növekedésben fontos szerepe volt a beruházásoknak (3-7. ábra). Ennek mértéke Koreában a GDP 35–40 — 161 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

százaléka között alakult, ami mellett a magas belföldi megtakarítás lehetővé tette, hogy a folyó fizetési mérleg egyensúlyban legyen – így a beruházások döntően belső forrásokból valósulhattak meg. Szingapúrban bizonyos időszakokban ennél is magasabb, a GDP 45 százalékát kitevő volt a beruházás mértéke, amit azonban már nem fedezett az egyébként magas belső megtakarítás, így jelentős külső forrásbevonás mellett valósult meg. Azonban a belső megtakarítás fokozatos emelkedése, majd később a beruházásoknak a GDP 35 százalékára való mérséklődése lehetővé tette, hogy a fizetési mérleg hiánya többletbe forduljon – így a felzárkózás végére már itt is csökkentek a külső tartozásmutatók. Tajvanon az időszak során jelentősen emelkedtek a beruházások, habár átlagosan a GDP-nek csupán 25 százalékát tették ki, és teljes mértékben belső forrásokból valósultak meg – így a folyó fizetési mérleg folyamatosan többletet mutatott. 3-7.ábra:Aberuházásokésmegtakarítások,valamintafolyófizetésimérleg alakulásaadélkelet-ázsiaiországokbanaGDParányában 25

50 45

-5

-10

-15

1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993

Korea

Szingapúr

Beruházás (jobb skála) Megtakarítás (jobb skála) Forrás: IMF, Koreai Jegybank

— 162 —

Tajvan Folyó fizetési mérleg GDP növekedés

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

Általánosságban a vizsgált országok a felzárkózási periódusban – Szingapúrt leszámítva – nem vontak be FDI-forrásokat, míg adósság jellegű tartozásaikat is leépítették. Ez összhangban van azzal az elmélettel is, hogy ezek az országok a felzárkózásnak már nem a kezdeti stádiumában voltak, amikor a közvetlentőke-befektetések nagyobb szerepet játszanak egy ország felzárkózásának finanszírozásában. A külföldiek közvetlentőke-befektetései a fejlődés kezdeti szakaszában fontos szerepet töltöttek be a fejlődő országok gazdaságaiban, habár a forrásbeáramlás mértékét tekintve számottevő heterogenitást figyelhetünk meg. Finanszírozási szempontból a délkelet-ázsiai országokban a fejlődésben a tőkefelhalmozás kezdeti szakaszában a külföldiek közvetlentőke-befektetései is közrejátszottak. Itt azonban a külföldi befektetésekkel érkező tudást is érdemes megemlíteni, ugyanis a külföldi befektetések jelentős mértékben fejlesztették a felhasznált technológiákat, mivel új know-how-t hoztak be a gazdaságba. Ennek szerepe ugyanakkor eltérő volt az egyes országokban (Booth 1999): • Koreában és Tajvanon a közvetlentőke-források 1970 és 1990 között átlagosan a gazdaságban megvalósuló beruházások mindössze 1-2 százalékát finanszírozták. A magas belföldi megtakarítások jelentős mértékben támogatták a gazdaság külfölddel szembeni követeléseinek emelkedését. Ez legnagyobb részben a külföldi követelések emelkedésében tükröződött, azon belül is fontos kiemelni a jegybanki tartalék szerepét. • Szingapúrban azonos időszakban a beruházások több mint 15 százaléka valósult meg közvetlentőke-befektetésekből, sőt ennek aránya 1986 és 1990 között közel 30 százalékot tett ki. Az FDI-beáramlás a felzárkózás éveiben is jelentős maradt, és a fizetési mérleg egyensúlyának helyreállásával sem állt le a forrásbeáramlás – így a közvetlentőke-befektetések emelkedésével párhuzamosan tovább csökkent a nettó külső adósság (ami a növekvő külföldi követelésekkel valósult meg).

— 163 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Annak ellenére, hogy a beruházásoknak csak kisebb részét finanszírozták közvetlentőke-források, a technológiai fejlődésben továbbra is jelentős szerepet tölthettek be. Azonban Koreában a folyó fizetési mérleg hiányát – mivel a beruházások meghaladták a belföldi megtakarításokat – ebben az időszakban főként az adósság jellegű források beáramlása finanszírozta, amit részben az állam, részben a magánszektor vont be külföldről (3-8. ábra). Ennek mértéke meglehetősen alacsony volt, és nem haladta meg az éves GDP 1-2 százalékát, hiszen a jelentős belföldi megtakarítás miatt nagyobb mértékű külföldi forrás bevonására nem szorult az ország. 3-8. ábra: A forrásbeáramlás szerkezete a délkelet-ázsiai országokban aGDParányában 20

20 15

–5

–10

–15

–20

–25

1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993

Korea Adósság

Szingapúr Nem adósság

Derivatív

Tajvan Finanszírozási igény

*Szingapúr esetében csak a közvetlentőke-befektetések, valamint a teljes forrásbevonás mértékére rendelkezünk adatokkal, így az adósság jellegű források beáramlását maradékelven, a derivatív finanszírozást nullának feltételezve kaptuk. Forrás: IMF, Koreai Jegybank, saját számítás

Összességében elmondható hogy a délkelet-ázsiai országok felzárkózásában szerepe lehetett a kormányzat aktív lépéseinek, amelyekkel a külkereskedelmet támogatták, és a felzárkózás kezdeti szakaszában — 164 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

az FDI-forrásoknak, valamint a tudás beáramlásának is. Ugyanakkor a felzárkózást a „kistigrisek” jóval nagyobb mértékben köszönhették a belföldi szektorok magas megtakarításainak, továbbá a korábban kialakult külkereskedelmi ágazatokba történő jelentős beruházásoknak. Így a fejlődésnek ebben a szakaszában a külső finanszírozásra már jóval kisebb mértékben voltak ráutalva a gazdaságok.

3.3.2. Az EU konvergenciaországai: Ausztria, Finnország és Írország

Az osztrák felzárkózás a folyó fizetési mérleg egyensúlya mellett valósult meg – vagyis a beruházásokat nagyjából fedezte a belföldi megtakarítás, és külföldi forrásbevonásra a magas, 4–6 százalékos reálnövekedés ellenére sem volt szükség. A Bretton-Woodsi rendszer felbomlása után Ausztria szűk árfolyamsávos rendszert vezetett be. Először egy valutakosárhoz, majd a német márkához kötötte a saját valutáját, annak érdekében, hogy az árfolyamváltozásból fakadó bizonytalanságot mérsékelje. Az árfolyamrendszer fenntarthatósága érdekében tőkekorlátozásokkal védték a hazai piacot a spekulatív tőkemozgásoktól (Fenz–Schneider 2006; Hochreiter–Knöbl 1991). A folyó fizetési mérleg hiánya a vizsgált felzárkózási periódusban egészen 1974-ig, az első olajválság kitöréséig nulla körül alakult. Ugyanebben a periódusban a közvetlentőke-beáramlás és a nettó külső adósság csökkenése volt jellemző, bár ezek mértéke nem volt jelentős. 1974 után, az olajválsággal kapcsolatos alkalmazkodás eredményeképpen a folyó fizetési mérleg hiánya érdemben emelkedett, ami – a magántőkemozgások továbbra is érvényben lévő korlátozása miatt – az állam külföldi hitelfelvételében tükröződött (3-9. ábra). Az olajár-emelkedés hatására meglóduló inflációt a schilling felértékelésével próbálták letörni, miközben a versenyképességet a bérnövekedés adminisztratív korlátozásával őrizték meg (Gnan 1994). Az ország sérülékenysége – a döntően belső forrásokból megvalósuló felzárkózásnak köszönhetően alacsony nettó és bruttó külső adósság következtében – az olajválságot követően sem emelkedett érdemben.

— 165 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

3-9.ábra:AzosztrákfelzárkózásfinanszírozásiszerkezeteaGDParányában (1964–1976) 4

% Forrásbeáramlás

8 6

–1

–2 –4

–2

FDI Adóssággeneráló finanszírozás Tévedések és kihagyások egyenlege

1976

1975

1974

–6 1973

1972

1971

1969

1968

1967

1966

1965

–4

1964

–3

1970

Forráskiáramlás

–8

Folyó fizetési mérleg GDP növekedése (jobb skála)

Forrás: IFS

A finn gazdaság felzárkózása Ausztriához képest nagy, de nem jelentős külső egyensúlytalanság, illetve külső eladósodás mellett valósult meg, miközben a felzárkózási folyamatban az állam kiemelt szerepet vállalt. A finn gazdaság beruházási rátája a második világháború után gyorsan a GDP 25 százalékának a közelébe emelkedett, amit a hasonlóan magas bruttó megtakarítás a hetvenes évek közepéig nagyjából finanszírozni tudott. A felzárkózási periódus elején az állam a vállalatai által mind a beruházásokból (nehézipar, energiaipar), mind a GDP-arányos 8 százalékos csúcsot elérő költségvetési többleten keresztül a megtakarításból kivette a részét (Jantti és szerzőtársai 2006). Az állami beavatkozás az adminisztratív árszabályozásban, a beruházások ösztönzése érdekében adminisztratív eszközökkel alacsony szinten tartott kamatokban nyilvánult meg. Az állam saját tulajdonú vállalatokon keresztüli magas gazdasági szerepvállalása miatt a külföldi tőke beáramlása kismértékű volt a vizsgált időszakban (3-10. ábra). A versenyképesség megőrzése érdekében a szűk árfolyamsávban mozgó finn — 166 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

márkát a jegybank – a kormányzattal egyetértésben – időnként leértékelte. Mindezek és az olajválság eredményeként jelentős belső és külső egyensúlytalanság alakult ki, ami a magas inflációban és a folyó fizetési mérleg megugró hiányában nyilvánult meg (Hochreiter–Knöbl 1991). A költségvetési politika szigorítása és a márka leértékelése következtében a folyó fizetési mérleg hiánya gyorsan javulni kezdett, valamint a versenyképességet is sikerült megőrizni. 3-10.ábra:AfinnfelzárkózásfinanszírozásiszerkezeteaGDParányában (1964–1979) 10

% Forrásbeáramlás

10 8

-2

-4

-6

FDI Adóssággeneráló finanszírozás

1980

1979

1978

1977

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

1968

1967

1966

1965

1964

-10

1976

Forráskiáramlás

-8

-6 -8 -10

Folyó fizetési mérleg Reál GDP növekedése

Forrás: IFS

A finn gazdaság felzárkózása nem zárult le a nyolcvanas évekre, ezt követően is magas maradt a gazdasági növekedés. A finn gazdaság felzárkózását a közepes jövedelmi kategóriából a magas jövedelmű kategóriába elsősorban a feldolgozó- és energiaipar termelékenységének fejlődése határozta meg, a „későn jövő” gazdaságokkal foglalkozó irodalomnak (Gerschenkron 1952; Kaldor 1967) megfelelően. Az elektronikai ipar, ezen belül a Nokia gyors fejlődése a kilencvenes években — 167 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

meghatározó volt a felzárkózás szempontjából. Emellett a szolgáltatás szektor termelékenységének növekedése az olajválságot megelőzően is meghaladta már például a svéd termelékenységbővülést, azt követően azonban a különbség tovább nőtt. Így az ezredfordulóig tartó időszakban a svéd gazdaság mellé felzárkózó Finnországban az ipar mellett a szolgáltatás szektor fejlődése is kiemelt jelentőségű volt (Kokkinen és szerzőtársai 2007). Az ír gazdaságnak a 70-es évek második felét jellemző dinamikus növekedési szakaszában a GDP 10 százaléka fölé emelkedett a folyó fizetési mérleg hiánya, az olajválságot követő éveket ugyanakkor érdemi korrekció jellemezte. A külső egyensúly romlása elsősorban az áru- és szolgáltatásegyenleg (nettó export) gyorsan növekvő hiányát tükrözte, összefüggésben az exportot meghaladó importkereslettel. A külső egyensúly úgy romlott ezekben az években, hogy közben a költségvetési hiány, valamint az államadósság is jelentősen emelkedett. A gazdaságot tehát ikerdeficites állapotban érte az olajválság, a külső forrásokra való ráutaltság mértéke pedig a válság éveiben is magas szinten maradt. A válság lecsengését követően ugyanakkor fokozatos javulás következett be a külső egyensúlyi mutatókban: a növekedés élénkülése mellett a nettó export évről évre javulni tudott. A külső egyensúly javulásához a kedvező exportteljesítmény mellett a beruházások visszaesése, illetve ezzel összefüggésben a visszafogottabb importdinamika is hozzájárult, miközben a fogyasztás már a GDP-hez hasonló mértékben bővült. Mindez úgy következett be, hogy közben az államháztartás hiánya is csökkenő pályára állt, és a költségvetési politikában érdemi irányváltás kezdődött, amelynek fontos szerepe volt az ír gazdaság későbbi felzárkózásában is (Honohan–Walsh 2002). A hiány – és egyben a gyors gazdasági növekedés – hátterében a viszonylag alacsony belső megtakarítást jelentősen meghaladó beruházás állt. A külső egyensúlyhiány alakulását megközelíthetjük a megtakarítások és beruházások viszonya felől is (3-11. ábra). A rendelkezésre álló adatok alapján a GDP-arányos beruházások jóval meghaladták

— 168 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

a belső megtakarításokat az időszak elején. Ez szintén azt tükrözi, hogy a beruházások megvalósítása jelentős mértékű külföldi forrásbevonás mellett valósult meg. A válság kitörését követően a beruházási szint csökkenése mellett javult a külső egyensúly, miközben a belföldi megtakarítások a GDP 15 százaléka körüli szinten stabilizálódtak. 3-11.ábra:Afolyófizetésimérlegetmeghatározótényezőkalakulása Írországban,GDP-arányosértékek 30

GDP-növekedés Folyó fizetési mérleg

Bruttó megtakarítás Nettó export

1990

-15

1989

-15

1988

-10 1987

-10 1986

-5

1985

-5

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

1977

1976

1975

Beruházások

Forrás: IFS, WEO adatbázis

Az ír gazdaság külső finanszírozási szerkezetében az adósság típusú források voltak meghatározók, a vizsgált időszak végét ugyanakkor már a külső adósság törlesztése jellemezte. A folyó fizetési mérleg több éven keresztül jellemző magas hiánya a külső adósság felhalmozásával járt (amit némileg tompított a devizatartalék mint a gazdaság külföldi követeléseinek emelkedése). A nettó adósságbevonás a válság előtti években (1975 és 1978 között) átlagosan a GDP 5 százaléka körül alakult, és jóval nagyobb volt az FDI típusú forrásbeáramlásnál. Az FDI finanszírozási szerkezetben betöltött szerepe tehát az adóssághoz képest nem volt számottevő mértékű: a magas beruházási dinamikával

— 169 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

jellemezhető években is legfeljebb a GDP 2 százaléka körül alakult. A válságot követő években jellemző külső egyensúlyi alkalmazkodással párhuzamosan az adósság típusú forrásbevonás mértéke is csökkent, és a 80-as évek végére a folyó fizetési mérleg egyensúlyba kerülésével már nettó adósságcsökkenést jeleztek az adatok. Az adósság típusú források bevonása részben az államháztartáshoz, részben a bankrendszerhez kötődött. Az időszak elején – a magas hiánnyal párhuzamosan – az állam vont be érdemi külső adósságot, majd a válságot megelőző két évben a nettó külső adósság emelkedése már inkább a bankrendszerhez kapcsolódott (3-12. ábra). Ehhez képest a válságot követő éveket tekintve egyértelmű változás, hogy az állam külső forrásbevonása – az 1987-es év kivételével – forráskiáramlásba váltott. 3-12.ábra:AkülsőfinanszírozásszerkezeteÍrországban, GDP-arányostranzakciók 15

Forrásbeáramlás 10

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

-5

1981

1980

1979

1978

1976

1975

-10

1977

Forráskiáramlás

-5

Nettó FDI Nettó adósság (devizatartalékkal együtt) Külső finanszírozási igény (pénzügyi mérleg alapján) Külső finanszírozási igény (folyó fizetési mérleg és tőkemérleg alapján) Forrás: IFS, WEO adatbázis

— 170 —

-10

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

3.3.3. Régiós új EU-tagok: Lengyelország, Szlovákia

A Magyarországgal egy régióba tartozó szlovák és lengyel gazdaság élénk beruházási dinamika és fogyasztásbővülés mellett növekedett a 90-es és 2000-es évek második felében. Mindkét gazdaság növekedési szerkezete igen hasonló képet mutat az 1995 és 2008 közötti időszakot vizsgálva. A 90-es évek második felében, majd az Európai Unióhoz történt csatlakozást követő egyes években az 5 százalékot is meghaladó GDP-növekedés magas beruházási dinamika mellett valósult meg, miközben a lakossági fogyasztás is élénk volt, bár jellemzően elmaradt a GDP-növekedésétől (3-13. ábra). 3-13.ábra:AGDPkomponenseinekreálnövekedésearégióban 30

0 -5 -10

-15

-20

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

-5 -10

Szlovákia GDP Import

Lengyelország Export Beruházás

Lakossági fogyasztás

Forrás: IFS, Eurostat

A dinamikus növekedés mellett a lengyeleknél 5 százalék alatti, míg a szlovák gazdaságban átlagosan 5 százalék feletti folyó fizetésimérleg-hiány alakult ki, ami a kelet-közép-európai régióban nem számított magasnak. Szlovákiában a beruházási szint a GDP 35 százalékát — 171 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

is elérte a 90-es évek második felében, majd a beruházások folytatódó növekedése mellett a GDP-arányos szintben trendszerű mérséklődés következett be a 2008-as válságig terjedő időszakban. Hasonló tendencia mutatkozott a lengyeleknél is, de ott a beruházási szint csúcsa (a GDP 25 százaléka) alacsonyabb volt a Szlovákiában megfigyeltnél (3-14. ábra). Mindkét gazdaságra igaz volt ugyanakkor, hogy a bruttó megtakarítási szint – egy-két évtől eltekintve – nem tért el érdemben a beruházásoktól, azaz a gazdaságok külső forrásbevonása nem volt kiugró mértékű. A szlovákok esetében ugyan a 90-es évek második felében 10 százalék körüli folyó fizetésimérleg-hiány alakult ki, a magas külső ráutaltság ezt követően gyorsan korrigálódott, és átlagosan 6 százalék körüli folyó fizetésimérleg-hiány mellett növekedett tovább a gazdaság (1999 és 2008 közötti átlag), amelyhez a fokozatosan javuló nettó export is hozzájárult. 3-14.ábra:Afolyófizetésimérlegetmeghatározótényezőkalakulása arégióban,GDP-arányosértékek %

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

40 35 30 25 20 15 10 5 0 -5 -10

Szlovákia GDP-növekedés Folyó fizetési mérleg

Lengyelország Bruttó megtakarítás Nettó export

Forrás: IFS, WEO adatbázis

— 172 —

Beruházás

40 35 30 25 20 15 10 5 0 -5 -10

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

A lengyel gazdaság kezdeti élénk beruházásnövekedése ugyancsak romló külső egyensúlyhiánnyal társult, a 2000-es években átlagosan 5 százalék körüli volt a folyó fizetési mérleg hiánya. Érdemes még hozzátenni, hogy a két ország külső finanszírozási igényéhez egyre nagyobb mértékben járult hozzá a jövedelemegyenleg hiánya: a növekvő külső tartozás ugyanis emelkedő kamat- és profitkiutalást vont maga után. Ca’ Zorzi (Ca’ Zorzi és szerzőtársai 2009) szerint a visegrádi országok külső egyensúlyhiánya a becslések alapján összhangban volt a gazdaság fundamentumaival és a stabil külső adósságpályával. A 90-es éveket a nem pénzügyi vállalatok magas finanszírozási igénye jellemezte, a válság előtti évekre ugyanakkor már visszafogottabb vállalati és állami finanszírozási igény alakult ki. A külső fenntarthatóság szempontjából fontos, hogy mely szektorok adósodnak el, illetve melyek szorulnak külső finanszírozásra. Az élénk beruházási időszakok természetes velejárója a vállalatok magas finanszírozási igénye (3-15. ábra). Ezt a felzárkózási időszak korai szakaszában a lengyel és a szlovák esetben is ellensúlyozta a lakosság magas finanszírozási képessége. A pénzügyi rendszer fejlődésének ugyanakkor velejárója a likviditási korlátok oldódása, a lakosság eladósodásának emelkedése és a nettó pénzügyi megtakarítások csökkenése. A lengyel és szlovák esetben is azt figyeltük meg, hogy a lakossági megtakarítások mérséklődésével párhuzamosan a vállalatok finanszírozási igénye is mérséklődött, azaz a magánszektor megtakarítási folyamatai nem helyeztek nyomást a bankrendszerre abban a tekintetben, hogy az elégtelen belső források miatt külső források bevonására kényszerült volna. A költségvetés helyzetét tekintve a szlovákoknál a kilencvenes években, a lengyeleknél a 2000-es években láttunk magas finanszírozási igénnyel jellemezhető periódusokat, de azok a 2008-as válságig korrigálódtak.

— 173 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

3-15.ábra:Azegyesszektorokfinanszírozásiképességearégióban, GDP-arányostranzakciók %

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012

10 8 6 4 2 0 -2 -4 -6 -8 -10 -12 -14

Szlovákia Államháztartás

10 8 6 4 2 0 -2 -4 -6 -8 -10 -12 -14

Lengyelország Lakosság

Nem pénzügyi vállalatok

Forrás: Eurostat

A szlovák és a lengyel gazdaság növekedésének finanszírozásában jelentős szerepe volt a közvetlentőke-befektetéseknek. A lengyel gazdaságban már a kilencvenes években, míg a szlovákok esetében csak kicsit később, a 2000-es évektől figyelhető meg intenzív működőtőke-beáramlás (3-16. ábra). A szlovákoknál tapasztalt kiemelkedő beruházásnövekedés finanszírozásában tehát kezdetben vélhetően egyéb források (banki vagy külföldi hitel) játszhattak szerepet. A lengyeleknél ugyanakkor az intenzív FDI-beáramlás összhangban volt a vállalati szektor kezdeti magas finanszírozási igényével. Ca’ Zorzi (Ca’ Zorzi és szerzőtársai 2009) alapján az FDI szerepe a külső finanszírozásban a kelet-közép-európai régió más országaiban is magas volt: a vizsgált országok mellett a cseh és a bolgár gazdaság fizetésimérleg-hiányának több mint 100 százalékát fedezte FDI típusú forrás (2000–2007 között átlagos értékek alapján). A szlovák gazdaságban – a lengyelekkel ellentétben – a 90-es években még jelentős szerep jutott az adósság típusú forrásoknak. Szlovákiá— 174 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

ban a 2000-es évekig az adósság típusú források dominálták a külső finanszírozási szerkezetet, amelyben – az egyéb befektetések számára rendelkezésre álló szektorbontás alapján – a vállalati szektornak és a bankrendszernek egyaránt szerepe volt. A vállalatok beruházásainak finanszírozása tehát részben a bankrendszeren keresztül, részben közvetlen külföldi hitelfelvétellel valósulhatott meg. Lengyelországban ugyanakkor az adósságfinanszírozás egészen 2007-ig alacsony, egyik szektor sem vont be érdemi adósság típusú forrást. 3-16.ábra:Akülsőfinanszírozásszerkezetearégióban, GDP-arányostranzakciók 15

% 16,5

Forrásbeáramlás

0 -5

-5 -10,3

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

-10

Forráskiáramlás

Szlovákia

-10

Lengyelország

Nettó adósság (devizatartalékkal) Nettó portfólió-részvény Nettó FDI Külső finanszírozási igény (pénzügyi mérleg) Külső finanszírozási igény (folyó fizetési mérleg és tőkemérleg) Megjegyzés: Szlovákiára 2001-re nem állt rendelkezésre IFS-adat. Forrás: IFS, WEO-adatbázis, Eurostat, nemzeti jegybankok

A 2008-as válság mindkét gazdaságot viszonylag kedvező külső sérülékenység mellett érte: a külső finanszírozási igény és az államháztartás hiánya mellett a külső tartozásmutató – és így a források megújítási igénye – sem volt magas. Az összességében visszafogott külső finanszírozási igény és a 2000-es években stabilizálódó költségvetési — 175 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

hiány mellett nem halmozódott fel jelentős mértékű külső adósság (317. ábra). A (tulajdonosi hiteleket is tartalmazó) nettó külső adósság 20 százalék körül alakult a válság kitörését megelőzően. Ennél magasabb volt ugyanakkor a szlovák és lengyel gazdaság nettó FDI-állománya, tükrözve a felzárkózási periódusban jellemző intenzív FDI-beáramlást. A válságot megelőző, a GDP 50–60 százaléka körüli nettó tartozásszintek nem számítottak kiugrónak a kelet-közép-európai régióban. 3-17.ábra:Külsőtartozásmutatókarégiósországokban 70

70 60

1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Szlovákia

Lengyelország

Nettó FDI-állomány Nettó külső tartozás

Nettó külső adósság

Megjegyzés: GDP-arányos állományok. A tulajdonosi hiteleket a nettó külső adósság tartalmazza. Szlovákiára csak 2008-tól állt rendelkezésre adat. Forrás: Eurostat

A válság kitörését követően a szlovák és lengyel gazdaságban is enyhe külső egyensúlyi alkalmazkodásra került sor: a mérsékelt gazdasági visszaesés mellett a fizetési mérleg egyensúly közeli helyzetbe került. A vizsgált gazdaságokat nem érintette különösen érzékenyen a válság: jelentősebb gazdasági visszaesés csak egy évben volt jellemző Szlovákiában, a lengyeleknél ugyanakkor végig pozitív maradt a GDP növekedése. A külső egyensúly emelkedő nettó export mellett alkal— 176 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

mazkodott, és a külső finanszírozási képesség közel nulla volt (azaz a gazdaság összességében nem szorult külső forrásokra). A válság elején a magánszektor nettó megtakarításai – visszaeső beruházás és alacsony fogyasztás mellett – érdemben emelkedtek, a költségvetés helyzete ugyanakkor romlott. A pozitív tartományba kerülő vállalati finanszírozási képesség mellett visszaesett az FDI típusú finanszírozás és a korábbiakhoz képest emelkedett a külföldi hitelfelvétel szerepe. A válság előtt 3-4 százalékos GDP-arányos nettó FDI-beáramlást követően az elmúlt két évben 1-2 százalék körüli beáramlásokra került sor, ami összhangban van a beruházások visszaesésével és a vállalatok finanszírozási képességének javulásával. A válság kezdeti éveiben ugyanakkor sor került jelentősebb adósság típusú forrásbeáramlásra.

3.3.4. Eladósodás és fenntarthatatlan felzárkózás: a mediterrán országok

A nemzetközi példák között találhatunk olyan országokat is, amelyek az egy főre jutó GDP alapján felzárkóztak a magas jövedelmű országok közé, azonban ezt a felzárkózást nem tartós tényezőkkel érték el. A következőkben négy ilyen ország (Görögország, Portugália, Spanyolország és Olaszország) tapasztalatait tekintjük át (3-18 ábra). Görögországban a magas növekedés főként az egyre mérséklődő belső megtakarításokhoz képest magas beruházások miatt bevont jelentős mértékű külső forrásbevonás mellett valósult meg. Görögország esetében 1995 és 2007 között a gazdaság bővülése átlagosan 4 százalék volt, ami a GDP 25 százaléka közelében ingadozó beruházás mellett realizálódott, és amit döntően külső források finanszíroztak. Ezzel párhuzamosan a gazdaság megtakarítása ebben az időszakban a belföldi fogyasztás emelkedése mellett fokozatosan mérséklődött, és az időszak végére a GDP 10 százaléka közelébe csökkent. Mindez ahhoz vezetett, hogy a folyó fizetési mérleg hiányán keresztül kellett finanszírozni a beruházásokat. Ennek hiánya már 1997-ben is a GDP — 177 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5 százalékát tette ki, azonban 2004-től kezdve meredeken nőtt, és 2007re megközelítette a GDP 15 százalékát. Görögországhoz hasonlóan Portugáliában is a mérséklődő belföldi megtakarítás nyomán egyre nagyobb mértékű egyensúlytalanság alakult ki. Portugáliában szintén a beruházáshoz képest alacsony belső megtakarítás vezetett a külső források beáramlásához. Miközben a beruházások magas szintje érdemben támogatta a GDP-növekedést, addig a belföldi megtakarítások a GDP mindössze 15–20 százalékát tették ki, így a finanszírozáshoz itt is külső források bevonására volt szükség. A 2000-es évek elején ugyanakkor a magánszektor adósságállománya miatt egyfajta alkalmazkodás ment végbe, ami a belföldi kereslet viszszaesésén keresztül recesszióba taszította az országot (European Commission 2004), de a folyó fizetési mérleg hiánya enyhén mérséklődhetett. 2004-től azonban – a belföldi felhasználás emelkedésével és a megtakarítások mérséklődésével – ismét a GDP 15 százaléka közelébe nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya. Spanyolországban a gazdaság szereplőinek stabilan magas szinten alakult a megtakarítása, ami azonban nem tudta teljes mértékben finanszírozni az egyre nagyobb beruházási aktivitást – így a folyó fizetési mérleg egyenlege szintén egyre nagyobb hiányt mutatott. 1995 és 2007 között itt szintén viszonylag jelentős növekedést figyelhetünk meg: a beruházások a görögnél magasabb szintre, a GDP 30 százaléka fölé emelkedtek, ezt azonban itt sem a belföldi megtakarítások emelkedése finanszírozta. Azok szintje ugyanis szinte változatlanul a GDP 22–24 százaléka (vagyis igen magas szint) körül ingadozott. Mindez Spanyolországban is a külföldi források jelentős bevonásához és a folyó fizetési mérleg közel 10 százalékos hiányához vezetett 2007-re. Olaszországban nem volt jellemző a többi mediterrán gazdasághoz hasonló túlfűtöttség, így nem volt szükség a külső források nagymértékű bevonására sem – itt elsősorban az államadósság 100 százalék feletti értéke jelentett kockázati tényezőt. Ugyanezt az időszakot vizsgálva Olaszország problémái eltérnek az előző országokétól. A vi— 178 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

szonylag alacsony (20 százalék körüli) beruházást ugyanis szinte teljes mértékben belső forrásból finanszírozták. Ennek hatására a növekedés sem volt olyan mértékű, mint a többi vizsgált mediterrán országban – ami mellett tehát a folyó fizetési mérleg is közel egyensúlyban volt. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy már ebben az időszakban is komoly szintet ért el az állam adóssága – már 1995-ben meghaladta a GDP 100 százalékát. 3-18. ábra: A beruházás, a megtakarítás és afolyófizetésimérlegegyenlegeamediterránországokban aGDParányában,valamintagazdaságinövekedés 10

35 30

-5

-10

-15

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

Görögország

Portugália

Spanyolország

GDP-bővülés Megtakarítás (jobb skála)

Olaszország

Beruházás (jobb skála) Folyó fizetési mérleg

Forrás: IMF

A rendelkezésre álló adatok alapján elmondható, hogy a görög, spanyol és portugál forrásbeáramlás hasonló méretet öltött, és hasonló szerkezetben zajlott le: a folyó fizetési mérleg magas hiányát mindhárom országban a külső adósság gyors emelkedése finanszírozta. A mediterrán országok többségében a beruházások nagymértékben meghaladták a gazdaság belső megtakarításait, így ennek hatására a fizetési mérleg számottevő hiánya alakult ki. Ezt a hiányt ugyanakkor nem — 179 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

közvetlentőke-befektetések finanszírozták, hanem jelentős mértékben a külföldi hitelfelvétel. A külső adósság bővülése egyes években a GDP 10 százalékát is meghaladta, azonban az időszak végére a legkisebb külső finanszírozási igénnyel rendelkező Olaszországban is a GDP 5 százaléka közelébe emelkedett. Érdemes megjegyezni azt is, hogy Portugáliában az adósság jellegű források beáramlását a 2000-es évek elején nem adósság típusú források váltották fel rövid időre, ami részben az ott végrehajtott megszorító intézkedések eredménye. 3-19. ábra: A forrásbeáramlás szerkezete a mediterrán országokban aGDParányában 20

Forrásbeáramlás 15

0 -5

-5 -10

Forráskiáramlás

Görögország

Portugália

Spanyolország

Adósság Nem adósság

-10

Olaszország

Derivatív Finanszírozási igény

Forrás: Eurostat

A vizsgált időszakot tekintve a nem adósság jellegű (főként FDI-) források kevés kivételtől eltekintve nem járultak hozzá a gazdaság finanszírozásához. Sőt, számos mediterrán országban a nettó közvetlentőke-befektetések csökkenését figyelhetjük meg, ami az adósság jellegű források finanszírozási igényt meghaladó beáramlásához vezetett (3-19. ábra). Az elméletek alapján várható is, hogy a fejlettebb gazdaságokban az adósság jellegű források nagyobb mértékben finanszírozhatják — 180 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

a gazdaságot, míg a közvetlentőke-befektetések szerepe háttérbe szorulhat (Komáromi 2007, Castejón–Wörz 2006), amire a korábban vizsgált országok között is számos példát figyelhetünk meg. Ezt is figyelembe véve a mediterrán országok eladósodása nem feltétlenül jelentett komoly problémát. Ugyanakkor a gazdasági válság rámutatott, hogy a mediterrán országok tartós és jelentős mértékű külső eladósodása a 2000-es évek elején hosszú távon nem volt fenntartható, és komoly alkalmazkodást váltott ki.

3.4.Összefoglalás:Anemzetközipéldákfőbbtanulságai A sikeresen felzárkózó országok vizsgált tapasztalatai eltérő mintázatot mutatnak, azonban néhány általános következtetés mégis levonható. Eszerint a belső megtakarítás hosszabb távon stabilabb felzárkózási pályát eredményezhet. A felzárkózás ütemét gyorsíthatja a külső forrásbevonás, amennyiben produktív beruházásokat valósítanak meg belőle – de mint a válság is megmutatta, a külső források beáramlása kockázatokat is hordozhat. Mind a belső megtakarításokból, mind a külső forrásokból megvalósuló finanszírozás hosszabb távú növekedési hatásai esetében elsődleges a megvalósuló beruházások minősége és hatékony volta. A délkelet-ázsiai országokban magas megtakarítások és viszonylag alacsony külső forrásbevonás mellett ment végbe a felzárkózás. Hasonlóan viszonylag alacsony folyó fizetésimérleg-hiányokat figyeltünk meg az osztrák gazdaság felzárkózásában is. Ezzel szemben az írek, illetve kisebb mértékben a finnek több éven keresztül jelentős külső forrásbeáramlásra támaszkodtak, ami a későbbi években korrigálódott – a vizsgált visegrádi országok így ebben a tekintetben ezekhez a gazdaságokhoz hasonlóak. Az FDI típusú források jelentősége egyedül a visegrádi országokban volt számottevő (ami összhangban van azzal az elmélettel, amely szerint az FDI típusú forrásbevonásnak inkább a felzárkózás korai szakaszában van fontosabb szerepe), míg a magas külső forrásbevonás Írország és Finnország esetében külső eladósodás mellett valósult meg. A visegrádi országok (Magyarország kivételével) alacsonyabb külső eladósodottság— 181 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

gal rendelkező gazdaságaiban a 2008-as válság hatásai is mérsékeltek voltak. A dél-európai országok felzárkózása jelentős külső egyensúlytalanság mellett valósult meg, amelyet döntően külföldi hitelfelvétel finanszírozott. Ezek az országok a beruházási ráta és az FDI típusú finanszírozás tekintetében is kedvezőtlenebb képet mutattak (3-20. ábra) – ez a folyamat a válság során fenntarthatatlannak bizonyult, és így érdemi alkalmazkodást kényszerített ki. Végezetül ez esetben is érdemes lehet Gerschenkron egy megállapítását felidézni, aki szerint a később felzárkózó országoknak nem érdemes a korábban felzárkózók növekedési útját vizsgálni, mert számukra az az út már nem járható. Ehelyett saját megoldásokat és utat kell találniuk a fejlett országokhoz való felzárkózáshoz. 3-20. ábra: A sikeresen felzárkózó és a mediterrán országok GDP-arányosmutatói

Folyó fizetési mérleg %

Beruházási ráta 50

Nettó FD-beáramlás 20

-8

-16

-5

0 1 2 3 4 5 6 7 8

1 2 3 4 5 6 7 8

Sikeresen felzárkózók ClubMed átlaga

1 2 3 4 5 6 7 8

Sikeresen felzárkózók átlaga

Megjegyzés: a beruházási ráta és a nettó FDI sávja, valamint átlaga adatforrás hiányában nem tartalmazza az osztrák és finn adatokat, a ClubMed csoport nettó FDI-átlaga pedig az olasz adatokat. Az egyes gazdaságok adatait más-más időhorizont mentén vettük figyelembe a felzárkózási periódustól függően (lásd korábban).

— 182 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból

Felhasznált irodalom Aghion, P., D. Comin, Howitt, P. – Tecu, I. (2009): When Does Domestic Saving matter for Economic Growth?, Harvard Business School Working Paper, No. 09-080. Aizenman, J. – Pinto, B. – Radziwill, A. (2007): Sources for financing domestic capital – Is foreign saving a viable option for developing countries?, Journal of International Money and Finance, 26 (5), pp. 682–702. Alfaro, L. – Chanda, A. – Kelmli-Ozcan, S. – Sayek, S. (2004): FDI and economic growth: the role of local financial markets, Journal of International Economics, 64 (2004), pp. 89–112. Ganioğlu, A. – Yalçın, C. (2013): Domestic Savings-Investment Gap and Growth: A Cross-Country Panel Study, Central Bank of the Republic of Turkey, Working Paper, No: 13/46. Blanchard, O. – Giavazzi, F. (2002): Current Account Deficits in the Euro Area: the End of the Feldstein-Horioka puzzle?, Brooking Papers on Economic Activity, 2, pp. 147–210. Blanchard, O. – Milesi-Ferretti, G. M.: Global Imbalances: In Midstream, 2009 IMF Staff Position Note Booth, A. (1999): Initial Conditions and Miraclous Growth: Why is South East Asia Different From Taiwan and South Korea? World Development, Vol. 27, No. 2, pp. 301–321. Borensztein, E. – Gregorio, J. D. – Lee, J. W. (1998): How does foreign direct investment affect economic growth? Journal of International Economics, No. 45 (1998), pp. 115–135. Ca’ Zorzi, M. – Chudik, A. – Dieppe, A. (2009): Current account benchmarks for central and eastern Europe – a desperate search? European Central Bank, Working Paper Series, No. 995, January 2009. Castejon, C. F. – Wörz, J. (2006): Good or Bad? The influence of FDI on Output Growth: An industry-level analysis, Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche, wiiw Working Papers, No. 38 Daude, C. – Fratzsche, M. (2006): The Pecking Order of Cross-Border Investment, ECB Working Paper, No. 590/February 2006 De Jong, A. – Verbeek, M. – Verwijmern, P. (2011): Firms’ debt-equity decisions when the static tradeoff theory and the pecking order theory disagree, Journal of Banking & Finance, No. 35, pp. 1303–1314. Erhart Sz. – Kékesi Zs. – Koroknai P. – Kóczián B. – Matolcsy Gy. – Palotai D. – Sisak B. (2015): A devizahitelezés makrogazdasági hatásai és a gazdaságpolitika válasza. A devizahitelezés nagy kézikönyve, Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest. pp. 121–158. European Commission (2004): The Protugese economy after the boom, Directorate-General for Economic and Financial Affairs, Occasional papers, No. 8, April 2004 Fama, E. F. – French, K. R. (2002): Testing trade-off and pecking order predictions about dividends and debt, The Review of Financial Studies, No. 15, 1–33. Feldstein, M. – Horioka, C. (1980): Domestic Saving and International Capital Flows, Economic Journal, No. 90, pp. 314–329.

— 183 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai Felipe, J. (2012): Tracking the Middle Income Trap: What is It, Who is in It, and Why?, ADB Economics Working Paper, March 2012, No. 306. Fenz, G. – Scheider, M. (2006): Output fluctuations in Germany and Austria: comovement and shock transmission, OeNB Austria Frank, M. Z. – Goyal, V. K. (2009): Capital structure decisions: which variables are reliably important?, Financial Management No. 38, pp. 1–37. Gerschenkron, A. (1952): Economic backwardness in historical perspective. In The Progress of Underdeveloped Areas, ed. B. F. Hoselitz (University of Chicago Press) Ghazouani, T. (2013): The Capital Structure through the Trade-Off Theory: Evidence from Tunisian Firm, International Journal of Economics and Financial Issues, Vol. 3, No. 3, 2013, pp.625–636. Gorodnichenko, Y. – Svejnar, J. – Terrell, K. (2014): When does FDI have positive spillovers? Evidence from 17 transition economies, Journal of Comparative Economics No. 42 (2014) pp. 954–969. Halpern, L. – Muraközy, B. (2005): Does distance matter in spillover? Centre for Economic Policy Research, Discussion Paper no. 4857, January 2005 Hochreiter, E – Könbl, A. (1991): Exhange rate policy of Austria and Finland – Two examplex of a peg, Bankf of Finland, Discussion papers 12/91 Honohan, P. – Walsh, B. (2002): Catching Up with the Leaders: The Irish Hare, Brookings Papers on Economic Activity, (1) 2002, pp. 1–57. Huff, W. G. (1995): The Developmental State, Government, and Singapore’s Economic Development Since 1960; World Development, Vol. 23, No. 8, pp. 1421–1438. Jäntti, M. – Saari, J. – Vartiainen, J. (2006): Growth and Equity in Finland, World Institute for Development Economic Research (UNU-WIDER), WIDER Discussion Paper 2006/06. Kaldor, N. (1967): Strategic Factors in Economic Development, Cornell University, Ithaca, New York: New York State School of Industrial and Labor Relations. Kokkinen, A. – J. Jalava, M. – Hannikainen R. – Hjerppe: Catching-up in Europe: Finland’s convergence to Sweden and EU15, Scandinavian economic history review, 2007, No. 55, 2 pp. 153–171. Komáromi A. (2007): A külső forrásbevonás szerkezete: Kell-e félnünk az adóssággal való finanszírozástól? MNB Szemle, 2007 Kureger, A. O. (1990): Asian Trade and Growth Lessons, The American Economic Review, Vol. 80, No. 2, Papers and Proceedings of the Hundred and Second Annual Meeting of the American Economic Association (May, 1990), pp. 108–112. Lane, P. – Milesi-Ferretti, G. M. (2006): Capital Flows to Central and Eastern Europe, IMF Working Paper, No. 188. Lemmon, M. L. – Roberts, M. R. – Zender, J. F. (2008): Back to the beginning: persistence and the cross-section of corporate capital structure, Journal of Finance, No. 58, pp. 1575–1608.

— 184 —

3. Finanszírozási modellek makroszempontból Lucas, R. (1990): Why doesn’t Capital Flow from Rich to Poor Countries?, American Economic Review, 80 (2), pp. 92–96. Matolcsy Gy. (2015): Egyensúly és növekedés, Kairosz Kiadó. Mastromarco, C. – Simar, L. (2015): Effect of FDI and time on catching up: New insights from a conditional nonparametric Frontier analysis, Journal of Applied Econometrics, 30 (2015), pp. 826–847. Modigliani, F. – Miller, M.H. (1958): The Cost of Capital, Corporation Finance and the Theory of Investment, American Economic Review, Vol. 48, No 3, June, pp. 261–297. Myers, S. C. (1984): The Capital Structure Puzzle, Journal of Finance, Vol. 39, No 3, July, pp. 574–592. Neumann, R. M. (2003): International Capital Flows under Asymmetric Information and Costly Monitoring: Implications of Debt and Equity Financing, The Canadian Journal of Economics, 36(3), pp. 674–700. Pegkas, P. (2015): The impact of FDI on economic frowth in Eurozone countries, Jounranl of Economic Asymmetries, 12 (2015), pp. 124–132. Phillips, S. – Catao L. – Ricci, L. – Bems, R. – Das, M. – Giovanni, J. D. – Unsal, D. F. – Castillo, M. – Lee, J. – Rodriguez, J. – Vargas, M. (2013): The External Balance Assessment (EBA) Methodology, IMF Working Paper, No. 272 Prasad E. – R. Rajan – A. Subramanian (2007): Foreign Capital and Economic Growth, NBER Working Paper, No 13619 Schoors, K. – van der Tol, B. (2001): The productivity effect of foreign ownership on domestic firms in Hungary, EAE Conference in Philadelphia, 2001 Stiglitz, J. E. (1996): Some lessons from the east asian miracle, The World Bank Research Observer, Aug 1996; 11, pp. 151–176. Szkorupová, Z. (2014): A casual relationship between foreign direct investment, economic growt and export for Slovakia, Procedia Economics and Finance, 15 (2014), pp. 123–128.

— 185 —

A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben Banai Ádám – Horváth Gábor – Vonnák Balázs

A gazdasági növekedésben mind rövid, mind hosszabb távon meghatározó szerepe van a pénzügyi közvetítésnek. A banki hitelezés és a tőkepiaci finanszírozás növekedést támogató szerepe a szakirodalom alapján egyértelműen kimutatható. A kontinentális, európai bankközpontú és a fejlettebb tőkepiacokkal jellemezhető angolszász minta egyaránt megteremtheti a vállalkozások prosperálásához elengedhetetlen finanszírozási környezetet. Több tanulmány megállapítja, hogy mindkét finanszírozási szerkezet lehet jó, hiszen mind a banki, mind a tőkepiaci finanszírozás pozitív növekedési hatással jár. Hozzáteszik, hogy a banki szolgáltatások kiemelten fontosak a fejlődő országok esetében. A szakirodalom alapján ugyanakkor a pénzügyi mélyülés során felismerhető egy határpont, amelyen túl a bankrendszer támogató szerepe a növekedésben halványodik. Egy szint fölött pedig a hitelezés már negatívan is hathat a növekedésre, amit a tőkepiac szerepének növekedése ellensúlyozhat. A hitelezés ösztönzésén túl a tőkepiac fejlesztése is fontos, mivel a tőkepiac jellemzően később éri el még a fejlett országokban is azt méretet, amikor már nincs pozitív növekedési hatása. Az országcsoportok összehasonlító elemzése is alátámasztja, hogy a finanszírozási szerkezet domináns csatornái nem egyértelműen meghatározóak a konvergencia sikerességében. Láthatunk példát arra is, ahol a tőkepiac szerepe volt jelentősebb (például Délkelet-Ázsiában), és arra is, ahol a banki finanszírozás játszott központi szerepet (mint például Ausztria). Az elemzés azt is megmutatta, hogy a pénzügyileg túl gyorsan mélyülő országok gazdasági felzárkózása törékenyebb, mint azon országoké, ahol moderált növekedésű magánhitelállo-

— 186 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

mány-bővülés tapasztalható. Megállapítható végül, hogy a jogrend stabilitása, kiszámíthatósága kiemelten fontos szereppel bír a sikeres felzárkózásban.

4.1. Bevezetés A pénzügyi közvetítő rendszer kiemelt szereppel bír a gazdaságban. Működésével lehetővé teszi, hogy azon szereplők, akiknek finanszírozásra van szükségük, a lehető legkisebb költséggel jussanak hozzá. A megtakarítói pozícióban levőknek pedig számos lehetőséget kínál arra, hogy a kockázat–hozam-térben a számukra legmegfelelőbb eszközben tartsák vagyonukat. A válság azonban ismét rávilágított arra is, hogy nemcsak a gazdasági növekedés motorja lehet a pénzügyi közvetítő rendszer, de jelentős visszaesés kiindulópontjaként is szolgálhat. Nehéz megítélni azonban, hogy mikor tekinthető még egészségesnek a pénzügyi közvetítő rendszer, és mikor válik már a növekedés gátjává. Ennek feltárását nehezíti, hogy számos eltérő működési modellel találkozhatunk a világ különböző országaiban, és mindegyik esetben találhatunk sikeres példát. A kontinentális Európa országai például többnyire bankközpontú gazdaságok, mégis van közöttük olyan, amely sikeresen tudott felzárkózni a fejlett országokhoz (például Finnország), és van olyan, amelyik inkább leszakadónak tűnik (például Görögország). Ahogy Levine (2000) is rávilágít, nem is a pénzügyi közvetítő rendszer struktúrája a lényeges, hanem hogy olyan környezetet biztosítsunk minden pénzügyi intézmény számára, amelyben megbízható pénzügyi szolgáltatást tud nyújtani. Ez a fejezet a pénzügyi közvetítés gazdasági növekedésre gyakorolt hatását, a reálgazdaságban betöltött szerepét járja körbe. Elsősorban elméleti áttekintést kívánunk nyújtani, amit három alfejezetre osztottunk. A pénzügyi rendszer növekedést támogató szerepéről, annak árnyalt megközelítéséről beszélünk először. Később felvázoljuk azokat a lehetséges hátrányokat, amelyek a pénzügyi mélyülés túlzott mértékét

— 187 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

vagy sebességét kísérhetik. Végül kitérünk a struktúra néhány minőségi aspektusának kérdésére és a további kutatás lehetséges irányaira is.

4.2. Elméleti helyzetkép a pénzügyi mélység kapcsán 4.2.1. A pénzügyi rendszer növekedést támogató szerepe

A gazdasági növekedés szempontjából kiemelten fontos, hogy a különböző beruházásokhoz megfelelő források álljanak rendelkezésre. A megfelelő forrásallokációhoz azonban szükséges egy olyan intézményrendszer, amely ezt a feladatot ellátja. Egyéni szinten ugyanis több olyan kockázattal szembesülnek a megtakarítók, amelyet ők maguk rendszerint nem tudnak kezelni. Általában nincsenek tisztában a termelést övező kockázatokkal, de a beruházó helyzetét sem képesek rendesen felmérni. Az információ hiányából adódik, hogy még a kockázatvállaló megtakarítók sem finanszíroznának közvetlenül beruházásokat, így még az egyébként produktív projektek sem valósulnának meg pénzügyi közvetítő rendszer nélkül. Ezt tovább erősíti, hogy a megtakarítók általában szeretik vagyonukat likvid eszközben tartani (Berthélemy és Varoudakis, 1996). A pénzügyi közvetítők szerepe az, hogy úgy teremtsenek hosszú forrást a beruházóknak, hogy közben a megtakarítók továbbra is viszonylag likvid eszközben tarthassák vagyonukat. Segítségükkel a befektetők végső soron olyan diverzifikált portfóliót finanszírozhatnak, amelyhez egyéni szinten nem férnek hozzá. A pénzügyi rendszer és a gazdaság fejlődése közötti kapcsolat központi szerepet foglal el Gerschenkron (1962) nagy hatású könyvében, melyben bemutatja, hogy az egyes korszakokban milyen modellek szerint történt az iparosítás és ezzel a gazdasági felzárkózás finanszírozása. Míg az angol ipari forradalom nagyberuházásaiban az akkor már viszonylag fejlett tőkepiacok fontos szerepet játszottak, a német iparosításhoz a bankok csatornázták be a szükséges forrásokat, Orosz-

— 188 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

ország esetében pedig – működőképes pénzügyi rendszer híján – az állam volt a meghatározó a finanszírozás biztosításában. Mindez két dologra is felhívja a figyelmet. Egyrészt, a pénzügyi rendszer fejlődése és a reálgazdaság teljesítménye között kétirányú kapcsolat van, mivel előbbi támogatja utóbbi fejlődését, ugyanakkor a gazdasági növekedés is kikényszeríti a pénzügyi mélyülést. Másrészt a pénzügyi rendszer struktúrája (beleértve a jogi környezetet is) összefügg a gazdaság fejlettségi szintjével, és utóbbitól függően eltérő lehet a hosszú távú növekedést legjobban támogató pénzügyi rendszer szerkezete. A pénzügyi rendszer fejlődése, mélyülése alapvetően három csatornán járulhat hozzá a potenciális kibocsátás növekedéséhez (Berthélemy és Varoudakis 1996). A fizetési rendszer hatékonyságának növekedése jelentősen csökkenti a tranzakciós költségeket, ami a gazdasági fejlődéshez, az üzleti kapcsolatok komplexebbé válásához szükséges nagyobb monetizáltságot tesz lehetővé. A pénzügyi közvetítés növekedése beruházásigényesebb, termelékenyebb technológiák kialakulásának ad teret, ami a másik oldalon mobilizálhatja a megtakarításokat a magasabb elérhető hozam révén. Ugyancsak a megtakarítások hozamát, így az elérhető pénzügyi források mennyiségét növeli a közvetítőrendszer kockázatdiverzifikációs tevékenysége. A harmadik csatorna a megtakarítások hatékonyabb allokációja. Ezen belül több mechanizmus különböztethető meg, melyek a specializáltabb technológiák miatti sokkok diverzifikálása, a likviditási sokkok csillapítása vagy a jó és rossz projektek megkülönböztetéséhez szükséges tevékenység átlagköltségének csökkentésén keresztül lehetővé teszik, hogy innovatívabb, ugyanakkor kockázatosabb, időigényesebb projektek is megvalósuljanak, ami növeli a gazdaság termelékenységét. Goldsmith (1969) elemzése volt az első mérföldkő a gazdasági növekedés és a pénzügyi rendszer mélyülése közötti statisztikai összefüggés kimutatásában. Az általa használt adatok minősége, mennyisége, valamint az alkalmazott módszertan miatt azonban csak az együttmozgást tudta dokumentálni, az ok-okozati kapcsolat feltárása nélkül.

— 189 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Később, nagyobb adatbázisokat (több ország, hosszabb idősorok) használva számos tanulmány született, melyek a lehetséges endogenitást is kezelni próbálták. A Demirgüç-Kunt és Levine (2001) tanulmányában bemutatott adatbázisra, valamint iparági és cégszintű adatokra támaszkodva Beck és szerzőtársai (2001) három különböző módszertannal (ország-, iparág- és cégszintű) becslik meg a pénzügyi rendszer és a gazdasági fejlettség közötti kapcsolatot. Mintáik alapvetően az 1980–1995 közötti időszakot ölelik fel, 48, 36, illetve 33 ország adatait bevonva. Mindhárom specifikációval arra az eredményre jutnak, hogy a pénzügyi rendszer mélysége szignifikáns pozitív hatással bír a gazdasági növekedésre. Ez a hatás azonban nem a bankrendszerhez vagy a tőkepiacokhoz kötődik specifikusan, hanem sokkal inkább a pénzügyi rendszer fejlődését lehetővé tévő jogszabályi környezethez. Ahogy Beck és szerzőtársai (2001) megállapítják, a növekedés szempontjából nem meghatározó az ország pénzügyi rendszerének struktúrája. Másképp, a bankközpontú és a tőkepiac-központú gazdaságok is ugyanolyan fejlődésre képesek. A gazdasági növekedés szempontjából elsősorban a jogi környezet fontos. A tanulmány három különböző változóval kontrollál a jogi környezetre. Az első a fedezetérvényesítés lehetőségeit méri, vagyis azt írja le, hogy mennyire problémás a hitelező számára a követelések mögötti fedezetek átvétele. A második változó a kisebbségi jogok gyakorlásának védelmét számszerűsíti. A harmadik mutató általánosságban a jogbiztonságot méri. Az eredményeik alapján ezek a tényezők mind meghatározó szereppel bírnak abban, hogy a pénzügyi rendszer képes-e támogatni a növekedést. Vagyis támogató jogi környezet mellett minden finanszírozási struktúra pozitív hatással lehet a növekedésre. Levine (2000) is hasonló következtetésre jut. Bemutatja, hogy a történelem során sokat változott, hogy melyik finanszírozási modellt tartották jobbnak a közgazdászok. A 19. századi Németország példája sokak szerint azt mutatta, hogy a bankközpontú gazdaságok jobb teljesítményre képesek, mint a tőkepiac-központúak. Ezt igazolta, hogy Németország fokozatosan utolérte, és lehagyta Nagy-Britanniát. Japán 20. századi sikere az Egyesült Államokkal szemben sokáig ugyancsak ezt — 190 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

a gondolkodást támasztotta alá, a 90-es évek visszaesése ugyanakkor kétségeket ébresztett. Levine (2000) tanulmányában azt igazolja, hogy nem a finanszírozási modell az igazán fontos, hanem a megfelelő jogi környezet és a minőségi pénzügyi szolgáltatások elérhetősége. Ez döntéshozói szempontból azt is jelenti, hogy nem érdemes sem a bankokat, sem a tőkepiacot előnyben részesíteni, hanem megfelelő, kiszámítható környezetet kell mindkettő számára teremteni. Ezt az eredményt igazolják Gambacorta és szerzőtársai (2014). Megállapítják, hogy mindkét finanszírozási szerkezet lehet jó, hiszen mind a banki, mind a tőkepiaci finanszírozás pozitív növekedési hatással jár. Hozzáteszik, hogy a banki szolgáltatások kiemelten fontosak a fejlődő országok esetében. A válság előtti időszak adatai ugyancsak ezt igazolják. A 4-1. ábrán látható, hogy jelentős eltérés mutatkozik abban, hogy a bankrendszer vagy a tőzsde dominál az adott országban, de mindkét esetben találunk sikeres gazdaságokat. 4-1.ábra:Bankrendszeréstőzsdeméretea2001–2008-asidőszakban

Tőzsdei kapitalizáció a GDP arányában

250 CHE

200 ZAF LUX

150 USA

MYS FIN

100

IND

RUS ARG

KOR

NOR BRA HRV EST MEX TUR POL SVN BGRCZE HUN ROM LVA LTU SVK

ISR GRC

GBR ISL

CAN

SWE

CHL

AUS

ESP

FRA BEL CHN MLT EMU

ITA NZL

AUT

100

IRL DEU

NLD JPN DNK

CYP

PRT

150

200

Hitelintézetek mérlegfőösszege a GDP arányában (százalék) Forrás: GFDD

— 191 —

250

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

4.2.2. A pénzügyi mélyülés kockázatai

Azon tanulmányok, amelyek úgy találták, hogy a pénzügyi rendszer fejlődésének a gazdasági növekedésre szignifikánsan pozitív hatása van, jellemzően a 2007–2008-as válság előtt készültek. A válság új megvilágításba helyezte a pénzügyi rendszer és a reálgazdaság kapcsolatát. Előbbinek meghatározó szerepe volt azon buborékok kialakulásában, amelyek nem fenntartható pályára állították számos ország gazdaságát, ami a válság évei alatt jelentős recesszióhoz, a munkanélküliség megugrásához vezetett. Ezzel összhangban a válság körüli időszakot is felölelő újabb becslések alapvetően arra a kérdésre próbáltak válaszolni, hogy van-e a pénzügyi rendszer nagyságának, fejlettségének olyan szintje, ahol a növekedést erősítő hatás megfordul, és esetleg negatívvá válik. Mihelyt a válságidőszak megfigyelései, vagyis a fejlett országokban bekövetkezett hitelexpanzió és annak kedvezőtlen reálgazdasági következményei bekerülnek a becslésekbe, elemzésekbe, – nem meglepő módon – a korábbi pozitív eredmények árnyaltabbak lesznek, és hajlamosak azt sugallni, hogy egy bizonyos fejlettségi szint felett a pénzügyi fejlődés már kevésbé hasznos, sőt akár káros is lehet. Sahay és szerzőtársai (2015) egy, a pénzügyi fejlettség általuk összeállított komplex mutatószámát használják a pénzügyi szektor és a reálgazdaság viszonyának vizsgálatához. Érvelésük szerint az irodalomban a pénzügyi fejlettség közelítésére használt indikátorok, proxyk (például hitel/GDP) csak részlegesen ragadják meg a gazdasági növekedés szempontjából releváns aspektusokat. Az ő indexük a pénzügyi intézmények és a pénzügyi piacok méretét, hozzáférhetőségét és hatékonyságát is magában foglalja. 128 országra és az 1980-tól 2010-ig terjedő időszakra elvégzett becslésükben a pénzügyi fejlettségi index négyzete is szerepel, amivel a nem linearitásokat tudják megragadni. Eredményeik szerint a pénzügyi fejlettség és a gazdasági növekedés közötti pozitív kapcsolatnak létezik egy maximuma, amely hozzávetőleg Lengyelország jelenlegi

— 192 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

fejlettségi szintjén van (saját számítású Pénzügyi Fejlettségi Index alapján). E pont felett továbbra is pozitív a pénzügyi rendszer gyarapodásának és javulásának hozzájárulása a gazdasági növekedéshez, azonban egyre kisebb mértékű: az index egységnyi javulása az USA-ban például körülbelül kétharmad akkora mértékben erősíti a gazdasági növekedést, mint a közepesen fejlettnek tekinthető Lengyelországban (4-2. ábra). A kvadratikus függvényformából következően a nagyon alacsony fejlettségű országokban a pénzügyi rendszer fejlődése csak korlátozott mértékben erősíti a reálgazdasági konvergenciát. 4-2.ábra:Apénzügyifejlődésnövekedésregyakorolthatása 6

Lengyelország

Marokkó

Hatás a növekedés ütemére

Írország

USA

Ecuador 3

95%-os konfidencia intervallum a maximumhely körül

2 Gambia

Japán

0 0,0

0,1

0,2

0,3

0,4

0,5

0,6

0,7

0,8

0,9

1,0

Pénzügyi Fejlettségi Index Forrás: IMF

Tanulmányukban részletesebben is megvizsgálják, mi okozza a csökkenő hozzájárulást, és azt találják, hogy nem a tőkeakkumulációra, hanem a termelékenységre gyakorolt hatás gyengül a pénzügyi fejlettségi index egy ponton túl történő növekedése esetén. Ezen belül is a pénzügyi rendszer mélysége (nagysága), és nem hatékonysága vagy

— 193 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

hozzáférhetősége az a komponens, amely a nem linearitást okozza. Az eredmény azzal magyarázható, hogy a pénzügyi rendszer mélyülése, a hitelállomány növekedése ronthatja is a forrásallokáció minőségét, és a túlzott hitelezés rossz projektek finanszírozásához vezethet. Ezzel áll összhangban az az eredményük is, miszerint a mélyülés sebessége összefügg a makrogazdasági (és pénzügyi) stabilitással: túl gyors hitelexpanzió nagyobb instabilitást okoz. Léteznek olyan becslések is, amelyek szerint a pénzügyi rendszer fejlődése, mélyülése egy ponton túl már negatívan járul hozzá a gazdasági növekedéshez. Ezek közül Cournede és Denk tanulmánya (2015) az egyik legfrissebb elemzés. Ez a tanulmány is vizsgálja a válság utáni időszakot, vagyis nemcsak a reálgazdaság és a finanszírozás számára is aranykort jelentő válság előtti periódust. A szerzők a válság előtti időszakra is esetenként igen hosszú idősort használtak. Három különböző becslésük 1961-től, 1971-től és 1989-től indul, és 2011 végéig tart. A minta tartalmazza az összes OECD- és G20-országot is, vagyis az összes fejlett ország megjelenik benne. A minta azért is kiemelten fontos, mert a pénzügyi rendszerrel kapcsolatos megállapítások értelmezése során hangsúlyozni kell, hogy fejlett pénzügyi rendszerrel rendelkező országokat vizsgáltak. A panelbecslések során függő változóként az egy főre jutó GDP növekedését szerepeltették, míg magyarázó változók között a pénzügyi szektort jellemző kulcsváltozók mellett a növekedést általánosan leíró tényezőket használtak (például beruházási ráta, népességnövekedés, iskolázottság). Emellett kontrollként különböző fixált hatásokat (például ország, év) és dummykat (például válság) is használtak. Főbb eredményeik közül az egyik legfontosabb, hogy a pénzügyi szektornak negatív hatása lehet a növekedésre, akár a magánszektornak kihelyezett hitelállománnyal, akár a pénzügyi szektor hozzáadott értékével mérték a szektor szerepét. Ezzel szemben a tőzsdei kapitalizáció esetében pozitív kapcsolatot találtak a növekedéssel. További

— 194 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

lépésként megvizsgálták, hogy mi az a határpont, amely felett az intuíciók szerint a pozitív kapcsolat negatívvá válik. Megállapításuk szerint mind a GDP-arányos hitelállomány, mind a piaci kapitalizáció GDP-arányos értékét tekintve 100 százalék körül lehet az az érték, amely felett már kontraproduktív a további aktivitás. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy ez a szám országonként eltérő lehet. Policy szempontból az egyik legfontosabb megállapításuk ezek alapján, hogy a fejlett bankrendszerrel rendelkező, bankközpontú (bank-based) gazdaságok esetében a tőkepiac központú (market-based) gazdaság felé tett lépés javíthatja a növekedést. 4-3. ábra: Finanszírozási csatornák hatása azegyfőrejutóGDPnövekedésére

Százalékpont

1 0,8

2,5

0,6

0,4

1,5

0,2

0 –0,2

0,5

–0,4

–0,6

–0,5 –1

Százalékpont

–0,8 30 40 50 60 70 80 90 100 110 120 130 140

–1

Hitelfolyósítás a GDP százalékában

10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 110 120 130 Tőkepiaci kapitalizáció a GDP százalékában

Forrás: Cournede-Denk (2015)

— 195 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Arcand és szerzőtársai (2012) is arra az eredményre jutottak, hogy a növekedésre gyakorolt pozitív hatás a pénzügyi mélyülés egy bizonyos szintje fölött már negatívba fordulhat. Tanulmányukban egy több mint 60 országból álló mintát vizsgáltak az 1960–2010 közötti időszakban, több eltérő periódusra is. Az általuk készített becslés is arra utal, hogy a hitelezés elsősorban az alacsony és közepes jövedelmű országok esetében javítja a gazdasági teljesítményt. Megállapítják, hogy a privát szektornak nyújtott hitelállomány GDP-hez mért aránya 80 százalék körüli szint felett már nincs szignifikáns pozitív hatással a növekedésre, illetve hogy 100 százalék körül lehet az a határ, ahonnan már szignifikáns, negatív a növekedésre gyakorolt hatás. A kutatásnak kiemelten fontos része volt, hogy eltérő periódusokat is megvizsgáltak ahhoz, hogy ezt a küszöbértéket meghatározzák. Ezek alapján a 2000-es évek bekerülése a mintába lényegesen csökkentette azt a határt, ahonnan már kontraproduktív a további mélyülés. Az 1960–1995 közötti időszakra végzett becslés például 140 százalékos küszöbértéket határozott meg. Ez azért kiemelt jelentőségű, mert a 2000-es éveket is magába foglaló becslések egy, a történelemben egyedi hitelexpanziót is figyelembe vesznek, ami számottevően torzíthatja a megállapított határértéket.

4.2.3. A pénzügyi rendszer struktúrájának szerepe

Gerschenkron (1962) elemzésének egyik hangsúlyos üzenete, hogy a gazdasági fejlettség különböző szintjein a tőkeakkumuláció más és más forrásokra (tőkepiac, bankrendszer, állam) támaszkodva történhet. Goldsmith (1969) egy kiterjedtebb mintán dokumentálta, hogy fejlettebb országokban a nem banki pénzügyi közvetítés és a részvénypiac súlya többnyire nő a bankrendszeréhez viszonyítva. Demirgüç-Kunt és Levine (2001) egy rendkívül széles adatbázison hasonló összefüggést talált: a nem banki pénzügyi közvetítők szerepe a hitelezésben a legfejlettebb országokban számottevő volt az 1990-es években. A részvény- és kötvénypiacok mérete (piaci kapitalizáció), valamint forgalma fokozatosan növekedett az 1970-es évtizedtől kezdve. — 196 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

Ezek ugyancsak a fejlettebb országokban tekinthetők meghatározónak a pénzügyi rendszeren belül. Ugyanezen az adatbázison Beck és szerzőtársai (2001) azt is vizsgálták, hogy a pénzügyi rendszer fejlődése és a gazdasági növekedés között talált szignifikánsan pozitív kapcsolat eltérő lehet-e attól függően, hogy a bankrendszer vagy a tőkepiacok növekednek. Becslésük szintén arra a korábban tárgyalt eredményre vezetett, hogy a pénzügyi rendszer mindegyik eleme ugyanolyan mértékben járul hozzá a gazdasági fejlődéshez, vagyis nincs domináns stratégia. Mindez, összevetve a gazdasági fejlettség és a nem banki pénzügyi közvetítés relatív súlya között meglévő pozitív összefüggéssel, azt jelenti, hogy a pénzügyi rendszer szerkezete nem okozója a gazdasági fejlettségnek, hanem a fejlettség velejárója (esetleg következménye) a tőkepiacok szerepének felértékelődése. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a megfigyelések a válság előtti időszak adataira támaszkodnak. Mint látni fogjuk, a válságtapasztalatokkal kiegészített elemzések némileg komplexebb képet adnak. A korábban már említett tanulmányukban Sahay és szerzőtársai (2015) azt találták (már a válság időszakát is feldolgozva), hogy míg a pénzügyi piacoknak (például részvénypiac, kötvénypiac) a növekedéshez történő relatív hozzájárulása nagyjából független a fejlettségi szinttől, a pénzügyi intézmények (többek között bankok, biztosítók, nyugdíjalapok) növekedése csökkenő hozadékot eredményez. Ebből az következik, hogy a pénzügyi fejlettség egy bizonyos – hozzávetőleg a lengyelekének megfelelő – szintje felett érdemes inkább a részvény- és kötvénypiacok mélyülését elősegíteni, a pénzügyi intézmények esetében pedig inkább a széles körű hozzáférhetőséget és a szolgáltatás hatékonyságát javítani. Langfield és Pagano (2015) a bankrendszernek a tőkepiachoz viszonyított méretét, annak a rendszerszintű kockázatok felépülésére, valamint a gazdasági növekedésre gyakorolt hatását vizsgálják, arra a kérdésre fókuszálva, hogy Európa gazdasági gyengélkedésében mekkora szerepe — 197 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

van a bankok dominanciájának a pénzügyi közvetítésben. Becslésükben a magyarázóváltozó a bankrendszer összes eszközének a részvény- és magánkötvénypiaci együttes kapitalizációjához viszonyított aránya. 20 ország 517 bankját vizsgálva 2000 és 2012 között azt találják, hogy a bankközpontú gazdaságokban a rendszerszintű kockázatok felépülése valószínűbb. A gazdasági növekedésre gyakorolt hatást egy 45 országos mintán becslik meg az 1988 és 2011 közötti időszakra. Itt az eredmények szintén azt mutatják, hogy a túlzott banki dominancia káros, alacsonyabb növekedéshez vezet, különösen olyan válságszituációkban, amikor az ingatlanárak jelentősen csökkennek. Mindezt a bankrendszer pénzügyi akcelerációs hatásával magyarázzák. 4-4.ábra:Ahitelezéserősödéséneknövekedésihatása 4

GDP növekedése

-2

-4 US

FR Becsült hatás:

Lakáspiaci válság

Nincs válság

Forrás: Langfield és Pagano (2015)

Langfield és Pagano (2015) eredményeinek annyiban ellentmondani látszik Cournede és Denk (2015) már hivatkozott tanulmánya, mely szerint a tőkepiacoknál ugyanúgy fellép az a jelenség, hogy egy ponton túl már kontrakciós a hatásuk, és ez a pont hozzávetőleg ugyanúgy — 198 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

a GDP 100 százaléka körül lehet. Az ellentmondás azonban feloldható azzal az észrevétellel, hogy míg a két tanulmányban vizsgált mintákban a tőkepiacok súlya jellemzően elmaradt attól a szinttől, ahol a további expanzió már káros (az ábrán a vízszintes vonal alatti rész), a „túlbankosodás” már számos országban megfigyelhető volt (a függőleges vonaltól jobbra eső országok). Emiatt bár – összhangban Beck és szerzőtársai (2001) eredményeivel – a bankrendszer és a tőkepiac bővülése általában hasonló módon hathat a reálgazdaságra, a jelenlegi struktúrákban a felfújódott bankrendszerek negatív hatása érvényesül jobban. 4-5.ábra:Tőkepiaciésbankrendszerifejlettség2011-ben

Tőkepiaci kapitalizáció a GDP százalékában

250 ZAF

200 CHE

150

LUX CHL

GBR

CAN AUS

100

KOR

SWE

ISR IND FRA SAU RUS BRA NOR BEL OECD CHN IDN FIN DEU MEX POL AUT GRC SVN TUR CZE HUN ISL ITA ARG EST SVK

100

USA NLD JPN NZL

ESP DNK PRT IRL

150

200

250

Hitelezés a GDP százalékában

Forrás: Cournede és Denk (2015)

A tőzsde és a bankrendszer relatív fontosságát vizsgálja Owen és Temesváry (2012) is, akik tanulmányukban alapvetően arra a kérdésre keresik a választ, hogy minden esetben igaz-e az a megállapítás, miszerint a növekvő hitelezés pozitívan hat a gazdasági teljesítményre. — 199 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A tanulmány 82 ország55 1985 és 2010 közötti adatait felhasználva mutatja be, hogy milyen tényezők határozzák meg azt, hogy van-e pozitív hatása a finanszírozásnak, és ha igen, mekkora. Megállapítják, hogy a jogrend erőssége, a tőzsde fejlettsége, illetve a bankrendszer fejlettsége egyaránt olyan tényezők, amelyek befolyásolják a hitelezés növekedésre gyakorolt hatását. Bemutatják, hogy az erősebb jogrend kedvező a bankrendszer számára, és a hitelezés így jobb gazdasági teljesítményt eredményez. Azokban az országokban viszont, ahol a tőzsdének nagyobb a szerepe, a banki hitelezés kevésbé erősíti a növekedést. A módszertanból következik azonban, hogy itt nincs feltétlenül ok-okozati kapcsolat a kettő között. A modell külön becslési eredményeket ad a fejlettebb és a kevésbé fejlett pénzügyi rendszerrel rendelkező országokra, így a valós oksági viszonyt nem tárja fel. Fontos megállapítás végül, hogy az eltérő fejlettségű bankrendszerrel rendelkező országokban a külföldi jelenlét hatása is eltérő. A fejletlen országok között a külföldi banki (mind a határon átnyúló, mind a külföldi tulajdonban levő bankok ide számítanak) hitelezésnek nincsen pozitív hatása a növekedésre. A fejlettekben viszont a növekedési hatás szempontjából nem érdekes, hogy hazai tulajdonú vagy külföldi tulajdonú bankok hiteleznek. A szakirodalom a 2000-es évek előtt egyértelműen azt hangsúlyozta, hogy a pénzügyi rendszer pozitívan hat a gazdasági növekedésre, így a pénzügyi mélyülés kívánatos. A pozitív hatás mértéke azonban már olyan tényezőktől is függ, mint például a jogi környezet, a szerződések kikényszeríthetősége, a tőkepiacok fejlettsége. A 2000-es évek, és különösen a válság vizsgálata azonban némiképp árnyalták ezt a képet, és bár meglehetősen széles skálán mozognak a becslési eredmények, a szakirodalom szerint a privát szektor számára nyújtott hitelek GDPhez mért aránya 100–150 százalékos szint fölött akár negatívan is hathat 55

A tanulmányban nagyon különböző fejlettségű országokat vizsgáltak, az olyan fejletlen országoktól, mint Banglades egészen a legfejlettebbekig, mint például Svájc vagy az USA.

— 200 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

a gazdasági növekedésre. A kutatások egy része emellett szélesebb értelemben is foglalkozik a finanszírozás szerepével. Többen megállapítják, hogy a tőzsdei finanszírozás és a banki finanszírozás lényegében helyettesítők. A növekedési hatás mindkét esetben pozitív, de mindkét esetben létezik felső korlát, amely felett ez már nem érvényesül. Az országok többségénél viszont a bankrendszer mérete lényegesen nagyobb, mint a tőkepiacé, így sokkal előbb éri el a bankrendszer ezt a felső küszöböt. Ez a megállapítás döntéshozói szemmel különösen fontos, hiszen ez azt is jelenti, hogy a tőzsdei finanszírozás támogatása a túlbankosodott országok esetében javíthatja a növekedési potenciált.

4.3.Asikeresenkonvergálóországcsoportokjellemzői A sikeres konvergencia-időszakot zárt országok fontos nemzetközi tapasztalatokkal szolgálnak a finanszírozás szerepéről a gazdasági felzárkózásban. Az elmúlt néhány évtizedben több régióban is voltak fenntartható, egyensúlyi pályára álló felzárkózó országok. Ezek az országok jellemzően képesek voltak kitörni a közepes jövedelemcsapdából (middle income trap), vagy sikeresen közelítették az egy főre eső kibocsátási szintjüket fejlettebb régiós társaikéhoz. Az összehasonlító elemzésbe a Távol-Keletről Korea (1988–1995), Szingapúr (1978–1988) és Tajvan (1986–1993), Nyugat-Európából Ausztria (1964–1976), Finnország (1964–1979) és Írország (1975–1990), Kelet-Európából pedig Szlovákia (1998–2008) és Lengyelország (1998–2008) került be. Néhány meghatározó mutató mentén vizsgáltuk az országokat. Kontrollcsoportként a felzárkózásban sikertelen, túladósodott dél-európai országokat használtuk: Spanyolország, Portugália, Görögország és Olaszország 1998 és 2008 közötti időszakát, ahol a felpörgő gazdasági teljesítmény meglehetősen törékeny alapokon nyugodott, külső sérülékenység és jelentős adósságállomány-növekedés mellett volt csak lehetséges. Az egyes összehasonlításokban az országokat egyenként, máshol az országcsoportok átlagát vizsgáltuk attól függően, hogy az egyedi szintű különbségek jelentéssel bírtak-e.

— 201 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

4-1. táblázat: Összehasonlított országok, országcsoportok és felzárkózási periódusaik Ország csoportok Távol-Kelet

Nyugat-Európa

Kelet-Európa Dél-Európa: túladósodott országok, kontrollcsoport

Országok

Ország jelölések

Konvergenciaidőszak

Korea

KOR

1988–1995

Szingapúr

SGP

1978–1988

Tajvan

TWN

1986–1993

Ausztria

AUT

1964–1976

Finnország

FIN

1964–1979

Írország

IRL

1975–1990

Szlovákia

SVK

1998–2008

Lengyelország

POL

1998–2008

Spanyolország

ESP

1998–2008

Portugália

POR

1998–2008

Görögország

GRC

1998–2008

Olaszország

ITA

1998–2008

Az összehasonlítás alapját meghatározó mutatók a fenti szakirodalmi összefoglalóban bemutatott elemzésekhez, összefüggések feltárásához is használt, pénzügyi mélységet leíró indikátor: tőzsdei kapitalizáció a GDP arányában, magánhitel-állomány a GDP arányában, magánhitelállomány évesített növekedési üteme a felzárkózási időszakban, bankrendszeri koncentráció, külföldi tulajdonú bankok aránya és a hitel/ betét arány változása. A banki hitelezés hagyományosan a legelterjedtebb forráshoz jutási lehetőség egy gazdaságban (4-5. ábra), de a vállalatok finanszírozása a belföldi banki hiteleken túl történhet külföldről származó forrásokból (hitel, tőke, támogatás), illetve az újra befektetett és külföldről repatriált eredményből. Átmeneti finanszírozást nyújtanak egymásnak a kereskedelmi láncban álló vállalatok a szállítói tartozások révén, ami a likviditáskezelésük szempontjából sokszor elengedhetetlen, főként szigorodó hitelezési standardok mellett, de hosszú távú kapacitásbővítő vagy termelékenységjavító hatásuk nincs. A tanulmányban csak azokat a finanszírozási csatornákat vizsgáljuk, amelyek leginkább hozzájárulnak a növekedéshez, vagyis a hitelezést és a tőkepiacot. Megállapítható, hogy finanszírozási szerkezetük szempontjából a vizsgált országok gazdaságai nem térnek el lényegesen egymástól, — 202 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

függetlenül attól, hogy sikeresek voltak a közepes jövedelmi csapdából való kitörés szempontjából vagy sem. A vállalati szektor minden sikeresen felzárkózott országban döntő részben a bankszektoron keresztül tudott külső forráshoz jutni. Egyedül a koreai vállalati szektorban van számottevő szerepe a hitelviszonyt megtestesítő értékpapíroknak (kötvényeknek). Kelet-Európára általánosan jellemző az elenyésző mértékű kötvénykibocsátás (GDP-arányosan 1-2 százalék), amely a válságot követően változott némileg a hitelezés visszaszorulásával és az alternatív forrásbevonási lehetőségek terjedésével. 4-6.ábra:TőzsdeikapitalizációaGDParányában 160

160 140

120

100

Kelet-Európa Dél-Európa Kelet-Ázsia (Tajvan nélkül)

T+9

T+8

T+7

T+6

T+5

T+4

T+3

T+2

T+1

T+10

140

Nyugat-Európa Magyarország

Megjegyzés: Az országok és országcsoportok saját konvergencia-időszakaikban összehasonlítva: Távol-Keletről Korea (1988–1995), Szingapúr (1978–1988) és Tajvan (1986–1993), Nyugat-Európából Ausztria (1964–1976), Finnország (1964–1979) és Írország (1975–1990), Kelet-Európából Szlovákia (1998–2008) és Lengyelország (1998–2008). Nyugat-Európára a vizsgált időszakban nem állt rendelkezésre adat. Forrás: MNB adatgyűjtése

A tőzsde szerepe teljesen eltérő a gazdaságokban, és dinamikája sem mutat egyértelmű irányt (4-6. ábra). Fontos azonban, hogy önmagában a tőzsde mérete nem biztos, hogy pusztán a belső gazdaság finanszíro— 203 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

zási lehetőségeit mutatja (például a kelet-ázsiai országok nagy tőzsdével rendelkeznek, ahol rengeteg a külföldi szereplő). A kelet-európai országokban viszonylag kicsi a tőzsde, és Nyugat-Európában is leginkább a finn tőzsde lett jelentős, évekkel a konvergencia-időszakot követően a telekommunikáció előretörésével, az osztrák és az ír nem nagy a gazdasághoz képest. A kelet-ázsiai országok között is nagy volt az eltérés, különösen a vizsgált konvergencia-időszakban. Szingapúrban, Tajvanon már akkor viszonylag nagyméretű volt a tőzsde, míg Koreában nem, de ez a már említett külföldi szereplők méretétől is függhet. A szakirodalom alapján a tőkepiac jellemzően pozitív hatással van a növekedésre. A bankon keresztüli forrásbevonás egyfajta helyettesítőjeként szolgálhat, ezzel csökkentve annak kockázatát, hogy a bankszektor túl nagyra nő. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban a sikeres konvergenciának nem feltétele a tőzsde szerepének szignifikáns erősödése. 4-7.ábra:AbankrendszerimérlegfőösszegaGDParányában 200

200

Magyarország Dél-Európa Kelet-Ázsia (Tajvan nélkül)

T+10

T+9

T+8

T+7

T+6

0 T+5

T+4

T+3

100

T+2

100

T+1

150

Nyugat-Európa Tajvan Kelet-Európa

— 204 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

A banki finanszírozásnak összességében mindenhol jelentős a szerepe, ezért a bankrendszeri méret és szerkezet vizsgálata kiemelten fontos. A sikeres országokban a konvergenciaperiódusban jelen volt a hitel/GDP növekedése, de mértéke moderált maradt (4-5. ábra). Ezzel szemben például a dél-európai országokban a válság előtti időszakban nőtt meg nagyon a hitel/GDP, és már nem párosult nagyon gyors gazdasági növekedéssel. Az adat így azt mutatja, hogy a pénzügyi fejlettség növekedési küszöbe valóban effektív lehet, illetve arra utal, hogy a felzárkózást nem lehet kizárólag bankrendszeri expanzióra hagyatkozva végrehajtani. 4-8.ábra:AGDP-arányosmagánhitel-állományévesítettnövekedésiüteme 12,00

% 10,38%

9,91%

10,00

8,27%

8,00

7,02%

2,00

2,58% 1,36%

12,00 10,00 8,00

6,70% 5,72%

6,00 4,00

10,15%

6,00 4,00

3,12% 1,88% 1,17% 0,77%

2,00

0,00

–2,00

–4,00

KOR SGP TWN AUT FIN

IRL SVK POL ESP PRT GRC ITA HUN

–4,00

GDP-arányos magánhitelállomány évesített növekedési üteme Megjegyzés: CAGR (compound annual growth rate) mutató minden ország saját konvergenciaidőszakára számítva. Távol-Keletről Korea (1988–1995), Szingapúr (1978–1988) és Tajvan (1986–1993), Nyugat-Európából Ausztria (1964–1976), Finnország (1964–1979) és Írország (1975–1990), Kelet-Európából Szlovákia (2002–2008) és Lengyelország (1998–2008). Forrás: MNB adatgyűjtése

— 205 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A pénzügyi mélyülés ütemének vizsgálatához a magánhitel-állomány GDP-arányos, évesített növekedési ütemét használjuk a különböző országokban (4-8. ábra). Tajvant leszámítva az országok moderált hitelállomány-növekedéssel zárkóztak fel, és ugyanez igaz volt Szlovákiára is. Az eladósodott déli országokban a gyors hitelnövekedés eredményeként a válságban jelentősen megnőtt a nem teljesítő hitelállomány. Ennek kezelése (főként a hazánkban is jellemző kereskedelmi ingatlan és lakossági jelzáloghitelek esetében) növekedési áldozatokkal jár. 4-9. ábra: Bankrendszeri koncentráció 2014-ben európai összehasonlításban 100

0,50

0,45

0,40

0,35

0,30

0,25

0,20

0,15

0,10

0,05

GRC

FIN

PRT

SVK

ESP

HUN

IRL

POL

ITA

AUT

0,00

Top 5 bank részesedése (bal tengely) Herfindahl–Hirschmann Index (jobb tengely) Megjegyzés: A Távol-Keletről megbízható adatforrás hiányában nem mutatunk koncentrációt. Forrás: ECB

A bankrendszeri koncentráció és tulajdonosi szerkezet szempontjából is heterogén képet mutatnak a különböző országok, függetlenül attól, hogy a sikeres vagy a sikertelen csoportba tartoznak. Az 5 legnagyobb bank részesedése és a bankrendszerek Herfindahl–Hirschmann-Indexe

— 206 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

a konvergencia-időszakok alatt nem álltak rendelkezésünkre összehasonlítható formában, ezért a jelenlegi koncentrációs mutatókat vettük alapul (4-9. ábra). A kelet-európai adatok kapcsán feltűnő, hogy a szlovák mutató jóval magasabb a magyarnál, míg a magyar meghaladja a lengyelt. 4-10. ábra: Külföldi tulajdonú banki részesedések 2007-ben 100

% 92%

83%

80 70

75%

71%

69%

57%

100

30 20

27% 15%

10%

10 0

23%

AUT ESP

FIN

GRC HUN

IRL

11%

10%

ITA

KOR POL PRT SGP

9% SVK TWN

10 0

Külföldi tulajdonú banki részesedések 2007-ben Megjegyzés: 2007 a legkorábbi széleskörűen összehasonlítható és elérhető adatpont. Forrás: MNB adatgyűjtése, EKB CBD

A külföldi tulajdonban levő banki részesedések aránya is meglehetősen széles skálán mozog. A sikeres országok között például Koreában, Ausztriában és Tajvanban alacsony a külföldiek részesedése, míg Finnországban, Írországban és Szingapúrban magas (4-10. ábra). A tulajdonviszony szerepe így példáink alapján nem egyértelmű. A sikeres és a sikertelen országok egyaránt heterogének ebből a szempontból.

— 207 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

4-11.ábra:Hitel/betét-arányváltozásaakonvergencia-időszakban 175

175

Nyugat-Európa Magyarország Kelet-Ázsia (Tajvan nélkül)

T+10

T+9

T+8

50 T+7

T+6

T+5

100

T+4

100

T+3

125

T+2

125

T+1

150

Kelet-Európa Dél-Európa

Megjegyzés: Az országok és országcsoportok saját konvergencia-időszakaikban összehasonlítva. Távol-Keletről Korea (1988–1995), Szingapúr (1978–1988) és Tajvan (1986–1993), Nyugat-Európából Ausztria (1964–1976), Finnország (1964–1979) és Írország (1975–1990), Kelet-Európából Szlovákia (1998–2008) és Lengyelország (1998–2008). Forrás: MNB adatgyűjtése

A banki finanszírozási szerkezet is eltérő az egyes modellek között. A délkelet-ázsiai országoknál a külső forrásbevonás magas volt a bankrendszerben. Ők ezt nagyrészt a válság előtt leépítették már, és 100 százalék alá csökkentették. A sikeres nyugat-európai országok bankrendszerei a felzárkózási időszakban ezzel szemben elsősorban belső forrásokra támaszkodtak. Magas hitelbetétarány jellemezte viszont a válság előtt a dél-európai országokat (illetve ekkorra már Írországot is, de náluk a felzárkózás időszaka még belső forrásokra épült). A sikeres európai felzárkózási modell összességében a külső források helyett inkább belső forrásokra épített. Nem állítható, hogy a magas hitel/betét-arányból azonnali problémák következnek, de a külső forrá-

— 208 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

sokra való túlzott ráutaltság komoly sérülékenységet jelent mind bankrendszeri, mind makrogazdasági szempontból, ezért nem kívánatos. A nyugat-európai sikeres országokban jellemzően lazábbak voltak a bankolás feltételei, de Délkelet-Ázsia modelljében már nagyobb szigorúság érvényesült a szabályozói környezetben. Így ebben az esetben sem határozható meg egyértelműen, hogy miért lép ki sikeresen egy ország a közepes jövedelem csapdájából. A felügyelet erősségében hasonlót látunk, bár ott a nyugat-európai országok közül az osztrák felügyelet esetében is erősödő kontroll érzékelhető a kilencvenes évek végétől. A jogrend erősségét illetően azonban a kevésbé hatékony jogérvényesítéssel rendelkező dél-európai országok elmaradnak a sikeres országcsoportoktól. Ez a szakirodalmi összefoglalónak a jogrend erősségére vonatkozó hipotézisét is alátámasztja, miszerint a felzárkózáshoz szükséges a támogató, stabil jogrend.

4.4. Összefoglalás A szakirodalom áttekintése alapján minden országban és időszakban kiemelt szerepe van a vállalatok forráshoz jutásának a gazdasági növekedés alakulásában. A hitelezés növekedési hatását befolyásolja a jogrend stabilitása, a bankrendszer struktúrája és a tőkepiaci fejlettség is. A túlzott mértékű hitelexpanzió miatt jelentős kockázatok épülhetnek fel, amelyek később kontrakciós hatásúak lehetnek. Létezik egy bizonyos felső határ, amely felett a hitelezés növekedést támogató szerepe halványul, és akár kontraproduktívvá is válhat, hozzávetőleg a GDP-arányos magánhitelek 100 és 150 százalékos értéke körül. Éppen ezért a tőkepiac fejlődése egyre fontosabbá válik a vállalati szektor számára. Az országcsoportok összehasonlítása alapján megállapítható, hogy a pénzügyileg túl gyorsan mélyülő országok felzárkózása törékenyebb, mint azon országoké, amelyekben moderált hitelállomány-nö-

— 209 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

vekedés volt tapasztalható. A pénzügyi fejlettség növekedési hatásának küszöbe valóban effektív lehet, és a közepes jövedelmi csapdából való kitörést nem lehet kizárólag bankrendszeri expanzióval végrehajtani. A bankrendszer tulajdoni szerkezete elemzésünk alapján nem meghatározó a felzárkózás sikerességében. A sikeres európai felzárkózási modell inkább a belső forrásokra épít, mivel a külső forrásokra való túlzott ráutaltság sérülékenységet jelent, és kockázatokat hordozhat magában. Fontos továbbá, hogy a jogrend stabilitása és ereje egy országban a sikeres konvergencia elengedhetetlen feltétele lehet.

— 210 —

4. A pénzügyi közvetítés szerepe a növekedésben

Felhasznált irodalom Sahay, Ratna – Čihák M. – Papa N’Diaye – Barajas, A. – Ran Bi – Ayala, D. – Yuan Gao – Kyobe, A. – Lam N. – Saborowski, Ch. – Svirydzenka, K. – Seyed R. Y. (2015): Rethinking Financial Deepening: Stability and Growth in Emerging Markets, IMF Staff Discussion Note, 2015. május Arcand, J. L. – Berkes, E. – Panizza, U. (2012): Too much finance?, IMF Working Paper, WP/12/161 2012. június Levine, Ross – Zervos, S. (1998): Stock market, banks, and economic growth, World Bank WP 1690 Beck, T. (2011): The role of finance in economic development: benefits, risks, and politics, European Banking Center Discussion Paper, No. 2011–038, 2011. május Cournede, B. – Denk, O. (2015): Finance and economic growth in OECD and G20 countries, OECD Economics Department Working Papers No. 1223 Owen, A. L. – Temesváry, J. (2012): Foreign lending, local lending and economic growth, Hamilton College, 2012. június. http://ssrn.com/abstract=2102637 Gerschenkron, A. (1962): Economic backwardness in historical perspective, a book of essays, Cambridge, Massachusetts: Belknap Press of Harvard University Press. Berthelemy, J., – Varoudakis, A. (1996): Models of financial development and growth, Financial Development and Economic Growth: theory and experiences from developing countries. London. Goldsmith, R. W. (1969): Financial Structure and Development, New Haven, CT: Yale University Press. Beck, T. – Demirguc-Kunt, A. – Levine, R. – Maksimovic, V. (2001): Financial structure and economic development: firm, industry, and country evidence, Financial Structure and Economic Growth: A Cross-country Comparison of Banks, Markets, and Development. MIT Press Langfield, S. – Pagano, M. (2015): Bank bias in Europe: effects on systemic risk and growth, ECB WP No. 1797

— 211 —

Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája Babos Dániel – Baksay Gergely – Bókay Márton

A költségvetési politika gazdasági növekedésre gyakorolt hatása igen sokrétű. Kifejti hatását egyrészt a legaggregáltabb szinten a költségvetési hiány, annak változása, valamint az államadósság révén, amelyek elsősorban a gazdaság stabilitására és sérülékenységére hatnak középtávon. Másrészt a kiadások és bevételek szerkezetén keresztül is hat, ugyanis azok a produktívabb irányba elmozduló kiadások, amelyek a fizikai infrastruktúra vagy a humán tőke erősítésére irányulnak, illetve az olyan adóreform, amelynek eredményeképp a gazdasági tevékenységet kevésbé torzító adókra helyeződik át a súlypont, nagymértékben hozzá tudnak járulni egy ország versenyképességéhez. Végül sokat számít, hogy mindezen kiadások és bevételek mennyire jól tervezettek, hatékonyak és szinergikusak. Tanulmányunkban ezen szempontok alapján vettünk sorra több olyan országot, amelyek az elmúlt évtizedekben sikeresen végrehajtották a felzárkózást. A legfontosabb következtetések egyike az, hogy a sikeres felzárkózásnak nem létezik egységes receptje. Minden országnak a saját adottságait és preferenciáit figyelembe véve kell a legjobban kihasználnia a lehetőségeit. A vizsgált országok között jelentős különbségek vannak az állam szerepének meghatározásában, annak méretében, valamint a költségvetési politika fegyelmezettségében. A felzárkózó periódusok alatt a kiválasztott országok GDP-arányos költségvetési egyenlege nagy sávban – -13 és 8 százalék – között ingadozott (5-1. ábra). Az időszakok elejét általában lazább fiskális politika jellemezte, így ez ösztönözte a gazdaságot, míg a dinamikus növekedési periódusban – részben a kedvező konjunkturális folyamatoknak köszönhetően – az alacsonyabb

— 212 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

hiány volt megfigyelhető. A költségvetés egyenlege tehát nemcsak az országok között, hanem időben is változó volt. Magyarországot a kiválasztott periódus (1995–2015) elején és közepén lazább fiskális politika jellemezte, a hiányt az elmúlt évekre azonban sikerült 3 százalék alá csökkenteni. A GDP-arányos államadósság alakulása a gazdasági növekedés fellendülésével minden országban csökkenésnek indult, azonban a mutató szintjében nagy különbségek figyelhetőek meg (5-1. ábra). A sikeresen felzárkózó országokhoz képest hazánkban az államadósság szintje az elmúlt években történt csökkenés ellenére még mindig magas. 5-1. ábra: A vizsgált országok és Magyarország költségvetési egyenlege és GDP-arányosállamadósságánakalakulásaafelzárkózásiperiódusban 8 6 4 2 0 –2 –4 –6 –8 –10 –12 –14

A GDP százaléka

1 3 5 7 9 11 13 15 17 19

8 6 4 2 0 –2 –4 –6 –8 –10 –12 –14

100

A GDP százaléka

100

A vizsgált országok költségvetési egyenlege Magyarország költségvetési egyenlege Átlag

1 3 5 7 9 11 13 15 17 19

A vizsgált országok államadóssága Magyarország államadóssága Átlag

Megjegyzés: A vízszintes tengelyen a gazdasági felzárkózás kezdetétől eltelt évek számát tüntettük fel. A felzárkózási periódus kezdete az egyes országokban: Írország esetében 1985, Ausztria esetében 1964, Finnország és Korea esetében 1975, Szlovákia, Lengyelország. Magyarországra nézve az 1995-től eltelt éveket tüntettük fel. Forrás: OECD, Korea Development Institute, Youngsun Koh: Reforming the Fiscal Management System in Korea (2005), Európai Bizottság, IMF: Public Finances in Modern History

— 213 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az állam mérete, az újraelosztási ráta is eltérő a kiválasztott országokban (5-2. ábra). Az újraelosztási ráta szintje a tapasztalatok szerint kevéssé fontos, számít azonban annak a szerkezete. A szakirodalom szerint a felzárkózási folyamatban kiemelkedően fontos az oktatás minősége, az oktatási kiadásokat elemezve azonban jelentős eltérések mutatkoznak az egyes országok között (5-2. ábra). Magyarországon az oktatásra fordított kiadások GDP-arányos értéke a vizsgált országokhoz viszonyítva magas, de ezekben az országokban az oktatási kiadásokon belül a magánszektor által finanszírozott kiadások aránya jelentősebb. 5-2. ábra: A vizsgált országok és Magyarország oktatásra fordított kiadásai és újraelosztási rátája a felzárkózási periódusban 7

A GDP százaléka

3 2

2 1

A GDP százaléka

9 11 13 15

0 1 3 5 7 9 11 13 15 17 19

Oktatási kiadások a vizsgált országokban Oktatási kiadások Magyarországon Átlag

A vizsgált országok újraelosztási rátája Magyarország újraelosztási rátája Átlag

Megjegyzés: A vízszintes tengelyen a gazdasági felzárkózás kezdetétől eltelt évek számát tüntettük fel. A felzárkózási periódus kezdete az egyes országokban: Írország esetében 1985, Ausztria esetében 1964 (oktatási kiadásoknál 1970), Finnország és Korea esetében 1975, Szlovákia, Lengyelország. Magyarországra nézve az 1995-től eltelt éveket tüntettük fel. Forrás: OECD, Korea Development Institute, Youngsun Koh: Reforming the Fiscal Management System in Korea (2005), Európai Bizottság, IMF: Public Finances in Modern History

— 214 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

A felzárkózó periódusok mögött meghúzódó gazdaságpolitikák különbözőségei mellett közös vonások is felfedezhetőek. Több esetben is széles körű oktatási reform zajlott le a vizsgált periódus elején, amelynek következtében minőségi és mennyiségi előrelépés is történt a képzésben. Bevételi oldalon jelentős átrendeződés az adók szerkezetében volt megfigyelhető, míg kiadási oldalon a produktívabb irányba elmozduló kiadások növelése volt megfigyelhető, a fizikai infrastruktúra vagy a humán tőke erősítése, illetve a szociális transzferek felülvizsgálata történt meg.

5.1. Bevezetés Tanulmányunkban különböző felzárkózó országok költségvetési és gazdaságpolitikáját mutatjuk be, a fiskális beavatkozások mellett olyan gazdaságpolitikai programokat, strukturális reformokat keresve, amelyek meghatározóak voltak az ország fejlődése szempontjából. Az országok kiválasztása során törekedtünk arra, hogy különböző típusú felzárkózási modelleket kövessenek, ezzel is bemutatva azt, hogy nincs egységes recept, hanem minden országnak a saját potenciálját és lehetőségeit kell a legjobban kihasználnia. Az országok felzárkózásának folyamatát az 5-3. ábra szemlélteti, referenciaként Németországot választva. A legnagyobb mértékű felzárkózást Írország és Korea mutatta. Írország a gyors gazdasági növekedés következtében az EU egykori legkevésbé fejlett államaként indulva előbb elérte, majd a 2000-es évek elejére meg is haladta a referenciaként használt német fejlettséget. Korea igen alacsony fejlettségi szintről indult a vizsgált időszak elején, de az elmúlt évekre elérte a dél-európai országok (Spanyolország, Olaszország) egy főre jutó GDP-jének értékét. Ausztriának és Finnországnak sikerült lépést tartania a német gazdaság fejlődésével, míg Lengyelország és Szlovákia régiónk legsikeresebb országai.

— 215 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5-3.ábra:Avizsgáltországokvásárlőerő-paritásonmért egyfőrejutóGDP-jénekalakulásaNémetországhozképest 140

Németország = 100

140 120

100

1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 2014

120

Finnország Korea

Ausztria Írország

Szlovákia Lengyelország

Forrás: OECD

5.2.Dél-Korea A huszadik század második felében Dél-Korea mutatta az egyik legnagyobb mértékű gazdasági felzárkózást, amelynek során a világ egyik legszegényebb államából a legfejlettebbek klubjának tagjává vált. Míg az egy főre jutó GDP a hatvanas évek elején alacsonyabb volt, mint Indiában vagy Etiópiában, addig 2009-re elérte a német GDP 77 százalékát. Mindez egy olyan időszakban történt, amelynek első fele egybeesett a német gazdaságtörténet leggyorsabb növekedési szakaszával.

— 216 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

A dél-koreai gazdaság történetét az ország születése óta négy szakaszra bonthatjuk. Az első időszakban, az ötvenes évek közepétől 1961-ig az importhelyettesítés állt a középpontban, azaz mesterségesen erős árfolyammal és védővámokkal próbálta védeni és serkenteni gazdaságát az ország. 1961 és 1981 között a célzottan laza költségvetési és monetáris politika hatásos keverékét alkalmazva ért el a „fejlesztő állam” kivételes méretű, alapvetően az export által vezérelt növekedést. 1981-től az állami beavatkozással szemben a piacbarát eszközök és a fiskális konszolidáció került középpontba, de a gazdasági növekedés sem lassult. A 2000-es években sem változott ehhez képest érdemben a gazdaságpolitika fókusza, az ázsiai pénzügyi válság 1994–1995-ben mégis kettévágja ezt az időszakot. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy Dél-Korea talán a leggyorsabban lábalt ki a válságból (Stiglitz 2002).

5.2.1. Költségvetési politika

Dél-Korea hosszú felzárkózási periódusa során többször is változtatott a fiskális politika szigorának mértékén. A rendelkezésre álló adatok a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A hetvenes években az 1981-es kormányválságig közepesen laza fiskális politika volt jellemző, 1,5–4,5 százalék között ingadozó központi költségvetési hiánnyal (5-4. ábra). A fiskális politika számottevő többletkeresletet gerjesztett a gazdaságban, azonban a gyors gazdasági növekedés révén ez nem vezetett a GDP-arányos államadósság emelkedéséhez. Az 1981-ben hivatalba lépő új kormány meghirdette a kiegyensúlyozott költségvetés politikáját, és 1986-ban első ízben el is érte, hogy a kiadások ne haladják meg a bevételeket, azaz nullára mérséklődött a központi költségvetés hiánya. Ezt követően a 90-es évek második felében bekövetkezett kelet-ázsiai pénzügyi válságig nulla körül ingadozott a költségvetési deficit, több évben többletet mutatva.

— 217 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5-4. ábra: A koreai költségvetés és a központi alrendszer egyenlegei (1970–2012) 5

A GDP százaléka

2012

2010

2008

-5

2006

-5

2004

-4 2002

-4 2000

-3

1998

-3

1996

-2

1994

-2

1992

-1

1990

-1

1988

1986

1984

1980

1982

1978

1976

1974

1970

1972

A költségvetés egyenlege A központi költségvetés egyenlege Forrás: OECD és Korea Development Institute, Koh (2007)

Az államadósság mértéke kevés problémát jelentett Dél-Koreában: a felzárkózási időszak folyamán a GDP 10 és 20 százaléka között ingadozott. A koreai háborúból a GDP 10 százaléka körüli adóssággal került ki az ország, majd az adósságráta fokozatosan 20 százalékig emelkedett a nyolcvanas évek elejére. A laza fiskális politika ellenére mérsékeltnek nevezhető az emelkedés a 20 éves időtávot vizsgálva, amely elsősorban a gyors gazdasági növekedésnek köszönhető. A nyolcvanas évekre jellemző kiegyensúlyozott költségvetés következtében ismét 10 százalék alá süllyedt az adósságráta a kilencvenes évek közepére. Ennek következtében kellő költségvetési mozgástérrel rendelkezett Dél-Korea a dél-kelet-ázsiai válság hatásainak tompítására. A GDP visszaesése és az anticiklikus, gazdaságélénkítő fiskális politika következtében az adósságráta meredeken emelkedni kezdett, és a 2000-es évek elején — 218 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

elérte a GDP 25 százalékát, ami minden korábbinál magasabb értéket jelentett (5-5. ábra). A dél-koreai fiskális politika tárgyalása kapcsán visszatérő elem, hogy a kormányzati politikák egy részét nem közvetlenül a költségvetésen keresztül valósították meg, hanem azon kívüli eszközökkel. Az adósság szempontjából fontos, hogy az explicit adósság mellett az állam jelentős mértékű garanciát is vállalt, például az állami vállalatok által felvett hitelekre. A garanciák mértéke a GDP 3 és 10 százaléka között mozgott, egyes években megközelítve az akkor fennálló adósság összegét. A pénzügyi válság során a dél-koreai vállalatokkal szemben megcsappant befektetői bizalom helyreállításának egyik eszköze az állami garanciák kiterjesztése volt, így ezek állománya ezekben az években különösen gyorsan emelkedett (Koh 2007). 5-5.ábra:Akoreaiállamadósság(1958–2011) 40

A GDP százaléka

Államadósság Forrás: IMF, Public Finances in Modern History

— 219 —

2010

2006

2002

1998

1994

1990

1986

1982

1978

1974

1970

1966

1962

1958

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A fejlett országokkal összevetve az állami újraelosztás és adócentralizáció Dél-Koreában mutatja az egyik legalacsonyabb értéket, és ez a sajátosság jellemző volt a teljes felzárkózási periódusban (5-6. ábra). 1970 és 2000 között a kiugró évektől eltekintve az államháztartási kiadások a GDP 15–20 százaléka között ingadoztak, amitől a bevételek eleinte elmaradtak, majd a kiegyensúlyozott költségvetés időszakában hasonló szintre kerültek. Az 1981-ben kezdődő fiskális konszolidáció elsősorban a kiadások csökkentésén keresztül valósult meg, így ebben az időszakban a fent említett sáv alsó részében ingadoztak a bevételek és a kiadások. Az alacsony újraelosztást két tényező okozta. Egyrészt mivel korábban nagyon fejletlen volt a társadalombiztosítás, az állam szociális és jóléti kiadásai – beleértve az egészségügyet is – minimálisak voltak a kilencvenes évekig, és akkor is csak lassan kezdtek emelkedni, de még ebben az időszakban is csak a GDP 3 százalékát fordították szociális támogatásra (OECD-adatbázis). A másik tényező az volt, hogy nagy súllyal bírtak a gazdaságban az állami vállalatok, amelyek a költségvetésen kívül képesek voltak közvetíteni a kormányzati politika szándékait. Az állami vállalatok a GDP 7–9 százalékát állították elő a hatvanas években. Ezek fő célja akkoriban az volt, hogy a szükséges infrastruktúrát megteremtsék – azaz lényegében a megfelelő körülményeket biztosítsák – a magánszektor vállalatai számára. Mindazonáltal a beruházásokon keresztül közvetlenül is hozzájárultak a GDP bővüléséhez, és nagy szerepük volt a technológiatranszferben (Kim 1991). Szintén hozzájárult az alacsony állami újraelosztáshoz, hogy a fiskális politikai eszköztár egyik legfontosabb elemét az adókedvezmény jelentette, tehát a jövedelem az elsődleges tulajdonosánál maradt a jövedelem állami elvonása és újraosztása helyett. Az állam az alacsony újraelosztás ellenére is nagyobb szerepet játszott a gazdaságban, mint a fejlett országok többségében, ugyanis az állami szabályozás és a közvetlen (nem fiskális) beavatkozás erősebb volt.

— 220 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

Korea már a felzárkózási periódus kezdete óta meglehetősen nagy hangsúlyt helyezett az oktatásra, így ez képezte az egyik legnagyobb kiadási tételt a költségvetésben. Részben ennek is köszönhető, hogy az OECD-országok között ma Koreában a legmagasabb az egyetemi végzettségűek aránya, és ahhoz is hozzájárult, hogy az ország a tudásintenzív iparágakban a világ élvonalába kerüljön. Az egészségügyön keresztül a humán tőkére fordított kiadások látszólag alacsonyak, valójában ennek az az oka, hogy az egészségbiztosítási alap nem szerepel a koreai költségvetési statisztikákban (5-1. táblázat). A katonai kiadások arányát tekintve a költségvetés szerkezete eltér a felzárkózó országokra vonatkozóan ideálisnak tartotthoz képest. Ez Dél-Korea geopolitikai helyzetében érthető, azonban a gazdasági növekedés potenciáljának emelkedéséhez csak kevéssé járult hozzá. Figyelemre méltó, hogy az ország e kedvezőtlen adottság ellenére is kimagasló növekedést tudott elérni. 5-1.táblázat:AközpontiköltségvetésikiadásokDél-Koreában aGDPszázalékában 1970

1980

1990

2000

Általános közszolgáltatások

3,9

0,8

0,7

1,1

Védelem, közrend és biztonság

3,8

7,0

4,4

3,5

Oktatás

2,8

2,9

3,0

0,2

Egészségügy

0,2

0,3

0,2

Szociális támogatások

0,8

1,1

1,4

3,3

Gazdasági ügyek

4,6

5,1

3,6

5,5

Egyéb Összesen

0,9

2,7

4,4

5,0

17,0

19,8

17,8

21,9

Megjegyzés: A nemzeti egészségügyi alap nem szerepel a költségvetési statisztikában. Forrás: Koh (2007)

— 221 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5-6. ábra: A koreai költségvetés bevételei és kiadásai (1970–2012) 40

A GDP százaléka

Költségvetési kiadások

2010

2006

2002

1998

1994

1990

1986

1982

1978

1974

1970

Költségvetési bevételek

Forrás: OECD

A koreai költségvetési rendszer meglehetősen bonyolult, a központi költségvetés mellett számos egyéb alapot és speciális számlát (programot) tartalmaz (Koh 2007). Ezek egy-egy speciális cél vagy feladat ellátására jöttek létre, és nagy részüknek saját bevételei vannak a kiadások fedezésére, míg más részük a központi költségvetésből kap támogatást. Az alapok és speciális számlák nagyfokú önállóságát mutatja, hogy a 2000-es évekig a saját bevételeik és kiadásaik jellemzően nem jelentek meg pénzforgalmi értelemben sem a koreai költségvetés egységes számláján. A költségvetési és gazdaságpolitikai tervezést nehezítette, hogy a költségvetésen kívüli alapok céljai között számottevő átfedés van (egymással és a központi költségvetéssel is). A koreai gazdaságpolitikára erős központosítás és központi tervezés volt jellemző (a költségvetés fenti széttagoltsága ellenére). Az ország gazdasági felzárkózásának egyik legfontosabb intézménye a het— 222 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

venes-nyolcvanas években a Gazdasági Tervező Tanács volt (Economic Planning Board, EPB), amely elnevezése ellenére a legjelentősebb minisztérium szerepét töltötte be, és vezetője egyben a miniszterelnök-helyettes pozícióját is ellátta. Az EPB-nek kulcsszerepe volt a gazdaságfejlesztési tervek kidolgozásában, a költségvetés tervezésében és végrehajtásában. A költségvetés tervezése során az EPB bilaterálisan egyeztetett a többi minisztériummal, így jobban tudta érvényesíteni akaratát, mint egy többoldalú tárgyaláson. A költségvetési vita során – részben az állami berendezkedésből adódóan – az országgyűlésnek kevés beleszólása volt a kiadások és bevételek alakulásába, a főösszeget például egyáltalán nem változtathatták meg (Koh 2007). A költségvetés végrehajtása során egy adott program vagy költségvetési tétel túlfutása esetén az EPB megakadályozhatta vagy elhalaszthatta a kifizetéseket. Az EPB mellett működött pénzügyminisztérium, részben az EPB akaratának végrehajtójaként. A kilencvenes években még erősebbé vált a központosítás, ugyanis az EPB és a pénzügyminisztérium egybeolvadt, és Pénzügyi és Gazdasági Minisztérium (Ministry of Finance and Economy, MOFE) néven működött tovább. Ez a kilencvenes évek végi pénzügyi válság után változott meg, amikor a költségvetési ügyeket ismét külön minisztériumba szervezték.

5.2.2. A koreai gazdaságpolitika eszközei

A bevezetőben írottak szerint tehát Dél-Korea az ország függetlenségének kikiáltása után a világ legkevésbé fejlett államai közé tartozott. Az ötvenes években a kormányzat az importhelyettesítő politikát tartotta a leginkább megfelelőnek, amelynek fő eszközei a mesterségesen erősen tartott árfolyam és a magas importvámok voltak. Emellett a fiskális politika is kulcsszerepet játszott, mert Dél-Korea belső forrásból kívánta finanszírozni a gazdasági növekedést. Gerschenkron (1984) elméletének megfelelően ezt a szükséges pénzügyi forrást sem a magántőke, sem a bankok nem tudták biztosítani, hanem az állam vállalt vezető szerepet a gazdaságfejlesztésben közvetlenül, mégpedig nagyarányú beruházások révén. — 223 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az állam a beruházásokkal egyfelől a háborúban jelentős károkat szenvedett fizikai infrastruktúra újjáépítését és fejlesztését, másrészt a gépipar és a nehézipar kapacitásainak bővítését tekintette feladatának. A kormányzati beruházások megoszlása változott a gazdasági felzárkózással. Kezdetben közel a felét tették ki az ipari (és bányászati) beruházások, a másik felét az infrastruktúra fejlesztése képezte. Később fokozatosan nőtt az infrastrukturális beruházások aránya, és a hetvenes évek végére már elérte az összes állami beruházás 75 százalékát, a közvetlen ipari beruházások így visszaszorultak. Az állami beruházások aránya a hatvanas-hetvenes években mindvégig az összes beruházás 35-40 százaléka körül ingadozott, enyhén csökkenő trendet követve (Kim 1991). Kim szerint az állami vállalatok kezdettől fogva magas technológiai szinten, olcsón és hatékonyan dolgoztak. Rendszerint közbülső termékeket, gépeket állítottak elő más iparágak számára. Hiányosak az erre az időszakra elérhető adatok, de az aktív beruházási politika miatt viszonylag magas költségvetési hiány jellemezte Dél-Koreát, ami az államadósság növekedésében is lecsapódott a gyors gazdasági növekedés ellenére. Az adósságráta 1953 és 1960 között a GDP 7 százalékáról 14 százalékra emelkedett. A hatvanas évek elején – egy puccsal végrehajtott elnökváltás után – alapvetően megváltozott a gazdaságpolitika: az importhelyettesítést az exportösztönzés váltotta fel. Az 1961-es gazdasági reform egyik fő eszközének az árfolyampolitikát tekintették. 1960-ig a koreai won túlértékelt volt az importhelyettesítő gazdaságpolitika támogatására, de 1961-ben a kormány 65 won/dollárról 130-ra értékelte le az árfolyamot, majd 1965-ig fokozatosan 251 won/dollárra (Yoo 2008). A kormányzati politika másik kiemelt területe az árszabályozás volt. Az 1962-es árszabályozási törvény felhatalmazta a kormányt a közműszolgáltatások és az alapélelmiszerek árának szabályozására (Kim 1991). A kormányzati befolyás azonban a devizaárfolyamban és a kamatpolitikában is érvényesült. Becslések szerint 1966-ban az ügyletek körülbelül 40 százalékát érintette valamilyen formában az árszabályozás. — 224 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

1961-ben a koreai jegybanktörvényt úgy módosították, hogy csökkentették a jegybank önállóságát, és gyakorlatilag majdnem mindegyik kereskedelmi bankot államosították (Yoo 2008). Erre a kormány álláspontja szerint azért volt szükség, mert kevés tőke állt rendelkezésre. Korea alapvetően saját forrásból kívánta finanszírozni fejlesztéspolitikáját, ehhez azonban a szűkös tőkeállomány felett nagyobb kontrollra volt szüksége a kormányzatnak. Így a rendelkezésre álló tőkét a kiválasztott ágazatokba és kedvezményes hozammal tudta csoportosítani. Ennek legáltalánosabb eszköze a kedvezményes kamatláb használata volt. 1960 és 1980 között a kedvezményes hitelek (policy loan) kamatlába átlagosan kevesebb, mint a fele volt a normál kereskedelmi hiteleknek, állományuk pedig a teljes vállalati hitelállomány 10 százalékát is meghaladta az időszak végére. Az 1981-től bekövetkezett gazdasági fordulat hatására a kedvezményes hitelek kamatlábát a piaci kamatok szintjéig emelték, majd fokozatosan kivezették. Emellett állami bankokat alapítottak egy-egy, a kereskedelmi bankok szemében nem vonzó szektor finanszírozására (például a kisvállalatok, a mezőgazdaság, export-import számára). Az ipari fejlesztéspolitika is alkalmazott olyan eszközöket, amelyek a fiskális politika eszköztárába sorolhatók. A hatvanas évek elejétől az exportösztönző politika keretein belül kiválasztottak egyes preferált iparágakat, termékeket, sőt vállalatokat. Ezek támogatására széles körű eszköztárat alkalmazott a kormányzat: többek között társasági és személyi adókedvezmény, adó- és vámkedvezmény a szükséges nyersanyagok importjára, gyorsított értékcsökkentési leírás, kamatkedvezmény, a szükséges deviza rendelkezésre bocsátása, exportgarancia formájában. A legfontosabbnak Kim (1991) szerint a kamatkedvezmények bizonyultak. Az exportra gyártó cégek a piaci kamatláb feléért jutottak hitelhez. A hazai gyártású gépekbe beruházó cégek 10 százalék kedvezményt kaptak a beruházásukból. 1975-ig mesterségesen alacsonyan tartották a béreket, de utána 5 éven át évi 17 százalékkal emelkedtek. Ennek következtében a munkaintenzívebb könnyűipari ágak veszítettek versenyképességükből és súlyukból, a tőkeintenzívebb nehézipar súlya

— 225 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

viszont emelkedett. A bérek emelkedése után a fenntartható növekedéshez azonban modernebb szerkezeti változásra volt szükség. Yoo (2008) a dél-koreai kormány által alkalmazott exportösztönzés nyolc eszközét sorolja fel. 1. Az exportáló cégek a kötött devizagazdálkodás ellenére is megtarthatták devizabevételüket az importjuk fedezetére. 2. Az exportáló cégek mentesek volt a behozatali korlátok és vámok alól. 3. Az állami bankok kedvezményes hiteleket nyújtottak. 4. Adókedvezményeket vezettek be. 5. Állami tőke- és folyó támogatásokat nyújtottak. 6. Csúszóleértékelés a reálárfolyam erősödésének megakadályozására. 7. Kormányzati célokat tűztek ki, amelyek akkor is befolyásolták a cégek viselkedését, ha nem voltak kötelezőek. 8. Állami díjakat, elismeréseket hoztak létre. Egy átfogó elemzés szerint a vállalkozásokat támogató koreai adópolitika hozzájárulása a gazdasági növekedéshez ténylegesen csekély volt. Trela és Whalley szerint az adópolitika inkább megkönnyítette, mint erősítette a gazdasági növekedést, és tényleges hozzájárulása a GDP növekedéséhez évente mindössze 0,26 százalékpontot ért el 1962–1982 között (Trela–Whalley 1992). Kritikusok szerint a közvetett hatásokat is figyelembe véve nagyobb lehetett az adókedvezmények szerepe, de mindenképpen kisebb, mint a kedvezményes hiteleké (Yoo 2008). 1981-ben újabb fordulat következett a gazdaságpolitikában, amelyet ismét nagymértékű politikai változások és zavarok előztek meg. (Az 1961-ben hatalomra jutott elnököt meggyilkolták, majd 1979-ben puccsra került sor, amit egy véres tüntetés követett 1980-ban. A puccsal hatalomra került elnök 1981-ben a választások által erősödött meg.) A gazdasági reformok célja a dereguláció, a fiskális konszolidáció, az állam szerepének csökkentése, illetve a piaci folyamatok nagyobb fokú érvényesülése volt. A fiskális konszolidációt sikeresnek lehetett — 226 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

tekinteni, a költségvetési egyenleg a korábban említettek szerint gyorsan javult, és a pénzügyi válság kirobbanásáig fenn tudták tartani a lényegében kiegyensúlyozott költségvetést. A liberalizáció azonban kevésbé gyorsan haladt (Koh 2007). Ennek egyik példája, hogy bevezették a lebegő árfolyamrendszert, de valójában ez fix vagy csúszó-leértékelő volt. Csak a kilencvenes években, a válság után vált valóban szabadon lebegővé az árfolyam. 1980-tól kezdődően a kormányzat nagyobb hangsúlyt helyezett a high-tech termékek gyártásának ösztönzésére. Ehhez szükségesnek látszott a külföldi közvetlen beruházások korábbinál nagyobb mértékű bevonása és a nagyobb mértékű technológiatranszfer. Ezek érdekében a kormány enyhítette a külföldiek beruházásaira vonatkozó korlátozásokat. Az 1988-ban bevezetett nyugdíjalap kezdetben pozitívan járult hozzá a költségvetéshez, ugyanis a befizetett járulékokkal szemben még nem került sor kifizetésekre. Koh (2007) szerint a nyugdíjbiztosítási alap évente a GDP 1-3 százalékával járult hozzá a költségvetési egyenleghez. A koreai költségvetési és gazdaságpolitika alapvetései nem változtak jelentősen a kilencvenes években, de az 1998-as pénzügyi válság mégis törést jelentett. A kormány expanzív költségvetési politikával reagált a válságra, ami egyrészt a pénzügyi szektor támogatásában, másrészt az exportra termelő vállalatok átstrukturálásában nyújtott segítségben öltött testet (Stiglitz 2002). A korábbi fegyelmezett fiskális politika lehetőséget teremtett erre, a válság kitörésekor ugyanis csak 8 százalékot tett ki a GDP-arányos adósság, amely ekkor viszont három év alatt 18 százalékra emelkedett. Stiglitz szerint Korea a régió többi országánál sikeresebb választ adott a válságra. A válság során megemelkedett költségvetési kiadások többé már nem süllyedtek a korábbi szintre, hanem a bevételeket igazították hozzájuk. A költségvetési újraelosztás így a kilencvenes években jellemző 25 százalék körüli szintről 32–34 százalékra emelkedett. A növekedést főként — 227 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a jóléti kiadások bővítése okozta. Dél-Korea költségvetési szerkezete ennek nyomán sokkal közelebb került más fejlett országokéhoz, bár az európai jóléti államoktól még így is elmaradt a költségvetési újraelosztás mértéke.

5.3. Írország 1950-ben Írország Nyugat-Európa egyik legfejletlenebb országa volt. A protekcionista gazdaságpolitika miatt az 50-es években alacsony, átlagosan mindössze 2 százalék körüli gazdasági növekedés jellemezte, amellyel még inkább kezdett lemaradni a kontinens államaitól. Az évtized végén ezért a kormány meghirdette a nyitás politikáját, amelynek keretében az ország több nemzetközi szervezethez is csatlakozott, és kétoldalú szabadkereskedelmi egyezményeket írt alá. Több lépés történt a külföldi befektetések ösztönzése érdekében, így a 60-as években már 4 százalék körüli gazdasági növekedést ért el az ország. Az olajválságok évtizedében azonban jelentős adósságállományt halmozott fel, ami magas kamatterheket vont maga után. A 80-as évek elején így szükségessé vált a fiskális kiigazítás, azonban az adóemelések nem tudták megfékezni a GDP-arányos államadósság növekedését. 1987-ben a nehéz gazdasági helyzetben lévő ország jelentős reformokat hajtott végre: csökkentette az állami kiadásokat, átalakította az adórendszert. A strukturális beavatkozások után a külföldi vállalatok egyik legvonzóbb befektetési célpontjává vált. Az európai alapoktól kapott forrásoknak és a magas tőkebeáramlásnak köszönhetően a 90-es években dinamikus, olykor 9 százalékos növekedést produkált. A 2000-es évekre így Európa egyik legfejlettebb országává vált. A kiigazítást követő évek gazdaságpolitikáját sokszor kritizálták, ugyanis a 90-es években az egészségügyi és az oktatási kiadásokat tartósan nem növelték a GDP növekedésének megfelelően. A 2008-as pénzügyi válság következtében megemelkedett adósságráta miatt kisebb lehetőség van ezeket a kiadásokat megfelelő szintre hozni.

— 228 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

5.3.1.1950–1973:Anyitásévtizedei

Az 1950-es évek végén az ír kormány szakított az addigi erőteljes protekcionista politikával, és az exportorientált növekedést próbálta előtérbe helyezni. 1957-ben az ország tagja lett a Világbanknak és az IMF-nek, illetve 1967-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez is. 1965-ben aláírták az angol–ír szabadkereskedelmi szerződést (Powell 2003). Az 50-es évektől különféle kedvezményekkel, ösztönzőkkel próbálták növelni a külföldi működőtőke-beruházásokat. Az egyik legjelentősebb intézkedés ezek közül, hogy 1956-tól 50 százalékos, majd 1958-tól 100 százalékos adómentességet vezettek be a feldolgozóipari exportból származó profitra. Ezenkívül szinte teljes mértékben eltörölték az importvámokat, beruházási támogatásokat, és kedvezményes hiteleket nyújtottak a vállalatoknak (K+F-re, állótőkére), továbbá olcsón adták bérbe az állami tulajdonban lévő infrastruktúrával kiépített ipartelepeket (Hajós 2006). Ezek ugyan vonzóbb célponttá tették az országot a külföldi befektetők számára, de mint arra az OECD egy ekkori tanulmánya is felhívja a figyelmet, a képzett munkaerő ebben az időben még hiányzott (Dorgen 2006). A jelentést 1967-ben egy oktatási reform követte, melynek keretében ingyenessé tették a középfokú oktatást, és megszervezték a tanulók ingyenes iskolába szállítását, amely jelentős előrelépést jelentett a vidéki területeken. A 60-as évekre a kereskedelmi liberalizációnak köszönhetően az ötvenes években megszokott két százalék körüli GDP-növekedés a duplájára emelkedett.

5.3.2.1973–1986:Azeladósodásidőszaka

Az 1970-es évek elején Írország tovább haladt a nyitás útján, 1973-ban csatlakozott az Európai Közösséghez (EK), amelynek ekkor legkevésbé fejlett országa volt. Az EK egyik fő célként az ír makrogazdasági mutatók — 229 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

közösségi átlaghoz való közelítését tűzte ki. 1973–1980 között az ország laza költségvetési politikát folytatott, amely később fiskális krízishez vezetett. Az 1973-as és az 1979-es olajválságot követően a kormányzat az aggregált kereslet növelését a kormányzati kiadások növelésével próbálta elérni. 1977–1981 között az állami kiadások minden téren növekedtek. Emelkedtek az állami bérek, az alkalmazottak létszáma, a szociális transzferek mértéke, továbbá a nagy infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően a tőkekiadások is. Ennek következtében az állami újraelosztás mértéke 1982-re 17 százalékponttal 56,7 százalékra emelkedett. Az olajválságot követően a nemzetközi kamatszint eleve magas volt, de ehhez még magas kockázati prémium is tartozott Írország esetében (Powell 2003), így a kamatkiadások jelentősen csökkentették a fiskális mozgásteret. A kormányzat költségvetési politikája az évtized végére fenntarthatatlanná vált. 5-7. ábra: Az ír államadósság és a költségvetési kiadások alakulása (1960–2014) 140

A GDP százaléka

Költségvetési kiadások (jobb skála)

2012

2008

Államadósság

Forrás: IMF, Public Finances in Modern History, Európai Bizottság

— 230 —

2004

2000

1996

1992

1988

1984

1980

1976

1972

1968

100

1964

1960

120

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

A 80-as évek elején elkerülhetetlenné vált a kiigazítás, azonban az adóemelések nem jelentettek megoldást a problémákra. A kormány megpróbálta csökkenteni a költségvetési hiányt azzal, hogy növelte a munkát terhelő adók és a fogyasztási adók kulcsát (Dorgen 2006). Az elsődleges egyenleget ezzel sikerült javítani, azonban a magas kamatkiadások miatt a GDP-arányos államadósság tovább növekedett. A magas költségvetési hiány és a 80-as évek elejére jellemző alacsony növekedés miatt 1986-ra az államadósság az 1973-as szinthez képest 50 százalékponttal emelkedett, amelynek következtében az ország nehéz gazdasági helyzetbe került (5-7. ábra).

5.3.3.1987–2000:Afiskáliskiigazítástkövetődinamikusnövekedés

Az 1987-ben történt sikeres strukturális reformoknak köszönhetően egyszerre sikerült a gazdasági növekedést fellendíteni és a költségvetést konszolidálni. Az 1987-es ír költségvetési kiigazítást a gazdaságbővítő kiigazítás klasszikus példájának szokták nevezni (extensive consolidation), ugyanis a megszorítások rövid távon sem okoztak érdemi recessziót, mert a hitelesség növekedéséből fakadó beruházásélénkülés képes volt kompenzálni a belföldi kereslet visszaesését (érvényesültek a nem keynesi hatások). Az elmúlt években azonban több tanulmány is kritizálta ezt a megállapítást, ugyanis sok egyéb kedvező tényező segítette a gazdasági növekedést a 90-es években (Healy és szerzőtársai 2013). Ennek ellenére megállapítható, hogy ezeket a kedvező külső körülményeket jól kihasználta az ország, és Európa legdinamikusabban növekvő gazdaságává vált. A korábbi bevételoldali fiskális kiigazítás nem járt sikerrel, ezért 1987-ben meghirdették a Nemzeti Felemelkedés Programot, amely átfogó gazdaságpolitikai reformokat tartalmazott. Az EMS tagjaként Írország számára az adósság elinflálása nem volt járható út. A 80-as években bevezetett adóemelések szintén nem jártak sikerrel, így a kormányzati kiadások jelentős mértékű csökkentése mellett döntöttek. A reform során csökkentették a transzferek és segélyek mértékét, az állami — 231 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

szektorban foglalkoztatottak számát és a tőkekiadásokat egyaránt, azaz a kiigazítás szinte minden területre kiterjedt (Honohan 1992). A kormányzati kiadások ennek következtében 1986 és 1989 között a GDP 53 százalékáról a 42,5 százalékára csökkentek. 5-8.ábra:Írországköltségvetésiegyenlege(1970–2014) 6

A GDP százaléka

-2

-4

-6

-8

-10

-12 -14

2010: -32,5 % 1970 1974 1978 1982 1986 1990 1994 1998 2002 2006 2010 2014

-12 -14

Költségvetési egyenleg

Forrás: IMF, Public Finances in Modern History, Európai Bizottság

A kiigazítás következtében jelentősen javultak az ír fiskális mutatók. A GDP-arányos államadósság növekedése megtorpant, majd 1995-től meredeken csökkenni kezdett (5-7. ábra). A költségvetési hiány a nyolcvanas években jellemző 10–12 százalékos szintről a 90-es évek első felére a körülbelül 3 százalékra csökkent, majd az évtized második felére már többletet mutatott a költségvetés (5-8. ábra). A kiigazítás mellett a kormány tovább folytatta a 60-as években elkezdett tőkevonzó, iparfejlesztő politikát. Az FDI-beáramlás növelésének érdekében kedvezményes 10 százalékos társasági adókulcsot vezettek be a feldolgozóiparban (Walsch 2003). Emellett az adórendszerben is történtek változások. Csökkentették a személyi jövedelemadó kulcsát és a tőkét terhelő adókat — 232 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

is. Ekkor került sor a vagyonadó bevezetésére, a jövedéki termékek adójának megemelésére és az áfaemelésre. Az adóreform során előtérbe kerültek a forgalmi és a vagyoni típusú adók a jövedelmeket terhelő adókkal szemben. A reformok céljai között szerepelt egy stabil, versenyképes munkaerőpiac megteremtése is. A Nemzeti Felemelkedés Program keretében a kormányzat, a munkaadók és a szakszervezetek közös egyeztetések után évi 2,5 százalékos béremelésben állapodtak meg.56 A háromoldalú megegyezés stabilizálta a munkaerőpiacot, egyre kevesebb sztrájkra került sor, az üzleti bizalom javult, a munkanélküliségi ráta csökkenni kezdett (Erős 2007). Az alacsonyabb bérdinamikát némileg ellensúlyozta a személyi jövedelemadó kulcsának már említett csökkentése.57 A munkaerőpiaci reformok közé tartozott továbbá a munkanélküli-segély mértékének csökkentése és a jogosultak körének szűkítése, amellyel az aktivitási rátát próbálták növelni. A sikeres reformok mellett ki kell emelni az Európa Alapoktól érkező támogatások szerepét is. 1973 és 1996 között mintegy 20 milliárd ír font érkezett az országba, ez éves szinten az ország GDP-jének 4 százalékát jelentette. A források hatékony felhasználása nagyban segítette az ország dinamikus növekedését. Írországnak az Európai Közösséghez való csatlakozásakor a vásárlőerő paritáson mért egy főre jutó bruttó hazai terméke mindössze a német adat 60 százalékával volt egyenlő. Az ezredfordulóra már ebben a tekintetben is Európa éllovasai közé tartozott, Németországot és az Egyesült Királyságot egyaránt megelőzve. A Nemzeti Felemelkedés Programnak és az európai források hatékony felhasználásának köszönhetően az ország kiegyensúlyozott 56

Írországban 1987-től kezdve hagyománnyá vált a társadalmi konszenzuson alapuló programok indítása, amelyek a gazdasági szférában nyugalmat, kiszámíthatóságot eredményeztek, és lehetővé tették a bérek alacsonyan tartását, az adók mérséklését, az infláció leszorítását és a munkanélküliség radikális csökkentését.

2001-ig a személyi jövedelemadó általános kulcsának mértékét három lépésben 35 százalékról 22 százalékra, míg a felső kulcsot 58 százalékról 44 százalékra csökkentették.

— 233 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

költségvetés mellett tudott dinamikus növekedést produkálni a 90-es években. A 87-es kiigazítást követő gazdaságpolitikát ugyanakkor az elmúlt években sok kritika érte, ugyanis fontos kormányzati kiadásokat (egészségügyi, oktatási) a dinamikus növekedés idején nem növeltek megfelelő mértékben.

5.4. Ausztria Ausztria az Európai Unió egyik legfejlettebb tagállama az egy főre jutó vásálóerő-paritáson mért GDP-t nézve, az állam méretét és szerepét tekintve leginkább a kontinentális és a skandináv modell között helyezkedik el. Az 1970-es években kezdődött el a jóléti állam kiépítése, amely az adósságállomány növekedését eredményezte. Az olajválság után a kormány a valutáját a német márkához kötötte, ezzel küzdve az importált infláció ellen, továbbá fiskális expanzióba kezdett az aggregált kereslet növelésének érdekében. A 80-as évek első felében a laza fiskális politika ellenére a növekedés üteme nem haladta meg a nyugat-európai országok növekedési ütemét. Az Európai Unióhoz való csatlakozás után a költségvetési hiány elérte a 4 százalékot is, azonban a maastrichti kritériumok értelmében szükség volt a fiskális konszolidációra. Az 1995-ben végrehajtott költségvetési kiigazítás következtében sikerült a hiányt a GDP 1-2 százalékára csökkenteni. Az országban ekkor jóval 50 százalék feletti volt az újraelosztási ráta mértéke, amelynek érdemi csökkentése a 2000-es évek második felében valósult meg. A 2008-as pénzügyi válságot követően a költségvetési hiányt ugyan sikerült leszorítani, azonban az alacsony növekedés miatt az ország GDP-arányos államadóssága tovább nőtt.

— 234 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

5.4.1. A jóléti állam kiépítése

A hetvenes években gyökeresen megváltozott a költségvetés mérete és célja is, a kormányzat egy jóléti állam kiépítését célozta meg skandináv mintára. Ennek az időszaknak a főbb jellemzői az alábbiak voltak (Seidel 1982): • Legfőbb cél a teljes foglalkoztatottság és növekedés. • Expanzív fiskális politika, amely elősegíti a növekedést, és növeli a foglalkoztatottságot. Kormányzati beruházási programok, széles körű kamatkedvezmények biztosítása a privát beruházások növelése érdekében. • Erős valuta, amellyel az importált infláció ellen lehet küzdeni. A schilling német márkához való kötése szinte minden kereskedelmi partner valutájához képest felértékelte az osztrák fizetőeszközt. • Tartós ár- és bérszabályozás az infláció leküzdése és a versenyképesség megőrzése érdekében. A költségvetési egyenleg romlott, többlet helyett 2-3 százalék körüli hiány alakult ki. Az 1974. év végi rekordalacsony 10 százalék körüli adósságállomány a nyolcvanas évek közepére elérte a GDP 50 százalékát. 1970-ben az új szocialista kormányzat átfogó reformokba kezdett, átalakította a társadalombiztosítási rendszert és az oktatást is, és az első olajválság idejében több expanzív jellegű fiskális politikai beavatkozást hajtott végre. A vezetés egyik legfőbb céljának a teljes foglalkoztatást tekintette, a munkanélküliségtől politikai okokból is tartottak. A hetvenes évek végéig viszonylag stabil, 4 százalék körüli GDP-növekedés az 1979-es olajválságot követően jelentősen visszaesett. A válságot követően a globális kamatszint emelkedése a GDP-arányos kamatkiadások növekedéséhez vezetett. A gazdaság stabilizálása érdekében a kormányzat tovább folytatta az expanzív fiskális politikát. Ekkor kötötte a nemzeti bank az osztrák schillinget a német márkához. A monetáris és fiskális politika ezen kombinációját, mellyel sikerült csökkenteni a glo— 235 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

bális válság negatív hatását az országra, ausztro-keynesianizmusnak is nevezik (Seidel 1982). Az intézkedések segítségével az osztrák vezetésnek sikerült elérnie, hogy az ország növekedési üteme a fejlett nyugati államok gazdasági növekedésével egyezett meg. Ez azonban mindössze 2 százalék körüli gazdasági bővülést jelentett.

5.4.2. Konszolidáció és EU-s csatlakozás

1987-ben a szociáldemokrata–konzervatív koalíció alakított kormányt, és a költségvetés konszolidációját tűzték ki egyik fő célként. Ausztria 1989 júliusában jelentkezett az Európai Unió elődintézményéhez. 1992ben, közeledve a csatlakozás időpontjához, több fiskális beavatkozásra is szükség volt. A kormányzat 50 százalékra csökkentette a munkát terhelő (rendkívül magas) 62 százalékos marginális adókulcsot (Katterl-Köhler-Töglhofer 2005). Az általános forgalmi adókhoz hasonló adókat eltörölték, és bizonyos szolgáltatásokat, mint például az egészségügyi szolgáltatásokat mentessé tettek az általános forgalmi adó kötelezettsége alól. A jövedéki adóterhet viszont bizonyos termékek esetében megemelték. Az EU-hoz való csatlakozása előtt már egyértelmű volt, hogy fejlettségéből adódóan nettó befizető lesz az EU költségvetésében, de mindez körülbelül a GDP 0,9–1,5 százalékát kitevő terhet jelentett az ország számára az első években. Részben ennek köszönhetően az 1995-ös csatlakozás évében 5,7 százalékra – jóval a kitűzött háromszázalékos maastrichti kritérium fölé – emelkedett a költségvetési hiány (5-9. ábra). 1995-ben nemcsak a költségvetési hiány nem felelt meg a maastrichti kritériumoknak, hanem a GDP-arányos államadósság is meghaladta a 60 százalékos értéket. A kormányzat ennek következtében igen jelentős költségvetési kiigazítást hajtott végre. A két év alatt bekövetkező megszorítás mértéke elérte a GDP 4 százalékát. A konszolidáció kétharmada a kiadási oldalon történt, a fennmaradó részt az adóeme-

— 236 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

lések adták. A szigorítás következtében a háztartások rendelkezésre álló jövedelme mintegy 10 százalékkal csökkent, az intézkedés főként a jómódú háztartásokat érintette érzékenyen. A kiadási oldalon történt reformok során csökkentették a kormányzati szektorban dolgozók létszámát, és 1997-ben nyugdíjreformot hajtottak végre (Katterl–Köhler– Töglhofer 2005). 5-9.ábra:Ausztriaköltségvetésiegyenlege(1970–2014) 3

A GDP százaléka

-4

-5

-6

2014

-3

2010

-3

2006

-2

2002

-2

1998

-1

1994

-1

1990

1986

1982

1978

1974

1970

Költségvetési egyenleg Forrás: IMF, Public Finances in Modern History, Európai Bizottság

Az adósságcsökkentés érdekében elindult egy privatizációs folyamat is. A kormány eladta a részesedéseit a nagy bankokból (Creditanstalt-Bankverein, Bank Austria AG), és több nagyvállalatot privatizált, köztük a dohány- és sógyárat is (Prammer 2004). Az intézkedéseknek köszönhetően körülbelül 4 százalékponttal sikerült csökkenteni a GDP-arányos államadósságot 1997-re, amely így közelített a maastrichti referenciaértékhez, de nem érte el azt.

— 237 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az 1996–1997-es konszolidációt követően a kormány nem folytatta a kiigazítást, annak ellenére sem, hogy még nem teljesítette a maastrichti kritériumokat, és a kedvező világgazdasági környezet is támogatta volna ebben. Az 1999-es választási évben adócsökkentést jelentett be, amely majdnem a GDP 1 százalékának megfelelő expanziót tett ki. A családi kedvezmények átalakítása további 0,25 százalékos terhet rótt a költségvetésre (Katterl–Köhler–Töglhofer 2005). Ezeknek hatására kismértékben ugyan, de a GDP-arányos államadósság ismét, növekedni kezdett, távolodva a 60 százalékos céltól. 5-10.ábra:Azújraelosztásirátaazeurópaiországokban(1999) 60

A GDP százaléka

60 50

Svédország Dánia Franciaország Ausztria Finnország Belgium Magyarország Szlovákia Németország Olaszország Norvégia Szlovénia Hollandia Lengyelország Portugália Málta Izland Lettország Csehország Spanyolország Luxemburg Bulgária Románia Egyesült Királyság Ciprus Írország

Forrás: Eurostat

Ausztria újraelosztási rátája ebben az időszakban meghaladta az 50 százalékot, amellyel olyan jóléti államokkal került egy szintre, mint Dánia, Svédország, Finnország (5-10. ábra). A nemzetközi szervezetek ezekben az években a kormányzati szektor csökkentését, a privatizáció — 238 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

folytatását, az elektromos és gázpiac deregulációját, valamint a kiadások csökkentését javasolták a GDP-arányos államadósság lefaragása érdekében (IMF 2000).

5.5. Finnország Finnország az 1960–1980-as évek közötti dinamikus növekedésnek köszönhetően zárkózott fel a fejlett európai országok sorába. Az időszak alatt a GDP átlagos növekedési üteme megközelítette a négy és fél százalékot. Az ország fiskális helyzete is kedvező volt, a 70-es évektől kezdődően egészen 1991-ig minden évben többletet mutatott a költségvetés. A GDP-arányos államadósság is alacsony szinten, 10 százalék körül ingadozott (5-11. ábra). 5-11. ábra Finnország költségvetési egyenlege, államadóssága ésGDP-növekedése(1961–2014) 10

A GDP százaléka

100

0 -20

-4

-40

-6

-60

-8

-80

-10

-100

1961 1963 1965 1967 1969 1971 1973 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995 1997 1999 2001 2003 2005 2007 2009 2011 2013

-2

GDP-növekedés Államadósság (jobb skála) Forrás: Európai Bizottság

— 239 —

A költségvetés egyenlege

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A vizsgált periódus alatt költségvetési és strukturális reformokat is végrehajtott az ország. Ezek közül kiemelendő a széles körű oktatási reform, melynek keretében az oktatás színvonalát és a képzéshez való hozzáférést egyaránt sikerült javítani. A költségvetési reformok során a bevételi oldalon az adóbevételek struktúráját változtatták meg. Előtérbe kerültek az indirekt adók (forgalmi adók, jövedéki adók) a jövedelmi típusú adókkal szemben. Kiadási oldalon is jelentős változások mentek végbe. A 60-as évek elején ugyanis felgyorsult a jóléti állam kiépítése az országban, amelynek során a szociális kiadások GDP-arányos mértéke 20 év alatt megháromszorozódott. Külpolitikai szempontból az európai integrációhoz való csatlakozás előkészítése volt a központi feladat. Ennek egyik fontos lépése volt, hogy 1973-ban Finnország szabad kereskedelmi megállapodást kötött az Európai Közösséggel.

5.5.1. Oktatási reform

Az 1970-ben elkezdődött oktatási reformnak három fő célja volt: egyenlő feltételek biztosítása a tanulók számára, az oktatás minőségének javítása és a részvételi arányok növelése minden szinten. A 70-es évek elején az iskolában nyújtott teljesítmény rendkívül nagy mértékben a tanulók szociális hátterétől függött. Az alacsony jövedelmű családok gyermekei gyengébben teljesítettek, mint a jómódú családból származó gyermekek, ami főként abból adódott, hogy a vidéki iskolákban alacsonyabb színvonalú volt az oktatás. Annak érdekében, hogy a problémát megoldják, és mindenhol azonos színvonalú képzésben részesüljenek a tanulók, egységesítették a tanrendet (Sahlberg 2009). Az egységesítés hosszú távú eredménye, hogy az elmúlt évekre Finnországban az általános iskolai tanulók tudását felmérő nemzetközi PISA-teszten az iskolák átlagos pontszámának szórása itt volt az egyik legalacsonyabb az OECD-országok közül. Az oktatás minőségének javítása érdekében az általános iskolai tanárok képzését is átalakították. Az 1970-es évek közepétől az addigi hároméves program helyett 4-5 évig tartó, egyetemi szintű képzéseket kellett elvégezniük a tanároknak. Hosszú távon minőségi javulást hozott — 240 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

a reform, ugyanis a PISA-teszt során a finn tanulók eredményei rendre az OECD élmezőnyéhez tartoznak. A részvételi arányok növelése érdekében kötelezővé tették az alapfokú oktatást, és ehhez kapcsolódóan segítették az iskolákba való eljutást (Sahlberg 2009). Ezen kívül szociális segítséget nyújtottak a családok és a tanulók számára, továbbá egészségügyi és fogászati ellátást is biztosítottak a gyermekeknek. Az intézkedések hatására a hetvenes évek közepén jelentősen növekedett az alapfokú oktatásban részt vevők aránya (5-12. ábra). A reformokat követően a finn oktatási kiadások szintje jelentősen emelkedett. Az elmúlt években az OECD-országokon belül Finnország egyike volt azoknak, akik a legtöbbet költötték oktatásra; 2012-ben a GDP több mint 7 százalékát fordították erre a célra. 5-12.ábra:Azalapfokúoktatásbanrésztvevőkaránya(1971–1990)58 105

105

1990

1989

1988

1986

1987

1985

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

1976

1977

1975

1973

1974

1971

100

1972

100

Az alapfokú oktatásban részt vevők aránya Forrás: Világbank

A mutató meghaladhatja a 100 százalékot is a kötelező életkor előtt iskolába iratkozott diákok, illetve az osztályismétlések miatt.

— 241 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5.5.2. Adóreformok

A magas infláció és a külső egyensúly visszaállításának érdekében a 70es évek közepén a monetáris és fiskális politika is szigorításba kezdett. A költségvetési megszorítással együtt megkezdődött az adórendszer átstrukturálása is, a jövedelmi típusú adók helyett az indirekt adók kerültek előtérbe (OECD 1977). Az adóváltoztatások keretében a személyi jövedelemadó felső marginális kulcsát az 1976-os 70,75 százalékról, 1979-re 51 százalékra csökkentették (World Tax Database). Az intézkedések következtében a munkát terhelő adóék mértéke a 80-as évek elejére 41 százalékról 36 százalékra csökkent (Európai Bizottság). A forgalmi adó kulcsát viszont az addigi 11 százalékról 13 százalékra, majd ezt követően még további egy százalékponttal 14 százalékra emelték (OECD 1977). A forgalmi típusú adók előtérbe helyezésével a teljes adóbevétel százalékában mért súlya megnövekedett a 70-es évek végén (5-13. ábra).59 5-13.ábra:Ajövedelmetésafogyasztástterhelőadókrészarányaazösszes adóbevételenbelül(1965–1984) 50

Az adóbevételek százalékában

Fogyasztást terhelő adók

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

1977

1976*

1975

1974

1973

25 1972

1971

1970

1969

1968

1967

1966

1965

Jövedelmet terhelő adók

*adóreformok éve Forrás: OECD

A folyamatok hasonlítanak a következő fejezetben vizsgált lengyelországi változtatásokhoz.

— 242 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

Az indirekt adók növekedése főként a magasabb fogyasztási határhajlandósággal jellemezhető, alacsonyabb jövedelmű családokat érintette kedvezőtlenül. Ezt a hatást próbálták mérsékelni a gyermekek után járó támogatások 15 százalékos emelésével.

5.5.3. Az északi jóléti modell létrehozása

Az ország a hatvanas években tette meg az első lépéseket az európai integrációhoz, amit ekkor a gyors iparosodás és a változó politikai erőviszonyok jellemeztek. Ebben az időszakban indult el az északi jóléti állam kiépítése. Ennek keretében a 60-as évek elején elkezdték kiépíteni a munkahelyi nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszert. A munkáltatók önálló pénztárakat hoztak létre, amelyekbe a munkavállalók bérének egy részét fizették. Később ebből finanszírozták a munkavállalók nyugdíját, illetve ebből fedezte a cég az egészségügyi ellátásukat is. Utóbbi súlya jelentősen csökkent azáltal, hogy a 70-es években az állami egészségügyi ellátásokat kibővítették. A jóléti állam kiépítésének évtizedeiben folyamatosan nőtt a szociális kiadások GDP-arányos értéke. A 60-as évek elején a kiadások mértéke még nem érte el a GDP 10 százalékát, de az 1980-as évek közepére megközelítette a 25 százalékot, ami a nyugat-európai szintnek felelt meg (Kosonen 1993). Az északi, skandináv modell különbözött a kontinentális modelltől. A finn jóléti államot az egyetemlegesség és az újraelosztás jellemezte, míg a nyugati országok modellje inkább az állampolgárok gazdasági helyzetének stabilizálására törekedett. A fő különbség abban áll, hogy az univerzális jóléti államban minden állampolgár jogosult bizonyos szociális juttatásokra és alapvető szolgáltatásokra, míg a kontinentális jóléti államokban ezek általában munkapiaci státuszhoz (munkanélküli segély) vagy családi állapothoz (bizonyos családi támogatások) vannak kötve.

— 243 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5.6. Lengyelország A rendszerváltást követő két évtizedben a visegrádi országok közül a lengyel gazdaság az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta. Az ország 1992 és 2014 között évente átlagosan több mint négy százalékkal növelte bruttó hazai termékét, amelynek következtében több mint két és félszeresére növekedett annak értéke. A költségvetési egyenlege valamivel a maastrichti három százalékos határ körül ingadozott (5-14. ábra), a GDP-arányos államadósságot viszont sikerült a 90-es évek elején tapasztalt 70 százalékos értékéről 50 százalékra csökkenteni. 5-14.ábra:Lengyelországköltségvetésiegyenlege(1995–2014) 1

A GDP százaléka

Költségvetési hiány

2014

2013

2012

–8

2011

–8

2010

–7 2009

–7 2008

–6

2007

–6

2006

–5

2005

–5

2004

–4

2003

–4

2002

–3

2001

–3

2000

–2

1999

–2

1998

–1

1997

–1

1996

1995

Maastrichti kritérium

Forrás: Európai Bizottság

A kormány 1999-ben indult strukturális reformjai segítettek a növekedés fenntartásában, a Nemzetközi Valutaalap becslései alapján mintegy 1,4 százalékponttal növelték a GDP növekedési ütemét a reformok a 2000-es

— 244 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

évek második felében (IMF 2015). A lengyel gazdaság sikerét az is elősegítette, hogy viszonylag alacsony technológiai színvonalú ágazatok felé specializálódott, amely tartósan fennmaradt, és ami együtt járt a komparatív előnyt biztosító alacsony munkaköltségekkel. A 2008-as válságot követően szinte az egyedüli európai ország volt, amelynek gazdasága nem került recesszióba. Az elmúlt években a korábbi szigorú államháztartási politikának köszönhetően a költségvetés eszközeivel tudták támogatni a gazdasági növekedést, és kontraciklikus fiskális politikát folytathattak. A reformok közül a nyugdíjrendszer átalakítását részben visszafordították az államadósság csökkentésének és a költségvetési bevételek növelésének érdekében. A keleti blokk felbomlása után Lengyelország a többi országhoz hasonlóan jelentős kihívásokkal nézett szembe. A transzformációs válság minden kelet-közép-európai országban komoly gazdasági visszaesést okozott. A hagyományos felvevőpiacok összeomlása következtében a rendszerváltó országok által előállított termékek iránti kereslet erőteljesen csökkent, ami később a kapacitások csökkentéséhez és magas munkanélküliséghez vezetett. Az ezredfordulót megelőző években ugyanakkor a gazdasági növekedés erőteljes 5–7 százalékos volt (5-15. ábra), és a költségvetés helyzete is évről évre javult. A költségvetési hiány a GDP 4 százaléka körül alakult, az államadósság csökkenő pályára állt, és 40 százalék alá csökkent a 90-es évek végére. A csökkenő adóssággal párhuzamosan a kamatkiadások is mérséklődtek a GDP arányában. Mindezek mellett az állam mérete is kisebb lett, a kiadási és a bevételi oldal is a GDP 4–5 százalékpontjával csökkent. A jó teljesítmény mögött azonban strukturális problémák húzódtak meg. A túlzott mértékű szociális kiadások, továbbá a bonyolult és sok kiskaput tartalmazó adórendszer miatt szükség volt reformokra (Kemme–Rapacki 2000).

— 245 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5-15. ábra: Lengyelország és a visegrádi országok növekedési üteme 12

A GDP százaléka

2014

-8

2013

-8

2012

-6 2011

-6 2010

-4

2009

-4

2008

-2

2007

-2

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

V4-országok növekedési üteme Lengyelország nélkül Lengyelország GDP-növekedése Forrás: Európai Bizottság

5.6.1. Adóreformok

A lengyel kormányzat 1999-ben kezdte meg a strukturális reformokat. Az adóreformok legfőbb céljául az adórendszer modernizálását és hatékonyságának javítását tűzték ki egy egyszerűbb, átláthatóbb és növekedésbarát rendszer kiépítésével. Az adórendszer átalakítása során a legfontosabb feladat az adócentralizáció súlyának áthelyezése volt. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően a jövedelmi típusú adók háttérbe szorítását és a forgalmi típusúk adók növelését tűzték ki célul. A munkát terhelő adóék különben is magas volt a 2000-es évek elején Lengyelországban, ami a viszonylag merev munkaerőpi-

— 246 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

accal együtt alacsony foglalkoztatottsághoz és a feketegazdaság térnyeréséhez vezetett. Az alacsony jövedelmű foglalkoztatottak esetében az adóék mértéke 1999-ben 42 százalékot ért el, amivel az EU-s tagállamok közti rangsorban a középmezőnyben helyezkedett el az ország. A problémák megoldásának érdekében a személyi jövedelemadó felső kulcsát 1997-ben 1 százalékponttal, majd 1998-ban további 4 százalékponttal csökkentették, 45 százalékról 40 százalékra, amit a 2008-as pénzügyi válság kirobbanásáig fenntartottak. 2009-ben további 8 százalékponttal – 32 százalékra redukálták a legfelső kulcsot. Az elmúlt években így már csak két kulcs volt érvényben: egy 18 és egy 32 százalékos. A sávhatár azonban olyan magas volt, hogy az adózók 97,5 százaléka az alsó kulcs szerint adózott, így tulajdonképpen egykulcsos adórendszer működött az országban (IMF 2015). Az adóráta csökkentésével párhuzamosan számos kedvezményt is kivezettek a rendszerből, ami a rendszer egyszerűsödését és az adóalap bővülését eredményezte. Az intézkedések következtében a fent már említett adóék mértéke 34,8 százalékra csökkent, ami EU-s összevetésben is alacsony értéknek számít. A foglalkoztatottsági ráta is emelkedett: 55 százalékról 62 százalékra nőtt tíz év alatt, főként a nők foglalkoztatottságát sikerült növelni (OECD). Az európai uniós követelményekkel összhangban bővítették a jövedéki adók körébe tartozó árucikkek csoportját, amihez adóemelések is társultak. Részben ennek köszönhetően a fogyasztást terhelő implicit adóráta az időszak alatt 17,8 százalékról 19,3 százalékra növekedett. A teljes adóbevételen belül a fogyasztást terhelő adók aránya 1999-ben még 35 százalék volt, míg jövedelmeket terhelő adók aránya 44–45 százalék körül alakult. Az adórendszer átalakítása miatt a 2000es évek végére szinte teljesen megegyező súlyt képvisel a két adónem (5-16. ábra).

— 247 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5-16.ábra:Amunkátésafogyasztástterhelőadókrészarányaazösszes adóbevételenbelül(2000–2012) 46

Az összes adóbevétel százalékában

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Fogyasztást terhelő adók

Munkát terhelő adók

Forrás: Eurostat

A növekedésbarát adórendszer kialakításának fontos eleme volt a társaságiadó-kulcs jelentős csökkentése is. Az 1995-ös 40 százalékos felső adókulcsot több lépésben 2000-re 30 százalékra, 2004-ben pedig 19 százalékra csökkentették (Európai Bizottság 2014). Ezzel egyidejűleg (akárcsak a személyi jövedelemadó esetében) több kedvezményt is eltöröltek, és változtattak az értékcsökkenési leírás mértékén is. Az adócsökkentéseknek köszönhetően az adócentralizáció mértéke 1999–2009 között a GDP 41 százalékáról 38 százalékára csökkent.

5.6.2. A nyugdíjrendszer és a szociális kiadások reformja

A nyugdíjreform során bevezették a hárompilléres nyugdíjrendszert a második tőkefedezeti pillér megteremtésével, ami azonban jelentős átállási költségekkel járt. A globális pénzügyi válság után visszafor— 248 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

dították ezt a reformfolyamatot, ugyanis részben a recesszió hatására, részben az intézkedésnek köszönhetően a költségvetési hiány 1,5–2 százalékponttal megemelkedett. 2011-ben csökkentették a második pillér súlyát az első javára. Az átalakításig a bruttó bér 7,3 százalékát kellett befizetni a második pillérbe, ezt mérsékelték 2,3 százalékra, a fennmaradó 5 százalékos járulékot visszacsatornázták az államkasszába (IMF, 2014). 2014-ben a magánnyugdíjpénztári vagyon több mint felét államosították, amelynek egy részét a GDP-arányos államadósság csökkentésére fordították. A szociális kiadások mérséklése és célzottabbá tétele is nagy kihívást jelentett a politikai vezetés számára. A különböző, korábban széles körű és sok esetben egymással fedésben lévő (elsősorban rászorultság alapú) szociális juttatási formákat csökkentették, és élesen különválasztották. A források allokálását a központi kormányzat helyett a helyi önkormányzatok vették át, ezzel célzottabbá vált a rendszer. Differenciálták a munkanélküli-segély rendszerét, amellyel a kormányzat igyekezett kezelni a reformidőszakban közel 20 százalékig megugró munkanélküliségi rátát is. Ezeknek hatására mintegy 2,5 százalékponttal csökkent a pénzbeni transzferek mértéke, továbbá az állam által nyújtott támogatások mértéke is alacsonyabb lett, körülbelül a GDP fél százalékpontjával (5-2. táblázat). 5-2.táblázat:AfőbbköltségvetésikiadásokaGDPszázalékában 1995

2014

Különbség

Beruházási kiadások

2,7

4,5

1,7

Személyi kiadások

11,2

10,1

–1,0

Pénzbenitranszferek

16,6

14,1

–2,4

Természetbeni juttatások

8,7

10,3

1,6

Állami támogatások

1,0

0,6

–0,4

Forrás: Európai Bizottság

— 249 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5.6.3. Egyéb strukturális intézkedések

Az egészségügyi reform céljaként az egészségügy modernizálását és a terület szilárd pénzügyi alapokra helyezését fogalmazták meg. Ennek érdekében regionális egészségbiztosítási pénztárakat állítottak fel, amelyek finanszírozása az országos egészségbiztosítási alapon keresztül történt a betegek pót- és privát befizetéseiből. Megyei, tartományi szintig decentralizálták az egészségügyi szolgáltatásokat, és biztosították az egészségügyi szolgáltatók függetlenségét. A közigazgatási reform során a közszolgáltatások hatékonyságának javítását fogalmazták meg. 3 szintes államigazgatást vezettek be, amely regionális, megyei és helyi szinten is működött, és az így létrejött új és nagyobb régiók önigazgatási szervei erősebbé váltak, ami a demokrácia erősödését is segítette. 5-17.ábra:APISA-tesztenelértpontszámokazOECDországaiban(2009–2012) 560

540

520

500

480

460

440

420

400

Mexikó Chile Bulgária Románia Törökország Görögország Izrael Horvátország Magyarország Svédország Litvánia Egyesült Államok Szlovákia Spanyolország Olaszország Portugália Norvégia Luxemburg Lettország Izland OECD-átlag Nagy-Britannia Franciaország Csehország Új-Zéland Dánia Szlovénia Írország Ausztrália Németország Belgium Lengyelország Kanada Finnország Észtország Hollandia Svájc Japán Korea

560

2009 Forrás: OECD

— 250 —

2012

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

A közoktatást is átalakították a hatékonyság növelése céljából. A korábbi 8+4 évig tartó általános és középiskola helyett 6+3+3 éves struktúrát vezettek be, ahol 6 évig tart az általános iskola, és ezt 3 éves alsó-középiskola és 3 éves felső-középiskola követi. Fontos elem, hogy mindhárom képzés végén kimeneti értékeléssel mérik fel a diákok tudását. Több tanulmány alapján ennek tudható be a PISA-teszteken elért látványos eredményjavulás, amellyel az ország Európa élvonalába zárkózott fel (5-17. ábra).

5.7. Szlovákia Szlovákia 1993. január 1-jei függetlené válása után hatévnyi gazdasági instabilitás következett, ekkor az ország teljesítménye messze elmaradt a visegrádi négyek többi tagjától. Éves átlagban 6 százalékos volt a költségvetési hiány (5-18. ábra), és nem fenntartható gazdasági növekedés 5-18.ábra:Szlovákiaköltségvetésiegyenlege(1995–2014)

Költségvetési hiány Forrás: Eurostat

— 251 —

Maastrichti kritérium

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

A GDP százaléka

2000

1999

1998

1997

1996

A GDP százaléka

1995

2 1 0 -1 -2 -3 -4 -5 -6 -7 -8 -9 -10 -11 -12 -13

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

jellemezte az országot ezen időszakban. A laza fiskális politikára szigorú monetáris politikai választ adtak az infláció leküzdése érdekében. Az 1998-ban hatalomra kerülő kormány jelentős reformokba kezdett, amelyek a kormányzás első két évében még nem hoztak makrogazdasági sikereket, de hosszabb távon hatékonynak bizonyultak a nyugat-európai átlaghoz való felzárkózás terén. 1998 és 2002 között főleg a gazdaság stabilizálása, a korrupció visszaszorítása és a privatizáció felgyorsítása volt a fő cél, míg 2002 és 2006 között komoly strukturális reformokat hajtott végre Szlovákia számos területen.

5.7.1. Makrogazdasági és államháztartási reform

Elengedhetetlen volt a makrogazdasági környezet kiszámíthatósága ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható gazdasági növekedési pályára léphessen az ország. Ennek megteremtéséhez fontos volt a költségvetés stabilitása és egy jól működő intézményrendszer kiépítése. 5-19.ábra:AszlovákállamadósságaGDParányában(1995–2014) 60

Szlovákia bruttó államadóssága Forrás: Eurostat

— 252 —

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

A költségvetés tervezését átalakították, bevezették a hároméves tervezési időszakot, átláthatóbbá tették az elemzéseket és a döntési folyamatokat, valamint szigorú fiskális szabályokat vezettek be (Európai Bizottság, 1999, 2000, 2001). A költségvetés szigorúbb szabályozására azért is volt szükség, mert a szlovák államadósság szintje meredeken növekedett a függetlené válástól egészen 2000-ig, amikor elérte a GDP 49,6 százalékát (5-19. ábra). A sikeres reformoknak köszönhetően egészen a 2008-as gazdasági válság kitöréséig folyamatosan sikerült csökkenteni az államadósság mértékét a 28 százalékos szintig.

5.7.2. Adóreformok

A Szlovákiában 2004-ben bevezetett adóreform legfőbb célja az adórendszer modernizálása, versenyképesebbé tétele volt, és ezek mellett fontos célként szerepelt az adócentralizáció csökkentése is (5-20. ábra). Átalakították a legfontosabb adók szerkezetét, kivezették a kedvezményeket, megszüntették az adóalap-csökkentő tételeket, és igyekeztek megszűntetni a kettős adóztatást (Mikloš 2008). A korábbi – 10 és 38 százalék között sávosan változó – ötkulcsos személyi jövedelemadó helyett bevezették az egykulcsosat, amelynek mértéke 19 százalék lett. Ugyancsak egykulcsossá tették az áfarendszert: a korábbi kedvezményes 14 százalékos és 20 százalékos adókulcs helyett itt is a 19 százalékos kulcsot tettek általánossá. Sokan ellenezték az áfarendszer átalakítását, mert a kedvezményes kulcs alá tartoztak az élelmiszerek, a gyógyszerek, a nyomtatott sajtó és a könyvek is. A korábban háromkulcsos társasági adó rendszere is átalakításra került, és egységes 19 százalékos adókulcsot vezettek be ezen a területen is. Továbbá eltörölték az osztalékadót, az ajándékozási illetéket, az örökösödési adót, valamint az ingatlanvásárlási illetéket is.

— 253 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

5-20: ábra A költségvetési bevételek alakulása Szlovákiában (1995–2014) 50

A GDP százaléka

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

Költségvetési bevételek Forrás: Eurostat

5.7.3. Egyéb strukturális intézkedések

A nyugdíjrendszer átalakítása 2005-ben történt meg, melynek célja a fenntarthatóság megteremtése volt (Mikloš 2008). Bevezetésre került a hárompilléres nyugdíjrendszer, melynek elemei az állami kötelező nyugdíjrendszer, egy kötelező, de magán-nyugdíjpénztárak által fenntartott második pillér, valamint az önkéntes magánnyugdíjpénztári pillér. A rendszerbe való belépés kötelező minden új munkavállaló számára, ezzel együtt a nyugdíjak úgynevezett svájci indexálásának alkalmazásáról is döntöttek, ami figyelembe veszi az infláció és a nettó bérek alakulását. A reform része volt a nyugdíjkorhatár emelése is, ami a férfiak esetében 60-ról, a nők esetében 57-ről emelkedett 62 évre.

— 254 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

Az egészségügy átalakításának fő céljai a nem hatékony működés megszüntetése, a korrupció felszámolása és a minőség javítása voltak. A reform keretében a kormány átvállalta az egészségügyi intézmények adósságát, bevezetésre került a teljesítmény alapú finanszírozás, és az egészségbiztosító társaságokat részvénytársasági formába szervezték. A munkaerőpiac reformjának fő céljaként a nagyon magas munkanélküliség leküzdését és az alacsony aktivitási ráta növelését fogalmazták meg. A reform részét képezte a munka törvénykönyvének rugalmasabbá tétele, a munkát terhelő adók csökkentése, a megváltozott munkaképességű személyek támogatása, valamint a munkaerő-felvétel és az elbocsátás folyamatának egyszerűsítése.

5.8. Összefoglalás A költségvetési politikának alapvetően négy feladata lehet a gazdasági növekedés fellendítésében, fenntartásában. Az egyik legfontosabb ezek közül a gazdasági stabilitás biztosítása, a makrogazdasági ciklusok hatásainak tompítása. A második és harmadik a szükséges erőforrások mennyiségének biztosítása és ezen erőforrások minőségének folyamatos javítása. A negyedik kiemelendő feladat a gazdaság működéséhez szükséges intézményrendszer létrehozása, a megfelelő jogi keretek biztosítása. Nincsen azonban valamennyi országra egységesen alkalmazható recept. A felzárkózásra törekvő országoknak saját adottságaik, külső körülményeik és preferenciájuk alapján kell megválasztaniuk költségvetési és általános gazdaságpolitikájukat. A felzárkózó országok sikeressége részben attól függ, hogy a fiskális politika mennyire tudja kihasználni az adott ország potenciálját, vagy a kedvező külső világpiaci folyamatokat. Néhány közös vonás azonban mégis kiolvasható a vizsgált országok tapasztalataiból. Egyrészt a stabilitás a legelemibb feltétele a fenntartható növekedésnek. A túlságosan laza fiskális politika előbb-utóbb válság— 255 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

hoz vezet, amelyben a korábbi évek teljes hozadéka elveszhet. Megfigyelhető, hogy a költségvetési stabilizáció végbemehet olyan módon, hogy ösztönözze a gazdasági növekedést már néhány év elteltével is. Másrészt a felzárkózási periódusokat általában strukturális reformok előzték meg, tehát a növekedési potenciál felszabadításához aktív beavatkozás szükséges. Ez a beavatkozás az adórendszerre szinte minden esetben kiterjedt, de érintette az állami újraelosztást, a transzfereket és az ösztönzőket is, valamint a költségvetés kiadási oldalát a produktív kiadások felé terelte. Magyarországon a sikeresen felzárkózó országokhoz képest a költségvetési egyensúly az elmúlt 25 évben kedvezőtlen volt, és csak az elmúlt néhány évben érte el a megfelelő szintet. Az államadósság az elmúlt néhány évben bekövetkezett csökkenése ellenére még mindig magasabb, mint a vizsgált országokban. Szintén átlag feletti a magyar költségvetési újraelosztás a GDP arányában, elsősorban a hasonló fejlettségű országokhoz képest. Kiemelendő a humán tőke szempontjából az oktatásra fordított kiadások GDP-arányos értéke, amely Magyarországon a vizsgált országokhoz viszonyítva átlag feletti, de másutt az oktatási kiadásokon belül a magánszektor által finanszírozott kiadások aránya jelentősebb, és a nemzetközi felmérések szerint az oktatási kiadások hatékonysága hazánkban még fejleszthető.

— 256 —

5. Sikeresen felzárkózó országok költségvetési politikája

Felhasznált irodalom Gerschenkron, A. (1984): A gazdasági elmaradottság történelmi távlatból. Gondolat Könyvkiadó Dorgan, S. (2006): How Ireland Become the Celtic Tiger, Backgrounder, No. 1945 Erős Adrienn (2007): Fiskális eszközök a növekedésorientált gazdaságpolitika szolgálatában Írország és Magyarország példáján. Doktori értekezés Európai Bizottság (1999): Regular Report on Slovakia’s Progress Towards Accession Európai Bizottság (2000): Regular Report on Slovakia’s Progress Towards Accession Európai Bizottság (2001): Regular Report on Slovakia’s Progress Towards Accession Európai Bizottság (2014): Taxation trends in the European Union Fischer, K. – R. Gönenç – R. W. Price (2011): Austria: Public Sector Inefficiencies Have Become Less Affordable, OECD Economics Department Working Papers, No. 897 Hajós R. Z. (2006): Az ír csoda. Írország gazdasági fejlődése a függetlenné válástól napjainkig, Európai Műhelytanulmányok 112. szám Honohan, P. (1992): Fiscal Adjustment in Ireland in the 1980s, The Economic and Social Review. Vol. 23, No. 3, April IMF (2000): Austria: Staff Report for the 2000 Article IV Consultation IMF (2001): Slovak Republic-Preliminary Conclusions of the Mission to Review the Staff-Monitored Program IMF (2014): Fiscal Monitor, Public Expenditure Reform, Making Difficult Choices IMF (2015): Fiscal Policy and Long-Term Growth, Policy Paper Mikloš, I. (2008): Slovakia: A story of reforms. Growth versus security: old and new EU members’ quest for a new economic and social model, http://www.upms.sk/media/Slovakia_A_story_of_reforms.pdf Katterl, A. – Köhler-Töglhofer, W. (2005): The Impact of EU Accession on Austria’s Budget Policy, Monetary Policy & The Economy, issue 2, pp. 101–116. Kemme, D. – Rapacki, R. (2000): Fiscal Reform, Policy, and Constraints during Transition in Poland, Post-Soviet Geography and Economics, No. 7, October–November; No. 8, December Kim, Shin-Haing (2007): Finance and Growth of the Korean Economy from 1960 to 2004, Seoul Journal of Economics, Vol. 20, No. 4. Kim, K. S. (1991): The Korean Miracle (1962–1980) Revisited: Myths and Realities in Strategy and Development, University of Notre Dame, Working Paper 166. Koh, Y. (2007): Reforming the Fiscal Management System in Korea, NBER-EASE vol. 16 Kosonen, P. (1993): The Finnish Model and the Welfare State in Crisis, Renvall Institute Publications, 5. pp. 45–66.

— 257 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai OECD (1977): Economic Surveys: Finland Park, Won-Am (1996): Financial Liberalization: The Korean Experience, NBER-EASE vol. 5 Powell, B. (2003): Economic Freedom and Growth: The Case of Celtic Tiger, Cato Journal, Vol. 22, No. 3. Prammer, D. (2004): Expansionary Fiscal Consolidations? An Appraisal of the Literature on Non-Keynesian Effects of Fiscal Policy and a Case Study for Austria, Monetary Policy & The Economy, issue 3, pp. 34–52. Sahlberg, P. (2009): A short history of educational reform in Finland Seidel, H. (1982): Austro-Keynesianismus, Wirtschaftspolitische Blätter, 29, pp. 11–15. Stiglitz, J. (2002): Globalization and its discontents, W. W. Norton & Company Trela, I. – Walsh, B. M. (2003): Taxation and foreign direct investment in Ireland, Fraser Institute Yoo, I. (2008): Korea’s Economic Development: Lessons and Suggestions for Developing Countries, Korean Social Science Journal, Vol. 35, No. 1, pp. 31–63.

— 258 —

Hazai helyzetkĂŠp

Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta Pellényi Gábor – Kékesi Zsuzsa – Rippel Géza – Sisak Balázs

Magyarország a rendszerváltás óta összességében konvergált a nyugat-európai országok fejlettségi szintjéhez, azonban a felzárkózás időben egyenetlenül alakult. Az elmúlt közel 25 évben fenntartható, egyensúlyi konvergencia csak rövid időszakokra volt jellemző. A válságig az egyensúly vagy növekedés közötti választás jellemezte a magyar gazdaság növekedési pályáját, vagyis csak rövid távon tudott megvalósulni az egyensúlyi növekedés. A rendszerváltást követő transzformációs időszak a GDP jelentős visszaesését eredményezte, amely az örökölt, indulóhelyzetben is magas adósságokkal párosulva a külső és belső adósságok fenntarthatóságának felborulását okozta. A kiigazítás javította a gazdaság egyensúlyi helyzetét, azonban visszafogta a gazdasági felzárkózást az 1990-es évek második feléig. Ezt követően egy javuló egyensúlyi mutatókkal és gyors növekedéssel jellemezhető periódus következett a 2000-es évekig, amelyhez hozzájárultak a gazdaság mély, strukturális reformjai is. Míg 1997 és 2001 között az élénk növekedés a külső és belső egyensúly megtartása és az államadósság csökkenése mellett következett be, addig a 2002 és 2006 közötti években a konvergencia már növekvő eladósodás és megbomló makrogazdasági egyensúly mellett folytatódott. A világgazdasági válság tovább nehezítette a fenntarthatatlanná vált növekedési modell korrigálását, így 2010-ig a magyar fejlettségi szint távolodott a fejlett európai országokétól. Az egyensúlyi helyzet stabilizálását követően a magyar gazdaság felzárkózása 2013-ban újraindult, amit az EU-források felhasználása jelentős mértékben támogatott. A magyar gazdaság 2013 óta a makrogazdasági egyensúly megőrzése mellett növekszik. A kétezres évek elején az expanzív költségvetési politika jelentősen növelte a jövedelmeket, ami egyrészt közvetlen hatásként bővítette a fogyasztást, másrészt a jövedelmi várakozásokat is emelte. Az ennek következményeként érdemben nö— 261 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

vekvő hitelfelvétel a költségvetési kiigazító lépések hatására sem hagyott alább, mivel a lakosság kieső jövedelmét hitelfelvétellel pótolta. Mindez a lakosság és az állam gyorsan növekvő eladósodását eredményezte az ország sérülékenységének emelkedését okozva. A jelentős hiány finanszírozásához szükséges külföldi források bevonása érdekében, illetve a magas fogyasztás mellett fokozódó inflációs nyomás miatt a jegybank szigorú monetáris politikát folytatott, ami a forinthozamok jelentős felárát eredményezte. Ezért a lakossági hitelfelvétel egyre inkább a devizafinanszírozás irányába tolódott el, ami tovább növelte a magyar gazdasággal kapcsolatos kockázatokat, miközben az árfolyamgyengülés potenciális negatív hatásai miatt a magas kamatokat is konzerválta. A gazdaságpolitikai problémák tartós és egyre inkább fenntarthatatlan külső egyensúlytalanságban tükröződtek, amit szinte már csak kizárólag külső eladósodásból tudott finanszírozni. A válság előtti években követett fenntarthatatlan növekedési modell kiigazításának az árát a válságból való hosszú kilábalási szakaszban fizette meg a magyar gazdaság. Összességében egy, a pénzügyi egyensúlyt megőrző növekedési pálya 2002 és 2013 között évente átlagosan közel 0,5 százalékponttal magasabb növekedési dinamikát tett volna lehetővé. A 2002 után egyre súlyosbodó gazdaságpolitikai problémák 2008 végére, a válság begyűrűzésekor odáig vezettek, hogy az ország fizetőképessége veszélybe került, az ország a nemzetközi intézmények segítségére szorult. A válság miatt visszaeső jövedelmek, illetve a szigorodó hitelezés miatt a magánszektor nettó megtakarítóvá vált, az államháztartás hiánya alacsony maradt, így a folyó fizetési mérleg többletbe fordult. Mindezzel párhuzamosan a betételhelyezés érdemben növekedett, a magánszektor hitelfelvétele pedig drasztikusan visszaesett, ami lehetővé tette a külföldi hitelek törlesztését. Az árfolyam gyengülése miatti átértékelődés hatására a külső adósságmutatók, és így az ország külső sérülékenysége csak 2011 után csökkentek jelentős mértékben, amit érdemben támogatott az MNB önfinanszírozási programja, a devizahitelek forintosítása és a Növekedési Hitelprogram is.

— 262 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6.1. Reálgazdasági konvergencia a rendszerváltás óta 6.1.1. Bevezetés

A gazdasági fejlettség mérésére leginkább használt mutató az egy főre eső, vásárlóerő-paritáson mért bruttó hazai termék (GDP). Elvileg a lakosság jólétét pontosabban mutatná a fogyasztás értéke, azonban a hozzáadott érték a gazdaság teljesítőképességéről is jelzést ad, mivel a fogyasztáson kívül a felhalmozásra (és a nettó exportra) termelt javakat is figyelembe veszi. Hosszú távon azonban a két mutató jellemzően hasonló növekedési pályát jár be. Ezzel összhangban a bemutatott folyamatok azonban összességükben robusztusak a mutató választására, az egy főre eső GDP és fogyasztás hasonló tendenciákat mutat. A vásárlóerő-paritás használata az egyes országok közötti árszintbeli különbségeket igyekszik kiküszöbölni, melyek a folyó áron számolt hozzáadott értékek összehasonlítását torzíthatják. A fejezetben használt mutatók a 2015 áprilisában megjelent Penn World Table 8.1 adatbázisból (PWT), valamint a Világbank World Development Indicators adatbázisából (WDI) származnak. A magyar gazdaság a rendszerváltás során súlyos gazdasági visszaesést szenvedett el, melyet a fejlett gazdaságokhoz való lassú felzárkózás követett. A WDI-adatok szerint 1991-ben az EU15-országok (a 2004 előtti „régi” EU-tagok) átlagos fejlettségi szintjének 51 százalékán állt a magyar gazdaság, míg 2014-re 63 százalékig zárkózott fel. Ez a 12 százalékpontos közeledés évi mintegy 0,5 százalékpontos felzárkózást jelentett. Kiinduló helyzetünk, jelenlegi helyzetünk, valamint a felzárkózás üteme alapján egyaránt a középmezőnyben helyezkedünk el az EUhoz 2004 óta csatlakozott országok körében. 1991-ben és 2014-ben is Magyarország rendelkezett a hetedik legmagasabb egy főre eső GDPvel az EU-hoz csatlakozott volt szocialista országok és utódállamok között. A visegrádi országok körében Magyarország mutatta a leglassabb felzárkózási ütemet (6-1. táblázat). — 263 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6-1.táblázat:EgyfőreesőGDPazújEU-tagállamokban1991-ben és 2014-ben, a régi EU-tagokhoz viszonyítva GDP/fő (1991)

GDP/fő (2014)

Átlagos növekedési ütem (1991-2014)*

Átlagos felzárkózási ütem (1991-2014) EU15-höz

Csehország

17577

28715

2,2

0,7

Szlovénia

16518

28153

2,3

0,7

Észtország

14161

26612

2,3

0,9

Szlovákia

12222

26471

3,3

1,2

Litvánia

13625

25813

1,3

0,9

Lengyelország

9395

23976

3,9

1,4

Magyarország

14968

23735

1,7

0,5

Lettország

13670

22076

1,1

0,4

Horvátország

14115

20033

1,2

0,2

Románia

9822

19098

2,1

0,7

Bulgária

8585

16363

1,5

0,6

Megjegyzés: egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számított, folyó áras adatok. *Változatlan áron számolt GDP-volumen (nem egy főre eső). Forrás: World Development Indicators (Világbank), a hiányzó évekre kiegészítve a Penn World Table 8.1 adataival

A magyar gazdaság felzárkózása időben egyenetlen volt. A rendszerváltás sokkszerű átmenete, a gazdasági teljesítmény jelentős visszaesése után a konvergencia nagy része az 1997–2005 közti időszakra volt tehető. Azonban e periódus második felében már csak a makrogazdasági egyensúly megbomlása és túlzott eladósodás mellett folytatódott a felzárkózás.60 A 2000-es évek második felében megtorpant a konvergenciafolyamat. Ezzel szemben a régió több országa tartós, akár több mint egy évtizedig tartó felzárkózást tudott felmutatni (például a lengyelek, a szlovákok vagy a baltiak, 6-1. ábra). A rendszerváltás utáni felzárkózásban négy fő periódust érdemes elkülöníteni. Az első szakasz körülbelül 1995-ig tartott, és a gazdasági teljesítmény visszaesé60

A magyarországi gazdasági növekedés és a makrogazdasági egyensúly kapcsolatát átfogóan vizsgálja Matolcsy (2015).

— 264 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

se, a fejlett országoktól való divergencia jellemezte. A második szakasz, az 1990-es évek második fele és az ezredforduló a sikeres, egyensúlyi felzárkózás időszaka volt. Ezt a 2000-es évek közepétől a harmadik szakasz, a felzárkózás lassulása és a makrogazdasági egyensúly megbomlása jellemezte. A válságkezelés, az egyensúly helyreállítása után kezdődhet a negyedik szakasz, a konvergencia újraindulása. Az alábbiakban az idáig vezető utat és az ebből levonható tanulságokat mutatjuk be. 6-1.ábra:EgyfőreesőGDPalakulásaazújEU-tagállamokban, a régi EU-tagokhoz viszonyítva 80

Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia

1990 1993 1996 1999 2002 2005 2008 2011 2014

Észtország Lettország Litvánia

Bulgária Horvátország Románia Szlovénia

Megjegyzés: vásárlóerő-paritáson számított, folyó áras adatok. Forrás: World Development Indicators (Világbank), a hiányzó évekre kiegészítve a Penn World Table 8.1 adataival

A gazdasági felzárkózásról árnyaltabb képet fest, ha nemcsak a bruttó hazai termék (GDP), hanem a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alakulását is megvizsgáljuk. Míg a GDP az ország területén működő — 265 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

gazdasági szereplők által megtermelt jövedelmet méri, addig a GNI a magyar jövedelemtulajdonosok által megszerzett jövedelmeket. Így például a GNI nem veszi figyelembe a külföldi tulajdonú vállalkozások tőkejövedelmét, de figyelembe veszi a magyar állampolgárok és vállalatok által külföldön szerzett munka- és tulajdonosi jövedelmeket (bővebben lásd a 3-2. keretes írást). A bruttó nemzeti jövedelem alapján mért relatív fejlettségünk alacsonyabb, mint a GDP alapján számított mutató. Ennek fő oka a külföldi tulajdonú vállalkozások jelentős szerepe a magyar gazdaságban, ezért a GNI és a GDP közötti olló régiós összevetésben kimagasló volt az 1990–2000-es évek során. E tekintetben csak a legutóbbi évek hoztak változást, a külföldön munkát vállaló magyarok számának növekedése miatt (6-2. ábra). A konvergencia időbeli lefutásáról a WDI adatai szerinti GDP és a GNI is hasonló képet fest, mivel a GNI és a GDP közötti eltérés az időszak nagy részében stabil volt. Ugyanakkor a különböző adatforrások eltérően mutatják a GDP alapú konvergencia időbeli alakulását. Ez a vásárlóerő-paritás számításának módszertani különbségeiből fakad. Feenstra és szerzőtársai (2013) alapján a Penn World Table használata célszerűbb a hosszabb időszakra visszatekintő idősorok elemzésekor. Ennek oka, hogy a WDI csak az International Comparisons Program (ICP) 2011. évi árfelmérését használja, és vetíti ki a többi évre. Ezzel szemben a PWT legfrissebb verziója az ICP korábbi (3-5 évente végzett) felméréseit is felhasználja, és csupán a hiányzó éveket interpolálja. Ugyanakkor a PWT idősorának lefutása kevésbé tűnik intuitívnek, mint a WDI-adatok: például az 1990-es évek végén a gyors gazdasági növekedés ellenére divergenciát jelez az EU15-től, ugyanakkor 2008–2009-ben a nagyobb hazai GDP-visszaesés ellenére felzárkózást mutat az EU15 országaihoz. Ezért a kedvezőbb elméleti tulajdonságok ellenére a PWT helyett lehetőség szerint a WDI adataira támaszkodik elemzésünk.

— 266 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-2.ábra:ReálgazdaságikonvergenciaGDP-ésGNI-alapon Vásárlóerő-paritásonszámítottegyfőreesőGDPésGNI az EU15-országokhoz képest 65

65 60

40 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

GDP alapon (PWT)

GDP alapon (WDI)

GNI alapon (WDI)

AGNIésaGDPköztieltérésavisegrádiországokban aGDParányában 2

Csehország

Lengyelország

Forrás: Penn World Table 8.1, World Development Indicators (Világbank)

— 267 —

2014

2013

2011

Magyarország

2012

2010

2009

2007

2008

2006

–8 2005

–7

–8 2004

–6

–7 2003

–6

2001

–5

2002

–4

–5

2000

–4

1999

–3

1997

–2

–3

1998

–2

1996

–1

1995

–1

1994

1993

Szlovákia

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6.1.2. A rendszerváltás utáni visszaesés és a növekedés újraindulása

A rendszerváltás sokkszerű átmenetet okozott a posztszocialista országokban: mindenütt jelentősen visszaesett a GDP. Magyarországon már az 1980-as évek végén csökkenésnek indult, majd 1990–1993 között 16 százalékkal zuhant az egy főre eső GDP. A visszaesés mértéke a cseheknél és a lengyeleknél kisebb, a szlovákoknál nagyobb volt. Ugyanakkor a hazai visszaesés némileg tovább húzódott, mint a többi országban: míg Magyarországon először 1994-ben bővült a gazdaság, addig Lengyelország 1992-ben, Szlovákia 1993-ben állt növekedési pályára. Végül Magyarország tért vissza leglassabban az 1990. évi fejlettségi szinthez (6-2. táblázat). 6-2.táblázat:AzegyfőreesőGDPrendszerváltásutánivisszaesése és a kilábalás sebessége Csehország

Magyarország Lengyelország

Szlovákia

Az 1990 utáni visszaesés mértéke(%)

12,2

14,9

7,3

20,8

A növekedés újraindulásának éve

1993

1994

1992

1993

Az 1990. évi szint meghaladásának éve

1996

2000

1994

1998

4,6

2,9

4,4

5,3

Átlagos növekedés akilábalásiszakaszban(%)

Megjegyzés: egy főre eső változatlan áras GDP-adatok alapján. Forrás: Penn World Table 8.1

Mi okozta a nagy visszaesést a rendszerváltó országokban? Mi magyarázza, hogy a hazai visszaesés viszonylag hosszan tartott? A visszaesés okait illetően nincs konszenzus az irodalomban (lásd például Campos-Coricelli 2002), – keresleti és kínálati oldali magyarázatok egyaránt születtek. 6.1.2.1. A keresleti tényezők szerepe

A kereslet visszaeséséhez hozzájárult a makrogazdasági stabilizáció érdekében követett szigorú fiskális és monetáris politika. A makrogazda— 268 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

sági stabilizáció Csehországban és Lengyelországban viszonylag gyorsan ment végbe, míg Magyarországon több időt vett igénybe. Emellett a magyar gazdaság örökölt adósságterhei is magasabbak voltak. Ezzel szemben a cseh gazdaság induló adóssága alacsony volt, Lengyelország pedig 1991-ben megállapodott a szuverén hitelezőket tömörítő Párizsi Klubbal adóssága átütemezéséről és részleges elengedéséről.61 A megállapodásnak köszönhetően a lengyel külső adósság harmadával csökkent, és az átstrukturálás révén az éves kamatkiadások a GDP mintegy 3 százalékával mérséklődtek. Magyarország nem kért adósságátütemezést, hanem a teljes adósság menetrend szerinti törlesztését választotta. Ez a többi visegrádi országhoz képest jelentős többletterhet jelentett a költségvetés számára. A másik fő keresleti oldali csatorna a KGST-országokkal (elsősorban a Szovjetunióval) folytatott külkereskedelem összeomlása volt. E csatorna súlyát mutatja, hogy a jelentős szovjet exportkitettséggel bíró, de demokratikus piacgazdaságként működő Finnország is a rendszerváltó országokhoz hasonló méretű recesszión ment keresztül (lásd például Gorodnichenko és szerzőtársai 2012). A KGST-vel folytatott kereskedelem összeomlása egyrészt egy olyan exportpiac elvesztését jelentette, ahol gyenge versenyképességű termékeket viszonylag kedvező áron lehetett értékesíteni. A magyar gazdaság a többiekkel összevetve nyitottnak számított már ebben az időszakban is. A KGST-országokba irányuló export a kivitel 41,4 százalékát adta 1989-ben, ami a GDP 13 százalékának megfelelő összeg volt. Ezzel szemben Csehszlovákiában a GDP 12 százalékát, Lengyelországban csupán 6 százalékát tette ki a KGST-export. 6.1.2.2. Kínálati oldali tényezők

A gazdasági visszaesés egyik fő kínálati oka a piacgazdaságra való áttéréssel felerősödő „teremtő rombolás” volt. A versenyképtelen, veszteséges állami vállalatok tömeges csődje a korábbi gazdasági szerkezet 61

Ezt 1994-ben a magánhitelezőket képviselő Londoni Klubbal való megállapodás is követte.

— 269 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

gyors széthullásához vezetett. Az újonnan létrejövő magánvállalkozások azonban csak fokozatosan tudták betölteni az így keletkezett űrt. Ez abban is megmutatkozott, hogy a foglalkoztatás a legtöbb rendszerváltó országban tartósan, az 1990-es évek közepéig csökkent (6-3. ábra). A foglalkoztatási ráta visszaesése Magyarországon volt a legnagyobb mértékű, emellett Lengyelországban és Szlovákiában is számottevően csökkent a foglalkoztatás. Ugyanakkor a munkatermelékenység egy átmeneti visszaesés után gyorsan növekedett, amint a legkevésbé hatékony állami vállalatok kiszorultak a piacról, és helyüket versenyképesebb magánvállalkozások vették át. A cseh gazdaság a régiótól teljesen eltérő mintát követett. Csehországban lassan zajlott az állami nagyvállalatok átalakítása.62 Ez hozzájárult ahhoz, hogy magas maradt a foglalkoztatás szintje, a munkatermelékenység azonban tartósan és jelentősen romlott. Ugyanakkor az állami vállalatok fokozatos átszervezése összességében nem járt sikerrel, 1996ban itt is bankválság tört ki. A munkapiacon Magyarország olyan versenyhátrányba került a rendszerváltás utáni években, amit a mai napig nem sikerült teljesen ledolgozni. 1990–1995 között körülbelül 1,3 millió munkahely szűnt meg. A gazdaságpolitika a tömeges munkanélküliséget az inaktivitásba vonulás elősegítésével igyekezett enyhíteni. A korai nyugdíjazás és a rokkantnyugdíjazás lehetősége is hozzájárult ahhoz, hogy 1995-re a gazdaságilag aktív népesség közel 700 ezer fővel (15 százalékkal) csökkent. Az inaktívvá vált egyének a későbbiekben sem voltak képesek tartósan visszatérni a munkapiacra. Hasonló mértékű aktivitáscsökkenésre egyik visegrádi országban sem volt példa. Lengyelországban – ahol szintén elterjedt volt a korai nyugdíjazás – 8 százalékkal csökkent az aktív népesség, a cseh és szlovák gazdaságban ugyanakkor szinte egyáltalán nem változott (6-4. ábra). 62

A lassú vállalati reformokhoz hozzájárulhatott a privatizáció választott módja is. A kuponos privatizáció nyomán a vállalatok lakossági kisbefektetők tulajdonába kerültek, akik gyenge érdekérvényesítő erővel bírtak ahhoz, hogy hatékonyabb működésre kényszerítsék a vállalatokat.

— 270 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-3.ábra:AzegyfőreesőGDP1990–1995közöttiváltozásának dekompozíciója 20

0 –10

–20

–30

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1990 1991 1992 1993 1994 1995

–10

Csehország

Lengyelország

Magyarország

Munkatermelékenység

Szlovákia

Foglalkoztatási ráta

Finnország GDP/fő

Megjegyzés: nemzeti számlák szerinti, változatlan áron számított adatok. Forrás: Penn World Table 8.1

6-4. ábra: Az aktivitás változásának felbontása 1990–1995közöttavisegrádiországokban 15

5 0 –5

–10

–15

–20

–25

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1990 1991 1992 1993 1994 1995

0 –5

Csehország

Lengyelország

Munkanélküliek

Magyarország Foglalkoztatottak

Forrás: Eurostat, nemzeti statisztikai hivatalok, MNB-becslés

— 271 —

Szlovákia Aktívak

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A gazdasági visszaeséshez emellett sok országban hozzájárult a gyenge és fejletlen pénzügyi rendszerek válsága. A bankválságok összefüggtek a gyenge hatékonysággal működő állami vállalatok növekvő adósságállományával: sok országban a (nagyrészt szintén állami tulajdonban lévő) bankszektor hitelei biztosították a tartósan veszteséges állami vállalatok túlélését. A visegrádi országok közül Magyarországon és Lengyelországban tört ki bankválság az 1990-es évek elején. A magyar válság nagyobb hatású volt, mivel a bankrendszer GDP-arányos hitelállománya közel háromszorosa volt a lengyelnek. Ezzel összhangban a bankmentés költségvetési terhei is a lengyel érték közel háromszorosára rúgtak, 1991–1994 között a GDP mintegy 10 százalékát tették ki (6-3. táblázat). 6-3. táblázat: Bankválságok a kelet-közép-európai országokban az 1990-es években A bankválság kezdete

Nemteljesítő Hitel/GDParánya A válság fiskális hitelek aránya a válság kezdetén költsége(aGDP a válság csúcsán (százalék) arányában, (százalék) százalék)

Románia

1990

30,0

79,7

0,6

Magyarország

1991

23,0

98,0

10,0

Észtország

1992

7,0

Lengyelország

1992

24,0

Szlovénia

1992

Lettország

1995

20,0

Litvánia

1995

32,2

1,9 35,5

3,5 14,6

11,7

3,0 3,1

Bulgária

1996

75,0

106,4

14,0

Csehország

1996

18,0

62,4

6,8

Horvátország

1998

10,5

41,4

6,9

Szlovákia

1998

35,0

60,3

Forrás: Laeven-Valencia (2008), World Development Indicators (Világbank)

A lengyel gazdaság nemcsak kisebb költséggel vészelte át a bankválságot, hanem gyorsabban ki is lábalt belőle. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy Lengyelország eredményesebb volt a bankok nem teljesítő port— 272 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

fóliójának kezelésében. A bankrendszer feltőkésítését ugyanis a nem teljesítő hitelállomány tisztításához (az adós vállalat reorganizációjához vagy felszámolásához) kötötték, így a bankrendszer vezető szerepet játszott a veszteséges vállalatok szanálásában. Magyarországon a szigorú 1991-es csődtörvény vezetett tömeges csődhullámhoz, de a csődeljárásokban a bankok passzívabb szerepet játszottak, mivel kevésbé voltak motiválva portfóliójuk tisztítására (Baer–Gray 1996).

6.1.3.Felzárkózásiidőszak

Az egy főre eső bruttó hazai termék 1995 után került növekedési pályára, és a 2000-es évek közepéig tartósan 4 százalék körüli növekedést sikerült felmutatni. Ebben az időszakban Magyarország átlagos növekedési üteme volt a legmagasabb a visegrádi régióban (6-5. ábra). 6-5.ábra:Azegyfőreesőbruttóhazaitermékalakulása aV4-országokban(1995–2011),GDP/fő 30

Ezer USD/fő (2005. évi PPP)

Éves változás (%)

8 6

4 2

0 -2

-4 -6

Csehország

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

-8 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

Magyarország

Lengyelország

Szlovákia

Megjegyzés: 2005. évi vásárlóerő-paritáson számított, folyó áras adatok Forrás: World Development Indicators (Világbank), a hiányzó évekre kiegészítve a Penn World Table 8.1 adataival

— 273 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A kedvező növekedési teljesítményhez minden termelési tényező hozzájárult. Az 1990-es évek második felében közel 3 százalékpontot emelkedett a foglalkoztatottak népességhez viszonyított aránya. Emellett javult a munkatermelékenység, melyet elsősorban az iskolázottság javulása, a tőkeintenzitás enyhe növekedése és az egyéb forrásból fakadó termelékenységjavulás támogathatott.63 Badunenko és szerzőtársai (2008) vizsgálata alapján a 1992–2000 közötti munkatermelékenység-növekedést a tőkemélyülés mellett az vezette, hogy a magyar gazdaság technológiai fejlettsége a globális technológiai határhoz hasonló ütemben tudott bővülni. Azonban a technológia alkalmazásának hatékonyságában nem sikerült felzárkózni a világ élvonalához (a visegrádi országok közül csak Lengyelország tudott közelebb kerülni a technológiai határhoz). A foglalkoztatási ráta az 1990-es évek utolsó harmadában a visegrádi régiónál kedvezőbben alakult. Míg a többi országban a foglalkoztatás további csökkenése volt jellemző, addig Magyarországon mintegy 2 százalékponttal nőtt a foglalkoztatási ráta. A foglalkoztatás bővüléséhez kínálati és keresleti tényezők is hozzájárultak. A demográfiai folyamatok ebben a periódusban a munkakínálat bővülését eredményezték: nagyobb és a korábbiaknál jobban képzett generációk (az úgynevezett Ratkó-unokák) léptek be a munkapiacra (Kátay–Wolf 2008). Emellett a konjunktúra általános javulása élénkítette a munkakeresletet, ami támogathatta az inaktívvá vált csoportok (például az álláskeresést feladó, reményvesztett munkanélküliek) munkapiacra történő visszatérését is. E kedvező trendek a 2000-es évek elejére futottak ki, ekkorra a foglalkoztatás és humántőke-felhalmozás szempontjából a régióhoz hasonlóvá vált teljesítményünk (6-6. ábra). 63

A GDP-növekedés termelési tényezőkre való felbontását a Penn World Table 8.1 adatbázisa segítségével végezzük. A számítások során az adatbázis készítői olyan aggregált termelési függvény létezését feltételezték, melyben a munkaerő mennyisége mellett a humán tőke és a fizikai tőke, valamint a teljes tényezőtermelékenység (TFP) határozza meg az elérhető kibocsátást. E megközelítés olyan erős elméleti feltevéseket tesz szükségessé, melyek megkérdőjelezik a növekedési tényezők hozzájárulásainak becsült mértékét. A problémáról bővebben lásd például: Felipe és Fisher (2003).

— 274 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-6.ábra:Afoglalkoztatásirátaésazegyalkalmazottraesőhumántőke indexe a visegrádi országokban 50

Foglalkoztatásiráta 3,6

Index

Egyfőreesőhumántőke

3,4

3,2 40 3,0 35

2,8

Csehország

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

2,6

Magyarország

Lengyelország

Szlovákia

Megjegyzés: foglalkoztatási ráta = foglalkoztatottak a teljes népesség arányában. A humán tőke indexe az oktatásban eltöltött átlagos évek számából, valamint az alap-, közép- és felsőfokú oktatás feltételezett hozamából adódik. Forrás: AMECO, Eurostat, Penn World Table 8.1

A 2000-es évek első felében megváltozott a növekedés szerkezete. A foglalkoztatás bővülése megállt, és nagyobb szerepet kapott a tőkeintenzitás emelkedése, valamint élénkült a teljes tényezőtermelékenység növekedése (6-7. ábra). Sőt a tőkeintenzitás a 2000-es évek közepétől még úgy is tovább emelkedett, hogy a beruházások növekedési üteme csökkent. Ez arra utalhat, hogy a növekedési problémák jelentős részben a munkapiacról eredtek, és a beruházások lassulása a romló munkapiaci trendekre adott endogén reakció volt. A foglalkoztatásbővülés megállásához hozzájárultak az adó- és transzferrendszer változásai, melyek rontották a munkapiaci allokáció hatékonyságát, valamint a minimálbér és a költségvetési bérek emelkedése révén általánosan növekvő munkaköltség. E változások a vállalatokat feltehetőleg a tőkeintenzívebb termelés felé terelték (Kátay–Wolf 2008). — 275 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6-7.ábra:Azegyalkalmazottraesőtőkeállományszintjeésateljes tényezőtermelékenységnövekedéseavisegrádiországokban Egyfőreesőtőkeállomány

160

Teljestényezőtermelékenység

Ezer USD/fő (2005. évi PPP)

150

140 130

120

110 100

–2

–4 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011

70 60

Éves változás (%)

Csehország

–6

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011

Magyarország

Lengyelország

Szlovákia

Megjegyzés: 2005. évi vásárlóerő-paritáson számított, folyó áras adatok. A teljes tényezőtermelékenység a kapacitáskihasználtság ciklikus ingadozásait is tartalmazza. Forrás: Penn World Table 8.1

Az 1990-es és 2000-es évek fordulóján a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme 4 százalék közelében alakult. Így ebben az időszakban a reálgazdasági felzárkózás fenntartható módon, makrogazdasági egyensúlyi problémák nélkül zajlott. A gazdasági növekedéshez e periódusban a tőkefelhalmozáson kívül a gyors termelékenységnövekedés járult hozzá. A későbbiekben a termelékenység dinamikája lelassult, és emiatt a potenciális növekedési ütem is csökkent. A termelékenységi folyamatok tehát meghatározó szerepet játszottak a magyar gazdaság növekedési teljesítményében. Ezek mélyebb megértését a gazdaság strukturális változásainak vizsgálata segíti (6-8. ábra).

— 276 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-8.ábra:Potenciálisnövekedésiütemamagyargazdaságban 5

Százalékpont

2014

2013

2012

2011

1997

Tőke hozzájárulása Termelékenység hozzájárulása

2010

–2

2009

–2

2008

–1 2007

–1 2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1996

Munka hozzájárulása Potenciális kibocsátás változása (%)

Forrás: MNB

A magyar gazdaság 1990-es években megfigyelt, viszonylag magas termelékenységnövekedéséhez érdemben hozzájárult a gazdaság strukturális átalakulása: a privatizáció, a külföldi befektetők megjelenése, a gazdaság nyitottságának növekedése, valamint a kevésbé hatékony vállalatok piacról való kiszorulása. Az alábbiakban e folyamatokat elemezzük. 6.1.3.1. A privatizáció szerepe

A rendszerváltás utáni gazdasági átalakulás alapvető elemei közé sorolhatjuk az állami vállalatok magántulajdonosnak történő eladását (privatizáció), valamint akár a privatizáción keresztül, akár zöldmezős beruházások keretében megvalósult közvetlen külföldi befektetéseket. A rendszerváltó országok állami vállalatainak privatizációja pozitív hatást fejtett ki az újjászerveződő vállalatok termelékenységére (például Brown és szerzőtársai 2006). A privatizált vállalatok termelékenysége átlagosan 8 százalékkal növekedett a nem privatizált cégekhez — 277 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

képest, ha a magántulajdonos hazai szereplő volt. Ennél nagyobb, átlagosan 23 százalékos termelékenységjavulás volt kimutatható külföldi tulajdonos belépése esetén. Ezenkívül a külföldi tulajdonba került cégek gyorsabban tudták növelni termelékenységüket, mint a hazai tulajdonoshoz került vállalatok (Estrin és szerzőtársai 2009). A privatizáció technikája is befolyásolta a folyamat kimenetét (Brown és szerzőtársai 2014). A régiós országok tapasztalataival való összevetés alapján a Magyarországon viszonylag gyakori, vezetői és munkavállalói kivásárláson alapuló privatizációs gyakorlat mind a spontán, mind a kuponos privatizációs gyakorlatnál hatékonyabb vállalatokat hozott létre. Még hatékonyabb és termelékenyebb vállalatokat eredményezett a vállalati működésben korábban nem érdekelt külső szereplők felé irányuló privatizáció (Frydman és szerzőtársai 1999). A privatizáció folyamata a foglalkoztatás és a bérek alakulását is befolyásolta. Egyfelől a vállalati hatékonyság javítása részeként a privatizált vállalatok csökkenthették a foglalkoztatást és a béreket. Másfelől azonban az új tulajdonosok gyakran növelni tudták a vállalat árbevételét, ami önmagában a foglalkoztatás és a bérek növekedése irányába hatott. A hazai kézbe történő privatizáció esetén az előbbi hatás dominált, így átlagosan enyhe (de statisztikailag nem szignifikáns) létszám- és bércsökkenés következett be. A külföldi tulajdonba történő privatizáció esetében viszont az összesített foglalkoztatási és bérhatás átlagosan pozitív volt (Brown és szerzőtársai 2010). A külföldi tulajdonosok révén elért nagyobb termelékenységi előny elsősorban azzal függhet össze, hogy ebben az esetben a vállalat könynyebben jutott hozzá a fejlettebb technológiákhoz, menedzsmentgyakorlatokhoz, valamint hozzáférést szerezhetett külföldi piacokhoz, jobb minőségű külföldi inputokhoz és finanszírozási lehetőségekhez. Ugyanakkor a privatizáció jóléti hatásainak megítélését nehezíti, hogy annak eredményei függtek az egyes piacok szabályozásától is. Ha nem kísérte megfelelő piaci reguláció az állami vállalatok értékesítését (mint — 278 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

például az energiaszektorban), akkor olyan piaci erőfölény alakulhatott ki, amely a vállalatok jövedelmezőségét (és ebből számított termelékenységét) ugyan javította, ám a fogyasztókra jelentős terheket rótt. 6.1.3.2. A közvetlen külföldi befektetések szerepe

A közvetlen külföldi befektetések (FDI – foreign direct investment) hatásának vizsgálata szorosan kapcsolódik a privatizáció eredményességének elemzéséhez. A privatizáció eredményeit vizsgáló cikkek (például Estrin és szerzőtársai 2009, Frydman és szerzőtársai 1999) kiemelik, hogy a külföldi tulajdonba privatizált vállalatok termelékenysége, profitabilitása, a foglalkoztatottak száma és bérei meghaladják a hazai tulajdonosi hátterű vállalatok azonos mutatóit. Szigorúan e szempontok alapján tehát a külföldi tőke pozitív hatással bírt a fogadó ország gazdaságára nézve is. A külföldi tőke gazdasági hatása esetében ugyanakkor fontos vizsgálni a privatizáció eredményeként külföldi kézbe került vállalatok, a különböző portfólióbefektetésekként vagy zöldmezős beruházások által az országba települő multinacionális vállalatok hazai gazdaságra vonatkozó tovaterjedő hatásait is. A nemzetközi tapasztalatok alapján a pozitív tovagyűrűző hatások nem maguktól értetődőek, a közép-kelet-európai országok tapasztalatai jelentős eltéréseket mutatnak (Hanousek és szerzőtársai 2011; Gorodnichenko és szerzőtársai 2014). Magyar adatokon végzett elemzések alapján az iparágon belüli (horizontális) és iparágak közötti (vertikális) tudásterjedés csak azokban az ágazatokban jelentkezett, ahol nagy a külföldi versenytársak szerepe (Schoors és Van Der Tol 2002). A pozitív tovagyűrűző hatások függnek a hazai vállalatok méretétől, valamint a külföldi vállalat technológiájától is. Elsősorban a nagyobb méretű magyar cégek tudtak profitálni a multinacionális vállalatok felől érkező hatásokból, a kisebbek esetében gyengék maradtak e hatások (Békés és szerzőtársai 2009). Másrészt pozitív tovagyűrűző hatás csak a tőkeintenzív termelést Magyarországra telepítő vállalatok esetében jelentkezett. Az olcsó munkaerő felhasználása céljából munkaintenzív termelést betelepítő vállalatok — 279 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ezzel szemben nem rendelkeztek jelentős tovagyűrűző hatással az ország gazdasági fejlődésére nézve (Görg és szerzőtársai 2009). A közvetlen külföldi befektetések makroszinten jelentősen hozzájárultak a magyar gazdaság növekedéséhez. Balatoni és Pitz (2012) becslése szerint az 1990-es évek közepe óta évi 0,7–0,9 százalékpontot adott hozzá az FDI-beáramlás a magyar gazdaság növekedéséhez, melyből több mint 0,5 százalékpont a termelékenység javulásán keresztül jelentkezett. Ugyanakkor a mérsékelt tovagyűrűző hatások miatt a közvetlen külföldi befektetések összességében erősíthették a gazdaság duális jellegét. A tőkeintenzívebb külföldi vállalkozások például magasabb bért kínálva elszívhatták a hazai vállalkozások elől a képzettebb munkaerőt, hozzájárulva ezzel a hazai cégek mérsékeltebb termelékenységéhez. 6.1.3.3. A külkereskedelem szerepe

A közvetlen külföldi befektetések jelentős szerepet játszanak a visegrádi országok exportteljesítményének alakulásában. Az exportpiaci részesedés 1995 utáni növekedése szoros kapcsolatban állt az országokba érkező külföldi tőke mennyiségével. A régiós országok ebben az időszakban csatlakoztak a nemzetközi (gyakran német) termelési láncokhoz, ami az iparágon belüli kereskedelem és a gazdasági nyitottság erőteljes növekedéséhez vezetett (6-9. ábra). Az exportteljesítmény két csatornán keresztül hatott a termelékenységre. Egyrészt az országba települő exportorientált külföldi vállalkozások átlagos termelékenysége magasabb volt az átlagosnál. Másrészt azonban az exporttevékenységbe kezdő vállalkozások körében is megfigyelhető a termelékenység további javulása, ami az exportból fakadó tanuláshoz (learning by exporting) köthető (magyar adatokon lásd Rariga 2011). Az export mellett az import is fontos szerepet játszik a termelékenység javulásában. A vállalatok a magasabb technológiai színvonalú beruházási javak, valamint a jobb minőségű közbülső termékek importjával is — 280 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

javíthatják működési hatékonyságukat. Halpern és szerzőtársai (2011) számításai alapján a feldolgozóipari vállalatok 1992–2003 közötti termelékenységnövekedésének mintegy harmada fakadt az importált inputok felhasználásából. E hatás felerészt az importtermékek intenzívebb felhasználásából eredt, felerészt pedig abból, hogy a többet importáló külföldi tulajdonú vállalatok hatékonyabban tudták felhasználni e termékeket. 6-9. ábra: Közvetlen külföldi befektetések és exportteljesítmény avisegrádiországokban(1995–2013) 1,2

Exportpiaci részesedés

1,2

PL 2013 1,0

1,0

0,8

HU 2013

0,6

CZ 2013

0,8 0,6

PL 1995 CZ 1995

0,4

SK 1995

0,4 HU 1995

0,2

SK 2013 0,0 0,0

0,2

0,4

0,6

0,8

1,0

0,0

Részesedés a világ FDI állományából Csehország

Magyarország

Lengyelország

Szlovákia

Megjegyzés: Exportpiaci részesedés csak áruexporttal, folyó áron, a világhoz képest. Forrás: UNCTAD

6.1.3.4. A reallokáció szerepe

Végül a gazdasági szerkezet átalakulása a legkevésbé hatékony cégek kiszorulásával, valamint a termelékenyebb cégek piaci részesedésének növekedésével is járt. E teremtő rombolás számottevő mértékben támogatta a termelékenység javulását az 1990-es években mind a feldolgozóiparban (lásd például Békés és szerzőtársai 2011; Bartelsman és szerzőtársai 2008; Brown és Earle 2008; Kátay és Wolf 2008), mind a szolgáltatások körében (Harasztosi 2011). A szolgáltatások esetében — 281 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

főleg a munka reallokációja, a nem hatékony cégek létszámcsökkenése járult hozzá a termelékenység javulásához. A reallokációból fakadó termelékenységnövekedés zömmel ágazatokon belül jelentkezett. Ezzel szemben csekély hatással volt az aggregált termelékenységre az ágazatok közti átrendeződés (Brown és Earle 2008). Amint a termelési tényezők allokációjának hatékonysága javult, az ebből fakadó termelékenységnövekedés a 2000-es évekre lelassult. Azokban az országokban, ahol a gazdasági reformok lassabban haladtak (például Románia), az évek során nagyobb termelékenységi különbségek halmozódtak fel a vállalatok közt. A gyengébb induló helyzet miatt ezek az országok a későbbi években erőteljesebb reallokációt, emiatt gyorsabb termelékenységnövekedést tapasztalhattak. Ezzel szemben a gyorsabban reformáló országok (így Magyarország) erősebb cégen belüli termelékenységnövekedést élvezhettek ebben az időszakban (Brown és Earle 2008).

6.1.4. A makrogazdasági egyensúly megbomlása és a konvergencia lassulásaa2000-esévekelejétől

A gazdasági növekedés a 2000-es évek közepén is a 4 százalék közelében maradt, de e teljesítmény mögött növekvő makrogazdasági egyensúlytalanságok és mélyülő strukturális gyengeségek rejlettek. A gazdaságszerkezet átalakulásából fakadó termelékenységjavulás a 2000-es évek első felében fokozatosan kifutott. Újabb, a hosszú távú növekedést támogató reformok helyett a gazdaságpolitika a fogyasztás ösztönzésével igyekezett fenntartani a korábbi évek növekedési ütemét. Ezzel szemben a később reformáló visegrádi országokban ekkor kezdték kifejteni hatásukat a reformok. Mindez a magyar gazdaság régiós élmezőnyből való visszaesését eredményezte. Ráadásul a fogyasztásvezérelt növekedési pálya súlyos eladósodásba sodorta az országot. Ennek korrekciójára már a válság előtt történtek kísérletek, de a 2008 őszén kirobbant globális pénzügyi válság így is törékeny, túladósodott — 282 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

állapotban találta a magyar gazdaságot. Ezért a válság különösen nagy és hosszan tartó reálgazdasági áldozattal járt Magyarországon. A konvergencia 2000-es években megfigyelt lassulása tehát elválaszthatatlanul összefonódik a makrogazdasági egyensúly megbomlásával. Ezért a lassuló növekedés okainak megértéséhez először az egyensúlyi folyamatok alakulását tekintjük át. 6.1.4.1. A makrogazdasági egyensúly megbomlása

A magyar gazdaságtörténetben már évek, évtizedek óta megfigyelhető jelenség, hogy a gyors gazdasági növekedés csak külső eladósodással valósul meg. A jelenség nem új keletű, az 1970-es évektől egészen a 2008-as válságig a – hosszabb-rövidebb időszakokat leszámítva – a magánszektor eladósodottsága az állami adósságállomány növekedésével járt együtt. Ennek következtében a magyar gazdaságot több ízben (1970-es évek, 1993–1995, 2002–2008) ikerdeficit jellemezte, az államháztartás mellett a folyó fizetési mérleg is a negatív tartományokban mozgott, a költségvetés hiányának a finanszírozása nagyrészt a külföldiek által vásárolt államkötvényeknek köszönhetően volt biztosított (MNB 2014, 6-10. ábra). 6-10. ábra: Gazdasági növekedés, külsőegyensúly,költségvetésiegyenlegalakulása %

GDP–növekedés Kormányzati szektor egyenlege Forrás: KSH, MNB

— 283 —

2012

2010

2008

2006

2004

2002

2000

1998

1996

1994

1992

1990

1988

1986

1984

1982

1980

1978

1976

2011-ben érvényes módszertan szerinti költségvetési egyenleg

2014

1974

8 6 4 2 0 –2 –4 –6 –8 –10 –12 –14

Folyó fizetési mérleg egyenlege

8 6 4 2 0 –2 –4 –6 –8 –10 –12 –14

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Kis, nyitott, tőkeszegény gazdaságok – mint Magyarország – esetében természetes jelenség, hogy a hazai források szűkössége miatt külföldről is finanszírozzák a gazdaság növekedéséhez szükséges beruházásokat. Az elmélet szerint a beruházások által létrejövő termelőkapacitások biztosíthatják, hogy a gazdaság képes legyen visszafizetni a projektek megvalósításához felvett hiteleket. Magyarországon azonban visszatérő probléma, hogy a külföldi források termelő beruházások helyett nagy arányban a fogyasztást vagy kevésbé produktív beruházásokat finanszíroznak, akár a költségvetés által biztosított juttatások, akár a lakosság közvetlen hitelfelvétele útján. Az ikerdeficit múltbéli újratermelődése főként a nem megfelelő gazdaságpolitikára vezethető vissza. Szerepet játszott benne többek között a fiskális politika gyenge kontrollja, valamint a pénzügyi rendszer nem megfelelő szabályozása (MNB 2014). A következőkben két meghatározó tényező, a költségvetési politika és a lakossági eladósodás szerepét vizsgáljuk a makrogazdasági egyensúly megbomlásában. Fiskális politika

A költségvetés bruttó adóssága 2002 és 2010 között több mint másfélszeresére nőtt, az államháztartás finanszírozása költségessé vált. A válság negatív hatását a korábbi évek rövid távú szemléletű, prociklikus fiskális politikája is súlyosbította. A költségvetési egyensúly megbomlása a 2000-es évek közepén a gazdaság többi területén is egyensúlyromboló hatású volt (lásd bővebben Matolcsy 2015). A növekvő országkockázati felár miatt a monetáris politika magas kamatszintet volt kénytelen fenntartani, ami hozzájárult a reálárfolyam felértékelődéséhez, rontotta a hazai vállalkozások versenyképességét, ezáltal a folyó fizetési mérleg hiányához is hozzájárult. A magas hazai kamatszint a devizahitelek elterjedésének egyik fő oka volt.

— 284 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

2002 után jelentős jövedelemtranszfer ment végbe az államháztartástól a lakosság irányába. Az állami alkalmazottak juttatásai jelentősen növekedtek, amely egyrészt a korábbi évek magas inflációjával, másrészt a közszféra munkaerő-megtartó képességének romlásával magyarázható. A törvényileg szabályozott bérnövekedés azonban nem társult érdemi hatékonyságnövekedéssel, ami a teljesítménykövetelmények minőségi változásának hiányára, illetve a szervezeti reformok sikertelenségére vezethető vissza. A szociális juttatások terén is történtek változások. Az évtizedek óta romló demográfiai kilátások ellenére a nyugdíjellátásra jogosultak körének kismértékű szűkítése mellett az infláció mértékét meghaladó nyugdíjemelés ment végbe, ami a költségvetési kiadások tartós növekedését, illetve az ország implicit adósságállományának az emelkedését vonta maga után. A különböző, korhatár előtti kedvezményes nyugdíjazások következtében a rend- és honvédelemben, a titkosszolgálatnál, a vasútnál és az egészségügyben dolgozók bizonyos munkavállalói az öregségi nyugdíjhoz képest 15, 20, olykor 25 évvel korábban vonulhattak ki a munkaerőpiacról. A 2000-es években a kedvezmények rendszere nem változott érdemben, a 2008–2009-es válságot követően azonban elkerülhetetlenné vált a rendszer átalakítása. A 2010-es években a kedvezmények jelentős része megszűnt, és új elemként megjelent a nők 40 éves munkaviszonyt követő nyugdíjba vonulási lehetősége. A korkedvezményes nyugdíjváltoztatások nettó hatása összességében pozitív az államháztartásra vonatkozóan. Az öregségi nyugdíj korhatárát több lépcsőben is változtatták. Az 1997–1998-as reform keretében a férfiak és a nők nyugdíjba vonulási korhatárát 62 évre emelték a korábbi 60, illetve 57 évről (Orbán–Palotai 2006), majd 2014–2021 között fokozatosan 62-ről 65 éves korra növelik a nyugdíjba vonulás lehetőségének alsó határát (6-11. ábra).

— 285 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6-11. ábra: Az öregségi nyugdíjkiadások alakulása a költségvetési kiadások arányában 23

2014

16 2013

16 2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

Forrás: Európai Bizottság (AMECO), Eurostat

Bár 2004–2006 között történtek kisebb korrekciók, ezek a lefaragások azonban kevésnek bizonyultak a kedvezőtlen folyamatok megakadályozására. Az államháztartás finanszírozása 2006–2007-re a korábbi formájában fenntarthatatlanná vált, komolyabb korrekciókra volt szükség. A drasztikus, olykor fűnyíróelv mentén történő lefaragások a növekedési adatokban is megfigyelhetőek: már 2007-ben, a globális pénzügyi válságot megelőzően recesszióba került a magyar gazdaság. A 2008–2009-es gazdasági válság negatív hatása jobban sújtotta a magyar gazdaságot a szomszédos államokhoz képest. A belső konjunkturális és egyensúlyi problémákat tovább erősítette a kívülről jött negatív sokk, amely európai szinten is kiugróan magas recessziót eredményezett 2009-ben. A romló konjunkturális kilátások, a magas bruttó adósságállomány és a magas költségvetési hiány következtében az ország nemzetközi megítélése fokozatosan romlott, ami a kötvények hozamában, kockázati felárában emelkedést eredményezett.

— 286 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

A válság kirobbanásának éveiben jelentős költségvetési kiigazításokra került sor. A kezdeti konszolidációs kísérletek hatékonyságát gyengítette, hogy nagyobb szerepet kapott bennük a költségvetési kiadások csökkentése. Egyrészt a kiadáscsökkentés közvetlenül is jelentősen szűkítette a GDP-t, másrészt a lakossági jövedelmeket érintő megszorítások az eladósodott háztartások adósságtörlesztő képességét is rontották. A 2010 utáni konszolidáció ezzel szemben a gazdaság szereplői közti tehermegosztást célozta, és összességében segítette a háztartások adósságleépítését. A kormányzati szektor egyenlege 2012 óta tartósan a 3 százalékos maastrichti hiánycél alatt helyezkedik el, a kormány fegyelmezett fiskális politikájának köszönhetően (MNB 2014; Matolcsy 2015). Lakossági eladósodás és növekedés

A 2000-es évek elején a különböző állami kamattámogatású és garanciájú hitelek az ingatlanpiacra (is) ösztönzőleg hatottak, a költségvetés számára azonban hosszú távú elkötelezettséget jelentettek. A 2000es évek közepén a növekedés dinamikájának megtorpanásával a költségvetés pozíciójának romlásával a kedvezményes hitelek kivezetésre kerültek, helyüket a devizahitelek vették át. A devizahitelek széles körű elterjedése több okra vezethető vissza. A már említett kedvezményes forinthitelek kivezetése után – az amerikai, európai és svájci jegybankhoz képest – magas hazai kamatszint a külföldi valuták felé terelte mind a hitelfelvevőket, mind a hitelezőket, akik azonban nem számoltak a későbbi árfolyam- és kamatkockázat lehetőségével. Ebben közrejátszott a szereplők pénzügyi tudatosságának hiánya és a nem megfelelő tájékozódás, illetve tájékoztatás a hitelt felvevők, valamint a hitelezők részéről. A kormány, a felügyelet és a jegybank szerepe sem volt elhanyagolható a szabályozási kérdéseket illetően. A 2002 utáni expanzív költségvetési politika közvetlenül növelte a lakosság jövedelmét, és a javuló jövedelmi várakozásokon keresztül közvetetten ösztönözte a hitelfelvételt. A magas költségvetési hiány eredményeként emelkedő államadósság 2006 után kiigazítási intézke— 287 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

déseket tett szükségessé. A sorozatos költségvetési kiigazítások erodálták a lakosság jövedelmét, a hitelkeresletét azonban – a fennmaradó optimista jövedelmi várakozások hatására – tovább növelték. A bővülő hitelkeresletre a bankok a devizahitel-kínálat növelésével reagáltak, ami így a devizahitel-állomány jelentős felfutását eredményezte (lásd Erhart és szerzőtársai 2015). A devizahitelek elterjedése részben az európai uniós tagsághoz köthető (lásd például Cuaresma és szerzőtársai 2014). Az euro bevezetésével kapcsolatos várakozások, illetve az európai uniós tagság következtében a gazdasági szereplők által érzékelt árfolyam-stabilitás fokozatosan nőtt, és ennek következtében egyre több hitelfelvevő volt hajlandó elfogadni az árfolyamkockázatot. A 2008–2009-es gazdasági válság következtében a forint 20–30 százalékkal értékelődött le a fontosabb külföldi devizákhoz (euro, dollár, svájci frank) képest, és ebből fakadóan a háztartások nettó pénzügyi pozíciója romlott, és mérlegalkalmazkodásra kényszerültek. A kialakult helyzetre a lakosság a fogyasztás és a lakásberuházások visszafogásával reagált. A vállalatok – az új piaci kereslethez alkalmazkodva – mérsékelték termelésüket, beruházásaikat. A társaságok létszámleépítésbe kezdtek, ami szintén erősítette a negatív folyamatokat (6-12. ábra). A devizahiteleseket megsegítő különböző mentőcsomagok (végtörlesztés, árfolyamrögzítés) nem minden esetben jelentettek hatékony megoldást a probléma kezelésére. Olyan helyzetben, amikor a devizaadósság forintosított összege meghaladta a hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyat (ingatlan, gépjármű), és értékesítésre került sor, az adósnak a különbözetre vonatkozóan a hosszú távú kötelezettségei továbbra is fennállnak.

— 288 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-12. ábra: A háztartások hitelállományának alakulása 12 000

Mrd Ft

12 000

Hitelint. hitel, HUF Egyéb pü. váll. hitel, HUF

2013. IV. n.év

2011. IV. n.év

2009. IV. n.év

2007. IV. n.év

2 000

2005. IV. n.év

2 000

2003. IV. n.év

4 000

2001. IV. n.év

4 000

1999. IV. n.év

6 000

1997. IV. n.év

6 000

1995. IV. n.év

8 000

1993. IV. n.év

8 000

1991. IV. n.év

10 000

1989. IV. n.év

10 000

Hitelint. hitel, FX Egyéb pü. váll. hitel, FX

Forrás: MNB

6.1.4.2. Az egyensúlytalanságok növekedési hatása

2002 és 2008 között a magyar gazdaság a pénzügyi egyensúlyát megőrző potenciális növekedési lehetőségein felül növekedett, a növekedési pályát a normál üzleti ciklus mellett a pénzügyi ciklus kinyílása és a gyors eladósodás érdemben befolyásolta. Ennek korrekciójaként az egyensúly helyreállítására tett különböző intézkedések, illetve a viselkedésváltozások miatt a válság után a kilábalás a fenntartható növekedési ütemtől elmaradó dinamikában zajlott (6-13. ábra). Magyarország a hosszú távon is fenntartható lehetőségeihez képest a 2002–2007 közötti időszakban átlagosan évi 0,4–0,5 százalékkal gyorsabban növekedett, miközben a sérülékenység és a pénzügyi ciklus korrekciójaként a 2009–2013 közötti periódusban a lehetőségekhez képest évente 1,2–1,5 százalékkal alacsonyabb növekedést mutatott (MNB 2014). Az elmúlt két évben kibontakozó gazdasági növekedést — 289 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

nem kísérte az egyensúlyi mutatók romlása. A belföldi szereplők tartós viselkedésváltozása esetén a jelenség hosszabb távon is fennmaradhat. 6-13.ábra:Tényéspénzügyiegyensúlytmegőrzőnövekedés 6

GDP

2015

2014

–8 2013

–8 2012

–6

2011

–6

2010

–4

2009

–4

2008

–2

2007

–2

2006

2005

2004

2003

2002

2001

Pénzügyi egyensúly melletti pot. GDP

Forrás: MNB (2014)

6.1.5. Strukturális átalakulások a rendszerváltás óta

A rendszerváltás óta a magyar gazdaság mélyreható strukturális átalakuláson ment keresztül, ami összességében a termelékenység szintjének emelkedésével járt. A strukturális változások mélyebb vizsgálata azonban rávilágít a felzárkózás felemás voltára. A gyors termelékenységnövekedés a gazdaság bizonyos szegmenseihez kötődött, de nem volt általánosan jellemző. Az alábbiakban e folyamatokat mutatjuk be részletesebben. A hozzáadott érték ágazati összetételében a rendszerváltás óta két markáns változás figyelhető meg: a szolgáltatások szerepének növekedése, valamint a mezőgazdaság súlyának fokozatos csökkenése. — 290 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

Ezzel szemben az ipar részaránya az 1990-es évek közepe óta viszonylag stabil volt. A szolgáltatások térnyerése a többi visegrádi országot is jellemezte, de ott ezt az ipar súlyvesztése is kísérte. Magyarországon az ipar részaránya régiós összevetésben közepes. A szolgáltatások súlya az 1990-es években magasnak számított, de az ezredforduló óta a régiós országok felzárkóztak. Ezzel együtt a szolgáltatások GDP-ből vett részaránya régiószerte elmarad a fejlettebb gazdaságokban (például Ausztriában) megfigyelttől (6-14. ábra). 6-14. ábra: A hozzáadott érték ágazati összetétele a visegrádi országokban és Ausztriában 70

70 60

1991 1995 2000 2005 2010 2014 1991 1995 2000 2005 2010 2014 1992 1995 2000 2005 2010 2014 1993 1995 2000 2005 2010 2014 1990 1995 2000 2005 2010 2014

Magyarország

Csehország

Mezőgazdaság

Lengyelország Ipar

Szlovákia

Építőipar

Ausztria Szolgáltatások

Forrás: OECD

6.1.5.1. Ipar

Bár az ipar súlya az 1990-es évek közepe óta viszonylag stabil volt, az ágazaton belül jelentős átrendeződések történtek. Az európai gazdasági integrációval, a külkereskedelem és a tőkeáramlások előtti korlátok — 291 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

lebontásával a visegrádi országok a külföldi befektetések vonzó célpontjává váltak. A fő előnyöket az alacsony bérköltség, a megfelelő infrastruktúra, valamint a felvevőpiacokhoz való közelség jelentette. A feldolgozóiparban e befektetések számottevő része a magasabb bérköltségű nyugat-európai országokból történő termeléskihelyezés volt. Így a külföldi tulajdonú, exportorientált vállalkozások szinte automatikusan bekapcsolódtak a nemzetközi termelési láncokba, és intenzív kétirányú külkereskedelmi forgalmat folytattak. A külföldi tulajdonú cégekkel látszólag a termelés és az export technológiai színvonala is javult. Magyarország az 2000-es évekre névleg a régió legmagasabb technológiai színvonalú exportját mutatta fel. A magas technológiai szintű export a GDP 17–18 százalékának megfelelő értékű volt, ami magasan meghaladta a visegrádi országok átlagát. Emellett a közepesen magas technológiai szintű termékek a GDP további 22–23 százalékának megfelelő értékben kerültek kivitelre, ami a cseh és szlovák gazdaságéhoz hasonlított. A magas technológiai szintű exporttermékek azonban rendkívül kevés hazai hozzáadott értéket tartalmaztak. Az elektronikai ágazat exportjának importtartalma például 2005-ben 77 százalékot tett ki (az ágazati kapcsolatok mérlege alapján). Hazai beszállítói kapcsolatok csak korlátozottan alakultak ki, a magyar kis- és középvállalati szektor csekély mértékben tudott profitálni a magas technológiai szintű termékexportból. Ez hozzájárult ahhoz is, hogy a nagyvállalatok, valamint a kkv-szektor között különösen nagy termelékenységi különbségek alakultak ki (6-15. ábra). Néhány nagyvállalathoz kötődő high tech export nem bizonyult válságállónak. Amikor egyes elektronikai nagyvállalatok globális szinten versenyképességi problémákkal szembesültek, akkor az alacsony helyi bérköltségekre és adóelőnyökre építő összeszerelő üzemek nem tudtak tartósan olyan versenyelőnyt biztosítani, ami a válság után is biztosította volna a fennmaradásukat.

— 292 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-15. ábra: A visegrádi országok kivitele technológiai színvonal szerint 40

A GDP százalékában

Magyarország Magas Alacsony

Csehország

Lengyelország

Közepesen magas Szolgáltatások

2013

2010

2005

2000

1997

2013

2010

5 2005

5 2000

1995

2013

2010

2005

2000

1995

2013

2010

2005

2000

1995

Szlovákia

Közepesen alacsony

Forrás: OECD

Másfelől teret vesztettek olyan kevésbé technológiaigényes ágazatok, amelyek Magyarországon komparatív előnyöket élvezhettek volna (például élelmiszeripar, textilipar). A leépülés zömmel a 2001–2005 közötti időszakra tehető. Ehhez hozzájárult az emelkedő bérszínvonal miatt romló költségverseny-képesség, az elmaradó beruházások és technológiai fejlesztések miatt gyenge minőségi versenyképesség, valamint az EU-bővítés és a kínai import liberalizációja miatt élesedő piaci verseny. E térvesztés azonban nem volt elkerülhetetlen, amint azt a lengyel példa mutatja: az országban az 1990-es évek közepe óta folyamatosan emelkedett az alacsony technológiai szintű, de a helyi versenyelőnyöket jól kihasználó export.

— 293 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6.1.5.2. Szolgáltatások

A hazai szolgáltató szektor teljesítménye relatíve kedvező. A szolgáltató ágazatokban a nagyobb és közepes méretű vállalatok közötti termelékenységi szakadék kisebb, mint a feldolgozóiparban. Ezt részben magyarázhatja, hogy a szolgáltató szektorok tőkeintenzitása általában kisebb a feldolgozóiparénál. Így a nagyobb cégek a tőkeintenzitás fokozásával kisebb termelékenységi előnyt szerezhetnek. A szolgáltató szektor teljesítményét jelzi az is, hogy a magyar szolgáltatásexport a GDP 16 százalékáig emelkedett 2013-ra, miközben a többi visegrádi ország még az 1990-es évek elejére jellemző 10 százalék körüli értéket is alig éri el. Ráadásul a szolgáltatások exportja viszonylag diverzifikált, a turizmus és a szállítás mellett a modern üzleti szolgáltatások is számottevő szerepet játszanak. Ugyanakkor a szolgáltató szektoron belül jelentős heterogenitás figyelhető meg. A külkereskedelem-képes szolgáltatások (például szállítás, turizmus, infokommunikáció) átlagos termelékenységi szintje magasabb. Ez azonban nem feltétlenül jelent nagyobb technikai hatékonyságot a termelésben. Lehetséges magyarázat, hogy a szolgáltatások körében az exportárak magasabbak a hazai fogyasztói árszintnél (például azért, mert a külföldi fogyasztók magasabb minőséget keresnek). 6.1.5.3. Mezőgazdaság

A kisebb súlyú ágazatok közül a mezőgazdaság teljesítménye megsínylette a rendszerváltást. Ezt jelzi többek között, hogy az 1990-es években csökkent a fő gabonafélék termésátlaga, és jelentősen nőtt annak volatilitása is. Míg az 1990-es évekig együtt mozogtak a magyar és a cseh(szlovák) termésátlagok, addig 1990 óta mintegy 20 százalékos termelékenységi elmaradást mutatunk fel Csehországhoz képest. A romló termésátlagok okai közt kereshető a birtokszerkezet elaprózottsága, ami az egyéni gazdaságok tőkeszegénységét is eredményezte. A mezőgazdaság gépesítettsége 1990 óta nem változott. A növénytermesztési technikák visszafejlődtek: a trágyázás visszaszorult (a 80-as — 294 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

évektől 1991-re a harmadára esett, onnan kezdett ismét nőni), az öntözés ritka (1991-ben az öntözhető terület 70 százalékán öntöztek, 2000-ben csak 20 százalékán). Végül a mezőgazdasági kutatásfejlesztés (például növénynemesítés) is visszafogottan alakult (6-17. ábra). A mezőgazdasági teljesítmény volatilitását növeli, hogy Magyarországon viszonylag magas, 60 százalék közeli a növénytermesztés súlya, ami az EU-országok többségénél 6-8 százalékponttal magasabb hányad. Ezzel szemben alacsony az állattenyésztés és a mezőgazdasághoz kapcsolódó szolgáltatások aránya a szektor kibocsátásából. 6-16.ábra:FőbbgabonaféléktermésátlagánakalakulásaMagyarországon ésCsehországban* 6,0

Ezer t/ha

5,5

Ezer t/ha

5,0

4,5

4,0 5

3,5

3,0

2,0

2 1970 1974 1978 1982 1986 1990 1994 1998 2002 2006 2010

1970 1974 1978 1982 1986 1990 1994 1998 2002 2006 2010

2,5

Kukorica – CZ Kukorica – HU

Búza – CZ Búza – HU Megjegyzés: * 1993 előtt Csehszlovákia. Forrás: FAO

— 295 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6.1.5.4. Építőipar

Az építőipar bruttó hazai termékhez való hozzájárulása Magyarországon a rendszerváltás óta tartósan alacsonyabb volt, mint a visegrádi országokban. A mérsékelt kontribúcióval párhuzamosan az ágazat termelékenysége is jelentősen elmarad a fejlettebb országok építőiparától (a német építőipari vállalatok munkatermelékenységének alig ötödét érte el 2012-ben, 6-17. ábra). A statisztikák által mutatott alacsony termelékenységi szintben közrejátszhat a szektorban különösen erős feketegazdaság is. Továbbá Magyarországon jelentős a saját tulajdonú lakások aránya, ezért a háztartások által végzett – alacsonyabb termelékenységű – lakásépítések szerepe is nagyobb lehet. 6-17. ábra: A magyar vállalatok munkatermelékenysége a hasonló méretkategóriába tartozó német vállalatok arányában 2012-ben 50

Bányászat

1–9 fő

10–19 fő

20–49 fő

Forrás: Eurostat

— 296 —

50–249 fő

Adminisztratív szolg.

Szakmai, tudom. szolg.

Ingatlan

Információ, kommunikáció

Szállás, vendéglátás

Szállítás

Kereskedelem

Építőipar

Feldolgozóipar

250 fő felett

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6.2.Magyarországfinanszírozásijellemzői a rendszerváltás óta A válság előtt a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya jellemezte a magyar gazdaságot, ami elsősorban a magas költségvetési hiányra és a lakosság csökkenő nettó megtakarítására volt visszavezethető. A gazdaság külső eladósodása fenntarthatatlan szintre emelkedett, így a válság után nagyfokú alkalmazkodásra volt szükség: a folyó fizetési mérleg többletbe fordult, és megkezdődött a külső adósság lassú leépülése. A nemzetközi példák alapján Magyarország számára a belső megtakarításból való beruházásfinanszírozás alapozhatja meg a sikeres felzárkózást, amelyet jól kiegészíthet a beruházási célú külső forrásbevonás. Magyarországon jelenleg viszonylag magas a belső megtakarítások mértéke, ehhez azonban igen alacsony beruházás párosul. A jövőben tehát a felzárkózáshoz szükséges beruházások növekedését érdemes célul kitűzni – amihez a belső megtakarítások magasan tartásának kell párosulnia (alacsony hiány, továbbra is magas lakossági pénzügyi megtakarítás). A magyar gazdaság jelenlegi fejlettségi szintjén az FDI jellegű források jelentősége fokozatosan csökkenhet, azonban a viszonylag magas külső eladósodottság mellett külső megítélésünk szempontjából továbbra is ez tűnne kedvezőnek.

6.2.1.Amagyargazdaságfinanszírozásaaválságelőtt

A válságot megelőző tíz évben a gazdasági szereplők bruttó megtakarítása folyamatosan elmaradt a beruházási rátától, ami a folyó fizetési mérleg magas hiányában tükröződött. Ha a külső egyensúlyhiány alakulását a megtakarítások és beruházások viszonya felől közelítjük meg, akkor a válság előtt rendelkezésre álló adatok alapján a GDP-arányos beruházások jóval meghaladták a belső megtakarításokat (6-18. ábra). Ez azt tükrözi, hogy a beruházások megvalósítása jelentős mértékű külföldi forrásbevonás mellett valósult meg. A beruházási ráta a kilencvenes évek végén 27–28 százalék volt a GDP arányában, míg a belső — 297 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

megtakarítás valamivel a GDP 20 százaléka felett alakult. A kétezres években ez a 6–8 százalékpontos különbség folyamatosan fennmaradt, így a folyó fizetési mérleg stabilan jelentős hiányt mutatott. A vizsgált időszakban magasnak mondható beruházási ráta továbbra is támogatta a gazdasági növekedést, a költségvetési kiigazítások hatására azonban a növekedés érdemben visszaesett, az egyensúlytalanság viszont – a lakossági megtakarítások csökkenésének következtében – fennmaradt. 6-18.ábra:MagyarországGDP-arányosberuházásirátája,finanszírozásaés a reálnövekedés 30

Reál GDP-növekedés Bruttó megtakarítás

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

-15

2001

-15

2000

-10 1999

-5

1998

-5 -10

Beruházás Folyó fizetési mérleg

Forrás: WEO

A magas költségvetési hiány és a háztartások csökkenő finanszírozási képessége a folyó fizetési mérleg magas hiányát eredményezte. Az államháztartási hiányt érdemben rontotta, hogy 2002 után jelentős jövedelemnövelő intézkedések léptek érvénybe (például nyugdíjemelés, 50 százalékos béremelés, minimálbér adómentessége). A jövedelmi kilátások emelkedésének, illetve a mélyülő pénzügyi rendszernek köszönhetően a lakossági hitelezés nagymértékben emelkedett. A támogatott forinthitelezés bevezetése is jelentősen emelte a lakosság hitelfelvételét, ami a nettó megtakarítás gyors csökkenését eredményezte. A 2006-tól — 298 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

életbe lépő költségvetési kiigazító intézkedések jövedelemcsökkentő hatását a lakosság átmenetinek tekintette, ezért növekvő hitelfelvétellel simította fogyasztását. Ennek eredményeként 2008-ra a lakosság SNA szerinti finanszírozási képessége a GDP 0 százaléka közelébe mérséklődött. A kétezres évek elejétől a háztartások fogyasztásának jövedelemnövekedést meghaladó emelkedése rontotta a külkereskedelmi egyenleget. A jövedelemegyenleg hiánya is romlott, mivel a külföldi befektetések jövedelme mellett a fokozódó külső eladósodás miatt egyre több kamatot fizettünk külföldre. Összességében a kétezres években az országnak tartósan magas finanszírozási igénye alakult ki (6-19. ábra). Az oldódó likviditási korlátok miatt a döntően devizában denominált lakossági hitelezés érdemben gyorsult, amit csak fokoztak a reálbérek pályájára vonatkozó derűlátó jövedelmi várakozások. 6-19.ábra:AfizetésimérlegegyenlegénekalakulásaaGDParányában 2

-10

Transzferegyenleg Áru- és szolgáltatásegyenleg Jövedelemegyenleg

2008

-10

2007

-8 2006

-8 2005

-6

2004

-6

2003

-4

2002

-4

2001

-2

2000

-2

1999

1998

Folyó fizetési mérleg Nettó finanszírozási képesség

Forrás: MNB

Mivel ezek a várakozások a kétezres években összhangban álltak a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésekkel, ezért a gyorsuló eladó— 299 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

sodás racionálisnak tűnt, tekintve, hogy a fokozódó kockázatokat a gazdasági szereplők alulbecsülték (Erhart és szerzőtársai 2015). A növekvő fogyasztás egyrészt a növekvő import miatt rontotta az áruegyenleget, másrészt a felépülő állami és lakossági adósságállomány kamatfizetései érdemben rontották a jövedelemegyenleget. A hiányt jelentősen növelte a korábban végrehajtott tőkebefektetésekre kifizetett profit is. Mindez ahhoz vezetett, hogy a GDP 6–8 százaléka között mozgott a gazdaság finanszírozási igénye. 6-20.ábra:AforrásbeáramlásszerkezeteaGDParányában 12

-2

-4

-6

Nem adósság típusú források Derivatív források

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

Adósság típusú források Külső finanszírozási igény

Forrás: MNB

Az ezredforduló után a forrásbeáramlás szerkezete fokozatosan megváltozott, a közvetlentőke-beáramlást egyre nagyobb mértékben az adósságnövekedés váltotta fel. A fizetési mérleg hiányát a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején túlnyomó részben a közvetlentőke-befektetés finanszírozta (6-20. ábra). A forrásbeáramlás szerkezete 2002-től jelentősen átalakult, az adósságbeáramlás aránya nagymértékben megnövekedett (Komáromi 2007). Szektorálisan vizsgálva az államháztartás, illetve a bankokon keresztül a lakosság egyaránt — 300 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

hozzájárult a külső eladósodás számottevő mértékű növekedéséhez. A válság előtti két évben már nem volt nettó közvetlentőke-beáramlás, miközben az adósság jellegű források mindkét évben a GDP mintegy 10 százalékával nőttek. 6-21.ábra:AzadósságrátákszerkezeteaGDParányában 80

2000

2001

2002

Bankrendszer Nettó külső adósság

2003

2004

2005

Államháztartás Államadósság

2006

2007

2008

Vállalatok

Forrás: MNB

Az adósság jellegű források beáramlása a külső eladósodottságunk emelkedésével járt, amely jelentősen növelte a gazdaság sérülékenységét. Mivel a lakosság a bankokon mint közvetítő intézményeken keresztül vesz fel hitelt, a háztartások külső forrásokkal történő finanszírozása a fizetési mérlegben a bankrendszernél jelenik meg (Antal 2006). A bankrendszer nettó külső adósságállománya a GDP 3–4 százalékáról 2008-ra 30 százalék közelébe nőtt (6-21. ábra). Az államadósság bővülését részben a külföld finanszírozta, ami az állami szektor külső adósságának az emelkedésében tükröződött. Mivel az állam külső adósságának egy része, illetve a devizahitelek finanszírozása nem saját devizában történt, ezért a külső adósság devizaaránya is emelkedett. A felépülő külső adósságállomány, az egyre inkább kinyíló lakossági fedezetlen devizapozíció a sérülékenységünk emelkedésével járt, ami a kockázati prémiumok emelkedésében is jelentkezett. Emellett a magas adósság— 301 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

állomány egyre nagyobb mértékű lejáratokhoz és megújítási igényhez vezetett, ami különösen sebezhetővé tette a magyar gazdaságot a forrásbeáramlás esetleges megtorpanása esetén.

6.2.2. Válság és alkalmazkodás

A Lehman Brothers csődje után hirtelen beszűkültek a forrásszerzési lehetőségek, az államháztartás és az egész bankrendszer finanszírozhatósága megkérdőjeleződött – így rövid távon csak az EU–IMF-hitel igénybevételével kerülhette el az ország a fizetésképtelenséget (Hoffmann és szerzőtársai 2013). A válságot megelőzően az államháztartás finanszírozási igénye – a kiigazítási lépések következtében – érdemben mérséklődött. Azonban a továbbra is nagy adósságállomány, és ezen belül a magas devizaarány miatt magas megújítási kockázatok ahhoz vezettek, hogy a befektetők a magyar állampapírok nagymértékű eladásába kezdtek 2008 őszén. Emellett az állampapír-aukciók sikertelenek voltak, mivel a külföldi piaci szereplők egyre kevésbé jelentek meg vásárlóként (6-22. ábra). A bankok devizaforrásai is beszűkültek, és jelentősen nőtt a likviditási kockázat. Ebben a helyzetben a magyar állam a nemzetközi szervezetekhez fordult annak érdekében, hogy a lejáró adósság és a hiány finanszírozható maradjon. Az EU–IMF által rendelkezésre bocsátott devizahitelnek köszönhetően az ország finanszírozható maradt, azonban az államadósság devizaaránya 30 százalékról 50 százalék közelébe emelkedett. Tovább növelte a kockázatokat, hogy az ország külső forrásai jelentős mértékben rövidültek. Ez érdemben növelte a devizatartalék-igényt, amire szintén a nemzetközi szervezetek devizahitele jelentett megoldást, mivel ez növelte a jegybank devizatartalékát. Az EU–IMF-hitel támogatta azt is, hogy a jegybank a szokásos és rendkívüli eszközökkel nyújtson devizalikviditást a hitelintézetek számára, fenntartva azok működőképességét.

— 302 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-22.ábra:Azéventúlilejáratúforintállamkötvényekkibocsátása(haviadatok) 300

Milliárd forint

300

200

100

Nettó kibocsátás

2012. szept.

2012. máj.

2012. jan.

2011. szept.

2011. máj.

2011. jan.

2010. szept.

2010. máj.

2010. jan.

2009. szept.

2009. máj.

2009. jan.

2008. szept.

2008. máj.

-600

2008. jan.

-500

-600

2007. szept.

-400

-500 2007. máj.

-400

2007. jan.

-300

2006. szept.

-200

-300

2006. máj.

-100

-200

2006. jan.

-100

Kibocsátás

Forrás: ÁKK, MNB

A jövedelmek visszaesése, valamint a szigorodó hitelfeltételek miatt a háztartások egyre óvatosabbá váltak, a fogyasztás és a beruházás visszaesett, ami a folyó fizetési mérleg többletbe fordulását eredményezte. A külső finanszírozás elapadásának következtében beszűkülő hitelpiac, a megnövekedő munkanélküliség és a jövedelmi kilátások romlása miatt erőteljesen csökkent a háztartások fogyasztása. A világgazdasági válság hatására mérséklődő külső kereslet mellett így a belső kereslet is visszaesett, ami a vállalatok beruházási kiadásainak erőteljes csökkenéséhez vezetett. A belső felhasználás mérséklődése az import visszaesését eredményezte, ami a csökkenő export ellenére a külkereskedelmi egyenleg nagymértékű többletbe fordulásával járt (6-23. ábra). A finanszírozási képesség növekedéséhez érdemben hozzájárult az is, hogy a válság következtében mérséklődött a külföldi vállalatok nyeresége, ami a jövedelemegyenleg hiányának csökkenésében tükröződött. Ugyanígy segítette a jelentős fizetésimérleg-többlet kialakulását, hogy 2009-ben felgyorsult az EU-transzferek felhasználása, ami a transzferegyenleg többletének növekedését eredményezte. — 303 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6-23.ábra:Afinanszírozásiképességreálgazdaságimegközelítésben

Áru- és szolgáltatásegyenleg Transzferegyenleg Jövedelemegyenleg

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

12 10 8 6 4 2 0 -2 -4 -6 -8 -10

Nettó finanszírozási képesség Folyó fizetési mérleg

Forrás: MNB

A szolgáltatások egyenlege egyre növekvő arányban járult hozzá a külkereskedelmi többlet magas szintjéhez. A szolgáltatásegyenleg többlete a válság után emelkedni kezdett, a külkereskedelmi egyenleg többletén belül egyre nagyobb arányt tesz ki, miközben a teljes kivitelen belül a szolgáltatások exportaránya kisebb jelentőségű (6-24. ábra). A szolgáltatások egyenlegének a javulása elsősorban a szolgáltatásimport visszafogott növekedésének volt köszönhető, és a szolgáltatásexport növekedése is kisebb mértékben csökkent az áruexportnál (MNB 2015). A szolgáltatásegyenleg többlete elsősorban a turizmusból és a szállításból adódott, de szerepet játszott a bérmunka és az egyéb üzleti szolgáltatások növekedése is.

— 304 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-24.ábra:Akülkereskedelmiegyenlegéstényezőinekalakulása aGDParányában 8

-4

-6

2014

-4 2013

-2

2012

-2

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Külkereskedelmi egyenleg

Áruegyenleg Szolgáltatásegyenleg Forrás: MNB

A magánszektorban az óvatossági motívumok felerősödése a betételhelyezés növekedésével és a hitelfelvétel visszaesésével járt. A válság előtti hitelbőség 2009-re drasztikusan beszűkült, a vállalati és háztartási szektor a válság után nettó hiteltörlesztővé vált (6-25. ábra). A hitelezés csökkenésében a mérséklődő hitelkeresleten túl a bankok hitelkínálatának zuhanása is szerepet játszott. A hitelintézetek ugyanis részben külső forrásokból finanszírozták a belföldi hitelezést, így a külső források elapadása természetszerűleg korlátozta az újonnan folyósított hitelek finanszírozását. Ráadásul a devizahitelezés kockázatainak korábbi alulbecslése következtében a forint leértékelődésével a nem teljesítő hitelek aránya jelentősen megemelkedett, ami a bankokat hitelezési politikájuk újragondolására ösztönözte. A magánszektor nettó hiteltörlesztővé válása, illetve a válság után a biztonságosabb befektetési lehetőség és a megemelkedett kamat miatti magasabb betételhelyezés lehetővé tette a hitelintézetek számára, hogy fokozatosan leépítsék külső adósságukat.

— 305 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6-25.ábra:AmagánszektornettóhitelfelvételeaGDParányában 12

-2

-4

-6

2014

-2

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Nem pénzügyi vállalatok nettó hitelfelvétele Háztartások nettó hitelfelvétele Magánszektor nettó hitelfelvétele Forrás: MNB

Az alkalmazkodás megfigyelhető az egyes szektorok pénzügyi megtakarításának az alakulásában, az államháztartás fenntartotta alacsony nettó finanszírozási igényét, míg a magánszektor egyre nagyobb mértékben vált nettó megtakarítóvá. A költségvetési kiigazító intézkedések következtében az állam finanszírozási igénye 2007-ben érdemben mérséklődött, majd 2012-re a GDP 3 százaléka alá csökkent (6-26. ábra). Bár a szigorú költségvetés korlátozta a jövedelemkiáramlást, a lakosság pénzügyi megtakarítása az óvatossági motívumok erősödésével érdemben emelkedett, továbbá – ahogyan korábban bemutattuk – a hitelfelvétel is visszaesett, így a háztartások finanszírozási képessége is érdemben nőtt. A jelentős EU-transzfer-beáramlás és a beruházási kiadások csökkenése mellett a vállalatok is nettó megtakarítóvá váltak. Így a válság előtt jelentős külső finanszírozási igény 2009-ben enyhe finanszírozási képességbe fordult, amely 2014-re a GDP 7 százalékára emelkedett.

— 306 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

6-26.ábra:AszektorokSNAszerintifinanszírozásiképességénekalakulása aGDParányában 15

-15

2014

-15

2013

-10 2012

-10 2011

-5

2010

-5

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Vállalat Államháztartás* Háztartás Külső finanszírozási képesség (finanszírozás alapján) *Államháztartás: állami költségvetés, önkormányzatok, MNV Zrt., kvázifiskális feladatokat ellátó intézmények (MÁV, BKK) és MNB, figyelembe véve a magánnyugdíjpénztári megtakarítást is, így a háztartásnál is ez a konzisztens adat szerepel. Forrás: MNB

Az eladósodás és alkalmazkodás folyamata jól követhető finanszírozási oldalról is – a válságot követően az ország elkezdte visszafizetni a korábban felvett külföldi hiteleit. A devizahitelezés felfutásának időszakában a külföldi hitelfelvétel volt a jellemző. Az államháztartás a devizakötvényeken keresztül, illetve a bankrendszer a lakossági hitelezés finanszírozására vont be külső forrást a válság előtt. A forrásbevonási lehetőségek szűkülésének hatására 2009-ben az eladósodás megállt, sőt fokozatosan erősödő adósságtörlesztés indult meg a következő években, ami azt jelentette, hogy megindult az ország külső adósságának lassú csökkenése (Hoffmann és szerzőtársai 2013). Az adósság csökkenése a kamatfizetések mérséklődését is eredményezte, ami a jövedelemegyenleg hiányának csökkenése irányába hatott. Ezzel párhuzamosan — 307 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a közvetlentőke-beáramlás a válság után – igaz, alacsonyabb szinten –, de folyamatosan fennmaradt (6-27. ábra). 6-27.ábra:Akülsőfinanszírozásiszerkezet 15 10

Milliárd euro

dés, öveke lan n hatat dósodás t r a t Fenn külső ela

Finanszírozási igény

15 10

0 A adólkalm ssá azk gtö od rle ás, szt és Finanszírozási képesség

-5 -10

2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

-5 -10

Nettó FDI-befektetés Adósság jellegű finanszírozás Külső finanszírozási igény (finanszírozási oldalról) Forrás: MNB

A forintárfolyam leértékelődésének hatására emelkedő adósságállomány, valamint a rövid külső adósság emelkedése lassította a külső sérülékenység csökkenését. A külső adósságállomány emelkedése a válság előtt jelentős mértékben növelte az ország külső sérülékenységét. Súlyosbította a helyzetet az adósságállomány magas devizaaránya és az egyre magasabb rövid külső adósság, amely a megújítási kockázatok emelkedését eredményezte (6-28. ábra). A válság időszakában a hosszú források hozamfelára érdemben emelkedett, így a bankok a lejáró devizaadósságot csak rövidebb futamidőn tudták megújítani. A forint gyengülése a devizaadósság átértékelődését, az állomány jelentős mértékű emelkedését eredményezte (Koroknai–Lénárt–Odorán 2012). Ezért az adósságállományok csökkenése csak 2011-től indult meg, azonban ekkor igen jelentős mértéket ért el: a nettó külső adósság a 2010-es 55 százalékról 2014-ben 35 százalékra csökkent. — 308 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

A mérlegalkalmazkodást az tette lehetővé, hogy a magánszektor nettó hiteltörlesztővé vált, azonban az állam az önfinanszírozási program és a Növekedési Hitelprogram (NHP) révén is segítette a folyamatot. A magánszektor finanszírozási képessége 2009-től érdemben emelkedett, és 2014-ben a GDP 10 százaléka körül alakult, ami elsősorban az adósság jellegű források csökkenését eredményezte. Az állam külső adósságának csökkentését nagyban elősegítette a lakossági portfólióátrendeződés, mivel a háztartások egyre nagyobb arányt vállaltak az államadósság finanszírozásából. Emellett azonban az MNB önfinanszírozási programja is elősegítette, hogy az állam egyre nagyobb mértékben támaszkodhasson a belföldi forrásokra, illetve a jegybanki eszköztár átalakítása is részben ezt a célt szolgálta. A NHP devizahitel kiváltásra fordított része szintén csökkentette a külső sérülékenységet a devizaadósság mérséklésén keresztül. A kkv-szektor számára nyújtott NHP emellett pótolta a bankok egyre szűkülő forrásellátottságát, így az NHP a kkv-vállalatok beruházásfinanszírozásán keresztül támogatta a gazdasági növekedést. 6-28.ábra:Anettókülsőadósságésarövidkülsőadósságalakulása 70

Milliárd euro Válság: leértékelődés és rövidülés

Mé

rle

ása

zé

lka

azk

zah

le ite

ut elf

ás

Vállalat Államháztartás Bankrendszer

Nettó külső adósság Rövid külső adósság (jobb skála)

Megjegyzés: A GDP arányában. Forrás: MNB

— 309 —

2014

2013

2012

2011

2010

2009

10 2008

10 2007

2006

2005

2004

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A devizahitelezés érdemben kinyitotta a magánszektor devizapozícióját, amelyet szektor szinten a forintosítás és elszámolás ismét bezárt, csökkentve az ország külső sérülékenységét. A devizaadósság folyamatos felépülésének eredményeképpen a magánszektor devizahitelei meghaladták a devizaeszközöket, így a forint árfolyamának a leértékelődése a törlesztőrészletek emelkedésén keresztül az elkölthető jövedelmek jelentős mérséklődését eredményezte (Erhart és szerzőtársai 2015). A devizahitelek forintosítása és a tisztességtelen kamatemelések elszámolása azzal a hatással járt, hogy a magánszektor devizaeszközei ismét meghaladták a devizahiteleket, így szektor szinten a forint árfolyamának esetleges leértékelődésével kapcsolatos kockázatok jelentős mértékben csökkentek. A devizakitettség ugyanakkor közvetve átkerül a konszolidált államháztartáshoz, mivel a devizatartalék a bankoknak nyújtott devizalikviditás hatására időben elnyújtottan érdemben csökken. Így az esetleges árfolyamgyengülés a konszolidált állam nettó vagyonát az alacsonyabb devizatartalék-szint miatt jobban mérsékli. Az államháztartás tartozásai ugyanakkor nem változnak a forintosítás hatására, így az árfolyamgyengülés hatása a devizalejáratok törlesztésére ugyanakkora, mint a forintosítást megelőzően. Emellett a bankrendszer mérleg szerinti devizakitettsége is mérséklődik a forintosítással, ami az ország sérülékenysége szempontjából kedvező, és alacsonyabb kockázati prémium irányába hat.

6.2.3. Mit tanulhat Magyarország a sikeresen felzárkózó országoktól?

A felzárkózás időszakában a belső megtakarítás leginkább a távol-keleti országokban fedezte a gazdasági szereplők beruházásait, a vizsgált országok túlnyomó részében külső forrásbevonásra volt szükség. A távol-keleti országok közül Koreában és Szingapúrban a felzárkózás időszakában rendkívül magas, átlagosan a GDP 40 százaléka körüli beruházási rátát is belső megtakarításokból finanszírozták. Bár Tajvanon ennél alacsonyabb volt a beruházási ráta, azonban a belső megtakarí-

— 310 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

tások ezt a szintet jelentős mértékben meghaladták. Azaz a tajvani gazdaság a felzárkózás időszakában is nettó megtakarítói pozícióban volt. Az európai országok közül a beruházási ráta jellemzően meghaladta a GDP-arányos megtakarításokat. Ez nem jelent azonban feltétlenül problémát, hiszen a külső forrásbevonással magasabb beruházási ráta érhető el, ami felgyorsíthatja a felzárkózást, mint például az osztrák és a finn esetekben. Azt is látni kell azonban, hogy a mediterrán országokban a külső forrásbevonás nem fenntartható növekedéssel járt együtt, ami ezen országokat sérülékenyebbé is tette a válság során. A kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is jelentős külső forrásbevonás történt a felzárkózás időszakában, azonban a beruházási ráta elmaradt a magasabb belső megtakarítással jellemezhető Szlovákiától, Finnországtól, Ausztriától. Ezen országok példájából levonható tanulságként az a következtetés, hogy a belső megtakarítási ráta emelkedése magasabb beruházási rátát tenne lehetővé Magyarország számára, amit jól kiegészíthet a külső forrásbeáramlás. Magyarország a felzárkózási periódusban viszonylag magas beruházási rátával, de alacsony belső megtakarítással rendelkezett, ami a folyó fizetési mérleg nagy hiányában tükröződött. A válság után a magánszektor nettó finanszírozási képessége többletbe fordult, és ennek eredményeként a belső megtakarítások érdemben emelkedtek (6-29. ábra). Ahhoz, hogy a felzárkózásunk felgyorsuljon, a beruházások növelésére van szükség, amire a jelen helyzetben a belső megtakarítások elégséges forrást biztosítanak. Mivel a vállalatok jelenleg nettó megtakarító pozícióban vannak, ezért a beruházási ráta emelkedése ugyanakkor a belső megtakarítás csökkenésével járhat együtt. Annak érdekében, hogy a belső megtakarítások ne csökkenjenek jelentős mértékben, a lakosság továbbra is magas nettó megtakarítói pozíciójára, illetve a költségvetés hiányának (finanszírozási igényének) további csökkentésére lehet szükség. Ez utóbbi emellett ahhoz is hozzájárulhat, hogy az állam finanszírozása ne szívja el a hazai megtakarításokat, így a többletmegtakarítások a bankrendszeren keresztül eljuthassanak a vállalatokhoz.

— 311 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

6-29.ábra:Abelsőmegtakarításokszerepeafelzárkózásiidőszakban* 45

Bruttó megtakarítások a GDP százalékában Szingapur

Korea

Taivan

Ausztria Magyarország 2014

Finnország Spanyolország Szlovákia Olaszország Magyarország Lengyelország Görögország Portugália Írország

25 20 15 10 5 0

Teljes beruházás a GDP százalékában Megjegyzés: Az időszakok leírását lásd a felzárkózó országokról írt fejezetben. Forrás: IMF, WEO

A közvetlentőke-befektetések jellemzően a régiós országokban voltak jelentősek a felzárkózási periódusban. A felzárkózással foglalkozó irodalom szerint a korai periódusban jellemző leginkább a külföldi közvetlentőke-beáramlás. Ennek megfelelően a vizsgált országok közül leginkább a viszonylag alacsony fejlettségről induló kelet-közép-európai országokra volt jellemző, hogy az átlagos FDI-beáramlás a felzárkózás során meghaladta a GDP 3 százalékát (6-30. ábra). Mivel a keleteurópai régióban viszonylag alacsony szintet ért el a felhalmozott tőke mennyisége (például Ausztriához vagy Finnországhoz képest), az FDI-befektetés magasabb megtérüléssel kecsegtetett. Ennek megfelelően a régiós országokban, ezen belül Magyarországon viszonylag magas volt a külföldi tőke beáramlása (lásd a magyar és a régiós országok — 312 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

1995–2007 évi átlaga alapján). A folyamatos fejlődés hatására azonban az FDI jelentősége csökkenhet a beruházás finanszírozásban, ahogyan ezt Írország, Finnország és Ausztria példája is mutatja. Ebből adódóan a külföldi tőkebeáramlás jelentősége a magyar felzárkózásban fokozatosan csökkenhet. Ezt támaszthatja alá az a fejlemény is, hogy az utóbbi időben megvalósuló zöldmezős beruházásokat is részben külföldi hitelfelvétellel finanszírozták. A sikeresen felzárkózó országokban jellemzően magas volt az FDI és alacsony az adósságbeáramlás. Ez alól Írország volt a kivétel, ahol a magas gazdasági növekedés csökkentőleg hatott az adósságrátákra, illetve a felzárkózási periódus után jelentős mértékű adósságleépítés valósult meg. A mediterrán országokban a magas adósság jellegű forrásbeáramlás korrekció nélkül zajlott le, így az állomány fenntarthatatlan mértékűre duzzadt. 6-30.ábra:Nettóközvetlentőke-befektetésésadóssággeneráló forrásbeáramlás a felzárkózó országokban 10

Nem adósság

Adósság

Megjegyzés: a felzárkózási periódusban, a GDP arányában. Forrás: IFS, IMF

— 313 —

Spanyolország

Olaszország

Görögország

Portugália

Tajvan

Ausztria

-8

Korea

-8

Írország

-6

Finnország

-4

-6 Lengyelország

-4

Magyarország

-2

Szlovákia

Szingapúr

0 -2

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A külső eladósodás is támogathatja a felzárkózási folyamatot, ha a forrásbevonás elsősorban beruházásokat finanszíroz. Az adósságból finanszírozott beruházás támogathatja a felzárkózást, mivel a beruházásoknak köszönhetően emelkedő vállalati jövedelmek fedezetet jelenthetnek a növekvő adósságszolgálat egy részére. Ezzel szemben az adósságból finanszírozott állami vagy lakossági fogyasztás nem termel közvetlenül jövedelmet, így az adósság visszafizetése az elkölthető jövedelmek csökkenésével járhat. A távol-keleti országok – magas megtakarítási hajlandóságukból adódóan – még a felzárkózás során sem növelték külső eladósodottságukat sőt, Szingapúr és Tajvan jelentős mértékben finanszírozta a külföldi gazdasági szereplőket (6-31. ábra). 6-31.ábra:Átlagosberuházáséskülsőadóssággenerálófinanszírozás

Átlagos adóssággeneráló finanszírozás a GDP százalékában Spanyolország

8 Görögország

Írország

Olaszország

Magyarország

Portugália

Lengyelország

Szlovákia

Finnország

Ausztria

Korea

-2 -4 -6

Magyarország 2014

Szingapúr Tajvan

-8 -10

Átlagos beruházás a GDP százalékában a felzárkózás időszakában Megjegyzés: A felzárkózási periódusban. Forrás: IFS, IMF

— 314 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

A korábbi magyar felzárkózás ebből a szempontból leginkább a mediterrán országokhoz hasonlított, ahol a szlovák vagy finn példához képest alacsony volt a beruházási ráta, mégis magas volt az átlagos adóssággeneráló finanszírozás. Jó példaként ismét Szlovákia és Finnország említhető, ahol bár érdemi adósság jellegű finanszírozás volt, a beruházási ráta is kiemelkedő szintet ért el. A mediterrán országok példája azt mutatja, hogy az eladósodottság magas szintje mellett további adóssággeneráló finanszírozás bevonása a felzárkózási folyamat megrekedéséhez vezethet.

6.3. Összefoglalás A rendszerváltás óta a magyar gazdaság fejlettsége lassú ütemben közeledett a nyugat-európai országokhoz. A felzárkózás ütemének évi átlaga körülbelül 0,5 százalékpont volt az egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számított bruttó hazai érték szerint. A felzárkózás időben egyenetlenül alakult. A konvergencia zömmel az 1990-es évek második feléhez és a 2000-es évek elejéhez köthető. A gazdaság egyensúlyi mutatóit is megvizsgálva megállapítható, hogy fenntartható, egyensúlyi felzárkózási pályát hazánk csak 1997 és 2001 között, valamint a 2013 utáni időszakban mutatott. A korábbi éveket a rendszerváltást követő gazdasági visszaesés jellemezte, majd a 2000-es évek második felében az erősödő makrogazdasági egyensúlytalanságok nyomták rá bélyegüket a növekedési teljesítményre. A rendszerváltás óta eltelt időszak számos tanulsággal szolgál a mai gazdaságpolitika számára is: • A gazdaság rendszerváltás utáni visszaesésének mértéke és tartóssága összefüggött a magyar gazdaság adósságproblémáival. A jelentős külső adósság törlesztőterhei restriktív fiskális és monetáris politi-

— 315 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

kát tettek szükségessé, ami tartósan szűkítette a belföldi keresletet. A sokkszerű átmenet a munkapiacon tartós veszteségeket okozott. Emellett az intézményrendszer nem teremtett elegendő ösztönzőt a bankok portfólió-tisztításához, így a veszteséges állami vállalatoknak nyújtott, bedőlt hitelek költséges és elhúzódó bankkonszolidációt tettek szükségessé. • Az 1990-es évek második felében kibontakozó gyors növekedés alapvetően a gazdaság strukturális átalakulásához volt köthető. A felsőoktatás 1990 utáni kiterjesztése segítette a humán tőke felhalmozását. A privatizáció, a külföldi befektetők megjelenése és a világkereskedelembe való bekapcsolódás javította a vállalati szektor termelékenységét. Ám a strukturális átalakulásokból származó termelékenységnövekedés csak átmenetileg emeli a növekedési ütemet, a reformok megállása miatt a 2000-es évek második felében lassult a munkatermelékenység dinamikája. • A makrogazdasági stabilitás alapvető a reálgazdasági konvergenciához. A háztartások és az állam együttes eladósodása a 2000-es évek második felében súlyos adósságproblémákhoz vezetett. A hitelből finanszírozott fogyasztás csak átmenetileg tudta fenntartani a korábbi évek növekedési ütemét, de a modell már a globális pénzügyi válság előtt kifulladt. • A termelékenységnövekedés nem volt egyenletes a gazdaság különböző szegmenseiben. Kirívóan magas termelékenységi eltérések alakultak ki a nagy és a kisebb vállalkozások között. A külföldi tulajdonú, exportorientált vállalatok kevés beszállítói kapcsolatot alakítottak ki, nem biztosítottak elegendő húzóerőt a hazai kis- és középvállalkozások felzárkóztatásához. A hazai kkv-szektor pedig összességében nem rendelkezett a termelékenység javításához szükséges kapacitásokkal. Ennek mélyebb vizsgálata túlmutat elemzésünkön.

— 316 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta

• Magyarország számára tehát a belső megtakarításból történő beruházásfinanszírozás lehet a felzárkózás sikerességének a kulcsa. A külső források bevonása tovább gyorsíthatja a felzárkózást, ha elsősorban beruházás finanszírozását szolgálja. Magyarország számára az eladósodottság csökkenő, de még mindig magas szintje miatt az adóssággeneráló források bevonása a beruházás finanszírozásába csak korlátozottan lehetséges, így a jövőben is az FDI jellegű forrásbeáramlás lehet kedvezőbb.

— 317 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Felhasznált irodalom Antal J. (2006): Külső adósságdinamika, MNB-tanulmányok (MT 51.) Baer, H. L. – Gray, C. W. (1996): Debt as a Control Device in Transitional Economies: The Experiences of Hungary and Poland, World Bank Policy Research Working Paper, No. 1480, The World Bank, Washington D. C. Badunenko, O. – Henderson, D. J. – Zelenyuk, V. (2008): Technological Change and Transition: Relative Contributions to Worldwide Growth During the 1990s, Oxford Bulletin of Economics and Statistics, 70 (4), pp. 461–492. Balatoni A. – Pitz M. (2012): A működőtőke hatása a bruttó nemzeti jövedelemre Magyarországon, Közgazdasági Szemle, 59(1), pp. 1–30. Bartelsman, E. – Haltiwanger, J. – Scarpetta, S. (2008): Cross Country Differences in Productivity: The Role of Allocative Efficiency, kézirat, http://web.stanford.edu/group/SITE/archive/SITE_2008/segment_9/ papers/bartelsman_alloc_eff_july3108.pdf Békés G. – Halpern L. – Muraközy B. (2011): A teremtő rombolás szerepe a vállalati termelékenység alakulásában Magyarországon, Közgazdasági Szemle, 58, pp. 111–132. Békés G. – Kleinert, J. – Toubal, F. (2009). Spillovers from multinationals to heterogeneous domestic firms: Evidence from Hungary, The World Economy, 32(10), pp. 1408–1433. Brown, J. D. – Earle, J. S. – Telegdy, Á. (2014): Where Does Privatization Work? Understanding the Heterogeneity in Estimated Firm Performance Effects, GMU School of Public Policy Research Paper No. 15–6. Elérhető: http://ssrn.com/abstract=2547819 Brown, J. D. – Earle, J. S. – Telegdy, Á. (2010): Employment and Wage Effects of Privatisation: Evidence from Hungary, Romania, Russia and Ukraine, The Economic Journal, 120 (545), pp. 683–708. Brown, J. D. – Earle, J. S. – Telegdy, Á. (2006): The productivity effects of privatization: Longitudinal estimates from Hungary, Romania, Russia, and Ukraine, Journal of Political Economy, 114(1), pp. 61–99. Brown, J. D. – Earle, J. S. (2008): Understanding the Contributions of Reallocation to Productivity Growth: Lessons from a Comparative Firm-Level Analysis, IZA Discussion Paper No. 3683, Institue for the Study of Labor, Bonn. Campos, N. F. – Coricelli, F. (2002): Growth in Transition: What We Know, What We Don’t and What We Should, Journal of Economic Literature, 40, pp. 793–836. Cuaresma, J. C. – Fidrmuc, J. – Hake, M. (2014): Determinants of Foreign Currency Loans in CESEE Countries: A Meta-Analysis, Focus on european economic integration Q4/11, Österreichische Nationalbank. Erhart Sz. – Kékesi Zs. – Koroknai P. – Kóczián B. – Matolcsy Gy. – Palotai D. – Sisak B. (2015): A devizahitelezés makrogazdasági hatásai és a gazdaságpolitika válasza, A devizahitelezés nagy kézikönyve. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó. Budapest, pp. 121–158.

— 318 —

6. Konvergencia és egyensúly Magyarországon a rendszerváltás óta Estrin, S. – Hanousek, J. – Kočenda, E. – Svejnar, J. (2009): The effects of privatization and ownership in transition economies, Journal of Economic Literature, 47(3), pp. 699–728. Feenstra, R. C. – Inklaar, R. – Timmer, M. P. (2013): The Next Generation of the Penn World Table, NBER Working Paper No. 19255, National Bureau of Economic Research, Cambridge, MA. Felipe, J. – Fisher, F. M. (2003): Aggregation in Production Functions: What Applied Economists Should Know, Metroeconomica, 54, pp. 208–262. Frydman, R. – Gray, C. – Hessel, M. – Rapaczynski, A. (1999): When does privatization work? The impact of private ownership on corporate performance in the transition economies, Quarterly Journal of Economics, 114(4), pp. 1153–1191. Görg, H. – Hijzen, A. – Muraközy, B. (2009): The role of production technology for productivity spillovers from multinationals: Firm-level evidence for Hungary, Kiel Working Papers, No. 1482. Gorodnichenko, Y. – Mendoza, E. G. – Tesar, L. L. (2012): The Finnish Great Depression: From Russia with Love, American Economic Review, 102(4), pp. 1619–1643. Gorodnichenko, Y. – J Svejnar, J. – Terrell, K. (2014): When does FDI have positive spillovers? Evidence from 17 transition market economies, Journal of Comparative Economics, 42(4), pp. 954–969. Halpern, L. – Koren, M. – Szeidl, Á. (2011): Imported Inputs and Productivity, CeFiG Working Papers No. 8, Center for Firms in the Gloval Economy. Harasztosi P. (2011): Growth in Hungary 1994–2008: The role of capital, labour, productivity and reallocation, MNB Working Paper 2011/12, Magyar Nemzeti Bank. Hanousek, J. – Kočenda, E. – Maurel, M. (2011): Direct and indirect effects of FDI in emerging European markets: A survey and meta-analysis, Economic Systems, 35(3), pp. 301–322. Hoffmann M. – Kóczián B. – Koroknai P. (2013): A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás, MNB Szemle Kátay G. – Wolf Z. (2008): Driving factors of growth in Hungary – a decomposition exercise, MNB Working Paper 2008/6, Magyar Nemzeti Bank. Komáromi A. (2007): A külső forrásbevonás szerkezete: Kell-e félnünk az adóssággal való finanszírozástól? MNB Szemle Kónya I. (2011): Növekedés és felzárkózás Magyarországon, 1995-2009, Közgazdasági Szemle, 58, pp. 393–411. Koroknai P. – Lénárt-Odorán R. (2012): Az egyes szektorok külső forrásbevonásának alakulása, MNB Szemle Matolcsy Gy. (2015): Egyensúly és növekedés, Kairosz Kiadó MNB (2014): Növekedési jelentés, 2014, Magyar Nemzeti Bank MNB (2015) Fizetési mérleg jelentés, Magyar Nemzeti Bank, 2015. június

— 319 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai Orbán G. – Palotai D. (2006): Gazdaságpolitikai és demográfiai kihívások a magyar nyugdíjrendszerben, Közgazdasági Szemle, 53, pp. 583–603. Rariga J. (2011): Processing Trade and Firm Performance: The Case of Hungary, M.A. thesis, Central European University, Department of Economics, Budapest. Elérhető: http://www.etd.ceu. hu/2011/rariga_erzsebet-judit.pdf Schoors, K. – Van Der Tol, B. (2002): Foreign direct investment spillovers within and between sectors: Evidence from Hungarian data. Working Papers of Faculty of Economics and Business Administration, Ghent University, Belgium, 2002/157.

— 320 —

Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon Salamin Géza – Lengyel Imre64 – Gutpintér Júlia

A globális gazdaság folyamatainak empirikus megfigyelései, illetve például Paul Krugman 2008-as közgazdasági Nobel-díja is előtérbe állították azt a tényt, hogy a gazdaság térben szerveződik, benne erős koncentrációs folyamatok zajlanak, és egy-egy országon belül is a térségek eltérő fejlődési pályákon haladhatnak. A regionális gazdasági sajátosságok és a térbeliség figyelembevétele Magyarország esetében különösen fontos, hiszen kis mérete ellenére is erős területi különbségek jellemzik, Európán belüli földrajzi helyzete pedig többféle regionális kapcsolódási lehetőséget hordoz. Kelet-Közép-Európában, és azon belül Magyarországon is a piacgazdasági átmenet a területi különbségek nagyfokú növekedését eredményezte, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a fejlődés meghatározó forrásává váló külföldi működőtőke-beruházások területileg erősen szelektívek voltak, és térségeinknek csak egy szűkebb köre tudott intenzíven bekapcsolódni az integrálódott közös európai piac versenyébe. Az ország térségeinek jelentős része azonban először a keleti piacok, majd a piacliberalizáció nyomán a hazai piacaik elvesztésével is szembesült. A magyar gazdaság területi koncentrálódása azonban 2009 után megállt a megyék szintjén, sőt az utóbbi években mérsékelt kiegyenlítődési dinamika is érzékelhető. Ez kisebb a részben az egyes kevésbé fejlett térségek erősödésére, nagyobb részben viszont a válságot követően a fejlettebb megyék átmeneti és Budapest gazdasági dinamikájának tartósabb megtorpanására vezethető vissza. A GDP, a foglalkoztatás és egyéb paraméterek területi szintű vizsgálata alapján látható, hogy a magyar növekedési pálya nem egységes, hanem valójában 3-4, 64

Prof. Dr. Lengyel Imre, intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

— 321 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

egymástól szignifikánsan eltérő fejlődési utat bejáró térségtípus azonosítható be, melyek különböző stratégiák mentén, integrált beavatkozásokkal ösztönözhetőek hatékonyan. Budapest és vonzáskörzete globálisan is integrálódott, több FDI-vezérelt feldolgozóipari térség (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Vas, újabban Bács-Kiskun megye) a feldolgozóipari multinacionális cégek részlegei révén az európai gazdaság fogaskerekévé vált. 2011-től a hazai gazdasági növekedés főként e térségek teljesítményétől függ. A hazai megyék mindegyike 2006-ig képes volt GDP-jét javítani, de 2007-től komoly visszaesés következett be. 2009 után csak 3-4 FDI-vezérelt feldolgozóipari térség volt képes dinamikusabb növekedésre, a munkatermelékenység lényeges javítására. 2011-től azonban mindegyik megyében ismét beindult a gazdasági növekedés, még ha kezdetben lassú ütemben is, és főként a foglalkoztatottság javulására visszavezethetően. Ugyanakkor az északkeleti és délnyugati országrész jelentős része gazdaságilag ma is csak mérsékelten aktív, ami korlátozza a makroszintű kibocsátás lehetőségeit is. A térbeli egyenlőtlenség és gazdasági térszerkezet ma már nemcsak – nem elsősorban – méltányossági kérdés, hanem a növekedés egyik alapja vagy akár korlátja is lehet. Az ország túlzottan egyközpontú gazdasági térszerkezete, a túlzottan fővároscentrikus közlekedési hálózat és a gyenge tranzverzális kapcsolatok vagy a településhálózat rendszerének aránytalanságai nehezítik a vidéki térségek gazdasági fejlődését, miközben ez a struktúra egy ponton túl már a fővárosnak sem kedvez, és az ország egészének gazdasági növekedését is fékezi. Magyarországon a munkaerő, a kereslet és a gazdasági szereplők térbeli koncentrálódásából adódó térbeli méretgazdaságossági, vagyis agglomerációs előnyök egyedül Budapest térségében jelentkeznek. A fővárosi agglomeráción kívüli térben a hazai városhálózat – történelmi okokra visszavezethető – jellegéből adódóan az agglomerációs előnyök „kritikus tömegének” eléréséhez szükséges urbanizációs csomósodásra esélyt teremthet, ha a nagyobb vidéki városok a határon átnyúló agglomerálódás révén a Kárpát-medence közeli nagyvárosaival tudnak közös gazdasági régiókká válni. Ugyanakkor szükség lehet olyan gazdaságpolitikára is, amely a nem exportképes, kevésbé urbanizált térségek számára kínál érvényesülési lehetőséget a foglalkoztatás lehetőségeinek megteremtésével, a hazai piacokon való megjelenés erősítésével, a város–vidék kapcsolatok elmélyítésével, a helyi gazdaságfejlesztés szemléletével. — 322 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

A térbeli agglomerációs előnyök felértékelődése és a gazdaságilag alig aktív, elmaradott térségek jelenléte felhívja a figyelmet arra, hogy a területileg eltérő fejlődés, a gazdaság regionális dinamikáinak megértése révén a hazai gazdasági növekedés regionális alapjainak a térségek sajátosságaihoz igazodó stratégiák mentén, integrált módon történő megerősítése növekedési tartalékokat jelent a nemzetgazdaság számára. A tanulmány kelet-közép-európai kitekintéssel elemzi a magyarországi gazdasági fejlődés és növekedés országon belüli területi különbségeinek alakulását, és értékeli az egyes megyék időben változó hozzájárulását az ország gazdasági pályájához. Feltárja, hogy az egyes tényezők, mint a munkatermelékenység, foglalkoztatás és a munkaképes korúak számának változása hogyan és milyen mértékben befolyásolta a gazdasági növekedést az egyes megyékben. A fejezetben kiemelt témaként szerepelnek a humánerőforrás állapotát meghatározó egyes tényezők térbeli vonatkozásai, végül az összefoglalás kísérletet tesz a gazdasági növekedés néhány térbeli feltételének beazonosítására.

7.1. A regionális gazdasági növekedés vizsgálatának változó szemlélete Egyebek mellett a Paul Krugman nevével fémjelzett új gazdaságföldrajzi irányzatnak is köszönhető, hogy a gazdaság vizsgálatával foglalkozók körében egyre inkább elfogadottá válik, hogy a gazdaság nem „egy pont jellegű”, azaz nem elég a nemzetgazdaságot egységes egésznek, tekinteni, mivel az országokon belül nagyon eltérő növekedési lehetőségekkel bíró térségek vannak. Napjainkra a globalizációs folyamatok hatására a társadalmak, így a gazdaságok működése is jelentősen átalakult. A korábban nem ismert, vagy kevésbé fontosnak tartott tényezők súlya megnőtt, és új folyamatok indultak el. A globalizáció felerősödésével megváltoztak a társadalmi-gazdasági háttérfeltételek, amelyek hatásait a hagyományos neoklasszikus irányzatok már nem tudták megfelelően leírni. A gazdaság működésében kettős térbeli folyamat figyelhető meg; a gazdasági tevékenységek földrajzi szétterjedésével párhuzamosan megerősödtek a lokális tendenciák is. A térbeli koncentrálódás gazda— 323 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

sági szerepe felértékelődött, miközben távoli üzleti partnerek között is szorosabbá válhatnak a kapcsolatok. A globális iparágak vállalatai a termékpiacokat, értékesítést tekintve országcsoportokban terveznek, míg az inputpiacokat és a termelést szervezve szubnacionális régiókban, általában városokban és vonzáskörzetükben gondolkoznak. A globálisan versenyző cégek felismerték, hogy versenyelőnyeik forrásai térben koncentrálódnak, ezért helyben kell tenniük ezen előnyök megerősítéséért. Ez az iparági verseny vonta maga után a régiók, területi egységek gazdasági szerepének felértékelődését, ami egyrészt a régiók közötti rivalizálásban, a speciális jellemzőkkel bíró városversenyben is tetten érhető, másrészt a térbeli koncentrálódásból eredő agglomerációs előnyök (lényegében térbeli külső méretgazdaságosság) fokozott üzleti kihasználásában mutatkozik meg. A fenti folyamatok következtében felül kell vizsgálni a közgazdaságtudomány több kiinduló feltételezését, mind a területi verseny, mind a hozzá szorosan kötődő gazdasági növekedés és fejlődés értelmezését, illetve az új kihívásokra adott gazdaságpolitikai és -fejlesztési elképzeléseket is. A régiók gazdasági növekedésének értelmezésére az eltérő alapokon álló közgazdasági irányzatok ez idáig különböző magyarázatokkal szolgáltak (Abreu 2014; Armstrong–Taylor 2000; Ács–Varga 2000; Capello 2007a; Capello–Nijkamp 2009; Lengyel 2010a; McCann–van Oort 2009; Pike és szerzőtársai 2006). Az 1970-es évekig elsősorban a keynesi gondolatok térbeli kiterjesztését alkalmazták, elfogadva, hogy a piaci ciklusok káros hatásait gazdaságpolitikai beavatkozásokkal mérsékelni lehet. A fő cél a jövedelmek és a foglalkoztatás növelése volt, amit a régiókban a keresletélénkítés (fogyasztás, beruházások, közkiadások) ösztönzésével próbáltak elérni. A háttérben lezajlott jelentős társadalmi-gazdasági változások miatt az 1970-es évek elejére a keynesi gazdaságpolitika hátrányai egyre inkább nyilvánvalóvá váltak, egyidejűleg nőtt az infláció, és stagnált a gazdaság, a korábban sikeres eszközök már nem működtek a területfejlesztésben sem.

— 324 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

Az 1970-es évektől dominánssá váltak a neoklasszikus irányzatok. Az exogén neoklasszikus növekedési gondolatok abból indulnak ki, hogy az önszabályozó piaci mechanizmusok hatékonyan működnek, a technológiai változás eredményei pedig lényegében extern hatásokként terjednek. Amennyiben a termelési tényezők (tőke, munkaerő) és a technológia szabadon áramolhatnak a régiók között, akkor a gazdasági növekedés térben is kiegyensúlyozottá válhat: a tőke a fejlett régiókból a fejletlenekbe áramlik, mert ott kedvezőbb a megtérülése, míg a munkaerő a fejletlen régiókból a fejlettebbekbe költözik a magasabb bér reményében. E megközelítésben a fő fejlesztési eszköz a termelési tényezők térbeli áramlását elősegítő háttérfeltételek kialakítása (főleg a műszaki infrastruktúra, a közlekedés kiépítésével), ami elvezet a célhoz, a termelékenység és az életszínvonal térben egyenletes növekedéséhez, a régiók közötti konvergenciához. Az 1980-as évektől az endogén neoklasszikus növekedési irányzatok kerültek előtérbe, miután térbeli kiegyenlítődés alig volt megfigyelhető, főleg a régiók közötti tényezőáramlás korlátozottsága miatt. A gazdasági növekedést, a termelékenység és az életszínvonal javulását a gazdasági szféra igényei szerinti technológiai fejlődéstől, a hatékony innovációpolitikától és a humán tőke minőségének javulásától várták. E várakozás értelmében a piaci folyamatokba nem célszerű beavatkozni, de elő kell segíteni mindazon tényezők megerősödését, amelyek a vállalatokon túlmutató minőségi háttérfeltételeket jelentik. Az 1990-es évektől a globalizáció felerősödésével alapvetően megváltoztak a társadalmi-gazdasági háttérfeltételek, amire válaszul először különböző heterodox irányzatok kaptak erőre, majd napjainkra azok az endogén jellegű, hely alapú (place-based) területi növekedési irányzatok, amelyek a globális versenyben való növekedést a térség versenyképességének javulásától, sajátos versenyelőnyeinek kihasználásától várják el. A technológiát és tudást is régióspecifikusnak, a térségen belülinek (endogénnek) tekintik, emiatt mindegyik térségben a meglevő helyi adottságoktól függő, egyedi növekedési pálya rajzolódik ki, amit egyedi gazdaságfejlesztési „versenystratégiával” lehet élénkíteni. — 325 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7.1.táblázat:Aregionálisgazdaságinövekedésfőbbközgazdaságiirányzatai Elméleti szempontok

Keynesi irányzat

Neoklasszikus Neoklasszikus (exogén) (endogén) irányzat irányzat

Heterodox irányzat

Területi irányzat

1980-as, 1990-es évek

1990-es, 2000-es évek

Időszak

1960-as, 1970-es évek

1980-as, 1990-es évek

Gazdasági növekedés értelmezése

Jövedelmek és foglalkoztatottság növekedése

Termelékenyég és életszínvonal javulása

Termelékeny- Versenység és életképesség színvonal javulása javulása

Versenyképesség javulása

Növekedési tényezők

Kereslet (fogyasztás, beruházások, közkiadások)

Tényezőellátottság és termelékenység

Termelékenység növekedésének endogén mechanizmusai (technológiaifejlődés)

Nem hagyományos tényezőellátottság (infrastruktúra, innováció, elérhetőség)

Endogén területi elemek

Elméleti alapok

Exportbáziselmélet, kumulatív okság elmélete

Régiók közötti tényezőáramlás

Makroökonómiai endogén növekedéselméletek

Növekedési potenciállal kapcsolatos elméletek

Kistérségi endogén növekedési elméletek

Forrás: Lengyel (2010a) p. 40.

A fenti irányzatok időbeliségét áttekintve egyértelmű, hogy korábban a makroökonómiai növekedési gondolatok „megkésett lenyomataként” értelmeztük a regionális növekedést, például keynesi (exportbázis), avagy neoklasszikus (technikai haladás) irányzatok eredményeinek adaptálásával (Lengyel–Rechnitzer 2004). Továbbá mindegyik régió növekedését hasonló szempontok, „sablonok” alapján képzeltük el. Újabban már egyértelművé vált, hogy globális viszonyok között régióspecifikus, endogén hely alapú tényezőkön alapul a növekedés, sokféle eltérő növekedési pálya figyelhető meg az erőteljes globális verseny, a nemzetközi munkamegosztásba való régióspecifikus betagozódás és az eltérő természeti, társadalmi, gazdasági háttérfeltételek miatt. Napjainkban már olyan, az endogén területi elemekre épülő területi irányzatok kapnak nagyobb hangsúlyt, amelyek az endogén növekedési elméletek főbb eredményeit térben kiterjesztve önálló gondolatrendszert alkotnak. Amíg az exogén neoklasszikus irányzatok esetében ugyanazt a modellt bárhol alkalmazhatjuk, azaz passzív térről — 326 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

beszélhetünk, addig az endogén irányzatok esetében a tér aktív szerepet tölt be, mivel a térbeli elhelyezkedés, az elérhetőség, a szomszédság, a településszerkezet (mint az agglomerációs előnyök forrása) eltérései miatt mindegyik térség egyedi (Capello 2008, Lengyel 2010a). Ez a földrajztudomány alapkoncepciójához visszatérő megközelítés általánosan elfogadottá vált, és a „place-based” elv bevezetése alapján megjelent az Európai Unió 2014–2020 közötti regionális politikájában is, illetve a gazdaságfejlesztési támogatások elvi hátterét is ez a szemlélet alkotja. A komparatív előnyökkel szemben kifejezetten felértékelődik a kompetitív előnyök jelentősége (Lengyel 2010a; Porter 1990). Bekövetkezett egy szemléleti változás is, a regionális gazdasági növekedés értelmezésében egyértelműen a versenyképesség mint a területi verseny feltételei közötti növekedés és fejlődés „képessége” (lásd keretes írás) vált kulcsfogalommá. Ebből az is következik, hogy bár szükség van a központi kormányzati (postkeynesi jellegű) beavatkozásokra, ezen túlmenően ugyanakkor a versenyképesség javítására mindegyik térségben egyedi, az endogén sajátosságokra épülő, alulról szerveződő, több szektort integráló gazdaságfejlesztési stratégiákat kell kidolgozni, ami lényegében a térségek versenyképességének javítását jelenti. Éppen ezért nemcsak a kevésbé fejlett térségeket kell támogatni a felzárkózásban, hanem a fejlett városrégiókat is, mert utóbbiak nemzetközileg versenyeznek. A támogatás jellege ugyanakkor nagyon eltérő: míg a kevésbé fejlett régiók gazdaságát „hard” eszközökkel (például infrastruktúra fejlesztése, beruházások ösztönzése, telephelyek kialakítása), addig a fejletteket „szoft” eszközökkel (K+F eredmények üzleti életbe történő bevezetése, technológiatranszfer, együttműködés és bizalom megerősítése) érdemes a fejlesztéspolitikának élénkítenie. A nemzetközi szakirodalomban közölt empirikus vizsgálatok szerint elsősorban a városnagyságtól függnek az agglomerációs előnyök, amelyek nélkül a nemzetközi versenyben a vállalkozások szinte behozhatatlan hátránnyal indulnak. A térbeli koncentrációból eredő üzleti előnyök többek között lehetővé teszik a tranzakciós költségek csökkenését,

— 327 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a szolgáltatások megosztását, az extern hatások kialakulását, a hatékony inputhelyettesítést. 7-1. keretes írás: Új gazdaságföldrajz és a régiók közötti verseny

A Nobel-díjas Paul Krugman (2000, 2003) úgynevezett új gazdaságföldrajzi elmélete szerint térben kiterjesztve adható meg az új feltételeket is leíró általános egyensúlyelmélet. A fajlagos szállítási költségek mérséklődése, a méretgazdaságosság felértékelődése, a globális iparágakban a növekvő mérethozadék szerepe, a monopolisztikus (és oligopolisztikus) térbeli verseny, illetve agglomerációs extern hatások írják le az új feltételek között működő gazdaságot. Az új gazdaságföldrajz szerint ezen hatásokból adódnak a térbeli koncentrálódáshoz vezető centripetális, illetve a térbeli diszperziót előidéző centrifugális erők, így a két ellentétes erőhatás következtében térbeli egyensúly alakul ki. Az elméletből következik a térbeli koncentráció, azaz azon nagyvárosi (metropolitan) gazdaságok fontosságának felértékelődése, amelyek a globális gazdaság „csomópontjait” jelentik. Az országok és térségek közötti verseny vizsgálata napjainkban a közgazdaság- és regionális tudomány egyik kiemelt kérdéskörévé vált, élénk vitákat generálva. Krugman korábbi (1994) közismert véleményében vitatta, hogy az országok (és így térségek) között a vállalati szektoréhoz hasonlítható verseny lenne (például egy ország érvényesülése nem szükségszerűen jár együtt a versenytárs országok háttérbe szorulásával), mi több a versenyképesség fogalmának kezdeti használatát is veszélyesnek tartotta, mivel a komparatív előnyök szerint kialakuló nemzetközi munkamegosztásban mindegyik ország nyertes lesz, mindenhol javul az életszínvonal. Emiatt mindegyik térség gazdasági növekedése automatikusan bekövetkezik, amennyiben komparatív előnyeik alapján szakosodnak. Porter (2008) szerint viszont megfigyelhető a régiók közötti verseny, emiatt a komparatív előnyök sem érvényesülnek, hanem az iparági versenyhez hasonlóan a kompetitív, azaz az abszolút előnyök váltak fontossá. Szerinte ebben a területi versenyben „a versenyképesség a termelékenység-

— 328 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

től, vagyis attól függ, hogyan hasznosulnak helyben a tőke, az emberi és természeti erőforrások. A termelékenység határozza meg a fenntartható életszínvonalat” (Porter 2008 p. 3.). Tehát a gazdasági növekedés nem automatikus. A térségek közötti versenyben nyertes-vesztes szituációk is előfordulhatnak, ezért a gazdaságfejlesztésben a stratégiai tervezésen alapuló programokat kell ösztönözni. (Porter meglátása szerint ugyanis a klaszter alapú szerveződések képesek a globális versenyben helyt állni.) A regionális gazdaságtanban, gazdaságföldrajzban ma már elfogadottnak tűnik, hogy verseny van a régiók között, de ennek jellemzői eltérnek mind a vállalatok, mind az országok közötti versenytől (Batey-Friedrich 2000, Chesire 2003, Malecki 2002). Capello megfogalmazásában (2007a): „a régiók inkább abszolút, nem pedig komparatív előnyök alapján versenyeznek”. A régiók közötti verseny következményei hasonlítanak az országok közötti verseny eredményéhez: például a sikeresen versenyző régiókban nőnek a jövedelmek, javul az életszínvonal és a foglalkoztatás, valamint új beruházások jelennek meg, illetve a tehetséges és kreatív fiatalok, üzletemberek odaköltöznek. (Malecki 2004; Polenske 2004). A területi fejlődést alapvetően meghatározó tényező az is, hogy a régiók közötti verseny nem egyszerűen a tőkéért folyik, hanem a különböző hozzáadottérték-tartalmú tevékenységekért, a mindinkább globálisan szerveződő értékláncok magasabb hozzáadott értékű szintjeiért (Parrilli és szerzőtársai 2013). A régiók és országok globális gazdasági sikerességének kulcsa ma már egyre inkább az, hogy mennyire képesek e gazdasági értékláncok magasabb szintjeit (például K+F, tudásigényes iparágak, dizájn) magukhoz vonzani, és mennyire tudják e tevékenységeket például kiemelkedő tudásbázis, szinergiát kínáló kapcsolatok, innovációt ösztönző környezet megteremtésével „lehorgonyozni”, elkerülve azok áttelepülését. Az értékláncokhoz kötődés feltételeinek jelentős része is egy-egy régióban, nagyvárosi térségben teremthető meg, tehát az agglomerációs előnyök felértékelődésén túl ez is fokozza a regionalitás és az urbanizálódás jelentőségét.

— 329 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7.2. Az örökölt térbeli szerkezet és a területi egyenlőtlenségekalakulása 7.2.1.AzátmenetegyesterületifejlődésikövetkezményeiKelet-KözépEurópában és Magyarországon

A szocialista tervgazdálkodást az 1980-as évektől fokozatosan, majd 1990-től gyorsuló ütemben piacgazdaságra váltó, jellemzően tőkehiányos kelet-közép-európai országok gazdaságában a külföldi működőtőke-befektetések váltak a gazdaság és a növekedés motorjává. A kilencvenes évek elejétől a kelet-közép-európai országokba jelentős mértékben beáramló tőkét a magasabb hozamkilátások, a nagyobb növekedési ráták, a kiemelkedően olcsó, mégis viszonylag képzett munkaerő és e piacok növekvő kereslete ösztönözték. A külföldi működőtőkével létrehozott exportbázis lett jellemzően a térség gazdaságainak húzószegmense, ami hozzájárult ahhoz is, hogy ezek az országok kiemelkedően nyitott gazdaságokká váltak. Ugyanakkor ebből a térségeknek csak szűkebb köre tudott profitálni, mivel a beérkező tőke területileg erősen szelektívnek bizonyult, ezen országok régióinak csak kisebb részét – főként a fővárosi régiókat és a nyugati piachoz közelebbi országrészeket – preferálva. Magyarország mellett Lengyelország, Szlovákia és Románia régióinak jelentős része sem volt képes bekapcsolódni az új modellt jelentő exporttermelésbe, miközben korábbi gazdasági szerepük a szükségszerű szerkezetváltás során erodálódott. Mint az Európai Bizottság 2014-es elemzése is felhívja rá a figyelmet, az EU15-ökkel ellentétben az EU13-ak körében a fejlett fővárosok tovagyűrűző hatása nem, vagy alig érvényesül a tágabb térségükben. (Európai Bizottság 2014). Az Európai Unió keleti fele a régebbi tagországok nagy többségéhez képest jellemzően kevésbé urbanizált, ami a régiók közötti fokozódó versenyben a napjainkban felértékelődő térbeli külső méretgazdaságosság (agglomerálódás) szempontjából eleve hátrányt jelent (Vas – Lengyel – Szakálné Kanó 2015). Míg az EU15-ökben 79 százalék, addig a volt szocialista EU-tagországokban mindössze 62 százalék a városlakók aránya (ENSZ 2014), ugyanakkor a minőségi értelemben urbanizált életmódúak aránya még ennél is alacsonyabb. — 330 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

A rurális régiók jelentős része, csakúgy mint egyes nehézipari válságtérségek, nem voltak képesek a piacliberalizáció és az EU-integráció révén egységessé váló, versenyző piacon megtalálni saját pozícióikat, miközben hazai piacaik jelentős részét – például az élelmiszeripar vagy a könnyűipar egyes ágazatai terén – a kilencvenes évektől fokozódó import mellett elveszítették. Az agrárszektor nemzetgazdasági súlyának és főleg foglalkoztatási szerepének csökkenése mellett nem kínál érdemi gazdasági bázist e térségeknek. Ugyanakkor lényegében nem érvényesült a neoklasszikus alapú regionális elméletek szerinti tényezőmobilitás sem, mely szerint a nagyobb hozamot biztosító térségekbe vándorol a munkaerő is, vagyis a munkaerő csak mérsékelten költözött át a gazdaságilag élénkebb városi központokba, illetve nyugati régiókba. Ennek következménye, hogy a humánerőforrás jelentős része – térsége megfelelő gazdasági lehetőségei és kapacitásai hiányában – „parlagon hever”. A gazdaságilag mérsékelten aktív térségek sajátos kezelése éppen ezért kulcskérdés e régiók gazdasági növekedési és foglalkoztatottsági kilátásaiban. A rurális térségek problémáira adott válaszok Magyarországon eddig főként a vidékfejlesztési politikákban és a területfejlesztési politika felzárkóztatási törekvéseiben jelentek meg, viszonylag kevés sikerrel. A közfoglalkoztatási program 2011-es bevezetése fontos lépés, de nem végleges megoldás e területen. Ugyanakkor a gazdasági válság a rurális régiókat kevésbé sújtotta, így az EU13-ban, ha kismértékben is, de javult a vidékies térségek országon belüli relatív pozíciója (Európai Bizottság, 2014). Mindezek egyenes következménye, hogy míg az elmúlt 15 évben a visegrádi országok nemzeti szinten érzékelhető – bár 2008 óta lassuló vagy megtörő – felzárkózást mutattak az Európai Unióhoz, az egyes országokon belül jelentős regionális divergencia érvényesült (7-1. ábra). Valójában Csehország kivételével a visegrádi országok pályái mögött egymástól jelentősen eltérő regionális fejlődési utak láthatók, melyek közül egyes nagyvárosi (elsősorban a fővárosi) és nyugati országrészekben elhelyezkedő sikeres régiók mellett gazdaságilag olykor alig aktív, jellemzően rurális karakterű vagy korábbi nehézipari szerkezetváltási kihívásokkal terhelt térségek állnak, összességében jelentős területi gazdasági különbségeket eredményezve (7-2. ábra). — 331 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7-1.ábra:AGDPországonbelüliterületikoncentrációjánakváltozása aterjedelemalapján(2004–2011) 3,3

3,3

3,1

2,9

2,7

2,5

2,3

2,1

1,9

1,7 2004

2005

2006

Magyarország Eurózóna

2007

2008

2009

V4 EU

V4 és Románia V3 (CZ, SK, PL)

2010

1,7 2011

Club Med

Megjegyzés: Adott ország legfejlettebb és legfejletlenebb NUTS 2 szintű régiója egy főre eső GDP-értékének hányadosa, országcsoportokban azok súlyozatlan átlaga, a tengerentúli régiók és az egyrégiós államok nélkül. Figyelembe kell venni a statisztikai régiók kialakításának sajátosságait. Minden V4-ország esetében a legfejlettebb régió a fővárosi régiót is magában foglaló egység, ugyanakkor Csehország, Szlovákia esetében csak a fővárost, Románia esetében a főváros szűkebb környezetét, Magyarország és Lengyelország esetében a főváros tágabb környezetét is magába foglalja. Forrás: EUROSTAT

A régiók közötti különbségek nemcsak országon belül, hanem a visegrádi országok terében is szemlátomást növekednek. A visegrádi négyek NUTS3 szintű területegységeinek sokaságát tekintve (a fővárosokat az agglomerációjukat „hordozó” megyével közös metropoliszegységeknek tekintve) megfigyelhető, hogy 2009 és 2013 között a korábban is fejlettebb megyék gazdasági növekedése élénkebb volt. A 2013-as értékek alapján a különbségek e térségek között elég nagyok: a felső decilis átlaga háromszorosa az alsó decilis átlagának. A V4-országok utolsó öt megyéjéből három magyar (lásd 7-17. ábra). — 332 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

7-2.ábra:AzegyfőrejutóGDPavisegrádiországok NUTS2szintűrégióiban(2013)

97 72

82 159

108

93 70

112 73

210

104

84 81

79 245

94 60

GDP/fő, 2013 (euro, folyó áron) 6117,5–7515,0 7514,1–10271,1 10271,2–13289,9 13290,0–16413,2 16413,3–33286,2

101

162

A GDP/fő értéke az országos 81: átlag százalékában, 2013 (euro, folyó áron)

Megjegyzés: Magyarország GDP-adatai előzetes adatok. Forrás: EUROSTAT-adatok alapján a szerzők számítása.

— 333 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Ugyanakkor az is látható, hogy a gazdasági válság éveiben, 2008 és 2011 között az EU13 tagországaiban a fővárosi régióknál jelentkezett a legnagyobb visszaesés, és a másodlagos nagyvárosi régiók teljesítettek a legjobban, míg az EU15 esetében nem jelentkeztek ilyen jellegű és mértékű eltérések a különböző típusú városrégiók között (7-2. táblázat). 7-2.táblázat:AzegyfőrejutóGDP,termelékenységés afoglalkoztatottságváltozásavárosrégió-típusokszerint2000–2008 és2008–2011közöttazEU13-ban 2000–2008

2008–2011

GDP/fő

Termelékenység

Foglalkoztatottság

GDP/fő

Termelékenység

Foglalkoztatottság

Fővárosi metropoliszrégiók

5,5

3,6

1,9

–0,3

1,0

–1,3

Másodlagosméretű metropoliszrégiók

4,9

4,1

0,8

1,4

1,3

0,1

Kisebb metropoliszrégiók

3,7

3,6

0,1

1,4

1,2

0,2

Nem metropolisz jellegűrégiók

4,5

4,4

0,0

0,6

1,7

–1,1

Összes

4,9

4,3

0,6

0,7

1,4

–0,8

Forrás: Európai Bizottság 2014

A kelet-közép-európai térség területi fejlődése szempontjából fontos felhívni a figyelmet bizonyos függőségi helyzetek veszélyeire is. A relokációra „hajlamos” külföldi tőke fejlődési dominanciája egyfajta sérülékenységet is jelent ezekben az országokban, különösen regionális szinten, ahol egy-egy térség gazdasága jelentős részben függ egy-két multinacionális nagyvállalattól. A jövőben a képzett és aktív munkaerő elvándorlásának kockázata okozhat még komolyabb sérülékenységet a kelet-közép-európai térség régióinak fejlődésében, amihez tartós motivációt ad a munkabérek EU-n belüli kiemelkedő kelet-nyugati differenciája. Ez, a munkaerő Unión belüli szabad áramlásán alapuló, a munkatermelékenység és így a bérek jelentős kelet-nyugati különbségei által motivált migráció azonban a legfejlettebb térségeinket is erőteljesen érintheti, ahol gyakran már ma is munkaerőhiánnyal küzdenek a magasabb képzettséget igénylő szegmensekben (lásd 7.4.3 fejezet). — 334 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

7-3.ábra:AzegyfőrejutóGDPazEUNUTS2régióibanésareálGDPnövekedésatagállamokban(2013,2014) GDP/fő, 2013✱ (euro, folyó áron) 3803,2–14251,6 14251,7–22282,8 22282,9–29366,5 29366,6–38235,0 38235,1–52687,4 52687,5–83097,2 83097,3–179711,5

GDP-növekedés, 2014 1,6 (százalékos változás az előző évhez képest)

-0,4 2,3 2,9

2,9

1,3

5,2

2,4 3,0

1,0 1,3 3,3

1,6

0,2

0,9

2,0

4,1 0,4 3,0

1,4

2,4 3,7

2,9

–0,4

-0,4

1,5 0,7

-2,5

Ciprus

✱ A német NUTS2 régiók adatai 2012-re vonatkozóan szerepelnek, kivéve azokat, amelyek egyben NUTS1 régiók is.

4,1

Megjegyzés: Magyarország, Finnország, Horvátország GDP-adatai előzetes adatok. A GDPnövekedési ráta esetében Görögország, Spanyolország, Ciprus, Hollandia, Románia és Portugália rendelkezik előzetes adatokkal. Forrás: EUROSTAT

— 335 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7.2.2. A magyar gazdaság térbeli tagoltságának két meghatározó előzménye

Magyarország területi fejlődését alapvetően meghatározzák egyes, az átmenet előtti időszakra visszavezethető adottságok. Az 1990 előtt időszak két, máig meghatározó térszerkezeti örökségét fontos kiemelnünk. A hazai gazdaság térbeliségében kiemelt szerepe volt az ötvenes évek elejétől érvényesülő iparosítási politikának, amely következményeként elsősorban az Északi- és Dunántúli-középhegységek tengelye (Veszprém megyétől Borsod-Abaúj-Zemplén megyéig), valamint a Duna menti ipari zóna és néhány további nyersanyag alapú ipari térség (Komló–Pécs, Szeged–Algyő) gazdasága bővült jelentős mértékben, főként az erőltetett ipartelepítési folyamatok eredményeként, amelyek később jelentős gazdaságszerkezeti problémákat okoztak. A mennyiségi lakáskínálatra fókuszáló, lakótelep-centrikus településfejlesztés is tulajdonképpen ezeket az iparfejlesztési területi preferenciákat követte. Az időszakban szinte „zöldmezősen” létrehozott szocialista városok, mint például Dunaújváros (Sztálinváros), Komló, Kazincbarcika Ajka, Oroszlány, illetve részben Salgótarján és Ózd egyoldalú nyersanyagigényes nehézipari gazdasági bázisa máig ható gazdasági terhet jelent. A mai gazdasági térstruktúrában azonban talán még nagyobb a jelentősége az 1920-as trianoni döntést követő – nemcsak politikai, de gazdasági értelemben is – erősen elválasztó új határoknak, amelyek nyomán az országterület kétharmadának elvesztésével valamennyi regionális szerepű nagyváros elcsatolásra került, és Budapest mint egy korábban lényegesen nagyobb ország fővárosa egyéb regionális központok híján egyfajta „vízfejjé” vált (7-4. ábra). Bizonyos mértékű túlzott Budapest-súly a szakirodalom szerint már korábban is tapasztalható volt (Beluszky 2007). A két világháború között és az ötvenes évek elején az ipari termelés 50–60 százaléka koncentrálódott a fővárosban. Budapest lakosságának száma az 1949-es 1590 ezerről tovább növekedett, és 1980ra elérte a 2059 ezret65. Eközben gyorsan terjeszkedett, illetve növelte 65

A növekedésbe beleszámít a Nagy-Budapest létrehozása miatti növekmény is.

— 336 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

lélekszámát a főváros agglomerációja is. A hatvanas években Budapest iparának növekedését adminisztratív módon korlátozták: a szocialista korszak végére 20 százalék körüli értékre csökkent a részesedése az ország ipari foglalkoztatottjaiból, ugyanakkor a növekvő jelentőségű tercier szektor nagyvárosi szegmensében, a társadalom- és gazdaságirányításban megőrizte részesedését (Beluszky 2007). Bár a területfejlesztési kormányzati koncepciók66 (1971, 1998, 2005) szinte mindig célul tűzték ki a vidéki nagyvárosok regionális központi funkcióinak megerősítését, az ország többpólusúvá válása érdemben nem haladt előre (7-4. ábra). 7-4.ábra:BudapestésPestmegyerészesedéseazegyestársadalmigazdasági mutatószámokból *IKT szektorban alkalmazásban állók (2013)

-1,25

K+F-ráfordítás (2014)

-5,76

Külföldi tőke áll. (2012)

-0,46

K+F-létszám (2014)

+2,70

GDP (2014)

+2,21

Működő vállalkozások (2013)

+1,42

Vendégéjszakák száma (2014)

+1,37

*Beruházások (2014)

-6,41

Ipari termelés (2013)

-4,14

Népesség (2015)

+1,02 0%

Budapest

20% Pest megye

40%

60%

80%

100%

Az ország többi része

+1,02 Budapest részarányának változása az elmúlt 10 évben (százalékpont) *Változás 2008 óta

Megjegyzés: A 2014-es GDP- és beruházási adatok a KSH előzetesen közölt adatai. Forrás: KSH

1971: Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció, 1998, 2005: Országos Területfejlesztési Koncepció

— 337 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A szakirodalom szerint a versenyképességben mindinkább felértékelődő térbeli koncentrációból származó méretgazdaságossági, agglomerációs előnyök Magyarországon csak Budapesten tudnak érvényesülni. A többi hazai várostérség kicsiny mérete miatt csak egy-két iparágnak, üzletágnak képes olyan feltételeket – lokalizációs agglomerációs előnyöket – biztosítani, amelyekre támaszkodva ezen iparágak cégei képesek nemzetközileg is sikeresen versenyezni. A főváros agglomerációs tere megfelelő közlekedési kapcsolatokkal, kooperációval és governance-eszközökkel bővíthető lehetne a belső középvárosi gyűrű (Kecskemét, Szolnok, Hatvan, Salgótarján, Tatabánya, Veszprém, Székesfehérvár Dunaújváros) felé, ahogyan azt a 2014. évi Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció is vízionálja (Salamin és szerzőtársai 2014). A jelentősebb méretű vidéki városok ugyanakkor az ország területén belül periférikus, határközeli pozícióban helyezkednek el.

7.2.3. Az átmenet következménye a területi polarizáció

A hazai működőtőke-befektetések kezdetben főként privatizációs befektetések voltak, majd 1997-től az újra befektetett jövedelmek és zöldmezős beruházások jelentették a külföldi tőkeinvesztíciók forrását, és az ezredfordulót követően egyre inkább a feldolgozóiparba irányultak a beruházások (KSH 2015a). A külföldi befektetések elsősorban a fővárost és szűkebb környezetét, valamint a Nyugat-Dunántúlt és Közép-Dunántúlt vették célba, de a piaci alapú beruházások általában is a nagyvárosok térségeinek telephelyeit preferálták. A gazdasági súlyát vesztő mezőgazdaság meghatározó térségeinek – főképp az Alföldön – eközben csökkent a szerepe, míg az említett „szocialista iparvidékek” többségének válsága máig ható fejlődési gondot jelent, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Baranya megyék korábbi nehézipari térségeiben. A fenti folyamatok következménye, hogy a kilencvenes évek közepétől majdnem folyamatosan nőttek az országon belüli területi egyenlőtlenségek.

— 338 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

A hazai egyenlőtlenségek fő területi dimenziói, folyamatai a főváros és a vidék, illetve a keleti és nyugati országrész közötti nagy fejlettségi különbségek, valamint a jelentősebb város nélküli térségek általános leszakadása. A differenciálódás szinte töretlenül folytatódott európai uniós csatlakozásunk után is, egészen 2009-ig. 2012-ben a népesség 24 százalékát adó három legfejlettebb régió, Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl biztosította a megtermelt GDP kétharmadát, és a területhez köthető külföldi működőtőke 89 százaléka is az e régiókban székelő vállalkozásokban koncentrálódott. Az EU27 átlagához viszonyítva, és főképp Magyarország kis méretéhez képest a belső területi különbségek hazánkban továbbra is különösen nagyok, a megyéket tekintve a 2011-es adatok alapján Bulgáriát követően nálunk a legnagyobbak (Európai Bizottság 2014). A szakirodalom felhívja arra a figyelmet, hogy 1990 óta a területi különbségek növekedése bizonyos értelemben természetes következménye a piacgazdaságra való átállásnak. Nemes Nagy (2009) szerint a szocialista országok viszonylagos kiegyenlítettsége nem volt valóságosan megalapozott, nem nyugodott tartós reálbázison. Míg a modern piacgazdaságokban a közeledés alapvető hordozója a gazdaság tercierizálódása, a népességarányokhoz a primer és szekunder ágazatoknál jóval szorosabban kötődő ágazatok térnyerése volt, addig a szocialista országokban a túldotált – több országban a nemzetközi eladósodás árán finanszírozott – termelő ágazatok (nehézipar), a tömegtermelés, a nivellált bér- és jövedelemviszonyok eredményezték elsődlegesen. A rendszerváltozás tehát szerinte nemcsak a piacgazdasághoz való viszszatérést jelentette, hanem ennek megkerülhetetlen következményeként a regionális egyenlőtlenségeknek a piacgazdaságokra jellemző trendjére való visszatérést is (lásd 7-2. keretes írás). Ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy míg például a szocialista országokban szintén alacsonyan „tartott” társadalmi, illetve jövedelmi egyenlőtlenségek tekintetében még ma is relatíve jó Magyarország pozíciója – 17 EU-tagnál alacsonyabb a jövedelmi egyenlőtlenségeket kifejező úgynevezett Gini-index

— 339 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

értékünk – addig az EU15-ök nagy többségénél lényegesen magasabb szintre emelkedtek a gazdasági területi egyenlőtlenségeink. 7-2. keretes írás: A növekedés és a regionális egyenlőtlenségek alakulásának összefüggése67

A szakirodalomban az országokon belüli regionális egyenlőtlenségek empirikus vizsgálatának klasszikus alapját J. G. Williamson 1965-ös munkája jelenti. Az úgynevezett Williamson-hipotézis tulajdonképpen a gazdasági fejlődés és a társadalmi egyenlőtlenségek Kuznets-féle modelljének területi megfelelője, amely szerint a nemzeti, országos szintű gazdasági fejlődés és az ország belső területi tagolódása közötti összefüggés egy fordított U alakú görbével írható le. A gazdasági fejlődés megindulásával jellemzően a területi különbségek is növekednek, majd egy bizonyos, pontosan nem meghatározható szint után enyhülni kezdenek. Nemes Nagy szerint a görbe a következőképp írható le: az első szakaszában a mezőgazdaság általános dominanciája még alacsonyan tartotta a területi egyenlőtlenségeket. A második szakaszban bontakozott ki a kapitalizmus, illetve a kapitalista gyáripar, amelyek működése térben már sokkal koncentráltabban képződött le. A harmadik szakaszban, a gazdaságszerkezetben egyre nagyobb arányban jelentek meg a szolgáltatások, enyhítve ezzel az „éles gazdaságszerkezeti dualizmust” és a területi egyenlőtlenségeket. A negyedik szakasz tulajdonképpen a harmadik szakasz folytatása, kiegészülve egy felülről vezérelt, felzárkóztatási célú regionális politikával, amely tovább csökkenti a területi különbségeket. Az eredeti modell nem vállalkozott a gazdasági és területi folyamatok előrejelzésére, ezért később korrekcióra szorult. Ezek közül Amos 1988-as modellje emelhető ki, amelyben két lehetséges kiegészítést illesztett a fordított U alakú görbéhez; az egyik egy kiegyensúlyozott és alig változó térszerkezetet jelez, a másik pedig az egyenlőtlenségek növekedésének újbóli elindulását. Azóta az empirikus vizsgálatok lehetőségeinek bővülésével többen is kiegészítették, illetve megpróbálták igazolni vagy megcáfolni.

Nemes Nagy alapján (2009) pp. 319–329.

— 340 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

A Williamson-hipotézis egyike a területi folyamatok leírására és előrejelzésére vonatkozó kevés elméleti modellnek. Ugyanakkor - a modellek természetéből fakadóan – egy generalizáló és sok-sok fejlődési pályát egybemosó modell, amelyből az egyes országok fejlődési útja nem olvasható ki. Jó példa erre Magyarország és a hozzá hasonló posztszocialista országok fejlődése, illetve térszerkezetének alakulása, mivel a szocializmus által létrehozott mesterséges egyenlőség jelentősen eltérítette őket a modellekben előre jelzett pályáról. A rendszerváltozás után egy erőteljes és a közelmúltig tartó differenciálódással azonban az egyenlőtlenségek visszatértek a piacgazdaságok jellemző trendvonalára. Jelentős különbségek vannak a modell lefutásában a fejlett és kevésbé fejlett országok között is. Az utóbbiakban a területi (és társadalmi) egyenlőtlenségek magas szinten rögzültek. A fejlett, például nyugat-európai országokban a (területi) fejlettségi különbségek kisebbek, és egészen az 1970-es évekig jól követték a williamsoni modellt. Az 1970-es években azonban a gazdaságban zajló folyamatok leképeződéseként megszakadt a II. világháború óta tapasztalható kiegyenlítődés. Ezek a változások a térségek addigi helyzetét, adottságait is újraértékelték. Az 1970-es évek óta leginkább egy instabil, hullámzó területi fejlődési kép jellemzi a fejlett és fejletlenebb országokat egyaránt, de ezek a folyamatok alapvetően nem befolyásolják azt, hogy a legfejlettebb országok jóval kiegyenlítettebb térszerkezettel rendelkeznek, mint a fejletlenebbek.

Míg az EU-csatlakozástól 2008-ig az ország gazdasága felzárkózási tendenciát mutatott, addig régióinkat tekintve azt látjuk, hogy az országos érték területileg erősen eltérő pályákat takar. Hét régiónk közül 2011-ig Közép-Magyarország erőteljesen, Nyugat-Dunántúl kisebb mértékben javította pozícióját, ugyanakkor öt régiónk 7–8 hellyel hátrébb került a fajlagos bruttó hazai kibocsátás uniós rangsorában. Az EU28 átlagához viszonyítva valamennyi régiónk mélypontja 2007-re esett. A 2012. évi visszaesés Közép-Magyarország európai relatív pozícióját jelentősen, 17 helyezéssel visszavetette, ami szoros összefüggésben áll az akkori makroszinten jelentkező visszaeséssel (7.3. táblázat).

— 341 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7-3.táblázat:AmagyarrégiókpozíciójaazEU28272*régiójának sorrendjébenazegyfőrejutóGDPalapján Régió

2004

2011

2012

2013

GDP/fő GDP/fő GDP/fő GDP/fő PPS EU28 rangszám PPS EU28 rangszám PPS EU28 rangszám PPS EU28 rangszám** = 100 = 100 = 100 = 100 KözépMagyarország

101

124

110

105

108

NyugatDunántúl

225

218

216

KözépDunántúl

233

241

238

Dél-Dunántúl

251

259

260

261

Dél-Alföld

252

260

261

262

Észak-Alföld

256

263

ÉszakMagyarország

257

265

266

*Habár a jelenleg érvényes NUTS klasszifikáció szerint 276 NUTS2 régió van az EU-ban, a felhasznált, EUROSTAT oldalán közölt adattáblában 272 régió található. Nem szerepel benne a francia külbirtok Mayotte és a korábbi Inner és Outer London régiók szétválasztásából „születő” három addicionális régió. **Magyarország, Horvátország és Finnország 2013-ra vonatkozó adatai becslések. A 2013-as rangsor megállapítása során 29 német régió esetében a 2013-as adatok hiányában a 2012-es adatokat vettük figyelembe 2013-as árakon. Megjegyzés: ESA95 módszertan alapján közölt GDP-adatok. Forrás: EUROSTAT

A hazai területfejlesztési politika és a csatlakozás után jelentősebb nagyságrendben megnyíló európai uniós források hatása csekélynek bizonyult a területi fejlődés kiegyensúlyozottabbá tételére, legalábbis 2010-ig ennek eredményei nem mutatkoztak meg. Bár a területi felzárkózás szempontja megjelent a forrásfelhasználás stratégiáiban és programjaiban, és elindultak térségi alapú programok (regionális operatív programok), a valóságban a fejlettebb térségek tudtak nagyobb mértékben hozzájutni – a döntően pályázati rendszerben allokált – gazdaságfejlesztési forrásokhoz. A területi alapú regionális operatív programok, bár jelentős eredményeket értek el például a települések fejlesztésében és általában a gyors forrásabszorpcióban, többnyire nem tudták kellően kamatoztatni az egyes régiók — 342 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

eltérő sajátosságaihoz való igazodás lehetőségét (ami az egyik fő előnyük lett volna), uniformizáltak maradtak, és jellemzően nem tudtak a térségek gazdasági fejlődését érdemben elindító, a vállalati hozzáadott érték és a foglalkoztatás javulását előidéző fejlesztéseket megvalósítani (Salamin és szerzőtársai 2014). Mindehhez kapcsolódott a strukturális alapokon belül a gazdaságfejlesztésre dedikált források alacsony aránya is a hazai operatív programokban. A csatlakozás óta megvalósult közlekedési, elsősorban gyorsforgalmi útfejlesztések sem hozták a remélt, átütő gazdasági hasznot a vidéki térségekben. Nem érhető tetten például a jelentősen továbbfejlesztett M3-as, M6-os autópályán elérhető hátrányos helyzetű térségek (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú Bihar megyék) gazdasági dinamizálódása, sőt a Budapest-centrikus nagy infrastruktúra-fejlesztések a főváros térségének agglomerációs előnyeit erősíthették a vidékkel szemben is (Lengyel 2013). Az új 2014–2020-as kohéziós politikai ciklusban a magyarországi operatív programokban már a gazdaságfejlesztés került a fókuszba az innováció és a foglalkoztatás szolgálatában, és megjelent a térségi gazdasági programok lehetősége is (Péti 2014). 7-5. ábra Az EU-s gazdaság- és vállalkozásfejlesztési források egy lakosra jutókifizetettértékeaprojekthelyszínealapján

NFT GVOP

ÚMFT GOP

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Zala

Tolna

Békés

Nógrád SzabolcsSzatmár-Bereg Somogy

Fejér Jász-NagykunSzolnok Borsod-AbaújZemplén Baranya

Vas

Hajdú-Bihar

Ország

Ezer Ft

Heves KomáromEsztergom Veszprém

Ezer Ft

Csongrád KözépMagyarország Győr-MosonSopron Bács-Kiskun

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

ÚSZT vállalkozásfejlesztési kitörési pont

Megjegyzés: A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) keretében a Gazdasági Versenyképességi OP (GVOP), az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) a Gazdaságfejlesztési OP (GOP), míg az Új Széchenyi Tervnél (ÚSZT) a Vállalkozásfejlesztési kitörési pont szerepel, amely magában foglalja a regionális OP-k, a GOP és a TÁMOP vállalkozásfejlesztési projektjeit is. Forrás: EMIR, letöltés: 2016. 01. 12.

— 343 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7.2.4.Kiegyenlítődésidinamikákmegjelenése

Az ország megyéi közötti differenciálódás kilencvenes évek óta tartó trendje – amely csak 2000 után szakadt meg átmenetileg – a 2008–2009es gazdasági válságot követően megállt, sőt a megyék kibocsátását tekintve az utóbbi években már kiegyenlítődés is tapasztalható volt (7-6. ábra). E kiegyenlítődési dinamika mögött három folyamat húzódik meg. 7-6.ábra:AGDPmegyékszintjénmértterületiegyenlőtlenségének alakulásaaHoover-indexalapján(1994–2014)

2014

2013

2012

2011

15 2010

15 2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2001

2002

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

Megjegyzés: Az index a GDP területi eloszlásának eltérését méri a lakónépesség területi eloszlásához képest. Értékkészlete: 1–100 (1 = nincsen területi különbség).68 A GDP számításának módszertana 2002-ig ESA95, 2002-től ESA2010. A 2014-es GDP-adat a KSH előzetes adata. Forrás: KSH-adatok alapján

Módszertan Nemes N. 2009 alapján.

— 344 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

Egyrészt a gazdasági válság 2009 körül – ugyan csak átmenetileg, – de leginkább a legfejlettebb Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Fejér megyéket és Budapestet vetette vissza, ahol a külföldi működőtőke jelenléte a legmagasabb arányú volt, és kibocsátásuk leginkább ki volt téve a világpiac szűkülésének, valamint részben hitelezésből megvalósított lakossági fogyasztási és beruházási keresletnek. Ez a visszaesés azonban csak átmeneti volt, hiszen 2012 és 2014 újra átlag feletti élénkülés jelentkezett ezekben a megyékben, kivéve Komárom-Esztergom megyét, amely növekedése kevésbé dinamikus, vélhetően a NOKIA-termelés leépítésével összefüggésben. Másrészt egyes fejletlenebb térségek gazdasági dinamizálódása is tetten érhető, például 2010 és 2014 között a második legnagyobb növekmény Bács-Kiskun megyében volt megfigyelhető, de Borsod-Abaúj Zemplén, Tolna, Békés, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyét is az átlagot jelentősebb mértékben meghaladó növekedés jellemezte. (A megyék növekedési szerepéről lásd 7.3 fejezet.) Az országosan 2008 és 2012 között mintegy ötödével69 szűkülő, 2013-től jelentősen bővülő beruházások térbeli megoszlása sajátos átrendeződést jelez, amely bizonyos, a területi kiegyenlítődés lehetőségét hordozó jegyeket is mutatott, hiszen előbb Bács-Kiskun, majd az észak-alföldi, azon belül is a Jász-Nagykun-Szolnok megyei beruházások futottak fel ebben az időszakban. Összességében a keleti országrész megyéiben jelentősen bővült a beruházás, míg Budapesten relatíve csökkent. (Részletesen lásd 7.3.2 fejezet.) Ugyanakkor az országon belüli kiegyenlítődés mögött az a kedvezőtlen körülmény is látható, hogy Budapest gazdasági dinamikája megtorpant. 2010 és 2014 között csaknem 12 százalékponttal csökkent az egy főre jutó GDP értéke az országos átlaghoz viszonyítva, bár ez még így is 210 százalék. Míg 2011 és 2013 között a főváros évről évre hátrébb sorolódott a megyék rangsorában az egy főre jutó beruházási volumen tekintetében, 2014-ben már újra erősíteni tudta pozícióját és Győr-

Összehasonlító áron mérve.

— 345 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megye után a harmadik legmagasabb értékkel rendelkezett. Mind a négy visegrádi országban kiemelkednek a fővárosok, ugyanakkor Budapest és térsége az egy főre jutó GDP alapján lemarad hozzájuk képest. A szlovák és lengyel fővárosi térség (a környezetüket alkotó megyékkel együtt vizsgálva) több mint 26, míg a cseh 14 százalékkal magasabb fajlagos GDP-értéket tud felmutatni. 2013-es adatok alapján a három fővárosi térségen kívül még egy lengyel megye (Trójmiejski és agglomerációja) is megelőzte Budapest Pest megyével együtt értelmezett térségét (7-17. ábra). Meg kell azonban jegyezni, hogy az összevetés az eltérő módon lehatárolt statisztikai térségekből is adódik, hiszen a viszonylag fejletlen Pest megye lerontja a budapesti értéket. Ha csak a fővárosokat (mint NUTS3 egységet) vizsgáljuk a környező megyék nélkül, akkor Pozsony, majd Prága után Budapest és Varsó egy szinten áll 2013-ban, és az agglomerációs adottságok szempontjából meghatározó piacméret, népességszám szempontjából Varsót követően Budapest térsége a második, szabadalmak tekintetében pedig mindhárom fővárost megelőzi (7-4. táblázat). 7-4. táblázat: Budapest és agglomerációja helyzete aV4fővárositérségeiközött Népesség (millió fő, 2013)

Születéskor Felsőfokú végzettvárható élettartam ségűek években aránya (2013) (százalék, 2013)

Foglalkoztatási ráta (százalék, 2013)

Százezer Egy lakosra Egy foglaÖsszes lakosra jutó GDP, koztatottra beruházás jutó EPO- PPS (2013) jutó GDP, a GDP száPPS (2012) zalékában szabadalmak száma (2010–11– (2011–12– 12-es évek) 13-as évek)

Prága

2,54

78,9

24,0

74,2

5,8

32284,6

63963,2

28,0

Budapest

2,95

76,6

25,5

62,7

9,2

28358,8

65902,3

15,7

Varsó

3,28

78,0

33,7

78,2

6,1

36360,5

71299,0

13,6

Pozsony

1,17

77,1

25,6

68,8

4,1

35929,9

71238,1

26,9

Megjegyzés: mindegyik főváros esetében beleértendő az agglomerációjuk is. Forrás: EUROSTAT és nemzeti statisztikai hivatalok

— 346 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

A meghatározóan külföldi működőtőkén alapuló, feldolgozóiparorientált gazdaságú megyék ugyanakkor nemcsak kedvező helyzetben vannak, hanem egyúttal bizonyos fokú sérülékenység is jellemző rájuk, abból adódóan, hogy gyakran viszonylag kevés nagyvállalattól függ gazdaságuk egésze. Ezt az egy-egy gyár termelésének elmaradását követően tapasztalt jelentős helyi visszaesések is jól mutatják. Magyarországon az egy vállalattól való térségi függés példájaként említhető meg a jelentős prosperitást eredményező Audi domináns szerepe Győrben, vagy a Mercedes-Benzé Kecskeméten. A kétezres évek elején Székesfehérváron az IBM visszavonulása, a közelmúltban a NOKIA komáromi leépítése eredményezett gazdasági sokkot az érintett térségekben. A 2012 után jelentkező növekedési fordulat térbeliségéről elmondható, hogy a 2013–2014-es élénküléshez a legnagyobb mértékben ÉszakMagyarország és Nyugat-Dunántúl járult hozzá, őket követi Dél-Alföld és Közép-Dunántúl. A foglalkoztatás területi adatai (lásd 4.1. fejezet) alapján és a 2013–2014-es beruházás élénkülésből is látható, hogy annak nem elsősorban Budapest, hanem egyes vidéki területek voltak a motorjai, ami ugyancsak hozzájárulhat a kiegyenlítődési dinamikához. Amennyiben a növekedés és a potenciális növekedés térképét próbáljuk megragadni, akkor azt láthatjuk, hogy az északnyugati országrész növekedő és a főváros fejlett zónája délkeleti irányban egyfajta növekedési centrumként folytatódhat Kecskeméten át Szeged és Csongrád megye felé. Ezt az északnyugat-délkelet irányú tengelyt szigetszerűen egészít ki Debrecen Hajdú-Bihar megyével. Elsősorban az északkeleti országrész – melyben bizonyos felzárkózási jelek tapasztalhatók –, és a mind jobban leszakadó Dél-Dunántúl azok a területek, melyek erőforrásai gazdasági aktivizálásának hiánya a nemzetgazdasági növekedést is korlátozhatja (7-7. ábra).

— 347 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7-7.ábra:AzegyfőrejutóGDPabszolútésEU-átlaghozviszonyítottértéke Magyarországmegyéiben(2013,2014)

Nógrád 28,4% KomáromGyőr-Moson- Sopron Esztergom 67,4% 80,2% Vas 64%

Zala 52,8%

Fejér 64,3%

Veszprém 47,1%

Somogy 41,6%

Tolna 51,2%

Borsod-Abaúj-Zemplém 42,3% Szabolcs-SzatmárBereg 35,7% Heves 45,6%

Budapest 141,4% Pest 55,3%

Bács-Kiskun 48,4%

Jász-NagykunSzolnok 43,6%

Hajdú-Bihar 47,6%

Békés 38,5% Csongrád 44%

GDP/fő, 2014 (ezer Ft) 1429,5–1773,6

Baranya 43,6%

1773,7–2109,5 A vásárlóerő-paritáson mért 64,3% GDP/fő értéke az EU átlagának százalékában, 2013

2109,6–2757,0 2757,1–4068,0 4068,1–6842,5

Megjegyzés: A 2014-es GDP adatok a KSH előzetes adatai. Forrás: KSH STADAT

A gazdasági dinamika térben tovagyűrűző hatásának hiánya különösen szemléletes a Budapest és Pest megye közötti éles különbség, vagy a fővároshoz közeli, mégis egyre inkább leszakadó Nógrád megye tekintetében. A térbeli koncentrációs trendek, a terhes nehézipari örökség továbbra is sújtja az alacsony szinten urbanizált Nógrád megyét, amely fővárosközeli elhelyezkedése ellenére egyre inkább leszakad az ország többi megyéjétől az egy főre jutó GDP alapján. Ugyanakkor abban, hogy a foglalkoztatási mutatók az elmúlt években látványosan javultak, látszik, hogy a közfoglalkoztatás hatásain kívül Budapest közelségéből is profitálhat a megye. Mára a nagy nyersanyagigényű nehézipari régiók közül Tatabánya térsége és általában Komárom-Esztergom megye tu-

— 348 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

dott válságán túllépve dinamikusan fejlődni, köszönhetően a megerősödő földrajzi helyzetének (M1 autópálya, Bécs–Budapest-tengely) és a beáramló külföldi működőtőkének.

7.3. A megyék változó hozzájárulása a növekedés alakulásához Az alábbi fejezetben a magyar megyék gazdasági növekedését elemezzük 2000-től, illetve a 2009-es mélyponttól 2013-ig, különös tekintettel arra, hogy az egyes megyék hogyan járultak hozzá a kibocsátáshoz, illetve dekompozícióval vizsgáljuk a növekedés egyes résztényezőit is. A magyar megyék gazdasági növekedésének tanulmányozása során Budapestet és Pest megyét összevontan kezeljük, hiszen a főváros vonzáskörzete, a nagyvárosi településegyüttes (agglomeráció) adja az e két egységből álló Közép-Magyarország régió lakosságának 86 százalékát. Bár a megyék többségének egy főre jutó GDP-je 2000-től növekedett, ennek dinamikája jelentős különbségeket hordoz (7-8. ábra). Kiemelkedik Közép-Magyarország és Győr-Moson-Sopron, továbbá a hazai viszonyok között idetartozik Komárom-Esztergom, Fejér és Vas megye, valamint részben Zala megye is. Az is látható, hogy egy-egy jelentős beruházás, mint például az Audié Győr-Moson-Sopron megyében, csak rövid távon növeli a GDP-t, tartós növekedési hatása nincs, és nem látszódnak regionális multiplikátorhatások sem, azaz egy-egy lépcsőt képes a megye meglépni, de ezt követően lelassul a gazdasági növekedés. A többi 13 megye gazdasági növekedése közel hasonló, szinte „egy csapatban” mozognak. Többségük az EU 28 tagállamának megyéi között az utolsó 10 százalékban található. Mint említettük, szembetűnően lemarad Nógrád megye, de lassan fejlődik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés is.

— 349 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7-8.ábra:AzegyfőrejutóGDPMagyarországon2000és2014között70 6 000

Ezer Ft

6 000

2 000

1 500

1 000

Közép-Magyarország Győr-Moson-Sopron Vas Komárom-Esztergom Fejér Tolna Zala Bács-Kiskun

2014

2 000

2013

2 500

2012

2 500

2011

3 000

2010

3 000

2009

3 500

2008

3 500

2007

4 000

2006

4 000

2005

4 500

2004

4 500

2003

5 000

2002

5 000

2001

5 500

2000

5 500

Békés Csongrád Szabolcs-Szatmár-Bereg Veszprém Nógrád Hajdú-Bihar Heves Borsod-Abaúj-Zemplén Baranya Jász-Nagykun-Szolnok Somogy

Megjegyzés: A 2014-es GDP-adatok a KSH előzetes adatai. Forrás: KSH STADAT

A magyar megyék közül az EU27 átlagához mérve, PPS-ben számolva 2005-től csak Közép-Magyarország és Győr-Moson-Sopron tudott jelentősen javítani helyzetén, és ezzel 75 százalék fölé kerülni (ami egy „mitikus küszöb” az EU regionális politikájában, lásd 7-5. táblázat). Ugyanakkor legalább három százalékpontot közelített az EU-átlaghoz nyolc év alatt Fejér, Vas, Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megye is. A többi 12 megye a jelentős EU-s fejlesztési források ellenére sem tudott javítani pozícióján. Sőt több megye, például Komárom-Esz70

2014-es áron.

— 350 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

tergom, Baranya, Nógrád visszaesett 2005-höz képest, azaz gazdasági növekedésük elmarad az EU-átlagtól. 7-5.táblázat:AzegyfőrejutóGDPvásárlóerő-paritáson az EU27 átlagának százalékában 2005

2010

2012

2013

Százalékpont– különbség, 2013–2005

Közép-Magyarország

100,6

107,0

105,0

105,9

5,3

Győr-Moson-Sopron

69,0

77,8

74,7

80,2

11,2

Komárom-Esztergom

71,5

66,8

65,5

67,4

–4,1

Fejér

59,6

56,7

60,5

64,3

4,7

Vas

58,6

55,5

60,8

64,0

5,4

Zala

54,1

53,2

54,9

52,8

–1,3

Tolna

42,2

47,6

50,0

51,2

9,0

Csongrád

48,3

47,3

48,3

48,9

0,6

Bács-Kiskun

42,2

41,8

45,1

48,4

6,2

Hajdú-Bihar

46,6

48,1

47,6

1,0

Veszprém

46,6

47,2

45,6

47,1

0,5

Heves

43,6

44,9

42,3

45,6

2,0

Baranya

45,1

43,4

42,4

43,6

–1,5

Jász-Nagykun-Szolnok

38,5

39,8

41,6

43,6

5,1

Borsod-Abaúj-Zemplén

42,7

39,4

39,9

42,3

–0,4

Somogy

40,9

41,5

40,9

41,6

0,7

Békés

37,7

36,2

36,6

38,5

0,8

Szabolcs-Szatmár-Bereg

34,2

35,2

35,0

35,7

1,5

Nógrád

31,8

29,1

28,3

28,4

–3,4

Ország összesen

62,1

64,8

64,5

66,2

4,1

Forrás: KSH (2015)

— 351 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

7.3.1. A megyék változó szerepe az ország növekedési pályájában

A fenti adatokból kiderül, hogy a megyék gazdasági növekedése igen eltérő ütemű. Kérdés, hogyan járultak hozzá az egyes megyék az ország gazdasági növekedéséhez, és melyik megye mikor erősítette, avagy fogta vissza az ország gazdasági növekedését. Az ország GDP-je felfogható úgy is, mint a 19 területi egység (megye) GDP-jének összege. A területi idősorok vizsgálata mindig mérési nehézségekkel jár, jelen vizsgálat során az országos GDP volumenindexét vettük alapul a megyék gazdasági növekedésének összehasonlítható értéken való elemzéséhez. A megyék GDP-jét 2013-ban a 2000-es reálértéken véve a 2013 és 2000 közötti különbség mutatja, hogy egyegy megye mekkora értékkel növelte az országos kibocsátást ebben az időszakban (7-9. ábra). Az abszolút összegeket tekintve messze 7-9.ábra:AmegyékhozzájárulásaazországosGDP-növekedéshez 2000 és 2013 között, 2000-es árakon 2 400 000

Millió Ft

2 400 000

1 900 000

1 400 000

1 400 000 900 000

400 000

–100 000

Közép-Magyarország Komárom-Esztergom Győr-Moson-Sopron Bács-Kiskun Hajdú-Bihar Borsod-Abaúj-Zemplén Szabolcs-Szatmár-Bereg Jász-Nagykun-Szolnok Heves Zala Csongrád Fejér Somogy Tolna Vas Baranya Veszprém Békés Nógrád

900 000

Megjegyzés: A KSH STADAT 6.3.1.1. adatai az országos GDP volumenindexei alapján korrigálva. Forrás: KSH STADAT (elemzés lezárása: 2015. december 31.)

— 352 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

kiemelkedik Közép-Magyarország, amely az országos kibocsátás növekményének 68 százalékát állította elő, míg a többi megye csak jóval kisebb értékkel növekedett. A közel 3 milliós lakosságszám miatt ez az összehasonlítás feltehetőleg nem mutat reális képet, de a fajlagos, ezer lakosra számolt érték is itt a legmagasabb, az országos átlag kétszeresét is meghaladja (7-10. ábra). Ezen kívül még Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye tűnik ki, míg a többi megye jóval szolidabb növekedést ért el 2000-hez viszonyítva. Az adatokból az is kiderül, hogy két esetben, Nógrád és Békés megyében reálértéken csökkent 2000 óta a kibocsátás, azaz visszahúzták az országos gazdasági növekedést, illetve Veszprém és Baranya megye sem volt képes 13 év alatt jelentősebb előrelépésre. 7-10.ábra:AmegyékezerlakosánakazországosGDP-növekedéshezvaló hozzájárulása 2000 és 2013 között, 2000-es árakon 800

Millió Ft

800

700

600

500

400

300

200

100

0 Nógrád

Békés

Baranya

Veszprém

Vas

Fejér

Somogy

Csongrád

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Tolna

Zala

Borsod-Abaúj-Zemplén

Jász-Nagykun-Szolnok

Heves

Bács-Kiskun

Hajdú-Bihar

Győr-Moson-Sopron

Komárom-Esztergom

0 Közép-Magyarország

-100

Megjegyzés: A lakosságszám az időszak közepének adata. Az adatok az országos GDP volumenindexei alapján korrigálva Forrás: KSH STADAT (adatok lezárása: 2015. december 31.)

— 353 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A 2000–2008 közötti időszakban egyenletes és kiemelkedő országos gazdasági növekedés figyelhető meg, mintegy 4 százalékos éves átlagos növekedési ütemmel. Ebben az időszakban az országos kibocsátáshoz szintén Közép-Magyarország járult hozzá a legnagyobb értékkel, az országos növekmény körülbelül 60 százalékával, de a fajlagos, ezer lakosra számolt adatok alapján szintén mindegyik megyében megfigyelhető a gazdaság növekedése, amely a fővárosi térség mellett Komárom-Esztergom megyében kiugróan magas (7-11. ábra). 2008-ig területileg viszonylag egyenletesen nőtt a gazdaság, és mindegyik megye javítani tudott a 2000-es kibocsátásához képest, legkevésbé Nógrád és Vas megye. 7-11.ábra:AmegyékezerlakosánakazországosGDP-növekedéshezvaló hozzájárulása2000–2008és2009–2013között,2000-esárakon

100

Millió Ft

100

2000–2008 éves átlag

2009–2013 éves átlag

Megjegyzés: Az adatok az országos GDP volumenindexei alapján korrigálva. Forrás: KSH STADAT (elemzés lezárása: 2015. december 31.)

— 354 —

Vas

Nógrád

Fejér

Békés

Tolna

Veszprém

Csongrád

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Somogy

Baranya

Bács-Kiskun

Győr-Moson-Sopron

Jász-Nagykun-Szolnok

Borsod-Abaúj-Zemplén

Heves

-60

Hajdú-Bihar

-60

Zala

-40 Ország

-40 Komárom-Esztergom

-20

Közép-Magyarország

-20

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

Az országos gazdasági növekedés 2009-ben megtorpant. A megyék 2009–2013 közötti GDP-változását reálértéken, 2000-es árakon véve ebben az időszakban a megyék két csoportra szakadtak, négy megyében volt érzékelhető gazdasági növekedés, míg a többi 15-ben további visszaesés történt. Fajlagos, ezer főre számolt adatok alapján már Vas, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megye került az élre, és jelentősen visszaesett a fővárosi térség gazdasági kibocsátása. Így az ország gazdasági növekedésének 2009 utáni, 2013-ig megfigyelhető stagnálása főleg a fővárosi térség további visszaesésének tudható be. Amennyiben a közelmúltat vizsgáljuk, 2011 után a megyék többségében újra megfigyelhető a GDP reálértéken vett növekedése. A fajlagos adatok alapján látható, hogy a 2012-től élénkülő magyar növekedésben 7-12.ábra:AmegyékezerlakosánakazországosGDP-növekedéshezvaló hozzájárulása 2011 és 2013 között, éves átlag, 2000-es árakon 60

Millió Ft

Megjegyzés: Az adatok az országos GDP volumenindexei alapján korrigálva. Forrás: KSH STADAT (elemzés lezárása: 2015. december 31.)

— 355 —

Hajdú-Bihar

Nógrád

Győr-Moson-Sopron

Somogy

Zala

Közép-Magyarország

Komárom-Esztergom

Veszprém

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Ország

Baranya

Csongrád

Heves

Jász-Nagykun-Szolnok

Tolna

-30

Békés

-30

Borsod-Abaúj-Zemplén

-20 Fejér

-20 Bács-Kiskun

-10

Vas

-10

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

népességszámukhoz képest kulcsszerepet játszik Vas, Bács-Kiskun és Fejér megye (7-12. ábra). A korábban visszaeső megyék többségében is fordulat állt be, úgy tűnik, hogy elérték a mélypontot, és nőtt a GDPjük. Megjegyezzük, hogy a 7-5. táblázat alapján 2013-ban 18 megye javított 2012-höz képest az EU27 átlagához viszonyított helyzetén, azaz mindenütt újra elindult a felzárkózási folyamat.

7.3.2. A megyék változó pozíciója a beruházások vonatkozásában

A beruházások terén érzékelhető egyfajta relatív átrendeződés a keleti országrész javára a főváros kisebb mértékű és átmeneti szerepvesztésével. Az egyes megyék hozzájárulása évről évre jelentős mértékben változik a 2008-tól 2012-ig stagnáló, csökkenő, majd 2013-ban és 2014ben bővülő beruházásokhoz, tükrözve egy-egy nagyvállalat nagyobb beruházási projektjeit. A 2008-as állapothoz képest a Dél-Alföldön és az Észak-Alföldön is javuló tendencia figyelhető meg, itt a korábbi 15 százalékos GDP-arányos beruházási érték 2014-re már 17 és 27 százalék között van. Általánosságban elmondható, hogy 2008 és 2014 között az ideális, 25 százalék körüli GDP-arányos beruházási értéket a hazai megyék közül csak néhánynak – 2009-ben Tolna, 2012-ben Vas és Győr-Moson-Sopron megyének, illetve 2014-ben Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyének – sikerült (átmenetileg) elérnie (7-13. ábra). 2008 és 2011 között először délen – Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya megyékben – figyelhető meg jelentősebb megugrás a GDP-arányos beruházási érték tekintetében, majd ez a pozitív tendencia 2012-től a keleti – Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg – megyékre lettek jellemzőek. Fejér és Tolna megye 2008 és 2010 közötti teljesítménye viszszaesik, és helyette fokozatosan előtérbe kerül Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megye. Nógrád megyét és Zala megyét a vizsgált időszakban döntően alacsony GDP-arányos beruházási érték jellemzi. Az előbbi 2008 óta a beruházások „örök vesztese”.

— 356 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

7-13.ábra:AmegyeiberuházásokértékénekGDP-arányosváltozása2008és 2014 között 2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

GDP arányos beruházások mértéke (%) Az adott év megyei beruházásai az adott év megyei GDP értékével arányosan. >12 12–18,5 18,5–25 25< Forrás: KSH (STADAT)

Megjegyzés: A 2014-es beruházási adatok a KSH előzetes adatai. Forrás: KSH STADAT

— 357 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A megyékbe érkező beruházások egy főre vetített értékei alapján Budapest 2008 és 2010 közötti vezető helyét átvette Győr-Moson-Sopron megye, majd 2012-ben Vas megye, illetve 2013-ban Komárom-Esztergom megye is megelőzte. 2014-ben Budapest ismét előrébb került, csak Győr-Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megye előzte meg (7-14. ábra). A felzárkózáshoz hozzájárulhat, hogy 2008 óta Győr-Moson-Sopron és Vas megye mellett a keleti országrész egyes megyéinek (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves) értékei is jelentősen megugrottak. 7-14.ábra:Aberuházásokegyfőrejutóértéke Magyarországmegyéiben(2008,2011,2014)

2008

2011

Megjegyzés: A 2014-es beruházási adatok a KSH előzetes adatai. Forrás: KSH STADAT

— 358 —

Nógrád

Zala

Baranya

Pest

2014

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Somogy

Bács-Kiskun

Borsod-Abaúj-Zemplén

Veszprém

Hajdú-Bihar

Tolna

Csongrád

Békés

Fejér

Heves

Vas

Komárom-Esztergom

Ezer Ft

Budapest

Győr-Moson-Sopron

Ezer Ft

Jász-Nagykun-Szolnok

900 800 700 600 500 400 300 200 100 0

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

7.3.3.Amegyéknövekedésénektényezői

A megyék gazdasági növekedését dekompozícóval71 vizsgálva 2000 és 2013 között, 2000-es árakat véve az látható, hogy közel másfél évtizeden keresztül a munkatermelékenység volt mindenütt a növekedés fő forrása, minél fejlettebb egy megye, annál inkább (7-15. ábra). A 2000-es 7-15.ábra:Agazdaságinövekedésfőbbtényezőinekhatása(2000–2013) 700

Millió Ft

700

600

500

400

300

200

100

100 0

Foglalkoztatás

Békés

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Fejér

Nógrád

Baranya

Veszprém

Borsod-Abaúj-Zemplén

Tolna

Jász-Nagykun-Szolnok

Somogy

Hajdú-Bihar

Csongrád

Vas

Munkatermelékenység

Heves

Bács-Kiskun

Győr-Moson-Sopron

Zala

Ország

Közép-Magyarország

-100

Komárom-Esztergom

-100

Munkaképes korúak

Megjegyzés: A GDP-t 2000-es árakon vettük az országos volumenindex alapján (KSH STADAT 3.1.1.. táblázat), a megyék sorrendje a 2013-as egy lakosra jutó GDP-sorrendet követi Forrás: KSH STADAT alapján a szerzők számítása (elemzés lezárása: 2015. december 31.)

A gazdasági növekedés közismert módon dekompozícióval felbontható, mivel az egy lakosra jutó GDP megadható három tényező szorzataként: GDP lakónépesség

GDP foglalkoztatottak

foglalkoztatottak munkaképeskorúak

munkaképeskorúak lakónépesség

A fenti képlet azt jelenti, hogy az egy lakosra jutó GDP egyenlő a munkatermelékenység (labor productivity, lp), a foglalkoztatási ráta (employment rate, er) és a munkaképes korúak arányának (active population, ap) szorzatával. Megjegyezzük, hogy a munkatermelékenység definíció szerint az egy ledolgozott órára jutó kibocsátást jelenti, ezért itt csak egy közelítést alkalmazunk. A képlet röviden: y=lp*er*ap Két időszakot összevetve, a reál GDP-ben mért növekmény felbontható: y1-y0=(lp1-lp0)*er0*ap0+(er1-er0)*lp1*ap0+(ap1-ap0)*lp1*er

— 359 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

kiinduló évhez képest Közép-Magyarország és Komárom-Esztergom munkatermelékenységének javulása haladta meg az országos átlagot, őket a feldolgozóipari dominanciájú megyék, Zala, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Vas és Heves megyék követik. Két megyében, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont a munkatermelékenység visszaesett, és 2000-hez képest Fejér megyében is alig javult. A foglalkoztatási ráta volt a gazdasági növekedés fő forrása az előbb említett Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de Komárom-Esztergomban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Közép-Magyarországon is hozzájárult a gazdasági növekedéshez, miközben Vas és Zala megyében már visszahúzta a növekedést a feltételezhető munkaerőhiány. A munkaképes korúak arányának népességen belüli javulása Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben javított a helyzeten, míg Közép-Magyarországon már negatív volt a demográfiai változás. A globális válság mélypontját követő 2009–2013-as időszakban a megyék gazdasági növekedésében előtérbe került a foglalkoztatás (7-16. ábra). 15 megyében – meglepő módon például Közép-Magyarországon is – nagyobb szerepet töltött be, mint a munkatermelékenység. Csak Győr-Moson-Sopron, Fejér, Vas és Bács-Kiskun megyékben idézte elő a munkatermelékenység javulása a gazdasági növekedést. Több megyében megfigyelhető, hogy csökkent a munkaképes korúak aránya a népességen belül, részben az elöregedés, részben a külföldi munkavállalás miatt, így többek között Közép-Magyarországon, Győr-Moson-Sopronban és Komárom-Esztergomban már negatívan hatott a gazdasági növekedésre.

— 360 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

7-16.ábra:Agazdaságinövekedésfőbbtényezőinekhatása(2009–2013) 350

Millió Ft

350

300

250

200

150

100

Munkatermelékenység

Foglalkoztatás

Hajdú-Bihar

Közép-Magyarország

Baranya

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Heves

Nógrád

Jász-Nagykun-Szolnok

Ország

Somogy

Békés

Veszprém

Tolna

Borsod-Abaúj-Zemplén

Zala

Csongrád

Bács-Kiskun

Komárom-Esztergom

-100

Vas

-100

Fejér

-50 Győr-Moson-Sopron

-50

Munkaképes korúak

Megjegyzés: A GDP-t 2009-es árakon vettük az országos volumenindex alapján (KSH STADAT 3.1.1. táblázat), a megyék sorrendje a 2013-as ege lakosra jutó GDP sorrendet követi. Forrás: KSH STADAT alapján a szerzők számítása (Elemzés lezárása: 2015. december 31.)

Összevetés a visegrádi országok térségeivel

A visegrádi országok NUTS 3 szintű régióinak (megyéinek) mezőnyében értékelve azt látjuk, hogy Magyarország megyéi többségének gazdasági növekedése 2009-et követően lassú, a visegrádi országok és térségeik gyorsabban növekednek, illetve a cseh gazdaság esetében eleve magasabb szinten stagnálnak. A visegrádi országok 93 NUTS 3 szintű területi egysége között a 2013-as GDP-értékek alapján a magyar megyék közül három került az erős gazdaságú csoportba, de közülük csak Győr-Moson-Sopron megye növekszik dinamikusan. Budapest és vonzáskörzete, illetve Komárom-Eszter— 361 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

gom megye növekedési üteme már lassú. További két megye (Vas, Fejér) átlagos, míg a maradék 14 megye gyenge gazdasággal bír, és nem éri el a megyék átlagát. Utóbbiak közül csak Bács-Kiskun megye növekedése vált dinamikussá (valószínűleg a Daimler AG. beruházása miatt). A 15 legfejlettebb megye között a már említett fővárosi térségeken kívül két cseh, egy magyar (Győr-Moson-Sopron) és nyolc lengyel található, míg más szlovák megye nincs (7-17. ábra). 7-17.ábra:AzegyfőrejutóGDP(PPS)2009-benésanövekmény2013-ig a V4-országok NUTS3-as területi egységeiben 40 000

PPS

35 000 30 000

Somogy Borsod-A-Z

Baranya Heves Jász-N-Sz

20 000 Békés Szabolcs-Sz-B Nógrád

10 000

Veszprém Bács-Kiskun

Csongrád Hajdú-Bihar

Tolna

Vas Fejér

25 000

Zala

15 000

Komárom-Esztergom

20 000

Győr-M-S

25 000

Bp.+Pest

35 000 30 000

40 000

15 000 10 000 5 000

5 000

Megjegyzés: A fővárosok, illetve metropolitan jellegű lengyel városrégiók az őket övező megyékkel egy metropolisz egységnek tekintve. Forrás: EUROSTAT, országos statisztikai hivatalok

7.3.4.Amegyeifejlődéspályákháromtípusa

Véleményünk szerint a gazdasági növekedés megyei mutatóiból és egyéb empirikus vizsgálatok alapján (Lengyel B. – Szanyi 2011; Lengyel I. – — 362 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

Szakálné Kanó 2012; Vas és szerzőtársai 2015) kijelenthető, hogy Magyarországon háromféle fejlődési pálya rajzolódik ki. Budapest és vonzáskörzete (ingázási övezete, amely több esetben átnyúlik a régiós és megyei határokon): integrálódott a globális gazdaságba, a válság előtt, 2007-ig dinamikusan növekedett, a magyar GDP-növekményének jelentős részét (60 százalékát) állította elő. A válság alatt és után azonban visszafogottá vált a növekedése, egyre inkább leszakad a visegrádi országok fővárosaitól, és a fajlagos adatok alapján már itthon is hátrébb sorolódott, a megyék között a negyedik helyre, 2009 után munkatermelékenysége is visszaesett. Ez a térség újra az ország „motorja” lehetne közel 3 milliós képzett lakosságával, színvonalas infrastruktúrájával, ugyanakkor a főváros gazdaságának lelassult növekedése az egész országot visszaveti. A főváros versenyképességének fokozása nemzetközi szinten, a globális városok mezőnyében kulcsjelentőségű az ország növekedési kilátásaiban. FDI-vezérelt feldolgozóipari térségek (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Vas, újabban Bács-Kiskun): a feldolgozóipari multinacionális cégek részlegei révén integrálódott az európai gazdaságba, 2011-től a hazai gazdasági növekedés főleg e térségektől függ. Ezen térségek gazdasági növekedése „lépcsős”, egy-egy új beruházás átmenetileg lendít a növekedésen, de ezt követően lelassul, ami arra is utal, hogy a multinacionális cégek részlegei alig ágyazódtak be, és a kezdeti „push” hatást nem követi újabb, azaz minimálisak a helyi multiplikátorhatások. Ez annak is betudható, hogy egyrészt kicsi a térségek lakossága (a munkaerőpiac és a modern üzleti szolgáltatások piaca is szűkös), másrészt a helyi cégek nem képesek bekapcsolódni az FDI-értékláncokba (például üzleti szolgáltatásokat nyújtva). Ezekben a térségekben a gazdasági növekedés a multinacionális cégektől függ, javul a munkatermelékenységük, emiatt a GDP további növekedése valószínű, de egyrészt ez a helyi munkajövedelmekben kevésbé jelenik meg, másrészt e megyék összlakossága 1,5–2 millió fő, azaz csak kis részben képesek hatni az ország gazdasági növekedésére (Lengyel – Szanyi 2011). — 363 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Többi térség: főleg hazai piacra termelő, szolgáltató vállalatokkal rendelkeznek, egyes vállalatok termelékenységének javulása elsősorban a hazai versenytársak kiszorításával jár együtt, lassú a gazdasági növekedés, ami főleg a foglalkoztatás javulásának tudható be. E térségek köre heterogén, a nagyobb egyetemi városokkal bíró megyékben (Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged) a munkaerő képzettsége az EU-átlaghoz közeli, habár a diplomások jelentős része a közszférában dolgozik, ennek ellenére az egyetemekhez kapcsolódva kialakulhatnak lokális húzóágazatok. E típuson belül a kisvárosi és rurális térségek nem rendelkeznek versenyképes gazdasággal, elvétve vannak versenyképes vállalkozásaik, a munkaerő képzettsége és a vállalati menedzsment színvonala is általában alacsony.

7.4.Ahumánerőforrástmeghatározóegyesfolyamatok térbelisége 7.4.1. Munkanélküliség

A foglalkoztatás helyzete különösen markáns regionális tagoltságot mutat. Az ország középső és északnyugati térségeinek magas foglalkoztatottságával szemben az északkeleti országrész és a Dél-Dunántúl térségei még mindig jelentős foglalkoztatási kihívással szembesülnek. Míg 2006-tól 2010-ig egy kivétellel minden megyében nőtt a munkanélküliség, addig a 2011-től bekövetkező foglalkoztatási fordulat szinte minden megyében javulást eredményezett. A növekvő foglalkoztatás a regionális tagolódást lényegesen nem módosította, azonban az egyes megyék relatív helyzetében jelentős átrendeződéseket hozott (7-18. ábra). A legalacsonyabb munkanélküliség évek óta Győr-Moson-Sopron megyében van, melyet 2014-ben Vas és Komárom-Esztergom megye követett. A 2006-ban még második helyezett főváros relatív pozíciója 2011 óta évről évre (összesen három százalékponttal) csökkenő munkanélküliség ellenére is gyengült, hiszen 2014-ben már öt megye is kedvezőbb — 364 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

munkanélküliségi mutatókkal rendelkezett. A vizsgált periódus alatt legnagyobb mértékben, tíz százalékponttal, Nógrád megyében csökkent a mutató, amely így a 2011-es utolsó helyéről (18,3 százalék) három év alatt az országos átlag közelébe került. Kisebb kilengéssel, de Vas megyében is közel hét százalékponttal csökkent a munkanélküliség 2010 és 2014 között. A munkanélküliségi helyzet az ország délkeleti részében változik a legkevésbé, különösen Bács-Kiskun, Békés és Hajdú-Bihar megyékben. Ez utóbbi mára a második legrosszabb munkanélküliségi mutatóval rendelkező megyénk lett, Szabolcs-Szatmár-Bereg után, amely a vizsgált időszakban majdnem mindig a legrosszabb helyén szerepelt a rangsornak, a megye (vizsgált időszak alatti) legrosszabb, 2012es állapota óta bekövetkezett (4,6 százalékpontos) javulás ellenére is. 7-18. ábra: Munkanélküliség Magyarországon 2008 és 2014 között

Borsod-AbaújZemplém Szabolcs-SzatmárBereg

Nógrád Győr-Moson- Sopron

Heves

KomáromEsztergom Budapest

Vas

Hajdú-Bihar

Pest

Jász-NagykunSzolnok

Fejér

Veszprém

Békés

Zala Somogy

Tolna

Bács-Kiskun Csongrád

Munkanélküléségi ráta, 2014

Baranya

3,0–4,3% 4,4–6,0% 6,1–7,6% 7,7–8,9% 9,0–11,3% 11,4–13,6%

Munkanélküléségi ráta, 2008–2014 9,2% 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

Forrás: KSH STADAT

Bács-Kiskun megye a foglalkoztatás szempontjából egyelőre nem tudta kihasználni az ipari termelés kivételes mértékű növekedését. Ugyanakkor döntően a legfejletlenebb megyék közé tartoznak azok, amelyek— 365 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ben a legnagyobb mértékben csökkent a munkanélküliségi ráta, ezzel a területi különbségeket kiegyenlítő, a vidéket felzárkóztató dinamika érvényesült. A fiatalok munkanélkülisége (7-19. ábra) döntően a munkanélküliségi ráta területi mintázatát követi. Az Észak-Alföldön a 15 és 24 év közötti fiatalok csaknem 30 százaléka (28,9 százalék) munkanélküli. A legkedvezőbb helyzetben lévő Nyugat-Dunántúlon is meghaladja a 10 százalékot a fiatalok munkanélkülisége. Legnagyobb mértékben (9-10 százalékponttal) a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon csökkent a fiatalok munkanélküliésége 2011 óta. 7-19.ábra:Munkanélküliségirátaa15–24évesekkörében Közép-Magyarország 40 30

Dél-Alföld

Közép-Dunántúl

20 10 0 Észak-Alföld

Nyugat-Dunántúl

Dél-Dunántúl

Észak-Magyarország 2008

2011

Forrás: EUROSTAT

— 366 —

2014

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

7.4.2. Születéskor várható élettartam

A születéskor várható élettartam európai összevetésben kedvezőtlen hazai állapota is jelentős területi különbségeket rejt. A születéskor várható élettartam tekintetében a nyugat-keleti megosztottság hagyományosnak tekinthető (7-21. ábra). Az országos átlagértéket két (Csongrád, Hajdú-Bihar) megye kivételével kizárólag a főváros és a nyugati megyék tudták meghaladni, élükön a magasan kiemelkedő fővárossal. A mutató erőteljes korrelációt mutat az egy főre jutó GDP értékével (7-20. ábra). A legalacsonyabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező megyék 7-20.ábra:AszületéskorvárhatóélettartamésazegyfőrejutóGDP(2014) 77,5 BUD

77,0 76,5

VESZ

76,0

ZAL HB HEV BAR

Év

75,5 75,0 74,5 74,0

CSON PEST FEJ TOL

SOM BK SZSZB BÉK NÓG

73,5 73,0 500

GYMS

VAS

JNSZ BAZ

2500

4500

6500

8500

Ezer Ft Megjegyzés: A 2014-es GDP-adatok a KSH előzetes adatai. Forrás: KSH STADAT

a születéskor várható élettartam tekintetében is lemaradásban vannak. Negatív anomáliát jelent ebben Komárom-Esztergom megye, amely a harmadik legmagasabb egy főre jutó GDP-je mellett csak a sereghajtók között helyezkedik el a születéskor várható élettartam vonatkozásában. — 367 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Hasonlóan kedvezőtlen Vas megye pozíciója is. A pozitív és negatív anomáliákat részben magyarázhatják a településszerkezeti sajátosságok is. Általánosan igaz, hogy minél kisebb a település lélekszáma, annál kedvezőtlenebb a halandóság és alacsonyabb a várható élettartam, míg a legkedvezőbb életfeltételeket az 50 és 100 ezer fő közötti városok nyújtják (KSH, 2010). Tekintettel például Vas megye aprófalvas településszerkezetére, illetve Csongrád és Hajdú-Bihar megye relatíve magas városiasodottságára, a településszerkezeti sajátosságok részben magyarázatot adhatnak az egyes anomáliákra. A születéskor várható élettartam változását tekintve országos szinten csaknem töretlen emelkedés volt tapasztalható az elmúlt tíz évben (7-21. ábra). 2005 óta több mint 4 évvel növekedett országos szinten. Me7-21. ábra: Születéskor várható élettartam Magyarország megyéiben (2005,2010,2014) 78

Év

3,5 3,0

2,5

2,0

1,5

1,0

2014

2010

2005

Forrás: KSH STADAT

— 368 —

Jász-Nagykun-Szolnok

Változás 2005–2014

Borsod-Abaúj-Zemplén

Békés

Nógrád

Komárom-Esztergom

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Somogy

Bács-Kiskun

Vas

Baranya

Tolna

Heves

Hajdú-Bihar

Magyarország

Pest

Fejér

Zala

Csongrád

0,0

Veszprém

Győr-Moson-Sopron

0,5 Budapest

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

gyei szinten azonban jelentős különbségek tapasztalhatók e tekintetben is. Legnagyobb mértékben a sereghajtók közé tartozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében emelkedett, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is csaknem három évvel növekedett az érték, ennek ellenére továbbra is a legalacsonyabb maradt. Az élenjárók közül jelentős javulás volt tapasztalható a fővárosban, illetve Csongrád és Hajdú-Bihar megyében. Legkevésbé Győr-Moson-Sopron megyében változott az érték, de a sor végén álló Békés, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben is csak az országos átlagtól elmaradva tudott növekedni az élettartam.

7.4.3. Népmozgalom

Magyarországon a népességfogyás 1981 óta tartó folyamat, azóta több mint 1 millió fővel csökkent az ország népessége, amely 2014-ben 9877 ezer, 2015-ben 9855 ezer főt számlált. A természetes szaporodás megyénként eltérő mértékű, de mindenütt negatív (7-22. ábra). A relatíve legkedvezőbb értékkel Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Hajdú-Bihar megye rendelkezik. Győr-Moson-Sopron, Fejér megyében és Budapesten még az országos ütemnél (–3,5 ezrelék) lassabban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom Esztergom és Veszprém megyékben kicsivel azt meghaladó ütemben fogy a népesség. Az ország területének legnagyobb részén a népességfogyás értéke –4,2 és –5,2 ezrelék között mozog. A legerőteljesebb népességcsökkenés Békés és Nógrád, valamint Vas és Zala megyékben figyelhető meg. A magyar társadalom elöregedése évtizedek óta zajló folyamat. 2014ben az öregedési index, amely idős népesség (65 éves és fölötti) arányát a gyermeknépesség (0–14 éves) százalékában fejezi ki 121,5 százalék. Az öregedési index a népesség korszerkezetének egyik mérőszáma, ezért alapvetően a népmozgalmi folyamatok határozzák meg, így az értéke a természetes szaporodáshoz hasonló mintázatot mutat (7-22. ábra). Az országos szinthez képest fiatalos korszerkezettel rendelkezik Szabolcs-Szatmár-Bereg, és a Budapest körüli szuburbanizációból profi— 369 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

táló Pest megye, ahol az idős népesség aránya még nem haladta meg a fiatalokét. Az országos szintnél jobb mutatókkal rendezik Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Komárom-Esztergom megye, de ezekben a megyékben az idősek száma már meghaladja a fiatalokét. A többi megyénkben az országos átlagnál is erősebb mértékű elöregedés jellemzi a lakosságot, a legkedvezőtlenebb értékek Békés megyében Budapesten és Zala megyében tapasztalhatók. Budapest esetében a gyermekes családok agglomerációba történő kiköltözése erősíti az elöregedést. 7-22. ábra: Természetes szaporodás, vándorlási egyenleg és az öregedési indexMagyarországmegyéiben(2014) Borsod-Abaúj-Zemplém SzabolcsSzatmárBereg

Nógrád

Győ-Moson- Sopron

KomáromEsztergom

Heves Budapest

Jász-NagykunSzolnok

Vas Pest

Fejér

Veszprém

Hajdú-Bihar

Bács-Kiskun Zala

Somogy

Csongrád Békés

Tolna

Baranya

Vándorlási arányszámok (ezrelék) 4,4 belföldi vándorlás külföldi vándorlás

Öregedési index (százalék) 86,8–100,0 106,4–124,5 126,9–137,4 146,4–150,2

Természetes szaporodási ráta (ezrelék) –7,5– –5,9 –5,8– –4,6 –4,5– –3,7 –3,6– –2,7 –2,6– –1,2

Forrás: KSH STADAT

A természetes szaporodás negatív, és kisebb megtorpanásokat leszámítva folyamatosan romló tendenciáját az elmúlt 24 évben változó mértékben, de mindig kompenzálta az országhatárokon átnyúló vándorlás (7-23. ábra). A bevándorlás elsődleges befogadói Békés megye — 370 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

kivételével a keleti-délkeleti határ mentén fekvő megyék, elsősorban Szabolcs-Szatmár Bereg megye, illetve a főváros, de jelentős külföldi vándorlási többletet tud felmutatni Győr-Moson-Sopron megye is. Pest és Békés megyében még enyhe pozitívum figyelhető meg, a többi megyénk lakosságát azonban változó mértékben, de minden esetben csökkenti a külföldre történő kivándorlás. A legerőteljesebb kiáramlás Veszprém és Tolna megyét jellemezte (7-22. ábra), de a képzettek elvándorlása vélhetően a fejlettebb térségeket is érinti. 7-23. ábra: Természetes szaporodás, vándorlási egyenleg és az öregedési indexMagyarországon(2001–2014) 0,0

‰

-0,5

140 120

-1,0

100

-1,5 -2,0

-2,5

-3,0

-3,5

-4,0

-4,5 0 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 Külföldi vándorlási egyenleggel módosított tényleges szaporodás Természetes szaporodás Magyarországon Öregedési index Forrás: KSH STADAT, Területi Statisztikai Évkönyvek

A belföldi vándorlás elsődleges célpontját egészen a gazdasági válságig a rendszerváltást kísérő folyamatok nyerteseinek számító térségek jelentették. Közép-Magyarország, illetve Győr-Moson Sopron és Vas megye továbbra is a lakóhelyet változtatók elsődleges célterülete, ugyanakkor Fejér, Komárom-Esztergom megye már 2008 óta negatív belföldi vándorlási egyenleggel rendelkezik, csakúgy, mint a többi me— 371 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

gyénk. A belföldi vándorlás tekintetében Budapestnek sajátos helyzete van. Az 1990-es években egészen 2006-ig a szuburbanizációs folyamatok következtében csökkent a népessége, amely tendencia a reurbanizációs dinamikák erősödésével 2007-ben fordult meg, és mára a főváros ismét a belföldi migráció egyik fő célpontját jelenti. Mint az a 7.3.3. fejezetben látható, a demográfiai folyamatok 2009 és 2013 között már nyolc megyében visszafogták a növekedést.

7.4.4. Képzettség

A tudástársadalom kialakításának letéteményese az a humán erőforrás, amely felsőfokú végzetséggel rendelkezik, illetve azok a vállalkozások (illetve egyéb intézmények), amelyekben a tudásukat kamatoztathatják. A 2011-es népszámlálás adatai szerint a magyar lakosság 13,9 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A felsőfokú végzettségűek legnagyobb mértékben Budapesten koncentrálódnak, ahol az arányuk az országos átlag több mint kétszerese. Országos szinten kiemelkedik még Pest, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megye is, de még ezekben a megyékben is csak körülbelül a felét éri el a budapesti értéknek. Az ország legnagyobb részében 10 és 13,6 százalék körül mozog a felsőfokú végzettségűek aránya, egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Nógrád megyében nem éri el a 10 százalékot. A szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet folyatató vállalkozások koncentrációja többnyire összhangban van a lakosság végzettségével. Somogy megye kivételével Közép-Magyarország és a nyugati országrész rendelkezik magasabb értékekkel, keleten főként a jelentős tudásbázissal (egyetemi, ipari központ) rendelkező megyék (Csongrád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén) emelkednek ki környezetükből (7-24. ábra).

— 372 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

7-24. ábra: Tudástársadalom Magyarországon

Borsod-AbaújZemplém Nógrád Győr-Moson- Sopron KomáromEsztergom

Heves

Szabolcs-SzatmárBereg

Budapest Hajdú-Bihar

Vas

Jász-NagykunSzolnok

Pest Veszprém

Fejér

Békés

Zala Tolna

Somogy

Baranya

Bács-Kiskun Csongrád

Szakmai, tudományos Felsőfokú végzettségűek műszaki tevékenységet aránya, 2011 (százalék) folytató vállalkozások aránya, 2014 (százalék) 12,3-13,1 13,2-14,8 14,9-16,6 16,7-19,8

9,0-10,1

10,2-11,6 11,7-14,1 14,2-16,1 16,2-30,1

Forrás: Népszámlálás, KSH (2015b)

7.5.Összefoglalás–Anövekedésegyesregionális feltételei A térbeli agglomerációs előnyök felértékelődése és a gazdaságilag kevéssé aktív térségek jelenléte felhívja a figyelmet arra, hogy a területileg eltérő fejlődés figyelembevétele, a gazdaság regionális dinamikáinak megértése révén a hazai gazdasági növekedés regionális alapjainak megerősítése növekedési tartalékokat jelent a nemzetgazdaság számára. A gazdasági aktivitás területi eloszlása nem csupán a nemzetgazdasági folyamatok következménye, hanem a gazdasági-társadalmi térszerkezet, a településhálózat is jelentősen befolyásolja a makroszintű gazdasági teljesítményt, gyorsíthatja azt, vagy éppen annak korlátjává is válhat. A fenti elemzés következtetéseként megállapítható néhány — 373 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

olyan a területi szerkezetből, illetve annak alakításából adódó jelenség, amely a növekedés térbeli korlátját jelentheti. Az alábbiakban röviden bemutatott szempontok a térszerkezet gazdasági növekedésben való szerepének csupán néhány, a tanulmány megállapításaiból következő elemére terjednek ki, nem érintve például olyan a területi szerkezettel és működéssel kapcsolatos területeket, mint a közigazgatás helyi, területi rendszerei, a területi governance, a városfejlesztés, területi tervezés, közszolgáltatások rendszerei, melyek szintén jelentős, területi vonatkozású potenciált hordoznak a gazdasági növekedés szempontjából. Város–vidék kapcsolatok erősödése

A rurális térségek gazdasági vérkeringésbe való integrálódásának, a gazdasági növekedés térbeli dinamikáinak terítéséhez és ahhoz, hogy a meghatározó gazdasági központokon kívüli térségekben is elérhető legyen a megfelelő foglalkoztatás, illetve a szükséges erőforrások rendelkezésre álljanak, manapság minden eddiginél fontosabb az érdemi gazdasági szerepkörű városi központok és környező térségük közti kapcsolatok erősítése. A helyi munkaerőpiac méretét befolyásoló ingázást biztosító közlekedési kapcsolatok, a gazdasági szereplők közti kooperáció (beszállítói hálózatok), akár a települések közti funkcionális feladatmegosztás, ahol a kisebb települések többek között rekreációs, ökológiai és élelmiszer-termelési szerepével kapcsolódik a városi térségekhez. Mindehhez a területi állami irányításban is fontos a funkcionálisan kirajzolódó várostérségek figyelembe vétele, a helyi gazdaságfejlesztési programok megvalósítása. A város és vidék között kooperáció kiemelt szempont az uniós szakpolitikai dokumentumokban (Territorial Agenda of the European Union 2011) és a magyar Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióban (2014) is célként fogalmazódik meg, melynek gyakorlati érvényesítése gazdasági szempontból is kiemelendő. Az ország egypólusú településszerkezetének oldása

Magyarországon a metropolisz jellegű agglomerációs előnyök egyedül Budapesten jelentkeznek, ahol a főváros vonzáskörzetében mintegy 2,6 millió fő él, máshol kicsik a térségek munkaerőpiacai (a fővároson kívül — 374 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

a 243 ezer fős debreceni, a 208 ezer fős szegedi és a 205 ezer fős számít a legnagyobbnak). A fővárosi térségben koncentrálódnak nemcsak a társadalmi-politikai döntéshozatal szervezetei, hanem a fejlődésre ható innovatív humán tőke is. A sajátos magyar településhálózatból adódó hátrányok miatt – mint a vidéki várostérségek kis munkaerő-vonzáskörzete, amely nem éri el a kritikus tömeget – drága és nehézkes az inputhelyettesítés, nem éri meg modern üzleti szolgáltatásokat indítani, és alacsony a versenyszférában dolgozó diplomások aránya. Az egypólusú térszerkezetet egyrészt a vidéki regionális központok megerősítése, másrészt a budapesti metropolisztérség gazdasági-funkcionális kiszélesítése oldhatja. A Budapestet övező belső középvárosi gyűrű (Salgótarján, Kecskemét, Dunaújváros, Veszprém, Tatabánya) közlekedési kapcsolatok, governance-eszközök, közös gazdasági programok révén kovácsolható egységes, agglomerációs előnyöket egyesítő és bővebb telephelyi és munkaerő-kínálatot megjelenítő egységes gazdasági régióvá. Mint korábbi tanulmányok is felhívták rá a figyelmet (OFTK 2015; Matolcsy és szerzőtársai 2007) a Budapest körül egy órán belül elérhető középvárosok egyfajta csapágyvárosként gyűrűben egészíthetik ki a főváros térségét. A külső városgyűrűbe tartozó központok elsősorban határon átnyúló kapcsolatok révén növelhetik szerepüket. Határon átnyúló agglomerálódás

A hazai városhálózat jellegéből adódóan az agglomerációs előnyök „kritikus tömegének” eléréséhez szükséges urbanizációs csomósodásnak nagyon korlátozottak a lehetőségei a Budapesti metropolisz térségen kívül. A történelmi okokból a határhoz közeli helyzetben lévő nagyobb vidéki városok, melyek nemzetközi léptékben nem tekinthetőek érdemi agglomerációknak, bizonyos esetekben a határon túli közeli nagyvárosokkal együtt lehetnének képesek számottevő gazdasági súlyt alkotó térséggé válni. Ilyen lehet Miskolc–Kassa, Debrecen–Nagyvárad, Szeged–Arad–Temesvár városegyüttese, Győr pedig Pozsony és Bécs agglomerációs terébe integrálódhatna. E határon átnyúló agglomerálódást mind az érintett városok és gazdasági szereplőik közötti kooperáció fokozásával, a klaszteresedés ösztönzésével, mind az elérhetőség rend— 375 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

szereinek fejlesztésével és a térségi gazdaságfejlesztési programokkal lehet ösztönözni egyfajta Kárpát-medencei gazdasági dimenzióban. Ugyanakkor a Bécs–Budapest-tengely erősítése Pozsonnyal kiegészítve fokozhatná a főváros globális súlyát. Az EU-tagság és a határon átnyúló programokra fordítható európai területi együttműködési programok forrásai elvi lehetőséget kínálnak egy lényegesen aktívabb, határon átnyúló integrálódásra, miközben a határon átnyúló funkcionális régiók – agglomerációk fejlesztése egyfajta közös európai területi prioritásként is megjelenik (Zaucha–Salamin 2011, Salamin és szerzőtársai 2011). A sugárirányú, egyközpontú közlekedési hálózat oldása

Magyarországon a közlekedési hálózat centrális és egypólusú: a fővárosból kiinduló autópályák országhatárig történő – egyébként szükséges – kiépülése, a centrális közlekedési rendszer erősítették a gazdaság koncentrációját is. A kiépült gyorsforgalmi utak eddig még nem eredményezték egyértelműen azt az elvárt hatást, hogy az elért térségek gazdaságilag megélénküljenek, ugyanakkor sajátos térbeli méretgazdaságossági hatással járnak. Az autópályák kiépülésével csökkentek a fajlagos szállítási költségek, de ezáltal kitágultak a fővárosi cégek piacterületei, és emiatt a traded üzleti tevékenységek szükségszerűen a fővárosban és környékén koncentrálódnak, mivel csak ott érdemes méretgazdaságosan az egész országra kiterjedő pénzügyi, logisztikai, üzleti szolgáltatási tevékenységeket folytatni. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a vidéki városok üzleti szolgáltatásai visszaszorulnak, ami nemcsak a vidéki térségek, de az ország növekedését is lassítják. Az egypólusú közlekedési rendszer a mobil tevékenységeket szükségszerűen koncentrálja, aminek az ország szempontjából egyaránt lehet előnyös és hátrányos hatása. Előnyös, ha ezáltal a csomópontban sűrűsödő traded jellegű cégek a globális versenyben megerősödnek, és nemzetközileg is sikeressé válnak, növelve a foglalkoztatást és javítva a gazdasági növekedést. Hátrányos, ha a kiszorító hatás megerősödik, a non-traded tevékenységekben (amelyeknek csak magyar fogyasztója van) működő vidéki cégek tönkremennek, és ezekben a térségekben nő a munkanélküliség. A fővárosi térség GDP-adatai arra utalhatnak, hogy főleg ez a kiszorító hatás erősödött fel, nem pedig a nemzetközileg sikeres és — 376 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

növekedést előidéző tevékenységek élénkültek a koncentrációs folyamatok hatására, amit többek között az elérhetőség javulása erősített fel. Mérsékelten aktív rurális térségek korlátozott versenyképessége és a helyi gazdaságfejlesztés

Az ország tartósan leszakadó és rurális karakterű vidéki térségei – elsősorban az északkeleti és egyre súlyosabban a délnyugati országrészben – nem tudnak bekapcsolódni az európai integrációs tér versenyébe. Ezeknek a jellemzően periférikus helyzetű, többségében rurális, jelentős részben alacsony képzettségű munkaerővel rendelkező térségeknek a problémáira a nemzetközi versenyképességet célzó gazdaságpolitika nem tud megoldást kínálni, miközben a hozzájuk kapcsolódó társadalmi problémák kezelése jelentős gazdasági terhet jelent az országnak. A térségek munkaereje és egyéb erőforrásai jelentős részben alacsony kihasználtsági szinten maradnak. E térségek részére olyan, a jelenlegi vidékfejlesztési és területfejlesztési politikákon túlmutató, célzott gazdaságpolitika lehet szükséges, amely a helyi gazdaságfejlesztés modellje szerint a hazai és helyi (városi) piacokra való termelést is ösztönzi e térségekben, endogén erőforrásokra építve, figyelembe véve azt is, hogy e térségek stratégiai jelentőségű erőforrások (élelmiszertermelés, termőföldek, ökológiai erőforrások) hordozói. Területi szempontok a gazdaságpolitikában és fejlesztéspolitikában

A megfelelő területi „érzékenységgel” rendelkező gazdaságpolitikának a makrofeltételek alakítása mellett az eltérő fejlődési pályán haladó térségekre szabott differenciált megoldásokat is szükséges találnia. Az elemzésben megjelenített térségtípusok eltérő gazdaságpolitikát igényelnek. A főváros és térségének gazdasági növekedése főleg azért lassú, mert cégei elsősorban a hazai piacon vannak jelen, részben a koncentrációs folyamatoknak köszönhetően, de a csökkenő, stagnáló vidéki vállalati és háztartási kereslet miatt ezek a cégek nem tudnak érdemi növekedést generálni. Kevés cég képes a nemzetközi versenyben részt venni és növekedni, holott a traded jellegű üzleti szolgáltatásokhoz adottak a feltételek. Megjegyezzük, hogy a fővárosi térségben dezindusztrializációs folyamatok figyelhetők meg, a feldolgozóipar vissza— 377 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

szorul, és alkalmazottainak száma csökken. Az FDI-vezérelt térségekben az egyoldalú, egy lábon álló gazdaság kiszolgáltatottsága jelent veszélyt, és a fő gondot az jelenti, hogy gyenge a „kisugárzó hatás”, kevés helyi cég tud kapcsolódni a multinacionális cégekhez, és kevés a helyi beszállító. Végül a többi térségben alig figyelhető meg olyan iparág, amelyik eléri a globális versenyhez szükséges színvonalat, méretgazdaságosságot. A rurális térségekben a már említett helyi gazdaságfejlesztés igényel alternatív gazdaságpolitikát. A gazdaságfejlesztési források kevésbé jutottak el a hátrányos helyzetű térségekbe, a gazdasági feltételrendszert is meghatározó közfejlesztésekben pedig a korábban erőltetett pályázati rendszer generált fölösleges versenyt a helyi szereplők között, nehezítve a területi koordinációt és területi szinergiák érvényesülését. A fejlesztéspolitika területi hatékonysága nagymértékben javítható, ha érvényesül a fejlesztések területi összehangolása, és területalapú fejlesztési programok valósulnak meg. A nemzetközi empirikus eredmények alapján a globalizálódó világban a gazdasági növekedésben meghatározó szerepe van a regionális-térségi szintnek. Magyarországon a megyék szerepe, gazdasági és fejlesztéspolitikai kompetenciája bizonytalan, a kisebb helyi önkormányzatok méretükből és településük méretéből adódóan is csak mérsékelten alkalmasak gazdaságösztönző szerepre. A gazdaság helyi ösztönzésében a nagyobb városok rendelkeznek a legjobb potenciállal, de többek között problémát okoz, hogy az elaprózott hazai helyi önkormányzati rendszerben a térségi, várostérségi léptékű irányításnak, gazdaságszervezésnek nincsen egyértelmű gazdája.

— 378 —

7. Regionális különbségek a gazdasági növekedésben Magyarországon

Felhasznált irodalom Abreu, M. (2014): Neoclassical regional growth models, In Fischer, M. M. – Nijkamp, P. (eds): Handbook of Regional Science. Springer, Heidelberg, pp. 169–192. Beluszky P. (2007): A regionális központok kialakulása Magyarországon, Magyar Tudomány, 2007/06 p. 721. Capello, R. (2007a): A forecasting territorial model of regional growth: the MASST model, The Annals of Regional Science, pp. 753–787. Capello, R. (2007b): Regional economics, Routledge, London and New York. Capello, R. (2008): Space and Theoretical Approaches to Regional Growth In Capello, In: R. – Camagni, R. – Chizzolini, B. – Fratesi U. (eds): Modelling regional scenarios for the enlarged Europe. Springer-Verlag, Berlin, 13–31. o. Capello, R. – Nijkamp, P. (eds): (2009): Handbook of regional growth and development theories. Davide, P. M. – Nadvi, K. – Wai Chung Yeung H. (2013):Local and Regional Development in Global Value Chains, Production Networks and Innovation Networks: A Comparative Review and the Challenges for Future Research, European Planning Studies Volume 21, Ussie 7. Európai Bizottság (2014): European Comission Investement for jobs and growth Promoting development and good governance in EU regions and cities – Sixth Reoport on Economic, Social and Territorial Cohesion Eurostat Newsrelease (2015): GDP per capita in the EU in 2013 – seven capital regions among the ten most prosperous – 90/2015, 2015. május 21. Krugman, P. (1994): Competitiveness: A Dangerous Obsession, Foreign Affairs 1994 March–April https://www.foreignaffairs.com/articles/1994-03-01/competitiveness-dangerous-obsession Krugman, P. (2000): A földrajz szerepe a fejlődésben, Tér és Társadalom, 4. 1–21. o. Krugman, P. (2003): Földrajz és kereskedelem, Tankönyvkiadó, Budapest. Központi Statisztikai Hivatal (2010): Statisztikai Tükör 2010 IV. évf. 115. szám Központi Statisztikai Hivatal (2015a): A gazdasági folyamatok regionális különbségei, 2013 Központi Statisztikai Hivatal (2015b): Megyék, régiók statisztikai zsebkönyve, 2014 Lengyel I. (2010a): Regionális gazdaságfejlesztés. Versenyképesség, klaszterek és alulról szerveződő stratégiák, Akadémiai Kiadó, Budapest. Lengyel I. (2010b): A regionális tudomány „térnyerése”: Reális esélyek avagy csalfa délibábok? Tér és Társadalom, 3. 11–40. o. Lengyel I. – Rechnitzer J. (2004): Regionális gazdaságtan, Dialóg Campus, Budapest–Pécs. Lengyel I. – Szakálné Kanó I. (2012): Competitiveness of Hungarian Urban Microregions: Localization Agglomeration Economies and Regional Competitiveness Function Regional Statistics, vol. 52., special issue 2., pp. 27–44.

— 379 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai Lengyel, I. (2013): A gazdasági növekedés térbeli korlátai, 51. Közgazdász-vándorgyűlés Malecki, E. J. (2004): Joykeing for position: What it Means and Why it Matters to Regional Development Policy When Places Compete, Regional Studies, 9. pp. 1101–1120. Matolcsy Gy. – Csizmadia N. – Csordás L. (2007): A magyar gazdaság térszerkezeti változásai, Polgári Szemle November – 3. évfolyam, 11. szám http://www.polgariszemle.hu/index.php?view=v_article&ID=232&page=0 McCann, P. – van Oort, F. (2009): Theories of agglomeration and regional economic growth: a historical review, In: Capello, R. – Nijkamp, P. (eds): Handbook of regional growth and development theories, Edward Elgar, Cheltenham, pp. 19–32. Nemes Nagy J. (2009): Terek, helyek, régiók – A regionális tudomány alapjai, Akadémiai Kiadó, Budapest p. 356 Péti, M. (2014): A területfejlesztés és gazdaságfejlesztés megújításának újabb lépése: Magyarország Partnerségi Megállapodása 2014–20, Falu Város Régió 2014/2 Pike, A. – Rodrígues-Pose, A. – Tomaney, J. (2006): Local and regional development, Routledge, London – New York. Polenske, L. R. (2004): Competition, Collaboration and Cooperation: aóAn Uneasy Triangle in Networks of Firms and Regions, Regional Studies, 9. Porter, M. E. (1990): The Competitive Advantage of Nations, The Free Press, New York. Porter, M. E (2008): Regional Competitiveness in a Global Economy. The Summit for American Prosperity, The Brookings Institution, Washington, 11 June Salamin G. – Kígyóssy G. – Borbély M. – Tafferner B. – Szabó B. – Tipold, F. – Péti M. (2014): Az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció és a 2005-ös országos területfejlesztési koncepció érvényesítésének tapasztalatai. Falu Város Régió 2. Salamin, G. (2013): Tervezési felkészülés a 2014–2020-as kohéziós politikai ciklusra, 51. Közgazdász vándorgyűlés előadása. http://www.mkt.hu/vandorgyules/2013/Salamin_Geza.pdf Salamin, G. – Radvánszki, Á. – Sütő, A. (2011): Territorial Perspectives – Towards priorities of the Territorial Agenda In: The Territorial State and Perspectives of the European Union 2011. update – Hungarian Presidency 2011. 1/2014. (I. 3.) OGY-határozat a Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról. http://www.complex.hu/kzldat/o14h0001.htm/o14h0001.htm ENSZ, Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya (DESA): (2014): World Urbanization Prospects, the 2014 Revision, Final Report http://esa.un.org/unpd/wup/FinalReport/WUP2014-Report.pdf Vas Zs. – Lengyel I. – Szakálné Kanó I. (2015): Regionális klaszterek és agglomerációs előnyök: feldolgozóipar a magyar városrégiókban. Tér és Társadalom, 3. pp. 49–72. Zaucha J. – Salamin G. (2011): The revised Territorial Agenda of the European Union, ECOREGION PERSPECTIVES 2. pp. 16–18.

— 380 —

Magyarország helyzete a növekedési potenciáltmeghatározótényezőkben –demográfiaésmunkaerőpiac72 Kreiszné Hudák Emese – Bak Dóra – Ónozó Lívia

A válság előtti években a magyar gazdaság legkomolyabb strukturális problémája az alacsony munkapiaci aktivitás és foglalkoztatás volt, ami korlátozta a gazdaság növekedési potenciálját. A válság után meghozott reformok következtében számottevően emelkedett az aktivitási ráta, azonban nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony. Előretekintve a gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú a demográfiai folyamatok és a magyar munkaerő-állomány képzettségi szintjének alakulása. A humán tőke két csatornán keresztül is hat a gazdasági növekedésre: egyrészt a rendelkezésre álló munkaerő-állomány létszámán, másrészt a munkavállalók képzettségi szintjén keresztül. A népesség-előrejelzések alapján a következő évtizedekben a társadalom elöregedése miatt a munkaképes korúak létszámának csökkenése várható. A munkaerő-állomány minőségi jellemzőinek szerepe felértékelődhet, mivel a képzettebb munkaerő a termelékenység növekedésén keresztül hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Emellett a jelenleg alacsonyabb aktivitási rátájú csoportok munkapiaci részvételének további növelése is mérsékelheti a demográfiai folyamatokból eredő hosszú távú növekedési hatásokat. A tanulmány célja egyrészt a növekedési potenciált befolyásoló demográfiai folyamatok és képzettségi szint bemutatása, másrészt az alacsony munkapiaci aktivitást mutató csoportok azonosítása. A népesség-előrevetítések alapján a következő évtizedekben a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan hazánkban is folytatódhat az elöregedés. Munkapiaci 72

A fejezet állításai és számításai alapjául a Magyar Nemzeti Bank 2015. évi Növekedési Jelentésének eredményei szolgáltak.

— 381 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

szempontból a legjelentősebb demográfiai változás a munkaképes korú népesség létszámának jelentős mértékű csökkenése lehet. A demográfiai változások a 2020-as és a 2040-es években okozhatják a legjelentősebb munkapiaci hatást, mivel a megelőző évtized átlagához képest leginkább ebben az időszakban eshet vissza a legnagyobb mértékben a munkaképes korúak létszáma. Több évtizedes távlatban a munkaképes korú népesség csökkenése egyre nagyobb kihívást jelenthet a gazdasági növekedés szempontjából. A munkaerő-kínálat minőségi jellemzői legegyszerűbben a foglalkoztatottak képzettségi szintjével ragadhatók meg. A képzettebb munkavállalók általában véve kedvezőbb munkapiaci lehetőségekkel rendelkeznek, magasabb aktivitási és foglalkoztatási ráta, nagyobb átlagkereset és magasabb várható élettartam jellemzi őket. Magyarországon az ezredforduló óta jelentősen emelkedett a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. A ráta lényegében megegyezik a visegrádi országok átlagos értékével, de elmarad az uniós átlagtól és a fejlettebb országokban megfigyelhető aránytól. A képzettségi szint tekintetében ugyanakkor régiónként jelentősebb eltérések figyelhetők meg hazánkban. A műszaki területen felsőfokú végzettséget szerzők aránya hazánkban mérsékeltebb, mint a többi visegrádi országban. A következő évtizedekben a technológiai fejlődés hatására tovább növekedhet a felsőfokú végzettségűek között a műszaki és természettudományi diplomával rendelkezők iránti munkakereslet. A diplomások aránya mellett a szakmai képzettséggel rendelkező középfokú végzettségűek aránya is alacsonyabb más európai uniós országokhoz képest. A nemzetközi felmérések eredményei alapján az elmúlt időszakban a magyar diákok átlagos teszteredményei elmaradtak az OECD-országokra vonatkozó átlagos értéktől, ami arra utal, hogy az alap- és a középfokú oktatás minőségének további javítása szükséges. A középfokú oktatás minőségét erős szegmentáltság jellemzi hazánkban. Végül az oktatás során megszerzett tudás mellett a népesség egészségi állapota is része a humántőke-állománynak. Az elmúlt évtizedekben fokozatosan emelkedett hazánkban a várható élettartam, de összességében elmarad a gazdasági fejlettségünk által indokolt értéktől. A következő időszakban a növekedési potenciál erősítéséhez a magyar népesség egészségi állapotának javítása is hozzájárulhat, a várható élettartam emelkedésével a munkaerőpiacon töltött évek száma is emelkedhet. — 382 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

Az elmúlt években hazánkban emelkedett a legnagyobb mértékben az aktivitási ráta a visegrádi országok között, azonban nemzetközi összehasonlításban hosszú ideje alacsonynak tekinthető. A hazai munkakínálat erősödése általánosan megfigyelhető volt. Az alacsonyabb aktivitási ráta változatlanul néhány, egymást részben átfedő társadalmi csoporthoz – az alacsonyan képzettekhez, fiatalokhoz, 50 év felettiekhez és a szülőképes korú nőkhöz – köthető. Az aktivitási rátában megfigyelt lemaradásunkat a demográfiai összetétel mellett a képzettségi szintben meglévő különbségek is magyarázzák. Míg a demográfiai tényezők csak hosszú távon befolyásolhatóak, addig ezen alacsonyabb munkapiaci részvételű csoportok aktivitása különféle foglalkoztatáspolitikai eszközökkel rövidebb távon is ösztönözhető. A nemzetgazdasági foglalkoztatás szintje 2010 első negyedéve óta fokozatosan emelkedik hazánkban. A foglalkoztatottak létszáma 2013 első felétől meghaladja a válság előtti szintet. A munkakereslet ugyanakkor továbbra is elmarad a válság előttitől az egy munkavállaló által ledolgozott munkaórák számát tekintve.

8.1.AdemográfiaifolyamatokalakulásaMagyarországon A demográfiai folyamatok a rendelkezésre álló munkaerő-állomány létszámán keresztül hatással vannak a gazdaság növekedési potenciáljára. Hazánkban az 1980-as évek óta a népesség létszámának csökkenése és a társadalom fokozatos elöregedése figyelhető meg, amit a születésszám csökkenése és a várható élettartam növekedése okoz. A népesség elöregedése lényegében az egész világot, a fejlett és a kevésbé fejlett országokat is jellemző tendencia. A következő évtizedekben az európai trendekhez hasonlóan Magyarországon is folytatódhat a társadalom elöregedése, de annak mértéke meghaladhatja az uniós átlagot. A népesség szerkezetében bekövetkező változások hatására hazánkban mérséklődhet a népességen belül a munkaképes korúak aránya, változatlan aktivitási ráta mellett csökkenhet a munkaerő-állomány létszáma, és visszaeshet a munkakínálat. A fejezet nemzetközi kitekintéssel bemutatja a hazánkban várható demográfiai folyamatokat és azok munkaerőpiaci hatásait. — 383 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8.1.1.Demográfiaihelyzetképésavárhatónépesedésitendenciák bemutatása 8.1.1.1. Nemzetközi kitekintés

A népesség elöregedése lényegében az egész világot jellemző tendencia, de mértéke és sebessége régiónként eltérő lehet. 2050-ig mintegy megkétszereződhet a népességen belül az idősek (65 éven felüliek) részaránya (8-1. táblázat) a világ országaiban. A Világbank előrejelzése szerint a magas jövedelmű országokban lehet a legnagyobb a népességen belül az idősek aránya: ezekben az országokban 2050ben minden negyedik ember 65 évnél idősebb lesz. Az elöregedés sebessége, amely az idősek részarányának változásával azonosítható (UN, 2013a), a közepes jövedelmű országokban lehet a legnagyobb. Ezekben az országokban a 2015. évi 7 százalékról 15 százalék fölé emelkedhet a 65 éven felüliek aránya 2050-ig. Az idősebb generációk népességen belüli aránya főként a korábbi évtizedekben jellemző magasabb születésszám miatt növekedhet nagyobb mértékben a kevésbé fejlett, mint a fejlett országokban. Magyarországon az elöregedés mértéke várhatóan meghaladhatja az uniós országokra becsült átlagos értéket. A társadalom elöregedése az idősebb és a fiatalabb generációk egymáshoz viszonyított arányának emelkedését és ezáltal – minden más változatlansága mellett – a gazdaságilag aktív korú népesség terheinek növekedését eredményezheti. Az időskori függőségi mutató a 65 évnél idősebbek arányának növekedését követve a közepes jövedelmű országokban emelkedhet a legnagyobb mértékben, de a mutató így is jelentősen elmaradhat 2050ben a magas jövedelmű országokra vonatkozó értéktől (8-1. táblázat). Az időskori függőségi ráta a világ régiói közül az Európai Unióban lehet a legnagyobb 2050-ben, a 2015. évi 29 százalékról 51 százalékra emelkedhet. Ez azt jelenti, hogy míg jelenleg 100 munkaképes korú egyénre 29 időskorú jut, addig 2050-re már közel kétszer annyi, 51 időskorú juthat majd. Az időskori függőségi ráta több nyugat-európai országban megközelítheti a 60 százalékot 2050-re (Világbank 2015).

— 384 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8-1. táblázat: Az elöregedés várható mértéke a világ egyes országcsoportjaiban Ország/Országcsoport1

65 éven felüliek népességen belüli aránya 2015

2050

Változás

Időskori függőségi ráta5 2015

2050

Változás

Világ országai

8,2

15,5

+88%

12,5

24,5

+96%

Magasjövedelműországok

16,3

25,3

+56%

24,5

43,2

+76%

Közepesjövedelműországok

6,7

15,2

+128%

10,0

23,7

+137%

Alacsonyjövedelműországok

3,4

5,6

+63%

6,3

8,9

+42%

Európai Unió

18,9

28,9

+53%

28,8

51,4

+78%

Európai Unió3

18,9

28,1

+49%

28,8

49,4

+72%

V4-országok átlaga

16,3

29,0

+81%

23,7

50,9

+119%

Csehország

18,1

30,2

+67%

27,0

54,6

+102%

Lengyelország

15,5

31,4

+102%

22,3

55,8

+150%

Szlovákia

13,8

28,6

+106%

19,5

49,5

+154%

Magyarország2

17,6

26,0

+47%

26,1

43,8

+68%

Magyarország

17,9

27,5

+54%

26,4

47,3

+79%

Magyarország4

18,0

31,2

+74%

26,6

56,0

+110%

Megjegyzés: 1. Az országcsoportok a Világbank adatbázisának besorolását követik, amely a 2014. évi egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem alapján kategorizálja az egyes országokat. 2. Világbank (2015) alapján. 3. Eurostat (2013) alapján. 4. KSH NKI (2015) alapján. 5. Az időskori függőségi ráta azt mutatja meg, hogy a 65 éves és idősebb népesség létszáma hogyan viszonyul a munkaképes korúak (15–64 évesek) létszámához. Forrás: Eurostat (2013), KSH NKI (2015), Világbank (2015)

Az elöregedést és az időskori függőségi ráta emelkedését nagyobb részben a termékenységi ráta korábbi évtizedekhez képesti jelentős mérséklődése okozza, és csak kisebb részben a várható élettartam növekedése (Bussolo és szerzőtársai 2015). A termékenységi ráta csökkenése ugyanis azt eredményezi, hogy a népességen belül csökken a fiatalabb generációk aránya, így mérséklődik a népesség létszámának növekedési üteme is. A magyar népesség esetében – a rendelkezésre álló előrevetítések alapján – a jelenlegi 26 százalékról 44–56 százalék közé emel-

— 385 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

kedhet az időskori függőségi ráta 2050-ig. Magyarországon a Világbank (2015) előrejelzése alapján mintegy 8 százalékponttal, az Eurostat (2013) előrevetítése alapján 2 százalékponttal kisebb értéket vehet fel az időskori függőségi ráta 2050-ben az Európai Unió átlagához képest. A KSH NKI (2015) legfrissebb népesség-előreszámításának alapváltozata – eltérő feltételezések mentén – azzal számol, hogy az időskori függőségi ráta 2050-ig elérheti az 56 százalékot hazánkban, ami meghaladhatja az uniós országokra becsült 49–51 százalékos értéket. A visegrádi országokban jelenleg a 65 évnél idősebbek aránya és az időskori függőségi ráta is alacsonyabb az uniós átlagnál, azonban a következő évtizedekben ezekben az országokban is felgyorsulhat az elöregedés, 2050-re mindkét mutató megegyezhet az uniós átlaggal. A visegrádi országok közül hazánkban lehet a legmérsékeltebb a demográfiai változások mértéke a Világbank előrejelzése alapján. A KSH NKI (2015) népesség-előreszámítása alapján az elöregedés mértéke nagyobb lehet hazánkban, de összességében megegyezhet a Lengyelországra becsült mértékkel. 8-1. keretes írás: Függőségi mutatók

A korstruktúra változásának hatásait leggyakrabban a demográfiai függőségi mutatók segítségével vizsgálják. Az időskori függőségi ráta azt mutatja meg, hogy a 65 éves és idősebb népesség létszáma hogyan viszonyul a munkaképes korúak (15–64 évesek) létszámához (EC 2012). A mutató emelkedése azt jelzi, hogy a munkaképes korúak számára növekvő terhet jelent az időskorúak eltartása. A teljes függőségi ráta azt mutatja meg, hogy az időskorúak és gyermekkorúak létszáma hogyan viszonyul a munkaképes korúak létszámához. Az elöregedés növekedési és társadalmi hatásainak vizsgálatához a demográfiai függőségi mutatók módosított tartalmú változatai is megtalálhatóak a szakirodalomban, amelyek figyelembe veszik a különböző életkorú csoportok munkaerőpiaci részvételét is.

— 386 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

• A teljes gazdasági eltartási arány (total economic dependency ratio) az inaktívak létszámát a 15 és 64 év közötti foglalkoztatottakhoz viszonyítja, így megmutatja, hogy egy foglalkoztatott hány egyént tart el. A teljes függőségi rátától abban különbözik, hogy az eltartottak létszámát a munkaképes korúak helyett a ténylegesen foglalkoztatottakhoz viszonyítja, így az egy főre jutó gazdasági teljesítmény szempontjából relevánsabb mutatószám (EC 2012). A mutató értéke a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére mérsékelhető, amennyiben a foglalkoztatottak létszáma az eltartottak számánál nagyobb ütemben növekszik. • A tényleges gazdasági időskori eltartási arány (effective economic old-age dependency ratio) a 65 év feletti inaktívak és a 15–64 éves foglalkoztatottak létszámának hányadosa (EC 2014). Az eltartási arányt mérsékelheti a foglalkoztatottak létszámának és az időskorban tovább dolgozók létszámának növekedése is. • Az úgynevezett valódi időskori függőségi ráta (real elderly dependency ratio) a 15 évet meg nem haladó hátralévő várható élettartammal rendelkező időskorúak létszámát a foglalkoztatottak létszámához viszonyítja (Spijker és MacInnes 2013). A mutató – a fenti indikátorhoz hasonlóan – figyelembe veszi, hogy nem minden munkaképes korú foglalkoztatott (például továbbtanulás vagy munkanélküliség miatt), és hogy a várható élettartam növekedésével egyre több időskorú fog tovább dolgozni. • Az úgynevezett kognitív képességekkel korrigált függőségi mutató (cognition-adjusted dependency ratio) azt mutatja meg, hogy hogyan viszonyul a 15 és 49 évesek, valamint a jó kognitív képességekkel rendelkező 50 év feletti egyének létszáma azon 50 év felettiek létszámához, akiknek a kognitív képességei nem érik el az átlagos értéket. Skirbekk és szerzőtársai (2012) szerint a mutató alapján képzett rangsor eltérő képet mutat az öregedés hatásaira vonatkozóan, Észak-Európa és az Egyesült Államok jobb eredményt érnek el a kognitív képességekkel korrigált függőségi ráták alapján, mint Kína és India, ami elsősorban az iskolázottság szintjével állhat kapcsolatban.

— 387 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8.1.1.2. Demográfiai helyzetkép Magyarországon

Hazánkban az 1980-as évek óta a népesség létszámának csökkenése és a társadalom fokozatos elöregedése figyelhető meg, amiben jelentős szerepet játszik a korábbi évtizedekben megfigyeltnél alacsonyabb születésszám. 1981-ben Magyarország népességének létszáma 10,7 millió főt tett ki, ami 1990-re 10,4 millió főre csökkent, 1990 és 2010 között pedig további 360 ezer fővel mérséklődött (8-1. ábra). 8-1. ábra: A magyar népesség korcsoportok szerinti létszáma Magyarországon (1960–2060) 12

Millió fő

2060

2055

2050

2045

2040

2035

2030

2025

2020

2015

0 2010

0 2005

2000

1995

1990

1985

1980

1975

1970

1965

1960

65 évnél idősebbek létszáma 15-64 évesek létszáma 0-14 évesek létszáma 65 évnél idősebbek népességen belüli aránya (jobb skála) Megjegyzés: Az 1960 és 2010 közötti tényadatok az Eurostat adatbázisából származnak, a 2011 és 2060 közötti értékek a KSH NKI 2015. évi népesség-előreszámításának alapváltozatát mutatják be. Forrás: Eurostat, KSH NKI (2015)

A várható élettartam fokozatos emelkedésének hatására ugyan mérséklődött a halálozások éves száma, de a születésszám ennél is nagyobb mértékben esett vissza az elmúlt két évtizedben. A születések száma az 1991. évi 127 ezer főről egy évtized alatt mintegy 30 ezer fő— 388 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

vel mérséklődött éves szinten, ezt követően az ezredforduló és a gazdasági válság között 95 és 100 ezer fő között stagnált, majd a válságot követően, 2008 és 2010 között, két év alatt 90 ezer főre csökkent. A születések száma nem képes ellentételezni a halálozások miatti létszámcsökkenést, így az elmúlt években a természetes népességfogyás hatására átlagosan évi 38 ezer fővel csökkent a magyar népesség létszáma (8-2. ábra). Ennek hatását részben ellensúlyozta a nettó migráció pozitív egyenlege az Eurostat adatai alapján, de ezt figyelembe véve is jelentős a népességfogyás éves mértéke hazánkban. 8-2. ábra: A magyar népesség létszámváltozásának dekompozíciója (1990–2014) 150 000

150 000

100 000

50 000

0 -50 000

-100 000

-150 000

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

-50 000

Nettó migráció és statisztikai korrekciók Születések száma Halálozások száma Népesség létszámának változása Természetes népességfogyás Forrás: Eurostat

Magyarországon a teljes termékenységi arányszám európai összevetésben is alacsony. A teljes termékenységi arányszám73 1990-ben még 1,87 volt hazánkban, az ezredfordulóra 1,32-re csökkent. Azóta 73

A teljes termékenysége arányszám „azon élve született gyermekek átlagos száma, akiket egy nő élete során világra hozhatna, ha a termékeny évei az adott év korspecifikus termékenységi arányszámainak megfelelően telnének” (KSH 2014).

— 389 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a ráta 1,23 és 1,35 között ingadozott hazánkban. A termékenységi ráta az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott, és az előzetes adatok alapján 2014-ben elérhette a 1,41-et. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a szülőképes korú nők létszáma fokozatosan csökken (Kapitány és Spéder 2015). Az emelkedő tendencia ellenére a teljes termékenységi arányszám érdemben elmarad a hosszú távú reprodukcióhoz szükséges, változatlan népességlétszámot biztosító 2,1-es értéktől, és európai összevetésben az egyik legalacsonyabb értéket jelenti (8-3. ábra). A 2013. évi adat alapján a 28 tagállam között Magyarország mindössze a 22. helyen állt. Az Európai Unión belül a termékenységi ráta nagy szóródást mutat: Írországban és Franciaországban 2 körül, míg a visegrádi és a dél-európai országokban 1,3–1,4 körül alakult az elmúlt években. Összességében a világ régiói közül az európai termékenységi ráta a legalacsonyabb (UN 2013b). 8-3. ábra: A teljes termékenységi arányszám alakulása azEurópaiUnióországaiban(2000–2013) 2,0

1,9

1,8

1,7

1,6

1,5

1,4

1,3

1,2

1,2 Írország Franciaország Svédország Finnország Nagy-Britannia Dánia Belgium Hollandia Luxemburg EU28 Észtország Horvátország Ciprus Málta Románia Bulgária Ausztria Litvánia Lettország Szlovénia Portugália Olaszország Németország Görögország Csehország Spanyolország Lengyelország Magyarország Szlovákia

2,0

Átlag (2000-2013) Forrás: Eurostat

— 390 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

A várható élettartam az ezredforduló óta kismértékben emelkedett Magyarországon, de szintje és a növekedés mértéke európai összevetésben továbbra is alacsony. A 60 éves korban várható élettartam 2013-ban átlagosan mintegy 24 év volt az Európai Unió országaiban, a Magyarországra jellemző érték (20 év) az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Az ezredforduló óta egyenlő mértékben növekedett a nők és a férfiak 60 éves korban hátralévő életéveinek száma hazánkban, így a várható élettartamban a nemek között megfigyelt különbség nem mérséklődött. A várható élettartam nagy eltérést mutat a különböző iskolai végzettséggel rendelkezők csoportjaiban. Az alapfokú végzettséggel rendelkező férfiak 30 éves korban hátralévő életéveinek várható száma 2012-ben 36 év volt Magyarországon, aminél átlagosan 9 évvel magasabb a középfokú végzettséggel rendelkezők és 12 évvel 8-4.ábra:Azalap-ésafelsőfokúiskolaivégzettséggelrendelkezők30éves korbanvárhatóélettartamaközöttikülönbség(2012) Férfiak

Év

Nők

Év

Csehország Észtország Bulgária Magyarország Lengyelország Szlovénia Románia Szlovákia Horvátország Finnország Dánia Norvégia Portugália Svédország Olaszország 20

Forrás: Eurostat

— 391 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

magasabb a diplomások várható élettartama hazánkban. A nők esetében az alapfokú végzettséggel rendelkezők várható élettartama számottevően, 11 évvel meghaladja a férfiakra vonatkozó értéket, de az iskolai végzettség szerinti eltérések feleakkorák a nők, mint a férfiak esetében (8-4. ábra). A várható élettartamban iskolázottság alapján jelentkező eltérések elsősorban a közép-kelet-európai országokban jelentősebbek, a fejlettebb nyugat-európai tagállamokban csak kismértékű különbség figyelhető meg. A korstruktúra változását a társadalom elöregedése jellemzi. A korábbi évtizedekben megfigyeltnél alacsonyabb születésszám az idősebb generációkhoz képest kisebb létszámú fiatal évjáratokat eredményez, és a szülőképes korú nők jövőbeli létszámát is mérsékli. A várható élettartam növekedése miatt tovább élnek az idősebb generációk tagjai. A társadalom elöregedése több mutató segítségével is megragadható. Ilyen például a 60 évnél vagy a 65 évnél idősebbek74 népességen belüli részarányának növekedése, az időskori függőségi ráta emelkedése és a népesség medián életkorának75 emelkedése. A korstruktúra változásának értékeléséhez az időskori függőségi ráta mellett gyakran vizsgálják a teljes függőségi rátát (az időskorúak és gyermekkorúak munkaképes korúakhoz viszonyított arányát) és a fiatalkori függőségi rátát (0–14 évesek munkaképes korúakhoz viszonyított arányát) is. Hazánkban a népességen belül a fiatalkorúak (0–14 évesek) és a munkaerőpiac szempontjából releváns, 15–64 évesek létszáma is csökkenést mutat, miközben a 65 évnél idősebbek csoportja egyre nagyobb részarányt tesz ki (8-1. ábra). A 65 évnél idősebbek népességen belüli aránya az 1980-ban megfigyelt 13,5 százalékról 17,5 százalékra emelkedett 2014-ig, utóbbi érték kismértékben elmarad az uniós országokra vonatkozó 18,5 százalékos rátától. Ehhez hasonlóan az időskori fügTekintve, hogy a legtöbb európai országban, így hazánkban is egyre inkább 65 év felé közelít az öregségi nyugdíjkorhatár, elemzésünkben a 65 év felettiek csoportját vizsgáljuk. 75 A medián életkor az a kor, amely a népességet két egyenlő létszámú csoportra osztja. 74

— 392 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

gőségi mutató is kedvezőbb képet mutat az uniós átlaggal összevetve: a ráta 1980 óta 20,9 százalékról 25,8 százalékra emelkedett 2014-ig, az EU-tagállamokban átlagosan 28,1 százalékot tett ki 2014-ben. A magyar népesség medián életkora az 1980-ban megfigyelt 34 évről 41 évre emelkedett 2014-re, ami kismértékben elmarad az uniós tagállamokra jellemző, 42 évet kitevő medián életkortól (Eurostat 2015). 8.1.1.3. A demográfiai folyamatok várható alakulása

A népesség létszámának és korösszetételének jövőbeli alakulását a termékenységi ráta és a várható élettartam alakulása, valamint a nettó migráció egyenlege határozza meg. A magyar népességre vonatkozóan több előrevetítés is rendelkezésre áll, amelyek eltérő feltételezések mentén különbözőképpen becslik meg a várható folyamatokat. A magyar népesség jövőbeni alakulását bemutató előrevetítések alapján a következő évtizedekben folytatódhat a népesség létszámcsökkenése, és felgyorsulhat az elöregedés. Az egyes előrevetítések alapján a népesség létszáma 2060-ban a 6,7 és 9,2 millió fő közötti sávban alakulhat (8-2. táblázat). A KSH NKI (2015) és az ENSZ kivetítésének (UN 2015) alapváltozata is 7,9 milliós népességlétszámot mutat 2060-ra, ami 2 millió fős létszámcsökkenésnek felel meg 2010 és 2060 között. Az Eurostat 2013-ban készített népesség-előrejelzésének alapváltozata ezeknél magasabb, 9,2 milliós népességlétszámot vetít előre, elsősorban a migrációra vonatkozó eltérő feltételezések miatt. Az alábbiakban bemutatjuk a KSH NKI (2015) alapváltozatának és az Eurostat (2013) alapváltozatának feltevéseit.

— 393 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-2. táblázat: A magyar népesség várható létszáma 2060-ig az egyes népesség-előrevetítésekalapján(milliófő) Forrás KSH NKI (2015)

Eurostat (2013)

ENSZ(2015)

Világbank (2015)

Változat

2020

2040

2060

2060–2010

Alapváltozat

9,5

8,6

7,9

–2,1

Alacsony változat

9,5

8,1

6,7

–3,3

Magas változat

9,6

8,9

8,7

–1,3

Alapváltozat

9,8

9,5

9,2

–0,8

Migráció nélküli változat

9,7

8,8

7,9

–2,1

Magasabb várható élettartamot feltételezőváltozat

9,8

9,6

9,4

–0,6

Alapváltozat

9,7

8,8

7,9

–2,1

Alacsony változat

9,6

8,2

6,7

–3,3

Magas változat

9,8

9,4

9,2

–0,8

Alapváltozat

9,7

9,1

–

Megjegyzés: A KSH NKI (2015) esetében az alapváltozat a készítés időpontjában reálisan elképzelhető jövőnek felel meg, míg az alacsony és a magas változat a jövőbeli népességlétszám alsó és felső határát jelöli ki (Földházi 2015). Az Eurostat (2013) és az ENSZ (UN 2015) a fentieken kívül további alternatív pályákat is bemutat. A Világbank (2015) kivetítési horizontja 2050-ig tart. Forrás: Eurostat (2013), KSH NKI (2015), UN (2015), Világbank (2015)

A népesség-előrejelzések a termékenységi ráta emelkedését feltételezik (8-3. táblázat). A KSH NKI (2015) hipotézise alapján a termékenységi ráta eléri a jelenlegi 1,6 körüli uniós átlagot, és ezen a szinten stabilizálódik 2060-ig. Az Eurostat (2013) kivetítése a termékenységi ráta fokozatos felzárkózásával számol, ami 2060-ra 1,74 lehet. A következő időszakban a gyermekvállalási hajlandóságot növelhetik az elmúlt években meghozott kormányzati intézkedések. A termékenységi arányszám jövőbeli alakulását a gyermekvállalási hajlandóság mellett érdemben befolyásolja a szülőképes korú nők létszáma is. Mivel a következő évtizedekben ezen csoportnál jelentősebb létszámcsökkenésre számíthatunk, így az emelkedő termékenységi ráta ellenére — 394 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

fokozatosan csökkenő születésszám várható, ami a népességszám jelentős mérséklődését eredményezi 2060-ig. A 2013. évi mintegy 90 ezres születésszám 2060-ra – emelkedő termékenység mellett – 85 ezer fő környékére mérséklődhet az Eurostat (2013) alappályája alapján, és 63 ezer főig csökkenhet a KSH NKI (2015) alapváltozata szerint. Öszszességében a termékenységi ráta egyrészt meghatározza a jelenlegi népességlétszámot, másrészt korlátot jelent a jövőbeli népességszámra vonatkozóan a szülőképes korú nők létszámán keresztül. 8-3.táblázat:Amagyarnépesség-előreszámításhipotézisei Forrás KSHNKI(2015)

Mutatószám

2030

2060

Termékenységi ráta

1,34

1,60

Születéskorvárhatóélettartam(év), férfiak

72,0

76,7

84,8

Születéskorvárhatóélettartam(év),nők

78,7

82,4

88,7

Nettó migráció egyenlege Eurostat(2013)

2013. évi adat

-7 340

-5 960

7 500

Termékenységi ráta

1,38

1,61

1,74

Születéskorvárhatóélettartam(év), férfiak

71,9

75,9

82,0

Születéskorvárhatóélettartam(év),nők

78,8

85,4

87,0

Nettó migráció egyenlege

8 100

20 900

14 000

Megjegyzés: 1 2012. évre vonatkozó becslés. Forrás: Eurostat (2013), KSH NKI (2015)

Az egyes előrevetítések emellett a várható élettartam fokozatos emelkedését feltételezik, érdemi eltérés van ugyanakkor a migrációs hipotézisek esetében. A KSH NKI (2015) előretekintve figyelembe veszi, hogy – egyes becslési eredmények alapján – a nemzetközi vándorlás egyenlege az elmúlt években már negatívvá vált hazánkban: a kivándorlók tényleges létszáma átlagosan évi 7 ezer fővel meghaladta a bevándorlók létszámát 2010 és 2012 között (Bleha és szerzőtársai 2014). Ugyanakkor a külföldön munkát vállalók jellemzően továbbra is erősen kötődnek a magyar gazdasághoz: a fizetési mérlegben például a külföldön munkát vállaló magyar rezidensek munkajövedelemei — 395 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

tartósan magas szinten stabilizálódtak az elmúlt években, ami a GDP mintegy 3 százalékának felel meg. A KSH NKI (2015) alapváltozata azt feltételezi, hogy a bevándorlók létszáma lassan emelkedni kezd a bővülő magyar gazdaság növekvő munkaerőigénye miatt, amivel párhuzamosan az elvándorlás mértéke csökkenni fog, és utóbbi a 2030-as évektől alacsony szinten állandósulhat. A nettó migráció egyenlege így a 2030-as évektől pozitívvá válhat, és a 2040-es évek végétől évi 7500 fős szinten állandósulhat (Földházi 2015). Ehhez képest az Eurostat (2013) kivetítése azt feltételezi, hogy a nettó migráció egyenlege 2015 és 2045 között évi 20–24 ezer fő között alakulhat, majd 2045 után évi 15 ezer fő közelébe csökkenhet. A fenti feltételezések eredőjeként a következő évtizedekben felgyorsulhat az elöregedés a népesség-előrejelzések alapján, és annak mértéke meghaladhatja az uniós átlagot Magyarországon. A 65 évnél idősebbek népességen belüli aránya a 2015. évi 18 százalékról 30 százalék közelébe emelkedhet hazánkban 2060-ig az Eurostat (2013) népesség-előrejelzése alapján, és 33 százalékos értéket vehet fel a KSH NKI (2015) előrevetítésének alapváltozata szerint. Az Európai Unió országaiban a 65 évnél idősebbek aránya a 2015. évi mintegy 19 százalékról 28,4 százalékra emelkedhet 2060-ig, így az idősebb generációk részarány-növekedése kisebb mértékű lehet az EU-ban, mint hazánkban (8-5. ábra). Az időskori függőségi ráta a jelenlegi szinthez képest megduplázódhat 2060-ig Magyarországon, így a gazdaságilag aktív korúakra háruló eltartási terhek tovább emelkednek a következő évtizedekben az elöregedés hatására. A mutató a 2015. évi 26 százalékról az Eurostat (2013) alapján 52 százalékra, a KSH NKI (2015) szerint 61 százalékra emelkedhet 2060-ig hazánkban, így az európai átlagos érték (50,2 százalék) fölé kerülhet a mutató. Míg 2015-ben 100 munkaképes korú egyénre 26 időskorú jut Magyarországon, addig 2060-ban 100 munkaképes korúnak kétszer annyi, 52–61 időskorú ellátását kell majd biztosítania. A teljes függőségi mutató ennél kisebb mértékben növekedhet, mivel a gyermekek létszámcsökkenése részben ellensúlyozhatja az — 396 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

idősek részarányának emelkedését. A teljes függőségi mutató 2060-ra 85 százalékig emelkedhet: ez azt jelenti, hogy a munkaképes kornál fiatalabb és idősebb generációk létszáma meg fogja közelíteni a munkaképes korúak állományát, annak 85 százalékát is elérheti. A fiatalkori függőségi mutató csak kismértékben, 21 százalékról 24 százalékra növekedhet 2015 és 2060 között. A gyermekek részarány-csökkenése ellenére azért növekedhet a fiatalkori függőségi ráta, mert a munkaképes korúak létszáma a gyermekkorúaknál nagyobb mértékben csökkenhet a KSH NKI (2015) népesség-előreszámítása szerint. 8-5.ábra:A65évnélidősebbeknépességenbelüliarányaazEurópaiUnió országaiban 2015-ben és 2060-ban 40

40 35

Írország Luxemburg Belgium Svédország Dánia Franciaország Nagy-Britannia Litvánia Finnország Ciprus Hollandia Csehország Lettország EU28 Málta Ausztria Románia Magyarország* Horvátország Szlovénia Észtország Olaszország Spanyolország Bulgária Németország Lengyelország Magyarország** Görögország Portugália Szlovákia

2015 Megjegyzés: *Eurostat, **KSH NKI (2015) Forrás: Eurostat (2013)

— 397 —

2060

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8.1.2.Ademográfiaiváltozásokmunkaerőpiacihatásai

Munkaerőpiaci szempontból a legjelentősebb demográfiai változás előretekintve a munkaképes korú népesség létszámának várható csökkenése. Mindez azért fontos, mert a termelésbe bevonható munkaerő nagymértékben csökkenhet Magyarországon. A munkaképes korúak állománya, azaz a 15–64 évesek létszáma a 2015. évi 6,6 millió főről 4,3 millió főre mérséklődhet 2060-ig hazánkban, ami összesen 2,3 millió fős létszámcsökkenést jelent.76 2060-ban a jelenlegi állomány létszámának egyharmadával kisebb lesz a potenciálisan elérhető munkakínálat. A munkaképes korúak népességen belüli aránya is jelentősen mérséklődhet 2060-ig: az arány a 2015. évi 68 százalékról 54 százalékra 8-6. ábra: A munkaképes korú népesség létszámának várható alakulása 2015 és2060közöttMagyarországonkülönbözőnépesség-előrevetítésekalapján 7,0

Millió fő

7,0

4,0

Eurostat

Világbank

ENSZ

2060

4,5

2055

4,5

2050

5,0

2045

5,0

2040

5,5

2035

5,5

2030

6,0

2025

6,0

2020

6,5

2015

6,5

KSH NKI

Megjegyzés: Az ábrán az egyes előrevetítések alapváltozatait mutatjuk be. A Világbank (2015) kivetítési horizontja 2050-ig tart. Forrás: Eurostat (2013), KSH NKI (2015), ENSZ (2015), Világbank (2015)

KSH NKI, 2015, alapváltozat

— 398 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

csökkenhet. Ennél kisebb hatás jelentkezhet az Európai Unió egészében, ahol a munkaképes korúak létszáma 2015-höz képest 11 százalékkal csökkenhet 2060-ig, szemben a hazánkban várható 35 százalékos létszámcsökkenéssel. Az EU tagállamaiban a munkaképes korúak népességen belüli aránya is kisebb mértékben eshet vissza: a 2015. évi 66 százalékról 57 százalékra mérséklődhet 2060-ig. A különböző előrevetítések alapján a munkaképes korúak létszáma a 4,2 és 5,1 millió fő közötti sávban alakulhat 2060-ban (8-6. ábra). A demográfiai folyamatok előretekintve egyre effektívebb munkaerő-kínálati kihívást jelenthetnek. A munkaképes korúak létszáma az 1970-es években még 5 százalékkal növekedett az 1960-as évek átlagos létszámához képest, és az azt követő évtizedekben lényegében stagnált egészen a 2010-es évek elejéig. A KSH NKI (2015) népesség-előrevetítésének alapváltozata alapján a 2010-es években 4,5 százalékkal mérséklődhet a munkaképes korúak létszáma a megelőző évtized átlagához képest. A demográfiai változások a 2020-as és a 2040-es években okozhatják a legjelentősebb munkapiaci hatást, ekkor ugyanis 11-11 százalékkal eshet vissza a munkaképes korúak állománya a megelőző évtizedek átlagához képest (8-4. táblázat). Ebben szerepet játszhatnak a munkaképes korúak körébe belépő új évjáratoknál számottevően nagyobb létszámú Ratkó-generációk is, akik ezekben az évtizedekben érik el a 65 éves kort. Hasonló tendenciák rajzolódnak ki az Eurostat (2013) előrejelzése alapján is, ami a munkaképes korúak körében némileg kisebb, összesen 25 százalékos létszámcsökkenéssel számol 2010 és 2060 között, szemben a KSH NKI (2015) alapváltozata alapján adódó 38 százalékos csökkenéssel. A munkaképes korúak népességen belüli aránya a munkaképes korúak létszámánál kisebb mértékben csökkenhet. Ennek oka az, hogy előretekintve a népesség létszáma is mérséklődni fog, de a munkaerő-állomány létszámánál kissé lassabb ütemben, elsősorban a 65 évnél idősebb népesség növekvő létszáma miatt. A munkaképes korúak népességen belüli aránya 1960 és 2010 között lényegében stabilan, 66 és 69 százalék között alakult. Az arány a 2030-as évekre 61 százalékra, — 399 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a 2050-es évekre pedig 55 százalékra csökkenhet, tehát a 2050-es évek végére lényegében a népesség felére mérséklődhet a munkaképes korúak létszáma (8-5. táblázat).

Eurostat (2013)

KSH NKI (2015)

8-4. táblázat: A munkaképes korúak létszámának várható alakulása (2010–2059) 2010– 2019

2020– 2029

2030– 2039

2040– 2049

2050– 2059

2010– 2060

Munkaképes korúak átlagos létszáma(milliófő)

6,6

5,9

5,4

4,8

4,4

–2,6

Létszámváltozásmértéke(%)

–4,5

–11,1

–8,0

–10,8

–8,0

–37,8

Munkaképes korúak átlagos létszáma(milliófő)

6,7

6,3

6,0

5,6

5,3

–1,7

–3,5%

–6,2%

–3,7%

–7,1%

–5,4%

–25,1%

Létszámváltozásmértéke(%)

Megjegyzés: A munkaképes korúak csoportja a 15–64 évesek korcsoportjait tartalmazza. Forrás: Eurostat (2013), KSH NKI (2015)

Eurostat (2013)

KSH NKI (2015)

8-5. táblázat: A munkaképes korúak népességen belüli arányának várhatóalakulása(2010–2059) 2010– 2019

2020– 2029

2030– 2039

2040– 2049

2050– 2059

2010– 2060

–15

–1,6

–6,4

–3,0

–6,5

–4,1

–21,2

–12

–1,3

–4,9

–2,3

–5,5

–3,6

–18,2

Munkaképes korúak népességenbelüliaránya(%) Változás mértéke (százalékpont) Munkaképes korúak népességenbelüliaránya(%) Változás mértéke (százalékpont)

Megjegyzés: A munkaképes korúak csoportja a 15–64 évesek korcsoportjait tartalmazza. Forrás: Eurostat (2013), KSH NKI (2015)

— 400 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

A népesség létszámának és korösszetételének megváltozása több csatornán keresztül is hatással lehet a fő makrogazdasági változók, így a gazdasági teljesítmény alakulására is. A demográfiai változások a kínálati és a keresleti oldalon egyaránt kifejtik hatásukat: a kínálati oldalról a munkapiaci, a tőkefelhalmozási és a termelékenységi csatornákon keresztül hatnak a gazdasági teljesítményre, a keresleti oldalon a fogyasztáson és megtakarításon keresztül, valamint a költségvetési csatornán keresztül (Kreiszné Hudák és szerzőtársai 2015). A gyorsuló ütemben csökkenő munkaképes korú népesség hoszszú távon a gazdasági növekedés lassulását vetíti előre minden más tényező változatlansága (változatlan aktivitási ráta, technológiai haladás és tőkefelhalmozás) mellett. A munkaerőpiaci folyamatok növekedésre gyakorolt hatását termelési függvény alapon vizsgálva, Cobb-Douglas típusú termelési függvényt és szokásos kétharmados munkaarányt feltételezve az látható, hogy a demográfiai folyamatoknak 1980 és 1999 között pozitív növekedési hozzájárulása volt, de egy éles fordulatot követően 2000 után mintegy 0,5 százalékpontos növekedés-lassulás mutatható ki az aktív korúak számának csökkenése miatt. Az egy főre vetített növekedéslassulás ennél még nagyobb mértékű lehet (0,6–0,7 százalékpont), mivel az inaktívak aránya fokozatosan növekszik. A Ratkó-unokák inaktív korúvá válásakor, a 2040-es években a növekedési lassulás az uniós átlagnál is nagyobb mértékű lehet (8-7. ábra). Az elöregedés gazdasági növekedésre gyakorolt hatása emellett több módszerrel is meghatározható. A becslési eredmények alapján az egy főre jutó növekedés a 2000-es évek átlagához viszonyítva akár 2 százalékponttal is csökkenhet a 2050-es években a demográfiai folyamatok hatására.77

A részletes számítási eredmények megtalálhatóak Kreiszné Hudák és szerzőtársai (2015) tanulmányában.

— 401 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-7. ábra: A munkaképes korú népesség létszámváltozásának növekedési hatása2000–2009-hezképest(termelésifüggvényalapján) 3

-3

EU28 – sáv

Magyarország

20502059

-2

20402049

-2

20302039

-1

20202029

-1

20102019

20002009

19901999

19801989

19701979

19601969

EU28 – átlag

Forrás: Kreiszné Hudák és szerzőtársai (2015)

Az elöregedés munkapiaci és növekedési hatásait ugyanakkor érdemben befolyásolhatják a gazdaságpolitikai intézkedések és a gazdasági szereplők alkalmazkodása is. Amennyiben a várható élettartam növekedése az egészségben töltött életévek számának növekedését eredményezi, a munkavállalók a korábbi generációkhoz képest tovább dolgozhatnak. Az Európai Unió országainak többségében, így hazánkban is az ezredforduló óta az 55 éves korban várható életévek számának emelkedésével párhuzamosan növekedett az 55 és 64 év közötti munkavállalók aktivitási rátája. Magyarországon 2000 és 2013 között uniós összevetésben alacsony induló szintről, de jelentős mértékben, mintegy 20 százalékponttal emelkedett az idősebb korosztályok aktivitási rátája. Az öregségi nyugdíjak esetében a 2008. évi 58 évről 60 évre emelkedett az átlagos nyugdíjba vonulási életkor 2013ig (ONYF 2013). Ehhez hasonlóan a többi visegrádi országban is az effektív nyugdíjba vonulási kor fokozatos emelkedése figyelhető meg a nők és a férfiak esetében is (8-8. ábra). A hosszabb aktív életpályák— 402 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

hoz az alkalmazkodási hatások mellett a nyugdíjrendszert és a munkaerőpiacot érintő intézkedések is hozzájárulnak. Egyes gazdaságok az elöregedés miatt fellépő esetleges munkaerőhiányra a tőke/munka-arány fokozatos növelésével is reagálhatnak: a vállalkozások olyan eszközökbe ruházhatnak be, amelyek a munkát produktívabbá teszik. 8-8. ábra: Átlagos effektív nyugdíjba vonulási kor a visegrádi országokban (2000–2012) Év

64 63

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012

Csehország

Lengyelország

Év

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012

Szlovákia

Magyarország

Megjegyzés: A bal oldali panel a férfiak, a jobb oldali panel a nők átlagos nyugdíjba vonulási korát mutatja. Az átlagos effektív nyugdíjba vonulási kor a különböző életkorokban a munkaerőpiacról való visszavonulás súlyozott átlagát mutatja ötéves időszakra vonatkozóan. Forrás: OECD (2015a)

A munkaerőpiaci részvételt figyelembe vevő gazdasági eltartási mutatók alapján a gazdaságilag aktív népességre háruló eltartási terhek meghaladhatják a demográfiai függőségi mutatók alapján várható — 403 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

mértéket. A két mutató közötti eltérésben jelentős szerepet játszik a nemzetközi összevetésben is alacsony magyar aktivitási ráta. A gazdasági eltartási mutatók figyelembe veszik egyrészt, hogy az idősebb generációk tagjai 65 éves kornál tovább dolgozhatnak, másrészt, hogy a munkaképes korúak közül kik jelennek meg a munkapiacon. A tényleges időskori gazdasági eltartási ráta 2015-ben 43 százalékot tett ki hazánkban (EC 2014), ami jelentősen meghaladja az időskori függőségi mutatót. Ez alapján 100 munkaképes korú foglalkoztatottra 43 inaktív időskorú egyén jutott 2015-ben, és ugyanez az arány 74 százalékos lehet 2060-ban. Ennél is nagyobb eltérés figyelhető meg a teljes függőségi mutató és a teljes gazdasági eltartási arány között: a teljes függőségi ráta 48 százalékos, a gazdasági eltartási arány 141 százalékot tesz ki 2015-ben, és 2060-ig 155 százalékra emelkedhet (EC 2014). Utóbbi azt jelenti, hogy jelenleg 100 foglalkoztatott 141 inaktív egyént tart el, 2060-ban 100 foglalkoztatottra 155 inaktív egyén juthat (8-9. ábra). A gazdasági eltartási ráták emelkedésének mértéke ugyanakkor érdemben kisebb lehet a demográfiai függőségi mutatók által jelzett mértéknél. Ez arra utal, hogy a jelenlegi szinthez képest csak kismértékben emelkedhetnek az aktív korúakra háruló eltartási terhek. 8-9.ábra:FüggőségimutatókMagyarországon 180 160

% Demográfiai függőségi mutatók

Módosított tartalmú függőségi mutatók

180 160

140

120

100

Időskori függőségi mutató

Teljes függőségi mutató

Tényleges Teljes gazdasági időskori gazdasági eltartási arány eltartási arány

2015 Forrás: EC (2014a)

— 404 —

2060

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8.2.Amagyarmunkaerő-állományképzettsége A demográfiai folyamatok kedvezőtlen munkapiaci és növekedési hatásait hosszú távon mérsékelheti a képzettségi szint növelése és az oktatás minőségének javítása. A következő évtizedekben a csökkenő létszámú munkaerő-állomány miatt felértékelődhet a munkaerő képzettségi szintjének szerepe, mivel a képzettebb munkaerő a termelékenység növekedésén keresztül hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya elmarad az uniós átlagtól és a fejlettebb országokban megfigyelhető aránytól. A képzettebb munkavállalók általában véve kedvezőbb munkaerőpiaci lehetőségekkel rendelkeznek, magasabb aktivitási és foglalkoztatási ráta, nagyobb átlagkereset és magasabb várható élettartam jellemzi őket a képzetlenebb csoportokhoz képest. A felsőfokú végzettségűek mellett a szakmai képzettséggel rendelkező középfokú végzettségűek körében is elmaradás mutatkozik más európai uniós országokhoz képest. Az oktatás minőségének javítása segítheti a végzettségnek megfelelő munkakörben való elhelyezkedést. A fejezet bemutatja a képzettségi szint növeléséből származó hasznokat, áttekinti a magyar munkaerő-állomány képzettségét, valamint az oktatás minőségének mutatóit és az oktatásra fordított kiadások szintjét.

8.2.1.Amunkaerőképzettségiszintjénekjelentősége

A humántőke-állomány a hosszú távú növekedési potenciál egyik meghatározó tényezője. A humán tőke78 és az egy főre jutó GDP között pozitív kapcsolat mutatható ki: egyrészt a magasabb humántőke-állománnyal rendelkező országok nagyobb gazdasági növekedést érnek 78

A humán tőkeállományra számos definíció található a szakirodalomban, így például az OECD (1998) szerint „a humán tőke azon tudás, kompetenciák és egyéb olyan gazdaságilag releváns tulajdonságok összessége, amelyekkel a munkaképes korú népesség rendelkezik” (OECD 1998, 24). Más definíciók a munkaképes korú népesség helyett a teljes populációra vonatkoznak, például a WEF (2015) alapján a humán tőke azon készségeket és képességeket foglalja magában, amelyeket produktív módon hasznosítanak.

— 405 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

el, másrészt a fejlettebb országok több erőforrást tudnak fordítani a humán tőke bővítésére. A humántőke-állomány növelését – a munkavégzés közben megszerzett tudás és tapasztalat mellett – érdemben támogatja az oktatás. Az oktatás három csatornán keresztül is hozzájárul a gazdasági növekedéshez: egyrészt megnöveli a munkaerő-állomány termelékenységét, másrészt növeli a gazdaság innovációs teljesítményét, harmadrészt az oktatás elősegíti azon tudás megszerzését, ami az új technológiák megértéséhez és alkalmazásához szükséges (Hanushek és Wössmann 2007). A munkaerő-kínálat minőségi jellemzői legegyszerűbben a foglalkoztatottak képzettségi szintjével ragadhatóak meg. Azokban az országokban, ahol az elmúlt időszakban nagyobb mértékben emelkedett a magasan képzett munkavállalók aránya, az egy főre jutó GDP növekedése is nagyobb ütemben emelkedett (8-10. ábra). A magasan képzett munkaerő termelékenyebb, és hozzájárul a technológiai innovációhoz, mivel könnyebben fejleszti és sajátítja el az új technológiákat. A képzettebb munkavállalók általában véve kedvezőbb munkaerőpiaci lehetőségekkel rendelkeznek: magasabb aktivitási és foglalkoztatási ráta, nagyobb átlagkereset és jobb egészségi állapot jellemzi őket a képzetlenebb csoportokhoz képest. A gazdasági növekedés szempontjából a képzettségi szintnél is nagyobb szerepe lehet az oktatás minőségének. Utóbbit leggyakrabban a tanulók kognitív képességeivel mérik, amelyeket a nemzetközi felméréseken elért eredmények alapján számszerűsítenek. A tanulók képességei szignifikáns pozitív hatást gyakorolnak az egy főre jutó reálgazdasági növekedésre a fejlődő és fejlett országok 1960 és 1990 közötti adatai alapján, és az oktatás minőségének figyelembe vétele mellett az iskolában töltött évek növekedésre gyakorolt hatása inszignifikánssá válik (Hanushek és Wössmann 2010). Emiatt az oktatásban való részvétel növelése mellett kulcsfontosságú az oktatás minőségének további javítása is, ami a munkaerőpiacra lépő tanulók képességeit erősíti.

— 406 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

Felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának változása 1994 és 2007 között (százalékpont)

8-10.ábra:Amunkaerő-állományonbelülfelsőfokúvégzettséggel rendelkezőkarányánakváltozásaésaGDPnövekedése1994és2007között 18 KOR

16 SGP

ESP

12 FRA

GBR

CHE 8

AUT

CRI

POL

BEL

ITA

DEU BRA

2 0

BGR

HUN

6 4

IRL

GRC

CHL

DNK PRT

CZE

LUX

CAN 0

100

120

Egy főre jutó GDP százalékos változása 1994 és 2007 között (egy főre jutó vásárlóerő-paritáson)

Forrás: Világbank

A képzettségi szint érdemben befolyásolja a munkapiaci aktivitást. A képzettség vizsgálatakor három csoportot különböztetünk meg: az alacsonyan képzetteket, akik nem rendelkeznek középfokú végzettséggel, a középfokú végzettséggel rendelkezőket és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket. A három csoport közül a diplomások aktivitási rátája a legmagasabb az uniós országokban és hazánkban egyaránt. Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aktivitási rátája 83 százalékot tett ki 2014-ben, ami uniós összevetésben az egyik legalacsonyabb értéket jelenti az azonos végzettségűekhez képest. A legjelentősebben az alacsonyan képzettek és a középfokú

— 407 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

végzettséggel rendelkezők aktivitási rátája tér el: míg a felsőfokú végzettségűek aktivitási rátája átlagosan 12 százalékponttal magasabb a középfokú végzettséggel rendelkezők rátájánál, addig a középfokú végzettségűeké 22 százalékponttal meghaladja az alacsonyan képzettek aktivitását az EU országaiban (8-11. ábra). Hazánkban az uniós átlagos értékeknél is nagyobb különbség figyelhető meg: a középfokú végzettséggel rendelkezők aktivitási rátája az alacsonyan képzettek rátájának mintegy kétszeresét teszi ki, így munkapiaci tartalékaink jelentős része az alacsonyan képzettek körében van. 8-11.ábra:A15–64évesnépességaktivitásirátája képzettségiszintekszerint(2014) 100

100 90

Litvánia Lengyelország Csehország Szlovákia Horvátország Magyarország Bulgária Írország Észtország Szlovénia Lettország Belgium Luxemburg Finnország Románia Franciaország Olaszország Ciprus Németország EU28 Ausztria Görögország Málta Svédország Dánia Nagy-Britannia Hollandia Portugália Spanyolország

Alacsony

Közép

Forrás: Eurostat

— 408 —

Felső

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők elhelyezkedési esélyei sokkal kedvezőbbek az alacsonyan képzett csoportokhoz képest. Hazánkban a 15–34 éves korosztályban – a legmagasabb iskolai végzettség megszerzését követő 5 éven belül – a felsőfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatási rátája (83 százalék) az alacsonyan képzettek rátájának (21 százalék) négyszeresét teszi ki. Ehhez hasonlóan a munkaképes korú népességen belül a legmagasabb képzettségűek foglalkoztatási rátája a legmagasabb. Az EU országaiban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők több mint 80 százaléka foglalkoztatott, szemben a középfokú végzettséggel rendelkezőkre jellemző 68 százalékos és az alacsonyan képzettekre jellemző 43 százalékos átlagos értékkel. Az iskolai végzettség egyfajta munkanélküliség elleni biztosításnak is tekinthető: a gazdasági válság idején a magasabban képzett csoportok munkanélküliségi rátája érdemben alacsonyabb szintről és sokkal kisebb mértékben emelkedett, mint az alacsonyan képzettek rátája (8-12. ábra). Magyarországon az alacsonyan képzettek munkanélküliségi rátája 18 százalékról 6 százalékponttal emelkedett 2009-ig, majd ezt követően 19 százalékra mérséklődött 2014-ig. A magasan képzettek körében 3 százalékról 3,2 százalékra növekedett a munkanélküliségi ráta 2007 és 2014 között. Az EU tagállamaiban a középfokú végzettséggel sem rendelkezők munkanélküliségi mutatója 11 százalékról átlagosan 19 százalékra emelkedett 2014-ig, a diplomásoknál pedig 4 százalékról mindössze 6 százalékra emelkedett a mutató.

— 409 —

Spanyolország Litvánia Görögország Bulgária Horvátország Lettország Csehország Írország Ciprus Svédország Lengyelország EU28 Magyarország Finnország Franciaország Olaszország Belgium Szlovénia Portugália Észtország Hollandia Németország Ausztria Nagy-Britannia Dánia Luxemburg Málta Románia

35 30 25 20 15 10 5 0

25 Spanyolország Litvánia Görögország Bulgária Horvátország Lettország Csehország Írország Ciprus Svédország Lengyelország EU28 Magyarország Finnország Franciaország Olaszország Belgium Szlovénia Portugália Észtország Hollandia Németország Ausztria Nagy-Britannia Dánia Luxemburg Málta Románia

40 35 30 25 20 15 10 5 0

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-12. ábra: Munkanélküliségi ráta képzettségi szintek szerint %

Alacsonyan képzettek

Középfokú végzettséggel rendelkezők

Felsőfokú végzettséggel rendelkezők

2007

Forrás: Eurostat

— 410 —

2014

Megjegyzés: Az adatok a 15-64 éves korcsoportokra vonatkoznak.

40 35 30 25 20 15 10 5 0

35 30 25 20 15 10 5 0

20 20

15 15

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

A magasabb iskolai végzettségűek kedvezőbb elhelyezkedési esélyeit részben magyarázhatja, hogy a megszerzett képzettségi szintnél alacsonyabb képzettséget igénylő munkakörökben is munkát tudnak vállalni. Ez azonban nemzetgazdasági szempontból nem hatékony, mivel a túlképzett munkavállalók nem tudják teljes mértékben kihasználni képességeiket, miközben az alacsonyabb képzettségűek kiszorulhatnak a munkapiacról. A képzettségnek nem megfelelő elhelyezkedés alacsonyabb aggregált munkatermelékenységet eredményez a nem hatékony erőforrás-allokáció miatt, mivel a termelékenyebb vállalatok nehezebben találnak megfelelő munkaerőt (McGowan és Andrews 2015). Az OECD-országokban átlagosan minden harmadik munkavállaló volt túlképzett 2010-ben, tehát iskolai végzettségük meghaladta a betöltött munkakör által igényelt végzettséget. Az alulképzettség ennél érdemben kevesebb, minden hatodik munkavállalónál jelentkezett. Magyarországon a megkérdezett munkavállalók 40 százaléka vallotta magát a betöltött munkakörhöz szükséges végzettséghez képest túlképzettnek, míg az alulképzettek aránya mindössze 12,5 százalék volt 2010-ben (OECD 2015b). A képzettségnek nem megfelelő foglalkoztatást több tényező is magyarázhatja. Egyrészt az iskolai végzettség nem tükrözi megfelelően az egyének képességeit: az azonos képzettségi szintet megszerző munkavállalók képességei eltérnek egymástól, az iskolai végzettség nem tükrözi vissza a munkahelyen megszerzett tudást sem. Másrészt a munkapiacon kívül töltött idővel párhuzamosan a megszerzett tudás is elavulhat. Harmadrészt például a képzettségi szinttől függetlenül érdemben befolyásolhatja az elhelyezkedési esélyeket a szakosodás (Quintini 2011). A jelenség ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magasan képzettekből a munkaerőpiacon túlkínálat van, mivel a felsőfokú végzettséget szerzők bérelőnye az elmúlt években nem csökkent. A magasabb képzettségi szinttel rendelkező munkavállalók keresete jellemzően meghaladja az alacsonyabb képzettségűek átlagos keresetét, amit a magasabb termelékenység és a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkaerő szűkössége is indokolhat. A diplomások relatív bérelőnye a kelet-közép-európai országokban általában véve nagyobb, mint a többi uniós országban. Hazánkban a magasan képzettek éves — 411 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

nettó munkajövedelme átlagosan kétszer, míg a középfokú végzettséggel rendelkezők jövedelme másfélszer nagyobb az alacsonyan képzettek átlagos jövedelménél. A diplomások középfokú végzettséggel rendelkezőkhöz képesti bérelőnye és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők népességen belüli aránya között negatív irányú kapcsolat mutatható ki: azokban az országokban, ahol kevesebben rendelkeznek diplomával, nagyobb a felsőfokú végzettségűek bérelőnye (8-13. ábra). A diploma megtérülését növelheti továbbá az is, ha a középfokú végzettséggel elérhető bérszint relatíve alacsony, illetve hatással lehetnek rá a képzettségi szintenként megfigyelhető elhelyezkedési esélyek is.

Felsőfokú végzettséggel rendelkezők bérelőnye a középfokú végzettségűekhez képest (%), 2012

8-13.ábra:Afelsőfokúvégzettségűeknépességen belüliarányaésrelatívbérelőnye(2012) 280 CHI

260 240 220

HUN

200

TRK CZE

180

SVK PRT

160

SLV POL DEU

AUS GR

140

FRA

OECD CHE NL

ESP

ITA

120 100

LUX UK

FIN EST SWE

DEN BEL

USA

IRL

ISR

KOR AUT NOR

JPN

NZ 40

Felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 25-64 éves népességen belül (%), 2012

Forrás: OECD

— 412 —

CAN

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

A diplomások arányának növekedése hosszú távon kínálati és keresleti oldalról is magasabb gazdasági növekedést eredményezhet. A magasan képzetteket magasabb aktivitás jellemzi a munkaerőpiacon, emellett a kutatáshoz és fejlesztéshez is nagyobb mértékben hozzá tudnak járulni a diplomások, mint az alacsonyabb képzettséggel rendelkező csoportok. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők jellemzően magasabb jövedelmet szereznek, és többet is fogyasztanak, aminek hatása megjelenik a keresleti oldalon. A magasan képzett munkavállalók nagyobb összegben fizetnek a költségvetésbe társadalombiztosítási járulékokat, munkát terhelő és fogyasztási adókat is, és kisebb arányban vesznek igénybe társadalmi transzfereket. A felsőfokú végzettség megszerzéséből származó relatív hasznok hosszú távon csökkenhetnek a magasan képzett egyének munkakínálatának növekedésével. A nemzetközi tapasztalatok alapján ugyanakkor a diplomások fiatalabb korosztályokon belüli arányának emelkedésével a felsőfokú végzettségűek foglalkoztatási rátája nem csökkent.79

8.2.2.Amagyarmunkaerő-állományképzettségenemzetközi összevetésben

Magyarországon a 25-64 éves népesség 23 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, 60 százaléka középfokú végzettséggel, míg 17 százaléka alacsonyan képzett, tehát középfokú végzettséget sem szerzett. A népesség iskolázottsági szintjének fokozatos emelkedése figyelhető meg: az ezredforduló óta jelentősen csökkent az alacsonyan képzettek aránya, ami alacsonyabb az uniós országokra vonatkozó átlagos értéknél is (8-14. ábra). 2000 óta kismértékben emelkedett a középfokú végzettséggel rendelkezők aránya hazánkban, és a munkapiac kínálati oldalán – képzettségi szintek szerint vizsgálva – ez a csoport jelenik meg a legnagyobb létszámban. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya az ezredforduló óta 14 százalékról 23 százalékra emelkedett Magyarországon a 25–64 éves korosztályban. Az Európai 79

OECD (2013)

— 413 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Unió országaiban a diplomások aránya magasabb induló szintről, 20 százalékról mintegy 30 százalékra emelkedett. A főiskolai és egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya hazánkban lényegében megegyezik a visegrádi országok átlagával, de elmarad az uniós átlagtól és a fejlettebb országokban megfigyelhető aránytól (8-15. ábra). Mindezek alapján a munkaerő képzettségének szintje tovább javítható hazánkban, ami a versenyképesség növelését is támogathatja. 8-14.ábra:A25–64évesnépességmegoszlásaiskolaivégzettségszerint Magyarországon és az Európai Unió országaiban 100

% 17

100 90 80

60 60

50 45

40 30

30 20 10 0

14 Magyarország, 2000

EU27-országok, 2000

Magyarország, 2014

Alacsonyan képzettek Felsőfokú végzettség

Forrás: Eurostat

— 414 —

EU27-országok, 2014

Középfokú végzettség

20 10 0

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8-15.ábra:Afelsőfokúvégzettséggelrendelkezőkarányaa25–64éves népességen belül az Európai Unió országaiban %

Románia Olaszország Málta Szlovákia Csehország Portugália Magyarország Bulgária Lengyelország Németország Görörgország Szlovénia Lettország Franciaország Hollandia Spanyolország Dánia Belgium Svédország Észtország Ciprus Nagy-Britannia Írország Finnország Luxemburg

50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0

2000

2014

50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0

EU28 – 2014

Forrás: Eurostat

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők népességen belüli arányának növekedését a munkaerőpiacra belépő új munkavállalók magasabb képzettségi szintje okozza. A 25–34 éves népességen belül az ezredforduló óta hazánkban megduplázódott a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, 2013-ban 32 százalékot tett ki, ami nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony értéket jelent. Az OECD-országokban a 25–34 éves korosztály több mint 40 százaléka rendelkezik diplomával, de egyes országokban, például Japánban és Koreában ez az arány 60–70 százalékot tesz ki. A 25–34 éves népességen belül diplomával rendelkezők aránya hazánkban meghaladja az aktív korú népességre jellemző átlagos értéket, és az 55–64 éves korosztályban megfigyelhető arány mintegy kétszeresét teszi ki (8-16. ábra). Nemzetközi összevetésben a 35–44 évesek csoportjánál a legnagyobb az elmaradás.

— 415 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A képzettségi szint tekintetében Magyarországon régiónként is jelentősebb eltérések figyelhetőek meg. A közép-magyarországi régióban a diplomások aránya a 25–64 éves népességen belül 35 százalékot tesz ki, ami a gazdaságilag elmaradottabb térségekre jellemző érték kétszeresét jelenti. 8-16.ábra:Felsőfokúvégzettséggelrendelkezőkarányaazegyes korcsoportokban(2014) 45

25-34 évesek

35-44 évesek

Magyarország

45-54 évesek EU28

55-64 évesek

25-64 évesek

OECD-országok*

Megjegyzés: *2012. évi adat Forrás: Eurostat, OECD

A diplomások megoszlását tudományterületek szerint vizsgálva hazánkban a 20–29 éves népességen belül 1000 főre kevesebb mint 10 friss diplomás jut a műszaki és a természettudományi területen. Az arány fokozatos emelkedést mutat: a 2001. évi 4 százalékról 9 százalékra növekedett 2011-ig. Ezzel párhuzamosan a főiskolai és egyetemi képzésben részt vevő hallgatók között 20 százalékról 25 százalékra emelkedett a műszaki és természettudományi területen tanulók ará-

— 416 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

nya Magyarországon (KSH 2012). A munkapiacon megjelenő friss diplomások aránya ugyanakkor mind uniós, mind régiós összevetésben továbbra is alacsony (8-17. ábra). Egyes országokban, így Csehországban és Romániában is jelentősen emelkedett a műszaki végzettséget szerzők aránya az elmúlt évtizedben. A technológiai fejlődés hatására tovább növekedhet a felsőfokú végzettségűek, ezen belül a mérnöki és természettudományi diplomával rendelkezők iránti munkakereslet a következő időszakban, ami az arány további növelését teheti szükségessé. 8-17.ábra:A20–29évesnépességenbelülműszakiéstermészettudományi diplomávalrendelkezőkszáma,1000főrejutólétszám 25

Ciprus Magyarország Hollandia Málta Bulgária Belgium Észtország Lettország Olaszország Svédország Ausztria Németország Csehország Spanyolország EU27 Portugália Szlovénia Lengyelország Dánia Szlovákia Románia Nagy-Britannia Írország Finnország Franciaország Litvánia

2001

2011

Forrás: Eurostat

A munkaerőpiac kínálati oldalán a legnagyobb létszámban a középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók jelennek meg. Hazánkban a 25–64 évesek körében 60 százalékot tesz ki ezeknek az aránya. Magyarországhoz hasonlóan Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Németországban is magas a középfokú végzettségűek népességen belüli részaránya (8-18. ábra). A területi egyenlőt— 417 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

lenségeket tekintve az országos átlagnál magasabb a középfokú végzettséggel rendelkezők aránya a Dunántúlon, de alacsonyabb a fővárosban és vonzáskörzetében. A középfokú végzettséggel rendelkezők arányának ezredforduló óta bekövetkezett emelkedéséhez a korai iskolaelhagyás csökkenése is hozzájárult. Ez a mutató a 18–24 évesek körében mutatja meg azok arányát, akik nem rendelkeznek középfokú végzettséggel sem, és nem vesznek részt oktatásban vagy képzésben. Hazánkban a 18–24 éves népességen belül a 2000. évi 14 százalékról 11,4 százalékra mérséklődött azok aránya, akik nem fejezik be középfokú tanulmányaikat. Ez az érték ugyanakkor régiós összevetésben továbbra is magas, a többi visegrádi országra jellemző átlagos érték kétszeresét teszi ki. A középfokú iskolai végzettség nélküli iskolaelhagyás megnehezíti a munkaerőpiaci elhelyezkedést és a társadalmi felzárkózást. 8-18.ábra:A25–64évesnépességenbelülazokaránya,akiknek alegmagasabbiskolaivégzettségeközépfokú(2014) 80

80 70

Luxemburg Belgium Ciprus Írország Nagy-Britannia Görögország Hollandia Olaszország Dánia Franciaország Finnország Svédország EU27 Észtország Bulgária Litvánia Románia Szlovénia Lettország Magyarország Németország Lengyelország Szlovákia Csehország

2000

Forrás: Eurostat

— 418 —

2014

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

A képzettségi szint mellett a munkavállalók nyelvtudása is befolyásolja a munkakínálat minőségét. A nyelvtanulás és nyelvtudás területén jelentős elmaradást mutatnak a magyar statisztikák. A középfokú oktatásban részt vevő diákok mintegy 80 százaléka tanul angol nyelvet, ez az arány a legtöbb uniós országban megközelíti a 100 százalékot. Ehhez hasonlóan a német nyelvet tanulók aránya is alacsonyabb a közép-kelet-európai országokra jellemző értéknél. A beszélt idegen nyelvek száma szintén alacsony: a népesség több mint 60 százaléka semmilyen idegen nyelven nem beszél, és egy idegen nyelven is csak egynegyede beszél (8-19. ábra). 8-19.ábra:Abeszéltidegennyelvekszámánakmegoszlása(2011) 100

100 90

Írország Magyarország Bulgária Spanyolország Belgium Görögország Portugália Franciaország Olaszország Lengyelország EU28 Csehország Ausztria Németország Ciprus Szlovákia Észtország Hollandia Málta Finnország Svédország Szlovénia Dánia Lettország Litvánia Luxemburg

Megjegyzés: Önbevallásos alapon. Forrás: Eurostat

— 419 —

3 vagy több

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A felsőfokú végzettségűek mellett a szakmai képzettséggel rendelkező középfokú végzettségűek körében is elmaradás mutatkozik más európai uniós országokhoz képest. Ez is korlátja lehet a gazdasági növekedésnek, hiszen a vállalkozások különböző felmérésekben a szakemberhiányt jelölik meg a termelésbővítés egyik fő korlátjaként. Például a ManpowerGroup Hiányszakma Felmérése (ManpowerGroup 2015) alapján a magyar vállalatok a felmérés 2010-es kezdete óta nyilatkoznak úgy, hogy a szakmunkás munkaköröket a legnehezebb betölteni hazánkban, aminek a legfőbb okát a jelentkezők hiányában látják. Magyarországon európai összevetésben kiugróan alacsony a középfokú oktatási rendszeren belül a szakirányú képzésben (hazánkban szakközépiskolában vagy szakiskolában) részt vevők aránya (8-20. ábra). Míg Magyarországon 2013-ban a középiskolai diákok negyede részesült szakirányú képzésben, addig a többi EU-tagországban átlagosan a diákok fele. Azokban az országokban ugyanakkor, ahol a középfokú szakképzés sikeresen működik, az iskolarendszer sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az általános készségek fejlesztésére. A szakképesítést nyújtó intézmények ezekben az országokban jellemzően több közismereti tudást nyújtanak, és a kompetenciák fejlesztésében is erősebbek, mint Magyarország. Ezáltal sokkal inkább konvertálható tudást adnak, amelynek segítségével a diákok könnyebben alkalmazkodhatnak a változó munkapiaci igényekhez. Például míg Németországban a középfokú szakirányú képzésben tanulók tartománytól függően 7155 vagy 7950 közismereti képzést nyújtó tanóra után kezdik el a szakma tanulását, addig Magyarországon csak 5742 tanórát szánnak az általános készségek oktatására (EC 2014).

— 420 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8-20. ábra: A középfokú oktatás szerkezete az Európai Unió országaiban

Általános középfokú oktatás

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Horvátország

Csehország

Ausztria

Finnország

Szlovália

Hollandia

Szlovénia

Belgium

Románia

Olaszország

Bulgária

Lengyelország

Németország

Svédország

Portugália

Egyesült Királyság

Dánia

Franciaország

Görögország

Spanyolország

Magyarország

Írország

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Szakirányú középfokú oktatás

Forrás: Eurostat

8.2.3.Azoktatásminősége

A közoktatási rendszerben megszerzett tudás minőségének és alkalmazhatóságának egyik gyakran használt mérőszáma a PISA-teszteken elért átlagos eredmény, amely a tanulói teljesítmény mérésén alapszik. A teszt a matematika, a szövegértés és a természettudományok területén vizsgálja a 15 éves diákok tudását és képességeit, és elsősorban az általános iskolában, kisebb részt a középiskolában megszerzett tudást értékeli. A középfokú oktatás szerepe azért is kiemelt fontosságú, mivel a legtöbb munkavállaló számára ez jelenti a legmagasabb iskolai végzettséget a munkaerőpiacra való belépés előtt, illetve megalapozza a felsőfokú oktatási rendszerbe való belépést is. A 2012. évi PISA-felmérés80 eredményei alapján a magyar diákok teljesítménye mindhárom területen elmaradt az OECD-országok 80

Jelen tanulmány megjelenésének időpontjában a 2015-ös felmérés adatai még nem álltak rendelkezésre.

— 421 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

átlagától, és a megelőző, 2009. évi felméréshez képest mindegyik területen csökkent az elért átlagos pontszám. A legnagyobb elmaradás a matematika területén figyelhető meg, a 2012-es magyar érték 17 ponttal maradt el az OECD-átlagtól, és az eredmény 13 ponttal csökkent 2009-hez képest (8-21. ábra). 8-21.ábra:APISA-teszteredményeimatematikából 560

540

520

500

480

460

440

420

400

Mexikó Chile Bulgária Románia Törökország Görögország Izrael Horvátország Magyarország Svédország Litvánia Egyesült Államok Szlovákia Spanyolország Olaszország Portugália Norvégia Luxemburg Lettország Izland OECD-átlag Nagy-Britannia Franciaország Csehország Új Zéland Dánia Szlovénia Írország Ausztrália Németország Belgium Lengyelország Kanada Finnország Észtország Hollandia Svájc Japán Korea

560

2009

2012

Forrás: OECD

Az átlagos pontszám mögött érdemi kettősség található, ami rámutat a középfokú oktatás szegmentáltságára. Hazánkban a legjobban teljesítők aránya 9 százalék volt, míg az OECD-országokban 13 százalék. A matematikateszteken legrosszabbul teljesítő diákok aránya nemzetközi összevetésben kiugróan magas volt, 28 százalékot tett ki 2012-ben. A magyar eredmény az OECD-országok között a 6. leggyengébb eredményt jelentette. Magyarországon a diákok teljesítményében mért eltérés 23 százalékát magyarázta a diákok szüleinek társadalmi és gazdasági státusza, ami érdemben meghaladja az OECD-országokra vonatkozó, — 422 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

15 százalékos átlagos értéket (OECD 2014). Ez arra utal, hogy hazánkban más OECD-országokhoz képest erőteljesebben befolyásolja a diákok teljesítményét családi hátterük, és a hátrányosabb helyzetű családokból származó diákok nehezebben érnek el magasabb pontszámot.81 Lengyelország kivételével romlottak a teszteredmények a visegrádi országokban 2003 és 2012 között. A régión belül a magyar teszteredmény volt a leggyengébb a matematika területén az elmúlt időszakban. Eközben Lengyelországban azonos induló szintről közel 30 ponttal emelkedett az átlagos teszteredmény 2003 óta (8-22. ábra). A többi területen ennél kisebb mértékű elmaradás figyelhető meg nemzetközi összevetésben: a szövegértési teszteken átlagosan 6 ponttal, a természettudományi teszten átlagosan 7 ponttal értek el kevesebb pontot a magyar diákok az OECD-átlaghoz képest (OECD 2012). 8-22.ábra:APISA-teszteredményeinekalakulása2003és2012között a visegrádi országokban, matematika 530

530

520

510

500

490

480

470

460

460 450

450 Magyarország 2003

Szlovákia

Csehország

2006

Forrás: OECD

OECD (2014)

— 423 —

2009

Lengyelország 2012

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A problémamegoldás területén elért átlagos eredmény kiugróan gyenge volt Magyarországon 2012-ben. A magyar teszteredmény jelentősen elmarad az OECD-átlagtól, és alacsonyabb a többi visegrádi ország eredményénél is. A gyengén teljesítő diákok aránya 35 százalék volt hazánkban, ami érdemben meghaladta az OECD-országokra jellemző 21 százalékos átlagos értéket. Az eredmények alapján a magyar diákok a tananyaghoz közvetlenül nem kapcsolódó problémamegoldási képességek terén is jelentős lemaradásban vannak. A gyenge problémamegoldási képességek megnehezíthetik a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedést.

8.2.4. Oktatási kiadások Magyarországon

Az oktatásra fordított GDP-arányos kiadások és az egy főre jutó átlagos kiadás a humán tőkébe befektetett beruházásokat mérik. Az oktatási kiadások mértékét több tényező is befolyásolja: az iskoláskorú diákok létszáma, amit alapvetően a demográfiai folyamatok határoznak meg az alap- és középfokú oktatásban, a beiratkozottak aránya, a tanárok bérszínvonala és az oktatási rendszer finanszírozási struktúrája, így például a költségvetési és a magánforrások megoszlása. Különböző országok oktatásra fordított költségvetési kiadásainak összehasonlítását megnehezíti az eltérő intézményi struktúra, mivel az államháztartási rendszeren kívüli intézmények aránya jelentősen eltérhet az egyes országokban. Az oktatás minőségére az oktatásra fordított kiadások hatékonysága és a kiadások szintje is hatással van. Az oktatási kiadások és az oktatási rendszer eredményessége között pozitív kapcsolat mutatható ki: azokban az országokban, ahol a nemzeti összjövedelem nagyobb részét fordítják alap- és középfokú oktatásra, a diákok átlagosan jobb eredményt érnek el a PISA-teszteken (8-23. ábra). Magyarország ugyanakkor az OECD-átlagtól jelentősen elmaradó kiadási szint ellenére mindössze 10 ponttal ért el alacsonyabb átlagos pontszámot, amit a közoktatási kiadások relatív hatékonysága magyarázhat. — 424 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8-23.ábra:APISA-tesztenelértátlagoseredményekésazegyfőrejutó kiadás az alap- és középfokú oktatásban

Átlagos PISA-teszteredmény, 2012

600

550

KOR

LTV HUN

500 TRK

450

RUS

SVK

EST POL CZE ISR

JPN

FIN CAN NL DEU BEL NZ AUS UK IRL SLV FRA DNK USA OECD PRT SWE ESP ITA ICL

CHE AUT LUX

NOR

CHI MEX

400

IND

COL

BRA ARG

20 000

18 000

16 000

14 000

12 000

10 000

8 000

6 000

4 000

2 000

350

Egy főre jutó oktatási kiadás az alap- és a középfokú oktatásban, 2011 (ekvivalens USD, PPP-alapon) Forrás: OECD

Az oktatásra fordított költségvetési kiadások GDP-arányos mértéke Magyarországon némileg elmarad az OECD-országokra jellemző átlagos értéktől, ugyanakkor meghaladja a korábbi évtizedekben sikeresen felzárkózó országokban megfigyelt átlagos értéket. Ezek a kiadások 2011-ben a GDP 4,4 százalékát tették ki hazánkban, ami elmarad az OECD-országokban megfigyelt 5,3 százalékos átlagos értéktől (8-24. ábra). A költségvetési kiadások 9,5 százalékát költöttük oktatásra 2011-ben, ami az egyik legalacsonyabb érték az OECD-országokban. A magyar GDP-arányos kiadási szint összhangban van a visegrádi országok átlagával, de a költségvetési kiadások arányában kifejezett ráfordítás mintegy 1,5 százalékponttal elmarad a többi visegrádi ország átlagától a magasabb újraelosztási ráta következtében. A korábbi évtizedekben sikeres gazdasági felzárkózást felmutató országokban (például Korea, Írország) megfigyelt átlagos értékhez ké— 425 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

pest Magyarország a GDP nagyobb hányadát fordítja oktatásra 1998 óta (8-25. ábra). Ugyanakkor ezekben az országokban (elsősorban Koreában) a magánkiadások részaránya meghaladhatta a magyar értéket. A jelenleg a fejlettebb országokénál alacsonyabb kiadási szint arra utal, hogy az oktatási kiadások GDP-arányos mértéke tovább növelhető hazánkban. 8-24. ábra: Oktatásra fordított költségvetési kiadások 2011-ben aGDParányábanésaköltségvetésikiadásokszázalékában 8

24 21

Japán Szlovákia Olaszország Ausztrália Csehország Németország Magyarország Spanyolország Egyesült Államok Lengyelország Korea Mexikó Portugália Kanada Észtország Svájc Szlovénia OECD-átlag Hollandia Ausztria Franciaország Nagy-Britannia Izrael Írország Svédország Új Zéland Finnország Belgium Izland Norvégia Dánia

GDP-arányos költségvetési kiadások (bal skála) Oktatási közkiadások a költségvetési kiadások százalékában (jobb skála) Forrás: OECD (2015c)

A rendelkezésre álló adatok alapján az oktatásra fordított költségvetési kiadások az elmúlt években csökkenő tendenciát mutattak hazánkban: a 2005. évi 5,8 százalékról 1 százalékponttal mérséklődtek 2012-ig, miközben az EU 27 tagállamára jellemző átlagos érték lényegében stagnált (8-26. ábra). A gazdasági válság miatti költségvetési kiigazítások több európai országban, így hazánkban is az oktatásra fordított kiadások mérséklését tették szükségessé. A kiigazítások az — 426 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

alap- és középfokú oktatási kiadásokat érintették a legnagyobb mértékben Magyarországon: a kiadások reálértéken több mint 20 százalékkal mérséklődtek 2005 és 2011 között (OECD 2014). Eközben a felsőoktatásra fordított költségvetési kiadások 12 százalékkal bővültek. A közoktatási kiadások csökkenését indokolhatják részben a demográfiai folyamatok is: hazánkban 2005 és 2011 között 2,3 millió főről mintegy 8 százalékkal, 180 ezer fővel csökkent az iskoláskorú népesség létszáma.82 8-25. ábra: A felzárkózó országok oktatásra fordított költségvetési kiadásai és oktatási kiadások Magyarországon 7

A GDP százalékában

Oktatási kiadások a vizsgált felzárkózó országokban Átlag Magyarország Megjegyzés: A felzárkózó országok Írország, Ausztria, Finnország, Korea, Szlovákia és Lengyelország adatait tartalmazzák. Az ábrán bemutatott adatoknál a felzárkózás első éve Írország esetében 1985, Ausztria esetében 1970, Finnország és Korea esetében 1975, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország esetében 1995. Az oktatási kiadások a költségvetési kiadásokat mutatják. Forrás: Világbank, World Development Indicators

Forrás: KSH (2015). Az iskoláskorú népesség létszáma a 3–22 éves népesség számát tartalmazza.

— 427 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-26. ábra: Oktatásra fordított költségvetési kiadások alakulása 2005 és 2012 között 6,5

A GDP százalékában

6,5

6,0

5,5

5,0

4,5

4,0

3,5

3,0

2005

2006

2007

Lengyelország V4 országok

2008

2009

Magyarország Csehország

2010

2011

2012

3,0

EU27 Szlovákia

Forrás: Eurostat, COFOG-adatbázis

Az oktatási kiadások mértéke jelentős eltérést mutat képzési szintenként. Az OECD-országokban az oktatási kiadások kétharmadát jelentik az alap- és középfokú oktatásra fordított kiadások, hazánkban az arány ennél alacsonyabb, 58 százalékot tesz ki. Jelentős elmaradás látható az alap- és középfokú intézményekre fordított GDP-arányos kiadási szint tekintetében is: a 3,6 százalékos OECD-átlagtól mintegy 1 százalékponttal alacsonyabb a magyar érték (8-27. ábra). A magyar költségvetés a GDP 1,1 százalékát fordítja felsőoktatásra, ami kisebb mértékű nemzetközi elmaradást jelent, mint a közoktatásban. Összességében az oktatási rendszer rendelkezésére álló költségvetési források nemzetközi összevetésben alacsonyak: az alap-, közép- és felsőfokú oktatásra fordított közkiadások hazánkban az OECD-országok alap- és középfokú oktatásra szánt átlagos kiadási szintjével egyeznek meg.

— 428 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8-27. ábra: Az oktatásra fordított költségvetési kiadások megoszlása aképzésiszintekközött(2011) A GDP százalékában

A GDP százalékában

Törökország Szlovákia Csehország Magyarország Japán Chile Spanyolország Olaszország Németország Lengyelország Korea Észtország Egyesült Államok Mexikó EU21 átlag Ausztrália Svájc OECD átlag Ausztria Szlovénia Franciaország Portugália Hollandia Izrael Svédország Finnország Belgium Nagy-Britannia Dánia Írország Izland Új Zéland Norvégia

10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0

Alapfokú és középfokú oktatás Felsőfokú oktatás Iskola előtti oktatás Egyéb kiadások OECD-átlag – alapfokú és középfokú oktatás Megjegyzés: Az ábra az oktatásra fordított közvetlen kiadásokat és a háztartásoknak juttatott, oktatással kapcsolatos állami támogatásokat mutatja. Forrás: OECD (2014)

Az azonos szintű GDP-arányos költségvetési ráfordítások mögött eltérő egy főre jutó kiadások húzódnak meg (8-28. ábra). Az egy főre jutó kiadási szint vizsgálatát a demográfiai folyamatok is indokolják a csökkenő létszámú iskoláskorú népesség miatt. A Magyarországgal közel azonos GDP-arányos közkiadásokkal jellemzett országokban, mint például Németországban és Csehországban, érdemben magasabb az egy diákra fordított kiadás, amit a nagyobb összegű magánforrások és a magasabb egy főre jutó GDP magyarázhat. Az egy főre jutó kiadások Magyarországon az OECD-országokra jellemző átlagos érték 57 százalékát tették ki 2011-ben. Képzési szintek szerinti bontásban az egy főre jutó kiadások a középfokú okta— 429 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

tásban mutatják a legnagyobb nemzetközi elmaradást: egy diákra az OECD-átlag 49 százalékát fordítottuk 2011-ben. A nemzetközi adatok alapján a képzési szint emelkedésével a kiadási szint is emelkedik, ezzel szemben hazánkban az alapfokú és a középfokú oktatásban lényegében azonos összeget költünk egy főre. A hasonló gazdasági fejlettségű Lengyelországhoz képest 20 százalékos elmaradást mutattak az egy főre jutó oktatási kiadások hazánkban 2011-ben. Az egy főre jutó átlagos kiadási szint hazánkban az egyik legalacsonyabb az OECD-országokban, ennél alacsonyabb ráfordítás csak Mexikóban, Törökországban és Chilében figyelhető meg. 8-28.ábra:Egyfőrejutókiadásoktatásiszintenként(2011)

25 000

Ekvivalens USD, PPP alapon

25 000

20 000

15 000

10 000

5 000

0 Törökország Mexikó Chile Magyarország Csehország Észtország Szlovákia Portugália Lengyelország Izrael Franciaország Korea Spanyolország Németország Hollandia Új Zéland Finnország Japán OECD átlag Olaszország Írország Ausztrália Szlovénia Belgium Dánia Nagy-Britannia Svédország Ausztria Norvégia Svájc

Alapfokú oktatás

Középfokú oktatás

Felsőfokú képzés

Megjegyzés: Az oktatási intézmények által az egy főre fordított oktatási kiadások Írország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Portugália és Svájc esetében csak az állami intézmények ráfordításait mutatják. Forrás: OECD (2014)

— 430 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8.3. Egészségi állapot Az oktatás során megszerzett tudás mellett a népesség egészségi állapota is része a humán tőkeállománynak, és több csatornán keresztül is hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez.83 Egyrészt az egészségi állapot erősen meghatározza a munkaerőpiaci részvételt (a munkaerő-állomány létszámát) és produktivitást, így az egészségi állapot javulása magasabb egy főre jutó jövedelmet eredményezhet. Az egészséges munkavállalók kisebb valószínűséggel hiányoznak a munkahelyről betegség miatt, és idősebb korban tovább képesek a munkaerőpiacon maradni. A betegség miatti távollét átlagosan az éves munkaidő 3-6 százalékát teszi ki az európai országokban, és a GDP 2,5 százalékának megfelelő éves költséggel jár.84 A betegen ledolgozott munkanapok termelékenységveszteséget eredményeznek. Másrészt egy egészséges társadalom nagyobb fizikai tőkét képes felhalmozni. A magasabb várható élettartam megnöveli a nyugdíjban töltött évek számát és az időskori fogyasztás biztosítása érdekében nagyobb megtakarítási rátát, vagyis nagyobb tőkefelhalmozást eredményez.85 Emellett az egy főre jutó fizikai tőke azért is emelkedhet, mert az egészséges munkavállalók munkaráfordításának emelkedése megnövelheti a tőke határtermékét.86 Harmadrészt a magasabb várható élettartam hatására az oktatásba történő beruházás is nagyobb lehet, mivel a hosszabb élettartam megnöveli a beruházás megtérülését.87 Az egészségi állapot legegyszerűbben a népesség várható élettartamával ragadható meg. Az egészségi állapot és a gazdasági növekedés közötti kapcsolat ugyanakkor kétirányú, mivel a gazdagabb országok az összjövedelem nagyobb részét tudják egészségügyi kiadásokra fordítani, jobb életkörülmények között élnek, és egészségtudatosabbak lehetnek. A Preston-görbe alapján az egy főre jutó GDP az egészségi állapot egyik meghatározó tényezője: minél magasabb az Bloom és szerzőtársai (2004) EC (2013) 85 Jack és Lewis (2009) 86 Weil (2007) 87 Jayachandran és Lleras-Muney (2008) 83 84

— 431 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

egy főre jutó jövedelem, annál magasabb a várható élettartam (8-29. ábra). A görbe alakja alapján az alacsonyabb jövedelmű országokban a GDP növekedése nagyobb mértékben növeli a várható élettartamot, mint a magasabb jövedelmű országokban. 8-29.ábra:Preston-görbeazOECD-országokadatain(2012) ICL

Születéskor várható élettartam, 2012

ESP KOR

ITA NZ

FRA

JAP

FIN NL ISR UK AUT EL IRL DEU BEL SLV

AUS

SWE

CHE

LUX NOR

DEN

CHI

CZE POL

EST SVK

HUN TUR MEX

73 0

20 000

40 000

60 000

80 000

100 000

Egy főre jutó GDP, 2012 (US$)

Forrás: OECD

A várható élettartam emelkedése szignifikáns pozitív hatással van a gazdasági növekedésre. A gazdasági növekedés szempontjából a várható élettartam88 szintje és az emelkedés mértéke is fontos. Amennyiben az egészségre a humán tőke egyik összetevőjeként, azaz termelési tényezőként tekintünk, akkor a GDP-növekedésnek az egészségi állapot javulásával, azaz a várható élettartam emelkedésével 88

A várható élettartam azon életévek átlagos száma, amennyi ideig egy egyén kora és neme szerint várhatóan élni fog, amennyiben az adott időszakban megfigyelhető korspecifikus halandósági ráták fennmaradnak az egyén hátralévő évei során (Wilkie és Young 2009).

— 432 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

való korrelációját feltételezhetjük.89 Egy másik megközelítés alapján az egészségi állapot a technológiai innováción keresztül növeli a GDP-t, így a termelékenységnövekedés mozog együtt az egészségi állapot szintjével, azaz a várható élettartam értékével.90 Aghion és szerzőtársai (2010) az egy főre jutó GDP növekedési ütemét a várható élettartam változásával, az időszak elején fennálló várható élettartammal és a kezdeti egy főre jutó GDP-vel magyarázták 96 ország 1960 és 2000 közötti adatain. Eredményeik alapján a várható élettartam kezdeti szintje és emelkedésének mértéke is szignifikánsan pozitív hatással van az egy főre jutó GDP növekedési ütemére. Bloom és szerzőtársai (2004) eredményei szerint a várható élettartam 1 évvel való megemelkedése hosszú távon 4 százalékkal magasabb GDP-t eredményez. A magyar népesség egészségi állapota nemzetközi összevetésben rossz, és elmarad a gazdasági fejlettségünk által indokolt szinttől. A születéskor várható élettartam az elmúlt évtizedekben fokozatosan emelkedett hazánkban, ennek ellenére továbbra is a magyar érték az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban (8-30. ábra). Magyarországon 2013-ban a születéskor várható élettartam 79 év volt a nők és 72 év a férfiak esetében. Ezek az értékek a férfiaknál 6 évvel, a nőknél 4 évvel maradnak el az EU 28 tagállamának átlagától (8-31. ábra). A Magyarországgal közel megegyező egy főre jutó GDP-vel rendelkező Lengyelországban átlagosan mintegy 2 évvel hosszabb a születéskor várható élettartam. Az életkilátások tekintetében hazánktól csak Lettország, Litvánia, Románia és Bulgária marad el uniós viszonylatban.

89 90

Mankiw és szerzőtársai (1992) Aghion és szerzőtársai (2010)

— 433 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-30. ábra: Születéskor várható élettartam az Európai Unió országaiban (2013) Férfiak, 2013

Év

Nők, 2013

Spanyolország Franciaország Olaszország Ciprus Finnország Portugália Málta Görögország Luxemburg Svédország Ausztria Szlovénia EU28 Hollandia Németország Belgium Írország Nagy-Britannia Dánia Észtország Csehország Lengyelország Horvátország Szlovákia Litvánia Magyarország Lettország Románia Bulgária 60 60

Év

Megjegyzés: A nők várható élettartama szerint rendezve. Forrás: Eurostat

Hazánkban a 65 évnél fiatalabb generációk halandóságának csökkenése teszi ki a várható élettartam növekedésének jelentős részét. Ezzel szemben az uniós országok többségében a várható élettartam emelkedését elsősorban az okozza, hogy az idősebb emberek egyre magasabb életkort érnek el.91 A férfiak születéskor várható élettartama 1990 és 2013 között 65 évről 72 évre emelkedett Magyarországon. Az élettartam-növekedésen belül kevesebb mint 1 év adódott a csecsemőhalandóság csökkenéséből, és 1,5 év növekményt a 65 évnél idősebb 91

KSH (2010)

— 434 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

népesség halandóságának mérséklődése eredményezett.92 Az úgynevezett idő előtti (65 év alatti) halálozások csökkenése 5 évvel növelte meg a férfiak születéskor várható élettartamát 1990 és 2013 között, és a javulás jelentős része a 40–64 éves korosztályhoz kapcsolódott. A nők születéskor várható élettartama 5 évvel emelkedett 1990 és 2013 között, ennek felét a 65 évnél idősebb népesség mortalitásának javulása eredményezte, de a fiatal felnőttek és a középkorúak életkilátásai is javultak. 8-31. ábra: A születéskor várható élettartam alakulása Magyarországon és az EurópaiUnióországaiban(2002–2013) 85

Év

Forrás: Eurostat

Bálint és Kovács (2015)

— 435 —

EU28 – Férfiak EU28 – Nők

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

Magyarország – Férfiak Magyarország – Nők

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-32. ábra: A születéskor egészségesen várható élettartam azEurópaiUnióországaiban(2013) Málta Írország Bulgária Svédország Görögország Ciprus Nagy-Britannia Franciaország Csehország Spanyolország Belgium Luxemburg Lengyelország Portugália Litvánia EU28 Olaszország Horvátország Ausztria Magyarország Szlovénia Dánia Románia Hollandia Észtország Németország Szlovákia Lettország 0

Férfiak, 2013

Nők, 2013

Megjegyzés: A férfiak élettartama szerint rendezve. Forrás: Eurostat

Az egészségesen eltöltött életévek számának átlaga kedvezőbb képet mutat, mint a születéskor várható élettartam, azonban e téren is mutatkozik elmaradás az EU-átlaghoz képest (8-32. ábra). Az egészségesen várható élettartam azt mutatja meg, hogy egy átlagos egyén adott életkorban várhatóan hány évet tölthet egészségi állapotából származó korlátozottságtól mentesen.93 Míg a születéskor várható élettartam tekintetében a 24-25. helyen állunk az uniós országok között, addig az egészséges életévek rangsorában a 20. helyen vagyunk, megelőzve többek között Dániát és Németországot is. Annak ellenére, hogy a születéskor várható élettartam 7 évvel magasabb a nők esetében, mint a férfiaknál, a nők és a férfiak egészséges várható életéveinek száma csak 93

KSH (2015)

— 436 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

1 év eltérést mutat Magyarországon. Ezt az magyarázza, hogy az ápolást igénylő, korlátozott egészségi állapotban töltött évek száma alacsonyabb a férfiaknál, mint a nőknél. A magyar átlagos érték csak 1,5–2 évvel marad el az uniós országokra vonatkozó átlagtól. A 65 éves korban várható egészséges életévek száma Magyarországon csak öt uniós országnál kedvezőbb (Románia, Litvánia, Észtország, Lettország, Szlovákia). A magyar adatok évről évre javuló egészségi állapotra utalnak. 2005 és 2013 között 77 évről 79 évre emelkedett a nők születéskor várható élettartama, eközben az egészséges életévek születéskor várható száma 54 évről 60 évre emelkedett. Mindez arra utal, hogy a várható élettartam emelkedésénél nagyobb mértékben bővült az egészségesen várható életévek száma hazánkban. Ugyanezen időszak alatt az uniós országokban kismértékben még csökkent is ez a szám, de még mindig meghaladja a magyar értéket. 2005 és 2013 között a férfiak esetében a születéskor várható élettartam 3,5 évvel, az egészséges életévek száma pedig átlagosan 7 évvel emelkedett. Összességében az elmúlt időszakban jelentősen mérséklődött a lemaradásunk az uniós országokhoz képest az egészséges életévek tekintetében. Magyarországon a leggyakoribb halálozási okok a szív- és érrendszeri betegségekhez, valamint a daganatos megbetegedésekhez kapcsolódnak. A férfiak közül legtöbben a keringési rendszer betegségeiben haltak meg 2012-ben, és a 100 ezer főre jutó halálozások száma az EU-tagállamokra vonatkozó átlagos érték kétszeresét teszi ki (8-6.a és 8-6.b táblázat). A magyar ráta a többi visegrádi országban megfigyelhető arányszámnál is magasabb. A daganatos megbetegedések a teljes férfi lakosságon belül a második leggyakoribb, a 65 éven aluliak körében (a korai halálozások tekintetében) a leggyakoribb halálok. A magyar népességen belül a férfiak halálozási rátája érdemben meghaladja a nőkre vonatkozó értéket. A nők körében megfigyelhető halálozási ráták az uniós országok és a többi visegrádi ország átlagos értékénél magasabbak. A kardiovaszkuláris megbetegedések miatti halálozások száma kétszerese volt az uniós átlagnak 2012-ben. A 65 évnél fiatalabb nők esetében a daganatos megbetegedések jelentik a vezető halálokot. — 437 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-6.a táblázat: Standardizált halálozási ráták Magyarországon ésavisegrádiországokban,férfiak(2012) Teljes népesség

Összesen

EU28 Csehország Lengyelország Magyarország Szlovákia 65 évnél fiatalabbak

1281 1656 1767 1940 1862 Összesen

EU28 Csehország Lengyelország Magyarország Szlovákia

297 359 506 561 467

Ebből: keringési rendszer betegségei 462 834 814 944 837 Ebből: keringési rendszer betegségei 73 107 151 172 133

Ebből: daganatos megbetegedések 358 399 423 505 461 Ebből: daganatos megbetegedések 97 108 127 190 134

Ebből: légzőrendszer betegségei 117 105 116 121 139 Ebből: légzőrendszer betegségei 12 16 17 24 21

Megjegyzés: 100 ezer lakosra jutó halálozások száma. Forrás: Eurostat

8-6.b táblázat: Standardizált halálozási ráták Magyarországon ésavisegrádiországokban,nők(2012) Teljes népesség

Összesen

EU28 Csehország

849 1088

Ebből: keringési rendszer betegségei 340 610

Lengyelország Magyarország

1031 1215

542 670

224 271

48 56

Szlovákia 65 évnél fiatalabbak

1186 Összesen

621 Ebből: keringési rendszer betegségei

233 Ebből: daganatos megbetegedések

60 Ebből: légzőrendszer betegségei

EU28 Csehország

146 162

25 35

69 72

6 7

Lengyelország Magyarország Szlovákia

195 245 187

44 59 40

86 109 79

7 12 7

Megjegyzés: 100 ezer lakosra jutó halálozások száma. Forrás: Eurostat

— 438 —

Ebből: daganatos megbetegedések 204 232

Ebből: légzőrendszer betegségei 63 54

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

Uniós összevetésben magas hazánkban a korai halálozást mutató potenciálisan elvesztett életévek száma, azaz a konvencionálisan elvárt átlagos élettartam (a nemzetközi gyakorlat alapján 70 év) előtti halálozások miatti átlagos életévveszteség.94 Az Eurostat adatai alapján Magyarországon 2012-ben 100 ezer főre 5464 elvesztett életév jutott, azaz ennyi év hiányzott ahhoz, hogy mindenki elérje a 70 éves életkort (8-33. ábra). A balti államok után ez az egyik legmagasabb érték Európában. Hazánkban jelentős továbbá a nemek közötti különbség: a férfiak több mint kétszer annyi életévet veszítenek el a potenciális 70 évből, mint a nők. A nemzetközi összevetésben magas magyar halálozási ráta és a potenciálisan elvesztett életévek száma felhívja a figyelmet a prevenció és a szűrővizsgálatok fontosságára. A prevenció szerepének erősítésével csökkenthető a krónikus betegségekre hosszú távon fordítandó egészségügyi kiadások összege, és meghosszabbítható az egészséges életévek száma. 8-33.ábra:Apotenciálisanelvesztettéletévekszáma(2012) 8 000

7 000

6 000

5 000

4 000

3 000

2 000

1 000

Luxemburg

Svédország

Olaszország

Spanyolország

Hollandia

Ausztria

Németország

Dánia

Görögország

Portugália

Belgium

Finnország

Csehország

Lengyelország

Magyarország

Észtország

Lettország

Litvánia

Nagy-Britannia

8 000

Forrás: OECD (2015)

Ez jelenleg megegyezés szerint 70 év, azaz a mutató az elhunyt személy által 0–70 év potenciális élettartamból le nem élt évek számát mutatja (ESKI 2015).

— 439 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az egészségi állapot nemcsak közvetlenül az egészségügyi szolgáltatásokon keresztül javítható, mivel az egészségi állapotra több tényező is hatással van. Az egészségi állapotot befolyásolja a társadalmi és gazdasági környezet, a fizikai környezet, az egyén életmódja, valamint az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés.95 A társadalmi és gazdasági környezet tekintetében a magasabb jövedelmi szint és társadalmi státusz kedvezőbb egészségi állapottal társul, a magasabb iskolai végzettségűek várható élettartama jellemzően meghaladja az alacsonyan képzettek várható élettartamát. A fizikai környezet magában foglalja az ivóvíz és a levegő minőségét, a lakhatási és munkakörülményeket. Az életmódbeli tényezőket befolyásolja például a sportolás, a helyes táplálkozás, valamint az alkoholfogyasztás és a dohányzás. Emellett fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszernek a betegségek megelőzésében és kezelésében is. A magyar népesség rossz egészségi állapotában meghatározó szerepe lehet az életmódbeli tényezőknek, hazánkban ugyanis az uniós átlaghoz viszonyítva magas arányú az alkoholfogyasztás és a dohányzás, valamint a túlsúlyosak száma is a népességhez viszonyítva. Lackó (2010) eredményei szerint a magyar férfiak rossz egészségi állapota a fenti, életmóddal összefüggő okokra vezethető vissza, de a szabadidő rovására megvalósuló többletmunka (második munkahely) is szerepet játszik. Magyarországon nemzetközi összevetésben az átlagostól elmaradó az egészségügyi kiadások mértéke. Az egészségügyi kiadások produktív költségvetési kiadások, mivel a munkaképes korúak egészségére fordított kiadások megnövelhetik az egészségben töltött életévek számát, és ezáltal a munkával töltött évek számát is. A rossz egészségi állapotban szerepet játszhat az egészségügyi ráfordítások alacsony szintje is. Hazánkban 2013-ban magán- és állami forrásból összesen a GDP 7,4 százalékát költöttük egészségügyre, ez az érték elmarad az OECD-országokra vonatkozó 9 százalékos átlagos értéktől (8-34. ábra). 95

Egészségügyi Világszervezet (2015)

— 440 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8-34. ábra: Egészségügyre fordított költségvetési és privát kiadások (2013) A GDP százalékában

A GDP százalékában

Egyesült Államok Hollandia Svájc Svédország Németország Franciaország Dánia Japán Belgium Kanada Ausztria Új Zéland Görögország Portugália Norvégia Nagy-Britannia Olaszország Izland Szlovénia Finnország Szlovákia Chile Magyarország Izrael Csehország Korea Lengyelország Mexikó Észtország Törökország

18 16 14 12 10 8 6 4 2 0

Költségvetési kiadások

Privát kiadások

18 16 14 12 10 8 6 4 2 0

OECD-átlag

Forrás: OECD

Magyarországon a magánforrások aránya kismértékben még meg is haladja a nemzetközi átlagot, ugyanakkor a költségvetési kiadások szintje alacsonyabb az OECD-átlagnál. A GDP-arányos egészségügyi kiadások és a születéskor várható élettartam között pozitív kapcsolat mutatható ki (8-35. ábra). Az egészségügyi kiadások hatékonyságának javításával és a ráfordítások növelésével tovább javítható a magyar népesség egészségi állapota.

— 441 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Születéskor várható élettartam, 2013

8-35.ábra:SzületéskorvárhatóélettartamésGDP-arányosegészségügyi kiadásokazOECD-országokban 84 83 82

KOR

ITA

ISR

ICL NOR NZ UK EL FIN SLV PT

81 80 79 78

POL

TRK

76 75 74

AUT BEL DK

CHE FRA SWE NL DEU

CHI CZE

EST

JAP

SVK HUN

MEX 4

7 8 9 10 GDP-arányos egészségügyi kiadások, 2013

Forrás: OECD

8.4. Aktivitási ráta Magyarországon nemzetközi összevetésben Magyarország aktivitási rátája (a 15–64 éves korosztályt tekintve) nagymértékben növekedett a válságot követően. Míg 2008-ban a munkaképes korú lakosság 61,2 százaléka, addig 2014-ben már 67 százaléka vett részt aktívan a munkaerőpiacon (8-36. ábra). A munkapiaci részvétel emelkedését a közmunkaprogramok felfutása, a segélyezési rendszer szigorítása, valamint a célzott foglalkoztatásösztönző programok (Munkahelyvédelmi Akcióterv, Első munkahely Garancia) egyaránt elősegítették. Aktivitási rátánk azonban a javulás ellenére is elmarad az Európai Unió átlagától. Hazánk aktivitási rátában tapasztalható jelenlegi lemaradása a populáció összetételéből származó különbség mellett az egyes társadalmi csoportok aktivitási rátájának eltéréseiből is adódik. Míg a demográfiai tényezők csak hosszú távon befolyásolhatóak, addig az alacso— 442 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

nyabb munkapiaci részvételű csoportok aktivitása különféle foglalkoztatáspolitikai eszközökkel rövid távon is ösztönözhető. Emiatt fontos azonosítani azokat a fő csoportokat, amelyek aktivitása leginkább elmarad Magyarországon az uniós átlagtól. 8-36. ábra: Aktivitási ráta az Európai Unió országaiban

90 80

Olaszország Románia Horvátország Málta Magyarország Görögország Belgium Lengyelország Bulgária Írország Szlovákia Luxemburg Szlovénia Franciaország EU28 Portugália Csehország Litvánia Spanyolország Ciprus Lettország Észtország Ausztria Finnország Egyesült Kir. Németország Dánia Hollandia Svédország

2014

2008

Megjegyzés: 15–64 évesek. Forrás: Eurostat

Az aktivitási rátát képzettség szerint vizsgálva elmondható, hogy az alacsonyan képzettek EU-szerte a leghátrányosabb helyzetű csoport; eleve kisebb arányban jelennek meg a munkaerőpiacon, mivel roszszabb munkavállalási esélyekkel és lazább munkaerőpiaci kötődéssel rendelkeznek. Magyarországon az utóbbi években jelentősen növekedett az alacsonyan képzettek aktivitási rátája, azonban 2014-ben még mindig elmaradt az Európai Unió átlagától, míg az egyéb képzettségi szinteken jóval kisebb a lemaradásunk (8-37. ábra). — 443 —

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Litvánia Lengyelország Csehország Szlovákia Horvátország Magyarország Bulgária Írország Észtország Lettország Szlovénia Belgium Luxemburg Finnország Románia Franciaország Olaszország Ciprus Németország EU28 Ausztria Görögország Málta Svédország Dánia Egyesült Királyság Hollandia Portugália Spanyolország

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Luxemburg Olaszország Bulgária Görögország Magyarország Románia Belgium Szlovákia Csehország Horvátország Szlovénia Lengyelország Litvánia Portugália Spanyolország Franciaország Írország Észtország Ciprus Lettország EU28 Németország Finnország Málta Svédország Egyesült Királyság Ausztria Dánia Hollandia

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-37.ábra:AktivitásirátaképzettségszerintazEurópaiUnióországaiban(2014) % %

Alacsony

15-24 évesek Közép

% %

25-49 évesek

Forrás: Eurostat

— 444 —

50-64 évesek

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Magas

Forrás: Eurostat

8-38.ábra:AktivitásirátakorosztályszerintazEurópaiUnióországaiban(2014)

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

Az aktivitási rátát korosztály szerint vizsgálva azt mondhatjuk, hogy ugyan növekvő tendencia figyelhető meg mind a fiatalok (15–24 évesek), mind az 50 év felettiek aktivitásában, azonban e csoportok aktivitási rátája továbbra is elmaradt az Európai Unió átlagától 2014ben. A 25–49 évesek tekintetében nem látszik lemaradás (8-38. ábra). A nők munkaerőpiaci aktivitását megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon a szülőképes korban lévő (fiatal és középkorú) nők aktivitási rátája 2014-ben alacsony volt az Európai Unió országaihoz viszonyítva (8-39. ábra), jóllehet az utóbbi időszakban ez a mutató is számottevően emelkedett. 8-39.ábra:Aktivitásirátaa15–49évesnőkkörében azEurópaiUnióországaiban(2014) 80

80 70

Olaszország Románia Málta Írország Magyarország Szlovákia Bulgária Görögország Lengyelország Csehország Belgium Horvátország Luxemburg EU28 Észtország Franciaország Lettország Litvánia Egyesült Királyság Spanyolország Németország Finnország Ciprus Portugália Szlovénia Dánia Ausztria Hollandia Svédország

Megjegyzés: 15–64 évesek.

15–49 éves nők

Forrás: Eurostat

— 445 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Összességében tehát elmondható, hogy – az egyébként egyértelműen javuló tendenciát mutató – aktivitási rátánk szintjében mutatkozó lemaradás továbbra is elsősorban az alacsonyan képzettek, a fiatalok, az 50 év felettiek és a szülőképes korú nők csoportjához köthető. 8-40. ábra: Az aktivitási ráta alakulásának összevetése a visegrádi országokkal 74

Magyarország Lengyelország

Csehország Szlovákia

2014

60 2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

EU28

Megjegyzés: 15–64 évesek. Forrás: Eurostat

Aktivitási rátánk a visegrádi országok összevetésében is relatíve alacsony, habár az utóbbi négy országhoz képest a válság óta itt tapasztalható a legdinamikusabban javuló tendencia (8-40. ábra). A lemaradás okainak bemutatásához az aktivitási ráta tekintetében speciális jellemzőkkel bíró csoportok – fiatalok (15–24 évesek), szülőképes korú (15–49 évesek) nők, nyugdíj előtt állók (50–64 évesek),

— 446 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

valamint az alacsonyan képzettek (Eurostat ISCED besorolás alapján) – aktivitási rátájának az EU28 átlagához viszonyított különbségét vizsgáltuk a visegrádi országokban (8-41. ábra). 8-41. ábra: Aktivitási ráta egyes társadalmi csoportokban a visegrádi országokban 80

Alacsonyan képzettek (15-64)

50 év felettiek (50-64) 2014

Fiatalok (15-24)

2008

Szlovákia

Lengyelo.

Magyaro.

Cseho.

Szlovákia

Lengyelo.

Magyaro.

Cseho.

10 Szlovákia

Lengyelo.

Magyaro.

Cseho.

Szlovákia

Lengyelo.

Magyaro.

Cseho.

Szülőképes korú nők (15-49)

EU28-átlag (2014)

Forrás: Eurostat

A munkapiactól való távol maradás hátterében meghúzódó indokokat vizsgálva szembetűnő a képzésben részt vevők (jellemzően a fiatalabb korosztály) és a nyugdíjasok szerepe, ami ugyancsak alátámasztja, hogy ezek a munkából való távolmaradás legjellemzőbb okai (8-42. ábra).

— 447 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-42.ábra:Inaktívakarányaa15–64évesnépességben azinaktivitásokaiszerint(2014) 40

Magyarország

Egyéb ok

Reményvesztett

Nyugdíjas

Képzésben vesz részt

Gyermek, beteg felügyelete

Egyéb családi kötöttségek

Betegség, rokkantság

Visszahívását várja

EU28

Forrás: Eurostat

Az EU28 átlagát a magyar adatokkal összevetve azt tapasztaljuk, hogy az inaktivitás okai szerint a legnagyobb eltérés a nyugdíjban részt vevőknél jelentkezik, hazánkban közel 6 százalékkal magasabb az ilyen okkal történő távol maradás. A fenti csoportok hozzájárulásának számszerűsítésére Kátay és Nobilis (2009) tanulmányában kifejtett dekompozíciós módszert használtuk fel.96 Az eljárás lényege, hogy két hatásra (a populáció összetétele és az egyes csoportok aktivitási rátájának különbözősége) bontjuk fel az aktivitási rátában mért lemaradásunkat. A populáció szerkezeti eltérésének számítása során az EU28 populációs arányaival súlyoztuk

A dekompozícióhoz leválogattuk a nem válaszolókat, így a főszámok eltérhetnek az Eurostat által közölt aggregált értékektől.

— 448 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

az egyes országok megfelelő csoportjainak aktivitási rátáját, majd az adott csoport tényleges aktivitási rátájától vett különbségét vettük. A 8-43. ábrán a magyar aktivitási ráta és az EU28 átlagának eltéréséhez számottevően hozzájáruló csoportokat tüntettük fel. Hazánkban a legnagyobb hozzájárulást az 50 év felettiek lemaradása adja, de hasonlóan magas e csoport aktivitási rátában mért lemaradása Lengyelországban is. Mindegyik visegrádi ország esetében jelentős a lemaradáshoz való hozzájárulása az alacsony végzettségűeknek, továbbá a szülőképes korú nőknek. 8-43.ábra:Azaktivitáseltérésébőleredőcsoportonkéntihozzájárulások (2014) 2

Százalékpont

-1

-2

-3

-4

-5

-6

Alapfokú végzettek Fiatalok Teljes lemaradás Forrás: Eurostat

— 449 —

50 év felettiek Szülőképes korú nők

-6

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az egyes csoportok esetén az aktivitási rátában való lemaradásunk a munkapiaci részvételi hajlandóság eltérésén kívül összetételhatásból is adódhat. Ha megvizsgáljuk a visegrádi országokban az említett csoportok populációs arányát, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy Magyarországon az alapfokú végzettségűek népességen belüli aránya jóval magasabb a visegrádi országokkal összehasonlítva, a többi csoport esetében viszont nincs lényegi eltérés (8-44. ábra). Ez alapján érdemi összetételhatás csak az alapfokú végzettségűek esetén jelentkezhet. 8-44. ábra: Az egyes csoportok populációs aránya a magyar lakosságban (2014) 40

Alapfokú végzettségűek Magyarország Szlovákia

50 év felettiek

Fiatalok Csehország EU28

Szülőképes korú nők

Lengyelország

Forrás: Eurostat

A következőkben részletesebben megvizsgáljuk, hogy az azonosított négy csoportban milyen tényezők állhatnak az alacsony aktivitási ráta mögött.

— 450 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8.4.1.Azalacsonyképzettségűekalacsonyaktivitásamögöttitényezők

A nemzetközi viszonylatban is alacsony aktivitási ráta az alacsonyan képzettek körében több okra vezethető vissza. Egyrészt az alacsonyan képzettek többsége képességei alapján nem felel meg az üres álláshelyekkel rendelkező vállalatok igényeinek (skill mismatch). Ugyanis a legtöbb üres álláshely (még az alacsonyabb munkakörökben is) betöltésének feltétele a magasabb szintű, összetett készségek megléte, az alacsonyan képzetteknél pedig gyakran még az alapvető kompetenciák (olvasási, írási és számolási készségek, számítógépes alapismeretek, kommunikációs készségek) is hiányoznak (lásd PISA-felmérések eredményei), illetve sok esetben a munkához, munkahelyi viselkedés szabályaihoz való hozzáállás sem megfelelő körükben. Emellett az üres álláshelyek térben sem illeszkednek tökéletesen a munkakínálat földrajzi elhelyezkedéséhez (geographical mismatch). Ez a munkapiaci nehézség is leginkább az alacsonyan képzetteket érintheti, hiszen ők azok, akik számos nehézséggel néznek szembe mind a munkával kapcsolatos információszerzés, mind a mobilitás területén. A minimálbér átlagbérhez viszonyított aránya (Kaitz-index) – amelynek leginkább az alacsonyan képzettek foglalkoztatására lehet hatása – Magyarországon nemzetközi összehasonlításban a középmezőnyben alakul (8-45. ábra). A minimálbér alacsony szintje visszafoghatja a munkakínálatot, mert a munkába állással szerezhető többletjövedelem nem elég nagy a szociális transzferek nagyságához viszonyítva. A munkakereslet oldaláról nézve azonban a túl magas szinten megállapított minimálbér is korlátot jelenthet az alacsonyan képzettek foglalkoztatására nézve, mivel megdrágítja a foglalkoztatás költségét.

— 451 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

8-45. ábra: A Kaitz-index 2014-ben nemzetközi összehasonlításban 60

Szlovénia

Luxemburg

Málta

Litvánia

Lengyelország

Portugália

Lettország

Írország

Magyarország

Egyesült Királyság

Bulgária

Horvátország

Spanyolország

Észtország

Szlovákia

Csehország

Forrás: Eurostat

A válságot követően Magyarországon is növekedett az úgynevezett reményvesztett munkanélküliek, vagyis azon inaktívak száma, akik – bár szeretnének dolgozni, ám – rövidebb-hosszabb eredménytelenség után feladták a munkakeresést, és kivonultak a munkapiacról, mert úgy gondolják, hogy az adott munkapiaci helyzetben úgysem tudnának elhelyezkedni. Ezen csoport nagy része az alacsonyan képzettek közül kerül ki, hiszen ők azok, akiknek a munkalehetőségekért folytatott versenyben a jobban képzett munkavállalókkal kell megküzdeniük. Alacsony aktivitásukhoz tehát ez a hatás szintén hozzájárul.

8.4.2Afiatalokalacsonyaktivitásátmeghatározótényezők

Az oktatásban való részvételt mint az inaktivitás okát megjelölők jellemzően a legfiatalabb munkaképes korúak közül kerülnek ki. A 15– 24 évesek korcsoportjába tartozók 88,6 százaléka jelölte meg 2014-ben a tanulást a munkapiacra való belépés gátjaként (8-46. ábra). — 452 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

8-46.ábra:Azinaktívakarányaa15–24évesnépességben azinaktivitásokaiszerint(2014) 100

100

Magyarország

Egyéb ok

20 Reményvesztett

Nyugdíjas

Képzésben vesz részt

Gyermek, beteg felügyelete

Egyéb családi kötöttségek

Betegség, rokkantság

Visszahívását várja

EU28

Forrás: Eurostat

Önmagában az oktatásban való részvétel miatti inaktív munkapiaci státusz nem utal negatív folyamatokra, a valós problémát azoknak a munkaképes korú fiataloknak az aránya jelzi, akik nem folytatnak tanulmányokat, ugyanakkor nem is dolgoznak. Vélhetően ők alkotják az egyik legérzékenyebb csoportot az oktatás-, illetve foglalkoztatáspolitikai változtatásokra, így az intézkedések kialakítása során érdemes e csoportra koncentrálni, mivel lemaradásuk az aktivitás tekintetében rövid távon növelhető. Nemzetközi szervezetek ajánlásai alapján került kidolgozásra a fenti csoport megragadására szolgáló NEET-mutató (Not in Education, Employment or Training), amely a 15–24 éves korosztályba tartozó azon fiatalok arányát ragadja meg, akik sem oktatásban, sem pedig foglalkoztatásban nem vesznek részt (8-47. ábra). Ebben a tekintetben az OECD adatai alapján a felsőfokú képzésben részt vevők legjellemzőbb csoportja, a 20–24 évesek körében hazánk az OECD-országai-

— 453 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

nak átlagát alulmúlva a sor végén helyezkedik el. A listában főként a mediterrán térség országai szerepelnek a leggyengébben, a többi országtól leszakadva. Ezzel szemben a fiatalabb, középfokú iskolát érintő korosztály körében Magyarországon az OECD átlagával öszszevetve kedvezőbb képet fest a 15–19 évesek azon hányada, akik nem vesznek részt oktatási, illetve foglalkoztatási tevékenységben. A fiatalok csoportja tekintetében Magyarországon 2011 óta emelkedő tendencia figyelhető meg az aktivitási rátában, ezzel szemben mind az európai átlag, mind a többi visegrádi ország esetében stagnálás látható. 8-47.ábra:NEET-arányazOECDországaiban(2013) 40

40 35

Luxemburg Izland Hollandia Svájc Németország Ausztria Norvégia Svédország Dánia Szlovénia Kanada Ausztrália Csehország Finnország Új-Zéland Észtország Litvánia Izrael OECD-átlag Beligum USA Egyesült Királyság Franciaország Lengyelország Szlovákia Írország Portugália Mexikó Magyarország Spanyolország Görögország Olaszország Törökország

15-19

20-24

Forrás: Eurostat

A legfiatalabb korosztály aktivitási rátájának alakulását tekintve szembetűnő, hogy amíg más visegrádi országoknál többnyire a 2011es szinten stabilizálódott a ráta, addig hazánkban ez emelkedő tenden— 454 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

ciát mutat (8-48. ábra). Ehhez a demográfiai ok mellett a tankötelezettség korhatárának leszállítása is hozzájárulhatott. 8-48.ábra:Afiatalok(15–24éveskorosztály)aktivitásirátájánakalakulása 50

Magyarország Csehország

EU28 Szlovákia

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

Lengyelország

Forrás: Eurostat

8.4.3.Az50évfelettiekalacsonyaktivitásamögöttitényezők

Hazánkban az aktivitási lemaradáshoz a vizsgált csoportokat tekintve az 50 év felettiek járulnak hozzá legnagyobb mértékben. Ennek egyik oka, hogy a válság előtti években a korai nyugdíjazás laza szabályozása miatt alacsony volt az effektív nyugdíjkorhatár. A válság óta meghozott intézkedéseknek köszönhetően az effektív nyugdíjkorhatár emelkedésnek indult, ami a csoport aktivitási rátájának fokozatos növekedését eredményezi. A nyugdíjkorhatár mellett az is hozzájárulhat az idősebbek alacsony aktivitási rátájához, hogy Magyarországon 50 év felett nagymértékben romlanak a népesség egészséggel kapcsolatos életminőség-jellemzői (Kopp–Skrabski, 2009). — 455 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A korcsoport aktivitási rátájának időbeli alakulása azonban hasonlít az európai országokéhoz. 2008 óta mind a visegrádi országok, mind az EU28 esetében növekvő tendenciát figyelhetünk meg az idősek munkapiaci részvételében (8-49. ábra). A növekvő aktivitás elsősorban a nyugdíjkorhatár emelkedésére és a korai nyugdíjazás szigorítására vezethető vissza. 8-49. ábra: Az 50 év feletti korosztály aktivitási rátájának alakulása 70

Magyarország Csehország

EU28 Szlovákia

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

Lengyelország

Megjegyzés: 50–64 évesek. Forrás: Eurostat

8.4.5.Aszülőképeskorúnőkalacsonyaktivitásátmeghatározótényezők

A szülőképes korú nők aktivitását érdemben befolyásolhatják a gyermekvállalással kapcsolatos szociális ellátások és a társadalmi normák különbségei. A nők esetében a szülőképes korosztályba tartozók jelentik az inaktivitás legjellemzőbb csoportjait, jóllehet az 50 év felettiek is jelentősen hozzájárulnak az európai átlagtól való eltérés— 456 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

hez (8-50. ábra). Hagyományosan a nők látják el a gyermekgondozás feladatát, ők maradnak otthon a kisgyermekekkel. Magyarországon a nők átlagosan hosszabb ideig maradnak otthon, ami több okra vezethető vissza. Egyrészt az állami bölcsődei ellátás kapacitása relatíve alacsony, és nem igazodik teljes mértékben az igényekhez (például rövid a nyitvatartási idő). Magán-gyermekellátási szolgáltatásokat sokan anyagi okok miatt nem tudnak igénybe venni, illetve ezek jelentősen megemelik a munkába állás határköltségét, ami szintén visszavetheti a gyermekes nők aktivitását. 8-50.ábra:HozzájárulásamagyarnőkaktivitásirátájánakEU28-tólvett teljeseltéréséhez(2014) 3,0

Százalékpont

3,0

2,5

2,5 50–64 éves nők 1,30

2,0

1,5

25–49 éves nők 0,45

1,0

0,5

1,5

15–24 éves nők 1,08

0,5

0,0

Megjegyzés: A nők aktivitási rátájának korcsoportonkénti eltérése az EU28 átlagához képest. Forrás: Eurostat, MNB-számítás

— 457 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Másrészt Magyarországon kevésbé terjedtek el az atipikus foglalkoztatási formák, a részmunkaidős foglalkoztatás hiánya is oka a kisgyermekes nők alacsony aktivitási rátájának. Ugyan a válságot követően a részmunkaidős foglalkoztatás hazánkban is jelentősen növekedett – melyben ciklikus és trendszerű hatások egyaránt szerepet játszhattak (bővebben lásd Bodnár 2014) –, az utóbbi években megállt a részmunkaidős foglalkoztatottság terjedése. Így európai összehasonlításban továbbra is kiugróan alacsony a részmunkaidőben foglalkoztatottak részaránya (8-51. ábra).

8-51.ábra:Részmunkaidőbenfoglalkoztatottakaránya azEurópaiUnióországaiban(2014)

50 40

Bulgária Szlovákia Horvátország Csehország Magyarország Lettország Lengyelország Észtország Litvánia Románia Görögország Szlovénia Portugália Ciprus Finnország Málta Spanyolország Olaszország Luxemburg Franciaország EU28 Írország Belgium Dánia Svédország Egyesült Kir. Németország Ausztria Hollandia

Forrás: Eurostat

8.4.6. A foglalkoztatás alakulása

Az elmúlt időszakban a munkaerő-kínálat bővülését a foglalkoztatottság javulása kísérte; míg 2008-ban a munkaképes korú lakosság 56,4 százaléka, addig 2014-ben már 61,8 százaléka volt foglalkoztatott. — 458 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

A foglalkoztatási rátában való lemaradásunk azonban – az aktivitási rátához hasonlóan – továbbra is jelentős az Európai Unió országaihoz képest (8-52. ábra). 8-52. ábra: Foglalkoztatási ráta az Európai Unió országaiban 90

90 80

Görögország Horvátország Olaszország Spanyolország Bulgária Románia Szlovákia Írország Lengyelország Magyarország Belgium Ciprus Málta Portugália Franciaország Szlovénia EU28 Litvánia Lettország Luxemburg Finnország Csehország Észtország Ausztria Egyesült Kir. Dánia Hollandia Németország Svédország

2014

2008

Forrás: Eurostat

A különböző társadalmi csoportokat vizsgálva: az alacsonyan képzettek, a fiatalok és az 50 év felettiek foglalkoztatási rátája jelentősebben, a szülőképes korú (fiatal és középkorú) nők foglalkoztatási rátája csak kisebb mértékben maradt el az Európai Unió átlagától 2014-ben. A válságot követően a kereslet visszaesésével a vállalatok munkaerőigénye is érdemben mérséklődött, aminek köszönhetően nagymértékben visszaesett a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak létszáma. A nemzetgazdasági foglalkoztatás szintje 2010 első negyedévében érte el a mélypontját, ezt követően a gazdasági növekedés újraindulásával, valamint a munkapiacot érintő célzott strukturális intézkedések bevezetésével párhuzamosan elindult a foglalkoztatottak számának — 459 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

emelkedése. A nemzetgazdaságban foglalkoztatottak létszáma 2013 első felében érte el a válság előtti szintet, ezt követően pedig dinamikusabban emelkedett. 8-53. ábra: A foglalkoztatottság változásának szerkezete 400

Ezer fő kumulált változás (2007Q4 = 0)

400

300

200

100

100 0

0 –100

–100

–200

–300 2008

2009

2010

2011

Teljes nemzetgazdaság

2012

2013

2014

Hazai versenyszféra

2015

–300

Állam

Forrás: KSH

A nemzetgazdasági foglalkoztatás bővülésében fontos szerepet játszott az állami közmunkaprogramok, elősegítve a munkához jutást azok számára, akiknek erre a nyílt munkaerőpiacon nem lett volna esélyük. A válságot követő években a foglalkoztatottak között a külföldön dolgozók száma emelkedett, amely ciklikus és strukturális okokra egyaránt visszavezethető. A hazai versenyszektorban foglalkoztatottak száma a visszaesést követően 2014 elején érte el a válság előtt megfigyelt szintet (8-53. ábra). A versenyszférában felhasznált munka tényleges mennyiségéről a foglalkoztatottak létszámadatai mellett pontosabb képet ad a teljes munkaóratömeg. A hazai versenyszféra teljes munkaidő egyenértékes létszáma a válságot követően a foglalkoztatásnál enyhébb mértékben növekedett. Az egy munkavállaló ál— 460 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

tal ledolgozott munkaórák számát is figyelembe véve még jelenleg is a válság előtti szint alatt maradt a munkakereslet (8-54. ábra). 8-54. ábra: A versenyszféra foglalkoztatottságának alakulása 3 200

Ezer fő

3 200

2 600

2 500

Teljes versenyszféra

2015

2 700

2014

2 700

2013

2 800

2012

2 800

2011

2 900

2010

2 900

2009

3 000

2008

3 000

2007

3 100

2006

3 100

TME hazai versenyszféra*

Megjegyzés: * Teljes munkaidő egyenértékes, külföldi telephelyen dolgozók nélkül. Forrás: KSH

Az utóbbi években komoly változások történtek az adórendszerben, amelyek célja a munkát terhelő adók csökkentése volt. Az egykulcsos szja és a családi adózás bevezetésével, valamint a rendszert kiegészítő célzott intézkedésekkel 2010 után számottevően csökkentek a munkavállalás adóterhei, ami hazánk relatív helyzetének javulásában is egyértelműen jelentkezett. Nemzetközi összevetésben azonban továbbra is az átlagnál magasabb a hazai munkaerő teljes adóterhelése (adóék), a Munkahelyvédelmi Akcióterv hatásait figyelembe véve is (8-55. ábra). A magas adóék emeli a hazai vállalatok munkaköltségét, ami visszafoghatja a munkakeresletet, hiszen a vállalatok hosszabb távon az egyszerűbb munkákat tőkével helyettesíthetik. Ha a családi kedvezményeket (családi adókedvezmény, családi pótlék) is — 461 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

figyelembe vesszük, akkor nemzetközi összehasonlításban már a középmezőnyben helyezkedünk el az adóterhek tekintetében. A családi kedvezmények a munkakínálatot ösztönözik. 8-55.ábra:Adóékazátlagbér67százalékátkereső,egyedülálló, gyermektelen/kétgyermekesmunkavállalóeseténnemzetközi összehasonlításban(2014) 60

Jövedelemadó Munkavállalói járulék 2 gyerekes

Munkáltatói járulék Családi adókedvezmény

Görögország

Franciaország

Belgium

Svédország

Németország

Spanyolország

Lengyelország

Ausztria

Finnország

Észtország

Olaszország

Szlovákia

Magyarország*

Portugália

Csehország

Szlovénia

Hollandia

Dánia

–40

Luxemburg

–40 Egyesült Királyság

–20

Írország

–20

Családi pótlék Gyermektelen

*A Munkahelyvédelmi Akcióterv kedvezményeit figyelembe véve, 2015-re számolt. Forrás: OECD

8.4. Összefoglalás A demográfiai folyamatok a következő évtizedekben egyre akutabb kihívásokat eredményezhetnek Magyarországon. A társadalom elöregedése miatt a termelésbe bevonható munkaerő-állomány számottevően csökkenhet hazánkban: a potenciálisan elérhető munkakínálat 2060-ban a jelenlegi állomány létszámának egyharmadával kisebb le-

— 462 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

het. A demográfiai változások a 2020-as és a 2040-es években okozhatják a legjelentősebb munkapiaci hatást, ekkor ugyanis 11-11 százalékkal eshet vissza a munkaképes korúak állományának létszáma a megelőző évtizedek átlagához képest. Tekintve, hogy az elöregedést elsősorban a korábbi évtizedeknél alacsonyabb születésszám okozza, a támogató családpolitika és a születésszám ösztönzése hosszú távon mérsékelheti a kedvezőtlen gazdasági és munkapiaci hatásokat. Az elmúlt években megfigyelt növekvő tendencia ellenére Magyarország egyike azon országoknak, amelyekben a legalacsonyabb a teljes termékenységi arányszám. Emellett a gazdasági szereplők alkalmazkodása és a gazdaságpolitikai intézkedések is mérsékelhetik a demográfiai folyamatok gazdasági hatásait. Az egészségben töltött évek számának fokozatos növekedésével párhuzamosan a munkavállalók is egyre tovább maradhatnak a munkaerőpiacon. A magyar gazdaság növekedési potenciálját támogathatja ugyanakkor a képzettségi szint és az oktatás minőségének további javítása. A magasan képzett munkaerő részarányának növelésével javulhat a munkaerő termelékenysége, ami hozzájárul a gazdasági növekedéshez is. A képzettebb munkavállalók általában kedvezőbb munkapiaci lehetőségekkel rendelkeznek, magasabb aktivitási és foglalkoztatási ráta, nagyobb átlagkereset és magasabb várható élettartam jellemzi őket a képzetlenebb csoportokhoz képest. Magyarországon az ezredforduló óta jelentősen emelkedett a diplomások aránya, de továbbra is elmarad az uniós átlagtól. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya tovább növelhető egy, a munkapiaci igényekhez jobban igazodó struktúrában. A középfokú oktatási rendszeren belül a szakirányú képzésben (hazánkban szakközépiskolában vagy szakiskolában) részt vevők aránya is alacsonyabb európai összevetésben, és a magyar iskolarendszerben nemzetközi összevetésben kisebb hangsúlyt kap az általános készségek fejlesztése. A PISA-teszt eredményei alapján a közoktatás minőségének további javítása olyan lehetőség hazánkban, amely a diákok munkapiaci elhelyezkedési esélyeit és így a gazdaság felzárkózási lehetőségeit is javíthatja.

— 463 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A demográfiai folyamatok hatásait az aktivitási ráta további növelése mérsékelheti. Magyarországon az alacsony aktivitási ráta néhány, egymást részben átfedő társadalmi csoporthoz köthető: alacsonyan képzettek, fiatalok, 50 év felettiek és szülőképes korú nők. Míg a demográfiai tényezők csak hosszú távon befolyásolhatóak, addig ezen alacsonyabb munkapiaci részvételű csoportok aktivitása különféle foglalkoztatáspolitikai eszközökkel rövidebb távon is tovább ösztönözhető.

— 464 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben

Felhasznált irodalom Bálint L. – Kovács K. (2015): Halandóság. In Monostori, J. – Őri, P. – Spéder, Zs. (szerk.): Demográfiai portré 2015. Bleha B. – Földházi E. – Sprocha B. – Vano B. (2014): Population projections for Hungary and Slovakia at national, regional and local levels. Population projections developed within the project „SEEMIG Managing Migration and Its Effects – Transnational Actions Towards Evidence Based Strategies”. http://www.seemig.eu/downloads/outputs/SEEMIGPopulationProjectionsHUSK.pdf Bloom, D. E. – Canning, D. – Sevilla, J. (2004): The Effect of Health on Economic Growth: A Production Function Approach. World Development Vol. 32, No. 1, pp. 1–13. Bodnár K. (2014): Részmunkaidős foglalkoztatás a válság alatt. MNB Szemle, 2014. március, Magyar Nemzeti Bank Bussolo, M. – Koettl-Brodmann, J. – Sinnott, E. (2015): Golden aging: prospects for healthy, active, and prosperous aging in Europe and Central Asia. Europe and Central Asia Studies. Washington, D.C.: World Bank Group. http://documents.worldbank.org/curated/en/2015/06/24707415/golden-aging-prospects-healthy-active-prosperous-aging-europe-central-asia Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (2015): Egészségtudományi Fogalomtár, Potenciálisan elvesztett életévek száma. http://fogalomtar.eski.hu/index.php/Potenci%C3%A1lisan_elvesztett_%C3%A9let%C3%A9vek European Commission (2012): The 2012 Ageing Report. Economic and Budgetary Projections for the 27 EU Member States (2010–2060). European Commission (2013): Investing in Health. Commission Staff Working Document Social Investment Package February 2013. European Commission (2014a): The 2015 Ageing Report, Underlying Assumptions and Projection Methodologies. European Economy 2014/8. European Commission (2014b): Recommended Annual Instruction Time in Full-time Compulsory Education in Europe 2013/14, Eurydice – Facts and Figures. http://eacea.ec.europa.eu/education/eurydice/documents/facts_and_figures/Instruction_Time_2013_14.pdf Eurostat (2013): EUROPOP2013. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/population/data/database Eurostat (2015): Population and Social Conditions, Demography and Migration, Population, Population: Structure Indicaticators. http://ec.europa.eu/eurostat/data/database Földházi E. (2015): A népesség szerkezete és jövője, in Monostori J. – Őri P. – Spéder Zs. (szerk.): Demográfiai portré 2015.

— 465 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai Hanushek, E. A. – Wössmann, L. (2007): The Role of Education Quality in Economic Growth. World Bank Policy Research Working Paper 4122. Hanushek, E. A. – Wössmann, L. (2010): Education and Economic Growth. In: Penelope Peterson, Eva Baker, Barry McGaw, (szerkesztők), International Encyclopedia of Education, Volume 2, pp. 245–252. Oxford: Elsevier. Jack, W. – Lewis, M. (2009): Health Investments and Economic Growth: Macroeconomic Evidence and Microeconomic Foundations. In Spence: Health and Growth: Commission on Growth and Development. The World Bank. Jayachandran, S. – Lleras-Muney, A. (2008): Life Expectancy and Human Capital Investments: Evidence from Maternal Mortality Declines. NBER Working Paper No. 13947. Kapitány B. – Spéder, Zs. (2015): Gyermekvállalás, in Monostori, J. – Őri, P. – Spéder, Zs. (szerk.): Demográfiai portré 2015. Kátay G. – Nobilis, B. (2009): Az aggregált aktivitást befolyásoló tényezők Magyarországon. MNB Working Papers 2009/5. Kopp M. – Skrabski, Á.: Nők és férfiak egészségi állapota Magyarországon. In: Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, 2009. Budapest: TÁRKI – Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 2009, pp. 117–136. Központi Statisztikai Hivatal (2010): Társadalmi Helyzetkép, 2010. Központi Statisztikai Hivatal (2012): Magyarország, 2011. Központi Statisztikai Hivatal (2014): Teljes termékenységi arányszám (1990–2012). https://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde220.html Központi Statisztikai Hivatal (2015): Az oktatásra ható népesedési folyamatok (2004–2015). http://www.ksh.hu/thm/2/indi2_2_1.html Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet (2015): Népesség-előreszámítás 2015. Kreiszné Hudák E. – Varga P. – Várpalotai V. (2015): A demográfiai változások makrogazdasági hatásai Magyarországon európai uniós összehasonlításban. Hitelintézeti Szemle, 2015. június, 14. évfolyam, 2. szám. Lackó M. (2010): A rossz magyar egészségi állapot lehetséges magyarázó tényezői; összehasonlító makroelemzés magyar és osztrák adatok alapján, 1960–2004. MTA Műhelytanulmányok 2010/07. ManpowerGroup (2015): Hiányszakma-felmérés. http://hianyszakmafelmeres.hu/ McGowan, A. – Andrews, D. (2015): Labour Market Mismatch and Labour Productivity: Evidence from PIAAC Data. OECD Economics Department Working Papers, No. 1209, OECD Publishing, Paris. http://dx.doi.org/10.1787/5js1pzx1r2kb-en OECD (1998): Education at a Glance: OECD Indicators, OECD Publishing.

— 466 —

8.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben OECD (2013): How can countries best produce a highly-qualified young labour force? Education Indicators in Focus. http://www.oecd.org/edu/skills-beyond-school/EDIF%202013--N16%20(eng).pdf OECD (2014): Education at a Glance: OECD Indicators, OECD Publishing. OECD (2015a): Ageing and Employment Policies - Statistics on average effective age of retirement. http://www.oecd.org/els/emp/ageingandemploymentpolicies-statisticsonaverageeffectiveageofretirement. htm OECD (2015b): Self-reported skills mismatch in selected OECD countries, 2010. http://skills.oecd.org/useskills/documents/32bself-reportedskillsmismatchinselectedoecdcountries2010.html OECD (2015c): Public spending on education (indicator). https://data.oecd.org/eduresource/public-spending-on-education.htm Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (2013): Statisztikai Évkönyv 2013. Skirbekk, Vegard – Loichinger, Elke – Weber, Daniela (2012): Variation in cognitive functioning as a refined approach to comparing aging across countries. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America. Vol. 109, Nr. 1, pp. 770–774. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3271876/ Spijker, Jeroen – John MacInnes (2013): Population ageing: the timebomb that isn’t? http://www.bmj.com/content/347/bmj.f6598 Quintini, G. (2011): Right for the Job: Over-Qualified or Under-Skilled? OECD Social, Employment and Migration Working Papers, No. 120, OECD Publishing. http://dx.doi.org/10.1787/5kg59fcz3tkd-en United Nations (2013a): World Population Ageing 2013. Department of Economic and Social Affairs, Population Division United Nations (2013b): World Fertility Patterns 2013. Department of Economic and Social Affairs, Population Division. http://www.un.org/en/development/desa/population/publications/pdf/fertility/world-fertility-patterns-2013.pdf United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division (2015): World Population Prospects: The 2015 Revision. Világbank (2015): Population Estimates and Projections, 1960–2050 http://data.worldbank.org/data-catalog/population-projection-tables Weil, D. N. (2007): Accounting for the Effect of Health on Economic Growth. The Quarterly Journal of Economics, August 2007, Vol.122(3), pp. 1265–1306. Wilkie, J. – Young, A. (2009): Why health matters for economic performance. Department of the Treasury, Australia. http://archive.treasury.gov.au/documents/1496/PDF/05_Why_health_matters.pdf World Economic Forum (2015): The Human Capital Report 2015.

— 467 —

Magyarország helyzete a növekedési potenciáltmeghatározótényezőkben– beruházások Spéder Balázs

A beruházások alakulása, azaz a tőkeállomány változása kulcsfontosságú a gazdasági növekedés szempontjából. A hazai beruházási folyamatok a 2000es évek második felében a régiós trendtől egyre jobban elszakadtak, és mindössze a GDP 23-24 százaléka körül alakultak. A válság során a régió összes országában átlagosan 2,5-3 százalékponttal csökkent a ráta, Magyarországon ugyanakkor nagyobb mértékben, 18–19 százalékos szintig estek a beruházások. 2012–2013 során fordulat következett be a regionális szinten is alacsonynak mondható hazai beruházási aktivitásban. A vállalati beruházások GDP-arányos szintje Magyarországon a válság óta stabilan 12,5–13,5 százalék körül alakul, ugyanakkor még mindig 1 százalékponttal elmarad a válság előtti szinttől. A hazai vállalati beruházások mérsékelt szintjét több tényező magyarázhatja, így a belső kereslet válságot követő tartós visszaesése, a kedvezőtlen hitelezési folyamatok és a lassú mérlegalkalmazkodás. A hazai lakossági beruházások a válság kitörése óta csökkenő trendet mutatnak, és 2014-re a GDP 2,7 százalékára csökkentek, míg a régiós társak esetében ez eléri a 4,5 százalékot. A lakossági beruházási aktivitás elmaradása jelentős mértékben hozzájárul a beruházási ráta régiós összevetésben mérsékelt szintjéhez. A hazai lakossági beruházások csökkenésének hátterében két folyamat áll. Egyrészt a válságot megelőző időszakban a hazai lakossági beruházások jelentős része hitelből, különösen devizahitelből valósult meg, melyek leépítése rendkívül lassú folyamat. Másrészt a lakosság beruházási aktivitása elsősorban a lakáspiaci beruházásokhoz kapcsolódik. A jelenlegi lakáspiaci fordulat fellendülése, a lakosság folytatódó adósságleépítése, valamint

— 468 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

a növekvő reáljövedelmek elősegíthetik a lakásba való közvetlen (vásárlás) és közvetett (felújítás) beruházások pozitív irányú elmozdulását. Magyarországon már a válság előtti sikertelen fiskális kiigazítási kísérlet érdemben visszafogta a kormányzati beruházásokat. Ebből fakadóan a 2008-as pénzügyi válság során hazánk nem tudta állami kiadásnöveléssel ellensúlyozni a vállalati visszaesést a korábban rendkívül magasra nőtt államadósság és költségvetési hiány miatt. A válságot követő időszakban az állami beruházások élénkülését elsősorban az EU-források egyre intenzívebbé váló felhasználása magyarázta. Magyarországon az uniós forráslehívás 60 százaléka közvetlen állami szerepvállalás és infrastruktúrafejlesztés céljából került felhasználásra.97

9.1.Bevezető A beruházások alakulása, azaz a tőkeállomány változása kulcsfontosságú a gazdasági növekedés szempontjából. A tőkeállomány megújítása és bővítése határozza meg a kapacitások alakulását, és ezáltal a gazdaság termelésének volumenét. Ebből fakadóan a beruházások a gazdaság kínálati oldala felől a közép-, valamint a hosszú távú növekedés alapját jelentik. A közép-kelet-európai országokban a beruházások a GDP felhasználási oldalának mintegy 20–25 százalékát jelentik. A hazai beruházási ráta a 2000-es évek 25 százalékos szintjéről már a válság előtt a 2006-os kiigazításokat követően az összes szektorban csökkent, tehát a hazai folyamatok a régiós trendtől egyre jobban elszakadtak. Míg a válságot megelőzően a régiós országok beruházási rátái Lengyelország kivételével jelentősen magasabb szinten tartózkodtak, helyenként elérve a GDP 30 százalékát is, addig a hazai beruházások mindössze a GDP 23-24 százaléka körül alakultak. A válság során a régió összes országában jelentősen, átlagosan 2,5–3 százalékponttal csökkent a ráta, 97

A fejezet állításai és számításai alapjául a Magyar Nemzeti Bank 2015. évi Növekedési Jelentésének eredményei szolgáltak.

— 469 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Magyarországon ugyanakkor nagyobb mértékben, 18-19 százalékos szintig estek a beruházások (9-1. ábra).98 2012–2013 során fordulat következett be a regionális szinten is alacsonynak mondható hazai beruházási aktivitásban, a teljes ráta emelkedésnek indult. Ehhez érdemben hozzájárult a kormányzati beruházások 2011 és 2015 között tapasztalható 3,4 százalékról 5,5 százalékra bekövetkezett növekedése, amit jórészt az európai uniós források intenzívebbé váló felhasználása magyaráz. 9-1. ábra: A teljes beruházási ráták alakulása régiós összevetésben 35

A GDP százalékában

Régiós beruházási ráták

2015. I.

II.

III.

IV.

2012. I.

II.

III.

IV.

II.

Magyarország

2009. I.

III.

IV.

II.

2006. I.

III.

IV.

2003. I.

II.

III.

IV.

13 2000. I.

Régiós átlag (V3)

Forrás: Eurostat

Az elmúlt évek fordulatát követően a hazai beruházási ráta a régiós átlag közelében, 21 százalék körül alakul. Az átlagtól némileg elmaradó rátához hozzájárul, hogy a lakosság beruházási aktivitása ak98

Martonosi (2006) alapján a 2006-os kiigazítás önmagában 1 százalékponttal csökkentette a teljes beruházási rátát.

— 470 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

tuálisan is elmarad a régiós átlagtól. A hazai lakossági beruházások 2008 óta csökkenő trendet mutatnak, és 2014-re a GDP 2,7 százalékára csökkentek. A vállalati beruházások 12-13 százalékpontos GDP-arányos szintje regionális szinten mérsékeltnek mondható, de nem kirívóan alacsony. A vállalati beruházások a lakossági beruházási trenddel ellentétben stabil folyamatokat mutattak (9-2. ábra). 9-2.ábra:AGDP-arányosberuházásirátaalakulása és dekompozíciója a régióban 35

A GDP százalékában

35 30

2000–2002 2003–2005 2006–2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2000–2002 2003–2005 2006–2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2000–2002 2003–2005 2006–2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2000–2002 2003–2005 2006–2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

Csehország

Magyarország

Lengyelország

Vállalatok

Kormányzat

Háztartások

Szlovákia Beruházási ráta

Megjegyzés: A lakossági beruházás a háztartások által eszközölt teljes beruházásvolumennel egyezik meg (új lakás vásárlása, régi ingatlan felújítása, egyéni vállalkozók beruházásai). Forrás: Eurostat

A hazai épület jellegű beruházások volumene már a válságot megelőző 3-4 év folyamán is csökkent, míg ez idő alatt a régió összes többi országában növekedés volt megfigyelhető. A válság után is alapvetően az épület jellegű beruházások estek vissza, 2012-re egészen a 2005-ös szint 60 százaléka alá csökkenve. Bár 2011 óta a régió összes országában esést mutatnak az épületberuházások, hazánk még min— 471 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

dig a régiós átlag mintegy felét éri el. Az épületberuházások esetében látható, különösen nagy lemaradás a válság előtt jelentős eladósodást mutató államháztartásra és a lakosság által elhalasztott lakásépítésekre vezethető vissza: az ingatlanberuházások szintje itt a legalacsonyabb a visegrádi országok között. A csökkenésben ugyanakkor további szerepet játszhatnak egyéb épület jellegű beruházások is, mint például a kereskedelmi célú ingatlanépítések és az állami infrastrukturális beruházások csökkenése (9-3. ábra). 9-3.ábra:Aberuházásirátaanyagi-műszakijellegű dekompozíciójaarégióban(2005=100)

Magyarország

Csehország

Lengyelország

2013

2012

2011

2010

Gép jellegű beruházások

2009

2013

2012

100

2011

100

2010

120

2009

120

2008

140

2007

140

2006

160

2005

160

2008

180

2007

Épület jellegű beruházások

2006

2005

180

Szlovákia

Forrás: MNB-számítás, Eurostat alapján

A gép jellegű beruházások terén homogén növekedési minta figyelhető meg a régióban. A hazai gép jellegű beruházások GDP-arányos szintje az épület jellegű beruházásokkal ellentétben viszonylag stabil maradt, és a régiós középmezőnyben alakult. Növekedési trendjét — 472 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

a többi országhoz hasonlóan megtörte a válság, ugyanakkor 2010 óta fokozatos kilábalási folyamat figyelhető meg. A felzárkózó országok tőkeállományának bővülése a tőke magasabb megtérülése következtében a fejlett országokban tapasztalható értékeknél gyorsabb. Az alacsony szinten stabilizálódó vállalati beruházások, valamint az épület jellegű beruházások csökkenő trendje negatívan hatnak nem csupán a GDP rövid távú alakulására, hanem a hoszszú távú növekedésre is. A továbbiakban a következő kérdésekre keressük a válaszokat. Mik az egyes gazdasági szektorok beruházási aktivitásának hátterében álló tényezők? Mi magyarázza a válságot követően tartósan alacsony szinten stabilizálódó hazai beruházási aktivitást?

9.2. Vállalati beruházások A hosszú távú gazdasági növekedés szempontjából különösen fontos tényezőnek tekinthető a vállalati beruházások alakulása, mivel a vállalati tőkeállomány tartós hosszú távú hatásokkal bír a növekedési potenciál mértékére. A vállalati beruházások GDP-arányos szintje Magyarországon a válság óta stabilan 12,5–13,5 százalék körül alakul, ugyanakkor némileg még elmarad a válság előtti szinttől. Ezzel szemben Csehországban a ráta a régiós országok közül tartósan a legmagasabb szinten van 17 százalék fölötti értékkel, Lengyelország esetében ugyanakkor historikusan alacsonyan, 10 százalék körül alakul. Szlovákiában a régiós országokhoz képest volatilisebb a vállalati beruházások alakulása, és egy 2013-as felfutás kivételével 13-14 százalék körül alakul. A hazai vállalati beruházások mérsékelt szintjét több tényező magyarázhatja, így a belső kereslet válságot követő tartós visszaesése, a kedvezőtlen hitelezési folyamatok és lassú mérlegalkalmazkodás, — 473 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

az exportáló és belföldi felhasználásra termelő vállalatok közötti különbségek, a hazánkba települt külföldi, exportra termelő vállalkozások kedvező beruházási aktivitása, valamint a kkv-k és nagyvállalatok közti eltérő vállalati teljesítmény és viselkedés.

9.3. Finanszírozási helyzet A válságot követően a hazai vállalati hitelezés érdemben elmaradt a régió többi országában megfigyelttől. 2010-től kezdve a vállalati hitelállomány alakulásának folyamatai elváltak a régiós társak tapasztalataitól. A régió országaiban 2010 második felében újraindult a hitelezés, és 2013-ra minden országban meghaladta a válság előtti szintet. Míg a felmérések a hitelkondíciók enyhüléséről számolnak be, Magyarországon mégis trendszerűen csökken a vállalati hitelállomány mértéke (9-4. ábra). A vállalati hitelállomány alakulásának hátterében a hazánkban még mindig jelentős mérlegalkalmazkodás áll. A válság előtti időszakhoz viszonyítva a pénzügyi rendszer hitelezési kapacitása gyengült, ami tartósan mérsékelheti a beruházási aktivitást, különösen a vállalati, de a lakossági szektorban is. A vállalati hitelezés összesített folyamatait ugyanakkor a vállalati méretkategóriák szerinti kettősség jellemzi. A kkv-szektor hitelezése az utóbbi időszakban összességében bővült, az elmúlt évben mintegy 1,9 százalékkal haladta meg a korábbi év szintjét. A jegybank hitelezési programjai, az NHP és az NHP+ megtörték a lefelé mutató negatív trendet, mely nélkül a kkv-szektor hitelezési folyamatai még mindig negatív tartományban tartózkodnának 2009-hez viszonyítva. Ennek ellenére a piaci alapú hitelezési folyamatok még mindig gyengék, melyek nélkül a hitelállomány átfogó bővülése is késlekedik, erősítve a hitelezés nélküli fellendülés (creditless recovery) kockázatát.

— 474 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

A nagyvállalati hitelállományban nagymértékű csökkenés volt megfigyelhető, melyet elsősorban azonban néhány nagyobb egyedi tranzakció, így például a hazai banki finanszírozás közvetlen anyavállalati finanszírozásra cserélése okozhatott. Bár ez a hitelállomány leépülésével jár együtt, nem jelent közvetlen növekedési kockázatot hazánkra nézve. 9-4. ábra: A vállalati hitelállomány alakulása a válság óta (2008.október=100) 140

140

100

Lengyelország

Csehország

Magyarország

2015

100

2014

110

2013

110

2012

120

2011

120

2010

130

2009

130

Szlovákia

Forrás: Egyes országok nemzeti jegybanki statisztikái

A vállalati hitelezés folyamatait keresleti és kínálati korlátok is jellemzik. A külső keresleti feltételek alakulása összességében továbbra is törékeny, míg a bankok kockázatvállalási hajlandóságát változatlanul az óvatosság jellemzi. A beruházási aktivitás elhalasztása lefelé mutató kockázatot eredményez a hitelkeresletben és ezáltal a hitelezésben is. A szigorú hitelezési feltételek csak lassan oldódnak,

— 475 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

2015. első két negyedévében a bankok 30, illetve 17 százaléka enyhített a vállalati hitelek feltételein, azonban összességében továbbra is szigorúnak tekinthetők a hitelezési standardok. Széles körű enyhítésről, a kockázatosabb vállalatok irányába történő nyitásról még nem beszélhetünk, a jelentős méretű nemteljesítő hitelportfólió érdemben tovább csökkentheti a banki kockázatvállalási hajlandóságot. A hazai finanszírozási korlátok ugyanakkor a külföldi tulajdonú nagyvállalatokat kevésbé érintik, míg a hazai kis- és középvállalatok aktivitását jelentősen befolyásolják. Míg a nagyvállalatok könynyebben találnak alternatív finanszírozási formákat, addig a kkv-k esetében rendkívül alacsony a nem banki finanszírozás, így a tőzsdei, kötvénypiaci, valamint kockázati tőkepiaci finanszírozás szerepe. Előretekintve ugyanakkor a hitelezési standardok enyhülésével és a jegybank támogató hitelprogramjaival enyhülhetnek a finanszírozási korlátok. Az óvatossági motívumok enyhülésével az adósságleépítés kevésbé jelent problémát.

9.4. Vállalati dualitás A 2000-es évek második felében a fiskális kiigazítási kísérletek mellett kedvezőtlenné váló keresleti feltételek már a válságot megelőzően a vállalati beruházások csökkenését eredményezték. A romló jövedelmezőségi kilátások mellett a vállalatok nem építették le tőkeállományukat, ami a kapacitáskihasználtság csökkenését, végül az új beruházások megvalósításának elhalasztását eredményezte. A kedvezőtlen alaphelyzetre erős negatív sokként érkező globális pénzügyi válság a belső kereslet tartós visszaesését okozta. Emellett a válság után bizonytalanabbá váltak mind a kereslet jövőbeli alakulása, mind az általános makrogazdasági és üzleti környezet kilátásai.

— 476 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

Magyarországon a válságot követően az aggregált kereslet visszaesése a belföldre termelő és szolgáltató vállalatokat és az exportáló vállalatokat egyaránt erőteljesen érintette. A visszaesést követő tartós mérlegkiigazítás ugyanakkor különösen a belföldi piacra termelő ágazatok beruházási aktivitását vetette vissza, amely regionálisan is kiugróan alacsonynak mondható. A zömmel belső keresletre termelő ágazatok beruházásai 2008 és 2013 között felére csökkentek, majd 2014 folyamán 6 év után először emelkedett ismét a ráta. A belföldre termelő és szolgáltató vállalatok beruházási aktivitása esetében látható lemaradást jelentősen befolyásolja és erősíti a hazai szabályozói környezet gyakori változása is, ami csökkentheti a kiszámíthatóságot és a vállalkozási hajlandóságot (9-5. ábra). A belföldre termelő vállalatokkal ellentétben az exportáló vállalatok válság óta tapasztalható javuló beruházási aktivitása nagymértékben köszönhető a feltörekvő gazdaságok felfutó importjának, valamint a gyártósorba állt új régiós feldolgozóipari kapacitásoknak. Ezen ágazatok esetében a globális lassulás jelenti a fő jövőbeli kockázatot: a válság óta a világkereskedelem jóval kevésbé érzékeny a gazdasági növekedés ütemére, mint a korábbi években. A kvázifiskális szektor beruházásainak 2012-től kezdődő rendkívüli mértékű növekedése nagymértékben kötődik az európai uniós források felhasználásának mintájához. A hazai növekedés ugyanakkor nem egyedülálló, Lengyelországban például a 2012-es labdarúgó Európa-bajnoksághoz köthető beruházások okoztak átmeneti kiugrást a válság utáni években. Csehország és Szlovákia esetében azonban nem számottevő a kvázifiskális szektor beruházásokban játszott szerepe.

— 477 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

9-5. ábra: A vállalati beruházások alakulása a régióban ágazati bontás szerint 260

2005 = 100

260

Csehország

Magyarország

Nem exportáló

Lengyelország Exportáló

2013

2011

2009

2007

2005

2013

2011

2009

60 2007

2005

100

2013

120

100

2011

140

120

2009

140

2007

160

2005

180

160

2013

180

2011

200

2009

220

200

2007

240

220

2005

240

Szlovákia Kvázifiskális

Forrás: Eurostat, MNB, nemzeti statisztikai hivatalok

A versenyszféra egyedi vállalati adatai alapján a beruházási aktivitás vállalati méret alapú megoszlása a nemzetközi kereskedelmi aktivitáshoz hasonló dualitást mutat. A beruházások 2013-ban jelentősen emelkedtek a versenyszférában. A dekompozíciót tekintve azonban jól látható, hogy a nagyvállalatok növekedési hozzájárulásához hasonlóan alakult a kkv-k beruházásnövekménye, amely azonban elsősorban az alacsony bázis miatt alakult így. A nagyvállalatok beruházásai 2013-ban már elérték a válság előtti szintet, míg a kkv-k beruházásai jelentősen elmaradtak attól (9-6. ábra). Vállalati szintű adatok hasonlóan alátámasztják a szektor beruházási szokásainak kettősségét. Az exportáló vállalatok körében gyakoribb a bővítő beruházás, mint a nem exportáló vállalatoknál, míg ugyanez igaz a nagyvállalatok és a kkv-k közötti különbségre is. A tőkeállományhoz viszonyított beruházási ráta a feldolgozóiparban és az exportáló vállalatok körében volt a legmagasabb. Vállalatméret szerint — 478 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

megfigyelhető, hogy a kkv-k beruházási rátája 2013-ban hasonló mértékben tudott emelkedni, mint a nagyvállalatoké, amiben már a Növekedési Hitelprogram beruházásösztönző hatása érvényesülhetett (Endrész és szerzőtársai 2015). 9-6. ábra: A hazai reálberuházások növekedésének felbontása aversenyszférában(százalékpontoshozzájárulás) 40

Százalékpont

–10

–20

–30

–40

–50

2006 Kkv

2007

2008

2009

Nagyvállalat

2010

2011

Nem besorolható

2012

2013

–50

Összesen

Forrás: MNB-számítás NAV-adatok alapján

9.5. Versenyképesség Végül a vállalati beruházások mérsékeltebb szintje a hazai gazdaság általános üzleti környezetének megítélését is tükrözheti. A nemzetközi versenyképességi jelentések (például Világgazdasági Fórum, illetve Világbank) szerint a válság óta Magyarország relatív helyzete gyengült. Bár a makrogazdasági mutatók javultak, ezt ellensúlyozta az egyéb versenyképességi tényezőkben megfigyelt romlás.

— 479 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A Világgazdasági Fórum (WEF) évente mikro- és makroökonómiai szempontok figyelembevételével készíti el (részben tényadatokon, részben kérdőíves felvételen alapuló) indexét, amely az egyes országok aktuális fejlettségi szintjét szem előtt tartva méri azok versenyképességét, illetve annak 12 pillérét. A WEF idei versenyképességi rangsorában Magyarország a 63. helyet foglalja el, míg a tavalyi évben 144 ország közül a 60. helyen szerepeltünk. Magyarország versenyképessége a világ középmezőnyébe sorolható, míg az Európai Unió 28 tagállama közül e tekintetben csak a 24. helyen állunk. A visegrádi országok összevetésében Csehország (31.), valamint Lengyelország (41.) előzi meg Magyarországot, míg Szlovákia (67.) mögöttünk szerepel a rangsorban. Az infrastruktúra fejlettségében, valamint a munkaerőpiaci hatékonyság tekintetében Magyarország pontszáma már tavaly is meghaladta a többi visegrádi ország átlagos eredményét, és ez az idei felmérés alapján is fennmaradt. A régiós átlaghoz hasonlóan teljesítünk az árupiaci hatékonyságot és az innovációt mérő mutatók alapján. A régiós átlagtól elmaradóan teljesítünk az adóterhek, a GDP-arányos államadósság, az egészségügy és alapszintű oktatás, a pénz- és tőkepiaci fejlettség, az intézményi háttér, valamint az üzleti rendszer komplexitásának megítélésében (9-7. ábra). A Világbank évente publikált Doing Business riportja az országok üzleti környezetéről és intézményi feltételeiről ad átfogó képet. Az elmúlt évben hazánk az előző évhez képest két helyet lépett vissza a rangsorban, és a 42. helyet foglalja el. A visegrádi országok közül Lengyelország (25.), Szlovákia (29.), valamint Csehország (36.) is előttünk szerepel a rangsorban. Kiemelendő, hogy Magyarország teljesítménye világelső a nemzetközi kereskedelem súlya (1.) terén, és relatíve kedvező a hitelhez jutás (19.), a szerződések érvényesítése (23.), az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés (29.) és az új vállalkozások

— 480 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

indítása (55.) terén. Ugyanakkor régiós versenytársainkhoz képest jelentős elmaradás mutatkozik a csődeljárások (65.), a kisbefektetők védelme (81.), az építési engedélyek kiadása (88.), az adóztatás mértéke (95.), illetve a villamos energiához való hozzáférés (117.) terén. A legkedvezőbb értékelésű országhoz viszonyított teljesítményünk enyhén javult, azonban mind Lengyelország, mind Szlovákia nagyobb előrelépést mutatott (9-7. ábra). 9-7. ábra: A hazai gazdaság versenyképességi helyzete egyes nemzetközi rangsorolások szerint Helyezés 1

A legkedvezőbb értékelésű ország értékének arányában (%)

11 75

21 31

41 51

61 71

Csehország

Magyarország

Forrás: World Economic Forum, illetve Világbank

— 481 —

Lengyelország

Szlovákia

2016*

2015*

2014

2013

2012

2011

2010

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

9.6. Lakossági beruházások A hazai lakossági beruházások 2009 óta csökkenő trendet mutatnak, és 2014-re a GDP 2,7 százalékára csökkentek. Ezzel szemben a régiós társak lakossági beruházásai minden ország esetében elérik a 4,5 százalékot, a hazai lakosság beruházási aktivitása tehát jelentősen elmarad a régiós átlagtól. Magyarországon a válságot követő 4-5 év folyamán 5 százalékról 2,5 százalékra csökkent a GDP-arányos beruházási ráta, tehát 40–50 százalékponttal mérséklődött 5 év alatt, míg ugyanebben az időben Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában tartósan 4,5 százalék fölött alakult. A hazai lakossági beruházások csökkenése hátterében két különböző folyamat áll. Egyrészt a válságot megelőző időszakban a hazai lakossági beruházások jelentős része hitelből, különösen devizahitelből valósult meg, melyek leépítése rendkívül lassú folyamat. A válságot követő időszakban a beruházások elhalasztása a háztartások egyik legfontosabb alkalmazkodási csatornájává vált (Martonosi 2013). A lakosság túlzott eladósodottsága csökkenő mértékben, de továbbra is jelentős tényező. A mérlegalkalmazkodás előrehaladtával párhuzamosan ugyanakkor a háztartási beruházások aránya változatlan maradt, ami a válság által érintett és óvatossá váló háztartások beruházási preferenciáinak csökkenésével magyarázható (9-8. ábra). Másrészt a lakosság beruházási aktivitása elsősorban a lakáspiaci beruházásokhoz kapcsolódik. A hazai lakáspiac esetében a hosszú időn át tartó negatív trend 2014-ben megtorpant, ezt követően elindult egy lassú élénkülés, azonban a szektor szereplőire egyre inkább a kivárás stratégiája vált jellemzővé – főként a szabályozás szigorodása, az adminisztratív terhek növekedése és a lakások áfa-csökkentésével kapcsolatos várakozásokat befolyásoló hatás miatt. Ebből kifolyólag az új lakások építésének, valamint a kiadott építési engedélyeknek a száma elszakadt egymástól. A piacban rövid távon rejlő potenciál jelentős lehet, amely az újonnan bejelentett kormányzati intézkedésekkel már 2016-ban realizálódhat. — 482 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

A következő években az adósságleépítés lakossági beruházásokat fékező hatása fokozatosan enyhülhet, így a lakosság beruházási aktivitása közeledhet a régiós átlaghoz. Ezt a lakosság lakáscélú beruházásainak mérsékelt emelkedése is segítheti. A lakossági adósságleépítés végeztével érdemi élénkülés várható, amit a gazdaságpolitikai intézkedések is támogatnak. A hazai lakáspiaci kilátásokat középtávon árnyalhatja, hogy az öregedő társadalom korlátozza a lakáspiac fellendülését. Hosszú távon a lakosság folytatódó adósságleépítése mellett a növekvő reáljövedelmek is elősegíthetik a lakásba való közvetlen (vásárlás) és közvetett (felújítás) beruházások tartósan pozitív irányú elmozdulását. 9-8. ábra: A lakossági hitelállomány alakulása a rendelkezésre álló jövedelem arányában 90

A teljes rendelkezésre álló jövedelem arányában (%)

Csehország

Magyarország

Lengyelország

Forrás: Eurostat, egyes országok nemzeti jegybankjai

— 483 —

2014

10 2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

Szlovákia

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

9.7. Állami beruházások Az állami beruházások alakulása alacsonyabb importtartalma miatt jelentős rövid távú hatással bír a gazdaságra. Emellett az állam egyes beruházások (például infrastruktúra, alapkutatások) és azok externális hatásai révén hosszú távon is képes befolyást gyakorolni a gazdaság potenciális növekedésére. Magyarországon már a válság előtt is történt fiskális kiigazítási kísérlet, ami visszafogta a kormányzati beruházásokat. A 2008-as pénzügyi válság során hazánk nem tudta állami kiadásnöveléssel ellensúlyozni a vállalati visszaesést a korábban rendkívül magasra nőtt államadósság és költségvetési hiány miatt. A költségvetési megszorítások részeként az állami beruházások is mérséklődtek. A válságot követő időszakban az állam beruházásainak élénkülését elsősorban az EU-forrás-felhasználás intenzitásának növekedése magyarázta. A kormányzati beruházások 2011 és 2014 között a GDP arányában 3,4 százalékról 5,2 százalékára növekedtek. Jelentős különbségek tapasztalhatók a régiós országok között az EU-források felhasználásának időzítését illetően. Csehország és Szlovákia a 2007–2013-as finanszírozási ciklus közepén csúcsosodva használta fel az uniós támogatásokat. Ezzel szemben Lengyelország növekvő mértékben, míg Magyarország különösen a ciklus végére optimalizálta a transzferek lehívását. Az állami beruházások aránya egyedül nálunk mutat növekvő trendet; Csehországban a válság (2009) óta csökken, míg Lengyelországban a labdarúgó Európa-bajnokságot megelőzően 2011-re 6 százalékra emelkedett, azóta azonban mérséklődik; végül Szlovákiában konstans a GDP 3 százaléka körül alakul. Az előző költségvetési ciklus kifutásából fakadó bázishatás tehát az állami beruházások különösen nagy csökkenéséhez vezethet Magyarországon, szemben a legtöbb régiós országgal (9-9. ábra). Az európai uniós támogatások dekompozícióját tekintve megállapítható, hogy Magyarországon gyenge a vállalati szektort érintő uniós — 484 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

forráslehívás, és ez 60 százalékban közvetlen állami szerepvállalás és infrastruktúrafejlesztés céljából került felhasználásra. 9-9. ábra: A hazai uniós források felhasználásának szektorok és célok szerinti megoszlása 8

A GDP százalékában

–1

Közvetlen kifizetések Működési célú állami Beruházási célú állami

2016*

2015*

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

Működési célú privát Beruházási célú privát Összesen

Megjegyzés: 2014-ig tényadat, 2015–2016 előrejelzés. Forrás: MNB-számítás

9.8. Összefoglalás A beruházások a gazdaság kínálati oldala felől a közép-, valamint a hosszú távú növekedés alapját jelentik. A közép-kelet-európai országokban a beruházások a GDP felhasználási oldalának mintegy 2025%-át jelentik, a hazai beruházási ráta azonban a 2000-es évek második felében már a válság előtti 2006-os kiigazításokat követően az összes szektorban csökkent. 2012–2013 folyamán érdemi fordulat következett be a beruházási aktivitásban, így aktuálisan a teljes ráta a régiós átlag közelében alakul. — 485 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A beruházási ráta szerkezetét vizsgálva fontos kiemelni, hogy a gazdaság hosszabb távú termelékenységi potenciálját leginkább befolyásoló vállalati beruházások a válságot követően is stabilan alakultak. A Növekedési Hitelprogram elindítását követően, 2013 óta a hazai kis- és közepes vállalkozások is bővítették kapacitásaikat. A keresleti feltételek egyre kevésbé korlátozzák a vállalati beruházások alakulását, ugyanakkor az erősödő aktivitáshoz a finanszírozási helyzet és hitelezési feltételek további javítása szükséges. A régiós átlagnál alacsonyabb hazai beruházási rátához az elmúlt években hozzájárult, hogy a lakosság beruházási aktivitása jelentősen mérsékeltebb volt a régiós átlagnál. A lakosság aktivitását érdemben befolyásolta az adósságleépítési kényszer. A hazai lakáspiac esetében a hosszú időn át tartó negatív trend 2014-ben megtört, és lassú élénkülés indult be, melyet az újonnan bejelentett kormányzati intézkedések is támogatnak. A következő években az adósságleépítés lakossági beruházásokat fékező hatása fokozatosan eltűnik, így a lakosság beruházási aktivitása közeledhet a régiós átlaghoz. Az elmúlt évek során az állam beruházásainak élénkülését elsősorban az EU-források felhasználásának növekedése magyarázta. Az Európai Uniós támogatások dekompozícióját tekintve megállapítható, hogy Magyarországon az elmúlt periódusban mérsékelt volt a vállalati szektort érintő uniós forráslehívás. A beruházási ráta tartós emelkedéséhez, valamint a sikeres felzárkózáshoz szükség lenne a privát szféra felé irányuló támogatások részarányának növelésére, valamint azok termelékenységnövekedést elősegítő szektorokba való allokálására.

— 486 —

9.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–beruházások

Felhasznált irodalom Benczúr P. – Rátfai A. (2010): Economic fluctuations in Central and Eastern Europe: the facts. Applied Economics, 42(25), pp. 3279–3292. Gál P. (2007): Kedvezőtlen beruházások – növekedési kockázatok? MNB Szemle 2007. június, pp. 12–21. Magyar Nemzeti Bank (2014): Inflációs jelentés, június. Martonosi Á. (2013): Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében, MNB Szemle 2013. január, pp. 40–48. Munkácsi Zs. (2009): Kik exportálnak Magyarországon? Vállalati méret és külföldi tulajdon szerinti exportkoncentráció és a külföldi tulajdon hatása az exportorientációra, MNB Szemle, június, pp. 22–33. Endrész M. – Harasztosi P. – Lieli, P. R. (2015): The Impact of the Magyar Nemzeti Bank’s Funding for Growth Scheme on Firm Level Investment, MNB Working Papers 2.

— 487 —

10.

Magyarország helyzete a növekedési potenciált meghatározó tényezőkben – termelékenység Harasztosi Péter – Varga Péter

A kétezres évek közepétől kezdve csökken a termelékenység növekedési üteme a fejlett világ gazdaságaiban. Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban már a gazdasági válság előtt elindult folyamat a válság hatására súlyosbodott, és a kilábalási periódusban is csak lassú ütemben növekedett.98 A magyar vállalatok termelékenységének bővülése az elmúlt évtizedben elmaradt a régió átlagától, amelynek egyik oka, hogy a régió országaiban a hazainál később bekövetkező FDI-beáramlás épp a válság előtti időszakban okozott jelentős hatékonyságnövekedést. Emellett a hazai piacra termelő ágazatok esetében a belföldi kereslet adósságleépítés miatt bekövetkező visszaesése és egyedi hatásként néhány nagyvállalat globális piaci problémái is negatívan érintették a termelékenységet. Ezenfelül az egyes ágazatokon belül a termelési tényezők hatékonyabb vállalatok irányába történő lassabb reallokációja tovább fékezte a termelékenység bővülését. Vállalatméret alapján a gazdaságot termelékenység szempontjából erős heterogenitás jellemzi. A nagy-, valamint a kis- és középvállalatok között fennálló termelékenységkülönbség nemzetközi összevetésben nagynak tekinthető, amelynek regionális átlagra való csökkentése önmagában jelentős kibocsátásnövekedést eredményezhetne. A kkv-szektor alacsonyabb termelékenységéhez a finanszírozás nehezebb elérhetősége, az alacsonyabb innovációs aktivitás, 98

A fejezet állításai és számításai alapjául a Magyar Nemzeti Bank 2015. évi Növekedési jelentésének eredményei szolgáltak.

— 488 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

valamint a szakmai és menedzsmentképességek hiánya együttesen hozzájárultak. Ezen területek célzott erősítése segíthet kiaknázni a kkv-szektor termelékenységbővülésében rejlő növekedési potenciált. A magyar termelékenységet meghatározó tendenciák közül a foglalkoztatottság tekintetében pozitív kép rajzolódik ki, ugyanis az elmúlt három évben éves szinten folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak száma. A foglalkoztatottság másik mérőszáma, az átlagosan ledolgozott heti órák száma – a régióhoz tartozó országok többségéhez hasonlóan – Magyarországon is csökkent az uniós csatlakozás óta. Bár 2013-tól kezdve ennél a mutatónál is megtörni látszik a negatív trend, a foglalkoztatottak létszámnövekedésénél lényegesen lassabban változik. A javuló foglalkoztatottsági statisztikák mellett az egy főre jutó termelékenység a 2009-es visszaesés után 2011–2012 között visszatért a válság előtti szintre, és lassú ütemben de azóta is folyamatosan növekszik. A régióhoz viszonyítva azonban Magyarország lassabban érte el a válság előtti szintet. Az egy munkaórára jutó termelékenység 2009 óta stagnál, a válság előtti szintet 2014-ig nem lépte át. A munkaórában mért munkatermelékenység növekedése a visegrádi országok közül hazánkban a leglassabb: a többi ország munkatermelékenysége már 2012 óta meghaladja a válság előtti szintet. A munkatermelékenységhez hasonlóan a teljes tényezőtermelékenységet is negatívan érintette a válság, és annak újbóli növekedése csak az elmúlt két évben indult meg. A feldolgozóipari vállalatokat vizsgálva megállapítható, hogy az egyéni hatékonyságnövekedés (TFP) szerepe a meghatározó; az erőforrások – például tőkeállomány vagy munkaerő – vállalaton belüli hatékonyabb felhasználásával relatív kisebb növekedést értek el. A vállalatok közötti reallokáció 2009 után jelentősen hozzájárult az aggregált termelékenység növekedéséhez. A reallokáció inkább a feldolgozóipari ágazatok között, mint az egyes ágazatokon belül ment végbe. A termelékenység a gazdasági növekedés egyik hosszú távú meghatározója. Azt a hatékonyságot fejezi ki, amellyel a termelési tényezők-

— 489 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ből kibocsátás jön létre. Ebben a fejezetben a magyar gazdaság és a magyar vállalatok termelékenységét vizsgáljuk, összehasonlítva a visegrádi országokban (Csehország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) végbemenő folyamatokkal. Ennek során figyelmet szentelünk a termelékenység alakulását meghatározó tényezők változásának, illetve a foglalkoztatottság, a hozzáadott érték és a beruházás alakulásának az egyes országok és a főbb makrogazdasági szektorok tekintetében. Kitérünk arra is, hogy az ágazatok és a vállalatok közötti erőforrás-allokáció miképp hat a termelékenység növekedésére. Továbbá röviden szót ejtünk arról, hogyan mérhetjük a termelékenységet, és milyen fontos kérdésekkel szembesülünk a mérés során.

10.1. A termelékenység és komponenseinek alakulása a válság óta 10.1.1.AGDPalakulása

A magyar gazdaság növekedése már 2005 óta elmarad a visegrádi országokétól (10-1. ábra). A környező országok GDP-növekedéséhez hasonlítva Magyarország hazai össztermékének szintje az EU-csatlakozás idején még relatíve magasnak minősült, ugyanakkor a gazdaság növekedése a 2000-es években lassabb volt régiós összehasonlításban. A válság előtti 2008-as bruttó össztermék szintjét csak 2014-re sikerült megközelítenie, miközben több mint húsz százalékkal marad el a regionális élmezőnytől. A kilábalás üteme a román gazdaságéhoz hasonló, viszont elmarad a cseh, a szlovák vagy a lengyel gazdaság növekedésétől, ahol legkésőbb 2010-re sikerült a válság előtti szintet elérni. A magyar GDP-növekedés lassulása a visegrádi országokhoz képest több szektorban is tetten érhető. A legnagyobb különbség az építőiparban tapasztalható, ahol a visegrádi országok átlagosan 75 százalékponttal magasabb szintbeli GDP-növekedést értek el 2004 óta. Kisebb, de hasonlóan erőteljes lemaradást figyelhetünk meg a feldolgozóiparban, illetve a kis- és nagykereskedelemben is, amelyek jelen— 490 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

tős mértékben járulnak hozzá a teljes GDP-növekedéshez. Komoly növekedési elmaradás látszik a pénzügyi szolgáltatások területén is (10-2. ábra). 10-1.ábra:AreálGDPalakulásaakörnyezőországokkalösszevetve 2004 = 100%

160

2004 = 100%

160

Magyarország Lengyelország

Szlovákia Csehország

2014

2013

2012

2011

2010

2009

100

2008

100

2007

120

2006

120

2005

140

2004

140

Románia

Forrás: Eurostat

10-2.ábra:AszektorálisGDPalakulásaavisegrádiországokátlagáhozképest 2004 óta 20

Százalékpont

20 0

Pénzügyi szolg. Feldolgozóipar Info. és komm.

Ker., szállítás, vendégl. Ingatlanügyletek

Forrás: Eurostat

— 491 —

2013

–100 2012

–100 2011

–80

2010

–80

2009

–60

2008

–60

2007

–40

2006

–40

2005

–20

2004

–20

Ipar Építőipar

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A környező országokkal való GDP-összehasonlításhoz fontos tudni, hogy jelentős szintbeli és strukturális eltérések álltak fenn az egyes országok között a piacgazdaságra való áttérés idején, ami a felzárkózás dinamikájában is megmutatkozik. A később reformáló országok (például Románia) a gazdaság strukturális átalakulásából adódó termelékenységnövekedés egy részét a 2000-es évek második felében realizálták, míg Magyarországon e folyamatok az 1990-es évek második felében voltak meghatározóak. Ezért a következőkben a magyar gazdaság lassulásának szerkezeti okait keressük, melyhez a legutolsó, 2013-ig rendelkezésre álló adatokat – a KSH részletes, szektorbontású termelési oldali GDP-statisztikáit és a vállalatok mérlegbeszámolóit – használjuk fel. A vállalati adatok használatának előnye, hogy segítségükkel azonosíthatóvá válnak azok az egyes cégeket vagy ágazatokat ért sokkok, amelyek gyakran a makrogazdasági folyamatokra is erős hatást gyakorolnak (Gabaix 2011). A feldolgozóipari növekedés lassulásában szinte az összes iparág szerepet játszik. Az egyes szektorok hozzájárulását a teljes feldolgozóipari GDP növekedéséhez a 10-3. ábra szemlélteti. Érdemes megjegyezni, hogy bár a feldolgozóipar nemzetgazdasági súlya 2000 óta alig módosult, szerkezete ugyanakkor jelentős mértékben változott. Elsősorban a textil- és ruházati szektor, valamint az élelmiszerszektorok rovására 2013-ra a feldolgozóipar két meghatározó súlyú szektora az autóipar és a gépi berendezések gyártása lett. A szektoron belüli szerkezeti átalakulások egyik fontos következménye, hogy megváltozott Magyarország exportszerkezete. (Ezzel a témával bővebben 10-2. számú keretes írásunk foglalkozik.) A feldolgozóipar növekedésének válság utáni lassulásában legalább két szektor érintett. 2009 óta a kőolajszektor hozzájárulása szinte folyamatosan és jelentős mértékben negatív. Itt elsősorban a szektor koncentráltsága miatt fontos szerepet játszanak az egyes vállalatokat érő ársokkok és világgazdasági folyamatok, valamint a szektorhoz csatlakozó értékláncokon belüli reallokáció, például a kereskedelmi tevékenység kiszervezése, átalakítása. — 492 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

10-3. ábra: A feldolgozóipari szektorok százalékpontos szektoron belüli növekedési hozzájárulása 15

Százalékpont

2013

2012

–17

2011

–17

2010

–13 2009

–9

–13 2008

–5

–9

2007

–5

2006

–1

2005

–1

2004

2003

2002

Egyéb feldolgozóipar Közúti jármű gyártása Villamos és gépi berendezés gyártása Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása Kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás Élelmiszeripar [C] Feldolgozóipar Megjegyzés: élelmiszeripar (10–12); kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás (19); számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása (26); villamos és gépi berendezés gyártása (27–28); közúti jármű gyártása (29); egyéb feldolgozóipar (13–18, 20–25, 30–33) Forrás: KSH termelési oldalú GDP, MNB-számítás

A növekedés lassulásában részt vevő másik fontos iparág az elektronikai ipar. A 2011-es pozitív hozzájárulás ellenére a szektor növekedési hozzájárulása a korábbi évekhez viszonyítva jelentősen csökkent. Ebben a szektorban kiemelt szerepet játszanak a Nokia komáromi gyárának bezárása, valamint több fontos vállalatot (például Samsung, Bosch, NI Hungary) érő jelentős visszaesés. A villamos és gépi berendezés szektorokban meghatározó vállalatok alakultak át, vagy olvadtak össze, ezért ezt a két szektort egyben kezeljük. Bár 2009 és 2011 között pozitívan és komoly mértékben járultak hozzá a növekedéshez, 2012–2013-ban ez visszafogottabbá vált. 2011 óta jelentős súlya van az autóiparnak a feldolgozóipari növekedésben. A növekedés az autó- és az autóalkatrész-gyártó vállalatok — 493 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

esetében egyaránt megfigyelhető. Az Audi meghatározó növekedési hozzájárulása és a Mercedes elinduló termelése mellett 2013-ra mind az Opel-, mind a Suzuki-gyárak jelentősen bővítették termelésüket.99 A 2014. évi mérlegadatok alapján a vállalatok teljesítménye tovább javult. Az Audi 2014-re 4,6 százalékkal, a Mercedes 1,4, míg az Opel 25,2 százalékkal növelte üzleti eredményét. Egyedül a Magyar Suzuki Zrt. zárt rosszabb évet a 2013-asnál.100 A piaci szolgáltatások lassú növekedéséért a növekedésdekompozíció alapján elsősorban a kereskedelemben lejátszódó folyamatok felelősek. Az ágazatban nincsen olyan szektor, amely folyamatosan és nagy súllyal fogná vissza a GDP növekedését, a lassulás szinte minden szektort egyaránt érint. Ugyanakkor a válság óta fennálló visszafogott kereslet miatt mind a kis- és nagykereskedelem, mind a szállítás jövedelemtermelési hozzájárulása lényegesen kisebb, mint 2002 és 2007 között volt. Ezen belül a 2009-es GDP-csökkenés elsősorban a nagykereskedelem visszaesésének köszönhető, melyet egyedi vállalati sokkok határoznak meg (10-4. ábra). A dinamika jobban tükrözhette a szektor legnagyobb vállalatainak101 globális vagy hazai cégcsoporton belüli optimalizációját, mint a szektor tényleges jövedelemtermelő képességének folyamatait.

10.1.2. A foglalkoztatás alakulása

A magyar foglalkoztatottság a válság hatására mintegy 5 százalékot csökkent 2004-hez viszonyítva, de az elmúlt három évben éves szinten folyamatosan növekedett. Románia és Magyarország kivételével a többi gazdaságban visszatért a foglalkoztatás a válság előtti szint közelébe. Az Opel Szentgotthárd Magyarország 2012-ben adta át a Flex motorgyárat, 2013 februárjában kezdte meg a sorozatgyártást (forrás: opel.hu). Az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. 2013-ban indította meg az SX4 modellek sorozatgyártását (forrás: suzuki.hu). 100 Forrás: http://e-beszamolo.im.gov.hu/ 101 Többek között az MVM Földgáz Trade Zrt., Fibria Trading International Kft., Glencore Grain. Forrás: hvg.hu/top500 99

— 494 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

10-4. ábra: A piaci szolgáltató szektorok százalékpontos szektoron belüli növekedési hozzájárulása 16

Százalékpont

–12

Épít. Kisker. Kiadás

Gépj. Ker. Szállít Ingatl.

Nagyker. Szállás Távközl.

2013

–8 2012

–8 2011

–4

2010

–4

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

Egyéb psz. Piaci szolgáltatások

Megjegyzés: épít. = építőipar (41–43); gépj. ker. = gépjármű-kereskedelem (45); nagyker. = nagykereskedelem (46); kisker. = kiskereskedelem (47); szállít. = szállítás és raktározás és posta (49–53); szállás = szálláshely, vendéglátás (55–56); kiadás = kiadás, film és televízió (58–60); távközl. = távközlés (61–63); ingat. = ingatlanügyek (68); egyéb psz. = egyéb piaci szolgáltatások (69–82); (TEÁOR-kód) Forrás: KSH termelési oldalú GDP, MNB-számítás

A foglalkoztatottsággal ellentétben a ledolgozott heti órák átlagos száma a legtöbb országban – így Magyarországon is – csökkent az EU-csatlakozás óta. A válság hatására Magyarországon nőtt a részmunkaidős foglalkoztatás gyakorisága, amihez a munkapiaci intézményrendszer változásai (az új munka törvénykönyve értelmében) is hozzájárulhattak. A ledolgozott munkaórák tömege így a foglalkoztatásnál mérsékeltebb ütemben emelkedett, és a válság előtti szintig növekedett (10-5.a és 10-5.b ábra).

— 495 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-5.a. ábra: A foglalkoztatottság alakulása 2004-hez képest, létszámszerint(ezerfő) 120

2004 = 100%

120

Magyarország Lengyelország

Szlovákia Csehország

2014

2013

2012

2011

100

2010

100

2009

105

2008

105

2007

110

2006

110

2005

115

2004

115

Románia

Forrás: Eurostat

10-5.b. ábra: A foglalkoztatottság alakulása az átlagos munkaóra alapján 2004-hez képest 120

2004 = 100%

120

Magyarország Lengyelország

Szlovákia Csehország

Forrás: Eurostat

— 496 —

Románia

2014

90 2013

2012

2011

100

2010

100

2009

105

2008

105

2007

110

2006

110

2005

115

2004

115

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

A magyar foglalkoztatás lassabb növekedése a visegrádi országokhoz képest több szektorban is tetten érhető. A GDP-hez hasonlóan régiós összehasonlításban a legnagyobb növekedési lassulás az építőiparban figyelhető meg, bár a régiótól való elmaradás az utóbbi években fokozatosan mérséklődött (10-6.a és 10-6.b ábra). Ugyanakkor a kis- és nagykereskedelemben, a feldolgozóiparban és a pénzügyi szolgáltatások területén is lassabb foglalkoztatásnövekedést láthatunk a régió többi országához képest. Csak az ingatlanügyletek szektorban tapasztalható a régiónál dinamikusabb – munkaórában mért – foglalkoztatásnövekedés. 10-6.a ábra: Szektorális foglalkoztatás a visegrádi országok átlagához képest 2004 óta, létszám szerint 20

Százalékpont

Pénzügyi szolg. Feldolgozóipar Info. és kommunkáció Ingatlanügyletek Forrás: Eurostat

— 497 —

Ipar Építőipar Ker., szállítás, vendégl.

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

–40

2006

–40

2005

–20

2004

–20

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-6.b ábra: Szektorális foglalkoztatás a visegrádi országok átlagához képest 2004 óta, munkaórában 90

Százalékpont

Pénzügyi szolg. Feldolgozóipar Info. és kommunkáció Ingatlanügyletek

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

-60

2006

-60

2005

-30

2004

-30

Ipar Építőipar Ker., szállítás, vendégl.

Forrás: Eurostat

10-1. keretes írás: A termelékenység mérésére használt indikátorok

A termelékenység megragadására többféle mutató használható annak függvényében, hogy a termelési folyamatot milyen szempont szerint vizsgáljuk. A legelterjedtebb mérőszám a munkatermelékenység, amely az egy munkaórára vagy egy munkavállalóra jutó kibocsátást méri. A munka mint termelési tényező mennyiségi mérése kézenfekvő, ugyanakkor az egy munkaórára jutó kibocsátás nem ragadja meg az egyéb tényezők kibocsátáshoz való hozzájárulását, a termelési tényezők allokációjának hatékonyságát, a technológiai komponenst, illetve a munkaintenzitást (Mark, 1986). A termelékenység mérésének több problémája is ismert, ezek közül emelünk ki néhányat. Egyrészt fontos az egyes tényezők pontos, összehasonlítható mérése. Jó példa erre a különböző években végrehajtott beruházási hullámokból származó gépparkok tőkeértékének összehasonlítása a vál-

— 498 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

lalatok között (OECD, 2009). Másrészt, mivel a termelési tényezők vagy egyéves átlagos szintet (például létszámot) vagy egy év végi állapotot (például tőkeállományt) tükröznek, ezért a vállalat – fix tényezők melletti – hatékonysági növekedése és a termelékenységi sokk miatt bekövetkezett beruházás nem különíthető el egymástól. A problémára megoldást kínál többek között Olley és Pakes (1996), Levinsohn és Petrin (2003), valamint újabban Wooldridge (2009). A termelékenység átfogóbb mérésére az úgynevezett teljes tényezőtermelékenység-mutató (TFP) szolgál, amelynek révén orvosolhatóvá válnak az említett hiányosságok.102 Így például vizsgálhatóvá válik a tőke felhasználásának hatékonysága és mértéke a munkához képest. A teljes tényezőtermelékenység típusú megközelítések egy azonos termelési függvény létét feltételezik egy szűk iparágon belül. Azaz feltételezik például, hogy a kis- és a nagyvállalatok nagyon hasonló vagy azonos termelési technológiát használnak, ami nem feltétlenül igaz. Ugyanez a feltételezés érvényes lehet a hazai és külföldi tulajdonú vállalatok viszonylatában is. Érdemes megjegyezni azt is, hogy mind a munkatermelékenység, mind a TFP változásának számolása során időben hasonlítjuk össze a reál hozzáadott értéket a cégen belül. Az összehasonlítás annál nehezebb, minél több és specializáltabb terméket vagy szolgáltatást ad el egy vállalat, hiszen az értékváltozásból az árváltozás nehezebben különíthető el. Például két cementgyár összehasonlítása (Syverson 2004) ebből a szempontból könynyebb, mint két IT-szolgáltató vállalaté.

10.1.3. A munkatermelékenység alakulása

Az egy főre jutó termelékenység a 2009-es visszaesés után 2011–2012ben visszatért a válság előtti szintre, és azóta is folyamatosan növekszik. A válság előtti szinthez való visszatérésben hazánk a leglassabbak közé tartozott.

102

TFP – Total Factor Productivity vagy MFP – Multi Factor Productivity

— 499 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Az egy munkaórára jutó termelékenység 2009 óta stagnál, a válság előtti szintjét 2014-ig nem érte el. A munkatermelékenység növekedése a visegrádi országok közül Magyarországon a leglassabb, mivel a többi ország munkatermelékenysége már 2012 óta meghaladja a válság előtti szintet (10-7.a és 10-7.b ábra). 10-7.aábra:Azegymunkavállalóraesőreálmunkatermelékenységalakulása

Magyarország Szlovákia

Lengyelország Románia

2014

2013

2012

2011

2010

2008 = 100%

2009

2008 = 100%

2008

125 120 115 110 105 100 95 90

Csehország

Forrás: Eurostat

10-7.b ábra: Az egy órára jutó reál munkatermelékenység alakulása

Magyarország Szlovákia

Lengyelország Románia

Forrás: Eurostat

— 500 —

Csehország

2014

2013

2012

2011

2010

2008 = 100%

2009

2008 = 100%

2008

125 120 115 110 105 100 95 90

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

A magyar munkatermelékenység alakulását szektorok szintjén is öszszemérhetjük a régió átlagos teljesítményével (10-8.a és 10-8.b ábra). Az egy főre jutó termelékenység a pénzügyi szolgáltatások, az építőipar és a feldolgozóipar terén mutatja a legnagyobb elmaradást a régiós növekedéshez képest. Ez az elmaradás az egy munkaórára jutó termelékenység alakulásában is tetten érhető. A legkisebb relatív termelékenységlassulást az információ, kommunikáció, valamint a kereskedelem és szállítás szektorokban tapasztalhatjuk. Az egy főre, illetve egy órára jutó termelékenység alakulása az ingatlanügyletek szektorban különösen eltér. A válság után felélénkülő hazai ingatlanpiacnak köszönhetően ezt elsősorban a növekvő munkaóraszám magyarázza. 10-8.a ábra: Szektorális termelékenység a visegrádi országok átlagához képest 2004 óta, létszám szerint 20

Százalékpont

20 0

Építőipar Ipar Feldolgozóipar Ker., szállítás, vendégl. Forrás: Eurostat, MNB-számítás

— 501 —

Pénzügyi szolg. Info. és kommunkáció Ingatlanügyletek

2013

2012

2011

2010

2009

–60

2008

–60

2007

–40

2006

–40

2005

–20

2004

–20

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-8.b ábra: Szektorális termelékenység a visegrádi országok átlagához képest 2004 óta, munkaórában mérve 20

Százalékpont

20 0

Építőipar Ipar Feldolgozóipar Ker., szállítás, vendégl.

2013

2012

2011

–80

2010

–80

2009

–60

2008

–60

2007

–40

2006

–40

2005

–20

2004

–20

Pénzügyi szolg. Info. és kommunkáció Ingatlanügyletek

Forrás: Eurostat, MNB-számítás

A lengyel gazdaságot nem rázta meg a válság a munkatermelékenység szempontjából, Románia esetében – amint az az ágazati és mikroszintű bontásokban látható lesz – az infokommunikációs (IKT) szektor, illetve az IKT intenzív szektorok bővülése révén jelentősen megnőtt a termelékenység. Magyarország és Csehország esetében a termelékenység bővülése folyamatosan az Európai Unió átlaga alatt marad, ugyanakkor a lassulás sem olyan erőteljes, mint a román gazdaság esetében. A válság alatt és az azt követő 2010 és 2014 közötti időszakban sokkal visszafogottabb volt a termelékenység átlagos növekedési üteme a régióban. Ezen belül hazánkban drasztikus csökkenés figyelhető meg a foglalkoztatásban, illetve a 2010-es évek első felében további termelékenységcsökkenés mutatkozik, igaz a foglalkoztatás regionális szinten kiemelkedő bővülése mellett (10-9. ábra). A régió országaiban hasonló trend mentén csökkent a hozzáadott érték, Lengyelország és Románia kivételével, mivel az előbbiben gyors visszapattanás volt — 502 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

tapasztalható a termelékenység szempontjából, míg utóbbiban már a 2001–2007 közötti időszakban is csökkent a foglalkoztatás, és ez a folyamat a válságot követően sem állt le. Szlovákia és Csehország esetében nem beszélhetünk foglalkoztatásbővülésről, Magyarországon és Lengyelországban ugyanakkor pozitív volt a foglalkoztatás növekedési üteme. 10-9. ábra: Az aggregált nemzetgazdasági hozzáadott érték növekedésének felbontása regionális összehasonlításban

CZ Foglalkoztatás Termelékenység

10 8 6 4 2 0 –2 –4

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

10 8 6 4 2 0 –2 –4

Hozzáadott érték Átlagos termelékenységbővülés

Forrás: Eurostat, MNB-számítás

A feldolgozóipart illetően elmondható, hogy regionális átlagban a termelékenység növekedési ütemének lassulása mellett a foglalkoztatás mérsékelte az iparági hozzáadottérték-növekedést. A magyar feldolgozóipar termelékenysége a válság alatt megugrott, ezt ellensúlyozza a foglalkoztatásban mutatkozó visszaesés. A 2010–2014-es időszakban a – régió átlagát meghaladó szintű – foglalkoztatásbővülés adja a feldolgozóipari hozzáadott érték növekedését. A környező országokban különbözőképpen alakult a szektor növekedése, mint az aggregált dekompozíció esetében. Románia esetében a megforduló trend a szektor strukturális átalakulására enged következtetni, itt a termelés válhatott kevésbé munkaintenzívvé (10-10. ábra). — 503 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-10. ábra: A feldolgozóipari hozzáadott érték növekedésének felbontása regionális összehasonlításban

Foglalkoztatás Termelékenység

15 10 5 0 –5 –10 –15

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

15 10 5 0 –5 –10 –15

Hozzáadott érték Átlagos termelékenységbővülés

Forrás: Eurostat, MNB-számítás

10-11. ábra: A piaci szolgáltatások szektor hozzáadottérték-növekedésének felbontása regionális összehasonlításban

CZ Foglalkoztatás Termelékenység

Hozzáadott érték Átlagos termelékenységbővülés

Forrás: Eurostat, MNB-számítás

— 504 —

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

2010–2014

2008–2009

2001–2007

15 10 5 0 –5 –10 –15

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

Hazánkban a piaci szolgáltatások termelékenységének növekedése terén nagyobb visszaesés volt tapasztalható a feldolgozóiparhoz képest a 2008–2009-ben. Csehország, Magyarország és Románia kivételével a válság alatt is pozitív maradt a szektor a teljes hozzáadottérték-növekedés tekintetében. Ugyanakkor a növekedési ütem a piaci szolgáltatások szektorban – Lengyelország kivételével – jelentősen csökkent. Jól látható, hogy a legtöbb gazdaságban a termelékenység növekedését drasztikus visszaesés jellemezte a válság előtti időszakhoz képest (10-11. ábra).

10.1.4.Teljestényezőtermelékenység

A teljes tényezőtermelékenység (TFP) megmutatja, hogy egy szektoron belül ugyanannyi tőke és munka felhasználásával hányszor nagyobb vagy kevesebb kibocsátásra képes egy adott vállalat egy másikhoz képest. A munkatermelékenységhez hasonlóan a TFP-t is negatívan érintette a válság, és annak újbóli növekedése csak az elmúlt két évben indult el. A teljes tényezőtermelékenység a munkán kívül a tőkét is figyelembe veszi a termelési folyamat értékelése során. A régió országainak aggregált TFP-növekedési üteme alapján a kétezres években jelentős felzárkózás figyelhető meg az Európai Unió legfejlettebb tizenöt tagállamához. A régió éllovasának egyértelműen Románia nevezhető, ahol a termelékenység 2008-ra a 2000-es szint másfélszeresére nőtt. A román gazdaság mellett jól teljesített a szlovák is, habár az időszak nagy részében a visegrádi országok hasonló fejlődést mutattak. Magyarország, Csehország és Lengyelország esetében már a válság előtti években is lassulás, illetve stagnálás volt megfigyelhető a termelékenység bővülésében. A válságot követő időszakban Lengyelországban számottevően nőtt a termelékenység; a régió országait tekintve Szlovákiában emelkedett a termelékenység az EU15 értéke fölé. A válságot követően Romániában és Szlovákiában nőtt a leggyorsabb ütemben a termelékenység (10-12.a és 10-12.b ábra).

— 505 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-12.aábra:AzaggregáltTFPalakulásaarégióban 2000 = 100%

2000 = 100%

100

Magyarország Lengyelország

Csehország Szlovákia

2008

110

100 2007

110

2006

120

2005

130

120

2004

130

2003

140

2002

140

2001

150

2000

150

Románia EU15

Forrás: EC AMECO database, MNB-számítás

10-12.bábra:AzaggregáltTFPalakulásaarégióban 115

2008 = 100%

115

Magyarország Lengyelország

Csehország Szlovákia

2016

2015

90 2014

90 2013

2012

100

2011

105

100

2010

105

2009

110

2008

110

Románia EU15

Forrás: EC AMECO database, MNB-számítás

A továbbiakban a TFP alakulását a vállalatok felől közelítjük meg, a feldolgozóiparra koncentrálva. Vállalati pénzügyi beszámolók segítségével a feldolgozóipar GDP-növekedése felbontható egyéni teljes tényezőtermelékenység-változásra, valamint a tőke- és munkaerő-állomány

— 506 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

változásához köthető hozzáadottérték-növekedésre. A módszertan részletes leírását Kátay és Wolf (2008) tanulmánya tartalmazza.103 A termelési tényezők (tőke és munka) termékké való alakításának hatékonysága, termelékeny alakulása jelentősen befolyásolja a gazdaság növekedését.104 A 2002 és 2007 közötti időszakban a feldolgozóipar GDP-növekedését minden évben elsősorban az egyéni szintű teljes tényezőtermelékenység növekedése határozta meg (10-13. ábra). Ezt jól illusztrálja a feldolgozóipar által termelt bruttó össztermék növekedésének felbontása. Az egyéni termelékenységnövekedésen kívül jelentős a munkaerő felvételén keresztüli növekedés is. Bár a beruházáson keresztüli növekedés szinte minden évben pozitív, hatása csekélyebb, mint a munkáé (10-14. ábra).105 10-13.ábra:FeldolgozóipariGDP-növekedésésazaggregáltteljes tényezőtermelékenységalakulása 20

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

–30

2006

–30

2005

–20 2004

–20 2003

–10

2002

–10

Feldolgozóipari aggregált TFP becsült növekedés Feldolgozóipari GDP-növekedés Megjegyzés: Feldolgozóipar dohány- és olajipar nélkül. Forrás NAV, KSH, MNB-számítás

103

A dekompozícióhoz Levinsohn és Petrin (2003) termelési függvény alapú becslési eljárását használjuk. A dohány- és olajipart kihagyjuk az elemzésből, mert a 2001-es számviteli szabályváltozások miatt nem számolható közvetlenül vállalati hozzáadott érték. 104 A vállalati termelékenység mérési problémáit és a témához kapcsolódó empirikus irodalmat jól összefoglalja Syverson (2008). 105 Fontos megjegyezni, hogy itt vállalati szintű tárgyieszköz- változásból számoljuk a beruházást, ami többek között a használt gépek és ingatlanok másodpiaca miatt eltérhet a nemzetgazdasági beruházástól.

— 507 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-14. ábra: Feldolgozóipari növekedés felbontása 25

Munka hozzájárulása Termelékenység

2013

–35

2012

–35

2011

–25 2010

–25 2009

–15

2008

–15

2007

–5

2006

–5

2005

2004

2003

2002

Tőke hozzájárulása GDP-növekedés (KSH)

Forrás: NAV, KSH, MNB-számítás

A 2008–2013-as időszak átlagában elsősorban a tőke és közel hasonló mértékben a munkaerő növekedése határozza meg a GDP-növekedést. A tőke- és a foglalkoztatási növekedés pozitív hatásában kiemelt szerepet játszanak a 2010 utáni járműipari és fémfeldolgozási beruházások.106 Mind a tőke, mind a munkaerő növekedése a 2008–2013as időszakban átlagosan 0,5 százalékponttal növeli a feldolgozóipar GDP-jét.

10.2. A lassulás okai A gazdasági növekedés lassulása a legtöbb országban már a válság előtt elkezdődött. Ez alól Magyarország sem kivétel. Ugyanakkor a válságból való kilábalás is lassabb volt, mint a korábbi recessziók esetében. Ez a fejezet a lassulás és a lassú kilábalás lehetséges okait járja körül.

106

A fémfeldolgozó ipar termelékenységi visszaesése a szektor legtöbb vállalatát érintő kibocsátásszint-csökkenéssel magyarázható.

— 508 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

10.2.1. Beruházások

A termelékenység és a növekedés lassulásának egyik oka, hogy a beruházások növekedési üteme is visszaesett, és a korábbi recessziókból való kilábalásokkal szemben alacsony szinten maradt. Fontos megjegyezni, hogy a beruházások visszaesésének keresletoldali, kínálatoldali és mérlegkiigazítási okai is vannak (Martonosi 2013). Magyarországon többévnyi csökkenés után a 2006-os kiigazítások eredményeképpen a tőkeintenzitás a válság előtti szinten áll. A régió országaiban a válság után – Lengyelország kivételével – jelentősen a visszaesett a beruházások mértéke (10-15.a ábra). A beruházások visszaesése mögött különböző okok húzódnak meg. Egyrészt Magyarországon regionális összehasonlításban is alacsony a magánszektor 10-15.aábra:AGDP-arányosberuházásirátaalakulása és dekompozíciója a régióban 35

A GDP százalékában

35 30

0 2000–2002 2003–2005 2006–2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2000–2002 2003–2005 2006–2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2000–2002 2003–2005 2006–2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2000–2002 2006–2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

Csehország

Magyarország Vállalatok Kormányzat

Lengyelország Háztartások Teljes beruházási ráta

Forrás: Eurostat

— 509 —

Szlovákia

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

beruházási rátája, másrészt a lakosság körében és a vállalati szektorban végbement mérlegkiigazítás, továbbá a bizonytalan makrokörnyezet és a vállalati szektorban lezajlott adósságleépítés visszafogta a válságból való kilábalás sebességét. További problémát jelent, hogy a kkv-szektor beruházásait hitelkínálati korlátok is gátolják (10-15.b ábra). 2013 során fordulat következett be a regionális szinten is alacsonynak mondható beruházási aktivitásban, amelyben érdemi szerepe volt a kormányzati beruházások 2011 és 2015 között tapasztalható, a GDP közel 2 százalékát kitevő növekedésének, melyet jórészt az intenzívebbé váló európai uniós forrásfelhasználás magyaráz. 10-15.bábra:Akkv-káltalbenyújtotthitelkérelmekeredménye(2014) 100

100

EU28

Kínált feltételeket nem fogadta el Elutasították

Csehország

Lengyelország

Szlovákia

Magyarország

Nem a teljes összeget Teljes összeget megkapta

Forrás: Európai Bizottság (SAFE-felmérés)

A beruházások visszaesésében szerepet játszhatott a válságot követő globális reálgazdasági bizonytalanság és az országkockázat emelkedése. A külföldi tőkeberuházások (foreign direct investment, FDI) a kutatások szerint különösen fontosak a termelékenységi és gazdasági növekedés szempontjából (Rivera-Batiz, 1991). A bizonytalan gaz— 510 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

dasági környezet jelentősen lassíthatja az új külföldi tőkebefektetések beáramlását a gazdaságba, bizonyos esetekben akár tőkekivonáshoz is vezethet, amint az megfigyelhető volt az egész régióban a válság utáni években.

10.2.2.Humántőke

Amint arra a kiadvány 1. fejezetében is kitértünk, a hosszú távú növekedés egyik alappillére a humántőke bővülése. A tőkeberuházás lassulása mellett a humántőke-növekedés is stagnálásnak indult mind a fejlett OECD-országokban, mind a kelet-közép-európai régióban. Nagy-Britanniában például a stagnálás oka az is lehet, hogy visszaesett az oktatás színvonala, az alacsonyabban kvalifikált munkakínálat következtében a vállalatok stratégiája a kevésbé tudás- és technológiaintenzív tevékenységek felé tolódik, ami hosszú távon a gazdasági növekedést és az életszínvonal javulását veszélyeztetheti (Sisson 2014). A Penn World Table 8.1 adatai és Barro, Lee 2012-es tanulmánya alapján a 15 év felettiek oktatásban töltött átlagos ideje a kilencvenes években nagymértékben emelkedett (Magyarország esetében több mint 18 százalékkal).

10.2.3. Innovációs folyamatok

Az innováció fontos motorja a növekedésnek, és a jövőbeli növekedés megalapozásában is rendkívül meghatározó. A vállalatok innovációs tevékenységének jellemző mérőszáma a kutatásra-fejlesztésre fordított erőforrások összege, ugyanakkor a K+F-tevékenységre fordított összeg mellett fontos a tevékenység vállalatok közötti koncentrációja is. Magyarország innovációs folyamatainak elemzését két oldalról közelítjük meg, és hasonlítjuk össze a régió országaival. Egyrészt megvizsgáljuk, hogy milyen gyakori az innovációs tevékenység. Másrészt összevetjük Magyarország GDP-arányos K+F-költéseit a régió

— 511 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

számaival, hogy az innovációba való befektetés mértékéről is képet alkothassunk. Az első kérdés megválaszolásához az EBRD–BEEPS107 kérdőívekre épített adatbázisát használhatjuk, amely a közép- és kelet-európai országok vállalataira koncentrál. A felvétel ötödik hulláma (2011–2014) már innovációs kérdéssort is tartalmaz, amely a termék-, a folyamat-, a szervezeti és a marketingújításokat vizsgálja. A BEEPS elsősorban a feldolgozóipar menedzsmenttevékenységének reprezentatív mintázására összpontosít. A visegrádi régióban átlagosan 380 vállalatot kérdeznek meg országonként. A magyar minta válaszait a környező országok vállalatainak válaszaihoz hasonlítva próbálunk képet kapni a hazai vállalatok innovációs helyzetéről. Az elmúlt három év tevékenységét vizsgáló négy kérdésből az első a termék innovációjára – új technológia vagy új anyag felhasználására, bevezetésére – vonatkozik (10-16.a ábra). Magyarországon a válaszadók alig több mint ötöde vezetett be új terméket. Összehasonlítva a többi kelet-európai országgal ez az egyik legalacsonyabb arány, különösen Csehország és Románia vállalatainak válaszaihoz viszonyítva. A második kérdés új termelési rendszer és/vagy új értékesítési csatorna használatát vizsgálja (10-16.b. ábra). Magyarországon a válaszadók mindössze alig ötöde vezetett be új termelési rendszert, ezek több mint hetven százaléka termékinnováció.

107

Business Environment and Enterprise Performance Survey (BEEPS)

— 512 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

10-16.aábra:Innovációstevékenység(2011–2014) a válaszadók százalékában, termékinnováció 60

0 CZ

Forrás: BEEPS adatbázis, MNB-számítás

10-16.bábra:Innovációstevékenység(2011–2014) aválaszadókszázalékában,termelési/értékesítésiinnováció 40

Forrás: BEEPS adatbázis, MNB-számítás

— 513 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-16.cábra:Innovációstevékenység(2011–2014) a válaszadók százalékában, szervezeti innováció 45

0 CZ

Forrás: BEEPS adatbázis, MNB-számítás

A harmadik kérdés a szervezeti innovációra, új szervezeti-vezetési struktúra kialakítására, átszervezésre vonatkozik (10-16.c ábra). Ez a magyar válaszadók összesen 13 százalékát érinti. Bár 80 százalékuk termékinnováló, a termékinnoválókra a szervezeti átalakítás kevéssé jellemző. Ezt az innovációs kérdést tekintve is a magyar innoválók aránya alacsonyabb a többi kelet-európai országhoz képest. A negyedik, marketinginnovációra vonatkozó kérdésben is hasonlóan alacsony aktivitást mutatnak a magyar vállalatok. Csupán 19 százalékuk vezetett be új marketingstratégiát (10-16.d ábra). A régiós összehasonlításban alacsony innovációs aktivitási ráta nem jelenti azt, hogy a K+F-kiadások a GDP százalékában alacsonyak lennének (10-17. ábra)

— 514 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

10-16.dábra:Innovációstevékenység(2011–2014) a válaszadók százalékában, marketinginnováció 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0

50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0

Forrás: BEEPS adatbázis, MNB-számítás

10-17.ábra:Akutatási-fejlesztésikiadásokmértékeaGDPszázalékában, szektorok szerint 2,5

2,5

2,0

1,5

1,0

0,5

0,0

EU15

Csehország

Magyarország Lengyelország

Üzleti vállalkozások Kormányzat Felsőoktatás

Szlovákia

Non-profit vállalkozások Összesen

Forrás: Eurostat

— 515 —

0,0

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Magyarország már a válság előtt is a GDP közel 0,5 százalékát költötte kutatásra-fejlesztésre, ez az arány 2008 óta folyamatosan nő, ami régiós összehasonlításban a cseh gazdaság után a legjobb. Az innovációs aktivitás arányából és a GDP-hez viszonyított K+F-költések szerkezetéből következhet, hogy hazánkban viszonylag kevés számú vállalat nagy értékben hajt végre innovációt, azaz a K+F-tevékenység Magyarországon meglehetősen koncentrált.

10.2.4. Reallokációs folyamatok

A reallokáció során a termelési tényezők, illetve a piaci részesedés vállalatok közötti eloszlása változik meg. Potenciális mértéke erősen függ a termelékenység vállalatok közötti eloszlásától: a termelékenységbeli heterogenitás magában hordozza a szektoron belüli és azok közötti erőforrás-reallokációval elérhető termelékenységnövekedést. Mind a munkatermelékenység, mind a TFP jelentős szóródást mutat akár egy szűken definiált iparágon belül is. A magyar feldolgozóipari, legalább 5 főt foglalkoztató vállalatok esetében a legkisebb és legnagyobb termelékenységi decilisben lévő vállalatok között átlagosan hétszeres kibocsátási különbség áll fenn, ugyanannyi outputot számolva. Hasonlóan perzisztens, de eltérő mértékű heterogenitás látható más országok iparágaiban is (Lopez–Garcia 2015): az USA-ban például ez a különbség átlagosan kétszeres (Syverson 2011). A legkevésbé és a leginkább termelékeny vállalatok munkatermelékenysége és az azok közötti különbség. alapján Magyarországon egy idő után csökken a termelékenységbeli heterogeneitás a vállalatok között (10-18.a és 10-18.b ábra). A folyamatot két hatás érvényesülése okozza, a legkevésbé termelékeny vállalatok relatív nagyobb termelékenységnövekedése, illetve a legrosszabb vállalatok kilépése miatti átlagos termelékenységnövekedés. A reallokáció pozitív hatása a feldolgozóiparban erőteljesebb, mint a piaci szolgáltató cégek között

— 516 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

(10-18.a ábra). 2007 után ugyanakkor mindkét szektor esetében lassulni látszik a korábban erőteljesebb reallokáció. 10-18.a ábra: Munkatermelékenység-különbség a magyar vállalatok legjobb éslegrosszabb10százalékaközött(feldolgozóipar) 10,0

Forint – logskála

3,0 2,7

9,0

2,4

8,0

2,1

2013

2011

2009

2007

2005

2003

2001

1,5 1999

6,0 1997

1,8 1995

7,0

Legkevésbé termelékeny 10 százalék Leginkább termelékeny 10 százalék Felső és alsó decilis különbsége (jobb skála) Forrás: NAV, MNB-számítás

10-18.b ábra: Munkatermelékenység-különbség a magyar vállalatok legjobb éslegrosszabb10százalékaközött(piaciszolgáltatások) 10,0

Forint – logskála

3,0 2,7

9,0

2,4

8,0

2,1

Legkevésbé termelékeny 10 százalék Leginkább termelékeny 10 százalék Felső és alsó decilis különbsége (jobb skála) Forrás: NAV, MNB-számítás

— 517 —

2013

2011

2009

2007

2005

2003

2001

1,5 1999

6,0 1997

1,8 1995

7,0

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-2. keretes írás: A reallokációs folyamatok vizsgálatának módszertana

Nemzetközi vállalati adatbázis híján a régiós reallokációs folyamatokat szektor-, illetve vállalatméret-kategória szerint vizsgálhatjuk, a statikus elosztási hatékonyságra (allocative efficiency) koncentrálva. A statikus elosztási hatékonyságvizsgálathoz Olley és Pakes (1996) módszertanát vesszünk alapul.108 A módszer egy véletlenszerű – általában egyenletes – eloszláshoz képest vizsgálja a termelékenység és a piaci részesedés vagy foglalkoztatás kapcsolatát, így például azt, hogy mennyire igaz az, hogy a termelékenyebb szektorok piaci részesedése nagyobb. Ezt legegyszerűbben egy korrelációval mutathatjuk meg. A korreláció nem egy elérni kívánt állapottól való távolságot fejez ki, hiszen az egyenletes eloszlás, amelyhez képest a kapcsolat erősségét mérjük, nem feltétlenül jó, ugyanis azonos piaci részesedést feltételezünk a szektorok között. Ezért elsősorban a korreláció változására koncentrálunk. A pozitív értékek felé növekvő korreláció fejezi ki, hogy nagyobb piaci részesedést tudnak elérni a termelékenyebb vállalatok, szektorok.

A statikus elosztási hatékonyságot kétféleképpen számoljuk ki. Az első megközelítés (10-19. ábra) lehetővé teszi a szektorok közötti eloszlás vizsgálatát: itt a szektor hozzáadott értékben vett súlya és a szektor munkatermelékenysége közötti kapcsolatot elemezzük. Magyarországon a statikus reallokáció mérőszáma nő, ami azt jelzi, hogy a hatékonyabb szektorok egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá a GDPhez. Bár az eredmény összhangban van a vállalati adatokból számolt eredményeinkkel, mindkét esetben pozitív reallokációs hatásokat találunk 2010–2011-ben. Fontos megjegyezni, hogy itt a teljes piaci szférát vizsgáljuk, és a feldolgozóipart egy szektorként kezeljük. Régiós összehasonlításban látható, hogy hasonló pozitív folyamat játszódik le Romániában és Lengyelországban is.

108

Olley–Pakes-felbontás található többek között az European Commission (2013) üzleti dinamikát vizsgáló közelmúltban megjelent tematikus kiadványában is.

— 518 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

10-19. ábra: Statikus reallokáció nemzetgazdasági ágazatok között 0,00

Korreláció

0,00

–0,20

–0,25

Magyarország Szlovákia

Lengyelország Románia

2014

–0,20 2013

–0,15

2012

–0,15

2011

–0,10

2010

–0,10

2009

–0,05

2008

–0,05

Csehország

Forrás: Eurostat, MNB

A statikus elosztási hatékonyság vizsgálatának másik módja a szektoron belüli reallokáció elemzése. A szektoron belüli reallokáció vállalatméret szerint az egyik legdinamikusabb növekedést segítő folyamat. Erre mutat rá az OECD (2014)109 nemrég megjelent tanulmánya, amely szerint a legdinamikusabb növekedést a kisméretű, és elsősorban most alapított, 0–2 éves cégek adják. A következőkben a szektoron belül a különböző vállalatméret-kategória szerinti relatív termelékenységet vizsgáljuk a méretkategória hozzáadott értékének súlyával korrigálva. A vállalati méretkategóriákban a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatokat különböztetjük meg.110 Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalatoknál foglalkoztatottak aránya az Eurostat adatai szerint közel 70 százalék. Ez az arány más közép-kelet-európai ország esetében is hasonló (10-20.a ábra).111 A vizsgált országok közül szerkezetileg egyedül Románia tér el, ahol némileg alacsonyabb a mikrovállalatok súlya. Criscuolo és szerzőtársai (2014) Itt a 0–9 fő, 10–49 fő, 50–249 fő és 250 főnél nagyobb létszámkategória-definíciót használjuk. 111 Az adatok nem tartalmazzák az agrárgazdaságot és a közösségi szolgáltatásokat. 109 110

— 519 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-20.aábra:Foglalkoztatásvállalatméretszerint(2012) 100

100

Csehország

Magyarország Lengyelország 0–9

10–49

Románia

50–249

Szlovákia

250+

Megjegyzés: Szektorok (B–J, L–N). Forrás: Eurostat

10-20.bábra:Hozzáadottértékvállalatméretszerint(2012) 100

100

Csehország

Magyarország Lengyelország 0–9

10–49

Románia

50–249

Szlovákia

250+

Megjegyzés: Szektorok (B–J, L–N). Forrás: Eurostat

A vállalati szektor által megtermelt GDP százalékos aránya alapján a magyar szerkezet a foglalkoztatáshoz hasonlóan nem mutat jelentős eltérést a régiós országok azonos statisztikájától (10-20.b ábra). A szer— 520 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

kezeti megoszlás leginkább a cseh és a lengyel gazdaságéhoz hasonló, ahol szintén valamivel kevesebb, mint a GDP felét termelik a nagyvállalatok. A vizsgált országok közül egyedül Szlovákiában figyelhető meg szerkezeti eltérés, itt csak 35 százalék körüli a nagyvállalatok által termelt GDP, és itt a legmagasabb a mikrovállalatok termelésben számolt súlya. Foglalkoztatottsági és GDP-megoszlási képe alapján nem látható, hogy a szerkezeti megoszlás indokolná Magyarország régiós országokhoz viszonyított alacsonyabb növekedését. Hasonló hozzáadott érték és foglalkoztatottsági megoszlás mellett eltéréseket tapasztalhatunk az egyes országok között a különböző méretű vállalatok egymáshoz viszonyított termelékenységében. A mikro- és kisvállalatok termelékenysége minden országban jelentősen elmarad a nagyvállalatokétól az adott ország nagyvállalatainak munkatermelékenységéhez viszonyítva (10-21. ábra). 10-21. ábra: Átlagos vállalatok munkatermelékenysége a nagyvállalatokhoz viszonyítva(2010–2014átlaga) 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Nagyvállalat = 100%

Csehország

Nagyvállalat = 100%

Magyarország Lengyelország Mikro-

Románia

Kis-

Forrás: Eurostat

— 521 —

Szlovákia

Középvállalat

Németország

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A mikrovállalkozások termelékenysége Magyarországon 2010–2014 átlagában közel harmada a magyar nagyvállalatokénak, ami régiós viszonylatban a lengyel gazdaság után a legnagyobb relatív különbség. A magyar kis-, illetve középvállalkozások termelékenysége 55–70 százaléka a nagyvállalatokénak, ami a régiós átlaggal összevethető különbség. A statikus elosztási hatékonyság szektoron belüli folyamatai úgy vizsgálhatók, hogy a régió országainak négy szektorát elemezzük aszerint, hogy mi a korreláció a szektor vállalati méretkategóriáinak termelékenysége és hozzáadott értékben vett súlya között. A magyar feldolgozóipari statikus hatékonyságallokáció magas értéket mutat, ami a válság hatására sem csökken. Regionális összehasonlításban a magas hatékonyság a többi vizsgált országra is jellemző, a válság hatása ebben a szektorban nem vagy csak kevéssé érinti az allokáció hatékonyságát. A feldolgozóiparon belüli reallokációt magyar vállalati adatok alapján részletesebben is vizsgálhatjuk, a teljes tényezőtermelékenységre koncentrálva. A feldolgozóipari aggregált TFP-növekedés két részre bontható: az egyedi hatékonyságnövekedés súlyozott összegére, valamint az egyes vállalatok teljes termelésből való részvételének, súlyának változására, a reallokációra. A 10-22. ábra a szektoron (feldolgozóiparon belüli két számjegyű TEÁOR szerint) belüli hatékonyságot növelő reallokációt veti össze a szektorok közötti reallokációval.

— 522 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

10-22. ábra: Feldolgozóipari termelékenységi reallokáció felbontása 10

Szektoron belül

Szektorok között

2013

2012

2011

2010

2009

–10

2008

–10

2007

–5

2006

–5

2005

2004

2003

2002

Reallokáció

Forrás: NAV, KSH, MNB-számítás

A válságig tartó időszakban elsősorban a szektoron belüli reallokációnak volt fontosabb szerepe. Kiemelt hozzájárulása volt ezen belül is az élelmiszeripar (főként 2001–2003 között) és a villamos berendezés gyártása (2003–2005 között) szektornak. A szektorok közötti reallokáció viszonylag kisebb szerepet játszott a 2002–2007-es időszakban. A válság utáni időszakban (2008–2013) a reallokáción belül az iparágak közötti mozgás volt általában meghatározó, főképp az időszak első felében. A reallokáció elsősorban a villamos és gépgyártás iparágakban történő átalakulásnak tulajdonítható,112 ugyanakkor pozitív reallokációhoz köthető termelékenység jellemzi a járműipart és az élelmiszeripart is (2008 és 2009 között). A szektoron belüli reallokációban negatív értéket mutat a 2013-as év, ez leginkább az élelmiszeripar átalakulásához köthető.

112

Egyik fontos átalakulás 2009-ben GE Hungary Zrt. kft.-vé alakulása.

— 523 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-3. keretes írás: Az exportstruktúra átalakulása

A gazdasági válság és a kilábalás folyamatai a vállalatok és szektorok közötti reallokáció az export szerkezetére is kihatnak. A gazdasági növekedés és az exportkoncentráció kapcsolata több szempontból is érdekes. Egyrészt a koncentrált export felveti annak a kockázatát, hogy az egy szektort érintő vagy egy felvevő piactól függő gazdasági folyamatok felerősödnek, így az esetleges negatív sokkok az egész gazdaságot érinthetik. Másrészt az exportdiverzifikáció növekedése azt mutathatja, hogy egyre több vállalat vagy egyre több többtermékes vállalat képes a nemzetközi piacra lépni, ami a termelékenység növekedésére utalhat.113 Áruexport Regionális összehasonlításban a magyar áruexport koncentrációja a legmagasabbak közé tartozik. Ezt mutatja a 10-23.a ábra, amelyen az export értékének termékek szerinti114 koncentrációja látható Herfindahl-indexszel kifejezve. 10-23.a ábra: Áruexport termékcsoportok szerinti koncentrációja 0,20

Herfindahl-index

114

Lengyelország Románia

2014

2013

2012

0,00

2011

0,00

2010

0,05 2009

0,05 2008

0,10

2007

0,10

2006

0,15

2005

0,15

Magyarország Szlovákia

113

0,20

Csehország

Bővebben lásd, például Cadot és szerzőtársai 2013 A termékkoncentráció kiszámolásához a Harmonized System 2 számjegyű besorolását használtuk.

— 524 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

10-23.b ábra: Szolgáltatásexport termékcsoportok szerinti koncentrációja 0,40

Herfindahl-index

0,40

Magyarország Szlovákia

Lengyelország Románia

2014

2013

2012

0,00

2011

0,00

2010

0,10 2009

0,10 2008

0,20

2007

0,20

2006

0,30

2005

0,30

Csehország

Megjegyzés: A Herfindal-index számolásához használt kategóriák: HS2 termék- és UNCTAD szolgáltatáskategóriák Forrás: NAV, KSH, MNB-számítás Comext, UNCTAD

Az enyhén növekvő szlovák exportkoncentráció mellett a többi régiós ország koncentrációs indexe viszonylag stabil 2005 óta. Ezzel szemben a magyar áruexport koncentrációja 2010 óta jelentősen csökkent. A csökkenés mögött két ellentétes folyamat húzódik meg (10-24. ábra). A gépek és elektronikai eszközök részaránya az exportértékben jelentősen csökkent 2010 után. Ezen belül is elsősorban két műszaki cikk exportarányának visszaszorulása jelentős befolyásoló tényező: a telefonok és tartozékaik (HS8517), valamint a monitorok, projektorok (HS8528) aránya. Ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a járműexport értékének aránya a kivitelben, ami összhangban van a 2009 után megnövekedett autóipari beruházási és termelési aktivitással. Megjegyezhető azonban, hogy az elektronikai termékek visszaszorulása következtében időben egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a vegyipari és műanyagipari termékek is. A magyar szolgáltatásexport a legkevésbé koncentrált a régióban, mértékében nem látható jelentős változás 2005 óta.

— 525 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-24. ábra: A legfontosabb árucsoportok értékaránya a termékexportban (2007–2014) %

60 45 30

Élelmiszeripari termékek Vegyipari termékek Műanyagok, gumi

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

15 2007

18 16 14 12 10 8 6 4 2 0

Gépek, elekronikai eszközök (jobb skála) Járművek Optikai, orvosi eszközök

Megjegyzés: A Herfindal-index számolásához használt kategóriák: HS2 termék- és UNCTAD szolgáltatáskategóriák Forrás: Comext, HS 2007 szerinti római számos bontás

Szolgáltatásexport A szolgáltatásexport egyre növekvő részét adja a nemzetközi külkereskedelemnek. Hasonlóan a környező országokhoz Magyarországon is a teljes export közel ötödét teszi ki. A visegrádi országok közül ez az arány Szlovákiában a legalacsonyabb (10 százalék), míg Romániában a legmagasabb (22 százalék) a 2006–2014-es időszak átlagában. Az áruexporttal ellentétben a szolgáltatásexport értéke a válság következtében nem esett vissza olyan mértékben, mint az áruexporté. Míg az utóbbi mintegy 21 százalékkal csökkent 2008-ról 2009-re, a szolgáltatásexport mindössze 5 százalékkal esett vissza.Az EU27 átlagos szolgáltatásexport-szerkezetéhez képest azonban jelentősebb eltéréseket találunk. Az EU27 országaiban átlagosan sokkal kisebb súlyt képvisel a feldolgozóipari termékekhez kapcsolódó szolgáltatások exportja, ugyanakkor

— 526 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

ezekben az országokban a hangsúly inkább a pénzügyi és egyéb üzleti szolgáltatások exportja felé tolódik. 10-25. ábra: A szolgáltatásexport értékének megoszlása szolgáltatáscsoportonként,2010–2014átlaga 0

Árukhoz kapcsolódó Szállítás Utazás Építés Biztosítás, nyugdíj Pénzügyi szolg. Jogdíj Telekomm., hírközlés Egyéb üzleti szolg. Kultúra és rekreáció Kormányzati szolg. Magyarország

V4 átlaga

30 %

EU 27

Megjegyzés: V4 = Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia. Forrás: UNCTAD

A külkereskedő vállalatok több szempontból kiemelkednek a többi vállalat közül. Nagyobb méretűek, tőkeintenzívebbek, magasabb termelékenységet mutatnak, és a nem külkereskedőknél jelentősen több bért fizetnek. Az exporteladások jóval koncentráltabbak, mint a belföldiek, azaz az exportált összértékéért kevés vállalat felelős. (Lásd például Mayer és Ottaviano (2008) vagy Békés (2011) tanulmányait.) A szolgáltatásexportőrök az exportőrökön belül is kiemelkednek. Ők a legjobb és legnagyobb vállalatok. Míg a csak árut exportálók csupán közel négyszer annyi munkavállalót foglalkoztatnak, mint a nem exportőrök, a csak szolgáltatást exportálók hétszer annyit, míg a mind árut, mind szolgáltatást exportálók közel harmincszor annyit. Hasonló rangsort figyelünk meg a munkatermelékenységben és a TFP-ben is (10-1. táblázat).

— 527 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

10-1.táblázatExportőröklétszám-éstermelékenységaránya abelföldönkereskedőkhözképest Hányszor nagyobb a

Áruexportőr

Létszám

Munkatermelékenység

TFP

3,7

1,9

1,7

Szolgáltatásexportőr

4,4

3,6

Áru-ésszolgáltatásexportőr

29,1

4,8

Forrás: Rariga (2015)

A szolgáltatásexport jelentősen koncentrált tevékenység. A két legtöbb exportőr vállalatot adó szektorban – a feldolgozóiparban és a kereskedelemben – az exportőr vállalatok mindössze 13 százaléka külkeresedik szolgáltatással. A legnagyobb szolgáltatásexportőrök, például a legnagyobb 10 vagy 20 vállalat, kétszer akkora hányadáért felelősek az exportnak, mint az árut exportálók. A leíró statisztikák azt mutatják, hogy bár a szolgáltatásexport fontos és növekvő szerepet tölt be Magyarország nemzetközi versenyképességében, a tevékenységben csak a legnagyobb és legjobb vállalataink vesznek részt. A szolgáltatóexportőrré váláshoz és a nemzetközi versenyképességhez szükséges termelékenységi követelmény még szigorúbb, mint az áruk esetében.

10.3. Összefoglalás Magyarországról és a régió többi országáról egyaránt elmondható, hogy termelékenység szempontjából a gazdaságot dualitás jellemzi, amelynek mértéke relatív összehasonlításban meghaladja az Európai Unió fejlettebb tagállamainak termelékenységi különbözetét. A gazdasági válságot követő időszakban a reallokiációs folyamatok lelassultak, lassult a legtermelékenyebb és a legkevésbé termelékeny vállalatok közötti különbség csökkenése. E jelenséget több tényező együtte— 528 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység

sen magyarázza. Egyrészt a 2000-es évek közepére befejeződött a magyar gazdaság rendszerváltás utáni átalakulása és az ehhez köthető termelékenységbővülés. Másrészt az üzleti környezet egyes elemei gátolhatják az erőforrások hatékony újraelosztásának folyamatát. Bár az új vállalkozások alapítása Magyarországon viszonylag egyszerű, a szabályozási környezet megnehezíti a működés megkezdését, emellett a viszonylag lassú felszámolási gyakorlat következtében beragadó „zombivállalatok” rombolják a termelékenység bővülésének és a vállalati állomány tisztulásának folyamatát. A vállalkozások növekedését a korábban bemutatott finanszírozási korlátok is akadályozzák, ezek visszavetik az aggregált beruházás GDP-hez viszonyított arányát is.

— 529 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Felhasznált irodalom Bétry, E. – Chich, M. – Ennouchy, P. – Faure, M. E. – Gaudy, L. (2015): The United Kingdom’s productivity puzzle, Trésor economics, No. 146. Békés G. – Muraközy B. – Harasztosi P. (2011). Firms and products in international trade: Evidence from Hungary, Economic Systems, Elsevier, vol. 35(1), pp. 4–24. Cadot, O. – Carrère, C. – Strauss-Kahn, V. (2013): Trade Diversification, Income, And Growth: What Do We Know? Journal of Economic Surveys, Wiley Blackwell, vol. 27(4), pp. 790–812, 09. Criscuolo, Ch. – N. Gal, P. –Menon, C. (2014): The Dynamics of Employment Growth New Evidence from 18 Countries, OECD Science, Technology and Industry Policy Papers No. 14 European Comission (EC) (2013): Product Market Review 2013: Financing the real economy, European economy 8/2013. Gabaix, X. (2011): The Granular Origins of Aggregate Fluctuations, Econometrica, Econometric Society, vol. 79(3), pp. 733–772, 05. Kátay G. – Wolf Z. (2008): Driving Factors of Growth in Hungary – a Decomposition Exercise, MNB Working Papers 2008/6, Magyar Nemzeti Bank (The Central Bank of Hungary). Levinsohn, J. – Petrin,A. (2003): Estimating Production Functions Using Inputs to Control for Unobservables, Review of Economic Studies, Wiley Blackwell, vol. 70(2), pp. 317–341, 04. Lopez-Garcia, P. – COMPNET team (2014): Micro-based evidence of EU competitiveness: the CompNet database Working Paper Series 1634, European Central Bank. Mayer, T. – Ottaviano, G. (2008): The Happy Few: The Internationalisation of European Firms, Intereconomics: Review of European Economic Policy, Springer, vol. 43(3), pp. 135–148 Mark, A. J. (1986): Problems encountered in measuring single- and multifactor productivity, Monthly Labor Review, December, 1986. Martonosi Á. (2013): Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében, MNB-Szemle, 2013. január OECD (2009): Measuring Capital, OECD Manual, second edition OECD (2015): The Future of Productivity, OECD books. ECO/CPE/WP1(2015)6 http://www.oecd.org/eco/growth/OECD-2015-The-future-of-productivity-book.pdf Olley, G. S. – Pakes, A. (1996): The Dynamics of Productivity in the Telecommunications Equipment Industry, Econometrica, Econometric Society, vol. 64(6), pp. 1263–97 Pessoa, J. – van Reenen, J. (2014): The great British jobs and productivity mystery, Voxeu, June Rariga J. (2015): Szolgáltatásexport Magyarországon, MNB-kézirat Rivera-Batiz, F. – Rivera-Batiz, L. (1991): The Effects of Direct Foreign Investment in the Presence of Increasing Returns Due to Specialization, Journal of Development Economics, November 1991, 34(1-2), pp. 287–307.

— 530 —

10.Magyarországhelyzeteanövekedésipotenciáltmeghatározótényezőkben–termelékenység Sisson, K. (2014): The UK Productivity Puzzle – is employment relations the missing piece? Acas Policy Discussion papers, September 2014 Syverson, Ch. (2004): Market Structure and Productivity: A Concrete Example, Journal of Political Economy, University of Chicago Press, vol. 112(6), pp. 1181–1222., December. Syverson, Ch. (2011): What Determines Productivity? Journal of Economic Literature, American Economic Association, vol. 49(2), pp. 326–65, June. Uppenberg, K. (2011): Economic growth in the US and the EU a sectoral decomposition, EIB Papers, Vol. 16, No1, 2011 pp. 18–52. Wooldridge, J. M. (2009): On estimating firm-level production functions using proxy variables to control for unobservables, Economics Letters, Elsevier, vol. 104(3), pp. 112–114.

— 531 —

11.

Abankrendszerhelyzetképeésjövőképe Magyarországon Bálint Máté – Horváth Gábor

A hazai bankrendszer sokkellenálló képességét és likviditási helyzetét tekintve megfelelő állapotban van. Azonban a válság előtti túlfűtött hitelezés örökségei, az intenzív mérlegalkalmazkodás és a terjedelmes nemteljesítő hitelállományok a jelzálog- és kereskedelmi ingatlanhitelezésben jelenleg is visszavetik a hitelezési és jövedelmezőségi kilátásait. Ebben fontos szerepet játszanak a még mindig szigorú hitelezési feltételek és a nemzetközi szinten alacsony költséghatékonyság is. A vállalati hitelezés túlfűtött felfutása a növekedés dinamikáját vizsgálva jellemzően két szektorban, az építőiparban és az ingatlanügyleteket tömörítő iparágban jelentkezett. A projekthitelek elsősorban a nemteljesítő hitelállományon keresztül akadályozzák a piaci hitelezési fordulatot, ezáltal a válság után is fokozzák a prociklikusságot. A banki mérlegalkalmazkodás ugyanakkor minden iparágat érintett. A hazai vállalati szektor jelenleg alulfinanszírozottnak tekinthető, amihez hozzájárul a hazai vállalati adósságot megtestesítő értékpapírpiac kis mérete is. A hitelkínálati korlátok ismeretében fennáll a korábban elutasított hitelkérelmek miatt már eleve visszafogott hitelkereslet és a hitelezés nélküli fellendülés veszélye is. A hazai háztartási hitelezés válság előtti időszakát a kockázatok felépülése jellemezte, elsősorban a fedezetlen árfolyamkockázat, amely stabilitási szempontból a legjelentősebb volt. Azonban a forintosítással ez kikerült a háztartások mérlegéből, míg az elszámolás a portfólió minőségét javította számottevően, de még mindig 1000 milliárd feletti a nemteljesítő jelzáloghitel-állomány. 2015 eleje jelentős szabályozói változásokat hozott a fair, prudens háztartási hitelezés kialakítása és a hozzá kapcsolódó makroprudenciális kockázat mér— 532 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

séklése terén. A háztartási hitelállomány 2010 óta erodálódik, azonban 2013ban megfordult a negatív trend: az elszámolás hatásának szűrésével a leépülési ütem lassú javulást mutat, ugyanakkor rövid távon a bankok és az ügyfelek óvatos viselkedése miatt nem várható, hogy a korábbi túlfűtött hitelezés viszszatérjen. A magas nemteljesítő állományok tisztítását a vállalati szegmensben a MARK Zrt., míg a jelzáloghitelek esetében a NET és a magáncsőd segíti. A tisztább mérlegek és a bankadó csökkentése egyaránt segítik a bankrendszert, hogy a hitelezési aktivitására fókuszáljon, és az egészséges, önfinanszírozó bankokra jellemzően hatékonyan elinduljon a tisztességes profit termelése, erős tőkeellátottsággal és megfelelően likvid háttérrel. A jegybank – az átlátható és felelős pénzügyi intézményekkel együtt – a hitelezés élénkítésén keresztül elkötelezett a hazai pénzügyi mélyítés mellett.

11.1. Bevezetés a bankrendszer elemzéséhez 11.1.1.Abankifinanszírozásáltalánosjellemzői

A pénzügyi közvetítőrendszer stabil és megfizethető finanszírozást kereső gazdasági szereplők, valamint a magán- és intézményi megtakarítók, illetve befektetők között teremt kapcsolatot, hogy azok az igényeiknek és kockázattűrő képességeiknek megfelelő befektetési lehetőségeket találjanak. A közvetítés során a lejárati, kamat- vagy devizatranszformáció, valamint a kockázatok megosztása és szétterítése (diverzifikációja) alapján jöhet létre az igények találkozása. A bankrendszer ebben a folyamatban kiemelt fontossággal bír, hiszen kockázatértékelésre és -kezelésre szakosodott intézményként fejlett hitelképesség-bírálati és monitoring-módszertan alapján tudja csökkenteni a hitelezési, likviditási, piaci kockázatokat. A bankok optimális esetben ezenfelül felgyorsítják a tőkeáramlást a megtakarítók és a hitelfelvevők között, ezáltal segítve a beruházások forrásbevonását. A nemzetközi pénzpiacokhoz történő hozzáférésükkel pedig az országok közötti pénzügyi közvetítéssel is segíthetik a belföldi — 533 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

gazdasági szereplők finanszírozását. Az intézmények tőketartalékuk biztosította veszteségelnyelő képességükkel mérsékelhetik az átmeneti sokkok reálgazdasági hatásait, míg hozzáférésük a jegybanki eszközökhöz oldhatja a likviditási sokkokat piaci turbulenciák esetén. Mindezek a tisztán piaci alapú finanszírozással összevetve olcsóbb és olajozottabb pénzügyi közvetítést biztosítanak a hitelfelvevők és a megtakarítók között. Ugyanakkor makrogazdasági szempontból a bankok hitelezési tevékenységük nyomán képesek az úgynevezett pénzteremtésre is, ezáltal az endogén pénzelmélet szerint (McLeay és szerzőtársai 2014) lehetővé teszik a pénzmennyiségnek a gazdasági szereplők igényeihez történő alkalmazkodását. 11-1.ábra:Abankifinanszírozásarányaabankiésapiacifinanszírozáson belül nemzetközi összehasonlításban %

USA Dél-Afrikai Köztársaság Peru Mexikó Chile Kolumbia Fülöp-szigetek Malajzia Indonézia Dél-Korea Ausztrália Thaiföld Kanada Svédország India Brazília Japán Norvégia Dánia Szingapúr Izland Spanyolország Hollandia Svájc Lengyelország Portugália Belgium Törökország Kína Franciaország Argentína Finnország Csehország Egyesült Királyság Írország Olaszország Ausztria Görögország Németország Magyarország Szlovénia Málta Szlovákia Luxemburg

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Európán kívüli országok

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Európai országok

Megjegyzés: 2011-es adatok alapján. Az európai országok pirossal jelölve. Forrás: Világbank és EKB alapján Langfield – Pagano (2015)

Az európai pénzügyi szektorban a hagyományosan meghatározó finanszírozási forma a banki finanszírozás. A teljes gazdaságban fellelhető finanszírozáson belül betöltött aránya Európában 70 százalék feletti (Noyer 2015). Ez jelentősen magasabb az amerikai konti— 534 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

nensen létrejött gyakorlatnál. A vizsgált országok közül az USA-ban (11-1. ábra) a legmagasabb a piaci finanszírozás aránya, amelyhez hozzájárult az egységes tőkepiac évtizedeket felölelő munkával történő kiépítése. Európán belül is jelentős különbségek figyelhetők meg a piaci finanszírozás súlyát illetően. Magyarországon az európai átlagnál nagyobb a banki források súlya a gazdaság finanszírozásában, továbbá a fejletlen, kis tőkepiac rendkívül koncentrált, így néhány nagyobb szereplőt leszámítva a tőkepiaci finanszírozás nem jelent alternatívát a vállalatok számára. A tőkepiacok fejlesztése az alternatív vállalati forrásbevonás diverzifikációja és a befektetési lehetőségek vonzóbbá tétele szempontjából előnyös lehet (Csáky 2015), azonban a vállalati forrásszerkezet átalakításában megvannak ennek is a korlátai. Bizalmi válság vagy reálgazdasági sokk esetén az átstrukturálás lehetőségének hiánya, a prociklikusabb, turbulensebb működés, a befektetők gyengébb kockázatértékelési módszerei, a fokozottabb információs aszimmetria, az előretekintő megelőző szabályozás lehetőségének korlátai olyan többletkockázatok, amelyek azt támasztják alá, hogy egy európai szintű tőkepiaci unió létrejötte esetén is a banki finanszírozás túlsúlyban maradása lenne valószínűsíthető. Mindezek alapján a bankok által érzékelt kockázatok, a banki hitelezéssel járó kockázatvállalási képesség és hajlandóság, a közvetítés költsége jelentős hatással bír a hazai gazdasági növekedésre.

11.1.2. A banki kockázatvállalás

A túlzott mértékű kockázatvállalás – amennyiben nincs megfelelően kezelve – növelheti a pénzügyi sokkokkal szemben fennálló sérülékenységet. Mint ahogy az elmúlt években tanúi lehettünk, a bankválságok súlyos és tartós negatív hatással lehetnek a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitására és a gazdasági növekedésre. Sőt ezek a negatív hatások sok esetben válogatás nélkül terjednek át különböző ágazatokra, a munkaerőpiacra és külkereskedelmi kapcsolataik nyomán különböző országokra. A válság előtt a banki mérlegek számottevő mértékben és ütemben bővültek globálisan, amit a bankrendszer — 535 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

tőkeállománya nem követett, összességében növelve a szektor tőkeáttételét. A pénzügyi rendszerek fokozott összekapcsoltságának köszönhetően a fertőzés elért egyébként egészséges bankrendszereket is, – csökkentve a határokon átívelő hitelezést (Takats 2010). Az eszközök elértéktelenedése, az eladási hullám a nem kellően likvid pénzügyi termékek piacán öngerjesztő folyamatként tovaterjedve a piacok működését finanszírozó intézményeket is elérte. Ez a hatás meghatározó szerepet töltött be a válság terjedésében (Cifuentes–Ferrucci–Shin 2005). Hozzájárult ugyanakkor a befektetői bizalom globális megingása a bankrendszerben, amit elősegített a transzparencia hiánya, jóllehet az átlátható működés megteremthette volna a lehetőséget a bankok állapotának felmérésére. A likviditási és kockázati felárak emelkedésével, továbbá a kockázatosabb pozíciók tömeges zárásával párhuzamosan jelentősen felértékelődött a biztonságosabb befektetések iránti kereslet. A kockázatosabb devizákban denominált befektetésekből történő kiáramlás ezen devizák jelentős gyengüléséhez vezetett, ami a megnövekedett kamatokkal és a gyenge aggregált kereslettel kiegészülve teljesíthetetlen terheket rótt a hitelfelvevőkre, így nagy arányban a hitelek bedőléséhez vezetett, növelve ezzel a bankok veszteségét. A banki mutatószámok javítására irányuló, valamint a bizalom helyreállítására tett kísérlet a fokozott kockázatkerülésen keresztül az egészséges szektorok számára nyújtott hitelkínálatot is befolyásolta. Így a válságot követően recessziós negatív spirált kialakítva a banki kockázataverzió elmélyítette a válságot. A bankok kockázatvállalási hajlandóságának és képességének szétválasztása bonyolult és nem egyértelmű eredményre vezető feladat. Ennek vizsgálatára más jegybankok gyakorlatához hasonlóan az MNB faktormodell keretében115 kísérelte meg identifikálni az egyes kínálati komponenseket. Ebben a legfontosabb információkat két változóban, úgynevezett faktorokban jeleníti meg. Az első faktor értéke magas, ha alacsony a meglévő hitelállomány hitelezési kockázata, magas az eszközarányos kamat- és jutalékjövedelem, az anyabank magas tőkeátté115

Bővebben lásd MNB: Pénzügyi stabilitási jelentés, 2015. május. Keretes írás: Hitelezési hajlandóság és képesség – Kínálati faktorok a bankoknál.

— 536 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

tellel működik, és alacsony a likvid eszközök aránya. A hitelezési kockázatok alacsony szintje mellett a bankoknak lehetősége van kockázatosabb hitelezési szegmensek felé elmozdulni, míg az utóbbi három mutató magasabb szintje arra utaló jel, hogy a bankok nagyobb hitelezési volument és magasabb kockázatokat hajlandók vállalni. Ezért ez a faktor a hitelezési hajlandósággal azonosítható. A második faktor szintje nő, ha nő a likvid eszközök aránya, a bank tőkepuffere, eszközarányos kamat- és jutalékjövedelme, valamint csökken a tőkeáttétele (saját és anyabanki is). Tehát ez a faktor akkor magasabb, ha a bankok likviditási és tőkehelyzete stabilabb, nyereségessége nagyobb. Ezért ez a faktor a hitelezési képesség mérésére lehet alkalmas. A faktormodell tükrözi a válság előtti túlfűtött banki hitelezést és kockázatvállalást, ami a negatív hitelezési képesség és az emellett pozitív hitelezési hajlandóság faktorában jelenik meg (11-2. ábra). A felépülő kockázatok 11-2. ábra: A bankrendszeri faktorok alakulása 3

Hitelezési hajlandóság

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

-3

2006

-3

2005

-2

2004

-2

2003

-1

2002

-1

Hitelezési képesség

Megjegyzés: A konkrét érték minden időpontban és faktornál a historikus átlagtól vett eltérés a faktor szórásában mérve. Forrás: MNB-becslés

— 537 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a vállalati hitelezésben leginkább egy részszegmensben, a projekthitelezésben jelentkeztek, míg a háztartási hitelezésben szélesebb körű volt a nagymértékű eladósodás és a fedezetlen árfolyamkockázat miatt. A válságot követő években azonban a bankok hitelezési képessége fokozatosan javult, a faktor 2013-ban már szignifikánsan pozitívvá vált, amit a hitelezési hajlandóság faktora nem követett. Tehát kínálati oldalról a hitelezési hajlandóság eredményeink szerint korlátozza a hitelállomány bővülését. A banki fékek behúzása – rövidebb átlagos futamidők, szigorúbb fedezeti követelmények, a fedezett hitelek arányának növekedése, a meglévő ügyfélkör bővítésének kerülése, a szabad tőkepuffer és likvid eszközök állományának növekedése – a banki közvetítés drágulásához vezetett. Alapvetően a banki közvetítés költségének emelkedése irányába hat a makroprudenciális szabályok bevezetése is, azonban ezek a szabályok optimális esetben a gazdasági ciklus túlfűtött szakaszában válnak – preventív céllal – effektív fékekké, így nem mélyítik a ciklus alsó időszakában a recessziót. A válság rávilágított a bankrendszeri keresztfertőzések és a banki mérlegekben rejtve maradt rendszerszintű kockázatok jelentőségére, amelyek tükrében még fontosabbá vált a bankrendszer általános sokkellenálló képességének javítása. A válság tapasztalatainak tükrében a körültekintően megalkotott szabályok okozta többletköltségek hosszú távon nagyságrendekkel alacsonyabb reálgazdasági veszteségekkel járnak, mint az esetleges válságok, amelyeket megelőzni igyekeznek (Borio 2010). Ugyanakkor az ellenálló képesség erősödésével javul a kiszámíthatóság, így a gazdaság szereplői megalapozottabb információkra támaszkodva hozhatnak beruházási döntéseket, pontosabban tervezhetik tevékenységük megtakarító és hitelfelvevő szakaszát, ezáltal fokozva a gazdasági teljesítményt. A bankok mérlegének kitisztulása és a gazdasági kilátások javulása nyomán javul a bankok kockázati toleranciája, helyreáll a finanszírozási képesség és hajlandóság is, ami támogatóan hat majd a gazdasági teljesítményre, továbbá az alternatív finanszírozási módok és — 538 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

elsősorban az „árnyékbankrendszer” térnyerésének akadályát fogja jelenteni. Mindez azonban hazánkban és számos régiós országban még nem ment végbe, elnyújtott mérlegalkalmazkodás jellemző, ami súlyos reálgazdasági áldozatokkal jár, és továbbra is fennáll a hitelezés nélküli fellendülés kockázata.

11.1.3. Hitelezés nélküli fellendülés

Nyolc évvel a válság kitörése után Európa számos gazdasága még mindig nem éri el a válság előtti kibocsátási és munkanélküliségi szintet. A fellendülés rendkívül törékenynek bizonyul a közeljövőben, pedig a leépült termelőkapacitások újjáépítéséhez és a válság előtti kibocsátási szint meghaladásához a beruházások fokozódására lenne szükség. Ezek mellett a deflációs kockázat még mindig jelentős bizonytalanságot hordoz magában. Ezért jelenleg rendkívül fontos, hogy a bankok és a pénzügyi közvetítőrendszer többi intézménye képes legyen finanszírozni a gazdaság fellendülését. A gazdasági növekedés válságot követő élénküléséhez jelentősen hozzájárulhat – bár nem szükségszerű feltétele – a magánszektornak nyújtott hitelezés fellendülése. Calvo és szerzőtársai (2006) a fejlődő gazdaságok vizsgálatakor azonosították az úgynevezett „Főnix-jelenséget”, ami olyan esetekben fordul elő, amikor a GDP-növekedés egy jelentős visszaesés után gyorsan fellendül, számottevő hitelállomány-növekedés és tőkebeáramlás nélkül. Abiad és szerzőtársai (2011) azonban a Főnix-jelenség cáfolataként megállapították, hogy ugyan hitelezés nélkül is lehetséges gazdasági fellendülés, azonban ilyen esetekben a GDP-növekedés átlagosan egyharmadával kisebb, mint a hitelezési fellendüléssel járó esetekben. A hitel nélküli fellendülés a válságok 20 százalékára jellemző, és bekövetkezését valószínűsíti, ha hitelboom és bankválság volt a visszaesés oka. Ezek alapján a 2008-as válságból való felépülés a hitelezés aktivizálódása nélkül is megvalósulhat, ám ez növekedési szempontból nem kívánatos: időben elhúzódó jelentős reálgazdasági hatásokat eredményez, — 539 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

visszafogja a gazdasági fellendülést, a munkanélküliséget tartósan megemeli (Felcser–Körmendi 2010). A hitelszűke a gazdasági aktivitás jelentős visszafogását vagy akár a kapacitások leépülését, leépítését is eredményezheti. A hitelezési korlátok arányaiban jobban érintik a kisebb, sérülékenyebb kkv-szegmenst, mivel esetükben jobban érvényesül a bankok kockázatkerülése, és kevésbé férnek hozzá a banki finanszírozás alternatíváihoz. Magyarországon fejletlensége miatt a tőkepiac sem tudta csökkenteni a kereskedelmi bankok mérlegalkalmazkodásával járó negatív reálgazdasági hatásokat, szemben például a fejlett vállalati kötvénypiaccal rendelkező Franciaországgal vagy Portugáliával. A hitelállomány bővülése nélküli gazdasági fellendülés kérdéskörének vizsgálatakor kiemelt szempont az egyes gazdasági szereplők válság előtti eladósodottsági szintje. A következőkben bemutatjuk, hogy Magyarországon a devizahitelt felvevő háztartásokon és az építőipar és ingatlanügyletek iparágára jellemző – kereskedelmi ingatlanhiteleket tartalmazó – projekthiteleken kívül rendszerszinten nem volt jellemző a túlfűtött hitelezés, ami igazolná a hitelállomány leépülésének aktuális mértékét.

11.2.Az egyensúlyi növekedést támogató bankrendszer ismérvei 11.2.1.A hitelezés hazai helyzetképe

Európában a gazdasági recesszióból való kilábalás továbbra is törékenynek tekinthető, hatással van az eurozóna pénzügyi közvetítőrendszerére, így közvetve a hazai bankrendszer stabilitására is. A rendszerszintű kockázatok továbbra is magasak azokban a gazdaságokban, amelyekben az európai bankok jelentős kitettséggel rendelkeznek. A deflációs kockázatok, a gyenge növekedés és a nemteljesítő hitelek miatt elszámolt értékvesztés akadályozza a banki jövedelmezőség növekedését, a hitelezés fellendülését. — 540 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

A recessziót követően számos európai országban megfigyelhető volt a magánszektor hitelállományának számottevő és elhúzódó csökkenése (11-3. ábra). Ez bizonyos részszegmenseken belül természetes korrekciónak is tekinthető, vagyis egy túlfűtött hitelezési ciklus utáni helyreállási folyamatnak, mindazonáltal mértékében jelentős szórás figyelhető meg az egyes országok között. A nagyobb külső adóssággal rendelkező országokban átlagosan nagyobb volt a leépülés mértéke (Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország), míg a kelet-közép-európai régiót tekintve Csehország, Lengyelország és Szlovákia esetében összességében nőtt a magánszektor hitelállománya 2008 októbere és 2015 decembere között. Ezekben az országokban a magánszektor GDP-arányos hitelállománya meghaladta a korábbi években jellemzően magasabb hazai értéket. Magyarországon számottevően csökkent a magánszektor GDP-arányos hitelállománya 2009 óta, így jelentős „rés” alakult ki az általunk becsült, egyensúlyinak tekinthető egészséges szinthez képest. 11-3.ábra:AmagánszektorGDP-arányoshitelállományanemzetközi összehasonlításban 120

120

Bulgária Lettország Szlovákia

Csehország Litvánia Szlovénia

Észtország Lengyelország

Forrás: EKB

— 541 —

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

100

2004

100

Magyarország Románia

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

11.2.1.1. A vállalati hitelezés hazai helyzetképe

A hazai vállalati szektor alulfinanszírozottnak tekinthető (11-4. ábra), hiszen ugyan a visegrádi országok – nemzetközi összehasonlításban alacsony – átlagával nagyságrendileg megegyezik a GDP-arányos hitelállomány, az eurozóna átlaga 2,5–3-szorosa a magyarnak. Mindezt alátámasztja a hazai vállalati adósságot megtestesítő értékpapírpiac kis mérete is. Az alulfinanszírozottság olyan külső (nem tőke jellegű) forrásbevonásra jobban rászoruló iparágak esetében jelent leginkább növekedést gátló tényezőt, amelyek alacsony tőkeakkumulációs képességgel rendelkeznek – alacsony a készpénzbeáramlás –, viszont ennek arányában nagyobb beruházásokat, fejlesztéseket igényel eredményes működésük. Ezen szektorok közé tartoznak többek között a gépgyártás, a mezőgazdaság, a számítástechnika, a közlekedés-szállítás és az építőipar (Európai Bizottság 2013). Vállalatméret szerint valószínűsíthetően a korlátozott fedezetbevonási lehetősé11-4.ábra:AvállalatiszektorhitelállományaaGDParányábanés a strukturális hitelezési eltérés alakulása 50

Százalékpont

Többváltozós HP-trend Strukturális eltérés (jobb skála)

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

-15 2006

-30 2005

-10

2004

-20

2003

-5

2002

-10

Vállalati hitel/GDP

Megjegyzés: A hosszú távú trend becslése többváltozós Hodrick–Prescott-szűrő alkalmazásával. Forrás: Hosszú és szerzőtársai (2015) alapján MNB-számítás.

— 542 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

gekkel rendelkező kisvállalkozásokat érintették volna leginkább a banki mérlegalkalmazkodás negatív hatásai, azonban a Növekedési Hitelprogram jelentősen javított a kkv-szektor finanszírozási lehetőségein. A válság előtt túlfűtött hitelezés a növekedés dinamikáját vizsgálva jellemzően két szektorban, az építőiparban és az ingatlanügyleteket tömörítő iparágban jelentkezett. Jelentős arányt képviselt ebben a két szektorban a projekthitelek állománya, amelyek túlnyomórészt deviza alapú finanszírozással valósultak meg. Ez az árfolyamkockázaton keresztül rontotta a megvalósuló projektek megtérülését. A válság előtt a projekthitelek állománya nagyobb ütemben nőtt, mint a vállalati hiteleké összességében, így a projekthitelezés jelentősen fokozta a bankrendszer prociklikus viselkedését. A válság hatására a két szektor kereslete is jelentősen visszaesett, így a kockázatos finanszírozás negatív 11-5. ábra: A projekthitel-állomány alakulása denomináció szerint Mrd HUF

2 500

2 000

1 500

1 000

500

10 0

Kereskedelmi ingatlanhitelek, HUF Éves növekedési ütem (jobb skála) Forrás: MNB

— 543 —

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

–20 2006

–1 000 2005

–10

2004

–500

Kereskedelmi ingatlanhitelek, FX

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

eredményeivel kiegészülve számos hitel bedőléséhez vezetett, ami az ágazati csődráták alakulásában is tetten érhető. A projekthiteleken belül még jelenleg is igen nagy a nemteljesítési arány, ami a projektekre általánosan jellemző nehézkes hitelfedezet-érvényesítéssel is magyarázható (11-5. ábra). A projekthitelek elsősorban a nemteljesítő hitelállományon keresztül akadályozzák a piaci hitelezési fordulatot, ezáltal a válság után is fokozzák a prociklikusságot. A projekthitelek aránya 2015 második negyedévében a teljes nem pénzügyi vállalati hitelállományon belül 27 százalék volt, míg a nemteljesítő projekthitelek a vállalati nemteljesítő hitelek mintegy 53 százalékát tették ki. A banki mérlegalkalmazkodás ugyanakkor minden iparágat érintett. A feldolgozóipar hozzáadottérték-arányos hitelállománya csaknem felére csökkent (11-6. ábra) 2009-hez képest, holott nemzetközi összehasonlításban még abban az időben is alacsony volt. A vállalatok hitelezettségi szintjében területi heterogenitás is megfigyelhető. Az egyes magyarországi régiók hitelállománya a nemzetgazdasági GDPhez való hozzájárulásukkal összehasonlítva hitelpenetrációs egyenlőtlenségekre utal. Az észak-magyarországi és a dunántúli régiók hitelállománya gazdasági súlyukhoz képest alacsony, míg Közép-Magyarország relatíve felülhitelezett. 2014 végén már megjelentek a hitelezési fordulatra utaló pozitív jelek. Az éledező versennyel enyhülnek a hitelezési feltételek, az alapkamat mérséklődésével csökkennek a hitelkamatok. A bankok hitelezési feltételei összességében enyhültek 2014 negyedik negyedéve óta (11-7. ábra), amit a finanszírozási költségek mérséklődése is kísért. A változáshoz hozzájáruló tényezők között a válaszadó bankok legnagyobb arányban a piaci részesedési célokat és a versenyhelyzet fokozódását említették, ugyanakkor hozzájárult az enyhítéshez a gazdasági kilátások javulása és a bankok kedvező likviditási és tőkehelyzete is. A verseny fokozódásával, a piaci részesedés megtartásának érdekében a bankok fokozottan érdekeltté válnak a hitelezés bővítésében. A hazai

— 544 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

megvalósult gyakorlatban azonban még az jellemző, hogy a bankok elővigyázatossági okokból inkább a már banki hitellel korábban is rendelkező, jó hitelképességű ügyfeleken keresztül igyekeznek hitelállományukat növelni, így elsősorban nem az új ügyfelek szerzésében jelentkezik a verseny élénkülése. 11-6.ábra:FennállóhitelállományaGDParányábaniparágibontásban 350

350

300

250

200

150

100

2000

2002

2004

2006

2008

2010

2012

2014

Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás Bányászat, közművek Feldolgozóipar Építőipar Kereskedelem, gépjárműjavítás, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás Ingatlanügyek Egyéb tevékenység Megjegyzés: 4 negyedéves gördülő hozzáadott érték alapján, 2000 = 100% Forrás: MNB

A bankok korábban kialakított hitelezési standardjaikon való enyhítése nem eredményezte a hitelezés látványos felfutását, amihez az is hozzájárult, hogy a feltételek még mindig lényegesen szigorúbbak a válság előtti szintjüknél. Ez a válság után kibocsátott hitelek bedőlési arányában is megmutatkozik, amely ugyan elősegíti a nemteljesítő hitelek arányának konszolidálódását, de a visszafogott kockázatvállalási hajlandóságon keresztül növekedési áldozatokkal járhat.

— 545 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

11-7. ábra: A hitelezési feltételek alakulása a vállalati szegmensben %

100

III.

2015. I.

III.

2014. I.

III.

2013. I.

III.

2012. I.

III.

–60 2011. I.

–60 III.

–40

2010. I.

–40

III.

–20

2009. I.

–20

2008. I.f.év

ENYHÍTÉS

SZIGORÍTÁS

100

A hitelkamat és a forrásköltségek közötti spread Kockázatosabb hiteleken lévő prémium Fedezeti követelmények Minimálisan megkövetelt hitelképességi szint Maximális futamidő Hitel/hitelkeret maximális nagysága Hitelezési feltételek alakulása Megjegyzés: A szigorítást és enyhítést jelző bankok arányának különbsége piaci részesedéssel súlyozva. Forrás: MNB, a bankok válaszai alapján

A vállalati forinthitelek kamatterheire jelentős hatással bír a referenciakamat alakulása. Ez egyrészt a jellemzően referenciakamatozású konstrukcióból adódó gyors átárazódás, másrészt – mivel a kamatfelárak 1 és 4 százalékpont körül szóródnak – a referenciakamat teljes kamatlábon belüli nagy arányának köszönhető. A 2012-ben kezdődő jegybanki alapkamat-csökkentési ciklusnak köszönhetően jelentősen csökkent a vállalati forinthitelek kamata (11-8. ábra), ami hozzájárult a válság vállalati hitelezési csatornáján keresztül jelentkező negatív hatásainak enyhítéséhez. A kamatszint csökkenése egyrészt keresleti oldalon a finanszírozandó projektek nettó jelenértékének javításán — 546 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

keresztül élénkítő irányba hat, másrészt a kínálati oldalra is befolyással van, hiszen az alacsonyabb kamatszint mellett több vállalkozás válhat hitelképessé. Az alacsony kamatszintnek köszönhetően már régiós összehasonlításban is kedvezőnek tekinthető a vállalatok átlagos finanszírozási költsége Magyarországon. 11-8. ábra: A vállalati új kihelyezések kamatlába 14

2008

2009

2010

2011

2012

Forintkamatok < 1 M euro Eurokamatok < 1 M euro Folyószámla (HUF)

2013

2014

2015

Forintkamatok > 1 M euro Eurokamatok > 1 M euro

Megjegyzés: Változó kamatozású vagy maximum egyéves kamatfixálással rendelkező hitelek. Forrás: MNB

A bővülő kereslet alapján a hitelállomány bővülésének hitelkínálati akadályai is vannak. A Hitelezési felmérésben részt vevő bankok szerint a bővülő kereslet továbbra is a forinthitelekre irányul, míg a devizahitelek iránt a kereslet csökkenését jelezték. A válaszadó bankok körében jelentős volt azok aránya, akik a hosszú lejáratú hitelek iránti kereslet élénkülését érzékelték (11-9. ábra). Nagyobb arányban voltak a válaszadókon belül azok, akik a kis- és mikrovállalatok keresletének növekedésére számítanak. A kereslet bővülésének irányába hathat a közeljövőben az európai uniós pályázatok bővülése a meg— 547 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

előlegező finanszírozáson és az önerő megfinanszírozásán keresztül. Fennáll azonban annak a kockázata, hogy a vállalatok jelentős része – akik jelenleg nem érik el a megfelelő hitelképességi szintet – nem tudnak vagy nem akarnak megjelenni hitelkeresletükkel a piacon. Széleskörű keresletbővülést az üzleti kilátások javulása, illetve a hitelfeltételek markánsabb oldódása eredményezhet. 11-9.ábra:Ahitelkeresletváltozásafutamidőszerint %

100

-100

Hosszú lejáratú hitelek Rövid lejáratú hitelek

2015

-80 2014

-80 2013

-60

2012

-60

2011

-40

2010

-20

-40

2009

-20

2008

GYENGÉBB

ERŐSEBB

100

Hosszú lejáratú hitelek – várakozás Rövid lejáratú hitelek – várakozás

Forrás: MNB, a bankok válaszai alapján

Az ár és a nem ár jellegű feltételek oldódásával, a hitelkereslet trendszerű bővülésével megjelentek ugyan pozitív fordulatra utaló jelek a vállalati hitelezésben, azonban a hitelállomány növekedési üteme még jelentősen elmarad (11-10. ábra) a konvergenciát elősegítő értéktől. Az állomány növekedésének jelentős hitelkínálati korlátai is vannak. Ráadásul az NHP kivezetésével a teljes mértékben piaci alapú hitelezésnek kell tartós növekedési pályára állnia ahhoz, hogy a bankok hitelkínálatukkal a gazdaságot megfelelő módon támogathassák. Az MNB Átalakulóban a magyar bankrendszer című vitaanyagában — 548 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

6 és 7 százalék körül határozta meg a hitelállomány hosszú távon fenntartható gazdasági fejlődést támogató éves növekedési ütemét mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben. A 6-7 százalékos növekedési ütem mint hosszú távú cél talán túlzottan nagynak tűnhet az utóbbi évek növekedési ütemének tükrében, azonban ha növeljük a vizsgálat időhorizontját, azt látjuk, ez az érték megközelítőleg a korábbi évek átlagos növekedési ütemének felel meg. Visszatekintve egy olyan alternatív esetet vizsgálva, amelyben a GDP-arányos hitelállomány a hosszú távú trend pályáján mozog, azaz a hitelrés alapján nem valósul meg túlfűtött hitelezés, ugyancsak fenntartható lehet a 6-7 százalékos növekedési ütem. A hitelállomány növekedési ütemének optimális szintjéhez támogató környezet, egyensúlyi gazdasági növekedés szükséges. Az ezt megragadó potenciális kibocsátás megvalósulását feltételezve az inflációs céllal korrigált növekedési ütem szintjének utóbbi 10 éves átlaga felelne meg a kitűzött célnak. 11-10. ábra: A teljes vállalati és a kkv-szektor hitelállományának növekedési üteme 24 20 16 12 8 4 0 –4 –8 –12 –16

2015. I. n.év

2014. III. n.év

2014. I. n.év

2013. III. n.év

2013. I. n.év

2012. III. n.év

2012. I. n.év

2011. III. n.év

2011. I. n.év

2010. III. n.év

2010. I. n.év

2009. III. n.év

2009. I. n.év

2008. III. n.év

2008. I. n.év

6 5 4 3 2 1 0 –1 –2 –3 –4

Vállalati szektor (hitelintézetek, negyedéves) Vállalati szektor (hitelintézetek, éves, jobb skála) Kkv-szektor (bankrendszer, éves, jobb skála) Megjegyzés: A vállalati szektor idősora tranzakciók alapján, míg a kkv-idősor 2013 negyedik negyedévtől becsült tranzakciók alapján számítva. Forrás: MNB

— 549 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

11.2.1.2. A háztartási hitelezés hazai helyzetképe

A hazai háztartási hitelezés válság előtti időszakát a kockázatok felépülése jellemezte. A magasabb nemteljesítési valószínűséggel rendelkező (Balás és szerzőtársai 2015) devizaalapú eladósodás széles körű elterjedése a 2004-es évhez köthető a svájci frank alapú hitelek rendkívül gyors térnyeréséhez. A forint és svájci frank historikusan stabil árfolyamának, a magas magyar alapkamatnak, az expanzív fiskális politikának és a felfokozott, optimista jövedelemvárakozásoknak köszönhetően az árfolyamkockázat széles körben alulértékelt volt. A lakáshitelezés állami kamattámogatásának megszüntetése a keresleti oldalon tovább erősítette az alacsony kamatozású hitelek iránti igényt. A devizahitelek térnyerésének nem csak kiszorító hatása volt, ebben az időszakban számottevően nőtt a háztartások hitelállománya is (11-11. ábra). A túlfűtött hitelezésnek köszönhetően a lakosság az egyensúlyi szinttől elszakadva jelentősen eladósodott, ráadásul kiegészült mindez az árfolyamváltozás előre nem kalkulált kockázataival. A háztartási hitelezés helyzetét a válság óta a háztartások mérlegében szereplő jelentős, realizált árfolyamkockázat határozta meg. A devizahitelek a teljes háztartási hitelportfólió 55 százalékát tették ki 2014 végén, miközben a háztartások többsége nem tudta természetes módon fedezni árfolyamkitettségét. A forint svájci frankkal szembeni leértékelődése után, elsősorban a megemelkedett jövedelemarányos törlesztőrészletek miatt (11-12. ábra) és annak következtében, hogy a nagy volumenű hitelkihelyezések időszakában a piaci helyzet olyan versenyt hozott mind az ár, mind a nem ár jellegű feltételekben, ami miatt nem megfelelő hitelképességű ügyfelekkel is kötöttek szerződéseket a bankok, a nemteljesítő háztartások aránya a 2010 eleji 8 százalékról lassú ütemben növekedni kezdett, és 2014 második felében 19 százalékon tetőzött. A háztartások megnövekedett adósságszolgálati terhe pénzügyi stabilitási kockázattá nőtt, a bankoknak jelentős veszteségeket kellett leírniuk, jövedelmezőségük mellett romlott a portfólióminőségük. A hitelezés megtorpant: a hitelfelvételi kondíciók szigorodtak, míg a hitelfelvételi kedv is jelentősen csökkent. — 550 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

11-11.ábra:AháztartásiszektorhitelállományaaGDParányábanés a strukturális hiteleltérés alakulása 50

Százalékpont

Háztartási hitel/GDP Strukturális eltérés (jobb skála)

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

-15

2006

-30

2005

-10 2004

-20 2003

-5

2002

-10

Többváltozós HP-trend

Megjegyzés: A hosszú távú trend becslése többváltozós Hodrick–Prescott-szűrő alkalmazásával. Forrás: Hosszú és szerzőtársai (2015) alapján MNB-számítás

11-12. ábra: Az új lakáshitelek átlagos futamideje, HFM- és kezdeti becsült JTM-mutatója Év, százalék

EUR hitelezés

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

HUF hitelezés

2008

2007

2006

CHF hitelezés

2005

30 28 26 24 22 20 18 16 14 12 10

80 76 72 68 64 60 56 52 48 44 40

JTM, jövedelemarányos törlesztőteher (%) HFM, hitelfedezeti mutató (jobb skála) Futamidő (év) Megjegyzés: A futamidő és a JTM három negyedéves mozgóátlagok. A JTM-t az átlagkeresetarányos átlagos kezdeti törlesztőrészlettel közelítettük. Forrás: MNB

— 551 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A lakosság eladósodottsági terhének enyhítésére és pénzügyi helyzetük rendezésére számos állami intézkedés született, mint például a végtörlesztés, a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása, a végrehajtások korlátozása, az árfolyamgát, az elszámolás, a forintosítás és a 2015 szeptemberében bevezetésre került magáncsőd intézménye. A stabilitási szempontból legjelentősebb kockázatot jelentő fedezetlen árfolyamkockázat a forintosítással kikerült a háztartások mérlegéből. A forintosításról és elszámolásról szóló törvénynek megfelelően 2015 első negyedévében megtörtént a deviza-jelzáloghitelek átváltása forintra, és az egyoldalú szerződésmódosítások semmissé váltak. Ennek hatására a devizahitelek aránya a teljes háztartási hitelállományon belül 5 százalék alá csökkent, amit a gépjárműhitelek forintosítása tovább csökkentett, megközelítve végül az 1 százalékot (11-13. ábra). 11-13. ábra: A devizahitelek aránya a háztartási hitelállományon belül 80

2004 2008 2014 Gépjárműhitelek forintosításával

Horváthország *2010-ben

Ausztria

Magyarország

Románia

Lengyelország

Bulgária

Szlovákia

Csehország

2015. március

Forrás: EKB és más központi bankok

Ezeken felül 2015 jelentős szabályozói változásokat hozott a fair, prudens háztartási hitelezés kialakítása és a hozzá kapcsolódó mak— 552 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

roprudenciális kockázat mérséklése terén. A prudens hitelezés feltételrendszerében 2015. január 1-jén lépett életbe az adósságfék-szabályozásról szóló MNB-rendelet, melynek célja a túlzott lakossági eladósodás elkerülése a jövőben. A szabályozás alapján a 200 ezer forint feletti forinthitelek szerződéskötéskori jövedelemarányos törlesztőrészlete (JTM, PTI) 400 ezer forint alatti jövedelem esetén 50, felette 60 százalékban maximált. A jelzáloghitelekre vonatkozóan rögzíti a rendelet azt is, hogy a hitelösszeg nem haladhatja meg a fedezet értékének 80 százalékát (HFM, LTV). A bankok hitelezési szakértői megerősítették az MNB álláspontját arra vonatkozóan, hogy a fenti szabályok hatása jelenleg nem igazán effektív a hitelezésben, mert a gyakorlatban alkalmazott fedezeti és hitelképességi követelmények szigorúbbak a rendelet előírásainál, tehát a szabályozás életbe lépése nem jelentett nagyobb számú elutasított hitelkérelmet. Preventív eszközként előretekintve ugyanakkor effektív gátakat szabnak annak, hogy az egészséges hitelezésből túlzott eladósodás alakuljon ki a jövőben. 11-14. ábra: A hitelezési feltételek változása a háztartási szegmensben %

100

-100

Lakáshitel Fogyasztási hitel

2015

-80 2014

-60

-80 2013

-60

2012

-40

2011

-40

2010

-20

2009

-20

2008

ENYHÍTÉS

SZIGORÍTÁS

100

Lakáshitel – várakozás Fogyasztási hitel – várakozás

Forrás: MNB, a bankok válaszai alapján

— 553 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A jegybanki alapkamat csökkenésével és a fair bankrendszer bevezetésével jelentősen csökkentek a lakossági hitelkamatok (11-15. ábra). Így a forintosított hitelek kamatterhe is kedvezőbbé vált, ugyanakkor rendszerszinten nőtt a kiszámíthatóság és a tervezhetőség. A lakáshitelek felára ezzel szemben még mindig viszonylag magasnak tekinthető nemzetközi összehasonlításban, amit nagy részben a magas nemteljesítési arány és a bankok gyenge fedezetérvényesítési lehetőségei magyaráznak. 11-15. ábra: Az új háztartási hitelek THM-szintje 36

Százalékpont

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

2015

Lakáshitelkamat Szabad felhasználású jelzáloghitel kamata Egyéb fogyasztási hitelek kamata Lakáshitelfelár (jobb skála) Szabad felhasználású jelzáloghitel felára (jobb skála) Megjegyzés: Új folyósítású hitelkamatok negyedéves átlaga. Forrás: MNB

A forint svájci frankkal szembeni árfolyamának gyengülése a növekvő törlesztőrészletekben és növekvő adósságállományban realizálódott, amelyek együttesen számos háztartást kilátástalan helyzetbe juttatott. Természetes folyamatként a lakosság széles körében ellenszenv alakult ki a hitelfelvétellel szemben, amit a hitelezési felmérésre adott válaszok alapján a bankok is érzékeltek. 2013 második felétől kezdve azonban gyógyuló folyamat figyelhető meg e tekintetben, a hitelkeres— 554 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

let trendszerűen élénkül a negyedéves felmérésre adott banki válaszok szerint (11-16. ábra). 11-16. ábra: Hitelkereslet a háztartási hitelezési szegmensben

GYENGÉBB

ERŐSEBB

100

-20

-40

-60

-80

-100

2008

2009

2010

Lakáshitel Fogyasztási hitel

2011

2012

2013

2014

2015

-100

Lakáshitel – várakozás Fogyasztási hitel – várakozás

Forrás: MNB, a bankok válaszai alapján

A háztartási hitelállomány 2010 óta erodálódik tranzakciós alapon, az állományleépülés éves ütemében azonban 2013-ban megfordult a negatív trend: az elszámolás hatásának szűrésével a növekedési üteme lassú javulást mutat. Ennek kapcsán azt látjuk, hogy a felduzzadt (a forintosításig) devizában denominált hitelállomány törlesztései a csökkenés irányába hatnak, ugyanakkor a forint hitelállományában fokozatos növekedés következhet be. A háztartások aggregált eladósodottsági szintje már normalizálódott, azonban sokak még mindig nehéz helyzetben vannak a túlzott eladósodás következtében. Rövid távon a bankok és az ügyfelek óvatos viselkedése miatt nem várható, hogy a korábbi erőteljes hitelezés visszatérjen, ellenben az újonnan kibocsátott volumenek növekvő trendje kedvező jelnek tekinthető a lakossági hitelezés élénkülésére vonatkozóan (11-17. — 555 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ábra). A fellendülés irányába hat a kereslet folyamatos növekedése és a finanszírozási költségek alacsony szintje is, bár a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet egyben – a korábbi árfolyamkockázatnál lényegesen alacsonyabb – kamatkockázatot hordoz magában a háztartási hitelfelvevők számára, hiszen az állomány túlnyomóan változó kamatozású forinthitelekből áll. Hosszabb távon a közelmúltban bevezetett makroprudenciális szabályok is támogatják a körültekintő hitelezést. 11-17. ábra: Új háztartási hitelek a teljes hitelintézeti szektorban 700

Mrd Ft

700

600

500

400

300

200

100

2005

2006 2007

2008

2009

2010

2011 2012

Lakáscélú Egyéb fogyasztási 4 negyedéves átlag

2013 2014

2015

Szabadfelhasználású jelzálog Hitelkiváltás (végtörlesztés)

Forrás: MNB

11.2.2.Abankrendszeregészségeskockázatvállalásátbiztosítótényezők

Ahhoz, hogy a bankrendszer megfelelően el tudja látni a pénzügyi közvetítő feladatait, és a reálgazdaságot fenntartható módon támogassa, rendszerszinten megfelelő állapotban kell lennie. Az ideálisnak tekinthető bankrendszer legfontosabb ismérveit az Átalakulóban a magyar bankrendszer című MNB-tanulmányok vitaindító különszá— 556 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

ma116 10 pontban foglalta össze, amelyeknek lehetőség szerint nemcsak a rendszer egésze szintjén kell megfelelni, hanem egyedi banki szinten is. Ebben a keretrendszerben gondolkodva tekintjük át, hogy milyen tényezők alakították a hazai hitelezési folyamatokat, illetve milyen folyamatok vezettek a hazai kockázatok felépüléséhez, továbbá milyen kilátásokkal szembesül a bankrendszer. 11.2.2.1. Tisztességes profitot termelő bankrendszer

Kiss és szerzőtársai (2006) becslése alapján 2-3 százalékos potenciális növekedés és 3 százalékos infláció mellett a nominális hitelállomány fenntartható, egészséges, növekedést támogató éves növekedési üteme 6-7 százalék körül alakulna. Ehhez hosszú távon szükséges a bankrendszer tőkéjének hasonló mértékű növekedése is a tőkekövetelményeknek való megfelelés és a stabilitás biztosítása miatt. A külső tőkebevonás nélkül megvalósuló tőkefelhalmozást biztosító profitszint függvénye a kivett osztalékoknak is. Hosszú távon kedvezőtlen mind a túl magas, mind a túl alacsony profit. Ha a profit túl alacsony, akkor a bankok nem tudnak elegendő tőkét képezni, és gyenge lesz a sokkellenálló képességük. A magas jövedelmezőség származhat abból, hogy a bankok bizonyos részpiacokon erőfölénnyel rendelkeznek, de rövid távon abból is, hogy túlzott kockázatokat vállalnak. A tisztességes mértékű profitnak a prudens működés biztosítása mellett a piaci működésnek megfelelően fedeznie kell a szektorba befektetett tőke költségét is. Erre következtetni lehet az anyabanki országok bankjainak tőzsdei árfolyamából származtatott hozamokkal, továbbá az azon felüli hazai országkockázati és bankrendszeri felárral. Mindezek alapján az MNB Átalakulóban a magyar bankrendszer című vitaanyagában (2013a) 10-12 százalékra becsülte azt a tőkearányos nyereséget, amely szolgálja a magyar gazdaság fejlődését, fedezi a tulajdonosok hozamelvárását, és egyúttal kiegyensúlyozott növekedést tesz lehetővé a bankrendszer számára.

116

Átalakulóban a magyar bankrendszer. Vitaindító a magyar bankrendszerre vonatkozó konszenzusos jövőkép kialakításához, MNB-tanulmányok különszám 2013.

— 557 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A válság kitörése előtti években a hazai bankrendszer 20 százalék feletti tőkearányos nyereséget ért el, amely nemzetközi viszonylatban is igen magasnak számított. A válság előtti években ezenkívül a külföldi bankok éves visszaforgatott nyeresége Magyarországon meghaladta a 70 százalékot, ami ugyancsak magas értéket jelent. Fontos, hogy az így növekvő tőkét fenntartható hitelezésre fordítsák a bankok, a növekvő tőkeellátottság azonban hazánkban fenntarthatatlan hitelezést táplált. Ugyanakkor a válság éveit jellemző alacsony jövedelmezőség gátolja a szektor egészséges működését. A banki jövedelmezőség visszaesése közvetve jelentős tényező lehetett a hazai hitelezés visszafogásában az elmúlt években. A gyenge jövedelmezőség – részben a bankadó és a fiskális terhek miatt – növelték a magyarországi tevékenység alternatívaköltségét az elmúlt években, ez pedig a stratégiai döntések meghozatalakor a hitelezés bővülése ellen hatott. Míg a KKE-országok mindegyikében pozitív volt 2014-ben a sajáttőke-arányos nyereség (11-18. ábra), addig Magyarországon a két éve zajló javulás újabb veszteségekbe fordult, elsősorban az elszámolás, a nemteljesítő hitelállomány, az alacsony kamatkörnyezet, az OBA és a BEVA tartalékainak feltöltése miatt. A közeljövőben mindehhez hozzájárul a fair bankrendszer kamatmarzscsökkentő hatása is. A jövedelmezőségi kilátások – az egyedi szuverén kockázatok mellett – jelentős szerepet játszhatnak a külföldi anyabankok tőke- és forrásallokációs döntéseiben. A bankadó fokozatos kivezetésével, az árfolyamgát megszűnésével és a pozitív gazdasági növekedéssel középtávon helyreállhat a banki jövedelmezőség. Ugyanakkor a tőke hozamát a Basel III tőkemegfelelési előírásai szektorszinten nemzetközi viszonylatban csökkentik a következő években. A bankrendszer és -fiókok 2015. második negyedévi jövedelmezősége már érdemi javulást mutat a megelőző negyedévek elszámolással terhelt eredményéhez képest. A szektorszintű második negyedéves kumulált eredmény már nyereségbe fordult. A 12 havi gördülő jövedelmezőségi mutatókból már 2015 harmadik negyedévére elkezdett az elszámolás hatása tisztulni, amellyel a sajáttőke-arányos megtérülés (ROE) –0,5, míg az eszközarányos megtérülés (ROA) 0,0 százalékra mérséklődött a márciusi –18 és –1,8 százalékos értékekről (1119. ábra). A bankszektorban képződő profit tisztességes mértékéhez versengő, hatékony bankrendszerre van szükség, amelyben a kamatok és a díjak képzése átlátható módon történik. — 558 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

11-18.ábra:BankrendszeriROEalakulása(2008–2014) 30

–5

–10

2008

-41

–15

2009

2010

2011

2013

Magyarország

Csehország

2012

Szlovákia

–20

Lengyelország

Szlovénia

Horvátország

-90

Bulgária

Lettország

Litvánia

–20

-44

Románia

-56

Észtország

–15

2014

Forrás: EKB

11-19.ábra:Abankrendszerésafiókokadózáselőtti12havigördülő ROE- és ROA-mutatója 30

3,0

2,5

2,0

1,5

1,0

0,5

0,0

12 havi gördülő ROA (jobb skála) 12 havi gördülő ROE

Forrás: MNB

— 559 —

júl

2015.jan

júl

2014.jan

júl

2013.jan

júl

2012.jan

júl

2011.jan

júl

2010.jan

júl

–2,0

2009.jan

–20

júl

–1,5

2008.jan

–1,0

–15

júl

0,5

2007.jan

–5 –10

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

11.2.2.2. Tőkeerős bankrendszer

A bankrendszer megfelelő tőkeellátottsága hozzájárul a hitelezési képességhez, illetve növeli sokkellenálló képességét, fokozza a kiszámíthatóságot. A bank tőkéje fontos szerepet játszik abban is, hogy a válságok kitörésekor felmerülő jelentős intézményi veszteségek következtében ne érje kár a betéteseket, a hitelezőket és végső soron az államot. Ezáltal csökkenti a prociklikusságot, és hozzájárul a bankrendszerbe vetett bizalom fenntartásához. A magyar bankok tőkeellátottsága a válság előtt és a válságot követő években is magas volt. 2010-ig a tőkemegfelelési mutató növekedését segítette, hogy a bankok jövedelmezősége pozitív volt, s a külföldi bankok a megtermelt nyereségük döntő hányadát visszaforgatták a működésükbe. A válság kitörését követően azonban a nyereséges bankok száma jelentősen csökkent, továbbá ebben az időszakban 11-20.ábra:Abankrendszeritőkemegfelelésimutató 30

CRR/CRD IV szabályozás 25

0 2008

2009

2010

2011

2012

Teljes Tőkemegfelelési Mutató Kigészítő alapvető tőke Forrás: MNB

— 560 —

2013

2014

Elsődleges alapvető tőke (CET1) Járulékos tőkeelemek

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

tulajdonosi tőkepótlások és – a hitelezési tevékenység visszaszorításával, a kockázatvállalás mérséklődésével járó – mérlegalkalmazkodás révén biztosították tőkemegfelelésüket. Rendszerszinten a tőkemegfelelés továbbra is kedvezőnek mondható, 2015. június végéig minden bank tőkemegfelelési mutatója meghaladta a 8 százalékot (11-20. ábra), valamint a második pillér (SREP) szerinti tőkekövetelményt is teljesítették. A bankok tőkeellátottsága továbbra is megfelelő, azonban a szabad tőkepufferek koncentráltsága magas, ami mérsékelt kockázatot hordoz magában. 11.2.2.3. Nagymértékben önfinanszírozó bankrendszer

Amikor a hitelállomány jelentős bővülésen megy keresztül – mind a növekedés ütemében, mind a növekedés mértékében – a betétállomány a banki forrásoldalon gyakran nem tudja az ehhez szükséges finanszírozást biztosítani a betéti oldalra jellemző lassúbb folyamatoknak vagy országhatáron belüli megtakarítási trendeknek köszönhetően. Eszerint a hitel/betét-mutató azt mutatja meg, hogy egy országban a hitelezési szükségletet milyen mértékben lehetséges betétekből fedezni. A mutató 100 százalék feletti jelentős növekedése egyfajta indikátorként is szolgálhat a hitelezés túlfűtöttségére, túlzott kockázatvállalásra továbbá kockázatok felépülésére. A 100 százalék feletti hitel/betét-mutató mellett a hitelezési tevékenységet részben piaci forrásokból kell finanszírozni, ami megújítási kockázatokat rejthet magában, és növeli a bankrendszer sérülékenységét. A külföldi forrásokra való nagyobb ráutaltság növeli a jegybanki tartalékszükségletet, ami a jegybanki költségeket is növeli. A pénzügyi ciklusok felívelő szakaszában az olcsó külföldi források növelik a kockázatvállalási hajlandóságot, s táplálják a prociklikus viselkedést, hiszen válságok alatt a külföldi források jelentősen megdrágulhatnak, illetve hirtelen elapadhatnak. A hazai hitelezésben jelentős kockázatok épültek fel, ami megmutatkozott a megemelkedett hitel/betét-mutatóban is (11-21. ábra). Ezt követően jelentős alkalmazkodás következett be, a hitel/betét-arány 2012 januárjától jelentősen csökkent. 2012 januárjában még 152 száza— 561 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

lék volt, míg 2015-ben már megközelítette a 100 százalékot. Ugyanakkor a bankok között jelentős aszimmetria látható, több nagyobb banknak még mindig jelentősen 100 százalék felett van a hitel/betét-mutatója. A válság kitörése óta Magyarországon jelentősen, több mint 50 százalékkal esett vissza a bankok külföldi forrásállománya. 2013-tól a kiáramlás dinamikája a teljes bankrendszerben lassult, 2014 júniusától megállt. A devizahitelek forintosítása 2015. február 1-jétől ismét intenzívebb kiáramlást eredményezett. A közeljövőben a betétállomány növekedését gátolja az alacsony kamatkörnyezet, és nehezíti az állam által támasztott, a lakossági megtakarításokért folytatott intenzív verseny, ugyanakkor a bankszektorra jelenleg nem jellemző a forrásbevonási nehézség, továbbá tőke- és likviditásellátottságuk meghaladja a tevékenységükhöz szükséges mértéket, így eszközeik számottevő része rendelkezésre áll arra, hogy hitelállománnyá alakítsák át. 11-21.ábra:Ahitel/betét-mutatóésakülföldiforrásokalakulása 180

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

100

2005

2004

120

2003

2002

140

2001

2000

160

Hitel/betét mutató Külföldi források mérlegfőösszeghez viszonyított aránya (jobb skála) Forrás: MNB

— 562 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

11.2.2.4. Likvid bankrendszer

A bankok likviditásának elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy alapfeladataik ellátása kedvezőtlen makrogazdasági forgatókönyv esetén is biztosított legyen. Egy bank akkor likvid, ha vissza tudja fizetni a nála elhelyezett betéteket és annak kamatait, illetve hitelt tud nyújtani. Rendszerszintű likviditási kockázatokról akkor beszélünk, amikor a bankrendszer szintjén jelentős likviditáshiány alakul ki, vagy ennek veszélye fennáll. Ilyen esetben a pénzügyi intézmények nem képesek a zavartalan működésre, valamint a források közvetítésére. A globális pénzügyi válság kitörése után számos banknak okozott problémát a szükséges likviditás fenntartása, mert a bankközi piacok által biztosított likviditás elapadt. A válság előtt a bankrendszer likviditási kockázataira kevés figyelem helyeződött, mind a globális, mind a hazai bankrendszerben. Magyarországon a válság előtt érdemben csökkent a likvid eszközök aránya, a válság során pedig többször alakultak ki likviditási feszültségek. A globális válság tanulságaira a BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) jelentősen szigorodó tőke- és likviditási szabályok kidolgozásával válaszolt. Többek között ilyen a Basel III keretében bevezetésre kerülő LCR117 (Likviditásfedezeti követelmény). Az LCR-mutató a rövid távú piaci zavarokkal szembeni ellenálló képesség fokozására hivatott. Az LCR azt mutatja meg, hogy stresszhelyzet esetén egy adott intézmény likvid eszközei milyen arányban fedezik a 30 napra valószínűsített nettó pénzkiáramlásait, és az előírás biztosítja, hogy a pénzügyi intézmények rövid távon még súlyos stresszhelyzet bekövetkezése esetén is tudják teljesíteni kötelezettségeiket. Az EU-szinten megfogalmazott elvárásoknak való megfelelés 2015. október 1-jén indult 60 százaléktól, és alapesetben 2018. január 1-jére érné el a 100 százalékot. Az MNB – élve a szabályozás adta diszkrecionális jogával – ezzel szemben a pénzügyi rendszer ellenálló képességének növelése érdekében a gyorsított bevezetés mellett döntött, így hazánkban már 2016 áp-

117

A mutatót az Európai Parlament és Tanács CRR-rendelete és CRD IV irányelve helyezi hatályba.

— 563 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

rilisától 100 százalékban kerül meghatározásra a likviditásfedezeti követelmény. Ezenfelül az MNB által bevezetett DMM- és DEM-mutatók hivatottak biztosítani a bankrendszer folyamatos likviditással való ellátottságát. A devizafinanszírozás-megfelelési mutatót (DMM) az MNB 2012 júliusában vezette be. A szabályozás a hosszú lejáratú követeléseket és kötelezettségeket veti össze egymással devizanemenként. A hosszú lejáratú devizaeszközöket kezdetben legalább 65 százalékban kellett hosszú lejáratú forrásból finanszírozni. 2015. július 7-én a devizafinanszírozás-megfelelési mutató (DMM) módosult. A DMM szigorításának lényege, hogy 2016-tól stabil forrásként már nem lehet figyelembe venni a swapállományt, illetve a DMM elvárt szintje is 100 százalékra emelkedik. Július 7-ével elfogadásra került továbbá a devizaegyensúly-mutató (DEM) bevezetéséről szóló rendelet, amely szintén 2016. január 1-jén lép hatályba. Az új DEM-szabályozás a mérlegen belüli devizális eltérést korlátozza a mérlegfőösszeg 15 százalékában, ezzel mérsékelve a bankok swappiacra való túlzott ráutaltságát. 11-22. ábra: Likviditási tartalék és a szabályozói likviditási követelmények alakulása 8 000

Mrd Ft

8 000

2 000

1 000

Likviditási tartalék Szabályozói minimum (mérlegfedezeti) Szabályozói minimum (betétfedezeti)

Megjegyzés: 2015. január 1-jétől az LCR elvárt szintje 65 százalék. Forrás: MNB

— 564 —

2015. aug.

2015. máj.

2015. febr.

2014. nov.

2014. aug.

2014. jún.

2012. jún.

2014. márc.

3 000

2 000

2013. dec.

4 000

3 000

2013. szept.

5 000

4 000

2013. jún.

5 000

2013. márc.

6 000

2012. dec.

7 000

6 000

2012. szept.

7 000

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

A hazai pénzügyi rendszer sokkellenálló képessége mind tőkehelyzet, mind likviditás szempontjából erős, mely az új szabályozások bevezetésével a jövőben is biztosított. Ennek előnyeit már az idei évben tapasztalhattuk. Bár a turbulens nemzetközi környezet okozhatott volna problémákat, a külső sérülékenységünk érdemben lecsökkent – jelentős részben a devizahitelek forintosításának köszönhetően –, így a hazai bankrendszer biztonságban volt az elmúlt időszakban. 11.2.2.5. Hatékony bankrendszer

A hatékony bankrendszer egyrészt alacsony működési költségekkel funkcionál, másrészt jó kockázatkezelési rendszerrel rendelkezik, ami teret ad az alacsonyabb marzsoknak. A hatékonyabb méret mellett működő bankok fajlagos költségei alacsonyabbak, ezért jövedelmezőségük magasabb. A bankok nemcsak méretük növelésével, hanem tevékenységi körük, üzleti profiljuk bővítésével is tudják fajlagos költségeiket csökkenteni. A hatékonyság növelésének további módja lehet, ha a bankok javítanak inputjaik allokációján, vagy ha egységnyi inputból több outputot hoznak ki, mint korábban. Magyarországon a költséghatékonyság alacsony volt, részben a bankrendszer kis mérete, részben a bővüléshez szükséges magasabb költséghányad miatt, ami fokozatosan javult a mérlegfőösszeg duzzadásával, azaz a mérethatékonyság növekedésével. Nemzetközi összehasonlításban azonban a 3 százalékos eszközarányos működési költség lényegesen magasabb, mint az 1-2 százalékos európai átlag, illetve a visegrádi országok esetében megfigyelhető 2 százalék körüli érték (11-23. ábra). Ebben markáns szerepet játszik a magyarországi bankok pénzügyi vállalkozásainak és külföldi leánybankjainak jelentős súlya, melyek rendkívül gyenge költséghatékonyságú piacokon működnek. A jövedelemarányos működési költség tekintetében már relatíve jobb a magyar bankrendszer. Ugyanakkor a kamatmarzs hazánkban rendkívül magas, elsősorban a háztartási szegmensben tapasztalt magas kamatfelárak miatt. Tehát nem költséghatékonyságot mutat, ha— 565 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

nem azt, hogy a banki erőfölénynek köszönhetően a bankrendszer át tudta hárítani a terheit. Végül e mutató esetében az eredményt a bankadó torzítja. 11-23. ábra: Az EU bankrendszerének költséghatékonysága az eszközarányos működésiköltségalapján 3,5

3,5

3,0

2,5

2,0

1,5

1,0

0,5

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

0,5

Magyarország V6 Megjegyzés: Az európai országok értékeinek eloszlása. A doboz a 20–40, a vonal a 60–80 percentiliseket jelzi. A V6-tal jelölt vonal a visegrádi és a balti országok az időszakon Magyarország nélkül vett átlagára utal. Forrás: EKB

A magyar bankrendszer alacsony költséghatékonysága összefüggésben áll a fiókok és az alkalmazottak számával. Több európai országban, köztük a régióban is, lényegesen kisebb fiókszámmal működnek a bankok, mint Magyarországon. Ugyanakkor a banki alkalmazotti létszám átlag alatti, amit a kisebb bankfiókok és a kisebb méretű befektetési banki tevékenység magyarázhat. Összességében mindezek és a nemzetközi összehasonlítás alapján is van még tér a költséghatékonyság javítására. — 566 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

A rendszerszintű költséghatékonyság javulása létrejöhet összeolvadások révén is, például ha egy hatékonyabb bank a beolvasztott pénzintézet üzleti folyamatainál is használja azokat a módszereket és infrastruktúrát, amelyek üzletmenetében tökéletesebben működnek. Így lehetővé válik a hatékonyabb kockázatkezelés, a banküzemi infrastruktúra fejlődése, a szolgáltatási színvonal javulása, a termék- és szolgáltatási skála bővülése és a menedzsment minőségének javulása. Az összeolvadások révén nyerhető szinergia akkor lehet a legnagyobb, ha abban földrajzi elhelyezkedésüket és aktivitásukat tekintve egymáshoz hasonló bankok vesznek részt, hiszen így akár fölösleges kapacitások is leépíthetők. Összességében a bankfúziók által létrejött pénzügyi konglomerátumok (a koncentráció bizonyos fokáig) hozzájárulhatnak a verseny fokozódásához is, amennyiben nem kerül monopolhelyzetbe valamelyik szereplő. A piac 2015-ös koncentráltságát vizsgálva van még tér a nagyobb szereplők közötti összeolvadásokra is, akár úgy is, hogy az a verseny fokozódásához is hozzájáruljon. 11.2.2.6. Átlátható és felelős bankrendszer

Pénzügyi termékek értékesítése esetén jobban érvényesül az információs aszimmetria a vevő és az eladó között, emellett számos egyéb korlátja is van annak, hogy az ügyfél racionális, optimális döntést hozzon. Ezért különösen fontos, hogy a termék árazása és kockázatai ismertek legyenek a fogyasztók számára. Az átláthatóságnak alapvető feltétele, hogy elérhetőek legyenek az értékesítendő termékek tájékoztatói, melyek kitérnek ezekre a kérdésekre is. Magyarországon a 2000-es években a bankrendszer deficites átláthatósággal és felelősséggel jelent meg a piacon, ami elsősorban a lakossági devizahitelezés felfutásában érhető tetten. A devizatermékek árfolyamkockázatának viseléséről ugyanakkor a fogyasztók feltehetőleg nem tájékozódtak megfelelően, ezért merülhetnek fel olyan vélemények, amelyek az általuk vállalt realizált árfolyamkockázat eredményeinek semmibe vételét támogatják. Mivel a lakosság az árfolyamkockázatot nem megfelelő súllyal vette figyelembe a hitelszerződések megkötésekor, míg a rövid távon alacsonyabb finanszírozási — 567 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

költségeket felülsúlyozva mérlegelte, nem fedezték pozíciójukat, így a válságot követően a forint nem várt leértékelődésekor a törlesztőrészletek drasztikus arányú megemelkedése rendkívül súlyosan érintette a háztartások jelentős részét. Sokak helyzetét tovább nehezítette, hogy a bankoknak lehetőségük nyílt a kamatfelárak és ezáltal a hitelkamat, valamint a különböző díjak egyoldalú megemelésére. Ennek kivédésére született az átlátható árazásról szóló törvény, amely új hitelek esetén fix kamatlábat vagy a referenciakamathoz kötött fix felárat ír elő. Ha ez a törvény már a válság előtt is érvényben lett volna, az ügyfelek terhe érzékelhetően kisebb lett volna (11-24. ábra). 11-24. ábra: Svájci frank jelzáloghitelek, állományi hitelköltség éshipotetikusalakulásaegy,afelvételkorrögzítettfixfelármellett 9

0 júl.

2014. jan.

1 júl.

1 2013. jan.

júl.

2012. jan.

júl.

2011. jan.

júl.

2010. jan.

júl.

2009. jan.

júl.

2008. jan.

júl.

2007. jan.

THM fix felárral Jelzáloghitelek (tény THM) 3 hónapos CHF LIBOR

Megjegyzés: A sáv azt mutatja, hogy 4-5 százalékos kezdeti referenciakamathoz (3 hónapos LIBOR) rögzített felár esetén hogyan alakult volna az állományon a THM. Forrás: MNB

— 568 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

11.3. Összefoglalás Magyarországon még a hagyományosan magas európai átlagot is meghaladja a banki források súlya a gazdaság finanszírozásában. A fejletlen, kis tőkepiac ráadásul rendkívül koncentrált, ezáltal néhány nagyobb szereplőt leszámítva a tőkepiaci finanszírozás nem jelent alternatívát a vállalatok számára. Így a bankok által érzékelt kockázatok, a banki hitelezéssel járó kockázatvállalási képesség és hajlandóság, a közvetítés költsége jelentős hatással bír a hazai gazdasági növekedésre. A túlzott mértékű kockázatvállalás növelheti a pénzügyi sokkokkal szemben fennálló sérülékenységet, ha nincs megfelelően kezelve. A válság előtt a magyar hitelintézeti rendszerre a vállalati projekt- és a lakossági devizahitelek felfutásával a kockázatok felépülése volt jellemző, ami jelentős mértékben hozzájárult a gazdaság sérülékenységének kialakulásához. Ezek a kockázatok a válság során javarészt realizálódtak, ami a veszteségessé váló bankrendszert mérlegalkalmazkodásra, kockázati toleranciájának és aktivitásának viszszafogására késztette. Ez elhúzódó alkalmazkodáshoz vezetett, és elsősorban a vállalati szektoron keresztül súlyos növekedési áldozatokat eredményezett, hiszen a hitelezési korlátok, a hitelszűke a vállalatok gazdasági aktivitásának jelentős visszafogását vagy akár a kapacitások leépülését, leépítését is eredményezheti. A stabilitás helyreállításának hosszú folyamata után 2014 végén már a hitelkínálati korlátok mérsékelt oldódásával, a kamatok csökkenésével megjelentek ugyan a hitelezési fordulatra utaló pozitív jelek, azonban a bankrendszer hitelkínálatával még mindig nem támogatja kellőképpen a reálgazdasági fellendülést. A hitelállomány növelésének gátló tényezői elsősorban a bankok mérlegéből ki nem tisztított nemteljesítő hitelállomány és a rendszerszintű gyenge jövedelmezőség. A válság kezelésekor számos állami intézkedés született, amelyek egy része a stabilitás javítására és jövőbeni biztosítására, míg másik részük a bankrendszer hitelezési képességének és ösztönzőrendszerének fejlesztésére irányult. A prudens hitelezés és a fair bankrendszer megteremtésére, valamint a rendszerszintű portfólióminőséget érintő — 569 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

11-1.táblázat:AzÁtalakulóbanamagyarbankrendszercíműMNBtanulmányban118 meghatározott mutatók alakulása Elérendő célok

Célváltozó

Válság előtt

Jelenleg

Optimális érték

A 3 legnagyobb bank részesedése (mérlegfőösszeg)

45% (2007)

41% (2015.szept.)

50% maximálisan

1,5 százalékpont 4,5 százalékpont

1,6 százalékpont 4,4 százalékpont (2015Q3.)

1–2százalékpont 3–4százalékpont

21% (2003–2008 átlaga)

–0,5% (2015.szept.)

10–12%

73%

nem értelmezhető

50%

156% (2009.március)

90,5% (2015.szept.)

100% körül

Éves növekedési 5. Növekedést támogató prudens ütem vállalati hitelezés

17% (2008.nov./2007. nov.)

–4,4% (2015. szept./2014. szept.)

6–8%

6. Egészséges lakossági hitelezés

Éves növekedési ütem

30% (2008.nov./2007. nov.)

–4,5% (2015. szept./2014. szept.)

6–8%

7. Hatékony és innovatív bankrendszer

Működésiköltség /mérlegfőösszeg

2,6% (2008)

Konszolidált3,5% Nem konszolidált 2,1% (2014.dec.)

1,5–2%

DMM

nincs adat

125% (2015.szept.)

100%

LCR

nincs adat

186% (2015.szept.)

100%

3,7%

13,4% (2015.szept.)

5%alatt

12,9% (2008)

20,7% (2015.szept.)

10%felett tartósan

1.Versengő bankrendszer

Vállalati kamatfelár Lakáscélú kamatfelár 2. Tisztességes profit

Tőkearányos megtérülés

3.Profitot Magyarországon tartó bankrendszer

Visszaforgatott profit aránya

4. Önfinanszírozó bankrendszer

Hitel/betét mutató

8. Átlátható és felelős bankrendszer 9. Likvid bankrendszer

10.Tőkeerős bankrendszer

NPL(90napon túli késedelemben) TMM

Megjegyzés: Kamatfelárak a harmadik negyedévben kihelyezett új szerződéskötések alapján. Forrás: MNB, EKB 118

Átalakulóban a magyar bankrendszer. Vitaindító a magyar bankrendszerre vonatkozó konszenzusos jövőkép kialakításához, MNB-tanulmányok, különszám, 2013.

— 570 —

11.AbankrendszerhelyzetképeésjövőképeMagyarországon

kockázatok kiiktatására tett erőfeszítések mellett a recesszió okozta bankrendszeri veszteségek csökkentésére is születtek intézkedések 2015-ben. A háztartási nemteljesítő állomány egy részének törlesztőképessé tételét célzó magáncsőd, valamint a szintén nemteljesítő projekthitelekből származó követelések számára piacot teremtő MARK Zrt. megalapítása olyan, a bankmérlegek tisztítását eredményező döntések, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok Magyarországon újra hitelállományuk bővítésébe foghassanak. A hitelezés fellendülése szükséges feltétele a válság utáni dinamikus gazdasági növekedés elérésének, így ez a gazdaságpolitika egyik kiemelt fókusza. A bankadó vállalt hitelállomány-bővítés alapján történő csökkentése szintén egyszerre veszi le a bankokról a jövedelmezőségüket érintő terhet, és állítja őket a hitelaktivitás növelésének szolgálatába. Az intézkedések eredményei a közeljövőben a hitelállomány növekedési pályára állásában is realizálódhatnak, amint stabilan helyreáll a banki jövedelmezőség, és a nemteljesítő hitelállomány leépül, leépítésre kerül. Az évtized második felének feladata a növekedést támogató hitelállomány-bővülés elérése, melyhez a bankoknak nyújtott állami segítségnyújtás után a hitelfelvételi korlátok oldódásán keresztül vezet az út, a prudens hitelezés szabályainak való megfelelést is figyelembe véve.

— 571 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Felhasznált irodalom Abiad, A. – Dell’Ariccia, G. – Li, B. (2011): Creditless recoveries, IMF Working Paper 2011/58. Balás T. – Banai Á. – Hosszú Zs. (2015): A nemteljesítési valószínűség és az optimális PTI-szint modellezése egy háztartási kérdőíves felmérés felhasználásával, MNB-tanulmányok, No. 117, 2015 Borio, C. (2010): Implementing a macroprudential framework: Blending boldness and realism, BIS Calvo, G. – Izquierdo, A. – Talvi, E. (2006): Sudden Stops and Phoenix Miracles in Emerging Markets, American Economic Review Papers and Proceedings, vol. 96.(2) Cifuentes, R. – Ferrucci, G. – Shin, H. S. (2005): Liquidity Risk and Contagion, Journal of the European Economic Association, Vol. 3. No. 2–3, pp. 556–566. Csáky, K. (2015): Tőkepiaci Unió – újabb lépések az egységes európai tőkepiac felé? , MNB https:// www.mnb.hu/letoltes/dr-csaky-krisztian-tokepiaci-unio-ujabb-lepesek-az-egyseges-europai-tokepiac-fele.pdf letöltve: 2015. november 4-én. Európai Bizottság (2013): Quarterly report on the euro area, European Commission, Volume 12 October 2013 Felcser, D. – Körmendi, Gy. (2010): Bankválságok nemzetközi tapasztalatai: kezelési eszközök és makrogazdasági következmények, MNB Szemle, 2010. június Hosszú, Zs. – Körmendi, Gy. – Mérő, B. (2015): Egy- és többváltozós szűrők a hitelrés alakulásának meghatározására, MNB-tanulmányok, 118. Kiss, G. – Nagy, M. – Vonnák, B. (2006): Credit Growth in Central and Eastern Europe: Convergence or Boom?, MNB Working Papers 2006/10 Komáromi, A. (2007): A monetáris bázis hatása a pénzmennyiségekre – Van-e információtartalma a jegybankpénz mennyiségének? MNB http://www.mnb.hu/letoltes/szemle-2007jun-komaromi. pdf letöltve: 2015. november 4-én. Langfield, S. – Pagano, M. (2015): Bank bias in Europe: effects on systemic risk and growth, ECB Working Paper, No. 1797, May 2015 McLeay, M. – Radia, A. – Thomas R. (2014): Money creation in the modern economy, Bank of England Quarterly Bulletin, 2014 Q1 MNB (2013a): Átalakulóban a magyar bankrendszer. Vitaindító a magyar bankrendszerre vonatkozó konszenzusos jövőkép kialakításához, MNB-tanulmányok, különszám Noyer C. (2015): The financing of the economy in the post-crisis period: challenges and risks for financial stability, Banque de France Financial Stability Review, No. 19, April 2015, pp. 7–11. Takats, E. (2010): Cross-border bank lending to emerging market economies, BIS background paper in „The global crisis and financial intermediation in emerging market economies”, BIS Paper, No. 54, December. http://www.bis.org/publ/bppdf/bispap54.htm letöltve: 2015. november 4-én.

— 572 —

12.

Afiskálispolitikahatásaagazdasági teljesítményre Ádám János – Berta Dávid – Lovas Zsolt – P. Kiss Gábor

A fiskális politika számos csatornán keresztül képes befolyásolni egy ország versenyképességét, hosszú távú növekedési potenciálját. Ezek közül a növekedés legelemibb feltétele a stabilitás. Emellett a költségvetés másik két fontos funkcióján, az allokáció és az újraelosztás keretein belül a gazdasági erőforrások mennyiségi és minőségi javítása révén képes ösztönözni és fenntarthatóvá tenni a növekedést. Az allokációs funkción belül az oktatási, egészségügyi, kutatásfejlesztési kiadások különösen fontos szerepet játszanak a növekedést illetően. Az újraelosztás és az adórendszer szerkezetét tekintve lényeges, hogy minél kevésbé legyen torzító, és lehetőség szerint ösztönözze a gazdasági aktivitást. A magyar költségvetés a rendszerváltás óta eltelt 25 évben általában nem segítette elő a fenntartható növekedést, aminek legfőbb oka, hogy a költségvetés nem volt képes eleget tenni a stabilitás követelményeinek. A költségvetési hiány – különösen a 2000-es években – tartósan magasan alakult a hibás tervezés, illetve a rossz gazdaságpolitikai válaszok miatt. A költségvetési kiengedések és kiigazítások nem ellensúlyozták a gazdaság ciklikus pozíciót, hanem növelték azt. Ezek a tapasztalatok fontosak voltak ahhoz, hogy a költségvetési tervezés, végrehajtás során ne essen újra ugyanezekbe a hibákba az állam. Többek között a Költségvetési Tanács felállítása, az Alaptörvényben rögzített adósságszabály, a tudatos tervezés vezettek ahhoz, hogy immár évek óta stabil és alacsony a magyar költségvetés hiánya. A prociklikus politika egyik oka a magas államadósság volt: a jelentős adósságállomány megakadályozta az államot abban, hogy gazdasági visszaesés esetén anticiklikus politika segítségével ösztönözze a növekedést. A magas — 573 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

államadósság problémája a rendszerváltás óta hordozott örökség, ugyanakkor a tartósan magas szintjéhez hozzájárult az, hogy nem volt megfelelő intézményrendszer és elkötelezettség az adósság tartós mérséklésére. Az utóbbi években megkezdődött az államadósság fokozatos csökkenése, ami középtávon hozzájárulhat a versenyképesség javításához is. Az államadósság szerkezete is kedvezően változott, jelentősen csökkent a devizaarány, és javult a tulajdonosi szerkezet, ami mérsékelte az ország sérülékenységét. Korábban a költségvetés bevételi és kiadási szerkezete sem felelt meg annak a követelménynek, hogy érdemben hozzájáruljon a fenntartható növekedéshez, de számos területen történt előrelépés az elmúlt néhány évben. Az adócentralizáció csökkent, és javult a szerkezete is: a munkára rakódó terhek csökkentek a fogyasztást terhelő adók emelkedése mellett. A hazai adórendszer szerkezetének ilyen fajta átalakítása megfelel a nemzetközi viszonylatban is megfigyelhető folyamatoknak, és előnyösnek tekinthető a foglalkoztatottságra és a növekedésre nézve. Az állami kiadások magasak regionális összehasonlításban, de az elmúlt években csökkenő trend figyelhető meg, ami kiterjed mind az allokációs, mind a transzfer típusú kiadásokra. Az egészségügyre és oktatásra fordított kiadások mérséklődtek, az előbbi szintje némileg alacsonyabb, mint a regionális átlag, az utóbbi nagyjából megegyezik a visegrádi országokra jellemző értékkel. A szociális kiadások jelentősen magasabbak voltak Magyarországon a visegrádiakhoz képest, főleg a rokkantnyugdíjak és a lakásügyi kiadások területén, de az elmúlt években már nincs szignifikáns eltérés. A kamatkiadások számottevően mérséklődtek, többek között az MNB kamatcsökkentési ciklusának is köszönhetően.

12.1.Bevezetésafiskálispolitikaelemzéséhez A költségvetési politika rövid és hosszú távon is jelentős hatást képes gyakorolni a gazdasági növekedésre. Míg az éves költségvetések vizsgálata során fókuszban lévő lépések sokszor a gazdaság kibocsátásának csak egy-egy évi változását befolyásolják, addig a bevételek és ki-

— 574 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

adások szerkezete, az adórendszer jellemzői, az állami szolgáltatások minősége és számos egyéb tényező a gazdaság potenciális növekedésére van érdemi hatással. Az alábbiakban ez utóbbi szempontot vizsgáljuk, vagyis azt, hogy Magyarországon miként járul hozzá a hoszszú távú fenntartható növekedéshez a költségvetési politika. Ennek pontos számszerűsítése erős akadályokba ütközik, ezért elemzésünk alapvetően kvalitatív szempontokat alapul véve, időbeli és nemzetközi összehasonlításokon keresztül tesz megállapításokat a költségvetési politika egyes dimenzióinak alakulásáról. A hosszú távú gazdasági növekedés szempontjából is fontos hagyományos módon megkülönböztetni és külön-külön vizsgálni az államháztartás három fő funkcióját: az allokációs, az elosztó és a stabilizációs funkciót. Az allokációs funkció a kormányzati szolgáltatások ellátását jelenti, amelynek megfelelő szintje, szerkezete és minősége (például az oktatás, egészségügy, közigazgatás, igazságszolgáltatás területén) meghatározó a hosszú távú növekedési potenciál szempontjából. Az elosztó funkció szűkebb értelemben véve a gazdasági szereplők jövedelmei közötti – adókkal és pénzügyi transzferekkel megvalósuló – átcsoportosítás, amely a fenntarthatósághoz és a növekedéshez egyaránt hozzájárul. Végül a stabilizációs funkció az aggregált kereslet ciklikus ingadozásának simítását jelenti, ami a gazdaság túlfűtött növekedésének és az azt követő ciklikus recesszióknak a megelőzése révén támogatja a fenntarthatóságot. A 2. fejezet a költségvetési politika és a fenntartható növekedés kapcsolatáról szóló szakirodalom legfontosabb megállapításait foglalja össze. A 3. és 4. fejezetben a finanszírozási igény és az államadósság alakulását és a stabilizációs funkció érvényesülését vizsgáljuk Magyarországon. Az 5. és 6. fejezetben a bevételek és kiadások szerkezetével foglalkozunk, amelyek alakulása azért különösen fontos, mert az allokációs és elosztási funkció érvényesülésén keresztül nagyon eltérő hatást gyakorol a gazdasági teljesítményre.

— 575 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

12.2. Általános tapasztalatok a szakirodalom alapján A nemzetközi szakirodalomban kiemelten hangsúlyos szerepet kapott az elmúlt években, évtizedekben a fiskális politika szerepe, illetve annak a gazdasági növekedésre, a versenyképességre és a gazdasági stabilitásra gyakorolt hatása. Az elemzések egyrészt az aggregált fiskális mutatókkal (hiány, újraelosztás, adósság), másrészt azok szerkezetével (adósság, kiadások, bevételek esetében), végül mindezek hatékonyságával, szakszerű tervezettségével foglalkoznak. Alábbi elemzésünk az első két szint (aggregált adatok és szerkezeti kérdések) mentén mutatja be a magyar költségvetés múltbeli alakulását és helyzetét. Aggregált szinten a költségvetési politika egyik legfontosabb funkciója a stabilitás biztosítása, egyrészt a gazdaság ciklikus ingadozásának simítása révén, másrészt azáltal, hogy önmaga ne legyen ezen ciklusok vagy válságok forrása. Empirikus eredmények szerint a kibocsátás volatilitása erőteljesen függ a gazdaság stabilitásától, főként a fejlett országokban, így a stabilitás középtávon elősegítheti és ösztönözheti a növekedést (Afonso–Jalles 2012). A számottevő kockázatokkal övezett, előnytelen fiskális pozícióval jellemezhető országok számára prioritásként célszerű kezelni tehát a költségvetési pufferek létrehozását, amelyek szükség esetén mozgásteret adhatnak az anticiklikus gazdaságpolitika folytatásához (IMF 2015). A világgazdasági válság során megugró és azóta is magasnak számító adósságráták leszűkítik a költségvetési politika mozgásterét az anticiklikus politikák során, így sok esetben a hiány növekedése nélkül végrehajtható lépésekre van szükség. A korlátozottabb mozgástérrel rendelkező országok a növekedést szerkezeti reformok bevezetésével, valamint a kiadások átcsoportosításával mozdíthatják elő. A fiskális politika gazdasági növekedést ösztönző lehetőségei közül az utóbbi években került reflektorfénybe az intézményi háttér fontossága. Számos országban hozott létre ez a felismerés költségvetési szabályokat és a kormánytól független, a költségvetés fenntarthatósá— 576 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

gát ellenőrző intézményt (költségvetési tanácsot). A költségvetési keretrendszerek horgonyozzák a fiskális politikát érintő várakozásokat, illetve előirányozzák a közép- és hosszú távú célokat (Blanchard és szerzőtársai 2010). A nemzetközi szakirodalom főként a magas államadóssággal, valamint az öregedő társadalommal rendelkező országok számára tartja kívánatosnak a költségvetési intézményi háttér fejlesztését. A költségvetés szerkezetét tekintve a kiadási oldalra koncentrál a tanulmányok többsége, bár az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt az adórendszerrel foglalkozó irodalom is. A kiadások tekintetében alapvetően három eszköz jelentőségét hangsúlyozza a gazdasági növekedés tartós emelése érdekében az IMF (2014). Az első a szociális kiadások, illetve az állami bértömeg racionális felhasználása. E két tétel hatásai a leginkább tartós és növekedést elősegítő kiadási oldalt érintő lépések közé tartoznak. Második szempontként említhető a kiadások hatékonyságának növelése, elsősorban az állam allokációs funkciója alá tartozó területeken, mint például az oktatás és az egészségügy. Végül a már említett fiskális intézményi háttér szerepe emelhető ki, mely a kiadási tételekre egyaránt vonatkozik. A kiadási szabályok megakadályozhatják a túlköltekezést, segíthetnek fenntarthatóvá tenni a költségvetést, valamint a költségvetési kiadásokat érintő reformok is hosszabb távon lehetnek hatékonyak, ha megfelelő intézményi szabályozás vonatkozik betartásukra. Mindemellett a kiadási oldalon a hosszú távú növekedés kulcsának számos elemzés szerint a humán tőkébe fektetett kiadások számítanak. A humán tőke nem azonnal és nem közvetlenül befolyásolja a gazdasági kibocsátás nagyságát, azonban jelentős hatással van a termelékenység növekedésére, így közvetve a gazdasági növekedésre is (Gerson 1998). A termelékenység javításának másik lényeges pillére a technológiai fejlődés, az innováció elősegítése, mely a kutatás-fejlesztés ösztönzésén keresztül valósulhat meg. További kedvező gazdaságélénkítő és versenyképességet javító eredmények érhetők el az adórendszer megfelelő és hatékony átalakításával. Az adórendszer hatással van a gazdasági szereplők dönté— 577 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

seire, annak változása esetén az érintettek is megváltoztatják magatartásukat. Az elméleti irodalom és nemzetközi szervezetek alapvetően a fogyasztási típusú adók irányába történő elmozdulást tartják kívánatosnak, míg a munkára és főként a tőkére kivetett adók részesedésének csökkentését szorgalmazzák. A tőkét terhelő adók torzítják a szereplők megtakarítási és beruházási döntéseit, ezáltal lassítva a tőkefelhalmozást, illetve végső soron akadályozva a gazdaság növekedését, a termelékenység javulását. A munkára kivetett adók torzítják a munka–szabadidő megfelelő allokációját, a humántőke-felhalmozást, illetve a vállalkozási döntéseket is. Növekedési szempontból legkevésbé a fogyasztási típusú adók károsak, miután a megtakarítási döntéseket csak kismértékben befolyásolják a várakozások miatt. Általában felismerhetőek ezek a megfontolások az elmúlt évtizedben, és azon belül a válság óta végrehajtott adóreformok esetében a fejlett országok gyakorlatában, valamint Magyarország adórendszere is követte ezt a nemzetközi viszonylatban is megfigyelhető változást. Az adóelkerülés csökkentése további számottevő hatással lehet a gazdasági növekedési kilátásokra. Miután a kisebb mértékű adóelkerülés lehetővé teszi a szélesebb adóalap, valamint alacsonyabb adókulcs alkalmazását, így legalább azonos vagy növekvő adóbevételek mellett többen, de kevesebb adót fizetnek. Magas adóelkerülés mellett ugyanakkor az adóbevételek szinten tartása érdekében magasabb kulcsra van szükség, mely túlterheli a legálisan adózókat, és növekvő feketegazdasághoz vezet (Balog 2014). Fontos megjegyezni, hogy az állami kiadások és bevételek mértéke nem indikatív a gazdasági teljesítményt és versenyképességet illetően, a nemzetközi szakirodalom szerint is lényeges szempont az állami erőforrások elosztásának hatékonysága. Mind az adóbevételek menynyiségét (adócentralizáció), mind az állami újraelosztás nagyságát megvizsgálva kijelenthető, hogy nem létezik egyértelműen jól működő modell, hiszen a különböző országok, különböző stratégiával, eltérő sikerrel valósították meg költségvetési politikájukat, és igyekeztek gazdaságuk növekedését élénkíteni. — 578 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

12.3.Kormányzatideficit:afiskálisfegyelemés transzparencia A deficitet két részre lehet bontani, egy állandó és egy átmeneti komponensre. Az állandó, azaz strukturális komponens azt mutatja meg, hogy mekkora a deficit trendszerű értéke, az átmeneti rész pedig azt, hogy éppen mennyivel tér el ettől. A tapasztalatok szerint a fenntarthatatlan mértékű deficit kialakulásához gyakran hozzájárul, hogy a gazdasági visszaesés hatását tompító fiskális keresletösztönzést előszeretettel használják a kormányok, de a túlfűtött gazdasági aktivitást ritkán fékezik hiánycsökkentő, keresletszűkítő intézkedések. Ezt az aszimmetriát erősítheti a választási ciklus, amely választási években növeli a hiányt, de ezt követően nem feltétlenül kerül sor korrekcióra. A „húzd meg – ereszd meg” típusú költségvetési politika a gazdaság túlzott mértékű ingadozásához vezethet, amelynek során a túlhevülő szakaszokat erős visszaesés követi – ez utóbbiak viszont gazdasági erőforrások végleges elvesztésével járhatnak, így visszavethetik a hosszú távú növekedési potenciált. A fenntartható növekedést és a fiskális politika megfelelő működését ezért olyan fiskális keretrendszer biztosíthatja, amely fenntartható középtávú pályán tartja az egyenleget, a gazdasági ingadozást felerősítő fiskális politikát megakadályozza, és ezzel egyidejűleg teret hagy a stabilizációs funkciónak. Magyarország utóbbi évtizedeinek példája jól illusztrálja, hogy miért van szükség fiskális fegyelemre és transzparenciára. 1995 és 2014 között húsz évre volt szükség, hogy a finanszírozási igény a tartósan fenntartható, 3 százalék alatti szintre csökkenjen. Ennek egyik negatív hatása, hogy a megfelelő költségvetési egyensúly elérésének időbeli elhúzódása az adósságot jelentősen növelte. Másik negatív hatása, hogy az egyensúly körüli stabilizáció sem valósulhatott meg (az egyensúly elérésének hiányában), hanem a tényleges deficit változása nagymértékben eltért a gazdasági ciklus által indokolttól. Ezt olyan hipotetikus hiánypálya felrajzolásával szemléltethetjük, amely azt mutatja meg, hogy az 1995-ös kezdőpont és a mai végpont között miként alakulhatott volna az egyenleg, ha folyamatosan javul, majd azt is megnézzük, — 579 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

hogy az évenkénti hiány a gazdasági ciklus különböző pontjain miként tért el ettől (12-1. ábra). A trend természetesen teljesen elméleti konstrukció, és nem utal arra, hogy a magyar költségvetés ilyen egyenes irányú pályát járhatott volna be. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy ehhez a pályához képest mekkora eltérések alakultak ki. 12-1.ábra:AdeficitingadozásaegyhipotetikushiánypályakörülaGDP arányában(1995–2014) 6

6 4

4 2011-ben érvényes módszertan szerinti költségvetési egyenleg

–2

–4

–6

–8

–10

1995

1997

1999

2001

2003

2005

Lineáris trend

2007

2009

2011

2013

–10

ESA-hiány

Forrás: Eurostat

Bár a fenti ábrán nem látszik, de megjegyezzük, hogy az eltéréseket a gazdasági ciklus nem indokolta, sőt éppen ellentétes folyamatok látszanak. A költségvetés és a gazdasági ciklus kapcsolata előtt tekintsük át, hogy miként alakult Magyarországon a gazdaság ciklikus pozíciója a kilencvenes évek közepétől. 1996-tól zárult a rendszerváltástól kezdve jellemző negatív kibocsátási rés, és 2002-től már pozitív, 2006ig folyamatosan növekvő kibocsátási rés alakult ki, azaz a gazdasági teljesítmény átmenetileg a potenciális szintje fölé került. 2007-től a növekedés lassult, majd 2009-től komoly visszaesés jelentkezett, és — 580 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

a GDP számottevően a trendszerű értéke alá esett. Ha az egyenleg alakulására vetünk egy pillantást, akkor láthatjuk, hogy a növekedés kedvezőbbé válását csak 1998–2000 között kísérte az egyenleg javulása, ezután kis megszakítással 2006-ig romlott a költségvetési pozíció.119 A fenntarthatatlan 2006. évi fiskális pozíció kiigazítása 2006–2007-ben megkezdődött, de így sem maradt mozgástér a hirtelen bekövetkező gazdasági visszaesés idején a deficit jelentősebb növelésére. A finanszírozási források beszűkülése miatt ugyanis nemzetközi szervezetektől jutottunk forrásokhoz, és ennek feltétele a deficit korlátozása volt. 2011-ben egyszeri okok miatt jelentősen romlott az egyenleg,120 majd 2012-től ismét javult, összhangban a gazdaság élénkülésével. Kiszámítható, hogy a hiány eltérése a fent vázolt hosszú távú trendjétől miként viszonyult ahhoz a pályához, amelyet a gazdaság ciklikus ingadozása mellett célszerű és kívánatos lett volna követni. A deficit ingadozása a valóságban jelentősen eltért attól, amit a stabilizációs funkció működése megkívánt volna, és ez a gazdasági ingadozást felerősítő, prociklikus fiskális politikára utal. 1996 és 2002 között a hiány kedvezőbb volt a hosszú távú trendjéhez képest, mint amit a gazdasági helyzet szükségessé tett, ami így gyorsabb adósságcsökkenéshez és nagyobb fiskális tartalékokhoz vezetett. 2002–2006 között éles fordulat következett be: a tényleges hiány jelentősen romlott, annak ellenére, hogy a kedvező gazdasági helyzet inkább az egyenleg javulását indokolta volna. A 2009-től kezdődő recesszió mellett a költségvetési deficit mértéke a fiskális politikára nehezedő nyomás hatására csökkent. Az azóta eltelt időben nem különbözött élesen a tényleges egyenleg ingadozása a hosszú távú trendje körül a gazdasági ciklus által indokolttól, bár egyes években jelentősebb különbség is tapasztalható volt. A hiánypályára természetesen több olyan tényező is hatott, amire a fiskális politika diszkrecionális döntéseinek nem volt hatása. Így például Részben azért, mert az átmenetileg magasabb gazdasági növekedést egy kedvező trenddel azonosították. 120 Az áfa-visszatérítéssel kapcsolatos bírósági döntés negatív hatása és a nyugdíjreform kapcsán kifizetendő reálhozamok összege miatt nőtt a hiány. 119

— 581 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a kamategyenleg alakulása, a gazdasági ciklus adókon keresztül jelentkező hatása, a tervezett és meglepetésinfláció alakulásának bevételekre és kiadásokra gyakorolt hatása (P. Kiss G. 2007), egyszeri tényezők, például természeti katasztrófák és bírósági döntések (Hoffmann M.–P. Kiss G. 2010). Ezek részletesebb tárgyalására nincs módunk, azonban a kamategyenleg hatását bemutatjuk az alábbiakban. A nettó kamatkiadást jelentős részben meghatározza az adósságdinamika, ezért ez fontos visszacsatolást jelent az állományok felől a folyó tételek egyenlegének irányába. A költségvetési egyenlegnek a kilencvenes évek óta bekövetkezett csökkenése legnagyobb részt a kamatkiadások hasonló mértékű csökkenésének köszönhető, de nem pontosan követte az egyenleg alakulása a kamatkiadásokat. Amíg 2000-ig a nettó kamatkiadás javulása a deficit javulásával járt együtt, vagyis az elsődleges többlet kevésbé változott, addig 2001–2006 között a kamatkiadás csökkenése mellett a deficit nőtt, vagyis jelentős elsődleges hiány alakult ki (12-2. ábra). 2007 után a GDP-arányos kamatkiadás növekedni kezdett, a deficit viszont – az egyszeri 2011-es évet kivéve – csökkent, vagyis ismét elsődleges többlet alakult ki. Fontos kérdés, hogy a jövőben megismétlődhet-e a 2001–2006-ban tapasztalt negatív tendencia, azaz a gazdasági ciklus által az indokoltnál számottevően magasabb hiány, amely ráadásul a kamategyenleg javulása ellenére következik be. Ehhez érdemes megvizsgálni, hogyan alakult ki a kiugróan magas hiány abban az időszakban. A kormány ebben az időszakban soha nem magas deficitet, hanem csökkenő hiányt tűzött ki, azonban ezt a célt 2007-ig megközelítőleg sem sikerült teljesítenie. Az adóbevételeket meghatározó GDP-növekedés viszonylag magas mértékét és a befektetők magas kockázatvállalási hajlandóságának köszönhetően csökkenő kamatkiadásokat figyelembe véve megállapítható, hogy ennek alapvetően tervezési hibák és évközi döntések, illetve kisebb részben előre nem látható események/ folyamatok és módszertani ügyek állnak a hátterében.

— 582 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

12-2.ábra:Akamategyenlegésahiányösszevetése–azelsődlegesegyenleg aGDParányában(1995–2014) 6

4 2011-ben érvényes módszertan szerinti költségvetési egyenleg 2

–2

–4

–6

–8

–10

1995

1997

1999

2001

2003

2005

2007

Kamategyenleg

2009

2011

–10

2013

ESA-hiány

Forrás: saját számítás

12-3.ábra:Akonvergenciaprogramokcélkitűzéseiésazokteljesülése aGDParányában 6 4

2011-ben érvényes módszertan szerinti költségvetési egyenleg

0 –2

Bázisév reálisabb, de a tervek optimisták

Bázisév és emiatt a tervek optimisták

0 –2

–4

–6 –8 –10 –12

Reálisabb tervek

Válság és módszertani váltás miatti terv–tényeltérés

–6 –8 Reálisabb tervek

2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 KP 2012

KP 2013

KP 2014

Forrás: Eurostat, konvergencia programok, MNB-számítás

— 583 —

ESA 2010

–10 –12

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A 12-3. ábrán látható, hogy 2003–2005 között már az is jelentős hibát okozott a tervezésben, hogy a „bázisév” hiányát számottevő, átlagosan 2 százalékpontos hibával becsülték meg az adott év tavaszán. Emellett 2003–2005 között a bevételek a GDP 1,1–1,5 százalékával voltak felültervezettek. 2006-ban már az egyenlegében reálisabb 2005-ös bázis mellett a 2006-ra vonatkozó tervek voltak megalapozatlanok, csaknem a GDP 4 százalékával. Ennek 40 százaléka módszertani problémákkal, 60 százaléka a kiadások túlfutásával függött össze. Általánosságban tehát a célok kétféle okból sem teljesültek. • Egyrészt a célok kijelölése gyakran túl laza módszertan mellett történt, például a magán-nyugdíjpénztárak átmeneti elszámolásával, az útépítések „kiszervezésével”, vagy 2006-ban a Gripen gépek lízingszerződésének elszámolásával. • Másrészt a módszertantól függetlenül is rosszabb lett a deficit teljesülése. 2001–2002-ben jelentős bevételi többlet jelentkezett, ezt azonban a 2002-ben megemelt kiadások jóval meghaladták. 2003–2005 között a bevételek tendenciajelleggel alultervezetté váltak, 2006-ban, a választási évben ismét az előirányzottnál magasabb kiadások miatt nőtt meg a hiány. Mindebből az a tanulság vonható le, hogy nem elegendő a fiskális keretrendszer, hanem azt transzparens, ellenőrizhető módon kell működtetni. A bevételek és kiadások tervezési hibáit a Költségvetési Tanács jelezheti, nem várt eltéréseit pedig egy megfelelő méretű Országvédelmi Alap kezelheti. A transzparencia és a fiskális fegyelem szempontjából különösen káros, hogy a deficit elszámolási módszertana és annak alkalmazása, értelmezése esetenként túlzottan megengedő. Ha összehasonlítjuk az előzetes ESA-adatokat a végleges, ESA2010-es módszertanú adatokkal, valamint a robusztusnak tartott

— 584 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

MNB-elemzési mutatóval, a kiegészített (SNA-) deficittel,121 akkor a következő megállapításokat tehetjük (12-4. ábra). • Az EU-belépést követően az első adatközlés és a végleges ESA-szám között nagy elmozdulás tapasztalható. Ennek kisebb része az eredményszemléletű adatok pontosításával, nagyobb része a módszertani problémák korrekciójával (2004–2005), illetve magának a módszertannak a változásával függ össze. 2014-ben például az ESA2010 szabályainak életbe lépésével visszamenőleg megváltozott a 2011. évi egyenleg is, így a korábbi, GDP-arányosan 4,3 százalékos többlet helyett 5,5 százalék hiányt mutatnak az új módszertan szerinti adatok. A korábbi módszertan szerint az állami nyugdíjrendszerbe átlépőkkel együtt az állam részére átadott megtakarítások a tranzakció időpontjában, 2011-ben, javították a költségvetés egyenlegét. Az új statisztikai szabályok szerint a nyugdíjpénztári vagyont nem lehet bevételként figyelembe venni, ezért alakulhatott ki 5,5 százalékos hiány. Az egyszeri tételek nélkül számított -2,4 százalékos egyenleget azonban ez nem befolyásolta. • A kiegészített (SNA-) mutató átlagában közel van a végleges ESA-adatokhoz, de kevésbé ingadozik, mert egyes finanszírozási jelegű tőkebevételeket és tőkekiadásokat szétoszt. Ebből a szempontból jelentős az információtartalma, mert előzetesen és nem utólag mutatja a rosszabb egyenleget (2004–2005, 2011).122 A korrekciók célja a valós gazdasági hatással járó tételek elszámolása, így alkalmas Ezt a mutatót az MNB a kilencvenes évek közepe óta számítja, és 1998 óta publikálja. Célja, hogy a kiadásokat és a bevételeket akkor számolja el, amikor tényleges gazdasági hatásuk van. Így folyamatosan számolja el a MÁV kiadásait (függetlenül attól, hogy fedezi-e a költségvetés), illetve a PPP-beruházásokat, és nem utólag, a költségvetési megjelenéskor (adósságátvállalás, részletfizetés). Részletesebben lásd P. Kiss (2011). 122 Folyamatos szintbeli különbség okoz 1998 és 2010 között az, hogy a 2011-es nyugdíjreformnak a mintegy 10 százalékos korrekciós hatását (amit az ESA2010 előrefelé végez) a kiegészített (SNA) ebben az időszakban számolja el, vagyis amikor a járulékot befizették a magánpénztárakba. Ez ugyanis nem tekinthető járulékcsökkentésnek, keresleti hatása nem volt, így indokolt a deficitet javítani ezzel, mintha a tőkefedezeti nyugdíjrendszer nem is működött volna. 121

— 585 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

mutató arra, hogy megvizsgáljuk a tényleges hiánypályát, kiszűrve a pusztán finanszírozási műveletek torzító hatását. 12-4.ábra:Adeficitkülönbözőidőpontokbanésmódszertanszerinti alakulásaaGDParányában 4,0

4,0

2,0

0,0

-2,0

-4,0

-6,0

-8,0

-10,0

1996

1998

2000

2002

2004

2006

2008

2010

2012

2014

-10,0

Maastrichti hiánycél ESA-deficit/GDP első adatközlés (2004. tavasztól) ESA-deficit/GDP visszamenőleges adat Kiegészített (SNA) hiány ESA-deficit/GDP Forrás: Eurostat és MNB-számítás

12.4.Államadósságésfinanszírozás Az állami eladósodottság mértéke (az államadósság GDP-hez mért aránya) már a rendszerváltáskor Magyarország súlyos problémája volt, ezért az eladósodottság csökkentését a rendszerváltástól kezdődően fontos prioritásként kellett volna kezelnie a mindenkori gazdaságpolitikának. A gazdaságpolitika az elmúlt közel 25 évben csak a 90-es évek közepétől, majd később 2010-től kezdődően nevezte meg elsődleges fontosságú célként az eladósodás megfékezését, illetve az eladósodottság mérséklését. A 90-es évek közepén ennek a fel— 586 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

ismerésnek a jegyében alakult meg az Államadósság Kezelő Központ, amely kialakította az adósságkezelés és a költségvetés-finanszírozás átlátható rendszerét. A 2010-től kezdődő gazdaságpolitikai fordulat az Alaptörvényben rögzítette az államadósságráta-csökkentés keretrendszerét, az eladósodottság mértékére vonatkozó szabályrendszert fektetett le a gazdasági stabilitásról szóló törvényben, s az annak betartását ellenőrző intézményrendszert is kialakította.

12.4.1. A bruttó államadósság alakulása

Az eladósodottság elemzésekor fontos képet alkotni arról, hogy az adósságráta milyen tendenciát mutatott a múltban, milyen okok vezettek a változásához, miben változott a szerkezete, és mindez milyen következményekkel járt a gazdaság más területein. Az államadósság magas szintje számos csatornán keresztül érinti egy ország gazdaságát, de nehéz számszerű megállapításokat tenni a hatásairól. Az adósság szintje mellett annak szerkezete és az ország gazdasági kilátásai is meghatározóak az adósságráta hatásainak megítélésében. A 2008– 2011. évek globális pénzpiaci, később európai szuverén adósságválsága láthatóan felértékelte az államadósság szerepét az országok kockázatosságának megítélésében, és a korábbinál erősebb korlátokat állított fel a követendő fiskális politikára nézve. A bruttó államadósságnak kitüntetett szerepe van egy adott ország sérülékenységének, a fiskális politika fenntarthatóságának megítélésében. A mutató részét képezi a maastrichti kritériumoknak, és központi eleme az EU-ban elfogadott szabályrendszereknek. Magyarországon ugyancsak a bruttó államadósságra épül a 2011-ben, az Alaptörvényben, illetve a kapcsolódó stabilitási törvényben lefektetett fiskális szabályrendszer. A bruttó adósságráta központi szerepe annak köszönhető, hogy a mutató gyorsan előállítható, piaci értékelése miatt nem ütközik értékelési problémába.

— 587 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

12-5.ábra:AbruttómagyarállamadósságalakulásaaGDParányában 100

100

1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 2014

Forrás: MNB

A bruttó adósságrátára közvetve vagy közvetlenül a költségvetési politika minden döntése hatással van, és ezenfelül több gazdasági folyamatra maga is hatást gyakorol. Némi leegyszerűsítéssel az adósságráta változásának trendje szinte teljes egészében megragadható négy makrogazdasági mutató változásával. A GDP-arányos adósságráta alakulását tehát a következő tényezők együttes hatása határozza meg: a kormányzati szektor elsődleges egyenlege, a fennálló államadósság reálkamatköltsége, a reálárfolyam és az infláció alakulása, valamint a gazdasági növekedés nominális üteme123 (Baksay és szerzőtársai 2013). Megjegyzendő, hogy e tényezők mellett egyes esetekben az államnak a költségvetés egyenlegétől függetlenül is keletkezhetnek pénzügyi követelései és tartozásváltozásai, például privatizációs bevételek. Az előbbi gondolatmenetből következik, hogy az adósságráta csökkené123

A reálnövekedés nem számítható ki az infláció segítségével, mert az infláció jelentősen és akár huzamos ideig is eltérhet a GDP deflátorától.

— 588 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

séhez a növekvő gazdaságban nincs szükség arra, hogy az államadósság nominálisan is csökkenjen, ahhoz ugyanis elegendő az is, hogy a gazdaság megtermelt jövedelme (GDP) gyorsabban növekedjék, mint a nominális államadósság. Az adósságráta fenntartható módon csökken, ha tartósan többletet mutat az államháztartás elsődleges egyenlege, csökken az adósság után fizetett reálkamatláb, valamint ha a gazdaság magasabb potenciális növekedési pályára áll.

12.4.2. A bruttó államadósság alakulásának szakaszolása

A 12-5. ábra alapján négy elkülöníthető szakaszra bontható a bruttó államadósság alakulása. Az első szakasz – az államadósság gyors növekedése. 1990-től 1994ig közel 25 százalékponttal növekedett az eladósodottság mértéke. Ebben jelentős szerepe volt a gazdasági visszaesésnek, melyet a külső kereslet visszaesése és a transzformációs válság (például a bank, hitel és adóskonszolidáció) együttesen okozott. A második szakasz – a magas eladósodottság csökkenése. 1995–2001 között a bruttó államadósság mutatószámának értéke több mint 30 százalékponttal mérséklődött. Az államadósság csökkenését több tényező együttes hatása okozta. Az időszak elején intenzív volt a privatizáció, a privatizációs bevételeket részben adósságcsökkentésre fordították. Az elsődleges egyenleget kiigazították a kiadások visszavágásával és a kiadások reálértékének csökkentésével (meglepetésinfláció hatásán keresztül). Az új monetáris rezsim hitelességén keresztül csökkent a forint- és devizaadósság finanszírozásának kamatprémiuma. Az adósságráta süllyedését okozta továbbá az is, hogy a reálárfolyam az időszak egészében enyhe felértékelődést mutatott. A harmadik szakasz – hitelességvesztés és pénzügyi krízis. 2002–2009 között az államadósság növekedési pályára került. A bruttó államadósság 2009-re a GDP 78,1 százalékára növekedett a 2001. évi 51,9 — 589 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

százalékos szintről. Az adósságráta emelkedését mindenekelőtt a költségvetési deficit növekedése, a negatív elsődleges egyenleg kialakulása okozta. A költségvetés fenntarthatósági problémái miatt megemelkedett az országkockázati felár, ami a kamatfizetéseken keresztül növelte az adósságrátát, így 2006-ra nyilvánvalóvá vált, hogy fenntarthatatlan folyamattá vált az eladósodottság. A 2006-os kormányzati kiigazító intézkedések részben az infláció átmeneti megemelésén alapultak, ráadásul az adóterhelés növelése sokkszerűen hatott a gazdaságra, ezért a GDP növekedési üteme lefékeződött, a gyengülő belföldi keresletet nem pótolta növekvő külső kereslet. A gazdaság, illetve a kormányzati szektor egyensúlytalanságából adódott a belföldi megtakarítások szűkössége, emiatt növekedett az ország külföldi befektetőkre utaltsága. Ebben a helyzetben érte a gazdaságot a 2008-as pénzügyi válság kitörése, melynek hatására a gazdaság stagnálását visszaesés váltotta fel. Emellett a költségvetés finanszírozási forrásai elapadtak, ezért a kormányzat nemzetközi szervezetektől felvett hitelekkel kényszerült megoldani a költségvetési deficit finanszírozását és a lejáró adósság megújítását. Így 2008-ban és 2009-ben a nemzetközi szervezetektől felvett hitel és a gazdasági visszaesés együttesen növelte meg az adósságrátát. A negyedik szakasz – stabilizálódó, majd csökkenő eladósodottság. 2010-től az adósságráta stabilizálódása figyelhető meg, majd 2012-től kezdődően már csökkenő pályára állt a GDP-arányos államadósság. Kezdetben az adósságcsökkenést elsősorban a magánnyugdíjpénztáraktól az állami költségvetéshez került portfólióban lévő állampapírok bevonása és további pénzügyi eszközök értékesítése okozta. Emellett az adóreformok és a nyugdíjátalakítás nyomán az állami költségvetésbe folyó többletbevételeknek köszönhetően a költségvetés elsődleges egyenlege nagymértékben javult. A költségvetés hitelességének helyreállásával, az MNB kamatcsökkentési ciklusának elindulásával a finanszírozási költségek mérséklődtek, és ez a költségvetési egyenlegen keresztül csökkentette az adósságrátát. Ezzel ellentétes folyamatként az állam jelentősen növelte pénzügyi vagyonát vállalatfelvásárlásokkal és pénzügyi eszközök növelésével (részvényvásárlás, feltőkésítés), ezért a bruttó államadósság nem csökkent olyan mértékben, amilyen mér— 590 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

tékben azt az elsődleges egyenleg változása, a magánnyugdíjpénztári vagyon átvétele, illetve a gazdaság növekedése eredményezte volna. 12-1. keretes írás: Az IMF-től és az EU-tól felvett hitelek

A pénzügyi válság hatásai gyorsan jelentkeztek a hazai pénzpiacokon. Ez részben a magas devizakitettség miatti sérülékenység következménye volt, de az európai bizalmi válság is fontos tényezője volt az állampapírpiac kiszáradásának. A likviditáshiány mellett a lejárati szerkezet rövidülése is problémát okozott a költségvetés finanszírozásában, ráadásul az EKB sem fogadta el a forint alapú állampapírokat likviditási célú hitelek fedezeteként. Ez tovább fokozta a külföldi befektetők kötvényeladásait az állampapírpiacon. Ebben a piaci környezetben az állampapír-aukciókról eltűnt a kereslet, az állampapír-kibocsátásokat átmenetileg fel kellett függeszteni, és nemzetközi szervezetektől kellett segítséget kérnie a kormányzatnak. A hitelkeretből (19 milliárd euró) a költségvetés 12,9 milliárd, az MNB 1,4 milliárd euró összegű hitelt vett fel. A hitel első részletének lehívása a bruttó adósság megugrását okozta 2008 végén. A nettó adósság azonban kisebb mértékben emelkedett, mert a többlet egy részét a költségvetés a jegybanki számláján helyezte el, illetve továbbhitelezte a magyar tulajdonú kereskedelmi bankoknak. A devizabetétben elhelyezett összeget 2009–2010-ben részben felhasználta az adósságkezelő a hiány és a lejáró adósság finanszírozására, így ebben a két évben a hiány által indokoltnál évente mintegy 1-1 százalékponttal kisebb mértékben nőtt a bruttó adósság.

12.4.3. Kitekintés a régiós országok eladósodottságára

A magyar gazdaság jövőbeni felzárkózása szempontjából érdemes megnézni, hogy Magyarország államadósság-rátája hol helyezkedik el nemzetközi összehasonlításban (12-6. ábra). A magas adósságráta ugyanis befolyásolja a gazdaság sérülékenységet, a költségvetési mozgásteret és azt, hogy a megtakarítások mekkora része fordítható a magánszektor fejlesztésére. — 591 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

Magyarország kiinduló helyzete nem előnyös, mert a régiós országok közül az egyik legmagasabb GDP-arányos államadósság-rátával rendelkezik (csak Horvátország előzi meg). Másfelől az adósság változásának tendenciája kedvezőbb, mint az uniós tagországok többségében. Az elmúlt négy évben a régiós országok közül csak Lengyelországban és Magyarországon csökkent a kormányzati szektor GDP-arányos eladósodottsága, miközben az uniós átlag tíz százalékponttal növekedett (12-7. ábra). Elmondható, hogy a közelmúltban kibontakozó tendenciák alapján Magyarország relatív pozíciója sokat javult, ami azt vetíti előre, hogy a jövőben az adósság finanszírozási költsége is az uniós átlag alá csökkenhet, támogatva a gazdasági felzárkózást, illetve a versenyképesség javításához növekvő mozgásteret biztosíthat a fiskális politikának. 12-6.ábra:Azegyfőrejutó,vásárlóerő-paritásonszámoltGDPésabruttó államadósság az Európai Unió 28 tagállamában (EU28=100%,2014.évifolyóáron) 180 EL

Adósság a GDP százalékában

160 140

LV 20

UK DE

100

120

BG EE 20

100

120

Egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson (100% = EU28 átlaga) Forrás: Eurostat

— 592 —

140

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

12-7. ábra: A bruttó államadósság alakulása az Európai Unióban és a régiós országokban,aGDParányában 100

100

2010

2011 Románia EU27

2012 Csehország Magyarország

2013

2014

Szlovákia Lengyelország

Forrás: Eurostat

12.4.4. A bruttó államadósság szerkezete

Az államadósság finanszírozási szerkezete a nemzetgazdaság sérülékenységének mértéke szempontjából meghatározó fontosságú. A belföldi megtakarítások szűkössége és/vagy adósságkezelési szempontok miatt az államadósság finanszírozása átfordulhat az ország külső finanszírozási igényének növekedésébe, növelve az ország sérülékenységét. Ez esetben az államadósságon belül növekedhet a devizaadósság részaránya, ha a devizában denominált adósságelemek (devizahitelek, deviza alapú állampapírok) növekvő részaránya biztosítja a finanszírozást. Ez a folyamat együtt jár az államadósság árfolyam-érzékenységének, valamint az ország sérülékenységének növekedésével. Ilyen folyamat játszódott le 2006 és 2010 között, s ezzel ellentétes folyamat indult meg 2011-től, amikor jelentős csökkenésnek indult a devizaadósság részaránya (12-8. ábra). A sérülékenység szem— 593 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

pontjából az adósság tulajdonosi megoszlása is fontos információkat hordoz, erre éppen a 2008-ban kibontakozó pénzügyi válság mutatott rá (12-9. ábra). 12-8. ábra: A bruttó magyar államadósság szerkezetének alakulása aGDParányában 90

Deviza

2014

2013

2012

10 2011

10 2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

Forint

Forrás: MNB

Megfigyelhető, hogy 2002-től az államadósság növekedését jelentős részben külföldi megtakarítások finanszírozták, és fordulat csak 2012-től következett be e téren, amikor a kormányzat célul tűzte ki a devizarészarány csökkentését, a sérülékenység mérséklését. A bruttó államadósságon belül a külföldi tulajdonban lévő adósság részaránya a 2006–2007. évi 48 százalékról 2011-re 67 százalékra emelkedett, ezt követően gyors csökkenésnek indult, és 2015. első negyedévében 51 százalékra mérséklődött. A külföldi tulajdonosok felé fennálló államadósság aránya az EU–IMF-hitelek felvételekor ugrott meg, 2011től pedig a forintállampapírok iránti külföldi kereslet emelkedett (ez utóbbi már mérsékeltebb sebezhetőséget jelent a magyar gazdaságnak). A háztartások tulajdonában lévő állampapír-állomány 2012-től — 594 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

kezdődően emelkedett érzékelhetően, a kormányzati célokkal összhangban. 12-9. ábra: A bruttó államadósság tulajdonosi megoszlása aGDParányában

2015. szept.

2014. szept.

2013. szept.

2012. szept.

2011. szept.

2010. szept.

2009. szept.

2008. szept.

2007. szept.

2006. szept.

2005. szept.

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Forintadósság a háztartások tulajdonában Forintadósság egyéb hazai tulajdonban Piaci devizaadósság belföldi tulajdonban (PEMÁK, hitel) Forintadósság külföldi tulajdonban IMF-/EU-hitel Piaci devizaadósság külföldi tulajdonban Forrás: MNB

Az adósság tulajdonosi és devizaszerkezete mellett a lejárati struktúra alakulása is fontos. Utóbbi azt mutatja meg, hogy az adósságkezelő szervezet milyen futamidőre újítja meg a fennálló adósságot, illetve a költségvetés finanszírozása rövidebb vagy hosszabb lejáratokon történik. A hosszú lejárati szerkezet előnye, hogy rövid válságepizódokban kevésbé jelentős az államadósság-állomány átárazódása, kevésbé koncentráltak a nagy összegű lejáratok, a kibocsátások és hitelfelvételek szétterítése olcsóbb finanszírozási költségekkel jár. A 2002–2006 közötti időszakban az adósság átlagos futamideje jelentősen megemelkedett. Ebben szerepe volt az új államadósság-stratégiának, melyben prioritás volt az adósság futamidejének megnövelése, az állampapír-kínálat növelése a hozamgörbe hosszabb lejáratain. A 2008–2010 — 595 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

közötti rövidülés a pénzügyi válság hatására következett be, az akkor felvett IMF–EU-hitelek is rövid lejáratú források voltak. A válság hatására a hozamgörbe hosszabb lejáratain csak lassan élénkült meg a kereslet. A 2010-et követő két évben az új kibocsátások átlagos futamideje már növekedett, a teljes állományra számolt átlagos futamidő viszont érdemben nem változott két okból: egyrészt a magánnyugdíjpénztári vagyon átvételét követő állampapír-bevonás természetszerűleg a hosszabb lejáratú államkötvényeket érintette elsősorban, másrészt különösen 2012-ben megkezdődött a külföldi devizaadósság részarányának csökkentése, és a kifutó hosszú lejáratú devizakötvények helyébe annál részben rövidebb lejáratú, lakossági értékesítésű forint alapú állampapírok kerültek. A 2014-ben látható átlagos futamidő-emelkedés tudatos adósságmenedzselési döntés következménye – csökkent a finanszírozásban a diszkontkincstárjegyek szerepe, s egyúttal emelkedett a forintkötvények és az egy évnél hosszabb lejáratú lakossági értékpapírok súlya.

12.4.5.Afinanszírozásköltségei

A magas adósság közvetlenül is negatívan hat a költségvetésre, ugyanis az adósságra fizetett kamatok a költségvetést terhelik. Emellett a külföldre fizetendő kamatok az ország fizetési mérlegét rontják. A magas kamatkiadás – illetve az adósság csökkentésének szándéka vagy kényszere – számottevően korlátozza a költségvetési politika mozgásterét, és mérsékli a gazdasági növekedés szempontjából hasznosabb kiadásokra (beruházás, oktatás, egészségügy, foglalkoztatás) fordítható összeget. A kilencvenes években a magyar költségvetés kamatterhe kiugró volt a többi visegrádi tagállam kamatköltségéhez képest, mégpedig alapvetően a magasabb – rendszerváltás előtti időszakból örökölt – adósság következtében. A kiinduló helyzetben látható jelentős eltérés 2001-re lényegesen mérséklődött az államadósság csökkenésének köszönhetően (12-10. ábra). A 2002-től kezdődő időszakban az eladóso— 596 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

dottság növekedéséből eredően a kedvező nemzetközi hozamkörnyezet ellenére a magyar költségvetés kamatterhei a GDP 4 százaléka fölötti szinten ragadtak, míg a többi visegrádi ország kamatterhei tartósan alacsonyabb szinten alakultak. Az adósságráták közötti eltérések következtében Magyarország bruttó államadósságának finanszírozási költsége a GDP mintegy 2–2,5 százalékpontjával magasabb a többi visegrádi tagállamhoz képest. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az Európai Unió fejlettebb régiójához történő felzárkózásunkat nagyban segítheti, ha az eladósodottságunkat a GDP 50 százaléka alá tudjuk csökkenteni. 12-10.ábra:AvisegrádiországokkamatkiadásaiaGDPszázalékában 9

Csehország

Szlovákia

Magyarország

2015*

2014

2013

2012

1 2011

1 2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

Lengyelország

* előrejelzés Forrás: AMECO

Közel tíz éven keresztül a 4 százalékos szint körül ingadozott a bruttó kamatfizetés, ami több tényező eredője: egyrészt növekedésnek indult a devizaadósság részaránya, amelynek kamata alacsonyabb volt, mint a forintban denominált instrumentumok kamata, másrészt a hazai — 597 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

infláció üteme lefékeződött, mérsékelve a nominális kamatlábat, harmadrészt az államadósság lejárati szerkezete meghosszabbodott, és az inverz hozamgörbe – mely részben a konvergenciajáték124 következménye volt – relatíve olcsóbbá tette az adósság finanszírozását. A válság fokozta a magas adósság negatív hatásait. A kockázatkerülő piaci környezetben a reálhozamok megugrottak, de súlyosabb finanszírozási problémák is felléptek az állampapírpiacon. Mindez azért nem járt a finanszírozási költségek drasztikus emelkedésével, mert a nemzetközi intézményektől felvett devizahitel kamatlába relatíve alacsony volt (másfelől viszont az MNB sterilizációs állományának a nemzetközi szervezetektől felvett hitelek hatására bekövetkezett emelkedése növelte az MNB kamatkiadásait). A kedvezőtlen nemzetközi környezet hatására a kamatkiadások 2010 után átmenetileg emelkedtek, majd az európai adósságválság lecsillapodása, a hazai infláció csökkenése és az MNB alapkamat csökkentő ciklusa – amely 2015-ben a GDP közel 1 százalékának megfelelő megtakarítást eredményezett – nyomán 2013-tól ismét csökkenni kezdtek.

12.5. A magyar költségvetés adóbevételeinek és kiadásainak vizsgálata Az állam gazdaságban betöltött szerepének értékelése során elengedhetetlen megvizsgálni az állami jövedelemelvonás és -újraelosztás mérőszámait. A magyar költségvetés terjedelme viszonylag nagy, uniós összehasonlításban vizsgálva. A magyar állam GDP-arányos kiadásai 2014-ben 50 százalék körül alakultak, ami meghaladja az uniós átlagot, a visegrádi hármaké (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) pedig ez utóbbinál is alacsonyabb. Az adócentralizációt tekintve hasonló a helyzet: a hazai adóbevételek 39 százalék körül alakultak, ami magasabb, mint az uniós és a visegrádi hármak átlaga. 124

Az euroövezeti tagság elérése érdekében a kormányok a makromutatókat az elvárt értékekhez próbálják közelíteni, és ez a külföldi befektetők számára olyan kiszámítható környezetet teremt, ami a hozamok alakulásában is megmutatkozik.

— 598 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

Az aggregált mutatók ilyen jellegű összevetése azonban téves következtetésekre vezethet, aminek legfőbb oka, hogy a bevételek és a kiadások összefüggnek, főleg az állami kiadások adótartalma miatt. Ezért célunk, hogy a rendelkezésre álló adatokból módszertani korrekciók segítségével összehasonlíthatóbb képet kapjunk. A következőkben erre teszünk kísérletet. Fontos ugyanakkor már elöljáróban megjegyezni, hogy sem a különféle aggregált mutatók, sem a következő fejezetben szereplő részletesebb bontású kiadás–bevétel-szerkezet vizsgálata nem elegendő a fiskális politika hatásának értékeléséhez, mert azt csak a hatékonyság mélyebb elemzése végezhetné el. A következő korrigált kiadási és bevételi tételek alakulását mutatjuk be Magyarország, a visegrádi országok és az EU27 esetén 1998 és 2014 között GDP-arányosan: • privát adóbevételek: az állam által fizetett adókkal csökkentett adóbevételek • nettó elsődleges kiadás: a kamategyenleggel csökkentett kiadásokból levonjuk az állam által fizetett adókat (munkát terhelő adók, áfa), illetve a nem adó jellegű bevételeket (díj- és EU-bevételek). Azt mutatja meg, hogy az állam mennyi kiadást irányít a magánszektor felé szolgáltatások és pénzbeli transzferek formájában. A nem adó jellegű bevételek levonásával a mutatót megtisztítottuk az olyan szolgáltatásoktól, melyeket az igénybevevő azonnal kifizet, illetve az EU támogatása fedez. • pénzbeli transzferek • allokációs funkció: a nettó elsődleges kiadások csökkentve a pénzbeli transzferekkel. Ezzel bemutatható, hogy az állam milyen mértékben finanszíroz szolgáltatásokat (például egészségügy, oktatás, közigazgatás, védelem, tömegközlekedés) a magánszektor számára. A privát adók és nettó elsődleges kiadások módszertanánál az összehasonlíthatóság javítása érdekében a továbbiakban P. Kiss és Szemere

— 599 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

(2010) módszerét próbáljuk meg alkalmazni.125 Az adókat részletesebben a következő fejezetben tárgyaljuk, itt csak a tendenciákra hívjuk fel a figyelmet. 12-11.ábra:Aprivátadóbevételek(balpanel)ésnettóelsődlegeskiadások (jobbpanel)alakulása(mozgóátlag,aGDParányában) 34

Magyarország

2014

2012

2010

2008

2006

2004

2002

2000

1998

2014

2012

2010

2008

2006

2004

2002

2000

1998

EU27

Forrás: MNB-számítás

125

Az eredeti módszer mind a bevételi, mind a kiadási oldalról kiszűri az állami kiadások adótartalmát. Továbbá ciklikus igazítással kiszűri a viszonyítási alapnak, a GDP-nek az ingadozását is, valamint mozgóátlaggal a tőkekiadások hullámzását. Az itt bemutatott módszer ehhez képest néhány ponton eltér. A szociális juttatások adóterhét az Eurostat és az Európai Bizottság „Taxation Trends in the European Union” kiadvány alapján becsültük. A módszer további nettósítást hajt végre a nem adó jellegű bevételekkel, mert ezek részben a szolgáltatás igénybevevői által történő befizetések, részben az EU-tól kapott támogatások. A kiadások közül kiszűri a kamatkiadást. Ezek a korrekciók a statisztikák alapján könnyen végrehajthatóak. A korrigált elsődleges kiadás/GDP-mutató esetében egy lépésben végeztünk mozgóátlaggal történő simítást. Az adóbevételek esetében a GDP ciklikus igazítása nem járna eredménnyel, hiszen az adóbevételek zöme a bérhez és a fogyasztáshoz kötődik, ami a GDP visszaesését késleltetve követte, ezért egyszerű megoldást követve itt is mozgóátlagot alkalmaztunk.

— 600 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

A privát adók GDP-hez mért arányát illetően Magyarországon a 2000-es évek első felében kisebb kiengedés látható, amit 2006-tól kezdődően jelentős, adóemelésekkel történő kiigazítás követett. A válságot követően adóátrendezés zajlott le, ami párhuzamosan a GDP-arányos adóterhek csökkenésével is járt (12-11. ábra, bal panel). Ennek hatására az adóbevételek 2014-re elérték a 2000-es évek elejére jellemző szintet. Az EU27 átlaga az időszak alatt viszonylag egyenletesen alakult, és végig a magyar adat alatt maradt. Ugyanezen idő alatt a V3-országok átlaga egy trendszerű csökkenés eredményeképpen már 3 százalékponttal elmaradt az EU27 átlagától, de az időszak végén újra növekedett. A magyar költségvetés nettó elsődleges kiadásai markánsan növekedtek a válságig: erre az időszakra a magas deficitek a jellemzők, és a kiadási oldalon nem történt kiigazítás, csak stabilizáció 2006-ban (12-11. ábra, jobb panel). Ezt követően egy erőteljesen csökkenő pálya rajzolódik ki a válság éveiben. A magyar költségvetés ugyanis kényszerűen prociklikus politikát hajtott végre: a válság kitörését követően számottevően csökkentenie kellett a deficitet, amelyet jelentős részben a költségvetési kiadások csökkenésén keresztül ért el. Ezzel szemben az EU tagországainak többsége képes volt a válságra reagálva lazítani a fiskális politikán, mérsékelve ezzel a negatív gazdasági hatásokat (anticiklikus gazdaságpolitika). A visegrádiak esetében trendszerű csökkenés figyelhető meg, azonban a válságra ők is anticiklikus módon, a kiadások emelésével és a bevételek csökkentésével reagáltak. Érdemes megvizsgálni a nettó kiadásokon belül külön az allokációs kiadásokat és a pénzbeli transzfereket. Előbbi tartalmazza a széles értelemben vett állami (nem piaci) szolgáltatásokra fordított kiadásokat (beleértve a nonprofit és kvázifiskális kiadásokat is), míg a másik értelemszerűen a pénzben juttatott szociális támogatást. Az allokációs mutató tehát az összes kiadásból kiszűri azokat a pénzbeli juttatásokat, melynek elköltéséről a jogosultak szabadon dönthetnek, és csak

— 601 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

a kötött felhasználású kiadásokat foglalja magában (például oktatás, egészségügy, honvédelem). Az EU27 válság utáni nettó kiadásnövekedésének csak kisebbik fele jelentkezett az állami szolgáltatások esetében, a lakossági transzferek növekedése magasabb volt (12-12. ábra). A V3-ak allokációra fordított kiadásai az időszak alatt fokozatos csökkenést mutattak, ugyanakkor a válságot követően a transzferek szintje visszaemelkedett a korábbi szintre, azaz a visegrádiak is a juttatások növelésével igyekeztek ellensúlyozni a válság hatásait. Magyarországon az allokációs kiadások csökkenése nagyobb mértékű, és hamarabb is kezdődött, mint a transzfereké, vagyis nagyobb részben a szolgáltatásokra fordított kiadások és kisebb részben a juttatások (például nyugdíjak) csökkentek a 2000-es évek középhez képest. Az allokációs kiadások 2014-re már mind az EU, mind a visegrádiak alatt alakultak, ami önmagában takarékos gazdálkodásra utalhat, de emellett lényeges a részletek vizsgálata. Az alacsony kiadás ugyanis nem feltétlenül jár pozitív hatással a versenyképességre, csak amennyiben szerkezete, felhasználásának hatékonysága kedvezőbb (lásd a következő fejezetben). A kiadásokon belül a pénzbeli transzferek – amelyek nagy része szociális támogatás és nyugdíj – az allokációs kiadásoknál is gyorsabban emelkedtek 2002 után Magyarországon. A hosszú távú gazdasági növekedés szempontjából is kedvezőtlen kiadási struktúra alakult ki, amely nem ösztönzött munkavállalásra, és sok esetben indokolatlanul korai nyugdíjat tett lehetővé. A pénzügyi válság során szükségessé vált kiadáscsökkentő intézkedések hatására ciklikus szempontból kedvezőtlen időben állt meg az ilyen jellegű kiadások emelkedése, majd 2011–2012-től állt csökkenő pályára, részben a korábbi intézkedések beérésének (nyugdíjkorhatár-emelés), részben a Széll Kálmán Terv lépéseinek (korai nyugdíjazás szigorítása) hatására. Az EU27 és a visegrádi hármak átlaga a válság nyomán egyaránt emelkedett.

— 602 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

12-12.ábra:Azallokációra(balpanel)ésapénzügyitranszferekre(jobb panel)fordítottbecsültkiadásalakulása(mozgóátlag,aGDParányában) 20

Magyarország

2014

2012

2010

2008

2006

2004

2002

2000

1998

2014

2012

2010

2008

2006

2004

2002

2000

1998

EU27

Forrás: MNB-számítás

12.6. A magyar költségvetés szerkezete 12.6.1. Bevételi oldal

A világgazdasági válság kitörése óta a gazdaságpolitikai döntéshozók számára a gazdasági növekedés elősegítése miatt kiemelt fontosságú lett az adórendszer átalakítása. A válság hatása és a bekövetkező gazdasági visszaesés ugyanis olyan erőteljes volt, hogy a folyamat a növekedési kilátások romlásával, valamint sok országban az adósságráta megugrásával is párosult.

— 603 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

12-13.ábra:Afogyasztást,munkát,tőkétterhelőadókrészesedéseaz összes adóbevétel százalékában Magyarországon és a visegrádi országokban 55

Százalékpont

2006

2007

2008

2009

2010

Munkát terhelő adók Mo. Fogyasztási adók Mo. Tőkeadók Mo.

2011

2012

2013*

Munkát terhelő adók V3 Fogyasztási adók V3 Tőkeadók V3

* MNB-becslés Forrás: Eurostat és MNB-számítás

Fontos célkitűzés, hogy az adórendszer a lehető legkevésbé torzítsa a gazdasági szereplők döntéseit. A munkára kivetett adók súlya jelentősen csökkent, amit a fogyasztási, forgalmi típusú adók részesedésének növekedése ellensúlyozott: Magyarországon mindkét esetben hozzávetőleg 5 százalékpontos elmozdulás ment végbe (12-13. ábra). A munkát terhelő adók súlyának csökkenése a 2008-ban elindult folyamatok után a 2010-es kormányváltást követően is folytatódott. A személyi jövedelemadó egykulcsossá alakítása, a szuperbruttósítás korlátozása, majd eltörlése, a családi adókedvezmény bevezetése, illetve a munkahelyvédelmi akció elindítása mind az említett irányba hatottak. Ezen folyamatok a közeljövőben is folytatódhatnak – 2016ban a személyi jövedelemadó általános kulcsa egy százalékpontos mérséklődéssel, 16-ról 15 százalékra csökken. A fogyasztási, forgalmi adók részarányának növekedéséhez elsősorban az általános áfakulcs, — 604 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

a jövedéki adók megemelése, illetve bizonyos ágazati különadók bevezetése járult hozzá. A tőkejövedelmekre kivetett adók aránya az összes adóbevételt tekintve regionálisan is alacsonynak számít, az Európai Unió átlagának hozzávetőleg kétharmadát teszi ki. A tőkét terhelő adók részesedésében nem történt számottevő változás, ugyanakkor a befizetések megoszlása módosult. A nagyvállalatok által dominált ágazatok adóterhelése megnőtt, míg a kis- és középvállalkozások adóterhei csökkentek. Előbbihez köthetők a szektorális és ágazati különadók egy része, utóbbihoz pedig két új adónem, a KATA és a KIVA bevezetése, valamint a társasági adó kulcsának 10 százalékra csökkentése. Ezen intézkedések a kis- és középvállalati szektor fejlesztésére irányultak. A hazai kkv-szektor versenyképességének javítása abból a szempontból is indokolt, hogy a hazai foglalkoztatottak kétharmada ebben a szektorban végzi munkáját, illetve a beruházások fele is ezeknél a vállalatoknál realizálódik. A magyar vállalati szférára jellemző egyfajta duális jelleg, mely egy fejlett, versenyképes és nyereséges nagyvállalati szektorra és egy fejletlenebb, főként a magyar piacra termelő kkv-szektorra osztható. A nagyvállalatok zöldmezős beruházásaik során esetenként adókedvezményekben, adómentességben is részesülhetnek, ami versenyképességi szempontból kedvező lehet, ugyanakkor a kkv-szektort előnytelenebb helyzetbe hozza. A nagyvállalatok nemzetközi kapcsolataik, valamint külföldi anyavállalataik révén adóoptimalizációval élnek, melyre a kis- és középvállalatoknak kevésbé nyílik lehetőségük. A kkv-k e helyett gyakran az adóelkerülést választják, amit számla nélküli teljesítéssel, feketén alkalmazott munkaerővel, illetve a költségelszámolás növelésével valósítanak meg. Versenyképességi szempontból a magyar adórendszer szerkezete tehát jelentős részben alkalmazkodott, és folyamatosan alkalmazkodik a nemzetközi tendenciákhoz és elvárásokhoz, sőt a változások volumene erőteljesebb is az európai versenytársakénál. A visegrádi országok közül a fogyasztási típusú adók részesedése 2012ben Magyarországon volt a legmagasabb, 40 százalékos aránnyal, — 605 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

míg a többi régiós országban ugyanez az adótípus a 33–36 százalékos sávban mozgott. A munkát terhelő adók részesedése a 2010-es években csökkent, így már régiós versenytársaink átlagához igazodik, az európai uniós viszonylatban is magas munkáltatói járulékok mellett is. A V4-es országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a tőkét terhelő adók részaránya az összes adóbevételt tekintve, 13,5 százalékos részesedéssel. A versenyképességet vizsgálva fontos kiemelni az adócentralizáció mértékét. A világgazdasági válság idején mind a négy visegrádi országban jelentősen csökkentek a GDP-arányos adóbevételek, 2012-re azonban kisebb korrekció után hasonló szintre tértek vissza (12-14. ábra). A két vizsgált év között az országok többségénél csak egy 0,8–1,3 százalékpontos csökkenés következett be, egyedül Lengyelországban figyelhető meg egy erőteljesebb, 2,3 százalékpontos visszaesés. Csehországban és Magyarországon észrevehetően nőtt a fogyasztási típusú adók aránya, míg a munkát és tőkét terhelő adók részesedése számottevően visszaesett. Utóbbiak aránya a másik két régiós országban is csökkent, ám Szlovákiában és Lengyelországban jellemzően a munkát terhelő adók növekedése ellensúlyozta a fogyasztási adók GDP-arányos értékének csökkenését. A hazai adórendszer változásai az említett folyamatok alapján illeszkedtek a nemzetközi folyamatokba, ugyanakkor ezek a változások gyakrabban vagy gyorsabban történtek meg, mely így a stabilitás, a tervezhetőség ellen hatott. Az üzleti környezet kiszámíthatósága a versenyképesség nem elhanyagolható eleme, hiszen a vállalatok számára fontos támpontot ad nemcsak a mindennapos működés tervezésében, hanem a hosszú távú beruházási döntések értékelésében is. Az adórendszer gyakori változtatása ezt a tervezhetőséget csökkenti, és negatív reálgazdasági következményekkel járhat. E tekintetben is történt előrelépés, 2013-ról 2014-re a magyarországi német kamara felmérései szerint a vállalatok körében elégedetlen válaszadók aránya jelentősen csökkent. 2015-ben a kormányzat kifejezett szándéka volt a következő évi költségvetés mielőbbi kidolgozása és jóváhagyása, — 606 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

mely meg is történt, így több időt hagyva a – korábbi éveknél lényegesen csekélyebb mennyiségű – adópolitikai változtatások megismerésére és implementálására. 12-14.ábra:Afogyasztást,munkátéstőkétterhelőadókösszesített bevételei a visegrádi országokban 45

A GDP százaléka

2007

2012

Magyarország

2007

2012

Lengyelország

2007

2012

Csehország

Fogyasztást terhelő adók Tőkét terhelő adók

2007

2012

Szlovákia

Munkát terhelő adók

Forrás: Eurostat

12.6.2. Kiadási oldal

A kiadások közül elsősorban a humán tőkére, tehát az oktatásra és egészségügyre fordított kiadások járulhatnak hozzá a versenyképességhez, illetve az innováció, K+F-tevékenységek élénkítését szolgáló ráfordítások. Közvetve ezek mellett is számos kiadás játszik nagy szerepet a versenyképességben, például a megfelelő infrastruktúra, a biztonság és az állami közigazgatási szolgáltatások magas színvonala. Az előző fejezet besorolását tekintve ezek inkább az allokációs kiadásokhoz tartoznak, és nem a pénzbeli transzferekhez. A kiadási oldal szerkezetét két ötéves periódusban, a GDP százalékában vizs— 607 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

gáljuk. Az első időszak a válság előtti (2004–2008), míg a második az annak kitörését követő éveket (2009–2013) öleli fel.126 Az egészségüggyel kapcsolatos kiadások Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozás évétől egészen a világgazdasági válság kitöréséig évente átlagosan a GDP 5,6 százalékát tették ki, ezzel a költségvetés kiadási oldalának egyik legnagyobb tételét képezve (12-15. ábra, bal panel). A következő öt évben a GDP-arányos egészségügyi kiadások átlagosan 0,6 százalékponttal csökkentek, így ez a tétel csaknem az összes régiós ország értékénél alacsonyabb. Az egészségügyi kiadásokat elemezve fontos kiemelni, hogy a visegrádi országok között eltérő az egyes országok kiadásainak összetétele. Kettősség mutatkozik meg a V4 országai között a tekintetben, hogy míg Magyarországon és Szlovákiában az ellátásra és a termékekre fordított kiadások közötti különbség hozzávetőleg kétszeres, addig Csehországban és főként Lengyelországban számottevően nagyobb a differencia (10-16. ábra). Utóbbi esetében a gyógyszerek, gyógyászati termékek támogatása szinte elhanyagolhatóan alacsony kiadási tételt jelent. A járó- és fekvőbeteg-ellátásra, valamint a közegészségügyi szolgáltatásokra Magyarország a kiadások kisebb részét költi, mint régiós társai, másfelől azonban az egészségügyi termékek támogatására hazánk a régió átlagának megfelelően költ.127 Az ilyen támogatások esetében hangsúlyosan vetődik fel a hatékonyság kérdése, hiszen A GDP-arányos kiadásokat számottevően befolyásolja, hogy jelentős eltérések figyelhetők meg az egyes országok válság előtti és utáni bruttó hazai termékének alakulásában. 2008 előtt egy általánosan megfigyelhető, gyors növekedés volt jellemző, míg 2009-ben és az azt követő években erős visszaesés jellemezte a visegrádi országok többségét. Az adatokat ezért egy korrekció elvégzése után vizsgáljuk, mely során a GDP trendjétől vett eltéréssel korrigáljuk a kiadási tételeket. Az Európai Bizottság által közzétett Annual macro-economic database (Ameco) minden tagállamra, éves szinten számít egy trend és valós GDP közötti rés (gap) értéket, mely tényezővel elemzésünk adatait is felülvizsgáljuk. Így biztosítjuk, hogy a 2008 előtti, jelentősen trend feletti, illetve a 2009-es visszaesést követő trend alatti GDP arányában kifejezett kiadási adatok kevésbé legyenek torzítottak, egyfajta simítást végezve. 127 Ebbe a kategóriába sorolhatók a különböző gyógyszeripari termékek, gyógyászati segédeszközök és felszerelések, mely tételek a hazai kiadásokból a GDP több mint 1 százalékával részesültek. 126

— 608 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

egyes vélemények szerint a túlzott gyógyszerfogyasztás irányába ösztönözhet. Természetesen az ellenkezője is probléma, amennyiben indokolt esetben sem képes a beteg a szükséges gyógyszerhez hozzájutni. 12-15.ábra:Egészségügyi(balpanel)ésoktatási(jobbpanel)kiadások a visegrádi országokban 8

A GDP százaléka

2004–2008

2009–2013

2004–2008

2009–2013

Forrás: Eurostat és MNB-számítás

12-16. ábra: Az egészségügyi ellátásra és termékekre fordított kiadások a visegrádi országokban 7

A GDP százaléka

2004–2008

2009–2013

2004–2008

Ellátás Csehország

Magyarország

2009–2013 Termékek

Lengyelország

Szlovákia

Megjegyzés: az „Ellátás” tétel a járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátási, illetve a közegészségügyi szolgáltatások tételek összege. Forrás: Eurostat és MNB-számítás

— 609 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A humán tőkébe fektetett kiadások közül az oktatásra fordított kiadások Magyarországon hozzávetőleg a GDP 5 százalékát jelentik évente (12-15. ábra, jobb panel). Az oktatási kiadásokat tekintve a kétezres évek második felében Magyarországé volt a második legmagasabb a régióban 5,5–6,5 százalék körül ingadozó GDP-arányos értékekkel, de 2013-ra regionális összehasonlításban a hazai oktatási kiadások csökkentek, ám alapvetően így sem térnek el a régiós átlagtól. Az oktatási rendszeren belül a felsőoktatásban van a legnagyobb különbség a hasonló fejlettségű régióbeli országok között (12-17. ábra, jobb panel). A válság előtti időszak és az azt követő periódus között Szlovákia kivételével minden régiós országban csökkentek a felsőoktatásra fordított kiadások. Míg Magyarországon 2004 és 2008 között a felsőoktatási kiadások a teljes oktatási kiadások körülbelül 17 százalékát jelentették, addig ez a szám a 2009–2013-as időszakra 19 százalékra emelkedett. Ennek oka, hogy az oktatásra fordított költségek nagyobb ütemben csökkentek, így a felsőoktatás részesedése a teljes oktatási kiadások körében összességében nőtt. A későbbi időszakban ugyanez az érték Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában rendre 13, 27, illetve 23 százalék. Az összes oktatásra fordított kiadást figyelembe véve tehát Magyarország arányaiban a régiós átlagnak megfelelően költ a felsőoktatásra. Az állami kutatásfejlesztésre fordított kiadások tekintetében a hazai kiadások a korábbi években meghaladták mind Lengyelország, mind Szlovákia e célú kiadásait, a cseh adatok viszont magasabbak voltak a magyar értékeknél (12-17. ábra, bal panel). Kedvező fejlemény, hogy Magyarország K+F-kiadásai átlagosan növekedtek a vizsgált két időszak között. A K+F-tétel a költségvetés kiadási oldalán a GDP 0,64 százalékát foglalta magába 2013-ban. Szlovákia a 2006-os, illetve 2009-es 0,5 százalékos értéket megduplázta 2013-ra, így 2013ban már a GDP 1 százalékát fordították kutatásra-fejlesztésre. A régióban Csehország áldozza a legtöbbet K+F-re, 2009 és 2013 között átlagosan a GDP 1,3 százalékát.

— 610 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

12-17.ábra:Kutatás-fejlesztési(balpanel)ésfelsőoktatási(jobbpanel) kiadások a visegrádi országokban 1,5

A GDP százaléka

1,5 2,0

1,0

2,0

1,5

1,0

0,5

1,0

0,5

0,0

A GDP százaléka

0,5

2004–2008

0,0 0,0

2009–2013

2004–2008

0,0

2009–2013

Forrás: Eurostat és MNB-számítás

12-18. ábra: A szociális védelmi kiadások összetétele a visegrádi országokban 18

A GDP százaléka

200420092008 2013 Csehország

200420092008 2013 Magyarország

Betegség, rokkantság Öregségi nyugdíj

200420092008 2013 Lengyelország* Család Munkanélküliség

200420092008 2013 Szlovákia

Lakásügyek Egyéb

* Lengyelországnál az öregségi nyugdíjak bruttó értéke szerepel, ez a GDP 2-3 százalékát jelenti éves szinten. Megjegyzés: az „Egyéb” tétel tartalma: hátramaradottak, szociális védelmi kutatás-fejlesztés, máshova nem sorolható társadalmi kirekesztés és szociális védelem. Forrás: Eurostat és MNB-számítás

— 611 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

A szociális jellegű kiadások a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítését és a szociális biztonság, valamint a társadalmi kohézió erősítését is szolgálják. Egyes esetekben azonban kontraproduktívak is lehetnek, amennyiben – nem megfelelő adórendszerrel párosulva – a munkaerőpiactól való távol maradásra ösztönöznek. Magyarországon a szociális kiadások mindkét időszakban elérték vagy meghaladták a régiós országok e célra fordított kiadásait (12-18. ábra). Összességében ezen kiadások a GDP értékének 17,8 százalékát jelentették a világgazdasági válság kitörése előtt, majd 16,6 százalékát azután. Lengyelországban az öregségi nyugdíjakat bruttó értéken szerepeltetik, így értékük valamelyest torzít az ábrán. Magyarországon a nyugdíjakra több tényező is hatott az elmúlt években: fokozatosan emelkedik a korhatár, megváltozott az indexálás, illetve eltörölték a 13. havi nyugdíjat, amelyeket kiadási oldalról részben ellensúlyozott a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának engedélyezése. Szerkezeti eltérések is vannak az egyes országok szociális kiadásai között. A hazai szociális lakásügyi kiadások (például lakhatási segélyek, természetbeni juttatások, szociális bérlakások) és a rokkantság miatt felmerülő kiadások számottevően meghaladják a másik három ország hasonló kiadásait. A két ötéves periódus között éppen ez a két tétel csökkent a leginkább látványosan. A lakásügyi kiadásokat célzó tételben a csökkenés hozzávetőleg 45 százalékos a két időszak között. A rokkantságra fordított kiadások visszaesése főként az elmúlt években tapasztalt jogosultsági felülvizsgálatok következménye. A GDP-arányos csökkenés következtében a hazai betegségi, rokkantsági kiadások a 2010-es években közelítettek a régiós átlaghoz. A visegrádi országok között Magyarország fordította a legmagasabb GDP-arányos összeget az általános közszolgáltatásokra, 2013-ban 5,4 százalékot, szemben a többi ország 3,1–3,5 százalékos értékével (12-19. ábra). A magas szint kialakulásában közrejátszhat többek között a decentralizáltság, vagyis hogy az ország méretéhez és a népesség arányához képest nagyon magas az önkormányzatok száma (P. Kiss – Szemere 2012). A decentralizáltság az elmúlt években jelen— 612 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

tősen csökkent, például az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás területein, ezért érdemi csökkenés figyelhető meg az ábrán is, mellyel közeledtünk versenytársaink GDP-arányos értékeihez. 12-19.ábra:Elsődlegesáltalánosközszolgáltatásikiadások a V4-országokban 7

A GDP százaléka

2004–2008

2009–2013

Forrás: Eurostat és saját számítás

12.6.3. A magyar költségvetés szerkezete korcsoportok szerint

A költségvetés újraelosztó szerepe korcsoportok között is vizsgálható, ami a költségvetési elemzések egy igen érdekes, de kevéssé elterjedt dimenzióját jelenti. A népességet három korcsoportra osztva (fiatal, munkaképes korú, idős) és az egyes főbb bevételeket és kiadásokat ezen korcsoportok között szétosztva hozzávetőleg megbecsülhető, hogy milyen az egyes korcsoportok nettó pozíciója a költségvetéssel szemben. A közelmúltban sajnos nem készült hasonló jellegű vizsgálat Magyarországon, az utolsó ilyen elemzés a P. Kiss–Szemere szerző— 613 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

páros 2009. évi munkája. Tanulmányukban a 2007. évi kiadásokat és bevételeket osztották szét a korcsoportok között. 128 A korcsoportok közötti újraelosztás egyik haszonélvezője a fiatal korosztály, az oktatás, egészségügy, családi támogatások révén; másik pedig az idősebbek, a nyugdíjak és egészségügyi kiadások kapcsán. 2007-ben regionális összehasonlításban Magyarországon az idősek a második legkevesebb nettó kiadásban részesültek, míg a legtöbb kiadás a magyar fiatalok felé irányult a régióban (12-20. ábra). A 2007 óta eltelt években több olyan változás is történt az egyes országok adószerkezetében és költségvetési egyenlegében, amelyek átírják e korábbi tanulmány eredményeit. A korcsoportok közötti újabb vizsgálat elvégzésére részletes, frissített TARGEN korosztályi adatok hiányában nincs lehetőségünk, ugyanakkor az egyes bevételi-kiadási tételek összegzésével érzékeltethető az évek során végbement változások iránya. Magyarországon az adószerkezet a már említett módon eltolódott a fogyasztási típusú adók irányába, míg a munkát terhelő adók részesedése évről évre csökken. Ez azt jelenti, hogy a munkaképes korú réteg adóterhei csökkentek, míg a másik két korosztály – akik a fogyasztásuk után fizetett adókkal járulnak hozzá a költségvetés bevételi oldalához – adóterhei növekedtek. 2007-től 2012-ig a fogyasztást terhelő adók Magyarországon a GDP 14,6 százalékos szintjéről 15,7 százalékpontig emelkedtek. A munkára kivetett adók esetén a hazai csökkenés GDP-arányosan csaknem 2 százalékpontos volt 2007 és 2012 között, Lengyelországban és Szlovákiában pedig rendre 0,1 és 0,9 százalékpontos növekedés valósult meg. Másként megközelítve, Magyarországon a 2007 óta eltelt időszakban számottevően csökkent a költségvetés hiánya (míg versenytársainknál növekedés volt megfigyelhető), és a hiány csökkenését az idősek és fiatalok kiadásainak mérséklődése eredményezte, ugyanakkor vala128

A korcsoportok képzéséhez a szerzők a TÁRKI Generációk közötti erőforrás-átcsoportosítás és életpálya-finanszírozási adatbázis (TARGEN) eredményeit használták.

— 614 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

melyest ellensúlyozza, hogy a munkaképes korosztály adóterhei csökkentek. 12-20. ábra: A nettó kiadások korcsoportok közötti megoszlása 2007-ben és aváltozásokiránya(2007–2014) 22

A GDP százaléka

-2

-6

-10

-14

SK Idős

Fiatal

Munkaképes

-14

Deficit

Megjegyzés: a 2007–2014 közötti változásokat bemutató nyilak a változás nagyságát nem, csak irányát jelölik. Forrás: P. Kiss–Szemere (2009) és MNB-számítás

12.7. Összefoglalás A versenyképességre a fiskális politika számos csatornán keresztül van hatással, amelyek közül a legfontosabb a stabilitás. Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt idő nagyobbik részében ezt a stabilitást nem volt képes biztosítani a fiskális politika. A költségvetési hiány magas volt a hibás tervezés és a rossz gazdaságpolitikai válaszok miatt. Ebből következően az államadósság sem tudott számottevően csökkeni, csak — 615 —

I. rész: A gazdasági felzárkózás nemzetközi és hazai tapasztalatai

ideiglenesen 1997–2001 körül. A 2010 után bekövetkező fiskális fordulat előtérbe helyezte a költségvetési fegyelmet, amelynek következtében a hiány stabilan 3 százalék alá csökkent. Az alacsony hiány következtében az államadósság 2011 óta csökken, és további mérséklődése esetén a gazdasági fejlettséggel összhangban álló államadósság-ráta, párosulva a kedvező deviza- és lejárati szerkezettel jelentősen hozzájárulhat a versenyképesség javulásához. A versenyképességet támogató további csatornák a bevételek és kiadások szerkezetén keresztül érvényesülnek. Ebből a szempontból fontos kiemelni, hogy a 2010 utáni fordulatot három tényező támogatta: az adóreform, a kiadási szerkezet átalakítása és a kamatkiadások csökkenése, amelyben nagy szerepet játszott az MNB kamatcsökkentési ciklusa is. Az adócentralizáció és az állami kiadások szempontjából Magyarország továbbra is meghaladja a visegrádi országokra jellemző szintet, de szignifikáns csökkenés valósult meg az elmúlt néhány évben. Az adórendszerben nőtt a gazdasági döntéseket kevésbé torzító adónemek aránya, bár a regionális összevetés alapján a csökkenés ellenére továbbra is indokolt a munkát terhelő adók mérséklése. A kiadásokra rossz struktúra volt jellemző, ahol a magas transzferek – párosulva a kedvezőtlen adószerkezettel – nem ösztönözték a munkavállalást. Az egészségügyi kiadások elmaradnak a regionális átlagtól, míg az oktatási kiadások nem térnek el attól jelentősen. A szociális kiadások csökkentek (többek között a rokkantnyugdíjazás rendszerének felülvizsgálatával), míg az intézményrendszer racionalizálása kedvezően hathatott az általános közszolgáltatásokra fordított kiadások csökkentésére nézve.

— 616 —

12.Afiskálispolitikahatásaagazdaságiteljesítményre

Felhasznált irodalom Afonso, A., J. –Jalles, T. (2012): Fiscal Volatility, Financial Crises and Growth, Applied Economics Letters 19/18 Baksay G. – Berki T. – Csaba I. – Hudák E. – Kiss T. – Lakos G. – Lovas Zs. – P. Kiss G. (2013): „Az államadósság alakulása 1998 és 2012 között Magyarországon: trendek, okok, hatások”, MNB szemle, 2013, különszám Balog Á. (2014): Adóelkerülés és rejtett gazdaság Magyarországon, Köz-Gazdaság tudományos füzetek, IX. évfolyam, 4. szám Blanchard, O. J. – Dell’Ariccia, G. – Mauro, P. (2010): Rethinking Macroeconomic Policy, Journal of Money, Credit and Banking vol. 42. Csomós B. – P. Kiss G. (2014): Az adószerkezet átalakulása Magyarországon 2010-től, Köz-Gazdaság tudományos füzetek, IX. évfolyam, 4. szám Eurostat and European Commission (2014): Taxation trends in the European Union – Data for the EU Member States, Luxembourg Gerson P. (1998): The Impact of Fiscal Policy Variables on Output Growth, IMF Working Paper 98/1 Hoffman M. – P. Kiss G. (2010): A statisztikai deficittől az átmeneti hatásoktól megtisztított államháztartási egyenlegig, MNB Szemle, 2010. december International Monetary Fund (2015): Fiscal Monitor – Now Is The Time Fiscal Policies for Sustainable Growth, Washington, April International Monetary Fund (2014): Fiscal Monitor – Public Expenditure Reform: Making Difficult Choices, Washington, April P. Kiss, G. (2007): Kín vagy kincs? Az inflációs meglepetés rövid távú hatása az államháztartásra – Magyarország esete, MNB-tanulmányok 61., 2007. május P. Kiss G. – Jedrzejowitz, T.– Jirsákova, J. (2009): How to Measure Tax Burden in an Internationally Comparable Way? National Bank of Poland Working Paper, 56. P. Kiss G. – Szemere R. (2009): Almát körtével? Mérlegen a visegrádi országok állami kiadása, MNB-tanulmányok, 99., 2011. november P. Kiss G. (2011): „Mozgó célpont? Fiskális mutatók jegybanki szemszögből”, MNB-tanulmányok, 92., 2011. május P. Kiss G. – Szemere R. (2012): A visegrádi országok állami újraelosztásának és funkcionális kiadási szerkezetének összehasonlítása, Pénzügyi Szemle 2012/1.

— 617 —

II. rész

Versenyképességi reformok

Áttekintés a versenyképességi reformjavaslatokról A Versenyképesség és növekedés második része az első részben öszszegyűjtött tapasztalatok alapján azonosít olyan területeket, amelyeken a magyar gazdaság versenyképessége javítható lenne. Emellett számos esetben javaslatot is megfogalmaz, hogyan lehetne a jelenleg még szunnyadó erőforrásokat jobban és hatékonyabban kihasználni. E javaslatok részét képezhetik egy harmadik, a versenyképesség javítására fókuszáló Széll Kálmán Terv kidolgozásának. Az első rész tehát elméleti megalapozásnak tekinthető, míg a második az elmélet alkalmazásának. A javaslatok jelentős része a költségvetés kiadásait vagy bevételeit közvetlenül is érinti, mert a produktívabb irányba elmozduló kiadások, amelyek a fizikai infrastruktúra vagy a humán tőke erősítésére irányulnak, illetve az olyan adóreform, amelynek során a gazdasági tevékenységet kevésbé torzító adókra helyeződik át a súlypont, nagymértékben hozzá tudnak járulni egy ország versenyképességéhez. Mindezek mellett természetesen sokat számítanak a közvetlen költséggel nem járó lépések, mindenekelőtt, hogy mindezen kiadások és bevételek mennyire jól tervezettek, hatékonyak és szinergikusak. A vizsgált területek köre azonban ennél szélesebb, ugyanis – amint az első részben láthattuk – a versenyképességnek a hagyományos gazdaságpolitikán túlnyúló dimenziói is vannak, például a demográfiát, humán tőkét, intézményrendszert illetően. Külön fejezetekben foglalkozunk a munkavállalás (munkaerőpiac), a vállalatok, az állam, a humán tőke, a bankrendszer és az uniós támogatások felhasználásának versenyképességével, valamint további kiemelt témákkal. Az elemzés alá vont témaköröket tehát annak megfelelően csoportosítottuk, hogy elsősorban a versenyképesség mely tényezőjét érintenék, bár természetesen előfordulnak átfedések, mert a versenyképesség tényezői összefonódva alkotnak komplex rendszert.

— 621 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A versenyképesség és a gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú a munkaerőpiac mennyiségi és minőségi feltételeinek alakulása. A válság előtti években a magyar gazdaság egyik legakutabb strukturális problémája az alacsony munkapiaci aktivitás és foglalkoztatás volt, ami korlátozta a gazdaság növekedési potenciálját. A válság óta meghozott reformok következtében számottevően emelkedett az aktivitási és foglalkoztatási ráta, de nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony. Az aktivitás és a foglalkoztatás bővítésében hatékony eszköznek bizonyulhat a munkát terhelő adók további csökkentése, a közmunkarendszer fejlesztése, a nyugdíjrendszer azon elemeinek erősítése, amelyek elősegítik, hogy a munkavállalók tovább maradjanak a munkaerőpiacon, valamint az atipikus foglalkoztatási formák ösztönzése. Hosszú távon fenntartható magas gazdasági növekedés csak a versenyszektor, a vállalati szféra megfelelő működéséből fakadhat. Egy olyan közepesen fejlett országban, mint Magyarország, ehhez növekvő, hatékony és versenyképes vállalkozásokra van szükség, amelyek e cél érdekében kellőképpen innovatívvá tudnak válni. E vállalkozások fejlődéséhez további feltétel a tőkefelhalmozás gyors üteme és megfelelő szerkezeti összetétele. A produktív magánberuházások minőségét elsősorban a vállalati menedzsmentképességek határozzák meg, de az állami szabályozás és ösztönzők ebben elősegíthetik, hogy fókuszáltan olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek hosszabb távon is emelik a gazdasági kibocsátás szintjét. Ehhez hozzájárulhat az adórendszer beruházásokat támogató jellegének fejlesztése, az adóelkerülés mérséklése, az adórendszer egyszerűsítése, a kutatás-fejlesztés ösztönzése, a területi különbségek mérséklése és a kiszámítható üzleti környezet biztosítása. A magyar gazdaság versenyképességének javítását célzó javaslatok egyik központi kérdése az adócsökkentések révén elérhető versenyképesség-javulás. Az adócsökkentésnek azonban nem általánosnak kell lennie, hanem konkrét gazdaságpolitikai célokat kell szolgálnia. A javaslatokban szereplő adócsökkentéseket három csoportba sorolhatjuk:

— 622 —

Áttekintés a versenyképességi reformjavaslatokról

• a munkát terhelő adók csökkentése, • feltételes adócsökkentés (bankadó csökkenésének a hitelezéshez kötése), • célzott csökkentés (Munkahelyvédelmi Akcióterv kiterjesztése, megtakarítások ösztönzése). Szűkebb értelemben véve az állam működése maga is döntő szerepet játszik a versenyképesség alakításában. Az állam által hozott szabályok valamennyi gazdasági szereplőre kötelező érvényűek, a jövedelmek harmadát-felét adóként beszedi, majd újraosztja a fejlett országokban a költségvetés, és mindezek mellett az állam a legnagyobb foglalkoztató, termelő és szolgáltató, és ezen belül a közszolgáltatásoknak kiemelt szerepe van a versenyképességben (infrastruktúra, oktatás, egészségügy). Amellett, hogy a fentiek minősége nagymértékben meghatározza az egész gazdaság teljesítményét, az is fontos, hogy ezeket milyen hatékonyan képes teljesíteni az állam, mivel a felhasznált erőforrásokat szükségképpen a magánszektortól vonja el. Fontos megjegyezni, hogy az állami kiadások és bevételek mértéke nem indikatív a gazdasági teljesítményt és versenyképességet illetően. Mind az adóbevételek mennyiségét (adócentralizáció), mind az állami újraelosztás nagyságát megvizsgálva kijelenthető, hogy nem létezik egyértelműen jól működő modell, hiszen a sikeresen felzárkózó országok különböző stratégia mentén alakították költségvetési politikájukat, és igyekeztek gazdaságuk növekedését élénkíteni. Tehát elsősorban nem az állami bevételek és kiadások szintje, hanem azok megfelelő szerkezete fontos versenyképességi szempontból. A gazdasági versenyképesség és felzárkózás kulcstényezője a humán tőkeállomány minősége és mennyisége. A humán tőke a hosszú távú növekedési potenciál egyik meghatározó tényezője: a nagyobb humán tőkeállománnyal rendelkező országok erőteljesebb gazdasági növekedést képesek elérni. A humán tőke minőségi jellemzői az oktatási rendszer és az egészségügyi ellátórendszer teljesítményének növelé-

— 623 —

II. rész: Versenyképességi reformok

sével javíthatóak. Az oktatás több csatornán keresztül is hatással van a gazdasági növekedésre: egyrészt megnöveli a munkaerő-állomány termelékenységét, másrészt növeli a gazdaság innovációs teljesítményét. A népesség egészségi állapotának javulása szintén hozzájárul a gazdasági teljesítmény növekedéséhez, mivel az egészségi állapot befolyásolja a munkaerőpiaci aktivitást, és hozzájárul a fizikai tőke felhalmozásához is. Mindamellett, hogy e kötet főként strukturális kérdésekkel foglalkozik, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gazdaságpolitika legalapvetőbb hozzájárulása a versenyképességhez a stabilitás biztosítása lehet, mégpedig egyrészt a gazdaság ciklikus ingadozásának simítása révén, másrészt azáltal, hogy önmaga ne legyen ezen ciklusok vagy válságok forrása. Empirikus eredmények szerint a kibocsátás volatilitása erőteljesen függ a gazdaság stabilitásától, főként a fejlett országokban, így a stabilitás középtávon elősegítheti és ösztönözheti a növekedést (Afonso & Jalles 2012). A számottevő kockázatokkal övezett, előnytelen fiskális pozícióval jellemezhető országok számára prioritásként célszerű kezelni tehát a költségvetési pufferek létrehozását, amelyek szükség esetén mozgásteret adhatnak az anticiklikus gazdaságpolitika folytatásához (IMF 2015). A világgazdasági válság során megugró és azóta is magasnak számító adósságráták leszűkítik a költségvetési politika mozgásterét az anticiklikus politikák során, így sok esetben a hiány növekedése nélkül végrehajtható lépésekre van szükség. A korlátozottabb mozgástérrel rendelkező országok a növekedést szerkezeti reformok bevezetésével, valamint a kiadások átcsoportosításával mozdíthatják elő. A versenyképességi reformok végrehajtása során is elsődleges tehát a költségvetési stabilitás fenntartása. Az itt tárgyalt területeken történő beavatkozásoknak számos esetben van költségvetési vonzata, ugyanis a javaslatok nagy része érinti a költségvetési kiadásokat és bevételeket. Ezért célszerű az intézkedések közül annak megfelelően választani, hogy a körülmények és a preferenciák melyeket teszik lehetővé. Mindazonáltal Magyarországon a költségvetési egyensúly elmúlt években bekövetkezett javulása nyomán lehetőség nyílt akár olyan intézkedések — 624 —

Áttekintés a versenyképességi reformjavaslatokról

végrehajtására is, amelyek rövid távon fiskális költséggel járnak, és csak hosszabb távon térülnek meg (az ilyen jellegű reformokról lásd például Matolcsy 2015). A versenyképesség középtávú javulásának alapfeltétele a nemzetközi tapasztalatok szerint, hogy azokat illetően társadalmi konszenzus jöjjön létre, és minél több érintett szereplő részt vehessen azok kidolgozásában, végrehajtásában és felügyeletében. Ennek alapján kulcsfontosságúnak látszik Magyarországon is, hogy valamennyi érintett szereplő: a Kormány, az MNB, az üzleti szektor, a bankrendszer, a tudományos élet és a civil szféra is együttműködjön a versenyképességi reformok keresztülvitelében. Célszerű lehet létrehozni egy, a versenyképességi reformok végrehajtását felügyelő intézményesített szervet, például Versenyképességi Tanácsot, amelyben az említett szereplők képviseltetnék magukat. E szervezet szektorokon átívelően nyomon követné a versenyképességét segítő intézkedések megvalósulását, az ország különböző versenyképességi mutatókban való előrehaladását, illetve pozícióját.

— 625 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Felhasznált irodalom Afonso, A. – Jalles, J. T. (2012): Fiscal Volatility, Financial Crises and Growth, Applied Economics Letters 19/18. International Monatery Fund (2015): Fiscal Monitor – Now Is The Time: Fiscal Policies for Sustainable Growth, Washington, April 2015 Matolcsy Gy. (2015): Egyensúly és növekedés, Kairosz kiadó

— 626 —

13.

A munkavállalás versenyképessége A válság előtti években a magyar gazdaság egyik legakutabb strukturális problémája az alacsony munkaerőpiaci aktivitás és foglalkoztatás volt, ami korlátozta a gazdaság növekedési potenciálját. A válság óta meghozott reformok következtében számottevően emelkedett az aktivitási ráta, de nemzetközi összehasonlításban továbbra is mérsékelt. Előretekintve a gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú a munkaerőpiac mennyiségi és minőségi feltételeinek alakulása. Jelen fejezetben azokat a célokat, lehetséges eszközöket foglaljuk össze, amelyeken keresztül az állam a munkaerőpiac mennyiségi feltételeit, azaz a foglalkoztatás és aktivitás növelését támogathatja. Ebben hatékony eszköznek bizonyulhat a munkát terhelő adók további csökkentése, a közmunkarendszer fejlesztése, a nyugdíjrendszer azon elemeinek erősítése, amelyek elősegítik, hogy a munkavállalók tovább maradjanak a munkaerőpiacon, valamint az atipikus foglalkoztatási formák ösztönzése. A munkát terhelő adók további csökkentésének céljait kétfelé bonthatjuk aszerint, hogy a munkaerőpiachoz erősebben kötődő, magasabb aktivitási rátával jellemezhető vagy a munkaerőpiachoz lazábban kötődő csoportokra fókuszálunk. Az első esetében a csökkentés célja a munkaintenzitás növelése és a jövedelemeltitkolás visszaszorítása, amit a munkát terhelő adókulcsok csökkentése támogathat. A második csoport esetében a munkaerőpiaci aktivitás és a foglalkoztatottság növelése a cél, amit célzott kedvezményekkel érdemes megvalósítani. Célzott adócsökkentésekkel ugyanis költségvetési szempontból hatékonyabban javítható a foglalkoztatás. A közmunkaprogram sikeresen von be korábbi inaktív és munka nélküli csoportokat a foglalkoztatásba, valamint segíti azon csoportokat, akik jelenleg nem tudnak elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon. Azonban vannak még tartalékok abban, hogy a közmunka mennyire képes a nyílt munkaerőpiacra átvezetni az — 627 —

II. rész: Versenyképességi reformok

érintetteket. Ezért a közfoglalkoztatás rendszerében érdemes hangsúlyosabb szerepet biztosítani az oktatásnak és a magánszektor erősebb szerepvállalásának. A nyugdíj előtt állók és a nyugdíjkorhatárt elérők esetében az aktivitási ráta növelését érdemes lehet összekötni a nyugdíjrendszer korhatár előtti és korhatáron túli munkavállalást ösztönző elemeivel. A korhatáron túli munkavállalás számos előnnyel járhat a munkavállaló és a költségvetés számára is. Szintén segítheti az aktivitás és a foglalkoztatás bővítését az atipikus – távmunkás, részmunkaidős – foglalkoztatási formák támogatása. Ezek az európai összehasonlításban Magyarországon még kevéssé elterjedt foglalkoztatási formák számos élethelyzetben megkönnyítenék a munkavállalást.

13.1.Amunkátterhelőadókmérséklése Cél az aktivitás és a foglalkoztatás emelése a munkát terhelő adók csökkentése révén. Alkalmas lehet erre a személyi jövedelemadó általános kulcsának további csökkentése és a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében bevezetett célzott kedvezmények bővítése, amelyek keresleti és kínálati oldalról is élénkíthetik a munkaerőpiacot.

Az elmúlt években az adók szerkezetében jelentős átrendeződés következett be Magyarországon. A 2010 óta végrehajtott intézkedések következtében jelentősen csökkent a munkát terhelő adók súlya, amelyet döntően a fogyasztási és forgalmi típusú adók súlyának növekedése ellensúlyozott. A munkát terhelő adókból származó bevételek GDP-arányos mértéke az Európai Unió legfejlettebb államaival összehasonlítva mérsékelt, de régiós összevetésben továbbra is magasnak tekinthető (13-1. ábra). A tőkét terhelő adókból származó bevételek szintje jelenleg is alacsonynak számít, aminek fő oka, hogy a társasági adó felső kulcsa Magyarországon uniós viszonylatban a legalacsonyabbak között van. Az ilyen típusú adószerkezeti átrendeződés több európai uniós országban megfigyelhető volt az elmúlt időszakban. Ez összefüggésben áll — 628 —

13. A munkavállalás versenyképessége

13-1.ábra:AzegyesadónemekbőlszármazóGDP-arányosbevétel2012-ben 50

A GDP százaléka

Ausztria Tőkét terhelő adók Fogyasztást terhelő adók

Lengyelország

Csehország

Magyarország

Finnország

Munkát terhelő adók

Megjegyzés: A 2012 utáni időszakra vonatkozóan nem található összehasonlítható nemzetközi adat az Eurostaton. A lengyel tőkeadóadatok az önfoglalkoztatottak munkajövedelmét terhelő adókat is tartalmazzák. Forrás: Eurostat

azzal, hogy a válság alatt kiemelt figyelmet kapott a világban a növekedésbarát költségvetési konszolidáció kérdése és ezen belül az adórendszerek gazdaságösztönző átalakításának lehetőségei is. Természetesen nincs minden ország számára egyformán alkalmazható, univerzális megoldás, de az elméleti irodalom és a nagy nemzetközi szervezetek (OECD, IMF, Európai Bizottság) ajánlásai is megegyeznek abban, hogy az adórendszeren belül szükségesnek tartják a gazdasági növekedésre leghátrányosabb, munkát és tőkét terhelő adók csökkentését, amelyet a költségvetési egyensúly megtartása érdekében a kevésbé káros fogyasztási, forgalmi és káros externáliákat terhelő adók növelésével tartanak finanszírozhatónak. Az ilyen típusú adóátrendezés ugyanis — 629 —

II. rész: Versenyképességi reformok

hosszú távon segítheti a gazdaság növekedését, a foglalkoztatást és az ország versenyképességét.129 Ezek mögött az ajánlások mögött az az általános megközelítés húzódik meg, hogy az adórendszer gazdasági növekedést befolyásoló negatív hatásai abból fakadnak, hogy az adófizetési kötelezettség torzítja a szereplők döntéseit. Azáltal, hogy a kivetett adók csökkentik az egyes gazdasági tevékenységek hasznát, az optimálisnál kisebb lehet a munkakínálat, a munkakereslet, a beruházás vagy a fogyasztás, és emiatt kevesebb lesz a megtermelt javak és szolgáltatások összes menynyisége. Ebből a szempontból leginkább a tőkejövedelmeket terhelő adók tekinthetők károsnak. Ezek legnagyobb hátránya ugyanis, hogy torzítják a megtakarítási, beruházási döntéseket, így akadályozzák a tőkefelhalmozást, lassítva ezzel a gazdaság termelékenységének növekedését. A gazdasági növekedésre gyakorolt hatása szempontjából a második legkárosabb adónemnek a munkát terhelő adókat, mint például a személyi jövedelemadót és a járulékokat lehet tekinteni, amelyek torzítják a munka és a szabadidő közötti allokációt, a humántőke felhalmozására vonatkozó döntéseket, valamint a vállalkozási döntéseket. A nagy adónemek közül a fogyasztást terhelő adókat tekintik a növekedést legkevésbé korlátozónak. Ezek előnye, hogy nem torzítják a gazdasági szereplők megtakarítási és beruházási döntéseit, illetve általában viszonylag alacsony adminisztrációs költséggel járnak. Emellett fontos tulajdonsága az ilyen adónemeknek, hogy kevésbé befolyásolják az exportra termelő vállalkozások nemzetközi versenyképességét. A 2010-től meghozott intézkedések ugyan jelentősen csökkentették a munkát terhelő adók súlyát, egyes csoportokban azonban még jelenleg is magasabb az adóék a régiós versenytársainkra jellemzőnél, elsősorban a magas munkáltatói és munkavállalói járulékterhek következtében (13-2. ábra). A 2011-ben bevezetett családi adókedvezménynek köszönhetően a gyermekes családok adóterhei már megközelítették a régiós szintet (13-3. ábra). 129

Az adórendszer hatékonyságáról és a főbb adónemek gazdasági növekedésre gyakorolt hatásáról lásd OECD (2010) és Prammer (2011).

— 630 —

13. A munkavállalás versenyképessége

13-2. ábra: Az adóék összetétele 2014-ben gyermektelen, egyedülálló, átlagbértkeresőadózóesetén 60

Százalékpont

10 0

0 Ausztria

Magyarország

Finnország

Személyi jövedelemadó Munkavállalói járulékok

Csehország

Lengyelország

Munkáltatói járulékok

Forrás: OECD

13-3. ábra: Az adóék összetétele 2014-ben 2 gyermekes, egyedülálló, átlagbértkeresőadózóesetén 50

Százalékpont

–10

Ausztria

Finnország

Magyarország

Személyi jövedelemadó Munkavállalói járulékok Munkáltatói járulékok Forrás: OECD

— 631 —

Csehország

Lengyelország

Családi juttatások Összesen

–10

II. rész: Versenyképességi reformok

A munkát terhelő adók további csökkentése hozzájárulhat az aktivitás és a foglalkoztatás emeléséhez Magyarországon, melyet az általános személyi jövedelem adókulcs csökkentése mellett a továbbiakban olvasható célzott kedvezményekkel célszerű megvalósítani. Ezzel egyrészt tovább erősíthető az a gazdaságpolitikai célkitűzés, mely a növekedésre nézve károsnak tekinthető, munkát terhelő adók felől a fogyasztási, forgalmi adók felé kívánja áthelyezni az adózás súlypontját, másrészt a célzott adócsökkentésekkel költségvetési szempontból hatékonyan javítható a foglalkoztatás.

13.2. A legkevésbé foglalkoztatott csoportok munkára ösztönzése Cél a munkavállalásra való ösztönzés az alacsony foglalkoztatású csoportokban. Ennek egyik eszköze lehet a Munkahelyvédelmi Akcióterv kiterjesztése a munkavállalói járulékokra, mely a legkevésbé foglalkoztatott csoportok esetében növelné a munkakínálatot.

A magyar munkaerőpiac értékelése során fontos azonosítani, hogy melyek azok a társadalmi csoportok, amelyek aktivitása és foglalkoztatottsága jelentősebb elmaradást mutat. Az alacsony képzettségűek alacsony foglalkoztatottsági mutatója minden régiós országban megfigyelhető. Ebből a szempontból Magyarország 2008 óta jelentős javulást mutatott és a 2014-es 25 százalékos mutatójával már kiemelkedik a régióban. A növekedéshez a közmunkaprogram jelentős mértékben hozzájárult, amit jól mutat, hogy a közmunkás foglalkoztatottakat leszámítva ez az arány 21 százalék körül alakult volna 2014-ben. A régió lemaradása jelentős az uniós átlaghoz képest, az EU28 tagállamára vonatkozó átlagos érték 36,2 százalék volt 2014-ben. A nyugdíj előtt állók foglalkoztatása – például a célzott Munkahelyvédelmi Akcióterv hatására és a korhatár előtti ellátások igénybevételének szigorítása miatt – javult az elmúlt esztendőkben, de ezen a téren

— 632 —

13. A munkavállalás versenyképessége

továbbra is komoly lemaradással küzdünk. Az EU28 átlaga 2014-ben 51,8 százalék volt, szemben a 41,8 százalékos magyar értékkel. A fiatalok foglalkoztatási mutatóját tekintve hasonló megállapításokat lehet tenni: a mutató javult, 23,5 százalékot tett ki 2014-ben, de továbbra is nagy a különbség a 32,5 százalékos uniós átlaghoz képest. A középkorú nők foglalkoztatottsági mutatóját illetően szintén javulás következett be az utóbbi években, itt a lemaradás az átlagostól kisebb: 67,1 százalék az uniós 69,9 százalékhoz képest (13-4. ábra). 13-4. ábra: A foglalkoztatottsági ráta alakulása néhány kiemelt társadalmi csoportban 80

Alacsony képzettségűek (15–74) 2008

Nyugdíj előtt állók (55–64) 2014

Fiatalok (15–24)

Szlovákia

Lengyelország

Magyarország

Csehország

Szlovákia

Lengyelország

Magyarország

Csehország

Szlovákia

Lengyelország

Magyarország

Csehország

Szlovákia

Lengyelország

Magyarország közmunkások nélkül

Magyarország

Csehország

Középkorú nők (25–39)

EU28 – 2014

Forrás: Eurostat

Az alacsony képzettséggel rendelkező csoportok munkavállalásának támogatása a csoport nagy létszáma miatt is különösen fontos: 2014-ben átlagosan 1,45 millióan tartoztak ebbe a csoportba Magyarországon. Az alacsonyan képzettek a teljes népesség 14,7 százalékát tették ki, ami — 633 —

II. rész: Versenyképességi reformok

meghaladja a szomszédos országokra jellemző értékeket: Csehországban csak 8,3 százalék, Lengyelországban és Szlovákiában 10,3, illetve 10,8 százalék volt az arányuk. Ezzel szemben az EU28 átlaga ennél magasabb, 17,7 százalék, ami főként az olasz és spanyol mutatókkal magyarázható. A fentiek alapján érdemes lehet a munkakínálat oldalán is ösztönzőket bevezetni ezen csoportok számára. A jelenlegi munkáltatói járulékkedvezmény, a Munkahelyvédelmi Akcióterv emeli a munkakeresletet, ugyanakkor a munkakínálat oldalán rövid távon nem hat ösztönzőleg. Ezért megfontolandó a kedvezmény kiterjesztése a munkavállalói járulékokra is, ami ugyanakkora bruttó fizetéshez képest nagyobb nettó bért eredményezhet, így tovább erősítheti a munkakínálatot az extenzív határon. A célzott kedvezmények munkavállalói járulékokra való kiterjesztése hatékonyabban növelheti a foglalkoztatást az általános járulékkulcs-csökkentésnél, mivel a célzott kedvezmények a munkaerőpiachoz lazábban kötődő és a kedvezményekre nagyobb mértékben reagáló csoportoknak kínálnak előnyöket. Emellett az intézkedés keresleti oldali hatása is erős lehet, mivel ezen társadalmi csoportok fogyasztási rátája az átlagnál magasabb.

13.3.AMunkahelyvédelmiAkciótervfelsőkorlátjának emelése Hasonlóan az előző ponthoz a cél a Munkahelyvédelmi Akcióterv által érintett csoportok foglalkoztatásának bővítése. Ennek érdekében előnyös lehet a Munkahelyvédelmi Akcióterv által igénybe vehető célzott munkáltatói járulékkedvezmények felső korlátjának megemelése legalább a minimálbér összegéig.

Magyarországon jelentősen nőtt a foglalkoztatottság az elmúlt években, azonban az aktivitási ráta továbbra is elmarad az európai uniós — 634 —

13. A munkavállalás versenyképessége

átlagtól és a régiós országok szintjétől (13-5. ábra). A foglalkoztatás növekedésében jelentős szerepe volt a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében bevezetett célzott kedvezményeknek. Ezek a kedvezmények ugyanis éppen azokat a csoportokat célozzák (fiatalok, idősek, alacsony képzettségűek, tartósan munkanélküliek, szülés után a munkaerőpiacra visszatérő anyák), amelyek esetében az aktivitási ráta különösen alacsony volt az Európai Unió átlagához képest Magyarországon, és amelyek a munkaerőpiaci belépésre vonatkozó döntéseik során érzékenyebben reagálnak a pénzügyi ösztönzőkre, így az adókedvezményekre is. Fontos kiemelni továbbá, hogy költségvetési szempontból a célzott kedvezményekkel hatékonyabban növelhető a foglalkoztatottság, mint az általános adócsökkentéssel.130 13-5.ábra:Aktivitásirátakülönbözőtársadalmicsoportokban

Alacsony képzettségűek (15–74)

Nyugdíj előtt állók (55–64) 2008

2014

Fiatalok (15–24)

Szlovákia

Lengyelország

Magyarország

Csehország

Szlovákia

Lengyelország

Magyarország

Csehország

Szlovákia

Lengyelország

Magyarország

Csehország

Szlovákia

Lengyelország

Magyarország

Csehország

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Középkorú nők (25–39)

EU28 – 2014

Forrás: Eurostat

130

A célzott kedvezmények hatékonyságáról lásd Baksay és Csomós (2014).

— 635 —

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

II. rész: Versenyképességi reformok

Annak érdekében, hogy a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében igénybe vehető célzott kedvezmények továbbra is megőrizzék a hatásukat, célszerű lehet a felső korlát indexálása, például a minimálbért követő emelése. Jelenleg ugyanis a célzott kedvezmények maximum 100 ezer forint bruttó jövedelem után vehetők igénybe. A felső korlát emelése hozzájárulhat a foglalkoztatás további bővüléséhez, ami a lakossági jövedelmek és a fogyasztás növekedéséhez vezethet. Emellett a bérköltség mérséklésén keresztül az exportáló vállalatok versenyképességét is javíthatja az intézkedés. A 2015. évi adatok alapján ez az intézkedés körülbelül 800 ezer munkavállaló bérköltségét csökkentené.

13.4. A közmunkarendszer fejlesztése: az oktatás és piaci foglalkoztatás ösztönzése Cél a közmunka keretében dolgozók foglalkoztatási esélyeinek javítása a magánszektorban. Ennek eszköze lehetne egyrészt a képzések erősítése, másrészt a magánszektorbeli foglalkoztatás anyagi támogatása azáltal, hogy a munkaerőköltséget egy meghatározott ideig az állam állja.

A munkaerőpiaci támogatások két nagy csoportja közül az aktív eszközöket ajánlja az EU és az OECD is, mert a jelenlegi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy munkaerőpiaci szempontból ezek hatékonyabb eszközök. A szakirodalom abban egyetért, hogy a válságidőszakokban és a válságidőszakokat követően a közmunkaprogramok hasznosak, viszont hosszú távon költségesek. Érdemes más programokkal ötvözni ezeket, amelyek növelik a munkakeresésre fordított időt, és segítik a munkaerőpiacra való visszatérést. Az aktív munkaerőpiaci programokról eddig megjelent tanulmányok közül 207 kutatásból készült összefoglaló tanulmány (Card és szerzőtársai, 2015) három alapvető megállapítást tesz abból a szempontból, hogy az egyes programok milyen arányban képesek a résztvevőket visszavezetni a nyílt munkaerőpiacra. Egyrészt az átlagos munkaerőpiaci aktív eszközöknek rövid távon még nem jelentkeznek a hatásai, — 636 —

13. A munkavállalás versenyképessége

nagyjából 1-2 év eltelte után mutatkoznak meg az első eredmények. Másrészt az egyes programok hatása nagyban függ az eszköz típusától. A legsikeresebbek a képzéssel és a magánszektorbeli foglalkoztatással összekapcsolt programok. Harmadrészt, az egyes eszközök eltérően hatnak az érintettekre: alapvetően a nőkre és a hosszabb ideje munkanélküliekre nagyobb hatással vannak, míg kevésbé hatnak az idősebbekre és a fiatalokra. Magyarországon a 2015. évi költségvetésben a passzív és aktív kiadások aránya nagyjából 13–87 százalék, és az aktív eszközök háromnegyedét a közmunkaprogramokra fordítják. A közmunkaprogram sikeres, hiszen korábbi inaktív és munkanélküli csoportokat von be a foglalkoztatásba és segít azon csoportoknak, amelyek jelenleg nem tudnak elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon, és szociális funkcióval is rendelkezik. Ugyanakkor a közmunkából a nyílt munkaerőpiacra való átlépés aránya egyelőre meglehetősen alacsony: a közfoglalkoztatásból való kilépés után 180 nappal már csak a közfoglalkoztatottak 13 százaléka dolgozik tovább a nyílt munkaerőpiacon (13-6. ábra). Erősödő gazdasági növekedés esetén ennél magasabb rátát érdemes megcélozni. 13-6. ábra: A 180. napi státusok megoszlása aközfoglalkoztatásbólkilépőkesetén 7%

13%

46%

Nyílt piacon dolgozik Közfoglalkoztatott

34%

Regisztrált munkanélküli Nem regisztrált, nem dolgozik

Megjegyzés: 2011 és 2012 folyamán közfoglalkoztatásban részt vett egyének esetén. Forrás: Cseres-Gergely és Molnár (2014)

— 637 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A fenti érvelés alapján a közfoglalkoztatás rendszerében érdemes hangsúlyosabb szerepet biztosítani az oktatásnak, illetve a magánszektor erősebb szerepvállalásának ösztönzése is hozzájárulhat a hatékonyság javulásához. Ezek egy olyan együttes rendszerben képzelhetők el, ahol elsősorban a piaci foglalkoztató – mivel jobban tisztában van a szükséges ismeretekkel – részesíti oktatásban a munkavállalót, és ezzel párhuzamosan alkalmazza. Ennek ösztönzése érdekében például az állam egy bizonyos ideig az eddig közmunkára fordított kiadásokból finanszírozhatja a munkavállaló teljes munkaerőköltségét, azzal a feltétellel, hogy a finanszírozott időszakot követően a piaci foglalkoztató tovább alkalmazza legalább ugyanannyi ideig.

13.5.Anyugdíjrendszermunkaerőpiaconmaradást ösztönzőelemeinekerősítése Cél a foglalkoztatás bővítése a nyugdíjkorhatárhoz közel álló korcsoportokban azáltal, hogy a 40 év feletti szolgálati időt kiemelt mértékben ismerik el az induló öregségi nyugdíj megállapításánál. Ennek következtében nagyobb mértékben lennének ösztönözve a nyugdíj előtt állók a további munkavállalásra.

A korhatár alatti ellátások 2012-től hatályos szigorítása, valamint a 2014 és 2022 között fokozatosan megvalósuló öregségi nyugdíjkorhatár-emelés hatására várhatóan a következő években folytatódni fog az effektív nyugdíjba vonulási kor és az idősek aktivitási rátájának fokozatos emelkedése. Ezen folyamat ellenére az idősebbek aktivitási rátája összességében továbbra is elmarad az EU28 tagállamára vonatkozó átlagos értéktől. A nyugdíj előtt állók aktivitási rátája nemzetközi összevetésben elmaradást mutat. Az 55–59 évesek körében 4 százalékponttal alacsonyabb a magyar aktivitási ráta az uniós átlaghoz képest. Szignifikáns lemaradás figyelhető meg a 60–64 évesek esetében, akiknél mindössze 21 százalékos aktivitási ráta figyelhető meg, szemben az uniós orszá— 638 —

13. A munkavállalás versenyképessége

gokra vonatkozó 40 százalékos értékkel (13-7. ábra). A 60–64 évesek csoportjában jelentősen csökken a munkaerőpiaci aktivitás az 55–59 évesekhez képest. Mindez arra utal, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor a legtöbben a nyugdíjazás mellett döntenek, és nem maradnak tovább a munkaerőpiacon. 13-7. ábra: A munkaképes korú népességre vonatkozó aktivitási ráta és anyugdíjelőttállókaktivitásirátája(2014) 100

80 60 40

15–64 évesek

55–59 évesek EU28

Felsőfokú végzettség

Középfokú végzettség

Alacsonyan képzettek

Összesen

Felsőfokú végzettség

Középfokú végzettség

Alacsonyan képzettek

Összesen

Felsőfokú végzettség

Középfokú végzettség

Összesen

Alacsonyan képzettek

60–64 évesek

Magyarország

Forrás: Eurostat

A nyugdíj előtt állók és a nyugdíjkorhatárt betöltők esetében az aktivitási ráta növelését érdemes lehet összekötni különböző nyugdíjösztönzőkkel. A korhatáron túli munkavállalás számos előnnyel jár a munkavállaló, a munkaadó és a költségvetés számára is. Egyrészt nem csökken a munkavállaló jövedelme: nemzetközi összevetésben ugyan magas a magyar helyettesítési ráta, de mivel elmarad a 100 százalékos értéktől, így a nyugdíjba vonulás szükségszerűen jövedelemcsökkenéssel jár. Az OECD nyugdíjajánlásai alapján a korhatáron túli munkavállalás érdemben támogatja a nyugdíjak megfelelő színvonalának biztosítását is (OECD, 2013), mivel a szolgálati évek növelésével később magasabb összegű nyugellátásra válik jogosulttá az ellátott. Emellett az egészségi állapot (mentális egészség) fenntartásában is fon— 639 —

II. rész: Versenyképességi reformok

tos szerepe lehet a munkavállalásnak idősebb korban. A munkaadó számára is előnyös lehet, hogy megtarthatja tapasztalt, már betanított munkavállalóját. Az adott évek költségvetései számára egyértelműen pozitív hatással jár a korhatáron túli munkavállalás, mivel így az egyén járulékfizetői évei tovább növekednek ez idő alatt, ami egyfelől bevételt jelent a költségvetésnek, ezzel egyidejűleg pedig nem kell nyugellátást fizetni az ellátott részére. A korhatár előtti és korhatáron túli munkavállalást ösztönözheti, ha a nyugdíj alapját jelentő nettó átlagkereset jelenleginél nagyobb százaléka határozza meg az öregségi nyugdíj mértékét 40 év szolgálati idő felett. Jelenleg az öregségi nyugdíj mértéke 40 év szolgálati idő után az átlagbér 80 százaléka, amely 40 év felett évente 2 százalékponttal nő. Ennek a rátának a megemelése ösztönözheti a korhatáron túli munkavállalást. Ceteris paribus a munkaerőpiacon töltött évek számának növekedése, illetve a nyugdíjban töltött évek számának csökkenése miatt várhatóan nem érinti jelentős mértékben a költségvetés egyenlegét az intézkedés.

13.6. Atipikus foglalkoztatási formák ösztönzése Cél az aktivitás és a foglalkoztatás bővítése az atipikus – távmunkás, részmunkaidős – foglalkoztatási formák ösztönzése révén. Számos élethelyzetben megkönnyíthetik a munkavállalást e foglalkoztatási formák, amelyek Magyarországon európai összehasonlításban jelenleg igen kevéssé elterjedtek.

Az atipikus foglalkoztatási formák – többek között a határozott idejű munkaviszony, távmunka, részidős munka, diákmunka, munkaerő-kölcsönzés – terén lemaradást mutat mind Magyarország, mind a többi visegrádi ország. Az atipikus foglalkoztatásnak több előnye van: rugalmasságot ad a munkaadónak a megnövekedett és a lecsökkentett munkaterhelés során egyaránt, és kevésbé terheli az állandó és teljes munkaidőben foglalkoztatott kollégákat, ami kevesebb kiesett mun— 640 —

13. A munkavállalás versenyképessége

kaórához, táppénzhez vezet; segíti a kisgyermekes édesanyák és a fiatalok, tanulók foglalkoztatását; tartós betegség, szabadságolási időszak, gyed és gyes esetén is igénybe vehető. 13-8.ábra:Arészmunkaidőbenfoglalkoztatottakarányaazösszes foglalkoztatott számához képest 25

2005

2006

2007

Magyarország Szlovákia

2008

2009

2010

2011

Lengyelország EU28

2012

2013

2014

Csehország

Forrás: Eurostat

Megfontolandó a részmunkában foglalkoztatottak arányának növelésére irányuló intézkedések bevezetése. Az új Munka Törvénykönyve ebben előrelépést jelentett, a jogi feltételek adottak. Ugyanakkor továbbra is kevés az ösztönző, mind a munkáltatókat, mind a munkavállalókat illetően.

— 641 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Felhasznált irodalom Baksay G. – Csomós B. (2014): Az adó- és transzferrendszer 2010 és 2014 közötti változásainak elemzése viselkedési mikroszimulációs modell segítségével. Köz-Gazdaság, Különszám az adópolitikáról, IX. évfolyam, 4. szám. Card, D. – Kluve, J. – Weber, A. (2015): What Works? A Meta Analysis of Recent Active Labor Market Program Evaluations. National Bureau of Economic Research, Working Paper No. 21431. Cseres-Gergely Zs. – Molnár, Gy. (2014): Munkapiaci helyzet a közfoglalkoztatásból való kilépés után. Munkaerőpiaci Tükör, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet. OECD (2010): Tax Policy Reform and Economic Growth. OECD Tax Policy Studies 20. Párizs: OECD Publishing OECD (2013): Pensions at a Glance 2013: OECD and G20 Indicators, OECD Publishing. http://dx.doi.org/10.1787/pension_glance-2013-en Prammer, D. (2011): Quality of Taxation and The Crisis: Tax Shifts from a Growth Perspective. Taxation Papers 29.

— 642 —

14.

Vállalati versenyképesség Hosszú távon fenntartható magas gazdasági növekedés csak a versenyszektor, a vállalati szféra megfelelő működéséből fakadhat. Egy közepesen fejlett országban, mint Magyarország, ehhez növekvő, hatékony és versenyképes vállalkozásokra van szükség, amelyek e cél érdekében kellőképpen innovatívvá tudnak válni. E vállalkozások fejlődéséhez további feltétel a tőkefelhalmozás gyors üteme és megfelelő szerkezeti összetétele. A produktív magánberuházások minőségét elsősorban a vállalati menedzsmentképességek határozzák meg, de az állami szabályozás és ösztönzők ebben az esetben is elősegíthetik, hogy fókuszáltan olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek hosszabb távon is emelik a gazdasági kibocsátás szintjét. Jelen fejezetben azokat a célokat és azok elérését elősegítő lehetséges eszközöket foglaljuk össze, amelyeken keresztül az állam közvetlenül is jelentős szerepet vállalhat a vállalkozások versenyképességének növelésében. Ilyen terület lehet a beruházásokat támogató adórendszer kialakítása, az adóelkerülés mérséklése, az adórendszer egyszerűsítése, a kutatás-fejlesztés ösztönzése, a területi különbségek mérséklése és a kiszámítható üzleti környezet biztosítása. A produktív beruházások megvalósulását támogató adórendszer érdekében elsősorban a jövedelmeket terhelő adók (mint például a társasági adó) jelenlegi beruházási és megtakarítási döntéseket torzító tulajdonságát érdemes csökkenteni. A jövedelemadók az adózott jövedelem befektetésével keletkező hozamokat ugyanis ismételten megadóztatják, így csökkentik a gazdasági szereplők megtakarítási és beruházási hajlandóságát, ami lassítja a tőkefelhalmozást és ezzel a gazdaság termelékenységének növekedését. Az adóelkerülés csökkentése további számottevő hatással lehet a gazdasági növekedési kilátásokra. Az adóelkerülés különböző módjait kihasználó vállalkozások ugyanis indokolatlan versenyelőnyhöz jutnak, amely torzítja a versenyt és a hatékony tőkeallokációt. A kisebb mértékű adóelkerülés a szélesebb adóalap — 643 —

II. rész: Versenyképességi reformok

révén lehetővé teszi egy alacsonyabb adókulcs alkalmazását, így azonos vagy növekvő adóbevételek mellett többen kevesebb adót fizethetnek. Az adórendszer egyszerűsítése szintén jelentősen növelheti a vállalkozások versenyképességét. A Doing Business felmérés szerint ugyanis a vállalkozások Magyarországon akár évi 277 órát is tölthetnek az adózással kapcsolatos adminisztrációval, ami jelentősen meghaladja az OECD átlagát. A társaságiadó-fizetés egyszerűsítését segítheti elő többek között az adóelőleg-kiegészítés eltörlése, mellyel csökkenthető a vállalkozások adminisztrációs terhe, és javítható a költségvetés évközi tervezhetősége is. A kutatás-fejlesztés eredményeként elért technológiai fejlődés, innováció nagymértékben hozzájárul a versenyképesség és a termelékenység növeléséhez, megalapozva a fenntartható gazdasági növekedést. A K+F-tevékenységet ösztönző környezet megteremtése érdekében célszerű a mikrohitelezés támogatásának előmozdítása, illetve a kutatás-fejlesztés alapvető humántőke-feltételének biztosítása érdekében a természettudományos és mérnöki képzés súlyának növelése a felsőoktatásban. A fentieken túl a regionális gazdasági sajátosságok és a térbeliség figyelembevétele Magyarország esetében különösen fontos, hiszen jelentős területi különbségek mutatkoznak gazdasági és társadalmi vonatkozásban egyaránt. Ezért fontos cél lehet a területi különbségek mérséklése, valamint az elmaradott térségek fejlesztése.

— 644 —

14. Vállalati versenyképesség

14.1. Az adóelkerülés mérséklése Cél a rejtett gazdaság méretének közelítése a régió átlagához a jövedelemnyereség-minimum emelése, a NAV eszközrendszerének bővítése, az elektronikus fizetési módok ösztönzése és az ingatlan bérbeadásra jelenleg rakódó adóterhek racionalizálása révén. A rejtett gazdaság visszaszorítása a költségvetési bevételek növelésén túl a versenytorzító hatások csökkentéséhez is hozzájárulhat.

Nemzetközi felmérések alapján a rejtett gazdaság mérete 2003 és 2015 között a GDP 22–25 százaléka (6000–7000 milliárd forint) körül alakulhatott Magyarországon, a gazdaság fehéredéséből származó potenciális gazdasági hasznok ezért jelentősek lehetnek (Schneider, 2015). A rejtett foglalkoztatás aránya a közvetlen módszereket felhasználó elemzések alapján 7–10 százalék között, míg a közvetett módszereket alkalmazó tanulmányok alapján 10–17 százalék között alakulhatott az ezredforduló óta Magyarországon. Hazans (2011) hazánk esetében a feketén (szerződés nélkül) foglalkoztatottak arányát 9,4 százalékra becsli az európai országok 2008–2009-es adatai alapján készített elemzésében, amely az Európai Társadalmi Felmérés eredményeit használja fel. Ez az érték elmarad a közép-kelet-európai országokra vonatkozó 12 százalék körüli becsléstől (Csehország, Románia, Szlovákia), de meghaladja a balti országokra (Lettország, Litvánia) jellemző értékeket. Magyarország esetében ehhez hasonló eredmények születtek a rejtett foglalkoztatás méretére131 vonatkozóan az Eurobarometer kérdőíves felmérése alapján: a válaszadók 7 százaléka végzett be nem jelentett munkát az elmúlt 12 hónap során, illetve az alkalmazottak 8 százaléka fizetésének teljes vagy egy bizonyos részét „zsebbe” kapta meg (Európai Bizottság, 2007).

131

A felmérés be nem jelentett munkának tekinti azokat a legális gazdasási tevékenységeket, amelyek rejtve maradnak az adóhatóságok előtt, és amelyekért pénzbeli vagy természetbeni fizetséget kap a munkavállaló (Európai Bizottság 2007).

— 645 —

II. rész: Versenyképességi reformok

14-1. ábra: A rejtett gazdaság becsült mérete az Európai Unió országaiban 2003-ban és 2015-ben 40

40 35

Bulgária Románia Észtország Litvánia Ciprus Málta Lettország Lengyelország Szlovénia Görögország Magyarország Olaszország Spanyolország EU27 átlaga Portugália Belgium Csehország Szlovákia Svédország Finnország Franciaország Németország Dánia Írország Egyesült Királyság Hollandia Luxemburg Ausztria

2003

2015

Forrás: Schneider (2015)

Augusztinovics és Köllő (2007) nyugdíjbiztosítási járulékfizetési adatok alapján 2001-re vonatkozóan 10 százalékra becsülte a feketefoglalkoztatás arányát Magyarországon. Elek és szerzőtársai (2009) alapján 2001 és 2005 között ennél magasabban, 16-17 százalék körül alakulhatott a feketén foglalkoztatottak aránya hazánkban, de az arány a 2002-ben megvalósult jelentősebb mértékű minimálbér-emelés ellenére sem emelkedett a vizsgált időszak alatt. A feketefoglalkoztatás eloszlását vizsgálva a szerzők azt találták, hogy a feketemunka aránya magasabb az önfoglalkoztatók esetében, mint az alkalmazottak körében, gyakoribb a férfiaknál, mint a nőknél, és a feketemunka előfordulása gyakoribb bizonyos foglalkozási csoportoknál, például az építőiparban és a fiatalabb korosztályoknál. Az elmúlt évekre vonatkozóan sajnos nem áll rendelkezésre hasonló becslés, ami megmutatná az ilyen módon mért feketefoglalkoztatás időbeli változását és aktuális mértékét.

— 646 —

14. Vállalati versenyképesség

A rejtett gazdaság több csatornán keresztül is kedvezőtlen hatást gyakorolhat a gazdaságra. • A feketegazdaság költségvetési bevételkiesést okoz, mivel a rejtett gazdaságban részt vevők nem vagy csak részben fizetnek adót és járulékot, ugyanakkor az állam által biztosított szolgáltatásokat igénybe veszik. • Az adóelkerülés különböző módjait kihasználó vállalkozások indokolatlan versenyelőnyhöz jutnak, amely torzítja a versenyt és ezáltal a hatékony tőkeallokációt. A munkát terhelő adók elkerülésével például a munkapiaci egyensúlyt megteremtő béreket a munkaerő lényegesen alacsonyabb hatékonyságú felhasználása esetén is képesek kifizetni az adóelkerülésben részt vevő vállalkozások. Eközben az adóbevételeknél jelentkező kiesés miatt a szabályosan működő adófizetők adóterhelését növelni kell, ami ahhoz vezet, hogy a hatékonyabban gazdálkodó és magasabb hozzáadott értéket előállító, de az adóelkerülésben nem érintett vállalkozások kiszorulhatnak a gazdaságból. • A rejtett gazdaság torzítja a gazdaságpolitikai döntéshozatalhoz szükséges gazdaságstatisztikai mutatókat. Amellett, hogy a rejtett gazdaság torzítja a döntések alapjául szolgáló statisztikákat, a gazdaságpolitikai lépések eredményét is eltérítheti az eredeti céltól, így például az egyes jövedelmi csoportokat érintő intézkedések várt hatását. A gazdaság fehéredésével tehát a döntéshozatal is hatékonyabb lehet, az intézkedések célzottsága javulhat. • A feketefoglalkoztatás csökkenti a munkavállalók szociális és jogi biztonságát. Feketefoglalkoztatás esetén a munkavállaló nem jogosult természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási ellátásra, és eleshet az állami nyugdíjra való jogosultságtól, vagy csak alacsonyabb összegű nyugellátásra szerez jogosultságot. A szerződések kikényszeríthetőségén keresztül a munkavállalók anyagi és jogi biztonságát is erősíti, ha a formális gazdaságban vesznek részt. Bejelentett munkaviszony — 647 —

II. rész: Versenyképességi reformok

mellett a munkavállalók hitelt vehetnek fel, így a gazdaság fehéredése a lakossági hitelfelvétel bővüléséhez is hozzájárulhat. Emellett bejelentett munkaviszony mellett a jogszabályokban előírt jogokat és megfelelő munkakörülményeket is köteles biztosítani a munkáltató. Az adóelkerülés visszaszorítását segítheti a társasági adóban bevezetett jövedelemnyereség-minimum emelése. Ennek lényege, hogy amennyiben az adózó eredménye vagy adóalapja nem éri el ezt a minimumot, akkor az adózó választhat, hogy megfizeti a társasági adót a jövedelemnyereség-minimum után, vagy a bevalláshoz mellékel egy kiegészítő nyomtatványt, amely alapján az adóhatóság egyes adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére választja ki azokat az adózókat, akiknél alapos okkal feltételezhető, hogy a vállalkozási tevékenység kimutatott eredménye a bevételek eltitkolásának vagy a szabálytalan költségelszámolásnak a következménye. Az adóhatóság által kétségbe vont gazdasági események valódiságát és megtörténtét, illetőleg azt, hogy a költségek (ráfordítások) ténylegesen a vállalkozás érdekében merültek fel, az adózónak kell bizonyítania. Egy friss kutatás szerint a jövedelemnyereség-minimum bevezetése úgy érhetett el fehéredési hatást, hogy közben nem befolyásolta a vállalkozások termelési döntéseit (Mosberger, 2015). Mindez arra utal, hogy érdemes lehet a jövedelemnyereség–minimumot a jelenlegi 2 százalékról tovább emelni. Emellett az adóelkerülés visszaszorítását segítheti a Nyugat-Európában több helyen elterjedt úgynevezett horizontális monitoringnak nevezett megoldás gyakoribb alkalmazása, amikor az adóhatóság nem utólag ellenőrzi a cégek adóbevallását, hanem már a benyújtás előtt egyeztet az adózóval a kérdéses ügyletekkel kapcsolatban. Az adóelkerülés visszaszorításán túl a tisztességesen működő közepes és nagyobb társaságoknak is előnyt jelenthet, hogy így az erőforrás-igényes ellenőrzések száma is csökkenthető lenne.

— 648 —

14. Vállalati versenyképesség

Az elektronikus fizetési módok használatának további elterjedése szintén hozzájárulhat a feketegazdaság visszaszorításához is. Magyarországon az elektronikus fizetési eszközök lakossági használata továbbra is elmarad az uniós átlagtól, és bár a fejlődés iránya jó, üteme nem éri el a kívánt szintet. A vásárlások elektronikus úton történő fizetését tekintve is van tere a további fejlődésnek, de elsősorban az elektronikus számlafizetésekkel kapcsolatban figyelhető meg számottevő lemaradás uniós összehasonlításban. A háztartások fogyasztásában az elektronikus – jellemzően kártyás – vásárlások aránya nem éri el a 15 százalékot 2014-ben, szemben a közel 28 százalékos európai átlaggal. Mivel Magyarországon az innovatív elektronikus fizetési módok használatának elterjedtsége egyelőre alacsony, az elektronikus vásárlásokat gyakorlatilag teljes mértékben lefedik a fizetési kártyás tranzakciók. Ez alapján megállapítható, hogy sok fejlődési lehetőség van még e téren, amit az új fizetési megoldások, így például az érintőkártyás technológia terjedése vagy a mobilfizetési szolgáltatások bevezetése is támogathat. A közüzemi és egyéb szolgáltatások számláinak elektronikus fizetése terén szintén jelentős az elmaradás nemzetközi viszonylatban. 2014ben Magyarországon a számlafizetések éves darabszámának a negyedét bonyolították elektronikus úton az ügyfelek, szemben az EU-ban megfigyelhető 70 százalékos értékkel. A 25 százalékos elektronikus számlafizetési arány rendkívül alacsonynak tekinthető abból a szempontból is, hogy az esetek túlnyomó többségében már jelenleg is biztosított az elektronikus fizetés feltétele a csoportos beszedés használatával. Az elektronikus számlafizetések arányát a jövőben javíthatja a postai pénzforgalmi szolgáltatások fejlesztése, az elektronikus számlakezelési és -fizetési megoldások szélesebb körű elterjedése, valamint egyes innovatív számlafizetési megoldások piaci bevezetése (14-1. táblázat).

— 649 —

II. rész: Versenyképességi reformok

14-1.táblázat:Azelektronikusfizetésieszközöklakosságihasználata Magyarországon és az EU-ban Mutató

Számítás

Magyarország

Európai Unió

2013

2014

2013

Átutalások

Átutalásokévesösszege/ GDP

15,8%

16,1%

17,2%

Vásárlások elektronikus fizetése

Bankkártyás és egyéb elektronikusan fizetett vásárlásokévesösszege/ Éves lakossági fogyasztás

12,8%

14,9%

27,9%

Közüzemi és egyéb szolgáltatások számláinak elektronikus fizetése

Csoportos beszedések és egyéb elektronikus számlafizetések becsült évesösszege/ Számlafizetések becsült éves összege

24,3%

25,4%

70%

Forrás: MNB (2015)

Az ingatlan bérbeadásra jelenleg rakódó adóterhek racionalizálása is hozzájárulhat az adóelkerülés csökkentéséhez. A jelenlegi szabályozás szerint évi 1 millió forint ingatlan-bérbeadásból származó jövedelemig a jövedelmet 16 százalékos személyi jövedelemadó terheli. Az 1 millió forint feletti jövedelem esetén ugyanakkor a teljes jövedelmet 16 százalék személyi jövedelemadó és 14 százalék egészségügyi hozzájárulás terheli együttesen. Ennek következménye az az ellentmondásos helyzet, hogy az 1 millió forint esetén realizált nettó jövedelem (840 ezer forint) 1,2 millió forintnál érhető el újra. A jelenleg hatályban lévő adószabályozás nem ösztönöz a kiadott ingatlanok bejelentésére, ráadásul az személyijövedelemadó-bevételre is csökkentőleg hat, hiszen a tulajdonosoknak – amennyiben bejelentik kiadott ingatlanukat – érdemes alacsonyabb összegért kiadni az ingatlant ebben a sávban. Célszerű lehet ezért a lakáskiadást terhelő egészségügyi hozzájárulás átalakítása oly módon, hogy az 1 millió forint feletti jövedelmek esetén csak az 1 millió forintot meghaladó összeget terhelje a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás. Az átalakítás ösztönözheti a kiadott ingatlanok bejelentését és a gazdaság fehéredését. A kieső egészségügyi hoz— 650 —

14. Vállalati versenyképesség

zájárulást pedig ellensúlyozhatja a több legálisan kiadott ingatlanból származó adóbevétel, valamint a már bejelentett ingatlanok esetén a valós jövedelem bejelentéséből származó többlet személyi jövedelemadó bevétel.

14.2.Atársaságiadófizetésénekegyszerűsítése Cél a vállalkozások adminisztrációs terhének csökkentése és a költségvetés évközi tervezhetőségének javítása az adóelőleg-kiegészítés eltörlése révén.

A jelenlegi szabályozás alapján a társaságok kötelesek az adóév során megfizetett társaságiadó-előleget december 20-ig az adóévi várható fizetendő adó összegéig kiegészíteni („feltöltés”), amennyiben az adózó nettó árbevétele a tárgyévet megelőző évben a 100 millió forintot meghaladta.132 Az előlegkiegészítésre vonatkozó szabályozás hátrányosan érinti mind a vállalkozásokat, mind a költségvetés tervezhetőségét és bevételeinek évközi eloszlását. Ugyanakkor a költségvetés egyenlegére nézve lényegében semleges, csak a bevételek évközi eloszlását befolyásolja. Az előlegfeltöltési rendszer jelentős adminisztratív többletterhelést is jelent a vállalkozások és az adóhatóság számára egyaránt. A vállalkozások a végleges éves beszámolót és ez alapján a társaságiadó-bevallást az üzleti évet követő ötödik hónap utolsó napjáig kötelesek elkészíteni. Ezért az előlegkiegészítés időpontjában a társaságok arra kényszerülnek, hogy az év utolsó időszakának eredményét megbecsüljék, és ez alapján teljesítsék az előlegkiegészítési kötelezettségüket. Amellett, hogy ez jelentős adminisztrációs többletterhet jelent a vállalkozások számára az üzleti év végén, számos olyan, a vállalkozások életét erősen befolyásoló külső tényező is van, amely bizonytalanságot okoz az éves eredmény és adókötelezettség becslésében. Ilyen tényező 132

Hasonló feltöltési kötelezettség van életben az innovációs járulék és az energiaellátók jövedelemadója esetén.

— 651 —

II. rész: Versenyképességi reformok

lehet például az árfolyam év végi ingadozása vagy egy év végéig befejezni és kiszámlázni tervezett munkafolyamat külső okból adódó elhúzódása. Ezek a tényezők lényeges különbségekkel bármelyik irányba eltéríthetik a cég éves eredményét és adókötelezettségét a tervezetthez képest. Az előlegkiegészítési kötelezettség pontatlan teljesítése mindkét irányú eltérés esetén a vállalkozásra nézve hátrányos következményekkel jár. Ha a vállalkozás alulbecsli az adókötelezettségét, mulasztási bírságot köteles fizetni, míg ha felülbecsli, likviditási problémákat okozhat, hogy a túlfizetést az éves bevallás benyújtása után van csak lehetősége visszaigényelni. A feltöltési rendszer költségvetési szempontból rosszul érinti a tervezhetőséget és a bevételek alakulásának egyenletességét. Az előlegkiegészítési kötelezettség következtében a társasági adóbevételek éves összegére vonatkozó előrejelzés jelentős bizonytalanságot hordoz magában egészen december 20-ig (14-2. ábra). Ez az éves hiány előrejelzésén túl az államadósság és az állami likvid betétek év végi menedzselését is megnehezíti. Feltöltés hiányában már a költségvetési év közepén – az éves adóbevallások megismerésekor – pontos előrejelzést lehetne készíteni az éves társaságiadó-bevétel összegére. 14-2. ábra: A társaságiadó-bevételek havi alakulása 250

Milliárd forint

250

200

150

100

50 0

2013

2014

Forrás: Magyar Államkincstár

— 652 —

2015

december

november

–50 október

augusztus

július

június

május

április

március

február

január

–50

szeptember

14. Vállalati versenyképesség

A feltöltési rendszer eltörlése az intézkedés évében egyszeri költségvetési bevételkieséssel járna, amely összeg megközelítheti akár a 200 milliárd forintot is. Tekintettel az összeg nagyságára, amely a GDP több mint 0,5 százaléka, két lehetőség is felmerülhet a több év alatt történő fokozatos kivezetés megvalósítására. • A mulasztási bírságnál alkalmazott 90 százalékos szabály arányszámának lépcsőzetes csökkentése (jelenleg csak akkor köteles a vállalkozás mulasztási bírságot fizetni, ha az adóelőlegek és az adóelőleg-kiegészítés összege nem éri el a tényleges adókötelezettség 90 százalékát). • A feltöltésre kötelezettek körének fokozatos szűkítése, a jelenlegi 100 millió forintos árbevételi határ emelésével.

14.3. A beruházások ösztönzése érdekében a társasági adóközelítésea„pénzforgalmi”adózásfelé Cél a produktív beruházások megvalósulását támogató adórendszer kialakítása, melynek érdekében a jövedelmeket terhelő adók (mint például a társasági adó) jelenlegi beruházási és megtakarítási döntéseket torzító tulajdonságát érdemes csökkenteni. Ezt segítheti elő a társasági adó közelítése a „pénzforgalmi” adózás felé.

A tőkejövedelmeket terhelő adók (mint például a társasági adó) legnagyobb hátránya, hogy torzítják a megtakarítási, beruházási döntéseket, így akadályozzák a tőkefelhalmozást, lassítva ezzel a gazdaság termelékenységének növekedését. A jövedelemadók az adózott jövedelem befektetésével keletkező hozamokat ismételten megadóztatják, így csökkentik a gazdasági szereplők megtakarítási és beruházási hajlandóságát.

— 653 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Ezenfelül a jövedelemadók jelentős adminisztrációs terhet jelentenek, és más módokon is torzítják a gazdasági szereplők döntéseit, amely által további hatékonysági veszteséget idéznek elő (Nobilis és Svraka, 2014). • A társasági adó esetében koncepcionális problémát jelent, hogy az adó alapja az eredményszemléletű nyereség, melynek jogi eszközökkel való meghatározása több problémát is okoz. Ez elsősorban abból fakad, hogy az eredményszemléletű nyereség meghatározása során a nem realizált nyereséget is figyelembe kell venni, mely részletes és bonyolult szabályozást igényel. Ráadásul a társasági adó és a számviteli szabályok is eltérnek egymástól. Erre példa az értékcsökkenés, melyet a társasági adó alapjának meghatározása során nem a vállalkozás számviteli politikájában meghatározott kulcsokkal lehet figyelembe venni, hanem a társaságiadó-törvényben szereplőkkel. • A társasági adók általában a vállalkozások forrásszerkezetére nézve sem semlegesek. A torzító hatás ebben az esetben abból ered, hogy a kamatkiadások költségként elszámolhatóak, így azok csökkentik a társaságiadó-kötelezettséget és ezáltal a hitelfinanszírozás költségét (ez az úgynevezett „adópajzs”). Az osztalékfizetés ugyanakkor az adózás utáni nyereségből történik, így hasonló lehetőség ebben az esetben nincsen. Ez arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy forrásszerkezetüket a hitelfinanszírozás felé tereljék. • Szintén a számviteli eredményen alapuló társasági adó hátránya, hogy a vállalkozás nominális eredményéből indul ki, és nem számol az inflációval. Így előfordulhat, hogy egy reál értelemben veszteséges vállalkozásnak is társaságiadó-kötelezettsége keletkezik. A nyereségadók által okozott torzítások megszüntetésére az elméleti irodalom több megoldási lehetőséget is kínál (OECD, 2007). Ezek egyike a pénzforgalmi adózás, mely az adóalap megállapítása során a számviteli eredmény helyett a pénzforgalmi eredményből indul ki.

— 654 —

14. Vállalati versenyképesség

Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a vállalkozás kiadásai (és ezáltal a beruházások is) már a kiadás évében csökkentsék az adóalapot, így arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy a nyereségüket visszaforgassák, és beruházzanak belőle. Ellentétben a társasági adóval, ahol a beruházás értéke csak több év múlva épül be teljes egészében az adóalapba az értékcsökkenésen keresztül. A pénzforgalmi adózás ezért különösen kedvező az új vállalkozások számára, ahol a megoldás azt eredményezi, hogy a vállalkozásnak csak a kezdeti beruházások megtérülése után keletkezik adókötelezettsége. Azáltal, hogy a tőkejövedelmek nem kerülnek megadóztatásra abban az esetben, ha visszaforgatják a vállalkozásba, az ilyen típusú adók nem okoznak torzítást a beruházási döntésekben. Ennek az az oka, hogy a tőkejövedelem megadóztatására csak egyszer kerül sor, így a fizetendő adó jelenértéke függetlenné válik attól, hogy mikor vonják ki a vállalkozásból a jövedelmet. Az elméleti irodalom szerint a pénzforgalmi adóalap többféleképpen is meghatározható. Az adóalap meghatározásának egy speciális módja, ha csak a vállalat és a tulajdonos közti pénzáramlást tekintjük az adó alapjának. Erre a megoldásra példa az észt osztalékadó, amely csak a vállalkozásból kivont osztalékot (és a tulajdonosok által egyéb módon kivont nyereséget) adóztatja. Nobilis és Svraka (2014) megjegyzi ugyanakkor, hogy az észt példában a kibocsátott részvényekből származó bevételek nem vonhatóak le az adóalapból. Így csak azon vállalatok esetében semleges a marginális beruházási és finanszírozási döntésre egy ilyen adó, ahol a beruházás a visszaforgatott nyereségből finanszírozható. Egy fiatal, növekvő vállalat esetében, amelynek szüksége van új tőkére, már nem teljesül ez a semlegesség.

— 655 —

II. rész: Versenyképességi reformok

14-1. keretes írás: A kisvállalati adó

Magyarországon a pénzforgalmi adózás megközelítéséhez a kisvállalati adó (KIVA) áll a legközelebb, melyet 2013-ban vezettek be a Munkahelyvédelmi Akció keretében.133 Ez az adónem a legfeljebb 25 főt foglalkoztató, 500 millió forint alatti éves bevétellel és mérlegfőösszeggel rendelkező vállalkozások által választható alternatív adózási forma. Az adónem választása különösen azon vállalkozások számára lehet előnyös a társasági adóval összehasonlítva, amelyek jelentősebb beruházásokat terveznek a jövőben, és/vagy jelentősebb bértömeggel rendelkeznek. A KIVA mérsékli a magas foglalkoztatási költségekkel rendelkező vállalkozások terheit, egyúttal ösztönzi a foglalkoztatás növelését azáltal, hogy a vállalati pénzforgalmi nyereség és a munkajövedelmek együttesen képezik a 16 százalékos mértékű adó alapját, amely egyidejűleg kiváltja a társasági adót, a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást. Az összevont adóalap következtében a pozitív pénzforgalmi nyereséggel rendelkező vállalkozásoknál nem okoz többletet a munkáltatói adóterhelés terén a bérek növelése, mivel a kifizetett többletbér csökkenti a pénzforgalmi eredményt és így a KIVA adóalapját is. A KIVA az adóalap pénzforgalmi szemléletű meghatározásával ezenfelül a beruházásokat is ösztönzi. A pénzforgalmi adóalap előnye ugyanis, hogy az adóalap azonnal csökkenthető a fejlesztésre visszaforgatott jövedelemmel, ellentétben a társasági adóval, ahol a beruházás költsége csak több év múlva, értékcsökkenésként jelenik meg teljes egészében az adóalapban. Emellett a vállalatnak csak a már kifizetett számlák után keletkezik adókötelezettsége, mivel a pénzforgalmi eredményben a kiszámlázott, de még nem kifizetett bevétel nem jelenik meg.

133

2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról

— 656 —

14. Vállalati versenyképesség

A kisvállalati adót 2013 elején mintegy 7500 vállalkozás választotta, amely szám lényegében nem változott 2015-re. A KIVA-t választók alacsonyabb számát az magyarázhatja, hogy az átállást hátráltatja a pénzforgalmi szemléletű eredménymeghatározás tanulási költsége. A szabályozás megértését vélhetően az is nehezíti, hogy az adóalap meghatározásakor szükség volt bizonyos adóalap-korrekciós tételek szerepeltetésére is, amelyek bár a vállalkozások túlnyomó többségénél nem jelentkeznek, ugyanakkor a visszaélések elkerülése érdekében szükségesek.

Bár a pénzforgalmi adóknak hosszú távon pozitív hatásai vannak, nehézséget jelent, hogy a számviteli nyereségen alapuló társasági adóról való átállás bonyolult átmeneti szabályok vagy jelentős bevételkiesés mellett oldható csak meg. Az azonnali pénzforgalmi adózásra való áttérés mellett az alábbi megoldások merülhetnek fel, melyek közelítik a társasági adózást a pénzforgalmi adózáshoz, de nem járnak drasztikus változtatással az adórendszerben. • A társasági adóban alkalmazott értékcsökkenési kulcsok növelése. A számviteli és a pénzforgalmi eredmény közötti legnagyobb különbséget az okozza, hogy a beruházás értéke több éven keresztül jelenik meg az eredményben és nem a beruházás pillanatában. A társaságiadó-törvény minden eszköztípus esetében definiálja, hogy mekkora kulccsal számolható el értékcsökkenés az adóalap meghatározásakor. Amennyiben megemelésre kerül ez a kulcs, akkor közelíthető a számviteli eredmény a pénzforgalmi eredményhez. Ez azt is jelenti, hogy a beruházás értéke nagyobb mértékben csökkenti az adóalapot a beruházás évében, így a beruházásokat is ösztönzi. • KIVA választási feltételeinek mérséklése és az átmeneti szabályok egyszerűsítése. A magyar adórendszerben jelenleg is működő pénzforgalmi adózáshoz közel álló adózási forma a KIVA. Az adónem választási feltételeinek mérséklésével és az átmeneti szabályok egyszerűsítésével növelhető lehet az adónemet választók száma.

— 657 —

II. rész: Versenyképességi reformok

14-2. keretes írás: Célzott beruházási adókedvezmény bővítése a társasági adóban

A társasági adóban jelenleg a beruházási hitelek kamatköltségeinek 60 százaléka után vehetnek igénybe adókedvezményt a kis- és középvállalkozások. Az adókedvezmény a kamatköltség 90 százalékáig történő megemelése esetén a marginális költsége a beruházási hitelnek nulla lenne a kkv-szektorban működő vállalkozások esetén. Mivel a kamatköltség csökkenti az adóalapot, a vállalkozás által fizetendő társasági adó a kamatköltség 10 százalékával csökken (feltételezve, hogy a vállalkozás pozitív adóalappal rendelkezik, és az adóalap nem haladja meg az 500 millió forintot). Ha ezenfelül a kamatköltség 90 százaléka leírható az adóból, az azt jelenti, hogy a kamatköltség 100 százalékával csökken a vállalkozás társaságiadó-kötelezettsége hitel felvétele esetén. Az adókedvezmény növelése tehát tovább élénkítheti a beruházási aktivitást és a hitelkeresletet. Ezáltal a gazdasági növekedés mellett a hitelezés újraindulását is segítheti. A bővítés ugyanakkor tovább növelheti a társasági adó torzító hatását a vállalkozások forrásszerkezetére nézve.

14.4.Meglévőadókedvezményekrendszeresértékelése Cél az adóalapok bővítése az adórendszerben meglévő jelentősebb kedvezmények rendszeres értékelésével és felülvizsgálatával, amely során fontos figyelemmel lenni az üzleti környezet kiszámíthatóságára is. Ugyanis a költségvetési kiadásokkal ellentétben az adókedvezmények összege nem kerül elfogadásra explicit módon, évente a költségvetés tárgyalásakor.

Általában elmondható, hogy az adóalapok túlzott szűkülésének elkerülése érdekében folyamatosan érdemes felülvizsgálni és értékelni az adórendszerben fellelhető jelentősebb adókedvezményeket, adóalap-csökkentő tényezőket, kedvezményes kulcsokat. Költségvetési szempontból az adókedvezmények kiadásnak is tekinthetők az — 658 —

14. Vállalati versenyképesség

adókedvezmények nélküli állapothoz képest (az angol irodalom ezért is használja a „tax expenditures” kifejezést az adókedvezményekkel kapcsolatban). Ezen „kiadások” számszerűsítése ugyanakkor nem egyszerű, különösen a viselkedési hatások, más adókkal való kölcsönhatás és egyéb módszertani kérdések következtében. A 2016-os költségvetési törvény melléklete szerint a főbb adó- és járulékkedvezmények öszszege a 800 milliárd forintot is megközelítheti 2016-ban. Ez az összeg ugyanakkor nem tartalmazza a kedvezményes adókulcsok (például a kedvezményes áfakulcsok vagy a béren kívüli juttatások) hatásait. Az adókedvezmények csökkentése vagy megszüntetése forrást teremthet az általános adókulcsok csökkentéséhez és az adórendszer szerkezetének további növekedésbarát átalakításához. Egy ilyen lépésnél azonban mindig figyelemmel kell lenni arra, hogy a kedvezmény csökkentéséből fakadó negatív gazdasági hatásokat nemzetgazdasági szinten kompenzálja-e az így keletkező többletforrásokból finanszírozott adócsökkentés pozitív gazdasági hatása, illetve nem jelent-e túlzott tehernövekedést egyes érzékeny társadalmi csoportok számára. A rendszeres értékelés és felülvizsgálat mellett szól, hogy a költségvetési kiadásokkal szemben az adókedvezmények nem jelennek meg explicit módon a költségvetésben, és nem történik róluk döntés minden évben. Éppen ezért nehezebben azonosíthatóak és kontrollálhatóak, mint a kiadási tételek (Kalyva és szerzőtársai 2014). Az adókedvezmények rendszeres értékelésével és felülvizsgálatával kapcsolatban is fontos kiemelni ugyanakkor az üzleti környezet kiszámíthatóságának fontosságát. Egyes kutatások szerint ugyanis a megvalósuló beruházások mértékét érintő hatások szempontjából az ösztönzők stabilitása és kiszámíthatósága fontosabb lehet, mint az ösztönzők mértéke (Serven, 1997). Az üzleti környezet és az adórendszer gyakori változása az elméleti irodalom és az empirikus kutatások szerint is csökkentik a beruházások volumenét (Scharle és szerzőtársai, 2010). A vállalatok számára a kiszámíthatóság hiánya mindenekelőtt a tervezhetőség hiányában nyilvánul meg. Ez viszont hátráltatja a napi működés tervezésén túl a szükséges vagy kívánatos beruházások — 659 —

II. rész: Versenyképességi reformok

tervezését, megvalósítását is. Amennyiben túl nagy a bizonytalanság, a nem visszafordítható beruházások esetében megnő a kivárás értéke, ami ahhoz vezet, hogy e beruházásokat elhalasztják, feladják, vagy más országban valósítják meg. A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2014-es konjunktúrajelentésének eredményeiben is jól megmutatkozik az üzleti környezet kiszámíthatósága és a beruházási hajlandóság közti kapcsolat. A felmérés eredményei szerint azon vállalkozások 43 százaléka, melyek elégedettek a gazdaságpolitika kiszámíthatóságával, több beruházást terveznek, míg csupán 5 százalékuk akar kevesebbet beruházni, mint 2013-ban. Ugyanakkor a kiszámíthatósággal elégedetlen vállalatok esetében az látható, hogy csak a vállalkozások 23 százaléka fordítana többet beruházásra, miközben 27 százalékuk csökkentené e téren a kiadásait.

14.5. K+F-források növelése Cél a vállalati szektor K+F-kiadásainak emelése a kutatás-fejlesztést nagyobb mértékben elősegítő intézményi, üzleti és piaci környezet megteremtése által.

A kutatás-fejlesztés eredményeként elért technológiai fejlődés, innováció nagymértékben hozzájárul a versenyképesség és a termelékenység növeléséhez, megalapozva a fenntartható gazdasági növekedést. Magyarországon a 2013-as évben az állami, a vállalati és a külföldi forrásokból származó K+F-kiadások a GDP 1,4 százalékát tették ki, ami jelentősen elmarad az európai uniós 2 százalékos átlagtól. Ugyanebben az évben az egy főre eső K+F-kiadások 143 eurót értek el, míg az uniós átlag ennek közel négyszerese volt (14-3. ábra). Az Európa 2020 stratégia célkitűzései közt szerepel a K+F-kiadások uniós átlagának 3 százalékra emelése, aminek keretében Magyarország az összes K+Fkiadásainak 1,8 százalékra emelését vállalta célul. A K+F-kiadások pénzügyi források szerinti megoszlásában a vállalati szektor 47 százalékos finanszírozási aránya elmarad az 55 száza— 660 —

14. Vállalati versenyképesség

lékos uniós átlagtól vagy a skandináv országokra és Németországra jellemző 60 százalék feletti finanszírozási részesedéstől. Míg a magyar állami szektor 36 százalékos részesedésével nagyobb részt vállal, mint a 33 százalékos uniós átlag (14-4. ábra). Az állami forrásokba a direkt finanszírozási források, mint a kormány egyedi döntésével megítélhető beruházási támogatás és az adórendszeren keresztül történő ösztönzők (fejlesztési adókedvezmény, K+F-költségek dupla levonhatósága, kutatók járulékkedvezménye, jogdíjbevétel utáni 50 százalékos adóalap-kedvezmény) is beletartoznak. Az utóbbi években a direkt és adóösztönzőkön keresztül történő állami finanszírozás aránya a direkt finanszírozás irányába tolódott el, míg 2006-ban ez 40 százalék alatt volt, 2012-re meghaladta az 54 százalékot (OECD 2013). 14-3.ábra:K+F-kiadásokaGDPszázalékában ésegyfőrejutóK+F-kiadás

1 1 1 1

600 400 200 000 800 600 400 200 0

Észtország Norvégia Egyesült Kir. Magyarország Portugália Olaszország Spanyolország Luxemburg Litvánia Lengyelország Málta Szlovákia Horvátország Görögország Bulgária Lettország Ciprus Románia

Finnország Svédország Dánia Németország Ausztria Szlovénia Belgium Franciaország EU28 Hollandia Csehország

A GDP százalékában

Egy főre jutó kiadás euróban

Svédország Dánia Norvégia Finnország USA Ausztria Németország Luxemburg Belgium Hollandia Franciaország Írország EU28 Egyesült Kir. Szlovénia Olaszország Csehország Spanyolország Észtország Portugália Málta Magyarország Görögország Szlovákia Litvánia Ciprus Lengyelország Horvátország Lettország Bulgária Románia

4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0

2013

2006

Forrás: Eurostat

— 661 —

EU 2020 célok

3,5 Németország Szlovénia Svédország Finnország Svájc Dánia Franciaország EU28 Írország Hollandia Magyarország Egyesült Kir. Spanyolország Portugália Olaszország Málta Ausztria Norvégia Horvátország Észtország Szlovákia Csehország Lengyelország Románia Görögország Litvánia Lettország Bulgária Ciprus

100

3,0 3,0

2,5 2,5

2,0 2,0

1,5 1,5

1,0

0,5

0,0

Finnország Svédország Dánia Svájc Németország Ausztria Szlovénia Franciaország EU28 Hollandia Csehország Észtország Norvégia Egyesült Kir. Írország Magyarország Portugália Olaszország Spanyolország Litvánia Lengyelország Málta Szlovákia Horvátország Görögország Bulgária Lettország Ciprus Románia

II. rész: Versenyképességi reformok

14-4. ábra: K+F pénzügyi források szektoronként

Nonprofit + felsőoktatás Állami szektor

GDP százaléka

Nonprofit + felsőoktatás Állami szektor

— 662 — Külföld Vállalati szektor

Forrás: Eurostat, legfrissebb rendelkezésre álló adat (2011, 2012, 2013)

14-5. ábra: K+F pénzügyi források szektoronként

GDP százaléka

Külföld Vállalati szektor

Forrás: Eurostat, legfrissebb rendelkezésre álló adat (2011, 2012, 2013) 3,5

14. Vállalati versenyképesség

A vállalati és állami szektor mellett a források közel 17 százaléka származik külföldről, amelynek 90 százaléka külföldi vállalatok magyarországi leányvállalatainak juttatott K+F-forrás, míg a fennmaradó részt nemzetközi szervezetek nyújtják.134 Az adatok alapján megállapítható, hogy a K+F-kiadások növelésében a vállalati szektor ösztönzése kulcsszerepet játszhat, hiszen az csak a GDP 0,66 százalékát finanszírozza, míg az uniós átlag eléri a GDP 1,1 százalékát (14-5. ábra). A vállalati szektor K+F-kiadásainak ösztönzéséhez nagymértékben hozzájárul a megfelelő intézményi, infrastrukturális, piaci és üzleti környezet megteremtése. Azonban a Globális Innovációs Index alapján Magyarország az Európai Unió 28 országa közül csak a 20. helyen szerepel.135 Az index készítői több országspecifikus tényező alapján számítják az innovációs input indexét, ami megmutatja, hogy mennyire kedvez az adott ország intézményi, infrastrukturális, piaci és üzleti környezete az innovációnak, illetve az ország emberi erőforrás-állománya kellő mértékben elősegíti-e a kutatás-fejlesztést. Magyarország a piaci környezet kategóriában szerepel a legrosszabbul, az uniós országok közül az utolsó helyen áll. Ehhez nagymértékben hozzájárul a mikrohitelek elenyésző száma, a befektetők nem megfelelő szintű védelme, az alacsony piaci kapitalizáció és a kockázatitőke-ügyletek alacsony száma. Az intézményi háttér alapján szintén az uniós országok rangsorában rosszul szerepel Magyarország, aminek kiemelkedő oka az állam által nyújtott közszolgáltatások nem hatékony színvonala, az adórendszer bonyolultsága és a csődeljárások alacsony megtérülési rátája. Az emberi erőforrásoknál felhívják a figyelmet az oktatásra költött kiadások alacsony szintjére, illetve arra, hogy nagyon kevés a természettudományos és mérnöki diplomát megszerző diákok száma (26. az EU-s ranglistán). Az üzleti környezet értékelésnél hangsúlyozzák, hogy kevés a munkahelyi tréninget biztosító vállalat száma, és nem megfelelő az innovációs kapcsolódások szintje, különösen kevés 134 135

OECD, 2013, 109. oldal A Globális Innovációs Indexet közösen publikálja a Cornell University, az INSEAD, valamint a World Intellectual Property Organization (az ENSZ szervezete). Az első tíz helyezett 2015-ben Svájc, az Egyesült Királyság, Svédország, Hollandia, az Egyesült Államok, Finnország, Szingapúr, Írország Luxemburg és Dánia voltak.

— 663 —

II. rész: Versenyképességi reformok

az egyetemek és vállalatok közti kutatói együttműködés, a klaszterfejlesztések és a vegyesvállalati stratégiai megállapodások száma. A Világbank Magyarországról írt üzleti környezet témájú országriportja is a vállalkozások életét megnehezítő tényezőként nevesíti az adminisztrációs közszolgáltatások lassúságát, olyan példákkal alátámasztva, mint az építési engedélyek megszerzése vagy az ingatlan-tulajdonjogok bejegyzése során tapasztalt nehézségek, illetve az adórendszer bonyolultsága. A K+F-tevékenységet ösztönző környezet megteremtése érdekében célszerű lehet a mikrohitelezés támogatásának előmozdítása, illetve piaci és állami társfinanszírozással egy kockázatitőke-alap létrehozása. Emellett érdemes szorgalmazni a kutatás-fejlesztés alapvető humántőke-feltételeinek biztosítása érdekében a természettudományos és mérnöki képzés súlyának növelését a felsőoktatásban.

14.6.Kutatókésfejlesztőklétszámánaknövelése Cél a K+F-tevékenységet végzők foglalkoztatottakon belüli arányának emelése, melyhez hozzájárulhat a kutatók és fejlesztők szociális hozzájárulási adóban elérhető kedvezményének kiterjesztése a vállalati szektorban kutatóhelyeken alkalmazott egyetemi végzettségű kutatókra is.

Magyarország a K+F-tevékenységet végzők (kutatók, fejlesztők és kisegítő személyzet) foglalkoztatottakon belüli arányát tekintve elmarad az uniós átlagtól. Míg az uniós átlagban a foglalkoztatottak 1,83 százaléka végez K+F-tevékenységet, addig ez az arány hazánkban csupán 1,45 százalék (14-6. ábra). A vállalkozói K+F-kiadások közt kiemelkedő szerepet foglal el a gyógyszeripar, a 2012-es év során a K+F-ráfordítások negyede, több mint 59 milliárd forint ebben az iparágban keletkezett. Az egy kutatóra jutó K+Fráfordítás ebben az iparágban volt a legmagasabb. A legtöbb kutatót pedig a tudományos és műszaki, illetve az információs és kommunikációs iparágban alkalmazták (14-2. táblázat). — 664 —

14. Vállalati versenyképesség

14-6.ábra:K+F-tevékenységetvégzőkarányaafoglalkoztatottakarányában 3,5

3,5 3,0

2,5

2,0

1,5

1,0

0,5

0,0

Finnország Dánia Ausztria Svédország Norvégia Luxemburg Görögország Szlovénia Hollandia Franciaország Belgium Németország Írország Portugália Egyesült Kir. Spanyolország EU28 Csehország Litvánia Olaszország Észtország Magyarország Málta Szlovákia Lettország Horvátország Lengyelország Bulgária Románia

3,0

Forrás: Eurostat, 2013-as adat

14-2. táblázat: Vállalkozói K+F-ráfordítás iparáganként 2013-ban

Tudományos,műszakitevékenység Vegyi anyag, gyógyszergyártás Kereskedelem,gépjárműgyártás Információ, kommunikáció Járműgyártás Gép, gépi berendezés gyártása Számítógép, elektronika, optika Egyéb feldolgozóipar Fémgyártás Mezőgazdaság Élelmiszer, dohány gyártása Gumi-,műanyag,nemesfém termék gyártása Építőipar Villamos energia-, gázellátás, hulladékgazdálkodás Egészségügy Oktatás

Vállalkozási K+F-ráfordítás (millió forint)

Kutatók, fejlesztők létszáma

Egy kutatóra eső K+F-ráfordítás (millió forint)

59 849 59 007 38 061 28 272 24 472 15 678 14 790 8 846 5 428 5 189 4 819 3 247

3 810 1 430 1 731 2 827 1 269 830 1 452 506 281 214 258 162

16 41 22 10 19 19 10 17 19 24 19 20

2 174 1 716

126 130

17 13

330 118

38 22

9 5

Forrás: KSH

— 665 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A jelenlegi szabályozás szerint a vállalati szektorban kutatóhelyeken alkalmazott PhD-fokozattal rendelkező kutatók és fejlesztők 500 ezer bruttó bérig 27 százalékos szociális hozzájárulási adó és 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás kedvezményben, míg a doktoranduszhallgatók 200 ezer bruttó bérig 14,5 százalékos szociális hozzájárulási adó kedvezményben részesülnek. A kutatási-fejlesztési tevékenységet végzők létszámának növelése érdekében célszerű lehet az adókedvezmény kiterjesztése az egyetemi végzettséggel rendelkező vállalati szektorban alkalmazott kutatókra is. Az ilyen típusú kedvezmények további ösztönzőt jelentenek arra, hogy a nagy termelékenységű nemzetközi vállalatok Magyarországra helyezzék termelésük, illetve fejlesztéseik egy részét.

14.7. A kkv-szektor innovációs menedzsmentkapacitásának növelése Cél a sikeresen innováló cégek arányának emelése a kkv-szektorban az innovációs menedzsment kapacitásnövelése által. Az Angliában működő példa alapján ehhez hatékony eszköznek bizonyulhat non-profit tanácsadó központok felállítása.

Magyar és uniós adatok alapján megállapítható, hogy a hazai kis- és középvállalati szektor innovációs sikerrátája nagymértékben elmarad az uniós átlagtól (14-3. táblázat). A fenntartható versenyképesség elérése érdekében hangsúlyos a KKV-szektor innovációs menedzsmentkapacitásának segítése, azaz az innovációs ötlet megszületésétől a termék nyereséges piacra kerüléséig tartó folyamat támogatása. Ezt nonprofit tanácsadó központok felállításával biztosíthatná az állam, melyek ingyenes tanácsadást nyújtanak kulcsfontosságú kérdésekben, mint például finanszírozási forráslehetőségek, adózási kérdések, marketing, felvevőpiac felkutatása vagy networking. Létező példa erre a brit állami támogatással létrehozott, és — 666 —

14. Vállalati versenyképesség

részlegesen uniós alapból is finanszírozott GrowthAccelerator program, mely magas növekedési lehetőséggel rendelkező kkv-nak nyújt tanácsadást pénzügyi, üzletfejlesztési, menedzsment- és innovációs kérdésekben, tréningeket szervez, és networking-lehetőséget biztosít a cégek vezetőinek. 14-3. táblázat: Sikeresen innováló cégek százalékos aránya EU28

Magyarország

Sikeresen innováló cégek aránya az innovációs főtevékenységűvállalatok között 10–49alkalmazott

45%

Magyarország Innovációsfőtevékenységű cégek száma

28%

11 894

50–249alkalmazott

61%

43%

3 380

250-nél több alkalmazott

76%

67%

2 674

Forrás: Eurostat, CIS survey, 2012-es adat

14.8.Versengőgaranciaszervezetakkv-khitelezésének elősegítéseérdekében Cél a kkv-szektor hitelezési kockázatainak mérséklése, így a szektor fejlesztési elképzeléseinek támogatása az intézményi kezességvállalás bővítése révén. A megvalósuló fejlesztések már rövid távon is jelentősen segíthetik a gazdaság versenyképességének növelését és a foglalkoztatás bővítését.

A gazdaság motorját a kis- és középvállalkozások jelentik. Ha ezek működőképesek, képesek fejleszteni, akkor a gazdaság dinamizálásában, a foglalkoztatottság növelésében is előrelépésre lehet számítani. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP) rávilágított, hogy a hitelezés alacsony refinanszírozási költségek és a kisvállalkozások által is kitermelhető hiteldíjak esetén jelentősen bővíthető. — 667 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Az NHP sikere megerősíti, hogy a kkv-k akarnak növekedni, amelyhez külső forrásra van szükségük. Ennek sikerét szolgálhatja, hogy a kereskedelmi bankrendszer által kihelyezett hitelek megoszlásában a mikro- és kisvállalkozások piaci és főként gazdasági súlyuknak megfelelően legyenek reprezentálva, vagyis elkövessünk mindent annak érdekében, hogy a mikro- és kisvállalkozások fejlesztési elképzeléseiket mielőbb és minél kedvezőbb feltételekkel tudják megvalósítani. A fejlesztések már rövid távon is jelentősen hozzájárulhatnak a gazdaság versenyképességének növeléséhez és a foglalkoztatás bővítéséhez, ami még nagyobb multiplikációs hatással bír az ország teljesítőképessége szempontjából. A jegybank korábbi kutatásai is rávilágítottak, hogy a fejlesztési elképzelések megvalósítását, a mikro- és kisvállalkozások finanszírozását a fedezetek hiánya és az alacsony hitelképességük akadályozza. Mindennek jellemzően történelmi okai vannak, de a problémák megoldására jelenleg is lennének eszközeink, az intézményi kezességvállalással jelentősen mérsékelhetők a hitelezési kockázatok is. A (többségi) állami és banki tulajdonban lévő garanciaszervezet(ek) feladata elsősorban a hitelezési kockázatok részbeni átvállalása, a mikroés kisvállalkozások finanszírozásának támogatása. A támogatási intézményrendszer nem használta ki teljes egészében azokat a lehetőségeket, amelyeket a visszatérítendő támogatások garancialába nyújthat. Ezzel a termékkel minimalizálni lehetne a kereskedelmi banki kockázatokat, úgy hogy a kockázat túlnyomó részét – természetesen a banki szabályzatok maradéktalan betartása mellett – a bank helyett részben az EU-s visszatérítendő támogatások viselnék. A bankok kockázata úgy csökkenne, hogy közben a gazdasági érdekek nem csorbulnának. Ezzel a módszerrel nemcsak a bankok forrásait lehetne garantálni, hanem a kifejezetten a mikrovállalkozásokra fókuszáló mikrofinanszírozók hiteleit is, amellyel jelen pillanatban a bankrendszer nem vagy csak igen nehezen képes megbirkózni. Mindezek miatt a visszatérítendő támogatásokon belül kiemelt szerepet érdemes szánni a garanciának. A jelenlegi, fővárosi lokációval rendelkező garanciaszervezetek

— 668 —

14. Vállalati versenyképesség

földrajzi, illetve szakmai távolsága a lokálisan tevékenykedő vállalattól akadálya lehet ezen pénzügyi eszközök széles körű igénybevételének, ami szükséges lehet a sikeres, kiterjedt, földrajzilag kiegyensúlyozott allokációnak. A saját források védelme érdekében a nemzetközi piacról, elsősorban az EIB-től olyan garanciát is igénybe vehetne, amely a garancialap saját kockázatait mérsékelné. Ez a megoldás ezenkívül a jelenleg működő intézmények eljárásaival szemben nagyrészt illeszkedne az újrainduló európai uniós támogatások feltételrendszeréhez, és elsősorban a mikroés kisvállalkozásokra és szerepük erősítésére koncentrálna.

14.9. Aktívabb hazai iparpolitika kialakítása, új technológiák adaptációja Cél az innovációs folyamatot támogató intézmény- és szabályozási rendszer kialakítása, valamint a hazai erőforrásokon, munkaerőn, szaktudáson, innovációs és pénzügyi forrásokon (tőkén) alapuló nagyvállalatok, illetve kis- és középvállalatok kiemelt támogatása.

A gazdasági növekedés hajtóerejét a tudásintenzív, innováción alapuló tevékenységek képezik. Az iparosított termelés makrogazdasági környezete ennek megfelelően számos változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben, amelynek legjelentősebb háttértényezői az infokommunikációs eszközök és technológiák elterjedése, valamint az online tér szervezőerejének és számítási képességeinek széles körű alkalmazása. E tényezők összessége egy olyan gazdasági környezet kialakulását eredményezte, ahol a globális térben egyre kiéleződő versenykörülmények alakulnak ki, így mind az ipari szektor vállalatai, mind a nemzetgazdaságok számára megváltozott körülmények között, erősödő versenyhelyzetben kell magas teljesítményt nyújtani.

— 669 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A technológia vívmányai az ipari szektor tekintetében a következő általános átalakulásokra voltak hatással: • az ipari szektor által foglalkoztatott munkaerő mennyisége csökken, szakképzettségi tekintetben viszont egyre magasabb szintű és mélyebb részletezettségű alkalmazott tudás szükséges; • a vállalkozások közötti kapcsolatok irányultságában az értéklánc mentén szerveződő fokozott együttműködés, a kapcsolatok jellegében pedig mérettől függetlenül, a mellérendelt viszonyrendszerbeli hálózatok kialakulása dominál; • általános gazdaságformáló trendként az ipari szektorban működő vállalkozásokra is érvényes a fogyasztókkal folytatott magasabb szintű és intenzívebb kommunikáció, a tesztelési szakaszok is jellemzővé váltak, mely visszacsatolásokkal megvalósulhat a termékek folyamatos fejlesztése, valamint azok egyedi, testreszabott sorozatainak kiadása; • a valósidejű információk gyűjtésének, gyors közvetítésének és széles körű hozzáférésének igénye és lehetőségei korábban láthatatlan folyamatok és jelenségek kimutatásához vezet, amely a fentieken túl, vagyis a fogyasztási szokások és kapacitások terén nyújtott új ismereteken kívül, számos optimalizációs és erőforrás-hatékonysági beavatkozást is megvalósíthatóvá tesz; • az ipari termelés folyamatainak időigényében is elmozdulások történtek, melyek mindenekelőtt a kereslet igényeinek való minél gyorsabb megfelelést célozzák meg, ami a technológiai változások következtében egyre alacsonyabb költség mellett érhető el. Ezzel a termékek életciklusában a tervezéstől a kereskedelmi forgalomba hozatalig számított idő jelentősen lerövidül. A növekedési folyamatok sikerének és az erőforrások hatékony felhasználásának egyik meghatározó eleme, hogy az országos szintű keretek — 670 —

14. Vállalati versenyképesség

(intézmény- és szabályozási rendszer) egyre jobb lehetőségeket biztosítsanak az innovációs folyamatok lebonyolításához, valamint ahhoz, hogy a gazdasági szereplők rugalmasan reagálhassanak, illetve hogy minden ember és gazdasági szervezet tudástőkéjét a megfelelő piacokon és a nemzetközi folyamatokban is hasznosíthassa. A vállalatok és a gazdaság teljesítményének fontosságát felismerve 2012 és 2014 között Magyarországon is több olyan szakmai koncepció és stratégia készült a kormányzati munka támogatására, amelyek kiemelten kezelték a gazdasági növekedést eredményező stratégiai kitörési lehetőségek témakörét. Ezzel kapcsolatban számos stratégiai dokumentum és fejlesztési koncepció136 készült a Nemzetgazdasági Minisztérium gondozásában, amelyek felhasználásra kerültek a jelenlegi fejezet megírásában. A növekedés stratégiai keretrendszerét meghatározó európai uniós irányelvek és célkitűzések nem neveznek meg kitörési pontnak tekinthető kulcságazatokat, csupán az iparpolitikát támogató átfogó szempontokat jelölnek, mint például a versenyképesség erősítése, a vállalkozói kedv és készségek fejlesztése, a kutatás-fejlesztés és innovációk, valamint a digitális technológiák ipari alkalmazása, a régiók intelligens szakosodása vagy az Unió vállalkozásainak nemzetközi nyitása. Ezek természetesen követik az aktuális globális trendeket, de mégsem nyújtanak konkrét, belső adottságokon és erősségeken alapuló iránymutatást, nem jelölnek meg ágazati fejlesztési irányokat a támogatások közösségi szintű felhasználása kapcsán, bár az iparpolitika felértékelődése érzékelhető például „Az európai ipar reneszánszáért” című 2014-es Bizottsági közleményben. 136

Nagy Reformkönyv – A fenntartható fejlődéshez vezető növekedés és foglalkoztatás magyar útja, Magyar Növekedési Terv, Új Széchenyi Terv, Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció, különböző ipari ágazati szakstratégiák. Továbbá a Nemzetgazdasági Minisztérium 12 szakágazat (elektronika, híradásipar, gyógyszeripar és orvosieszköz-gyártás, fémalapanyag- és fémfeldolgozó, járműipar, szerszám- és gépipar, fa- és bútoripar, logisztika, bányászat, építő- és építőanyagipar, textilipar, védelmi- és biztonsági ipar, vegyipar) vonatkozásában készített stratégiát, melyek illeszkedtek az Új Széchényi Terv (ÚSZT) célkitűzéseihez.

— 671 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Magyarországon az ipari termelés továbbra is a gazdasági kibocsátás meghatározó tényezőjét képezi, GDP-hez történő hozzájárulása egyre növekszik. (2015 októberében az ipari termelés volumene 10,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának arányait.) Az ország szempontjából ezért kulcsfontosságú, hogy belső erősségeire alapozva, valamint az utóbbi évtizedekben átalakult gazdasági és technológiai viszonyrendszernek megfelelve, aktív iparpolitikával rendelkezzen. Ennek alapján megfelelő stratégiai alap és jövőkép válhat elérhetővé mind a magánszektorbeli fejlesztések, mind a fejlesztéspolitikai beavatkozások megvalósításához. Követésével továbbá lehetőség nyílik célzottabban támogatni a magas hozzáadott értéket biztosító ágazatokat és tevékenységeket, így a versenyképes ágazatokat, valamint az ezeket megalapozó szakképzési és felsőoktatási lehetőségeket. Szakpolitikai tekintetben olyan ipar- és vállalkozásfejlesztés szükséges, amelyben kiemelt szempontként szerepel, hogy a fejlesztések a lehető legnagyobb mértékben hazai erőforrásokon, munkaerőn, szaktudáson, innovációs és pénzügyi forrásokon (tőkén) alapuljanak, továbbá a kis- és középvállalatok kiemelt támogatása és fejlődése egyaránt megvalósulhasson. E politika keretében az importkiváltás további jelentős szempontot képez. A külföldi minták alapján a saját „nemzeti bajnokok” kiválasztása137 szintén sikeres eszköz lehet, mely olyan hazai vállalatok – az Európai Unió versenyjogi szabályaira is figyelemmel lévő – támogatását jelenti, amelyek nemcsak a pénzügyi haszon (profit) megszerzésében, hanem a társadalmi felelősségvállalásban is érdekeltek.

137

Ennek érdekében a kormányzat olyan irányokat fogalmaz meg, vagy „ösztönzőket” vezet be, amelyek ezeknek a szervezeteknek kedveznek. Megfelelő garanciák mellett a módszer mint kormányzati politikai megközelítés hatékony eszköz lehet arra, hogy az (állami vagy magán) piaci szereplők gazdasági potenciálját közép- és hosszú távon kiszámíthatóbbá tegye, biztosítva a kormányzat gazdasági céljait és elvárásait a meghatározó ágazati szinteken. Így ugyanis erős partnerség kiépítésére kerül sor köztük és a vállalatok között, ami biztosítja a központi (állami) tervezés hatékonyságát. Ezt a módszert alkalmazta Japán és Dél-Korea is.

— 672 —

14. Vállalati versenyképesség

Szükséges továbbá a fejlődési potenciált hordozó, stratégiai jelentőségű kulcságazatok kiválasztása, amelyekben nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is meghatározó növekedési lehetőségekkel rendelkezünk. A kormányzat által kijelölt stratégiák és koncepciók alapján ilyen területként azonosítható többek között az elektronika, a járműipar, a turizmus (például egészségturisztika), az élelmiszeripar, a logisztika, az infokommunikáció, a gyógyszeripar, a biotechnológia, az orvosi műszergyártás vagy a kreatív ipar (design). Az aktív iparpolitika eszközrendszerét a következő pontok foglalják össze: • fókuszált iparstratégia: a kormányzati célokat támogató tudatos iparpolitikai koncepció és javaslatcsomag összeállítása a kiválasztott hazai ágazati és vállalati szereplők bevonásával; • magyar tudáson alapuló szakmai és üzleti platform, valamint értékláncok kialakítása (vállalatközi együttműködés, hálózatosodás erősítése): ipari agglomerációk (új ipari kultúrán alapuló klaszterek) létrejöttének támogatása és ösztönzése a kulcságazatok kapcsán, amelyek a szektorhoz kötődő ismeretek (tudás) és a piaci szereplők (gyártók, fogyasztók, beszállítók) kapcsolatának meghatározó helyszínét jelenthetik, továbbá erős kapcsolat alakítható ki a piaci és a felsőoktatás, valamint a kutatóintézetek között; • a hazai kkv és startup világ szorosabb összekapcsolása, valamint a magyar tulajdonú multinacionális cégek erejének egyesítése: a nemzeti bajnokok nem helyettesíthetik a magyar kkv-k belföldi szerepét, súlyát és fontosságát, ezért azok támogatására és segítésére továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani, ugyanis a gazdaság motorjai továbbra is ők maradnak. Ehhez kapcsolódóan (is) szükséges olyan alkotó csapatok, közösségek létrehozása és támogatása, melyek fejlődésük meghatározott szakaszán egy nagyobb vállalattal történő felvásárlás vagy fúzió révén képesek megnövelni egy másik vállalat szakmai teljesítményét, hatékonyságát; — 673 —

II. rész: Versenyképességi reformok

• olyan ágazatspecifikus startup vállalkozások és innovatív fejlesztések támogatása, amelyek az új technológiák, hazai szabadalmak és eljárások ipari alkalmazásának kiterjesztésén keresztül jelentős növekedést érhetnek el a vállalat hatékonyságának a tekintetében; • vállalati mentorprogram: a kiválasztott ágazatokban jelenleg vezető vállalati szereplők mellett az ágazati – és az ország – versenyképességének és gazdasági stabilitásának a megőrzése és biztosítása érdekében komoly hangsúlyt kell fektetni azoknak a feltörekvő és gazdaságilag jelentős potenciált hordozó vállalatoknak a megtalálására és támogatására, amelyek képesek kiegészíteni vagy adott esetben átvenni az ágazat vezető szerepét; • ágazati és oktatási együttműködés: a kulcságazatok kijelölése iránymutatást adhat a duális képzés során a jövőbeli szakemberállomány képzésével kapcsolatban; • vállalkozóbarát és tudásalapú gazdasági környezet kialakítása és ösztönzése; • új technológiák, hazai szabadalmak, eljárások ipari alkalmazásának kiterjesztése; valamint • alkotó csapatok támogatása (például startup vállalkozások és közösségek).

— 674 —

14. Vállalati versenyképesség

14.10. Regionális és helyi gazdaságfejlesztés Cél az ország különböző térségei versenyképességének megerősítése, a fejletlenebb térségek felzárkózásának felgyorsítása. Ehhez hozzájárulhat a területi szemléletű gazdaságpolitika és fejlesztéspolitika, a térségi programok erősítése a megyék és nagyvárosok gazdaságfejlesztési szerepének fokozására, a helyi gazdaságfejlesztési politika kidolgozása az inaktív, illetve rurális térségek fejlődésének elindítására, továbbá az ország egypólusú gazdasági térszerkezetének oldása.

A gazdasági regionális sajátosságok és a térbeliség figyelembevétele Magyarország esetében különösen fontos, hiszen kis mérete ellenére is hatalmas területi különbségek jellemzik gazdasági és társadalmi vonatkozásban egyaránt. A GDP, foglalkoztatás és egyéb paraméterek területi szintű vizsgálata alapján látható, hogy Magyarország fejlődése valójában nem egy egységes pálya, hanem 3-4 egymástól szignifikánsan eltérő utat bejáró régiótípus azonosítható be. Olyan, nem közvetlenül gazdasági tényezők, mint a városiasodottság, agglomerációs hatások, infrastruktúra (például autópályák), földrajzi pozíció egyaránt hozzájárulnak a térségtípusok gazdasági különbségeinek magyarázatához. Budapest és vonzáskörzete integrálódott a globális gazdaságba, a válság előtt, 2007-ig dinamikusan növekedett, a magyar GDP-növekményének jelentős részét (60 százalékát) állította elő. A válság alatt és után azonban megtorpant a növekedése, egyre inkább leszakad a visegrádi országok fővárosaitól, és a fajlagos adatok alapján már a „hazai mezőnyben” is lemaradóban van. 2009 után még a munkatermelékenysége is visszaesett. FDI-vezérelt feldolgozóipari térségek (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Vas, újabban Bács-Kiskun) a feldolgozóipari multinacionális cégek részlegei révén integrálódtak az európai gazdaságba, 2011 óta a hazai gazdasági növekedés főleg e térségek teljesítményétől függ. Ezen térségek gazdasági növekedése „lépcsős”, vagyis egy-egy új beruházás átmenetileg lendít a növekedésen, de ezt követően lelassul, ami arra is utal, hogy a multinacionális cégek részlegei nem ágyazódtak — 675 —

II. rész: Versenyképességi reformok

be, hanem „szigetként” funkcionálnak, és a kezdeti „push” hatást nem követi újabb, azaz minimálisak a helyi multiplikátorhatások. 14-7.ábra:AGDPegyfőrejutóértékeMagyarországmegyéiben(2014)és arégiókegyfőrejutóGDP-je(PPS)azuniósátlagszázalékában(2004,2013)

Észak-Magyarország 40 40 Nyugat-Dunántúl 64 67

GDP/fő (ezer Ft) 1429–5–1773,6

Közép-Dunántúl 58 59

Észak-Alföld 41 42

KözépMagyarország 99 108

Dél-Alföld 43 45

Dél-Dunántúl 43 45

1773,7–2109,5 2757,1–4068,0

A régiók vásárlóerő-paritáson mért GDP/fő értéke az EU átlagának százalékában

4068,1–6842,5

2004

2013

2109,6–2757,0

Forrás: KSH STADAT, EUROSTAT

Az ország többi térsége főként a hazai piacra termelő, szolgáltató vállalatokkal rendelkezik. Egyes vállalatok termelékenységének javulása elsősorban a hazai versenytársak kiszorításával jár együtt, emiatt nem nő helyben a foglalkoztatás és lassú a gazdasági növekedés. Ezen térségek köre heterogén, a nagyobb egyetemi városokkal bíró megyékben (Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged) a munkaerő képzettsége az EU-átlaghoz közeli, habár a diplomások jelentős része a közszférában dolgozik. Ennek ellenére az egyetemekhez kapcsolódva kialakulhatnak potenciális lokalizációs agglomerációs előnyök. A rurális térségek többsége nem rendelkezik nemzetközileg versenyképes gazdasággal, elvétve vannak versenyképes vállalkozásaik, a munkaerő képzettsége és a vállalati menedzsment színvonala általában alacsony. — 676 —

14. Vállalati versenyképesség

Területi egyenlőtlenségek – némileg eltérő szerkezetben de –, már a szocializmus idején is léteztek, ugyanakkor a piacgazdasági átmenet során nőttek meg kiugróan. Ennek eredménye, hogy az ország területének jelentős része - az északkeleti és a délnyugati országrész, rurális térségek – nem képes az EU versenyző piacán érvényesülni, és csak nagyon korlátozottan kapcsolódik be a gazdasági értékteremtésbe, ami egy ponton túl a makroszintű kibocsátás számára is korlátot jelent. Az ország túlzottan egyközpontú gazdasági szerkezete, az erősen fővároscentrikus közlekedési hálózat, a tranzverzális kapcsolatok hiánya vagy éppen a településhálózat rendszerének aránytalanságai nehezítik a vidéki térségek gazdasági fejlődését. A hazai városhálózat jellegéből adódóan az agglomerációs előnyök „kritikus tömegének” eléréséhez szükséges urbanizációs csomósodásnak nagyon korlátozottak a lehetőségei a budapesti metropolisz térségén kívül. A történelmi okokból a határhoz közeli nagyobb vidéki városok, melyek nemzetközi léptékben nem tekinthetőek érdemi agglomerációknak a határon túli, ahhoz közeli nagyvárosokkal lennének képesek számottevő gazdasági súlyt alkotó térséggé válni. Mindezen az eddigi területi felzárkózási politikák (a területfejlesztési politika keretein belül) és a vidékfejlesztési politika érdemben nem tudott segíteni. A gazdaságfejlesztési források eddig kevésbé jutottak el a hátrányos helyzetű térségekbe, illetve számos esetben a felhasználásuk nem a helyi, térségi gazdaság megerősítéséhez járult hozzá, a gazdasági feltételrendszert is meghatározó közfejlesztésekben pedig az erőltetett pályázati rendszer generált fölösleges versenyt a helyi szereplők között, nehezítve a területi koordinációt és a területi szinergiák érvényesülését. A megfelelő területi „érzékenységgel” rendelkező gazdaságpolitikának a makrofeltételek alakítása mellett az eltérő fejlődési pályán haladó térségekre szabott differenciált megoldásokat kell találnia, illetve építenie szükséges a helyi térségi szint szerepére is a gazdasági versenyképesség erősítésében. A fejlesztéspolitika területi hatékonysága nagymértékben — 677 —

II. rész: Versenyképességi reformok

javítható, ha érvényesül a fejlesztések területi összehangolása, valamint ha a helyi adottságokra, kitörési pontokra és valós szükségletekre alapozott területalapú fejlesztési programok is megvalósulnak.

14.10.1. A megyék és nagyvárosok gazdaságfejlesztési hozzájárulásának fokozása és térségi programok

A nemzetközi empirikus eredmények alapján a globalizálódó világban a gazdasági növekedésben meghatározó szerepe van a regionális-térségi szintnek. Régiók és országok globális gazdasági sikerességének kulcsa ma már egyre inkább az, hogy mennyire tudják a gazdasági értékláncok magasabb szintjeit magukhoz vonzani, és mennyire tudják e tevékenységeket például kiemelkedő tudásbázis, szinergiát kínáló kapcsolatok, innovációt ösztönző környezet megteremtésével „lehorgonyozni”, elkerülve azok áttelepülését. Az értékláncokhoz kötődés feltételeinek jelentős része is egy-egy régióban, nagyvárosi térségben teremthető meg, tehát az agglomerációs előnyök felértékelődésén túl ez is a regionális szint szerepét erősíti. Magyarországon a megyék szerepe, gazdasági és fejlesztéspolitikai kompetenciája bizonytalan, a kisebb helyi önkormányzatok méretükből és településük méretéből adódóan is csak mérsékelten alkalmasak a gazdaságösztönző szerepre. A gazdaság helyi ösztönzésében a nagyobb városok rendelkeznek a legjobb potenciállal, de például problémát okoz, hogy a térségi, várostérségi léptékű irányításnak és gazdaságszervezésnek nincsen gazdája. Ebből, valamint a helyi infrastruktúra-hálózatok hiányából fakadóan a városok gazdasági fejlődésének kisugárzási hatása a tágabban értelmezett térségük felé alacsony szinten marad. Lehetséges eszközök: • a megyék és megyei jogú városok szintjén a gazdaságfejlesztési és fejlesztéspolitikai kapacitások erősítése; • megfontolandó a helyi iparűzési adóból származó bevételek egy részének e térségi szintre történő allokálása; — 678 —

14. Vállalati versenyképesség

• fontos a területileg integrált fejlesztési programok elmélyítése a 2014–2020-as időszakban.

14.10.2. Helyi gazdaságfejlesztési politika: a mérsékelten aktív, illetve rurálistérségekfejlődésénekelindítására

Az ország tartósan leszakadó és rurális karakterű vidéki térségei – elsősorban az északkeleti és egyre súlyosabban a délnyugati országrészben – nagyon korlátozottan tudnak bekapcsolódni a gazdasági értékteremtésbe. Ezeknek a jellemzően periférikus helyzetű, többségében rurális, jelentős részben alacsony képzettségű munkaerővel rendelkező térségeknek a problémáira a nemzetközi versenyképességet célzó gazdaságpolitika nem tud megoldást kínálni, miközben az itt jelentkező társadalmi problémák kezelése jelentős gazdasági terhet jelent az országnak. A térségek munkaereje és egyéb erőforrásainak kihasználtsága alacsony szintű. E térségek részére olyan, a jelenlegi vidékfejlesztési és területfejlesztési politikákon túlmutató célzott területi gazdaságpolitika alkalmazása szükséges, amely a helyi gazdaságfejlesztés modellje szerint a hazai és helyi (városi) piacokra való termelést is ösztönzi endogén erőforrásokra építve, figyelembe véve azt is, hogy e térségek stratégiai jelentőségű erőforrások (élelmiszer-termelés, termőföldek, ökológiai erőforrások) hordozói. Lehetséges eszközök: • szociális gazdaság, közösségi gazdálkodási formák támogatása a rurális térségekben; • a vidéki térségek számára a hazai értékesítési csatornák erősítése a magas minőségükkel vagy könnyű elérhetőségükkel, az importtal is versenyezni képes helyi (elsősorban élelmiszer) termékek vonatkozásában; • a város–vidék kapcsolatok megerősítése az ingázást biztosító közlekedési kapcsolatok, a gazdasági szereplők közti kooperáció (beszállítói hálózatok), akár a települések közti funkcionális feladatmegosztás révén (ahol a kisebb települések többek között rekreációs, ökológiai és élelmiszer-termelési szerepével kapcsolódik a városi térségekhez); • helyi gazdaságot kedvezményező szabályozás kialakítása. — 679 —

II. rész: Versenyképességi reformok

14.10.3. Intézkedések az ország egypólusú gazdasági térszerkezetének oldására

Magyarországon a metropolisz jellegű agglomerációs előnyök egyedül Budapesten jelentkeznek. A sajátos magyar településhálózatból adódó hátrányok: a vidéki várostérségek munkaerő-vonzáskörzete kicsi, emiatt drága és nehézkes az inputhelyettesítés, nem éri meg modern üzleti szolgáltatásokat indítani, alacsony a versenyszférában dolgozó diplomások aránya. Magyarországon a közlekedési hálózat centrális és egypólusú: a fővárosból kiinduló autópályák országhatárig történő kiépülése, a centrális közlekedési rendszer, a gazdaság koncentrációját is erősítették. Lehetséges eszközök: • harántirányú közlekedési kapcsolatok fejlesztése a centrális hálózat kiegészítésére; • vidéki regionális központok megerősítése (Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc, Győr); • a felsőoktatás koncentrációjának visszafordítása, illeszkedve a térségi munkaerőpiac igényeihez; • határon átnyúló agglomerálódás ösztönzése: többek között Miskolc–Kassa, Debrecen–Nagyvárad, Szeged–Arad–Temesvár, Győr– Pozsony–Bécs térségek integrálódása az érintett városok és gazdasági szereplőik közötti kooperáció fokozásával, klaszteresedés ösztönzésével, az elérhetőség fejlesztésével, illetve térségi gazdaságfejlesztési programokkal; • állami szervek vidéki helyszínekre telepítése, azokban az esetekben, ahol ez nem jelent aránytalanul nagy többletköltséget; • budapesti metropolisztérség gazdasági funkcionális kiterjesztése: a belső középvárosi gyűrű (Salgótarján, Kecskemét, Dunaújváros, Veszprém, Tatabánya) közlekedési kapcsolatok, governance-eszközök, közös gazdasági programok révén kovácsolható össze egységes, agglomerációs előnyöket egyesítő és bővebb telephelyi és munkaerő-kínálatot megjelenítő egységes gazdasági régióvá. — 680 —

14. Vállalati versenyképesség

A versenyképességet segítő területi gazdaságfejlesztés számos célja a 2012–13-ban előkészített Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció részeként került megfogalmazásra.

14.10.4.Budapestnemzetközi,regionálisszintűversenyképességének megerősítése

Habár az ország monocentrikus térszerkezetének enyhítése fontos feladat, ez nem történhet Budapest és térsége versenyképességének rovására, annak az ország többi térségének megerősítésén kell alapulnia. Budapest és térsége, ugyanis – ahogyan arra már korábban rámutattunk – annak ellenére, hogy az országon belül megkérdőjelezhetetlen a központi szerepe, a válság óta fejlődési dinamikáját tekintve lemaradt a régiós fővárosokhoz képest. Budapest Magyarország egyetlen nemzetközi szinten is nagynak tekinthető városi koncentrációja, ezért versenyképességének megtartása, erősítése Magyarország egésze szempontjából fontos feladat. A főváros vonzerejének és elérhetőségének fejlesztése céljából különösen fontosnak tűnik a Budapestet az egész világgal összekötő, 2015-ben tízmillió utast fogadó Liszt Ferenc Repülőtér megközelítésének javítása (a gyorsforgalmi út fejlesztésével és a kötöttpályás közlekedés kialakításával).

— 681 —

II. rész: Versenyképességi reformok

14.11. Szabályozott energiaárak további csökkentésének vizsgálata Cél a kisvállalkozások versenyképességének javítása, költségeik csökkentése és a lakossági jövedelmek vásárlóértéknek növelése, amelyre az elmúlt másfél évben tapasztalt jelentős olajár csökkenés, illetve a földgáz árának mérséklődése nyújthat lehetőséget a hatósági energiaárak további csökkentése révén.

Az olaj világpiaci ára 2014 szeptembere óta számottevő esést mutat. A 2011-ben végbement növekedést, majd a későbbi stagnálást követően a nyersanyagértéknek hozzávetőleg 65 százalékát elvesztette, mely – Magyarország jelentős energiaimport-igényén keresztül – teret engedhet a hazai energiaárak további csökkentésének. 14-8.ábra:ABrentolajvilágpiaciáránakváltozása2010óta(USD)

Forrás: U.S. Energy Information Administration

— 682 —

2015. dec. 1.

2015. aug. 3.

2015. ápr. 5.

2014. dec. 6.

0 2014. aug. 8.

2014. ápr. 10.

20 2013. dec. 11.

20 2013. aug. 13.

2013. ápr. 15.

2012. dec. 16.

2012. aug. 18.

2012. ápr. 20.

2011. dec. 22.

2011. aug. 24.

100

2011. ápr. 26.

100

2010. dec. 27.

120

2010. aug. 29.

120

2010. máj. 1.

140

2010. jan. 1.

140

14. Vállalati versenyképesség

Mérsékeltebb, de az olaj áreséséhez hasonló folyamatok zajlottak le a földgáz európai piacán is. Az árak visszafogott emelkedése 2013 végén megtorpant, majd kisebb emelkedéseket követően a földgáz ára 2015 végére hozzávetőleg megfeleződött. Ez Magyarország számára is lényeges szempont, hiszen a magyar földgázimport árát típustól függően 75-90 százalékban a nyugat-európai tőzsdék irányadó határidős ügyletei befolyásolják. Ez a folyamat tehát erősítheti a szabályozott energiaárak további csökkentésének lehetőségét.

— 683 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Felhasznált irodalom Augusztinovics M. – Köllő J. (2007): Munkapiaci pálya és nyugdíj, 1970–2020. Közgazdasági Szemle, LIV. évfolyam, 2007. június, pp. 529–559. Baksay G. – Csomós B. (2014): Az adó- és transzferrendszer 2010 és 2014 közötti változásainak elemzése viselkedési mikroszimulációs modell segítségével. Köz-Gazdaság, Különszám az adópolitikáról, IX. évfolyam, 4. szám. Elek P. – Scharle Á. – Szabó B. – Szabó P. A. (2009): A feketefoglalkoztatás mértéke Magyarországon. In: Semjén, A.– Tóth, I. J.: Rejtett gazdaság. Be nem jelentett foglalkoztatás és jövedelemeltitkolás – kormányzati lépések és a gazdasági szereplők válaszai. Budapest: KTI Könyvek 11. Európai Bizottság (2007): Undeclared Work in the European Union, Special Eurobarometer Report No. 284. http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/ebs/ebs_284_en.pdf Hazans, M. (2011): Informal Workers Across Europe: Evidence From 30 Countries. IZA Discussion Paper, No. 5871. Kalyva, A. – Astarita, C. – Bauger, L. – Fatica, S. – Mourre, G. – Wöhlbier, F. (2014): Tax expenditures in direct taxation in EU Member States. European Economy. Occasional Papers. 207. December 2014. Brussels. Mosberger, P. (2015): Accounting versus real production responses to tax incentives: bunching evidence from Hungary. PhD-disszertáció. MNB (2015): Fizetési Rendszer Jelentés, MNB, 2015. június. Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (2014): Konjunktúrajelentés. Magyarország, 2014. Nobilis B. – Svraka A. (2014): Megoldások a tőkenyereség adózásából fakadó torzítások mérséklésére és a magyar kisvállalati adó. Köz-Gazdaság, Különszám az adópolitikáról, IX. évfolyam, 4. szám. OECD (2007): Fundamental Reform of Corporate Income Tax – No. 16 OECD (2013): Science, Technology and Industry Scoreboard 2013, Innovation for Growth. Scharle Á. – Benczúr P. – Kátay G. – Váradi B. (2010): „Hogyan növelhető az adórendszer hatékonysága?” MNB-tanulmányok 88. Budapest, Magyar Nemzeti Bank Schneider, F. (2015): Size and Development of the Shadow Economy of 31 European and 5 other OECD Countries from 2003 to 2015: Different Developments. Serven, L. (1996): „Uncertainty, Instability, and Irreversible Investment: Theory, Evidence, and Lessons for Africa” World Bank Policy Research Working Paper Series 1722.

— 684 —

15.

Állami versenyképesség Szabályozóként és a legnagyobb gazdasági szereplőként a modern piacgazdaságokban az államnak döntő szerepe van a versenyképesség alakításában. Az állam által hozott szabályok valamennyi gazdasági szereplőre kötelező érvényűek (igaz, fontos, hogy ezeket képes-e ellenőrizni és kikényszeríteni az állam), a jövedelmek harmadát-felét adóként beszedi, majd újraosztja a fejlett országokban a költségvetés. Mindezek mellett az állam a legnagyobb foglalkoztató, termelő és szolgáltató, és a közszolgáltatásoknak kiemelt szerepe van a versenyképességben (infrastruktúra, oktatás, egészségügy). Amellett, hogy a fentiek minősége nagymértékben meghatározza az egész gazdaság teljesítményét, az is fontos, hogy ezeket mennyire hatékonyan képes teljesíteni az állam. A felhasznált erőforrásokat ugyanis szükségképpen a magánszektortól vonja el, tehát az a legkedvezőbb, ha a legjobb eredményt a legkevesebb ráfordítással képes elérni. Az állami ráfordítások jelentős része bér jellegű. Egyes területeken azonban nem kellően hatékony és motiváló bérezés figyelhető meg, melyek helyett több ösztönzést adhatna a teljesítmény alapján történő bérezés. Amennyiben ez a teljesítmények javulásához vezet, akkor lehetőség nyílhat a létszám csökkentésére, és akár az átlagbérek emelésére. Szintén a hatékonyságot növelné az államigazgatás intézményi struktúrájának felülvizsgálata, a párhuzamosan folyó tevékenységek számának csökkentése. Emellett az állami szolgáltatások színvonalát sok területen lehet és kívánatos javítani. Ennek általános eszköze lehet az elektronikus közigazgatási ügyintézés kiterjesztése. Annak érdekében, hogy azonosítani lehessen, hol célszerű hamarabb lépéseket tenni, rendszeres elégedettségméréseket lehet bevezetni a közszolgáltatások minőségét illetően. Egyes területeken – a nemzetközi öszszehasonlítások alapján – célszerű az ügyintézés felgyorsítása és egyszerűsítése, ezek közé tartozik az építési engedélyek kiadása, a villamos áramhoz való hozzájutás, illetve az igazságszolgáltatás gyorsasága. — 685 —

II. rész: Versenyképességi reformok

15.1. Az állami intézmények létszámának és bérkiadásainak felülvizsgálata Cél a hatékonyabb közigazgatás, amelynek megvalósulásával erőforrások szabadulnak fel a versenyszféra javára. A hatékonyságjavulás végbemehet a létszám csökkentése, a teljesítményeket nagyobb mértékben elismerő bérezési rendszer bevezetése és az átlagos bérek emelkedése révén is, ami vonzóbbá tenné a közigazgatási munkaköröket. Ennek eszköze lehet a bértábla reformja, illetve a bértömeg-gazdálkodás bevezetése, amelyek egyaránt növelhetik az átlag felett teljesítő állami alkalmazottak anyagi elismertségét és motiváltságát.

Az állam működésének szempontjából kulcskérdés, hogy mekkora apparátussal képes ellátni a feladatait. A nemzetközi statisztikák szerint a magyar állam többet költ saját magára, és több embert foglalkoztat a közigazgatásban, mint az uniós államok jelentős többsége (15-1. ábra). Ez különösképpen igaz a visegrádi országokkal való összevetésben. A nemzetközi összehasonlítások azt sugallják, hogy érdemben javulna az állami működés hatékonysága, ha a jelenlegi feladatmennyiséget kisebb kapacitással látná el az állam. A közigazgatást jelen esetben szűken (a „klasszikus bürokrácia” értelmében) használjuk, azaz nem tartalmazza az egészségügy és oktatás területét. Az állami apparátus átlagosnál nagyobb méretét támasztják alá a foglalkoztatási adatok is. Az összes foglalkoztatott számához viszonyítva a közigazgatásban dolgozók aránya meghaladja a 9,1 százalékot. Csupán két olyan ország van az Európai Unióban (Franciaország és Luxemburg), ahol ennél nagyobb a közigazgatásban dolgozók aránya, az uniós átlag pedig 7 százalék. A legfrissebb adatok alapján a visegrádi országokon belül Magyarország áll az első helyen. A közigazgatásban dolgozók arányait tekintve Szlovákia alig marad el tőlünk, Lengyelországban és Csehországban azonban még az uniós átlagot sem éri el ez a mutató. Megjegyzendő, hogy az intézményi berendezkedés jelentős mértékben torzíthatja a statisztikát, és előfordulhat, hogy állami vállalatokban foglalkoztatják az összes állami alkalmazott jelentős részét, amint az Csehországban jellemző például. — 686 —

15. Állami versenyképesség

15-1.ábra:AzállamháztartásGDP-arányosáltalánosközösségi szolgáltatásainakkiadásai(2013) %

8 7 6 5 4 3 2 0

Finnország Svédország Ciprus Dánia Magyarország Görögország Belgium Horvátország Luxemburg Ausztria Franciaország Németország EU28 Olaszország Málta Portugália Szlovénia Észtország Szlovákia Norvégia Bulgária Hollandia Izland Spanyolország Svájc Csehország Lengyelország Lettország Románia Egyesült Kir. Írország

Kutatás Egyéb általános közösségi szolgáltatások Külföldnek segély Törvényhozó, végrehajtó szervek, pénzügyi és költségvetési tevékenységek, külügyek

Forrás: Eurostat (2013)

15-2.ábra:Közigazgatás,védeleméskötelezőtársadalombiztosításágánál foglalkoztatottak és az összes foglalkoztatott aránya 14

12 10 8 6 4 0

Luxemburg Franciaország Magyarország Szlovákia Görögország Belgium Málta Bulgária Spanyolország Ciprus Portugália Észtország Németország Horvátország EU28 Ausztria Lengyelország Lettország Csehország Svédország Szlovénia Norvégia Litvánia Hollandia Egyesült Kir. Olaszország Dánia Írország Svájc Románia Finnország Izland

2014

2010

Megjegyzés: Magyar adatok a közfoglalkoztatottak nélkül. Forrás: OECD, Government at a Glance (2015), KSH (2010), KSH (2014)

— 687 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A munkaerő megszerzésnek, megtartásának és motiválásának egyik legfontosabb eszköze a bér. A magyar közigazgatás túlnyomó részében ezt a közigazgatási bértábla szabályozza. Ezen belül az egyik legfontosabb tényező az életkor. Célszerű lehet az állami bértábla olyan jellegű módosítása, amelyben a munkakör és a teljesítmény nagyobb súllyal lenne figyelembe véve. E módszer alapja, hogy a bért nem az egyén vélt vagy valós képességei befolyásolnák, hanem munkájának értéke. Ennek egyik részét képezné a munkakör értékelése, annak felmérése, hogy az adott pozíciónak a szervezeten belül mekkora a relatív értéke, milyen fontos a szerepe a munkaköri hierarchiában. A bérek megállapításának másik fontos pillére a teljesítményértékelés lenne. Ez utóbbi viszonylag elterjedt már a közszférában, viszont a kapott információk felhasználása még nem épült be kellőképpen a bérezési döntésekbe. Egy kutatás szerint a közigazgatásban végrehajtott teljesítményértékelések több mint 50 százaléka következmény nélkül marad, nem kapcsolódik hozzá sem visszajelzés, sem a munkavállaló bérének korrigálása (Petró és Stréhli-Klotz 2013). Ha a teljesítmény és a kapott fizetés között szorosabb lenne a kapcsolat, az érdemben növelné az állami munkavállalók motivációját és ezen keresztül az állam működésének színvonalát. A teljesítményértékelés fokozottabb figyelembevétele hozzájárulhat, hogy a jelenlegi bértömeg eloszlása jobban illeszkedjen a teljesítményekhez és a munkakörök szerepéhez, de a jobb ösztönzőn keresztül javíthatja a hatékonyságot is, így megtakarításokat eredményezhet. Az állami alkalmazottak ösztönzéséhez szükséges eszközrendszer kialakítása mellett fontos a vezetők megfelelő ösztönzése is, hogy hatékony bérgazdálkodással növeljék a munkavállalók motivációját, elégedettségét. Ezt a célt szolgálhatja, ha egy bizonyos nagyságú, indokolt leépítés esetén az adott költségvetési intézmény vezetője felhasználhatja a megtakarított bértömeget más munkavállalók béremelésére — 688 —

15. Állami versenyképesség

(bértömeg-gazdálkodás). Ez hozzájárulhat egy, a létszámát tekintve a jelenleginél kisebb, de anyagilag jobban megbecsült, professzionálisabb köztisztviselői kar kialakulásához. Jelenleg a magyar állam általános közösségi szolgáltatásokra költött kiadásai jelentősen meghaladják az Európai Unió átlagát. Míg az EU országai átlagosan a GDP 4,1 százalékát fordítják erre a célra az Eurostat adatai alapján, addig hazánk esetében ez az arány 5,5 százalék. Ezen belül különösen sokat költünk a törvényhozó szervek, a pénzügyi és költségvetési tevékenységek, valamint a külügyek támogatására. Az erre fordított, GDP-arányosan 4,2 százalékos rátával a második helyen állunk az Európai Unióban.

15.2. Az államigazgatás struktúrájának felülvizsgálata Cél az állam működésének hatékonyabbá tétele, amelynek egyik eszköze lehet a minisztériumi háttérintézmények széles körének áttekintése, és a párhuzamosságok megszüntetése.

A jelenleg működő minisztériumi háttérintézmények az állami irányítás rendkívül széles spektrumát fedik le a tudományos és kulturális intézményektől az oktatáson és a mezőgazdaságon keresztül egészen az egészségügyig. A minisztériumok alá tartozó több mint 170 háttérintézmény munkája között azonban több esetben is párhuzamosság fedezhető fel, amelyeket érdemes lenne megszüntetni. A háttérintézmények rendszerének racionalizálása, karcsúsítása egyrészt hozzájárulhat az állami kiadások csökkentéséhez, másrészt a finanszírozási források hatékonyabb felhasználása olyan kapacitásokat szabadítana fel, amelyek segíthetnének az intézményrendszer működésének javításában. A háttérintézmények rendszerének racionalizálását, a párhuzamos működtetések felszámolását dinamizálhatja a különböző minisztériumok közötti együttműködés javítása. Minél inkább képesek megosztani a minisztériumok egymás között az erőforrásaikat, kapacitásaikat, — 689 —

II. rész: Versenyképességi reformok

annál kevésbé érzik majd szükségét annak, hogy olyan feladatokra is saját háttérintézményt hozzanak létre, amelynek ellátására alkalmas lehet egy más minisztériumhoz tartozó szervezet is. 15-3. ábra: A minisztériumok irányítása alá tartozó háttérintézményekszáma* Földművelésügyi Minisztérium Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetgazdasági Minisztérium Belügyminisztérium Miniszterelnökség Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Honvédelmi Minisztérium Külgazdasági és Külügyi Minisztérium Igazságügyi Minisztérium

db 0

Megjegyzés: A Földművelésügyi Minisztérium esetében nem vettük figyelembe a megyei földhivatali kirendeltségeket és mezőgazdasági szakiskolákat. Forrás: www.kormany.hu, illetve minisztériumi dokumentumok (SZMSZ)

— 690 —

15. Állami versenyképesség

15.3. Rendszeres elégedettségmérések az állami szolgáltatások körében Cél az állami közszolgáltatások minőségének javítása rendszeres elégedettségmérések által.

A piaci szolgáltatásokkal ellentétben az állami szolgáltatások esetében nehezen mérhető az igénybevevők elégedettsége. Azokon a területeken, ahol több állami szolgáltató van, az igénybevevők választhatnak, a „lábukkal szavazhatnak”. Ebben a körben az objektív teljesítménymutatók publikálása lehet a cél. Másutt azonban nincsen valódi választási alternatíva, ezért az elégedettségi felmérések is segíthetnek a szolgáltatások szintjének javításában. Az objektív és szubjektív teljesítménymutatók hozzájárulhatnak az állami szolgáltatások színvonalának javításához. Az állam működésének alapvető célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a közösség boldogulásához, és segítse az állampolgárok életét. Ennek megfelelően az állami tevékenységek egyik legfontosabb értékmérője az egyes szolgáltatások célcsoportját képező polgárok elégedettsége az adott szolgáltatással kapcsolatban. Ennek egyik előnye, hogy piaci mechanizmus hiányában közvetlen visszacsatolást biztosít a különböző állami szervek tevékenységéről, azaz képes rámutatni azokra a területekre, ahol az átlagosnál több a tennivaló, ahol nagyon elmarad a szolgáltatás színvonala a lakosság elvárásaitól. Jelenleg ez a visszacsatolás nagyon korlátozott. Másrészt a felmérés segítségével a lakosság bevonása révén erősödhet a szolgáltatást használó állampolgárok elköteleződése, kötődése. Ha érzik, hogy fontos a véleményük, és számíthatnak arra, hogy figyelembe veszik a szolgáltatás fejlesztésekor, akkor minden bizonnyal javul az együttműködési készségük, növekszik a toleranciaszintjük, és türelmesebben viselkednek a kisebb problémák felmerülése esetén. Az állami szolgáltatások egyes területein objektív mutatók alapján erősíthető a verseny. Az állami szolgáltatók azon csoportjában, ahol — 691 —

II. rész: Versenyképességi reformok

az igénybevevők több intézményt is elérhetnek, verseny alakulhat ki, mint például az oktatásban vagy az egészségügyben. Ugyanakkor ez a kvázi-verseny nem érvényesülhet teljes mértékben ott, ahol az államnak területi ellátási kötelezettsége van. Ebben az esetben reális kompromisszumra van szükség. Másrészt már ma is alkalmaznak olyan objektív teljesítménymutatókat, amelyek segítségével rangsort állítanak fel a középiskolák között. Hasonló rangsor állítható fel az alapfokú és a felsőfokú oktatásban is (utóbbi esetben nemzetközi rangsor van). Vizsgálandó, hogy az egészségügyben találhatóak-e olyan objektív mutatók, amelyek segítségével hasonló kompozit teljesítményindexek állíthatóak elő. Mindegyik esetben különös figyelemmel kell lenni a kiválasztott mutatók körére és az egyes mutatók súlyára is. Az állam által finanszírozott szolgáltatások, és ezen belül az önkormányzatok és közszolgáltató vállalatok körében nagyon ritka a külső elégedettségmérés. A megkérdezett állami alkalmazottak kevesebb mint 20 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt három évben készült elégedettségi felmérés a lakosság körében a válaszadó által képviselt terület tevékenységével kapcsolatban. E módszer előnye, hogy abban a körben is alkalmazható, ahol – akár vannak objektív mutatók, akár nincsenek – a szolgáltatók között nem alakulhat ki verseny. Az állami szolgáltatások esetében az elégedettség online módon is mérhető. Az interneten (a kormányhivatalok informatikai rendszeréhez kapcsolva, ügyfélkapun keresztül) központi lehetőséget lehetne teremteni arra, hogy az igénybevevők (filmekhez vagy szálláshelyekhez hasonló módon) pontozzák, és rövid szöveges értékeléssel véleményezzék az állami szolgáltatókat. Az értékelt szolgáltatók már csak anonim értékeléseket és/vagy a kormányhivatalok által összeállított szöveges és numerikus minősítéseket ismerhetnének meg. Itt lehetőséget kellene teremteni arra is, hogy a szolgáltatók vagy más igénybevevők válaszolhassanak az értékelésre.

— 692 —

15. Állami versenyképesség

15-4. ábra: A válaszok megoszlása arra a kérdésre, hogy az elmúlt három évben végeztek-e közvélemény-kutatást a lakosság körében arról, hogy mennyire elégedett a válaszadók által képviselt terület tevékenységével 70

Rendvédelem

Önkormányzat

Államigazgatás Igen

Nem

Nem tudom

Forrás: Petró Cs. – Stréhli-Klotz G. (2013): Közszolgálati életpálya és emberi erőforrás gazdálkodás. Közszolgálati Humán Tükör 2013, résztanulmány.

15.4.Ajogkövetőmagatartásösztönzése Cél a jogi ügyek rendezési hatékonyságának javítása, ami hozzájárulhat a gazdasági szereplők jogkövető magatartásának erősítéséhez. Ennek érdekében célszerű lehet lépéseket tenni többek között az ítélethozatal felgyorsítására.

Az állami szolgáltatásokon belül az egyik legfontosabb terület az igazságszolgáltatás. Alapvető állampolgári elvárás az igazságszolgáltatással szemben, hogy a bíróságok az ország különböző pontjain a döntéseiket egységes jogalkalmazási gyakorlatot folytatva, észszerű időn belül hozzák meg. A kiszámítható és időszerű igazságszolgáltatás megvalósu— 693 —

II. rész: Versenyképességi reformok

lásának egyik feltétele a hatékony, operatív, a társadalmi és gazdasági változásokra gyorsan reagálni képes központi igazgatás. AWEF Global Competitiveness Index 2013-ban a jogi ügyek rendezésének hatékonyságában a 18. helyre sorolta Magyarországot. Bár megelőzünk több kelet-közép-európai országot, régiós versenytársaink közül előttünk van Csehország, a balti államok közül pedig Észtország és Litvánia is. 15-5.ábra:Jogiügyekrendezésénekhatékonyságátmérőindex 7

index (1–7 skála)

6 5 4 3 2

Finnország Egyesült Királyság Hollandia Németország Luxemburg Svédország Dánia Írország Ausztria Málta Észtország Franciaország Belgium Ciprus Litvánia Spanyolország Csehország Magyarország Románia Portugália Lettország Lengyelország Bulgária Görögország Szlovénia Horvátország Szlovákia Olaszország

Forrás: WEF Global Competitiveness Index (2014-2015)

A fenti eredmények is arra utalnak, hogy az igazságügyi rendszer hatékonyságának javítása fontos eleme az állami szolgáltatások fejlesztésének. Idetartozhat az ítélkezés felgyorsítása és az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó ügyintézés színvonalának javítása is.

— 694 —

15. Állami versenyképesség

15.5. Az állami ügyintézés felgyorsítása az e-governance által Cél a magánszektor adminisztrációs terheinek csökkentése, amelynek a nemzetközi tapasztalatok alapján kiemelt eszköze az e-governance. Magyarországon az elektronikus közigazgatási ügyintézés jelenleg még nagymértékben elmarad az uniós átlagtól.

Az adminisztrációs szolgáltatások hatékonyságnövelésének egyik eszköze az e-governance, azaz az interneten történő közigazgatási ügyintézés kiterjesztése. Hazánkban az OECD-országokkal összevetve alacsony az e-governance elterjedtsége. Bár a lakosság közel 50 százaléka tájékozódik egyes közigazgatási ügyekben a hivatalos honlapokon elérhető információk alapján, azonban a 25 százalékot sem éri el azok aránya, akik interneten keresztül veszik fel a kapcsolatot, nyomtatványt vagy kérdést küldenek be az állami ügyintézőknek. 15-6.ábra:Internetentörténőközigazgatásiügyintézés (16–74éveskorosztály) 90

80 70 60 50 40 30 20

Izland Dánia Hollandia Finnország Norvégia Svédország Írország Franciaország Svájc Belgium Luxemburg Egyesült Kir. Észtország Ausztria Portugália Spanyolország Görögország Magyarország Szlovénia Kanada Szlovákia Németország Lengyelország Csehország Olaszország

Beküldött nyomtatványt (az elmúlt 12 hónapban) Információt keresett (az elmúlt 12 hónapban) Forrás: OECD (2014)

— 695 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Az interneten alapuló ügyintézés és közigazgatás további terjedése egyrészt könnyebbséget jelentene az állampolgárok számára, növelve ezzel a lakosság elégedettségét és bizalmát az állami szolgáltatásokkal szemben, másrészt hosszú távon komoly megtakarítást jelentene az állam számára is. A felszabaduló kapacitást egyrészt más területeken lehetne a hatékonyság növelésére fordítani, másrészt hozzájárulna az állami kiadások és a bürokrácia létszámának mérsékléséhez.

15.6. Az építési engedélyek kiadásának felgyorsítása138 Cél a beruházások, a lakhatás és a gazdasági növekedés szempontjából is kiemelkedő fontosságú építőipari ágazatban a gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés, különösen az építési engedélyhez szükséges eljárások csökkentése.

Mind a vállalkozói környezet, mind a lakosság elégedettsége szempontjából kulcsfontosságú a bürokratikus eljárások csökkentése. Ezen belül az egyik legbonyolultabb terület a közelmúltig az építési engedélyek kiadása volt. A vállalkozások számára az építési engedélyhez szükséges eljárások száma 2014-ben Magyarországon 23 volt, ami a második legmagasabb érték egész Európában. Ez komoly versenyhátrányt jelent az új beruházások szempontjából is. Lényeges változás ugyanakkor, hogy 2016. január 1-től a legfeljebb 300 négyzetméter hasznos alapterületű lakóépületek engedélyeztetéséhez már nem szükséges építési engedélyért folyamodni. Az építkezéshez mindössze egy egyszerű bejelentést szükséges benyújtani, ami lényegesen lerövidíti az adminisztrációs folyamatot (például a közművesítéssel kapcsolatban), valamint csökkenti az adminisztratív költségeket is. 138

E területen lényeges előrelépés volt 2015 végén az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítása, amelynek értelmében megszüntetésre került a legfeljebb 300 m2 hasznos összes alapterületű új lakóépületekre nézve az építési engedélyezési eljárás.

— 696 —

15. Állami versenyképesség

15-7. ábra: Építési engedélyhez szükséges eljárások száma 30

Eljárások száma

25 20 15 10

Csehország Magyarország Horvátország Lengyelország Görögország Bulgária Finnország Málta Portugália Románia Hollandia Lettország Észtország Litvánia Svájc Luxemburg Ausztria Szlovénia Írország Norvégia Belgium Szlovákia Olaszország Egyesült Királyság Németország Franciaország Ciprus Dánia Svédország Spanyolország

Forrás: Doing Business Index (2014)

15.7.Azállamiközműszolgáltatásokfejlesztése Cél a zöldmezős beruházások esetén az új épületek használatbavételének felgyorsítása, ezen belül az elektromos áram bekötéséhez való hozzájutás könnyebbé tétele.

Új beruházások esetén, különösképpen a zöldmezős ingatlanberuházásokhoz kapcsolódó projekteknél kulcsfontosságú a megfelelő infrastruktúra gyors kiépítése. Ebből a szempontból komoly versenyhátrányt jelent hazánk számára, hogy az elektromos áram bekötése egy friss kimutatás alapján egész Európában nálunk tart a legtovább (Doing Business Index, 2014). Míg a kontinens többi országában átlagosan 103 nap alatt képes a hatóság biztosítani a fogyasztó számára az elektromos áramot, addig hazánkban erre 252 napot kell várni. E folyamat

— 697 —

II. rész: Versenyképességi reformok

felgyorsítása szükséges és elengedhetetlen lépés az állam működésének fejlesztésében, a hatékonyság javításában és az állami szolgáltatások színvonalának emelésében. 15-8. ábra: Az elektromos áram bekötéséhez szükséges napok száma 300

Nap

250 200 150 100

Magyarország Ciprus Románia Írország Lengyelország Litvánia Málta Bulgária Csehország Szlovákia Egyesült Királyság Olaszország Luxemburg Hollandia Észtország Lettország Belgium Spanyolország Franciaország Horvátország Norvégia Portugália Görögország Svédország Finnország Svájc Dánia Szlovénia Németország Ausztria

Forrás: Doing Business Index (2014)

Az állami közműszolgáltatások fejlesztéséhez hozzájárulhatnak az alábbi intézkedések: a) A megvalósításhoz indokolt decentralizálni a tervkészítést, hogy az érintett verseny alapján választhasson a tervet készítők között. Ennek keretében szükséges, hogy a közműszolgáltató lefektesse és monitorozza a csatlakozási tervre vonatkozó standardokat.

— 698 —

15. Állami versenyképesség

b) Célszerű leegyszerűsíteni az engedélyek beszerzésének folyamatát más közművektől és hatóságoktól, automatizálni lehetne a standardizált folyamatok némelyikét, és jogszabályokban kell rögzíteni e kapcsolatok jogi kereteit, többek között határidők meghatározásával. c) Egyszerűsíteni lehet a folyamatot a közműveken belül, hogy csökkenjen az engedélyezési eljárás és a szolgáltatási szerződés aláírásához szükséges idő. Az ügymenet felgyorsításának egyik feltétele a jogszabályok egyszerűsítése, ami nem jelent kiadást, másrészt szükségessé válhat az ezzel foglalkozó munkavállalók létszámának bővítése.

15.8.Acsődeljárásokeredményességéneknövelése Cél a csődeljárások hatékonyságának javítása, ami segítené a versenyszféra, különösen a kkv-szektor pénzügyi stabilitását.

A jogrendszer stabilitásának és kiszámíthatóságának fontos eleme a különböző csődeljárások hatékony lefolytatása. Ez biztosítja ugyanis, hogy legalább az adott pénzügyi korlátok és lehetőségek viszonylatában hozzájussanak a hitelezők és beszállítók a pénzükhöz, vagy annak egy részéhez. Éppen ezért a szerződések kikényszeríthetőségének fontos része az állam által koordinált csődeljárások megfelelő szabályozása és végrehajtása. A csődeljárások megtérülési rátája egész Európában csupán négy államban alacsonyabb, mint Magyarországon (Doing Business Index 2014). Míg a mutató értéke hazánkban 38, addig a kontinens átlaga meghaladja a 60-at, és régiós versenytársaink többsége is jobban szerepel ebben a dimenzióban Magyarországnál.

— 699 —

100

0 Norvégia Finnország Hollandia Belgium Egyesült Királyság Írország Dánia Németország Ausztria Svédország Spanyolország Portugália Ciprus Csehország Olaszország Lengyelország Szlovákia Szlovénia Lettország Litvánia Franciaország Svájc Luxemburg Málta Észtország Magyarország Görögország Bulgária Horvátország Románia

II. rész: Versenyképességi reformok

15-9.ábra:Csődeljárásmegtérülési rátája

Forrás: Doing Business Index (2014)

— 700 —

16.

Azemberierőforrásversenyképessége A gazdasági versenyképesség és felzárkózás kulcskérdése a humántőke-állomány minősége és mennyisége. A humán tőke a hosszú távú növekedési potenciál egyik meghatározó tényezője: a nagyobb humántőke-állománnyal rendelkező országok erőteljesebb gazdasági növekedést képesek elérni. A humán tőke minőségi jellemzői az oktatási rendszer és az egészségügyi ellátórendszer teljesítményének növelésével javíthatóak. Az oktatás több csatornán keresztül is hatással van a gazdasági növekedésre: a munkaerő-állomány termelékenységét és a gazdaság innovációs teljesítményét egyaránt növeli. A népesség egészségi állapotának javulása szintén hozzájárul a gazdasági teljesítmény növekedéséhez, mivel az egészségi állapot befolyásolja a munkaerőpiaci aktivitást, és hozzájárul a fizikai tőke felhalmozásához is. Végül a várható élettartam emelkedésével az oktatásba történő beruházás is nagyobb lehet, mivel a hosszabb élettartam megnöveli a beruházás megtérülését (MNB 2015). Ez a fejezet a humán tőke minőségének javítása érdekében az oktatás és az egészségügy területén megtehető lépésekkel foglalkozik, illetve a mennyiségi feltételek javításának lehetőségeit vizsgálja. A humán tőke mennyiségi tényezőit érdemben meghatározzák a demográfiai folyamatok. Magyarországon – az európai tendenciákhoz hasonlóan – a népesség létszámának csökkenése és elöregedése figyelhető meg, ami a népesség-előrejelzések alapján folytatódhat a következő évtizedekben. Ezek kezelése érdekében fontos az aktív társadalompolitika, amely támogatja a gyermekvállalást. Számottevő anyagi támogatást jelentene a gyed összegének emelése és a családi adókedvezmény további bővítése a munkaerőpiacon is aktív családok számára. A bölcsődei és óvodai férőhelyek számának növelése a munkavállalás és a gyermeknevelés összeegyeztetését segítené. A gyermekvállalást többek között a nyugdíjrendszerben is el lehet ismerni, amennyiben az induló nyugdíj mértékének megállapításakor figyelembe veszik a felnevelt gyermekek számát. Az egészségügyi ráfordítások valamennyi fejlett országban emelkednek a GDP arányában, azonban ennek jelentős része nem a költségvetési forrásokból szár— 701 —

II. rész: Versenyképességi reformok

mazik. Bár Magyarországon nemzetközi összehasonlításban viszonylag magas a magánkiadások aránya, mégsem eléggé kialakult ennek az intézményi kerete. Javasolható tehát az öngondoskodás és a magánbiztosítások lehetőségének kiterjesztése a jobb minőségű egészségügyi ellátás érdekében. A magyar oktatási eredmények arra utalnak, hogy több területen is intézkedésekre van szükség az oktatási rendszerben, beleértve az általános forrásemelést. A közoktatásból kilépők tudásának javítása érdekében azonban szerkezeti reformokra, a sikeres oktatási reformot végrehajtó országok tapasztalatainak átvételére lehet szükség. A felzárkózó országok példája alapján célszerű tovább növelni a felsőfokú végzettségűek, különösen a műszaki és természettudományi területen hallgatók arányát, valamint a felsőoktatási K+F-ráfordítások mértékét.

16.1.Ademográfiaifolyamatokatérintőintézkedések Cél a demográfiai kilátások javítása. A születések számának és a termékenységi rátának a növekedését elősegítheti a gyed összegének és felső határának megemelése, a családi adóalap-kedvezmény további növelése, valamint a bölcsődei és óvodai férőhelyek számának bővítése.

Magyarországon a népesség létszámának csökkenése és a társadalom elöregedése figyelhető meg az 1980-as évek eleje óta (16-1. ábra). Magyarország népessége 1990 és 2010 között 360 ezer fővel csökkent. A várható élettartam fokozatos emelkedésének hatására ugyan mérséklődött a halálozások éves száma, de a születésszám ennél is nagyobb mértékben esett vissza az elmúlt két évtizedben. Az elöregedést nagyobbrészt a korábbi évtizedeknél alacsonyabb születésszám, kisebb részt a várható élettartam fokozatos emelkedése okozza. A korábbi évtizedekben megfigyeltnél alacsonyabb születésszám az idősebb generációkhoz képest kisebb létszámú fiatal évjáratokat eredményez, és a szülőképes korú nők jövőbeli létszámát is mérsékli.

— 702 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

16-1.ábra:Amagyarnépességkorcsoportokszerintilétszáma(1960–2060) 12

Millió fő

2060

2055

2050

2045

2040

2035

2030

2025

2020

2015

2010

2005

10 2000

2 1995

1990

1985

1980

1975

1970

1965

1960

65 évnél idősebbek létszáma 15–64 évesek létszáma 0–14 évesek létszáma 65 évnél idősebbek aránya (jobb skála) Megjegyzés: Az 1960 és 2010 közötti tényadatok az Eurostat adatbázisából származnak, a 2011 és 2060 közötti értékek a KSH NKI 2015. évi népesség-előreszámításának adatait mutatják be. Forrás: Eurostat, KSH NKI (2015)

A rendelkezésre álló népesség-előrevetítések alapján a következő évtizedekben folytatódik a népesség létszámcsökkenése, és felgyorsulhat az elöregedés. Az egyes előrevetítések alapján a népesség létszáma 2060-ban a 6,7 és 9,2 millió fő közötti sávban alakulhat (MNB 2015). Ezen belül jelentősen csökkenhet a munkaképes korú népesség létszáma, míg a 65 évnél idősebbek népességen belüli aránya a 2015. évi 18 százalékról 33 százalékra emelkedhet 2060-ra (KSH NKI 2015). Ezzel párhuzamosan az időskori függőségi ráta a jelenlegi szinthez képest megduplázódhat, a ráta a 2015. évi 26 százalékról 61 százalékra emelkedhet 2060-ig Magyarországon (16-2. ábra). Ez azt jelenti, hogy míg 2015-ben 100 munkaképes korú egyénre 26 időskorú jut Magyarországon, addig 2060-ban 100 munkaképes korúnak több mint kétszer annyi, 61 időskorú ellátását kell majd biztosítania. A teljes függőségi mutató ennél kisebb mértékben növekedhet, mivel a gyermekek létszámcsökkenése részben ellensúlyozhatja az idősek részarányának — 703 —

II. rész: Versenyképességi reformok

emelkedését. A teljes függőségi mutató 2060-ra 85 százalékot tehet ki. Ez azt jelenti, hogy a munkaképes kornál fiatalabb és idősebb generációk létszáma meg fogja közelíteni a munkaképes korúak állományát, annak 85 százaléka lehet. A fiatalkori függőségi mutató csak kismértékben, 21 százalékról 24 százalékra emelkedhet 2015 és 2060 között, mivel a munkaképes korúak létszáma a gyermekkorúaknál nagyobb mértékben csökkenhet a népesség-előreszámítás szerint. Összességében a jelenlegi előrevetítések alapján a következő évtizedekben jelentősen emelkedhetnek a gazdaságilag aktív korúakra háruló terhek az elöregedés hatására. 16-2.ábra:FüggőségimutatókvárhatóalakulásaMagyarországon(2015–2060) 90

Teljes függőségi mutató Fiatalkori függőségi mutató

2060

2055

2050

2045

2040

2035

2030

2025

2020

2015

Időskori függőségi mutató

Forrás: KSH NKI (2015) alapváltozata

Mivel az elöregedést elsősorban az alacsony születésszám okozza, ezért kulcsfontosságú társadalompolitikai kihívás a születésszám további növelése és a kedvezőtlen demográfiai trendek tartós megfordítása. Emellett rövid távon a magyar népesség korfájának sajátos-

— 704 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

sága miatt is fontos célkitűzés lehet a születésszám további ösztönzése. A magyar népesség korfáján két kiugró létszámú generáció látható: az egyik az 1950-es évek első felében született Ratkó-gyerekek, a másik az 1970-es évek második felében született Ratkó-unokák, akik néhány éven belül elhagyják a szülőképes kort. Ennek hatására a szülőképes korú nők létszáma jelentősebb mértékben csökkenni fog, ami korlátot jelenthet a népességszám későbbi növelése tekintetében is. Magyarországon a teljes termékenységi arányszám európai összevetésben rendkívül alacsony. A teljes termékenységi arányszám 1990-ben még 1,87 volt hazánkban, ami az ezredfordulóra 1,32-re csökkent, azóta pedig 1,23 és 1,35 között ingadozott. A termékenységi ráta az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott, az előzetes adatok alapján 2014-ben elérhette az 1,41-et, ennek ellenére elmarad a hosszú távú reprodukcióhoz szükséges, változatlan népességlétszámot biztosító 2,1-es értéktől. A születésszám és a termékenységi ráta emelése érdekében tovább kell növelni a gyermekvállalási hajlandóságot. A demográfiai folyamatok kezelése érdekében többek között az alábbi intézkedések merülhetnek fel. 1. A gyermekgondozási díj (gyed) felső határának növelése A gyed olyan anyasági támogatás, amely biztosítotti jogviszonyhoz (korábbi munkavégzéshez) kapcsolódik, tehát nem alanyi jogon jár. A gyed összege jelenleg a figyelembe vehető munkajövedelem 70 százaléka, de maximalizálva van olyan módon, hogy az ellátás összege nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százalékát. Ez azt jelenti, hogy 2015-ben a személyi jövedelemadó és a nyugdíjjárulék megfizetése után legfeljebb 108 780 forint a gyermeket vállaló édesanya nettó jövedelme, így a korábbi jövedelem jelentősen lecsökken azok esetében, akik ennél többet kerestek. A gyermekkel otthon töltött idő elején tapasztalt jelentős jövedelemkiesés a gyermekvállalás egyik akadálya lehet. Tekintettel erre indokolható, hogy a gyed összege haladja meg a munkajövedelem 70 százalékát, másrészt, hogy a gyed plafon magasabbra emelkedjen a minimálbér kétszeresének 70 százalékáról (147 000 forintról). — 705 —

II. rész: Versenyképességi reformok

2. A családi adóalap-kedvezmény további növelése a 2 gyermeket vállaló családoknál. A két gyermeket nevelők családi adókedvezménye 2015-ben 20 ezer forint volt, az adókedvezmény 2016 és 2019 között fokozatosan emelkedik, és 2019-re 40 ezer forint lesz. Ezen összeg további növelése ösztönözheti a második gyermek vállalását. 3. A gyermek születése után járó egyszeri állami támogatás (egyszeri anyasági támogatás) növelése. Jelenleg az egyszeri anyasági támogatás összege az öregségi nyugdíjminimum (28 500 Ft) 225 százalékának felel meg, tehát 64 125 forintot tesz ki. 4. A bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítése A nők szülést követő munkapiaci visszatérését érdemben támogatják a bölcsődék és az óvodák. Hazánkban a KSH adatai szerint 2010 és 2014 között 10 százalékkal, 668-ról 736-ra emelkedett a bölcsődék száma, a férőhelyek száma ennél is dinamikusabban, 19 százalékkal bővült (KSH 2015a). Ennek ellenére a beíratott gyermekek átlagos létszáma több évben is meghaladhatta a férőhelyek számát (KSH 2015a). Mindez arra utal, hogy a férőhelyek számát célszerű tovább bővíteni. A 3 év alatti gyermekek 13 százaléka vesz részt bölcsődei ellátásban, ami jelentősen elmarad a 30 százalékos OECD-átlagtól (KSH 2012). Az óvodások száma csökkenő tendenciát mutat a demográfiai folyamatok miatt, de a férőhelyek növelését indokolhatja a 3 éves kortól kötelező óvodai részvétel 2014. évi bevezetése, és egyes régiókban (például a fővárosban) jelentkező férőhelyhiány. A bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítését a nők (például gyed extra hatására is) növekvő munkaerőpiaci részvétele is szükségessé teszi. 5. Családbarát munkahelyi környezet kialakítása Annak érdekében, hogy a gyermekgondozás időszaka alatt is mindkét szülő vissza tudjon térni a munkaerőpiacra, érdemes erősíteni a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását. A távoktatás fejlesztésével, célzott programokkal támogatható a gyermekgondozás időszaka alatt otthon lévő szülők továbbtanulása, továbbképzése.

— 706 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

6. Napközbeni gyermekellátás fejlesztése A kisgyermekes szülők munkavállalási lehetőségeit segíti a napközbeni gyermekellátás fejlesztése, amelynek eszközei lehetnek a családi napközik vagy a munkahelyi gyermekfelügyeleti rendszer létrehozása (állami szektorban), a magánszektorban pedig annak kiépítését ösztönző kedvezmények bevezetése. Mindemellett hosszú távon fontos az egészséges szabadidő-eltöltést lehetővé tevő települési környezet (közhasználatú lehetőségekkel). Fontos társadalompolitikai célokat szolgálna a területi különbségek csökkentése a gyermekeket érintő közszolgáltatásokban és az oktatásban (ehhez a hátrányos helyzetű térségekben kiemelt pedagógusbérezés és a célzott fejlesztőprogramok járulhatnának hozzá).

16.2. Többletforrás biztosítása az egészségügyi rendszerben a magánforrások beengedésével Cél a közfinanszírozott egészségügyi ellátások színvonalának javítása, amelyhez a hatékonyságjavulás mellett szükségesnek látszik az egészségügyi ellátórendszer rendelkezésére álló források bővülése. A nemzetközi példák és a hazai lehetőségek figyelembevételével ennek elsődleges módja a magánforrások egészségügyi szektorba történő aktív bevonása lehet.

A magyar egészségügyi rendszer nemzetközi összevetésben forráshiánnyal küzd. A hazai egészségügyi szektor tágabb nemzetközi és régiós összehasonlításban is alacsony egy főre jutó forrásból gazdálkodhat (16-3. ábra). A költségvetésből finanszírozott egészségügyi kiadások tekintetében az OECD-országokban megfigyelhető kiadási szint kevesebb mint felét és a régiós átlagnak is csak mintegy háromnegyedét költjük egészségügyre. Emellett a költségvetési kiadások aránya is elmaradást mutat nemzetközi összevetésben. Magyarországon az egészségügyi kiadások a GDP 7,4 százalékát tették ki 2013-ban, ebből a költségvetési kiadások a GDP 4,8 százalékát jelentették. Ehhez képest az OECD-or-

— 707 —

II. rész: Versenyképességi reformok

szágok a GDP mintegy 9 százalékát fordították egészségügyre 2013-ban, ebből a GDP 6,5 százalékának megfelelő összeg költségvetési ráfordítás volt. Részben az alacsony egészségügyi kiadások következtében Magyarországon az egyik legalacsonyabb a születéskor várható élettartam az Európai Unió országai közül: hazánkban ez az érték 75 év volt 2013ban, ami 5 évvel alacsonyabb az uniós átlagnál. 16-3.ábra:Azegyfőrejutóegészségügyikiadásoknemzetközi összehasonlítása a 2013. évi adatok alapján 6 000 5 000

Egy főre jutó USD, PPP 4 819

Egy főre jutó USD, PPP

5 000

4 553

4 000

3 453

3 000

6 000

3 000

2 511 2 040

2 000

4 000

2 010

1 719

2 023

2 000

1 530

1 000

Költségvetési források

OECD

KKE-átlag

Magyarország

Csehország

Szlovákia

Szlovénia

Németország

Ausztria

Lengyelország

1 000

Magánforrások

Megjegyzés: A KKE-országok csoportja Szlovénia, Szlovákia, Csehország és Lengyelország adatait tartalmazza. Forrás: OECD (2015a)

— 708 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

A magyar egészségügy forráshiányát az is mutatja, hogy az Egészségbiztosítási Alap közel nullszaldós egyenlegének biztosításához a központi költségvetés jelentős (2014-ben 560 milliárd forintos) támogatása szükséges a nem elégséges járulékbefizetéseken túl. Mivel nemzetközi összehasonlításban – az elmúlt években megvalósult célzott és általános jövedelemadó-csökkentés ellenére is – még mindig magasnak mondható a hazai munkaerőre rakódó teljes adóteher (adóék) mértéke, ezért jövedelemadó-emeléssel, illetve járulékkulcs-emeléssel nem biztosítható az Egészségbiztosítási Alap bevételeinek növelése. Az egészségügyi szektor többletforráshoz jutását – a meglévő eszközök és források hatékonyabb elosztása mellett – ezért a magánforrások beengedésével lehetne biztosítani. Az így bevont pluszforrásokon keresztül lehetőség adódna az ágazatban dolgozók bérének emelésére, amire több okból is szükség van. Egyrészt az orvosok korfája is elöregedést mutat (16-4. ábra), másrészt az orvosok kivándorlásának megállítását is segítheti a további béremelés, mivel Magyarországon juthatnának további pluszpénzekhez. Az elmúlt években hazánkban érdemben emelkedett az orvosok fizetése a 2010 után megkezdett ágazati béremeléseknek köszönhetően. Az OECD adatai alapján 2010-ben a magyar szakorvosok a nemzetgazdasági átlagkereset 1,6-szorosát keresték, 2013-ban már közel kétszeresét. Nemzetközi összevetésben ugyanakkor továbbra is jelentős elmaradás látható a magyar és a nyugat-európai országokban dolgozó orvosok bére között (16-5. ábra). A régiós országokhoz viszonyítva látható, hogy a magyar orvosi keresetek meghaladják a Lengyelországra jellemző értéket, de elmaradnak a cseh, az észt és a szlovén kereseti szintektől.

— 709 —

II. rész: Versenyképességi reformok

16-4.ábra:Amagyarorvosokkorcsoportokszerintieloszlása(2012) 9 000

Fő

9 000

8 000

7 000

6 000

5 000

4 000

3 000

2 000

1 000

1 000 0

0 35 évnél fiatalabb

35-44 éves

45-54 éves

55-64 éves

65 évnél idősebb

Forrás: OECD

16-5. ábra: Szakorvosi keresetek nemzetközi összehasonlításban anemzetgazdaságiátlagkeresetarányában(2013)

Átlagos érték Megjegyzés: *2012. évi adat. Forrás: OECD

— 710 —

Luxemburg

Írország

Németország

Finnország

Dánia

Olaszország

Nagy-Britannia

Spanyolország

Görögország

Szlovénia

Csehország

Észtország

Magyarország, 2013

Magyarország, 2010

Lengyelország*

16.Azemberierőforrásversenyképessége

A javaslat lehetőséget adhat arra, hogy a kihasználatlan kapacitások is hasznosuljanak, az egészségügyi dolgozók bérkiegészítéshez jussanak (ami szükséges ahhoz, hogy a képzett dolgozók az egészségügyi ágazatban, illetve Magyarországon maradjanak), valamint jobb teljesítményre is ösztönözhet, mivel az erőforrások elosztásakor a magasabb színvonalon, jobb teljesítménnyel működő intézmények juthatnak a magánbiztosítóktól érkező megbízásokhoz. 16-1. keretes írás: Németország egészségbiztosítási rendszere

A német egészségbiztosítási rendszer alapelve, hogy mindenki számára kötelező, aki Németországban él. A rendszer duális: egyrészt egy kötelező állami biztosításból, másrészt egy magánbiztosításból áll. Az ott élők választhatják a magánbiztosítást, vagy besorolják őket az állami rendszerbe. Az állami rendszer a magyarhoz hasonlóan kockázatmegosztási és szolidaritási alapon működik, míg a magánrendszer a klasszikus biztosítási elven alapul. A két típus jellemzői a következők: • Az évi 50–53 ezer euró alatt keresőket (évente indexálják) besorolják a kötelező állami betegbiztosítási alapba. Az alap széles körű szolgáltatáscsomagot kínál, és nem szüntetheti meg senki tagságát, illetve nem tehet kockázati alapon különbséget a tagok közt. • A magasabb keresetűeknek, diákoknak és köztisztviselőknek a nyújtott szolgáltatások és az esetlegesen nem túl magas költségek miatt megérheti a magánbiztosítást választani (körülbelül az emberek 11 százaléka tag). A magánbiztosítottaknak csoportonként eltérő módon származhat előnyük a biztosításból. A magasabb keresetűek már nem a jövedelmük arányában fizetik a járulékokat, hanem koruk és egészségi állapotuk, vagyis kockázati profiljuk alapján. A diákok az alacsony kockázat miatt kedvező díjakat fizethetnek és a munkaerőpiacra lépésüket követően a biztosítotti múltjuknak köszönhetően továbbra is alacsonyabb maradhat a tagdíjuk. A köztisztviselők esetében az állam fizetheti a költségek egy részét, a többire pedig magánbiztosítási szerződést kötnek. Forrás: Germany Health Insurance System (2015)

— 711 —

II. rész: Versenyképességi reformok

16.3.Azegészségügyiprevencióerősítése Cél, hogy a várható élettartam fokozatosan zárkózzon fel az európai uniós országok átlagos értékéhez, amihez hozzájárulhat az egészségügyi prevenció erősítése. Ennek lehetséges elemei a rendszeres szűrővizsgálatok számának növelése, a munkahelyi és iskolai sportolás ösztönzése, valamint a népegészségügyi termékadó mértékének további emelése.

A magyar népesség egészségi állapota nemzetközi összevetésben kedvezőtlen, és elmarad a gazdasági fejlettségünk által indokolt szinttől (16-6. ábra). Magyarországon 2013-ban a születéskor várható élettartam 79 év volt a nők és 72 év a férfiak esetében. Ezek az értékek az elmúlt évtizedekben fokozatosan emelkedtek hazánkban, ennek ellenére továbbra is a legalacsonyabbak közé tartoznak az Európai Unióban. A 28 uniós tagállam átlagához képest a férfiaknál 6 évvel, a nőknél 4 évvel alacsonyabb a magyar érték (16-7. ábra). A Magyarországhoz igen hasonló fejlettségű Lengyelországban is átlagosan mintegy 2 évvel hosszabb a születéskor várható élettartam. Az életkilátások tekintetében hazánktól csak Lettország, Litvánia, Románia és Bulgária marad el uniós viszonylatban. A nemzetközi összevetésben alacsony várható élettartam néhány főbb betegségcsoporthoz kapcsolódik, amelyek gyakoriságát a prevenció erősítésével csökkenteni lehetne. Magyarországon a leggyakoribb halálozási okok a szív- és érrendszeri betegségekhez, valamint a daganatos megbetegedésekhez kapcsolódnak. A férfiak közül legtöbben a keringési rendszer betegségei miatt haltak meg 2012-ben, és a 100 ezer főre jutó halálozások száma az EU-tagállamokra vonatkozó átlagos érték kétszeresét teszi ki (16-1. táblázat). A magyar ráta a többi visegrádi országban megfigyelhető arányszámnál is magasabb. A daganatos megbetegedések a teljes férfi lakosságon belül a második leggyakoribb halálokot jelentik, és a 65 éven aluliak körében (tehát a korai halálozások tekintetében) ez a leggyakoribb halálok. A magyar népességen belül a férfiak halálozási rátája érdemben meghaladja a nőkre vonatkozó értéket. A nők körében megfigyelhető halálozási ráták is meghaladják — 712 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

16-6.ábra:SzületéskorvárhatóélettartamésegyfőrejutóGDP(2012) 84

ICL ESP ITA FRA

Születéskor várható élettartam, 2012

83 82

KOR

SLV

CHI

ISR

JAP

SWE FIN NLAUT

UK DEU IRL BEL

CHE

NOR LUX

AUS

DEN

CZE

78 POL

77 76

EST SVK

HUN

TUR

MEX

73 0

20 000

40 000 60 000 Egy főre jutó GDP, 2012 (US$)

80 000

100 000

Forrás: OECD

16-7.ábra:SzületéskorvárhatóélettartamazEurópaiUnióországaiban(2013) Férfiak

Év 90

Nők

Megjegyzés: A nők várható élettartama szerint rendezve. Forrás: Eurostat

— 713 —

90 Év

II. rész: Versenyképességi reformok

az uniós országok átlagos értékét és a többi visegrádi ország rátáját. A kardiovaszkuláris megbetegedések miatti halálozások száma kétszerese volt az uniós átlagnak 2012-ben. A 65 évnél fiatalabb nők esetében a daganatos megbetegedések jelentik a vezető halálokot. 16-1. táblázat: Standardizált halálozási ráták Magyarországon és avisegrádiországokban,férfiak(2012) Teljes népesség

EU28

Összesen

1281

Ebből: Keringési Ebből: rendszer Daganatos betegségei megbetegedések 462

358

Ebből: Légzőrendszer betegségei 117

Csehország

1656

834

399

105

Lengyelország

1767

814

423

116

Magyarország

1940

944

505

121

Szlovákia

1862

837

461

139

65 évnél fiatalabbak

Összesen

Ebből: Keringési Ebből: rendszer Daganatos betegségei megbetegedések

Ebből: Légzőrendszer betegségei

EU28

297

Csehország

359

107

108

Lengyelország

506

151

127

Magyarország

561

172

190

Szlovákia

467

133

134

Megjegyzés: 100 ezer lakosra jutó halálozások száma. Forrás: Eurostat

A hazai egészségbiztosítási rendszerben a prevencióra fordított kiadások aránya alacsony. Ahogy azt a nemzetközi összevetés is megerősíti, jelenleg a kiadásokon belül magas a gyógyszertámogatások és a kórházi ellátások súlya, míg a betegségmegelőzésre és a kórházon kívüli szakellátásra a kiadásoknak csak kis része jut. A megelőzés támogatása kiemelkedő fontosságú, hiszen az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód okolható elsősorban a hazánkban rendkívül gyakori cukorbetegség, elhízás, csontritkulás, illetve szív- és érrendszeri

— 714 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

betegségek magas előfordulása miatt. A prevenció szerepének erősítésével csökkenthető a krónikus betegségekre hosszú távon fordítandó egészségügyi kiadások összege, emellett az egészségben töltött életévek és a munkával töltött évek száma is megnövelhető. A prevenció hazai erősítése céljából potenciálisan bevezethető intézkedések az alábbiak lehetnek. • A háziorvosi rendszer erősítése, amelyhez kapcsolódóan kötelező és rendszeres (évente, bizonyos kor felett akár félévente megkövetelt) szűrővizsgálatok bevezetése szükséges. Ezek elvégzése és irányítása a háziorvosok hatáskörébe tartozhatna. Ehhez kapcsolódhatna továbbá az egészségügyi ellátás és a szűrővizsgálatok közvetlen összekapcsolása, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy a kötelező szűrések igazolatlan kihagyása esetén a beteg elveszítheti a betegséghez kapcsolódó gyógyszertámogatást. • A munkahelyi sportolás ösztönzése (ide sorolható a munkáltató általi rendszeres mozgásra ösztönzés minden létező formája, akár munkaidőn belül is). Emellett fontos már iskolás korban megszerettetni a diákokkal a sportolást, ezt támogatja a közoktatásban a mindennapos testnevelés 2012. évi bevezetése is, amely fokozatosan került kiterjesztésre felmenő rendszerben, és a 2015/2016-os tanévtől már mindegyik évfolyamra vonatkozik. • A sporteszközök áfatartalmának felülvizsgálata. • A népegészségügyi termékadó körének és/vagy mértékének növelése.

— 715 —

II. rész: Versenyképességi reformok

16.4. A gyermekvállalás és a nyugdíj összekapcsolása Cél, hogy a nyugdíjrendszer igazságos és fenntartható legyen, aminek egyik lehetséges eszköze a gyermekvállalás nyugdíjrendszerben való elismerése.

A magyar és az európai társadalmak közös jellemzője a társadalom elöregedése, amit az alacsony születésszám és a várható élettartam fokozatos emelkedése okoz. A járulékot fizető munkavállalók számának csökkenése néhány évtizeden belül jelentősen megnehezítheti a felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszer finanszírozását. A felosztó-kirovó rendszerben elsősorban a foglalkoztatottak aktuális járulékbefizetései jelentik az időskorúak nyugellátásának fedezetét. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát érdemben támogatja a születésszám emelkedése. Az Európai Bizottság egyik jelentése alapján a magyar nyugdíjrendszer 2030-ig fenntartható lehet, mivel addig a jelenlegi szabályok mellett még akár kismértékben csökkenhetnek is a nyugdíjkiadások (EC 2012). Ugyanakkor a 2040-es években felerősödhet a társadalom elöregedésének nyugdíjrendszerre gyakorolt hatása a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulásával, akik létszámukban kiugróan nagy számú évjáratot jelentenek. A születésszám jelenlegi növeléséből eredő munkaerőtöbblet a 2040-es évekre megjelenhet a munkaerőpiacon, így minél előbb szükséges kezelni a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. A jelenlegi magyar nyugdíjrendszer nem támogatja a gyermekvállalást. A felosztó-kirovó rendszerek három generációt kapcsolnak össze: az aktív korúak kifizetik az idősek nyugdíját, és egyben felnevelik a következő járulékfizetői generációt, akik majd az ő nyugdíjukat finanszírozzák. Mivel a kifizethető nyugdíjak összege részben attól függ, hogy mennyi erőforrást fordítottak a következő járulékfizető generáció felnevelésére, a jelenlegi rendszer inkonzisztens. Magyarországon éppen azok a több gyermeket vállaló szülők (édesanyák) számíthatnak a legkevesebb nyugdíjra hasonló foglalkozású társaikhoz képest, akik a legtöbb és legkvalifikáltabb munkaerőt, humán tőkét biztosították a társadalom számára. Ennek oka az, hogy a gyermekekkel otthon töl— 716 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

tött idő alatt munkabérre nem tesznek szert, a nyugdíj megállapításakor alacsonyabb induló nyugdíjat kapnak azokhoz képest, akik nem vállaltak gyermeket, és emiatt nem estek ki a munkapiacról. A gyermekvállalás nyugdíjrendszerben való figyelembevétele alapvetően két célt szolgálhat. Egyrészt a méltányosságot, azaz a gyermeknevelés többletköltségének utólagos elismerését, másrészt előretekintve a gyermekvállalás ösztönzését. • A méltányosság elismerése mögött az áll, hogy a gyermeknevelés költségei nagyrészt a család szintjén jelentkeznek, ugyanakkor a gyermeknevelés társadalmi hasznot jelent. A gyermeknevelés – közvetlen költségei mellett – csökkentheti a szülők induló nyugdíját olyan módon, hogy a gyermeknevelésre fordított évek mérséklik az életpálya-jövedelmet. • A demográfiai folyamatok alakulása Magyarországon és más európai uniós országokban is olyan kedvezőtlen, hogy aktív gazdaságpolitikai beavatkozásra lehet szükség a negatív trendek megfordításához. A gyermekvállalás egyik ösztönző eszköze lehet, ha a nyugdíjrendszeren keresztül jutalmazzák a gyermekek felnevelését. Olyan nyugdíjrendszerre lenne szükség, amely figyelembe veszi a gyermeknevelésre fordított egyéni erőfeszítéseket, a felnevelt gyermekek számát is. Emellett indokolt lehet a felnevelt gyermek iskolázottságának (és esetleg járulékfizetésének) figyelembevétele is, mivel a kitaníttatás a szülők számára jelentős többletköltséget okoz, miközben a képzettebb munkavállalók a magasabb keresetük miatt nagyobb összegben fizetnek a költségvetésbe személyi jövedelemadót és társadalombiztosítási járulékokat is. A javaslat pozitív ösztönzést adhat a gyermekvállalásra, a képzésre és a legális munkára is. Az intézkedés költségvetési hatásai erősen függnek attól, hogy mekkora összegű nyugdíjnövelést kapnak a gyermekes szülők az induló nyugdíj megállapításakor, és hogy mennyi gyermek születik. A támogatás össze— 717 —

II. rész: Versenyképességi reformok

ge optimális esetben meghatározható olyan módon, hogy hosszú távon ne növelje jelentősen a költségvetési hiányt, mivel a gyermekek később járulékfizetőként növelik a költségvetés bevételeit is, és a járulékfizetés már jellemzően a szülők nyugdíjba vonulása előtt elkezdődik. A javaslat óvatos megvalósítást igényel. A gyermekvállalás csak akkor vehető figyelembe a nyugdíjrendszerben, ha a társadalombiztosításnak egy összetett, naprakész, sok esetben személyes adatokat is tartalmazó adatbázis áll rendelkezésére. Több nehezen figyelembe vehető élethelyzet van, ilyen például a meddőség, a gyermekhalandóság, a gyermek betegsége, a válás, az újraházasodás, az örökbefogadás és a kivándorlás is. A családi adókedvezmény tapasztalata ugyanakkor azt mutatja, hogy hasonló kérdéseket már sikerült Magyarországon megfelelően szabályozni.

16.5.Azöngondoskodásszerepénekerősítése Cél, hogy fokozatosan erősödjön a részleges öngondoskodás szerepe az egészségügy és a nyugdíjrendszer területén, és növekedjen a nyugdíjcélú megtakarítások összege. Ehhez hozzájárulhat az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak fejlődésének támogatása, valamint a nyugdíjbiztosítást választó ügyfelek védelme.

Az aktív korúakat nem eléggé motiválják a jövőre vonatkozó várakozások a takarékos, előrelátó életvitelre. Magyarországon az OECD (2015) adatai szerint a lakossági megtakarítások összege fejenként 2,1 millió forint, míg Nyugat-Európában ez az összeg 23,9, Közép-KeletEurópában 3 millió forint. A bankmonitor.hu számításai szerint a magyar lakosság összes megtakarítása 2,7-szerese az ország teljes éves bértömegének. (Dél- és Nyugat-Európában kétszer ekkora ez a szorzó.) Ugyanakkor a magyar lakosság több mint 80 százaléka saját ingatlanban lakik, ami európai csúcs. A magyar nyugdíjasok jövedelmének 86 százaléka az állami nyugdíjrendszerből származik az OECD (2013) alapján, ami érdemben meg— 718 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

haladja az OECD-országokra vonatkozó 59 százalékos átlagos értéket (16-8. ábra). A magyar nyugdíjasok jövedelmének mindössze 2 százaléka ered a nyugdíjcélú megtakarításokból, például nyugdíjpénztári járadékokból, ugyanez az arány a nyugat-európai országokban jóval magasabb, Hollandiában, Angliában, Dániában és Norvégiában 30 százalék feletti. A magyar nyugdíjasok jövedelmét tekintve az állami nyugdíjrendszerből származó jövedelem az OECD országai közül hazánkban a legmagasabb arányú, míg a munkavállalásból származó az egyik legalacsonyabb. A 65 évnél idősebbek bevételi forrásainak mindössze 12 százalékát teszik ki a munkajövedelmek, más fejlett országokban ez az arány sokkal nagyobb. Magyarországon a nyugdíjasok nem tudnak, vagy – esetleg egészségi állapotuk miatt – nem is akarnak munkát vállalni. Viszont az európai országok közül Észtországban és Szlovéniában is meghaladja a 30 százalékot a munkából származó bevételek aránya. 16-8.ábra:Anyugdíjaskorúak(65évnélidősebbek)bevételiforrásainak megoszlásaazOECD-országokbana2000-esévekvégén HUN LUX BEL AUT FIN IRL CZE POL CHE SVK FRA PRT ITA ESP DEU GRC EST SLO SWE OECD NOR DNK GBR ISL NZL TUR JPN NLD AUS CAN USA ISR MEX KOR CHL

10 20 30 40 Nyugdíj, állami transzferek

50 60 70 Munkajövedelem

Forrás: OECD (2013)

— 719 —

80 90 100 Tőkejövedelem

II. rész: Versenyképességi reformok

Európa számos más országában a nyugdíjba vonulás komoly jövedelem-visszaesést jelent az átlagkeresetekhez és a korábbi bevételekhez képest. Magyarország európai viszonylatban a harmadik helyen áll a nettó helyettesítési ráta tekintetében, ami az induló nyugdíj korábbi nettó keresethez viszonyított arányát mutatja. Hazánkban a férfiaknál és a nőknél is 90 százalékot tesz ki a mutató, tehát az induló nyugdíjak a korábbi keresetek 90 százalékát jelentik (16-9. ábra). Ez az összehasonlítás minden ország saját átlagos jövedelméhez viszonyít, nem a nyugdíjak abszolút értékére vonatkozik. Hosszú távon ugyanakkor a jelenlegi szinthez képest mérséklődhet a helyettesítési ráta hazánkban a csökkenő létszámú járulékfizetői létszám következtében, ami megnehezíti a nyugdíjrendszer költségvetési fenntarthatóságának biztosítását. 16-9.ábra:NettóhelyettesítésirátaazOECD-országokban2014-ben,férfiak %

Hollandia Ausztria Magyarország Portugália Spanyolország Luxemburg Szlovákia Olaszország EU28 Franciaország Dánia Csehország Svédország Finnország OECD átlag Belgium Norvégia Észtország Ausztrália Szlovénia Görögország Lengyelország Németország Svájc Korea Új-Zéland Kanada Írország Japán Egyesült Királyság

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Forrás: OECD (2015b)

— 720 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

Mindezek miatt fontos az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak fejlődésének támogatása és a nyugdíjbiztosítást választó ügyfelek védelme. Ezt segítik elő az adózási ösztönzőkkel támogatott nyugdíjbiztosításokra vonatkozó 2014. májusi MNB-ajánlások is, amelyek megkövetelik a nyugdíjbiztosítási termékek átláthatóságát, különösen a költségek tekintetében. Az ajánlások alapján az MNB maximalizálta a teljes költségmutatót, ami 10 éves lejárati időre nem haladhatja meg a 4,25 százalékot, 15 éves lejárati időre a 3,95 százalékot, 20 éves lejárati időre a 3,5 százalékot. Ezzel biztosítható, hogy a befektetések hozamát ne vigyék el a túlzottan magas költségek. Emellett növelni szükséges az emberek öngondoskodási hajlandóságát (tudatosítással, pénzügyi ösztönzőkkel), elsősorban a gyermeket nem (vagy csak egy gyermeket) nevelők körében, mivel nekik több lehetőségük van megtakarítani.

16.6. Az oktatásra fordított költségvetési és privát források növelése Cél, hogy javuljon az oktatási rendszer teljesítménye, amit támogathat az oktatási intézmények rendelkezésére álló költségvetési és magánforrások összegének növelése.

Az oktatásra fordított költségvetési kiadások GDP-arányos mértéke Magyarországon alacsonyabb az OECD-országokra jellemző átlagos értéknél a rendelkezésre álló adatok alapján. 2011-ben a GDP 4,4 százalékát tették ki hazánkban az OECD adatai alapján, ami elmarad az OECD-országokban megfigyelt 5,3 százalékos átlagos értéktől (16-10. ábra). A költségvetési kiadások 9,5 százalékát költöttük oktatásra 2011ben, ami az egyik legalacsonyabb érték az OECD-országokban.

— 721 —

II. rész: Versenyképességi reformok

16-10. ábra: Oktatásra fordított költségvetési kiadások 2011-ben aGDParányábanésaköltségvetésikiadásokszázalékában %

Japán Szlovákia Olaszország Ausztrália Csehország Németország Magyarország Spanyolország Egyesült Államok Lengyelország Korea Mexikó Portugália Kanada Észtország Svájc Szlovénia OECD-átlag Hollandia Ausztria Franciaország Nagy-Britannia Izrael Írország Svédország Új-Zéland Finnország Belgium Izland Norvégia Dánia

8 7 6 5 4 3 2 1 0

24 21 18 15 12 9 6 3 0

GDP-arányos költségvetési kiadások (bal skála) Oktatási közkiadások a költségvetési kiadások százalékában (jobb skála) Forrás: OECD (2015c)

Az oktatásra fordított költségvetési kiadások – a rendelkezésre álló adatok alapján – a válság hatására csökkenő tendenciát mutattak hazánkban: a 2005. évi 5,5 százalékról mintegy 1 százalékponttal mérséklődtek 2011-ig, miközben az uniós tagállamokra jellemző átlagos érték 0,3 százalékponttal emelkedett. A gazdasági válság miatti költségvetési kiigazítások több európai országban, így hazánkban is az oktatásra fordított kiadások mérséklését tették szükségessé. A kiigazítások az alap- és középfokú oktatási kiadásokat érintették a legnagyobb mértékben Magyarországon, a kiadások reálértéken több mint 20 százalékkal mérséklődtek 2005 és 2011 között, miközben a felsőoktatásra fordított költségvetési kiadások 12 százalékkal bővültek. A közoktatási kiadások csökkenését indokolhatják részben a demográfiai folyamatok is: hazánkban 2005 és 2011 között 2,3 millió főről mintegy 8 százalékkal, 180 ezer fővel csökkent az iskoláskorú népesség létszáma.139 139

Forrás: KSH (2015b). Az iskoláskorú népesség létszáma a 3–22 éves népesség számát tartalmazza.

— 722 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

Az oktatás minőségére az oktatásra fordított kiadások hatékonysága és a kiadások szintje is hatással van. Az oktatási kiadások és az oktatási rendszer eredményessége között pozitív kapcsolat mutatható ki: azokban az országokban, ahol a nemzeti összjövedelem nagyobb részét fordítják alap- és középfokú oktatásra, a diákok átlagosan jobb eredményt érnek el a PISA-teszteken (16-11. ábra). Magyarország ugyanakkor az OECD-átlagtól jelentősebben elmaradó kiadási szint ellenére mindössze 10 ponttal ért el alacsonyabb pontszámot, amit a közoktatási kiadások relatív hatékonysága magyarázhat. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi kiadási szint növelésével tovább javítható az oktatás minősége hazánkban. 16-11.ábra:APISA-tesztenelértátlagoseredményekésazegyfőrejutó kiadás az alap- és középfokú oktatásban

550

JPN KOR

EST POL

500

LTV

CZE

HUN RUS SVK

TRK

FIN CAN DEU AUS NL BEL FRA UK IRL

SLV PRT ESP OECD ITA ICL ISR

DNK USA

CHE AUT

LUX

NOR

SWE

450 MEX

Egy főre jutó oktatási kiadás az alap- és a középfokú oktatásban, 2011 (ekvivalens USD, PPP alapon) Forrás: OECD

— 723 —

20 000

18 000

16 000

14 000

12 000

10 000

8 000

350

BRA ARG

6 000

IND

COL

CHI

4 000

400

2 000

Átlagos PISA-teszteredmény, 2012

600

II. rész: Versenyképességi reformok

Végül meg kell jegyezni, hogy a nemzetközi tendenciák alapján az oktatási kiadásokból egyre nagyobb részarányt tesznek ki a magánforrások, kiegészítve a költségvetési kiadásokat. A magánforrások tartalmazzák többek között a háztartások kiadásait (például tandíjat) és a vállalatok ráfordításait is. A felsőoktatási kiadások esetében az OECD-országokban a magánkiadások szintje reálértéken több mint duplájára nőtt 2000 és 2009 között, a magánforrások felsőoktatási kiadásokból való részesedése a 2000. évi 23 százalékról 30 százalékra emelkedett 2009-ig.140 A magánforrások bővülése nem helyettesítette a költségvetési kiadásokat, hanem azokat kiegészítve jelent meg az oktatási rendszerekben. A teljes oktatási rendszert tekintve jellemzően a felsőoktatás az a képzési szint, ahol a legmagasabb a privát források aránya. Magyarországon – a legutolsó elérhető adat alapján – az oktatási intézményekre fordított magánkiadások (a teljes oktatási rendszer vonatkozásában) a GDP 0,5 százalékát jelentették 2006-ban, ami megközelítőleg 9 százalékos részesedést jelentett az oktatási kiadások teljes összegéből, kismértékben elmaradva az uniós országok 12 százalék körüli értékétől.141 A költségvetésben szereplő adatok alapján 2015-ben 1610 milliárd forintot, azaz a GDP 4,8 százalékát fordítjuk oktatásra, és az oktatási kiadások a GDP további 0,1 százalékával emelkedhetnek a következő években, tekintve, hogy 2017-ig tart a pedagógusbér-emelés és 2019-ig zárulnak le az átsorolások. Mindezek alapján az oktatásra fordított költségvetési kiadások egyre jobban megközelíthetik az OECD-országokra jellemző kiadási szintet. Emellett meg kell vizsgálni annak lehetőségeit, hogy hogyan lehet tovább növelni az oktatási rendszerben, elsősorban a felsőoktatásban a magánforrások arányát (például vállalatokkal való együttműködés keretében). Annak érdekében, hogy a legalkalmasabb tanárok a pályán maradjanak, a képzettséggel összhangban álló versenyképes fizetéseket szükséges kínálni az oktatási rendszer minden szintjén. 140 141

OECD (2012) Eurostat (2015)

— 724 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

16-12. ábra: Az oktatásra fordított költségvetési kiadások megoszlása képzésiszintekközöttaGDParányában(2011) %

Törökország Szlovákia Csehország Magyarország Japán Chile Spanyolország Olaszország Németország Lengyelország Korea Észtország Egyesült Államok Mexikó EU21-átlag Ausztrália Svájc OECD-átlag Ausztria Szlovénia Franciaország Portugália Hollandia Izrael Svédország Finnország Belgium Nagy-Britannia Dánia Írország Izland Új-Zéland Norvégia

10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0

Alapfokú és középfokú oktatás Felsőfokú oktatás Iskola előtti oktatás Egyéb kiadások OECD átlag – alapfokú és középfokú oktatás Megjegyzés: Az ábra az oktatásra fordított közvetlen kiadásokat és a háztartásoknak juttatott, oktatással kapcsolatos állami támogatásokat mutatja. Forrás: OECD (2014)

16.7.Azalap-ésaközépfokúoktatásminőségének javítása Cél, hogy javuljon az alap- és a középfokú oktatás minősége, valamint az alapkészségek elsajátítása a közoktatásban. Ezt támogathatja a munkapiaci igényekhez igazodva a kompetencia- és készségalapú tananyag erősítése, esetleg a 9 évfolyamos alapfokú képzés.

A középfokú oktatás szerepe kiemelt fontosságú, mivel a legtöbb munkavállaló számára ez jelenti a legmagasabb iskolai végzettséget a munkaerőpiacra való belépés előtt, illetve megalapozza a felsőfokú oktatási rendszerbe való belépést is. Az alap- és középfokú oktatásban — 725 —

II. rész: Versenyképességi reformok

megszerzett tudás minőségének és alkalmazhatóságának egyik indikátora a PISA-teszteken elért eredmény. A teszt a matematika, a szövegértés és a természettudományok területén vizsgálja a 15 éves diákok képességeit. A 2012. évi PISA-felmérés eredményei alapján a magyar diákok teljesítménye mindhárom területen elmaradt az OECD-országok átlagától.142 Nemzetközi összevetésben a matematika területén figyelhető meg a legnagyobb elmaradás: a 2012-es magyar érték 17 ponttal maradt el az OECD-átlagtól. A többi területen ennél kisebb mértékű eltérés figyelhető meg: a szövegértési teszteken 6 ponttal, a természettudományi teszten 7 ponttal értek el kevesebb pontot a magyar diákok az OECD-átlaghoz képest 2012-ben.143 Hosszabb időtávon vizsgálódva csökkenést mutatnak a magyar pontszámok: 2003-hoz képest 13 ponttal esett viszsza az átlagos teszteredmény matematikából (16-13. ábra). A visegrádi országok közül a magyar teszteredmény volt a leggyengébb az elmúlt időszakban, miközben Lengyelországban azonos induló szintről közel 30 ponttal emelkedett a matematikateszten elért átlagos eredmény 2003 óta (16-14. ábra). Az átlagos pontszám elfedi a legjobban és a legrosszabbul teljesítő diákok arányát: hazánkban a legjobban teljesítők aránya a legutóbbi felmérés során 10 százalék volt, míg az OECD-országokban 13 százalék. A matematikateszteken legrosszabbul teljesítő diákok aránya nemzetközi összevetésben kiugróan magas volt, 28 százalékot tett ki 2012-ben. A diákok teljesítményében mért eltérést több mint 20 százalékban magyarázta a diákok társadalmi státusza Magyarországon, ami arra utal, hogy a hátrányosabb helyzetű családokból származó diákok nehezebben érnek el magasabb pontszámot.

A legutóbbi PISA-felmérésre 2015-ben került sor, de a teszt eredményei még nem elérhetőek. 143 OECD (2014) 142

— 726 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

16-13.ábra:APISA-teszteredményeimatematikából 560

540

520

500

480

460

440

420

400

380

Mexikó Törökország Görögország Magyarország Svédország Egyesült Államok Szlovákia Spanyolország Olaszország Portugália Norvégia Luxemburg Lettország Izland Franciaország Csehország Új-Zéland Dánia Írország Ausztrália Ausztria Németország Belgium Lengyelország Kanada Finnország Hollandia Svájc Japán Korea

560

2003

2012

Forrás: OECD

16-14.ábra:APISA-teszteredményeinekalakulása2003és2012között a visegrádi országokban, matematika 530

530

520

510

500

490

480

470

460

450

2003 Magyarország

2006

2009

Szlovákia

Csehország

Forrás: OECD

— 727 —

2012 Lengyelország

450

II. rész: Versenyképességi reformok

A PISA-teszt eredményei rámutatnak arra, hogy az alap- és középfokú oktatás teljesítményét javítani szükséges. Ennek egyik lehetséges eleme a munkaerőpiaci igényekhez is jobban igazodva a kompetenciaés készségalapú tananyag erősítése. A jelenlegi tapasztalatok alapján a középfokú oktatás minőségét és eredményességét részben gátolja az is, hogy az alapfokú oktatás során nem jut elegendő idő az alapvető készségek megalapozására, ami a későbbiekben jelentősen megnehezíti a diákok előrehaladását. A hosszabb alapképzés többféle módon is megvalósulhatna, ennek egyik lehetséges formája a 9 évfolyamos alapfokú képzés bevezetése lehet.

16.8. A nyelvtudás javítása a középfokú oktatásban Cél, hogy javuljon a nyelvtudás színvonala, amit elősegíthet a középfokú oktatásban megvalósuló nyelvoktatás kiszélesítése.

A nyelvtanulás és nyelvtudás területén jelentős elmaradást mutatnak a magyar statisztikák. A középfokú oktatásban részt vevő diákok mintegy 80 százaléka tanul angol nyelvet, ez az arány a legtöbb uniós országban megközelíti a 100 százalékot. Feltételezhetően a diákok egy része, akik csak egy idegen nyelvet tanulnak középiskolai évek alatt, más nyelvet (például német nyelvet) választanak az angol helyett, ez magyarázhatja a 100 százaléktól elmaradó arányt. Ugyanakkor a német nyelvtanulásban részt vevők aránya is alacsonyabb a közép-keleteurópai országokra jellemző értéknél (16-15. ábra). A beszélt idegen nyelvek száma hazánkban alacsony: a népesség több mint 60 százaléka semmilyen idegen nyelven nem tud, és egy idegen nyelven is csak a népesség egynegyede beszél (16-16. ábra). A 2011. évi népszámlálás adatai alapján az angolul beszélők aránya enyhén javuló tendenciát mutat: a 2001. évi adatfelvételkor a népesség 9 százaléka beszélt angolul, 2011-re ez az arány 14 százalékra emelkedett, de a népességen belül alacsony a bármilyen idegen nyelven tudók aránya.

— 728 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

16-15. ábra: A középiskolában angol és német nyelvet idegen nyelvként tanulódiákokaránya(2012) 100

100 90

Portugália Magyarország Ciprus Bulgária Dánia Litvánia Lengyelország Görögország EU28 Németország Belgium Olaszország Észtország Spanyolország Luxemburg Szlovénia Lettország Szlovákia Horvátország Ausztria Finnország Franciaország Románia Csehország Málta Hollandia Svédország Írország Nagy-Britannia

Angol

Német

Forrás: Eurostat

Mindezek miatt tovább kell erősíteni a nyelvtanulás szerepét, különösen a középfokú oktatásban, lehetőség szerint növelni kell a nyelvoktatásra fordított tanórák számát, és lehetőséget kell biztosítani minden diák számára egy idegen nyelv magas szintű elsajátítására a középiskolai évek alatt. A nyelvtudás javulásával a munkakínálat minősége is tovább javulhatna. Ehhez meg kell vizsgálni a magasabb óraszám lehetőségét az általános iskolákban és a középiskolákban. A munkaerőpiaci igényekhez igazodva prioritássá kell válnia, hogy lehetőség szerint valamennyi diák tanuljon meg angolul a középiskolai évek alatt. A közoktatásban megvalósuló nyelvoktatás kiszélesítése mellett a népesség nyelvtudásának fejlődését eredményezheti a televízióban és a mozikban vetített idegen nyelvű filmek szinkronizálás helyett feliratokkal való vetítése is (hasonló megvalósult már többek között Horvátországban).

— 729 —

II. rész: Versenyképességi reformok

16-16. ábra: Beszélt idegen nyelvek számának megoszlása (önbevallásosalapon,2011) 100

100 90

3 vagy több

Forrás: Eurostat

16.9.Afelsőfokúvégzettséggelrendelkezőkarányának további növelése Cél, hogy a magyar munkaerő képzettsége megfeleljen az aktuális elvárásoknak, és képes legyen alkalmazkodni a jövőbeli igényekhez. Ennek érdekében növelni szükséges a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát Magyarországon, ami a csökkenő létszámú korcsoportok mellett elérhető a jelenlegi felsőoktatási keretszámok fenntartásával.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya Magyarországon elmarad az uniós átlagtól és a fejlettebb országokban megfigyelhető értéktől (16-17. ábra). Hazánkban az ezredforduló óta megkétszereződött a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 25–34 éves népességen belül: a 2000. évi 15 százalékról 31 százalékra emelkedett 2013-ig. Ez az — 730 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

érték ugyanakkor 10 százalékpontos elmaradást jelent az OECD-országokra jellemző átlagos értékhez képest. Az OECD-országokban a 25–34 éves korosztály több mint 40 százaléka rendelkezik diplomával, de egyes országokban, például Japánban és Koreában a diplomások aránya 60–70 százalékot tesz ki. 16-17.ábra:Afelsőfokúvégzettséggelrendelkezőkarányaa25–34éves népességen belül 2000-ben és 2013-ban 80

80 70

Törökország Olaszország Ausztria Mexikó Csehország Portugália Szlovákia Németország Magyarország Görögország Szlovénia Izland Finnország Új-Zéland OECD-átlag Spanyolország Dánia Lengyelország Belgium Hollandia Svájc Észtország Franciaország Egyesült Államok Svédország Ausztrália Norvégia Luxemburg Nagy-Britannia Írország Kanada Japán Korea

2000

2013

Forrás: OECD

A 25–34 éves népességen belül diplomával rendelkezők aránya hazánkban meghaladja az aktív korú népességre jellemző átlagos értéket (23,4 százalék), és az 55–64 éves korosztályban megfigyelhető arány (16,9 százalék) mintegy kétszeresét teszi ki (16-18. ábra). Az elmúlt időszakban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők népességen belüli arányának növekedését a munkaerőpiacra belépő fiatalabb generációk magasabb képzettségi szintje okozta. Mindezek miatt fontos a fiatalabb korosztályokban az átlagos képzettségi szint további növelése, valamint a felsőfokú végzettségűek arányának növelése, ami hozzájárul a teljes népességen belül a diplomások arányának emelkedéséhez. — 731 —

II. rész: Versenyképességi reformok

16-18.ábra:Felsőfokúvégzettséggelrendelkezőkarányaazegyes korcsoportokban(2014) 45

25–34 évesek

35–44 évesek

45–54 évesek

Magyarország

EU28

55–64 évesek

25–64 évesek

OECD-országok*

Megjegyzés: *2012. évi adat Forrás: Eurostat, OECD

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők népességen belüli aránya a magyar munkaerő-állomány egyik fontos minőségi jellemzője. A jelenlegi felsőoktatási keretszámok fenntartásával az arány 2030-ig 45 százalékra emelhető, így felzárkózhatnánk az OECD-országok átlagos értékéhez. Ezzel tovább javulhatna a magyar munkaerő minősége és Magyarország versenyképessége is, ami támogatja a gazdasági növekedést is. Azokban az országokban, ahol az elmúlt időszakban nagyobb mértékben emelkedett a magasan képzett munkavállalók aránya, az egy főre jutó GDP növekedése is nagyobb ütemben emelkedett. A magasan képzett munkaerő termelékenyebb, és hozzájárul a technológiai innovációhoz, mivel könnyebben fejleszti és sajátítja el az új technológiákat. A képzettebb munkavállalók általában véve kedvezőbb munkaerőpiaci lehetőségekkel rendelkeznek: magasabb aktivitási és foglalkoztatási ráta, nagyobb átlagkereset és jobb egészségi állapot jellemzi őket a képzetlenebb csoportokhoz képest. Az Eurostat adatai alapján a várható élettartam a különböző iskolai végzettséggel rendelkezők csoportjaiban — 732 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

nagy eltérést mutat: a felsőfokú végzettséget szerző férfiak 30 éves korban várható hátralévő életéveinek száma átlagosan 12 évvel meghaladja az alapfokú végzettséggel rendelkezők élettartamát hazánkban. Összességében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának növelésével tovább javulhatnának Magyarországon a munkaerőpiaci mutatók is. A jelenlegi felsőoktatási keretszámok középtávú fenntartásával 45 százalékra emelhető a diplomások aránya a 25–34 éves korosztályban 2030-ig. Ehhez jelentős mértékben hozzájárul az is, hogy a demográfiai folyamatok miatt a felsőoktatásba jelentkező és belépő hallgatók létszáma csökkenő tendenciát mutat. A felsőoktatásba jelentkezők száma 2015 szeptemberében 105 616 fő volt, a felvett hallgatók létszáma 72 200 főt tett ki, amiből 55 800 tanuló állami ösztöndíjat kapott. Előretekintve a jövőben a 25–34 éves korosztályba lépők, azaz a 10–19 évesek létszáma jelentősen csökkenhet a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének népesség-előrejelzése alapján (KSH NKI 2015), 10 év alatt összesen 9 százalékos létszámcsökkenés várható a felsőoktatásba belépők körében.

16.10.Műszakiéstermészettudományivégzettséggel rendelkeződiplomásokarányánaknövelése Cél, hogy a munkaerőpiac szükségleteihez alkalmazkodjon a felsőoktatás szerkezete, azaz tovább emelkedjen a műszaki és természettudományi végzettséggel rendelkező diplomások aránya. Ennek eszköze lehet ezen képzésekhez kapcsolódó férőhelyek felsőoktatási keretszámon belüli arányának növelése.

Hazánkban a 20–29 éves népességen belül 1000 főre jelenleg kevesebb mint 10 műszaki diplomával rendelkező jut (16-19. ábra). Ez az arány mind uniós, mind régiós összevetésben nagyon alacsony érték. Egyes országokban jelentősen emelkedett a műszaki végzettséggel rendelkezők aránya az elmúlt évtizedben: Csehországban megháromszorozódott, Romániában megnégyszereződött az arány 2001 és 2011 között.

— 733 —

II. rész: Versenyképességi reformok

2015 szeptemberében összesen 72 ezer hallgató iratkozott be felsőoktatási intézménybe, ezen belül a mérnöki és természettudományi területre jelentkezők aránya 16 százalékot tett ki (körülbelül 11 500 hallgató). Ez alapján a beiratkozó népesség arányában a 10 százalékot sem éri el a műszaki és természettudományi területre belépők aránya. 16-19.ábra:A20–29évesnépességenbelülműszakiéstermészettudományi diplomávalrendelkezőkszáma,1000főrejutólétszám 25

2001

2011

Forrás: Eurostat

Nemzetközi összehasonlítás alapján a felsőoktatási keretszámok meghatározásakor növelni kellene a mérnöki és természettudományi képzések helyeinek arányát, tekintve, hogy a technológiai fejlődés hatására tovább növekedhet a mérnöki és természettudományi felsőfokú végzettségűek iránti munkakereslet a következő időszakban. Mindez nem igényel addicionális keretszámnövelést a jelenlegi értékhez képest, ugyanis a belső struktúra átalakításával is megvalósítható. Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy a létszámbővítésnek jelentős beruházási igénye lehet, új épületeket kell létrehozni és az oktatáshoz szükséges, költséges műszereket is be kell szerezni. — 734 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

16.11.FelsőoktatásiszektorrajutóK+F-kiadásoknövelése Cél, hogy emelkedjen a felsőoktatási szektor hozzájárulása a magyar gazdaság innovációs teljesítményéhez. Ennek érdekében szükséges lehet a felsőoktatási szektorra jutó K+F-kiadások mértékének emelése, amihez hozzájárulhat az egyetemek és a vállalatok közötti közös kiválósági központok létrehozása.

Felhasználási megoszlásban a felsőoktatási szektorra jutó K+F-kiadások mindösszesen a GDP 0,2 százalékát teszik ki, miközben az uniós átlag ennek több mint kétszerese, a GDP közel 0,5 százaléka. Az éllovas országokhoz képest még nagyobb a lemaradás, például Svédország vagy Dánia a GDP közel egy százalékát költi K+F-kiadásokra a felsőoktatásban (16-20. ábra). A felsőoktatásban elköltött K+F-kiadások növelésében kulcsszerepet játszhat a vállalatokkal, egyetemekkel és kutatóközpontokkal közösen kialakított kiválósági központok létrehozása. 16-20.ábra:K+F-szektorokszerintifelhasználása2013-banaGDParányában 3,5

3,0 2,5 2,0 1,5 1,0

0,0

Svédország Finnország Dánia Németország Ausztria Szlovénia Belgium Franciaország EU28 Hollandia Csehország Észtország Norvégia Egyesült Királyság Írország Magyarország Portugália Olaszország Spanyolország Luxemburg Litvánia Lengyelország Málta Szlovákia Horvátország Görögország Bulgária Lettország Ciprus Románia

0,5

Felsőoktatás

Vállalati szektor

Forrás: Eurostat

— 735 —

Állami szektor

II. rész: Versenyképességi reformok

A hatékony kutatás-fejlesztés elengedhetetlen alapfeltétele a vállalatok, a kutatóközpontok és felsőoktatási intézmények közötti innovációs kapcsolatok megléte. A felsőoktatási intézményeknek előnyös, hogy a gyakorlatban is kipróbálhatják kutatási eredményeiket, és finanszírozzák további kutatási projektjeiket, míg a vállalatok hozzáférhetnek a magasan képzett és egyes területekre specializálódott humán tőkéhez, és az alapkutatások eredményeihez. Számos példát találunk ezekre az együttműködésekre más országokban is. Általánosan jellemző, hogy az állami támogatás mellé piaci finanszírozási forrásokat is fel kell mutatniuk a projektgazdáknak. 16-2. keretes írás: Nemzetközi példák – Egyetemek és vállalatok együttműködése a kutatásban

Nagy-Britannia fejlesztési minisztériuma 2010-ben indította el a Catapult nevű programot, amelynek keretében egyes speciális kutatási területekre szakosodott Catapult-központokat hoztak létre, ahol vállalatok és egyetemek részéről a legjobb kutatók és mérnökök dolgoznak közösen. A projekteket a vállalati és az állami szektor közösen finanszírozza. Kiemelt célnak tekintik a kkv-szektor magas potenciális növekedésű cégeinek bevonását az együttműködésbe. 2014-ben kísérleti jelleggel négy városban egyetemi vállalati zónákat (University Enterprise Zone) hoztak létre, amelynek keretében vállalatok és egyetemek különféle innovációs projekteken való közös együttműködését szeretnék elősegíteni. A projektek között szerepel a robotika, molekuláris biológia, big data elemzés, energia és az egyes termelési eljárások modernizálása. Az egyetemeknek az állami támogatás mellé kétszer akkora forrást szükséges bevonniuk. Kanadában a Centres of Excellence for Commercialization and Research központok segítik elő az akadémia, a kutatóközpontok és a vállalatok közös kutató-fejlesztő projektjeit, valamint a kifejlesztett innovációs termékek piaci értékesítését. Az állami finanszírozás mellé vállalati finanszírozást, akár FDI vagy kockázati tőkét is le kell tenni. Svédországban már 20 éve működik független alapítványként a Swedish Foundation for Strategic Research, amely közpénzből biztosít több évre finanszírozást a természet-

— 736 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

tudományi, mérnöki és orvostudományi kutatási projektekhez. Kiemelt célnak tekintik a vállalatok által felhasználható gyakorlati kutatási projektek és a külföldi tőkét vonzó nemzetközi szinten is kiemelkedő kutatások támogatását, különös tekintettel az egyetemek és a vállalatok közti együttműködésre, illetve a kapcsolati háló kiépítését.

16.12.„Mentálisegészség”csomag Cél, hogy javuljon a magyar lakosság lelki egészsége. Pusztán gazdasági nézőpontból ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy növekedjen a munkaerő termelékenysége, és csökkenjenek a betegséggel kapcsolatos társadalmi költségek, növelve ezzel a versenyképességet, a gazdasági hatékonyságot és egyben a gyermekvállalási kedvet is.

A versenyképesség és a gazdasági hatékonyság egyik legfontosabb tényezője a lelki egészség. A WHO előrejelzései szerint a depresszió 2020-ra a második helyen fog állni az egészségkárosodással korrigált életévek rangsorában. A depresszió előfordulásának tekintetében Magyarország rosszul áll, a krónikus depresszió előfordulása a népesség 4,9 százalékát érintette 2008-ban, amihez képest csak Spanyolországban és Belgiumban számoltak be magasabb arányban depresszióról. A depresszió teszi ki a mentális zavarok okozta betegségterhek legnagyobb részét, összesen mintegy 20 százalékot a WHO európai régiójában, sőt 26 százalékot az Európai Unióban. A depresszió egyedül felelős a fogyatékossággal leélt napok mintegy 15 százalékáért. Az idősödő populáció súlyos problémája a demencia is; a WHO legmagasabb szintű konferenciája a világ valamennyi kormányát, a WHO tagállamait arra kérte, hogy minden országnak legyen egy „demencia elleni” nemzeti stratégiája.144 144

First WHO Ministerial Conference on Global Action Against Dementia, Geneva, 16-17 March 2015, http://www.who.int/mediacentre/news/releases/2015/action-on-dementia/en

— 737 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A családok lelki egészségének tekintetében különösen figyelemfelkeltő az OECD kimutatása, amelyben a 11–15 éves korú gyermekek szubjektív jóllétének mértékét hasonlították össze az egyes országokban. E tekintetben a magyar fiatalok szubjektív jólléte mutatkozott a legroszszabbnak Törökország után. A családtagoktól jövő (házastárs, szülők, gyerek, élettárs) támogatás számos mentális betegséggel szemben komoly védőfaktornak számít a Hungarostudy eredményei szerint. A magyar társadalom túlnyomó többsége, 86,5 százaléka úgy érzi, hogy számíthat nehéz élethelyzetben a családtagjaira. 13,5 százalékuk érzi úgy, hogy kevésbé vagy egyáltalán nem. A vizsgált összes pszichológiai életminőség-mutató jobbnak mutatkozott a magasabb családi támogatottságú személyeknél (Kopp–Skrabski 2006). Mindezek alapján többek között az alábbi intézkedések merülhetnek fel: • Prevenciós koncepció kidolgozása • Lelki egészséget erősítő elemek bevitele az oktatásba (például kommunikáció, társkapcsolati készségek, önismeret, stresszkezelés) • Lelki egészséggel foglalkozó országos hálózat koncepciójának kialakítása, megvalósítása – Jó gyakorlatra épülve – többszintű beavatkozás, EAAD (European Alliance Against Depression) – Helyi igényekre és lehetőségekre támaszkodva – Helyi szükségletekre célzott beavatkozások megvalósítása, fenntartása (például munkanélküliség, elnéptelenedés, elöregedés, integráció) • Költséghatékony beavatkozási eszközök létrehozása, megerősítése – Telefonos lelki elsősegélyszolgálatok rendszerének megerősítése – Önkéntes segítő tevékenységek hálózatának kiépítése • Megfelelő szűrési eszközök bevezetése (nem csak az egészségügyben) • A mentális egészség feltétele a tiszta és rendezett környezet is, így egy köztisztasági program, az erre való tudatos nevelés, valamint a köztisztasággal kapcsolatos szabálysértések következetes kezelése is kedvező hatású lehet.

— 738 —

16.Azemberierőforrásversenyképessége

Felhasznált irodalom European Commission (2012): The 2012 Ageing Report. Economic and Budgetary Projections for the 27 EU Member States (2010–2060). Eurostat (2015): Tables by theme, Population and social conditions, Education and training, Education, Indicators on education finance, Private expenditure on education. http://ec.europa.eu/eurostat/data/database Germany Health Insurance System (2015): German Health Care System – an Overview, Compulsory Health Insurance in Germany, Health Insurance for Students, Private Health Insurance in Germany http://www.germanyhis.com/ Letöltés ideje: 2015. szeptember 11. Kopp M. – Skrabski, Á. (2006): Magyar lelkiállapot az ezredforduló után Központi Statisztikai Hivatal (2012): Kisgyermekek napközbeni ellátása, 2012. november. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/kisgyermnapkozbeni.pdf Központi Statisztikai Hivatal (2015a): Bölcsőde, családi napközi (2000–) https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_fsg005a.html Központi Statisztikai Hivatal (2015b): Az oktatásra ható népesedési folyamatok (2004–2015) http://www.ksh.hu/thm/2/indi2_2_1.html Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet (2015): Népesség-előreszámítás 2015 Magyar Nemzeti Bank (2015): Növekedési jelentés, 2015 Monostori J. – Őri P. – Spéder Zs. (szerk.): Demográfiai portré, 2015 OECD (2012): Is increasing private expenditure, especially in tertiary education, associated with less public funding and less equitable access? OECD Education Indicators in Focus, 2012/08 (October). http://www.oecd.org/education/skills-beyond-school/EDIFE8.pdf OECD (2013): Pensions at a Glance 2013: OECD and G20 Indicators, OECD Publishing http://dx.doi.org/10.1787/pension_glance-2013-en OECD (2014): Education at a Glance: OECD Indicators, OECD Publishing OECD (2015a): OECD Health Statistics 2015, WHO Global Health Expenditure Database https://data.oecd.org/eduresource/public-spending-on-education.htm OECD (2015b): Net pension replacement rates (indicator) https://data.oecd.org/pension/net-pension-replacement-rates.htm OECD (2015c): Public spending on education (indicator) https://data.oecd.org/eduresource/public-spending-on-education.htm

— 739 —

17.

Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában A versenyképesség erősítésében fontos erőforrást jelent az uniós forrásokon alapuló fejlesztéspolitika, amely 2014–2020 között hét év alatt mintegy 25 milliárd euró144 forráshoz juttatja hazánkat, amin belül minden eddiginél nagyobb arányban, a teljes keret 60 százaléka áll rendelkezésre gazdaságfejlesztési célok megvalósítására. A 2014–2020 közötti EU-finanszírozású fejlesztések forrásait jelentő operatív programokról a Magyar Kormány megállapodott az Európai Bizottsággal, ugyanakkor a programok végrehajtásának módja meghatározó jelentőségű abban, hogy a fejlesztéspolitika mennyire lesz sikeres a versenyképesség és a növekedés tartós támogatásában. A piaci viszonyokba közforrásokkal való beavatkozás fokozott körültekintést igényel, hiszen az alapvetően nem piaci logikájú fejlesztéspolitikának lehetnek mellékhatásai is, mint például a kiszorító hatás. A fejlesztéspolitikának olyan támogatásokat célszerű nyújtania, amelyek a gazdasági szereplőket innovációra és ezáltal versenyképességük növelésére sarkalja, vagy ezen erőfeszítéseiket támogatja, elkerülve a fejlesztési források megszerzésére való specializálódás erősítését, az erős támogatásfüggőség kialakulását. Az EU-források eddigi hazai felhasználásának mérlege összességében pozitív a gazdaságfejlesztés vonatkozásában, azonban hatékonysága javítható. A fejlesztéspolitikai célok szempontjából el kell különíteni a rövid távú és a tartósabb, strukturális, versenyképesség-fokozó hatásokat. A rövid távú keresletélénkítő megfontolások gyakran felülírhatják a strukturális átalakításokat, a lassan megtérülő befektetéseket háttérbe szoríthatja a tervezett közberuházások 144

A Magyar Kormány és az Európai Bizottság által megkötött Partnerségi Megállapodás keretében Magyarország operatív programjai számára dedikált források az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, Európai Szociális Alapból, Kohéziós Alapból, Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, Európai Tengerügyi és Halászati Alapból összesen, hazai társfinanszírozás nélkül.

— 740 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

kiváltása, utóbbi ugyanis már rövid távon költségvetési mérleget javíthat. Szükséges tehát egy tudatos értékválasztás, illetve a hosszú és rövid távú motivációk tudatos kombinációja. Az EU-programok hazai végrehajtási rendszerével kapcsolatban kiemelendő feladat, hogy a végrehajtást fel kell gyorsítani, és az EU-forrásokhoz való hozzáférés vállalati költségét (adminisztráció, költségek, bizonytalanság) csökkenteni szükséges, valamint a versenyképességi szempontokat projektszinten hatékonyan kell érvényesíteni benne. Továbbá a forrásokkal célszerű erősebben megcélozni egyes kiemelt növekedési területeket (hozzáadott értéket növelő beruházások, bizonyos piaci szegmensek, esetleg egyes ágazatok és földrajzi területek). Az említett törekvések sikere különösen függ az eljárásrendektől és a támogatásokat kezelő programmenedzsment szakmai felkészültségétől. A vállalati szektor támogatásával kapcsolatban kedvező lehet a bankszektor fokozott bevonása, ahol a finanszírozással kapcsolatos szakmai tudás rendelkezésre áll, és amely a vállalati szférával természetszerűen kapcsolatban áll. A vállalatokhoz az vihetné esetleg még közelebb a fejlesztési forrásokat, ha számukra a kereskedelmi bankokban egyfajta „egyablakos” rendszerben az EU-forrásokkal kapcsolatos összes lehetőség vagy legalább az információk hozzáférhetőek lennének. Éppen ezért fontos lenne az uniós forrásokból egységes vállalkozói banki termékek kialakítása, amelyben a visszatérítendő és a vissza nem térítendő támogatások, valamint a piaci források együtt könnyen elérhetőek. A programok végrehajtási eljárásrendjében olyan sebességet és rugalmasságot kell biztosítani, hogy a piaci finanszírozás mellett az uniós fejlesztési források technikailag is versenyképes pénzügyi termékekké válhassanak (különösen igaz ez a visszatérítendő pénzügyi eszközökre). A gazdaságfejlesztési források felhasználását, annak tervezését és végrehajtását az intézményrendszerben célszerű minél inkább egységesen kezelni és szervezni. Ugyanakkor a programvégrehajtás intézményeiben a személyi állomány gazdaságfejlesztési szakmai kompetenciáira nagy hangsúlyt kell helyezni, annak érdekében, hogy a versenyképességi célok (hozzáadott érték növelése, exportképesség fokozása, foglalkoztatási hatás) minden támogatási projekt esetében érvényre jussanak. — 741 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Az európai uniós források hazai igénybevételének lehetőségeit bővíthetik és egyben számos versenyképességi törekvéshez forrást biztosíthatnak a tagállami szintre telepített operatív programokon túli úgynevezett közvetlen európai uniós források, amennyiben sikerül fokozni a hazai szervezetek abszorpcióját.

17.1. A fejlesztéspolitika versenyképességi és növekedési vonatkozásai, valamint azok hatásai Az Európai Unió azért hozta létre a strukturális és kohéziós alapokat, hogy segítsék a fejletlenebb gazdaságú régiók konvergenciáját (bár az utóbbi időben az Unió egészének közös stratégia mentén történő fejlesztése kezd előtérbe kerülni). Az uniós támogatások az elmúlt években Magyarországon is jelentős szerepet töltöttek be a gazdaság finanszírozásában. A 2004-es csatlakozás óta hazánk körülbelül 40 milliárd eurónak megfelelő transzfert kapott az uniótól, amelynek fele az államháztartáshoz, fele a vállalatokhoz került (17-1. ábra). A magánszférán belül kiemelt hangsúlyt kapott az agrárszektor, ugyanis a vállalatok által kapott források mintegy fele mezőgazdasági támogatás volt a földalapú támogatásokat is figyelembe véve. A források lehívása az elmúlt három évben a 2007–2013-as költségvetési ciklus zárása miatt felgyorsult, így ebben az időszakban a GDP 5–7 százalékának megfelelő támogatás érkezett hazánkba (17-2. ábra). A támogatások fontosak voltak az államháztartás és a magánszektor számára egyaránt. Az államháztartás számára nyújtott források az állami kiadások mintegy 8–10 százalékát tették ki 2014–2015-ben. A költségvetés kiadási oldalán az Európai Uniótól kapott támogatások jelentős részben a beruházási kiadások kiegészítését szolgálták az elmúlt években. A forrásfelhasználás folyamatos emelkedésével az állami beruházási kiadásokon belül egyre nagyobb részt fedeztek az Európai Uniótól érkező támogatások. 2014-re az állami beruházások mintegy felét az uniós források finanszírozták. A tőketranszferek folyamatos növekedésével együtt az állami beruházási szint emelkedése volt megfigyelhető, tehát a források nagy része addicionális beruházást finanszírozott. — 742 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

17-1.ábra:AzEurópaiUniótólérkezőforrásokmértéke(2004–2014) 4,0

Milliárd euró

4,0

3,5

3,0

2,5

2,0

1,5

1,0

0,5

0,0

2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 EU-támogatások az államháztartás részére EU-támogatások a vállalatok és az agrárszektor részére

Forrás: MNB, NGM

17-2. ábra: A kormányzati szektor beruházási kiadásainak összetétele aGDPszázalékában 2 000

Milliárd forint

2 000

1 800

1 600

1 400

1 200

1 000

800

600

400

200

2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 EU-tőketranszfer kormányzatnak Kormányzati saját beruházási kiadások

Forrás: MNB, NGM

— 743 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Az államhoz érkező tőketranszferek több szempontból is fontosak voltak a magánszektor számára. A beruházások kivitelezőiként ugyanis a vállalatok nagyobb beruházási kereslettel találkoztak, ami gyakorlatilag a költségvetési hiány növelése nélküli gazdaságélénkítést jelentett. Továbbá a támogatások részben olyan nagyobb infrastrukturális beruházásokat finanszíroztak, amelyek a vállalatok hatékonyságát növelték.

17.1.1. A fejlesztéspolitikai beavatkozás

A fejlesztéspolitika alapmotivációja a valóság folyamataiba közforrásokkal való beavatkozás társadalmi célok érdekében, ezen belül egyre inkább a gazdasági növekedés és versenyképesség javításának szándékával. Az elmúlt évtizedben a fejlesztéspolitika egy igen jelentős addicionális forráshoz jutott Magyarországon az Európai Unió kohéziós és strukturális alapjain keresztül, bár ehhez kapcsolódóan befizetési kötelezettségek és a forrásfelhasználás kötöttségei is jelentkeznek. Hazánk az EU azon tagállamai közé tartozik, melyek esetében az állami beruházásokon belül az uniós támogatások aránya a legmagasabb volt 2010 és 2012 között. (EB 2014b). Ez a helyzet még az uniós addicionalitási elvárásokkal együtt is némi lehetőséget teremtett a hazai költségvetés tehermentesítésére (és közvetett módon az adóbevételeinek fokozására is), ugyanakkor bizonyos értelemben függő helyzetet is eredményezhet, hiszen a hazai közberuházásokat ezáltal jelentősen meghatározták az Európai Bizottság céljai és feltételei. Ezen uniós szintű fejlesztéspolitikai szabályok és feltételek az új 2014–2020-as hétéves periódusban jelentősen szigorodnak, a kohéziós politikai források felhasználási módjának meghatározásában a tagállamok mozgástere szűkül. A fejlesztéspolitikai motivációk mögött a növekedés és a versenyképesség mellett egyéb megfontolások is állhatnak. Ezek elsősorban olyan társadalompolitikai és nemzetstratégiai törekvések, amelyek közvetetten vagy hosszabb távon szintén rendelkezhetnek versenyképességi vonatkozásokkal, növekedési hatásokkal.

— 744 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

A hagyományos keynesiánus megközelítésben a kormányzati kiadások növelésével emelhető a gazdasági szereplők termelése. A fejlesztéspolitikai beavatkozások sajátossága, hogy rövid és hosszú távú gazdasági hatással is bírnak. Először is közvetlenül növelik a gazdaságban az aggregált keresletet. A rövid távú, közvetlen válságmenedzsmenti alaplogikájú beavatkozások esetében is e keresletélénkítés a fő motiváció (állami megrendelések, a foglalkoztatás direkt támogatása). Hosszabb távú hatásokat azonban nem a keresletélénkítő megközelítésektől várhatunk (Balás és szerzőtársai 2015), hanem a versenyképességet erősítő, strukturális átalakítások ösztönzésétől. A fejlesztéspolitikai beavatkozások logikája összetett: a közvetlen keresletnövelés hatásait meghaladva a társadalmi, gazdasági, környezeti struktúrákra, illetve azok kapcsolatrendszereinek továbbfejlesztésére irányul, a kínálati viszonyokat – gyakran mikroszinten – próbálja befolyásolni. Ezek a válságmenedzsmenten már túlmutató fejlesztéspolitikai beavatkozások kiterjedhetnek a tőkeellátottságra, a termékekre, a gazdasági tevékenységek infrastrukturális feltételeire, eszközellátottságára és humánerőforrására, továbbá a gazdasági szereplők szervezeti kereteire, kapcsolataira és a piacokra is. A szabad piaci viszonyok között működő fejlesztéspolitikák gazdasági beavatkozásainak mozgástere korlátozott, a piactorzító hatások kerülendők. Minderre szemléletes példát nyújt a vállalkozástámogatások szofisztikált uniós szabályozása. Ebben a kontextusban a gazdaságfejlesztési beavatkozások a szakpolitikai szempontból kedvezőtlen piaci folyamatokat (piaci kudarcokat) igyekeznek közpénzből ellensúlyozni vagy a kedvezőket erősíteni. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatásában például a fejlesztéspolitika a piaci hitelintézeti finanszírozás hiányait igyekszik pótolni. Ez az alapvetően nagyobb kockázatú vállalkozói kör ugyanis jellemzően nem vagy csupán magasabb ár mellett jut finanszírozáshoz, a hitelek kihelyezése e célcsoportok számára a bankok részéről is költségesebb (Stiglitz és Weiss 1981; Csengődi 2013). A kkv-k e finanszírozási problémáinak kezelése azért kiemelt a fejlesztéspolitikában, mert stratégiailag fontos, és az EU fejlesztéspolitikájában is preferált csoportról van szó. Ennek hátterében részben az áll, hogy — 745 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Magyarországon és az Unióban egyaránt különösen nagy a kkv-szektor szerepe a foglalkoztatásban, valamint kimagasló körükben a hazai tulajdon aránya. Tekintve, hogy a gazdaság teljes körűen nem megismerhető, és dinamikusan változik, a fejlesztéspolitika olyan közpolitika, amelynek beavatkozásai kockázatosak, sikerük nem garantált. Különösen azért, mert éppen azon területeken avatkozik be, ahol a magas szintű és hosszú távú kockázatok vállalása a legtöbb üzleti szereplő részéről, a vállalkozásoktól és hitelintézetektől, nem elvárható mértékű. A piaci szereplők széles köreinek döntéseiben jellemzően nem dominálhatnak a hosszú távú hatások, vagy akár a társadalompolitikai célok sem (mint például a kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenységekből fakadó pozitív externáliák – Romer 2011). A hosszabb időtávon kifejtett hatások előnyben részesítése a fejlesztéspolitikában nemcsak a közvetlen gazdaságfejlesztési beavatkozásokra igaz, hanem az egyéb struktúrákba történő beruházásokra is (amelyek közvetve, hosszú távon többnyire szintén gazdasági hatásokkal járnak). A közszféra, az egyes szakpolitikák is sokszor csak a fejlesztéspolitika többletforrásainak terhére engedhetik meg a hosszabb távú kitekintést. Fontos üzenet tehát, hogy a külső erőforrásokra alapozott fejlesztési stratégiában, mint Magyarország esetében az uniós Kohéziós Politika, azért is érdemes a kockázatosabb és hosszabb távon érvényesülő célok felvállalása, mert ezek jóval kevésbé veszélyeztetik a korlátos hazai erőforrások felhasználását. Bár a fejlesztéspolitika gazdasági hatásait sok értékelés vizsgálja, a magyarországi programok esetében is (többek között Agenda–Expanzió 2010, Antal–Pomázi 2011, ÁSZ 2015, Balás és szerzőtársai 2015, Béres 2008, Borkó – Oszlay 2007, Budapest Intézet 2013, Csengődi 2013, Hétfa – KPMG – Pannon Elemző 2013, Hétfa-Revita 2013, Kopint–Tárki– PPH-Tárki 2010, KPMG 2010, 2013a, 2013b, 2013c, NFÜ 2013, Varga 2007, Zubek 2014) a beavatkozások valós sikerességét nehéz mérni. Kihívást jelent egyrészt a témakörök komplexitása, hiszen már önmagában a valóság is nehezen modellezhető, és a társadalmi, gazdasági, — 746 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

környezeti struktúrák között számtalan kapcsolat áll fenn, a fejlesztések eredményeit pedig a létező folyamatokon felül kell azonosítani. A hatások jelentősen késleltetve jelentkeznek. Nemcsak az eleve hosszabb távot ambicionáló beavatkozások esetében (például fiatalok oktatása), hanem az egyébként rövid idő alatt felálló infrastruktúrák (például közlekedési) gazdasági kapcsolatokat generáló hatása kapcsán is hosszú évekről beszélhetünk. A közvetlen gazdaságfejlesztési beavatkozások hatáskimutatásaiban is fennáll az időbeli korlátosság. A vállalkozások piacbővülése két-három év alatt mérhető, és a kutatási-fejlesztési beavatkozások teljesítménymutatói is csak hosszú évek múltával válnak értelmezhetővé (Balás és szerzőtársai 2015). Egy mexikói vizsgálat szerint a kkv-támogatások hatása csak négy-öt év után jelentkezett a vállalkozások teljesítménymutatóiban (Lopez-Acevedo és Tinajero-Bravo 2013). A Magyarországon 2007–2013 között megvalósuló kohéziós politikai beavatkozások előzetes makrogazdasági modellezésére alacsonyabb területi szinteken (megye) vállalkozó GMR-Hungary modell (Varga 2007) szerint a fejlesztési pénzeknek csak a termelékenységet, innovációt erősítő hatások jelenléte mellett van 2016-on túlnyúló hatásuk. A tartós hatás tehát jelentős részben a fejlesztési programok végrehajtásának módján múlik, azon, hogy az intézményrendszer valóban jó ösztönzőket ad-e a fejlesztőknek a projektjeik kiválasztására, és jó valószínűséggel találja-e meg ezeket a projekteket. A fentiek alapján azok a jó fejlesztési támogatási projektek a növekedés szemszögéből, amelyek a gazdasági szereplőket innovációra és ezáltal versenyképességük növelésére sarkalja vagy ezen erőfeszítéseiket támogatja. Az uniós források ezzel szemben negatív hatásokkal is járhatnak, ha a kontraproduktív mechanizmusokat, a járadékvadászatot és a fejlesztési források megszerzésére irányuló erőfeszítésekre való túlzott specializálódást erősítik. Ebben az esetben nemhogy a fent említett innovációs hatások nem jelennek meg, hanem erős támogatásfüggőség alakulhat ki, és a gazdasági, társadalmi szereplők jelentős része az innováció és versenyképesség helyett a fejlesztési források megszerzésére fog fókuszálni. — 747 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Általános elvi-logikai megközelítésben vizsgálva az EU Kohéziós és Strukturális Alapjainak felhasználását, jelentős pozitív hatásuk elvárható a gazdasági növekedésre, a foglalkoztatási hatásaik ennél azonban bizonytalanabbul ítélhetők meg (Borkó–Oszlay 2007). Az összességében jelentős és pozitív növekedési hatások mellett az olyan nagy tömegű kohéziós politikai forrásfelhasználásban – mint ami Magyarországon történt a 2007–13-as időszakban – negatív hatáselemek is megjelenhetnek (például kiszorító hatás) (Balás és szerzőtársai 2015), ezért a fejlesztési eszközök kialakítása, célzása különös figyelmet igényel. Az EU-s forrásból megvalósított fejlesztések forrásainak felhasználása során célszerű időben minél egyenletesebbé tenni a pénzek elköltését. A fejlesztési források egyenetlen kifizetése az előzőekben említett keresleti hatás miatt a beruházások és a növekedés jelentős ingadozásához vezethetnek, ami makrostabilitási kockázatokat hordoz magában. Arra is érdemes hangsúlyt fektetni a kiírások tervezése során, hogy a fejlesztések várhatóan milyen keresleti hatást idéznek elő az egyes szektorokban, és ezt mennyire képes az adott szektor hazai kapacitásból kielégíteni. Jelentős kihasználatlan kapacitások esetén a fejlesztések a hazai kapacitáskihasználtságot növelik, de a hirtelen megjelenő kereslet az import megugrását eredményezi. Másfelől, mivel a várható projektkereslet kiszámíthatatlan a gazdaság szereplői számára, ezért felesleges kihasználatlan kapacitások kiépítésére is ösztönözhet. Érdemes nyomon követni a fejlesztések által generált kapacitásnövekedés volumenét és a fejlesztési keresletet is csak ennek az ütemnek megfelelően növelni. Az import hatása ugyanakkor nem feltétlenül negatív, jelentős szerepe lehet a technológiaváltásban, a gazdaság hatékonyságának növelésében, ami a fejlesztéspolitikának is célja.

17.1.2. Általános szempontok a vállalkozások versenyképességének fokozásához

A témakörben végzett értékelések arra hívják fel a figyelmet, hogy a vállalati szektornak nyújtott fejlesztési támogatások versenyképesség-fokozó hatása nem érvényesül automatikusan, hanem fokozott körültekintést igényel. — 748 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

A Hétfa Kutatóintézet közelmúltban készített, a 2015-ig felhasznált források hatásait vizsgáló CGE-modellje a vállalkozások szintjén is összességében pozitív hatásokat mutat (Balás és szerzőtársai 2015). Különösen igaz ez minden időtávon a jövedelemre. A foglalkoztatás növelése munkatermelékenység-csökkentési hatással járhat együtt (nagyobb ütemben nő a foglalkoztatottak száma, mint a termelés). Hosszabb távon, a keresleti hatások túlsúlya miatt, azonban pozitív munkatermelékenységi hatások feltételezhetők. Jelentősen eltérő a kép az egyes szektorokban: elsősorban a keresleti hatásoknak szélsőségesen kitett építőipar tér el a többi szektortól (kedvezőtlen termelékenységi és kedvező tőkearányos jövedelmi mutatóival). A modell szerint a kifejezetten a vállalkozásoknak juttatott célirányos gazdaságfejlesztési támogatások, valamint a kutatást-fejlesztést és innovációt támogató konstrukciók eredményezték a vizsgált időtávon a legnagyobb gazdasági növekedést (Balás és szerzőtársai 2015). E témakörök hatásokból való részesedése messze túlmutatott azok finanszírozásból történő részesedésén (lásd a „gazdaságfejlesztés” kategóriát az 17-3. ábrán). 17-3.ábra:Azegyeskategóriákfinanszírozásánakrelatívmérete145 (A)éshatásossága146(B)–amodellszimulációeredményei

A 24,80

B 0,34

17,10

2,20 32,30

Gazdaságfejlesztés Oktatás Foglalkoztatás

6,00 7,60 5,30 4,70

0,74

0,47

Egészségügy Közigazgatás Közlekedés

0,35

0,27

0,26

0,08

Energiahatékonyság Egyéb

Forrás: Balás és szerzőtársai (2015) CGE modell alapú szimulációs számítások eredményei

145 146

Az egyes kategóriákban folyósított támogatás az összes támogatás százalékában. Az egyes kategóriákra számított relatív hatások egymáshoz viszonyított aránya.

— 749 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A 2007–2013-as időszak vállalkozástámogatási konstrukcióinak fejlesztéspolitikai intézményrendszer által végzett értékelései (Agenda–Expanzió–KTI 2010; Budapest Intézet 2013; NFÜ 2013) alapján a támogatások hatása egyelőre nem kimutatható az értékesítésre, az export árbevételre vagy a nyereség bővülésére, ugyanakkor pozitív hatást gyakoroltak a beruházások volumenére, az eszközállományra, valamint a foglalkoztatottak számára. Elsősorban a beruházások és a vállalkozói kultúra vonatkozásában különösen összetettek a hatásutak. Összességében a beruházási indikátorok vállalt célértékei kedvezően teljesültek (ÁSZ 2015). A technológiai fejlesztések egyes értékelései szerint többletberuházás-generálás is köthető a beruházásokhoz (Agenda–Expanzió–KTI 2010). Ugyanakkor az értékelések és az intézményi tapasztalatok arra mutatnak, hogy megjelent egy olyan fejlesztéspolitikához igazodó fejlesztési-beruházási vállalkozói kultúra is, amely az EU-források megszerzésére specializálódik, és lényegében nem hat a makroszintű növekedés és versenyképesség irányába. E kedvezőtlen jelenségeket az egyenetlen és előre nem tervezhető forráskihelyezés felerősítheti. Egyes értékelések szerint a vállalati kultúrát és környezetet is csak korlátozottan tudja befolyásolni a fejlesztéspolitika, a forrásfelhasználás eredményességét a menedzsmenti és vállalkozói ismeretek javítása növelhetné (KPMG 2013a). A korábbi célirányos kutatási-fejlesztési és innovációs intézkedések eredményei rövid távon nehezen mutathatók ki. A monitoringmutatók vizsgálata szerint a bemeneti indikátorok célértéket meghaladó növekedést mutatnak (K+F+I-ráfordítás és létszám), a kimeneti mutatók (például szabadalmak) értéke azonban elmarad az elvárttól, azaz nem hatékony a támogatások felhasználása (KPMG 2013b). Az időszak pénzügyi eszközei (lásd visszatérítendő vállalkozástámogatási eszközök) részben orvosolták a piaci pénzügyi rendszer hiányosságait, forrást juttattak az abból egyébként nem részesülő vállalkozásoknak. Szintén előremutató, hogy emellett növekedett a bankok és — 750 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

a vállalkozások közötti kapcsolatfelvétel lehetősége, továbbá bővült a vállalkozásokról rendelkezésre álló információk köre (KPMG 2013c). Mindez lehetővé teszi a további hitelhez jutást, vagy olcsóbb hiteleket eredményez. Ugyanis mind a vissza nem térítendő, mind a pénzügyi eszköz jellegű támogatásokkal megvalósult fejlesztések után nagyobb valószínűséggel és nagyobb eséllyel (pozitív banki track record) vesznek igénybe a kedvezményezettek finanszírozást (Csengődi 2013). A kkv-kat közvetlenül célzó fejlesztéspolitikai források annál hatékonyabbak, minél inkább segítik a már tervezett beruházások előrehozását. A kkv-k technológiafejlesztését célzó vissza nem térítendő uniós forrásokkal kapcsolatban több tanulmány is arról számolt be, hogy a vállalkozások az így megvalósuló beruházások jelentős részét egyébként is megvalósították volna (Agenda 2010; Béres 2008). E helyettesítési hatás abban az esetben nem problematikus, ha a források a vállalkozások első helyen tervezett beruházásait hozzák előre, így a közgazdasági logikából adódóan joggal feltételezhető, hogy a leghatékonyabb projektek megvalósításának társfinanszírozójává lépett elő, s a legjobb projektek előrehozatalával elősegíti a következő legjobb projektek minél előbbi megvalósulását. Ebből a szempontból a vissza nem térítendő támogatások a hitelpiacot helyettesítik, illetve azzal versenyeznek. Mivel azonban a projektekhez szükséges önerő megteremtéséhez a vállalkozások jelentős részben hitelt használnak, a vissza nem térítendő források hozzájárulhatnak a kkv-k hitelpiacának javításához is. Az uniós források elnyerése egyrészt hitelképesebbé teszi a kkvkat a bankok szemében, másrészt a megvalósult hitelek csökkentik az információhiányt a kkv-k hiteltörténetét illetően, s ez tovább erősíti a pályázatot nyert kkv-kra irányuló kínálatot. Olyan beruházásokat célszerű tehát támogatni, amelyek önmagukban is életképesek, és a fejlesztéssel érintett tevékenységek fenntarthatósága biztosított. A 2007-től indult ciklus tapasztalata, hogy az EU-források felhasználásának költségei a szereplők számára túl magasak voltak az érvé— 751 —

II. rész: Versenyképességi reformok

nyesülő forráselosztási mechanizmusok miatt. Az intézményrendszer a saját működésére a források nagyjából 4 százalékát költötte, melynek egy jelentős része munkahelyeket tartott fenn a közszférában. A források lehívásához szükséges adminisztráció a pályázók számára azonban további költségeket eredményezett, melyeket a termelő beruházásokra is fordíthattak volna. Ebből adódóan a pályázási költségek sokszor a beruházásoktól várható észszerű hozamot is meghaladták. További nehézséget jelentett a pályázók számára az önerő megteremtése. (Balás és szerzőtársai 2015).

17.2. A fejlesztéspolitika versenyképességi és növekedési tervei Magyarországon A 2014–20-as időszak előkészítése az előző két ciklushoz képest újszerű tervezési helyzetben történt meg. Hazai oldalról a korábbiaknál markánsabb, jelentős részben a gazdasági növekedést szorgalmazó, reálgazdasági beavatkozásokra épülő, a nemzetgazdaságot erősítő, a gazdaság nyitottságából adódó sérülékenységét a stabilitás érdekében oldó irányok bontakoztak ki. A gazdaságfejlesztési szándékok üzeneteit a tervezés első szakaszában körvonalazott, majd 2014-ben az Országgyűlés által is elfogadott Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (OFTK) foglalta össze (Salamin és szerzőtársai 2014). Továbbá már a tervezés kezdetén rögzült, hogy a fejlesztési források 60 százalékát közvetlenül a gazdaságfejlesztésre kell fordítani (Korm. 2012). A mindenkori uniós tervezési eljárásrendnek megfelelően a hazai elképzeléseket egyeztetni kellett az EU Bizottságával, ami kompromisszumok kialakításához vezetett. A kohéziós politikai reform eredményeképpen a korábbinál erősebb bizottsági kontroll érvényesült a tagállamok kohéziós politikai tervezése felett a 2014–20-as időszakban, megkövetelve az Európa 2020 Stratégiában lefektetett uniós célokhoz való közvetlen hozzájárulást (Péti és szerzőtársai 2014a). A hazai és az uniós alapvető motivációk egyébként nagymértékben összhangban álltak egymással, elég csak a kutatás-fejlesztés, a foglalkoztatás, az energetika, — 752 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

a klímaváltozásra való felkészülés összecsengő hazai és uniós törekvéseire gondolni (Péti és szerzőtársai 2014). Az Európai Bizottság által a kívánatos magyarországi fejlesztési irányokról összeállított álláspont (az úgynevezett Pozíciós Papír – EB 2012) már némileg eltért a hazai elképzelésektől. A társadalmi felzárkózásban hazai megközelítésben a munkahelyteremtés, míg uniós szinten a hagyományos befogadási akciók hangsúlyosak. A hazai gazdaságfejlesztési és vállalkozásfejlesztési fókusz nem kifejezetten jelenik meg a Bizottság elképzeléseiben, amelyek között viszont határozottan jelen vannak a hagyományosan jelentős részt képviselő közlekedési és környezeti infrastruktúra-fejlesztési irányok (Péti és szerzőtársai 2014). A Magyarország és az EU Bizottsága közötti kompromisszumokat tükröző Partnerségi Megállapodásban rögzített fejlesztési elképzelések megtartották a korábbinál erőteljesebb 60 százalékos közvetlen gazdaságfejlesztési allokációt. Az elsődlegesen gazdaságfejlesztési küldetésű operatív programok költségvetése igen nagy mértékben, több mint ötszörös szintre bővült (Péti és szerzőtársai 2014). Az emelkedéshez nemcsak a gazdaságfejlesztési operatív program (2007–13-ban Gazdaságfejlesztési Operatív program – GOP, 2014–20-ban Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program – GINOP) kereteinek nagyarányú bővülése járult hozzá, de az a tény is, hogy a területi operatív programok (2007–13-ban a hét Regionális Operatív Program – ROP, 2014–20-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program – TOP és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program – VEKOP) is elsődlegesen gazdaságfejlesztési küldetésűvé váltak. Az elsődlegesen gazdaságfejlesztési küldetésű operatív programok mellett más operatív programokban is jelentős közvetlen gazdaságfejlesztési allokációk jelennek meg (Partnerségi Megállapodás 2014). A közvetlen gazdaságfejlesztési forráskoncentrációhoz a vállalkozástámogatáson túl egyéb fejlesztések is hozzájárulnak. Közös motivációjuk, hogy a támogatásaikon keresztül gazdasági szervezetekbe fektetnek be, vagy a piaci és gazdasági infrastrukturális viszonyok javítását szolgálják, vagy a gazdasági szerepelők közötti kapcsolatokat élénkítik (Péti és — 753 —

II. rész: Versenyképességi reformok

szerzőtársai 2014). E logika mentén már közvetlen gazdaságfejlesztési szemléletben kell végrehajtani az energetikai és infokommunikációs technológiai fejlesztéseket, és szem előtt kell tartani a gazdaságfejlesztést a közösségi közlekedés fejlesztése, a városfejlesztés vagy az elektronikus közigazgatás-fejlesztés területén is. Az előző fejlesztési időszakhoz képest – bár az elsődlegesen gazdaságfejlesztési küldetésű operatív programok kereteinél kisebb mértékben –, de összességében jelentősen emelkedett e több tématerületből összeálló közvetlen gazdaságfejlesztési forrásallokáció is (lásd a változást az EU egyes úgynevezett tematikus céljai szerinti bontásban az 17-4. ábrán), még ha ennek mértéke nem is éri el az elsődlegesen gazdaságfejlesztési küldetésű operatív programokét. A gazdaságfejlesztési törekvések tükrében az EU az Európa 2020 stratégia jegyében fogant tematikus céljainak témaköreit vizsgálva nem meglepő, hogy a közvetlen gazdaságfejlesztéssel egyértelmű kapcsolatban álló tematikus célok allokációja nőtt a legtöbbször a 2014–2020-as tervezetekben a 2007–2013 tervezetekkel összehasonlítva (17-5. ábra): az infokommunikációs technológiák (IKT147), az energetika a kutatás-fejlesztés és innováció (K+F+I), valamint a foglalkoztatási támogatások. Kivételt jelent a szintén közvetlen gazdaságfejlesztésbe tartozó vállalkozásfejlesztési tematikus cél, melynek általános vállalkozásfejlesztési allokációja csökken a 2014–2020-as időszakban. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a vállalkozástámogatások összértéke összességében ne növekedne (még a pesszimista becslések alapján is mintegy 100 millió euróval 3800 millió euróra), de az előző ciklustól eltérően a vállalkozástámogatások jelentős része célzott tematikák, azaz más tematikus célok keretében lesz elérhető (mint például a kutatás-fejlesztés és innováció, energetika, infokommunikációs technológiák fejlesztése vagy a foglalkoztatás növelése) (Péti és szerzőtársai 2014).

147

Az IKT növekménye még nagyobb lenne, de e témakör fejlesztéseinek jelentős része a 11. (közigazgatás-fejlesztés) tematikus cél alatt található.

— 754 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

17-4. ábra: A közvetlen gazdaságfejlesztésre fordított kiadások arányának becsültváltozásaa2007–2013-asésa2014–2020-asprogramidőszaktervei között, tematikus célonkénti bontásban148 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

2007–13

2014–20

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Nem gazdaságfejlesztési allokációk Egyéb tematikus cél alatti gazdaságfejlesztési allokációk TC8 (foglalkoztatás) TC4 (energetika) TC3 (KKV) TC2 (IKT) TC1 (K+F+I) Megjegyzés: Az ábrán jelölt egyéb tematikus célok és gazdaságfejlesztési tartalmuk: részben TC6 [környezetfejlesztés, benne: városi gazdasági struktúrák, turizmus]; részben TC7 [közlekedésfejlesztés, benne: fenntartható városi közlekedés]; érintőlegesen TC9 [társadalmi felzárkózás, benne: közösségi gazdaságfejlesztés, mikrohitel]; részben TC10 [oktatás, benne: szakképzés, kutatás-fejlesztési humánerőforrás-fejlesztés]; részben TC11 [közigazgatás-fejlesztés, benne: e-közigazgatás]; (A kimutatásban a Strukturális Alapok [ERFA és ESZA] és a Kohéziós Alap forrásai szerepelnek. Az összegek tartalmazzák a hazai társfinanszírozást is.) A 2014–2020-as értékek számítása (2013. évi árfolyamokon) a Partnerségi Megállapodásban és az operatív programokban rögzített fejlesztési tartalmak közvetlen gazdaságfejlesztési hozzájárulás szempontjából elvégzett kategorizálásán, egyes esetekben becslésen alapul. A 2007–2013-as értékek számítása (2004. évi árfolyamokon) az időszak programdokumentumaiban rögzített fejlesztési tartalmak 11 tematikus cél, illetve közvetlen gazdaságfejlesztési tartalom szerinti kategorizálásán, egyes esetekben becslésen alapul. Forrás: Magyarország Partnerségi Megállapodása és a 2007–2013-as operatív programok pénzügyi forrásadatai alapján becsült adatok (Péti és szerzőtársai 2014).

148

2007–2013-ban az országos forráskeret kevesebb mint 40 százaléka szolgált közvetlen gazdaságfejlesztési célokat (bár az ilyen célú felhasználás végül számottevően alacsonyabb lett), 2014–2020-ban a keret csaknem 60 százaléka.

— 755 —

II. rész: Versenyképességi reformok

17-5.ábra:AKohéziósPolitikamagyarországitagállamifelhasználású pénzügyikereteinektematikuscélkitűzésenkéntibecsülttervezett allokációjaa2007–2013-asésa2014–2020-asprogramidőszakban 25

Az adott periódus teljes pénzügyi keretének százalékában

6 – Környezetvédelem

11 – Közigazgatásfejlesztés

10 – Oktatás

9 – Társadalmi felzárkózás

8 – Foglalkoztatás

7 – Közlekedés

5 – Klímaváltozás

4 – Energetika

3 – KKV

2 – IKT

1 – K+F+I

Tematikus célkitűzések 2007–2013

2014–2020

Megjegyzés: A kimutatásban a Strukturális Alapok (ERFA és ESZA) és a Kohéziós Alap tagállami forrásai szerepelnek (összegük a 2014–2020-as időszakban, 2013. évi árfolyamokon, hazai társfinanszírozással: 25,32 milliárd euró). A 2014–2020-as értékek a Partnerségi Megállapodás és az operatív programok dokumentumaiban rögzített számokat tükrözik (a 3. tematikus cél 2014–20-as allokációi csak részben tükrözik a kkv – kedvezményezetteknek jutó összegeket, a kkv-k más tematikus célok keretében is támogatáshoz juthatnak). A 2007–2013-as értékek számítása az időszak programdokumentumaiban rögzített fejlesztési tartalmak 11 tematikus cél szerinti kategorizálásán, és egyes esetekben becslésen alapul. Forrás: Magyarország Partnerségi Megállapodása és a 2007–2013-as operatív programok pénzügyi forrásadatai alapján becsült adatok (Péti és szerzőtársai 2014).

A fejlesztéspolitikai elképzeléscsomag azért is sajátos, mert benne a vissza nem térítendő támogatásokkal szemben nagy teret nyernek – mintegy megháromszorozódnak, több mint 800 milliárd forintra növekednek – a nagyobb abszorpciós kockázatú, de hosszabb távon a nemzetgazdaság javát szolgáló (visszaforgó) pénzügyi eszközök (Péti és szerzőtársai 2014). — 756 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

Az OFTK, valamint a Partnerségi Megállapodásban rögzített fejlesztési csomag a gazdaságfejlesztésen túlmutató, átfogó nemzetstratégiai és társadalompolitikai stratégiai célokat is tükröz. Ilyen törekvések a klímaváltozásra való felkészülés, a térségi decentralizáció és közösségépítés, a földrajzi mobilitás, valamint az uniós szinten egyébként nem szorgalmazott népesedési fordulat, továbbá a külhoni-anyaországi, nemzeti szintű kapcsolatok megerősítése és a Kárpát-medencei együttműködések aktivizálása (Péti és szerzőtársai 2014), melyek közép- és hosszú távon szintén versenyképességi szempontokat szolgálhatnak. A 2014– 2020-as időszak tervezésében szintén fókuszba került a végrehajtási intézményrendszer, amely az addigi tapasztalatok szerint a forrásfelhasználás sikerességének egyik kulcstényezője (Korm. 2012). Az intézményrendszeri átalakítás keretében elindult a fejlesztéspolitika és a szakpolitikák összehangolása, valamint a fejlesztéspolitika határozottabb központi koordinációjának kialakítása (Péti és szerzőtársai 2014a).

17.3. A fejlesztési ciklus további felkészülési feladatai a versenyképesség és a növekedés szolgálatában Cél az uniós források fókuszálása a magas potenciális gazdasági növekedéssel rendelkező tevékenységekre, szektorokra, vállalkozói csoportokra és térségekre, a foglalkoztatásra és a hozzáadott érték növelésére. Ennek eszköze lehet a hatékony és összehangolt intézményrendszer versenyképességi szempontokat érvényesítő minőségi kapacitásokkal és gyors eljárásokkal, valamint az uniós forrásokból egységes vállalkozói banki termékek kialakításának ösztönzése, továbbá az egyablakos rendszer erősítése a finanszírozási lehetőségek elérése érdekében.

A fejlesztéspolitikai rendszer egyértelmű hazai reformja indult el a 2012től meghozott kormányzati döntések nyomán a 2014–2020-as időszakra vonatkozóan. A törekvések magukban foglalnak sok új, korábban még ki nem próbált fejlesztési irányt és végrehajtási megoldást is. Számos elv rögzült, másfelől azonban egyes tevékenységek természetükből adódóan többé-kevésbé folyamatosan alakulnak a fejlesztési ciklus teljes — 757 —

II. rész: Versenyképességi reformok

egészében, mint például az egyes eljárásrendek és konstrukciók kialakítása, a projektgenerálás és a kedvezményezettek felkészítése. Ez utóbbi feladatkörökben így további lehetőségek nyílnak a versenyképességi szempontok erősítésére is. A 17.1. fejezetben ismertetett általános gazdaságfejlesztési szempontokon túl az EU-források, támogatások rendszerének alakítása kapcsán két célt fontos kiemelni: fel kell gyorsítani, és az eredmények szempontjából hatékonyabbá kell tenni. Ennek érdekében a forrásokat érdemes erősebben célozni a növekedési területekre (hozzáadott értéket növelő beruházások, piaci szegmensek, esetleg egyes ágazatok és földrajzi területek kiemelése). A vállalati szektor támogatásába pedig hasznos lenne a bankszektor fokozott bevonása, ami a vállalati szférával természetszerűen kapcsolatban áll, valamint ahol a vállalati pénzügyekhez és projektfinanszírozáshoz kötődő tudás és tapasztalat rendelkezésre áll. A vállalatokhoz közelebb viheti a fejlesztési forrásokat, ha egyfajta egyablakos rendszerben, a kereskedelmi bankokban az EU-forrásokkal kapcsolatos lehetőségeket is megtalálják. Hozzáadott értéket jelentene, ha az uniós források egy részéből egységes vállalkozói banki termékek kerülnének kialakításra, hogy a visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatások és piaci források könnyen együtt elérhetőek legyenek. A több operatív programban megjelenő gazdaságfejlesztési források felhasználását minél inkább célszerű összehangolni.

17.3.1.Afejlesztéspolitikaierőforrásokcélzásaésanövekedésterületei

Az uniós fejlesztések potenciálistól elmaradó növekedési és versenyképességi hozzájárulása abból is adódik, hogy nem mindig a hosszú távú gazdaságfejlesztés alapján optimális szektorokba érkeztek a beruházások, és nem minden esetben hatékonyan (például a piaci szféra beruházásai háttérbe szorultak, importnövelők voltak, nem többletberuházásra ösztönöztek, kifizetéseik késtek). A forrásfelhasználás hatékonyságát növelheti az erőteljesebb forráskoncentráció is. A 2014–2020-as tervek-

— 758 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

ben kimutatható az erre való törekvés, a megvalósítás során ezt érdemes még tovább erősíteni. Célszerű tudatosan felkészülni a szükséges változásokra, és az uniós forrásokból olyan gazdasági szervezetek projektjeit finanszírozni, amelyekben kimutathatóan érvényesül a hozzáadottérték-növelés, az exportképesség vagy a foglalkoztatás fokozása. Erősebb fókuszálás a növekedés szektoraira Határozott ágazati fókuszok az utóbbi időszakban nem jelentek meg az EU Kohéziós Politikájában (annak ellenére, hogy ez egyes ágazatok esetében a közösségi együttműködés kezdeteitől markánsan jelen volt, illetve az agrár- és halászati ágazat esetében még ma is megjelenik). A Kohéziós Politika alapvetően szektorsemlegességet mutatott, a magyarországi fejlesztések között is leginkább csak a turisztika emelkedik ki. A gyors növekedést felmutató távol-keleti országok fejlesztéspolitikájában ugyanakkor erős iparági orientációk fedezhetők fel (lásd 2. fejezet). Az EU szintjén a válság hozott e téren lassú változást, amelyre példa a kibontakozó közösségi iparpolitika (lásd például a termelő ipart favorizáló „Az európai ipar reneszánszáért” Bizottsági közlemény [EB 2014a]). A jelenlegi magyarországi gazdaságfejlesztési elképzelések között fontos elem az OFTK-ban is megjelenő ágazati fókuszálás, és ezt a mozgásteret érdemes kellően kihasználni (programszinten ez egyelőre a termelőipar kiemelésében testesül meg). A szektorális célzás kockázatokkal jár, de egyrészt e kockázatokat leginkább az addicionális külső forrást képező uniós finanszírozás terhére célszerű felvállalni, másrészt a kockázatok a fókuszok rendszeres felülvizsgálatával jelentősen csökkenthetők. Az egyes ágazatok kkv-szereplői körében kialakítandó fókuszok kiterjedhetnek például a szolgáltató központokra (SSC-k: multinacionális vállalatok globális léptékű költségcsökkentési, optimalizációs célokkal elsősorban HR, pénzügyi és IT back office tevékenységek területén), az elektronikára (elektronikai fogyasztási cikkek gyártása, híradástechni— 759 —

II. rész: Versenyképességi reformok

kai berendezések gyártása, elektronikus orvosi berendezések gyártása területén), a járműiparra, turizmusra vagy például a logisztikára. E szempontból fontos eredmény, hogy az operatív programokban már jelenleg is viszonylagos kiemelést élvez a turizmus (kivéve a 2014–2020as időszakban a Bizottsági szabályozás által diszpreferált szálláshelyfejlesztés), az élelmiszeripar, a feldolgozóipar jelentős része, az infokommunikációs, valamint a kutatási-fejlesztési és innovációs profilú cégek támogatása (Péti és szerzőtársai 2014), továbbá keresleti oldalról az energetikai és építőipari cégek fejlesztése. Célcsoport-fókuszálás a hazai vállalkozói viszonyok alapján A sajátos hazai vállalkozói célcsoportos fókuszok alkalmazása is hasznos lehet. A döntően magyar tulajdonú és jelentős foglalkoztató kis- és középvállalkozások nemzetstratégiai szempontból is fontos kört jelentenek, de ezen belül is lehetnek további preferált és felkarolandó csoportok – az uniós szinten preferált alapvetően innovációs (start-upok) és esélyegyenlőségi célcsoportok mellett (például nők vállalkozásai). Fontos a jelenleg sajnálatosan kisszámú középvállalkozói kör igényeire szabott támogatások kialakítása, valamint a kisvállalkozások középvállalkozássá fejlődésének támogatása. Ehhez csatlakozhatnak a hazai hátterű nagyvállalkozások is, de a nagyvállalatok csak a K+F+I és az értéklánc alapú megoldások és az energetika esetében támogathatók az uniós szabályok és a 2014–2020-a időszak tervei szerint. Megfontolandó lehet a jellemzően anticiklikus hatású családi vállalkozások kategóriájának azonosítása és ösztönzése is. A kiszorító hatások csökkentése és az addicionális értékteremtés növelése érdekében olyan támogatási feltételek meghatározása is szükséges, melyek lehetőséget kínálnak olyan vállalkozások fejlesztéseinek megvalósításhoz, amelyek piaci körülmények között, más forrásból nem jutnának finanszírozáshoz. Mindez nagyobb kockázatot is jelent (amit természetesen becsülni és keretek között szükséges tartani , továbbá ami szemben állhat a minél gyorsabb forrásabszorpció megközelítésével), amely azonban önmagában nem tekinthető versenyképességi célnak.

— 760 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

Területi fókuszok erősítése A fejlesztéspolitika új ciklusában érvényesülő megyei és nagyvárosi decentralizált gazdaságfejlesztési (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) törekvései vélhetően hozzájárulnak a helyi és térségi gazdasági rendszerek kialakításához. Mint a 7. fejezetben bemutatásra került a növekedésben és versenyképességben felértékelődnek a területi szempontok, melyek elősegíthetik, de akár korlátjává is válhatnak a makroszintű növekedésnek és a térségek eltérő adottságainak kezelése fontos versenyképességi szempont. A hazai gazdaságfejlesztési elképzeléseket érdemes rászabni az országban egyébként fellelhető markáns térségi gazdasági rendszerekre is, ahol sajátos erőforrások állnak rendelkezésre, így a gazdaságnak és a foglalkoztatásnak léteznek hagyományos ágazati mintái, területi sajátosságai. Célszerű orientálni e térségek fejlesztését az adottságaik kihasználására. Ennek karakteres példája a turizmusra támaszkodó Balaton körzete, de az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció egyéb olyan térségeket is említ, ahol akár országos jelentőségű növekedés is levezethető a sajátos térségi adottságokból (például nagyvárosi növekedési zónák). Egyéb tekintetben e kiemelt térségi fejlesztések gondozása a Partnerségi Megállapodás szellemében sem várható el kizárólag a területüket lefedő megyéktől vagy nagyvárosoktól, hanem fejlesztésük érdekében az ágazati források területi fókuszálására van szükség (például járműipari központok kialakítása). Ugyanakkor a siker érdekében a végrehajtásban érdemes, akár csak kísérleti jelleggel is, tartalomalakítási kompetenciákat és végrehajtási felelősséget adni a térségi (elsősorban megyei és megyei jogú városi) szintnek. A területi szintű programoknak fontos szerepe lehet a fejlesztések területi összehangolásában is. 2012-ig egy előzmények nélküli térségi egység, a régió lett kijelölve a térségi fejlesztések szervezésére, ezzel párhuzamosan a térségi önszervezési kapacitások leépültek a megyék jogosítványainak és forrásainak csökkenésével. Mindez növeli az ország sérülékenységét, hiszen a külső vagy belső sokkokra a központi államszervezetnek kell reagálnia, miközben a sajátos helyi, térségi megoldási lehetőségekkel

— 761 —

II. rész: Versenyképességi reformok

és akadályokkal kapcsolatos információ az aggregálás során részben elveszhet. Noha a 2014–2020-as időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kulcsszerepet szán a megyéknek az integrált területi programokon keresztül, e térségeket még fel kell készíteni, hogy megfelelő önerővel és önszervezési kapacitásokkal, illetve érdekérvényesítő képességgel közreműködjenek a TOP megvalósításában. A Közép-Magyarország régió helyzete számos kihívást foglal magába. A térség egy főre jutó GDP-értéke az EU-átlag 108149 százalékán állt 2013-ban (vásárlóerő paritáson mérve), amivel összefüggésben a korábbi átmeneti fázis után ebben a ciklusban már teljes egészében a fejlett régiók közé tartozik, melyek nem jogosultak az 1. (konvergencia) célterület támogatásaira. Így a régióban az uniós fejlesztési források összege ebben a ciklusban csak 287,7 milliárd forint – ennek is a fele immár hazai forrás – szemben a korábbi időszak 625 milliárdos keretével. A forráshiányt azon uniós szabályozások adta elvi lehetőségek sem tudják ellensúlyozni, mely szerint bizonyos országos hatáskörű beavatkozások esetén a konvergenciarégiók operatív programjaiból részben finanszírozhatók a központi régió területén megvalósuló fejlesztések. Mindeközben az ország versenyképességi potenciáljának jelentős részével rendelkező régió – ahol a K+F-kapacitások kétharmada koncentrálódik – fejlesztési rendszere nem megoldott, ami alternatív fejlesztésfinanszírozási rendszer hiányában versenyképességi kockázatokat hordozhat alternatív fejlesztésfinanszírozási rendszer hiányában. (Budapest és Pest megye területi statisztikai helyzetének átalakítása, szétválasztása majd a 2020-at követő hétéves finanszírozási ciklusra nyújthat megoldást Pest megye számára.) A felzárkózási célú fókuszok bevezetésével az uniós gazdaságfejlesztési források foglalkoztatási hatását lehetne javítani. E tekintetben különösen indokolt a leghátrányosabb területeken lévő Szabad Vállalkozási Zónák kiemelt támogatása, valamint a nagy munkaerő-igényű iparágak valós preferálása is szükséges. Ezeket a programokban már megjelenő szempontokat célszerű a pályázati rendszerben is következetesen kezelni. 149

Eurostat

— 762 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

17.3.2. A fejlesztéspolitikai eljárás- és intézményrendszer kompetenciáinak növelése a versenyképesség vonatkozásában

Az intézményrendszer adóssága az elmúlt programidőszak első felének forráselosztási és kifizetési csúszása. Ez többek között az eljárásrendekből és a kedvezményezettek felkészültségének hiányából adódott. A forráskihelyezés ütemezésén az időközben átalakult uniós elvárások miatt is célszerű változtatni, az új szabályok ugyanis az előzetes ütemezéstől eltérő forráskihelyezést, eredményességet és kimeneteket szankcionálják (Péti és szerzőtársai 2014). Az ütemezést azért is érdemes tervezhetőbbé tenni, mert ez javítja a fejlesztések hasznosságát. A gazdasági szereplők (és persze a közületek) számára a nem tervezhető forráshoz jutás, és az előre nem ismert feltételrendszerek az ad hoc, járadékvadász, csak a formai előírásokra ügyelő, illetve az eredetileg uniós fejlesztés nélkül is megvalósítandó, azok céljaihoz nem illeszkedő fejlesztések kialakítását ösztönzi. E kockázatok vélhetően csökkenthetők a tájékozódást segítő, több évre előretekintő finanszírozási tervek kialakításával. Talán annak ellenére is érdemes ezt megkísérelni, hogy a jelenlegi európai és globális geopolitikai környezetben a fejlesztéspolitikára hatással bíró tényezőkre irányuló előretekintés még a legrövidebb időtávokon is sok bizonytalansággal terhelt, tovább növelve a fejlesztéspolitika által egyébként alapvetően felvállalható kockázatok körét. Az előző időszak túlnyomó részében az eljárásrendek a forráshoz jutás költségeinek jelentős részét a kedvezményezettekre hárították (például pályázati dokumentáció, igazolások, garanciák). A fejlesztéspolitika, szellemiségétől némileg eltérően, viszonylag kevés kockázatot vállalva erős biztosítékokat követelt meg a pályázóktól, kedvezményezettektől Magyarországon. A végrehajtó intézményrendszer változásainak ezért fontos eleme a hatósági helyett a szolgáltató-támogató szemlélet meghonosítása a kedvezményezettek irányába. E téren már jelentős eredményként értékelhetők az elektronikus pályázati rendszerek kifejlesztése és az igazolások benyújtásának könnyítései. Kedvezményezetti oldalon is jelentős felkészítést kell végezni annak érdekében, hogy — 763 —

II. rész: Versenyképességi reformok

minél jobb és valóban a hazai fejlesztéspolitikai irányokhoz illeszkedő projektek szülessenek. Érdemes megerősíteni a projektgenerálást is, mint a közszféra által támogatott aktív fejlesztéspolitikai beavatkozások intézményrendszeri hátterét. Mindezt az ország területét megfelelően lefedve szükséges megvalósítani. Ennek alapján a regionális fejlesztési ügynökségek korábbi szakmai elemzési-tervezési kompetenciáit célszerű megjeleníteni a megyei szintű fejlesztési műhelyekben. A végrehajtási intézményrendszer szakmai kompetenciái fontos tényezői a fejlesztések hasznosságának. Gondot jelent, ha a programmenedzselő apparátus (programmenedzserek) nem tudja kellően érvényesíteni az egyes támogatási projektekben a hétéves program stratégiáját, az operatív programok tervezésének szakmai értékrendjét és üzeneteit. Az erre irányuló intézményi garanciák kialakítása, valamint a szakmai kompetenciák intézményrendszerben történő növelése jelentős feladat. Ennek keretében olyan motivációs rendszert érdemes kialakítani, amely a forrásabszorpció gyorsasága mellett a szakmai hozzáadott értéket is díjazza. Továbbá az egyes fejlesztési tématerületek számára az eredeti tervi és szakpolitikai küldetéseket értelmező és részletező szakmai elvárásrendszereket célszerű felépíteni. Szintén a nagyobb szakmai hozzáadott értéket szolgálják az alágazat és ágazatközi integrációval megvalósuló, a valóság kihívásaira és lehetőségeire jobb választ adó projektek. Az intézményrendszerben lehetővé kell tenni az integrált projektek és programok megvalósítását, valamint célszerű ösztönözni is az egyes prioritások, sőt a szaktárcákra tagolódó egyes programok támogatásainak kombinálását is.

17.3.3. Közvetlen gazdaságfejlesztést szolgáló uniós forrásfelhasználás intézményi összhangja

Az intézményrendszer átalakítása a 2014–2020-as hazai felkészülés egyik fő eleme volt. A korábbi időszakban a fejlesztéspolitika elvált a fejlesztésekért felelős szakpolitikáktól, miközben egyes program— 764 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

jainak központi koordinációja nem volt erőteljes. Az ilyen helyzet sok esetben vezet alulhasznosított, továbbá területileg, illetve ágazatilag alulkoordinált, alacsony hatékonyságú fejlesztésekhez, miközben a szakágazati elképzelések nem tudnak érvényre jutni. Az operatív programok irányító hatóságainak és közreműködő szervezeteinek a 2012-ben meghozott kormányzati döntéssel a szaktárcákba való áthelyezésével ezek a kockázatok csökkenthetővé váltak. Az így kialakult tagoltabb struktúra hatékonyságát egy erőteljes központi koordináció biztosíthatja. A gazdaságfejlesztés ugyanakkor egy még inkább erőteljes és tudatos koordináció terepe lehet. A közvetlen gazdaságfejlesztési források döntően három operatív programban vannak jelen, de jelentős hányaduk a többi operatív program különböző prioritásaiban is megjelenik. A közvetlen gazdaságfejlesztést a klasszikus vállalkozástámogatástól távol álló területeken is meg kell tudni valósítani (például közigazgatás-fejlesztés, városfejlesztés, közösségi közlekedés). Sajátos helyzetet jelent az is, hogy az eddigi gyakorlattal szemben a területi fejlesztések fő küldetésévé a gazdaságfejlesztés vált, valamint hogy az általános – azaz például nem IKT vagy K+F+I vagy energetikai célú – vállalkozástámogatások keretei csökkentek. E jelenségek a gazdaságfejlesztési intézkedések végrehajtásának egységes, koordinált kezelését tehetik szükségessé. A gazdaságfejlesztésben érintett fejlesztéspolitikai intézményrendszert célszerű felkészteni a különböző témakörökre szabott tartalmi gazdaságfejlesztési elvárásrendszer érvényesítésére. E szándékoknak megfelelően például harmonizálhatók az irányító hatóságok munkáját befolyásoló szervezeti eljárásrendek. Különösen fontos célzott mechanizmusokat kialakítani a vállalkozástámogatások és az üzleti infrastruktúra időben, feltételeikben és formájában való összehangolására. Ez kiterjedhet a GINOP minden prioritására, valamint a TOP munkahelyteremtési és humánerőforrás-fejlesztési prioritására. A potenciális kedvezményezettek egyes csoportjaira szabott egységes és egyablakos támogatásközvetítő rendszerek kialakítása nemcsak általánosságban, hanem külön a gazdaságfejlesztési támogatások esetében — 765 —

II. rész: Versenyképességi reformok

is hasznos lehet (az egyablakos megközelítés általános elve megjelenik a Partnerségi Megállapodásban is). Üdvözlendő lenne például, ha a kedvezményezettek ki tudnák alakítani a különböző vállalkozási támogatások – akár operatív programok közötti – kombinációját. A program-végrehajtási eljárásrendekben általánosságban is olyan sebességet és rugalmasságot kell biztosítani, hogy a piaci finanszírozással összevetésben technikailag is versenyképes legyen az EU-forrás. A forrásabszorpciós teljesítményértékeken túl a gazdaságfejlesztési hozzáadott értékteremtés elismerését célszerű horizontálisan is megjeleníteni, mind a legkülönbözőbb fejlesztési tématerületek potenciális kedvezményezettjeinek orientációs eszközei között (például preferenciák a projektkiválasztásban), mind a végrehajtási intézményeik ösztönzőiben (például teljesítménymotivációs eszközökben).

17.3.4. Az uniós források és a versenyképességi-növekedési banki termékek

A vállalkozások számára elérhető pénzügyi eszközök ugrásszerű volumenemelkedése a 2014–2020-as időszak egyik legnagyobb újdonsága. A végrehajtás során érdemes megfontolni a hitelintézeti szektor magasabb szintű szerepvállalását is. A bankrendszerrel való együttműködés, illetve annak bevonása kölcsönösen előnyös lehet, mert a jelentős forráskihelyezés növelné a hitelintézeti szektor forgalmát, és a kereskedelmi bankok finanszírozási tapasztalata is kellő mértékben becsatornázódhat. E szerepvállalás továbbá egészséges versenyt teremthet a forráskihelyezésben, segítve a kívánt gyors ütemű költés megvalósítását, továbbá felmerülhet ezzel a működtetés költségeinek leszorítása is (a bankok akár önköltségi áron vállalhatnák), vagy akár a magasabb színvonalú szolgáltatások nyújtása (így például sok kontaktpont építhető ki a vállalkozásoknak, mely térbeli közelség további pozitív hatásokat eredményezhet).

— 766 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

A nemzetközi intézményi gyakorlat alapján megfontolandó, hogy a hazai hitelintézeti szektor szereplői számára a vissza nem térítendő források kezelése is az eddiginél nyitottabbá váljon. Ennek hazai fejlesztéspolitikai alapját az előző programidőszak kombinált termékeinek (visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatások) sikere, gyors lehívása képezi. A visszatérítendő és a vissza nem térítendő vállalkozásfejlesztési eszközök alapvetően pénzügyi, finanszírozást segítő termékekként is szemlélhetők. Az eddigi fejlesztési ciklusok kezdetén a gazdaságfejlesztési források kihelyezésének megvalósítása a végrehajtási intézményrendszerben kapott helyet, de – akárcsak kísérleti jelleggel – érdemes lehet egységes banki termékként is tekinteni a különböző vállalkozástámogatásokra és kezelésükbe bevonni a hitelintézeteket. Ennek időszerű alapját adja az is, hogy nemcsak a 2014–2020-as időszak pénzügyi eszközei (visszatérítendő támogatások) bővülnek jelentősen, hanem a tervek szerint a visszatérítendő és a vissza nem térítendő támogatások kombinált vállalkozói termékei is. A vállalkozástámogatások egységes banki kezelési környezetének egyablakos rendszerében a vissza nem térítendő és hiteljellegű támogatások integrált kezelése gyorsítaná és egyszerűsítené a végső kedvezményezettek számára a források felhasználását. Az uniós támogatások pénzügyi eszközeit jellemzően a hitelek, a tőkebefektetések, a garancia és a kockázatitőke-eszközök alkotnák. A későbbiekben célszerű azt is számításba venni, hogy a hitelpiac a vállalati ügyfelek részére jelenleg kedvező feltételeket ajánl, ráadásul a hitelezés és a kockázati tőke esetében még a 2007–2013-as időszakból visszaforgó, újra kihelyezhető pénzügyi eszközök forrásával is lehet számolni. Így megfontolandó a garanciaeszközök arányának növelése az uniós pénzügyi termékeken belül, ami önálló és hitellel kombinált, „hibrid termékként” egyaránt megvalósulhat.

— 767 —

II. rész: Versenyképességi reformok

17.4.Aközvetlenelérésűuniósforrásokfelhasználásának növelése Magyarországon Cél fokozni a magyar szereplők részvételét és abszorpcióját az Európai Bizottság, valamint az Európai Beruházási Bank (EBB) által közvetlenül irányított források elnyerésében és felhasználásában.

Az Európai Unió által biztosított támogatások 80 százalékát a tagállami hatóságok irányítják és ellenőrzik. A források fennmaradó 20 százalékát különböző nemzetközi szervezetekhez tartozó hatóságok, valamint az Európai Bizottság főigazgatóságai és végrehajtásért felelős ügynökségei közvetlenül végzik. Ez utóbbi források többségéért a tagállamok szervezetei bizonyos mértékben versenyben állnak egymással. Az EU egésze szintjén meghirdetett pályázatok olyan projekteket és szervezeteket támogatnak, melyek tevékenysége jelentősen hozzájárul az Unió által kitűzött programcélok végrehajtásához, illetve amely célcsoportok fejlesztése kulcsfontosságú a közösség hosszú távú fejlődéséhez. E források felhasználásáért felelős uniós szintű intézmények (Európai Bizottság, Európai Beruházási Bank, Európai Beruházási Alap) közvetlenül a kedvezményezettek számára mind az EU többéves pénzügyi keretét felhasználva, mind saját forrásokkal gazdálkodva, számos pénzügyi eszközt és kisebb mértékben vissza nem térítendő támogatást is nyújtanak. E fejlesztési források célterületeit tekintve az innováció, a kis- és középvállalkozások versenyképességének fejlesztése, valamint a különböző infrastrukturális fejlesztések emelkednek ki. A tagállami szinten rögzített kohéziós politikai forrásokon kívül az Európai Bizottság az Európai Területi Együttműködési Programok csomagjával együtt 9 jelentősebb közvetlen hozzáféréssel működő programot irányít, melyek az Európai Unió 2014–2020-as programidőszaka többéves pénzügyi keretének közel 14 százalékát teszik ki (142,46 milliárd euró). Ezen eszközök keretében a támogatások kihelyezése technikailag forrásnagyságtól függően, közvetlenül vagy pénzügyi közvetítőkön keresztül, közvetett módon történik. — 768 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

Hazánk a 2007–2013-as programidőszakban a kilenc legjelentősebb közvetlen brüsszeli program összes keretének 1,1 százalékát hívta le, ami GDP-hozzájárulásunkhoz képest átlag feletti, de népességarányosan átlag alatti teljesítmény, ugyanakkor a visegrádi országok mezőnyében egy főre jutóan Magyarország pozíciója a legjobb. A lehívott források abszolút nagyságát tekintetve Lengyelország előzi meg e téren hazánkat (17-1. táblázat, 17-2. táblázat). 17-1.táblázat:Akohézióspolitikatagállamikereteinkívülelérhető legjelentősebbprogramjaibóllehívottforrásoknagyságaMagyarországon a 2007 és 2013 közötti periódusban Program 2007-2013

Forrásnagyság 2007-2013 (millió EUR)

A Magyarország által lehívott források nagysága (millió EUR)

7. Kutatási keretprogram (ideértve a 6. keretprogram befejezésének forrásait) Versenyképességi és innovációs program Life+ Kultúra keretprogram Média keretprogram Élethosszig tartó tanulás keretprogramja Fiatalok Lendületben Program Egészségügyi és fogyasztóvédelmi keretprogram Európai Területi Együttműködési célkitűzés Összesen

49765,69

A felhasznált támogatások egy főre jutó értéke Magyarországon (EUR/ fő)

247,09

Magyarország részesedése a program által kínált forráskeretből (%) 0,50

2672,64

27,30

1,02

2,73

1415,49 347,00

20,84 6,96

1,47 2,01

2,08 0,70

785,73

5,80

0,74

0,58

8636,41

99,45

1,15

9,95

1066,11

23,57

2,21

2,36

519,79

9,73

1,87

0,97

7980,92

370,48

4,64

37,06

73189,79

811,23

1,11

81,14

Forrás: EB (2016); KSH (2015)

— 769 —

24,71

II. rész: Versenyképességi reformok

17-2.táblázat:Akohézióspolitikatagállamikereteinkívülelérhető legjelentősebbkilencprogramjábóllehívottforrásokavisegrádiországokban a 2007 és 2013 közötti periódusban Csehország

Lengyelország

Szlovákia

Magyarország

A kohéziós politika tagállami kereteinkívülelérhető legjelentősebb programjaiból lehívott források nagysága (millióEUR)

607,88

1320,25

262,74

811,23

Aprogramokkeretéből lehívottforrásokaránya(%)

0,83

1,8

0,36

1,11

A megszerzett támogatások egyfőrejutóértéke (EUR/fő)

57,68

34,74

48,46

82,37

Megjegyzés: A kilenc program lásd 17-1. táblázatban. Forrás: EB (2016); KSH (2015); EUROSTAT (2015) nyomán MNB

Ha a hazai szervezetek sikeresebbé válnak a tagállami szintre nem delegált, közvetlen EU-források felhasználásában, az többletforrást jelenthet a hazai versenyképességi törekvésekhez is (17-3. táblázat). Ennek jelentősége különösen nagy a közép-magyarországi régió területén, hiszen a jelenlegi fejlesztési ciklusban a térségben elérhető források mértéke a tagállami szintre delegált operatív programokból lényegesen leszűkült.

— 770 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

17-3. táblázat: A tagállamokhoz rendelt operatív programokon kívül elérhetőjelentősebbEU-források2014és2020között Program

Kezelő szervezet, végrehajtó hatóság

Horizon 2020

EurópaiBizottság–Kutatásiés InnovációsFőigazgatóság InnovációsésHálózatiProjektek Végrehajtó Ügynökség (Intelligens, zöld és integrált közlekedés; Biztonságos, tiszta és hatékony energiaintézkedésekesetében)

Forrásnagyság 2014-2020 (milliárd EUR) 77

Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz InnovációsésHálózatiProjektek (ConnectingEuropeFacility,CEF) Végrehajtó Ügynökség (Innovation and Networks Executive Agency)

33,25

Vállalkozások versenyképességéért Európai Beruházási Alap (European és a kis- és középvállalkozásokért InvestmentFund) program (Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sized Enterprises, COSME)

2,25

LIFE program

Az Európai Bizottság kkv-ügyi végrehajtó ügynöksége (Executive Agency for Small and Medium-sized Enterprises)

3,4**

KreatívEurópaProgram(Creative EuropeProgramme)

Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (Education, Audiovisual, and Culture Executive Agency)

1,54

A foglalkoztatás és társadalmi innováció európai programja (Employment and Social Innovation programme,EaSI)

Európai Beruházási Alap (European InvestmentFund)

0,92

Erasmus+Program

Európai Beruházási Alap (European InvestmentFund)

14,7

Az Európai Unió Harmadik EgészségügyiProgramja

Az Európai Bizottság Fogyasztó-, Egészség- és Élelmiszerügyi Végrehajtó Ügynöksége (Consumer, Health, Agriculture and Food ExecutiveAgency)

0,45

EurópaiTerületiEgyüttműködési Programok(ETE)

Programonkénteltérő,apartnerek körén belül kijelölt hatóság

8,95*

Forrás: EB (2015); *egtc.kormany.hu; **EB (2014)

— 771 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A legmagasabb, közel 80 milliárd euró forráskerettel működő Horizon 2020 program (H2020) az európai szintű innovációs politika végrehajtásának finanszírozását célozza. A pályázatok több esetben vissza nem térítendő támogatásként, 70 százalék vagy akár 100 százalékos támogatási intenzitással működnek. A program új eleme, hogy összesen 513 millió euró kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára lesz elérhető (kkv-eszköz). A vállalkozások tehát jelentős forrásszerzési lehetőségek előtt állnak, ezért a magyar részvételi arány javítása a hazai innovációs politikának is fontos célkitűzése. Ez egyszerre jelenti a nyertes magyar pályázók számának növelését, új szereplők mobilizálását, az elnyert források arányának növelését, továbbá a magyar intézmények számának növelését a nemzetközi projektekben. A H2020 előzményeként működő a 7. kutatási keretprogramban (2007–2013) a magyar pályázók összesen közel 250 millió euró központi európai kutatási-fejlesztési forrást tudtak megszerezni. E támogatás 2007 és 2013 között az összes keret 0,5 százalékát tette ki, mely arány közelít Magyarország uniós GDP-hez történő hozzájárulásához (0,7 százalék). A következő időszakban cél lehet a GDP-hozzájárulásban mért szint elérése, illetve meghaladása, melyhez a magyar pályázók részéről e központi brüsszeli keretből előbbi esetben 300 millió, utóbbinál 350 millió euró fejlesztési forrás megszerzése lenne szükséges. Nemzetközi összevetésben mind az elnyert források nagyságában, mind a nyertes pályázók számában az uniós tagállamok középmezőnyében végzünk (a 28 tagállamból a 16. helyezést érjük el), a pályázók sikerarányát tekintve (20 százalék) pedig ennél is kedvezőbb, 14–15. helyezést érünk el (NIH 2013). A hazai részvétel növelésének érdekében az innovációs politikai intézményrendszer eddig is számos előkészítő lépést tett. A H2020-források lehívásához és a nemzetközi programokban való részvételhez a hazai operatív programok rásegítő forrásokat tartalmaznak, mely pályázatok elsősorban a GINOP, EFOP150, VEKOP keretében jelennek meg. A Nemzeti Kutatási–Fejlesztési és Innovációs Hivatal a H2020-hoz kapcsoló-

150

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program — 772 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

dóan, információ-szolgáltatás és pályázati tanácsadás céljával, Nemzeti Kapcsolattartó pontokat hozott létre. A hatékonyabb határon átnyúló együttműködések (közintézmények, vállalkozások, társadalmi szervezetek) és a magasabb szintű integráció Magyarország számára is fontos növekedési potenciált hordoznak, melynek alapja a határmenti területek magas aránya, valamint az ország központi geopolitikai helyzete. A globálisan szerveződő folyamatok terjedésével a gazdasági, infrastrukturális és társadalmi hálózatokban betöltött szerepkör (HUB) versenyképességi tényezőt is jelent, ezért a H2020 program mellett a közel kilencmilliárd eurós Európai Területi Együttműködési Programokban (ETE) történő magasabb szintű részvétel szintén pozitív hatást gyakorolhat a versenyképességre. Az Európai Területi Együttműködés (ETE) célja, hogy a megfelelő források biztosításával ösztönözzék a különböző tagállamok országos, regionális és helyi szereplői közötti határokon átívelő közös cselekvéseket, beruházásokat és szakpolitikai tapasztalatcseréket. A határon átnyúló együttműködési és transznacionális programok esetében az érintett országok felelősségében születnek meg a programok, de az Európai Bizottság jóváhagyása is szükséges hozzájuk. Az ETE átfogó célja, hogy támogassa az Európai Unió, mint egységes tér harmonikus gazdasági, társadalmi és területi fejlődését, az együttműködési programok alábbi három típusának megvalósításával: • országhatáron átnyúló együttműködési programok, az esetek többségében két tagállam részvételével a határmenti térségekben megvalósuló programok (ETE-források 74,1 százaléka) (17-6. ábra); • több ország (program régió) területére kiterjedő transznacionális programok (például a Magyarország részvételével működő 2020-ig tartó Duna Program, valamint a Közép-Európai Program) (ETE-források 20,4 százaléka); • interregionális programok, ahol az együttműködés keretében egymástól távolabb eső régiók tematikus összefogása is megvalósulhat, — 773 —

II. rész: Versenyképességi reformok

például hatóságok, intézmények tapasztalatcseréje, városfejlesztési vagy egyéb területi kutatásokban történő együttműködések (ETE-források 5,6 százaléka). 17-6.ábra:Határonátnyúlóegyüttműködésiprogramokésjogosultsági területeik, amelyekben Magyarország részt vesz

HU-RO-SK-UA HU-SK AT-HU SLO-HU

HU-RO HU-CRO HU-SER

Forrás: Európai Bizottság

Az Európai Beruházási Bank Csoport által kezelt alapokból, melyek részben az Európai Bizottság által irányított források (COSME151, InnoVFin152), Magyarország részesedése szintén csak közepes szintű.

Vállalkozások versenyképességéért és a kis- és középvállalkozásokért program (Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sized Enterprises, COSME): az Európai Bizottság által közvetlenül irányított kezdeményezés 2014 és 2020 között 2,25 milliárd euró forrásnagyságú keretet ajánl a vállalkozások számára, végrehajtásáért az Európai Beruházási Alap felel. 152 Az Európai Beruházási Bank Csoport (EBB, EBA) által bevezetett InnoVFin program célja, hogy innovációt támogató, magasabb kockázatú projektek számára kínáljon sajátos pénzügyi eszközöket. E program termékei a H2020 program megvalósításához közvetlenül kapcsolódó eszközökként szolgálnak, forrásnagyságot tekintve pedig több mint 24 milliárd euró összegben hivatottak támogatni az unió tagállamainak kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét. 151

— 774 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

17-7.ábra:AzEBB-velaláírtfinanszírozásiszerződésekterületimegoszlása 2014-ben(balpanel)és2010–2014között(jobbpanel) Spanyolország

Spanyolország

Franciaország

Németország

Egyesült Királyság

Lengyelország

Hollandia

Portugália

Görögország

Svédország

Cseh Köztársaság

Magyarország

Írország

Finnország

Magyarország

Írország

Románia

Horvátország

Dánia

Észtország

Ciprus

Lettország

Luxemburg

Lettország

(Millió euró) 0

2 000 4 000 6 000 8 000 10 000 12 000

(Millió euró) 0

10 000 20 000 3 0000 40 000 50 000

Forrás: EBB (2014)

2010 és 2014 között összesen 6141 millió euró EBB-forrás érkezett Magyarországra. 2014-ben pedig összesen 756 millió euró EBB-től származó forrásösszeget használt fel az ország. Az aláírt szerződésekhez tartozó keretösszegek éves száma 2010 és 2013 között folyamatosan csökkent, 2013 és 2014 között azonban kismértékű, 6 százalékos emelkedés történt (17-7. ábra).

— 775 —

II. rész: Versenyképességi reformok

17-8. ábra: Az Európai Beruházási Bank Magyarország részére nyújtott hitelei ágazatibontásban(2010–2014) Összesen: 6141 millió euró 624 1693 1212

724

652 1236

Energetika (10%) Szállítás, távközlés (20%) Vízellátás, szennyvízelvezetés, szilárd hulladék, városfejlesztés (11%) Ipar, szolgáltatások, mezőgazdaság (20%) Oktatás, egészségügy (12%) Kis és közepes méretű beruházások (27%) Forrás: EBB (2015a)

Az EBB által támogatott projektek jelentős része, közlekedésfejlesztési és egyéb infrastruktúrafejlesztési célokat szolgálva (17-8. ábra), közberuházásokként valósulnak meg. A kedvezményezettek körét tekintve mind az állami, mind az önkormányzati és a magánszféra is képviselteti magát. Az EBB termékeinek egyik jelentős előnyeként jegyzik, hogy azok egymással, valamint az Európai Bizottság támogatási kezdeményezéseivel egyaránt jól kombinálhatóak, a szervezet pedig tanácsadási tevékenységének keretében e szinergiákat a pályázók révén jól érvényesíti. kkv támogatási tevékenysége keretében az EBB számos eszközt használ, hitelez (kölcsön, garancia, tőkejuttatás), összekapcsolja az EBB és az Európai Bizottság által nyújtott támogatási lehetőségeket (innovációt támogató magasabb kockázattal működő kezdeményezése-

— 776 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

ket támogat), tanácsadást nyújt projektek végrehajtáshoz – elsősorban JASPERS153 és PPP (EPEC) 154 projektekhez. Mivel e nemzetközi forrásokat kezelő programok az európai területi együttműködési programok kivételével a tagállamok felelősségi körén kívül kerülnek végrehajtásra, a hazai szervezetek abszorpciójának növelése elsősorban a potenciális kedvezményezettek támogatásával érhető el. Az ösztönzésnek mindenképpen kiemelt területe lehet a közvetlen EU-források lehetőségeinek megismertetése a potenciális hazai kedvezményezetti körrel, hiszen a magyar intézmények által végrehajtott operatív programokhoz képest ezek ismertsége lényegesen kisebb. A lehetőségek népszerűsítése és a programokkal kapcsolatos információszolgáltatás mellett kiemelt terület lehet a segítségnyújtás a projektelőkészítésben vagy éppen a nemzetközi partnerek felkutatásában és együttműködések kialakításában. Ez történhet technikai segítségnyújtás, tanácsadás keretében. A hazai szereplők nemzetközi programokban való szerepvállalását gyakran a projektelőkészítés előfinanszírozása, illetve az ezzel kapcsolatos kockázat nehezíti. Éppen ezért hatékony ösztönző lehetne olyan projektelőkészítő alap létrehozása, amely a különböző közvetlen EU-támogatási forrásokra benyújtandó hazai részvételű projektek előkészítését finanszírozná. Célszerű kialakítani annak rendszerét, hogy a közreműködő szervezetek vagy akár pénzintézetek keretében a vállalkozások és egyéb lehetséges célcsoportok a finanszírozási lehetőségek között a piaci alapú lehetőségek és a hazai végrehajtású operatív programok, vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatási formái mellett a potenciális közvetlen „brüsszeli” források lehetőségeit is megismerhessék. Indokolt lehet állami szinten koordinációs irányelvek és működési megoldások kialakítása a különböző intézményektől származó források felhasználásához. Ez operatív szinten is lehetőséget teremtene az országos szintű programok keretében elérhető források ágazati, területi és időbeli eléréTechnikai segítségnyújtási eszköz, mely elsősorban a nagy, 50 millió euró feletti, infrastrukturális fejlesztések projekt előkészítési folyamatát segíti elő. 154 Európai PPP Szakértői Központ (European PPP Expertise Centre – EPEC) 153

— 777 —

II. rész: Versenyképességi reformok

sének összehangolásához. Ebben kulcsszerepe lehet a Magyar Fejlesztési Központnak (MFK), melyet a Magyar Kormány 2014 decemberében hozott létre, hogy segítséget adjon a közvetlen kifizetésű brüsszeli források elnyerésében. Az Európai Területi Együttműködési programok esetében várhatóan e ciklusban is állami források biztosítják a pályázók társfinanszírozását.

— 778 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában

Felhasznált irodalom Agenda Consulting – Expanzió Humán Tanácsadó – KTI (2010): A Kis- és Középvállalkozások technológiafejlesztési beruházástámogatásának értékelése Antal–Pomázi Krisztina (2011): A kis- és középvállalkozások növekedését meghatározó tényezők. A különböző finanszírozási formák hatása a vállalati növekedésre. MTDP–2011/9. Letölthető: http://econ. core.hu/file/download/mtdp/MTDP1109.pdf ÁSZ (2015): Tanulmány a 2007–2013. évi költségvetési időszakban Magyarország részére juttatott közösségi támogatások összefoglaló bemutatásáról, értékeléséről Balás G. – Kiss G. – Piross A. (2015): Az EU-források gazdaságfejlesztési és növekedési hatásai. 2015. november 30., HÉTFA KUTATÓINTÉZET kutatási jelentés www.hetfa.hu Béres A. (2008): A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a kkv-k számára megítélt technológiafejlesztési támogatásoknak a vállalkozások beruházásaira és növekedésére gyakorolt hatásainak elemzése [GVOP 2.1.1]. Borkó T. – Oszlay A. (2007): Az Európai Unió költségvetési forrásainak várható makrogazdasági és fiskális hatásai 2007–2013-ban. in: ICEG Munkafüzet 21. 2007. november Budapest Intézet (2013): A kkv-k komplex technológiafejlesztését célzó beavatkozások hatásvizsgálata Csengődi S (2013): Kkv-k versenyképessége – a korábbi tapasztalatok és értékelési eredmények áttekintése, HÉTFA, készült a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából. EB (2012): European Commission: Position of the Commission Services on the development of Partnership Agreement and programmes in Hungary for the period 2014–2020 EB (2014a): European Commission: For a European Industrial Renaissance (COM(2014) 0014). Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Economic and Social committee and the Committee of the Regions http://www.ipex.eu/IPEXLWEB/dossier/document/COM20140014.do EB (2014b): European Commission: Investement for jobs and growth Promoting development and good governance in EU regions and cities – Sixth Reoport on Economic, Social and Territorial Cohesion EB (2014c): European Commission: The programmes of the 2014–2020 multiannual financial framework http://ec.europa.eu/budget/mff/programmes/index_en.cfm EB (2015a): European Commission: Beginners Guide to EU Funding https://ec.europa.eu/budget/funding/file/9/download_en?token=rjaWWLOV EB (2015b): European Commission: Member States Factsheets http://ec.europa.eu/agriculture/statistics/factsheets/pdf/eu_en.pdf EB (2016): European Commission: EU expenditure and revenue 2007–2013 http://ec.europa.eu/ budget/figures/2007-2013/index_en.cfm egtc.kormany.hu http://egtc.kormany.hu/european-territorial-cooperation-2014-2020

— 779 —

II. rész: Versenyképességi reformok Guillaume, P. (EIB), (2014): EIB’S Loans for SMEs and/or MidCaps Multiple Beneficiary Intermediated Investment Bank Group Support for SMEs https://eu-access-to-finance-day.teamwork.fr/docs/ luxembourg/presentations/Marc-D_HOOGE.pdf Hétfa, KPMG, Pannon Elemző, Revita (2013): A turizmusfejlesztés területi kohézió szempontú értékelése 27 March 2013. Letölthető: http://palyazat.gov.hu/a_turizmusfejlesztes_teruleti_kohezio_szempontu_ertekelese Hétfa, Revita (2013c): A foglalkoztatást célzó programok értékelése 25 March 2013. Letölthető: http:// palyazat.gov.hu/foglalkoztathatosag_javitasat_szolgalo_intezkedesek_ertekelese Kopint-Tárki – PPH Értékelő Kft. – Tárki (2010): A kohéziós politika hatása a visegrádi országok foglalkoztatási szintjére és minőségére. Letölthető: http://palyazat.gov.hu/hefop_ertekelesek KPMG Advisory (2010): A GVOP 3.3. intézkedés értékelése – értékelési jelentés. Letölthető: http:// palyazat.gov.hu/gvop_ertekelesek KPMG Tanácsadó Kft. (2013a): Értékelés a komplex vállalati technológiafejlesztés kis- és középvállalkozások számára kiírt konstrukciókról KPMG Tanácsadó Kft. (2013b): A GVOP 3.3 intézkedés értékelése. Értékelési jelentés. KPMG Tanácsadó Kft (2013c): Értékelés a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pénzügyi eszközeiről. Korm. (2012): 1600/2012. (XII. 17.) Korm.határozat a 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásának tervezésével és intézményrendszerének kialakításával összefüggő aktuális feladatokról Lopez-Acevedo, G. – Tinajero-Bravo, M. (2013): Evaluating Different Types of Enterprise Support Programs Using Panel Firm Data: Evidence From The Mexican Manufacturing Sector. In: Economia Journal of the Latin American and Caribbean Economic Association, August. NFÜ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) (2013): Értékelési évkönyv, 2013 Péti M. – Mészáros B. – Kohán Z. – Szabó B. (2014): Magyarország Partnerségi Megállapodása 2014–2020 - A területfejlesztés és gazdaságfejlesztés megújításának újabb lépése. Falu Város Régió 2014/2, pp. 12-22. Péti M. – Kohán Z. – Csizmár O. – Hoffmann Cs. (2014): A 2014–2020-as európai uniós finanszírozású programidőszak tervezési folyamatairól. In: FALU VÁROS RÉGIÓ 20:(1) pp. 25–28. Romer, D. (2011): Advanced Macroeconomics. Fourth Edition, McGraw – Hill. Partnerségi Megállapodás: Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014–2020-as fejlesztési időszakra (2014. szeptember) https://www.palyazat.gov.hu/szechenyi_2020 Salamin G. – Kígyóssy G. – Tipold F. – Salamin G. – Szabó B. – Borbély M. – Tafferner B. – Péti M. (2014): A fejlesztéspolitika és területfejlesztés új koncepciójáról, Az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció1 és a 2005-ös országos területfejlesztési koncepció érvényesítésének tapasztalatai. Falu Város Régió 2014/1, pp. 7–24. Stiglitz J. E. – Weiss A. (1981): Credit Rationing in Markets with Imperfect Information. The American Economic Review, Volume 71, Issue 3 (Jun., 1981)

— 780 —

17. Az európai uniós források szerepe a versenyképesség és növekedés fokozásában Tilman Seibert (EIB), (2014): Responding to Europe’s Challenges – Supporting Growth and Investment in Hungary Varga A. (2007): GMR-Hungary: A complex macro-regional model for the analyses of development policy impacts on the Hungarian economy – Final report Zubek István (2014): A kohéziós politika keretében megvalósított fejlesztések költségvetési hatása; Fejlesztéspolitika Tematikus Füzetek 2014. október; letölthető: http://palyazat.gov.hu/a_kohezios_politika_kereteben_megvalositott_fejlesztesek_koltsegvetesi_hatasa Európai Területi Együttműködés 2014–2020 http://egtc.kormany.hu/europai-teruleti-egyuttmukodes-2014-2020 EBB (2016a): Az EBB Magyarországon http://www.eib.org/projects/regions/european-union/hungary/index.htm?lang=-hu EBB (2016b): The EIB in Hungary http://www.eib.org/projects/regions/european-union/hungary/index.htm EBB (2015): Az Európai Beruházási Bank http://europa.eu/about-eu/institutions-bodies/eib/index_hu.htm EIB (2015a): Az EBB Magyarország részére nyújtott hitelei ágazati bontásban 2011-2015 http://www.eib.org/projects/regions/european-union/hungary/hungary_sectors_5years_hu.jpg EIB (2015b): InnoVFin Structure http://www.eib.org/products/blending/innovfin/innovfin_en.jpg EBB (2014): EIB Financial intermediaries in Hungary http://www.eib.europa.eu/attachments/lending/inter_hu.pdf Európai Beruházási Bank (2014) http://www.eib.org/attachments/general/reports/st2014en.pdf Magyar Export-Import Bank Zrt., 2014: Európai beruházási banki hitel kérelmezése http://exim.hu/wp-content/uploads/2014/11/EIB-anyag.pdf EIB, InnovFin: EU Finance for Innovators - Questions and Answers http://www.eib.org/attachments/innovfin_faq_en.pdf Eurostat, 2015: Eurostat Newsrelease – First First population estimates http://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/6903510/3-10072015-AP-EN.pdf/d2bfb01f6ac5-4775-8a7e-7b104c1146d0 Loans (MBIL) Warsaw http://www.eib.org/attachments/general/events/20141106_innovfin_warsaw_piat_en.pdf Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), (2013): Új lehetőségek – kiváló alapok, Magyar sikertörténetek a 7. keretprogramból http://nkfih.gov.hu/magyar/kiadvanyok/uj-lehetosegek-kivalo.

— 781 —

18.

Kiemelt témák E fejezetben a korábbi témakörök által le nem fedett, de kiemelt fontosságú területeket tárgyalunk a tőzsdével és a megtakarítások ösztönzésével kapcsolatban. Közös vonásuk, hogy a finanszírozás oldaláról képesek támogatni a gazdaság versenyképességét. A hazai tőkepiac – és ebben kiemelten a források hatékony elosztását elősegítő tőzsde – állapota, valamint uniós és nemzetközi szinten játszott szerepe, megítélése jelentős hatással van a gazdaság versenyképességére. A tőzsde több oldalról nézve is fontos szerepet tölt be. A tőzsdei jelenlét a vállalatok számára forrásbevonási alternatíva, elősegíti a cég értékelését, valamint a hatékonyabb működést és átláthatóságot, és hozzájárul a likviditáshoz, ezáltal növelve a befektetői bizalmat. A befektetők oldalán piacot nyújt a megtakarítások elhelyezéséhez, hozzájárulhat a lakossági pénzügyi kultúra fejlődéséhez. A jól működő tőzsde nemzetgazdasági szinten gazdasági katalizátor, gazdaságfejlesztési eszköz lehet, a tőzsdeindexen keresztül pedig felmérhető a gazdaság helyzete és kilátásai. Az elmúlt évtizedben a magyar tőkepiac – és ezen belül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) – a régióban versenyhátrányba került a kínálat szűkössége és a forgalom csökkenése következtében, ezáltal nem tudja hatékonyan ellátni a fent körvonalazott szerepét. A versenyképesség javításához elengedhetetlen a BÉT aktivitásának és kapitalizációjának bővítése a tulajdonosi struktúrájában átalakított BÉT közreműködésével egy új, mind kínálati, mind keresleti oldali eszközöket felvonultató tőkepiaci fejlesztési stratégia révén. A kínálati oldal eszközrendszeréhez tartozik az állami tulajdonú nagyvállalatok részvényeinek tőzsdei bevezetése és a kkv-szektorba tartozó magánvállalatok tőzsdei megjelenésének több oldalról történő támogatása. A keresleti oldali eszközrendszerhez tartozik a BÉT márkaépítése és marketingtevékenysége mellett a kisbefektetők pénzügyi kultúrájának, öngondoskodási hajlandóságának fejlesztése és a tőzsdei befektetésekre motiváló szabályozói ösztönző rendszer megteremtése.

— 782 —

18. Kiemelt témák

A hosszú távú gazdasági növekedés feltétele a belső forrásokon alapuló beruházások megfelelő szintje. A finanszírozási igénnyel rendelkező gazdasági szereplők (államháztartás, vállalatok) számára különösen előnyösek a hosszú távú források. A megtakarítások növelése érdekében megfontolandó a kamatjövedelmekre kivetett egészségügyi hozzájárulás mérséklése, valamint a megtakarítások futamidejének növelése érdekében célzottan az egy évnél hosszabb lejáratú állampapírok szja-kötelezettségének csökkentése.

18.1.Tőzsdeiaktivitáséskapitalizációbővítése Cél a tőkepiaci finanszírozás és pénzügyi közvetítés súlyának növelése érdekében a Budapesti Értéktőzsde aktivitásának és kapitalizációjának bővítése. Kínálati oldalon ennek érdekében célszerű egyes állami nagyvállalatok részvényeinek bevezetése a tőzsdére és a hazai magánvállalatok tőzsdére lépésének támogatása. Keresleti oldalon szabályozói, költségoldali ösztönzők segítségével és a kisbefektetői oldal pénzügyi tudatosságának, öngondoskodási hajlandóságának fejlesztésével lehet erősíteni az aktivitást.

A magyar tőkepiac utóbbi évtizedben jelentős fejlődési hátrányba került a régiós versenytársakhoz viszonyítva, és jelenleg gyakorlatilag nem tölti be klasszikus gazdasági funkcióját a tőke hatékony elosztásában és a vállalatok finanszírozásában. A lemaradás a Budapesti Értéktőzsdén jelen lévő hazai viszonylatban magas kapitalizációjúnak számító vállalatok számának csökkenésében (lásd EGIS-kivezetés), illetve a tőzsde forgalmának az elmúlt években tapasztalt folyamatos csökkenésében öltött testet. A forgalom és a kínálat szűkössége miatt a tőzsde nem jelent számottevő vonzerőt a hazai lakossági megtakarítások tőkepiacra történő becsatornázásában: ennek következtében a kockázatvállaló lakossági befektetők az elmúlt években külföldi részvénypiacok, illetve devizapiacok felé orientálódtak közvetlen és közvetett csatornákon keresztül. Továbbá az alacsony aktivitás a vállalatok tőzsde iránti érdeklődését sem hagyja érintetlenül, mivel így a tőzsde nem képvisel kellő vonzerőt a nagyvállalatok részvénybevezetéséhez.

— 783 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A hazai alapkezelési szektor jelentős tőkebeáramlást tapasztalt, 2013. június és 2015. szeptember között a teljes kezelt vagyon 6 947 milliárd Ft-ról 8 554 milliárd Ft-ra, ezen belül a befektetési alapokban kezelt vagyon 4 167 milliárd Ft-ról 5 691 milliárd Ft-ra nőtt. 2015. szeptember 30-ra vonatkozó adatok alapján a nyilvános befektetési alapokban az eszközök nagy része azonban bankbetétben (33,9 százalék) és állampapírban van (28,9 százalék), miközben a reálgazdasági szereplők által kibocsátott részvények nagyon alacsony arányt képviselnek a portfólióban (4,3 százalék). 18-1.ábra:ABudapestiÉrtéktőzsdeátlagosnapiforgalma 25

Mrd Ft

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

2015

BÉT átlagos napi forgalom Forrás: BÉT

A cél megvalósítása a BÉT tulajdonosi struktúrájának megváltoztatása révén lesz lehetséges, amely az MNB többségi tulajdonossá válásával 2015 decemberében már meg is történt. Az MNB mint nem profitorientált tulajdonos számára lehetővé válik egy új, tőkepiac-fejlesztési vállalati stratégia kidolgozása és megvalósítása, melynek elemei mind a tőzsdei termékek kínálati és keresleti oldalát érdemben erősítő lépéseket tartalmaznak. — 784 —

18. Kiemelt témák

A kínálati oldali eszközökhöz sorolható az állami nagyvállalatok részvényeinek bevezetése a tőzsdére és a hazai magánvállalatok tőzsdére lépésének támogatása. Az állami nagyvállalatok tőzsdei bevezetésének pozitív hatása kétszeresen érvényesül, hiszen az állam tőkepiacbarát elköteleződése mellett az új részvények megjelenésével a kapitalizáció és a forgalom is emelkedik. Az állami vállalatok közül a nagy közszolgáltatók és a pénzügyi vállalatok jelentik a legígéretesebb lehetőséget. A nagy közszolgáltatók vonatkozásában az állam tulajdonosi szerepéből adódóan jelentősen hozzá tud járulni a hazai tőkepiac kínálati oldalának élénkítéséhez, hiszen olyan vállalatokat vinne tőzsdére, melyek kellően nagyok ahhoz, hogy a külföldi és a hazai intézményi befektetők érdeklődését is felkeltsék. Azok a befektetők, akik a tőzsdei likviditás növekedéséhez nagyban hozzá tudnak járulni, bizonyos méretnél kisebb vállalatokban nem vásárolnak részesedést, hiszen kisebb cégek részvényeinek árát egy nagyobb tranzakció sokkal kiszámíthatatlanabb módon tudja befolyásolni. Egy nagyobb kapitalizációjú vállalat tehát nagyobb érdeklődésre, így likviditásra tarthat számot, vagyis a nagy állami vállalatok tőzsdei privatizálása jelentősen növelheti a BÉT vonzerejét a befektetők szemében. Megfelelő előkészületek megtétele után tehát az állam úgy tudná támogatni a tőkepiac fejlesztését az állami nagyvállalatok meghatározott részvényhányadának eladásán keresztül, hogy akár irányítási jogköre is megmaradhat. A hazai magántulajdonú nagyvállalatok tőzsdei új kibocsátásainak támogatásával tovább növelhető a piaci kapitalizáció és közvetetten a tőzsdei forgalom is (lásd előző bekezdés tőzsdei likviditásra vonatkozó részét). A hazai magántulajdonú nagyvállalatok tőzsdei megjelenésének támogatása egyrészt adókedvezményekkel, másrészt a tőzsde részéről aktív, a tőzsdére menetelt elősegítő tanácsadói tevékenységgel, valamint célzott kommunikációs eszközök alkalmazásával történhet. A hazai magántulajdonú nagyvállalatok számára a tőzsdei transzparencián keresztül a befektetői bizalom növelése, az eladósodás nélküli forrásbevonás és a részvénykibocsátás, majd a tőzsdei jelenlét ma— 785 —

II. rész: Versenyképességi reformok

gas marketingértéke jelenthet vonzerőt és előnyt versenytársaikkal szemben. Kis- és középvállalatok tőzsdére lépése. Az új stratégiának kiemelten kell fókuszálnia a hazai gazdaság gerincét képező kis- és középvállalatokra is, ezért szükség van egy a kisebb vállalatok speciális igényeit figyelembe vevő új kkv-szegmens kialakítására, amely jó kiegészítője lehet a nagyvállalati kibocsátásoknak. A kkv-k megjelenése várhatóan nem tudja rövid távon jelentősen emelni a tőzsde kapitalizációját és a tőzsde forgalmát, azonban a későbbiekben a sikeres kkv-k naggyá válhatnak, így biztosíthatják a nagyvállalatok jelenleg hiányzó utánpótlását. A kkv-szegmens beindításának sikerét támogathatja egy, az állammal közösen indított Növekedési Tőkeprogram. Ennek keretében bevezetési és forgalomban tartási díjkedvezmények mellett enyhébb riportingkövetelmények, a tőzsde által biztosított speciális tanácsadás, amely a tőzsdei kibocsátás előkészítését segíti, a kibocsátáshoz kapcsolódó költségek pályázat útján történő megtérítése, jegyzési garanciavállalás vagy egy esetleges kötvénykibocsátási tőkegarancia támogathatná a potenciális kibocsátókat. A kkv-szegmens szabályainak kialakítása során fontos figyelembe venni, hogy a cégek bevezetésében és a likvid piac támogatásában érdekeltek legyenek a tőzsdei kereskedőcégek is. Szabályozói oldali könnyebbséget jelenthet, hogy a MIFID II 2017től már a szabályozott piacon is lehetővé teszi a kkv-k egyszerűsített tőzsdei megjelenését, nem csak a jelenlegi MTF (Multilateral Trading Facility) megoldással. A kkv-k tőzsdén való megjelenését támogathatja továbbá, ha a jegybanki programok vagy állami támogatási konstrukciók esetében feltétel lenne a tőzsdén való megjelenés. Akár az állam gazdaságfejlesztési programjainál, akár a jegybanki NHP továbbfejlesztésénél lehetőség van a támogatás elnyeréséhez feltételként előírni a vállalkozások számára a tőzsde kis költségű kkv-szegmensén való megjelenést.

— 786 —

18. Kiemelt témák

A kkv-k előtti stádiumú start-up vállalkozások, illetve az őket finanszírozó kockázatitőke-alapok tőkepiaci („crowdfunding”) finanszírozására szintén egy, a szervezett nagyvállalati részvénypiactól elkülönült platform lehet alkalmas (példa lehet a Franciaországban és Svédországban működő „Alternativa” piac, a lengyel „New Connect”, a cseh „Start” és a román „AeRo”). A keresleti oldal élénkítését a márkaépítés és marketingeszközökön túl egyrészt szabályozói, költségoldali ösztönzők segítségével, másrészt pedig a kisbefektetői oldal pénzügyi tudatosságának, öngondoskodási hajlandóságának fejlesztésével lehet erősíteni. A szabályozói környezet terén alapvetően pozitív motiváló eszközökkel célszerű beavatkozni. A tőzsdei részvényekre és az azokat számottevő mértékben tartó befektetési termékekre árfolyamnyereségadó-kedvezmény vagy adó-visszatérítései lehetőség biztosításával lehet növelni mind a közvetlen, mind az intézményi befektetőkön keresztüli közvetett keresletet. Fontos azonban a jelenleg is meglévő kedvezmények (például ellenőrzött tőkepiaci ügyleten elért jövedelem EHO-kedvezménye, TBSZ és egyéb önkéntes megtakarítási formák kedvezménye) rendszerébe történő tudatos beillesztés, másrészt ügyelni kell a versenysemlegességi szempontokra is. Felmerülhet a tőzsdei kereskedésben részt vevő vállalkozások BÉT-en forgó részvényei után fizetett osztalékot terhelő szja-kötelezettség eltörlése. Szemben a vállalkozásból kivett osztalékkal, a tőzsdei értékpapírokból eredő osztalékot eddig sem terhelte egészségügyi hozzájárulás, amelyhez képest további kedvezményt jelentene, ha a személyi jövedelemadó alól is mentesülne a tőzsdei osztalék, hasonlóan a tartós befektetési számlán szerzett kamatjövedelemhez. A pénzügyi kultúra és a pénzügyi tudatosság bővítése szintén előmozdíthatja a lakossági megtakarítások tőkepiacra áramlását. A lakossági befektetések tőzsdére való terelésével a kockázatvállaló megtakarítókat a hazai vállalatok finanszírozására lehet ösztönözni a külföldi részvényekbe, devizaspekulációs ügyletekbe történő befektetés helyett:

— 787 —

II. rész: Versenyképességi reformok

az eltérő kockázatvállalás miatt ez nem jelentene versenytársat a lakossági állampapír-keresletnek.

18.2. A lakossági megtakarítások növelésének ösztönzése Cél a lakossági megtakarítások ösztönzése, aminek révén emelkedne a gazdaságfejlesztő beruházásokhoz szükséges források összege, mégpedig a külső adósság növekedése nélkül. Ennek eszköze lehet a megtakarítások után elért kamatjövedelem adóterhének csökkentése, illetve a megtakarítások futamidejének növelése érdekében az egy évnél hosszabb lejáratú lakossági állampapírok szja-kötelezettségének csökkentése.

A hosszú távon fenntartható növekedés egyik alapfeltétele a tőkeállomány bővülése, egy kellően magas, hosszú távon fenntartható beruházási ráta elérése. A beruházásokat belső vagy külső forrásokból fedezheti egy nemzetgazdaság, azonban a külső adósságból történő finanszírozás a sérülékenység növekedéséhez vezet. A beruházások hazai forrásból történő finanszírozásának azonban feltétele a hazai megtakarítások emelkedése. A finanszírozási igénnyel rendelkező gazdasági szereplőknek (államháztartás, vállalatok) különösen előnyösek a hosszú távú források. Az utóbbi években jelentősen nőtt a háztartások által közvetlenül tulajdonolt állampapír-állomány, mégpedig tudatos adósságkezelési stratégiaváltás következtében. Jelenleg azonban a lakosság által birtokolt állampapírok túlnyomó része rövid futamidejű, ami adósságkezelési szempontból kevésbé kedvező. Magyarországon jelenleg 15 százalékos személyi jövedelemadó (szja) és 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) terheli a kamatjövedelmeket; utóbbi alól a lakossági állampapírokon elért kamatjövedelem kivételt képez.

— 788 —

18. Kiemelt témák

A megtakarítások ösztönzése, illetve célzottan a hosszabb futamidejű lakossági állampapírok iránti kereslet növelése érdekében az alábbi javaslatok merülhetnek fel. 1. A lakosság megtakarításának ösztönzése érdekében felmerülhet a kamatjövedelem után fizetett eho csökkentése, esetleg eltörlése. 18-2.ábra:Aháztartásokszezonálisanigazítottnettómegtakarítása* 7

Nettó nanszírozási képesség

Tartozás

III.

2015. I.

III.

2014. I.

III.

2013. I.

III.

2012. I.

III.

2011. I.

III.

-3

2010. I.

-2

-3

III.

-2 2009. I.

-1

III.

2008. I.

0 -1

Követelés

*Az elszámolás, illetve a brókerügyekkel kapcsolatos kártalanítás becsült hatásaival, illetve korábban a végtörlesztéssel korrigáltunk. Forrás: MNB

2. A hosszabb futamidejű állampapírok iránti keresletre kedvezően hatna, ha mérséklődne az egy évnél hosszabb futamidejű állampapírokra kivetett szja-kötelezettség. A magyar adórendszer természetesen jelenleg is támogatja a hosszú távú megtakarításokat azáltal, hogy a tartós befektetések esetén 5 év lekötés után nem keletkezik adókötelezettség, 3 és 5 év között pedig 10 százalék az szja-kötelezettség (3 éves lekötés alatt pedig nem jár adókedvezmény). Megfon-

— 789 —

II. rész: Versenyképességi reformok

tolandó azonban az állampapírok esetében az adó jellegű pénzügyi ösztönző erősítése. 18-3.ábra:Aháztartásoktulajdonábanlévőállampapír-állomány 3 500

Mrd Ft

3 500

3 000

2 500

2 000

1 500

1 000

1 000 500

Háztartások állampapír-állománya Forrás: ÁKK, MNB

— 790 —

2015. okt.

2015. júl.

2015. ápr.

2015. jan.

2014. okt.

2014. júl.

2014. ápr.

2014. jan.

2013. okt.

2013. júl.

2013. ápr.

2013. jan.

2012. okt.

2012. júl.

2012. ápr.

2012. jan.

500

19.

Bankrendszeri program A gazdaság versenyképességének javulásához és a növekedéshez, felzárkózáshoz elengedhetetlen a jól működő pénzügyi közvetítő rendszer. Ebből adódóan fontos, hogy a bankrendszer is versenyképes legyen, hiszen a bankok látják el a gazdaságot a beruházásokhoz és a működéshez szükséges hitelekkel. Az elmúlt három évben számos lépés történt egy jól működő bankrendszer megteremtése érdekében. A jegybank aktív közreműködése mellett forintosításra kerültek a lakossági devizahitelek, ami kimagaslóan a legnagyobb sérülékenységi forrást jelentette a bankrendszerre és egyben a gazdaságra is. Az MNB számos intézkedést hozott a jól működő bankrendszer érdekében, élve 2013-ban kapott makroprudenciális jogosítványával. A válság tapasztalatai alapján a túlzott eladósodottság korlátozásra került. Szintén a válság tanulságaként a bankok mérlegében felépülő devizanem- és lejárati különbségekből adódó kockázatok is mérséklésre kerültek. Végezetül a nemzetközi szabályozási környezet változása hazánkba is eljutott, a tőke és likviditási szabályok bevezetése segíti a bankrendszer prudens működését. Ugyanakkor a vállalati hitelezés éves bővülése még mindig elmarad a kívánatos 5–10 százaléktól. Az MNB a Növekedési Hitelprogram bevezetésével megakadályozta a vállalati hitelezés nagymértékű visszaesését. A fenntartható növekedést támogató hitelezési dinamikához azonban a piaci hitelezés helyreállására van szükség, amit az MNB Növekedést Támogató Programmal kíván elősegíteni. További kihívást jelent a bankrendszer nemzetközi és régiós szinttől is elmaradó jövedelmezősége. Rövid távon a bankadó csökkentése javulást hozhat, de a további fiskális tehercsökkentésnél megfontolandó annak hitelezési aktivitással való összekötése, ezzel segítve a piaci hitelezés helyreállását. Költségoldalon érdemi lehetőség mutatkozik a jövedelmezőség javítására, amit egyrészt az innováció melletti költséghatékonyság növekedése, másrészt a bankszektor konszolidációján keresztüli költségszinergiák kiaknázása segíthet elő. — 791 —

II. rész: Versenyképességi reformok

Végezetül a jól működő hazai bankrendszer legjelentősebb gátja a magas nemteljesítő hitelállomány, melynek leépülése a költségek csökkentésén keresztül nagyban javíthatja a jövedelmezőséget, valamint segítheti a piaci hitelezési aktivitás javulását. Az MNB által felállított MARK a vállalati portfólió tisztítását segíti. A lakossági nemteljesítő állomány leépítését tekintve megfontolandó a NET esetleges további bővítése, illetve célzott fiskális támogatások nyújtása a nagycsaládosok részére az Otthonteremtési Program keretében. Ezenkívül a fenntartható adósságpályára történő átütemezések ösztönzése az ügyfelek számottevő részénél segíthetne.

19.1. Növekedést támogató vállalati hitelezés ösztönzése Cél a fenntartható gazdasági növekedés támogatását biztosító, piaci alapú vállalati hitelezés helyreállítása, amely éves összevetésben a vállalati és ezen belül a kkv-hitelállomány 5-10 százalékos bővülését jelenti. Ennek érdekében az MNB több lépést is tett, amelyek közül kiemelendő a Növekedési Hitelprogram és a Növekedéstámogató Program, amelyek közül utóbbi 2016-tól fejti ki hatását.

A válság kitörését követően a vállalati hitelezésben aktív nagybankok többsége jelentős mértékben visszafogta hitelkínálatát. A hitelezés csökkenését a nem pénzügyi vállalatok szegmensében – a háztartási hitelezéssel ellentétben – nem indokolta a vállalatok széles körű, túlzott mértékű eladósodottsága. A vállalati hitelállomány visszaesése felveti annak kockázatát, hogy a gazdasági növekedés újraindulását a jövőben sem kíséri majd kellő mértékben a hitelezés fellendülése, ami a korábbi nemzetközi tapasztalatok alapján a növekedés nagyságára nézve is negatív hatásokkal járhat. A bankrendszernek hosszú távon képesnek kell lennie piaci alapon kiszolgálni a reálgazdasági szereplők hiteligényét.

— 792 —

19. Bankrendszeri program

19-1. ábra: A teljes vállalati és a kkv-szektor hitelállományának növekedési üteme 6

2015. II. n.év

2015. I. n.év

2014. IV. n.év

2014. III. n.év

2014. II. n.év

2014. I. n.év

2013. IV. n.év

–20

2013. III. n.év

–10

2013. II. n.év

–16

2013. I. n.év

–8 2012. IV. n.év

–12

2012. III. n.év

–6

2012. II. n.év

–8

2012. I. n.év

–4

2011. IV. n.év

–4

2011. III. n.év

–2

2011. II. n.év

2011. I. n.év

2010. IV. n.év

2010. III. n.év

2010. II. n.év

2010. I. n.év

Reál GDP év/év növekedési üteme GKI – Üzleti bizalmi index (jobb skála) Vállalati szektor (pénzügyi közvetítőrendszer) kkv-szektor (bankrendszer, éves) NHP nélküli becsült növekedési ütem (pénzügyi közvetítőrendszer) Forrás: MNB

Az MNB 2013 óta jelentős lépéseket tett a vállalati hitelállomány – és kifejezetten a kkv-hitelállomány – negatív trendjeinek megfordítása érdekében. A Növekedési Hitelprogram két szakasza sikeresnek tekinthető a kkv-hitelállomány mérséklődésének megállításában. Az NHP teljesítette célját, így a harmadik, fokozatosan zajló kivezetési szakaszban csökkentett és célzott keret támogatja a vállalatok forráshoz jutását a piaci alapú hitelezés helyreállásáig. Emellett bevezetésre került a Növekedés Támogató Program, amelyhez pontos és ellenőrizhető egyedi számszaki vállalások kapcsolhatóak, amivel már akár rövid távon is biztosítható a növekedést támogató vállalati hitelállomány és ezen belül a kkv-hitelállomány bővülés 5–10 százalékos szintjének elérése. Hosszú — 793 —

II. rész: Versenyképességi reformok

távon azonban a piaci alapon történő hitelezés helyreállásának elengedhetetlen feltétele a hazai és európai üzleti környezet javulása. A vállalati hitelezés élénkítését fiskális eszközökkel is szükséges ösztönözni. A banki különadó kulcsának 2016-os csökkenésén túl megfontolandó lenne az adóteher további – 2017-től történő – mérséklésének összekapcsolása a hitelezés élénkítésével. E módosítás révén a bankrendszer szereplői a kínálati korlátok enyhítésén keresztül nagyobb mértékben támogatnák a reálgazdaság szereplőit.

19.2.Aháztartásiszektoregészségesbankifinanszírozása Cél az aktív, de prudens lakossági hitelezés elérése, elsősorban a lakásépítések finanszírozásában. Ennek érdekében megfontolandó lehet a jelenleg is igénybe vehető otthonteremtési kamattámogatás feltételeinek módosítása vagy a kínálat ösztönzésére hitelgarancia bevezetése. Másfelől az MNB a jövedelemarányos törlesztőrészlet (JTM), illetve a hitelfedezeti mutatók (HFM) bevezetésével és azok legmagasabb értékének szabályozásával hatékony védelmet nyújt a bankok és a hitelfelvevők számára is a túladósodottság megelőzésére.

A lakossági hitelezés válság előtti túlzott növekedését (különösen a fogyasztási szegmensben) egy szintén túlzott – a fenntartható gazdasági növekedést gátló – visszaesés követte, amely máig tart. Mindezt nem tudta ellensúlyozni az elmúlt másfél-két év folyamatosan növekvő újonnan kihelyezett – elsősorban lakáscélú – hitelek állománya. Annak ellenére, hogy a bankok a hitelek iránti kereslet további növekedésére számítanak – köszönhetően például a Családi Otthonteremtési Kedvezmény bevezetésének és az alacsony kamatkörnyezetnek – a hitelkihelyezés dinamikája nem támogatja kellőképpen az egészséges hitelállomány szintjének kialakulását, illetve a lakásépítések felfutását. Utóbbira megítélésünk szerint továbbra is szükség lenne, hiszen a lakásépítések számában tapasztalható enyhe pozitív fordulat még messze nem elegendő a meglévő lakásállomány amortizációjának pótlására sem, ráadásul a lakásépítésre fordított kiadások hazánkban az euróövezet átlagának — 794 —

19. Bankrendszeri program

harmadát (1,3 százalékát) érik csak el – és még a régiós versenytársakétól (a visegrádi országok esetében a mutató értéke 2,4 százalék volt) is jelentősen elmarad. A jelenlegi otthonteremtési kamattámogatási rendszer155 az alacsony kamatkörnyezet miatt nem effektív, és nem képes kellőképpen támogatni az egészséges lakáshitelezés felfutását, hiszen a támogatott hitelek kamatlába minimum 6 százalékot tesz ki, amelynél a jelenlegi piaci kamatok már sok esetben alacsonyabban tartózkodnak. Mindezek mellett az új kihelyezésű lakáshiteleken belül 2015-ben kiugróan alacsony, mintegy 8 százalék volt az új lakás vásárlása vagy építése céljából felvett hitelek aránya, amely érték 2008-ban még csaknem 24 százalék volt. A lakásépítések számának normalizálódásához tehát egészséges és fenntartható lakossági hitelezésre van szükség. 19-2.ábra:LakásépítésekvolumeneaGDParányában2014-ben 7

7 6

Németország Belgium Franciaország Finnország Olaszország EU27 Ausztria Svédország Spanyolország Dánia Egyesült Királyság Észtország Hollandia Csehország Ciprus Luxemburg Málta Litvánia Lengyelország Visegrádi országok Írország Portugália Lettország Szlovénia Szlovákia Románia Bulgária Magyarország Görögország

Forrás: Eurostat

155

Az újonnan bejelentett kedvezményes, legfeljebb 10 millió forint összegű 3 százalékos éves kamaton maximalizált kamattámogatott hitel csak a 3 vagy több gyermekes családok számára jelent kedvezményt.

— 795 —

II. rész: Versenyképességi reformok

A jegybank az elmúlt időszakban több intézkedést hozott a prudens és fenntartható hitelezés szabályozásáért. A 2015. január 1-jétől életbe lépett adósságfék-szabályozás, a jövedelemarányos törlesztőrészlet (JTM), illetve a hitelfedezeti mutatók (HFM) bevezetésével és azok legmagasabb értékének szabályozásával hatékony védelmet nyújt a bankok és a hitelfelvevők számára is a túladósodottság megelőzésére. A fair bankokról szóló szabályozás – amelyben az MNB is aktív szerepet játszott – mindezek mellett lehetővé tette a hiteltermékek átlátható és tisztességes árképzését. A Családi Otthonteremtési Program keretében a legalább háromgyermekes családoknak nyújtandó kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos hitel az érintett szegmensben nagymértékben fellendítheti a jelzáloghitelezést. A lakossági hitelezés további kereslet oldali ösztönzéséhez megfontolandó lehet a jelenleg is igénybe vehető otthonteremtési kamattámogatás feltételeinek módosítása, vagy a kínálat ösztönzésére hitelgarancia bevezetése. A fiskális oldalon így megjelenő bevételkiesést a növekvő beruházások ellensúlyozhatják, továbbá ezen fiskális forrásátrendeződés gazdaságélénkítő hatású lehet.

19.3.Hosszútávonerősbankrendszeritőkeéslikviditási helyzet Cél, hogy a bankok hosszú távon is rendelkezzenek akkora tőkével, hogy egy kedvezőtlen makrogazdasági forgatókönyv esetén is fedezni tudják várható veszteségeiket és kellően támogatni tudják hitelezéssel a fenntartható növekedést. Ezt képesek lehetnek biztosítani az elmúlt időszakban hozott szabályozói lépések.

A stabil banki működésnek elengedhetetlen feltétele, hogy a bankok szolvencia és likviditási helyzete is megfelelő legyen. A tőke és likviditás megléte nemcsak válság esetén jelent puffert, hanem alapvető feltétele a zavartalan hitelezésnek. Vagyis ezek hiánya közvetlen, negatív hatással van a reálgazdaságra, növekedési veszteséggel járhat. — 796 —

19. Bankrendszeri program

A válság kezdetétől folyamatosan javult a bankrendszer tőke- és likviditási helyzete, és jelenleg úgy látjuk, hogy komoly stresszt is képes lenne átvészelni a bankrendszer külső (állami vagy anyabanki) beavatkozás nélkül. Az MNB stressztesztje alapján 2015 folyamán erősödött a bankrendszer sokkellenálló képessége, amiben jelentős szerepe volt a háztartási hitelek rendezését kísérő tőkeemeléseknek. A csökkenő várható veszteségek, a bankrendszert érintő terhek mérséklődése, illetve a jövedelemtermelő képesség változatlan szintje összességében javította a bankrendszer stresszhelyzetben várható eredményét. 19-3.ábra:Európaitőkemegfelelésimutatók2014-ben,konszolidáltadat 45

45 40

EE MT IE SE BG LT HR LV UK LU NL DK SI RO BE FI SK DE CZ HU AT CY FR PL IT GR ES PT

Forrás: EKB

Az MNB-nek felügyelő és szabályozó hatóságként is arra kell törekednie, hogy a bankrendszer működési környezete hosszú távon a jelenlegi kedvező irányba terelje a bankokat. A bankok hosszú távon is rendelkezzenek akkora tőkével, hogy egy kedvezőtlen makrogazdasági forgatókönyv esetén is fedezni tudják várható veszteségeiket, és kellően támogatni tudják hitelezéssel a fenntartható növekedést. Emellett elegendő likviditással rendelkezzenek ahhoz, hogy alapfeladataik

— 797 —

II. rész: Versenyképességi reformok

ellátása egy kedvezőtlen makrogazdasági forgatókönyv esetén is biztosított legyen. Ezt az elmúlt időszakban hozott alábbi szabályozói lépések tudják biztosítani. • Az adósságfék szabályozás csökkenti a bankok által vállalt kockázatok mértékét, ami javítja a portfólió minőségét. Ez egyrészt csökkenti a várható hitelezési veszteségeket, másfelől csökkenti a szükséges tőke mennyiségét. • A likviditásfedezeti mutató (LCR) bevezetése elősegíti, hogy a bankoknak megfelelő likvid eszköz állományt kelljen tartania a sokkok elnyelésére. • A devizafinanszírozás-megfelelési mutató (DMM) segíti, hogy a devizaeszközök finanszírozását stabil forrásokkal valósítsa meg a bankrendszer, csökkentve ezzel a megújítási kockázatokat. • A jelzálogfinanszírozás-megfelelési mutató (JMM) ösztönzi a bankokat a finanszírozás diverzifikálására, ami csökkenti válságban is a negatív sokkok hatását. • A tőkemegfelelési direktíva (CRD IV – CRR) szabályozás fokozatos implementálása tovább szigorítja mind a tőke, mind a likviditási szabályokat a jövőben, ami a hosszú távon fenntartható bankrendszeri stabilitást támogatja.

19.4.Hosszútávonjövedelmezőbankrendszer Cél, hogy a bankrendszer jövedelmezősége középtávon olyan szinten stabilizálódjon, ami képes biztosítani a tulajdonosok tartós érdekeltségét, de prudens hitelezési gyakorlat és a felek közötti fair verseny útján valósul meg.

A stabil banki működésnek elengedhetetlen feltétele, hogy a bankok szolvenciahelyzete is megfelelő legyen, amihez szükséges a megfelelő jövedelmezőség. A tulajdonosi kör csak rövid távon képes a veszteséges bankok tőkéjét biztosítani, hosszú távon szükséges a belső tőkeak— 798 —

19. Bankrendszeri program

kumuláció. A stabilitási szempont mellett a növekedéshez szükséges tőkéért és finanszírozásért folytatott versenyben is kiemelt szerepe van a jövedelmezőségnek. A régióban aktív bankok tőkeallokációjában a profitabilitás az egyik fő szempont. A jövedelmezőségnek középtávon olyan szinten kell stabilizálódnia, ami biztosítja a tulajdonosok tartós érdekeltségét a magyar piacon, de egyúttal megfelelő verseny és prudens hitelezési gyakorlat eredményeképpen valósul meg. Ez évi 10-12 százalékos tőkearányos megtérülést jelenthet156. A magyar bankrendszer az egyedi tételek kiszűrése mellett is a gyengébben teljesítők közé tartozik az EU-ban, még akkor is, ha a bankrendszer állami intézkedésektől és egyedi hatásoktól tisztított jövedelmezőségét nézzük (19-4. ábra). Az elkövetkező évekre előretekintve 19-4.ábra:Asajáttőke-arányosmegtérüléseloszlása az Európai Unió bankrendszereiben 30

–10

–20

–30

2003–2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

–30

Magyarország – nem konszolidált, elszámolástól, végtörlesztéstől és egyedi intézményi hatásoktól tisztított Magyarország – konszolidált Forrás: EKB

156

Fábián Gergely–Vonnák Balázs (szerk.): Átalakulóban a magyar bankrendszer – Vitaindító a magyar bankrendszerre vonatkozó konszenzusos jövőkép kialakításához

— 799 —

II. rész: Versenyképességi reformok

a jogszabályi változások és kormányzati intézkedések is érdemben befolyásolják az eredményt, de a pénzügyi szervezetek különadójának fokozatos csökkenése 2017-től már kioltja a veszteséget okozó intézkedések eredményhatását. Mindazonáltal a hazai bankrendszer alacsonyabb, elvárt hozam alatti jövedelmezősége versenyhátrányt jelenthet a régió országai közötti forrásallokáció során. A szektor jövedelmezőségének tartós javulásához a korábban jellemző – sok esetben a háztartási kamatbevételek egyoldalú emelésére épülő – üzleti stratégia újragondolása szükséges. Ehhez az MNB közvetlenül a hitelezésben alkalmazott pozitív ösztönzőkkel, illetve a portfólió tisztításának elősegítésével járul hozzá. A problémás portfólió tisztítása segíti a költséghatékonyságot és gyorsíthatja a bankrendszer konszolidációját. A konszolidáció további lökést adhat a költséghatékonyságnak a szinergiák kihasználása következtében. A nagyobb átlagos bankméret nagyobb mérethatékonyság kihasználását teszi lehetővé, legalábbis egy bizonyos szintig (a túlzott méret viszont már szabályozói szempontból is kockázatot hordoz), illetve a menedzseri és egyéb költségek racionalizálásából jelentős költségmegtakarítás fakadhat. A fiskális oldal szintén a hitelezési aktivitás pozitív ösztönzőkkel való támogatásával tudja javítani a jövedelmezőséget, így például a bankadó csökkentésével, ami két oldalról – növekvő bevételeken az aktivitás miatt és csökkenő adókiadásokon keresztül – is javítja a jövedelmezőséget.

19.5.Anemteljesítőháztartásiésvállalatihitelállományok Cél a bankrendszer magánszektornak nyújtott hitelállományán belül a magas nemteljesítési arány szignifikáns csökkentése, ami javíthatja a bankrendszer hitelezési képességét és hajlandóságát.

A válság kitörése óta jelentős mértékben emelkedett a bankrendszer vállalati és háztartási hitelportfólióján belül a 90 napon túl késedelmes, azaz nemteljesítő hitelek aránya, amely 2014-ben tetőzött közel — 800 —

19. Bankrendszeri program

18 százalékos szinten (19-5. ábra). A nemteljesítő hitelek aránya azóta sem tudott érdemben csökkenni. Mindez nagyban köszönhető a lassú banki portfóliótisztításnak, amelynek okai a vállalati portfólió oldaláról főként a nemteljesítő követelések piacának hiánya, a háztartási portfólió oldaláról pedig a jelzáloghitelek tisztítását gátló számos adminisztratív akadály. 19-5. ábra: A bankrendszer 90 napon túl késedelmes hiteleinek volumene és aránya 1 400

Mrd Ft

21 18

1 000

800

600

400

200

2010. 2010. 2011. 2011. 2012. 2012. 2012. 2012. 2012. 2012. 2013. 2013. 2013. 2013. 2013. 2013. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2014. 2015. 2015. 2015. 2015. 2015.

márc. szept. márc. szept. jan. márc. máj. júl. szept. nov. jan. márc. máj. júl. szept. nov. jan. márc. máj. júl. szept. nov. jan. márc. máj. júl. szept.

1 200

90 90 90 90 90

napon napon napon napon napon

túl túl túl túl túl

késedelmes késedelmes késedelmes késedelmes késedelmes

vállalati hitelek volumene háztartási hitelek volumene vállalati hitelek aránya (jobb skála) háztartási hitelek aránya (jobb skála) hitelek aránya összesen (jobb skála)

Forrás: MNB

A nemteljesítő hitelállomány magas aránya növeli a tőke jövőbeli eróziójának kockázatát, amely tőke a bankok hitelezési képességét biztosítja. Másrészt az értékvesztés eredményt rontó egyszeri hatása mellett amennyiben a nemteljesítő hitel a bank mérlegében marad, akkor a bank tartósan finanszíroz egy kamat- és díjbevételt nem termelő eszközt, magas költségek mellett, ami a portfólió tisztításáig rontja a bank jövedelmezőségét. Tartósan alacsony jövedelmezőség esetén romlik a bankok tőkeakkumulációs képessége, ami alacsony tőkeszinthez vezethet (19-6. — 801 —

II. rész: Versenyképességi reformok

ábra). A nemteljesítő hitelállomány magas aránya így egy körkörös cikluson keresztül negatívan hat a bankrendszer hitelezési képességére és hajlandóságára, így a szektor hitelezési aktivitásával nem képes fenntartható módon támogatni a gazdasági növekedést. 19-6.ábra:Anemteljesítőhitelállománymagasarányaés a bankrendszer hitelezési aktivitása Alacsony jövedelmezőség

Magas NPL-arány Az értékvesztésképzés és a kieső kamat- és díjbevételek rontják a jövedelmezőséget

Az alacsony hitelezés következtében csökken a hitelállomány, ami ceteris paribus növeli az NPL hitelek arányát

Tartósan alacsony jövedelmezőség rontja a bank tőkeakkumulációs képességét

A bank tőkéje biztosítja annak hitelezési képességét

Csökkenő hitelezési aktivitás

Csökkenő tőkeszint

A bankrendszer nemteljesítő hitelállományának a válság óta tapasztalt lassú tisztulása szükségessé tette a szabályozói közbelépést. A vállalati portfóliótisztítás felgyorsítása céljából a jegybank 2014 novemberében felállította a kereskedelmi ingatlanhitelek tisztítását segítő eszközkezelőt (MARK Zrt.). A MARK Zrt. teljes kihasználtsággal történő működése nyomán a nemteljesítő vállalati hitelek aránya a közeljövőben megközelítheti az 5 százalékpontot is. Emellett a nemteljesítő hitelek kezelését átfogó jogszabályi környezet módosítására is szükség van: az MNB és az EBRD 2014 óta szorosan együttműködik a nemteljesítő vállalati hitelek tisztításával kapcsolatos jogi és adminisztratív korlátok lebontását segítő javaslatokban is.

— 802 —

19. Bankrendszeri program

A bankrendszer közel 1000 milliárd forintot kitevő és csaknem 140 ezer adóst érintő 90 napon túl késedelmes lakossági jelzáloghiteleinek mérlegből való tisztítását jelenleg csak a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) képes hatékonyan támogatni. A NET kibővített keretösszege és a magáncsőd intézményének 2015. év végi elindulása ellenére csaknem további 100 ezer nemteljesítő jelzáloghitel-adós problémája maradhat 2016-tól megoldatlan, így további lépések válhatnak szükségessé. A nemteljesítő jelzáloghitelek problémájának nemzetközi példák során tapasztalt kezelése alapján a fedezetek tömeges érvényesítése nem jelenthet megoldást, míg a nemteljesítő ügyletek széles körű átstrukturálása célravezetőnek tűnik. Az MNB tanulmánya157 alapján a nemteljesítő jelzáloghitelek mintegy 45–50 százalékában átstrukturálási tartalék látható. Egyrészt azonban a bankok részéről lendületesebb átstrukturálásokra lenne szükség, másrészt pedig az ügyfelek részéről is nagyobb együttműködési hajlandóság lenne elvárható a nemteljesítő jelzáloghitelek problémájának megoldásához. Mindezek mellett számos adminisztratív korlát akadályozza ezen portfólió mérlegekből történő eredményes kitisztítását, amelyek lebontása eredményesen segíthetné elő az ügyletek szélesebb körű átstrukturálását. A lakossági nemteljesítő állomány leépítését tekintve megfontolandó a NET esetleges további bővítése, illetve célzott fiskális támogatások nyújtása a nagycsaládosok részére az Otthonteremtési Program keretében. Összességében a bankrendszeri nemteljesítő hitelek arányának jelentős csökkenése a hitelezési aktivitás növekedését eredményezi. A bankrendszer piaci hitelezésének növekedése így tovább segítheti a nemteljesítő hitelek állományon belüli arányának csökkenését.

157

Dancsik B., Fábián G., Fellner Z., Horváth G., Lang P., Nagy G., Oláh Zs., Winkler S. (2015). A nemteljesítő lakossági jelzáloghitel-portfólió átfogó elemzése mikroszintű adatok segítségével. MNB-tanulmányok, különszám, 2015. október.

— 803 —

II. rész: Versenyképességi reformok

19.6. Hatékony és innovatív bankrendszer Cél egy olyan bankrendszer, ami egyfelől alacsony működési költségekkel funkcionál, másfelől fejlett kockázatkezelési rendszerrel rendelkezik, ami teret ad az alacsonyabb marzsoknak. A magyar bankrendszer költséghatékonyságát fokozatosan közelíteni kell az európai országok átlagához, mégpedig úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására.

A magyar bankrendszer költséghatékonysága az elmúlt években messze az európai átlag alatt található, akár a kamat és díjbevételek arányában, akár a mérlegfőösszeg arányában vett működési költségek nemzetközi összehasonlítását vesszük alapul (19-7. ábra). Ez hosszabb távon is fenyegeti a szektor fenntartható jövedelmezőségének biztosítását, amely jelenleg is elmarad a tőkétől elvárt hozamtól az egyedi hatások kiszűrése után. Ez egyrészt gyengíti a bankrendszer alacsony tőkeakkumulációs képességén keresztül a szektor növekedési kilátásait, ezáltal a bankrendszer fenntartható gazdasági növekedésben játszott támogató szerepét, másrészt a szektor versenyképességére is negatív hatással bír. A radikális és válogatás nélküli költségcsökkentés azonban hosszabb távon kockázatokat rejt, mert ha a bank nem tudja időben végrehajtani a szükséges fejlesztéseket, akkor romlik szolgáltatásainak minősége, sérülékenyebbé válhat a biztonsági rendszere, és lemaradhat uniós versenytársaitól. Éppen ezért a magyar bankrendszer felzárkózása innovációk nélkül elképzelhetetlen. A pénzügyi szektorban az innovációnak nemcsak a termékek és szolgáltatások körének bővítésére kell irányulnia, hanem a működési költségek lefaragására is. Rövid távon az MKB sikeres reorganizációja és költségcsökkentése, valamint a takarékszövetkezeti integráció költségmegtakarítási lehetőségeinek kiaknázása jelent előrelépést. Emellett fontos a csak költséget generáló nemteljesítő hitelállományoktól megszabadítani a bankrendszeri mérleget, amin a portfóliótisztítást célzó jegybanki intézkedések (lásd 19.5) is segíthetnek. — 804 —

19. Bankrendszeri program

19-7.ábra:Jövedelemarányosműködésiköltségekeloszlása az Európai Unió bankrendszereiben 100

100

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

Magyarország – konszolidált Forrás: MNB

19.7.Versenyzőbankrendszer Cél a fair verseny a bankszektorban, ami a hatékonyabb forrásallokáció révén javíthatja a gazdaság versenyképességét és növekedési potenciálját. Ennek egyik szükséges feltétele, hogy bankrendszer koncentrációja a jövőben se növekedjen, másrészt fontos, hogy a bankok árban (kamatban és díjakban) versenyezzenek, ne pedig abban, hogy egyre kockázatosabb termékeket kínálnak és egyre kockázatosabb ügyfeleket hiteleznek meg.

A bankok közötti verseny ösztönzi a banki innovációt, javítja a hatékonyságot, és valós költségeket tükröző kamatokat eredményez az ügyfeleknek. A reálgazdaság számára a forrásallokáció szempontjából — 805 —

II. rész: Versenyképességi reformok

hatékony, ha a szektorban nem oligopol piacszerkezet mentén születnek termékek és alakulnak ki felárak, hanem pénzügyileg tudatos fogyasztók megfelelő banki termékpalettáról választanak kockázati profiljuknak megfelelően. A szektor egészségesebb működését szolgálhatja, ha az univerzális bankok kevesebben és mérethatékonyabban működnek, míg a specializált részpiacokon a belépési korlátok csökkentésével megteremtjük a verseny lehetőségét. Versenypolitikai szempontból viszont aggályos lehet, ha a bankrendszer konszolidációja során a három legnagyobb bank piaci részesedése 50 százalék fölé, azon belül is egy bank részesedése szignifikánsan 25 százalék fölé emelkedne (19-8. ábra). 19-8. ábra: Az európai bankrendszerek koncentrációja 2013-ban % V4

Club Med

Szlovákia Csehország Magyarország Lengyelország Görögország Portugália Spanyolország Olaszország Észtország Litvánia Finnország Hollandia Málta Dánia Lettország Belgium Ciprus Svédország Szlovénia Románia Bulgária Írország Franciaország Egyesült Királyság Ausztria Luxemburg Németország

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Az öt legnagyobb bank mérlegfőösszeg-arányos részesedése Herfindahl–Hirschmann-index (jobb skála) Forrás: EKB

— 806 —

0,50 0,45 0,40 0,35 0,30 0,25 0,20 0,15 0,10 0,05 0,00

19. Bankrendszeri program

Mindez piac- és versenytorzító hatást eredményezhet. Az ilyen formában történő nagyra növés a „too big to fail” probléma miatt sem támogatandó, mivel a rendszerszinten fontos intézmények fokozzák a szektorból eredő sérülékenységet, aminek közvetett és közvetlen költségvetési implikációi is lehetnek. Az MNB az adósságfék-szabályozással jelentős lépéseket tett azért, hogy a bankok ne a kockázatokban versenyezzenek, az árverseny erősödéséhez ezenkívül hozzájárul még a fair banktörvény a háztartási szegmensben. Az MNB emellett egy erősebb, átszervezett MKB jelenlétével járul hozzá rövid távon a versenyzői bankrendszerhez. Közvetve az MNB NHP programja és a Növekedés Támogató Program is a verseny erősödéséhez járul hozzá a kkv-hitelszegmensben.

— 807 —

Köszönetnyilvánítás E könyv születését és végleges formában történő megjelenését sokan segítették. A szerkesztők köszönettel tartoznak Matolcsy Györgynek és Nagy Mártonnak ösztönző támogatásukért, Hergár Eszternek a könyv kommunikációjával kapcsolatos segítségéért. Köszönjük továbbá Kovács Árpádnak, Domokos Lászlónak, hogy értékes tanácsaikkal hozzájárultak a könyv szakmai színvonalának emeléséhez. Köszönet illeti a tanulmányok, elemzések és javaslatok szerzőit: Ábel Istvánt, Ádám Jánost, Babos Dánielt, Bak Dórát, Baksay Gergelyt, Bálint Mátét, Banai Ádámot, Berta Dávidot, Bókay Mártont, Briglevics Tamást, Csillik Pétert, Csizmadia Norbertet, Csomós Balázst, Csutiné Baranyai Juditot, Dakó Gábort, Fábián Gergelyt, Farkas Sárát, Fejős Bencét, Gutpintér Júliát, Harasztosi Pétert, Horváth Gábort, Kékesi Zsuzsát, Kicsák Gergelyt, Kóczián Balázst, Komlóssy Laurát, Koroknai Pétert, Kozma Lászlót, Kreiszné Hudák Emesét, László Adrienne-t, Lehmann Kristófot, Lénárt-Odorán Ritát, Lengyel Imrét, Lovas Zsoltot, Madarász Annamáriát, Mosberger Pálmát, Ónozó Líviát, Papp Istvánt, Pellényi Gábort, Péti Mártont, P. Kiss Gábort, Rippel Gézát, Salamin Gézát, Sisak Balázst, Spéder Balázst, Szalai Ákost, Szalai Zoltánt, Szeniczey Gergelyt, Vadkerti Árpádot, Vajas Ákost, Varga Pétert, Végh Noémit, Végh Richárdot, Vonnák Balázst, valamint Zágonyi Ádámot. A szerzők köszönetüket fejezik ki a szerkesztési és koordinációs munkákért Altbäcker Editnek, valamint Schindler Istvánnak a könyv ábráinak és táblázatainak elkészítéséhez nyújtott segítségéért. Köszönet illeti a kiadvány grafikai és tördelési munkáiért Szabó Somát és Pavela Károlyt, továbbá Wéber Krisztina nyelvi lektort. A szerzők hálájukat fejezik ki Wonke Gergelynek, Németh Viktóriának, Németh Eleonórának, Meizer Gábornak és minden munkatársuknak azért a lelkiismeretes munkáért, amely elengedhetetlen volt e kiadvány megjelenéséhez. — 808 —

Rövidítések jegyzéke ACU ÁFA ÁKK AMECO ÁSZ AT BÉT BEVA BIS BKK BPM5 C CA CAGR CART CEF CES CGE CLUB MED COFOG COSME

CPF

Asian Currency Unit (Ázsiai valutaegység) Általános forgalmi adó Államadósság Kezelő Központ Annual macro-economic database of the European Commission Állami Számvevőszék Ausztria Budapesti Értéktőzsde Befektetővédelmi Alap Bank for International Settlements (Nemzetközi Fizetések Bankja) Budapesti Közlekedési Központ Balance of Payment Manual 5th edition (Fizetési mérleg kézikönyv 5. kiadás) Fogyasztás Folyó fizetési mérleg Évesített növekedési ütem Klasszifikációs és Regressziós Fák Connecting Europe Facility (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) Constant elasticity of substitution (konstans helyettesítési rugalmasságú függvény) Computable general equilibrium (számszerűsített általános egyensúly) A mediterrán országok: Olaszország, Portugália, Spanyolország, Görögország Classification of Functions of Government (A kormányzati kiadások funkciók szerinti osztályozása) Competitiveness of Enterprises and Small and Mediumsized Enterprises (Vállalkozások versenyképességéért és a kis- és középvállalkozásokért program) Central Provident Fund (Központi Előtakarékossági Alap) — 809 —

Rövidítések jegyzéke

CZR DEM DMM EaSI

EB EBB EC ECB (EKB) EDB EDP EFOP EGK EHO EKB EMS ENSZ EPB EPEC EPO ERFA ESA ESA-egyenleg EST ESZA ETE EU EU15

Cseh Köztársaság Devizaegyensúly-mutató Devizafinanszírozás-megfelelési mutató Employment and Social Innovation Programme (A foglalkoztatás és társadalmi innováció európai programja) Európai Bizottság (European Comission) Európai Beruházási Bank (EIB: European Investment Bank) European Commission (Európai Bizottság) European Central Bank (Európai Központi Bank) Economic Development Board (Gazdasági Fejlesztési Bizottság) Excessive Deficit Procedure (Túlzottdeficit-eljárás) Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Európai Gazdasági Közösség Egészségügyi hozzájárulás Európai Központi Bank Európai Monetáris Rendszer Egyesült Nemzetek Szervezete Gazdasági Tervező Tanács European PPP Expertise Centre (Európai PPP Szakértői Központ) European Patent Office (Európai Szabadalmi Hivatal) Európai Regionális Fejlesztési Alap European System of Accounts (Nemzeti számlák európai rendszere) Eredményszemléletű költségvetési egyenleg Észtország Európai Szociális Alap Európai Területi Együttműködés Európai Unió Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország,

— 810 —

Rövidítések jegyzéke

EU28 (27) FAO FDI FI FX GDP GINOP GMR GNI GOP GVOP Gyed H2020 HDB HK HR HU HUF HUN I ICP IE IFS IKT IMF ISCED IT

Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország Európai Unió 28 (27) tagállama Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete Foreing direct investment (külföldi működőtőke-befektetés) Finnország Foreign Exchange, forex Gross domestic product (bruttó nemzeti össztermék) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Geographic macro and regional Bruttó Nemzeti Jövedelem Gazdaságfejlesztési Operatív Program Gazdasági és Versenyképességi Operatív Program Gyermekgondozási díj Horizon 2020 Housing Development Board (Lakásfejlesztési Tanács) Hongkong Humán erőforrás Magyarország Magyar forint Magyarország Beruházás International Comparisons Program Írország International Financial Statistics (Nemzetközi Pénzügyi Statisztika) Információs és Kommunikációs Technológia International Monetary Fund (Nemzetközi Valutaalap) International Standard Classification of Education (Az oktatás egységes nemzetközi osztályozási rendszere) Információs technológia

— 811 —

Rövidítések jegyzéke

JASPERS

K+F K+F(+I) KATA KGST KIVA KKE kkv Korm. KP X. KR KSH KSH NKI LAT LIBOR LTU LTV, HFM M MARK Zrt. MAS MÁV MFB MFK MIFID MNB MNV Zrt. MOFE MTF MVM NAV

Joint Assistance to Support Projects in European Regions (Az európai régiók projektjeit támogató közös program) Kutatás-fejlesztés Kutatás-fejlesztés (és innováció) Kisadózó vállalkozások tételes adója Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Kisvállalati adó Közép-Kelet-Európa Kis- és középvállalatok Kormány X. évi konvergenciaprogram Dél-koreai Köztársaság Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet Lettország London Interbank Offered Rate (bankközi kamatláb) Litvánia Loan-to-value ratio (hitelfedezeti mutató) import Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. Monetary Authority of Singapore (Szingapúri Monetáris Hatóság) Magyar Államvasutak Zrt. Magyar Fejlesztési Bank Magyar Fejlesztési Központ Markets in Financial Instruments Directive Magyar Nemzeti Bank Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Pénzügyi és Gazdasági Minisztérium Multilateral Trading Facility Magyar Villamos Művek Nemzeti Adó- és Vámhivatal

— 812 —

Rövidítések jegyzéke

NEET

Not in Education, Employment or Training (nem foglalkoztatott, oktatásban vagy képzésben nem részesülő) NET Nemzeti Eszközkezelő Zrt. NFT Nemzeti Fejlesztési Terv NFÜ Nemzeti Fejlesztési Ügynökség NHP Növekedési Hitelprogram NIH Nemzeti Innovációs Hivatal NPL Non-performing loan (nemteljesítő hitelállomány) NUTS/NUTS2 Nomenclature of Territorial Units for Statistics, regional level (Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája) OBA Országos Betétbiztosítási Alap OECD Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet OECD Organisation for Economic Co-operation and Development (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) OFTK Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció OVA Országvédelmi Alap PAP People’s Action Party PISA Programme for International Student Assessment (Nemzetközi Tanulói Teljesítménymérés Programja) POL Lengyelország PPP Public-private partnership PPP Purchasing Power Parity (vásárlóerő-paritás) PPS Purchasing Power Standard PTI, JTM Payment-to-income ratio (Jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató) PWT Penn World Table ROA Return on assets (eszközarányos megtérülés) ROE Return on equity (sajáttőke-arányos megtérülés) ROP Regionális Operatív Program S Megtakarítás SG Szingapúr SNA System of National Accounts (Nemzeti Számlák Rendszere) — 813 —

Rövidítések jegyzéke

SPÖ SREP SSC SVK SVN szmsz TARGEN TBSZ TC TFP THM TMM TOP TW ÚMFT UN UNCTAD USA USD ÚSZT V4 VEKOP WDI WEF WEO WHO WIIW X Y

Osztrák Szocialista Párt Supervisory review and evaluation process (felügyeleti felülvizsgálati folyamat) Shared Service Center Szlovákia Szlovénia Szervezeti és működési szabályzat TÁRKI generációk közötti erőforrás-átcsoportosítás és életpálya-finanszírozási adatbázis Tartós befektetési számla Tematikus cél Total factor productivity (teljes tényezőtermelékenység) Teljes hiteldíjmutató Tőkemegfelelési mutató Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Tajvan Új Magyarország Fejlesztési Terv United Nations (Egyesült Nemzetek Szervezete) Egyesült Nemzetek Szervezetének Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája United States of America (Amerikai Egyesült Államok) Amerikai dollár Új Széchenyi Terv Visegrádi országok Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program World development indicators (adatbázis) World Economic Forum (Világgazdasági Fórum) IMF World Economic Outlook (Nemzetközi Valutaalap Világgazdasági Kilátások) World Health Organization (Egészségügyi Világszervezet) Vienna Institute for International Economic Studies Export Jövedelem

— 814 —