Forrásteremtő brosúra

Page 1

Simply Scouting


Magyar Cserkészszövetség – Magyar Dzsembori Csapat magyarcsapat@cserkesz.hu www.dzsemboricsapat.hu 1255 Budapest, Pf. 192 Készítette: D. SZŰCS GERGELY, RIBIÁNSZKY PÉTER, TÁRNOK NÁNDOR, ZSIDI KRISTÓF FOTÓ: KLÓSZ GÁBOR, CSIKÓS ANDRÁS Kiadja: Magyar Cserkészszövetség, 2010

2


Tisztelt Hölgyem/Uram!

A

magyar cserkészek életében a Dzsembori, a cserkészek világtalálkozója különösen fontos helyet foglal el. Ezen az egyedülálló alkalmon, amin minden cserkész csak egyszer vehet részt életében résztvevőként, nemcsak összetartozásunkat tapasztaljuk meg, de egyúttal hazánkat, nemzetünket is képviseljük közel 160 ország előtt. A soron következő világtalálkozónk, a 22. Dzsembori a 2011-es év kiemelkedő nemzetközi ifjúsági eseménye lesz, amely a Cserkészmozgalom Világszervezetének (WOSM) programja. A svédországi Rinkaby városa mellett megrendezésre kerülő világtalálkozón 40 000 fiatal cserkész vesz részt. Magyarországi és határon túli magyar cserkészekből egy 250 fős csapatot szándékozunk küldeni, hogy nemzetünk ifjúságát és cserkészetét méltóképpen képviseljék ezen a különleges találkozón, amelyet 4 évente rendeznek meg a cserkészmozgalom 1907-es megalakulása óta. A 10 napos közös tábor, a Svéd Cserkészszövetség szervezésében, széles körű lehetőségeket nyújt a résztvevőknek a helyi kultúra megismerése és a közös programokon való találkozás mellett különböző társadalmi szolgálatok végzésére is. A fiataljaink számára azonban a dzsembori több, mint egy 10 napos tábor. Számukra ez egy másfél éves program, amely alatt felkészülnek a dzsemborira és egy közösséggé kovácsolódnak össze. Svédország különösen érdekes helyszín az ott élő nagy létszámú magyar közösség miatt, nem utolsó sorban a svédek vendég és természet szeretete áll közel a mi szívünkhöz. Jó szívvel ajánlom figyelmébe ezt a programot, ahol komoly értékek mentén élő fiatalok dolgoznak egy közös célért. Egy programot, ahol a nemzet összetartozását abban is kifejezzük, hogy a világ bármely országában élő magyar cserkész egy, közös csapatba fog tartozni. Kérem, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a kiutazó Magyar Dzsembori Csapat részvételét a 22. Cserkész Világtalálkozón. Támogatásával nemcsak egy programot segít létrehozni, hanem fiataljaink jövőjét is alakítja. Budapest, 2010. október 10. PÓTOR JÓZSEF st. a Magyar Dzsembori Csapat vezetője

3


Cserkészmozgalom itthon és külföldön z első cserkésztábor óta, amit 1907-ben rendeztek Brownsea szigetén Angliában, több mint száz év telt el. A cserkészet az alapító Robert Baden-Powell helyi kezdeményezéséből mára a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmává nőtte ki magát.

A

Több mint 200 országban 42 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A magyar cserkészet • önkéntes • vallásos • politikától független • mindenki számára nyitott származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül.

4

A Magyar Cserkészszövetség tagja a Cserkészmozgalom Világszervezetének (World Organziation of the Scout Movement), amely az ENSZ tanácsadó tagja. Magyarországon 1912 óta működik cserkészet. A Magyar Cserkészszövetség 250 csapatában körülbelül 8000 cserkész tevékenykedik az ország minden megyéjében, ezzel hazánkban a legnagyobb ifjúsági szervezet.


Cserkész Világdzsembori

A

dzsembori a Cserkészmozgalom Világszervezetének négyévente megrendezett világtalálkozója, melyen fiatalok tízezrei vesznek részt mintegy 160 országot és nemzetet képviselve. A 10 napos táborozás során megismerkedhetnek más nemzetek kultúrájával, ezáltal erősítve a nemzetközi szolidaritást és egymás kölcsönös elfogadását. Lehetőség nyílik számukra, hogy megosszák tudásukat, kalandos elfoglaltságokban vegyenek részt, és szembesüljenek azokkal a problémákkal, amelyekkel ma a világ szembenéz. A WOSM és egyben a dzsemborik programjainak szakmai megalapozottságát a különböző nemzetközi partnerszervezetek biztosítják: - Európa Tanács - Nemzetközi Olimpiai Biztottság - Amnesty International - UNICEF - UNESCO - WHO - WWF 2011 nyarán Svédország ad otthon a 22. Cserkész Világtalálkozónak. A tábor az ország déli részén Kristianstad városától délre helyezkedik el. A résztvevők július 27-től augusztus 7-ig 10 felejthetetlen napot töltenek el, tele programokkal és eseményekkel. Rajtuk kívül további 50 ezer látogatóra számítanak a szervezők. A tábor mottója: Tisztán cserkészet ez magában foglalja a cserkészet céljainak megvalósítását azaz „hozzájárulni a fiatalok fejlődéséhez fizikai, szellemi, társadalmi és lelki képességeik teljes kifejlesztésében mint egyének, mint felelős állampolgárok és mint helyi, nemzeti és nemzetközi közösségeik tagjai”, és a cserkészmódszer alkalmazását.

5


svéd szervezők három fontos alappillért jelöltek meg, melyekre fokozott figyelemet fordítanak a tábor programjának összeállítása során:

A

Találkozások Különböző kultúrák, vallások, nemzetek találkozása: a résztvevők megismerkednek az őket körülvevő világgal és emberekkel. A tábor sajátossága, hogy ez szinte bárhol megtörténhet a néhány fős tábortüzektől a több tízezer főt megmozgató ceremóniákig. Természet A tábor helyszíne önmagában is szimbolikus: a városon kívül, egy tágas, mezőkkel és erdőkkel tarkított területen, az érintetlen természetben. A fiataloknak lehetősége nyílik testközelből ráébredni a természet sebezhetőségére és megtanulni, hogy hogyan óvhatjuk meg azt, az elkövetkezendő generációk számára. Szolidaritás A dzsemborin fontos hangsúlyt helyeznek a különböző kultúrák és generációk közti párbeszédre, elsősegítve egymás elfogadását és felismerni közös felelősségünket a világ jövőjének alakításáért. A találkozó a béke jegyében zajlik, hirdetve, hogy mindnyájan egyenlőek vagyunk függetlenül a származásunktól vagy hátterünktől. A 22. Cserkész Világtalálkozó számokban: • 40 000 résztvevő 14-18 év közötti cserkész • 6 000 nemzetközi szervező 18. életévét betöltött cserkész • 30 - 40 ezer látogató 10 nap alatt

6


Magyar Dzsembori Csapat

A

világtalálkozón Magyarországot a Magyar Dzsembori Csapat képviseli, 250 fiatal cserkésszel. A csapat legfontosabb célja, hogy méltón és sikeresen képviselje hazánkat, valamint a felkészülés során felpezsdítse az itthoni cserkészéletet. A Csapat válogatása Az előkészületek 2010 elején kezdődtek, ekkor került sor a vezetői válogatóra, majd őszszel az ország minden részéről és a határon túlról érkező résztvevők kiválasztására. Mivel a Világtalálkozó kiemelt fontosságú rendezvény a magyar cserkészmozgalomban, fontosnak tartjuk, hogy olyan elkötelezett cserkészek alkossák csapatunkat, akik méltón képviselhetik hazánkat a rendezvényen. Munkacsoportok A dzsemborin való részvétel a maga nemében egyedülálló, ha figyelembe vesszük, hogy a 250 fős csapat eredményes szerepléséhez 74 önkéntes fiatal ad több ezer munkaórát a másfél éves felkészülés során. Természetesen feladataikat anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik. Munkájuk során olyan tapasztalatra tesznek szert, amelyet később is hasznosíthatnak például az utazásszervezés, szállítmányozás, kiállítás szervezés vagy éppen a kiadványszerkesztés területén.

Magyar Csapat létszáma • 14 központi vezető • 5 rajparancsnok • 15 őrsvezető • 180 résztvevő • 60 nemzetközi szervező Nemzetközi szervezők A tábor programjainak lebonyolítása és a résztvevők mindennapi szükségleteinek biztosítása a 3-4 ezer fős Nemzetközi Tábortörzs feladata, amelynek tagjai 18 évesnél idősebb cserkészek, akik nemzetközi csoportokban végzik a város méretű sátortábor működtetéséhez kapcsolódó feladatokat. A Csapat rajai A világtalálkozón 5 rajjal veszünk részt. 2 raj Közép-Magyarországról, 1-1 pedig Nyugat- és Kelet-Magyarországról, illetve 1 a határon-túlról állt fel. A dzsembori helyszínére (Svédország) tekintettel, a rajok Nobel-díjas magyar tudósok neveit viselik: Gábor Dénes raj Hevesy György raj Oláh György raj Szent-Györgyi Albert raj Wigner Jenő raj

7


Költségeink - Támogatási módok

K

öltségeink a vállalkozásunk méretének megfelelően igen jelentősek. A teljes Magyar Csapat részvételi költsége megközelítőleg 65 millió forint, amely egy főre lebontva kb. 250.000 Ft-os díjat jelent. A Magyar Csapat költségei a következőképp oszlanak meg, egy személyre lebontva: Tábordíj: 4875 SEK ~ 150 000 Ft Utazás (Bp. – Malmö – Bp.): 45 000 Ft Szállítási költségek: 8 000 Ft Kiállítás: 10.000 Ft Megjelenés, reprezentáció: 2 000 Ft Ruházat (póló, nyakkendő): 3 000 Ft Szervezési költségek: 32 000 Ft Összesen

8

250.000 Ft

A résztvevőktől - anyagi lehetőségeik ismeretében - 50 000 Ft önrész befizetését várjuk el, a fennmaradó összeget pályázatok, támogatások útján igyekszünk összegyűjteni.

A Magyar Dzsembori Csapat az alábbi számlaszámra várja a támogatásokat: Magyar Cserkészszövetség Unicredit Bank: 10918001-00000071-76940033 További támogatási lehetőség a SZJA 1 % felajánlása alapítványunk részére: Magyar Jamboree Alapítvány 18087712-1-14


Támogatói megjelenések

A

Magyar Cserkészszövetség kiemelten közhasznú szervezet, így vállalkozások esetében a támogatás 150%-a leírható az adóalapból, amelyhez támogatása esetén adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolást állítunk ki. A Magyar Cserkészszövetséggel tartós támogatói viszony kialakítása esetén még kedvezőbb adójóváírási szabályok érvényesek. Támogatói fokozatok Egyéni támogatók: Abban az esetben, amikor támogatóink, pontosan meghatározott csapattagokat támogatnak és ennek a tényét az utalás közlemény rovatában megjelölik, megjelenést biztosítunk névvel és logóval - a magyar csapatot bemutató CD-n - a Csapat honlapján Csapat támogatók: Abban az esetben, amikor támogatóink a teljes Magyar Dzsembori Csapatot kívánják anyagilag segíteni, ekkor kérjük az utalás közlemény mezőjét üresen hagyni. Egy résztvevő költségét meghaladó támogatás esetén az alábbi megjelenést biztosítjuk: - a csapat honlapján - a magyar csapatot bemutató CD-n - a csapat kiállító sátrában molinó elhelyezés formájában - a dzsemboriról készített albumban - a három legjelentősebb támogatónk részére a csapatpólón, logó elhelyezés formájában

9


Korábbi támogatóink:

KÖSZÖNJÜK!

10


11


See You in Sweden


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.