Top 400 akció film

Page 1

TOP 400 AKCIÓ FILM KALOZMOZI.TV


A sötét lovag The Dark Knight

Batman (Christian Bale), Gordon felügyelő (Gary Oldman) és a megvesztegethetetlen ügyész, Harvey Dent (Aaron Eckhart) hatásos hadjáratot indítanak a bűnözők ellen. Önként vállalt feladatukat már-már siker koronázza, ám ekkor megjelenik Joker (Heath Ledger), aki a bűnözők között is rettegett, ravaszabb és veszélyesebb bárkinél. A városban újra a félelem az úr, kitör a káosz, és mindenkit megfertőz a romlottság.

http://kalozmozi.tv/film/0468569/a-sotet-lovag-the-dark-knight-telj es-film-2008


Eredet Inception

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője, aki mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata az álomfázisba jut, ő belopózik az elméjükbe, és hozzáfér a legtitkosabb információkhoz is. Saito (Ken Watanabe) visszautasíthatatlan és életveszélyes ajánlattal keresi fel. Egy gondolatot kell elültetnie a haldokló milliárdos, Maurice Fisher (Pete Postlethwaite) tudatalattijába úgy, hogy a célszemély halálos védelmi rendszerrel felvértezett elméje ne kaphassa el. Legjobb emberét, Arthurt (Jo...

http://kalozmozi.tv/film/1375666/eredet-inception-teljes-film-2010


A Gyűrűk Ura 1. - A gyűrű szövetsége The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring

Frodó (Elijah Wood), az ifjú hobbit egy gyűrűt kap Bilbótól, amiről kiderül, hogy az Egy Gyűrű, mellyel a Sötétség Ura rabszolgasorba taszíthatja Középfölde népeit. Gandalf (Ian McKellen) Völgyzugolyba küldi Frodót, ahol a tündék legbölcsebb vezetője, Elrond dönt a gyűrű sorsáról. Nincs más lehetőség, a gyűrűt el kell pusztítani Mordorban, a Végzet-katlanban. A szabadnépek tanácsán megújul a Szövetség, és Gandalf vezetésével Frodó és társai, a dúnadán Aragorn (Viggo Mortensen), a tünde Legolas...

http://kalozmozi.tv/film/0120737/a-gyuruk-ura-1-a-gyuru-szovetseg e-the-lord-of-the-rings-the-fellowship-of-the-ring-teljes-film-2001


Mátrix The Matrix

Két valóság létezik. Az egyik mindennapi életünk - a másik az, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo kétségbeesetten kutatja az igazságot a mátrixról. Erről a titokzatos és ismeretlen valamiről. Neo csak mendemondákból hallott - de biztos benne, hogy ez az elképzelhetetlen dolog rosszindulatú, és titokban irányítja az életét. Neo úgy véli, Morpheus, ez a legendák övezte férfi, akit a világ legveszélyesebb emberének tartanak, megmutatja neki az igazságot.Egy éjszaka Neo találkozik e...

http://kalozmozi.tv/film/0133093/matrix-the-matrix-teljes-film-1999


A Gyűrűk Ura 3. - A király visszatér The Lord of the Rings: The Return of the King

Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, ...

http://kalozmozi.tv/film/0167260/a-gyuruk-ura-3-a-kiraly-visszater-t he-lord-of-the-rings-the-return-of-the-king-teljes-film-2003


A sötét lovag - Felemelkedés The Dark Knight Rises

Nyolc év telt el azóta, hogy egy szörnyű éjszakát követően Batman nyom nélkül eltűnt. Magára vállalta Harvey Dent államügyész minden vétkét, és a hősből üldözött bűnöző lett. Önfeláldozása azonban nem volt hiábavaló: a Denttörvénynek köszönhetően Gotham békés várossá vált. Átmenetileg. A városban feltűnik egy macskajelmezes betörő, aki sötét titkokat rejteget; és megérkezik Bane is, a különös álarcot viselő, gátlástalan bűnöző. Bruce Wayne féltve őrzött magánya nem tarthat örök...

http://kalozmozi.tv/film/1345836/a-sotet-lovag-felemelkedes-the-da rk-knight-rises-teljes-film-2012


A Gyűrűk Ura 2. - A két torony The Lord of the Rings: The Two Towers

Hamarosan eldől Középfölde sorsa: a gonosz ereje egyre nő, mert szövetséget kötött a két torony: Barad-dúr, Szauron, a sötét úr vára és Orthanc, amely Szarumán, az áruló mágus erődje. Frodó, a Gyűrűhordozó és hű barátja, Samu Mordor földje felé tart, hogy a tűzbe hajítsa terhét: ám egy újabb veszéllyel kell szembenézniük - felbukkan Gollam, aki magának követeli a kincset. Eközben a szövetség még élő tagjai a Kósza vezetésével újabb harcokba keverednek. Rohan lovasai mellett küzdenek és külön...

http://kalozmozi.tv/film/0167261/a-gyuruk-ura-2-a-ket-torony-the-l ord-of-the-rings-the-two-towers-teljes-film-2002


Gladiátor Gladiator

Maximus, a hatalmas római generális (Russell Crowe) a nép kedvence, és az idős uralkodó, Marcus Aurelius (Richard Harris) bizalmát is élvezi. Az összeesküvés áldozataként haldokló Marcus Aurelius őt teszi meg örökösévé hataloméhes fia, Commodus (Joaquin Phoenix) ellenében. Commodus átveszi mégis a hatalmat, és halálra ítéli Maximust: ő megmenekül, a Hispániában élő családjára mért csapást azonban nem tudja megakadályozni. Összetörten a rabszolgakereskedők kezére jut, akik eladják gladiátornak. Az él...

http://kalozmozi.tv/film/0172495/gladiator-gladiator-teljes-film-200 0


Batman: Kezdődik! Batman Begins

Bruce Wayne (Christian Bale), az árva milliomos önszántából járja meg az erőszak poklát, amikor Henri Ducard (Liam Neeson), a keleti mester a harcosai közé veszi és tökéletesen kiképzi. Wayne azonban nem osztozik mestere elvakult nézeteiben és visszatér Gotham Citybe. Célja, hogy az igazságtalanság ellen harcoljon minden lehetséges eszközzel. A várost azonban megfertőzte a korrupció, csak a fiatal ügyésznő, Rachel (Katie Holmes) és James Gordon nyomozó (Gary Oldman) mernek szembeszállni Ra's Al Ghul embereivel.

http://kalozmozi.tv/film/0372784/batman-kezdodik-batman-begins-t eljes-film-2005


Bosszúállók The Avengers

Nick Fury (Samuel L. Jackson), az Ügynökség vezetője új fenyegetést észlel. Az ellenfél minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre. Fury a katasztrófa elkerülésére összehívja a szuperhősöket. A toborzás eredményeként hamarosan sohasem látott szupercsapat néz farkasszemet az ellenséggel. Vasember (Robert Downey Jr.), Amerika kapitány (Chris Evans), a Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) és a többiek indulnak harcba, hogy megakadályozzák bolygónk pusztulását. Bruce Banner (Mark Ruffalo) megfékezhetetlen alt...

http://kalozmozi.tv/film/0848228/bosszuallok-the-avengers-teljes-fi lm-2012


Star Wars IV. - Csillagok háborúja Star Wars

Réges régen, egy távoli galaxisban kezdődött a nagy kaland, amikor Leia Organa hercegnő két fura robottal egy alig értékelhető hologramot küldött az egyetlen Jedi lovagnak, a remeteként élő Ben Kenobinak. Az idős jedi Luke Skylwalker, Han Solo és szőrős vukija, a hatalmas Chewbacca társaságában útra kel, hogy kiszabadítsa a hercegnőt Darth Vader fogságából, és győzelemre vigye az igaz ügyet az egész Galaxisban.Leia hercergnőt túszul ejtik a gonosz birodalmi erők, amikor megpróbálják elfojtani az ell...

http://kalozmozi.tv/film/0076759/star-wars-iv-csillagok-haboruja-st ar-wars-teljes-film-1977


Becstelen Brigantyk Inglourious Basterds

A megszállt Franciaországban Shosanna szemtanúja lesz, ahogy a német Hans Landa ezredes lemészároltatja a családját. A lánynak sikerül megszöknie. Új személyiséget felvéve Párizsban telepszik le, ahol egy mozit üzemeltet. Közben az amerikai Aldo Raine hadnagy zsidó katonákból verbuvál csapatot, amely a brutális akciói miatt kétes hírnévre tesz szert a németek között. A német vezetés Shosanna moziját szemeli ki az új propagandafilm premierjére, melyen a Führer és a többi vezető is megjelenik. Miközben Shos...

http://kalozmozi.tv/film/0361748/becstelen-brigantyk-inglourious-b asterds-teljes-film-2009


Avatar Avatar

Egy deréktól lefelé megbénult háborús veterán a távoli Pandorára utazik. A bolygó lakói, a Na'vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért. De nagyon nagy lehetőséghez is jutnak: a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad vi...

http://kalozmozi.tv/film/0499549/avatar-teljes-film-2009


Star Wars V. - A Birodalom visszavág The Empire Strikes Back

A felkelők maréknyi csapata a hó borította Hoth bolygó földalatti támaszpontján rejtőzködik. A szondák azonban felfedik a rejtekhelyet, és hamarosan birodalmi lépegetők lepik el a bolygót. Han Solo, Chewbacca és Leia a megbízhatatlan Lando Calrissian segítségét kérik. Nem is sejtik, hogy a birodalom rettegett ura, Darth Vader már várja őket nem kis meglepetést tartogatva Han számára. Luke Skywalker a Dagobah rendszerben az utolsó és legnagyobb Jedit, Yodát keresi, hogy felkészülhessen a végső összecsapásra az...

http://kalozmozi.tv/film/0080684/star-wars-v-a-birodalom-visszavag -the-empire-strikes-back-teljes-film-1980


A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl

A XVII. században a Karib-tenger a kalózok birodalma volt, akik megfélemlítették az angol királyi flottát is. Elizabeth Swannt (Keira Knightley), az angol kormányzó lányát elrabolja a rettegett kalóz, Barbossa kapitány (Geoffrey Rush). A lány gyerekkori barátja és szerelme, Will Turner (Orlando Bloom) a lány megmentésére indul, és akarva-akaratlanul a kalózok segítségét kell kérnie. Jack Sparrow (Johnny Depp), a kalózok vezére felfedi Barbossa és társai titkát. Will és Jack megkísérlik a lehetetlent: megszerezni...

http://kalozmozi.tv/film/0325980/a-karib-tenger-kalozai-a-fekete-gy ongy-atka-pirates-of-the-caribbean-the-curse-of-the-lack-pearl-teljes-film-2003


V mint vĂŠrbosszĂş V for Vendetta

http://kalozmozi.tv/film/0434409/v-mint-verbosszu-v-for-vendetta-t eljes-film-2005


Terminator 2 Terminator 2: Judgment Day

1997. augusztus 29-én kitört a harmadik világháború. Ennek a háborúnak 3 milliárd áldozata volt. Ami az emberiségből megmaradt, hamarosan újabb iszonyattal kell szembenézzen: a gépek elleni háborúval. S most a Skynet gépei egy új Terminátort terveztek, aminek csak egyetlen feladata van: elpusztítani John Connor-t, a gépek elleni harc vezetőjét. S minthogy a tervezés időpontjában a tudomány már képes az időutazásra, a Terminátort visszaküldik az időben, hogy John-t még gyerekkorában pusztítsa el. Az emberek a...

http://kalozmozi.tv/film/0103064/terminator-2-terminator-2-judgme nt-day-teljes-film-1991


Kill Bill 1. Kill Bill: Vol. 1

A Menyasszony (Uma Thurman) egykor hírhedt bérgyilkosnő volt, egy világklasszis női bérgyilkos-csapat tagja. Ám terhes lett és férjhez akart menni, de a főnök ezt nem hagyhatta. Az esküvője napján a csapat vezetője, Bill (David Carradine) mindenkit lemészárol. A Menyasszony utolsó szavaival tudatja Bill-lel, hogy várandós, és az ő gyerekét hordja szíve alatt. A nő nem hal bele a fejlövésbe, hanem ötévi kóma után véres bosszút esküszik főnöke és egykori csapattársai ellen. Senki nem tudhatja, mikor fog köve...

http://kalozmozi.tv/film/0266697/kill-bill-1-kill-bill-vol-1-teljes-film2003


A rettenthetetlen Braveheart

A rettenthetetlen jelző William Wallace-t, a XIII. századi skót felkelőt illeti, aki a skót történelemnek valóban az egyik hősi alakja. Sir William Wallace lovag többéves távollét után visszatér szülőföldjére, Skóciába. Kaotikus állapotok uralkodnak: a skót király trónörökös nélkül halt meg, ezért angol riválisa, a kegyetlen és hitetlen I. Edward elfoglalta trónját. A lovagnak hosszú rábeszélés és példamutatás után sikerül ütőképes hadsereggé kovácsolnia elfásult népét. A szépséges Izabella ...

http://kalozmozi.tv/film/0112573/a-rettenthetetlen-braveheart-telje s-film-1995


A galaxis őrzői Guardians of the Galaxy

http://kalozmozi.tv/film/2015381/a-galaxis-orzoi-guardians-of-the-g alaxy-teljes-film-2014


Star Wars VI - A Jedi visszatér Return of the Jedi

Miután Luke megmentette barátját, Han Solót és a szépséges Leia hercegnőt a biztos haláltól, ismét csatlakozik Yodához, hiszen igazi Jedi Lovaggá kell válnia ahhoz, hogy szembeszállhasson Darth Vaderrel és az Erő sötét oldalával. Végre eljött a végső összecsapás ideje! A felkelők készen állnak arra, hogy megsemmisítő csapást mérjenek a Halálcsillagra. Arra azonban nem számítanak, hogy a bolygót elpusztíthatatlan energiapajzs védi és a Birodalom csapdába csalja őket.

http://kalozmozi.tv/film/0086190/star-wars-vi-a-jedi-visszater-retur n-of-the-jedi-teljes-film-1983


A Vasember Iron Man

Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony meg is építi, azonban egy olyan páncélöltözet formájában, amely segítségére lehet a szökésben és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. Így születik meg a legendás Vasember.

http://kalozmozi.tv/film/0371746/a-vasember-iron-man-teljes-film-2 008


Az elveszett frigyláda fosztogatói Indiana Jones Raiders of the Lost Ark

Indiana Jones régész, professzor és kalandor egy személyben, aki semmilyen veszélytől sem riad vissza, hogy megszerezzen egy műkincset. 1936-ban híre jön, hogy a németek hatalmas ásatásokba kezdtek Egyiptomban. A Biblia legendás ereklyéjét, a frigyládát keresik, amiben Mózes kőtáblái találhatók a tízparancsolattal. A mítosz szerint ugyanis legyőzhetetlenné válik, aki a ládát birtokolja. Az amerikai titkosszolgálat megbízza Indiana Jones-t, hogy előzze meg a nácikat. A kalandvágyó professzor Egyiptomba utazik,...

http://kalozmozi.tv/film/0082971/az-elveszett-frigylada-fosztogatoiindiana-jones-raiders-of-the-lost-ark-teljes-film-1981


Star Wars: Az ébredő Erő Star Wars: The Force Awakens

A Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér cselekménye után 30 évvel járunk (YU 34), az Új Köztársaság idejében. Az Első Rend jelent meg és háborúzott a Galaktikus Birodalom maradványaival, melynek vezetője Supreme Leader Snoke és tanítványa, Kylo Ren, aki sajátos fénykardjával a Galaxis egy részét elfoglalta a (Hux tábornokkal) Starkiller bázisról vezetve seregét.

http://kalozmozi.tv/film/2488496/star-wars-az-ebredo-ero-star-wars -the-force-awakens-teljes-film-2015


Sin City Sin City

http://kalozmozi.tv/film/0401792/sin-city-teljes-film-2005


A hobbit - Váratlan utazás The Hobbit: An Unexpected Journey

Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó (Martin Freeman) akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf (Ian McKellen) tűnik elő a semmiből, s szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak koboldokkal, orkokkal,...

http://kalozmozi.tv/film/0903624/a-hobbit-varatlan-utazas-the-hobb it-an-unexpected-journey-teljes-film-2012


Deadpool Deadpool

A szuperhősök korát éljük, de vár még néhány meglepetés. Wade Wilson (Ryan Reynolds) a különleges erőknél szolgált, azután zsoldos lett. Egy furcsa, alig legális kísérlet eredményeképpen a szervezete meghökkentő képességekre tett szert: hihetetlenül gyorsan meggyógyul, bármi baj éri.De nem ez az egyetlen fegyvere: őrült, gonosz humora is van - és nem fél használni. A szupererős ember, aki a valóságból átlépett a hősök birodalmába, most élete legnehezebb háborújába indul: bosszút akar álln...

http://kalozmozi.tv/film/1431045/deadpool-teljes-film-2016


Mad Max - A harag útja Mad Max: Fury Road

A világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag; a kevés életben maradt kíméletlen gyilkossá, fosztogató ragadozóvá vált, és bármire képes, csak hogy egy nappal tovább bírja. De akadnak még olyanok, akik rendbe hozhatnák, ami, úgy tűnik, visszavonhatatlanul elromlott. Ketten vannak, és örök menekülés az életük. Az egyikük Max: hallgatag, harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak...

http://kalozmozi.tv/film/1392190/mad-max-a-harag-utja-mad-max-f ury-road-teljes-film-2015


Terminátor - A halálosztó The Terminator

2029: a mindentudó Skynet computer az emberi ellenállás utolsó bázisait akarja megtörni, miután szinte az egész emberiséget felszámolta. Skynet megtalálta a módját, hogy néhány harcosát, a tökéletes cyborgokat, azaz a Terminátorokat visszaküldje az időben, hogy megváltoztassa a történelem menetét. A történet arról a Terminátorról (Arnold Schwarzenegger) szól, akinek missziója a lázadók vezérének az anyját megölni 1984-ben, még fia születése előtt. Az ellenállók is visszaküldik az időben saját harco...

http://kalozmozi.tv/film/0088247/terminator-a-halaloszto-the-termi nator-teljes-film-1984


300 300

A görög-perzsa háborúban a görögök Marathon mellett i. e. 490-ben megállították az ellenséget. Tíz évvel később Xerxes vezeti az újabb perzsa támadást. A poliszok Spárta, Athén és Korinthosz vezetésével szövetkeznek. Az első összecsapásra a Thermopülai-szorosnál kerül sor, amelyet Leonidas spártai király véd a néhány ezer fős seregével. Amikor a perzsák a hátukba kerülnek, elbocsátja a segédcsapatokat és háromszáz katonájával az utolsó leheletéig harcol. Önfeláldozásuk nem volt hiábavaló, id...

http://kalozmozi.tv/film/0416449/300-teljes-film-2006


Die Hard - Drágán add az életed Die Hard

John McClane (Bruce Willis) nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbe hozza házasságát. Még csak nem is sejti, hogy rajta kívül még mások is nagy dobásra készülnek Los Angelesben, méghozzá éppen a szeretet ünnepén. Terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber (Alan Rickman) vezényletével arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget a kötvényeitől. A terroristák behatolnak az épületbe, túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit, köztük McClane feleségét, Hollyt (Bonnie Bedelia)...

http://kalozmozi.tv/film/0095016/die-hard-dragan-add-az-eleted-die -hard-teljes-film-1988


Alien - A nyolcadik utas a halál Alien

A Nostromo űrhajó a hazatérés helyett a képernyőn villogó pont nyomába ered. Váratlan küldetésük egy kihalt bolygóra vezeti őket, ahol egy elhagyott űrhajót találnak, belsejében számtalan, tojás alakú kapszulával. Miközben óvatosan próbálják feltárni az űrsikló titkát, az egyik tojásból hirtelen kirobban egy lény és rátapad Kane (John Hurt) arcára, aki teljesen megbénul. Miután Kane visszanyeri az eszméletét és csatlakozik a többiekhez, megdöbbentő dolog történik. Kane testéből egy szörny kel ki...

http://kalozmozi.tv/film/0078748/alien-a-nyolcadik-utas-a-halal-alie n-teljes-film-1979


Vasember 3 Iron Man 3

A legutóbbi küldetése után Tony Stark talonba tette a Vasembert. A tudósszuperhős boldogan él egykori asszisztensével, ám álmatlanságban szenved, és pánikrohamok gyötrik. Amikor merényletek sora rázza meg a várost, Stark úgy dönt, hogy felveszi a (vas)kesztyűt, és szembeszáll a titokzatos ellenséggel. A Vasemberen végzett legújabb fejlesztése azonban még nem tökéletes, ráadásul felbukkan néhány korábbi ismerőse is. Az ösztönei és a találékonysága segítségével talán sikerül felülemelkedni a nehézs...

http://kalozmozi.tv/film/1300854/vasember-3-iron-man-3-teljes-film -2013


Sebhelyesarcú Scarface

Kubából emigrált az Egyesült Államokba Tony Montana, a Sebhelyesarcú. A bűnözőnek sikerült megtévesztenie a Bevándorlási Hivatalt és megkapja a letelepedési engedélyt. Esze ágában sincs tisztességes életet élni. Az első adandó alkalommal elszegődik Miami legnagyobb drogbárójához, Frank Lopezhez. Tony gyorsan kapaszkodik felfelé a ranglétrán, a kitartásának, hűségének és kíméletlenségének köszönhetően a drogbáró egyik bizalmasa lesz. A Sebhelyesarcú azonban ennél többre vágyik, Lopez barátnőjét...

http://kalozmozi.tv/film/0086250/sebhelyesarcu-scarface-teljes-film -1983


Az acélember Man of Steel

A kis Clark egy egyszerű farmer házaspár, Martha és Jonathan Kent gyermeke. Egy napon ráébred arra, hogy rendkívüli adottságokkal rendelkezik, és olyasmikre képes, amire egyik barátja, sőt egyetlen földi halandó sem. Ifjúvá serdülve Clark eltökéli, hogy kideríti, honnan származnak a képességei, és mi célból jött a világra, mi a küldetése. Ekkor még nem sejti, hogy múltja a csillagok közé repíti, és a sorsa az, hogy megmentse a Földet. Acélemberként az emberiség reményének szimbólumává válik.

http://kalozmozi.tv/film/0770828/az-acelember-man-of-steel-teljes-f ilm-2013


Thor Thor

A hatalmas Thor rettenthetetlen harcos, óriási pörölyéről legendákat mesélnek. A csatában vitéz és legyőzhetetlen, ám makacssága és hirtelen haragú természete nem teszi őt alkalmassá arra, hogy apját kövesse Ashgar trónján. Képtelen lenne megfontoltan irányítani birodalmát. Thor meggondolatlan tette miatt újra fellángol egy régi háború. Büntetésül a Földre száműzik, ahol kénytelen az emberek között élni. Amikor a világából érkező gonosz le akarja igázni a Földet, Thornak el kell döntenie, melyik...

http://kalozmozi.tv/film/0800369/thor-teljes-film-2011


Pókember Spider-Man

Egy pókcsípés nem a világ. Peter Parker (Tobey Maguire), a kétballábas diákújságíró világa mégis fenekestül felfordul, amikor egy laboratóriumi osztálykirándulás során megcsípi egy mutáns pók. Ezt követően a srác egyre furább képességeket tapasztal magán: könnyedén sétál a plafonon, csuklójából ragadós pókszálat lő ki, a veszélyeket pedig jóval bekövetkezésük előtt megérzi. Ami kezdetben játéknak tűnik, hamarosan szörnyű és izgalmas kötelezettséggé válik. Peternek meg kell küzdenie az em...

http://kalozmozi.tv/film/0145487/pokember-spider-man-teljes-film2002


Star Wars I. - Baljós árnyak Star Wars: Episode I - The Phantom Menace

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának tervét heves viták övezik. A kapzsi Kereskedelmi Szövetség felfegyverzett csatahajóival blokád alá veszi a parányi Naboo bolygót. A Főkancellár titokban útnak indít két Jedi lovagot, a béke és az igazság szerzőit, hogy oldják meg a konfliktust és védjék meg Amidala királynőt. Hamarosan azonban kényszerleszállást kell végrehajtaniuk a Tatooine-on, ahol találkoznak az ifjú Anakinnal,...

http://kalozmozi.tv/film/0120915/star-wars-i-baljos-arnyak-star-war s-episode-i-the-phantom-menace-teljes-film-1999


Legenda vagyok I Am Legend

Robert Neville (Will Smith) a Földön az egyetlen emberi túlélő, akit nem fertőzött meg a gyilkos vírus. Mára ő New York utolsó lakója, s talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. A pusztító járvány következtében azonban új faj jött létre. A mutánsok figyelik minden mozdulatát, éjjel-nappal vadásznak rá. Neville menekülés közben saját vérének felhasználásával próbálja előállítani a járvány ellenszerét. Sikerén az emberiség jövője múlik.

http://kalozmozi.tv/film/0480249/legenda-vagyok-i-am-legend-telje s-film-2007


Vasember 2 Iron Man 2

Kiderült, hogy a szuperhős Vasember valójában Tony Stark. Kihasználva az iránta való érdeklődést a milliárdos feltaláló fel akarja hívni a figyelmet a közjó szolgálatába állítható technikai újdonságokra. A kormány azonban azt szeretné, ha fejlesztéseit a hadsereg kapná. Tony azonban nem akarja megosztani a Vasemberrel kapcsolatos információit, attól fél, hogy azok rossz kezekbe kerülnek. Közben felbukkan egy rejtélyes figura a Stark család múltjából. Ivan Vanko a saját fegyverével akarja elpusztítani a V...

http://kalozmozi.tv/film/1228705/vasember-2-iron-man-2-teljes-film -2010


Star Wars III. rész - A sith-ek bosszúja Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith

A tanács Obi-Wan Kenobit (Ewan McGregor) bízza meg azzal, hogy felkutassa és a törvény színe elé hozza őket a klónháború felelőseit. Ezalatt Palpatine szenátor (Ian McDiarmid) egyre nagyobb hatalomra tesz szert, létrehozza a Galaktikus Birodalmat. A szenátor közvetlen társaságában Anakin (Hayden Christensen) egyre nehezebben tud ellenállni Palpatine befolyásának, aki mindent elkövet, hogy a fiatal jedit a sötét oldalra csábítsa.

http://kalozmozi.tv/film/0121766/star-wars-iii-resz-a-sith-ek-bosszu ja-star-wars-episode-iii-revenge-of-the-sith-teljes-film-2005


Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest

Jack Sparrow kapitánynak ezúttal is természetfeletti kalózokkal gyűlik meg a baja: kiderül ugyanis, hogy egy régi vérszerződés miatt még mindig a legendás Davy Jones, a Repülő Hollandi nevű szellemhajó kapitányának adósa. Jacknek mihamarább rendeznie kell a tartozását, különben örök átokra és szolgaságra ítéltetik. És ha mindez még nem lenne elég, a kapitány zűrjei miatt meghiúsul Will Turner és Elizabeth Swann kisasszony esküvője. Ugyanis ők is kénytelenek elkísérni Sparrowt a nagy kalandra, mely egy...

http://kalozmozi.tv/film/0383574/karib-tenger-kalozai-2-holtak-kinc se-pirates-of-the-caribbean-dead-man-s-chest-teljes-film-2006


Indiana Jones ĂŠs az utolsĂł kereszteslovag Indiana Jones and the Last Crusade

http://kalozmozi.tv/film/0097576/indiana-jones-es-az-utolso-kereszt eslovag-indiana-jones-and-the-last-crusade-teljes-film-1989


X-Men: Az eljövendő múlt napja X-Men: Days of Future Past

A mutánsok köztünk élnek. Ez így volt a múltban is, és így lesz a jövőben is. Legfeljebb nem ebben a sorrendben. Az alternatív jövőt, a mutánsok és emberek közti háború újabb fejezetét bemutató filmben az X-Men-mozik mindkét generációja játszik: a több, egymást keresztező idősíkon bonyolódó történetben Xaiver professzor tanítványainak nemcsak az emberekkel és az emberekben örök ellenséget látó mutánsokkal kell megküzdeniük - immár robotokat is bevetnek ellenük. A sok mutánsnak és a sok harcnak eg...

http://kalozmozi.tv/film/1877832/x-men-az-eljovendo-mult-napja-xmen-days-of-future-past-teljes-film-2014


Amerika Kapitány - Az első bosszúálló Captain America: The First Avenger

Javában dúl a második világháború 1941-ben. A lelkes és mindenre elszánt ifjú, Steve Rogers is jelentkezik a hadseregbe, ám a gyenge fizikuma miatt kiszuperálják a sorozáson. Ezért örömmel jelentkezik a titkos katonai kísérleti programba, az Újjászületés nevet viselő projektbe, melynek keretében szuperkatonát csinálnak belőle. Az izomkolosszussá fejlődött Amerika kapitány feladata megállítani a nácik titkos tudománmyos részlegét, a Hydrát, melyet a világuralmi törekvéseket dédelgető, rettegett Vörös ...

http://kalozmozi.tv/film/0458339/amerika-kapitany-az-elso-bosszua llo-captain-america-the-first-avenger-teljes-film-2011


X-Men - Az elsők X-Men: First Class

A hatvanas évek Amerikájában járunk. Két különös, tehetséges fiatalember összebarátkozik. Az egyik angol arisztokrata, a másik Kelet-Európából menekült, Auschwitzot túlélt zsidó. Barátságuk alapja, hogy mindkettőjük különös tudást fedez fel magában: az egyik olvassa és irányítja az emberek gondolatait, a másik uralkodik a fémek fölött. Képességeik más hasonló mutánsok körébe sodorják őket, és ők állnak élére annak a közös harcnak, amelyet az emberiségre leselkedő óriási veszély elhárítá...

http://kalozmozi.tv/film/1270798/x-men-az-elsok-x-men-first-class-t eljes-film-2011


Amerika Kapitány - A tél katonája Captain America: The Winter Soldier

Két évvel a New Yorkért folytatott csata után Amerika kapitány, azaz Steve Rogers Washingtonban él, és próbál alkalmazkodni a modern világ kihívásaihoz. Amikor azonban a S.H.I.E.L.D. egyik munkatársát megtámadják, a világot fenyegető összeesküvés közepén találja magát. Szövetségesével, a Fekete Özveggyel együtt ered az igazság nyomába, miközben bérgyilkosok hada próbálja elkapni őket. Hamarosan csatlakozik hozzájuk Sólyom is, ám így is minden erejükre szükség lesz, hogy leszámoljanak ellenfelükkel.

http://kalozmozi.tv/film/1843866/amerika-kapitany-a-tel-katonaja-c aptain-america-the-winter-soldier-teljes-film-2014


Kill Bill 2 Kill Bill: Vol. 2

A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte...

http://kalozmozi.tv/film/0378194/kill-bill-2-kill-bill-vol-2-teljes-film2004


Skyfall - Égszakadás Skyfall

A 007-es immár 23. alkalommal vállalkozik a lehetetlenre, hogy megmentse a világot és a brit koronát. Daniel Craig harmadszorra bújik James Bond szmokingjába. Amikor M (Judi Dench) múltjából sötét kísértet bukkan elő, Bond hűségének is ki kell állnia a próbát. A 007-es ügynök nekivág, hogy felkutassa és elpusztítsa a fenyegetést, még akkor is, ha ő maga is súlyos árat fizet érte. Bond legutóbbi munkájába hiba csúszik, és ügynökök tucatjainak kilétére derül fény világszerte; az MI6 központját támad...

http://kalozmozi.tv/film/1074638/skyfall-egszakadas-skyfall-teljes-fi lm-2012


Alien - A bolygó neve: halál Aliens

57 évvel később egy mentőhajó talál rá Ripleyre (Sigourney Weaver), akinek az utolsó pillanatba sikerült megmenekülnie. Hazaérkezvén megtudja, hogy annak idején egy emberi kolóniát telepítettek arra a bolygóra, ahol megtámadta őket az ismeretlen szörnyeteg. Miután a földi kutatóbázis minden kapcsolatot elveszített az odatelepített emberekkel, Ripley-t egy sereg felfegyverzett harcos kíséretében visszaküldik a távoli bolygóra, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljanak a félelmetes idegennel és megmentsék a túl...

http://kalozmozi.tv/film/0090605/alien-a-bolygo-neve-halal-aliens-t eljes-film-1986


Transformers Transformers

Évszázadok óta dúl a háború űrbéli robotok két faja, az Autobotok és az Álcák között, és a harc tétje az univerzum sorsa. Amikor a viszálykodó gépek a Földre érkeznek, csak egy fiatal fiú, Sam Witwicky (Shia LaBeouf), akadályozhatja meg, hogy a gonosz Álcák magukhoz ragadják a hatalmat. Sam átlagos tini, akit leginkább az iskola, a barátai, az autók és a lányok foglalkoztatnak. Addig nem veszi észre, hogy egyedül ő mentheti meg az emberiséget, amíg ő és barátnője, Mikaela (Megan Fox), bele nem csöppenne...

http://kalozmozi.tv/film/0418279/transformers-teljes-film-2007


Bosszúállók - Ultron kora Avengers: Age of Ultron

Amikor Tony Stark újra életet akar lehelni a parkolópályára állított békefenntartó programba, nem minden sikerül a tervei szerint. A Föld legnagyobb hőseinek, vagyis Vasembernek, Amerika kapitánynak, Thornak, a Hihetetlen Hulknak, a Fekete Özvegynek és Sólyomszemnek ezúttal a legvégső megmérettetésen kell helytállniuk, mivel a bolygó sorsáról van szó. A rettegett Ultron megjelenésével a Bosszúállókra vár a feladat, hogy megakadályozzák ördögi terve megvalósítását. Az egyedülálló, globális kaland azonb...

http://kalozmozi.tv/film/2395427/bosszuallok-ultron-kora-avengersage-of-ultron-teljes-film-2015


A Bourne-ultimátum The Bourne Ultimatum

Csak el akart tűnni. Ám ehelyett Jason Bourne-ra azok vadásznak, akik olyanná tették, amilyen. Elvesztette az emlékeit és az egyetlen embert, akit szeretett. Nem riasztja a golyók zápora és a magasan képzett gyilkosok új nemzedéke sem. Egyetlen célja van: visszamenni a kezdetekig és kideríteni, ki is ő valójában. A kémsorozat legújabb fejezetében Bourne becserkészi a múltját, hogy meglelje a jövőjét. Moszkván, Párizson, Londonon, Tangeren és New York Cityn keresztül vezet az útja az igazi Jason Bourne felé, mik...

http://kalozmozi.tv/film/0440963/a-bourne-ultimatum-the-bourne-ul timatum-teljes-film-2007


Az éhezők viadala - Futótűz The Hunger Games: Catching Fire

Ugyan Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) és Peeta Mellark (Josh Hutcherson) megnyerték az éhezők viadalának 74. évi versenyét, szenvedéseik még korántsem értek véget. Győzelmük ugyanis nem jelenti azt, hogy biztonságban visszatérhetnek szeretett otthonukba, részt kell venniük a győzelmi körúton, végig kell látogatniuk az összes körzetet Panemben. Közeledik azonban a 75. éhezők viadala, Snow elnök (Donald Sutherland) pedig új szabályt hoz az esemény tiszteletére. Idén az eddigi győztesek közül választanak ...

http://kalozmozi.tv/film/1951264/az-ehezok-viadala-futotuz-the-hun ger-games-catching-fire-teljes-film-2013


Star Trek Star Trek

http://kalozmozi.tv/film/0796366/star-trek-teljes-film-2009


A hihetetlen család The Incredibles

Mr. Irdatlan megbecsült és ünnepelt szuperhős volt egészen addig, amikor egy nap egy kotnyeles rajongója miatt majdnem tömegszerencsétlenséget okozott. A sajtó szította össznépi elégendetlenség nyomására a kormány úgy döntött, hogy megtiltja a szuperhősök ténykedését és ezzel egyidejűleg segíti beilleszkedésüket a normális társadalomba. Ezek után Mr. Irdatlan Bob Parr néven egy békés kertvárosban telepszik le szintén szuperképességű feleségével és gyermekeivel. Bob manapság már csak az unalom és a...

http://kalozmozi.tv/film/0317705/a-hihetetlen-csalad-the-incredible s-teljes-film-2004


A Karib-tenger kalózai 3. - A világ végén Pirates of the Caribbean: At World's End

Will Turner és Elizabeth Swann kénytelenek szövetségre lépni egykori ellenségükkel, Barbossa kapitánnyal, hogy kiszabadítsák Jack Sparrow kapitányt. Jacket az elátkozott Davy Jones tartja fogva, aki a Kelet-Indiai Társaság irányítása alatt áll, és félelmetes hajójával, a Bolygó Hollandival rettegésben tartja a tengereket. A különös felmentőcsapatnak egészen a világ végéig kell hajóznia, hogy elérje célját. Ezután megpróbálják egyetlen halálfejes lobogó alá tömöríteni a kalózvezéreket. Hiszen csak ...

http://kalozmozi.tv/film/0449088/a-karib-tenger-kalozai-3-a-vilag-v egen-pirates-of-the-caribbean-at-world-s-end-teljes-film-2007


Sherlock Holmes Sherlock Holmes

A legendás mesterdetektív, aki közelharcban legalább olyan verhetetlen, mint logikus gondolkodásban, élete legnagyobb problémájával kerül szembe. Sherlock Holmes (Robert Downey Jr.) és hű társa, Dr. Watson (Jude Law) Lord Blackwood (Mark Strong) nyomába vetik magukat. Ha nem leplezik le időben, az végzetes következményekkel járhat az egész birodalomra nézve.

http://kalozmozi.tv/film/0988045/sherlock-holmes-teljes-film-2009


Star Wars II - A klรณnok tรกmadรกsa Star Wars: Episode II - Attack of the Clones

http://kalozmozi.tv/film/0121765/star-wars-ii-a-klonok-tamadasa-st ar-wars-episode-ii-attack-of-the-clones-teljes-film-2002


Elrabolva Taken

Bryan Mills (Liam Neeson) valaha a titkosszolgálat egyik legkiválóbb ügynöke volt, újabban sztárokat véd a rajongóktól. 17 éves lánya, Kim (Maggie Grace) az anyjával, Lenore-ral (Famke Janssen) és tehetős mostohaapjával él és épp Párizsba készül legjobb barátnőjével, Amandával, amire Bryan vonakodva bár, de áldását adja. Bár ne tette volna. Kim a párizsi reptéren megismerkedik Peterrel, majd nemsokkal később elrabolják. A lánynak még sikerül beszélnie az apjával, aki rögtön megérti, hogy mi történik...

http://kalozmozi.tv/film/0936501/elrabolva-taken-teljes-film-2008


Z világháború World War Z

Egy átlagos nap Gerry Lane, az egykori ENSZ-alkalmazott a családjával araszol a csúcsforgalomban. Hamarosan arra lesz figyelmes, hogy az emberek egymásra támadnak. A városban kitör a káosz, kiderül, hogy halálos járvány ütötte fel a fejét, ami harapás útján terjed. A globális méretűvé váló zombijárvány azzal fenyeget, hogy elpusztítja az emberiséget. Miután Lane biztonságba helyezi családját, a munkájához visszatérve azon dolgozik, hogy megtalálja a járvány forrását, és megállítsa a terjedését.

http://kalozmozi.tv/film/0816711/z-vilaghaboru-world-war-z-teljes-fi lm-2013


Casino Royale Casino Royale

Első küldetésére indul James Bond, az angol titkosszolgálat 007-es ügynöke. Feladata, hogy a montenegrói Casino Royale-ban sorra kerülő pókermérkőzésen legyőzze a terroristák bankárát. Le Chiffre ugyanis milliókkal tartozik a megbízóinak, és a hatalmas tétre menő pókerpartin akarja visszaszerezni a pénzt. Bondot eleinte bosszantja, hogy a gyönyörű Vesper Lynd személyében felvigyázót rendelnek ki mellé. Ám miután közösen túlélik Le Chiffre és bérgyilkosainak merényletsorozatát, beleszeret a lányba, é...

http://kalozmozi.tv/film/0381061/casino-royale-teljes-film-2006


Batman Superman ellen - Az igazság hajnala Batman v Superman: Dawn of Justice

Milyen hősre van szüksége a világnak? Gotham City védelmezője úgy érzi, hogy Metropolis megmentője már istenként tekint magára, senki és semmi nem korlátozza, így szembefordul vele. De a világ nem törődik velük, mert más kérdésekre keresi a választ: senki nem tudja, mit szeretne: mindenható védelmezőt, vagy függetlenséget.Amíg Batman és Superman az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy új, minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés egyre erősebbé válik. Az emberiség még sosem volt...

http://kalozmozi.tv/film/2975590/batman-superman-ellen-az-igazsa g-hajnala-batman-v-superman-dawn-of-justice-teljes-film-2016


X-Men - A kívülállók X-Men

Mutánsok élnek köztünk. Emberek ők is, de a genetika véletlene folytán különleges képességekkel születtek. Van köztük, aki olvas mások gondolataiban, van, aki átsétál a falon, vihart támaszt, vagy ölni tud a puszta tekintetével. Az emberek nem ismerik őket, ezért félnek tőlük. A mutánsok egy része pedig retteg ettől a félelemtől, ezért a zseniális Magneto (Ian McKellen) vezetésével háborúra készül. Ám működik egy különleges intézet, ahol a rejtélyes X professzor (Patrick Stewart) X-Men nevű külön...

http://kalozmozi.tv/film/0120903/x-men-a-kivulallok-x-men-teljes-fil m-2000


A holnap határa Edge of Tomorrow

Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzde...

http://kalozmozi.tv/film/1631867/a-holnap-hatara-edge-of-tomorro w-teljes-film-2014


A csodálatos pókember The Amazing Spider-Man

Peter Parker gyerekkorában veszítette el a szüleit, a nagyszülei nevelték fel. A magányos tini szeretné megtalálni önmagát, és szeretné elnyerni Gwen barátságát. Amikor Peter megtalálja apja régi aktatáskáját, különös titokra bukkan benne. Nyomozni kezd, és a szálak apja egykori üzlettársához vezetnek. A tudós különleges gyíkkivonattal kezeli magát, ám szörnyszülötté válik. Peter nem tehet mást, használni kezdi különleges képességeit, hogy Pókemberként legyőzze. Steve Ditko és Stan Lee képregén...

http://kalozmozi.tv/film/0948470/a-csodalatos-pokember-the-amazi ng-spider-man-teljes-film-2012


Pi élete Life of Pi

Pi Patel élete semmiben sem hétköznapi. Egy francia uszodáról kapta a nevét. Az apjának állatkertje van Pondicherryben. Tizennégy évesen hűtlen lesz gyökereihez, hogy egyszerre próbáljon keresztény, mohamedán és hindu lenni. És 227 napot tölt egy mentőcsónakban a Csendes óceánon kettesben egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel.

http://kalozmozi.tv/film/0454876/pi-elete-life-of-pi-teljes-film-2012


Drive - Gázt! Drive

Driver (Ryan Gosling) nappal autós kaszkadőrként égeti a gumit Hollywood-ban, de ez csak a második műszak, főállásban éjszakai rablásoknál segédkezik, mint a menekülési útvonalat biztosító sofőr. Nem hétköznapi szakmájában ő a legkeresettebb, köszönhetően speciális tudásának: hajszálpontosan ismeri a város labirintusszerű utcáit, fejében van egész Los Angeles térképe. Melóit az ügynöke, Shannon (Bryan Cranston) hajtja fel, aki valójában a nagy áttörésre készül: építeni egy autót Drivernek, hogy...

http://kalozmozi.tv/film/0780504/drive-gazt-drive-teljes-film-2011


Kingsman: A titkos szolgálat Kingsman: The Secret Service

Tökit kicsapták az iskolából, munka nélkül tengődik, az anyja lakásában lakik és zűrös életet él. Amikor autólopásért lecsukják, felhívja az apja halála után kapott érmén lévő telefonszámot. Ki is hozza őt a sittről a kifogástalan modorú, angolosan elegáns kém, Harry Hart, akinek annak idején a fiú apja mentette meg az életét. Harry megütközik a srác életmódján, ám lenyűgözi a fiú tehetsége és az intelligenciája, ezért felajánlja neki, hogy jelentkezhet a csapatába, ahol igazi James Bondot far...

http://kalozmozi.tv/film/2802144/kingsman-a-titkos-szolgalat-kings man-the-secret-service-teljes-film-2015


Szemtől szemben Heat

A legprofibb rendőr játszmája a legprofibb bankrabló ellen. Neil McCauley (Robert De Niro) a bűnözők királya az évszázad bűntényére készül. Vincent Hanna nyomozó (Al Pacino), a rendőrség legjobb koponyája, aki már szinte mániákusan üldözi McCauleyt, bármi áron el akarja kapni. Hanna a leggyengébb láncszemet, Christ (Val Kilmer) figyelteti, akit a barátnője megzsarolásával próbál elkapni. A rablást végül sikeresen végrehajtják, a menekülési tervbe azonban hiba csúszik.

http://kalozmozi.tv/film/0113277/szemtol-szemben-heat-teljes-film1995


Jurassic World Jurassic World

Steven Spielberg producerként tér vissza nagy sikerű, úttörő sorozatának legújabb részével, a Jurassic World rendkívül látványos, torokszorítóan izgalmas, nagyszabású kalandjával, melyben újra megnyílik a híres sziget őslény parkja. A helyszín az eredeti Nublar sziget, amely dinoszaurusz élményparkként működik, de nem túl sikeresen. Hogy feltornázzák a bevételeket megalkotnak egy genetikailag módosított hibrid dinoszauruszt, az Indominus Rexet, de természetesen semmi sem alakul a terv szerint.

http://kalozmozi.tv/film/0369610/jurassic-world-teljes-film-2015


HA/VER Kick-Ass

A tini Dave rajong a képregényekért. A szuperhősökről olvasva elfelejti, milyen jelentéktelen az életben, azt, hogy nincs érzéke semmihez, a lányok meg átnéznek rajta. A srác gondol egy merészet, és elhatározza, hogy a példaképeit követve felcsap szuperhősnek. Testhezálló jelmezt rendel a netről, nevet ad magának, és elindul, hogy megtisztítsa városát a bűntől. Elszántságának csak a szuperképességek hiánya szab gátat. A felbukkanásának mégis híre megy. Ezzel felkelti az igazi "hős" apuka és a tizenegy...

http://kalozmozi.tv/film/1250777/ha-ver-kick-ass-teljes-film-2010


Looper - A jövő gyilkosa Looper

2074-ben járunk, amikor az időutazás kézzelfogható valósággá vált, ám kizárólag törvénytelen módon, a feketepiacon lehet hozzájutni. A maffia sajátos módon használja ki a lehetőséget, ha meg akar szabadulni valakitől, harminc évvel visszaküldi az időben, ahol a jövőgyilkosnak nevezett "ooperek", azaz, bérgyilkosok várják. Joe is ilyen bérgyilkos, és remekül megél belőle. Ám egy napon a maffiairányítói úgy döntenek, hogy Joe-nak a saját jövőbeni énjét kell eltennie láb alól. A bérgyilkos azonban h...

http://kalozmozi.tv/film/1276104/looper-a-jovo-gyilkosa-looper-telje s-film-2012


Függetlenség napja Independence Day

Az Egyesült Államok nyomkövető rendszerei 550 km átmérőjű, gigantikus űrhajó közeledtét jelzik. A tévéhíradók a világ legnagyobb városai fölött lebegő óriási űrhajókról tudósítanak. Másnap az elnököt biztonságos helyre menekítik. A Washington D.C.-t ért támadást követően az egész országban úrrá lesz a káosz. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az idegenek célja a Föld totális megsemmisítése. A világ összes hadserege készen áll, hogy felvegye a harcot a gonosz betolakodókkal szemben.

http://kalozmozi.tv/film/0116629/fuggetlenseg-napja-independence -day-teljes-film-1996


Thor: Sötét világ Thor: The Dark World

Amikor a Föld és a Kilenc Birodalom világa fedésbe kerül, megnyilnak a bolgyók közötti dimenziókapuk. Ezt kihasználva akar mindent elpusztítani Malekith, a sötét elf, hogy visszataszítsa az univerzumot a teremtés előtti sötétségbe. Még Odin és Asgard sem tud szembeszállni azzal az ellenséggel, akivel Thornak szembe kell néznie. Veszélyes küldetése során újra találkozik szerelmével, az atomfizikus Jane Fosterrel, és ki kell szabadítania a börtönben sínylődő Lokit, hogy a segítségével visszaállítsa az un...

http://kalozmozi.tv/film/1981115/thor-sotet-vilag-thor-the-dark-wor ld-teljes-film-2013


Pókember 2. Spider-Man 2

Két év telt el, amióta a csendes Peter Parker (Tobey Maguire) elhagyta nagy szerelmét, Mary Jane Watsont (Kirsten Dunst), és vállalta a szuperhősléttel járó felelősséget. Peternek számos új nehézséggel kell szembenéznie, miközben arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt két élete között - nappal szorgalmas egyetemista, éjjel pedig a szuperhős szerepét ölti magára.Azok az emberek, akik a legfontosabbak Peter számára, mind veszélyben vannak, attól a pillanattól, hogy összeütközésre kerül sor a ...

http://kalozmozi.tv/film/0316654/pokember-2-spider-man-2-teljes-fi lm-2004


Mátrix - Újratöltve The Matrix Reloaded

Mi történne, ha a prófécia igaznak bizonyulna? Mi lenne, ha holnap véget érne a harc? Thomas "Neo" Anderson (Keanu Reeves) úgy dönt, szembenéz a kérdéssel, amelyet Morpheus (Laurence Fishburne) és Trinity (Carrie-Anne Moss) sugallt neki. Elindul, hogy felkutassa és megismerje az igazságot, és értelmét kiszabadítsa a Mátrix rabságából.A trilógia második epizódjában Neo elhatározza, hogy a benne rejlő erőket még jobban uralma alá hajtja. A gépek hadserege támadást indít Zion városa ellen. Órák kérdése c...

http://kalozmozi.tv/film/0234215/matrix-ujratoltve-the-matrix-reloa ded-teljes-film-2003


Amerika Kapitány - Polgárháború Captain America: Civil War

Az Amerika kapitány: Polgárháborúban Steve Rogers az újjáalakult Bosszúállók csapatának élén próbál gondoskodni az emberiség biztonságáról. Azonban egy újabb incidens következik be, amelynek nem várt következményei lesznek. A Bosszúállókon egyre nő a politikai nyomás, hogy egy kormányzati szerv irányítsa őket, akiknek be kell számolniuk akcióikról. Az új rend megosztja a Bosszúállókat, a csapat két részre szakad. Az egyik csoport élén Steve Rogers áll, aki úgy véli, a Bosszúállóknak szabadon kell...

http://kalozmozi.tv/film/3498820/amerika-kapitany-polgarhaboru-c aptain-america-civil-war-teljes-film-2016


A Bourne-rejtély The Bourne Identity

Egy olasz halászhajó legénysége félhalott férfit ment ki a tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában lévő golyókon és egy csípőjébe ültetett svájci bankszámlaszámon kívül semmije sincs. Nem tudja, ki ő és honnan jött, de hamarosan kivételes tehetséget árul el az önvédelem, a keleti harcművészetek és a nyelvek terén. Mindez pedig sokatmondóan veszélyes múltat sejtet. Hősünk összezavarodottan és kimerülten hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és hogyan sodródott ilyen veszé...

http://kalozmozi.tv/film/0258463/a-bourne-rejtely-the-bourne-ident ity-teljes-film-2002


21 Jump Street - A kopasz osztag 21 Jump Street

http://kalozmozi.tv/film/1232829/21-jump-street-a-kopasz-osztag-2 1-jump-street-teljes-film-2012


X-Men 2 X2

http://kalozmozi.tv/film/0290334/x-men-2-x2-teljes-film-2003


A majmok bolygรณja - Lรกzadรกs Rise of the Planet of the Apes

http://kalozmozi.tv/film/1318514/a-majmok-bolygoja-lazadas-rise-of -the-planet-of-the-apes-teljes-film-2011


Suicide Squad - Öngyilkos osztag Suicide Squad

Elkapták őket, és mindenre hajlandóak, hogy újra kiszabadulhassanak. Egy titkos állambiztonsági szervezet, az A.R.G.U.S. összefogdosta a gonosz szuperhősök leggonoszabbjait, és különleges börtönökben helyezte el őket: úgy, hogy semmiképpen ne szökhessenek meg. A Cég saját maga akarja szélesre tárni a zárkaajtókat.A raboknak szabadságukért cserébe szolgálatot kell vállalniuk. A gonoszok kénytelenek jót cselekedni. Létrejön az Öngyilkos Osztag, mely akkor indul bevetésre, ha az emberiség már nagy baj...

http://kalozmozi.tv/film/1386697/suicide-squad-ongyilkos-osztag-su icide-squad-teljes-film-2016


Sötét zsaruk Men in Black

Jay (Will Smith) és Kay (Tommy Lee Jones) különleges ügynök nem a CIA-nak, és még csak nem is az FBI-nak dolgozik. Ők egy sokkal titkosabb szervezet ügynökei, akiknek az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a földönkívüliek aktivitását bolygónkon. Ügyfeleik, létformától függetlenül, galaxisszerte rettegik nevüket, s ebből akkor sem engednek, amikor szervezetük végzetes összeesküvést észlel. Egy veszélyes intergalaktikus terrorista a Földön akar megölni két galaktikus nagykövetet. A sötét zsaruk a csill...

http://kalozmozi.tv/film/0119654/sotet-zsaruk-men-in-black-teljes-fi lm-1997


Különvélemény Minority Report

A jövő békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez. A rendőrök a médiumok segítségével a jövőbe látnak, előre gyűjtik össze a bizonyítékokat, tárják őket a bíróság elé, és a helyszínen, még az elkövetés előtt tartóztatják le a bűnöst.A rendszer tökéletes. Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis kételkedni kezd. Nem c...

http://kalozmozi.tv/film/0181689/kulonvelemeny-minority-report-te ljes-film-2002


Véres gyémánt Blood Diamond

Solomon (Djimon Hounsou), akit elválasztanak a családjától és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Archer (Leonardo DiCaprio), az exzsoldos tudomást szerez a kincsről és Mady Bowen (Jennifer Connelly) újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár és végre elhagyhatja Afrikát. A két embe...

http://kalozmozi.tv/film/0450259/veres-gyemant-blood-diamond-tel jes-film-2006


Én, a robot I, Robot

Del Spooner (Will Smith), a chicagói rendőrség detektívje legújabb ügye során a U.S. Robotics gyár egyik alkalmazottja halálának körülményeit vizsgálja. Az elkövető egy gép, ám ez lehetetlen. Hiszen minden robot agyába be van égetve a robotika három alaptörvénye: gép nem bánthat embert, engedelmeskedik az emberi parancsnak (kivéve, ha ezzel megszegné az első szabályt) és ügyel saját épségére (kivéve, ha ezzel megszegné az első két szabályt). Ha mégis egy robot az elkövető, annak következményei belát...

http://kalozmozi.tv/film/0343818/en-a-robot-i-robot-teljes-film-2004


Sötétségben - Star Trek Star Trek Into Darkness

Amikor az Enterprise legénységét hazahívják, kiderül, hogy egy a szervezeten belülről jövő megállíthatatlan erő felrobbantotta a flottát, és mindent, amit a flotta képviselt, és ezzel a világunkat válságba sodorta. Kirk kapitánynak személyes elszámolnivalója is van, elindítja az embervadászatot a háborús zónába, hogy elkapja az embert, aki maga egy tömegpusztító fegyver. Miközben hőseinket beszippantja az élet és halál világméretű sakkjátszmája, szerelmek kerülnek veszélybe, barátságok szakadnak sz...

http://kalozmozi.tv/film/1408101/sotetsegben-star-trek-star-trek-in to-darkness-teljes-film-2013


Watchmen - Az őrzők Watchmen

Amerika egyik alternatív változata a nyolcvanas években. A szuperhősök tevékenységét betiltották, a társadalom egykor megbecsült tagjait az alvilágba száműzték. Rorschach az egyetlen hős, aki nem fogadja el ezt a helyzetet.

http://kalozmozi.tv/film/0409459/watchmen-az-orzok-watchmen-telj es-film-2009


FeledĂŠs Oblivion

http://kalozmozi.tv/film/1483013/feledes-oblivion-teljes-film-2013


Pรณkember 3 Spider-Man 3

http://kalozmozi.tv/film/0413300/pokember-3-spider-man-3-teljes-fi lm-2007


X-Men 3 - Az ellenállás vége X-Men: The Last Stand

Xaviér professzor (Patrick Stewart) segítségével a mutánsok megtanulják irányítani és a jó ügy érdekében felhasználni képességeiket. Most azonban válaszút elé kerülnek: megőrzik különleges képességüket vagy feladják adottságaikat, és beilleszkednek a társadalomba. A kormány által kifejlesztett gyógyszer megszüntetné a másságukat, valójában a megsemmisítésük a cél. Farkas (Hugh Jackman), Ciklon (Halle Berry), Vadóc (Anna Paquin) és a többi mutáns rájönnek az igazságra, ám addigra már elszabadul...

http://kalozmozi.tv/film/0376994/x-men-3-az-ellenallas-vege-x-menthe-last-stand-teljes-film-2006


A Karib-tenger kalózai - Ismeretlen vizeken Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides

Johnny Depp ismét Jack Sparrow kapitány bőrébe bújik az akciódús történetben, mely igazságról, cselszövésekről, az ifjúságról és a halálról mesél. Amikor Jack múltjából felbukkan egy nő (Penelope Cruz), elbizonytalanodik, nem tudja, hogy ez igaz szerelem, vagy csak egy szívtelen szélhámos játszik a szívével, felhasználva őt a legendás ifjúság forrása megtalálásához. Angelica kényszeríti, hogy szálljon fel a Queen Anne's Revenge fedélzetére, mely a rettentő Feketeszakáll (Ian McShane) kalóz hajója...

http://kalozmozi.tv/film/1298650/a-karib-tenger-kalozai-ismeretlenvizeken-pirates-of-the-caribbean-on-stranger-tides-teljes-film-2011


Tűzgyűrű Pacific Rim

A Csendes-óceán mélyén megnyílik egy átjáró, amelyen keresztül óriásszörnyek támadnak a Földre, hogy megszerezzék világunkat. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a háború nem tarthat sokáig, az emberiség napjai meg vannak számlálva. Még a hatalmas robotok - amelyeket több pilóta irányít, akiknek agya neuronhidakkal van összekapcsolva - sem segítenek. A volt pilóta és egy újonc azonban beindítanak egy kiselejtezett robotot, és elindulnak, hogy megállítsák a betolakodókat, és megmentsék a Földet.

http://kalozmozi.tv/film/1663662/tuzgyuru-pacific-rim-teljes-film-20 13


Oldboy Oldboy

http://kalozmozi.tv/film/0364569/oldboy-teljes-film-2003


X-Men kezdetek: Farkas X-Men Origins: Wolverine

http://kalozmozi.tv/film/0458525/x-men-kezdetek-farkas-x-men-ori gins-wolverine-teljes-film-2009


A hobbit - Az รถt sereg csatรกja The Hobbit: The Battle of the Five Armies

http://kalozmozi.tv/film/2310332/a-hobbit-az-ot-sereg-csataja-the-h obbit-the-battle-of-the-five-armies-teljes-film-2014


Logan Logan

Az egyik legerősebb mutáns ő. Szelídíthetetlen, elpusztíthatatlan, kiismerhetetlen. És szeret szivarozni. Egy titkos katonai fegyverkísérlet alakította annál is keményebbé, amivé a génjei tették. A csontjait adamantiumötvözetre cserélték, ám azt a képességét, hogy a sebei azonnal begyógyulnak, nem vették el tőle. Ökléből gyilkos karmok bújnak elő, és nem fél használni őket. A kanadai erdőkben érzi magát igazán jól. Magányos. Bosszúálló. Nem barátkozik senkivel.De valaha egy csapat tagja volt. X-...

http://kalozmozi.tv/film/3315342/logan-teljes-film-2017


Az ember gyermeke Children of Men

A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell k...

http://kalozmozi.tv/film/0206634/az-ember-gyermeke-children-of-m en-teljes-film-2006


A Hangya Ant-Man

A Marvel Moziuniverzum következő epizódjában a nézők megismerkedhetnek az eredeti Bosszúállók egyik alapítójával, aki első alkalommal látható a mozivásznon. A Hangya szuperképessége, hogy rendkívül kis méretűre tud zsugorodni, miközben ereje megsokszorozódik. A Scott Lang polgári névre hallgató, rendkívül sikeres tolvaj sorsa úgy alakul, hogy akarva-akaratlanul hőssé válik, amikor segítenie kell egykori mentorának, Dr. Hank Pymnek. A doktor által tervezett speciális Hangya páncélra gonosz erők vetettek sz...

http://kalozmozi.tv/film/0478970/a-hangya-ant-man-teljes-film-201 5


Mission: Impossible - Fantom protokoll Mission: Impossible - Ghost Protocol

Terrorakció elkövetésével és összeesküvéssel vádolják Ethan Hunt ügynököt és csapatát. Az elnök életbe lépteti a Fantom-protokolt, aminek következtében mindnyájan törvényen kívüliekké válnak. Hunt azonban nem adja fel olyan könnyen a dolgot. Tény és való, hogy senkiben sem bízhat. Ráadásul pénz és mindenféle támogatás nélkül kénytelen kitalálni, hogyan moshatná tisztára a maga és az ügynökség nevét. Versenyt fut az idővel, hogy tisztázza magukat, ugyanakkor meg kell állítania a terroristáka...

http://kalozmozi.tv/film/1229238/mission-impossible-fantom-protok oll-mission-impossible-ghost-protocol-teljes-film-2011


Mátrix - Forradalmak The Matrix Revolutions

Zion katonái, bátor önkéntesekkel az oldalukon kétségbeesetten harcolnak, hogy visszaverjék a gyilkos őrszemek támadását, amikor a géphadsereg fúrásai mármár a rejtekhelyük közelébe érnek. Nem csak saját életükért, de magáért az emberiség jövőjéért is küzdenek. Smith ügynök (Hugo Weaving), az immár öntudatra ébredt program kikerült a gépek ellenőrzése alól, és az a célja, hogy elpusztítsa a gépek birodalmát a való világgal és a Mátrix-szal együtt. Az Orákulum (Gloria Foster) végleges útmut...

http://kalozmozi.tv/film/0242653/matrix-forradalmak-the-matrix-re volutions-teljes-film-2003


Vaskabátok Hot Fuzz

Nicholas Angel túl jó zsaru, ténykedése egyre kínosabb a testület számára. A felettesei ezért Londonból áthelyezik az isten háta mögötti falucskába. A szuperrendőr nehezen találja helyét az álmos településen, ahol látszólag még a bűnözők is alszanak. Ráadásul a teszetosza, az amerikai akciófilmekért rajongó Danny személyében új társat kap. Amikor már úgy tűnik, Angel számára minden elveszett, az idilli falucska életét borzalmas balesetek sora kavarja fel. Angel azonnal akcióba lép, gyanakodni kezd, h...

http://kalozmozi.tv/film/0425112/vaskabatok-hot-fuzz-teljes-film-20 07


A Bourne-csapda The Bourne Supremacy

Két évvel ezelőtt Jason Bourne azt hitte, sikerült elmenekülnie a múltja elől. Hiába tűnt el kedvesével együtt a világ szeme elől, sokaknak áll érdekében, hogy holtan lássák. A pár rejtőzködve él a kis faluban, amikor felbukkan egy ügynök. Mindent hátrahagyva elmenekülnek, ám Marie áldozatul esik üldözőinek. Egykori munkaadói, az Ügynökség emberei ugyanúgy Bourne nyomában vannak, mint a maffiózó zsoldjában álló bérgyilkos, a hajsza tehát ott folytatódik, ahol régen abbamaradt. A helyzet annyiban vá...

http://kalozmozi.tv/film/0372183/a-bourne-csapda-the-bourne-supr emacy-teljes-film-2004


Mr. és Mrs. Smith Mr. & Mrs. Smith

Minden családnak van rejtegetnivalója, apró-cseprő, kisebb-nagyobb titka mindnek van. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van. Jane (Angelina Jolie) és John (Brad Pitt) valójában jólfizetett, megbízhatóan hatékony munkát végző bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Minden megy a megszokott mederben addig, míg egy nap egymás meggyilkolására kapnak megbízást. Kénytelenek hát hazavin...

http://kalozmozi.tv/film/0356910/mr-es-mrs-smith-mr-mrs-smith-tel jes-film-2005


Hancock Hancock

A szuperhős is csak ember. Hancock például mindenkit megment, aki menthető, ő maga viszont egyre menthetetlenebbnek tűnik. Baj esetén magasan szárnyal, egyébként meglehetősen mélyen van. Talán nem kéne szupermennyiségű alkoholt lenyomnia minden este; talán rossz, ha a gyermekek erkölcsös példaképe egy lakókocsiban lakik; talán hiba jócselekedet közben lazán romba dönteni a fél várost. Amikor tehát egy bevetése során találkozik Ray Embreyvel, az állástalan imázsépítő szakértővel, felkéri, hogy segítsen ...

http://kalozmozi.tv/film/0448157/hancock-teljes-film-2008


Az ötödik elem The Fifth Element

Minden ötezredik évben egy kapu feltárul két dimenzió között. Az egyikben található az univerzum és benne mindenféle életforma. A másikban a Gonosz, melynek csupán egy célja van: elpusztítani az Életet. Csak a titokzatos ötödik elem mentheti meg a világot az ötezer évenként feltámadó Gonosz pusztításától. Így az univerzumnak minden ötezredik eszetendőben szüksége van egy hősre. A XXIII. század veszélyekkel és furcsaságokkal teletűzdelt univerzumában, New Yorkban egy nem mindennapi hős, Korben Dallas (Br...

http://kalozmozi.tv/film/0119116/az-otodik-elem-the-fifth-element-t eljes-film-1997


Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet Rogue One: A Star Wars Story

A lázadók egy csoportját azzal bízzák meg, hogy lopják el a Birodalom készülő szuperfegyverének, a Halálcsillagnak a tervrajzát.

http://kalozmozi.tv/film/3748528/zsivany-egyes-egy-star-wars-torte net-rogue-one-a-star-wars-story-teljes-film-2016


A beavatott Divergent

Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dö...

http://kalozmozi.tv/film/1840309/a-beavatott-divergent-teljes-film2014


Elysium – Zárt világ Elysium

2154-re az emberiség két részre szakadt, gazdagokra és szegényekre. Az előbbiek a hatalmas mesterséges hold, az Elysium rendezett és biztonságos világában élnek, míg az utóbbiak a lepusztult és túlzsúfolt Földön. A kiváltságosok gondosan védik előjogaikat a lentiektől, az illegális bevándorlók ellen törvényt és fegyvert is bevetnek. Maxnak az élete múlik azon, hogy a lehető leggyorsabban feljusson a vágyott világba, megszerezze azt, amire szüksége van, és amivel talán az egész világ sorsát megváltozatj...

http://kalozmozi.tv/film/1535108/elysium-zart-vilag-elysium-teljes-f ilm-2013


Warrior - A végső menet Warrior

A korábbi birkózótehetség intenzíven készül a bajnokságra, miközben a bátyja, Brendan a harcosból lett gimnáziumi tanár egy utolsó reménytelen erőfeszítéssel visszatér a ringbe, hogy megmentse a családját a teljes pénzügyi összeomlástól. Brendan szinte valószínűtlen sikerei azon útra irányítják, amely elkerülhetetlenül a Tommy-val történő összecsapás felé vezet. Egy olyan csúcspont felé, amely olyan felemelő és oly lelkesítő, hogy látni kell ahhoz, hogy elhiggyük.

http://kalozmozi.tv/film/1291584/warrior-a-vegso-menet-warrior-tel jes-film-2011


Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték Sherlock Holmes: A Game of Shadows

A világ különböző részein különös halálesetek történnek. Senki nem veszi észre az összefüggést az események között, egyedül csak a magándetektív Sherlock Holmest ejtik gondolkodóba a történtek. Hamarosan kiderül, hogy egy zseniális, ám gátlástalan gonosztevő, James Moriarty professzor áll az ügy háttérben. Miközben Watson doktor az esküvőjére készül, Holmest egyre váratlanabb helyzetbe sodorja nyomozása. Az ügybe nemcsak a doktort, de a saját bátyját, valamint a gyönyörű, de veszélyes jósnőt ...

http://kalozmozi.tv/film/1515091/sherlock-holmes-2-arnyjatek-sherl ock-holmes-a-game-of-shadows-teljes-film-2011


Farkas The Wolverine

A különlegesek közt ő a legkülönlegesebb. A győzhetetlenek között ő a legerősebb. Farkas (Hugh Jackman) vad, magányos, kortalan. Minden sebe azonnal gyógyul, a csontjait adamantiumötvözet teszi törhetetlenné. Ezúttal azonban - hosszú élete során először - mégis sebezhető. Egy titokzatos férfi kérésére Logan Japánba utazik, ahol egy olyan ajánlatot kap, amelytől egész élete megváltozhat. Ám céljai eléréséhez le kell győznie a félelmetes Ezüst Szamurájt, egy csapat nindzsát és egy veszélyes tudó...

http://kalozmozi.tv/film/1430132/farkas-the-wolverine-teljes-film-2 013


Lucy Lucy

Az író-rendező Luc Besson a mozitörténet legkeményebb, legemlékezetesebb női akcióhőseit teremtette meg, elég csak a Nikitára, a Leon, a profira, vagy Az ötödik elemre gondolnunk. Besson ezúttal Scarlett Johanssont rendezi Lucy szerepében ebben az új akcióthrillerben. Lucy véletlenül egy sötét üzletbe keveredik, de szembeszáll azokkal, akik foglyul ejtették, és könyörtelen harcossá válik, aki meghaladja az emberi logikát.

http://kalozmozi.tv/film/2872732/lucy-teljes-film-2014


Amerikai mesterlövész American Sniper

Chris Kyle az amerikai hadsereg mesterlövésze, mind közül a legjobb, 150 ellenséggel végzett. Gyerekkorában az apjával járt vadászni, akkor ismerkedett meg a fegyverekkel. Tengerészgyalogos kommandósként az első vonalban harcolt Irakban, társai életét védte és mentette a hajszálpontos, halálos lövéseivel. Ezért is kapta a Legenda becenevet, míg ellenségei az Ördögként emlegették, és vérdíjat tűztek ki a fejére. Hazatérve egészen másfajta csata várta, arra törekedett, hogy jó apa és férj legyen.

http://kalozmozi.tv/film/2179136/amerikai-mesterlovesz-american-s niper-teljes-film-2014


Indiana Jones és a végzet temploma Indiana Jones and the Temple of Doom

Balul üt ki Indiana Jones tárgyalása a rettegett kínai bűnszervezet vezetőjével. Hősünk, oldalán Willie-vel, a bárénekesnővel és Picúrral, a kínai kisfiúval menekülni kényszerül Sanghajból. Indiában kötnek ki, ahol az egyik kis falu lakosai Jones segítségét kérik. Nem elég, hogy az oltárukról elrabolták a kincset érő varázserejű követ, de a maharadzsa emberei a gyermekeiket is magukkal hurcolták. Kiderül, hogy a tizenkét éves maharadzsa a gyilkos szekta befolyása alatt áll, melynek tagjai a Végzet Temp...

http://kalozmozi.tv/film/0087469/indiana-jones-es-a-vegzet-templo ma-indiana-jones-and-the-temple-of-doom-teljes-film-1984


Indiana Jones és a kristálykoponya királysága Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull

Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász Peruba utazik, ám kiderül, hogy a szovjetek személyében vetélytársuk is akad. Az oroszok ugyanis azt hiszik, hogy a koponya segítségével leigázhatják a világot. Csapatukat a jéghideg szépség, Irina Spalko vezeti. Indiana és Mutt meg ...

http://kalozmozi.tv/film/0367882/indiana-jones-es-a-kristalykopony a-kiralysaga-indiana-jones-and-the-kingdom-of-the-crytal-skull-teljes-film-2008


John Wick John Wick

John Wick (Keanu Reeves) nyugodt életre vágyik. Magányosan akarja tölteni a napjait: kutyája, sportkocsija, üres, hideg lakása éppen elég neki - nincs szüksége többre. De egy nyugdíjas bérgyilkos nem pihenhet. És amikor bántják, ő sem marad tétlen. Előveszi rég elrejtett fegyvereit, és elindul véres bosszúhadjáratára. Egyetlen ember harcol gengszterek és bérgyilkosok egész hadserege ellen, New York pedig valódi csatatérré válik. És az őrült, véres ütközetben mégsem egyértelmű, ki fog győzni: a gyilkoso...

http://kalozmozi.tv/film/2911666/john-wick-teljes-film-2014


A majmok bolygója - Forradalom Dawn of the Planet of the Apes

Tíz esztendő telt el azóta, hogy a félresikerült orvosi kísérlet eredményeként megjelentek a szuperintelligens majmok a Földön. Tíz év telt el, hogy Caesar vezetésével a majmok fellázadtak, és kitörtek a börtöneikből. Mivel erősebbek, okosabbak és jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, mint az ember, átvették a hatalmat a Földön. Az emberiség azonban nem pusztult ki teljesen. A kisebb, túlélő csoportjai békét kötöttek a majmokkal. Mindkét fél tudja azonban, hogy ez a béke csak átmeneti lesz..

http://kalozmozi.tv/film/2103281/a-majmok-bolygoja-forradalom-da wn-of-the-planet-of-the-apes-teljes-film-2014


Holnapután The Day After Tomorrow

Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől.

http://kalozmozi.tv/film/0319262/holnaputan-the-day-after-tomorro w-teljes-film-2004


Phillips kapitány Captain Phillips

Szomáliai kalózok fenyegetik az Adeni-öbölben áthaladó teherhajókat. Egy nappal azután, hogy az Amerikai Tengerészeti Hivatal 2009-ben figyelmeztetést ad ki emiatt, támadás éri a Maersk Alabama nevű, afrikai segélyszervezeteknek árút szállító teherhajót. Miközben a legénység elbarikádozza magát a gépházban, Richard Phillips kapitány a hídon marad. Idegőrlő tárgyalás kezdődik a kapitány és a kalózok vezére között. Végül Phillips túsznak ajánlja magát a legénység szabadságáért cserébe. Igaz tör...

http://kalozmozi.tv/film/1535109/phillips-kapitany-captain-phillips-t eljes-film-2013


Doctor Strange Doctor Strange

A világhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange élete tragikus fordulatot vesz egy szörnyű autóbaleset következtében. Miután a kezeit attól kezdve használni képtelen orvosnak a hagyományos gyógymódok nem használnak, valószínűtlen helyen talál segítséget - egy titokzatos himalájai enklávé, a Kamar-Taj az utolsó reménye.Strange hamarosan rádöbben, ez a hely nem pusztán a gyógyításé, hanem a hadviselésé is: láthatatlan, sötét erőket kell visszaverniük, melyek világunk elpusztítására törekszenek. A do...

http://kalozmozi.tv/film/1211837/doctor-strange-teljes-film-2016


A quantum csendje Quantum of Solace

Miközben folytatja az előző részben megkezdett harcát, hogy felfedje az ügynökség valódi arcát, Bond és M kikérdezi Mr. White-ot, aki ráérbreszti őket arra, hogy a szervezet sokkal összetettebb és veszélyesebb, mint ahogy gondolták. Egy MI6 ügynök boncolási eredményei egy Haitin levő bankszámlához vezeti őket, ahol egy elhibázott lépés következtében Bond a gyönyörű, de életvészélyes Camille kezei közé kerül, aki személyes bosszúja eszközeként kívánja felhasználni.

http://kalozmozi.tv/film/0830515/a-quantum-csendje-quantum-of-s olace-teljes-film-2008


A csodálatos Pókember 2. The Amazing Spider-Man 2

Még a szuperhősök sem tartják be az összes ígéretüket. Peter Parker (Andrew Garfield), aki vörös-kék pókruhájában üldözi a gonoszt a nagyvárosi utcákon megígérte szerelme haldokló apjának, hogy kerülni fogja a lányt (Emma Stone) - és így gondoskodik a biztonságáról. Ám ez egyszer megszegi az ígéretét. Nem elég neki, hogy elkapjon minden bűnözőt, kevés a toronyházak fölötti, őrült tempójú száguldás és lendülés: Gwen nélkül már semmit sem ér az élete. Lehet, hogy meg fogja bánni: egy új szu...

http://kalozmozi.tv/film/1872181/a-csodalatos-pokember-2-the-ama zing-spider-man-2-teljes-film-2014


Die Hard 4 - Legdrágább az életed Live Free or Die Hard

A zsaru John McClane kihalásra ítélt dinoszaurusz egy olyan korban, ahol már minden az Internet és a számítógép körül forog. Mégis, megint csak rá vár a feladat, hogy egyenesbe hozza a dolgokat, amikor a világ legerősebb hatalmának számítógépes rendszere megbénul és az egész ország az összeomlás szélére kerül. A rejtélyes támadó mindent alaposan végiggondolt, mindent megtervezett, csak egy valamivel, pontosabban valakivel nem számolt: McClane-nel. És a zsaru, ha beindul, akkor mindenki tudja, hogy kő kövön...

http://kalozmozi.tv/film/0337978/die-hard-4-legdragabb-az-eleted-li ve-free-or-die-hard-teljes-film-2007


A hihetetlen Hulk The Incredible Hulk

Bruce Banner, a tudós kétségbeesetten keresi a gyógymódot arra a gammasugárzásra, amely megmérgezte a sejtjeit, és egy fékezhetetlen haragú erőt szabadít fel benne: a Hulkot. Banner kénytelen az árnyékba húzódni, bujkálni, elszakadni attól az élettől, amit ismert, és attól a nőtől, akit szeretett, miközben menekül az őt üldöző "Villám" Ross tábornok és a hadigépezet elől, akik azért üldözik, hogy elkapják, és erejét brutálisan kihasználják. Emellett azonban feltűnik a színen egy új, szörnyű el...

http://kalozmozi.tv/film/0800080/a-hihetetlen-hulk-the-incredible-h ulk-teljes-film-2008


Hajsza a győzelemért Rush

1976 - a Forma 1 aranykora, a hihetetlenül izgalmas, és látványos száguldó cirkusz legendás szezonja, két felejthetetlen versenyző harcával: James Hunt, a vagány brit pilóta, a Forma 1 rocksztárja, és Niki Lauda, az osztrák fegyelmezett zseni, az 1975-ös világbajnok néz egymással farkasszemet a világ legveszélyesebb pályáin. Igazi ellenfelek, akik bármire képesek a győzelemért.Lauda a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb teljesítményét viszi véghez: alig hat héttel balesete után újra volán mögé ül...

http://kalozmozi.tv/film/1979320/hajsza-a-gyozelemert-rush-teljes-f ilm-2013


Az útvesztő The Maze Runner

Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány ...

http://kalozmozi.tv/film/1790864/az-utveszto-the-maze-runner-telje s-film-2014


Transformers 3 Transformers: Dark of the Moon

Az álcák elleni háború hőse, Sam postázóként dolgozik. Egy nap különös módon tudomást szerez a Hold sötét oldalán lévő titokról, az álcák újabb összeesküvéséről. Mivel emiatt meg akarják ölni, megint az autobotoknál köt ki. Kiderül, az áruló Sentinel Bárkája zuhant le a Holdon. Sentinel Megatronnal akart találkozni, hogy felajánlja az űrhidat, melynek segítségével az álcák leigázhatnák a Földet. Sentinelt elfogják az autobotok, de kiszabadul, és aktiválja az űrhidat. Ezen keresztül álcák ser...

http://kalozmozi.tv/film/1399103/transformers-3-transformers-dark -of-the-moon-teljes-film-2011


Armageddon Armageddon

Hatalmas méretű aszteroida közeledik a Föld felé, 40.000 km/órás sebességgel. A becsapódás - amely elkerülhetetlennek látszik - bolygónkat a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. A NASA egyik vezetője, Dan Truman egyetlen esélyt lát a megmenekülésre: ha sikerül még az űrben elpusztítani a fenyegetően közeledő égitestet. Ezért elképesztő tervet eszel ki: megbízza Harry személyében a világ legkiválóbb olajfúróját, hogy a kemény fickókból álló csapatával fúrjon lyukat az aszteroidába és robbantsa apró...

http://kalozmozi.tv/film/0120591/armageddon-teljes-film-1998


Transformers - A bukottak bosszúja Transformers: Revenge of the Fallen

Optimus fővezér és katonái legyőzték az Álcákat. Úgy tűnik, végre béke és nyugalom köszönt a Földre. Sam is az egyetemi tanulmányaira készül. A nyugalom azonban látszólagos. A Scorpinox nevű álca ellopja Megatron holttestét, és föltámasztja halottaiból. Az új életre kelt Megatron és cinkosa, Üstökös bosszút esküszik az Autobotok ellen, és minden korábbinál nagyobb erőt gyűjt, hogy legyőzze az ellenfeleit. Nem számol azonban Sammel, akinek sorsa továbbra is a robotokhoz van kötve. Sam ismét összefog...

http://kalozmozi.tv/film/1055369/transformers-a-bukottak-bosszuja -transformers-revenge-of-the-fallen-teljes-film-2009


Harag Fury

1945 áprilisában, pár héttel a II. világháború befejezése előtt a szövetségesek egyre jobban visszaszorítják az ellenséges csapatokat az európai hadszíntéren. Itt, a náci Németország kellős közepén állomásozik Don Collier őrmester (Brad Pitt), becenevén Wardaddy és csapata. A Német Birodalom a végét járja. A katonák a végkimerültség határán állnak, az utolsó leheletükkel küzdenek az életben maradásért, és a németek által elfoglalt területek visszahódításáért. Ebben a kimerítő, ám reményt...

http://kalozmozi.tv/film/2713180/harag-fury-teljes-film-2014


King Kong King Kong

A vállalkozó szellemű és kalandvágyó rendező, Carl Denham lelép a stúdiója vezetői elől, akik azzal fenyegetik, hogy nem adnak pénzt legújabb filmje befejezéshez. Carl gőzösre száll csapatával és az alkalmi főszereplőjével, Ann Darrow, állástalan színésznővel. Szingapúr helyett azonban Denham a misztikus, legendákkal övezett Koponya-szigeten akar forgatni. Denham azonban az újdonsült sztárjával, a kelletlen forgatókönyvírójával, valamint stábjával olyan kalandba keveredik az eldugott szigeten, amelyet a...

http://kalozmozi.tv/film/0360717/king-kong-teljes-film-2005


A múmia The Mummy

Az ókori Théba falai között tiltott szerelemre lobbant Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért halálra ítélik Osiris főpapját és a lányt. Imhotep férgektől nyüzsgő teteme háromezer évig feküdt Hamunaptra elveszett városában. 1925 nyarán azonban néhány elszánt kincsvadász rábukkan az ősi sírra. Akaratukon kívül kiszabadítják Imhotep szellemét, amely egy elátkozott egyiptomi papban kel új életre. Rick O'Connell és a többi kalandor igyekeznek megszabadulni a szörnyű átoktól, amely a borzalmak ...

http://kalozmozi.tv/film/0120616/a-mumia-the-mummy-teljes-film-1 999


Az utolsó szamuráj The Last Samurai

A polgárháborúnak vége. Az egykori hős, Nathan Algren (Tom Cruise) nem találja a helyét a békés, egyre praktikusabb országban. A vakmerőség, az önfeláldozás, a hűség - az ő katonaerényei - itt már értéktelenné váltak. Ebből az állapotból egy sok pénzzel kecsegtető ajánlat mozdítja ki. Algrennek Japánba kell utaznia, ahol a fiatal, Amerika-barát császár modern hadseregébe kiképzőtisztnek szerződteti. Az új haderőnek a régi hagyományokat tisztelő és követő szamurájokkal kell leszámolnia. Az első c...

http://kalozmozi.tv/film/0325710/az-utolso-szamuraj-the-last-samur ai-teljes-film-2003


Itt a vége This Is the End

Filmesek sokféleképpen elképzelték már a világvégét, és nem tudjuk, melyiküknek lesz igaza. Lehet, hogy borzasztó légi csaták, vérfagyasztó hóviharok vagy kegyetlen ősállatok kísérik majd utolsó útjára a Földet. De mostantól van egy vidámabb változat is.Egy híres hollywoodi színész, akit James Francónak hívnak (játssza: James Franco) bulit szervez. A vendéglistán természetesen csupa híresség, sztár és jól ismert partiarc szerepel. Ám a gyönyörű Los Angeles-i villa hamarosan megtelik félelemmel. ...

http://kalozmozi.tv/film/1245492/itt-a-vege-this-is-the-end-teljes-fil m-2013


Kiképzés Training Day

Alonzo Harris (Denzel Washington) a kábítószer-osztály nyomozójaként úgy él a körzetében, mint egy középkori hadúr: kegyetlen, igazságtalan, gyors és veszélyes. Hisz benne, hogy ezt a leckét kell továbbadnia a rábízott kezdő rendőrtisztnek (Ethan Hawke) is. Első közösen szolgálatban töltött napjuk alatt megmérkőznek néhány kábítószer-kereskedővel, bonyolult összeesküvést lepleznek le, gyilkosságba keverednek. A Jó és a Rossz egy oldalon harcol. Kezdetben legalább is azt hiszik. Ám nem biztos, hogy vé...

http://kalozmozi.tv/film/0139654/kikepzes-training-day-teljes-film-2 001


Trópusi vihar Tropic Thunder

Ben Stiller, Jack Black és Robert Downey Jr. olyan filmsztárokat alakítanak ebben az akcióvígjátékban, akik egy szuperdrága háborús filmet forgatnak eredeti helyszíneken. Csakhogy az elszabadult költségvetés miatt a stúdió kihátrál a film mögül, viszont a frusztrált rendező úgy dönt, folytatja a forgatást. Stábját a délkelet-ázsiai dzsungel közepébe vezeti, ahol igazi rosszfiúkkal találják szembe magukat.

http://kalozmozi.tv/film/0942385/tropusi-vihar-tropic-thunder-teljes -film-2008


Terminátor 3. - A gépek lázadása Terminator 3: Rise of the Machines

Egy évtized telt el azóta, hogy John Connornak sikerült megakadályoznia azt a napot, amikor a Skynet csúcsfejlesztésű gépei öntudatra ébredtek, és a világ elpusztítására törtek. Connornak mára, 22 évesen sikerült tökéletesen köddé válnia, lehetetlen a nyomára bukkanni. Mindaddig, amíg egy napon a jövőből elő nem bukkan a T-X, a Skynet eddigi legtökéletesebb, nőnek álcázott cyborg gyilkológépe, akit azzal a feladattal küldtek vissza az időben, hogy fejezze be elődje, a T-1000 félbehagyott munkáját. Conn...

http://kalozmozi.tv/film/0181852/terminator-3-a-gepek-lazadasa-te rminator-3-rise-of-the-machines-teljes-film-2003


Halálos iramban 6 Fast & Furious 6

Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utako...

http://kalozmozi.tv/film/1905041/halalos-iramban-6-fast-furious-6-t eljes-film-2013


Lopott idő In Time

A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek a karjába beépítenek egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik a minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejti a fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a más...

http://kalozmozi.tv/film/1637688/lopott-ido-in-time-teljes-film-2011


Godzilla Godzilla

A világ legismertebb, legfélelmetesebb és persze legnagyobb szörnye újjászületik. A radioaktív szennyeződés teremtette, hősök pusztították el, ám most kiderül: csupán átmenetileg sikerült megszabadulni tőle - a szendergéséből felébredő rém teremtői ellen fordul, és nincs, aki megállítsa. Legfeljebb más szörnyek.

http://kalozmozi.tv/film/0831387/godzilla-teljes-film-2014


Mission: Impossible Mission: Impossible

Egy volt orosz kém titkos nemzetközi információkat dob a feketepiacra: egy listát a világ legjobb titkos ügynökeinek nevével. Ha az információ rossz kezekbe kerül, a következmények beláthatatlanok. Így nincs más hátra: a szupercsoport akcióba lép. Egy prágai követség fogadásán vagyunk, ahol a mesterkémek a legfejlettebb csúcstechnikát és találékonyságukat együtt vetik latba a siker érdekében. Ethan Hunt kapja a feladat legkritikusabb részét, és úgy tűnik, minden a terv szerint halad. De megtörténik az e...

http://kalozmozi.tv/film/0117060/mission-impossible-teljes-film-199 6


Hős6os Big Hero 6

A Hős6os-ban minden megvan, amit a nézők elvárnak a Walt Disney Animation Studios nevével fémjelzett kedves és humoros animációs alkotástól. Az akciódús kaland a robotok építésével foglalkozó, zseniális Hiro Hamada körül forog, aki barátai segítségével megtanulja kiaknázni brilláns agyának minden egyes tekervényét. Ebben segítségére van testvére, a szintén lángész Tadashi, az adrenalintól csöpögő kalandok megszállottja Go Go Tamago, a mindig rendkívül precíz Wasabi No-Ginger, a kémiazseni Honey Lemo...

http://kalozmozi.tv/film/2245084/hos6os-big-hero-6-teljes-film-201 4


Cloverfield Cloverfield

Rob (Michael Stahl-David) egy New York-i fiatalember, aki nemsokára Japánba költözik. Barátai búcsú bulit rendeznek neki, amelyet Rob jó alkalomnak talál titkolt érzelmei bevallására és más elvarratlan szálak elvarrására. Az este azonban egészen váratlan fordulatot vesz, amikor a partizókkal teli terem hirtelen megrázkódik. A társaság elcsendesedik, meghallgatja a tévében a földrengésről tudósító híreket, majd kimennek a tetőre, hogy megnézzék, mekkora a pusztítás. Akkor azonban hatalmas robbanást pillanta...

http://kalozmozi.tv/film/1060277/cloverfield-teljes-film-2008


007 Spectre - A Fantom visszatér Spectre

Egy titokzatos múltbeli üzenet arra készteti a 007-es ügynököt (Daniel Craig), hogy a szabályokat megszegve magánakcióba kezdjen Mexikóvárosban. A hajsza során eljut Rómába, ahol megismerkedik a titokzatos és gyönyörű Lucia Sciarrával (Monica Bellucci), egy hírhedt bűnöző özvegyével. Miután Bond beférkőzik egy titkos találkozóra, felfedi egy velejéig romlott szervezet, a Spectre létezését.Eközben Londonban Max Denbigh (Andrew Scott), a Nemzetbiztonsági Központ új igazgatója megkérdőjelezi Bond tettei...

http://kalozmozi.tv/film/2379713/007-spectre-a-fantom-visszater-sp ectre-teljes-film-2015


A szakasz Platoon

Önkéntesnek jelentkezik a vietnami háborúba az ifjú Chris Taylor. Ahhoz az egységhez osztják be, amelyet Elias és Barnes őrmester vezet. Elias betartja a játékszabályokat, törődik az embereivel, a kegyetlen Barnest viszont csak a harc, a küzdelem érdekli. Barnesnek és az embereinek semmi sem számít, hidegvérrel kivégzik az ártatlan embereket is. Amikor Eliasnak sikerül megakadályoznia az újabb mészárlást, a feldühödött Barnes lelövi. Chris sejti, mi történt. Mielőtt azonban az ügy kipattanna, a vietkongok tá...

http://kalozmozi.tv/film/0091763/a-szakasz-platoon-teljes-film-1986


Die Hard 3 - Az élet mindig drága Die Hard: With a Vengeance

John McClane, a New York-i rendőr minduntalan kihívja a sorsot maga ellen, de rendkívüli tehetséggel úrrá lesz a reménytelen helyzeteken is. Most azonban a veszély keresi őt, s nem fordítva. Simon, az ördögi gazember személyes indíttatásból akar bosszút állni McClane-en, akit arra kényszerít, hogy részt vegyen egy halálos játékban, melynek tétje nem más, mint New York. McClane-nek hamarosan új társra akad Zeus (Samuel L. Jackson) személyében, akivel nemsokára együtt járják be a nagyvárost a mindig egy lépés...

http://kalozmozi.tv/film/0112864/die-hard-3-az-elet-mindig-draga-d ie-hard-with-a-vengeance-teljes-film-1995


Wanted Wanted

http://kalozmozi.tv/film/0493464/wanted-teljes-film-2008


A sólyom végveszélyben Black Hawk Down

1993. október 3-án amerikai ejtőernyősöket dobtak le Mogadishuban, Szomália fővárosában Mike Steele kapitány (Jason Isaacs) vezetésével. A polgárháborút szító hadúr és szárnysegédei voltak a célpontok. A 45 percesre tervezett villámakció 16 órás vérfürdőbe torkollott. 18 katonát és két Sólyom (Black Hawk) típusú harci helikoptert veszítettek az amerikaiak. A sikertelen akció a szomáliai amerikai akciók beszüntetésére hangolta az otthoni közvéleményt.

http://kalozmozi.tv/film/0265086/a-solyom-vegveszelyben-black-ha wk-down-teljes-film-2001


Ragadozó Predator

A különlegesen képzett kommandót egy dél-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassák és kimentsék bajba jutott társaikat - akik a környéken tűntek el és akik egy ideje nem adnak életjelet magukról. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült katonák, ám az igazi fenyegetést nem a vadállatok, nem az embertelen éghajlat és környezet, de még csak nem is a fegyveres terroristák jelentik, hanem egy titokzatos, arctalan lény, akiről csak akkor vesznek tudomást, amikor már majdn...

http://kalozmozi.tv/film/0093773/ragadozo-predator-teljes-film-198 7


Halálos iramban 7 Furious 7

A Halálos iramban 7 több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Lettyhez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Chris Ludacris Bridges) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan élete...

http://kalozmozi.tv/film/2820852/halalos-iramban-7-furious-7-teljes -film-2015


Halálos iramban - Ötödik sebesség Fast Five

Miután Brian és Mia kiszabadította Domot mielőtt börtönbe került volna, az egyik régi haverjuknál, Vince-nél húzzák meg magukat Rio de Janeiróban. Azt hiszik, sikerül kijátszaniuk a hatóságokat, ám Luke Hobbs szövetségi ügynököt kemény fából faragták. Egy bulldog szívósságával követi a nyomaikat az embereivel. Vince közben nagy bulit ajánl a pénztelen menekülőknek, amellyel azonban kivívják a korrupt üzletember, Reyes haragját. Dom tudja, ha ki akarnak szállni, le kell számolniuk az üldözőikkel.

http://kalozmozi.tv/film/1596343/halalos-iramban-otodik-sebessegfast-five-teljes-film-2011


Wonder Woman Wonder Woman

Nem hívták mindig Wonder Womannek. Valaha ő volt Diana (Gal Gadot), az amazonok hercegnője, aki egy távoli, titkos szigeten, csupa nő között élt. Uralkodónak nevelték, legyőzhetetlen harcosnak képezték ki, de békében teltek a napjai.Míg meg nem látta az első férfit.Egy pilóta (Chris Pine) lezuhan a parton, és óriási háborúról beszél a páncélba öltözött nőknek, amely a kinti világban dúl. Diana biztos benne, hogy ő véget tudna vetni a vérengzésnek, a lábadozó pilótával együtt elhagyja az ottho...

http://kalozmozi.tv/film/0451279/wonder-woman-teljes-film-2017


Jurassic Park - Az elveszett világ The Lost World: Jurassic Park

Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-elmélet megszállottja, Ian Malcolm elhűlve értesül Hammond-tól, hogy létezik egy második sziget is. Hammond arra kéri a férfit, hogy utazzon a szigetre és tanulmányozza az új élet kezdetét. A férfi természetesen hallani sem akar a dologról, mégis útra kel, amikor megtudja, hogy a barátnője, Sarah Harding paleontológus már a második bázison v...

http://kalozmozi.tv/film/0119567/jurassic-park-az-elveszett-vilag-th e-lost-world-jurassic-park-teljes-film-1997


2012 2012

Jackson Curtis író (John Cusack) a Yellowstone Nemzeti Parkban kirándul a gyerekeivel, amikor váratlanul katonák jelennek meg, és egy titkos laboratóriumba szállítják őket. A férfi rájön, hogy a kormány elhallgatta a közelgő világvégét, melyről a maja próféciákban is szó esik. A világ vezetői a legnagyobb titokban láttak hozzá az óriás bárkák megépítésének, melyek Tibet legeldugodtabb hegyei közt várják kiváltságos utasaikat. A természeti katasztrófák a vártnál is hamarabb alakulnak ki, így Jackso...

http://kalozmozi.tv/film/1190080/2012-teljes-film-2009


Az olasz meló The Italian Job

Charlie Crocker agya a legtökéletesebb rablásokat terveli ki. A megvalósítás sikere viszont már emberein múlik. Egyszer számított csak rosszul: amikor Velencében egyik embere lelépett az egész szajréval. Egy évvel később Los Angelesben bukkan a rabolt arany nyomára. Úgy akarja visszarabolni jogos jussát és kereket oldani, hogy közben a város történetének legnagyobb forgalmi dugóját produkálja. Új bandáját egy számítógépes zseni, egy veterán páncélszekrény szakértő és egy pirotechnikus alkotja, akikhez ...

http://kalozmozi.tv/film/0317740/az-olasz-melo-the-italian-job-telje s-film-2003


Merida, a bátor Brave

Fergus király birodalma a skót Felföldön terül el. A lánya, Merida hercegnő nem tiszteli a hagyományokat, a saját életét akarja élni. Szembeszáll a régi szokásokkal és a hatalmas hadurakkal, a masszív Lord MacGulfinnal, a mogorva Lord Macintosh-sal és a kötekedő Lord Dingwall-lal. A tetteivel akaratlanul is káoszba sodorja a királyságot és saját magát. Merida minden tudására szükség van, hogy megtörje a szörnyű átkot. Bátorságával példát mutat a népének, és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb hősö...

http://kalozmozi.tv/film/1217209/merida-a-bator-brave-teljes-film-2 012


Scott Pilgrim a világ ellen Scott Pilgrim vs. the World

Scott Pilgrimre, a 22 éves, jóképű basszusgitárosra ragadnak a csajok. Nehezen tudja lekoptatni őket, ám minden megváltozik, amikor Ramona begörkorizik az életébe. Scott hamarosan rájön, hogy a lány szerelmi életét a volt pasijai irányítják, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy szó szerint kicsinálják az új udvarlót. A gonosz fickók között van hírhedt deszkás, vega rocksztár, sőt, félelmetes egypetéjű ikrek is. Ahhoz, hogy az igaz szerelmet elnyerje, Scottnak le kell győznie őket.

http://kalozmozi.tv/film/0446029/scott-pilgrim-a-vilag-ellen-scott-pi lgrim-vs-the-world-teljes-film-2010


Ál/Arc Face/Off

Sean Archer (John Travolta) FBI-ügynök élete legőrültebb akcióját hajtja végre, amikor orvosi beavatkozással arcot cserél gyűlölt ellenségével, a kómába esett Castor Troy-jal (Nicolas Cage). A megszállott ügynök így próbálja kiszedni a kegyetlen terrorista öccséből, hová rejtették a várost fenyegető bombát. Csakhogy időközben az arc nélküli Troy magához tér és bosszúra éhesen Archer arcával távozik a kórházból.

http://kalozmozi.tv/film/0119094/al-arc-face-off-teljes-film-1997


Terminátor Megváltás Terminator Salvation

2003-ban, a kivégzése előtt Marcus Wright hozzájárul ahhoz, hogy a testét tudományos célokra felhasználhassák. Tizenöt esztendővel később atomháború pusztítja el a Földet. A védelmi célra kifejlesztett Skynet számítógép az irányítása alatt lévő robotokkal totális háborút indított a túlélők ellen. Az ellenállás egyik vezetője John Connor, akinek az életét egy különös idegen, Marcus Wright érkezése kavarja fel. Mindketten hasonló utat járnak be, melynek végén eljutnak a Skynet központjába. Együ...

http://kalozmozi.tv/film/0438488/terminator-megvaltas-terminatorsalvation-teljes-film-2009


Halálos iramban The Fast and the Furious

Dominic az egyik vezéralakja a Los Angeles utcáin rendszeresen lezajló illegális autóversenyeknek. Ezeken a felturbózott járgányokkal felvonuló helyi vagány csávók bebizonyíthatják a csajoknak, hogy igenis van vér a pucájukban. Szuper kocsik száguldoznak az utakon, és ezt persze a helyi rendfenntartók nem nézik jó szemmel. Ebbe a világba csöppen bele az ifjú Brian. Igazi zöldfülűként nem rest versenyre hívni Dominicot. Senki sem sejti, hogy valójában álruhás zsaru, aki egy kamionokat fosztogató csapatot szeretn...

http://kalozmozi.tv/film/0232500/halalos-iramban-the-fast-and-thefurious-teljes-film-2001


22 Jump Street - A túlkoros osztag 22 Jump Street

Van, akit a siker megváltoztat, őket azonban nem. Jenko nem túl eszes, de legalább kemény, a társa Schmidt még pufi is. A véletlen úgy hozta, hogy az agyatlan módszereikkel valahogy sikerült lebuktatniuk egy középiskolai kábítószerbandát, így a főnökük, Dickson kapitány új bevetésre küldi őket. A két zsaru továbbra is olyan éretlen, hogy gond nélkül beilleszkednek a náluk fiatalabb diákok közé - igaz, ezúttal komolyabb drogügyet kell megoldaniuk komolyabb oktatási intézményben: egy egyetemen.

http://kalozmozi.tv/film/2294449/22-jump-street-a-tulkoros-osztag22-jump-street-teljes-film-2014


Batman, a Denevérember Batman

Bruce Wayne, a kilenc éves kisfiú kénytelen végignézni jómódú szülei brutális meggyilkolását. A borzasztó élmény hatására megfogadja, hogy egész életében harcolni fog a gonosz ellen. A felcseperedő fiatalember, kihasználva a szüleitől örökölt vagyon adta lehetőségeket, mindent megtesz azért, hogy tökélyre fejlessze tudását és képességeit, s így a legelképesztőbb módokon szálljon szembe a bűnözőkkel. Régi ellensége, Joker sötét terveket forral Gotham város lakói ellen, azonban Batman állandó r...

http://kalozmozi.tv/film/0096895/batman-a-deneverember-batmanteljes-film-1989


Die Hard 2 - Még drágább az életed Die Hard 2

John McClane (Bruce Willis) felesége (Bonnie Bedelia) elé siet Washington repülőterére, amikor ismét egy világraszóló terrorakció közepén találja magát. A repülőtéren leszáll egy katonai repülőgép is, utasa Esperanza, az a dél-amerikai drogbáró, akit vádlottként szállítanak az USA-ba. Hamarosan azonban kitör a káosz, a repülőtér irányítását egy terrorcsoport veszi át, amely a leszállásra váró gépek utasainak életével zsarolja a kormányt. A több száz halálraítélt utas, köztük McClane felesége...

http://kalozmozi.tv/film/0099423/die-hard-2-meg-dragabb-az-eleted -die-hard-2-teljes-film-1990


The Expendables - A feláldozhatók The Expendables

Barney Rossnak (Sylvester Stallone) nincs veszítenivalója. A félelmet nem ismerő férfi a Feláldozhatók vezetője, egy csapat zsoldosé, akik halálosak és a végsőkig is elmennek, ha egy megbízatásról van szó. Lee Christmas (Jason Statham), a pengék mestere, Yin Yang (Jet Li), a közelharc szakértője, Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), a mesterlövész azonnal akcióba lépnek, amikor a titokzatos Mr. Church (Bruce Willis) olyan megbízással keresi meg őket, melyet más nem vállalna el. Barney és csapata hamarosan szembekerül ...

http://kalozmozi.tv/film/1320253/the-expendables-a-felaldozhatok-t he-expendables-teljes-film-2010


A tűzben edzett férfi Man on Fire

Gyerekrablási hullám söpör végig Mexikón. John Creasy (Denzel Washington), az egykori CIA-ügynök barátja rábeszélésére elvállalja Samuel Ramos (Marc Anthony) iparmágnás gyermekének, a kilencéves Lupitának (Dakota Fanning) a védelmét. Creasy nagy nehezen összebarátkozik a kislánnyal, ám minden igyekezete ellenére elrabolják mellőle Lupitát, ő pedig kis híján meghal. Egy elszúrt csereakció után a rendőrség lemond a kislányról. A lány édesanyja, Lisa (Radha Mitchell) továbbra is megbízik Creasyben, és ar...

http://kalozmozi.tv/film/0328107/a-tuzben-edzett-ferfi-man-on-fireteljes-film-2004


Sötét zsaruk 2 Men in Black II

J különleges ügynök (Will Smith) egy rutinfeladatnak tűnő ügyben kezd el nyomozni. Egy földönkívüli megölt egy másik földönkívülit. Nem nagy ügy, előfordult ilyen már jobb családokban is. Ám a nyomozás során J egy ördögi bűntény nyomára bukkan, amely mögött Sereena (Lara Flynn Boyle), a gonosz kylothiai lény és kétfejű, ám még így is féleszű társa, vagyis társai, Scrad és Charlie (Johnnny Knoxville) áll, illetve állnak. Ráadásul Sereena szívdöglesztő külsejű, fehérnemű manökennek álcázza ...

http://kalozmozi.tv/film/0120912/sotet-zsaruk-2-men-in-black-ii-telj es-film-2002


Men in Black - Sötét zsaruk 3 Men in Black 3

J és K ügynök régóta védi már a Földet az univerzum mocskától. Jobban ismerik az idegen lényeket, mint egymást. Amikor K ügynök eltűnik, sőt egész léte megkérdőjeleződik, a hű társa a segítségére siet. Visszatér a múltba, egészen pontosan 1969-be, hogy leleplezze azt a földön kívülről irányított összeesküvést, amely megpróbálja újraírni az emberi történelmet. J New Yorkban találkozik az ifjú K-val. Csupán egy napjuk van arra, hogy helyrezökkentsék az időt. A tét K élete, az ügynökség sorsa...

http://kalozmozi.tv/film/1409024/men-in-black-sotet-zsaruk-3-men-i n-black-3-teljes-film-2012


A galaxis őrzői Vol. 2. Guardians of the Galaxy Vol. 2

Miközben szól a Király Válogatáskazi #2, a Marvel produkciójában készült A galaxis őrzői vol. 2.-ben folytatódnak a csapat kalandjai, melyek a kozmosz távolabbi szegleteibe vezetik őket. Az őrzőknek sokat kell tenniük azért, hogy összetartsák újdonsült családjukat, miközben kiderítenek egyet s mást Peter Quill igazi szüleiről is.

http://kalozmozi.tv/film/3896198/a-galaxis-orzoi-vol-2-guardians-ofthe-galaxy-vol-2-teljes-film-2017


A fantasztikus négyes Fantastic Four

Reed Richards (Ioan Gruffudd) álma, hogy megfejti az ember genetikai kódját, a mágnás Doom (Julian McMahon) támogatásával. Űrexpedíciót indít egy kozmikus vihar közepébe Sue Storm (Jessica Alba) és Johnny Storm pilóta (Chris Evans), valamint Ben Grimm asztronauta (Michael Chiklis) részvételével. Kiderül, hogy a számításokba hiba csúszott, és a kozmikus sugárzás megváltoztatja a legénység DNS-ét. Az együtt elszenvedett tragédiát igyekeznek előnyükre fordítani. Egy csapatként szállnak szembe az időközben g...

http://kalozmozi.tv/film/0120667/a-fantasztikus-negyes-fantastic-fo ur-teljes-film-2005


Féktelenül Speed

A mindenre elszánt pszichopata, Howard Payne (Dennis Hopper) felrobbantja Los Angeles egyik toronyházának liftjét. Terve azonban meghiúsul, amikor Jack Traven (Keanu Reeves) speciális mentő a robbanás előtt kimenti a felvonóban rekedt túszokat. Bosszúból Howard egy pokolgéppel felszerelt, utasokkal tömött száguldó buszt szabadít a városra, ami fékezéskor robban. Őrült hajsza kezdődik az utasok életéért, melyben egy bátor utas, Annie Porter (Sandra Bullock) és Jack Traven minden idők egyik legveszélyesebb és legl...

http://kalozmozi.tv/film/0111257/fektelenul-speed-teljes-film-1994


Tron: Örökség TRON: Legacy

Sam Flynn hétéves volt, amikor a világ legjobb videojáték-fejlesztőjeként számon tartott apja rejtélyes körülmények között eltűnt. Húsz esztendővel később az önfejű Samet még mindig nem hagyják nyugodni a történtek. Amikor nyomozni kezd a régi Flynn Játékteremből küldött különös szignál után, hirtelen egy digitális világba csöppen, amelyben húsz éve tartják fogságban Kevint. Az amazon Quorra segítségével apa és fia megpróbálnak megszökni a Kevin által alkotott kibervilágból. Egy könyörtelen...

http://kalozmozi.tv/film/1104001/tron-orokseg-tron-legacy-teljes-fil m-2010


Equilibrium - Gyilkos nyugalom Equilibrium

Valahol a 21. században, a harmadik világháború után: a megtépázott emberiség élére egy gonosz csoport áll, az Atya vezetésével. Ő és emberei totálisan betiltanak mindennemű művészeti alkotást, sőt az érzelmek átélését is. Az agymosásra egy mindennap adagolt szert, a Proziumot vetik be. John Preston (Christian Bale) az érzelemmentesítést ellenőrző csapat, a Gramaton vezetője. A hű katona még saját felesége kivégzését is szenvtelenül végignézte, majd magára maradt két gyermekével. Egy napi gyógyszer...

http://kalozmozi.tv/film/0238380/equilibrium-gyilkos-nyugalom-equ ilibrium-teljes-film-2002


Mission: Impossible 3 Mission: Impossible III

Tom Cruise alias Ethan Hunt, a szuperügynök és csapata harmadszor is visszatér a mozikba, hogy két szórakoztató órával ajándékozza meg a közönséget. A veszélyt ezúttal egy rejtélyes és rendkívül veszélyes gonosztevő jelenti, aki nem a világot fenyegeti elsősorban - hanem Hunt frissen eljegyzett, elragadóan bájos menyasszonyát. A küldetés tehát nem csak lehetetlen, de személyes is, a feltételek pedig jóval halálosabbak a megszokottnál.

http://kalozmozi.tv/film/0317919/mission-impossible-3-mission-imp ossible-iii-teljes-film-2006


Demóna Maleficent

A gyönyörű és tisztaszívű fiatal lány, Demóna (Angelina Jolie) idilli körülmények közt nevelkedik egy békés erdei királyságban, egy nap azonban egy hadsereg szállja meg a környéket, megtörve a vidéken uralkodó harmóniát. Demóna azonban kiáll a népért, és a királyság legelhivatottabb védelmezője lesz. Nem sokkal később viszont könyörtelen árulás áldozatává válik, amelynek hatására addig tiszta szíve kővé változik. A lány és a megszálló király örököse közt ádáz küzdelem veszi kezdetét,...

http://kalozmozi.tv/film/1587310/demona-maleficent-teljes-film-201 4


A Sziget The Island

Licoln 6-Echo (Ewan McGregor) és Jordan-2 Delta (Scarlett Johansson) több száz társukhoz hasonlóan szigorú ellenőrzés alatt élnek, mindegyikük abban reménykedik, hogy kiválasztják a Szigetre, amely az egyetlen lakható hely maradt a Földön. Lincoln azonban hamarosan rájön, minden hazugság, amit eddig saját magáról és a világról tudott, a Sziget meséje pedig a legkegyetlenebb átverés. Miután kiderül számukra, hogy holtan értékesebbek, mint élve, Lincoln és Jordan megszöknek a zárt létesítményből.

http://kalozmozi.tv/film/0399201/a-sziget-the-island-teljes-film-200 5


A szikla The Rock

Hummel tábornok végzetes lépésre szánja el magát, kommandósaival elfoglalja Alcatrazt és túszul ejti a turistákat. Amennyiben a kormány nem teljesíti követelését, San Franciscót vegyi támadás éri. A katasztrófa elhárítása egy módon lehetséges: a fegyvereket ártalmatlanítani kell az Alcatrazon. Ám a ki- és a bevezető utat csak egy ember ismeri, a börtönben ülő egykori ügynök, aki egy tapasztalatlan vegyifegyver-szakértő segítségével kénytelen úrrá lenni a helyzeten, és megmenteni ötmillió ember éle...

http://kalozmozi.tv/film/0117500/a-szikla-the-rock-teljes-film-1996


Orvlövész Shooter

Bob Lee Swagger mesterlövész korábban a tengerészetnél szolgált, majd örökre hátat fordított a munkájának, miután árulás áldozata lett. Csalódott amerikai hős, aki elzárkózott a világtól, és egy gyönyörű hegyvidéken él visszavonulva. Ekkor keresi fel az immár nyugdíjas Isaac Johnson ezredes (Danny Glover), és azt állítja, hogy a hazájának azonnal szüksége van rá, mivel az amerikai elnök ellen merénylet készül, amit csak Swagger tud megakadályozni kivételes képességeinek és a nagy hatótávolságú ...

http://kalozmozi.tv/film/0822854/orvlovesz-shooter-teljes-film-2007


Ananász expressz Pineapple Express

Dale-nek elvei vannak: 1. dolgozz minél kevesebbet. 2. szívj minél többet. 3. ne látogasd meg a csajod szüleit. De eljön az a nap, amikor az összes elvét kénytelen felrúgni. A dealere, a hozzá hasonlóan szuperlusta Saul egy fantasztikus, új anyaggal kínálja meg: az Ananász Expresszel, ami ugyan üveges tekintetet és múlhatatlan jókedvet okoz, viszont ennek köszönhetően tanúja lesz egy gyilkosságnak, áldozata egy nyomába eredő kábítószer-kereskedő bandának és még a barátnője apja is egy puskával üldözi, eg...

http://kalozmozi.tv/film/0910936/ananasz-expressz-pineapple-expr ess-teljes-film-2008


A nemzet aranya National Treasure

Benjamin Franklin Gates (Cage) archeológus - családja hét korábbi generációjához hasonlóan - egy különös kincs megtalálására szenteli életét. A Gates család titkos legendája úgy tartja, hogy George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin Amerika Függetlenségi háborúja idején egy jelentős arany-tartalékot rejtett el "szűkösebb napokra", és az arany rejtekhelyéhez az Alkotmány, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányaiban található titkos utalások vezetnek el. Gates-nek nincs semmilyen...

http://kalozmozi.tv/film/0368891/a-nemzet-aranya-national-treasur e-teljes-film-2004


Vasököl Real Steel

Charlie Kenton (Hugh Jackman) egy kifacsart harcos, egykori bokszoló, akinek karrierjét a ringben megjelenő 2,5 méter magas acélrobotok megjelenése töri derékba. Most nem több mint egy piti kis üzletelő, aki épphogy elég pénzt keres a hulladékfém-bizniszből, hogy eljusson egyik meccshelyszínről a másikra. Amikor Charlie számára már nincs remény, úszik a tartozásokban, hirtelen a fiát is a nyakába varrják egy nyárra. Így kelletlenül összeáll Max-szel (Dakota Goyo) hogy együtt építsenek meg és közösen edzen...

http://kalozmozi.tv/film/0433035/vasokol-real-steel-teljes-film-2011


Az interjú The Interview

Az önimádó Dave talkshow-ja nem több, mint magamutogató, ostoba, bulváros fecsegés üresfejű celebekkel. A fickót zavarja, hogy mindenki őt ócsárolja, bizonyítani szeretne. Kapóra jön, hogy fülébe jut, az észak-koreai pártfőtitkár, Kim Dzsongun nagy rajongója a talkshow-jának. Dave a producerével, Aaron Rapoporttal kitalálja, hogy csináljanak interjút a kommunista vezetővel. Amikor a CIA tudomást szerez arról, hogy Kim Dzsongun hajlandó fogadni a tévéseket, ráveszi őket, hogy öljék meg a főtitkárt.

http://kalozmozi.tv/film/2788710/az-interju-the-interview-teljes-film -2014


Mission: Impossible - Titkos nemzet Mission: Impossible - Rogue Nation

Az Impossible Mission Force-t feloszlatták, Ethan (Tom Cruise) így magára hagyott ügynök lett, és a csapat ebben a helyzetben kerül szembe egy magasan képzett különleges ügynökökből álló hálózattal, a Szindikátussal. A rendkívül rátermett alakulat minden áron új világrendet akar létrehozni, és ezt terrortámadások egyre durvuló sorozatával szándékozik véghez vinni. Ethan összegyűjti csapatát, és hozzájuk szegődik a szakadár brit ügynök, Ilsa Faust (Rebecca Ferguson) is, aki talán a tagja ennek az "titk...

http://kalozmozi.tv/film/2381249/mission-impossible-titkos-nemzetmission-impossible-rogue-nation-teljes-film-2015


A múmia visszatér The Mummy Returns

1933, London: tíz évvel az előző történet megrázó eseményei után. A régész Rick O'Connell (Brendan Fraser) boldog házasságban él Evelynnel (Rachel Weisz) és nyolcéves kisfiukkal, Alex-szel (Freddie Boath) Londonban. A British Museumban pihenő Imhotep fáraó (Arnold Vosloo) újra feléled, miután az átok véletlenül megtört. A bosszúszomjas fáraó múmiája az öröklétet akarja visszaszerezni. Azonban egy nálánál még nagyobb erő is feltámad ugyanakkor: a Skorpió király szelleme. A világ két kimondhatatlanul g...

http://kalozmozi.tv/film/0209163/a-mumia-visszater-the-mummy-re turns-teljes-film-2001


Transformers: A kihalás kora Transformers: Age of Extinction

A Transformers-trilógia zárásaként a nagyszabású összecsapásnak ugyan áldozatul esett egy nagyváros, de sikerült megmenteni a világot. A veszély elmúlásával az emberiség újra kezdi megszokott életét. Felbukkan azonban egy titkos csoport, amely megpróbálja befolyásolni a történelem menetét. Mintha ez nem lenne elég, új veszedelem fenyegeti a Földet. Optimusz Fővezér és az Autobotok az eddigi legfélelmetesebb kihívással kénytelen szembenézni, melyben csak az emberek segítségére számíthatnak.

http://kalozmozi.tv/film/2109248/transformers-a-kihalas-kora-trans formers-age-of-extinction-teljes-film-2014


Pokolfajzat Hellboy

Az őrült Grigorij Raszputyin azért teremtette meg Pokolfajzatot a második világháború alatt a pokol tüzében, hogy a gonoszt szolgálja. A fiút a szövetségesek mentették meg Broom professzor, a Paranormális Kutatás és Védelem Hivatal alapítója vezetésével. A professzor fiaként nevelte fel, és segített előhívni különleges, paranormális képességeit. Pokolfajzat a telepatikus képességekkel rendelkező Mer-Man Abe Sapiennel és Liz Shermannal együtt felveszi a harcot Raszputyin ellen, aki szeretné őt visszacsábí...

http://kalozmozi.tv/film/0167190/pokolfajzat-hellboy-teljes-film-200 4


The Expendables 2 - A feláldozhatók 2 The Expendables 2

Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a Kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút e...

http://kalozmozi.tv/film/1764651/the-expendables-2-a-felaldozhato k-2-the-expendables-2-teljes-film-2012


Sicario - A bérgyilkos Sicario

Az emberrablási ügyekre specializálódott FBI ügynök, Kate Macer (Emily Blunt) és csapata egy bevetés során falba temetett, rothadó hullákra bukkan a Diaz család házában. Kate-et ezután felkérik, hogy vegyen részt egy titkos akcióban az Egyesült Államok és Mexikó területén ténykedő hírhedt Diaz klán és vezetője, a véreskezű drogbáró elfogására. A klán a könyörtelen Sonora kartell tagja, amely a drogcsempészettől az emberrabláson át a hidegvérű kivégzésekig a szervezett bűnözés minden területén ...

http://kalozmozi.tv/film/3397884/sicario-a-bergyilkos-sicario-teljesfilm-2015


Mission: Impossible 2 Mission: Impossible II

Ethan Hunt különleges ügynök új missziója semmivel sem könnyebb, mint az előző: egy genetikai laborban kikísérletezett biológiai fegyvert kell visszaszereznie. A Chimera nevezetű vírusra más is szemet vetett már. Sean Ambrose régen együtt dolgozott Hunt ügynökkel, de világuralomra törő tervei eltávolították a jó útról. Ambrose-nak megvan a vírus egyetlen hatékony ellenszere, a Bellerophon. Ha megszerzi mindkettőt, senki sem állíthatja meg. Hunt ügynök egyetlen reménye a szépséges Nyah, aki egykor Ambrose s...

http://kalozmozi.tv/film/0120755/mission-impossible-2-mission-imp ossible-ii-teljes-film-2000


Salt ügynök Salt

Evelyn Salt a Központi Hírszerző Iroda titkos ügynöke. A nyugalmasnak eddig sem nevezhető élete fenekestől felfordul, amikor egy orosz disszidens azt állítja róla, hogy a KGB alvó ügynöke, akit nem akármilyen feladat miatt "élesítettek": az Egyesült Államokba látogató orosz elnököt kell megölnie. A CIA persze semmit nem bíz a véletlenre, el akarja kapni, ám Salt ügynök menekülésre fogja a dolgot. Ez az egyetlen módja ugyanis annak, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. Szerencsére jó kiképzést kapott. Minden ...

http://kalozmozi.tv/film/0944835/salt-ugynok-salt-teljes-film-2010


Éjszaka a múzeumban Night at the Museum

Miután megint felsül az új zseniális ötletével Larry, a nagy álmodozó, kénytelen karácsony előtt munkát keresni. A Természetrajzi Múzeumba szegődik éjjeliőrnek. Már az első éjszaka elképesztő élményben van része: rémülten látja, hogy a múzeumban elszabadul a pokol, amikor az őskori szörnyek, vadállatok és történelmi figurák egymás után életre kelnek. A zűrzavaros éjszakát csak az egykori elnök, Theodore Roosevelt segítségével sikerül túlélnie. Ám a lehetőség, hogy kirúgják az állásából, ...

http://kalozmozi.tv/film/0477347/ejszaka-a-muzeumban-night-at-th e-museum-teljes-film-2006


Déja Vu Déjà Vu

Doug Carlin ügynök (Denzel Washington) a kompon történt katasztrófa ügyében nyomoz, amikor az esettől látszólag független halálesethez hívják. Carlin biztos benne, hogy Clair (Paula Patton) halála összefüggésben áll a merénylettel. Váratlanul megkeresik őt egy szigorúan titkos katonai kutatóközpontból, ahol lehetősége nyílik betekinteni a múltba. Doug minden titkolózás ellenére rájön, hogy nemcsak megfigyelheti a múltbéli eseményeket, hanem meg is változtathatja a végkifejletet.

http://kalozmozi.tv/film/0453467/deja-vu-dej-vu-teljes-film-2006


Emlékmás Total Recall

A XXI. században vagyunk. Doug Quaid-et olyan különleges eljárásnak vetik alá, amellyel a férfi emlékeit összekuszálják. Így akarják megakadályozni, hogy emlékezzen arra, amire nem kellene. Egy napon azonban Quaid mégis ráébred arra, hogy ki is ő valójában. Ez a felismerés arra készteti, hogy a Marsra utazzon és ott felvegye a harcot egy kíméletlen gengszterrel, aki romba döntötte életét. A bolygóra érve azonnal feltűnik neki, hogy a bűnöző is felkészült már érkezésére. Quaid-nek rá kell jönnie arra, ...

http://kalozmozi.tv/film/0100802/emlekmas-total-recall-teljes-film1990


A Védelmező The Equalizer

Robert McCall maga mögött hagyva a rejtélyes múltját, gondtalanul élvezi az új, békés életét. Az egykori kommandós megrendezte a halálát, hogy visszavonulhasson. Találkozik azonban Terivel, a fiatal lánnyal, akit erőszakos orosz gengszterek terrorizálnak. McCall nem tudja tétlenül nézni mindezt, és újra aktivizálja magát, hogy segítsen neki. A különleges képességeit a rászorultak szolgálatába állítja, és a törvény helyett igazságot szolgáltat számukra. Ha nincs kihez fordulni, McCall, a Védelmező segí...

http://kalozmozi.tv/film/0455944/a-vedelmezo-the-equalizer-teljes-f ilm-2014


Elrabolva 2 Taken 2

Két évvel lánya elrablását követően Bryan Mills (Liam Neeson), a vérprofi volt CIAügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka miatt, ahová magával viszi a lányát, Kimet (Maggie Grace) és volt feleségét, Leonore-t (Famke Janssen) is. A halottaikat gyászoló albán maffia bosszút esküszik, és Mills családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét.

http://kalozmozi.tv/film/1397280/elrabolva-2-taken-2-teljes-film-20 12


Serenity Serenity

Malcolm Reynolds kapitány kétes üzleteket és gyanús fuvarokat bonyolít űrhajóján, a Serenityn. Egyik alkalommal két utast vesz a fedélzetre, az ifjú doktort, és annak labilis, telepatikus képességekkel megáldott húgát. Kiderül, veszélyes ügybe keveredett, a testvérpár ugyanis az univerzumot uraló hatalom elől menekül. A Serenity legénysége így hamarosan a Világszövetség hadereje és az űr peremén portyázó Fosztogatók kannibál hordái között találja magát. A két fenyegető ellenség közt lavírozva rá...

http://kalozmozi.tv/film/0379786/serenity-teljes-film-2005


Red RED

Frank (Bruce Willis), Joe (Morgan Freeman), Marvin (John Malkovich) és Victoria (Helen Mirren) egykor a CIA legjobb ügynökei voltak. Ismerik a szervezet minden titkos és kompromittáló anyagát, és most éppen emiatt válnak a CIA célpontjává. A visszavonult szuperkémeknek minden tudásukra szükségük van, hogy profi csapatként egy lépéssel üldözőik előtt járjanak, megpróbáljanak életben maradni a folyamatos merényletek közben és rájönni, hogy vajon melyik információ az,amiért az életükkel kell fizetniük. Frank...

http://kalozmozi.tv/film/1245526/red-red-teljes-film-2010


A szállító The Transporter

A szállító magányos ember. A profik mindig magányosak. Egy erődszerű házban él, ha hívják, megjelenik szuper járgányán, hibátlanul, időre házhoz szállítja, amit rábíznak, majd elporzik. Sosem kérdez, sosem akar többet tudni, mint amennyit muszáj, sosem hibázik. Szigorúan betartja saját szabályait.Egyetlen egyszer azonban kivételt tesz. Azután sokszorosan megbánja. Kinyitja az egyik rábízott csomagot: persze, mert nagyon dörömböl az autója csomagtartójában. A zsákban egy beragasztott szájú, gyönyör...

http://kalozmozi.tv/film/0293662/a-szallito-the-transporter-teljes-fil m-2002


Apocalypto Apocalypto

"Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát" W. Durant.Jaguár Mancs törzse békében él a Közép-Amerikai dzsungelben. A férfinek gyönyörű felesége van és kisgyermeke. Egyik nap maja harcosok támadják meg a falut. Sok embert lemészárolnak, sokat rabszíjra fűznek. Köztük van Jaguár Mancs, akinek a családját még sikerült egy mély üregben elrejtenie. A maják a városukba viszik a foglyokat, hogy föláldozzák őket az isteneknek, akik elfordultak tőlük. Jaguár ...

http://kalozmozi.tv/film/0472043/apocalypto-teljes-film-2006


A hét szamuráj Seven Samurai

Egy ismétlődő rablótámadásoknak kitett falu gazdátlan szamurájokat (roninokat) fogad fel, hogy azok, mint a harc művészei, megvédjék a termésüket. Ez végül nem kis áldozat árán és a falusiak részvételével sikerül is. A rendkívül mozgalmas csatajelenetekben megjelenített harc ellenére sem egyszerű kosztümös kalandfilmet látunk, hiszen Kurosawa itt is az embereket, az emberi kapcsolatokat helyezte a középpontba: a parasztoknak mindenekelőtt magukat, vagyis számító önzésüket, gyanakvásukat kell legyőzniü...

http://kalozmozi.tv/film/0047478/a-het-szamuraj-seven-samurai-telj es-film-1954


A Bourne hagyaték The Bourne Legacy

A Bourne filmek szövevényes történeteinek kiagyalója, Tony Gilroy egyúttal a rendező szerepét is betölti a páratlanul népszerű, világszerte csaknem egy milliárd dollár bevételt hozó kémsorozat legújabb fejezeténél. Az író-rendező a Robert Ludlum kreálta Bourne univerzumot egy eredeti történettel bővíti: egy új hőst mutat be a nézőknek, akinek élet-halál harcát az első három film eseményei indítják be.

http://kalozmozi.tv/film/1194173/a-bourne-hagyatek-the-bourne-le gacy-teljes-film-2012


Superman visszatér Superman Returns

Superman (Brandon Routh) öt év után tér vissza a Földre, hogy leszámoljon ősi ellenségével, Lex Luthorral (Kevin Spacey), aki gonosz tervet eszelt ki a hős legyőzésére. Supermannek hamarosan rá kell döbbennie, hogy a világ megtanult hősök nélkül élni, és akkor sem fogadja el a segítséget, amikor nincs más útja az életben maradásnak. Ráadásul időközben szerelmének, Lois Lane-nek (Kate Bosworth) fia született, aki most ötéves. Superman belevág élete legnagyobb kalandjába, mely az óceán mélyétől az űr t...

http://kalozmozi.tv/film/0348150/superman-visszater-superman-ret urns-teljes-film-2006


Éli könyve The Book of Eli

A Földet 30 évvel a történet kezdete előtt atomháború pusztította el. A világvége utáni pusztaságban az erőszak az úr. Ha nem hord az ember szemüveget, könnyen megvakulhat. Az utakon lerobbant, holtestekkel teli autók állnak, fosztogatók leselkednek a vándorokra. Éli, a magányos harcos nyugatra akar eljutni, hogy beteljesítse küldetését. Van nála valami, ami értékesebb minden fegyvernél és az élelmiszernél is. Egy könyv utolsó példánya, amely hitet adhat az embereknek, hogy van remény az újjászületésre....

http://kalozmozi.tv/film/1037705/eli-konyve-the-book-of-eli-teljes-fi lm-2010


Így neveld a sárkányodat 2. How to Train Your Dragon 2

Öt éve, hogy Hablaty, a viking fiú összebarátkozott egy sérült sárkánnyal, örökre megváltoztatva ezzel Hibbant-sziget lakónak életét. A két régi ellenség, a vikingek és a sárkányok immár békésen élnek egymás mellett. Amíg Astrid, Takonypóc meg a többiek sárkányversenyekkel múlatják az időt, Hablaty és sárkánya meghódítja az eget. Egyre magasabbra és messzebb merészkednek, olyan tájakra jutnak, ahol nem járt még viking. Így fedezik fel a titkos jégbarlangot, melyben idomítatlan sárkányok tanyázna...

http://kalozmozi.tv/film/1646971/igy-neveld-a-sarkanyodat-2-how-t o-train-your-dragon-2-teljes-film-2014


300 - A birodalom hajnala 300: Rise of an Empire

A görög városok kitartanak. A hatalmas Perzsa Birodalom sem tudja megtörni ellenállásukat. Az athéni városállam egyik hőse, Themisztoklész vezetésével a kis hellén hajóhad az Artemiszion-foknál szembeszáll az óriási perzsa flottával. Természetesen nem tudják megállítani őket, ám a túlerő ellen is kitartanak olyan sokáig, hogy a városok felkészülhessenek - és Szalamisz közelében már legyőzzék a keletről jött ellenséget.

http://kalozmozi.tv/film/1253863/300-a-birodalom-hajnala-300-riseof-an-empire-teljes-film-2014


Ó, testvér, merre visz az utad? O Brother, Where Art Thou?

A gazdasági világválság sújtotta Délen három rab megszökik a börtönből: Everett Ulysses McGill, a bájos, egyszerű Delmar, és az örökké zsémbelődő Pete. Egész életükre kiható kaland vár rájuk, mikor nekiindulnak, hogy visszaszerezzék szabadságukat, és hazatérhessenek otthonukba. Nincs vesztenivalójuk: bilincsbe verve futnak az életükért. Útjuk hihetetlen kalandok sorában és emlékezetes találkozásokban bővelkedik. Nyomukban jár Colley, a ravasz és rejtélyes nyomozó, aki minden igyekezetével azon van, ...

http://kalozmozi.tv/film/0190590/o-testver-merre-visz-az-utad-o-br other-where-art-thou-teljes-film-2000


A titánok harca Clash of the Titans

Hádész (Ralph Fiennes), az alvilág ura elpusztítja a félisten Perszeusz (Sam Worthington) családját. Ráadásul azt követeli az emberektől, hogy áldozzák fel Argosz hercegnőjét, Andromédát (Alex Davalos), és vessék a szörnyszülött fia, Kráken elé. Perszeusz vállalja, hogy szembeszáll a szörnnyel. Egy csapat harcossal, köztük a veterán Drakóval (Mads Mikkelsen) és Andromédával az oldalán elindul, hogy megakadályozza a káoszt. A tiltott világokban való utazás során csak akkor győzhetik le az útjukba kerül...

http://kalozmozi.tv/film/0800320/a-titanok-harca-clash-of-the-titans -teljes-film-2010


Jurassic Park 3 Jurassic Park III

Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, amikor egy jómódú kalandor busás támogatást ígér kutatásaihoz - amennyiben Grant elkíséri őket egy repülős körútra a Sorna szigetre, mely az In-Gen genetikus tenyésztelepe volt, és ahol a második részben szörnyű dolgok történtek. Csakhogy amikor kiderül, hogy a kalandor és neje nem csupán felülről akar...

http://kalozmozi.tv/film/0163025/jurassic-park-3-jurassic-park-iii-tel jes-film-2001


Fegyencjรกrat Con Air

http://kalozmozi.tv/film/0118880/fegyencjarat-con-air-teljes-film-19 97


Perzsia hercege - Az idő homokja Prince of Persia: The Sands of Time

A perzsa király örökbe fogadja Dastant, a bátor utcagyereket. Felnőve kiváló herceg és bátor harcos lesz belőle. A perzsák megtámadják Alamut városát, melynek hercegnője, Tamina őrzi az idő homokóráját és egy különleges tőrt, melyek segítségével visszafordítható az idő kereke. Ám mindez az emberi civilizáció pusztulásával járna. Dastannak hamarosan menekülnie kell, amikor álnok módon a nevelőapja, a király meggyilkolásával vádolják. Kénytelen összefogni Tamina hercegnővel, és együtt szállnak s...

http://kalozmozi.tv/film/0473075/perzsia-hercege-az-ido-homokja-p rince-of-persia-the-sands-of-time-teljes-film-2010


Alkonyattól pirkadatig From Dusk Till Dawn

Két veszedelmes bűnöző tart a mexikói határ felé. Sokadik véres bulijukon vannak túl, amelynek során majdnem lekapcsolja őket az FBI, ezért forróvá válik a lábuk alatt a talaj. A mexikói Carlos megígéri nekik, hogy a határ túloldalán menedéket biztosít a számukra. A Gecko fivérek az éppen vakációzni készülő Fuller tiszteletes családjának lakókocsiját veszik igénybe ennek érdekében. Megegyeznek, hogy a találkozó létrejöttével a határon túl szabadon engedik őket. A megbeszélt színhely Mexikó legva...

http://kalozmozi.tv/film/0116367/alkonyattol-pirkadatig-from-dusktill-dawn-teljes-film-1996


Top Gun Top Gun

Mitchell hadnagy (Tom Cruise), becenevén "Maverick" remek vadászpilóta, de ez neki nem elég: ő a legjobbak között is a legjobb akar lenni. Sikerül is bekerülnie az USA haditengerészetének elitképőjébe, a híres "Top Gun"-ba, s ettől az élete gyökeresen megváltozik. Ha sikerül lehiggadnia, és kerülnie a lélegzetelállító légimutatványok közepette a felesleges hősködést, valóra válthatja minden álmát. Azt is, ami a dermesztően szép Charlotte-tal kapcsolatos (Kelly McGillis), aki matekra oktatja a pilótákat, d...

http://kalozmozi.tv/film/0092099/top-gun-teljes-film-1986


Zöld Lámpás Green Lantern

A Zöld Lámpás Alakulat tagjainak feladata a világűr békéjének őrzése. Különleges gyűrűt viselnek, mely különleges képességeket biztosít számukra. Nem elég, hogy az univerzum egyensúlyát minden eddiginél veszélyesebb ellenfél veszélyezteti, az Alakulat tagjai egy földi embert is kénytelenek bevenni a csapatba. Hal Jordan berepülő-pilóta akaratán kívül olyan helyzetben találja magát, hogy rajta áll vagy bukik a Föld sorsa. Hal a gyerekkori szerelme, Caroll segítségével veti magát a küzdelembe, hogy megm...

http://kalozmozi.tv/film/1133985/zold-lampas-green-lantern-teljes-f ilm-2011


Csillagközi invázió Starship Troopers

A távoli jövőben játszódó történetben az érettségizett ifjak legbiztosabb pályája a katonaság, az állam tökéletes szolgálata. Johnny Rico is ezt a hivatást választja. Nem annyira hazafias érzelmek vezérlik, mint inkább egyfajta édes rivalizálás barátnője kegyeiért, aki viszont csillagközi pilótának állt. Éppen nagyszabású háború dúl: a Klendathu bolygóról származó félelmetes rovarok ellen nehéz hatékonyan harcolni. Johnnynak elég alkalma akad, hogy bajtársainak, feletteseinek és szerelmének bebiz...

http://kalozmozi.tv/film/0120201/csillagkozi-invazio-starship-troope rs-teljes-film-1997


Mennyei királyság Kingdom of Heaven

Balian (Orlando Bloom), a hitét vesztett patkolókovács származása ellenére a Szentföldre utazik, ahol akaratlanul is a háború középpontjába kerül. Ám Jeruzsálem hamis csillogása, a lovagok, Tiberias (Jeremy Irons) és Guy de Lusignan (Csókás Márton) ármánykodása közepette beleszeret a szépséges hercegnőbe, majd vezéralakja lesz az eseményeknek. Végül minden bátorságát és tudását összeszedve megpróbálja megvédeni a várost a legendás Szaladin (Ghassan Massoud) hatalmas seregével szemben.

http://kalozmozi.tv/film/0320661/mennyei-kiralysag-kingdom-of-he aven-teljes-film-2005


Batman visszatér Batman Returns

Nem sokkal azután, hogy Batman segítségével Gotham City megszabadult a pszichopata Jokertől, újabb veszély fenyegeti a városkát. Egy korrupt üzletember a bosszúszomjas, torzszülött Pingvinnel karöltve arra készül, hogy átveszi az uralmat Gotham City felett úgy, hogy a Pingvint megválasztatják polgármesternek - és a cél érdekében semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Csak egyvalaki képes szembeszállni velük: Batman, a denevérember. Csakhogy megzavarja a képet a Macskanő megjelenése, akiről nehéz eldönteni, ...

http://kalozmozi.tv/film/0103776/batman-visszater-batman-returnsteljes-film-1992


Alien - Végső megoldás a halál Alien³

Bár Ellen Ripley sikeresen megmenekült, amikor űrhajója lezuhan a Fiorina 161 bolygón, a balesetet Newt és Bishop nem éli túl. A Fiorina 161-rol hamar kiderül, hogy a bolygó nem más, mint egy fegyenctelep, ahol a magukra hagyott rabokra van bízva, hogyan maradnak életben. Ripley-nek hamar rá kell jönnie arra, hogy bár társai meghaltak, nem ő maradt a hajó egyetlen utasa. Noha titokzatos útitársa gyilkos szándékkal érkezett, Ripley hamar rájön arra is, hogy nem a titokzatos idegen a legfélelmetesebb ellenfele.

http://kalozmozi.tv/film/0103644/alien-vegso-megoldas-a-halal-alie n-teljes-film-1992


Tolvajtempó Gone in Sixty Seconds

Minden szakmának megvannak a maga sztárjai: ha autótolvajra van szükség, Memphisnél (Nicolas Cage) nincs jobb. Gyors, pontos, megbízható és nem ismer lehetetlent. Ám ezúttal ő sem hisz benne, hogy sikerülhet. Ötven jól őrzött luxusautót kell egy éjszaka alatt elkötnie és biztos helyre vezetnie. Azonnal nemet mondana, ha nem a maffia volna a megbízója és a tét nem az öccse élete lenne. Hamarosan összeáll a csapat és turbósebességgel felpörögnek az események, miközben üldözések, cselek, hazugságok, árulás...

http://kalozmozi.tv/film/0187078/tolvajtempo-gone-in-sixty-second s-teljes-film-2000


Dunkirk Dunkirk

http://kalozmozi.tv/film/5013056/dunkirk-teljes-film-2017


Tigris és sárkány Crouching Tiger, Hidden Dragon

Azok a harcosok, akik a Vudan-hegy szerzeteseitől tanulják a fegyverforgatás fortélyait, szinte legyőzhetetlenek: csodás képességeiket messze földön féltik és tisztelik. Ám Li hátat szeretne fordítani az örök harcnak, és elajándékozza híres kardját, a Zöld Végzetet. A kardot azonban elrabolják, és Li úgy érzi, az ő feladata, hogy ne engedje illetéktelen kezekbe jutni a legendás fegyvert. Társnője, a testőr Shu Lien kíséretében indul a rabló nyomába, aki - legnagyobb meglepetésükre méltó ellenfele a V...

http://kalozmozi.tv/film/0190332/tigris-es-sarkany-crouching-tigerhidden-dragon-teljes-film-2000


A szökevény The Fugitive

A jóhírű Dr. Richard Kimble (Harrison Ford) élete gyökeresen megváltozik, amikor feleségét holtan találja. Kimble hiába áll elő látszólag perdöntő bizonyítékkal, mint a gyilkosság első számú gyanúsítottját, perbe fogják és halálra ítélik. Richardnak azonban sikerül megszöknie. Halálos menekülés veszi kezdetét, ahol a mindenre elszánt orvos nemcsak a sarkában loholó rendőrökkel és az FBI-különleges ügynökével, Gerarddal (Tommy Lee Jones) fut versenyt, de az igazsággal is. És ahogy közeledik a vé...

http://kalozmozi.tv/film/0106977/a-szokeveny-the-fugitive-teljes-fil m-1993


Underworld Underworld

Évszázadok hosszú során át két faj fejlődött ki, valahol az emberi kultúra mélységeiben rejtőzködve - az arisztokratikus, kifinomult Vámpírok és a brutális, vadállatias Lycanok (farkasemberek). Az emberek számára a létezésük csupán egy mítosz suttogása. De egymás számára egy életen át halálos riválisok ők, akik titkos háborúra esküdtek fel egymás ellen, háborúra mindaddig, míg végül csak az egyik faj marad majd életben. A folyamatosan zajló küzdelem közben egy Vámpír harcos, Selene (Kate Beckinsa...

http://kalozmozi.tv/film/0320691/underworld-teljes-film-2003


A túlélő Lone Survivor

2005. június 28-án az amerikai haditengerészet megindította a Vörös Szárnyak Hadműveletet. Az akció célja az volt, hogy felkutassák és likvidálják az afganisztáni hegységek között rejtőző tálib vezért, Ahmad Shahd-ot. A bevetés azonban nem várt szörnyű fordulatot vett. A négyfős, SEAL-kommandós osztag csakhamar harapófogóban találta magát, körbevéve egy egész sereg tálib fegyveressel, reménytelenül elvágva a segítségtől. Az akció súlyos kudarccal végződött, a négyesből egyedül Marcus Luttrel ma...

http://kalozmozi.tv/film/1091191/a-tulelo-lone-survivor-teljes-film-2 013


Grindhouse - Halรกlbiztos Death Proof

http://kalozmozi.tv/film/1028528/grindhouse-halalbiztos-death-pro of-teljes-film-2007


Robin Hood Robin Hood

http://kalozmozi.tv/film/0955308/robin-hood-teljes-film-2010


John Carter 3D John Carter

A harcviselt egykori katonát, John Carter századost (Taylor Kitsch) érthetetlen okokból a Marsra szállítják, ahol ismeretséget köt helyi lakosokkal, Tars Tarkas-sal (Willem Dafoe), és az elbűvölő Dejah Thoris (Lynn Collins) hercegnővel. Akaratán kívül belekeveredik a bolygó bennszülöttjei közötti ősi konfliktusba és az összeomlás határmezsgyéjén egyensúlyozó világban John Carter újra felfedezi magában az emberséget, amikor rájön, hogy bolygó és népének sorsa egyedül az ő kezében nyugszik.

http://kalozmozi.tv/film/0401729/john-carter-3d-john-carter-teljes-fi lm-2012


Hulk Hulk

Bruce Banner genetikust az egyik kísérlet során súlyos gammasugárzás éri. A férfi különös változáson megy keresztül. Ha feldühítik, a testében felgyülemlő adrenalin hatására fékezhetetlen, zöld szörnyeteggé változik. A hihetetlen Hulk képében Bruce eleinte dühöngő őrültként viselkedik, idővel azonban megtanulja arra használni az erejét, hogy megvédje a gyengéket. A teremtmény elfogására a hadsereget is mozgósítják. Az akciót Banner egykori munkatársának, egyben barátnőjének az apja, Ross tábor...

http://kalozmozi.tv/film/0286716/hulk-teljes-film-2003


A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó Fantastic 4: Rise of the Silver Surfer

A Marvel egyik legsikeresebb, legrégebben futó szuperhős-csapatának négy különc főszereplője átsodródik egy alternatív univerzumba, és ott meghökkentő átalakuláson megy keresztül. Az életük visszavonhatatlanul megváltozik: először rá kell jönniük, mit kezdjenek különös, új erejükkel, azután meg kell tanulniuk, hogyan használják azt, végül össze kell fogniuk, hogy megmentsék a Földet egy egykori baráttól, aki mára ellenség lett.

http://kalozmozi.tv/film/0486576/a-fantasztikus-negyes-es-az-ezust -utazo-fantastic-4-rise-of-the-silver-surfer-teljes-film-2007


Halálos iram Fast & Furious

Amikor a bűn visszahozza őket Los Angelesbe, a szökevény ex-fegyenc Dom Toretto és Brian O'Conner ügynök viszálya újból fellángol. Ám amikor egy közös ellenséggel találják szemben magukat, Dom és Brian kénytelenek megbízni egymásban, mert csak így lehet esélyük a túlélésre. És a halálos duó megtalálja a bosszú legjobb módját: nem ismernek lehetetlent a volán mögött, legyen szó akár kamionkonvojok kifosztásáról, akár hajmeresztő akciókról az alagútban.

http://kalozmozi.tv/film/1013752/halalos-iram-fast-furious-teljes-fil m-2009


A szupercsapat The A-Team

A Hannibal Smith ezredes vezette különleges egység a legjobb volt a maga műfajában. Ám egyszer olyan bűnnel vádolták meg a fiúkat, amelyet el sem követtek. Az ítéletet már nem várták meg, hátat fordítottak a seregnek. A csapat ezután is együtt maradt, tagjai maszekolásra adják a fejüket. Szakterületük a robbantás, a különböző fegyverek kezelése, a gyengék védelme, a rosszfiúk megleckéztetése. Az életük cseppet sem unalmas, már csak azért sem, mert állandóan a nyomukban kajtat Charissa Sosa, a katonai re...

http://kalozmozi.tv/film/0429493/a-szupercsapat-the-a-team-teljesfilm-2010


A hazafi The Patriot

Benjamin Martin (Mel Gibson) igazi harcos volt: kegyetlen, kiismerhetetlen, engesztelhetetlen. Mára azonban egyedül neveli hét gyerekét, és rájött arra, hogy a béke létszükséglet számára. Az amerikai függetlenségi háború azonban nem kedvez a kívülállóknak és a legnagyobb fiú, Gabriel (Heath Ledger) másképp gondolkodik, mint apja: kerüljön bármibe, a függetlenséget akarja szolgálni. Aki veszélybe került, meg kell védeni, akinek baja esett, azt meg kell bosszulni! Ha eljön az idő, Benjamin Martin újra fegyverb...

http://kalozmozi.tv/film/0187393/a-hazafi-the-patriot-teljes-film-20 00


Ismeretlen férfi Unknown

Dr. Martin Harris (Liam Neeson) súlyos autóbalesetet szenved Berlinben. A kómából magához térve meglepve tapasztalja, hogy a felesége nem ismeri fel, és egy ismeretlen férfi (Aidan Quinn) elfoglalta az életét. Miután a hatóságok nem hisznek neki, Harris kénytelen a maga kezébe venni a nyomozást. Az egyetlen dolog, amin elindulhat, a taxi, amellyel balesetet szenvedett. A sofőr, Gina (Diane Krueger) segít neki kideríteni az igazságot, ami nagy meglepetéseket tartogat Harris számára.

http://kalozmozi.tv/film/1401152/ismeretlen-ferfi-unknown-teljes-fil m-2011


Kick-Ass 2 Kick-Ass 2

HaVer, Kis Dög és Vörös Köd visszatér a 2010-es, azóta kultusz státuszt elérő sikerfilm, a Ha/ver folytatásában. Miután HaVer őrült vakmerősége egy egész sereg új, "csináld magad" álarcos hőst inspirált a vagány Csillagsáv Ezredes vezetésével, hősünk csatlakozik a járőrcsapathoz. Amikor az amatőr szuperhősöket levadássza a Mutterbeverként újjászületett Vörös Köd, csak a kardforgató Kis Dög tudja meggátolni a teljes megsemmisítésüket.Amikor utoljára láttuk a kiskorú gyilkost, Kis Dögöt, az...

http://kalozmozi.tv/film/1650554/kick-ass-2-teljes-film-2013


Támadás a Fehér Ház ellen Olympus Has Fallen

Asher elnök (Aaron Eckhart) válság megoldó találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel. Azonban a Fehér Ház ellen indított totális légitámadás mindenkit az elnök földalatti bunkerébe kényszerít, ahol végül a terroristák fogságába esnek. Mike Banning (Gerard Butler), az elnök egykori testőre és jó barátja azonnal a tettek mezejére lép. Míg a dél-koreai terroristák az amerikai katonák visszavonulását követelik, és egy veszélyes nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek, Benning egyenként számol l...

http://kalozmozi.tv/film/2302755/tamadas-a-feher-haz-ellen-olympu s-has-fallen-teljes-film-2013


Dredd 3D Dredd

A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés, bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók próbálják megvédeni az ártatlan polgárokat. Dredd bíró, a törvényesség elkötelezett híve mindent megtesz, hogy fenntartsa a rendet és a békét.Carl Urban megmutatja hogyan is kell hitelesen előadni a képregények legkeményebb, de leginkább legkönyörtelenebb igazságosztóját, aki még Sly Dredd bíróját is keresztbe lenyeli,miközben egy maroklőfegyverrel lebont egy komplett tömbházat.

http://kalozmozi.tv/film/1343727/dredd-3d-dredd-teljes-film-2012


Non-stop Non-Stop

Bill Marks (Liam Neeson) szövetségi légi marsallként ingázik a New York-London non-stop járaton. Átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap. Húsz percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy bankszámlára. Egyedül Marks, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a személyzet meg van róla győződve, hogy az Atlantióceán felett nem érheti őket baj. Az első gyilkosság után pánik tör ki a fedélzeten. A marsall próbálja kézben ta...

http://kalozmozi.tv/film/2024469/non-stop-non-stop-teljes-film-201 4


A kaptรกr Resident Evil

http://kalozmozi.tv/film/0120804/a-kaptar-resident-evil-teljes-film2002


Az emlékmás Total Recall

A Recall nevű cég valóságos emlékké változtatja az emberek álmait. Douglas Quaid gyári munkás is igénybe veszi a szolgáltatást. Bár szép és szerető felesége van, a férfi jelentkezik a vakációra, melynek során a program szerint egy szuperkém emlékeit kapja. Ám a rutinművelet közben probléma merül fel, és Quadnek menekülnie kell. Találkozik egy szabadságharcossal, aki társaival a kolónia zsarnok kancellárja ellen harcol. Együtt indulnak megkeresni a földalatti ellenállás vezetőjét. Philip K. Dick novellá...

http://kalozmozi.tv/film/1386703/az-emlekmas-total-recall-teljes-fil m-2012


Fehér pokol The Grey

John Ottway egy alaszkai olajmezőn dolgozik vadászként, feladata megvédeni a munkásokat a vadállatoktól. A férfi rossz passzban van, képtelen feldolgozni szeretett felesége elvesztését. Egy napon szabadságra induló munkásokkal utazik a repülőgépen, amely szerencsétlenül jár a vadonban. A gép lezuhan, a katasztrófát csak nyolcan élik túl. A maroknyi túlélőnek nemcsak a könyörtelen időjárással kell megküzdenie, hanem a vérszomjas farkasfalkával is. Ottwayban feléled az életösztön, megpróbálja megtalálni...

http://kalozmozi.tv/film/1601913/feher-pokol-the-grey-teljes-film-2 012


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész The Hunger Games: Mockingjay - Part 2

Az éhezők viadala: A kiválasztott - II. rész az eddigi történetet drámai erővel lezáró végjáték, amelyben Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) felismeri, hogy már nem egyszerűen a túlélésért, hanem a jövőért kell küzdenie. Panem országát lángba borítja a totális háború, Katniss pedig végső leszámolásra készül Snow elnökkel (Donald Sutherland). Legjobb barátai - Gale (Liam Hemsworth), Finnick (Sam Claflin) és Peeta (Josh Hutcherson) - támogatásával Katniss kockázatos küldetésre indul és a 13-as körz...

http://kalozmozi.tv/film/1951266/az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-2 -resz-the-hunger-games-mockingjay-part-2-teljes-film-2015


Csatahajó Battleship

Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen.

http://kalozmozi.tv/film/1440129/csatahajo-battleship-teljes-film-20 12


Az U.N.C.L.E. embere The Man from U.N.C.L.E.

A hidegháború csak átverés volt. Jól tudják ezt az U.N.C.L.E nevű titkos kémszervezet alkalmazottai, akik, ha kell, szívesen együttműködnek orosz kémtársaikkal. Napoleon Solo (Henry Cavill), a cég egyik legjobb embere is kénytelen közösen bevetésre indulni Ilja Kurjakinnal (Armie Hammer), mert mindketten jól tudják: az igazi veszély egészen máshonnan fenyeget. Egy nemzetközi bűnszövetkezet őrült tervvel próbálja káoszba taszítani a világot. Minél jobban el akarják terjeszteni a nukleáris technológiát, mert...

http://kalozmozi.tv/film/1638355/az-u-n-c-l-e-embere-the-man-from -u-n-c-l-e-teljes-film-2015


Terminator: Genisys Terminator Genisys

http://kalozmozi.tv/film/1340138/terminator-genisys-terminator-ge nisys-teljes-film-2015


Van Helsing Van Helsing

Van Helsing ádáz elszántsággal küzd a Gonosz és az általa létrehozott teremtmények ellen. A szörnyvadász a vatikáni székhelyű titkos szervezet szolgálatában áll. Legújabb megbízatása a sötét legendák földjére, Erdélybe szólítja, hogy leszámoljon a sötétség urával, Drakula gróffal. Feladata égetően sürgős, mert a régi cigány család utolsó sarját, Anna hercegnőt kell segítenie. A lány ősei fogadalmat tettek a gróf elpusztítására, és ha ő is odavész, mindannyian elkárhoznak. Anna és Van Helsi...

http://kalozmozi.tv/film/0338526/van-helsing-teljes-film-2004


Halálosabb iramban 2 Fast 2 Furious

Az ex-zsaru Brian O'Conner sorra nyeri az illegális utcai autóversenyeket. Egyszer csak a volt kollégái látókörébe kerül, akik alkut ajánlanak neki: vagy kivonják a forgalomból, vagy segít elkapni Carter Veronét, a környék legnagyobb kábítószerkereskedőjét. Érthető módon Brian ez utóbbi mellett dönt. Összeáll az egykori simlis, fekete haverjával, Roman Pearce-szel, hogy együtt vigyenek el egy rakomány "mocskos" pénzt a gyanús üzletembernek Miamiba. Kevesen tudják, hogy Brian valójában Monica Fuentes beépí...

http://kalozmozi.tv/film/0322259/halalosabb-iramban-2-fast-2-furio us-teljes-film-2003


PĂłkember - HazatĂŠrĂŠs Spider-Man: Homecoming

http://kalozmozi.tv/film/2250912/pokember-hazateres-spider-manhomecoming-teljes-film-2017


007 - Aranyszem GoldenEye

Lehet, hogy James Bondot eddig szinte csupa zöldfülűvel hozta össze a sors, ám mostani ellenfelét tényleg kemény fából faragták. Ez a mindenre elszánt bandita az orosz alvilággal is összeszűri a levet, csak hogy megkaparinthasson egy hétpecsétes titokként kezelt katonai helikoptert, majd megszerezze a legféltettebb és legveszélyesebb szovjet űrfegyvert is, az Aranyszemet. Ilyen arzenállal akár az egész nyugati civilizációt le lehet söpörni a föld színéről. És a 007-es ügynök éppen ezt akarja megakadályozni.

http://kalozmozi.tv/film/0113189/007-aranyszem-goldeneye-teljes-f ilm-1995


Crank - Felpörögve Crank

Chev Chelios telefonhívásra ébred. A telefonban közlik vele, hogy megmérgezték, s már csak egy órája van hátra. Cheliosnak rohannia kell az életéért. Csak úgy képes lelassítani a szívét leállító mérget, ha testében folyamatosan magasan tartja az adrenalin szintet! Ahogy az óra sebesen ketyeg, Chelios nagy zűrzavart okoz Los Angeles utcáin, s mindenkit elsöpör, aki az útjába mer állni. Meg kell mentenie szerelmét, ki kell cseleznie az őt üldöző fejvadászokat, s meg kell találnia az ellenanyagot is, mielőtt ...

http://kalozmozi.tv/film/0479884/crank-felporogve-crank-teljes-film -2006


Snowpiercer Snowpiercer

http://kalozmozi.tv/film/1706620/snowpiercer-teljes-film-2013


VilĂĄgvĂŠge The World's End

http://kalozmozi.tv/film/1213663/vilagvege-the-world-s-end-teljes-f ilm-2013


Álomháború Sucker Punch

Elmegyógyintézetbe zárják Babydollt. A nyomasztó valóság elől a lány az álmok világába menekül. A képzeletében játszódó különös történetben négy másik lány a vonakodó Sweet Pea, a szókimondó Rocket, a dörzsölt Blondie és a hűséges Amber - társaságában kitör a börtönéből. Babydoll vezetésével a kis csapat fantasztikus álomháborúba kezd a valószerűtlenül gonosz lények ellen. Küzdelmük során el kell dönteniük, meddig képesek elmenni a túlélés és a szabadság érdekében. Különösen, ...

http://kalozmozi.tv/film/0978764/alomhaboru-sucker-punch-teljes-fi lm-2011


SpĂ­ler RockNRolla

http://kalozmozi.tv/film/1032755/spiler-rocknrolla-teljes-film-2008


Penge Blade

Penge (Wesley Snipes) félig ember, félig vámpír. Erős és gyorsan gyógyul a sebe, tud a fényben is járni. Ő a kulcs és a kiválasztott a két faj között. Barátjával a vámpírok ellen harcol gyerekkora óta, s egy nap melléjük szegődik Karen doktornő (N'Bushe Wright), akinek megmentette az életét. A vérszomjas, átalakult Frost (Stephen Dorff) a vámpírok uralmát akarja megteremteni a Földön. A vér istenének uralma mindent megváltoztathat. De Penge felveszi vele a harcot.

http://kalozmozi.tv/film/0120611/penge-blade-teljes-film-1998


Testvérbosszú The Boondock Saints

Conner és Murphy MacManus ikertestvérek, akik egy adag bátorságért nem mennek a szomszédba. Egy nap összetűzésbe keverednek a fél Bostont rettegésben tartó orosz maffiával és ennek eredményeként két gengszter holtan marad a helyszínen. A rendőrség annak láttán, hogy a fiúk elvetemült bűnözőket tettek el az útból, szemet huny az eset fölött. Hamarosan újabb közveszélyes alvilági alakok holttestére bukkannak, s felmerül a gyanú: az ikrek folytatják igazságosztó akciójukat az eddig érinthetetlennek hitt f...

http://kalozmozi.tv/film/0144117/testverbosszu-the-boondock-saint s-teljes-film-1999


Holtak hajnala Dawn of the Dead

Miért és hol kezdődött, senki sem tudja. Akármi és akárhogy is történt, a világ egyik napról a másikra szürreális rémálommá vált, az emberiséget felfoghatatlan halálos kór támadta meg - és a holtak nem maradnak holtak. Zombik vadásznak a túlélőkre, az étvágyuk kielégíthetetlen. Miután sikerül elmenekülnie otthonából, Ana maroknyi túlélővel találkozik: a fekete zsaruval, a szerény eladóval, a dörzsölt nehézfiúval, és ennek terhes feleségével. Az alkalmi csapat a modern kor erődítményében, az e...

http://kalozmozi.tv/film/0363547/holtak-hajnala-dawn-of-the-dead-t eljes-film-2004


A negyedik I Am Number Four

John Smith egy különleges képességekkel megáldott fiú. Valójában egy idegen a Lorien bolygóról, akinek hazáját leigázták a mogok. Csak kilenc fiatalnak sikerült elmenekülnie, a szökevények nyomában azonban ott lihegnek az üldözőik. Hármat már levadásztak, most a negyediken a sor. John egy ohiói kisvárosban húzta meg magát a védelmezőjével. Miközben egyre jobban kibontakoznak képességei, megismeri a barátság és a szerelem érzését. Hamarosan rájön, hogy nem menekülhet egész életében, szembe kell néz...

http://kalozmozi.tv/film/1464540/a-negyedik-i-am-number-four-telj es-film-2011


Halálos fegyver Lethal Weapon

Roger Murtaugh most ünnepli ötvenedik születésnapját. Gyilkossági ügyekben nyomozó zsaru létére otthonülő, családszerető ember, aki már csak a jól megérdemelt nyugdíjas évekre készül. Pech-e vagy szerencse, de egy teljesen más típusú nyomozóval, Martin Riggs-szel hozza össze a sors. Riggs felesége 11 éve autóbalesetben az életét vesztette, a férfi azóta magányosan él. A két rendőrnek egy öngyilkossági ügyet kellene megoldania, amely szorosan összekapcsolódik a hírhedt nemzetközi drogkartell leleplezé...

http://kalozmozi.tv/film/0093409/halalos-fegyver-lethal-weapon-telj es-film-1987


Pancser police The Other Guys

Allen (Will Ferrell), a gyilkosságiak könyvelője rajong az asztaláért. Társát, Terryt (Mark Wahlberg) már más fából faragták, de amióta nyilvánosan megszégyenült, Allen mellé osztották be. Ők ketten csak messziről bámulják az ügyosztály menő kopóit: Dansont (Dwayne Johnson) és Manzettit (Samuel L. Jackson), míg végül egyszer úgy hozza a sors, hogy kénytelenek a helyükre lépni. Eljön a nagy lehetőség, hogy megmutassák, ők micsoda rendőrök.

http://kalozmozi.tv/film/1386588/pancser-police-the-other-guys-telj es-film-2010


Mindörökké Batman Batman Forever

Gotham City épp csak megszabadult a rátelepedő bűnözőktől, máris itt van az új ellenség a kétarcú Tommy Lee Jones és a vicsorgó Jim Carrey személyében. Persze Batman sem ül karba tett kézzel. Nem csak a felszerelése, autója, fegyverei újultak meg, hanem két segítőtársa is akadt: Robin (Chris O'Donell) és a gyönyörű doktornő (Nicole Kidman). Még több látvány, még nagyobb kalandok és még hatalmasabb harc a gonosz ellen - Mindörökké Batman!

http://kalozmozi.tv/film/0112462/mindorokke-batman-batman-forev er-teljes-film-1995


Pitch Black - 22 évente sötétség Pitch Black

Félszáz utassal a fedélzetén hajótörést szenved a távoli galaxis felé tartó űrhajó. Kényszerleszállást hajtanak végre az ismeretlen bolygón, amelyet csak néhányan élnek túl, köztük Riddick, az életfogytiglanra ítélt rab. Azon tanakodnak, hogyan hagyhatnák el a pokoli planétát, ahol három Nap világít az égen. Nem sejtik, hogy minden huszonkettedik évben a bolygót körülvevő három nap együttállása teljes feketeséget idéz elő. És ha eljön a sötétség, felélednek az addig csendben lapuló árnyak, az...

http://kalozmozi.tv/film/0134847/pitch-black-22-evente-sotetseg-pi tch-black-teljes-film-2000


Két tűz között True Lies

Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger) a szupertitkos Omega csoport ügynöke. Ám a nyilvánosság, s még felesége, Helen (Jamie Lee Curtis) és lánya, Dana (Eliza Dushku) előtt is számítógépekkel foglalkozó kereskedő. A szürke hétköznapoknak azonban egy csapásra vége, amikor az atombombával fenyegetőző terrorista, Salim Abu Aziz (Art Malik) foglyul ejti Harryt és Helent. Tasker ügynöknek és az eddig mit sem sejtő feleségének gyorsan kell cselekedni, hogy megakadályozzák a milliókat veszélyeztető terrortámadást.

http://kalozmozi.tv/film/0111503/ket-tuz-kozott-true-lies-teljes-film -1994


Batman és Robin Batman & Robin

Hideg borzongás lett úrrá Gotham City-n, jeges rémület szorítja össze a városlakók szívét. És mint már annyiszor, az elkeseredett emberek egyetlen reménye a magányos éjjeli igazságosztó, aki a derengő hold fényében elindul a város felé... Batman azonban most egy fürge motoros, Robin kíséretében kel útra, hogy együttes erővel szálljanak szembe Mr. Jégcsappal és a gyönyörű, ámde végzetes szépséggel, Méregcsókkal, akinek csábítása halálos. Kettejük ellen a lehető leghatékonyabb csapatra van szüksé...

http://kalozmozi.tv/film/0118688/batman-es-robin-batman-robin-tel jes-film-1997


Csúcsformában Rush Hour

Lee (Jackie Chan) felügyelő, a hongkongi rendőrség büszkesége Amerikába utazik, hogy a kínai konzul elrabolt lányát felkutassa. Az FBI szeretné távol tartani őt az ügytől, ezért a nyakába varrják Cartert (Chris Tucker), a Los Angeles-i rendőrség legidiótább és legnagyobb pofájú tisztjét. Két különböző mentalitású ember találkozásából nem születhet nagy barátság. Miután már minden látnivalót megnéztek, rájönnek, hogy csúnyán átverték őket. A bajban összefognak, és módszereik sajátos ötvöz...

http://kalozmozi.tv/film/0120812/csucsformaban-rush-hour-teljes-fil m-1998


A kĂśzellensĂŠg Enemy of the State

http://kalozmozi.tv/film/0120660/a-kozellenseg-enemy-of-the-stateteljes-film-1998


Halálos iramban: Tokiói hajsza The Fast and the Furious: Tokyo Drift

Sean Boswell igazi kívülálló, fékezhetetlen versenyző az illegális éjszakai hajszák sebességtől izzó alvilágában. Ám amikor forró lesz a talaj az abroncsai alatt, Tokióban állomásozó katonatiszt apjához kénytelen költözni, hogy elkerülje a börtönt. Az idegen országban aztán még inkább kívülállónak érzi magát a szokatlan szokások és ismeretlen törvények között. Nem kell azonban sok idő, hogy ismét akcióba lendüljön, amikor egy másik amerikai srác, Twinkie bevezeti őt a tiltott driftversenyek vil...

http://kalozmozi.tv/film/0463985/halalos-iramban-tokioi-hajsza-thefast-and-the-furious-tokyo-drift-teljes-film-2006


Warcraft: A kezdetek Warcraft

Azeroth eddig békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló országukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik egy átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca...

http://kalozmozi.tv/film/0803096/warcraft-a-kezdetek-warcraft-telje s-film-2016


Végjáték Ender's Game

A Földet már többször megpróbálta leigázni egy kimagasló technikai fejlettséggel rendelkező földönkívüli faj és nem kisebb a szándékuk, minthogy elpusztítsák az egész emberiséget. 70 évvel a kíméletlen háború után az emberek talán megtalálták szabadulásuk kulcsát Ender Wiggin (Asa Butterfield) személyében. A csendes, de annál különlegesebb képességekkel rendelkező fiút egy szigorúan védett, titkos űrbázisra küldik, ahol hozzá hasonló tehetséges fiatalokból álló katonai csapatot képeznek ki. A...

http://kalozmozi.tv/film/1731141/vegjatek-ender-s-game-teljes-film -2013


Képlet Knowing

Egy iskolai avatóünnepségén elteszik a gyerekek jövőről készült rajzait egy időkapszulába, köztük azt is, amelyik véletlenszerűnek tűnő számsorokat tartalmaz. A kislány elmondása szerint láthatatlan emberek suttogták neki a számokat. Ötven évvel később a kislány által írt számok Caleb Koestlerhez (Chandler Canterbury) kerülnek, aki megmutatja azt az apjának, a híres asztrofizikusnak. John Koestler (Nicolas Cage) megdöbbenve fedezi fel, hogy a számok dátumokat jelentenek, amelyek a világot sújtó nagy katas...

http://kalozmozi.tv/film/0448011/keplet-knowing-teljes-film-2009


Robotzsaru RoboCop

Detroitban szolgálata teljesítése közben egy bűnöző banda meggyilkol egy rendőrt, Alex Murphy-t. A rendőr holttestét azonban a legújabb technológiák segítségével sikerül újraéleszteni. Az Alexen végzett kísérlet azonban itt még nem ér véget. A rendőrség és az azt irányító szervezet ugyanis Murphy elroncsolódott végtagjai és szervei helyett mesterséges karokat és szerveket ültet a férfiba. Így változik át Alex Murphy a világ legkorszerűbb "rendőrévé" a félig robot félig ember Robotzsaruvá. A progr...

http://kalozmozi.tv/film/0093870/robotzsaru-robocop-teljes-film-19 87


Rendes fickók The Nice Guys

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény (Jackson Healy - Russell Crowe), a másik meg a világ leggázabb detektívje (Holland March - Ryan Gosling), de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bír...

http://kalozmozi.tv/film/3799694/rendes-fickok-the-nice-guys-teljes -film-2016


A magányos lovas The Lone Ranger

A magányos lovas egy izgalmas akcióval és sok humorral fűszerezett kalandfilm, melyben a hírhedt maszkos hőst, friss mai szemlélettel keltik életre az alkotók. Tonto, az amerikai bennszülött lélekharcos (Johnny Depp) számba veszi a korábban elmondatlan történeteket, amelyek a törvény emberét, John Reidet (Armie Hammer) az igazság jelképévé tették, miközben a nézők, mintha nagy meglepetések és humoros zsörtölődések elszabadult vonatán ülnének, szemtanúi lehetnek annak, ahogy a két valószínűtlen hős megta...

http://kalozmozi.tv/film/1210819/a-maganyos-lovas-the-lone-ranger -teljes-film-2013


Chappie Chappie

A közeli jövőben a rendőrség robotokkal próbál úrrá lenni a bűnözésen. Ám a tervező Wilson többet szeretne, célja a mesterséges intelligencia megteremtése. Főnöke utasítása ellenére megalkotja álmát, amit egy leselejtezett robotba ültet be.

http://kalozmozi.tv/film/1823672/chappie-teljes-film-2015


A kém Spy

A neve Susan. Susan Cooper (Melissa McCarthy). A CIA elemzője, és az egyik legjobb a szakmában. Miután partnere (Jude Law) és az ügynökség legjobb ügynöke (Jason Statham) lebukik, ő az egyetlen, akit éppen bevetésre lehetne küldeni: életében először, a terepen kell kipróbálnia magát. Hát belép egy világba, amit eddig messziről csodált és irigyelt. Elegánsnak éppen nem mondható, de nagy a szája és kemény az ökle. A világ első igazi női titkos ügynöke bevetésre indul.

http://kalozmozi.tv/film/3079380/a-kem-spy-teljes-film-2015


A szellemlovas Ghost Rider

Johnny Blaze (Nicolas Cage) megszokta a halál közelségét: ő a száguldó világ legvakmerőbb motoros kaszkadőre. Amikor egy különös idegen a lelkét kéri cserébe súlyosan beteg apja felgyógyulásáért, nem habozik: számára a Mefisztóval (Peter Fonda) kötött üzlet csupán egy újabb kaland, újabb játék a halállal. De az alvilág urával nem lehet játszani. Johnny örök rabságba kerül. Nappal továbbra is lélegzetelállító trükkjeivel szórakoztatja a borzongani vágyókat, éjjel viszont a gonoszak ellen kell har...

http://kalozmozi.tv/film/0259324/a-szellemlovas-ghost-rider-teljes-f ilm-2007


Robotzsaru RoboCop

Detroit, 2028. Az OmniCorp nemzetközi óriáscég harci robotjait már évek óta sikerrel használja a hadsereg a tengerentúlon. A cég a közbiztonság megerősítése érdekében Amerikában is szeretné csatasorba állítani a vitatott technológiát. Minderre jó alkalom kínálkozik, amikor Alex Murphy, a szerető férj és apa, valamint remek zsaru súlyosan megsérül szolgálat közben. Murphyből létrehoznak egy félig ember, félig robot rendőrtisztet. Ám azzal nem számolnak, hogy a robottesten belül emberi szív dobog.

http://kalozmozi.tv/film/1234721/robotzsaru-robocop-teljes-film-20 14


Riddick - A sötétség krónikája The Chronicles of Riddick

http://kalozmozi.tv/film/0296572/riddick-a-sotetseg-kronikaja-the-c hronicles-of-riddick-teljes-film-2004


A nemzet aranya - Titkok könyve National Treasure: Book of Secrets

Ben Gates (Nicolas Cage) gondban van. Felmerült a gyanú, hogy egyik ősének szerepe volt a Lincoln elnök elleni összeesküvésben. Ben azonnal nyomozni kezd, hogy tisztázza családja nevét, s hamarosan megtudja, hogy az elnöknek birtokában van egy titkos könyv. Az ebben rejlő információkkal nemcsak tisztára moshatja családja nevét, de az amerikai történelem számos nagy rejtélyére is fény derülhet. Két segítőtársával, Abigaillel (Diane Krueger) és Riley-vel (Justin Bartha) az oldalán Ben attól sem riad vissza, hogy...

http://kalozmozi.tv/film/0465234/a-nemzet-aranya-titkok-konyve-n ational-treasure-book-of-secrets-teljes-film-2007


Szupercella Escape Plan

A legendás Ray Breslin (Sylvester Stallone) a börtönök biztonságát teszteli, és eddig mindig sikerrel járt. A szervezet nagy összegű megbízást kap a CIA-től. Ezúttal az ultrabiztonságos, Sírkő nevű szuperbörtön rendszerét kell tesztelni azzal a feltétellel, hogy semmilyen külső segítségre nem számíthat. Breslin vállalja, ám életében először szembesül a feladat reménytelenségével. A börtönben összebarátkozik Rottmayerrel (Arnold Schwarzenegger), és meggyőzi, hogy vegyen részt merész tervének kivitel...

http://kalozmozi.tv/film/1211956/szupercella-escape-plan-teljes-fil m-2013


Alien - Feltámad a halál Alien: Resurrection

Ripley életét áldozta a földönkívüli szörnyeteggel vívott küzdelemben. A testében azonban ott maradt az új élet csírája - egy idegen lényé. Kétszáz esztendővel később, egy genetikai kísérletsorozat eredményeképpen, a tudósok életre keltik a hadnagyot. De nemcsak őt klónozták, hanem a benne lévő idegen királynőt is. Céljuk, hogy kitenyésszék a "tökéletes fegyvert". Ez olyannyira sikerül, hogy a kiszabadult szörnyetegek ellepik a támaszpontot. Ripley-re és az állomásra érkező csempészekre, köztük...

http://kalozmozi.tv/film/0118583/alien-feltamad-a-halal-alien-resurr ection-teljes-film-1997


Nyomd, bébi, nyomd Baby Driver

Bébi (Ansel Elgort) első ránézésre ártatlan, mint egy ministránsfiú. Hallgatag, odavan a jó zenéért, és egy helyes csajért (Lily James). Csak munka közben táltosodik meg - de akkor képtelenség utolérni, és nem is nagyon ajánlatos megpróbálni. Ugyanis Bébi bankrablók sofőrje: a legprofibbak is szeretnek rablás után vele menekülni, mert aki mellette ül a kocsiban, biztonságban érezheti magát. De egy akció rosszul sül el, és a srácnak attól kezdve nem a zsaruk elől kell menekülnie, és nem mások bőrét ...

http://kalozmozi.tv/film/3890160/nyomd-bebi-nyomd-baby-driver-te ljes-film-2017


Az utazó The Tourist

Az amerikai Frank Tupelo (Johnny Depp) matektanár, aki azért utazik Velencébe, hogy a szerelmi csalódását kiheverje. Az élete azonban fenekestől felfordul, amikor a vonaton megismerkedik a gyönyörű Elise-szel (Angelina Jolie). Frank csakhamar azon kapja magát, hogy zsaruk és maffiózók lihegnek a nyomában. Kiderül, hogy Elise valójában bábuként mozgatta, fel- és kihasználta a saját céljai érdekében. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy túléli mindezt.

http://kalozmozi.tv/film/1243957/az-utazo-the-tourist-teljes-film-20 10


Bad Boys 2 - Már megint a rosszfiúk Bad Boys II

A miami drog-nyomozók, Marcus Burnett (Martin Lawrence) és Mike Lowrey (Will Smith) egy high-tech eszközökkel felszerelt csapat tagjaként próbálják megakadályozni, hogy Miamit ellepje az extasy. Tapia (Jordi Mollá), a könyörtelen drogbáró ellenőrzése alá akarja vonni az egész város jól jövedelmező drogkereskedelmét, nem kímélve senkit, aki az útjába kerül. Bonyolítja a helyzetet, hogy Marcus gyönyörű húga, Syd (Gabrielle Union), aki mellesleg titkos ügynök, egész véletlenül az események sűrűjébe kevered...

http://kalozmozi.tv/film/0172156/bad-boys-2-mar-megint-a-rosszfiu k-bad-boys-ii-teljes-film-2003


Majmok bolygója Planet of the Apes

Egy űrhajós kényszerleszállást hajt végre egy bolygón, ahol nem sokkal később menekülő emberek között találja magát. Mintha a feje tetejére állt volna a világ - e különös bolygón az ember az alacsonyabbrendű faj, akik ellen az erős, uralkodó majmok hajtóvadászatot rendeznek. Leo Davidson kapitány váratlan megjelenése kihívás a status quo ellen és az első lépés egy forradalmi változás felé.

http://kalozmozi.tv/film/0133152/majmok-bolygoja-planet-of-the-ap es-teljes-film-2001


John Wick: 2. felvonรกs John Wick: Chapter 2

http://kalozmozi.tv/film/4425200/john-wick-2-felvonas-john-wick-ch apter-2-teljes-film-2017


Rambo Rambo

John Rambo (Sylvester Stallone), a vietnámi veterán húsz évvel az utolsó kalandjai után Thaiföld északi részén, a burmai határhoz közel telepedik le. Visszavonultan él, halászik és kígyóméreggel kereskedik. Sarah (Julie Benz), egy humanitárius szervezet munkatársa megkéri, vezesse át őket az elaknásított határvidéken, hogy a külvilágtól elzárt törzseket gyógyszerrel és élelemmel láthassák el, de Rambo visszakozik. Mikor azonban két hét múlva a visszatérő lelkész elmeséli, hogy az önkénteseket a burm...

http://kalozmozi.tv/film/0462499/rambo-teljes-film-2008


Megaagy Megamind

Megaagy a világ leggonoszabb, egyben legzseniálisabb gonosztevője, ám szerencsére ez a teljesítményén egyáltalán nem mutatkozik meg. Az évek során ugyan minden elképzelhető eszközt bevetett, hogy leigázza Metro Cityt, ám minden esetben csúfos kudarcot vallott. Egy maszkos szuperhős, a legyőzhetetlen Metro Man keresztülhúzta számításait. Egészen addig, míg Megaagy egyik terve be nem válik, és a szuperhős elhalálozik. Ekkor új ellenfelet teremt magának. Titán azonban önállósítja magát, és igazi főgonoszké...

http://kalozmozi.tv/film/1001526/megaagy-megamind-teljes-film-20 10


Durr, durr és csók Kiss Kiss Bang Bang

Harry (Robert Downey Jr.) kisstílű tolvaj, aki egy elbaltázott betörés miatt kétségbeesésében egy színész-meghallgatáson bújik el. Mire felocsúdna, már Hollywoodban van: detektívet kell majd játszania. Ráadásul egy macsó magándetektív (Val Kilmer) gondjaira bízzák, hogy felkészüljön a szerepére. A detektív persze utálja az új munkáját. Gyűlölet első látásra, de ez még csak a kezdet: hamarosan feltűnik a színen egy sikerre éhes színésznő (Michelle Monaghan), akinek a nyomát hullák, holttestek és te...

http://kalozmozi.tv/film/0373469/durr-durr-es-csok-kiss-kiss-bang-b ang-teljes-film-2005


Bad Boys - Mire jók a roszfiúk? Bad Boys

Lowrey (Will Smith) igazi nőfaló, míg barátja, Burnett (Martin Lawrence) példás és rendszerető családapa. Mi bennük a közös? Csak annyi, hogy ők ketten a miami rendőrség legelvetemültebb nyomozói. Hogy megőrizzék egy gyilkosság csinos szemtanújának a bizalmát, minden különbözőségük ellenére kénytelenek szerepet cserélni. Na meg mindazt, ami ezzel jár: lakást, személyiséget, ágyat, barátnőt, feleséget. Mindezt egy ügyért, melynek hátterében az a százmillió dollár értékű kokain áll, ami egyszer m...

http://kalozmozi.tv/film/0112442/bad-boys-mire-jok-a-roszfiuk-badboys-teljes-film-1995


München Munich

Steven Spielberg részben Magyarországon forgatott nagyszabású alkotása, a München egy nemzetközi szereplőgárdát felvonultató, lebilincselő történelmi thriller, amely az 1972-es müncheni olimpián a 11 izraeli sportoló meggyilkolását követő eseményeket dolgozza fel.A megtörtént események alapján készült film azt a tikos izraeli különítményt követi nyomon, melynek feladata a müncheni mészárlással gyanúsított 11 palesztin felkutatása és likvidálása volt - valamint azt boncolgatja, milyen személyes ál...

http://kalozmozi.tv/film/0408306/munchen-munich-teljes-film-2005


Rambo - Első vér First Blood

Egy Rambo nevű vietnámi veterán egy amerikai kisvárosba érkezik. Rendhagyó öltözete miatt pedig szinte azonnal felhívja magára a helyi serif figyelmét. A rend túlbuzgó őre szeretné megelőzni a bajt, így minden különösebb ok nélkül távozásra szólítja fel az idegent. Rambo azonban nem szereti, ha mások mondják meg, mit csináljon, s amikor a rendőr kitessékeli őt a város határán túl, azonnal visszafordul. Letartóztatják, megmotozzák és fogdába zárják. A rácsok látványa, az erőszak, az őrök durvaság...

http://kalozmozi.tv/film/0083944/rambo-elso-ver-first-blood-teljes-f ilm-1982


Hazugságok hálója Body of Lies

Roger Ferris CIA-ügynök céltudatos és bátor ember, nem fél senkitől és semmitől. Életét a jó ügyért folytatott harcra tette fel. A cég veteránja, Ed Hoffman viszont otthonról, a laptopja segítségével irányítja a terepen mozgó emberét. Ferris hamarosan új feladatot kap, el kell kapnia a terroristavezért. Az akció során együtt kell működnie a jordán titkosszolgálattal, meg kell próbálnia beépülni a terrorista szervezetbe. Ferris a fél világon keresztül üldözi emberét, ám minél közelebb kerül hozzá, ...

http://kalozmozi.tv/film/0758774/hazugsagok-haloja-body-of-lies-te ljes-film-2008


Daredevil - A fenegyerek Daredevil

Az igazság néha vak, ám a bűnösnek nincs menekvés. Matt Murdock (Ben Affleck) gyerekkorában maradandó sérülést szerez egy balesetben. A megvakult Matt többi érzéke hihetetlenül élessé válik a baleset következtében, de ezt nem árulja el környezetének. Matt felnőttként sikeres ügyvédként szerez magának hírnevet. Amit nappal nem sikerül a tárgyalóteremben megoldani, azokkal a veszélyekkel éjszaka próbál dacolni. Ő Daredevil, a környék fenegyereke, a félelem nélküli vörös ruhás ember, aki rettegésben t...

http://kalozmozi.tv/film/0287978/daredevil-a-fenegyerek-daredevilteljes-film-2003


Chicago Chicago

Chicago, 1929. Gyilkosság. Szenvedély. Hírnév. Szex. És jazz, mindhalálig. A Szeles Város megannyi kalanddal és lehetőséggel kecsegtet. Ez a csábítás elkápráztatja Roxie Hartot, a látszólag ártatlan színésznőt, aki arról álmodozik, hogy az ének és a tánc kimenti őt élete egyhangúságából. Roxie egyetlen vágya, hogy Velma Kelly varietéművésznő dicső nyomdokaiba léphessen. Vágya kicsit másképp teljesül, amikor néhány nagyon elhibázott lépés folytán a sztár és a sztárjelölt is börtönbe kerül g...

http://kalozmozi.tv/film/0299658/chicago-teljes-film-2002


A tengeralattjáró Das Boot

Az egyik német tengeralattjáró bevetésre indul a franciaországi kikötőből a második világháború idején. A legénység jószerivel csupa fiatal, éretlen és tapasztalatlan férfiból áll, akiket meggyőzött a náci propaganda, és elcsábított a technika. Nagy lelkesedéssel vetik magukat a szövetségesek elleni küzdelembe, hogy azután a saját bőrükön tapasztalják meg a tengeralattjáró-háború poklát. Az acélkoporsóban vívott idegörlő és kimerítő harcot a természet erőivel és a láthatatlan ellenséggel. L...

http://kalozmozi.tv/film/0082096/a-tengeralattjaro-das-boot-teljes-f ilm-1981


Ip Man - A becsület útján Ip Man

http://kalozmozi.tv/film/1220719/ip-man-a-becsulet-utjan-ip-man-te ljes-film-2008


Gengszterosztag Gangster Squad

Los Angelesnek volt már királya. Mickey Cohen (Sean Penn) korlát és gátlás nélkül uralkodott a városon. A negyvenes-ötvenes években a kábítószer- és fegyverkereskedelem, a kuplerájok és a tiltott játékbarlangok mind neki adóztak. De nemcsak a bűnözők voltak az alattvalói; a rendőrség és a politikusok is az udvartartásába tartoztak. A gengszterfőnök uralmának alig volt határa. Csupán néhány őrült, vakmerő zsaru hitte azt, hogy meg kell őt állítani. John O'Mara (Josh Brolin) és Jerry Wooters (Ryan Goslin...

http://kalozmozi.tv/film/1321870/gengszterosztag-gangster-squadteljes-film-2013


Cowboyok és űrlények Cowboys & Aliens

Különös idegen bukkan fel, rejtélyes bilinccsel a csuklóján a vadnyugati kisvárosban. A helybéliek nem szívlelik a jövevényt, aki semmire sem emlékszik a múltjából. mindenki fél a város kiskirályától, Dolarhyde ezredestől. Egy napon félelmetes, földön kívüli fosztogatók támadják meg a várost, és emberek sorát ragadják magukkal a magasba. Kiderül, hogy az idegen az egyetlen, akire számíthatnak. Dolarhyde kénytelen összefogni az emlékezetét lassan visszanyerő revolverhőssel, együtt indulnak az elraboltak...

http://kalozmozi.tv/film/0409847/cowboyok-es-urlenyek-cowboys-al iens-teljes-film-2011


Ragadozók Predators

Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre indul. Nem ismerik egymást, és nem tudják, hogyan kerültek egy idegen bolygóra, méghozzá szabad prédaként. Egy orvos kivételével az alakulat tagjai mind hidegvérű gyilkos: van köztük kommandós, bérgyilkos, elítélt, Yakuza-tag. Ők a legjobban kiképzett, legveszélyesebb 'ragadozók' a Földön, akikre most a Ragadozók egy rendkívül kegyetlen új faja vadászik. Céljuk, hogy végleg kiirtsák a bolygójukra tévedt idegeneke...

http://kalozmozi.tv/film/1424381/ragadozok-predators-teljes-film-2 010


G. I. Joe - A Kobra árnyéka G.I. Joe: The Rise of Cobra

A G.I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó, a kommunikációs szakember, valamint a fegyverszakértő Kőkemény. Első feladatuk elfogni Destrót, a galád fegyverkereskedőt, és m...

http://kalozmozi.tv/film/1046173/g-i-joe-a-kobra-arnyeka-g-i-joe-th e-rise-of-cobra-teljes-film-2009


Tini nindzsa teknőcök Teenage Mutant Ninja Turtles

New Yorknak segítségre van szüksége. A bűn a Fürge Láb klán képében rátelepedett a metropoliszra, és a vezetőjük, a titokzatos Zúzó mindenkit a kezében tart, legyen az tisztviselő, rendőr vagy politikus. A jövő kilátástalannak látszik, mígnem váratlanul felbukkan a csatornából a Tini Nindzsa Teknőcök csapata. A négy számkivetett, pizzazabáló és a távol-keleti harcművészetekben jártas mutáns teknős a bátor riporternővel, Aprillel összefogva megpróbálja megmenteni a várost az ördögi Zúzótól.

http://kalozmozi.tv/film/1291150/tini-nindzsa-teknocok-teenage-mu tant-ninja-turtles-teljes-film-2014


Star Trek - Mindenen túl Star Trek Beyond

A Gene Roddenberry átal kreált és J.J. Abrams által 2009-ben újraindított, világszerte népszerű Star Trek sorozat várva várt új része Justin Lin (Halálos iramban sorozat) rendezésében tárja elénk az Enterprise űrhajó és elszánt legénysége újabb nagyszabású útját. A Mindenen túl kalandja során ez Enterprise az űr felfedezetlen zugaiba merészkedik, ahol egy új, titokzatos ellenséggel találkoznak, és ez a találkozás komoly próbára teszi a legénységet, és mindazt, amit a Föderáció jelent.

http://kalozmozi.tv/film/2660888/star-trek-mindenen-tul-star-trek-b eyond-teljes-film-2016


007 - Halj meg máskor! Die Another Day

James Bond 40 éve a legkedveltebb titkosügynök és nem hiába. A huszadik, jubileumi film sem okozhatott csalódást, sőt sokak szerint a sorozat egyik legjobb epizódja. A 007-es ügynök (Pierce Brosnan) körül gyorsan zajlanak az események. Bond ezúttal az Észak- és Dél-Korea közötti acsarkodásokban vesz részt. Az északiak mindenre kapható banditája, Zao (Rick Yune) foglyul ejti. Szabadulásakor Bond bosszút esküszik ellene. Következő megbízatása egy rejtélyes milliomos, Gustav Graves (Toby Stephens) ellen szól, akin...

http://kalozmozi.tv/film/0246460/007-halj-meg-maskor-die-anotherday-teljes-film-2002


Ben Hur Ben-Hur

A jeruzsálemi Ben Hur, egy gazdag zsidó család fia, újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messalával, aki szerint az új tanok, melyeket Krisztus hirdet, felforgathatják az egész Római birodalmat. Ben Hur meghallgatja a hegyibeszédet, ott van a kálváriánál, méghozzá nem is egyedül, hanem egy szépséges rabszolgalány, Esther társaságában. Korábbi élete gyökeresen megváltozik, amikor tévesen megvádolják azzal, hogy megpróbálta megölni Messalát. Száműzik családját, őt pedig...

http://kalozmozi.tv/film/0052618/ben-hur-ben-hur-teljes-film-1959


Védhetetlen Safe House

Az elmúlt öt évben Matt Weston egy eldugott, eseménytelen fokvárosi poszton teljesített szolgálatot. Noha már nagyon szeretne teljes képesítésű ügynök lenni, és évek óta várja a lehetőséget, hogy bizonyítson, egyelőre be kell érnie azzal, hogy őrzi a CIA védett házát. A ház első és egyetlen lakója viszont a legveszélyesebb ember, akivel valaha találkozott. Tobin Frost csaknem egy évtizeden át sikeresen bujkált üldözői elől. A CIA egyik legjobb ügynöke, a volt hírszerzőtiszt katonai információkat ado...

http://kalozmozi.tv/film/1599348/vedhetetlen-safe-house-teljes-film -2012


Grindhouse - Terrorbolygรณ Planet Terror

http://kalozmozi.tv/film/1077258/grindhouse-terrorbolygo-planet-te rror-teljes-film-2007


Mélyütés Southpaw

Billy Hope (Jake Gyllenhaal) sikeres bokszoló, karrierje csúcsán van. Azonban amikor elveszti a feleségét egy tragikus balesetben, kislányát pedig elveszi tőle a gyámügy, súlyos és mély depresszióba zuhan. Ahhoz, hogy újra talpra tudjon állni, Tick Williams (Forest Whitaker) edzőhöz fordul, hogy ismét képes legyen ringbe szállni.

http://kalozmozi.tv/film/1798684/melyutes-southpaw-teljes-film-20 15


Az elnök végveszélyben White House Down

Két ember bujkál a Fehér Házban. Árnyékként osonnak végig a folyosókon, liftaknában húzzák meg magukat, a medence körül lapulnak. Az elnök az (Jamie Foxx), akit a CIA utolsó talpon maradt ügynöke (Channing Tatum) véd.A világ legjobban védett középületét elfoglalta egy terroristacsapat, ám jól kidolgozott tervük befejezéséhez az elnökre is szükségük van. Az épület fegyveresekkel van tele - egy paramilitáris egység mindenre elszánt tagjaival. Az ügynök azonban mindenre kész, hogy végrehajtsa azt a fe...

http://kalozmozi.tv/film/2334879/az-elnok-vegveszelyben-white-ho use-down-teljes-film-2013


Zsenikém - Az ügynök haláli Get Smart

A CIA minden ügynöke lebukik az ellenségnek köszönhetően. A cég feje (Alan Arkin) jobb híján az elemzőjét, Maxwell Smartot (Steve Carell) veti be a bolygó megmentésére, aki világ életében ki szerette volna próbálni, milyen ügynöknek lenni. De a verhetetlen 23-as ügynök (Dwayne Johnson) helyett kénytelen a halálos veteránt, a 99-est (Anne Hathaway) mellé adni. Smart egyre közelebb kerül az ellenséghez és a társához. Az előzőről szörnyű titkok, az utóbbiról pedig még szörnyűbb titkok derülnek ki.

http://kalozmozi.tv/film/0425061/zsenikem-az-ugynok-halali-get-sm art-teljes-film-2008


Halálfutam Death Race

A nem is olyan távoli jövőben a Halálfutam elnevezésű brutális autóverseny a legnézettebb tévéműsor Amerikában. A versenyzők elvetemült gyilkosok, akik oldalukon szexi navigátorokkal, felturbózott járgányokkal gyilkolásszák egymást a győzelemért. A szabályok egyszerűek: ha valaki megnyer öt versenyt, szabadon távozhat, vagy holtan marad a börtönsziget speciális pályáján. A tét nagy, a nézettség és a fogadások busás hasznot hoznak a börtön igazgatónőjének. Az autóversenyző Jensen Ames ártatlanul ke...

http://kalozmozi.tv/film/0452608/halalfutam-death-race-teljes-film2008


Die Hard – Drágább, mint az életed A Good Day to Die Hard

Régi ismerősünk, a zsaru John McClane megtudja, hogy a fiát, Jacket letartóztatták Oroszországban. Bár elhidegültek egymástól, azonnal a segítségére indul, és Moszkvába utazik. Megdöbbenve szembesül azzal, hogy a fia beépített ügynökként azon dolgozik, hogy megvédje a kormány informátorát, Komarovot. A nézeteltéréseiket félretéve össze kell fogjanak, hogy kimenekítsék a férfit az országból, és megakadályozzák azt a bűntényt, amely katasztrófával fenyegeti a világot. Ehhez Csernobilon át vezet az ú...

http://kalozmozi.tv/film/1606378/die-hard-dragabb-mint-az-eleteda-good-day-to-die-hard-teljes-film-2013


Tiszta romรกnc True Romance

http://kalozmozi.tv/film/0108399/tiszta-romanc-true-romance-teljes -film-1993


Szemfényvesztők 2 Now You See Me 2

A négy lovas (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Dave Franco, Lizzy Caplan), valamint az előző részben rendőrnyomozóként feltűnő, titokzatos és karizmatikus Dylan (Mark Ruffalo) ismét feladja a közönségnek a leckét, miközben tovább feszegetik a színpadi illúziókeltés határait, és bejárják az egész földtekét. Egy évvel azután, hogy lóvá tették az FBI-t, és elnyerték a tömegek csodálatát Robin Hoodot idéző nagyszabású mutatványaikkal, az illuzionisták új előadással rukkolnak elő, azt remélve, ho...

http://kalozmozi.tv/film/3110958/szemfenyvesztok-2-now-you-seeme-2-teljes-film-2016


Carlito útja Carlito's Way

Legendás alak tér vissza a spanyol Harlembe. De az utca már nem a régi, és Carlito sem az. Az öt év börtön alatt sokat tanult, le akarja zárni a múltat és új életet kezdeni szerelmével. Legjobb barátja csak egy apró szívességet kér tőle...

http://kalozmozi.tv/film/0106519/carlito-utja-carlito-s-way-teljes-fil m-1993


Machete Machete

Machete, az egykori rendőr összetűzésbe keveredett az egyik mexikói drogbáróval. Miután Torrez emberei kinyírták a családját, és majdnem vele is végeztek, a határ túloldalán, Texasban kezd új életet. Az államban választásra készülnek. Az egyik jelölt, a korrupt és hazug McLaughlin az illegális bevándorlók ellen kampányol, éjjel pedig öldösi őket. Ezzel veszélyezteti Torrez üzletét, aki kimondja rá a halálos ítéletet. Egy ügyes csellel ráveszi Machetét, hogy nyírja ki a szenátort, majd odadobja a zsa...

http://kalozmozi.tv/film/0985694/machete-teljes-film-2010


Izomagyak Pain & Gain

Miami, 1994. Daniel Lugo a sittről szabadul. Az ambiciózus testépítő továbbra is az amerikai álmot kergeti, sok pénzről, léha életről és a jó nőkről álmodik. Egészen pontosan nemcsak álmodik, hanem úgy dönt, hogy megszerzi. Ráveszi a két ugyancsak testépítő haverját, a sok sztereoidtól impotensé vált Adriant és a szintén most szabadult kokainfüggő, és vallásos lett Pault, hogy váltságdíj reményében raboljanak el egy üzletembert. Az akció azonban iszonyatosan rosszul sül el.

http://kalozmozi.tv/film/1980209/izomagyak-pain-gain-teljes-film-2 013


Csúcsformában 2. Rush Hour 2

A jó detektív sosem nyaral. A leállíthatatlan beszédű Carter nyomozó (Chris Tucker) meglátogatja Hongkongban régi cimboráját, Lee-t (Jackie Chan), és igyekszik a lehető legrövidebb idő alatt túl lenni a lehető legtöbb nőn, bulin és egyéb kalandon. Csakhogy Lee éppen egy helyi maffiavezér nyomában van. Carter pihenését tehát megszakítja néhány hatalmas pofon, bandaháború, robbantásos merénylet, pénzhamisítás és a nyomukban loholó kigyúrt gorillahad.

http://kalozmozi.tv/film/0266915/csucsformaban-2-rush-hour-2-telj es-film-2001


Penge 2. Blade II

A vámpírok legyőzhetetlen ellensége, Penge (Wesley Snipes) kénytelen szövetséget kötni a vérszívókkal, amikor egy újabb, még rémítőbb faj fenyegeti kihalással a táplálékláncban alattuk álló fajokat, vagyis mindenkit. A Sötét Tanács szövetséget ajánl a vámpírvadásznak és ő rövid habozás után elfogadja a feladatot. Újratoborozza a régi csapatot és együtt vetik be különleges fegyverzetüket a különleges ellenség ellen. A vérfürdő egészen idilli volt a rájuk váró harchoz képest.

http://kalozmozi.tv/film/0187738/penge-2-blade-ii-teljes-film-2002


Boszorkányvadászok Hansel & Gretel: Witch Hunters

Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük. Muriel (Famke Janssen), a boszorkányok királynője szembesíti őket múltjukkal, amiről semmit sem tudtak. A kétségbeesett testvérek nem is sejtik, hogy milyen szerepet szántak nekik egy szörnyű tervben.

http://kalozmozi.tv/film/1428538/boszorkanyvadaszok-hansel-grete l-witch-hunters-teljes-film-2013


Underworld - EvolĂşciĂł Underworld: Evolution

http://kalozmozi.tv/film/0401855/underworld-evolucio-underworldevolution-teljes-film-2006


A Föld után After Earth

Cypher Raige parancsnok távollétében a fia, Kitai már szinte felnőtt. A hosszú szolgálatból hazatérő parancsnok kiruccan vele az űrbe, hogy jobban megismerjék egymást. Ám az űrhajójukat baleset éri, és kényszerleszállást hajtanak végre a Földön, amely egykor az emberiség otthona volt. Cypher megsebesült, így Kitaira vár a feladat, hogy segítséget szerezzen a veszélyekkel teli, ismeretlen terepen. Apának és fiának meg kell tanulniuk együttműködni és bízni egymásban, ha viszont akarják látni az otthonukat...

http://kalozmozi.tv/film/1815862/a-fold-utan-after-earth-teljes-film2013


A lé meg a Lola Run Lola Run

Manni pénzbehajtóként dolgozik egy meglehetősen sötét ügyletekkel foglalkozó autókereskedőnél. Egy szerencsétlen alkalommal a gondjaira bízott pénznek nyoma vész. Amennyiben nem adja le főnökének a pénzt 20 percen belül meghal...Végső kétségbeesésében felhívja barátnőjét, Lolát és a segítségét kéri. Lola természetesen igent mond, és ezzel megindul a rohanás a pénz és Manni élete után...

http://kalozmozi.tv/film/0130827/a-le-meg-a-lola-run-lola-run-teljes -film-1998


2 kaliber 2 Guns

Trench a kábószerellenes hivatal ügynöke, Steadman pedig a haditengerészet nyomozója. Az a feladatuk, hogy beépüljenek a maffia soraiba. Az egyetlen probléma, hogy a kölcsönösen mit sem tud a másik dolgairól. Amikor az útjuk keresztezi egymást, Trench és Steadman nemcsak egymást, olykor saját magukat is átverik, becsapják, miközben igazából a mexikói maffiavezér vezeti meg őket. Amikor rájönnek, hogy a feletteseik kijátszották őket, össze kell fogniuk, hogy élve megússzák a veszélyes kalandot.

http://kalozmozi.tv/film/1272878/2-kaliber-2-guns-teljes-film-2013


Kong: Koponya-sziget Kong: Skull Island

A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de mindannyian a sziget belsejét szeretnék jobban megismerni. Az erdő ősi, háborítatlan Paradicsomnak látszik.Ám a látszat csal.A sűrűben egyre mélyebbre jutók nem tudják, hogy átléptek egy határt, és már a legendás Kong területén járnak...

http://kalozmozi.tv/film/3731562/kong-koponya-sziget-kong-skull-is land-teljes-film-2017


Tomb Raider Lara Croft: Tomb Raider

A gyönyörű régészlány, különc milliomos-csemete és képzett harcos Lara Croft egy éjszaka furcsa ketyegésre lesz figyelmes. Rövid keresés után egy különös órát talál a kastély egyik titkos szobájában. Az órát még édesapja rejtette el a halála előtt, aki egy levelet is írt Larának, melyben kéri, hogy az óra segítségével szerezze meg a fény háromszögének két felét. A háromszög isteni erővel ruházza fel birtokosát, ezért akarja megszerezni a Fény Népe nevű titkos társaság, és akkor a világ nag...

http://kalozmozi.tv/film/0146316/tomb-raider-lara-croft-tomb-raide r-teljes-film-2001


A szállító 2 Transporter 2

A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin (Jason Statham) megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb: egy kisfiút fuvaroz az iskolába. Nem sejti, hogy hamarosan halálos játszmába keveredik a gyermekkel, amikor az egyik kolumbiai drogbáró végezni akar egy összejövetelen Amerika legjobb kábítószer-ellenes nyomozóival.

http://kalozmozi.tv/film/0388482/a-szallito-2-transporter-2-teljes-fil m-2005


Törésvonal San Andreas

Kalifornia lakói fel vannak készülve a földrengésekre. Azt hitték. De ilyen méretű katasztrófára senki sem számított: San Franciscót és környékét egy 9-es fokozatú rengés teszi a földdel egyenlővé.Egy helikopterpilóta (Dwayne Johnson) és rég elhidegült felesége (Carla Gugino) Los Angelesből észak felé indul, hogy megkísérelje a lehetetlent: fel akarják kutatni, és meg akarják menteni a romok között ragadt lányukat. De amikor azt hiszik, már minden bajon túl vannak, akkor kezdődnek az igazi kalandok.

http://kalozmozi.tv/film/2126355/toresvonal-san-andreas-teljes-film -2015


Az útvesztő: Tűzpróba Maze Runner: The Scorch Trials

Az Útvesztő csak a kezdet volt. Thomas (Dylan O'Brian) és társai hiába reménykedtek benne, hogy ha kijutnak a titokzatos pokolból, a régi életük várja őket. A falak túloldalán nem a béke, hanem újabb borzalmak leselkednek rájuk. A világ rémisztően megváltozott; a rend felbomlott, az anarchia és a pusztulás az úr: félig emberi lények vadásznak az utolsó túlélőkre és az utolsó túlélők pedig az Útvesztő szökevényei nyomába erednek.A csapat a Veszett elől menekülve átmeneti biztonságra lel, ám amiko...

http://kalozmozi.tv/film/4046784/az-utveszto-tuzproba-maze-runne r-the-scorch-trials-teljes-film-2015


Hannah - Gyilkos természet Hanna

Hanna látszólag semmiben sem különbözik a hozzá hasonló kamaszlányoktól. Ám a tini erős és kitartó, mint a legkeményebb zsoldosok. Nem véletlenül. Apja egykor az amerikai titkosszolgálat ügynöke volt. Eric Heller a világtól távol, a finn tundrán nevelte föl a lányát, akiből a tudását átadva profi harcost nevelt. Miután az apja felkészítette Hannát, egy faladattal visszaküldi őt a civilizációba. Miközben a lány különleges ügynökökkel és egy titokzatos nővel, Marissával találkozik, egyre többet tu...

http://kalozmozi.tv/film/0993842/hannah-gyilkos-termeszet-hanna-t eljes-film-2011


Ne szórakozz Zohannal You Don't Mess with the Zohan

Zohan Dvir a legjobb izraeli kommandósok egyike. Nemcsak a harctéren legyőzhetetlen, a nőknél is sikert sikerre halmoz. Senki sem sejti, hogy mégis elégedetlen az életével, az örökös háborúskodással. Minden vágya, hogy fodrász legyen. Zohan nem véletlenül az álcázás nagymestere, ügyes trükkel megrendezi saját halálát, majd felül az első New Yorkba tartó repülőgépre. Hamarosan állást kap az egyik fodrászüzletben, ám gyorsan kiderül, hogy a régi beidegződésektől nem is olyan könnyű megszabadulni. Ugyan...

http://kalozmozi.tv/film/0960144/ne-szorakozz-zohannal-you-don-tmess-with-the-zohan-teljes-film-2008


007 - A világ nem elég The World Is Not Enough

James Bondnak egy meggyilkolt olajmágnás látszólag védtelen lányát kell megvédenie a rá leselkedő veszélyektől. Egy szó szerint "agyafúrt" gonosztevővel kell felvennie a harcot: Renarddal, akiről nem tudni, hogy őrült tervei az agyában megragadt puskagolyónak köszönhetően születtek, vagy éppen őrült tervei miatt kapta a golyót. Ami biztos: a "baleset" óta még veszélyesebb, mint valaha, ugyanis azóta nem érez fájdalmat. Bondnak a mundér becsületét is védenie kell: a szolgálat főhadiszállását terrortáma...

http://kalozmozi.tv/film/0143145/007-a-vilag-nem-eleg-the-world-is -not-enough-teljes-film-1999


Kaptár 2 - apokalipszis Resident Evil: Apocalypse

A feldúlt Raccoon City szívében még meg nem fertőzött emberek egy kis csoportja, köztük Jill Valentine (Sienna Guillory) és Carlos Oliveira (Oded Fehr), a csapat vezetője az életükért küzdenek. Ám egy másik halálos fenyegetéssel is szembe kell nézniük: az egyik kísérlet eredményeként létrejött genetikai mutáció, a lickerek, gyorsabbak és gonoszabbak mindennél. Úgy tűnik, elhagyta őket a szerencse, készleteik kimerültek, amikor Alice (Milla Jovovich) ismét felbukkan.

http://kalozmozi.tv/film/0318627/kaptar-2-apokalipszis-resident-evi l-apocalypse-teljes-film-2004


Jason Bourne Jason Bourne

Matt Damon visszatér legikonikusabb szerepében, mint Jason Bourne. A Bourne csapda és A Bourne ultimátum rendezője, Paul Greengrass áll ismét a kamerák mögé a nagysikerű akció sorozat újabb izgalmas, látványos fejezetéhez, melyben a CIA leghalálosabb ügynöke előjön az árnyékból.

http://kalozmozi.tv/film/4196776/jason-bourne-teljes-film-2016


Mad Max Mad Max

Ebben a különös, a nem is olyan távoli jövőben játszódó filmben a pusztuló városok között kergetik egymást az útonálló bandák, a félelmet nem ismerő, öngyilkosjelölt autóversenyzők és a rendőrök. Amikor az egyik biciklisbanda tagja az üldözés során az életét veszti, barátai, élükön egy karizmatikus pszichopatával, Toecutterrel, elmennek a holttestért. A bosszúra szomjazó társaság megtámad mindenkit, aki az útjába kerül. Az eset kivizsgálására Max és társa kap megbízást, akiknek sikerül is a...

http://kalozmozi.tv/film/0079501/mad-max-teljes-film-1979


A kaptár 3. - Teljes pusztulás Resident Evil: Extinction

Miután a kísérleti stádiumban lévő T-vírus kiszabadult a Védernyő Vállalat titkos földalatti laboratóriumból, először Racoon City városát, majd az egész világot megfertőzte és a népesség nagy részét zombivá változtatta. Alice egykor maga is kísérleti alany volt, akinek a kutatók megváltoztatták a génjeit. Ennek köszönhetően emberfeletti képességekre tett szert, amelyeket a gátlástalan tudósok, illetve a cég ellen fordított. Egyetlen dolog élteti és hajtja, hogy bosszút álljon a szenvedéseiért és...

http://kalozmozi.tv/film/0432021/a-kaptar-3-teljes-pusztulas-reside nt-evil-extinction-teljes-film-2007


Grindhouse: Terrorbolygรณ Grindhouse

http://kalozmozi.tv/film/0462322/grindhouse-terrorbolygo-grindhou se-teljes-film-2007


Kardhal Swordfish

A Föld nevű bolygón létezik egy másik világ, a cyberspace. Ezt a világot tűzfalak és a legprofibb biztonsági rendszerek veszik körül, ebben a világban rejtjük el legmélyebb és legkompromittálóbb titkainkat, no meg persze egy rakás pénzt is. Ez a világ a Kardhal világa. Gabriel Shear (John Travolta), a karizmatikus és veszedelmes kém, ebbe a világba akar bejutni, mert pénzre van szüksége egy akció végrehajtásához. Ha sikerül bejutnia, több milliárdnyi illegális kormányzati vagyont kaparinthat meg. De mindehhe...

http://kalozmozi.tv/film/0244244/kardhal-swordfish-teljes-film-2001


A rajtaütés The Raid

Mélyen, Jakarta nyomornegyedének szívében áll egy bevehetetlen menedékház, a világ legveszedelmesebb gengszterei és gyilkosai lakják. Egészen mostanáig a lepusztult lakótelepi ház még a legelszántabb rendőrök számára is érinthetetlenként volt elkönyvelve. A pirkadat előtti sötétség és csend leple alatt egy elit kommandóra hárul a feladat, hogy rajtaüssön a menedékházon, annak érdekében, hogy elkapják a hírhedt drogbárót, aki működteti. Ám mikor a gengsztervezér hírét veszi a razziának, az épület ...

http://kalozmozi.tv/film/1899353/a-rajtautes-the-raid-teljes-film-20 11


Száguldó bomba Unstoppable

Egy tehervonat száguld a végtelen amerikai tájon, tartálykocsijában rendkívül mérgező vegyi anyaggal, ami egy egész várost is elpusztíthat. A halálos teher feltartóztathatatlanul zúdul előre. Minden szakértő tudja, ha nem sikerül időben megállítani a szerelvényt, a következő éles kanyarnál kisiklik, felborul, és a gáz a levegőbe kerül. A vasúttársaság két alkalmazottja, a veterán, nyugdíj előtt álló Frank és a fiatal, kitörési lehetőségeket kereső Will egy másik vonaton a "szökevény" nyomába ere...

http://kalozmozi.tv/film/0477080/szaguldo-bomba-unstoppable-telj es-film-2010


A Föld inváziója - Csata: Los Angeles Battle: Los Angeles

Egy tengerészgyalogos-egységet Nantz őrmester (Aaron Eckhart) vezetésével Los Angeles-be vezényelnek ismeretlen küldetéssel. A katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel. Az űrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. A szakasz már csak annyit tehet, hogy kimenti az utolsó túlélőket. Totális háború veszi kezdetét, és úgy tűnik, a Földön élők, kivétel nélkül, mind elpusztulnak. A katonák mégis kitartanak a...

http://kalozmozi.tv/film/1217613/a-fold-invazioja-csata-los-angelesbattle-los-angeles-teljes-film-2011


Godzilla Godzilla

A francia titkosszolgálat az egyik polinéziai szigeten atomrobbantást hajt végre, melynek hatására a sziget állatvilágában mutáció következik be. A kísérlet következtében gigantikusra nőtt, agresszív hüllő, Godzilla az éhségtől és dühtől hajtva megtámadja New Yorkot. A várost romba döntő szörnyeteget képtelenek a hadsereg csapatai megfékezni, s hamarosan kitör a pánik. Egy atomtudós (Matthew Broderick) és egy különös francia férfi (Jean Reno) közös erővel próbálják megfejteni az irtózatos méretű...

http://kalozmozi.tv/film/0120685/godzilla-teljes-film-1998


Sasszem Eagle Eye

Jerry és Rachel két idegen, akiket összehoz egy rejtélyes telefonhívás. A hívó fél egy nő, akit egyikük sem ismer, és aki az életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja Jerryt és Rachelt, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, mindent lát. Ahogy a hajmeresztő történet halad, a két átlagemberből az ország két legveszélyesebb bűnözője lesz, akiknek össze kell fogniuk, hogy kiderítsék, mi is történik, de ami még font...

http://kalozmozi.tv/film/1059786/sasszem-eagle-eye-teljes-film-200 8


Szellemirtรณk Ghostbusters

http://kalozmozi.tv/film/1289401/szellemirtok-ghostbusters-teljes-fi lm-2016


Kéjjel-nappal Knight and Day

Amikor June (Cameron Diaz) találkozik a rejtélyes Roy-jal (Tom Cruise), aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja, talán ő álmai pasija. Ám hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel, és rájön, hogy a férfi nem más, mit egy profi ügynök. Nincs sok választása, vele kell tartania, és egyszer csak egy árulásokkal, átverésekkel teli helyzetben találja magát. Halálos kalandokon verekszik keresztül magukat, meghökkentő helyzeteket cselezne...

http://kalozmozi.tv/film/1013743/kejjel-nappal-knight-and-day-telje s-film-2010


007 - A holnap markában Tomorrow Never Dies

Valaki egymás torkának akarja ugrasztani a világ nagyhatalmait. A nyomok Elliott Carver-hez, a nagy befolyású sajtómogulhoz vezetnek, aki hatalmas médiabirodalma segítségével könnyedén manipulál bárkit. Ha Carver-en múlik, az egész világon úrrá lesz a káosz. Itt csakis egyvalaki csinálhat rendet. Bond, James Bond. Bond először Carver szexis feleségét, - korábbi barátnőjét - Parist próbálja megkörnyékezni, majd egyesíti erőit Wai Linnel, a lélegzetelállítóan gyönyörű kínai ügynöknővel.

http://kalozmozi.tv/film/0120347/007-a-holnap-markaban-tomorrow -never-dies-teljes-film-1997


Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen AVP: Alien vs. Predator

Különös építményre bukkannak az Antarktisz jege alatt. A milliárdos gyáros, Charles Bishop Weyland vezetésével tudósokból és szakértőkből álló csapat indul a jégréteg alatt rejtőző ősi piramis felderítésére. Az izgalmasnak tűnő kaland azonban borzalmas versenyfutássá alakul, amikor kiderül, hogy a piramis két földönkívüli faj összecsapásának évezredes színtere. A Ragadozók bizarr beavatási ceremóniájában az Alien-ivadékok a zsákmány, míg az emberek az Alienek kifejlődéséhez szükséges elemó...

http://kalozmozi.tv/film/0370263/alien-vs-predator-a-halal-a-ragado zo-ellen-avp-alien-vs-predator-teljes-film-2004


Hős Hero

Kína történetének egyik legvéresebb korszaka ez: a birodalom hét királyságra szakadt, a különböző uralkodók évszázadok óta vívnak elkeseredett küzdelmet a hatalomért, a halál és a szenvedés a mindennapi élet részévé vált. A hét királyság közül a Csin birodalom a legerősebb, királya az egész országot meg akarja hódítani, hogy ő lehessen a Kínai Birodalom első császára. A többi uralkodó orgyilkosok seregét küldi ellene, de mindeddig senkinek sem sikerült a közelébe férkőznie.A merénylő...

http://kalozmozi.tv/film/0299977/hos-hero-teljes-film-2002


Kémes hármas This Means War

Frank és Tuck a földkerekség legveszedelmesebb CIA-ügynökei. A tökéletesen kiképzett titkos ügynökök elválaszthatatlan társak és barátok. Míg azonban Frank mágnesként vonzza a nőket, Tuck járatlan a romantikában. A kapcsolatuk veszélybe kerül, amikor tudtukon kívül egyazon napon mindketten ugyanabba a lányba, a szerelemben ügyetlen Laurenbe lesznek szerelmesek. A jó barátok, akik nemrég még ellenséges nemzeteket döntöttek romba, most egymás ellen fordítják utolérhetetlen leleményüket és a hipermodern ké...

http://kalozmozi.tv/film/1596350/kemes-harmas-this-means-war-tel jes-film-2012


Hasonmás Surrogates

Az emberek tökéletes biztonságban és kényelemben élnek. Helyettük ugyanis saját, tökéletes robot hasonmásaik végzik el a mindennapi teendőket. A tökéletesnek hitt rendszer azonban váratlanul megbomlik, amikor megölnek néhány felhasználót. Greer FBI-ügynökre (Bruce Willis) vár a feladat, hogy kinyomozza, mi történt. Minél többet megtud az ügyről, annál meglepőbb dolgokra bukkan. A fenyegető összeesküvés leleplezése érdekében a hasonmása helyett kénytelen személyesen végezni a nyomozást, ami új veszél...

http://kalozmozi.tv/film/0986263/hasonmas-surrogates-teljes-film-2 009


Csillagkapu Stargate

1928-ban, Egyiptomban egy régészeti expedíció különös, kör alakú tárgyra bukkan. A tudósok nem tudják megállapítani a származását se a rendeltetését, így megoldatlan ügynek nyilvánítják. Hatvan évvel később, az egyiptológus Daniel Jackson merész elmélettel áll elő, mely szerint a titokzatos lelet földönkívüliek által épített, távoli világba nyíló csillagkapu. A szenzációs hír hatására az amerikai kormány elhatározza, hogy Jack O'Neill vezetésével egy sokat próbált katonai alakulatot küld az...

http://kalozmozi.tv/film/0111282/csillagkapu-stargate-teljes-film-19 94


xXx xXx

Xander Cage (Vin Diesel), alias xXx saját hátborzongató mutatványairól szóló webvideók árusításával tölti nem éppen szokványos életét. Mind csupa hatásvadász, életveszélyes vállalkozás, melyek csupán rajongói és barátai körében emelik népszerűségét, ellenben egyre gyakrabban kerül összeütközésbe a törvénnyel. Xander nem sejti, hogy Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson) személyében, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) folyamatos megfigyelés alatt tartja. Gibbonsnak pótolnia kell elveszített prágai embe...

http://kalozmozi.tv/film/0295701/xxx-teljes-film-2002


Az elnök különgépe Air Force One

Terroristák eltérítenek egy repülőt. A túszul ejtett utasokért cserébe Radek tábornok szabadon bocsátását követelik. Jó megoldás nincs: ha ugyanis nem engedik szabadon Radeket, a terroristák módszeresen ki fogják végezni az utasokat, amennyiben teljesítik követelést, az további százezrek biztos halálát jelenti. Egyetlen ember kezében van a döntés: vagy feláldozza lányát és feleségét a világ megmentése érdekében, vagy emberek százezreit küldi a halálba. Ez a férfi nem más, mint az Amerikai Egyesült Á...

http://kalozmozi.tv/film/0118571/az-elnok-kulongepe-air-force-oneteljes-film-1997


G.I. Joe - Megtorlás G.I. Joe: Retaliation

A nagy amerikai hősök a Pakisztán nukleáris arzenáljának semlegesítésére irányuló akció sikerét ünneplik, amikor váratlanul lerohanja őket egy ismeretlen ellenség, alaposan megtizedelve az egységet. A csapat összeszedi magát, és néhány új taggal kiegészülve újra fölveszi a harcot a régi halálos ellenséggel, a Kobrával, miközben azzal is szembe kell nézniük, hogy az ellenség a legmagasabb politikai körökbe is beszivárgott. Az elnök közvetlen közeléből érkező fenyegetés a létüket veszélyezteti.

http://kalozmozi.tv/film/1583421/g-i-joe-megtorlas-g-i-joe-retaliatio n-teljes-film-2013


Waterworld - Vizivilág Waterworld

A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész, akinek lábujjai között úszóhártya, füle mögött pedig kopoltyú nőtt. Egy összecsapás után a hajójára veszi a tízéves kislányt és az anyját. Hamarosan kalózok erednek a nyomukba. A kisl...

http://kalozmozi.tv/film/0114898/waterworld-vizivilag-waterworld-t eljes-film-1995


Blues Brothers The Blues Brothers

http://kalozmozi.tv/film/0080455/blues-brothers-the-blues-brothers -teljes-film-1980


Jupiter felemelkedése Jupiter Ascending

Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított ex-szuperkatona egyetlen okból jött a Földre: hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt. A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát hely...

http://kalozmozi.tv/film/1617661/jupiter-felemelkedese-jupiter-asce nding-teljes-film-2015


Charlie angyalai Charlie's Angels

Natalie (Cameron Diaz), Dylan (Drew Barrymore) és Alex (Lucy Liu), a három gyönyörű lány John Bosley-val (Bill Murray) dolgozik együtt. Mindenki csak Charlie angyalaiként ismeri őket. Ezúttal Eric Knox (Sam Rockwell), egy szoftverfejlesztő cég tulajdonosa kéri a segítségüket. Legújabb, titkosan kifejlesztett programjukat ellopták. Az első számú gyanúsított Corwin (Tim Curry), a rivális cég főnöke. Az angyalok első akciójára kemény válasz érkezik. Bázisukat lerombolják, Charlie életét megfenyegetik. Az ügy b...

http://kalozmozi.tv/film/0160127/charlie-angyalai-charlie-s-angels-t eljes-film-2000


Ronin Ronin

A középkori Japánban a szamuráj harcosok felesküdtek, hogy urukat életük árán is megvédik. Óriási szégyen volt ezért rájuk nézve, ha gazdájukat mégis megölték. A gazdátlan szamurájok kóboroltak az országban, zsoldosnak szegődtek, vagy útonállásból próbáltak tengődni. Az ilyen harcosokat többé nem hívták szamurájoknak. Az lett a nevük: Ronin.A mai Franciaországban, az eldugott párizsi kiskocsmában egy hideg, esős éjszakán hat ember találkozik titokban, hogy megkapják életük legveszélyesebb...

http://kalozmozi.tv/film/0122690/ronin-teljes-film-1998


Vadászat a Vörös Októberre The Hunt for Red October

A Vörös Október, a legújabb, szupertechnikával felszerelt szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Az amerikai kormány attól fél, hogy akcióra készül. Egyedül Jack Ryan, a CIA szakértője gondolja, hogy az atom-tengeralattjáró litván parancsnoka dezertálni akar. A valóság még cifrább: Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, s bein...

http://kalozmozi.tv/film/0099810/vadaszat-a-voros-oktoberre-the-h unt-for-red-october-teljes-film-1990


Az ismeretlen Drakula Dracula Untold

1462-ben járunk, amikor Erdély már jó ideje élvezi azt a békét, amelyet a harcedzett III. Vlad havasalföldi fejedelem és szeretett felesége, Mirena (Sarah Gadon) bölcs és igazságos uralkodása biztosít. Ügyes politikájukkal elérték, hogy országuk ne sodródjon háborúba, és népük védett legyen a hatalmas Ottomán Birodalomtól, amely világuralomra tör. Ám amikor II. Mehmed szultán (Dominic Cooper) ezer havasalföldi fiút követel - köztük Vlad gyermekét, Ingerast (Art Parkinson) -, hogy janicsáriskolába kü...

http://kalozmozi.tv/film/0829150/az-ismeretlen-drakula-dracula-unt old-teljes-film-2014


Twister Twister

Oklahomában az utóbbi ötven év legnagyobb vihara készülődik. Erre a viharra várt a két rivális tudóscsoport, akik most akarják beírni nevüket a tudósok nagykönyvébe. Mindkét "viharvadász" csapat elsőként akarja saját berendezését bejuttatni a tornádó belsejébe, hogy értékes adatokat nyerjenek a forgószél viselkedéséről. Amelyiknek sikerül, megfejtheti a tornádó rejtélyét, és számtalan életet menthet meg. De ehhez egyenesen a szörnyeteg útjába kell állniuk, és mindig az örvénylő légoszlop előtt...

http://kalozmozi.tv/film/0117998/twister-teljes-film-1996


Beépített szépség Miss Congeniality

Különös terrorista tartja rettegésben a város környékét, legközelebbi célpontjának a szépségverseny döntőjén résztvevő lányokat jelöli meg. Egyértelmű: be kell építeni egy FBI-ügynököt a versenyzők közé. A látszatra nem túl nőies, kissé bajszos, röfögő, keresetlen Gracie-re (Sandra Bullock) esik a választás. Vic Melling (Michael Caine), a kényes ízlésű szépségszakértő lehetetlen feladatot kap: újkori Higgins professzorként sűrű leckékkel próbálja meg behozni Grace hátrányát a nagy verseny...

http://kalozmozi.tv/film/0212346/beepitett-szepseg-miss-congeniali ty-teljes-film-2000


Elrabolva 3 Taken 3

Bryan Mills (Liam Neeson) volt CIA-ügynök számára a legfontosabb küldetés mindig is a családja védelme volt. Mikor már azt hitte, minden ellenségével leszámolt, és sötét múltja nem érheti utol, egy váratlan esemény teljesen felborítja addigi nyugodt életét. Volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal. Miközben a vérprofi Mills mindent bevet, hogy megtalálja és kiiktassa a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Withaker), valamint a CIA é...

http://kalozmozi.tv/film/2446042/elrabolva-3-taken-3-teljes-film-20 14


A szövetség The League of Extraordinary Gentlemen

A Fantom néven ismert álarcos őrült szabotázsakciót tervez a világ vezetőinek konferenciája ellen: egy dominó-elven alapuló robbantássorozatot készül útjára indítani, amely a tengerbe süllyesztené az egész várost. Allan Quatermain (Sir Sean Connery), a világhírű kalandor egy olyan csapatot hoz létre a terrortámadás meghiúsítására, amelynek minden egyes tagja szuperhős. A Szövetségnek 90 óra áll rendelkezésére, hogy megmentse a világot.

http://kalozmozi.tv/film/0311429/a-szovetseg-the-league-of-extraor dinary-gentlemen-teljes-film-2003


Beowulf - Legendák lovagja Beowulf

Beowulf minden harcos közül a legerősebb, a leghatalmasabb és a legvakmerőbb. Hírét veszi, hogy a gonosz Grendel megtámadta a dánok ősi szentélyét, és lemészárolta az ott élőket. Hrotgar király jutalmat ígér annak, aki legyőzi a fenevadat. A dicsőségre éhes harcos elvállalja a megbízást, hogy leszámol az emberevő óriással. Rajta kívül nincs emberfia, aki szembe merne szállni a vérszomjas szörnyeteggel. Ám az igazi megpróbáltatás csak ezután következik. A kegyetlen Grendel legyőzése után annak csábí...

http://kalozmozi.tv/film/0442933/beowulf-legendak-lovagja-beowulf -teljes-film-2007


Desperado Desperado

Különös fekete alak érkezik a poros mexikói kisvárosba, kezében baljós gitártokkal. Egy biztos: nem gitározni akar. Jövetelének oka nem más, mint megbosszulni kedvese halálát, akit a város kiskirálya, Bucho (Joaquim de Almeida) ölt meg féltékenységből. Hamarosan kiderül, az idegen El Mariachi (Antonio Banderas), a Zenész, aki legendás pisztolyforgató, és akit a szegény nép hősként tisztel. El Mariachi érkezése elszabadítja az indulatokat, ám az igazi leszámolás akkor veszi kezdetét, amikor a Zenész baráta...

http://kalozmozi.tv/film/0112851/desperado-teljes-film-1995


007 - Goldfinger Goldfinger

A legnagyobb angol bank felfedezi, hogy valaki hatalmas mennyiségű aranyat halmoz fel, és úgy tűnik, a nemzetközi aranykereskedő, Auric Goldfinger is érintett az ügyben. A bank azt kéri, James Bond titkosügynököt küldjék nyomozni az ügyben. Bond hamarosan feldezi, hogy az arcátlanul vakmerő terv az évszázad bűnténye lenne, melynek célja teljes gazdasági káoszt kavarni a Nyugaton. Nincs könnyű dolga, Goldfingernek ugyanis olyan segítők egyengetik rögös útját, mint Pussy Galore, a szexis pilótalány, vagy a már ...

http://kalozmozi.tv/film/0058150/007-goldfinger-goldfinger-teljes-fi lm-1964


A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales

Johnny Depp visszatér a vászonra a híres-hírhedt Jack Sparrow szerepében A Karibtenger kalózai: Salazar bosszúja címre hallgató új epizódban.Az elsöprő kalandban a hányatott sorsú Jack kapitányt erősen megcsapja a balszerencse szele, mikor a rettentő Salazar kapitány (Javier Bardem) vezette gyilkos szellemkalózok megszöknek az Ördög Háromszögéből. Egyszerű cél vezérli őket: végezni akarnak minden egyes kalózzal - és Jackre különös gondot fordítanának.Sparrow egyetlen reménye Poszeidón legendás ...

http://kalozmozi.tv/film/1790809/a-karib-tenger-kalozai-salazar-bos szuja-pirates-of-the-caribbean-dead-men-tell-no-tales-eljes-film-2017


Hitman - A bérgyilkos Hitman

Egy Interpol-ügynök hazamegy és egy bérgyilkost talál a szobájában. A 47-es rá vár. De mielőtt végezne áldozatával, elmondja, hogy került oda. Nigériától Moszkváig mérnöki precizitással kidolgozott gyilkosságok és menekülések jelzik a 47-es útját, miközben az Interpol embere mindig a sarkában maradt: de sosem érte utol az emberét. Átverések, árulások, kettős játszmák és gyilkosságok macska-egér játékába bonyolódva élnek évek óta. Lassacskán már abban sem biztosak, melyikük üldözi melyiküket....

http://kalozmozi.tv/film/0465494/hitman-a-bergyilkos-hitman-teljes -film-2007


Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford

Az 1870-es évek Jesse James nevétől volt hangos. Az egykori konföderációs katona, akinek életét tönkretette a polgárháború, a maga sajátos módján vágott vissza a déliek vereségéért az uniónak. Bandájával végigportyázta a vadnyugatot, bankokat, vonatokat rabolt ki. Az egyszerű ember számára amolyan Robin Hood volt, aki szembeszállt a farmereket kizsákmányoló vasúttársaságokkal és bankokkal, és amit elvett a gazdagoktól, azt a szegényeknek adta. Sokak számára pedig ő volt az utolsó vadnyugati hős, a sza...

http://kalozmozi.tv/film/0443680/jesse-james-meggyilkolasa-a-tette s-a-gyava-robert-ford-the-assassination-of-jesse-jmes-by-the-coward-robert-ford-teljes-film-2007


Majmok bolygója I. Planet of the Apes

A ma már klasszikusnak számító filmben Charlton Heston szembesül a kegyetlen igazsággal, mely az emberiségre nézve minden borzalomnál rosszabb. Rémálom vagy valóság? Taylor űrhajósnak ezzel a szörnyű kérdéssel kell megbirkóznia, amikor egy időviharba kerülve lezuhan, és foglyul ejti egy gorilla-osztag. Ezen a bolygón felfordult a világ, a majom az uralkodó faj, az emberek pedig, mint az állatok, ketrecekben élnek. Amikor a Csillagszeműre keresztelt Taylorról kiderül, hogy beszéli a nyelvüket, két tudós csimpá...

http://kalozmozi.tv/film/0063442/majmok-bolygoja-i-planet-of-the-a pes-teljes-film-1968


Lovagregény A Knight's Tale

William Thatcher (Heath Ledger) nemcsak kiváló szájhős, hanem első osztályú szédítő is, akinek csupán egy rang hiányzik a teljes sikerhez. Mivel az nem terem minden bokorban, hát hazudik egyet magának, amikor Sir Ector a lovagi tornán jobblétre szenderül. Felveszi a vértezetét, és néhai ura nevében megnyeri a díjat. Hamarosan víg cimboráival egyik tornáról járnak a másikra, és William igazi sztár lesz. Csakhogy a szép Jocelyn teljesen elcsavarja a fejét, mellyel egy veszélyes és féltékeny ellenséget szerez ...

http://kalozmozi.tv/film/0183790/lovagregeny-a-knight-s-tale-teljes -film-2001


Nagy Sándor, a hódító Alexander

Gyermekkora óta diadalról és harcról álmodozott. Egy csöpp országból indult el, és mire 25 éves lett, meghódította az ismert világ nagy részét. A kis macedón sereget a hatalmas Perzsa Birodalom ellen vezette, elfoglalta Egyiptomot, majd a sivatag után a hófödte hegycsúcsok felé kanyarodott: India jelentős részét is meghódította. Korábban sosem egyesült ekkora hatalom egyetlen kézben, és talán azóta sem volt rá példa. Nagy Sándor a világ ura lett, mégis magányosan halt titokzatos halált alig 33 éves koráb...

http://kalozmozi.tv/film/0346491/nagy-sandor-a-hodito-alexander-t eljes-film-2004


Need for Speed Need for Speed

Az autószerelő Tobey versenyautókban utazik. Amikor a csőd szélére kerül, vonakodva, de összeáll a gazdag és arrogáns egykori NASCAR-pilótával, Dino Brewsterrel. A fickó azonban átveri, és Tobey ártatlanul rács mögé kerül. Két évvel később szabadul, és bosszút akar állni Dinón. Ehhez kapóra jön a hírhedt De Leonfutam. Ám ahhoz, hogy időben befusson a versenyre, minden akadályt? beleértve a zsarukat és Dino embereit - le kell küzdenie a keleti parttól a nyugati partig. A népszerű videojáték alapján.

http://kalozmozi.tv/film/2369135/need-for-speed-teljes-film-2014


Sivatagi cápák Three Kings

Vége az Öböl-háborúnak, az amerikai katonák haza készülődnek, néhányuknak azonban nem hiányzik a civil élet. Egy menekültnél talált térképről kiderül, hogy a kuvaiti aranyrudak rejtekhelyét ábrázolja. Négy katona, Archie Gates (George Clooney) vezetésével, állig felfegyverkezve magánakcióba kezdenek a kincs felkutatására. Troy Barlow (Mark Whalberg) és barátja Conrad (Spike Jonze) hamarosan megtudják, hogy az iraki valóság egészen más, mint amit a tévéhíradók boldog beszámolóiban láthatnak.

http://kalozmozi.tv/film/0120188/sivatagi-capak-three-kings-teljes-f ilm-1999


A Holló The Crow

Minden évben egyszer, az ördög éjszakáján a holló kiválaszthat egy lelket azok közül, akik értelmetlen halált haltak, s így lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút állva lelkük nyugalomra leljen. Ebben az esztendőben Eric Draven (Brandon Lee) kap lehetőséget. Eric visszatér, hogy bosszút álljon a Top Dollar bandán. Vállán a hollóval a sötét erők birodalmából kiszakítva fekete angyalként járja a várost, hogy igazságot osszon és saját fegyvereiket ellenük fordítva halált hozzon mindazokra, akik egy fél é...

http://kalozmozi.tv/film/0109506/a-hollo-the-crow-teljes-film-1994


Zorro รกlarca The Mask of Zorro

http://kalozmozi.tv/film/0120746/zorro-alarca-the-mask-of-zorro-tel jes-film-1998


Halhatatlanok Immortals

Heraklion kegyetlen és vérszomjas királya, Hyperion (Mickey Rourke) és ádáz hadserege az egész ókori Hellászt lángba borítja, hogy rátaláljon a rég elveszett epiruszi íjra. A félelmetes hatalommal bíró fegyverrel a király letaszíthatja az isteneket az Olümposzról, és a világ urává lehet. Hyperion és légiói könyörtelen hatékonysággal perzselnek fel mindent maguk körül, és úgy tűnik, senki sem állíthatja meg őket. Egy Thészeusz nevezetű fiatal kőfaragó (Henry Cavill) bosszút esküszik, miután Hyperio...

http://kalozmozi.tv/film/1253864/halhatatlanok-immortals-teljes-fil m-2011


Szรกrnyas fejvadรกsz 2049 Blade Runner 2049

http://kalozmozi.tv/film/1856101/szarnyas-fejvadasz-2049-blade-ru nner-2049-teljes-film-2017


Éjszaka a múzeumban 2 Night at the Museum: Battle of the Smithsonian

Az éjjeliőrből menő vállalkozóvá előlépő Larry Daley (Ben Stiller) régi jó barátait, a múzeum kitömött és viaszba foglalt nevezetességeit átszállítják a Smithsonian Történelmi Múzeumba. Ám útközben elkallódik a Fáraó Aranytáblája, melynek segítségével éjszakánként életre kelnek a kiállítási tárgyak. Larry tehát újra szolgálatba áll, de ezúttal nemcsak egy fáraóval találja szemben magát, hanem új életre keltett szövetségeseivel is: a gonosz oldalon csatasorba áll Al Capone, Rettegett Ivá...

http://kalozmozi.tv/film/1078912/ejszaka-a-muzeumban-2-night-at-t he-museum-battle-of-the-smithsonian-teljes-film-2009


A kaptár – Túlvilág 3D Resident Evil: Afterlife

A titkos, föld alatti laboratóriumból elszabadult T-vírus elpusztította a világot, és zombivá változtatta az emberiség nagy részét. Alice folytatja a túlélők utáni kutatást, hogy biztonságba helyezze őket. Egy rejtélyes rádióadást követve Alaszkába indul, ahol egy régi barátjával, Claire-rel találkozik. Együtt mennek Los Angelesbe, ahol talán létezik egy biztonságosnak hitt körzet. Hamarosan kiderül, hogy valójában csapdáról van szó, a metropoliszban zombik garázdálkodnak. Alice és társai a néhány t...

http://kalozmozi.tv/film/1220634/a-kaptar-tulvilag-3d-resident-evilafterlife-teljes-film-2010


Mad Max 2 - Az országút harcosa Mad Max 2: The Road Warrior

Az elpusztított, kietlen vidéken Maxnek (Mel Gibson) épphogy csak sikerül megmenekülnie Humungus (Kjell Nilsson) vérszomjas motorosai elől. A menekülés során megismerkedik a kissé hibbant pilótával, Kapitánnyal, aki elvezeti őt ahhoz a menekültekből álló csoporthoz, akik egy olajfinomítót működtetnek. A maroknyi közösséget időközben bekerítik, és egy nap haladékot kapnak arra, hogy élve elhagyják a telepet, ám Max figyelmezteti őket, hogy Humungus nem tartja be az ígéretét. Végül a kétéségbeesett ember...

http://kalozmozi.tv/film/0082694/mad-max-2-az-orszagut-harcosamad-max-2-the-road-warrior-teljes-film-1981


Penge 3. - Szentháromság Blade: Trinity

Penge (Wesley Snipes), a világ legelszántabb vámpírgyilkosa visszatér egy harmadik, egyben utolsó ütközet kedvéért. A vámpírvadász éveken át az éjszaka leple alatt harcolt a vérszívók ellen, de most, hogy az FBI vérdíjat tűzött ki a fejére, kénytelen kimerészkedni a napfényre, hogy egyesítse erőit egy emberekből álló vámpírvadász klánnal, melynek létezéséről még csak nem is tudott. Oldalán két rettenthetetlen ifjúval, Abigaillel (Jessica Biel) és Hanniballal (Ryan Reynolds) Penge egy ősi ellenfél n...

http://kalozmozi.tv/film/0359013/penge-3-szentharomsag-blade-tri nity-teljes-film-2004


Amerika kommandó - Világrendőrség Team America: World Police

Amikor kiderül, hogy a hataloméhes diktátor tömegpusztító fegyvereket ad el terroristáknak, a világ biztonságára ügyelő rettenthetetlen hősök embert próbáló küldetésbe fognak, hogy megmentsék az emberiséget. Mivel szükségük van valakire, aki beépül a terrorszervezetbe, a kommandó beszervezi Gary Johnstont, a Broadway új csillagát. Noha Gary vonakodik feláldozni a karrierjét, később belátja, hogy színészi tehetségére magasabb cél érdekében van szükség. A sztár bejut a fegyverkereskedők rejtekébe, aho...

http://kalozmozi.tv/film/0372588/amerika-kommando-vilagrendorse g-team-america-world-police-teljes-film-2004


Női szervek The Heat

Sarah Asburn és Shannon Mullins egyaránt kemény, a munkájának élő, magányos nő, és mindketten egyformán gorombák. Emiatt aztán ki nem állhatják egymást. A helyzeten tovább ront, hogy Ashburn nagyképű FBI-ügynök, Mullins viszont egyszerű, mocskosszájú bostoni rendőrnő. Amikor Asburn ki akarja venni kezéből az ügyét, rá kell jönnie, hogy emberére akadt. Így kénytelen-kelletten összefognak, hogy lekapcsolják az agafúrt és könyörtelen drogbárót. A kényszerű közös munka során megtanulják tisztelni egy...

http://kalozmozi.tv/film/2404463/noi-szervek-the-heat-teljes-film-2 013


Cápamese Shark Tale

Oszkár kis hal a nagy tóban, az eszénél csak a szája jár gyorsabban, és miközben a Bálnamosóban gürcöl "vakardhalként", arról álmodozik, hogy egy nap kifogja az aranyhalat és felkerül a Korál csúcsára, a gazdagok és híresek közé. És egy nap valóban az ölébe hullik no, nem a szerencse, hanem egy nagy fehér cápa hullája, és hősünk azon kapja magát, hogy ő lett Oszkár, a Cápaölő. Így történik, hogy a kis hal megeteti a nagyhalakat, a bökkenő mindössze annyi, hogy az áldozat a rettegett Nagy Fehér Fő...

http://kalozmozi.tv/film/0307453/capamese-shark-tale-teljes-film-2 004


Deep Impact Deep Impact

Virginia: Jenny és Leo az égboltot kémlelik. Felfedeznek valamit, amit egy Arizonai csillagvizsgálóban is megerősítenek. Egy üstököst, amit Leo családnevéről Beidermannak neveznek el. A felfedezés sokáig nem tudódik ki, míg egy nap a sajtó részéről Jenny Lerner meg nem neszeli a dolgot, és bejelentésre nem kényszeríti magát, az Egyesült Államok elnökét. Az üstökös ugyanis nagyon nagy veszélyt jelent a Földre és az egész emberiségre. A 7 mérföldes, 500 milliárd tonnás Beidermant még a világűrben kell ...

http://kalozmozi.tv/film/0120647/deep-impact-teljes-film-1998


Zรถld darรกzs The Green Hornet

http://kalozmozi.tv/film/0990407/zold-darazs-the-green-hornet-telj es-film-2011


The Expendables - A feláldozhatók 3. The Expendables 3

A Feláldozhatók visszatérnek Barney Ross-szal (Stallone) az élen, hogy eddigi legbrutálisabb ellenségükkel nézzenek szembe. Barney, a profi főnök már megszámlálhatatlan bevetést vezetett, rengeteg szövetségest szerzett, és ellenségei számát is szépen gyarapította. Ám akivel most kell megbirkóznia a veterán zsoldosnak, arra ő sem számított. Váratlanul felbukkan Barney egykori társa, Conrad Stonebanks (Gibson) akivel annak idején együtt alapították meg a verhetetlen Feláldozhatók csapatát. A tömeggyilkossá v...

http://kalozmozi.tv/film/2333784/the-expendables-a-felaldozhatok3-the-expendables-3-teljes-film-2014


A mélység titka The Abyss

Megszakad az összeköttetés az egyik amerikai nukleáris tengeralattjáróval. Még az is lehet, hogy az oroszok keze van a dologban. Fölkutatására a közelben tartózkodó víz alatti olajfúró bázis személyzete kap utasítást. A felszínen eközben nemzetközi válság alakul ki és tovább rontja a helyzetet, hogy akik tisztázhatnák a félreértést, a vihar miatt a mélyben rekednek. Az idő múlik, fogytán a levegő, a tetejébe még különös esemény is történik. Odalent valami olyasmi várakozik némán, amit még nem lá...

http://kalozmozi.tv/film/0096754/a-melyseg-titka-the-abyss-teljes-fi lm-1989


A hét mesterlövész The Magnificent Seven

Adott egy álmos kisváros, Rose Creek, amelyet az iparmágnás Bartholomew Bogue (Peter Sarsgaard) tart elnyomás alatt. A város kétségbeesett lakói, élükön Emma Cullennel (Haley Bennett), egy sor törvényenkívülihez fordulnak segítségért.A csapat tagjai között akad fejvadász, szerencsejátékos és bérgyilkos is: Sam Chisolm (Denzel Washington), Josh Faraday (Chris Pratt), Jóéjt Robicheaux (Ethan Hawke), Jack Horne (Vincent D'Onofrio), Billy Rocks (Byung-Hun Lee), Vasquez (Manuel Garcia-Rulfo) és Véres Aratás (Martin...

http://kalozmozi.tv/film/2404435/a-het-mesterlovesz-the-magnifice nt-seven-teljes-film-2016


Exodus: Istenek és királyok Exodus: Gods and Kings

A hatalmát féltő fáraó legyilkoltatja a zsidó csecsemőket. A kis Mózest anyja a Nílus habjaira bízza, és a csecsemőt éppen a fáraó lánya menti ki. Mózes abban a tudatban nő fel, hogy ő egyiptomi herceg. Amikor fény derül a zsidó kilétére, száműzöttként menekülnie kell. Útja során találkozik az Úrral, aki fontos feladatot bíz rá. Mózes így szembeszáll az a fáraóval, és, hogy az elengedje birodalmából a zsidókat. Amikor a fáraó mégis meg akarja állítani őket, csodával határos módon megmenti né...

http://kalozmozi.tv/film/1528100/exodus-istenek-es-kiralyok-exodu s-gods-and-kings-teljes-film-2014


Halálos iramban 8 The Fate of the Furious

Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...A kubai partoktól New York utcáin át a Barents tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy a...

http://kalozmozi.tv/film/4630562/halalos-iramban-8-the-fate-of-thefurious-teljes-film-2017


Levelek Ivo Dzsimáról Letters from Iwo Jima

Az amerikai hadsereg Japánhoz közeledik. A Csendes-óceán nagy része már az övék, és a jenkik bíznak benne, hogy hamarosan véget ér a második világháború. Ám ahhoz, hogy japán földre tehessék a lábukat, előbb ki kell szorítani ellenségeiket Ivo Dzsima szigetéről. Ha elfoglalják, a repülőgépeik innen már Tokiót is elérhetik. A sziget védelmével Kuribayashi tábornokot bízzák meg. A kiváló katona tudja, hogy nincs esélyük, ennek ellenére teljesíti kötelességét. Katonáival együtt negyven napon át fel...

http://kalozmozi.tv/film/0498380/levelek-ivo-dzsimarol-letters-from -iwo-jima-teljes-film-2006


A függetlenség napja - Feltámadás Independence Day: Resurgence

Mindig sejtettük, hogy így lesz. Tudtuk, hogy visszajönnek. Egyszer győzött az ember a Föld ellen támadó elképesztő túlerővel szemben, de az idegenek nem nyugodhattak bele a kudarcba. Szükségük van a világunkra, és tudják, hogy hatalmas technikai fölényük segíti őket.Arra viszont nem készülnek, hogy ez a fölény már minket is segít. Az űrből érkezett támadó járművek roncsai elképesztő tudáshoz segítették az emberiséget. A Föld népei összefogtak és együtt készültek a második támadó hullámra...

http://kalozmozi.tv/film/1628841/a-fuggetlenseg-napja-feltamadasindependence-day-resurgence-teljes-film-2016


Halálos fegyver 2 Lethal Weapon 2

Riggs (Mel Gibbson) és Murtaugh (Danny Glover) nyomozót bízzák meg Leo Getz (Joe Pesci) felügyeletével. Leo könyvelőként kreativitását arra használta, hogy tisztára mosson közel fél billió, drogüzletből származó dollárt. A két detektív nem is sejti, hogy a pénz nagy része, ami Leo közreműködésével vált legálissá, attól a szervezettől származik, melynek felszámolásán dolgoznak. A rossz fiúk persze mindenképpen el akarják tüntetni Leót és az őrzésére kirendelt két rendőrt is. A nyomok egy nagyköv...

http://kalozmozi.tv/film/0097733/halalos-fegyver-2-lethal-weapon-2 -teljes-film-1989


Jégi dicsőségünk Blades of Glory

Chazz Michael Michaels és Jimmy MacElroy ősi ellenfelek - a jégen. Mindketten profi műkorcsolyázók és mindketten azt gondolják, hogy verhetetlenek. Aztán amikor egy rangos nemzetközi versenyen a bírák sem tudnak köztük dönteni és holtversenyben a két sportolónak ítélik az aranyérmet, a dobogó legfelső fokán kitör a botrány és az igazi bunyó. Chazz és Jimmy élő adásban, sokmillió néző szeme láttára megy le kutyába, pofozza le egymást a dobogóról, borítja fel a sportrendezvény díszleteit, lobbantja lán...

http://kalozmozi.tv/film/0445934/jegi-dicsosegunk-blades-of-glory-t eljes-film-2007


Volt egyszer egy Mexikó Once Upon a Time in Mexico

A legendás gitáros, El Mariachi a külvilág elől rejtőzve tengeti mindennapjait. Egy korrupt, csupán személyes bosszújának élő CIA-ügynök (Johnny Depp) felkutatja a hallgatag, titokzatos férfit, hogy szabotálja az ördögi kartellvezér, Barillo (Willem Dafoe) tervét, aki likvidálni akarja Mexikó elnökét. Ám El Mariachinak ezen kívül is megvan rá az oka, hogy visszatérjen: a bosszú élteti. Így történhet hogy Mariachi legendája, alkalmi csapatával, Lorenzóval (Enrique Igleasias) és Fideóval (Marco Leonardi) egy...

http://kalozmozi.tv/film/0285823/volt-egyszer-egy-mexiko-once-upo n-a-time-in-mexico-teljes-film-2003


Beverly Hills-i zsaru Beverly Hills Cop

Axel Foley olyan rendőr, aki mindig bajba keveredik. Különösen akkor, amikor nem tudja megtagadni természetét és a detroiti rendőrségen állandóan összetűzésbe kerül a főnökével. A főnök legfőbb gondja Foley-val kapcsolatban az, hogy a zsaru szinte soha sem tartja magát a kiadott utasításokhoz, hanem sokkal inkább a saját elképzelései szerint végzi dolgát. Igaz, így is sikeresen! Egy napon megölik az egyik legrégebbi barátját a Los Angeles-i Beverly Hillsben. Foley pedig nem tehet mást, odarepül és elkezdi a...

http://kalozmozi.tv/film/0086960/beverly-hills-i-zsaru-beverly-hillscop-teljes-film-1984


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.