Top 400 thriller film

Page 1

TOP 400 THRILLER FILM KALOZMOZI.TV


A sötét lovag The Dark Knight

Batman (Christian Bale), Gordon felügyelő (Gary Oldman) és a megvesztegethetetlen ügyész, Harvey Dent (Aaron Eckhart) hatásos hadjáratot indítanak a bűnözők ellen. Önként vállalt feladatukat már-már siker koronázza, ám ekkor megjelenik Joker (Heath Ledger), aki a bűnözők között is rettegett, ravaszabb és veszélyesebb bárkinél. A városban újra a félelem az úr, kitör a káosz, és mindenkit megfertőz a romlottság.

http://kalozmozi.tv/film/0468569/a-sotet-lovag-the-dark-knight-telj es-film-2008


Eredet Inception

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője, aki mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata az álomfázisba jut, ő belopózik az elméjükbe, és hozzáfér a legtitkosabb információkhoz is. Saito (Ken Watanabe) visszautasíthatatlan és életveszélyes ajánlattal keresi fel. Egy gondolatot kell elültetnie a haldokló milliárdos, Maurice Fisher (Pete Postlethwaite) tudatalattijába úgy, hogy a célszemély halálos védelmi rendszerrel felvértezett elméje ne kaphassa el. Legjobb emberét, Arthurt (Jo...

http://kalozmozi.tv/film/1375666/eredet-inception-teljes-film-2010


Ponyvaregény Pulp Fiction

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki ...

http://kalozmozi.tv/film/0110912/ponyvaregeny-pulp-fiction-teljes-f ilm-1994


A sötét lovag - Felemelkedés The Dark Knight Rises

Nyolc év telt el azóta, hogy egy szörnyű éjszakát követően Batman nyom nélkül eltűnt. Magára vállalta Harvey Dent államügyész minden vétkét, és a hősből üldözött bűnöző lett. Önfeláldozása azonban nem volt hiábavaló: a Denttörvénynek köszönhetően Gotham békés várossá vált. Átmenetileg. A városban feltűnik egy macskajelmezes betörő, aki sötét titkokat rejteget; és megérkezik Bane is, a különös álarcot viselő, gátlástalan bűnöző. Bruce Wayne féltve őrzött magánya nem tarthat örök...

http://kalozmozi.tv/film/1345836/a-sotet-lovag-felemelkedes-the-da rk-knight-rises-teljes-film-2012


Hetedik Se7en

A lélegzetelállítóan izgalmas krimi-thriller helyszíne New York vigasztalan, szürke és nyirkos betonrengetege, ahol őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs, William Somerset nyomozó és a türelmetlen, lobbanékony újonc, David Mills megpróbálják megakadályozni beteg terve végrehajtásában. A befejezés azonban olyan csavart tartogat, amihez foghatót csak a legjobb Hitch...

http://kalozmozi.tv/film/0114369/hetedik-se7en-teljes-film-1995


A bárányok hallgatnak The Silence of the Lambs

Dr. Hannibal "Kannibál" Lecter az egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkos. Évek óta szigorúan őrzött börtönben ül, de az FBI-nak most a segítségére van szüksége. Valaki ugyanis a módszereit utánozza, és remélik, hogy az őrült orvos segítségükre tud lenni. Clarice Starling különleges ügynök kapja a feladatot, hogy férkőzzön Dr. Lecter bizalmába, és próbálja meg rávenni a segítségre. Ám a dolog nem ilyen egyszerű: Dr. Lecter nem csak őrült, de hihetetlenül intelligens is, így Clarice-nek nincs könny...

http://kalozmozi.tv/film/0102926/a-baranyok-hallgatnak-the-silence -of-the-lambs-teljes-film-1991


Becstelen Brigantyk Inglourious Basterds

A megszállt Franciaországban Shosanna szemtanúja lesz, ahogy a német Hans Landa ezredes lemészároltatja a családját. A lánynak sikerül megszöknie. Új személyiséget felvéve Párizsban telepszik le, ahol egy mozit üzemeltet. Közben az amerikai Aldo Raine hadnagy zsidó katonákból verbuvál csapatot, amely a brutális akciói miatt kétes hírnévre tesz szert a németek között. A német vezetés Shosanna moziját szemeli ki az új propagandafilm premierjére, melyen a Führer és a többi vezető is megjelenik. Miközben Shos...

http://kalozmozi.tv/film/0361748/becstelen-brigantyk-inglourious-b asterds-teljes-film-2009


A tégla The Departed

Az ír maffia legtehetségesebb fiatal tagja felvételizik a Massachusettsi Rendőrakadémiára. Azt a feladatot kapta, hogy legyen tökéletes rendőr, szerezzen magának egyre magasabb rangot a testületben, és jelentsen mindent igazi megbízóinak. Ám egy másik fiatal rendőrtiszt hasonló feladatot kap: neki Boston nagyhatalmú bűnszövetkezetébe kell jelentkeznie, hogy ott lehetőleg a keresztapa közelébe kerüljön. A két beépített ember jól végzi a munkáját. Mindketten sejteni kezdik, hogy az ellenfélnek is van egy kéme a...

http://kalozmozi.tv/film/0407887/a-tegla-the-departed-teljes-film-2 006


A tökéletes trükk The Prestige

A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátsággal és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak. Ettől kezdve legfőbb vágyuk, hogy legyőzzék a másikat. Minden trükk ...

http://kalozmozi.tv/film/0482571/a-tokeletes-trukk-the-prestige-telj es-film-2006


Mementó Memento

Leonard Shelby (Guy Pearce) életét egyetlen cél vezérli: megtalálni azt, aki megölte és megerőszakolta feleségét és bosszút állni haláláért. Leonard azonban egy furcsa, gyógyíthatatlan betegségben szenved. Amnéziás és a frissen szerzett élményekre is képtelen emlékezni. Egyetlen dologban biztos csupán: bosszút akar állni. Betegsége azonban különösen megnehezíti ezt. Polaroid képekkel dokumentálja minden lépését, névjegykártyák, dokumentumok, tetoválások segítségével próbálja összerakosgatni éle...

http://kalozmozi.tv/film/0209144/memento-memento-teljes-film-20 00


Viharsziget Shutter Island

http://kalozmozi.tv/film/1130884/viharsziget-shutter-island-teljes-fi lm-2010


V mint vĂŠrbosszĂş V for Vendetta

http://kalozmozi.tv/film/0434409/v-mint-verbosszu-v-for-vendetta-t eljes-film-2005


Titanic Titanic

1912-ben indul útjára a világ legnagyobb, legelegánsabb, legbiztonságosabbnak vélt óceánjárója, a Titanic. A csodálatos hajón sokféle ember utazik, köztük Jack (Leonardo DiCaprio) és Rose (Kate Winslet), akik két teljesen különböző világból érkeztek, de mégis összehozza őket a sors. Amikor a vesztébe száguldó hajó jéghegynek ütközik, már nem csak szerelmükért, hanem az életben maradásukért is meg kell küzdeniük.Belfastban elkezdik építeni a világ legnagyobb gőzhajóját, melynek hossza nagyo...

http://kalozmozi.tv/film/0120338/titanic-teljes-film-1997


Közönséges bűnözők The Usual Suspects

A rendőrség egy leégett hajót talál a San Pedró-i kikötőben, rajta huszonhét halottal. Két túlélő marad mindössze: egy égési sérülésekkel küszködő és halálra rémült magyar terrorista, és Verbal Kint. Kint kényszer alatt hajlandó elmesélni, hogyan robbant fel a hajó. Története hat héttel korábban kezdődik, mikor is öt bűnözőt letartóztatott a New York-i rendőrség kamion-eltérítés vádjával. Senki sem tudja, ki volt a megbízó, még az öt férfi sem, de lassan kiderül, hogy Keyzer Sozenak, a lege...

http://kalozmozi.tv/film/0114814/kozonseges-bunozok-the-usual-su spects-teljes-film-1995


Terminator 2 Terminator 2: Judgment Day

1997. augusztus 29-én kitört a harmadik világháború. Ennek a háborúnak 3 milliárd áldozata volt. Ami az emberiségből megmaradt, hamarosan újabb iszonyattal kell szembenézzen: a gépek elleni háborúval. S most a Skynet gépei egy új Terminátort terveztek, aminek csak egyetlen feladata van: elpusztítani John Connor-t, a gépek elleni harc vezetőjét. S minthogy a tervezés időpontjában a tudomány már képes az időutazásra, a Terminátort visszaküldik az időben, hogy John-t még gyerekkorában pusztítsa el. Az emberek a...

http://kalozmozi.tv/film/0103064/terminator-2-terminator-2-judgme nt-day-teljes-film-1991


Leon, a profi Leon: The Professional

Leon (Jean Reno), a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó család áldozatául esik Stansfield nyomozó (Gary Oldman) kegyetlenségének, aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda (Natalie Portman) Leonhoz menekül. Idővel a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathildáról, mintha a saját lánya lenne. Stansfield azonban nagyszabású kommandós akció keretében készül megostromolni Leon lakását, hogy végezzen a kis szemtanúval. Ám nem számol Leon profizmusával, aki rá...

http://kalozmozi.tv/film/0110413/leon-a-profi-leon-the-professionalteljes-film-1994


A hatodik érzék The Sixth Sense

Cole (Haley Joel Osment) hatéves, és rémálmok gyötrik. Éjszakáit és nappalait olyan lények népesítik be, akiket csak ő lát. A lények szólnak hozzá, megérintik, kérésekkel bombázzák: Cole látja a halottakat. Malcolm Crowe (Bruce Willis) gyermekpszichológus. Egy korábbi kezeltje hasba lövi, és ő az eset után más városba költözik: nehezen nyeri vissza korábbi önmagát, felejteni próbál. Cole csak benne bízik: senkinek nem beszélhet arról, amit lát, de a férfival lassan megértik egymást. Ám mégsem biztos...

http://kalozmozi.tv/film/0167404/a-hatodik-erzek-the-sixth-sense-t eljes-film-1999


Kutyaszorítóban Reservoir Dogs

Egy gyakorlott tolvajbanda fegyveres rablást követ el egy gyémántraktárban. A rendőrség meglepően hamar a helyszínre ér, ezért felmerül a gyanú, hogy valaki a banda tagjai közül besúgó. A cselekmény a rablás elkövetése után indul, és egyegy visszatekintő jelenetben idéződik fel az azt megelőző időszak, a bűntett kitervelésének fázisa, illetve ily módon ismerjük meg magukat a szereplőket is.

http://kalozmozi.tv/film/0105236/kutyaszoritoban-reservoir-dogs-te ljes-film-1992


Sin City Sin City

http://kalozmozi.tv/film/0401792/sin-city-teljes-film-2005


Ragyogás The Shining

Gondolj a legfélelmetesebb terrorra, ami csak érhet! Egy földönkívüli szörny támadása? Egy végzetes kór? Vagy a rettegés attól, hogy olyasvalaki fenyegeti az életed, akiről azt hitted, ő lesz, aki megvéd és szeret, ha bajba kerülsz, a családod egyik tagja!Kubrick hátborzongatóan izgalmas remekművében - amelyet a Newsweek kritikusa az első epikus horrorfilmnek nevezett - az ember ezen utóbbi, mindenkiben mélyen megbúvó félelme jelenik meg. A Stephen King azonos című regénye alapján készült mesterműben...

http://kalozmozi.tv/film/0081505/ragyogas-the-shining-teljes-film-1 980


Nem vénnek való vidék No Country for Old Men

Minden úgy kezdődik, hogy Llewelyn Moss talál egy teherautót, amelyet egy csapat hulla őriz. A kocsiban egy jó adag heroin és két millió dollár pihen. Amikor Moss elveszi a pénzt, olyan katasztrofális erőszakhullámot indít el, melyet még a korosodó, kiábrándult Bell sheriff személyében képviselt törvény sem tud megfékezni. Ahogy Moss megpróbál egérutat nyerni üldözői, de legfőképp egy rejtélyes figura elől, aki pénzfeldobással dönt emberi életekről, a film úgy növi ki a krimi kereteit, és kezd felölel...

http://kalozmozi.tv/film/0477348/nem-vennek-valo-videk-no-countr y-for-old-men-teljes-film-2007


Mad Max - A harag útja Mad Max: Fury Road

A világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag; a kevés életben maradt kíméletlen gyilkossá, fosztogató ragadozóvá vált, és bármire képes, csak hogy egy nappal tovább bírja. De akadnak még olyanok, akik rendbe hozhatnák, ami, úgy tűnik, visszavonhatatlanul elromlott. Ketten vannak, és örök menekülés az életük. Az egyikük Max: hallgatag, harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak...

http://kalozmozi.tv/film/1392190/mad-max-a-harag-utja-mad-max-f ury-road-teljes-film-2015


Holtodiglan Gone Girl

Nick (Ben Affleck) és Amy (Rosamund Pike) ötödik házassági évfordulójukra készülnek. Viszont az ünnepi nap reggelén, Amy nyomtalanul eltűnik. Nick a rendőrséghez fordul, akik azonnal el is kezdik a nyomozást az ügyben. Ami során egyre több nyom utal arra, hogy a látszólag boldog pár élete számos sötét titkot rejt. A nyomozás előrehaladtával szinte mindenki arra gyanakszik, hogy Nick nem is olyan ártatlan, mint amilyennek beállítja magát. Számos hazugságon érik és a helyzethez képest, eléggé furcsán viselk...

http://kalozmozi.tv/film/2267998/holtodiglan-gone-girl-teljes-film-2 014


Terminátor - A halálosztó The Terminator

2029: a mindentudó Skynet computer az emberi ellenállás utolsó bázisait akarja megtörni, miután szinte az egész emberiséget felszámolta. Skynet megtalálta a módját, hogy néhány harcosát, a tökéletes cyborgokat, azaz a Terminátorokat visszaküldje az időben, hogy megváltoztassa a történelem menetét. A történet arról a Terminátorról (Arnold Schwarzenegger) szól, akinek missziója a lázadók vezérének az anyját megölni 1984-ben, még fia születése előtt. Az ellenállók is visszaküldik az időben saját harco...

http://kalozmozi.tv/film/0088247/terminator-a-halaloszto-the-termi nator-teljes-film-1984


Blöff Snatch

A gyémántokra specializálódott, minden hájjal megkent ékszertolvaj, Franky Four Fingers, miután teljesítette legfrissebb megbízatását New Yorkba indul, hogy szállítsa az árut főnökének, Avinek. Útközben azonban megáll Londonban, ahol apróbb brilleket kell kézbesítenie megbízója ügyfeleinek. Boris, egy szélhámos orosz ráveszi Frankyt, hogy fogadjon egy illegális bokszmeccsen, ahol tervei szerint kirabolja majd a férfit.

http://kalozmozi.tv/film/0208092/bloff-snatch-teljes-film-2000


Die Hard - Drágán add az életed Die Hard

John McClane (Bruce Willis) nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbe hozza házasságát. Még csak nem is sejti, hogy rajta kívül még mások is nagy dobásra készülnek Los Angelesben, méghozzá éppen a szeretet ünnepén. Terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber (Alan Rickman) vezényletével arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget a kötvényeitől. A terroristák behatolnak az épületbe, túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit, köztük McClane feleségét, Hollyt (Bonnie Bedelia)...

http://kalozmozi.tv/film/0095016/die-hard-dragan-add-az-eleted-die -hard-teljes-film-1988


Gravitáció Gravity

Dr. Ryan Stone-nak, a kiváló orvosmérnöknek ez az első küldetése a világűrbe, a veterán Matt Kowalskynak pedig az utolsó, mielőtt nyugdíjba menne. Éppen rutinjellegű szerelési munkát végeznek, amikor egy meteorzápor elpusztítja az űrbázist és az űrhajóstársaikat, és a két asztronautát elszakítja az űrsiklótól. Az összeköttetésük megszakad a Földdel, egymáshoz kötve sodródnak a végtelen világűrben. Hamarosan fogytán az oxigén. A félelmük fokozatosan pánikba fordul, semmi esélyük a megmenekülés...

http://kalozmozi.tv/film/1454468/gravitacio-gravity-teljes-film-2013


Alien - A nyolcadik utas a halál Alien

A Nostromo űrhajó a hazatérés helyett a képernyőn villogó pont nyomába ered. Váratlan küldetésük egy kihalt bolygóra vezeti őket, ahol egy elhagyott űrhajót találnak, belsejében számtalan, tojás alakú kapszulával. Miközben óvatosan próbálják feltárni az űrsikló titkát, az egyik tojásból hirtelen kirobban egy lény és rátapad Kane (John Hurt) arcára, aki teljesen megbénul. Miután Kane visszanyeri az eszméletét és csatlakozik a többiekhez, megdöbbentő dolog történik. Kane testéből egy szörny kel ki...

http://kalozmozi.tv/film/0078748/alien-a-nyolcadik-utas-a-halal-alie n-teljes-film-1979


Fekete hattyú Black Swan

A visszahúzódó, anyja árnyékában élő balerina Nina elnyeri a Hattyúk tava előadás címszerepét. A művészeti vezető Leroy tökéletesnek titulája a lányt a szerepre, azonban kétségei vannak a lány képességeit illetően a fekete hattyú megformálásban. Mindkét szerep más egyéniséget igényel, azonban mindkét szerepet ugyanazon táncosnak kell előadnia. Míg a fehér hattyú az ártatlanságot és a kecsességet, a fekete az érzékiséget és csalfaságot hívatott megtestesíteni. Leroy úgy véli egy másik balett-...

http://kalozmozi.tv/film/0947798/fekete-hattyu-black-swan-teljes-fil m-2010


Sebhelyesarcú Scarface

Kubából emigrált az Egyesült Államokba Tony Montana, a Sebhelyesarcú. A bűnözőnek sikerült megtévesztenie a Bevándorlási Hivatalt és megkapja a letelepedési engedélyt. Esze ágában sincs tisztességes életet élni. Az első adandó alkalommal elszegődik Miami legnagyobb drogbárójához, Frank Lopezhez. Tony gyorsan kapaszkodik felfelé a ranglétrán, a kitartásának, hűségének és kíméletlenségének köszönhetően a drogbáró egyik bizalmasa lesz. A Sebhelyesarcú azonban ennél többre vágyik, Lopez barátnőjét...

http://kalozmozi.tv/film/0086250/sebhelyesarcu-scarface-teljes-film -1983


Legenda vagyok I Am Legend

Robert Neville (Will Smith) a Földön az egyetlen emberi túlélő, akit nem fertőzött meg a gyilkos vírus. Mára ő New York utolsó lakója, s talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. A pusztító járvány következtében azonban új faj jött létre. A mutánsok figyelik minden mozdulatát, éjjel-nappal vadásznak rá. Neville menekülés közben saját vérének felhasználásával próbálja előállítani a járvány ellenszerét. Sikerén az emberiség jövője múlik.

http://kalozmozi.tv/film/0480249/legenda-vagyok-i-am-legend-telje s-film-2007


Kill Bill 2 Kill Bill: Vol. 2

A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte...

http://kalozmozi.tv/film/0378194/kill-bill-2-kill-bill-vol-2-teljes-film2004


Skyfall - Égszakadás Skyfall

A 007-es immár 23. alkalommal vállalkozik a lehetetlenre, hogy megmentse a világot és a brit koronát. Daniel Craig harmadszorra bújik James Bond szmokingjába. Amikor M (Judi Dench) múltjából sötét kísértet bukkan elő, Bond hűségének is ki kell állnia a próbát. A 007-es ügynök nekivág, hogy felkutassa és elpusztítsa a fenyegetést, még akkor is, ha ő maga is súlyos árat fizet érte. Bond legutóbbi munkájába hiba csúszik, és ügynökök tucatjainak kilétére derül fény világszerte; az MI6 központját támad...

http://kalozmozi.tv/film/1074638/skyfall-egszakadas-skyfall-teljes-fi lm-2012


Kódjátszma The Imitation Game

A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becs...

http://kalozmozi.tv/film/2084970/kodjatszma-the-imitation-game-te ljes-film-2014


Alien - A bolygó neve: halál Aliens

57 évvel később egy mentőhajó talál rá Ripleyre (Sigourney Weaver), akinek az utolsó pillanatba sikerült megmenekülnie. Hazaérkezvén megtudja, hogy annak idején egy emberi kolóniát telepítettek arra a bolygóra, ahol megtámadta őket az ismeretlen szörnyeteg. Miután a földi kutatóbázis minden kapcsolatot elveszített az odatelepített emberekkel, Ripley-t egy sereg felfegyverzett harcos kíséretében visszaküldik a távoli bolygóra, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljanak a félelmetes idegennel és megmentsék a túl...

http://kalozmozi.tv/film/0090605/alien-a-bolygo-neve-halal-aliens-t eljes-film-1986


Szárnyas fejvadász Blade Runner

2019-et írunk. Egy speciális osztaghoz tartozó Deckard éppen visszavonulni készül, amikor újabb feladatot kap. Öt replikáns eltérített egy űrhajót, hogy visszatérjenek a Földre és megkeressék megalkotójukat: az életüket szeretnék meghosszabbítani. Deckard feladata, hogy megakadályozza ezt, felkutassa és végezzen a replikánsokkal. A film az egyik legismertebb és legjobban sikerült sci-fi a film világában. Rengeteg kérdést feltesz: Mit jelent emberenek lenni? Mi az élet értelme? A válaszokat azonban a nézőre b...

http://kalozmozi.tv/film/0083658/szarnyas-fejvadasz-blade-runner-t eljes-film-1982


A Bourne-ultimátum The Bourne Ultimatum

Csak el akart tűnni. Ám ehelyett Jason Bourne-ra azok vadásznak, akik olyanná tették, amilyen. Elvesztette az emlékeit és az egyetlen embert, akit szeretett. Nem riasztja a golyók zápora és a magasan képzett gyilkosok új nemzedéke sem. Egyetlen célja van: visszamenni a kezdetekig és kideríteni, ki is ő valójában. A kémsorozat legújabb fejezetében Bourne becserkészi a múltját, hogy meglelje a jövőjét. Moszkván, Párizson, Londonon, Tangeren és New York Cityn keresztül vezet az útja az igazi Jason Bourne felé, mik...

http://kalozmozi.tv/film/0440963/a-bourne-ultimatum-the-bourne-ul timatum-teljes-film-2007


A visszatérő The Revenant

A visszatérő megtörtént események alapján készült. Magával ragadó, hátborzongató film egy férfi küzdelméről, a minden rettenet ellenére legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről. Hugh Glassra (Leonardo DiCaprio) a még feltérképezetlen amerikai vadonban rátámad egy medve: társa, John Fitzgerald (Tom Hardy) szándékosan tagadja meg a segítséget és magára hagyja őt a kietlen, dermesztő rengetegben. Glass hihetetlen erőfeszítéssel dacol a természet és az em...

http://kalozmozi.tv/film/1663202/a-visszatero-the-revenant-teljes-fi lm-2015


Elrabolva Taken

Bryan Mills (Liam Neeson) valaha a titkosszolgálat egyik legkiválóbb ügynöke volt, újabban sztárokat véd a rajongóktól. 17 éves lánya, Kim (Maggie Grace) az anyjával, Lenore-ral (Famke Janssen) és tehetős mostohaapjával él és épp Párizsba készül legjobb barátnőjével, Amandával, amire Bryan vonakodva bár, de áldását adja. Bár ne tette volna. Kim a párizsi reptéren megismerkedik Peterrel, majd nemsokkal később elrabolják. A lánynak még sikerül beszélnie az apjával, aki rögtön megérti, hogy mi történik...

http://kalozmozi.tv/film/0936501/elrabolva-taken-teljes-film-2008


Z világháború World War Z

Egy átlagos nap Gerry Lane, az egykori ENSZ-alkalmazott a családjával araszol a csúcsforgalomban. Hamarosan arra lesz figyelmes, hogy az emberek egymásra támadnak. A városban kitör a káosz, kiderül, hogy halálos járvány ütötte fel a fejét, ami harapás útján terjed. A globális méretűvé váló zombijárvány azzal fenyeget, hogy elpusztítja az emberiséget. Miután Lane biztonságba helyezi családját, a munkájához visszatérve azon dolgozik, hogy megtalálja a járvány forrását, és megállítsa a terjedését.

http://kalozmozi.tv/film/0816711/z-vilaghaboru-world-war-z-teljes-fi lm-2013


Szemfényvesztők Now You See Me

A világ legjobb illuzionistáinak egy csapata bankot rabol, de nem is akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI értetlenül áll az agyafúrt attrakció előtt, nem is sejtve, hogy egy sokkal nagyobb dobásra készülnek a szemfényvesztők.

http://kalozmozi.tv/film/1670345/szemfenyvesztok-now-you-see-me -teljes-film-2013


Casino Royale Casino Royale

Első küldetésére indul James Bond, az angol titkosszolgálat 007-es ügynöke. Feladata, hogy a montenegrói Casino Royale-ban sorra kerülő pókermérkőzésen legyőzze a terroristák bankárát. Le Chiffre ugyanis milliókkal tartozik a megbízóinak, és a hatalmas tétre menő pókerpartin akarja visszaszerezni a pénzt. Bondot eleinte bosszantja, hogy a gyönyörű Vesper Lynd személyében felvigyázót rendelnek ki mellé. Ám miután közösen túlélik Le Chiffre és bérgyilkosainak merényletsorozatát, beleszeret a lányba, é...

http://kalozmozi.tv/film/0381061/casino-royale-teljes-film-2006


Fargo Fargo

Hóborította kisváros fent az amerikai-kanadai határon. A helyi autókereskedő eredeti ötlettel akarja egyenesbe hozni zűrös pénzügyeit: két piti csirkefogóval elraboltatja feleségét, hogy váltságdíjat zsarolhasson ki apósától. Az emberrablók azonban az átlagnál is ütődöttebbek, s csak úgy mellékesen agyoncsapják túszukat. A komikus alaphelyzet véres tragédiába fordul - s az egészet az áldott állapotban lévő helyi seriffnőnek kell felgöngyölítenie.A Coen testvérek a fekete vígjátékok egyik gy...

http://kalozmozi.tv/film/0116282/fargo-teljes-film-1996


12 majom Twelve Monkeys

Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik, és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését, és megfejteni a 12 Majom Hadseregén...

http://kalozmozi.tv/film/0114746/12-majom-twelve-monkeys-teljesfilm-1995


Benjamin Button különös élete The Curious Case of Benjamin Button

Nem mindennapi életet él Benjamin Button (Brad Pitt). Nyolcvan esztendősen született, az idő múlásával pedig egyre fiatalabb lesz. 1918-ban látja meg a napvilágot New Orleansban, az első világháború befejezésének pillanatában. Hosszú és különleges élete egészen a huszonegyedik századig tart. A világ számos helyén megfordul, miközben beleszeret Daisybe (Cate Blanchett), akivel az egyre növekvő korkülönbség miatt csak néhány évet tölthet.

http://kalozmozi.tv/film/0421715/benjamin-button-kulonos-elete-th e-curious-case-of-benjamin-button-teljes-film-2008


Az Argo-akció Argo

1978-ban az iráni forradalom elűzte a nyugatbarát uralkodót, és kikiáltották az iszlám köztársaságot. Egy évre rá a korábbi sah Amerikába utazott gyógykezelésre, a hírre november 4-én a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget, túszul ejtette az ott dolgozó 52 diplomatát, kirobbantva a 444 napos túszdrámát. Az akció idején azonban hat embernek sikerült megszöknie és elrejtőznie. Mindenki tudta, csak idő kérdése, hogy rájuk akadjanak. A CIA "beszivárgási" szakértője, Tony Mendez előáll egy ...

http://kalozmozi.tv/film/1024648/az-argo-akcio-argo-teljes-film-201 2


Drive - Gázt! Drive

Driver (Ryan Gosling) nappal autós kaszkadőrként égeti a gumit Hollywood-ban, de ez csak a második műszak, főállásban éjszakai rablásoknál segédkezik, mint a menekülési útvonalat biztosító sofőr. Nem hétköznapi szakmájában ő a legkeresettebb, köszönhetően speciális tudásának: hajszálpontosan ismeri a város labirintusszerű utcáit, fejében van egész Los Angeles térképe. Melóit az ügynöke, Shannon (Bryan Cranston) hajtja fel, aki valójában a nagy áttörésre készül: építeni egy autót Drivernek, hogy...

http://kalozmozi.tv/film/0780504/drive-gazt-drive-teljes-film-2011


Szemtől szemben Heat

A legprofibb rendőr játszmája a legprofibb bankrabló ellen. Neil McCauley (Robert De Niro) a bűnözők királya az évszázad bűntényére készül. Vincent Hanna nyomozó (Al Pacino), a rendőrség legjobb koponyája, aki már szinte mániákusan üldözi McCauleyt, bármi áron el akarja kapni. Hanna a leggyengébb láncszemet, Christ (Val Kilmer) figyelteti, akit a barátnője megzsarolásával próbál elkapni. A rablást végül sikeresen végrehajtják, a menekülési tervbe azonban hiba csúszik.

http://kalozmozi.tv/film/0113277/szemtol-szemben-heat-teljes-film1995


Psycho Psycho

A csinos szőke titkárnő, Marion meglép főnöke pénzével. A városon kívül új autót vásárol, s noha ideges viselkedése feltűnik a rendőröknek, mégis tovább engedik. Éjszakára betér egy mellékút mellett meredező motelbe, majd a szelíd, ám különös tulajdonossal megvacsoráznak.A thriller középpontjában egy félreeső motel és annak titokzatos tulajdonosa, Norman Bates áll. Hitchcock talán legtökéletesebb és legklasszikusabb filmje Norman Bates története. Nem egyszerű krimit láthatunk, hanem fantas...

http://kalozmozi.tv/film/0054215/psycho-teljes-film-1960


Jurassic World Jurassic World

Steven Spielberg producerként tér vissza nagy sikerű, úttörő sorozatának legújabb részével, a Jurassic World rendkívül látványos, torokszorítóan izgalmas, nagyszabású kalandjával, melyben újra megnyílik a híres sziget őslény parkja. A helyszín az eredeti Nublar sziget, amely dinoszaurusz élményparkként működik, de nem túl sikeresen. Hogy feltornázzák a bevételeket megalkotnak egy genetikailag módosított hibrid dinoszauruszt, az Indominus Rexet, de természetesen semmi sem alakul a terv szerint.

http://kalozmozi.tv/film/0369610/jurassic-world-teljes-film-2015


Looper - A jövő gyilkosa Looper

2074-ben járunk, amikor az időutazás kézzelfogható valósággá vált, ám kizárólag törvénytelen módon, a feketepiacon lehet hozzájutni. A maffia sajátos módon használja ki a lehetőséget, ha meg akar szabadulni valakitől, harminc évvel visszaküldi az időben, ahol a jövőgyilkosnak nevezett "ooperek", azaz, bérgyilkosok várják. Joe is ilyen bérgyilkos, és remekül megél belőle. Ám egy napon a maffiairányítói úgy döntenek, hogy Joe-nak a saját jövőbeni énjét kell eltennie láb alól. A bérgyilkos azonban h...

http://kalozmozi.tv/film/1276104/looper-a-jovo-gyilkosa-looper-telje s-film-2012


Cápa Jaws

Az Atlanti Óceán egy idilli turistaparadicsomán, Amity szigetén a tinédzser Chrissie úgy dönt, úszik egyet a gyönyörű, nyugodt éjszakai tengerben. Barátai inkább a parton folytatják a bulizást. Nem látják, hogy a lányt egy titokzatos, pokoli erő váratlanul a mélybe rántja... Másnap emberi testrészekre bukkannak a parton. Brody rendőrfőnök azonnal tudja, hogy a szerencsétlen áldozattal cápa végzett. Rosszat sejt. Azt javasolja a polgármesternek, hogy hirdessék ki a szigeten a fokozott cápaveszélyt és vezessé...

http://kalozmozi.tv/film/0073195/capa-jaws-teljes-film-1975


Csúcshatás Limitless

Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben.

http://kalozmozi.tv/film/1219289/csucshatas-limitless-teljes-film-20 11


Fogságban Prisoners

Keller Dover (Hugh Jackman) minden szülő rémálmával néz szembe, mikor 6 éves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. A kétségbeesés óráiban teljesen eluralkodik a családon a pánik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. A nyomozást vezető rendőr, Loki (Jake Gyllenhaal) letartóztatja a sofőrt, Alex Jonest (Paul Dano), de bizonyítékok hiányában szabadon kell engednie. Ekkor Keller úgy dönt, maga ered a kislánya nyomába.

http://kalozmozi.tv/film/1392214/fogsagban-prisoners-teljes-film-2 013


Szigorúan bizalmas L.A. Confidential

A két nyomozó, a karrierista Ed Exley (Guy Pearce) és az ökléért tartott Bud White (Russell Crowe) ki nem állhatják egymást. Egy nap azonban kénytelenek összefogni, ha életben akarnak maradni. Az angyalok városában valaki megpróbálja átvenni az alvilág irányítását. Exley egy ügy kapcsán rájön, hogy néhány rendőr is benne van a leszámolásban. A felfüggesztett Jack Vincennes (Kevin Spacey) segít a furcsa párnak, kockáztatva ezzel a saját életét.

http://kalozmozi.tv/film/0119488/szigoruan-bizalmas-l-a-confidentia l-teljes-film-1997


Mátrix - Újratöltve The Matrix Reloaded

Mi történne, ha a prófécia igaznak bizonyulna? Mi lenne, ha holnap véget érne a harc? Thomas "Neo" Anderson (Keanu Reeves) úgy dönt, szembenéz a kérdéssel, amelyet Morpheus (Laurence Fishburne) és Trinity (Carrie-Anne Moss) sugallt neki. Elindul, hogy felkutassa és megismerje az igazságot, és értelmét kiszabadítsa a Mátrix rabságából.A trilógia második epizódjában Neo elhatározza, hogy a benne rejlő erőket még jobban uralma alá hajtja. A gépek hadserege támadást indít Zion városa ellen. Órák kérdése c...

http://kalozmozi.tv/film/0234215/matrix-ujratoltve-the-matrix-reloa ded-teljes-film-2003


A Bourne-rejtély The Bourne Identity

Egy olasz halászhajó legénysége félhalott férfit ment ki a tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában lévő golyókon és egy csípőjébe ültetett svájci bankszámlaszámon kívül semmije sincs. Nem tudja, ki ő és honnan jött, de hamarosan kivételes tehetséget árul el az önvédelem, a keleti harcművészetek és a nyelvek terén. Mindez pedig sokatmondóan veszélyes múltat sejtet. Hősünk összezavarodottan és kimerülten hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és hogyan sodródott ilyen veszé...

http://kalozmozi.tv/film/0258463/a-bourne-rejtely-the-bourne-ident ity-teljes-film-2002


X-Men 2 X2

http://kalozmozi.tv/film/0290334/x-men-2-x2-teljes-film-2003


A majmok bolygรณja - Lรกzadรกs Rise of the Planet of the Apes

http://kalozmozi.tv/film/1318514/a-majmok-bolygoja-lazadas-rise-of -the-planet-of-the-apes-teljes-film-2011


Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi Ocean's Eleven

Három alapszabály van: senki ne sérüljön meg, senkit ne érjen kár és játssz úgy, mintha nem volna veszteni valód. Danny Ocean (George Clooney) 24 órával feltételes szabadlábra helyezése után már új, eddigi legmerészebb tervén dolgozik. Egy nagy bokszmeccs éjszakáján Las Vegas három legnagyobb kaszinóját akarja kirabolni. A bandája csupa különleges emberekből áll. Mindannyian profik, akik tudják: a tét 150 millió dollár. Azt, hogy a három kaszinónak ugyanaz a tulajdonosa (Andy Garcia) és Ocean egykori feles...

http://kalozmozi.tv/film/0240772/ocean-s-eleven-tripla-vagy-semmi -ocean-s-eleven-teljes-film-2001


Különvélemény Minority Report

A jövő békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez. A rendőrök a médiumok segítségével a jövőbe látnak, előre gyűjtik össze a bizonyítékokat, tárják őket a bíróság elé, és a helyszínen, még az elkövetés előtt tartóztatják le a bűnöst.A rendszer tökéletes. Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis kételkedni kezd. Nem c...

http://kalozmozi.tv/film/0181689/kulonvelemeny-minority-report-te ljes-film-2002


Véres gyémánt Blood Diamond

Solomon (Djimon Hounsou), akit elválasztanak a családjától és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Archer (Leonardo DiCaprio), az exzsoldos tudomást szerez a kincsről és Mady Bowen (Jennifer Connelly) újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár és végre elhagyhatja Afrikát. A két embe...

http://kalozmozi.tv/film/0450259/veres-gyemant-blood-diamond-tel jes-film-2006


X-Men 3 - Az ellenállás vége X-Men: The Last Stand

Xaviér professzor (Patrick Stewart) segítségével a mutánsok megtanulják irányítani és a jó ügy érdekében felhasználni képességeiket. Most azonban válaszút elé kerülnek: megőrzik különleges képességüket vagy feladják adottságaikat, és beilleszkednek a társadalomba. A kormány által kifejlesztett gyógyszer megszüntetné a másságukat, valójában a megsemmisítésük a cél. Farkas (Hugh Jackman), Ciklon (Halle Berry), Vadóc (Anna Paquin) és a többi mutáns rájönnek az igazságra, ám addigra már elszabadul...

http://kalozmozi.tv/film/0376994/x-men-3-az-ellenallas-vege-x-menthe-last-stand-teljes-film-2006


Forráskód Source Code

Bombamerényletet követnek el egy vonat ellen. A titkosszolgálat embere, Colter Stevens százados Sean Fentress álnéven ott volt a vonaton. Feladata, hogy azonosítsa a merénylőt, aki újabb akcióra készül. A Forráskód nevű szupertitkos program segítségével Stevens-Fentresst újra és újra visszaküldik a szerelvényre, hogy megtalálja a merénylőt. Minden alkalommal újabb bizonyítékra bukkan, ám a merénylőnek sikerül elmenekülnie. Minél többet tud meg róla, Stevens annál biztosabb abban, hogy meg tudná akadályoz...

http://kalozmozi.tv/film/0945513/forraskod-source-code-teljes-film2011


Oldboy Oldboy

http://kalozmozi.tv/film/0364569/oldboy-teljes-film-2003


Érkezés Arrival

Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni - és hogyan. Ez a magát szinte minden műfajban kipróbáló kanadai Denis Villeneuve (Sicario - A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) új filmjének kiindulópontja és lényege. A nálunk is ismert Ted Chiang sci-fi író 1998-as Story of Your Life című novellájából készült mű főszereplője a nagyszerű Amy Adams, aki egy elismert nyelvészt alakít - akinek előadásait mégis kevesen l...

http://kalozmozi.tv/film/2543164/erkezes-arrival-teljes-film-2016


X-Men kezdetek: Farkas X-Men Origins: Wolverine

http://kalozmozi.tv/film/0458525/x-men-kezdetek-farkas-x-men-ori gins-wolverine-teljes-film-2009


Az ember gyermeke Children of Men

A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell k...

http://kalozmozi.tv/film/0206634/az-ember-gyermeke-children-of-m en-teljes-film-2006


Amerikai pszichó American Psycho

Patrick Bateman egy gazdag és befolyásos Wall Street-i befektető fia, igazi aranyifjú. Könnyen halad előre az apja által kitaposott úton, megszállottja a pénznek, a sikernek, a divatnak és a stílusnak. Igazi társasági ember, központi figura, amolyan kétlábon járó sikersztori. Bateman emellett minden idők legkegyetlenebb és leggátlástalanabb sorozatgyilkosa is. Ismerősöket és ismeretleneket mészárol le különös kegyetlenséggel, nem válogatva az eszközökben - kés, láncfűrész, fegyver, nála egyre megy. Indít...

http://kalozmozi.tv/film/0144084/amerikai-pszicho-american-psych o-teljes-film-2000


Mission: Impossible - Fantom protokoll Mission: Impossible - Ghost Protocol

Terrorakció elkövetésével és összeesküvéssel vádolják Ethan Hunt ügynököt és csapatát. Az elnök életbe lépteti a Fantom-protokolt, aminek következtében mindnyájan törvényen kívüliekké válnak. Hunt azonban nem adja fel olyan könnyen a dolgot. Tény és való, hogy senkiben sem bízhat. Ráadásul pénz és mindenféle támogatás nélkül kénytelen kitalálni, hogyan moshatná tisztára a maga és az ügynökség nevét. Versenyt fut az idővel, hogy tisztázza magukat, ugyanakkor meg kell állítania a terroristáka...

http://kalozmozi.tv/film/1229238/mission-impossible-fantom-protok oll-mission-impossible-ghost-protocol-teljes-film-2011


Pillangó hatás The Butterfly Effect

A pillangó-effektus elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt. Még elképzelni is rémes, hogy mi lenne, ha valaki képes lenne a múltunkat megváltoztatni - ez kiszámíthatatlan következménnyel járna jelenünkre nézve. Evan Treborn gyerekkorában számtalanszor elvesztette az öntudatát, élete egyes szakaszai sötét foltok csupán az emlékezetében. Am...

http://kalozmozi.tv/film/0289879/pillango-hatas-the-butterfly-effect -teljes-film-2004


Mátrix - Forradalmak The Matrix Revolutions

Zion katonái, bátor önkéntesekkel az oldalukon kétségbeesetten harcolnak, hogy visszaverjék a gyilkos őrszemek támadását, amikor a géphadsereg fúrásai mármár a rejtekhelyük közelébe érnek. Nem csak saját életükért, de magáért az emberiség jövőjéért is küzdenek. Smith ügynök (Hugo Weaving), az immár öntudatra ébredt program kikerült a gépek ellenőrzése alól, és az a célja, hogy elpusztítsa a gépek birodalmát a való világgal és a Mátrix-szal együtt. Az Orákulum (Gloria Foster) végleges útmut...

http://kalozmozi.tv/film/0242653/matrix-forradalmak-the-matrix-re volutions-teljes-film-2003


A Bourne-csapda The Bourne Supremacy

Két évvel ezelőtt Jason Bourne azt hitte, sikerült elmenekülnie a múltja elől. Hiába tűnt el kedvesével együtt a világ szeme elől, sokaknak áll érdekében, hogy holtan lássák. A pár rejtőzködve él a kis faluban, amikor felbukkan egy ügynök. Mindent hátrahagyva elmenekülnek, ám Marie áldozatul esik üldözőinek. Egykori munkaadói, az Ügynökség emberei ugyanúgy Bourne nyomában vannak, mint a maffiózó zsoldjában álló bérgyilkos, a hajsza tehát ott folytatódik, ahol régen abbamaradt. A helyzet annyiban vá...

http://kalozmozi.tv/film/0372183/a-bourne-csapda-the-bourne-supr emacy-teljes-film-2004


Mr. és Mrs. Smith Mr. & Mrs. Smith

Minden családnak van rejtegetnivalója, apró-cseprő, kisebb-nagyobb titka mindnek van. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van. Jane (Angelina Jolie) és John (Brad Pitt) valójában jólfizetett, megbízhatóan hatékony munkát végző bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Minden megy a megszokott mederben addig, míg egy nap egymás meggyilkolására kapnak megbízást. Kénytelenek hát hazavin...

http://kalozmozi.tv/film/0356910/mr-es-mrs-smith-mr-mrs-smith-tel jes-film-2005


Az ötödik elem The Fifth Element

Minden ötezredik évben egy kapu feltárul két dimenzió között. Az egyikben található az univerzum és benne mindenféle életforma. A másikban a Gonosz, melynek csupán egy célja van: elpusztítani az Életet. Csak a titokzatos ötödik elem mentheti meg a világot az ötezer évenként feltámadó Gonosz pusztításától. Így az univerzumnak minden ötezredik eszetendőben szüksége van egy hősre. A XXIII. század veszélyekkel és furcsaságokkal teletűzdelt univerzumában, New Yorkban egy nem mindennapi hős, Korben Dallas (Br...

http://kalozmozi.tv/film/0119116/az-otodik-elem-the-fifth-element-t eljes-film-1997


Elysium – Zárt világ Elysium

2154-re az emberiség két részre szakadt, gazdagokra és szegényekre. Az előbbiek a hatalmas mesterséges hold, az Elysium rendezett és biztonságos világában élnek, míg az utóbbiak a lepusztult és túlzsúfolt Földön. A kiváltságosok gondosan védik előjogaikat a lentiektől, az illegális bevándorlók ellen törvényt és fegyvert is bevetnek. Maxnak az élete múlik azon, hogy a lehető leggyorsabban feljusson a vágyott világba, megszerezze azt, amire szüksége van, és amivel talán az egész világ sorsát megváltozatj...

http://kalozmozi.tv/film/1535108/elysium-zart-vilag-elysium-teljes-f ilm-2013


Titokzatos folyó Mystic River

Jimmy (Sean Penn), Dave (Tim Robbins) és Sean (Kevin Bacon) együtt nőttek fel Boston egyik munkásnegyedében. Soha semmi érdekes nem történt velük ezen a környéken mindaddig, amíg Dave élete különös fordulatot nem vett. Akkor még nem sejtették, hogy ez örökre megváltoztatja mindannyiuk életét. Huszonöt évvel később újra kereszteződnek útjaik egy titokzatos és megmagyarázhatatlan gyilkosság kapcsán.

http://kalozmozi.tv/film/0327056/titokzatos-folyo-mystic-river-telje s-film-2003


A bombák földjén The Hurt Locker

http://kalozmozi.tv/film/0887912/a-bombak-foldjen-the-hurt-lockerteljes-film-2008


Világok harca War of the Worlds

Senki sem hitte volna a 21. század első éveiben, hogy világunkat oly lények tartják szemmel, melyek intelligenciája meghaladja a miénket - hogy miközben az embereket lekötik mindennapos gondjaik, ők megfigyelnek és tanulmányoznak bennünket, ahogy a tudós vizsgálja mikroszkópján át a lényeket, melyek egy vízcseppben hemzsegnek és sokasodnak. Az ember határtalan önelégültséggel szelte keresztül-kasul a földgolyót, biztos tudatában annak, hogy ez a világ az ő birodalma. Mégis, az űr végtelen mélyén át hatalma...

http://kalozmozi.tv/film/0407304/vilagok-harca-war-of-the-worlds-t eljes-film-2005


John Wick John Wick

John Wick (Keanu Reeves) nyugodt életre vágyik. Magányosan akarja tölteni a napjait: kutyája, sportkocsija, üres, hideg lakása éppen elég neki - nincs szüksége többre. De egy nyugdíjas bérgyilkos nem pihenhet. És amikor bántják, ő sem marad tétlen. Előveszi rég elrejtett fegyvereit, és elindul véres bosszúhadjáratára. Egyetlen ember harcol gengszterek és bérgyilkosok egész hadserege ellen, New York pedig valódi csatatérré válik. És az őrült, véres ütközetben mégsem egyértelmű, ki fog győzni: a gyilkoso...

http://kalozmozi.tv/film/2911666/john-wick-teljes-film-2014


A majmok bolygója - Forradalom Dawn of the Planet of the Apes

Tíz esztendő telt el azóta, hogy a félresikerült orvosi kísérlet eredményeként megjelentek a szuperintelligens majmok a Földön. Tíz év telt el, hogy Caesar vezetésével a majmok fellázadtak, és kitörtek a börtöneikből. Mivel erősebbek, okosabbak és jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, mint az ember, átvették a hatalmat a Földön. Az emberiség azonban nem pusztult ki teljesen. A kisebb, túlélő csoportjai békét kötöttek a majmokkal. Mindkét fél tudja azonban, hogy ez a béke csak átmeneti lesz..

http://kalozmozi.tv/film/2103281/a-majmok-bolygoja-forradalom-da wn-of-the-planet-of-the-apes-teljes-film-2014


Holnapután The Day After Tomorrow

Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől.

http://kalozmozi.tv/film/0319262/holnaputan-the-day-after-tomorro w-teljes-film-2004


A tetovรกlt lรกny The Girl with the Dragon Tattoo

http://kalozmozi.tv/film/1568346/a-tetovalt-lany-the-girl-with-the-d ragon-tattoo-teljes-film-2011


Phillips kapitány Captain Phillips

Szomáliai kalózok fenyegetik az Adeni-öbölben áthaladó teherhajókat. Egy nappal azután, hogy az Amerikai Tengerészeti Hivatal 2009-ben figyelmeztetést ad ki emiatt, támadás éri a Maersk Alabama nevű, afrikai segélyszervezeteknek árút szállító teherhajót. Miközben a legénység elbarikádozza magát a gépházban, Richard Phillips kapitány a hídon marad. Idegőrlő tárgyalás kezdődik a kapitány és a kalózok vezére között. Végül Phillips túsznak ajánlja magát a legénység szabadságáért cserébe. Igaz tör...

http://kalozmozi.tv/film/1535109/phillips-kapitany-captain-phillips-t eljes-film-2013


A quantum csendje Quantum of Solace

Miközben folytatja az előző részben megkezdett harcát, hogy felfedje az ügynökség valódi arcát, Bond és M kikérdezi Mr. White-ot, aki ráérbreszti őket arra, hogy a szervezet sokkal összetettebb és veszélyesebb, mint ahogy gondolták. Egy MI6 ügynök boncolási eredményei egy Haitin levő bankszámlához vezeti őket, ahol egy elhibázott lépés következtében Bond a gyönyörű, de életvészélyes Camille kezei közé kerül, aki személyes bosszúja eszközeként kívánja felhasználni.

http://kalozmozi.tv/film/0830515/a-quantum-csendje-quantum-of-s olace-teljes-film-2008


Die Hard 4 - Legdrágább az életed Live Free or Die Hard

A zsaru John McClane kihalásra ítélt dinoszaurusz egy olyan korban, ahol már minden az Internet és a számítógép körül forog. Mégis, megint csak rá vár a feladat, hogy egyenesbe hozza a dolgokat, amikor a világ legerősebb hatalmának számítógépes rendszere megbénul és az egész ország az összeomlás szélére kerül. A rejtélyes támadó mindent alaposan végiggondolt, mindent megtervezett, csak egy valamivel, pontosabban valakivel nem számolt: McClane-nel. És a zsaru, ha beindul, akkor mindenki tudja, hogy kő kövön...

http://kalozmozi.tv/film/0337978/die-hard-4-legdragabb-az-eleted-li ve-free-or-die-hard-teljes-film-2007


Hátsó ablak Rear Window

A fényképész L. B. Jefferies törött lába miatt ágyhoz van kötve. A férfi egyetlen szórakozása a szomszédok életének megfigyelése. A fényképész különös figyelmet fordít a Thornwald házaspárra: Lars Thornwald házaló ügynök, aki munkája mellett beteg feleségét is ápolja. Egy nap a nő eltűnik. Jefferies arra gyanakszik, hogy a férj gyilkolta meg az asszonyt. Magánnyomozásába bevonja gyönyörű barátnőjét, detektív barátját és az ápolónőjét. A további fejlemények drámai befejezést hoznak.

http://kalozmozi.tv/film/0047396/hatso-ablak-rear-window-teljes-fil m-1954


Éjjeli féreg Nightcrawler

Az amerikai álom elérhetetlen távolságba került Lou Bloom (Jake Gyllenhaal) generációja számára. A munkanélküliség, nagyratörő célok és az elkeseredett próbálkozás olyan útra sodorja a férfit, ami a mélybe vezet. Minden éjjel, míg a város az igazak álmát alussza, véres sztorikra éhes mini stábok, gyors kocsikkal, kamerákkal és harsogó rendőrségi rádiókkal felszerelve portyáznak a terpeszkedő Los Angeles szennyes utcáin. A rendőrséget megelőzve egyik tetthelyről a másikra rajzanak és a felvételeket ...

http://kalozmozi.tv/film/2872718/ejjeli-fereg-nightcrawler-teljes-fil m-2014


Az útvesztő The Maze Runner

Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány ...

http://kalozmozi.tv/film/1790864/az-utveszto-the-maze-runner-telje s-film-2014


A Da Vinci-kód The Da Vinci Code

A neves amerikai tudós, Robert Langdon (Tom Hanks) éppen Párizsban tartózkodik, amikor megölik a Louvre egyik kurátorát. A rendőrség abban bízik, hogy Langdon segíthet megfejteni a rejtélyt. A tudós azonban szakértőből hamarosan gyanúsított lesz, és kénytelen együtt menekülni az áldozat kiismerhetetlen unokájával, Sophieval (Audrey Tautou). Nemsokára rájönnek, hogy két titkos egyházi társaság, a Sion testvérei és az Opus Dei évszázadok óta tartó harcába keveredtek bele.

http://kalozmozi.tv/film/0382625/a-da-vinci-kod-the-da-vinci-code-t eljes-film-2006


A zodiákus Zodiac

Sorozatgyilkos szedi áldozatait San Franciscóban. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, pedig a tettes üzeneteket küld több napilapnak is. Csak néhány rendőr, újságíró, köztük Paul Avery és egy halk szavú, tehetséges szerkesztőségi rajzoló, Robert Graysmith bízik abban, hogy megfejtheti a rejtélyes üzeneteket, melyek alapján a gyilkos a Zodiákus nevet kapta. Elszántan, vadul és szenvedélyesen üldözik ellenségüket. Kezdetben kötelességtudóan, később egyre inkább elvakultan, mígnem már maguk is az ő...

http://kalozmozi.tv/film/0443706/a-zodiakus-zodiac-teljes-film-2007


Démonok között The Conjuring

Azt hihetnénk, hogy ilyesmi csak egy forgatókönyv-írónak juthat eszébe, pedig ez a történet megtörtént eseten alapul. A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed és Lorraine Warren jegyezte fel annak a családnak a történetét, melyet a világtól távol, egy tanyaházban nem evilági lények terrorizáltak.Perronék öt gyerekükkel költöznek be új, magányosan álló vidéki házukba, és nem tudják, hogy valaki már él a falak között. Valaki, aki minden percben jelen van, gonosz, és képtelenség megszabad...

http://kalozmozi.tv/film/1457767/demonok-kozott-the-conjuring-telj es-film-2013


Armageddon Armageddon

Hatalmas méretű aszteroida közeledik a Föld felé, 40.000 km/órás sebességgel. A becsapódás - amely elkerülhetetlennek látszik - bolygónkat a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. A NASA egyik vezetője, Dan Truman egyetlen esélyt lát a megmenekülésre: ha sikerül még az űrben elpusztítani a fenyegetően közeledő égitestet. Ezért elképesztő tervet eszel ki: megbízza Harry személyében a világ legkiválóbb olajfúróját, hogy a kemény fickókból álló csapatával fúrjon lyukat az aszteroidába és robbantsa apró...

http://kalozmozi.tv/film/0120591/armageddon-teljes-film-1998


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész The Hunger Games: Mockingjay - Part 1

Miután Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) másodszor is túlélte az éhezők viadalát, új életet kell kezdenie a 13. körzetben. Bár nehezen dolgozza fel korábbi otthona és Peeta elvesztését, hamarosan új, minden eddiginél fontosabb döntés meghozatalára kényszerül. A lázadók immár nyílt felkelést indítottak a Kapitólium zsarnoksága ellen, melyhez egyre több körzet csatlakozik. Katniss a forradalom vezéralakjaként reményt adhat nekik, és épp ez az, amire Snow elnök (Donald Shuterland) is számít. Hamarosan min...

http://kalozmozi.tv/film/1951265/az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-1 -resz-the-hunger-games-mockingjay-part-1-teljes-film-2014


Kiképzés Training Day

Alonzo Harris (Denzel Washington) a kábítószer-osztály nyomozójaként úgy él a körzetében, mint egy középkori hadúr: kegyetlen, igazságtalan, gyors és veszélyes. Hisz benne, hogy ezt a leckét kell továbbadnia a rábízott kezdő rendőrtisztnek (Ethan Hawke) is. Első közösen szolgálatban töltött napjuk alatt megmérkőznek néhány kábítószer-kereskedővel, bonyolult összeesküvést lepleznek le, gyilkosságba keverednek. A Jó és a Rossz egy oldalon harcol. Kezdetben legalább is azt hiszik. Ám nem biztos, hogy vé...

http://kalozmozi.tv/film/0139654/kikepzes-training-day-teljes-film-2 001


Terminátor 3. - A gépek lázadása Terminator 3: Rise of the Machines

Egy évtized telt el azóta, hogy John Connornak sikerült megakadályoznia azt a napot, amikor a Skynet csúcsfejlesztésű gépei öntudatra ébredtek, és a világ elpusztítására törtek. Connornak mára, 22 évesen sikerült tökéletesen köddé válnia, lehetetlen a nyomára bukkanni. Mindaddig, amíg egy napon a jövőből elő nem bukkan a T-X, a Skynet eddigi legtökéletesebb, nőnek álcázott cyborg gyilkológépe, akit azzal a feladattal küldtek vissza az időben, hogy fejezze be elődje, a T-1000 félbehagyott munkáját. Conn...

http://kalozmozi.tv/film/0181852/terminator-3-a-gepek-lazadasa-te rminator-3-rise-of-the-machines-teljes-film-2003


Halálos iramban 6 Fast & Furious 6

Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utako...

http://kalozmozi.tv/film/1905041/halalos-iramban-6-fast-furious-6-t eljes-film-2013


Lopott idő In Time

A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek a karjába beépítenek egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik a minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejti a fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a más...

http://kalozmozi.tv/film/1637688/lopott-ido-in-time-teljes-film-2011


Godzilla Godzilla

A világ legismertebb, legfélelmetesebb és persze legnagyobb szörnye újjászületik. A radioaktív szennyeződés teremtette, hősök pusztították el, ám most kiderül: csupán átmenetileg sikerült megszabadulni tőle - a szendergéséből felébredő rém teremtői ellen fordul, és nincs, aki megállítsa. Legfeljebb más szörnyek.

http://kalozmozi.tv/film/0831387/godzilla-teljes-film-2014


Mission: Impossible Mission: Impossible

Egy volt orosz kém titkos nemzetközi információkat dob a feketepiacra: egy listát a világ legjobb titkos ügynökeinek nevével. Ha az információ rossz kezekbe kerül, a következmények beláthatatlanok. Így nincs más hátra: a szupercsoport akcióba lép. Egy prágai követség fogadásán vagyunk, ahol a mesterkémek a legfejlettebb csúcstechnikát és találékonyságukat együtt vetik latba a siker érdekében. Ethan Hunt kapja a feladat legkritikusabb részét, és úgy tűnik, minden a terv szerint halad. De megtörténik az e...

http://kalozmozi.tv/film/0117060/mission-impossible-teljes-film-199 6


28 nappal később 28 Days Later

Jim (Cillian Murphy) felébred a kómából, de senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Jim semmit sem ért, rémülten bóklászik a kihalt metropoliszban. Végül rátalál egy emberpár: túlélő, mindentől rettegő menekülők. És nemsokára találkoznak azokkal is, akik elől menekülni kell. Egykor emberek voltak, ám a gyilkos vírusnak köszönhetően már csak fékevesztett őrültek, akik ölni akarnak. Jim huszonnyolc napig feküdt a kórházban, de ez elég volt ah...

http://kalozmozi.tv/film/0289043/28-nappal-kesobb-28-days-later-t eljes-film-2002


Cloverfield Cloverfield

Rob (Michael Stahl-David) egy New York-i fiatalember, aki nemsokára Japánba költözik. Barátai búcsú bulit rendeznek neki, amelyet Rob jó alkalomnak talál titkolt érzelmei bevallására és más elvarratlan szálak elvarrására. Az este azonban egészen váratlan fordulatot vesz, amikor a partizókkal teli terem hirtelen megrázkódik. A társaság elcsendesedik, meghallgatja a tévében a földrengésről tudósító híreket, majd kimennek a tetőre, hogy megnézzék, mekkora a pusztítás. Akkor azonban hatalmas robbanást pillanta...

http://kalozmozi.tv/film/1060277/cloverfield-teljes-film-2008


Die Hard 3 - Az élet mindig drága Die Hard: With a Vengeance

John McClane, a New York-i rendőr minduntalan kihívja a sorsot maga ellen, de rendkívüli tehetséggel úrrá lesz a reménytelen helyzeteken is. Most azonban a veszély keresi őt, s nem fordítva. Simon, az ördögi gazember személyes indíttatásból akar bosszút állni McClane-en, akit arra kényszerít, hogy részt vegyen egy halálos játékban, melynek tétje nem más, mint New York. McClane-nek hamarosan új társra akad Zeus (Samuel L. Jackson) személyében, akivel nemsokára együtt járják be a nagyvárost a mindig egy lépés...

http://kalozmozi.tv/film/0112864/die-hard-3-az-elet-mindig-draga-d ie-hard-with-a-vengeance-teljes-film-1995


Wanted Wanted

http://kalozmozi.tv/film/0493464/wanted-teljes-film-2008


The Illusionist The Illusionist

Eisenheim, az ünnepelt mágus (Edward Norton) nem csak egész Bécset kápráztatja el mutatványaival, hanem az ambiciózus Leopold herceget (Rufus Sewell), Ferenc József fiát is. Ám amikor Leopold menyasszonya, Sophie (Jessica Biel) megpillantja gyerekkori szerelmét, Eisenheimet, és újra fellobban iránta a tűz, a herceg érdeklődése megszállottsággá válik. Uhl, a város főfelügyelője (Paul Giamatti) hirtelen egy sokkoló bűncselekmény kellős közepén találja magát, és miközben Leopold megbízásából egyre közelebb...

http://kalozmozi.tv/film/0443543/the-illusionist-teljes-film-2006


Ragadozó Predator

A különlegesen képzett kommandót egy dél-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassák és kimentsék bajba jutott társaikat - akik a környéken tűntek el és akik egy ideje nem adnak életjelet magukról. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült katonák, ám az igazi fenyegetést nem a vadállatok, nem az embertelen éghajlat és környezet, de még csak nem is a fegyveres terroristák jelentik, hanem egy titokzatos, arctalan lény, akiről csak akkor vesznek tudomást, amikor már majdn...

http://kalozmozi.tv/film/0093773/ragadozo-predator-teljes-film-198 7


Collateral - A halál záloga Collateral

Max a taxisofőrök prózai életét éli idestova 12 éve. Arcok jönnek és mennek a visszapillantó tükörben, emberek, sorsmorzsák, utak és helyek, melyeket már régóta elfelejtett. Ám a ma esti fuvart nem fogja elfelejteni soha. Vincent bérgyilkos. Amikor egy drogkartell hírét veszi, hogy a szövetségi bíróság vádat emel ellenük, nekilátnak a tanúk azonosításához és eltüntetéséhez, és ez az akció most érkezett az utolsó fázisához. Ma este Vincent Los Angelesbe érkezik és a dolga, hogy öt hullát hagyjon mag...

http://kalozmozi.tv/film/0369339/collateral-a-halal-zaloga-collateral -teljes-film-2004


Halálos iramban - Ötödik sebesség Fast Five

Miután Brian és Mia kiszabadította Domot mielőtt börtönbe került volna, az egyik régi haverjuknál, Vince-nél húzzák meg magukat Rio de Janeiróban. Azt hiszik, sikerül kijátszaniuk a hatóságokat, ám Luke Hobbs szövetségi ügynököt kemény fából faragták. Egy bulldog szívósságával követi a nyomaikat az embereivel. Vince közben nagy bulit ajánl a pénztelen menekülőknek, amellyel azonban kivívják a korrupt üzletember, Reyes haragját. Dom tudja, ha ki akarnak szállni, le kell számolniuk az üldözőikkel.

http://kalozmozi.tv/film/1596343/halalos-iramban-otodik-sebessegfast-five-teljes-film-2011


Ocean/s Twelve - Eggyel nő a tét Ocean's Twelve

Danny Ocean (George Clooney) és elit betörő bandája az évszázad rablásában 160 millát zsákmányol Terry Benedict (Andy Garcia) kaszinójából. A csapat tagjai ezután megpróbálnak jó útra térni, de ez majdnem olyan komoly kihívásnak bizonyul, mint a rablás maga. Amikor egyikük lebuktatja a társaságot Benedictnél, véget ér a nyugalom. A tulaj a pénzét akarja - kamatostul. Nincs más hátra, a csapatnak megint pénzt kell szereznie. A terep ezúttal az öreg kontinens, ahol egyszerre három európai nagyvárosban akarna...

http://kalozmozi.tv/film/0349903/ocean-s-twelve-eggyel-no-a-tet-oc ean-s-twelve-teljes-film-2004


Ház az erdõ mélyén The Cabin in the Woods

http://kalozmozi.tv/film/1259521/haz-az-erd-melyen-the-cabin-in-th e-woods-teljes-film-2012


Az ördögűző The Exorcist

Minden idők legfélelmetesebb filmjében a kis Regan-t megszállja az ördög. Édesanyja, Chris tanácstalanul és döbbenten figyeli kislánya egyre különösebb viselkedését, és egyik orvostól a másikig jár, hátha valaki megfejti különleges betegsége okát. Az orvosok kellemetlenebbnél kellemetlenebb vizsgálatoknak vetik alá a kislányt, míg végül Chris elkeseredésében Merrin atyához fordul, az ismert ördögűzőhöz, mert a Regan testét uraló gonosz már a gyilkosságoktól sem riad vissza.

http://kalozmozi.tv/film/0070047/az-ordoguzo-the-exorcist-teljes-fil m-1973


A gépész The Machinist

Trevor Reznik egy éve nem aludt már rendesen. Álmatlansága azonban nem szokványos inszomnia, hiszen folyamatos ébrenléte nem más, mint szakadatlan rémálmok sora, melyekben megdöbbentő paranoiák, bűnök, szorongások kísértik. Éjszakáit vagy a repülőtéri kávézóban tölti Marie-val, a felszolgálólánnyal, vagy egy prostituáltnál, Stevienél, akinek ő a legrendszeresebb kuncsaftja. Egy ideje azonban Trevorral egyre furcsább dolgok történnek. Ki hagy kódolt üzeneteket a lakásán? Miért kezd Marie egyre inkább ha...

http://kalozmozi.tv/film/0361862/a-gepesz-the-machinist-teljes-film -2004


Super 8 Super 8

1979-ben az Amerikai Légierő lezárta az 51-es körzet egy részét. Minden anyagot vonattal egy szigorúan őrzött létesítménybe szállítottak. Az éj leple alatt a tehervonat látványos balesetet szenvedett, mielőtt elérte volna végső célját; a szállítmány sorsa a mai napig rejtély. Egy titokzatos természetfeletti erő bujkál ebben az átlagos kisvárosban - de vajon ez az erő jó vagy gonosz? Mi a szándéka? Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Ismeretlen kormányügynökök érkeznek - de mi célból? Fogly...

http://kalozmozi.tv/film/1650062/super-8-teljes-film-2011


Ál/Arc Face/Off

Sean Archer (John Travolta) FBI-ügynök élete legőrültebb akcióját hajtja végre, amikor orvosi beavatkozással arcot cserél gyűlölt ellenségével, a kómába esett Castor Troy-jal (Nicolas Cage). A megszállott ügynök így próbálja kiszedni a kegyetlen terrorista öccséből, hová rejtették a várost fenyegető bombát. Csakhogy időközben az arc nélküli Troy magához tér és bosszúra éhesen Archer arcával távozik a kórházból.

http://kalozmozi.tv/film/0119094/al-arc-face-off-teljes-film-1997


Terminátor Megváltás Terminator Salvation

2003-ban, a kivégzése előtt Marcus Wright hozzájárul ahhoz, hogy a testét tudományos célokra felhasználhassák. Tizenöt esztendővel később atomháború pusztítja el a Földet. A védelmi célra kifejlesztett Skynet számítógép az irányítása alatt lévő robotokkal totális háborút indított a túlélők ellen. Az ellenállás egyik vezetője John Connor, akinek az életét egy különös idegen, Marcus Wright érkezése kavarja fel. Mindketten hasonló utat járnak be, melynek végén eljutnak a Skynet központjába. Együ...

http://kalozmozi.tv/film/0438488/terminator-megvaltas-terminatorsalvation-teljes-film-2009


Tolvajok városa The Town

A Bostonban történő rablások és más erőszakos bűncselekmények nagy részét ugyanabból a kerületből származó tettesek követik el. Doug (Ben Affleck) itt él: ezt a világot ismeri, ezeket a szabályokat fogadja el. Ő és emberei sosem haboznak, mindig megszerzik, ami kell nekik, és nem hagynak nyomot maguk után. Ám most az egyszer hibáznak: egy rosszul sikerült bankrablás során kénytelenek túszul ejteni egy banktisztviselőt (Rebecca Hall) és ettől kezdve minden megváltozik.

http://kalozmozi.tv/film/0840361/tolvajok-varosa-the-town-teljes-fil m-2010


127 óra 127 Hours

Aron Ralston egyedül indul a Utah államban lévő kanyon falainak megmászására. Egy rossz mozdulat következtében megcsúszik, és olyan szerencsétlenül esik, hogy egyik karja egy sziklavájatba szorul. A fiatal hegymászó öt napot tölt ebben a helyzetben, miközben lepereg előtte az élete. Miután rájön, hogy nem számíthat segítségre, minden erejét és bátorságát összeszedve levágja a beszorult kezét. Egyedül, legyengülve a vérveszteségtől, nem sok esélye van a menekülésre. Az akaraterejével azonban leküzdi ...

http://kalozmozi.tv/film/1542344/127-ora-127-hours-teljes-film-201 0


Keresztapa 3 The Godfather: Part III

Michael Corleone egyre inkább úgy érzi, hogy családja tevékenységeit ideje lenne legalizálni. A régi típusú maffiának ugyanis mára már leáldozott. Ezért dönt úgy, hogy a szerencsejáték-iparból kiszállva inkább a tőzsde és a bankvilág irányába fordul. Így kerül kapcsolatba a Vatikán egyik bankjával is. S hamarosan olyan üzletet kötnek, ami végleg eldönti a Corleone család sorsát.

http://kalozmozi.tv/film/0099674/keresztapa-3-the-godfather-part-ii i-teljes-film-1990


Halálos iramban The Fast and the Furious

Dominic az egyik vezéralakja a Los Angeles utcáin rendszeresen lezajló illegális autóversenyeknek. Ezeken a felturbózott járgányokkal felvonuló helyi vagány csávók bebizonyíthatják a csajoknak, hogy igenis van vér a pucájukban. Szuper kocsik száguldoznak az utakon, és ezt persze a helyi rendfenntartók nem nézik jó szemmel. Ebbe a világba csöppen bele az ifjú Brian. Igazi zöldfülűként nem rest versenyre hívni Dominicot. Senki sem sejti, hogy valójában álruhás zsaru, aki egy kamionokat fosztogató csapatot szeretn...

http://kalozmozi.tv/film/0232500/halalos-iramban-the-fast-and-thefurious-teljes-film-2001


Jelek Signs

Különös események zajlanak egy álmos amerikai kisváros közelében egy farmon. Valaki hatalmas, kör alakú tisztást vág a kukoricásba. A farm tulajdonosa (Mel Gibson), a város egykori lelkipásztora szeretne nem törődni a tréfacsinálókkal, de azok visszatérnek, és a földeken újabb és újabb gabonakörök jelennek meg. A ház lakói egyre jobban félnek; a titokzatos, kísérteties jelek pedig szaporodnak. Talán tényleg nekik van igazuk, nem Graham tiszteletesnek. Talán mégsem emberkéz műve ez az egész. A kutyák megv...

http://kalozmozi.tv/film/0286106/jelek-signs-teljes-film-2002


Másvilág The Others

Jersey szigete, 1945. A II. világháborúnak vége, de Grace férje nem tért vissza a frontról. A nő egyedül, és szigorú erkölcsi normáktól vezérelve neveli fel gyermekeit a viktoriánus házban. Lánya és fia furcsa betegségben szenvednek: nem tehetik ki magukat direkt napfénynek. Amikor három új szolgáló érkezik a házhoz, meg kell tanulniuk a legfontosabb szabályt: a kastélyt mindenkor félhomályban kell tartani; egyetlen ajtót sem szabad kitárni anélkül, hogy a mögötte lévőt be ne zárták volna. Ám a Grace á...

http://kalozmozi.tv/film/0230600/masvilag-the-others-teljes-film-20 01


A belső ember Inside Man

A rejtélyes Dalton kiagyalja a tökéletes bankrablás tervét, és merész akciója során több tucat embert ejt túszul az épületben. Frazier, a kőkemény nyomozó kapja a feladatot, hogy tárgyaljon a zseniális bűnözővel. Ahogy a veszedelmes macskaegér játék kezd kibontakozni, Frazier gyanút fog, hogy ebben az ügyben talán nem minden az, aminek látszik. Ráadásul felbukkan a színen a felsőbb érdekeket képviselő Madaline, aki kiszámíthatatlanságával még tovább bonyolítja az amúgy is robbanásveszélyes helyzetet...

http://kalozmozi.tv/film/0454848/a-belso-ember-inside-man-teljes-fi lm-2006


Spotlight - Egy nyomozás részletei Spotlight

Az igaz történet alapján készült film egy bostoni újság oknyomozó munkatársainak rendkívüli munkáját követi életük egyik legfontosabb és legizgalmasabb cikksorozatának elkészítése során. A Boston Globe új főszerkesztőt kap (Liev Schreiber), aki arra utasítja munkatársait, hogy járjanak utána egy rég óta szőnyeg alá söpört ügynek: egy helyi pappal szembeni gyerekmolesztálási vádnak. A kis csapat (Mar Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams) elképesztő, addig minden erővel titkolt, megrázó tények n...

http://kalozmozi.tv/film/1895587/spotlight-egy-nyomozas-reszleteispotlight-teljes-film-2015


Die Hard 2 - Még drágább az életed Die Hard 2

John McClane (Bruce Willis) felesége (Bonnie Bedelia) elé siet Washington repülőterére, amikor ismét egy világraszóló terrorakció közepén találja magát. A repülőtéren leszáll egy katonai repülőgép is, utasa Esperanza, az a dél-amerikai drogbáró, akit vádlottként szállítanak az USA-ba. Hamarosan azonban kitör a káosz, a repülőtér irányítását egy terrorcsoport veszi át, amely a leszállásra váró gépek utasainak életével zsarolja a kormányt. A több száz halálraítélt utas, köztük McClane felesége...

http://kalozmozi.tv/film/0099423/die-hard-2-meg-dragabb-az-eleted -die-hard-2-teljes-film-1990


The Expendables - A feláldozhatók The Expendables

Barney Rossnak (Sylvester Stallone) nincs veszítenivalója. A félelmet nem ismerő férfi a Feláldozhatók vezetője, egy csapat zsoldosé, akik halálosak és a végsőkig is elmennek, ha egy megbízatásról van szó. Lee Christmas (Jason Statham), a pengék mestere, Yin Yang (Jet Li), a közelharc szakértője, Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), a mesterlövész azonnal akcióba lépnek, amikor a titokzatos Mr. Church (Bruce Willis) olyan megbízással keresi meg őket, melyet más nem vállalna el. Barney és csapata hamarosan szembekerül ...

http://kalozmozi.tv/film/1320253/the-expendables-a-felaldozhatok-t he-expendables-teljes-film-2010


A mások élete The Lives of Others

Kelet-Berlin, 1983 novembere, hat évvel a berlini fal leomlása előtt: az NDK és állambiztonsági szolgálata még elnyomja a (másként) gondolkodókat, és kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszere mindenkit behálóz. Ennek a gépezetnek tökéletes fogaskereke Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe), akit politikai nyomásra egy sikeres színpadi szerzőre, Georg Dreymanra (Sebastian Koch) és élettársára, az ünnepelt színésznőre Christa-Maria Sielandra (Martina Gedeck) állítanak. A rendszerhez vakon hű Wiesler, a mások élet...

http://kalozmozi.tv/film/0405094/a-masok-elete-the-lives-of-othersteljes-film-2006


Játsz/ma The Game

A fordulatos thriller egy gazdag és unott bankárról szól, aki még saját születésnapját is egyedül ünnepelné. Édesapja is hasonló korban lett öngyilkos. A váratlan izgalom akkor keletkezik, amikor saját eltűnt öccse újra felbukkan a színen. A tékozló fiú különleges születésnapi ajándékot talál ki: egy titokzatos játékban való részvételt ajánl bátyjának. A szervező cég egyszerűen felszívódik, mikor az első baljós történések után kutatva a bankár kérdőre vonná őket. A játék tétje immár a s...

http://kalozmozi.tv/film/0119174/jatsz-ma-the-game-teljes-film-199 7


Az álmosvölgy legendája Sleepy Hollow

A Hudson keleti partvidékének tágas völgyei egyikében húzódik meg az a titokzatos, eldugott, csendes kis szurdok, melyet Álmosvölgynek hívnak. Mesebeli, varázslatos táj tele mindenféle helyi mendemondával, kísértetjárta helyekkel, éji babonával. Ide érkezik 1799 egyik vészjósló napján New Yorkból a legújabb tudományos nyomozási módszerek iránt elkötelezett Ichabod Crane felügyelő, hogy kivizsgálja a kis faluban történt rejtélyes eseteket. Három rendkívül különös gyilkosság zaklatta fel a békés kis k...

http://kalozmozi.tv/film/0162661/az-almosvolgy-legendaja-sleepy-h ollow-teljes-film-1999


A tűzben edzett férfi Man on Fire

Gyerekrablási hullám söpör végig Mexikón. John Creasy (Denzel Washington), az egykori CIA-ügynök barátja rábeszélésére elvállalja Samuel Ramos (Marc Anthony) iparmágnás gyermekének, a kilencéves Lupitának (Dakota Fanning) a védelmét. Creasy nagy nehezen összebarátkozik a kislánnyal, ám minden igyekezete ellenére elrabolják mellőle Lupitát, ő pedig kis híján meghal. Egy elszúrt csereakció után a rendőrség lemond a kislányról. A lány édesanyja, Lisa (Radha Mitchell) továbbra is megbízik Creasyben, és ar...

http://kalozmozi.tv/film/0328107/a-tuzben-edzett-ferfi-man-on-fireteljes-film-2004


A sebezhetetlen Unbreakable

David Dunn biztonsági őr az egyetlen túlélője egy szörnyű vonatbalesetnek. Csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta a tragédiát. Nem sokkal később titokzatos ismeretlen férkőzik David közelébe. Elijah Price képregénygyűjtő szerint nem véletlenül történnek vele a dolgok. David sohasem volt beteg életében, fizikai erőnléte nem puszta alkati adottság. A törékeny csontjai miatt viszont Mr. Üveg névre hallgató Elijah szerint kettejük sorsában sok a hasonlóság, természetfeletti képességeik ki...

http://kalozmozi.tv/film/0217869/a-sebezhetetlen-unbreakable-telje s-film-2000


Az ördög ügyvédje The Devil's Advocate

Démoni hatású, egyedi filmcsemege. Az utolsó pillanatokig meglepetésekkel szolgál az utóbbi évek egyik műfajteremtő filmje. Kevin Lomax, a sikeres védőügyvéd egyetlen pert sem veszített még életében, mert szinte hipnotikus erővel bírja rá az esküdteket, hogy mentsék fel ügyfeleit. De nemcsak a tárgyalóteremben, hanem a magánéletében is szerencsés, elbűvölő feleségével, Mary Annel az oldalán. De semmi sem tarthat örökké. Egy napon betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja és közli...

http://kalozmozi.tv/film/0118971/az-ordog-ugyvedje-the-devil-s-adv ocate-teljes-film-1997


Szédülés Vertigo

A történet egy volt rendőrről, John Fergusonról szól, aki tériszonya miatt felhagyott hivatásával. A főhős összefut egy régi barátjával, akinek szokatlan kéréssel fordul hozzá: kövesse Madeleine nevű feleségét, mert a nőnek öngyilkossági hajlamai vannak. A volt rendőr beleszeret a gyönyörű hölgybe, ám annak ellenére, hogy folyton a nyomában jár, a nő leveti magát egy magas harangtoronyból. A férfi mély depresszióba esik, míg egy nap az utcán... meglátja Madeleine-t. Lassan fény derül a régi barát k...

http://kalozmozi.tv/film/0052357/szedules-vertigo-teljes-film-1958


Equilibrium - Gyilkos nyugalom Equilibrium

Valahol a 21. században, a harmadik világháború után: a megtépázott emberiség élére egy gonosz csoport áll, az Atya vezetésével. Ő és emberei totálisan betiltanak mindennemű művészeti alkotást, sőt az érzelmek átélését is. Az agymosásra egy mindennap adagolt szert, a Proziumot vetik be. John Preston (Christian Bale) az érzelemmentesítést ellenőrző csapat, a Gramaton vezetője. A hű katona még saját felesége kivégzését is szenvtelenül végignézte, majd magára maradt két gyermekével. Egy napi gyógyszer...

http://kalozmozi.tv/film/0238380/equilibrium-gyilkos-nyugalom-equ ilibrium-teljes-film-2002


Alvilági játékok Lucky Number Slevin

http://kalozmozi.tv/film/0425210/alvilagi-jatekok-lucky-number-slev in-teljes-film-2006


Mission: Impossible 3 Mission: Impossible III

Tom Cruise alias Ethan Hunt, a szuperügynök és csapata harmadszor is visszatér a mozikba, hogy két szórakoztató órával ajándékozza meg a közönséget. A veszélyt ezúttal egy rejtélyes és rendkívül veszélyes gonosztevő jelenti, aki nem a világot fenyegeti elsősorban - hanem Hunt frissen eljegyzett, elragadóan bájos menyasszonyát. A küldetés tehát nem csak lehetetlen, de személyes is, a feltételek pedig jóval halálosabbak a megszokottnál.

http://kalozmozi.tv/film/0317919/mission-impossible-3-mission-imp ossible-iii-teljes-film-2006


A Sziget The Island

Licoln 6-Echo (Ewan McGregor) és Jordan-2 Delta (Scarlett Johansson) több száz társukhoz hasonlóan szigorú ellenőrzés alatt élnek, mindegyikük abban reménykedik, hogy kiválasztják a Szigetre, amely az egyetlen lakható hely maradt a Földön. Lincoln azonban hamarosan rájön, minden hazugság, amit eddig saját magáról és a világról tudott, a Sziget meséje pedig a legkegyetlenebb átverés. Miután kiderül számukra, hogy holtan értékesebbek, mint élve, Lincoln és Jordan megszöknek a zárt létesítményből.

http://kalozmozi.tv/film/0399201/a-sziget-the-island-teljes-film-200 5


Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik Ocean's Thirteen

Willy Bank, a könyörtelen kaszinótulajdonos kórházba juttatta Danny Ocean barátját és mentorát, Reubent. Álmában sem gondolta volna, hogy ezek után szemben találja magát a díszes társasággal. De Bank elszámította magát, a fiúk nem hagyják annyiban a dolgot. Mindent megtesznek, hogy visszavágjanak, mégpedig Bank nagy napján, a róla elnevezett kaszinó megnyitóján. Először meg akarják kopasztani, majd meg akarják fosztani a dicsőségtől, a szállodáiért kapott Öt gyémánt-díjaktól. A terv veszélyes, és ma...

http://kalozmozi.tv/film/0496806/ocean-s-thirteen-a-jatszma-folytat odik-ocean-s-thirteen-teljes-film-2007


A szikla The Rock

Hummel tábornok végzetes lépésre szánja el magát, kommandósaival elfoglalja Alcatrazt és túszul ejti a turistákat. Amennyiben a kormány nem teljesíti követelését, San Franciscót vegyi támadás éri. A katasztrófa elhárítása egy módon lehetséges: a fegyvereket ártalmatlanítani kell az Alcatrazon. Ám a ki- és a bevezető utat csak egy ember ismeri, a börtönben ülő egykori ügynök, aki egy tapasztalatlan vegyifegyver-szakértő segítségével kénytelen úrrá lenni a helyzeten, és megmenteni ötmillió ember éle...

http://kalozmozi.tv/film/0117500/a-szikla-the-rock-teljes-film-1996


Orvlövész Shooter

Bob Lee Swagger mesterlövész korábban a tengerészetnél szolgált, majd örökre hátat fordított a munkájának, miután árulás áldozata lett. Csalódott amerikai hős, aki elzárkózott a világtól, és egy gyönyörű hegyvidéken él visszavonulva. Ekkor keresi fel az immár nyugdíjas Isaac Johnson ezredes (Danny Glover), és azt állítja, hogy a hazájának azonnal szüksége van rá, mivel az amerikai elnök ellen merénylet készül, amit csak Swagger tud megakadályozni kivételes képességeinek és a nagy hatótávolságú ...

http://kalozmozi.tv/film/0822854/orvlovesz-shooter-teljes-film-2007


A nemzet aranya National Treasure

Benjamin Franklin Gates (Cage) archeológus - családja hét korábbi generációjához hasonlóan - egy különös kincs megtalálására szenteli életét. A Gates család titkos legendája úgy tartja, hogy George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin Amerika Függetlenségi háborúja idején egy jelentős arany-tartalékot rejtett el "szűkösebb napokra", és az arany rejtekhelyéhez az Alkotmány, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányaiban található titkos utalások vezetnek el. Gates-nek nincs semmilyen...

http://kalozmozi.tv/film/0368891/a-nemzet-aranya-national-treasur e-teljes-film-2004


Mission: Impossible - Titkos nemzet Mission: Impossible - Rogue Nation

Az Impossible Mission Force-t feloszlatták, Ethan (Tom Cruise) így magára hagyott ügynök lett, és a csapat ebben a helyzetben kerül szembe egy magasan képzett különleges ügynökökből álló hálózattal, a Szindikátussal. A rendkívül rátermett alakulat minden áron új világrendet akar létrehozni, és ezt terrortámadások egyre durvuló sorozatával szándékozik véghez vinni. Ethan összegyűjti csapatát, és hozzájuk szegődik a szakadár brit ügynök, Ilsa Faust (Rebecca Ferguson) is, aki talán a tagja ennek az "titk...

http://kalozmozi.tv/film/2381249/mission-impossible-titkos-nemzetmission-impossible-rogue-nation-teljes-film-2015


A sötétség útja - Mulholland Drive Mulholland Drive

A világhírű és sikeres fenegyerek David Lynch rémálma az angyalok városában folytatódik. A Mullholland Drive televíziós sorozatnak indult, úgy, mint korábban a Twin Peaks. A sorozatos heti televíziós megmérettetésre azonban Lynch izgalmas film noir-t ötölt ki, amely erotikus thriller, börleszkbe hajló tragikomédia, melodramatikus love story, szimbolikus ars poetica, szarkasztikus társadalomkritika és pszicho-horror is egyben. Hamisítatlan Lynch-mix tehát. Aztán a vágóasztalon rejtélyes puzzle-t rakott össze, amely...

http://kalozmozi.tv/film/0166924/a-sotetseg-utja-mulholland-drivemulholland-drive-teljes-film-2001


Fegyvernepper Lord of War

Az ukrán születésű Jurij Orlov (Nicolas Cage) fegyvercsempészésből él, ő a szakma legkiválóbb képviselője. Élete mindennap veszélyben van, ezért nem bízik senkiben, csakis öccsében (Jared Leto), akivel a világ legveszélyesebb háborús övezeteiben látják el a nagykutyákat fegyverekkel. Jurijnak a veszélyes akciók során szembe kell néznie a bulldogként nyomában loholó Valentine ügynökkel (Ethan Hawke), az életére törő konkurenciával, szerelme állandó gyanakvásával, de főleg saját lelkiismeretével.

http://kalozmozi.tv/film/0399295/fegyvernepper-lord-of-war-teljes-f ilm-2005


The Expendables 2 - A feláldozhatók 2 The Expendables 2

Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a Kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút e...

http://kalozmozi.tv/film/1764651/the-expendables-2-a-felaldozhato k-2-the-expendables-2-teljes-film-2012


Sicario - A bérgyilkos Sicario

Az emberrablási ügyekre specializálódott FBI ügynök, Kate Macer (Emily Blunt) és csapata egy bevetés során falba temetett, rothadó hullákra bukkan a Diaz család házában. Kate-et ezután felkérik, hogy vegyen részt egy titkos akcióban az Egyesült Államok és Mexikó területén ténykedő hírhedt Diaz klán és vezetője, a véreskezű drogbáró elfogására. A klán a könyörtelen Sonora kartell tagja, amely a drogcsempészettől az emberrabláson át a hidegvérű kivégzésekig a szervezett bűnözés minden területén ...

http://kalozmozi.tv/film/3397884/sicario-a-bergyilkos-sicario-teljesfilm-2015


Mission: Impossible 2 Mission: Impossible II

Ethan Hunt különleges ügynök új missziója semmivel sem könnyebb, mint az előző: egy genetikai laborban kikísérletezett biológiai fegyvert kell visszaszereznie. A Chimera nevezetű vírusra más is szemet vetett már. Sean Ambrose régen együtt dolgozott Hunt ügynökkel, de világuralomra törő tervei eltávolították a jó útról. Ambrose-nak megvan a vírus egyetlen hatékony ellenszere, a Bellerophon. Ha megszerzi mindkettőt, senki sem állíthatja meg. Hunt ügynök egyetlen reménye a szépséges Nyah, aki egykor Ambrose s...

http://kalozmozi.tv/film/0120755/mission-impossible-2-mission-imp ossible-ii-teljes-film-2000


Salt ügynök Salt

Evelyn Salt a Központi Hírszerző Iroda titkos ügynöke. A nyugalmasnak eddig sem nevezhető élete fenekestől felfordul, amikor egy orosz disszidens azt állítja róla, hogy a KGB alvó ügynöke, akit nem akármilyen feladat miatt "élesítettek": az Egyesült Államokba látogató orosz elnököt kell megölnie. A CIA persze semmit nem bíz a véletlenre, el akarja kapni, ám Salt ügynök menekülésre fogja a dolgot. Ez az egyetlen módja ugyanis annak, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. Szerencsére jó kiképzést kapott. Minden ...

http://kalozmozi.tv/film/0944835/salt-ugynok-salt-teljes-film-2010


Déja Vu Déjà Vu

Doug Carlin ügynök (Denzel Washington) a kompon történt katasztrófa ügyében nyomoz, amikor az esettől látszólag független halálesethez hívják. Carlin biztos benne, hogy Clair (Paula Patton) halála összefüggésben áll a merénylettel. Váratlanul megkeresik őt egy szigorúan titkos katonai kutatóközpontból, ahol lehetősége nyílik betekinteni a múltba. Doug minden titkolózás ellenére rájön, hogy nemcsak megfigyelheti a múltbéli eseményeket, hanem meg is változtathatja a végkifejletet.

http://kalozmozi.tv/film/0453467/deja-vu-dej-vu-teljes-film-2006


Jack Reacher Jack Reacher

Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reachert!" Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz.

http://kalozmozi.tv/film/0790724/jack-reacher-teljes-film-2012


A Védelmező The Equalizer

Robert McCall maga mögött hagyva a rejtélyes múltját, gondtalanul élvezi az új, békés életét. Az egykori kommandós megrendezte a halálát, hogy visszavonulhasson. Találkozik azonban Terivel, a fiatal lánnyal, akit erőszakos orosz gengszterek terrorizálnak. McCall nem tudja tétlenül nézni mindezt, és újra aktivizálja magát, hogy segítsen neki. A különleges képességeit a rászorultak szolgálatába állítja, és a törvény helyett igazságot szolgáltat számukra. Ha nincs kihez fordulni, McCall, a Védelmező segí...

http://kalozmozi.tv/film/0455944/a-vedelmezo-the-equalizer-teljes-f ilm-2014


Elrabolva 2 Taken 2

Két évvel lánya elrablását követően Bryan Mills (Liam Neeson), a vérprofi volt CIAügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka miatt, ahová magával viszi a lányát, Kimet (Maggie Grace) és volt feleségét, Leonore-t (Famke Janssen) is. A halottaikat gyászoló albán maffia bosszút esküszik, és Mills családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét.

http://kalozmozi.tv/film/1397280/elrabolva-2-taken-2-teljes-film-20 12


Serenity Serenity

Malcolm Reynolds kapitány kétes üzleteket és gyanús fuvarokat bonyolít űrhajóján, a Serenityn. Egyik alkalommal két utast vesz a fedélzetre, az ifjú doktort, és annak labilis, telepatikus képességekkel megáldott húgát. Kiderül, veszélyes ügybe keveredett, a testvérpár ugyanis az univerzumot uraló hatalom elől menekül. A Serenity legénysége így hamarosan a Világszövetség hadereje és az űr peremén portyázó Fosztogatók kannibál hordái között találja magát. A két fenyegető ellenség közt lavírozva rá...

http://kalozmozi.tv/film/0379786/serenity-teljes-film-2005


Red RED

Frank (Bruce Willis), Joe (Morgan Freeman), Marvin (John Malkovich) és Victoria (Helen Mirren) egykor a CIA legjobb ügynökei voltak. Ismerik a szervezet minden titkos és kompromittáló anyagát, és most éppen emiatt válnak a CIA célpontjává. A visszavonult szuperkémeknek minden tudásukra szükségük van, hogy profi csapatként egy lépéssel üldözőik előtt járjanak, megpróbáljanak életben maradni a folyamatos merényletek közben és rájönni, hogy vajon melyik információ az,amiért az életükkel kell fizetniük. Frank...

http://kalozmozi.tv/film/1245526/red-red-teljes-film-2010


A szállító The Transporter

A szállító magányos ember. A profik mindig magányosak. Egy erődszerű házban él, ha hívják, megjelenik szuper járgányán, hibátlanul, időre házhoz szállítja, amit rábíznak, majd elporzik. Sosem kérdez, sosem akar többet tudni, mint amennyit muszáj, sosem hibázik. Szigorúan betartja saját szabályait.Egyetlen egyszer azonban kivételt tesz. Azután sokszorosan megbánja. Kinyitja az egyik rábízott csomagot: persze, mert nagyon dörömböl az autója csomagtartójában. A zsákban egy beragasztott szájú, gyönyör...

http://kalozmozi.tv/film/0293662/a-szallito-the-transporter-teljes-fil m-2002


Apocalypto Apocalypto

"Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát" W. Durant.Jaguár Mancs törzse békében él a Közép-Amerikai dzsungelben. A férfinek gyönyörű felesége van és kisgyermeke. Egyik nap maja harcosok támadják meg a falut. Sok embert lemészárolnak, sokat rabszíjra fűznek. Köztük van Jaguár Mancs, akinek a családját még sikerült egy mély üregben elrejtenie. A maják a városukba viszik a foglyokat, hogy föláldozzák őket az isteneknek, akik elfordultak tőlük. Jaguár ...

http://kalozmozi.tv/film/0472043/apocalypto-teljes-film-2006


A szürke ötven árnyalata Fifty Shades of Grey

Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Grey-jel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem ebben a világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana szelíd szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt - de a saját fel...

http://kalozmozi.tv/film/2322441/a-szurke-otven-arnyalata-fifty-sha des-of-grey-teljes-film-2015


A Bourne hagyaték The Bourne Legacy

A Bourne filmek szövevényes történeteinek kiagyalója, Tony Gilroy egyúttal a rendező szerepét is betölti a páratlanul népszerű, világszerte csaknem egy milliárd dollár bevételt hozó kémsorozat legújabb fejezeténél. Az író-rendező a Robert Ludlum kreálta Bourne univerzumot egy eredeti történettel bővíti: egy új hőst mutat be a nézőknek, akinek élet-halál harcát az első három film eseményei indítják be.

http://kalozmozi.tv/film/1194173/a-bourne-hagyatek-the-bourne-le gacy-teljes-film-2012


Éli könyve The Book of Eli

A Földet 30 évvel a történet kezdete előtt atomháború pusztította el. A világvége utáni pusztaságban az erőszak az úr. Ha nem hord az ember szemüveget, könnyen megvakulhat. Az utakon lerobbant, holtestekkel teli autók állnak, fosztogatók leselkednek a vándorokra. Éli, a magányos harcos nyugatra akar eljutni, hogy beteljesítse küldetését. Van nála valami, ami értékesebb minden fegyvernél és az élelmiszernél is. Egy könyv utolsó példánya, amely hitet adhat az embereknek, hogy van remény az újjászületésre....

http://kalozmozi.tv/film/1037705/eli-konyve-the-book-of-eli-teljes-fi lm-2010


A szoba Room

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Ám ötödik születésnapja után Anya közli vele, hogy a világ a szobán kívül folytatódik, és ideje megtapasztalni azt, ami a falakon túl van. Ehhez azonban tervre és szökésre van szükség, amit Jack-nek egyedül kell megtennie. Jack pedig kezdi megérteni, hogy a Szoba igazából börtön volt, ők pedig fogvatartottak benne. Amikor pedig végre szabadok lesznek Jack és Anya számára is új élet kezdőd...

http://kalozmozi.tv/film/3170832/a-szoba-room-teljes-film-2015


Észak-északnyugat North by Northwest

Roger Thornhill, a sikeres reklámszakember üzletfeleivel ebédel a Plaza Hotelban. Amikor mit sem sejtve feláll asztalától, éppen egy bizonyos George Kaplant keresnek az étteremben. És itt kezdődik folytatólagos pechszériája: többen is árgus szemekkel figyelik, ki jelentkezik a hívásra. Ismeretlen fegyveresek kisvártatva elrabolják, s ezzel megkezdődik hajmeresztő kalandjainak sorozata. Bár sikerül kereket oldania, üldözői a nyomában vannak, s meggyőződésük, hogy ő a titokzatos, nemzetközi hírű figura, akit el ...

http://kalozmozi.tv/film/0053125/eszak-eszaknyugat-north-by-north west-teljes-film-1959


Jurassic Park 3 Jurassic Park III

Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, amikor egy jómódú kalandor busás támogatást ígér kutatásaihoz - amennyiben Grant elkíséri őket egy repülős körútra a Sorna szigetre, mely az In-Gen genetikus tenyésztelepe volt, és ahol a második részben szörnyű dolgok történtek. Csakhogy amikor kiderül, hogy a kalandor és neje nem csupán felülről akar...

http://kalozmozi.tv/film/0163025/jurassic-park-3-jurassic-park-iii-tel jes-film-2001


A köd The Mist

Furcsa, túlvilági köd ereszkedik egy amerikai kisvárosra. David Drayton, és kisfia, Billy a kisváros vegyesboltjában rekednek sok más lakóval együtt. David veszi észre elsőként, hogy valami mozog a ködben: halálosan rémisztő, nem evilági lények. A túlélés a csapat összetartásán múlik, de ismerve az emberi természetet, lehetséges ez? Ahogy kezd elharapódzni a félelem és a pánik, Davidben megfogalmazódik a végső kérdés. A ködben feltűnő idegen faj az ijesztőbb, vagy azok az emberi szörnyek, amelyekké a b...

http://kalozmozi.tv/film/0884328/a-kod-the-mist-teljes-film-2007


Fedőneve: Donnie Brasco Donnie Brasco

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársai 1978-ban kiterjedt akciót indítottak az alvilág ellen. A siker érdekében minden lehetséges eszközt bevetettek. Köztük egy beépített ügynököt, akit a frontvonal mögött magára hagytak. Környezete Joe Pistone-ként ismeri a férfit, veszélyes új családja pedig Donnie Brasco néven fogadja be az ékszeres fenegyereket. Váratlan és felkavaró barátság szövődik közte, és kiszemelt áldozata, Lefty Ruggiero között, ami mindkettejük számára végzetes lehet. A film me...

http://kalozmozi.tv/film/0119008/fedoneve-donnie-brasco-donnie-b rasco-teljes-film-1997


Fegyencjรกrat Con Air

http://kalozmozi.tv/film/0118880/fegyencjarat-con-air-teljes-film-19 97


Gattaca Gattaca

Vincent azon kevés emberek egyike, akik még "természetes úton" születnek egy új, genetikailag megtervezett világban, ahol már a születéskor meg tudják adni a várható élettartamot és betegségeket. Vincent a daignózis szerint nem tökéletes, és előreláthatólag csupán 30 éves koráig fog élni, ezért nincs esélye arra, hogy karriert csináljon egy olyan társadalomban, ahol elfogadott a gének meghatározta diszkrimináció. Vincent azonban űrhajós akar lenni, ezért üzletet köt Jerome-mal, aki minden szempontból tö...

http://kalozmozi.tv/film/0119177/gattaca-teljes-film-1997


KĂ­nai negyed Chinatown

http://kalozmozi.tv/film/0071315/kinai-negyed-chinatown-teljes-fil m-1974


Alkonyattól pirkadatig From Dusk Till Dawn

Két veszedelmes bűnöző tart a mexikói határ felé. Sokadik véres bulijukon vannak túl, amelynek során majdnem lekapcsolja őket az FBI, ezért forróvá válik a lábuk alatt a talaj. A mexikói Carlos megígéri nekik, hogy a határ túloldalán menedéket biztosít a számukra. A Gecko fivérek az éppen vakációzni készülő Fuller tiszteletes családjának lakókocsiját veszik igénybe ennek érdekében. Megegyeznek, hogy a találkozó létrejöttével a határon túl szabadon engedik őket. A megbeszélt színhely Mexikó legva...

http://kalozmozi.tv/film/0116367/alkonyattol-pirkadatig-from-dusktill-dawn-teljes-film-1996


Álmatlanság Insomnia

Fáradt, kiégett férfi (Al Pacino) érkezik egy alaszkai kisvárosba. A Los Angeles-i rendőrség nyomozója, és azért küldték erre az isten háta mögötti helyre, hogy segítsen megtalálni egy brutális gyilkosság tettesét. Ezen a vidéken éjfélkor sem megy le a nap. Mindent elborít a köd, állandó a hideg és a bizonytalanság. A nyomozó le sem tudja hunyni a szemét. Miközben az őrült elkövetőre vadászik, saját, eltitkolt bűne is nyomasztja. Csak későn fedezi fel, hogy e kettő összefügg, a gyilkos (Robin Williams...

http://kalozmozi.tv/film/0278504/almatlansag-insomnia-teljes-film2002


Zöld Lámpás Green Lantern

A Zöld Lámpás Alakulat tagjainak feladata a világűr békéjének őrzése. Különleges gyűrűt viselnek, mely különleges képességeket biztosít számukra. Nem elég, hogy az univerzum egyensúlyát minden eddiginél veszélyesebb ellenfél veszélyezteti, az Alakulat tagjai egy földi embert is kénytelenek bevenni a csapatba. Hal Jordan berepülő-pilóta akaratán kívül olyan helyzetben találja magát, hogy rajta áll vagy bukik a Föld sorsa. Hal a gyerekkori szerelme, Caroll segítségével veti magát a küzdelembe, hogy megm...

http://kalozmozi.tv/film/1133985/zold-lampas-green-lantern-teljes-f ilm-2011


Csillagközi invázió Starship Troopers

A távoli jövőben játszódó történetben az érettségizett ifjak legbiztosabb pályája a katonaság, az állam tökéletes szolgálata. Johnny Rico is ezt a hivatást választja. Nem annyira hazafias érzelmek vezérlik, mint inkább egyfajta édes rivalizálás barátnője kegyeiért, aki viszont csillagközi pilótának állt. Éppen nagyszabású háború dúl: a Klendathu bolygóról származó félelmetes rovarok ellen nehéz hatékonyan harcolni. Johnnynak elég alkalma akad, hogy bajtársainak, feletteseinek és szerelmének bebiz...

http://kalozmozi.tv/film/0120201/csillagkozi-invazio-starship-troope rs-teljes-film-1997


Aki legyőzte Al Caponét The Untouchables

Chicago a szesztilalom és a világválság Amerikájának zűrzavaros éveiben. Al Capone (Robert De Niro) szinte mindenkit a markában tart, miközben Chicagót a gengszterek csataterévé változtatta. A törvény kezéből minduntalan kisikló bűncézár lebuktatására különleges nyomozócsapat alakul: a "megvesztegethetetlenek". Azzal érdemelték ki ezt a megtisztelő elnevezést, hogy megölni ugyan lehet őket, de megvenni vagy megfélemlíteni nem. A vezetőjük Eliot Ness (Kevin Costner), a vasakaratú finánc, aki Malone (Sean Co...

http://kalozmozi.tv/film/0094226/aki-legyozte-al-caponet-the-untou chables-teljes-film-1987


Angyalok és démonok Angels & Demons

A professzorok sem élnek mind nyugodt életet. Robert Langdon (Tom Hanks) ugyan könyvek között érzi a legjobban magát, különleges tudományára azonban az egyetemeken kívül is szükség van. Régi kódexek tanulmányozása közben merül fel benne a gyanú, hogy új életre kelt egy középkori, titkos testvériség. Az illuminátusok a történelem leghatalmasabb földalatti szervezete volt - aki viszont kapcsolatba kerül vele, esetleg a titkait próbálja kifürkészni, az életével játszik. De Langdon kutakodásai során egy má...

http://kalozmozi.tv/film/0808151/angyalok-es-demonok-angels-dem ons-teljes-film-2009


Törvénytisztelő polgár Law Abiding Citizen

Egy betörés vérengzéssé fajul, az egyedüli túlélőt semmi sem gátolhatja meg abban, hogy megbosszulja szeretteinek halálát. A Törvénytisztelő polgár az Olasz meló rendezőjének új, pörgős akciójelenetekkel teli filmje. Clyde Shelton (Gerard Butler) egy becsületes családapa, akinek feleségét és lányát brutálisan meggyilkolják a félresikerült betörés során. Miután a gyilkosokat elfogják, az ügy Nick Rice (Jamie Foxx), a feltörekvő ügyész kezében landol. Nick az egyik gyanúsítottnak vádalkut, és ezzel...

http://kalozmozi.tv/film/1197624/torvenytisztelo-polgar-law-abidin g-citizen-teljes-film-2009


Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza Zero Dark Thirty

2001. szeptember 11-én támadás érte Amerikát, összeomlottak a Világkereskedelmi Központ ikertornyai, megtámadták a Pentagont, egy eltérített repülőgép pedig lezuhant. Az akciót az al-Kaida nevű terrorszervezet hajtotta végre, melynek vezetője Oszama bin Láden volt. Az amerikaiak hajtóvadászatot indítottak utána, ám a rettegett terroristának mindig sikerült egérutat nyernie. Egy kis CIA-ügynökökből álló csoport azonban nem adta fel, hogy a nyomára bukkanjon. A tízéves embervadászatot végül siker koronázta...

http://kalozmozi.tv/film/1790885/zero-dark-thirty-a-bin-laden-hajsz a-zero-dark-thirty-teljes-film-2012


Tolvajtempó Gone in Sixty Seconds

Minden szakmának megvannak a maga sztárjai: ha autótolvajra van szükség, Memphisnél (Nicolas Cage) nincs jobb. Gyors, pontos, megbízható és nem ismer lehetetlent. Ám ezúttal ő sem hisz benne, hogy sikerülhet. Ötven jól őrzött luxusautót kell egy éjszaka alatt elkötnie és biztos helyre vezetnie. Azonnal nemet mondana, ha nem a maffia volna a megbízója és a tét nem az öccse élete lenne. Hamarosan összeáll a csapat és turbósebességgel felpörögnek az események, miközben üldözések, cselek, hazugságok, árulás...

http://kalozmozi.tv/film/0187078/tolvajtempo-gone-in-sixty-second s-teljes-film-2000


Kémek hídja Bridge of Spies

1960. A hidegháború legfagyosabb évében a Szovjetunióban elfogják egy lelőtt U2-es kémrepülőgép pilótáját. Gary Powers talán örökre fogoly marad. Kétévnyi hiábavaló próbálkozás után a CIA kiszemel egy ügyvédet (Tom Hanks), hogy szabadítsa ki a pilótát a vasfüggöny mögül. James Donovannek Berlinbe kell utaznia, hogy tárgyalásokat kezdjen az ellenséggel. De a CIA egészen másfajta feladatok elvégzésére is felkészíti őt.

http://kalozmozi.tv/film/3682448/kemek-hidja-bridge-of-spies-teljes -film-2015


Dunkirk Dunkirk

http://kalozmozi.tv/film/5013056/dunkirk-teljes-film-2017


Insidious Insidious

http://kalozmozi.tv/film/1591095/insidious-teljes-film-2010


A szökevény The Fugitive

A jóhírű Dr. Richard Kimble (Harrison Ford) élete gyökeresen megváltozik, amikor feleségét holtan találja. Kimble hiába áll elő látszólag perdöntő bizonyítékkal, mint a gyilkosság első számú gyanúsítottját, perbe fogják és halálra ítélik. Richardnak azonban sikerül megszöknie. Halálos menekülés veszi kezdetét, ahol a mindenre elszánt orvos nemcsak a sarkában loholó rendőrökkel és az FBI-különleges ügynökével, Gerarddal (Tommy Lee Jones) fut versenyt, de az igazsággal is. És ahogy közeledik a vé...

http://kalozmozi.tv/film/0106977/a-szokeveny-the-fugitive-teljes-fil m-1993


1408 1408

Mike Enslin (John Cusack) író paranormális jelenségekről írt könyveivel futott be. Azon dolgozik, hogy bebizonyítsa, a természetfeletti jelenségek mögött mindig szándékos, megszervezett átverés áll. Kutatásai a New York-i Dolphin Hotelbe vezetik, ahol az a véresen legendás 1408-as számú szoba található, amelyben állítólag szellemek gyilkolnak. Enslin kész bebizonyítani, hogy ez is csak egy blöff, és kibérli a szobát annak ellenére, hogy a szálloda igazgatója nyomatékosan megpróbálja lebeszélni tervéről.

http://kalozmozi.tv/film/0450385/1408-teljes-film-2007


28 héttel később 28 Weeks Later

Fél év telt el azóta, hogy egy vírus néptelen metropolisszá változtatta Londont. Lakóit gyilkos dühre sarkallta: a fertőzöttek egymást irtották ki. Az Egyesült Államok megszálló hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett körzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. Közöttük van Don is a gyerekeivel. A kiskamaszok az eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között, és meglepetésükre meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, hogyan m...

http://kalozmozi.tv/film/0463854/28-hettel-kesobb-28-weeks-later-t eljes-film-2007


Underworld Underworld

Évszázadok hosszú során át két faj fejlődött ki, valahol az emberi kultúra mélységeiben rejtőzködve - az arisztokratikus, kifinomult Vámpírok és a brutális, vadállatias Lycanok (farkasemberek). Az emberek számára a létezésük csupán egy mítosz suttogása. De egymás számára egy életen át halálos riválisok ők, akik titkos háborúra esküdtek fel egymás ellen, háborúra mindaddig, míg végül csak az egyik faj marad majd életben. A folyamatosan zajló küzdelem közben egy Vámpír harcos, Selene (Kate Beckinsa...

http://kalozmozi.tv/film/0320691/underworld-teljes-film-2003


A túlélő Lone Survivor

2005. június 28-án az amerikai haditengerészet megindította a Vörös Szárnyak Hadműveletet. Az akció célja az volt, hogy felkutassák és likvidálják az afganisztáni hegységek között rejtőző tálib vezért, Ahmad Shahd-ot. A bevetés azonban nem várt szörnyű fordulatot vett. A négyfős, SEAL-kommandós osztag csakhamar harapófogóban találta magát, körbevéve egy egész sereg tálib fegyveressel, reménytelenül elvágva a segítségtől. Az akció súlyos kudarccal végződött, a négyesből egyedül Marcus Luttrel ma...

http://kalozmozi.tv/film/1091191/a-tulelo-lone-survivor-teljes-film-2 013


Grindhouse - Halรกlbiztos Death Proof

http://kalozmozi.tv/film/1028528/grindhouse-halalbiztos-death-pro of-teljes-film-2007


A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó Fantastic 4: Rise of the Silver Surfer

A Marvel egyik legsikeresebb, legrégebben futó szuperhős-csapatának négy különc főszereplője átsodródik egy alternatív univerzumba, és ott meghökkentő átalakuláson megy keresztül. Az életük visszavonhatatlanul megváltozik: először rá kell jönniük, mit kezdjenek különös, új erejükkel, azután meg kell tanulniuk, hogyan használják azt, végül össze kell fogniuk, hogy megmentsék a Földet egy egykori baráttól, aki mára ellenség lett.

http://kalozmozi.tv/film/0486576/a-fantasztikus-negyes-es-az-ezust -utazo-fantastic-4-rise-of-the-silver-surfer-teljes-film-2007


Halálos iram Fast & Furious

Amikor a bűn visszahozza őket Los Angelesbe, a szökevény ex-fegyenc Dom Toretto és Brian O'Conner ügynök viszálya újból fellángol. Ám amikor egy közös ellenséggel találják szemben magukat, Dom és Brian kénytelenek megbízni egymásban, mert csak így lehet esélyük a túlélésre. És a halálos duó megtalálja a bosszú legjobb módját: nem ismernek lehetetlent a volán mögött, legyen szó akár kamionkonvojok kifosztásáról, akár hajmeresztő akciókról az alagútban.

http://kalozmozi.tv/film/1013752/halalos-iram-fast-furious-teljes-fil m-2009


A szupercsapat The A-Team

A Hannibal Smith ezredes vezette különleges egység a legjobb volt a maga műfajában. Ám egyszer olyan bűnnel vádolták meg a fiúkat, amelyet el sem követtek. Az ítéletet már nem várták meg, hátat fordítottak a seregnek. A csapat ezután is együtt maradt, tagjai maszekolásra adják a fejüket. Szakterületük a robbantás, a különböző fegyverek kezelése, a gyengék védelme, a rosszfiúk megleckéztetése. Az életük cseppet sem unalmas, már csak azért sem, mert állandóan a nyomukban kajtat Charissa Sosa, a katonai re...

http://kalozmozi.tv/film/0429493/a-szupercsapat-the-a-team-teljesfilm-2010


A fülke Phone Booth

Megcsörren egy utcai telefon, Stu (Colin Farrell) felveszi, és majdnem belehal. Mert egy mesterlövész hívja, aki a környező toronyházak egyik ablakából éppen rá céloz. Rég vadászik a férfira, mindent tud róla, ismeri a feleségét, a szeretőjét, a titkait és a vágyait. Beszélgetni akar a férfi bűneiről: büntet és jutalmaz. Habozás nélkül öl és pontosan céloz. A férfi nem teheti le a telefont, csak vár és válaszol. Szeretné túlélni ezt a hívást; szeretne túljárni a lesipuskás eszén. Közben megérkez...

http://kalozmozi.tv/film/0183649/a-fulke-phone-booth-teljes-film-20 02


Ismeretlen férfi Unknown

Dr. Martin Harris (Liam Neeson) súlyos autóbalesetet szenved Berlinben. A kómából magához térve meglepve tapasztalja, hogy a felesége nem ismeri fel, és egy ismeretlen férfi (Aidan Quinn) elfoglalta az életét. Miután a hatóságok nem hisznek neki, Harris kénytelen a maga kezébe venni a nyomozást. Az egyetlen dolog, amin elindulhat, a taxi, amellyel balesetet szenvedett. A sofőr, Gina (Diane Krueger) segít neki kideríteni az igazságot, ami nagy meglepetéseket tartogat Harris számára.

http://kalozmozi.tv/film/1401152/ismeretlen-ferfi-unknown-teljes-fil m-2011


Széttörve Split

Miközben a disszociatív identitászavar mentális megosztottsága régóta lenyűgözi és próbára teszi a tudományt, él az a vélekedés is, hogy egyeseknél sajátos testi attribútumok rendelődnek minden személyiséghez, és adott esetben fizikálisan is több személyiségre oszlik az az egyetlen illető.Noha Kevin már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, Dr. Fletchernek, még van egy rejtett személyisége, amely felbukkan, és dominálja a többit. Miután elrabol három tinédzser lányt, köztük az önfejű és e...

http://kalozmozi.tv/film/4972582/szettorve-split-teljes-film-2016


Hannibál Hannibal

A világ legrémesebb gonosztevője, Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) megszökött és Firenzében éli a jómódúak boldog életét. Egyik áldozata, az emberi roncsként vegetáló milliomos, Mason Verger (Gary Oldman) bosszúra éhesen kutatja a vérszomjas doktort. Egy tanú felbukkanását követően ismét remény nyílik rá, hogy elfogja Lectert, akit azonban csak egyetlen személy tud Amerikába csalogatni: Clarice Starling (Julianne Moore) FBI-ügynök. Ha sikerül őt rávenni arra, hogy újra az emberevő pszichológus nyomába er...

http://kalozmozi.tv/film/0212985/hannibal-hannibal-teljes-film-2001


Pánikszoba Panic Room

A frissen elvált Meg Altman (Jodie Foster) és kislánya, Sarah (Kristen Stewart) egy hatalmas, négyszintes New York-i lakásba költözik. Az ingatlannak van egy titkos, használaton kívüli helyisége, egy pánikszoba, amelyet vasbeton falak és páncélajtó véd, továbbá fel van szerelve minden, a túléléshez szükséges eszközzel. A ház korábbi lakója, azért építette, hogy betörők ellen menedékül szolgáljon. Az elhagyatott, biztonságosnak vélt szoba hamarosan jó szolgálatot tesz a háziaknak, amikor egy éjjel három...

http://kalozmozi.tv/film/0258000/panikszoba-panic-room-teljes-film -2002


Támadás a Fehér Ház ellen Olympus Has Fallen

Asher elnök (Aaron Eckhart) válság megoldó találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel. Azonban a Fehér Ház ellen indított totális légitámadás mindenkit az elnök földalatti bunkerébe kényszerít, ahol végül a terroristák fogságába esnek. Mike Banning (Gerard Butler), az elnök egykori testőre és jó barátja azonnal a tettek mezejére lép. Míg a dél-koreai terroristák az amerikai katonák visszavonulását követelik, és egy veszélyes nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek, Benning egyenként számol l...

http://kalozmozi.tv/film/2302755/tamadas-a-feher-haz-ellen-olympu s-has-fallen-teljes-film-2013


Vanília égbolt Vanilla Sky

Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszakán David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti őt. A fiú váratlanul a románc, humor, gyanakvás, szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azo...

http://kalozmozi.tv/film/0259711/vanilia-egbolt-vanilla-sky-teljes-fil m-2001


Non-stop Non-Stop

Bill Marks (Liam Neeson) szövetségi légi marsallként ingázik a New York-London non-stop járaton. Átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap. Húsz percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy bankszámlára. Egyedül Marks, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a személyzet meg van róla győződve, hogy az Atlantióceán felett nem érheti őket baj. Az első gyilkosság után pánik tör ki a fedélzeten. A marsall próbálja kézben ta...

http://kalozmozi.tv/film/2024469/non-stop-non-stop-teljes-film-201 4


Az erő krónikája Chronicle

Andrew, Matt és Steve olyan, mint a többi középiskolás. Sőt, annyira átlagos kamaszok, hogy sohasem történik velük semmi említésre méltó. Egy éjszakai buli során azonban minden megváltozik, olyasmi kerül a kezükbe, ami talán nem is a Földről származik. Hamarosan azon találják magukat, hogy különleges képességekre tettek szert. Miközben egyre erősebbek lesznek, a telekinetikus erejükkel képesek tárgyakat mozgatni, érzékelik egymás indulatait. Kezdetben elvarázsolja őket mindez, ám kiderül, hogy veszélyt ...

http://kalozmozi.tv/film/1706593/az-ero-kronikaja-chronicle-teljes-fi lm-2012


A vörös sárkány Red Dragon

Will Graham, a kiváló nyomozó azért hagyta ott az FBI-t, mert majdnem az életébe került elkapni Dr. Hannibal Lectert, a zseniális őrültet. Most, évek múltán azonban, amikor egy sor különösen szörnyű gyilkosság tartja rettegésben a közvéleményt, Graham vonakodva bár, de hajlandó visszatérni önként vállalt száműzetéséből és segédkezni az ügyben. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a Fogtündér néven elhíresült sorozatgyilkos elfogásához meg kell próbálnia a gyilkos agyával gondolkodni. Ehhez pedig...

http://kalozmozi.tv/film/0289765/a-voros-sarkany-red-dragon-teljes -film-2002


Az emlékmás Total Recall

A Recall nevű cég valóságos emlékké változtatja az emberek álmait. Douglas Quaid gyári munkás is igénybe veszi a szolgáltatást. Bár szép és szerető felesége van, a férfi jelentkezik a vakációra, melynek során a program szerint egy szuperkém emlékeit kapja. Ám a rutinművelet közben probléma merül fel, és Quadnek menekülnie kell. Találkozik egy szabadságharcossal, aki társaival a kolónia zsarnok kancellárja ellen harcol. Együtt indulnak megkeresni a földalatti ellenállás vezetőjét. Philip K. Dick novellá...

http://kalozmozi.tv/film/1386703/az-emlekmas-total-recall-teljes-fil m-2012


Fehér pokol The Grey

John Ottway egy alaszkai olajmezőn dolgozik vadászként, feladata megvédeni a munkásokat a vadállatoktól. A férfi rossz passzban van, képtelen feldolgozni szeretett felesége elvesztését. Egy napon szabadságra induló munkásokkal utazik a repülőgépen, amely szerencsétlenül jár a vadonban. A gép lezuhan, a katasztrófát csak nyolcan élik túl. A maroknyi túlélőnek nemcsak a könyörtelen időjárással kell megküzdenie, hanem a vérszomjas farkasfalkával is. Ottwayban feléled az életösztön, megpróbálja megtalálni...

http://kalozmozi.tv/film/1601913/feher-pokol-the-grey-teljes-film-2 012


A kárhozat útja Road to Perdition

Minden apa hős a fia szemében. Michael Sullivan (Tom Hanks) tisztességes polgár és jó családapa, de fia egy nap rájön, hogy napközben bérgyilkosként dolgozik. Hamarosan Rooney (Paul Newman) is rájön, hogy a fiú szemtanúja volt egy gyilkosságnak. Bérgyilkosok indulnak apa és fia után, ők azonban nem adják meg magukat könnyen. Segítségül hívják Al Capone egyik emberét, de minden és mindenki ellenük fordul. És a nyomukba ered Maguire (Jude Law), a veszedelmes gyilkos.

http://kalozmozi.tv/film/0257044/a-karhozat-utja-road-to-perditionteljes-film-2002


Csatahajó Battleship

Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen.

http://kalozmozi.tv/film/1440129/csatahajo-battleship-teljes-film-20 12


Terminator: Genisys Terminator Genisys

http://kalozmozi.tv/film/1340138/terminator-genisys-terminator-ge nisys-teljes-film-2015


Sorsügynökség The Adjustment Bureau

David Norris, a fiatal, tehetséges politikus ígéretes jövő előtt áll. Ám találkozik a gyönyörű balerinával, Elise-zel, akibe beleszeret. Egy ilyen kapcsolat azonban nem illik a képbe. David azon veszi észre magát, hogy titokzatos erők próbálják eltérítenő őket egymástól. Megtudja, hogy a Sorsügynökség embereivel áll szemben, akiknek az a feladata, hogy a megfelelő mederbe tereljék az életét. David hamarosan döntés elé kerül, választania kell a karrierje és a boldogsága között.

http://kalozmozi.tv/film/1385826/sorsugynokseg-the-adjustment-bu reau-teljes-film-2011


10 Cloverfield Lane 10 Cloverfield Lane

Egy nő egy szörnyű baleset után egy pincében tér magához, és attól fél, hogy elrabolták. "Fogvatartója", aki fel van készülve a világvégére, azt állítja, hogy megmentette a nő életét, mivel borzalmas támadás érte a Földet, és emiatt a külvilág már lakhatatlan...

http://kalozmozi.tv/film/1179933/10-cloverfield-lane-teljes-film-201 6


Halálosabb iramban 2 Fast 2 Furious

Az ex-zsaru Brian O'Conner sorra nyeri az illegális utcai autóversenyeket. Egyszer csak a volt kollégái látókörébe kerül, akik alkut ajánlanak neki: vagy kivonják a forgalomból, vagy segít elkapni Carter Veronét, a környék legnagyobb kábítószerkereskedőjét. Érthető módon Brian ez utóbbi mellett dönt. Összeáll az egykori simlis, fekete haverjával, Roman Pearce-szel, hogy együtt vigyenek el egy rakomány "mocskos" pénzt a gyanús üzletembernek Miamiba. Kevesen tudják, hogy Brian valójában Monica Fuentes beépí...

http://kalozmozi.tv/film/0322259/halalosabb-iramban-2-fast-2-furio us-teljes-film-2003


A falu The Village

Lucius Hunt (Joaquin Phoenix) úgy érzi, valami nincs rendben a falujával. A közösség ellenáll minden reformnak és abban a középkori hiedelemben él, hogy a falun túl különös teremtmények élnek. Ezek a titokzatos lények nem jönnek a faluba, a falubeliek nem lépik át az erdő határát. Ez a hallgatólagos megállapodás biztosítja a viszonylagos békét. De Lucius útnak indul, a faluban pedig elszabadul a pokol. A vak Ivy (Bryce Dallas Howard) támogatja a változást, ám a mindig fékezhetetlen Noah (Adrien Brody) és a f...

http://kalozmozi.tv/film/0368447/a-falu-the-village-teljes-film-2004


007 - Aranyszem GoldenEye

Lehet, hogy James Bondot eddig szinte csupa zöldfülűvel hozta össze a sors, ám mostani ellenfelét tényleg kemény fából faragták. Ez a mindenre elszánt bandita az orosz alvilággal is összeszűri a levet, csak hogy megkaparinthasson egy hétpecsétes titokként kezelt katonai helikoptert, majd megszerezze a legféltettebb és legveszélyesebb szovjet űrfegyvert is, az Aranyszemet. Ilyen arzenállal akár az egész nyugati civilizációt le lehet söpörni a föld színéről. És a 007-es ügynök éppen ezt akarja megakadályozni.

http://kalozmozi.tv/film/0113189/007-aranyszem-goldeneye-teljes-f ilm-1995


Crank - Felpörögve Crank

Chev Chelios telefonhívásra ébred. A telefonban közlik vele, hogy megmérgezték, s már csak egy órája van hátra. Cheliosnak rohannia kell az életéért. Csak úgy képes lelassítani a szívét leállító mérget, ha testében folyamatosan magasan tartja az adrenalin szintet! Ahogy az óra sebesen ketyeg, Chelios nagy zűrzavart okoz Los Angeles utcáin, s mindenkit elsöpör, aki az útjába mer állni. Meg kell mentenie szerelmét, ki kell cseleznie az őt üldöző fejvadászokat, s meg kell találnia az ellenanyagot is, mielőtt ...

http://kalozmozi.tv/film/0479884/crank-felporogve-crank-teljes-film -2006


Álomháború Sucker Punch

Elmegyógyintézetbe zárják Babydollt. A nyomasztó valóság elől a lány az álmok világába menekül. A képzeletében játszódó különös történetben négy másik lány a vonakodó Sweet Pea, a szókimondó Rocket, a dörzsölt Blondie és a hűséges Amber - társaságában kitör a börtönéből. Babydoll vezetésével a kis csapat fantasztikus álomháborúba kezd a valószerűtlenül gonosz lények ellen. Küzdelmük során el kell dönteniük, meddig képesek elmenni a túlélés és a szabadság érdekében. Különösen, ...

http://kalozmozi.tv/film/0978764/alomhaboru-sucker-punch-teljes-fi lm-2011


SpĂ­ler RockNRolla

http://kalozmozi.tv/film/1032755/spiler-rocknrolla-teljes-film-2008


Testvérbosszú The Boondock Saints

Conner és Murphy MacManus ikertestvérek, akik egy adag bátorságért nem mennek a szomszédba. Egy nap összetűzésbe keverednek a fél Bostont rettegésben tartó orosz maffiával és ennek eredményeként két gengszter holtan marad a helyszínen. A rendőrség annak láttán, hogy a fiúk elvetemült bűnözőket tettek el az útból, szemet huny az eset fölött. Hamarosan újabb közveszélyes alvilági alakok holttestére bukkannak, s felmerül a gyanú: az ikrek folytatják igazságosztó akciójukat az eddig érinthetetlennek hitt f...

http://kalozmozi.tv/film/0144117/testverbosszu-the-boondock-saint s-teljes-film-1999


A negyedik I Am Number Four

John Smith egy különleges képességekkel megáldott fiú. Valójában egy idegen a Lorien bolygóról, akinek hazáját leigázták a mogok. Csak kilenc fiatalnak sikerült elmenekülnie, a szökevények nyomában azonban ott lihegnek az üldözőik. Hármat már levadásztak, most a negyediken a sor. John egy ohiói kisvárosban húzta meg magát a védelmezőjével. Miközben egyre jobban kibontakoznak képességei, megismeri a barátság és a szerelem érzését. Hamarosan rájön, hogy nem menekülhet egész életében, szembe kell néz...

http://kalozmozi.tv/film/1464540/a-negyedik-i-am-number-four-telj es-film-2011


Halálos fegyver Lethal Weapon

Roger Murtaugh most ünnepli ötvenedik születésnapját. Gyilkossági ügyekben nyomozó zsaru létére otthonülő, családszerető ember, aki már csak a jól megérdemelt nyugdíjas évekre készül. Pech-e vagy szerencse, de egy teljesen más típusú nyomozóval, Martin Riggs-szel hozza össze a sors. Riggs felesége 11 éve autóbalesetben az életét vesztette, a férfi azóta magányosan él. A két rendőrnek egy öngyilkossági ügyet kellene megoldania, amely szorosan összekapcsolódik a hírhedt nemzetközi drogkartell leleplezé...

http://kalozmozi.tv/film/0093409/halalos-fegyver-lethal-weapon-telj es-film-1987


Napfény Sunshine

2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak. És ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre...

http://kalozmozi.tv/film/0448134/napfeny-sunshine-teljes-film-2007


Pitch Black - 22 évente sötétség Pitch Black

Félszáz utassal a fedélzetén hajótörést szenved a távoli galaxis felé tartó űrhajó. Kényszerleszállást hajtanak végre az ismeretlen bolygón, amelyet csak néhányan élnek túl, köztük Riddick, az életfogytiglanra ítélt rab. Azon tanakodnak, hogyan hagyhatnák el a pokoli planétát, ahol három Nap világít az égen. Nem sejtik, hogy minden huszonkettedik évben a bolygót körülvevő három nap együttállása teljes feketeséget idéz elő. És ha eljön a sötétség, felélednek az addig csendben lapuló árnyak, az...

http://kalozmozi.tv/film/0134847/pitch-black-22-evente-sotetseg-pi tch-black-teljes-film-2000


Két tűz között True Lies

Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger) a szupertitkos Omega csoport ügynöke. Ám a nyilvánosság, s még felesége, Helen (Jamie Lee Curtis) és lánya, Dana (Eliza Dushku) előtt is számítógépekkel foglalkozó kereskedő. A szürke hétköznapoknak azonban egy csapásra vége, amikor az atombombával fenyegetőző terrorista, Salim Abu Aziz (Art Malik) foglyul ejti Harryt és Helent. Tasker ügynöknek és az eddig mit sem sejtő feleségének gyorsan kell cselekedni, hogy megakadályozzák a milliókat veszélyeztető terrortámadást.

http://kalozmozi.tv/film/0111503/ket-tuz-kozott-true-lies-teljes-film -1994


Csúcsformában Rush Hour

Lee (Jackie Chan) felügyelő, a hongkongi rendőrség büszkesége Amerikába utazik, hogy a kínai konzul elrabolt lányát felkutassa. Az FBI szeretné távol tartani őt az ügytől, ezért a nyakába varrják Cartert (Chris Tucker), a Los Angeles-i rendőrség legidiótább és legnagyobb pofájú tisztjét. Két különböző mentalitású ember találkozásából nem születhet nagy barátság. Miután már minden látnivalót megnéztek, rájönnek, hogy csúnyán átverték őket. A bajban összefognak, és módszereik sajátos ötvöz...

http://kalozmozi.tv/film/0120812/csucsformaban-rush-hour-teljes-fil m-1998


Eastern Promises - Gyilkos ígéretek Eastern Promises

Egy brutálisan bántalmazott orosz kamaszlány belehal a szülésbe. Az ügyeletben lévő nővér, Anna (Naomi Watts) elhatározza, hogy megkeresi a rokonait. Amikor felkeresi az elegáns orosz éttermet, nem is sejti, hogy milyen veszélybe sodorta magát. Az étterem tulajdonosa a helyi orosz maffia vezetője, aki éppen azon ügyködik, hogy fia, Kirill (Vincent Cassell) után eltakarítson. Ebben nagy segítségére van Nyikolaj (Viggo Mortensen), aki mindig profin gondoskodik arról, hogy az útban lévő hullák eltűnjenek.

http://kalozmozi.tv/film/0765443/eastern-promises-gyilkos-igeretek -eastern-promises-teljes-film-2007


21 Gramm 21 Grams

Azt mondják, a halála pillanatában az ember 21 grammot veszít a testsúlyából. Paul Rivers (Sean Penn) boldogtalan házasságban él. Az egykori drogos Cristina (Naomi Watts) kétgyermekes háziasszony. Jack Jordan (Benicio Del Toro) börtönből szabadult férfi, aki a keresztény tanításokban talál erőt családja támogatásához. Egy tragikus autóbaleset mindhárom család életét örökre megváltoztatja. A látszólag összefüggéstelen eseménydarabok lassan összeállnak, az óriási kirakójáték az élet és a halál hát...

http://kalozmozi.tv/film/0315733/21-gramm-21-grams-teljes-film-20 03


A kĂśzellensĂŠg Enemy of the State

http://kalozmozi.tv/film/0120660/a-kozellenseg-enemy-of-the-stateteljes-film-1998


Kánikulai délután Dog Day Afternoon

Elviselhetetlen a hőség 1972 augusztusában, amikor három fiatal férfi ki akarja rabolni az egyik brooklyni bankfiókot. Sonny és két társa azt tervezte, hogy egyszerűen és gyorsan túl lesznek rajta, ám semmi sem a terv szerint alakul. A legfiatalabb még időben kiszáll a buliból, Sonny és Sal azonban folytatják az akciót. A férfinak ugyanis a barátja átoperálásához kell a pénz, ám a kasszában alig ezer dollár van. A bankrablásból szinte akaratuk ellenére túszejtő akció lesz. A rendőrség körülveszi az épül...

http://kalozmozi.tv/film/0072890/kanikulai-delutan-dog-day-afterno on-teljes-film-1975


Halálos iramban: Tokiói hajsza The Fast and the Furious: Tokyo Drift

Sean Boswell igazi kívülálló, fékezhetetlen versenyző az illegális éjszakai hajszák sebességtől izzó alvilágában. Ám amikor forró lesz a talaj az abroncsai alatt, Tokióban állomásozó katonatiszt apjához kénytelen költözni, hogy elkerülje a börtönt. Az idegen országban aztán még inkább kívülállónak érzi magát a szokatlan szokások és ismeretlen törvények között. Nem kell azonban sok idő, hogy ismét akcióba lendüljön, amikor egy másik amerikai srác, Twinkie bevezeti őt a tiltott driftversenyek vil...

http://kalozmozi.tv/film/0463985/halalos-iramban-tokioi-hajsza-thefast-and-the-furious-tokyo-drift-teljes-film-2006


ErĂľszakos mĂşlt A History of Violence

http://kalozmozi.tv/film/0399146/erszakos-mult-a-history-of-violenc e-teljes-film-2005


Valkür Valkyrie

Claus von Stauffenberg ezredes tudja: a második világháború kimenetele nem kétséges. Csak idő kérdése Németország veresége, amelynek sorsa egy őrült kezében van. Kapcsolatba kerül összeesküvők egy csoportjával, majd kidolgozza a Valkűr fedőnevű hadműveletet, melynek célja a hatalom átvétele, kulcspontja pedig a Führer meggyilkolása. Egy váratlan fordulat azonban felborítja az aprólékosan kitervelt akciót, a résztvevőknek rögtönözniük kell. A megváltozott helyzetben Stauffenberg magára vállalja a Hitler...

http://kalozmozi.tv/film/0985699/valkur-valkyrie-teljes-film-2008


Időhurok Predestination

A legendás Robert A. Heinlein (többek között a Csillagközi invázió írója) novellájából készült filmben egy időügynök (Ethan Hawke) barangol múltban és jövőben: minden bevetés más korba vezeti. Utolsó megbízatásán fiatalkori saját magát kell beszerveznie a Cégbe, miközben egy olyan bűnözőre vadászik, aki valahogy folyton kicsúszik a kezéből, bármilyen időben is készül lecsapni rá.

http://kalozmozi.tv/film/2397535/idohurok-predestination-teljes-fil m-2014


Képlet Knowing

Egy iskolai avatóünnepségén elteszik a gyerekek jövőről készült rajzait egy időkapszulába, köztük azt is, amelyik véletlenszerűnek tűnő számsorokat tartalmaz. A kislány elmondása szerint láthatatlan emberek suttogták neki a számokat. Ötven évvel később a kislány által írt számok Caleb Koestlerhez (Chandler Canterbury) kerülnek, aki megmutatja azt az apjának, a híres asztrofizikusnak. John Koestler (Nicolas Cage) megdöbbenve fedezi fel, hogy a számok dátumokat jelentenek, amelyek a világot sújtó nagy katas...

http://kalozmozi.tv/film/0448011/keplet-knowing-teljes-film-2009


Az utolsĂł mĹąszak End of Watch

http://kalozmozi.tv/film/1855199/az-utolso-muszak-end-of-watch-te ljes-film-2012


Robotzsaru RoboCop

Detroitban szolgálata teljesítése közben egy bűnöző banda meggyilkol egy rendőrt, Alex Murphy-t. A rendőr holttestét azonban a legújabb technológiák segítségével sikerül újraéleszteni. Az Alexen végzett kísérlet azonban itt még nem ér véget. A rendőrség és az azt irányító szervezet ugyanis Murphy elroncsolódott végtagjai és szervei helyett mesterséges karokat és szerveket ültet a férfiba. Így változik át Alex Murphy a világ legkorszerűbb "rendőrévé" a félig robot félig ember Robotzsaruvá. A progr...

http://kalozmozi.tv/film/0093870/robotzsaru-robocop-teljes-film-19 87


Disturbia Disturbia

Apja halálát követően Kale mogorvává, visszahúzódóvá, zaklatottá válik, olyannyira, hogy miután összetűzésbe keveredik egyik tanárával, a bíróság házi őrizetre ítéli. Anyja, Julie éjt nappallá téve dolgozik, hogy ellássa magát és a fiát, aki ezt csak közönnyel és letargiával viszonozza. Házuk falai kezdenek összezárulni Kale körül. Amikor elhatalmasodik rajta az unalom, figyelmét a házon kívülre fordítja, és elkezdi meglesni szomszédjait, köztük a csinos lányt, aki most költözött melléjük,...

http://kalozmozi.tv/film/0486822/disturbia-teljes-film-2007


Rendes fickók The Nice Guys

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény (Jackson Healy - Russell Crowe), a másik meg a világ leggázabb detektívje (Holland March - Ryan Gosling), de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bír...

http://kalozmozi.tv/film/3799694/rendes-fickok-the-nice-guys-teljes -film-2016


A szellemlovas Ghost Rider

Johnny Blaze (Nicolas Cage) megszokta a halál közelségét: ő a száguldó világ legvakmerőbb motoros kaszkadőre. Amikor egy különös idegen a lelkét kéri cserébe súlyosan beteg apja felgyógyulásáért, nem habozik: számára a Mefisztóval (Peter Fonda) kötött üzlet csupán egy újabb kaland, újabb játék a halállal. De az alvilág urával nem lehet játszani. Johnny örök rabságba kerül. Nappal továbbra is lélegzetelállító trükkjeivel szórakoztatja a borzongani vágyókat, éjjel viszont a gonoszak ellen kell har...

http://kalozmozi.tv/film/0259324/a-szellemlovas-ghost-rider-teljes-f ilm-2007


A nemzet aranya - Titkok könyve National Treasure: Book of Secrets

Ben Gates (Nicolas Cage) gondban van. Felmerült a gyanú, hogy egyik ősének szerepe volt a Lincoln elnök elleni összeesküvésben. Ben azonnal nyomozni kezd, hogy tisztázza családja nevét, s hamarosan megtudja, hogy az elnöknek birtokában van egy titkos könyv. Az ebben rejlő információkkal nemcsak tisztára moshatja családja nevét, de az amerikai történelem számos nagy rejtélyére is fény derülhet. Két segítőtársával, Abigaillel (Diane Krueger) és Riley-vel (Justin Bartha) az oldalán Ben attól sem riad vissza, hogy...

http://kalozmozi.tv/film/0465234/a-nemzet-aranya-titkok-konyve-n ational-treasure-book-of-secrets-teljes-film-2007


Szupercella Escape Plan

A legendás Ray Breslin (Sylvester Stallone) a börtönök biztonságát teszteli, és eddig mindig sikerrel járt. A szervezet nagy összegű megbízást kap a CIA-től. Ezúttal az ultrabiztonságos, Sírkő nevű szuperbörtön rendszerét kell tesztelni azzal a feltétellel, hogy semmilyen külső segítségre nem számíthat. Breslin vállalja, ám életében először szembesül a feladat reménytelenségével. A börtönben összebarátkozik Rottmayerrel (Arnold Schwarzenegger), és meggyőzi, hogy vegyen részt merész tervének kivitel...

http://kalozmozi.tv/film/1211956/szupercella-escape-plan-teljes-fil m-2013


Azonosság Identity

Tíz titokzatos idegent kényszerít egy elhagyatott motelbe az ítéletidő. A balesetet okozó Ed (John Cusack), Rhodes (Ray Liotta), a veszélyes fegyencet szállító rendőrtiszt, a gyönyörű Paris (Amanda Peet), egy rejtőzködő szerelmespár, a megsérült család, és a szálló állítólagos tulajdonosa hamar rádöbbennek, hogy egy sorozatgyilkos célpontjaivá váltak. Ahhoz, hogy túléljék az éjszakát, rá kell találniuk a titokra, ami összeköti őket.

http://kalozmozi.tv/film/0309698/azonossag-identity-teljes-film-200 3


A kÜnyvelő The Accountant

http://kalozmozi.tv/film/2140479/a-konyvelo-the-accountant-teljesfilm-2016


A part The Beach

Richard, azért utazik el Thaiföldre, hogy valami kalandosra, igazira bukkanjon. Egy olcsó bangkoki szállodában megismerkedik két franciával, Etienne-nel és Francoise-zal, valamint egy idősebb világutazóval, Daffyvel, aki egy titkos sziget valószínűtlen történetét mondja el Richardnak. A fiú rábeszéli Francoise-t és Etienne-t, hogy együtt induljanak útnak a szigetre, melyet Daffy térképe alapján akarnak megtalálni. Mikor elérik úticéljukat, hozzájuk hasonló utazók kis közösségét találják a szigeten.

http://kalozmozi.tv/film/0163978/a-part-the-beach-teljes-film-2000


Az utazó The Tourist

Az amerikai Frank Tupelo (Johnny Depp) matektanár, aki azért utazik Velencébe, hogy a szerelmi csalódását kiheverje. Az élete azonban fenekestől felfordul, amikor a vonaton megismerkedik a gyönyörű Elise-szel (Angelina Jolie). Frank csakhamar azon kapja magát, hogy zsaruk és maffiózók lihegnek a nyomában. Kiderül, hogy Elise valójában bábuként mozgatta, fel- és kihasználta a saját céljai érdekében. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy túléli mindezt.

http://kalozmozi.tv/film/1243957/az-utazo-the-tourist-teljes-film-20 10


Bad Boys 2 - Már megint a rosszfiúk Bad Boys II

A miami drog-nyomozók, Marcus Burnett (Martin Lawrence) és Mike Lowrey (Will Smith) egy high-tech eszközökkel felszerelt csapat tagjaként próbálják megakadályozni, hogy Miamit ellepje az extasy. Tapia (Jordi Mollá), a könyörtelen drogbáró ellenőrzése alá akarja vonni az egész város jól jövedelmező drogkereskedelmét, nem kímélve senkit, aki az útjába kerül. Bonyolítja a helyzetet, hogy Marcus gyönyörű húga, Syd (Gabrielle Union), aki mellesleg titkos ügynök, egész véletlenül az események sűrűjébe kevered...

http://kalozmozi.tv/film/0172156/bad-boys-2-mar-megint-a-rosszfiu k-bad-boys-ii-teljes-film-2003


Majmok bolygója Planet of the Apes

Egy űrhajós kényszerleszállást hajt végre egy bolygón, ahol nem sokkal később menekülő emberek között találja magát. Mintha a feje tetejére állt volna a világ - e különös bolygón az ember az alacsonyabbrendű faj, akik ellen az erős, uralkodó majmok hajtóvadászatot rendeznek. Leo Davidson kapitány váratlan megjelenése kihívás a status quo ellen és az első lépés egy forradalmi változás felé.

http://kalozmozi.tv/film/0133152/majmok-bolygoja-planet-of-the-ap es-teljes-film-2001


Tűnj el! Get Out

Most, hogy Chris (Daniel Kaluuya, Sicario - A bérgyilkos) és a barátnője, Rose (Allison Williams, Csajok) elértek a kapcsolatukban ahhoz a ponthoz, hogy megismerjék egymás szüleit, a lány meghívja Christ egy hétvégére a családi birtokra.Chris a család túlzottan előzékeny vendégszeretetét annak tulajdonítja, hogy ezzel próbálják leplezni zavarukat, amiért a lányuk egy fekete sráccal jár. Ám ahogy telik a hétvége, egyre több nyugtalanító dolog történik, mígnem lassan fény derül az igazságra, ami felülm...

http://kalozmozi.tv/film/5052448/tunj-el-get-out-teljes-film-2017


John Wick: 2. felvonรกs John Wick: Chapter 2

http://kalozmozi.tv/film/4425200/john-wick-2-felvonas-john-wick-ch apter-2-teljes-film-2017


Rambo Rambo

John Rambo (Sylvester Stallone), a vietnámi veterán húsz évvel az utolsó kalandjai után Thaiföld északi részén, a burmai határhoz közel telepedik le. Visszavonultan él, halászik és kígyóméreggel kereskedik. Sarah (Julie Benz), egy humanitárius szervezet munkatársa megkéri, vezesse át őket az elaknásított határvidéken, hogy a külvilágtól elzárt törzseket gyógyszerrel és élelemmel láthassák el, de Rambo visszakozik. Mikor azonban két hét múlva a visszatérő lelkész elmeséli, hogy az önkénteseket a burm...

http://kalozmozi.tv/film/0462499/rambo-teljes-film-2008


FertőzÊs Contagion

http://kalozmozi.tv/film/1598778/fertozes-contagion-teljes-film-201 1


Transcendence Transcendence

Dr. Will Caster (Johnny Depp) a mesterséges intelligencia legelismertebb szakértője ötvözi a világ összes tudását az emberi érzelmek teljes skálájával. Kísérletei miatt egy radikális szervezet merényletet követ el ellene, aminek következtében Caster az általa kifejlesztett gép tesztalanyává válik. Caster felesége, Evelyn (Rebecca Hall), és legjobb barátja, Max (Paul Bettany) úgy döntenek, hogy a haldokló Will tudatát feltöltik a gépbe. A következményekre azonban senki sem számít.

http://kalozmozi.tv/film/2209764/transcendence-teljes-film-2014


Korcs szerelmek Amores perros

Octavio szereti fivére feleségét, és úgy dönt, megszökik vele. Égető szüksége van pénzre, és amikor rájön, hogy kedves kutyája, Cofi profi gyilkos, azonnal benevezi az állatot a busás hasznot hozó véres kutyaviadalokra. Daniel elhagyja feleségét, hogy a fiatal, hosszúcombú modellel, Valeriával éljen. Új, előkelő lakásuk azonban hamarosan elviselhetetlen börtönné és halálos kelepcévé válik Valeria kis kutyája, Borzas számára. A volt kommunista és partizán El Chivo bérgyilkosként keresi kenyerét a rá...

http://kalozmozi.tv/film/0245712/korcs-szerelmek-amores-perros-te ljes-film-2000


Bad Boys - Mire jók a roszfiúk? Bad Boys

Lowrey (Will Smith) igazi nőfaló, míg barátja, Burnett (Martin Lawrence) példás és rendszerető családapa. Mi bennük a közös? Csak annyi, hogy ők ketten a miami rendőrség legelvetemültebb nyomozói. Hogy megőrizzék egy gyilkosság csinos szemtanújának a bizalmát, minden különbözőségük ellenére kénytelenek szerepet cserélni. Na meg mindazt, ami ezzel jár: lakást, személyiséget, ágyat, barátnőt, feleséget. Mindezt egy ügyért, melynek hátterében az a százmillió dollár értékű kokain áll, ami egyszer m...

http://kalozmozi.tv/film/0112442/bad-boys-mire-jok-a-roszfiuk-badboys-teljes-film-1995


München Munich

Steven Spielberg részben Magyarországon forgatott nagyszabású alkotása, a München egy nemzetközi szereplőgárdát felvonultató, lebilincselő történelmi thriller, amely az 1972-es müncheni olimpián a 11 izraeli sportoló meggyilkolását követő eseményeket dolgozza fel.A megtörtént események alapján készült film azt a tikos izraeli különítményt követi nyomon, melynek feladata a müncheni mészárlással gyanúsított 11 palesztin felkutatása és likvidálása volt - valamint azt boncolgatja, milyen személyes ál...

http://kalozmozi.tv/film/0408306/munchen-munich-teljes-film-2005


Rambo - Első vér First Blood

Egy Rambo nevű vietnámi veterán egy amerikai kisvárosba érkezik. Rendhagyó öltözete miatt pedig szinte azonnal felhívja magára a helyi serif figyelmét. A rend túlbuzgó őre szeretné megelőzni a bajt, így minden különösebb ok nélkül távozásra szólítja fel az idegent. Rambo azonban nem szereti, ha mások mondják meg, mit csináljon, s amikor a rendőr kitessékeli őt a város határán túl, azonnal visszafordul. Letartóztatják, megmotozzák és fogdába zárják. A rácsok látványa, az erőszak, az őrök durvaság...

http://kalozmozi.tv/film/0083944/rambo-elso-ver-first-blood-teljes-f ilm-1982


Született gyilkosok Natural Born Killers

Útszéli lerobbant kocsma, unott arcú pincérnőkkel, és a helyhez illő vendégekkel. Fiatal pár érkezik. A fiú falatozik, a lány a wurlitzert bűvöli táncával. Néhányan a vendégek közül hangos megjegyzésekkel kísérik az eseményeket. Nem sokáig. A fiatal pár pillanatok alatt lemészárolja közönségét. Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) szeretik egymást és embert ölnek. Országúti zsarukat, durva kamionsofőröket, boltosokat és pincérnőket, útjukba akadó névtelen járókelőket. Egyetlen ha...

http://kalozmozi.tv/film/0110632/szuletett-gyilkosok-natural-born-k illers-teljes-film-1994


Hazugságok hálója Body of Lies

Roger Ferris CIA-ügynök céltudatos és bátor ember, nem fél senkitől és semmitől. Életét a jó ügyért folytatott harcra tette fel. A cég veteránja, Ed Hoffman viszont otthonról, a laptopja segítségével irányítja a terepen mozgó emberét. Ferris hamarosan új feladatot kap, el kell kapnia a terroristavezért. Az akció során együtt kell működnie a jordán titkosszolgálattal, meg kell próbálnia beépülni a terrorista szervezetbe. Ferris a fél világon keresztül üldözi emberét, ám minél közelebb kerül hozzá, ...

http://kalozmozi.tv/film/0758774/hazugsagok-haloja-body-of-lies-te ljes-film-2008


Daredevil - A fenegyerek Daredevil

Az igazság néha vak, ám a bűnösnek nincs menekvés. Matt Murdock (Ben Affleck) gyerekkorában maradandó sérülést szerez egy balesetben. A megvakult Matt többi érzéke hihetetlenül élessé válik a baleset következtében, de ezt nem árulja el környezetének. Matt felnőttként sikeres ügyvédként szerez magának hírnevet. Amit nappal nem sikerül a tárgyalóteremben megoldani, azokkal a veszélyekkel éjszaka próbál dacolni. Ő Daredevil, a környék fenegyereke, a félelem nélküli vörös ruhás ember, aki rettegésben t...

http://kalozmozi.tv/film/0287978/daredevil-a-fenegyerek-daredevilteljes-film-2003


A tetovált lány The Girl with the Dragon Tattoo

Negyven esztendővel ezelőtt, egy családi összejövetel alkalmával titokzatos körülmények között eltűnt Harriet Vanger. A lány testét sohasem találták meg. A nagybátyja, Henrik meg van győződve arról, hogy Harrietet meggyilkolták, és a tettest a Vanger-klán tagjai között kell keresni. Megbízza a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt. A férfi nem várt segítőtársra akad a tetovált hacker lány, Lisbeth személyében. Minél mélyebbre ás a furcsa pár...

http://kalozmozi.tv/film/1132620/a-tetovalt-lany-the-girl-with-the-d ragon-tattoo-teljes-film-2009


Az igazsรกg รกra The Lincoln Lawyer

http://kalozmozi.tv/film/1189340/az-igazsag-ara-the-lincoln-lawyerteljes-film-2011


Gengszterosztag Gangster Squad

Los Angelesnek volt már királya. Mickey Cohen (Sean Penn) korlát és gátlás nélkül uralkodott a városon. A negyvenes-ötvenes években a kábítószer- és fegyverkereskedelem, a kuplerájok és a tiltott játékbarlangok mind neki adóztak. De nemcsak a bűnözők voltak az alattvalói; a rendőrség és a politikusok is az udvartartásába tartoztak. A gengszterfőnök uralmának alig volt határa. Csupán néhány őrült, vakmerő zsaru hitte azt, hogy meg kell őt állítani. John O'Mara (Josh Brolin) és Jerry Wooters (Ryan Goslin...

http://kalozmozi.tv/film/1321870/gengszterosztag-gangster-squadteljes-film-2013


Cowboyok és űrlények Cowboys & Aliens

Különös idegen bukkan fel, rejtélyes bilinccsel a csuklóján a vadnyugati kisvárosban. A helybéliek nem szívlelik a jövevényt, aki semmire sem emlékszik a múltjából. mindenki fél a város kiskirályától, Dolarhyde ezredestől. Egy napon félelmetes, földön kívüli fosztogatók támadják meg a várost, és emberek sorát ragadják magukkal a magasba. Kiderül, hogy az idegen az egyetlen, akire számíthatnak. Dolarhyde kénytelen összefogni az emlékezetét lassan visszanyerő revolverhőssel, együtt indulnak az elraboltak...

http://kalozmozi.tv/film/0409847/cowboyok-es-urlenyek-cowboys-al iens-teljes-film-2011


Ragadozók Predators

Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre indul. Nem ismerik egymást, és nem tudják, hogyan kerültek egy idegen bolygóra, méghozzá szabad prédaként. Egy orvos kivételével az alakulat tagjai mind hidegvérű gyilkos: van köztük kommandós, bérgyilkos, elítélt, Yakuza-tag. Ők a legjobban kiképzett, legveszélyesebb 'ragadozók' a Földön, akikre most a Ragadozók egy rendkívül kegyetlen új faja vadászik. Céljuk, hogy végleg kiirtsák a bolygójukra tévedt idegeneke...

http://kalozmozi.tv/film/1424381/ragadozok-predators-teljes-film-2 010


G. I. Joe - A Kobra árnyéka G.I. Joe: The Rise of Cobra

A G.I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó, a kommunikációs szakember, valamint a fegyverszakértő Kőkemény. Első feladatuk elfogni Destrót, a galád fegyverkereskedőt, és m...

http://kalozmozi.tv/film/1046173/g-i-joe-a-kobra-arnyeka-g-i-joe-th e-rise-of-cobra-teljes-film-2009


A nagy szökés The Great Escape

A második világháború derekán a németek új, különleges fogolytábort építenek, miután megelégelték a szökött szövetséges katonák utáni hajszát. A legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett itt tartják fogva azokat a foglyokat, akik már többször sikeresen megléptek. A szövetséges katonákat azonban kemény fából faragták. Amikor Bartlett repülőtiszt is idekerül, elhatározza, hogy több ember fog innen megszökni, mint eddig bárhonnan. A céljuk nem csak az, hogy kiszabaduljanak, hanem, hogy lekössék a ...

http://kalozmozi.tv/film/0057115/a-nagy-szokes-the-great-escape-t eljes-film-1963


007 - Halj meg máskor! Die Another Day

James Bond 40 éve a legkedveltebb titkosügynök és nem hiába. A huszadik, jubileumi film sem okozhatott csalódást, sőt sokak szerint a sorozat egyik legjobb epizódja. A 007-es ügynök (Pierce Brosnan) körül gyorsan zajlanak az események. Bond ezúttal az Észak- és Dél-Korea közötti acsarkodásokban vesz részt. Az északiak mindenre kapható banditája, Zao (Rick Yune) foglyul ejti. Szabadulásakor Bond bosszút esküszik ellene. Következő megbízatása egy rejtélyes milliomos, Gustav Graves (Toby Stephens) ellen szól, akin...

http://kalozmozi.tv/film/0246460/007-halj-meg-maskor-die-anotherday-teljes-film-2002


Match Point Match Point

Chris Wilton (Jonathan Rhys Meyers) a jóképű és megnyerő modorú fiatalember bármire hajlandó, hogy gazdag legyen. Kap is a lehetőségen, amikor egyik tanítványa, a tehetős Tom (Matthew Goode) a pártfogásába veszi. A simulékony Chris behálózza Tom nővérét, Chloét (Emily Mortimer) és rövid időn belül feleségül is veszi. Hamarosan azonban szemet vet Tom menyasszonyára, Nolára (Scarlett Johansson) is, aki enged a bűnös csábításnak.

http://kalozmozi.tv/film/0416320/match-point-teljes-film-2005


A beavatott-sorozat: A lázadó Insurgent

A beavatott-sorozat: A lázadó emeli a tétet: Tris (Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek...

http://kalozmozi.tv/film/2908446/a-beavatott-sorozat-a-lazado-insu rgent-teljes-film-2015


Sinister Sinister

A filmben Ethan Hawke egy írót alakít, aki valódi bűnesetek alapján veti papírra a regényeit, és egy nap, nyugtalanító tartalmú filmekkel teli dobozra bukkan. Ezzel olyan természetfeletti események sora veszi kezdetét, amelyek rémálommá változtatják a szerző és családja életét.

http://kalozmozi.tv/film/1922777/sinister-teljes-film-2012


Védhetetlen Safe House

Az elmúlt öt évben Matt Weston egy eldugott, eseménytelen fokvárosi poszton teljesített szolgálatot. Noha már nagyon szeretne teljes képesítésű ügynök lenni, és évek óta várja a lehetőséget, hogy bizonyítson, egyelőre be kell érnie azzal, hogy őrzi a CIA védett házát. A ház első és egyetlen lakója viszont a legveszélyesebb ember, akivel valaha találkozott. Tobin Frost csaknem egy évtizeden át sikeresen bujkált üldözői elől. A CIA egyik legjobb ügynöke, a volt hírszerzőtiszt katonai információkat ado...

http://kalozmozi.tv/film/1599348/vedhetetlen-safe-house-teljes-film -2012


Grindhouse - Terrorbolygรณ Planet Terror

http://kalozmozi.tv/film/1077258/grindhouse-terrorbolygo-planet-te rror-teljes-film-2007


Traffic Traffic

Javier Rodriguez és Manolo Sanchez mexikói rendőrök és jó barátok, akik nap mint nap szembesülnek a hatalom és a pénz kísértésével, és bár ellenállnak, a korrupció mégis olyannyira behálózza őket, hogy végül kilátástalan helyzetbe kerülnek. Az Egyesült Államokban, Ohio Állam Legfelsőbb Bíróságának bírája, Robert Wakefield az Elnöktől fontos megbízatást kap: őt nevezi ki a drog elleni harc új főnökévé. A megalkuvásra képtelen, konzervatív Wakefield a kábítószer elleni küzdelem egész szerveze...

http://kalozmozi.tv/film/0181865/traffic-teljes-film-2000


Az elnök végveszélyben White House Down

Két ember bujkál a Fehér Házban. Árnyékként osonnak végig a folyosókon, liftaknában húzzák meg magukat, a medence körül lapulnak. Az elnök az (Jamie Foxx), akit a CIA utolsó talpon maradt ügynöke (Channing Tatum) véd.A világ legjobban védett középületét elfoglalta egy terroristacsapat, ám jól kidolgozott tervük befejezéséhez az elnökre is szükségük van. Az épület fegyveresekkel van tele - egy paramilitáris egység mindenre elszánt tagjaival. Az ügynök azonban mindenre kész, hogy végrehajtsa azt a fe...

http://kalozmozi.tv/film/2334879/az-elnok-vegveszelyben-white-ho use-down-teljes-film-2013


Zsenikém - Az ügynök haláli Get Smart

A CIA minden ügynöke lebukik az ellenségnek köszönhetően. A cég feje (Alan Arkin) jobb híján az elemzőjét, Maxwell Smartot (Steve Carell) veti be a bolygó megmentésére, aki világ életében ki szerette volna próbálni, milyen ügynöknek lenni. De a verhetetlen 23-as ügynök (Dwayne Johnson) helyett kénytelen a halálos veteránt, a 99-est (Anne Hathaway) mellé adni. Smart egyre közelebb kerül az ellenséghez és a társához. Az előzőről szörnyű titkok, az utóbbiról pedig még szörnyűbb titkok derülnek ki.

http://kalozmozi.tv/film/0425061/zsenikem-az-ugynok-halali-get-sm art-teljes-film-2008


Halálfutam Death Race

A nem is olyan távoli jövőben a Halálfutam elnevezésű brutális autóverseny a legnézettebb tévéműsor Amerikában. A versenyzők elvetemült gyilkosok, akik oldalukon szexi navigátorokkal, felturbózott járgányokkal gyilkolásszák egymást a győzelemért. A szabályok egyszerűek: ha valaki megnyer öt versenyt, szabadon távozhat, vagy holtan marad a börtönsziget speciális pályáján. A tét nagy, a nézettség és a fogadások busás hasznot hoznak a börtön igazgatónőjének. Az autóversenyző Jensen Ames ártatlanul ke...

http://kalozmozi.tv/film/0452608/halalfutam-death-race-teljes-film2008


Die Hard – Drágább, mint az életed A Good Day to Die Hard

Régi ismerősünk, a zsaru John McClane megtudja, hogy a fiát, Jacket letartóztatták Oroszországban. Bár elhidegültek egymástól, azonnal a segítségére indul, és Moszkvába utazik. Megdöbbenve szembesül azzal, hogy a fia beépített ügynökként azon dolgozik, hogy megvédje a kormány informátorát, Komarovot. A nézeteltéréseiket félretéve össze kell fogjanak, hogy kimenekítsék a férfit az országból, és megakadályozzák azt a bűntényt, amely katasztrófával fenyegeti a világot. Ehhez Csernobilon át vezet az ú...

http://kalozmozi.tv/film/1606378/die-hard-dragabb-mint-az-eleteda-good-day-to-die-hard-teljes-film-2013


Kocka Cube

Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra.

http://kalozmozi.tv/film/0123755/kocka-cube-teljes-film-1997


Halloween - A rémület éjszakája Halloween

Halloween éjjele - a Mindenszentekről Halottak napjára virradó éjszaka. Michael Myers, a mániákus gyilkos ekkor tör ki az elmegyógyintézet falai közül, hogy visszatérjen egykori rémtettének színterére. A maszk mögé rejtőző, bomlott agyú férfi útját halottak szegélyezik...

http://kalozmozi.tv/film/0077651/halloween-a-remulet-ejszakaja-hal loween-teljes-film-1978


Tiszta romรกnc True Romance

http://kalozmozi.tv/film/0108399/tiszta-romanc-true-romance-teljes -film-1993


A 23 as szám The Number 23

Walter Sparrow (Jim Carrey) meghökkenve olvassa a 23-as szám című könyvet, amelyről egyre inkább az az érzése, hogy ő a főszereplője. Ráadásul úgy tűnik, a történet szerzője nemcsak a múltját, hanem a jövőjét is pontosan ismeri és meglehetősen csúnya véget szán neki. Walter nyomozni kezd az igazság után, amivel egyáltalán nem biztos, hogy képes szembenézni.

http://kalozmozi.tv/film/0481369/a-23-as-szam-the-number-23-telje s-film-2007


Szemfényvesztők 2 Now You See Me 2

A négy lovas (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Dave Franco, Lizzy Caplan), valamint az előző részben rendőrnyomozóként feltűnő, titokzatos és karizmatikus Dylan (Mark Ruffalo) ismét feladja a közönségnek a leckét, miközben tovább feszegetik a színpadi illúziókeltés határait, és bejárják az egész földtekét. Egy évvel azután, hogy lóvá tették az FBI-t, és elnyerték a tömegek csodálatát Robin Hoodot idéző nagyszabású mutatványaikkal, az illuzionisták új előadással rukkolnak elő, azt remélve, ho...

http://kalozmozi.tv/film/3110958/szemfenyvesztok-2-now-you-seeme-2-teljes-film-2016


Az esemény The Happening

Az eseménynek nincsenek előjelei, váratlanul éri Amerikát. Néhány pillanat leforgása alatt az emberek magatartásában gyökeres változás áll be. Senki sem tudja, mi okozta ezt, valami újfajta járvány sújtja az emberiséget? A biológiatanár Elliott számára az a legfontosabb, hogy a feleségével együtt biztonságos helyet találjon, ha egyáltalán létezik ilyen. Igaz, a házassága éppen válságban van, ám a feleségével, Almával úgy döntenek, hogy együtt menekülnek. Ennek során csatlakozik hozzájuk Julian, Elli...

http://kalozmozi.tv/film/0949731/az-esemeny-the-happening-teljesfilm-2008


Carlito útja Carlito's Way

Legendás alak tér vissza a spanyol Harlembe. De az utca már nem a régi, és Carlito sem az. Az öt év börtön alatt sokat tanult, le akarja zárni a múltat és új életet kezdeni szerelmével. Legjobb barátja csak egy apró szívességet kér tőle...

http://kalozmozi.tv/film/0106519/carlito-utja-carlito-s-way-teljes-fil m-1993


Machete Machete

Machete, az egykori rendőr összetűzésbe keveredett az egyik mexikói drogbáróval. Miután Torrez emberei kinyírták a családját, és majdnem vele is végeztek, a határ túloldalán, Texasban kezd új életet. Az államban választásra készülnek. Az egyik jelölt, a korrupt és hazug McLaughlin az illegális bevándorlók ellen kampányol, éjjel pedig öldösi őket. Ezzel veszélyezteti Torrez üzletét, aki kimondja rá a halálos ítéletet. Egy ügyes csellel ráveszi Machetét, hogy nyírja ki a szenátort, majd odadobja a zsa...

http://kalozmozi.tv/film/0985694/machete-teljes-film-2010


Izomagyak Pain & Gain

Miami, 1994. Daniel Lugo a sittről szabadul. Az ambiciózus testépítő továbbra is az amerikai álmot kergeti, sok pénzről, léha életről és a jó nőkről álmodik. Egészen pontosan nemcsak álmodik, hanem úgy dönt, hogy megszerzi. Ráveszi a két ugyancsak testépítő haverját, a sok sztereoidtól impotensé vált Adriant és a szintén most szabadult kokainfüggő, és vallásos lett Pault, hogy váltságdíj reményében raboljanak el egy üzletembert. Az akció azonban iszonyatosan rosszul sül el.

http://kalozmozi.tv/film/1980209/izomagyak-pain-gain-teljes-film-2 013


Csúcsformában 2. Rush Hour 2

A jó detektív sosem nyaral. A leállíthatatlan beszédű Carter nyomozó (Chris Tucker) meglátogatja Hongkongban régi cimboráját, Lee-t (Jackie Chan), és igyekszik a lehető legrövidebb idő alatt túl lenni a lehető legtöbb nőn, bulin és egyéb kalandon. Csakhogy Lee éppen egy helyi maffiavezér nyomában van. Carter pihenését tehát megszakítja néhány hatalmas pofon, bandaháború, robbantásos merénylet, pénzhamisítás és a nyomukban loholó kigyúrt gorillahad.

http://kalozmozi.tv/film/0266915/csucsformaban-2-rush-hour-2-telj es-film-2001


Penge 2. Blade II

A vámpírok legyőzhetetlen ellensége, Penge (Wesley Snipes) kénytelen szövetséget kötni a vérszívókkal, amikor egy újabb, még rémítőbb faj fenyegeti kihalással a táplálékláncban alattuk álló fajokat, vagyis mindenkit. A Sötét Tanács szövetséget ajánl a vámpírvadásznak és ő rövid habozás után elfogadja a feladatot. Újratoborozza a régi csapatot és együtt vetik be különleges fegyverzetüket a különleges ellenség ellen. A vérfürdő egészen idilli volt a rájuk váró harchoz képest.

http://kalozmozi.tv/film/0187738/penge-2-blade-ii-teljes-film-2002


Underworld - EvolĂşciĂł Underworld: Evolution

http://kalozmozi.tv/film/0401855/underworld-evolucio-underworldevolution-teljes-film-2006


A lé meg a Lola Run Lola Run

Manni pénzbehajtóként dolgozik egy meglehetősen sötét ügyletekkel foglalkozó autókereskedőnél. Egy szerencsétlen alkalommal a gondjaira bízott pénznek nyoma vész. Amennyiben nem adja le főnökének a pénzt 20 percen belül meghal...Végső kétségbeesésében felhívja barátnőjét, Lolát és a segítségét kéri. Lola természetesen igent mond, és ezzel megindul a rohanás a pénz és Manni élete után...

http://kalozmozi.tv/film/0130827/a-le-meg-a-lola-run-lola-run-teljes -film-1998


Tomb Raider Lara Croft: Tomb Raider

A gyönyörű régészlány, különc milliomos-csemete és képzett harcos Lara Croft egy éjszaka furcsa ketyegésre lesz figyelmes. Rövid keresés után egy különös órát talál a kastély egyik titkos szobájában. Az órát még édesapja rejtette el a halála előtt, aki egy levelet is írt Larának, melyben kéri, hogy az óra segítségével szerezze meg a fény háromszögének két felét. A háromszög isteni erővel ruházza fel birtokosát, ezért akarja megszerezni a Fény Népe nevű titkos társaság, és akkor a világ nag...

http://kalozmozi.tv/film/0146316/tomb-raider-lara-croft-tomb-raide r-teljes-film-2001


A szállító 2 Transporter 2

A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin (Jason Statham) megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb: egy kisfiút fuvaroz az iskolába. Nem sejti, hogy hamarosan halálos játszmába keveredik a gyermekkel, amikor az egyik kolumbiai drogbáró végezni akar egy összejövetelen Amerika legjobb kábítószer-ellenes nyomozóival.

http://kalozmozi.tv/film/0388482/a-szallito-2-transporter-2-teljes-fil m-2005


Törésvonal San Andreas

Kalifornia lakói fel vannak készülve a földrengésekre. Azt hitték. De ilyen méretű katasztrófára senki sem számított: San Franciscót és környékét egy 9-es fokozatú rengés teszi a földdel egyenlővé.Egy helikopterpilóta (Dwayne Johnson) és rég elhidegült felesége (Carla Gugino) Los Angelesből észak felé indul, hogy megkísérelje a lehetetlent: fel akarják kutatni, és meg akarják menteni a romok között ragadt lányukat. De amikor azt hiszik, már minden bajon túl vannak, akkor kezdődnek az igazi kalandok.

http://kalozmozi.tv/film/2126355/toresvonal-san-andreas-teljes-film -2015


Pokolba taszítva Drag Me to Hell

Christine Brown szép karrier előtt álló Los Angeles-i hitelügyintéző, aki boldogan él jóképű barátjával, Clay Dalton professzorral. Életük addig a napig csodás, míg Christine-t fel nem keresi a bankban a rejtélyes Mrs. Ganush, hogy a házát sújtó jelzálóghitel törlesztésére haladékot kérjen. A csinos, fiatal nőnek el kell döntenie, mi a jobb: ha jóindulatú az öregasszonnyal, vagy ha megtagadja a segítséget, hogy bizonyítsa rátermettségét főnöke, Mr. Jacks előtt, és előléptessék? Christine az utóbbi...

http://kalozmozi.tv/film/1127180/pokolba-taszitva-drag-me-to-hell-t eljes-film-2009


Hannah - Gyilkos természet Hanna

Hanna látszólag semmiben sem különbözik a hozzá hasonló kamaszlányoktól. Ám a tini erős és kitartó, mint a legkeményebb zsoldosok. Nem véletlenül. Apja egykor az amerikai titkosszolgálat ügynöke volt. Eric Heller a világtól távol, a finn tundrán nevelte föl a lányát, akiből a tudását átadva profi harcost nevelt. Miután az apja felkészítette Hannát, egy faladattal visszaküldi őt a civilizációba. Miközben a lány különleges ügynökökkel és egy titokzatos nővel, Marissával találkozik, egyre többet tu...

http://kalozmozi.tv/film/0993842/hannah-gyilkos-termeszet-hanna-t eljes-film-2011


Alien: Covenant Alien: Covenant

A galaxis egy távol bolygója felé tartó űrhajó, a Covenant legénysége felfedez egy csodás bolygót, egy eddig ismeretlen Paradicsomot. Ám az új világ igazából sötét és veszélyes - egyetlen lakója a szintetikus David (Michael Fassbender), a szomorú végű Prometheus-expedíció utolsó túlélője.

http://kalozmozi.tv/film/2316204/alien-covenant-teljes-film-2017


007 - A világ nem elég The World Is Not Enough

James Bondnak egy meggyilkolt olajmágnás látszólag védtelen lányát kell megvédenie a rá leselkedő veszélyektől. Egy szó szerint "agyafúrt" gonosztevővel kell felvennie a harcot: Renarddal, akiről nem tudni, hogy őrült tervei az agyában megragadt puskagolyónak köszönhetően születtek, vagy éppen őrült tervei miatt kapta a golyót. Ami biztos: a "baleset" óta még veszélyesebb, mint valaha, ugyanis azóta nem érez fájdalmat. Bondnak a mundér becsületét is védenie kell: a szolgálat főhadiszállását terrortáma...

http://kalozmozi.tv/film/0143145/007-a-vilag-nem-eleg-the-world-is -not-enough-teljes-film-1999


Ghost Ghost

Sam és Molly nagyon boldogok. Épp új lakásba költöznek, és a házasságot tervezik, amikor egy tragikus véletlen folytán Sam meghal. Ám a férfiben olyan erősen lángol a szerelem, hogy nem tudja itthagyni az árnyékvilágot. A közelben marad és mindent elkövet, hogy segítsen Mollynak. Lassan kiderül, hogy a véletlen baleset nem is volt véletlen, Willy Lopez barátja, Carl Bruner gyilkoltatta meg. Carlnak zűrös ügyei voltak a bankban, és a fekete tranzakciók lebonyolításához mindenképpen szüksége lett volna Sam új...

http://kalozmozi.tv/film/0099653/ghost-teljes-film-1990


Jason Bourne Jason Bourne

Matt Damon visszatér legikonikusabb szerepében, mint Jason Bourne. A Bourne csapda és A Bourne ultimátum rendezője, Paul Greengrass áll ismét a kamerák mögé a nagysikerű akció sorozat újabb izgalmas, látványos fejezetéhez, melyben a CIA leghalálosabb ügynöke előjön az árnyékból.

http://kalozmozi.tv/film/4196776/jason-bourne-teljes-film-2016


Sleepers - Pokoli lecke Sleepers

Négy vagány New York-i srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek, ahol aztán nap mint nap a poklok poklát élik át: őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák, megkínozzák, sőt megbecstelenítik őket. Aztán évek hosszú sora telik el, de az egykori srácok érett, komoly férfiként még mindig nem tudnak szabadulni a történtektől. Furcsa ügy kapcsán találkoznak: kettőjük bíróság elé kerül, mert felismerték és megölték egykori fő kínzójukat. A másik ké...

http://kalozmozi.tv/film/0117665/sleepers-pokoli-lecke-sleepers-telj es-film-1996


Mad Max Mad Max

Ebben a különös, a nem is olyan távoli jövőben játszódó filmben a pusztuló városok között kergetik egymást az útonálló bandák, a félelmet nem ismerő, öngyilkosjelölt autóversenyzők és a rendőrök. Amikor az egyik biciklisbanda tagja az üldözés során az életét veszti, barátai, élükön egy karizmatikus pszichopatával, Toecutterrel, elmennek a holttestért. A bosszúra szomjazó társaság megtámad mindenkit, aki az útjába kerül. Az eset kivizsgálására Max és társa kap megbízást, akiknek sikerül is a...

http://kalozmozi.tv/film/0079501/mad-max-teljes-film-1979


Grindhouse: Terrorbolygรณ Grindhouse

http://kalozmozi.tv/film/0462322/grindhouse-terrorbolygo-grindhou se-teljes-film-2007


Kardhal Swordfish

A Föld nevű bolygón létezik egy másik világ, a cyberspace. Ezt a világot tűzfalak és a legprofibb biztonsági rendszerek veszik körül, ebben a világban rejtjük el legmélyebb és legkompromittálóbb titkainkat, no meg persze egy rakás pénzt is. Ez a világ a Kardhal világa. Gabriel Shear (John Travolta), a karizmatikus és veszedelmes kém, ebbe a világba akar bejutni, mert pénzre van szüksége egy akció végrehajtásához. Ha sikerül bejutnia, több milliárdnyi illegális kormányzati vagyont kaparinthat meg. De mindehhe...

http://kalozmozi.tv/film/0244244/kardhal-swordfish-teljes-film-2001


A lehetetlen The Impossible

Henry Bennett (Ewan McGregor) feleségével, a gyönyörű Mariával (Naomi Watts), és három fiukkal Thaiföldre utazik, hogy ott ünnepeljék meg a karácsonyt. Két nappal később hurrikán söpör végig az egész területen. A család a katasztrófában elszakad egymástól. Maria súlyos sérüléseket szenved, és egy távoli kórházba kerül, ahonnan, Lucas fia (Tom Holland) legnagyobb rémületére nyom nélkül eltűnik. Az országot sújtó káoszban lehetetlen bárkit is megtalálni.

http://kalozmozi.tv/film/1649419/a-lehetetlen-the-impossible-teljes -film-2012


A rajtaütés The Raid

Mélyen, Jakarta nyomornegyedének szívében áll egy bevehetetlen menedékház, a világ legveszedelmesebb gengszterei és gyilkosai lakják. Egészen mostanáig a lepusztult lakótelepi ház még a legelszántabb rendőrök számára is érinthetetlenként volt elkönyvelve. A pirkadat előtti sötétség és csend leple alatt egy elit kommandóra hárul a feladat, hogy rajtaüssön a menedékházon, annak érdekében, hogy elkapják a hírhedt drogbárót, aki működteti. Ám mikor a gengsztervezér hírét veszi a razziának, az épület ...

http://kalozmozi.tv/film/1899353/a-rajtautes-the-raid-teljes-film-20 11


Hajsza a föld alatt The Taking of Pelham 1 2 3

Walter Garber (Denzel Washington) teljesen hétköznapi fickó, aki egy megvesztegetés miatt a New York-i metróhálózat egyik forgalomirányítójába kerül. Sosem gondolta volna, hogy olyan feladattal kell majd megbirkóznia, amely a rutinos FBI-nyomozókat is próbára teszi. Fegyveresek térítik el az egyik metrószerelvényt. Vezetőjük, az őrült vagy nagyon is okos Ryder (John Travolta) azzal fenyegetőzik, hogyha egy órán belül nem fizetnek neki tízmillió dollárt, akkor kivégzi a kocsiban túszul ejtett utasokat.

http://kalozmozi.tv/film/1111422/hajsza-a-fold-alatt-the-taking-of-p elham-1-2-3-teljes-film-2009


Suszter, szabó, baka, kém Tinker Tailor Soldier Spy

A hajdani kémet, az elképesztő intelligenciájú George Smileyt (Gary Oldman) visszahívják az angol hírszerzéshez. Úgy tűnik, kettős ügynök, úgynevezett vakond vette be magát a Körönd kódnevű székhelyük falai közé, hogy Angliát végső veszélybe sodorva, a szovjetek számára kémkedjen - tehát leleplezése mindennél fontosabb. Smiley a múlt és jelen hihetetlenül kusza és rejtélyekkel teli eseményei között kutatva próbál tényekre találni. Elrejtett dossziék, szétzúzott életek szégyellt emlékei, halál...

http://kalozmozi.tv/film/1340800/suszter-szabo-baka-kem-tinker-tai lor-soldier-spy-teljes-film-2011


Száguldó bomba Unstoppable

Egy tehervonat száguld a végtelen amerikai tájon, tartálykocsijában rendkívül mérgező vegyi anyaggal, ami egy egész várost is elpusztíthat. A halálos teher feltartóztathatatlanul zúdul előre. Minden szakértő tudja, ha nem sikerül időben megállítani a szerelvényt, a következő éles kanyarnál kisiklik, felborul, és a gáz a levegőbe kerül. A vasúttársaság két alkalmazottja, a veterán, nyugdíj előtt álló Frank és a fiatal, kitörési lehetőségeket kereső Will egy másik vonaton a "szökevény" nyomába ere...

http://kalozmozi.tv/film/0477080/szaguldo-bomba-unstoppable-telj es-film-2010


Godzilla Godzilla

A francia titkosszolgálat az egyik polinéziai szigeten atomrobbantást hajt végre, melynek hatására a sziget állatvilágában mutáció következik be. A kísérlet következtében gigantikusra nőtt, agresszív hüllő, Godzilla az éhségtől és dühtől hajtva megtámadja New Yorkot. A várost romba döntő szörnyeteget képtelenek a hadsereg csapatai megfékezni, s hamarosan kitör a pánik. Egy atomtudós (Matthew Broderick) és egy különös francia férfi (Jean Reno) közös erővel próbálják megfejteni az irtózatos méretű...

http://kalozmozi.tv/film/0120685/godzilla-teljes-film-1998


A bűn éjszakája The Purge

Ha lenne egy éjszaka minden évben, amikor bármilyen bűnt elkövethetsz mindenféle következmény nélkül, mit tennél? Ez az új thriller egy család sorsát követi nyomon egy éjszaka folyamán, négy embert, akikről kiderül, meddig képesek elmenni, hogy megvédjék magukat, amikor a gonosz külvilág betör az otthonukba.Egy olyan Amerikában, ahol tombol a bűnözés, és túlzsúfoltak a börtönök, a kormány kijelölt egy 12 órás időszakot minden évben, amikor bármilyen bűncselekmény - a gyilkolást is beleértve - l...

http://kalozmozi.tv/film/2184339/a-bun-ejszakaja-the-purge-teljes-f ilm-2013


Banki melรณ The Bank Job

http://kalozmozi.tv/film/0200465/banki-melo-the-bank-job-teljes-fil m-2008


Sasszem Eagle Eye

Jerry és Rachel két idegen, akiket összehoz egy rejtélyes telefonhívás. A hívó fél egy nő, akit egyikük sem ismer, és aki az életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja Jerryt és Rachelt, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, mindent lát. Ahogy a hajmeresztő történet halad, a két átlagemberből az ország két legveszélyesebb bűnözője lesz, akiknek össze kell fogniuk, hogy kiderítsék, mi is történik, de ami még font...

http://kalozmozi.tv/film/1059786/sasszem-eagle-eye-teljes-film-200 8


Az árva Orphan

Kate és John harmadik gyermeke halva született. A tragédia megrendítette a házasságukat, az asszony az italban keresett menedéket. Ennek már azonban egy éve vége. Kate és John elhatározza, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket. A Szent Marina árvaházban találkoznak a kilencéves Estherrel, aki elvarázsolja őket. Az új testvérei közül a süketnéma Maxet megbabonázza, ám Daniellel nehezen jön ki, és az iskolában is nehezen illeszkedik be. Egyre több furcsa dolog történik a házban, Kate szerint ennek Esther az oka. Á...

http://kalozmozi.tv/film/1148204/az-arva-orphan-teljes-film-2009


A titkos ablak Secret Window

Mort Rainey az egykori bestseller író a válását követően magányosan, tétlenül tölti napjait a hegyi házában. Egyik nap furcsa idegen bukkan fel a semmiből, elégtételt követelve sérelméért. Állítása szerint Mort tőle lopta az egyik korábbi nagy sikerű írását. Az író szeretné bebizonyítani, hogy az ő változata jóval korábban jelent meg, de valahogy sehol nem talál egy példányt. Az idegen egyre gyakrabban látogatja meg, egyre erőszakosabb lesz, egyre idegesítőbb. Kezdetben csak rámenős. De lehet, hogy ...

http://kalozmozi.tv/film/0363988/a-titkos-ablak-secret-window-telje s-film-2004


007 - A holnap markában Tomorrow Never Dies

Valaki egymás torkának akarja ugrasztani a világ nagyhatalmait. A nyomok Elliott Carver-hez, a nagy befolyású sajtómogulhoz vezetnek, aki hatalmas médiabirodalma segítségével könnyedén manipulál bárkit. Ha Carver-en múlik, az egész világon úrrá lesz a káosz. Itt csakis egyvalaki csinálhat rendet. Bond, James Bond. Bond először Carver szexis feleségét, - korábbi barátnőjét - Parist próbálja megkörnyékezni, majd egyesíti erőit Wai Linnel, a lélegzetelállítóan gyönyörű kínai ügynöknővel.

http://kalozmozi.tv/film/0120347/007-a-holnap-markaban-tomorrow -never-dies-teljes-film-1997


Mellékhatások Side Effects

Emily tökéletesnek hitt élete összeomlik, amikor a férje börtönbe kerül. Négy évvel később szabadul, ám Emily képtelen örülni ennek, depresszióba esik. Az öngyilkossági kísérletét követően az asszony felkeresi Jonathan Banks pszichológust, azt remélve, hogy majd segít rajta. A kezelések ellenére Emily állapota tovább rosszabbodik. Dr. Banks ekkor új gyógyszert ír fel neki, ám annak mellékhatásaként Emily alvajárás közben megöli a férjét. Mindez megingatja Dr. Banks praxisát, aki nyomozni kezd az ügy...

http://kalozmozi.tv/film/2053463/mellekhatasok-side-effects-teljesfilm-2013


Kegyetlen játékok Cruel Intentions

A milliomosok gondtalan életét élő Sebastian és mostohatestvére, a szép Kathryn gonosz versengésbe kezd: az győz, aki a legtöbb szívet tudja meghódítani és porba tiporni. Könnyű helyzetben vannak, hiszen New York naiv fiataljai mind a lábuk előtt hevernek. Az igazi kihívás azonban hátravan, míg fel nem tűnik a színen Annette, aki elhatározta, hogy megőrzi szüzességét, míg férjhez nem megy. Kathryn fogadást ajánl: ha Sebastiannek sikerül elcsábítania a jégkirálynőt, eltölt vele egy éjszakát. Ellenkező e...

http://kalozmozi.tv/film/0139134/kegyetlen-jatekok-cruel-intention s-teljes-film-1999


Hasonmás Surrogates

Az emberek tökéletes biztonságban és kényelemben élnek. Helyettük ugyanis saját, tökéletes robot hasonmásaik végzik el a mindennapi teendőket. A tökéletesnek hitt rendszer azonban váratlanul megbomlik, amikor megölnek néhány felhasználót. Greer FBI-ügynökre (Bruce Willis) vár a feladat, hogy kinyomozza, mi történt. Minél többet megtud az ügyről, annál meglepőbb dolgokra bukkan. A fenyegető összeesküvés leleplezése érdekében a hasonmása helyett kénytelen személyesen végezni a nyomozást, ami új veszél...

http://kalozmozi.tv/film/0986263/hasonmas-surrogates-teljes-film-2 009


Éjszakai ragadozók Nocturnal Animals

Susan Morrow, Los Angeles-i műkereskedő hihetetlen jómódban él férjével, Hutton Morrowval, ám mégsem érzi teljesnek az életét. Az egyik hétvégén Hutton elutazik az egyik szokásos és túlzottan gyakorta esedékes üzleti útjára, Susan pedig egy csomagot talál a postaládájában.A csomagban egy regényt van, melyet a volt férje, Edward Sheffield írt, akivel már évek óta nem beszélt. A küldeményhez Edward egy levélkét is mellékelt, melyben arra bíztatja Susant, hogy olvassa el az írást, aztán keresse meg, am...

http://kalozmozi.tv/film/4550098/ejszakai-ragadozok-nocturnal-ani mals-teljes-film-2016


xXx xXx

Xander Cage (Vin Diesel), alias xXx saját hátborzongató mutatványairól szóló webvideók árusításával tölti nem éppen szokványos életét. Mind csupa hatásvadász, életveszélyes vállalkozás, melyek csupán rajongói és barátai körében emelik népszerűségét, ellenben egyre gyakrabban kerül összeütközésbe a törvénnyel. Xander nem sejti, hogy Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson) személyében, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) folyamatos megfigyelés alatt tartja. Gibbonsnak pótolnia kell elveszített prágai embe...

http://kalozmozi.tv/film/0295701/xxx-teljes-film-2002


Az elnök különgépe Air Force One

Terroristák eltérítenek egy repülőt. A túszul ejtett utasokért cserébe Radek tábornok szabadon bocsátását követelik. Jó megoldás nincs: ha ugyanis nem engedik szabadon Radeket, a terroristák módszeresen ki fogják végezni az utasokat, amennyiben teljesítik követelést, az további százezrek biztos halálát jelenti. Egyetlen ember kezében van a döntés: vagy feláldozza lányát és feleségét a világ megmentése érdekében, vagy emberek százezreit küldi a halálba. Ez a férfi nem más, mint az Amerikai Egyesült Á...

http://kalozmozi.tv/film/0118571/az-elnok-kulongepe-air-force-oneteljes-film-1997


A következő három nap The Next Three Days

John Brennan (Russell Crowe) és felesége, Lara (Elizabeth Banks) tökéletes házasságban élnek. Életük azonban váratlanul összeomlik, amikor az asszonyt a rendőrség letartóztatja egy gyilkosság gyanúsítottjaként. John minden törvényes eszközt bevet, hogy bebizonyítsa felesége ártatlanságát, de hiába, a bíróság húsz évre ítéli a nőt. Az ítélethirdetés után Lara öngyilkosságot kísérel meg a börtönben, ezért John úgy dönt, hogy kiszabadítja feleségét. Az aprólékos munkával kidolgozott szökés ki...

http://kalozmozi.tv/film/1458175/a-kovetkezo-harom-nap-the-next-t hree-days-teljes-film-2010


G.I. Joe - Megtorlás G.I. Joe: Retaliation

A nagy amerikai hősök a Pakisztán nukleáris arzenáljának semlegesítésére irányuló akció sikerét ünneplik, amikor váratlanul lerohanja őket egy ismeretlen ellenség, alaposan megtizedelve az egységet. A csapat összeszedi magát, és néhány új taggal kiegészülve újra fölveszi a harcot a régi halálos ellenséggel, a Kobrával, miközben azzal is szembe kell nézniük, hogy az ellenség a legmagasabb politikai körökbe is beszivárgott. Az elnök közvetlen közeléből érkező fenyegetés a létüket veszélyezteti.

http://kalozmozi.tv/film/1583421/g-i-joe-megtorlas-g-i-joe-retaliatio n-teljes-film-2013


A fekete ruhás nő The Woman in Black

Arthur Kipps, a fiatal londoni ügyvéd felesége négy éve halt meg, azóta is képtelen feldolgozni az elvesztését. Új megbizatása a távoli kis faluba, Crythin Giffordba szólítja, ahol egy asszony hagyatéki ügyet kell elrendeznie. Kipps kénytelen nevelőnőre bízni a kisfiát, és elutazik a lápvidékre. A helyiek elutasítón fogadják, egyedül csak a jómódú földbirtokos, Sam Daily viselkedik barátságosan. Kipps beköltözik a néhai ügyfél házába, hogy nyugodtan dolgozhasson. Hamarosan kiderül, hogy az ódon lakhely...

http://kalozmozi.tv/film/1596365/a-fekete-ruhas-no-the-woman-in-b lack-teljes-film-2012


Fűrész 3 Saw III

Jigsaw, az ördögien kegyetlen és gyilkos játékok kitalálója minden idők legbrutálisabb sorozatgyilkosa. A bűnöző új tanítványával, Amandával az oldalán eltűnik az üldözői szeme elől. Miközben a rendőrök megpróbálnak a nyomára akadni, a gyanútlan Dr. Lynn Denlon nem is sejti, hogy Jigsaw őt szemelte ki sakktábláján az utolsó gyalog szerepére. A kórházból kijövet, az egyik esti műszak után Amanda elrabolja, és az elhagyatott raktárépületbe viszi, ahol a halálos beteg Jigsaw rejtőzik. Egy másik árt...

http://kalozmozi.tv/film/0489270/furesz-3-saw-iii-teljes-film-2006


Törés Fracture

Amikor Ted Crawford rájön, hogy a fiatal felesége megcsalja, tökéletes gyilkossági tervet eszel ki. A házába berontó rendőrök pisztollyal a kezében találják, és Crawford nem is tagadja, hogy lelőtte a nejét, akiben Nunally detektív döbbenten fedezi fel a szeretőjét. Crawfordot letartóztatják, és miután beismerő vallomást tesz, börtönbe zárják. Az eset könnyed feladatnak tűnik az ambiciózus Willy Beachum helyettes kerületi ügyész számára. Ám egyre jobban belebonyolódik az ügybe, és nem veszi észre, hog...

http://kalozmozi.tv/film/0488120/tores-fracture-teljes-film-2007


Charlie angyalai Charlie's Angels

Natalie (Cameron Diaz), Dylan (Drew Barrymore) és Alex (Lucy Liu), a három gyönyörű lány John Bosley-val (Bill Murray) dolgozik együtt. Mindenki csak Charlie angyalaiként ismeri őket. Ezúttal Eric Knox (Sam Rockwell), egy szoftverfejlesztő cég tulajdonosa kéri a segítségüket. Legújabb, titkosan kifejlesztett programjukat ellopták. Az első számú gyanúsított Corwin (Tim Curry), a rivális cég főnöke. Az angyalok első akciójára kemény válasz érkezik. Bázisukat lerombolják, Charlie életét megfenyegetik. Az ügy b...

http://kalozmozi.tv/film/0160127/charlie-angyalai-charlie-s-angels-t eljes-film-2000


Ronin Ronin

A középkori Japánban a szamuráj harcosok felesküdtek, hogy urukat életük árán is megvédik. Óriási szégyen volt ezért rájuk nézve, ha gazdájukat mégis megölték. A gazdátlan szamurájok kóboroltak az országban, zsoldosnak szegődtek, vagy útonállásból próbáltak tengődni. Az ilyen harcosokat többé nem hívták szamurájoknak. Az lett a nevük: Ronin.A mai Franciaországban, az eldugott párizsi kiskocsmában egy hideg, esős éjszakán hat ember találkozik titokban, hogy megkapják életük legveszélyesebb...

http://kalozmozi.tv/film/0122690/ronin-teljes-film-1998


Vadászat a Vörös Októberre The Hunt for Red October

A Vörös Október, a legújabb, szupertechnikával felszerelt szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Az amerikai kormány attól fél, hogy akcióra készül. Egyedül Jack Ryan, a CIA szakértője gondolja, hogy az atom-tengeralattjáró litván parancsnoka dezertálni akar. A valóság még cifrább: Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, s bein...

http://kalozmozi.tv/film/0099810/vadaszat-a-voros-oktoberre-the-h unt-for-red-october-teljes-film-1990


Pi Pi

A matematikus zseni Max Cohen egy új felfedezés küszöbén és az őrület határán áll. Körülöttünk minden rendszerekből áll össze, és Max az egyik legnagyobbat akarja megfejteni: a tőzsde rendszerezett káoszát. Egy hatalmas számítógép, az Euclid segítségével megpróbál rendszert találni a másodpercenként gazdát cserélő részvények forgalmában. Miután Max a számítógépbe táplálja a héber ábécét, az Euclid kiad egy kétszáztizenhat számjegyű összeget. Ez a számsor a Tóra szerint Isten neve lehet. ...

http://kalozmozi.tv/film/0138704/pi-teljes-film-1998


Valami kรถvet It Follows

http://kalozmozi.tv/film/3235888/valami-kovet-it-follows-teljes-film2015


Elrabolva 3 Taken 3

Bryan Mills (Liam Neeson) volt CIA-ügynök számára a legfontosabb küldetés mindig is a családja védelme volt. Mikor már azt hitte, minden ellenségével leszámolt, és sötét múltja nem érheti utol, egy váratlan esemény teljesen felborítja addigi nyugodt életét. Volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal. Miközben a vérprofi Mills mindent bevet, hogy megtalálja és kiiktassa a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Withaker), valamint a CIA é...

http://kalozmozi.tv/film/2446042/elrabolva-3-taken-3-teljes-film-20 14


A tehetséges Mr. Ripley The Talented Mr. Ripley

Milyen messzire mennél, hogy valaki más lehess? Az 1950-es években játszódik a Patricia Highsmith kiváló regényéből készült film. Tom (Matt Damon) pénztelen New York-i fiatalember, alkalmi munkákból él. Meghívják egy kerti mulatságra zongorázni, ezért kölcsön kér egy alkalomhoz illő ruhát. A tömegben elvegyült Tom összeismerkedik egy gazdag úriemberrel. Nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy a felső tízezer köreibe beljebb lépjen, ezért azt állítja, ismeri a milliomos fiát. Ezer dollár jutalmat ajánl ...

http://kalozmozi.tv/film/0134119/a-tehetseges-mr-ripley-the-talent ed-mr-ripley-teljes-film-1999


A szövetség The League of Extraordinary Gentlemen

A Fantom néven ismert álarcos őrült szabotázsakciót tervez a világ vezetőinek konferenciája ellen: egy dominó-elven alapuló robbantássorozatot készül útjára indítani, amely a tengerbe süllyesztené az egész várost. Allan Quatermain (Sir Sean Connery), a világhírű kalandor egy olyan csapatot hoz létre a terrortámadás meghiúsítására, amelynek minden egyes tagja szuperhős. A Szövetségnek 90 óra áll rendelkezésére, hogy megmentse a világot.

http://kalozmozi.tv/film/0311429/a-szovetseg-the-league-of-extraor dinary-gentlemen-teljes-film-2003


Desperado Desperado

Különös fekete alak érkezik a poros mexikói kisvárosba, kezében baljós gitártokkal. Egy biztos: nem gitározni akar. Jövetelének oka nem más, mint megbosszulni kedvese halálát, akit a város kiskirálya, Bucho (Joaquim de Almeida) ölt meg féltékenységből. Hamarosan kiderül, az idegen El Mariachi (Antonio Banderas), a Zenész, aki legendás pisztolyforgató, és akit a szegény nép hősként tisztel. El Mariachi érkezése elszabadítja az indulatokat, ám az igazi leszámolás akkor veszi kezdetét, amikor a Zenész baráta...

http://kalozmozi.tv/film/0112851/desperado-teljes-film-1995


Battle Royale Battle Royale

http://kalozmozi.tv/film/0266308/battle-royale-teljes-film-2000


Tortúra Misery

Súlyos autóbaleset éri a behavazott, néptelen coloradói országúton Peter Sheldont, a népszerű regényírót. Úgy tűnik, mégis szerencséje van, az egyik rajongója találja meg és siet a segítségére. Annie Wilkes, aki ráadásul szakképzett ápolónő, a saját házában helyezi biztonságba a mozgásképtelen írót. A középkorú nő rajong Sheldon regényhőséért, Miseryért. Az ápolásnak azonban csak nem akar vége szakadni. Az író hamarosan ráébred, a nő valójában foglyul ejtette, és semmitől sem riad vissza,...

http://kalozmozi.tv/film/0100157/tortura-misery-teljes-film-1990


007 - Goldfinger Goldfinger

A legnagyobb angol bank felfedezi, hogy valaki hatalmas mennyiségű aranyat halmoz fel, és úgy tűnik, a nemzetközi aranykereskedő, Auric Goldfinger is érintett az ügyben. A bank azt kéri, James Bond titkosügynököt küldjék nyomozni az ügyben. Bond hamarosan feldezi, hogy az arcátlanul vakmerő terv az évszázad bűnténye lenne, melynek célja teljes gazdasági káoszt kavarni a Nyugaton. Nincs könnyű dolga, Goldfingernek ugyanis olyan segítők egyengetik rögös útját, mint Pussy Galore, a szexis pilótalány, vagy a már ...

http://kalozmozi.tv/film/0058150/007-goldfinger-goldfinger-teljes-fi lm-1964


Kék bársony Blue Velvet

Látszólag békés és nyugalmas kisvárosba érkezik az ifjú Jeffrey Beaumont. A mezőn sétálva levágott emberi fület talál. Beviszi a rendőrségre, de ott senki nem jelentette be, hogy hiányozna a füle. Jeff beül a bárba, ahol elbűvöli az énekesnő hangja és szépsége. Kiderül, hogy Dorothyt bizarr viszony fűzi az öntörvényű helyi hatalmassághoz, Frankhez. Az ördögi férfi ugyanis, aki embereivel rettegésben tartja a kisváros lakóit, elrabolta a nő kisfiát. Így zsarolja, hogy minden kívánságát teljesítse. ...

http://kalozmozi.tv/film/0090756/kek-barsony-blue-velvet-teljes-fil m-1986


A sötétség 30 napja 30 Days of Night

http://kalozmozi.tv/film/0389722/a-sotetseg-30-napja-30-days-of-ni ght-teljes-film-2007


Hitman - A bérgyilkos Hitman

Egy Interpol-ügynök hazamegy és egy bérgyilkost talál a szobájában. A 47-es rá vár. De mielőtt végezne áldozatával, elmondja, hogy került oda. Nigériától Moszkváig mérnöki precizitással kidolgozott gyilkosságok és menekülések jelzik a 47-es útját, miközben az Interpol embere mindig a sarkában maradt: de sosem érte utol az emberét. Átverések, árulások, kettős játszmák és gyilkosságok macska-egér játékába bonyolódva élnek évek óta. Lassacskán már abban sem biztosak, melyikük üldözi melyiküket....

http://kalozmozi.tv/film/0465494/hitman-a-bergyilkos-hitman-teljes -film-2007


Amikor megállt a Föld The Day the Earth Stood Still

Klaatu (Keanu Reeves) a világűrből érkezett a Földre, és űrhajójával a Central Parkban száll le. Különös tervvel áll elő, mellyel meghökkenti és elborzasztja a világot. Szerinte a bolygónk rendkívül rossz állapotban van. Ezért mindent elpusztít, hogy azután a most élő fajok klónjaival újra benépesítse a Földet. Úgy véli, hogy az embernek nincs helye ebben a világban, ugyanis őket tartja felelősnek a jelenlegi katasztrofális állapotért. Klaatu robotjai hamarosan működésbe lépnek, és úgy tűnik, senki...

http://kalozmozi.tv/film/0970416/amikor-megallt-a-fold-the-day-the -earth-stood-still-teljes-film-2008


Need for Speed Need for Speed

Az autószerelő Tobey versenyautókban utazik. Amikor a csőd szélére kerül, vonakodva, de összeáll a gazdag és arrogáns egykori NASCAR-pilótával, Dino Brewsterrel. A fickó azonban átveri, és Tobey ártatlanul rács mögé kerül. Két évvel később szabadul, és bosszút akar állni Dinón. Ehhez kapóra jön a hírhedt De Leonfutam. Ám ahhoz, hogy időben befusson a versenyre, minden akadályt? beleértve a zsarukat és Dino embereit - le kell küzdenie a keleti parttól a nyugati partig. A népszerű videojáték alapján.

http://kalozmozi.tv/film/2369135/need-for-speed-teljes-film-2014


Legbelső fÊlelem Primal Fear

http://kalozmozi.tv/film/0117381/legbelso-felelem-primal-fear-telje s-film-1996


A Holló The Crow

Minden évben egyszer, az ördög éjszakáján a holló kiválaszthat egy lelket azok közül, akik értelmetlen halált haltak, s így lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút állva lelkük nyugalomra leljen. Ebben az esztendőben Eric Draven (Brandon Lee) kap lehetőséget. Eric visszatér, hogy bosszút álljon a Top Dollar bandán. Vállán a hollóval a sötét erők birodalmából kiszakítva fekete angyalként járja a várost, hogy igazságot osszon és saját fegyvereiket ellenük fordítva halált hozzon mindazokra, akik egy fél é...

http://kalozmozi.tv/film/0109506/a-hollo-the-crow-teljes-film-1994


A Kilencedik kapu The Ninth Gate

Dean Corso (Johnny Depp) könyvkereskedő a ritka, régi és drága könyvekre specializálódott, afféle könyvdetektív. Egy nap Boris Balkan New York-i könyvgyűjtő felfogadja, hogy frissen szerzett könyvét, A sötétség fejedelmének kilenc kapuját összehasonlítsa az Európában fellelhető másik két példánnyal, hogy saját példájának eredetiségét bizonyítsa. Egyszerű ügynek tűnik, mégis halálos játszma lesz belőle. Corso hát igyekszik kideríteni, mi is a három könyv titka, s persze igyekszik életben maradni.

http://kalozmozi.tv/film/0142688/a-kilencedik-kapu-the-ninth-gate-t eljes-film-1999


Szรกrnyas fejvadรกsz 2049 Blade Runner 2049

http://kalozmozi.tv/film/1856101/szarnyas-fejvadasz-2049-blade-ru nner-2049-teljes-film-2017


Összeomlás Falling Down

William Foster (Michael Douglas), a hétköznapi tisztviselő egy reménytelennek tűnő forgalmi dugóban várakozva váratlanul bekattan. Kocsiját maga mögött hagyva gyalogosan elindul hazafelé. Kislányának születésnapja van, ezért olyan fontos idejében hazatérnie. A baj csak ott kezdődik, hogy a hazafelé vezető úton többen is az útjába kerülnek, és az akadályokra az elkeseredett férfi agresszióval válaszol. Hamarosan a rendőrséggel a nyomában menekül, és csak Prendergast nyomozó (Robert Duvall) sejti, mi lehet a...

http://kalozmozi.tv/film/0106856/osszeomlas-falling-down-teljes-fil m-1993


Elemi ösztön Basic Instinct

A San Fransisco-i night club tulajdonosát, Johnny Boz-t holtan találják az ágyában. Nick Curran nyomozó kapja meg az ügyet, aki ugyan ma már teljesen tiszta, de múltjában nagy szerepet kapott az alkohol és a kábítószer. Az első számú gyanúsított Catherine Tramell, a titokzatos és kihívó regényírónő, aki Boz szeretője volt. Kiderül, hogy a gyilkosság pontos mása Catherine egyik könyvében leírt gyilkosságnak, Nick azonban nem tud ellenállni a nő vonzerejének.

http://kalozmozi.tv/film/0103772/elemi-oszton-basic-instinct-teljesfilm-1992


Mad Max 2 - Az országút harcosa Mad Max 2: The Road Warrior

Az elpusztított, kietlen vidéken Maxnek (Mel Gibson) épphogy csak sikerül megmenekülnie Humungus (Kjell Nilsson) vérszomjas motorosai elől. A menekülés során megismerkedik a kissé hibbant pilótával, Kapitánnyal, aki elvezeti őt ahhoz a menekültekből álló csoporthoz, akik egy olajfinomítót működtetnek. A maroknyi közösséget időközben bekerítik, és egy nap haladékot kapnak arra, hogy élve elhagyják a telepet, ám Max figyelmezteti őket, hogy Humungus nem tartja be az ígéretét. Végül a kétéségbeesett ember...

http://kalozmozi.tv/film/0082694/mad-max-2-az-orszagut-harcosamad-max-2-the-road-warrior-teljes-film-1981


Penge 3. - Szentháromság Blade: Trinity

Penge (Wesley Snipes), a világ legelszántabb vámpírgyilkosa visszatér egy harmadik, egyben utolsó ütközet kedvéért. A vámpírvadász éveken át az éjszaka leple alatt harcolt a vérszívók ellen, de most, hogy az FBI vérdíjat tűzött ki a fejére, kénytelen kimerészkedni a napfényre, hogy egyesítse erőit egy emberekből álló vámpírvadász klánnal, melynek létezéséről még csak nem is tudott. Oldalán két rettenthetetlen ifjúval, Abigaillel (Jessica Biel) és Hanniballal (Ryan Reynolds) Penge egy ősi ellenfél n...

http://kalozmozi.tv/film/0359013/penge-3-szentharomsag-blade-tri nity-teljes-film-2004


The Babadook The Babadook

http://kalozmozi.tv/film/2321549/the-babadook-teljes-film-2014


Vaksötét Don't Breathe

Két fiatal srác és egy lány a környékbeli házak fosztogatásával egészíti ki a zsebpénzét. Ügyesek, gyorsak, gátlástalanok, így aztán egyre sikeresebbek. Amikor kinéznek maguknak egy a világtól visszavonultan élő vak férfit (Stephen Lang), akiről az a hír járja, hogy milliókat rejteget otthon, azt hiszik, még az eddigieknél is könnyebb dolguk lesz.Tévednek: az eddigieknél sokkal nehezebb feladattal találják szembe magukat: életben kell maradniuk.A férfi ugyanis őrült. Kegyetlen, gátlástalan pszich...

http://kalozmozi.tv/film/4160708/vaksotet-don-t-breathe-teljes-film -2016


Torta Layer Cake

http://kalozmozi.tv/film/0375912/torta-layer-cake-teljes-film-2004


The Expendables - A feláldozhatók 3. The Expendables 3

A Feláldozhatók visszatérnek Barney Ross-szal (Stallone) az élen, hogy eddigi legbrutálisabb ellenségükkel nézzenek szembe. Barney, a profi főnök már megszámlálhatatlan bevetést vezetett, rengeteg szövetségest szerzett, és ellenségei számát is szépen gyarapította. Ám akivel most kell megbirkóznia a veterán zsoldosnak, arra ő sem számított. Váratlanul felbukkan Barney egykori társa, Conrad Stonebanks (Gibson) akivel annak idején együtt alapították meg a verhetetlen Feláldozhatók csapatát. A tömeggyilkossá v...

http://kalozmozi.tv/film/2333784/the-expendables-a-felaldozhatok3-the-expendables-3-teljes-film-2014


A bennfentes The Insider

Jeffrey Wigand (Russell Crow) kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari cégnél. Mikor a vezetés olyan kísérletekbe kezd, amely a nikotinfüggés felgyorsítását célozza, Wigand tiltakozik, amiért kirúgják. Mivel elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számít, tanúvallomása felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az évszázad legnagyobb perében, amit a dohánygyárak ellen indítottak. Lowell Bergman (Al Pacino) dörzsölt tévés riporternek sikerül rávennie a megtört embert, ho...

http://kalozmozi.tv/film/0140352/a-bennfentes-the-insider-teljes-fil m-1999


A mélység titka The Abyss

Megszakad az összeköttetés az egyik amerikai nukleáris tengeralattjáróval. Még az is lehet, hogy az oroszok keze van a dologban. Fölkutatására a közelben tartózkodó víz alatti olajfúró bázis személyzete kap utasítást. A felszínen eközben nemzetközi válság alakul ki és tovább rontja a helyzetet, hogy akik tisztázhatnák a félreértést, a vihar miatt a mélyben rekednek. Az idő múlik, fogytán a levegő, a tetejébe még különös esemény is történik. Odalent valami olyasmi várakozik némán, amit még nem lá...

http://kalozmozi.tv/film/0096754/a-melyseg-titka-the-abyss-teljes-fi lm-1989


SzellemĂ­rĂł The Ghost Writer

http://kalozmozi.tv/film/1139328/szellemiro-the-ghost-writer-teljesfilm-2010


Sziklák szeme The Hills Have Eyes

Egy átlagos amerikai család átlagos autóján átlagos kirándulásra indul Kaliforniába. Ám ez a túra egészen másképp alakul, mint ahogy tervezték. A kocsijuk lerobban valahol egy sivatag közepén. A környező hegyekből pedig valaki (vagy valakik) figyelik őket. Olyanok, akik már nagyon várták őket. Egy másik, csöppet sem átlagos család birtokára tévedtek. Vendéglátóik nagyon szeretik a vendégeket: nyersen vagy főve egyaránt. Az emberi húsra éhezők összecsapnak azokkal, akik csak egy ártatlan kirándulásra v...

http://kalozmozi.tv/film/0454841/sziklak-szeme-the-hills-have-eyesteljes-film-2006


Halálos iramban 8 The Fate of the Furious

Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...A kubai partoktól New York utcáin át a Barents tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy a...

http://kalozmozi.tv/film/4630562/halalos-iramban-8-the-fate-of-thefurious-teljes-film-2017


Cukorfalat Hard Candy

Hayley egy szép és vonzó 14 éves kamaszlány, aki kortársaihoz hasonlóan, sokat lóg az interneten. Egy chat-szobában megismerkedik Jeff-el, a 32 éves fotóssal és pár hét levelezés után találkoznak egy kávézóban. A kialakulóban lévő vonzalmat a személyes találkozás csak megerősíti és bár érzi, hogy a tűzzel játszik, Hayley beül a nála jóval idősebb Jeff kocsijába és elmegy vele a férfi házába. A Los Angeles dombjai között meghúzódó villa falait tinédzserlányokról készült provokatív fotók borí...

http://kalozmozi.tv/film/0424136/cukorfalat-hard-candy-teljes-film2005


A rettegés foka Cape Fear

A pszichopata bűnöző, Max Cady 14 évi börtön után kiszabadul, s csak egyetlen cél lebeg előtte: bosszút állni egykori ügyvédjén, San Bowdenen. Először is odaköltözik Bowdenék közelébe, és megpróbál az ügyvéd feleségének és lányának bizalmába férkőzni. Egy idő után Cady jelenléte nyomasztóvá válik, alakja ott kísért mindenütt, s szinte hatalmába keríti az egyre bizonytalanabbá váló családot. Sam Bowden hamarosan rájön, hogy jogi eszközökkel képtelen megvédelmezni gyönyörű feleségét és ...

http://kalozmozi.tv/film/0101540/a-retteges-foka-cape-fear-teljes-fi lm-1991


Halálos fegyver 2 Lethal Weapon 2

Riggs (Mel Gibbson) és Murtaugh (Danny Glover) nyomozót bízzák meg Leo Getz (Joe Pesci) felügyeletével. Leo könyvelőként kreativitását arra használta, hogy tisztára mosson közel fél billió, drogüzletből származó dollárt. A két detektív nem is sejti, hogy a pénz nagy része, ami Leo közreműködésével vált legálissá, attól a szervezettől származik, melynek felszámolásán dolgoznak. A rossz fiúk persze mindenképpen el akarják tüntetni Leót és az őrzésére kirendelt két rendőrt is. A nyomok egy nagyköv...

http://kalozmozi.tv/film/0097733/halalos-fegyver-2-lethal-weapon-2 -teljes-film-1989


Stephen King - Carrie Carrie

A jelentéktelen külsejű, gátlásos Carrie White sokat szenved iskolatársai otromba vicceitől. Otthon sincs nyugta, mert bigottan vallásos anyja még arra sem képes, hogy felvilágosítsa a női lét rejtelmeiről. Így nem csoda, hogy szinte összeomlik, amikor a zuhanyozóban szembesül az első menstruációját kísérő jelenségekkel. A többiek irgalmatlanul kigúnyolják, amit már a tanárnő sem tűrhet. Megbünteti a főkolomposokat. Együk, Sue Snell megbánta már, amit tett és ráveszi a barátját, Tommyt, hogy legyen Car...

http://kalozmozi.tv/film/0074285/stephen-king-carrie-carrie-teljes-fi lm-1976


Red 2 RED 2

http://kalozmozi.tv/film/1821694/red-2-red-2-teljes-film-2013


A szállító 3 Transporter 3

Sarokba szorítják Vasziljev környezetvédelmi minisztert, aki ellenzi, hogy országában új telephelyet létesítsen a nemzetközi hulladékkezelő vállalat. Az elutasító választ követően a cég felbéreli ellene az egykori kommandóst, Jonas Johnsont (Robert Knepper), aki elrabolja Vasziljev lányát, Valentinát (Natalya Rudakova). A miniszter Frank Martinhoz (Jason Statham) fordul segítségért, ő azonban egyik barátját, Malcolmot (David Atrakchi) ajánlja maga helyett. A túszmentő akció fél sikerrel zárul, Malcolm és Val...

http://kalozmozi.tv/film/1129442/a-szallito-3-transporter-3-teljes-fil m-2008


Halálos fegyver 3 Lethal Weapon 3

Riggs és Murtaugh komoly problémával kerül szembe. Egy rendőrből lett bandafőnök támad a városra. Őrült tetteiben nincs rendszer: lopott fegyverekkel kereskedik, de árujának javarészét saját maga használja. Azokat a házakat és autókat, melyeket a nyomában lévő rendőrpáros véletlenül épen hagyna, ő teszi a földdel egyenlővé. Robbanások, üldözések és utcai lövöldözések követik egymást elképesztő sebességgel. És hogy a felfordulás teljes legyen, a túlbuzgó ingatlanügynök Getzen kívül egy harci...

http://kalozmozi.tv/film/0104714/halalos-fegyver-3-lethal-weapon-3 -teljes-film-1992


Halálos fegyver 4 Lethal Weapon 4

Riggs, Murtaugh és Cole nyomozó állandó segítőjük, a hiperaktív Leo Getz segítségével újra romba döntik a várost. Ezúttal a kínai triádokkal kerülnek összetűzésbe, melynek brutális vezetője (Jet Li) Amerikában akar illegális pénzügyleteket bonyolítani. Ráadásul ezúttal minden szülésre képes nő terhes: Lorna Riggs gyermekét várja, míg Martaugh lánya egy zsarutól terhes.

http://kalozmozi.tv/film/0122151/halalos-fegyver-4-lethal-weapon-4 -teljes-film-1998


A préri urai Hell or High Water

Texasban olykor elmosódik a határ a becsületes emberek és a törvényen kívüliek között. Toby, az elvált apa jobb életet szeretne a fiának, az indulatos Tanner viszont most szabadult a börtönből. A két testvér összefog, hogy megmentsék a családi gazdaságot, amire egy lejáró követelés miatt a bank rá akarja tenni a kezét. Toby és Tanner sajátos és veszélyes módját választják a pénzszerzésnek, rablásokból akarják megszerezni a hiányzó pénzt. Hamarosan nyomukba ered egy könyörtelen Texas Ranger.

http://kalozmozi.tv/film/2582782/a-preri-urai-hell-or-high-water-telj es-film-2016


Golyózápor Shoot 'Em Up

Nincs megállás. Egy titokzatos férfi, aki Mr. Smith-nek nevezi magát (Clive Owen) és akiről csak annyit tudhatunk, hogy virtuóz módon bánik a pisztollyal, belekeveredik egy vajúdó nő körül kitört utcai lövöldözésbe. Az újszülöttet megvédi a támadóktól, ám az anyját már nem tudja megvédeni. Hamarosan kiderül, hogy a gyilkosok nem az anyára, hanem a gyerekre vadásztak. Attól kezdve a férfi nem szabadul kénytelen megvédeni a csecsemőt, aki rá is szorul a fegyveres támogatásra: egy elszánt bűnöző (Paul G...

http://kalozmozi.tv/film/0465602/golyozapor-shoot-em-up-teljes-fil m-2007


Riddick Riddick

Riddicket egy látszólag kihalt bolygóra száműzik, ám hamar rá kell jönnie, hogy nincs egyedül. Vérszomjas ragadozókkal találja szemben magát, akik nem kímélnek semmit, ami él és mozog. Riddick egyetlen esélye a túlélésre, ha vészjelzést ad le a zsoldosoknak, akik már 10 éve vadásznak rá. A bolygóra érkező első űrhajó egy veszélyes, és kegyetlen katonákból álló csapatot szállít, míg a második roham parancsnokáról kiderül, hogy személyes érdekek vezérlik. Mindegyik fejvadásznak egy a célja: e...

http://kalozmozi.tv/film/1411250/riddick-teljes-film-2013


Légcsavar Flightplan

Kyle Pratt (Jodie Foster) repülőmérnök férje öngyilkos lett. A megrendült asszony a hatéves kislányával, Juliával felszáll a Berlinből New Yorkba tartó repülőjáratra, hogy hazaszállítsák a férj holttestét. A gépen Kyle elalszik és amikor felébred, kétségbeesetten tapasztalja, hogy a kislánya eltűnt. Miután a személyzet egybehangzóan tagadja, hogy látták a gyermeket, a nő már saját épelméjűségében is kételkedni kezd. Amikor azonban felfedezi lánya keze nyomát az ablaküvegen, kétségbeesett lépésre...

http://kalozmozi.tv/film/0408790/legcsavar-flightplan-teljes-film-20 05


A homár The Lobster

A nem is olyan távoli jövőben különös szabályok vannak érvényben a társadalomban. A magányos embereket szállodába zárják, ahol 45 napjuk van arra, hogy párt találjanak. A személyzet mindent megtesz ennek érdekében, egymást érik a táncos mulatságok, ismerkedési estek. Ám az embereknek igyekezniük kell, mert aki ennek ellenére pártában marad, akkor átalakul egy általa választott állattá, és az erdőbe kerül. Egy kétségbeesett férfi megszökik a szállodából, és az erdőben élő lázadókhoz menekül.

http://kalozmozi.tv/film/3464902/a-homar-the-lobster-teljes-film-20 15


Nyolc tanú Vantage Point

Spanyolországba utazik az amerikai elnök, hogy a terrorizmus elleni harcról tárgyaljon. A nagygyűlésen megsebesíti egy orvlövész. A rendőrség lezárja a várost és a titkos ügynökök a merénylő után vetik magukat, el kell fogni az illetőt, mielőtt újra lecsapna. Barnes és Taylor ügynök nehéz helyzetben van, egy tűt kell megtalálniuk a szénakazalban. Megpróbálnak eligazodni a szemtanúk ellentmondó vallomásai között. Mindenki mást látott és senki sem mond igazat. Az ügynökök az eseményről készült hírad...

http://kalozmozi.tv/film/0443274/nyolc-tanu-vantage-point-teljes-fil m-2008


Underworld - A vérfarkasok lázadása Underworld: Rise of the Lycans

A vámpírok és a farkasemberek egyaránt az éjszaka teremtményei. Évszázadokkal korábban a farkasemberek a sötét világ arisztokratáinak szolgálatában álltak. Ám a szörnyetegek az öntudatos Lucian vezetésével letépik rabláncukat és szembeszállnak egykori uraikkal. Az összecsapást az robbantja ki, hogy Viktor, a gonosz vámpírkirály lánya, a gyönyörű Sonja beleszeret Lucianba. Az apa persze rossz szemmel nézi mindezt. Kegyetlen és véres háború veszi kezdetét. A harcmező mindkét oldalán vérszomjas fenevadak...

http://kalozmozi.tv/film/0834001/underworld-a-verfarkasok-lazadas a-underworld-rise-of-the-lycans-teljes-film-2009


A pokolból From Hell

A tizenkilencedik század utolsó és legnagyobb rejtélye volt ő. Az első bűnöző, aki sztár lett, az első nagy megoldatlan titok, mely máig újabb és újabb kalandvágyókat sarkall vadabbnál vadabb megoldásokra: Hasfelmetsző Jack. 1888 őszén tíz hét alatt öt kegyetlen, rituális gyilkosságot követett el, és ezzel sosem tapasztalt pánikot keltett Londonban. Abberline felügyelő, a Scotland Yard magányos nyomozója a rém nyomába ered. A különös rendőrről azt beszélik, sikereit az álmainak köszönheti; éjszaka m...

http://kalozmozi.tv/film/0120681/a-pokolbol-from-hell-teljes-film-20 01


Next - A holnap a múlté Next

Cris Johnson (Nicolas Cage) képes megmondani, mi lesz az elkövetkezendő két percben. A kaszinók biztonsági őrei mindent megtesznek azért, hogy lebuktassák különös játékmódszerei miatt, ugyanakkor az FBI antiterrorista osztályának ügynöke, Callie Ferris (Julianne Moore) azt szeretné, ha részt venne a terrorizmus elleni akciókban. A terroristák viszont mielőbb kiiktatnák az élők sorából, hiszen Cris megakadályozhatja nagyszabású terveiket. A helyzetet bonyolítja Liz Cooper (Jessica Biel), akiről Cris azonnal tudj...

http://kalozmozi.tv/film/0435705/next-a-holnap-a-multe-next-teljesfilm-2007


A mestergyilkos The Mechanic

Arthur Bishop (Jason Statham) profi bérgyilkos, aki szigorú szabályok szerint él, és mindig tiszta munkát végez a célpontok likvidálása során. A munkája professzionális tökéletességet kíván, és azt, hogy érzelmileg maximálisan függetleníteni tudja magát; Bishop pont ezen képességek miatt számít a legjobbnak szakmájában. Amikor azonban megölik Harryt (Donald Sutherland), Bishop mentorát, és egyben jó barátját, Bishop nem tudja szétválasztani a munkáját és az érzelmeit. Saját magának szabja meg a követ...

http://kalozmozi.tv/film/0472399/a-mestergyilkos-the-mechanic-telj es-film-2011


Borotvaélen Man on a Ledge

Nick Cassidy egykor rendőr volt, most börtönben ül. Azért került rács mögé, mert ellopták az értékes gyémántot, amelynek biztonságáért ő volt felelős. Nick szerint csőbe húzták. A gyémánt tulajdonosának a keze lehet a dologban, aki fölvette a biztosítási díjat. Ahhoz, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, megszökik a börtönből. Ám nyomozás helyett kiáll az egyik New York-i szálloda huszadik emeletének párkányára. Az alig arasznyi párkányon egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer rendőrségi t...

http://kalozmozi.tv/film/1568338/borotvaelen-man-on-a-ledge-telje s-film-2012


A kábelbarát The Cable Guy

Chip egy flúgos kábeltévé szerelő, aki munkája közben barátokra vadászik. Mikor Steven Kovak lakásában szereli a kábeleket, a két férfi összebarátkozik, de ez a barátság Steven számára egyre terhesebbé válik, mert Chip a barátságot eltéphetetlen kötelékként értelmezi, és Stevennek lassan egy perc nyugta sincs.

http://kalozmozi.tv/film/0115798/a-kabelbarat-the-cable-guy-teljesfilm-1996


Csúcsformában 3. Rush Hour 3

A hírhedt kínai bűnszövetkezet, a Triád elteszi láb alól Han nagykövetet. A sors tehát újra összehozza a kínai Lee (Jackie Chan) és az amerikai Carter (Chris Tucker) nyomozót. A rettenthetetlen páros a világméretű összeesküvés nyomába ered, és meg sem állnak egészen Párizsig. Persze a két zsaru még sosem járt a fények városában, nem beszélik a nyelvet, nem ismerik az illemet, viszont a város átrendezésében itt is ők a legjobbak.

http://kalozmozi.tv/film/0293564/csucsformaban-3-rush-hour-3-telj es-film-2007


Mr. Brooks Mr. Brooks

Mr. Brooks látszólag az amerikai középosztály megtestesült mintaképe: sikeres üzletember és boldog családapa. Mindez azonban csak álca, Mr. Brooks valójában brutális sorozatgyilkos. Két esztendőn át sikerült visszafognia a benne szunnyadó sötét erőt, ám a gyilkos ösztön most újra kitört belőle. Ezúttal egy szeretkező pár az áldozat, ám egy szemtanú is akad. Tom hamarosan bejelentkezik nála, ám nem pénzt akar, hanem életre szóló élményre vágyik. Nem elég, hogy Mr. Brooksnak meggyűlt a baja a zsarolóv...

http://kalozmozi.tv/film/0780571/mr-brooks-teljes-film-2007


A csontember The Bone Collector

A tökéletes rendőr gyors, mozgékony, biztos kezű: Lincoln Rhyme felügyelő (Denzel Washington) viszont egy tragikus baleset következtében mozdulni se tud. Az egykori rendőr úgy érzi, véget ért számára az élet. Mindaddig, míg fel nem bukkan a városban egy őrült sorozatgyilkos, aki különös ravaszsággal bánik el áldozataival. Rhyme végre méltó ellenfélre akad és mert egyedül tehetetlen, partnert keres. Ameliát (Angelina Jolie) jelölik ki a felügyelővel való együttműködésre. A fiatal, tapasztalatlan rendőrn...

http://kalozmozi.tv/film/0145681/a-csontember-the-bone-collector-t eljes-film-1999


Pandorum Pandorum

Akár a bibliai Noé bárkája, a pusztulásra ítélt Földről űrhajó indul útnak a távoli Tanisz bolygóra. Az Elysium szállítmánya hatvanezer ember, akik hibernált állapotban teszik meg a több mint száz évig tartó utat, rájuk vár majd a feladat, hogy a magukkal vitt állat- és növényfajok példányaival biztosítsák az emberiség túlélését. Csak a kétévente váltott legénység van ébren. Amikor Payton és Bower felébred a fagyasztott álomból, semmire sem emlékeznek: nem tudják, kik ők, honnan jöttek, mi a f...

http://kalozmozi.tv/film/1188729/pandorum-teljes-film-2009


Árvaház The Orphanage

Laura (Belén Rueda) árvaházban nőtt fel. Harminc évvel később férjével és a hétéves kisfiával visszatér az ódon, elhagyott épületbe. Szeretné felújíttatni a régi házat, ahol fogyatékos gyerekeket gondoznának. A sajátos környezet megmozgatja a kis Simon (Roger Príncep) fantáziáját. Különösen, amikor elmondja, hogy kapcsolatba került Tomásszal (Óscar Casas), a szellemfiúval. Az asszonyt nyugtalanítja a dolog, ráadásul saját régi, felkavaró emlékei is előtörnek. Közeleg a megnyitó napja, Laura pedig ...

http://kalozmozi.tv/film/0464141/arvahaz-the-orphanage-teljes-film -2007


Élet Life

Egy űrhajóscsapat a Mars-kutatás eddigi legnagyobb áttörését éri el: élet jeleire találnak a vörös bolygón. De a siker megrészegíti és felelőtlenné teszi őket: az idegen életet egy tárolóedényben magukkal viszik. Olyasmi kerül a Földre, ami nem odavaló. Valami elkeveredik a földi életformával, ami addig egészen másképp élt, és másképp gondolkodott. A működése ismeretlen, a céljai kideríthetetlenek. A Föld még sosem volt ekkora veszélyben. És ami a bajt hozza rá, az az élet...

http://kalozmozi.tv/film/5442430/elet-life-teljes-film-2017


Élve eltemetve Buried

Paul a USA haderő egyik beszállítója Irakban. Egy támadást követően egy koporsóban ébred fel, ahol egy öngyújtó és mobiltelefon van mellette. Hogy hogyan és miért került oda, csak emléktöredékei segítségével tudja kideríteni, ám a visszaszámlálás már megkezdődött, csakhogy a homokszemcsék pergése helyett az éltető oxigén fogyása a mérője.

http://kalozmozi.tv/film/1462758/elve-eltemetve-buried-teljes-film2010


KĂŠmjĂĄtszma Spy Game

http://kalozmozi.tv/film/0266987/kemjatszma-spy-game-teljes-film2001


Rambo 2 - Első vér 2 Rambo: First Blood Part II

Egykori főnöke, Samuel Trautman, azzal keresi fel a börtönbüntetését töltő Rambót, hogy utazzon Kambodzsába és derítse ki, hogy vajon vannak-e ott amerikai hadifoglyok. Rambónak bizonyítékot kell szereznie, mégpedig úgy, hogy fényképeket készít a fogvatartottakról. Rambo vállalja a veszélyes feladatot, mivel úgy érzi, nincs vesztenivalója. Arra azonban nem gondol, hogy az amerikai hadsereg bizonyos tisztjeinek nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság és, hogy ezek a tisztek bármit megtesznek annak érdekében, ho...

http://kalozmozi.tv/film/0089880/rambo-2-elso-ver-2-rambo-first-bl ood-part-ii-teljes-film-1985


Sin City: Ölni tudnál érte Sin City: A Dame to Kill For

A Sin City: Ölni tudnál érte olyan történeteket mutat be, melyek nem kerültek bele az első filmbe, de Miller vadonatúj szálakkal is gazdagította az eredeti anyagot. A cselekmény Marv történetével (Mickey Rourke) folytatódik azon az éjszakán, amikor Hartigan (Bruce Willis) meghal. Elmeséli, milyen konfliktus vezetett ahhoz, hogy Dwight (Josh Brolin) átoperáltassa az arcát. Láthatjuk, hogyan próbálja Nancy (Jessica Alba) túlélni Hartigan áldozatszerű öngyilkosságát. Új figuraként megismerhetjük Johnnyt (Joseph Go...

http://kalozmozi.tv/film/0458481/sin-city-olni-tudnal-erte-sin-city-adame-to-kill-for-teljes-film-2014


A harmadik ember The Third Man

Bécs, közvetlenül a második világháború befejezését követően. Romok, leszerelő katonák, élelem- és áruhiány, feketepiac és a négy szövetségi hatalom képviselői a közigazgatási székekben. Egyszóval káosz. Holly Martins, a fiatal amerikai író ebbe a városba érkezik, hogy találkozzon meghívójával, Harry Lime-mal, aki munkát ígért neki. Lime azonban egy baleset következtében meghalt, így Holly már csak a temetését nézheti végig. Lehetetlen helyzetében Lime barátaihoz fordul, akiknek különböző tö...

http://kalozmozi.tv/film/0041959/a-harmadik-ember-the-third-manteljes-film-1949


Füstölgő ászok Smokin' Aces

Hamiskártyások, szerencsejátékosok és gengszterek között nőtt föl Buddy Israel, akit mindenki csak "Ász" néven ismer. Huszonegy évesen már ismert alakja volt Las Vegasnak, keresztapákkal cimborált és ő volt a kaszinók fő attrakciója. A dicsőség azonban a fejébe szállt és úgy döntött, hogy a saját lábára áll: a showbizniszben szerzett hírnevét a bűn világában kamatoztatja. Lépésével sikerül halálos ellenségévé tennie Primo Sparazza maffiafőnököt. Egymillió dolláros vérdíjat tűz ki a fejére, ...

http://kalozmozi.tv/film/0475394/fustolgo-aszok-smokin-aces-teljes -film-2006


Páncélba zárt szellem Ghost in the Shell

A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit.

http://kalozmozi.tv/film/1219827/pancelba-zart-szellem-ghost-in-th e-shell-teljes-film-2017


S.W.A.T. - Különleges kommandó S.W.A.T.

Brian (Jeremy Renner) és Jim (Colin Farrell) a rendőrség elit osztagának a tagjait egy rosszul sikerült túszmentő akció miatt felfüggesztik. Brian megsértődve távozik, míg Jim inkább vállalja a megalázó lefokozást, csakhogy az egység közelében maradhasson. Az alkalom hamarosan el is jön Hondo őrmester (Samuel L. Jackson) személyében, aki egy újonnan létrehozott egységhez hívja. Alex Montelt (Olivier Martinez), a hírhedt drogbárót közben sittre vágják Los Angelesben. A dörzsölt maffiózó azonban alaposan fel...

http://kalozmozi.tv/film/0257076/s-w-a-t-kulonleges-kommando-s-w -a-t-teljes-film-2003


A mรกltai sรณlyom The Maltese Falcon

http://kalozmozi.tv/film/0033870/a-maltai-solyom-the-maltese-falco n-teljes-film-1941


007 - Dr. No Dr. No

A brit titkosszolgálat ügynökét, James Bondot Jamaicára küldik, hogy a szervezet telepített emberének eltűnése ügyében nyomozzon. Noha érkezését követően többször is megpróbálják megölni, Bond pillanatok alatt megtalálja a nyomokat, amin elindulhat a gyilkos felkutatására. Úgy tűnik, az ügyben fontos szerepet játszik egy titokzatos tudós, Dr. No, aki egy közeli szigeten építette fel főhadiszállását. A szigetről a helybeliek rémisztő legendákat mesélnek, de ez nem tartja vissza Bondot attól, hogy odame...

http://kalozmozi.tv/film/0055928/007-dr-no-dr-no-teljes-film-1962


Holtpont Point Break

Nixon, Carter, Reagan, és Johnson, a négy egykori amerikai elnök elköveti Los Angeles történetének legtökéletesebb bankrablását. Természetesen nem ők a tettesek, de az elkövetők az ő maszkjukat használták, amikor kifosztották a páncéltermet. Az FBI egyik ügynöke a dél-kaliforniai szörfösök között sejti a bandát. Ő maga is álruhát ölt, csatlakozik a parton élő, kisportolt, semmilyen törvényt nem tisztelő fiatalok csapatához és beépül közéjük.

http://kalozmozi.tv/film/0102685/holtpont-point-break-teljes-film-1 991


Insidious - A gonosz háza Insidious: Chapter 2

Gyilkosság történt. Egy fiatalembert egy médium megölésével vádolnak. Pedig a háttérben egészen más rejtőzik és az sokkal borzasztóbb egyetlen halálnál. Az igazi gonoszt sosem fogja el a rendőrség, hiszen az láthatatlan és egy olyan világból érkezik, amelyet nem ismerhetünk meg sosem.A gyanúsított (Patrick Wilson) felesége, Renai (Rose Byrne) hazaköltözik és otthon még különösebb meglepetések várják, néha egy fehérruhás, idegen asszony üldögél a szobájában. Pár barátjával együtt nyomozni kez...

http://kalozmozi.tv/film/2226417/insidious-a-gonosz-haza-insidiouschapter-2-teljes-film-2013


Az átok - The Grudge The Grudge

Karen (Sarah Michelle Gellar) szociális munkásnak készül, s cserediákként tanul Japánban. A lány mit sem sejtve elvállalja, hogy helyettesít egy nővért, aki aznap nem jelent meg a házban, ahol dolgoznia kellett volna. Mikor Karen megérkezik a megadott címre, a házban - amely elhagyatottnak, üresnek és valahogy rendetlennek, feldúltnak tűnik - egy idős amerikai asszonyt talál, Emmát, aki a teljes katatónia állapotában van. Ahogy a merevgörcsben szenvedő nőt próbálja ellátni, Karen kaparászás hangjait hallja az e...

http://kalozmozi.tv/film/0391198/az-atok-the-grudge-the-grudge-te ljes-film-2004


Piszkos Harry Dirty Harry

San Francisco lakóit a Skorpió néven ismert sorozatgyilkos tartja rettegésben, aki találomra kiválasztott, ártatlan embereket lő le lesből. Harry Callahan felügyelő akit megalkuvást nem ismerő módszerei miatt csak Piszkos Harryként emlegetnek - társával, Chico Gonzalez felügyelővel kapja a feladatot, hogy megállítsa az őrült gyilkost. Skorpió azonban aljasságban nem ismer határt, ezzel alaposan feladja a leckét a nyomozónak, aki hamar két tűz közé kerül, amikor a szenzációhajhász sajtó és a politikai jóh...

http://kalozmozi.tv/film/0066999/piszkos-harry-dirty-harry-teljes-fil m-1971


Kommandó Commando

Nincs a világon keményebb legény John Matrix tábornoknál: intelligens, semmi sem hozza ki a sodrából, kimagasló fizikumú, és szakértője a harcművészeteknek és a különféle támadó fegyvereknek. Kiemelkedő képességeinek köszönheti egész karrierjét, azt, hogy ő a legkülönb kommandós. És persze emiatt vált különféle katonai és politikai erők kedvelt célpontjává.Mostanra azonban visszavonult, és új helyen, új személyazonossággal neveli tizenegy éves lányát, Jennyt. Míg egy napon a nyomára nem buk...

http://kalozmozi.tv/film/0088944/kommando-commando-teljes-film1985


JFK - A nyitott dosszié JFK

Több mint három évtizede foglalkoztat minden amerikait a kérdés: "Ki ölte meg Kennedyt?" John F. Kennedy meggyilkolása, a merénylet körülményei, a Zapruderfilm, Oswald, a könyvraktár padlásablaka... - számtalan téma és kérdés, melyet mindenki betéve tud a világon; sőt a legtöbb amerikainak saját válasza is van rájuk. Az 1963-as merénylet óta több dokumentumfilm, tévéjáték, mozifilm foglalkozott a Kennedy-gyilkossággal, a téma örök és befejezhetetlen, hiszen máig tucatnyi megoldatlan rejtély övezi. Olive...

http://kalozmozi.tv/film/0102138/jfk-a-nyitott-dosszie-jfk-teljes-film -1991


Crank 2 - Magasfeszültség Crank: High Voltage

Chev (Jason Statham) a triádok fogságába kerül, és csak három hónappal később tér magához, méghozzá egy elemmel működő, gyatra szívvel. Miután kiszabadul, elhatározza, hogy visszaszerzi az igazi szívét, és kíméletlen bosszút áll a triádok rettegett vezéren, Poon Dongon (David Carradine) és El Huronon (Clifton Collins Jr.), mindenre képes szolgáján.

http://kalozmozi.tv/film/1121931/crank-2-magasfeszultseg-crank-hi gh-voltage-teljes-film-2009


Gyilkosság telefonhívásra Dial M for Murder

Tony Wendice, az egykori teniszcsillag már régóta tudja hogy felesége megcsalja őt, ezért a meggyilkolását tervezi. A bosszú anyagi előnyökkel is jár számára, hiszen a nő hatalmas vagyonát ő örökli. Több mint egy évig szervezi a tökéletes bűntényt, majd zsarolással ráveszi egy volt iskolatársát, hogy hajtsa végre az akciót. A terv szerint a gyilkos akkor öli meg a telefonnál álló Margót, amikor Tony, aki alibiből társaságban szórakozik éppen, felhívja otthon maradó feleségét. A megvalósítás azonba...

http://kalozmozi.tv/film/0046912/gyilkossag-telefonhivasra-dial-m-f or-murder-teljes-film-1954


Erőnek erejével The Last Stand

Miután Ray Owens (Schwarzenegger) egy balsikerű művelet miatt érzett elkeseredésében elhagyja a Los Angeles-i rendőrség kábítószerosztályát, seriffként vigyáz egy álmos határvároska, Sommerton Junction rendjére. A békés időknek azonban egyik pillanatról a másikra vége szakad, amikor a hírhedt drogbáró, Gabriel Cortez (Eduardo Noriega) elképesztő vakmerőséggel megszökik az FBI rabkonvojából. Kíméletlen zsoldosok segítségével, akiket a jégszívű Burrell (Peter Stormare) vezet, Cortez az amerikai-mexikói ...

http://kalozmozi.tv/film/1549920/eronek-erejevel-the-last-stand-telj es-film-2013


Kígyók a fedélzeten Snakes on a Plane

A fiatal Sean Jones brutális gyilkosság szemtanúja lesz Hawaii szigetén, terepbiciklizés közben. A hírhedt gengszter, Eddie Kim a szeme láttára végez a neves Los Angeles-i ügyésszel. Sean az egyetlen, aki börtönbe juttathatja a bűnözőt. Ehhez azonban először is Los Angelesbe kell vinni őt a zsaruknak, mielőtt Kim emberei elkapnák. Neville Flynn FBI-ügynökre vár a veszélyes feladat. Utasszállító géppel indulnak, ám valaki leadja a drótot Kimnek. A gengszter utasítására különböző méretű és alakú mérges ...

http://kalozmozi.tv/film/0417148/kigyok-a-fedelzeten-snakes-on-aplane-teljes-film-2006


Fűrész 4 Saw IV

Jigsaw, minden idők legőrültebb és legötletesebb sorozatgyilkosa és tanítványa, Amanda halott. A sokat tapasztalt Hoffman felügyelőt bízzák meg a két gyilkos halálával kapcsolatos vizsgálattal. Két viharedzett FBI szakember is érkezik az eddig rettegésben tartott városba, Strahm ügynök és Perez ügynök Hoffman felügyelő munkáját segíti, együtt vizsgálják át Jigsaw földi maradványait. Minden jel arra mutat, hogy bár Jigsaw halott, valaki gondoskodik arról, hogy ördögi találmányai tovább szedjék az áldo...

http://kalozmozi.tv/film/0890870/furesz-4-saw-iv-teljes-film-2007


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.