Top 400 misztikus film

Page 1

TOP 400 MISZTIKUS FILM KALOZMOZI.TV


Eredet Inception

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője, aki mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata az álomfázisba jut, ő belopózik az elméjükbe, és hozzáfér a legtitkosabb információkhoz is. Saito (Ken Watanabe) visszautasíthatatlan és életveszélyes ajánlattal keresi fel. Egy gondolatot kell elültetnie a haldokló milliárdos, Maurice Fisher (Pete Postlethwaite) tudatalattijába úgy, hogy a célszemély halálos védelmi rendszerrel felvértezett elméje ne kaphassa el. Legjobb emberét, Arthurt (Jo...

http://kalozmozi.tv/film/1375666/eredet-inception-teljes-film-2010


Hetedik Se7en

A lélegzetelállítóan izgalmas krimi-thriller helyszíne New York vigasztalan, szürke és nyirkos betonrengetege, ahol őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs, William Somerset nyomozó és a türelmetlen, lobbanékony újonc, David Mills megpróbálják megakadályozni beteg terve végrehajtásában. A befejezés azonban olyan csavart tartogat, amihez foghatót csak a legjobb Hitch...

http://kalozmozi.tv/film/0114369/hetedik-se7en-teljes-film-1995


A tökéletes trükk The Prestige

A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátsággal és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak. Ettől kezdve legfőbb vágyuk, hogy legyőzzék a másikat. Minden trükk ...

http://kalozmozi.tv/film/0482571/a-tokeletes-trukk-the-prestige-telj es-film-2006


Mementó Memento

Leonard Shelby (Guy Pearce) életét egyetlen cél vezérli: megtalálni azt, aki megölte és megerőszakolta feleségét és bosszút állni haláláért. Leonard azonban egy furcsa, gyógyíthatatlan betegségben szenved. Amnéziás és a frissen szerzett élményekre is képtelen emlékezni. Egyetlen dologban biztos csupán: bosszút akar állni. Betegsége azonban különösen megnehezíti ezt. Polaroid képekkel dokumentálja minden lépését, névjegykártyák, dokumentumok, tetoválások segítségével próbálja összerakosgatni éle...

http://kalozmozi.tv/film/0209144/memento-memento-teljes-film-20 00


Viharsziget Shutter Island

http://kalozmozi.tv/film/1130884/viharsziget-shutter-island-teljes-fi lm-2010


A hatodik érzék The Sixth Sense

Cole (Haley Joel Osment) hatéves, és rémálmok gyötrik. Éjszakáit és nappalait olyan lények népesítik be, akiket csak ő lát. A lények szólnak hozzá, megérintik, kérésekkel bombázzák: Cole látja a halottakat. Malcolm Crowe (Bruce Willis) gyermekpszichológus. Egy korábbi kezeltje hasba lövi, és ő az eset után más városba költözik: nehezen nyeri vissza korábbi önmagát, felejteni próbál. Cole csak benne bízik: senkinek nem beszélhet arról, amit lát, de a férfival lassan megértik egymást. Ám mégsem biztos...

http://kalozmozi.tv/film/0167404/a-hatodik-erzek-the-sixth-sense-t eljes-film-1999


Holtodiglan Gone Girl

Nick (Ben Affleck) és Amy (Rosamund Pike) ötödik házassági évfordulójukra készülnek. Viszont az ünnepi nap reggelén, Amy nyomtalanul eltűnik. Nick a rendőrséghez fordul, akik azonnal el is kezdik a nyomozást az ügyben. Ami során egyre több nyom utal arra, hogy a látszólag boldog pár élete számos sötét titkot rejt. A nyomozás előrehaladtával szinte mindenki arra gyanakszik, hogy Nick nem is olyan ártatlan, mint amilyennek beállítja magát. Számos hazugságon érik és a helyzethez képest, eléggé furcsán viselk...

http://kalozmozi.tv/film/2267998/holtodiglan-gone-girl-teljes-film-2 014


Donnie Darko Donnie Darko

http://kalozmozi.tv/film/0246578/donnie-darko-teljes-film-2001


A Bourne-ultimátum The Bourne Ultimatum

Csak el akart tűnni. Ám ehelyett Jason Bourne-ra azok vadásznak, akik olyanná tették, amilyen. Elvesztette az emlékeit és az egyetlen embert, akit szeretett. Nem riasztja a golyók zápora és a magasan képzett gyilkosok új nemzedéke sem. Egyetlen célja van: visszamenni a kezdetekig és kideríteni, ki is ő valójában. A kémsorozat legújabb fejezetében Bourne becserkészi a múltját, hogy meglelje a jövőjét. Moszkván, Párizson, Londonon, Tangeren és New York Cityn keresztül vezet az útja az igazi Jason Bourne felé, mik...

http://kalozmozi.tv/film/0440963/a-bourne-ultimatum-the-bourne-ul timatum-teljes-film-2007


Sherlock Holmes Sherlock Holmes

A legendás mesterdetektív, aki közelharcban legalább olyan verhetetlen, mint logikus gondolkodásban, élete legnagyobb problémájával kerül szembe. Sherlock Holmes (Robert Downey Jr.) és hű társa, Dr. Watson (Jude Law) Lord Blackwood (Mark Strong) nyomába vetik magukat. Ha nem leplezik le időben, az végzetes következményekkel járhat az egész birodalomra nézve.

http://kalozmozi.tv/film/0988045/sherlock-holmes-teljes-film-2009


Prometheus Prometheus

A tudósok idegen civilizáció emlékeire bukkannak a Földön. Az ősi jelek útmutatását követve a Prometheus űrhajót útnak indítják a világegyetem távoli sarkába, hogy választ találjanak az emberiség alapvető kérdésére. A legénységet két tudós vezeti. Shaw vallásos hitétől vezérelve szeretne találkozni az istenekkel, Hollowayt a kalandvágy hajtja. Ám egyikük sincs felkészülve az iszonyatra, ami a bolygón vár rájuk. Könyörtelen ellenféllel találkoznak, összecsapásuk tétje az emberi faj jövője.

http://kalozmozi.tv/film/1446714/prometheus-teljes-film-2012


12 majom Twelve Monkeys

Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik, és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését, és megfejteni a 12 Majom Hadseregén...

http://kalozmozi.tv/film/0114746/12-majom-twelve-monkeys-teljesfilm-1995


Benjamin Button különös élete The Curious Case of Benjamin Button

Nem mindennapi életet él Benjamin Button (Brad Pitt). Nyolcvan esztendősen született, az idő múlásával pedig egyre fiatalabb lesz. 1918-ban látja meg a napvilágot New Orleansban, az első világháború befejezésének pillanatában. Hosszú és különleges élete egészen a huszonegyedik századig tart. A világ számos helyén megfordul, miközben beleszeret Daisybe (Cate Blanchett), akivel az egyre növekvő korkülönbség miatt csak néhány évet tölthet.

http://kalozmozi.tv/film/0421715/benjamin-button-kulonos-elete-th e-curious-case-of-benjamin-button-teljes-film-2008


2001: Űrodüsszeia 2001: A Space Odyssey

Valamikor a távoli múltban, az emberiség hajnalán a különös, fekete monolittal való találkozásnak köszönhetően a majomemberek fölfedezik a tüzet és az eszközhasználatot. Évezredekkel később amerikai kutatók hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, amely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, kinek szólhat az üzenet. A hosszú út alatt a fedélzeti komputer meghibásodik, és ez a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül...

http://kalozmozi.tv/film/0062622/2001-urodusszeia-2001-a-space-o dyssey-teljes-film-1968


Csúcshatás Limitless

Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben.

http://kalozmozi.tv/film/1219289/csucshatas-limitless-teljes-film-20 11


Szigorúan bizalmas L.A. Confidential

A két nyomozó, a karrierista Ed Exley (Guy Pearce) és az ökléért tartott Bud White (Russell Crowe) ki nem állhatják egymást. Egy nap azonban kénytelenek összefogni, ha életben akarnak maradni. Az angyalok városában valaki megpróbálja átvenni az alvilág irányítását. Exley egy ügy kapcsán rájön, hogy néhány rendőr is benne van a leszámolásban. A felfüggesztett Jack Vincennes (Kevin Spacey) segít a furcsa párnak, kockáztatva ezzel a saját életét.

http://kalozmozi.tv/film/0119488/szigoruan-bizalmas-l-a-confidentia l-teljes-film-1997


A Bourne-rejtély The Bourne Identity

Egy olasz halászhajó legénysége félhalott férfit ment ki a tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában lévő golyókon és egy csípőjébe ültetett svájci bankszámlaszámon kívül semmije sincs. Nem tudja, ki ő és honnan jött, de hamarosan kivételes tehetséget árul el az önvédelem, a keleti harcművészetek és a nyelvek terén. Mindez pedig sokatmondóan veszélyes múltat sejtet. Hősünk összezavarodottan és kimerülten hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és hogyan sodródott ilyen veszé...

http://kalozmozi.tv/film/0258463/a-bourne-rejtely-the-bourne-ident ity-teljes-film-2002


Különvélemény Minority Report

A jövő békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez. A rendőrök a médiumok segítségével a jövőbe látnak, előre gyűjtik össze a bizonyítékokat, tárják őket a bíróság elé, és a helyszínen, még az elkövetés előtt tartóztatják le a bűnöst.A rendszer tökéletes. Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis kételkedni kezd. Nem c...

http://kalozmozi.tv/film/0181689/kulonvelemeny-minority-report-te ljes-film-2002


Watchmen - Az őrzők Watchmen

Amerika egyik alternatív változata a nyolcvanas években. A szuperhősök tevékenységét betiltották, a társadalom egykor megbecsült tagjait az alvilágba száműzték. Rorschach az egyetlen hős, aki nem fogadja el ezt a helyzetet.

http://kalozmozi.tv/film/0409459/watchmen-az-orzok-watchmen-telj es-film-2009


FeledĂŠs Oblivion

http://kalozmozi.tv/film/1483013/feledes-oblivion-teljes-film-2013


Forráskód Source Code

Bombamerényletet követnek el egy vonat ellen. A titkosszolgálat embere, Colter Stevens százados Sean Fentress álnéven ott volt a vonaton. Feladata, hogy azonosítsa a merénylőt, aki újabb akcióra készül. A Forráskód nevű szupertitkos program segítségével Stevens-Fentresst újra és újra visszaküldik a szerelvényre, hogy megtalálja a merénylőt. Minden alkalommal újabb bizonyítékra bukkan, ám a merénylőnek sikerül elmenekülnie. Minél többet tud meg róla, Stevens annál biztosabb abban, hogy meg tudná akadályoz...

http://kalozmozi.tv/film/0945513/forraskod-source-code-teljes-film2011


Oldboy Oldboy

http://kalozmozi.tv/film/0364569/oldboy-teljes-film-2003


Érkezés Arrival

Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni - és hogyan. Ez a magát szinte minden műfajban kipróbáló kanadai Denis Villeneuve (Sicario - A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) új filmjének kiindulópontja és lényege. A nálunk is ismert Ted Chiang sci-fi író 1998-as Story of Your Life című novellájából készült mű főszereplője a nagyszerű Amy Adams, aki egy elismert nyelvészt alakít - akinek előadásait mégis kevesen l...

http://kalozmozi.tv/film/2543164/erkezes-arrival-teljes-film-2016


Harry Potter ĂŠs a FĹ‘nix Rendje Harry Potter and the Order of the Phoenix

http://kalozmozi.tv/film/0373889/harry-potter-es-a-fonix-rendje-har ry-potter-and-the-order-of-the-phoenix-teljes-film-2007


Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték Sherlock Holmes: A Game of Shadows

A világ különböző részein különös halálesetek történnek. Senki nem veszi észre az összefüggést az események között, egyedül csak a magándetektív Sherlock Holmest ejtik gondolkodóba a történtek. Hamarosan kiderül, hogy egy zseniális, ám gátlástalan gonosztevő, James Moriarty professzor áll az ügy háttérben. Miközben Watson doktor az esküvőjére készül, Holmest egyre váratlanabb helyzetbe sodorja nyomozása. Az ügybe nemcsak a doktort, de a saját bátyját, valamint a gyönyörű, de veszélyes jósnőt ...

http://kalozmozi.tv/film/1515091/sherlock-holmes-2-arnyjatek-sherl ock-holmes-a-game-of-shadows-teljes-film-2011


Az aljas nyolcas The Hateful Eight

Az Aljas nyolcas főhősei sokat próbált fejvadászok, akik az amerikai polgárháborút követő időszakban találkoznak egymással Wyoming erdős vidékein. Egy kemény hóvihar elől menekülve kénytelenek egy helyen meghúzni magukat, a kényszerű összezártság eredménye pedig ármány és intrika. Vajon túlélik-e a vihart az egymás megtévesztésével és átverésével boldogulni próbáló hét(nyolc)próbás gazemberek?

http://kalozmozi.tv/film/3460252/az-aljas-nyolcas-the-hateful-eightteljes-film-2015


Titokzatos folyó Mystic River

Jimmy (Sean Penn), Dave (Tim Robbins) és Sean (Kevin Bacon) együtt nőttek fel Boston egyik munkásnegyedében. Soha semmi érdekes nem történt velük ezen a környéken mindaddig, amíg Dave élete különös fordulatot nem vett. Akkor még nem sejtették, hogy ez örökre megváltoztatja mindannyiuk életét. Huszonöt évvel később újra kereszteződnek útjaik egy titokzatos és megmagyarázhatatlan gyilkosság kapcsán.

http://kalozmozi.tv/film/0327056/titokzatos-folyo-mystic-river-telje s-film-2003


A tetovรกlt lรกny The Girl with the Dragon Tattoo

http://kalozmozi.tv/film/1568346/a-tetovalt-lany-the-girl-with-the-d ragon-tattoo-teljes-film-2011


Hátsó ablak Rear Window

A fényképész L. B. Jefferies törött lába miatt ágyhoz van kötve. A férfi egyetlen szórakozása a szomszédok életének megfigyelése. A fényképész különös figyelmet fordít a Thornwald házaspárra: Lars Thornwald házaló ügynök, aki munkája mellett beteg feleségét is ápolja. Egy nap a nő eltűnik. Jefferies arra gyanakszik, hogy a férj gyilkolta meg az asszonyt. Magánnyomozásába bevonja gyönyörű barátnőjét, detektív barátját és az ápolónőjét. A további fejlemények drámai befejezést hoznak.

http://kalozmozi.tv/film/0047396/hatso-ablak-rear-window-teljes-fil m-1954


Az útvesztő The Maze Runner

Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány ...

http://kalozmozi.tv/film/1790864/az-utveszto-the-maze-runner-telje s-film-2014


A Da Vinci-kód The Da Vinci Code

A neves amerikai tudós, Robert Langdon (Tom Hanks) éppen Párizsban tartózkodik, amikor megölik a Louvre egyik kurátorát. A rendőrség abban bízik, hogy Langdon segíthet megfejteni a rejtélyt. A tudós azonban szakértőből hamarosan gyanúsított lesz, és kénytelen együtt menekülni az áldozat kiismerhetetlen unokájával, Sophieval (Audrey Tautou). Nemsokára rájönnek, hogy két titkos egyházi társaság, a Sion testvérei és az Opus Dei évszázadok óta tartó harcába keveredtek bele.

http://kalozmozi.tv/film/0382625/a-da-vinci-kod-the-da-vinci-code-t eljes-film-2006


A zodiákus Zodiac

Sorozatgyilkos szedi áldozatait San Franciscóban. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, pedig a tettes üzeneteket küld több napilapnak is. Csak néhány rendőr, újságíró, köztük Paul Avery és egy halk szavú, tehetséges szerkesztőségi rajzoló, Robert Graysmith bízik abban, hogy megfejtheti a rejtélyes üzeneteket, melyek alapján a gyilkos a Zodiákus nevet kapta. Elszántan, vadul és szenvedélyesen üldözik ellenségüket. Kezdetben kötelességtudóan, később egyre inkább elvakultan, mígnem már maguk is az ő...

http://kalozmozi.tv/film/0443706/a-zodiakus-zodiac-teljes-film-2007


Aranypolgár Citizen Kane

Orson Welles "Aranypolgár" című filmje már jóval bemutatása előtt botrányt kavart. A premier előtti vetítésen mindenki egyetértett abban, hogy egy zseniális művet láttak, kivéve egy személyt: Hedda Hoppert, aki akkor a legismertebb és legfélelmetesebb pletykalap főszerkesztője volt. A "Nagy ember" William Randolph Hearst volt, az Aranypolgár pedig alig leplezhető gúnyrajz a század első, hihetetlen hatalommal bíró sajtómágnásáról."Rózsabimbó" - ez az utolsó szava a palotájában magányosan haldokló m...

http://kalozmozi.tv/film/0033467/aranypolgar-citizen-kane-teljes-fil m-1941


Fűrész Saw

Mit tennél meg azért, hogy mentsd az életed? Készülj egy idegborzoló utazásra a terror legsötétebb bugyraiba. A megháborodott szadista sorozatgyilkos áldozatait megszállottan az élet értékére akarja megtanítani úgy, hogy erkölcsileg szilárd embereket rabol el, és hátborzongató játékra kényszeríti őket, melynek tétje a saját életük. Az áldozatok mindegyikének képtelen döntési helyzetekkel szembesülve kell megküzdenie azért, hogy visszanyerje életét, vagy ellenkező esetben belehaljon a próbálkozásokba...

http://kalozmozi.tv/film/0387564/furesz-saw-teljes-film-2004


Super 8 Super 8

1979-ben az Amerikai Légierő lezárta az 51-es körzet egy részét. Minden anyagot vonattal egy szigorúan őrzött létesítménybe szállítottak. Az éj leple alatt a tehervonat látványos balesetet szenvedett, mielőtt elérte volna végső célját; a szállítmány sorsa a mai napig rejtély. Egy titokzatos természetfeletti erő bujkál ebben az átlagos kisvárosban - de vajon ez az erő jó vagy gonosz? Mi a szándéka? Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Ismeretlen kormányügynökök érkeznek - de mi célból? Fogly...

http://kalozmozi.tv/film/1650062/super-8-teljes-film-2011


Jelek Signs

Különös események zajlanak egy álmos amerikai kisváros közelében egy farmon. Valaki hatalmas, kör alakú tisztást vág a kukoricásba. A farm tulajdonosa (Mel Gibson), a város egykori lelkipásztora szeretne nem törődni a tréfacsinálókkal, de azok visszatérnek, és a földeken újabb és újabb gabonakörök jelennek meg. A ház lakói egyre jobban félnek; a titokzatos, kísérteties jelek pedig szaporodnak. Talán tényleg nekik van igazuk, nem Graham tiszteletesnek. Talán mégsem emberkéz műve ez az egész. A kutyák megv...

http://kalozmozi.tv/film/0286106/jelek-signs-teljes-film-2002


Másvilág The Others

Jersey szigete, 1945. A II. világháborúnak vége, de Grace férje nem tért vissza a frontról. A nő egyedül, és szigorú erkölcsi normáktól vezérelve neveli fel gyermekeit a viktoriánus házban. Lánya és fia furcsa betegségben szenvednek: nem tehetik ki magukat direkt napfénynek. Amikor három új szolgáló érkezik a házhoz, meg kell tanulniuk a legfontosabb szabályt: a kastélyt mindenkor félhomályban kell tartani; egyetlen ajtót sem szabad kitárni anélkül, hogy a mögötte lévőt be ne zárták volna. Ám a Grace á...

http://kalozmozi.tv/film/0230600/masvilag-the-others-teljes-film-20 01


A dolog The Thing

Néhány norvég kutatóval való összeütközés után az amerikai Antarktisz-kutató állomás tagjai befogadnak egy szánhúzó kutyát. A befogadott eb azonban szörnyű átalakuláson megy keresztül, a testébe ugyanis idegen organizmus költözött. Felderítő csapat indul a szomszédos norvég telepre, ahol a romok és halottak mellett az amerikaiak egy jégből kiásott űrhajóroncsra bukkannak. Nyilvánvalóvá válik, hogy amikor a járművet felszínre hozták, az utasa elszabadult és bármilyen alakot képes felölteni. Miközb...

http://kalozmozi.tv/film/0084787/a-dolog-the-thing-teljes-film-1982


Játsz/ma The Game

A fordulatos thriller egy gazdag és unott bankárról szól, aki még saját születésnapját is egyedül ünnepelné. Édesapja is hasonló korban lett öngyilkos. A váratlan izgalom akkor keletkezik, amikor saját eltűnt öccse újra felbukkan a színen. A tékozló fiú különleges születésnapi ajándékot talál ki: egy titokzatos játékban való részvételt ajánl bátyjának. A szervező cég egyszerűen felszívódik, mikor az első baljós történések után kutatva a bankár kérdőre vonná őket. A játék tétje immár a s...

http://kalozmozi.tv/film/0119174/jatsz-ma-the-game-teljes-film-199 7


Az álmosvölgy legendája Sleepy Hollow

A Hudson keleti partvidékének tágas völgyei egyikében húzódik meg az a titokzatos, eldugott, csendes kis szurdok, melyet Álmosvölgynek hívnak. Mesebeli, varázslatos táj tele mindenféle helyi mendemondával, kísértetjárta helyekkel, éji babonával. Ide érkezik 1799 egyik vészjósló napján New Yorkból a legújabb tudományos nyomozási módszerek iránt elkötelezett Ichabod Crane felügyelő, hogy kivizsgálja a kis faluban történt rejtélyes eseteket. Három rendkívül különös gyilkosság zaklatta fel a békés kis k...

http://kalozmozi.tv/film/0162661/az-almosvolgy-legendaja-sleepy-h ollow-teljes-film-1999


Az ördög ügyvédje The Devil's Advocate

Démoni hatású, egyedi filmcsemege. Az utolsó pillanatokig meglepetésekkel szolgál az utóbbi évek egyik műfajteremtő filmje. Kevin Lomax, a sikeres védőügyvéd egyetlen pert sem veszített még életében, mert szinte hipnotikus erővel bírja rá az esküdteket, hogy mentsék fel ügyfeleit. De nemcsak a tárgyalóteremben, hanem a magánéletében is szerencsés, elbűvölő feleségével, Mary Annel az oldalán. De semmi sem tarthat örökké. Egy napon betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja és közli...

http://kalozmozi.tv/film/0118971/az-ordog-ugyvedje-the-devil-s-adv ocate-teljes-film-1997


Szédülés Vertigo

A történet egy volt rendőrről, John Fergusonról szól, aki tériszonya miatt felhagyott hivatásával. A főhős összefut egy régi barátjával, akinek szokatlan kéréssel fordul hozzá: kövesse Madeleine nevű feleségét, mert a nőnek öngyilkossági hajlamai vannak. A volt rendőr beleszeret a gyönyörű hölgybe, ám annak ellenére, hogy folyton a nyomában jár, a nő leveti magát egy magas harangtoronyból. A férfi mély depresszióba esik, míg egy nap az utcán... meglátja Madeleine-t. Lassan fény derül a régi barát k...

http://kalozmozi.tv/film/0052357/szedules-vertigo-teljes-film-1958


A kรถr The Ring

http://kalozmozi.tv/film/0298130/a-kor-the-ring-teljes-film-2002


Alvilági játékok Lucky Number Slevin

http://kalozmozi.tv/film/0425210/alvilagi-jatekok-lucky-number-slev in-teljes-film-2006


Orvlövész Shooter

Bob Lee Swagger mesterlövész korábban a tengerészetnél szolgált, majd örökre hátat fordított a munkájának, miután árulás áldozata lett. Csalódott amerikai hős, aki elzárkózott a világtól, és egy gyönyörű hegyvidéken él visszavonulva. Ekkor keresi fel az immár nyugdíjas Isaac Johnson ezredes (Danny Glover), és azt állítja, hogy a hazájának azonnal szüksége van rá, mivel az amerikai elnök ellen merénylet készül, amit csak Swagger tud megakadályozni kivételes képességeinek és a nagy hatótávolságú ...

http://kalozmozi.tv/film/0822854/orvlovesz-shooter-teljes-film-2007


A nemzet aranya National Treasure

Benjamin Franklin Gates (Cage) archeológus - családja hét korábbi generációjához hasonlóan - egy különös kincs megtalálására szenteli életét. A Gates család titkos legendája úgy tartja, hogy George Washington, Thomas Jefferson és Benjamin Franklin Amerika Függetlenségi háborúja idején egy jelentős arany-tartalékot rejtett el "szűkösebb napokra", és az arany rejtekhelyéhez az Alkotmány, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányaiban található titkos utalások vezetnek el. Gates-nek nincs semmilyen...

http://kalozmozi.tv/film/0368891/a-nemzet-aranya-national-treasur e-teljes-film-2004


A sötétség útja - Mulholland Drive Mulholland Drive

A világhírű és sikeres fenegyerek David Lynch rémálma az angyalok városában folytatódik. A Mullholland Drive televíziós sorozatnak indult, úgy, mint korábban a Twin Peaks. A sorozatos heti televíziós megmérettetésre azonban Lynch izgalmas film noir-t ötölt ki, amely erotikus thriller, börleszkbe hajló tragikomédia, melodramatikus love story, szimbolikus ars poetica, szarkasztikus társadalomkritika és pszicho-horror is egyben. Hamisítatlan Lynch-mix tehát. Aztán a vágóasztalon rejtélyes puzzle-t rakott össze, amely...

http://kalozmozi.tv/film/0166924/a-sotetseg-utja-mulholland-drivemulholland-drive-teljes-film-2001


Sicario - A bérgyilkos Sicario

Az emberrablási ügyekre specializálódott FBI ügynök, Kate Macer (Emily Blunt) és csapata egy bevetés során falba temetett, rothadó hullákra bukkan a Diaz család házában. Kate-et ezután felkérik, hogy vegyen részt egy titkos akcióban az Egyesült Államok és Mexikó területén ténykedő hírhedt Diaz klán és vezetője, a véreskezű drogbáró elfogására. A klán a könyörtelen Sonora kartell tagja, amely a drogcsempészettől az emberrabláson át a hidegvérű kivégzésekig a szervezett bűnözés minden területén ...

http://kalozmozi.tv/film/3397884/sicario-a-bergyilkos-sicario-teljesfilm-2015


Salt ügynök Salt

Evelyn Salt a Központi Hírszerző Iroda titkos ügynöke. A nyugalmasnak eddig sem nevezhető élete fenekestől felfordul, amikor egy orosz disszidens azt állítja róla, hogy a KGB alvó ügynöke, akit nem akármilyen feladat miatt "élesítettek": az Egyesült Államokba látogató orosz elnököt kell megölnie. A CIA persze semmit nem bíz a véletlenre, el akarja kapni, ám Salt ügynök menekülésre fogja a dolgot. Ez az egyetlen módja ugyanis annak, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. Szerencsére jó kiképzést kapott. Minden ...

http://kalozmozi.tv/film/0944835/salt-ugynok-salt-teljes-film-2010


Tágra zárt szemek Eyes Wide Shut

Dr. William Harford és felesége pszichológus. A New York-i elit tagjaként bejáratosak a legragyogóbb estélyekre. Az egyik karácsonyi partin Alice flörtölni kezd egy férfival, miközben a férje két szexis lánnyal enyeleg. Ezen később összekapnak, és sorozatos kísértésekkel teszik próbára egymás iránti hűségüket. Amikor Alice elmondja, hogy lefeküdt egy szállodai portással, a férje úgy érzi, bosszút kell állnia. Billt magukkal sodorják az események, titkos csoport nyomára bukkan, ahol a szexualitás több mi...

http://kalozmozi.tv/film/0120663/tagra-zart-szemek-eyes-wide-shut -teljes-film-1999


Észak-északnyugat North by Northwest

Roger Thornhill, a sikeres reklámszakember üzletfeleivel ebédel a Plaza Hotelban. Amikor mit sem sejtve feláll asztalától, éppen egy bizonyos George Kaplant keresnek az étteremben. És itt kezdődik folytatólagos pechszériája: többen is árgus szemekkel figyelik, ki jelentkezik a hívásra. Ismeretlen fegyveresek kisvártatva elrabolják, s ezzel megkezdődik hajmeresztő kalandjainak sorozata. Bár sikerül kereket oldania, üldözői a nyomában vannak, s meggyőződésük, hogy ő a titokzatos, nemzetközi hírű figura, akit el ...

http://kalozmozi.tv/film/0053125/eszak-eszaknyugat-north-by-north west-teljes-film-1959


Sikoly Scream

Sidney (Neve Campbell) tinédzserként száll szembe szorongásaival. Anyját csupán néhány hónappal ezelőtt gyilkolták meg, apja csak az üzletnek él, mit sem törődik lányával; sőt még barátja is örökös feszültségben tartja a magányos lányt. És még mintha ez sem lenne elég, brutális sorozatgyilkos kezdi el terrorizálni a csendes kisvárost, de főként Sidney iskolatársát, Casey Beckert (Drew Barrymore). A gyilkos kedvenc horrorfilmjeiből merít ihletet, hogy felforgassa a várost és kollégiumát. Mindent felhasz...

http://kalozmozi.tv/film/0117571/sikoly-scream-teljes-film-1996


Gattaca Gattaca

Vincent azon kevés emberek egyike, akik még "természetes úton" születnek egy új, genetikailag megtervezett világban, ahol már a születéskor meg tudják adni a várható élettartamot és betegségeket. Vincent a daignózis szerint nem tökéletes, és előreláthatólag csupán 30 éves koráig fog élni, ezért nincs esélye arra, hogy karriert csináljon egy olyan társadalomban, ahol elfogadott a gének meghatározta diszkrimináció. Vincent azonban űrhajós akar lenni, ezért üzletet köt Jerome-mal, aki minden szempontból tö...

http://kalozmozi.tv/film/0119177/gattaca-teljes-film-1997


KĂ­nai negyed Chinatown

http://kalozmozi.tv/film/0071315/kinai-negyed-chinatown-teljes-fil m-1974


Álmatlanság Insomnia

Fáradt, kiégett férfi (Al Pacino) érkezik egy alaszkai kisvárosba. A Los Angeles-i rendőrség nyomozója, és azért küldték erre az isten háta mögötti helyre, hogy segítsen megtalálni egy brutális gyilkosság tettesét. Ezen a vidéken éjfélkor sem megy le a nap. Mindent elborít a köd, állandó a hideg és a bizonytalanság. A nyomozó le sem tudja hunyni a szemét. Miközben az őrült elkövetőre vadászik, saját, eltitkolt bűne is nyomasztja. Csak későn fedezi fel, hogy e kettő összefügg, a gyilkos (Robin Williams...

http://kalozmozi.tv/film/0278504/almatlansag-insomnia-teljes-film2002


Ace Ventura - Állati nyomozó Ace Ventura: Pet Detective

Eltűnt a kis házi kedvence? Kutyus, cicus, aranyhal, krokodil, tarantella, denevér? Forduljon a világ legjobb állatnyomozójához, Ace Venturához! Ő garantáltan előkeríti a jó Isten minden négylábú, szárnyas, uszonyos vagy egyéb teremtményét. Ace igazi ász: frizurája bohókás, öltözéke extrém, kajája meg leginkább madáreledel. Amikor "lába" kél Hópihének, a miami sportklub kabaladelfinének, Ace frenetikus energiával veti magát a nyomozásba. Most kamatoztathatja különleges adottságát: ott is nyomra bukkan,...

http://kalozmozi.tv/film/0109040/ace-ventura-allati-nyomozo-ace-v entura-pet-detective-teljes-film-1994


Angyalok és démonok Angels & Demons

A professzorok sem élnek mind nyugodt életet. Robert Langdon (Tom Hanks) ugyan könyvek között érzi a legjobban magát, különleges tudományára azonban az egyetemeken kívül is szükség van. Régi kódexek tanulmányozása közben merül fel benne a gyanú, hogy új életre kelt egy középkori, titkos testvériség. Az illuminátusok a történelem leghatalmasabb földalatti szervezete volt - aki viszont kapcsolatba kerül vele, esetleg a titkait próbálja kifürkészni, az életével játszik. De Langdon kutakodásai során egy má...

http://kalozmozi.tv/film/0808151/angyalok-es-demonok-angels-dem ons-teljes-film-2009


A szökevény The Fugitive

A jóhírű Dr. Richard Kimble (Harrison Ford) élete gyökeresen megváltozik, amikor feleségét holtan találja. Kimble hiába áll elő látszólag perdöntő bizonyítékkal, mint a gyilkosság első számú gyanúsítottját, perbe fogják és halálra ítélik. Richardnak azonban sikerül megszöknie. Halálos menekülés veszi kezdetét, ahol a mindenre elszánt orvos nemcsak a sarkában loholó rendőrökkel és az FBI-különleges ügynökével, Gerarddal (Tommy Lee Jones) fut versenyt, de az igazsággal is. És ahogy közeledik a vé...

http://kalozmozi.tv/film/0106977/a-szokeveny-the-fugitive-teljes-fil m-1993


Ismeretlen férfi Unknown

Dr. Martin Harris (Liam Neeson) súlyos autóbalesetet szenved Berlinben. A kómából magához térve meglepve tapasztalja, hogy a felesége nem ismeri fel, és egy ismeretlen férfi (Aidan Quinn) elfoglalta az életét. Miután a hatóságok nem hisznek neki, Harris kénytelen a maga kezébe venni a nyomozást. Az egyetlen dolog, amin elindulhat, a taxi, amellyel balesetet szenvedett. A sofőr, Gina (Diane Krueger) segít neki kideríteni az igazságot, ami nagy meglepetéseket tartogat Harris számára.

http://kalozmozi.tv/film/1401152/ismeretlen-ferfi-unknown-teljes-fil m-2011


Vanília égbolt Vanilla Sky

Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszakán David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti őt. A fiú váratlanul a románc, humor, gyanakvás, szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azo...

http://kalozmozi.tv/film/0259711/vanilia-egbolt-vanilla-sky-teljes-fil m-2001


Kapcsolat Contact

A Carl Sagan regényéből készült film korunk egyik legvitatottabb témáját dolgozza fel: egyedül vagyunk a világegyetemben, vagy valahol élnek hasonló társaink?Ellie Arroway, a megszállott csillagász megingathatatlanul hisz abban, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Fáradhatatlanul kutatja a világegyetemből érkező rádiójeleket, bár a tudóstársadalom gúnyosan, kételkedve és megvetéssel szemléli munkáját. Egy napon azonban a távoli Vega csillag irányából rádióüzenetet fog, melyet a világ minden...

http://kalozmozi.tv/film/0118884/kapcsolat-contact-teljes-film-1997


Non-stop Non-Stop

Bill Marks (Liam Neeson) szövetségi légi marsallként ingázik a New York-London non-stop járaton. Átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap. Húsz percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy bankszámlára. Egyedül Marks, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a személyzet meg van róla győződve, hogy az Atlantióceán felett nem érheti őket baj. Az első gyilkosság után pánik tör ki a fedélzeten. A marsall próbálja kézben ta...

http://kalozmozi.tv/film/2024469/non-stop-non-stop-teljes-film-201 4


Hideg Nyomon Gone Baby Gone

Eltűnik a Boston melletti Dorchesterből a négyéves Amanda McCready. A rendőrségi nyomozás eredménytelenségét látva a kislány elkeseredett nagyszülei felbérelnek két magándetektívet. Nyomozása során Patrick Kenzie és Angie Gennaro egyre mélyebbre süllyed Boston árnyékvilágában, a drogosok, csalók és pedofilok birodalmába. Amikor a média felkapja az ügyet a két magánkopó kénytelen a helyi rendőrkapitány és a nagymenő zsaru, Remy Bressant segítségét kérni. Miközben megoldódni látszik az ügy, Patrick s...

http://kalozmozi.tv/film/0452623/hideg-nyomon-gone-baby-gone-te ljes-film-2007


Elcserélt életek Changeling

1928 márciusának egyik szombat reggelén, Los Angelesben Christine Collins elbúcsúzik a kilencéves kisfiától, akit egyedül nevel, azután munkába megy. Este, amikor hazaér, a legszörnyűbb rémálma válik valóra: a kis Walternek nyoma veszett. Öt hónappal később a rendőrség bejelenti, hogy a kisfiú előkerült, és a nyomozást lezárták. Holott csak rábeszélték az asszonyt, hogy vigyen haza egy kisfiút, akiről pedig tudta, hogy nem az ő fia. Amikor Christine megpróbálja elérni a hatóságoknál, hogy folytassák a...

http://kalozmozi.tv/film/0824747/elcserelt-eletek-changeling-teljesfilm-2008


A falu The Village

Lucius Hunt (Joaquin Phoenix) úgy érzi, valami nincs rendben a falujával. A közösség ellenáll minden reformnak és abban a középkori hiedelemben él, hogy a falun túl különös teremtmények élnek. Ezek a titokzatos lények nem jönnek a faluba, a falubeliek nem lépik át az erdő határát. Ez a hallgatólagos megállapodás biztosítja a viszonylagos békét. De Lucius útnak indul, a faluban pedig elszabadul a pokol. A vak Ivy (Bryce Dallas Howard) támogatja a változást, ám a mindig fékezhetetlen Noah (Adrien Brody) és a f...

http://kalozmozi.tv/film/0368447/a-falu-the-village-teljes-film-2004


Ideglelés The Blair Witch Project

1994 októberében három főiskolás belevág, hogy filmet csináljon a hírhedt Blair-i boszorkányról, akinek szelleme állítólag már kétszáz éve kísért a környéken. A három fiatal nyom nélkül eltűnik az erdőben, ám a kamera egy év múlva előkerült, benne a hátborzongató filmfelvétellel. Napjaink legnépszerűbb kultuszfilmjét 35 ezer dolláros amatőr költségvetésből forgatták és hihetetlen sikert aratott előbb Amerikában, majd az egész világon - és bevétele csak az amerikai mozikban meghaladta a 140 mill...

http://kalozmozi.tv/film/0185937/idegleles-the-blair-witch-project-t eljes-film-1999


Eastern Promises - Gyilkos ígéretek Eastern Promises

Egy brutálisan bántalmazott orosz kamaszlány belehal a szülésbe. Az ügyeletben lévő nővér, Anna (Naomi Watts) elhatározza, hogy megkeresi a rokonait. Amikor felkeresi az elegáns orosz éttermet, nem is sejti, hogy milyen veszélybe sodorta magát. Az étterem tulajdonosa a helyi orosz maffia vezetője, aki éppen azon ügyködik, hogy fia, Kirill (Vincent Cassell) után eltakarítson. Ebben nagy segítségére van Nyikolaj (Viggo Mortensen), aki mindig profin gondoskodik arról, hogy az útban lévő hullák eltűnjenek.

http://kalozmozi.tv/film/0765443/eastern-promises-gyilkos-igeretek -eastern-promises-teljes-film-2007


Képlet Knowing

Egy iskolai avatóünnepségén elteszik a gyerekek jövőről készült rajzait egy időkapszulába, köztük azt is, amelyik véletlenszerűnek tűnő számsorokat tartalmaz. A kislány elmondása szerint láthatatlan emberek suttogták neki a számokat. Ötven évvel később a kislány által írt számok Caleb Koestlerhez (Chandler Canterbury) kerülnek, aki megmutatja azt az apjának, a híres asztrofizikusnak. John Koestler (Nicolas Cage) megdöbbenve fedezi fel, hogy a számok dátumokat jelentenek, amelyek a világot sújtó nagy katas...

http://kalozmozi.tv/film/0448011/keplet-knowing-teljes-film-2009


Disturbia Disturbia

Apja halálát követően Kale mogorvává, visszahúzódóvá, zaklatottá válik, olyannyira, hogy miután összetűzésbe keveredik egyik tanárával, a bíróság házi őrizetre ítéli. Anyja, Julie éjt nappallá téve dolgozik, hogy ellássa magát és a fiát, aki ezt csak közönnyel és letargiával viszonozza. Házuk falai kezdenek összezárulni Kale körül. Amikor elhatalmasodik rajta az unalom, figyelmét a házon kívülre fordítja, és elkezdi meglesni szomszédjait, köztük a csinos lányt, aki most költözött melléjük,...

http://kalozmozi.tv/film/0486822/disturbia-teljes-film-2007


Paranormal Activity Paranormal Activity

Katie és Micah, a húszas éveiben járó, középosztálybeli pár beköltözik az új San Diegó-i otthonába. Katie érdeklődik a természetfeletti jelenségek iránt, amelyek gyermekkora óta kísértik, Micah azonban nem hisz az ilyen dolgokban. Sőt, egyre dühösebb, amikor Katie beszámol neki az érzéseiről. Szerinte ugyanis van valami a házban, furcsa zajokat hall, és elmozdulnak helyükről a tárgyak. Micah végül vesz egy videokamerát, hogy így szerezzen bizonyítékot. A felvételek láttán libabőrös lesz a hátuk, éj...

http://kalozmozi.tv/film/1179904/paranormal-activity-teljes-film-20 07


A nemzet aranya - Titkok könyve National Treasure: Book of Secrets

Ben Gates (Nicolas Cage) gondban van. Felmerült a gyanú, hogy egyik ősének szerepe volt a Lincoln elnök elleni összeesküvésben. Ben azonnal nyomozni kezd, hogy tisztázza családja nevét, s hamarosan megtudja, hogy az elnöknek birtokában van egy titkos könyv. Az ebben rejlő információkkal nemcsak tisztára moshatja családja nevét, de az amerikai történelem számos nagy rejtélyére is fény derülhet. Két segítőtársával, Abigaillel (Diane Krueger) és Riley-vel (Justin Bartha) az oldalán Ben attól sem riad vissza, hogy...

http://kalozmozi.tv/film/0465234/a-nemzet-aranya-titkok-konyve-n ational-treasure-book-of-secrets-teljes-film-2007


Azonosság Identity

Tíz titokzatos idegent kényszerít egy elhagyatott motelbe az ítéletidő. A balesetet okozó Ed (John Cusack), Rhodes (Ray Liotta), a veszélyes fegyencet szállító rendőrtiszt, a gyönyörű Paris (Amanda Peet), egy rejtőzködő szerelmespár, a megsérült család, és a szálló állítólagos tulajdonosa hamar rádöbbennek, hogy egy sorozatgyilkos célpontjaivá váltak. Ahhoz, hogy túléljék az éjszakát, rá kell találniuk a titokra, ami összeköti őket.

http://kalozmozi.tv/film/0309698/azonossag-identity-teljes-film-200 3


Tűnj el! Get Out

Most, hogy Chris (Daniel Kaluuya, Sicario - A bérgyilkos) és a barátnője, Rose (Allison Williams, Csajok) elértek a kapcsolatukban ahhoz a ponthoz, hogy megismerjék egymás szüleit, a lány meghívja Christ egy hétvégére a családi birtokra.Chris a család túlzottan előzékeny vendégszeretetét annak tulajdonítja, hogy ezzel próbálják leplezni zavarukat, amiért a lányuk egy fekete sráccal jár. Ám ahogy telik a hétvége, egyre több nyugtalanító dolog történik, mígnem lassan fény derül az igazságra, ami felülm...

http://kalozmozi.tv/film/5052448/tunj-el-get-out-teljes-film-2017


Transcendence Transcendence

Dr. Will Caster (Johnny Depp) a mesterséges intelligencia legelismertebb szakértője ötvözi a világ összes tudását az emberi érzelmek teljes skálájával. Kísérletei miatt egy radikális szervezet merényletet követ el ellene, aminek következtében Caster az általa kifejlesztett gép tesztalanyává válik. Caster felesége, Evelyn (Rebecca Hall), és legjobb barátja, Max (Paul Bettany) úgy döntenek, hogy a haldokló Will tudatát feltöltik a gépbe. A következményekre azonban senki sem számít.

http://kalozmozi.tv/film/2209764/transcendence-teljes-film-2014


Silent Hill - A halott város Silent Hill

Egy gyógyíthatatlan beteg kislány édesanyja Rose (Radha Mitchell) képtelen beletörődni az orvosok diagnózisába. A gyógyulás útját keresve megszökteti lányát, férje (Sean Bean) minden tiltakozása ellenére. A szökés során balesetet szenvednek és Silent Hill elhagyatott, hátborzongató városába jutva szem elől veszítik egymást, ami nem csoda, hiszen a városra állandó köd telepedik. Silent Hill nem csak ebben különbözik a többi várostól: furcsa lények lakják és időről időre az élő Sötétség telepedik...

http://kalozmozi.tv/film/0384537/silent-hill-a-halott-varos-silent-hill -teljes-film-2006


Durr, durr és csók Kiss Kiss Bang Bang

Harry (Robert Downey Jr.) kisstílű tolvaj, aki egy elbaltázott betörés miatt kétségbeesésében egy színész-meghallgatáson bújik el. Mire felocsúdna, már Hollywoodban van: detektívet kell majd játszania. Ráadásul egy macsó magándetektív (Val Kilmer) gondjaira bízzák, hogy felkészüljön a szerepére. A detektív persze utálja az új munkáját. Gyűlölet első látásra, de ez még csak a kezdet: hamarosan feltűnik a színen egy sikerre éhes színésznő (Michelle Monaghan), akinek a nyomát hullák, holttestek és te...

http://kalozmozi.tv/film/0373469/durr-durr-es-csok-kiss-kiss-bang-b ang-teljes-film-2005


Tintin kalandjai The Adventures of Tintin

Tintin, a kíváncsi, ifjú riporter és kutyája, Milu felfedezik, hogy egy hajómodell hétpecsétes titkot őriz. Az évszázados rejtély felgöngyölítése során Tintin találkozik Iván Ivánovics Szaharinnal, az ördögi gazemberrel, aki úgy gondolja, hogy Tintin ellopta a Vörös Rackham nevű kalóz kincsét. Milu kutya, a kötekedő Archibald Haddock kapitány és a két kétbalkezes nyomozó, Dupont és Dupond segítségével Tintin beutazza a fél világot és kijátssza az ellenségeit, hogy megtalálja a kalózkincs végső nyu...

http://kalozmozi.tv/film/0983193/tintin-kalandjai-the-adventures-of -tintin-teljes-film-2011


A tetovált lány The Girl with the Dragon Tattoo

Negyven esztendővel ezelőtt, egy családi összejövetel alkalmával titokzatos körülmények között eltűnt Harriet Vanger. A lány testét sohasem találták meg. A nagybátyja, Henrik meg van győződve arról, hogy Harrietet meggyilkolták, és a tettest a Vanger-klán tagjai között kell keresni. Megbízza a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt. A férfi nem várt segítőtársra akad a tetovált hacker lány, Lisbeth személyében. Minél mélyebbre ás a furcsa pár...

http://kalozmozi.tv/film/1132620/a-tetovalt-lany-the-girl-with-the-d ragon-tattoo-teljes-film-2009


Ha eljön Joe Black Meet Joe Black

Két lányával él William Parrish, a dúsgazdag, New York-i üzletember. A hatvanötödik születésnapja alkalmából a nagyobbik lánya hatalmas partit szervez. Ám előtte Parrish rosszul lesz, megérinti a halál szele. Hamarosan megnyerő modorú, jó képű fiatalember állít be a házába. Joe Black a Halál megtestesülése. Magával akarja vinni az áldozatát, ám meglátja a férfi gyönyörű lányát, Susant. Ezt látva és kihasználva, Parrish alkut köt a Joe Blackkel: haladékot kap, míg az megízleli az emberi létet. Ám ...

http://kalozmozi.tv/film/0119643/ha-eljon-joe-black-meet-joe-blackteljes-film-1998


Sinister Sinister

A filmben Ethan Hawke egy írót alakít, aki valódi bűnesetek alapján veti papírra a regényeit, és egy nap, nyugtalanító tartalmú filmekkel teli dobozra bukkan. Ezzel olyan természetfeletti események sora veszi kezdetét, amelyek rémálommá változtatják a szerző és családja életét.

http://kalozmozi.tv/film/1922777/sinister-teljes-film-2012


Kocka Cube

Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra.

http://kalozmozi.tv/film/0123755/kocka-cube-teljes-film-1997


A 23 as szám The Number 23

Walter Sparrow (Jim Carrey) meghökkenve olvassa a 23-as szám című könyvet, amelyről egyre inkább az az érzése, hogy ő a főszereplője. Ráadásul úgy tűnik, a történet szerzője nemcsak a múltját, hanem a jövőjét is pontosan ismeri és meglehetősen csúnya véget szán neki. Walter nyomozni kezd az igazság után, amivel egyáltalán nem biztos, hogy képes szembenézni.

http://kalozmozi.tv/film/0481369/a-23-as-szam-the-number-23-telje s-film-2007


Szemfényvesztők 2 Now You See Me 2

A négy lovas (Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Dave Franco, Lizzy Caplan), valamint az előző részben rendőrnyomozóként feltűnő, titokzatos és karizmatikus Dylan (Mark Ruffalo) ismét feladja a közönségnek a leckét, miközben tovább feszegetik a színpadi illúziókeltés határait, és bejárják az egész földtekét. Egy évvel azután, hogy lóvá tették az FBI-t, és elnyerték a tömegek csodálatát Robin Hoodot idéző nagyszabású mutatványaikkal, az illuzionisták új előadással rukkolnak elő, azt remélve, ho...

http://kalozmozi.tv/film/3110958/szemfenyvesztok-2-now-you-seeme-2-teljes-film-2016


Dark City Dark City

John Murdoch egyedül ébred egy furcsa hotelszobában. Kiderül, hogy ő az első számú gyanúsítottja egy brutális sorozatgyilkosságnak, azonban ő semmire sem emlékszik, azt sem tudja, hogy ki is ő valójában. Kétségbeesetten próbálja megtalálni elvesztett személyiségét, miközben egyre közelebb kerül a városban tanyázó tar koponyájú különösen viselkedő idegenekhez. Az árnyékszerű figurák képesek megállítani az időt és birtokba venni a fizikai valóságot. Fajuk fennmaradása érdekében éjjelente elrabol...

http://kalozmozi.tv/film/0118929/dark-city-teljes-film-1998


Ghost Ghost

Sam és Molly nagyon boldogok. Épp új lakásba költöznek, és a házasságot tervezik, amikor egy tragikus véletlen folytán Sam meghal. Ám a férfiben olyan erősen lángol a szerelem, hogy nem tudja itthagyni az árnyékvilágot. A közelben marad és mindent elkövet, hogy segítsen Mollynak. Lassan kiderül, hogy a véletlen baleset nem is volt véletlen, Willy Lopez barátja, Carl Bruner gyilkoltatta meg. Carlnak zűrös ügyei voltak a bankban, és a fekete tranzakciók lebonyolításához mindenképpen szüksége lett volna Sam új...

http://kalozmozi.tv/film/0099653/ghost-teljes-film-1990


Suszter, szabó, baka, kém Tinker Tailor Soldier Spy

A hajdani kémet, az elképesztő intelligenciájú George Smileyt (Gary Oldman) visszahívják az angol hírszerzéshez. Úgy tűnik, kettős ügynök, úgynevezett vakond vette be magát a Körönd kódnevű székhelyük falai közé, hogy Angliát végső veszélybe sodorva, a szovjetek számára kémkedjen - tehát leleplezése mindennél fontosabb. Smiley a múlt és jelen hihetetlenül kusza és rejtélyekkel teli eseményei között kutatva próbál tényekre találni. Elrejtett dossziék, szétzúzott életek szégyellt emlékei, halál...

http://kalozmozi.tv/film/1340800/suszter-szabo-baka-kem-tinker-tai lor-soldier-spy-teljes-film-2011


Sasszem Eagle Eye

Jerry és Rachel két idegen, akiket összehoz egy rejtélyes telefonhívás. A hívó fél egy nő, akit egyikük sem ismer, és aki az életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja Jerryt és Rachelt, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, mindent lát. Ahogy a hajmeresztő történet halad, a két átlagemberből az ország két legveszélyesebb bűnözője lesz, akiknek össze kell fogniuk, hogy kiderítsék, mi is történik, de ami még font...

http://kalozmozi.tv/film/1059786/sasszem-eagle-eye-teljes-film-200 8


Az árva Orphan

Kate és John harmadik gyermeke halva született. A tragédia megrendítette a házasságukat, az asszony az italban keresett menedéket. Ennek már azonban egy éve vége. Kate és John elhatározza, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket. A Szent Marina árvaházban találkoznak a kilencéves Estherrel, aki elvarázsolja őket. Az új testvérei közül a süketnéma Maxet megbabonázza, ám Daniellel nehezen jön ki, és az iskolában is nehezen illeszkedik be. Egyre több furcsa dolog történik a házban, Kate szerint ennek Esther az oka. Á...

http://kalozmozi.tv/film/1148204/az-arva-orphan-teljes-film-2009


A titkos ablak Secret Window

Mort Rainey az egykori bestseller író a válását követően magányosan, tétlenül tölti napjait a hegyi házában. Egyik nap furcsa idegen bukkan fel a semmiből, elégtételt követelve sérelméért. Állítása szerint Mort tőle lopta az egyik korábbi nagy sikerű írását. Az író szeretné bebizonyítani, hogy az ő változata jóval korábban jelent meg, de valahogy sehol nem talál egy példányt. Az idegen egyre gyakrabban látogatja meg, egyre erőszakosabb lesz, egyre idegesítőbb. Kezdetben csak rámenős. De lehet, hogy ...

http://kalozmozi.tv/film/0363988/a-titkos-ablak-secret-window-telje s-film-2004


Rosemary gyermeke Rosemary's Baby

Rosemary és Gus fiatal házasok, akik beköltöznek új New York-i otthonukba, egy kellemes, Central Park melletti társasházba. Szomszédaik - a középkorú Minnie és Roman Castevet - barátságosak, bár nagyon titokzatosak. Rosemary hamarosan megtudja, hogy gyermeket vár. Boldogsága nem ismer határokat, de az öröm nem tart sokáig. Egyre tisztábban rémlik fel előtte egy borzasztó álom emléke - mintha egy sátáni bestia erőszakolta volna meg. Hasán titokzatos karmolásnyomok jelennek meg és a szomszédból - ahová munkané...

http://kalozmozi.tv/film/0063522/rosemary-gyermeke-rosemary-s-b aby-teljes-film-1968


Pi Pi

A matematikus zseni Max Cohen egy új felfedezés küszöbén és az őrület határán áll. Körülöttünk minden rendszerekből áll össze, és Max az egyik legnagyobbat akarja megfejteni: a tőzsde rendszerezett káoszát. Egy hatalmas számítógép, az Euclid segítségével megpróbál rendszert találni a másodpercenként gazdát cserélő részvények forgalmában. Miután Max a számítógépbe táplálja a héber ábécét, az Euclid kiad egy kétszáztizenhat számjegyű összeget. Ez a számsor a Tóra szerint Isten neve lehet. ...

http://kalozmozi.tv/film/0138704/pi-teljes-film-1998


Szemekbe zárt titkok The Secret in Their Eyes

Benjamín Esposito egész életében a törvényt szolgálta. Miután nyugdíjba vonul, elhatározza, hogy regényt ír, amely egy megtörtént bűnügyen alapszik, amelynek a munkája révén ő is tanúja volt. Ezzel talán lezárhatja az ügyet, amely azóta is kísérti. A történet egy kegyetlen gyilkosság krónikája, melyet 1973-ba Buenos Airesben követtek el, és amelynek tettesét nem sikerült elfogni. Benjamín azonban a múlt feltárásával a saját érzéseivel, döntéseivel is szembesül, beleértve a főnöknője, Irene irá...

http://kalozmozi.tv/film/1305806/szemekbe-zart-titkok-the-secret-i n-their-eyes-teljes-film-2009


Holnapolisz Tomorrowland

A történet szerint a világból kiábrándult egykori gyerekzseni Frank (George Clooney) és a fiatal és intelligens Casey (Britt Robertson) veszedelmes kalandra indulnak, hogy felderítsék a titokzatos, időben és térben ismeretlen helyen található Holnapoliszt. Ami pedig ott vár rájuk, az örökre megváltoztatja őket és a világot is. A film lebilincselő utazásra hívja a nézőket, akik olyan dimenziókban utazhatnak, amelyről eddig cask álmodhattak.

http://kalozmozi.tv/film/1964418/holnapolisz-tomorrowland-teljes-fi lm-2015


Kék bársony Blue Velvet

Látszólag békés és nyugalmas kisvárosba érkezik az ifjú Jeffrey Beaumont. A mezőn sétálva levágott emberi fület talál. Beviszi a rendőrségre, de ott senki nem jelentette be, hogy hiányozna a füle. Jeff beül a bárba, ahol elbűvöli az énekesnő hangja és szépsége. Kiderül, hogy Dorothyt bizarr viszony fűzi az öntörvényű helyi hatalmassághoz, Frankhez. Az ördögi férfi ugyanis, aki embereivel rettegésben tartja a kisváros lakóit, elrabolta a nő kisfiát. Így zsarolja, hogy minden kívánságát teljesítse. ...

http://kalozmozi.tv/film/0090756/kek-barsony-blue-velvet-teljes-fil m-1986


Legbelső fÊlelem Primal Fear

http://kalozmozi.tv/film/0117381/legbelso-felelem-primal-fear-telje s-film-1996


A Kilencedik kapu The Ninth Gate

Dean Corso (Johnny Depp) könyvkereskedő a ritka, régi és drága könyvekre specializálódott, afféle könyvdetektív. Egy nap Boris Balkan New York-i könyvgyűjtő felfogadja, hogy frissen szerzett könyvét, A sötétség fejedelmének kilenc kapuját összehasonlítsa az Európában fellelhető másik két példánnyal, hogy saját példájának eredetiségét bizonyítsa. Egyszerű ügynek tűnik, mégis halálos játszma lesz belőle. Corso hát igyekszik kideríteni, mi is a három könyv titka, s persze igyekszik életben maradni.

http://kalozmozi.tv/film/0142688/a-kilencedik-kapu-the-ninth-gate-t eljes-film-1999


Szรกrnyas fejvadรกsz 2049 Blade Runner 2049

http://kalozmozi.tv/film/1856101/szarnyas-fejvadasz-2049-blade-ru nner-2049-teljes-film-2017


Elemi ösztön Basic Instinct

A San Fransisco-i night club tulajdonosát, Johnny Boz-t holtan találják az ágyában. Nick Curran nyomozó kapja meg az ügyet, aki ugyan ma már teljesen tiszta, de múltjában nagy szerepet kapott az alkohol és a kábítószer. Az első számú gyanúsított Catherine Tramell, a titokzatos és kihívó regényírónő, aki Boz szeretője volt. Kiderül, hogy a gyilkosság pontos mása Catherine egyik könyvében leírt gyilkosságnak, Nick azonban nem tud ellenállni a nő vonzerejének.

http://kalozmozi.tv/film/0103772/elemi-oszton-basic-instinct-teljesfilm-1992


[Rec] [REC]

Egy riporternő és operatőre egy csapat tűzoltót követnek az éjszakában, hogy műsort készítsenek a tűzoltók mindennapjairól. Műsoruk lényege a napjainkban oly népszerű "real-world" szerű tudósítás. Egyik kiszállásuk azonban rémálommá válik: egy idős nő megharapja az egyiküket, és mikor a rendőrség karanténba zárja az épületet, annak lakóival együtt csapdába kerülnek. Mindeközben egy rejtélyes fertőzés áldozatai ritkítják az épületben rekedteket.

http://kalozmozi.tv/film/1038988/rec-rec-teljes-film-2007


Michael Clayton Michael Clayton

Michael Claytonnak híre van a szakmában. A jól menő, vállalati ügyekkel foglalkozó ügyvédi iroda munkatársa számára nincs olyan nehéz ügy, melyet meg ne oldana. Miközben a munkájában sikert sikerre halmoz, a magánélete romokban hever. Egyik nap Clayton új megbízást kap. Az idős barátja és kollégája, Arthur Edens által vitt ügyben rosszul áll az ügyfél szénája és neki kell a dolgokat egyenesbe hoznia. Clayton lelki válságba kerül, amikor rájön, hogy az ügyfelüknek egyáltalán nincs igaza. Miközben egyr...

http://kalozmozi.tv/film/0465538/michael-clayton-teljes-film-2007


SzellemĂ­rĂł The Ghost Writer

http://kalozmozi.tv/film/1139328/szellemiro-the-ghost-writer-teljesfilm-2010


Légcsavar Flightplan

Kyle Pratt (Jodie Foster) repülőmérnök férje öngyilkos lett. A megrendült asszony a hatéves kislányával, Juliával felszáll a Berlinből New Yorkba tartó repülőjáratra, hogy hazaszállítsák a férj holttestét. A gépen Kyle elalszik és amikor felébred, kétségbeesetten tapasztalja, hogy a kislánya eltűnt. Miután a személyzet egybehangzóan tagadja, hogy látták a gyermeket, a nő már saját épelméjűségében is kételkedni kezd. Amikor azonban felfedezi lánya keze nyomát az ablaküvegen, kétségbeesett lépésre...

http://kalozmozi.tv/film/0408790/legcsavar-flightplan-teljes-film-20 05


Sikoly 2 Scream 2

Két év telt el a szörnyű woodsboro-i események óta. Az ifjú túlélők, Sidney Prescott és Randy Meeks úgy döntöttek, hogy elfelejtik a traumatikus élményt és folytatják életüket. A két barát együtt beiratkozik hát a középnyugati Windsor Egyetemre. Az egyetemi városban épp a "Döfés" című film bemutatója tartja izgalomban a diákokat. A film a woodsboro-i gyilkosságok című könyvből készült, szerzője a rámenős riporternő, Gale Weathers, aki testközelből élte át az öldöklést, és pénzre váltotta a ...

http://kalozmozi.tv/film/0120082/sikoly-2-scream-2-teljes-film-1997


A pokolból From Hell

A tizenkilencedik század utolsó és legnagyobb rejtélye volt ő. Az első bűnöző, aki sztár lett, az első nagy megoldatlan titok, mely máig újabb és újabb kalandvágyókat sarkall vadabbnál vadabb megoldásokra: Hasfelmetsző Jack. 1888 őszén tíz hét alatt öt kegyetlen, rituális gyilkosságot követett el, és ezzel sosem tapasztalt pánikot keltett Londonban. Abberline felügyelő, a Scotland Yard magányos nyomozója a rém nyomába ered. A különös rendőrről azt beszélik, sikereit az álmainak köszönheti; éjszaka m...

http://kalozmozi.tv/film/0120681/a-pokolbol-from-hell-teljes-film-20 01


Doctor Parnassus és a képzelet birodalma The Imaginarium of Doctor Parnassus

A színházi társulatával utazó Dr. Parnassus páratlan lehetőséget kínál napjaink közönségének. Varázstükrén keresztül a földi realitásból a határtalan képzelet fantasztikus világába léphetnek át; választhatnak fény és öröm, vagy sötétség és bánat között. E mágia mögött azonban sötét titok lappang. Parnassus évszázadokkal ezelőtt fogadást kötött az ördöggel, és elnyerte a halhatatlanságot. Később, amikor találkozott élete szerelmével, egy újabb egyezséggel fiatalságra cserélte hal...

http://kalozmozi.tv/film/1054606/doctor-parnassus-es-a-kepzelet-bi rodalma-the-imaginarium-of-doctor-parnassus-teljes-film-2009


Halálhajó Event Horizon

2047-et írunk. Az Event Horizon nevű felderítő űrhajó, mely évekkel korábban nyomtalanul eltűnt, most sugározni kezd az űrből. A jel forrása felé száguldó űrhajó elit legénységének tagja az eltűnt hajó tervezője, Dr. Weir is. Küldetésük: megtalálni és megmenteni a legmagasabb fokú technikával készült űrhajót. De amit találnak, az a legmagasabb fokú csillagközi rettegés. Amit pedig meg kell menteniük, az a saját életük, mert valaki - vagy valami - be akarja őket csalogatni az elképzelhetetlen borzalom...

http://kalozmozi.tv/film/0119081/halalhajo-event-horizon-teljes-film -1997


A csontember The Bone Collector

A tökéletes rendőr gyors, mozgékony, biztos kezű: Lincoln Rhyme felügyelő (Denzel Washington) viszont egy tragikus baleset következtében mozdulni se tud. Az egykori rendőr úgy érzi, véget ért számára az élet. Mindaddig, míg fel nem bukkan a városban egy őrült sorozatgyilkos, aki különös ravaszsággal bánik el áldozataival. Rhyme végre méltó ellenfélre akad és mert egyedül tehetetlen, partnert keres. Ameliát (Angelina Jolie) jelölik ki a felügyelővel való együttműködésre. A fiatal, tapasztalatlan rendőrn...

http://kalozmozi.tv/film/0145681/a-csontember-the-bone-collector-t eljes-film-1999


Mr. Brooks Mr. Brooks

Mr. Brooks látszólag az amerikai középosztály megtestesült mintaképe: sikeres üzletember és boldog családapa. Mindez azonban csak álca, Mr. Brooks valójában brutális sorozatgyilkos. Két esztendőn át sikerült visszafognia a benne szunnyadó sötét erőt, ám a gyilkos ösztön most újra kitört belőle. Ezúttal egy szeretkező pár az áldozat, ám egy szemtanú is akad. Tom hamarosan bejelentkezik nála, ám nem pénzt akar, hanem életre szóló élményre vágyik. Nem elég, hogy Mr. Brooksnak meggyűlt a baja a zsarolóv...

http://kalozmozi.tv/film/0780571/mr-brooks-teljes-film-2007


Végső állomás 2 Final Destination 2

A halál szigorú terv szerint dolgozik. Akit kiszemel magának, az nem bújhat ki és nem bújhat el: búcsúznia kell az életétől. A tizenkilenc éves Kimberly (A.J. Cook) különös véletlenek sorának köszönhetően megúszott egy borzasztó autószerencsétlenséget. Útitársai meghaltak, ő azonban túljárt a halál eszén. Sőt, ha ez nem volna elég, misztikus megérzései segítségével újabb életeket ment meg. De a halál nem szereti, ha játszanak vele. És a túlélők egymás után válnak különös, megmagyarázhatatlan...

http://kalozmozi.tv/film/0309593/vegso-allomas-2-final-destination2-teljes-film-2003


Pandorum Pandorum

Akár a bibliai Noé bárkája, a pusztulásra ítélt Földről űrhajó indul útnak a távoli Tanisz bolygóra. Az Elysium szállítmánya hatvanezer ember, akik hibernált állapotban teszik meg a több mint száz évig tartó utat, rájuk vár majd a feladat, hogy a magukkal vitt állat- és növényfajok példányaival biztosítsák az emberiség túlélését. Csak a kétévente váltott legénység van ébren. Amikor Payton és Bower felébred a fagyasztott álomból, semmire sem emlékeznek: nem tudják, kik ők, honnan jöttek, mi a f...

http://kalozmozi.tv/film/1188729/pandorum-teljes-film-2009


Élve eltemetve Buried

Paul a USA haderő egyik beszállítója Irakban. Egy támadást követően egy koporsóban ébred fel, ahol egy öngyújtó és mobiltelefon van mellette. Hogy hogyan és miért került oda, csak emléktöredékei segítségével tudja kideríteni, ám a visszaszámlálás már megkezdődött, csakhogy a homokszemcsék pergése helyett az éltető oxigén fogyása a mérője.

http://kalozmozi.tv/film/1462758/elve-eltemetve-buried-teljes-film2010


A harmadik ember The Third Man

Bécs, közvetlenül a második világháború befejezését követően. Romok, leszerelő katonák, élelem- és áruhiány, feketepiac és a négy szövetségi hatalom képviselői a közigazgatási székekben. Egyszóval káosz. Holly Martins, a fiatal amerikai író ebbe a városba érkezik, hogy találkozzon meghívójával, Harry Lime-mal, aki munkát ígért neki. Lime azonban egy baleset következtében meghalt, így Holly már csak a temetését nézheti végig. Lehetetlen helyzetében Lime barátaihoz fordul, akiknek különböző tö...

http://kalozmozi.tv/film/0041959/a-harmadik-ember-the-third-manteljes-film-1949


Páncélba zárt szellem Ghost in the Shell

A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit.

http://kalozmozi.tv/film/1219827/pancelba-zart-szellem-ghost-in-th e-shell-teljes-film-2017


A mรกltai sรณlyom The Maltese Falcon

http://kalozmozi.tv/film/0033870/a-maltai-solyom-the-maltese-falco n-teljes-film-1941


Az átok - The Grudge The Grudge

Karen (Sarah Michelle Gellar) szociális munkásnak készül, s cserediákként tanul Japánban. A lány mit sem sejtve elvállalja, hogy helyettesít egy nővért, aki aznap nem jelent meg a házban, ahol dolgoznia kellett volna. Mikor Karen megérkezik a megadott címre, a házban - amely elhagyatottnak, üresnek és valahogy rendetlennek, feldúltnak tűnik - egy idős amerikai asszonyt talál, Emmát, aki a teljes katatónia állapotában van. Ahogy a merevgörcsben szenvedő nőt próbálja ellátni, Karen kaparászás hangjait hallja az e...

http://kalozmozi.tv/film/0391198/az-atok-the-grudge-the-grudge-te ljes-film-2004


Ház a tónál The Lake House

Kate (Sandra Bullock) a munkája miatt megválik a gyönyörű tóparti házától. A postaládában üzenetet hagy a következő lakónak. Alex (Keanu Reeves), az építész megdöbbenve egy elhanyagolt házat talál. Előveszi Kate levelét és válaszol rá. Kiderül, hogy Alex és Kate nem egy idősíkban, hanem kétévnyi távolságban élnek egymástól. Levelezni kezdenek és egy nap úgy döntenek, hogy megpróbálnak találkozni.

http://kalozmozi.tv/film/0410297/haz-a-tonal-the-lake-house-teljesfilm-2006


Gyilkosság telefonhívásra Dial M for Murder

Tony Wendice, az egykori teniszcsillag már régóta tudja hogy felesége megcsalja őt, ezért a meggyilkolását tervezi. A bosszú anyagi előnyökkel is jár számára, hiszen a nő hatalmas vagyonát ő örökli. Több mint egy évig szervezi a tökéletes bűntényt, majd zsarolással ráveszi egy volt iskolatársát, hogy hajtsa végre az akciót. A terv szerint a gyilkos akkor öli meg a telefonnál álló Margót, amikor Tony, aki alibiből társaságban szórakozik éppen, felhívja otthon maradó feleségét. A megvalósítás azonba...

http://kalozmozi.tv/film/0046912/gyilkossag-telefonhivasra-dial-m-f or-murder-teljes-film-1954


Az embermรกs Enemy

http://kalozmozi.tv/film/2316411/az-embermas-enemy-teljes-film-2 013


A lány a vonaton The Girl on the Train

Rachel (Emily Blunt) minden áldott nap felül a vonatra, hogy bemenjen a városba, és minden áldott nap kétszer elhalad a régi háza előtt. A ház előtt, ahol a volt férje (Justin Theraux) az új feleségével (Rebecca Ferguson) és nemrég született gyermekükkel lakik. Rachel képtelen elengedni a múltat, és miközben fájdalmát alkohollal próbálja enyhíteni, egy fiatal párról talál ki történeteket, akiket a várakozó vonatról figyel meg. A nő elképzelése szerint Megan (Haley Bennett) és Scott (Luke Ewans) élete tö...

http://kalozmozi.tv/film/3631112/a-lany-a-vonaton-the-girl-on-the-t rain-teljes-film-2016


Az elszánt diplomata The Constant Gardener

Észak-Kenyában megölik Tessa Quayle (Rachel Weisz) politikai aktivistát. A nyomok szexuális bűntényre utalnak. Az asszony férje, a szelíd Justin (Ralph Fiennes), az angol kormány diplomatája életében először cselekvésre szánja el magát. Lelkifurdalástól űzve és a felesége hűtlenségéről szóló pletykáktól megrendülten beleveti magát a nyomozásba, hogy megtudja, mi történt. Hamarosan összeesküvés nyomára bukkan.

http://kalozmozi.tv/film/0387131/az-elszant-diplomata-the-constant -gardener-teljes-film-2005


A vihar kapujรกban Rashomon

http://kalozmozi.tv/film/0042876/a-vihar-kapujaban-rashomon-telje s-film-1950


A végzet ereklyéi: Csontváros The Mortal Instruments: City of Bones

Clary Fray (Lily Collins) anyja (Lena Headey) rejtélyes eltűnésekor rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte, épp ellenkezőleg. Clary kétségbeesésében csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek Clary lesz a kulcsszereplője, miután kiderül, hogy egyedül ő képes megtal...

http://kalozmozi.tv/film/1538403/a-vegzet-ereklyei-csontvaros-themortal-instruments-city-of-bones-teljes-film-2013


Nincs alku The Negotiator

Pattanásig feszült a helyzet a chicagói rendőrség belső ügyeit vizsgáló osztály központjánál. Rendőrségi helikopterek köröznek a 20. emelet körül, mesterlövészek állnak készenlétben a szomszédos háztetőkön, s távcsöves puskájukat egy férfira szegezik. A célpont Danny Roman (Samuel L. Jackson), aki viszont a maga fegyverével tartja sakkban a hivatal vezetőjét és munkatársait. Roman azért szánta el magát erre az elkeseredett lépésre, mert tisztázni akarja magát gyilkosság és sikkasztás vádja alól....

http://kalozmozi.tv/film/0120768/nincs-alku-the-negotiator-teljes-fil m-1998


The Witch The Witch

http://kalozmozi.tv/film/4263482/the-witch-teljes-film-2016


Tudom, mit tettĂŠl tavaly nyĂĄron I Know What You Did Last Summer

http://kalozmozi.tv/film/0119345/tudom-mit-tettel-tavaly-nyaron-i-k now-what-you-did-last-summer-teljes-film-1997


A bőr, amelyben élek The Skin I Live In

Amióta felesége egy autóbalesetben megégett, Dr. Robert Ledgard, a kiváló plasztikai sebész életét az emberi bőrrel kapcsolatos kutatás tölti ki. Tizenkét év után laborjában sejtterápiával előállított egy olyan bőrszövetet, amely ellenálló minden sérüléssel szemben. Kísérleteihez szüksége volt egy alanyra, egy megbízható segédre, és arra, hogy félretegye az összes etikai aggályát. Utóbbi nem okozott problémát, segítitársa is akadt Marilia, a születése óta vele élő házvezetőnő személyében; k...

http://kalozmozi.tv/film/1189073/a-bor-amelyben-elek-the-skin-i-liv e-in-teljes-film-2011


Ördög Devil

Egy átlagos nap Philadelphiában. Öt vadidegen ember, három férfi és két nő száll be az irodaház felvonójába. Normális esetben az út csak néhány perc, és mindenki megy a dolgára. A lift azonban elakad. A kezdetben kényelmetlen helyzet lassan, de biztosan egyre rémisztőbbé válik. A felvonó halálos csapda, ahol szörnyűségek történnek, és egyre nyilvánvalóbb, hogy az eseményeket valaki közülük irányítja. Miközben kívülről sikertelenül próbálják kiszabadítani őket, az utasok rájönnek, hogy a gonosz ...

http://kalozmozi.tv/film/1314655/ordog-devil-teljes-film-2010


Végső állomás 3. Final Destination 3

A középiskolás Wendy (Mary Elizabeth Winstead) rémálma valósággá válik. Egy apró, véletlen baleset következtében kisiklik a hullámvasút, melyen a barátaival ül, a kocsik a mélybe zuhannak és senki sem éli túl a balesetet. Wendy közbelépésének köszönhetően azonban megússzák, hogy a valóban bekövetkező baleset áldozataivá váljanak. De a Halált nem lehet kijátszani, a Halál nem mond le kiszemelt áldozatairól.

http://kalozmozi.tv/film/0414982/vegso-allomas-3-final-destination3-teljes-film-2006


Sikoly 4 Scream 4

http://kalozmozi.tv/film/1262416/sikoly-4-scream-4-teljes-film-2011


Gyilkos vagyok Double Indemnity

Neff biztosítási ügynökben állítólag dolgozik egy jómanó, aki mindig a helyes irányba tereli a fiút. És még Neffet is képes rávenni a lenge öltözetű, pompás bokájú szőke nő, hogy öljék meg együtt a férjét. A gyilkosságot vasúti balesetnek álcázzák, de nem számolnak a hangyaszorgalmú nyomozóval, Bartonnal, akit nem lehet megtéveszteni.

http://kalozmozi.tv/film/0036775/gyilkos-vagyok-double-indemnityteljes-film-1944


8 mm 8MM

Tom Welles magándetektívként dolgozik az egyik pennsylvaniai kisvárosban. Miközben a nagy kihívásról álmodik, leginkább házasságtörési ügyekkel és más piti dolgokkal foglalkozik. Egyik nap azonban különös feladattal bízzák meg. Az idős és dúsgazdag özvegyasszony a férje páncélszekrényében régi, nyolcmilliméteres filmtekercset talált. A pornófilmen halálra kínoznak egy lányt. Az asszony arra kéri a magánnyomozót, hogy járjon utána, ki lehet az áldozat. A nyomozás Wellest a társadalom legsötétebb, l...

http://kalozmozi.tv/film/0134273/8-mm-8mm-teljes-film-1999


Útvesztőben Lost Highway

Fred, a középkorú szaxofonista gyanúja szerint a felesége megcsalja. Renee ugyanis nem veszi fel a telefonjait, kihagyja a koncertjeit, és egyre gyakrabban látja az egyik ismerősével, Andyvel. Amikor az asszonyt holtan találják, Fred rács mögé kerül, és gyilkosság vádjával halálra ítélik. Egy nap a férfi különös módon eltűnik a cellájából, a helyén pedig egy rémült fiatalember van. Az autószerelő Pete nem tudja, hogy került oda. Bár lehet, hogy abban is egy nő játszott szerepet. Egy gengszter felesége, a...

http://kalozmozi.tv/film/0116922/utvesztoben-lost-highway-teljes-fi lm-1997


Kétely Doubt

1964-ben járunk a bronxi St. Nicholas iskolában. A vibráló egyéniségű, karizmatikus Flynn atya (Philip Seymour Hoffman) szeretné kicsit megváltoztatni az iskola túl szigorú szokásait, melyeket már réges-régen állított fel a vaskezű igazgatónő, Aloysius Beauvier nővér (Meryl Streep), aki a félelem és a szabályok erejében bízik. A politikai változások szele eléri a közösséget és az iskola a falai közé fogadja az első fekete diákot, Donald Millert. Amikor a reménytelien ártatlan James nővér (Amy Adams) meg...

http://kalozmozi.tv/film/0918927/ketely-doubt-teljes-film-2008


Sikoly 3 Scream 3

A Sikoly 3, film a filmben: a színhely Hollywood, a Döfés 3 - Visszatérés Woodsboróba című film forgatása. Sidney a Windsor egyetemen történtek óta visszavonultan él Észak-Kalifornia egy eldugott erdejében, de halott anyja képe még mindig kísérti. Egy napon őt is felhívja a gyilkos, aki a woodsborói borzalmakról szóló film forgatásán újból szedi áldozatait, otthagyva mellettük Sidney anyjának képét. Sidney Hollywoodba utazik, de feltűnik Gale Weathers, a sikeres tévériporter, mint a Woodsboro-ügy szakértő...

http://kalozmozi.tv/film/0134084/sikoly-3-scream-3-teljes-film-2000


A kötél Rope

Brandon és Philip, a két felsőbbrendűségtől vezérelt New York-i fiatalember úgy véli, hogy gyilkosság terén is képes tökéleteset alkotni. A közelgő ünnepi vacsora előtt minden ok és indíték nélkül egy kötéllel megfojtják barátjukat, David-et, majd a holttestet egy ládába rejtik. A partira - melyre David is hivatalos - sorban érkeznek a vendégek, köztük David menyasszonya és édesapja is, s eközben a letakart láda éppen büféasztalként funkcionál. Eleinte a vendégsereg mit sem sejt, ám nem sokkal későb...

http://kalozmozi.tv/film/0040746/a-kotel-rope-teljes-film-1948


Az ajándék The Gift

A fiatalság boldogság. Simon (Jason Bateman) és Robyn (Rebecca Hall) nemrég házasodtak, most költöznek be szép új házukba, és már egy gyerekszobát is berendeznek. Azután találkoznak a férfi régi osztálytársával, akit az iskolában mindenki Gordónak csúfolt. Gordo (Joel Edgerton) látszólag már nem haragszik. Sőt, nagyon barátságos. Egyre többször látogatja meg az ifjú párt, egyre több ajándékot hoz. És egyre furcsábban viselkedik. Simon és Gordo nem voltak barátok. Egy húsz évvel ezelőtti borzasztó tit...

http://kalozmozi.tv/film/4178092/az-ajandek-the-gift-teljes-film-201 5


Temetetlen múlt What Lies Beneath

Egy magányos asszony (Michelle Pfeiffer) bolyong megüresedett otthonában. Egy alkalommal Claire furcsa hangokat hall a szomszédból és unalmában leselkedni kezd a kerítés túloldalán élő házaspár után. Egyre jobban hatalmába keríti az a gyanú, hogy a szomszéd megölte és a közeli tóba dobta feleségét. Ám a hangok egy idő után már az otthonában követik az asszonyt. Az aggódó férj attól tart, hogy feleségét két évvel ezelőtti autóbalesete gyötri, ezért pszichológushoz küldi Clairet. A pszichológus pedi...

http://kalozmozi.tv/film/0161081/temetetlen-mult-what-lies-beneat h-teljes-film-2000


Bíborhegy Crimson Peak

Egy családi tragédiát követően az ambiciózus írónő hányódik a gyerekkori barátja iránt érzett szerelem és egy rejtélyes idegen csábítása között. A múltja szellemei elől menekülve kiköt egy házban, amely lélegzik, vérzik és emlékezik.

http://kalozmozi.tv/film/2554274/biborhegy-crimson-peak-teljes-fil m-2015


A dolog The Thing

Kate Lloyd paleontológus egy elszigetelt antarktiszi kutatóállomásra érkezik, ahol élete legfontosabb felfedezésére készül. Norvég tudósok egy csoportja egy idegen űrhajót talált a jég alatt, aminek a belsejében Kate felfedez egy élőlényt is. A dolog halottnak látszik, ám a amikor a felszínre hozzák, kiderül, hogy csupán hibernálódott. Amikor pedig felébred, egy halálos parazita szabadul rá a csapatra, amely bárkinek az alakját fel tudja venni, és egyenként elkezdi legyilkolni őket.

http://kalozmozi.tv/film/0905372/a-dolog-the-thing-teljes-film-2011


Szigorúan piszkos ügyek Infernal Affairs

A törvény ellentétes oldalain álló két férfi útjai, hasonló sorsuk miatt keresztezik egymást. Yan, még mielőtt végezne a Rendőrakadémián, besúgó lesz a Triádban. Egy évtizedes kemény munka eredményeként sikerül beépülnie a legnagyobb hongkongi Triádba. Ming, alig volt 18 éves, mikor a Triád főnökének megbízásából zsaru lesz. A Triád tagjairól ismert különleges információk segítségével rövid idő alatt a Bűnügyi Hírszerzési Hivatal főnökévé lép elő. Mindkét férfi kezdi úgy érezni, hogy ...

http://kalozmozi.tv/film/0338564/szigoruan-piszkos-ugyek-infernalaffairs-teljes-film-2002


Engedj be! Let Me In

John Ajvide Lindqvist könyve alapján! Owen-t folyamatosan bántalmazza néhány iskolatársa, s a helyzetét annyira kilátástalannak érzi, hogy már csak a bosszúra képes gondolni. Egyik magányos estéjén azonban találkozik a szomszéd kislánnyal, és összebarátkoznak. Hamarosan kiderül, hogy Abby és az apja is vámpírok, akik bármerre mennek, hullákat hagynak maguk után. A nyomokat követve azonban egy elszánt rendőr érkezik a városba, hogy elkapja a sátánista elkövetőt.

http://kalozmozi.tv/film/1228987/engedj-be-let-me-in-teljes-film-20 10


Transz Trance

Állítólag műtárgyat lopni könnyű. Aki elég tökös, elég ötletes, és tényleg nagyon akarja a pénzt, annak sikerülni fog. Simon (James McAvoy) egy aukciósház alkalmazottja, és bebizonyítja: ő is meg tud lovasítani egy értékes festményt. De rafinált tette elkövetése után sajnos egy másik régi mondás is beigazolódik: nincs tökéletes bűntény. A bajokat részben az okozza, hogy átmenetileg szövetkezni volt kénytelen egy műkincsrabló bandával, részben az, hogy akció közben nagyon beütötte a fejét: így a...

http://kalozmozi.tv/film/1924429/transz-trance-teljes-film-2013


Felperzselt föld Incendies

Mikor Lebel közjegyző (Rémy Girard) ismerteti a Kanadában élő Jeanne-nal (Melissa Désormeaux-Poulin) és Simonnal (Maxim Gaudette) anyjuk, Nawal Marvan (Lubna Azabal) végrendeletét, az ikrek megdöbbennek: egy-egy borítékot kell kézbesíteniük sosem látott családtagjaiknak Libanonba. Az egyiket rég halottnak hitt apjuknak, a másikat a testvérüknek, akinek létezéséről eddig nem is tudtak.Először csak Jeanne veszi komolyan a végrendeletet és indul anyja titkainak felkutatására Libanonba, de amikor megrázó és me...

http://kalozmozi.tv/film/1255953/felperzselt-fold-incendies-teljes-fil m-2010


Hívatlanok The Strangers

Barátaik esküvőjéről hazafelé tartva Kristen és James a férfi családjának magányos nyaralójában száll meg. A romantikusnak ígérkező este azonban hamarosan rémálomba fordul, amikor az éjszaka közepén valaki kopogtat az ajtón. Három álarcos, ijesztő alak tör be a házba és foglyul ejtik a párt. Kristen és James élete ettől kezdve állandó rettegésben telik, úgy tűnik, aligha ússzák meg élve ezt a borzalmas éjszakát. A túlélés ösztöne azonban mindennél erősebb. Erejüket végsőkig megfeszítve felve...

http://kalozmozi.tv/film/0482606/hivatlanok-the-strangers-teljes-fil m-2008


Tébolyultak The Crazies

David Dutton (Timothy Olyphant) sheriff vigyázza az Ogden Marsh nevű amerikai mintavároska nyugodt hétköznapjait. Nem sok gondja van a helyi törvénytisztelő mintapolgárokkal, mígnem egyszer az egyik egy töltött vadászpuskával sétál be az esti baseball meccsre nem hagyva kétséget afelől, hogy gyilkolni jött. Egy másik a családjára gyújtja a házát. A hasonló, irracionális esetek rohamosan szaporodnak. Hamarosan gyilkos anarchia veszi körül Davidet és a maroknyi túlélőt, akiket a rohamosan terjedő, megmagyarázha...

http://kalozmozi.tv/film/0455407/tebolyultak-the-crazies-teljes-film -2010


Fiók The Jacket

1992-ben a veterán Jack Starks (Adrien Brody) amnéziás állapotban tér vissza Irakból és hamarosan rendőrgyilkosság vádjával elmegyógyintézetbe zárják. Egy különös orvos, Dr. Becker (Kris Kristofferson) kísérleti gyógyszerek felhasználásával ijesztő kezelésnek veti alá. Az eljárás 15 évvel későbbre, egy jövőbeli hallucinációs utazásra küldi Jacket, ahol kétkedve kell szembesülnie egy olyan jövővel, amelyben ő már nem játszik szerepet. Jackie (Keira Knightley), akivel a gyilkosság előtt utoljára tal...

http://kalozmozi.tv/film/0366627/fiok-the-jacket-teljes-film-2005


Túszdráma Hostage

Egy fiatal anya és gyermeke halálával végződő túszmentő akció után Jeff Talley (Bruce Willis), a Los Angeles-i rendőrség szakértője egy csendes kisváros rendőrfőnökeként folytatja pályáját. Nem sokkal megérkezése után azonban három rablásra készülő tinédzser tévedésből egy korrupt könyvelő tulajdonában lévő, több millió dollárt érő villában találja magát. Pánikba esnek, és túszul ejtik a családot, ezzel Talley számára pontosan ugyanazt a helyzetet idézik elő, amivel az életében soha több...

http://kalozmozi.tv/film/0340163/tuszdrama-hostage-teljes-film-200 5


Invázium The Faculty

A Herrington középiskola semmiben sem különbözik a többi hasonszőrű amerikai oktatási intézménytől. A diákok itt sem elsősorban a tanulással vanak elfoglalva, hanem az élet nagy dolgaival: a cigivel, piával, droggal és persze a szüzesség elvesztésének kérdésével. A tinédzserek átlagos életét élik, mígnem egy napon elszabadul a pokol és a tanáraik szörnyeteggé nem változnak. Kiderül, hogy valójában földön kívüliek, és a Föld meghódítására törnek. A fiatalokra vár a suli, sőt a világ megmentés...

http://kalozmozi.tv/film/0133751/invazium-the-faculty-teljes-film-1 998


A Manderley-ház asszonya Rebecca

Hitchcock első Hollywoodban forgatott filmjében a néhány hónapja megözvegyült Max de Winter, angol földbirtokos valamelyik útja során egy szállodában megismerkedik egy vonzó hölggyel, akit azonnal feleségül vesz. Az új asszonynak azonban nem csak azzal kell szembenéznie, hogy a férfi még nem dolgozta fel imádott első felesége halálát, hanem azzal is, hogy új otthonának, a Manderleykastélynak személyzete meg van győződve róla: Max de Winter ölte meg első feleségét, hogy új szerelmét a kastélyba hozhassa.

http://kalozmozi.tv/film/0032976/a-manderley-haz-asszonya-rebecc a-teljes-film-1940


Sírok között A Walk Among the Tombstones

A New York-i ex-zsaru, Matt Scuddert (Liam Neeson) nem hivatalos magánnyomozóként a törvény árnyékos oldalán tesz szívességeket némi készpénzért cserébe. Amikor Scudder elvállalja, hogy segít egy heroin dílernek (Dan Stevens) elkapni pár tagot, akik elrabolták és brutálisan meggyilkolták a feleségét, szembesül vele, hogy ezek a vadállatok nem először tettek ilyet és úgy tűnik, nem is utoljára. A jó és rossz közötti határvonal teljesen elmosódik, és Scudder versenyt fut az idővel, hogy nyomukra akadjon Ne...

http://kalozmozi.tv/film/0365907/sirok-kozott-a-walk-among-the-to mbstones-teljes-film-2014


A Cég The Firm

Mitch éppen utolsó vizsgájára készül. Nagy jövő vár rá a jogi pályán, de legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy éppen őt keresi meg egy nagy cég. Különös megtiszteltetésnek tűnik a visszautasíthatatlan ajánlat. A cég luxuskörülményeket biztosít számára. A rászakadt kényelem közepette Mitch eleinte természetesnek veszi a cégben uralkodó viszonyokat. Azonban hamarosan különös dolgok történnek. Két közös tulajdonost holtan találnak. Ráadásul az FBI megkörnyékezi, hogy szállítson számukra in...

http://kalozmozi.tv/film/0106918/a-ceg-the-firm-teljes-film-1993


Visszafordíthatatlan Irreversible

Két férfit látunk bolyongani egy francia nagyváros éjszakai szórakozóhelyein. Keresnek valakit, aki a klubok és melegbárok világában rejtőzik. Néhány prosti segít nekik a kutatásban. A két elszánt férfit düh és elkeseredés hajtja, majd nyomozásuk véres és brutális véget ér: egyikük kegyetlenül végez egy emberrel, akiről azonban utóbb kiderül, nem a keresett személy volt. Hogy jutottak idáig?Marcus (Vincent Cassel) és Pierre (Albert Dupontel) bosszút akartak állni. Egy félresikerült, szabados parti ut...

http://kalozmozi.tv/film/0290673/visszafordithatatlan-irreversible-t eljes-film-2002


Vad vágyak Wild Things

Kelly Van Ryannek (Dennis Richards), a csábító tinilány vágyainak célpontja egy jóképű tanár, Sam Lombardo (Matt Dillon). Amikor Kelly kocsimosás ürügyén Samnél jár, kihasználja az alkalmat. Ám másnap a lány kisírt szemmel azt állítja anyjának (Theresa Russell), hogy tanára megerőszakolta. Néhány nappal később egy másik diáklány, Suzie Toller (Neve Campbell) is erőszakkal vádolja Lombardót. Az ügybe belekeveredik Ray Duquette (Kevin Bacon) nyomozó is, akinek a megjelenésével csak tovább nő a megválaszo...

http://kalozmozi.tv/film/0120890/vad-vagyak-wild-things-teljes-film -1998


Ave, CĂŠzĂĄr! Hail, Caesar!

http://kalozmozi.tv/film/0475290/ave-cezar-hail-caesar-teljes-film-2 016


Ítéletnap End of Days

Jericho Cane (Arnold Schwarzenegger), a kiégett exzsaru akarata ellenére egy lélegzetelállító macska-egér harc egyik főszereplőjévé válik, ahol a tét az emberiség sorsa. A játszma látszólag egyetlen nőért folyik, aki egy titkozatos ismeretlen (Gabriel Byrne) vágyának tárgya. A férfi nem más, mint maga a sátán, hatalma emberi ésszel felfoghatatlan, célja pedig ugyanolyan egyszerű, mint amennyire végzetes. Hamarosan kiderül alattomos célja: a fiatal és ártatlan Christine-t (Robin Tunney) szemelte ki, hogy az anti...

http://kalozmozi.tv/film/0146675/iteletnap-end-of-days-teljes-film-1 999


Briliáns csapda Entrapment

Robert "Mac" MacDougal hosszú évek lelkiismeretes munkájával elérte, hogy mára a világ legkiválóbb műkincs-tolvajaként tartják számon. Nincs tehát azon semmi csodálkoznivaló, hogy amikor New Yorkban eltűnik egy felbecsülhetetlen értékű Rembrandt-kép, mindenki Macet gyanúsítja. Leginkább Virginia "Gin" Baker biztosítási nyomozó, aki meggyőzi főnökét, hogy ha a cég nem akar 24 millió dollárt veszteni a kép eltűnése miatt, el kell kapniuk a mestertolvajt.A határozott egyéniségű és találékony Gin...

http://kalozmozi.tv/film/0137494/brilians-csapda-entrapment-teljes -film-1999


A titkok kulcsa The Skeleton Key

A New Orleans-i erdőségnek a világtól távol eső, baljós hangulatú részébe, a Louisiana torkolatvidékére érkezik Caroline, hogy ott egy magányosan álló, ódon házban egy idősödő asszony beteg férjét ápolja. A lányt érdekelni kezdik a rejtélyes pár titokzatos dolgai és a roskatag ház, így felfedező utakra indul az épületben. A minden ajtót nyitó álkulccsal felfegyverkezve ráakad egy eldugott szobára a padláson, mely halálos, rémisztő titkot rejt.

http://kalozmozi.tv/film/0397101/a-titkok-kulcsa-the-skeleton-key-t eljes-film-2005


A felejtés bére Paycheck

Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával foglalkozó nagyvállalatok szerződtetik különleges, szupertitkos munkákra, majd a feledat elvégzése után az agyából kitörlik az emlékeit, nehogy elárulhassa a cégek titkait. Munkáját jól megfizetik, a legutóbbi, három éves küldetése után nyolc számjegyű összegre számít, de a munka végeztével a fizetési csekk helyett egy borítékot kap tele különféle tárgyakkal és azt mondják neki: beleegyezett abba, hogy lemond...

http://kalozmozi.tv/film/0338337/a-felejtes-bere-paycheck-teljes-fil m-2003


Tükrök Mirrors

Ben Carson nyomozó lába alól kicsúszott a talaj. Nemcsak az állását veszítette el, a magánélete is zsákutcába került. A férfi szeretné összeszedni magát, talpra állni, ezért éjjeliőri állást vállal az egykori áruház kiégett romjainál. Amikor éjszakánként bejárja a kihalt épületet, különös dolgokat tapasztal. A hajdani áruház büszkeségének számító, hatalmas, díszes tükrökben borzalmas képeket lát. Kezdetben maga sem tudja, hogy valóság vagy látomás mindez. Ám rá kell döbbennie, a saját be...

http://kalozmozi.tv/film/0790686/tukrok-mirrors-teljes-film-2008


A mandzsúriai jelölt The Manchurian Candidate

Bennett Marco kapitány és Raymond Shaw őrmester együtt szolgált az Öbölháborúban. A kuvaiti sivatagban támadás érte a szakaszukat és csak Shaw őrmesternek köszönhetik, hogy életben maradtak, akit hőstettéért Becsületrenddel tüntettek ki. Tíz évvel később Shaw elképesztő gyorsasággal halad felfelé a politikai ranglétrán anyjának, a nagyhatalmú szenátornak a közbenjárásával. Marcót viszont rémálmok gyötrik, amelyek a kuvaiti akcióval állnak kapcsolatban. Azon töpreng, hogy Shaw talán nem is az a dic...

http://kalozmozi.tv/film/0368008/a-mandzsuriai-jelolt-the-manchuri an-candidate-teljes-film-2004


X-akták - A mozifilm - A jövő a tét The X Files

Öt év vizsgálat után az X-aktákat lezártnak tekinti a kormány. Mulder (David Duchovny) azonban ismét gyanút fog, Dallasban ugyanis egyre különösebb esetek történnek, egy szövetségi épület porig ég, négy tűzoltó és egy kisgyerek pedig odavész. Úgy tűnik, a kormány egy titkos program bizonyítékait akarja eltűntetni. Mikor Scullyt (Gillian Anderson) elrabolják, Mulder nyomozni kezd, s megdöbbentő felfedezésre jut: egy idegen civilizáció rejtőzik a mélyben, melynek szándékai ismeretlenek.

http://kalozmozi.tv/film/0120902/x-aktak-a-mozifilm-a-jovo-a-tet-th e-x-files-teljes-film-1998


Végső állomás 5 Final Destination 5

Minden hiába, a Halált nem lehet becsapni. Az építőmunkások egy csoportját szállító autóbuszon rossz előérzete támad az egyik utasnak. Sam szerint szörnyű katasztrófa fog történni, leszakad a függőhíd, amelyen át kell haladniuk, és a balesetnek rengeteg áldozata lesz. Természetesen senki sem akar hinni neki, végül csak néhány embert, köztük a barátját, Petert és a barátnőjét, Mollyt sikerül meggyőznie. A tragédia bekövetkezik, ám ők sincsenek biztonságban. A kis csapat versenyt fut az idővel, hogy e...

http://kalozmozi.tv/film/1622979/vegso-allomas-5-final-destination5-teljes-film-2011


Végképp eltörölni Eraser

John Kruger (Arnold Schwarzenegger), a Takarító védelemre szakosodott titkos ügynök. Akkor jön el az ő ideje, amikor másoké lejár: megszervezi a veszélyeztetett tanúk új életét és szinte a szó szoros értelemben eltörli a régit. Nála jobban senki sem tud megszervezni egy véletlen balesetet vagy egy katasztrófát, ám egy napon ő is veszélybe kerül. Lee Cullen (Vanessa Williams) Amerika egyik legnagyobb fegyvergyárának munkatársa olyan titkos fegyverkísérletek tanúja lesz, amelyek, ha sikerrel járnak, egy csapásr...

http://kalozmozi.tv/film/0116213/vegkepp-eltorolni-eraser-teljes-fil m-1996


BeĂŠpĂźlve Brick

http://kalozmozi.tv/film/0393109/beepulve-brick-teljes-film-2005


A rózsa neve The Name of the Rose

1379-ben Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes és fiatal kísérője, Adson von Melk felkeresnek egy észak-itáliai bencés kolostort az Appeninek magányos völgyeiben. Útjuk egyházi feladat, egy teológiai vitát kell előkészíteniük. Pápai legátusok és ferences szerzetesek között kell a világi hatalmi törekvések, a földi javak gyűjtése és a krisztusi szegénységi fogadalom figyelembevételével az egyház szerepének kérdését tisztázni. Mielőtt azonban az előkészületeket megkezdhetnék, néhány titokzatos halá...

http://kalozmozi.tv/film/0091605/a-rozsa-neve-the-name-of-the-ros e-teljes-film-1986


Broken Flowers - Hervadó virágok Broken Flowers

A megrögzött agglegényt, Dont (Bill Murray) épp lapátra tette legutóbbi szeretője Sherry (Julie Delpy), így Don ismét magára marad és magánya arra kényszeríti, hogy végiggondolja múltját. Elmélkedését azonban egy rejtélyes rózsaszín levél szakítja meg. Feladója egy névtelenségbe burkolódzó ex-szerető, aki tudatja, hogy Donnak van egy 19 éves fia, aki valószínűleg hamarosan felkeresi őt. Winston (Jeffrey Wright), Don legjobb barátja, a szomszédban lakó családapa, aki szabadidejében magánnyomozó arra buz...

http://kalozmozi.tv/film/0412019/broken-flowers-hervado-viragok-b roken-flowers-teljes-film-2005


Éjszakai hajsza Run All Night

Egy hivatásos bérgyilkos (Liam Neeson), aki már azt fontolgatta, hogy visszavonul a szakmájától, kénytelen újra akcióba lendülni. És ez a bevetés keményebb és veszélyesebb lesz, mint eddig bármelyik munkája - pedig nem is fizet érte senki. Most saját maga a megbízója. A célpontja nem más, mint egykori főnöke, a kegyetlen bandavezér, akinek azért kell meghalnia, hogy a bérgyilkos rég látott fia élhessen. És a profi hosszú idő után úgy érzi: most az érzelmeire kell hallgatnia. Még ha az az életébe kerül i...

http://kalozmozi.tv/film/2199571/ejszakai-hajsza-run-all-night-telje s-film-2015


Lány a vízben Lady in the Water

Cleveland életében egyszer igazi hőstettet hajt végre. Megment egy fiatal nőt, akiről kiderül, hogy egy gyerekmese varázslatos szereplője, s aki mindenáron szeretne visszajutni otthonába. Cleveland és szomszédai összefognak hát, hogy segítsenek Storynak (Bryce Dallas Howard) hazatérni és megmentsék azoktól a borzasztó lényektől, akik üldözik.

http://kalozmozi.tv/film/0452637/lany-a-vizben-lady-in-the-water-te ljes-film-2006


Fűrész VI Saw VI

Strahm különleges ügynök halott, így Hoffman felügyelő lesz Jigsaw hagyatékának örököse. Ahogy az FBI gyűrűje egyre szorosabbá válik körülötte, rákényszerül, hogy újra beindítsa a játékot, és Jigsaw nagy cselszövése végre érthetővé válik.

http://kalozmozi.tv/film/1233227/furesz-vi-saw-vi-teljes-film-2009


Exam Exam

http://kalozmozi.tv/film/1258197/exam-teljes-film-2009


Glengarry Glen Ross Glengarry Glen Ross

Kegyetlen élet az ingatlanügynöké. Mindennap újra meg újra taposni, könyökölni, hajtani kell. És ha peches szériába kerül az ember, akkor hiába kapaszkodik. Ricky, Shelley, Dave és George együtt dolgoznak. És egymás ellen. Ráadásul a főnökség új ösztönző rendszere erősen sikerorientált: a legeredményesebb ügynök mesés prémiumot kap, a legrosszabb viszont szedheti a sátorfáját...

http://kalozmozi.tv/film/0104348/glengarry-glen-ross-teljes-film-19 92


Idegpálya Nerve

Játékos vagy Néző vagy?A középiskolás Vee (Emma Roberts) nem az a kimondottan bevállalós típus, megszokta, hogy inkább csendben, a háttérből figyeli az eseményeket. Egy nap azonban barátai unszolására benevez egy népszerű online közösségi játékra, az Idegpályára, ahol a Nézők határozzák meg, milyen vakmerő feladatokat kell teljesíteniük a Játékosoknak élő, egyenes adásban. Vee a New York-i éjszakában összetalálkozik a titokzatos idegennel, Iannel (Dave Franco), akiről hamarosan kiderül, szint...

http://kalozmozi.tv/film/3531824/idegpalya-nerve-teljes-film-2016


Jákob lajtorjája Jacob's Ladder

Valami történik Jacob Singerrel. Már évek óta állandóan visszatérő rémálmok gyötrik, melyben megjelennek emlékei a vietnámi háborúról. Most azonban, évekkel később, valami még rettenetesebb esemény veszi kezdetét az életében. Hallucinált démonok jelennek meg előtte. Jacob, az őrülettől fél, felkeresi pszichiáterét, akiről azonban kiderül, hogy nem sokkal korábban meghalt. Barátnője azzal a magyarázattal állt elő, hogy Jacob démoni látomásai valamiféle lelki problémával magyarázhatóak. Ezt a fér...

http://kalozmozi.tv/film/0099871/jakob-lajtorjaja-jacob-s-ladder-telj es-film-1990


Senki többet The Best Offer

Virgil Oldman az egyik vezető aukciós ház világhírű antik műértője. Ám amennyire otthonosan mozog a műtárgyak világában, annyira magányos az emberi kapcsolataiban. A hatvanharmadik születésnapján azután felhívja a Claire nevű rejtélyes nő, és a segítségét kéri a családja birtokában lévő művészeti gyűjtemény eladásában. Virgilt egyre inkább elbűvöli a különös lány, aki csak vastag falakon és nehéz ajtókon keresztül halandó kommunikálni vele. Sajátos kapcsolatuk örökre megváltoztatja az élet...

http://kalozmozi.tv/film/1924396/senki-tobbet-the-best-offer-teljesfilm-2013


Az elnök emberei All the President's Men

Az 1972-es választások befutójában Bob Woodward és Carl Bernstein, a Washington Post újságírói szabad kezet kapnak szerkesztőjüktől, hogy felfedjék a Watergate botrány részleteit, és "kinyomozzák" Nixon elnök leköszönésének valódi okát. Meglepetésükre az ügy védelmén már több sztárügyvéd is dolgozik és az a tény, hogy a republikánus pénzalap kezelői nevét és címét találják meg a vádlottal kapcsolatban tovább növeli gyanújukat.

http://kalozmozi.tv/film/0074119/az-elnok-emberei-all-the-presiden t-s-men-teljes-film-1976


X-aktรกk - Hinni akarok The X Files: I Want to Believe

http://kalozmozi.tv/film/0443701/x-aktak-hinni-akarok-the-x-files-iwant-to-believe-teljes-film-2008


Összeesküvés elmélet Conspiracy Theory

Jerry nem emlékszik saját múltjára, csak halvány sejtései vannak, amelyek félelemmel töltik el. Taxisofőrként dolgozik, ügyfeleit útközben alaposan lefárasztja összeesküvés-elméleteivel. Szerinte minden mindennel összefügg, és sötét erők lapulnak a történések mögött. Szabadidejében saját kis újságot szerkeszt, hogy felhívja az emberek figyelmét. Egy csinos ügyvédnőhöz próbálja eljuttatni nézeteit, sikertelenül. Jerryt a titokzatos Dr. Jonas elrabolja, aki kormányzati pszichiáterként felfigyel a szok...

http://kalozmozi.tv/film/0118883/osszeeskuves-elmelet-conspiracytheory-teljes-film-1997


Végső állomás 3D The Final Destination

A főiskolás Nick (Bobby Kampo) az autóversenyzés szerelmese. Az egyik verseny során hirtelen látomása támad, melyben egy autóbaleset hatására összeomlik a pálya és rengeteg ember meghal. Amikor a látomása valóra válik, az események felgyorsulnak. Nick egyre több tragikus kimenetelű eseményt lát, melyek mind bekövetkeznek. A szokatlan jelenség miatt egyre többen vélik úgy, hogy maga Nick idézi elő a katasztrófákat, ám barátnője, Lori (Shantel VanSanten) segít kideríteni az igazságot.

http://kalozmozi.tv/film/1144884/vegso-allomas-3d-the-final-destin ation-teljes-film-2009


Szahara Sahara

Dirk Pitt (Matthew McConaughey) a tapasztalt és híres felfedező egy rejtélyes történelmi legendához kapcsolódó, csodálatos pénzérmét talál és belevág élete nagy kalandjába. Kincsvadászatra indul Nyugat-Afrika egyik legveszélyesebb vidékére, hogy megtalálja a a helyiek által csak "Halálhajó"-nak nevezett, rég elveszettnek hitt, titkos rakományt rejtő csatahajót. Eközben Dirk és társa, a sziporkázóan szellemes Al Giordino (Steve Zahn) megismerkedik Dr. Eva Rojas-szal (Penelope Cruz) a gyönyörű és rendkívül...

http://kalozmozi.tv/film/0318649/szahara-sahara-teljes-film-2005


Baromi Ĺ‘rjĂĄrat Super Troopers

http://kalozmozi.tv/film/0247745/baromi-orjarat-super-troopers-telj es-film-2001


A szellemhajó Ghost Ship

Az 1962-ben eltűnt Antonia Graza olasz luxushajóra bukkan egy expedíció a jeges Bering-tengeren. Jack Ferriman (Desmond Harrington) kanadai pilóta szervezte a mentőexpedíciót, aki egyszer már megpillantotta az elszabadult hajót, de az évekre eltűnt újra a kíváncsi szemek elől. Az Arctic Warrior legénysége örül a sikeres akciónak, ugyanis a tenger törvényei szerint a nemzetközi vizeken talált gazdátlan hajó a megtalálót illeti. Ehhez azonban kikötőbe kell vontatni a hajót. Az első jelek szerint semmilyen élőlé...

http://kalozmozi.tv/film/0288477/a-szellemhajo-ghost-ship-teljes-fil m-2002


MagĂĄnbeszĂŠlgetĂŠs The Conversation

http://kalozmozi.tv/film/0071360/maganbeszelgetes-the-conversati on-teljes-film-1974


Rémálom az Elm utcában A Nightmare on Elm Street

Freddy Krueger csíkos pulóvere, négykarmú kesztyűje, dermesztő mosolya a műfaj elsőszámú klasszikusává tette az Elm utcát. Freddy most a modern kor filmes technikájának köszönhetően még ijesztőbben tér vissza egy békés kertváros tinédzsereinek életébe. Amíg ébren maradnak, nem eshet bántódásuk, de aki elalszik, nem menekülhet.

http://kalozmozi.tv/film/1179056/remalom-az-elm-utcaban-a-night mare-on-elm-street-teljes-film-2010


A sötétség határán Edge of Darkness

Thomas Craven (Mel Gibson) elmagányosodott, veterán-nyomozó a bostoni rendőrség gyilkossági csoportjánál. Egy este épp rég nem látott lányával érkezik haza, amikor megtámadják őket és a 24 éves Emma (Bojana Novakovic) a karjai között hal meg. Mindenki úgy gondolja, hogy a golyót Cravennek szánták, azonban neki más gyanúja támad, ezért magánnyomozásba kezd. A nyomok az óriásvállalatok és az állam összefonódásainak tükörlabirintusába vezetnek egy bizonyos Darius Jedburgh (Ray Winstone) személyén kereszt...

http://kalozmozi.tv/film/1226273/a-sotetseg-hataran-edge-of-darkn ess-teljes-film-2010


Revolver Revolver

http://kalozmozi.tv/film/0365686/revolver-teljes-film-2005


A lány, aki a tűzzel játszik The Girl Who Played with Fire

A Millennium folyóirat tényfeltáró riportjai már számos piszkos ügyet lelepleztek. Amikor az európai lánykereskedelem svédországi szálai után nyomoznak, meggyilkolják a lap munkatársát. A furcsa, öntörvényű lány, Lisbeth az újságíró barátja, Mikael számítógépéből szerez tudomást az országot izgalomban tartó gyilkossági ügyről. Hamarosan rádöbben, hogy célkeresztbe került, őt keverik gyanúba. Más-más indítékból ugyan, de mindketten ráállnak az ügyre, amely számos meglepetést tartogat számukr...

http://kalozmozi.tv/film/1216487/a-lany-aki-a-tuzzel-jatszik-the-girl -who-played-with-fire-teljes-film-2009


CĂŠlkeresztben In the Line of Fire

http://kalozmozi.tv/film/0107206/celkeresztben-in-the-line-of-fire-t eljes-film-1993


Vesztesek bosszúja The Losers

Clay, Jensen, Roque, Pooch és Cougar az Amerikai Különleges Haderő tagja. Az elit kommandósokat akkor vetik be, ha Amerika érdekeit veszély fenyegeti valahol a világban. Ezúttal a bolíviai dzsungel mélyére szólítja őket a kötelesség, itt kell felkutatniuk és megsemmisíteniük az ellenséget. A veszélyes küldetés azonban számukra ördögi csapda, ugyanis elárulják őket. Miután majdnem otthagyják a fogukat, elhatározzák, hogy nem hagyják annyiban a dolgot. Úgy döntenek, hogy megkeresik az árulót, és leszámolna...

http://kalozmozi.tv/film/0480255/vesztesek-bosszuja-the-losers-telj es-film-2010


Scooby Doo - A nagy csapat Scooby-Doo

Szerencsére mindig vannak, akik szívesen megmentik a világot. Amikor a Rejtély Rt. tagjai hírét veszik, hogy egy távoli, titkos szigeten valaki világuralomra készülődve kísértet-tenyésztésbe kezd, habozás nélkül akcióba lendülnek. Pedig ránézésre nem tűnnek túl félelmetesnek: négy fura kamasz, két fiú, két lány egy ócska autóban, kíséretükben egy beszélő dán doggal. Jó az, ha rájuk van bízva a világ jövője? Jobb már nem is lehetne! Cégük szörny- és rémelhárításra, kísértetkergetésre és d...

http://kalozmozi.tv/film/0267913/scooby-doo-a-nagy-csapat-scooby -doo-teljes-film-2002


Papírvárosok Paper Towns

Ki nem volt még szerelmes a szomszéd lányba? Quentin (Nat Wolff) óvodás kora óta odavan a környékükön lakó csajért, és természetesnek veszi, hogy ő tudomást sem vesz róla. Ezért lepődik meg igazán, amikor Margo (Cara Delevingne) egy éjjel bemászik a szobájába - méghozzá teljes nindzsa felszerelésben. Q és M együtt vág neki az éjszakának, hogy bosszút álljanak mindazokon, akik bántották őket. Nyomukban kompromittáló fényképek, vazelinnel bekent kilincsek és leborotvált szemöldökök maradnak. Valamint ...

http://kalozmozi.tv/film/3622592/papirvarosok-paper-towns-teljes-f ilm-2015


A holló The Raven

Amikor a XIX. századi Baltimore-ban egy anya és lánya brutális gyilkosság áldozata lesz, Emmett Fields nyomozó (Luke Evans) megdöbbentő felfedezést tesz. A bűntény egy fiktív esetre emlékeztet, amiről részletesen számolt be a helyi újság Edgar Allan Poe (John Cusack) egyik történeteként. Miközben a rendőrség magát Poe-t is kihallgatja, újabb kegyetlen gyilkosság történik, amit egy másik népszerű Poe-történet ihletett.

http://kalozmozi.tv/film/1486192/a-hollo-the-raven-teljes-film-2012


Sky kapitány és a Holnap Világa Sky Captain and the World of Tomorrow

Híres tudósok tűnnek el titokzatos módon, szerte a világon, majd félelmetes, óriási robotok jelennek meg és tipornak szét mindent New York utcáin. E sorozatos rejtélynek ügyében kezd el nyomozni Polly Perkins, a Chronicle riportere, aki régi szerelmét, Joseph Sullivan kapitányt, a csak Sky kapitánynak nevezett vakmerő repülős tisztet is megnyeri az ügynek. A nyomok a megfoghatatlan Dr. Totenkopfhoz vezetnek, az ördögi elme az értelmi szerzője a világ elpusztítását célzó őrült tervnek. Az emberiség sorsa Polly ...

http://kalozmozi.tv/film/0346156/sky-kapitany-es-a-holnap-vilaga-s ky-captain-and-the-world-of-tomorrow-teljes-film-2004


A vád tanúja Witness for the Prosecution

Wilfried Robarts, a jónevű ügyvéd védi a rokonszenves Leonard Vole-t, akit egy özvegyasszony megölésével vádolnak. Bár Volenak sem indítéka, sem alibije nincs Sir Wilfried hisz az ártatlanságában, még ha Mrs. Vole, ez a kemény, rideg asszony, nem sokat tesz is férje fölmentése érdekében. Sőt, inkább ő a vád tanúja, aki minden megszólalásával csak árt férjének. Minden látszat ellenére Sir Wilfried biztosra veszi, hogy Mrs. Vole valamit titkol.

http://kalozmozi.tv/film/0051201/a-vad-tanuja-witness-for-the-pros ecution-teljes-film-1957


A vendĂŠg The Guest

http://kalozmozi.tv/film/2980592/a-vendeg-the-guest-teljes-film-20 14


Bújócska Hide and Seek

Dr. Richard Goodman nemrégiben özvegyült meg. A pszichiáter a kilencéves kislányával együtt próbálja túltenni magát felesége hirtelen elvesztésén. Emily azonban nehéz eset: képtelen feldolgozni a történeteket. Apja megkéri egykori tanítványát, Dr. Katherine Carsont, hogy segítsen a világtól egyre jobban elzárkózó kislánynak. Több hónapos kezelés után Goodman úgy dönt, hogy New Yorkból egy csendes kisvárosba költöznek. Ám ez sem javít a helyzeten, sőt, Emily egyre több időt tölt új, képzelt barátj...

http://kalozmozi.tv/film/0382077/bujocska-hide-and-seek-teljes-film -2005


A szomszĂŠd Arlington Road

http://kalozmozi.tv/film/0137363/a-szomszed-arlington-road-teljes-f ilm-1999


Beépített hiba Inherent Vice

Los Angeles az 1970-es évek elején. Doc Sportello, a lecsúszott, drogos magánnyomozó Gordita Beach-en dolgozik piti ügyeken. Egy nap felkeresi őt az ex-barátnője, Shasta Fay Hepworth, és arra kéri, segítsen neki megtalálni az eltűnt, dúsgazdag barátját. A marihuánafelhőbe burkolózó Doc alámerül az Angyalok városának sajátos világában, őrült szörfösök, kisstílű bűnözők, kurvák és pszichedelikus rockzenészek keresztezik az útját. A hallucinációk és a valóság egybecsúsznak.

http://kalozmozi.tv/film/1791528/beepitett-hiba-inherent-vice-teljes -film-2014


Füles Scoop

A napokban elhunyt angol újságírót, Joe Strombelt (McShane) éppen gyászolják kollégái, nem sejtve, hogy a szerencsétlen zsurnaliszta félúton ragadt élet és halál között. Joe-nak ugyanis még küldetése van: le kell lepleznie a Londonban garázdálkodó rejtélyes tarot kártyás gyilkost. De hogyan is tehetné ezt, ha fizikailag már nem is létezik? Itt jön a képbe Sondra Pransky (Johansson), a nagyon is élő amerikai egyetemista lány, aki újságírást tanul, s londoni barátait érkezett meglátogatni. Egy másik ameri...

http://kalozmozi.tv/film/0457513/fules-scoop-teljes-film-2006


Önkívület Self/less

Damian (Sir Ben Kingsley), a dúsgazdag, nagy tiszteletben álló építész fényűző élete közel sem olyan tökéletes, mint elsőre látszik. Halálos betegséggel küzd, és napjai meg vannak számlálva. De talán nincs veszve minden számára. Egy nap egy különleges kutatásokat végző intézet, a Phoenix Biogenic embere (Matthew Goodie) felajánlja Damiannek, hogy ha szeretne tovább élni, radikális eljárással áthelyezik a tudatát egy fiatal, egészséges alanyba. Az üzletember igent mond az ajánlatra, és hamarosan új és...

http://kalozmozi.tv/film/2140379/onkivulet-self-less-teljes-film-201 5


Solaris Solaris

Dr. Chris Kelvint (George Clooney) azzal a feladattal bízzák meg, hogy találja meg az okát a Prometheus nevű űrállomáson tartózkodó, tudományos kutatást folytató, háromtagú tudóscsoport rejtélyes viselkedésének. A kutatók ugyanis mindenfajta kommunikációt megszakítottak a Földdel, csupán egyetlen hivatalos közlemény érkezik a csoport vezetőjétől, Gibariantól (Ulrich Tukur), aki kifejezetten Kelvin segítségét kéri. Az űrállomásra érkező Kelvin megdöbbenve látja, hogy Gibarian időközben öngyilkosságo...

http://kalozmozi.tv/film/0307479/solaris-teljes-film-2002


You're Next You're Next

http://kalozmozi.tv/film/1853739/you-re-next-teljes-film-2011


A rózsaszín párduc The Pink Panther

A kínaiak elleni győztes meccs utáni ünneplésben végeznek a francia focicsapat edzőjével, és eltűnik a férfi gyémántgyűrűje, a Rózsaszín párduc. Az ügyet a fáradhatatlanul körülményes Clouseau felügyelő (Steve Martin) kapja. Clouseau és új asszisztense, a higgadtságát minden körülmények között megőrző Gilbert (Jean Reno) Párizson és New Yorkon keresztül követi a nyomokat. A gyanúsítottak sora hosszú, az edző volt barátnőjétől (Beyonce Knowles) kezdve egy mellőzött focista, egy milliomos kaszinó...

http://kalozmozi.tv/film/0383216/a-rozsaszin-parduc-the-pink-panth er-teljes-film-2006


Három szín - Kék Three Colors: Red

Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiájának első darabja a Kék. Az egyes színekhez a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavából - szabadság, egyenlőség, testvériség - egyet-egyet illesztett a rendező.A Kék főszereplője egy fiatalasszony, aki autóbalesetben elveszíti gyermekét és férjét, a híres zeneszerzőt. Elveszít mindent, ami az élethez köti. Elveszíti az Egyesült Európa Himnuszán munkálkodó művészt, akinek halálával mintha maga a zene pusztult volna el és az emberiség testvéri egyesülé...

http://kalozmozi.tv/film/0111495/harom-szin-kek-three-colors-red-t eljes-film-1994


Életeken át Taking Lives

Az FBI egyik legjobb, a bűnözők személyiségét vizsgáló szakembere, Illeana Scott ügynök (Angelina Jolie). Rendhagyó módon, mindig a megérzéseire hagyatkozva próbálja kiismerni a gyilkosok gondolkodásmódját. Képességei szinte misztikusak, sok megoldhatatlannak tűnő bűncselekmény elkövetőjét fogták már el az ő intuíciója segítségével. A Leclair (Tchéky Karyo) nyomozó által vezetett montreali csapat is az ő segítségét kéri egy megfeneklett sorozatgyilkossági ügyben. Illeana aprólékos elemző munka ut...

http://kalozmozi.tv/film/0364045/eleteken-at-taking-lives-teljes-fil m-2004


Három szín: kék Three Colors: Blue

Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiájának első darabja a Kék. Az egyes színekhez a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavából - szabadság, egyenlőség, testvériség - egyet-egyet illesztett a rendező.A Kék főszereplője egy fiatalasszony, aki autóbalesetben elveszíti gyermekét és férjét, a híres zeneszerzőt. Elveszít mindent, ami az élethez köti. Elveszíti az Egyesült Európa Himnuszán munkálkodó művészt, akinek halálával mintha maga a zene pusztult volna el és az emberiség testvéri egyesülé...

http://kalozmozi.tv/film/0108394/harom-szin-kek-three-colors-blueteljes-film-1993


A nimfomániás - 2. rész Nymphomaniac: Vol. II

Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között ...

http://kalozmozi.tv/film/2382009/a-nimfomanias-2-resz-nymphoma niac-vol-ii-teljes-film-2013


Gosford Park Gosford Park

1932. Novembert írunk. Gosford Parkba, előkelő és gyönyörű vidéki birtokukra a házigazdák, Sir William McCordle és felesége, Lady Sylvia, rokonok és barátok érkezését várják a hétvégi vadászatra. Meglehetősen vegyes társaság kapott meghívást: egy bárónő, egy I. világháborús hős, a brit színházi élet sztárja, Ivor Novello és egy Charlie Chan filmekben érdekelt amerikai filmproducer. Míg a vendégek odafent, a kastély dúsan aranyozott termeiben gyülekeznek, az őket kísérő szobalányok és inasok oda...

http://kalozmozi.tv/film/0280707/gosford-park-teljes-film-2001


Star Trek - Űrszekerek (A mozifilm) Star Trek: The Motion Picture

Hatalmas, pusztító engergiafelhő közeledik a Föld felé. Az Enterprise űrhajón kívül se közel, se távol nincs alkalmas űrcirkáló, amely közelebbről szemügyre vehetné, szembeszállhatna vele. A baj az, hogy az Enterprise sincs jó állapotban, éppen most javítják a dokkban a sok fényéves utazás után. James T. Kirk kapitány azonban visszatér a fedélzetre, hogy átvegye a parancsnokságot. Kirk kapitány és a régi legénység hamarosan útra kel, hogy elhárítsa a veszélyt. Felveszik a harcot a földön kívüli mes...

http://kalozmozi.tv/film/0079945/star-trek-urszekerek-a-mozifilm-st ar-trek-the-motion-picture-teljes-film-1979


88 perc 88 Minutes

Dr. Jack Gramm (Al Pacino), a hires pszichiáter és igazságügyi szakértő halálos fenyegetést kap: már csak 88 perce van hátra az életéből! Biztos benne, hogy a háttérből a kivégzésére váró sorozatgyilkos, Jon Forster (Neal McDonough) irányít, akit egykor ő juttatott rács mögé. Jack egyre paranoiásabb és bizonytalanabb lesz, már nem bízik sem az asszisztensében, sem a diákjában, Laurenben (Leelee Sobieski), de még az egyetem igazgatónőjében, Carolban (Deborah Kara Unger) sem. Ráadásul a rendőrség is a nyo...

http://kalozmozi.tv/film/0411061/88-perc-88-minutes-teljes-film-20 07


A hosszú álom The Big Sleep

Philip Marlowe magánnyomozót egy milliomos idős férfi azzal bízza meg, hogy derítse ki, mivel zsarolja lányát egy könyvekkel üzletelő férfi. A detektív felkeresi a könyvkereskedőt, de már csak a hulláját találja - a holttest mellett pedig ott ül megbízója lánya, önkívületi állapotban. Marlowe innentől fogva ahová csak beteszi a lábát holttestekbe botlik, kaszinótulajdonosokat és simlis üzletembereket követ, gazdag és veszélyes nők társaságában forog, ügyetlen bérencek lövései elöl menekül, cinikus ...

http://kalozmozi.tv/film/0038355/a-hosszu-alom-the-big-sleep-telje s-film-1946


Elhurcolva Abduction

Mióta csak az eszét tudja, Nathan Harpernek (Taylor Lautner) az a kellemetlen érzése van, hogy valaki más életét éli. Mikor rábukkan egy kiskori képére egy eltűnt gyerekeket kereső honlapon, Nathan legsötétebb félelme igazolódik be: rájön, szülei nem az igazi szülei, élete pedig egy hazugság, melyet gondosan felépítettek, egy sötét titkot leplezendő. Ahogy elkezdi összerakni valódi személyiségét, Nathant egy csapat képzett gyilkos veszi üldözőbe, arra kényszerítve, hogy az egyetlen személlyel menekül...

http://kalozmozi.tv/film/1600195/elhurcolva-abduction-teljes-film-2 011


AngyalszĂ­v Angel Heart

http://kalozmozi.tv/film/0092563/angyalsziv-angel-heart-teljes-film1987


Twin Peaks - Tűz, jöjj velem Twin Peaks: Fire Walk with Me

Twin Peaksbe két FBI ügynök érkezik, hogy a fiatal pincérnő halálának ügyében nyomozzanak. A látszatra nyugodt kisváros titkai összekuszáltak és nyugtalanítóak. Cooper ügynök igyekszik megfejteni a holtest körme alatt talált papírfecni jelentőségét. Feltűnik a félelmetes törpe alakja, napvilágot látnak Laura Palmer hálószobájának titkai, megjelenik a kokain, a furcsa álmok és a halucinációk. A kisváros titokzatos történetének moziváltozata Laura Palmer utolsó hét napjáról.

http://kalozmozi.tv/film/0105665/twin-peaks-tuz-jojj-velem-twin-pe aks-fire-walk-with-me-teljes-film-1992


Az utolsó dobás Snake Eyes

Atlantic City - fény, csillogás, kaszinók, bokszmeccsek és főleg, ami körül az egész forog: pénz, pénz, pénz. Rick Santoro nyomozó (Nicolas Cage) élete szorosan összefonódik ezzel a világgal - mindenkit ismer, mindenki a haverja, minden meccsen ott van, és minden pénzt bekasszíroz, amihez egy rendőr törvényes vagy törvénytelen - úton hozzájuthat. A hatalmas arénában 14 ezer néző várja az évszázad bokszmérkőzését. Az első sorban természetesen ott ül Rick, barátja, a magas rangú katonatiszt, Kevin Dunne...

http://kalozmozi.tv/film/0120832/az-utolso-dobas-snake-eyes-teljes -film-1998


Videodrome Videodrome

http://kalozmozi.tv/film/0086541/videodrome-teljes-film-1983


Megszólít az éjszaka The Mothman Prophecies

Egy nyugat-virginiai kisvárosban éjszakánként szárnyas teremtmények jelennek meg a házak között. John Klein (Richard Gere), a feleségét gyászoló újságíró a helyszínre utazik, ahol megdöbbenve tapasztalja, hogy a teremtmények épp olyanok, mint azok a fura lények, akiket Klein haldokló felesége rajzolgatott. A környékbeliek azt állítják, hogy ők jól ismerik a férfit. A tér átalakul, Klein váratlanul egy idegen kisvárosban találja magát, melynek folyója fölött különös fény ragyog, lakói pedig ugyanazt ...

http://kalozmozi.tv/film/0265349/megszolit-az-ejszaka-the-mothma n-prophecies-teljes-film-2002


Negyedik típusú találkozások The Fourth Kind

http://kalozmozi.tv/film/1220198/negyedik-tipusu-talalkozasok-thefourth-kind-teljes-film-2009


Éberség Awake

A film egy zavarba ejtően valóságos orvosi jelenséggel indít. A ritka és ijesztő "altatási éberség" állapotában a műtét előtt elaltatott beteg éber marad és bár fizikailag lebénul, érzékel mindent, ami körülötte és vele történik, még a fájdalmat is. Miközben a félresikerült anesztézia során az ifjú és gazdag mágnás, Clay Beresford éber marad a szívműtétje közben és tehetetlenül hallgatja az őt körülvevő orvosokat, az elhangzó mondatokból lassan összerakja a képet: vagyis azt, hogy egész egys...

http://kalozmozi.tv/film/0211933/eberseg-awake-teljes-film-2007


Hetedik érzék Stir of Echoes

Tom (Kevin Bacon) egy ártatlannak induló hipnotizálás súlyos következményeit viseli: lidérces álmok, képek gyötrik. Hangokat hall, zaklatott szüntelen. Kisfia, Jake (Zachary David Cope) is igen különös mostanában. Tom megszállott nyomozásba kezd, melynek során kideríti, hogy az utcából eltűnt Samantha (Jennifer Morrison) jár vissza hozzájuk a túlvilágról. A férfi tudja, ha véget akar vetni az őrületnek, meg kell találnia a lány holttestét és brutális gyilkosát.

http://kalozmozi.tv/film/0164181/hetedik-erzek-stir-of-echoes-teljes -film-1999


Maradj! Stay

Sam Foster New York-i pszichiáter (Ewan McGregor) minden igyekezetével azon van, hogy megakadályozza fiatal páciense öngyilkosságát. Henry Letham (Ryan Gosling) egy hét múlva, a huszonegyedik születésnapján akar végezni magával. Miközben Sam egyre mélyebbre hatol Henry tudatalattijának labirintusába, a pszichiáter racionális világfelfogása is omladozni kezd. Sam hamarosan képtelen megkülönböztetni a valóságot az álomvilágtól. Nem tudja, hol végződik az ő, és hol kezdődik Henry világa. A kérdés: ki Henry Le...

http://kalozmozi.tv/film/0371257/maradj-stay-teljes-film-2005


Védtelen gyermek Case 39

Renée Zellweger szociális munkást játszik ebben a thrillerben: egy különös és titokzatos múltú kislány, a nyugtalanítóan viselkedő Lillith Sullivan ügyét bízzák rá. Ám amikor Emily (Zellweger) úgy próbál segíteni a lányon, hogy az otthonába fogadja, szörnyű rémálom veszi kezdetét. A film másik fontos szereplője Bradley Cooper; a lélegzetelállító történetet váratlan fordulatok és vérfagyasztó befejezés teszi igazán izgalmassá.

http://kalozmozi.tv/film/0795351/vedtelen-gyermek-case-39-teljes-f ilm-2009


Megérzés Premonition

Linda Hanson (Sandra Bullock) takaros házban él, otthon szerető férje és két csodálatos lánya várja. Élete idilli boldogságban telik - egészen addig a napig, míg meg nem kapja a hírt, hogy férje, Jim (Julian McMahon) autóbaleset áldozata lett. Linda számára ez a legszörnyűbb, amit csak el tud képzelni. Vagy tényleg csak képzeli? Másnap reggel felébredve ugyanis a ház ura nagyon is elevennek tűnik. Az összezavarodott családanya eleinte azt képzeli, a baleset rémálom volt. Aztán újra megtörténik ugyanaz. Az eg...

http://kalozmozi.tv/film/0477071/megerzes-premonition-teljes-film2007


A mandzsĂşriai jelĂślt. The Manchurian Candidate

http://kalozmozi.tv/film/0056218/a-mandzsuriai-jelolt-the-manchuri an-candidate-teljes-film-1962


A Pelikán ügyirat The Pelican Brief

Darby Shaw fején találta a szöget... A tehetséges New Orleans-i joghallgató szemináriumi dolgozatot ír a Legfelsőbb Bíróság két tagja meggyilkolásának feltételezett összefüggéseiről. A következtetés merész: egy olajmágnást kever gyanúba, aki az USA elnökének egyik legjelentősebb kampánytámogatója... A dosszié kikerül az egyetemről, útra kél, és pusztítani kezd. Darby Shaw rádöbben, hogy bárki, akivel a dolgozat folytán kapcsolatba kerül, gyilkosság áldozata lesz. Az ismeretlen veszély elől menekül...

http://kalozmozi.tv/film/0107798/a-pelikan-ugyirat-the-pelican-brief -teljes-film-1993


Utánunk a tűzözön The Long Kiss Goodnight

Samantha Caine (Gena Davis) boldog családi életet él. Csak egy dolog hiányzik a tökéletes idillből: a múlt. Egy majdnem végzetes autóbaleset azonban mindent megváltoztat. Megdöbbenve fedezi fel, hogy nyolc évvel ezelőtt ő Charly Baltimore volt, egy szupertitkos kormányzati szervezet profi ügynöke. Samantha felbérel egy magánnyomozót, Mitch Henesseyt (Samuel L. Jackson), hogy derítse ki a múltját. Samantha otthagyja családját, hogy befejezze a nyolc évvel korábban kudarcba fulladt akciót.

http://kalozmozi.tv/film/0116908/utanunk-a-tuzozon-the-long-kiss-g oodnight-teljes-film-1996


Frank Frank

Különc fickókból áll a The Soronprfbs nevű indie banda. A frontember Franket csak a tökéletes hangzás érdekli, és még alvás közben sem veszi le a fejét beborító hatalmas papírmaszkot. Egy váratlan üresedés miatt kerül a bandához az ambíciókkal teli Jon. A kis csapat egy kis erdei házban kezd kísérletezgetni, hogy megalkossák a tökéletes albumot. A feszültség fokozódik, ahogy a The Soronprfbs népszerűvé kezd válni az interneten és Jon megpróbál összejönni Frank ördögien szexi alkotótársával, Clará...

http://kalozmozi.tv/film/1605717/frank-teljes-film-2014


A pók hálójában Along Came a Spider

Alex Cross nyomozó, bűnügyi pszichológus és népszerű szakíró visszavonul, miután társa meghal egy balul sikerült akcióban. Ám egy nap talál valamit a postaládájában, ami arra kényszeríti, hogy felvegye a kesztyűt egy briliáns és veszélyes bűnözővel szemben. Gary Soneji a maximális biztonsági berendezésekkel őrzött magániskolából rabolja el egy amerikai diplomata kislányát, és ő maga dobja a bizonyítékot Cross postaládájába. Ám célja csak látszólag a váltságdíj - valójában be szeretné írni n...

http://kalozmozi.tv/film/0164334/a-pok-halojaban-along-came-a-spi der-teljes-film-2001


Elah völgyében In the Valley of Elah

Mike Deerfield alig tért meg Irakból, amikor egy kimenő után nem jelentkezik szolgálati helyén, az új-mexikói katonai bázison. Miután szülei értesülnek a nyugtalanító hírről, az apja, Hank felkerekedik, hogy megkeresse elveszett fiát. A rendőrség fiatal nyomozója, Emily Sanders vonakodva bár, de segít a keresésében. Amikor megcsonkított holttestre bukkannak a sivatagban, kiderül, az eltűnt fiú maradványai kerültek elő. Ahogy gyűlnek a bizonyítékok, úgy válik egyre ködösebbé az ügy, Deerfield és Sanders ...

http://kalozmozi.tv/film/0478134/elah-volgyeben-in-the-valley-of-el ah-teljes-film-2007


Nyom Clue

http://kalozmozi.tv/film/0088930/nyom-clue-teljes-film-1985


Vakság Blindness

Az Orvos és a Felesége két hétköznapi ember, aki a káosz középpontjában találja magát. A véletlennek köszönhetően az asszony immunis a különös járványra, amelynek hatására egy egész város lakossága megvakul. A hatóságok karantént rendelnek el. Annak ellenére, hogy az asszony lát, vakságot színlel, hogy ne szakítsák el a férjétől. A maga számára is meglepő módon az elhagyott szanatórium rettenetes világában valódi vezérré válik és arra ösztönzi az embereket, hogy tanuljanak meg a gyötrelmek és...

http://kalozmozi.tv/film/0861689/vaksag-blindness-teljes-film-2008


Az átok The Haunting

A Hill House fenyegetően és sötéten magasodik a táj fölé. Egy textilbáró 130 éve építtette feleségének és gyermekeinek - akik sosem születtek meg. Helyettük tragikus történetek népesítették be a kastélyt, és tették idővel lakatlanná...vagy legalább is úgy tűnt. Egy századdal később Dr. David Marrow, akit érdekelt a ház legendás múltja, három embert visz a Hill House-ba, állítólag az alvászavarukat tanulmányozandó: Theót, a nagyvilági nőt, akinek kifelé mutatott harciassága nem teljesen az, aminek...

http://kalozmozi.tv/film/0171363/az-atok-the-haunting-teljes-film-1 999


Lánglovagok Backdraft

Brian McCafferty gyerekként végignézte, ahogy tűzoltó édesapja egy tűzvész során életét veszti. Hosszú-hosszú évek múlva ő is beáll a sorba, és ugyanúgy ahogy a testvéréből, Steve-ből, belőle is tűzoltó lesz. A testvérpár amúgy is konfliktusokkal terhes életét csak tovább rontja, amikor egymás mellett kell dolgozniuk. Az egység nehéz feladattal találja szemben magát, amikor felfedezik, hogy egy rejtélyes gyújtogató tevékenysége nyomán a város legkülönbözőbb pontjain fellobbanó tüzekben valaki mi...

http://kalozmozi.tv/film/0101393/langlovagok-backdraft-teljes-film1991


Solaris Solaris

A fantasztikus irodalom mai klasszikusa, Stanislaw Lem művének e filmváltozatát gyakran vetették össze Stanley Kubrick hasonló, bár jóval látványosabb kiállítású filmjével (2001: Űrodüsszeia, 1968). Az űrexpedíció célja itt is egy rejtély megfejtése: egy űrállomáson sorra halnak az emberek. Tarkovszkij filmjének az a legfőbb mozzanata, hogy hőse ráébred arra, hogy a plazmaóceán materializálja azokat, akikre a visszaemlékező bűntudattal és lelkiismeret furdalással gondol. Ezektől megszabadulni csak azált...

http://kalozmozi.tv/film/0069293/solaris-teljes-film-1972


Amistad Amistad

Az igaz történetet feldolgozó film egy csoport afrikai rabszolga hihetetlen útjának krónikája. Az afrikaiak elfoglalják elrablóik hajóját, és megpróbálnak visszatérni szeretett szülőföldjükre. Amikor a hajót, a La Amistadot elkapják, a foglyokat az Egyesül Államokba viszik, ahol a börtönben várják sorsukat, és a vád ellenük: emberölés. Lenyűgöző csata bontakozik ki, mely felkelti az egész nemzet figyelmét, és alapjaiban rengeti meg az amerikai igazságszolgáltatást. De a vádlott férfiak és nők számá...

http://kalozmozi.tv/film/0118607/amistad-teljes-film-1997


Chloe - A kísértés iskolája Chloe

Bár úgy tűnik, hogy házasságuk tökéletes, Catherine Stewart, a sikeres doktornő arra gyanakszik, hogy férje, a diákjai körében rendkívüli népszerűségnek örvendő művész-professzor David megcsalja őt. Hogy választ kapjon a lelkét mardosó kérdésekre, a nő felbérli Chloe-t, gyönyörű luxus callgirlt, hogy környékezze meg Davidet, és tesztelje annak hűségét. Később, ahogy a lány érzéki beszámolóit hallgatja, Catherine-ben rég elfeledettnek hitt vágyak ébredeznek, melyek Chloe figyelmét sem kerülik el....

http://kalozmozi.tv/film/1352824/chloe-a-kisertes-iskolaja-chloe-telj es-film-2009


Kettős kockázat Double Jeopardy

Libby Parsons-nak mindene megvan - jóképű, gazdag férje, akit szeret, egy fia, akiért mindketten rajonganak, csodálatos otthona Seattle közelében, és remek barátaik, akikre mindig lehet számítani. Idillikus élete azonban hirtelen rémálommá válik, amikor férje, Nick egy romantikus hétvégi vitorlázás során eltűnik a hajó fedélzetéről, és Libby-t vádolják a meggyilkolásával. Libby-t elítélik és börtönbe zárják, legjobb barátnője pedig eltűnik a kisfiával. A nő később kideríti, hogy mindketten San Fra...

http://kalozmozi.tv/film/0150377/kettos-kockazat-double-jeopardyteljes-film-1999


Meghallgatás Audition

Shigeharu Aoyama hét éve özvegy. A fia szerint jobb lenne, ha megnősülne. Az ötletet a férfi elmeséli a filmszakmában dolgozó barátjának, aki azt javasolja, hogy egy meghallgatás keretében szemrevételezze a kínálatot. Úgy állítsák be a dolgot, mintha egy filmhez keresnének szereplőket. A jelentkezők között Aoyama szeme megakad Asamin. Bár a szerepet végül senki sem kapja meg, kapcsolat kezd kialakulni Aoyama és Asami között. A férfi őszinte érzelmeket táplál a csinos és intelligens lány iránt, emiatt nem ...

http://kalozmozi.tv/film/0235198/meghallgatas-audition-teljes-film1999


Pokoli ĂŠdenkert A Perfect Getaway

http://kalozmozi.tv/film/0971209/pokoli-edenkert-a-perfect-getawa y-teljes-film-2009


FelejtĂŠs The Forgotten

http://kalozmozi.tv/film/0356618/felejtes-the-forgotten-teljes-film-2 004


Rejtély Caché

Georges, a befutott televíziós műsorvezető és felesége, Anne a sikeres és elégedett emberek életét élik. Ám egy nap, valami megzavarja a családi idillt - az ajtajuk előtt egy rejtélyes videokazettát találnak. A felvételeken saját magukat látják, valaki rejtett kamerával lefilmezte őket. A döbbent házaspárnak fogalma sincs arról, hogy ki és milyen szándékkal készíthette a videót. Az igazi játszma csak most kezdődik. Újabb videokazettát kapnak, melyet egyre több követ, olyan felvételekkel, amelyek zavarbaej...

http://kalozmozi.tv/film/0387898/rejtely-cache-teljes-film-2005


Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron I Still Know What You Did Last Summer

Egy év telt el azóta, hogy egy idilli amerikai kisvárosban egy őrült bestiálisan meggyilkolt néhány fiatalt. Egyedül Julie (Jennifer Love Hewitt) maradt életben, ám tudja: nincs elfelejtett bűn, előbb-utóbb mindenért bűnhődnie kell. Hosszú idő után úgy dönt, elutazik barátaival a Bahamákra, ám egy idilli kirándulás helyett szörnyűséges rémálomba csöppen. A sziget elhagyatott, ráadásul a közeledő vihar miatt nem lehet elhagyni, és Julie levelet kap valahonnan, melyben csak ennyi áll: Még mindig tudom, mit ...

http://kalozmozi.tv/film/0130018/meg-mindig-tudom-mit-tettel-tava ly-nyaron-i-still-know-what-you-did-last-summer-teljes-film-1998


xXx2 - Következő fokozat xXx: State of the Union

Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson), az Egyesült Államok biztonsági szolgálatának különleges jogokkal felruházott ügynöke elégedett magával: elveiről bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban is alkalmazhatók, a vagány kívülálló néha hatékonyabban küzd a külső vagy belső ellenséggel, mint a jól képzett profik. Csupán fel kell kutatni a lehetséges harcostársat, meg kell győzni arról, hogy az ő érdeke is a jó oldalra állni, azután rövid pórázon kell tartani. Egyedül az a baj, hogy aki elég jó ahhoz, hog...

http://kalozmozi.tv/film/0329774/xxx2-kovetkezo-fokozat-xxx-stateof-the-union-teljes-film-2005


Magasfeszültség High Tension

Marie (Cécile De France) és barátnője, Alex (Maiwenn Le Besco) egyetemisták. Két szemeszter közötti szünetben vidékre utaznak, hogy meglátogassák Alex szüleit. A ház a semmi közepén áll. A két barátnő nyugovóra tér, de már az első éjszakán egy rejtélyes sorozatgyilkos (Philippe Nahon) tör rájuk, aki könyörtelenül lemészárolja Alex családját, majd csapdába csalja Alexet, s megbilincselve magával viszi. Marie-nak életveszélyes macska-egér játék után sikerül megmenekülnie. A rendőrség tehetetlen, íg...

http://kalozmozi.tv/film/0338095/magasfeszultseg-high-tension-telj es-film-2003


A fehér szalag The White Ribbon

A film az I. világháború előtt játszódik egy észak-németországi, protestáns faluban. A tanító későbbi narrációján keresztül ismerjük meg a faluban előforduló sorozatos, titokzatos baleseteket. A látszólag nem összefüggő támadások és rongálások felforgatják az ott lakók életét.

http://kalozmozi.tv/film/1149362/a-feher-szalag-the-white-ribbon-t eljes-film-2009


Millenium 3 - A kártyavár összedől The Girl Who Kicked the Hornet's Nest

A vidéki házban történt brutális családi leszámolás után a féltestvére által lelőtt Lisbeth, illetve a lány által megsebesített apja ugyanabban a kórházban lábadozik. Lisbeth féltestvére, Ronald pedig megszökött. Miközben Lisbeth lábadozik, arra vár, hogy a gyilkosságok elkövetése miatt bíróság elé állítják. A Millennium újságírója, Mikael mindent elkövet, hogy segítsen a lánynak, ám a svéd titkosszolgálat befolyásos emberei - akik nem szeretnék, hogy a múltbeli piszkos ügyeikre fény derüljön...

http://kalozmozi.tv/film/1343097/millenium-3-a-kartyavar-osszedolthe-girl-who-kicked-the-hornet-s-nest-teljes-film-2009


Amnézia Before I Go to Sleep

Christine (Nicole Kidman) minden nap újra kezdi az életét. Reggel egy idegen férfi (Colin Firth) mellett ébred, megrémül, és amit hall, még jobban összezavarja. A férfi ugyanis elmondja neki, hogy egy autóbaleset során olyan sérülést szenvedett, melynek következtében minden éjjel törlődik a memóriája. De van, amit még a férj sem sejt. Egy ideje ugyanis egy pszichiáter (Mark Strong) kezelni kezdte a nőt - és az ő biztatására, titokban vezetett videónapló mégis lehetővé teszi, hogy a lassan éledő emlékképek...

http://kalozmozi.tv/film/1726592/amnezia-before-i-go-to-sleep-telje s-film-2014


A fiú The Boy

Egy amerikai lány pénzkereset gyanánt egy angliai családnál helyezkedik el mint bébiszitter. Azonban a gyermek akire vigyáznia kell nem más, mint egy 8 éves gyermek mására készített porcelánbaba. A háziak által szabott szabályokat nem szabad megszegni, mivel azok be nem tartása súlyos következményeket von maga után. Néhány nem várt esemény arra enged következtetni, hogy a baba talán nem is olyan élettelen.

http://kalozmozi.tv/film/3882082/a-fiu-the-boy-teljes-film-2016


13. Emelet The Thirteenth Floor

Douglas Hall egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozik LA-ben, a vállalat toronyházának 13. emeletén. Kollégájával ajtót nyit egy csodálatos világra, megalkotják a város?30-as évekbeli virtuális világát. Amikor a titkos projekt vezetőjét meggyilkolják, Douglas lesz az első számú gyanúsított. Közben felbukkan a szép és titokzatos lány, aki azt állítja, az áldozat lánya. Douglas teljesen Jane hatása alá kerül, összemosódik a képzelet és a valóság. Hogy kiderítse, mi történt, a virtuális múltba kell uta...

http://kalozmozi.tv/film/0139809/13-emelet-the-thirteenth-floor-telj es-film-1999


Kéjutazás Joy Ride

Csak viccnek indul az egész! Lewis (Paul Walker) Vennáért (Leelee Sobieski), a barátnőjéért indul egy régi autón, és ha már úgyis arra jár, felveszi bátyját, Fullert (Steve Zahn) is, aki épp akkor szabadul a börtönből. Talán ez az első hiba, amit elkövet. A nyughatatlan Fuller (Steve Zahn) ugyanis a a CB-rádión elsütött durva poénokkal próbálja elűzni a hosszú út unalmát. A legjobban sikerült tréfa az, amikor egy kamionost lányhangon felcukkolnak és randevút adnak neki egy út menti motelben. De ezzel vége...

http://kalozmozi.tv/film/0206314/kejutazas-joy-ride-teljes-film-2001


Rabsรกgban Oldboy

http://kalozmozi.tv/film/1321511/rabsagban-oldboy-teljes-film-2013


Rejtélyek szigete The Wicker Man

Edward Malus (Nicolas Cage), a visszavonult seriff egy kislány után nyomoz, aki titokzatos módon tűnt el egy félreeső szigeten. Amikor megérkezik, furcsa érzése támad a sziget zárkózott lakóival kapcsolatban. Ez az érzése egyre fokozódik, amikor elkezdi leleplezni a különös szexuális rituálékat és az emberáldozatokat.

http://kalozmozi.tv/film/0450345/rejtelyek-szigete-the-wicker-manteljes-film-2006


Rossz álmok The Gift

Annie Wilsont (Cate Blanchett) mindenki ismeri a környéken, sokan járnak hozzá különleges látnoki képességei miatt. Donnie Barksdale (Keanu Reeves), egyik kliensének agresszív férje, megfenyegeti Annie-t, közben pedig eltűnik a kisváros egyik legbefolyásosabb emberének a lánya. Annie az apa kérésére segít az ügyben, és elvezeti a rendőrséget a lány holttestéhez, melyet Donnie földjén találnak meg. A férfit perbe fogják, Annie-nek pedig bizonyítékot kell szolgáltatnia természetfeletti képességeiről, hogy t...

http://kalozmozi.tv/film/0219699/rossz-almok-the-gift-teljes-film-20 00


Álmok otthona Dream House

Egyesek szerint minden háznak vannak emlékei. Nem sokkal azután, hogy a család beköltözött az új házba, tudomást szereznek egy brutális bűncselekményről, amelyet a ház előző lakói követtek el. Will elkezdi vizsgálni a tragédiát, es az egyetlen szál, amin elindulhat a szomszédjuk, Ann aki ismerte a meggyilkolt családot.

http://kalozmozi.tv/film/1462041/almok-otthona-dream-house-telje s-film-2011


A gyűjtő Kiss the Girls

Alex Cross, a fekete bőrű törvényszéki pszichológus briliáns elme. Az esze úgy vág, mint a beretva. Szinte minden rejtélyt megold. Eddig mindig hideg fejjel, kívülállóként dolgozott. Most azonban ő is érintve van az ügyben: az egyetemi városból eltűnt az unokahúga, Naomi. A helyszínen kiderül, hogy Naomi előtt már hét másik lányt is elrabolt a bűnöző, aki Casanovának nevezi magát. A nyomozóknak olyan pszichopatával van dolguk, akit nem egyszerűen az ölés vágya hajt, ennél betegebb a fantáziája. Egésze...

http://kalozmozi.tv/film/0119468/a-gyujto-kiss-the-girls-teljes-film1997


Forró éjszakában In the Heat of the Night

http://kalozmozi.tv/film/0061811/forro-ejszakaban-in-the-heat-of-th e-night-teljes-film-1967


Kocka 2. - hiperkocka Cube²: Hypercube

Nyolc idegen egy kocka alakú szobában találja magát. Hamarosan rájönnek, hogy csapdába kerültek - egy négydimenziós kocka, a Hiperkocka tartja őket fogva. Ahogy a foglyok megpróbálnak keresztüljutni a végeláthatatlan és egymásba kapcsolódó szobákon, halálos csapdákkal találják szembe magukat: az Időfogaskerék, a Borotvagömb és a Fény kockája állja útjukat. Az egyik fogoly azonban birtokában van a titoknak, mely kijuttathatja őket a csapdából. De csak egy valaki élheti túl a hiperkockát.

http://kalozmozi.tv/film/0285492/kocka-2-hiperkocka-cube-hypercu be-teljes-film-2002


Amerikai fogócska Charade

Reggie, a fiatal özvegy Párizsban tudja meg, hogy férje közönséges csirkefogó volt: megkárosította az Egyesült Államok kormányát 250 ezer dollárral. Ez ugyan igen régen történt, de most jelentkeznek a tettestársak, a CIA emberei, mert a pénz nyilván az örökösnél van. De hol lehet a 250 ezer dollár, amikor a férj után semmi nem maradt, csak egy apróságokat tartalmazó kézitáska.

http://kalozmozi.tv/film/0056923/amerikai-fogocska-charade-teljesfilm-1963


Silent Hill: Kinyilatkoztatás 3D Silent Hill: Revelation 3D

Heather Mason (Adelaide Clemens) apja eltűnése után egy furcsa és ijesztő alternatív valóságban találja magát. A hely válaszokat tartogat gyermekkora óta kínzó rémálmaira.

http://kalozmozi.tv/film/0938330/silent-hill-kinyilatkoztatas-3d-sile nt-hill-revelation-3d-teljes-film-2012


A vesszőből font ember The Wicker Man

http://kalozmozi.tv/film/0070917/a-vesszobol-font-ember-the-wicke r-man-teljes-film-1973


Kiképzőtábor Basic

Nathan West őrnagy az Egyesült Államok különleges osztagának egyik elit egységét vezeti. Az őrnagy módszerei hatékonyak, de agresszív viselkedése és heves vérmérséklete miatt katonái nem szívesen szolgálnak alatta. Egy látszólag rutin-bevetés során Panamában, egy hurrikán sodor végig a táboron, ahol West éppen az embereivel állomásozik. A vihar elvonultával az őrnagy négy emberét holtan találják, West pedig nyom nélkül eltűnik. Két túlélő katona maradt csupán, de mindketten más történetet adnak el...

http://kalozmozi.tv/film/0264395/kikepzotabor-basic-teljes-film-200 3


Egy gyilkos agya Mindhunters

http://kalozmozi.tv/film/0297284/egy-gyilkos-agya-mindhunters-telj es-film-2004


Paprika Paprika

A mágikus-realista pszichothriller a jövő Tokiójában játszódik, ahol egy kutatócsoporttól titokzatos körülmények között ellopnak egy álomolvasó gépet. A tesztfázisban levő DC-mini nevű találmány kikerülése azért különösen veszélyes, mert segítségével nemcsak elolvasni, hanem átírni is lehet a páciensek álmát. Tokió hamarosan egy kollektív rémálom kellős közepén találja magát, amiből talán csak egy talpraesett, félig fiktív, félig valóságos, de mindenképpen piros ruhás lány (Paprika) képes...

http://kalozmozi.tv/film/0851578/paprika-teljes-film-2006


A hálózat csapdájában The Net

Angela (Sandra Bullock), a csinos, szakmájában sikeres nő egy nap arra ébred, hogy kirabolták. De nem csupán a pénzét vették el, hanem mindenét. Nincs többé neve, otthona, állása, személyisége: teljesen kitörölték a központi adatbankból. Csapdába került és egyedül kell kiverekednie magát belőle. Akivel érintkezésbe lép, meghal vagy őt akarja megölni. Ha újra élni akar, a komputerrendszerek bonyolult szövevényében meg kell találnia azt az embert, aki az utasításokat adja. Ám a szálak a legmagasabb körö...

http://kalozmozi.tv/film/0113957/a-halozat-csapdajaban-the-net-tel jes-film-1995


Mr. Holmes Mr. Holmes

1947-et írunk. Az öregedő Sherlock Holmes (Ian McKellen) épp Japánból tér vissza, ahol egy erősítőnek hitt ritka növény után kutatva szembesülnie kellett a nukleáris háború pusztításával. A világtól elzárt tengerparti házacskájában Holmes méhészkedéssel tölti napjait, várja az elkerülhetetlen elmúlást. Bejárónője és annak fia, Roger, jelentik számára az egyetlen társaságot. Egykor oly éles elméje hanyatlásával viaskodva Holmes egyre inkább a fiúra támaszkodik, vele próbálja megoldani az esetet,...

http://kalozmozi.tv/film/3168230/mr-holmes-teljes-film-2015


Éjféli etetés The Midnight Meat Train

http://kalozmozi.tv/film/0805570/ejfeli-etetes-the-midnight-meat-tr ain-teljes-film-2008


Bíbor folyók The Crimson Rivers

Az Alpok csúcsai által körbezárt francia kisvárosban sírrongálási ügyben nyomoz a forrófejű Kerkérian hadnagy. Tőle nem messze, az elit egyetem zárt világában a rutinos, magának való Niémans felügyelő egy különös gyilkosságra próbál magyarázatot találni. A nyomozás során a két zsaru keresztezi egymás útját. Nem igazán szívlelik egymást, de kénytelenek együttműködni. Hamarosan rájönnek, hogy a két ügy összefügg egymással. A helyzet azonban tovább bonyolódik, és újabb gyilkosságok történnek.

http://kalozmozi.tv/film/0228786/bibor-folyok-the-crimson-rivers-te ljes-film-2000


Fogjunk tolvajt! To Catch a Thief

John Robie, a Macska néven ismert, híres ékszertolvaj (Cary Grant) visszavonultan él a francia Riviérán. Évek óta nem űzi hivatását, mikor a környék gazdagjait sorozatos rablások tartják rettegésben. Persze mindenki Robie-ra gyanakszik, aki, hogy mentse a bőrét, úgy dönt, maga fogja kinyomozni a tolvaj kilétét. Megismerkedik Francesszel (Grace Kelly), az elkényeztetett örökösnővel, akinek gazdag édesanyja mesés ékszereivel akarja Robie lépre csalni a titokzatos tolvajt.

http://kalozmozi.tv/film/0048728/fogjunk-tolvajt-to-catch-a-thief-tel jes-film-1955


A boncolás The Autopsy of Jane Doe

Egy apa és fia, akik mindketten halottkémként dolgoznak. Egy fiatal női holttestről kell megállapítaniuk a halál okát, de láthatóan semmi sem utal olyan sérülésre, amely halálos kimenetelű lehetne. Milyen sötét titkot rejteget vajon a lány története?

http://kalozmozi.tv/film/3289956/a-boncolas-the-autopsy-of-jane-do e-teljes-film-2016


Egy gyilkossรกg anatรณmiรกja Anatomy of a Murder

http://kalozmozi.tv/film/0052561/egy-gyilkossag-anatomiaja-anato my-of-a-murder-teljes-film-1959


Az ügyfél The Client

A maffiától megrettent ügyvéd az öngyilkosságba menekül. Halála előtt azonban a közelben lapuló Mark (Brad Renfro) füle hallatára elmondja, hogy gengszter ismerőse, Muldano (Anthony LaPaglia), hová rejtette el a meggyilkolt szenátor holttestét. Mark megmenekül és senkinek nem beszél arról, amit látott és hallott, de a rendőrség mégis rájön, hogy az öngyilkosságnak tanúja volt. Roy Foltrigg ügyész (Tommy Lee Jones) mindent elkövet, hogy a kisfiút szóra bírja. Mark azonban hallgat, hiszen a gengszter megfenyeg...

http://kalozmozi.tv/film/0109446/az-ugyfel-the-client-teljes-film-19 94


Három szín - Fehér Three Colors: White

Karol, egy lengyel férfi és francia felesége, Domonique éppen válnak. A férfi elveszíti mindenét, ami jelentett neki valamit. Egy honfitársa, Nyikolaj segít neki, hogy visszatérhessen Lengyelországba. Egyetlen célja van: Dominique szerelmének visszaszerzése..."A Fehér... a legtöbb motívumot hozza az európai társadalomról mint gazdasági-szociális formációk egyvelegéről, mégis: a lengyel bevándorló férjet kiebrudaló, majd Varsóba utána utazó párizsi hölgy megvilágosulása, börtönbe kerülve az alávette...

http://kalozmozi.tv/film/0111507/harom-szin-feher-three-colors-whi te-teljes-film-1994


Szalmakutyรกk Straw Dogs

http://kalozmozi.tv/film/0067800/szalmakutyak-straw-dogs-teljes-fil m-1971


Zöld szója Soylent Green

2022-ben járunk. A Föld túlnépesedett, az ökológiai katasztrófa miatt az étkezési alapanyagok szinte teljesen elfogytak. Az emberek szigorú törvények között élnek, az élelmezésüket mesterséges táplálékokkal oldották meg. Ezek a különböző színű szóják: a vörös, a sárga, vagy a tápanyagban különösen gazdag zöld szója. A detektív Thorn a rothadó Nagy Alma, New York sötét utcáit dolgozik. Egy gyilkossági ügy nyomozása során az egész világot érintő, megdöbbentő felfedezésre jut. Harry Harrison ...

http://kalozmozi.tv/film/0070723/zold-szoja-soylent-green-teljes-fil m-1973


VĂŠres Valentin 3D My Bloody Valentine

http://kalozmozi.tv/film/1179891/veres-valentin-3d-my-bloody-vale ntine-teljes-film-2009


Az őrület torkában In the Mouth of Madness

Egyik napról a másikra eltűnik egy híres horroríró, és vele együtt az egyetlen példányban létező kézirata is. Az ügyet John Trent (Sam Neill), a cinikus biztosítási nyomozó kapja meg, aki hamarosan rémálomba illő kalandokba keveredik a Lovecraft-novellák kedvelt színhelyén, New England idillinek tűnő, vadregényes vidékén.

http://kalozmozi.tv/film/0113409/az-orulet-torkaban-in-the-mouth-o f-madness-teljes-film-1994


Death Note Death Note

http://kalozmozi.tv/film/1241317/death-note-teljes-film-2017


Ház a Kísértet-hegyen House on Haunted Hill

Stephen Price (Geoffrey Rush), a milliomos öt idegent hív meg hátborzongató kastélyába felesége, Evelyn (Famke Janssen) születésnapjára. Price fejenként egymillió dollárt ajánl fel mindenkinek, aki hajnalig kitart a házban. A látogatók nem is sejtik, hogy az éjszaka során a kísértetház egyre több csapdával teszi próbára tűrőképességüket, arra pedig még a ház ura sem számít, hogy a kastélyban megelevenedik a pszichiátriai intézet hátborzongató múltja, Dr. Vannacutt ténykedései, és mindaz a rettenet, am...

http://kalozmozi.tv/film/0185371/haz-a-kisertet-hegyen-house-on-h aunted-hill-teljes-film-1999


Eredendő bűn Original Sin

Luis Antonio Vargas, a gazdag kávéültetvényes levelezés útján szerez magának feleséget, aki elég fiatal ahhoz, hogy gyermeket szüljön neki. Vargas nem szenvedélyre vagy szerelemre vágyik, gyakorlatias céljai vannak leendő nejével: legyen jó társaság, és hozza világra örököseit. Amikor megérkezik a postai úton szerzett menyasszony, Julia Russell, a férfi elámul érzéki szépségén. Ez a nő nem az a szerény lány, akire a küldött fénykép alapján számított. Csakhogy a fiatalasszony, nem sokkal az esküvő ut...

http://kalozmozi.tv/film/0218922/eredendo-bun-original-sin-teljes-fi lm-2001


Wicker Park Wicker Park

Matthew (Josh Hartnett) egy kávézóban látni véli régi szerelmét (Diane Kruger), akit annak idején furcsa körülmények között veszített szem elől. Azóta új lánnyal (Rose Byrne) új lapot nyitott, ám ez a váratlan esemény nyomozásra buzdítja Matthew-t, ebben jó barátja, Luke van segítségére. Útközben rá kell jönnie: az ügy bonyolultabb, mint sejtette.

http://kalozmozi.tv/film/0324554/wicker-park-teljes-film-2004


A 9. szalag Session 9

http://kalozmozi.tv/film/0261983/a-9-szalag-session-9-teljes-film-20 01


Az egészség ellenszere A Cure for Wellness

Csak egészség legyen! És ne haljon bele senki.Egy nagy cég fiatal alkalmazottját (Dane DeHaan) a svájci Alpokban pihenő főnöke után küldik, hogy hazakísérje... a szanatórium azonban nem az a békés, nyugodt hely, aminek kívülről látszik. A főnök eltűnt, a srác pedig kénytelen meghosszabbítani a saját ott tartózkodását: a betegek ugyanis sokkal inkább fogolynak tűnnek ezen a helyen. Aki pedig megpróbál valakit kiszabadítani, az hamarosan a saját egészsége miatt kénytelen aggódni.

http://kalozmozi.tv/film/4731136/az-egeszseg-ellenszere-a-cure-forwellness-teljes-film-2017


Két nővér A Tale of Two Sisters

http://kalozmozi.tv/film/0365376/ket-nover-a-tale-of-two-sisters-tel jes-film-2003


Fanny és Alexander Fanny & Alexander

Idő: a század első évtizede. Hely: egy, a többitől semmiben sem különböző álmos, svéd kisváros. Fanny és Alexander 1907 karácsonya után elveszti édesapját, aki egy jómódú, szabadelvű és szabad életvitelű színészdinasztia tagja volt. Anyjuk, a gyászév letelte után férjhez megy egy lutheránus püspökhöz. A nő érzelmei elfedik mennyire rideg és embertelen a férfi világa. A gyönyörökkel teli életnek vége. Alexander élénk fantáziájában összekeveredik álom és valóság: megmérkőzik a püspökkel, ...

http://kalozmozi.tv/film/0083922/fanny-es-alexander-fanny-alexand er-teljes-film-1982


Az ember, aki túl sokat tudott The Man Who Knew Too Much

Dr. Ben McKenna, felesége, Jo és fiúk, Hank afrikai körutazáson vesznek részt, amikor egy buszon megismerkednek egy titokzatos utassal, akit másnap egy marokkói piacon megölnek. De mielőtt meghalna, Benre bízza titkát, azt, hogy Londonban egy rendkívül fontos személy elleni merényletre készülnek. A gyilkosok, hogy megvásárolják Ben hallgatását, elrabolják a kisfiát. A házaspár Londonba utazik, hogy a rendőrséget kizárva, maguk vegyék kezükbe kisfiúk sorsát.

http://kalozmozi.tv/film/0049470/az-ember-aki-tul-sokat-tudott-theman-who-knew-too-much-teljes-film-1956


Inland Empire Inland Empire

Nikki Grace egykor Hollywood fényes csillaga volt, mára nem több lecsúszott sztárnál. Most mégis megcsillan számára a remény, hogy pályafutása újra felfelé ívelhet. Megkapta az áhított filmszerepet, melytől sorsa jobbra fordulását reméli. De lehet, hogy lázálom mindez? Az még hagyján, hogy egy régi lengyel film újrafeldolgozásáról van szó, a gond az, hogy elátkozott produkcióként emlegetik. Miután a két főszerepet játszó színészt meggyilkolták, soha nem mutatták be. Úgy tűnik, az átok ma is hat: Nik...

http://kalozmozi.tv/film/0460829/inland-empire-teljes-film-2006


Nagyítás Blow-Up

Thomas, a fiatal és gazdag divatfotós nem elégszik meg a műtermek világával, valóságos figurákat és élethelyzeteket próbál ellesni és megörökíteni gépével. Egy parkban például ötletszerűen lencsevégre kap egy csókolózó szerelmespárt, aztán nem érti, miért tiltakoznak az érintettek, és miért akarják minden eszközzel visszaszerezni a negatívokat is. Amikor azonban kinagyítja a képeket, rádöbben, hogy egy gyilkosság kellős közepébe keveredett. Michelangelo Antonioni remekműve miközben feszült krimi, ...

http://kalozmozi.tv/film/0060176/nagyitas-blow-up-teljes-film-1966


A tábornok lánya The General's Daughter

"Lehet valamit jól csinálni, rosszul csinálni, meg úgy, ahogy a hadsereg csinálja." De az nem lehet, hogy Paul Brenner (John Travolta) katonai nyomozó részt vegyen egy ügy eltussolásában. Amikor a pályája csúcsán lévő és közmegbecsülésnek örvendő Campbell tábornok gyönyörű lánya - maga is hivatásos katona kéjgyilkosság áldozata lesz, az állományba egy lebuktatási manőver miatt korábban rangrejtve beépült nyomozó nekilát, hogy lerántsa a leplet a tragédia mögött rejlő homályos ügyletekről. A gyan...

http://kalozmozi.tv/film/0144214/a-tabornok-lanya-the-general-s-da ughter-teljes-film-1999


Az ígéret megszállottja The Pledge

Nyugdíjba vonulásának napján a nevadai gyilkossági nyomozó, Jerry Black (Jack Nicholson) még utoljára elücsörög az irodájában, mielőtt jó képet vágna a tiszteletére rendezett meglepetéspartin. Aztán tényleg meghatódik, s örömmel fogadja kollégái bőkezű ajándékát: egy repülőjegyet Mexikóba, ahol mindig szívesen horgászott volna. De amikor a hófödte hegyekben megtalálják egy nyolcéves kislány holttestét, a visszavonulófélben lévő nyomozó nem állja meg, hogy oda ne menjen a helyszínre. Felajánlja ...

http://kalozmozi.tv/film/0237572/az-igeret-megszallottja-the-pledg e-teljes-film-2001


Véres románc All Good Things

A Marks család ingatlanügyekből szerezte milliárdjait. Az ifjú David úgy dönt, hogy házasságkötése után vidéken telepszik le a feleségével, Katie-vel. Hamarosan felbukkan az apja, Sanford, és arra ösztönzi, hogy térjen vissza New Yorkba, az üzleti életbe. Így végül hazaköltöznek. A vállalkozás remekül megy, ám David egyre furcsábban viselkedik. Úgy tűnik, megbomlott az elméje. Először csak magában beszél, majd a feleségét kezdi terrorizálni. Egy napon Katie eltűnik. A rendőrségnek nincs bizonyítéka ...

http://kalozmozi.tv/film/1175709/veres-romanc-all-good-things-telj es-film-2010


Téli mese Winter's Tale

Ebben a különös világban minden megtörténhet. New York nem az a város, amit ismerünk. Lakói másképp öltöznek, másképp viselkednek, más szabályok szerint élnek - és mindig készen állnak a csodára. Peter (Colin Farrell) bevándorlók gyermekeként érkezett ide, de mert nem engedélyezték, hogy partra lépjen, egy csöpp hajón érte partot. Azóta szakképzett betörő lett, majd miután összekülönbözött a bandavezérrel, örök szökevény. Egy betörése során a fiatalember beleszeret egy rejtélyes, titokzatos lá...

http://kalozmozi.tv/film/1837709/teli-mese-winter-s-tale-teljes-film2014


Transz-Szibéria Transsiberian

Egy amerikai házaspár, Roy és Jessie a hosszú pekingi tartózkodásukat követően kis vargabetűvel utaznak haza az Egyesült Államokba. A transzszibériai expresszel indulnak Moszkvába. Útközben találkoznak egy másik nyugati párral, Carlosszal és Abbyvel, akikkel gyorsan összebarátkoznak. Amikor Roy egy időre lemorzsolódik a kis csapattól, Jessie-nek rá kell döbbennie, hogy az újonnan megismert honfitársaik egyáltalán nem azok, akiknek mutatják magukat. Ám az igazi meglepetés csak ezután következik, olyan veszélye...

http://kalozmozi.tv/film/0800241/transz-sziberia-transsiberian-telje s-film-2008


Ghajini Ghajini

http://kalozmozi.tv/film/1166100/ghajini-teljes-film-2008


True Story True Story

A New York Times kegyvesztett riportere, Michael Finkel találkozik a gyilkossággal vádolt Christian Longgal, aki elrabolta az ő személyazonosságát. Miközben Finkel nyomozni kezd a férfi után, megpróbál minél több információt összegyűjteni róla, rájön, hogy nem ez az első eset, hogy Longo felveszi más identitását. Kettejük különös macska-egér párviadala, sajátos összecsapása számos veszélyt hordoz magában: gyilkosságot, szerelmet, hazugságot és a megváltást. Megtörtént eset alapján.

http://kalozmozi.tv/film/2273657/true-story-teljes-film-2015


Blackhat Blackhat

A globális kiberbűnözés világában játszódó Blackhat egy eltávozásra engedett elítélt sorsát követi nyomon, aki amerikai és kínai társaival egy magas szintű kiberbűnözői hálózatot üldöz Chicagótól Los Angelesig, Hongkongtól Dzsakartáig.

http://kalozmozi.tv/film/2717822/blackhat-teljes-film-2015


A túlvilág szülötte The Unborn

http://kalozmozi.tv/film/1139668/a-tulvilag-szulotte-the-unborn-telj es-film-2009


Kismocsok Joe Dirt

http://kalozmozi.tv/film/0245686/kismocsok-joe-dirt-teljes-film-200 1


A bátrak igazsága Courage Under Fire

Az Öböl-háború poklában Serling ezredes végzetes hibát követ el: véletlenül saját katonái ellen ad ki tűzparancsot. Azonnal lefokozzák, irodai munkára rendelik és a kitüntetési rutinügyeket bízzák rá. Ám egy hősi halott aktáit kitöltve Serling valami furcsaságra bukkan. Karen Walden kapitány kitüntetése azért különleges, mert ő lenne az első nő, aki megkapja a Hűség érdemérmet. Walden emberei azonban egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek arról, mi is történt valójában a kapitány életét köv...

http://kalozmozi.tv/film/0115956/a-batrak-igazsaga-courage-underfire-teljes-film-1996


Abszurd alak Irrational Man

Abe Lucas (Joaquin Phoenix) filozófiaprofesszor padlót fogott, semmi értelmét nem látja az életének. Úgy érzi, képtelen a boldogságra, bármibe kezd, minden ésszerűtlennek tűnik a számára, sem a tanításban, sem az írásban nem talál már örömet.Amikor egy kisvárosi főiskolára megy tanítani, a megközelíthetetlen professzor két nő romantikus fantáziáját is beindítja, ám még ez sincs igazán hatással az apátiától, az unalomtól és a kilátástalanságtól szenvedő férfi életére. Rita Richards (Parke...

http://kalozmozi.tv/film/3715320/abszurd-alak-irrational-man-teljes -film-2015


39 lépcsőfok The 39 Steps

Richard Hannay Londonba látogató kanadai turista, aki egy music hallban ismerkedik meg Annabella Smith-szel, aki titkos ügynökök elől menekül. A félelemtől rettegő fiatal nő megkéri, hogy hadd tartson vele a lakásába. Richard elrejti szobájában a nőt, reggelre azonban rábukkannak üldözői és megölik. Richard kiveszi a kezében szorongatott térképet és a megjelölt útvonalon vonatra száll. Richardnak meg kell találnia a gyilkosokat, hogy mentse saját életét.A filmlexikonok a Mester e korai munkáját az egy...

http://kalozmozi.tv/film/0026029/39-lepcsofok-the-39-steps-teljes-fi lm-1935


Baby Baby

http://kalozmozi.tv/film/3848892/baby-teljes-film-2015


Drishyam Drishyam

http://kalozmozi.tv/film/4430212/drishyam-teljes-film-2015


Ne szólj senkinek Tell No One

Doktor Alex Beck (Francois Cluzet) halott felesége, Margot, úgy tűnik, a férjére vár. A nőt egy sorozatgyilkos ölte meg egy félreeső helyen fekvő tónál, ahol ő és Alex gyerekként sokat fürödtek. Margot halálának nyolcadik évfordulóján két holttest kerül elő egy széf kulcsával együtt. A páncélszekrény terhelő bizonyítékú fotókat és egy baseballütőt rejt rajta Alex vérével. A férfi időközben egy nyugtalanító emailt is kap, amelyben olyasmi szerepel, amiről csak ő és halott felesége tudhatott. "S...

http://kalozmozi.tv/film/0362225/ne-szolj-senkinek-tell-no-one-telje s-film-2006


Rémálom az Elm utcában 7.: Az új rémálom - Freddy feltámad New Nightmare

Tíz évvel azután, hogy Wes Craven elkészítette a Rémálom az Elm utcában című hátborzongató horrorfilmjét, a rendezőt rémálmok gyötrik. Ezek alapján megírja egy új Rémálom-film forgatókönyvét. Szeretné, ha Nancy szerepét ezúttal is Heather Langenkamp játszaná. A színésznő azonban elutasítja ajánlatát, mivel boldog házasságban él, és a kisfiát neveli. Nem sokkal később különös telefonhívások zaklatják Heathert. Amikor a kisfia furcsán kezd viselkedni, a férje pedig meghal autóbalesetben, rádöb...

http://kalozmozi.tv/film/0111686/remalom-az-elm-utcaban-7-az-uj-r emalom-freddy-feltamad-new-nightmare-teljes-film-1994


THX 1138 THX 1138

http://kalozmozi.tv/film/0066434/thx-1138-teljes-film-1971


Őrület Frantic

Dr. Richard Walker, amerikai sebész egy kongresszusra érkezik Párizsba, felesége kíséretében. Egyik este a feleség nyomtalanul eltűnik a szállodai szobából. Richard azonnal a rendőrségre rohan, hogy bejelentse az esetet. Döbbenten kénytelen tudomásul venni, hogy a hivatalos szervek teljes közönnyel viseltetnek az ügy iránt. Nem marad más választása, mint önálló nyomozásba kezdeni, ami különösen nehéz feladat egy idegen városban. Szerencséjére hamarosan segítőtársra akad egy különös lány, a szexis Michel...

http://kalozmozi.tv/film/0095174/orulet-frantic-teljes-film-1988


A testrablók támadása Invasion of the Body Snatchers

Egy meteorbecsapódás után kozmikus mikroorganizmusok támadják meg a Földet. Csak egy dologhoz értenek, de ahhoz remekül: kísérteties pontossággal tudnak külsőleg leutánozni bármely emberi lényt. Matthew Bennell csodálkozva észleli, hogy legjobb ismerősei sorra megváltoznak - mintha csak kicserélték volna őket. És úgy tűnik, egyre többen vannak az idegen akarat hatása alatt álló bábok és egyre kevesebben a valódi emberek. Lassan már senki sem bízhat senkiben, ám a támadást mégis meg kell állítani. Bennell...

http://kalozmozi.tv/film/0077745/a-testrablok-tamadasa-invasion-of -the-body-snatchers-teljes-film-1978


A rajongó The Fan

A népszerű baseball-játékos tudja, hogy rendkívül kiterjedt a rajongótábora, de azt álmában sem gondolta, hogy egyikük ölni is képes lenne érte. Pedig a férfi mindig ott ül az arctalan tömegben, megszállott tekintettel követi kedvenc játékosa minden mozdulatát, és beteg elméjében egyre határozottabb körvonalakat kezd ölteni A TERV. A meccsek után a férfi minden idejét azzal tölti, minden energiáját arra fordítja, hogy megközelítse, megérintse, megszólítsa bálványát. De ha az csalódást okoz, akár le ...

http://kalozmozi.tv/film/0116277/a-rajongo-the-fan-teljes-film-1996


Bubba Ho-Tep Bubba Ho-tep

http://kalozmozi.tv/film/0281686/bubba-ho-tep-bubba-ho-tep-teljes -film-2002


Gyilkossรกg az Orient expresszen Murder on the Orient Express

http://kalozmozi.tv/film/0071877/gyilkossag-az-orient-expresszenmurder-on-the-orient-express-teljes-film-1974


Fletch Fletch

Ha megkérnek egy szívességre, legjobb, ha felkészülsz a legrosszabbra! Fletch (Chevy Chase) az ismert újságíró nem ismerte ezt az aranyigazságot és Stanwyk (Tim Matheson) kérésének nem állt ellent. Így azon vette észre magát, hogy belekeveredett egy olyan ügybe, ahol újabb és újabb álruhákat kell öltenie, miközben megfenyegetik, rálőnek, megvádolják és lecsukják... És mindezt csak azért, mert segíteni akart.

http://kalozmozi.tv/film/0089155/fletch-teljes-film-1985


Psycho Psycho

Minden idők legnagyobb thrillere visszatért! Marion Crane (Anne Heche) csendes fiatal hölgy, aki főnöke pénzén akar új életet kezdeni barátjával. Menekülés közben tér be a Bates Motelbe, ahol megismerkedik a kissé zavarodottnak tűnő tulajdonossal, Normannel (Vince Vaughn). Norman áldozatai szörnyű véget érnek anyja keze által. A férfi erőteljesen függeni látszik édesanyja akaratától, aki a motel feletti dombon lakik állítólag. Egy héttel később Marion eltűnik: senki sem talál nyomokat, sem az eltűnt pénz...

http://kalozmozi.tv/film/0155975/psycho-teljes-film-1998


Odd Thomas - A halottlátó Odd Thomas

Dean Koontz bestsellere nyomán! A halottak nem beszélnek, ám Odd Thomas-szal, a kisvárosban dolgozó gyorséttermi szakáccsal mégis kapcsolatba lépnek. Thomas átlagos pasasnak tartja magát, aki különleges képességekkel bír, és fülig szerelmes a világ leggyönyörűbb lányába, Stormy Llewellyn-be. A lelkek néha arra kérik, hogy segítsen igazságot szolgáltatni nekik, és a fiú a másvilági tippjeiket Pico Mundo rokonszenves rendőrfőnökének, Wyatt Porter-nek adja tovább. Egy nap titokzatos férfi érkezik a városba,...

http://kalozmozi.tv/film/1767354/odd-thomas-a-halottlato-odd-tho mas-teljes-film-2013


Vadidegen Perfect Stranger

Vannak Internetes chatszobák, ahová nehezebb bejutni, mint a legtitkosabb klubokba, léteznek találkahelyek, ahová csak hosszas ellenőrzés és szigorú biztonsági intézkedések után klikkelhet a felhasználó. De ha egyszer bejutott, új világ nyílik ki előtte: a leplezetlen vágyak, furcsa kívánságok világa, ahol mindenki szabadon váltogathatja a személyiségét. Ro egyik barátját meggyilkolják. A gyilkosa után nyomoz, és úgy tűnik, csak akkor tudhat meg többet az ügyről, ha ő is bekerül a rendszerbe. Egyre mélye...

http://kalozmozi.tv/film/0457433/vadidegen-perfect-stranger-teljes -film-2007


MesterdetektĂ­v Sleuth

http://kalozmozi.tv/film/0069281/mesterdetektiv-sleuth-teljes-film1972


Zaklatás Disclosure

Tom Sanders elégedett cégénél befutott karrierjével, ráadásul a tőzsdén kisebb vagyon vár rá, mi több, előléptetés előtt áll. Ám hamarosan nagyot változik a világ. Minden azzal kezdődik, hogy ahelyett, hogy ő léphetne előre a ranglétrán, új főnöke az a Meredith Johnson lesz, akivel jó tíz évvel korábban viszonya volt. Egy este, a vonzó és céltudatos Johnson behívatja az irodájába, és megpróbálja elcsábítani a meglepett férfit. Sanders azonban ellenáll és otthagyja a nőt. Másnap Johnson panaszt em...

http://kalozmozi.tv/film/0109635/zaklatas-disclosure-teljes-film-199 4


Gyilkos ösztön Solace

Joe Merriwether (Jeffrey Dean Morgan) és Katherine Cowles (Abbie Cornish) ügynökök nyomoznak egy különös kegyetlenséggel elkövetett sorozatgyilkosság ügyében. Az áldozatok között ugyan nincs kapcsolat, de többek közt a módszer, a rejtélyes üzenetek arra utalnak, hogy a halálesetek összefüggnek. Mivel a gyilkos mindig egy lépéssel a rendőrség előtt jár, Joe és Katherine a lánya halála óta visszavonultan élő, különös képességű pszichiáter Dr. John Clancy (Anthony Hopkins) segítségét kérik.

http://kalozmozi.tv/film/1291570/gyilkos-oszton-solace-teljes-film-2 015


Londoni randevú The Lady Vanishes

Az olasz-osztrák Alpokból Angliába tartó expresszvonaton érdekes emberek gyűltek össze: kémek, ellenkémek, egy bűvész és egy professzor, nők, férfiak, idősek, fiatalok, jólöltözöttek és ódivatúak. A fiatal Iris egy idős hölggyel kerül egy fülkébe a vonaton. A két nő együtt ebédel az étkezőkocsiban, beszélgetésük során pedig összebarátkoznak. Mikor visszatérnek a fülkébe, Iris elbóbiskol. Felébredését követően meglepve tapasztalja, hogy idős útitársnője eltűnt, a többi utas pedig egyszerűen ...

http://kalozmozi.tv/film/0030341/londoni-randevu-the-lady-vanishe s-teljes-film-1938


Wind River - Gyilkos nyomon Wind River

Holttestet találnak a Wind River indiánrezervátumban. A világtól elzárt térségbe hamarosan egy FBI ügynök érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság áldozata lett. A holttestre rátaláló tapasztalt nyomkövető és az ügynök együtt próbál a bűnügy végére járni, ám a zárkózott, bizalmatlan helyiek nem segítik az ügy felgöngyölítését. Ráadásul az Egyesült Államok egyik legelszigeteltebb térségében a legtöbb gyilkossági ügyet sosem oldják meg, a legtöbb bűnözőt sosem fogják el...

http://kalozmozi.tv/film/5362988/wind-river-gyilkos-nyomon-wind-ri ver-teljes-film-2017


Fekete halál Black Death

1348-at írunk, mikor Európára a pestis rémisztő és pusztító árnyéka vetül. Miközben a fekete halál tizedeli a lakosságot, félelem szülte babonás történetek terjednek az emberek között. Az egyik szerint van egy rejtett falu, hol a pestis nem szedi áldozatait: egy szellemidéző vissza tudja hozni a holtakat az élők közé. Ulric (Sean Bean - A gyűrűk ura, A trónok harca) rettegett lovag. Az egyház őt kéri fel, hogy derítse ki az igazságot a faluval kapcsolatban. Csatlakozik hozzá egy fiatal szerzetes és néhány...

http://kalozmozi.tv/film/1181791/fekete-halal-black-death-teljes-fil m-2010


A keselyű három napja Three Days of the Condor

Joe Turner a CIA alkalmazottja: munkatársaival kalandregényeket és mindenféle újságokat olvasnak. A trükköket és cseleket betáplálják egy komputerbe, mely összeveti ezeket a CIA-tervekkel - így keresnek új ötleteket. Egy nap Turner leugrik a sarki étterembe ebédért, ám mire visszatér, az összes kollégáját lemészárolva találja.

http://kalozmozi.tv/film/0073802/a-keselyu-harom-napja-three-days -of-the-condor-teljes-film-1975


Bizonyítás Proof

Catherine éveken át gondját viselte ragyogó szellemű, de labilis apjának, a zseniális matematikusnak. A halála után egyedül marad fájdalmával, apja jegyzeteivel és a kérdéssel: mit kezdjen önmagával. Felbukkan a nővére, Claire, aki szeretné kezébe venni húga életének irányítását. És feltűnik Hal, az egykori tanítvány, aki szeretné áttanulmányozni az öreg jegyzeteit. Miközben Catherine egyre jobban megismeri Halt, és megtudja Claire terveit, a lehető legnyugtalanítóbb problémával kell megküzdenie: vajo...

http://kalozmozi.tv/film/0377107/bizonyitas-proof-teljes-film-2005


A múlt The Past

A mű atmoszférájában, problémafelvetésében számos ponton kapcsolódik Farhadi korábbi filmjéhez, a Nader és Simin - Egy elválás történetéhez. Tulajdonképpen klasszikus háromszög dramaturgiával dolgozik a rendező, elképesztő drámai mélységgel. Tragikus események sorát okozó élethazugságokkal olyan feszültséget teremt, hogy azt még egy thriller is megirigyelhetné. A sztori három emberre fókuszál: Ahmed, aki négy év különélés után tér vissza Párizsba, hogy elváljon francia feleségétől, Marie-tól,...

http://kalozmozi.tv/film/2404461/a-mult-the-past-teljes-film-2013


Scooby Doo 2. - Szörnyek póráz nélkül Scooby-Doo 2: Monsters Unleashed

http://kalozmozi.tv/film/0331632/scooby-doo-2-szornyek-poraz-nelk ul-scooby-doo-2-monsters-unleashed-teljes-film-2004


Marnie Marnie

Marnie elragadó külsejű, vonzó szőke hölgy, akiről senki sem sejti, hogy hideg fejjel hajtja végre lopásait. Általában küllemét használva nyeri meg főnökei bizalmát, majd kirabolja őket és személyazonosságot változtat. Senkit nem szeret lován és édesanyján kivűl, de kettejük kapcsolatát is valami sötét, ki nem mondott titok feszélyezi. Marnie újra munkát keres és talál is Mark Ruthelandnál, a fiatal kiadónál, aki felismeri mint egyik régi ügyfele tolvaját. Ám ahelyett hogy feladná a lányt, elhatároz...

http://kalozmozi.tv/film/0058329/marnie-teljes-film-1964


Kongó Congo

Különös kompánia indul a Kongó-vidékre, a hegyi gorillák régi rejtelmekkel övezett földjére, ahol már számos expedíciónak nyoma veszett. Dr. Karen Ross, az elektronikai szakértő korábban eltűnt kollégái nyomát keresi. Dr. Peter Elliott, a főemlőskutató az Amy névre hallgató szelíd gorillát akarja természetes környezetébe visszahelyezni. Herkermer Homolka, a román kalandor Salamon király aranyvárosát keresi. Csak azt nem tudják, mikor útjuk végén behatolnak Zinj ősi szentélyébe, hogy ott az ember a vesz...

http://kalozmozi.tv/film/0112715/kongo-congo-teljes-film-1995


Jobb, ha hallgatsz Kill the Messenger

Egy újságíró egy sztori nyomába eredve rájön, hogy a CIA keze is benne van egy kokainszállítmányban, amelynek célja, hogy egy nicaraguai lázadó sereget felfegyverezzen. Beleássa magát a történetbe, és nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat, ám a CIA és néhány konkurens újságíró támadást intéz ellene és családja ellen egyaránt.

http://kalozmozi.tv/film/1216491/jobb-ha-hallgatsz-kill-the-messen ger-teljes-film-2014


Véres munka Blood Work

Terrell McCaleb (Clint Eastwood) a visszavonult FBI-ügynökön szívátültetés hajtanak végre. A sikeres műtét után lábadozó egykori nyomozót felkeresi egy nő, aki arra kéri, hogy találja meg nővére gyilkosát. A megfáradt ügynök visszautasítja a felkérést, de amikor megtudja, hogy a meggyilkolt asszony szíve most az ő régi szíve helyén dobog, megváltoztatja az álláspontját és a gyilkosok nyomába ered.

http://kalozmozi.tv/film/0309377/veres-munka-blood-work-teljes-fil m-2002


It Comes at Night It Comes at Night

http://kalozmozi.tv/film/4695012/it-comes-at-night-teljes-film-2017


Rózsaszín párduc 2 The Pink Panther 2

Különös rablássorozat veszi kezdetét, sorra tűnnek el a világ legismertebb és legértékesebb műkincsei, köztük a Rózsaszín Párduc gyémánt. Más a legokosabb zsaruhoz vagy a legjobb titkos ügynökhöz fordulna segítségért, ám Dreyfus főfelügyelő jól tudja, itt csak egyvalaki segíthet. Lehet, hogy Clouseau felügyelő ügyefogyott és ahová lép, ott fű nem terem, ám valahogy mindig sikerre viszi a nyomozást. Így aztán Clouseau a segédje, valamint udvarlásának esetlen tárgya társaságában csatlakozik a nemze...

http://kalozmozi.tv/film/0838232/rozsaszin-parduc-2-the-pink-panth er-2-teljes-film-2009


A 40 az új 20 While We're Young

Egy középkorú házaspár, a dokumentumfilmes Josh és felesége, Cornelia teljes élete, karrierje és házassága is gyökerestül felfordul, amikor megismerkednek a szabad szellemű fiatal párral, Darby-val és Jamie-vel.

http://kalozmozi.tv/film/1791682/a-40-az-uj-20-while-we-re-young-t eljes-film-2015


Majmok bolygója II. Beneath the Planet of the Apes

Brent hadnagy űrhajójával kényszerleszállást hajt végre egy ismeretlen és kietlen bolygón. Legnagyobb megdöbbenésére egy titokzatos és gyönyörű lovas amazon jelenik meg a roncsnál. Még nagyobb lesz a megdöbbenése, amikor a lány nyakában felfedezi elveszett bajtársa, Taylor százados dögcéduláját. Kézzel-lábbal magyarázva ráveszi a nőt, hogy vezesse el barátjához.

http://kalozmozi.tv/film/0065462/majmok-bolygoja-ii-beneath-the-p lanet-of-the-apes-teljes-film-1970


The Invisible Guest The Invisible Guest

http://kalozmozi.tv/film/4857264/the-invisible-guest-teljes-film-201 6


Elbűvölve Spellbound

A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, és kissé erőltetett hódolat a pszichoanalízis divatja előtt. Az álomjelenetek díszleteinek megtervezésével Salvador Dalít bízták meg.Az egyik doktornő beleszeret az új orvosba, ám rá kell jönnie, hogy a férfi emlékezetkihagyásban szenved és talán gyilkolt is. Karrierjét, sőt talán életét kockáztatva, a nő mégis gyógyítani kezdi...

http://kalozmozi.tv/film/0038109/elbuvolve-spellbound-teljes-film-1 945


Árral szemben Striking Distance

Tom Hardy (Bruce Willis) gyilkossági nyomozó nem ijed meg az árnyékától, egy nap mégis a vizirendészeten találja magát. Az új munkakörben kénytelen rádöbbenni, hogy eredeti hivatását nem képes feladni. Ráadásul egy véletlen folytán kiderül, hogy apja halála is ugyanannak a pszichopata gyilkosnak a számlájára írható, aki ismét akcióba lépett. Hardynak titokban folytatnia kell a nyomozást, mert az összes áldozathoz köti valamilyen szál és úgy tűnik, ő az első számú gyanúsított.

http://kalozmozi.tv/film/0108238/arral-szemben-striking-distance-t eljes-film-1993


Melquiades Estrada három temetése The Three Burials of Melquiades Estrada

Egy mexikói vendégmunkást agyonlőnek a texasi határvidéken. Egy határőr lövi le tévedésből. Senkinek nem érdeke a felhajtás, így kerül Melquiades Estrada szép csöndben egymás után kétszer is a föld alá. Egykori munkatársa, Pete Perkins (Tommy Lee Jones) azonban nem nyugszik bele az ügy effajta elintézésébe, foglyul ejti az elkövetőt, a fiatal határőrt (Barry Pepper) és a kihantolt hullával a különös trió lóháton elindul Mexikóba, hogy végre méltó módon, hazai földbe temesse a halottat.

http://kalozmozi.tv/film/0419294/melquiades-estrada-harom-temet ese-the-three-burials-of-melquiades-estrada-teljes-film-2005


Hírnök The Messengers

Jess (Kristen Stewart) a szüleivel (Dylan McDermott és Penelope Ann Miller) vidékre menekül Chicago zajos forgatagából, hogy egy Észak Dakota-i farmon telepedjenek le. A csendes idill azonban csalóka: Jess és hároméves öccse hamarosan olyan baljós jelenésekkel szembesülnek, melyek senki más előtt nem láthatók. Mikor ezek a természetfeletti találkozások egyre erőszakosabbá válnak, Jess segítséget kér a környezetétől, ám a lány zűrös múltja kétkedésre ad okot, s minél kétségbeesettebben próbálja figyelme...

http://kalozmozi.tv/film/0425430/hirnok-the-messengers-teljes-film -2007


Valakit megöltek Laura

McPherson az otthonában meggyilkolt Laura Hunt ügyében nyomoz. Értetlenül áll az ellentmondás előtt: ki akarhatott megölni egy lányt, akinek mindenki a hatása alá került. Még McPherson sem szabadulhat a festményen is látható lány bűvköréből. Aztán a nyomozás félútján valami egészen bizarr dolog történik: megjelenik a halottnak hitt személy. A nyomozónak tehát újra kell gondolnia az egész esetet.

http://kalozmozi.tv/film/0037008/valakit-megoltek-laura-teljes-film1944


ElvarĂĄzsolt kastĂŠly The Haunted Mansion

http://kalozmozi.tv/film/0338094/elvarazsolt-kastely-the-haunted-m ansion-teljes-film-2003


Shutter Shutter

http://kalozmozi.tv/film/0440803/shutter-teljes-film-2004


A visszatérés The Return

A történet igen egyszerű: két fiú, Ivan és Andrej élik eseménytelen életüket egy kisvárosban. Anyjuk egyedül neveli őket. Egy nyári nap váratlanul betoppan a lakásukba és az életükbe az apjuk, akit tíz éve nem láttak. Bár a fiúknak semmi kapcsolatuk az apjukkal, valójában csak egy régi fotográfiáról ismerik, a férfi minden bevezetés és magyarázat nélkül átveszi az irányítást az életükben. Ez főleg a kisebbik fiúnak, Ivánnak nincs ínyére. Apjuk egy különös kirándulásra viszi őket. Horgászni m...

http://kalozmozi.tv/film/0376968/a-visszateres-the-return-teljes-fil m-2003


Tiszta vér Cleaner

Tom Cutler egykor rendőr volt, de a régi időknek már jó ideje vége. Most azzal keresi a kenyerét, hogy a gyilkosságok helyszínét - a rendőrség megbízásából - a vizsgálat lezárása után tisztára pucolja. Megint csak őt hívják egy külvárosi házba, hogy takarítsa el egy gyilkos lövöldözés nyomait. Ám ezúttal a képlet korántsem olyan egyszerű: Cutler ugyanis a rendrakás helyett akaratlanul a terhelő bizonyítékok eltüntetéséhez nyújt segédkezet.

http://kalozmozi.tv/film/0896798/tiszta-ver-cleaner-teljes-film-2007


A Jade skorpió átka The Curse of the Jade Scorpion

A helyszín a negyvenes évek New Yorkja. Woody Allen ezúttal C. W. Briggs-et, egy biztosítási nyomozót alakít, aki minden biztosítási csalást hihetetlen profizmussal leplez le. Ki nem állhatják egymást a cég új, szigorú szervezési szakértőjével, Betty Ann-nel (Helen Hunt), akit azért vettek fel, hogy modernizálja és racionalizálja az üzletmenetet. Egy céges bulin egy mágus a színpadon hipnotizálja mindkettőjüket. Ettől a naptól kezdve C. W. nappal egy ékszerrablás-sorozatot próbál felgöngyölíteni, anélkü...

http://kalozmozi.tv/film/0256524/a-jade-skorpio-atka-the-curse-of-t he-jade-scorpion-teljes-film-2001


Alfred Hitchcock - TĂŠboly Frenzy

http://kalozmozi.tv/film/0068611/alfred-hitchcock-teboly-frenzy-telj es-film-1972


A magas ember The Tall Man

http://kalozmozi.tv/film/1658837/a-magas-ember-the-tall-man-telje s-film-2012


Vakító fehérség Whiteout

Lezuhan egy katonai gép az Antarktiszon. A múltja elől menekülő Carrie Stetko (Kate Beckinsale) rendőrbíró kénytelen továbbmaradni, amikor a jégmezőn egy amerikai geológus holttestére bukkannak. Kiderül, hogy a férfit meggyilkolták, és köze van a repülőgéphez. Egy különleges ügynök, Pryce (Gabriel Macht) érkezik a bázisra, hogy segítsen Carrie-nek a nyomozásban, ám nyilvánvalóan rejteget valamit. A rejtélyes haláleset utáni nyomozás egyre érthetetlenebb dolgokat tár fel, amelyek egy hatvan évvel korábbi ...

http://kalozmozi.tv/film/0365929/vakito-feherseg-whiteout-teljes-fil m-2009


Az ördög háza The House of the Devil

Samantha főiskolai hallgató az 1980-as években. Hogy fizetni tudja tanulmányait, alkalmi munkákat vállal. Így jelentkezik az Ulman házaspár hirdetésére, akik bébiszittert keresnek. Megan, Sam barátnője elfuvarozza őt az erdő mélyén lévő viktóriánus házhoz. Csak itt derül ki, hogy valójában az idős házapár egyik tagjának anyjára kellene vigyázni. Megan vonakodása ellenére Sam elvállalja a feladatot. Hamarosan rájön, hogy a megbízói sötét titkot rejtegetnek, ami összefüggésben van a teljes Holdfogyatkoz...

http://kalozmozi.tv/film/1172994/az-ordog-haza-the-house-of-the-d evil-teljes-film-2009


Sötét helyek Dark Places

Libby hétéves volt, amikor meggyilkolták az anyját és a két nővérét. A kislány valllomása alapján a bátyját, Bent ítélték el, aki rács mögé került. Huszonöt évvel később egy amatőr szevezet tagjai újra előveszik az ügyet, és megkeresik a nőt, hogy meséljen a szörnyű esetről. Ez alapján megpróbálják újra összerakni, mi történt, hogyan torkollott tragédiába az este. Az emlékek felidézése, a sokkoló igazság felszínre kerülése megrendíti Libbyt a hitében. Lehet, hogy nem is a testvére volt a g...

http://kalozmozi.tv/film/2402101/sotet-helyek-dark-places-teljes-fil m-2015


Éjfél a jó és a rossz kertjében Midnight in the Garden of Good and Evil

http://kalozmozi.tv/film/0119668/ejfel-a-jo-es-a-rossz-kertjeben-mid night-in-the-garden-of-good-and-evil-teljes-film-1997


Elemi ösztön 2. Basic Instinct 2

Dögös sportkocsi repeszt az éjszakában, majd a folyóba zuhan. Catherine Trammel (Sharon Stone) vizesen ugyan, de épp bőrrel megússza a balesetet. Különös viselkedése miatt a korábban már gyilkossággal megvádolt írónőt Michael Glass (David Morissey), a neves pszichiáter hallgatja ki. A szakvélemény: kockázatfüggőség. Nagy befolyásának köszönhetően persze Catherine-t ismét felmentik a gyilkossági vád alól, ám Catherine jelentkezik Glass magánrendelőjében. Glass számára nem kétséges, újabb játszma vette...

http://kalozmozi.tv/film/0430912/elemi-oszton-2-basic-instinct-2-tel jes-film-2006


Tiszta ügy High Crimes

Claire, a befolyásos ügyvédnő (Ashley Judd) élete gyökeresen megváltozik, amikor egy elfuserált betöréses rablás után felkeresi őket egy FBI-ügynök, és letartóztatja imádott férjét, Tomot (Jim Caviezel). A vád: a férfi, valódi nevén Ronald Chapman, régóta körözött katonaszökevény, aki El Salvadorban civilek tucatjait gyilkolta meg, és az azóta eltelt tizenöt évben bujkált a hatóságok elől. A férj beismeri feleségének, hogy ő valóban Ronald Chapman, és tényleg részt vett egy titkos akcióban, de azt...

http://kalozmozi.tv/film/0257756/tiszta-ugy-high-crimes-teljes-film2002


A halott túlélő After.Life

Egy autóbaleset után Anna, a fiatal tanárnőnő élet és halál közti átmeneti állapotba kerül, és kétségbeesett harcot folytat, hogy megakadályozza, hogy Eliot Deacon temetkezési vállalkozót, aki élve akarja eltemetni. Anna úgy tűnik, csak magára számíthat, azonban a lány szerelme Paul gyanúsnak találja Eliotot.

http://kalozmozi.tv/film/0838247/a-halott-tulelo-after-life-teljes-fil m-2010


Lรกthatatlan The Invisible

http://kalozmozi.tv/film/0435670/lathatatlan-the-invisible-teljes-fil m-2007


A szerelem tengere Sea of Love

Frank Keller egy New York-i elvált, kiábrándult, nyugdíj előtt álló zsaru. Egy gyilkos garázdálkodik a városban, férfiakat támad meg a saját hálószobájukban. Úgy tűnik a gyanúsított nő, aki házassági hirdetésekből szúrja ki áldozatait. Shermant nyomozó, aki szintén gyilkosságsorozat ügyében nyomoz és Keller elhatározzák, hogy feladnak egy hirdetést, hátha sikerül így rátalálni a nőre. Az egyik nő, aki a hirdetésre válaszol a gyönyörű és hódító Helen. Keller szenvedélyesen beleszeret és legjo...

http://kalozmozi.tv/film/0098273/a-szerelem-tengere-sea-of-love-te ljes-film-1989


Atlantisz gyermekei Hearts in Atlantis

Bobby Garfield felnőttként visszatér szülővárosába, legjobb barátja halála után. Az emlékek óhatatlanul számvetésre késztetik Bobby-t. Tízéves korában két jóbarátja volt, akivel mindent megosztott: Carol és Sully. Ráadásul Carollal titkon csókkal pecsételték meg barátságukat. Bobby édesanyja megkeseredett élvhajhász asszony, aki önző módon viselkedett fiával. Egy napon belép életükbe és végleg megváltoztatja azt Ted Brautigan, egy előkelő idegen a városban. Bobby hamar megtalálja a hangot Teddel, ak...

http://kalozmozi.tv/film/0252501/atlantisz-gyermekei-hearts-in-atla ntis-teljes-film-2001


Halloween 3 - Boszorkรกnyos idล szak Halloween III: Season of the Witch

http://kalozmozi.tv/film/0085636/halloween-3-boszorkanyos-idosza k-halloween-iii-season-of-the-witch-teljes-film-1982


Mother Mother

http://kalozmozi.tv/film/1216496/mother-teljes-film-2009


Halál a hídon Blow Out

Jack hangmérnökként dolgozik a filmgyárban, a munkája megszállottja. Egyik éjszaka mezei kirándulásra indul, hogy magnóra vegye a szél fütyülését egy készülő horrorfilmhez. Munkáját váratlan közjáték szakítja meg, egy közlekedési baleset szemtanúja lesz. Először autógumi kipukkanását hallja, majd látja, amint egy autó áttöri a híd korlátját és a mélybe zuhan. Jack a vízbe ugrik, és sikerül kimentenie a kocsi utasát, Sallyt, a fiatal lányt. A sofőr, a szépreményű elnökjelölt azonban halott. A ...

http://kalozmozi.tv/film/0082085/halal-a-hidon-blow-out-teljes-film1981


Pók Spider

Dennis, azaz becenevén a Pók (Ralph Fiennes), harmincas fiatalember, aki életéből húsz évet elmegyógyintézetben töltött. Súlyos személyiségzavarral kezelték, soha nem épült fel. Idős rokonai megszánják és befogadják. A valósághoz Dennist nagyon vékony és törékeny szálak fűzik. Szobájában naphosszat látszólag értelmetlen jegyzeteket készít. Az ismerős környék hatására felsejlenek benne gyermekkori emlékei. Sokáig Dennis nem volt tudatában a szülei, Bill (Gabriel Byrne) és Yvonne (Miranda Richardson)...

http://kalozmozi.tv/film/0278731/pok-spider-teljes-film-2002


Ideglelés 2. Book of Shadows: Blair Witch 2

Nem igazi horror-rajongó, aki nem szeretne ellátogatni, a horror-kultuszfilm, a Blair Witch Project (Ideglelés) helyszínére, a Burkettsville melletti erdőbe. Arra a helyre, ahol két évvel ezelőtt az új életre támadó boszorkány olyan csúnyán elbánt azzal az öt - csupán holtában híressé vált - amatőrfilmessel.Jeff Donovan a hiszékenyekből él: emléktárgyakat árul és túrákat vezet a rémüldözni vágyók számára. Csakhogy az a négy ember, akit most vezet a film forgatásának emlékeihez, a boszorkány lakhe...

http://kalozmozi.tv/film/0229260/idegleles-2-book-of-shadows-blair -witch-2-teljes-film-2000


Ártatlanságra ítélve Presumed Innocent

Caroline Polhemust, az ambíciózus, fiatal ügyésznőt brutális kegyetlenséggel meggyilkolják. Minden jel szerint kéjgyilkosság történt, a gyanú a mindaddig feddhetetlen hírben álló államügyész-helyettesre, Rusty Sabich-re terelődik. A nős férfi - több más kollégájában hasonlóan - valóban viszonyt folytatott a gyönyörű Caroline-nal és azután sem tud szabadulni hatása alól, miután a nő lecseréli őt főnökükre. A perdöntő tárgyaláson minden Rusty bűnösségére utal...

http://kalozmozi.tv/film/0100404/artatlansagra-itelve-presumed-inn ocent-teljes-film-1990


Születés Birth

Tíz évvel első férje halálát követően Anna ismét házasodni készül, mikor feltűnik egy különös kisfiú, s azt állítja, hogy ő Anna előző férjének reinkarnációja. A tíz éves gyermek képes felidézni a nő házas életének legintimebb részleteit is, Anna pedig teljesen elbizonytalanodik: elméje képtelen elfogadni a lehetetlent, ám szíve mélyén már szembesült az igazsággal, bármennyire félelmetes is.

http://kalozmozi.tv/film/0337876/szuletes-birth-teljes-film-2004


Stephen King - Dolores Claiborne Dolores Claiborne

Dolores Claiborne (Kathy Bates) kemény munkával, házvezetőnőként keresi a kenyerét. Lánya, Selena (Jennifer Jason Leigh), akit Dolores 15 éve nem látott, egy New York-i magazinnál dolgozik újságíróként. Egy napon Selena különös küldeményt kap faxon: egy bangori újság cikkének másolatát, mely egy gyilkossággal gyanúsított nőről szól. És fölé van firkálva egy üzenet: Ez nem a te anyád? És Selena, bár munkája Arizona államba szólítaná, mégis a Maine-beli sziget felé veszi útját, ahol Dolores a letar...

http://kalozmozi.tv/film/0109642/stephen-king-dolores-claiborne-do lores-claiborne-teljes-film-1995


RejtĂŠlyes manhattani halĂĄleset Manhattan Murder Mystery

http://kalozmozi.tv/film/0107507/rejtelyes-manhattani-halaleset-m anhattan-murder-mystery-teljes-film-1993


Kocka 3. Cube Zero

Senki sem önként vesz részt az eseményekben. Azonban mindenki túl akarja élni még a következő percet. Kockaszobákat, labirintusokat kell leküzdeniük. Minden szobában a borzalmas halál lehetősége les minden szereplőre. Óvatosnak kell lenniük, el kell kerülniük az ügyes csapdákat, ha ki akarnak jutni a halálos útvesztőből. Vajon elérik a kijáratot? Nem teljesen biztos, hogy az megoldást jelenthet.

http://kalozmozi.tv/film/0377713/kocka-3-cube-zero-teljes-film-200 4


A kilencek The Nines

A film három különböző történetre oszlik, melyben ugyanazokkal az emberekkel találkozhatunk. A rab egy bajba jutott tévésztár történetét meséli el, aki háziőrizet alá kerül, és sajtóreferense valamint szomszédnője jelenti az egyetlen kapcsolatot számára a külvilággal. A Valóságshow egy félórás színfalak mögötti videóra emlékeztet, amelyben egy internetes reality show kulisszatitkaira kapunk rálátást. Végül a Tudás, melynek középpontjában egy elismert videójáték-designer és családja van, akiknek...

http://kalozmozi.tv/film/0810988/a-kilencek-the-nines-teljes-film-20 07


Az Ördögűző - A kezdet Exorcist: The Beginning

Aki egyszer a Gonosz arcába néz, nem szabadulhat többé az emléktől. Merrin atya pedig nemcsak futó pillantás vetett a megtestesült rosszra: a második világháború idején közeli kapcsolatba került vele. Túlélte a borzalmakat, de nem tud többet hinni Istenben és elhagyja papi hivatását. Afrikába utazik, hogy részt vegyen egy ókeresztény templom régészeti feltárásában. A lelet valóban különleges, a katedrális tökéletesen ép maradt, mintha rögtön a felépítése után betemették volna. A templom alatt azonban...

http://kalozmozi.tv/film/0204313/az-ordoguzo-a-kezdet-exorcist-the -beginning-teljes-film-2004


A 109. utas Passengers

A fiatal és csinos Claire pszichoterapeutaként dolgozik. A doktornőt egy repülőgépszerencsétlenség túlélőinek kezelésével bízzák meg, hogy segítsen az embereknek feldolgozni a traumát. Érdekes módon, amikor felidézik a baleset körülményeit, az utasok egy része valami robbanásról beszél, ám a hivatalos vizsgálat erre nem tesz semmiféle utalást. Az egyik utas, Eric felkelti Claire érdeklődését, szerinte a férfi tudja, mi történt. Miközben kapcsolatuk románccá alakul, egyre több túlélő tűnik el titokz...

http://kalozmozi.tv/film/0449487/a-109-utas-passengers-teljes-film2008


Szemekbe zárt titkok Secret in Their Eyes

Egy összetartó FBI csapat darabjaira hullik, amikor egyikük lányát brutális módon meggyilkolják. Ám 13 évvel a gyilkosság után olyan nyomra bukkannak, amely talán segít felgöngyölíteni az ügyet. Azonban egyikük sincs felkészülve a sokkoló titokra, amely átszövi a múltat és a jelent.

http://kalozmozi.tv/film/1741273/szemekbe-zart-titkok-secret-in-th eir-eyes-teljes-film-2015


Alex Cross Alex Cross

Alex Cross (Tyler Perry) a detroiti rendőrség nyomozója. Gyerekkori jóbarátja, Tommy Kane (Edward Burns) egyben társa is. Ketten együtt próbálnak segíteni Monica Ashe nyomozónőnek (Rachel Nichols), aki épp egy magát Picassonak nevező pszichopata sorozatgyilkost (Matthew Fox) hajszol. Kane szerint egy szimpla elmebeteg férfiról van szó, Cross azonban úgy gondolja, hogy Picasso tettei egy nagyon is átgondolt terv állomásai, és áldozatait sem találomra választja ki. Sejtése később be is igazolódik, mikor a gyilkos fel...

http://kalozmozi.tv/film/1712170/alex-cross-teljes-film-2012


A test The Body

Jaime felügyelő élete legkülönösebb ügyében nyomoz, a hullaházból eltűnt testet kell megtalálnia. Megdöbbentő az egészben, hogy nincs nyom, az egyetlen szemtanú pedig, az éjjeliőr kómába esett az átélt borzalmaktól. A felügyelő - akit saját rémálmai a kétségbeesés felé hajszolnak - egyetlen gyanúsítottja az elhunyt özvegye, aki azonban az ártatlanságát hangoztatja. Ugyanakkor az asszony is belső démonokkal küzd, melyek nem maradnak rejtve. Az elszabadult holttest és a különös jelenségek egybefonják...

http://kalozmozi.tv/film/1937149/a-test-the-body-teljes-film-2012


Kokuhaku Confessions

http://kalozmozi.tv/film/1590089/kokuhaku-confessions-teljes-film2010


Bankcsapda Flypaper

Tripp Kennedy (Patrick Dempsey) abba a bankba toppan be zárórakor, amelyet két gengszterbanda épp egy időben akar kirabolni. Amikor a bankrablók fegyvert rántanak, Tripp azonnal a csinos pénztáros, Kaitlin (Ashley Judd) védelmére siet. Az egyik banda vérbeli profikból, a másik viszont igazi lúzerekből áll. A helyzetet súlyosbítja, hogy a bank biztonsági rendszerének lezáró funkciója működésbe lép a nap végén, a bent lévők pedig csúfos csapdába esnek. Az idő előrehaladtával mulatságos macska-egér játék ke...

http://kalozmozi.tv/film/1541160/bankcsapda-flypaper-teljes-film-2 011


Péntek 13 VI - Jason él Friday the 13th Part VI: Jason Lives

Gyermekként Tommy Jarvis megtette azt, amibe oly sokan belehaltak, amikor megpróbálták megtenni. Megölte Jason Vorhees-t, a tömeggyilkost, aki rettegésben tartotta a Kristály-tó nyaralóit. De most, évekkel később Tommy-t kínozza a félelem, hogy Jason talán nem is halt meg igazából. Így hát Tommy és egy barátja elmennek a temetőbe kiásni Jason sírját. Tommy szerencsétlenségére (és a barátja nagyon nagy szerencsétlenségére) rothadó holttest helyett egy jól kipihent Jason-ra bukkannak, aki visszatér a halálbó...

http://kalozmozi.tv/film/0091080/pentek-13-vi-jason-el-friday-the-1 3th-part-vi-jason-lives-teljes-film-1986


Ösztön Instinct

Ethan Powell (Anthony Hopkins) Afrikakutató évekkel ezelőtt eltűnt. Családja már rég lemondott róla, a tudományos világ meggyászolta, amikor egy rezervátum két vadőrét bestiálisan meggyilkolják. A ruandai hatóságok hamarosan elfogják a doktort, aki teljesen átalakult: ruhája cafatokban lóg róla, haja hosszú, és egy szót sem ejt ki a száján. Több mint két évet töltött a dzsungel mélyén egy gorillacsapattal. Egy ifjú pszichológus (Cuba Gooding Jr.) hatalmas lehetőséget lát az esetben. Biztos benne, ha szó...

http://kalozmozi.tv/film/0128278/oszton-instinct-teljes-film-1999


Árnykép Shutter

Ben (Joshua Jackson) és a felesége, Jane (Rachael Taylor) egy ígéretes állásajánlat miatt Japánba költöznek. A fiatal pár divatfotózásra indul, amikor egy erdei úton autóbaleset részesei lesznek, amelyben meghal egy helybéli lány. Később azonban, amikor visszatérnek a helyszínre, már nyoma sincs a holttestnek. Miután Ben előhívatja a képeket, elmosódott árnyalakot vesz észre rajtuk. Ettől kezdve a fotóin újra és újra felbukkan a titokzatos árny, mintegy előre jelezve valamilyen szörnyű esemény bekövetkez...

http://kalozmozi.tv/film/0482599/arnykep-shutter-teljes-film-2008


A ház hideg szíve The Haunting

Robert Wise hátborzongató és hatásos filmje egy kísértet-házról szól, melyben egy nyomozó felkér két médiumot (Julie Harris és Claire Bloom), hogy kivizsgálják a furcsa történéseket egy New-England-beli kúrián.

http://kalozmozi.tv/film/0057129/a-haz-hideg-szive-the-haunting-te ljes-film-1963


Rubber Rubber

Egy kiöregedett, kidobott autógumi "felébred" a kaliforniai sivatagban. Elkezd gurulni az úton, megáll és elindul, ahogy a kedve tartja. A feltevés, miszerint egy gumiabroncs önálló életre képes, fele annyira sem rendkívüli, mint az, hogy telepatikus képességgel van megáldva. Ennek kézzelfogható eredményeként az akaratával képes bármit felrobbantani. Ennek először egy nyúl látja a kárát, de hamarosan az is kiderül, hogy emberi fej esetében is tökéletesen működik. Miután a csinos nő iránti vonzódása kudar...

http://kalozmozi.tv/film/1612774/rubber-teljes-film-2010


Regression Regression

http://kalozmozi.tv/film/3319920/regression-teljes-film-2015


A vörös hegedű The Red Violin

A világ történelme egy csodás hangszer történetén keresztül... Montrealban árverésre bocsátják a tizenhetedik században élt Nicolo Bussotti (Carlo Cecchi) cremonai hangszerész-mester által készített hegedűt. A vörös hegedű megindítja az emberek képzeletét. A készítőtől a hegedű először egy ausztriai kolostorba kerül, onnan Oxfordba. Kínába kerül a kulturális forradalom idején, majd onnan kanadai tulajdonosához, aki fel akarja térképezni a kalandos utat és a hangszer titkát.

http://kalozmozi.tv/film/0120802/a-voros-hegedu-the-red-violin-telj es-film-1998


Vágott verzió The Final Cut

A Zoe Chip implantátum az emberi élet minden mozzanatát rögzíti. Alan Hackman (Robin Williams) a legprofibb vágó, aki a legelvetemültebb emberből is képes szentet faragni. Kezében a halhatatlanság kulcsa, ám amikor egy nagyhatalmú Zoë Tech (Blu Mankuma) mérnök felvételeit vágja, Alan felfedez egy képet a saját gyermekkorából, amely végigkísértette az életét. Ez a felfedezés Alant arra kényszeríti, hogy lefejtve az arcára kövült maszkot, az igazság és megváltás keresésére induljon.

http://kalozmozi.tv/film/0364343/vagott-verzio-the-final-cut-teljes-f ilm-2004


Cypher Cypher

http://kalozmozi.tv/film/0284978/cypher-teljes-film-2002


Nem fogadott hívás One Missed Call

Beth különös körülmények között veszítette el két barátját. Mindkettő rejtélyes telefonüzenetet kapott, melyben a saját haláltusájukat hallgathatták végig. Nem sokkal később valóban meghaltak, mégpedig oly módon, ahogyan azt a telefonban hallották. A rendőrségen kétkedve fogadják a lány bejelentését. Csupán Jack Andrews felügyelő hisz neki, aki hasonló körülmények között veszítette el a húgát. Jack és Beth a saját szakállára nyomozni kezd. Ám egyszer megszólal Beth mobilja. Bár nem veszi fel a...

http://kalozmozi.tv/film/0479968/nem-fogadott-hivas-one-missed-c all-teljes-film-2008


Sherlock: A szĂśrnyĹą menyasszony Sherlock: The Abominable Bride

http://kalozmozi.tv/film/3845232/sherlock-a-szornyu-menyasszonysherlock-the-abominable-bride-teljes-film-2016


Galaktikus támadás The Arrival

Zane Zaminski (Charlie Sheen) rádiócsillagász legszívesebben az eget kutatja. Jeleket vár, választ az űrbe sugárzott földi üzenetekre. Ezért nem is lepődik meg amikor sikerül elkapnia egy a naprendszerünkön túlról érkező adást. A felfedezés jelentőségét azonban rajta kívül mintha senki sem értékelné, így napokon belül elveszti állását és az egyetlen szem- és fültanút, aki bizonyíthatná az igazát. Hamarosan saját megfigyelőállomást hoz létre és a következő idegen adás érkezésekor megdöbbentő ...

http://kalozmozi.tv/film/0115571/galaktikus-tamadas-the-arrival-tel jes-film-1996


Igazsรกg helyett Salton Sea

http://kalozmozi.tv/film/0235737/igazsag-helyett-salton-sea-teljes-f ilm-2002


Majd meghalnak Mandy Lane-ért All the Boys Love Mandy Lane

Mandy Lane (Amber Heard) vaskos férfivágyakat ébreszt. Mivel még csak egy szégyenlős kamasz, nehezen birkózik meg a rá irányuló figyelemmel, pláne, hogy hétvégi kirándulásra indul epekedő osztálytársaival. A feszengősen induló közös programról Mandy már jó előre a legrosszabbakat gondolja, ám a történések még a legvadabb képzelgéseit is felülmúlják: hódolói szép lassan és véresen hullani kezdenek. A brutális gyilkosságok mögött egyetlen közös pont van: Mandy.

http://kalozmozi.tv/film/0490076/majd-meghalnak-mandy-lane-ertall-the-boys-love-mandy-lane-teljes-film-2008


Boogeyman Boogeyman

Tim (Barry Watson) látszólag normális, pedig nyolcéves kora óta egy szörnyeteg tartja rettegésben. Miután apját szörnyű kínok között elrabolja a szobájából, a lakásában megszüntetett minden sötét sarkot; nehogy a gonosz erő rejtekhelyet találjon magának. Egy nap azonban barátnője, Jessica (Tory Mussett) szüleihez utaznak, ezért el kell hagynia a biztonságos övezetet. Amint kilép saját védett burkából, a dolgok lassan összeomlanak körülötte.

http://kalozmozi.tv/film/0357507/boogeyman-teljes-film-2005


Végső menedék Shelter

Dr. Cara Jessup (Julianne Moore - Hannibál, A nagy Lebowski, Jurassic Park 2.) többszörös személyiségzavarral küzdő, sokszor veszélyes betegek kezelésével foglalkozik. Élete során annyi borzalmat látott már, hogy szakmai és Istenbe vetett hite ad neki erőt egyedül. Egy zűrös bírósági esetet követően látogatja meg pszichológus apját (Jeffrey DeMunn - Halálsoron, A köd). A doktor legújabb páciense, Adam (Jonathan Rhys Meyers - Tudorok, Mission: Impossible III.) minden addig látott betegét felülmúlja. Élete sö...

http://kalozmozi.tv/film/1179069/vegso-menedek-shelter-teljes-film -2010


Bajok Harryvel The Trouble with Harry

Az eladdig békés új-angliai kisváros melletti erdőben egy holttest hever. Gyilkosság áldozata lett? Vagy véletlen baleset volt? Netán szívroham végzett vele? A városka lakói napi sétájukat végezve sorra rábukkannak a hullára, s valamilyen módon mindegyikük érintve érezve magát - megpróbálják eltüntetni a holttestet. De az a fránya Harry mindig előkerül! Lassan minden a feje tetejére áll. Vajon ki lehet a tettes mindazok közül, akiknek volt okuk ferde szemmel nézni a minden jel szerint erőszakos módon a tú...

http://kalozmozi.tv/film/0048750/bajok-harryvel-the-trouble-with-h arry-teljes-film-1955


A spártai Spartan

Robert Scott (Val Kilmer) különleges ügynök küldetése, hogy megtalálja az elnök elrabolt lányát, mielőtt a dolog kipattanna és a sajtó tudomására jutna. Ezúttal a szövetségiek és a CIA együttműködésével Scott felderít egy bűnszövetkezetet, ami prostitúcióra kényszeríti az elrabolt lányokat és aminek köze lehet az elnök lányához is. Scott rájön, hogy az eset csak az első nyoma egy életveszélyes összeesküvésnek, aminek a szálai a legfelsőbb szintekre vezetnek.

http://kalozmozi.tv/film/0360009/a-spartai-spartan-teljes-film-2004


Piknik a Függő sziklánál Picnic at Hanging Rock

http://kalozmozi.tv/film/0073540/piknik-a-fuggo-sziklanal-picnic-athanging-rock-teljes-film-1975


Unknown Unknown

Öt vadidegen egy bezárt raktárépületben tér magához. A helyszín és az itt rekedteken lévő sérülések brutális előzményeket sejtetnek, de egyikük sem emlékszik, kik ők, és hogy kerültek ide. De aztán - ahogy egyre több titokra derül fény - nyilvánvalóvá válik, hogy aki életben akar maradni, annak a többieket megelőzve kell visszanyernie emlékezetét.Az Oscar-díjra jelölt Greg Kinnear (A család kicsi kincse, Lesz ez még így se!) és Jim Caviezel (A Passió) főszereplésével készült lebilincselően izg...

http://kalozmozi.tv/film/0450340/unknown-teljes-film-2006


Meghívás egy gyilkos vacsorára Murder by Death

A világ leghíresebb detektívjei különös meghívót kapnak. Egy kísérteties kastély még kísértetiesebb tulajdonosa invitálta őket vacsorára. A gyertyafényes estén végre összeismerkedik Miss Marbles, Charlie Chan, Sam Spade és a többi legendás kopó. A vacsora nagyszerű, ám a házigazda egyetlen pillanatra sem mutatkozik. Csupán üzenteket és meglepetéseket küld maga helyett. Az idő múlásáva a meglepetések egyre veszélyesebbé válnak, a világ válogatott magándetektívjei pedig kutatni kezdenek. E kastély fal...

http://kalozmozi.tv/film/0074937/meghivas-egy-gyilkos-vacsoraramurder-by-death-teljes-film-1976


Gyilkossรกghoz รถltรถzve Dressed to Kill

http://kalozmozi.tv/film/0080661/gyilkossaghoz-oltozve-dressed-tokill-teljes-film-1980


Paranoid Park Paranoid Park

Alex, a Paranoid Park nevű gördeszkás telep állandó látogatója véletlenül egy szörnyű baleset okozója lesz. A történtek vizuálisan is nagyon megviselik. Tudja ő is, hogy segítene ha megosztaná a titkát valakivel, mégis a hallgatás mellett dönt.

http://kalozmozi.tv/film/0842929/paranoid-park-teljes-film-2007


Változó állapotok Altered States

Eddie Jessup egy tudóstársával együtt kutatja az emberi evolúció eredetét. Egy teória szerint az agy feltáratlan területei évmilliókra visszamenőleg megőrzik a genetikai fejlődés során végbement változások információit. Hosszú ideje nem jutnak eredményre, így Eddie egy indián törzs szárított gombájával drogozza be magát, ám a kísérlet kicsúszik az irányításuk alól. Ezt követően Eddie különös fizikai elváltozásokat észlel a testén.

http://kalozmozi.tv/film/0080360/valtozo-allapotok-altered-states-t eljes-film-1980


Gyanakvó szerelem Suspicion

Johnny, aki remekül eligazodik a törvény útvesztőjében, elcsábít egy ártatlan teremtést, Linát. Házasság üres családi kasszával, de Johnnyt nem kell félteni: még újdonsült feleségét is hajlandó a másvilágra segíteni, ha az anyagi előnyökkel kecsegtet. Vagy mégsem? Mindez csak a fiatal ara képzelgése? A film két Oscardíjat kapott a maga idejében.

http://kalozmozi.tv/film/0034248/gyanakvo-szerelem-suspicion-telj es-film-1941


Kísért a múlt Out of the Past

http://kalozmozi.tv/film/0039689/kisert-a-mult-out-of-the-past-telje s-film-1947


Amerikai vérbosszú The Limey

Wilson (Terence Stamp) frissen szabadult, öregedő londoni bűnöző. Első útja rögtön Los Angelesbe vezet, ahol megszállottan kutatja meghalt lánya nyomait. Meggyőződése, hogy nem sima autóbaleset áldozata volt a lány, hanem szeretője, egy gazdag zeneipari menedzser az igazi felelős. Wilsonhoz hozzácsapódik Eduardo (Luis Guzmán), aki szintén Londonból tette át székhelyét, és szintén illegális dolgokkal foglalkozik. Magánnyomozásuk szálai egy kopottas fényű színésznőhöz vezetnek, aki ismerte Wilson lányát. E...

http://kalozmozi.tv/film/0165854/amerikai-verbosszu-the-limey-telj es-film-1999


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.