Top 400 sci fi film

Page 1

TOP 400 SCI-FI FILM KALOZMOZI.TV


Eredet Inception

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője, aki mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata az álomfázisba jut, ő belopózik az elméjükbe, és hozzáfér a legtitkosabb információkhoz is. Saito (Ken Watanabe) visszautasíthatatlan és életveszélyes ajánlattal keresi fel. Egy gondolatot kell elültetnie a haldokló milliárdos, Maurice Fisher (Pete Postlethwaite) tudatalattijába úgy, hogy a célszemély halálos védelmi rendszerrel felvértezett elméje ne kaphassa el. Legjobb emberét, Arthurt (Jo...

http://kalozmozi.tv/film/1375666/eredet-inception-teljes-film-2010


Mátrix The Matrix

Két valóság létezik. Az egyik mindennapi életünk - a másik az, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo kétségbeesetten kutatja az igazságot a mátrixról. Erről a titokzatos és ismeretlen valamiről. Neo csak mendemondákból hallott - de biztos benne, hogy ez az elképzelhetetlen dolog rosszindulatú, és titokban irányítja az életét. Neo úgy véli, Morpheus, ez a legendák övezte férfi, akit a világ legveszélyesebb emberének tartanak, megmutatja neki az igazságot.Egy éjszaka Neo találkozik e...

http://kalozmozi.tv/film/0133093/matrix-the-matrix-teljes-film-1999


Csillagok között Interstellar

A legendásan titkolózó rendező új sci-fijéről annyit már tudni, hogy csupa sztár működik közre benne és a csillagok között játszódik. Tudósok felfedeznek egy féreglyukat az űrben, és egy csapatnyi felfedező meg kalandor nekivág, hogy átlépje mindazokat a határokat, amelyeket addig áthághatatlannak hittünk: túl akarnak lépni téren és időn.

http://kalozmozi.tv/film/0816692/csillagok-kozott-interstellar-teljes -film-2014


Bosszúállók The Avengers

Nick Fury (Samuel L. Jackson), az Ügynökség vezetője új fenyegetést észlel. Az ellenfél minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre. Fury a katasztrófa elkerülésére összehívja a szuperhősöket. A toborzás eredményeként hamarosan sohasem látott szupercsapat néz farkasszemet az ellenséggel. Vasember (Robert Downey Jr.), Amerika kapitány (Chris Evans), a Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) és a többiek indulnak harcba, hogy megakadályozzák bolygónk pusztulását. Bruce Banner (Mark Ruffalo) megfékezhetetlen alt...

http://kalozmozi.tv/film/0848228/bosszuallok-the-avengers-teljes-fi lm-2012


Star Wars IV. - Csillagok háborúja Star Wars

Réges régen, egy távoli galaxisban kezdődött a nagy kaland, amikor Leia Organa hercegnő két fura robottal egy alig értékelhető hologramot küldött az egyetlen Jedi lovagnak, a remeteként élő Ben Kenobinak. Az idős jedi Luke Skylwalker, Han Solo és szőrős vukija, a hatalmas Chewbacca társaságában útra kel, hogy kiszabadítsa a hercegnőt Darth Vader fogságából, és győzelemre vigye az igaz ügyet az egész Galaxisban.Leia hercergnőt túszul ejtik a gonosz birodalmi erők, amikor megpróbálják elfojtani az ell...

http://kalozmozi.tv/film/0076759/star-wars-iv-csillagok-haboruja-st ar-wars-teljes-film-1977


Avatar Avatar

Egy deréktól lefelé megbénult háborús veterán a távoli Pandorára utazik. A bolygó lakói, a Na'vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért. De nagyon nagy lehetőséghez is jutnak: a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad vi...

http://kalozmozi.tv/film/0499549/avatar-teljes-film-2009


Star Wars V. - A Birodalom visszavág The Empire Strikes Back

A felkelők maréknyi csapata a hó borította Hoth bolygó földalatti támaszpontján rejtőzködik. A szondák azonban felfedik a rejtekhelyet, és hamarosan birodalmi lépegetők lepik el a bolygót. Han Solo, Chewbacca és Leia a megbízhatatlan Lando Calrissian segítségét kérik. Nem is sejtik, hogy a birodalom rettegett ura, Darth Vader már várja őket nem kis meglepetést tartogatva Han számára. Luke Skywalker a Dagobah rendszerben az utolsó és legnagyobb Jedit, Yodát keresi, hogy felkészülhessen a végső összecsapásra az...

http://kalozmozi.tv/film/0080684/star-wars-v-a-birodalom-visszavag -the-empire-strikes-back-teljes-film-1980


Vissza a jövőbe Back to the Future

Marty McFly átlagos kamasznak látszik, de van egy őrült barátja, Doki, aki megépítette a plutónium meghajtású időgépet. Dokit váratlanul halálos támadás éri, s Marty is csak az új találmánnyal nyer egérutat. Arra azonban ő sem számít, hogy 1955-be utazik vissza, épp abba az időszakba, amikor szülei is a padot koptatják. A bajt csak fokozza, hogy majdani anyja Marty megérkezése óta ügyet sem vet majdani apjára, ami beláthatalan következményekkel járhat a jövőben. Ha életben akar maradni, el kell érnie, ho...

http://kalozmozi.tv/film/0088763/vissza-a-jovobe-back-to-the-futur e-teljes-film-1985


Terminator 2 Terminator 2: Judgment Day

1997. augusztus 29-én kitört a harmadik világháború. Ennek a háborúnak 3 milliárd áldozata volt. Ami az emberiségből megmaradt, hamarosan újabb iszonyattal kell szembenézzen: a gépek elleni háborúval. S most a Skynet gépei egy új Terminátort terveztek, aminek csak egyetlen feladata van: elpusztítani John Connor-t, a gépek elleni harc vezetőjét. S minthogy a tervezés időpontjában a tudomány már képes az időutazásra, a Terminátort visszaküldik az időben, hogy John-t még gyerekkorában pusztítsa el. Az emberek a...

http://kalozmozi.tv/film/0103064/terminator-2-terminator-2-judgme nt-day-teljes-film-1991


A galaxis őrzői Guardians of the Galaxy

http://kalozmozi.tv/film/2015381/a-galaxis-orzoi-guardians-of-the-g alaxy-teljes-film-2014


Star Wars VI - A Jedi visszatér Return of the Jedi

Miután Luke megmentette barátját, Han Solót és a szépséges Leia hercegnőt a biztos haláltól, ismét csatlakozik Yodához, hiszen igazi Jedi Lovaggá kell válnia ahhoz, hogy szembeszállhasson Darth Vaderrel és az Erő sötét oldalával. Végre eljött a végső összecsapás ideje! A felkelők készen állnak arra, hogy megsemmisítő csapást mérjenek a Halálcsillagra. Arra azonban nem számítanak, hogy a bolygót elpusztíthatatlan energiapajzs védi és a Birodalom csapdába csalja őket.

http://kalozmozi.tv/film/0086190/star-wars-vi-a-jedi-visszater-retur n-of-the-jedi-teljes-film-1983


A Vasember Iron Man

Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony meg is építi, azonban egy olyan páncélöltözet formájában, amely segítségére lehet a szökésben és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. Így születik meg a legendás Vasember.

http://kalozmozi.tv/film/0371746/a-vasember-iron-man-teljes-film-2 008


Az éhezők viadala The Hunger Games

A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy...

http://kalozmozi.tv/film/1392170/az-ehezok-viadala-the-hunger-ga mes-teljes-film-2012


Egy makulátlan elme örök ragyogása Eternal Sunshine of the Spotless Mind

Joel (Jim Carrey) döbbenten fedezi fel, hogy barátnője, Clementine (Kate Winslet) kitöröltette az emlékezetéből eseménydús kapcsolatuk minden emlékét. Kétségbeesésében ő is felveszi a kapcsolatot az eljárás feltalálójával, Dr. Howard Mierzwiakkal (Tom Wilkinson), hogy kitöröltesse a lányt a saját emlékezetéből. De ahogy Joel emlékei fokozatosan eltűnnek, úgy ébred rá újra a Clementine iránti szerelmére. Agya rejtett zugainak mélyéről olyan erők működnek, amelyek megpróbálják megakadályozni az eljá...

http://kalozmozi.tv/film/0338013/egy-makulatlan-elme-orok-ragyog asa-eternal-sunshine-of-the-spotless-mind-teljes-film-2004


Star Wars: Az ébredő Erő Star Wars: The Force Awakens

A Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér cselekménye után 30 évvel járunk (YU 34), az Új Köztársaság idejében. Az Első Rend jelent meg és háborúzott a Galaktikus Birodalom maradványaival, melynek vezetője Supreme Leader Snoke és tanítványa, Kylo Ren, aki sajátos fénykardjával a Galaxis egy részét elfoglalta a (Hux tábornokkal) Starkiller bázisról vezetve seregét.

http://kalozmozi.tv/film/2488496/star-wars-az-ebredo-ero-star-wars -the-force-awakens-teljes-film-2015


Jurassic Park Jurassic Park

John Hammond a világ legkiválóbb genetikusai segítségével valóra váltja élete nagy álmát: újraalkotja a jura-korban élt őslényeket, s őslényparkot rendez be egy eldugott szigeten. A park tervezői áttörhetetlen biztonsági rendszert dolgoznak ki a majdani látogatók védelmére. Arra azonban nem számítottak, hogy egyik emberük a konkurencia megbízásából kikapcsolja a rendszert. Az őslények elszabadulnak, s kiderül, hogy sokkal gyorsabbak, intelligensebbek és veszélyesebbek, mint ahogy azt a park megalkotói gondo...

http://kalozmozi.tv/film/0107290/jurassic-park-teljes-film-1993


Mad Max - A harag útja Mad Max: Fury Road

A világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag; a kevés életben maradt kíméletlen gyilkossá, fosztogató ragadozóvá vált, és bármire képes, csak hogy egy nappal tovább bírja. De akadnak még olyanok, akik rendbe hozhatnák, ami, úgy tűnik, visszavonhatatlanul elromlott. Ketten vannak, és örök menekülés az életük. Az egyikük Max: hallgatag, harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak...

http://kalozmozi.tv/film/1392190/mad-max-a-harag-utja-mad-max-f ury-road-teljes-film-2015


Terminátor - A halálosztó The Terminator

2029: a mindentudó Skynet computer az emberi ellenállás utolsó bázisait akarja megtörni, miután szinte az egész emberiséget felszámolta. Skynet megtalálta a módját, hogy néhány harcosát, a tökéletes cyborgokat, azaz a Terminátorokat visszaküldje az időben, hogy megváltoztassa a történelem menetét. A történet arról a Terminátorról (Arnold Schwarzenegger) szól, akinek missziója a lázadók vezérének az anyját megölni 1984-ben, még fia születése előtt. Az ellenállók is visszaküldik az időben saját harco...

http://kalozmozi.tv/film/0088247/terminator-a-halaloszto-the-termi nator-teljes-film-1984


Gravitáció Gravity

Dr. Ryan Stone-nak, a kiváló orvosmérnöknek ez az első küldetése a világűrbe, a veterán Matt Kowalskynak pedig az utolsó, mielőtt nyugdíjba menne. Éppen rutinjellegű szerelési munkát végeznek, amikor egy meteorzápor elpusztítja az űrbázist és az űrhajóstársaikat, és a két asztronautát elszakítja az űrsiklótól. Az összeköttetésük megszakad a Földdel, egymáshoz kötve sodródnak a végtelen világűrben. Hamarosan fogytán az oxigén. A félelmük fokozatosan pánikba fordul, semmi esélyük a megmenekülés...

http://kalozmozi.tv/film/1454468/gravitacio-gravity-teljes-film-2013


Alien - A nyolcadik utas a halál Alien

A Nostromo űrhajó a hazatérés helyett a képernyőn villogó pont nyomába ered. Váratlan küldetésük egy kihalt bolygóra vezeti őket, ahol egy elhagyott űrhajót találnak, belsejében számtalan, tojás alakú kapszulával. Miközben óvatosan próbálják feltárni az űrsikló titkát, az egyik tojásból hirtelen kirobban egy lény és rátapad Kane (John Hurt) arcára, aki teljesen megbénul. Miután Kane visszanyeri az eszméletét és csatlakozik a többiekhez, megdöbbentő dolog történik. Kane testéből egy szörny kel ki...

http://kalozmozi.tv/film/0078748/alien-a-nyolcadik-utas-a-halal-alie n-teljes-film-1979


Mechanikus narancs A Clockwork Orange

http://kalozmozi.tv/film/0066921/mechanikus-narancs-a-clockworkorange-teljes-film-1971


Vasember 3 Iron Man 3

A legutóbbi küldetése után Tony Stark talonba tette a Vasembert. A tudósszuperhős boldogan él egykori asszisztensével, ám álmatlanságban szenved, és pánikrohamok gyötrik. Amikor merényletek sora rázza meg a várost, Stark úgy dönt, hogy felveszi a (vas)kesztyűt, és szembeszáll a titokzatos ellenséggel. A Vasemberen végzett legújabb fejlesztése azonban még nem tökéletes, ráadásul felbukkan néhány korábbi ismerőse is. Az ösztönei és a találékonysága segítségével talán sikerül felülemelkedni a nehézs...

http://kalozmozi.tv/film/1300854/vasember-3-iron-man-3-teljes-film -2013


Az acélember Man of Steel

A kis Clark egy egyszerű farmer házaspár, Martha és Jonathan Kent gyermeke. Egy napon ráébred arra, hogy rendkívüli adottságokkal rendelkezik, és olyasmikre képes, amire egyik barátja, sőt egyetlen földi halandó sem. Ifjúvá serdülve Clark eltökéli, hogy kideríti, honnan származnak a képességei, és mi célból jött a világra, mi a küldetése. Ekkor még nem sejti, hogy múltja a csillagok közé repíti, és a sorsa az, hogy megmentse a Földet. Acélemberként az emberiség reményének szimbólumává válik.

http://kalozmozi.tv/film/0770828/az-acelember-man-of-steel-teljes-f ilm-2013


Star Wars I. - Baljós árnyak Star Wars: Episode I - The Phantom Menace

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának tervét heves viták övezik. A kapzsi Kereskedelmi Szövetség felfegyverzett csatahajóival blokád alá veszi a parányi Naboo bolygót. A Főkancellár titokban útnak indít két Jedi lovagot, a béke és az igazság szerzőit, hogy oldják meg a konfliktust és védjék meg Amidala királynőt. Hamarosan azonban kényszerleszállást kell végrehajtaniuk a Tatooine-on, ahol találkoznak az ifjú Anakinnal,...

http://kalozmozi.tv/film/0120915/star-wars-i-baljos-arnyak-star-war s-episode-i-the-phantom-menace-teljes-film-1999


Mentőexpedíció The Martian

A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni. Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat. A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a ...

http://kalozmozi.tv/film/3659388/mentoexpedicio-the-martian-telje s-film-2015


Legenda vagyok I Am Legend

Robert Neville (Will Smith) a Földön az egyetlen emberi túlélő, akit nem fertőzött meg a gyilkos vírus. Mára ő New York utolsó lakója, s talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. A pusztító járvány következtében azonban új faj jött létre. A mutánsok figyelik minden mozdulatát, éjjel-nappal vadásznak rá. Neville menekülés közben saját vérének felhasználásával próbálja előállítani a járvány ellenszerét. Sikerén az emberiség jövője múlik.

http://kalozmozi.tv/film/0480249/legenda-vagyok-i-am-legend-telje s-film-2007


Vasember 2 Iron Man 2

Kiderült, hogy a szuperhős Vasember valójában Tony Stark. Kihasználva az iránta való érdeklődést a milliárdos feltaláló fel akarja hívni a figyelmet a közjó szolgálatába állítható technikai újdonságokra. A kormány azonban azt szeretné, ha fejlesztéseit a hadsereg kapná. Tony azonban nem akarja megosztani a Vasemberrel kapcsolatos információit, attól fél, hogy azok rossz kezekbe kerülnek. Közben felbukkan egy rejtélyes figura a Stark család múltjából. Ivan Vanko a saját fegyverével akarja elpusztítani a V...

http://kalozmozi.tv/film/1228705/vasember-2-iron-man-2-teljes-film -2010


Star Wars III. rész - A sith-ek bosszúja Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith

A tanács Obi-Wan Kenobit (Ewan McGregor) bízza meg azzal, hogy felkutassa és a törvény színe elé hozza őket a klónháború felelőseit. Ezalatt Palpatine szenátor (Ian McDiarmid) egyre nagyobb hatalomra tesz szert, létrehozza a Galaktikus Birodalmat. A szenátor közvetlen társaságában Anakin (Hayden Christensen) egyre nehezebben tud ellenállni Palpatine befolyásának, aki mindent elkövet, hogy a fiatal jedit a sötét oldalra csábítsa.

http://kalozmozi.tv/film/0121766/star-wars-iii-resz-a-sith-ek-bosszu ja-star-wars-episode-iii-revenge-of-the-sith-teljes-film-2005


District 9 District 9

Lassan már 28 éve, hogy az idegenek űrhajója Dél-Afrikába érkezett. Alig vártuk, hogy a földönkívüliek végre kapcsolatba lépjenek velünk, de a találkozást nem ilyennek képzeltük. A két faj között elmérgesedett a helyzet. Az állam és az MNU ideiglenes szállásokon látta vendégül őket, ami mára már emberek elől elzárt terület, mely egy élhetetlen szeméttelepre hasonlít. Az idegenek lassan olyanokká váltak, mint az állatok. Már nem akarjuk, hogy itt legyenek. Miért nem mennek el? Miért nem arra fordítja...

http://kalozmozi.tv/film/1136608/district-9-teljes-film-2009


X-Men: Az eljövendő múlt napja X-Men: Days of Future Past

A mutánsok köztünk élnek. Ez így volt a múltban is, és így lesz a jövőben is. Legfeljebb nem ebben a sorrendben. Az alternatív jövőt, a mutánsok és emberek közti háború újabb fejezetét bemutató filmben az X-Men-mozik mindkét generációja játszik: a több, egymást keresztező idősíkon bonyolódó történetben Xaiver professzor tanítványainak nemcsak az emberekkel és az emberekben örök ellenséget látó mutánsokkal kell megküzdeniük - immár robotokat is bevetnek ellenük. A sok mutánsnak és a sok harcnak eg...

http://kalozmozi.tv/film/1877832/x-men-az-eljovendo-mult-napja-xmen-days-of-future-past-teljes-film-2014


Amerika Kapitány - Az első bosszúálló Captain America: The First Avenger

Javában dúl a második világháború 1941-ben. A lelkes és mindenre elszánt ifjú, Steve Rogers is jelentkezik a hadseregbe, ám a gyenge fizikuma miatt kiszuperálják a sorozáson. Ezért örömmel jelentkezik a titkos katonai kísérleti programba, az Újjászületés nevet viselő projektbe, melynek keretében szuperkatonát csinálnak belőle. Az izomkolosszussá fejlődött Amerika kapitány feladata megállítani a nácik titkos tudománmyos részlegét, a Hydrát, melyet a világuralmi törekvéseket dédelgető, rettegett Vörös ...

http://kalozmozi.tv/film/0458339/amerika-kapitany-az-elso-bosszua llo-captain-america-the-first-avenger-teljes-film-2011


X-Men - Az elsők X-Men: First Class

A hatvanas évek Amerikájában járunk. Két különös, tehetséges fiatalember összebarátkozik. Az egyik angol arisztokrata, a másik Kelet-Európából menekült, Auschwitzot túlélt zsidó. Barátságuk alapja, hogy mindkettőjük különös tudást fedez fel magában: az egyik olvassa és irányítja az emberek gondolatait, a másik uralkodik a fémek fölött. Képességeik más hasonló mutánsok körébe sodorják őket, és ők állnak élére annak a közös harcnak, amelyet az emberiségre leselkedő óriási veszély elhárítá...

http://kalozmozi.tv/film/1270798/x-men-az-elsok-x-men-first-class-t eljes-film-2011


Amerika Kapitány - A tél katonája Captain America: The Winter Soldier

Két évvel a New Yorkért folytatott csata után Amerika kapitány, azaz Steve Rogers Washingtonban él, és próbál alkalmazkodni a modern világ kihívásaihoz. Amikor azonban a S.H.I.E.L.D. egyik munkatársát megtámadják, a világot fenyegető összeesküvés közepén találja magát. Szövetségesével, a Fekete Özveggyel együtt ered az igazság nyomába, miközben bérgyilkosok hada próbálja elkapni őket. Hamarosan csatlakozik hozzájuk Sólyom is, ám így is minden erejükre szükség lesz, hogy leszámoljanak ellenfelükkel.

http://kalozmozi.tv/film/1843866/amerika-kapitany-a-tel-katonaja-c aptain-america-the-winter-soldier-teljes-film-2014


Alien - A bolygó neve: halál Aliens

57 évvel később egy mentőhajó talál rá Ripleyre (Sigourney Weaver), akinek az utolsó pillanatba sikerült megmenekülnie. Hazaérkezvén megtudja, hogy annak idején egy emberi kolóniát telepítettek arra a bolygóra, ahol megtámadta őket az ismeretlen szörnyeteg. Miután a földi kutatóbázis minden kapcsolatot elveszített az odatelepített emberekkel, Ripley-t egy sereg felfegyverzett harcos kíséretében visszaküldik a távoli bolygóra, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljanak a félelmetes idegennel és megmentsék a túl...

http://kalozmozi.tv/film/0090605/alien-a-bolygo-neve-halal-aliens-t eljes-film-1986


Transformers Transformers

Évszázadok óta dúl a háború űrbéli robotok két faja, az Autobotok és az Álcák között, és a harc tétje az univerzum sorsa. Amikor a viszálykodó gépek a Földre érkeznek, csak egy fiatal fiú, Sam Witwicky (Shia LaBeouf), akadályozhatja meg, hogy a gonosz Álcák magukhoz ragadják a hatalmat. Sam átlagos tini, akit leginkább az iskola, a barátai, az autók és a lányok foglalkoztatnak. Addig nem veszi észre, hogy egyedül ő mentheti meg az emberiséget, amíg ő és barátnője, Mikaela (Megan Fox), bele nem csöppenne...

http://kalozmozi.tv/film/0418279/transformers-teljes-film-2007


Bosszúállók - Ultron kora Avengers: Age of Ultron

Amikor Tony Stark újra életet akar lehelni a parkolópályára állított békefenntartó programba, nem minden sikerül a tervei szerint. A Föld legnagyobb hőseinek, vagyis Vasembernek, Amerika kapitánynak, Thornak, a Hihetetlen Hulknak, a Fekete Özvegynek és Sólyomszemnek ezúttal a legvégső megmérettetésen kell helytállniuk, mivel a bolygó sorsáról van szó. A rettegett Ultron megjelenésével a Bosszúállókra vár a feladat, hogy megakadályozzák ördögi terve megvalósítását. Az egyedülálló, globális kaland azonb...

http://kalozmozi.tv/film/2395427/bosszuallok-ultron-kora-avengersage-of-ultron-teljes-film-2015


Szárnyas fejvadász Blade Runner

2019-et írunk. Egy speciális osztaghoz tartozó Deckard éppen visszavonulni készül, amikor újabb feladatot kap. Öt replikáns eltérített egy űrhajót, hogy visszatérjenek a Földre és megkeressék megalkotójukat: az életüket szeretnék meghosszabbítani. Deckard feladata, hogy megakadályozza ezt, felkutassa és végezzen a replikánsokkal. A film az egyik legismertebb és legjobban sikerült sci-fi a film világában. Rengeteg kérdést feltesz: Mit jelent emberenek lenni? Mi az élet értelme? A válaszokat azonban a nézőre b...

http://kalozmozi.tv/film/0083658/szarnyas-fejvadasz-blade-runner-t eljes-film-1982


Az éhezők viadala - Futótűz The Hunger Games: Catching Fire

Ugyan Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) és Peeta Mellark (Josh Hutcherson) megnyerték az éhezők viadalának 74. évi versenyét, szenvedéseik még korántsem értek véget. Győzelmük ugyanis nem jelenti azt, hogy biztonságban visszatérhetnek szeretett otthonukba, részt kell venniük a győzelmi körúton, végig kell látogatniuk az összes körzetet Panemben. Közeledik azonban a 75. éhezők viadala, Snow elnök (Donald Sutherland) pedig új szabályt hoz az esemény tiszteletére. Idén az eddigi győztesek közül választanak ...

http://kalozmozi.tv/film/1951264/az-ehezok-viadala-futotuz-the-hun ger-games-catching-fire-teljes-film-2013


Star Trek Star Trek

http://kalozmozi.tv/film/0796366/star-trek-teljes-film-2009


Star Wars II - A klรณnok tรกmadรกsa Star Wars: Episode II - Attack of the Clones

http://kalozmozi.tv/film/0121765/star-wars-ii-a-klonok-tamadasa-st ar-wars-episode-ii-attack-of-the-clones-teljes-film-2002


Z világháború World War Z

Egy átlagos nap Gerry Lane, az egykori ENSZ-alkalmazott a családjával araszol a csúcsforgalomban. Hamarosan arra lesz figyelmes, hogy az emberek egymásra támadnak. A városban kitör a káosz, kiderül, hogy halálos járvány ütötte fel a fejét, ami harapás útján terjed. A globális méretűvé váló zombijárvány azzal fenyeget, hogy elpusztítja az emberiséget. Miután Lane biztonságba helyezi családját, a munkájához visszatérve azon dolgozik, hogy megtalálja a járvány forrását, és megállítsa a terjedését.

http://kalozmozi.tv/film/0816711/z-vilaghaboru-world-war-z-teljes-fi lm-2013


Prometheus Prometheus

A tudósok idegen civilizáció emlékeire bukkannak a Földön. Az ősi jelek útmutatását követve a Prometheus űrhajót útnak indítják a világegyetem távoli sarkába, hogy választ találjanak az emberiség alapvető kérdésére. A legénységet két tudós vezeti. Shaw vallásos hitétől vezérelve szeretne találkozni az istenekkel, Hollowayt a kalandvágy hajtja. Ám egyikük sincs felkészülve az iszonyatra, ami a bolygón vár rájuk. Könyörtelen ellenféllel találkoznak, összecsapásuk tétje az emberi faj jövője.

http://kalozmozi.tv/film/1446714/prometheus-teljes-film-2012


12 majom Twelve Monkeys

Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik, és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését, és megfejteni a 12 Majom Hadseregén...

http://kalozmozi.tv/film/0114746/12-majom-twelve-monkeys-teljesfilm-1995


X-Men - A kívülállók X-Men

Mutánsok élnek köztünk. Emberek ők is, de a genetika véletlene folytán különleges képességekkel születtek. Van köztük, aki olvas mások gondolataiban, van, aki átsétál a falon, vihart támaszt, vagy ölni tud a puszta tekintetével. Az emberek nem ismerik őket, ezért félnek tőlük. A mutánsok egy része pedig retteg ettől a félelemtől, ezért a zseniális Magneto (Ian McKellen) vezetésével háborúra készül. Ám működik egy különleges intézet, ahol a rejtélyes X professzor (Patrick Stewart) X-Men nevű külön...

http://kalozmozi.tv/film/0120903/x-men-a-kivulallok-x-men-teljes-fil m-2000


A holnap határa Edge of Tomorrow

Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzde...

http://kalozmozi.tv/film/1631867/a-holnap-hatara-edge-of-tomorro w-teljes-film-2014


2001: Űrodüsszeia 2001: A Space Odyssey

Valamikor a távoli múltban, az emberiség hajnalán a különös, fekete monolittal való találkozásnak köszönhetően a majomemberek fölfedezik a tüzet és az eszközhasználatot. Évezredekkel később amerikai kutatók hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, amely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, kinek szólhat az üzenet. A hosszú út alatt a fedélzeti komputer meghibásodik, és ez a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül...

http://kalozmozi.tv/film/0062622/2001-urodusszeia-2001-a-space-o dyssey-teljes-film-1968


Jurassic World Jurassic World

Steven Spielberg producerként tér vissza nagy sikerű, úttörő sorozatának legújabb részével, a Jurassic World rendkívül látványos, torokszorítóan izgalmas, nagyszabású kalandjával, melyben újra megnyílik a híres sziget őslény parkja. A helyszín az eredeti Nublar sziget, amely dinoszaurusz élményparkként működik, de nem túl sikeresen. Hogy feltornázzák a bevételeket megalkotnak egy genetikailag módosított hibrid dinoszauruszt, az Indominus Rexet, de természetesen semmi sem alakul a terv szerint.

http://kalozmozi.tv/film/0369610/jurassic-world-teljes-film-2015


Looper - A jövő gyilkosa Looper

2074-ben járunk, amikor az időutazás kézzelfogható valósággá vált, ám kizárólag törvénytelen módon, a feketepiacon lehet hozzájutni. A maffia sajátos módon használja ki a lehetőséget, ha meg akar szabadulni valakitől, harminc évvel visszaküldi az időben, ahol a jövőgyilkosnak nevezett "ooperek", azaz, bérgyilkosok várják. Joe is ilyen bérgyilkos, és remekül megél belőle. Ám egy napon a maffiairányítói úgy döntenek, hogy Joe-nak a saját jövőbeni énjét kell eltennie láb alól. A bérgyilkos azonban h...

http://kalozmozi.tv/film/1276104/looper-a-jovo-gyilkosa-looper-telje s-film-2012


Függetlenség napja Independence Day

Az Egyesült Államok nyomkövető rendszerei 550 km átmérőjű, gigantikus űrhajó közeledtét jelzik. A tévéhíradók a világ legnagyobb városai fölött lebegő óriási űrhajókról tudósítanak. Másnap az elnököt biztonságos helyre menekítik. A Washington D.C.-t ért támadást követően az egész országban úrrá lesz a káosz. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az idegenek célja a Föld totális megsemmisítése. A világ összes hadserege készen áll, hogy felvegye a harcot a gonosz betolakodókkal szemben.

http://kalozmozi.tv/film/0116629/fuggetlenseg-napja-independence -day-teljes-film-1996


Csúcshatás Limitless

Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben.

http://kalozmozi.tv/film/1219289/csucshatas-limitless-teljes-film-20 11


Mátrix - Újratöltve The Matrix Reloaded

Mi történne, ha a prófécia igaznak bizonyulna? Mi lenne, ha holnap véget érne a harc? Thomas "Neo" Anderson (Keanu Reeves) úgy dönt, szembenéz a kérdéssel, amelyet Morpheus (Laurence Fishburne) és Trinity (Carrie-Anne Moss) sugallt neki. Elindul, hogy felkutassa és megismerje az igazságot, és értelmét kiszabadítsa a Mátrix rabságából.A trilógia második epizódjában Neo elhatározza, hogy a benne rejlő erőket még jobban uralma alá hajtja. A gépek hadserege támadást indít Zion városa ellen. Órák kérdése c...

http://kalozmozi.tv/film/0234215/matrix-ujratoltve-the-matrix-reloa ded-teljes-film-2003


Amerika Kapitány - Polgárháború Captain America: Civil War

Az Amerika kapitány: Polgárháborúban Steve Rogers az újjáalakult Bosszúállók csapatának élén próbál gondoskodni az emberiség biztonságáról. Azonban egy újabb incidens következik be, amelynek nem várt következményei lesznek. A Bosszúállókon egyre nő a politikai nyomás, hogy egy kormányzati szerv irányítsa őket, akiknek be kell számolniuk akcióikról. Az új rend megosztja a Bosszúállókat, a csapat két részre szakad. Az egyik csoport élén Steve Rogers áll, aki úgy véli, a Bosszúállóknak szabadon kell...

http://kalozmozi.tv/film/3498820/amerika-kapitany-polgarhaboru-c aptain-america-civil-war-teljes-film-2016


X-Men 2 X2

http://kalozmozi.tv/film/0290334/x-men-2-x2-teljes-film-2003


A majmok bolygรณja - Lรกzadรกs Rise of the Planet of the Apes

http://kalozmozi.tv/film/1318514/a-majmok-bolygoja-lazadas-rise-of -the-planet-of-the-apes-teljes-film-2011


Suicide Squad - Öngyilkos osztag Suicide Squad

Elkapták őket, és mindenre hajlandóak, hogy újra kiszabadulhassanak. Egy titkos állambiztonsági szervezet, az A.R.G.U.S. összefogdosta a gonosz szuperhősök leggonoszabbjait, és különleges börtönökben helyezte el őket: úgy, hogy semmiképpen ne szökhessenek meg. A Cég saját maga akarja szélesre tárni a zárkaajtókat.A raboknak szabadságukért cserébe szolgálatot kell vállalniuk. A gonoszok kénytelenek jót cselekedni. Létrejön az Öngyilkos Osztag, mely akkor indul bevetésre, ha az emberiség már nagy baj...

http://kalozmozi.tv/film/1386697/suicide-squad-ongyilkos-osztag-su icide-squad-teljes-film-2016


Sötét zsaruk Men in Black

Jay (Will Smith) és Kay (Tommy Lee Jones) különleges ügynök nem a CIA-nak, és még csak nem is az FBI-nak dolgozik. Ők egy sokkal titkosabb szervezet ügynökei, akiknek az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a földönkívüliek aktivitását bolygónkon. Ügyfeleik, létformától függetlenül, galaxisszerte rettegik nevüket, s ebből akkor sem engednek, amikor szervezetük végzetes összeesküvést észlel. Egy veszélyes intergalaktikus terrorista a Földön akar megölni két galaktikus nagykövetet. A sötét zsaruk a csill...

http://kalozmozi.tv/film/0119654/sotet-zsaruk-men-in-black-teljes-fi lm-1997


Különvélemény Minority Report

A jövő békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez. A rendőrök a médiumok segítségével a jövőbe látnak, előre gyűjtik össze a bizonyítékokat, tárják őket a bíróság elé, és a helyszínen, még az elkövetés előtt tartóztatják le a bűnöst.A rendszer tökéletes. Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis kételkedni kezd. Nem c...

http://kalozmozi.tv/film/0181689/kulonvelemeny-minority-report-te ljes-film-2002


Én, a robot I, Robot

Del Spooner (Will Smith), a chicagói rendőrség detektívje legújabb ügye során a U.S. Robotics gyár egyik alkalmazottja halálának körülményeit vizsgálja. Az elkövető egy gép, ám ez lehetetlen. Hiszen minden robot agyába be van égetve a robotika három alaptörvénye: gép nem bánthat embert, engedelmeskedik az emberi parancsnak (kivéve, ha ezzel megszegné az első szabályt) és ügyel saját épségére (kivéve, ha ezzel megszegné az első két szabályt). Ha mégis egy robot az elkövető, annak következményei belát...

http://kalozmozi.tv/film/0343818/en-a-robot-i-robot-teljes-film-2004


Sötétségben - Star Trek Star Trek Into Darkness

Amikor az Enterprise legénységét hazahívják, kiderül, hogy egy a szervezeten belülről jövő megállíthatatlan erő felrobbantotta a flottát, és mindent, amit a flotta képviselt, és ezzel a világunkat válságba sodorta. Kirk kapitánynak személyes elszámolnivalója is van, elindítja az embervadászatot a háborús zónába, hogy elkapja az embert, aki maga egy tömegpusztító fegyver. Miközben hőseinket beszippantja az élet és halál világméretű sakkjátszmája, szerelmek kerülnek veszélybe, barátságok szakadnak sz...

http://kalozmozi.tv/film/1408101/sotetsegben-star-trek-star-trek-in to-darkness-teljes-film-2013


Watchmen - Az őrzők Watchmen

Amerika egyik alternatív változata a nyolcvanas években. A szuperhősök tevékenységét betiltották, a társadalom egykor megbecsült tagjait az alvilágba száműzték. Rorschach az egyetlen hős, aki nem fogadja el ezt a helyzetet.

http://kalozmozi.tv/film/0409459/watchmen-az-orzok-watchmen-telj es-film-2009


FeledĂŠs Oblivion

http://kalozmozi.tv/film/1483013/feledes-oblivion-teljes-film-2013


X-Men 3 - Az ellenállás vége X-Men: The Last Stand

Xaviér professzor (Patrick Stewart) segítségével a mutánsok megtanulják irányítani és a jó ügy érdekében felhasználni képességeiket. Most azonban válaszút elé kerülnek: megőrzik különleges képességüket vagy feladják adottságaikat, és beilleszkednek a társadalomba. A kormány által kifejlesztett gyógyszer megszüntetné a másságukat, valójában a megsemmisítésük a cél. Farkas (Hugh Jackman), Ciklon (Halle Berry), Vadóc (Anna Paquin) és a többi mutáns rájönnek az igazságra, ám addigra már elszabadul...

http://kalozmozi.tv/film/0376994/x-men-3-az-ellenallas-vege-x-menthe-last-stand-teljes-film-2006


Forráskód Source Code

Bombamerényletet követnek el egy vonat ellen. A titkosszolgálat embere, Colter Stevens százados Sean Fentress álnéven ott volt a vonaton. Feladata, hogy azonosítsa a merénylőt, aki újabb akcióra készül. A Forráskód nevű szupertitkos program segítségével Stevens-Fentresst újra és újra visszaküldik a szerelvényre, hogy megtalálja a merénylőt. Minden alkalommal újabb bizonyítékra bukkan, ám a merénylőnek sikerül elmenekülnie. Minél többet tud meg róla, Stevens annál biztosabb abban, hogy meg tudná akadályoz...

http://kalozmozi.tv/film/0945513/forraskod-source-code-teljes-film2011


Tűzgyűrű Pacific Rim

A Csendes-óceán mélyén megnyílik egy átjáró, amelyen keresztül óriásszörnyek támadnak a Földre, hogy megszerezzék világunkat. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a háború nem tarthat sokáig, az emberiség napjai meg vannak számlálva. Még a hatalmas robotok - amelyeket több pilóta irányít, akiknek agya neuronhidakkal van összekapcsolva - sem segítenek. A volt pilóta és egy újonc azonban beindítanak egy kiselejtezett robotot, és elindulnak, hogy megállítsák a betolakodókat, és megmentsék a Földet.

http://kalozmozi.tv/film/1663662/tuzgyuru-pacific-rim-teljes-film-20 13


A nő Her

Los Angelesben, a közeli jövőben él Theodore Twombly író, aki abból él, hogy megható, személyes leveleket ír mások számára. A férfi rossz passzban van, próbálja kiheverni, hogy tönkrement egy hosszú kapcsolata. A számítógépein dolgozik és játszik. Egy nap unalmában letölt egy új, intelligens operációs programot. Így találkozik Samantha-val, pontosabban a hangjával, amely valósággal megigézi. Kiderül, hogy Samantha okos és éleslátó, érzékeny és meglepően vicces. A kezdeti barátságuk egyre jobban elm...

http://kalozmozi.tv/film/1798709/a-no-her-teljes-film-2013


Érkezés Arrival

Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni - és hogyan. Ez a magát szinte minden műfajban kipróbáló kanadai Denis Villeneuve (Sicario - A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) új filmjének kiindulópontja és lényege. A nálunk is ismert Ted Chiang sci-fi író 1998-as Story of Your Life című novellájából készült mű főszereplője a nagyszerű Amy Adams, aki egy elismert nyelvészt alakít - akinek előadásait mégis kevesen l...

http://kalozmozi.tv/film/2543164/erkezes-arrival-teljes-film-2016


X-Men kezdetek: Farkas X-Men Origins: Wolverine

http://kalozmozi.tv/film/0458525/x-men-kezdetek-farkas-x-men-ori gins-wolverine-teljes-film-2009


Logan Logan

Az egyik legerősebb mutáns ő. Szelídíthetetlen, elpusztíthatatlan, kiismerhetetlen. És szeret szivarozni. Egy titkos katonai fegyverkísérlet alakította annál is keményebbé, amivé a génjei tették. A csontjait adamantiumötvözetre cserélték, ám azt a képességét, hogy a sebei azonnal begyógyulnak, nem vették el tőle. Ökléből gyilkos karmok bújnak elő, és nem fél használni őket. A kanadai erdőkben érzi magát igazán jól. Magányos. Bosszúálló. Nem barátkozik senkivel.De valaha egy csapat tagja volt. X-...

http://kalozmozi.tv/film/3315342/logan-teljes-film-2017


Az ember gyermeke Children of Men

A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell k...

http://kalozmozi.tv/film/0206634/az-ember-gyermeke-children-of-m en-teljes-film-2006


A Hangya Ant-Man

A Marvel Moziuniverzum következő epizódjában a nézők megismerkedhetnek az eredeti Bosszúállók egyik alapítójával, aki első alkalommal látható a mozivásznon. A Hangya szuperképessége, hogy rendkívül kis méretűre tud zsugorodni, miközben ereje megsokszorozódik. A Scott Lang polgári névre hallgató, rendkívül sikeres tolvaj sorsa úgy alakul, hogy akarva-akaratlanul hőssé válik, amikor segítenie kell egykori mentorának, Dr. Hank Pymnek. A doktor által tervezett speciális Hangya páncélra gonosz erők vetettek sz...

http://kalozmozi.tv/film/0478970/a-hangya-ant-man-teljes-film-201 5


Pillangó hatás The Butterfly Effect

A pillangó-effektus elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt. Még elképzelni is rémes, hogy mi lenne, ha valaki képes lenne a múltunkat megváltoztatni - ez kiszámíthatatlan következménnyel járna jelenünkre nézve. Evan Treborn gyerekkorában számtalanszor elvesztette az öntudatát, élete egyes szakaszai sötét foltok csupán az emlékezetében. Am...

http://kalozmozi.tv/film/0289879/pillango-hatas-the-butterfly-effect -teljes-film-2004


Mátrix - Forradalmak The Matrix Revolutions

Zion katonái, bátor önkéntesekkel az oldalukon kétségbeesetten harcolnak, hogy visszaverjék a gyilkos őrszemek támadását, amikor a géphadsereg fúrásai mármár a rejtekhelyük közelébe érnek. Nem csak saját életükért, de magáért az emberiség jövőjéért is küzdenek. Smith ügynök (Hugo Weaving), az immár öntudatra ébredt program kikerült a gépek ellenőrzése alól, és az a célja, hogy elpusztítsa a gépek birodalmát a való világgal és a Mátrix-szal együtt. Az Orákulum (Gloria Foster) végleges útmut...

http://kalozmozi.tv/film/0242653/matrix-forradalmak-the-matrix-re volutions-teljes-film-2003


Vissza a jövőbe 2 Back to the Future Part II

Marty és Doki 2015-ben tett lélegzetelállító utazása úgy tűnik, megoldotta a McFly család néhány jövőbeni problémáját. Amikor azonban visszatérnek a jelenbe, hamarosan rá kell jönniük, hogy valaki fenekestül felforgatta az időt és rémséges körülményeket teremtett az 1985-ös Hill Valley-ben. Az egyetlen remény: megint visszautazni 1955-be, ahol meg kell állítani Biffet, a család esküdt ellenségét.

http://kalozmozi.tv/film/0096874/vissza-a-jovobe-2-back-to-the-futu re-part-ii-teljes-film-1989


Az ötödik elem The Fifth Element

Minden ötezredik évben egy kapu feltárul két dimenzió között. Az egyikben található az univerzum és benne mindenféle életforma. A másikban a Gonosz, melynek csupán egy célja van: elpusztítani az Életet. Csak a titokzatos ötödik elem mentheti meg a világot az ötezer évenként feltámadó Gonosz pusztításától. Így az univerzumnak minden ötezredik eszetendőben szüksége van egy hősre. A XXIII. század veszélyekkel és furcsaságokkal teletűzdelt univerzumában, New Yorkban egy nem mindennapi hős, Korben Dallas (Br...

http://kalozmozi.tv/film/0119116/az-otodik-elem-the-fifth-element-t eljes-film-1997


Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet Rogue One: A Star Wars Story

A lázadók egy csoportját azzal bízzák meg, hogy lopják el a Birodalom készülő szuperfegyverének, a Halálcsillagnak a tervrajzát.

http://kalozmozi.tv/film/3748528/zsivany-egyes-egy-star-wars-torte net-rogue-one-a-star-wars-story-teljes-film-2016


A beavatott Divergent

Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dö...

http://kalozmozi.tv/film/1840309/a-beavatott-divergent-teljes-film2014


Elysium – Zárt világ Elysium

2154-re az emberiség két részre szakadt, gazdagokra és szegényekre. Az előbbiek a hatalmas mesterséges hold, az Elysium rendezett és biztonságos világában élnek, míg az utóbbiak a lepusztult és túlzsúfolt Földön. A kiváltságosok gondosan védik előjogaikat a lentiektől, az illegális bevándorlók ellen törvényt és fegyvert is bevetnek. Maxnak az élete múlik azon, hogy a lehető leggyorsabban feljusson a vágyott világba, megszerezze azt, amire szüksége van, és amivel talán az egész világ sorsát megváltozatj...

http://kalozmozi.tv/film/1535108/elysium-zart-vilag-elysium-teljes-f ilm-2013


Farkas The Wolverine

A különlegesek közt ő a legkülönlegesebb. A győzhetetlenek között ő a legerősebb. Farkas (Hugh Jackman) vad, magányos, kortalan. Minden sebe azonnal gyógyul, a csontjait adamantiumötvözet teszi törhetetlenné. Ezúttal azonban - hosszú élete során először - mégis sebezhető. Egy titokzatos férfi kérésére Logan Japánba utazik, ahol egy olyan ajánlatot kap, amelytől egész élete megváltozhat. Ám céljai eléréséhez le kell győznie a félelmetes Ezüst Szamurájt, egy csapat nindzsát és egy veszélyes tudó...

http://kalozmozi.tv/film/1430132/farkas-the-wolverine-teljes-film-2 013


Lucy Lucy

Az író-rendező Luc Besson a mozitörténet legkeményebb, legemlékezetesebb női akcióhőseit teremtette meg, elég csak a Nikitára, a Leon, a profira, vagy Az ötödik elemre gondolnunk. Besson ezúttal Scarlett Johanssont rendezi Lucy szerepében ebben az új akcióthrillerben. Lucy véletlenül egy sötét üzletbe keveredik, de szembeszáll azokkal, akik foglyul ejtették, és könyörtelen harcossá válik, aki meghaladja az emberi logikát.

http://kalozmozi.tv/film/2872732/lucy-teljes-film-2014


Világok harca War of the Worlds

Senki sem hitte volna a 21. század első éveiben, hogy világunkat oly lények tartják szemmel, melyek intelligenciája meghaladja a miénket - hogy miközben az embereket lekötik mindennapos gondjaik, ők megfigyelnek és tanulmányoznak bennünket, ahogy a tudós vizsgálja mikroszkópján át a lényeket, melyek egy vízcseppben hemzsegnek és sokasodnak. Az ember határtalan önelégültséggel szelte keresztül-kasul a földgolyót, biztos tudatában annak, hogy ez a világ az ő birodalma. Mégis, az űr végtelen mélyén át hatalma...

http://kalozmozi.tv/film/0407304/vilagok-harca-war-of-the-worlds-t eljes-film-2005


Ex Machina Ex Machina

Caleb 24 éves, és programozó a világ legnagyobb internetes cégénél. Megnyer egy versenyt, amelynek díja, hogy egy hetet tölthet egy privát hegyi nyaralóban, amely Nathannek, a cég vezérigazgatójának tulajdona. Ám amikor Caleb megérkezik a mindentől távol eső luxusházba, rájön, hogy tulajdonképpen egy különös és lenyűgöző kísérletben kell részt vennie: kapcsolatba kell lépnie a világ első igazi mesterséges intelligenciájával, amely egy gyönyörű robotlány testében lakik.

http://kalozmozi.tv/film/0470752/ex-machina-teljes-film-2015


A majmok bolygója - Forradalom Dawn of the Planet of the Apes

Tíz esztendő telt el azóta, hogy a félresikerült orvosi kísérlet eredményeként megjelentek a szuperintelligens majmok a Földön. Tíz év telt el, hogy Caesar vezetésével a majmok fellázadtak, és kitörtek a börtöneikből. Mivel erősebbek, okosabbak és jobban alkalmazkodtak a körülményekhez, mint az ember, átvették a hatalmat a Földön. Az emberiség azonban nem pusztult ki teljesen. A kisebb, túlélő csoportjai békét kötöttek a majmokkal. Mindkét fél tudja azonban, hogy ez a béke csak átmeneti lesz..

http://kalozmozi.tv/film/2103281/a-majmok-bolygoja-forradalom-da wn-of-the-planet-of-the-apes-teljes-film-2014


Holnapután The Day After Tomorrow

Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől.

http://kalozmozi.tv/film/0319262/holnaputan-the-day-after-tomorro w-teljes-film-2004


Doctor Strange Doctor Strange

A világhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange élete tragikus fordulatot vesz egy szörnyű autóbaleset következtében. Miután a kezeit attól kezdve használni képtelen orvosnak a hagyományos gyógymódok nem használnak, valószínűtlen helyen talál segítséget - egy titokzatos himalájai enklávé, a Kamar-Taj az utolsó reménye.Strange hamarosan rádöbben, ez a hely nem pusztán a gyógyításé, hanem a hadviselésé is: láthatatlan, sötét erőket kell visszaverniük, melyek világunk elpusztítására törekszenek. A do...

http://kalozmozi.tv/film/1211837/doctor-strange-teljes-film-2016


A hihetetlen Hulk The Incredible Hulk

Bruce Banner, a tudós kétségbeesetten keresi a gyógymódot arra a gammasugárzásra, amely megmérgezte a sejtjeit, és egy fékezhetetlen haragú erőt szabadít fel benne: a Hulkot. Banner kénytelen az árnyékba húzódni, bujkálni, elszakadni attól az élettől, amit ismert, és attól a nőtől, akit szeretett, miközben menekül az őt üldöző "Villám" Ross tábornok és a hadigépezet elől, akik azért üldözik, hogy elkapják, és erejét brutálisan kihasználják. Emellett azonban feltűnik a színen egy új, szörnyű el...

http://kalozmozi.tv/film/0800080/a-hihetetlen-hulk-the-incredible-h ulk-teljes-film-2008


Az útvesztő The Maze Runner

Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány ...

http://kalozmozi.tv/film/1790864/az-utveszto-the-maze-runner-telje s-film-2014


Transformers 3 Transformers: Dark of the Moon

Az álcák elleni háború hőse, Sam postázóként dolgozik. Egy nap különös módon tudomást szerez a Hold sötét oldalán lévő titokról, az álcák újabb összeesküvéséről. Mivel emiatt meg akarják ölni, megint az autobotoknál köt ki. Kiderül, az áruló Sentinel Bárkája zuhant le a Holdon. Sentinel Megatronnal akart találkozni, hogy felajánlja az űrhidat, melynek segítségével az álcák leigázhatnák a Földet. Sentinelt elfogják az autobotok, de kiszabadul, és aktiválja az űrhidat. Ezen keresztül álcák ser...

http://kalozmozi.tv/film/1399103/transformers-3-transformers-dark -of-the-moon-teljes-film-2011


Armageddon Armageddon

Hatalmas méretű aszteroida közeledik a Föld felé, 40.000 km/órás sebességgel. A becsapódás - amely elkerülhetetlennek látszik - bolygónkat a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. A NASA egyik vezetője, Dan Truman egyetlen esélyt lát a megmenekülésre: ha sikerül még az űrben elpusztítani a fenyegetően közeledő égitestet. Ezért elképesztő tervet eszel ki: megbízza Harry személyében a világ legkiválóbb olajfúróját, hogy a kemény fickókból álló csapatával fúrjon lyukat az aszteroidába és robbantsa apró...

http://kalozmozi.tv/film/0120591/armageddon-teljes-film-1998


Transformers - A bukottak bosszúja Transformers: Revenge of the Fallen

Optimus fővezér és katonái legyőzték az Álcákat. Úgy tűnik, végre béke és nyugalom köszönt a Földre. Sam is az egyetemi tanulmányaira készül. A nyugalom azonban látszólagos. A Scorpinox nevű álca ellopja Megatron holttestét, és föltámasztja halottaiból. Az új életre kelt Megatron és cinkosa, Üstökös bosszút esküszik az Autobotok ellen, és minden korábbinál nagyobb erőt gyűjt, hogy legyőzze az ellenfeleit. Nem számol azonban Sammel, akinek sorsa továbbra is a robotokhoz van kötve. Sam ismét összefog...

http://kalozmozi.tv/film/1055369/transformers-a-bukottak-bosszuja -transformers-revenge-of-the-fallen-teljes-film-2009


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész The Hunger Games: Mockingjay - Part 1

Miután Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) másodszor is túlélte az éhezők viadalát, új életet kell kezdenie a 13. körzetben. Bár nehezen dolgozza fel korábbi otthona és Peeta elvesztését, hamarosan új, minden eddiginél fontosabb döntés meghozatalára kényszerül. A lázadók immár nyílt felkelést indítottak a Kapitólium zsarnoksága ellen, melyhez egyre több körzet csatlakozik. Katniss a forradalom vezéralakjaként reményt adhat nekik, és épp ez az, amire Snow elnök (Donald Shuterland) is számít. Hamarosan min...

http://kalozmozi.tv/film/1951265/az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-1 -resz-the-hunger-games-mockingjay-part-1-teljes-film-2014


Terminátor 3. - A gépek lázadása Terminator 3: Rise of the Machines

Egy évtized telt el azóta, hogy John Connornak sikerült megakadályoznia azt a napot, amikor a Skynet csúcsfejlesztésű gépei öntudatra ébredtek, és a világ elpusztítására törtek. Connornak mára, 22 évesen sikerült tökéletesen köddé válnia, lehetetlen a nyomára bukkanni. Mindaddig, amíg egy napon a jövőből elő nem bukkan a T-X, a Skynet eddigi legtökéletesebb, nőnek álcázott cyborg gyilkológépe, akit azzal a feladattal küldtek vissza az időben, hogy fejezze be elődje, a T-1000 félbehagyott munkáját. Conn...

http://kalozmozi.tv/film/0181852/terminator-3-a-gepek-lazadasa-te rminator-3-rise-of-the-machines-teljes-film-2003


Lopott idő In Time

A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek a karjába beépítenek egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik a minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejti a fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a más...

http://kalozmozi.tv/film/1637688/lopott-ido-in-time-teljes-film-2011


Godzilla Godzilla

A világ legismertebb, legfélelmetesebb és persze legnagyobb szörnye újjászületik. A radioaktív szennyeződés teremtette, hősök pusztították el, ám most kiderül: csupán átmenetileg sikerült megszabadulni tőle - a szendergéséből felébredő rém teremtői ellen fordul, és nincs, aki megállítsa. Legfeljebb más szörnyek.

http://kalozmozi.tv/film/0831387/godzilla-teljes-film-2014


28 nappal később 28 Days Later

Jim (Cillian Murphy) felébred a kómából, de senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Jim semmit sem ért, rémülten bóklászik a kihalt metropoliszban. Végül rátalál egy emberpár: túlélő, mindentől rettegő menekülők. És nemsokára találkoznak azokkal is, akik elől menekülni kell. Egykor emberek voltak, ám a gyilkos vírusnak köszönhetően már csak fékevesztett őrültek, akik ölni akarnak. Jim huszonnyolc napig feküdt a kórházban, de ez elég volt ah...

http://kalozmozi.tv/film/0289043/28-nappal-kesobb-28-days-later-t eljes-film-2002


Cloverfield Cloverfield

Rob (Michael Stahl-David) egy New York-i fiatalember, aki nemsokára Japánba költözik. Barátai búcsú bulit rendeznek neki, amelyet Rob jó alkalomnak talál titkolt érzelmei bevallására és más elvarratlan szálak elvarrására. Az este azonban egészen váratlan fordulatot vesz, amikor a partizókkal teli terem hirtelen megrázkódik. A társaság elcsendesedik, meghallgatja a tévében a földrengésről tudósító híreket, majd kimennek a tetőre, hogy megnézzék, mekkora a pusztítás. Akkor azonban hatalmas robbanást pillanta...

http://kalozmozi.tv/film/1060277/cloverfield-teljes-film-2008


Vissza a jövőbe 3 Back to the Future Part III

Az 1955-ös furcsa villámlás után Martynak egyenesen 1885-be kell visszautaznia, hogy megmentse a Dokit egy túl korai haláltól. Nagy nehezen túléli az indiánok támadását és a barátságtalan városlakók intrikáit, s végül ráakad a Dokira, aki nem más, mint a városka kovácsa. Doki azonban nem hallgat a figyelmeztetésre, mivel fülig beleszeretett az elbűvölő tanítónőbe, Clara Claytonba. Így Marty feladata lesz, hogy kimenekítse őket a Vadnyugatról, s visszatérjenek a jövőbe.

http://kalozmozi.tv/film/0099088/vissza-a-jovobe-3-back-to-the-futu re-part-iii-teljes-film-1990


Ragadozó Predator

A különlegesen képzett kommandót egy dél-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassák és kimentsék bajba jutott társaikat - akik a környéken tűntek el és akik egy ideje nem adnak életjelet magukról. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült katonák, ám az igazi fenyegetést nem a vadállatok, nem az embertelen éghajlat és környezet, de még csak nem is a fegyveres terroristák jelentik, hanem egy titokzatos, arctalan lény, akiről csak akkor vesznek tudomást, amikor már majdn...

http://kalozmozi.tv/film/0093773/ragadozo-predator-teljes-film-198 7


E. T. a földönkívüli E.T. the Extra-Terrestrial

Egy amerikai kisváros szélén, a családi házaktól alig néhány méternyire húzódó erdőben földet ér egy űrhajó, melyből fura kinézetű "emberkék" szállnak ki, hogy felderítsék a terepet. Ám hamarosan a helyszínre érkeznek a földlakók: őrült zajt csapva, villódzó zseblámpájukkal megrémisztik a békés szándékú látogatókat, s miközben megpróbálják bekeríteni űrjárművüket, a furcsa kis lények menekülésbe fognak. Egy "valaki" közülük azonban lemarad a távozó űrjárműről. Ez a valaki pedig nem...

http://kalozmozi.tv/film/0083866/e-t-a-foldonkivuli-e-t-the-extra-ter restrial-teljes-film-1982


Jurassic Park - Az elveszett világ The Lost World: Jurassic Park

Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-elmélet megszállottja, Ian Malcolm elhűlve értesül Hammond-tól, hogy létezik egy második sziget is. Hammond arra kéri a férfit, hogy utazzon a szigetre és tanulmányozza az új élet kezdetét. A férfi természetesen hallani sem akar a dologról, mégis útra kel, amikor megtudja, hogy a barátnője, Sarah Harding paleontológus már a második bázison v...

http://kalozmozi.tv/film/0119567/jurassic-park-az-elveszett-vilag-th e-lost-world-jurassic-park-teljes-film-1997


Felhőatlasz Cloud Atlas

Az emberi életek és tettek kihatással vannak egymásra. Rajtuk keresztül kapcsolódik össze múlt, jelen és jövő, végső soron minden mindennel összefügg. A lelkek téren és időn keresztül vándorolnak, akár az égbolton a felhők. De vajon mi magunk irányítjuk sorsunkat, vagy valamilyen külső erő hatására történik mindez? Hat történet bontakozik ki 1849 és 2321 között, a rabszolgaság elleni szenvedélyes felszólalástól, az apokalipszis után törzsi szintre süllyedt emberiség újrakezdéséig.

http://kalozmozi.tv/film/1371111/felhoatlasz-cloud-atlas-teljes-film2012


2012 2012

Jackson Curtis író (John Cusack) a Yellowstone Nemzeti Parkban kirándul a gyerekeivel, amikor váratlanul katonák jelennek meg, és egy titkos laboratóriumba szállítják őket. A férfi rájön, hogy a kormány elhallgatta a közelgő világvégét, melyről a maja próféciákban is szó esik. A világ vezetői a legnagyobb titokban láttak hozzá az óriás bárkák megépítésének, melyek Tibet legeldugodtabb hegyei közt várják kiváltságos utasaikat. A természeti katasztrófák a vártnál is hamarabb alakulnak ki, így Jackso...

http://kalozmozi.tv/film/1190080/2012-teljes-film-2009


Super 8 Super 8

1979-ben az Amerikai Légierő lezárta az 51-es körzet egy részét. Minden anyagot vonattal egy szigorúan őrzött létesítménybe szállítottak. Az éj leple alatt a tehervonat látványos balesetet szenvedett, mielőtt elérte volna végső célját; a szállítmány sorsa a mai napig rejtély. Egy titokzatos természetfeletti erő bujkál ebben az átlagos kisvárosban - de vajon ez az erő jó vagy gonosz? Mi a szándéka? Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Ismeretlen kormányügynökök érkeznek - de mi célból? Fogly...

http://kalozmozi.tv/film/1650062/super-8-teljes-film-2011


Ál/Arc Face/Off

Sean Archer (John Travolta) FBI-ügynök élete legőrültebb akcióját hajtja végre, amikor orvosi beavatkozással arcot cserél gyűlölt ellenségével, a kómába esett Castor Troy-jal (Nicolas Cage). A megszállott ügynök így próbálja kiszedni a kegyetlen terrorista öccséből, hová rejtették a várost fenyegető bombát. Csakhogy időközben az arc nélküli Troy magához tér és bosszúra éhesen Archer arcával távozik a kórházból.

http://kalozmozi.tv/film/0119094/al-arc-face-off-teljes-film-1997


Terminátor Megváltás Terminator Salvation

2003-ban, a kivégzése előtt Marcus Wright hozzájárul ahhoz, hogy a testét tudományos célokra felhasználhassák. Tizenöt esztendővel később atomháború pusztítja el a Földet. A védelmi célra kifejlesztett Skynet számítógép az irányítása alatt lévő robotokkal totális háborút indított a túlélők ellen. Az ellenállás egyik vezetője John Connor, akinek az életét egy különös idegen, Marcus Wright érkezése kavarja fel. Mindketten hasonló utat járnak be, melynek végén eljutnak a Skynet központjába. Együ...

http://kalozmozi.tv/film/0438488/terminator-megvaltas-terminatorsalvation-teljes-film-2009


X-Men - Apokalipszis X-Men: Apocalypse

Tíz évvel Az eljövendő múlt napjai rendkívüli eseményei után X professzor (James McAvoy), Magneto (Michael Fassbender) és Mistique (Jennifer Lawrence) még mindig kerülik egymást. De a sors újra úgy akarja, hogy útjaik keresztezzék egymást. Apokalipszis felébred a sírjában, körülnéz a világban, és úgy dönt: hirtelen evolúciós ugrással alakítja át a '80-as éveket. Elindul, hogy összegyűjtse négy mutáns segédjét, a négy lovast: egyiküket Kairó utcáin, a másikat egy berlini pankrátorklubban, a harma...

http://kalozmozi.tv/film/3385516/x-men-apokalipszis-x-men-apocaly pse-teljes-film-2016


Jelek Signs

Különös események zajlanak egy álmos amerikai kisváros közelében egy farmon. Valaki hatalmas, kör alakú tisztást vág a kukoricásba. A farm tulajdonosa (Mel Gibson), a város egykori lelkipásztora szeretne nem törődni a tréfacsinálókkal, de azok visszatérnek, és a földeken újabb és újabb gabonakörök jelennek meg. A ház lakói egyre jobban félnek; a titokzatos, kísérteties jelek pedig szaporodnak. Talán tényleg nekik van igazuk, nem Graham tiszteletesnek. Talán mégsem emberkéz műve ez az egész. A kutyák megv...

http://kalozmozi.tv/film/0286106/jelek-signs-teljes-film-2002


A dolog The Thing

Néhány norvég kutatóval való összeütközés után az amerikai Antarktisz-kutató állomás tagjai befogadnak egy szánhúzó kutyát. A befogadott eb azonban szörnyű átalakuláson megy keresztül, a testébe ugyanis idegen organizmus költözött. Felderítő csapat indul a szomszédos norvég telepre, ahol a romok és halottak mellett az amerikaiak egy jégből kiásott űrhajóroncsra bukkannak. Nyilvánvalóvá válik, hogy amikor a járművet felszínre hozták, az utasa elszabadult és bármilyen alakot képes felölteni. Miközb...

http://kalozmozi.tv/film/0084787/a-dolog-the-thing-teljes-film-1982


Sötét zsaruk 2 Men in Black II

J különleges ügynök (Will Smith) egy rutinfeladatnak tűnő ügyben kezd el nyomozni. Egy földönkívüli megölt egy másik földönkívülit. Nem nagy ügy, előfordult ilyen már jobb családokban is. Ám a nyomozás során J egy ördögi bűntény nyomára bukkan, amely mögött Sereena (Lara Flynn Boyle), a gonosz kylothiai lény és kétfejű, ám még így is féleszű társa, vagyis társai, Scrad és Charlie (Johnnny Knoxville) áll, illetve állnak. Ráadásul Sereena szívdöglesztő külsejű, fehérnemű manökennek álcázza ...

http://kalozmozi.tv/film/0120912/sotet-zsaruk-2-men-in-black-ii-telj es-film-2002


Hold Moon

Sam Bell asztronauta (Sam Rockwell) egyedül dolgozik a Holdon, számítógépe, Gerty segítségével küldi az itt kitermelt erőforrást a Földre, ezáltal megmentve bolygónk összeomlott energiagazdálkodását. A Holdon eltöltött hároméves megbízásának végéhez közeledve saját magával kerül összeütközésbe.

http://kalozmozi.tv/film/1182345/hold-moon-teljes-film-2009


Men in Black - Sötét zsaruk 3 Men in Black 3

J és K ügynök régóta védi már a Földet az univerzum mocskától. Jobban ismerik az idegen lényeket, mint egymást. Amikor K ügynök eltűnik, sőt egész léte megkérdőjeleződik, a hű társa a segítségére siet. Visszatér a múltba, egészen pontosan 1969-be, hogy leleplezze azt a földön kívülről irányított összeesküvést, amely megpróbálja újraírni az emberi történelmet. J New Yorkban találkozik az ifjú K-val. Csupán egy napjuk van arra, hogy helyrezökkentsék az időt. A tét K élete, az ügynökség sorsa...

http://kalozmozi.tv/film/1409024/men-in-black-sotet-zsaruk-3-men-i n-black-3-teljes-film-2012


A galaxis őrzői Vol. 2. Guardians of the Galaxy Vol. 2

Miközben szól a Király Válogatáskazi #2, a Marvel produkciójában készült A galaxis őrzői vol. 2.-ben folytatódnak a csapat kalandjai, melyek a kozmosz távolabbi szegleteibe vezetik őket. Az őrzőknek sokat kell tenniük azért, hogy összetartsák újdonsült családjukat, miközben kiderítenek egyet s mást Peter Quill igazi szüleiről is.

http://kalozmozi.tv/film/3896198/a-galaxis-orzoi-vol-2-guardians-ofthe-galaxy-vol-2-teljes-film-2017


A sebezhetetlen Unbreakable

David Dunn biztonsági őr az egyetlen túlélője egy szörnyű vonatbalesetnek. Csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta a tragédiát. Nem sokkal később titokzatos ismeretlen férkőzik David közelébe. Elijah Price képregénygyűjtő szerint nem véletlenül történnek vele a dolgok. David sohasem volt beteg életében, fizikai erőnléte nem puszta alkati adottság. A törékeny csontjai miatt viszont Mr. Üveg névre hallgató Elijah szerint kettejük sorsában sok a hasonlóság, természetfeletti képességeik ki...

http://kalozmozi.tv/film/0217869/a-sebezhetetlen-unbreakable-telje s-film-2000


A fantasztikus négyes Fantastic Four

Reed Richards (Ioan Gruffudd) álma, hogy megfejti az ember genetikai kódját, a mágnás Doom (Julian McMahon) támogatásával. Űrexpedíciót indít egy kozmikus vihar közepébe Sue Storm (Jessica Alba) és Johnny Storm pilóta (Chris Evans), valamint Ben Grimm asztronauta (Michael Chiklis) részvételével. Kiderül, hogy a számításokba hiba csúszott, és a kozmikus sugárzás megváltoztatja a legénység DNS-ét. Az együtt elszenvedett tragédiát igyekeznek előnyükre fordítani. Egy csapatként szállnak szembe az időközben g...

http://kalozmozi.tv/film/0120667/a-fantasztikus-negyes-fantastic-fo ur-teljes-film-2005


Tron: Örökség TRON: Legacy

Sam Flynn hétéves volt, amikor a világ legjobb videojáték-fejlesztőjeként számon tartott apja rejtélyes körülmények között eltűnt. Húsz esztendővel később az önfejű Samet még mindig nem hagyják nyugodni a történtek. Amikor nyomozni kezd a régi Flynn Játékteremből küldött különös szignál után, hirtelen egy digitális világba csöppen, amelyben húsz éve tartják fogságban Kevint. Az amazon Quorra segítségével apa és fia megpróbálnak megszökni a Kevin által alkotott kibervilágból. Egy könyörtelen...

http://kalozmozi.tv/film/1104001/tron-orokseg-tron-legacy-teljes-fil m-2010


Equilibrium - Gyilkos nyugalom Equilibrium

Valahol a 21. században, a harmadik világháború után: a megtépázott emberiség élére egy gonosz csoport áll, az Atya vezetésével. Ő és emberei totálisan betiltanak mindennemű művészeti alkotást, sőt az érzelmek átélését is. Az agymosásra egy mindennap adagolt szert, a Proziumot vetik be. John Preston (Christian Bale) az érzelemmentesítést ellenőrző csapat, a Gramaton vezetője. A hű katona még saját felesége kivégzését is szenvtelenül végignézte, majd magára maradt két gyermekével. Egy napi gyógyszer...

http://kalozmozi.tv/film/0238380/equilibrium-gyilkos-nyugalom-equ ilibrium-teljes-film-2002


A Sziget The Island

Licoln 6-Echo (Ewan McGregor) és Jordan-2 Delta (Scarlett Johansson) több száz társukhoz hasonlóan szigorú ellenőrzés alatt élnek, mindegyikük abban reménykedik, hogy kiválasztják a Szigetre, amely az egyetlen lakható hely maradt a Földön. Lincoln azonban hamarosan rájön, minden hazugság, amit eddig saját magáról és a világról tudott, a Sziget meséje pedig a legkegyetlenebb átverés. Miután kiderül számukra, hogy holtan értékesebbek, mint élve, Lincoln és Jordan megszöknek a zárt létesítményből.

http://kalozmozi.tv/film/0399201/a-sziget-the-island-teljes-film-200 5


Vasököl Real Steel

Charlie Kenton (Hugh Jackman) egy kifacsart harcos, egykori bokszoló, akinek karrierjét a ringben megjelenő 2,5 méter magas acélrobotok megjelenése töri derékba. Most nem több mint egy piti kis üzletelő, aki épphogy elég pénzt keres a hulladékfém-bizniszből, hogy eljusson egyik meccshelyszínről a másikra. Amikor Charlie számára már nincs remény, úszik a tartozásokban, hirtelen a fiát is a nyakába varrják egy nyárra. Így kelletlenül összeáll Max-szel (Dakota Goyo) hogy együtt építsenek meg és közösen edzen...

http://kalozmozi.tv/film/0433035/vasokol-real-steel-teljes-film-2011


Transformers: A kihalás kora Transformers: Age of Extinction

A Transformers-trilógia zárásaként a nagyszabású összecsapásnak ugyan áldozatul esett egy nagyváros, de sikerült megmenteni a világot. A veszély elmúlásával az emberiség újra kezdi megszokott életét. Felbukkan azonban egy titkos csoport, amely megpróbálja befolyásolni a történelem menetét. Mintha ez nem lenne elég, új veszedelem fenyegeti a Földet. Optimusz Fővezér és az Autobotok az eddigi legfélelmetesebb kihívással kénytelen szembenézni, melyben csak az emberek segítségére számíthatnak.

http://kalozmozi.tv/film/2109248/transformers-a-kihalas-kora-trans formers-age-of-extinction-teljes-film-2014


Pokolfajzat Hellboy

Az őrült Grigorij Raszputyin azért teremtette meg Pokolfajzatot a második világháború alatt a pokol tüzében, hogy a gonoszt szolgálja. A fiút a szövetségesek mentették meg Broom professzor, a Paranormális Kutatás és Védelem Hivatal alapítója vezetésével. A professzor fiaként nevelte fel, és segített előhívni különleges, paranormális képességeit. Pokolfajzat a telepatikus képességekkel rendelkező Mer-Man Abe Sapiennel és Liz Shermannal együtt felveszi a harcot Raszputyin ellen, aki szeretné őt visszacsábí...

http://kalozmozi.tv/film/0167190/pokolfajzat-hellboy-teljes-film-200 4


Déja Vu Déjà Vu

Doug Carlin ügynök (Denzel Washington) a kompon történt katasztrófa ügyében nyomoz, amikor az esettől látszólag független halálesethez hívják. Carlin biztos benne, hogy Clair (Paula Patton) halála összefüggésben áll a merénylettel. Váratlanul megkeresik őt egy szigorúan titkos katonai kutatóközpontból, ahol lehetősége nyílik betekinteni a múltba. Doug minden titkolózás ellenére rájön, hogy nemcsak megfigyelheti a múltbéli eseményeket, hanem meg is változtathatja a végkifejletet.

http://kalozmozi.tv/film/0453467/deja-vu-dej-vu-teljes-film-2006


Emlékmás Total Recall

A XXI. században vagyunk. Doug Quaid-et olyan különleges eljárásnak vetik alá, amellyel a férfi emlékeit összekuszálják. Így akarják megakadályozni, hogy emlékezzen arra, amire nem kellene. Egy napon azonban Quaid mégis ráébred arra, hogy ki is ő valójában. Ez a felismerés arra készteti, hogy a Marsra utazzon és ott felvegye a harcot egy kíméletlen gengszterrel, aki romba döntötte életét. A bolygóra érve azonnal feltűnik neki, hogy a bűnöző is felkészült már érkezésére. Quaid-nek rá kell jönnie arra, ...

http://kalozmozi.tv/film/0100802/emlekmas-total-recall-teljes-film1990


Hipervándor Jumper

David (Hayden Christensen) fulladás közben fedezi fel, hogy különleges képességgel rendelkezik. Ő Vándor, aki képes egyetlen pillanat alatt bárhová eljutni a Földön. Vágyainak semmi sem szab gátat, bármilyen falon vagy biztonsági rendszeren át tud hatolni. Ám egy nap rájön, hogy vadásznak rá, ráadásul természetfeletti adottságával nincs egyedül. Cox (Samuel L. Jackson) és szervezete évszázadok óta kíméletlenül vadásznak a Vándorokra és a családtagjaikra. David mindent elkövet, hogy megmentse apját (Mich...

http://kalozmozi.tv/film/0489099/hipervandor-jumper-teljes-film-20 08


A.I. - Mesterséges értelem A.I. Artificial Intelligence

A XXI. század közepére az emberiség életét az új típusú, saját létükről is tudó komputerek teszik tökéletessé. Ezek a gépek segítenek átvészelni a természeti katasztrófákat: a sarki jégpáncélok megolvadását és a kontinensek parti területeinek víz alá kerülését is. A komputerek robotokat működtetnek, és ezek egyike, egy android a gépek evolúciójának új lépcsőfokára ér: alkotói érzésekkel ruházzák fel. A film az ő érzelmeinek fejlődéséről, és a körülötte élők reakcióiról szól, ar...

http://kalozmozi.tv/film/0212720/a-i-mesterseges-ertelem-a-i-artific ial-intelligence-teljes-film-2001


Serenity Serenity

Malcolm Reynolds kapitány kétes üzleteket és gyanús fuvarokat bonyolít űrhajóján, a Serenityn. Egyik alkalommal két utast vesz a fedélzetre, az ifjú doktort, és annak labilis, telepatikus képességekkel megáldott húgát. Kiderül, veszélyes ügybe keveredett, a testvérpár ugyanis az univerzumot uraló hatalom elől menekül. A Serenity legénysége így hamarosan a Világszövetség hadereje és az űr peremén portyázó Fosztogatók kannibál hordái között találja magát. A két fenyegető ellenség közt lavírozva rá...

http://kalozmozi.tv/film/0379786/serenity-teljes-film-2005


Superman visszatér Superman Returns

Superman (Brandon Routh) öt év után tér vissza a Földre, hogy leszámoljon ősi ellenségével, Lex Luthorral (Kevin Spacey), aki gonosz tervet eszelt ki a hős legyőzésére. Supermannek hamarosan rá kell döbbennie, hogy a világ megtanult hősök nélkül élni, és akkor sem fogadja el a segítséget, amikor nincs más útja az életben maradásnak. Ráadásul időközben szerelmének, Lois Lane-nek (Kate Bosworth) fia született, aki most ötéves. Superman belevág élete legnagyobb kalandjába, mely az óceán mélyétől az űr t...

http://kalozmozi.tv/film/0348150/superman-visszater-superman-ret urns-teljes-film-2006


Éli könyve The Book of Eli

A Földet 30 évvel a történet kezdete előtt atomháború pusztította el. A világvége utáni pusztaságban az erőszak az úr. Ha nem hord az ember szemüveget, könnyen megvakulhat. Az utakon lerobbant, holtestekkel teli autók állnak, fosztogatók leselkednek a vándorokra. Éli, a magányos harcos nyugatra akar eljutni, hogy beteljesítse küldetését. Van nála valami, ami értékesebb minden fegyvernél és az élelmiszernél is. Egy könyv utolsó példánya, amely hitet adhat az embereknek, hogy van remény az újjászületésre....

http://kalozmozi.tv/film/1037705/eli-konyve-the-book-of-eli-teljes-fi lm-2010


Utazók Passengers

Csodálatos a jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva alusszák kiro-álmukat, és új otthonukban frissen, fiatalon ébredhetnek fel. Elvileg.A programba hiba csúszik, kiolvaszt két hibernációs ágyat, és két embert felébreszt. Jim (Chris Pratt) és Aurora (Jennifer Lawrence) maga sem tudja, miért és hogyan, egy hatalmas, néma űrhajó fedélzetén tal...

http://kalozmozi.tv/film/1355644/utazok-passengers-teljes-film-201 6


Jurassic Park 3 Jurassic Park III

Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, amikor egy jómódú kalandor busás támogatást ígér kutatásaihoz - amennyiben Grant elkíséri őket egy repülős körútra a Sorna szigetre, mely az In-Gen genetikus tenyésztelepe volt, és ahol a második részben szörnyű dolgok történtek. Csakhogy amikor kiderül, hogy a kalandor és neje nem csupán felülről akar...

http://kalozmozi.tv/film/0163025/jurassic-park-3-jurassic-park-iii-tel jes-film-2001


A köd The Mist

Furcsa, túlvilági köd ereszkedik egy amerikai kisvárosra. David Drayton, és kisfia, Billy a kisváros vegyesboltjában rekednek sok más lakóval együtt. David veszi észre elsőként, hogy valami mozog a ködben: halálosan rémisztő, nem evilági lények. A túlélés a csapat összetartásán múlik, de ismerve az emberi természetet, lehetséges ez? Ahogy kezd elharapódzni a félelem és a pánik, Davidben megfogalmazódik a végső kérdés. A ködben feltűnő idegen faj az ijesztőbb, vagy azok az emberi szörnyek, amelyekké a b...

http://kalozmozi.tv/film/0884328/a-kod-the-mist-teljes-film-2007


Gattaca Gattaca

Vincent azon kevés emberek egyike, akik még "természetes úton" születnek egy új, genetikailag megtervezett világban, ahol már a születéskor meg tudják adni a várható élettartamot és betegségeket. Vincent a daignózis szerint nem tökéletes, és előreláthatólag csupán 30 éves koráig fog élni, ezért nincs esélye arra, hogy karriert csináljon egy olyan társadalomban, ahol elfogadott a gének meghatározta diszkrimináció. Vincent azonban űrhajós akar lenni, ezért üzletet köt Jerome-mal, aki minden szempontból tö...

http://kalozmozi.tv/film/0119177/gattaca-teljes-film-1997


Zöld Lámpás Green Lantern

A Zöld Lámpás Alakulat tagjainak feladata a világűr békéjének őrzése. Különleges gyűrűt viselnek, mely különleges képességeket biztosít számukra. Nem elég, hogy az univerzum egyensúlyát minden eddiginél veszélyesebb ellenfél veszélyezteti, az Alakulat tagjai egy földi embert is kénytelenek bevenni a csapatba. Hal Jordan berepülő-pilóta akaratán kívül olyan helyzetben találja magát, hogy rajta áll vagy bukik a Föld sorsa. Hal a gyerekkori szerelme, Caroll segítségével veti magát a küzdelembe, hogy megm...

http://kalozmozi.tv/film/1133985/zold-lampas-green-lantern-teljes-f ilm-2011


Csillagközi invázió Starship Troopers

A távoli jövőben játszódó történetben az érettségizett ifjak legbiztosabb pályája a katonaság, az állam tökéletes szolgálata. Johnny Rico is ezt a hivatást választja. Nem annyira hazafias érzelmek vezérlik, mint inkább egyfajta édes rivalizálás barátnője kegyeiért, aki viszont csillagközi pilótának állt. Éppen nagyszabású háború dúl: a Klendathu bolygóról származó félelmetes rovarok ellen nehéz hatékonyan harcolni. Johnnynak elég alkalma akad, hogy bajtársainak, feletteseinek és szerelmének bebiz...

http://kalozmozi.tv/film/0120201/csillagkozi-invazio-starship-troope rs-teljes-film-1997


Alien - Végső megoldás a halál Alien³

Bár Ellen Ripley sikeresen megmenekült, amikor űrhajója lezuhan a Fiorina 161 bolygón, a balesetet Newt és Bishop nem éli túl. A Fiorina 161-rol hamar kiderül, hogy a bolygó nem más, mint egy fegyenctelep, ahol a magukra hagyott rabokra van bízva, hogyan maradnak életben. Ripley-nek hamar rá kell jönnie arra, hogy bár társai meghaltak, nem ő maradt a hajó egyetlen utasa. Noha titokzatos útitársa gyilkos szándékkal érkezett, Ripley hamar rájön arra is, hogy nem a titokzatos idegen a legfélelmetesebb ellenfele.

http://kalozmozi.tv/film/0103644/alien-vegso-megoldas-a-halal-alie n-teljes-film-1992


Időről időre About Time

21 éves korában Tim Lake rájön, hogy képes az időutazásra...Egy újabb gyászos szilveszteri buli után Tim apja közli a fiával, hogy a család férfitagjai mindig is képesek voltak utazni az időben. Tim nem írhatja át a történelmet, de változtathat azon, ami a saját életében történt és történni fog. Így hát úgy dönt, jobbá teszi a világot... azzal, hogy szerez egy barátnőt. Sajnos kiderül, hogy ez nem is olyan könnyű, mint hinnénk.Tim Londonba költözik a tengerparti Cornwallból, hogy ügyvédnek t...

http://kalozmozi.tv/film/2194499/idorol-idore-about-time-teljes-film -2013


28 héttel később 28 Weeks Later

Fél év telt el azóta, hogy egy vírus néptelen metropolisszá változtatta Londont. Lakóit gyilkos dühre sarkallta: a fertőzöttek egymást irtották ki. Az Egyesült Államok megszálló hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett körzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. Közöttük van Don is a gyerekeivel. A kiskamaszok az eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között, és meglepetésükre meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, hogyan m...

http://kalozmozi.tv/film/0463854/28-hettel-kesobb-28-weeks-later-t eljes-film-2007


John Carter 3D John Carter

A harcviselt egykori katonát, John Carter századost (Taylor Kitsch) érthetetlen okokból a Marsra szállítják, ahol ismeretséget köt helyi lakosokkal, Tars Tarkas-sal (Willem Dafoe), és az elbűvölő Dejah Thoris (Lynn Collins) hercegnővel. Akaratán kívül belekeveredik a bolygó bennszülöttjei közötti ősi konfliktusba és az összeomlás határmezsgyéjén egyensúlyozó világban John Carter újra felfedezi magában az emberséget, amikor rájön, hogy bolygó és népének sorsa egyedül az ő kezében nyugszik.

http://kalozmozi.tv/film/0401729/john-carter-3d-john-carter-teljes-fi lm-2012


Hulk Hulk

Bruce Banner genetikust az egyik kísérlet során súlyos gammasugárzás éri. A férfi különös változáson megy keresztül. Ha feldühítik, a testében felgyülemlő adrenalin hatására fékezhetetlen, zöld szörnyeteggé változik. A hihetetlen Hulk képében Bruce eleinte dühöngő őrültként viselkedik, idővel azonban megtanulja arra használni az erejét, hogy megvédje a gyengéket. A teremtmény elfogására a hadsereget is mozgósítják. Az akciót Banner egykori munkatársának, egyben barátnőjének az apja, Ross tábor...

http://kalozmozi.tv/film/0286716/hulk-teljes-film-2003


Hellboy II - Az Aranyhadsereg Hellboy II: The Golden Army

http://kalozmozi.tv/film/0411477/hellboy-ii-az-aranyhadsereg-hellb oy-ii-the-golden-army-teljes-film-2008


Vanília égbolt Vanilla Sky

Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszakán David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti őt. A fiú váratlanul a románc, humor, gyanakvás, szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azo...

http://kalozmozi.tv/film/0259711/vanilia-egbolt-vanilla-sky-teljes-fil m-2001


Dredd 3D Dredd

A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés, bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók próbálják megvédeni az ártatlan polgárokat. Dredd bíró, a törvényesség elkötelezett híve mindent megtesz, hogy fenntartsa a rendet és a békét.Carl Urban megmutatja hogyan is kell hitelesen előadni a képregények legkeményebb, de leginkább legkönyörtelenebb igazságosztóját, aki még Sly Dredd bíróját is keresztbe lenyeli,miközben egy maroklőfegyverrel lebont egy komplett tömbházat.

http://kalozmozi.tv/film/1343727/dredd-3d-dredd-teljes-film-2012


Kapcsolat Contact

A Carl Sagan regényéből készült film korunk egyik legvitatottabb témáját dolgozza fel: egyedül vagyunk a világegyetemben, vagy valahol élnek hasonló társaink?Ellie Arroway, a megszállott csillagász megingathatatlanul hisz abban, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Fáradhatatlanul kutatja a világegyetemből érkező rádiójeleket, bár a tudóstársadalom gúnyosan, kételkedve és megvetéssel szemléli munkáját. Egy napon azonban a távoli Vega csillag irányából rádióüzenetet fog, melyet a világ minden...

http://kalozmozi.tv/film/0118884/kapcsolat-contact-teljes-film-1997


Az erő krónikája Chronicle

Andrew, Matt és Steve olyan, mint a többi középiskolás. Sőt, annyira átlagos kamaszok, hogy sohasem történik velük semmi említésre méltó. Egy éjszakai buli során azonban minden megváltozik, olyasmi kerül a kezükbe, ami talán nem is a Földről származik. Hamarosan azon találják magukat, hogy különleges képességekre tettek szert. Miközben egyre erősebbek lesznek, a telekinetikus erejükkel képesek tárgyakat mozgatni, érzékelik egymás indulatait. Kezdetben elvarázsolja őket mindez, ám kiderül, hogy veszélyt ...

http://kalozmozi.tv/film/1706593/az-ero-kronikaja-chronicle-teljes-fi lm-2012


A kaptรกr Resident Evil

http://kalozmozi.tv/film/0120804/a-kaptar-resident-evil-teljes-film2002


Az emlékmás Total Recall

A Recall nevű cég valóságos emlékké változtatja az emberek álmait. Douglas Quaid gyári munkás is igénybe veszi a szolgáltatást. Bár szép és szerető felesége van, a férfi jelentkezik a vakációra, melynek során a program szerint egy szuperkém emlékeit kapja. Ám a rutinművelet közben probléma merül fel, és Quadnek menekülnie kell. Találkozik egy szabadságharcossal, aki társaival a kolónia zsarnok kancellárja ellen harcol. Együtt indulnak megkeresni a földalatti ellenállás vezetőjét. Philip K. Dick novellá...

http://kalozmozi.tv/film/1386703/az-emlekmas-total-recall-teljes-fil m-2012


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész The Hunger Games: Mockingjay - Part 2

Az éhezők viadala: A kiválasztott - II. rész az eddigi történetet drámai erővel lezáró végjáték, amelyben Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) felismeri, hogy már nem egyszerűen a túlélésért, hanem a jövőért kell küzdenie. Panem országát lángba borítja a totális háború, Katniss pedig végső leszámolásra készül Snow elnökkel (Donald Sutherland). Legjobb barátai - Gale (Liam Hemsworth), Finnick (Sam Claflin) és Peeta (Josh Hutcherson) - támogatásával Katniss kockázatos küldetésre indul és a 13-as körz...

http://kalozmozi.tv/film/1951266/az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-2 -resz-the-hunger-games-mockingjay-part-2-teljes-film-2015


Csatahajó Battleship

Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen.

http://kalozmozi.tv/film/1440129/csatahajo-battleship-teljes-film-20 12


Terminator: Genisys Terminator Genisys

http://kalozmozi.tv/film/1340138/terminator-genisys-terminator-ge nisys-teljes-film-2015


Sorsügynökség The Adjustment Bureau

David Norris, a fiatal, tehetséges politikus ígéretes jövő előtt áll. Ám találkozik a gyönyörű balerinával, Elise-zel, akibe beleszeret. Egy ilyen kapcsolat azonban nem illik a képbe. David azon veszi észre magát, hogy titokzatos erők próbálják eltérítenő őket egymástól. Megtudja, hogy a Sorsügynökség embereivel áll szemben, akiknek az a feladata, hogy a megfelelő mederbe tereljék az életét. David hamarosan döntés elé kerül, választania kell a karrierje és a boldogsága között.

http://kalozmozi.tv/film/1385826/sorsugynokseg-the-adjustment-bu reau-teljes-film-2011


10 Cloverfield Lane 10 Cloverfield Lane

Egy nő egy szörnyű baleset után egy pincében tér magához, és attól fél, hogy elrabolták. "Fogvatartója", aki fel van készülve a világvégére, azt állítja, hogy megmentette a nő életét, mivel borzalmas támadás érte a Földet, és emiatt a külvilág már lakhatatlan...

http://kalozmozi.tv/film/1179933/10-cloverfield-lane-teljes-film-201 6


PĂłkember - HazatĂŠrĂŠs Spider-Man: Homecoming

http://kalozmozi.tv/film/2250912/pokember-hazateres-spider-manhomecoming-teljes-film-2017


Snowpiercer Snowpiercer

http://kalozmozi.tv/film/1706620/snowpiercer-teljes-film-2013


VilĂĄgvĂŠge The World's End

http://kalozmozi.tv/film/1213663/vilagvege-the-world-s-end-teljes-f ilm-2013


A negyedik I Am Number Four

John Smith egy különleges képességekkel megáldott fiú. Valójában egy idegen a Lorien bolygóról, akinek hazáját leigázták a mogok. Csak kilenc fiatalnak sikerült elmenekülnie, a szökevények nyomában azonban ott lihegnek az üldözőik. Hármat már levadásztak, most a negyediken a sor. John egy ohiói kisvárosban húzta meg magát a védelmezőjével. Miközben egyre jobban kibontakoznak képességei, megismeri a barátság és a szerelem érzését. Hamarosan rájön, hogy nem menekülhet egész életében, szembe kell néz...

http://kalozmozi.tv/film/1464540/a-negyedik-i-am-number-four-telj es-film-2011


Paul Paul

Graeme és Clive, a két angol sci-fi őrült minden vágya az volt, hogy egyszer az életben elzarándokoljanak a titokzatos 51-es körzethez. Bérelt lakóbusszal járják a környéket, ám arra nem gondolnak, hogy igazi harmadik típusú találkozások részesei lesznek. Az autójukra ugyanis felugrik a katonai bázisról szökött földön kívüli. A szökevény nyomában szövetségi ügynökök hada lohol, meg a véletlenül elrabolt lány felbőszült apja. Graemme és Clive elhatározzák, hogy segítenek Paulnak visszajutni az űrhaj...

http://kalozmozi.tv/film/1092026/paul-teljes-film-2011


Napfény Sunshine

2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak. És ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre...

http://kalozmozi.tv/film/0448134/napfeny-sunshine-teljes-film-2007


A forrás The Fountain

A fiatal nő agyát halálos kór támadta meg. Orvos férje minden idejét a kutatólaboratóriumban tölti, hogy megtalálja a lehetséges ellenszert. A nő azonban belenyugvással várja a jövőt, megírja élete művét. Arra kéri a férjét, hogy ő fejezze be a művet. Tom szeretné boldog véggel lezárni a történetet, ám az asszony kész tények elé állította. A kilátástalan helyzetben letargiába esik, hiszen a kedvese jelentette élete értelmét, testesítette meg számára a szerelemet. A férfi hosszú és nyomorúságos ...

http://kalozmozi.tv/film/0414993/a-forras-the-fountain-teljes-film-2 006


Pitch Black - 22 évente sötétség Pitch Black

Félszáz utassal a fedélzetén hajótörést szenved a távoli galaxis felé tartó űrhajó. Kényszerleszállást hajtanak végre az ismeretlen bolygón, amelyet csak néhányan élnek túl, köztük Riddick, az életfogytiglanra ítélt rab. Azon tanakodnak, hogyan hagyhatnák el a pokoli planétát, ahol három Nap világít az égen. Nem sejtik, hogy minden huszonkettedik évben a bolygót körülvevő három nap együttállása teljes feketeséget idéz elő. És ha eljön a sötétség, felélednek az addig csendben lapuló árnyak, az...

http://kalozmozi.tv/film/0134847/pitch-black-22-evente-sotetseg-pi tch-black-teljes-film-2000


Végjáték Ender's Game

A Földet már többször megpróbálta leigázni egy kimagasló technikai fejlettséggel rendelkező földönkívüli faj és nem kisebb a szándékuk, minthogy elpusztítsák az egész emberiséget. 70 évvel a kíméletlen háború után az emberek talán megtalálták szabadulásuk kulcsát Ender Wiggin (Asa Butterfield) személyében. A csendes, de annál különlegesebb képességekkel rendelkező fiút egy szigorúan védett, titkos űrbázisra küldik, ahol hozzá hasonló tehetséges fiatalokból álló katonai csapatot képeznek ki. A...

http://kalozmozi.tv/film/1731141/vegjatek-ender-s-game-teljes-film -2013


Időhurok Predestination

A legendás Robert A. Heinlein (többek között a Csillagközi invázió írója) novellájából készült filmben egy időügynök (Ethan Hawke) barangol múltban és jövőben: minden bevetés más korba vezeti. Utolsó megbízatásán fiatalkori saját magát kell beszerveznie a Cégbe, miközben egy olyan bűnözőre vadászik, aki valahogy folyton kicsúszik a kezéből, bármilyen időben is készül lecsapni rá.

http://kalozmozi.tv/film/2397535/idohurok-predestination-teljes-fil m-2014


Képlet Knowing

Egy iskolai avatóünnepségén elteszik a gyerekek jövőről készült rajzait egy időkapszulába, köztük azt is, amelyik véletlenszerűnek tűnő számsorokat tartalmaz. A kislány elmondása szerint láthatatlan emberek suttogták neki a számokat. Ötven évvel később a kislány által írt számok Caleb Koestlerhez (Chandler Canterbury) kerülnek, aki megmutatja azt az apjának, a híres asztrofizikusnak. John Koestler (Nicolas Cage) megdöbbenve fedezi fel, hogy a számok dátumokat jelentenek, amelyek a világot sújtó nagy katas...

http://kalozmozi.tv/film/0448011/keplet-knowing-teljes-film-2009


Robotzsaru RoboCop

Detroitban szolgálata teljesítése közben egy bűnöző banda meggyilkol egy rendőrt, Alex Murphy-t. A rendőr holttestét azonban a legújabb technológiák segítségével sikerül újraéleszteni. Az Alexen végzett kísérlet azonban itt még nem ér véget. A rendőrség és az azt irányító szervezet ugyanis Murphy elroncsolódott végtagjai és szervei helyett mesterséges karokat és szerveket ültet a férfiba. Így változik át Alex Murphy a világ legkorszerűbb "rendőrévé" a félig robot félig ember Robotzsaruvá. A progr...

http://kalozmozi.tv/film/0093870/robotzsaru-robocop-teljes-film-19 87


Chappie Chappie

A közeli jövőben a rendőrség robotokkal próbál úrrá lenni a bűnözésen. Ám a tervező Wilson többet szeretne, célja a mesterséges intelligencia megteremtése. Főnöke utasítása ellenére megalkotja álmát, amit egy leselejtezett robotba ültet be.

http://kalozmozi.tv/film/1823672/chappie-teljes-film-2015


Robotzsaru RoboCop

Detroit, 2028. Az OmniCorp nemzetközi óriáscég harci robotjait már évek óta sikerrel használja a hadsereg a tengerentúlon. A cég a közbiztonság megerősítése érdekében Amerikában is szeretné csatasorba állítani a vitatott technológiát. Minderre jó alkalom kínálkozik, amikor Alex Murphy, a szerető férj és apa, valamint remek zsaru súlyosan megsérül szolgálat közben. Murphyből létrehoznak egy félig ember, félig robot rendőrtisztet. Ám azzal nem számolnak, hogy a robottesten belül emberi szív dobog.

http://kalozmozi.tv/film/1234721/robotzsaru-robocop-teljes-film-20 14


Riddick - A sötétség krónikája The Chronicles of Riddick

http://kalozmozi.tv/film/0296572/riddick-a-sotetseg-kronikaja-the-c hronicles-of-riddick-teljes-film-2004


Szőr Austin Powers - Őfelsége titkolt ügynöke Austin Powers: International Man of Mystery

Jobb, mint Bond, nyalkább, mint Stirlicz, sármosabb, mint Arsene Lupin, dögösebb, mint Mata Hari - s hülyébb, mint Lord Sinclaire és Danny Wilde együttvéve. Hölgyeim és uraim, a világ mindennek ellenére meg van mentve, hiszen itt jön ő, a kémek kémje, az udvarias, a sima modorú, a kihívó és a szuper laza Austin Powers, a brit titkosszolgálat sajátos gondolkodású csodafegyvere, aki mindig jókor sül el! A '60-as évek nyüzsgő Londonjában menő divatfotósnak álcázza magát, de még így sem tudja lerázni az őt ü...

http://kalozmozi.tv/film/0118655/szor-austin-powers-ofelsege-titkol t-ugynoke-austin-powers-international-man-of-mystery-tejes-film-1997


Alien - Feltámad a halál Alien: Resurrection

Ripley életét áldozta a földönkívüli szörnyeteggel vívott küzdelemben. A testében azonban ott maradt az új élet csírája - egy idegen lényé. Kétszáz esztendővel később, egy genetikai kísérletsorozat eredményeképpen, a tudósok életre keltik a hadnagyot. De nemcsak őt klónozták, hanem a benne lévő idegen királynőt is. Céljuk, hogy kitenyésszék a "tökéletes fegyvert". Ez olyannyira sikerül, hogy a kiszabadult szörnyetegek ellepik a támaszpontot. Ripley-re és az állomásra érkező csempészekre, köztük...

http://kalozmozi.tv/film/0118583/alien-feltamad-a-halal-alien-resurr ection-teljes-film-1997


KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2 Austin Powers: The Spy Who Shagged Me

Austin Powers, mint brit titkos ügynök üldöz elmebetegeket és szed fel jobbnál jobb nőket téren és időn át. De régi ellenfele, a kissé bizarr, de annál erőteljesebb Dr. Genya is újra feltűnik a színen. Hatalmas váltságdíjat követel, s cserében talán nem pusztítja el a Földet. Austin az egyetlen, aki megmentheti az emberiséget... Dr. Genyanak sok sikertelen próbálkozás után rá kellett döbbennie, hogy nem győzheti le Austin-t, ha csak meg nem szerzi annak "mojoját", finoman fogalmazva azt a libidó-szerű valami...

http://kalozmozi.tv/film/0145660/kicsikem-sir-austin-powers-2-austi n-powers-the-spy-who-shagged-me-teljes-film-1999


Majmok bolygója Planet of the Apes

Egy űrhajós kényszerleszállást hajt végre egy bolygón, ahol nem sokkal később menekülő emberek között találja magát. Mintha a feje tetejére állt volna a világ - e különös bolygón az ember az alacsonyabbrendű faj, akik ellen az erős, uralkodó majmok hajtóvadászatot rendeznek. Leo Davidson kapitány váratlan megjelenése kihívás a status quo ellen és az első lépés egy forradalmi változás felé.

http://kalozmozi.tv/film/0133152/majmok-bolygoja-planet-of-the-ap es-teljes-film-2001


FertőzÊs Contagion

http://kalozmozi.tv/film/1598778/fertozes-contagion-teljes-film-201 1


Transcendence Transcendence

Dr. Will Caster (Johnny Depp) a mesterséges intelligencia legelismertebb szakértője ötvözi a világ összes tudását az emberi érzelmek teljes skálájával. Kísérletei miatt egy radikális szervezet merényletet követ el ellene, aminek következtében Caster az általa kifejlesztett gép tesztalanyává válik. Caster felesége, Evelyn (Rebecca Hall), és legjobb barátja, Max (Paul Bettany) úgy döntenek, hogy a haldokló Will tudatát feltöltik a gépbe. A következményekre azonban senki sem számít.

http://kalozmozi.tv/film/2209764/transcendence-teljes-film-2014


Megaagy Megamind

Megaagy a világ leggonoszabb, egyben legzseniálisabb gonosztevője, ám szerencsére ez a teljesítményén egyáltalán nem mutatkozik meg. Az évek során ugyan minden elképzelhető eszközt bevetett, hogy leigázza Metro Cityt, ám minden esetben csúfos kudarcot vallott. Egy maszkos szuperhős, a legyőzhetetlen Metro Man keresztülhúzta számításait. Egészen addig, míg Megaagy egyik terve be nem válik, és a szuperhős elhalálozik. Ekkor új ellenfelet teremt magának. Titán azonban önállósítja magát, és igazi főgonoszké...

http://kalozmozi.tv/film/1001526/megaagy-megamind-teljes-film-20 10


Daredevil - A fenegyerek Daredevil

Az igazság néha vak, ám a bűnösnek nincs menekvés. Matt Murdock (Ben Affleck) gyerekkorában maradandó sérülést szerez egy balesetben. A megvakult Matt többi érzéke hihetetlenül élessé válik a baleset következtében, de ezt nem árulja el környezetének. Matt felnőttként sikeres ügyvédként szerez magának hírnevet. Amit nappal nem sikerül a tárgyalóteremben megoldani, azokkal a veszélyekkel éjszaka próbál dacolni. Ő Daredevil, a környék fenegyereke, a félelem nélküli vörös ruhás ember, aki rettegésben t...

http://kalozmozi.tv/film/0287978/daredevil-a-fenegyerek-daredevilteljes-film-2003


Támad a Mars! Mars Attacks!

Marslakók támadják meg a Földet, ám az Egyesült Államok elnökének, James Dalenek (Jack Nicholson) az okozza a legnagyobb gondot, milyen ruhában üdvözölje az idegeneket. Felesége, Marsha (Glenn Close) csak annyit közöl, hogy ezeket nem akarja látni a házában. Közben persze a marslakók sem tétlenkednek, s úgy tűnik, nagyszabású invázójuk megfékezhetetlen. Egy véletlen folytán azonban, egy süket nagyinak köszönhetően megtalálják a zöld fickók ellenszerét: a francia sanzonoknak még ők sem tudnak ellenálln...

http://kalozmozi.tv/film/0116996/tamad-a-mars-mars-attacks-teljes -film-1996


Cowboyok és űrlények Cowboys & Aliens

Különös idegen bukkan fel, rejtélyes bilinccsel a csuklóján a vadnyugati kisvárosban. A helybéliek nem szívlelik a jövevényt, aki semmire sem emlékszik a múltjából. mindenki fél a város kiskirályától, Dolarhyde ezredestől. Egy napon félelmetes, földön kívüli fosztogatók támadják meg a várost, és emberek sorát ragadják magukkal a magasba. Kiderül, hogy az idegen az egyetlen, akire számíthatnak. Dolarhyde kénytelen összefogni az emlékezetét lassan visszanyerő revolverhőssel, együtt indulnak az elraboltak...

http://kalozmozi.tv/film/0409847/cowboyok-es-urlenyek-cowboys-al iens-teljes-film-2011


Ragadozók Predators

Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre indul. Nem ismerik egymást, és nem tudják, hogyan kerültek egy idegen bolygóra, méghozzá szabad prédaként. Egy orvos kivételével az alakulat tagjai mind hidegvérű gyilkos: van köztük kommandós, bérgyilkos, elítélt, Yakuza-tag. Ők a legjobban kiképzett, legveszélyesebb 'ragadozók' a Földön, akikre most a Ragadozók egy rendkívül kegyetlen új faja vadászik. Céljuk, hogy végleg kiirtsák a bolygójukra tévedt idegeneke...

http://kalozmozi.tv/film/1424381/ragadozok-predators-teljes-film-2 010


G. I. Joe - A Kobra árnyéka G.I. Joe: The Rise of Cobra

A G.I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó, a kommunikációs szakember, valamint a fegyverszakértő Kőkemény. Első feladatuk elfogni Destrót, a galád fegyverkereskedőt, és m...

http://kalozmozi.tv/film/1046173/g-i-joe-a-kobra-arnyeka-g-i-joe-th e-rise-of-cobra-teljes-film-2009


Tini nindzsa teknőcök Teenage Mutant Ninja Turtles

New Yorknak segítségre van szüksége. A bűn a Fürge Láb klán képében rátelepedett a metropoliszra, és a vezetőjük, a titokzatos Zúzó mindenkit a kezében tart, legyen az tisztviselő, rendőr vagy politikus. A jövő kilátástalannak látszik, mígnem váratlanul felbukkan a csatornából a Tini Nindzsa Teknőcök csapata. A négy számkivetett, pizzazabáló és a távol-keleti harcművészetekben jártas mutáns teknős a bátor riporternővel, Aprillel összefogva megpróbálja megmenteni a várost az ördögi Zúzótól.

http://kalozmozi.tv/film/1291150/tini-nindzsa-teknocok-teenage-mu tant-ninja-turtles-teljes-film-2014


Star Trek - Mindenen túl Star Trek Beyond

A Gene Roddenberry átal kreált és J.J. Abrams által 2009-ben újraindított, világszerte népszerű Star Trek sorozat várva várt új része Justin Lin (Halálos iramban sorozat) rendezésében tárja elénk az Enterprise űrhajó és elszánt legénysége újabb nagyszabású útját. A Mindenen túl kalandja során ez Enterprise az űr felfedezetlen zugaiba merészkedik, ahol egy új, titokzatos ellenséggel találkoznak, és ez a találkozás komoly próbára teszi a legénységet, és mindazt, amit a Föderáció jelent.

http://kalozmozi.tv/film/2660888/star-trek-mindenen-tul-star-trek-b eyond-teljes-film-2016


A beavatott-sorozat: A lázadó Insurgent

A beavatott-sorozat: A lázadó emeli a tétet: Tris (Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek...

http://kalozmozi.tv/film/2908446/a-beavatott-sorozat-a-lazado-insu rgent-teljes-film-2015


Halálfutam Death Race

A nem is olyan távoli jövőben a Halálfutam elnevezésű brutális autóverseny a legnézettebb tévéműsor Amerikában. A versenyzők elvetemült gyilkosok, akik oldalukon szexi navigátorokkal, felturbózott járgányokkal gyilkolásszák egymást a győzelemért. A szabályok egyszerűek: ha valaki megnyer öt versenyt, szabadon távozhat, vagy holtan marad a börtönsziget speciális pályáján. A tét nagy, a nézettség és a fogadások busás hasznot hoznak a börtön igazgatónőjének. Az autóversenyző Jensen Ames ártatlanul ke...

http://kalozmozi.tv/film/0452608/halalfutam-death-race-teljes-film2008


Kocka Cube

Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra.

http://kalozmozi.tv/film/0123755/kocka-cube-teljes-film-1997


Mr. Nobody Mr. Nobody

Az életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a 20. és a 21. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik.Nemo Nobody hétköznapi életet él feleségével, Elise-vel és három gyermekükkel, mindaddig, amíg egy napon a valóságra ébred idős öregemberként, 2092-ben. Mr Nobody a maga 120 évével a legidősebb ember és egyben a...

http://kalozmozi.tv/film/0485947/mr-nobody-teljes-film-2009


Az esemény The Happening

Az eseménynek nincsenek előjelei, váratlanul éri Amerikát. Néhány pillanat leforgása alatt az emberek magatartásában gyökeres változás áll be. Senki sem tudja, mi okozta ezt, valami újfajta járvány sújtja az emberiséget? A biológiatanár Elliott számára az a legfontosabb, hogy a feleségével együtt biztonságos helyet találjon, ha egyáltalán létezik ilyen. Igaz, a házassága éppen válságban van, ám a feleségével, Almával úgy döntenek, hogy együtt menekülnek. Ennek során csatlakozik hozzájuk Julian, Elli...

http://kalozmozi.tv/film/0949731/az-esemeny-the-happening-teljesfilm-2008


Austin Powers - Aranyszerszám Austin Powers in Goldmember

Dr. Genya (Mike Myers), profikat megszégyenítő szökése után, szövetkezik Kicsi Énnel (Verne Troyer) és a komplett idióta Aranyszerszámmal (Mike Myers), hogy elrabolják Austin apját, Nigel Powerst (Michel Caine), a kémek kémét. Teszik mindezt az időutazás aljas trükkjét felhasználva, hogy magukhoz ragadják a világ feletti hatalmat. Csakhogy Szőr Austin (Mike Myers) is visszaszáguld 1975-be stricimobilján, és összefog a kreolbőrű szépséggel, Fuxxi Kleopátrával (Beyoncé Knowles), hogy megakadályozzák az akciót...

http://kalozmozi.tv/film/0295178/austin-powers-aranyszerszam-aus tin-powers-in-goldmember-teljes-film-2002


Underworld - EvolĂşciĂł Underworld: Evolution

http://kalozmozi.tv/film/0401855/underworld-evolucio-underworldevolution-teljes-film-2006


A Föld után After Earth

Cypher Raige parancsnok távollétében a fia, Kitai már szinte felnőtt. A hosszú szolgálatból hazatérő parancsnok kiruccan vele az űrbe, hogy jobban megismerjék egymást. Ám az űrhajójukat baleset éri, és kényszerleszállást hajtanak végre a Földön, amely egykor az emberiség otthona volt. Cypher megsebesült, így Kitaira vár a feladat, hogy segítséget szerezzen a veszélyekkel teli, ismeretlen terepen. Apának és fiának meg kell tanulniuk együttműködni és bízni egymásban, ha viszont akarják látni az otthonukat...

http://kalozmozi.tv/film/1815862/a-fold-utan-after-earth-teljes-film2013


Dark City Dark City

John Murdoch egyedül ébred egy furcsa hotelszobában. Kiderül, hogy ő az első számú gyanúsítottja egy brutális sorozatgyilkosságnak, azonban ő semmire sem emlékszik, azt sem tudja, hogy ki is ő valójában. Kétségbeesetten próbálja megtalálni elvesztett személyiségét, miközben egyre közelebb kerül a városban tanyázó tar koponyájú különösen viselkedő idegenekhez. Az árnyékszerű figurák képesek megállítani az időt és birtokba venni a fizikai valóságot. Fajuk fennmaradása érdekében éjjelente elrabol...

http://kalozmozi.tv/film/0118929/dark-city-teljes-film-1998


Alien: Covenant Alien: Covenant

A galaxis egy távol bolygója felé tartó űrhajó, a Covenant legénysége felfedez egy csodás bolygót, egy eddig ismeretlen Paradicsomot. Ám az új világ igazából sötét és veszélyes - egyetlen lakója a szintetikus David (Michael Fassbender), a szomorú végű Prometheus-expedíció utolsó túlélője.

http://kalozmozi.tv/film/2316204/alien-covenant-teljes-film-2017


Galaxis útikalauz stopposoknak The Hitchhiker's Guide to the Galaxy

Arthur Dentnek rossz napja van. A házát egy gyorsforgalmi út építése miatt lerombolják, megtudja, hogy a legjobb barátja egy másik bolygóról jött és mindennek tetejébe a Földet egy hiperbekötőút építése miatt néhány percen belül megsemmisítik. Dent a legjobb barátja, Ford Perfect segítségével az utolsó pillanatban lelép egy űrhajóval és ezzel kezdetét veszi a fantasztikus űrodüsszea. Űrbéli kalandjai során Dent nagy hasznát veszi a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvnek, amely minden tudás és...

http://kalozmozi.tv/film/0371724/galaxis-utikalauz-stopposoknak-th e-hitchhiker-s-guide-to-the-galaxy-teljes-film-2005


Kaptár 2 - apokalipszis Resident Evil: Apocalypse

A feldúlt Raccoon City szívében még meg nem fertőzött emberek egy kis csoportja, köztük Jill Valentine (Sienna Guillory) és Carlos Oliveira (Oded Fehr), a csapat vezetője az életükért küzdenek. Ám egy másik halálos fenyegetéssel is szembe kell nézniük: az egyik kísérlet eredményeként létrejött genetikai mutáció, a lickerek, gyorsabbak és gonoszabbak mindennél. Úgy tűnik, elhagyta őket a szerencse, készleteik kimerültek, amikor Alice (Milla Jovovich) ismét felbukkan.

http://kalozmozi.tv/film/0318627/kaptar-2-apokalipszis-resident-evi l-apocalypse-teljes-film-2004


Mad Max Mad Max

Ebben a különös, a nem is olyan távoli jövőben játszódó filmben a pusztuló városok között kergetik egymást az útonálló bandák, a félelmet nem ismerő, öngyilkosjelölt autóversenyzők és a rendőrök. Amikor az egyik biciklisbanda tagja az üldözés során az életét veszti, barátai, élükön egy karizmatikus pszichopatával, Toecutterrel, elmennek a holttestért. A bosszúra szomjazó társaság megtámad mindenkit, aki az útjába kerül. Az eset kivizsgálására Max és társa kap megbízást, akiknek sikerül is a...

http://kalozmozi.tv/film/0079501/mad-max-teljes-film-1979


Brazil Brazil

A tökéletes jövőben járunk. Ebben a világban minden igazi utópisztikus hatékonysággal működik, a technológia és a bürokrácia egyeduralmában egy árnyékkormány uralkodik, melynek bevett - és a lakosság által kénytelen kelletlen elviselt - szokásává vált, hogy "alattvalóit" tökéletes megfigyelés alatt tartsa. Sam Lowryval azonban megtörténik a csoda. Egy napon arra lesz figyelmes, hogy eddig tökéletesen érdektelen élete hirtelen fordulatot vesz, néhány meglehetősen furcsa esemény miatt. Munkája során ugya...

http://kalozmozi.tv/film/0088846/brazil-teljes-film-1985


A kaptár 3. - Teljes pusztulás Resident Evil: Extinction

Miután a kísérleti stádiumban lévő T-vírus kiszabadult a Védernyő Vállalat titkos földalatti laboratóriumból, először Racoon City városát, majd az egész világot megfertőzte és a népesség nagy részét zombivá változtatta. Alice egykor maga is kísérleti alany volt, akinek a kutatók megváltoztatták a génjeit. Ennek köszönhetően emberfeletti képességekre tett szert, amelyeket a gátlástalan tudósok, illetve a cég ellen fordított. Egyetlen dolog élteti és hajtja, hogy bosszút álljon a szenvedéseiért és...

http://kalozmozi.tv/film/0432021/a-kaptar-3-teljes-pusztulas-reside nt-evil-extinction-teljes-film-2007


A Föld inváziója - Csata: Los Angeles Battle: Los Angeles

Egy tengerészgyalogos-egységet Nantz őrmester (Aaron Eckhart) vezetésével Los Angeles-be vezényelnek ismeretlen küldetéssel. A katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel. Az űrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. A szakasz már csak annyit tehet, hogy kimenti az utolsó túlélőket. Totális háború veszi kezdetét, és úgy tűnik, a Földön élők, kivétel nélkül, mind elpusztulnak. A katonák mégis kitartanak a...

http://kalozmozi.tv/film/1217613/a-fold-invazioja-csata-los-angelesbattle-los-angeles-teljes-film-2011


Godzilla Godzilla

A francia titkosszolgálat az egyik polinéziai szigeten atomrobbantást hajt végre, melynek hatására a sziget állatvilágában mutáció következik be. A kísérlet következtében gigantikusra nőtt, agresszív hüllő, Godzilla az éhségtől és dühtől hajtva megtámadja New Yorkot. A várost romba döntő szörnyeteget képtelenek a hadsereg csapatai megfékezni, s hamarosan kitör a pánik. Egy atomtudós (Matthew Broderick) és egy különös francia férfi (Jean Reno) közös erővel próbálják megfejteni az irtózatos méretű...

http://kalozmozi.tv/film/0120685/godzilla-teljes-film-1998


A bűn éjszakája The Purge

Ha lenne egy éjszaka minden évben, amikor bármilyen bűnt elkövethetsz mindenféle következmény nélkül, mit tennél? Ez az új thriller egy család sorsát követi nyomon egy éjszaka folyamán, négy embert, akikről kiderül, meddig képesek elmenni, hogy megvédjék magukat, amikor a gonosz külvilág betör az otthonukba.Egy olyan Amerikában, ahol tombol a bűnözés, és túlzsúfoltak a börtönök, a kormány kijelölt egy 12 órás időszakot minden évben, amikor bármilyen bűncselekmény - a gyilkolást is beleértve - l...

http://kalozmozi.tv/film/2184339/a-bun-ejszakaja-the-purge-teljes-f ilm-2013


K-Pax - A belső bolygó K-PAX

A K-PAX című filmben a kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey egy ártalmatlan fickót alakít, aki valahogy rendőrkézre kerül egy utcai rablótámadás utáni zűrzavarban. A többszörösen Oscar-jelölt Jeff Bridges egy kis közkórház igencsak megedződött pszichiáterének szerepét játssza. Kettejük útja akkor keresztezi egymást, amikor a rendőrség Prot (Spacey) ügyében Dr. Mark Powell-hez (Bridges) fordul, miután Prot rendkívül udvariasan arról tájékoztatja őket, hogy a fényt túl erősnek találja ezen a bolygón - ...

http://kalozmozi.tv/film/0272152/k-pax-a-belso-bolygo-k-pax-teljesfilm-2001


Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen AVP: Alien vs. Predator

Különös építményre bukkannak az Antarktisz jege alatt. A milliárdos gyáros, Charles Bishop Weyland vezetésével tudósokból és szakértőkből álló csapat indul a jégréteg alatt rejtőző ősi piramis felderítésére. Az izgalmasnak tűnő kaland azonban borzalmas versenyfutássá alakul, amikor kiderül, hogy a piramis két földönkívüli faj összecsapásának évezredes színtere. A Ragadozók bizarr beavatási ceremóniájában az Alien-ivadékok a zsákmány, míg az emberek az Alienek kifejlődéséhez szükséges elemó...

http://kalozmozi.tv/film/0370263/alien-vs-predator-a-halal-a-ragado zo-ellen-avp-alien-vs-predator-teljes-film-2004


Hasonmás Surrogates

Az emberek tökéletes biztonságban és kényelemben élnek. Helyettük ugyanis saját, tökéletes robot hasonmásaik végzik el a mindennapi teendőket. A tökéletesnek hitt rendszer azonban váratlanul megbomlik, amikor megölnek néhány felhasználót. Greer FBI-ügynökre (Bruce Willis) vár a feladat, hogy kinyomozza, mi történt. Minél többet megtud az ügyről, annál meglepőbb dolgokra bukkan. A fenyegető összeesküvés leleplezése érdekében a hasonmása helyett kénytelen személyesen végezni a nyomozást, ami új veszél...

http://kalozmozi.tv/film/0986263/hasonmas-surrogates-teljes-film-2 009


Csillagkapu Stargate

1928-ban, Egyiptomban egy régészeti expedíció különös, kör alakú tárgyra bukkan. A tudósok nem tudják megállapítani a származását se a rendeltetését, így megoldatlan ügynek nyilvánítják. Hatvan évvel később, az egyiptológus Daniel Jackson merész elmélettel áll elő, mely szerint a titokzatos lelet földönkívüliek által épített, távoli világba nyíló csillagkapu. A szenzációs hír hatására az amerikai kormány elhatározza, hogy Jack O'Neill vezetésével egy sokat próbált katonai alakulatot küld az...

http://kalozmozi.tv/film/0111282/csillagkapu-stargate-teljes-film-19 94


G.I. Joe - Megtorlás G.I. Joe: Retaliation

A nagy amerikai hősök a Pakisztán nukleáris arzenáljának semlegesítésére irányuló akció sikerét ünneplik, amikor váratlanul lerohanja őket egy ismeretlen ellenség, alaposan megtizedelve az egységet. A csapat összeszedi magát, és néhány új taggal kiegészülve újra fölveszi a harcot a régi halálos ellenséggel, a Kobrával, miközben azzal is szembe kell nézniük, hogy az ellenség a legmagasabb politikai körökbe is beszivárgott. Az elnök közvetlen közeléből érkező fenyegetés a létüket veszélyezteti.

http://kalozmozi.tv/film/1583421/g-i-joe-megtorlas-g-i-joe-retaliatio n-teljes-film-2013


Jupiter felemelkedése Jupiter Ascending

Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított ex-szuperkatona egyetlen okból jött a Földre: hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt. A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát hely...

http://kalozmozi.tv/film/1617661/jupiter-felemelkedese-jupiter-asce nding-teljes-film-2015


Harmadik típusú találkozások Close Encounters of the Third Kind

http://kalozmozi.tv/film/0075860/harmadik-tipusu-talalkozasok-clos e-encounters-of-the-third-kind-teljes-film-1977


A szövetség The League of Extraordinary Gentlemen

A Fantom néven ismert álarcos őrült szabotázsakciót tervez a világ vezetőinek konferenciája ellen: egy dominó-elven alapuló robbantássorozatot készül útjára indítani, amely a tengerbe süllyesztené az egész várost. Allan Quatermain (Sir Sean Connery), a világhírű kalandor egy olyan csapatot hoz létre a terrortámadás meghiúsítására, amelynek minden egyes tagja szuperhős. A Szövetségnek 90 óra áll rendelkezésére, hogy megmentse a világot.

http://kalozmozi.tv/film/0311429/a-szovetseg-the-league-of-extraor dinary-gentlemen-teljes-film-2003


Holnapolisz Tomorrowland

A történet szerint a világból kiábrándult egykori gyerekzseni Frank (George Clooney) és a fiatal és intelligens Casey (Britt Robertson) veszedelmes kalandra indulnak, hogy felderítsék a titokzatos, időben és térben ismeretlen helyen található Holnapoliszt. Ami pedig ott vár rájuk, az örökre megváltoztatja őket és a világot is. A film lebilincselő utazásra hívja a nézőket, akik olyan dimenziókban utazhatnak, amelyről eddig cask álmodhattak.

http://kalozmozi.tv/film/1964418/holnapolisz-tomorrowland-teljes-fi lm-2015


Űrgolyhók Spaceballs

Félelmet és pontos úti célját nem ismerve vág neki Szóló Sztár, a magányos űrhős legújabb kalandjának. Oldalán hű társával, a félig ember, félig kutya lénnyel elindul kívülről kissé rozogának tűnő, de ugyancsak felspécizett motorzattal rendelkező csillagközi lakóautójával kiszabadítani a gonosz Lord Kobak fogságába esett Vespa hercegnőt. Útközben összefutnak a gusztustalan Pizza a Hutt-tal, aki legutóbbi találkozásuk óta legalább dupla sajtnyit hízott, egy kissé idegesítő stílusú robottal, val...

http://kalozmozi.tv/film/0094012/urgolyhok-spaceballs-teljes-film-1 987


Amikor megállt a Föld The Day the Earth Stood Still

Klaatu (Keanu Reeves) a világűrből érkezett a Földre, és űrhajójával a Central Parkban száll le. Különös tervvel áll elő, mellyel meghökkenti és elborzasztja a világot. Szerinte a bolygónk rendkívül rossz állapotban van. Ezért mindent elpusztít, hogy azután a most élő fajok klónjaival újra benépesítse a Földet. Úgy véli, hogy az embernek nincs helye ebben a világban, ugyanis őket tartja felelősnek a jelenlegi katasztrofális állapotért. Klaatu robotjai hamarosan működésbe lépnek, és úgy tűnik, senki...

http://kalozmozi.tv/film/0970416/amikor-megallt-a-fold-the-day-the -earth-stood-still-teljes-film-2008


Majmok bolygója I. Planet of the Apes

A ma már klasszikusnak számító filmben Charlton Heston szembesül a kegyetlen igazsággal, mely az emberiségre nézve minden borzalomnál rosszabb. Rémálom vagy valóság? Taylor űrhajósnak ezzel a szörnyű kérdéssel kell megbirkóznia, amikor egy időviharba kerülve lezuhan, és foglyul ejti egy gorilla-osztag. Ezen a bolygón felfordult a világ, a majom az uralkodó faj, az emberek pedig, mint az állatok, ketrecekben élnek. Amikor a Csillagszeműre keresztelt Taylorról kiderül, hogy beszéli a nyelvüket, két tudós csimpá...

http://kalozmozi.tv/film/0063442/majmok-bolygoja-i-planet-of-the-a pes-teljes-film-1968


Vissza a jelenbe Hot Tub Time Machine

Három jó barát, Adam (John Cusack), Lou (Rob Corddry) és Nick (Craig Robinson) életük mélypontján vannak. Hogy gatyába rázzák magukat, kibérelik azt a házat, ahol fiatalságuk legnagyobb buliját élték át. A síparadicsomba velük tart Adam taknyos unokaöccse, Jacob (Clark Duke) is. Első éjszakájuk fergetegesen zajlik, talán túlságosan is. Az új napra ébredve ugyanis döbbenten tapasztalják, hogy 1986-ot írnak. Mindenki örül az új lehetőségnek, kivéve Jacob, aki ekkor még nem is élt, így a léte a tét.

http://kalozmozi.tv/film/1231587/vissza-a-jelenbe-hot-tub-time-mac hine-teljes-film-2010


Szรกrnyas fejvadรกsz 2049 Blade Runner 2049

http://kalozmozi.tv/film/1856101/szarnyas-fejvadasz-2049-blade-ru nner-2049-teljes-film-2017


Az Ĺ?slakĂł The Man from Earth

http://kalozmozi.tv/film/0756683/az-oslako-the-man-from-earth-telj es-film-2007


A kaptár – Túlvilág 3D Resident Evil: Afterlife

A titkos, föld alatti laboratóriumból elszabadult T-vírus elpusztította a világot, és zombivá változtatta az emberiség nagy részét. Alice folytatja a túlélők utáni kutatást, hogy biztonságba helyezze őket. Egy rejtélyes rádióadást követve Alaszkába indul, ahol egy régi barátjával, Claire-rel találkozik. Együtt mennek Los Angelesbe, ahol talán létezik egy biztonságosnak hitt körzet. Hamarosan kiderül, hogy valójában csapdáról van szó, a metropoliszban zombik garázdálkodnak. Alice és társai a néhány t...

http://kalozmozi.tv/film/1220634/a-kaptar-tulvilag-3d-resident-evilafterlife-teljes-film-2010


Mad Max 2 - Az országút harcosa Mad Max 2: The Road Warrior

Az elpusztított, kietlen vidéken Maxnek (Mel Gibson) épphogy csak sikerül megmenekülnie Humungus (Kjell Nilsson) vérszomjas motorosai elől. A menekülés során megismerkedik a kissé hibbant pilótával, Kapitánnyal, aki elvezeti őt ahhoz a menekültekből álló csoporthoz, akik egy olajfinomítót működtetnek. A maroknyi közösséget időközben bekerítik, és egy nap haladékot kapnak arra, hogy élve elhagyják a telepet, ám Max figyelmezteti őket, hogy Humungus nem tartja be az ígéretét. Végül a kétéségbeesett ember...

http://kalozmozi.tv/film/0082694/mad-max-2-az-orszagut-harcosamad-max-2-the-road-warrior-teljes-film-1981


Penge 3. - Szentháromság Blade: Trinity

Penge (Wesley Snipes), a világ legelszántabb vámpírgyilkosa visszatér egy harmadik, egyben utolsó ütközet kedvéért. A vámpírvadász éveken át az éjszaka leple alatt harcolt a vérszívók ellen, de most, hogy az FBI vérdíjat tűzött ki a fejére, kénytelen kimerészkedni a napfényre, hogy egyesítse erőit egy emberekből álló vámpírvadász klánnal, melynek létezéséről még csak nem is tudott. Oldalán két rettenthetetlen ifjúval, Abigaillel (Jessica Biel) és Hanniballal (Ryan Reynolds) Penge egy ősi ellenfél n...

http://kalozmozi.tv/film/0359013/penge-3-szentharomsag-blade-tri nity-teljes-film-2004


A mélység titka The Abyss

Megszakad az összeköttetés az egyik amerikai nukleáris tengeralattjáróval. Még az is lehet, hogy az oroszok keze van a dologban. Fölkutatására a közelben tartózkodó víz alatti olajfúró bázis személyzete kap utasítást. A felszínen eközben nemzetközi válság alakul ki és tovább rontja a helyzetet, hogy akik tisztázhatnák a félreértést, a vihar miatt a mélyben rekednek. Az idő múlik, fogytán a levegő, a tetejébe még különös esemény is történik. Odalent valami olyasmi várakozik némán, amit még nem lá...

http://kalozmozi.tv/film/0096754/a-melyseg-titka-the-abyss-teljes-fi lm-1989


Melankólia Melancholia

Justine és Michael egy nagyszabású összejövetel keretében ünneplik a házasságukat Justine nővére, Claire és annak férje, John hatalmas házában. Annak ellenére, hogy Claire mindent megtesz, ami csak az erejéből telik, az esküvői parti kudarcba fullad: felszínre törnek az elfojtott családi feszültségek, a kapcsolatok megbomlani látszanak, és elindulnak a végzetes szakadások felé. Mindeközben pedig egy Melankólia nevű kisbolygó halad egyenesen a Föld felé.

http://kalozmozi.tv/film/1527186/melankolia-melancholia-teljes-film -2011


Szuper haver The Iron Giant

Hogart kilencéves, dús fantáziával megáldott kisfiú, aki állandóan idegenek inváziójáról ábrándozik. Nem csoda, ha megdobban a szíve, amikor azt hallja az egyik helyi halásztól, hogy állítólag egy torony nagyságú robot zuhant a tengerbe. A hírt sokan badarságnak tartják, de Hogart és egy felnőtt barátja mégis kutatni kezdenek a robot után. És meg is találják. Mint kiderül, a robotóriás barátságos fickó, aki minden bolondságban hajlandó részt venni, és boldogan tanulja meg kis barátjától az emberi sz...

http://kalozmozi.tv/film/0129167/szuper-haver-the-iron-giant-teljes -film-1999


A függetlenség napja - Feltámadás Independence Day: Resurgence

Mindig sejtettük, hogy így lesz. Tudtuk, hogy visszajönnek. Egyszer győzött az ember a Föld ellen támadó elképesztő túlerővel szemben, de az idegenek nem nyugodhattak bele a kudarcba. Szükségük van a világunkra, és tudják, hogy hatalmas technikai fölényük segíti őket.Arra viszont nem készülnek, hogy ez a fölény már minket is segít. Az űrből érkezett támadó járművek roncsai elképesztő tudáshoz segítették az emberiséget. A Föld népei összefogtak és együtt készültek a második támadó hullámra...

http://kalozmozi.tv/film/1628841/a-fuggetlenseg-napja-feltamadasindependence-day-resurgence-teljes-film-2016


Vadiúj vadnyugat Wild Wild West

A büszke déliek visszavágásra készülnek az elvesztett polgárháború után. Hadseregük nem lévén új és minden eddiginél hatékonyabb harci eszköz kifejlesztésén és Grant elnök meggyilkolásán dolgoznak. Vezérük a zseniális és bosszúéhes háborús veterán, Arliss Loveless (Kenneth Branagh). Az agytröszt parancsára elrabolják az Államok legnagyobb tudósait, hogy titkos rejtekhelyükön a félelmetes Tarantula nevű harci szerkezet megvalósításán dolgozzanak. A kormány két legjobb titkos ügynökét küldi a mi...

http://kalozmozi.tv/film/0120891/vadiuj-vadnyugat-wild-wild-west-t eljes-film-1999


Assassin's Creed Assassin's Creed

Egy forradalmian új technológia segítségével Callum Lynch (Michael Fassbender) újraéli egyik őse, a 15. századi Spanyolországban született Aguilar kalandjait. A férfi így érti meg, hogy egy titokzatos, ősi szövetség, az Assasinok rendjének leszármazottja. Hihetetlen tudással és ügyességgel rendelkezik - de csak azért, hogy szembeszállhasson a nagy erejű és gonosz szándékú Templomosokkal.

http://kalozmozi.tv/film/2094766/assassin-s-creed-teljes-film-2016


Superman Superman

Clark a Krypton bolygón született. Apja Jor-El az utolsó pillanatban indította útnak a Föld felé, mielőtt bolygójuk felrobbant. Rá hagyományozta a tudást, mellyel jobbá teheti az emberek életét. Földre érkezésekor még szinte csecsemő. Földi szülei szeretetben nevelik, de soha sem titkolják különleges származását. Clark Kent Metropolis lakóija lesz és a Planet-nél helyezkedik el. Ott ismeri meg Lois-t, de nem fedheti neki fel titkát. Egy napon megjelenik Lex Luthor, a legelvetemültebb bűnöző, és világuralomr...

http://kalozmozi.tv/film/0078346/superman-teljes-film-1978


Riddick Riddick

Riddicket egy látszólag kihalt bolygóra száműzik, ám hamar rá kell jönnie, hogy nincs egyedül. Vérszomjas ragadozókkal találja szemben magát, akik nem kímélnek semmit, ami él és mozog. Riddick egyetlen esélye a túlélésre, ha vészjelzést ad le a zsoldosoknak, akik már 10 éve vadásznak rá. A bolygóra érkező első űrhajó egy veszélyes, és kegyetlen katonákból álló csapatot szállít, míg a második roham parancsnokáról kiderül, hogy személyes érdekek vezérlik. Mindegyik fejvadásznak egy a célja: e...

http://kalozmozi.tv/film/1411250/riddick-teljes-film-2013


Pusztító Demolition Man

Phoenix, Los Angeles legelvetemültebb bűnözője összetűzésbe kerül minden idők legbrutálisabb zsarujával, Spartannal. Bár a harc döntetlennel ér véget, mindketten Kalifornia kirogenikus börtönébe kerülnek, ahol mélyfagyasztott állapotban várják büntetésük végét. 2032-ben azonban a tökéletesen erőszakmentes társadalomban Phoenix kiszabadul és ismét pokoli időszak köszönt a városra, melynek irányítói rövidesen belátják, csak egy ember képes megfékezni a fékevesztett terminátort: a nála is durvább P...

http://kalozmozi.tv/film/0106697/pusztito-demolition-man-teljes-fil m-1993


A homár The Lobster

A nem is olyan távoli jövőben különös szabályok vannak érvényben a társadalomban. A magányos embereket szállodába zárják, ahol 45 napjuk van arra, hogy párt találjanak. A személyzet mindent megtesz ennek érdekében, egymást érik a táncos mulatságok, ismerkedési estek. Ám az embereknek igyekezniük kell, mert aki ennek ellenére pártában marad, akkor átalakul egy általa választott állattá, és az erdőbe kerül. Egy kétségbeesett férfi megszökik a szállodából, és az erdőben élő lázadókhoz menekül.

http://kalozmozi.tv/film/3464902/a-homar-the-lobster-teljes-film-20 15


Underworld - A vérfarkasok lázadása Underworld: Rise of the Lycans

A vámpírok és a farkasemberek egyaránt az éjszaka teremtményei. Évszázadokkal korábban a farkasemberek a sötét világ arisztokratáinak szolgálatában álltak. Ám a szörnyetegek az öntudatos Lucian vezetésével letépik rabláncukat és szembeszállnak egykori uraikkal. Az összecsapást az robbantja ki, hogy Viktor, a gonosz vámpírkirály lánya, a gyönyörű Sonja beleszeret Lucianba. Az apa persze rossz szemmel nézi mindezt. Kegyetlen és véres háború veszi kezdetét. A harcmező mindkét oldalán vérszomjas fenevadak...

http://kalozmozi.tv/film/0834001/underworld-a-verfarkasok-lazadas a-underworld-rise-of-the-lycans-teljes-film-2009


Next - A holnap a múlté Next

Cris Johnson (Nicolas Cage) képes megmondani, mi lesz az elkövetkezendő két percben. A kaszinók biztonsági őrei mindent megtesznek azért, hogy lebuktassák különös játékmódszerei miatt, ugyanakkor az FBI antiterrorista osztályának ügynöke, Callie Ferris (Julianne Moore) azt szeretné, ha részt venne a terrorizmus elleni akciókban. A terroristák viszont mielőbb kiiktatnák az élők sorából, hiszen Cris megakadályozhatja nagyszabású terveiket. A helyzetet bonyolítja Liz Cooper (Jessica Biel), akiről Cris azonnal tudj...

http://kalozmozi.tv/film/0435705/next-a-holnap-a-multe-next-teljesfilm-2007


Halálhajó Event Horizon

2047-et írunk. Az Event Horizon nevű felderítő űrhajó, mely évekkel korábban nyomtalanul eltűnt, most sugározni kezd az űrből. A jel forrása felé száguldó űrhajó elit legénységének tagja az eltűnt hajó tervezője, Dr. Weir is. Küldetésük: megtalálni és megmenteni a legmagasabb fokú technikával készült űrhajót. De amit találnak, az a legmagasabb fokú csillagközi rettegés. Amit pedig meg kell menteniük, az a saját életük, mert valaki - vagy valami - be akarja őket csalogatni az elképzelhetetlen borzalom...

http://kalozmozi.tv/film/0119081/halalhajo-event-horizon-teljes-film -1997


A légy The Fly

Seth Brundle (Jeff Goldblum) megszállottan dolgozik teleportáló gépén. Már csak egyetlen kísérlet van hátra, egy élőlényen is ki kell próbálnia a gépet. Saját magán kezd kísérletezni, ám a teleportálás pillanatában egy légy is bejut a gépbe. Seth a kísérlet végén még nem is sejti, hogy testének genetikai állománya összekeveredett egy légyével. Hamarosan furcsa tüneteket észlel magán: ereje és teljesítőképessége emberfelettivé válik, és teste is elképesztő változásokon megy keresztül. A férfi ...

http://kalozmozi.tv/film/0091064/a-legy-the-fly-teljes-film-1986


Galaxy Quest - Galaktitkos kĂźldetĂŠs Galaxy Quest

http://kalozmozi.tv/film/0177789/galaxy-quest-galaktitkos-kuldetes -galaxy-quest-teljes-film-1999


Pandorum Pandorum

Akár a bibliai Noé bárkája, a pusztulásra ítélt Földről űrhajó indul útnak a távoli Tanisz bolygóra. Az Elysium szállítmánya hatvanezer ember, akik hibernált állapotban teszik meg a több mint száz évig tartó utat, rájuk vár majd a feladat, hogy a magukkal vitt állat- és növényfajok példányaival biztosítsák az emberiség túlélését. Csak a kétévente váltott legénység van ébren. Amikor Payton és Bower felébred a fagyasztott álomból, semmire sem emlékeznek: nem tudják, kik ők, honnan jöttek, mi a f...

http://kalozmozi.tv/film/1188729/pandorum-teljes-film-2009


Élet Life

Egy űrhajóscsapat a Mars-kutatás eddigi legnagyobb áttörését éri el: élet jeleire találnak a vörös bolygón. De a siker megrészegíti és felelőtlenné teszi őket: az idegen életet egy tárolóedényben magukkal viszik. Olyasmi kerül a Földre, ami nem odavaló. Valami elkeveredik a földi életformával, ami addig egészen másképp élt, és másképp gondolkodott. A működése ismeretlen, a céljai kideríthetetlenek. A Föld még sosem volt ekkora veszélyben. És ami a bajt hozza rá, az az élet...

http://kalozmozi.tv/film/5442430/elet-life-teljes-film-2017


A Fantasztikus Négyes Fantastic Four

Fiatalok, bátrak és elszántak. Négy űrhajós, aki szinte mindenre hajlandó, hogy tudomány, az emberiség ügyét előre vigye - és közben izgalmas kalandokon menjen keresztül. Ám az űrben balesetet szenvednek, és radioaktív sugárzás éri őket - amely meghökkentő hatást vált ki belőlük: szuperképességekre tesznek szert. Egyikük a tűz hatalmával vérteződik fel, a másik képes lesz láthatatlanná tenni magát, a harmadik emberfeletti erőre tesz szert, a negyediket már nem korlátozza a teste: bármekkorára tud ny...

http://kalozmozi.tv/film/1502712/a-fantasztikus-negyes-fantastic-fo ur-teljes-film-2015


Páncélba zárt szellem Ghost in the Shell

A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit.

http://kalozmozi.tv/film/1219827/pancelba-zart-szellem-ghost-in-th e-shell-teljes-film-2017


Metropolis Metropolis

John Masterman gigantikus Metropolisában csupán egy kiváltságos réteg élvezi a technikai fejlődés nyújtotta előnyöket. Számukra csodálatos kertek és ligetek kapui állnak nyitva, ők fényben és ragyogásban élnek. A város alsó szintjén tengődnek a szegények, a munkások, akik napfényt sose látnak, mesterségesen megvilágított körülmények között robotolnak naphosszat. A két szintet liftek kötik össze, egyébként lakóik között nincs semmi kapcsolat. Mígnem egy napon "lentről" érkezett gyerekcsapat zavarja ...

http://kalozmozi.tv/film/0017136/metropolis-teljes-film-1927


SzĂśrnyek az ĹąrlĂŠnyek ellen Monsters vs Aliens

http://kalozmozi.tv/film/0892782/szornyek-az-urlenyek-ellen-monst ers-vs-aliens-teljes-film-2009


Az ifjú Frankenstein Young Frankenstein

Frederick Frankenstein (Gene Wilder) fiatal agykutató megtudja, hogy hírhedt nagyapja ráhagyja kastélyát. Azonnal odautazik, ahol találkozik a furcsa személyzettel, a púpos Igorral (Marty Feldman), az öreg házvezetőnővel és a csinos asszisztenssel, Ingával. Az ő segítségükkel az ifjú tudós folytatja őse bizarr kísérletét. Ám egy szerencsétlen baleset folytán teremtménye elszabadul. A helyzet még "rémesebbé" válik, mikor megjelenik hősünk menyasszonya is.

http://kalozmozi.tv/film/0072431/az-ifju-frankenstein-young-franke nstein-teljes-film-1974


Menekßlő ember The Running Man

http://kalozmozi.tv/film/0093894/menekulo-ember-the-running-man -teljes-film-1987


Ne engedj el! Never Let Me Go

Kathy, Tommy és Ruth egy bentlakásos iskolában nőttek fel. A jó nevű magánintézmény látszólag idilli életet kínált az oda járó gyerekeknek. A felnőttkor küszöbén azonban, miután elhagyták a menedéket, rá kell döbbenniük, hogy az élet, a külvilág egészen más, mint amit az iskolában tanítottak. A szabadságról szőtt álmok hamisnak bizonyultak, megtudják, hogy ők valójában klónok, akiket a szervkereskedelem céljaira hoztak létre. Amellett, hogy szembesülnek saját halandóságukkal, meg kell birkózniuk ...

http://kalozmozi.tv/film/1334260/ne-engedj-el-never-let-me-go-telje s-film-2010


Akira Akira

Évtizedek teltek el a Harmadik Világháború kitörése és a Tokiót romba döntő hatalmas robbanás óta. 2019-re a várost újjáépítették, de Neo Tokió gengszterek, terroristák, vallási fanatikusok és motoros bandák polgárháborúk dúlta városa lett. Egy ilyen banda, a Kapszulák vezetője a 16 éves Kaneda is. Csapatának legfiatalabb tagja Tetsuo, akit a többi bandatag állandóan ugrat. A fiú ezért folyton bizonyítani akarja bátorságát, s egy ilyen alkalommal fegyveresek fogságába kerül, akik egy laborba szállít...

http://kalozmozi.tv/film/0094625/akira-teljes-film-1988


Gamer - Játék a végsőkig Gamer

A nem is olyan távoli jövőben a játék- és szórakoztatóipar egy rémisztő új hibriddé fejlődött: az elmeirányítás technológiájával emberek irányítják hús-vér embertársaikat többszereplős online játékokban. A széles körben elterjedt és igencsak vitatott programok szülőatyja, a már visszavonult milliárdos, Ken Castle legújabb agyszüleménye egy új lövöldözős játék a "Slayers" mely olyan hatást kelt, mintha az irányító maga lenne a programban szereplő harcos. A félelmetes játék lehetővé teszi, ...

http://kalozmozi.tv/film/1034032/gamer-jatek-a-vegsokig-gamer-tel jes-film-2009


Hülyék paradicsoma Idiocracy

A Pentagon kísérleti alanyokat keres az új hibernációs programjához. Azt tervezik, hogy a katonákat lefagyasztják, és csak akkor olvasztják ki őket, amikor szükség van rájuk. A választás Bauers (Luke Wilson) közlegényre és Ritára (Maya Rudolph), a prostira esik. A titkos programot irányító tisztet azonban letartóztatják, a kísérleti alanyokról pedig megfeledkeznek. 2505-ben ébrednek fel, amikor már csak együgyű emberek élnek, és a hülyék paradicsomában Joe és Rita a legokosabb.

http://kalozmozi.tv/film/0387808/hulyek-paradicsoma-idiocracy-telj es-film-2006


Ragadozó 2 Predator 2

A Los Angeles-i rendőrség egységei, élükön Mike Harrigan (Danny Glover) hadnaggyal nyílt háborút indítanak a helybeli kábítószer-maffia ellen. Harrigan és emberei túl kevesen vannak, az ellenfél jelentősebb létszámú, jobban felfegyverzett, a rendőrség szinte védekezni kényszerül. Ám nem várt esemény történik: a maffia vezető embereivel egymásután végez egy titokzatos és menetrendszerű precizitással, kegyetlenséggel fellépő gyilkos. Harrigan azonban feladatának tartja, hogy törvény elé állítsa az ism...

http://kalozmozi.tv/film/0100403/ragadozo-2-predator-2-teljes-film1990


9 9

A nem túl távoli jövőben a Nagy Gép segítségével a világ robotjai felülkerekedtek az emberiségen, és megtizedelték a humanoidokat. Miközben világunk darabokra hullott, misszió indult a civilizáció megmentéséért - egy kis csoportnyi rongybabaszerű teremtmény, akikbe az emberiség utolsó napjaiban egy tudós szikrányi életet lehelt. Ők túlélték az apokalipszist. A kis törzs tagjai csak számokon szólítják egymást, az 1-es egy háborús veterán, 2-es egy feltaláló, 3-as és 4-es a gesztusnyelven kommunikáló ...

http://kalozmozi.tv/film/0472033/9-teljes-film-2009


Drágám a kölykök összementek Honey, I Shrunk the Kids

Wayne Szalinski professzor nem örvend túl nagy népszerűségnek: szomszédai őrültnek tartják, feleségének elege van az állandó kísérletezgetéseiből, kollégái pedig semmibe veszik legutolsó nagy dobását, az elektromagnetikus kicsinyítő gépet. A kedves munkatársak nem kacagnának olyan hangosan, ha látnák az alaposan összement Szalinski gyerekeket! Miközben békésen játszadonak a szomszéd gyerekekkel, egyszer csak azon kapják magukat, hogy a hangyákkal kerültek egy szemmagasságba.Ráadásul váratlanul össz...

http://kalozmozi.tv/film/0097523/dragam-a-kolykok-osszementek-h oney-i-shrunk-the-kids-teljes-film-1989


A kaptár: Megtorlás Resident Evil: Retribution

A Védernyő Vállalat kutató-labóratóriumából elszabadult halálos vírus gyilkos zombivá változtatta a Föld lakosságának nagy részét. A túlélők egy-egy erődítménnyé alakított városban próbálják meghúzni magukat. A kísérlet egyik egykori alanya, Alice a cég titkos műveleti bázisán tér magához. Miközben megpróbál kijutni a bunkerből, a múltja sötét tikait is sikerül megfejtenie. Néhány régi szövetségessel és új baráttal az oldalán Alice a fél világot bejárja, hogy megtalálja a járvány fele...

http://kalozmozi.tv/film/1855325/a-kaptar-megtorlas-resident-evil-r etribution-teljes-film-2012


Aeon Flux Æon Flux

http://kalozmozi.tv/film/0402022/aeon-flux-on-flux-teljes-film-2005


Rocky Horror Picture Show The Rocky Horror Picture Show

http://kalozmozi.tv/film/0073629/rocky-horror-picture-show-the-roc ky-horror-picture-show-teljes-film-1975


PK PK

http://kalozmozi.tv/film/2338151/pk-teljes-film-2014


Thor: Ragnarök Thor: Ragnarok

A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen Hulk!

http://kalozmozi.tv/film/3501632/thor-ragnarok-thor-ragnarok-telje s-film-2017


Robotok Robots

Rodney, az ifjú feltaláló emberi álmokat dédelget. Megelégelve a peremkerület rozsdás egyhangúságát, elhatározza, hogy szerencsét próbál Robot City fogaskerék-rengetegében. Nyakába veszi alkatrészeit, és elindul, hogy bemutassa találmányát példaképének, a nagy tervezőnek. Mire odaér, egy olajpuccs keretében a zsarnok Retesz vette át átveszi a hatalmat. Retesz minden olyan robotot be akar zúzatni, amelyik nem felel meg a legújabb előírásoknak. Ifjú hősünknek azonban helyén van az áramköre, és rozsdás b...

http://kalozmozi.tv/film/0358082/robotok-robots-teljes-film-2005


Daybreakers - A vámpírok kora Daybreakers

2019-et írunk. Egy rejtélyes járvány a Föld lakosságának többségét vámpírrá változtatta. A megmaradt emberiség a kihalás szélére került, veszélyeztetett, másodrangú faj lett. Bujkálni kényszerülnek, mert vadásznak rájuk, és farmszerű telepeken ipari méretekben csapolják vérüket. Egyedül Dr. Edward Dalton hematológus kutatón múlik - aki szintén vámpír, de nem fogyaszt emberi vért -, hogy tökéletesítsen egy mesterséges vérkészítményt, aminek fogyasztásával a vámpírpopuláció fennmaradhat, és ...

http://kalozmozi.tv/film/0433362/daybreakers-a-vampirok-kora-day breakers-teljes-film-2009


Mad Max 3 Mad Max Beyond Thunderdome

A túlélhetetlen jövő örök vándora, Mad Max - akit természetesen ismét az utánozhatatlan Mel Gibson alakít - ezúttal újfent a túlélésért küzd. Az elhagyott sivatagban épült különös város úrnője - őt Tina Turner játssza - gladiátorjátékokkal szórakoztatja magát. Mad Max kiállja a próbát, mégis halára ítélik. Ám a nukleáris katasztrófa utáni világ mindig újabb meglepetéseket tartalmaz: egy különös, csak gyerekekből álló törzs menti meg őt, és segíti bosszúját. Csodálatos fantáziával ké...

http://kalozmozi.tv/film/0089530/mad-max-3-mad-max-beyond-thu nderdome-teljes-film-1985


Az időgép The Time Machine

Az időgép főhőse Hartdegen (Guy Pearce) egy 1900-as évekbeli New York-i feltaláló. Az ifjú megtervez és felépít egy mesébe illő, időutazásra alkalmas szerkezetet, hogy meg nem történté tegyen egy tragédiába fulladt randevút. Múltbeli látogatása után a jövőbe indul, hogy ott is körülnézzen. De egy hiba folytán nyolcszázezer évet tesz meg egy minden képzeletet felülmúló kalandsorozatban.

http://kalozmozi.tv/film/0268695/az-idogep-the-time-machine-teljes -film-2002


Árnyék nélkül Hollow Man

Sebastian Caine, a ragyogó elméjű tudós a kormány megbízásából kifejleszti a láthatatlanság szérumát. Az állatkísérletek sikerétől megrészegült Caine vakmerő módon saját magán próbálja ki a szert. Számításába azonban hiba csúszik: a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Caine, az "árnyék nélküli ember" és beosztottjai, Linda és Matthew igyekeznek közömbösíteni a szérum hatását. Csakhogy a láthatatlan tudós, akit lelke mélyén megalomániás hajlamok fűtenek, megmámorosodik hatalmától, olyan...

http://kalozmozi.tv/film/0164052/arnyek-nelkul-hollow-man-teljes-fi lm-2000


A majmok bolygója: Háború War for the Planet of the Apes

A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik.A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens óriásgorilla, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani.Mindké...

http://kalozmozi.tv/film/3450958/a-majmok-bolygoja-haboru-war-fo r-the-planet-of-the-apes-teljes-film-2017


Evolúció Evolution

Wayne Grey (Seann William Scott) az arizonai sivatagban készül fel utolsó képességi vizsgájára a tűzoltóknál, amikor meteorit csapódik be a közelben. Másnap Dr. Ira Kane biológus (David Duchovny) és Harry Block geológus (Orlando Jones) magánakcióra indulnak a meteorit felkutatására. A mintákat elemezve kiderül, hogy szédületes sebességgel fejlődő, magasabb rendű életformáról van szó. A fiatal tudós páros már látja maga előtt a Nobel-díj átadási ünnepséget, azonban a felhőtlen öröm hamarosan rémálom...

http://kalozmozi.tv/film/0251075/evolucio-evolution-teljes-film-200 1


Kockázatos Túra Safety Not Guaranteed

"Figyelem! Időutazáshoz keresek társat." A különös hirdetésre felfigyel Darien, aki gyakornokként dolgozik a Seattle-i magazin szerkesztőségében. Két kollégájával, az állandó munkatárs Jeff-fel és a szintén gyakornok Arnauval az oldalán elindulnak, hogy beszéljenek a hirdetés feladójával. Így találkoznak a különc Kenneth-tel, a rokonszenves, ám paranoiás fickóval, aki eladóként dolgozik egy szupermarketben. Minél jobban megismeri Darien a férfit, annál kevésbé képes eldönteni, hogy Kenneth őrült, vagy ...

http://kalozmozi.tv/film/1862079/kockazatos-tura-safety-not-guara nteed-teljes-film-2012


Pixel Pixels

A videójátékok kora lejárt. De mi lesz az egykor népszerű, mára elfeledett figurákkal és feladatokkal? Talán élvezik a békés nyugdíjas életet? Tévedés! Utálják a feledést, és ha eljön az idő, visszatérnek. És akkor lesz haddelhadd! Ebben az ellen-Tron filmben, PacMan, Tetris és társaik fellázadnak teremtőik ellen, kilépnek a monitorról, és háborút indítanak az egyre modernebb játékokra vágyó emberek ellen. Még szerencse, hogy egy mindenre kész csapat felveszi ellenük a harcot.

http://kalozmozi.tv/film/2120120/pixel-pixels-teljes-film-2015


Háborgó mélység Deep Blue Sea

Az Aquatica tengeri kutatólaboratórium fedélzetén veszélyes kísérletek folynak. A tudóscsoport vezetője, Dr. Susan McAlester cápákon végez genetikai vizsgálatokat, mert azt reméli, hogy kutatásai révén megtalálja az Alzheimer-kór ellenszerét. Mivel édesapja is ebben a betegségben szenved, ezért maximális odaadással próbálja befejezni a kutatást. Türelmetlenségében azonban végzetes hibát követ el: megszegi a génmanipuláció törvényeit és kitenyészt egy cápafajt, mely okosabb a delfineknél. Amikor a stáb...

http://kalozmozi.tv/film/0149261/haborgo-melyseg-deep-blue-sea-t eljes-film-1999


A 6. napon The 6th Day

Adam Gibson (Arnold Schwarzenegger) egy este arra ér haza, hogy valaki, egy tökéletes hasonmás csókolgatja a feleségét és eszi a születésnapi tortáját. Szörnyű igazságra kell rájönnie: véletlenül hagyták életben, a klónja pedig elfoglalta jól berendezett, nyugalmas életét. A megrázkódtatást fokozza, hogy nincs hatalom, amelyhez segítségért fordulhatna, mert ha fény derülne a baklövésre, könyörtelenül végeznének vele és a családjával. Adam megpróbálja hát felvenni a harcot az ismeretlen ellenséggel,...

http://kalozmozi.tv/film/0216216/a-6-napon-the-6th-day-teljes-film2000


Dűne Dune

A messzi jövőben járunk, amikor az ismert bolygókat IV. Shaddam padisah-császár kormányozza. A világegyetemben a legértékesebb anyag a fűszer-melanzs. A fűszertől hosszabb lesz az élet. A fűszertől kitágul a tudat. A fűszer egyetlen bolygón lelhető fel: egy sivár, száraz, sivatagos bolygón. Ez a bolygó az Arrakis de lakói, a szabad fremenek népe csak úgy nevezi: Dűne. Ezen a bolygón csap végleg össze két ősi ellenség, két nemes ház: az Atreides és a Harkonnen. Miközben a fremenek a próféciában megjöve...

http://kalozmozi.tv/film/0087182/dune-dune-teljes-film-1984


Star Trek 8 - Kapcsolatfelvétel Star Trek: First Contact

A borgok, ezek a félig gép, félig emberlények a Földet fenyegetik. Miután Picard kapitánynak és az Enterprise legénységének sikerül meghiúsítani a borgok támadását, az ellenség vissza akar menni az időben, hogy az emberiséget akkor támadja meg, amikor a legsebezhetőbb: a harmadik világháború utáni sötét időkben. 2063. április 4-én járunk, egy nappal Zefram Cochrane időrakétájának kilövése előtt. Mindez azért fontos, mert az út során találkoztak és vették fel egymással a kapcsolatot a földlakók és...

http://kalozmozi.tv/film/0117731/star-trek-8-kapcsolatfelvetel-startrek-first-contact-teljes-film-1996


A dolog The Thing

Kate Lloyd paleontológus egy elszigetelt antarktiszi kutatóállomásra érkezik, ahol élete legfontosabb felfedezésére készül. Norvég tudósok egy csoportja egy idegen űrhajót talált a jég alatt, aminek a belsejében Kate felfedez egy élőlényt is. A dolog halottnak látszik, ám a amikor a felszínre hozzák, kiderül, hogy csupán hibernálódott. Amikor pedig felébred, egy halálos parazita szabadul rá a csapatra, amely bárkinek az alakját fel tudja venni, és egyenként elkezdi legyilkolni őket.

http://kalozmozi.tv/film/0905372/a-dolog-the-thing-teljes-film-2011


Ghost in the Shell - Páncélba zárt szellem Ghost in the Shell

A nem is olyan távoli jövőben az egyesült hálózatok a csillagokig nyúlnak. Elektronok cikáznak keresztül-kasul a világegyetemben. A fejlett technika azonban nem törölte el végleg a nemzetek közötti különbségeket. Mamoru Oshii, a különleges filmjeiről ismert japán rendező animációs kultuszfilmjében a komputervilágegyetem nem ismert tartományaiba kalauzolja el a műfaj szellemi kalandokra éhes rajongóit."Ízig-vérig cyberpunk történet, szellemekkel, hackerekkel. 'Vajon a cyberagy képes-e megteremteni saj...

http://kalozmozi.tv/film/0113568/ghost-in-the-shell-pancelba-zart-s zellem-ghost-in-the-shell-teljes-film-1995


A pap – Háború a vámpírok ellen Priest

Az egyház vezetésével az emberek győzelmet arattak a vámpírok felett. A vérszívókat rezervátumba kényszerítették, míg az emberek a védett városban húzzák meg magukat. A Jerikóban élő katonapap megtudja, hogy egy vámpírhorda lemészárolta a határvidéken élő testvérét és feleségét, a lányukat pedig elrabolta. Felettesei tiltása ellenére a Pap az unokahúga után indul. Vele tart Lucy szerelme, egy határvidéki seriff, és a különleges képességekkel megáldott katonapapnő. Sietniük kell, meg kell találni...

http://kalozmozi.tv/film/0822847/a-pap-haboru-a-vampirok-ellen-pri est-teljes-film-2011


Menekülés New Yorkból Escape from New York

http://kalozmozi.tv/film/0082340/menekules-new-yorkbol-escape-fr om-new-york-teljes-film-1981


Aliens vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2. Aliens vs Predator: Requiem

A két rettenetes ellenfél évezredek óta küzd egymással a világűr távoli sötétjében. Harcuk brutális és könyörtelen, nem kérnek és nem adnak kegyelmet. Eközben senkire és semmire nincsenek tekintettel, halál és pusztulás vár arra, aki az összecsapásukba belekeveredik. A bolygóközi küzdelem új dimenziót ölt, amikor a szörnyek eljutnak a Földre. Az idegenek és a Ragadozó összecsapásának színtere az egyik álmos coloradói kisváros lesz. Ide tér haza Dallas, a most szabadult fegyenc, Ám ahelyett, hogy új ...

http://kalozmozi.tv/film/0758730/aliens-vs-predator-a-halal-a-ragad ozo-ellen-2-aliens-vs-predator-requiem-teljes-film-2007


Tron, avagy a számítógép lázadása Tron

http://kalozmozi.tv/film/0084827/tron-avagy-a-szamitogep-lazadasa -tron-teljes-film-1982


A felszín alatt Under the Skin

Látszólag semmiben nem különbözik a többitől a skót nagyváros utcáin keringő fehér autó. A kormánynál fiatal, csinos nő ül, aki úgy tűnik, hogy társra vágyik, hiszen mindig magányos férfiakat pécéz ki magának. Az esetek többségében sikerrel jár, a férfiak fogékonyak a bájaira. Az elcsábított embereket azután magával viszi a kihalt épületbe, ahol a férfiakat magába szippantja egy fekete, cseppfolyós anyag. Kiderül, hogy a csábító nő álcája valójában földönkívüli teremtményt takar.

http://kalozmozi.tv/film/1441395/a-felszin-alatt-under-the-skin-telje s-film-2014


A burok The Host

A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el. A Lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják. A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a Hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak e...

http://kalozmozi.tv/film/1517260/a-burok-the-host-teljes-film-2013


Star Trek 2 - Khan haragja Star Trek II: The Wrath of Khan

Rutinbevetésre indult az Enterprise űrhajóval James T. Kirk admirális. Könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó küldetése. Különösen, hogy régi ellensége, Khan meg akarja semmisíteni. Ennek érdekében csapdába akarja csalni az admirálist. Khan a génmanipulált elit harcosaival rajtaüt a Regula Egyes űrállomáson, ellopja a Genezis Projectet, a titkos űreszköz tervét. Hatalmába keríti a Föderáció egyik űrcirkálóját, és ezzel üldözőbe veszi és megtámadja az Enterprise űrhajót. Kirknek azonban sikerül eltalá...

http://kalozmozi.tv/film/0084726/star-trek-2-khan-haragja-star-trek -ii-the-wrath-of-khan-teljes-film-1982


Invázium The Faculty

A Herrington középiskola semmiben sem különbözik a többi hasonszőrű amerikai oktatási intézménytől. A diákok itt sem elsősorban a tanulással vanak elfoglalva, hanem az élet nagy dolgaival: a cigivel, piával, droggal és persze a szüzesség elvesztésének kérdésével. A tinédzserek átlagos életét élik, mígnem egy napon elszabadul a pokol és a tanáraik szörnyeteggé nem változnak. Kiderül, hogy valójában földön kívüliek, és a Föld meghódítására törnek. A fiatalokra vár a suli, sőt a világ megmentés...

http://kalozmozi.tv/film/0133751/invazium-the-faculty-teljes-film-1 998


Az emlékek őre The Giver

Egy tökéletes jövőben, ahol nincs háború, fájdalom, szenvedés, az ifjú Jonas is megkapja életre szóló feladatát a vének tanácsától. A mentorával töltött idő alatt azonban ráébred, hogy mekkora árat kell fizetnie mindenkinek ezért a színtelen békéért. Az emlékek ifjú őre letér a kijelölt ösvényről és a szabályokat felrúgva azt teszi, amiről azt gondolja, hogy helyes.

http://kalozmozi.tv/film/0435651/az-emlekek-ore-the-giver-teljes-fil m-2014


Vírus Outbreak

Sam Daniels ezredes halálos vírust tanulmányoz Afrikában, amely az egyik faluban szinte teljesen kiírtotta a lakosságot. A vírus veszélyesebb, mint a pestis és könnyebben fertőz, mint a nátha. Sam rádöbben, hogy a fertőzés eljuthat az Egyesült Államokba és 48 órán belül megfertőzheti az egész országot. Gyanúja beigazolódik, egy amerikai kisvárosban több ember is szörnyű kínok közt hal meg. A sereg karantént von a város köré, míg Sam volt feleségével a vírus ellenszerét keresik. Azonban váratlanul felet...

http://kalozmozi.tv/film/0114069/virus-outbreak-teljes-film-1995


Dredd bíró Judge Dredd

A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés, bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók próbálják megvédeni az ártatlan polgárokat. Dredd bíró, a törvényesség elkötelezett híve mindent megtesz, hogy fenntartsa a rendet és a békét. Munkálkodása azonban nem arat osztatlan sikert, mindenre elszánt ellenfelei, akiknek az útjában áll, megpróbálják tőrbe csalni. Tervük sikerrel jár, és Dredd börtönbe kerül, ahonnan csak legközelebbi barátai és munkatársai segítségével szabadulhat ki, hogy tisztára mossa...

http://kalozmozi.tv/film/0113492/dredd-biro-judge-dredd-teljes-film -1995


Míg a világvége el nem választ Seeking a Friend for the End of the World

Egy 35 kilométer széles aszteroida száguld szélsebesen a Föld felé, és meghiúsult az utolsó esély is a becsapódás elkerülésére. Ám nem csupán a bolygó került veszélybe, hanem a jámbor biztosítási ügynök, Dodge házassága is, mivel az asszony értesülvén a borzasztó hírről, miszerint 21 nap múlva megsemmisül a világ, azon nyomban elhagyja férjét.Dodge mindig is szigorú szabályok szerint élt, szomszédja, Penny azonban ennek pont az ellenkezője, kifejezetten extrovertált nő lévén. Egy dolog azonban ...

http://kalozmozi.tv/film/1307068/mig-a-vilagvege-el-nem-valaszt-se eking-a-friend-for-the-end-of-the-world-teljes-film-2012


A kétszáz éves ember Bicentennial Man

A Martin család vásárol egy egyszerű háztartási robotot. Olyat, ami némán behozza a teát, kipucolja a cipőket, és soha nem zavar. Aztán nagyon hamar rájönnek, hogy az ő robotjuk kicsit más, mint a többi: mindenről véleménye van, jó pár dologba beleszól, és ami a legmeglepőbb - van, akit nagyon meg tud szeretni: például a kislányt, akire vigyáznia kell. Csaknem kétszáz évig szolgál Martinéknál, és nem létező szívébe az érkező gyerekek és unokák is belopják magukat. Egyre erősebbé válik benne a vág...

http://kalozmozi.tv/film/0182789/a-ketszaz-eves-ember-bicentennia l-man-teljes-film-1999


Kamera által homályosan A Scanner Darkly

A nem is olyan távoli jövőben az Egyesült Államok lakosságának nagy része kábítószer-fogyasztó. A hatalom beépített titkos ügynökök és hatékony megfigyelési rendszerek segítségével próbálja az ellenőrzést fönntartani. Az egyik nyomozót, Fredet megbízzák, hogy álljon rá Bob Arctor dílerre, aki életveszélyes drogot terjeszt. Ennek mellékhatásaként ugyanis az ember személyisége két, egymással ellentétes félre bomlik. Fred rájön, hogy Arctor valójában az ő alteregója és önmaga megfigyelése a tec...

http://kalozmozi.tv/film/0405296/kamera-altal-homalyosan-a-scann er-darkly-teljes-film-2006


Utazás a föld középpontja felé Journey to the Center of the Earth

Trevor Anderson (Brendan Fraser) professzor az unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) és a csinos izlandi idegenvezető, Hannah (Anita Briem) oldalán nekivág, hogy megtalálja a vulkánt, amely eltűnt testvére szerint a Föld kérge alatti rejtélyes világba vezet. Rá is bukkannak a különleges átjáróra, ahol kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. Földalatti szörnyek, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni a kalandot, melynek során az eltűnt fivér körüli titkokra is fény derül.

http://kalozmozi.tv/film/0373051/utazas-a-fold-kozeppontja-fele-jou rney-to-the-center-of-the-earth-teljes-film-2008


A felejtés bére Paycheck

Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával foglalkozó nagyvállalatok szerződtetik különleges, szupertitkos munkákra, majd a feledat elvégzése után az agyából kitörlik az emlékeit, nehogy elárulhassa a cégek titkait. Munkáját jól megfizetik, a legutóbbi, három éves küldetése után nyolc számjegyű összegre számít, de a munka végeztével a fizetési csekk helyett egy borítékot kap tele különféle tárgyakkal és azt mondják neki: beleegyezett abba, hogy lemond...

http://kalozmozi.tv/film/0338337/a-felejtes-bere-paycheck-teljes-fil m-2003


Bölcsek kövére The Nutty Professor

Sherman Klump egyetemi professzor egy kétszáz kilogrammos fekete bőrű zseni, egy lökött családdal megáldva. Hiába azonban az ész, a logika, a szerelmi életben ez nem segít, a túlsúly sok problémát okoz neki. Persze a prof mindent megtesz annak érdekében, hogy szebben kinézzen. Ám a fogyasztó pirulák mit sem érnek, ezért kénytelen saját maga feltalálni egyet. Annak rendje-módja szerint rögvest ki is próbálja magán a szert. Hatására egy sportos, nagydumájú Casanova lesz belőle, a nők meg elalélnak tőle. A g...

http://kalozmozi.tv/film/0117218/bolcsek-kovere-the-nutty-profess or-teljes-film-1996


Végrehajtók Repo Men

Toronto, a nem is olyan távoli jövőben. Az orvostudomány vívmánya, hogy már nincs szükség donorokra a szervátültetéseknél, mesterséges szervekkel dolgoznak. Más kérdés, hogy kevesen engedhetik meg maguknak a költséges transzplantációt. Ezért létrehoztak egy hitelkonstrukciót, melynek lényege, ha valaki nem tudja fizetni a részleteket, visszaveszik tőle a szervet. Az ügyet a Repo Mannek nevezett behajtóemberek végzik. Remy az egyik legjobb a szakmában. Egy napon azonban arra ébred, hogy ő is adósként szerepel a...

http://kalozmozi.tv/film/1053424/vegrehajtok-repo-men-teljes-film2010


A szem tükrében I Origins

Dr. Ian Gray molekuláris biológus a szem evolúcióján keresztül az emberi lét keletkezését kutatja. Egy este futó kalandba keveredik Sofival, az egzotikus fiatal nővel, aki gyökeresen más véleménnyel van a világ teremtéséről. Évekkel azután, hogy Sofit tragikus körülmények között elveszítette, Dr. Gray és asszisztense, Karen fantasztikus felfedezést tesznek, amely alapjaiban rengetheti meg a tudományos világot. A munkáját és a magánéletét kockára téve az orvos Indiába utazik, hogy szembenézzen az igazság...

http://kalozmozi.tv/film/2884206/a-szem-tukreben-i-origins-teljes-fi lm-2014


Bill ĂŠs Ted zseniĂĄlis kalandja Bill & Ted's Excellent Adventure

http://kalozmozi.tv/film/0096928/bill-es-ted-zsenialis-kalandja-bill-t ed-s-excellent-adventure-teljes-film-1989


X-akták - A mozifilm - A jövő a tét The X Files

Öt év vizsgálat után az X-aktákat lezártnak tekinti a kormány. Mulder (David Duchovny) azonban ismét gyanút fog, Dallasban ugyanis egyre különösebb esetek történnek, egy szövetségi épület porig ég, négy tűzoltó és egy kisgyerek pedig odavész. Úgy tűnik, a kormány egy titkos program bizonyítékait akarja eltűntetni. Mikor Scullyt (Gillian Anderson) elrabolják, Mulder nyomozni kezd, s megdöbbentő felfedezésre jut: egy idegen civilizáció rejtőzik a mélyben, melynek szándékai ismeretlenek.

http://kalozmozi.tv/film/0120902/x-aktak-a-mozifilm-a-jovo-a-tet-th e-x-files-teljes-film-1998


Frequency Frequency

http://kalozmozi.tv/film/0186151/frequency-teljes-film-2000


Idegen arcok Attack the Block

A Haláli hullák hajnala producereinek alkotása, az Idegen arcok pörgős, izgalmas és szórakoztató akciómozi. Egy tinibanda veszi fel benne a harcot a kegyetlen földönkívüli szörnyekkel, és változtatja csatatérré London egyik olcsó külvárosi lakónegyedét. Harc közben a kemény utcai vagányokból álló banda földönkívülieket szecskázó tökös szabadcsapattá formálódik. A külváros szembeszegül a külvilággal, és a helyzet nem egyszerűen robbanásveszélyes: robbanni fog.

http://kalozmozi.tv/film/1478964/idegen-arcok-attack-the-block-telj es-film-2011


A Gömb Sphere

A Csendes-óceán mélyén egy ismeretlen eredetű, 300 éves űrhajót találnak. Négy fős tudóscsapatot küldenek le a víz mélyére, hogy kiderítsék, van-e élet a hajón. Amikor leereszkednek a mélységbe, egy hatalmas fémgömbre bukkannak, amiről hamarosan kiderül, hogy a jövőben, 2048-ban készült Amerikában. A tudósok behatolnak az űrhajóba, ám nem is sejtik, mi vár rájuk, ahogy azt sem, milyen emberként térnek majd vissza - ha egyáltalán visszatérnek.

http://kalozmozi.tv/film/0120184/a-gomb-sphere-teljes-film-1998


Lockout - A titok nyitja Lockout

Az ártatlan Snow ügynököt (Guy Pearce) gyilkosságért letartóztatják, és harminc évre ítélik egy űrbörtönben. Az amerikai elnök lánya, Emilie Warnock (Maggie Grace) az űrbörtönben tesz látogatást, ahol a rabok túszul ejtik Emilie-t. Snow-nak ekkor alkut ajánlanak: megúszhatja a büntetést, ha kiszabadítja a lányt. Snow elvállalja a küldetést, mert ha teljesíti, nemcsak a szabadságát nyerheti vissza, de arra is esélye van, hogy az űrfegyházban raboskodó társa segítségével végére járjon annak a súlyos ...

http://kalozmozi.tv/film/1592525/lockout-a-titok-nyitja-lockout-telje s-film-2012


Babylon A.D. Babylon A.D.

Az apokalipszis után, valamikor a nem túl távoli jövőben, a világ tele van háborús zónával, ahol mindennapos az erőszak. A kemény harcos, Toorop a túlélés egyszerű szabálya szerint él: öl, vagy őt ölik meg. Az egykori veterán elvállalja a sok pénzzel és egy tiszta útlevéllel kecsegtető megbízást: a gyönyörű Aurorát és a kísérőjét kell épségben leszállítania New Yorkba. Arról azonban mit sem tud, hogy a nő valójában egy olyan organizmust hordoz a testében, amely fontos szerepet játszik a nagyhatal...

http://kalozmozi.tv/film/0364970/babylon-a-d-teljes-film-2008


A sejt The Cell

Időnként a szakembereket is meglepi az, hogy mi minden lakozik egy hétköznapi ember tudatalattijába. Ám az igazi megrázó élmény egy pszichopata sorozatgyilkos elméjének a feltérképezése lehet. Egy meghasadt tudat legrejtettebb bugyrainak ábrázolásához hatalmas képzelőerőre lenne szükség, nagyjából olyan élénk fantáziára, amilyennel A sejt című film készítői rendelkeznek.Egy forradalmian új technológia segítségével be lehet hatolni az emberi tudatba. Catherine Deane pszichoterapeuta megbízást kap...

http://kalozmozi.tv/film/0209958/a-sejt-the-cell-teljes-film-2000


Elpusztíthatatlanok They Live

A gazdasági válság következtében munka nélkül maradt Nada (Roddy Piper) Los Angelesbe megy munkát keresni. Állás helyett azonban egy világméretű összeesküvés nyomaira bukkan. Kezébe kerül egy különleges napszemüveg, amelyen keresztül egészen más színben látja a világot. Az óriásplakátok, a magazinok címlapjai, a tévéreklámok a napszemüvegen keresztül nézve feltárják titkukat: mindenhonnan a tudatalattinak szóló, szabad szemmel láthatatlan üzenetek bombázzák az embereket arra ösztönözve őket, hogy...

http://kalozmozi.tv/film/0096256/elpusztithatatlanok-they-live-telje s-film-1988


Hibrid Splice

Clive és Elsa sztártudósok, akik hírnevüket annak köszönhetik, hogy különböző állatok DNS-ével bizarr hibrideket hoztak létre. Nemcsak munkájukban alkotnak párt, az életben is. Kutatóként legfőbb céljuk egy emberi hibrid előállítása lenne, de a munkájukat eddig finanszírozó vállalat ezt már nem támogatja, ezért úgy döntenek, titokban folytatják kísérleteiket. Létrehoznak egy különleges lényt, akit Drennek neveznek el. A hibrid gyors életciklusa révén hónapok alatt csecsemőből felnőtté válik. Mik...

http://kalozmozi.tv/film/1017460/hibrid-splice-teljes-film-2009


Iron Sky - rendezői változat Iron Sky

Az Iron Sky 2018-ban játszódik. Már a felütés is remek: egy amerikai űrhajó leszáll a Holdon, s a személyzet legnagyobb meglepetésére egy náci várost talál a sötét oldalon, ahol Udo Kier a Führer. Az invázióra készülő "holdiak", akik az 1945-ben odamenekült nácik leszármazottjai, rádöbbennek: itt az idő, hogy elfoglalják a Földet. Nos, ez nem vicc: tényleg ez volt a tavalyi Berlinale egyik nagy durranásának kiindulópontja.

http://kalozmozi.tv/film/1034314/iron-sky-rendezoi-valtozat-iron-sk y-teljes-film-2012


Superman 2 Superman II

Az első nagy sikerű Superman-filmet hasonlóan nagy népszerűségre szert tevő folytatás követte. E második epizódban Superman boldogan él Lois-szal, aki rájön, hogy Clark valójában maga Superman. Hamarosan azonban Lex Luthor kiszabadul a börtönből, és három természetfeletti erejű bűnöző segítségével ismét harcba száll a Föld feletti uralomért.

http://kalozmozi.tv/film/0081573/superman-2-superman-ii-teljes-fil m-1980


eXistenZ - Az élet játék eXistenZ

A film a jövőben játszódik, amikor az emberek többsége játékfüggőségben él. Az új találmány átlép minden korábbi korlátot: nincs szükség monitorra vagy sisakra, ugyanis a játék csatlakozóját az emberi szervezetbe ültetik be. Az eXistenZ a központi idegrendszeren keresztül kelti a tökéletes valóság illúzióját. A játékban a főhősnek menekülnie kell az őt üldöző merénylők elől. A leghátborzongatóbb az egészben az, hogy a valóság és az illúzió határai könnyen elmosódhatnak...

http://kalozmozi.tv/film/0120907/existenz-az-elet-jatek-existenz-tel jes-film-1999


Talรกlmรกny Primer

http://kalozmozi.tv/film/0390384/talalmany-primer-teljes-film-2004


Az egyetlen The One

A párhuzamos univerzumokban hasonmásaink élnek. Tudja és elfogadja ezt az intergalaktikus rendőrség minden alkalmazottja, kivéve az egykori ügynököt, Gabriel Yulaw-t (Jet Li). Yulaw 123 univerzumot járt be, hogy utolérje és elpusztítsa alteregóit, s hogy ő lehessen az egyetlen, aki szupererős, szupergyors, szuperravasz. Egy-egy hasonmás likvidálásával ugyanis összegyűjti azok energiáit, megsokszorozza erejét és emberfeletti képességekre tesz szert. Már csak egy hasonmása él - Los Angelesben. Ha sikerül őt is meg...

http://kalozmozi.tv/film/0267804/az-egyetlen-the-one-teljes-film-20 01


X-aktรกk - Hinni akarok The X Files: I Want to Believe

http://kalozmozi.tv/film/0443701/x-aktak-hinni-akarok-the-x-files-iwant-to-believe-teljes-film-2008


Atlantisz - Az elveszett birodalom Atlantis: The Lost Empire

Miló-t, az ifjú nyelvészt nemcsak tudományos szempontból érdekli Atlantisz, az elsüllyedt birodalom rejtélye. Nagyapja is szenvedélyesen kutatta az ókori csoda titkát, és állítólag nyomára is jutott a megoldásnak: birtokában volt az Atlantisz minden titkát rejtő könyv. Whitmore, a különc milliomos hisz a legendának, ezért veszi be expedíciójába a habókos tudóst. A szakértőkből és kalandorokból verbuvált csapat egy óriás tengeralattjárón indul útnak, és titokzatos hajótörése után sem adja fel: ember ...

http://kalozmozi.tv/film/0230011/atlantisz-az-elveszett-birodalom-a tlantis-the-lost-empire-teljes-film-2001


A mag The Core

Dr. Josh Keyes (Aaron Eckhart) megbízást kap Purcell tábornoktól, hogy nyomozzon egy rejtélyes haláleset-sorozat fizikai magyarázata érdekében. A geofizikus és kollégája Dr. Leveque (Tchéky Karyo) rájönnek, hogy egy ismeretlen erő megállította a Föld magjának forgását. A bolygó mágneses mezeje rohamosan csökken, a légkör szó szerint szétesik a rétegek mentén, és ez katasztrofális következményekkel jár.San Francisco jelképe, a Golden Gate leszakad, ahogy Rómában összedől a turistákkal zsúfolt Coloss...

http://kalozmozi.tv/film/0298814/a-mag-the-core-teljes-film-2003


Chipkatonák Small Soldiers

Egy hadipari cég, a Globotech bekebelez egy kis játékgyártó vállalatot. A csőd szélén álló játékgyár vezetője úgy gondolja, érdemes hasznosítani az új tulajdonos szakmai hátterét a játékok fejlesztésénél is. A mérnökök kifejlesztenek egy új, minden korábbi akciófiguránál élethűbb mozgásra képes műanyag hadsereget és képzelt ellenfelüket, a földönkívüli Gorgonitákat. Hogy tovább fokozzák a játékok "tudását", a Globotech egy új, katonai stratégiákat tartalmazó mikrocsipjét ültetik a kis f...

http://kalozmozi.tv/film/0122718/chipkatonak-small-soldiers-teljesfilm-1998


A doboz The Box

Arthur az Amerikai Űrkutatási Hivatal mérnöke, a felesége, Norma irodalomtanár. A házaspár a középosztálybeliek átlagos életét éli a múlt század hetvenes éveiben. Az anyagi helyzetük váratlanul megrendül, amikor mindkettőjüknek munkahelyi problémái támadnak. Másnap egy dobozt találnak a küszöbön. Azután felbukkan a kézbesítő is, aki elmondja, hogy megváltoztathatják az életüket. Egy napjuk van arra, hogy eldöntsék, megnyomják-e a dobozon lévő gombot. Ha megteszik, meghal egy általuk nem ismert ember,...

http://kalozmozi.tv/film/0362478/a-doboz-the-box-teljes-film-2009


Monsters Monsters

http://kalozmozi.tv/film/1470827/monsters-teljes-film-2010


Álomcsapda Dreamcatcher

<a href="/adatlap/film/tv/a-sejt-the-cell/movie-24202" class="thumbnailimage"><img src="https://legacymedia.port.hu/picture/instance_1/37106_1.jpg" alt="A sejt"></a><div class="wrapper must-shorten"><a class="title" href="/adatlap/film/tv/a-sejt-the-cell/movie-24202">A sejt</a><label>am.-német sci-fi, 2000 <img src="https://legacymedia.port.hu/page_elements/nmhh_akk/18_age_icon.png" alt="18" title="18 éven aluliak számára nem ajánlott"></label></div><div class="wrapper must-shorten"><span>Catherine Deane (Jennifer Lopez) pszichológus egy...

http://kalozmozi.tv/film/0285531/alomcsapda-dreamcatcher-teljes-f ilm-2003


Kincses bolygó Treasure Planet

Jim Hawkins átlagos kamaszfiút egy nap utoléri a nagy kaland: megtalálja a kincses bolygó térképét, és egy habókos tudós, Doppler professzor társaságában nekivág a végtelen űrnek. Űrvitorlásuk legénysége azonban gonosz tervet forral. Jimék a kapitány és néhány hű embere társaságában még idejében elmenekülnek a lázadók elől, de tudják: Hosszú John Silver, a kiborg és rettegett kalózai addig nem tágítanak a nyomukból, míg meg nem szerzik a régi űrkalózok legendás kincsének térképét.Rober...

http://kalozmozi.tv/film/0133240/kincses-bolygo-treasure-planet-tel jes-film-2002


Az Igazság Ligája Justice League

Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal b...

http://kalozmozi.tv/film/0974015/az-igazsag-ligaja-justice-league-te ljes-film-2017


RadĂ­rfej Eraserhead

http://kalozmozi.tv/film/0074486/radirfej-eraserhead-teljes-film-19 77


Stalker Stalker

Ez a Sztrugackij-fivérek ihlette fantasztikus film egy sivár iparváros lepusztult perifériáján elterülő és az élet szabályaival dacoló, rejtélyes Zónáról, ahova az utat egyedül ismerő Sztalker vezet el egy írót és egy professzort, tulajdonképpen filozófiai értekezés, bár értelmezték politikai parabolaként és személyes látomásként is. Vizuálisan igen szuggesztív kamaradráma formájában veti fel az élet olyan nagy kérdéseit, mint az atomkorszak fenyegetése, a hit és a boldogság problémája, a kiútkere...

http://kalozmozi.tv/film/0079944/stalker-teljes-film-1979


Végre otthon! Home

A Galaxis legidegesítőbben optimista űrlénye, akit az sem lendít ki mindent átfogó boldogságából, hogy saját népe üldözi keresztül a világűrön, a Földön bujkál. Egy mogorva, magányos és makacs kamaszlány talál rá, és bár sem a világlátásukban sem a végtagjaik számában nincs bennük semmi közös, mégis társulnak. Igaz, csak azért, mert muszáj. A jövevény üldözői rájuk találnak, és a nyomukba vetik magukat. Mit tehetnének erre ők? Menekülnek, és közben azon törik a fejüket, hogyan menthetnék ...

http://kalozmozi.tv/film/2224026/vegre-otthon-home-teljes-film-201 5


Felettünk a föld Another Earth

Két élet, amely nem is különbözhetne jobban egymástól. A csinos, fiatal és okos Rhoda Williams egy asztrofizikai program keretében a végtelen kozmosz titkait kutatja. A zseniális zeneszerző, John Burroughs pályafutása csúcsán áll, és szeretne egy második gyereket. A két ember élete egy tragikus baleset kapcsán keresztezi egymást. Sorsuk egyetlen pillanat alatt elválaszthatatlanul összefonódik. Közben megszületik a történelem legnagyobb tudományos felfedezése: kiderül, hogy létezik egy a földi élettel párhuza...

http://kalozmozi.tv/film/1549572/felettunk-a-fold-another-earth-telj es-film-2011


Skyline Skyline

http://kalozmozi.tv/film/1564585/skyline-teljes-film-2010


A Beavatott-sorozat - A hűséges Allegiant

A Beavatott-sorozat első epizódjában megismert, emberi tulajdonságokon alapuló társadalom a Lázadó című második részben darabjaira hullt. Tris önfeláldozó magatartásának köszönhetően kiderült, mit tartalmaz az alapítók által hátrahagyott titokzatos doboz: üzenetet a kerítésen túl élő emberektől. Hogy megtudják, kik és miért szigetelték el őket, Tris és Négyes megszöknek Chicagóból, és felkeresik a városon kívül élőket. Odakint olyan sokkoló tényekkel szembesülnek, amelyek felülírják mind...

http://kalozmozi.tv/film/3410834/a-beavatott-sorozat-a-huseges-all egiant-teljes-film-2016


Az ötödik hullám The 5th Wave

Sötétség. Rombolás. Járvány. Invázió. És ez csak a kezdet. Eddig négy hullámot kellett kibírniuk a Föld lakóinak. Az idegenek nem kérdeznek, nem magyaráznak. Megfosztják az emberiséget az energiájuktól, a földdel teszik egyenlővé a városaikat, betegségeket küldenek rájuk, és támadásba lendülnek. De a legrosszabb még hátravan. Az érkezők emberi alakot tudnak felvenni. Így már a legyőzöttek közötti bizalomnak is vége, senki nem tudhatja, hogy embertársa nem az ellenség ügynöke-e. Egy kamaszlány a...

http://kalozmozi.tv/film/2304933/az-otodik-hullam-the-5th-wave-tel jes-film-2016


Háborús játékok WarGames

Egy középiskolás számítógépzseni feketepiaci kapcsolatai révén olyan komputerprogramra tesz szert, amellyel - tudtán kívül - közvetlen kapcsolatba kerül a Pentagon főhadiszállásával. Egy jó játék reményében véletlenül megindítja a ballisztikus rakétákat vezérlő programot. Totális megsemmisítő offenzíva a Szovjetunió ellen. Atomcsapás a vörösök nagyobb városaira. A katonai vezetésen teljes pánik lesz úrrá: a programot csak egyvalaki képes leállítani: az ismeretlen kezdeményező, akiről semmit sem ...

http://kalozmozi.tv/film/0086567/haborus-jatekok-wargames-teljesfilm-1983


A gazdatest The Host

Hee-bong büfét vezet a Han folyó partján családi vállalkozásként. Idősebbik fia, Gang-Du soha fel nem növő, kissé lassú észjárású, negyvenes férfi. Lánya íjászbajnok, a nemzeti csapat tagja, kisebbik fia pedig munkanélküli naplopó. Mindnyájuk szeme fénye Hyun-Seo, Gang-Du kislánya, akit anyja réges-rég szerencsétlen apjával hagyott. Egy nap semmilyen ismert lényre nem hasonlító szörnyeteg emelkedik ki a Han folyó mélyéről, nyomában rettegés és halál jár. A kis Hyun-Seót is magával ragadja és az apa...

http://kalozmozi.tv/film/0468492/a-gazdatest-the-host-teljes-film-2 006


Final Fantasy - A harc szelleme Final Fantasy: The Spirits Within

2055-re a világ megváltozik. A városok romba dőlnek, lakóik elpusztulnak. A kevés túlélő számára az élet folyamatos harc: megmaradásért nemcsak az egyre ellenségesebb természettel kell megküzdeniük, hanem a támadó idegenekkel is. A túlélés reménye Aki Ross. Ő az a tudós, aki talán képes lesz megtalálni az új élethez szükséges szellemi energiákat. De Ross beteg. A támadó idegenektől kapott vírus szűkre szabja hátralévő idejét. Ő az álmaiban kutat és egy harci egység védelme alatt a vad vidéket já...

http://kalozmozi.tv/film/0173840/final-fantasy-a-harc-szelleme-final -fantasy-the-spirits-within-teljes-film-2001


Sky kapitány és a Holnap Világa Sky Captain and the World of Tomorrow

Híres tudósok tűnnek el titokzatos módon, szerte a világon, majd félelmetes, óriási robotok jelennek meg és tipornak szét mindent New York utcáin. E sorozatos rejtélynek ügyében kezd el nyomozni Polly Perkins, a Chronicle riportere, aki régi szerelmét, Joseph Sullivan kapitányt, a csak Sky kapitánynak nevezett vakmerő repülős tisztet is megnyeri az ügynek. A nyomok a megfoghatatlan Dr. Totenkopfhoz vezetnek, az ördögi elme az értelmi szerzője a világ elpusztítását célzó őrült tervnek. Az emberiség sorsa Polly ...

http://kalozmozi.tv/film/0346156/sky-kapitany-es-a-holnap-vilaga-s ky-captain-and-the-world-of-tomorrow-teljes-film-2004


007 - Moonraker - Holdkelte Moonraker

Megtanultuk már: James Bond egyaránt verhetetlen földön, vízen és víz alatt. Ám jobb, ha azt sem felejtjük el, hogy mindig akad valaki, akinek gonoszsága nem ismer határokat, és szembeszáll a világgal. Drax, az őrült multimilliomos terve meghaladja a Föld méreteit, gonoszsága pedig a Galaxis határait súrolja. Világuralmi terveiben csupán egyvalami akadályozza, az Emberiség. Elhatározza hát, hogy megszabadul tőle: terve szerint csak néhány "tökéletes pár" élhetné túl a pusztítást, akik idővel újra benépes...

http://kalozmozi.tv/film/0079574/007-moonraker-holdkelte-moonra ker-teljes-film-1979


Tükröm, tükröm Mirror Mirror

Az egyedi látásmódú rendező, Tarsem Singh (A sejt, Zuhanás, Halhatatlanok) ezúttal a klasszikus Hófehérke-történetet álmodta újra a mozivásznakra.A gonosz királynő (Julia Roberts) megfosztja jogos örökségétől az árva hercegnőt, Hófehérkét (Lily Collins), hogy ő maga uralkodhasson a királyságban. Nem mellesleg pedig szeretné felkelteni a jóképű Alcott herceg (Armie Hammer) figyelmét is. Hófehérke szépsége azonban megbabonázza a herceget, aki rögvest beleszeret. Dühében a királynő száműzi a fiatal...

http://kalozmozi.tv/film/1667353/tukrom-tukrom-mirror-mirror-telje s-film-2012


Zathura - Az űrfogócska Zathura: A Space Adventure

A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár, vagy egymás idegeire mennek, vagy halálra unják magukat otthon. Egyik nap a két csemete régi űrhajós társasjátékot talál a pincében. Amikor kipróbálják, nem mindennapi élményben van részük, a játékmezőkben leírt események való válnak. Legnagyobb megdöbbenésükre az űrben találják magukat, ahol fantasztikus kalandok várnak rájuk. A két gyerek azonban rájön, hogyha nem fejezik be a játékot, örökre foglyai maradnak a sötét, határtalan világűr...

http://kalozmozi.tv/film/0406375/zathura-az-urfogocska-zathura-a-s pace-adventure-teljes-film-2005


Utazás a rejtélyes szigetre 3D Journey 2: The Mysterious Island

Az ifjú Sean Anderson (Josh Hutcherson) vészjelzéseket kap vállalkozó kedvű nagyapjától, Alexandertől (Michael Caine) egy titokzatos szigetről. Az egyetlen baj csak az, hogy a térkép szerint az a sziget nem létezik. Sean azonnal útnak indul mostohaapja, Hank (Dwayne Johnson) minden tiltakozása ellenére, aki végül kénytelen Seannal tartani. A hihetetlen kalandba belekeveredik a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta, Gabato (Luis Guzmán) és szemrevaló lánya, Kailani (Vanessa Hudgens) is.

http://kalozmozi.tv/film/1397514/utazas-a-rejtelyes-szigetre-3d-jou rney-2-the-mysterious-island-teljes-film-2012


Tini Nindzsa TeknőcÜk Teenage Mutant Ninja Turtles

http://kalozmozi.tv/film/0100758/tini-nindzsa-teknocok-teenage-mu tant-ninja-turtles-teljes-film-1990


Ultraviola Ultraviolet

Valamikor a nem is olyan távoli jövőben polgárháború dúl a kormány és a mutánsok között. A kegyetlen küzdelemben egyik harcoló fél sem kér és ad könyörületet. A mutánsok csoportja egy járvány következményeként alakult ki, ezek az emberek különféle szuperképességekre tettek szert. Közéjük tartozik Violet is, a csinos fiatal nő. Egyik nap megmenti egy halálra ítélt fiú életét, amikor egymaga száll szembe a túlerőben lévő kormánykatonákkal. Ettől kezdve Violet és Six élete állandó küzdelem és ...

http://kalozmozi.tv/film/0370032/ultraviola-ultraviolet-teljes-film-2 006


Tökéletes katona Universal Soldier

Valahol egy szupertitkos katonai bázis hibernálókamrájában majdnem kopaszra borotvált, acélos izmú férfiak alusszák gépálmukat. Olyan univerzális harcosok ők, akik bármikor, bárhol bevethetők, akikből egy speciális programmal kiirtották a legalapvetőbb emberi érzelmeket is. Nincsenek emlékeik, nem éreznek fájdalmat vagy ha igen, nem vesznek róla tudomást -, könyörtelenül és gyorsan ölnek, és ha arról van szó, napokig harcolnak pihenés nélkül. Luc Devreux (Jean-Claude Van Damme) csak egy közülük - és m...

http://kalozmozi.tv/film/0105698/tokeletes-katona-universal-soldier -teljes-film-1992


Transformers: Az utolsó lovag Transformers: The Last Knight

AZ UTOLSÓ LOVAG szétzúzza a Transformers sorozat alapmítoszát, és átírja azt, hogy mit is jelent hősnek lenni. Az emberek és az alakváltók háborúban állnak, és Optimusz Fővezér nincs többé. Jövőnk megmentésének kulcsa a múlt titkaiba van temetve, a Transzformerek rejtélyes földi történelmébe. Világunk megmentése egy valószínűtlen szövetség kezében van, melynek tagjai Cade Yeager (Mark Wahlberg), Űrdongó, egy angol Lord (Sir Anthony Hopkins) és egy oxfordi professzor (Laura Haddock).Mindenki életébe...

http://kalozmozi.tv/film/3371366/transformers-az-utolso-lovag-tran sformers-the-last-knight-teljes-film-2017


Coherence Coherence

http://kalozmozi.tv/film/2866360/coherence-teljes-film-2013


Önkívület Self/less

Damian (Sir Ben Kingsley), a dúsgazdag, nagy tiszteletben álló építész fényűző élete közel sem olyan tökéletes, mint elsőre látszik. Halálos betegséggel küzd, és napjai meg vannak számlálva. De talán nincs veszve minden számára. Egy nap egy különleges kutatásokat végző intézet, a Phoenix Biogenic embere (Matthew Goodie) felajánlja Damiannek, hogy ha szeretne tovább élni, radikális eljárással áthelyezik a tudatát egy fiatal, egészséges alanyba. Az üzletember igent mond az ajánlatra, és hamarosan új és...

http://kalozmozi.tv/film/2140379/onkivulet-self-less-teljes-film-201 5


Solaris Solaris

Dr. Chris Kelvint (George Clooney) azzal a feladattal bízzák meg, hogy találja meg az okát a Prometheus nevű űrállomáson tartózkodó, tudományos kutatást folytató, háromtagú tudóscsoport rejtélyes viselkedésének. A kutatók ugyanis mindenfajta kommunikációt megszakítottak a Földdel, csupán egyetlen hivatalos közlemény érkezik a csoport vezetőjétől, Gibariantól (Ulrich Tukur), aki kifejezetten Kelvin segítségét kéri. Az űrállomásra érkező Kelvin megdöbbenve látja, hogy Gibarian időközben öngyilkosságo...

http://kalozmozi.tv/film/0307479/solaris-teljes-film-2002


Delicatessen Delicatessen

http://kalozmozi.tv/film/0101700/delicatessen-teljes-film-1991


Flubber - A szórakozott professzor Flubber

Phillip Brainard (Robin Williams) professzor olyannyira a tudomány megszállottja, hogy néha már semmire sem tud odafigyelni. Nem csoda tehát, hogy kétszer is elfelejtett megjelenni a saját esküvőjén. Pedig valójában mindent azért tesz, hogy végre létrehozza azt a forradalmian új energiaforrást, ami megoldhatná Sara (Marcia Gay Harden), a kedvese által vezetett tudományos intézet súlyos anyagi gondjait. Hű segítőtársa, az imádnivaló kis repülő robot, Weebo, aki igyekszik mindent megtenni kedvenc professzoráért. A ...

http://kalozmozi.tv/film/0119137/flubber-a-szorakozott-professzor-f lubber-teljes-film-1997


Kate ĂŠs Leopold Kate & Leopold

http://kalozmozi.tv/film/0035423/kate-es-leopold-kate-leopold-telje s-film-2001


Robotzsaru 2. RoboCop 2

A történet Detroitban játszódik, ahol a bércsökkentés miatt épp általános rendőrsztrájk zajlik. Az események fő mozgatója az a hidegvérű iparmágnás, aki szeretné az egész várost a csőd szélére sodorni, aztán teljes egészében bekebelezni. A helyi kábítószermaffia főnökével szövetkezve szeretnék a Robotzsarut is eltörölni a föld színéről. A Robotzsaru félig ember félig gép teremtmény, aki programozóinak legnagyobb igyekezete ellenére is gyengéd érzelmekkel bír. Nem is sejti, hogy egy laboratóriu...

http://kalozmozi.tv/film/0100502/robotzsaru-2-robocop-2-teljes-film -1990


Star Trek - Űrszekerek (A mozifilm) Star Trek: The Motion Picture

Hatalmas, pusztító engergiafelhő közeledik a Föld felé. Az Enterprise űrhajón kívül se közel, se távol nincs alkalmas űrcirkáló, amely közelebbről szemügyre vehetné, szembeszállhatna vele. A baj az, hogy az Enterprise sincs jó állapotban, éppen most javítják a dokkban a sok fényéves utazás után. James T. Kirk kapitány azonban visszatér a fedélzetre, hogy átvegye a parancsnokságot. Kirk kapitány és a régi legénység hamarosan útra kel, hogy elhárítsa a veszélyt. Felveszik a harcot a földön kívüli mes...

http://kalozmozi.tv/film/0079945/star-trek-urszekerek-a-mozifilm-st ar-trek-the-motion-picture-teljes-film-1979


Power Rangers Power Rangers

Jason, Kimberly, Bill, Trini és Zack, öt átlagos tinédzser, akiket hétköznapi dolgok foglalkoztatnak. Alig ismerik egymást, ám a sorsuk végzetszerűen összefonódik. Egy nap tiltott területre tévednek, ahol különleges erővel rendelkező érmékre bukkannak. Olyan természetfeletti képességekre tesznek szert, amiről álmodni sem mertek: egyik pillanatról a másikra szuperhősökké válnak.Miközben az öt fiatal harcos mentoruk, Zordon (Bryan Cranston) segítségével azt tanulja, hogyan tartsa kordában a bennük lakozó...

http://kalozmozi.tv/film/3717490/power-rangers-teljes-film-2017


Háború a Földön Battlefield Earth

http://kalozmozi.tv/film/0185183/haboru-a-foldon-battlefield-earthteljes-film-2000


A nap, mikor megรกllt a Fรถld The Day the Earth Stood Still

http://kalozmozi.tv/film/0043456/a-nap-mikor-megallt-a-fold-the-da y-the-earth-stood-still-teljes-film-1951


Egyenesen át Flatliners

Egy csoport orvostanhallgató halálközeli állapotról szeretne tapasztalatokat szerezni. Ennek érdekében egymás szívét állítják meg, majd újraélesztik. Múltjukból felvillanó képek jelennek meg, gyermekkori rémálmok, bűnök, amelyeket ők vagy ellenük követtek el. A tapasztalok egyre erősebbé válnak, a látomásaik fizikailag bántalmazzák őket, ahogy egyre mélyebben próbálják meg a halálközeli állapotot feltárni; megoldást remélve.

http://kalozmozi.tv/film/0099582/egyenesen-at-flatliners-teljes-film -1990


Invázió The Invasion

Baleset éri a Patriot űrsiklót, maradványai szétszóródnak az Egyesült Államok területén. A hatóságok uralják a helyzetet, de hírek kapnak szárnyra arról, hogy a roncsok között idegen anyagot találtak. Carol Bennet pszichiáter környezetében különös események történnek. Az orvosnő csak később kapcsolja össze mindezeket az űrsikló balesetével. Rájön, hogy éppen azok az emberek terjesztik a ragályt, akiknek az állítólagos infulenzajárvány elleni oltásokat kell beadniuk. Az ismeretlen eredetű spóra meg...

http://kalozmozi.tv/film/0427392/invazio-the-invasion-teljes-film-20 07


A szmokinger The Tuxedo

A taxisból sofőrré lett Jimmy Tong hamar rájön, hogy egyetlen fontos szabályt kell betartania, ha a milliomos playboy, Clark Devlinnek dolgozik: Sose nyúlj Devlin becses szmokingjához. Ám amikor Devlin egy megrázó erejű 'baleset' következtében átmeneti pihenőre kényszerül, Jimmy mégis felölti a ruhadarabot és gyorsan ráébred, hogy a nem mindennapi öltöny nem csupán egy fekete övet és egy fekete nyakkendőt rejt. Így amikor egy csapásra a kémkedés veszélyes világában találja magát egy csinos partnerrel az old...

http://kalozmozi.tv/film/0290095/a-szmokinger-the-tuxedo-teljes-fil m-2002


Videodrome Videodrome

http://kalozmozi.tv/film/0086541/videodrome-teljes-film-1983


A csodabogár Phenomenon

Mindenki jól ismeri a városban George Malleyt (John Travolta), az ügyeskezű autószerelőt, aki nemcsak megbízható barát, hanem jó szakember is. Ám harminchetedik születésnapján megváltozik minden: a férfin korábban sohasem tapasztalt tudásszomj vesz erőt. Kiderül, hogy intelligenciája páratlan, ugyanakkor ez a frissen szerzett tudás ráruházza a másság terhét is. George-nak el kell viselnie, hogy kivételes képessége eltávolítja korábbi környezetétől, barátai lassan elhidegülnek tőle, mert nem értik, hogy m...

http://kalozmozi.tv/film/0117333/a-csodabogar-phenomenon-teljesfilm-1996


Star Trek 4 - A hazatérés Star Trek IV: The Voyage Home

Segélyhívást fog a Földről a Vulkán bolygóról hazafelé tartó Enterprise űrhajó. A Földet pusztulással fenyegeti egy idegen szonda. Érthetetlen jelet sugároz, az egyik régen kihalt cetfaj hangjelét. Kirk kapitány és legénysége visszautazik a huszadik századba, hogy elhozzák a cet egyik példányát. Csak a segítségével tudnak szót érteni a szondával. A csapat 1986-ban, San Franciscóban találja magát, amely legalább annyira idegen számukra, mint a galaxis távoli zugában rejtőző tikok. Szerencsére Kirk talá...

http://kalozmozi.tv/film/0092007/star-trek-4-a-hazateres-star-trek-i v-the-voyage-home-teljes-film-1986


Negyedik típusú találkozások The Fourth Kind

http://kalozmozi.tv/film/1220198/negyedik-tipusu-talalkozasok-thefourth-kind-teljes-film-2009


A kívülálló Outlander

Messze, a távolban fénycsík lobban az éjszakában. Egy űrhajó ütközik a norvég fjordoknak, és a roncsok közül egy másik világ szülötte emelkedik ki, Kainan, a harcos. Ám nincs egyedül, az űrhajó potyautasa, a vérszomjas Moorwen már lesben áll, hogy megbosszulja Kainan hadseregének tetteit. Elvágva otthonától az idegen bolygón, mely évszázadokkal le van maradva saját civilizációjától, Kainan elindul, hogy elpusztítsa félelmetes ellenségét. Mielőtt azonban beteljesítené sorsát, a vikingek fogságába esi...

http://kalozmozi.tv/film/0462465/a-kivulallo-outlander-teljes-film-2 008


Slither - Féltél már nevetve? Slither

Nem messze valamitől, ami leginkább egy meteor maradványaira emlékeztet, Grant (Michael Rooker) és Brenda (Elizabeth Banks) nyálkás és visszataszító "valamibe" botlik. Egyszer csak a massza életre kel, ráveti magát Grantre. Grant átalakulásának jelei azonnal észrevehetők lesznek. Ahogy telnek-múlnak a napok, Grantből lassan kiveszik minden emberi és egy vérszomjas lénnyé változik. Azonban nem Grant jelenti az egyedüli problémát. Az egykori üzletember meztelen csigák tucatjainak ad életet, melyek megfertőznek mind...

http://kalozmozi.tv/film/0439815/slither-feltel-mar-nevetve-slither-t eljes-film-2006


Hardcore Henry Hardcore Henry

A Hardcore Henry egész történetét belső nézőpontból látjuk: Henry nem emlékszik semmire. Leginkább azért, mert felesége épp most hozta vissza a halálból. Elmondja Henry-nek, hogy hívják, ám ocsúdni sincs ideje, öt perccel később már lőnek rá, feleségét pedig elrabolják. Henry Moszkvában a fél alvilággal találja szembe magát, és mindenki holtan akarja látni. A túlélési ösztön mellett Henry-t a bosszú hajtja: célja az ellenség legyőzése mellett a felesége kiszabadítása.

http://kalozmozi.tv/film/3072482/hardcore-henry-teljes-film-2015


Végítélet Doomsday

Három évtizeddel ezelőtt halálos vírus ütötte fel a fejét Nagy-Britanniában. Milliók haltak meg, egész területek néptelenedtek el. A kormány végső megoldásként fallal zárta el a külvilágtól a fertőzött lakosságot, így sikerül lokalizálni a járványt. Ám a gyilkos kór most újra felbukkant Londonban, végpusztulással fenyegetve az országot. A Sinclair őrnagy vezette elit kommandó kapja a feladatot, hogy hatoljon be az évtizedek óta elzárt területre és próbálják megtalálni a gyilkos vírus ellenszerét....

http://kalozmozi.tv/film/0483607/vegitelet-doomsday-teljes-film-20 08


Vรถrรถs hajnal Red Dawn

http://kalozmozi.tv/film/1234719/voros-hajnal-red-dawn-teljes-film2012


Project Almanac Project Almanac

A középiskolás srác megtalálja az időgép tervrajzait, amelyet a zseniális apja hagyott hátra. A barátaival együtt megépíti a szerkezetet, melynek jóvoltából határtalanná válik a világ, megoldódik minden problémájuk, és megoldanak minden problémát. Átírják a történelmet, hogy nyerjenek a lottón, kiemelkedő teszteket írjanak, és úgy bulizzanak, mintha nem lenne holnap. A múlt megváltoztatásával azonban veszélybe sodorják a jövőt is. Vajon vissza tudják fordítani, amit tettek, mielőtt túl késő lenn...

http://kalozmozi.tv/film/2436386/project-almanac-teljes-film-2015


Star Trek 7 - NemzedĂŠkek Star Trek: Generations

http://kalozmozi.tv/film/0111280/star-trek-7-nemzedekek-star-trekgenerations-teljes-film-1994


A lény Species

Tudósok egy csoportja titkos programon dolgozik. A DNS-specialista Xavier Fitch irányításával egyedülálló kísérletet hajtanak végre, az emberi gént keresztezik egy földön kívüli DNS-sel. Az eredmény egy gyönyörű, ám annál erőszakosabb női lény. Amikor Fitch el akarja pusztítani különös teremtményét, az megszökik a laboratóriumból. Halál és pusztulás jár az elképesztő erővel rendelkező idegen kreatúra nyomában. A tudósok mellett egy jós és egy szövetségi ügynök is bekapcsolódik a lény utáni h...

http://kalozmozi.tv/film/0114508/a-leny-species-teljes-film-1995


Animátrix The Animatrix

Üdvözlünk az Animátrix világában, amely a számítógépes animáció és a japán animé látványos ötvözetéből jött létre, a világ legnagyobb animé-alkotóinak közreműködésével. Tudd meg, mi történt a Mátrix előtt! Hogy mi lett az emberiség utolsó városaival, hogyan zajlott a gépek elleni harc és hogy minek köszönhetően bukott el a teljes emberi civilizáció! Légy tanúja Az Oziris utolsó útjá-nak, amely megteremti a kiindulópontját a Mátrix - Újratöltvé-nek és a Lépj be a Mátrixba videojátéknak...

http://kalozmozi.tv/film/0328832/animatrix-the-animatrix-teljes-fil m-2003


Mars mentőakció Mission to Mars

A Mars-1 expedíció különös anyagot talál a vörös bolygó felszínén 2020-ban. Egy hirtelen kitört vihar azonban elsöpri őket. Expedíció indul az egyetlen túlélő megmentésére. Vezetője Woody Blake, a tagjai pedig Blake felesége, Terri, a navigátor Phil, valamint Jim McConnell, az első csapat kijelölt vezetője, aki a felesége halála miatt végül nem indult el az útra. Sok probléma és az egyik társuk elvesztése után a Marson megtalálják a túlélőt, aki elmondja, hogy a furcsa anyag valójában egy hatalmas szo...

http://kalozmozi.tv/film/0183523/mars-mentoakcio-mission-to-mars -teljes-film-2000


Star Trek 3 - Spock nyomában Star Trek III: The Search for Spock

Az Enterprise hazafelé tart a Khannal való összecsapás után. Kirk admirális azonban úgy érzi, a Khan feletti diadal, és a Genezis bolygó megteremtése csak üres győzelmek. Spock halott, és McCoy megmagyarázhatatlan módon megőrült. Kirk döbbenetes felfedezést tesz: Spock élő esszenciája McCoyban rejtőzik. Spock apja azt szeretné, ha a fiát otthon, a Vulkán bolygón temetnék el. Kirk és csapata ellopja a leszerelésre váró Enterprise űrhajót, és a Vulkán bolygó felé indulnak. Az űrben szembetalálják magukat ...

http://kalozmozi.tv/film/0088170/star-trek-3-spock-nyomaban-startrek-iii-the-search-for-spock-teljes-film-1984


Star Trek 10 - Nemezis Star Trek: Nemesis

Új feladatra indul a Picard kapitány vezette Enterprise űrhajó. Az egyhangú utazást az első tiszt Riker és Deanna Troi házassága oldja. A mézeshetekre nem sok idő marad, lévén, hogy támadás éri az Enterprise számítógépes rendszerét. Shinzon, a Romulus nevű bolygó új prétora hátsó szándéktól vezérelve béketárgyalást kezdeményezett a Föderációval. Eközben azonban orvul foglyul ejti Picardot, a túléléshez ugyanis szüksége van a kapitány génjeire. A klón így egy napon majd a helyébe léphet. A kapit...

http://kalozmozi.tv/film/0253754/star-trek-10-nemezis-star-trek-ne mesis-teljes-film-2002


Tűzhányó Volcano

Los Angelesben egyre furcsább dolgok történnek. A híradások rejtélyes gázrobbanásokról, felmelegedett vizű tavakról, szokatlan földmozgásokról tudósítanak. Mike Roark (Tommy Lee Jones), a Los Angeles-i katasztrófa-elhárítók munkatársa éppen a lányával készül eltölteni a hétvégét, amikor hirtelen megmozdul a föld. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy ezúttal nem a szinte már megszokott földrengésről van szó, hanem egy hatalmas tűzhányóról, amely Los Angeles kellős közepén tör ki. Az izzó láva pus...

http://kalozmozi.tv/film/0120461/tuzhanyo-volcano-teljes-film-1997


Upside Down Upside Down

http://kalozmozi.tv/film/1374992/upside-down-teljes-film-2012


Vakság Blindness

Az Orvos és a Felesége két hétköznapi ember, aki a káosz középpontjában találja magát. A véletlennek köszönhetően az asszony immunis a különös járványra, amelynek hatására egy egész város lakossága megvakul. A hatóságok karantént rendelnek el. Annak ellenére, hogy az asszony lát, vakságot színlel, hogy ne szakítsák el a férjétől. A maga számára is meglepő módon az elhagyott szanatórium rettenetes világában valódi vezérré válik és arra ösztönzi az embereket, hogy tanuljanak meg a gyötrelmek és...

http://kalozmozi.tv/film/0861689/vaksag-blindness-teljes-film-2008


Solomon Kane Solomon Kane

A kalandor Solomon Kane könyörtelen harcos. Ezúttal Észak-Afrikában bukkan fel, ahol embereivel kincsre vadászik. Ehelyett azonban egy démonnal találkozik, akitől megtudja, hogy a lelke el van átkozva, és a pokolra fog jutni. A meghasonlott Kane fogadalmat tesz, hogy nem vesz többé kardot a kezébe, és egy kolostorban keres menedéket. Ám a sorsa elől nem menekülhet. Csatlakozik egy családhoz, ám hamarosan megtámadják őket. Solomon Kane kénytelen újra megmutatni, ki a legjobb kardforgató a vidéken. Ha megmenti Meredith...

http://kalozmozi.tv/film/0970452/solomon-kane-teljes-film-2009


SĂśtĂŠt ĂŠgboltok Dark Skies

http://kalozmozi.tv/film/2387433/sotet-egboltok-dark-skies-teljes-fi lm-2013


Lost in Space Lost in Space

A Föld tartalékai kimerülőben vannak. Az emberiség túlélése azon múlik, hogy az Alpha 1-et sikerül-e gyarmatosítani. Ez pedig a Hyper-kapu építésének sikeres befejezésén múlik, amit a terroristák megpróbálnak elfoglalni. A munkálatokat vezető tudós, Robinson (William Hurt) a családjával hosszú űrútra indul, hogy az Alpha 1 közelében részt vegyen a csillagkapu megépítésében. Csakhogy a terroristák szabotálják a küldetést, megpróbálják elpusztítani a Robinson családot. Ez nem sikerül, de az űrhajó ...

http://kalozmozi.tv/film/0120738/lost-in-space-teljes-film-1998


Karantén Quarantine

A híradós stáb a tűzoltók életéről, munkájáról készít riportot. Ennek során végigkövetik az egyik egység munkanapját, hogyan telik a szolgálat bent a laktanyában, illetve milyen eseményekhez riasztják őket. Az egyik riasztásnál ők is a vonuló egységgel mennek, élesben rögzítve az eseményeket. Egy bérházhoz riasztották őket, ahol hátborzongató események részesei lesznek. Kiderül, hogy valamiféle vírus támadta meg az embereket. Menekülnének, de a házat karantén alá helyezik. Körülöttük rémült...

http://kalozmozi.tv/film/1082868/karanten-quarantine-teljes-film-2 008


Speed Racer - Totál turbó Speed Racer

Speed Racer (Emile Hirsch) bálványozta bátyját, aki egy verseny során az életét vesztette. A Race család sok év után újra a csúcson van Speednek köszönhetően, aki még a bátyjánál is tehetségesebb versenyző. Ám a családi autógyárra szemet vet egy multicég. Miután a cég gonosz főnöke sikertelenül próbálja magához csábítani az ifjú titánt, megfenyegeti. Speed hamarosan rádöbben, hogy milyen aljas üzelmek mennek a háttérben. Barátnője, Trixie (Christina Ricci) és a rejtélyes Racer X (Matthew Fox) segí...

http://kalozmozi.tv/film/0811080/speed-racer-total-turbo-speed-rac er-teljes-film-2008


Solaris Solaris

A fantasztikus irodalom mai klasszikusa, Stanislaw Lem művének e filmváltozatát gyakran vetették össze Stanley Kubrick hasonló, bár jóval látványosabb kiállítású filmjével (2001: Űrodüsszeia, 1968). Az űrexpedíció célja itt is egy rejtély megfejtése: egy űrállomáson sorra halnak az emberek. Tarkovszkij filmjének az a legfőbb mozzanata, hogy hőse ráébred arra, hogy a plazmaóceán materializálja azokat, akikre a visszaemlékező bűntudattal és lelkiismeret furdalással gondol. Ezektől megszabadulni csak azált...

http://kalozmozi.tv/film/0069293/solaris-teljes-film-1972


Dragonball - Evolúció Dragonball Evolution

Son Goku az egyik legnagyobb lúzer a gimiben. Csak a nagyapja tudja, hogy a fiúban több lakozik, rá vár majd a nagy feladat, a világ megmentése. Mindez tizennyolc éves korában jön el, amikor a gonosz Lord Piccolo ezer esztendő után kiszabadul börtönéből, ahová hét legendás harcos zárta. A gonosz a hét sárkánygömbre pályázik, melyek egyikét a nagyapja ajándékozta Gokunak. Ezek segítségével megidézhető Shen Long, a sárkány, amely teljesíti a gömbök tulajdonosának egy kívánságát. Goku így keveredik éle...

http://kalozmozi.tv/film/1098327/dragonball-evolucio-dragonball-ev olution-teljes-film-2009


Star Trek 9 - Űrlázadás Star Trek: Insurrection

A Szövetség kezdetétől fogva világos volt a Legfőbb Elv: a Csillagflotta egy expedíciója sem avatkozhat be más civilizációk természetes fejlődésébe. De Picard most olyan parancsokkal szembesül, melyek ellentmondanak ennek a rendeletnek. Ha engedelmeskedik, Ba'ku 600 békés lakosát fogják erőszakkal eltávolítani nagyszerű világukból, állítólag milliók érdekében, akik élvezhetik Ba'ku Élet Vizeszerű hatását. Ha Picard nem engedelmeskedik, kockáztatja az űrhajóját, a karrierjét, az életét. De Picard szá...

http://kalozmozi.tv/film/0120844/star-trek-9-urlazadas-star-trek-ins urrection-teljes-film-1998


A Kaptár: Utolsó fejezet Resident Evil: The Final Chapter

A világ már sosem lesz jobb hely. Az élőhalottak hordái mindent elpusztítanak, és fogalmuk sincs róla, hogy őket meg azt a keveset, ami megmaradt a civilizációból, egyetlen óriásvállalat, az Umbrella irányítja.Már csak Washingtonban tart ki az emberi ellenállás utolsó, egyre gyengülő fészke. De van egy titkos fegyverük. Egy nő bőrruhában, motoron, gyötrő lelkiismeret-furdalással és gyilkos ösztönökkel. Ő Alice (Milla Jovovich). Kénytelen visszatérni oda, ahonnan mindez elindult: Racoon Citybe, az Umbrel...

http://kalozmozi.tv/film/2592614/a-kaptar-utolso-fejezet-resident-e vil-the-final-chapter-teljes-film-2016


Star Trek 6 - A nem ismert tartomány Star Trek VI: The Undiscovered Country

Évtizedeken keresztül háborúzott egymással a Föderáció és a Klingon Birodalom. A felek most tárgyalóasztalhoz ülnek, ám mindkét oldalon akadnak olyanok, akik ellenzik a kiegyezést az ellenséggel. Kirk kapitány is kételkedik az ellenfél tisztességes szándékaiban. Amikor merényletet követnek el a klingon békemisszió vezetője ellen, a gyanú az Enterprise legénységére terelődik. Az ártatlanul megvádolt kapitányt és McCoyt a klingonok az egyik börtönbolygóra száműzik. Kirk elhatározza, hogy a maga módján t...

http://kalozmozi.tv/film/0102975/star-trek-6-a-nem-ismert-tartoma ny-star-trek-vi-the-undiscovered-country-teljes-film-1991


FelejtĂŠs The Forgotten

http://kalozmozi.tv/film/0356618/felejtes-the-forgotten-teljes-film-2 004


B13 - A bűnös negyed District B13

Párizs, 2013. Fal különíti el az elgettósodott külvárosokat. Nincs többé jog, nincsenek szabályok, nincs törvény, csak a bandák korlátlan uralma. Damien a rendőrség elitjéhez tartozik, egy különleges bevetési csoport tisztje, szakértő a harctudományokban, de mestere a beépülési technikáknak is. Most pályafutása legmeredekebb megbízatását kapja a kormánytól: a 13-as körzet legnagyobb hatalommal bíró bandája, a rettegett Taha és emberei megszereztek egy tömegpusztító fegyvert. Damiennek be kell épülnie ...

http://kalozmozi.tv/film/0414852/b13-a-bunos-negyed-district-b13-t eljes-film-2004


Éjféli látomás/Midnight Special Midnight Special

http://kalozmozi.tv/film/2649554/ejfeli-latomas-midnight-special-mi dnight-special-teljes-film-2016


Johnny Mnemonic Johnny Mnemonic

http://kalozmozi.tv/film/0113481/johnny-mnemonic-teljes-film-1995


Menekülés Los Angelesből Escape from L.A.

2013. Los Angeles egy földrengés nyomán levált a szárazföldről. Az Elnök erre a szigetre deportálja azokat, akik nem férnek bele a nemdohányzó, vegetáriánus, egy vallást ismerő Szép Új Világba. Ám az Elnök lánya, Utopia, mintha nem értene egyet apja elképzeléseivel. Ellopja azt a berendezést, mely képes az egész világot egy gombnyomással visszajuttatni a kőkorba, és a börtönszigetre szökik, ahol az anarchista rabvezérrel, Cuervo Jonnesszal kíván szövetkezni... Az Elnök emberei ekkor szedik elő Kígyót, ...

http://kalozmozi.tv/film/0116225/menekules-los-angelesbol-escapefrom-l-a-teljes-film-1996


Elveszett gyerekek városa The City of Lost Children

Marc Caro és Jean-Pierre Jeunet fantasztikus meséje olyan gyerekekről szól, akiket elraboltak az álmaikért. Krank, az őrült zsarnok álmatlanságban szenved. Alszik, de semmit sem álmodik. Barátja épít egy különleges gépet, amellyel el lehet lopni mások álmait. A tenger közepén úszó szigetén élő Krank a Küklopszok segítségével gyerekeket rabol el egy közeli kikötőből. Az egyik csemete Denree, a hároméves árva, akit egy elképesztően erős és egyúttal szelíd férfi nevel. A nevelő nem hagyja Krank kezében...

http://kalozmozi.tv/film/0112682/elveszett-gyerekek-varosa-the-cit y-of-lost-children-teljes-film-1995


Az Európa-rejtély Europa Report

2061-ben egy magántőkéből finanszírozott űrhajó indul a Jupiter egyik holdjára, az Európára, hogy lehetséges élet nyomait kutassa. Az űrhajó egy napkitörés során elveszíti kommunikációs kapcsolatát a Földdel azonban a legénység úgy dönt folytatja küldétését. A holdhoz közeledve egy hőáramlat eltéríti az egységet az eredetileg kijelölt leszállási helyétől, ezért a csapat a vastagabb jég miatt egyből fúrásba kezd. A fúrás során több kisebb rengés rázza meg a holdat és a legénység egyik tagja ...

http://kalozmozi.tv/film/2051879/az-europa-rejtely-europa-report-t eljes-film-2013


A halál napja Strange Days

1999. december 31., Los Angeles. Lenny Nero, a lecsúszott exzsaru veszélyes ügybe keveredik a harmadik évezred előestéjén. A férfi az újfajta illegális virtuális droggal, a "klipekkel" üzletel, amelyekre más emberek emlékeit, érzelmeit közvetítik. Ez minden drognál izgalmasabb, az ember részese lehet valaki más életének. Egy nap kezébe kerül egy klip, ami egy gyilkos emlékeit tartalmazza, amit a prosti meggyilkolásakor rögzített. Lenny egyre mélyebbre merül a zsarolás, erőszak és gyilkosság örvényébe.

http://kalozmozi.tv/film/0114558/a-halal-napja-strange-days-teljesfilm-1995


13. Emelet The Thirteenth Floor

Douglas Hall egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozik LA-ben, a vállalat toronyházának 13. emeletén. Kollégájával ajtót nyit egy csodálatos világra, megalkotják a város?30-as évekbeli virtuális világát. Amikor a titkos projekt vezetőjét meggyilkolják, Douglas lesz az első számú gyanúsított. Közben felbukkan a szép és titokzatos lány, aki azt állítja, az áldozat lánya. Douglas teljesen Jane hatása alá kerül, összemosódik a képzelet és a valóság. Hogy kiderítse, mi történt, a virtuális múltba kell uta...

http://kalozmozi.tv/film/0139809/13-emelet-the-thirteenth-floor-telj es-film-1999


Spawn - Az ivadĂŠk Spawn

http://kalozmozi.tv/film/0120177/spawn-az-ivadek-spawn-teljes-fil m-1997


Mystery Men - Különleges hősök Mystery Men

Amerika legfurább képregényfigurái végre életre kelnek... Champion City dolgos emberek városa. Sajnos a bűnözést sikerült szinte teljesen felszámolni! Az egyetlen szuperhős elveszítheti mezét díszítő szponzorait, ha nem mutat fel valami aktivitást. Kiszabadítja halálos ellenségét az elmegyógyintézetből. Casanova Frankenstein természetesen földig akarja rombolni a várost. Nem számolt azonban a távolléte közben kialakult titkos társaságról, akik nappal dolgoznak, éjjel viszont járják a várost izgalmakra vad...

http://kalozmozi.tv/film/0132347/mystery-men-kulonleges-hosok-m ystery-men-teljes-film-1999


Szuper Exnőm My Super Ex-Girlfriend

Matt úgy érzi, Jenny személyében végre megtalálta a tökéletes lányt, akiről álmodott. Azt viszont nem tudja, hogy Jenny "másodállásban" szuperhősnő. Amilyen jól indult a kapcsolat, annyira terhes lesz Matt számára, amikor kiderül a turpisság és Jenny teljesen rátelepszik a fiúra. De hogyan lehet szakítani egy olyan nővel, aki repül, kocsikat emelget és pillantásával lyukat éget az acélba? A büszkeségében sértett Jenny az összes szuperhősi képességét felhasználja, hogy megnehezítse Matt életét és tö...

http://kalozmozi.tv/film/0465624/szuper-exnom-my-super-ex-girlfri end-teljes-film-2006


A robot és Frank Robot & Frank

A visszavonult betörőnek két felnőtt gyereke van, akik aggódnak az apjukért, hogy nem képes tovább egyedül élni, ellátni magát. Azon gondolkodnak, hogy egy gondozóotthonban helyezik el. A fia, Hunter végül másik megoldást választ, az apja ellenkezése dacára vásárol neki egy robotot. A sétáló, beszélő, emberszabású robot arra van programozva, hogy gondoskodjon róla, javítsa a szellemi és fizikai állapotát. Idővel az öreg megpróbál visszatérni a "szakmájához", ám a világ, és ő is nagyot változott azó...

http://kalozmozi.tv/film/1990314/a-robot-es-frank-robot-frank-telje s-film-2012


Spirit - A sikító város The Spirit

A Spirit - A sikító város egy meggyilkolt rendőr, Denny Colt története, aki különös módon a Spirit nevű álarcos bűnvadász képében születik újjá. Legfőbb célja a hőn szeretett város, Central City rendjének biztosítása, így állandóan gonosztevőket üldöz, különös tekintettel a leggonoszabbra mind közül: a kissé elmebeteg és megalomániás Octopusra. De bármily elfoglalt is a sok bűnténnyel, hős lovagunknak mindig akad ideje a gyönyörű nőkre, bár soha nem lehet biztos benne, hogy épp elcsábítani, s...

http://kalozmozi.tv/film/0831887/spirit-a-sikito-varos-the-spirit-telj es-film-2008


Superhero Superhero Movie

Rick Riker (Drake Bell) kész istencsapása, de hát mit lehet várni egy olyan sráctól, akit Albert nagybácsi (Leslie Nielsen) nevelt fel. Azon a napon, amikor feldúlja az állatkert kísérleti laboratóriumát, egy mutáns szitakötő a nyakába harap, s ettől gyökeresen megváltozik az élete. Szuperhőssé válik, és a nagy segítségben romba dönt mindent.

http://kalozmozi.tv/film/0426592/superhero-superhero-movie-teljes -film-2008


Idővonal Timeline

A gyönyörű francia völgyben egy csapat régészhallgató professzoruk vezetésével egy XIV. századi kastély romjainak feltárásán munkálkodik. Csakhogy amíg Johnston professzor az ásatást pénzelő cég, az ITC központjába megy, a diákok felfedeznek egy kamrát, mely több mint 600 évig zárva volt. És a kamra mélyén két döbbenetes dolog várja őket. Egy bifokális lencse, melyet még nem találtak fel a kamra lezárásakor, és egy kézzel írt segélykérés 1357-ből Johnston professzortól!A diákok azonnal az...

http://kalozmozi.tv/film/0300556/idovonal-timeline-teljes-film-2003


Az elveszettek földje Land of the Lost

Dr. Rick Marshall kvantum paleontológust a tudósvilág kineveti az időgörbületekről és a más dimenziókba történő utazásról vallott nézetei miatt. Nem úgy a fiatal, ambiciózus tudós, Holly Cantrell, aki lelkes híve, és zseninek tartja. A lány biztatására Dr. Marshall befejezi annak a szerkezetnek az építését, amelynek segítségével lehetővé válik az időutazás. A gépezet jóvoltából Dr. Marshall, Holly és a tűzijátékárus Will az elveszettek földjén találja magát, ahol dinoszauruszok és más félelmet...

http://kalozmozi.tv/film/0457400/az-elveszettek-foldje-land-of-the-l ost-teljes-film-2009


Az angyal The Saint

Számára nincs feltörhetetlen zár. Nem létezik megfejthetetlen kód. Kijátszani a legéberebb őrséget, behatolni a legvédettebb szentélyekbe és elillanni a legértékesebb zsákmánnyal - erről szól az élete. Ő a riasztók mágusa. A tolvajlás nagymestere. Az álcázás koronázatlan királya. Ezer arca van, de senki sem tudja, melyik az igazi. Agyafúrt, ravasz, hideg, cinikus, veszélyes, fondorlatos. Ő az Angyal. Hiába vannak a nyomában a hatóságok és a bűnözők, őt nem lehet elkapni. De most csapdába ejtette valami,...

http://kalozmozi.tv/film/0120053/az-angyal-the-saint-teljes-film-19 97


1984 Nineteen Eighty-Four

A jövőben járunk. A Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három országra oszlik, melyek állandó harcban állnak egymással. A totalitárius Óceániát a mindent látó Nagy Testvér kormányozza, fővárosa pedig Londonban van. Az egyéniség bárminemű megnyilvánulását szigorúan üldöző állam egyik polgára, Winston Smith, az Archívumok részlegén dolgozik hivatalnokként. Titokban naplót vezet, melyben leírja titkos vágyait. Egy nap megismerkedik a vonzó Juliával, aki az Igazság részlegén dolgozik. M...

http://kalozmozi.tv/film/0087803/1984-nineteen-eighty-four-teljes-f ilm-1984


Kocka 2. - hiperkocka Cube²: Hypercube

Nyolc idegen egy kocka alakú szobában találja magát. Hamarosan rájönnek, hogy csapdába kerültek - egy négydimenziós kocka, a Hiperkocka tartja őket fogva. Ahogy a foglyok megpróbálnak keresztüljutni a végeláthatatlan és egymásba kapcsolódó szobákon, halálos csapdákkal találják szembe magukat: az Időfogaskerék, a Borotvagömb és a Fény kockája állja útjukat. Az egyik fogoly azonban birtokában van a titoknak, mely kijuttathatja őket a csapdából. De csak egy valaki élheti túl a hiperkockát.

http://kalozmozi.tv/film/0285492/kocka-2-hiperkocka-cube-hypercu be-teljes-film-2002


Superman 3 Superman III

Clark Kent észreveszi, hogy lángokban áll az olajfinomító. Nem sokat tétovázik, Supermanként eloltja a lángokat és megmenti a fotós kolléga életét. Ünnepségen köszöntik a bátor tettet végrehajtó Supermant, aki a világuralomra törő gátlástalan iparmágnástól mesterséges kriptonitot kap ajándékba. Miután kapcsolatba kerül ezzel, Superman ördögi változáson megy keresztül, nem hajt vére jótetteket. Szerencsére megszólal másik énje, Clark Kent. Erkölcsi normái gátat szabnak Superman elszabadult indulata...

http://kalozmozi.tv/film/0086393/superman-3-superman-iii-teljes-fil m-1983


Titan A. E. - Időszámításunk után Titan A.E.

http://kalozmozi.tv/film/0120913/titan-a-e-idoszamitasunk-utan-tita n-a-e-teljes-film-2000


Simone S1m0ne

Viktor Taransky rendező (Al Pacino) rátalál álmai színésznőjére. Simone gyönyörű, tehetséges és kolléganőivel ellentétben még engedelmes is. Csak egyetlen, apró hiányossága van: valójában nem létezik. A hölgy ugyanis egy buggyant számítógépes programozó kreálmánya. Ám ez Taranskyt nem akadályozza meg abban, hogy a végletekig kiaknázza újdonsült sztárja fáradhatatlanságát és elnyűhetetlenségét. A rendezőnek persze mindent el kell követnie annak érdekében, hogy titka ki ne tudódjon. A feladat pedi...

http://kalozmozi.tv/film/0258153/simone-s1m0ne-teljes-film-2002


A holtak napja Day of the Dead

http://kalozmozi.tv/film/0088993/a-holtak-napja-day-of-the-dead-te ljes-film-1985


The Signal The Signal

http://kalozmozi.tv/film/2910814/the-signal-teljes-film-2014


Frankenstein Frankenstein

http://kalozmozi.tv/film/0021884/frankenstein-teljes-film-1931


Bill és Ted haláli túrája Bill & Ted's Bogus Journey

A két főszereplő, Bill és Ted, a két "emberalakot öltött kaliforniai szlengszótár". Övék a nagy megtiszteltetés, hogy megjárhatják a Poklot, eljuthatnak a Mennyországba és még azon is túlra. Missziójuk során túl kell járniuk gonosz hasonmásaik eszén, meg kell menteniük barátnőiket, meg kell védeniük a jövő generációját az ördögi erőktől, és meg kell nyerniük a Rockbandák Összecsapását. Haláli túrájuk olyan "arcokkal" hozza össze őket, mint a Halál Kaszása, Isten, az Ördög, két marslakó, Alb...

http://kalozmozi.tv/film/0101452/bill-es-ted-halali-turaja-bill-ted-sbogus-journey-teljes-film-1991


A stepfordi feleségek The Stepford Wives

Joanna Eberhart azt hiszi, a lábai előtt hever a világ. Ő az EBS tévétársaság történetének legfiatalabb elnöke, egy figyelmes férjjel és két gyönyörű gyerekkel. Úgy tűnik, minden tökéletes mígnem egy katasztrofális napon összeomlik Joanna élete. Állásából kirúgják, már arra sem emlékszik, hová járnak suliba a srácok, a mintaházasság is becsődölni látszik... Az idegösszeroppanás után Joanna és férje úgy döntenek, ideje új életet kezdeni: összepakolják a családot, és elköltöznek az idilli k...

http://kalozmozi.tv/film/0327162/a-stepfordi-felesegek-the-stepfor d-wives-teljes-film-2004


Paprika Paprika

A mágikus-realista pszichothriller a jövő Tokiójában játszódik, ahol egy kutatócsoporttól titokzatos körülmények között ellopnak egy álomolvasó gépet. A tesztfázisban levő DC-mini nevű találmány kikerülése azért különösen veszélyes, mert segítségével nemcsak elolvasni, hanem átírni is lehet a páciensek álmát. Tokió hamarosan egy kollektív rémálom kellős közepén találja magát, amiből talán csak egy talpraesett, félig fiktív, félig valóságos, de mindenképpen piros ruhás lány (Paprika) képes...

http://kalozmozi.tv/film/0851578/paprika-teljes-film-2006


Ördöggerinc The Devil's Backbone

1939, Spanyolország: a véres polgárháború végén Franco tábornok fasiszta csapatai felszámolják a maradék köztársasági erőket. A tízéves Carlost (Fernando Tielve), egy meggyilkolt republikánus harcos fiát apja bajtársai egy isten háta mögötti árvaházba viszik. Az igazgatónő, Carmen (Marisa Paredes) és a tanár, Casares professzor (Federico Luppi) a köztársasági erőkkel szimpatizáltak, ezért befogadják a kisfiút. Nehezen tudja megszokni új környezetét, főleg Jacintót (Eduardo Noriega), a durva gondnokot. R...

http://kalozmozi.tv/film/0256009/ordoggerinc-the-devil-s-backboneteljes-film-2001


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.