Anton Pavlovics Csehov

Morcsányi Géza fordítása alapján

Szerepl K

Ljuba: Ónodi Eszter

Ánya: Rujder Vivien

Várja: Pálmai Anna

Leonyid: Kocsis Gergely

Jermolaj: Vizi Dávid

Petya: Tasnádi Bence

Borisz: Elek Ferenc

Sarlotta: Rezes Judit

Szemjon: Gloviczki Bernát e.h.

Dunyasa: Pálos Hanna

Firsz: Szacsvay László

Jása: Pásztor Dániel e.h.

És egy arra járó

Alkot K

Díszlet: Kálmán Eszter

Jelmez: Kálmán Eszter

Dramaturg: Kukk Zsófia

Zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté

Fény: Bányai Tamás

Súgó: Boncza Anita

Ügyelő: Valovics István

Asszisztens: Tiwald György

A.P. Csehov

Almási Miklós: Mi lesz velünk, Anton Pavlovics? (részlet)

Ez a darab nem más, mint a többi, hanem valami egészen új és abszolút rejtvény. Komédiaszerűsége felfokozottabb, mint bármikor korábban, egészen a szatíráig. Tragikuma, ha bújtatottan is, megoldhatatlan. Nincs egységes hangulata, mozaikszerűen építkezik, s minden figurája külön világ is, rejtvényszerűen kapcsolódik a játékegészhez. Csehov közvetlenül halála előtt írta, s orvosként nyilván tudta, mikor jön el a vég, és mindennel leszámolt. Többek között a Művész Színház rendezői felfogásával is, amihez csak a hagyományféltő emlékezet rajzolja konfliktusmentessé viszonyát. Így aztán olyan ez a mű, mintha ez az immár világon kívüli író azt mondaná kortársainak (és utókorának): írok egy darabot, próbáljátok eljátszani, úgysem fog sikerülni. Mert a Cseresznyéskert szinte szándékosan úgy van komponálva, hogy ne lehessen a hagyományos módon eljátszani, és ne működjék „komédia”-felfogásban sem: enigmatikus ez a mű a rendezői feladat értelmében is. Sokáig azt hittük, hogy a letűnő földbirtokos kultúra és életforma szatirizált végítéleteként értelmezhető, aztán kiderült, hogy legalább ugyanilyen hangsúly esik egy kultúra elsiratására, ami után csak rosszabb jöhet. Minden egyszerű poén mögül Csehov gúnyos mosolya tűnik elő: valóban ilyen egyszerű? A halálra készülődés nem önsajnálatban fogalmazódik meg, hanem az ábrázolt világgal szembeni maximális distanciában, az örökül hagyott mű talányosságában. És megvallom, igen kevés megoldott Cseresznyéskert-rendezést láttam életemben: az a totalitás, ami itt kibomlik, alig szólaltatható meg, ha viszont valamelyik mozzanata hiányzik, netán hamis, oda az összhatás. Amiből az is következik, hogy én is csak próbálkozhatom (...).