láttatott világ

Lรกttatott vilรกg Nagy Nรกndor Ferencz

Lรกttatott vilรกg.indd

1

2005.07.21., 0:00

Lรกttatott vilรกg

Nagy Nรกndor Ferencz

Lรกttatott vilรกg.indd

2-3

2005.07.21., 0:00

Tartalom:

Kis képtár Kis törpék vagyunk mi mind Érzet A körülményekről Kontraszt Nincs egy hely Rójuk az utcát...

Cic-cic Szubjektiv objektivitás Pop art-os beleélés, ferde szemmel A titok, nyitja Személytelenség Valami Amerika?

Pillanatfelvétel Por és hamu Cukorsüveg Ha egy ajtó bezárul, feltárul egy másik Mintha ideális lenne La mer...

Veled még a szex is szexis Az irigység olyan toló erő...

Tékozló asszony

Láttatott világ.indd

4-5

2005.07.21., 0:00

Divatban a szerelem?

Ne-Meee Ki nézted volna belőle?

Múltunk hibái Három pillanatfelvétel Való világ 3.

Paraziták/Élősködők Lenni, vagy nem lenni...

Cirkusz és kenyér A „rab”, angolul nem jelenti azt, hogy arab Sokasodjatok Magasan szállnak az angyalok No comment Próbatétel Profán csoda Családba nem üt a ménkű Propaganda United Colors Of Benetton* A csavargó bérgyilkos, bagzó kutyák és a polgárok Angyaluk van Nyitott kérdés Végtelen játék Lólépésben A konyak, a konyak Színek változása, után Tekerő tekergők Utóérzés?

Légörvény Indián romantika, egészséges versenyszellem, vérengzés nélkül Az érem két oldala Távollátók Példázat?!

Körhinta Mese?

Tik-Tak Ez itt, a reklám helye Belesve a kulcslyukon Csudás mesejáték Sárga helyett, pirosat osztott a bíró Zápor Milyen, jóízűek a kopaszok?

Ha a másik vízbe ugrik, akkor te is, utána?!

Da-da-da Akasztottak színháza Meddig, kell még gyúrni fiúk?

Az egyik szemem sír, a másik nevet A színház, mint eszköz, de mire is?

Közerkölcsök és a lelkiismeret A ruhatár használata...

A droszttól, a golfpályáig, csak egy óra...

Tengerbe vetve Színház visszfényben Látogatás Zsigerből?

Csiszolatlan drágakő Ördög vitte család Szédülés

Láttatott világ

Láttatott világ.indd

6-7

2005.07.21., 0:00

Kis képtár

Láttatott világ.indd

8-9

2005.07.21., 0:00

Kis törpék vagyunk mi mind

fejem úgy gondolkozok. Egyszerre csak kihullik a gondolat, nézem a képeket, a formákat, rágyújtanék egy cigarettára de, nem lehet. Múzeum.

Kihullik a gondolat, mint egy szál...

Végül ellobban egy gyufaszál a fejemben. Hazaballagok, magára hagyva ezt a kifordított, tüzet fogott gyufás dobozzá letermelt erdőt.

Deli Ágnes: Fehér törpe/ White Dwart, című kállítása a Ludwig Múzeumban, 2002 június 25-július 28 között.

Eleinte nem értettem mit szeretne jelenteni Deli Ágnes: Fehér törpe / White Dwart, című installációja. Három másfél méter magas fémhasáb, azokba csúsztatott hússzínű műbőrrel bevont szivacsmatrac, az első a fémhasáb formájának meghosszabbítása, a második szív alakú, míg a harmadik egy manó sipkájára emlékeztet, körbevesznek, állnak egy nagyméretű párnán elhelyezett óriási vörösréz tálat, valamint két matrac alakú forma a szemközti falra erősítve, ugyancsak azzal a hússzínű műbőrrel bevonva, mint az álló formák, jobboldali falon hét természeti kép, fotók.

Eleinte nem értettem. Néztem a fotókat, a gyönyörű természeti felvételeket, növények, virágok és sétára csalogató mezők, árkok, fák árnyai, de semmiképpen sem maguk a fák.

Nem értem töröm a fejem, töröm a fejem és próbálom összeolvasni a falakon látható felvételeket az installáció többi, merőben más jellegű for máival, anyagával, sehogyan sem akar öszszeilleni, főként a falra rögzített matracokkal nem tudok mit kezdeni.

Ki-be járok, kimegyek a teremből, majd vissza, majd lángra lobban a

Láttatott világ.indd

10-11

2005.07.21., 0:00

Érzet

A Meo-Kortárs Művészeti Gyűjtemény kiállítóházában Peter Greenaway: Retrospektív ‘63-’99, című kiállítása tekinthető meg, ahol a főként filmrendezőként ismert művész festményei, rajzai és kollázsai tekinthetők meg.

Peter Greenaway 1942-ben a Wales-i Newportban született és Wanstead-ben nőtt fel. Walthamstow-i College of Art-ban festészeti tanulmányokat folytatott. Peter Greenaway főként filmjei által vált ismerté Magyarországon, amelyek barokkos cizelláltságukkal hívják fel magukra a figyelmet. Természetesen az általa készített filmeket nem csupán ez a túldíszítettség teszi különlegessé, hanem meglepő sok esetben nyers szókimondása, amely szinte ellentétesen hat a jelképektől túlzsúfolt képeknek. Mindazok számára, akik filmjei képi világát ismerik, talán kissé meglepőnek találhatják, a sok esetben absztrakt festményeket, kollázsokat. Pedig igazán ezen nincs semmi meglepő, hiszen Peter Greenaway saját bevallása szerint is, azért lett inkább színházi és filmes rendező, mint festő, mert úgy érezte, így jobban tudja megfogalmazni és viszszaadni azokat a gondolatokat, elképzeléseket, amelyek foglalkoztatják.

Láttatott világ.indd

12-13

Mindazonáltal szoros kapcsolat ismerhető fel festmények és filmek megfogalmazásának esetében, az elkészítésük során követett eljárások, valamint mondanivalójuk esetében. Mégsem lehet azt állítani Peter Greenaway képzőművészeti alkotásairól, hogy azok ne lennének megtekinésre érdemesek. Sőt, bizonyos tekintetben kifejezetten elgondolkodtatóak, inspirálónak számítanak. Nem lehet eme festményekről, rajzokról, kollázsokról azt állítani, hogy azok pusztán filmjei munkafolyamatának melléktermékei lennének, inkább lehet azok folyamodványainak tekinteni. Az alkotásokon a különböző művészeti ágak egymásra hatásának képi megjelenítése érezhető. Egyaránt alkalmaz a festmények, képsorozatok elkészítéséhez festészeti, fotó vagy szövegi megjelenítést egyazon időben. A most Budapesten bemutatott munkák túlnyomó többsége intertextuális alkotásnak számítanak. Egymásra hordott, illesztett, különböző minségű és jelentésű felületek, melyek egymáshoz illesztésük által egy-egy új jelentéstartamot kapnak. Talán a legkönnyebben értelmezhető a „Jézus születése” című festmény, melyen egy ikon jellegű félbehagyott festmény látható, amelyen ugyanakkor láthatóak szabadkőműves jelképek és olvashatóak protestáns vallási szövegkiemelések. Ehhez hasonló az „Allegóriák” című kollázs képsorozat, amely William Shakespeare: Vihar című drámája, főhősének megformálására tett kísérletek, változatainak egy-egy lehetséges értelmezését szemlélhetjük.

A kiállításon látni egyéb képsorozatokat, mint kísérletet egy felmerülő ötlet ábrázolására. Ilyen képsorozatnak számítanak az „Oszlopok”, „Fejek” tanulmányok a lovagló figuráról, melyeket felfoghatunk, mint roncsolódott filmfoszlányokat egy filmszalagból, vagy a „Tintapacák“ című kollázs, amely elkészültéhez egyszerű közétkeztetésre szolgáló papírtányérok szolgáltak alapanyagul, mintha alkotójuk arra szeretné felhívni a figyelmet, szinte bármi alkalmas arra, hogy kifejezhessük általuk magunkat, hogy elmondhassuk felhasználásuk által egy számunkra fontos gondolatot, érzést vagy bennünket, érintő dolgot.

A leginkább festménynek számító alkotások ugyancsak sorozat képek.

Az egyik a rendező első filmje alkotásakor készült sorozat "A Walk Through H" (Séta H-n keresztül) című festménysorozat, amely címet az egyik rövidfilmje is viseli. A másik hasonló sorozat egy minimalizmusra

2005.07.21., 0:00

törekvő festménysorozat, „Szélmalmok 1-100-ig” címmel.

A kiállítók munkájának köszönhetően érdemes figyelni a kiállító térben elhelyezett festmények belső rendjére, amely a figyelmes látogatóban felkelthet valami inspiráló késztetést is.

A körülményekről

Peter Greenaway: Festmények, rajzok, kollázsok, retrospektív ‘63’97, című kiállítás 2002 június 22. - szeptember 29. között tekinthető meg a MEO-Kortárs Művészeti Gyűjtemény Budapest kiállítóhelyíségben.

Nézem a felvételeket a budapesti Mai Manó Ház kiállítótermében. Nézem Vesa Oja finn fotóriporter képeit, amelyeket valahol itt Kelet-Európában készített. Nézem és megdöbbenek, hiszen magam is itt Kelet- Európában élek. Nézem a felvételeket és rácsodálkozok, többedmagammal mintha megéltünk volna valami hasonlót, olyat, mint a felvételeken látható.

Mégis rémítő, kívülről más szemével látni, az elmúlt tíz, tizenöt év “jelentősnek” számító, emberi ésszel fel nem fogható eseményekről készült felvételeket. Vesa Oja finn fotóriporter, a legnagyobb példányszámú finn napilap, a Helsign Sanomat munkatársa immár több mint 20 éve. Ez idő alatt számos utazást tett Kelet-Európában, Észtországtól a balkánig. Az általa készített képek a szocializmus utolsó éveit, annak nem egy esetben nevetséges, vidám pillanatait rögzítette, valamint a rendszer nem egy alkalommal véres összeomlását örökítette meg. A kiállításon főként Magyarországról, Romániáról az egykori Ceszlovákiáról, Jugoszláviáról készült felvételeket látni. Melyek ma már kordokumentumnak számítanak. Kordokumentumok melyekre valamiért, nem akarunk, tudunk majd örömmel visszagondolni, melyeket a legszívesebben elfelejtenénk.

Nézem a nem egy esetben megdöbbentő, polgárháborús felvételeket, melyekkel nem lehet mindent láttatni, elmondani. A képeken látható események magukért beszélnek.

Vesa Oja finn fotóriporter munkái 2002. augusztus végéig tekinthetők meg a Mai Manó Ház kiállítótermében.

Láttatott világ.indd

14-15

2005.07.21., 0:00

látható. Érdemes egy sétát tenni a Várfok utcába, már csak az arányok szembeötlő volta miatt is.

Kontraszt

Budapesti Portál Galéria 2002 nyara.

A Portál Galéria nem más, mint egy bérház oldalában fellelhető, nagy kirakatüveggel rendelkező egykori kis bolthelyiség, amely majdhogynem üres. Azaz mégsem. Helyesebb azt állítani alig van benne valami, ami mégis látható az a kirakat üvegén keresztül jól megszemlélhető. A bolthelyiség ajtaja minden esetben zárva van, ellenben az óriás kirakatüveg valamint az előtte lévő padka olyan formában van kialakítva, hogy a helyiségben lévő kiállítási tárgyat éjjel nappal meg lehessen tekinteni.

A Portál Galéria üzemeltetői igen ötletesen használják fel ezt a kicsinynek mondható teret, gondolataik, véleményük kifejezésére. Egy korábbi alkalommal, a legnagyobb nyári hőség közepette a kirakatüvegen betekintve, a fehérre meszelt falak lehatárolta térben egy nagyméretű ventillátor működését lehetett szemlélni. A forgó ventillátorlapátok monoton körforgása és a sűrű verejtékcseppek törölgetése közben, pedig el lehetett merengni azon, hogy a nyári hőség, a túlzott energiafelhasználás okozta globális felmelegedés következménye, vagy éppenséggel teljesen helyénvaló természeti jelenség. Ha pedig valaki mostanság sétálna a Várfok utcában és betekint a kirakatüvegen, akkor egy nagyméretű 200x290 cm-es 2000-ben készült akril festményt vehet szemügyre, Giant Still Life címmel. A festmény nemes egyszerűséggel korunk giccstermékeinek egy halmazatát ábrázolja. Azért, hogy a szemlélődő elé táruló látvány megállásra, gondolkozásra késztesse az utcán erre sétálót, a kirakat belső oldalán, lévő polcon, mintegy az emberi tevékenység nyomaként egy ottfelejtett gyufásdoboz fekszik. A gyufásdobozon Szirtes János 1985-ben festett, Göbzi című 120x110 cmes damasztra, vegyes technikával készült festményének reprodukciója

Láttatott világ.indd

16-17

2005.07.21., 0:00

Nincs egy hely

Rójuk az utcát

Budapest egykori felvonulási terén, a Dózsa György úton, a Franciaországban élő Yann Arthus-Bertrand fotóművész fotói tekinthetők meg, Földünk a magasból, címmel a Francia Intézet és az ARC szervezésében.

A szabadtéri kiállítás nagyméretű fotói, amelyek a nap 24 órájában teljesen ingyen tekinthetők meg, két, egy kisebb és egy nagyobb ellipszis vonal mentén vannak elhelyezve, olyan formában, hogy az általuk lehatárolt terület közepén egy lehatárolt terület található. A pódium elkerített, de mindenki cipője levétele után beléphet és megtekintheti az alapzatra feltüntetett Föld térképét, rajta pedig a fotók származási helyét. Ez az elrendezése a fotóknak, némi képzavarral azt sugallja, ezek a kiragadott felvételek úgy keringenek a pódium körül, mint a Föld a többi bolygóval, a Nap körül. A felvételeket a Fotóművész 30-500 méter magasból készítette szinte teljesen ötletszerűen, Földünk természeti szépségeiről, a rajta létező emberi élet szimbiózisáról és annak nem egy esetben káros környezeti hatásairól. Erről bennünket, a nézőket, főként a felvételekhez fűzött szövegrész erősít meg, amely megrendítő adatokat közöl az ember által kifejtett tevékenység romboló környezeti hatásairól, valamint az emberi élet sok esetben siralmas minőségéről. Összességében egy csodás, színes világ tárul a kiállításra ellátogatók szeme elé. Sajnos a felvételek alatt elhelyezett súlyosabb, adatokat tartalmazó, hosszú szövegek elolvasására már nem mindenki veszi a fáradságot.

A kiállítás 2002. augusztus 20-ig tekinthető meg. Mindazoknak, akik mégis valamilyen oknál fogva lemaradnának a tárlatról, azt lehet javasolni, kíséreljék meg valamilyen formában megtekinteni a Powaqasi, Quaianisqati, vagy a Baraka című filmek egyikét.

Láttatott világ.indd

18-19

Van nekünk Budapest, van benne Andrássy út és van az Andrássy úton számtalan kávézó, köztük az egyik az Eckermann. A kávézó belső tere, pedig lehetőséget nyújt fotóművészek alkotásainak bemutatására.

Többnyire diszkréten, hiszen a helység adottságai nem teszik lehetővé, túl nagy tárlat bemutatását. Csak úgy esztétikai célzattal, ha már van az a kevéske felület. Különben is, szinte észre sem venni a fotókat, már-már annyira megszokott a jelenlétük. Változásuk mégis, még a képzetlenebb szeműek számára is feltűnhet. Jelen esetben Lugosi Lugo fotóművész Andrássy úti részletek című fotósorozatát lehet szemügyre venni és kell.

Kell, hiszen a fotóművész azokat az épületeket, épületrészeket örökítette meg, melyek alatt nap mint nap elsétálunk, vagy éppen dolgainkat végezve elsietünk mellettük. A kiállított felvételeken a fotóművész az általa fontosnak tartott épületeket, épületrészeket ragadott ki az utca környezetéből, egyetlen és kizárólagos esztétikai célzattal, mégpedig azzal, hogy bennünket, szemlélőket megállásra, szemlélődésre, töprengésre késztessen a megörökített épületek láttán.

A felületes szemlélő a fotókat nézve, akár el is intézheti az egész képsorozatot egy vállrándítással, mondva azt, hiszen kint az utcán bárki bármikor láthat, készíthet hasonlót. És talán igaza is lenne, de vajon valóban így van ez? A fotókon kőfaragások, díszes domborműves ablakok, kapubejáratot díszítő oszlopok, szobrok, kovácsoltvas kapuk, vagy éppen maga a freskóval, dór oszlopsorral díszített műcsarnok homlokzata látható. Végül, ha jobban belegondolunk, kilépve az Andrássy útra, tényleg bárki szemügyre veheti, sőt akár le is fényképezheti ezeket az apró gondossággal megtervezett, cizelláltan megkonstruált épületet, épületrészleteket. De hogy valóban megszemléljük őket, hagyunk időt

2005.07.21., 0:00

arra, hogy minden részletét szemügyre vegyük, elgondolkozzunk a hajdan volt mesteremberek, mérnökök pontos tervein, gondos munkáján, azt már nem tudni.

Nem tudni ezek után, a kávézóból kilépve, ugyanúgy sietünk el majd mellettük, mint korábban?

Lugosi Lugo László fotóművész, Andrássy úti részletek című kiállítása 2002. július 9 - augusztus 31. között tekinthető meg az Eckermann kávézóban.

Láttatott világ.indd

20-21

Cic-cic

Mindazok, akik kedvelik a festészetet és a képi humor ötvözését azok egy igen szórakoztató karikatúra kiállítást, tekinthettek meg, 2002. augusztus 29. és szeptember 21. között a kArton galériában, ahol Gerhard Glück munkáinak megtekintésére adtak teret.

Az 1944-ben Bad Vilbel-ben született, ma Kassel-ben élő Gerhard Glück, Európa egyik legnevesebb karikatúristájának számít. 1966-1970 között tervezőgrafikai tanulmányokat folytatott Kassel-ben, 19721975 között művészeti tanárképzésben vett részt ugyanitt. 1984-1985 között a Kasseli Képzőművészeti Akadémián illusztrációt és karikatúrát tanított. Első illusztrációját 1973-ban publikálta Süddeutshe Zeitung című lapnál. Ma is számos lapnál jelennek meg illusztrációi úgy, mint az NZZ-Folio, az Amado, Eulenspiegel és a Zeit. Gerhard Glück a karikatúrát, mint művészeti kifejezőeszközt, igazságkereső állásfoglalásainak megfogalmazására alkalmazza. Bumfordinak tűnő karikatúra-festményei általában kritikus szemléletű, gondolkodásra késztető, szókimondó, olykor groteszk, nem utolsósorban kifejezetten szórakozató, sok esetben kultúrtörténeti utalásokkal tarkított alkotások. Az ábrázolt szokatlan, mégis sajátosan emberi megnyilvánulásokat, igyekszik az alkotások címzésével, a képaláírással, megszövegezésükkel megtámogatni, általuk a helyzetkomikumok humoros oldalát kihangsúlyozni. Némelyik, nem egy esetben teljesen szélsőséges, meglepő helyzetet fogalmaz meg, ezáltal kéztetve a képek befogadóját a karikatúra-festmények továbbgondolására. Ízelítőül néhány illusztris képcím, szövegmegfogalmazás figyelemfelkeltésképpen: „1909 - A repülés úttörője Bleriot, útban Dover felé“, „Klüter úr óránként rendszerint 4000 levelet tud megszámolni feltéve, ha az idő szélcsendes marad“, „Tobi a játékshowműsorra, az

2005.07.21., 0:00

akciófilm második részére, a horrorfilm 13. részére, a késő esti hírekre, az éjszakai pornóra és a szüleire vár”. Beszédes címek, szellemesen tartalmas képek.

Tehát a kArton galériában megtekinthető Gerhard Glück kiállítás egy kellemes, felhőtlen kikapcsolódást nyújt mindazok számára, akik ellátogatnak a tárlatra.

„a konstruktivista házimacska védtelenül kiszolgáltatva a naturalizmusnak”, című Gerhard Glück karikatúra-festményei a kArton galériában, augusztus 29. - szeptember 21. között. 1054 Budapest, Alkotmány u. 18.

Láttatott világ.indd

22-23

Szubjektív objektivitás

Amikor 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok, New-York városát terrortámadás érte, nem lehetett, nem volt szabad a romokat filmezni, fotózni egy teljesen érthető hatalmi megfontolásból valamint emberiességi megfontolás okán. Bruger Barna mivel a helyszínen tartózkodott a terrortámadást követően egy spontán és egy ez mellett megjelenő mintegy “spontán” részvétnyilvánítást volt alkalma megörökíteni. Eme részvétnyilvánítást, megörökítő képsorokat a Magyar Fotográfusok Háza kiállítótermében tekinthetők meg, Zászlók és emberek címmel, 2002. szeptember 11. és október 6. között.

A kiállításon látható felvételek részben arról tudósítanak, hogy a terrortámadás mélyen megrendítette a város lakosait. Bruger Barna felvételeket készített a terrortámadás helyszínén, a lezárt terület közvetlen közelében, a spontán módon emelt emlékhelyekről, a metróban, az utcán, a tereken melyeket sok-sok virággal és gyertyával illetve a támadás pillanatában, az épületben tartózkodó, ott halálukat lelő áldozatok fotógráfiáival, melyet a rájuk való emlékezés szándékával emeltek a város lakosai. Ezek mellett látható egy képsor, amely arról tanúskodik, bizony egyesek ráéreztek a New-York-i multikulturális sokarcúságra.

A felvételek azt sugallják, azt látni, bizony sokan nem elégedtek meg a gyász hétköznapi, szokványos kifejezésével. A fekete, vagy fehér gyászviselettel, esetleg valamilyen, az elhunytak és hozzátartozóikkal való együttérzés kifejezésére szolgáló, egyszerű, visszafogott, nem tolakodó, megkülönböztető jelzés viselésével. Hanem, mintegy divathullámként megjelent az ablakokban, kirakatokban, házfalakon, az emberek mindennapi öltözékén az Egyesült Államok lobogója, a legkülönbözőbb méretekben és helyzetekben.

2005.07.21., 0:00

Gondolkodásra késztető eme megrázó esemény nyomán megjelent és megörökített jelenség mind, az alkotójuk, Bruger Barna ügyes, éleslátásról tanulságot tevő felvétel válogatása, amellyel mintegy a kiállításon látható képsorozat által tudósít bennünket, szemlélőket a részvétnyilvánítás elüzletiesedéséről, erről az emberhez kevésbé méltó megnyilvánulásról.

Bruger Barna: Zászlók és emberek New-York, 2001. szeptember Mai Manó Ház 1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20

Láttatott világ.indd

24-25

Pop art-os beleélés, ferde szemmel

Fájdalmas problémafelvetés elé állítja azokat a látogatókat a Ludwig Múzeumban 2003. június 19.-szeptember 28. között bemutatásra kerülő CHINaRT kínai kortárs művészeti kiállítás.

Elsősorban egyfajta visszatérő jelenséget fedezhetünk, figyelhetünk meg eme kiállítás kapcsán. Nevezetesen azt, hogy a mai kortárs képzőművészetben is nehezen találni olyan alkotót, kinek művei önállóan meg tudnának tölteni egy olyan kiállítási teret, mint a Ludwig Múzeum.

Ilyet még a nagy lélekszámúnak számító Kína sem tudott kitermelni. Így mára már nagy, megváltozott szerep jutott a kiállítások szervezőire, kurátoraira, hiszen ők azok, akik gondosan, átgondoltan válogatják össze egy-egy kiállításra érdemes alkotásokat, akár olyan formában, hogy azok egységesen is egy jól körülhatárolható mondanivaló köré csoportosíthatóak legyenek. Akár csak jelen esetben, hiszen a CHINaRT a bonni Stiftung für Kunst und Kulturral való együttműködésben a Stiftung für Kunst und Kultur e.

V. Bonn ügyvezető elnöke, Walter Smerling és Fan Di’ An, a pekingi Képzőművészeti Akadémia elnökhelyettese válogatásában jött létre. A CHINaRT keretében bemutatkozó alkotó mindegyike a Kínai Népköztársaságban folytatták tanulmányaikat és mind a mai napig Kínában élnek.

Másrészt, megrendítő mó-

2005.07.21., 0:00

don jelen kiállítást, a CHINaRT tömegtermelési végterméknek kell tekinteni. Amerikában a 70-es évek végén lecsenget a pop art, mint művészeti irányzat, egy gazdasági túltermelés nyomán, miközben mára Kínában és Kelet Európa bizonyos részein, hasonló jelenségként, melyet a felhasznált alapanyagok és eljárások tekintetében nagyfokú naivitás jellemez, mint megjelenési forma, de esetenként már megváltozott, az emberi együttélés visszáságára utaló, a tömegtermelést ostorozó, antimilitáns, esetenként komoly filozófiai gondolatok megfogalmazásával, annak igényével jelentkezik. Ugyanakkor, a felhasznált megjelenési forma igénytelensége miatt sok esetben keveredik, téveszthető össze a hozzája csapódó, hasonló megjelenítési formát választó alkotók silány műveikkel. Az egyetlen megkülönböztető jegyük mára nem maradt más, mint az alkotás mondanivalója, amely sok esetben nem szembetűnő, hanem csak némi szemlélődés, a műben való elmélyülés után nyílik meg.

Jelen kiállítás, a CHINaRT is felveti ezt a nagyon komoly, az alkotások olvashatóságával, értelmezhetőségével kapcsolatos, az egész mai képzőművészetre és tágabb értelemben minden szépművészetre vonatkozó problematikát. Ez a problematika nem más, mint az egymástól távol, más társadalmi kulturális környezetben létrejövő különböző szépművészeti alkotások, művek megértéséhez, olvashatóságához szükséges tudásmennyiség kérdése. Hiszen még egy ilyen, mégoly naiv, modern képzőművészeti tárgyakból, alkotásokból álló kiállítás esetében is felvetődik az a kényszerű kérdés az alkotásokkal kapcsolatban, a művek „alkotójában“ és azok „olvasójában“, mi az a közös vonás, amit még hasonlóan tudnak értelmezni?!

Ily módon szemlélve a CHINaRT című kiállítást a Ludwig Múzeumban, már teljesen új értelmet kapnak a különböző nívójú és képzőművészeti eljárásokkal létrejött alkotások, külön-külön és összeolvasva. Összeolvasva a műveket, azok mondanivalója, leginkább az elmúlt másfél, két évtized változásaira hívja fel a figyelmet, ami a Kínai Népköztársaságot sem kerülte el a maoista erőszakos kulturális forradalom évtizedei után. Amely nem más, mint az ott is jelentkező fogyasztói társadalom térhódítása, amely talán kevésbé erőszakos, mint a kulturális forradalom évtizedei, de a maga módján legalább olyan

Láttatott világ.indd

26-27

hatékonyan kezdte ki, az amúgy is már romokban heverő több ezer éves kínai kultúrát, melynek nyomait jelen esetben teljesen hiábavalóan keresnénk ezen kiállítás kertében.

Végezetül, pedig érdemes kitérni részletesebben is az egyes alkotások mondanivalójára, jelentésére, valamint a kiállítást szervezők ötletességére, akik a kiállított műtárgyak elhelyezésekor számoltak a hely, a tér sajátosságaival is. Így, már a budai vár palotájába érkezve, a Ludwig Múzeum sarkában, a Vadászó Mátyás szoborcsoporttal szemben, meglepő óriás ketrecbe zárt vörös műanyag tyranosaurus, „Made in China“ feliratozással fogadja a kedves látogatót. A műtárgyat Sui Jianguo készítette 2002-ben, festett üvegszálas műanyagból, amely allegóriájaként is felfogható a japán godzziláknak, melyek a 60-as 70-es években voltak divatosak a nyugati világban. Ezt a kiállítási műtárgyat és környezetét, már csak a miatt is érdemes jobban megfigyelni, mert elbitorolta a Mátyás kút kutyáitól azt az előjogot, miszerint azok simogatása szerencsét hoz.

Most a Ludwig Múzeumba látogató csoportok gyermekei, kíváncsi megilletődöttséggel szemlélik és simogatják, megfeledkezve a hűsítő Mátyás kút kutyáiról, a monumentális ketrecbe zárt letűnt korok fenevadát.

A kiállítás terébe belépve, az első kiállítási tárgyak Zhang Jiangiang 2002.-es alkotásai, egy installáció és egy festmény, „Deformáció, No. 1-10“ és „Földgömb“ címmel, melyeknek szomorú aktualitást ad, a közelmúltban fejét felütő járvány, amely „Ázsiai tüdővész“ néven híresült el. Az installáció és a festmény rózsaszínű gömbalakzatokat ábrázol, melyek úgy néznek ki, mint egy vírus által fertőzött, deformálódott tüdő, vagy egy bárányhimlős bőrfelület.

A következő, látványosabb és egyben legtöbbet mondó installációt Xu Yilmi készítette 2002.-ben kerámiából, „Vörös könyv“ címmel. Xu Yilmi installációjával egyszerre emlékszik meg mindazokról a mérnökökről és kerámiagyári alkalmazottakról, akik évtizedeken keresztül gyártották tömegtermelésre a kínai kerámia és porcelántermékeket, minden valószínűség szerint a legnagyobb fantáziátlanság közepette. Xu Yilmi kerámiahasználatával melyet szokatlan módon használt fel installációja elkészítéséhez, miden porcelángyári alkalmazott sérelmén elégtételt

2005.07.21., 0:00

vesz, ugyanis ebben az esetben porcelánból készített, egyenruhás, síró, olvasó, férfi mellszobrot. Kinek kezében lévő könyv nyitott lapjairól romantikus virágzuhatag burjánzik elő. A sarokban viszont kupacba hajigált törékeny, vörös fedeles könyvek sokaságba hever. Átvitt értelemben, mondhatnánk ez a férfi, akinek síró mellszobrát szemlélhettük, sarokba dobta az összes vörös fedeles maoista bibliát, amelynek olvasása mindenki számára kötelező volt a kulturális forradalom éveiben, akárcsak a pártállami időkben a biztos előrejutást, megélhetést megelőlegező pártkönyvecske birtoklása, mindezt egyetlen romantikus regény olvasása miatt.

A legbensőségesebb, emberibb kiállítási tárgyak mégsem ezek, hanem Hai Bo által összeállított fotósorozatok melyet 1999.-ben készített „Alkonyat, No. 1-9.“, Valamint „Ők, No. 1-20.“ címmel, illetve Wang Gongxim: „Napom“ című, 2000.-ben készített DVD vetítése.

Hai Bo munkái olyan egymás mellé helyezett felvételek, amelyeken ugyanaz a személy, vagy személyek szerepelnek. Az egyik felvételen lévő személy, vagy csoportos felvétel esetén a látható személyek még fiatalon, sok esetben egy meghitt pillanat közben vannak megörökítve, míg a következő felvételen ugyanazon testtartásban, ugyanazon a helyszínen vannak megörökítve csak néhány évtizeddel később. Így a csoportos felvételeken előfordul, hogy egyik másik megörökített személy már a második képen nem szerepel. A fotógáfiákat, az egyszerűnek tűnő felvétel párokat szemlélve eleinte jókedvre derítenek, de jobban elmerülve a szemlélésükben egyre inkább megrendítővé válnak. A képeket szemlélve, bennünk, nézőkben egyre inkább tudatosul, hiába ugyanaz a tér, helyszín, hiába a nagyon hasonló testtartás, de a két felvétel elkészítése közzé eső idő mégis igencsak más helyzetet, már más, egy már megváltozott embert, embereket ábrázol. Az idő lineáris kontinuitása viszszafordíthatatlan változásokat hozott a megörökített

Láttatott világ.indd

28-29

emberek életében. Wang Gongxim: „Napom“, című DVD vetítése, pedig egy szép metafora. A három egymás mellé vetített képen egy idős parasztasszony megsokszorozódását látni, amint merít a kezével egy fényes gömbből, mint megannyi elvetett növekvő, szaporodó mag a mezőn.

A CHINaRT-on kiállított műtárgyai között látni olyan alkotásokat melyek kísérletet igyekeznek tenni a kultúrákon túlmutató közös emberi érzésekre, vonásokra, nyomasztó problémákra. Például megrendítő a kiál-lításon szereplő, katonai egyenruhákban megfestett gyermekek sorozata. Ez a tematika a kiállításon szereplő több képzőművész alkotásában is visszatér, mint előre, egyformára tervezett, univerzális harcias jö-vőkép. Igen csak traumatikus lehetett nap, mint nap egyformára ter-vezet egyenruhákban menetelniük a gyermekeknek, hasonló módon uniformizált felnőttek között a kínai kulturális forradalom idején.

Előre tervezett, génkezelt már a születéskor előre beprogramozott születésszabályozással. Ilyen alkotásoknak számítanak, Jiang Jie: „Lét No. 1-2.“ és „Lét No. 3-4.“ című, 2002.-ben készített olaj, üvegszál sárga és narancssárga mellszobrai, mint előre tervezett, génkezelt csecsemők, akik majd, mint sebhelyes arcú militáns gyermekeként jelennek meg Zhang Xiaogang: „Tengerészgyalogos bébi“, „Zöld katonai“ uniformis, című 2002.-ben festett festményein. Ők képezhetik embertestükkel Zhang Linhai: „Nagy fal“ című, 2001.-es festményén az élő pajzsot, akik megvédik a Chen Yu: „Cím nélkül, 5 A-C“, és „Cím nélkül, 6 A-C“ 2002.ben készített olaj, vászon festményein látható elhízott, sunyi és önelégült pártfunkcionáriusát. Wei Guangping: „Notebook No. 1-9.“, című installációjával, pedig kísérletet tesz arra, hogy megfogalmazza mindazt, ami közös, általános, vagy ismert a mai modern kínai kultúrában.

Installációja egymás mögé felsorakoztatott üveglappal lefedett, rekeszes fadobozokból áll, mint egy iskola padsorain elhelyezett számítógépek.

Az apró rekeszekben, pedig olyan kis méretű használati tárgyakat helyezett el, amelyek minden kultúrában használatosak, és majd mindenkiben hasonló élményeket idéz fel. A tárgyak mögé, pedig képeket helyezett el, amelyek arra hivatottak, hogy könnyebben tudják a nézők felidézni a hozzájuk kapcsolható élményeket. Ilyen módon társította a pénzérméket a politikai vezetőkről készült felvétellel, óvszereket,

2005.07.21., 0:00

házasságkötést ábrázoló felvétellel, műanyag játék katonákat, agressziót ábrázoló felvételekkel, gyógyszert műtőkről készült felvételekkel, akupunktúrás tűket tradicionális kínai maszkokkal, bogyós rágógumit gyermekfelvételekkel, pasztellkrétákat színházi felvétellel, integrált áramköröket kínai fiatal tüntetőkkel. Ha jól belegondolunk nincs is semmi ördöngösség eme képzettársításokban.

Hasonló képzettársításos, nyelveken átnyúló játékra invitálja a nézőket Xu Xiangdong: „Toalett“, című installációja. Az istalláció olyan üvegszálas megoldást alkalmaz, amelytől az elkészített tárgy átlátszó, áttetsző lesz, az agyag téglákból készült török mellékhelyiség és a benne lévő fekáliával együtt, mondhatja a látogató, nincs benne sár, nincs benne anyag, matéria.

Végül szerepel a CHINaRT-on egy-két filozófiai mondanivalójú alkotás, olyan, amelyik kísérletet tesz filozófiai mondanivaló közlésére.

Song Dong: „Megint törött“, 2000.-ben készített videó rövidfilmje, amely egy „végtelenszer“ ismételt, kísérlete egy tükör összetörésének, amely összetörésével, újra kezdődik előröl a folyamat. Valamint Zhang Linhai: „Pásztor“ és „Nyáj“ című, 2001.-es olaj festményei melyek amolyan „vak vezet világtalant” tematikájúak.

A titok, nyitja

Budapest, a Tabán tövében, a Ráckert, villamos megállójában, a következő járatra várakozva, a figyelmes utazó, arra a plakátra lehet figyelmes, amely egy mólóról felénk lépő fekete színű, népies ruhát, hosszú, korall színű gyöngyökből készített nyakéket viselő, csinos fiatal nőt ábrázol. Karjaiban takarót, összefogott ágat, hosszú gyökeret (?), vándorbotot tart. Fél vállán, szomjúság ellen, vizet tartalmazó CocaColás palack, butykosként. Mezítlábasan, festett körmökkel határozottan, szinte elénk lép a plakátról, megszólít bennünket, hogy tekintsük meg Laura Anderson BARBATA mexikói szobrászművész installációit, Budapest III. Kerületi Remetehegyen található Kiscelli Múzeum templomterén.

CHINaRT Kínai kortárs művészet Ludwig Múzeum Budapest - Kortárs Művészeti Múzeum 2003. június 19. - szeptember 28.

Láttatott világ.indd

30-31

2005.07.21., 0:00

A Kiscelli Múzeum Templomteréről és egyáltalán az egész épületegyüttesről érdemes tudni, hogy az egy barokk kolostor, a hozzája tartozó templommal, amelyet Johann Entzenhoffer bécsi építész tervei szerint építettek 1745, 1760 körül. Az akkor megépült templom belsőépítészeti kialakítása Bebo Károly szobrász nevéhez fűződik. A kolostort és a hozzája tartozó templomot, az a kora középkorban alapított trinátus rend használta 1748 és 1784 között, melynek feladata, alamizsnagyűjtés és a keresztény rabok kiváltása volt. Azért csak 1784-ig, mert ekkor II József feloszlatta a trinátus rendet. Ekkor a kolostorban található értékeket, valamint a templomban lévő kegytárgyakat elárverezték. Gyakorlatilag 1911-ig, amikor is Schmidt Miksa bútorkészítõ megvásárolta az épületegyüttest raktározás céljára, mindaddig az épület az enyészetnek volt kitéve. Schmidt Miksa, 1935ben kelt végrendeletében, az épületegyüttest a fővárosra hagyta azzal a kikötéssel, hogy múzeumot létesítsenek benne. Budapest ostroma alatt az épület -különösen a templom- súlyos károkat szenvedett.

A kolostorban található templom a jelenlegi állapotában, az idő által tégláig lemart falakkal, 1992 óta látogatható, kitűnő akusztikája révén, kiállítások és komolyzenei koncertek otthona.

Mindeme kulturhistóriai kitérőre azért van szükség, mert Laura Anderson BARBATA mexikói képzőművész pontosan felmérte eme történelmi eseményeket és mindezek ismeretében látott installációja elkészítéséhez, amely egyszerre von történelmi párhuzamot és viszi be a templom épületébe az enyészet ideje alatt eltelt évszázadokat. Ugyanakkor teszi közérthetővé, bontja, alakítja személyessé, a templombelső terét és a katolikus egyház jel és jelképrendszerét, valamit ad azoknak új értelmezési lehetőséget az elhelyezett tárgyakkal. Teszi mindezt oly formában, hogy közben megőrzi, helyreállítja a templombelső eredeti funkcióit.

A kiállítási térbe, a templom főoltára felől lehet bejutni, ahol a látogatót rögtön a kiállítási térben található egyetlen korabeli Szűz Mária szoborra folyamatosan vetített felvételt szemlélhet meg a kíváncsi modern művészetre éhes néző. Azért „kell” megállnia a látogatónak, mert ahhoz, hogy pontosan megértse, a „Vigasz” 2001 című installáció önmagán túlmutató üzenetét, végig kell gondolnia a látott és hallott

Láttatott világ.indd

32-33

felvételt, el kell mélyednie annak üzenetében akár csak egy valódi, működő templomba belépve. Nem szabad, nem érdemes annak belső terén keresztülsietni kellő elmélyülés nélkül, ugyanis másként nem nyílik meg, nem fedi fel titkát. Akárcsak a következő, falmélyedésben található, a „szenteltvíz” funkcióját betöltő, „Jobb félni, mint megijedni (Önarckép)” 1998 című, valósággal sugárzó, bájos titkot ábrázoló, kövekből, tükör, viasszal rögzített nádszerkezetből álló installáció, amely a menybejutás egyik lehetséges változatát ábrázolja.

Miután a látogató kellően elmélyedt a főoltárban fellelhető két installáció jelentésében, bátran beléphet a súlyos árkádok alatt a templom hajójába, ahol szinte azonnal elzárja az előre jutást, „Az utazás (Önarckép)” 1996, című installáció, amely a kiállítás legnagyobb méretű, kissé abszurd, legszebb alle-góriával élő eleme. Az installáció a hivők kényelmére szolgáló padsorok helyén található, és a jelentése szerint nem más, mint fenyőlombokból képzett tenger, erdő. Amelyen egy virágszirmokból álló ösvény vezet a templom egyik sarkából a másikba, melyen békésen halad a fény felé egy faháncsból kiépített bárka. A templomtérben való továbbhaladás mikéntjét fontolgató látogatónak így feltétlenül marad ideje arra, hogy jobban szemügyre vegye azt a ravatalt, felidéző építményt „Az oltalmazó árnyék” 1996, amely bekeretezett

2005.07.21., 0:00

anonim fotó, fények, vonalak, színes, száraz virágszőnyeg segítségével igyekszik felidézni azt a bensőséges hangulatot, amely egy elhunythoz köthet bennünket. Míg magát az erős illatot árasztó fenyőlomb tengert meg lehet kerülni, de a rajta átvezető narancssárga ösvény, amely faltól falig húzódik, megosztva a templombelső terét. Emiatt aki tovább szeretne haladni, kénytelen átlépni rajta, mintegy eme tettével belépve a holtak birodalmába.

Itt az ösvényen átlépve jutunk el a templom idejéből kiesett századokba, a történelembe, valamint, a katolikus egyház építészeti, temetkezési szokásainak, jelképrendszerének megértéséhez. Hiszen a további installációk már mind összetettebb, némelyikük abszurd jellegű, határozott üzenettel bír, múltunk, kifordított szokásainkra hívja, fel a figyelmet. Mint például a gyóntató helyére épült „Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem” 1996 című installáció, amely egy pamutfonalra felfűzött feliratozott gyöngysorból áll, ami a magasból alá száll egy falba rögzített fülbe. Itt nem a földi, élő lelkek súgják meg bánatuk, hanem mintegy magasabb szférákból hullnak alá a meghallgatásra váró sorsokat jelképező gyöngyszemek, a süket falaknak, amelynek úgy tűnik, mégis csak van füle.

A következő, „Az öreg rönk helyett…” 1999 című installáció, tarka virágszirom szőnyegre helyezett, megbicsaklott, műanyag, színes, pamut orsó lábakon álló szék, rózsaágakból őrtoronnyá összefogott rózsaágakból készített támlával, megrendítő árnyékot vet korunkra.

Lehetne akár korunk, az elmúlt évtizedek kegyetlenkedéseinek suta szószéke.

A következő két installáció „Összefoglalás, avagy hogyan lehet könnyen megtanulni a náhuatl nyelvet” 1996, „A Popol Vuh mágusainak könyve” 1995 akárcsak a katolikus nagytemplomok, bazilikák kriptái, az elhunytaknak állít emléket. Arra figyelmeztetve bennünket, látogatókat, hogy minden nagy kultúra, vallási közösség, élt az elhunyt nagyjaik iránti tisztelet manipulációs lehetőségével, Amely tisztelet csak addig él, amíg az adott kultúra, vallási közösség ki tudta termelni a maga nagyjait.

Illetve a XX. század borzalmaira hívja fel a figyelmet a bambuszrudakból kialakított polcokra elhelyezett, boros palackokra emlékeztető kuko-

Láttatott világ.indd

34-35

ricacső formájú fogak egyszerre idézhetik fel a látogatóban az auschwitzi, vagy ázsiai haláltáborokat.

Kultúránk sötét bugyraiból kitámolyogva, a templombelső, a fenyőlomb tenger másik partján/oldalán, a kellemes gyantaillattal tömjénezett levegőt belélegezve már vallásosabb tematikájú installációkat szemlélhetünk meg. Ilyennek számít a Laura Anderson BARBATA utolsó három kiállítási tárgya: „A megcsonkított Hit, Remény, Szeretet” 1998, Önarckép” 1999, valmint „A látszat csal” 1997 című installációja. Az imént említettek közül az első, „A megcsonkított Hit, Remény, Szeretet”, három falhoz támasztott, akár személyes is lehetne, olajfestmény, kevéssé felismerhető arcokkal, eléjük helyezett orchidea levelekkel. Lehetne allegóriája a Szentháromságnak, vagy a távol-keleti, ázsiai három majomnak, amelyek közül az egyik nem lát, a másik nem beszél, a harmadik, pedig nem hall. A következő a Budapestre soha el nem hozott katolikus kegytárgy, a Torinó-i lepel másolata, egy óriási vallási zászló, egy elmosódott emberábrázolás, hogy ne feledjük a kiállítás tervezője igyekezett megidézni, az évszázadokon át, vallási szerepéből kizárt templom hangulatát. Míg végül „A látszat csal” 1997 című installáció már egyértelműen a bibliára, az első bűnbeesés esetére utal. Ami nem más mit a falból, felénk nyújtott, aprócska, feliratozott gyöngyszemet tartó kéz. Érdemes magunkhoz ölelni eme kiállítás szellemiségét.

Laura Anderson BARBATA Mexikói képzőművész kiállítása 2003. június 25. július 27.

Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum, Templomtér 1037 Budapest, Kiscelli utca 108.

2005.07.21., 0:00

Személytelenség

A nagyvárosok, mint amilyen Budapest is, magukban rejtik azt a lehetőséget, hogy szinte el lehet veszni a kulturális ajánlatok végtelen kínálatában. Ha valaki elmerül a felkínált tarkaság kínálta lehetőségek tengerében, esetleg kimerülve a tobzódó túlkínálattól, könnyen válik érzéketlenné, befogadásra képtelenné. Így szinte alig hihető, hogy bármi is érzékelhető lenne mindabból, amire a nagyvárosok büszkék lehetnek arra, amit igényes kulturális kínálatként nyújtani tudnak.

Miközben sétát tenni a belváros sugárutjain, körutjain, az évszázados bérházak tövében, a történelmi jelentőségű és korokat megélt épületek árnyékában, bámulva a kirakatok kínálatát, a modern irodaházak tükröződő üvegsíkjain megcsodálva önnön magunkat, kellemes időtöltésnek számít. Fellelve egykor élt, valamiért híressé vált személyiségekről tudósító emlékplaketteket, melyek egykori életterüket magába rejtő bérkaszárnyák kapuiban találhatóak. Mindez alkalmanként felér egy kulturális kalanddal, magunkban, vagy többedmagunkkal és csak így, mintegy véletlenül, csellengve lelhetünk rá a szemünk előtt játszó, mindennapjainkat belengő, személyes tárgyaink nyújtotta, gyakorta giccses szépségre.

Melynek újra felfedezéséhez Mirta Domacinovic: Hétköznapi részletek (Ausschnitte Aus dem Alltag) című kiállítás ad segédletet, az Andrássy úti Goethe - Intézet Galériá-jába.

Láttatott világ.indd

36-37

Mirta Domacinovic olyan titokzatos jelenség, mint az ez alkalomból kiállított festményei és grafikái, melyeket 2004. június 24. - augusztus 31. között tekinthetnek meg a látogatók. A legállhatatosabb kutatással is csak az deríthető ki a festőművésznőről, hogy a horvátországi Vinkovciban született 1961-ben, tanulmányait a németországi Stuttgartban végezte, ma pedig a Majna menti Frankfurtban él. Alkotásai arról tanúskodnak, hogy egyszerre mozog otthonosan, használja a pop art stílus jegyeit, él az irányzat nyújtotta színes szabadossággal, melyeket ügyesen ötvöz a modern festészeti eljárásokkal, leginkább groteszk, naiv, sok esetben banális élethelyzeteket megörökítő festményei megalkotásakor. A budapesti Goethe Intézet-be kiállított festmények, grafikák egy nagyon tudatos tematikai választást tükröz. Az első, ami a galériába látogatónak feltűnhet a festmények esetében az-az erőteljes élénk színhasználat, a könnyed görcsmentes, pontos, apró részletekre is nagy figyelmet fordító ecsetkezelés, amely mind a nagy és a kisméretű képsorozatokat egyaránt jellemzi. Ez a precizitás figyelhető meg a kiállított grafikák esetében is, amelyek első szemrevételekor nehéz eldönteni, hogy azok a jövőben elkészülendő festmények vázlatai, vagy már kész művek. A következő, ami feltűnhet némi szemlélődés után, az a festményeken és grafikákon megjelenített zsúfoltság, tárgyi gazdagság mögött terjeszkedő személytelenség. Nehéz eldönteni, ravasz módon nem tűnik fel első megtekintésre a festőnő szándéka. Tényleg a személytelenség megjelenítése volt a célja? Miközben a szemlélődőben a festményeken és grafikákon ábrázolt, sok esetben, a valóságban soha egymás mellé nem kerülő tárgyi zsúfoltság, azok lezáratlan perspektívája, minduntalan a képekről lemaradó, mögöttes tartalom keresésére késztet.

Azonban figyelmes szemlélődés után kiderül a festmények és grafikák elsőre lenyűgöző zsúfolt „szépsége” mögött rejlő csúsztatás, melyet érezhetnénk mármár majdhogynem csalásnak.

Ami valójában nem más, mint esztétikai megnyilatkozás, véle-

2005.07.21., 0:00

ménynyilvánítás.

Mirta Domacinovic: Hétköznapi részletek (Ausschnitte Aus dem Alltag) című kiállítás a budapesti Goethe Intézet-be.

Goethe-Institut Budapest 1061 Budapest, Andrássy út 24. Tel.: 347-4070

Valami Amerika?

Elsősorban meghökkentő, majd jobban szemügyre véve, értelmezve a kiállított képzőművészeti alkotásokat mindenképpen elgondolkodtató, kibontásra váró, tömény mondanivalót rejt Nyári István retrospektív kiállítása a MEO-Kortárs Művészeti Gyűjteményben, amely 2004. október 18. – november 14. között tekinthető meg. Minden tekintetben modern Nyári István munkássága, akinek a kiállításra összeválogatott, munkáin jól látni, a következetes munkamódszert és témaválasztást, amely minden alkotását jellemzi. Nyári István 1952-ben született, 1972-

Láttatott világ.indd

38-39

2005.07.21., 0:00

1977 között végezte tanulmányait az Iparművészeti Fõiskolán, mestere: Balogh István, Finta József volt. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején hiperrealista, fényképszerűen megfestett képekkel jelentkezett, ezekből, illetve a később készült fotórealisztikus festményekből áll a kiállítás első része. Eme festmények közös jellemzője a nagy méreteken túl, az azonos eljárás, amellyel megfestette őket, valamint az a következetesség, amellyel az azokon, groteszk módon megjelenített mondanivalóhoz a különböző motívumok vannak válogatva, mindennapi életünk legkülönbözőbb szintereiről. Hasonló gondos, aprólékos vallogatás, munka jellemzi a kiállítás második részében látható képdomborműveket, objekteket, tárgyösszeállításokat is. Eme tárgyakat érdemes a festményekhez hasonlóan alaposan körüljárva szemügyre venni, igaz jelentésük megfejtéséhez nagy segítséget ad azok címe, de érdemes első látásra megkísérelni azok jelentését megfejteni, megsejteni. Az objektek, akárcsak a festmények esetében kicsavarodott, kifacsarodott világunk groteszk megjelenítése a fő témaválasztás, és míg mindez a festményeken egyértelműen, „majdnem” szembeötlő, addig ez a tárgyegyütteseken valamilyen szépségre, szépelgésre való törekvés jellemez. Ez a szépelgés leginkább az összeválogatott tárgyak jellegéből adódik, mivel az objektek egytől egyig tömegfogyasztásra szánt tárgyakból van összeválogatva.

Figyelmesen megszemlélve az objekteket alkotó tárgyakat, hamar rájövünk, hogy azok, önállóan, többnyire valamilyen giccsterméknek számítanak. Míg a tárgyösszeállítások esetében Nyári István egy-egy konkrét, jól megfogható mondanivaló megfogalmazására törekszik, addig a festményeknél megfigyelhető, hogy az egyértelműséget elhagyva, inkább valamilyen titokzatos szürrealizmus lengi be az alkotásokat.

Mindezt, akár csak a tárgyegyüttesek esetében, főként a tömegkultúra giccs ikonjainak felhasználásával azok egymás mellé helyezésével éri el.

Jól érezhető a festményekből sugárzó kritikai él, de némelyik alkotás esetben itt rejlik az alkotás értelmezhetőségének, időtállóságának kulcsa is.

Ezek a tömegfogyasztásra szánt, egymás mellett szerepeltetett tárgyak felvetik azt a kérdést, hogy azok, vagyis a tárgyak mikortól is lépik át azt a szinte alig tapintható vonalat amikortól már elvesztik önálló jellegüket, jelentésüket és a teljes egészet képviselő alkotás részeivé válva,

Láttatott világ.indd

40-41

annak egészében való szemlélésekor képeznek, képviselnek megváltozott értelmű üzenetet. Kétség kívül lehet azon gondolkozni, vitázni, hogy az ábrázolásra érdemesnek tartott giccses ikonokként megjelenített tárgyak meddig bírnak még értelmezhető jelentést hordozni, továbbá azon, hogy azok, milyen társadalmi körben, körökben ismertek. Az azonban bizonyos, hogy a megjelenítettet, az alkotásokon egymás mellett szerepeltetett tárgyak, a televíziós szokások által mára, az általunk nagyra tartott nyugati kultúra részét képezik, annak ikonjaiként jelennek meg, mindennapi használatukkal, életünk részét képezik.

A retrospektív kiállításon látható alkotások megtekintése után már csak az lehet kérdés, tudjuk, képesek vagyunk a kiállító művészhez hasonlóan kritikus, építő szemmel szemlélni, eme mindenhol megjelenő, „általunk termelt, hőn vágyott és szeretett” tárgyakat.

Nyári István retrospektív kiállítása a MEO-Kortárs Művészeti Gyűjteményben.

2004. október 18. – november 14. Budapest.

2005.07.21., 0:00

Pillanatfelvétel

Por és hamu

A filmet nézve azt hihetnénk, hogy nincs mit kezdenünk a politikummal átszőtt történettel, amely a második világháború után újjáéledő Lengyelországban játszódik. Azt hihetnénk nincs üzenete a mai világ emberének, de jobban végiggondolva a látott történetet rá kell jönnünk, hogy nem a kornak van jelentősége, melyben a cselekmény játszódik, hanem az ábrázolt jelenségnek.

Emberek, kétes arcok, kétes ügyek, politikai indíttatások melyeket szinte senki sem képes átlátni. Az ügyért, valamilyen eszme mellet, vagy ellen dolgozók, harcoló ismeretlenek, senkik, akik talán egy másik időben polgári életet élnének. Nem így ebben a töténetben, ahol kalandorok, elvhű barátok, akik egymást figyelmeztetik, vagy éppen ellenkezőleg veszni hagyják, alattuk álló, alárendelt társaikat.

Földalatti és valódi harc melyben az igazán senkihez, semmihez nem kötődő, vagy egy kinevezett megfoghatatlan igazságban bízó fiatalember bukását, áldozattá válását láthatjuk akkor, amikor életének értelmet, boldogulást találhatna egy kialakuló szerelemben, amely még egy rendes éjhosszt sem tud tartani. Közbeszól a történelem, a kiismerhetetlen hatalmi gépezet, kiveti, pusztulásra ítéli a gépezetbe nem illő alkatrészeket, embereket.

A történet különlegessége az, hogy hihetetlen pontossággal ábrázolja a hatalmat bitorlók mozgását, hatalomhoz való ragaszkodásukat, a kallódó fiatalember tragédiájával párhuzamosan a történet meg tudja mutatni ugyanazt a szelektálódást a pillanatnyi társadalmi kép, más szintjein is.

Láttatott világ.indd

42-43

2005.07.21., 0:00

Cukorsüveg

Hamu és gyémánt Forgatókönyv: Jerzy Andrzejewski regényéből Írta Jerzy Andrzejewski és Andrzej Wajda Szereplők: Zbigniew Cybulski, Ewa Krzyzewska, Waclaw Zastrezynski, Adam Pawlikowski, Bogumil Kobiela Fényképezte: Jerzy Wojcik Rendezte: Andrzej Wajda

Láttatott világ.indd

44-45

Észak California-i majdhogynem kizárólag fehérek által lakott poros kisváros Santa Rosa, borbélyüzletének cukorsüvegére emlékeztető forgó színes fényreklámjával kezdődik Joel- és Ethan Coen forgatókönyvéből készült, Az ember, aki ott sem volt című amerikai film. Amely alkotásért Joel Coen megkapta, David Lynch-el megosztva, 2001-es Cannes-i filmfesztivál legjobb rendezéséért járó díjat.

Mondhatnánk, színes cukorsüveg fényreklám. Mondhatnánk, de csak elképzelni tudjuk, mivel Az ember, aki ott sem volt című film fekete fehér változatban került forgalomba. Ezt a történetet elsősorban kriminek kell tekintenünk, másodsorban fricskának, görbe tükörnek, mellyel, mint minden egyes, a Coen fivérek által korábban készített filmben Hollywoodi lidércnyomás, A nagy ugrás, Fargo, A nagy Lebowski -hogy néhányat emlékezetbe idézzünk-, az amerikai társadalmat, életvitelt helyezik pellengérre. Ez a történet, miként a Coen fivérek korábbi filmjei az amerikai társadalom különböző rétegeinek megnyilvánulásait, kevésbé példamutató, követésre méltó szokásait, a különböző kihívásokra adott reakciókat helyezik lencse végre, a nézők szeme elé. Ebben az esetben, abba a második világháborút követő időszakba kalauzolják el a Coen fivérek a nézőket, amikor még a mozi, a film, a rádiózás nem volt egyeduralkodó az amerikai média piacon, még javában prosperált, növekedésben volt a bulvár, képes magazinok piaca.

A történet szereplői mintha csak egy Raimund Chandler ponyvaregényből, vagy valamilyen képregényből elevenednének meg a vásznon.

Ennek megfelelően az 1940-es évek végi Amerika igen széles társadalmi rétegeinek öltözködési, lakberendezési kultúráját csodálhatjuk meg, a legkülönbözőbb helyzetekben és helyszíneken. Mintha csak August

2005.07.21., 0:00

Sanders német fotóművész egyik képes albumát lapoznánk és az 1910 és 1930-as évek között készült fotógráfiáit szemlélnénk, melyeket az akkori Németország különböző társadalmi rétegeiről készített. Ezért nem csoda, a filmet, a környezetet, a ruházatot szemlélve, a különböző helységek berendezését, használati tárgyakat látva szinte nosztalgiát érzünk a talán mára már Amerikában sem létező életvitel és életmód iránt. Pedig a történet szereplői teljesen hétköznapi, mindenki által ismert megszokott helyszíneken mondhatni banális, egyszerű életet élő emberek. Mindezeknek megfelelően választottak a Coen fivérek olyan személyt választottak történetük főhőséül, aki az emberek többségének ismerős, akinek a keze alatt kivétel nélkül mindenki megfordul, társadalmi rang, beosztás és korra való tekintet nélkül.

A cselekmény főhőse Ed Crain (Billy Bob Thorton), Santa Rosa kisvárosának borbélyüzletében dolgozik, a sógora Frank (Michael Badalucco) alkalmazásában. Ed Crain viselkedésével, megjelenésével, öltözködésével, negyvenes éveiben járó korával, Humphry Bogart-os láncdohányzásával, öltözködésével, kalap viseletével, minden külsődleges adottságával, házas életével, saját házzal, gépkocsival, biztos, kiegyensúlyozottnak mondható jövedelmével, később a film történetének előrehaladtával, a legjobb eséllyel a fiatal szerető tartására, az amerikai férfi eszménykép jegyeit viseli magán, egyfajta karikatúrája annak a férfi ideaképnek, ami a leginkább jellemzi ezt a korszakot. Szorgosan, szótlanul, egyhangúan, talán egy kissé fogcsikorgatva végzi nap mint nap munkáját. Szabadidejét a még mindig kívánatos, gyermektelen feleségével Doris-al (Frances McDormand) tölti, kivel a kapcsolata nem mondható túlságosan meghittnek, bensőségesnek. Nejével, Ed Crain saját bevallása szerint, rövid ismeretség után csak úgy egybekelt. Alkalmanként a helyi hitközség által szervezett, lottóra emlékeztető (bingo) sorsolásos esteken, vagy a rokonság esküvőin vesznek részt.

Ezeket az esteket Ed végtelenül unalmasnak tartja, akárcsak Doris vacsoráit, melyeken munkaadóját, felesége közvetlen főnökét, Big Dave-et (James Gandolfini) és nejét látják vendégül, valamint azokat az alkalmakat, amikor a ruhaipari vállalat táncos estélyein kell részt vennie, ahol egyáltalán nem találja a helyét. Olyannyira értelmetlennek érzi az életét, hogy egy alkalommal munkavégzés közben önkéntelenül fakad

Láttatott világ.indd

46-47

ki, szögezi sógorának, munkaadójának Frank-nek a filozófia töltetű kérdést, elmélázva egy gyermek feje felett: “Miért nő a haj?”

Ez a kérdése jellemzi talán a legpontosabban Ed Crain naivitását mellyel sorsát és a környezetével való viszonyát kezeli. Talán pontosan e miatt válik a különböző képes, magazinok számára különleges csodabogárrá, kiknek életéről, sorsának megváltozásáról, alakulásáról tudósít a börtön, a siralomház mélyéről, a kivégzését megelőző időszakban.

Az csak fokozatosan derül ki a nézők számára, hogy a történet első harmadától, Ed Crain az, aki meséli, majd pedig írja saját történetét, melyet, mint kiderül soha nem irányított. A környezete által determinált helyzetekből, melyekből soha nem tudott kitörni, bármennyire is igyekezett a saját lábán megállni, ez a törekvése minduntalan akadályokba ütközött, vagy általa nem várt fordulatot vett. Ezzel a történetvezetési formával a Coen fivéreknek az volt a szándékuk, hogy miközben Ed Crain, a főhős életének utolsó determinált szakaszát kísérhetjük figyelemmel, a nézők figyelme forduljon a környezete irányába, amelynek közvetlenül, vagy közvetve a hálójában vergődik. Hiszen míg Ed Crain-ről kiderül, hogy nem teljesen tisztességes módon, zsarolással, egy kétes kimenetelű üzlethez, amellyel egy utazó szélhámos állt elő (Creighton Tolliver), felesége munkaadójától sikerül pénzt kicsalnia. Ennek az eseménynek nyomán, Ed Crain élete megváltozik. Egy sor nem várt esemény, ok okozati összefüggéséből ismerhetjük meg Ed Crain sorsának alakulását, Santa Rosa különböző személyiségei között, valmint fény derül a kisvárosban meghúzódó különböző erő- és érdekérvényesítési vonalakra. A néző is egyszerre tudja meg Ed Crain-el, hogy a felesége Doris megcsalja munkaadójával Big Dave-el, akit Ed puszta önvédelemből öl meg.

Majdnem feladja magát Ed Crain a nála jelentkező rendőröknél, amikor azok közlik vele, feleségét gyilkossággal vádolják, és e miatt beszállították a városi börtönbe. Ekkor még azt hihetnénk, hogy egy sajátos kisvárosi buta, nevetséges rendőri intézkedésnek lehettünk a tanúi, melyet eleinte csupán a női nem lenézésének megnyilvánulásának vélnénk. Pedig egyáltalán nem így van. Érdemes különösen nagy figyelmet fordítani a szereplők legkülönfélébb megnyilvánulásaira, jelzéseire, szöveg szerinti megfogalmazásaira, melyeket Ed Crain irányába tesznek. Ekkor ezek során változik, pecsételődik meg Ed Crain sorsa. Folyamatos „szeren-

2005.07.21., 0:00

csésnek” mondható fordulatoknak köszönhetően sokáig elkerüli a vád alá kerülést, melyek egy Ed Crain számára nem várt eseménytől fordulnak a visszájára. Ed Crain nem veszi észre a körülötte élők között meghúzódó érdekérvényesítési vonalakat, azok okát, minden valószínűség szerint csak az életének utolsó, kivégzését megelőző időszakában érti meg maga is azokat, amikor a vele megtörtént eseményeket pappírra veti. Érdemes a film megtekintése után, történetének összefüggésein elgondolkozni, átgondolni azt miként vált négy ember és egy meg sem született mag-zat „nyomtalanul” az enyészet áldozatává, miután elmúlt a ruhák és a tárgyak, okozta káprázat.

Az ember aki ott sem volt fekete fehér amerikai film Eredeti cím: The Man Who Wasn’t There Rendezte: Joel Coen Forgatókönyv: Joel Coen, Ethan Coen Fényképezte: Roger Deatkins Főszereplők: Billy Bob Thorton, Frances McDormand, James Gandolfini Készült: 2001-ben, forgalmazza a BudapestFilm.

Láttatott világ.indd

48-49

Ha egy ajtó bezárul, feltárul egy másik

Ha valamit újra lehet hasznosítani, akkor azt azzal meg is kell cselekedni. Így tett, a Men in Black – Sötét zsaruk, című film forgatókönyvírójaként megismert Ed Solomon is, a Coen fivérek által 2001-ben rendezett: Az ember, aki ott sem volt - The Man Who Wasn't There, című film főhős jellemével, melyet akkor Billy Bob Thornton alakított. Mi több Ed Solomon-nak az általa 2003-ban rendezett Lebegés – Levity című film, főszereplőjének is sikerült megnyernie Billy Bob Thornton-t, akinek ebben az esetben is azt a majdnem értetlen karaktert kell alakítania, aki mellett elmennek a dolgok, akivel megtörténnek eseményeket, de nem ő irányítja azokat. Ed Solomon is valami hasonló helyzetbe helyezi

2005.07.21., 0:00

főhősét, Manual Jordan-t (Billy Bob Thornton) mint amilyen helyzetbe, Az ember, aki ott sem volt - The Man Who Wasn't There című film főhőseként került, csak itt már életének tudatos irányítójaként láthatjuk viszont. Egyébként is a történet napjainkban, az imént említettekhez képest megváltozott amerikai környezetben játszódik. Azonban ebben az esetben, egy 19 éves börtönbüntetés után, a jó magaviselete miatt, a büntetés végrehajtó intézményből kikerült személyiséget kell alakítania.

A film alaptörténete azzal a jogpozitivista felvetéssel indít miszerint, még a legelvetemültebb bűnöző is megbánhatja bűnét, a hosszú börtönbüntetésének ideje alatt, főként, ha olyan személyiség, mint Manual, aki az iménti felvetésre maga adja meg a választ.

Véleménye szerint, melyet a hosszú börtönbüntetésének ideje alatt alakított ki, amikor tettének súlyos voltán elmélkedett, egy középkorban élt szerzetes, bűnbocsánatról szóló lelki tanulmányainak olvasása nyomán, arra a következtetésre jutott, hogy egy bűnöző megbánni megbánhatja tettét, kevésbé jelentős bűncselekményeket helyre is hozhat, de egy gyilkosságot nem tud meg nem történté tenni, felmentést pedig, kérdéses, hogy kaphat a hozzátartozóktól. Manual lelkét mégis megérinthette valami a szerzetes írásainak olvasása közben, mivel miután kikerül a büntetés végrehajtó intézményből az első dolga az, hogy az egykori bűncselekményének, a gyilkosság helyszínére látogat és némi téblábolás után sikerül ott beilleszkednie Miles Evans (Morgan Freeman) nevű lelkész parókiáján, aki munkát ad neki. Manual-t mégsem csupán a megélhetés hajtja, vagy tartja az új kétes kinézetű környéken, ahol fiatalok szórakozóhelye található éjszaka, valamint ingyen konyha nappal, az arra rászorulók részére. Manual maradéktalanul elvégzi a reája bízott munkát, segít az útjába kerülő rászorulókon, az önpusztító módon élő, fiatal Sofia-n (Kirsten Dunst), helyettesíti Miles-t a lelkészt, amíg az, mint később kiderül, ugyancsak titokzatos ügyeit intézi. Azonban igyekszik a legkevésbé befolyásolni, beilleszkedni, közösséget vállalni, a környezetével, úgy viselkedik, mint akinek dolga, elszámolnivalója lenne. Kivárja, keresi a lehetőséget, hogy felvegye a kapcsolatot az általa meggyilkolt fiatalember családjával, míg kitartása eredménnyel jár.

Sikerül felvennie, majd bensőséges kapcsolatot kialakítania a meggyilkolt fiatalember nővérével Adele-el (Holly Hunter). Ugyanakkor még sem

Láttatott világ.indd

50-51

sikerül teljesen kivonnia magát a környezetét meghatározó események köréből, akár mennyire él, szinte rögeszmésen, csupán a maga által meghatározott feladatnak, hogy jóvátegye az egykor általa elkövetett bűncselekményt. Végül mégis azok a környezetében lejátszódó, történések, események, melyekben semmiképpen nem akar részt venni, fehér és fekete fiatalok közötti viaskodás teszik számára lehetővé, hogy pont azon a családon segítsen, amelyik irányában elszámolnivalója van.

A történet végén, vélhetnék a nézők; ez a Manual mintha igazságtalan lenne önmagával szemben. Hiszen ha csak egy kicsit őszintétlen, ami ebben az esetben azt jelentené, hogy nem kellene bevallania múltját ott, ahol már nem foglalkoznak azzal, akár egy új bensőséges kapcsolatot is létesíthetne. Manual mégsem így tesz, hanem miután bevallotta és kárpótolta az általa meggyilkolt fiatalember hozzátartozóját, továbbáll.

A nézők, látva Manual távozását a történet végén, csak bízhatnak abban, hogy haja nem azért hosszú, mert az esetleges butaságának a jele lenne. Hanem, mert ebből a filmből meg nem ismert ok, vagy okok miatt, az inkább valamilyen fogadalomhoz kötődik és csak bízhatunk abban, hogy korábbi olvasmányai, további útja során adódó események kezeléséhez legalább annyira elégségesek lesz, mintha Weöres Sándor

2005.07.21., 0:00

által fordított Tao The King-et olvasta volna.

Mintha ideális lenne LEBEGÉS LEVITY A FilmColony produkciójában a Revelations Entertainment, az Echo Lake Productions, az Entitled Entertainment együttműködésével.

Főszereplők Billy Bob Thonton Morgan Freeman Holly Hunter Kirsten Dunst

Manual Miles Adele Sofia

Forgatókönyv: Ed Solomon Rendező: Ed Solomon Operatőr: Roger Deakins Gyártásvezetők: Michel Chauvin, Francis Choquette Jelmeztervező: Marie-Sylvie Deveau Látványtervező: Francois Seguin Vágók: Pietro Scalia – Ned Bastille Forgalmazza az SPI International.

Láttatott világ.indd

52-53

Mintha egy álomvilágot látnánk, de mivel amerikai filmet látunk, nem is csodálkozhatunk és egyébként is, tényleg egy álommal kezdődő Brad Silberling által írt és rendezett, Holdfényév című film. Természetesen ez sem nyilvánvaló eleinte, csak azt látjuk, valaki sétál a vízen és vele, mintegy az árral szemben, elúszik mellette valaki. Majd hosszas, egyre erősödő telefoncsengetés nyomán felébred egy fiatalember, Joe (Jake Gyllenhaal), minekután lázasan készülődni kezd, jól láthatóan ünneplőbe és az operatőr, Phedon Papamichael kitűnő munkájának köszönhetően még azt is szinte érezni lehet, ahogyan szorít a ritkán használt cipő. Mi nézők, pedig csodálkozhatunk, igyekezhetünk ellesni, a még ma is helyt álló, az 1970-es évek amerikai öltözködési, divat kultúráját, melyet a Coen fivérek filmjeiből ismert Mary Zophres válogatott össze.

Akárcsak egy ritmusos, jól előadott színházi előadásban, ahol a ritmus ellene dolgozik a színpadi mű mondanivalójának, itt sem nyilvánvaló és csak fokozatosan derül ki, hogy az a lázas tevékenység, melyet ezután kísérhetnek szemmel a nézők nem egy örömünnep, hanem egy temetésre való készülődés percei. Ugyanis a történet szereplőiről csak fokozatosan derül ki, hogy a pár nappal korábban esküvőre készülő család,

2005.07.21., 0:00

Ben Floss és felesége Jojo (Dustin Hoffman, Susan Sarandron) a lányukat, valamint Joe a leendő nejét temeti. Annak ellenére, hogy fikciós történetet látunk, ahol semmi sem valóságos, minden csak díszlet, még a város is kitalált, ahol a film cselekménye játszódik, erről Missy Steward látványtervező gondoskodott, mégis nagyon is valóságos eseménnyel szembesíti a nézőt a film története, olyannal, amellyel minden családban szembe kell nézni, mégpedig esetenként egy-egy közeli családtag elvesztésével.

A film történetének mondanivalójában, valamint készítői teljes egészében igyekeztek az ideálist imitálni, vagy azt megközelíteni, hiszen készítőiről elmondható, hogy azok mind többszörösen kipróbált szakemberek. A film története pedig, mindvégig azt a lehetőséget járja körül, hogy mi történt volna ha, ha nem hal meg a szülők lánya, ha nincs temetés, ha egybe marad a család, ha bejön az apa és veje vállalkozása és persze mindeközben megy az élet tovább a maga útján. Mindeközben szép lassan kiderül, „sértődések, sérülések” nélkül, mi az, ami mégsem működik, ha pedig igen, akkor miért másként.

Tanulságos, elgondolkodtató történet, képmutatásról, helytállásról az embert érhető legnehezebb időszakokban, használható életviteli helyzetekkel. Érdemes megtekintés után elgondolni, tényleg ki is az, akit befogadnánk, -unk egy házasság esetén családunkba.

Holdfényév Moonlight Mile A filmet írta és rendezte: Brad Silberling Operatőr: Phedon Papamichael, A.S.C. Zene: Mark Isham Főszereplők: Dustin Hoffman, Susan Sarandron, Jake Gyllenhaal, Holly Hunter, Ellen Pompeo Feliratos amerikai film Játékidő: 117 perc Forgalmazza az SPI International.

Láttatott világ.indd

54-55

La mer...

Tényleg, kellemetlen egy társ, egy hozzátartozó elvesztése. Ilyen és ehhez hasonló témákat feszeget François Ozon filmje.

Azt vélhetnénk, nézve a Homok alatt (Sans la sable) című francia filmet az, a korábbi François Ozon alkotásokhoz képest rendhagyó.

Rendhagyó és mégsem az. Rendhagyó abban a tekintetben, hogy jól látható, Fançois Ozon a stúdiókban rögzített filmekben mozog igazán otthonosan, igaz ebben a történetben már jócskán kimerészkedik a természetbe, ki egészen a tengerig. Rendhagyó a témaválasztás tekintetében is, mint a közelmúltban bemutatott filmjeiben Vízcseppek a forró kövön, 8 Nő, az egyes női lelkületek, azok mozgatórugóinak érzékeny ábrázolását, bemutatását tűzte ki céljául. A Homok alatt című film esetében, annak formanyelvét tekintve a Vízcseppek a forró kövön fogalmazásmódját használja. Csakhogy ebben a történetben nincsenek annyira élesen, szinte színházi „felvonásonként“ elválasztva egymástól, de ebben az esetben is óriási jelentősége van az egyes jelenetek különállóságának, olyannyira hogy mindegyik egy-egy impresszionista tablóként értelmezendő. Az egymást követő jelenetek nyomán kialakuló benyomások adják a történet

2005.07.21., 0:00

krimibe illő cselekményének magyarázatát, értelmét.

A történet, miként a Vízcseppek a forró kövön esetében is, városi látképpel indul. Hosszan lehet szemlélni a Szajna partját és a folyókanyarulatot, övező épületeket, majd a kamera lassan elmozdul, átúszik a kép a folyó partmenti részére, ahol a víz és az autópálya közötti keskeny partsávon töltik szabadidejüket mindazok, akiknek nem adatott meg a lehetőség arra, hogy a tengerpartra utazhassanak.

Ezzel a nyitóképpel Francois Ozon és operatőr stábja Emanuelle Bernheim, Maria de Van, Marcia Romano, egyben meg is határozzák azt a társadalmi réteget, amelyben a film főszereplői élnek. Innen ebből a környezetből utazik gépkocsival Marie (Charlotte Rampling) és Jean (Bruno Cremer) a középkorú, középosztálybeli, párizsi, gyermektelen házaspár, hétvégi nyaralójukba. Itt, már az utazás során egy sor ügyesen megszerkesztett majdhogynem megkomponált képsort láthatunk, amelyből pontosan kiderül a házaspár életmódja, valamint a fényesnek nem mondható, szótlan, házastársi kapcsolatuk. Hétvégi házukba érkeztük után további információkat kapunk sivár, egyhangú, monoton, megszokásokra alapozott házaséletükből. Melyet, a másnapi tengerparti, pihenéssel, kikapcsolódással kecsegtető fürdőzés ígérete, sem enyhíti. Hiába a megszokás apró figyelmességei, érezni valami egyáltalán nincs rendben, az együttlétek alatt, mintha Jeant belülről emésztené valami. Házaséletük olyannyira érzelemmentes, mint azon impresszionista festők tengerábrázolásán, kiknek festményein csak a tenger van megfestve, végtelen, óriás, átfoghatatlanságukban, Claude Debussy muzsikája nélkül. Ezt az érzetet erősíti az ezt követő tengerparti jelenet is, amikor bekövetkezik a katasztrófa. Miután Jean egy ideig nem tudja eldönteni mi a kevésbé kínos, helyes cselekvés, a parton fekvő Marie mellett, ezért unottan, hogy tegyen valamit, bejelenti, úszni megy a tengerbe, melyből azután soha nem tér vissza.

A film cselekménye ettől a pillanattól kezdve Marie története, amely egyfajta „lelki küzdelemnek“ negatív jellem fejlődésnek tekinthető, melyet a film ideje közel egy fél évig kísér figyelemmel. Annak a „gyásznak“, „lelki küzdelemnek“, lelkiismeret megnyugtatásnak lehetünk tanúi, ahogyan Marie férje eltűnését követő életlehetőségekből, helyzetekből válogat és dönt, menti fel magát az alól a nyomasztó teher alól, amelyet férje

Láttatott világ.indd

56-57

elvesztése jelent, hogy vele bármilyen elszámolnivalója maradt volna.

Láthatjuk, hogy a férj eredménytelen kerestetése után miként vesz részt egy barátnője Amanda (Alexandra Stewart) által szervezett estélyen, miként ismerkedik meg, ha nem is fiatalabb de mindenképpen könynyebb, bohémebb, fényűzőbb életvitelű új udvarlójával. Szemtanúi lehetünk egy szürreálisnak is felfogható jelenetnek, melyben egyszerre van jelen Marieval az eltűnt férj és az újdonsült udvarló. E képsorokat felfoghatjuk Marie lelkiismeret furdalására utaló jelzésként, melyet gyorsan elfeledtetnek vele a mindennapi gondok, az azok megoldására adódó lehetőségek. Marienak szembe kell néznie a valósággal, mérlegelnie kell a tényeket, egyetemi tanári állásából melyet egyébként sem tud hiánytalanul ellátni, lassan képtelen fedezni kiadásait. Szembesülni kénytelen idős anyósa kellemetlen vádjaival is, mely szerint csakis ő lehet az aki okolható a fia eltűnését megelőző betegségéért, Jean depressziójáért.

Ez a jelenet akár Marie szájából is elhangzódhatna néhány évtizeddel később, önvádként. Szinte kapóra jön, hihetetlen nagy szerencsének számít Vincent (Jacques Nolot) heves, türelmetlen udvarlása, ez Marie utolsó esélye, fel-lángolása, virágba szökkenése lehet, amikor még szépségével hódíthat. Viselkedését nem is illethetjük váddal, szerencséjét csak irigyelhetjük, hiszen gyermektelen és úgy tűnik mindenképpen egy fényűzőbb élet lehetősége, csillan fel az új párkapcsolatban, Vincent révén. Ebben a végtelen nagy szerencséjében még a halottkém is megerősíti, amikor tudatják, megtalálták a férje holtestét. Férje holtestének és annak sze-mélyes tárgyainak szemrevételekor szinte önkéntelenül hazugságba sodorja önmagát, amikor már bizonyosra veheti férjének elhunytát.

A történet végén egy nagyszerű zárójelenetet kísérhetünk figyelemmel. Marie a késő őszi tengerpart homokfövenyébe, kezével egy arcot formáz, melyet kezével, mint, a jótékony idő, fokozatosan felismerhetetlenné tesz. Majd feláll és egy távolban álló férfi irányába, kezd szaladni. A nézők pedig „megnyugtató“ sorsának alakulása láttán már legfeljebb csak azon az egyáltalán nem megnyugtató eseten töprenghet, miként is eshetett meg mindez Jeannal, az elhunyt férjjel.

2005.07.21., 0:00

Homok alatt - francia film eredeti cím: Sons la sable Írta: François Ozon, Emanuelle Bernheim, Maria de Van, Marcia Romano Rendezte: François Ozon Fényképezte: François Ozon, Emanuelle Bernheim, Maria de Van, Marcia Romano Zene: Philippe Rombi Főszereplők: Charlotte Rampling, Bruno Kremer, Jacques Nolot, Alexandra Stewart Hossza: 95 perc, formátum: 1,85 Dolby SR Forgalmazza a BudapestFilm.

Láttatott világ.indd

58-59

Veled még a szex is szexis

Mint a kellő igényességgel, odafigyeléssel megrendezett színdarabok esetében, François Ozon által készített, Vízcseppek a forró kövön, című francia filmszatíra, melyet a német rendező R. W. Fassbinder, egy fiatalkori, általa soha meg nem rendezett drámája alapján készült el, ügyesen megszerkesztett plakáttal rendelkezik. Már a plakát önmagában is, egyszerre pimasz, felkavaró, erotikus és kellően groteszk, szokatlan helyzetet ábrázol, ugyanis a valóságban ilyen helyzet nincs, nem létezik, azaz lehet, hogy mégiscsak van, csakhogy áttételesen, nem ennyire nyilvánvaló helyzetben ábrázolva. Egy fiatal tizenéves leányzó világoskék alsóneműben, egy ke-revet közepén összeszorított térdekkel ül, egyik oldalán egy jól öltözött fehér garbós, zakós ötvenes férfi, aki akár apja is lehetne. A másik oldalán egy tiroli vállpántos rövidnadrágba öltözött 19 éves fiatal fiú fogja közre. A kerevet mögül egy ugyancsak idősebb nő tekint a korosabb férfira. Mindez, hogy négyen helyezkednek el egy kereveten, illetve mögötte, még nem lenne egyáltalán különös, csakhogy mindkét férfi, az idősebb és a fiatalabbik is, a büszke fejtartású szöszi leány, hozzájuk közelebb eső térdén nyugtatják kezüket, míg a másik nő, sokatmondó, aggódó, kérdő tekintettel néz az idősebb férfira. Mintha a kép átvitt értelmet kívánna sugallni, az oly sokak által ily módon megélt, az első szeretkezés előtti pillanatok egyikének érzetét kívánná megfogalmazni a felvétel.

A filmbeli történetben ez a kép egyáltalán nem is látható, ez az alap melyről a történet szólni szeretne, melyet a maga szatirikus módján meg is tesz. A történet a 70-es évek németországi városok színes, kissé szocreálos, rikkancs árusoknál kapható képeslapok sorozatával kezdődik, ezzel mintegy megjelölve a helyet, a lehetséges helyszíneket, a bárholt,

2005.07.21., 0:00

ahol a filmbeli cselekmény lejátszódhat. A cselekmény a képeslapok közzé berejtett főcím után, mindvégig egy lakás, belső terében játszódik, amely egy jobb módú tömbházban, vagy egy lakótelepi, jól berendezett lakásban is megtörténhet. A film cselekménye négy részre van osztva és jól láthatóan, olvashatóan, mint egy némafilmben, a néző tudtára van adva a felvonások kezdete (Akt-onként).

A történet cselekménye nincs felvezetve, rögtön az események közepében találják magukat a nézők. Leopold (Gerard Girandeau), az ötvenes éveiben járó, jól szituált kereskedelmi ügynök, az ennek megfelelően kényelmesen berendezett lakásban fogadja a fiatal 19 éves Franzot (Malik Zidi). Leopold imponál, tetszeleg a fiatal Franznak, felvonultatja egy az ötvenes éveiben járó férfi, összes charmját, melyet nem csupán a mozgása biztosít számára, hanem a 70-es évek legdivatosabbnak számító öltözéke teremti a külsőségeket, de az egész lakás külleme arról a jómódról tanúskodik, amely megfelelő terepet biztosít a kevésbé tehetős fiatalok elcsábítására. A bőrhuzattal bevont kerevet a kandalló előtt, az üveglappal fedett asztal, a méregdrága ital, a nem olvasásra szánt, de méterhossz könyvek sokasága, az ízlésesen elrendezett növények közé rejtett polcrendszerrel rendelkező zenesarok.

Tetszeleg, mozog és szédít, mely szédítést a kamera mozgása is remekül közvetíti. Egyébként a film képi világát a statikusság jellemzi, többnyire rögzítettek a beállítások, mindig egy-egy helyzetet megmutatva. A hálószobába történő bevonulást kísérő zenei aláfestéssel, valamint a történet zenei betéteivel Fançois Ozon-nak sikerült a történet cselekményét egyfajta, különös, fanyar humorral átitatni, az egész cselekménynek szatirikus jelleget adni.

A következő felvonás kicsit később folytatja a történetet, akkor, amikor Franz már belakta, kiismerte a lakást és annak teljhatalmú urát, Leopoldot. A női és férfi szerepek alá és fölérendeltségi viszonyok végletes megjelenítésének, megjátszásának formáit kísérhetjük soron, melyben az ifjú Franz szinte teljesen aláveti magát az idősebb férfinak.

Ha Franz mégis kényeskedve ellentmond, vagy ellenkezik valamilyen oknál fogva, a domináns, uralkodó módon fellépő Leopoldal szemben akkor annak csak a szerepek hangsúlyosabbá tételében van szerepe.

Ezzel mintegy hangsúlyozva Franz női szerepét, elősegítve a partner

Láttatott világ.indd

60-61

ráhangolódását, hogy őt nőként fogadja el, miáltal tovább élvezheti a Leopold életviteléből adódó jólétet. Igaz ekkorra már előtérbe kerülnek a köztük meghúzódó ellentétek is. Ekkor még nem tudni miért, de Franznak, Leopold igen valós ingerlékenységét is csitítania kell. A történetvezetés egyik erőssége is pontosan ebben rejlik, hiszen a valós okok egyetlen alkalommal sem kerülnek előtérbe, a történet összefüggéseinek megfejtése a néző fantáziájára van bízva. Minden csak sejtetve van, semmi sincs kimondva, hiszen bármilyen célzás vagy a történések valódi mozgatórugóinak kimondása, akár még ma is botránykőnek számítana.

A harmadik felvonásban, Leopold távollétében megjelenik Franz elhanyagolt, viszonylag fiatalkorú, „menyasszonya“, Anna (Ludivine Sagnier), kinek természetesen tetszik, mi több egy kicsit irigyli is Franz sorsát.

Sőt szinte bíztatja, mintegy önmagát is felajánlva, úgy véli, az ily módon megélt jólét, nem számít még az ő szemében sem bűnnek. Idővel néhány napos távollét után hazatér Leopold is, aki nem lepődik meg egyáltalán azon, hogy Annát a lakásán találja, elfogadja mezítelenségét és azonnal alárendeltségi viszonyba, kényszeríti Franzot. Utasításokat oszt, uralkodik, aláz, megfélemlíti, és nevetségessé teszi a fiatalokat. Az új helyzethez Anna alkalmazkodik a leginkább, hamar felszabadultan viselkedik, még akkor is, amikor megjelenik Leopold korábbi barátnője, Vera (Anna Thompson), és nyíltan vesz részt, az ezt követő szórakozásban.

A mulatságosan induló negyedik felvonás csúcspontja az, amikor a négy főszereplő hírtelen rögtönzött össztáncot lejt, melyet Leopold hírtelen ajánlata szakít félbe, ötlete az, bújjanak mind egyszerre az ágyba.

Anna kicsit meglepve, nevetve néz össze Verával, de jókedvűen teljesítik Leopold kérését. Mindebből kezd elege lenni az egyre gőzösebb fejű Franznak, aki, míg a többiek a hálószobában szeretkeznek, ő félrevonul a fürdőszobába és bevesz egy marék gyógyszert. Ebben az esetben is a nézőre van bízva annak eldöntése, hogy a féltékenység, az undor, talán éppen Anna vagy Leopold viselkedése váltotta ki Franz reakcióját.

Esetleg az történt, hogy Franz nagyhírtelen végiggondolta helyzetét, a lakásban lejátszódott eseményeket. A fürdőszobai tükrös jelenet után Franz kivonul a nappaliba egy szál alsóneműben, magára öltve Vera prémgalléros nagykabátját, lefekszik a padlóra, ahová egy idő után a

2005.07.21., 0:00

szeretkezésből kizárt Vera követi. Franz rezignáltan közli telefonon anyjával öngyilkossági kísérletét, valamint a helyzeten uralkodni képtelen, tehetetlen Verával. A halálhírre a hálószobából előkászálódó, érzéketlen Leopold a kétségbeesett Verának nem ad megoldás arra, hogy ilyen esetben mi is a teendő. Majd további szeretkezésre hívja hálószobájába a meglepődött Annát. Félrevonulásuk után Vera egy utolsó kísérletet tesz a helyzetből való menekülésre, megrendülten próbálja lehúzni bundás kabátját a földön heverő Franzról. Miután ez nem sikerül menekülésképpen az ablakhoz megy és kétségbeesett, vergődő kísérletet tesz arra, hogy kitárja a sehogyan sem nyíló ablakot. Ezt az elvetélt kísérletet a néző már mintegy kívülről, egy külső világból, a leselkedő voyeur-ök szemével szemlélheti az ablak másik oldaláról.

A nézőnek a történet végén már csak azt kell eldönteniük, hogy az öngyilkos Franz szomorú története felett sajnálkozzon, vagy inkább Anna későbbi sorsa miatt aggódjon, esetleg Vera cselekvésképtelenségén csodálkozzon. Mivel egyik sors sem megnyugtató így jó néhány évvel a németországi szexuális forradalom elmúlta után sem lehet azt állítani, hogy a Leopoldok teljesen eltűntek volna. Mert Leopoldok ugye, még vannak!

Az irigység olyan toló erő…

Olyan feltűnően nagy szerkezeti hibák szerepelnek –mellesleg szándékosan- François Ozon 2003 készült Swimming Pool című filmjében, hogy érdemes sorra venni őket, hiszen azok jelzés értékűek mind a filmkészítés mind, pedig a történet, egy írás megszerkesztése szempontjából. Már korábbi filmjeiből ismerhetjük François Ozon nem teljesen szokványos filmkészítési stílusát, melyben a történetek értelmezésében nagy szerepet kap a látható események környezete. Mint egy festményen, nem csak a nagyszerű szereplők játéka, cselekménye a fontos, hanem az ábrázolt környezet is, amely a nézőket megerősítheti, esetleg félrevezetheti a látottak értelmezésében. Ennek legékesebb

Vízcseppek a forró kövön eredeti cím: Gottes d’eau sur pierres brulantes rendezte: François Ozon A forgatókönyvet R. W. Fassbinder drámája alapján írta: François Ozon fényképezte: Jeanne Leopoirie vágó: Laurence Bawedin szereplők: Bernard Girandeau, Anna Thompson, Malik Zidi, Ludivine Sagnier Forgalmazza a Budapestfilm.

Láttatott világ.indd

62-63

2005.07.21., 0:00

egy történetben való szerepeltetése. A két különböző életkorú és felfogású nő együttszerepeltetése olyan élethelyzeteket tud megmutatni az egyes női lelkület rezdüléseiről, amelyek további képzettársításokra ad lehetőségeket a nézők számára, és olyan csattanót készít elő melyet, egy valódi krimi is megirigyelhetne.

Swimming Pool színes, feliratos, francia-angol film

példája François Ozon esetében egy korábbi Homok alatt (Sons la sable) című filmje, melynek főhőse cselekményeinek megítélésében nagy szerepet kap a képek, jelenetek pontos megfigyelése, jelentésének értelmezése. Ebben, a Swimming Pool című filmben nem túl bonyolult sem a cselekményvezetés, sem pedig a képek rejtett értelme, inkább figyelni kell mikor, miért változik a helyszín, ami nincs túlságosan elválasztva, csak éppen jelzésértékűen, a valóság és a képzelet világa.

Az alaptörténet végtelenül egyszerű, egy változó korban, annak minden velejárójával küzdő, sikeresnek mondható ponyva-, krimiírónő Sarah Morton (Charlotte Rampling) életébe, gondolkodási, munkamódszerébe, kaphatunk betekintést. Aki egy kisebb alkotói válság után azt a javaslatot kapja kiadója igazgatójától, utazzon vidékre, használja ki az időt, (érdemes figyelni, félrevezető az évszak meghatározása, a ruha viselet, a környezet eleinte inkább kora őszt érzékeltet, mintsem sejtetne tavaszt követő nyarat) mondván a környezetváltozás hatására talán újra ihletet kap az írásra. Ettől a pillanattól kezdve a történetben minden olyan, mint egy rosszul megírt krimiben, természetesen itt is az okok a részletekben rejlenek és ami, mégis nagyszerűvé teszi a filmet az Charlotte Rampling és egy másik, Vízcseppek a forró kövön (Gottes d’eau sur pierres brulantes) című korábbi filmjéből ismert Ludivine Sagnier

Láttatott világ.indd

64-65

Írta és rendezte: François Ozon Fényképezte: Yorik Le Saux Zene: Filippe Rombi Főszereplők: Charlotte Rampling, Ludivine Sagnier, Charles Dance Hossza 102 perc Készült: 2003-ban A Nemzeti Kulturális Alapprogram és az EURIMAGES támogatásával, forgalmazza a Budapestfilm.

2005.07.21., 0:00

Tékozló asszony

A 2003-ban bemutatott, Távol a mennyországtól című, amerikai film, melyet Todd Hayness rendezett, stiláris megfogalmazását tekintve az amerikai filmgyártás 50-60-as évek béli családi melodrámáit idézi.

Melyhez hasonló filmek manapság is tucatjával láthatóak a TCM nevű televíziós csatornán.

A film különlegessége mégsem csupán ebben rejlik, hanem a merész, túlzó színhasználatban, amelytől a film olyan mintha folyamatosan valamilyen pasztellképet szemlélne a néző. Maga a film is egy ilyen képpel indul, egy őszi ág pasztellszínekkel megrajzolt felvételével.

Majd a történet végén, az őszi ág helyett egy tavaszi, rügyező, virágba bomló pasztell rajz zárja le, ezzel részben jelölve, lehatárolva a film cselekményének idejét. Ezzel a merész színhasználattal a rendező egyben jelöli, nézői számára a történet olvasásának mikéntjét is, ugyanis filmjét oly módon kell tekinteni, mint egy festményt melynek részleteiben rejlik az ördög. Mindezekkel a filmes eszközökkel igen tudatosan bánik a rendező Todd Hayness, mindvégig megőrzi a kezdő képsor színektől terhelt világát. Így módon fedve el annak mondanivalójával, mellyel nem mindenki ért majd feltétlenül egyet, adott esetben különösen a gyengébbik nem képviselői.

A néző szemét, befogadóképességét igencsak igénybe veszi a kellemes, gyönyörködtető, pasztellszínek szemlélése és igencsak figyelnie kell, hiszen a rendező Todd Hayness a továbbiakban nem elégszik meg ennyivel, hanem számtalan, szerteágazó problematikát vet fel történetvezetésével, melyekkel a nézők ítéletére, befolyásolhatóságára kíván hatni, hogy elfogadtassa az általa alkotott értékítéletet.

A film története, a Coen fivérek filmjéhez, Az ember aki ott sem

Láttatott világ.indd

66-67

volt címűhöz hasonló, még a kor is majdnem megegyezik, amikor a történet játszódik, valamikor 1958 környékén, azzal a különbséggel, hogy itt a főhős egy nő. A történet abban az Amerikában játszódik, amikor érezhetően változás van az amerikai társadalomban, a női egyenjogúság kiteljesedésekor, akkor, amikor már a nők is felszabadultan vezethetnek gépkocsit, de ugyanakkor a színes bőrűeknek még harcolniuk kell jogaik érvényesítéséért. A film egy meglehetősen sikeres, fehér, amerikai háziasszony története. Minden megadatik számára, amire csak vágyik, sikeres háziasszony, két gyermekkel, rendezett középosztálybeli kényelmes polgári körülmények között, jó fizetett, vezető pozícióban lévő férjjel. A helyi nőegylet lapjába fejti ki véleményét életviteléről, megértő a színes bőrűekkel, társadalmi életet él, zsúrokon vesz részt barátnőivel, akik tisztelik és kibeszélik férjeikkel kapcsolatos ügyes bajos dolgaikat.

Akárcsak egy nagyon színes álomvilágban. Valójában azonban a külcsín alatt még sincs minden rendben, ez pedig csak fokozatosan derül ki.

Például az, hogy a férjnek, Frank-nek (Dennis Quaid), homoszekszuális hajlamai vannak, az ebből adódó problémák elől, az alkoholizmusba menekül. Tehát a legrosszabb megítélés alá kerülhet, ha mindez kiderül.

Felesége nem tud, vagy inkább, nem akar kellő támaszt nyújtani, hiszen önnálósodó életvitelébe sehogyan sem fér bele egy ilyen férj, de az is lehet, hogy éppen kapóra jöhet az eset, válási esetén. Hiszen az intelligens Raymond-al (Dennis Haysbert), a színes bőrű kertésszel, való flörtölés igencsak imponáló a számára, melyről a környezete nem vesz tudomást, illetve amikor túl közzel kerülne hozzá a kertész, akkor eleinte jótékonyan, majd igen erélyesen lép fel, megóvva ezzel az élete legszebb éveiben járó Cathy Withaker-t (Julianne Moore). Azt lehet érezni, hogy Cathy Withaker környezete egy adott pillanatban jobban vigyáz a külsőségekre, mint a magára maradt feleség. Ha már a férj homoszexuális kapcsolatot létesített és elhagyta családját, akkor legalább a feleség ne kövessen el még nagyobb hibát azzal, hogy kapcsolatot kezdeményez egy színes bőrűvel, aki társadalmi és vagyoni helyzetét tekintve mindenképpen rangján alulinak számítana, legalábbis az akkori amerikai társadalmi megítélés szerint. Jól láthatóan mindenki érdeke ezt kívánja.

A történet befejezése igen romantikus, megőrizve azt a keretet,

2005.07.21., 0:00

amelyet a teremtett stílus megkíván, a film értékelése pedig teljesen a nézőre van bízva. A film megtekintése után a néző elgondolkozhat azon, hogy szükségszerű az, ha valaki homoszekszuális, akkor rögtön alkoholistának is kell lennie, illetve azon, hogy vajon miért nem létesíthet egy színes bőrű (fekete, néger) fehér emberrel kapcsolatot, valamint azon, hogy ildomos egy bajban lévő férj feleségének kilépni a terhelt kapcsolatból. Valamint az sincs kizárva, hogy esetleg egészen más okok húzódnak meg a háttérben.

TÁVOL A MENNYORSZÁGTÓL Eredeti cím: Far from Heaven Feliratos amerikai film Játékidő: 107 perc Operatőr: Edward Lachman Zene: Elmer Bernstein Írta és rendezte: Todd Haynes Szereplők: Julianne Moore, Dennis Quiad, Dennis Haysbert, Patricia Clarkson, Viola Davis Forgalmazza az SPI International.

Láttatott világ.indd

68-69

Divatban a szerelem?

Kandírozott zselé színek elcsúsztatott fények, különleges hangulatú képek jellemzik Wong Kar-Waj, Chunking Express és Bukott angyalkák, a ‘90-es évek közepén, gyors egymásutánban készített filmjeit.

Az akkoriban nem túl nagy feltűnést keltett hong-kongi filmeket nemrégiben, 2000ben újabb, bár az imént említettekkel ellentétben, más képi világú de hasonló atmoszférájú, szintén a fiatal, 30-as korosztály párkapcsolatait, boncolgató történetet készített. Ez utóbbi történetnek a Szerelemre hangolva (In the Mood for Love) címet adta a rendező, melynek találóbb lett volna a magyar fordítása, ha “Divatban a szerelem”-nek fordítják.

Az ezt megelőző két történetben a Chuking Express és a Bukott angyalkák-ban is feltűnik már a fiatal rendező, divathoz, ruhákhoz való vonzódása. Igaz, akkor még csak mellékesen, mintegy a filmen látható jelenetek környezetében, ahol a félig meddig akciótörténetek, elcsúszott párkapcsolatok játszódnak. Helyszínei nem mások, mint a Kínához visszacsatolásra készülődő Hong-Kong ruhaárus és zsibvásáros piacai.

Eme történetek különlegessége a történet fényképezésben rejlik, hi-szen a kamera a szereplőkkel együtt él és mozog. Ennek megfelelően a képek néha expresszionista hatást mutatnak, mint ahogyan azt a film címe is jól mutatja. A filmek alaptörténete, félig akciófilmbe, krimibe rejtett

2005.07.21., 0:00

párkapcsolatok, melyek már régen elmúltak, vagy még ki sem alakultak. A két társas kapcsolat közötti idő mélabúját, hosszú magányosan eltöltött várakozások, hamvadó cigarettavégek, a mélabús pillanatokat megszakító üldözési jelenetek, az ismerkedési, kapcsolatteremtési helyzetek sutaságai kerülnek előtérbe.

Mindez miközben fogy a kínai kifőzde étkészlete és dübörög a wurtlizer.

Merőben más a Szerelemre hangolva című film környezete és alaptörténete, még ha hasonló is, a szerelem problematikájának kérdése az, amit ebben a történetben is boncolgat a rendező. Az alaphangulatot itt is a monoton magány, a mélabú lengi be. A magukra maradt fiatalok, partra vetett halként tátongnak.

60-as évek, meghatározhatatlan, zsúfolt távolkeleti világ, talán az akkori Hong-Kong, természetesen a történetben erre nincs utalás.

Egymás szomszédságába költöző házaspár, szűk lakóközösség, folyosók, folyosók végén villanykapcsoló-táblák, lépcsőfordulók, albérleti szobák, hosszan kitartott felvételek. Lehet szemlélődni, bár ez eleinte fel sem tűnik. Közelítések, távolítások, fókuszálás ugyanazon kamerabeállításból. Az egyiknek a férjét, a másiknak a feleségét nem látni egyetlen alkalommal sem, mindkettőjük párjának vidéken akadt dolga.

Amit csak a film tud, önálló képek, önálló a képek jelentésétől független szöveg. Alig gesztusok, profilok, finom arcvonalak, amikor mégis mozdulnak, végtelenül beszédesek. Munkahely, barátok, különböző korú ismerősök, hófehér ingek, különbő mintájú, szélességű, diszkrét illetve kevésbé diszkrét mintájú nyakkendők, acélszürke, bézs, szürke zakók, élesre vasalt nadrágok, kopott iroda, megviselt arcok.

Folyósokon különleges mintázatú tapétázott szobák, mélyén cseverésző, barátkozó, munkába járó, mindennapi tevékenységeiket ellátó nők, a

Láttatott világ.indd

70-71

legkülönbözőbb: nár-cisz, nádas, sáfrányos, őszirózsás és rózsa virágos, kockás, absztrakt, arany mintájú és élénk színű, vörös, zöld, kék, fehér, krém, lila, magas álló nyakú ruhákban, frizurák. Ismerkednek, főznek, alig beszélgetnek, érdekből érdektelenek, vagy talán még sem. Egy-egy gesztus, kifejező testtartás, gondolat, mondat, magány, a magukra maradt házasokat öve-ző öncélú világban, amely fut a maga berögzött pályáján körülöttük és nélkülük. Képek. Lassan felsejlik az összefüggéstelenül egymás mellé illesztett képek mögött, egyéni életük, sorsuk.

Véletlenszerű összefutások, folyosókon, lépcsőházakban történő, sietős félénk találkozások, banali-tások, unalmas várakozások, udvarlás, egymásratalálás. Múló idő. Együtt eltöltött vacsora, öngyújtóláng, cigarettafüst, tépelődések a lépcsőház fordulójában. Féltő aggódásként kifejezett, visszafogott érzelmek, kézfogás. Váltakozó napszakok, utcán az eső elől kapualjakba menekülés. Önmagukba fonódó karok, a kar bőrén nyomot hagyó ujjak. Albérleti szobák, tárgyakkal zsúfolt magánya, várakozás a másikra, sejtelmes fényeket szóró éjjeli lámpák és világító testek, egy asztal, egy szék, egy ágy, rózsaszínben játszó különböző mintájú vörös függönyök, élénk lila színű ruha, nagyformátumú fehér bizsu fülbevaló, cipőcsere, papucs. Mindvégig kellemes hangulatú Nat King Cole zene, hegedűszó. Múló szerelem, együtt el nem töltött utazás reménye, és be nem váltott ígéretek. Hosszú, éveken át tartó kapcsolat vége... Válás, ismeretlen tájakra magában utazó férfi, pusztuló korok templomainak látványa.

Felhőtlen férfi életérzés, mondhatni feeling.

Chunking Express és Bukott angyalkák után, Szerelemre hangolva (In the Mood for Love), francia, hong-kongi film. rendezte: Wong Kar-Waj szereplők: Maggie Cseung Man-juk, Tony Leung Csin-vaj, Rebecca Pan, Laj Csen fényképezte: Christopher Doyle, Marc Lee Ping-bin zene: Mike Galasso Forgalmazza a Budapest Film, videón kiadta az Odeon Art Video.

2005.07.21., 0:00

fejtartással vezeti a kecskéket legelni az alpesi rétekre. Figyelem, tessék kerülni a mekegést!

Ne-Meee

Valahol ügyes és mókás az Egy fecske csinált nyarat című film, melyben kitűnően látni, hogy a francia filmgyártás kutatja, keresi az új képi kifejezési formákat, megoldásokat, valamint az új megörökítésre váró helyzeteket. Valójában ez a történet sem tesz egyebet, mint a férfi női kapcsolatok lehetséges változatait boncolgatja, ráadásul nem azokban a mélységekben, mint azt elvárható lenne egy új vonalbeli francia filmtől.

Ebben az esetben Sandrine (Mathilde Seigner) a párizsi, 30 éves informatikus leányzó, a film cselekménye szerint, “hirtelen felindulásból” elhatározza, véget vet városi életének és a Francia Alpok magaslatain gazdaságot vásárol, az idős Adrien (Michel Serrault) nevű gazdától, akivel kénytelen még másfél évig együtt élni. Néhány kifejezetten figyelemreméltó képi megoldás után csak sejtései lehetnek a nézőknek az idős gazda hajlamairól (a kecskékkel), valamint az időközben agronómusnővé avanzsáló csinos, és kitartó-t fiatal lány közt szövődő, idővel bensőségessé váló szálról. Amit igazán sajnálni lehet, hogy a történet sarkalatos pontjai nincsenek igazán kibontva, mellesleg ez lenne a film erőssége. A film cselekménye mindent csak sejtetve láttat, a mellékszálakat takarásban hagyja és csak annyit fed fel belőlük, amennyi még éppen szükséges a történet megértéséhez.

Ennek megfelelően nincs kellően megvilágítva, csak találgathat a néző, miért nem vásárolhatta meg a szomszédos gazdaság tulajdonosa, Gerard (Frederic Pierrot) az eladó birtokot és a szerelmes-szex jelenetek is cukormázasra sikeredtek (szándékosan) Sandrine korábbi udvarlójával Jean-nal (Jean-Paul Roussillon).

“Happy and”-ként a film végén az agronómuslány vígan, büszke

Láttatott világ.indd

72-73

Egy fecske csinált nyarat Eredeti cím: Une hirondelle a fait le printemps Szereplők: Adrien......................................................................Michel Serrault Sandrine.................................................................Mathilde Seigner Gerard......................................................................Frédéric Pierrot Jean...................................................................Jean-Paul Roussillon Forgatókönyv: Christian Carion és Eric Assous Operatőr: Antoine Heberlé Zene: Philippe Rombi Rendezte: Christian Carion Nemzetisége: francia Kópia: színes, feliratos, dolby stereo Gyártási éve 2002., gyártó: Nord-Ouest Productions, forgalmazza a MOKÉP.

2005.07.21., 0:00

Ki nézted volna belőle?

Ki kételkedne abban, hogy a jó krimi nagyszerű lehetőségeket nyújt arra, hogy különösen igényes filmes alkotások jöhessenek létre.

Természetesen a nézhető, szórakoztató, mi több, szellemi többletet is nyújtó filmes alkotások elkészültéhez nem elégséges az alkotók rátermettsége, hanem szükséges hozzá a megfelelő, a jól megírt könyv is.

Mindezt Qentin Tarantino pontosan tudja, így eshetett választása, Elmore Leonard, Rum Punch című ponyvaregényére, melyből a Jackie Brown című filmet rendezte. Első felületes véleményezésben, a film megtekintése előtt, vélhetnénk, ez sem több mint egy újabb ponyvaregény, mint azt már megszokhattuk Qentin Tarantino-tól. Az, hogy ez mégsem így van, arról gondoskodik a remek szereplőgárda, a különleges összetettségű történet és cselekményvezetés, amely a legapróbb, de a történet szempontjából legfontosabb részleteket emeli ki, mutatja be, az ámuló nézők számára, akik a szereplők közötti bonyolult összefüggések kibontására összpontosít. És szükség is van erre az összpontosításra, hiszen ez a történet már jóval mélyebbre hatol, mélyebb összefüggéseiben mutatja be, a teljesen különböző társadalmi rétegekhez tartozó szereplőit, cselekményeik indí-tékát, viselkedési for-máikat.

Ebben az eset-ben, Qentin Tarantino: Jackie Brown című filmjének szereplői azon a terepen mozognak, ahol a hétköznapi civil emberek, bűnözők, rendőrök, ügyvédek, az igazságszolgáltatási eljárásában résztvevők összetalálkoznak. A történet cselekménye által betekintést kaphatunk az amerikai jogrend, bírósági eljárás egyik különlegességébe, amely részben eltér az európai igazságszolgáltatás működésétől. Amely nem más, mint az Egyesült Államok jogrendjében használatos óvadéki eljárás, amely lehetőséget ad a bűnvádi eljárásba kerülő személyeknek,

Láttatott világ.indd

74-75

hogy óvadék, egy bizonyos pénzmennyiség befizetése ellenében, melyet a bíróság felé fizetnek be, arra, hogy szabadlábon védekezhessenek.

Valamint betekintést kaphatunk, az erre épülő magánnyomozói intézményrendszer működésébe, természetesen a ponyvaregény, -film, követelményeinek megfelelő stiláris elemeinek megfelelően kiszínezve.

Megvilágítva az óvadéki eljárás működésének minden előnyét és buktatóit, miközben betekintést kaphatunk az amerikai társadalom mélyén meghúzódó előítéletekbe.

A történet érdekessége, az eddig megismert Qentin Tarantino filmekkel szemben, hogy szereplői, bonyolultak, egészen életszerűek, nincsenek teljesen tiszta jellemek, jók vagy rosszak, amelyek ilyenek, vagy olyanok lennének. A nézők lelki beállítottságuknak megfelelően találhatnak a történetben szimpatikus, vagy kevésbé szimpatikus szereplőket. Valószínűleg mégis azok a nézők döntenek jól, akik egyik szereplővel sem azonosulnak, hanem azok indítékait vizsgálva szemlélik cselekményeiket.

Jackie Brown Amerikai film Rendező: Qentin Tarantino Forgatókönyv: Elmore Leonard: Rum Punch című regénye alapján, írta: Qentin Tarantino Fényképezte: Guillermo Navarro Vágó: Sally Menke Zene: Dögös vállogatás Szereposztás: Pam Grier, Samuel L. Jackson, Robert Forester, Bridget Fonda, Michael Keaton, Robert De Niro, Michael Bowen Forgalmazza a UIP Duna Film és a MIRAMAX.

2005.07.21., 0:00