láttatott világ 4

Lรกttatott vilรกg Nagy Nรกndor Ferencz

Lรกttatott vilรกg.indd

1

2005.07.21., 1:05

Lรกttatott vilรกg

Nagy Nรกndor Ferencz

Lรกttatott vilรกg.indd

2-3

2005.07.21., 1:05

Tartalom:

Kis képtár Kis törpék vagyunk mi mind Érzet A körülményekről Kontraszt Nincs egy hely Rójuk az utcát...

Cic-cic Szubjektiv objektivitás Pop art-os beleélés, ferde szemmel A titok, nyitja Személytelenség Valami Amerika?

Pillanatfelvétel Por és hamu Cukorsüveg Ha egy ajtó bezárul, feltárul egy másik Mintha ideális lenne La mer...

Veled még a szex is szexis Az irigység olyan toló erő...

Tékozló asszony

Láttatott világ.indd

4-5

2005.07.21., 1:05

Divatban a szerelem?

Ne-Meee Ki nézted volna belőle?

Múltunk hibái Három pillanatfelvétel Való világ 3.

Paraziták/Élősködők Lenni, vagy nem lenni...

Cirkusz és kenyér A „rab”, angolul nem jelenti azt, hogy arab Sokasodjatok Magasan szállnak az angyalok No comment Próbatétel Profán csoda Családba nem üt a ménkű Propaganda United Colors Of Benetton* A csavargó bérgyilkos, bagzó kutyák és a polgárok Angyaluk van Nyitott kérdés Végtelen játék Lólépésben A konyak, a konyak Színek változása, után Tekerő tekergők Utóérzés?

Légörvény Indián romantika, egészséges versenyszellem, vérengzés nélkül Az érem két oldala Távollátók Példázat?!

Körhinta Mese?

Tik-Tak Ez itt, a reklám helye Belesve a kulcslyukon Csudás mesejáték Sárga helyett, pirosat osztott a bíró Zápor Milyen, jóízűek a kopaszok?

Ha a másik vízbe ugrik, akkor te is, utána?!

Da-da-da Akasztottak színháza Meddig, kell még gyúrni fiúk?

Az egyik szemem sír, a másik nevet A színház, mint eszköz, de mire is?

Közerkölcsök és a lelkiismeret A ruhatár használata...

A droszttól, a golfpályáig, csak egy óra...

Tengerbe vetve Színház visszfényben Látogatás Zsigerből?

Csiszolatlan drágakő Ördög vitte család Szédülés

Láttatott világ

Láttatott világ.indd

6-7

2005.07.21., 1:05

Láttatott világ

Da-da-da

Lézengők, kószálók, mászkálók, menekülők, utca hidege, valamit tenni kellene ellene. Be kellene húzódni valami kellemes, barátságos, jól fűtött helyre. Elvetemült ötlet, színházba be, a Kamrába, a Katona József Kamrájába. Bármit, vagy majdnem mindegy mit adnak, grogot, abszintot, csak jól forrósítsa át a testet, a hidegtől gémberedett lábakat.

Mellesleg Bozsik Yvette, Dadaisták című műsorát adják.

Jó hely, csak úgy, nincs jegy, nem lehet bejutni, minden jegy elkelt, várakozni, könyörögni kell a bebocsátásra, akár egy zugkocsmában.

Jöjjön vissza később, talán majd állójegy, vagy átszálló. Kicsit később, szerencsére megkegyelmez a pénztáros, szorít egy kis helyett, állóhely, de legalább olcsó. Végre bent, merülés a lépcsősoron. Odalent tömeg, sorban állás a ruhatárnál, megfizethetetlen, be lehet adni a göncöket, aki csak akarja. Lehet kerülgetni az előadásra várakozókat. Kávéház, Cabaret Voltaire, barátságos, marasztaló környezet, zsúfolásig, stabil pont alig, mindenki mozog, tétovázik. Mennyezeten lógó bábú, nyakában tábla, figyelmeztetés, “Függő teher alatt ne tartózkodjanak!”.

Sétáló kisasszonyok, századfordulós ruhában, fejükön hajhálóval, oroszul csevegnek, nevetgélnek. A pultnál ellenben nem kapni orosz teát.

Megjelenik egy zöld zakós hirtelenszőke úr, ugyancsak zöld cilinderben, kalapban. Persze a cilinderre nem mernék es-küdni, a kalap posztója miatt.

Felhívja a tisztelt publikum figyelmét. “Hölgyeim és uraim önök teljesen feleslegesen váltottak jegyet az előadásra, mivel az teljesen nézhetetlen.”. Senki nem törődik vele, nem hisz neki a kutya sem.

Akkumulálódok, kelletlenül lehet csak mozogni, a tömegben mindenki öntudatos, szilárd jellem. Az egyik asztalnál Tzara, kissé szürreális,

Láttatott világ.indd

8-9

2005.07.21., 1:05

kabátja, flitterek helyett pálinkáspoharakkal van díszítve, Leninnel poharazik, kokettál. Unalmas, mások iszákosságát szemlélni. Tovább állok, majdnem elvágódok, a zárt nézőtér ajtaja előtt ülő, kunyizó maszkos koldusban, kire két önkéntes rendőr is vigyázz (a jegyszedők). Kunyizik, kikerülni lehetetlen, valami apró után kotorászok a zsebemben, markába nyomom. Megpróbálok elfordulni tőle, szinte lehetetlen, hogy ne legyen kellemetlen. Sikerül, az arcomba vigyorog a halál. Türelmes vagyok, odébb áll, máshol akad dolga.

Feltárulnak az ajtók, túl közzel vagyok a széksorokhoz, előttem, vonul el az egész közönség. Már alig várom, berogyok valaki helyére, sikerül is, de aztán mégse, felállítanak. Majd arrébb, nincs helyem, végül mégis csak állhatok, a hátsó sorban, de legalább meleg van, fűtenek, tolongunk. Végre körülnézhetek, elsötétített, homályos megvilágítású színpadkép. Miután az ember szeme megszokta a sejtelmes fényeket, egy vonatfülke vonalait lehet kivenni, lehúzható ablaka szemközt, tükröződik benne a közönség egy része, akár egy csoportos felvételen.

Rövidesen megkezdődik az utazás, beszánlak a színészek, füttyszó, Balkán expressz, időutazás, térben, Kelet-Európa, zötykölődés, Zürich, Berlin, Párizs valamint a képzelet szárnyán, tiszta Amerika. Zötykölődés, vegyes társaság, félénk vasutas, nő, táblácskával, szorítja combját, jegykezelő, tenyeres talpas paraszt lány, szerelmes pár, masiniszta. Szédült utazás, s közben az ablakban peregnek a képek, amerre csak a vonat megfordul. Vegyülés, az utazás összeráz, összetör minden testen, téren, túlfut a pályaudvaron a szerelvény. Összefacsarodott testek, szeretkező párok, hiába a zakatolás gerjeszti a buzgalmat. Majd szétgurulnak. Resti világ.

Sötét kép, vonatsíp szó, kilép a vonat ajtaján, színes sárga, vörös foltokkal díszített ruhájában, óriás bőröndökkel Sophi Taubert, koreográfus, táncos és festőnő. Rácsodálkozik a világra, sóhajt, végre Párizs, álmainak netovábbja. Tömeg, tobzódás, mozog, küzd, árral szemben sodródik, érvényesülni kell, akar, szeretne. Szomorú sorsa elevenedik meg képekben. Fel kellene tűnni valakinek, megvalósítani kellene. Az ablakban szalonok, René Magritte, Münch. Elmennek, eltűnnek, elmúlnak.

Pénz, pénz, pénz-hez kel jutni, marionett bábuk helyett táncol Ő. Mit mutassak, mit adjak, nincs semmim, talán a testem, á azt mégsem, vas-

Láttatott világ.indd

10-11

úti sínek közzé csúszott élet. Sötét.

Szünet.

Megrázó történet, kiráz a hideg, de nem mindenkit. Kitódulunk a békés nyugodt kávéházba, helyet még találni, fogyasztani reménytelen, cilinderes barátunk a sarokba helyezett apró színpadon, kuplét ad elő. Hamisítatlan Sexmachine. Próbálkozok, hátha hozzájutok valami lélekmelegítő italhoz, á dehogy, de a helyemen persze már ülnek. Magyarázkodás, szitu, csak üljenek. Amúgy sem tetszett a grafika, ami alá korábban ültem. Az első budapesti tűzoltótömlő főpróbája a rakparton.

Fröcsög, ívben lövell a víz. Vissza a nézőtérre, jobb a helyzet, néhányan elpárologtak, de még így sincs ülőhely. Egy leányzó kegyes hozzám, felkínálja, üljek mellé a széken, fél széke az enyém.

Dúl a Dada, megnyilvánul, társaival együtt, elfelejtett arctalan massza. Szalonok világa, egy asztalnál mindenki, aki csak számít, üresen bámul maga elé, Tzara, Lenin, Hugo Ball és természetesen az elmaradhatatlan marmasellek, madammok. Felismerés, eszmélés, veled itt, ezt még nem is hallottad, erről nekem az a véleményem, mindenki fújja a magáét, hadonászva magyaráz, senki sem kíváncsi rájuk. Mégis fontos, nagy dolgokat mondanak. A tartalom, a forma maga a káosz.

Téma az erkölcs, a hatalom, a politika. Közízlés? Világfelforgató lázadás.

Sophi Taubert szelleme kísért, tolókocsis kínszenvedés. Kártyaparti és elkínzott, megkínzott lányok. Apollinaire. Háborúk, megtöltötte sírok között fiatal leány, sétál. Orgia.

Nagy szellemek agyának bugyraiból előtörő métely, az élet habos oldala, önpusztítás, kábulat. Büféskocsin körbehordott olcsó boldogság, karvalynevetés, halálos utazás. Csatornabűzből előbújó lidérc. Imitált, megjátszott meztelenség, megdöbbentőbb, mint egy nyilvános közösülés. A mámoros, vaskalapos, magamutogató halál készít utolsó pillanatképet, a megváltást közönyösen, türelemmel, vidáman, vagy éppen az utazást egykedvűen viselő utasokról.

Az előadásnak vége, meghalt, vajon megszűnt egy irányzat, vagy minduntalan újjászületik, más és más formában, tűnődök kikeveredve a megrendült tömegből, magamban az utcán.

2005.07.21., 1:05

Akasztottak színháza Kamra, a Bozsik Yvette Társulat és a Katona József Színház közös produkciója, 2001. decemberében.

Dadaisták Szereplők: Bozsik Yvette, Szirtes Ági, Tóth Anita, Szacsvai László, Vajdai Vilmos, Magucsin Anna, Vati Tamás, Krausz Alíz, Czakó Klára, Tölgyesi Zoltán, Tokai Tibor, Halász Anna, Lisztócki Hajnalka, Visloczki Szabolcs Díszlet: Khell Zsolt m.v.

Jelmez, maszk, bábok: Nagy Fruzsina m.v., Sosa m.v.

Video: Novák Erik m.v.

Hang: Horváth József, Wirth Tamás Fény: Pető József Smink: Haide Hildegard Haj: Rudolf Zsuzsa Zenei konzultáns: Sári László, Vajdai Vilmos Koreográfus-asszisztens: Magusin Anna, Tokai Tibor Rendező asszisztens: Tóth Judit Rendező koreográfus: Bozsik Yvette Munkatársak: Rátvai Gergely, Tóth László, Szőnyi Kriszta, Erőss Tamás, Budavári Réka, Horváth Rozál, Balogh Zsuzsa, Uhrovszki László, Kádár Atilla, Pető Sándor, Éltető András, Petróczy László, Rikk János

Láttatott világ.indd

12-13

Az akasztott színész - ember - az Új Színház, Éjjeli menedékhely című előadásban, lehetne akár jelkép is. Nem az, valami mégis azzá teszi, de ebben az esetben nem a történet mondanivalója, á korántsem az.

Hanem itt, és csak ebben az előadásban és mert remek a szereposztás, a színészek tényleg kint a színpad terén kívül függenek, de nem ám felakasztva, hanem a lábuktól való felfüggesztés által.

Az első, ami feltőnhet a nézőnek, a függöny felhúzása után, a remek módon, jól megépített színpadkép. Nem egészen olyan, mint azt ahogyan feltehetőleg Gorkij elképzelte, és ahogyan azt Gábor Andor lefordította, de így se rossz. Természetesen nem is lehet olyan, hiszen a nézők nem is a Gábor Andor féle fordítást láthatják, Verebes István rendezésében, hanem a Morcsányi Géza féle fordítás van színpadra állítva.

Ez eleinte fel sem tűnne, leköti a nézőt az első látvány, a hodály méretű az egész színpadi teret betöltő, magas belterű, súlyos kőboltozatú, megsüllyedt, tágas pincehelyiség, borospincék penészkékjében játszó kőfalai, magasan elhelyezkedő, boltíves, kereskedelmi csarnok, raktárakra jellemző ablakaival. Az ilyen ablakokon soha sem süt, nem jut, nem vetül be a nap fénye. A díszletet Kis-Kovács Gergely készítette melynek előterében, baloldalon Klescs (Bubik István) látható, kinek, a szép lassan minden emberi kegyetlenségnek, igazságtalanságnak, fejethajtó, behódoló, erőszakos lakatosnak van oltár formájú kamra, műhely kialakítva. Feje teljesen tar és a drámai helyzethez képest, ruházata furcsán tiszta és ép a kezeslábasa, lakatos mivoltához képest.

Valamint, hogy ne fázzon, mindehhez kapucnis pufajkát visel. Itt dolgozik, ügyködik a legkülönfélébb, nem látható tárgyakon, szinte mindvégig folyamatosan, igen nagy csendben, mindvégig a hátát látatva

2005.07.21., 1:05

a nézőkkel. Többnyire innen, ebből a testhelyzetből szólítja meg, vagy folytat párbeszédet lakótársaival is. Leszámítva azt az egy-két jelenetet, amikor kiszakadva eme kényszerű bezártságból megvillantja a nézőknek erőszakos, felindult játékát.

Klescsel átellenben a színpad jobb oldalán ül egy magasabban elhelyezkedő vakablak mélyedésében Bubnov (Keresztes Sándor m. v.), a takács, sapkakészítő. Minden bizonnyal munkájának köszönhetően jobb módú csöves szerelésben. Ő is többnyire ebből a kiépített kalitkából felesel, replikázik, mondja cinikus megjegyzéseit társainak. Színpadi kihelyezett voltában, csak a kártyázás és ivászat alkalmával láthatunk változást, mellyel egyáltalán nincs megvilágítva a dráma cselekményében betöltött szerepe. Mögötte egy lépcsősor látható, ami egy kisebb emelvényre vezet, honnan Pepel (Schneider Zoltán m.v.), szobájába nyílik ajtó, ami mintegy a kiváltságosnak számító magasba törekvő bűnöznek kijár.

A lépcsősor, az emelvény alatt helyezkedik el a konyha, előtte valahol középen, egy a történet szempontjából fontosnak számító asztal, melyen a kártyapartinak, az ivászatnak kellene játszódniuk. Nos ezek játszódnak is, csak valahogy az asztal jelentősége, a történetben betöltött fontossága sikkad el.

Ahogyan a színpad többi része, a baloldalon elhelyezkedő ágysor, amely leginkább egy egyházi, vagy az üdvhadsereg által fenntartott kórházi teremhez teszi hasonlatossá a színpad eme részét. Sajnálatos, hogy a nézőtér jobb hátsó sarkából, alig látni valamit az emelvény és a konyha takarása miatt, pedig néha ott is történik valami.

A színpad előterében egy óriási vasrács, ami alatt mély üreg tátong.

A vasrácson hever szinte az egész előadás ideje alatt Nasztya (Takács Katalin), mint egy kanális rácsán fennakadt vörös hajú hervadt bimbajú cafka. Szakmájára, annak pontosabb körvonalazására, sajnos bővebb felvilágosítást az előadás során nem kapnak a nézők. Nem emelgeti szoknyája szegélyét eleget, nem kelleti magát túlságosan ahhoz, hogy a gyakorlatlanabb színházba járó rájöjjön több ezer éves foglalkozására.

Miként az emberi szenvedés jelképeként, a színpad előterébe helyezett, Klescs háta mögé fektetett Anná-nak (Egri Márta m. v.) szenvedésének, betegségének okáról is alig tudnak meg valamit is a

Láttatott világ.indd

14-15

nézők. Csak szenved és meghal, Luka (Garas Dezső) nem eléggé kétszínűen alakított jelleme, felügyelete mellett és kész. A magam részéről ezt, sajnáltam a legjobban. Azt, hogy Garas Dezső nem építette, nem alakította még kétszínűbbre, képmutatóbbra Luka jellemét, ebben a 2002.-es januári előadásban. Félelmetesen megrendítő, elképesztő lehetne ez a Luka ilyen formában. Egy kissé meglepő, hogy pont Garas Dezső nem élt ezzel a kitűnő és nagyszerű alakítás adta lehetőséggel. Talán a fordítás másságából alakulhatott így. Ennek köszönhetően más alakítások, az azokban rejlő lehetőségek is egy kissé háttérbe szorultak. Nem bomolhatott ki, nem mutatkozhatott meg igazán színészi tudása teljével a Kvasznyát alakító Nagy Mari sem. Pedig ebben az esetben pont az ilyen, ekkora, nem túl nagy szerepeknek lenne igazán jelentősége, amelyeknek meg kellene világítaniuk, sejtetniük kellene a cselekmény összefüggéseit, mozgatórugóit.

Hiszen hiába hozza a formáját, -barna öltönyben, alacsony ülepű nadrágban- alakítja az élettől megcsömörlött csalódott és azt a környezetén megbosszuló (?), Báró jellemét (Eperjes Károly) rutinosan, ez sem bír felvilágosítást adni, a remek fénytechnika ellenére sem arról mi vezet el a színen látható tragédiához.

A történet cselekménye végtelenül le van egyszerűsítve, a Morcsányi Géza fordításából előadott darabban. Minden csak az élveteg, kapzsi, Vaszilissza Karpovna (Ráckevei Anna), az idős, sánta pincetulajdonos Mihail Ivanov Kosztiljov (Derzsi János) feleségének, húgára való féltékenységével van megmagyarázva, amit Vászka Pepel és Natasa (Botos Éva) éppen kialakuló kapcsolata miatt érez. Nincs rámutatva arra, hogy az idő múlásával ki kinek az oldalára helyezkedik a többi szereplő közül, mint ahogyan nincs kihangsúlyozva irigy önzésük, képmutató viselkedésük, amivel az így kínálkozó lehetőséget, a féltékenységet, ellenségeskedést, gyilkosságot a maguk javára igyekeznek fordítani. A mozgatórugók meg- és felmutatásának kihagyása egy nagyszerű előadás lehetőségétől fosztják meg mind a nézőket, mind pedig önmagukat a színészek. Mindezen motivációk, valamint a Színész (Vass György) öngyilkosságának indítékának kiderítése teljes egészében a néző fantáziájára van bízva. Amit akár az előadás javára is lehetne írni, ha a megelevenített jellemek által a színészek többet sejtetnének a

2005.07.21., 1:05

színpadi cselekmény mozgatórugóiból.

Mindazok számára, akik mégsem rendelkeznének kellő fantáziával, meg kell elégedniük azzal a lehetőséggel, hogy odahaza leemelik a könyvespolcról Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely című drámáját Gábor Andor fordításában, hogy elolvashassák, de csak szigorúan a darab megtekintése után.

Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely színmű 2 részben Fordította: Morcsányi Gábor Luka.....................................................................Garas Dezső m. v.

Szatyin................................................................Kaszás Attila m. v.

Vaszilisza Karpovna..............................................Ráczkevei Anna Mihail Ivanov Kosztiljov............................................Derzsi János Bubnov.............................................................Keresztes János m. v.

Nasztya.....................................................................Takács Katalin Andrej Mitrics Klescs.................................................Bubik István Anna......................................................................Egri Márta m. v.

Vaszka Pepel.................................................Schneider Zoltán m. v.

Natasa...............................................................................Botos Éva Színész..........................................................................Vass György Kvasznya........................................................................Nagy Mari Medvegyev..............................................................Kisfalussy Bálint Aljoska......................................................................Almási Sándor Golyvás...............................................................Varga Károly m. v.

Tatár..........................................................................Gosztonyi János Díszlet: Kiss-Kovács Gergely Jelmez: Tordai Hajnal Mozgás: Bodor Johanna Rendezőasszisztens: Herpai Rita Rendező: Verebes István

Láttatott világ.indd

16-17

Meddig, kell még gyúrni fiúk?

Van a Bárka Színház, amely mintha kilógna a sorból, kissé távolabb esik a budapesti színházak fősodrástól, nem annyira központi, helyileg.

Talán a választott, az előadott színpadi darabok miatt is, kicsit kísérletező, helyét kereső, kicsit színes. Tétovázva mostohán magára hagyva lépdel a polgári és a kísérletező művészszínházak határmezsgyéjén, ha egyáltalán létezik ilyen, manapság. Jól megközelíthető környezetben található, maga az épület az Üllői út felől, akár gépkocsival, lehet parkolni, metróval Nagyvárad tér, mögötte ott az Orczy kert. Megtesznek mindent, hogy odaszokjon, maradjon a közönség, kissé lakatlan még a belső környezet, talán ha kimelegszik, tavasszal.

A 2002. januári bemutatóra, a rendező Bérczes László, valódi különlegességet, innyencet állított színpadra. Választása Harold Pinter a mai angol abszurd dráma megteremtőjének a Hazatérés című tragikomédiájára esett. Ezt a darabját Harold Pinter az amerikai hatásvadász televíziós szappanoperák stílusában írta. A cselekmény szövegrészei közzé szüneteket iktatott be, ami által a történet mélyebb értelmére kívánta felhívni a figyelmet. Nos, a Bárka Színház ezen előadás, a Hazatérés alkotói nem egészen követték ezt a szerzői elképzelést, illetve csak részben. Így a Bérczes László által rendezett darab egy kicsit nyersebb, karcosabb, magyarabb, annak ellenére, hogy maga a Hamvai Kornél fordítás is kellően naturalista. És van az előadás, ami a függöny mögül kiszűrődő, némi szöszmötölés, beszélgetés után el is kezdődik. Mintha az előadó színészek az utolsó pillanatban beszélnék meg, hogyan és milyen ritmusban adják elő ezt a szókimondóan megfogalmazott, abszurd történetet, mely férfiak és nők között meglévő, évezredek óta fennálló viszonyról, a női test áruba

2005.07.21., 1:05

bocsátásának egyik módjáról kíván szólni.

A függöny felhúzása után, rögtön egy férfiak által lakott családi fészek tárul elénk. A díszlet egyébként meglepően hű a szerző által megadottakhoz, ami Paseczki Zsolt precíz munkájának köszönhető.

Eleinte, az első feltárulkozás pillanatában fel sem lehet fogni a néző elé táruló közvetlen látványt. Egy óriási koszos, lepusztult nappali látványa tárul elénk, melynek hátsó fala ki van verve, rálátni a keresztben húzódó előszoba üveges falára. A színpad előterében baloldalon egy kopottas, szakadozott borítású bőrpamlagon, jólfésült 30-as férfi ül, csíkos sötét színű nadrágban, bordó hálóköntösben. Az előtte lévő dohányzóasztalkán heverő újságokból noteszébe jegyzetel. Majd, hogy időt hagyjon a további szemlélődésre, végtelen nyugalommal rágyújt és tovább jegyzetel, minden valószínűséggel az éppen aktuális heti lovas futamokat. Hiszen a tragikomédia cselekménye Anglia, ahol eme játékszenvedélynek óriási hagyománya van. A feje mögött a falban lévő mélyedésben éjjelilámpa és célbadobásra szolgáló eszközök, melyek a darab előrehaladtával más alkalommal is szerepet kapnak. A dohányzóasztal környékén egy ugyancsak kopott, megviselt bőrfotel, átellenben a kandalló és a kisszekrényre helyezett gramofon előtt egy újabb lehasznált bőrfotel kap központi szerepet. A háttérben az előszoba üveges fala előtt, középen pár fokos lépcsősor, korlát. Jobbra a korlát előtt egy szoba bejárata. A bejárat előtt egy ökölvívás gyakorlására szolgáló gömb, tükrös falú szekrény. Baloldalon a nem látható emeleti szobákba lépcsősor vezet és a cselekmény előrehaladtával a helyzet komikumát emelő mellékhelyiség bejárata található. Miután a néző megszokta a színpadon látható tárgyakat a csillár szórta fényben, egy-szercsak feltűnik, megmozdul az üvegfal mögött egy farakáson ülő idős ember. Megmozdul, krákog, majd a szűk udvar sarkába lépve űrít, vizel, közben ordít. Ordítva szólítja a szobában lévő, újságok felett gondosan jegyzetelő fiát.

Ezzel meg is kezdődik az előadás, ami sajnos innen kezdve, igen gyors ütemben folyik tovább, megváltoztatva az eredeti mű ritmusát, elhagyva a korábban említett szüneteket, ami a szappanoperákból ismert, felcsattanó hatásvadász, nevetésnek felelne meg. Igaz, a rendező, a dramaturg Deres Péter f. h. elképzelése kicsit más, kissé eltér a mű eredeti

Láttatott világ.indd

18-19

mondanivalójától, nem annyira mély, sokatmondó, ami által megváltozik a darab ritmusa is. Ezért a kétfelvonásos darab, első felvonásának végén még midig nem lehet sejteni merre, miként alakul a tragikomédia cselekménye. Minden, a mondanivaló, a színészi játék, a megváltoztatott ritmus, az előadás végére, annak csattanójára összpontosít.

A történet cselekménye négy magáramaradt, feleség és anya nélkül együtt élő férfi életébe, életmódjába ad betekintést. Max (Kovács Lajos), a hajdanában megélt hentes mivoltára büszke, szakállas, görbebotos, kalózkendős - talán egy sapka is megtette volna -, többnyire odahaza lebzselő, a többieken élősködő, csak a kellemetlen családi megbeszélések elől menekül el otthonról. Leginkább hálóköntösben, sötét színű nadrágban, vagy koszos, foltos, szakadozott mele-gítőben glasszál, vonszolja magát a színpadon. Előfordul, hogy Kovács Lajos néha elsieti a rávonatkozó szövegrészeket, valamint gyors a mozgása, emiatt nem minden alkalommal érezni az idős öregembert alakításában. Nagyszájú, ő viszi a prímet, ő a család feje, vezéregyénisége, emiatt és hogy pozícióját megőrizze, becsmérli, nézi le a tőle csak néhány évvel fiatalabb Sam-et (Czintos József), aki az előadás legvégéig kitűnően alakítja, a rövidre nyírt, oldara fésült hajával, sörtés szakállával, a mindig megalázott, lebecsült, semibevett, figyelmen kívül hagyott, komplexusokkal küzdő, néha teljesen gyerekes viselkedésű gépkocsivezetőt. Úrvezetőt, fehér ingben, nadrágtartóval nagy testalkatán, fenékbehúzott, bokás, sötét színű, élesre vasalt nadrágjával, nagyméretű cipőjével maga a megtestesült szerencsétlenség. A történetben ő az egyetlen viszonylag pozitívnak mondható jellem, aki már csak az utasoktól kapott szivarkáknak, vagy a bátya helyett melegítőben, kötőben, odahaza elvégzett konyhai munkának tud örülni. Idétlen helytállását a bátya, Max amikor csak teheti, meg említi. A házsártos Max, nem csak Sam-el nem egyezik, aminek okára csak a második felvonásban derül fény, hanem a vele együtt élő fiaival, Lennyi-vel (Kardos Róbert) és Joey-val (Szikszai Rémusz) is kibírhatatlan módon viselkedik.

A Harold Pinter által írt dráma szövegkönyvéhez képest itt, a fiúkkal történő évődésben van egy kevésbé kihangsúlyozott elem. Talán érdekesebb, hosszabb, mélyebb értelmű lenne a darab, ha nagyobb hangsúlyt fektetnének arra, ahogyan az apa nem tudja bizonyos pil-

2005.07.21., 1:05

lanatokban eldönteni, miként viszonyuljon fiai korához. Eme kevéssé megvillantott jellemzők ellenére, természetesen még mindig élvezhető az előadás. Az előadás legszínesebb jelleme, ami egyben a legváltozatosabb játékmódot igényli az Joey színpadi alakjának megformálása. Ennek a feladatnak kitűnően tesz eleget a Joey-t alakító Szikszai Rémusz, aki többnyire melegítőben feszít a színpadon. Egyik jelenetben egészen kisfiús, míg a másikban dühöngő állat, valamint buta és nőkért végtelenül elvakultan rajongó, jó testalkatú, lenyalt hajú boxoló. Őrája figyel, ügyel az egész család, az óvó tekintetű, szigorú apa, valamint a kétes forrásokból élő Lenny és a nagylelkű Sam nagybácsi. Egyszóval valódi mihaszna elkényeztetett 18 éves melák.

Ebbe a környezetbe érkezik meg megkésett nászújáról, európai körútról, az éjszaka leple alatt Max legidősebb fia Teddy (Balázs Attila), aki jólszituált egyetemi tanár Amerikában, valamint Ruth (Szabó Márta) a neje. A család többi tagjához viszonyított jólétüket hivatott hangsúlyozni ruházatuk is. Teddy inges, zakós öltözéket, míg felesége Ruth, alkalmanként fehér, vagy piros térdközépig érő ruhát visel, hozzá minden esetben a ruházatával megegyező színű igen magas sarkú cipőt, ezzel is hangsúlyozva korábbi foglalkozását. Arra, hogy a ruhák minden esetben megfeleljenek az alakított szereplők jellemének, Kárpáti Enikő figyelt. Érkeztük az éjszaka ellenére sem marad titokban. Hamarosan megjelenik a színen Teddy öccse Lenny, aki előbb bátyával beszélget.

Beszélgetésükből fokozatosan derül fény a köztük, valamint a család többi tagja közti ellentétekre, ellenérzésekre. Teddy nyugovóra térte után, Lenny az esti sétából hazatérő Ruth között hamarosan amerikai szappanoperába illő módon alakul ki bensőséges kapcsolat, ami a lehető legnaturálisabb módon van ábrázolva.

A második felvonás teljes egészében annak ábrázolására szorítkozik, hogy a vulgáris, feleség és anya nélkül tengődő férfi családtagok, kik korábban többnyire kerítéssel foglalkoztak, miként egyeznek meg az egyetemi tanár báttyuk feleségével (három gyerek anyjával) akiről, mint kiderül -, korábban modell (prostituált) volt, arról, hogy az elkövetkezőkben közöttük maradjon, és a számukra dolgozzon.

A második felvonás már egyértelműen abszurd jelleget ölt. A

Láttatott világ.indd

20-21

történet az előadás végén az valósul meg, ami az érzelmi, szexuális nyomorban tengődő szereplők tudatalattijában él. Az, hogy pontosan mi is ez, az úgy is csak az előadás végén derül ki, de nem csupán ezért érdemes végignézni, megtekinteni az egész tragikomédiát.

Bárka Színház Harold Pinter - Hazatérés Tragikomédia Fordította: Hamvai Kornél Max:.....................................................................Kovács Lajos m. v.

Sam, a testvére:.........................................................Czintos József Lenny:.........................................................................Kardos Róbert Joey:........................................................................Szikszai Rémusz Teddy:..........................................................................Balázs Attila Ruth, a felesége:..........................................................Szabó Márta Díszlettervező: Paseczki Zsolt Jelmeztervező: Kárpáti Enikő Dramaturg: Deres Péter f. h.

Sugó: Lengyel Csaba Asszisztens, ügyelő: Tóth Péter Rendező: Bérczes László

2005.07.21., 1:05

Az egyik szemem sír, a másik nevet

Úgy tűnik, a mai magyar színházi viszonyok között, igenis aktualitása van Moliére darabot előadni. Sőt az, hogy a Katona József Színház, Moliére: Tartuffe című darabját műsoron tartja annak az a titka, hogy a címszereplő képmutatása nem szükségképpen kötődik a vallásossághoz.

A darab színpadra állítói a Katona József Színház alkotói sokrétű mondanivalójuk megfogalmazásakor, már a színpadkép kialakításakor éltek a molieri játékstílus változatossága adta lehetőséggel, a díszlet Bagossy Levente m. v. munkája. A nézőt nyitott színpadkép várja, a már “használtas”, “korábbi előadások díszlet elemeiből” összetákolva.

A színpad két szélén dobogó, a színpad előterében, egy mozgatható eltolható paraván, arccal a nézőtér irányába, amely később az előadás folyamán házfalként szolgál, ajtóval és ablakkal ellátva. Rajta XIV. Lajos Napkirály bandzsító, parókás arcmásával. Ez egy kissé félreérthető, nehézséget okozhat az összkép értelmezésénél. Ajka vörös festékfolttal van bemázolva, mintha csókot kapott volna valamelyik Múzsától, illetve, mintha egyik előjárója, képmutató alattvalója nagy buzgalmában lepecsételte volna az ajkát.

De mégsem, hiszen ha jobban belegondolunk, XIV. Lajos francia király a maga idején, igen csak kultúra, haladáspárti, művészetértő és kedvelő királynak számított és nem követelte meg alattvalóitól, az őt szórakoztató művészektől, hogy képmását bárhol is körbehordozzák.

Manapság pedig közzel s távol sincsenek Rákosik, vagy Ceausescu-k kiknek képmását kellene körbe hordani a vásártéren, templomban, akár Székely Gábor: Caligula helytartója című drámájában, és nincsen jobbos, sem pedig balos diktatúra. A megoldást valószínűleg valahol máshol

Láttatott világ.indd

22-23

kell keresni. Mint hajdanán a vásári vallásos, hites játékok esetében az éppen fellépő, előadó társulat mindig a helyi viszonyoknak megfelelően adták elő darabjaikat. Annak megfelelően, hogy kihez szándékozott szólni a társulat, hiszen egy-egy színházi kompánia minden esetben egy zártabb, vagy nyitottabb közösséget szólított meg előadásaival.

A klasszikus értelembe vett színház szerepe is valami hasonló, az igazság kegyetlen kimondása, az igazság értelmezési lehetőségeinek, különböző formáinak felmutatása, vitatása. A színház egyik szerepe, nyílt fórumot, teret adni a közösséget érintő problémák megfogalmazásának, melyben a néző szerepe az előadáson való részvétel, ahol a jutalmazás, a tetszésnyilvánítás a taps, avagy a színházlátogató elmaradása az előadásokról. Mindez egyfajta véleményformálásként működik, az egyéni, vagy közösségi igazságok oda-vissza történő ütköztetése, mint egy jól működő demokráciában.

Itt ebben az előadásban, a nézőre van bízva az, miként és hogyan értelmezi a látott, a bemutatott darabot. Jól megszerkesztett, végiggondolt előadás esetében ez nem jelent gondot, hiszen a plurálisabb látásmódú színházrajongó olyan, aki nem csak egy színház előadásait látogatja, ugyanúgy talál az elébe tálalt darabban értelmezhető és szórakoztató elemet, mint esetleg a szűkebb közösségbe tartozó színházlátogató.

Ilyen a Zsámbéki Gábor által rendezett Moliére: Tartuffe, című előadás is. A-mikor egy színpadra állított dráma többletértéket tartalmaz, előfordulhat, hogy az ilyen jellegű előadások esetében, értelmezési gondok adódhatnak. Az utóbb, egy előadáson belül, nem a dráma mondanivalójának megfelelő rejtett tartalmak elhelyezésével óvatosan, ügyesen kell bánni, mert esetleg óhatatlanul felesleges terheket ró az előadó, egyébként kitűnően alakító színészekre. Természetesen ezért színház a színház és ezért jó a megfelelő tudással rendelkező rendező, hogy az ilyen nehézségeket áthidalja. Szerencsére ebben az esetben ilyen terhekről szó sincs, hiszen a darabválasztás, a molieri játékmód mindezt megengedi, sőt megköveteli, a darab szövegezése és mondanivalója a lehetőségek használata után kiált. Melyet nagyszerű módon a társulat ügyesen fel is használ.

A játéktér közepén korlátsor, amely az előadás során több funkciót is betölt: Elválasztja, megosztja a teret, Bulgakov: Moliére-ről szóló

2005.07.21., 1:05

darabjának megfelelően. A korlátsor az előadás során kerítés, birtokhatár, pulpitus, a bőség asztala, a családi élet színterének határa, melyen kívül kezdődik a képmutató alattvalók, a klérus, a hatalom uralta terület. A korlátsor mögött lépcsősor, melynek az alsó foka nem a családi fészek, a lét, irányába, vagy arra lenne nyitott, hanem attól elfordulva a nézőtér irányába mutat, melyen magasabb régiókba, körökbe lehet jutni. A lépcsősoron közlekednek, ereszkednek alá, vagy éppenséggel lépdelnek egyre magasabbra a kiemelt, fontosnak számító személyiségek. Ebben az esetben Tartuffe és talpnyalói. Valamint a színpad hátterében egy másik előadás kelléktárából itt maradt, pusztuló szárnyas ajtó található.

A Moliére által írt darab által felvetett problémák, mint az érdekből, az érvényesülés reményében lecserélt hit, az ezzel járó képmutatás, a vagyon reményében kötött kényszerházasság, érdekházasság mind a mai napig nem veszítettek aktualitásukból, mintha ezek érvényessége semmit sem veszített volna az elmúlt három négyszáz év folyamán. Maga a nyitó kép egy családi helyzettel indít, felvezeti a cselekményt, a színpadra lépő színészek egy részét. Egy családi perpatvart, vitát, veszekedést láthatnak a nézők. Mindenki Orgon-t, a házigazdát várja. A rendező, Zsámbéki Gábor által választott Vas István fordítást használja, melynek pergő, verses formája remek lehetőséget ad a színészek szövegbeli tudásának csillogtatására, amellyel természetesen élnek és kifejezetten remekelnek általa. Ellenben nem csupán a szöveg visszamondásával remekelnek, hanem a színpadon mozgásban történő megelevenítésével is, melyben jól láthatóan kimondottan örömüket lelik. Ebben a nyitó jelenetben a színpadot uraló Pernelle Asszony, Orgon anyja (Lázár Kati m. v.) alakítása jár az élen, akitől szinte semmiben sem maradnak el a vele együtt a színpadra lépő társai. Hazavárják Orgon-t, kinek szigorát a házban mindenki féli, elvakult hitbuzgalmát csodálják, de a legkevésbé sem értik. Remekbe szabott, egyéni játékokra van lehetősége a színészeknek, akik olyan formában helyezkednek el a színpadon, hogy a nézőtér bármely pontjáról jól láthatóak, tisztán kivehető játékuk, mimikájuk. Akik pedig a nézők közül a hátsóbb sorokba kényszerültek, azok a színpadkép komponált voltát csodálhatják, valamint a színpadon lévő színészek ruházatát, amely szintén a molieri játékstílus jellegzetességeit viseli magán. Moliére színházát a maga idején

Láttatott világ.indd

24-25

a szegénység jellemezte, ezért az akkori feljegyzések szerint minden színész olyan ruhában lépett színpadra, amilyennel éppen rendelkezett.

Ezt a jellegzetességet viseli magán a színrelépett színészek öltözéke is. A ruhákat, a jelmezeket Földi Andrea m. v. állította, válogatta össze erre az alkalomra. Így Pernelle Asszony és Filipote butuska, mulya szolgálólánya, akit Tóth Anita alakít, múlt századi idős hölgyhöz illő fekete ruhában, illetve komornája szürke ruhát és fehér főkötőt visel igazi vénkisasszonyhoz illően. Ők ketten ilyen öltözékben lépnek színpadra. A tarka forgatagot színesíti Elmira, Orgon második felesége (Básti Juli), aki fekete szoknyában, lila blúzban, mint nagyvilági nő jelenik meg a színen, de hasonló feltűnést kelt Damis, Orgon fia (Fekete Ernő), aki bőrnadrágban, bakancsban, bőr zekében, fekete ingben feszít, mint egy idetévedt leendő, vagy szellemként megidézett Hamlet. Vitáznak, nem tudnak egyezségre jutni arról, mennyiben engedelmeskedjenek a vallási elvakultságban, túlbuzgóságban szenvedő Orgon-nak, kinek ekkor még döntéséről semmit sem tudnak. A jelenet Pernelle Asszony kivonulásával ér véget, fia érkezésének hírére.

A színpadon ezt követően nem marad más, mint Mariane, Orgon leánya (Rezes Judit) és csípős nyelvű, szemtelen komornája Dorin (Fullajtár Andrea). Kettejük színészi alakításában remek, mulattató, szemet gyönyörködtető játékot láthat a néző. Fullajtár Andrea szinte teljes egészében uralja játékával a teret. Hol a lépcsőkön szökell föl, hol pedig annak korlátján ereszkedik alá, tekereg, izeg-mozog, forog a Mariane-t alakító Rezes Judit körül. Mindkettőjük által alakított jellem más és más játékmódot igényel, ennek megfelelően öltözékük is teljesen elüt egymásétól. Dorin viselete, kacérabb, ugyanakkor hétköznapibb, fehér laza blúz, amely ujjatlan topba van fogva, olyan formában, hogy az a Moliére korára jellemző fűzős ruhák emelt melltartását idézi, mindehhez virágos nagymintás bő szoknyát visel, amely a színésznő mozgásától szinte szárnyrakel, mint egy szélben lengedező virágágyás. Ezzel szemben Mariane ruházata visszafogottabb, komolyabb miként azt a szerep szerinti társadalmi helyzete is megkívánja, de csak jellegében, ugyanis a rövid hullámos szőke haját és vidám arcát, mimikáját valamint nyurga testalkatának mozgását jól emeli ki a zöld, magas nyakú egyszerű kötésű pulóver, melyhez narancssárga hosszú vászon szoknyát és

2005.07.21., 1:05

ugyancsak narancssárga topánt visel. Az általa alakított szorongó, butuska, félénk, tanácstalan jellem megjelenítésének kitűnő terepnek bizonyul ruházata. Hiszen amikor szerelme, Valér-al való találkozás pillanatainak felelevenítése kerül szóba, az öltözék remek lehetőséget biztosít a vele való játszásra. Nagyszerűen kimunkált színészi munkát kísérhetünk figyelemmel, a kezek tévelygő mozgása, tördelése, a pulóver szegélyének húzása, nyúzása, a szoknya fodraiban való turkálás, vagy a szoknya fodrainak izgatott lábközzé szorítása mind azt bizonyítja, hogy a színésznő kellő időt fordított a szerep jellemének felépítésére. Kis idő multán kettejük játéka az apa, Orgon (Lukáts Andor) megjelenésével egészül ki. Orgon hitbeli buzgóságában és talán mohóságában, közli elhatározását leányával, mi szerint figyelmen kívül hagyja leánya szándékát és szerelmét, érdekből a képmutató Tartuffe-höz kívánja adni feleségül. Mulattató apró jelenetek egész sorának lehetnek tanúi a nézők, ahogyan az apa közli és megköveteli elhatározásának betartását, a kissé együgyű leányával: Az apa döntése ellen lázadó Mariane-nak alig vannak hathatós érvei, de a segítségére siető szolgálója, Dorin közbenjárása, feleselős szemtelensége sem elég Orgon érveivel, elhatározásával szemben.

Orgon szándékától eltéríthetetlen. A két fiatal leányzó letaglózva majdhogynem tanácstalan marad a színpadon. Tervet szőnek, főként a határozott Dorin-nak köszönhetően, melybe beavatják a kurafiként megjelenő Valért (Dévai Balázs) is, kinek haja összekuszálódva szénakazalként mered az égnek, majd Dorin javaslatára különös módon megbékülnek egymással, illetve különválnak.

A cselekmény folytatásaként újra Orgon jelenik meg a színen, aki öltözékével is az elvakult hitbuzgóságot testesíti meg, szürke nadrágot és kaftán formájú körgalléros kabátot visel, hozzá fehér inget. A kabát ugyan nem sujtásos de gombolása és körgallérja valami hasonló illúziót kelt. Őt Orgon-t, Tartuffe-al szembeni elvakultságról szeretné felvilágosítani, meggyőzni Cleante (Máté Gábor), mert mindenben a képmutató, álszent alak akaratának megfelelően cselekszik. Máté Gábor lenyűgözően ábrázolja Cleante alakját, cinikus fáradt arcával, megvető viselkedésével, mozgásával, a világfi csavargót, világosbarna ballonkabátban, fehér ingben, bordó gyűrött nadrágban és fekete kínai tornacipőben. Szín-

Láttatott világ.indd

26-27

padi remeklésük, színészi játékuk szinte visszamondhatatlan egyszerűen látni kell remek alakításukat.

Cleante lelépte után, Tartuffe (Rába Roland) játékát szemlélhetjük, megjátszom kivagyiságát, csodálhatjuk, ahogyan a lépcsősor tetejéről indul, a színpad, a játéktér közepébe, az állandóan magával cipelt kartondobozával, amely a belsejébe rejtett Krisztus képpel, bárhol és bármikor felállítható házioltárként szolgál. Vele együtt jelenik meg a színen, Tartuffe-t mindenhová elkísérő, Lőrinc (Takátsy Péter m. v.) macskamozgású talpnyaló szolgálója. A szemforgató Tartuffe megjelenésekor, vagyon utáni mohó vágyakozását, hitbéli buzgalommal valamint egyszerű vászonnadrág viselésével igyekszik leplezni. Orgon szinte megszállott állatként ereszkedik térdre, ajánlja fel szolgálatait, vagyonát és leányát Tartuffe számára. Hogy Orgon mit szeretne elérni eme tettével, vagy hogy mit remél ettől a felajánlkozástól, vagyont, előrejutást, esetleg a családi béke megóvását az nincs pontosan megvilágítva, ennek eldöntése a néző ízlésére, fantáziájára, gondolatvilágára van bízva. Az biztos, hogy az ajánlatnak való örvendést Tartuffe ügyesen rejti véka alá, de a felajánlkozást természetesen elfogadja, miközben, ingét ruháját tépi, ezzel is azt bizonygatva mennyire csak és kizárólag hitének, vallásának él. Olyannyira, hogy egy másik jelenetben szinte lerohanja, megkörnyékezi Orgon feleségét is. Orgon szemét, hiába akarja bárki is felnyitni, nem hallgat sem, leányának szemtelen szolgálójára, sem pedig felesége fivérére Cleant-ra. A cselekmény egyik sarkalatos pontja, amikor Cleante, Tartuffe elé járul alázatosan és megpróbálja arról meggyőzni az éppen asztalnál ülő, éppen zabáló Tartuffe-t arról, hogy hagyjon fel Orgon és családja kizsigerelésével. Egy másik jelenetben Orgon fia, Damis látogat el Tartuffe-höz és kerül vele összetűzésbe. Ez az összetűzés megvilágítja a díszletelemként szolgáló XIV. Lajos francia király arcmásán éktelenkedő vörös folt és Tartuffe közötti összefüggést.

Az összetűzés során Tartuffe ugyanis, ha nem is komolyan, de megsérül.

Sérülését viszont, hogy Damis apjánál Orgon-nál nagyobbnak tüntesse fel, ajkait saját vérével még inkább bekeni. Így válik Tartuffe-ből, a hitbuzgó vallásos emberből, a ház falára festett véres szájú ördöggé.

Az előadás csúcspontja, nagyjelenete, amikor Elmira nagy nehezen rábírja az elvakult és teljesen hiszékeny, vagyonából kiforgatott Orgont

2005.07.21., 1:05

arra, hogy az asztal alá bújva hallgassa, meg ahogyan Tartuffe, álszent módon Ostromolja kegyeit, annak ellenére, hogy lányuk kezét már odaígérték számára. Tartuffe miután fény derül gazságára és már nincs lehetősége a visszakozásra, magyarázkodásra, megfenyegeti Orgont és családját. Eljárást kezdeményez ellenük, amit a végrehajtó Lojális Úr, a törvényszolga (Varga Zoltán), kishivatalnok öltözékével nyomatékosan végre is hajt. A család az utcára kerül.

Megoldást és feloldást a család gondjaira végül Mariane kedvese Valer-hoz, aki a családot felmentő királyi végzéssel érkezik. Öltözéke ekkor már egy vidám csavargóé, élénk narancsszínű kockás mintás zakó, pulóver, világosbarna nadrág és cipő.

Azt lehet mondani, hogy a darab végül mégis vidám, megnyugtató módon végződik, de az előadás, amely a legjobb Csehov rendezésekhez hasonlóan záróképben végződik, egy esetleges másik értelmezési módot is lehetővé tesz, a különböző ízlésű, gondolkozású nézők számára. Az előadás záróképében azt látni, hogy Orgon családja a színpad bal oldalán helyezkedik el és házon kívülről tekint a lépcsősoron menekülő Tartuffe-re és segítőire, akik ekkor már hivatali öltözékükben és minőségükben feszítenek.

Orgon családjának szétszórt elhelyezkedése és testtartása olyan, hogy abból nem lehet eldönteni azt, ki milyen érzéseket, gondolatokat táplál a távozó Tartuffe és társaival kapcsolatban. Ezen színpadkép beállításával, mintha a rendező azt szerette volna elérni, hogy a nézők kellően vegyes érzésekkel távozzanak a színházból és az előadás után, elgondolkozhassanak arról ki miért cselekedett és hogyan, miért döntött, úgy ahogyan döntött, jól avagy rosszul és az előadást megtekintő néző kinek a pártjára állt véleményével.

A nézők tapsából ítélve, amellyel a 2002. január 6. előadást jutalmazták, úgy tűnik, ők az előadás mellett voksoltak.

Láttatott világ.indd

28-29

Budapest-i Katona József Színház Moliére: Tartuffe Fordította: Vas István Pernelle asszony, Orgon anyja...........................Lázár Kati m. v.

Elmira, Orgon második felesége....................................Básti Juli Orgon, Elmira férje.................................................Lukáts Andor Damis, Orgon fia.........................................................Fekete Ernő Mariane, Orgon lánya, Valér kedvese.........................Rezes Judit Valér, Mariane kedvese..............................................Dévai Balázs Cléante, Orgon sógora................................................Máté Gábor Tartuffe, álszent..........................................................Rába Roland Doriane, Mariane komornája.............................Fullajtár Andrea Lojális Úr, törvényszolga..........................................Varga Zoltán Rendőrhadnagy..........................................................Rajkai Zoltán Flipote, Pernelle asszony szolgálója............................Tóth Anita Lorinc, Tartuffe szolgálója...............................Takátsy Péter m. v.

Díszlet: Bagossy Levente m. v.

Jelmez: Földi Andrea m. v.

Zene: Sáry László Dramaturg: Fodor Géza, Ungár Juli Aszisztens: Tiwald György Rendező: Zsámbéki Gábor

2005.07.21., 1:05

A színház, mint eszköz, de mire is?

Nagy várakozás előzte meg és meglepetésként hat a Vígszínházban 2002-ben bemutatott William Shakespeare: Lear király című átirat. A néző mivel a Vígszínházról van szó, arra számít, végre láthat egy szöveghűnek mondható Shakespeare színpadi változatot. Mindehhez minden lehetőség adva van; a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi hírű igazgató főrendezője Tompa Gábor, valamint annak állandó munkatársa, fordítódramaturgja Visky András, valamint a Vígszínház technikai apparátusa és színész társulata és végül minden bizonnyal azért, hogy a nézőknek ne legyen szokatlan, netalántán régies a Vörösmarty Mihály fordítása, Forgács András gondoskodott arról, hogy a szöveg meg legyen itt-ott húzva, át legyen írva. Mintegy sajátos rendezői elképzelésnek megfelelően, amely nem áll másból, mint Edgar, Gloucester fiának (Szarvas József) egyfajta Krisztus-i szerepkörben történő megjelenítése.

Tehát aki a Vígszínházban játszott, Tompa Gábor által rendezett Lear király-t tekinti meg, az ne számítson olyan színpadi alkotásra, ami megvilágítaná az eredeti Shakeseare mű jelentésgazdagságát. Míg az első jelenetben Lear király férjhez szándékszik adni lányait, osztja köztük vagyonát, teljesen érthető a történet, de a cselekmény előrehaladtával egyre kevésbé lehet érteni az egyes személyeket mozgató késztetéseket, ami leginkább annak köszönhető, hogy az előadó színészek kevéssé bontják ki az alakított személyek jellemét.

A produkciót lényegében üres térben adják elő, ami feltétlenül felnagyítja azt a kevés mozgást, mozdulatot, amire a leginkább statisztálásra ítélt színészek vannak kárhoztatva. A színészek közül feltétlenül meg kell említeni Tordy Gézát, akire Lear király szerepe van kiosztva, indulatosan hadonászik az előadás legvégéig, mely mozgás, vagy

Láttatott világ.indd

30-31

beállított képszerű jelenetek sora, semmit sem ad vissza, alig magyaráz meg bármit is a fokozatosan összezavarodó, leányai hatalom és vagyon utáni vágyát sehogyan sem értő király kétségbeesett tévelygéséből.

Sajnos a rendezői elképzelés alig érthető, nem lehet felmérni, hogy az, amit látunk komoly elgondolás vagy inkább valamilyen rejtett humor, ugyanis a díszletek valami csínyre engednek következtetni. A tragédia cselekményének esetenkénti, heves gesztusvilággal való, vagy éppen ellenkezőleg óriásinak szánt színpadképekben történő megfogalmazása, azok váltogatása, egy idő után fárasztóvá teszik a színpadon folyó események figyelemmel való kísérését, valamint az átírt szöveg értelmezését, ami különösen azon nézők számára okoz csalódást, akik esetleg a Vörösmarty Mihály fordításának, annak mondanivalójának megvalósítását látnák szívesen a színpadon.

Egy ilyen megnövelt terű dobszínpadi előadás esetében, melyben nincsenek, vagy alig vannak díszletek, azok használata a velük együtt a színpadon látható színészek ruházatának, milyenségén, jelentése ilyen esetben a többszörösére növekszik. Így nagy lehetőség nyílik a színészek számára, hogy tehetségüket, tudásukat megvillantsák egy-egy színpadi jellem kialakításában, megformálásában, de valahogy ebben az előadás esetében mégsem élnek ezzel a helyzet adta remek lehetőséggel.

Játékmódjukat a leginkább a görög tragédiák játékstílusához lehet hasonlítani. Állnak felsorakozva, vagy csoportosan többnyire egy helyben, az éppen a szerepét mondó színész kivételével, aki szövegének értelmét jeleníti meg mozgásával. Az üres térben különösen feltűnő a leginkább az elsõő felvonásban szerepeltetett, maszkok és parókák mögé bujtatott zenészek, akik a színpad előterében zajló színpadi cselekmények közben kissé funkciótlanul árválkodnak a színpad mélyén. Ráadásul a maszkok formája miatt egyáltalán nem lehet a japán no színház zenészeivel társítani őket, de a cselekmény történései sem tesznek semmilyen hasonló asszociációra lehetőséget. Hasonló módon zavaró, értelmezhetetlen a füstgépek használata melyet sehogyan sem, vagy alig lehet az éppen elhangzó szövegrészek mondanivalójával egyeztetni. A Both András által készített díszlet az óriás fából készült konténer formájú alkalmatosságok használata volt a leginkább a mű mondanivalójával egyeztethető. Mozgatásuk, a színpadon fokozatos

2005.07.21., 1:05

előtérbe mozdításuk fejezte ki leginkább Lear király életidejének, hatalmának, életterének, megfogyatkozását. A legkülönösebb színpadi elem szerepeletésére valamikor a második felvonás során kerül sor, amikor Gloucester gróf a tragédia cselekménye szerint megtépázott megviselt királyt a hajlékába invitálja. Itt, az előadásban, Glucester gróf palotája, tákolt árnyékszékként szerepel, jelentése értelmezhetetlen, beilleszthetetlen Lear király történetébe.

A Dobre-Kothay Judit által tervezett jelmezek melyeket semmilyen korba nem lehet beilleszteni. Műanyag esőkabátok, lódenkabátok, amolyan hentes, halász, csapos öltözékek ötvözéséhez hasonló, katonás munkásegyenruha félék, görög színházat idéző női tunikák melyek homályos társadalmi csoporthoz tartozást fednek és egyfajta értelmezhetetlen értékítéletet, szándékoznak közvetíteni. A színészeket elnagyoltságukban egymáshoz hasonlóvá tévő ruházat, egyáltalán nem teszi egyszerűvé a szerepek elválasztását, amit a színészi előadásmód monoton volta sem könnyít meg nézők számára. Közülük csak a Kent Grófot alakító Hegedűs D. Géza munkás ruházata, cseszton sapkája, kereszt formájú kalodába fogása, Edmund (Szarvas József) önmagából kivetkőzött Krisztus alakítása és hogy végül az előadást már-már a nevetségessé tévő Cordéliaként és Bolondként szerepeltetett Eszenyi Enikő kelt feltűnést. Aki egy a Kent grófjához hasonló álruhás szerepcsere nyomán majdnem az előadás végéig elkíséri az indulatos, őrültként viselkedő Lear királyt, mint annak Bolondja. E színpadi cselekmények esetében már teljesen nyilvánvalóak az eltérések a Vörösmarty Mihály által írt fordításhoz képest, hiszen ott szó sincs ilyen, a Cordéliára és a király Bolonjára vonatkozó helycsere. Ő, mint a király Bolondja egyáltalán nem a Lear király korát megidéző ruházatban, még csak nem is a darab többi szereplőjéhez hasonló öltözékben jelenik meg a színen, hanem valami Chaplint megidéző alakként. Ami sehogyan sem illik bele ebbe a színpadi alkotásba, hogy majd az előadás végén a homályos meg nem magyarázott Bohóc eltűnése, elhalása után újra, mint Jean D’arc öltözékű Cordéliaként jelenjen meg a színpadon, Lear király oldalán.

A második felvonást teljes egészében a rendezői elképzelés uralja, melynek alig van köze a tragédia eredeti mondanivalójához, amely ellenben bonyolult és mély értelmű, keresztény allegóriát, tragédiába

Láttatott világ.indd

32-33

torkolló zarándokutat fogalmaz meg. A megfogalmazott mondanivaló súlya szinte ránehezedik, belepréseli a Vígszínház nézőit a kényelmes székekbe, hogy az előadás, a tragédiát koronázó záróképp végén, melyben a magára maradt Kent gróf kivonszolja a kordéra (kriptára?) rakott királyi család holtesteit. És így végre a néző felszabadultan, nyújtózva egyet, távozhasson eme színházi hullámvölgyből.

2005.07.21., 1:05

Shakespeare: Lear király tragédia két részben, Visky András, Tompa Gábor és Forgách András fordítása alapján Vörösmarty Mihály fordításának felhasználásával.

Lear Brittania királya....................................................Tordy Géza Francia király..............................................................Kaszás Gergő Burgund fejedelem...............................................Borbiczki Ferenc Albany fejedelem........................................................Seress Zoltán Kent gróf..............................................................Hegedűs D. Géza Gloucester gróf.......................................................Lukács Sándor Edgar, Gloucester fia...............................................Szarvas József Edmund, Gloucester törvénytelen fia...................Kamarás Iván Cornwall, udvaronc...................................................Lázár Balázs Osvald, Goneril udvarnoka......................................Méhes László Aggastyán, Gloucester haszonbérlője.................Kenderesi Tibor Orvos.......................................................................Kőmíves Sándor Bolond......................................................................Eszenyi Enikő Nemes, Cordelia kiséretében................................Rajhona Ádám Szolga Cornwallnál.................................................Salinger Balázs Goneril......................................................................Börcsök Enikő Reagan Lear lányai..............................................................Igó Éva Cordelia.....................................................................Eszenyi Enikő Díszlet: Both András Jelmez: Dobre Kothay Judit Dramaturg: Visky András Zene: Iosif Herţea Mozgás: Gyöngyösi Tamás Maszkok: Varga-Járó Ilona Asszisztens: Pozsgai Rita, Putnoki Ilona Rendező: Tompa Gábor

Láttatott világ.indd

34-35

Közerkölcsök és a lelkiismeret

Ámulatba ejtő előadást látni 2002. februárjától a Katona József Színházban. A néző álla szinte leesik ennyi képmutatást látva a színpadon. Ugyanakkor ijesztő és megrendítő jelenségre figyelmeztet az előadás, mégpedig a családi szeretet összetartó erejének megszűntére, háttérbeszorulására, melynek helyét egyre inkább csak a család intézménye által biztosított egyéni érdekérvényesítési lehetőségek veszik át.

Megtekintve - Gothár Péter rendezésében Henrik Ibsen: Hedda Gabler című drámájából készül tragédiát, melynek hallatlanul pontos, minden szónak jelentőséget, tulajdonító fordítását Kunos László írta - az előadást, a tragédia végén eldördülő revolver golyója nem csak Hedda Gabler fejét roncsolja szét, hanem a nézők agyában is valósággal szétrobban a dráma mondanivalója. Ugyan nem rögvest a fegyver eldördülésekor, hanem egy kicsit később, amikor a néző már túl van az élmény, okozta első sokkon.

Akkor, amikor már túl van a néző, a jogosan kijáró vastapson, amikor kabátját, felöltőjét veszi kézbe a ruhatárban, vagy inkább még később. A színházba tett látogatás után valahol valamelyik vendéglőben, felidézve a vacsora elfogyasztása közben a korábban látott előadást. Esetleg még később, odahaza lefekvéskor, vagy hétvégi előadás esetében, másnap reggel a nyugodt ébredés pillanatait zavarja meg az előző esti előadás emléke. Kevésbé szerencsés esetben, ha a nézőt elszólítják a mindennapi teendők, akkor napok, esetleg egy hét multán, egy szusszanásnyi szabad percben, teríti le, hat gyilkos módon a tragédia mondanivalója.

Szinte elképzelhetetlen, hol látott, tapasztalhatott Henrik Ibsen enynyi gonoszságot egy családon belül megvalósulni, miként álmodhatott ennyi számítást színpadra, szeretet mögé bujtatott képmutatást egy fiatal házaspár életébe?

2005.07.21., 1:05

A rendező Gothár Péter az előadás megkezdésekor, a függöny felhúzásával, mint egy tárgyi bizonyíték felmutatásával, egyenesen, mint egy öngyilkossági ügyben eljáró vizsgálóbíró a nézőknek teszi fel a kérdést. Hogyan eshetett, történhetett meg egy ilyen tragédia, melynek nyomán, egy sokkal többre hivatott nő főbelővi magát?

Nemrég kötött házasság, fiatal házasok, visszatérnek hosszúra nyúló nászútjukról, az új családi fészek meleg biztonságot, nyugalmat, jólétet, sugárzó nappaliját veszik végre birtokba, derül ki az előadás első pillanataiban. Nagy a jövés menés az előadás kezdetén, az első észleléskor szokatlan formában berendezett színpadon. Vélheti a néző és tényleg, hiszen a játéktér egy a színpadba ferdén beékelt nappali látványa melynek képzeletbeli tere, annak falai valahová a nézőtér mélyére nyúlnak be. Ezzel a különös formában felállított díszlettel, a nézők akaratuk ellenére székhez kötött résztvevői, néma tanúi a színpadi eseményeknek. A díszletet ilyen formában maga a darab rendezője Gothár Péter tervezte. A nappali egy jómódú villában található, melyet nemrég vásárolt meg a fiatal nagy remények elé néző művészettörténész, valamint a doktori cím várományosa Jörgen Tesman (Máté Gábor), nagynénje Juliane Tesman kisasszony (Máthé Erzsi). Tették mindezt azért, mert Jörgen Tesman felesége Hedda Gabler, még eljegyzésük idején megjegyzést tett egy alkalommal, arra vonatkozóan mennyire tetszik számára az épület. A nappali ízlésesen berendezett polgári család tartozéka. Jobb oldalon kerevet, mögötte üvegezet terasz, panorámás, rálátás nyílik belőle az őszi kertre. Kicsit beljebb a pamlagon túl nyílik ajtó a hálószobába. Baloldalon a színpad előterében egy másik ajtó, mellette jobbra italos szekrény, tetején tál, poharak, ital és egy a virágok számára elhelyezett váza. Majdnem középen dohányzóasztalka, székek, vele átellenben cserépkályha, benne már ég a tűz, az őszi fagyok okozta hideg levegő felmelegítésére. Középen, mélyebben szárnyas üvegajtó függönnyel, melyen az előszobában található öreg pianínóhoz lehet lépni, egy gyors futam lejátszására még alkalmas, nem kell rögtön újat vásárolni helyette. A színpad hátsó részében található előszobából nyíló ajtók sokasága, jobbra, balra, középen mintha a házon kívül fekvő világ rejtélyes bizonytalan, útvesztőktől terhes valóságát szeretnék ily módon érzékeltetni. A darab dramaturgiai szerkezetét, felépítését tekintve olyan

Láttatott világ.indd

36-37

formában íródott, hogy a nézők csak a történések végkifejletét kísérhetik szemmel, de a tragédiába végződő előadás okait inkább a múltban, illetve a színpadon nem látható eseményekben kell keresni.

A nappaliban Juliane Tesman (Máthé Erzsi) vénkisasszony, tesz, vesz, izgatottan rendezi az általa hozott virágokat, Bertével (Olsavszki Éva) a már szinte a családhoz tartozó házvezetőnővel. Várja, hogy felébredjen az éjszaka folyamán hazaérkezett házaspár. Magabiztosan ad utasításokat Bertének, ragaszkodik az idős kipróbált házvezetőnőhöz. Ő felügyeli, a néha még “mindig” kicsapongó életű Jörgen Tesman mellett. Nem zavartatja magát különösebben, amikor a virágokkal való ügyködése közben akaratlanul összetöri az egyik vázát. Úgy véli, teheti, hiszen az ő anyagi hozzájárulása nélkül nem vásárolhatta volna meg a fiatal házaspár az általuk lakott házat. Ekkor lép a nappaliba a Hedda Gablert alakító Básti Juli, kissé még megviselten az utazás fáradalmaitól.

Talán ezért - vagy más miatt - civódik, csipkelődik, első látásra, hallásra meglehetősen kivethető módon az idős Juliane Tesmannal, aki fekete ruhába, gyászba van öltözve. Gyászol, a halálos beteg nővére mellől érkezett a házaspár köszöntésére. Hedda Gabler egykor jólétben, tábornok édesapja mellett nevelkedett megszokta, hogy személyének, véleményének figyelmet szentelnek, minden kívánsága teljesül, minden esetben ő van a középpontban. Határozott véleménye van arról, miként viselkednek, mivel tartoznak egymás iránt a családtagok. Nem örvend az idős házvezetőnő, Berte jelenlétének, s ezt közli is a nappaliban megjelenő férjével Jörgen Tesmannal is. Megjegyzést tesz figyelmetlenül, Juliane Tesman narancssárga - mellesleg tényleg ízléstelen - nem egy közeli hozzátartozó halálát váró, nem egy gyászban járó viseletéhez illő kalapjára. Juliane Tesman többnyire jóindulatúan elengedi a füle mellett a megjegyzéseket, csak az unokafivérének Jörgen Tesman házi papucsának átnyújtásakor, valamint a kalapra tett megjegyzés elhangzásakor kerül sor némi visszafojtott összetűzésre, élcelődésre. Juliane Tesman magabiztosan mosolyog, mintha azt gondolná magában, betöretlen csikó, még szokniuk kell egymást, s a Tesman család szokásait.

Már rögtön itt, az előadás első jelenetében felsejlenek a családon belüli erővonalak, érdekérvényesítési szokások. Mint kiderül Hedda Gabler mintha nem tudná, vagy nem akarná tudomásul venni a kö-

2005.07.21., 1:05

töttségeket, mintha meg szeretne őrizni valamennyi függetlenséget abban az új helyzetben, amelyet Jörgen Tesmannal kötött házassága jelent.

Valóssággal ösztönösen érzi meg, azt a szinte kisfiús, nem egy felnőtt férfihoz illő, kötelességtudatot, amellyel férje viseltetik nagynénje Juliane Tesman kisasszony irányába. Mely kötődésben - úgy tűnik - nem annyira a szeretetnek van szerepe, mintsem inkább az köti össze a családtagokat, hogy Jörgen Tesman az anyagiak tekintetében lekötelezett, majdhogynem kiszolgáltatott Juliene Tesman kisasszony irányába.

Nagy valószínűséggel Jörgen Tesman, az idős nagynéni anyagi hozzájárulása nélkül nem vehette volna feleségül Hedda Gablert. Vagy mégis - ki tudja - az ügyesen megírt dramaturgia, Morcsányi Géza munkája nyomán, ez az előadásból sem derül ki. Többféle magyarázat lehetséges, elképzelhető, hogy Hedda Gabler számára a házasság megkötésekor imponáló lehetett az, hogy leendő férje művészettörténész, a doktori cím, valamint az ezzel járó anyagi biztonságot jelentő jövedelem várományosa, talán a nagynéni támogatásával megvásárolt ház. Esetleg a koránjött, nem várt terhesség, melyre célzást tesz a már kora reggel a házba érkező Brack bírót alakító Haumann Péter. Mégis inkább azt lehet állítani, mind a darab szövege, mind annak színpadi változata mintha azt sugallná, hogy a házasságtól Hedda Gabler egy új megváltozott életmódot remél, ami eltér korábbi, általa is élt könnyelmű életformától, - vagy talán mégis inkább annak folytatását látta biztosítani házasságkötése által - ami ugyan nincs ábrázolva de, több alkalommal is utalás hangzik el rá.

Annyi viszont bizonyos - a látszat szerint - a frissen kötött házasságban is saját életét, valamint férjével együtt szeretné élni családi életét. Hogy ezt kifejezésre juttassa, egyéni életvitelének, gondolkodásának tárgyi bizonyítékát meglehetős vehemenciával függeszti ki a nappaliban, egy jól megvilágított helyre, az apjáról készült portrét, korábbi életének legjelentősebb tárgyi emlékét.

Brach bíró megjelenése a házban harsány színfolt. Éltes kora ellenére fiatalosan mozog, viselkedik, adomázik. Nem sietteti Jörgen Tesmant az új ház megvásárlásával járó gondok felülvizsgálatával. Megnyugtatja a még szórakozott, indiszponált Jörgrent, nincs a házvásárlással járó papírügyek, sem pedig a rész-letfizetés körülményei körül semmi gond.

Mindent elrendeztek együtt, Brack bíró és Juliane Tesman kisasszony

Láttatott világ.indd

38-39

a távollétük alatt. Megkönnyebbülten veszi tudomásul Jörgen Tesman a hírt, erre inni kell, hiszen jól alakulnak a dogok, amúgy is közeli barátságban vannak a bíróval. Brack bíró a pozíciójából, a kettejük között meghúzódó az idősebb tapasztaltságából adódó különbség biztos tudatában feszít, mozog sötét színű mellényes öltönyében, készségesen tesz könnyelmű gesztusokat Jörgen Tesman irányába. Teheti, hiszen ő kezeli a család vagyonát, tisztába van mindenki anyagi helyzetével. Ezt természetesen nem érezteti senkivel, inkább finoman puhatolódzik főként, mert mintha önös érdek vezérelné. Olyannyira magabiztos és fogja biztos kézzel a Tesman család anyagi helyzetét, hogy nem által magánál Hedda Gablernél is érdeklődni a házasságkötésének indokai felől. Amikor pedig úgy érzi sarokba szorította, odáig merészkedik, hogy ajánlatot tesz Heddának, melyet jól láthatóan tettel is megerősít.

Teszi mindezt olyan érzékletesen, hogy kétszínűségét látva, mellyel az általa ismert, kiismert helyzeten uralkodni, visszaélni szándékszik, szinte undort vált ki, nem csupán Hedda Gablerből, de magából a nézőkből is. Amolyan minden hájjal megkent, fondorlatos, simulékony, ügyfelei gyengeségét, kicsapongásaikat is maga malmára hajtó jogászt formáz meg Haumann Péter alakítása. Mégis minden bölcsessége ellenére sem tudja kiszámolni, felismerni Hedda Gabler személyiségére jellemző, szélsőséges viselkedésre való hajlamot, így majdhogynem ő az, aki a leginkább csodálkozik az előadás végén bekövetkező tragédia megtörténtekor, amely Elvstedné (Kiss Eszter) megjelenésével indul a végzet irányába sodródni.

Elvsedné maga a buta, megtestesült együgyűség, állítja Eilert Lövborg és azt hihetnénk, hogy ezt feltételezi róla maga Jörgen Tesman is. Vidékies khekizöld színű közönséges ruházata is ezt tanúsítja. Hedda is hasonlóképpen vélekedik róla, mint az a vele folytatott beszélgetésből is kiderül. Ellenben a saját érdekét maga szeme előtt tartó nő szemszögéből, viszonylag értelmesnek tartja, de ő is félreismeri. Áldozatokat hoz másokért, teszi ezt férje és annak gyermekeiért, kikhez korábban házvezetőnőnek szegődött. Az Elvstednéről kialakított kép igazolását látja Hedda abban is, hogy az, az első adandó alkalommal Eilert Lövborg után szökik a városba, magárahagyva nevelt gyermekeit.

Eilert Lövborg (Fekete Ernő) ugyancsak művészettörténész, akárcsak

2005.07.21., 1:05

Jörgen Tesman, de különösen züllött élete miatt, korábban az Elvsted családhoz költözött. Eilert Lövborg felépülése és egy művészettörténeti könyv megírásán, annak eladási sikerén felbuzdulva újra a városba érkezik, éppen akkor, amikor a Tesman házaspár nászútjáról hazatér. Így ot, a züllésbe való visszaeséstől féltve követi a városba Elvsedné, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezzel a tettével akár nevetségessé is válhatna. Az, hogy mindez mégsem egészen így van, arról majd a tragédiát megelőző színpadkép tanúskodik. Az tűnik valószínűbbnek, oka Elvstedné, Tesmanékhoz érkezésének, hogy jobban félti, aggódik, az együtt írott következő könyv kézirata miatt, melyet Eilert Lövborg folyamatosan magánál tart.

Eilert Lövborg lecsúszott, egykor züllött életű, megvetett művészettörténész, Jörgen Tesman egykori vetélytársa. Ezt mutatja a külleme is, feldúlt rendezetlen hajviselet, viseltes kabát, hosszú kötött sál, nadrág, szürke szakadozott ujjú pulóver. A színpadi cselekmény idejét megelőzően menekült Elvstedékhez, ahol Jörgen Tesmant megelőzve írt sikeres könyvet Elvstedné segítségével, olyan témakörben, amin maga Tesman is dolgozik. Tanulmánykötetének megírásakor, nem kizárólag a tudományos siker hajtja, ahogyan ezt fennhangon szóvá is teszi. Állítja ezt Heddának, Brack bíró és Jörgen Tesman jelenlétében, tanulmánya megírásával az volt a célja, hogy magát Jörgen Tesmant megalázza, legyőzze mind tudományos, mind anyagi értelemben. Feltűnően hivalkodik új könyvének kéziratával, sőt nagyképűen lemond Jörgen Tesman javára arról, hogy a doktori címért pályázzon. Így nem csupán egykori és főként nemcsak tudományos értelemben ellenfele a doktori címre pályázó Jörgen Tesmannak. Nagyképű, viselkedése zavaros, érzelmileg labilis, elvakultságában még az sem tűnik fel számára, hogy Hedda Gabler nem szerelmes belé. Hedda állítja, a vele folytatott beszélgetés alkalmával, az irányába tanúsított érdeklődésnek nem volt más oka, mint az, hogy kérdéseivel, Lövborg helytelen életvitelére hívja fel a figyelmét. Ezt az amúgy cinikusan megvetően előadott érdeklődést érti félre, képzel mögéjük valamilyen érzelmi töltetet Eilert Lövborg, meglehet nem teljesen alaptalanul. A színpadon látható eseményekből jól láthatóan az derül ki, erről a különös érdeklődésről, kapcsolatról, bizalomról, mind Brack bírónak, mind pedig Jörgen Tesmannak tudo-

Láttatott világ.indd

40-41

mása volt. Lövborg Tesmanék nappalijában történő megjelenésekor is hagyják, hogy folytasson beszélgetést Hedda Gablerrel, aki figyelmezteti Lövborgot arra, a férfiak, Brack bíró és a férje Jörgen Tesman örvendenének a bukásának. Hedda figyelmeztetése leginkább provokációnak hat, ennek köszönhetően Lövborg megváltoztatva korábbi elhatározását újra in-ni, vedelni kezd, elfogadva Jörgen Tesmantól a feléje nyújtott italt. A mértéktelen italozás megnyilvánulásában is valamiképpen férfiasságának bizonyítékát szeretné láttatni. Mi több elfogadja Brack bíró meghívását esti legénymurijára, Elvstedné legnagyobb tiltakozására és korábbi elhatározása ellenére, miszerint elzárkózik az italozástól és a kicsapongó életvitel folytatásától. Hedda Gabler provokatív fellépése, közvetve újra a züllés irányába taszítja a művészettörténész Eilert Lövbörgot, aki a színpadi cselekmény szerint senki segítségét tanácsát nem fogadja el. Hedda Gabler a férfiak távoztakor egy revolvert ajándékoz Lövborg számára, mely tettével egyben okozója és eszköze is saját tragédiájának bekövetkeztében.

A két nő magáramaradásával, az együtt eltöltött éjszaka hajnalán következik be a nézők által nem várt fordulat. Az éjszakai italozásból csak Jörgen Tesman tér haza, Heddának újságolva el miként találta meg Eilert Lövborg új könyvének kéziratát, melyet feleségére bíz azzal, hogy majd másnap visszaszolgáltatják tulajdonosának. A türelmetlen, aggódó Elvstedné miután tudomásul veszi, hogy Jörgen Tesman nem tud semmit Lövborg hollétéről, annak sietős keresésére indul.

Majdhogynem egyszerre érkezik vissza Brack bíró és Elvstedné.

Brack bíró. Mindenki feszült figyelme mellett izgatottan meséli, az átmulatott éjszaka történéseit, valamint az azt követő eseményeket.

Miután az éjszakai mulatozást követően különváltak a férfiak, Brack bíró távolról követi Eilert Lövborgot, aki egy korábbi nőismerőséhez a vörös hajú Dianához látogat ahol, mint kiderül, halálosan megsebzi magát, egy még az előző napon, Hedda Gablertől származó revolverrel.

Az igazi meglepetést a színpadi cselekményben Jörgen Tesman ajánlata hozza. Azt ajánlja, áldozzanak Eilert Lövborg emlékének, még ott helyben - tudva arról, hogy az eredeti kézirat megsemmisült - kíséreljék meg a könyvet rekonstruálni. Elvstedné az új lehetőségtől felragyogva, szinte magából kikelve, a megőrzött kéziratoknak köszönhetően,

2005.07.21., 1:05

azonnal hozzálát Jörgen Tesmannal együtt az új könyv kidolgozásának.

Ekkor a Hedda Gabler szeme elé táruló látvány hatására - akár hibásnak vélhető - végzetes lépésre szánja el magát. A szekrényhez lép, elővéve annak a revolvernek a párját, mellyel Eilert Lövbogot ajándékozta meg, majd kilépve a nappaliból és az előszoba ajtaján túl, a küszöbön főbelövi magát, Brack bíró legnagyobb elképedésére.

Annak eldöntése pedig, hogy ebben a tragédiában van egyáltalán egyetlen tiszta szándékú, erkölcsös jellem, azt döntsék el maguk a nézők.

Tragédia a “véletlenek” összjátékáról, arról, kinek kire és miért is van szüksége arra, hogy céljait elérje, megvalósítsa.

Henrik Ibsen: Hedda Gabler Fordította: Kunos László A címszerepben: Básti Juli JörgenTesman...................................................................Máté Gábor Julianne Tesman...............................................................Máthé Erzsi Elvstedné............................................................................Kiss Eszter Brack bíró....................................................................Haumann Péter Ejlert Lövborg..................................................................Fekete Ernő Berte...............................................................................Olsavszky Éva Díszlet: Gothár Péter Jelmez: Kovács Andrea m.v.

Zene: Orbán György m.v.

Dramaturg: Morcsányi Géza m.v.

Asszisztens: Bakos Éva Rendező: Gothár Péter

Láttatott világ.indd

42-43

A ruhatár használata...

Az a kevés néző, aki csak úgy, ki tudja milyen megfontolásból látogatott el, 2002 tavaszán egy Gogol novellából készült színházi előadásra, igazán meglepődhet. Hacsak nem annak reményében látogatott az RS9 színházba, hogy egy ügyesen megszerkesztett előadást láthasson.

Miután a Gogol rajongó rálel a novella adaptációt bemutató RS9 pinceszínházra és annak kicsinyke nézőterén, ott elhelyezkedve, némi idő elteltével kihuny a gyér nézőtéri világítás és elkezdődik az előadás.

Sötét. Sötétség van, még néhány másodpercig mindenkép, hogy a nézők érezzék, átélhessék, egy sötét, pillanatnyilag lakatlan üres, meg nem világított helység valóságát. Mintha odahaza, esetleg egy teljesen idegen környezetben ülnének a nézők, láthatatlanul úgy, hogy ottlétükről nem tud senki. Esetleg mintha magányos, néma berendezési tárgyai lennének a helységnek, amelybe némi világosságot, fényt gyújtva a színpad mélyén belép, bebotorkál egy hajlott hátú, lassú, mozgása után ítélve, első ránézésre idősnek mondható úr. E színészi jelenés után, jogosan feltételezheti a néző, hogy maga a “Hivatalnok” lépett a színpadra, a rendezetlen szétszórt, felborult székek közé. Hiheti és nem csupán, a miatt, mert Gogol: A köpönyeg, című előadásra váltott jegyet, hanem azért is, mert a színpadra történő belépésétől kezdve Soós Tamás érzékelteti, mintegy mozgásával megteremti az előadás alaphangulatát, elhiteti a nézővel, hogy a “Hivatalnok” hazatérését láthatja.

Belép, tapogatózva botorkál el a fogasig, megtörten, de a lehető legnagyobb körültekintést kifejtve a ruhadarabjai, a köpenye és annak kiegészítői iránt. A hivatalnok bortáskáját majdnem szeretetteljes, vigyázó mozdulatokkal veszi le, akkurátus mozgással helyezi a fogas

2005.07.21., 1:05

esernyőtartójára, akassza gyöngéd simogatások közepette köpönyegét a fogasra. Az előadáshoz a díszletet és az öltözéket nagy gonddal SOBA válogatta, állította össze.

Merész vállalkozás, prózát, novellát színpadra állítani, egyszereplős színdarabként azt bemutatni, mindezt olyan formában előadni, hogy közben nem lehet az előadásról azt állítani, hogy az monodráma, vagy pusztán csak egy egyszerűen előadott monológ lenne. Lehet ugyan azt állítani, hogy az előadás nem tesz eleget a monodrámai meghatározásnak, de nem is ez a célja az előadást rendező Balkay Gézának. Nem szeretné közvetlenül megszólaltatni a nézőket, azoknak inkább néma, szemlélő szerepet szán.

Soós Tamásnak, Gogol: A köpönyeg, című novellájának főhőse, Akakij Akakijevicseként egy előadásnyi monológként kell megjelenítenie egy megváltozott tudatú, tudathasadt, egész életében megalázott, senkitől meg nem hallgatott, gyötrelmes életében magáramaradt kishivatalnokot és kell annak történetében érintett szereplőket felelevenítenie. Így a történet cselekményének megfelelően ő lesz a narrátor, az író, a mesélő, aki ismerteti a nézőkkel az anya gyötrődését. Az anyáét, aki azon tépelődik a gyermekágyon, mi legyen, a megszületett gyermek neve. Közben, pedig mint gondos író, hivatalnok, anyakönyvvezető, a színpad előterében egy kisszékre, egy felnyitható tetejű hokedli elé ül, melynek tetején gyertyát gyújt, majd a név milyensége felett érzett tétovaság, zavarodottságának kifejezéseként, kénytelen az égő gyertyát arról leemelni és a lábához helyezni, hogy a hokedli fedele rejtette mélyedésből tintát, tollat, papírt vehessen elő az ügy, a kereszt és vezetéknév pontos bevezetése véget.

Amikor eljutnak a nézők a történet szemlélésében és hallgatásában arra a pontra, melyben kiderül, Akakij Akakijevics társadalomban betöltött szerepe. Ami nem is lehet más, ez az ember azért jött a világra, hogy hivatalnokká legyen és lesz. Ekkor Soós Tamás miközben már Akakij Akakijevics milyenségét vázolja fel, színpadi cselekményként hozzálát a színpadon szétszórt székek, rendbe illetve helyrerakásához.

Ez a mozgássor egyszerre szolgálja a látásélmény megmozgatását, hogy a színpadi cselekményt a nézők ne csupán a fülükkel fogadják be. Továbbá a szétszórt székek elrendezése egyben a hivatalnokok világát, a hivatalnoki mivoltuk tárgyi megjelenését képviselik. Mintegy

Láttatott világ.indd

44-45

a hivatalnokság, mint foglalkozás, kevésbé feltűnő de elengedhetetlen kellékeként vannak jelen a színpadon.

A nézők jól láthatják, tapasztalhatják mind a színpadi kellékeknek mind, pedig a világításnak óriási szerepe van az előadásban. A színész, Soós Tamás az előadás ideje alatt, míg a megidézett jellemek mondandóját adja elő, a színpadon található tárgyakban, azok használatában talál kapaszkodót, a színpadon található tárgyak által teremti meg jelenlétük illúzióját. Ennek megfelelően, amikor Akakij Akakijevics a szabóhoz készül és látogat köpönyege kijavítása végett, akkor hosszasan vizsgálja kabátja állapotát. Szinte összetöpörödve, zsugorodva áll a szabó előtt, annak elutasító, megvető, becsmérlő megállapításai miatt, a kabát a köpönyeg kijavíthatatlanságát illetően. A szabó megidézésekor, pedig mindennek az ellenkezőjét láthatjuk. Ekkor a már korábban előkerült szódásüveg vastagságú szemüveg kap szerepet, gondterhelt törölgetése által, mint a varráshoz szükséges okuláré. A színpadi mozgáshoz, lévén, hogy kis színpadról van szó, a világítás oly módon van beállítva, hogy egy-egy a színpadi cselekmény szempontjából jelentős mozzanat alkalmával a színész a lámpa, a világítás fényébe állva, új és újabb a felelevenített szereplő jellemének arcát mutatja be a nézők számára, ezáltal is emelve, hansúlyozva a jelenet fontosságát, annak mondanivalóját.

A folyamatos jellem és szerepábrázolások során a nézőknek alkalmuk van látni az előadás során szinte az összes lehetséges viselkedési formát, amelybe megalázott ember és annak megalázója kerülhet. Valamint azokat a helyzeteket, amelyben az egyik egyén a másik felett történő vágya, akarata, szándéka kifejeződhet. Mindezen élethelyzetek színpadi megjelenítésére való törekvésnek köszönhetően, azok nyomatékosabbá tételének megfelelően, a színész frizurájának, egész tartásának egy mozdulat következtében történő megváltozása által, egy rövid ideig látni a náci Németország vezérét, Hitlert, aki megszállottként tömegeket küldött háborúba és megsemmisítő haláltáborokba, ezáltal élve ki, kompenzálva eltitkolt kissebségi komplexusát.

Az előadás csúcspontja a gyötrelmes gyűjtögetés, takarékosság után megszerzett, elkészült új köpenyeg, melynek viselésétől Akakij Akakijevics egyik pillanatról a másikra megváltozik, szinte megdicsőül, úgy viselkedik, mint akit kicseréltek. Még kollégáinak, munkatársainak is

2005.07.21., 1:05

enged, akik kelletlenül ugyan de meghívják estélyükre, melyet úgymond, hangsúlyozottan az új köpönyeg megünneplésének tiszteletére adnak.

Mégis hiába, hiába az új köpönyeg, az attól, a viselésétől remélt tisztelet megadása elmarad, sőt némi irigységet vált ki a kollégákból. Idővel az új köpönyeg okozta ünnepi hangulat, elmúlik, megfeledkeznek róla, csakúgy, mint a gazdájától. Pedig Akakij Akakijevics igazán, szívből örül, mint meséli, sokat remélt az új ruha viselésétől, elsősorban, hogy tiszteletet vív ki általa munkatársaitól, valamint azt, hogy azok majd tartósan maguk közé fogadják, továbbá, hogy tartást, megbecsülést biztosít a számára az új ruhadarab. Az új ruhadarab viselése adta átmeneti önbizalomnak köszönhetően odáig merészkedik, élénkül fel az arca, hogy egy nő után indul az utcán, már-már megszólítva azt. Az új köpönyeg felett érzett örömének az utcán töltött céltalan bolyongás vet véget, melynek során, egy est folyamán megtámadják, megalázzák és leveszik róla az új ruhadarabot. Mindhiába az utánajárás az elveszett köpönyege után a rendőrségen, vagy magasabb hivatalokban, minek köszönhetően további megnyilvánulásait tapasztalhatja meg a hatalommal élőknek és azzal visszaélőknek. Végül köpönyegének elvesztésébe belepusztul.

Halála után megváltozott külsővel, mint visszajáró szellem rémisztgeti az utcán járókat-kelőket és tulajdonítja el kabátjukat, felöltőjüket, köpönyegüket, de ezt a történetet már az éjjeliőr elmondásából ismerhetjük meg. Aki hivatali munkakörének, mintegy az előadás zárójeleneteként, annak frappáns lezárásaként, egy Gogolról készült bekeretezett fotográfiát helyez a falra, azzal a tiszteletteljes vegyes alázattal, ahogyan a fasiszta, vagy a diktatórikus országok vezetőinek képmását helyezték a közhivatalok falára, a buzgó fejbólintók.

Gogol: A köpönyeg Tragikomédia fordította: Makai Imre szereplő: Soós Tamás díszlet, jelmez: SOBA fény, hang: Csobay Zoltán rendező: Balkay Géza

Láttatott világ.indd

46-47

A droszttól, a golfpályáig, csak egy óra...

Állítják hálás feladat Molnár Ferenc színművet színpadra állítani. Állítják joggal, hiszen minden műve egy kicsit szívet, lelket melengető mese is egyben. Hálás, mert nincs, vagy alig van olyan társadalmi réteg, melyet említés nélkül hagyna műveiben. Hálás a művek színrevitele mert mindegyik balzsam is, feltételezi, létezik, létezhetne egy másik, egy jobb világ. Így van ez azokban a műveiben is, amelyeknek szomorú, netalántán bántó a vége, esetleg tragédiába torkollanak, de még ezek esetében is, mindig minden csak és kizárólag az emberek cselekedetén múlik az, miként tesznek, vagy cselekednek. Szereplőinek sorsában mindig ott motoszkál a lehetőség, a másként is cselekedhettek volna helyzete. És ha szereplői mégse élnek a másként cselekvés lehetőségével, még mindig ott a remény, hogy műveinek olvasói, színműveinek megtekintői cselekedjenek másként.

Hálás feladat Molnár Ferenc színjátékot színpadra állítani rendezői szempontból, de az a színészek, a díszlet-jelmeztervező, vagy a dramaturgia szempontjából is, hiszen maga az író is színházi, vagy színházközeli ember lévén, jól ismerte annak világát, így darabjai gördülékenyek, könnyen játszhatóak, előadhatóak. Végül és nem utolsó sorban hálás Molnár Ferenc által írt színjátékot bemutatni a nézők szempontjából, hiszen az előadás után a néző azzal a tudattal távozhat a színházból, hogy kielégítően szórakozott, láthatta, tudomásul vehette, hogy az élet megpróbáltatásai nem csupán őt érintik, hanem hozzá hasonlóan számtalan más embert is. Talán pont mindezek miatt választotta a Szatmár Megye Tanácsa, Északi Színház, Harag György Társulata a 2002-es év márciusi bemutatójára az Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékot. Mindamellett, hogy ez csak egy vígjáték, hogy ez a

2005.07.21., 1:06

színdarab nem akar, nem feszeget semmilyen világrengető társadalmi problémákat, sem pedig feloldani nem szeretné őket, magyarázni pedig egyáltalán nem szándékozik azokat, mégis az alaptörténet rejt valami utalásfélét a társadalmi különbségekre, első látásra mintha csak felszabadult szórakozásra, kikapcsolódásra csábítana. Amire minden bizonnyal szüksége is van a Szatmárnémeti Északi Színház fogyatkozó közönségének és a Harag György Társulatnak egyaránt.

Az alapszituáció banális, mi több egy kissé irreális, valóságos színpadi csoda. A nézőket az előadás, a függöny felhúzása előtt egy kihelyezett dohányzóasztalka fogadja, rajta elhelyezett nagyméretű gömbölyű fém hamutállal, ami az előadás során, egy adott pillanatban, egy csoportkép elkészültekor -ötletes módon- a fényképezőgép elkészültéhez, villanófény előállítására szolgáló magnéziumot tartalmazó tálkává alakul át. A függöny súlyos bordó drapériájának felhúzása után, a nézők szeme elé egy bankigazgatói iroda látványa tárul, amely leginkább Fritz Lang, Metropolis című filmjének helyszíneire emlékeztet, akár a város megalomán vezetőjének irodája is lehetne. Jobboldalt a színpad szélének ferdén fordított, dobogóra elhelyezett íróasztal, a dobogó előtt, térelemként, a titkárnők számára ülőalkalmatosságként elhelyezett puffok. Baloldalon nagyobb méretű ugyancsak századfordulós dohányzóasztalka, székek, a vendégek, az ügyfelek és a fontosabb alkalmazottak részére, némileg az átellenbe elhelyezett terpeszkedő íróasztallal ellentétben családias hangulat érzetét keltve. A magas mennyezetű fehér falakról az íróasztal mögött és a falak által lehatárolt tér más részein is nehéz zöld drapériák hullnak alá, ezáltal is nyújtva, nagyobbítva a valódi banképület igazgatói irodájára emlékeztető szoba méreteit. A színészek színpadra történő belépése pedig, középre valahova a színpad mélyére esik.

Ebbe a térbe lép be szinte határtalan alázattal, lenyalt frizurával, készségesen, ahogyan egy ifjú hivatalnokhoz illik, a Titkárt alakító Rappert Gábor, hogy szolgálja, vakon teljesítse, a bank tulajdonosának, Norrisson igazgatónak minden parancsát, kérését óhaját. Azét a Norrisonét kinek alakítójául a vígjátékot színpadra állító rendező Parászka Miklós, a szerep eljátszására Ács Alajos színművészt választotta. Ács Alajos korát meghazudtolva válik egyik pillanatról a másikra, az évi szabadságát

Láttatott világ.indd

48-49

megtervező, arra készülő, fáradt bankigazgatóból, energikus, egy órán belül, félelmetes precizitást, fegyelmet elváró vezetővé, annak megfelelően miként azt az érdeke kívánja. Minden körülötte forog, mindenki az ő utasítását várja és hajtják végre, akárcsak egy hadvezérét.

A vígjáték cselekménye mindvégig erre van kihegyezve, miszerint Norrison bankigazgatónak, a nála éppen vendégségben lévő, leendő amerikai üzleti partner leánya miatt meg kell szakítania a tervezett szabadságát, valamint a könnyelműen, de szerelemből házasodó Lydia (Nagy Dorottya), taxisofőr férjéből kell előkelő származású tőkést faragnia olyan formában, hogy az képes legyen a nagyvilág dolgaiban is eligazodni.

Poén, geg követi egyik a másikat, amikor a bankigazgató számára kiderül, a gondjaira bízott leányzó, - kihez vérmes reményeket fűzött a további vagyongyarapítás terén - az nem csak elvakultan szerelmes, hanem még meg is házasodott minden előzetes bejelentés, beleegyezés nélkül. Emiatt, valamint, hogy csorba ne essék a saját és a gondjaira bízott leányzó becsületén, hajlandó arra, egy rendelkezésre álló óra alatt, az éppen Amerikából látogatásra érkezõ szülők számára, ígérete szerint kifogástalan vőt prezentál.

Nem kapkod, terve van, mintha nem ez lenne az első alkalom, hogy a bank személyzetét és apparátusát bevesse egy ügy érdekében. Nem esik kétségbe, hanem az íróasztal mögé áll és utasít, átgondoltan pontosan és az alá rendelt gépezet működik olajozottan. Az olajozás titkát is elárulva.

Egy bók ide, egy jó szó oda és szedi a lábát mindenki. Nem tudni nem érzékelni mitől, de mindenesetre tempósan cselekszik mindenki és nem csak annak köszönhetően, hogy Norrison bankigazgató arra kéri a titkárnők főnökasszonyát Kunó kisasszonyt (Gál Ágnes), jelentse be a rendelkezésre álló óra múlását tízpercenként, melyet az ifjú férj, a taxisofőr, Fusz Antal (Nagy Orbán) átformálására szánt. Az egészen biztos, hogy a ritmus, a tempó nem a tízpercek leteltének bejelentéséhez köthető, hanem a színészi játék összhangjának, ahogyan a színészek egymást követve jelennek meg a színpadon, szinte látható élvezettel előadva szerepeiket.

Mintha tényleg Molnár Ferenc korában, a vígjáték megírásának időpontjában játszanának a színészek, mintha tényleg hálásak lennének a kapott lehetőségért, nincs vita, nincs civódás, hiszen az egész társulatnak

2005.07.21., 1:06

jutott szerep, mindenki a nézők szeme elé léphet egy-egy jól alakítható karakterszerepben. Tehát elégedett lehet a néző, a rendező, a színészek és végül de nem utolsósorban a darab díszlet jelmeztervezője Gheorghiade Maria is, aki az igazgatói irodabelső terét tervezte, valamint a színészek ruháit válogatta, olyan pontos és korhű alakban, hogy azok akár August Sanders német fotóművész 1930-as években, a korabeli polgári világról készült felvételeiről léptek volna egyenesen a nézők szeme elé. Így a színészek fessen és jól vasaltan feszíthetnek elegáns ruháikban.

A vígjáték tanulsága, a bankigazgató utolsó mondatában fejeződik ki a szatmárnémeti előadásban, mielőtt az a színpadról lelépve magára hagyná az értetlen arcú Titkárát. Hiába az egyórás felkészítés, öltöztetés az alkalmazottak egrecíroztatása abból kifolyólag, hogy egy taxisofőrből gazdag, előkelő urat faragjanak - hangsúlyozottan érdekből -, mint kiderül az amerikai szülőket, amúgy nem zavarja, nem érdekli leányuk rangon aluli házasságkötése. A végszó pedig, a bankigazgató feddése a Titkár irányába, mely szerint igazán szégyellhetnék magukat az alkalmazottak amiatt, hogy minden utasítást vakon teljesítenek ahelyett, hogy alkalmanként az eszüket is használnák.

Szatmár Megye Tanácsa, Északi Színház, Harag György Társulat Molnár Ferenc: Egy, kettő, három Szereposztás: Norrisson........................................................................Ács Alajos Antal..............................................................................Nagy Orbán Lydia..........................................................................Nagy Dorottya Titkár.........................................................................Rappert Gábor Kunó kisasszony.............................................................Gál Ágnes Posner kisasszony........................................................Kató Emőke Brasch kisasszony.....................................................Páka Szidónia Petrovics kisasszony.................................................Márkó Eszter Lind kisasszony..............................................................Kovács Éva Osso............................................................................András Gyula Ciring........................................................................Zákony Miklós Dr. Wolf..............................................................Szugyinczky István Dr. Fáber....................................................................Sebestyén Aba Dr. Pinszky...............................................................Bessenyei István Félix..............................................................................Fülöp Zoltán Gróf Dubois Schottenburg................................Toth-Páll Miklós Colleon...........................................................Kulcsár Székely Atilla Krisztián....................................................................Demeter Gyula Fõszabász.....................................................................István István Divatárus....................................................................Nagy Csongor Maitre d’hotel..............................................................Erdei Gábor Károly........................................................................Szöllõsi Róbert Szolga...........................................................................Fábry Zoltán Ügyelő: Fábry Zoltán Súgó: Dobos Kati Zenei munkatárs: Manfrédi Annamária Díszlet jelmez: Gheorghiade Maria Rendező: Parászka Miklós

Láttatott világ.indd

50-51

2005.07.21., 1:06

Tengerbe vetve

Elgondolkodtató az aktualitása a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Brian Friel: Fordítások, című drámájának színrevitele, David Grant rendezésében, amely 2002. április első harmadában a budapesti Thália Színházba is bemutatásra került. Mindenképpen elgondolkodtató a darab választása, annak kőszínházban való bemutatása, hiszen egy kőszínház nem véletlenül tűz műsorra olyan drámát, amely egy közösség széthullását, szellemi romlását és a faluközösség pusztulásához vezető okokat dolgozza fel.

A dráma cselekménye Donegal megye, Baile Bag/Ballybeg ír anyanyelvű községében, 1833-ban játszódik. Az összetett cselekményből egyszerre ismerhetjük meg a község mindennapjait, annak elhalásához vezető mind külső, mind pedig a belső romboló tényezőket. A dráma felépítése meglepően összetett, nagyon átgondolt írásmű, amely igyekszik teljes egészében átfogni egy egész közösség életét. Az előadás megtekintése közben, folyamatosan kapnak a nézők újabb és újabb értelmezésre szoruló információkat. Éppen e miatt nagy feladat hárulhatott az előadás dramaturgjára Kelemen Kingára, kinek munkájának köszönhetően a színészek kitűnő érzékletességgel ábrázolják a kis közösségen belül meglévő kapcsolatokat, különböző viszonyokat, a közösség széthullásához vezető destruktív, romboló eseményeket, tényezőket. Elsősorban a közösségen belül történő kommunikáció és metakommunikáció fokozatos, félreértéseken, egymás vágyainak, szándékainak meg nem értésén keresztül vezető leépülés, valamint a közösségi élet felszínessé válása kísérhető szemmel az előadás során.

Továbbá a közösség megmaradásának szempontjából fontos, az azokkal szemben működő romboló tényezők, finom, szinte kitapinthatatlan erők

Láttatott világ.indd

52-53

működése figyelhető meg. Nagyrészt a szereplők felvezetése, valamint az imént említett bomlasztó tényezők, összefüggések bemutatása zajlik az első felvonásban.

Azonban mielőtt az előadás elkezdődne és a nézők elé lépnének a szereplők, a nézőknek alkalmuk van arra, hogy jól szemügyre vehessék a nem szokványos módon kialakított, Dobre-Kothay Judit által tervezett játékteret. Melyet olyan formában alakított ki, hogy a Thália színház színpadját le, illetve elválasztották a színház nézőterétől, oly módon, hogy mind a nézők, mind pedig a fellépő színészek a színpadon kaptak helyet.

A játéktér, az azon elhelyezett színpadi kellékek olyan formában voltak elhelyezve, hogy azok alkalmasak legyenek a darab cselekménysíkjainak szempontjából fontos helyszínek megjelenítésére. A nézők a tényleges nézőtérről elválasztó óriási pajta-ajtó-kapu két oldalán elhelyezett pódiumon foglalhattak helyet, miközben folyamatosan tengerzúgást, morajlást lehetett hallani. A kapuval szemközti oldalon homokpart volt látható, a játékteret, pedig egy hátulról kéken megvilágított függöny zárta le, a tenger, az ír tenger illúziójának megteremtésének szándékával.

A pajta ajtót imitáló bejárattal -melyen a színészek léptek be- azt kívánták érzékeltetni, hogy tulajdonképpen milyen körülmények között folyik Bail Bag nevű ír községben a közösségi élet, a felnőttek számára szóló oktatás. Az iskola termének, a játéktér közepén elhelyezett tűzhely is a közösségi élet létét hivatott jelképezni. Melyben a tüzet, néha immelámmal, az egyik vagy másik szereplő szította, a dráma cselekményének megfelelően. A játéktér tengerpart felőli részén, annak egyik sarkában néhány halomba rakott könyv és egy megviselt földgömb, valamint fából készült, darabosan megmunkált az iskolába látogatók kényelmi szempontjait szolgáló ülőalkalmatosságok, továbbá az oktatáshoz, az abban való részvételhez feltétlenül szükséges palatáblák.

Ebben a környezetben játszódik a drámához vezető események sorozata, itt ismerjük meg a darab szereplőit, egymáshoz való viszonyulásaikat. Ide érkeznek meg az első felvonás végére, az angol hadsereg utászai és a tanító korábban elköltözött, tanult fia. Látogatásuk magyarázata, szeretnék feltérképezni a környéket, valamint az ír helységneveket kívánják az angol helyesírás szabályai szerint szabványosítani.

A már említett, tanítás céljára kialakított pajtába lép be a tanító

2005.07.21., 1:06

kisebbik fia, Manus (Dimény Ákos), valamint Sarah (Fodor Edina) aki képtelen arra, hogy érzéseit, gondolatait szavakba öntse. Néma, és nevét is csak Manus erős unszolására, az iránta érzett érzelem kifejezéseképpen tudja kimondani. Miközben Manus folyamatosan tevékenykedik, az is-tálló belső terét készíti elő az iskolai órák megtartásához, állandóan beszél és Sarahtól érdeklődik a községbeli események, valamint az apja holléte felől. Sara, aki nem tud beszélni, a feltett kérdésekre mozgásával, elnagyolt gesztusokkal, mutogatásokkal igyekszik válaszolni. Sarah lelkes igyekezetének, hogy a feltett kérdésekre minél jobban válaszoljon az a magyarázata, abban bízik, a válaszok által ki tudja fejezni, feltűnik majd Manusnak az iránta érzett vonzalma. Manus számára mégsem tűnnek fel Sarah vágyakozással telített válaszai, sem pedig az az igyekezete, hogy érzéseit valamilyen formában számára érthetővé tegye. Manus igyekszik Sarah-t beszédre tanítani, nevének kimondására kényszeríteni, de valamiképpen mégis csak érzelmi fogyatékosként kezeli őt.

Az iskola, az együtt tanulás csak ürügy a községben élők számára, hogy a megszűnőben lévő közösségi létet, életet valamivel pótolják, fölös idejüket, úgymond valami hasznos időtöltésre fordítsák. Az iskola az a hely ahol, a közösség tagjai mindennapi tevékenységük után találkozhatnak, kibeszélhetik a falu tagjait érintő problémákat, megbeszélhetik gondjaikat, az egész közösséget érintő dolgokat, eseményeket. Ezt bizonyítja az egymás után érkező tanítványok sora.

Röviddel az iskola terembe történő belépésük után kiderül az, kit és milyen szándék vezérelt az iskola épületéül szolgáló pajtába. Itt mindegyikőjükről kiderül napi foglalatosságuk, érdeklődési körük, megtudhatja azt a néző, ki miben is jártas. Ugyanakkor elmondásaikból felsejlik a közösség mindennapi élete. Így a röviddel Manus és Sarah után érkező, már koros, szakállas Jimmy Jack (Nagy Dezső) aki a többiekhez képest is szegénynek számít és főként a filozófiai, valamint a görög és latin ismeretek megszerzésében, azok bírásában jeleskedik.

Majd a tenyerestalpas, kicsit butuskának számító parasztlány, Briget (Varga Csilla), kinek a legégetőbb gondja a mindennapi betévő falat biztosítása, a krumplitermés biztonságban tudása. Így aztán érthető, nem a legégetőbb dolog számára az iskolai feladatok napirenden tartása. Míg Marie (Kali Andrea), a tanulás, a tananyag szükségszerűségére vonatkozó,

Láttatott világ.indd

54-55

annak fontosságát megkérdőjelező kérdéseiből sugárzik az értelem.

Nem érti miért fontosabb a görög vagy a latin nyelv elsajátítása, mint inkább az angol nyelvé, melyet mellesleg, - belátva, hogy előrejutásához elengedhetetlenül szükséges annak ismerete - szeretne elsajátítani. Marie alakítása az egyik legösszetettebb színészi feladat, színpadra lépésének pillanatától érzékeltetnie kell azt a helyzetet miszerint, érzékeli Manus hozzá való vonzalmát, ugyanakkor jól látja Sarah hiábavaló igyekezetét, hogy felkeltse a fiatal sánta tanársegéd érdeklődését. Mindezek tudatában Marie mégsem világosítja fel Manus-t kellően a nem létező kapcsolatukról, a köztük meg sem lévő viszonyról, amit elfogadott tényként kezel a tanársegéd. Ugyanakkor nem hívja fel a figyelmét Sarah törekvéseire, nem szól érzelmi kitöréseiről, mintha megvetné e miatt a néma leányzót. A bolondos Boland (Kardos M. Róbert) megérkezésével teljes lesz a létszám, aki a korcsmából érkezik és főként a lányok heccelésében jeleskedik, a matematika, valamint a szorzótáblabéli ismereteivel ellentétben. Ő hozza a hírt, úgy tűnik a mai óra elmarad, tanáruk a korcsmában maradt, a szomszéd település népiskolai tanítóvá történő kinevezését ünnepli. Manus veszi át az oktatói kört mindaddig, amíg apja mégis megjelenik és elkezdi az aznapi oktatást. Később az oktatói kör betöltéséről úgy egyeznek meg, hogy az majd Manus veszi át. A tanító Hugh (Csíky András) aznapi oktatását hamarosan egy nem várt esemény szakítja félbe, megérkezik ugyanis a nagyobbik fia Owen (Bogdán Zsolt) a Brit hadsereg utászainak fizetett fordítójaként.

Megjelenése, öltözködése szemmel látható jólétről tanúskodik, a közösséghez tartozók öltözékéhez viszonyítva.

A ruházatról, amelyet ugyancsak Dobre-Kothay Judit tervezet érdemes megjegyezni, hogy az mennyire jól tükrözi a közösségen belül meglévő szociális helyzetet. A falusiak lepusztult, esetenként szakadt, viseltes, acélszürke, egyszerű ír födműves ruházatot viselnek ez alól Hugh tanár képvisel némi kivételt, ő amolyan köpenyhez hasonló zakót, inget, nadrágot, kalucsnis lábbelit visel. Míg Owen a tanár nagyobbik fiának viselete a többiekhez képest határozott jómódról tanúskodik. Az utászok, pedig a Brit hadsereg közismert fehér pantallós, vörös kabátos egyenruháját viselik.

Ekkor, a Brit sereg megjelenésével kezdődnek meg a tulajdonkép-

2005.07.21., 1:06

peni bonyodalmak. Mint kiderül, senki sem tud a közösségen belül angolul, maga Hugh tanár is csak akadozva beszéli - és nem pusztán az elfogyasztott ital mennyiségének köszönhetően - az angol nyelvet.

Mindannyiuknak az örömmel viszontlátott tanár fiának közvetítésére kell hagyatkozniuk. Aki türelemmel igyekszik békítően közvetíteni, a Brit hadsereg munkájának szükségességét nem értők és az utászok között. Sőt, a Brit katonák utászi tevékenysége mellett igyekszik egyféle hagyományőrző tevékenységet is ellátni. A Brit elnevezések mellett, az eredeti ír helységneveket, azok eredetét is feljegyzi. Ennek köszönhetően barátkozik össze, talán egy kissé lenéző módon, a szigorúan a Brit hadsereg érdekeit képviselő Lancey kapitány (Hatházi András) hadnagyával, akinek a vidék, annak különös hangzású elnevezései mellett egyre inkább megtetszik az ügyes szemrevaló Marie is. Yolland hadnagy (Tyukodi Szabolcs f.h.) egyre nagyobb vehemenciával zaklatja Owent, hogy az meséljen, tanítsa meg a számára idegen hangzású ír helységnevekre, azok történetére, a helyiek nyelv használatára. Owen bár kelletlenül de rááll az okításra, eleinte nem is sejtve, minek is köszönhető a hadnagy lelkesedése.

A Britek tevékenységére, természetesen nem, mindenki tekint jóindulattal, leginkább Manus zúgolódik ellenük. Főként, mert féltékenység emészti, egyáltalán nem örül, egy Brit tiszt, Yolland hadnagy, Marie körüli legyeskedésének. Ugyanakkor Marie arra kéri Hugh tanítót, tanítsa meg rendesen az angol nyelv bírására, hiszen már valódi oka van arra, hogy megtanulja a nyelvet. Beszélni, beszélgetni szeretne a hadnaggyal.

Hugh a tanár ugyan ígéretet tesz Marie-nak arra, megtanítja őt angolul, de Jimmy Jack-el együtt arra figyelmeztetik, nem nézik majd jó szemmel a többiek, a közösségen, a “törzsön” kívül történő keveredést. Ezt az esetet példázza, ez a darab cselekményének fő mondanivalója, adott esetben miként eshet szét egy közösség azáltal, hogy zárttá válik, a mégoly jóindulattal kívülről közeledőkkel szemben, mint Yolland hadnagy, valamint miként válik az emberi butaság a kialakuló kapcsolatok gátjává. Hiszen ezek a kis faluközösségben élő emberek még egymással sem kommunikálnak, nemhogy a Brit gyarmatosítókkal.

Minden figyelmeztetés ellenére, egy ünnepség alkalmával Marie és Yolland hadnagy kiszöknek a forgatagból a tengerpartra. A nézők egy

Láttatott világ.indd

56-57

nagyszerűen előadott, kettejük közt lezajló szerelmes jelenetnek lehetnek tanúi, amely az érzelmek metanyelvén tökéletesen működik, ellentétben a néma Sarah és a sánta Manus esetével, akik képtelenek egymással a kapcsolat kiépítésére. Ami végül abban merül ki, hogy Sarah végső elkeseredésében, vagy bosszúból az őt ért sérelmek miatt, figyelmezteti, jelzést ad Manus-nak arról merre is találhatja meg Marie-t és Yolland hadnagyot a tengerparton.

Másnap kora reggel Manus hirtelen menekülni kényszerül, ami által tanító nélkül marad a közösség, miközben menekülésének okairól nem szándékozik magyarázatot adni testvérének Owen-nak. Owen ugyan megsejti Manus menekülésének okait, a közösség lakóinak elmondásából, valamint akkor, amikor Lancey kapitány a közösség lakosain szándékozik megbosszulni Yolland hadnagy eltűnését, akit minden valószínűség szerint Manus gyilkolt meg szerelemféltésből. A dráma Lancey a Brit hadsereg kapitányának bejelentésével ér véget, miszerint statáriális eljárásokat kíván bevezetni Yolland hadnagy eltűnése miatt.

A tehetetlen, kétségbeesett elnémuló közösség lakói, pedig némán állnak a fokozatosan elsötétülő színpadon az egyre hangosabban morajló tengerzúgás közepette.

2005.07.21., 1:06

Színház visszfényében

Brian Friel: Fordítások Kolozsvári Állami Magyar Színház Szereplők: Manus.........................................................................Dimény Ákos Sarah.............................................................................Fodor Edina Jimmy Jack....................................................................Nagy Dezső Marie.............................................................................Kali Andrea Bolond..................................................................Kardos M. Róbert Briget............................................................................Varga Csilla Hugh...........................................................................Csíky András Owen............................................................................Bogdán Zsolt Lancey kapitány.....................................................Hatházi András Yolland hadnagy...................................................Tyukodi Szabolcs Díszlet, jelmez: Dobre-Kothay Judit Dramaturg: Kelemen Kinga Sugó: Bálint Zsófi Rendező: David Grant

Láttatott világ.indd

58-59

A Kolozsvári Állami Magyar Színház ismételt budapesti vendégjátékának alkalmából, 2002. november 13-án A. P. Csehov: Cseresznyéskert című drámája került bemutatásra. Méltán esett a kolozsvári színészeknek ezen előadásra a választása, mivel 1999-ben elnyerte a Román Színházi Szövetség (UNITER) által kiadott, legjobb előadásért járó díjat, az időközben elhunyt Vlad Mugur rendezésében. A társulat 2000. novemberétől nem állította színpadra a darabot, de a “Határon Túli Magyar Színházi Estek” előadássorozatának alkalmából némileg felújítva, a budapesti színházi szokásokhoz, körülményekhez igazítva állították újra közönség elé az előadást a Thália Színházban, amely egyben tisztelgés is lett az elhunyt rendező emléke előtt.

Az eredetileg négy felvonásos tragikomédiát ez alkalomból, két felvonásnyi időben adták elő. Az előadásra szánt idő rövidségéből kovácsoltak erényt és ragadták meg annak a lehetőségét, hogy tapasztalataikat, tudásukat eme megrövidített előadás időbe megcsillantsák. Tették mindezt azzal a célzattal, hogy minden jelenet esetében megmozgassák a nézők érzékszerveit.

Az első felvonás a csehovi darab, színházi értelemben klasszikusnak mondható értelmezése és előadásmódja után, a második felvonás már egyértelműen comedie dell arte stílusjegyeket hordozott magán, illetve az előadás nyelvezetét a Tóth Árpád fordítástól való szinte teljes eltérés jellemezte. A színpadi cselekményt, annak mondanivalóját, üzenetét, erőteljes, felvillanásnyi képekbe sűrítve adták elő. Tették mindezt az előadás idejének lerövidülése, az előadók határozott, sajátos, sugallt és láttatott drámaértelmezése, valamint a szélesebb nézőközönség számára könnyebbé tett értelmezhetőség okán. Már maga a színpadkép is,

2005.07.21., 1:06

amelyet Helmuth Stürmer m. v. tervezett, ritkán alkalmazott nyitottságával (függöny nélkül) fogadta a nézőtéren elhelyezkedőket. Mindez arra hívta fel a nézők figyelmét, hogy egy különleges előadást láthatnak majd a nézők.

Ebbe a még morajló, csak fokozatosan elcsöndesülő nézőtérrel egybenyitott színpadra sétál be, szinte észrevétlenül a Lopahint alakító Bogdán Zsolt. Besétál, meg-megáll, figyelmet követel színpadi jelenlétének. Nézelődik, bejárja a majdhogynem üres játékteret, hátat fordít a nézőknek, megmutatja kalapos, felöltős alkatát, gondolkozik, háta mögött összefont kezében könyv, szórakozottan merengve mérlegel, egy emberben testesítve meg egy törekvő, egy az előadás későbbi időpontjában, saját megfogalmazásában elhangzó, felkapaszkodott kereskedő és könyvelő alakját. Megeleveníti életre kelti a színpadi elemeket, ezt a kifordított, tükröződő színpadi képet, az ekkor még csak reményei szerint, általa megvásárlásra kerülő épületet, házat, kertet melyben a dráma cselekményének szereplői egy röpke nyári évszak idejére újra feltűnnek, hogy túladjanak rajta. Szemügyre veszi, életre kelti, megtekinti a kertet, a mennyezetről lógó, csupasz, zöld hajtásokat, nélkülöző ágakat, kicsit arrább szintén a mennyezeten, utazásról érkezők, utazásra készülők kofferei, akárcsak egy kertes ház tornáca. Szemlére veszi a házat, a pergő vakolatú falakat, a színpad bal sarkától miként egy épület pincéjében, heveny módon elszigetelt tócsa, duzzasztott tó, melybe állandóan csepeg, folyik a víz. A folyamatosan csepegő, megrekedt víz hullámzó felületén megtörő, tükröződő fény a ház átellenes oldalára vetül, mintha azon az oldalon kissé beázna. A kétértelmű, kint is vagyok, bent is vagyok épületben, Lopahin merengését a szobalány Dunyasa (Kántor Melinda) és Jepihodov (Dimény Áron) a ház, Ranyevszkajáék könyvelőjének megjelenése, szerelmes évődése, civódása, Jepihodov facsemetényi, virágtalan, levéltelen cseresznyeággal való imponálási szándéka szakítja félbe. Majd hármójuk színpadi szereplését a ház lakóinak, tulajdonosainak érkezése, felszabadult viselkedése, egymás üdvözlése, gyors pergő ritmusú színpadra lépése robbantja szét.

Az előadás első felét, a cselekmény és a szereplők felvezetését eleinte egy lassú jelenet, majd egy ezt követő gyors ritmusú jelenetsor követi, ami által a nézők már szinte minden szereplőt megismerhetnek

Láttatott világ.indd

60-61

és a cselekmény követésére kénytelenek összpontosítani, melyet főként színpadi képekbe sűrítve juttatnak a nézők tudomására. A színpadképek között a tartalmi összefüggést egyfajta laza szövésű szövegmondás jellemzi, amely által az előadás második felvonásának végéig igen komikus jelleget sikerült adniuk az előadásnak. Mégis igen érdekfeszítő, hogy a dráma fő cselekménye jól közvetített, értelmezhető. Jól látható, Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna (Stief Magda m. v.) és közvetlen hozzátartozói, mi több ismerőseinek a célja, kétszínű hitegetése. Az, ahogyan igyekeznek Lopahint rávenni a ház és a hozzája tartozó telek megvásárlására. Ranyevszkaja egyszerre játssza a birtokáért aggódó, tulajdonától nehezen megváló tulajdonost, gyermekei, lányai Ánya és Várja (Kali Andrea, Bartalis Gabriella) sorsa iránt elkötelezett anyát. Kétszínű, megjátszott aggódásával odáig merészkedik, szinte ajánlja, reményét kelti Lopahinnak, az ingatlan megvásárlásával esetleg valamelyik leányának kezét is elnyerheti, amely tévhitet hosszú ideig ok maguk is táplálnak. A kecsegtető családi együttlét ígéretét, az idillt, a kertben eltöltött hosszú órák egy-egy színpadkép pillanatnyi rögzítésével jelenítik meg, akárcsak a hideg, rideg Várja esetében a kifejezetten meglepő durva visszautasítást. Az iménti jelenetek estében nyílik lehetőség a fénytechnika jelzésszerű használatára. A kertben eltöltött estek, az éjszaka betelésének idejét a Hold fényének ellentétes irányú, változó, elhaló fényerővel jelölték.

A második felvonás zenés ünneplése melyről nehezen lehet eldönteni, ki, mit is ünnepel, Andrejevicsék a ház, az ingatlan eladását, melyben Gajev, Leonyid Andrejevics (Csíki András) is részt vesz, mint stróman, illetve Lopahin ünnepli vegyes érzésekkel, kissé zavarodottan, megittasulva, a nyélbe ütött üzletet. Ezen jelenetsor idején kapott a budapesti előadás kimondottan comedie dell arte-s felhangokat, mind az előadásmód, mind az ekkor viselt jelmezek tekintetében, bár eme stiláris eltérések még nem feszítették szét az előadás keretét. Az előadás során egy oroszosnak mondható, visszafogott, századelős polgári viselet volt látható, melyet Lia Mantoc tervezett.

Az ingatlan eladásán fáradozó család életvitelével párhuzamosan feltűnik egy másik világ. A szegény, idealista diáké, Trofimov (Dimény Áron), akinek saját idealizmusa sem engedi szerelmét betel-

2005.07.21., 1:06

jesülni Ányáva. A lecsúszott, elszegényedett földbirtokos, Piszcsik (Bíró József) életvitele, aki örökös önsajnálatával igyekszik némi pénzt kicsikarni Ranyevszkajából. Valamint betekintést kaphatunk az inasok életébe, Dunyasa naiv, elvakult vágyakozásába Jasa (Hatházi András) a fiatal inas iránt és az idős Firsz életébe (Senkálszky Endre érdemes művész), akik gazdáik viselkedéséhez hasonlóan képviselik az önző, csak a saját érdekeiket, érvényesítő jellemeket. Az egyik legkidolgozottabb jellem, a Lopahinéhoz hasonlóan, a Jasát alakító Hatházi András szereplése, aki egyszerre hozza a mindenkivel kellemetlenkedő, pimasz, az ünneplés alkalmából, mértéktelen pezsgőfogyasztásával, a valóság kegyetlenségétől menekülő, nihillista személyiséget. Hiszen ő az, aki pontosan átlátja, azt miben mesterkednek Andrejevnáék. A Hatházi András által megszemélyesített alak fellépése, valamint Dunyasa és a fiatal Jepihodov felé pöfékelt illatos szivarfüstje nem csak a rekeszizmokat, hanem a nézők szaglószerveit is sikerült megcsiklandoznia. Az inasok közül, talán csak Firsz kivétel emberileg, aki korából adódó személyisége okán az elmúlt évtizedek emlékeinek megkopott fényében gyönyörködik, csetlése, botlása a háztartásban szinte már-már szükségtelen.

Az előadás, akár annak kezdete, egy gyors ritmusú, valamint egy magára maradt szereplő, Firsz színpadi jelenésével végződik. A zárképet megelőzően mindenki zavarodott sietséggel utazáshoz készül, még maga Lopahin is, aki utasítást adott a cseresznyéskert fáinak kivágására, melyet jól hallhatóan, akkora robajjal hajtanak végre, mintha azok legalább valami óriási szobrok lennének. Eme tette miatt szinte mindenki fejét, fülét betapasztva kerüli a vele való érintkezést. Míg végül, sietve maga deszkázza be az ajtókat, ablakokat, hogy végül ő is távozhasson a többiek után a színről.

Ekkor sötétül el a szín egy pillanatra, a következő percekben már csak egy gyermekágyat szemlélhetnek a nézők, gyér megvilágításban, zsákokkal, vásznakkal letakarva, amely alól megtépetten, megfáradtan, megtörten kászálódik elő az idős, magára hagyott Firsz és egy talán soha sem volt, megelégedett élet emlékén mereng, miközben lassan a nézők tudatáig hatol a felismerés, Firszet végkép ki, vagy bezárták eme omladozó ház falai közé.

Az előadást megtekintő nézők azzal a megelégedett érzéssel távoz-

Láttatott világ.indd

62-63

hattak, sikerült egy emlékezetes színházi előadást látniuk. Legfeljebb csak azon szomorkodhattak, hogy nem lehetett alkalmuk Kolozsvárott a négy felvonásos előadást látni, esetleg azon fanyaloghattak, miért nem kerülnek hasonló nagyságrendű előadások bemutatásra a Budapesti Nemzeti Színházban.

A. P. Csehov: Cseresznyéskert -komédia 4 felvonásbanFordította: Tóth Árpád Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna..................Stief Magda m. v. Ánya..............................................................................Kali Andrea Várja....................................................................Bartalis Gabriella Gajev, Leonyid Andrejevics.....................................Csíky András Lopahin, Jermolaj Alekszejevics..............................Bogdán Zsolt Trofimov, Pjotr Szergejevics....................................Dimény Áron Szimeonov-Piszcsik.......................................................Bíró József Sarlotta Ivanovna.......................................................Borbáth Júlia Jepihodov, Szemjon Pantelejevics....................Kardos M. Róbert Dunyasa...................................................................Kántor Melinda Firsz........................................Senkálszky Endre érdemes művész Jasa..........................................................................Hatházi András Postamester...................................................................Salat Lehel valamint Szilágyi P. Csaba, Alexe Campan, Gergely Bálint Ákos, Deák Róbert (zene) Díszlettervező: Helmuth Stürmer m.v.

Jelmeztervező: Lia Mantoc m. v .

Zeneszerző: Iosif Hertea m. v.

A rendező munkatársa: Szabó Jenő Különleges effektusok: Ledniczky Béla A díszlettervező munkatársai: Varga-Járó Ilona m. v., Nagy Endre Súgó: Bálint Zsófi Ügyelő: László Judit Rendező: Vlad Mugur (Az előadás két részből áll, időtartama kb. 2 óra 50 perc)

2005.07.21., 1:06

Látogatás

Meglepő átlényegülésnek lehettek a tanúi a nézők 2002. december 17-én és 18-án a MU Színházban 20 órakor.

Egy finoman kidolgozott izomzatú fiatalember lépett be a színpadra, az előtérbe, háta mögött hagyva az előadás elején még ismeretlen rendeltetésű széket melyen, mint később kiderült egy női ruha volt elhelyezve. Előre jön, táncol, mozog, szinte már-már kelleti magát a dübörgő zene ütemére melyből, mintha azt lehetne kihallani, dáma vagyok, drága vagyok, dráma vagyok. Tehát, drága, dráma, dámája vagyok. Eleinte mozgása férfias, kemény, majd az egyik zenei elem meghallásával hátat fordít a nézőtérnek és meglágyulnak a mozdulatai.

Ekkor lehet látni, észrevenni, hogy tarkóján női maszkot visel. Innen kezdve mozgása fokozatos átlényegülés, egyre inkább női vonásokat kezd imitálni, olyan élethűen, olyan elemeket emelve ki mozgásával melyekről azt hihetnénk, hogy az csak és kizárólag a női nem sajátjai közzé tartozhat.

Idővel, az átlényegülése alatt újra hátra megy a székhez és arra felállva, továbbra is háttal a nézőknek magára ölt egy nagyestélyit, majd megfordul és a széken elhelyezkedve, keresztbe tett lábakkal, mintegy várakozón, egy nagyvilági nőhöz hasonlóan kelleti magát, képzeletbeli füstöt fújva cigarettájából a nézők arcába, irányába.

Annak eldöntésére, hogy milyen dráma alapján ihletődött a színpadon megteremtett női alak, Gergye Krisztián annyi segítséget adott még, haja színe vörösre volt festve. Csak az maradt talány kire is várakozik az öreg hölgy az előadás során.

Láttatott világ.indd

64-65

E. Sch Eroto kortárs jávai táncelőadás alkotó-koreográfus: Gergye Krisztián táncolja: Gergye Krisztián zene: Schubert “a halál és a leányka”, John Cage, Marilyn Manson efekt: Dj. Kaszi fény: Tóth János, Tajti Imre jelmez: GK

2005.07.21., 1:06

Balogh Edina) szerepváltását, azt a feszültséget, melyet szerepjátékuk vált ki, ahogyan előkészítik játszva, végiggondolva úrnőjük megmérgezését. Ígéretes színházi kísérlet, fejlődőképes alakításokkal, a további előadások során.

Zsigerből

Kevés az olyan színpadi mű, amely olyan kitűnő lehetőséget nyújtana a brechti “V” effektus, az elkülönítési módszer színpadi alkalmazására, mint Jean Genet: A cselédek, című darabja. Hiszen a színi iskolák gyakorlatain kívül, legfeljebb, csak a kísérletező kedvű színházi társulatoknál látni az alkalmazását, de ott is csak elvétve.

Az ALFAMA Társulat 2003. március 29. mutatta be a Ludwig Múzeumban, Zsigerek című előadását, melyet Jean Genet: Cselédek című drámája nyomán valósították meg, de ők elmentek a lehetőség mellet, hogy alkalmazzák a brechti elkülönítési módszert. Elmentek a lehetőség mellett, annak ellenére, hogy szinte minden lehetőségük meg volt, hogy egy emlékezetes kamaradarabbal lepjék meg a nézőket.

Extravagáns, majdhogynem igényesen, gondosan kidolgozott díszlet, amely tulajdonképpen tökéletes is lenne, ha nem hangsúlyozták volna olyan erősen a színpadon elhelyezett tükör funkcióját. Mellyel Claire és Solange tükröződő, hasadt személyiségére, valamint egyes jelenetek gesztusvilágára kívánták felhívni a figyelmet, ami ugyanakkor nagyszerű lehetőségként kínálkozott Solange-ot alakító színésznő egyéni alakításainak megvillantására, melyet viszont a hátsó sorokban ülők már kevésbé értékelhettek. Egyik gyengéje az előadásnak, hogy beépítettek egy olyan kórházi műtős jelenetet, melyet sem az előadásmód, sem az előadás mondanivalója nem tesz szükségessé, az eredeti darabban nem szerepel, és itt ebben az esetben nincs dramaturgiailag kellően előkészítve, alátámasztva, valamint az, hogy nem éltek azzal a drámai befejezés lehetőségével, melyet Jean Genet szánt a darab zárképéül.

Végül az a legsajnálatosabb az előadásmódban, hogy nem érzékelni, nem igazán lehet követni a két cselédlányt alakító színésznő (Gergely Júlia,

Láttatott világ.indd

66-67

ALFAMA Társulat: Zsigerek Négykezes extasy 11-kor Jean Genet: Cselédek című drámája nyomán Claire ---------------------------------------------------- Gergely Júlia Solange ------------------------------------------------- Balogh Edina Díszlet: Nemes Takács Kata Jelmez: Őry Kata Altszaxofon: Bálványos Judit Rendezte: Gerzsenyi Bea

2005.07.21., 1:06

Csiszolatlan drágakő

Ötletes módon mutatta be az amatőr ar-te’-ria színházi társulat 2003. december 14-én, az RS 9 stúdiószínpadján, Henrik Ibsen: Nóra című drámáját, melynek szövegkönyvét Baráthy György készítette, Németh László fordítása alapján. Valójában ez a szövegbeli eltérés csak annyiban tért el a Kunos László fordításától amennyire azt az általuk választott előadásmód formája megkívánta. Amely teljesen kiragadta a Helmer családot és közvetlen környezetét a biztos otthonos fészekből és áthelyezte egy opera előadás zsöllyéjébe. Mely szűk terű zsöllye megjelenítése, közvetlenül szemközt a nézőkkel kissé meghökkenthette az előadás megtekintőit azáltal, hogy egy pillanatig, nem derült ki, hogy valójában ki, kit is néz. A zsöllyében alakító színészek a nézőket, avagy az oda betekintő nézők, őket, vagyis az éppen a páholyban fellépőket.

Ezt a különleges megváltozott helyzetet még néhány alkalommal sikerült a zsöllyében játszó színészeknek felerősítenie, éreztetnie a nézőkkel.

A megváltoztatott helyszínen, az eredeti környezetből kiragadott előadás, tulajdonképpen a darab fő mondanivalóján nem változtatott semmit, az a darab előadóinak megfogalmazásában továbbra is, a pénz és a presztízs bűvöletében élő fiatal pár szabadidejének eltöltését mutatja be. Vörös selyem nagyestélyi, csipkével áttört fehér blúz, a Nórát alakító Tabi Orsolyán, nyakát drágakövek díszítik, míg a Lindéné-t alakító Hajós Eszter szürke ruhás elfüggönyözött arcú vénkisasszony, az urak, Helmer, Rank, Krogstadt, (Simon Kornél/Szalkó Dániel, Sáfár Kovács Zsolt, Hetényi Zoltán) fess, fekete, szmokingokban feszítenek. Érdemes külön kiemelni a remek színészválasztást, az urakat alakító színészek alkata, nagyszerűen hordozta az általuk alakított jellemek külső jegyeit. Az

Láttatott világ.indd

68-69

előadás akkor ábrázolja a fiatal párt és környezetét, amikor nem képesek a társadalmi konvenciók, az önmagukról kialakított kép, a kifelé mutatott képmutató mivoltuk szorításából szabadulni. Akkor, amikor fontosabbnak vélik azt, hogy mit mutatnak kifelé a világnak, a többi nézőnek, mint azt, hogy milyen esendőek a valóságban, ahelyett, hogy őszintén beismernék indíttatásaikat, vágyaikat, ugyanakkor minél inkább másnak akarnak látszani, annál inkább megmutatkozik valóságos, szinte ragadozókkal hasonlatos arcvonásaik. Mivel a darabot mintegy, a zsölylyében elhangzó beszélgetésként adják elő, ki-be osonva oda, miként azt a cselekményvezetés megkívánja, a szövegből itt is, miként az eredeti darabban, szép lassan felsejlik a háttérben húzódó számítás, melynek hálója egyre inkább köti gúzsba Nóra lelkét, kinek rá kell jönnie, hogy saját önös céljait, ő ellene miként használja ki, zsarolja azzal, a saját környezete. A kialakult helyzetből nem találva más kiutat Nóra, a családi fészek, itt a zsöllye elhagyását választja. Itt ebben az esetben Nóra távozása a páholyból bukásként van ábrázolva, ami nem teljesen helytálló, hiszen maradásával talán fölényesen ura lehetett volna a környezetének, azért talán, mert jól felismeri, érzékeli a magárahagyatottságát, jól felismerve helyzetét, tudta senkire sem számíthat. Távozása a zsöllyéből már csak ez miatt sem törvényszerű bukás mivel nincsenek, ebben a feldolgozásban nincs utalás Nóra gyermekeire, ami olyan kötelékként jöhetne számításba, ami elébe helyezkedne büszkeségének. Valamint ha jól belegondolunk lehetséges kilépnie ebből a kényszerű helyzetből, hiszen végső soron ő vigyázta, nagyban hozzájárult férje karrierjéhez és nyugalmához, így bátran választhatja a családi fészek, ebben az esetben a zsöllye elhagyását. Sajnos nem ez az ötletes előadás egyetlen hibája, így például nem biztos, hogy a főhősnek, a Nórát alakító Tabi Orsolyának feltétlenül valamely nagynevű színésznő hírességet kellene utánoznia, hiszen minden bizonnyal rendelkezik kellő érzékkel ahhoz, hogy maga alakítsa ki az általa ábrázolt jellemet. Továbbá a páholyba belépő családtagok, barátok, nyugodtan lehetnének mozgásukban közvetlenebbek, simulékonyabbak, hiszen egymáshoz való bizalmas viszonyuk mindezt megengedné. Eme hibákat lévén, hogy amatőr színjátszó társulatról van szó, azt némi gyakorlással, apró javítgatással könnyedén lehet orvosolni.

2005.07.21., 1:06

Csak tátogunk, mint partra vetett halak

ar-te’-ri-a színházi társaság Henrik Ibsen: Nóra színjáték egy részben A szövegkönyvet Németh László fordítása alapján Baráthy György készítette.

Nóra ........................................................................... Tabi Orsolya Helmer ........................................... Simon Kornél / Szalkó Dániel Rank ................................................................... Sáfár Kovács Zsolt Lindené ...................................................................... Hajós Eszter Krogstad ................................................................. Hetényi Zoltán Dramaturg: Csikós Ildikó Jelmez: Varga Klára Díszlet: Donkó László Produkciós asszisztens: Rácz Katinka Rendezte: Baráthy György

Láttatott világ.indd

70-71

Ritkán lehet performenszekről olvasni. Ennek talán az lehet az oka, hogy a performensz mint kifejezési forma a legtöbb esetben valamilyen szembenállás, tiltakozás, valamilyen, a kisebb vagy nagyobb közösségben megjelenő anomália mentén alakul ki és mint ilyen ritkán kerül előtérbe. Valószínűleg szintén valamilyen szembenállás motiválhatta a MEDENCE CSOPORT és az ÉLŐKÉP előadó művészeit, amikor 2004. február 5-6-án bemutatták a Millenáris Park, B kiállítócsarnokában a Száz Bambusz Hangjának Csarnoka című előadásukat, amely egy, a saját megnevezésükben „akusztikus vizuális térélmény”nek számít.

Azt ugyan nem tudni, hogy az alkotókat előadásuk elkészítésében milyen, vagy inkább mivel való szembenállás motiválta, ha egyáltalán megfordult ilyesmi a fejükben, vagy egyszerűen csak a hely, a budapesti Millenáris Park, B kiállítócsarnok adta lehetőségeket szemlélték meg tüzetesen és az adottságokhoz igazították előadásukat. Ami tulajdonképpen, -az előadók célját tekintve- nem volt más, mint eme térrel való játék. Az adott épület, mind belső és külső tér a lehetőségekhez mért kihasználása, birtokba vétele, olyan formában, hogy mindeme játék szerves részét képezte a nézők részvétele, illetve azok a játékba való részleges bevonása. Minden az előadás során megjelenített esemény cselekmény azt a végső érzetet igyekszik felerősíteni, amelyikkel a néző távozásakor találja magát szemben. Éppen ezért előadás már a Millenáris Park, B kiállítócsarnokának előterében megkezdődőt.

Az előadás készítői szem előtt tartva eredeti elképzelésüket, melyszerit az előadásra érkezőkben, valamint az azt megtekintőkben mindvégig azt az érzetet kell kelteni, erősíteni mintha valamilyen vizes környezetben,

2005.07.21., 1:06

tó, folyó, vagy patak mellett lennének. Ezért mindent olyan formában alakítottak ki, figyelembe véve az épület jellegzetességét is, hogy ezt az érzetet erősítse az odaérkezőkben. Így már a kiállítócsarnok halát is ennek megfelelően alakították ki, amelyik köríves ablakos kupolás csarnokával és az ott kiállított bambuszrúddal és tükrös fém félgömbbel (halszem), olyan hatást keltett, mintha valaki egy akváriumba horgászna, amely horgászatnak részesei lehetnek a nézők is. Az előadás kezdetére várakozó nézők, tetszés szerinti, akár vízi élőlénnyé változhattak. Amikor pedig minden néző összegyűlt, feltárult a csarnokba vezető ajtó és bezúdulhattak a nézők, az előadásra kialakított térbe, egy kiépített folyóson keresztül haladni, melynek falán bambusz rudak és az előadásban résztvevő sellők árnyékképei voltak láthatóak. A nézők, pedig töpörödött vízi lényekként elhelyezkedhettek az ott kiépített színházi térben. Ami egy a nézők feje felett bambusz rudak közé kifeszített vászon alatt helyezkedett el, amelyik egyben vetítővászonként is szolgált, melyre hol széltől, hol pedig esőtől fodrozódó vízfelszínt vetítettek, valamint egymásra halmozott távol-keleti írásjeleket, melyek mind a szűk teret igyekeztek hangsúlyozni. A színen megjelenítő sellők előadásának lényege egy hosszan bemutatott képzeletbeli vízivilág, valamint élőlényeinek megjelenítése volt, amely elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a nézők kellően beleélhessék magukat az általuk választott vízi lény életébe.

Minekután kellően kényelmetlenné váltak a székek a nem túl élmény dús előadás után, melyet jobban kihangsúlyozhatott volna egy másik, jobban lélekhez szóló fuvolaszólammal, mint az, amelyik halható volt az előadás során, egyszeriben véget ért a színpadi kép és a nézők bejuthattak a színpad mögé, ahol újabb kép várta a nézőket. Ekkor egy imitált tavat állhattak körbe a nézők, amely felett mintha lepkék, vagy szitakötők röptét, nászát tekinthették meg a nézők. Illúziókeltésnek kissé gyenge, de szinte észrevétlenül éreztette a nézőkkel a tér változását, a Millenáris Park, B kiállítócsarnokának szinte kialakítatlan, belakhatatlan, óriás megnövekedtet terét, melyben nemcsak vízi-, hanem szárnyaló lényként is csak szúnyognak érezheti magát a néző. Ezt az érzést hangsúlyozta az építmény egy másik részében, egy bambusz rudak magasságában tanyázó sellő, aki egy rovarokra vadászó kaméleont imitált, miközben elhaladt, felment mellettük a hosszú lépcsősoron a nézők serege az

Láttatott világ.indd

72-73

épületben kialakított teraszokra. Itt további, hangos kopogással kísért bambuszrúd táncoltatás nézhettetek végig a nézők, amelyet további veszélyforrásnak tekinthetnek a harkályoktól rettegő rovarok. Mire véget ért a teraszokon az előadás, az előadásban résztvevő sellők, valamint az ebben segédkezők visszatértek a kialakított tavacskához „játszani”, megköszönni az előadásban való részvételt.

Az előadás után a nézők, kiúszhattak, -repülhettek, távozhattak, ki-ki tetszése szerint abba a határtalan, nyitott térbe melyet a budapesti Millenáris Park tere biztosít.

A MEDENCE CSOPORT és az ÉLŐKÉP előadásában a: Száz Bambusz Hangjának Csarnoka akusztikus vizuális térélmény Az előadás tervezői: Bérczi Zsófia, Bodóczky Antal, Gross András, Magyar Gergő, Terebessy Tóbiás A Száz Bambusz Társulata: Bársony Júlia, Bérczi Zsófia, Birtalan Krisztina, Bodóczky Antal, Gábos Barna, Gross András, Gyöngyösi Adrienn, Kántor Kata, Kő Boldizsár, Magyar Gergő, Molnár Márk, Móninger Zsolt, Nagy Fruzsina, Németh Marci, Szarka Fedor Guido, Terebessy Tóbiás

2005.07.21., 1:06