A könyvek kapitánya

Egy szókimondó beszélgetés a Könyvek Kapitányával, aki korábban dunai hajósként a Macskajaj délszláv figurái közt tanulta a csencselést, ma pedig a könyvszakmában – a gerillamarketing nagymestereként – könyveket teremt a felvidéki családok polcaira! Győry Attila nevét a kilencvenes években jegyeztem meg egy életre: Vércsapolás című könyvével végigturnézta a felvidéki középiskolákat, így találkoztam vele én is… Ezért szólítom gyakorta a Holt Költők diákjainak szavajárásával: ó Kapitány, Kapitányom…

Jó napot kívánok. Menjünk vissza egy kicsit az időben. 1793-ban Csokonai Vitéz Mihály azt mondta: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.” De mit mondjunk arról az emberről, aki a huszadik század kilencvenes éveiben punk irodalmárként a könyv terjesztésével kezdett foglalkozni, és ezt mind a mai napig olyan jól és magas színvonalon műveli, hogy egy családi könyvklubot is alakított belőle. Mai beszélgetőpartnerünk Győry Attila „Süne”. Érdekes, hogy amikor a beszélgetésre készültem, előszedtem egy 1992es emléket, amikor is a néhai Pomichal tanár úr biológiaórájára bekopogtatott egy fiatalember és azt mondta, hogy csak egy rövid ismertetést szeretne tartani a könyvéről – vajon ez lehetséges-e? Az általam nagyon tisztelt és becsült tanár úr beleegyezett. Beléptél a Vércsapolás című könyveddel, és felolvastál belőle egy részletet, ami máig egy nagy élmény számomra. A témát nem fogom részletezni, de az én életembe ak- kor léptél be. Időközben figyeltem, hogy csinálod a dolgaidat, 1996-ban pedig egy könyvkereskedéssel kezdődő vállalkozást indítottál. Hogy kezdődött mindez, és lehet-e, érdemes-e könyvből élni, érdemes-e könyvet olvasni?

A középiskolákban való megjelenésemkor már hajósként dolgoztam. Akkor történt, hogy a szerbek és a horvátok egymásnak ugrottak, majd a háború miatt lezárták a hajózási útvonalakat. Meguntam, hogy csak be kellett járni a kikötőbe, és ott nem csináltunk semmit, hiszen mi hajósok voltunk. A hajós halálát jelenti, ha a kikötőben vesztegel a hajója. Mivel unatkoztam, kitaláltam egy ötletet, amely szerintem marketingszempontból zseniális volt: fogtam a telefonkönyvet, és Pozsonytól Királyhelmecig felhívtam az összes gimnáziumot azzal, hogy egy kortárs felvidéki magyar prózaíró vagyok, és szeretnék bemutatkozni. Csodálatos volt, az összes igazgató és tanár is vette a lapot. Végig turnéztam Szlovákia gimnáziumait, így megismert egy egész generáció. A gimnázium már akkor is egyfajta előkészítő volt az egyetemre, és a harmadik-negyedik évfolyamba járók nagyjából nyolcvan százaléka folytatta tanulmányait. Közülük ma sokan befolyásos személyiségek, a bankártól keresztül a politikuson át a polgármesterig. Akárhova megyek, mindig ugyanazzal a szöveggel fogadnak, hogy a gimnáziumi éveikből emlékeznek rám. Zavarban vannak, hogy tegeződhetünk-e, de természetesen erre is mindig igent mondok, mivel mindössze 3-4 év korkülönbség volt köztem és a diákok között. Néhány évvel azelőtt még én is diák voltam, így értettem, miről szól a történet. Így indult el az írói karrierem.

Akkor igazából az egy performance volt… Hogyne, és vették is a lapot, nagyon sok könyvet eladtam. A Kalligram kiadónak kétszer kellett utánnyomni a könyvemet, és nagykereskedőként kaptam meg.

Akkor igazából nemcsak szerző, hanem egy személyben kereskedő is voltál… Pontosan, és így kerültem a kiadó fókuszába. Így először a kiadó terjesztője lettem. A Kalligram kiadó progresszív volt, kortárs prózákat is kiadtak, amikhez olyan ötleteim támadtak, amelyek nem illettek a klaszszikus kortárs prózához. Megvan a módja, hogy egy adott könyvet hogyan lehet értékesíteni.

Meddig voltál szerző, és mikortól lettél kereskedő? Vagy ez a kettő összefonódott?

Egy szerző addig szerző, amíg el nem készül a könyv. Nem vagyok aktív író, de attól még írónak tartom magam. Olyan ez, mint amikor valaki húszévesen meggyilkol valakit, az még hatvanéves korában is gyilkos. Azt mondják, írni és főzni bárki tud, csak el kell kezdeni a gyakorlást.

Véleményem szerint még most is szerző vagy, csak más területen írod a dolgaidat. Ha felírsz egy posztot a közösségi médiába, annak ugyanúgy hatalmas az olvasottsága, hiszen saját élettapasztalatodból merítesz. Térjünk vissza a kilencvenes évekbe. Egyszeriben úgy döntöttél, hogy ebből meg is lehetne élni, és közben még hajós is voltál?

A hajózást többszörösen befolyásolta a háború. Azzal kezdődött, hogy végiglátogattam a gimnáziumokat. Ez nagyon jó üzleti fogásnak bizonyult, hiszen megismerték a nevem. Azt gondoltam, ez csak egy átmeneti állapot, és hogy később visszamegyek hajózni. Akkoriban kapitány lettem, én voltam a szlovákiai dunai hajózás legfiatalabb kapitánya. A hajózásról elmondhatom, hogy igazából nem maga a szakma érdekelt, hanem a köztes dolgok. Állandóan üzleteltem, és most már el lehet mondani, hogy csempésztem is. A cigarettától kezdve, a több tonnányi sajton át. Belgrád fölött játszódik a Macskajaj című film, mi pedig ugyanúgy üzleteltünk az ottani romákkal, ahogy azt a film bemutatja.

Akkor te akár meg is tudnád írni a felvidéki Macskajajt…

Azért is zseniális az a film, mert valóságosak benne a figurák, velük üzleteltünk. Több tonnányi sajtot adtunk el nekik, ment a cserekereskedelem, és ezeket kézfogással pecsételtük meg. Nagyon szórakoztató volt. Az egyik barátom szerint én egy született kalmár vagyok. Rájöttem, hogy engem ez érdekel, és ottmaradtam a kiadóban, hiszen nap mint nap üzletelhettem. Adtam-vettem a könyveket, éltem, mint hal a vízben, nagyon élveztem. Természetesen itt is meg kellett tanulnom az olyan fogalmak jelentését, mint a DPH, ÁFA, árrés, határidő, számla, szállítólevél. A hajózásnál ezeket nem alkalmaztuk, ott teljesen máshogy mentek a dolgok. Megtanultam a szabályokat, de még most is van egy többszáz kötetes könyvtáram csak a marketingről és az üzletről. Mindenféle alternatív marketing is érdekelt, nem vagyok cégvezető típus. A Családi Könyvklubnak én vagyok az arca, de nem igazgatónak tartom magam, inkább hadvezérnek. Gerillaüzemmódban dolgozom, mert egy olyan piacon – a Felvidék – vagyunk jelen, amely mindössze hat- száz kilométer hosszú. Akkor nagyon izgatott az a tény, hogy ezen a területen él több százezer magyar, akiket meg kell szólítani. Azt tapasztaltam, hogy ezek az emberek szeretnek olvasni. Öt éve azt gondoltam, hogy ennek a szakmának annyi lesz, mivel mostanra az emberek nem fognak olvasni. Jelenleg ötvenöt éves vagyok, negyvenöt évesen pedig meg voltam arról győződve, hogy jönnek a különféle kütyük, és úgy eltűnik a könyv, mint annak idején a cilinder. Az is tartotta magát háromszáz évig, majd eltűnt. Akkoriban komolyan elgondolkodtam azon, hogyan tovább. Azonban jött a járvány, amely megtöbbszörözte az olvasási kedvet. Azt tapasztaltam, hogy a sok televíziózás után valami hiányzott az embereknek. Ekkor fogtak egy könyvet, és gondolatban kiszabadultak ebből a világból, amelyben a félelem, a depresszió és a stressz foglyai voltak. A könyv elrepített egy személyes luxusvilágba.

A könyv, mint tudatmódosító? Írtam is erről egy kis esszét, amiben a droghoz hasonlítom a könyvet, az olvasásra is nagyon könnyen rá lehet szokni. Lehet, hogy nem mindig van ideje olvasni, de leszokni nem tud róla.

Ilyen téren akkor te jó anyagot terjesztesz… Azt mondod, hogy a felvidéki magyar ember szeret olvasni, és a járványhelyzetnek köszönhetően olvas is? Mit? Hullámzó. Volt, amikor az ezoterikába menekültek, és volt, amikor tonnaszám vásárolták a földönkívüliekről szóló történeteket. Társadalmi szinten is érdekes dolog ezt megfigyelni. Ezt követték a szabadságról, a lélekről és a túlvilágról szóló könyvek, az emberek keresték a kiutat a saját önnön valójukból. Jelenleg az önmegvalósításról szóló korszak zajlik. Az emberek olyan könyveket keresnek, amelyek belső meditációt kölcsönöznek nekik. Annyi szörnyűség, stressz, depresszió és egyszemélyes tör- ténet volt a járvány alatt, hogy az emberek újra önmaguk felé fordulnak. Elkezdenek magukkal foglalkozni, és ami örök kedvenc, az a romantika. Ha az ember nem jut el a például a kubai tengerpartra, akkor egy romantikus könyvvel kiszakítja magát a valóságból. A harmadik ilyen menő stílus a krimi. Azt hittem, hogy ilyen témájú könyveket csak férfiak olvasnak, de rosszul gondoltam. Jelenleg inkább a nők vásárolják a kalandregényes, gyilkosságos krimikönyveket. Döbbenet, miket olvasnak az emberek. Elég csak napjaink egyik sikertörténetére, a 365 nap című könyvre gondolni. Őszintén szólva, ha én vezettem volna a kiadót, ahova a szerző bekopogtat a történetével, nem adom ki a könyvet. Úgy látszik, túlságosan konzervatív ember vagyok. Nem láttam volna fantáziát egy olyan történetben, amely során valakit elrabolnak, és ő szerelmes lesz a fogvatartójába. A nők imádják a hasonló témájú, akár szexuális árnyalatú könyveket. Annyira gyűlölöm a stresszt, hogy legalább húsz éve semmilyen sportműsort sem nézek. Felzaklat. A feleségem egyszer kirángatott egy DAC-meccsre, de végem volt. A Nagyszombat ellen futballoztunk, nyertünk is, de idegileg teljesen kikészültem. A B-középben foglaltam helyet, és amikor a Nagyszombat arra a kapura támadott, a pulzusom százhatvanra ugrott. Nem tudtam élvezni a meccset, azt figyeltem, mikor lesz vége. Elég stresszhelyzetben van részem, így ezeket inkább kihagyom.

Személy szerint te mit olvasol?

Mindenevő vagyok. Már egy jó borító vagy cím is felkelti a figyelmem. Egyszerre három-négy könyvet is olvasok. Az egyik a maffiamarketingről szól, érdekel a téma. Egy másik könyvem a zenről és a budd- hizmusról szól, spirituálisan érdeklődöm az adott téma iránt. A harmadik könyvemből pedig angolul tanulok, negyediknek pedig az általunk kiadott Timur, a hódító című könyvet olvasom. Ez egy kalandregény a Családi Könyvklub kiadásában. Büszkén mondhatom, hogy a szerzőt, Benkő Lászlót én fedeztem fel és én is menedzselem. Ezrek olvassák a könyveit, remekül ír. A magyar történelmi korszakok egyik zseniális, precíz írója. A stílusa szinte már határos a szépirodalommal. Kedvelem.

Nem említetted, de a történelmi regények is nagyon kelendők. Igen, ebben vagyunk mi vezérhajó a piacon. Mi adtuk ki a Honfoglalás- és a Dzsingisz Kán-trilógiát, a Zrínyiekről és a Balassi Bálintról szóló könyveket is.

Rajtatok kívül van még más kiadó a Felvidéken?

Rossz híreim vannak ezzel kapcsolatban, hiszen míg a kilencvenes években hét-nyolc is működött, jelenleg lehangoló a helyzet. Sokan közülük megöregedtek, kiszálltak az üzletből, a perifériára kerültek. A Családi Könyvklub kereskedelmi alapon működik, tehát ha rossz a címválasztás, rossz a könyv vagy valamit rosszul menedzselünk, akkor bukunk.

Szóval nem egy államilag felpumpált cég vagytok, hanem egy életképes vállalkozás, amely különösen a magyar történelem iránt érdeklődik… Igen, ez a témakör nagyon érdekel. Például mi adtuk ki a pozsonyi csatáról szóló könyvet, amin lehet szórakozni is. A könyv által megismerhetjük az akkori életformát, a történelmet, a korabeli politikát, szociográfiát. A szerzőnk szerencsére nagyon felkészült, mindig beleveti magát a történelmi tényekbe, és egyáltalán nem szépíti a történetet. Amikor gazemberek voltunk, akkor úgy is írt le minket. A politikai szélsőjobb gyakran támadja is emiatt.

Mennyire tartod kultúrmissziónak azt, amit a kilencvenes években szerzőként elkezdtél? Te, egy punk gyerek a Csallóközből, aki aztán elkezdett egy könyvkiadó családi vállalkozást felépíteni, amely manapság egy zászlóshajó a felvidéki palettán? Tudatos volt ez a dolog, vagy csak így alakult, és örülsz ennek? Teljesen véletlenül az utóbbi két évben többször is megjegyezték ugyanezt velem kapcsolatban, és akkor döbbentem rá, hogy valójában mekkora kihívás is ez. Lehet küldetésnek is hívni. Jelenleg az a helyzet, hogy hatszáz kilométeren élünk nagyjából félmillióan szlovákiai magyarok, de mégis talán egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan hely van, ahol magyar könyveket árulnak. Döbbenet, hogy egész magyarajkú városok vannak könyvesüzlet nélkül. A Családi Könyvklub vezérhajó lett, a piac csúcsragadozója. Viszont mi meg is teszünk ezért mindent, és ez egyfajta elvárás is velünk szemben. Belegondoltam, mi lenne, ha mi nem léteznénk: mi szállítjuk a könyveket az alapiskoláknak, óvodáknak, családoknak, könyvtáraknak. Ha egy kis vidéki falucskában valaki kitalálja, hogy kellenének nekik valamilyen könyvek, akkor egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel. Ilyenkor felhív minket, mi pedig kiszolgáljuk. Van magyarországi cégünk, kiadónk, struktúránk, szervezetünk. Mi ezt nagyban csináljuk és hivatásszerűen, fanatikus könyvvadászok vagyunk. Belegondoltam abba, hogy ha nem lennénk, a közösségünk jócskán szegényebb lenne, hiszen nem találnának könyvet, amiből rengeteget értékesítünk. Megjegyezném, hogy csak magyar könyvekkel foglalkozunk.

Erőt, kitartást és további éveket kívánok ehhez a küldetéshez! Kedves Kapitányom, fogadd szeretettel egyik kedvenc könyvemet, Ottlik Gézától az Iskola a határont. Köszönöm a beszélgetést!