MFT Díjazottaink by Borbala Kovats

A Magyar Festõk Társasága csoportkiállításai

D Í JA Z OT TA I NK 1996—2000

Újpest Galéria 2001. május 11 — 27. Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahely – Dunajská Streda, Szlovákia 2001. június 29 — július 30.

Támogatók Nemzeti Kulturális Alapprogram Ady Endre Mûvelõdési Központ, Újpest Kortárs Magyar Galéria Alapítvány, Dunaszerdahely Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesülete Magyar Festészeti Alapítvány Godot Galéria

Angol fordító Földvári Balázs

Simon Magdolna

POLYCHROMIA Bevezetõ a Magyar Festõk Társasága D íjazottaink c. kiállításához 1995 nyarán alakult meg a Magyar Festõk Társasága. Azóta az újraalakuló magyar mûvészeti közélet szakmai demokráciára épülõ és azt továbbépitõ szervezete. Ha végignézünk a Társaság kiállításait kisérõ katalógusokon, a címek jelentõs hányada (Síkplasztikák, Fehér képek, Kollázs, Betû a képen, KörKépek) a 20. században a festészetet megújító — inkább formai, az alkotó módszerbõl eredõ — problémára kérdezett rá. A választ aztán mindig az egyes mûvész adta meg, saját útja, pályája szerint. A most nyíló Díjazottaink c. kiállítás errõl a mûvészi sokszínûségrõl, nyitottságról ad számot. A kiállító harminchét mûvész között vannak, akik nem tagjai a MFT-nak, mégis díjat kaptak a társaság szervezte 17 kiállítás valamelyikén. Az új évezredet — a folyamatosság és a folytathatóság jegyében — az eddigi eredmények megmutatásával kezdi a MFT. Szolíd számvetés ez a kiállítás, a Társaságnak és a mûvészeknek egyaránt: „Kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk?” Hogy a sokat idézet mondat utolsó kérdését megválaszolhassa bárki, az elsõ kettõt kell elõbb föltennie. Nézzük hát, hány egyéni válasz van elõttünk: pontosan harminchét, ahány mûvészpálya, annyi önálló felfogás, egyéni út. Konok Tamás képén a vörös-fekete precízen festett geometriát a keretezõ fehér sáv és a kompozíció belsejét átszelõ vékony, alig kék vonalak lazítják. Bikácsi Daniela elforgatott négyszögeibõl csillagporként ömlik a fény, e hatást erõsíti — rá jellemzõen — a felületek

színes vonalkákból szõtt vibrálása. Sebõk Éva párizsi-kék körökkel pettyezi a fehéren alapozott vászon egyik felét, rákérdezve a megdolgozott és megdolgozatlan felület viszonyára. Ungvári Károly pályája sajnos már lezárult. A tavaly elhunyt mester „Patetikus hangulat” címû képe a festészet és zeneiség kapcsolatát mutatja erõteljes színeivel, tördelt geometrikus formáival. Jovián György a malevicsi keresztet szelidíti festõi képpé, a keresztforma erõteljes, lazúrosan festett vörösbarnáinak és a sarokmezõk egységes szürke felületének ellentétére épitve. Huszár Imre „Utolsó hely”-én a szürke-fekete színvilág kietlenségét fokozza a farostra festett, csurgatott szitafesték különös faktúrája. Schmal Károly alumínium alapra festi a geometria szigorát egyre inkább fellazító képeit. Halbauer Ede „Létélményeim” képén a vörös, fekete, lila foltok és formák örvénylésében félelemtorzította, ordító arc. Az elmúlt 20. század? Stefanovits Péter „Járvány” címû megosztott képén — nála gyakori a kép a képben megoldás, vagy a hagyományos táblaképforma újragondolása — fönt kizökkent épület, melynek egyetlen eleme sem helyénvaló. Közepébõl, a képernyõ alakú világos foltból a lenti képmezõbe sugárzik, folyik valami nem jó. A kékesfehér sávok a vörös sárga kiütéses ember-árnyig folynak. Varga Amár László figura árnyakkal ábrázol már jó ideje. Most a szürke alak saját mását — mintha aktatáskát vagy hangszertokot — viszi a sárga koncentrikusan vibráló háttér elõtt. Bakonyi Mihály Raoul Wallenberg emlékére festett képén a remény és reménytelenség motívumai, sötét árnyak és finoman vibráló, zöld, sárga, rózsaszin formák egyaránt megjelennek. Tenk László képe a mûvész festõi megújulásának jele. Az erõteljesen festett kék, szürke, fehér, fekete, függõleges épületrészletek közé beszorul a ragyogó zöld látvány, a tenger. Vilhelm Károly Hogarth emlékére festett képe tisztelgés az angol élet jellemzõit, árnyoldalait

— a csipkétõl az akasztófáig — élesen látó és precíz iróniával ábrázoló nagy mûvész elõtt. Regõs István „Földgömb-Léggömb”-je a gyermeki játékosság komolyságával kérdez rá a környezetvédelem globális problémáira. Wágner János képén: „Jákob lajtorjája”, erõteljes ferde vörös sávok izzó lépcsõkként húzódnak. A felületen függõleges repedések, mintha lépések nyomai, lépdelõk árnyai volnának. Kéry Bálint Bence „Kollázs”-án a vászonra ragasztott áttetszõ, szürke, drapp papírrétegeket az aranymetszés helyén pirosan festett függõleges csík hasítja át. Székelyi Kati „Szériá”-in az aprólékosan hajtogatott papírok hullámzó, gazdag felületet hoznak létre. Izgalmas a sokféle felhasznált papíranyag egységes látvánnyá változtatása. Kéri Ádám „Zászló”-ja az idõ kérdését veti fel — megkopott, elszürkült piros-fehér-zöld színek —, de a bekeretezett vászon magában rejti a „festett vagy valódi” kételyét is. Kovács Péter lapjain az érzékeny vonalak átvilágítják az alakokat, szinte csak a mozgás lírai szerkezetét látjuk. Vojnich Erzsébet „Zöld ajtók” cimû képén a kevés motívum ellenére — vagy épp a szûkszavúság miatt — a fény tetteit és cselekedeteit látjuk egy tágas térben, színek és árnyékok rezdüléseiben. Szüts Miklós „Városmajor utcá”-ján még ennél is kevesebb a motívum. Egy sötét házsarok, s a megvilágitott úton egymást keresztezi a lámpaoszlop éles árnyéka és az út szaggatott fehér festése. Molnár Péter akvarelljén a két vízszintes árnyék, puha szürke határvonal aprólékosan, de szabadon megdolgozott, megírt felületre vetül. Magyar Gábor akvarellje most egy részlet — három párhuzamos csíkos sáv — kompozicióból kiemelt, precízen festett plasztikájú kereszt. Kopócsy Judit munkáin a valódi dolgok — vékony textildarabkák, cérnák, fonalak — keverednek a festett elemekkel. A „Könnyû kép”-en maga a vászon is elszegetlen. Lengyel András négyrészes

mûvén egy gesztussal, a szilikonba öntéssel teszi képpé az egymáshoz rendezett valódi mûanyagvonalzókat. Kazinczy Gábor „Múltidézõ”-jén vásznak, képszélek lenyomatait látjuk. M. Novák András a növényi világ emlékeit festi, levélmotívumokkal hengerelt felületre. Somogyi György a „Madarak búvóhelyét” részletekbõl, foltonként építi meg. A mozaikszerû kép minden eleme színekben, életteli részletekben gazdag. Turcsányi Antal is szétszedi, átváltoztatja, majd újra összerakja erõteljes plasztikájú figuráit „Metafora” címû képén. Kováts Albert képén a befoglaló, meghatározó emberi fej — Übü arc? — széttöredezett. A képtérben, gondolatlabirintusban mozgolódó vonalak, formák. Mintha valami, valaki kitörni készülne, de alig észrevehetõen, óvatosan a festett kollázs világból. El Kazovszkij „Fogolyfej”-e az elõtér piramis kalickájába zárt értelem, egy emberi fej. Az expresszíven festett táj nem evilági. Fekete S-vonalú út fut a háttérbe, ahol aranyfény sáv, — mintha fekvõ emberi torzó volna? — mögötte sötét hegyek. Kamaszosan pimasz irrealitás ef Zámbó István képén: Piros ég elõtt — amin sok baljós hold — piros malacon kedves piros angyal ül. Kezében két kés, körben sok fazék, s minden jujj, de vérvörös. Szeift Béla tárgyakból, újraragasztott képelemekbõl állitja össze asszamblázsait, néha gonosz, néha játékos iróniával. Mózes Katalin „Kobold”-ja a rajzi, festõi technikák különbözõségét használja. Ettõl a lény kevésbé félelmetes, inkább mesebeli, mint drámai. Kovács László „Dudás”-a viszont elrejtõzik az egységes sgrafitto anyagban. A kép hangsúlyos eleme a felfujt duda. Krajcsovics Éva képe már az idén, 2001-ben készült. Érzékenyen festett kék ajtót nyit az új évezredbe. Most a különbözõ utak és sokszinû mûvészi válaszok számbavétele után személyes kérdésként tehetjük fel mindannyiunknak: „...hová megyünk?”

Magdolna Simon

POLYCHROMIA Introduction for the “ Our Prize-winners” exhibition of the Society of Hungarian Painters

The Society of Hungarian Painters was founded in the summer of 1995. It has been an organisation based on professional democracy within the reforming Hungarian arts scene ever since. Reviewing the catalogues that have accompanied the exhibitions of the Society we find that a large proportion of the titles (Plane Sculptures, White Pictures, Collage, Letters in the Image, Circular Pictures) refer to problems (of form rather than creative method) that have played a role in the renewal of painting in the 20th century. The answers were furnished by the artists as dictated by their individual paths, careers. The present exhibition, “Our Prize-winners ” gives an account of that artistic variety and openness. Some of the thirty-seven exhibiting artists are not members of the SHP, yet they still received prizes at one of the 17 exhibitions organised by the Society. Under the sign of continuity and continuability, the SHP begins the new millennium with a review of their results so far. The exhibition is a solid statement by both the Society and the artists: “Who are we, where have we come from, where are we going?”. Anyone hoping to answer the last of that often quoted triple question must first ask the first two. Let’s look at the number of individual answers before us now: exactly thirty-seven artistic oeuvres, thirty seven individual approaches, individual paths.

In the picture by Tamás Konok, the precise red and black geometry is loosened somewhat by the white strip framing it and the barely blue thin lines that cross the interior of the composition. The rotated quadrangles of Daniella Bikácsi pour forth light like stardust, and the effect is strengthened by the characteristic vibration of surfaces resulting from their being woven from little coloured lines. Éva Sebõk put Paris blue dots on one half of the white background, questioning the relationship between worked and unworked surface. Unfortunately, the career of Károly Ungvári has come to an end. The master’s painting from last year, entitled “Pathetic mood” exhibits the relationship between painting and musicality with its forceful colours and fragmented geometric forms. György Jovián tamed the cross of Malevich into a painterly image, building on the contrast between the powerful, glazed red-browns of the cross and the uniform grey surface of the corner fields. In Imre Huszár ’s “The Last Place”, the desolation of grey and black colours is increased by the strange texture of the screen-printing paint painted, poured on fibreboard. Károly Schmal paints his pictures, which increasingly relax the rigour of geometry, on aluminium. Ede Halbauer ’s “My Experiences of Being” shows a screaming face distorted by fear in a vortex of red, black and purple patches and shapes. Perhaps the 20th century, just past? In the divided picture by Péter Stefanovits entitled “Epidemic” — he often uses the artifice of image within an image, or novel versions of the traditional panel painting — we see a dislocated building whose constituents are all in the wrong place. The screen-shaped light patch in the centre seems to radiate something into the bottom field. Something that is not good. The bluish white stripes flow all the way to the human shape with red and yellow spots. László Varga Amár has been using

shadow figures for some time. This time, the grey shape is carrying its own double, as if a briefcase of instrument case, before a concentrically vibrating background. The motifs of hope and hopelessness, dark shadows and finely vibrating green, yellow and pink forms are equally in evidence in Mihály Bakonyi ’s painting dedicated to the memory of Raoul Wallenberg. László Tenk ’s picture signifies a painterly renewal in the life of the artist. The radiant green of the sea is caught between the forcefully depicted blue, grey, white, black vertical fragments of buildings. Károly Vilhelm ’s painting in the memory of Hogarth is a salutation to the great artist who depicted the characteristics of English life — from lace to the gallows — with such accurate, precise irony. István Regõs ’ “Globe-Balloon” raises global environmental problems with the playful seriousness of children. The strong slanting red stripes in János Wágner ’s “Jacob’s Ladder” are laid out like fiery steps. The vertical cracks in the surface appear to be footprints, marks left by those who have treaded those steps. In Bálint Bence Kéry ’s “Collage”, the transparent grey and tan layer of paper is cut by a vertical red line at the golden section. The finely folded paper in Kati Székely ’s “Series” creates a waving, rich surface. The many types of paper used are transformed into a uniform visual impression in an exciting manner. Ádám Kéri ’s “Flag” is a piece of framed canvas — in faded, greying red, white and green — that poses the question of both real and painted time. In the sheets of Péter Kovács , the sensitive lines transilluminate the forms, almost all we see is the lyrical structure of movements. Despite the small number of motifs — or perhaps precisely because of its laconic character — Erzsébet Vojnich’s painting entitled “Green Doors” show us the acts and actions of light in a wide

space, embodied in the quivers of colours and shadows. Miklós Szûts ’ “Városmajor Street” is even shorter on motifs. The dark corner of a house, and the crossing of the sharp shadow of a lamppost and the white line down the centre of the lit road is all we see. The aquarelle of Péter Molnár , the two horizontal shadows and the soft, indistinct grey outline are projected onto a freely textured, written surface. Gábor Magyar ’s aquarelle is a detail — three parallel striped bands — lifted from a precisely painted cross-shaped composition. In the work of Judit Kopócsy, real things — thin bits of textile, thread and yarn — are mixed with painted elements. The canvas of the “Light Picture” is itself unhemmed. The four-part piece by András Lengyel uses the gesture of casting in silicon to transform the real plastic rulers into a picture. Gábor Kazinczy ’s “Rememberer”, we see the imprints of canvases, edges of pictures. István M. Novák paints the memories of the plant world onto a surface with leaf motifs rolled onto it. György Somogyi ’s “Hidingplace of Birds” is constructed from details, patch by patch. Every element of the mosaic-like painting is rich in colours and living detail. Antal Turcsányi also deconstructs, transforms and then reassembles his powerful figures in his painting entitled “Metaphor”. In the picture by Albert Kováts , the central human head — Ubu’s face? — is fragmented. The space of the image is a labyrinth of thoughts with moving lines and shapes. As if something, someone was about to break out in a hardly noticeable, careful manner from the world of painted collage. El Kazovszkij ’s “Captive Head” is reason, a human head imprisoned in the pyramidal cage in the foreground. The expressive landscape is not of this world. A black road runs along a great S curve into the background, to a golden stripe — perhaps a lying human torso? — and dark mountains behind it. István ef Zámbó ’s painting

is characterised by the impertinent unreality of adolescence: before a red sky — filled with many moons sinister to piglets — a kind red angel sits astride a red piglet. He has two knives in his hands, surrounded by many pots and pans, and everything is ever so blood red. The assemblages of Béla Szeift are constructed from objects and reattached elements of pictures with an irony that sometimes wicked, sometimes playful. Katalin Mózes ’ “Hobgoblin” uses the difference between the techniques of drawing and painting. As a result, the creature is less frightening, a fairytale rather than a dramatic monster. On the other hand, László Kovács ’ “Piper” hides in the uniform graphite material. The emphasis of the picture is on the inflated bagpipe. Éva Krajcsovics ’ painting was made this year, in 2001. She opened a sensitively painted blue door into the new millennium. And after enumerating all those different paths and manifold artistic answers, we can ask a question that is deeply personal for all of us: “Where are we going?”

BAKONYI Mihรกly 1112 Budapest, Menyecske u. 33.

Tiszteletadรกs Raoul Wallenbergnek 1994. vegyes t., karton 54ร 90 cm

BIKÁCSI Daniela 1083 Budapest, Százados út 3/13.

Ragyogj, ragyogj csillagom 1999. vegyes t., 67×48 cm

HALBAUER Ede 1013 Budapest, Attila út 27.

Létélményeim 1997. vegyes t., 60×100 cm

HUSZÁR Imre 2000 Szentendre, János út 9.

Utolsó hely 1998. szitafesték, farost 81×122 cm

EL KAZOVSZKIJ 1051 Budapest, Dorottya u. 11.

Fogolyfej 1998. olaj, vรกszon 100ร 100 cm

JOVIÁN György 1111 Budapest, Bertalan u. 15.

A szelíd törvény 1999. olaj, vászon 100×100 cm

KAZINCZY Gábor 7677 Orfû, Lapisi u. 14.

Múltidézõ II. 1999. vegyes t. 100×76,5 cm

KÉRI Ádám 1111 Budapest, Bartók B. út 52.

Zászló 1998. vegyes t. 60×110 cm

KÉRY Bálint Bence 1012 Budapest, Vérmezõ u. 10-12.

Kollázs, vászon I. 1998. kollázs, vászon 60×80 cm

KONOK Tamás 1021 Budapest, Budenz út 7/a.

Equilibre dynamique II. 1991. akril, vászon 80×80 cm

KOPÓCSY Judit 1148 Budapest, Kerepesi út 76/a.

Könnyû kép II.  1999. tempera, vegyes t. 20×35 cm

Ami már marad 2000. kollázs 28×39 cm

KOVÁCS László 2040 Budaörs, Petõfi u. 27.

Dudás 2001. sgrafitto 80×89 cm

KOVÁCS Péter 1025 Budapest, Görgényi u. 6/b.

Trastevere  1998. vegyes t., papír 70×50 cm Duó 1999. vegyes t., papír 70×50 cm

KOVÁTS Albert 1054 Budapest, Szemere u. 9.

Nem fogtok kiszúrni velem 2000. vegyes t., farost 70×50 cm

KRAJCSOVICS Éva 1027 Budapest, Csalogány u. 13-19.

Ajtó 2001. olaj, farost 80×80 cm

LENGYEL András 1016 Budapest Derék u. 17.

Transzferes stúdium I-IV. 1998-2001. szilikon, vászon, vonalzók, egyenként 30×40 cm

MAGYAR Gรกbor 1095 Budapest, Mester u. 1.

DCCXXV. 1999. akvarell 80ร 60 cm

MOLNÁR Péter 1025 Budapest, Krecsányi u. 3.

Két árnyék 1999-2001. papír, vízfesték, toll 38×47 cm

MĂ&#x201C;ZES Katalin 1165 Budapest, Csenkesz u. 6.

Kobold 1996. vegyes t., karton 100Ă&#x2014;70 cm

M. NOVÁK András 1137 Budapest, Radnóti M. u. 24.

Verõfény 1997. vegyes t., farost 50×50 cm

REGÕS István 2000 Szentendre, Bogdányi u. 14.

Földgömb – léggömb 1997. akril, vászon ∅ 95 cm

SCHMAL Károly 2097 Pilisborosjenõ, Petõfi u. 4.

Hajnal  1999. alumínium, akril 26×35 cm

Csúzda 1999. alumínium, akril 23×35 cm

SEBÕK Éva 1132 Budapest, Visegrádi u. 14.

Cím nélkül 2001. olaj, vászon 70×100 cm

SOMOGYI György 2310 Szigetszentmiklós, Kazinczy u. 6.

Madarak búvóhelye 1999. papír, olaj 95×86 cm

STEFANOVITS Péter 1055 Budapest, Szt. István krt. 1.

Járvány  1997. vegyes t., papír 50×32 cm Összevonás 1997. vegyes t., papír 60×36 cm

SZEIFT Béla 1077 Budapest, Vörösmarty u. 5.

Parasztikon  2000. vegyes t. 42×29 cm A radványi sötét erdõben 2000. vegyes t. 25×37 cm 39

SZÉKELYI Kati 1024 Budapest, Keleti Károly u. 33.

Széria I-II-III. papír, egyéni t., egyenként 28×41 cm

SZÜTS Miklós 1118 Budapest, Kelenhegyi út 12.

Városmajor utca 2000. olaj, vászon 100×85 cm

TENK Lรกszlรณ 1038 Budapest, Rรณzsa u. 12.

Silรกtor a tengerre 2000. olaj, tempera, farost 80ร 50 cm

TURCSÁNYI Antal 1165 Budapest, Csenkesz u. 6.

Metafóra 1999. olaj, farost 100×80 cm

† UNGVÁRI Károly

Patetikus hangulat

1998. olaj, farost 26,5×90 cm

VARGA AMÁR László 1056 Budapest, Belgrád rpt. 26.

Figurák 2000. olaj, vászon 100×100 cm

VILHELM Károly 1071 Budapest, Damjanich u. 9.

William Hogarth emlékére 1998. olaj, vászon 70×100 cm

VOJNICH Erzsébet 1118 Budapest, Kelenhegyi út 12.

Zöld ajtók 1998-2001. olaj, vászon 95×105 cm

WÁGNER János 1062 Budapest, Bajza u. 17.

Jákob lajtorjája 2000. vászon, vegyes t. 110×80 cm

ef ZÁMBÓ István 2000 Szentendre, Bartók B. u. 8.

Disznóölõ angyal 1994. olaj, farost 50×70 cm

A MAGYAR FESTÕK TÁRSASÁGA

1995 nyarán alakult meg mint önálló jogi személyiségû társadalmi szervezet, s júliusban vette nyilvántartásba a Fõvárosi Bíróság. A társaságot alapító 33 mûvésszel szemben 2001-ben a taglétszám 274 fõ. A Magyar Festõk Társasága jelenleg a magyar festõmûvészek legnagyobb szakmai szervezete. Elnöke Karátson Gábor festõmûvész-író, elnökségi tagjai Bikácsi Daniela, Kováts Albert, Kovács Péter és Mayer Berta festõmûvészek. A Magyar Festõk Társasága 30 másik mûvésztársaság mellett létrejötte óta tagszervezete a Magyar Képzõmûvészeti és Iparmûvészeti Társaságok Szövetségének. Ez a federatív felépítés rendkívül elõnyös a megfelelõ információáramlás és az ügyvitel szempontjából. Ugyanakkor lehetõvé teszi az európai szervezeti rendszerbe való beilleszkedést, mint ahogy a Magyar Festõk Társasága a Magyar Képzõmûvészeti és Iparmûvészeti Társaságok Szövetségén keresztül tagja is a koppenhágai székhelyû Európai Mûvészek Tanácsának. 2000 óta Péter Ágnes szobrászmûvész képviseli Magyarországot a végrehajtó bizottságban. A Magyar Festõk Társaságának célja a tagság, de általában a magyar festõmûvész társadalom gyakorlati (szakmai és anyagi) támogatása, kiállítási alkalmak felkutatása és kiállítások létrehozása; a rendkívül színes jelenkori magyar képzõmûvészet minél szélesebb körben történõ megismertetése minden lehetõ eszközzel, köztük kiadványok megjelentetésével. Törekvése emellett a modern és kortárs képzõmûvészet népszerûsítése általában is, különös tekintettel a hazai vizuális mûveltség állapotára. A Magyar Festõk Társaságának feladatai közé tartozik a szakmai kapcsolatok létesítése és ápolása itthon és külföldön.

Magyar Festõk Társasága 1373 Budapest 5 Postafiók 586. E-mail: mafest@alarmix.net

THE SOCIETY OF HUNGARIAN PAINTERS It was formed in the summer of 1995 as a civil organisation and an independent legal entity. It was registered by the Budapest Court in July. The society, which was founded by 33 artists, has 274 members in 2001. At present, the Society of Hungarian Painters is the largest professional organisation of Hungarian painters. Its Chairman is the painter and author Gábor Karátson, the members of its board are the painters Daniela Bikácsi, Albert Kováts, Péter Kovács and Berta Mayer. Along with another 30 artists’ societies, the Society of Hungarian Painters has been a member organisation of the Alliance of Hungarian Fine and Applied Arts Societies since its foundation. The federal structure is highly beneficial as regards appropriate flow of information and administration. At the same time, it facilitates incorporation into the European organisational structure, as the Society of Hungarian Painters, through the Alliance of Hungarian Fine and Applied Arts Societies, is a member of the Council of European Artists, based in Copenhagen. The sculptor artist Ágnes Péter has been representing Hungary on the executive committee since 2000. The goal of the Society of Hungarian Painters is to provide practical (professional and financial) assistance to its membership and to Hungarian painters in general, to find opportunities for and to organise exhibitions, and to disseminate information about the extremely colourful world of Hungarian fine arts as widely as possible using all methods, including publications. The Society also strives to promote modern and contemporary fine arts in general, particularly in view of the state of visual culture in our country. The creation and maintenance of professional relationships both home and abroad is also among the tasks of the Society of Hungarian Painters.

The Society of Hungarian Painters 1373 Budapest 5 P.O. Box 586 Hungary E-mail: mafest@alarmix.net

Felelõs kiadó a Magyar Festõk Társasága Felelõs szerkesztõ Kováts Albert Kurátor Simon Magdolna Katalógusterv Kováts Borbála Mûtárgyfotók Hasznos Zoltán A nyomdai elõkészítés a TIMP kft. munkája A nyomdai munkákat a Nalors Grafika (Vác) készítette

ISBN 963 00 6296 8 ISSN 1586 9490