Voltál már boldog?

Page 1

LXX. évf. 32. (3441.) www.ujember.hu • ujember@ujember.hu

MAGYARORSZÁG KATOLIKUS HETILAPJA

Voltál már boldog?

Flashmob a Szent István-bazilika előtt – középen táncol Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes

Fotó: Kissimon

Érted vagyok, s nem ellened A Nemzeti Pedagógus Kar az oktatásügyért 3. oldal

Európai püspökök a szíriai keresztre feszítésekről Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) felháborodását fejezi ki, és mélységesen elítéli az olyan cselekményeket, mint a szíriai Deir Háferben végrehajtott keresztre feszítések, melyek nem sokkal azelőtt történtek, hogy kikiáltották az Iszlám Kalifátust az ISIS ellenőrzése alatt álló szír, illetve iraki területeken. Azok a cselekmények, amelyek a vallásra hivatkozva folyamodnak statáriális bíráskodáshoz, megakadályozzák, hogy a béke irányába haladjon az ország, melyet évek óta pusztít a testvérgyilkos háború. Mint ismeretes, Szíria északi részén az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) elnevezésű szélsőséges csoport harcosai nemrégiben kivégeztek, majd nyilvánosan keresztre feszítettek nyolc felkelőt. Amint arról az MTI beszámolt, egy londoni székhelyű emigráns szervezet (OSDH) információi szerint a szunnita szélsőségesek az Aleppó tartomány keleti felén található Deir Háfer nevű településen szombaton végeztek áldozataikkal. A Bassár el-Aszad vezette rezsim ellen harcoló felkelők holttestét a település főterén tették közszemlére. Eközben az ISIS fegyveresei a szíriai főváros, Damaszkusz környékén első ízben csaptak össze a kormányellenes felkelőkkel. Az ISIS célja egy iszlám állam: egy kalifátus létrehozása Irak és Szíria területén.

A kárpátaljai ferences misszió 25 éve 4. oldal

Oltalomkápolna Csecsemőmentőhely Litéren 6–7. oldal

VR/Magyar Kurír

Jézus kisközössége Túra szépírókkal

Folytatódik a pesti belvárosi templom feltárása

ISSN 0133-1205 1 4 0 3 2

9 770133

120548

Háló-tábor Sátoraljaújhelyen A Háló Egyesület több mint húsz éve foglalkozik katolikus közösségekkel és katolikus emberek közötti kapcsolatok erősítésével. Mindezt a munkát a Kárpátmedencében végzi. Idén augusztus 3. és 10. között 350 fő részvételével rendezik meg a Háló szokásos nyári táborát, melynek témája az apostolok mint Jézus közössége lesz. Koncz András

2014. augusztus 3. Ára 195 Ft • 1 euró

MAGIS – ignáci lelkiségű találkozó Budapesten Előfordult már veled, hogy nézted a naplementét, és egyszerűen boldog voltál? Vagy hogy beszélgettél egy barátoddal, és érezted, hogy egyek vagytok, és együtt minden sikerül? Hát olyan, hogy magad sem tudod, miért, de adni akartál – az idődből, a tehetségedből, egy kicsit saját magadból, és azt gondoltad, hogy talán, de csak talán most valami fontosat csináltál? Na, ezek azok a pillanatok, amelyekről a magis szól. A MAGIS pedig az a program, ami a te magisodról szól. De hogy értsd is, amiről beszélek, olvasd el a cikket! (Riportunk a 9. oldalon.)

Gázai konfliktus

Rakéták, bombák, harcok Izrael állam részét képezi a Földközi-tenger partján az az Egyiptommal határos, mindöszsze háromszázhatvan négyzetkilométernyi földterület, amelyen másfél millió palesztin arab és nyolcezer zsidó telepes él. Ez az úgynevezett Gázai övezet, melyet Izrael 2005 szeptemberében adott át a palesztin hatóságnak. Miután azonban 2006-ban a szélsőséges Hamász nyerte meg a gázai választásokat az addig kormányzó Fatahhal szemben, többször is kiújultak a rakétatámadások. A Hamász csak a közelmúltban egyezett meg a Fatahhal. Ez azonban csupán részben jelenti a szervezet szélsőséges politikai vonalának mérséklődését, inkább a Fatah kismértékű jobbra tolódását jelzi. A zsidó telepítési politika több alkalommal is a béketárgyalások megszakadásához vezetett, ahogyan a Hamász által Izraelre irányított rakétatámadások is. Június 12-én súlyos provokáció történt: elraboltak és meggyilkoltak három izraeli kamaszfiút. A bosszú nem maradt el: csakhamar élve elégettek egy palesztin fiatalt. Az izraeli–palesztin fegyveres konfliktus azóta – immár közel egy hónapja – légi és szárazföldi csapásokkal folytatódik, egyre nagyobb véráldozatokat követelve. A palesztin áldozatok száma már meghaladja az ezer főt, izraeli oldalon száz alatt van a támadásokban meghaltak száma. Ez jól tükrözi a két fél fegyverkezési helyzete közötti különbséget. A palesztin rakéták közül sokat még a levegőben felrobbant a vaskupolának nevezett védelmi rendszer. A gázai konfliktusban is tetten érhető, hogy a felek kölcsönös fegyveres bosszúja még a fegyverszünethez sem visz közelebb, nem-

hogy a békéhez. Csak a „két állam” egymás mellett élése és az ahhoz vezető lépések őszinte, következetes teljesítése szolgálhatja a megbékélés ügyét. Úgy tűnik, az izraeli közvélemény és a nemzetközi közösség is egyre inkább arra a meggyőződésre jut, hogy első lépésként halaszthatatlan a mindkét fél javát szolgáló fegyverszünet elérése. A gázai övezet miatti válság megosztja az Izraelben élő keresztényeket – mondta David

Neuhaus, a jeruzsálemi latin patriarchátus képviselője az ACS hírügynökségnek. Neuhaus hangsúlyozza: a keresztény közösségeknek az lenne a feladatuk, hogy minden esetben kiálljanak a békéért, az evangélium értékeiért. Izraelben külön csoportot képeznek a keleti egyházak közösségei, mellettük még ott van az Etiópiából menekült keresztények sokasága is, akiket Beerseba mellett helyeztek el, de Izrael nem ismeri el menekültstátusukat. (Rosdy/VR/Magyar Kurír)


9

JELENLÉT

2014. augusztus 3.

Voltál már boldog? MAGIS – ignáci lelkiségű találkozó fiataloknak Budapesten (Folytatás az 1. oldalról.) Lelkigyakorlat is, meg fesztivál is, de inkább mondjuk úgy, hogy misszió. A jezsuitákhoz kötődik, illetve a Szent Ignác-i lelkiségű közösségekhez, és 1997 óta létezik, mégpedig világszerte. Az idén Budapesten tartották a középeurópai program záró rendezvényét. Július 24. és 27. között a Párbeszéd Házában találkozott az a mintegy százötven fiatal, aki a romániai, szlovákiai és magyarországi experimentumokon vett részt az ezt megelőző néhány napban. Mindjárt mondom, mi az az experimentum, de előbb ejtsünk szót arról, hogy a találkozó neve 2005 óta MAGIS. Merthogy: a latin magis szó azt jelenti, hogy több(et), jobb(an), és maga Loyolai Szent Misi Mókussal Ignác volt az, aki sokszor beérkezik a pápai áldás szélt róla. A magis egyfajta vágy ben- zül választhatott. Ezek az nünk, valamiféle inspiráció, az, úgynevezett experimentuamikor többet akarunk tenni, mok, vagyis azok a foglalkovagy többek akarunk lenni. zások és tevékenységek, ameÚgy hisszük, hogy Istennek lyek során az ember különlevan egy terve velünk: hogy ges tapasztalatokat szerezhet. azok legyünk, akinek teremtett Klári a Márton Áron-zaránminket, hogy teljességgel teli doklaton vett részt Erdélyben. életet éljünk. Ha azt érezzük, „Bőrig áztunk, patakban fühogy ezt akarjuk, akkor ez a magis, és olyankor szeretjük a legjobban Istent, ha ezt keressük. Persze mindenkinek más és más a magisa, mert hát mind mások vagyunk. Kezdjük ott, hogy férfiak és nők vagyunk, más a személyiségünk és a bőrszínünk, más nemzethez és nemzedékhez tartozunk, eltérő az anyagi helyzetünk és a kulturális hátterünk. Sokszor különbözőek az értékeink és más az érdeklődésünk, mások a képességeink, és mind másféle ajándékokat kaptunk, de minden különbözőségünk ellenére is lehet egység közöttünk: a benső kapcsolat Istennel és persze IsMauricio Bolíviából: tenben másokkal. „Az a fajta művészet, „A Lélek egy, az adoamit a templomokban látunk, mányok különfélék” – segít közelebb kerülni Istenhez” Szent Pál nyomán ez volt az idei MAGIS jelmondata. rödtünk, láttunk medvenyoValóban sokféle ember gyűlt mot, jópofa székelyekkel gyaitt össze, például belgák, cse- logoltunk, és nem volt térhek, lengyelek, litvánok, por- erőnk, de én ezt élveztem – tugálok, szlovákok, szlovének meséli. – Jó volt kiszakadni a és persze magyarok. És ez a fővárosi mindennapokból, sosokféle ember sokféle szociá- hasem volt még olyan tapaszlis, ökológiai, művészeti és ki- talatom, mint amit ezen a zamondottan lelki program kö- rándoklaton szereztem. Sike-

Litvánok táncolnak a nemzetek fesztiválján

Játék a Margit-szigeten rült olyan mélyre jutnom magamban, hogy a végén, az élményeink megosztásakor egyszerűen elsírtam magam.” Akadtak, akik a kassai ikonfestést választották, míg mások a marosvásárhelyi tánctanulást. Egyesek a Duna egyik ágát tisztították meg Pozsonyivánkán, mások cigány gyerekekkel foglalkoztak Miskolcon. Csobánkán például lelkigyakorlatot tartottak, a budapesti Mese utcában pedig táncmeditációt. A Márta-csoport tagjai a találkozót szervezték, a résztvevőket szolgálták, és arra ügyeltek, hogy minden flottul menjen. Fülöp is erre az experimentumra jelentkezett. „Nekem jobb az, ha segíthetek másoknak, ez lelkileg többet tud adni, mint bármi más” – mondja a tizennyolc éves fiú, aki már biztos benne, hogy tűzoltó szeretne lenni. Dóri ugyancsak „mártás” volt, és „kijárós”. Ez, vagyis a kijáró is egy experimentum volt, és azoknak szólt, akik nem tudtak szabadságot kivenni, de mindenképpen részt akartak venni a programon. A hétköznap reggeleket és estéket, valamint a hétvégéket a többiekkel töltötték, egyébként pedig munkába jártak. A lány ugyan még nem dolgozik, de mivel nemrég tért haza Angliából, ahova ösztöndíjjal utazhatott, hogy siketekkel foglalkozzon (merthogy gyógypedagógiát tanul), sok elintéznivalója akadt, ezért választotta a „kijárót”. És mesélek még valakiről. Egy tizenkilenc éves fiúról, aki fogta magát, és Magyarországra repült Bolíviából, csak azért, hogy a MAGIS-on részt vegyen. Nem járt még Európában, ez volt a legelső alkalom. És teljesen egyedül jött. A MAGIS-szal Brazíliában találkozott, és mint mondja, annyira fantasztikus élmény volt számára, hogy szeretett volna még egyszer részesülni belőle. Mauricio különleges experimentumot választott. Élő Kövek – ez volt a neve, és arról szólt, hogy a MAGIS fiataljai bemutatták a budapesti Egyetemi templomot a betérő turistáknak. A fiú rendesen felkészült a templomból, és láss csodát, egy bolíviaival is ta-

„A Lélek egy, az adományok különfélék” – ez volt az idei program jelmondata

Szentmise a domonkos kolostor romjainál lálkozott, akinek elmondott mindent, amit a magyar építményről tudunk. „Sokat adott lelkileg ez a program – árulja el –, mert az a fajta művészet, amit a templomokban látunk, segít közelebb kerülni Istenhez.” Ignáci lelkiségben telt a találkozó. Imával indult a nap, és megjelöltek egy fókuszt, vagyis egy témát, amely az adott napot meghatározta. Nyitottság, belső szabadság, tisztelet, párbeszéd, elköteleződés, megbocsátás, kiengesztelődés, elfogadás, öröm és dicséret – ezek voltak a témák. Mindennap volt szentmise, és persze maga a foglalkozás vagy tevékenység, este pedig a MAGIS-kör, amikor a résztvevők reflektáltak az eltelt

napra, megosztották egymással tapasztalataikat, tehát azt, hogy miként élték meg a fókuszt. A napot Szent Ignác imája zárta, amely azt a meggyőződést veszi alapul, hogy Isten működik az életünkben, minden helyzetben és pillanatban, és ő vezet minket a tapasztalataink által. Csak figyelnünk kell rá, arra, hogy mit mond legbelül. „Az ignáci lelkiség még most is aktuális vagy trendi – mondja Koronkai Zoltán jezsuita, a MAGIS szervezője –, mert lényege az Istennel való személyes kapcsolat és a küldetés a világban, vagyis az, hogy miként éljük meg a hitünket. Nem szabad bevonulnunk a katolikus bunkerbe, hanem a munkahelyen, az iskolában,

ahol vagyunk, ott kell kereszténynek lennünk. Meg kell találnunk Istent a világban, mert az szent hely tud ám lenni, ezért nem szabad kivonulnunk belőle.” Július 26-án a MAGIS összes résztvevője a budapesti Szent István-bazilika előtt mutatta meg, milyen is kereszténynek lenni. Takáts Eszter egyik számára táncoltak, mert, ahogy a dal mondja: „Széltében-hosszában táncolunk az utcában. Parkolunk, álmodunk, vágyakat vállalunk.” Voltaképp erről szólt a MAGIS. És egyébként itt, a flashmobon láttam legjobban, hogy milyen is az „egy Lélek”. Szerintem nyitott és boldog. Nagy Enikő Fotó: Kissimon István


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.