Kovács Attila
A MAJOMKIRÁLY PALOTÁJA versek
A Kovács Attila MAJOMKIRÁLY PALOTÁJA versek
Theatrum diaboli
6
Dzsétavana ligetében
40
Gyógyító Kithairón
74
Mayapuri hold
Tartalom
128
A Majomkirály palotája négy birodalom határán áll. Egyszerre nyugati avantgárd, mitikus mediterrán, űrbuddhista és gasztrohindu. Ha eltévedtél szellemi utadon, ülj fel a 4-es villamosra, szállj le a Majomkirály palotájánál, és keresd meg őt! Ne kérdezz semmit! Tudja majd, mit keresel, és nem ad majd válaszokat fel nem tett kérdéseidre...
Előszó
Theatrum diaboli
...mindig csak körbe-körbe...
Palotám nem evilági menedék: égei sziget, űrállomás, barlang, tengeralattjáró, negyvenedik napja vagy vendégem, barátságod avatott filozófussá, a tetőn heverünk ma éjjel is, felettünk idegen csillagképek, előttünk az indigó szigetekkel teleszórt földközi időóceán, alattunk a kikötő, hajód újabb halálos korok felé útra készen áll.
Invokáció
Csend van. A kamrámban ülök egy gyékényen, az őszi udvart bámulom... Egy GONG üt valahol. Lassan elhalkul a HA-NG: ÓM, hallgatom... Majd egy másik: BO-NG, és újra: CSE-ND... Lebomlik egy atommag... Az udvar barna fáin száraz levelek billegnek a szélben. Végül elengedi őket az ág, az ürességbe egy kaland emléke libeg: "Maláj hajók hűs feneke a ringó tengeren..."de rég volt! Ám nyakamban még itt az amulett, mit tőled kaptam ezer esztendővel ezelőtt.
Meditáció
Poros indiai naplementék előtt vonulnak ökrösszekéren az évezredek.
India
Tél van. Fenn lakom a hegyen. Perzsa szövegeket fordítok a kandalló előtt. Időnként az ablakhoz megyek, és bámulom, ahogy a szolgálók nevetve hógolyóznak a havon.
Tél
Nyár-délután vár némán a szekrény alatt egy elgurult cseresznyemag.
Szoba
Egy trónszéken ült az őserdő mélyén a liánnal fedett romok között, (hol a 4-es villamos is megáll). Palástja foltos, füle hegyes, orra szőrös, ujja karmos, kígyó tekereg trónusa kőtámláján, körötte alattvalósereg. Én meghajlok előtte, ő köszönt, majd egy sétára hív a mohos kőoszlopok között. Az istenekről cseveg, kik itt laktak valaha, alattunk esővíz folyik, fölöttünk lebeg a szürke trópusi ég.
Majomkirály
A Végtelen őserdő felett a palota pogány teraszán cseresznyét ettünk: én, meg a Majomkirály. És hátradőltünk a székbe, és messzi le a mélybe köpködtük a magot, hol sasok köröznek, és örökké nedvesek a fák.
A Majomkirály palotája
A Majomkirály tanítása
Nekiláttam hát a remeteéletnek: Erdőt irtottam, búzát vetettem, gyümölcsfát oltottam, rózsákat szemeztem, sajtot csináltam, asztalt faragtam, erdei faházat emeltem... Aztán meg: pihentem, és vártam frissen fürösztött, gyöngykoszorús menyasszonyom forrásvízzel, sajttal, kaláccsal.
Ádám
Léda ma jegyszedő a színházban. Műsort árul, míg hangol a zenekar. Fűzős cipőt visel és kék köpenyt, nagy szeme álmodik, nézem és sajnálom, de elfordulok, mert félek, hogy tekintetünk találkozik.
Léda
A padláson színházi csend. Vakító hajnali fény ragyog be az ablakon át. A fapadlón toll, pihe, tyúkszar, az ablak előtt döngő csizmában járkál fel-alá a száműzött Napóleon.
Díszlet
Fekete-fehér szobrokat csinálok a padláson drótból, sárból, újságból. S még mielőtt összedőlnek: fekete-fehéren lefényképezem őket.
Picasso
Fecskék köröznek, felhők vonulnak. Szürke az ég, itt az esős-évszak.
Zászlós seregek
Antennák, kémények és párizsi háztetők erdeje látszik az ablakból ma reggel. A lavórban víz, a tükörben Van Gogh borostás önarcképét látom.
Metafizika
Bejött egy bogár, és nem értette, miért teszem ki egy fűszálra.
Bogár
Ajándékba kaptam egy száraz falevelet.
Öröm
Titokban moszat szerettem volna lenni, vagy medúza, és ernyedten lebegni egy temperatúra nélküli tenger hullámzó színén.
Medúza
Egy nap elmondtam minden titkomat három havas hegycsúcsnak.
Bercivel megegyeztünk abban, hogy ezután költők leszünk. Verseket ugyan nem írunk, viszont beszereztünk egy nagy mohos sziklát… (Annak mondunk imákat.)
Berci
Anita tizenkét éves. Egy nagy házban lakunk. Ideadta az emlékkönyvét, hogy írjak bele valamit.
Anita
Egy este az Egyiptomihoz vitt el a Hírnök. Itt rejtőzött el egy bakterházban. Varázsigét adott, és megáldott. Többé sose láttam.
Angyal
Ültünk a száraz fű kalászai közt: én és Titta, a bölcs egyiptomi pap. Ő tornacipőben és rövidnadrágban, én talpig fehérben... Az alkony-világról tanított, épp, mint négyezer éve. Ma is szürke szöcskék ugráltak ránk bután, mit sem értve.
Titta
És a válasz? Légy istent kereső ember! És ha megtalálom? Keresd tovább!
És a válasz?
Nyár-éjszaka van. Elviselhetetlen a meleg. Lemegyek a piacra, és egy érett görögdinnyét veszek.
Nyár éjszaka
Mint hat buta óriás áll hat toronyház a japán tó partján, és csak hat pár ablakszemük csillog a vízen és a Hold.
Central Park éjjel
Nyári reggelik a teraszon: friss zsemle, friss tej, mézes sajt, paradicsom. Valaki bevásárolt kora reggel, asztalunktól látszik a Balaton.
Balaton
Minden halott tárgy el fog tűnni holnapig, milliárd sápadt ágyék néz majd szembe a meztelen tükörrel. Nem marad itt más, csak Van Gogh pipája és fonott, sárga szalmaszéke.
Jóslat
A bárányok imádkoznak, a skorpiók vezekelnek. A tisztes polgárok elkárhoznak.
Etika
Járd egyedül a kihalt őszi utcákat, Garabonciás, és szemlélődj egykedvűen: körötted kergetőznek az ősz színes falevelei.
Garabonciás
Ülj le Budán a Notre Dame gót lépcsőire, és figyeld némán a karnevált! Vásári mutatványosok és árusok közt tolong a tenger turista, de téged talán megment a szent hely, és átvészeled az éjszakát...
Karnevál
Dzsétavana ligetében
...és Buddhát megkísértették az angyalok...
A Tutaj már kész. De várj! Éneddel mi lesz, ha átkelsz a Folyón?... ...Itt kell hagynod magad, hisz te voltál a part, mit elfeledni vágyott a szíved.
Bodhiszattva
A kihalt országutat járom ma éjszaka. Most kel fel a párás téli telihold. A végtelen mezőn ködtó ül, a fák és a bokrok ezüst szigetek... Van időm gondolkodni, míg a faluba érek: a fejemben csend, és egy hindu ének. Ez véd meg, ha kutyák jönnek, vagy szellemek.
Mantra
Csak a virág-illatot cipelő szél tud átbújni a tű fokán. Várak, erények és féltve őrzött bűnök mind fennakadnak a Keskeny-Ösvény alagútjain.
Teher
Minden kevés, óh, király! Boldogság és bánat magától jön-megy, de ha értelmes vagy, olyan célra vágysz, mit sehol égen-földön el nem érhetsz.
Narada
Feküdj hanyatt Buddha mellett az alkonyi ég alatt, és figyeld némán a felhők metamorfózisát.
Hanyatt feküdtem a réten, és beszívtam a föld illatát, de kapaszkodnom kellett a fűbe, hogy le ne szédüljek forgó Földanyánk görbe hátáról.
Tavasz
Megszólíthatatlan felhők lebegnek az égen. Nagyon elfoglaltak: keletre néznek.
Felhők
Kövess engem! Suttogja a csend... Csavard fel a tévét, hogy ne halld!
Csend
Egy Kisherceg nézi filmen életem. Néha komoran összevonja szemöldökét, néha mosolyog csendesen.
Tanú
Buddha az otthontalanságba menekül A Kazinczy utcában élek a nővel, kit szeretek. A tévé előtt minden este sör vár rám és gyerekek. A ház előtt minden éjjel villant egyet Akanta: hűséges piros Ladám: „Gyere! Vár rád a remeték koldus-kenyere!” „Maradok, hisz boldog vagyok... De várj! Leugrom, drágám, gyufáért a boltba! Ha nem jönnék vissza többé soha, ne haragudj reám!”
Buddha
egyedül marad Elhagytam a világi örömöt, mert tudtam, hogy nem valódi, ami nem örök, de elhagytam a remeték ligetét, és Kálámát, a szánkhja mesterét, és Rámát is, a jógatanárt. Most magányos utam járatlan ösvényeken vezet át, s tovább keresem Azt, mit talán a szívemben hordtam már kezdettől fogva, és oly sok mindenre mondtam rá: Ez nem Az.
Buddha felhagy az aszkézissel Túl vagyok már mindenen. A tűz mellett egy pokróccal a hátamon melengetem böjttől aszott tetemem. S az a nyár délután jut eszembe, mikor egyszer - még az apám birtokán, az aratás végeztével leheveredtem egy eperfa alá. S ott, a boldog magányban meglátogatott az öröm, s én véletlen beléptem a Teljesség Szentélyébe. ( A Középső Gyűjtemény Nagyobbik Szaccsaka Szuttája nyomán )
Arany Buddha ül a tó fölött az úszó szigeten. A parton turbános lovagok vigyázzák álmát, és csendre intik a seregélyeket.
Sztupa
Már csak a szemem él. Ötvenezer éve ülök a meredek sziklafal egy üregében, és a kopár fennsíkot bámulom. Mint vad folyam, szaladnak a felhők az égen, a bőrömön szaporán lüktetnek az évszakok, s én lassan az ég kékjébe olvadok, érzem.
A magány elviselése
Egy róka üget át lassan a völgyön.
A magány vége
A tiszta Csend ragyogja be az éjjeli eget. A Földet a gondolat ereje tartja pályáján. Csak kiálts! és megreped a szikla!... Diót tartok ujjaim között.
Erő
Reménytelenül különbözünk egymástól... Tojás-héjba zárva folyik metamorfózisunk... De a lélek mélyén csendben hullámzik ugyanaz a tenger, és a csillagokon túl egyek vagyunk.
Embriók
Átsétáltunk a hídon a Tisza felett. Felszabadult vagy: szerinted csak illúzió a lét, jó és rossz egymást szüli, és a csúfból származik a szép... Hiszek neked... Ám mégis inkább elfordulok, és a sirályokat bámulom, ahogy komolyan halak után kajtatnak a víz felett.
Varázsló
Sodródó folyó. Örvénylő idő. Hullámok csillogó haláltánca a vizen.
Szamszárá
Az anyaméh sötét Kozmoszában, a kezdettelen öröklétben, előbb galaxis voltam, majd madárként éltem százezer éven át.
A Semmiből, Galaxisok csigavonalán, virág kelyhéből, egy elfojtott kiáltás nyomán lép elő a Teremtés.
Teremtés
Örökre lehunyom a szemem: Nektek csak egy pillanat, de ezalatt én egy örökléten át ülök majd a múlt sötét börtönében, és sakkozok az emlékek vak-ablakán.
bARDO
Ontológia I.
Akkor vagyok önmagam, mikor te vagyok. Ontológia II.
Mindig az vagy, amin átlépsz.
Ontológia III. Vágyok, tehát vagyok.
Ontológia
Testembe gyermek-lélek bújt, helyére férfi-lélek költözött...
Lelkem egy gyermek-testbe bújt, utána férfi-testbe öltözött...
Mos és koptat a Tenger, egy-egy élet minden hullám, mi elér, megragad és formál, majd egy időre elhagy... S bár egy nagy szikla voltunk itt valamennyien egykor, homokká leszünk ezer év után, ha nem akad egy kéz, mi felemel innen a partról.
Kavics
A hullámok mulandó sorsa jutott nekem. Egy szélesebb hullám hátán haladok végzetem, a part felé. Köröttem a többi halandó fodor remeg, de lényünk közös mélyén ott dereng az óceán.
Tenger
Falevélnek hittem magam, hisz a zöld tavasz szült a fényre, de most ősz van, és már látom, hogy a sár vár nem a Nap... Ám falevél sem vagyok többé, hanem ág, ki minden évben új levelet hajt.
Levél
Ág vagyok csak. Kit levelénél fogva hajlít és tép a szél, de lényem mélyén, magamon túl egy Végtelen Tölgyfa él.
Felhő vagyok. Formálódó véges. Kék ég vagyok. Örök és fényes.
Idő-alakú fák állják körbe a teret
Tér
Az űrben száguldó magányra kárhozott élő szilánkokat gyűjti fénylő ágaiba az Életfa.
Minden tett: varázslat. Minden kavics: szobor. Minden hang: ima. Minden pont: középpont.
ultrametrikaszútra
A gyógyító Kithairón
...az áldozatot az áldozatnak áldozzák...
Írd a szíved közepébe a nevem, s hogy ne lehess hűtlen, hát légy szabad... De arra kérlek: emlékezz rám, míg magad tisztára mosod a paráznaság tengerében.
Bűn
Végül még egyszer utoljára az alkonyi pályaudvar lélekzet-elállító szépsége: a zaj, a sínek és az acélvezetékek erdeje mögött a kék ég akváriuma, a villany-lámpák meleg fénye és a sárga Telihold... Aztán le a mélybe! A barlang szikla-falán időtlen csend sugárzik át, és a főzet hatására lassan életre kelnek a festett bölények.
Barlang
Sámánsátram festett ege alatt újabb fűcsomót vetek a tűzbe, s a lángoktól övezett füstbe révedek. Lelket-testet-asszonyi ölet - anyaméhet - világot - Istent vetítek magom köré, s újra meg újra belépek a sárba. Olvasok éjben - fényben, tudom: halál - élet: egy varázslat, az idő időtlen, vágyaim kézzel tapintható áramló erőterek, az egyetlen valóság a csöndem, s a telefontorony, míg a létformák láncolata nyugvó körúttá válik alattam az Északi Városrészben.
Lakótelep
Most az Örök Alkony Völgyében jársz. A Tó vize fölött radioaktív bűnök gőzei kergetőznek, lenn, a mélyben a Kígyó tölcsér-torka falja saját farkát ... vagy szüli éppen?... míg ketté nem szeli a Lovas kardja, és a Tó színén fehér lótuszokká válnak a Tejútról aláhulló hópelyhek.
Éjfélt kongat a szél a rozsdás lámpavason, a tér ma éjjel sötét erők találkahelye, azt hinnéd, hogy ölik egymást, pedig csak párzanak, és újabb sötét perceket nemzenek.
Démonok
Távol Északon, egy jeges folyóban sodródom holtan. Mesterem borral és sült gesztenyével vár a parton.
Beavatás
Az Ördög volt jó mesterem sok-sok éven át. Hazugságokkal táplált, a gátlásaimon nevetett, és csak böffentett, ha kérdő szó hagyta el a szám... Ám egy szép napon elhagyott, mert szűzi szerelemre gyúlt a Gyermek Hercegnő iránt.
Pán
Kopottan, bűnökbe beavatottan, sötét korszakokkal keresztelve, zsoltárokkal vezekelve láttam egyetlen-egyszer Tihanyban, 49-ben.
A Mester
Öregen és szánalmasan, fapapucsban és félmeztelen állt a házmester a nyirkos lépcsőházban. Barátom ismerte valahonnan, így hát nekünk is elmagyarázta, hogy az egyetlen fontos dolog: a Krisztus kereszthalála.
Egyetlen
Emlékezz, emlékezz, Almavirág Sarja! Hadd nőjön az égig fája az Emlékezésnek! Magja a gyümölcse, gyümölcse a magja, könny a gyökere, öröm a lombja, két madár ül ágán, kígyó tekereg törzsére.
Kereszt
Szodoma napszítta utcáit járom ma délben kopott fehér köntösömben, hónom alatt fatábla, kezemben bot: vázlatokat készítek a vak, béna koldusokról, a kocsma lakóiról, és a tízéves utcalányokról Vádlóitok voltam egykor az égben..., most görbe hátamat tartom, így védem arcotok az egyre záporozó átkok özönében.
Henoch
A krisztusi erőtlenség erejével: mezítelenül és kitárt karral, sötét szőrzettel és izzadtan állok előtted immár ezer éve, ismeretlenül, kit ismersz kezdettől fogva.
Félmeztelen női testek napoznak a tengerparton. Mi egy szemétdombon lakunk itt, a nyomor-negyeddel szemben. Rozsdás konzervdobozban fő a moslék, amit eszünk, munka nincs, Az egyetlen reményünk Jesus, a kurtizán fia: itt lakik a szomszéd bódéban tizenkét árvagyerekkel.
Csak fintorgok, ha együtt van a gyülekezet. Újdonsült testvéreim naivak és műveletlenek. Szégyellem e halszagú bandát, de tudom, te vagy az út, az igazság és az élet, mégis a görög-latin műveltséget siratom éjjel és nappal, mit érted örökre megtagadtam.
Római
Ne légy boldog soha! Csak ha testvéredet boldogítod... Ne lelj üdvöt se a mennyben, se a keleti csendben, csak a könnyek között... Légy istenre szomjazó, magányos vándor, kinek egyetlen öröme a szomja.
Jézus átka
Fogadj barlangodba prófétát, papot és krisztust! Ha lábukat megmosod, lelküket elnyered. S az ajándék-olaj kiömlik a porba.
Kharisma
Keresztelő János imafüzér helyett egy árpaszemet adott át két ujja között.
Mala
Utolsó földi éjszakámon megmostam a lábát mind a Tizenkét nyomoréknak... Ez volt a legfőbb tanításom. Csókoljatok hát kezet a festett szemű Afroditénak.
A Szivárvány fia
Hát ölt? Vagy magát ölte meg? Vagy milyen nagy bűne volt, hogy szeretni ily bátran mert?
Rubljov
Ne szólíts majd, ha árnyak kísérnek az éjben: csapzott ördögarcom megrémítene. Titok: de lényem fele mély, émelyítőbb, mint a bor... Rebegj el inkább egy Üdvözlégyet!
Baphomet
A szentély falán egy ikon. Sötéten és narancssárga gyertyafényben a Pantokratwr nézett le ránk. Levetettük ruháinkat csendben, - én és a Mester még papi süvegét sem hagyta magán... Aztán átölelt lassan, és kért, hogy ugyanígy tegyek én, végigsimította kezét testem minden táján... "Most már a fiam vagy" - mondta és megáldott, s én éreztem a vének pergamen-kezének ős illatát...
Athosz
Olajban sült hal
kenyérrel és borral.
Kereszténység
A Mester halott... Egy kocsmában ülök kopott bőrkabátban előttem a teli hamutállal és egy pohár barna sörrel az asztalon... És várom, hogy tizenkét éhes vámpír gyűljön körém a nagy lakomára, a vacsora ma én vagyok.
Eucharistia
Látom: Egy a borunk s a kenyerünk, Vándor! Melegedj hát kopott sivatagi tüzem mellett, aztán holnap nyugat felé menj, én pedig keletnek.
Két apostol
Elkergetett a gyáva szolganép, mert inkább kellett neki a rabság, és a virágillat helyett a vérszag... De tűzzel és karddal térek vissza, hogy Krisztus keresztjébe öltözötten vérrel mossam le a vért.
Quetzalcoatl
A nyugvó nap aranyló fényénél, a végtelen tengeri-mező szárazon zörgő sorait alvó katonák fésülik át fekete lovakon: Dionüszoszt keresik, de kígyózó nyomát nem lelik sehol és soha, pedig virágos-piros ruhájában fejük felett lebeg, arcát szalmából font napsugarak mögé rejti, és felkacag, hogy leleplezze magát. Ekkor hívei kukoricaszárba göngyölik, és halotti szekerén sörrel locsolják, míg az áldozat útján elindul, hogy legyőzze az éjszaka árnyait.
Mexico
Meghalt. Feltámadt. Majd órákig nézett szembe a tükörrel. Végül megborotválkozott: megszabadult az unott hippifrizurától, s lemosta Dionüszosz piros szőlőlevél-koszorúját: a hajába alvadt vért.
Bejrút
Már régen nem figyelem az alma rózsás bőrét, és a köröző galambok jóslatát. Tudatom a Valóság helyett halott kategóriákra fókuszál, s közben, mert nem használom, végképp elromlik a Szemem.
Szindbád
Lenn a sziklás völgyben az ősi kút vize élő vízzé változik, ha a fáradt kurtizán keze nyújtja korsójában szádhoz.
József kútja
Pogány szűzlány a pillanat: ha szüzességét elveszed, ártatlansága megmarad...
"Te vagy az első Homérosz óta, ki megcsodálja szépségemet" - szólt a vén tölgyfák alatt a patak tündére, és zöld szitakötő képében a sziklára mellém telepedett.
Μakedónia
Úgy illik, hogy lényemet fehér ruhába takarva tisztán adjam át Neked. De tudom, hogyha véget ért a bál, ha elmentek a népek, megcsókolod a Sötét Csillagot a köldököm felett.
Nász
Először és utoljára látod most ruhátlan testemet. Hát nézd meg jól! Utána felhúzom a harisnyám, rendbe szedem magam, az ajkamat kirúzsozom, és elmegyek... De ha akarod, nőillatom örökre veled marad, míg te a csillagok bús-magányos vándora leszel.
Mária és a festő
Olcsó nővel fekszik a festő a paplan alatt. Festékes rongyok, és boros üvegek a padlón mindenütt. Az ablakon galamb néz be, az állványon a Kék Madonna képe félig letakarva.
Hajnali műterem
Egy padon ült Mária, a Boszorkány anyja és lánya fekete bőrkabátban, szemében a horizont, hajában parfüm és cigaretta illata, ölében a gyermek Ádám, mögötte a fán Pán tekereg sárga kígyó képében.
Éden
Fenn a hegyen, a fák alatt, a barlangszentély tisztátalan mélyén fekete vénasszonyok végzik a Szűz Istennő kultuszát. Hangosan, mélyen mormolják az imát a barna gyertyafényben,odakint épp Tavasz van: hatalmas virágzó Gesztenye-fát donganak körül a méhek.
Kultusz
Mi ez a dal, és mi ez a körtánc a forró sziklákon a barlang előtt? Talán megszületett a pásztorok királya, Dionüszosz, és ennek örül a sok földi halandó?!... Pedig megöli azt, ki nemzette, és anyjával hál, majd szörnyű bűne miatt önként hal: jóslatom ez.
Teiresziasz
Vén Heródes! Ágyadba vontad hát a názáreti lányt! És noha azt hitted, hogy a betlehemi éjszakán minden gyermeked fölfaltad, legkisebb fiad él! Mágusok nevelik Keleten! Éles sarlója ágyékodra vár...
Kronosz
Karácsony délután a hóval fedett távoli szőlőhegyen, Noé piros bárkájában, a hordóban megszületett az Arany Napsugár.
Alkímia
Mézborát issza a szufi a csipkés rózsakertben, s bíbor poharát magasra emelve köszönti a naplementét, ki egyetlen igaz szerelme. * „Csak a magas kőfallal körülvett szűzi rózsakertnek érdemes élni meg a többi növénynek, kik által minden évben újjászüli magát a Geometria.”
Szufi
Ott a sztyeppen, a folyón túl, a Halál-istenek dúlnak, ám Pannóniában már Bacchus uralkodik: az útfélen szeder virít, a tölgyfára borostyán kúszik fel, és a Hegyről részeg szépasszonyok jönnek hazafelé zörgő szénásszekéren.
Kithairón
Elvadult almafák virágzanak a völgyben. A pincék előtt szelíd gesztenye és füves út. Fokhagymás pirítóst eszünk a bor mellé. A filozófián már túl vagyunk.
Filozófia
Kontempláció Az omló löszfal, és a göcsös akáctörzsek: ez a valóság. A kék ég a téli venyigék mögött: ez a valóság. Az avar dohos erdőillata: ez a valóság, a kút mélyén megcsillan a Nap: ez a valóság.
Kontempláció
Lebegő kövek.
Szellem és Anyag: micsoda hazugság! Csak emlékek, arcok, feltámadott testek és agyonfogdosott tárgyak léteznek: Elsárgult fényképek a fiókban. Látod?
...a kövek alatt, a tuskó görcsei közt. A tűzben, a vízben, a felhők fodrain. A virágillatban, a száraz ágban, az eperben és a barna barackmagban...
Fragmentum
Nem könyv. Nem tudás. Nem szónoklat és teológia. Nem rendszer és nem törvény, de nem is szám... ...Apró kavicsok a tenger fövenyén. Bor, föld, kenyér, cseresznye, csend, misztérium és liturgia. Szőlőinda-virág.
Szív-szútra
Nincs cél. Nincs szabály. És nincsenek lépcsőfokok sem. Tudd meg: te már rég az Úton jársz: Hát csak lovagolj, olvass, aludj és sétálj! És ne félj, míg virágzik a kert, s a polcon ott van Bach, Shakespeare, Renoir.
Ars Magna
Mayapuri Hold
...és az élet újra meséssé lett...
A sáfrány-színű tenger partján sétált az Idős Mester minden hajnalon, a sós hullámok egymás után köszöntötték, ő pedig mindegyiknek Nevet adott.
Szvámi
A csend vár túl a zaj erdején, s egy ének táncol túl a csenden.
Kírtan
A kalmárok a holnapot várják, az elmúlt bűnök prófétái az ítélet vize alá tartják a világot naponta. De a gondtalan lányok minden reggel virággal szórják be tiszta testüket, mint Egykor: a Végtelen Nyarak idejében.
Tahiti
Minden nap lányok érkeznek csónakon. Hajukban virág, a pálmák alatt, a szalmakunyhóban oltár, rajta gyümölcs, gyöngy, kókusz: Várják a Tenger Örökifjú Istenét, ki minden évben egyszer a szigetre látogat kenuján, és kegyesen elfogadja a szüzek ajándékait.
Murárí
Milyen szépek! Meztelenek, szabadok, vadak, ifjak és eredendően pogányak. Kegyetlenek: gyűlölnek és lenéznek minket mert zsidók vagyunk és eladtuk a lelkünket Jehovának.
Szépek
A bolond belépett a tiltott rózsakertbe, és egy nefelejcset vett észre a kövek között.
Nefelejcs
Ezer arcodat ismerem. Lényed, mint a lassú nyári felhő alakot vált észrevétlenül, de az idő csiszolt gyémántján megtörve egyszerre látszik mind, mint egy indiai istennő templomán a szobrok.
Maja
Itt minden fényből van. Lágy fuvolaszó rendezi a teret, hattyúk szállnak fel a Tóról, a pávák részegek. Itt minden örömből van, meztelen a tánc, fáj a kéj, a völgy összeteszi a kezét és kinyílik, mint egy virág... hagyj, most már elég!
Hang
Nem tudod mi az, hűtlennek lenni, hisz szabad vagy. Lelked hetedik selyemfátyolát is odaadtad nekem. Mi neked maradt, csak néhány seb, és egy magad készítette ajándék, mit szégyellsz, és talán egy reggel majd az ajtóm előtt hagysz.
Ajándék
Hányszor kelt már fel a Nap? És hányszor halt már meg a Hold? Nem tudhatom: mert a pipacsos-párás Delet ismerem csak. Ám az ég vörössé vált, és a Nap a láthatár mögé bújt. Kezed kicsúszik kezemből, és szívembe mar a felismerés: fényből vagy... Most millió csillagtól ragyogó és ezer tücsöktől hangos a magányos nyári éj.
Fény
Nagy a világ, és nagyon elvesztél. Idegen városok pályaudvarán ülök és várom, hogy talán erre jön majd a vonatod, vagy erre sodor a szél. Bolyongunk a csillagok közt, és zokogva kiáltunk az űrbe, de a remény él, még ha el is telik száz, vagy ezer világkorszak, és ha már nem is létezel, csak lehunyom a szemem, és meztelen testedet újra-formálja az éj.
Társ
Céltalan járom az idegen város utcáit, hová a sors dobott. A népek a dolguk után sietnek, mintha fontosak lennének vagy boldogok. A tekintetüket vadászom, és megvetőn szembogarukba nézek, mire ők elszégyellik magukat, mert minden nap bűn és szerelem nélkül élnek.
Áruló
Tépik a percek a vágy színes fátyolát, mögötte a semmi tátong, az űr a lélekbe mar: semmi sem valóság, de mégsem baj kibírod, ha lehajolsz a katica-bogárhoz.
Percek
Mi fogva tart, csak egy vékony pókháló, rémképeket fest rá az idő. Szappanbuborékba vagy zárva, a falán saját szemed félelme csillan... És a boldogság? Az is csak álom? Vetített képek a ködben? Mi hát a valóság? A vágy? A fájdalom? A világ ? Nem! Csak a fűzfa, ahogy az őszi folyó hullámzó vizén tükröződve látod.
Félelem
Tüzek gyúlnak a tó körül Szent Iván szürke éjjelén, északról hajnal dereng - vagy alkony? Lenn ülök a parton a sziklák alatt és a hullámok locsogó csendjét figyelem: „Vajon miért vált szomorú fenyővé Solveig, mikor a tó tükrébe pillantott?” - kérdem magamtól, de választ hiába remélek: csak egy távoli hegedű hangját sodorja felém a szőke déli szél.
Suomi
Valahol mélyen a végtelen mesebeli erdő egy tisztásán hevert a vándor garabonciás királyfi a fűben, körötte színes bogarak és lepkék. Egy sólymot látott lebegni az égben: igen, ez itt az élet! Formák végtelen sora, mert csak formába zártan létezik a lét, de sebaj! A cél a tudat, hogy minden céltalan, mert minden a legjobb jó, és ne akard a tóból kifésülni a hullámokat, és örülj, hogy karodon egy zöld hernyó araszol tova éppen.
Tisztás
Mint a híd alatt a suttogás fonja be az időt a vágy, a félelem, a vétek, mert "Mindennapi vétkeinket add meg nekünk ma!" és "Szabadíts meg minket a Gonosz által!" mert ő a Pusztító és mindent Újjá Teremtő Siva. Végül jól esik feloldódni a tavaszi kék égben, és a hegyi patak vizében megmosni arcunkat, mert semmi sem olyan egyszerű, mint a víz, mert a víz lefelé folyik a sziklák közt az égbe.
SIVA
Az Alkony Templomának tavában lebegek, szemhéjam milliárd éve csukva, a penészes falon a hullámzó víz tükre csillan, meztelen papok mantrákat mormolnak, asszonyaik virágszirmot szórnak mocskos, szent szobromra Mozdulatlan mozdulok mélyen belélegeztem a Tér csillagokkal teleszórt görbe fátyolát, az Idő spirális görcsbe rándul, végül újra a hajnali égre lehelem a galaxisokat.
VISNU
A Csikó-csillag ragyog a barlang fekete homlokán. Ha belépsz, biztosan meghalsz: semmivé álmodod magad a sötétben, és lelked fehérjét kiszívja a Nőstény-Sárkány. De ne félj! Végül anyáddá lesz, és világra szül újra.
Anya
Egy vízcsepp csöppen a tó-tükör homogén csöndjébe éppen, most teremti táguló univerzumát.
Tükör
Kékre fagyott rétek közt visz az út. Csak a Hold csillog rám az árokparton.
"A bűn üdvözít" - mondta a Sárkány, s az élet újra meséssé lett. "Ne félj, csak higgy" -mondta a Folyó, "álmodban annyi minden vár még rád." "Keress magadnak mestert!" - mondta a Szél, "különben a Semmibe szórod az időt." "Szeress bátran, - mondta a Fény, "és tudd: névtelen isten vagy ideát!"
Mesterek
Az őszi köd egy harmatcseppjéből fogant November-délután. Előbb anyagtalan élt, a téren túl, majd virágillata betöltötte a telet, üde-szűz tavaszi ízzé lett nyelvemen, majd az aranysárga délben megédesült, versenyre kelt a mézzel, végül újra született: megittasult a pince mélyén, és Dionüszosz nyomában a Tejúton át az égbe szállt, szivárvány-kristállyá lett, és most ott ragyog az égen, mint mosolygó csillag, keblén át örök isteni fény ragyog ki a nyári éjbe.
Íz
Hajnal van, és köd. A számban még itt az éjszaka sápadt beteg-íze. Nagykabátban és sállal a nyakamban aludtam az éjjel, de már minden világos: Kel a nap. Gyertyát gyújtok a szélben, és részeg léptekkel a horizontnak újra nekivágok...
Opus magnum
A hajnal meghozza majd a fényt. A madarak álmosan kitárják szárnyukat, nyakukat előrebillentik, és ráfekszenek a szélre. A nádas felett némán repül mind, mégis hanguktól zajos a táj, a vízen megcsillan a nap: színekké formálódik a hang, és az égben elmerül a nyári fény.
Hajnal
Névtelen őzek kóborolnak a fák közt. Könnyes szemükben riadalom villan, mikor a Herceg előlép, és íjával megcélozza a Sárga Teliholdat.
Herceg
Az Atyák, a legfőbb istenek névtelenül uralják a világot. Mesélik, hogy a legmagasabb hegyekben élnek, ott is a legfőbb csúcsok között. Új szavakkal, új hitekkel nem tanítanak, de naphosszat a folyóparton ülnek, s olykor a vízbe fehér virágszirmot szórnak.
Az Atyák
Várost építek a folyóparton: kört rajzolok, négy részre osztom, köveket rakok körbe - tizenkettőt, nyolc kapu vezet a főtérre, ott a templom, a kút, galambok köröznek a tornyok körül, vásár van épp: a népek kiáltoznak, boldogok, míg én körüllebegem a teret, az idő gyémánt-gyűrű az ujjamon, és csak kacagok, ahogy az árusoktól körtét csenek...
Város
Heveredj le majd a szeles hűvös tóparton, és tudd, hogy senki nem tart vád alatt, senki nem vár el tőled semmit, ott vagy jó helyen, ahol vagy, aki vagy... Nem kell már tépelődnöd, hogy melyik álarcot húzd magadra, húzd hát magasra a cipzárt a dzsekiden, figyeld az eget, merengj rég volt emlékeiden, érezd az arcodon a Nap és a Szél gyönge ujjait, és hidd el: szeretünk téged mi, Halhatatlanok.
OM SANTI
Tavaszi kék ég van bennem. Az öröklét kékég-íze. Formátlan tapasztalat.
Metanoia
Örömtől részegen álltam fel a Bodhi-fa árnyékából, meghatottan sétáltam a magános berekben. Örültem minden kis virágnak, fűszálnak, a vállamra madarak szálltak, és az ágak mögül meglestek az őzek. Igen! Ez hát a cél, a boldog állapot, mire vágytam, mit annyi ideig kerestem, s már látom: személyem csak tüzifa volt, igazlényem Láng, minek a Fénye a fát egykor felnevelte.
Nir-vana
"Ragyogó, testvér, az ábrázatod! Ki most a mestered? Mely nézetet vallod magadénak, mondd!" "Nincsen mesterem. A magam mestere vagyok. S a nézetek erdejéből a magam erejéből kijutottam: buddha vagyok..." "Bárcsak úgy volna!" - mondta Upaka, s botjára támaszkodva tovább bicegett a poros nyári aszfalton.
Upaka
És örömtüzek gyúlnak majd szerte az éjszakában. A sok nép egymást ölelgetve táncol mosolyogva. Az agyagkorsókban tej, méz, datolya, búza, és félrecsalják a hímek a nőket, hogy megmutassák nékik a Sárga Teliholdat.
Békeünnep
Nézd! A tavirózsa... Sárból, iszapból születik. A Víz alatt gyarapodik. A Szélbe szórja illatát, és kinyílik a Hold-fényre, még a tó sem érinti szirmait... Csak az Örök Élet Vize: egy gyémánt harmatcsepp didereg kelyhében legbelül. Megcsillan rajta a hajnali Nap, fehér hattyú képében csókolta valaki ide éjszaka, talán... Mayapur Tündére.