Kovรกcs Attila
Andrej Tarkovszkij Andrej Rubljov
Kovรกcs Attila
Andrej Tarkovszkij-Andrej Rubljov
1) Stílustörés: Minden szovjet film azzal kezdődik, hogy jön a vonat. Ezt itt történelmi okokból nem lehetséges megvalósítani, viszont egy füstöt okádó kezdetleges hőlégballon száll fel a táj fölé, majd zuhan a folyópartra. Utána pedig egy ló hempereg a földön. Az egész film vázlatát láthatjuk itt: a „szellemi ember” kétes szárnyalását a valóság fölött, aztán a realitás győzelmét, majd a hempergő ló képe azt sugallja, hogy az igazi szellemi extázis leghitelesebb színhelye az anyaföld.
2) Kérdések: Andrej Rubljovról vagy Andrej Tarkovszkijról szól-e ez a film? Életrajzi vagy önéletrajzi ihletésű-e, esetleg ars poetica? A 15. században játszódik-e, ahol az emberek a történelem viharai ellenére tudták, hogy hol a helyük, vagy pedig a 20. században, ahol minden kaotikus, bizonytalan? Nem tatár, hanem bolsevik hordák dúlnak, nem keresztény, hanem kommunista gondolatrendőrség fogja le a kobzosokat a besúgók segítségével. Unalmas ez a film, vagy meditatív? A gondolkodás szabadságát adja-e meg, vagy elbizonytalanít és töredékes? A szerkezetének van-e valami köze az ikonokhoz? Miért hangsúlyozza az évszámokat, hogy ha nincs is története? Van-e valami köze Rubljovnak Hamlethez, aki szintén vívódó, nemcselekvő hős? Akar-e ez a film leckét adni a szovjet népnek a kereszténység alapjaiból? Milyen szerepe van a keresztrefeszítés jelenetének? Miért zokog Boriszka a végén?
3) Válaszok más kérdésekre Tarkovszkij nem él azzal a lehetőséggel, amit a hollywoodi rendezők mesteri módon megcéloznak: a néző gondolatait megragadni minden lehetséges eszközzel (zene, gyors vágás, követhető eseménysor), és egy másodpercnyi szünetet sem engedni neki gondolkodásra. Gondolja azt, amit a film rendezője gondol. A nyugati embert stresszeli a csönd. A filmben alig van zene, inkább háttérzajok hallatszanak, legtöbbször kutyaugatás, kakas. A szereplők nem archetipikusak, mint a westernekben. Itt a szereplőket alig lehet megkülönböztetni egymástól, és sokáig azt sem tudjuk, kikicsoda. Cselekményről alig beszélhetünk, inkább történések játszódnak le a szemünk előtt. A westernben cselekvők vagyunk, mint a főhős. Itt szemlélők, szemlélődők vagyunk mint Rubljov. A végén Boriszka rá is szól: „Mit bámulsz?!” Amennyire mi vagyunk szemlélők egy filmben, annyira szemlél minket a film, mint egy ikon. (A film végén mint az utolsó ítéletben megjelenik egy Krisztus-arc mennydörgés kíséretében.)
4) Ikonok és a fény „Rubljov belső, költői logikája, mely arra ösztökélte a művészt, hogy megfesse híres Szentháromságát”. „Ez a logika biztosítja a különös témájú és önálló gondolatisággal rendelkező, ugyanakkor egymással belsőleg ütköző, s ily módon egymást erősítő epizódok egységét.”(Tarkovszkij) Rubljov korában komoly viták folytak az ikonfestés célját illetően: természetfeletti fényt ábrázoljon az ikon, mint a hagyományos freskókon, vagy természetes, de mégis a transzcendenst idéző fényt, mint a reneszánsz képeken. Rubljov az utóbbi mestere volt. Képein a fényviszonyok a naturális világot tükrözik, mégis a transzcendens viszonyokat idézik. „A novgorodi Vaszilij püspök írt egy hitelvi levelet a tveri Teodor püspöknek, , melyben állította, hogy a Tábor- hegyi fény természeti jelenség volt, és a lelki paradicsom az ember számára nem elérhető. Itt látjuk visszaköszönni Barlaam naturalisztikus gondolatait, melyek észak Oroszországban jelen voltak. Onasch a kolostorok lelkiségét is befolyásoló erőnek találta; erre nézve Szt. Nil Szorszki személye még mindig meghatározó; az ő prédikációs lelkületét erősen befolyásolta a keleti szerzetesek ókori esztétikai ideálja, melynek alapja a szegénység, és a szív távoltartása a liturgiai pompától, mely az érzelmeket túl esztétikai jellegűvé alakítja. Ez a hozzáállás eszünkbe juttatja Rubljov Szentháromság- ikonját, melyben hiányoznak az esztétikai eszközök, vagy technikák, melyek megpróbálnák a néző gondolkozását befolyásolni. Ennek azt ikonnak a szépsége, harmóniája,
csendje az, ami elmélkedésre késztet. Mindezen ellentétes befolyások ismerete segíthet Rubljov művészete gazdagságának felfedezésében. Nem vethetünk szemére semmi naturalista vagy racionalista tendenciát; csak annyit ismerhetünk el, hogy kora gondolkozásmódja hatással volt munkásságára. Ikonjaiban, főleg a fényre vonatkozó új gondolatok bevezetésével, Rubljov képes volt ellentétes gondolatokat harmonizálni, mely az igazi művészi alkotás jele. A mondanivaló spiritualizált, a lélek egyesült az anyaggal.” (Egon Sendler: Az ikon) A fenti megállapítások mintha Tarkovszkij művészetére is állnának…
5) Ellentétek A film alapkonfliktusa realitás és szellem között feszül. Rubljov a tökéletességet célozza, de gyarló. Alkotni akar, mégsem tesz semmit hosszú időn keresztül. Szerinte a világ rossz. Az ő ellenpólusa a világgal valamilyen szinten kompromisszumot kötő szereplők sokasága: a tatárok, a korrupt püspök, a dicsőségre vágyó Kirill, a félkegyelmű leány, a kobzos, a kutyák. A film végén megszületik a szintézis, anyag és szellem összhangba kerül, újra alkotni akar, de ekkor tettvágya már nem az önző érvényesülési vágyból ered, hanem a közösség iránt érzett felelősségből, hitből. Attitűdje nem az ítélkezés, hanem a szeretet. Ennek az egységélménynek a megtestesülése (és kiváltó oka is) a harang, ami egységet hoz anyag és szellem, ég és föld, egyén és közösség, de még kereszténység és kohászat között is. Ugyanígy a zárókép a folyóparton legelésző lovakkal az esőben. (Utalás a kezdő jelenet végére.) A záróképben a filmen végigvonuló naturalitást idéző jelképek sűrűsödnek össze: eső, sár, ló, folyó. Rubljovnak végig konfliktusa van ezekkel az elemekkel, a kobzos viszont kiáll az esőbe félmeztelen, a tatár élvezettel üli meg a lovat, az eretnek nő a folyót meztelen átúszva menekül, Boriszka az esőben, nyakig sárosan keresi a megfelelő agyagot, ekkor Rubljovnak még idegen mindez. De említhetném a „hangyás” öreget és a kislányt, aki leönti tejjel. A gyerekek és a nők általában a normalitást képviselik a filmben. (Szűzanya)
A kegyetlen naturalizmus és a spiritualizmus kettőssége a film képi világára is jellemző. Költői képek keverednek a rongyos, foltos valóságot megjelenítő képekkel. (Az olasz vendégek értetlensége, hitetlensége még a zárójelenet pátoszát is megmérgezi.) A szereplők viselkedésében is keveredik a filozofikus és a legprofánabb motívum.
6) Végkicsengés A film gerincét átlengi a kiúttalanság, a reménytelenség, az örömtelenség hangulata. Ez tipikusan kelet-európai vonás. Nem tudunk önfeledten örülni semminek. Nehezen alkotunk igazi közösségeket, inkább csak rettegő nyájat, mint a vlagyimiriek a templomban. „Ti úgyis felfalnátok egymást!” – mondja a tatár. Talán kicsit a kereszténységre is áll ez a kritika, nemcsak az oroszokra vagy a kelet-európaiakra. A rendező a film végén mégis „kénytelen” állást foglalni: érdemes élni, küzdeni, alkotni, hinni. A világ se nem jó, se nem rossz, nekünk kell megtalálni benne a helyünket. Tolsztoj mondta: „Aki ismeri a helyét a világban, az ismeri Istent.” És persze ez fordítva is igaz…
kovรกcs attila ensemble.art.ka@gmail.com