ESKÜVŐI KÉZIKÖNYV MISKOLC 2018

Page 1



KEDVES MENYASSZONY ÉS VŐLEGÉNY! Érdemes az első pillanattól naplót vezetni. Sok kellemetlenségtől menthet meg és követhetővé válik a szertatás menete. Többek közt ehhez is talál segítséget ebben a Kézikönyvben, melyet igyekeztünk témákra bontani, hogy még egyszerűbb legyen Önöknek a szervezés és az elintézendők összeírása, jegyzetelése. Reméljük, hogy az itt található információkat hasznosan tudják majd felhasználni a későbbiekben is! Bízunk abban, hogy elteszik ezt a kiskönyvet, és mint emlékkönyv az évek múltával is csak kellemes emlékeket idéz fel az Önök részére. Eredményes szervezést, és sok boldogságot kívánunk!

Varga Attila / Főszerkesztő 3


Edelényi KASTÉLYSZIGET 3780 Edelény, Borsodi út 7.

Az Edelényi kastélysziget barokk pompája és mesébe illő környezete felejthetetlen élményt nyújt esküvői és polgári szertartás helyszíneként. Mondja ki a boldogító igent a kastély csodálatos 120 fő befogadására alkalmas dísztermében, vagy 60 fős saját kápolnájában. Készítse el fotóit a kastély festői szépségű 12 hektáros parkjában, az impozáns díszudvaron vagy a kastély pompás termeiben vagy koccintson egy pohár pezsgővel a kastély káprázatos teraszán. Készséggel állunk szíves rendelkezésére egyedi kérések esetén is.


Várjuk megkeresését az esküvővel kapcsolatosan e-mailen: judit.bay@nofnkft.hu és telefonon: 06-20-400-2278 számon. További információk weboldalunkon www.edelenyikastelysziget.hu érhetők el.


A főépületben 80 akár 120 fős rendezvényt tudunk lebonyolítani. 2018 juniusára készült el egy patinás nyitott rendezvényterasz, ahol 150 fős násznépet tudunk kényelmesen megvendégelni. A szertartás lebonyolítására udvarunk kellemes esküvői hangulatot ölthet fel.

+36 30/ 640-9827 WWW.KOCSISVENDEGHAZ.HU Andrea Vendégház - 3726 Szuhafő, Petőfi Sándor út 8.


TARTALOMJEGYZÉK Köszöntő

3

Tartalomjegyzék

7

Házasságkötés

10

A jegygyűrű története

29

A gyöngy története

35

Hogyan válassz esküvői ruhát?

40

Jótanácsok, hogy az esküvő valóban felejthetetlen élmény legyen

52

A jegyesfotózás

73

Az sküvői fotós

80

A legény- és lánybúcsúról

90

A virágközészet története

95

Közös társunk az egészség

98

Tökéletes frizura és hajdíszek minden stílushoz

104

A házasságkötés története

113

Anyakönyvi hivatal

116

Esküvői naplóm

118

Jegyzeteim

124

Impresszum

130

7


Tiszadobi ANDRÁSSY-KASTÉLY 4456 Tiszadob, Bocskai utca 59.

A tiszadobi Andrássy-kastély romantikus környezete miatt egyedi élményt nyújt esküvői és polgári szertartás helyszíneként. A kastély szépségét a csodálatos környezet tovább növeli. Mondja ki a boldogító igent a kastély 120 fő befogadására alkalmas nagy halljában, vagy 40 fő befogadására alkalmas vörös szalonjában. Készítse el fotóit a kastély festői szépségű és impozáns díszudvarán vagy kertlabirintusában. Készséggel állunk szíves rendelkezésére egyedi kérések esetén is. Várjuk megkeresését az esküvővel kapcsolatosan e-mailen: laszlo.bertalan@nofnkft.hu és telefonon: 06-70-682-7387 számon. További információk weboldalunkon www.tiszadob.info érhetők el.



HÁZASSÁGKÖTÉS

A házasság az arra kijelölt állami hatóság előtt személyesen tett és kölcsönösen kifejezett nyilatkozattal létrejövő kötelék, amely a Polgári Törvénykönyvben meghatározott személyi és vagyoni joghatásokkal jár. Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az anyakönyvvezető előtt kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. A házasságkötés nyilvánosan, két tanú jelenlétében, az erre rendelt, hivatalos helységben, indokolt esetben a jegyző engedélye alapján, a házasságkötő termen kívül is megköthető. A házasságkötés nyilvános, ettől a házasulók kérésére el lehet térni. 2009. július 1. napjától két egynemű fél bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthet. A feltételekről, az eljárás rendjéről az anyakönyvvezetők­nél tájékozódjanak.

10

UN. „AMERIKAI ESKÜVŐKRE” IS VAN LEHETŐSÉG. Mit is jelent ez? Előzetes engedé­ lyekkel, de csak a területileg illetékes anyakönyvvezető közre­ működésével jöhet létre. Minden esetben kötelesek az anyakönyv­ vezetőt a helyszínre vinni és visszaszállítani (anyakönyvveze­ tő védelme, ez településenként eltérhet), továbbá a helyszínen a szertartáshoz megfelelő körülmé­ nyekről gondoskodni kell, a hely­ színt üzemeltető/fenntartó írásos engedélye is szükséges lehet.


A HÁZASSÁGKÖTÉS SZEMÉLYES JOG A házasságkötési szándékot minden esetben személyesen és együttesen, mindkét fél meg­jelenésével kell bejelenteni, annak a településnek az anyakönyvvezetőjénél, amelyet az esküvő helyszínéül választottak. Az anyakönyvvezető a házassági eljárás során az alábbiakat vizsgálja: 1. személyazonosságot 2. állampolgárságot (az állampolgárság meg-határozza az ember személyi állapotát: magyar állampolgárra, magyar hatósági eljárásban a magyar szabályok vonatkoznak, abban az esetben is, ha a házasulandók közül egyikőjük kettős állampolgár és ebből az egyik magyar.) 3. cselekvőképességet, nagykorúságot 4. a Polgárjogi Törvénykönyvben leírt rokonsági fokot 5. a házasulók családi állapotát az anyakönyvvezető ellenőrzi

Ennek megfelelően a házasságkötési szándékot a következő módon kell bejelenteni: 1. a házasulók személyes megjelenésével 2. érvényes személyigazolvánnyal (személyes azonosító igazolvánnyal és lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, Magyarországon lakó magyar állampolgár bejelentheti érvényes magyar útlevéllel a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal; a 2001. január 1-től kiállított vezetői engedély csupán személyazonosságot igazol, a házasságkötés bejelentésénél az elfogadható a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 10 § (3) bekezdése alapján: *(3) A személyadat- és lakcímnyilvántartás igazolja az abban szereplő magyar állampol­gárok magyar állampolgárságát. Az anya­könyvi feladatok ellátásának részletes szabá­lyairól szóló rendelet és a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény a jegyzőkönyv felvételétől számított 30 napos várakozási időt ír elő, emellett az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben meghatározott napokon házasság nem köthető.

11




3. elvált, özvegy családi állapotát igazoló anyakönyvi okirattal, vagy jogerős bontóperes ítélet bemutatásával (nőtlen, hajadon családi állapot esetén az anyakönyvvezető igazolja a családi állapotot). Minden háza­ suló családi állapotát ellenőrzik az anyakönyvvezetők. A 16 éven aluli személyek nem köthetnek házasságot, 16 éven felüli kiskorú csak az illetékes gyámhatóság előzetes engedélye alapján. A házasságkötési szándék bejelentését jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ez a jegyzőkönyv lesz később a házassági bejegyzés anya­ könyvi alapirata. A jegyzőkönyv a kiállítástól számított egy évig érvényes, ebből következik, hogy a házasságkötési szándékot egy évvel korábban be lehet jelenteni.

14

Az anyakönyvi feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló rendelet a jegyzőkönyv felvételétől számított 30 napos várakozási időt ír elő, emellett munkaszüneti napon házasság nem köthető. A házassági szándék bejelentésének napjától számított egy éves időszakban kell olyan időpontot találni, amit a hivatal is tud biztosítani és az ifjú párnak is megfelel. A 30 napos várakozási idő alól, indokolt esetben felmentést adhat a jegyző. A felmentés indokát, hitelt érdemlően kell igazolni. A házasságkötés előtti kötelező várakozási idő alóli kérelmet írásban kell benyújtani, amelyet mindkét házasulónak alá kell írnia. Az eljárás illetékmentes, az anyakönyvvezetőnek kell benyújtani a kérelmet. Közeli halállal fenyegető esetekben tájékoztatásért keresse az anyakönyvvezetőt.



Amikor külföldi állampolgár az egyik fél

Gyakran előfordul, hogy külföldi állampolgár kíván házasságot kötni, ilyenkor feltétlenül keresse az anyakönyvvezetőt, aki a körülmények felmérése után személyre szólóan ad tájékoztatást. A külföldi házasulónak igazolnia kell, hogy személyes joga szerint a Magyarországon tervezett házasságkötésének törvényi akadálya nincs. Ezt az igazolást a magyar jog tanúsítványnak nevezi. A tanúsítványt a hatóság állítja ki. (indokolt esetben a tanúsítvány bemutatása alól felmentést lehet kérni a megyei kormányhivatal vezetőjétől. Ilyenkor indokolt eset, például, ha az adott országban háborús helyzet áll fenn, vagy az adott ország a tanúsítvány joghelyzetét nem ismeri. (A felmentési kérelem illetékköteles.)

16

Ezzel kapcsolatos információért a külföldi házasuló forduljon saját hazájában a helyhatósághoz, ennek hiányában hazája külképviseletének konzulátusához (illetve az illetékes anyakönyvi hivatal ad további tájékoztatást.) Ezen túl igazolnia kell a születési anyakönyvi okirattal az anyakönyvi bejegyzéshez szükséges adatait, valamint családi állapotát. Minden idegen nyelvű okiratot, igazolást hiteles magyar fordítással kell benyújtania. Miután a nemzetközi szerződések, az okiratok különböző hitelesítését is megkívánják (diplomáciai felülhitelesítését, apostille) külföldi állampolgárral kötendő házassága esetén, feltétlenül keresse meg az anyakönyvvezetőt!


Amennyiben a külföldi házasuló nem ért, nem beszél magyarul, a házasságkötési eljárás minden fázisában tolmácsra van szükség. A tolmácsot a házasulóknak kell biztosítaniuk. A tolmács nem lehet a házasuló maga. A tolmácsnak nem a tolmács mivoltát kell igazolnia, hanem személyazonosságát. Külföldi házasuló esetén a benyújtott iratokat az anyakönyvvezető a megyei kormányhivatalhoz terjeszti fel, az állásfoglalás visszaérkezési dátumától kell számítani a 30 napos várakozási időt. Gyakran előfordul, hogy a külföldi házasuló magyar állampolgársága vélelmezhető, ebben az esetben az anyakönyvvezető hivatalbeli kötelessége a vélelmezett állampolgárság vizsgálata. Az eljárásról külön kérjen tájékoztatást.

Amennyiben előző házasságát külföldi bíróság bontotta fel és azt Magyarországon még nem ismertette el, feltétlenül kérjen tájékoztatást. A külföldi bontóper bejegyeztetése több eljárási cselekményt von maga után, hosszabb ügyintézési időt kíván. Külföldi házasuló esetén a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz benyújtott igazolásokat az anyakönyvvezetői felügyelethez kell felterjeszteni, az állásfoglalás visszaérkezési dátumától kell számítani a 30 napos várakozási időt.

Hiteles magyar fordítást készít az Országos For­ dító és Fordításhitelesítő Iroda (közismert nevén: OFFI), 1062 Budapest, Bajza u. 52 szám alatt. 17




MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK HÁZASSÁGKÖTÉSE KÜLFÖLDÖN

Aki külföldön kíván házasságot kötni és az adott állam anyakönyvvezetője tanúsítvány bemutatását kéri a házasságkötéshez, keressen fel magyarországi anyakönyvvezetőt, aki tájékoztatást fog adni a tanúsítvány kiállításának feltételeiről. Fontos tudni! A házassági tanusítvány kiadása 2013. március 1. napjával hatályát vesztette. Államonként változó az is, hogy melyik állam milyen iratok bemutatását kéri, illetve azokra kér-e és ha igen, milyen felülhitelesítést. Amennyiben a magyar állampolgár házasságát külföldön megkötötték, azt Magyarországon is anyakönyveztetni, regisztráltatni kell. Erre azért van szükség, mert magyar anyakönyvi okirat nélkül nem tud személyazonosító igazolványt, útlevelet váltani, esetlegesen nem tud igénybe venni olyan szolgáltatásokat,

20

melyek őt, mint magyar állampolgárt megilletik. (Sajnos előfordul, hogy valakinek ellopják a személyi igazolványát, vagy lejár és nem tud újat váltani, mert Magyarországon anyakönyvi bejegyzése nincs, így az okirathoz sem tud hozzájutni. Ilyenkor be kell szereznie az anyakönyvi okiratot, - feltéve, hogy nincs birtokában – majd el kell látnia hiteles magyar fordítással, (OFFI Budapest, Bajza u. 52.) ezután fel kell keresnie bármely anyakönyvvezetőt, aki adatlapot vesz fel a kérelemről és ezt a Budapest Főváros Kormányhivatala Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztályához továbbítja (a hazai anyakönyvezés végzésére kijelölt anyakönyvi szerv anyakönyvezi). Az adott hazai anyakönyvezetést végző hatóságban jegyzik be az anyakönyvi eseményt, és levélben továbbítják a kérelmező részére a magyar anyakönyvi okiratot. Ez az eljárás akár egy évig is eltarthat.


A magyarországi anyakönyvezést bármelyik anyakönyvi hivatal anyakönyvvezetőjénél, külfölfön élő magyar állampolgár a magyar képviselet konzulátusán kérheti. Ebben az esetben hitelt érdemlően kell igazolnia az érintett személy fennálló magyar állampolgárságát. - (10. § (1) A magyar állampolgárság a.) érvényes magyar személyazonosító igazolvánnyal, b.) érvényes magyar útlevéllel, c.) érvényes állampolgársági bizonyítvánnyal d.) ellenkező bizonyításig - honosító okirattal igazolható (2) Ha a magyar állampolgár (2) Ha a magyar állampolgár magyar állampolgárságát az (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott módon nem tudja igazolni, a magyar állampolgárság – ellenkező bizonyításig és az érvényességi idő lejártát követő egy évig – az érvényesség időtartamának lejárta miatt érvénytelen magyar útlevéllel igazolható. (3) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás igazolja az abban szereplő magyar állampolgárok magyar állampolgárságát.

A házassági név, az a név, amely az érintettet, a házassági anya­ könyvi bejegyzés alapján megil­ leti. A házasságot kötő személy a családjogi törvényben felsorolt házassági névviselési formák közül választhat házassági nevet. (2004. január 1-étől a férfiak is felvehetik feleségük nevét.) A házassági névviselési forma a házasság fennállása alatt, illetve annak megszűnése után a családjogi törvény szabályainak megfelelően az érintett kérelmére módosítható. NEM ELSŐ HÁZASSÁG Annak a félnek, amelyiknek (bármely okból) nem ez az első házassága a családi állapotát igazolnia kell.

(1993. évi LV. törvény) 21


Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt, amit szemeddel sejtesz, szíveddel várd ki azt.

22

József Attila



NEMZETISÉGI NYELVEN TÖRTÉNŐ HÁZASSÁGKÖTÉS

Nemzetiségi névviselés és a név nemzetiségi nyelven történő anyakönyvezése, házasságkötés nemzetiségi nyelven A nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó személyek gyermeküknek, nemzetiségüknek megfelelő utónevet is adhatnak, valamint kérhetik saját utónevüknek a megfelelő nemzeti­ségi utónévre való javítását, továbbá joguk van családi- és utónevüknek az anyanyelvük szabályai szerinti anyakönyveztetéséhez. A házasságra, házasságkötési eljárásra és a névviselésre vonatkozó jogszabályi előírások vonatkozásában a 2013. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv), az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, valamint a 32/2014. (V. 19.) KIM rendelet rendelkezései az irányadóak. Mindezek természetesen csak általános információk, melyeket tájékoztatóul írtunk le, de minden esetben feltétlenül fel kell keresni az anyakönyvvezetőt, aki további személyre szabott információkkal szolgál.

24

Amennyiben a házas­ ságkötésen résztvevők mindegyike (házasulan­ dók, tanúk, anyakönyv­ vezető) beszéli a Ma­ gyarországon elismert 13 nemzetiségi nyelvből az adott nyelvet, úgy nem szükséges tolmács.


TALIZMÁN ÉTTEREM ÉS PANZIÓ

A Talizmán étterem és panzió 30 éve áll kedves vendégei szolgálatában, történelmi környezetben, a Diósgyőri vár tövében. A 200 nm-es beltéri rendezvénytermünk 100 fő befogadására alkalmas. Ha stílusosan szeretnék kimondani a boldogító igent éttermünk romantikus, meghitt, virágos, vintage stílusú parkjában., keressen minket bizalommal. Kiváló ételeinkkel, szolgáltatásainkkal, saját parkolónkkal és megfizethető árainkkal várjuk Kedves Vendégeinket. Elérhetőség: Talizmán Étterem és Panzió, 3534 Miskolc, Vár utca 14 Telefon: 06- 46-378-627 E-mail: talizmanpanzio@gmail.com www.talizmanpanzio.hu




A rovat tรกmogatรณja az ALMOND ร kszer

28


A jegygyűrű története

A gyűrű már ősidők óta a szerelem szimbóluma. Rómában aranyból, Afrikában pedig elefántcsontból készítették. A római korban a gyűrűk formája gyakran egy kis kulcshoz hasonlított (talán jogkörére céloztak ezzel).

29


Exkulziv arany, ezüst, swarovsky ékszerek. Karikagyűrűk széles választéka. Ékszerkészítés egyedi igények szerint is.

Miskolc Ady Endre u. 16. * Tel.:06-46-322-534 * Nyitva tartás H-P: 9.00–17.00h, Szo.: 9.00–12.00h Almond Ékszer Miskolc


Minőségi ékszerjavítás. Cserearany beszámítás. Tört arany felvásárlás emelt áron. Vésés, fotógravírozás.

Encs Petőfi út 40. * Tel.: 06-70-522-5200 * Nyitva tartás H-P: 8.00–16.00h, Szo.: 8.00–11.00h Almond Ékszer üzlet Encs


32

A jegygyűrűről először

Az i.sz. VII. században a sevillai Izidor egyházi

a római Plautusz drámaíró tesz említést műveiben, az i.e. II. században.

krónikás írásaiban a gyűrűről, mint a házasulandó szívek közötti kapocsról ír. Már az ősi Egyiptomban is a negyedik ujj volt a szerelem ujja. A gyűrűt azért húzzák a negyedik ujjra, mert azon át fut a szívhez a vezető ér. A gyűrűt, mint a házasság szimbólumát a XII. század környékén III. Innocentius pápa iktatta az egyházi esküvő hivatalos részébe. A XV-XVI. században tűntek fel az első ikergyűrűk. Ezek egymásba tolható gyűrűk voltak, melyeket az esküvő előtt a menyasszony és a vőlegény külön-külön viselt, a házasságban viszont már a feleség kezét díszítette. A babonák, népszokások gazdag fantáziája persze a gyűrűvel kapcsolatban is látni vélt előjeleket. E szerint ha a gyűrűhúzás ünnepélyes pillanatában a gyűrű megakad a menyasszony első ujjpercén, a feleség fogja a „nadrágot viselni”. Szemfüles lányok ezért begörbítették ujjukat kínálták oda jövendőbelieknek. Biztos, ami biztos!


MAROSI É K S Z E R

W E L T M E I S T E R

Karikagyűrű már 18.000Ft/db-tól és kísérőgyűrű már 13.000Ft/db-tól kapható! 3600,Ózd Vasvár út. 27 (Meggyesi feljáró) Tel.: 06-48-479-084 Nyitva tartás: H-P 8:30-16:30, SZ 8:30-12:00


Utazási irodánk több,mint 25 éve biztosítja utasai számára a teljes körű utazásszervezést, szálláskeresést, autóbusz-bérbeadást és a biztonságos utazást.

Nászutak Tengerparti utak Zarándokutak Buszos körutazások 1-2 napos utak Adventi utazások

+36 46 / 344 454 info@kolombusztours.t-online.hu Kolombusz Tours www.kolombusztours.hu


A gyöngy A gyöngy szerves eredetű drágakövek közé tartozik, ezért különleges bánásmódot igényel. A gyöngyök hajlamosak az elöregedésre, először megmattulnak, megrepedeznek, majd rétegesen hámlani kezdenek, de ha jól bánunk velük sokáig gyönyörködhetünk bennük. A gyöngy a legértékesebb drágakövek közé tartozik, a természetben csak minden 30., 40. kagyló hoz gyöngyöt, a tenyészetekben csak az össztermés 10 százaléka alkalmas ékszernek.

35


36


Természetesen minél nagyobb, illetve szabályosabb a gyöngy annál értékesebb, azonban meghatározó tényező lehet még a színe és a fénye is. A gyöngy gombostűfejnyitől a galambtojás méretűig létezhet. Színe kagyló fajtánként és a „felségvizektől” függően lehet más és más. Fehér, rózsaszín, ezüst vagy arany, sőt kék, zöld és fekete színben is találkozhatunk vele. Bármilyen legyen is, a legfőbb jellegze­tessége a gyöngyházfény, amit belső szerkezetének köszönhet, mely fényelhajlási jelenséget okozván adja a jellegzetes látvány. A gyöngyök „karbantartásáról” csak an�nyit, hogy érdemes néha enyhén sós vízben leöblíteni, majd puha ruhával szárazra törölni. Külön dobozban tárolni, illetve a gyöngyöket csak legvégül, öltözködés, parfümözés után, mintegy koronaként öltsék magukra.


Természetesen minél nagyobb, illetve szabályosabb a gyöngy annál értékesebb, azonban meghatározó tényező lehet még a színe és a fénye is. A gyöngy gombostűfejnyitől a galambtojás méretűig létezhet. Színe kagyló fajtánként és a „felségvizektől” függően lehet más és más. Fehér, rózsaszín, ezüst vagy arany, sőt kék, zöld és fekete színben is találkozhatunk vele. Bármilyen legyen is, a legfőbb jellegzetessége a gyöngyházfény, amit belső szerkezetének köszönhet, mely fényelhajlási jelenséget okozván adja a jellegzetes látvány. A gyöngyök „karbantartásáról” annyit, hogy érdemes néha enyhén sós vízben leöblíteni, majd puha ruhával szárazra törölni. Külön dobozban tárolni, illetve a gyöngyöket csak legvégül, öltözködés, parfümözés után, mintegy koronaként öltsék magukra.

38


39


HOGYAN VÁLASSZ ESKÜVŐI RUHÁT?

Életünk talán legemlékezetesebb és egyik legfontosabb eseménye az esküvőnk, a legfontosabb szereplő ezen a jeles napon pedig a menyasszony. A menyasszony pedig gyönyörű kell, hogy legyen, aminek a legfontosabb alapfeltétele egy gyönyörű esküvői ruha, amelyet viselve átélheti az egyszeri és megismételhetetlen CSODÁT. Ma ennek beszerzése, akár vásárolni akár kölcsönözni szándékozunk, már igazán nem okozhat gondot, hiszen van választék bőven, ha pénztárcánk engedi az esküvői ruhaszalonok akár világhírű divattervezők modelljét is beszerzik számunkra.

40



Kölcsönözzek vagy vásároljam meg? Az olcsóbb megoldást nyilván az esküvői ruhakölcsönzők jelentik, ahol elegáns, de barátságos környezetben ma már akár teljes körű esküvő­ szervezői szolgáltatással és szebbnél szebb esküvői ruha modellekkel várják az érdeklődő menyasszonyokat és családtagjaikat. Menyecskeruha Az esküvői ruhaszalonok szolgáltatásai között az esküvői ruhák kölcsönzésén kívül szerepel még a menyecskeruha, koszorúslányruha és különböző alkalmi ruhák kölcsönzése illetve árusítása. Minden menyasszony más és más egyéniség, amit a különféle anyagok és szabá­sok valamint az egyedi kiegészítők hivatottak kihangsúlyozni, gondolunk itt a fátyolra, cipőre az esküvői ruhához illő ékszerre illetve kesztyűre.

42


EXTREME RUHASZALON ÉS VARRODA Saját kézzel készült: - mennyasszonyi ruhák, - alkalmi ruhák, - szőrme bolerók,- koktél ruhák, megvételre vagy kölcsönzésre. Saját elképzelésű ruhák elkészítését is vállaljuk!

10%-os árengedmény kölcsönzés és vásárlás esetén, vagy választható ékszerek, csokrok, hajdíszek.

Batóház alagsor. +36 70 613 8891


44


Romantikus vagy elegáns legyen? A menyasszonyi ruha lehet hagyományosan romantikus, visszafogott, szolidan elegáns, de a bevállalós hölgyek számára rendelkezésre állnak extravagáns, színben vagy fazonban szokatlan ruhaköltemények is, sőt általában teljesen új egyéni elképzelések megvalósítását is vállalják a saját varrodával rendelkező menyasszonyi és alkalmi ruhakölcsönzők. Az esküvői ruhaszalonok általában óriási méretválasztékkal rendelkeznek akár 32-62-es méretig, a különböző női alkatok előnyeit kihangsúlyozó és előnytelenségeit korrigáló fazonokból, amelyekkel bármilyen igény kielégíthető.

45


Ha semmivé lennék, Eskünk akkor is él, A sírodba akkor is Vidd mindkettőnk szívét. Glendon Swarthout

46



Sós Ferenc Zenész Az esküvők szolgálatában immár 1986 óta…

Esküvők, bálok, születésnapok, házassági évfordulók, bulik egymagamban, duóban és trióban egyaránt! E-mail: info@sosferi.hu

Telefon: +36-30-248-1541; +36-30-914-4512

Honlap: www.sosferi.hu



50


Minden nap szép, de a legszebb, amit a mai ad nekünk. Reméljük, hogy hosszú marad, s örökké együtt leszünk.

Goethe


JÓTANÁCSOK

hogy az esküvő valóban felejthetetlen élmény legyen

52


Milyen esküvőt szeretnének: Hagyományos, vagy modern. Csak az anyakönyvi hivatalban, vagy templomit is. Az esküvő szervezésének legfontosabb teendői 4-5 hónappal a nagy nap előtt: A lakóhely szerinti anyakönyvi hivatal felke­resése. Elmondják, milyen iratokra van szükség a házasságkötéshez. Érdemes végiggondolni hány főt szeretnének meghívni, s e szerint lehet majd kiválasztani azt a házasságkötő termet, ahol mindenki kényelmesen elfér. Fontos tájékozódni arról is, hogy lehet-e a szertartás alatt vagy után konfettit, rizst, vagy virágszirmot szórni. Milyen műsort szeretnének a szertartás alatt? Van-e lehetőség rá a kiválasztott házasságkötő teremben? Vannak olyan anyakönyvi hivatalok, ahonnan kérhető, hogy az esküvő megtartása a kijelölt étteremben vagy akár háznál is megrendezésre kerülhessen.

A kívánt időpontot minél előbb egyeztetni kell. Amennyiben templomi esküvőt is szeretnének, a kiválasztott templomba se felejtsenek minél korábban időpontot kérni. Ma már van lehetőség arra, hogy az esküvő előtt házassági szerződést kössenek. Valószínűleg soha nem lesz rá szükség, de a későbbiekben sok probléma megelőzhető vele. Ha mindketten úgy gondolják szerződést kötnek, már most fel kell keresni egy kifejezetten erre szakosodott ügyvédet, vagy ügyvédi irodát. Érdemes elgondolkozni azon, hogy fogják használni nevüket az esküvő után. Tájékozódjanak erről is. Amennyiben még nem vettek volna gyűrűt, itt az ideje. (Ezt a vőlegény egyedül is intézheti – meglepetésként – de igyekezzen megtudni, hogy jövendőbelije milyet szeretne. Nagyon fontos, hogy a méret jó legyen!)

53


Mennyi pénz áll rendelkezésünkre? Önállóan fedezik a költségeket, vagy igénybe veszik szüleik támogatását is? Amennyiben pénzintézettől kérnek kölcsönt, már most nagyon alaposan tájékozódjanak a feltételekről! Hogyan szervezik a szertartást? Rendezvényszervező irodát bíznak meg a teljes lebonyolítással, vagy önállóan intézne mindent? Könyvünkben mindkét esetben számtalan segítséget találnak!

54

A lakodalom helyszínének megválasz­ tása nagy körültekintést igényel. Érdeklődjék meg, van-e lehetőség

Nézzék át az étel- és italválasztékot, árakat, a kiszolgálás hangulatát! Jó megoldás lehet egy kellemes, kettes-

különleges díszítésre, terítésre, ők intéznek mindent, vagy Önöknek kell gondoskodni a megfelelő dekorációról.

ben eltöltött ebéd. A további feladatok és igények is jobban megbeszélhetőek a terített asztal mellett.



A leány- és legénybúcsú időpontjának és helyszínének külön-külön kiválasztása, lefoglalása, a meghívottak értesítése. A torta megválasztása – hasonlóan a többihez – is igen fontos feladat. A ruha. Döntsék el, hogy a menyasszony ruháját csináltatni fogja, vagy kölcsönzőből szerzi be. Lesznek-e koszorúslányok, és terveznek-e újas�szony ruhát is. Tisztázni kell a koszorúslányokkal, hogy ők szerzik be a ruhájukat, vagy arról is Önök gondoskodjanak. Ezekről mind idejében kell gondoskodni. Ne feledkezzenek meg a vőlegény ruhájáról sem! A tanúk kiválasztása és felkérése: már az esküvő előtt 4-5 hónappal felkérni, hogy biztosan ráérjenek aznap. Fotós, videós kiválasztása. Autókölcsönzés lehetősége, időpont egyeztetéssel a kiválasztott autó lekötése. Megbízható nyomda felkeresése, meghívok kiválasztása. Milyen meghívót szeretnének? Külön a szertartásra és külön a lakodalomra? Esetleg ülőkártyát, szalvétát, egyéb nyomdai munkát is rendelnek? Ezeket már most meg kell rendelni!

56





Megbízható virágos felkeresése. Gondolják, végig mihez is kell a virág: menyasszonyi csokor, koszorúslányok csokra, autódísz, asztal dekoráció, tortára élővirágdísz, édesanyáknak köszönővirág – amennyiben magánháznál lesz a lakodalom, akár teljes díszítés stb.) Fontos részletezni a darabszámot, színösszeállítást, különleges kéréseket: tisztázni kell, hogy ki szállítja a virágokat a különböző helyszínekre. A végső megegyezésről írást kell készíteni! Egyedileg előadott vers, zene előadójával időpontot egyeztetni! Érdemes nászajándék-listát összeállítani. Ezzel elkerülhető, hogy több egyforma, vagy felesleges ajándékot kapjanak.

Valószínűleg próbafrizurára is szükség lesz. A kozmetikus most végezze el az alapvető arctisztítást. Az esküvői sminkelést is most beszéljék meg, az időpontot egyeztessék. Fodrásznál a próbafrizura, kozmetikusnál a próbasmink elkészítése, esküvő napjának még egyszeri pontosítása. Készítsék el a vendéglistát, még időben vagyunk, így biztosan nem marad ki senki! A meghívók szétküldése. Így a visszajelzésekből megtudható, hány főre lehet ténylegesen számítani a lakodalomban. A ruhák végleges lekötése.

Kedves Menyasszony! Gondolja végig e gyönyörű napon Ön lesz a legszebb. Egy kényelmetlen cipő tönkreteheti a napját. Ezért itt az ideje, hogy nemcsak szép, de nagyon kényelmes cipőt vásároljon. Egy szép, új fehérneműben biztosan jól érezné magát. A fodrász kiválasztása, időpont egyeztetés.

60

Látogassanak el egy családtervezési központba, ahol szakemberek segítségét igényelhetik. Kedves Menyasszony! A nászút előtt érdemes lenne még felkeresnie a nőgyógyászát is.


61


Dekoráció felsőfokon! Esküvők, családi rendezvények teljeskörű dekorálása.

Telefon: + 36 20 / 479 4281 E-mail: renandjoe@freemail.hu Facebook: Ren & Joe Dekor



A nászút helyszínének kiválasztása, valamint az út lekötése, 5-8 héttel az esküvő előtt. Nézzék meg, hogy a nászúthoz szükséges iratok, útlevelek érvényesek-e! Most még van idő az érvényesíttetésre! A szükséges valuták beszerzése! Aki templomi esküvőt is szeretne, felekezetének megfelelően keresse fel az egyházi irodát. Előfordul, hogy a párok közül egyikőjük más felekezethez tartozik. A templomi esküvőnek nincs így akadálya, csak időben utána kell járni, hogy a megfelelő lépéseket meg lehessen tenni. A templomi esküvők előtt szokás egy, vagy több próbát tartani, ennek megszervezése és egyeztetése most esedékes. Érdemes lemérni az esküvői ceremóniához vezető út megtételéhez szükséges időt.

64


65



Ön megálmodja, mi elkészítjük! Minőségi alapanyagokból készült desszertek, házi sütemények, torták, desszert asztalok készítését vállaljuk. Érdeklődni személyesen, előzetes időpont egyeztetés alapján. 3553 Kistokaj, Jókai utca 10. vagy 3527 Miskolc, Széchenyi u. 111. Centrum földszintjén a Miss Süti üzletében. Telefonon a 0670-510-8778 számon vagy a miss-suti@miss-suti.hu email címen keresztül.

www.miss-suti.hu


Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni a jelenlétével. Szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül. Kundera



Miskolci Sofőrszolgálat Saját kocsival érkezni az esküvőre? Mindenki számára ez a legpraktikusabb megoldás! Ráadásul a sofőröknek sem kell lemondania a közös koccintásról, hiszen Mi biztonságosan hazaszállítjuk a kocsival érkező vendégeket azok saját autóival és utasaival együtt, Miskolcon és környékén bárhová! Ajánld a vendégek részére a Sofőrszolgálatot és cserébe mi megajándékozunk egy ingyen fuvarral!

A részletekért és egyedi kedvezményes ajánlatainkért keressetek minket bizalommal az esküvői kézikönyvre hivatkozva bármely elérhetőségünkön:

info@miskolcisofor.hu www.facebook.com/miskolcisofor Információ a szolgáltatásainkról: www.miskolcisofor.hu

+36 20 411 4141


NÁSZUTAK

ESKÜVŐK

ROMANTIKUS, EGZOTIKUS HELYSZÍNEKEN

Eng.sz: R 0389/92/99

info@szerviziroda.hu www.szerviziroda.hu 3530 Miskolc, Mártírok utcája 1. Tel.: (46) 509 979, 414 399, 505 597

www.amerikaiutak.hu


72


JEGYESFOTÓZÁS

hogy az esküvőn már a legjobb formátokat mutassátok Ismeritek a „szerelem első látásra” mondást? Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Ha megismeritek, a jegyesfotózással is így lesztek: ez ugyanis nem más, mint az esküvői fotózás főpróbája. Ha a színházak tarthatnak ilyet, akkor ti is begyakorolhatjátok azokat a beállásokat, amelyeket „élesben” is előadhattok a kamera előtt – nyugodtan, felkészülve. Lássuk a bizonyítékokat! Meglátni: az esküvő az a középpont, ahonnét hivatalosan is elindul­ tok arra a közös utazásotokra, amit életnek hívunk. Az erről készült képek évtizedekig a büszkeségetek lesz. Egy jól sikerült kép a menyasszonyról és káprázatos ruhájáról az egyik legszebb látvány, ami csak létezhet.

73



Megörökítem a legemlékezetesebb napotokat, pillanatotokat, amikor hivatalosan is a kettőtökből egy lesz

Tóth Tamás Photo E-mail: info@tothtamasphoto.hu

Telefon: +36 30 708 0996


Megszeretni: a jegyesfotózás a gyakorlásról szól. Nem sürget senki, hogy odaérjetek a szertartásra vagy az utána következő eseményekre. Itt csak magatok vagytok a fotóssal, aki mindenben segít nektek, hogy a fényképre koncentrálhassatok. Ráadásul az esős esküvőre is felkészülhettek, míg ha csak az esküvőn történik meg az első fényképezkedés, nem biztos, hogy nektek tetsző lesz a végeredmény. Egy pillanat: a jó fotó az örökkévalóságnak szól, amit – hála a digitális technikának – még az unokáitok is féltő szeretettel fognak megnézni. Ezt a pillanatot jól elő kell készíteni, és a jegyesfotózás hatalmas előnyt jelenthet. Az idő itt nektek és nem ellenetek dolgozik, hiszen ráérősebben készülnek ezek a fotók. Műve: ami a jegyesfotózáson készül, az nem félkész termék! Használhatjátok esküvői dekoráción vagy meghívón is, de be lehet mutatni a megismerkedés történetét is. Ami itt készül, az is jól jön majd, hiszen számtalan más formában is elővehetitek, és büszkén vállalhatjátok. Ne feledjétek, hogy a jegyesfotózás a legnagyobb kaland előtti felkészülés: gyakorlottá tesz titeket az esküvői fotóra. Amikor itt lesz az ideje, a magabiztos emberek nyugodtságával állhattok a kamera elé.

76


77


A boldogság két összeolvadó szívszerelmén alapszik, melyet a sírig tartó összeköttetés biztosít. - Az a lépés, mely ezen összeköttetésnek kezdetet ád - az életnek legfontosabb lépése.

Kassay Adolf



AZ ESKÜVŐI FOTÓS

Így találd meg az igazit az esküvői fotósok között Az, hogy az esküvőd végén elégedetten dőlhessetek hátra, egy komoly csapatmunka eredménye. Ennek a csapatnak ti, valamint az általatok választott szolgáltatók a tagjai. A fotósotok egy igen fontos szereplő ebben a csapatban, hiszen ő örökíti meg mindazt, amit aznapra megálmodtatok. Képi világotok kialakítása: A lehető legfontosabb, hogy nézzetek meg több esküvői képanyagot, hogy kialakuljon bennetek az a képi világ, ami közel áll hozzátok. Ne bízzatok abban, akinél csak néhány jó képet találtok az oldalán! Keressetek olyan fényképészt, akinek weblapján teljes esküvőt átölelő galériák vannak. Fontos, hogy a szépen beállított kreatív fotók mellett legyenek elkapott pillanatképek is, hiszen ezek teszik ki egy anyag nagy részét.

80



AZ ESKÜVŐI FOTÓS

Legyen meg a szikra Kiváló képminőségről, technikai felszereltségről most ne is beszéljünk, mert ez manapság már minden fotóstól elvárható. Ami viszont említésre méltó, az a dolog emberi oldala. A fotósotok rengeteget lesz mellettetek, így nem árt, ha szimpatikus számotokra. Az emberek hajlamosak feszengeni, amikor fényképezik őket, így az sem hátrány, ha a fotós képes oldani a hangulatot. Ezért nagyon fontos a személyes találkozó, vagy minimum egy webkamerás beszélgetés, mielőtt aláírjátok a szerződést. Mivel nem sok „eladható” hétvégéje van a fotósoknak, viszont esküvőből annál több, így nem árt, ha mihamarabb lecsaptok a kiszemeltre. Itt általában az az aranyszabály, hogy akivel hamarabb írnak szerződést, azé a foglalás.

82



AZ ESKÜVŐI FOTÓS

Mennyit ér meg egy jó fotós? A válasz attól függ, hogy számotokra mennyire fontos az emlékek megörökítése. Ingoványos talaj ez, hiszen a szakma fel van hígulva, és boldog-boldogtalan esküvői fotósnak mondja magát. Egy profi esküvői fotós tehát: - teljes képanyagokat tud nektek mutatni - főállásban fotózik, mert ha igényes utómunkát végez, másra nincs igazából ideje - jó beállított és pillanatképeket is látsz nála - szerződést ír - nem ad eltúlzott kedvezményeket (valószínűleg ezzel kompenzál) Ha igazán tetszik egy fotós munkája, ne feltétlenül az árával törődjetek! Gondoljatok csak bele, milyen kicsi része ez az esküvői költségvetéseteknek, és abba, hogy mennyire fontos részlete ez az esküvőtöknek.

84



AZ ESKÜVŐI FOTÓS

Kreatív fotózás (beállított képek) A giccses beállítások és megjátszott érzelmek helyét átvette a természetesség és ezek a fotók már egyre inkább rólatok szólnak. Legtöbbször egy külön napon készítjük el ezeket a képeket, hiszen sokkal nyugodtabb, kényelmesebb így számotokra. Így ráadásul különlegesebb, távolabbi helyszíneket is kiszemelhettek. Válasszátok a késő délutáni vagy hajnali órákat, mert ekkor a legszebbek a fények! Egy ilyen fotózás időtartama 2-3 óra általában.

86


Trendek Egyre inkább jellemzőek a jól átgondolt, igényesen megálmodott esküvők. A párok jól akarják érezni magukat ezen a napon. Ezért az esküvők hangulata sokkal lazább, mint régebben. Nincs ez másként a fotókkal sem. Előtérbe került a pár személyisége, a természetesség és az elkapott, valódi pillanatok. Nálam egy képanyag 50-60%-a pillanatképekből áll, amit a háttérbe húzódva, észrevétlenül készítek. Így tudom leginkább visszaadni a hangulatot. A párok és a fotósok is rosszul vannak a „fa mögül kinézős, integetős, harisnyát mutogatós” borzasztó beállított képektől. A lényeg, hogy az esküvő napján és a kreatív fotózáson is végig egymásra figyeljetek a pároddal, és jól érezzétek magatokat. Egy igazán jó fotós segít ebben, és megmutatja ezt a képeivel.

87


AZ ESKÜVŐI FOTÓS

Jegyespár fotózás Évek óta megjelent már a fotósok csomagjaiban. De mi is ez valójában és mire jó? Ez egy általában 1 – 1.5 órás fotózás, ami a jegyben járásotok időszakát hivatott megörökíteni. De ennél van egy sokkal fontosabb tulajdonsága. Erre a fotózásra egyszerű ruhában érkeztek, mintha csak randiznátok egymással. Viszont a képek készítése közben el kezdtek megbarátkozni azzal, hogy valaki fotóz titeket és magával a fotóssal is. Ez az 1-1,5 óra elegendő ahhoz, hogy hozzászokjatok ehhez a helyzethez, a fotósotoknak pedig ahhoz, hogy lássa, mi áll jól nektek. Végül pedig készül rólatok egy szuper képanyag, amit később felhasználhattok a köszönetajándékoknál vagy dekorációnál. Gáll Tamás Photogether - esküvői fotós



A LEGÉNYBÚCSÚ

A vőlegény búcsúztatása meglepően hosszú és igencsak változatos múltra tekint vissza. A hagyomány az ókorban gyökeredzik, kezdete a Krisztus előtti 5. századra tehető. A spártaiak, különösen a katonák körében volt szokás a vőlegény ünneplése a menyegző előtt. A barátok vacsorát rendeztek és köszöntőket, jókívánságokat mondtak a tiszteletére.

90

Az idők során ezek az összejövetelek egyre hangosabbá, féktelenebbé váltak. Végül egy 1896-ban tartott legénybúcsún jött el a töréspont. A partit Herbert Braun Seeley rendezte testvérének. A mulatságnak azonban egy rendőri razzia vetett véget, mivel különböző pletykák keringtek arról, hogy egy híres hastáncos hölgyemény mindennemű ruha nélkül szórakoztatja az egybegyűlteket. Aztán a későbbi, az 1900-as évek Hollywoodjában is lábra keltek különböző mendemondák botrányos és hírhedt legénybúcsúkról. A hagyományos legénybúcsúkat eredetileg a gonosz szellemek elűzése miatt tartották. A rosszakaratú démonokat az edények hangos összeütésével, porcelánok összetörésével, azokkal együtt járó csatazajjal és csörömpöléssel kergették el. Ez a szokás a keresztény hagyományból ered és leginkább az irigység szellemeinek elűzése a célja. Másik jelentősége, hogy minél nagyobb a hangzavar, annál boldogabb lesz az ifjú pár. A mai legénybúcsúkat leginkább a dorbézolás, heccelés és önfeledt szórakozás jellemzi.



A LÁNYBÚCSÚ

A lánybúcsú sem sokkal fiatalabb hagyomány. A régi leánysiratónak az utódja és csak az emancipáció után, az 1960-as években kezdett el divat lenni a ma is ismert formája.

92

Így a menyasszonyok is megünnepelhetik az utolsó, lányként eltöltött estéjüket. A korkülönbség a két búcsú között a nevükből is látszik, hiszen a legénybúcsú az angolban„ bachelor party”, a lánybúcsú pedig az ebből képzett „bachelorette party” nevet kapta. A klasszikus leánybúcsút az ara otthonában, édesanyjával és idősebb barátnőivel volt szokás tartani, akikkel együtt főzőcskéztek, iszogattak és régi történeteket meséltek. A klasszikus legénybúcsúban szintén bevonták az édesapát. Ez volt az úgynevezett „black-tie dinner” (fekete-nyakkendő vacsora), amikor a vőlegény apja is jelen volt, így ő is köszöntőt mondhatott fia boldogságára. Nem gyakori, de előfordul, hogy a pár együtt tölti a búcsúztatóját. Ilyenkor az este általában külön indul, így a menyasszonynak és vőlegénynek alkalma van a saját barátaival is szórakozni. Aztán később az este folyamán, amikor már jó a hangulat, a két társaság találkozik, és együtt búcsúztatják a jegyeseket.


93


94


A VIRÁGKÖTÉSZET TÖRTÉNETE

A virágkötészet szoros kapcsolatban áll a különböző népek hagyományai­ val, kultúrájával, az ural­­kodó művészeti irányvonalakkal. A virággal történő díszítés története egészen az egyiptomi kultúráig nyúlik vissza.

A mirtuszkoszorúval az i.e. a XII. században találkozunk először, amit babérból fontak Apolló, a fény istenének tiszteletére. A rómaiak, görögök sok mindent átvettek az egyiptomi kultúrából. Náluk jelentek meg először az olyan virágkertészetek, melyek már kereskedelmi célból termeltek. A római aranykor hatalmas mennyiségű virágot, főként rózsát és liliomot használt fel. Nekik köszönhető az első virágkötészetről szóló könyv is. A „sötét középkorban” Európa virágkultusza elsorvadt, de a távol-keleten ez idő tájt alakult ki az a virágrendező művészet (ikebana), mely hatást gyakorol még napjaink virágkötészetre is. Az új- és legújabb kori urbanizálódással a vallási ünnepekre készített virágköltemények szerepét fokozatosan átvette az állami és polgári ünnepekhez kapcsolódó díszek, valamint a virágünnepek, virágkarneválok megjelenése.

95


L’amour Event A zene csak rólatok szól!

Nálunk a nagymama is táncol! :) Esküvő Legénybúcsú és Leánybúcsú Alkalmi rendezvények

Válogassatok kedvetekre lemezlovasaink közül!

event@lamourevent.hu | +36 70 630 4808 munkaidőben 9-17 óráig. www.lamourevent.hu



KÖZÖS TÁRSUNK AZ EGÉSZSÉG

A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, és jelentősen elmarad attól, amit társadalmi, gazdasági fejlettségünk általános szintje lehetővé tenne. A jó egészség elsősor-ban nem az egészségügyi szolgálaton, vagy az orvoson múlik. Egészségi állapotunkat elsődlegesen mindennapi döntéseink, közvetlen környezetünk, a család, a munkahely, a lakóhely határozzák meg. Az egészség a mindennapi életben őrződik meg, vagy vész el. Az egészséges választás intézményes kerete a család. Ezért szeretnénk most szólni önökhöz, amikor új család alakul, amikor őszinte szeretettel figyel egymásra két ember, amikor az egymásért érzett felelősség természetes,

98

akkor a saját magunkkal szembeni felelősséget is könnyebb felvállalni. Az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalása szerint egészségi állapotunkért mindössze 11%-ban felel az egészségügyi ellátórendszer, 27%-a a genetikai tényezők, 19%-a a környezeti hatások szerepe és 43% az egyén életmódjának, döntéseinek hatása saját egészségére. Ebből is jól látható, hogy sokat tehetünk saját magunk és gyermekeink egészségéért, hiszen közvetlen környezetünkre gyakorolt hatással és kedvező életmóddal egészségünk 62%-ban a saját kezünkben tudhatjuk. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a genetikai hatások védő szerepét is erősíthetjük életmódi szokásainkkal, akkor több mint 70%-ban rajtunk múlik, hogy milyen lesz az egészségi állapotunk.


Az élet ezt a kérdést nem teszi úgy fel, hogy akarunk e egészségesek lenni, hanem a kérdések a mindennapok gyakorlatában úgy hangzik, mit tettem ma az egészségem védelmében, illetve az egészségem ellen. Szeretnénk, ha Önök tisztában lennének azzal, hogy milyen fontos szerepük van saját és gyermekük egészségének alakításában, már a fogamzás előtti időben is. A gyermekek mintegy fele manapság is előzetes felkészülés nélkül fogan meg, mint a szeretkezés ”véletlenszerű” gyümölcse, vagy hibásan alkalmazott fogamzásgátló módszer következménye. Ilyenkor a leendő szülők már csak a várandóság tényét érzékelik. A családalapítás életünk legfontosabb döntése, a gyermekvállalás a legnagyobb felelősséggel tevékenységünk azért fontos, hogy már kamaszkorunktól kezdve készüljünk az életnek erre a csodálatos kihívására, de fontos és érde­ mes megismerni az optimális családtervezés szabályait, mellyel sokat tehetünk gyermekünk egészségének védelméért.

99


100


Tehetünk valamit annak érdekében, hogy egészséges gyermekünk szülessen? Igen! Mindenek előtt egészséges életmódunk kialakításával, megerősítésével kell kezdeni. Rendkívül fontos a helyes táplálkozás, a káros szenvedélyek elhagyása, a rendszeres naponta legalább 20 percen keresztül végzett mozgás. A következő teendő a családtervezési alkalmassági vizsgálaton való részvétel, lényegében az alábbi 6 résztevékenységből áll: 1. genetikai alkalmasság 2. terhességi alkalmasság 3. SZTB-k szűrése 4. férfi alkalmasság 5. pszichoszexuális alkalmasság 6. veszélyállapotok kizárása Itt vizsgálják a leendő szülők genetikai alkalmasságát, amire azért van szükség, hogy feltárják van-e specifikus genetikai veszély. A nők terhességi alkalmasságának vizsgálatára azért kerül sor, hogy kiszűrjék az esetlegesen

fennálló idült betegségeket, és amennyi­ben ilyen van, előzetes vizsgálattal, célzott keze­léssel készítsék elő a várandóságot. A szexuális úton terjedő betegségek kiszűrése a nők eseté­ben a terhesség sikeres kihordása érdekében nagyon fontos, a férfiak esetében a nemzés miatt van rá szükség. A nemzőképesség ellenőr­zésére is sor kerül a családtervezési alkamassági vizsgálat során. Már a fogamzás előtt elkezdhetjük felépíteni születendő gyermekünk egészségét. Mit kell ehhez megtenni? Fel kell készülni már a fogamzásra. Ez álta­ lában három hónapot vesz igénybe. Abba kell hagyni a dohányzást, a szeszesital fogyasztást, a gyógyszerszedéseket. Meg kell beszélni a kezelőorvossal, fel kell függeszteni a hormonális fogamzásgátlást. Miért van erre szükség? Az ivarsejtek óvása miatt. Az érett ondósejt körülbelül 10 hét alatt alakul ki, a nikotin, az alkohol azokat az ondósejteket károsítja

101


elsősorban, melyekből később lesznek a megtermékenyítésre alkalmas érett ondósejtek. A női petesejt a tüszőrepedést megelőzően a legérzékenyebb a külső hatásokkal szemben, ezért mindent meg kell tennünk, hogy az esetlegesen fellépő osztódási zavart megelőzzük.

MÉG EGY JÓ TANÁCS: Mivel a gyakori szeretkezés csök­ kenti a fériak nemzőképességét ér­ demes a fogamzás optimális napja előtt és után két napig szünetelteni a nemi életet.

102

Kell-e valamilyen gyógyszert szedni a felkészülési időszakban? Magyar és nemzetközi kutatások szerint a magzatvédő vitamin képes a leggyakoribb és legsúlyosabb fejlődési rendellenességeket megelőzni. A magzatvédő vitamint a három hónapos felkészülés során és a várandóság első negyedében folyamatosan kell szedni. Fontos továbbá a három hónapos felkészülés során az esetleges munkahelyi hatások kivédése, és általános egészségfejlesztési elvek fokozott betartása. Fogászati ellenőrzés, egészséges táplálkozás szabályainak betartása, fizikai aktivitás. Tudni kell, hogy a fogamzás bekövetkezésének esélye abban az esetben nagyobb, ha a fenti javaslatokat megtartják, de e módszer alkalmazása mellett is első várandóság esetén az első hónapban a teherbeesés esélye 25%, a 2 hónpban 40%, a 3. hónapban 50%, a 4. hónapban 55%-ra emelkedik. Amennyiben a családtervező hölgy már szült, ezek az arányok némi képpen magasabb értéket mutatnak.


Mi történik, ha bekövetkezik a terhesség? A várandósság korai időszakában a magzatkezdemény és később a magzat fokozott védelmet igényel. Ezért rendkívül fontos a terhesség korai igazolása. A terhesség első nyolc hetében különösen fontos, hogy a fejlődés zavartalan legyen. Ekkora a magzat már jellegzetességeiben kis ember, ugyan még csak 3 cm és 4 gramm. A fejlődésnek ez a rendkívül gyors szakasza a legsérülékenyebb. Kerülni kell a káros szenvedélyeket, tartózkodni kell a felesleges gyógyszerszedéstől, azonnal el kell hagyni a veszélyes munkahelyet, e megváltozott igénynek megfelelően kell táplálkozni is, ha védeni akarjuk születendő gyermekünk egészségét. Az odafigyelés, a körültekintő magatartás következménye nemcsak a saját egészségünk megtartása, hanem gyermekeink egészségének biztosítása. Ne feledjék, nem az a kérdés, hogy akarnak-e egészségesek lenni és akarnak-e egészségesen kisbabát, hanem a kérdés az, hogy mit tettek azért ma, hogy mindez valóban be is következzék.

Péterfai Éva 103


TÖKÉLETES FRIZURA

és hajdíszek minden stílushoz

Megtalálni a tökéletes összhangot a menyasszonyi megjelenésben először talán kihívásokkal teli feladat­ nak tűnhet. A különböző kiegészítők és az egyes részletek – esküvői ruha, frizura, ékszerek és egyebek - közötti egyensúly elsődleges, hogyha szeretnél egy harmonikus megjelenést elérni. Bizonyára nem szeretnéd, hogyha valamelyik részlet túlzottan hangsúlyossá válna a többihez képest és a ruhád stílusa is nagyban meghatározza, milyen kiegészítőket is válassz hozzá. Ezért most megkérdeztük a G. Westerleigh Esküvői Kiegészítők képviselőit, hogy mire is figyelj, amikor kiválasztod a megfelelő hajviseletet és hajdíszeket, melyek az esküvői ruhád stílusához is illeszkednek.

104


105


A klasszikus A klasszikus stílusú menyasszonyi ruhát választó menyasszonyokat leginkább a tradicionális és elegáns megjelenés jellemzi. Ezek a ruhák általában letisztultak, egyszerű vonalvezetésűek és csak szolidan díszítettek. Amennyiben klasszikus menyasszonyi ruhát fogsz viselni, ehhez egy feltűzött frizurát, például egy elegáns kontyot ajánlunk. Nyugodtan válassz látványos és hangsúlyos hajdíszt a frizurához, hiszen maga a ruha egyszerűbb stílusú, melyet tökéletesen kiegészít egy kis csillogás a hajban. Nagyszerű választás lehet például a curly, más nevén hajcsavar, mely minden feltűzött frizurát feldob.

106


A modern Hogyha szereted a feltűnő öltözéket a hétköznapokban, akkor az esküvődre is nyugodtan válassz egy figyelemfelkeltő darabot, hiszen ez a nap úgyis csak rólad, illetve vőlegényedről szól majd. A modern menyasszonyi ruhákat általában a szokatlan vagy aszimmetrikus formák – például aszimmetrikus vállmegoldás – és a feltűnő díszítőelemek jellemzik. Mivel ezek a ruhák már önmagukban nagyon vonzzák a tekintetet, ezért a hajviselet tekintetében érdemesebb egy egyszerűbb frizurát választani. De ha elég bevállalós vagy, a modern ruhák esetében akár a határokat is feszegetheted és például keverheted a különböző stílusokat is, például egy igazán trendi ruhához választhatsz akár egy retro hajviseletet is. Mi a modern ruhához most egy nagyon divatos fésűt választottunk, mely feltűzött és kiengedett hajban is szépen mutat.

107


A vintage A vintage stílus újra fénykorát éli az esküvők területén is, a szó jelentése „régi, elmúlt korból való”. A vintage stílusú esküvőknél régies hangulatú kiegészítők és dekorációk jelennek meg, alapvető kellékei a csipkés kiegészítők, kopottas bútorok, virágokkal vagy gyertyákkal díszített kalitkák és üvegek és a minél természetesebb kellékek. A vintage stílusú esküvői ruha is ezt a régies hangulatot sugározza, és elmaradhatatlan díszítőeleme a csipke. Egy ilyen ruhához tökéletes frizura lehet egy lazán feltűzött, természetes hullámos haj, egy egyszerű virágdísszel, mely szintén a természetességet jelképezi.

108


A romantikus A romantikus menyasszonyi ruha stílusjegyeibe sok minden belefér, de talán leginkább finom organza és tüll rétegzett anyagokkal tudnánk jellemezni, mely lágyságot és romantikát sugall. Megjelenhet a csipke- és virágdíszítés is. Éreztesd ezt a hangulatot a hajviseleteddel is, és válassz egy romantikus féloldalasan feltűzött hajat vagy kiengedett frizurát. Hogyha a menyas�szonyi ruhádnak mély dekoltázsa van, mely szabadon hagyja a vállakat, akkor bátran hagyhatod a hajadat nagyobb hullámokban szabadon a vállaidra hullani, és dobd fel egy virágos hajdróttal a frizurádat.

109


A hercegnős Te is szeretnéd igazi hercegnőnek érezni magadat az esküvődön? Ebben az esetben egy gazdagon díszített ruha a jó választás, telis tele kristályokkal és strasszokkal. Hiszen a csillogásból sosem elég, különösen, ha az esküvődről van szó. Hagyd, hogy a ruha álljon a középpontban, de a kiegészítőket se hanyagold el, mert így lesz tökéletes az összkép. A hajviseleted mindenképp maradjon elegáns, és válassz hozzá egy királynői tiarát mely megkoronázza megjelenésedet. Bármilyen stílus mellett is döntesz végül, a legfontosabb, hogy elégedett legyél a választásoddal, és büszkén, ragyogva tudd viselni a szépségedet kiemelő esküvői kiegészítőket és hajdíszeket.

110


Eskűvői csomagajánlatok: Menyasszonyi smink csomag: próbasmink + menyasszony smink + ajándék szempilla lifting / 15.000 Ft Menyasszonyi Arany arcfrissítés csomag /hialuronsavas hidratáló arckezelés + ajándék szemöldökfestés, szedés / 10.000 Ft Menyasszonyi Ezüst arcfrissítés csomag komplex arctisztítás + ajándék arc-, nyak és dekoltázsmasszázs / 10.000 Ft Komplex arcfrissítés csomag smink + arany + ezüst csomag / 30.000 Ft Örömanya arcfrissítés csomag kolloid arany arckezelés + ajándék szemöldökfestés, szedés / 10.000 Ft Vőlegény arcfrissités kezelés 5000.-Ft

Cím: 3530 Miskolc, Hunyadi u. 56. Web: bodyspirit.hu E-mail: bodyspiritkft@gmail.com Telefon: +36 30 298 8399 Facebook: Body-Spirit Szépségszalon


112


A HÁZASSÁGKÖTÉS TÖRTÉNETE

„…az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: “Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.”

(Teremtés 2,20-25)

Hosszú évszázadok óta hangzik fel ez a kérdés, amelyet izgalommal és reménnyel telve tesz fel a vőlegényjelölt. A férfi és nő közötti szerelem előbb-utóbb bekövetkező állomása a lánykérés, az eljegyzés, majd a legnagyobb és legboldogabb nap, a házasságkötés. Attól függetlenül, hogy mára teljesen átalakultak a párkapcsolatok, a házasság jelentősége, ha a szerel­ mesek úgy döntenek, hogy házasságot kötnek, az esküvő ugyanannyira tartja izgalomban az egész családot, mint 20 vagy 100 éve. A férfi és a nő együttélése a történelem folyamán folyamatosan fejlődött. Az emberiség ősállapotában megélt férfi-nő kapcsolatról többféle elképzelés létezik, sokan kutatták, vizsgálták.

113


A mára kialakult házassági szokások egyértelműen visszavezethetőek a római, majd a kezdeti keresztény világba, ahol az állami törvények szabályozták a házasságkötés módozatait. Krisztus után az 1-2. században a Római Birodalom területén a házasságkötés abból állt, hogy a férfi és a nő a családtagok jelenlétében jelképes cselekedetekkel (kézadás, gyűrűhúzás) kifejezte, hogy házasságra lépnek. A 4. századtól a pap is részt kezd venni a házasságkötés családi ünnepségén, lassanként alakítja liturgikus aktussá az addigi szokásokat. A 6-7. században sajátos imádságokkal és olvasmányokkal ünnepelt nászmise keretében végzik a jegyesek megáldását. Még a 9. században is az eljegyzés és a házassági beleegyezés kinyilvánítása az egyháziak távollétében történt, csak a szentmisén történő megáldás rítusa volt liturgikus tevékenység.

114


A 11. századra alakult ki, hogy a pap már a nászmise előtt megbizonyosodott a kölcsönös akarat-egyezésről. A titkos házasság elkerülése érdekében ezt a nagyobb nyilvánosság előtt, a templom kapujában végezték. Ez a rítus az egyházjogilag szabályozott házasságkötés kezdete, majd később bekerült a templomba a cselekmény. Ezt szentesítette és tette kötelezővé a katolikus hívek számára a 16. században Tridenti zsinat. Mára, a 21. századra ugyan a társadalmi szokások néminemű változása végett a házasság már nem bír annyira jelentős erővel, mint évszázadokkal ezelőtt, az azonban megkérdőjelezhetetlen, hogy éljünk bárhol a világban és legyen bármilyen a vallásunk, a szerelmesek közös életének megpecsételését a házasság jelentette és jelenti ma is.

115


ANYAKÖNYVI HIVATAL

Miskolc Miskolc Megyei Jogú Város

Ügyfélfogadási idő:

Polgármesteri Hivatal

Hétfő: 8:00–12:00, 13:00–16:00

Lakosságszolgálati Főosztály

Kedd: 8:00–12:00, 13:00–16:00

Hatósági Osztály.

Szerda: 8:00–12:00, 13:00–17:30 Csütörtök: 8:00–12:00, 13:00–16:00

Cím: 3530 Miskolc, Városház tér 8. Telefonszám: +36-46-512-700 +36-46-512-800 E-mail: anyakonyv@miskolcph.hu

116

Péntek: 8:00–12:00


ös K ne j ta k

o jd

Ú

án ns !

ág

Varázsold el a vendégeket ültethető magbonbonnal. Környezetbarát, kézműves újdonság a Seed Bonbontól! 10% kedvezményért használd online vásárláskor a EK1819 kuponkódot! www.seedbonbon.hu #ültesdel #virágleszbelőle

A Seed Bonbon a kis- és középvállalati szektor aranyérmes díjazottja

& ORGANZA COLLECTION


NAPLÓ: ESKÜVŐI KÖLTSÉGVETÉS

ÁR Meghívók postaköltséggel Helyszn, étel Ital Szertartások költsége Helyszín dekor Egyéb dekoráció Menyasszonyi csokor, dobócsokor Főasztal, egyéb asztaldísz Egyéb virágok Menyasszonyi ruha, menyecskeruha Menyasszony egyéb Vőlegény ruha Vőlegény egyéb

118

ELŐLEG

TELJES ÖSSZEG FIZ.


ÁR

ELŐLEG

TELJES ÖSSZEG FIZ.

Zenekar Fotós Videós Vőfély Menyasszonyi torta Egyéb sütemények Köszönőajándék Asztalszámok, ültetőkártyák, Gyertyák, szalvéták Autó Esküvőszervező Egyéb költségek Összesen

119


NAPLÓ: ESKÜVŐI KÖLTSÉGVETÉS

ÁR Meghívók postaköltséggel Helyszn, étel Ital Szertartások költsége Helyszín dekor Egyéb dekoráció Menyasszonyi csokor, dobócsokor Főasztal, egyéb asztaldísz Egyéb virágok Menyasszonyi ruha, menyecskeruha Menyasszony egyéb Vőlegény ruha Vőlegény egyéb

120

ELŐLEG

TELJES ÖSSZEG FIZ.


ÁR

ELŐLEG

TELJES ÖSSZEG FIZ.

Zenekar Fotós Videós Vőfély Menyasszonyi torta Egyéb sütemények Köszönőajándék Asztalszámok, ültetőkártyák, Gyertyák, szalvéták Autó Esküvőszervező Egyéb költségek Összesen

121


Az esküvő nemcsak egy papír, hanem egy döntés. Egy döntés, hogy mostantól, ha valami nem úgy alakul, ha valami nem tetszik, akkor nem válunk, hanem alakítunk és alakulunk. És a hit, hogy valakiért megéri. Kormos Anett


NÓRI

és

LACI

BUDAPEST, 2018. 06. 21.

U J J L E N Y O M A T F A . hu


NAPLÓ: JEGYZETEIM

124


NAPLÓ: JEGYZETEIM

125


NAPLÓ: JEGYZETEIM

126


NAPLÓ: JEGYZETEIM

127



A kik mai nap szerelmük, reményük, boldogságuk horgonyát isten oltára előtt egymás lelkéhez kötötték s a sírig tartó örök hűséget esküdtek egymásnak, azoknak tiszta szi­vemből kívánom, hogy az isten őket számos évekig erőben, egészségben tartsa meg s családi életboldogságuk örömvirá­ gai sohase hervadjanak el, az egymás iránti boldogító sze­retet és bizalom kisérje őket egy hosszú élet után - a sírig.

Kassay Adolf


IMPRESSZUM

Kiadó: Főszerkesztő: Hirdetésfelvétel: Nyomda: Terjesztés:

Varga Média Kft. Varga Attila sales@eskuvoikezikonyv.eu Conint-Print Kft. Miskolc Város Anyakönyvi Hivatala: 3530 Miskolc, Városháza tér 8.ű

Kreatív:

FEEL GREEN - A zöld kommunikációs ügynökség

Web: E-mail: Postaicím:

www.eskuvoikezikonyv.eu sales@eskuvoikezikonyv.eu 7632 Pécs, Csalogány utca 7.

Megjelenik évente az anyakönyvi hivatalban, ingyenesen. A magazinban megjelent programok elmaradásáért és műsorváltozásért a kiadó felelősséget nem tud vállalni. A hirdetésekben megjelenő adatok hitelességéért, valamint a tartalmak jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A jelen magazinban szereplő tartalom továbbközléséhez a kiadó írásos engedélye szükséges! Hangulatfotók: by Freepik, Shutterstock.

130




Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.