I . É V F. 8. D I G I TÁ L I S L A P S Z Á M N Y U G AT- M A G YA R O R S Z Á G
LIL TIB DRILL MESTER:
ROCK VELED:
TORTUGA
DJ QUEEN:
BRÉDA BIANKA
AZ ARANYHANGÚ:
KOLLÁNYI ZSUZSI
KIRÁNDULJATOK A KÖZMAGGAL CSOBBANJATOK A KÖZMAG TABLÓVERSENNYEL SZLENGELŐ
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
INTERJÚ
LIL TIB
Csortán Tibor, művésznevén Lil Tib nem csak a mikrofon mögött, hanem a diktafon mögött is remekül megállja a helyét. Remek interjút kaptunk Tibitől. Mesél nekünk a ENORELLI-ről, valamint természetesen a sulis időszakára is kitér. Hova jártál középiskolába? A rendbontók, vagy a mintatanulók táborát erősítetted? Lil Tib: Tamási Áron közepiskolába jártam Székelyudvarhelyen. Egyértelműen a rendbontók táborát erősítettem!:) Olyannyira, hogy mikor a kistesóm ment ugyanabba az iskolába, akkor azt mondtam neki, jobb ha nem dicsekedik a tanároknak, hogy a báttya vagyok. Általában pedig csak lusta voltam, mivel ha valamit megakartam, azt gond nélkül megtanultam. Volt kedvenc tantárgyad? Melyiket húztad volna ki az órarendedből? Miért pont ezt? Lil Tib: Igen, a latin, de nem a tantárgy miatt,
hanem a tanár végett, aki tartotta. Vele mindig az életről és aktuális napi témákról tudtunk beszélgetni. Ha pedig a kedvenc tantárgyról van szó, akkor nekem a földrajz volt mindig az első helyen. Amit kihúztam volna, az a román nyelv, mert amúgy jó nyelvet tanulni, de mi csak hosszú irodalmi szövegeket magoltunk, amit nagyon utáltam. Mikor csatlakozott az életedbe a zene? felmenőid között van olyan, aki a zenével foglalkozik? Lil Tib: 2017-ben kezdtem zenéket csinálni. Nagyapám volt kórus tag, viszont rajta kivűl más nincs a családomból. KO Z M A G . H U
3
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Mesélnél kicsit a művésznevedről? Hogyan alakult meg? Van valami érdekes története? Lil Tib: Nem nagy story. Meséltem, hogy 2017-ben kezdtem el zenélni, így akkor kellett művésznevet választanom. S ekkor jöttek fel amerikában olyan újvonalas trap előadók, mint például: Lil Yachty, Lil Pump, Lil Skies, Lil Uzi, akik mind motiváltak és hasonlítani akartam rájuk. Innen jött a „Lil” a „Tib” meg abból, hogy Tibi a nevem és a barátaim úgy hívnak, hogy Tib. Van példaképed? Honnan, miből merítesz ihletet? Lil Tib: Régen volt pár külföldi előadó, akikre úgy néztem, mint példakép, viszont ma már úgy vagyok, hogy a saját történetemnek a főhőse akarok lenni. Ihletet a múltból, dolgokból, amik történtek vagy épp történnek és az érzelmekből merítek. Nemrégiben megjelent első saját albumod, Trapsylvania néven - amihez innen is gratulálunk! Melyik a te személyes kedvenced az albumról? Meddig dolgoztál rajta, míg teljes egészében el nem készült? Lil Tib: Köszönöm, nagyon jól esik. Személyes kedvenc róla a: Füst és Csók. Nagyon sokat dolgoztam rajta, talán 2 évet, maximalista vagyok 4
KO Z M A G . H U
és ki akartam hozni belőle a maximumot. Sokat is késett emiatt és innen is bocsánat azoknak, akik sokat vártak rá, de üzenem nekik, hogy többet ez nem fordul elő, hogy eddig húzzak egy projektet. Ha bárkivel készíthetnél a világon közös zenét, ki lenne az a személy? Miért pont ő? Lil Tib: Rae Sremmurd, ők ketten egy duó, de ha közülük is választani kéne, akkor Swae Lee. Ők az én szememben legendák, kb. miattuk kezdtem el trap-et hallgatni és óriási hatással voltak rám a SremmLife és SremmLife 2 albumaik, na velük durva lenne ha összejönne egy közös. Mesélnél az „ENORELLI-ről”? Pontosan mi is ez? Mikor, hogyan alakult meg? Lil Tib: Az Enorelli számunkra család és szeretet; megbízunk egymásban, számíthatunk egymásra, ott vagyunk, ha segítség kell valamelyikünknek. 2018-ban találkoztunk először Fendo, Burbarez Kisé és én. Kisének forgattunk egy klippet a „Trening Gang”-zenéjéhez, azelőtt is tudtunk egymásról, de ott kezdtük el megismerni egymást igazán és a közös érdeklődési kör, ízlés, cél miatt úgymond kis idő alatt igazi testvérekké kovácsolódtunk
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
4-en, elkezdtünk együtt zenélni és klippeket csinálni és így alakult ki az egész. Úton egy fellépésre megtalálod Aladdin csodalámpását a benne rejlő Dzsinnel. Kívánhatsz te is tőle hármat. Mi lenne a Te három kívánságod? Lil Tib: Az első és legfontosabb az egészség lenne, hogy mindig a legegészségesebb legyek. A második kívánság, hogy legyen egy szép családom, a harmadik pedig, hogy valami unreal képességem is legyen. A láthatatlanság lenne szerintem menő és sokszor jól is jönne. Mit üzensz a középiskolás olvasóinknak? Lil Tib: Döntsétek el csak saját magatokra hallgatva minél hamarabb, hogy mit akartok az életben, mit szeretnétek csinálni, kik akartok lenni! Ha ez megvan, akkor tegyetek meg mindent a cél érdekében, ami meg nem kell hozzá azt hagyjátok. Ne pazaroljátok el az időt értelmetlen dolgokra és éljetek minden nap úgy, mintha az utolsó lenne! #Bohnicsek Alex
6
KO Z M A G . H U
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
A JÓ KERINGŐRUHA Hamarosan ismételten készülődhetünk iskolás éveink legmeghatározóbb napjához, a szalagavatóra. Lányok a legszebb ruhákat választják, a fiúk pedig a legelegánsabb öltönyeiket veszik fel. De pontosan mire is figyeljünk oda ilyenkor? Kállai Ákos, az Eiffel Szalon, valamint a szalagavato.hu tulajdonosa lát el jó tanác�csal bennünket.
Milyen a jó keringőruha? Ákos: Sok esetben a lányok egy szempontot vesznek figyelembe a választásnál: hogy áll a ruha azokon a lányokon akiket a szalonok honlapján látnak. Természetesen fontos szempont, hogy a ruha szerelem legyen – akár első látásra is – de még fontosabb szempont, hogy a viselője táncolni tudjon benne. Sok szalonban figyelmen kívül hagyják ezt a szempontot, pedig több heti munka veszik kárba azzal, hogy a lányok tánc helyett a túl bő vagy túl hosszú ruháját cipelik magukon ahelyett, hogy esetleg életük szerelmével táncolnának. Mire kell a legjobban figyelni a ruha választásakor? Ákos: Nem csak a ruha hosszának beállítása a fontos, 8-10 cm-re kell legyen a földtől – nem minden szalon állítja a ruhák hosszát, - hanem a felsőrész – míder – bősége is. Ha pánt nélküli ruhát választunk, annak már a zippzár felhúzásával jónak kell lennie. Ha csak a benne lévő fűző tartja rajtunk, úgy egyrészt a háta nagyon csúnya gyűrött lesz, másrészt nem fog tartani, le fog csúszni folyamatosan. A bálok nagytöbbségében olyan helyszínen kerülnek megrendezésre, ahol a közönség több irányban helyezkedik el, ruhák hátulról is láthatóak lesznek. 8
KO Z M A G . H U
Mit tanácsolsz akkor, ha valaki nem tud több ruha közül választani? Ákos:Sok esetben nehéz választani két hasonló ruha közül, fontos hallgatni a belső hangra is, de a szalonban dolgozók szakértelmében bízni kell. Sokszor az lesz a választott ruha, ami a fogason lógva nem varázsol el. Nem szabad elveszni a nagyon apró részletekben egyben kell nézni a ruhát, nem a fél centis stras�szokban elveszni. Az összhatás a fontos, ezt pedig 2-3 méterről lehet megítélni. Nagyon fontos, hogy ne a divatot kövessük mert lehet, hogy az adott évben aktuális – pl. hosszú derekú, rakott szoknyás – nem áll jól nekünk. A ruha szépségét az fogja megadni, hogy áll rajtunk. Fontosak tehát az arányok. Fontos, hogy ne a tömeg, a trend után menjünk, hanem az után ami nekünk tetszik, ami megszólít. Szalonválasztásnál mit részesítesz előnyben? Ákos: Kerüljük azokat a szalonokat, ahol nem lehet fotót készíteni a ruháról, ahol nem lehet többet próbálni, ahol sürgetnek minket a választással. Persze ahogy említettük van szerelem első látásra, de nem baj ha aludhatunk rá egyet, hogy megbizonyosodjunk a választásunkról. Reméljük tudtunk segítséget nyújtani nektek lányok! barbaraszalon.hu | szalagavato.hu
KIRÁNDULJATOK A KÖZMAGGAL! KIRÁNDULJ CSODÁLATOS TÖRTÉNELMI HELYEKEN! Kastélyaink és váraink változatos programokkal és kiállításokkal várják a középiskolásokat osztálykirándulásokra. Meseszép parkjaink kiválóan alkalmasak a szabadidő hasznos és aktív eltöltésére. Iskolai csoportok számára lehetőséget biztosítunk kihelyezett történelemórák, múzeumpedagógiai foglalkozások, egyedi kincskereső túrák, interaktív programok, tematikus túrák megtartására. rendezveny@nofnkft.hu | +36-70-527-3028
A feltűnő dizájnnal rendelkező épület az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását rejti. Bemutatásra kerül a Föld vulkánossága általánosságban, a Naprendszer néhány vulkanikus képződménye, a Kárpát medence és Magyarország tűzhányói. Gyertek és fedezzétek fel az interaktív kiállítással egybekötött Kemenes Vulkán Park sajátosságait. 9500 Celldömölk, Sághegyalja körút 1. +36-95-777-400 | kemenesvulkanpark.hu info@kemenesvulkanpark.hu kemenesvulkanpark
Rácz tanya, ahol az élmények születnek! Kaland, hagyományőrző és természetismereti táborok a Rácz tanyán. Töltsétek velünk a nyár egy részét és legyen egy felejthetetlen élményben részetek.
Rácz Tanya - Orfű-Lipóc +36-72-498-459 info@racztanya.hu www.racztanya.hu
10
KO Z M A G . H U
Táborturnusaink, melyekre jelentkezhettek: 2022. június 19-24-ig, július 03-08-ig, július 10-15-ig, július 17-21-ig, július 24-29-ig, július 31-től augusztus 05-ig, augusztus 14-19-ig, augusztus 21-26-ig.
DUNÁNTÚL ÉS BALATON KÖRNYÉKE AJÁNLATAI
KIRÁNDULJATOK A KÖZMAGGAL! MÁJUSI LAPSZÁMUNKBAN: BUDAPEST
ÉS KÖRNYÉKE AJÁNLATAI KO Z M A G . H U
11
TORTUGA INTERJÚ
A négy nyíregyházi srác gondolt egyet és megalapította a Tortuga rockzenekart. Megismerhetjük jobban a zenekar tagjait, mesélnek sulis időszakukról, zenei pályájukról. Ha jól tudjuk, mind a négyen Nyíregyháziak vagytok. Mikor és hogyan ismertétek meg egymást? A zene kötött össze benneteket, vagy ez a közös vonal később alakult ki? Ábel: Az a helyzet, hogy tényleg egész korán, már általános iskolás korunkban összebarátkoztunk. Én személy szerint Ákossal ismerkedtem meg először. Ugyanabba az egyházi suliba jártunk, ő hittanórán meglátta, hogy egy discman lejátszóval és egy pakk lemezzel ülök. Éppen egy Tankcsapda album volt felül, úgyhogy rögtön megtaláltuk a közöshangot. A többiekkel az összekötő kapocs a Nyírfatér volt, ami akkoriban a fiatalok gyűjtőhelyeként működött Nyíregyházán. A Nyírfára Ákossal mindig magunkkal hurcoltunk egy akusztikus gitárt, Milán pedig ösztönösen odajött hozzánk, amikor a földön ülve min12
KO Z M A G . H U
denféle háromakkordos dalokat énekeltünk. Később ebből lett egy gimis zenekar. Sankának ekkor már volt egy bandája, de ők is a Nyírfatéren lógtak éjjel-nappal, így hamar jóban lettünk. 12-13 éves korunktól együtt mozgunk, úgyhogy talán nem túlzás azt mondani, hogy együtt nőttünk fel. Egy helyre jártatok középiskolába? Mesélnétek kicsit erről az időszakról? A csínytevősök, vagy a mintatanulók táborát erősítettétek? Melyik volt a kedvenc órátok? Ábel: Hál’istennek nem jártunk egy középsuliba, biztosan kicsaptak volna minket, ha még az iskolapadban is együtt ülünk. A tanítás után így is állandóan összeverődtünk. Mindannyiunknak nagyon szép időszak volt, bár a tanárainknak nem lehetett mindig könnyű.
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
tavasszal is diákmunka! Vállalj diákmunkát és szerezz új élményeket a pénz mellé! Itt az idő, hogy kimozdulj és feltankold a bankszámlád! Pörögj rá a tavaszra diákmunkával , hogy ne legyen akadálya a nyári terveidnek! www. melodiak.hu KO Z M A G . H U
13
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Elég sokféle módon tudtuk szórakoztatni magunkat, ha valamelyik tanóra nem kötött le minket. A matek, fizikai, kémia órák végig ülése elég nagy kihívás volt, ezért főleg azt szabotáltuk. Én egyszer április elsején kifejezetten kihúztam a gyufát, mert sikerült szereznem egy olyan bégető tehenes dobozt, ami a Pofa be című francia vígjátékba van, és azt hittem jópofa lesz, ha két egyenlet között bebégetek. A tanár úr annyira nem értékelte. Egy másik nem túl elegáns módszer volt, hogy a kukát a tanári asztal alá rejtettük. Mondhatjuk azt, hogy a csínytevősök osztályában minta diákok voltunk. Csak azok a tárgyak mentek jól, amik érdekeltek minket. Én a törit és a magyart nagyon szerettem, szerencsére a tanáraim is nagyon jók voltak. Ki, mikor kezdett komolyabban foglalkozni a zenével? Egyből megtaláltátok a saját hangszereteket, vagy voltak előtte próbálkozások más zenei eszközökön esetleg? Milán: Én rögtön a gitárba lettem szerelmes. Amikor igazán felfedeztem magamnak a rockzenét, olyan 12-13 éves koromban, kikönyörögtem magamnak a legolcsóbb akusztikus gitárt, azóta nem tudok elszakadni a hat húrtól. Sanka: Én zenei általánosiskolában jártam, ahol először a zongorával próbálkoztam, de elég hamar elcsábított a dob, olyan 10-11 éves koromtól azt püfölöm. Ákos: Általános iskolában elektromos gitáron játszottam, aztán gimibe rájöttem, hogy a vastagabb húrok valók nekem. Ábel: Én először hegedülni tanultam, de azért azt választottam, mert a zeneiskola toborzásán rájöttem, hogy így a napköziből ki lehet maradni. Szerettem hegedülni, de elég hamar pengetni próbáltam, ezért egyenes út vezetett a gitárhoz. Ábel, 2019-ben jelent meg az első lemezetek, “Tapsolj és Tátogj!” címmel. Mennyi ideig dolgoztatok rajta? Van kedvenc dalotok a lemezről? Ábel: Egy két dal ötlet régebbre nyúlik vissza, de magát a lemezt körülbelül egy év alatt írtuk. 14
KO Z M A G . H U
A stúdióban három etapban vettük fel az albumot. Nehéz dolog megjelölni egy kedvenc darabot, mert mindenkinek más élmények kötődnek az egyes dalokhoz. Ráadásul vannak olyan nóták, amiket hallgatni jobban szeretünk, mint játszani. Kedvenc dalt ebből fakadóan nem tudunk mondani, az viszont biztos, hogy a legfontosabb sikerek a Mámor tér 3. című számunkhoz kötődnek. Mindenképpen fordulópontot jelentett számunkra, sikerült vele Petőfi Zenei Díjat nyernünk, az Év Felfedezettje Kategóriában. Bejutottunk vele a Dal 2020. című műsorba és számos kapu kitárt nekünk. Ráadásul, ha már gimis élményekről beszélünk, a Mámor Tér pont egy olyan dal, aminek a refréne már akkor megíródott egy kezdetleges formában, csak annyit lógtunk a Mámor Téren, hogy 2019.ben sikerült befejezni. Mennyire vagytok babonásak? Van még fellépés előtti izgalom? Hogyan készültök fel egy-egy koncertre? Beengedsz egy picit a kulisszák mögé minket? Sándor: Babonások nem vagyunk, viszont szerintem mindenkinek meg van a maga „mumusa” de ezek inkább technikai dolgok, inkább arról szólnak, hogy minden simán menjen koncert közben, igaz volt már olyan helyszín amin egymást követő két bulin, minden elromlott ami csak lehet, na akkor beszélgettünk róla, hogy el vagyunk átkozva ezen a helyen de szerencsére amikor harmadjára visszatértünk, minden a legnagyobb rendben ment, szóval szerintem nem vagyunk igazán babonás társaság. Természetesen a koncert előtti izgalom meg van, de ez inkább csak a drukk. Általában a koncert előtt fél-egy órával már együtt készülünk az öltözőben, mindenki a magamódján hangolódik a koncertre, ilyenkor már nem szoktunk semmivel foglalkozni, csak arra koncentrálunk, hogy a maximumot hozzuk a színpadon. Aztán amikor felcsendül az intro, szerintem mindenkiben van egy erősebb izgalom, de ahogy megszólal az első hang azonnal elmúlik, átalakul ez az érzés.
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
KO Z M A G . H U
15
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Van érdekes, furcsa, esetleg kicsit kínos sztoritok, történeteket bármely fellépésetekről, amit szívesen megosztotok velünk? Milán: Az az igazság, hogy annyi cifra sztori esett már meg velünk, hogy egy könyvet tele lehetne vele írni. Van jó pár, ami talán nem tűr nyomdafestéket, úgyhogy most egy szolidabb, de furcsának furcsa történetet osztok meg veletek. Az egyik nyári fesztivál szezonban egy vidéki kis településen játszottunk egy falunapon. Fogalmazzunk úgy, hogy a közönség nem a Guns’n’ Roses-on szocializálódott. Nem nagyon tudták hova tenni, hogy négy hosszú hajú srác nagyon hangosan, a fejüket rázva zúznak. Mi elkezdtünk zenélni, ők meg távolodni a kordontól. Sosem játszunk feldolgozást, de úgy gondoltam, hogy most kivételt teszünk, és belekezdtem egy olyan dalba, amire rögtön ropni kezdték. Annyira jól sült el, hogy a koncert után aláírást kértek és sorban álltak, hogy fotózkodjanak velünk. Az az egy dal megnyitotta őket. Ez a dal a Ternipe- Muro Shavo volt. Ha meghallgatod, mindent érteni fogsz. 16
KO Z M A G . H U
Bemutatod nekünk kicsit jobban a bandát? Ki a humor-herold, ki a showman? Melyikőtök a visszahúzódóbb egy-egy fellépéskor? Hogyan jellemeznéd a többieket? Ákos: Elég nyitott, barátságos és vicces társaságnak gondolom magunkat, a stábbal együttvéve. A stand up comedyt általában Milán és én csináljuk. Mindig van egy jó sztori, amit el lehet mesélni. Nálunk nincs olyan, hogy showmen, mindenki elől áll a frontvonalban, mindenki kommunikál a közönséggel és próbálja átadni azt az energiát. Egyikünk sem visszahúzódó, mind a négyen szeretünk a színpadon lenni. Ha arra vagy kíváncsi, hogy van-e bennünk drukk, akkor a válaszom: igen, persze. Minden koncert előtt van bennünk egyfajta bizsergés. Tudod... a technika működjön jól, ne legyen gebasz koncert közben. A jellemzést megpróbálom rövidre fogni: Milán elég bohókás, vicces figura, aki mindenkivel szótért, bárkivel elbeszélget, jólelkű rendes fickó, aki mindent elfelejt. :D Ábel a művészlélek a zenekarban, aki sokszor túl jó indulatú. Imádom a paradicsomos tésztáját, abban vér profi :D
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Borozgatás közben üti össze a legjobb kajákat. Sanka sokat segít nekem a szervezkedésben, rendezkedésben, ha meghívod egy italra biztosan azonnal rádfigyel :D Ha nem a zenéléssel foglalkoznátok, akkor mi lenne a melótok? Van olyan, amit semmi pénzért sem végeznétek? Ákos: A mai bizonytalan helyzetben mindan�nyian többlábon állunk. Nagy vágyálmunk, hogy a zene mellett semmi mást ne kelljen melózni, de ez nem egyszerű. Mindannyiunknak a zene az első, de mellette én egy vállalatnál vagyok marketinges, Sanka fotó-videós, Milán az építőiparban, Ábel pedig jogászként dolgozik. Ha az ember rákényszerül sok mindent elvállal, szóval nehéz olyan munkát mondani, amit soha nem végeznénk el, de az biztos, hogy politikusnak egyikünk se menne el.
Mik a terveitek az idei évre? Várhatóak új dalok? Most fejeztük be a második lemezünk felvételeit a debreceni MMP Studióban, most van egy kis pihenés ameddig az utómunkák zajlanak, illetve a lemez megjelenési munkálatok, de áprilisban újra útra indulunk, és május 26-án Budapesten a Barba Negraban tervezzük a lemezbemutató koncertet. Tervezünk még kihozni egy klipes dalt a lemezmegjelenésig. Szerintem a lemez elég ütős lesz, lesznek rajta ránk jellemző igazi “tornacipős r&r” dalok, de helyet kapnak azért a kicsit “poposabb” hangszerelésű dalok is, illetve 1-2 mérgesebb, gondolkozósabb témák is lesznek a lemezen! Nagyon reméljük, hogy az idei nyarunk sem lesz más, mint a tavalyi, bízunk benne, hogy nagyon sokat fogunk tudni koncertezni, és az ország számos pontján be tudjuk majd mutatni az új lemezt! Mennyi szabadidő jut magatokra? Mit szoktatok ilyenkor csinálni? Milán: Amikor nem a zenekarral foglalkozunk igyekszünk a családunkkal, barátainkkal törődni. Utazni mindan�nyian szeretünk, de én például szeretek lovagolni. Sanka és Ábel elég nagy foci meccsnézők, Kerle pedig hangszerbolond, bármennyit képes utazni, ha talál egy ritka darabot. Mit üzentek a középiskolás olvasóinknak? Ne ijedjetek meg ha egy dalban kicsit torzabb a gitár, és adjatok egy esélyt a rock’n’rollnak. A viccet félre téve annyit tudunk tanácsolni, hogy ha van valami, ami tényleg érdekel titeket ne hallgassatok arra, aki leakar róla beszélni. Az emberek hajlamosak arra, hogy kinevessék azt, aki más milyen akar lenni, de nem szabad velük foglalkozni. És kitartást a kicsengőig! #Bohnicsek Alex
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
KO Z M A G . H U
19
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
SZLENGELŐ
Sokan kértétek (amúgy tényleg, ez nem kamu influenszer szöveg), így elhoztuk nektek a legújabb szlengelőt. Csekkoljátok! 1) Mit jelenthet, “Elmozgom ezt a szitut!”? A - Pantomimezni készülök B - Elterelem a témát C - Fogócskázni és elfut előle 2) Vettem egy új nacit. Tiszta menci, nem?! A - Mercedes logóval eláttot farzsebet varrtak rá, ami miatt nőtt az értéke. B - Nagyon gáz. C - Nagyon menő, vagány, király. 3) Tyí! Nagyon stabilba raktad magad báttya! Na de mibe is?! A - Vigyázba állt. B - Már nem annyira itókás az illető. C - Nagyon pacek, azaz nagyon jó vagy, jól csinálod haver! 4) Sittes a stílód, span! A - Nagyon jól nézel ki, haver! B - Rosszat cselekedtél és rád fog járni a rúd. C - Ma nem nézel ki túl jól drága barátom. 5) Nagyon XDAB vagy! A - Dab, vágod az a gólöröm, amit Pogba csinált. B - Ez egy rövidítés, miszerint Dilis Alakok Bújócskáznak. C - Nagyon menő gyerek vagy! 6) Haver, ennyire már ne flexelj azzal! A - Ennyire nem kell felvágni az új telefonoddal báttya. B - A szomszéd vasárnap reggelé 6-kor áll neki flexelni. Panelben.. C - Nem kell olyan sokat vágni belőle, nem lesz jó a mérete. 7) Vakeráztam egész végig pacekba nekik a trút, de nem kamázták a dumám. 20
KO Z M A G . H U
A - Megpöcköltem egy gnút az állatkertben, de nem tetszett sem neki, sem az ott dolgozóknak. B - Elmondtam nekik, mi az igazság, de nem hittek nekem. C - Vakoltam a szobákat, de ezek meg előtte lefestették.. 8) Nagyon bekáposztáztunk a hétvégén. Tiszta komoly volt, érted?! A - Lebetegedtünk a sok sportolásban. B - Durván berúgtunk, a világunkat nem tudtuk. C - Anyám mennyei töltött káposztájától kajakómát kaptunk. 9) Milyen az, aki PACUHA? A - Egészségedre! B - Ez egy ókori görög étel. C - Szétszórtan öltözködik. 10) Halóztál már? Nem? Akkor burkoljunk egy nagyon! A - Együnk egy nagyon jót haver! B - Még nem burkoltam, de tapétázást el tudom vállalni. C - Haló? Téves szám! 11) Cső Jázmin! Nagyon HOT vagy! A - Nem, mert megint letiltanak. B - Szia kedves Jázmin! Véleményem szerint kimondottan csinos vagy! C - Igen, kérnék bele csípőst is, köszi. 12) Bocs, de ez max friendzone tud lenni. A - Mi csak barátok tudunk lenni. Nem miattad, miattam. B - Ez egy új sori lesz, ami a Barátok közt helyett fog menni. C - Ez egy új valuta zóna, új cryptopénz.
13) Nagyon lábnapos vagy... A - Szabadnapos B - Futók edzésnapja C - Felső testre gyúr, alul viszont sehol semmi.. 14) Taka van! A - Hádzsime! Avagy egy ősi karate közmondás. B - Menjünk, tűnjünk el, lépjünk le. C - Gyerünk takarítani. +1) Mennyire vagy stabilban bástya? A - Teljesen stabilba vagyok báttya! B - Nem sakkozom, sorry. C - Hablo español?
MEGOLDÓKULCS 1) Mit jelenthet, “Elmozgom ezt a szitut!”? B - Elterelem a témát
B - Durván berúgtunk, a világunkat nem tudtuk.
2) Vettem egy új nacit. Tiszta menci, nem?! C - Nagyon menő, vagány, király.
9) Milyen az, aki PACUHA? C - Szétszórtan öltözködik.
3) Tyí! Nagyon stabilba raktad magad bát�tya! Na de mibe is?! C - Nagyon pacek, azaz nagyon jó vagy, jól csinálod haver!
10) Halóztál már? Nem? Akkor burkoljunk egy nagyon! A - Együnk egy nagyon jót haver!
4) Sittes a stílód, span! A - Nagyon jól nézel ki, haver! 5) Nagyon XDAB vagy! C - Nagyon menő gyerek vagy! 6) Haver, ennyire már ne flexelj azzal! A - Ennyire nem kell felvágni az új telefonoddal báttya. 7) Vakeráztam egész végig pacekba nekik a trút, de nem kamázták a dumám. B - Elmondtam nekik, mi az igazság, de nem hittek nekem. 8) Nagyon bekáposztáztunk a hétvégén. Tiszta komoly volt, érted?!
11) Cső Jázmin! Nagyon HOT vagy! B - Szia kedves Jázmin! Véleményem szerint kimondottan csinos vagy! 12) Bocs, de ez max friendzone tud lenni. A - Mi csak barátok tudunk lenni. Nem miattad, miattam. 13) Nagyon lábnapos vagy.. C - Felső testre gyúr, alul viszont sehol semmi.. 14) Taka van! B - Menjünk, tűnjünk el, lépjünk le. +1) Mennyire vagy stabilban bástya? A - Teljesen stabilba vagyok báttya!
BRÉDA BIA Bréda Bia a hazai éjszakai élet aktív tagja. DJ munkásságán túl Remington lányként is ismert Bia megajándékozott egy nagyszerű interjúval bennünket. Nagyon sok mindent elárult magáról, tartsatok velünk!
Hova jártál középiskolába? Milyen diáknak számítottál? Bia: Budapesti lány vagyok, viszont nyolcadikos koromban kiköltöztünk Dunakeszire. Szerettem volna Pestre járni gimibe, azonban nagyon erős, szuper iskola volt Dunakeszin. A szüleimnek anno az volt a kikötése, hogy erős iskolákat jelöljek meg továbbtanulás szempontjából és, hogy ez a gimnázium szerepeljen első helyen, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium. Valóban nagyszerű suli, de valamiért úgy éreztem, hogy nem vesznek fel. Hála égnek sikerült a felvételim és nagyszerű 5 évet tölthettem el abban a gimnáziumban. 22
KO Z M A G . H U
Remek felkészítést kaptam, nagyon jó tanuló voltam. Az érettségim is a matek kivételével (az négyes) mindegyik ötös lett. Diákéletből is kellőképpen kivettem a részem. DÖK tag voltam, játszottam a diák színdarabokban. Az iskolai ünnepélyeken én énekeltem. Összességében nagyon szerettem a sulis életet, szerettem tanulni. Majd a Radnóti után mentem tovább az ELTE-re, ahol a Keleti nyelvek és kultúrák arab szakirányú alapképzését végeztem el. Ezt követően ugyan csak az ELTE-n Iszlám tanulmányok mester szakos diplomát is megszereztem, illetve a kuwaiti Egyetemen is szereztem egy újabb fokozatot.
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Kedvenc tantárgyad? Volt olyan, amit szívesen kihagytál volna az órarendből? Bia: Érdekes, hogy nem az ének, hanem a történelem volt a kedvenc tantárgyam világéletemben. Amit pedig kihagytam volna az a kémia. Talán azért, mert nagyon szigorú tanárunk volt, és nem is nagyon állt rá az agyam a kémiai számításokra. Folyton dolgozatokat irattak belőle, nem volt annyi sikerélményem — annak ellenére, hogy folyton küzdöttem, tanultam. Szerintem nehéz tantárgy. Ha egy picit a fokozaton tudtam volna gyengíteni, akkor biztosan nem lett volna ennyire rossz emlékű óra a számomra. Mikor jött az életedbe a zene? Van a fel menőid között zenész? Melyik a kedvenc zenei műfajod? Bia: Foglalkozás tekintetében nincs zenész a családomban, viszont szüleimnek kellemes orgánuma van, tudnak énekelni.:) Én nyolc éves koromban kezdtem el énekelni. Öt éves koromban tánc miatt beiratkoztam egy iskolába, ami után egy olyan ügynökséghez kerültünk, akik rendeztek gyermekszépségversenyeket. Ez egy abszolút természetes verseny volt, nem az az amerikai stílus, amit a tévében látunk. Ezeken a versenyeken mindig kellett egy talent showt bemutatni (itt lehetett táncolni, szavalni, zenélni, énekelni, hangszeren játszani). Itt volt az első énekesi fellépésem. Kedvenc műfajt — ha az éneklést nézzük — nem tudnék kiemelni. Mindenevő vagyok, viszont tisztában vagyok a képességeimmel. Ami megfog mind zeneileg, mind szövegileg, azzal teljes mértékben tudok azonosulni. Ha rádió szól, ha telefonról rak egy ismerősöm zenét, akkor sincs olyan dal, amit ne tudnék énekelni.:) A lemezlovasságnál pedig az én fő porfilom R&B, HipHop, Latin, Moombathon és Reggaeton. Van példaképed? Bia: Ha az ismertebb emberek közül kell választanom, akkor Beyoncé. Amióta az eszemet tudom, az ő dalait szeretem a legjobban énekelni. Ezzel kapcsolatban van egy kettőség is bennem, hi24
KO Z M A G . H U
szen el kell érni egy bizonyos szintet, hogy valaki Beyoncét énekelhessen. Valamint, amit emberileg is nyújt, a jótékonykodása, családja, amit elért az életben az számomra iránymutató és szeretnék hasonlókat elérni. Emellett pedig a szüleim a példaképeim is egyben. Nagyon jó példát mutatnak nekem, segítenek, támogatnak és szeretnék ugyanolyan jó ember lenni, mint Ők. Nem csak a DJ pult mögött csillogtattad meg tudásod. Énekhangoddal is elkápráztattad már a hallgatókat. Mesélnél az első dalodról? Mi ihlette, várható-e folytatás ezen a vonalon? Bia: A Szabad Szerelem c. dalomat teljes egészében Révész Sándor írta, én összedolgoztam vele, valamint a videóklippet én találtam ki. Azóta egy zenekarban is énekeltem már és az ottani zeneírótól elkértem egy dalt, amit a bandának írt meg. Jelenleg ezen dolgozunk egy producerrel. Kicsit modernizáljuk, az én stílusomra faragjuk.
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
KO Z M A G . H U
25
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Nagyon sok országban jártál már eddig. Melyik volt számodra a legkedvesebb hely? Milyen szuveníreket hoztál? Bia: A szüleimnek hála, hogy ennyit tudtam utazni, nagyon hálás vagyok nekik! Egyet azért emelnék ki, mert az a második otthonom lett és ez Kuvait. Három szemesztert tanultam ott. Az egyetemen belül viszonylag könnyen meg lehetett ismerkedeni kuvaitiakkal, akik a világ egyik legkedvesebb, legjószívűbb emberei. Folyamatosan hoztam haza hűtőmágneseket, valamint az adott ország egy-egy jellegzetességeit. Baliról például kis faragott szörfdeszkát, amibe beleégették az ember nevét. Van fura szokásod, esetleg babonád? Bia: Engem nem szabad átlépni. Amikor gimibe a földön ültem, akkor is próbáltam minél jobban magam alá húzni a lábam, viszont ha valaki véletlenül átlépte a lábfejem, akkor én őt visszahívtam, hogy lépjen át újra felettem, mert kicsi maradok. :)
26
KO Z M A G . H U
Valamint amikor kiborul a só, akkor a bal vállam felett át kell dobnom egy kicsit abból, ami kiborult. Melyik Disney szereplő lennél legszívesebben? Miért pont ő? Bia: Nagyon szeretem a Disney meséket. Viszont nem a Disney karakterekből választanék. Egyik nagy álmom, hogy megkapjam a behívó levelemet a Roxfortba és Harry Potterékkel együtt tanulhassak. Mit üzensz a középiskolás olvasóinknak? Bia: Próbáljatok meg egy kicsit előre gondolni. A mostani tetteitek nagyon meghatározzák a jövőtöket. Ne veszítsétek el önmagatokat a célotok kergetése közben. Próbáljátok meg a szíveteket, lelketeket boldoggá tenni és azon az úton haladni, amely tényleg örömmel tölt el Benneteket!
# Bohnicsek Alex
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
KO Z M A G . H U
27
CSOBBANJATOK A NYÁRBA TABLÓVERSENY TÁMOGATÓI
28
KÖZMAG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, HAJDÚBIHAR, HEVES, JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, SZABOLCSSZATMÁR-BEREG MEGYÉK TABLÓVERSENYE SZPONZORA A TUTAJOS BEACH!
A győztes osztály a TUTAJOS BEACH TOKAJ-tól 1 napos betekintést nyer a komplexumba!
KÖZMAG BARANYA, SOMOGY, TOLNA MEGYÉK TABLÓVERSENYE SZPONZORA A THERMAL SPA SIKLÓS!
A győztes osztály a THERMAL SPA SIKLÓS-tól 1 napos belépőt nyer a fürdőbe!
KÖZMAG GYŐR-MOSONSOPRON, VAS, VESZPRÉM, ZALA MEGYÉK TABLÓVERSENYE SZPONZORA A ZALAKAROSI FÜRDŐ!
A győztes osztály a ZALAKAROSI FÜRDŐ-től 1 napos belépőt nyer a fürdőbe!
KÖZMAG BÁCS-KISKUN, BÉKÉS, CSONGRÁD-CSANÁD MEGYÉK TABLÓVERSENYE SZPONZORA A HAGYMATIKUM!
A győztes osztály a HAGYMATIKUM-tól 1 napos belépőt nyer a fürdőbe!
KÖZMAG BUDAPEST, KOMÁROM-ESZTERGOM, FEJÉR, NÓGRÁD MEGYÉK TABLÓVERSENYE SZPONZORA AZ AQUAWORLD!
A győztes osztály az AQUAWORLD-től 1 napos belépőt nyer a fürdőbe!
KO Z M A G . H U
3910 Tokaj, Strand u. 1. / +36-20-22-02-112 tutajosbeach.hu Tutajos Beach tutajos_beach
7800 Siklós, Baross G. u. 8/A. +36-72-351-739 / siklosfurdo.hu Thermal SPA Siklós
8749 Zalakaros, Termál út 4. +36-93-340-420 / zkf.hu Zalakarosi Fürdő
6900 Makó, Makovecz tér 6. +36-62-511-220 / hagymatikum.hu Makói Hagymatikum Fürdő hagymatikumspa
1044 Budapest, Íves út 16. +36-1-2313-760 / aquaworldresort.hu Aquaworld Resort Budapest aquaworldbudapest
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
KO Z M A G . H U
29
KOLLÁNYI ZSUZSI
A csodás énekhangú Kollányi Zsuzsi válaszolt kérdéseinkre. Bemutatta, hogyan teltek az iskolás évei, mikor kezdődött el igazán az énekesi karrierje, valamint mi lenne a három kívánsága.
Bemutatod a középiskolás időszakod? Milyen suliban tanultál? Zsuzsi: Egy francia, kéttannyelvű iskolában, a III. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanultam. Ez egy öt éves gimnáziumi képzés volt, a nulladik évemben csak franciául tanultam mindent. Francia nyelven kellett a szaknyelveket, történelmet, biológiát is egyaránt. A következő négy évben pedig csak a magyar nyelv és irodalmat, a magyar történelmet, valamint a másik idegen nyelvet nem franciául tanultuk. Ez egy érdekes időszaka volt az életemnek. Szerintem a nyelvtanulás nagyon fontos az életben, sőt manapság pedig már azt látom, hogy szinte 30
KO Z M A G . H U
kikerülhetetlen ez az életünkben. Összességében nagyon jó, okos, értelmiségi közösségünk volt. Szerettem ebbe az osztályba, ebbe az iskolába járni. Az épület is csodás volt, jó emlékeim vannak onnan. Hogyan jött neked az éneklés? Rögös volt az út idáig? Zsuzsi: Három éves koromban már óvodában mondtam az óvó néniknek, hogy én énekesnő szeretnék lenni.:) Anyukám szerint ahogy tudtam bármilyen hangot képezni a számmal, onnantól kezdve már énekeltem.:) Hozzáteszem, ez most ugyan így van az ikreimnél is.:) Egész nap énekelnek ők is.
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Szerintem az ember már genetikusan is hozza magával a zene iránti érdeklődést, engem pedig egész életemben kísért a zene. Olyan általános iskolába mentem, ahol énekeltem, majd kórustag lettem. 16 éves koromtól már könnyűzenét is tanultam. Az életemnek mindig is része volt a zene, zenélés. Amikor pedig teljesen átadtam magam ennek, az 27 éves koromban kezdődött. Idáig rengeteg komplexusom volt a színpaddal kapcsolatban. Nagyon féltem a színpadon, pedig ekkora már írtam dalokat, viszont nem volt ösztönös a jelenlétem a rivaldafényben. Tele voltam lámpalázzal, majd 27-28 éves koromban határoztam el, hogy nem érdekel ki mit gondol rólam, vagy arról, amit és ahogyan csinálok. Innentől pedig elkezdtek még jobban beesni a lehetőségek, a megkeresések. A pandémiás időszak alatt is tudtál a projektjeiddel foglalkozni? Hogy hatott rá ez az egész? Zsuzsi: A pandémiát egy nagyon kreatív időszaknak éltem meg. Az első évében én várandós voltam a harmadik kisfiammal és ez idő alatt nagyon sok dalt írtam, nagyon sok zenét adtam ki. Illetve a tavalyi évben is 5 vagy 6 dalt adtam ki. Talán úgy fogalmaznám meg ezt, hogy a visszahúzódásnak és a passzívitásnak is megvan az értelme és a helye. Innen lehet töltődni, új impressziókat szerezni. Szerintem a csendből lehet meghallani új hangokat. Nekem a pandémia pont ilyen volt, hogy újra meghatároztam magamban dolgokat és volt időm alkotni. Ez művészeti oldalról nagyon fontos volt, hogy kapott egy teret, amelyben lehetett újat alkotni. Azt hozzáteszem, hogy hála égnek ugyan úgy tudtam koncertezni a második évben is, hiszen lehetett 80-150500 főig rendezvényeket tartani. Nekem mindig volt olyan felkérésem, ami ezekbe beleesett. Valamint amit még kiemelnék itt a pandémiás időszakkal kapcsolatban az a környezetvédelem. Én nagyon környezettudatos vagyok és szerintem a Földnek az teszi a legjobbat, ha az ember megül a fenekén és nem olyan aktív.:) Ilyen szempontból szerintem jót tett a pandémia a Földnek. 32
KO Z M A G . H U
Kevesebb volt a károsanyag kibocsátás ezáltal, kevesebb hulladék keletkezett, ez egy kisebb fellélegzés volt a bolygónknak az emberi tevé-kenység alól. Sokat énekelsz együtt másokkal. Melyik produkció volt eddig rád a legnagyobb hatással? Zsuzsi: Azért nem szeretnék egyet sem kiemelni, mivel minden produkció, amiben dolgoztam —bár közhelyes hangzik, de így van — nagyon sokat adott hozzám. Akárkivel sikerült eddig zenélnem, mindegyikből tanultam valamit. Nyilván egy nagyzenekaros produkció, mint a Majka & Curtis, ott megláttam pontosan ho-gyan is működik egy ilyen nagy gépezet. Van nagyon sok előadó, akik mögött vokáloztam, mindenkinek más típusú munkamorálja, zenéje volt. Ezekből lehetett mindig újat meríteni, tanulni. Szóba hozhatom a Király tesókat, Bereczki Zolit, Radics Gigit. Mindenhonnan más-más újat, jót hoztam magammal. Minden egyes produkcióból sikerült olyasmit elhoznom, ami hasznos és nagyon fontos nekem a mai napig.
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
MAGYAR HŐSÖK Ez keményebb Az éhezők viadalánál is. Színházi előadás magyar hősökről.
Öt középiskolás diák történelemtanárával ellátogat a Huszadik Század Aréna – diktatúrák szorításában nevet viselő szabadulószobába. A játék nagyszüleik és dédszüleik fiatalkorába repíti vissza őket, ahol bátor magyarok karakterébe bújva kell súlyos döntéseket meghozniuk. Vajon sikerül túlélniük a 20. századot?
Láttad már? Ezt nem hagyhatod ki! JEGYEK KAPHATÓK: www.millenaris.hu
KO Z M A G . H U
33
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Lehet azt mondani, hogy neked zeneileg több arcod van? Zsuzsi: Erről ha a kiadómat megkérdezi bárki, akkor tuti azt a választ kapná, hogy elviselhetetlenül sok arcom van.:) Nekem a zene az egy játszótér. Mindig úgy fogtam fel a zenét, hogy nem akarok rá munkaként gondolni. Az aktuális állapotom, hangulatom mindig kitudom fejezni a zenében. Ha haragszom, ha boldog vagyok. Van rock dalom, de ugyanakkor nagyon szeretem a lírai dalokat is. Írtam a gyermekeimhez dalt, készítettem a szerelmemről is, alkottam teljesen klasszikusat is és pop zenét is. Nekem a zene olyan, mint a színház a színészeknek. Mindig felvehetem a teljesen másik énem és ez nagyon jó.:) Sok projekted van. Mennyi időd van a családodra? Mit jelent számotokra a kikapcsolódás? Zsuzsi: Én hetente maximum 2-3 napot megyek el itthonról. Igyekszem mindig úgy intézni a dolgaim, hogy a lehető legkevesebb időt vegyem el a gyermekeim elől. Nekem az a legfontosabb, hogy velük legyek. Nem járok sem bulizni, sem fodrászhoz, kozmetikushoz. Amikor nem dolgozom, akkor a gyermekeimmel vagyok. Nekem ez így nagyon jó, én velük szeretek lenni. Alapvetően abban is hiszek, hogy kellő ügyességgel, figyelemmel, szeretetközpontúsággal mindent össze lehet egyeztetni, meg lehet oldani. Remélem ők is úgy érzik, hogy mindenben számíthatnak rám. Úgy látjuk, hogy a légtornát nagyon imádod. Hogy jött ez a szenvedélyed? Milyen terveidvannak ezzel kapcsolatban? Zsuzsi: Alapvetően a légtorna úgy jött, hogy még az ikrek születése előtt az egyik tv showműsorban előkellett adnom egy Pink dalt. Pink köztudottan nagyon szeret légtornázni még a koncertjein is. Nekem is megkellett tanulnom azt a koreográfiát, amely szerepelt a videóklipben. Most, ami végett újra fellobbant ez a szerelem, az hogy most március 20-án volt az I. Budapesti Légtorna Fesztivál a Fővárosi Nagycirkuszban. Ide kettő új dalt is vittem és ezekhez kellett előadnom két légtorna számot. 34
KO Z M A G . H U
Én nagyon szeretem, szeretek felmászni, szeretek lógni, koreót előadni. Ajánlom mindenkinek, nagyon cool. :) Ha polgári foglalkozást kellene választanod és csak azzal foglalkozhatnál, akkor mi lenne az? Zsuzsi: Remek kérdés. 2016-ig nekem polgári foglalkozásom volt a zene mellett. 13 éven keresztül dolgoztam pénzügyi területen. Bár elégedettek voltak velem, a teljesítményem is kiemelkedő volt, de rájöttem, hogy nem az én asztalom és ezt már nem nagyon végezném. Amennyire ismerem magam, mindenképpen megpróbálnék olyan kreatív dolgot csinálni, ami összefésülhető a gyerekekkel, az ő életükkel. Alapvetően nagyon érdekel a műsorvezetés, bár nem tudom mennyire számít ez polgári munkának.:) Nagyon szeretek emberekkel beszélgetni, érdekelnek a kifejezetten problémás kérdések, szívesen foglalkozom akár a nők hátrányos helyzetével akár itthon, akár külföldön, gyermekek helyzetével. Szívesen foglalkozom spirituális dolgokkal. Összességében fontos, érdemi témákkal foglalkoznék, vagy amik igénylik a kreatív energiáimat.
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
Csak a mai napon lehet három kívánságod, ami be is teljesül. Mi lenne az? Zsuzsi: Szeretnék egy olyan órát, ami megállítja az időt, hogy ha a gyermekeim-mel vagyok. Ez a legeslegértékesebb a számomra. Nagyon örülnék egy olyan bankkártyának is, amin mindig van egy hatalmas összeg. Nem magam miatt, nem akarok méregdrága ruhákat, ékszereket venni, hanem nagyon szeretném a gyer-mekeimnek megmutatni a világot. Jó lenne közösen elutazni a világ minden pont-jára válogatás nélkül. Harmadik kívánságra pedig azt kérném, hogy lássam min-dig az utat, amerre mennem kell. Ez lehet abból adódna, ha jobban figyelnék az intuícióimra, jobban hallgatnék a szívemre, vagy esetleg csak nem kételkednék semmiben, hanem egyből tudnám, hogy az jó-e vagy sem. Ez nagyon megnyugtató lenne, kicsit a jövőbe látni ilyen szempontból, hogy mindig a jót vá-lasszam. Mit üzensz a középiskolás olvasóink részére: Zsuzsi: Csináljátok azt, amitől boldogok lesztek! Kérjétek a szüleiteket, hogy tá-mogassanak ebben, legyen ez bármi! Halljátok meg a saját belső hangotokat, mert az fogja megmondani, hogy hol a helyetek a világban. Merjetek segítséget kérni és menjetek a belső hangotok után.
# Varga Attila
KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA
IMPRESSZUM
I. évfolyam 8. digitális lapszám
Kiadó neve: Varga Média Kft. Kiadó székhelye:
7623 Pécs, Szabadság utca 48., 6. ajtó Kiadásért felelős személy neve: Varga Attila Szerkesztésért felelős személy neve: Illés László Újságírók: Bohnicsek Alex, Varga Attila
Hirdetés /+36-70-633-48-08 E-mail / marketing@kozmag.hu Online megtekinthető: issuu.com/kozepiskolasokmagazinja Postacím / 7623 Pécs, Szabadság utca 48.
36
KO Z M A G . H U
Megjelenik Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyékben. A magazinban megjelent programok elmaradásáért és műsorváltozásért a kiadó sem részben, sem egészben nem tud felelősséget vállalni! A hirdetésekben megjelenő adatok hitelességéért, valamint a tartalmak jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A jelen magazinban szereplő tartalom továbbközléséhez a kiadó írásos engedélye szükséges ! Magazinunk ingyenes és az is marad, melyhez hozzá tudsz jutni sulidban vagy online egyaránt! Ha van egy jó cikked vagy szeretsz írni, ne tétovázz lépj kapcsolatba velünk!