Nihilisták • vol.1 Szántai Kata • Pollák Rita • Krizbai Gergely
Előszó: A film filozófiai hátterének magjául az a gondolat, vagy inkább érzés szolgál, amit a kor társadalomtól és talán önmagától is elidegenedett embere érezhet. XXI. századi skizoid-ember, csak, hogy a legnagyobbak egyikétől idézzünk. Mindannyian hideg megfigyelői, szemlélői vagyunk egymásnak, és önmagunknak is, így válva le fokozatosan az “átélésről”. A végtelenített ön- és környezetanalízis paradox módon végképp elvágja előlünk a valóság igazi természetének megismerését. A szellem apránként felfalja a hitet, majd előbb utóbb az irracionális, alkotó ént is. Helyébe egy végletekig kimért, mechanikus tudat kerül, ami haláláig csodálkozik azon, hogy vajon miért nem sikerült megfejtenie a valóságot. A Nihilisták ezt az állapotot testesítik meg. Torzók ők, végtagok és majd minden érzékszerv nélkül. Soha le nem csukódó szemeiken keresztül, szenvtelenül vizsgálgatják a környezetüket.
Nem volt ez mindig így. Az ember talán a természet része volt, nem pedig egy attól független, eredeti környezetét leigázni, meggyalázni, és a szellem erkölcstelenségével kifacsarni akaró entitás. Filmünkben, mely a teljes történet első fele, az emberi tudatra ébredést ábrázoljuk. Ez egy a bizonyos értelemben vett exodust: kiváltunk a természetből – az “erdőből” – és nekivágtunk az ismeretlen síkságnak, ahol majd új erdőt húzunk fel, acélból és üvegből. A pdf tovább oldalain a három alkotó, Szántai Kata, Pollák Rita és Krizbai Gergely filmhez készült rajait, vázlatai, illetve a Nihilisták korai előképeit láthatjuk majd a film korai forgatókönyvével egyetemben.
Előképek
Korai forgat贸k枚nyv
I. Prológus Rajzolta: Szántai Kata
II. Ébredés Rajzolta: Pollák Rita
Erdőt látunk, sűrű vegetációt, szorosan egymáshoz simuló fatörzseket. Zene nincs, csak természeti hangok: madarak, az avar zörgése, szél. A kamera lassú, oldalirányú mozgással svenkel végig a vonalrajzzal ábrázoltw erdőn. Kevés vágás, inkább elnyújtott, hosszabb snittek amik a természet nyugalmát, az erdei lét “csendjét” mutatják be. Az egyik fatörzsön két fehér kör: egy szempár villan fel és pislogni kezd. A kamera svenkelő mozgása lelassul majd megáll, és közelíteni kezd a szempár felé ami néhány sűrű pislantás után megállapodik és “égve” marad.
A fából lassan “kiválik” egy lény, felülete eleinte emlékeztet a fakéregre, de amint teljesen elszakad a törzstől, bőrszerűvé válik. Karja, lábai nincsenek, arcán csak a már látott két hatalmas, fénylő szempár látható. Megszületik az első “Nihilista”. Az alak a fa mellett áll, a kamera lassan távolodik tőle, a kép lassan elsötétedik. Zenét hallunk, majd a kép kivilágosodik: a kamera újra az erdőt pásztázza, de gyorsabban svenkelve; láthatjuk, ahogy a fákon egymás után villannak a fehér szempárok. Időközönként hirtelen vágásokkal, közelről látjuk, ahogy egy újabb Nihilista válik ki egyegy fatörzsből. Egyre több fénylő szemű alak áll a törzsek mellett az erdőben. Egyre gyorsuló vágások, egészen közelről villannak fel a nihilista arcok. A jelent végén azt látjuk, ahogy az erdőt szinte ellepik a lények, egy egész tömeg áll a fák alatt, a kép elsötétül.
III. Exodus Rajzolta: Krizbai Gergely Motyogást, rengeteg ember suttogó, halkan beszélgető hangját halljuk, de az, hogy mit mondanak, érthetetlen. A kép lassan kibontakozik a sötétből, a fák között rengeteg fénylő szemű Nihilistát látunk mozgolódni, helyezkedni. Láthatóan “kényelmetlenül” sokan vannak, nem férnek el egymás mellett. Lassan megindulnak a kamera felé, elhaladnak a néző mellett. Több szögből láthatjuk a fák között menetelő nihilistákat. Vágás, az erdő szélét látjuk: a fák után kietlen, sivatagos pusztaság következik, majd feltűnik a “sor eleje”. A nihilisták egymás után menetelnek ki az erdőből, egy sorban ami mintha nem akarna véget érni. Vágás, szemből, az alakok fölé helyezett kamerával látjuk az erdőből most már hosszan kígyózó sort. Erősödő zene és motyogás, a kép lassan elsötétül, vége az első résznek.
Szรกntai Kata rajzai
Pollรกk Rita rajzai
Krizbai Gergely rajzai
Az alkot贸folyamatr贸l
A film alapját egy korábban Krizbai Gergely által már elkezdett pár másodperces klipp adta, ami a már évekkel korábban létrehozott a Nihilisták koncepció része. A kísérletező szellemmel álltunk neki a feladatnak, és az elején eldöntöttük, hogy nem erőltetnek magunkra egységes stílust. Hármunk rajzi világa markánsan elkülönül egymástól, ezzel is tagolva a filmet kisebb fogalmi egységekre. Az egyetlen “kikötés” a vonalrajzos, monokróm látvány volt, legalábbis az utolsó snittig. Eldöntöttük, ki melyik jelenet felelőse lesz, a storyboard elkészítése után vázlatos animáció készült, ami alapján meghatároztuk, milyen elemek megrajzolására lesz szükség. A legtöbb grafika papíron készült, de végleges filmhez később több tisztán digitális rajz is született. Bár mindhárman szeretjük a tradicionális animációt, izgalmasnak éreztük az Adobe After Effects adta fókuszálási lehetőségeket, amikkel
még inkább kihangsúlyoztuk az erdő fáinak térbeliségét, az alakok egymáshoz való viszonyát. Bár a jeleneteket After Effectsben terveztük, a vágás illetve a zene hozzáadása Premiere Proban készült. A zene kapcsán csak egy érdekesség: a középső rész aláfestését az ún. Longplayer segítségével adtuk meg, ami egy kísérleti zenei mű: 1999-ben csendült fel először, majd azóta félig emberi, félig gépi munkával, egy soha nem ismétlődő véletlenszerű dallamot játszik. Pontosabban “majdnem” soha, a ciklus 2999ben kezdődik majd elölről. A film felbontása 1280x720, röviden 720p, ami ugyan nem FullHD, de az internetes terjesztésre, és a film bemutatására tökéletesen alkalmas formátum. További információk: info@krizbo.com www.krizbo.com/search/label/nihilisák
KÊpek a filmből
2013 ami