t ar c
hi S
ÁC
ro
p
RN
e
t lec
a gr
A OT G Á
K
1
Ágota KRNÁCS
3
4
Krnács műveiből sokszor lázadás, konokság érezhető, de emelett alkotásait átjárta valami finom humor is. Cinikus szemléletmódja az évek során nem veszett el, inkább irányt változtatott: az egyetemes értelemben vett külvilág történéseiről figyelme saját, belső rezdüléseire terelődött, befeléfordulásra, önvizsgálatra kényszerítette magát, így képeinek fő témái személyes tárgyai, környezete, és gyakran saját maga lett. Itt, az egyén szintjén nem állt meg, újabb utakat keresett, figyelme mostmár az önmagán túli, a nemlátható, de érzékelhető univerzum felé tart, egy magasabb szellemi szinten mozgó külvilág irányába halad és keresi kapcsolatát, kötődését ezzel az ismerős ismeretlennel. Néha kíméletlen magával szemben, víz alá merül, hogy igazán át tudja élni a születendő mű és az alkotói művelet minden részletét. Rajzai, digitális grafikái sokszor olyan komplexek és komplikáltak, hogy a szemlélő számára átláthatatlan vajon hol kezdte a művész és hova akart eljutni, mégis egységet, értelmet, harmoniát tükröznek. Lázadó, de a lázadás ellen is lázad. Soha nem köt kompromisszumokat, nem követ trendeket és lebeszélhetetlenül hisz abban, hogy az igazi képzőművészek még tudnak rajzolni és komponálni. Szerinte a műalkotás önmagában szép, amellett, hogy kifejez valamit, vagy megmutatja azt egy új perspektívából.
5
6
Electrographic artworks 2003-2015
7
Crosses 2003 electrographic installation, C-print, 18p 50x70 cm 8
9
Shadows I-II 2003 electrographic, C-print, 2p 100x70 cm 10
11
56 pixel (To the Márai’s poem: Mennyből az angyal) 2006 electrographic, C-print 140x70 cm
12
13
14
15
16
17
Hommage 谩 Radn贸ti 2009 - electrographic, C-print, 70x100 cm 18
19
My World 2008 electrographic, C-print, 70x100 cm
20
21
Apokalyps Yesterday 2010 electrographic, GiclĂŠe print, 100x70 cm
22
23
Apokalyps Today 2010 electrographic, GiclĂŠe print, 100x70 cm
24
25
Apokalyps Tomorrow 2010 electrographic, GiclĂŠe print, 100x70 cm
26
27
28
29
30
Krnács Ágota az elektrográfia műfajában a képi megfogalmazásban kiemelkedő eredményeket ért el. Munkái friss szemléletűek, reakciók a saját és a körülette lévő világról, a jelen és a saját identitásának aktuális történéseinek lenyomatai humánus és kritikus érzékenységgel párosulva. Alkotásai egyik fő kompozíciós eleme a rácsszerkezet, mely időnként cizellált jellegével klasszikus építettségre is visszautal. A szerkezetek alatt –között kulcsmotívumként felsejlő saját arca, teste modellálása, mint viszonyítási pont, kiindulási alap, figuralitás és absztrakció kontrasztjával, dinamikus, finoman rétegzett formanyelvet alakított ki. Az emberi és művészi szabadság témájának mélyrétegeit kutatja - filozófiai, szociológiai és művészi értelemben is - az új kifejezési lehetőségekkel, mint a computer vagy a digitális fényképezőgép, kamera, s azok mechanizmusát kiválóan alkalmazva fogalmaz meg gondolatokat, hozza létre műveit. Művészeti előképzettsége (Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szak, 2002-ben az Iparművészeti Egyetem posztgraduális szak), vizuális, technikai ismeretei,– festészetben és a fotográfiában is jártas (ceredi művésztelep állandó résztvevője, fotográfiai kiállítások díjazott művésze) -biztos alapot nyújtanak nemcsak technikai, hanem művészi látásmód szempontjából is az elektrográfiai műfajban létrehozott sík- és térbeli digitális alkotásaihoz. 2010-ben – több sikeres elektrográfiai rendezvény résztvevőjeként- meghívással felvételt nyert a Magyar Elektrográfiai Társaságba. A társaság kiállításainak aktív résztvevője. A második generációs elektrográfia jelentős művésze. Kísérletező, egyéni utakat járó alkotóművész, figyelemreméltó képi világgal. HAász Ágnes képgrafikus, a MET elnöke Budapest, 2012
31
Saint Motherboard I 2012 electrographic, C-print 95x70 cm
32
33
Saint Motherboard II-III 2012 electrographic, C-print 2p 70x70 cm 34
35
36
37
Matrices I-IV 2012 electrographic, GiclĂŠe prints 4p 20x20 cm
38
39
Anaglyph Kinetic I-IV Hommage á Schöffer 2012 vector graphic, Giclée prints 4p 20x20 cm
40
41
Signal 2013 anaglyph vector graphic, Giclée print 100x70 cm
Uni-verse I-III 2013 anaglyph vector graphic, Giclée prints, 3p 20x20 cm
42
43
Absorbed 2013 electrographic, GiclĂŠe print 100x70 cm
44
45
In labyrinth of Kassák 2007 electrographic, 4p Giclée print, 4p 20x20 cm
46
47
48
49
Liszt - Requiem 2011 digital collage, C- print 220x70 cm
50
51
52
53
54
55
56
57
Déjá vu I-III 2006 electrographic, C-print 100x70 cm 58
59
Képtér-Térkép 2009, electrographic, C-print, 50x70 cm 60
61
Panel wave 2011 digital montage, C-print, 6p 70x100 cm (video stills) 62
63
Panel wave - Outlooks 2011 - digital montage, C-print, 4p 70x100 cm (video stills) 64
65
My Water Mirrors 2011 electrographic, C-print 3p 70x100 cm
66
67
68
69
70
71
72
73
He-arts 2011 digital montage, C-print, 30x30 cm (video stills) 74
75
76
77
25 faces of Leonardo 2008 electrographic, C-print 100x70 cm
78
79
Progress 2012 electrographic, C-print 100x70 cm
80
81
82
83
Look and you will see 2012 Object: C-prints on 7p plexiglasses, 30x30x15cm
84
85
Hommage รก Endre Bรกlint 2014 Object: C-prints on 4p plexiglasses, 120x60x25 cm
86
87
88
89
90
91
Moti-ON 2013 vector graphic, C-print, 100x70 cm
92
93
94
95
96
97
98
99
Arnolfini Mini[e]MailArt project 2011 - 2015
Fishes (mma28 - 2014)
100
101
Winter tales (mma21 - 2013)
102
103
Tools (mma20 - 2012)
104
105
Fruits (mma16 - 2011)
Errors (mma22 - 2013)
Winter tales (mma21 - 2013)
106
Boxes (mma29 - 2015)
Collage (mma23 - 2013)
Tools (mma20 - 2012)
107
In action 2012 electrographic, C-print 100x70 cm
108
109
In action 2012 electrographic, C-print 80x70 cm
110
111
Rape of Europa 2010 electrographic, C-print 100x70 cm
112
113
Child’s play I-II 2012 electrographic, C-print, 2p 70x100 cm 114
115
116
BIOGRAPHY Ágota Karola KRNÁCS was born in a south hungarian village Mezőhegyes, in 10 August 1976. Her family lineage came from Armenia, Austria, Belgium, France, Germany, Hungary, Slovakia, Slovenia, Transylvania, so that’s why she feels confortable herself in all Europe. At the moment she is living and working in her art-basis in a small village Cered, on the Hungary-Slovak borderline, but her Graphic Design works and Artworks are in evidence internationally. Lead person in the Hungarian Electrographic Art Association and Cered International Artcamp. SCHOOLS 1982 – 1994
Primary and Secondary, Békéscsaba (HUN)
2005 – 2006
International House Dublin (IRL)
2008 – 2009
Dublin Cultural Institute (IRL)
EDUCATIONS 1995 – 1999
BA Degree at Bessenyei György Teachers’ Training College, Nyíregyháza (HUN)
Drawing and Visual Communication, Specialty of Graphic Design
1999 – 2003
MA Degree at Moholy-Nagy University of Art and Design, Budapest (HUN)
Visual Arts and Design
PROFFESSIONALS 1999 – 2000
Visual art teacher, Budapest (HUN)
2000 – 2005
Graphic designer | Visual artist, Budapest (HUN)
2004 –
Membership of Cered International ArtColony | Ars Longa Art Society, Cered (HUN)
2005 – 2009
Senior graphic designer | Visual artist, Dublin (IRL)
2010 –
Membership of Hungarian Electrographic Art Association (HEAA)
2010 –
Visual artist | Graphic designer, Budapest (HUN)
2012 –
Membership of Association of Hungarian Artists
GALLERY REPRESENTATIONS | PATRONS Since 1994
Képkert Gallery, Budapest (HUN)
2007 – 09
Embassy of the Republic of Hungary, Dublin (IRL)
2008 – 09
The Baby Elephant Gallery, Dublin (IRL)
2011 –
Borderland Gallery, Cered (HUN)
2014 –
MET Gallery, Budapest (HUN)
117
EXHIBITIONS SOLO 2003
Lines | House of Youth, Békéscsaba (HUN)
2004
Outsider | Daniel’s House, Budapest (HUN)
2005
Adaggio | Balaton Congress Centre, Keszthely (HUN)
2005
Wine Songs | Daniel’s House, Budapest (HUN)
2007
Behind the Beyond | installation, Box Gallery, Cered (HUN)
2008
All about me | Embassy of the Republic of Hungary, Dublin (IRL)
See the bigger picture | The Baby Elephant Gallery, Dublin (IRL)
2008
2010
Part of Portfolio Points Festival | Tündérgyár, Budapest (HUN)
2011
The Big Attack / Guerilla photo action | Galerienhaus Lindenstrasse / Galerie Caprice Horn, Berlin (GER)
2012
Panel Issues | Hungarian House of Photography in Mai Manó House, Budapest (HUN)
2013
iCons | Salon of Karinthy, Budapest (HUN)
2014
The Ones | Borderland Gallery, Cered (HUN)
PROFESSIONAL AWARDS HONOURABLE MENTIONS 1994
National Student Award of Drawing - Reguly Society – 1st place
1998
International Postage Stamp Design Contest, Ministry of Posts and Telecommunications, Tokyo (JPN) – Merit Prize
2000
Cartoon Award - Coca-Cola Hungary – Award of Excellence, Public Award
2001
Cartoon Award - Humor Magazine of Cretin – 2nd place
2002
Photography Contest of Westend City Center – Public Award
2002
V National Grotesque Biennial – Award of Kaposvár City Council
2005
VI National Grotesque Triennial – Award of Hungarian Electrographic Art Association
2006
Weekly Frame Academy - Metro Herald Ireland – Selected Artist
2008
Presentation of the ordered painting for the book launch: Tamás Kabdebó’s Jubilee Volume
Embassy of the Republic of Hungary in Dublin
2010
Logo Design Contest – AERA Property & Destination Hungary – 1st place
2011
West London Art Factory (ENG) – Nominated | Final 5
2011
ArtSlant International Contemporary Art Network - ArtSlant Awards, Drawing Category – Showcase Winner
2012
Photography Award - Hungarian House of Photography in Mai Manó House, Budapest – 1st place
2012
Photo Contest - Kompania Theater Studio – 2nd place
2012
Sociography on the Hungary-Slovakia border, Photography and Film Festival, Photo series category – 3rd place
2012
Sociography on the Hungary-Slovakia border, Photography and Film Festival, Documentary film category – Merit
Prize 2013
Photo Contest - Fund for Human and Animal in Hungary – 3rd place
2013
VI Matrices - International Exhibition of Small Form Electrographic Art – Prize of Hommage à Nicolas Schöffer
2014
Photo Contest - Foundation for the XXI Century Hungarian Drama, Budaörs – 1st place
2014
III Mega-Pixel, International Exhibition of Electrographic Art – Exhibition Award
118
EXHIBITIONS MAJOR GROUP Since 1994 Group exhibitions of Képkert Gallery: Hungarian Ministry of the Interior, Budapest (HUN) | Balaton Congress Centre, Keszthely (HUN) | Goldmark Cultural Centre, Keszthely (HUN) | Bertha Bulcsu Arts Centre and Library, Balatongyörök (HUN) | City Arts Centre, Zalaszentgrót (HUN) 1996-99 Monok International Artcamp, Monok (HUN) 1998
International Postage Stamp Design, Tokyo (JPN)
1999
Biennial of Contemporary Poetry & Graphics, Kecskemét (HUN)
2001
VI. International Salon of Caricature, Zemun (SRB)
2002-12 Biennial of National Graphic Design - Munkácsy Museum, Békéscsaba (HUN) | Museum of Applied Arts, Budapest (HUN) 2002-12 Triennial of National Grotesque - Vaszary Gallery, Kaposvár (HUN) 2003-07 Aydın Doğan Vakfı, International Cartoon Festival, Istanbul (TUR) Since 2003 Group exhibitions of Cered International ArtColony: Borderland Gallery, Cered (HUN) | Nógrád Historical Museum / Glass Hall Gallery, József Attila Conference and Arts Center, Salgótarján (HUN) | Slovak Institute, Budapest (HUN) | Olof Palme House, Budapest (HUN) | REÖK Palace, Szeged (HUN) | Gömör - Kishont Museum, Rimaszombat / Rimavská Sobota (SVK) | Novohrad Museum and Gallery, Losonc / Lučenec (SVK) | Ministry of the German-speaking Community of Belgium, Eupen (BEL) | La Paige Castel, Herentals (BEL) | Balassi Institut, Stuttgart (GER) Since 2006 Group exhibitions of Hungarian Electrographic Art Association: MEGA-PIXEL - International Electrographic Art | Matrices International Exhibition of Small Form Electrographic Art | Group exhibitions of HEAA in Hungary: Budapest, Pécs, Bohár András Hungarian Electrographic Museum, Szigetvár, Keszthely, Balatonalmádi, Sárvár, Kaposvár, Tatabánya | Galleria U, Helsinki (FIN) Galerie Viktoria Quartier, Berlin (GER) | Contemporary Hungarian Gallery, Dunaszerdahely (SVK) | MET Gallery, Budapest (HUN) 2006
Impressions, National Print Exhibition, Galway Arts Centre, Galway (IRL)
2009
Inaugural Exhibition - Art:Raw Gallery, New York (USA)
2010
Pen Pal Pear - The Little Ghost Gallery, Kilkenny (IRL)
2010
SOCIOGRAPHY on the Hungary-Slovakia border, Photography and Film Festival, DocuArt Center, Budapest (HUN)
2010/11 ARC - National Huge Billboard - ‘56 Square, Budapest (HUN) 2011
Gravity - Art Below / The Hospital Club Challenge, London (ENG)
2011
People that I will never see again - Florean Museum, Baia Mare (ROU)
Since 2012 Art Market Budapest, MET Gallery 2012
II. Szekler’s International Graphic Art Biennial, Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe (ROU)
2012
Contemporary Drawing Exhibition, Signal Arts Center, Bray (IRL)
2013
KALEIDOSCOPE - Contemporary Art from EU MEMBER STATES, Farmleigh Gallery, Castleknock, Dublin (IRL)
2013
Where is Printmaking? In Search of New Meanings / MTG, Contemporary Art Gallery, Opole (POL)
2013/15 37., 38. Szeged Summer Exhibition, REÖK Palace, Szeged (HUN) 2013
Ka-Art II - Art Festival, CODA Museum, Apeldoorn (NED)
2013
Szpilman Award, Screening Show, Berlin (GER)
2013
This is Your Photo, Screening Show, The Photographers’ Gallery, London (ENG)
2014
II. Zereda - International Artcamp, Nyárádszereda / Miercurea Nirajului (ROU)
2014
Humanewallpapers - Hungarian Academy of Arts, Pesti Vigadó, Budapest (HUN)
2014
Art Takes Miami - SeeMe - SCOPE Art, On display, Long Island City, Queens, New York (USA) Miami Beach (USA)
2015
XXXIII. Spring Exhibition, Dornyay Béla Museum, Salgótarján (HUN)
2015
BUSK, Hive Emerging Gallery, Waterford (IRL)
119
WORKS IN COLLECTIONS MUSEUMS AND GALLERIES Embassy of the Republic of Hungary in Dublin (IRL) Irish Hungarian Business Association (IRL) Hungarian Ministry of the Interior, Budapest (HUN) Hungarian Electrographic Art Association, Budapest (HUN) Bohár András Museum Of National Electrography In Hungary, Szigetvár Art:Raw Gallery, New York (USA) MET Gallery, Budapest (HUN) Nógrád Historical Museum, Salgotarján (HUN) Ars Longa Art Society (HUN) Association of Fine and Applied Arts, Kapos Art (HUN) Collection of Hungarian Graphic Design Biennial, Budapest (HUN) International Salon of Caricature, Zemun (SRB) Aydin Dogan International Cartoon Society, Istambul (TUR) Hungarian Journalist Society, Cartoon Department, Budapest (HUN) Nador Gallery, Budapest (HUN) Monok Local Government, Monok (HUN) Ministry of Posts and Telecommunications, Tokyo (JPN) Reguly Society, Budapest (HUN) Private collections internationally SHORT FILMS | VIDEO ARTS SCREENINGS 2008
Push – camera, editing (d: Gabor Pusztai, music video, 4:33)
2009, The New Theatre, Dublin (IRL), Irish Film Academy
2009
Tonight Tonight Tomorrow – camera, editing (d: Gabor Pusztai, black comedy, 32 min)
The New Theatre, Dublin (IRL), Irish Film Academy
XV. SARAJEVO Film Festival, STC (BIH)
2009
Endangered species on the verge of extinction – editing (d: Gabor Pusztai, shortfilm, 2:10)
2009, The New Theatre, Dublin (IRL), Irish Film Academy
2009
Picnic, on the edge – video, land art - action, 4:31
2010, Nógrád Historical Museum, Salgotarján (HUN) | Gallery of Association of Hungarian Artists, House of Olof Palme, Bu-
dapest (HUN) 2010
Coool – Cover video for the ‘LeCool Budapest’, 2:39
2010
Guest Room - dokumentary film with Gabor Pusztai, 33 min
2010, Nógrád Historical Museum, Salgotarján (HUN) | 2011, Borderland Gallery, Cered (HUN)
Merit Prize - SOCIOGRAPHY on the Hungary-Slovakia border, Photography and Film Festival, DocuArt Center, Budapest
(HUN) 2012
Black Palette – camera, editing (d: Akom Bulcsu, shortfilm, 37 min)
2012, Nógrád Historical Museum, Salgotarján (HUN) | Borderland Gallery, Cered (HUN)
2013
My Water Mirrors – video, 3:00
2013
Panel wave – video, 10:00
120
CONTACT
address: HUNGARY, 3123 Cered, Kossuth u. 24. mobil (HUN): 00 36 20 478 0498 mobil (IRL): 00 353 86 200 1626 e-mail: krnago@yahoo.ie WEB: WWW.KRNACS.GPORTAL.HU electro: www.krnago.wix.com/electro
Ágota Karola KRNÁCS © 2015
122