A. J. Christian; MIT KERESETT ISTEN A HÁLÓSZOBÁBAN?
Bevezető helyett
Akik találkoztak A mit keresett ISTEN a nappalimban? című könyvvel, tudják, ki vagyok, a többieknek viszont először is bemutatkoznék. A nevem Edward, Edward Perry. S noha elég egoista vagyok egy kis májhízlaláshoz, ez a könyv sem rólam, hanem egy nálam jelentősebb... nem, inkább hatalmasabb... nem, ez sem jó kifejezés... igen, egy nálam valóságosabb egyéniségről fog szólni. Mert hát Christian nem nagyobb vagy több nálunk, egyszerűen csak más. Ezek persze most az ő szavai, mivel én elég egoista vagyok ahhoz is, hogy hatalmasabbnak és jelentősebbnek lássam magamnál. Valahol a lelkem mélyén tudom, hogy neki van igaza, tudom, hogy eredendően Egységben, a másság azonosságában létezünk, de ő akkor is nagyobb mindennél, mit ép ésszel fel tudok fogni. Annak ellenére, hogy leginkább a krónikás szerepét játszom a történetben, néhány szóban beszélnem kell magamról, hogy mindazok, akik nem olvasták a fent említett művet, megérthessék a történteket. Nos, személyemet amolyan kereső emberként jellemezném. Az elmúlt évtizedek alatt a létezés lehető legszélesebb spektrumán tudománytól a =vaj =ákosságig, materializmustól a misztikusságig - próbáltam válaszokat találni az öntudatra ébredt lények örök kérdéseire. Honnan jöttünk, hová megyünk, mi van a halál után és a születés előtt... Gondolom, hasonló kérdések gyötörték Önöket is, hisz ha nem így lenne, nem olvasnák e sorokat. Nekem "szerencsém" volt: harminc esztendő küszködése után találkoztam valakivel, aki nem akart utat mutatni, nem akart igazságokat belém verni, hanem csak hagyta, hogy észrevegyem azt, ami Van. Csak hagyta, hogy önmagammá váljak. Csak hagyta, hogy éljek. Már az első találkozásunk után elhatároztam, hogy Christian szavait megosztom a világgal. Diktafonnal rögzítettem a beszélgetéseinket, majd mikor az időm engedte, a szöveget bepötyögtem a számítógépembe. S noha kínos pontossággal igyekeztem visszaadni az eseményeket, e hat nap történetét kihagytam az első könyvből, pedig őszintén bevallom, ekkor tanultam a legtöbbet. Misztikusabbnál misztikusabb indokokkal is takarózhatnék, de az az igazság, hogy az életem olyan eseményeket produkált, amelyeket nemhogy Önök, még önmagam előtt sem mertem felvállalni. Ma már csak nevetek az egészen, de akkor elképesztően szégyelltem és utáltam azt a fickót, aki a bőrömben élt.
1