Audrey Carlan: Calendar girl by Libri Kiadó

FordĂtotta Farkas Melinda

Calendar Girl

AJÁNLÁS Január

Ginelle Blanch Velem vagy a kezdetektől. A vázlatokról szóló véleményed milliószor megmentett. Köszönöm, hogy hiszel bennem, a történeteimben, és hogy úgy szereted őket, ahogy én Téged és az összes művedet. Namaszté, barátom.

Február

Jeananna Goodall Egy éve jelent meg az első regényem. Azóta vagy a „próbaolvasóm” és a leghűségesebb rajongóm. Megtisztelő, hogy mára már a barátomnak tekinthetlek. Úgy szereted a szereplőimet, mintha a sajátjaid lennének, és segítesz kitartani mellettük. Hihetetlenül tehetséges vagy, és mérhetetlenül hálás vagyok, hogy megosztod velem, amit tudsz. Szeretet és fény.

Március

Heather White Chicago csakis miattad lett a színtér. Mia és Te is útra keltetek. A március megmutatja, milyen izgalmas lehet, ha az ember vállalja a kockázatot. Van, hogy gyökerestül felforgatja az életedet, van, hogy visszavet, de összességében megéri. Csodálatos vagy, hálás vagyok, amiért az életem részévé lettél. Ölellek, drágám!

Januรกr

az igaz szerelem nem létezik. Éveken át hit-

tem benne, ráadásul úgy éreztem, rátaláltam. Négyszer, hogy pontos legyek. Lássuk csak, hogy is volt: Taylor. A gimnazista szerelmem. Négy éven át voltunk együtt. A kosárcsapat sztárja, az iskola történetének legjobbja. Magas, esze nem sok, de annál izmosabb, babapiskóta méretű férfiassággal. Bizonyára a titkon beszedett kilónyi szteroidtól. Az érettségi estélyén tett magáévá, aztán lelépett a szüzességemmel és a szurkolólányok kapitányával. Úgy hallottam, kivágták a főiskoláról, és szerelőként dolgozott valami nevenincs kisvárosban, megnősült, két gyereke lett, és a házasélete romokban. Aztán ott volt Maxwell, a tanársegéd, akit a pszichológiai kurzuson ismertem meg a Las Vegas-i Közösségi Főiskolán. Biztos voltam benne, hogy képes a vízen is járni. Kiderült, hogy miközben összetörte a szívemet, minden egyes lányt meghúzott azokból az osztályokból, ahol TS volt. A TS jelen esetben tehát sokkal inkább a Tinédzser Szex megfelelője, és bőven szerzett tapasztalatot. Nem baj. Két lányt teherbe is ejtett, úgyhogy kirúgták. Tizenkilenc éves korára már két leányanya perelte gyerektartásért. Volt ebben valami leírhatatlanul 11

ironikus. Hála az égnek, hogy mindig ragaszkodtam a gumihoz! Húszévesen pihentem kicsit. Egy egész éven át felszolgálóként dolgoztam a Las Vegas Stripen lévő MGM Grandben. Itt találkoztam a szerencsés harmadikkal, Bennyvel, bár utólag mondhatjuk, hogy minden volt ez, csak nem szerencse. Svindler volt, számolta a kártyákat, persze nekem azt mondta, hogy a kereskedelemben utazik, és csak szórakozásból jár kaszinókba, mert imád pókerezni. Viharos viszonyunk volt. A közös időnk nagy részét részegen a teste alatt töltöttem, de ettől függetlenül úgy éreztem, szeret engem. Milliószor elmondta. Két hónapon át csak ittunk, úszkáltunk a szálloda medencéjében, és minden éjjel keféltünk abban a szobában, amelyet az egyik takarító haverom segítségével szereztem. A kulcsért cserében ingyen itattam őt és a barátait a bárban. Működött. Egy ideig. Bennyt kártyaszámoláson kapták, és hosszú időre eltűnt. Az első évben teljesen kikészültem. Aztán megtudtam, hogy kis híján halálra verték, kórházba került, ahonnan sikerült lelépnie, és egy szó nélkül elillant. Az utolsó pasi kiverte a biztosítékot nálam. Miatta hiszem, hogy az igaz szerelem csak az üdvözlőkártyagyártók és a szerelmes regényeket írók világában létezik. Blaine-nek hívják, de a Lucifer jobban illene hozzá. Üzletember, negédes dumával. Az üzletember kifejezés persze nem pontos. Igazából uzsorás. Ő volt az, aki az apámat is bepalizta, és olyan kamatra kölcsönzött neki, amit soha az életben nem tud visszafizetni. Először engem vett 12

célba, majd apát. Akkoriban azt hittem, a szerelmünk egy tündérmese. Blaine a csillagokat is megígérte nekem, aztán a poklok poklát hozta el. – Ezért kell elfogadnod a nénikéd ajánlatát, és kész. Legjobb barátnőm, Ginelle hangosan csámcsog a kagylóba. – Ez az egyetlen megoldás, Mia. Hogyan tudnád másként kimenteni apádat Blaine és bandája karmai közül? A kaliforniai napsütésben megcsillanó vízcseppeket komótosan nyalogatom a palack nyakáról. – Nem tudom, mit csináljak, Gin. Nem hömpölyög a párnám alatt ennyi pénz. Kibukik belőlem egy sóhajtás, ami még számomra is túlontúl drámainak hangzik. – Nézd. Mindig is szerettél szerelmesnek lenni… – Az már a múlté! – emlékeztetem Gint. Még így, telefonon keresztül is hallom Las Vegas zajait. Az emberek azt hiszik, hogy a sivatag egy nyugis hely. De nem a Stripen. A nyerőgépek zaja és egy állandó, monoton, csilingelő hang, bármerre jársz, mintha követne. Nem lehet szabadulni. – Tudom, tudom. – Gin megrázza a telefont, a dobhártyám belesajdul a recsegésbe. – De a szexet azért még szereted, nem igaz? – Nem vagyok buta liba, Gin. A matek egyszerű. Ne kérdezz hülyeségeket! Így is kikészülök – vagy az apámat készítik ki végérvényesen, ha nem találom ki sürgősen, hogyan szerezzek egymillió dollárt. Ginelle felhördül, és erőteljesen rágcsál. 13

– Úgy értem, ha elvállalod, és eszkort leszel, nem lesz más dolgod, mint hogy szép legyél, és még szexelhetsz is, nem igaz? Már hónapok óta nem fektettek meg. Talán még élveznéd is, hm? Ráhagyom, próbálja csak úgy feltüntetni a luxuskurvaságot, mint valami álommelót. – Ez nem a Micsoda nő!, és én nem Julia Roberts vagyok. Közben már meg is érkezem a motorom, egy Suzuki GSXR 600-as mellé, amit nemes egyszerűséggel Suzinak hívok. Ő az egyetlen értékes tulajdonom. Átlibbentem a lábamat az ülés fölött, beteszem a telefont a kihangosítóba, összefogom hosszú, súlyos fekete hajamat, így már nem szabadon, hanem egy kötegben lóg a hátamra. – Gin, tudom, hogy jót akarsz, és hidd el, fogalmam sincs, mit fogok csinálni. Nem vagyok kurva, de legalábbis nem szeretnék hivatalosan is az lenni. – Már a gondolattól kiver a víz. – Mindenesetre ki kell találnom valamit. Nagyon gyorsan nagyon sok pénzt kell szereznem. – Igen, értelek. Majd meséld el, hogy ment a megbeszélés az Exquisite Escortsszal. Hívj fel este, ha tudsz. Fenébe! Még fel se öltöztem! El fogok késni a próbáról. Megváltozik a hangja, és pontosan látom magam előtt, ahogy hanyatt-homlok rohan keresztül a kaszinón, füléhez tapasztja a mobilt, és nem érdekli, hogy őrültnek nézik. Ettől olyan különleges Gin. Úgy beszél erről az egészről, mintha… teljesen normális lenne. Akárcsak én. 14

Ginelle a Dainty Dolls Burlesque Show-nak dolgozik Vegasban. A legjobb barátnőm alacsony, kívánatos, és nagyon jól tudja rázni a fenekét. A világ megannyi pontjáról érkeznek férfiak, hogy megnézzék a pikáns műsort a Stripen, de még így sem keres annyit, hogy kisegítsen engem vagy apámat. Persze sosem kérnék tőle ilyesmit. – Rendben, szeretlek, ribikém! – mondom kedvesen. Begyűröm a copfomat a bőrdzseki gallérja alá, és szépen lecsusszan egészen a hátam közepéig. – Én jobban szeretlek, te céda! Elfordítom a kulcsot, beizzítom a motort, és felteszem a sisakot. A telefont a belső zsebembe csúsztatom, gázt adok, és máris a nem kívánt, de elkerülhetetlen jövőm felé veszem az irányt.

– Mia, édesem! – köszönt nagynéném, és csontsovány karjába zárva megölel. Törékeny teste ellenére nagyon erős. Fekete haja francia kontyba tűzve, fehér, puha selyemblúza betűrve egy dögös fekete bőrszoknyába. Lábán pedig az a hihetetlenül magas sarkú, vörös talpú cipő, amiről már annyit hallottam, és a minap a Vogueban ki is szúrtam. Millie nénikém nagyon csinos, nagyon szép, mi több, nagyon drágának is látszik. – Millie néni! De jó újra látni! Amint megszólalok, két hosszú, vérvörösre lakkozott körme belém fúródik, majd felszisszen. – Ms. Milan a nevem itt, szólíts így. 15

Színpadias szemforgatásomra összeszűkül a tekintete. – Kicsikém, először is: ne forgasd a szemedet. Illetlenség. Elkeskenyedik az ajka. – Másodszor… – Lassan körbesétál, szemügyre vesz, mint valami műalkotást. Mintha valami szobor volnék, rideg és megközelíthetetlen. Talán az is vagyok. Millie néni a kezében lévő fekete csipkelegyezővel játszik, miközben végigmér. – …soha ne szólíts Millie-nek. Az a nő már rég nincs, meghalt, amikor a férfi, akit szerettem, szétmarcangolta a szívemet, és a kutyák elé dobta. Milyen szánalmas kép, de mégis, milyen őszinte! – Állat fel! – azzal megpöcköl, és máris felemelkedik a fejem. Egy újabb finom suhintást érzek a bőrömön, most a gerincemnél, ami épp kilátszik ott, ahol az aprócska, szűk pólóm és a kedvenc farmerem nem ér össze. Azonnal kiegyenesedem, ő pedig elmosolyodik, vörös rúzsa mögött előtűnnek hófehér, szabályos fogai. Ilyen fogakra bárki jó pénzért szert tehet, és a Los Angeles-i gazdag lánykák rendszeresen költenek is rá. Öt lépést se tehetnék anélkül, hogy ne lássak valakit, aki ne az orvosilag indokoltnál gyakrabban látogatná a fogorvosát, de szinte ugyanennyien járnak sűrűn a bőrgyógyászukhoz is a havi botoxinjekciójukért. Nem kérdés, hogy Millie néni is törzsvendég ezeken a helyeken, ettől függetlenül így ötven felé még mindig nagyon ott van a szeren. – Egyértelműen csodaszép vagy, és még szebb leszel, ha valami vállalhatóbb ruhába bújtatunk, és előkészítünk 16

a fotózásra – mondja, és furcsa grimaszt vág, miközben kezébe veszi a tincseimet. Hátralépek, és lehuppanok egy bőrszékre. – Még nem egyeztem bele semmibe. Millie szeme összeszűkült. – Nem azt mondtad, hogy nagyon sok pénzre van szükséged igen rövid idő alatt? És hogy az én nem túl jófiú sógorom kórházba került, és bajban van? – Lassan leül, keresztbe veti a lábát, és karját finoman a bőrszék karfájára helyezi. Millie néni sosem kedvelte az apámat, ami szomorú, hiszen apa mindent megtett, hogy jó szülő legyen, főként, amikor az anyám otthagyta a két gyerekkel. Tízéves voltam akkor. Madison öt, és egyetlen aprócska emléke sem maradt anyánkról. Beharapott szájjal nézek zöld szemébe. Mennyire hasonlítunk egymásra! Leszámítva az apró klinikai helyreigazításokat, mintha csak a huszonöt évvel későbbi tükörképemet látnám. Ugyanaz a világoszöld, majdnem sárga szempár, ami miatt egész életemben irigykedtek rám. Ametisztzöld, mondták mindig. Mintha egy ritka, zöld gyémánt volna. Hajunk színe is egyforma, az a fajta ébenfekete, ami, ha egy kis fény vetül rá, éjkéknek látszik. Vállamat a kényelmetlen széktámlának döntve mély lélegzetet veszek. – Igen, apa komoly bajba keveredett. Millie lehunyt szemmel rázza a fejét, én újra beharapom az ajkamat, ahogy felidézem apámat halálsápadtan, lesoványodva, összeverve, élettelenül fekve a kórházi ágyon. 17

– Kómában van. Négy hete nagyon megverték, és még mindig nem ébredt fel. Az orvosok szerint a fejsérülése az ok, de még egy ideig várnunk kell. Szinte minden csontja eltört, tetőtől talpig begipszelték. – Édes istenem! Állatok! – sziszegi, és egy tincset simít a füle mögé azzal a finom mozdulattal, amelyet már korábban is láttam tőle. Mesteri manipulátor a nagynéném, én nem ismerek senkit, aki nála jobban tudja leplezni az érzéseit. Bárcsak ilyen lennék! Nagy hasznát venném. – Igen. A múlt héten, amikor bent virrasztottam nála, megjelent Blaine egyik gorillája. Azt mondta, apának an�nyi. Ha nem kapják meg a pénzt kamatostul, megölik, és mi örököljük a tartozást Maddyvel. A „túlélők adóssága”, így fogalmazott, jelentsen ez bármit is. A lényeg: elő kell teremtenem egymillió dollárt, és igen hamar. Millie néni szája megrebben, folyamatosan kocogtatja a körmeit. A hang már-már az őrületbe kerget. Hogy lehet ennyire érzéketlen és hidegvérű? Egy ember élete, az én életem, a kishúgom élete forog kockán. Apám nem izgatja, de azt tudom, hogy a húgomat és engem nagyon szeret. Hirtelen rám néz, a tekintete szikrázik. – Meg lehet csinálni egy év alatt. Szerinted adnak en�nyi időt, hogy visszafizesd a tartozást? Libabőrös lesz a karom, a vállamat védekezőn behúzom. – Nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy Blaine a pénzét akarja. Viszonyunk volt, talán ki tudom könyörögni. Az a beteg, szadista állat mindig is imádta, ha térden állva esedezem érte. 18

– Tartsd meg magadnak a szexuális kalandjaidat, drágám – mosolyog rám gúnyosan. – Úgy tűnik, azonnal csatasorba kell állítanunk. Kizárólag nagypénzes ügyfelek. Mindent fel kell gyorsítanunk. Holnap reggel itt kezdesz nálam, és megcsináljuk a fényképeket. Egész napos program lesz. Állóképeket és videókat készítünk rólad, ilyesmik. A fiúk másnapra fel is teszik a zárt oldalra. Annyira gyorsan történt minden. A szavai – „meg lehet csinálni” – olyanok voltak nekem, mint egy mentőöv, amit utánam dobnak a tengerbe, amikor fulladozom, de hiába, mert nem lehet felfújni. – És le is kell feküdnöm velük? Mármint, úgy tudom, sokféle eszkortszolgáltatás létezik… Lehunyt szemmel várom a választ, de helyette valami meleg simul a kezemre. Millie néni érintése az. – Drágám. Semmit nem kell tenned, amit nem akarsz, de ha ennyi pénzt akarsz összeszedni, át kell gondolnod egyet s mást. Az ügyfeleim és köztem létezik egy íratlan szabály. Ha egy lány velük tölti az éjszakát, húsz százalék felárat fizetnek. Ez a húsz százalék egy borítékba vándorol, és a kérdéses lány szobájában landol. Nem megy át sem rajtam, sem a cégemen, hiszen a prostitúció illegális Kaliforniában. Viszont a lányok megérdemlik, hogy többet kapjanak ilyen esetben, nem igaz? Rám kacsint, én meg csak bólogatok, magam sem tudom, mit gondoljak, de hagyom magam sodródni az eseményekkel. 19

– Kizárólag havi szolgálatod lesz. Ez az egyetlen módja, hogy hat számjegyű csekket kaphass minden egyes hónapban. Halványzöld tekintete felélénkült, olyannyira, hogy szinte már én is elhittem, milyen egyszerű ez az egész, ha elég nyitott vagyok. – Mindenhová elmész a férfival, és mindent megteszel, amit kér, teljes egy hónapon át. Szexet én nem árulok, de ha mégis megteszed, csakis akkor, ha te is úgy akarod. Gondold meg kétszer, mielőtt ágyba ugrasz, de vedd számításba az extra felárat is. Ahogy befejezte, felállt, az üvegasztalhoz lépett, leült a számítógép elé, és szó nélkül elbocsátott. Képtelen voltam megmozdulni. A gondolataim letaglóztak; amit tenni készülök olyannyira ellenkezett az elveimmel, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem minden porcikámban. – Rendben, megteszem – suttogtam alig hallhatóan. – Persze hogy megteszed – nézett rám Millie néni a képernyő fölött, és elmosolyodott. – Nem nagyon van más lehetőséged, ha meg akarod menteni az apádat.

A következő nap olyan volt, mint valami versenyfutás. Úgy éreztem magam, mint Sandra Bullock a Beépített szépségben. Semmi perc alatt megcsavartak, szétszedtek, és összeraktak újra. Úgy éreztem magam, mint egy eleven tűpárna, és majdnem az lett a vége, hogy behúztam az egyik szépségtanácsadónak, akit Millie fogadott fel, 20

hogy „rendbe hozzon”. Igen, ezek az ő szavai, nem az enyémek. A végén persze nem lehetett nem észrevenni a különbséget. A tükörben alig ismertem meg a nőt, aki visszanézett rám. Hosszú fekete hajam még sosem csillogott ennyire, tökéletes hullámokban omlott a vállamra. A fény csak úgy szikrázott a bőrömön, bele is borzongtam kicsit. A normál, napbarnított színem, amiért heteket feküdtem a kaliforniai napon, most olyan selymessé vált, mint a legfinomabb méz, és tökéletesen kiemelte testem adottságait. Levendulaszínű, testhez álló, de kényelmes ruhába öltöztettek. Pontosan illeszkedett a domborulataimra, elérte a kívánt hatást. Izgató és sejtelmes. Úgy néztem ki, mint valami sötét angyal azon a hideg, fehér márványpadon, amire a fotós ültetett. Erre-arra mozgatott, közben pedig a távolba kellett révednem teljesen érzelemmentesen. Hát ilyennek kell lennem mostantól. Érzelemmentesnek. Amikor végeztünk, gyorsan visszavedlettem az utcai ruhámba, ami szokás szerint egy szimpla farmer és szűk póló, és célba vettem Millie, azaz Ms. Milan irodáját. – Drágám! Ezek a képek lenyűgözőek! Mindig is tudtam, hogy modellnek születtél! Kattintott párat, mialatt az asztalhoz értem. A képernyőre pillantva elállt a lélegzetem. – Elképesztő – hebegtem. – Nem hiszem el, hogy ez tényleg én vagyok. Hitetlenkedve néztem egyik képet a másik után az Exquisite Escorts weboldalán. Ha nem tudnám, hogy én vagyok a képeken, el se hinném. 21

Millie néni száján halvány mosoly tűnt fel. – Nagyon szép vagy. Annyira hasonlítasz… – Hagyjuk ezt. Mi jön most? – kérdezem gyorsan, mert nem akarom hallani, mennyire hasonlítok az anyámra. Karomat összekulcsolva az asztalnak támaszkodom, mintha öntudatlanul is védeni akarnám magam attól, ami következik. Millie néni hátradől fekete bőrszékében, és pajkosan rám néz. – Akarod látni az első ügyfeledet? A rémülettől a hideg fut végig a hátamon, de kihúzom magam, és udvarias mosoly kíséretében csak annyit mondok: – Vágjunk bele. Millie felnevet, majd pár kattintás, és a böngészője előhív egy képet egy fájdalmasan jóképű férfiról. Döbbenetesen nézett ki. Hiába az egyértelműen hivatalos céllal készült fotó, kusza szőke haja, zöld szeme, éles arcvonásai így is megértek egy misét. Haja hosszú, szakaszosan vágott, pontosan olyan ziláltan is tökéletes stílusú, amitől most minden lány odavan. Valami nem stimmel. Ez a pasi nem lehet több harmincnál, és egyáltalán nem az a fajta, akinek fizetnie kellene egy randevúért. Inkább olyannak látszott, akiért megőrülnek a nők, és bármire képesek. – Nem értem. Miért fizetne… – mutatok a képre közben – egy ilyen pasi egy randiért? Millie néni újra hátradőlt, és az ölébe csúsztatta a kezét. – Téged akar. 22

Bizonyára zavartnak tűnhettem, mert gyorsan folytatta. – Saját magam küldtem el neki és az anyjának az első pár képet rólad. Sokat üzletelek az édesanyjával. Akárhogy is, megállapodtunk. Holnap reggel érted küld egy autót. Nem él messze, de a következő huszonnégy napot az ő birtokán kell töltened. Lehet, hogy egy láthatatlan baseballütő vágott fejbe? Olyan gyorsan történik minden! – Huszonnégy nap? Megbolondultál? Hogy tudnék így állást szerezni és meghallgatásokra járni? Színészi pályafutásom nem volt számottevő, de van egy olcsó ügynököm, aki beszervez egy-két munkára. Nem beszélve az étteremről, ahol esténként dolgozom. Millie úgy nézett rám, mintha kétfejű volnék. Száját összeszorította, és az orrát nem túl kecsesen húzta fel. – Mia. Minden munkádat lemondod legalább egy évre. Mostantól az Exquisite Escorts fizetett alkalmazottja vagy. Egytől huszonnégy napos megbízatásaid lesznek az ügyfél igényeinek megfelelően. Mivel neked hatalmas összeget kell szerezned igen rövid idő alatt, jobb lesz, ha a nagyobb feladatokat vállalod el. A huszonnégy nap elteltével a hónap hátralévő részét otthon töltheted, pihenhetsz, és felkészülhetsz a következő munkára. Minden hónap első napján új randevúra mész. – Ez nem lehet igaz! Fel-alá járkáltam a szobában, mint valami befogott vad, aki ki akar szabadulni. Egyszerűen letaglózott, hogy az eddigi életemnek lényegében vége. Nincs több 23

normális randi, na, nem mintha annyi lett volna mostanság. Nincs több meghallgatás, a kérészéletű színészkarrieremnek lőttek, és alig lesz időm meglátogatni apát, Maddyt vagy Ginelle-t. – Higgy nekem, kislány. Ez nem tréfa. Az apád és az exed sodort bele ebbe. Nagy szerencse, hogy itt vagyok neked. Ne légy hálátlan, és most ülj le szépen, és hallgass. Hangja rideg lett, és elszánt. – Sajnálom. Segíteni akar nekem, de ettől még minden annyira… hirtelen. Hihetetlen. Lehuppanok a székre, arcomat a kezembe temetem, bár ettől semmi sem változik. Mostantól bérelhető vagyok. Minden hónapban új férfié leszek, és ha szexelek velük, húsz százalék felárat kapok. Készpénzben. Megrázom a fejemet, és nevetnem kell. Teljesen kikészültem. Hátravetett fejjel bámulom a fehér plafont. Pár pillanattal később lehiggadok. Ezt kell tennem. Nincs más választás. Hagyom, hogy a jóképű pasas elvigyen magával unalmas üzleti vacsorákra és bárhová, ami épp eszébe jut. Nem muszáj lefeküdnöm vele, és ami a legfontosabb: kizárt, hogy beleessek bárkibe. Egy hónap nem elég, hogy belegabalyodjak valakibe. Most már nem. És miért kellene feladnom a karrieremet? Talán ez a legjobb módja annak, hogy gyakoroljak. Annak a bőrébe bújni, akinek ezek a férfiak látni akarnak. Ha a hónapnak vége, lehetek önmagam, és apám is biztonságban lesz. Ha meg tudom győzni Blaine-t a havi törlesztésről, még működhet is a dolog. 24

Mély lélegzetet véve felállok, és Millie néni felé nyújtom a karomat. Mosolya huncut, és még így is kihívó. Nagyon ért a munkájához. – Rendben, Ms. Milan – nyomom meg kissé a művésznevét, amiből pontosan tudja, hogy megegyeztünk. – Úgy tűnik, én vagyok az új bérelhető lány.

iii. weston ch ar les ch anning. A nevét bámulva azon tűnődöm, vajon miért ír bárki egy római számot a neve elé. Ha fogadnom kellene, egy elkényeztetett gazdag ficsúr, akinek az anyukája nem akar szégyenkezni a hollywoodi botlásai miatt, így hát elébe megy a dolgoknak. Legalábbis ez az egyetlen indok, amit ki tudok találni arra, hogy egy jóképű pasi eszkortszolgáltatást vegyen igénybe. A papírhalmot lapozgatva végre megtalálom a szabályzatot, amelyet „Ms. Milan” nyomott a kezembe előző este. 1. a külsőd legyen mindig kifogástalan. Sose hagyd, hogy az ügyfél másként lásson. Smink, frizura, fénylő körmök, ráncmentes ruházat. Az ügyfél maga állítja össze a ruhatáradat, a méreteidet és az előnyös fazonok listáját már eljuttattuk személyi asszisztenséhez. A szememet forgatom, és vágyakozón nézek a szekrényemben magas kupacban sorakozó farmerekre. Milyen nehezen gyűjtöttem őket össze! A méreteimet már elküldték? Remek. A pasi máris tudja, hogy van rajtam pár plusz kiló. A fotókon vékonyabbnak látszom, de pontosan tudom, hogy Millie néni a sovány lányokat preferálja. Én pedig inkább harmincnyolcas méret vagyok, 26

ha őszinte akarok lenni. A modellvilágban „plus size” lennék. Ő választott. Próbálom győzködni magam, miközben alapvető dolgokat pakolok egy hátizsákba. Testápoló, sminkkészlet, parfüm, Kindle, az e-könyv-olvasóm és egy kis zacskóban a kedvenc ékszereim. Semmi értékes, de az enyémek, és ha csak egy aprócska részlet is, de muszáj, hogy legyen valami, ami én vagyok. Bedobok egy új jegyzettömböt és a gravírozott tollamat. Ha már egyéves utazásra indulok, megpróbálok tanulni belőle. Ki tudja, lehet, hogy egy nap könyvet írok a tapasztalataimból. Az olcsó albérletem nappalijának egyik székére dobom a túltömött táskát, és ismét a listára koncentrálok. 2. mindig mosolyogj. Sose légy dühös, szomorú vagy bármi más módon érzelmes. Nem azért bérelnek fel, hogy az érzelmi kirohanásaiddal foglalkozzanak. Pont az ellenkezője miatt. Érzelemmentesség. Pipálva. Komoly beszélgetést folytattam magammal, miután elfogadtam Millie ajánlatát. 3. ne beszélj, csak ha megszólítanak. Azért vagy ott, hogy szép és elbűvölő legyél, ha igény van rád. Mindig az esemény előtt egyeztess az ügyféllel az elvárásairól, hogy tudd, mit vár tőled. Mégis minek tekintenek minket? Cicababáknak? Legyek Barbie baba, értettem. Ez elég könnyen fog menni. 4. minden percben légy elérhető. Ha az ügyfél maradni akar, te is maradsz. Légy illemtudó, viselkedj és tégy az elvárások szerint. Ha társaságra lenne szüksége, összebújás engedélyezett. A szex nem elvárás. 27

Azt akarja, hogy bújjak az ügyfélhez, amikor szexet akar? Hangosan felnevetek. Ez nagyon érdekes lesz. „Hé, haver, nem akarsz hozzám bújni?” Kuncogva olvasok tovább. 5. a szexuális aktus nem képezi a szerződés részét. Ha úgy döntesz, szexuális kapcsolatba kerülsz az ügyféllel, azt kizárólag saját akaratodból tedd, az Exquisite Escorts nem vállal semmiféle felelősséget. Ettől függetlenül elvárjuk az összes alkalmazottunktól, hogy fogamzásgátló megoldást használjon, amit bármikor ellenőrizhetünk. Ezt a szarságot meg honnan szedte? Mármint, ez most komoly? Ki akarna teherbe esni valakitől, akivel épp csak találkozott, és nem is szereti? Ó, hát persze, gazdag férfiak, buta nők. Egy koktél, és már kész a katasztrófa. Hát, én nem vagyok ilyen. Ha az apám biztonságban van, és az adósságot kiegyenlítettem, visszatérek a saját életemhez. Legyen az bármilyen is. Az órára pillantva ráeszmélek, hogy ideje indulni. Bár Millie azt akarta, hogy az egyik limuzinjával menjek, biztosítottam róla, hogy elmegyek a találkozóra. Ez volt az egyetlen, amiből nem engedtem. Ha az elsőn túl vagyok, és rendben ment minden, majd engedem, hogy az ügyfél küldjön értem autót. Addig is, egyelőre bizalmatlan vagyok, és a saját motorommal megyek, bár azt ígértem, taxit fogok. A legszexisebb fekete farmerem és egy szűk, hálószerű fekete póló virít rajtam, rövid bőrdzseki és fekete, magas szárú velúrcsizma. Biztos vagyok benne, hogy Millie megölne, ha meglátná, miben vagyok, de a meglepetés 28

erejére van szükségem, hogy megnézzem magamnak ezt a harmadik Weston Charles Channinget, mielőtt önszántamból vele töltöm a következő négy hetet. Egy üzenet érkezik, ismeretlen számról.

Címzett: Mia Saunders Feladó: Ismeretlen szám Nagyon várom, hogy megismerjelek. El Matador Beach. Keresd a betonlépcsőt, ami a partra visz. Hamarosan találkozunk! Titokzatos. Reggel nyolckor akar a parton találkozni? Felkapom az iPhone-omat, és megkérem Sirit, hogy mutassa az utat, hiszen már majdnem hét óra van. Az automata hang előhívja a partra vezető útvonalat, és kiderül, hogy hat mérföldre északnyugatra van Malibutól. Biztos a közelben lakik, de nekem legalább egyórás motorozás innen, Los Angeles belvárosából. A lakásom nem túl nagy, harminc-negyven négyzetméter, ahol a kanapé, amit egy garázsvásáron vettem tizenöt dollárért, egyben az ágyam is, de hát ezt engedhetem meg magamnak. Ahogy körbenézek, meg kell állapítanom, hogy elég otthonosra sikerült. A falak halvány bézsszínűek, és bár a bútorok nem igazán illenek egymáshoz, valahogy mégis jól mutatnak együtt. Ez az első hely, amit a magaménak tudhatok, és most itt kell hagynom. A vizespalack tartalmát a konyhapulton álló aprócska, cserepes bambuszra öntöm. Szánalmas próbálkozás ez az életben tartására, de legalább szerencsét 29

hoz. Ha minden jól megy, ő is túléli. A táskámat a vállamra dobva, sisakkal a kezemben lépek ki az ajtón. Most látom csak, mennyi közös van bennem és a növényemben. Remélem, én is túlélem a dolgot.

Kavicsok repkednek Suzi körül, farolva állítom le a motort a szikla szélére szerelt fémkorlát előtt. A parkolóból jól látható az a bizonyos betonlépcső. A partnak ez a része kicsi és elzárt. Egy autó áll még itt ezen a hűvös hétfő reggelen. Bizonyára azért, mert a normális emberek ilyenkor dolgoznak. Nem tudom mire vélni ezt a helyválasztást, de azért nem zavar túlságosan. A kilátás pazar, a part lélegzetelállító. Kék hullámok nyaldossák a homokot, a fehér habok tovatűnnek, amint becsapódnak. Nem sokszor jártam itt, az elmúlt hat hónapban talán egy kezemen meg tudom számolni, hány alkalommal. Amióta beköltöztem, azon munkálkodom, hogy betörjek a színészvilágba. Nem érdekelt, hová megyek, csak el a sivatagból. Az óceán pont a száraz Vegas ellentéte, éppen ezért megnyugtató számomra. Egy magányos alakot látok a vízben, szörfözik. Úgy veszi a hullámokat, mint egy profi, a sárga deszkát a víz alá nyomja. Végignézek a parton, de senki mást nem látok. Nincs más autó, csak a dzsip és a motorom. Talán még nem ért ide? Még egy kicsit bámulom a szörföst, épp meglovagol egy hullámot, és egészen a homokig suhan vele. 30

Rutinosan ugrik le a deszkáról, biztosan régóta gyakorol, ha ilyen jól egyensúlyozik. Talán itt tanult, bár nem látok semmiféle épületet a közelben. A férfi közben megrázza a haját, és leveszi magáról a deszkát rögzítő hevedert. Nem látom ilyen messziről, hogy néz ki, de pont ekkor, mint valami lassított felvétel, az alak felém fordul. Nem láthat, a sisak még rajtam van. Felpattintom a plexit, hogy jobban lássam és lásson, ő pedig lehúzza a ruha cipzárját, ami nem elhanyagolható mennyiségű csillogó, szálkás, napbarnított izomzatot rejt. Kiszabadítja a karjait, a szörfruha a csípőjén fityeg, és a deszkával a kezében megindul felfelé. Megigézve követem testének mozgását. Egészen új szintre emeli a szemrevaló kifejezést. Egyre közelebb ér, izmai egyre élesebben láthatók, bőrén vízcseppek és homokszemek csillognak, amitől elég izgató látványt nyújt. Azon tűnődöm, milyen íze lehet most. A sós óceán keveredik a bőre ízével. Melegség fut át rajtam, ahogy a lépcsőhöz ér. A fülem zúgni kezd, mintha az óceán morajlana a sisakomban. Olyan, mint amikor egy autóban ülsz felhúzott ablakokkal, és váratlanul valaki kinyit egyet. Hirtelen olyan erős a zaj, hogy szinte érzed a dobhártyádon a zakatolást. Lassan leemelem a sisakomat, hátrahajtom a nyakamat, és a hajam kiszabadul. Mély lélegzetet veszek, s ekkor a férfi, akire várok, megáll a lépcső tetején, és rám néz. Az a nézés… mélyreható, vadító. A hajáról nagy cseppek potyognak a vállára, onnan végiggördülnek a mellkasán, amelyet biztos, hogy az istenek formáztak. 31

Végigmér a csizmámtól a mellemig, majd találkozik a tekintetünk. – Milyen kellemes meglepetés – mosolyog rám. – Igen, valóban váratlan. Megnyalom kiszáradt ajkamat, és be is harapom. Elegáns mozdulatokkal a szürke 4x4 Jeep Wranglerhez megy. Nem túl drága autó, bár jó állapotban van, és teteje sincs, biztos a szörfdeszka miatt. Olyan könnyű az a deszka? Nem hinném, de a kezében úgy tűnik, mintha nem lenne semmi súlya. Karizmai megfeszülnek, ahogy beteszi a kocsiba, én pedig libabőrös leszek a látványtól. – Te vagy Mia? – kérdezi, miközben átvetem a lábam a motoron, ügyelve rá, hogy extra csípőmozdulat is legyen a dologban. A szeme elégedetten csillog, ahogy végigmér. – Igen, én vagyok. Te pedig Weston Charles Channing, a Harmadik? – kérdezem három ujjamat felemelve, a másik kezemet csípőre téve. Felnevet, és a Jeep oldalához hajol, így még jobban megszemlélhetem a mellkasát. A fenébe, ez a pasi gyönyörű! Sötétlő zöld szeme belém fúródik. – A Harmadik – utánoz. – A barátaim Wesnek szólítanak – teszi hozzá lazán. – És én a barátod vagyok? – kérdezem félénken. – Az ember mindig remél, Ms. Mia. Rám kacsint, és megfordul, a Jeep hátuljához megy, elővesz egy fehér pólót, sietve felveszi, elrejtve előlem azt a csodás testet. Már szinte hálás vagyok ezért. Azon nyomban elillan a buta Barbie, és az okos Mia újra színpadra lép. 32

– Indulhatunk? – kérdezi. – A te pénzed, te mondod meg, hová és mikor – válaszolom. Wes megnyalja a száját, még egyszer végigmér, elmosolyodik, és megrázza a fejét. – Felajánlanám, hogy elviszlek, de úgy látom, nincs rá szükséged. – Valóban nincs. Menj előre, követlek.

Mire elérünk a malibui otthonához, újra uralom a libidómat, bár kétlem, hogy túl sok kell ahhoz, hogy megint elszabaduljon. Kinyílnak a kapuk, és én robogok utána a szűk, kanyargós kocsifeljárón, míg meg nem áll a ház előtt, amihez hasonlót általában csak a hegyekben lehet látni. Nem teljesen olyan, de hatalmas kövekből épült, és fából. Sűrű zöld veszi körül, olyan érzést kelt, mintha egy titkos kertben lennénk. Leveszem a sisakomat, és a táskával a kezemben megyek utána a lépcsőn. Az ajtó nyitva. Gondolom, ha Malibuban él az ember, és hatalmas kapu és fal veszi körül a házat, nem kell aggódni a biztonság miatt. Talán biztonságiak is vannak valahol. Egy óriási, barlangszerű szobába érünk, méretes gerendák a mennyezeten. Cseresznyefa padló végig a palotaszerű térben. Sötét, rusztikus szőnyegek, burgundivörös plüss, puhának látszó kanapék, a legszívesebben leheverednék az egyikre. A szoba világos és szellős, körös-körül 33

ablakok. A szórakoztatóelektronika egy egész, körülbelül négy és fél méteres falat foglal el. Hatalmas. Minden polcon és résben könyvek és sok-sok DVD. Élénk színű faliszőnyegek, növények és festmények mindenütt. Egyáltalán nem erre számítottam egy késő húszas, kora harmincas éveiben lévő férfitól. Fejben lejegyeztem, hogy meg kell tudnom, hány éves pontosan, és azt is, miből él. Nagyon okosnak vagy kőgazdagnak kell lenni ahhoz, hogy ilyen háza legyen az embernek. – Ez a hely páratlan. A nyitott franciaajtón át kilépek a fapadlós erkélyre. Kovácsoltvas korlát, a távolban hegyek és végeláthatatlan fasorok. Los Angeles belvárosában nem adatik meg a lehetőség, hogy Dél-Kalifornia szépségét megismerjem. Wes mosolyogva megfogja a kezemet. Az övé puha és meleg. Finom. – Gyere. Megmutatom, miért költöztem ide. Végigvezet az erkélyen a ház másik oldalára. A látvány leírhatatlan. – Édes istenem – pihegem kábultan. Megszorítja a kezemet, s mintha áramütés érne. Előttem a Csendesóceán. A háznak ez az oldala egy az egyben az óceánra néz. Wes közelebb hajol hozzám, és kinyújtott karral egy homokos pontra mutat a köves part mentén. – Az ott El Matador Beach – súgja a fülembe, és érzem a nyakamon a leheletét. Szinte látom, hol szörfözött reggel. – Ez… – de nem találok megfelelő szavakat. – Bámulatos. Tudom.

Nem, nem hangzik önelégülten. Mintha ő maga is csodálattal nézné, amit én, és ez meglep. Egy pasi, aki itt lakik, mindennap láthatja ezt, és még így is ajándéknak éli meg. Talán elhamarkodott volt azt hinni, hogy elkényeztetett, fiatal, jóképű ficsúr. A szeméből valami sokkal érettebb sugárzik. Karon fog, és bevezet a házba. – Megmutatom a szobádat. Végigsétálunk a több száz négyzetméteres házon. Egyik szoba a másik után, képtelen vagyok megfigyelni őket. Azt hiszem, kicsit fura, hogy fogja a kezemet, de nem szólok, mert nem akarom, hogy megálljon. Különben is jó érzés. Biztonságban érzem magam tőle, ahogy már sok éve nem. Wes egy dupla ajtóhoz vezet, elengedi a kezemet, és kitárja az ajtószárnyakat. – Ez lesz az otthonod a következő huszonnégy napban – mondja mosolyogva, én pedig belépek. Csupa fehér szoba. Minden fehér. A bútorok, az ágynemű, még a műtárgyak is a fehér különböző árnyalataiban játszanak. Annyira más, mint a nappali színes, eleven hangulata. Anélkül, hogy észrevenném, felkúszik a szemöldököm a homlokomra. – Nem tetszik? – kérdezi, és kitárt kezét lassan leengedve egy másik dupla ajtót is kinyit. Bent annyi ruha van, hogy egy ló is belefulladhatna, millió szín, anyag és minta. Ez már valami. Beköltözhetnék a gardróbba. Elég nagynak látszik. Végigfuttatom az ujjaimat a fogasokon lógó ruhákon, mindegyiken ott virít még a címke.

– Nagyon szép, köszönöm. Nem mesélnél kicsit arról, miért is vagyok én itt? – kérdezem ámultan, és leülök az ágyra. Wes magas, erős férfi, de nem kövér. Egy méter nyolcvan lehet. Arányos teste, mint egy úszóé, aki elég sok időt tölt súlyok emelgetésével az edzőteremben. A szék karfáján megtámaszkodva vesz egy nagy levegőt, és belevág. – Az anyám – mondja, mintha az univerzum titkát osztaná meg velem. Összevonom a szemöldökömet, mire megrázza a fejét. – Van pár esemény, amin a következő hetekben üzletileg és magánemberként is meg kell jelennem. Egy nővel az oldalamon könnyebb lesz lerázni az előkelőségeket és a pénzsóvárokat, akik gyakran megkörnyékeznek, és így megnehezítik, hogy azt tegyem, amiért ott vagyok. – Tehát kell egy puffer, aki távol tartja a dögkeselyűket? Kuncogva keresztbe vetem a lábamat, majd lehúzom az egyik csizmát, kinyújtom a másik lábamat, és azt is kiszabadítom. Wes bólint, és fokozott figyelemmel nézi, ahogy megmozgatom megviselt lábujjaimat. Lenézek, és már értem, miért kapta a szája elé a kezét. Próbálja elfojtani a nevetést. Karácsonyi zoknit vettem fel! Térdig érő, zöld-piros csíkos zokni mered rám, bizonyítandó, hogy stílusgyilkos vagyok. Nem beszélve arról, hogy épp most szegtem meg Millie egyik alapszabályát ezzel az ocsmány zoknival. Zavartan beharapom az ajkamat, és Wesre sandítok, de ő csak nevet azzal a mindjárt-megeszlek vigyorral a képén. 36

Szemlesütve mentegetőzöm. – Sötétben készülődtem. – Azt látom – nevet egyre hangosabban. – Szerintem cuki. – Cuki? Ez ám a vég. Szerinted cuki vagyok? Nos, nincs visszaút, haver. Te magad mondtad: huszonnégy napig itt leszek. Hiába minden. Azzal felpattanok, és csípőre teszem a kezemet. Hátradől, keresztbe veti a lábát, úgy néz rám. Ó! Eddig észre se vettem a csupasz lábfejét! Hosszú és kecses, tökéletesen ápolt. Apró homokszemcsék csillognak rajta. A vágy, amit korábban olyan sikeresen elfojtottam, máris itt dörömböl, és centiről centire feltérképezi a pasast. Ez nem helyes. Még ha végtelenül izgató is a lába. – Nyugalom, Ms. Mia. Azt mondtam, hogy a zoknid cuki, nem te. Talán a legpusztítóbb szépség vagy, akire valaha ránéztem. Alig várom, hogy meztelenül lássalak. A szája kaján mosolyra görbül, s szinte ég a szeme. Mély lélegzet kíséretében nézem, ahogy feláll. Tekintetünk összeforr, mintha órákon át vizslatnánk egymást. – Nos, örülök, hogy elég szépnek tartasz. Ahogy mondtad, itt leszek egész hónapban, és… várj… – Valami pattanást hallok. – Elnézést! Nem bírsz tovább várni? – Szavaim érthetetlen makogásként hangzanak. – Ez nincs a szerződés… – Ó, én pontosan tudom, mi van a szerződésben – mondja Wes, és egyre közelebb jön, egyik karja máris a derekamon, és szorosan magához von. Felnyögök, mert megérzem a fémdoronghoz hasonlító merevedését 37

a hasamnál. Szeme az arcomat fürkészi, lélegzete forrón simogatja a számat, olyan közel van hozzám. – Ha levetkőztetlek, nem azért lesz, mert fizetek érte. Wes ajka forró, lágy, puha csókot hagy a fülem mögötti területen, és bár a gyönyör végigsöpör rajtam, az idegeim megfeszülnek, mégis mozdulatlanul állok előtte, és várom a következő érintést. Borotvált állának kissé érdes éle végigszántja sima bőrömet, remegés fog el, és felforrósodik a bensőm. – Akkor leszel meztelen előttem, ha már készen állsz. Kérnem sem kell majd – súgja még, majd egy aprócska csókot lehel a szám szélére. Hátrébb lép, zöld szeme izzik az elfojtott vágytól. – Dolgoznom kell. Nézz körül nyugodtan, napozz, ússz a medencében. Pontosan ötre készen kell lenned, koktélruhát viselj. Üzleti vacsorára kell mennünk. Egy utolsó, erőteljes szorítás a csípőmön, és már el is ment. A bőrömön még érzem az érintését. – A fenébe! – sziszegem megkönnyebbülten. Majd megfulladtam már. Ahogy hozzám ért az ajka, képtelen voltam levegőt venni. – Bajban leszünk.

a medence fűtött és frissítő. Kihasználtam az

időt, és úsztam pár hosszt, hogy megdolgoztassam az izmaimat. Weston, vagy Wes, ha inkább így szeretné, nem tűnt fel többet. Magam előtt láttam, ahogy a megannyi ajtó egyike mögött ül, és dolgozik. Miközben a napfényben szárítkoztam, egy apró, de gömbölyű, khakizöldbe öltözött nő jelent meg, kezében tálcával. Azonnal törülközőért nyúltam, de nem találtam. A nő elmosolyodott, az ajtó melletti sarokban álló kosárhoz lépett, felemelte a tetejét, és előhalászott nekem egyet. – Tessék, kedveském – mondta brit akcentussal, és felém nyújtotta. Őszes haja és meleg, barna szeme az idősödő Mary Poppinsra emlékeztetett. – Helló, Mia vagyok. Magam köré tekertem a törülközőt, eltakarva a lényegében semmi kis piros bikinit, amit a gardróbban találtam. Sokféle fürdőruha volt, de mind hasonló, így hát találomra felkaptam egyet. Mary Poppins mosolyogva nyújtja felém apró kezét. – Ms. Croft. Én felelek a házért, a konyháért, a tisztaságért.

Bólintással nyugtázom, közben egy nagy csavarással kipréselem a hajamból a maradék vizet. – Csak be akartam mutatkozni, és szólni, ha bármire szüksége van, nyomja meg a hívógombot a szobákban lévő távbeszélőpanelen – folytatja, és a külső falon lévő szerkezetre mutat. – Én gondoskodom arról is, hogy értesüljön a napi programról és Mr. Channing teendőiről, így felkészült lehet. Megfelel, ha reggelente becsúsztatom az ajtó alatt? Megrázkódom. Ahogy ő, én is fizetett alkalmazott vagyok, de nekem szépnek kell lennem, és elriasztanom a dögkeselyűket. Mindkettőnknek megvan a maga keresztje. – Bárhogy megfelel. Nem vagyok bonyolult. Ms. Croft tetőtől talpig végigmért, majd biccentett. – Van egy olyan érzésem, hogy magácska nagyon is bonyolult lesz. – Kacsintás. – Érdekes időszak elé nézünk – tette még hozzá, majd megfordult, és visszament a házba. Mit jelentsen ez? Még egyszer megcsodálom a kilátást, és közben arra gondolok, hogy ez az egész nagyon könnyű lesz. Egy dögös pasi, legalább kétboltnyi új ruha. A nyitott teraszajtón át rápillantok a tűzhely fölötti faliórára a konyhában. Másfél órám van még, mielőtt a Dögös Szörfös Gazdag Ficsúrnak szüksége lenne új „társaságára”. Ez lesz az első feladatom. Eltökéltem magamban, hogy elcsavarom a fejét, legyen bármennyire magabiztos most még.

Mr. Channing határozott kopogtatással jelezte érkezését, és seperc várakozás nélkül belépett a szobámba. Megjegyzés: Ne lássa, ahogy öltözöl, mert te leszel az oka, ha az Uraság vetkőzős műsort akar. Bár úgy tűnik, nincs ellenére, amit lát, hiszen kétszer is megjáratja a szemét rajtam, és ő sem volt rémisztő látvány. Nagyon megkapó a méretre készült fekete öltönyében. Törtfehér, kigombolt nyakú inget visel, és három nyakkendővel a kezében méregeti a ruhámat. Sötét padlizsánszínű koktélruhát választottam. Nya kánál gyöngyök, lefelé két irányban elválik az anyag, tökéletes belátást biztosítva a mellemre, majd újra össze ér, a gyöngyök kivetik útjukat, keresztezik egymást, és kecsegtető kivágásban végződnek a derekamon. Soha életemben nem volt rajtam ilyen szép, kihívó és drága ruha. Úgy éreztem magam, mint Elizabeth Taylor valamelyik ékszerhirdetésben. A ruha alsó része A vonalban siklik egészen a térdemig. Bár elég nagy mellem van, és a ruha szabása miatt nem vehettem melltartót, a belső kiképzés mégis szépen egyben tartotta büszkeségemet. Tényleg nagyon szépnek érzem magam, jó ideje először. – Hű! Ennyit tudott csak mondani Wes, ahogy ott állt, és a döbbenet egyértelműen kiült arra a helyes arcára. – Melyik legyen? – kérdezi nagyot nyelve, aztán megköszörüli a torkát. Muszáj mosolyognom, annyira jólesik, hogy így reagál. Lehet, hogy egy durva motoros csaj vagyok, de pontosan tudom, milyen dögös lettem.

A nyakkendők szépek, és az egyik valóban jobban passzol a ruhámhoz, mint a többi, de ahelyett, hogy megkötném neki, inkább kitűröm az ing nyakát a zakó fölé, és rásimítom a puha anyagra. – Jobban tetszik nélküle. Csábító vagy. Nincs miért hazudni. Tényleg nagyon vonzó. Szája szélén máris ott az az alig-bírom-megállni vigyor, nekem pedig máris nedves a bugyim. Fenébe. Ha nem hagyja abba, még ráugrom. Ahogy Ginelle ma reggel gonoszul megjegyezte, már hónapok óta nem szexeltem. És ha őszinte akarok lenni, van annak már egy éve is. Elegem lett a férfiakból Blaine után, és úgy gondoltam, ha van egy jó vibrátorom és elég sütemény, leélhetem az életemet apácaként. Erre itt ez a pasi, és már nem hiszem, hogy olyan jó dolog az önmegtartóztatás. Ebben a pillanatban a legszívesebben leteperném a Dögös Szörföst. – Anyámnak nem tetszene – súgja halkan, megragadja a csuklómat, és magához húz. Kissé megingok a fájdalmasan magas tűsarkakon, amit a személyes beszerzője vásárolt nekem, végül odabillegek, a testünk összeér. Kezem a kemény mellizmán landol, amit még a zakón és az ingen át is érezni lehet. Lenéz rám, én felnézek rá. – Mindig azt teszed, amit anyukád mond? – incselkedem. Felnevet, a szeme csodaszép fűzöldre vált. Úgy érzem, napokra el tudnék veszni ebben a szempárban. – Nem, de ez anyám rendezvénye. Szívesen adom a jó fiút, ha kedvemre van. 42

Közelebb hajol, és beszívja az illatomat. – Atyaég! Olyan az illatod, mintha a nyári napfény keveredne az esti friss levegővel – súgja, és végighúzza az ajkát az államon. Izgatott remegés szalad végig rajtam a hajam tövétől egészen a lábujjamig. – Leírhatatlanul szép vagy. Újra egy aprócska csók. Egy épphogy csók. Már majdnem félbeszakítom, amikor ráeszmélek, hogy ez is a játék része, és nem is olyan rossz. Az izgatás művészete egyértelműen olyasmi, amit nagyon szeret, nekem pedig most épp egyáltalán nincs ellenemre. – Jobb lesz, ha indulunk – figyelmeztetem. Wes lágy mosoly kíséretében kézen fog, és kivezet a szobából. Felkapom a ruhához illő színházi táskát, amiben a telefonom, egy rúzs és az igazolványom van. Az ajtónál Ms. Croft vár minket. Kezében egy kosár, tele selyem zsebkendővel. Végignéz a ruhámon, előkap egy megfelelő színűt, és gondosan betűri Wes zakózsebébe. – Így ni – szólal meg, miközben végigsimítja a finom anyagot. – Tökéletes, Sonny. Csillog a szeme, és kissé könnyes is, mintha a saját fiát öltöztetné az első bálra. Furcsa, de nem teszem szóvá. Wes válaszul a kezébe nyomja a nyakkendőket. – Köszönöm, Judi – mondja, és lehajolva puszit nyom Mary Poppins gödröcskés arcára. Rám néz közben, majd visszafordul a házvezetőnő-szakácsnő-szobalány Ms. Crofthoz. Nem lehet eldönteni, pontosan milyen szerepet tölt be a nő. – A ruha tökéletes. 43

Újra elköszön, és kimegyünk a ház előtt várakozó limuzinhoz. Judi vette a ruhákat? Minden gondolatom szertefoszlott, amikor megláttam az autót. Talán még az állam is leesett. Hosszabb volt, mint amilyet valaha láttam. Még sosem ültem limuzinban, és ahogy közeledtünk, Wes felém fordulva, az arcán pajkos mosollyal rá is kérdezett. – Ültél már valaha limuzinban? Kihúzott vállal úgy masírozom a jármű irányába, mint ha minden napom így telne. – Hát persze. Kinyitom az ajtót, ő pedig a szájára tapasztja a kezét, a könyökére támaszkodik, és nevetésben tör ki. Én meghajlok, de nem viccből. – Akkor miért a vezetőülésnél akarsz beszállni? – mutat az ajtóra, amit kitártam. Bekukkantok, a kormány épp ezen az oldalon van. Felemelkedve pedig látom, hogy a túlsó oldalon egy fekete egyenruhás sofőr tartja nyitva a hátsó ajtót. – Csak meg akartam kérdezni a sofőrt, hová megyünk – vágom rá tettetett magabiztossággal, és lángoló arccal sétálok a másik ajtó felé. – Nyilván. Megérinti a hátamat, és még mindig kuncogva besegít az autóba. Elrendezkedünk, és máris egy pohár pezsgővel kínál, amit szívesen elfogadok. – Köszönöm. Magának is tölt egyet, koccintunk. 44

– Mire iszunk? – kérdezem. – Mondjuk arra, hogy barátok vagyunk? Rám szegezi letaglózó mosolyát, és forró tenyerét a combomra simítja, nagyon „nem baráti” módon. Meglehetősen kellemes érzés. – Jó barátok. A tekintete lekúszik a számra, én meg beharapom az ajkamat. – Barátság extrákkal? – firtatom emelkedő szemöldökkel, és keresztbe teszem a lábamat. Keze a mozdulatra még feljebb kúszik. Tekintetünk egybeforr, érzem, hogy melegem lesz, jó értelemben. – Istenemre, őszintén remélem! – súgja, és közelebb hajol. Hogy megakadályozzam és kordában tartsam magamat is, gyorsan kettőnk közé emelem a poharamat, és belekortyolok a buborékos nedűbe. Wes visszadől, és nyöszörögve igazít a sliccén. Nevetnem kell, ő pár gyilkos pillantással viszonozza, de végül csak megrázza a fejét, és ő is elmosolyodik. Hát, igencsak élvezetes lesz ez a macska-egér játék! Már most nagyon jól szórakozom. Egy elegáns kastélyhoz érkezünk a Malibu Hillen, nem túl messze Wes házától. A lépcsőn felfelé menet az ablakon át látom a vendégeket. Mindenki tökéletesen kiöltözve, kezükben ital. A nők nagy része velem egykorú, ami elég fura, lévén a férfiak idősebbek. – Mégis mivel foglalkozol? – kérdezem halkan, miközben a bárpulthoz vezet, mert beugrott, hogy nagyon 45

keveset tudok a ma esti feladatomról azon túl, hogy távol kell tartanom a dögkeselyűket. – Forgatókönyveket írok – válaszolja nemes egyszerűséggel, míg a pincérre várunk. Elég meglepő, de a szoba hatalmas, így talán mégsem olyan különleges, hogy egy hosszú, vendéglátó-helyiségekbe illő bárpult van a házban. Kandeláberek a falakon és egy falnyi ablakon át ugyanaz a kilátás, mint Wesnél, csak nagyban. A tulajdonos leírhatatlanul gazdag lehet, nem úgy, mint Wes, aki „csak” nagyon gazdag. Újabb pohár pezsgőt kapok. – Színdarabokhoz? – faggatom tovább, miközben körbenézek a teremben. Rögtön kiszúrok egy csapat harcra kész libát az egyik sarokban. Mindannyian West bámulják, és máris ropogós dollárkötegeket látok a szemükben. – Inkább filmekhez. – Ó! Ismerhetem valamelyiket? – fordulok felé mosolyogva. – Meglehet – mondja sokat sejtetőn, és belekortyol a borostyánszínű folyadékba, amit egy vizespohárban kapott. A whiskey-t már egy kilométerről megérzem, és nem ébreszt bennem kellemes emlékeket. Összerezzenek, és inkább visszafordulok a dögök felé. Wes keze a csupasz vállamra kerül, a szeme összeszűkül, a tekintete bizonytalan. – Mi a baj? Mély lélegzetet veszek, és próbálom legyűrni a gondolataimat az apámról, az ivásáról, a játékszenvedélyéről, erről az egészről, ami idáig sodort. Megrázom a fejemet. 46

– Semmi. Felemeli kissé az államat, és a szemembe néz. – Ez nem semmi. Nem kérdezem még egyszer – figyelmeztet. Akaratlanul is megremegek. – Kissé zavar a whiskey illata, nem nagy ügy. Félig elfordulok, és kiszabadítom magam a keze közül. Ő leteszi a poharat a pultra, és odainti a pincért. – Meggondoltam magam. Gint kérek, tonikkal. – Nem kellett volna – mentegetőzöm, de az arcomhoz simuló tenyere belém fojtja a szót. Nagyujja csak épp érinti az ajkamat. A legszívesebben kinyújtanám a nyelvemet, egy pillanatra megízlelném, de inkább nem teszem. Nem tudom, hogyan reagálna. – Én akartam. És most gyere, bemutatlak anyámnak. Nagy nehezen követem, semmi mást nem akarok, csak elrohanni, ki az ajtón, le a partra, egyenesen az óceánba, és azonnal elsüllyedni. Mi a fenét keresek én egy ilyen csili-vili partin egy filmes pasas oldalán, akinek annyi pénze van, amennyit egész életemben nem láttam? Egy vegasi szerencsétlen lánya vagyok, általában pincérkedem, és csak nemrég kezdtem bele a színészkedésbe. Wes keresztülkalauzol az embertömegen. Elcsípett mondatfoszlányok egzotikus utazásról, a legutóbbi akciófilm bemutatójáról, ki kicsoda Hollywoodban, melyik gigacég mit tervez és hasonlók cikáznak a fejemben, ahogy egyre távolabb jutunk. A férfiak elismerő tekintettel jutalmaznak, a nők már kevésbé. A felfújt száj és az anorexia a legdivatosabb manapság, legalábbis itt ezt 47

látom. Nekem egyik sincs, és ez a ruha rajtam nem is sejtet mást. A terem hátsó részébe igyekszünk, ahol magas, fekete székek és könyvespolcok állnak. Egy idősebb nő, olyan ötvenes áll egy Wesre kísértetiesen hasonlító úr mellett. Ő is magas, szőke, és leszámítva azt a visszafogott szürke öltönyt, ami a felesége halvány rózsaszín ruhájához igencsak passzol, ez a férfi hatalmas és izmos. Wesszel ellentétben inkább tűnik tagbaszakadt védőjátékosnak, mint úszó-szörfös fickónak. – Anya, apa – lép hozzájuk Wes. A hölgy haja majdnem fehér, a szeme kék, csillogó. Szája egy az egyben a fiáé, ajkán mályvaszínű rúzs, ami tökéletesen passzol a bőréhez. Laza francia kontyba fogott haj, gyöngy fülbevaló és nyaklánc. Klasszikus elegancia. Idősebb Channing finoman hátba veregeti a fiát. – Fiam – mondja büszkeséggel a hangjában. Anyja két látszatpuszit nyom az arcára, amit általában nagyon színpadiasnak tartok, de aztán a kezébe fogja Wes arcát, és melegen rámosolyog. – Látom, tetszik a választásom – súgja oda, de nem elég diszkréten, így én is meghallom. Újra olyan ideges vagyok, mint az első találkozásunkkor. Ezt még megemlegeti! Az anyja választott engem? Mármint tudtam, hogy Millie néni és a drága mama üzlettársak, de azért ez több mint furcsa. Ki is ver kissé a víz. Wes felém fordul, és megfogja a hátamat. Érintése villámként hasít belém. Már el is felejtettem, hogy a ruha teljesen hát nélküli, leszámítva a keresztpántot, ami 48

a lapockám vonalánál fut. Egészen a derekamig csupasz a hátam, az ujjaival leírt apró körök mintha égetnék a bőrömet. Megremegek, és kérés nélkül közelebb húzódom hozzá. – Anya, apa, ő Mia Saunders, a partnerem – mutat be vigyorogva, és én máris kezet nyújtok. – Mia, ez itt Weston Channing, a Második, és az anyám, Claire. – Örülök, hogy találkozunk, Mr. és Mrs. Channing. Wes anyja keresztbe font karral néz rám. Komolyan elpirult, és olyan szélesen mosolyog, hogy biztosra veszem, valami titkos viccen nevet belül. Lassan Wes apjához simul. – Hát nem lélegzetelállító? – kacsint rám, és megrázza a fejét. – Hát, köszönöm – vágom rá, mire az apa felnevet. – Örülök, hogy találkoztunk, Ms. Saunders. – Szólítson Miának. A beszélgetésnek egyszerre vége szakad, mert West elragadja az apja. – Most pedig mesélj nekem erről a projektről. Hallom, hogy három százalékot ajánlottak. Az mindössze hárommillió, miközben a legutolsó, a Becsület sorozatból még most is százmilliókat kaszálnak. Emelned kell. – Az apja hangja mély és erőteljes. A Becsület sorozat! Weston Channing, a Harmadik írta az őrült jó Becsület sorozatot? Szent szar! A filmjei a legnagyobb, mi több, mind bomba siker a három évvel ezelőtt bemutatott első rész, a Jeremiás becsülete óta! Minden évben újabb rész kerül a moziba. Egyedülálló 49

módon írja le egy katona történetét, aki élete szerelmét követi, jó adag vér és erőszak, robbanások, hazafiasság és pár igazán pikáns szexjelenettel teszi eposzivá, nem beszélve a rekordokat döntögető bevételekről. – …tíz százalékot kapok a teljes költségvetésből, és megígérték, hogy rendezhetek is hamarosan. Wes mély, dübörgő hangja térít magamhoz. Épp csak felfogtam, hogy a legnagyobb mozikirályhoz szerződtem egy teljes hónapra, máris megjelent egy pár női ragadozó Wes mögött. A két dögkeselyű türelmesen várta, hogy észrevegye őket. Az egyik a haját tekergette, és egy gusztustalan, aranyszínű, pánt nélküli ruhában álldogált, amiből a jól felfújt melle szinte kibuggyant. Végigmértem, és meghajoltam. Annyira vékony, hogy minden bordáját láthattam. Mellette a kis barna se sokkal jobb. Műmellek, az egyik talán nagyobb is, mint a másik, ezt elég jól láthatom, hiszen az alig-anyag ruhája semmit sem takar. A mellbimbói az égbe meredeznek, és a legszívesebben figyelmeztetném, hogy meg kellene dörgölni őket kicsit, mielőtt emberek közé megy, mert így elég kínos helyzetbe hozza magát, de mégsem teszem, mert valami azt súgja, hogy pontosan ez volt a célja. Színpadra! Ideje megdolgoznom azért a százezer dollárért. Na persze a gondolat, hogy az a sok pénz mind Blaine-hez vándorol, már most kikészít. Ha végre felépül az apám, jól seggbe rúgom mindezért! – Helló, szívecskék, azt hiszem, várnak rátok arrafelé – mutatok a terem egy véletlenszerűen kipécézett pontjára, 50

közben pedig tekintetemmel West kérem, hogy nézzen maga mögé. Ő elérti nem túl leplezett szándékomat, és átpillant a válla fölött. Bimbó egy és Bimbó kettő azon nyomban irányba fordul, kidüllesztik műbájaikat, majd vaskos, kollagéndús szájukat csücsörítve megindulnak. Wes átkarolja a derekamat. – Mindig a helyes útra terelsz, köszönöm. Arcomhoz dörgöli az orrát, és mosolyog. – Kemény feladat, de valakinek meg kell tennie. A hangom nyálas, hihetetlenül mesterkélt. Wes közelebb hajol, és forró csókot lehel a nyakamra. – Hm, köszönöm – súgja a fülembe. Olyan közel van, hogy érzem a szájából kiáramló forró levegőt. – Mia és én ott leszünk a jövő heti jótékonysági bálon – mondja fennhangon. Az anyja a semmiből toppan mellénk, mintha csak egy lépésre lett volna eddig. – Nem, nem, az nem lesz jó. Több időt szeretnék Miá val tölteni, hogy megismerjem, drágám. Az a fajta mamamosoly árad belőle, amitől úgy érzed, nincs a világon fontosabb dolog, mint hogy ott áll előtted. Nekem sosem volt ilyen az anyám, de mindig ilyet képzeltem magamnak. Wes kihúzza magát mellettem. – Anya… – kezd bele kissé rendreutasító hangon. Claire végigsimítja a zakóját, és begombol egy gombot az ingén. Magamban jót nevetek azon, ahogy a fiát kezeli. 51

– Ugyan, édesem. Nyugodj meg. Tudom, hogy Mia csak egy barát, így hát semmi rossz nincs abban, ha áthozod vasárnap délelőtt, nem igaz? – kérdezi olyan hangon, amiről pontosan tudom, hogy eléri a célját. Egy pillanatra még azon is elgondolkodom, vajon katolikus-e Claire. A nagymamám használt hasonló, bűntudatkeltő hangot, amikor egyenesen a Bibliából idézett. Wes sóhajt egy nagyot, és csak a fejét rázza. – Jól van, ott leszünk. Még mindig ugyanakkor? – kérdezi. – Ez az én fiam – azzal két álpuszit nyom a levegőbe, felém fordul, és nekem is jár egy pár. Újra a bárpulthoz megyünk. – Innom kell – mondja Wes. Képtelen vagyok visszafojtani a nevetést. – Mi olyan vicces? – Te tényleg mindig azt teszed, amit anyukád mond! – kacagok most már szabadon. A pulthoz érve megtámaszkodom, és közelebb hajolok hozzá. – Anya kicsi fia! – süvítem egyenesen a fülébe. – Ó, fogd be. Komolyan megfontolom az egyezségünket. Tudod jól, hogy egy agyatlan Barbie-val is lehetnék most, nem? Szemöldökét felvonja, a szája összezárva, de a szeme elárulja. Tekintetéből árad a vidámság és a nevetés. Még egy döfést szeretnék bevinni, de megbillenek az embertelen sarkakon, ő elkap, és magához ölel. Kezem a vállán, ő pedig átkarol.

Szeme a világoszöldből hirtelen sötét, sűrű zöldbe vált, megnyalja a száját, és én képtelen vagyok nem így tenni válaszul. Tenyere égeti a csupasz hátamat. Mintha az egész terem megszűnne létezni a karjában. Érzem, ahogy dobog a szíve. Tádámm. Tádámm. Tádámm. Tádámm. – Tönkreteszel – mondja, és még közelebb hajol. Alig tíz centi választ el tőle egy üzleti koktélparti kellős közepén, a bárral szemben, ahol mindenki jól láthat minket. – Te meg anyuci pici fia vagy! Hárítanom kell, és el is lépek, kiszabadítva magam az ölelésből, és lehuppanok a legközelebbi székre. – Hát így akarsz játszani? – kérdezi kaján vigyorral, és hosszú ujjait végighúzza az állán. – Legyen hát, Ms. Mia.

a znap este, amikor visszaértünk a házba, fáradt-

ságra hivatkozva felrohantam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Kicsit hallgatóztam, hátha utánam jön. Bármennyire vágytam rá, hogy együtt legyünk, távolságot kellett tartanom. Még nem volt alkalmam lejátszani ezt fejben, és nem akartam érzelmileg kötődni Weshez. Annyira kedves volt egész este, úgy intézte még az üzleti beszélgetéseket is, hogy be tudjak kapcsolódni. Helyesebben tenném, ha nem felejteném el, miért is vagyok itt. Fizetett a szolgálataimért, ennyi. De akkor miért nem tudtam jól érezni magam? Felnőtt vagyok, Wes hihetetlenül jóképű és kívánatos. Fia talok vagyunk, és a hónap nagy részét együtt fogjuk tölteni. Ha a ma este túlfűtöttségéből kellene kiindulnom, a motoromat teszem rá, hogy olyan az ágyban, mint egy isten. Nem is lenne rossz, ha megtörténne. Ellazulnék. Már egy éve nem szexeltem, és a vibrátorom rég nem elég. Szükségem van az érintésre. Egy forró férfitestre. A szoba közepén állok, és körbenézek. Minden fehér. Az ágy, mint valami hatalmas, fehér felhő, biztos nagyon kényelmes. Wes láthatóan nem fukarkodik, ha a vendégei kényelméről van szó. Nem, ő nem az a fajta. Körbe-körbe 54

járkálok, és a következő lépésen gondolkodom. Ott van kint valahol. Már nagyon későre jár. Istenien szórakoztunk. Jó játék kerekedett abból, hogy számoljuk az őt megkörnyékező macákat és azt, hányszor néznek rám gyűlölködő tekintettel. Pontosan huszonnégyszer. Egy este alatt huszonnégy nő akart ráugrani. Már megértem, miért bérelt fel engem. Ha mindegyikkel csak egy percet is beszélgetett volna, egyetlen producerre, rendezőre vagy színészre sem jutott volna energiája. Wes egyébként remekül teljesített. Úgy siklott a teremben, mint pohárban az olaj. Simán, lazán, mindenkivel beszélt, de sosem maradt túl sokáig egy helyen. Biztos vagyok benne, hogy ez valami kifejlesztett módszer, de nem kérdeztem rá. Végig követtem, mint valami őrszem, és ha egy bögyös feltűnt, odafordultam hozzá, bemutatkoztam, és pont a megfelelő mértékben húzódtam Weshez, hogy a kérdéses nőszemély eloldalogjon, mint valami kígyó. És minden egyes nő, Wes anyukáját, Claire-t leszámítva, így viselkedett. Egyik sem volt több huszonötnél. Úgy tűnik, az üzleti életben az idősebb férfiak szeretnek maguk mellett tudni egy cukorfalatot. Ezek a nők csak ott állnak a pasik mellett, élettelen tekintettel révednek a távolba, lábfájdító sarkakon tipegnek, és méregdrága pezsgőt szopogatnak. Az este végére lerészegednek, de nem annyira, hogy ne tudnák, mennyire szánalmasak. Ha végiggondolom, magam sem vagyok sokkal különb. Technikailag pontosan ugyanazért voltam Wes mellett, mint ők a pasijaik mellett. Pénzért. Nekem szükségem 55

van most a pénzre, és az, hogy ők is rászorulnak, vagy épp csak még többet akarnak, nem számít. A gondolattól a torkomban fura, szorító érzés keletkezik. Amilyen jó volt az este, olyannyira irtózom most az egésztől. Észre se vettem, hogy a sötét házon át a nappali felé tartok. Befordulok a folyosóra, ahol még sosem jártam, a végén két dupla ajtó. Odanyomom a fülem az egyikhez, hátha hallok valami zajt. Döbbenet, de bekopogok. – Gyere be – hallatszik Wes bentről. Mély lélegzet és ajtónyitás. Az ágy fejtámlájának dőlve fekszik. A szoba sötét, mint valami barlang, az egyik falon kandalló, a másik végig ablak, kilátással az óceánra. A függönyök szinte behúzva, férfias, zömök fabútorok mindenütt. A tévére pillantok, egy focimeccs megy épp, Wes megállította, amikor beléptem. Egy szó nélkül végre ránézek. Nem mozdul. A kandalló tüzének fényében meztelen felsőteste aranylóan fényesnek hat, csak pizsamanadrágot visel. Édes istenem, a teste nem emberi! Hasizma hegyek és völgyek sorozata, mellkasának formájától szinte elalélok. A szívem olyan hangosan dübörög, biztos vagyok benne, hogy ő is hallja. Ahelyett hogy visszafordulnék, vagy kitalálnék valami ürügyet arra, mit keresek itt, a kezem a ruhám kapcsára kúszik. Egy pillantás, és az egész a földön, szép kupac lila selyem. Wes felnyög, amikor elsimítom a hajamat a mellemről. Mozdulatlanul állok, nincs más rajtam, csak egy fekete csipketanga és a magas sarkú.

– Gyere ide – szólal meg mély, feszült hangon. A korábbi laza hanglejtésnek nyoma sincs, a helyébe figyelem, vágyakozás és kéjvágy lépett. Ez az én három kedvencem. Macskaként odamegyek az ágyához. Két lépésre tőle megállok. Itt már érzem a tűz melegét. Wes minden porcikámat végignézi, a mellbimbóm máris ágaskodik, fájdalmasan keménnyé válik, a lábam között a forróságot nedvesség enyhíti. Mintha minden egyes pillantásával egy fájdalmas, de édes dobbanást küldene a csiklóm felé. Muszáj, hogy hozzám érjen. – Fordulj meg. Még mindig a cipőben, inkább lábujjhegyre emelkedem, és úgy mutatom meg magam hátulról is. A csupasz hátsóm látványától dorombolás tör fel belőle. Meztelen testem egyre melegebb a tűz közelében, úgy érzem, nyomban meghalok szégyenemben, amikor egy végtelenül lágy érintés találja meg a nyakamat, majd lassan végigkúszik a gerincemen, egyetlen csigolyát sem hagy ki. Felszisszenek. Ugyanaz a forróság a hátamon, mint elöl, de ez már nem a kandalló. Az óceán és egy férfi illata leng körül, becsukom a szememet. Nemsokára Wes keze határozottabbá válik, megragadja a karomat, és magához húz. A bőrünk összeér. Érzem a leheletét a nyakamon, félresimítja a hajamat, másik kezével szorosan tart, tenyere a mellemen, ajka érzékeny tarkómat érinti. Nem bírok magammal. Megremegek, amikor ujja megszorítja izgatott bimbómat, kisebb áramütést érzek mindenütt.

– Van pár alapszabály, amit be kell tartanunk. Hangjától megremeg a bőröm. Nyelve végigfut a vállamon, majd lefelé a karomon. Felnyögök. – Alapszabály? Alig bírom megformálni a szót, gyakorlott ujjai alatt majd szétrobbannak a mellbimbóim, képtelenség koncentrálni. Testem mint egy túlfeszített íj, tenyere vadul masszíroz és betakar, két ujja fáradhatatlanul kínoz. – Első szabály: Ebben a hónapban eszement mennyiségű, őrült szexben lesz részünk. Egyszerre szorítja meg mindkét mellemet, én felkiáltok, a lábam között a csipke szinte megolvad. – Ez egy szabály? – kérdezem lihegve, és hátrébb tolom magam, közelebb hozzá, fenekemet merev péniszéhez dörzsölöm. Nem tűnik betarthatatlannak ez a szabály, az egyszer biztos. Wes felnyög, és mindkét bimbóm büntetésben részesül. Tökéletes kombináció: fájdalom és gyönyör. – Második szabály: Ha belekezdünk, csak te vagy, és én. Ez idő alatt nem lehetünk senki mással. Beharapom az ajkamat, és még határozottabban táncoltatom a hátsómat az egyre ígéretesebb csomag hallatán. – Megbeszélve. Egy pillanatra elengedi a mellemet, majd a keze újra rám talál, de mintha nedves lenne. Lágyan mozog körbekörbe, és már alig bírok állni.

Biztosan megérzett valamit, mert egyik keze a csípőmre vándorol támasztékul, míg a másik nyughatatlan odafent. Ez a pasas lesz a mindenem, ha így folytatja, simán elélvezek mindenféle behatolás nélkül. Hátranyújtott karomat a nyaka köré kerítem, homorítok a karjában, hogy meg tudjam csókolni, de olyan erősen tartja a derekamat, és olyan vadul szorít magához, hogy képtelen vagyok elfordulni. – Harmadik szabály: Sosem alszunk egy ágyban. Ez nem más, mint szex. Kedvellek, Mia. Nagyon is. Nem akarlak bántani, és nem akarom, hogy azt hidd, kapcsolatunk lehet. Megértettél? A kéz a testemen megemelkedik, és lassan, nagyon lassan megindul lefelé, amíg el nem ér oda, pontosan oda, ahol lennie kell. – Ah, te jó ég, hogyne érteném… – válaszolom, és rátolom magam játékos ujjára. Tényleg értettem, pontosan ezt akarom én is. Barátságot és fizikai megkönnyebbülést. Belemosolyog a nyakamba, a kifújt levegő meglibbenti a hajamat. Hirtelen az ágyra fordít, térdre ereszkedik, és letolja a csipkét. A tanga a bokámnál landol, a cipővel nem bajlódik. Belenézek a szemébe, hüvelykujja utat tör magának, nyelvét csatasorba állítja, és máris a csiklómra bukik. – Ah! Ah! Szavak nem, csak hangok jönnek belőlem. Két nyelvcsapás között, esküdni mernék, hogy beszél hozzám. Nem könnyű odafigyelnem rá, de végül

elhúzódik, megmarkolom a haját, próbálom lüktető alfelemhez irányítani, és végre meghallom. – Negyedik szabály… – A szeme csillog, magába szívja az illatomat, és megnyalja a szája szélét, mintha valami remek desszertet kóstolt volna az imént. – Nem leszünk szerelmesek. A vigyorgó arc eltűnik, szája elnyeli sajgó testemet, nyughatatlan nyelve végre megtalálja a helyét. Majdnem leesem az ágyról. Hátrébb kúszom, ő vis�szasegít, lábam széttárva, ő közötte. – Ez nem biztos, hogy megoldható… – sziszegem, miközben a csiklómat kényezteti. Már majdnem elélvezek, amikor a tökéletes ujj- és nyelvjáték közepén megáll. Hangosan, morogva tiltakozom. – Elnézést – mondja kegyetlen éllel a hangjában. Megragadom a haját, és a könyökömre támaszkodom. – Nyugalom, Wes. A nyelvedért vagyok oda. Most fejezd be, hogy végre viszonozni tudjam. A legédesebb mosolyt csalom az arcára szavaimmal. – Életem legjobb döntése volt, hogy felvettelek – azzal újra megnyalja a száját, és máris eltűnik lábam forró, nedves tövében. Megemelt csípővel várom. – Bizonyíts! – szemtelenkedem, és ő újra és újra meg is teszi.

– Szóval miért is vacsorázunk megint ezzel az emberrel? – kérdezem, miközben Wes a liftbe vezet, ami a felhőkarcoló tetején lévő étterembe visz minket. Fél éve élek Los Angelesben, de még sosem voltam kiöltözős vacsorán. Ettől csak még siralmasabbnak tűnik a magánéletem. Legalább most megismerek pár kivételes helyet… ha más nem is, hát ez lehet egy kellemes velejárója új szakmámnak. Persze minden az ügyféltől függ. Most épp a világ legszexisebb pasijának a kezét fogom, és remekül érzem magam. Tegnap éjjel, miután többször elélveztem, az év szopásával ajándékoztam meg. Miután végeztünk, együtt zuhanyoztunk, és végig beszélgettünk, amíg rendbe szedtük magunkat. Amikor újra megkeményedett, azonnal térdre ereszkedtem, utána az ujjaira bíztam magam. Furcsa volt, igen, csak reggel döbbentem rá, hogy nem is volt igazi aktus köztünk. Ráadásul nem is csókolóztunk. Életem egyik legkielégítőbb éjszakája volt, az érzelmeket pedig simán félre tudtam tenni. Talán ez lenne a nagy titok, amit a legjobb barátnőm, Ginelle és sok más lány már régóta tud? Szexelni, mindenféle kötődés nélkül. Számomra ez teljesen újszerű. Még ha mocskos kis nőnek tartom is magam, amolyan mindent a cél érdekében fajtának, akkor is általában minden pasiba belezúgok, akivel ágyba kerülök. Mindenkibe, kivétel nélkül. De a tegnap éjszaka után sokkal jobban érzem magam Wes mellett, mint korábban bárkivel. Kölcsönös 61

tiszteleten és barátságon alapul a kapcsolatunk, na és persze nem elhanyagolható mennyiségű orgazmuson. A zuhany után ő ott maradt, én kimentem a hallba, át a nappalin a szobámba, és arccal zuhantam a csupa fehér ágyamba. Homályosan dereng, hogy Wes betakart, és jóéjt-puszit nyomott a homlokomra. Később arra ébredtem, hogy a napirend becsúszik az ajtó alatt, és sonkás tojás vár a reggelizőasztalon. Ms. Croft mindkettőnket kiszolgált, miközben átfutottam a heti tervet. Wes elmagyarázta a leglényegesebb dolgokat, mint például, hogy melyik esemény hivatalos, melyik kevésbé, és én feljegyeztem mindent a ruhákkal, az időpontokkal és a teendőkkel kapcsolatban. Olyan volt, mint egy rendes munka. Mintha III. Wes ton Charles Channing személyi asszisztense volnék, nem pedig egy kurva, függetlenül attól, hogy az első alkalommal szexeltem vele. Az egész csak azért történt, mert magányos vagyok, és kissé magam alatt is, ő pedig észveszejtően jóképű, és eléggé felcsigázott. Egyértelművé tett mindent a szabályrendszere, és én be is tartom, amit kér. Nem fekszem le mással, nem alszom mellette, és nem leszek szerelmes. Nem probléma. Wes közben megnyomta a tetőtér gombját, és a falnak dőlt. – A Becsület negyedik része, a Becsületkódex rendezőjével találkozunk. Egy katonáról szól, aki titkos üzeneteket küld a feletteseinek, miközben beépül az ellenség közé. Ugyanolyan kódolt üzeneteket küld a barátnőjének is, aki

nem tudja megfejteni őket, amíg a főhős el nem vezeti a megoldáshoz. Mosolyogva figyelem, milyen odaadással meséli a történetét. – Nagyon romantikusan hangzik. Elneveti magát. – Ez lenne a cél. Így lesznek női rajongói olyan filmeknek, amiket tipikusan férfiak néznének. Vér, erőszak, robbantások, hadsereg, árulás. Ezek körül forog a férfiak agya. Bólintok, és követem egy furcsa, négy személyre terített asztalhoz, ahol már ott ül a rendező egy aprócska szőkeség társaságában. – Mr. Underwood, Mrs. Underwood – nyújtja feléjük a kezét Wes. – Örülök, hogy találkozunk. A partnerem, Mia Saunders. Kezet rázunk, Wes pedig kihúzza nekem a széket. Egy pillantásra összetalálkozik a tekintetünk, lágyan néz vis�sza rám, majd újra felveszi a hivatalos arcát. A csinos kis szőkét Jennifernek hívják, és a ruhámat dicséri. Valóban szép darab. Királykék dzsörzé koktélruha mély V kivágással hátul, elöl teljesen fed, oldalt szűk, és nincs rajta díszítés. Kiengedett, egyenesre vasalt, a hátamra omló fényes hajjal viselem. Mégis, a legjobb a mai szettben a cipőm. Ms. Croft talán úgy fest, mint Mary Poppins, de minimum törzsvásárló lehet a Prada, Gucci és Louis Vuitton üzletekben, nem mellesleg pontosan ismeri a legújabb

divatot, mert a választott LV bokacsizma egyszerűen álomszép. Ha nem szedem is össze egy év alatt az egymilliót, az biztos, hogy komoly vagyonra teszek szert ruhákban és cipőkben. Eladhatom őket, ha muszáj. Ez a pár cipő önmagában tizenkétezer dollárt ér. Lehet, hogy nem túl szép, de meg kellett néznem a neten. – A ruha az semmi, nézd a cipőmet! – Azzal kinyújtom a lábamat, és máris elmélyült csevegésbe kezdünk Jennifer ruhaválasztásáról, a tervezőről, és hogy mivel foglalatoskodik napközben. Persze nincs sok dolga. Lényegében csak egy feleség, aki Mr. Underwood kívánságait lesi. Egész nap azt csinál, amit akar, ellenőrzi a szakácsot, a szolgálót, a házvezetőnőt, illetve remekül karbantartja magát, és tettre készen áll, mire a férje hazaér a munkából. – Őszintén szólva nem is tudom, mit kezdjek magammal – súgja halkan Jennifer. Tessék. Húsz perc alatt máris a bizalmába fogadott, és a gondjait is megosztja velem. Egyszerűen ilyen a személyiségem. Kiderül, hogy huszonhárom évesen találkozott a férjével, egy éve házasok. Szerepelt az egyik filmjében. Szerelem volt első látásra, vagy inkább vágy első érintésre. Magamban nevetnem kell. Összeszorított szájjal kicsit közelebb hajolok Jenni ferhez. – Miért nem önkénteskedsz vagy valami hasonló? Nincs valami hobbid? Hatalmas kék szeme boldogan csillan fel. 64

– Imádok úszni. Mindennap úszom egyet! – Úgy is nézett ki. Teste szikár, de nem az az anorexiás fajta. Egyértelmű, hogy műmelle van, de pont jó méretű. – Esetleg segíthetnél a helyi árvaházban? – próbálkozom, de az arca hirtelen eltorzul, és nemet int. – Nem hinném, hogy Jaynek tetszene az ötlet. Elgondolkodom egy pillanatig. – Talán nem szereted a gyerekeket? Újra megcsillan a kék szempár, mintha születésnapi gyertyák volnának. – Imádom a gyerekeket! Ha hiszed, ha nem, tanítónő voltam, mielőtt találkoztam Jayjel – avat be a múltjába, és ránéz a férjére, mosolya szélesebb, mint eddig. Jay is ránéz, elkapom a pillanatot, és egy kedves kacsintás után máris visszafordul az üzleti ügyeihez és Weshez. Jennifer arca csupa boldogság, már-már megfertőz engem is. – Miért ne dolgozhatnál újra gyerekekkel, vagy esetleg lehetnének sajátjaid is? Hátrarándul a feje, mintha megütötték volna, aztán Jayre néz, majd vissza rám. – Még csak egy éve vagyunk házasok, előtte pedig csak pár hónapig randevúztunk. Nem gondolod, hogy kissé korai? – kérdezi, mintha én megmondhatnám, mit tegyen. Megrázom magam, és kortyolok egy kis bort, mielőtt válaszolnék. – Nem az számít, én mit gondolok. Az a fontos, hogy ti ketten mit akartok. Ha gyerekeket szeretnél, hát rajta. Jay legalább tizenöt évvel idősebb nálad. Elképzelhető, 65

hogy már nem olyan fürge, mint rég. Eltarthat egy darabig, míg összejön. Jen eljátszott a gondolattal, és láthatóan felvillanyozódott. Kihúzta magát, a térde remegni kezdett, képtelen nyugton tartani az ujjait, és a széles mosolyt sem lehetett levakarni róla. Tekintete a férjén csüngött, aki újra felé fordult, de most felemelt mutatóujjával Wesbe fojtotta a szót. Máris kezdtem megkedvelni őket. – Mi az, kedvesem? – szegezte Jay a feleségének a kérdést. Jennifer csak mosolygott válaszul, de az a mosoly még a Közel-Keletet is megbékítette volna. – Csak boldog vagyok. Ha hazaérünk, szeretnék beszélni veled – válaszolja, és közelebb húzódik Jayhez, kezét a kezére teszi az asztalon. Jay is odahajol, megpuszilja a száját, és összedörgölik az orrukat. – Ha gondolod, nem muszáj várni addig – mondja aggódón a férj, és a szemét le nem veszi Jenniferről, kizárólag a feleségére figyel. – Nem, minden rendben. Nagyon is – nyugtatja meg Jen, és lágyan megcsókolja. Wes hozzám hajol, és megfogja a karomat. – Valami, amiről tudnom kellene? – kérdezi cinkos tekintettel. – Ígérem, visszafogom magam legközelebb – súgom a fülébe válaszul. – Remélem is – zúgja a nyakamba. – És azt is tudni akarom, mi folyik itt – teszi hozzá, és a turbékoló gerlepár felé biccent. Nevetnem kell.

A vacsora zökkenőmentesen folytatódott. Sikerült Jent lefoglalnom, így Jay nyugodtan megbeszélhetett mindent Wes új filmjével kapcsolatban. Mint kiderült, szándékában áll Wesre hagyni a komolyabb dialógusok és a romantikus jelenetek rendezését. Nagyon tetszett az ötlet, és felnevettem, amikor bejelentette. Wes szeme összeszűkült, és szikrát szórt felém. – Sajnálom. Eszembe jutott valami korábbi vicc, ne is figyeljetek rám – próbáltam elsimítani a dolgot, de abból, ahogy a desszert érkezésekor Wes megszorongatott, sejthető volt, hogy később megdorgál. – Mi volt olyan vicces? – kérdez rá nyíltan, amikor Jay kimegy egy cigire, és Jen vele tart. A szalvétámat gyűrögetve közelebb hajolok hozzá. – Sajnálom. Csak mókás, hogy Mr. Nem-lesz-kapcso lat-közöttünk épp romantikus jeleneteket fog rendezni. Egyszerűen nem tűnt testhezállónak, ennyi az egész – vallom be kuncogva. Úgy néz rám, mint akinek az idegeire megyek, majd lassan a nyakamra kúszik a keze. – Nem panaszkodtál az éjszaka – jegyzi meg azon a mély, részegítő hangon, amellyel előző este a szabályokat ismertette. Azonnal felszította a vágyaimat. Még közelebb hajoltam hozzá, csak egy centi választ el tőle. Éreznie kell a száján, ahogy lélegzem. – A tegnap éjszaka hihetetlen… – Mély lélegzetet vesz, és megnyalja a szája szélét. A legszívesebben most azonnal beleharapnék. – …volt, leszámítva… hogy nem

keféltünk. – Jól megnyomom azt a bizonyos k-t. – Szex volt, nem romantika. Wes keze még mindig a nyakamon, hüvelykujja a kulcscsontomat cirógatja, ajka még közelebb kerül az enyémhez, de nem ér hozzám. Még a kávé ízét is érzem ilyen távolságról. – Hát ez az, amit akarsz? Romantikát? – kérdezi, az ajka megremeg. – Nem. Kefélni akarok… – bukik ki belőlem épp azelőtt, hogy egy nehéz kéz a vállamhoz érne. – Ti szerelmes madárkák! – töri meg a pillanatot Jay Underwood, és mindketten visszacsúszunk a székünkre. Egy pillanatra azt hittem, soha többé nem érezhetem érzéki szája ízét, pedig mennyire akarom még… a fenébe! Kezdek nagyon türelmetlen lenni, de kizárt, hogy én lépjek először. Wes a kézfejével takarja el a száját, nyilván nem akarja, hogy Jay meglássa, nevet. – Később, édesem. Előttünk az egész éjszaka – ígéri fennhangon. – Hát, ezt már hallottam valahol! – vágok vissza, és ásítást mímelve belekortyolok a teámba. Kihűlt. Fúj. Wes megrázza a fejét, szeme szikrázik a gyertyafényben. – Kihívás elfogadva.

alig lépünk be az ajtón, Wes teste máris a falhoz

tapaszt, ajka érzékeny nyakamra vándorol, hosszú, forró, nedves nyomot hagyva maga után egészen a fülem tövéig. Libabőrös a hátam, minden porcikám remeg, szememet szorosan lehunyom. Wes keze sem tétlen, felcsúszik a szoknyám alá, megmarkolja csupasz hátsómat, majd egyik lábamat megemeli, aztán a másikat is, játszi kön�nyedséggel emel a magasba. Köré tekeredem, ő pedig még erőteljesebben présel a falhoz. – Olyan mélyen leszek benned, hogy úgy érzed majd, a torkodig hatolok – tesz észveszejtő ígéretet. – Picsába – csusszan ki a számon, miközben átmegy velem a szobán. – Pontosan – kontrázik, és harapdálni kezdi karcsú, védtelen nyakamat. Minden idegszálam, minden pórusom, minden sejtem kívánja ezt a férfit. Minden átmenet nélkül ledob az ágyra, megáll, és felnyársal tekintetével. – Vedd le a ruhádat – parancsolja, szeme sötét tűzben ég. Keze ökölbe szorul, megfeszült izmai kielégíthetetlen vágyról tanúskodnak. 69

Áthúzom a fejemen a ruhát, feltérdelek, csak a mélykék fehérnemű marad. A látvány hatásos, Wes zihálni kezd. – Te jössz. Vetkőzz. Kezem a mellemet markolja, Wes arcizma megrándul, gyors mozdulatokkal megszabadul a zakótól és a nyakkendőtől, a gombjai kinyílnak, meztelen, napbarnított felsőteste, amiért ölni tudnék, egy karnyújtásnyira van már csak. Beharapom a szám szélét. – Mindent. Semmi se maradjon. – A hangom rekedt, sürgető. Elvigyorodik, és lassan meglazítja az övét, előhúz a zsebéből egy óvszert, majd leengedi a nadrágot. A fogával feltépi a csomagolást, és a szemembe nézve görgeti fel ágaskodó férfiasságára. Tekintetünk összeforr, kezem a hátamra siklik, megszabadulok a melltartómtól. – Istenem! Nem bírom. Káprázatos vagy – mondja fogcsikorgatva. A szemöldököm a magasba szökik, de én sem tudok mást tenni, csak nézem ezt a gyönyörű, meztelen férfit. Magas termet, bronzszínű bőr, lehetetlen izmok és egy vastag, impozáns, tettre kész farok. – Te sem vagy rossz! – viszonzom a bókját, és nem füllentek. – Bizonyítsd be! – cukkol kaján mosollyal. Az előző éjszaka jut eszembe, igazán odatette magát, hogy jól érezzem magam. Az emlék örömteli, szédítő, épp emiatt nem akarok gondolni rá. Az ágy szélére kúszom, felemelkedem, nyelvem mellbimbóját éri. Wes felhördül, kis harapás a kívánatos 70

húsba, keze a hajamba túr, és felszisszen. Az arcom túl közel van, de nem érek hozzá, csak a leheletemet érezheti. Megnyalja az ajkát, készül az első találkozásra, de én nem adom magam. Csak a szája szélét érintem. – Játszadozol velem? – kérdezi cinkosan. A szám továbbsiklik, az arcán, az állán kúszik felfelé, a fülcimpáján megpihen. – Úgy gondolod? – súgom, és forró lélegzetemet az érzékeny pontjára irányítom. Ujjai a csípőmbe marnak, onnan a bugyim szélére, egy mozdulattal lerántja rólam. Felnyögök, amikor kiszabadítja lucskos alfelemet. – Szerintem igen – mondja, és hátradönt az ágyon. A puha paplanra érkezem. Mire felnézek, keze már a térdemen, a lábam széttárva, tekintetét lüktető, vágyakozó puncimra szegezi, és felmordul. Ujját megmártja a nedvemben, felszisszenek, ahogy megérinti az érzékeny területet. – Felfallak – villantja rám a szemét. – De előtte muszáj benned lennem. Irányba áll, és csak egy kicsit, csak a makkját tolja belém. A testem megfeszül, még többet akarok! Fölém hajol, és izgató, uralkodó morajlással utasít: – Nézd, ahogy a magamévá teszlek. És én nézem, miközben centiről centire, végtelen lassan elmerül bennem. Hüvelyemet megfeszítem, méretes pénisze teljesen betölt, szinte szétrepeszt, ahogy még senki őelőtte. Nyögnöm kell, a fejem hátrahajlik, már nem tudok másra figyelni, csak arra, hogy az övé vagyok. 71

– Mia – lihegi alig hallhatón. Kinyitom a szememet, őrjítő vággyal teli tekintete letaglóz. A könyökén támaszkodva az arcomat fogja, visszahúzza a csípőjét, és újra benn van, ajkunk összeér. Összeforrva, egy test vagyunk most, nincs Mia, nincs Wes. Csak mi vagyunk. Csókja forró, nedves és mohó. Nyelve és férfiassága egy ritmusra ostromol: pontosan, mélyen, a gyönyörtől mintha földrengés dúlna bennem, úgy reszketek. Köréfonom a lábamat, a karomat, belécsimpaszkodom, és együtt mozgok vele, idáig ismeretlen pontokat fedez fel bennem. Olyan intenzív, olyan túláradó, hogy hangosan sikoltva élvezek el szinte azonnal. – Cseszd meg, Mia! Szoríts még! Gyere még! Wes tovább mozog, orgazmusom végtelen, de ő még mindig vár. Te jó ég, ez a pasi egy igazi csődör! Megfogtam az isten lábát, amikor Millie néni összehozott vele. Megnyalja a számat, és kihúzza magát, és mielőtt tiltakozhatnék, már hasra is fordít, csípőmet a magasba emeli. – Milyen egy baszni való feneked van, Mia. Megcsapja az egyik farpofámat, és máris újra a forróságba mélyeszti magát, még érzem a bőrömön a tenyere nyomát. – Jézusom! Te aztán tudod, mi a dolgod! – sziszegem aléltan, és felsőtestemet ernyedten az ágyra engedem. Belekapaszkodik a derekamba, és vad ritmust diktál. Hallom, ahogy csattanunk egymáson. – Szoríts rám megint – morajlik belőle az újabb parancs, közben rám hajol, keze a lábam közé kúszik, ujjai épp csak érintik a csiklómat, és kész, újra a csúcsra jutok. 72

Vadul szorítom hüvelyem falát, követem a mozgását, míg végül ő is felhördül. Még három erős, határozott lökés, aztán már ő sem mozog, csak a lüktetését érzem, mintha a saját szívverésem volna. Rám zuhan, alig kap levegőt, én is zihálok, elveszünk az élményben. Pár pillanat múlva legördül rólam, és magához von. Olyanok vagyunk, mint a tinédzserek. A szobában az óceán, a szex és egy kevés parfümillat hömpölyög. Szinte tökéletes. Ha lehetne, üvegbe zárnám. – Egy dolgot mondj – kezdek bele az oldalához simulva. Wes felnevet. – Lehetne kissé pontosabban? – Csak egy dolgot mondj magadról. Ujjam aprócska köröket ró a hasán. Wes nagyot sóhajt. – Hát, azt már tudod, hogy szeretek írni. Bólintok. – És szörfözni – teszi hozzá kacsintva. – Találkoztál a szüleimmel és a dadámmal. Legalábbis az volt, amikor még kicsi voltam, most már a házvezetésért felel. – Ms. Croft? – Van még kérdés? Fürkész tekintettel nézek rá. – Millió. Vannak testvéreid? – Egy nővérem. Kétgyermekes tanárnő. Az iskolaigazgató a férje. – Nem kérdés, hol találkoztak – incselkedem, mire elmosolyodik. – Hogy hívják? 73

– Jeananna. És neked? Van tesód? Nevetnem kell, olyan furcsán hangzik tőle ez a kifejezés. – Igen, Maddy, azaz Madison. Öt évvel fiatalabb, most tizenkilenc. Las Vegasban jár iskolába. – Akkor te miért költöztél ide? Közelebb húzódom hozzá. – Változásra volt szükségem. Azt hittem, a színészet lesz az jövőm. Még most is így gondolom, de… – Megálljt parancsolok magamnak, mielőtt túl sokat mesélnék. – De? – nógat, de én csak megrázom a fejemet. – Ha színésznő akartál lenni, hogy lett belőled ez? – Pénz. Tudod, te vagy az első… – vallom be kissé remegve. Wes felém fordul, mélyen a szemembe néz, hitetlenkedve. – Ügyfelem. – Ó! És hogy tetszik? – kérdezi, és az arca sokkal derűsebb. Közömbösséget színlelek. – Egy tízes skálán, mondjuk, hetes. Hirtelen fölém kerekedik, kezemet az ágyhoz szegezi. – Nyugalom! – csitítom kacagva. – Csak hetest kapok úgy, hogy nincs is mihez viszonyítanod? Szemtelen csókot nyom a számra, keze a bordámra csúszik, és csiklandozni kezd. Nem bírom, és ahogy rájön, mennyire érzékeny vagyok, még jobban belelendül, próbálok ellenállni, összegömbölyödöm, sikítva kérem, hogy hagyja abba, a nevetéstől a könnyem is kicsordul. – Ismerd be, hogy egy hatalmas tízes vagyok! 74

– Oké! Oké! – engedek, ő leáll, én meg levegő után kapkodok. – Legyen egy kellemes nyolcas. Újra akcióba lendülnek az ujjai. – Jó, jó! Legyen kilenc! – visítom, de még mindig nem hagy békén. – Kilenc és fél? Végre megkegyelmez. – Kilenc és fél? Rendben. Lehet még fejlődni… A hónap végére meglesz a tízes is! A szeme boldogan csillog a sötétben.

A következő pár napot egyedül töltöttem, Wes a stúdióba vonult a Becsületkódex miatt. Minden este hazajött, együtt vacsoráztunk, filmet néztünk, vagy csak olvasgattunk. Éjszakánként persze elrabolt, és mielőtt a szobámba mentem volna, szeretkeztünk. Jobban ment, mint gondoltam. Nagyon jól éreztem magam, sokat nevettünk, és a szex! Hát, az fenomenális, mindenféle baljós érzésektől mentes. Eszkortnak lenni király! Egy első osztályú szopás után az ágy szélére fordulok. – Hát, ez, édesem, ez egy kibaszott tízes volt! – pihegi, mire én belecsípek a mellébe, de csak viccesen. – Aú! Dög vagy! Ugye tudod, hogy nem vagy normális? – kérdezi hozzám hajolva, és megcsókol, közben a hajamnál fogva visszahúz magára. – Megint? – Nem tehetek róla. Keményebb tőled a farkam, mint egy szörfdeszka. 75

Nyelvét a számba tolja, és beszívja az ajkamat. – Te most komolyan egy deszkához hasonlítottad a péniszedet? A csóknak vége, elkomorodik a tekintete. – Ezt tettem volna? – kérdezi. A homlokomat ráncolom, és bólintok. – Meghülyülök tőled. Képtelen vagyok egy épkézláb mondatot kinyögni – mentegetőzik. – Na, persze. Fáradt vagyok, és aludnom kell, úgyhogy kelj fel szépen, és billegj vissza a szobádba. – Azzal lefordulok róla, és fejemet a pihe-puha párnába fúrom. Wes keze a hátamon motoszkál. – Nem felejtettél el valamit? – kérdezi huncutkodva. – Ez az én ágyam – viszi be a döfést nevetve. – Hogy az a…! – pufogok, és letépem magamról a takarót, felkászálódom, ő pedig elterül. Anyaszült meztelenül hagyom el a szobáját, a távolból még hallom, ahogy utánam kiált. – Holnap együtt reggelizünk a családdal. Tízre legyél kész! – Hagyj lógva! – vágok vissza a vállam fölött, és épp ekkor ütközöm Judiba. Ms. Croft pupillája a háromszorosára nő, amikor felfogja, hogy csupasz vagyok. – Te szent ég! – kiált fel, és azonnal eltakarja a szemét. A meglepetéstől még az akcentusa is előjön. Kikerülöm, és amilyen gyorsan csak tudok, eliszkolok. – Sajnálom, Ms. Croft, nem akartam megijeszteni – mentegetőzöm. Wes hahotázását a folyosó végén 76

is hallom. Biztos meghallotta, mi történt, és most jót nevet rajtam. Remek. Ha Judi eddig csak sejtette, most már biztos lehet benne, hogy kurva vagyok.

– Remekül festesz ma, Mia – jegyzi meg Wes anyukája kedvesen, és megölel. Furcsa érzés az anyai ölelés, az ilyen ösztönös szeretetnyilvánítás. – Köszönöm, Mrs. Channing. Az otthona csodaszép. Ő csak mosolyog, én pedig körbenézek a télikertben, ahová a villásreggelihez megterítettek. A pincér Mimóza koktélt szolgál fel, kristálypohárban. Elegáns a berendezés, minden csupa luxus. Arany és krémszínű árnyalatok, itt-ott burgundivörös és mélykék kiegészítőkkel. Eredeti fehér kínai porcelán étkészlet sorakozik a finom csipketerítőn. Egy hadseregnek elég ezüst evőeszköz, friss csokor rózsa az asztal közepén, mintha nyár lenne, holott január közepe van. Nyilván itt minden más, Los Angeles nem középnyugat. Ahogy Vegasban, itt sincsenek hideg hónapok, sosem megy nulla fok alá a hőmérő. Sőt talán tizenhárom alá se megy soha. Legalábbis amióta élek, sosem volt ennél hidegebb. Alig párszor láttam havat életemben. – Hát itt vagytok! Szélesen mosolygó szőkeség érkezik sietve a télikertbe, mögötte egy magas, szikár, szemüveges férfi caplat. – Helló, hugi – üdvözli Wes, és jól megölelgeti. A nő elhúzódik, és játékos pofont küld az állára. 77

– Jól nézel ki, Wes. Wes szája meglepően széles mosolyra húzódik. – Sis, kérlek, ismerd meg a barátomat, Miát – és a kezét a derekamra teszi. – Szia! Jeananna, igaz? – kérdezem, és kezet nyújtok. Jeananna bólint, és kezet rázunk. – Nos… – keresgéli a megfelelő szót, miközben Wesre, majd rám pillant – barát, mi? Wes felnevet. – Igen, Sis. Barát – válaszolja, megnyomva a „barát” szót. Jeananna a plafonra pillant. – Hát persze – hagyja rá az öccsére, de a szeme huncutul csillog. Miután mindenkit annak rendje-módja szerint bemutattak egymásnak, leültünk az asztalhoz. A móka csak most kezdődött. – Szóval, mivel is foglalkozol, Mia? – kezd faggatni Jeananna. – A munka hozott össze benneteket? Wesre néztem, aki láthatóan köpni-nyelni nem tudott. – Mondhatjuk, igen – hagytam rá, és a villámra szúrtam egy falat quiche-t. Hirtelen, minden átmenet nélkül Claire Channing közbevágott. – Ó, kérlek. Hát persze hogy a munka hozta őket ös�sze. Miát én magam választottam Wesnek. Eszkortlány. Hát nincs jó ízlésem, Wes? – bökte ki mindezt úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egy anya nőt béreljen a fiának. Nem kicsit furcsa…

Jeananna szeme elkerekedett, nem tudta leplezni döbbenetét. – Te… kurva vagy? Wes és én egyszerre szólalunk meg. – Hogy mondod? – kérdeztem, miközben Wes kifakadt: – Nem, nem az! Elsápadtam, megakadt a falat a torkomon. – Akkor hát nem fekszel le az öcsémmel? – kérdezte Jeananna ártatlanul, mintha csak az időjárás felől érdeklődne. – Nos… – kezdtem bele lassan. – Semmi közöd hozzá! – pattant fel ekkor Wes, és az asztalra csapta a szalvétáját. Arca és nyaka vöröslött a dühtől. – Nem hagyom, hogy ilyen utálatos dolgokat feltételezz Miáról. Jeananna is felpattant, és Weshez sietett. – Nagyon sajnálom! Nem volt szándékos! Csak hát, anya azt mondta, hogy eszkortlány, és én… félreértettem. Nem gondoltam komolyan. Ekkor már Claire is felállt. – Nem, nem, Jeananna nem akart senkit sem megbántani. Csupán apró félreértés az egész – próbálkozott, de Wes addigra már hajthatatlan volt. – Egyáltalán nem apró – szögezte le. – Mia a barátom, és igen, talán én alkalmaztam, hogy segítsen átvészelni a rémes vacsorákat, ebédeket és egyéb üzleti eseményeket, de nem szajha.

A tekintete hirtelen rám irányul. – Sajnálom, édesem – kér tőlem mindenki nevében bocsánatot. Muszáj volt tennem valamit, így hát mély lélegzetet vettem, és belevágtam. – Wes, semmi baj. Én is hasonló módon reagáltam, amikor Millie nénikém előhozakodott a dologgal, de úgy döntöttem, belevágok, és örülök, hogy így alakult. Megismertem West, és ti mindannyian nagyon kedvesek vagytok hozzám. Claire szemében melegség áradt szét, miközben vis�szaült a helyére, Jeananna pedig megölelte a bátyját. – Egyébként láttátok, milyen cipőt kaptam tőle? – kérdeztem, lábamat úgy a magasba lendítve, hogy a gimnazista tánctanárom is megdicsért volna. – Pokolian csábító! Claire a kibuggyanó kacagását a tenyerével próbálta palástolni, Jeananna pedig leplezetlen irigykedéssel bámulta a lábamat. Férje egy szót sem szólt, de kocsányon lógott a szeme, Wes apukája pedig vállon veregette a fiát. – Szép munka, fiam! – Akárhogy is, mindent tudni akarok rólatok – váltottam témát gyorsan, és belekortyoltam a pezsgőmbe. – Wes azt mesélte, tanár vagy, és a férjed az igazgató. Hogy tudjátok kezelni a helyzetet? A délután hátralévő része problémamentesen zajlott. Claire és Weston, a Második, Jeanannával és a férjével, Peterrel együtt egyik történetet a másik után mesélte a kicsi Wesről. Többet nevettem, mint az elmúlt egy évben összesen. A túláradó szeretet szinte elviselhetetlen volt 80

egy olyan valakinek, mint én. Nekem nem volt igazi családom, csak az iszákos apám, a kishúgom, Maddy, akit gyerekkorom óta én neveltem. Hiába tudtam jól, hogy apa szeret minket, sosem tudott felhagyni az ivással és a játékszenvedéllyel, csak hogy ne kelljen anyára gondolnia. Miután eljöttünk, Claire megígértette, hogy a következő vasárnap is átmegyünk hozzá. Ahogy a Jeep felé sétáltunk, Wes átölelt, és lágyan megcsókolt. – Ez elég mókás volt, nem? Melegség járt át a karjában. – Igen. Régóta az egyik legjobb délutánom. Köszönöm, hogy elhoztál. – Bármikor, édesem. Tetszettél nekik. Bemásztam a kocsiba, és kibámultam az ablakon úton hazafelé. – Kedvelem őket. Nagyon is. Remek családod van. Szerencsés fickó vagy. Wes mosolya elillant. – A te családod milyen? – kérdezte olyan óvatosan, hogy a menetszéltől szinte alig hallottam. Hátradőlve a távolban hullámzó óceánt figyeltem. – A húgom, Maddy csodálatos. Nagyon okos, tudós lesz. A gyerekkorom nagy részében őt neveltem. – És a szüleid? – Egy szülő. Wes egy pillanatra rám nézett, láthatóan sajnálta a dolgot. Pontosabban engem. – Anyám táncosnő volt Vegasban. Tízéves koromban elhagyott minket. Maddy akkor még csak ötéves volt. 81

Bár az utat figyelte, ujjával idegesen dobolni kezdett a kormányon. – Sose ment vissza? – Nem. Apám pedig inni kezdett. És persze játszani. Nem kicsit. A kezemért nyúlt, és összekulcsolta az ujjainkat, aztán egy puszit nyomott a kézfejemre. – Hát ezért csinálod azt, amit? Hazudhattam volna, kitalálhattam volna valami badarságot, de az mindent tönkretett volna közöttünk. Teljesen őszinték voltunk egymáshoz, emiatt működhetett ez az egész, így hát válasz gyanánt csak bólintottam. – Akarsz mesélni róla? – kérdezte végtelenül lágyan. Még nem voltam kész rá, hogy megosszam ezt a terhet valaki mással. Wes egyébként is túl jó ember, biztosan rendbe akarná hozni, talán kifizetné a tartozást, vagy más őrültséget tenne. Ez az egész az én problémám, az én apám, és nekem kell megmentenem. – Elmondod majd valamikor? – Igen. Ennél többet nem ígérhettem neki.

– ébredj, kedvesem!

Wes tüzes érintése meztelen hátsómon magamhoz térít. – Jesszusom! – felriadva gyorsan magamra húzom a takarót. – Elment az eszed? – kiáltok rá. Bocsánatkérés helyett egy pajkos vigyor a válasz. – Gyerünk, kapj magadra valami kényelmeset! Lemegyünk a partra! Wes láthatóan mérhetetlenül izgatott ma reggel. Kidolgozta a belét is a héten, késő estig, mindennap, leszámítva egy unalmas üzleti vacsorát. Én a héten egyszer Jennifer Underwooddal, az aktuális rendezője feleségével ebédeltem, egy alkalommal pedig az anyjával, Claire-rel. Mindenki nagyon kedves volt. Wesnek nem volt ellenére, sőt szerinte remek ötlet, hogy barátkozom, amíg ő elfoglalt. Láthatóan jobban zavarta, hogy esetleg unatkozom, mint az, hogy nem túl bölcs a szabályok betartása szempontjából a családtagjaival vagy a munkatársa feleségével találkoznom. – Hogy érted, hogy a partra? Január van, az isten szerelmére! – Azzal a fejemre húzom a paplant, és már el is tűntem.

A matrac besüpped mellettem, Wes előás a menedékemből, és egy felfoghatatlan nindzsatrükkel mindkét kezemet az ágyhoz szegezi. Fölém hajol, megcsókol, lassan és olyan szenvedéllyel, hogy mindenem beleremeg. Azon nyomban reagál a testem, az ölem forró és nedves. Lejjebb húzza a takarót, és a mellbimbómat dédelgeti, először az orra hegyével, majd a szájába veszi, és szopogatja. – Látod, így kell egy lányt felébreszteni – nyöszörgöm kéjesen. Újabb erős, férfias szívás a jutalmam. – Legközelebb emlékezni fogok rá. Ha kielégítelek, jobb kedved lesz? Nyelve szüntelen játszadozik a bimbómmal, ujjai a másik mellemet cirógatják. Bólintok, mint valami buta liba, átadom magam az érzésnek, ami éget, és nem hagyja, hogy megszólaljak. Kinevet. – Ha kinyallak, megteszed, amit kérek tőled? Képtelenség ellenállni. – Igen. Istenem, igen! – sziszegem vágytól égve. Feje a mellemről lejjebb csúszik, harapdál és nyaldos, egyre lejjebb halad, a hasam következik, majd a szeméremdombom, míg végül odaér. Pontosan oda. Megkapom, amit ígért, még annál is többet. Aranyérmes nyelvész, nem vitás. Pontosan tudja, mikor kell harapni, szívni, finoman cirógatni, nyalni és falni. Nem lehet megunni. Harap. 84

Csíp. Szív. Nyal. Lefetyel és cirógat, végtelen, megunhatatlan gyönyörforrás a csiklómat izgató nyelve, mígnem végem. A testem felemelkedik, a hajába túrok, és még jobban magamra húzom. Felhördül és felfal, elveszve a pillanatban, ahogy én is. Talán még jobban élvezem, mint amikor szexel velem. Még egy órán át képtelenek voltunk elindulni. Végül egy Amil nevű szörfoktatóval találkoztunk a parton. – Azért hoztál ide, hogy nézzelek, amint szörföztök? – kérdezem, miközben kezet rázok Mr. Szörferrel. Nem voltam épp a legkedvesebb. Wes Amilra néz, aztán rám, és gonoszkodó vigyora levesz a lábamról. – Nem, igazából azért jöttél, hogy szörfözzünk. Amil segít neked, hozott felszerelést is. Övé a Szörfház a part túlsó végén – világosít fel, és a távolba mutat. Wes haját a hűvös, reggeli szél kissé összekuszálta. A szeme csillog, mint a smaragd, úgy fénylik a napsütésben. Szemet gyönyörködtető látvány a partot nyaldosó hullámokkal a háttérben. – Komolyan beszélsz? Bólint, és Amilhoz fordul, aki elővesz egy szörfruhát a zsákjából. Napbarnított, izmos háta némileg meglágyítja a szívemet. – Biztosan jó lesz. Százhetven centi, hatvan kiló? 85

– Százhetvenöt. Anyukád nem tanította meg neked, hogy egy nő súlya tabu? Amil nevetve megrázza a fejét. – Hát, nem mondhatnám. – Akkor nem végzett valami jó munkát – vágom rá ridegen. – Modortalanság. Nős vagy? Újabb fejrázás. – Barátnő? – Még mindig semmi. – Akkor már értem. Úgy csapom össze a tenyeremet, mintha csak a relativitáselméletet vezettem volna le. Wes hahotázik mögöttem. – Igaza van, cimbi – mondja kedvesen, s a kaliforniai szóhasználattól én is elmosolyodom végre. Nem mintha nem lett volna elég laza, de sokszor nagyon formális tudott lenni. – Sajnálom, Mia. Kérlek, ne haragudj, de a ruhának passzolnia kell – mentegetőzik Amil, és átnyújtja a neoprémet. Sokszoros szánalmas próbálkozás után végre belepréselem magam a leginkább Macskanő-szerkóra hasonlító, végtelenül szűk ruhába. A cipzár fent, a mellem összepréselve, máris ki akartam szabadulni a zubbonyomból! Ahogy végignéztem magamon, nevetnem kellett. Tényleg olyan voltam, mint a Macskanő. Nevetségesnek éreztem magam, még ha Wes pillantása pont az ellenkezőjét mondta is. Bár láthatóan ő is letépte volna rólam a hacukát. Amilnak nem tetszett, hogy nem figyelek arra, amit mond, de én semmi mást nem akartam, csak hogy essünk végre túl ezen is. 86

Nagy nehezen eljutottunk a „bevezetés a szörf művészetébe” szónoklat végére, és nekiindultunk. Wes hozta az én deszkámat is. – Elbírom a sajátomat, oké? Huncut tekintete rám siklik. – Biztos vagyok benne, hogy sok mindent elbírsz, édesem, de nem lennék igazi férfi, ha hagynám, hogy a nőm cipekedjen. Így is elég lesz neked a sportból. A nője? Jól hallottam? – A nőd? – kérdezem fennhangon, mielőtt buta módon érzelgőssé válnék. Elvigyorodik. – Igen, hát tudod, hogy értem – vonja meg a vállát. Nem, egyáltalán nem tudom, hogy érti. Tovább akartam boncolni a témát, amikor Amil félbeszakított. – Rendben, akkor most evezünk egy kicsit, és megtanulunk néhány alapmozdulatot itt, a víz melegebb részén. – Gyere, ne légy félős kiscica! – nógat Wes, és tüntetően nyávogni kezd. Mindketten rázendítenek, én meg egy állatkertben érzem magam. Épp ki akarok fakadni, amikor Wes a fenekemre csap, és betol az óceánba. Ám igazi úriemberként viselkedett ezután. Segített megtalálni a megfelelő helyet, megigazította a tartásomat, megmutatta, hogyan egyensúlyozzak. Először a térdeléssel próbálkoztam. Amikor már nem féltem annyira, rájöttem, milyen élvezet a kis hullámokat a deszkán hasalva meglovagolni. Nagyjából egy órámba telt, hogy feltérdeljek, és nagyon 87

büszke voltam magamra. A hullámzáson át is hallottam Wes örömkiáltásait. Általában én voltam az, aki örömködött Maddy vagy a barátnőm, Ginelle sikerein, de most végre én voltam, akit ünnepelnek. Még amikor táncosként eszement bemutatókon szerepeltem, akkor sem éreztem ezt a fajta elégedettséget. Talán a miatt a magas, szőke szépfiú miatt volt ez más, aki a parton várta, hogy kievickéljek. Felpattantam, ledobtam a deszkát, és egyenesen a karjába futottam. – Láttad? – kérdezem sikongatva. – Persze hogy láttam! Csodálatos volt! Ezt neked találták ki, édesem! – válaszol széttárt karral. Ledöntöm a homokra, és minden átmenet nélkül megcsókolom, vizes hajamba csimpaszkodva szorosan magához szorít. Sós íze van. Mintha álmodnék. Önfeledt hempergésünket Amil reszelős hangja szakítja félbe. Wes keze már a fenekemen, merevsége a lábam közé furakodik, amikor szétrebbenünk, egymás szemébe nézve. Egyszerre nevetjük el magunkat, amikor meglátjuk Amil döbbent arckifejezését. Wes felsegít a földről. – Nagyszerű voltál – mondja büszkén, és megsimítja az arcomat, majd lágy csókot lehel a szám sarkába. – Köszönöm, hogy megtanítottál. Mehetünk még egyszer? – kérdezem izgatottan a növekvő hullámok láttán. – Hát persze. Bármikor, édes Miám.

A szolgálatom harmadik hetében végtelen unalmas üzleti vacsorák sora következett, és egy puccos esemény. Nem bántam nagyon, különleges ételeket ettem, drága pezsgőt és borokat kóstoltam, gyönyörű ruhákban illegettem magam, de mégsem volt túl izgalmas. Ezeken az estéken Wes komoly tárgyalásokat folytatott, és megmutatta, milyen üzletember is valójában. Már értettem, miért nincs ideje igazi kapcsolatra. A nő, aki mellé szegődik, ideje nagy részét egyedül töltheti. Olyasvalaki lehet csak mellette boldog, akinek állása, karrierje van, és emellett szívesen lesz az ő éjszakai babája, tettre készen várja esténként, amikor hazaér, hogy megdöngesse, aztán összekucorodjon mellette, mielőtt mély álomba zuhanna. Reggel pedig kezdődik minden elölről. Hm. Egy másik nő gondolata fura, szorító érzést kelt a torkomban. Szerelembe esni, férjhez menni, gyereket szülni, boldogan élni, míg meg nem halunk, és közben továbbra is ügyfelekhez járni? Leülök, és az ínycsiklandó péksütemény helyett inkább a pezsgőspoharamat választom. – Hékás! Lassíts, jó? – simítja a kezét a derekamra Wes, és magához húz. – Talán be akarsz rúgni? – kérdezi fürkész tekintettel, szája széle máris pajkosan görbülni kezd. – És ha igen? Kihasználnád az alkalmat? – vágok vis�sza csípősen, és hozzányomom a mellemet. Mély lélegzetet vesz, és még szorosabban ölel. – Minden egyes percét – vallja be komolyan. Még csak beszélünk róla, de a bugyim máris nedves.

– Ne csináld. Felhúzol, pedig még dolgod van – tiltakozom, és leheletnyi nedves, forró csókot nyomok a nyakára. Felszisszen, csípője önkéntelenül is felém mozdul, duzzadó érdeklődése máris megérint. – Mégis hogy tudnálak elengedni nyolc nap múlva? – bukik ki belőle a kérdés, és feszes arca elárulja, hogy komolyan aggódik. Felsóhajtok, majd egyenesen a szemébe nézek. A szempárba, amiért már teljesen odavagyok. – Pedig így lesz. Mindketten tudjuk – emlékeztetem. Felém hajol, összeér a homlokunk. – És mi van, ha én nem ezt akarom? – teszi fel azt az egyetlen kérdést, amelyet soha nem lett volna szabad kimondania. Minden szabályt megszegett ezzel. A sajátjait is. – Ne… – súgom halkan. A lehelete oly közeli, hogy szinte perzseli nedves ajkamat. – Oké, befejeztem – mondja végül eltökélten. Úgy lesz, ahogy lennie kell. Ahogy lennie kellene. Nem volt más választásom, még ha akartam volna is, akkor sem lehetséges. Még mindig kell az a millió, még mindig halál vár az apámra. Senki másra nem számíthattam, csak magamra. Egy csöppnyi boldogság ígéretéért nem kockáztatnám az életét. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha cserben hagynám az apámat. Nem számítva azt, hogy alkoholista, és eljátssza a pénzét, mégis ő volt az egyetlen ember, aki igazán szeretett engem. Ő számít, akkor is, ha Wes már beköltözött 90

a gondolataimba, a szívembe és a lelkembe is. Egyszerűen nem lehet másként. Muszáj megtennem, amit kell, még ha belehalok is. – Gyere, táncoljunk – oldja a nehéz pillanatot Wes, és lassan megenyhülök, ahogy a táncparkettre vezet. A partit a következő filmje tiszteletére rendezték, a stáb, a befektetők és a színészek találkozója volt. Végre megünnepelhette a sikerét, és én elhatároztam, hogy boldoggá teszem. Miközben táncolunk, az együtt töltött időn merengek. Az elmúlt két és fél hét olyan volt, mint egy álom. Amikor Millie néni felajánlotta a munkát, biztos voltam benne, hogy az ördöggel kokettálok. Most viszont, en�nyi idő elteltével, kezdtem megszokni a helyzetet, és már nem tűnt kivitelezhetetlennek a rám váró egyéves terv. Talán sikerül továbbra is a filmes körökben maradnom, ami segítheti a színészi ambícióimat később. Ha nem is ujjongtam az új szakmámért, már nem esett nehezemre ez a fajta pénzkereset. Jó, nyilván nem magamnak gyűjtögetek. Csak keveset tudok majd félretenni, épp elég lesz a lakbérre és egy kis extra segítségre Maddynek az iskolához, de ennyi. Ha így megy tovább, és havonta meglesz a százezer, a végén kétszázezer dollárral szállok ki a dologból. Abból kifizethetem Maddy taníttatását, és még marad is. Havi háromezret tudok majd küldeni a húgomnak és apámnak belőle, ezret a lakásra költök majd, és lesz pár ezer tartalékom is. Nyilván nem én rendelkezem az időmmel, amitől kissé kivagyok még mindig, de remélem, hogy a többiek 91

is Weshez hasonlóak lesznek. Sokat dolgoznak, és csak ritkán érnek majd rám, nekem pedig nem lesz nagyon más dolgom, mint hogy ellébecoljak a luxusházaikban. Westől megválni persze nem lesz könnyű. Vajon így lesz ez mindenkivel? Már most hiányzott az együtt töltött idő, nem beszélve a fenomenális szexről. Ha csak a ma reggelre gondolok, elpirulok. Ahogy nekidöntött a zuhanyozó falának… Istenem. Ez a pasi aztán tudja a dolgát. – Hékás! Kipirultál. Minden rendben? Wes megtorpan a parketten, és én fürkész tekintete elől menekülve a mellére hajtom a fejemet. Szívének ritmusa magamhoz térít. Ringatózó csípőmmel jelzem, hogy táncoljunk még. Nem akarom, hogy elengedjen, a karjában úgy érzem, én vagyok az egyetlen nő a világon. – Nincs semmi baj. Meleg van, és te csak még inkább feltüzelsz. Államat a mellkasába fúrom, és felpillantok rá. Wes mintha az agyába akarná vésni arcom minden rezdülését. – Tudod, te vagy a legdrágább nő az életemben az anyám és a nővérem után. – A legdrágább? – kérdezem nevetve. – Pontosabban… – Lehajol, állát végigsimítja a bőrömön, ajkunk majdnem összeér. – Fontos vagy nekem. Szorosan, nagyon szorosan ölelem. Azt akarom, hogy érezze, ő is fontos nekem, még ha nem találom is a megfelelő szavakat. Egyszerűen nem megy, nem tudok megszólalni. Körmeim a zakójába vájnak, mire hirtelen elhúzódik. 92

– Mia. Nem muszáj beszélnünk erről, de tudnod kell. Megrázom a fejemet. Nem akarom, hogy olyan érzésről valljon színt, amit nem viszonozhatok. Kezébe veszi az arcomat. – Mia, figyelj rám. Ha nem leszünk is egy pár, miután elmész, még találkozhatunk. Továbbra is barátok lehetünk. Hangjából pontosan tudtam, hogy komolyan beszél. Megkönnyebbülten elmosolyodom. – Igazán? – Igen, igazán, édes. Most pedig igyunk, és élvezzük ezt az estét. Hamarosan bejelentik a Becsületkódex színészeit, bár már mindenki tudja, kik ők. Mégis, jó móka lesz. – Kacsintása megenyhít, szó nélkül követem. A bárpultnál belebotlom Jennifer Underwoodba. – Mia! Végre megvagy! Egész este téged kereslek! – rohan le azonnal, és máris félrevon. Wesszel összenézünk, leplezetlenül csalódott. Megnyugtató „ne aggódj” biccentéssel adom meg magam Jennek. – Mi a baj, Jennifer? Jen közel hajol hozzám, körbepillant, mielőtt belekezdene. – Késik – mondja alig hallhatóan. – Parancsolsz? – Fogalmam sincs, miről beszél. Újra közel hajol, elfojtottan sóhajt, és szinte a fülembe súgva folytatja. – A menstruációm. Késik. És akkor leesik. Atyaég! Hogy késik! Az első találkozásunk utáni héten újra együtt vacsoráztunk, akkor 93

hálálkodott, amiért megváltoztattam az életét. Mint kiderült, előállt a farbával, hogy gyereket akar, és Jay, a férje ujjongott örömében. Elmesélte, hogy Jay már a nászéjszaka óta erre vár, de mivel olyan hamar esküdtek meg, úgy gondolta, Jennifer az, akinek időre van szüksége. Azóta úgy szorgoskodnak az utódnemzésen, mintha nyulak volnának. Megragadom Jen kezét, és cinkosan sustorgom én is. – Hány napja késik? Hogy lehet? Hiszen még csak most kezdtetek bele! – Tudom! – A hangja izgatott, már-már túlzott figyelmet kelt a körülöttünk álló férfiakban. – Öt napja, pedig sosem szokott egy percet sem! – Hát ez csodás! – Ugye? – Édes istenem! – Tudom! – kiáltja, és ugrálni kezdünk, mint a gyerekek. Megölelem örömömben. Sosem voltam oda a lányokért, Ginelle és Maddy persze kivétel, de Jennifert valahogy közel éreztem magamhoz. Nagyon jó embernek tartom, és örülök, hogy a barátomnak tudhatom. – Ígérd meg, hogy mindenről tájékoztatsz, miután elmegyek! Jennifer némán bólint. Wesnek nem árultam el, hogy Jennifert beavattam a titkomba, és elmeséltem neki, ki is vagyok. Megeskettem, hogy nem árul el, és idáig nem is játszotta el a bizalmamat. – Hát ez csodálatos! Mit szólt Jay?

– Mindenkinek el akarja mondani, hogy terhes vagyok, még ha nem is száz százalék. Jennifer láthatóan nincs oda az ötletért. – A férfiak buták – jegyzem meg. – Ha ilyen hamar sikerült, maximum kéthetes lehetsz, amit még a gyorsteszt sem biztos, hogy kimutatna. A legjobb lesz, ha vért vetetsz, és orvoshoz mész. – Én is erre gondoltam. Már van is időpontom péntekre, aztán pár nap, és megtudjuk. Hacsak meg nem jön közben – teszi hozzá elkomorodva. Megölelem még egyszer, aztán megindulunk a fiúk felé. – Csak semmi pesszimizmus. Tessék a legjobbra számítani, rendben? Jen bólint, és újra elmosolyodik. Mire újra Wes mellé érek, a vendégek már összetömörültek a kis színpad előtt. A zenekar elnémul, és egy pezsgőspoharat kapok a kezembe. – Minden rendben? – kérdezi Wes. – Minden a legnagyobb rendben. – Esetleg valami, amiről tudnom kellene? Megrázom a fejemet. – Nem. Dugulj el. Felnevet, és a pulpitushoz vezet, a konferanszié közben el is kezdi sorolni a szereplőket. – Izgulsz? – kérdezem kíváncsian. – Nem, dehogy. Pontosan tudom, kik a szereplők – vigyorog büszkén.

– Hát aztán! Most fogják bejelenteni hivatalosan, és innentől kezdve hónapokig ezt fogják rágcsálni az újságok. Én már nagyon kíváncsi vagyok! Wes átkarolja a vállamat, magához von, így figyeljük az embereket a színpadon. Mindenki meghajol, amikor rá kerül a sor. – Vajon ki lesz Will, a főhős? És ki alakítja majd a szerelmét, Allisont? – Senki sem fogja Allisont eljátszani. – Hogy mi? De hát azt hittem, ő Will szívszerelme! – nézek rá értetlenkedve, de ő csak vigyorog, és a színpad felé biccent. – Figyelj. A színpadon ekkor előlépett egy gyönyörű, fekete hajú nő. Ismerem őt! Gina DeLuca! Magas és vékony, mégis bombázó. Minden férfi imádja, minden nő olyan akar lenni, mint ő. Azon túl, hogy eszméletlenül néz ki, a szíve aranyból van, és mindig csak jót hallani róla. És akkor elállt a lélegzetem. Nem hittem a saját fülemnek. – Gina DeLuca pedig a főhősnő, Mia Culvers szerepében tündököl! Egyszerűen tátva maradt a szám. – Neeeem! – fordulok döbbenten Wes felé. – Meglepetés! A túláradó boldogságtól széles mosolya észvesztő. Egy életre megjegyzem magamnak. – Te tényleg megváltoztattad a nevét Miára?

– Meg én! – feleli büszkén. Könnybe lábadt szemmel állok előtte. – Miért? – Mert fontos vagy.

édes istenem, hát tényleg fontos vagyok. A szívem

még így, pár nappal később is túlcsordul, ha eszembe jut, hogy az én nevemet adta a főszereplőjének. Még a külsejét is megváltoztatta. Eredetileg egy Allison nevű, csontsovány, szőke, kék szemű lány volt. Egyértelműen nem egy fekete, gömbölyded szépség, mint Gina DeLuca… vagy én. Nem igazán tudtam hova tenni a dolgot. Arról volt szó, hogy nem gabalyodunk bele a dolgokba. Persze, ha meggondolom, én magam sem tudom azt mondani, hogy nem érdekel Wes. Hogy szerelmes vagyok-e? Nem hinném. Egész idő alatt arra koncentráltam, nehogy beleszeressek, így fel se merült, hogy kitárjam előtte a szívemet. Telefonom zizegése ránt vissza a „mi lenne, ha együtt lennénk” gondolat veszélyes vizeiről a valóságba. Ez nem lehet opció. Ő is tudja, én is tudom. Egyszerűen ennyi, és kész. – Szia! – üdvözlöm Millie nénit. – Szia, drágaságom! Hogy megy az aranyélet? Viccelődni akart, de sikerült visszazökkentenie a valóságba. Felbéreltek egy feladatra. A munka pedig 98

luxuskörülményekkel jár… egy hónapig. Ez az egész nem az enyém, és soha nem is lesz. Hangosan felsóhajtok. – Nem rossz, ugye? – Nem, minden rendben. Miért hívsz? – kérdezem, hogy tereljem a témát. – A következő ügyfeled miatt hívlak, drágám. Hallom, ahogy papírok között matat, és pötyög valamit a számítógépbe. – Seattle-be mész. Nagyon izgalmas lesz! Alec Dubois, harmincöt éves, magas, sötét tónus, sármos, gazdag, de kissé fura. Inkább nem mondok semmit. Wes óta tudom, hogy teljesen normális, kedves embereknek is szükségük lehet ilyenolyan okból kifolyólag efféle társaságra. Ráadásul szerencsés is vagyok, mert másként sosem találkozhattam volna vele. Fontos lett ő is számomra, bár ezt még nem mondtam neki. – A honlapunkon talált rád, pont a Mr. Channinghoz költözésed másnapján. Megígértette velem, hogy ő lesz a következő. A takaróért nyúlok, és magam köré tekerem. – Őrült? Millie olyan hangos nevetésben tör ki, hogy el kell tartanom a készüléket a fülemtől. – Nem, angyalom, dehogy! Ő egy művész! A múzsája leszel. Azt mondta, szüksége van rád az új sorozatához. Szerelem a vásznon, ez lesz a címe. Még mindig kuncog, amikor csipog a készülék: üzenetem érkezett. Kihangosítom a nénikémet, közben pedig már az általa küldött e-mailt olvasom. 99

– Szentséges isten! Nem kapok levegőt. – Nagyon dögös, nem igaz? Pont, mint Wes, csak sötétben. Barna haj, barna szem, átlagos méret. Némán bámulom Mr. Alex Dubois képét a kijelzőn. Semmiképp sem átlagos. Kiköpött Ben Affleck, csak a haja hosszabb, kis kontyba fogva díszeleg a feje tetején, és hát szőrös. Bajusz és szakáll. Máris kíváncsivá tett. Hogy is fogalmazzak? A pasas rendben van! Elöntött a forróság, pár lassú, mély lélegzet, hogy csillapítsam ösztöneimet. – És pontosan mit is csinál egy ilyen múzsa? – Nem egészen tudom. Az biztos, hogy nem hétköznapi képeket készít. Minden munkája egyedi. Több százezer dollárt ér minden darab. Mindenesetre, ha leveszed a ruhádat, felárat kapsz. Ennyi. Ha szex is lesz, és hát lássuk be, melyik nő ne akarna ezzel a férfival lefeküdni, további húsz százalékra számíthatsz. – Követelheti, hogy levetkőzzem? – kérdezem, mert valahogy hirtelen mocskosnak érzem magam. Muszáj volt a fejembe vésnem, mi áll a szerződésben. – Nem, nem. Egyértelműen nem része a megállapodásnak. Persze szóba került. Elmagyaráztam neki, hogy az további huszonöt százalékot jelent neki, és kizárólag te dönthetsz a kérdésben. Technikailag nem érhet hozzád. Szexuális értelemben. Huszonöt százalék, az huszonötezer dollár. – Komolyan beszélsz? Még huszonötezer dollár, ha hagyom, hogy meztelen képeket fessen rólam? 100

– Nem, drágám. Csak húszezer. A cég kapja az öt százalékot belőle. Nem érdekes. Le fogok vetkőzni. Kell az a plusz húszezer. Ha másra nem, hát Maddy első éves tandíját fedezi. – Rendben. Ha nem kell szexelnem vele, mehet a vetkőzés. Hiába mondtam ki hangosan, attól még nem lett szebb a dolog. Még itt vagyok Wesnél, de már a következő pasiról tárgyalok. Kurva lettem. – Értem. Elsején indul a géped. Mr. Channing utolsó napja január huszonhatodika. Így marad pár napod magadra és a renoválásra. Menj fodrászhoz, masszőrhöz, kozmetikushoz, miegymás. Nevetnem kell. – Ha nincs más kérdésed, hagylak is. – Millie néni? – Ms. Milan, emlékszel? – figyelmeztet kedvesen. – Persze, bocsánat. De sosem foglak így szólítani, ha magunk között vagyunk. – Mondd csak, Mia – vált át máris családi hangnemre. – Szabad korábbi ügyfelekkel találkozni, miután…? – Ó, drágám! Ugye nem szerettél bele Mr. Channingbe? – Nem, egyáltalán nem erről van szó! – Magamnak legalábbis ezt mondogatom. Nem, egyáltalán nem. Esetleg. Talán. – Csak elég jó barátok lettünk, és nem szeretnék semmilyen szabályt megszegni. Millie néni hatalmasat sóhajt. – Nincs ilyesmire külön szabály, de légy óvatos, Mia. Az ilyen férfiak bármit megígérnek, ám a végén sosem 101

lesz belőle semmi. Hidd el, nagyon sokszor mondtak már nekem is mindenfélét. Túl sokszor, hogy pontos legyek. – Akkor hát nem tilos? – Nem. Csak… – és itt elég hosszú szünetet tart – vigyázz a szívedre. Ez a munka nem való mindenkinek, és neked már így is bonyolult az életed. Próbáld úgy felfogni, mint valami kirándulást, ne vedd túl komolyan, csak élvezd, amit az élet felkínál. Valószínűleg soha nem lesz hasonlókban részed, mint most. Visszanyelem feltoluló könnyeimet. – Hívj, ha már Mr. Dubois-nál vagy. A részleteket e-mailben küldöm. Ennyi volt, letette. Igaza van. Nem hagyhatom, hogy Wes belém beszéljen olyasmit, ami nincs. Seattle-be kell mennem. Seattle-be fogok menni. A telefonom kijelzőjén még mindig ott díszeleg a fotó. Dögvész Művész Úr lesz a következő úti cél.

– Édes, megjöttem! Wes hangja a házon át egészen a medencéig harsog, ahol épp ejtőzöm. Öltönyben, mosolyogva lép oda hozzám. Istenem, micsoda pasi! Mindig csinos, és mindig megnevettet, amikor öltönyben látom. Talán azért, mert imádom levetkőztetni. – Hamar jöttél.

102

Még csak fél három. Kitolom magam a vízből, és a partra huppanok. Tekintete rám tapad, a smaragd szeme lézerként tapogatja le minden porcikámat. Szinte érzem, ahogy végigpásztáz a mellemen, a hasamon, a combomon. Leveszi a cipőt, ledobja a zakót. Mintha csak kérte volna, hátradőlök, kihívóan homorítva az ég felé emelem a mellkasomat, és hátrahajtom a fejemet. Picit széttárom a lábamat, nehogy eldőljek. A tenyérnyi fürdőruhám nemigen hagy semmit a képzelőerőre. Újra felnézek, hogy lássam, hatásos volt-e a kis műsorom, amikor hatalmas csobbanást hallok. Wes ruhástul a vízben, úgy úszik felém, mint egy kiéhezett cápa. Egy levegővel átúszott hozzám. Kiemelkedik, én előrehajolok, és a nyakkendőjénél fogva a lábam közé húzom. Keze finoman mozog a térdemen. – Te hatásvadász – súgom az ajkába, de még nem csókolom, csak a medence vizét hagyom a számra csepegni. – Gondolod? Akkor ezt imádni fogod… – És a nyelve már utat is tört magának, úgy csókol, mintha ez lenne az utolsó esélye, mintha csak én csillapíthatnám az éhségét. És én is vágytam rá. – Egész nap erre vártam – duruzsolja, mielőtt a mellemre kalandozna a nyelve. Ujjai a bikinim aprócska háromszögeit simán arrébb tolják, máris kiszabadultak ékességeim. A bimbóm azonnal megkeményedik. – Ezekről a szépségekről álmodoztam – mormolja, miközben nyelve hegye fickándozva perzseli a véremet. Felnyögök, és a hajába túrok.

103

Addig szív, amíg már ki akarok szabadulni. Csak így is képes eljuttatni a csúcsra, mindjárt elélvezek, amikor hirtelen leáll. Én eldőlök a hideg betonon, ő lehámozza rólam a bugyit. Te jó ég! Itt kint fogja megtenni? – Wes… – figyelmeztetem, de igazán nem is érdekel már. Olyannyira kívánom, hogy nem ellenkezem. Ha Ms. Croft esetleg erre járna, majd továbbmegy. Ő már csak ilyen. Wes végigcsókolja a combomat, miközben utat tör magának. Széttárja a lábamat, akárcsak egy madár, szinte elrepülök, amikor a nyelve a csiklómhoz ér. A fejét fogom, magamhoz szorítom, de ő elkapja a kezemet, és magam alá gyűri mindkettőt. – Ne nyúlkálj – parancsolja. Hát így állunk. Ő akar irányítani. Akkor végem, mert újra és újra kikészít majd, szétszed és felfal, ahogy már jó párszor korábban is. Olyan sokszor élveztem el egy alkalommal, hogy a farkán lovagolva szinte elájultam. Életem egyik legvadabb, legérzékibb élménye volt. Mostanáig. Ujjbegyei elsimítják az utat a nyelve előtt, amivel az őrületbe kerget. Elélvezek, de ő nem tágít, nedves, forró kéjsóvár puncikám nem pihenhet. Mintha csak belém szavalná mocskos mondókáját. – Megízlellek. – Megkeféllek. – Szétszívlak. – Sosem elég. Mélyről tör fel a hang belőle. – Istenem, Mia! Egész nap habzsolni akarlak! – sziszegi a fogai között, aztán bekapja és keményen megszívja 104

a csiklómat, én felkiáltok, a gyönyör szétárad bennem, a testem remeg alatta, egészen addig, amíg a derekamnál fogva be nem húz magához a vízbe. Szinte lángolok. Mintha kisütöttek volna, bizsergek mindenütt. Még nem tértem magamhoz, de már a lábam a dereka köré tekerve, és háttal a medence falának támasztva várom a következő csapást. – Most pedig a magamévá teszlek, de úgy, hogy még így, két orgazmus után is érezni fogod. Keményen, határozottan döf belém. Nadrágja a vízen úszik, felül még rajta van az ing és a nyakkendő. A nedves gallérba csimpaszkodom, amikor újra belém hatol. A rigmus újra életre kel. Szerintem nem is tudja, hogy beszél, de én hallom, és minden szavát érzem is, elraktározom magamban, hogy később bármikor felidézhessem őt… ezt. – Itt vagyok. Egy újabb lökés. – Benned vagyok. Megint. – Megdöngetlek. És megint. – Imádom. Újra. – Emlékezz erre. Atyaég. – Emlékezz rám – mondja végül, hangosabban, mint amilyen erővel belém tolul, és eléri azt a pontot, amely a legkéjesebb, leghosszabb, legőrjítőbb kielégülést hozza el. 105

Sikítva jutok a valótlan állapotba, a testem már nem az enyém. A hangomat sem irányíthatom, számmal a száján, a nyelvét falva élvezek el – megint. Még mindig bennem van, amikor úgy, csuromvizesen a szobájába, az ágyába visz. Csak addig hagyott üresen, amíg lehámozta magáról a maradék ruhát, de máris újra széttárja a lábamat, és a még mindig lüktető, érzékeny bensőmbe fúrja magát. Eggyé válunk, s ez most egészen más. Lassú. Szenvedélyes. Szerelmezés.

– Helló, céda! Rég nem beszéltünk! Ginelle hangja nemcsak éles, de kissé haragos is. – Ribikém, dolgozom – vágom rá, de csak rontok a helyzeten. – Munka, mi? Wes farkán táncolni komoly feladat lehet – kapom vissza azonnal, de legalább már viccel, úgyhogy tudom, nincs semmi baj. – Nem lehet mindenki olyan táncistennő, mint te! – húzom tovább. – Igaz… – Kis hatásszünetet tart. – Hiányzol. – Elcsuklik a hangom, a legszívesebben felpofoznám magam. Mély sóhajt hallok a túlvégről. – Nekem is hiányzik az a ronda fejed. Sokkal több pasit szedek fel, ha itt vagy velem. Hiszen tudod, én vagyok a szebb – és máris visszakaptam az én legjobb barátnőmet. 106

– Hogy van apa? – kérdezem, bár félek a választól. – Fizikailag egyre jobban. Még mindig alszik, de már nem az intenzíven, ami jó jel. És tényleg az. Azt jelenti, hogy életben marad, de még soká tart a felépülés. – Nem mondták, miért nem ébredt még fel? – Nekem nem mondanak valami sokat, Mia. Én nem vagyok családtag. Felsóhajtok. Ginelle inkább volt a családom, mint bárki más. Ő az egyetlen ember, akiben megbízom. – Köszönöm, hogy vigyázol rá helyettem. Maddyvel mi van? Csak egyszer beszéltem vele, akkor is csak két órája között egy szünetben, öt percet. Úgy tűnt, eléggé kivan. – Igen, teljesen lefoglalja a tanulás, és a pénz miatt is aggódik. Adjak neki némi készpénzt? – Ne, ne! Van pénzem. Vagyis lesz a hét végére. Elég lesz a kiadásaira és kajára. Hamarosan még több lesz, csak fel kell szállnom egy repülőre a jövő héten, és a számlámra vándorol százezer dollár. Később még további húszezer, ami csak az enyém. – Mégis hogy szerzel plusz húszezer dollárt, hm? Hallom, ahogy beleszív a cigarettába. Biztos az ebéd utáni pöff. – Az új ügyfél egy festő. Én leszek a múzsája vagy mi. Azt akarja, hogy modellt álljak neki, pucéran. Ha megteszem, megkapom a húszast. Gin hatalmasat fújtat a készülékbe. – Szent szar! Én mindennap levetkőzöm, de senki nem vág hozzám húszezret! Azonnal hozz össze Millie 107

nénikéddel! Összekaparok némi pénzt! – fakad ki, és muszáj nevetnem. Sose hagyná ott Vegast. Istenem, milyen jó hallani a hangját! Eszembe juttatja, honnan jövök, ki vagyok. Még ha úgy öltözöm is most, mint Barbie, és álmaim randiján vagyok, akkor is Mia Saunders maradok. A lány, aki felnevelte a húgát, aki felnevelte önmagát, és meg fogja menteni az apját… újra. Remélhetőleg most utoljára. Csak remélni tudom, hogy ha felébred, és rájön, hová jutott, tanul belőle, és leszokik a piáról, elmegy terápiára, és talán, de csak talán végre meglátja, mennyire rossz irányba halad. – Nem is jössz haza egyáltalán? – kérdezi Gin, közben én már az esti alkalomhoz válogatok a ruhák között. Wes valami mozis buliba visz. Találkozhatok pár híres emberrel. Biztosan jó lesz. Talán a jövőbeli színészi karrieremnek sem árt. Fura, hogy az élet milyen ironikus. Végre megismerek valakit a filmiparból, de esélyem sincs egy meghallgatásra elmenni. Az életem ezen része határozatlan időre felfüggesztetett, legalábbis addig biztos, amíg az apám fölött ott lebeg Damoklész kardja. – Bárcsak mehetnék, de Malibu után három nappal Seattle-ben kell lennem. Millie néni egy halom szépségszalonba jegyzett elő, alig lesz időm bármire. Talán a jövő hónapban – teszem hozzá, de én sem nagyon hiszek benne. – Hékás! Tudom, hogy szeretnél jönni! Én is látnám már azt a hatalmas fenekedet, de semmi baj. Minden rendben lesz, csak takarítsd fel apád sarát. De ajánlom,

108

hogy tanuljon belőle az öreg, mert nem áldozhatod fel az egész életedet miatta! – Nincs más választásom – nyekergem. – Ha nem csinálom, megölik. Kómában van, Gin. Nem nagyon tehet semmit. És újra a régi nóta. Mindenkinél jobban szeretem Ginelle-t, de túlzásba viszi az apám témáját. Nem, mintha nekem ez lenne minden vágyam, de egyszerűen képtelen vagyok hagyni, hogy megöljék. Blaine és a gorillái sötét alakok. Nem cicóznak, legközelebb gondolkodás nélkül kinyírják. A fenébe is, talán azon jobban aggódna az a szemétláda, hogy vér cseppen-e az öltönyére, mint azon, hogy kioltja az apám életét. Számára az emberek járulékos veszteséget jelentenek, és én már egy vagyok a sok közül. Hazug, csaló szemétláda! Közben már hallom, hogy Gin visszafelé caplat, a kaszinó hangja félreismerhetetlen. – Csak ígérd meg, hogy ezután a saját életed éled, oké? – Megígérem. Egyébként elég jól mulatok itt, Malibun. Wes megtanított szörfözni! – Hát, ez valóban remek! Én még sosem láttam az óceánt – motyogja. – Ha meggazdagszol a ribiskedésből, elviszel egyszer a partra? Nevetnem kell. – Hogy a löttyedt seggedet kelljen néznem? – élcelődöm. – Tiszta hülye vagy. Visszavonom, nem is vagy a legjobb barátom!

109

– Olyat nem lehet! Ez már csak így van. Mintha kőbe lenne vésve. – Jól értem, hogy épp Isten tízparancsolatához hasonlítottad a kapcsolatunkat? – Hááát… úgy tűnik. – Pokolra fogsz jutni – állapítja meg kurtán. – Ha így lesz, jobban teszed, ha arra jársz, és kimentesz! Ginelle belenevet a kagylóba. – Tudod, hogy megtenném. – Szeretlek, ribi. – Én is szeretlek, céda.

a malibui nobu étterem elég puccos hely. Mint-

ha egy külön, nem is létező világba lépnél. A Becsületkódex sztárjai, rendezők és írók mind eljöttek. Nem voltunk sokan, talán negyvenen. Amikor megérkeztünk, egy hosztesz kísért minket a szeparált, hatalmas teraszra. Természetes fapadló, tömör faasztalok, fonott székek. Tökéletes, zavartalan kilátás az óceánra. A nap épp lemenőben, az ég színpompás, lélegzetelállító. Wes magához vont, és átölelt. – Gyönyörű – súgja a fülembe, orrával végigsimítva a nyakamat. – Elég szép, igen – helyeslek. – Nem a kilátás, hanem te. A nyakam tövébe harap óvatosan, amitől végigfut a hideg a hátamon, és azonnal feléleszti a bensőmet. – Lódítasz – csipkelődöm, és kicsit megcsiklandozom az oldalát. – Aú! Hát így bókoljak még egyszer egy nőnek! – mondja gúnyosan. Átkarolom a nyakát, és megcsókolom. Nem szemérmetlenül, épp csak összeér a szánk. Egész nap nagyon hiányzott, és reggel óta most találkoztunk először. 111

Belemorog a számba, aztán el is húzódik hirtelen. Megrázza a fejét, és felnevet. Éreztem, hogy mondani akar valamit, de tudtam azt is, hogy nem bírnám elviselni, amit hallanék. – Együnk és igyunk, mit szólsz? – kérdezem. Leejti a vállát, oda a pillanat. – Persze – mondja csalódottan, és kézen fogva az asztalokhoz megyünk. Itallal a kezünkben a pincér által kínált ázsiai falatkákat majszoljuk, közben beszélgetünk. Gina DeLuca, a világ legszebb nője közben átsétál a tömegen. Karmazsinvörös, pánt nélküli koktélruhát visel, ami kiemeli a bájait, és egészen a bokájáig ér. Haja nagyon hasonló az enyémhez, fekete és dús, de most hullámokban omlik tökéletes, gyöngyszínű bőrére. Csillogó, vörös ajak, füstös szempár. Minden férfi álma, minden nő rémálma. Leszámítva engem, mert én pontosan olyan akarok lenni, mint ő! – Gina – nyújtja a kezét Wes az égi tünemény felé. – Szeretném neked bemutatni a barátomat, Mia Saunderst. Gina pupillái kitágultak, ajka megrezzent a „barát” szó hallatán. Aprócska kezét Wes vállára tette, felnézett rá és jól megremegtette a pilláit, mielőtt felém fordult volna. West teljesen levette a lábáról, de a fenébe, engem is! Egy ilyen szépség nem mindennap jön az emberrel szembe. – Gina DeLuca – nyújtja felém a kezét, én elfogadom. – Wes minden barátja az én barátom is. A hangja, mintha legalábbis énekelne, amolyan kiszáradt torkú sanzonéneklésre hasonlít. Ott állt hát előttem, mellét Weshez dörzsölve. 112

– Már alig várom, hogy a történeteden dolgozhassak. Lenyűgöző darab – fordul újra Wes felé, és megsimítja a hajtókáját, ő pedig képtelen levenni róla a szemét. Már kezdtem úgy érezni, hogy zavarom őket. Egyértelmű, hogy nem volt rám szükség, és minden fogadkozásom ellenére kezdtem kissé féltékenynek érezni magam. Hivatalosan egy szavam se lehet, de még pár napig én vagyok a partnere, akárhonnan nézem. Megköszörültem a torkomat, de hiába. – Esetleg egyik este átjöhetnél, és megbeszélhetnénk pár részletet, tudod, csak hogy igazán átérezzem a karaktert – folytatja szemérmetlen szájnedvesítéssel kísérve, amitől az eddig csak fortyogó bensőmben vihar kezd tombolni. Mégis mit képzel magáról ez a spiné? – Nos, hát persze… szóval… – próbálkozott Wes, de ennyi. Közbe kellett vágnom. – Édes, éhen halok. Mehetünk az asztalunkhoz? Én is rebegtettem a pillámat, de egyértelmű volt, hogy Gina közelébe se érek. Wes lenézett rám, megrázta a fejét, és elmosolyodott. Csillogó szemmel maga mellé húzott, és átkarolt. – Bármikor, Ms. Mia – szólalt meg végül, és egy puszit nyomott a homlokomra. – Gina, ha megbocsátasz… Ránéztem a nőre. Láthatóan képtelen volt feldolgozni, hogy lecsaptam a kezéről, amit ő készült elhappolni. – Mia? Mint a filmben? – szólt utánunk. Wes visszafordult azzal a bugyinedvesítő mosolyával. – Akartam, hogy legyen valami, ami emlékeztet a nőmre – vetette oda úgy, hogy rá se nézett Ginára. A szívem 113

majd szétrobbant az örömtől és a szomorúságtól, hiszen hamarosan el kell mennem. – Emlékeztet? Miért, hová mész? – kérdezi Gina most már egyenesen tőlem, összefonva a karját. Mély lélegzetet vettem, és lehunytam a szememet. – Seattle-be – válaszoltam, majd elkaptam Wes pillantását. – Ó, igen? És miért? – Munka. Nem tudtam jobbat kitalálni. Ez volt az igazság, és nem szándékoztam ennek a libának az orrára kötni, mit is csinálok, vagy hogy Wes igazából szabad préda, ha rá akar repülni. Gina csak nem hagyott békén. – Mégis mivel foglalkozol? – Most épp egy festőművésznek fogok modellt állni kerek egy hónapon át. Műmosoly és lenézés. – És mit fogsz viselni a modellkedés közben? – Azt hiszem, most már elég, Gina. Egy hét múlva találkozunk a forgatáson. Gyere, Mia, együnk valamit – vetett véget a csibefutamnak Wes, majd megragadta a csípőmet, és megindultunk az ellenkező irányba. A túlsó oldalon leültünk egy asztalhoz, a kilátás innen még csodásabb volt. A pincér jó pár italt hozott még, és egy nagy tál harapnivalót. Épp beleharaptam egy ínycsiklandó falatba, amikor Wes megszólalt. – Tehát Seattle? Bólintottam. 114

– És Gina fején találta a szöget? Lassan ízlelgetve a mennyei halas falatot, próbáltam nem felmordulni. – Jól sejtette, Mia? Meztelenül fogsz modellt állni egy festőnek? Válasz helyett összerázkódtam. – Egyszerű kérdés, válaszolj. – Talán. Szokott aktot festeni, így van rá esély – gondoltam, ez talán jobban hangzik, mint a teljes igazság. Wes megrázta a fejét, és belekortyolt a sörébe. – Kell valami komolyabb – azzal felállt, és eltűnt a bár irányában, én meg hátradőltem a székemen, és azon tűnődtem, hová fajulhat ez az este. Féltékeny voltam rá, most ő énrám, ráadásul olyasvalaki miatt, akivel egyikünk sem találkozott. Mégis mi a fene folyik itt? Egy csurig töltött pohárral zsonglőrködve tért vis�sza. A folyadék benne borostyánszínű, és én gyűlölöm. Az első esténk óta most először vett a kezébe whiskey-t. Ráadásul úgy itta, mintha víz lenne. – Miért vagy dühös? – Nem vagyok – de az arca minden izma megfeszült. – Azt hiszem, tudom, mikor vagy dühös. Elég régóta élünk együtt ahhoz, hogy tudjam. – Akarod ezt egyáltalán? – kérdezi végül. – Ez nem akarás kérdése. Muszáj. Közelebb hajolok hozzá, ő pedig körülnéz, mielőtt újra megszólal. – Fenéket muszáj. Mindenkinek van választása. Maradhatnál. 115

Hát megérkeztünk. Azt akarja, hogy maradjak, pedig jól tudja, hogy nem lehet. – Ne… – Miért ne? Mert éreznél valamit? Felálltam, és elsétáltam. Wes nem jött utánam.

Mély álmomból pohárcsörömpölés ébreszt. Feltápászkodom, és amilyen halkan csak tudok, lábujjhegyen kisettenkedek a folyosóra. Wes nevetve küzd a zakójával, a fele még a vállán, teljesen összegabalyodva. Odamegyek, és segítek neki, ami nagyon rossz ötletnek bizonyul. Ahogy kiszabadul az anyag fogságából, nekidönt a falnak, szája azonnal a nyakamon. Keményen belém harap, én felsikoltok, és próbálom eltolni magamtól. – Mia, Mia, Mia! Annyira kívánlak! Nem akarlak elveszíteni! Kérlek! – könyörög, de a részegen kimondott szavakban nem lehet bízni. – Gyere, beviszlek az ágyba. Próbálom megtámasztani, pár lépést meg is teszünk, de megáll, és magához húz. Újra nekivágódom a falnak, most a mellemen a sor, ujjai a bimbómat veszik célba. Felnyögök. – Mennyire imádom ezeket a hangokat! Se nem morgás, se nem sziszegés. Az égnek áll tőle a farkam. És nem viccelt, a bizonyíték kőkeményen fúródott a csípőmbe. Képtelen vagyok megmozdulni, máris felemeli

116

az egyik lábamat, és hiába csatak részeg, pontosan tudja, mit csinál. – Wes, ne itt. Le kell feküdnöd. – Te is jössz? – kérlel, közben a nyakamat szívja, falja. – Maradj ma éjszaka mellettem. – Persze. Ma este nálad szexelünk – nyugtatgatom a szobája felé iparkodva. Amikor megérkezünk, azonnal rám fordul, megragadja a fenekemet, és vadul megcsókol. Hiába a whiskey-íz, nem tudok neki ellenállni. – És most azt akarom, hogy mellettem aludj. Egész éjjel. Melletted akarok felébredni – kérlel, és az ágy felé húz, lehuppan, letolja a nadrágját, lehámozza rólam a trikót, meztelenül állok előtte. – Imádom a testedet. Keze végigsiklik a mellkasomon, a mellemet kissé megszorítva tovább a derekamon, a csípőmön, végül a combom belső felén. Ugyanúgy a másik oldalon is végigszánt, és én beleremegek. – Csak most az egyszer maradj itt velem. Én akarlak felébreszteni – hajol közel, és máris a szájába veszi az egyik bimbót. Áramütést érzek, a gyönyör, majd azonnal a kéjes vágyakozás árasztja el a testemet. – Csak ma éjszaka. Ezen az éjszakán másodszor is szeretkeztünk. Kétségbeesett, vad ölelkezés. Valamikor hajnalban Wes felébredt, és a magáévá tett. Azt mondta, újra meg kell tennünk, hogy pontosan emlékezzen mindenre. Én enélkül is tudtam, hogy sosem felejtem el.

117

Arra ébredek, hogy Wes figyeli, ahogy alszom. Szőke, kusza haja a szemébe hullik, én elsimítom, hogy lássam az arcát a reggeli napfényben is. – Miért lettél eszkort? – kérdezi minden ítélkezés nélkül, egyszerűen csak kíváncsian, mintha már a legelső naptól fogva akarná tudni. Talán így is van. Eljött hát a pillanat. Megérdemelte, hogy beavassam. Tudom, azt akarja, hogy maradjak, és talán éljek is vele úgy igazából. Tudja, hogy nem zavar az életvitele, ami miatt nem akar igazi kapcsolatot. Bebizonyítottam, hogy elvagyok egyedül is, de nem csak erről van szó. Nem akarok amolyan nyereményfeleség lenni, vagy barátnő, vagy ilyesmi. Fontos, hogy magam lehessek, a magam útját járjam. Erre most még nincs lehetőség apám miatt. Ahelyett hogy kiszínezném a történetet, vagy elhallgatnék bármit, egyszerűen elmesélek neki mindent. – Az apám elég rossz embereknek tartozik elég sok pénzzel. Nagyon sokkal. – Nekem nagyon sok pénzem van – jegyzi meg csendesen, s a megjegyzése könnyeket csal a szemembe. Felé fordulok, összekulcsolom a kezemet az állam alatt. Wes utánozza minden mozdulatomat. – Mennyivel? – Egymillió. Lassan kifújja a levegőt.

118

– Nagyon sok felesleges pénzem van, Mia. Segíthetek. Megrázom a fejemet. Tudtam, hogy ez lesz, hogy segíteni akar. De nem lehet. Ez az én problémám, nem az övé. – Tudom, hogy megteheted, de nem kérem a segítségedet. Fontos hogy megértse, ez az én döntésem. Nem vagyok egy szerencsétlen lány, ő pedig nem a herceg a fehér lovon, aki eljön, hogy megmentsen. Mesék nincsenek, pláne nem a hozzám hasonló vegasi lányok életében. – De ha én segíteni akarok? – Nagyon kedves vagy, Wes. Megrázza a fejét, és a hátára gördül. – Nem, Mia, nem vagyok. Önző vagyok. Nem akarom, hogy elmenj. Nem akarom, hogy meztelenül pózolj valami gazdag seattle-i festőnek. Itt akarlak tartani a házamban, az ágyamban. Bármit hajlandó lennék megadni érte. Minden levegőm oda. – Szeretsz engem, Wes? Letaglóz a tekintete. – Nos… – Megnyalja a száját, és kissé beharapja. A legszívesebben megcsókolnám. – Nagyon kedvellek. Elmosolyodom, és végigsimítom az orra vonalát. – Én is kedvellek, Wes. Nagyon. De ez olyasmi, amit meg kell tennem. Nemcsak az apámért, de magamért is. Neked pedig nincs szükséged zavaró tényezőkre. A forgatás beindul a jövő héten. Most rendezel először… – Ezt mind tudom én is. Ettől még azt akarom, hogy itt maradj.

119

– Tudom jól, és ha őszinte akarok lenni, nem szívesen megyek, de mégis így lesz. Te és én ettől még barátok maradhatunk, nem igaz? Sóhajt egyet, és magára húz. Kezemet a mellkasára teszem, az arcom a kulcscsontján pihen. – Hát persze. Ha más nem is, te vagy életem legjobb barátnője. Szemöldököm a tarkómig szökik. – Mármint, érted. Barát barát. Csak lányból. – Értem – biztosítom, és megpöckölöm az ajkát. – Tehát két nap múlva elmész, és semmit sem tehetek? Megrázom a fejemet, de most a szívéhez teszem, és hagyom, hogy a dobogás elvigyen magával az álom határára. Éreztem a szívemben, hogy ha maradnék is, az egyetlen ok az lehetne, ha szeretne. Nem volt kérdés, hogy odavagyok érte, de nem adtam ki magam teljesen, hiszen a szerelem nem volt terítéken. Azok után nem, hogy minden egyes pasiba belehabarodtam, akivel valaha lefeküdtem. Most már vigyáztam a szívemre, és csak apró darabkákat kaphatott meg belőle. A nagy katyvasz még mindig biztonságban volt tőle. – Mi van, ha a barátságnál maradunk? – kérdezem. Elfintorodik. – Legjobb barátok? – próbálkozom. Felemel, kemény farkát a lábam közé állítja, én ráülök, keménysége és mérete szinte felnyársal. Jesszusom! Micsoda szerszám, és csodásan tudja használni! – Extrákkal… – sziszegi egy kemény lökés kíséretében, aztán vigyorog. 120

– Legjobb barátok, legjobb extrák – ismétlem utána, és félrehajtom a fejemet, kezem kockás hasán kalandozik. Wes teste megdermed. – Ez már tetszik. Felemel, majd visszaenged. – És most lovagolj meg!

– mihez lenne kedved ma? – szegezi nekem a kér-

dést, amikor belépek az étkezőbe. Meglepetésemre ő maga készíti a palacsintát. Körbenézek, hol rejtőzik Ms. Croft. – Hol van Judi? – Kimenőt kapott. Ez az utolsó napod, és kettesben akartam lenni veled. Lehuppanok a bárszékre. A palacsinta ínycsiklandó, tökéletes. A vaj olvadozva csorog le a szélén, tökéletes harmóniában a sziruppal. A műremek tetejére egy legyintésnyi tejszínhab kerül, és máris elém perdíti a tányért. A legfelső darabon mosolygó arc díszeleg. – Boldogság – mondja várakozón, én pedig felnevetek. Micsoda egy pasi! Munkamániás, szörfőrült, eszkortügyfél, dzsiptulaj, gazdag, és mosolyogós arcú palacsintát süt. – Mi az? – kérdezi a kezére támaszkodva, reggeli gyűrődésekkel teli arcát felém fordítva. Ujjam hegyével végigsimítom minden centiméterét. Megrázom a fejemet, és szótlanul beleszúrom a villámat a palacsintába. – Semmi, csak meglepő vagy. Mindig, amikor úgy érzem, már kiismertelek, jön valami teljesen új. 122

Wes megrántja a vállát, és a reggelijéhez fordul. – Mit mondhatnék? Tetszik, hogy nem tudsz mindent. Ő csak mosolyog, én pedig megesküdnék, hogy az a sok-sok nyálas, csajos film mégsem badarság. Igenis van olyan pasi, akitől minden egyszerű és napsütötte lesz. – Visszatérve az eredeti kérdésre – kezdek bele életem legfinomabb palacsintájával teletömött szájjal –, nagyon jó lenne, ha motoroznánk. – Benne vagyok. Hová menjünk? Elvigyorodom, és beletúrok reggeli, korántsem rendezett fürtjeimbe. – Ahová az út vezet. Nem a cél a lényeg, hanem az utazás. Wes odalép hozzám, leül mellém, és felém fordul. Máskor már rég megcsókolt ilyenkor, de ez a mai, az utolsó napom egyáltalán nem olyan, mint a többi. Mindennek súlya van, ott lebeg a befejezés fölöttünk. Csók helyett egy kupac tejszínhabot kapok az orrom hegyére. – Há, ez mélyen szántó volt – mondja rezzenéstelen arccal. – Ó, menj már! – lököm vállon, ő pedig nevet. – Ne csináld, Mia! Nem a cél, hanem az utazás a lényeg? Mégis, honnan szedted ezt? Halljam az igazat! Egy matricán olvastad, amikor megvetted a motort, nem igaz? – Ez az igazság! Megrázom a fejemet, és tovább reggelizünk, bár olykor-olykor megbök a könyökével. Nem fáj, épp csak jelzi, hogy ott van, és kész. Hiányozni fog. Jobban, mint szeretném. Sokkal jobban. 123

– Jézusom! – csúszik ki a száján, amikor a garázsba lépek. Szinte felfal a szemével. Fekete bőrdzseki, Radioheadhaspóló, szűk, fekete farmer és térdig érő motoroscsizma. – Tetszem? – illegetem magam előtte, hogy még jobban kiemeljem homokóra alakomat. Pontosan tudom, mennyire odavan érte, elmondta százszor már. Wes szereti, ha van a nőn mit fogni. Saját bevallása szerint a gebe lányok egyáltalán nem izgatják. Lehet, hogy csak hízelgett, de az arca és a tekintete elárulta, mennyire tetszik neki a látvány. Ledobta a dzsekijét a motorra, megkerülte a dzsipet, és máris ott állt előttem, szánk összetapad. Csókolózni Wesszel nem csupán előjáték, inkább valami, amit egész nap magammal vihetek. Egy alkalmat sem fogok elfelejteni, annyira jól csókol. Lágy harapdálás, máskor ritmikus nyelvmozgás, néha mély, elmerülő végtelen. És a keze! Az is mennyei! Pontosan tudja, hol cirógasson, hogy csípjen, mikor markoljon belém, legyen szó a mellemről vagy a fenekemről. Egyik keze itt, a másik ott. Senki sem mondhatja, hogy Wes nem a kezezés nagymestere. Elkapom a nyelvét, megszívom, aztán megharapom az ajkát, míg fel nem nyög, majd elhátrál, és a homlokomhoz nyomja a száját. – Azt hittem, motorozni megyünk – jegyzem meg, és felnézek rá. – Igen, én is. Aztán megláttalak, és a farkamnak most egészen más tervei vannak. 124

Megmozdul a csípője, még a farmeren keresztül is érzem az új útirányt. Nem könnyű, de eltolom, kezembe zárom az arcát, és egyenesen abba a gyönyörű zöld szempárba nézek. – Később. Egy kis várakozás sosem árt. Egy utolsó, aprócska csók, ő még próbál közeledni, de eltolom. Különösen ügyelve arra, hogy hatásos legyen a csípőmozdulat, átlibbentem a lábamat az ülés fölött. – Helló, kislány! – Végigsimítom a tankot, és megragadom a kormányt. – Megmutatjuk Wesnek, mit tudsz, rendben? – beszélek lágyan Suzihoz. – Azt hiszem, hátrébb kell húzódnod, hogy a motoros macám lehess – szólal meg Wes. – Jól hallottam? Arra célzol, hogy üljek hátra, mint valami motorosmaca? – Ha ez azt jelenti, hogy a lábad közé kapsz, és hozzám simulsz, akkor igen, pontosan erre célzok. Megnyalja a szája szélét, és még egyszer végigmér, és én újra úgy érzem, nem is szemek, inkább kezek tapogatnak végig. – Nos, akkor tisztázzunk valamit. Suzi az enyém, én vagyok az egyetlen, aki vezetheti, így te leszel az, aki körém tekeredhet. – Azzal arrébb tolom, és kissé előrehúzódom, hogy elférjen mögöttem. – Ha csak nem aggódsz a férfiasságod miatt. Wes meglepetésemre szó nélkül felkapta a dzsekijét, és simán felült hátra. De mielőtt beindíthattam volna Suzit, én indultam be. Hozzám simult, keze a pólóm alá siklott, 125

a melltartómat félretolva az ujjai máris a csupasz, érzékeny és azonnal kemény bimbóimat kényeztetik. Szája a nyakamon, én felszisszenek, megfeszül a testem, fejemet a vállának támasztom, és önkéntelenül a merevségéhez fúrom magam. Próbálom felé fordítani a fejemet, a farmerem gombja közben felpattan, és a cipzár is leengedve. – Édes istenem! – szisszenek fel, amikor a keze utat talál a farmeren át. Egyedülálló ujjai azonnal a lényegemre tapintanak, kettő máris mélyen bennem, hüvelykje közben a csiklómon köröz. Nem csalódom benne most sem. Erős karja kifeszít, mint valami íjat. Egyik keze a lábam között, a másik a mellemen. Hihetetlen mélyen játszik bennem, mígnem felkiáltok, és összeszorított szemmel megadom magam a gyönyör villámcsapásának. Wes a nyakamba harap, és én felemelkedem. Tudom, hogy erős lábai megtartják a motort alattam, így hát a lábtartóra támaszkodva erőteljesen mozogni kezdek, hogy minél beljebb legyen. – Gyerünk, bébi – sziszegi a fülembe, és ettől még inkább beindulok. Mint egy megvadult kanca, úgy lovagolok a kezén, hogy egyre keményebben ujjazhasson. Tökéletesen dolgozik forró, csatakos bensőmben, aztán a másik keze hirtelen rászorít a mellbimbómra, nyakam folytonos ostrom alatt, tenyere a csiklómat tartja sakkban. Ennyi, elrepültem. Édes megsemmisülés. – Ez az, édes, gyere hozzám – súgja belém, a hüvelykujja még mindig köröz, érzékeny pontom végtelen

126

remegése közben lassan magamhoz térek. – Visszavonom – mondja végül, aztán megcsókol. – Mit vonsz vissza? – kérdezem mozdulatlanul. – A célt elértük, de a lényeg az utazás. Sosem felejtem el, miként élvezel el a karomban. És én sem.

Végigrobogtunk az 1-es úton oda-vissza, a táj csodálatos a Malibu Canyon Road és a Point Mugu között. Wes egy nyilvános partszakaszra mutatott, és az egyik lehajtónál lekanyarodtunk. Járatlan útnak tűnt, de Wes pontosan tudta, merre menjünk. Leállítottam a motort egy fordulóban, és egy poros úton sétáltunk, egészen egy aprócska öbölig. Amikor leértünk, Wes elővett egy plédet a hátizsákjából, leterítette a homokra, és onnan néztük az óceánt. Kihalt volt a partszakasz. Se ház, se ember. A táskából még pár szendvics is előkerült. – Ebédet is készítettél? Simán hozzá tudnék szokni. Eszméletlen reggeli, most meg ez? Fogadjunk: pulykasült, humusz és friss saláta? Wes csak nevetett, kezével eltakarva a száját. – Gondold újra, hercegnőm – azzal átnyújtott egy csomagot. – Mogyoróvaj dzsemmel? Lenéztem, megráztam a fejemet, és beleharaptam. Tökéletes, krémes falat, pont jó arányban a mogyoróvaj és

127

az eperdzsem. Mosolyogva nyújtja felém a termoszt. Vízre számítok, de hideg tej csorog a számba. Fenomenális. – Tej? – Mindig a legjobbat Ms. Miának. Harap egyet ő is, és visszaveszi a termoszt. – Ez a kedvencem egyébként. Komolyan. Imádom. És azt is imádom, hogy itt ülünk, hogy motoroztunk. Ez az egész… így fogok emlékezni rád, Wes. Életem legjobb hónapja volt, és nem csak a szex miatt. Vagy talán azért is. Mindketten nevetünk. Kortyol még egyet a tejből, aztán válaszol. – Tudom, mire gondolsz. Nagyon egyszerű melletted lenni. Nem úgy egyszerű. Csak… jó érzés. Nem kell küzdenem érte, nem vagy egy drámázós típus, minden egyértelmű veled. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is lehet egy kapcsolat. – Nekem sem volt hasonló soha. Mindig volt… valami – ismertem el. Wes a távolba mered, én meg őt nézem. Weston Chan ning különösen szép férfi. Szinte semmit nem kell tennie érte. Természetes, laza, mégis profi, és még reggel, csipás szemmel is szívmelengetően bámulatos. Most pedig, itt ülve a kihalt partszakaszon, kettesben, egyszerűen ellenállhatatlan. – Voltál valaha szerelmes? Felém fordul, mélyen a szemembe néz, aztán hátradől, és megrázza a fejét. – Nem, nem hiszem. Párszor talán, de ahogy mondtam, sosem volt egyszerű. Ha szeretsz valakit, annak 128

gond nélkülinek kell lennie. A dolgok olyankor simán a helyükre kerülnek. Érted? Bólintok. – A bolygók, a csillagok és az univerzum, minden csak úgy, rendben van? Felnevet. – Valami ilyesmi. Hát te? – Én mi? – Voltál már szerelmes? Mélyen elmerülök a gondolataimban, a keze érintésére térek magamhoz. – Nem muszáj válaszolnod. – Nem, nem erről van szó. Csak egyszerűbb lenne válaszolnom az ellenkezőjére. Lényegében minden pasiba belehabarodtam, akivel dolgom volt. Viszont most, ahogy itt ülök melletted, már nem tudom, tényleg szerettem-e őket. – És szerinted miért van ez? Felnevetek, felhúzom a lábamat, és összegömbölyödöm. – Nem tudom. Veled valahogy minden más. – Lássuk csak. Egy hónapja vagy velem. A szex életed legjobbja. Elismered, hogy más vagyok, mint a többiek. Nem azt jelenti mindez, hogy szeretsz? – Talán – vágom rá, mert nem igazán tudom, mi mást mondhatnék. – Kapd be. – Meglesz, de egy kicsit később. Emlékszel? A várakozás sosem árt. 129

Már ő is nevet, oldalra fordul, feje alá húzza a kezét. – Mi lenne, ha azt mondanám, beléd szerettem? – Wes… – figyelmeztetem. – Csak elvi síkon. A hátamra dönt, aztán maga felé fordít, egyforma pózban fekszünk a napon. – Ha lehet, hogy szeretsz, és én talán beléd szerettem, nem kellene tennünk valamit? Rámosolygok. – De igen. Barátok maradunk. Te filmet forgatsz, én pedig, ha letudtam a tartozást… – Ha letudtad a tartozást, akkor mi lesz? – Visszajövök Los Angelesbe, hozzád. – De holnap mindenképpen elmész. A tekintetéből sugárzó szomorúság hosszú pillanatokra elnémít. – Igen. Holnap elmegyek. Bólint, de már nem néz rám. – Szóval, ha visszajössz… – Nem akarom, hogy várj rám, Wes. Ha találsz valakit közben, ne engedd el. Érezd jól magad. Egy olyan pasi, mint te, könnyen talál valakit, aki felmelegíti az ágyát. – Te is ezt teszed majd? Hagyod, hogy az ügyfelek megmelegítsenek? Hirtelen kemény lesz a hangja, de a feszegetett téma valóban nem egyszerű. Akár tönkre is tehet mindent, amink van. Óvatosnak kellett lennem. – Csak annyit mondok, hogy ebben az évben külön utakon járunk majd. Azt teszünk, amit akarunk. 130

Nagyot sóhajtva felül. – Tehát nem fogsz várni rám. – Nem. Azt fogom tenni, amit az adott pillanatban jónak érzek. És azt akarom, hogy te is így tegyél. De ettől még nem szeretnélek elveszíteni. Megragadja a kezemet, és megcsókolja. – Én sem akarlak elveszíteni. Csak próbálok valahogy értelmet adni annak, ha elengedlek, mert egyáltalán nem tetszik. Most én fogom meg a kezét, és én nyomok rá csókot. – Nekem sem, de ez fog történni. Próbáld meg elfogadni. Aztán meglátjuk, mi lesz belőlünk. Ennek elégnek kell lennie. – Semennyire sem elég, Mia. Ha csak ennyim van, be kell érnem vele. Magához húz, végtelen erővel szorít, és én csak remélni tudom, hogy elenged majd.

A SUV lassan kigördül Wes kocsifelhajtójáról, és útnak indul a lakásom felé. A sofőrnél van a kulcs, kipakol majd, és a gondnoknál hagyja, amikor végzett. Wes ragaszkodott hozzá, hogy megvárjam, és utoljára együtt vacsorázzunk. Sajnos pontosan tudom, hogy kikészítene, ha így tennék. Az előző napi tengerparti beszélgetés után hazaérve az egész estét egymás karjában töltöttük. Olyan volt, mint mindig. Egyszer kemény, egyszer érzelmes. Kifulladásig szeretkeztünk, végül 131

összegömbölyödve aludtunk el az ágyában. Aztán jött egy hívás, és be kellett mennie a stúdióba. Azt mondta, hat körül visszaér, és elvisz vacsorázni. De én már nem leszek itt. Túl nehéz lenne elbúcsúzni azok után, ami köztünk történt. Úgy döntöttem, hagyok neki egy levelet. Közhelyes, de őszinte búcsúlevél. Nincs mit tenni, gyáva vagyok. III. Weston Charles Channing! Ahogy leírom a neved, nevetnem kell. Kimondtad már valaha hangosan? Próbáld ki! Csak a kedvemért. Nagyon mókás. Te is nevetni fogsz, ahogy én. J Komolyan szeretném megköszönni Neked ezt a hónapot. Arra számítottam, hogy a munka minden percét gyűlölni fogom, ehelyett életem legizgalmasabb élményévé vált. Az, hogy találkoztunk, számomra az élet ajándéka. Te egy drága ajándék vagy, Wes. Tudom, hogy elcsépelt a kifejezés, de muszáj, hogy olyasvalakitől halld, akinek fontos vagy. És nekem az vagy. Sokkal fontosabb, mint kellene. A veled töltött idő megváltoztatott, jobb ember lettem. Most már úgy érzem, képes leszek végigcsinálni ezt az évet, és talán tanulhatok is belőle valamit amellett, hogy megmentem az apámat. Azt hiszem, magamat is megmenthetem. Itt az idő, hogy magamért éljek. Ha maradnék, és hagynám, hogy segíts, egész életemben bánnám. Mindig ott lebegne a fejem fölött, és megmérgezné a kapcsolatunkat. Az, hogy 132

most elmegyek, az én döntésem. De barátokként válunk el. Nagyon jó barátokként. Némi extrával. J Szomorú vagyok, hogy elmegyek? Igen. Nem akarok, de ezt tudod. Ez az egész mindkettőnk számára rémes, de csak így lehetek szabad. Hogy értem ezt? „Ha szeretsz valakit, engedd el. Ha nem jön vissza, akkor jobb ez így.” Remélem, visszatérhetek egy nap. Ha úgy kell lennie, úgy is lesz, nem igaz? Ha mégsem, lesz egy barát, akire bármikor számíthatunk. Őszintén remélem, hogy érted, mit akarok ezzel, és miért. A legjobbakat kívánom neked. A filmed hatalmas siker lesz, mert te írtad, és a te szavaid csodálatosak. Reggel, amikor búcsúzóul megcsókoltad a homlokomat, és azt mondtad, „Emlékezz rám!”, nem aludtam. Wes, ígérem, hogy sosem felejtem el ezt a hónapot, és ami még ennél is fontosabb, örökre a szívembe zárlak Téged! Mindenem a tiéd, Mia Megcsókolom a papírt a nevem mellett. A rózsaszín rúzs nyomot hagy, egy utolsó csókot Wesnek.

A következő pár nap rémálom. Egyik időpontról a másikra rohantam, Millie néni előírását követve készültem 133

az újabb találkozóra. Alec Dubois, a festő. A fodrász és a manikűr egész kellemes lenne, ha nem unnám halálra. Szeretem, ha jól nézek ki, de hogy négy órán át csinálják a hajamat, majd még két órán át a körmeimet, az nevetséges. És csak most következik a kozmetikus. A kozmetikus lényegében egy szadista. Először ellazítanak, az illatok, a lágy zene és az arcmasszázs mámorító. Aztán felkapcsolják a fényt, és nincs más lehetőség: vagy becsukod a szemedet, vagy kiég a retinád. Egyébként sem baj, ha nem látod, amikor előveszik a mitesszereltávolítót és egyéb gépeket. A cél, hogy minden egyes gusztustalanságot eltávolítsanak, megtisztítsanak, és minden mitesszert, pattanást eltüntessenek a bőrödről. Komoly tudomány ez, és valóban, sosem volt még olyan szép a bőröm, mint a kezelés után. Fénylő, de nem csillogó, hibátlan, babapopsiérzés. A napom további része még borzalmasabb. Gyantázás. Mindenhol. A festőnek nagyon pontos elvárásai vannak. Ha hajlandó leszek levetkőzni, és ő hajlandó ezért huszonötezer dollárt fizetni, csak és kizárólag a fejemen lehet szőr. A világos pihék a karomon szerencsére maradhattak, de máshol semmi. Ha még sosem volt részed brazil fazonírozásban, hát jól gondold meg, belevágsz-e. Először is a kozmetikus minden egyes milliméteredet bekeni forró gyantával. Amikor kihűl, és megkeményedik, a bőrt lenyomva letépik rólad ezt az idegen réteget az összes szőrrel együtt, hogy aztán sima, puha és selymes legyen a bőröd.

134

Nagyon kiábrándító látvány, nem is értem, hogy a nők önszántukból hogyan vetemedhetnek ilyesmire. Én legalább tudom, hogy jól megfizetnek a szenvedésemért a végén. De ők?

A telefonom pityeg a farzsebemben. Az utasok még fészkelődnek a felszállás előtt, így meg tudom nézni az üzenetet, és talán lesz időm válaszolni is.

Feladó: Wes Channing Címzett: Mia Saunders Megkaptam a leveledet. Ne haragudj, hogy nem írtam hamarabb, de úgy éreztem, jobb, ha hagyok egy kis időt. Jó utat szerettem volna kívánni. Van számodra valami a táskád elülső zsebében. Hamarosan hívlak. Emlékezz rám. Elmosolyodom, és előhalászom az ülés alól a táskámat. Kis dobozkát találok a zsebében. Kinyitom, és a tartalmától fájdalmasan felnevetek. Egy rézkulcsot találok benne, aprócska, sárga-rózsaszín szörfdeszkára fűzve. Ezt a kulcsot használtam Wesnél, amikor vele éltem. Az én kulcsom, de van rajta még valami. Csillogó piros szív került a szörfdeszka egyik oldalára. A doboz alján kissé gyűrött üzenetet találok.

135

Mia! Elfelejtetted a kulcsodat. Nem csupán egy ajtót nyithatsz ki vele. Egy nap, remélem, használni fogod. Wes Előveszem a kulcscsomómat, és a lakásom és Suzi kulcsai mellé felfűzöm ezt is. Nem is lehetne ennél világosabb az üzenet. Ha akarok, visszamehetek hozzá, de csak ha készen állok odaadni neki a szívemet, mert az övét már megkaptam.