Nyugati print - 2022 tavasz by Libri Kiadó

2022. NYÁR

Tehetség és kitárulkozás

Anyám és én

Anyám szerint későn érő típus vagyok. Először azt is gondolhattam volna, hogy ez butaság, hiszen honnan is tudhatná ezt már tizenéves koromban, de azért mégsem gondoltam ezt, mert hamar kiderült számomra, hogy ő egy rendkívül okos nő. Igaz ugyanakkor az is, hogy túlságosan sokat nem elmélkedtem a kijelentésén se akkor, amikor elhangzott, se később. Már több éve Spanyolországban éltünk – immár sokadik virágzásomban –, zajlott körülöttem az élet, rám köszöntöttek az első, igazi nemzetközi sikerek, amikor váratlanul felidéződött bennem ez a mondat. Elnevettem magam. Ugyanis szerintem azt még anyám sem gondolta volna, hogy ennyire elhúzódik a „beérésem”. Régóta tudtam, hogy ezt a könyvet szeretném megírni. Anyámnak. Csak

sorozatról készült most könyv: Gyárfás Dorka és Somos Ákos a színészekkel és a sorozat rendezőjével, Máté Gáborral készített interjúkat. Megkerestük az osztályt, akik lelkesnek tűntek, és elkezdtük az interjúkat nagyjából az előadások sorrendjében. Nem állítom, hogy tizenöt színészinterjút megírni sétagalopp volna – sem az időpont-egyeztetés, sem a szövegjóváhagyás miatt. Sok macerával és kompromisszummal jár mindez, mert mindenkivel másképpen lehet együttműködni, mindenkihez más út vezet. A beszélgetések azonban mindig halálosan izgalmasak voltak, szinte nem akadt köztük olyan, ami ne villanyozott volna fel minket. Nem lehet elmesélni, milyen érzés két év „láthatatlan” munkája után látni annak az eredményét, és érezni, hogy volt értelme. És az igazi katarzis csak most jön majd el, amikor kézben tarthatjuk, és átnyújthatjuk a kötetet a Máté Gábor-osztálynak (vagyis az AlkalMáté Truppnak), és azoknak az olvasóknak és színházrajongóknak, akik hozzánk hasonlóan életük legkülönlegesebb színházi élményei között őrzik az előadásaik emlékét. Biztos vagyok benne, hogy életünk egyik legboldogabb napja lesz. Gyárfás Dorka fotó: anderson galindo clavijo (spain )

A színház a pillanat művészete, hiszen ami a színpadon történik, az csak ott és akkor érvényes – már másnap is a nulláról indul. De az nem lehet, hogy a magyar színháztörténet ne őrizzen meg valamit az olyan különleges, egyedülálló vállalkozásaiból, mint amilyen az AlkalMáté Trupp sorozata volt, amiben 14 színész életének legfontosabb mozzanatait, válságait és katarzisait vitték színre minden nyáron, évente mindössze öt-hét alkalommal. Erről a tavaly lezárult

Nádas rémtörténetei

gyűltek és gyűltek a jegyzetek, a családi legendárium történetei, és még mindig maradtak olyanok, amelyek nem kerültek bele. Miközben boldogan írtam, kijelenthetem, sokkal nehezebb munka volt, mint nagyregényt írni. Hiszen azok cselekményét én találom ki, én fonom egybe a szálakat és alakítom a karaktereket. Itt pedig tartanom kellett magam a valósághoz: anyám lenyűgözően tiszta és bölcs személyéhez. S hogy mindez akkor miért volt nehéz? Mert elfogult vagyok. Nem tudom kívülről nézni, és bár nyilvánvalóan ő sem hibátlan, ahogy egyikünk sem az, de azokról nem tudok beszélni. Az ellentmondások legyőzése csak a felismerésüknél nehezebb. Márpedig anyám szerint az egész életünk ellentmondások sorozata, és ráadásul egyik sem létezhet a másik nélkül. Náray Tamás

Idén májusban nem várt ajándékot vehettek kézbe az olvasók: Nádas Péter új regényét, a Rémtörténeteket, mely meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk. Nádas Péterrel Károlyi Csaba készít egy különleges beszélgetőkönyvet, mely a szerző 80. születésnapjára, ősszel jelenik meg. Elsőként itt olvashatnak belőle egy rövid részletet.

»Hát, Péter, mit szólsz te az em-

bertársainkhoz? Ahogyan azt a Szipirtyó Terézke néni mondaná: bassza az anyját mind? Hogy az anyjuk valagára jó ez nekijek? Hogy így kibasznak velünk! Mér csinálják? Az ilyeneket az isten baszná le az égből. Amit ezeknek ebbe a riherongy életbe van pofájuk itten megtenni! A rohadékok. Ezek mind ganaj emberek… Vagy nem? De mért gondol a szegény, szegény ember minduntalan ilyeneket? Nem, ezek nem mind ganaj emberek, vagy a ganaj ember is csak ember. De tudomásul lehet venni, hogy a szitkozódás fontos tulajdonsága az embernek. Majd mindenkinek. Mikor menne tovább az eszével, akkor váratlanul szitkozódni kezd. Az esze működését megakasztja. Embertársainak gyűlölete, megvetése, megkerülése, semmibe vevése végül is fontosabb. Az erő jele. Mimikri. Átlátja a helyzetet, ezért úgy véli, okosabb erőt mutatnia. Ezek nagyon fontos

emberi tulajdonságok, amelyeket az irodalom sokszor eltüntet a vastag humanista szósz alatt. És tulajdonképpen meg is nemesíti ezt a barbár emberi indulatot, még Móricz is, pedig ő aztán használ szitkokat. Az egyetlen talán Borbély Szilárd, aki nem nemesít, ő nagyon a realitás szintjén marad. Csalog Zsolt is megmarad a realitásnál a Parasztregényben, nagyon rendesen. Tompa Andrea is ott marad az Omertában. Azért van az embernek mire támaszkodnia. A szitkok az indulati élet fontos alkatrészei. Az érzelmi életnek is, mert ha megfigyeli az ember, akkor látja, hogy az emberbaráti szeretetmennyiség, az empátiamennyiség, ami mégiscsak működik az emberben, olykor nem is elhanyagolható mennyiségben, a szitok-, átok-, harag- és bosszúvágykészleten halad át. Át kell rajta törnie, át kell a résein gyüremlenie. Ezzel persze nem mondom azt, hogy mindenki szitkozódik, mindenki állandóan átkozódik.

fotó: stekovics gáspár

Van, aki abba betegszik bele, hogy nem műveli. Mi több, vannak emberek, akik nem is képesek rá, teljesen idegen tőlük. A többség szerencsére visszafogja, csak kivételes helyzetekben engedi szabadon. »Elképesztő, hogy ebben a regényben micsoda káromkodások, szitkozódások vannak. Főleg Teréz nyomja ezt. Szóval írtál egy regényt, amely egy faluban játszódik! Igen, ahogyan Esterházy tréfálkozott, én vagyok az utolsó magyar parasztíró. Ilyen már nincsen is, mint amilyen én vagyok. Nem az, hogy vidéki lennék már ennyi évtized után, nem az, hogy népi, hanem paraszti.

L. titkai – Márai Sándorné naplója Most, amikor a nők általában szeretnek kilépni a reflektorfénybe, elmondani a véleményüket és megvalósítani az álmaikat, izgalmas pillanatnak lehetünk szemtanúi. Egy asszony, az általa hőn áhított árnyékból, mások szorgos munkájának eredményeképpen szédítő pulpitusra kerül. L.-ből Lola lesz. Márai Sándor hívta feleségét L.-nek, a naplóiban. Vajon L., azaz Lola mit szólna ehhez? Ha látná, hogy férjének írt jegyzeteit kibogarásszák, megszerkesztik és kinyomtatják? Hogy szívének, eszének és lelkének legféltettebb titkai most két kötetben a könyvesboltok polcaira kerülnek? Hogy őt, a nagy író „kis” feleségét közszemlére teszik? Nos, szerintem finoman elmosolyodna. Alkalmazkodna a helyzethez, ahogy Sándor mellett megtanulta. Esetleg sorsszerűségnek fogná fel. Matzner Ilona okos, elegáns és művelt nő volt, kellő humorral felvértezve – ennyit talán sejthetett magáról. Azzal vélhetően nem volt tisztában, hogy szépnek és elbűvölőnek is született. Mondják, hiába szólt szolidan vagy nevetett diszkréten egy társaságban: ha L. megmozdult, nem lehetett másra figyelni, annyira bájosan létezett. Lola alkatilag támogatónak született.

Amikor Ilona és Sándor (a két kassai) Berlinben találkozott, első randevújukon nem játszottak szerepet. Mégis egymásba szerettek. Önmagukat adták, és így talán őszintén megérezhették, hogy nekik tényleg egymásra van szükségük. Hogy képesek lesznek egymásnak támasztva élni, és így soha nem zuhannak majd a földre. Persze évtizedeken keresztül nehéz lehet egymást tartani. Lolát ráadásul elkerülte az elismerés. Nem alkotott maradandót, kézzelfoghatót, az ő műve „csupán” Márai Sándor. Laktak többek között Párizsban, Budapesten, Nápolyban, New Yorkban, Salernóban, San Diegóban. Eltemették közös kisfiukat. L. tudta, hogy férje a tragédia után két színésznővel vigasztalódott. L. apját megölték Auschwitzban. L. ezekről az időkről is írt naplót, de azok a füzetek eltűntek. L. a férjét írásban Ő-nek szólította. L. és Ő örökbe fogadott kisfiukkal 1948ban emigráltak. Csendben szálltak fel a vonatra a Keletiben. Kevés kofferrel. Itt kezdődik Lola naplója. A kétkötetes anyagot Márai Ilona: Betűbe zárva címmel jelentette meg a Helikon Kiadó. A mű Máraiék 1948 és 1979 közötti közös életéről szól – Lola tekintetén és érzésein keresztül.

L. Itáliában és Amerikában is szerető és támogató feleség és anya maradt. Kiváló háziasszony. Diszkrét és bájos társasági szereplő. Dolgozó nő. Hogyan teltek mindennapjaik? Mikor hiányzott neki a fia a legjobban? Mit jelentett neki Kassa? És Párizs? Mit olvasott? Miért hitt férje zsenialitásában? Hogyan kezelte férje depresszióját? Hogyan tudott hű lenni 62 éven át? Mit érzett, mibe kapaszkodott? Ezt senkinek nem vallotta be soha. Csak a naplójának, amelyet egyébként férjének írt. 296 füzetnyi intim vallomást. Márai Sándor, a férj, Lola halála után olvasta el az addig titokban vezetett naplókat. Lola naplója 2022 májusában megjelent. Szerintem Márai Sándor nagyon büszke a nejére. Szederkényi Olga

Abban a bizonyos korban

Kegyetlen

A Helikon Kiadó magyar szerzőinek Ünnepi Könyvhétre megjelenő köteteiben hasonló kihívásokkal néznek szembe a szereplők. Életük egy adott szakaszához érve lázasan kutatni kezdenek az emlékeik között, próbálnak családok, generációk, társadalmak részeivé válni, majd idővel szembenézni az elmúlással. A Hej, Tinódi!, Cselenyák Imre regénye Tinódi Sebestyén kalandos életét és a három részre szakított ország históriáját énekli meg. A közeli s távoli múlt felé fordul Egressy Zoltán, Mátyás Győző, Cserna-Szabó András, Lackfi János, Benedek Szabolcs legújabb kötete. A monumentális birodalmak és a vérgőzös háborúk korába repít vis�sza Cserna-Szabó András új regénye, a Zerkó, Attila törpéje. Az V. században játszódó pikareszktörténet címszereplője egy berber törpe, aki élete alkonyához érkezve, egy ciprusi tavernában, jóízű poharazgatás közben idézi fel újra élete kalandos eseményeit, pikáns élményeit, hogy miként lett belőle rabszolga, udvari bohóc, börtöntöltelék, cirkuszi látványosság, hímringyó. Cserna-Szabó őrületes meséje friss és modern hangú, pezsgő útleírás, emellett nagyszabású történelmi tabló is.

A Körvonal-trilógia narrátora egy középkorú angol írónő, Faye. Elvált, két fiával Londonban él, éppen a lakását újítja fel. Irodalmi fesztiválokra és közönségtalálkozókra jár. Nem sokat beszél. Inkább figyel. Jár-kel a világban, és megmagyarázhatatlan erővel vonzza magához az embereket, akik nem tágítanak mellőle, szinte kényszeresen tárják fel előtte rejtett gondolataikat. Lerohanják, megtámadják a történe teikkel, miközben ő türelmesen hallgat. Mindazok, akik az útjába kerülnek, kizárólag magukról beszélnek egy szinte zavarba ejtően tárgyilagos nyelven. És ahogy ezek az egymást követő monológok tekergőznek, kirajzolódik egy közös narratíva. Az elbeszélők mind láthatatlannak érzik magukat, környezetük visszajelzésének hiányában saját maguk számára sem tűnnek valóságosnak. Faye maga is hasonló kétségekkel küzd. Ezekben a bizalmas beszélgetésekben afféle szűrőként van jelen, magába szívja a vallomásokat, a mélyből felszivárgó gyászt és bánatot, a veszteség érzését, amely általában a családi élet nehézségeivel, a szerelemmel, embertársaink kegyetlenségével kapcsolatos. A trilógia narrátorának passzivitása az identitás feladásából következik. Faye-ről alig tudunk meg valamit. Leginkább olyasvalakire emlékeztet, akit az otthonából és önmagából is száműztek. Csak az derül ki róla, hogy az élete összeomlott. A hontalan bolyongás, amelynek narratív gyökerei a görög tragédiákig nyúlnak vissza, utal arra, hogy a kizökkent világban Faye már nem találja a helyét. Úgy érzi, a világ állandóan változik, és nem birtokol már belőle senki semmit. Hogyan is vehetne részt a beszélgetésekben, amikor nincs identitása, nincs helye? A Körvonal-trilógia a közösségi történetmesélés hagyományára épül, amely mögött ott húzódik a terápiás szükség-

Egy ember egész életét foglalja keretbe a Jolka harangja, Egressy Zoltán regénye, a gyermekkori időszaktól kezdve a feleségként átélt hosszú évtizedeken át egészen az időskori magányig bezárólag. Egressy könyvének központi kérdésköre az őszinte, kendőzetlen emlékezés, az életvégi kényszerű szembenézés az elkerülhetetlen végzettel. Főszereplője, a kilencvennégy éves Jolka, a halálra készülve számba veszi, mit hagy maga után örökül. Ám ahogy lassacskán feltárul előtte a múlt, házassága, gyerekei és unokái sorsa, mindinkább világossá válik számára, hogy a szép és becsületes emlékek eltemetett bűnöket, titkolt sérelmeket, és velük morális kétségeket takarnak. Benedek Szabolcs könyve, az Ez nem Amerika az egyik első olyan kortárs magyar irodalmi mű, mely a Covid19járványt, annak következményeit és tragédiáit is feldolgozza. Főhőse, Becsey Marci sorsfordulását sokan átérezhetjük: gondosan felépített, huszonöt évig sikeresen működő rockzenei pályafutása a pandémia miatt darabokra hullik. Az Ez nem Amerika főként a boldogulásról szól, közel nyolcvan évet ölel át, és három generáció próbál benne felszínen maradni, miközben a történelem áradata rendre magával sodorja őket.

Rövidebb-hosszabb, stílusukat tekintve keserédes és tragikomikus hangú szövegeket rejt Lackfi János aktuális elbeszéléskötete. A hamisítatlan Lackfihumorú írások olyan különlegesen abszurd kérdéseket tesznek fel, melyek magunktól talán sosem jutnának eszünkbe, de miután hallottunk róluk, garantáltan tudni akarjuk rájuk a válaszokat. A Bejgliköztársaság szerethetően furcsa és nagyon szórakoztató könyv, Lackfi írásaiban jelentős férfi- és női sorsok, szerelmek, csalódások, mániák, esküvők, gyászmisék is megelevenednek. A magyar krimiirodalom egyik új, tehetséges nyomozója mutatkozik be Mátyás Győző posztumusz kötetében. A Szökevények főhőse Zsarnóth Attila, intézetis kölyökből lett zsaru, egy öntörvényű, makacs és kívülálló figura, akit legalább annyira nem érdekelnek a korszakos politikai játszmák, mint az országban mindinkább szervezkedő, szárnyait bontogató ellenkultúra. Két bűnügy viszont nem hagyja nyugodni: hova tűnhetnek el egyre gyakrabban az intézetekből szökött lányok; illetve az apja rejtélyes esete. A Szökevények sodró lendületű, feszült krimi, amely autentikus stílusával és eklektikus nyelvével bravúrosan idézi a hetvenes évek Magyarországát. Andok Tamás

Szigorú szabályrendszerek – Unortodox életutak Deborah Feldman Unortodox című könyve a kötetből forgatott négyrészes sorozat bemutatásával egy időben, 2020-ban jelent meg magyarul, és rövid idő alatt sikerkönyv lett. A magyar gyökerekkel rendelkező szerző a külvilágtól hagyományosan elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle, ő azonban fuldoklott a mind érzelmi, mind

2. OLDAL

testi értelemben diszfunkcionális házasságában és a közösségben, amely nagyon szűk teret szab a nőknek. Memoárjából azt a fájdalmas önismereti utat ismerhetjük meg, ahogy fokozatosan felismeri, hogy maga mögött kell hagynia addigi életét, és ki kell lépnie a haszid zsidó közösségből. Az Unortodox – a School Library Journal ajánlása szerint – olyan egyedülálló fejlődéstörténet, amely mindenkit képes megszólítani, aki valaha megtapasztalta, milyen kívülállónak

lenni. Számomra a történet legfájdalmasabb része pedig éppen ez volt: a könyv főszereplője, Devoireh körül valódi közösség – történetesen éppen egy zsidó közösség – él, és Devoireh semmire nem vágyik jobban, mint hogy ez a közösség, illetve a családja elfogadja és szeresse őt. Igyekszik, küzd, próbál elnyomni magában minden kételyt. De hiába. Egy idő után szembesülnie kell azzal, hogy ő kívülálló, s nincs helye ebben a közösségben, a haszid zsidók útja nem az övé. Tasi Zsuzsánna Égig nyújtózik, földig hajol című memoárregényének narrátora Júlia, akinek a sorsában szintén kulcsfontosságú a kívülállóság megélése: Júlia már az óvodában sem képes elfogadni a külvilág játékszabályait, képtelen megemészteni az igazságtalanságot. Amikor az óvodában méltánytalanul bánnak vele, sírógörcsöt kap. Végül a gyermekorvosi rendelőbe kísérik, ahol aztán, ha nehezen is, de a doktor néni megnyugtatja, majd megtanít neki három fontos dolgot: „Egy: ne szólj szám, nem fáj fejem, kettő: hallgatni arany, három: szólj igazat, és betörik a fejed”.

Júlia azonban nem tanulja meg a leckét, és a külvilágba való belesimulás sem megy neki. A szocializmusban eltöltött gyerekkor után fiatal felnőttként éli meg a rendszerváltást, és a hirtelen feltáruló, különböző életutak lehetőségét. A vasfüggöny semmivé foszlik, Nyugatról pedig nemcsak új termékek, de új ideológiák és új vallások is érkeznek Magyarországra. A saját útját kereső Júlia, aki szerető közegre, elfogadásra, stabilitásra vágyna, a keleti filozófiák, pontosabban a Krisna-tudat felé fordul. Ám vajon az általa legjobbnak vélt döntések önmaga és a környezete számára is a legjobbak? Mi történik, ha az útkeresésünk során olyan lépéseket teszünk, amelyek visszafordíthatatlan eseményeket indítanak el a családunkban? Az Égig nyújtózik, földig hajol izgalmas, drámai történet az útkeresésről, miközben olyan nehéz kérdésekre is rávilágít, mint a fanatizmus lélektana, a nők helyzete a mai világban, a transzgenerációs sebek hordozása, a családi kapcsolatok sérülékenysége vagy az elfogadásért és a szeretetért való szűnni nem akaró küzdelmünk. Gy. E.

let, hogy az ember elmesélhesse mindazt, ami történt vele, azért, hogy közben feldolgozza és megélje azt az élményt, hogy nincs egyedül, hiszen az emberi tapasztalatok közösek. Rachel Cusk világában ez a közös emberi tapasztalat a kegyetlenség. A kegyetlen Cusk legjellemzőbb szava és a recepciójában is ez a jelző fordul elő a legtöbbet. A trilógia köteteiben csak kerülgeti, körbekörbejárja a témát: a kegyetlenséget, ami nők és férfiak között megfigyelhető, de mindvégig nyilvánvaló, hogy az ő tapasztalata, végső következtetése, hogy a nők az élet minden területén kiszolgáltatott, hátrányos helyzetben vannak. Nem kirekesztettségről, inkább elkülönítésről, megkülönböztetésről, félreállításról beszél. Nem mondja ki, hanem sugallja, érezteti. Ehhez a nehezen megfogalmazható érzéshez talált egy olyan képet, amely fájdalmasan mutatja meg, hogyan válhat kiszolgáltatottá egy nő egyetlen pillanat alatt, és ezzel a nyugtalanító, felkavaró képpel zárja trilógiáját. Miután megebédelt a szerkesztőjével, Faye lesétál a tengerpartra. Férfiak közt halad el, akik meztelenek, nem is törődnek vele. Lát egy gyönyörű fiút, aki térden áll, gömbölyű feneke egy másik férfi hatalmas keze alatt. Továbbmegy, egy néptelen partszakaszon levetkőzik, és bemegy a vízbe, előretör a tajtékos hullámok közt. Együtt emelkedik és süllyed a hullámokkal. A férfiak megfordulnak és nézik. Egyikük, egy nagydarab férfi feláll, lassan lesétál a vízhez, rámosolyog, közben a szemébe néz. A férfi csak áll, meztelenül, mint valami istenség. Aztán megragadja vaskos péniszét, és a tengerbe vizel. Szeme kaján élvezettel szegeződik Faye-re, közben szüntelenül dől belőle az aranyló sugár. Faye csak áll, a férfi kegyetlen, vidáman csillogó szemébe néz, és várja, hogy abbahagyja. Várakozása közben búcsúzunk el tőle.

A sah visszatér Nemrég megjelent William Dalrymple A sah visszatér című regénye. Aki ismeri Dalrymple munkásságát, az tudhatja, hogy a kortárs brit történelmi regény egyik, ha nem a legnagyobb alkotójáról van szó. Eredetileg történésznek készült, de mára irodalmi munkássága vált igazán meghatározóvá, melynek fő témája India újkori történelme, a brit–indiai kapcsolatok, de a nagy műveltségű szerző irodalmi érdeklődésének homlokterébe olyan témák is beletartoznak, mint a korai kereszténység. Dalrymple személyesen is kötődik az indiai világhoz, minden évben huzamosabb időt tölt Indiában, amelyet második otthonának tekint. A sah visszatér angolul először pontosan tíz éve jelent meg és jelentős visszhangot váltott ki, számos nemzetközi irodalmi díjat sepert be. Dalrymple egyik legismertebb művéről van szó, amely a szerző eddigi életművének vélhetően egyik csúcspontja. A mű monumentális és nagy ívű történelmi regény, mely az 1839–41 közötti első afgán–brit háború szövevényes

történetét dolgozza fel meglehetős részletességgel. Ez a háború a brit hadsereg totális kabuli kudarca miatt vált különösen hírhedtté, hiszen az afgán fővárost megszálló brit erőket szinte utolsó szálig lemészárolták Muhammad Barakzai afgán hadúr katonái. A brit expanzió fő célja Sáh Sudzsá Durrání afgán sah visszaültetése volt Afganisztán trónjára (a regény címe Sáh Sudzsá visszatérésére utal), egyben Afganisztán brit protektorátussá tétele. Mindezen túl pedig a korban szintén már nagyon aktív orosz cári politikai agitáció ellensúlyozása is ott lebegett a háborút megindító brit Kelet-Indiai Társaság szeme előtt, beleavatkozva az addigra már több évtizedes dinasztikus belharcba a Durrání és a Barakzaj dinasztiák között. A vállalkozás azonban balul sült el, ugyanis a britek nagyobbrészt alábecsülték az afgán ellenállás mértékét. Dalrymple műve nagyon élvezetes olvasmány, és szinte tananyagként is fel lehet használni a 19. század eleji eurázsiai gyarmatosítás, a „Great Game” esettanulmányaként. Sárközy Miklós

Egotörténelem Romsics Ignáccal beszélgettünk Romsics Ignác történész rendhagyó, új könyvében saját élettörténetén keresztül azt mutatja meg, hogy egy Kalocsa melletti faluból, a régi paraszti világból milyen út vezetett az egyetemi tanárságig és az akadémiai tagságig. Nem szokványos önéletrajzot vagy visszaemlékezést írt, hanem olyan szociográfiai leírásokkal gazdagított éntörténetet, amely alulnézetből, egy szülőfalujából kiszakadt s az értelmiségivé válás egymásra épülő stációin felfelé törekvő fiatalember perspektívájából mutatja be az ötvenes évek „szűrt levegőjét” és a Kádár-korszak „fellazult világát” egészen az 1980-as évek közepéig. A Hetven év címet viselő kötet egész generációjáról és arról a korról is szól, amelybe beleszületett.

»Emlékszik arra a pillanatra,

amikor elhatározta, hogy memoárt ír? A 2010-es évek közepén fordult meg először a fejemben, amikor a Korridor névre keresztelt szellemi-baráti kör egyfajta kollektív visszaemlékezés-félébe fogott. Ez egy tízfős társaság volt, tagjai közt Csányi Vilmossal, Gombár Csabával, Hankiss Elemérrel, Kende Péterrel, Lengyel Lászlóval, Standeisky Évával, Szilágyi Ákossal és Várhegyi Évával. Az, ami ezeken a beszélgetéseken elhangzott, érdekes volt, ám én elégedetlen voltam vele, én másféle visszaemlékezésre gondoltam. Abban pedig, hogy ebből az érlelődő ötletből elhatározás lett, a covidnak döntő szerepe volt. 2020–21ben majdnem minden szünetelt, másokhoz hasonlóan nagyrészt én is mindig otthon ültem, és sok szabadidőm volt. 2021-ben 70 éves lettem, és ezzel nyugdíjas. Ezek együtt indítottak arra, hogy ebbe a vállalkozásba fogjak. »Mennyiben van szükség más írói szemléletre/módszerre, amikor az ember az egyetemes történelmi események helyett egy személyes történelem felgöngyölítésébe kezd? Eddigi könyveim mind úgy készültek, hogy a téma meghatározását

a kutatás fázisa követte. Ez olvasást, levéltározást és könyvtárazást jelentett, vagyis anyaggyűjtést. Ezután következett a szelekció és az írás. A Hetven év esetében ez másként történt. Elsősorban az emlékezetemre hagyatkoztam, amit az évtizedek során felgyülemlett személyes dokumentumaimmal ellenőriztem, illetve frissítettem fel. Ezek között naplók, jegyzetek és levelek egyaránt akadtak. A közgyűjteményekben való kutatás azonban most sem maradt el: bizonyos dolgoknak ezúttal is levéltárakban jártam utána. »Mennyire tudja megtartani a történész az objektivitását, ha saját magáról, és életének korábbi szakaszainak történelmi hátteréről ír? A visszaemlékezés szubjektív műfaj, s alapvetően az én önéletrajzom is ilyen. Ugyanakkor törekedtem rá, hogy magamat mintegy kívülről nézve elfogulatlanul értelmezzem pályám alakulását. Azt, hogy ez menyire sikerült, nem nekem kell eldönteni. Másrészt több olyan szociográfiai jellegű leírást is a szövegbe illesztettem, amelyek nem rólam, hanem arról a közegről szólnak, amelyben éltem: Alsómégyről, erről a Kalocsa melléki

„szállásról”, ahol születtem és gyerekeskedtem; a kalocsai gimnáziumról és kollégiumról, ahol ifjúságom négy évét töltöttem; az ugyancsak kalocsai Gábor Áron páncélos laktanyáról, ahol katonáskodtam; majd a szegedi tanárképző főiskoláról, ahol magyar–történelem szakon végeztem; a kecskeméti levéltárról, ahol közeli kapcsolatba kerültem a történeti forrásokkal; s végül az MTA Történettudományi Intézetéről, ahol 1977 és 1985 között tulajdonképpen történész lettem. »Meg tudná mondani, melyik volt élete legmeghatározóbb történelmi pillanata? Fel tudja idézni, hogy akkor hol volt, hogyan reagált? Több ilyen van. Az első: 1965, amikor eldőlt, hogy szüleim nem ipari tanulónak adnak, hanem gimnáziumba íratnak. A második: 1969, amikor felvettek a szegedi főiskola magyar–történelem szakára. S a harmadik: 1977, amikor Ránki György hívására a Történettudományi Intézetbe kerültem. Ez akkor a re-professzionálódó magyar történetírás fellegvárának számított.

„Automatikusan billentyűzetet ragadtam”

TikTok hadviselés

– Interjú az ostromlott Harkivból naplót író Szergej Geraszimovval

Monitorok és kütyük között élünk, az elektronikus tömegmédia hétköznapjaink szerves részévé vált. A fiatalok okostelefonnal szocializálódnak, a szórakozás, a tanulás, a tájékozódás nagy része átkerült az online térbe. Guld Ádám médiakutató A Z generáció médiahasználata című könyvében arra is rávilágít, hogy ez a nemzedék igazi trendszetter, ugyanis a náluk megfigyelt mintázatok egy-két éven belül általános szokásokká válnak. Ebből a könyvből mutatunk most szemelvényeket.

Szergej Geraszimov ukrán írót szülővárosában, az orosz határtól mindössze negyven kilométerre fekvő Harkivban érte a 2022. február 24-én Vlagyimir Putyin által elrendelt „különleges katonai művelet”, vagyis a háború. Első reakciójával Geraszimov kíméletlen őszinteséggel – és az ostromállapot szörnyűségeit feldolgozva némi fekte humorral – írni kezdett. A Bartók Imre fordításában most megjelenő Harkivi napló szokatlan módszerrel készült: már megkezdődött a fordítás, mikor még javában születtek a bejegyzések.

»Naplója a háború első nap-

ján kezdődik. Dokumentálni akarta az eseményeket, vagy a traumát próbálta feldolgozni az írással? Nem a trauma volt az oka annak, hogy naplót kezdtem írni, hanem a szorongás, ami a nagy fokú meglepetéssel és hitetlenséggel keveredett, mert errefelé senki nem gondolta, hogy ez megtörténhet. Az irrealitás nyomasztó érzése lett úrrá rajtunk, ami még mindig nem múlt el teljesen. Még mindig, mikor ránézek valami különösen borzalmas dologra, például egy valamikori lakóépület nyolcadik emeletéről lelógó betonlapra, egy fa legfelső ágain lógó virágos függönyre, egy véres csizmára a törmelékkupacon, úgy érzem, csak rosszat álmodom. Ezek a dolgok nem történhetnek meg a huszonegyedik században. Ezt az érzést próbáltam feldolgozni, de ez eleve feldolgozhatatlan. Vagy talán nem is próbáltam semmit sem feldolgozni. Csak automatikusan billentyűzetet ragadtam, mint a fotós, aki látja a világvégét, és egyből a fényképezőgépért nyúl.

»Fizikus, pszichológiával fog-

lalkozó sci-fi-, fantasy-író. Egy szürreális ostromállapotban a fikció feltételezhetően nem tud a nyomába érni a valóságnak. Átalakította a háború az írói eszköztárát? Egy író valójában nem ceruzával vagy billentyűzettel ír, hanem a személyisé-

gével, különben nem őszinte a dolog. Egy vízvezeték-szerelő csavarkulccsal és egy zsáknyi más szerszámmal dolgozik, aki házat épít, kőműveskanállal, egy író a személyiségével. Tolsztoj, amikor megírta az Anna Kareninát, minden karaktert magáról mintázott. Persze mind más volt, hiszen mind a személyisége különböző rétegeit ábrázolta. Továbbra is a saját eszközömmel írok, vagyis a személyiségemmel, ami pedig nem változott meg; csak más irányba fordult. »Egészen konkrétan hogyan kell elképzelni az írást egy ostrom közepén? Az ember nagyon korán kel, amikor még sötét van odakint, figyeli a robbanások hangját, és ha kellően távolról jönnek a zajok, korán reggel ez gyakran előfordul, akkor gyorsan leírja a legégetőbb, legfontosabb benyomásait. Aztán történik valami, például egy áramszünet vagy valami hasonló, vagy egy különösen hangos robbanás, ami megrázza az épületet, és mindenki kiugrik az ágyból. Így marad abba az írás hirtelen egy ostrom közepén.

„2022. február 24-én az orosz és ukrán közösségi média háborús üzemmódra váltott, s a közösségi felületeket, elsősorban a TikTokot és az Instagramot elárasztották a háborúellenes tartalmak. A jelenség felfutásához az is hozzá tartozik, hogy a TikTok algoritmusa megjutalmazza azokat, akik aktuális eseményekről posztolnak, ezért is lett tele a felület hírfolyama az ukrajnai eseményekről szóló videókkal. A mozgalomhoz a legnépszerűbb orosz és ukrán influencerek is csatlakoztak, miközben a háború elleni kiállás szimbóluma is megszületett. A felhasználók fekete négyzetekkel posztolták tele a profiljaikat, miközben arra szólították fel a politikai vezetőket, hogy azonnal szüntessék be a katonai hadműveleteket – ma már sajnos tudjuk, hogy eredménytelenül. (…) Az online influencerek politikai befolyásához már régóta nem férhet kétség, és mindez még világosabban

látszik az orosz–ukrán konfliktus tükrében. Az Egyesült Államokban már arra is akad példa, hogy a kormányzat influencerek bevonásával közvetíti a hivatalos politikai álláspontokat a háború kapcsán. A gyakorlat mögött az a felismerés áll, hogy a TikTok nemcsak szórakozásra alkalmas, hanem hírfogyasztási csatornaként is működik a Z generációs fiatalok körében. Így, ha a politikai vezetés a fiatalok megszólítására törekszik, erre a felületre kell kihelyezni a hivatalos közleményeket, olyan formában, ahogyan az a korosztály számára a leginkább befogadható. (…) A Z generáció egyre magabiztosabban áll ki egyes társadalmi és politikai témák mellett, miközben a saját hangját is azokon az online platformokon találja meg, amelyek egyébként is a fiatalok életének szerves részét képezik. Mindez azt bizonyítja, hogy a digitális nemzedék a politika és közügyek tekintetében is a digitális környezetben talál magára.” 3. OLDAL

Előtérbe kerül a háttér

Májusban jelent meg Dolák-Saly Róbert legújabb könyve, A füle sem tréfa!, benne félszáz vers és mese állatkertből ismert főszereplői vallanak magukról és rólunk, emberekről komoly-komolytalansággal vagy fordítva. Ennek apropóján kérdeztük a szerzőt a mű keletkezéséről, inspirációról, és persze humorban ezúttal sem lesz hiány…

Gyerek- és fiatal felnőtt koromban sok nyarat és evezős túrát töltöttem a Tiszán és Bodrogon, így mindenképp szerettem volna ezúttal Tokaj-hegyaljának adni az egyik főszerepet. Hiszen, ahogy a Bűntény a Dunánban Óbuda egyes pontjai, a Balatoni nyomozásban a Káli-medence, a Kalandok az erdő mélyénben pedig Komárom nemcsak a hátteret adták, de felemelkedtek főhőssé is, így ezúttal, A bodrogközi rémben is fontosnak tartottam a történet helyszínének előtérbe helyezését. Mostanra, mondhatni, küldetésem lett, hogy a regényeimen keresztül betekintést és úti cél ötleteket is adjak az olvasóknak, hiszen olyan sok szép hazai táj van, amit érdemes felkeresni, jobban megismerni. Mindig örömömre szolgál, amikor az olvasóim megírják, hogy a Balatoni nyomozással a kezükben fedezték fel a mindszentkállai Kopasz-hegy titkos lépcsőit, barangolták be Tapolcát (talán épp az ott elrejtett kincs reményében!), vagy szaladtak végig a komáromi szúnyogoson az Erdő utca végében, hogy aztán nagyot csobbanjanak a Duna holtágának hűs vizében.

Dolák-Saly Róbert: Az úgy volt, hogy mentem az utcán, és azon gondolkodtam, nem kellene-e egy A füle sem tréfa! című könyvet írnom? Erre azt válaszoltam, hogy de. Viszont mi inspiráljon? – kérdeztem újra magamtól. És ahogy az lenni szokott, abban a pillanatban megláttam az utcán egy oroszlánt, ahogy átment a zebrán… A valóság persze egészen más. Kicsit hasonlít az Agyatlantisz című könyvem inspirációjára, aminek az elődje, a Madáretető arra késztette az olvasókat, hogy nagyon sokszor ismételve kérjenek arra, hogy írjam meg a folytatást! A legutóbbi, Az én vagyok a kedvenc állatom című könyvem után is így történt. Én meg most is beadtam a derekamat. »Miért pont ezeket az állatokat választottad főszerep lőidn ek, és melyik a te kedvenced? D.-S. R.: Mert ezekkel az állatokkal állapodtam meg abban, hogy ha elmondják örömüket-bánatukat, akkor cserébe megörökítem őket egy szép könyvben verses és mesés formában. És mivel ők is legalább annyira hiú lények, mint az emberek, örömmel vállalták az együttműködést. Persze, akadtak problémák, mert például a lajhárral sok időt kellett eltöltenem, míg kinyögött néhány mondatot, de megérte. Kárpótolt viszont az a tény, hogy az önvallomásokat világszínvonalú színes illusztrációkkal látta el az a fiatal művész, aki egyébként animátor, és ez volt az első könyves munkája. Jegyezze meg mindenki a nevét, ő Pethő Zsófia!

»Sokféle

művészeti ágban otthonosan mozogsz. Mennyire van átjárás ezek között? Gondolkodsz-e azon, hogy megzenésítsd A füle sem tréfa! verseit, esetleg egy egész színpadi műsort építs köréjük? D.-S. R.: Ez érdekes dolog: ha dalokat írok, akkor az énekelhetőség jár a fejemben. Ha versnek szánok egy szöveget, akkor a könnyed szavalhatóság érdekel. Most nem mennék bele részletesen, hogy ez mit jelent, de van különbség a két módszer között. Ami a színpadi műsort illeti, a fiókomban van egy kész zenés gyerekdarab, dalokkal tele. Remélem, lesz időm azzal is foglalkozni valamikor. Az előző könyvem egyébként megihletett már másokat is. Egy zenekar meg is zenésített a gyerekeknek szóló műsorukba a versnek szánt írásaimból.

fotó: kerepeczki anna

Hát, ennek a füle sem tréfa!

Sárospatak és környéke is jogosan tarthatott igényt e reflektorfényre, már csak azért is, mert a különféle izgalmas pontjai tökéletesen megfelelőek arra, hogy az ember minden eshetőségre felkészítő túlélő tanfolyamon elsajátíthasson temérdek hasznos tudnivalót – főleg, ha erre van egy pöpec tanára is. Anyai nagyapám szűkszavú, magának való, ám igazán vagány férfi volt, aki még hetvenévesen is lejárt evezni a Dunára, tudott lovagolni, kézen járni vagy épp ostort pattogtatni (jobb híján a nappali kellős közepén, nagyanyám legnagyobb rémületére), fiatalkorában bokszolt, bejárta a fél világot, és kíváncsiságból elkezdett kínaiul is megtanulni – a környékbeli ázsiai büfések mély tiszteletétől övezve. Mivel elfoglalt ember volt, sokkal kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, mint szerettem volna, így kislány koromban gyakran ábrándoztam arról, hogy egyszer elvisz magával egy egész nyárra kalandozni, és megtanít engem megannyi menő dologra. Erre persze soha nem került sor, de azért író az íróember, hogy megalkossa magának a saját álomvilágát. Így történt, hogy a korábbi regényeim nagymamái után (mint Töpszli néni, Mamika vagy Drágica) ezúttal egy nagypapát állítottam a történetem fókuszába, és nem is akármilyet! Kicsit a saját nagypapámtól is megihletve létrehoztam Berci papa figuráját, akit addig-addig faragtam, alakítgattam, amíg – megvallom őszintén – egy kicsit bele is szerettem. Délceg, sportos, okos és rendkívül sármos (ha Jeremy Irons képe lebeg előtted olvasás közben,

az nem teljesen a véletlen asszociáció műve!). Berci papa tehát nemcsak rendkívül szórakoztató, de roppant hasznos vakációt rittyent idén is az unokájának, Daninak, amikor ellátogatnak ifjúkora helyszínére, Sárospatakra és környékére. Ám ezúttal is kellett valami bizsergetően ijesztő, sötét rejtély, aminek felderítésében buzgólkodhatnak két kiképzés között a szereplőink. Anélkül, hogy nagyon elszpojlerezném a történetem fordulatait, annyit azért elárulhatok, hogy az egyik kedves barátnőm küzd hasonló alvásproblémákkal, mint Berci papa, az ő önironikus beszámolói nyomán kezdtem jobban beleásni magam a témába. A másik fontos motívum, ami a történet gerincét adja, szintén ifjúságom egyik kedvenc műfajából, a kísértethistóriákból táplálkozik. A rémisztő szellem, mely csak sötétedés után bukkan fel, ám onnantól nem szab a mozgásának korlátot semmi, áthatol falakon és folyókon, hogy rettegésben tartsa a környéket – de vajon miért? Fiala Borcsa

Ünnepeljük a kortárs magyar szerzőinket! Programjaink és szerzőink dedikálásai a 93. Ünnepi Könyvhéten

Programjaink a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron

(V. Budapest, Vörösmarty tér, a Libri Kiadói Csoport 35-ös standja)

(XII. Budapest, Városmajori Szabadtéri Színpad)

JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK 18:00 A könyvhetet Nádas Péter nyitja meg 19:00 Orvos-Tóth Noémi dedikál JÚNIUS 10., PÉNTEK 17:00 Márai Ilona: Betűbe zárva – Ötvös Annával Szederkényi Olga beszélget. Felolvas: Rezes Judit (Vörösmarty téri színpad) 17:00 Gyárfás Dorka, Somos Ákos, Dömölky Dániel és az AlkalMáté Trupp dedikál 19:00 Vonnák Diána dedikál JÚNIUS 11., SZOMBAT 10:30 Fiala Borcsa dedikál 14:00 Tolnai Ottó dedikál 15:00 Bánki Éva dedikál 15:30 Deres Kornélia és Horváth Benji dedikál 16:00 Terézia Mora dedikál 16:30 Bartók Imre és Sepsi László dedikál 21:00 Nádas Péter dedikál JÚNIUS 12., VASÁRNAP 10:30 Találkozz Geronimo és Tea Stiltonnal! (Vigadó téri színpad)

10:30 11:00 11:30 13:30 13:30 14:00

14:00 14:30 14.30 15:00

15:00

Kustos Júlia és Fábián Janka dedikál Szlavicsek Judit és Szentesi Éva dedikál Guld Ádám dedikál Romsics Ignác: Hetven év. Egotörténelem 1951–2021 – A szerzővel Krizsó Szilvia beszélget (Vörösmarty téri színpad) Tasi Zsuzsánna és Angela Murinai de dikál Benedek Szabolcs: Ez nem Amerika – A szerzővel M. Nagy Miklós beszélget. Felolvas: Schmied Zoltán (Vörösmarty téri színpad) Cselenyák Imre és Romsics Ignác de dikál Tündérkönyvtáros avatás Bosnyák Viktóriával (Vigadó téri színpad) Benedek Szabolcs és Egressy Zoltán dedikál Angela Murinai: Ich bin aus Ungarn. Magyarországról jöttem – A szerzővel Oláh Andrea beszélget (Vörösmarty téri színpad) Cserna-Szabó András és Dolák-Saly Róbert dedikál

JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK 20:30 Egressy Zoltán: Jolka harangja – A szerzővel M. Nagy Miklós beszélget. Felolvas: Molnár Piroska JÚNIUS 10., PÉNTEK 17:30 Romsics Ignác: Hetven év. Egotörténelem 1951–2021 – A szerzővel Veiszer Alinda beszélget 18:00 Tolnai Ottó: A fröccsöntés kora. Szeméremékszerek 3. – A szerzővel Reményi József Tamás beszélget 19:00 Nádas Péter: Rémtörténetek – A szerzővel Gács Anna és Németh Gábor beszélget. Felolvas: Nádas Péter 20:30 Líra, egy szál gitár – a színpadon a költők között: Deres Kornélia, Horváth Benji, Kustos Júlia JÚNIUS 11., SZOMBAT 13:00 Fiala Borcsa: A bodrogközi rém – A szerzővel Ruff Orsolya beszélget. Felolvas: Jéger Zsombor

Olvasson tovább online – kulisszatitkok, újdonságok, ajánlók, kritikák, beleolvasók, szerzőink exkluzív írásai a Nyugati tér blogon 4. OLDAL

16:00 Szentesi Éva: Merkúr a retrográdban – A szerzővel Szűcs Péter beszélget. Felolvas: Petrik Andrea JÚNIUS 12., VASÁRNAP 13:00 Dolák-Saly Róbert: A füle sem tréfa! 17:15 Terézia Mora: Kötélen – A szerzővel Tompa Andrea beszélget a Darius Kopp- trilógiáról. Felolvas: Nagypál Gábor 18:30 Gyárfás Dorka–Somos Ákos: AlkalMáté Trupp. Élveboncolás közönséggel – A szerzőkkel és a színészekkel Valuska László beszélget 19:00 Borbély Szilárd: Halotti pompa – A Halotti Pompa és a Bukolikatájban verseiből felolvas: Babarczy Eszter, Borsik Miklós, Győrffy Ákos, Halász Rita, Jánossy Lajos, Schein Gábor, Sirokai Mátyás, Tompa Andrea és Závada Péter. Borsik Miklós és Sirokai Mátyás zenél Iratkozz fel hírlevelünkre!

20% kedvezményt adunk, ha közvetlenül kiadóinktól vásárolsz könyvet. Rendelj munkatársunktól a kereskedelem@librikiado.hu címen!