A fagylaltos kisasszony látogat
Sajna Boglárka fagylaltos kisasszonynak megfájdult az ujja. Sajna Boglárka fagylaltos kisasszonynak fázott is az ujja. Fázva fájt és fájva fázott. De nem azért, amiért amúgy is meg szokott fájdulni, és amiért amúgy is fázni szokott. Sajna Boglárka keze ugyanis általában a fagylaltoskanál kattintgatásától fájt és fázott. Nem is hinnénk, mennyire meg tud fájdulni valakinek a keze a fagylaltoskanál kattintgatásától, azoktól a kis vacak csattogásoktól, amelyek a fagylaltért ácsorgó gyerekek fülében szinte muzsikának hangzanak. A gyerekek ezt nemcsak hallgatni, hanem utánozni is szeretik. A kicsik fagylaltra várva hozzácsattogtatják nyelvüket a szájpadlásukhoz, és nézik, hogyan kattog a fagylaltoskanál. Cskk, cskk, cskk. A csuda gondolná, hogy ezek a halk és jópofa csattogtatások úgy megfájdítják az ember, pontosabban az asszony, még pontosabban a fagylaltos kisasszony kezét! Pedig de. Sajna Boglárkának nyár közepére sokszor már úgy fájt a keze, hogy az borzasztó.
27
Ínhüvelygyulladást kapott, mint régen az írnokok vagy manapság a zongoristák. Ilyenkor télen azonban amúgy is lefagy a fülünk, cseppet sem vágyunk hát arra, hogy a nyelvünk is lefagyjon. Éppen ezért kevesebb fagyi fogy a cukrászdákban, kevesebbet kattog a fagyiskanál. Így aztán Sajna Boglárka fagylaltos kisasszony ujjainak is van egy kis ideje pihenni. Kivéve az estét, mert ha Sajna Boglárka éppen délutáni műszakos, akkor neki kell zárnia a cukrászboltot, és lehúznia a cukrászbolt vacak és jeges és nehéz és rozsdás vasredőnyét, amelyre sehogy sem akar rákattanni az a vacak és jeges és nehéz és rozsdás lakat! Ilyenkor aztán Boglárka ujjai fázva fájnak és fájva fáznak. Sajna Boglárka pedig sziszeg és morgolódik, mert nem elég, hogy küzdenie kell ezzel a rettentő vastulokkal, még azt is muszáj végignéznie, hogy a szomszédos ékszerboltban dolgozó kisasszony, aki ugyanakkor zár, mint ő, egy távirányítóval rákattint az üzlet csillogó-villogó vasfüggönyére, amely zizegve leereszkedik magától. Az ékszerboltos kisasszony egy pici kulccsal ráfordítja a zárat, majd fogja magát, és bájos mosolyt hajítva Boglárka felé, hazatipeg.
28
Boglárka ekkor pukkad meg dühében. Na nem igaziból, mert egy lufi módjára kipukkadó ember kevéssé mesébe illő látvány, ezt ti is beláthatjátok. Mindössze a lelke pukkad meg, az sem teljesen, épp csak egy kicsit. Valószínűleg tele lehet odabenn lufikkal, amik időnként kidurrannak, ha Bogi nem bírja már tovább. Mindegy, az a nyavalya lakat csak rácsattant végre-valahára, Boglárka pedig kivörösödött ujjait fújogatva szalad hazafelé. Sietnie kell, ha még nyitva akarja találni a boltot, és vásárolni valami fontosat. Mi fontosat vásárolhat egy utcán kopogó cipőjű fagylaltos kisasszony? Hát biztos nem fagyit, még csak nem is cukros dolgot: mikor a cukrászdából hazaér, ilyesmire rá se bír nézni. Arról nem beszélve, hogy Boglárka szeretne karcsú és pörgőforgó cukrászkisasszony maradni, vagyis egyáltalán nem tervezi, hogy a közeljövőben tölgyfaméretűre vagy vízilótermetűre hízik. Márpedig ha csak ránéz egy jó kis krémesre, máris hízott egy fél kilót... Így aztán inkább másoknak méri a sütit meg a fagyit, és még a szemével se kóstolgatja a sok édességet. Hogy akkor mit vett a boltban? Vécépumpát? Dehogy, az volt már neki! Sampont száraz hajra? Dehogy, még nem fogyott ki! Keresztrejtvényt? Még csak azt sem, hiszen egyáltalán nem unatkozott... Boglárka macskakaját vett, és ebből már ki is találhatjátok, mi volt a kedvenc mulatsága. Hát igen. Ahogy hazaérve kinyitotta az ajtót, máris a nyakába ugrott hűséges cicusa! – Úgy hiányoztáááál – dorombolta a kezes jószág... És ezt ti elhittétek? Ismeritek egyáltalán a cicákat? Hát nekem nem úgy tűnik! Egy cica soha, értitek, SOHA, DE SOHA nem ront ki vadul a gazdája köszöntésére, legfeljebb talán kivonul méltóságteljesen, mint egy véletlenül épp arra sétáló, szórakozott hercegkisasszony. – Na, mi az, megjöttél? Észre se vettem! Pá, én már léptem is, muszáj tovább sétálgatnom, sürgős dolgom akadt.
29
Egy cica LEGFELJEBB ezt mondja a maga cicanyelvén, semmi többet. Vagy még ezt sem. És úgy látszik, ugyanez érvényes nyolc cicára is. Mert aki körbenézett Boglárka lakásában (most éppen Boglárka nézett körbe Boglárka lakásában), az láthatta, hogy járt itt egy cica, aki a farkával lesöpört egy könyvet a felső polcról. Meg még egy, amelyik a jobb sorsra érdemes tapétán élesítgette a körmét. Meg egy harmadik, amelyik addig pofozgatta a vázában lévő vicces csokor virágot, amíg a víz ki nem borult. (Á, ne aggódjatok, a macskosz időben elugrott, még csak nedves se lett.) Eredmény: tócsa az asztalon és az asztal alatt. Meg még egy negyedik, amelyik hintának nézte a csillárt, és addig nyúzta, amíg végül teljesen elferdült. Meg egy ötödik, amelyik fejébe vette, hogy a képkeret tetején igenis végig lehet sétálni, az egész csupán ügyesség kérdése. A csuda tehet róla, hogy az egész olyan billegős... Meg egy hatodik, amelyik úgy ítélte meg, egy normális függönyhöz bizony pompásan illenek a rojtok. Rojt nélkül nem is az igazi, mondhatni unalmas az alja. Úgyhogy nekilátott a rojtozásnak, de egy idő után kifárasztotta a sok szösz meg a nagy macera, hát odébbállt. Majd folytatja egy következő alkalommal. Addig is egészen szemrevaló lett, szakasztott, mint a Mikulás köpenyszegélye. Meg egy hetedik, amelyik megorrontotta, hogy a szemetes tele van izgalmas dolgokkal, például a tegnapi halkonzerv maradékával. Más kérdés, hogy először is egy szemetes fedelét marha nehéz felnyitni... Másodszor nehéz a fedél alá besurranni... Harmadrészt a legnehezebb onnan kijönni. És ha beszorul az ember, vagyis a macska a fekete zacskóval bélelt sötétségbe, hát nincs mit tenni, addig fújtat és karmol és küzd, míg végül az egész nyavalyatörés felborul, és csupa undokságtól ragacsos bundában be kell menekülni a szekrény alá, hogy egy kicsit lecsillapodhasson.
30
Ja, hogy a nyolcadik? Az a radiátoron hevert egy neki fenntartott puha törülköződarabon. Éppen az egyik szemét nyitogatta, de csak úgy takarékosan, nehogy szemhéjizomláza legyen, mert az rémesen kellemetlen. Akinek volt már, tudja jól. És persze ez a nyolcadik semmit nem tudott a lakásban történtekről, annyira ártatlan volt, amilyen ártatlan cicát a föld még nem hordott a hátán. Al Caponét akár meg is kínozhatták volna, bizonyos, hogy nem vall semmit. Se macskául, se magyarul, se magyarmacskául vagy macskamagyarul, ha van ilyen egyáltalán. Hogy kicsoda Al Capone? Hát egy híresen kegyetlen maffiafőnök! És hogyan kerül egy szelíd fagylaltos kisasszony lakásába? Ja, kérem, az élet csupa titok. De ezt az egyet most kivételesen elárulom. Boglárka macskája tényleg egy őszes, kövérkés, sunyi fejű olasz maffiafőnökre hasonlított a bájgúnár-bajuszával: nem véletlenül kapta ezt a nevet a macskakeresztségben. Al Capone sosem köpött. Mondjuk nem is köpőhal volt... (A köpőhal különben az óceánban él, megcélozza a víz alól a levegőben repdeső bogarakat, szépen leköpi őket, majd ahogy lepottyannak, sorra bekebelezi mindet.) Al Capone nem köpött. Neki fogalma sincs arról a másik hét srácról, nem látott semmit, nem hallott semmit. Itt alszik ezer vagy tízezer éve a radiátoron, a jó melegben, ne szólj szám, nem fáj fejem!
Egy intelligens macska nem terheli az agyát a külvilág felesleges, futó benyomásaival. A rendetlenséghez semmi köze, meg unja is ezt a vallatást, főként hogy a gazdi szatyrából kikandikál egy adag halízű macskaeledel. Nem, nem köpőhalízű. Az a hal, amelyik a macskaeledel zacsiján díszeleg, már ha létezett egyáltalán, cseppet sem köp, éppoly tüneményesen hallgat, mint őfelsége Al Capone. – Te büdös maffiózó! – csóválta meg a fejét Boglárka, Al Capone pedig ezt dicséretnek vette, és kanyargott párat a fagylaltos kisasszony lábához dörgölődzve, majd gyorsan nekilátott a lakomának. Boglárka pedig nekilátott a takarításnak. Hiába, akinek nyolc macskája van... Még ha egyetlenegybe csomagolva is. Másnap Boglárka szabadnapos volt, de azért ügyesen felkelt, összekészült, nagy műgonddal bebugyolált egy rejtélyes formájú csomagot is, és elindult otthonról. Az Idő Házában már nagyon várták. Az Idő Háza mindössze pár utcasaroknyira volt, nem nagy kirándulás. És tényleg itt élt az idő, vagy legalábbis a legtöbb idő. Például az Apukaholvagy meg a Csakegykicsit meg a Jajakkormég. Boglárka először Jajakkorméget látogatta meg. Finoman bekopogott az ajtón, illedelmesen megtörölte a lábát, leült egy székre, Jajakkormég pedig helyet foglalt vele szemben, áttetsző kék szemét rászegezte, és rákezdte. Jajakkormég megvolt a régi ház, és még a nagyapa is élt, szép, derék ember volt, ha elhajtott a lovas kocsiján, mindenki kalapot emelt előtte. Hiszed, nem hiszed, de a háborúban ruhát se lehetett kapni, hát nagyapa vett bárányokat, megtanultuk ollóval nyírni őket, megkártolni a gyapjút, megsodorni rokkán a fonalat, olyan kis pulóverek lettek belőle, hogy csuda! Jajakkormég nagy kincs volt az, angyalom. Boglárka kinyitotta a táskáját, és elővette belőle a kicsi csomag Rákóczi-túróst, amelyik olyan selymesen omlik szét a szájban, mint a bárányfelhő. Ettetek már bárányfelhőt? Legközelebb kóstoljátok meg! Jajakkormég nagyon elégedett volt a sütivel, és úgy elzárta a minihűtőszekrényébe, mintha aranyrudakat rejtegetne.
32
Az ebéd ugyanis ehetetlen: néha sós, máskor sótlan, egyszer túl puha, máskor meg kemény, a levesbe néha vizet kell önteni, a húst meg otthagyni, mert túl sok. Máskor persze túl kevés, és az uborkát se úgy csinálják, ahogy odahaza szokás. Meg se hámozzák. Csipet cukrot se tesznek rá. Az ecetet is kisajnálják. Azt a nyeles zöld gezemicét meg, brokkoli vagy mi, egye meg inkább a bánat. Lehet, hogy egészséges... A nyulaknak biztos! Némelyik nyolcvankilencven éves aztán annyit eszik, hogy azt már szörnyűség nézni. Jobb nem is nézni. Boglárka megsimította Jajakkormég kézfejét, kezicsókolomot köszönt, és továbbindult. A következő ajtó kis üvegablaka folyton-folyvást nyitva állt, a rácsok mögül pedig Apukaholvagy kiabált. Kiabálásnak ezt csak némi túlzással lehetett nevezni, inkább suttogva kiabálásnak vagy kiabálva suttogásnak mondaná az ember, már ha ilyesmi létezik egyáltalán. – Apuka, hol vagy? Itt várlak az ablaknál! Kiesett a labda, és nem tudok érte menni! Becsukódott az ajtó, és nem tudok érte menni! Apukaholvagynak nem egy életkora volt, mint mindenki másnak, hanem kettő. Nyolcvanéves volt és nyolcéves. Nem nyolcvannyolc, nem, ne matekozzatok! Hanem külön-külön és egyszerre. Nyolcvan is meg nyolc is. Ha ránéztél, nyolcvanat láttál, de ha hallgattad vékonyka hangját, ahogy a rég elgurult labdát keresi, inkább csak nyolcnak hitted. Boglárka óvatosan beletúrt a táskájába, előszedett egy pöttyös, piros minilasztit, és óvatosan benyomkodta a rácson. Távolodóban még hallotta a kétkorú néni hangját: – Apuka, apuka, megvan a labda. Visszajött... Apuka, te mikor jössz vissza? Bogi útja most az üvegezett folyosóra vezetett, ide vitte a furcsa csomagot. Csakegykicsit ült ott egy tolószékben, hunyorgott a napfényben, és már nagyon izgatott volt. A formátlan csomagból lomhán kibontakozott Al Capone, és méltóságteljesen végigsétált Csakegykicsit vállán, majd az ölébe ült, és dorombolva hagyta
34
magát simogatni. Csakegykicsit már a kilencvenedik évén is túl járt, és a macskája volt a mindene, csak hát az Idő Házába szigorúan tilos kisállatot behozni. Úgyhogy most boldogan gyúrta, gyömöszölte Al Caponét, csak egy kicsit, amíg lehetett. Aztán a prüszkölő macska gyorsan visszakerült a csomagba, mert máris érkezett Tündike, aki elgurítja a nénit vacsorázni, és mindig gyanakodva porolja le ruhájáról a macskaszőrt. Boglárka kapkodva kabátja hasába rejtette a maffiafőnökkel töltött vászonszatyrot. A fagylaltos kisasszony keze mostanra nem fájt és nem fázott, elvégre alaposan átmelegedett a macskázástól. A szájában édességet érzett, pedig nem evett Rákóczi-túróst, sem bárányfelhőt. Elnézte, ahogy Csakegykicsit kerekes székének küllői szikráznak a napon, és ártatlanul rámosolygott a szúrós szemű portásra. Már kétszer lebukott ezzel a macskacsempészéssel, úgyhogy jobb nem kihúzni a gyufát...
35
Tudtátok, hogy Dóka Lenke, a fodrászlány elefántot tart az alagsorban, a háza tetején pedig kenuzó bennszülötteket és japán pagodát találtok? És hogy Al Capone, a maffiafőnök egy macska, és hét másik cica lakik benne? Ahhoz mit szóltok, hogy Vajszívű Lóránd, a buszvezető puszival kezeli felesége szeplőit, és néha a kőművessel együtt a készülő hidat is felengedi a buszra? Hallottátok, hogy Gavallér Cipriánnak, a postásnak vagy negyven felesége van? És bármilyen furcsa, egyszer a konyhás néni is hazamegy, kólát iszik, chipset eszik és krimit néz. A bankárnak meg nem mindig csak a pénzen jár az esze. De vajon a szobafestőnek melyik a kedvenc színe? És ki adja be az oltást az orvosnak? A Szakimesékből minden kiderül!
kolibrikiado.hu
8+
2490 Ft